View
40
Download
2
Category
Preview:
Citation preview
1
„És boldogan éltek…”
A mesék szerepe gyermekeink személyiségfejlődésében
Mottó: „A gyermekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék, és szellemi
síkon a mese.”
Hermann Alice
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el,
mesélj” –
(így nem szökik rá hirtelen az éj)
s míg kis szíve nagyon szorongva
dobban,
tán ő se tudja, mit is kíván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél…
József Attila
2
A mesét többféle szinten lehet értelmezni:
- pszichológiai szint: történet az emberről, életről, halálról, férfiről, nőről, az általános
emberi érzelmek szintje
- történeti dokumentum: kincsesbánya, társadalom lélektani, szociológiai aspektusa van,
szokások, világkép, vallástörténet „hogyan gondolkoztak az emberek régen?”
- bizonyos meséknél: világmagyarázat a jelenségekre, ok-okozati viszonyokra
- egyetemes értelmezési szint: olyan igazságot tár fel, ami túlmutat az egyes emberen,
az emberi lét szerkezetéről, jelentőségéről, az élet értelméről, az ember küldetéséről
szóló tanítás
- beavatás
- a természetfölöttire, Üdvözítőre, transzcendentálisra, metafizikaira nyitok. Szellemi
természetünkre való utalás, nem konkrét cselekvésekre. Hogyan kerül az ember
elveszett étállapotba-hogyan esünk szét-hogyan zuhanunk ki a középpontból – és
találjuk meg azt?
A mesék azt mutatják meg a konfliktusokon keresztül, hogy az ember más lehet, mint addig
volt – a konfliktusban van meg a lehetőség arra, hogy a feszültséget megoldva változást
generáljak magamban.
Mesét hallgatva döntenem kell, hogy a közvetített magatartásminták közül számomra melyik
a fontos, melyik vonz, min változtatnék, milyenné kellene formálnom magam. A mese és a
vallás értékrendje szoros párhuzamban áll. Az utak látszólag mások, de ugyanoda emelik az
embert. A mese szellemi út. Megmutatja a célt, de azt is, hogyan jutok oda. Mégpedig
konkrétan, lépésről-lépésre megmutatja a többé válás útját. Így az egyetemes szellemi
tanítások áthagyományozásának egyik eszköze, melynek lényege az egység elvesztése és újra
megtalálása. A mese eredendően nem gyerek műfaj. Az éltető közösségek megszűnésével
azonban a tudást valahogy tovább kellett vinni.
Szimbólumokban szól hozzánk:
- a szimbolikus képekben való látás megelőzi a nyelvet, a logikus gondolkodást. A
tudás sokszor nem elég, sőt, teher lehet.
- a szimbólumok sosem önkényesek Az isteni törvény és az emberi lényeg
megmutatkozásai.
- a szimbólumok tartósak, állandóak, mindig meg tudnak szólítani.
A mesék fennmaradásának is ez a titka. A mesék a mítoszokból erednek. A mítosz a világ
megértésének fő formája, az archaikus korokban szellemi kincsestár, globális kérdésekre
válasz.
A mese lelki szükséglet, épp úgy fogékony rá a gyerek, mint a játékra. Nem csak szükségletet
elégít ki, hanem komoly szellemi munkát is végez közben. Túl az értelmi és erkölcsi
nevelésen, művészi nevelés is. A cselekvés síkján a játék, a szellem síkján a mese áll a
gyerekekhez a legközelebb.
A mese nem csak szöveg, lényege maga a mesélés, a kapcsolat.
A mesékben mélyebb jelentés található, mint magában a valóságban. Az életre tanít
bennünket. Olyan alapvető felismeréseket idéz meg (A legkisebb fiú győz/a jó elnyeri méltó
jutalmát/a legkisebb hangyát is érdemes megbecsülni és tisztelni/ a legnagyobb veszélyből is
van kiút/, melyeket ugyan az élet nem mindig igazol, ám morális érvényüket senki sem
vonhatja kétségbe.
3
A mesékben sok esetben egy-egy család életének tömörített jelenetét, férfi-nő viszony, szülő-
gyermek kapcsolat alapkonfliktusai jelennek meg. Sokszor azért marad egy-egy mese
kitörölhetetlenül fontossá számunkra, mert az ott hallottakban, a szimbólumok által sugallt
értelmezésekben a szüleink által indirekt, nonverbális módon meghagyott üzeneteire
ismerhetünk bennük. Gyakran nem is a mese egésze hat, hanem egy mozzanata ragad meg: Ez
én vagyok, rólam szól! – tudatosan vagy tudattalanul hatnak. Kívánatos viselkedési
modelleket, követhető mintákat kínálnak.
Lehet, hogy a megértés részleges, de ennek ellenére hallatlanul erőteljes, és sokkal
hatásosabb, mint az átfogó, racionális értelmezés. A „tudás” sokszor gátja lehet pszichés
folyamatoknak, ha túl sok a racionalitás, az intuíció, empátia kisebb teret kap, az eddig nem
ismert, váratlan tények, összefüggések, következmények felismerése nem olyan hatékony.
Aki úgy gondolja, hogy sokat tud, könnyen eshet abba a hibába, hogy mindent kontrollálhat
és kívánsága szerint értelmezhet, végül alakíthatja a világot. Neki már nem lehet újat
mondani… csodák nem történhetnek vele.
A mese a feloldás költészete, feloldja a való világ szilárd szerkezetét, lebontja annak határait.
Megoldja és fellazítja a lélekben szunnyadó elégedetlenségeket, igazságtalanság-érzéseket,
érvényesülési vágyakat.
A megfilmesített mesékkel sok gond van: tompítják a képzelőerőt, a tartalmi, nyelvi,
audiovizuális exponálási módja annyira hat az észlelésre, hogy felbontja az egész struktúrát,
felborítja a mese eredeti logikáját, megértését megzavarja, félreérthetővé teszi, ráadásul a
hősök jó vagy rossz voltát elsősorban külsejük alapján lehet megítélni, a szereplők felváltva
győznek, de sohasem buknak el!
Hatása: együttes élmények hiánya - hisz nem a szülő mesél, rontja a képzetalkotást, a verbális
készség fejlődését, nem oldja meg aktuális problémáját, a gyermek nem is tudja jelezni azt a
szülőnek meseválasztással. Mesehallgatás közben a teremtő és reproduktív képzelet teret kap
– a sok illusztráció ezt gátolja. Sablonos fantáziavilág, szókincs, kifejezőképesség sivár,
megnehezíti a mindennapok kommunikációját. Andrásfalvy Bertalan feltételez egy másik
anyanyelvet. Míg az első a ráció nyelve, a másik az érzelmi kihívásoknak próbál
megfelelni, azokat próbálja jelrendszerrel megragadni. A Mese grammatikába foglalt,
az érzelmi életet kezelő jelrendszer, a gyermek ezen keresztül sajátítja el a másik
anyanyelvét, ennek köszönhetően érzelmeit adekvátan tudja kifejezni, segíti a
környezetével való kommunikációját, segítségével könnyebben tud szembenézni a világ
kihívásaival. Aki saját érzelmeit megérti, feldolgozza, képes azokat környezete felé
kifejezni, az képessé válik a másik ember érzelmi közléseinek észrevételére és azok
megértésére is.
A mesélés eszköztelen - azaz csak belső képeket használ. A külső képek miatt nem láthatóak
a belső képek! A cél: a belső képkészítő képesség tisztán tartása vagy újjáélesztése. Minden
érzékszerv mozgásban, működésben van – ez már örömforrás.
A legtöbb mesében: konfliktus, hős, ellefelek és segítők vannak.
A hős archetípusa:
- bátorság,
- biztonság
- céltudatosság
- rendíthetetlenség
4
- erő
- vállalkozó szellem
- kezdeményezőkészség
- életöröm
- irgalmasság
Sokan megkérdőjelezik a mese létjogosultságát a gyermeknevelésben. Hogy nem festenek
igaz képet a világról, ezzel megtévesztik a gyereket. Esetleg egyenesen hazugság, amikor
fantasztikus történeteket mondunk. Jó néhány szülő nem szeretné, ha gyermekét elragadná
saját képzelete, higgyen a csodákban. Pedig a csodavárás csak a csalódott, minden egyéb
reményét elvesztett gyermekre jellemző. Jellemző az a félelem, hogy a mesei gondolkodás
megakadályozza, hogy a gyermek szembenézzen a valósággal. Ezzel ellentétben: a
mesehallgatás segíti ebben, hiszen általa jobban megismeri tudattalan tendenciáit. A
legtipikusabb, amikor a felnőtt attól tart, hogy egyes mesék tartalmaznak szörnyeket,
boszorkányokat, sárkányokat, kínzásokat, melyek ijeszthetik a gyermeket, akik már e nélkül is
annyi mindentől félnek, nem szabad őket újabb félelmekkel és szorongásokkal terhelni.
Közben figyelmen kívül hagyják, hogy a mindenhonnan a gyerekre ömlő televíziós mesék,
egyéb műsorok, híradók, rádióműsorok, az utcán tapasztalható emberi „kommunikáció”
minden pillanata rengeteg agressziót tartalmaz. A gyermek pontosan tudja, hogy a mesék nem
a való világban játszódnak. „Egyszer volt, hol nem volt”- kezdjük a mesét. A gazdag fantázia-
tevékenység színtere a mese, pont abban segít, hogy ne legyen szorongásos, képzelete ne
forogjon egy helyben. A szörnyektől való féltés hiábavaló. A gyermek fantáziájában
megjelennek a szörnyek, s ha ezekről nem esik szó, akkor magára marad, azokat nem tudja
megtestesíteni és feldolgozni. A mese végére a szorongás vállalásával majd legyőzésével eljut
az örömhöz. A népmesék nagyon is komolyan veszik a gyerekek egzisztenciális félelmeit,
annak feloldására törekednek, megoldási módokat mutatnak. Épp ezért fontos, hogy a
boldogságot állítják a középpontba, megtanítják, hogy ha sikerül jó interperszonális
kapcsolatrendszert kiépítenie, akkor nem kell félnie a szeparációtól. A jövőre orientáltak:
vezetik a gyerekeket, hogy önálló, független személyiséggé váljon. A szorongás a tárgy
nélküli félelem. A mesében ez konkrét tárgyat kap, megragadhatóvá válik, ez teszi lehetővé a
feloldását. A hiba abban rejlik, ha a félelem ábrázolása túlzottan naturális. Ez azonban kivétel
nélkül csak a filmekben fordul elő. A népmesék mindig eleget tesznek a félelmes események
utáni feloldásra, s ennek üzenete van: a külső rosszat le tudjuk győzni, ha belül jók vagyunk.
A mesék megismertetik az erőszak természetét, kiváltó okait, ártó hatását, segítenek ezek
felismerésében és leküzdésében. Nem hiányzik belőlük az agresszió, azonban ez minden
esetben fantázia-erőszak: a fikció világában és nem a valóságban zajlik. A stilizált borzalom
transzformálhatóvá, kompenzálhatóvá válik és ezzel együtt legyőzhetővé formálja az
agresszív akciókat és jelenségeket. Bűntudat és sérelem nélkül teszi megélhetővé a
természetes agresszív érzéseinket. A hőssel azonosulva győzedelmeskedni lehet a vélt vagy
valós ellenségeken, a lelkünkben élő gonosz felett, így a történetek feloldódást és
megnyugvást hoznak.
Hiba lenne azt hinni, hogy a mesék pusztán a negatív ösztönök elfojtását, szublimálását jelenti
– sokszor a pozitív ösztönök átvitelét, generalizálását is. A boldogságot állítják középpontba –
így védenek a negatív tendenciákkal szemben Az optimista fantáziák gyógyítanak. A hős
5
győzelmével a konfliktusok feloldódnak, az emberi törekvések diadalmaskodnak.
Mondhatjuk, hogy a mese a legoptimistább elbeszélő műfaj.
A fantáziát gyermekkorban kell táplálni. A mesék zsenialitás abban rejlik, hogy a gyermek
érzelmi állapotából indul ki, megmutatja merre és hogyan menjen. Mintát és képeket adnak
ehhez, melyeket a gyermek tetszése szerint használhat fel. A szimbólumokon keresztül belső
valósága, vágyai, indulatai utat kapnak, a mese egyszerűen benne él a gyermekekben.
Az ember csak úgy találja meg élete értelmét, ha szembeszáll a leküzdhetetlennek látszó
akadályokkal. A mesék ezt üzenik: ezek az akadályok elkerülhetetlenek, de legyőzhetőek.
Ráadásul megoldási utakat is mutatnak, mindezt szimbolikus formában teszik, mintegy
sugallatként.
A gyermekeknek könnyebbséget nyújt a mesék feldolgozásában, megértésében, hogy a
szereplők, a mesehősök nem összetett, ambivalens jellemek, hanem, akárcsak a gyermeki
gondolkodásban: vagy csak jók, vagy csak rosszak. Nem tudhatjuk, melyik mese hogyan hat
az adott gyermekre, de arra figyelnünk kell, melyik mesét kéri, várja. Meg kell hallgatni, mit
oszt meg belőle, de nem tolakodhatunk bele durván, s leromboljuk a mese hatását, ha azt
értelmezni, elemezni szeretnénk vele. Épp ezért az iskolában elkülönül a mesehallgatási idő
az olvasásórától, ahol sokszor a mese hatása elvész az ahhoz kapcsolódó vázlatírás és egyéb
kötelező feladatok kapcsán.
A mesére fogékony szülő (és pedagógus) nem csak segíti a gyermeket, hanem a meséken
keresztül jobban meg is ismeri. Segítséget nyújt a problémamegoldáshoz, a mesélés közben
részt vehet a gyermek minden képzeletbeli kalandjában, bátoríthat.
A mesének terápiás hatása van, a keleti országokban a meséket lelki konfliktusok kezelésére
is alkalmazták. Ez a nép spontán pszichoterápiája volt, sok esetben tudatosan alkalmazták a
lélekgyógyászatban. Hazánkban is elterjedt már. Ld. Mosoly Alapítvány. Az igazi művészet,
így a népmese is az élet megváltoztatására serkent. Magasabb rendű lelki harmóniát, teljesebb
ön- és világismeretet ad. A lélek nem parancsra, utasításra, erőszakos rábeszélésre szeret
és tud tartósan megváltozni, hanem csakis belső felismerés hatására: Ehhez a belső
felismeréshez segítenek hozzá a műalkotások, így a mesék is. A mese üzenete: mindenki lehet
király a maga birodalmában, ha van elég ereje, hite és kitartása hozzá.
A gyermeknek többször is lehet igénye arra, hogy ugyanazt a mesét meghallgassa. „Lassú víz
partot mos”… Aminek a befogadására még nem elég érett a gyerek, azt figyelmen kívül
hagyja, de a többszöri meghallgatás során fokról-fokra megérthet, feldolgozhat egy-egy lelki
jelenséget.
A gyerek csak úgy tud megbirkózni tudattalanja tartalmaival, ha eltávolítja magát tőlük, lehet
ez játék során babákkal, állatkákkal, de a bonyolultabb esetekben ezek feldolgozásához a
mesék nyújtanak lehetőséget.
A mese csak kontemplatív állapotban hat: azt hallgatva, olvasva átlépünk egy másik világba,
ez a viselkedésmód 4-5 éves gyereknél már jól megfigyelhető. Figyelem, merengés, a
hétköznapiból való kilépés, a rendkívüli, különös, csodálatos várása jellemzi. Ez egy
szimultán kettős tudat: gyermek és felnőtt is egyaránt tudja, hogy amit hallgat, amit mond, az
nem a valóság, de ez senkit nem gátol abban, hogy a hősökkel együtt örüljön, izguljon. Ez a
kettős tudat önmagában is vonzó, izgalmas közeg, örömforrás: feszültséghordozó,
feszültségteremtő és feszültséget elvezető.
6
Boldizsár Ildikó ezt történethallgatási transznak nevezi, melyet a fókuszált figyelem, a jobb és
bal agyféltekék teljes egyensúlya jellemez. Fizikálisan ellazult, mentálisan nyitott, éber
aktivitás. A bejutott információ a tudattalanban raktározódik el és innen indul a gyógyulás
lassú folyamata.
Amikor egy felnőtt mesél egy gyermeknek, azzal nem csak kellemes perceket szerez neki,
hanem elismeri a gyermek lelki problémáit, azokat fontosnak tartja. Megerősíti, hogy a benne
lévő gondolatok természetesek, s a mesén keresztül segíti a gyermeket ennek a problémának a
megoldásában.
Például mesei átváltozásoknál (Piroska és a farkas) elviselhetővé teszi a gyermek számára,
hogy egy őt szerető személy egy pillanat alatt képes fúriává változni. Fontos azonban, hogy a
mese végén minden jóra fordul, mindig feltűnik a jóságos arc. Így a gyermek képes lesz a
számára ambivalens személyeket jóra és rosszra különválasztani, és emlékezetében csak a jót
elraktározni. Haragudhat a mesében a gonosz mostohára (azaz saját édesanyja rossz
tulajdonságaira) anélkül, hogy félnie kellene az anyai szeretet elvesztésétől.
A mesében a hős legkisebb eredményei is csodás következménnyel járhatnak – ez segít
felismerni, hogy nem hiábavalóak az erőfeszítései, a későbbiekben óriási jelentőségük lehet.
A mesék reményforrást jelenthetnek, hogy találhatnak segítséget a világban, vállalkozásaikat
siker koronázhatja. Biztat, hogy ne csüggedjen a csalódásoktól, legyen bizalma a szülői házon
túli életre is.
Adott korszakban ugyanilyen fontosak lehetnek a fiúk számára a sárkányölő hősökről, a
lányoknak pedig a fogoly várkisasszonyról szóló mesék. Segítenek megtenni az első lépéseket
a függetlenséghez, önállósághoz, érettséghez. A gyermekek számára lényeges, hogy jövőjéről
derülátó elképzelései legyenek, különben fejlődése megreked. A mesék optimizmusa ezt
segíti. A mesebeli hős mindig elnyeri jutalmát. A mesebeli hősök – ellentétben a mitikus
hősökkel – mindig önmagukat győzik le, a bennük lakó gonoszságot, nem pedig másokat.
Önmagunk legyőzése pedig az önuralmat, érettséget jelenti. A mese azt üzeni, ez elérhető, de
ezért küzdeni, harcolni kell.
Az egyik legnagyobb félelem a szeparációs félelem, szorongás – vigasztalhat a tudat, hogy
sosem maradsz egyedül – a mesék ebben segítenek, mindig valaki a magányos hős
megsegítésére siet. Ez a gyermekben bizalmat ébreszt, hogy bármilyen megpróbáltatásokat is
kell kiállnia, úrrá lesz rajtuk, s a gonosz meg fog semmisülni.
A mese megmutatja, hogyan kell emberi lénynek lenni ebben a világban.
A mesélés, mesehallgatás találkozás is egyben: találkozás a mesehallgató és a mesélő között
– ennek jellemzője az interakció, illetve találkozás a mesehallgató (és mondó) és a mesehősök
között, melynek jellemzője az azonosulás. Ez mással szinte pótolhatatlan, a harmonikus,
boldog gyermekkorból kihagyhatatlan. A lelki, pszichikai, spirituális túlélést is segíti. A mese
a valóság lényegének megragadása, egy modell, amely a világ értelmezését örökíti
nemzedékről nemzedékre, modellt szolgáltat az élet eseményeire.
A mesék segítik a belenevelődést a közösség kultúrájába, normarendszerébe. A mesékben
ábrázolt társadalmi modellek belső, nagy érzelmi töltöttségű monitorként szabályozzák a
viselkedést. A fantázia segítségével utánzási, szereptanulási, és identifikációs alkalmakat
nyújtanak. Az azonosulásokat – és a kirívó ellenpéldák állításával ellenazonosítás folyamatát
is generálják. A negatív szereplők ezért nagyon fontosak – ők mindig a hős ellenfeleiként
jelennek meg, s a személyiség megalkotásának negatív támpontjai.
7
A történetek a nemi identitást és szocializációt is alakítják. A népmese erotikája eufémizált,
szimbolikus (gondoljunk népdalaink szövegeire!!) , e jelképrendszer annyira összetett,
archaikus, titkos, hogy sem a mesélő, sem a hallgató nincs beavatva teljesen. De igen erősen
hatnak!
A közösségek és az egyének önazonosságukat, integritásukat a történeteiken keresztül
alkotják és óvják meg. Elmélyítik a közösséghez való tartozás érzését, feloldják az
elmagányosodás, az idegenség és a feleslegesség érzését. Emellett örökérvényű igazságokról
beszélnek, bűnről és bűnhődésről. Kijelölik az alapvető viselkedési irányokat, a fontossági
sorrendeket, elválasztják a jót a rossztól, példát mutatnak és állásfoglalásra késztetnek. De a
bűnöket, az aljasságokat épp úgy bemutatják, mint az erényeket. Az ítéletek számtalan
formáját ábrázolják, de az etikai döntést a befogadóra bízzák.
Pilinszky János: „az ember az egyetlen lény, aki halálának biztos tudatával él”. Afrikai mese:
„Halál nélkül mit sem érne az élet”.A mesék témája gyakran a halál, illetve annak
elkerülésére tett hiábavaló törekvések sorozata. Egyedül az embernek van halálélménye és
haláltudta (és halálfélelme). A mesék témája gyakran a halál, illetve annak elkerülésére tett
hiábavaló törekvések sorozata. A mesék fenyegetései egyaránt irányulnak a fizikai és erkölcsi
létre. A mesehős sosem válik halhatatlanná, ezt a kezdő és záró formulák is tartalmazzák!
Ugyanakkor megszelídíti a halálképzetet, de néven nevezi a halállal kapcsolatos félelmeket és
szorongásokat. A halál a mesékben sem az élet vége, nem végleges és visszavonhatatlan, nem
megrendítő és nem borzalmas. A mesék bátorítanak, hisz aki nem ismeri a félelmet, annak a
bátorságról sem lehet fogalma.
A mesei történet előzménye gyakran a halál ill. annak következménye: az árvaság. De az is
előfordul, hogy a mese fókuszában áll a halál.
Napjainkra teljesen eltűnt a veszteségekre való felkészítés, amit semleges helyzetben kell
elkezdeni, a halál tabu lett. A régiek minden élethelyzetről őriztek és továbbadtak egy
természetes tudást. A gyermeknek mire meghalt valakije, látott halott siratást, mosdatást,
temetést, életfordulókhoz kötött szokásokat, temetői menetet. A halálhoz kapcsolódó fizikai,
lelki, szellemi teendőket ma már sem gyerek, sem felnőtt nem ismeri. (Erdélyben keresztelőre
menet megkapták a halotti szemfedőt!) A gyerekek a természet körforgásának részei voltak,
természetes tudás a dolgok menetéről – az elmúlás és újjászületés összhangjában éltek.
Ugyanakkor van, megőrződött a mesékben és a mondókákban, a dalkészletben,
közmondásokban, találós kérdésekben. Pl. kidobós játék, Katalinka szállj el… A mesék,
melyek eredetileg nem a gyerekek műfaja volt többek közt az emberiség halálról alkotott
képeit tartalmazta. Beavatás az életbe és a halálba.
Semleges helyzetben megengedhető, hogy olyan meséket használjunk, ami a halálról szól. De
gyászoló gyerekeknél félre kell tenni a halált kimondó meséket. Inkább a tudattalanra kell
hatni, mintázatokat megértetni, veszteség, fájdalom, megbékélés, búcsúzás, méltóság, vigasz,
elengedés… és rájönni, hogy hol van elakadás, ehhez keresni megfelelő mesét.
A népmesének fontos feladatai vannak. A mese dolga, hogy bekapcsoljon a szűkebb-tágabb
közösségbe. Sosem voltak időszerűbbek a másokkal való helyes kapcsolatteremtésre
figyelmeztető mesei tanácsok, mint ma: „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!”, „Jótett
helyébe jót várj!”. Az embert magzat korától haláláig ugyanolyan traumák érik, mint
évezredekkel ezelőtt – a mese dolga, hogy ezeket feloldja. Olyan kerek, egész alkotások,
8
melyek a tudás áthagyományozódott egyetemességét tükrözik. Jelképrendszere visszavezet
eleink embert és természetet egyben szemlélő világlátásához.
Miért meséljünk?
- hogy megtaláljuk helyünket a világban
- tudás, tapasztalat átadása, beavatódás
- életfeladatokkal tisztában lenni
- együttérzés megtanulása
- szilárd erkölcsi tartást ad
- lélektani hatása:
o megnyugtat
o középpontba rendeződés
o feszültség- és szorongásoldás
o tudásközvetítés
o közösségformálás – megtartás
o mindezeket észrevétlenül megtanítja, nincs akadálya a beépülésnek
- fejleszti:
o olvasási- és szövegalkotási képességet
o érzelmi intelligenciát
o képzeletet, fantáziát
o a belső és a külső világban való eligazodást
o az erkölcsi értékrend megszilárdítását
o női- és férfi szerepek tisztázása
o élet és halál kérdésével való szembenézés
Tudatmódosító erővel bír: befolyásolja a fizikai, lelki és szellemi állapotot.
A korábban említett történethallgatási transz – intenzív fókuszált figyelem. Nyugodt, éber,
fizikailag mozdulatlan, mentálisan aktív, erősen koncentrál, légzése nyugodt, szemük nagy és
fényes, ráncaik elsimulnak, arcuk ragyog.
Ekkor mindkét agyfélteke működik, egyszerre működteti az agy
- az intellektuális, érzelmi és képzelőerőhöz kapcsolódó funkcióit
- képes hosszú és intenzív koncentrációra
- könnyebben fogad be információkat és mélyebben sajátítja el az ismereteket.
Mindez akkor lehetséges, ha olyan mesét hall, melyben magára ismer. Azaz az illető
személyes valóságát meséli el, saját magát, félelmeit ismeri fel. Ez a ráismerés intenzív
érzelmi munkára készteti.
A mese:
- koncentrációra szoktat, figyelemre, odafigyelni arra, amit hall
- fantáziát fejleszt: elképzeli, amit hall. Ha erre később nem képes, nem fog tudni sem
érzelmeket, sem gondolatokat kapcsolni hozzá.
- fejlődik a szókincs
- öntudatlanul elsajátítja, miként szerveződik egésszé egy szöveg, hogy épülnek
egymásra mondatok, bekezdések
Csecsemő kortól: dúdolók, ringatók, másfél, kétéves kortól: én-mesék, állatos mesék, 5-6 éves
kortól varázsmesék. Ölbe véve mesélni: alapvető biztonság megélése.
9
A tévé azért növeli az agressziót, mert nincs idő pozitív élmények befogadására, nem születik
belső kép.
A belső kép:
- örömmel jár, képzelőerőt, fantáziát fejleszt, a szimbolikus nyelv értését
- a mese sűrített világ, pont azt a részét mutatja a világnak, ami nehezen megélhető és
átélhető
- a rá jellemző mágikus gondolkodás, animizmus, artificializmus, finalizmus igényét
kielégítik
- egészben, egyben látja a világot
Soha nem szabad tudatosítani a mesék rejtett jelentését. Épp az a jó, hogy annyit ért meg
belőlük, amennyit tudata megenged. Kárt egy Grimm-mese sem okozhat épp emiatt. A mesék
mindig feloldják a borzalmat, a rosszból van kiút. Persze nem biztos, hogy lefekvés előtt kell
a legszörnyűbbet, de ha már elkezdtük, hozzuk ki onnan, ne hagyjuk félbe.
Iskolai hatásai:
- az a gyerek tanítható meg olvasni, aki képes felismerni az élőbeszédet az írott
szövegben, megfelelő a szókincse, tud figyelni, s aki megtapasztalta, hogy rá is
figyelnek / mesét hallgat és maga is mesélhet / ahogy azonosul a szereplőkkel,
viszonyt alakít ki a szöveggel, szereti a hőst, szereti a mesét, szereti a szöveget –
szeret olvasni
- megtapasztalja, hogy a mese róla is szól – saját sorsát hallja – megtapasztalja, hogy az
ember felelős önmagáért
- a mese segít megbirkózni ellentétes érzelmeivel, zabolátlanságával, félelmeivel, azzal
az érzéssel, hogy más, mint a többiek
- a tanárnak segítség: „homogenizálja” az eltérő környezetből, kedvvel, hangulattal
érkező gyerekeket. Egy hullámhosszra kerülnek, s mivel mindkét agyfélteke dolgozik,
könnyebb utána (közben) a tanulás.
A mese:
- intellektuális szinten: gondolkodásra, képzelőerő fejlesztésére, önismeretre ösztönöz, a
megküzdési módokat bemutatja
- emocionális szinten: feszültségoldó, harmonizáló, vigasztaló, kezeli az érzelmeket,
rejtett, elfojtott indulatokat, szorongást. Nő az életkedv, az örömre való képesség.
- szociális szinten: fejleszti az együttérzést, az érzékenységet a szenvedők és szegények
iránt, alkalmas a humán értékek, erkölcsös viselkedés kódjainak megtanulására
- szociálpszichológiai szinten: beleélhetik magukat különféle szerepekbe,
azonosulhatnak velük, kipróbálhatják.
Melyik életkorban mit meséljünk kisiskolás korban?
1-2. o.: természetközeli létállapot megjelenik a mesében (szél, nap, évszak, napszak) állatok,
növények. Képesek leírást adni másokról – képesek lesznek mesélni önmagukról is. Ehhez
előbb meseszereplőkről, szomszédokról, családról, barátokról kell tudni mesélni.
3.o.: varázsmesék, szörnyetegek, csodálatos és elvarázsolt lények, emberfeletti feladatok,
mágikus tárgyak, bűvös képességek. Kül. nemzetek mesekincse – másság
4.o.: tréfás mesék, eredetmesék, teremtéstörténet, műmesék. Humor, felfedezés, találmány,
kincsek, titkok. Saját történet írása: öngyógyító, én erősítő, önbizalom-növelő.
10
Kiegészíteném mondanivalómat néhány idézettel és személyes tapasztalattal, amit a tehetség,
kreativitás témájában kutatva találtam, gondoltam végig:
A kreatív embert nem csak a probléma megoldása érdekli, hanem önmagában az intellektuális
kihívás is – fogalmazta meg Landau. Szerinte az alkotó gondolkodáshoz a logika és fantázia,
a konvergens és divergens gondolkodás együttese szükséges.
Saját tanítói munkámban azt tapasztaltam, hogy az asszociációk szerepe kiemelten fontos a
kreatív folyamat során. Az asszociáció a tanulási és gondolkodási folyamatok egészében
nélkülözhetetlen, az ismeretszerzéstől egészen az alkalmazásig, e nélkül nem tudnánk a régi
ismereteket felidézni, az újakat rendszerezni. A hétköznapi értelemben használt asszociáció,
„gondolattársítás” létszükséglet – néha tudatosan végzett jó játék. Pedagógusként célom kell
hogy legyen az asszociációs kapcsolatok fejlesztése, kiépítése, ami véleményem szerint csak
úgy valósulhat meg, ha a gyerekeknek átadott összes ismeretem „rendszerben van” és saját
magam az átadni kívánt ismeretek szintjét jóval meghaladó rendszerezett, átgondolt, nagyon
tudatosan egymásra épített ismeretanyaggal rendelkezem. Ezt lehetőség szerint úgy adom át a
gyerekeknek, hogy ne csak én lássam meg ezeket a rejtett kapcsolódási pontokat, hanem rá
kell nyitnom a szemüket az összefüggésekre, egyúttal a teremtett világ szépségére. Tanítói
munkám során sokszor éltem meg ilyen „borzongatóan szép” pillanatokat, amikor a
felismerések, a kapcsolatok átlátása, azok szépségének megértése felcsillant a gyerekek
szemében. Hitem szerint annál nagyobb motiváció nemigen adható gyerekeknek, mint amikor
úgy érzik, bepillantást nyerhetnek a nagy titkokba.
Dr. Gyarmathy Éva a kreativitás fejlesztését alapvetően két területen, a kreatív viselkedéshez
szükséges képességek (asszociációs, absztrakt-elvont, deduktív, analógiás-induktív és
metaforikus gondolkodás) valamint a kreatív folyamatok hatékonyabbá tétele területén tartja
fontosnak. Ez utóbbihoz nélkülözhetetlen az újrastruktúrálás, kombináció és szintetizáció, az
alternatívák keresése, a határok kitágítása, a lehetőségek nyitottsága, a képzelet és fantázia
használata, a dolgok kívülről, belülről és fordítva szemlélése, a nézőpontváltás, valamint a
vizualizáció.
Számtalan kutató egyetért abban, hogy a kreativitás feltétele a konfliktus és a feszültség
elfogadására való képesség.
Szükséges, fejlesztendő képességek, személyiségvonások:
flexibilitás, spontaneitás, függetlenség, interperszonális éleslátás, önbizalom, szociabilitás,
önelfogadás, dominancia, meggyőzőerő, ambíció, életerő, önkontroll, tolerancia,
szocializáltság, kitartás, hatékonyság, szorgalom …
Pécsi Rita írja: az érzelmi intelligenciát csak átélt élményekkel, megélt mintával,
tapasztalattal, alkotó tevékenységgel lehet fejleszteni. Az érzelmi tanulás során hatalmas
jelentősége van a belénk ivódott mintának – krízishelyzetekben elsősorban ezeknek
megfelelően viselkedünk. A szülő, pedagógus akkor segít, ha a szerző szavaival élve „kinézi”
a gyermekből a teljesítményt, ha minden kis sikert biztatás követ, s folyamatos megerősítés a
tapasztalatok által.
A döntésképesség kialakulásának folyamatáról írva leírja, hogy a szülő és a pedagógus
feladata, hogy mindent, amit értéknek tart az adott személyben, azt gyakran, többféle
formában kifejezésre juttassa, hiszen önértékelésünk a körülöttünk élő, számunkra fontos
emberek értékeléséből származik. Az iskolai értékelés problémája, hogy egyoldalú, csupán az
11
intellektuális teljesítményt értékeli, pedig a gyermek nem csak ez. Kell hogy legyenek olyan
területek, amelyeken igazán értékesnek látjuk őt. Picassot idézi:
„Anyám mindig azt mondta, ha katonának mész, tábornok lesz belőled. Ha szerzetesnek, egy
napon te leszel a pápa. Én inkább festőnek álltam és Picasso lett belőlem.”
Az első együtt töltött nap óta a népmesét életük részévé tettem. Ebben éltünk, a követendő
emberi magatartásformákat, erkölcsi mintákat, a jót és a rosszat a meséken keresztül tanultuk.
Első osztályban nem a kitűnő negyedévi, félévi, év végi értékelés, bizonyítvány megszerzése
volt céljuk tanítványaimnak. Hanem saját, névre szóló „Tündérdiplomájuké”, amelybe
egyenként kerültek bele a „mesebeli” tulajdonságok („erőmet csak a gyengék megsegítésére
használom”, „képes vagyok varázsolni”, „láthatatlan is tudok lenni”…). A mesebeli
képességekről szóló jeleket csak az egész osztály, együtt tudta megszerezni, így mindenki
segítette azt, aki valamiben gyengébbnek bizonyult. Osztályom negyedik éve éli azt meg,
hogy ők rendkívüliek. „Meseosztály” csak egy volt és egy lesz – ők mehetnek bábszínházba
délelőttönként, akadályversenyre egyedül, kaphatnak társasjátékot jutalmul, s legfőképpen:
saját, csak általunk ismert szabályaink, szavaink, jelzéseink és játékaink vannak, azaz közös
titkunk, ami összetart bennünket. Amikortól már az is különleges képességeink részévé vált,
hogy be tudtunk fogadni idegeneket, akkortól jól működött az is, hogy a négy év során
hozzánk érkező tanulók nagyon könnyen beilleszkedtek a közösségbe. Ez az az alap, amire
minden esetben támaszkodni tudok – ezért nagyon nehéz, de mégis szép folyamat most
életemben a tőlük való búcsú, elválás.
Mindig fontosnak tartottam, hogy mindenki reális visszajelzést kapjon önmagáról – de azt is,
hogy annyira megismerjem őket, amennyire csak lehetséges – azaz mindig tudjam jelezni, ha
azt tapasztaltam, önmagához képest egy tanítványom fejlődött, előre lépett. Rengetegszer
kimondva, mi mindenre lehetnek büszkék, miben tehetségesek, s ami legalább ennyire fontos:
megtanítottam nekik, hogy képesek legyenek elfogadni és örülni is a dicséretnek.
Elmondhatom, hogy nincs olyan tanítványom, aki bármelyik osztálytársáról ne tudna olyan
tulajdonságokat mondani, amik számára fontosak, értékesek. Minden karácsonykor
egymásnak adják át az ajándékokat, megköszönve azt a jót, amit a másiktól kaptak az évek
során. Képesek egymásnak jót kívánni, egymásnak drukkolni, egymás sikereinek örülni, a
másikért kiállni, együtt sírni és együtt nevetni a társaikkal. Visszajelezni egymásnak, ha
valami jól sikerült, de akkor is, ha rossz, bántó, fájó dolog történt. Képesek megnevezni az
érzéseiket – s megtanulva a nézőpontváltást mások és egymás érzéseit is azonosítani tudják.
Ebben sokat segítettek műalkotások: festmények, zenék, versek is. Törekedtem mindig
hitelesen állni eléjük, önmagamat adni, s amikor azt éreztem, esetleg nem mindenki számára
azonosíthatóak az érzéseim, akkor kimondtam azokat. Tudtam nagyon vidám, néha szomorú,
mérges, csalódott, boldog lenni előttük, velük. Hibáztam és tévesztettem, néha rosszul ítéltem
meg helyzeteket – de igyekeztem ezeket mindig felismerni, a tévedéseimet belátni, s ha
lehetett, akkor nevetni önmagamon. Így megtanulták, hogy ők is tévedhetnek, hibázhatnak,
kinevethetik önmagukat (de nem másokat), mindent újra kezdhetnek. Így is szerethetőek és
így is szeretve vannak. Önismeretük és társismeretük rengeteget fejlődött, ezzel együtt
önbizalmuk, bátorságuk is. A mindennapi feladatok, a rengeteg mese mellett sok közös játék,
szabadidejüket kitöltő társasjátékozások is elősegítették ezt.
Tagadhatatlan, hogy voltak, vannak nehézségeim. Be kell látnom, hogy az iskola, s benne én
nem tudok átformálni olyan családi mintákat, melyek szinte beleégtek már a gyerekekbe. Azt
12
viszont jó látni, hogy nem egy tanítványomnak ez az iskolai közösség menedék, védőburok az
éppen nagyon nehéz otthoni helyzettel szemben (szülők válása, agresszivitása). És azt is
nagyon jó látni, hogy a közösség kifelé is terjeszkedik: a szülők nagy része is meleg, baráti,
összetartó közösséget alkot.
Így lehetségessé vált, hogy a tízéves tanítványaim számára a legnagyobb motivációt még
mindig az jelenti, ha megemelem előttük a kalapomat, s a legnagyobb jutalmat, ha közös
programokat kapnak ajándékba.
Velük együtt próbálgatom én is a határaimat, képességeimet, próbálom legyőzni félelmeimet -
legyen szó barlangászásról vagy siklóernyőzésről.
Az együtt töltött éveink alatt szinte nem volt olyan nap, amikor ne éreztem volna a
Csíkszenmihályi által flow-nak nevezett állapotot – s ha képes vagyok azt az örömöt megélni
és átadni nekik, akkor velem együtt élhetik át a felfedezés, tanulás izgalmát.
Azaz motiválni őket csak úgy tudom, ha ők és a velük való együttlét engem motivál,
fejleszteni csak úgy tudom őket, ha én is nyitott maradok a velük együtt való fejlődésre.
A „Tündérdiploma” egykor…
Recommended