Hulladékkezelés

Preview:

DESCRIPTION

Hulladékkezelés. A hulladékprobléma kialakulása. A hulladék képződése az emberi lét egyik legáltalánosabb kísérő jelensége ! Régen: az emberiség visszajuttatta a szükségtelenné vált anyagokat a természeti környezetbe - PowerPoint PPT Presentation

Citation preview

Hulladékkezelés

A hulladékprobléma kialakulása

A hulladék képződése az emberi lét egyik legáltalánosabb kísérő jelensége!

• Régen: az emberiség visszajuttatta a szükségtelenné vált anyagokat a természeti környezetbe

• A tudományos-technikai forradalom során bekövetkezett termelésbővülés, az új – elsősorban szintetikus – anyagok megjelenése tarthatatlanná tette az eddigi gyakorlatot

• Ma már a környezetkárosodás nagy része a hulladékokból származik, amelyeket nehezen vagy egyáltalán nem dolgoz fel a természetes anyagcsere körfolyamat

A hulladék környezeti hatása

A hulladékok egy része – műszaki vagy gazdasági okok miatt, illetve emberi mulasztásból eredően – a környezetbe, illetve védett környezeti közegbe kerül, szétszóródik, ott külön előírásokban meghatározott koncentrációk fölött káros szennyeződést okoz.

Szennyezési problémák okai

• Rendezetlen elhelyezés (pl. a „hagyományos” szeméttelepek)

• Helytelenül megválasztott hulladékkezelés• Helytelen fogyasztói magatartás

A hulladékok környezetbe jutásának lehetséges útjai

Hulladékgazdálkodás elvei

• Hulladék hierarchia: 3R (reduse, reuse, recycle)

• Kiterjesztett gyártói felelősség

• A szennyező fizet elve

HULLADÉK HIERARCHIAA hulladékgazdálkodás elemei az EU követelményeinek

megfelelően (3R elv)

• A hulladékok keletkezésének és/vagy veszélyességének csökkentése, megelőzése (Reduce)

• A keletkezett hulladékok elkülönített gyűjtése és hasznosítása (Recycling)

• A nem hasznosítható hulladékok környezetszennyezés nélküli átmeneti tárolása és ártalmatlanítása (Reuse)

Hulladék hierarchia

A hulladékgazdálkodás szükségessége

• A környezetvédelmi és gazdasági optimum az elvek (3R) párhuzamos, illetve együttes alkalmazásával érhető el.

• A hulladékgazdálkodás a hulladék káros hatása elleni védelem gyakorlati megvalósítása, amely a hulladékok teljes életciklusára vonatkozik.

• A hulladékkezelés egységes, összehangolt technológiai rendszer.

Részei:- a hulladékok összegyűjtése, ill. eltávolítása a keletkezésük helyéről- átmeneti tárolás és esetleges helyszíni előkezelés, majd szállítás- végső elhelyezés

A tervszerű hulladékgazdálkodás célja

• Minél kevesebb hulladék keletkezzen• A keletkező hulladékoknak minél nagyobb

része kerüljön újrahasznosításra• A nem hasznosítható hulladékot oly módon

ártalmatlanítsák, hogy az a legkisebb mértékben terhelje a környezetet

A hulladék fogalma (1)

Általános értelemben hulladéknak tekinthető az ember

• mindennapi élete,• munkája,• gazdasági tevékenysége során keletkező;

• a keletkezés helyén feleslegessé vált,• vagy közvetlenül fel nem használható,

• különböző minőségű és halmazállapotú

anyag, anyag-együttes, termék, maradvány, leválasztott szennyező anyag, szennyezett kitermelt föld, stb…

amelyet a tulajdonosuk sem közvetlenül felhasználni, sem értékesíteni nem tud és amelynek kezeléséről külön kell gondoskodni.

A hulladék fogalma (2)

Az EU direktívák alapján a gyakorlat és az igazgatás szemszögéből:

Hulladékminden olyan anyag vagy anyag-együttes, melytől tulajdonosa valamilyen úton meg akar szabadulni.

A fogalom anyagi kategória, pl. a „hulladék-terület”, ill. „hulladék-energia” fogalmak nem tartoznak a hulladékgazdálkodás témakörébe.

Kapcsolódó fogalmak

• Melléktermék:

az az anyag, amely a termékkel párhuzamosan keletkezik, majd közvetlenül felhasználják, vagy értékesítik.

• Másodnyersanyag, másodlagos energiahordozó:

az a hulladék, amely a felhasználás helyére abban a formában került, ahogyan azt hasznosítják.

Hulladékok csoportosítása – eredet és veszélyesség szerint

• Települési (kommunális)- elosztási és fogyasztási tevékenységből- összetétel és mennyiség változó

• Termelési (ipar, mezőgazdaság, szolgáltatás)- technológiai eredetű hulladék- amortizációs eredetű hulladék- tovább bontható iparágakra

• Radioaktív anyagok

Hulladékok csoportosítása – eredet és veszélyesség szerint

Hulladékok csoportosítása – halmazállapot szerint

• Szilárd• Folyékony• Iszapszerű• Gáznemű

Magyarországon képződő hulladék kezelésének alakulása

Megnevezés 2000 2004 2005 2006 2007 2008

Ezer t % Ezer t % Ezer t % Ezer t % Ezer t % Ezer t %

Hulladék mennyiség 40.000 30.045 28.558 26.607 25.858 22.647

Anyagában hasznosítás

10.190 25,5 9.087 30,2 7.832 27,4 6.698 25,2 5.341 20,7 6.142 27,1

Energetikai hasznosítás

800 2,0 911 3,0 1.271 4,5 1.627 6,1 1.355 5,2 765 3,4

Égetés190 0,5 170 0,6 53 0,2 101 0,4 78 0,3 65 0,3

Lerakás

21.175 52,9 17.416 58,0 13.603 47,6 13.594 51,1 11.326 43,8 9.563 42,2

Egyéb

7.645 19,1 2.461 8,2 5.799 20,3 4.587 17,2 7.759 30,0 6.112 27,0

Magyarország hulladékkezelésének jövője (becslések)

Megnevezés2009 2010 2011 2012 2013 2014

Ezer tonna

% Ezer tonna

% Ezer tonna

% Ezer tonna

% Ezer tonna

% Ezer tonna

%

Hulladék mennyiség 22.000 21.500 21.500 21.000 20.500 20.000

Anyagában hasznosítás

6.380 29,0 6.880 32,0 7.310 34,0 7.560 36,0 7.790 38,0 8.000 40,0

Energetikai hasznosítás

1.000 4,5 1.120 5,2 1.290 6,0 1.470 7,0 1.740 8,5 2.000 10,0

Égetés

100 0,5 130 0,6 150 0,7 170 0,8 185 0,09 200 1,0

Lerakás

9.240 42,0 8.920 41,5 8.820 41,0 8.530 40,6 8.260 40,3 8,000 40,0

Egyéb

5.280 24,0 4.450 20,7 3.930 18,3 3.270 15,6 2.525 12,3 1.800 9,0

Hulladékgazdálkodási ciklus lépései kommunális hulladék begyűjtésénél

Termelési hulladékok (1)

Veszélyes hulladékok• Gyártási tevékenység során az anyag-

átalakítási műveleteknél képződő hulladékok• Karbantartás, időszakos üzemleállás,

termékváltás során képződő hulladékok• A technológiai fegyelem be nem tartása és a

berendezések hiányosságai miatt keletkező hulladékok

Termelési hulladékok (2)

Kommunális hulladékok• Adminisztratív és szociális létesítményekből,

valamint az üzemépületek takarításából származó hulladékok

• A termelő létesítmények üzemi közterületeiről származó hulladékok

Nem veszélyes termelési hulladékok (96%)

• Bánya-meddő (szénbányászat)- nagy területet foglal el- rontja a tájképet (meddőhányók)- diffúz levegőszennyező forrás

Nem veszélyes termelési hulladékok (96%)

• Salak, mésziszap, pernye - összes hulladék 20%-a! (villamos energiaipar, erőművek)

Nem veszélyes termelési hulladékok (96%)

• Szálas anyag (textilipar)- fonodai hulladék- szövési, kötési, kikészítési hulladék- konfekcionálás során keletkező hulladék

Nem veszélyes termelési hulladékok (96%)

• Papíriszap, mésziszap (papíripar)- a szennyvizek tisztítása során keletkezik

• Nagy szervesanyag-tartalmú növényi és állati eredetű anyag (élelmiszeripar)

Nem veszélyes termelési hulladékok (96%)

• Fahulladék, egyéb szilárd hulladék (bútoripar)

Nem veszélyes termelési hulladékok (96%)

• Szervetlen hulladékok – tégla, betontörmelék, stb.; a nem veszélyes hulladékok 28%-a!(építő-és építőanyag-ipar)

Nem veszélyes termelési hulladékok (96%)

• Tönkrement, leselejtezett és elhasznált alkatrészek, roncs autók, hulladék kábelek, gumiabroncsok (közlekedés és hírközlés)

Nem veszélyes termelési hulladékok (96%)

• Biomassza – kukorica szár, szalma stb.(mezőgazdaság)

Veszélyes termelési hulladékok (4%)

• Nagy része vörösiszap (timföldgyártás)• Egyéb hulladékok (tonna)

Hulladékok ártalmatlanítása

2008Összes képződött

hulladék (et)

Égetés Lerakás Összes ártalmatlanítás

(ezer t) (%) (ezer t) (%) (ezer t) (%)

Mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladék 1.188 1 0,1 7 0,6 8 0,7

Ipari és egyéb gazdálkodói nem-veszélyes hulladék

7.386 5 0,1 3.349 45,3 3.354 45,4

Építési-bontási hulladék 4.882 0 0,0 2.650 54,3 2.650 54,3

Települési szilárd hulladék 4.552 0 0,0 3.341 73,4 3.341 73,4

Települési folyékony hulladék 3.925 - - 0 0,0 0 0,0

Veszélyes hulladék 714 60 8,4 216 30,2 276 38,6

Összesen 22.647 66 0,3 9.563 42,2 9.629 42,5

Hulladékok ártalmatlanítása1. Szabályozatlan lerakás• kezeletlen• potenciális szennyező

Hulladékok ártalmatlanítása2. Szilárd hulladékok szabályozott lerakása• Kezelt• Nem szennyező

Hulladékok ártalmatlanítása

2. Szilárd hulladékok szabályozott lerakása• Alkalmas területek

- erdő-és mezőgazdálkodásra nem használt részek- száraz homok-, kavics- és agyagbányák- külszíni fejtés után hátramaradó értéktelen részek- tájképet rontó természetes horpadások, lejtők

Hulladékok ártalmatlanítása2. Szilárd hulladékok szabályozott lerakása• Problémák

- átszivárgó vizek- lebomlás során keletkező gázok

Hulladékok ártalmatlanítása

2. Szilárd hulladékok szabályozott lerakása• Gondos kijelölés

- vízzáró réteg figyelembevétele- zaj-és levegőszennyezés csökkentése- rekultivációs terv készítése

1. talaj takaróréteg felhordása2. növényzettel való betelepítés3. mezőgazdasági hasznosítás

Hulladékok ártalmatlanítása

2. Szilárd hulladékok szabályozott lerakása

Az engedéllyel működő lerakóknak csak kb. 15%-a rendelkezik megfelelő műszaki védelemmel.

Hulladékok ártalmatlanítása

3. Égetés• A szilárd hulladék tüzeléstechnikai szempontból

nehezen kezelhető anyag, elégetése speciális tüzelőberendezéssel történik

• Az égetés során jelentős mennyiségű hő, füstgáz és salakanyag keletkezik – a füstgázokat tisztítani kell, a salakanyagot veszélyes hulladéklerakóba kell elhelyezni, elektromágnessel a vas különválasztható és értékesíthető.

Hulladékok ártalmatlanítása

Hulladékok ártalmatlanítása

4. Folyékony hulladékok szabályozott lerakása• Eredete

- házi szennyvíztároló, egyedi derítő- csatornatisztításból származó hulladék

• Elhelyezése- közcsatorna hálózatba ürítés- közüzemi szennyvíztisztító telepen való elhelyezés- önálló ártalmatlanító telepen való elhelyezés

Miért éri meg a vállalat számára a hulladékok, szennyezések csökkentése, a hulladékkezelés megoldása?

• Környezeti szempontból- lerakott hulladékmennyiség csökken, kisebb környezetterhelés- kevesebb energia-és vízfelhasználás- csomagoló anyagok – kisebb terhelés, kevesebb energia- tiltott, illetve korlátozott használatú anyagok kivonása

• Gazdasági szempontból- pozitív mérleg a környezeti költségvetés terén

Miért éri meg a vállalat számára a hulladékok, szennyezések csökkentése, a hulladékkezelés megoldása?

• Társadalmi szempontból- erősebb kapcsolat a partnerekkel (beszállítók, vevők, alvállalkozók)- nemzetközi kapcsolatok- pályázati előnyök- piaci előny a versenytársakkal szemben- marketing, díjak (pl. EU Fenntarthatósági Díj, Közép-

európai Környezeti Jelentés díj - Zöld Béka Díj)

A vállalat önkéntes alapon fenntarthatósági jelentést készíthet

Fenntarthatósági jelentés jellemzői

• EU-s kezdeményezés, mely egységes keretbe foglalja a jelentéskészítő szervezetek gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi teljesítményét

• Célja: világviszonylatban jobb összehasonlíthatóság és hitelesség

• Tartalma: üzleti élet, számvitel, környezetvédelem, emberi jogok, munkakörülmények, kommunikáció

Miért előnyös a jelentés a vállalat számára?

• Szorosabb kapcsolat a partnerekkel• Nagyobb bizalom a zöldek részéről• Átfogó kép a vállalat számára• Nagyfokú felhasználhatóság• Elismerések, díjak, ismertség

Köszönöm a figyelmet!