Kortársak: gyűjtők és művészek

Preview:

DESCRIPTION

Hazai és nemzetközi munkák magyarországi magángyűjteményekben, 2010–2014

Citation preview

GYŰJTŐK ÉS MŰVÉSZEK – h a z a i é s n e m z e t k ö z i m u n k á k m a g y a r o r s z á g i m a g á n g y ű j t e m é n y e k b e n , 2 0 1 0 – 2 0 1 4

Ú J B U D A P E S T G A L É R I A

K i á l l í t á s

2

Kortársak: gyűjtők – művészekMegnyitó beszéd

Ha jól értem ennek a kiállításnak az intencióját, a szervezők szeme előtt lebegő ideális

eset az, ha kortárs gyűjtők kortárs művészek nem kevésbé kortárs műveit becsülik

nagyra és igyekeznek megszerezni, ősi magyar szokás szerint megkímélve ezzel a hazai

múzeumok fenntartóját, az államot attól, hogy – esetleg melléfogással fenyegető

kalandokba bocsátkozva – az adófizetők pénzét utólag kevéssé értékállónak bizonyuló

szerzeményekre költse. Ezért a rizikóvállalásért szokás hálával emlegetni Nemes

Marcell, Hatvany Ferenc, Kohner Adolf, Herzog Mór, Majovszky Pál és mások nevét,

akikben mintegy az e kiállítással példázott erényeket (röviden: a nagylelkűséggel

párosult kvalitásérzéket) véljük megtestesülni.

M a r o s i E r n ő

Bevallom: idegenkedem a „kortárs” főnévnek széles körben elterjedt melléknévi

használatától, s ha tehetem, kerülöm is. Ez a mostani bizonyosan nem ilyen alkalomnak

ígérkezik. Magyarul mondhatom ugyan egy személyről azt, hogy kortársam, kortársad,

kortársa, de akár őt, akár a művét aligha jellemezhetem olyasmivel, mint (ad notam

„modern, modernebb, legmodernebb”) pl. „kortárs, kortársabb, legkortársabb”. Igaz,

ennek logikailag azokban az idegen nyelvekben sincs sok értelme, amelyekben megvan

az egyidejűségre utaló egyszerre főnév és melléknév: contemporain és rokonai, vagy a német Zeitgenosse főnévből képezett zeitgenössisch. Talán az elvtárs megszólítással

összecsengő elem, valamint az oroszban is meglévő современный – современник páros

is kedvezett a magyar szó elterjedésének. Valahogy úgy állunk, mint a szintén

egyidejűséget kifejező „korabeli” melléknév használatával.

A pongyola, pl. idegenforgalmi vagy újságírói nyelvhasználat gyakran örvendezik

annak, ha a turistát „korabeli látvány fogadja”, a színdarab „korabeli milieu-t idéz”,

feledve, hogy ez a szó nem egyszerűen az elavultságot, hanem a művelődéstörténeti

összefüggést jelzi, ezért ilyenkor illenék megmondani, kinek a mivel való kora-

beliségéről van szó, vagy csak elárulni, melyik évszázadról. Hogy egy gyakori példát

idézzek, az, ami „Árpád-kori”, egyáltalán nem „Árpád-korabeli”! Úgy látszik, mindebben a magyar nyelvnek egy szemléleti sajátosságára tapinthatunk rá – anélkül, hogy

ragaszkodnám mindjárt hungarikummá nyilvánításához. Viszont figyelmeztetésül be kell

jelentenem, hogy még a következő néhány percet is nyelvészkedésre kívánom fordítani. Talán hozhat némi tanulságot, ha egyszer átgondoljuk szóhasználatunkat.

3

Arról, hogy mi kortárs, már volt szó: lényegében az, amire más nyelven a vonatkozó

contemporain, zeitgenössisch jelzőt használnánk – a melléknévi használatot magyarul

alighanem a tükörfordítás (s ebben a külföldi kortársak beszédmódjának való

megfelelés) igénye indokolja. Benne a korszerűség, a modernség és a haladás

kötelezettsége fejeződik ki: a romantika, többek között Daumier és Baudelaire óta

imperatívusszal kapcsolatban. (Il faut) être de son temps – az árureklám ismert

szlogenjének nyelvén: „Haladjon Ön is a korral!” – mellesleg csupa főnévi utalás a minket körülvevő társadalom személyeire és a tárgyi világunkat benépesítő ipari

termékekre. Bizonyára látták Hrabal és Menzel Sörgyári capriccióját, nem kell

részleteznem a mindent lerövidítő modernség tanulságait.

Most érdemesebb arról szólni, hogy ki a kortárs. Első megközelítésben leginkább az, aki

velünk egykorú. – Tanácsos, ha ezúttal eltekintünk az időbelivel összefüggő azon térbeli

összetartozástól, amit a latin hic et nunc kifejezés jelöl. Így marad – ismét nem

bocsátkozva halbiológiai fejtegetésekbe – az, hogy születésünknél fogva kortársunk az,

aki velünk egyívású, azaz, megint csak biológiailag determinált nemzedéktárs. Persze,

egyidejűleg több nemzedék él együtt egymással: tágabb értelemben mind egymásnak

kortársai, generációs hovatartozásukat tekintve azonban különbözőek. Dante óta („Lám, festészetben Cimabue tartott minden teret, és ma Giottót kiáltják…”) ismeretes az a tény, hogy a legfiatalabb nemzedék ítélete – hogy a zajos tetszésnyilvánításnál

maradjunk: a dernier cris – fejezi ki, mi időszerű, korszerű, sőt korszakalkotó. Cimabue,

akinek „híre éjszakába hajlott”, csak korabeli, azaz, a maga fénykorából való. Talán ez

4

a lejárt korszerűség, a kronológiai egyidejűség mellett az ideje-múltság egyik legelső,

modernista szellemű regisztrálása. Mindenesetre tapintatosabb, mint József Attilánál:

„idenyög a Dala-dög, az éveire mester”. Tudom, miről beszélek. Tisztelt Hölgyeim és

Uraim, Önökkel szemben egy emeritus áll, akinek „kiérdemesült” jelzője veteránt,

magyarul hadastyánt jelöl. Prozódiai szempontból mérlegelném a „ki-ürí-tett” jelzőt is,

ami egyaránt megfelel a tudástranszferben álló érdemnek és a szükségszerű

elfáradásnak is. Az ifjú Weöres Sándort nagyon dicsérte Kodály olyan hasonlatokért,

mint az „élet-szekéren régi szalma, élet-gyertyán lefolyt viasz” stb. „Te már elégtél!” –

kiáltja a kórus. Ez a sok konfliktus így, persze, nehezen viselhető el; a nemzedékek

együttélése csillapítást, szabályozást igényel. Erre való az öregebbek mesterré, a fiatalabbak

tanítvánnyá, azon alul inassá nyilvánítása megfelelő intézmények keretében, amelyeket

iskoláknak, akadémiáknak szokás tekinteni. Ezek a nehezen kimunkált kompromisszumot

hosszabb időre biztosítva hagyománnyá nemesítik, és szerencsés esetben erényt kovácsolva a szükségből, nemzeti iskolákat is konstituálnak. A nemzet és a nemzedék fogalma

köztudomásúlag egy tőről fakad, mindkettő a születésre utal.

Egyidejűleg nemcsak több generáció van a színen, hanem többféle korhoz tartozó

művek is a műkereskedés pultján. A helyzetet bonyolítja, hogy nemcsak éppen

érvényesek és immár érvénytelenek állnak szemben egymással. Szeretik ezeket olyan

vízügyi kifejezésekkel jellemezni, amilyen a sodrás, a mainstream. Vannak lassúbb

áramlatok, akad visszafelé folyó, öbölben pangó is. Azt mondják, páratlanul gazdag a holtágak élővilága. De a látszólag egyöntetűen réginek minősülő jelenségek között

5

is vannak értékkülönbségek. A reneszánsz óta szokás megkülönböztetni a modernek

mellett egyszerűen elavult ócskaságokat és még régebbi, feltétlenül tiszteletet érdemlő,

követésre méltó antikvitásokat. A modernség kultusza a 17. század végének francia

akadémiáján kezdődik, az antikvitással (anciens) szembeni elsőbbségét hangoztató

álláspontjával. Ez azzal függ össze, hogy régi művek is válhatnak időszerűvé, aktuálissá,

mégpedig nemcsak az all’antica orientálódó irányzatok számára, hanem más, újító

irányzatok ihletőiként és hivatkozási alapjaiként is. Manet festőisége köztudomásúlag

hatalmas bátorítást nyert Velázquez példájától. Jól ismert példa még El Greco esete,

akinek művészete a posztimpresszionizmus és az expresszionizmus idején vált aktuálissá.

Nofretete szobra is a Jugendstil csúcspontján került Tell el-Amarnából Berlinbe, s 1923-ban nyilvánosságra hozva, éppen alkalmas időben kínálkozott mintaképként az art déco számára. Hol van már az art déco? – de Nofretete még mindig tartja magát.

Ezek a közhelyszerű példák legyenek elegendők annak jelzésére, hogy az, amit kortárs

művészetnek szokás nevezni, nem x mennyiségű mű egyszerű halmaza, hanem különböző

eredetű és emellett eltérő korú alkotásokból leszűrt kánon, amely az újraértelmezett

régmúltat is magába foglalja.

A mű kora nem feltétlenül azonos keletkezésének és mesterének korával, s a legnagyobb művek kora az örökkévalóság. Érvényük korokon átível, csak a

világtörténelemmel mérhető. A nagy művek örökkévaló érvényéről szóló tézis egy

változata volt Fülep Lajos érvelése Csontváry Kosztka Tivadar műveinek a festő naptári idejét meghaladó aktualitása mellett, amelyet úgy fejezett ki, hogy fő művei

6

„a művészet egész történetének, Altamira, Lascaux és társai szintén csak csodálatosnak

nevezhető barlangképeitől máig legmagasabb csúcsaival vannak egy magasságban”.

Ma történelmi jelenségként szemléljük „a művészet korát”, amelynek határozott újkori

kezdete volt, s amelynek szükségképpen határozott végének is kell lennie – vita csak

arról folyik, hogy ez a vég már bekövetkezett-e, vagy még előtte állunk. A kor

problémája kultúránk legmélyebb kérdései közé vezet.

Hátravan még egy további, definícióra váró kérdés: milyen értelemben kortárs a műgyűjtő és gyűjteménye? Nyilvánvaló, hogy mindkettő, a személy is, a tárgyak is a művészet korának termékei és képviselői. Hans Belting, akitől „a művészet kora”

kifejezés származik, az újkori művészetfogalom kialakulása előtt „a kép korát”

számította. A gyűjtő és gyűjteménye nyilvánvalóan más korfogalommal él, mint az a művészetkedvelő, aki csak közvetlen kortársaitól vár a maga gondolatait és

érzéseit is tolmácsoló műveket. A gyűjtés szükségképpen korok között közvetít, a jelent

történelmi idők folyamataként, a korokat egymásutánjukban szemléli. Ebben az

egymásutánban van helye a jövőnek is: a bölcs gyűjtő s a kiváló, rendszerint kivételes

adottságokkal rendelkező művészettörténész ráérez azokra a művészi kvalitásokra,

amelyeknek jövőjük van. Ilyen tekintetben van kapcsolata ahhoz, amit a művészet

csúcsaival kapcsolatban fent említett örökkévalóság jelent. Mindehhez képest a való életben

gyakran különös méricskélésekkel van dolgunk. Igaz-e, vagy csak perspektivikus rövidülésből

adódó érzékcsalódás, hogy az, amit kortárs művészetnek szokás nevezni, a 19. századdal kezdődött?

7

A válasz készen áll: ezt már a 20. század első évtizedeinek műkritikája sem gondolta így,

különösen azután nem, hogy Lukács György 1910-ben megállapította: „Az utak elváltak”. A 20. század folyamán sokan látták itt, az előző századforduló után, a kortárs művészet

gyökereit, amikor pl. a Csontváry-problémában a századvég művészeti életének egyik

központi problémáját látták, vagy a kortárs művészeti múzeumot a Nyolcak fellépésétől

kezdve kívánták berendezni. Vajon van-e olyan, akár szubjektív, akár objektív művészeti kor-

fogalom, amelynek értelmében évszázadnyi vagy annál is nagyobb korú jelenségek

aktualitása állítható? És mi következik abból, hogy időközben már jócskán benne vagyunk a 21. században, vagyis a 3. évezredben? Vajon az egy időben élő generációk közül melyik

tekinthető dominánsnak – más szóval: korszakalkotónak? Ebből a szempontból tekintve

radikális és vakmerő tett, hogy itt, ezen a kiállításon csak 2010 és 2014 közötti művek

láthatók. Talán történelmi perspektívában nem is mondhatók kor-társaknak, csak

egyidejűeknek. De egyáltalán van-e értelme ennek a megkülönböztetésnek egy

tanulságos szemlén belül?

Ez a kérdés összefügg a jövőre vonatkozó értékítélettel, amelynek lehetősége a műértők: a gyűjtő, a kritikus és a múzeumi kurátor előtt nyílik meg. Persze, szerencsés esetben.

És itt vége a pedáns nyelvészkedésnek, amelyre szintén van jó német szó, a Nürnbergi

mesterdalnokokra utaló Beckmesserei. Goethe Mefisztójának szavaival: „Fiam, fakó

minden teória, / s a lét aranyló fája zöld.” – Itt kiállítás nyílik, és célja az, hogy Önök

maguk dönthessenek a felsorolt kérdésekről.

8

9

Kortársak: gyűjtők és művészek – hazai és nemzetközi munkák magyarországi magángyűjteményekben, 2010–2014

A kortárs képzőművészeti alkotások magánkezdeményezésből történő gyűjtése és az e tevékenység nyomán létrejövő magánkollekciók összetett gazdasági és

társadalmi tényezőnek tekinthetők.

A gyűjtésre és a gyűjteményépítésre fordított privát tőke – kortárs munkák esetében –

gazdasági szempontból komplex formákat mutató átalakuláson megy keresztül. A makrogazdaság és benne a művészeti szektor – elsősorban a művészek, valamint a

kereskedelmi galériák – perspektívájából a területet éltető, a kínálatot inspiráló

keresletként jelentkezik; a gyűjtő nézőpontjából pedig egyaránt bizonyulhat sikeres

befektetésnek és kockázatos végkimenetelű (csak hosszú távon, rossz esetben soha meg nem térülő) vállalkozásnak.

A társadalom szempontjából a gyűjtők és a nyilvánosság számára hozzáférhető

gyűjteményeik a napjainkban keletkező kulturális-művészi produktumok életre

hívásában, kiválasztásában, megőrzésében, meg- és elismertetésében töltenek be hasznos közszerepet.

A n d r á s i G á b o r

Erre a gazdasági és társadalmi szerepvállalásra ma – az elhúzódó pénzügyi és szociális

válság idején – nagy szükség van. Jelenleg, a kortárs képzőművészet szempontjából

kedvezőtlen hazai körülmények közepette a for-profit és nonprofit magánkezdeményezések

a megszülető alkotások támogatásával és nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos

közfeladatokból is részt vállalnak. Ideális esetben a gyűjtők aktivitása

elválaszthatatlan a művészeti közintézmények munkájától. Az egymást kiegészítő két

terület együttműködése szükségszerű volna – ennek aktuális példája az Új Budapest

Galéria kiállítása.

Társadalmi jelentősége van a gyűjtők által oly gyakran hangsúlyozott személyes

motívumnak: a műtárgyak iránti szenvedélyes érdeklődésnek, a művészet szeretetének

és a hétköznapokban többnyire az élet teljesen más területein működő-dolgozó gyűjtők és a művészek egymást-megismerésének, nemritkán barátságának is.

Kiállításunk mindenekelőtt a hazai kortárs gyűjtők nélkülözhetetlen gazdasági és értékes társadalmi szerepvállalására kívánja felhívni a figyelmet. A válogatás

szempontjai ezért eltérnek a szokásos kurátori kiállításokétól. A művek ezúttal nem egy előzetesen megfogalmazott elméleti alapvetést kívánnak alátámasztani vagy

valamilyen művészettörténeti jelenséget, trendet megjeleníteni, hanem – kizárólag

2010–2014 között keletkezett munkák alapján – pillanatképet adnak a magyar- országi gyűjtők kortárs művészeti szerzeményeiről. A látogató előtt azonban ebből

10

a pillanatképből is kirajzolódnak a gyűjtemények eltérő kortársművészet-értelmezése,

hazai, régiós vagy globális orientációjuk, műfaji és médiumok szerinti preferenciáik,

valamint az egyes művészek alkotómunkájára vonatkozó értékítéleteik is.

Az elmúlt öt évben született magyar és nemzetközi munkákból elénk táruló sokszínű –

az előbbiek alapján eleve strukturált és sokatmondó – képet nem állt szándékunkban

valamely kitüntetett, domináns külső nézőpontból befolyásolni. Egyformán legitimnek

és közérdekűnek tekintjük ugyanis az invesztíció és a mecenatúra szempontját; a

stilárisan vagy műfaji tekintetben homogén, illetve széttartó; a kizárólag a hazai, a régióbeli vagy a nemzetközi kortárs művészetre koncentráló; a trendeket követő és az azokat elutasító; a szakértők, tanácsadók segítségével vagy önálló döntések

alapján épülő kollekciókat.

A 2010 és 2014 között született és rendelkezésünkre bocsátott műveket megismerve

arra törekedtünk, hogy az egyes gyűjtemények karakterét és belső összefüggéseiket

reprezentáló, a gyűjteményeket sajátos módon, esetenként unikálisan jellemző

darabokból a párhuzamokat és különbözőségeket érzékeltető, élvezetes, a kortárs

művészetről minél átfogóbb, informatívabb képet nyújtó és műfaji tekintetben is

változatos kiállítás szülessen. A szerzeményezések eltérő nagyságrendje miatt a kiválasztott munkákat nem gyűjtemények szerint, hanem a műtárgyanyag kínálta

logika mentén rendeztük el.

11

Akadnak ismert, jelentős gyűjtemények is, melyek – sajnálatunkra – nincsenek

képviselve az Új Budapest Galériában: vagy nem reagáltak megkeresésünkre, vagy

különböző, méltánylandó okokból elutasították felkérésünket, vagy nem rendelkeztek

az időhatárok közé eső szerzeményekkel. De előfordulhat az is, hogy fontos kollekciók

nem kerültek látókörünkbe.

A 38 hazai magángyűjteményből megvalósult – a teljesség igényével a fentiek miatt

sem számoló – bemutató kiindulópontja és inspirálója lehet újabb, már bizonyos

részproblémákra, témákra koncentráló kurátori kiállításoknak, és nem utolsósorban: a kortárs művek iránti érdeklődés megélénkülésének, újabb gyűjtemények születésének.

12

1. tér

2. tér

3. tér 4. tér

5. tér

6. tér

4. tér

3. tér

2. tér

14

1. tér

15

1. tér

2. tér

17

3. tér

18

3. tér

19

4. tér

5. tér

6. tér

G yű j t e m é n y e k

BALÁZS ÁRPÁD ÉS DÉNES ANDREA GYŰJTEMÉNYE, BUDAPEST

24

C s á k á n y I s t v á nSuspended (Felfüggesztve), 2010

fametszet ; papír, akril , (2×) 175 × 126 cm

C s á k á n y I s t v á nSudden Gust of Motivation (Az ihlet hirtelen fuvallata), 2012

festett műgyanta, fa, 70 × 165 × 135 cm

27F o d o r J á n o sEgál, 2009–2010

filc, (2×) 35 × 25 × 13 cm

28K o k e s c h Á d á m

Cím nélkül , 2010objekt (akril , plexi , rétegelt lemez , tr ipod), 70 × 80 × 10,5 cm

K o k e s c h Á d á mCím nélkül , 2010

installáció (akril , rétegelt lemez , erősítő , ipod, hangfalak , tr ipod, zene: Cecil Taylor : Conquistador!), 42 × 66 × 88 cm

K i s V a r s óJaali – vízszintes, 2014

fa, 29,3 × 96 × 5 cm

K i s V a r s óJaali – függő leges, 2014

fa, 46 × 19,3 × 5 cm

32R a d i c s M á r k

Fekete karácsony, 2011frottázs, papír, grafit , 59 × 42 cm

DR. BALOGH IMRE GYŰJTEMÉNYE

33

B e n c z ú r E m e s eNem minden örök , 2012

LED füzér, napelem, 30 × 210 × 3 cm (a Molnár Ani Galéria jóvoltából)

B o r s o s R ó b e r tÉlni így is lehet 1-2-3. , 2014

sörösdoboz , (3x) 20 × 16,5 × 6,5 cm (a Molnár Ani Galéria jóvoltából)

C s e p r e g i B a l á z sSertéstelep, 2013

vegyes technika, fa, 49 × 58 × 10 cm (a Molnár Ani Galéria jóvoltából)

F a r k a s D é n e sEvident In Advance (Előzetesen egyértelmű), 2013

könyv, (8×) 26 × 34 × 3,5 cm (a Molnár Ani Galéria jóvoltából)

38F a r k a s D é n e s

Evident in Advance (Előzetesen egyértelmű), 2013 (részlet)könyv, (2×) 26 × 34 × 3,5 cm (a Molnár Ani Galéria jóvoltából)

V i t a l y P u s h n i t s k yMítosz II. , 2011

olaj , vászon, ø 136 cm (a Deák Erika Galéria jóvoltából)

40J a k a t i c s - S z a b ó V e r o n i k a

A Google központ Bécsben, 2011olaj , vászon, 170 × 120 cm (a Molnár Ani Galéria jóvoltából)

M a u r e r D ó r aQuod l ibet No. 57. , 2010akril , farost , 38 × 94 cm

BARABÁS-GYŰJTEMÉNY

42

B o t o s P é t e rKapu (narancs), 2009–2014

csiszolt , ragasztott optikai üveg, 21 × 26 × 16 cm

F a j ó J á n o sFekete csepp, 1990–2010

gránit , 13,5 × 25,5 × 18,5 cm

G á s p á r G y ö r g yBaby Alien, 2011

öntött , csiszolt , ragasztott , polírozott opálüveg, 10 × 17,5 × 8,5 cm

H e t e y K a t a l i nZürich, 1987–2010

gránit , 33 × 25,5 × 6 cm

BARTA PÉTER-GYŰJTEMÉNY

47

E s t e r h á z y M a r c e l lWalsin, 2011

giclée print , (2×) 50 × 50 cm

H e c k e r P é t e rMűvészettő l zaklatott látogatók verekednek a múzeumban, 2010

akril , vászon, 92 × 147 cm

S z a l a y P é t e rKettős látás 6. , 2014

installáció, 80 × 70 × 47 cm + molinó: 197 × 125 cm

BOHEM ART HOTEL GYŰJTEMÉNY

51

B a r a k o n y i Z s o m b o rOktogon Wednesday Morning Glory (Szerda reggeli ragyogás, Oktogon), 2011

akril , spray, fa, 75 × 150 cm

K o r o d i L u c aMexico II (Mexikó II.), 2012

olaj , vászon, 45 × 45 cm

K u p c s i k A d r i á nKiretusált űrhajós II. , 2013

olaj , vászon, 45 × 50 cm

BÖHM-GYŰJTEMÉNY, NÉMETORSZÁG

55

I n g o G l a s sHommage à Vasarely, 2010

festett alumínium, 110 × 50 × 35 cm

I n g o G l a s sHommage à Brancusi , 2010

festett alumínium, 110 × 60 × 35 cm

AZ ELSŐ MAGYAR LÁTVÁNYTÁR ALAPÍTVÁNY GYŰJTEMÉNYE

58

„Tri color ” – Látványtári kompozíció, 2012porcelán, fajansz , viasz , üvegdoboz , 31 × 41 × 21 cm

„ A csikk” 1–2 – Látványtári kompozíció, 2007–2010csikkek, üvegdoboz , 100 × 27 × 27 cm, 100 × 67 × 27 cm

Valahonnan Magyarországról – Látványtári lelet , 2012 zománcozott vaslemez , üvegdoboz , 16 × 20 × 17 cm

FEHÉR LÁSZLÓ GYŰJTEMÉNYE

62

B a t y k ó R ó b e r tFekete doboz , 2010

olaj , akril , vászon, 180 × 150 cm

H a l á s z A n d r á sHálózsák CD-vel , 2010

olaj , lenvászon, 138 × 200 cm

M é h e s L ó r á n tApáink , 2012

olaj , vászon, 150 × 110 cm

N e m e s C s a b aReplace Vasarely with Kassák (Cseréljék le Vasarelyt Kassákra), 2012

akril , papír, 50 × 50 cm

FEUER–PLICHTA-GYŰJTEMÉNY

67

B é k é s i E r v i nSaját földön, 2013

fa, 48,5 × 35 × 18 cm

i s k i K o c s i s T i b o rVesuvius 1 . , 2 . , 3. , 2010

szén, grafit , papír, (3x) 200 × 120 cm

70Ő s z G á b o r

Nagyítás A | Nagyítás B, 2010C-print , i l letve tintasugaras nyomat analóg diapozitívról , (2x) 91 × 112 cm

U j h á z i P é t e rA gond, a baj , 2013

festett samottos kőedény, 120 cm

U j h á z i P é t e rÖnarckép, 2013

festett samottos kőedény, 120 cm

Z s e m l y e I l d i k óVároskép-tér, 2014

bronz , vegyes technika, 17 × 32 × 94 cm

GERENDAI-GYŰJTEMÉNY

74

B u k t a I m r eVidéki polgármester plázamakettel , 2011

papír, vegyes technika, 90 × 124 cm

C s e k e S z i l á r dMagyar hentesek Németországban, 2010

olaj , vászon, 58 × 58 cm

C s i s z é r Z s u z s iAlmost Lichtenstein (Majdnem Lichtenstein), 2010

olaj , vászon, 120 × 120 cm

F e h é r L á s z l óÚt mellett , 2011

olaj , vászon, 70 × 100 cm

G e r h e s G á b o rMagyar a Holdon?, 2011

lightbox , 64 × 89 × 6 cm

H a l á s z P é t e r T a m á sAlley (Fasor), 2011

lightbox , 1/5+1AP, 90 × 92 × 8 cm

GERŐ-GYŰJTEMÉNY

81

M a r t i n H e n r i kÁlló űr-Buddha , 2010

vegyes technika, 45 × 60 cm

E v a S c h l e g e lKezek ; Cím nélkül , 2012

ólom, tus, papír, (2×) 16,5 × 10 × 8 cm; 150 × 260 cm

S z a b ó O t t óBrico és Tito, 2011

fém, vegyes technika, talált tárgy, 60,5 × 20 × 20 cm

E r i k v a n L i e s h o u tEzra , Áruló, Wouter, Erik , 2010

vegyes technika, papír, 150 × 267 cm

HORVÁTH-GYŰJTEMÉNY

86

F r i d v a l s z k i M a r kBut We Believe 01–02–03 (De mi hiszünk 01–02–03.), 2011

lakkfesték , vászon, (3x) 50 × 40 cm

H e c k e r P é t e rA festőzombik elő jöttek a műterembő l , 2011

akril , vászon, 140 × 185 cm

N é m e t h H a j n a lCrash (Ütközés), 2011

fotósorozat , (12×) 30 × 30 cm

N é m e t h H a j n a lCrash (Ütközés), 2011 (részlet)

fotó, 30 × 30 cm

91S z ű c s A t t i l a

Close to Eclipse (Közel a fogyatkozáshoz), 2011olaj , vászon, 190 × 140 cm

HUNYA GÁBOR GYŰJTEMÉNYE

92

B o r s o s J á n o sNemzeti térdeplés műcsoport , 2009–2012

Nemzeti térdeplés, 2009, Magyarázó tábla , 2012 , Utált és megvetett , 2009, Kommentek, 2012

94B o r s o s J á n o s

Nemzeti térdeplés, 2009videó, 2 '3"

F r i d v a l s z k i M a r kBárka , 2014

vegyes technika (akril , xerox nyomat , rétegelt lemez), (2×) 100 × 100 cm

H o r v á t h T i b o rProcess (Kívül tágas – kiállás minden héten), 2012

digitális print , dibond, 50 × 70 cm

T a r a v o n N e u d o r fEngeltal (Angyal-völgy), 2010

vegyes technika, 31 × 45 cm

INSURART GYŰJTEMÉNY

98

S o c i é t é R é a l i s t eSzovjetek Birodalma, 2011

acél , 50 × 30 × 24 cm

IROKÉZ COLLECTION

102

K a s z á s T a m á sVirágtartó birkózókkal , 2012

installáció (betonvas), 150 × 102 × 20 cm

S Z A F333 forint és 3,33 euró, 2011

papírpénz , változó méretek

S Z A F é s s o k a n m á s o kÍgérem, nem csinálok több művészetet (Bob és Roberta Smith I promise never to make art again című műve nyomán), 2008–2010

papír, nyomdafesték , (24×) 21 ,5 × 29,7 cm

T a r r H a j n a l k aDoboz , 2012

fatábla, tűzőkapocs, 125 × 150 cm

107T ó t h G á b o r a . k . a . t g n o i s e

Akciópénz , 2012vegyes technika, 7 × 15,5 cm

U g l á r C s a b aMegtalálták Kádár csontjait , 2010

lightbox , 100 × 70 × 10 cm

U g l á r C s a b aGrafikák – Cím nélkül , 2012

vegyes technika, 30 × 26 cm

U g l á r C s a b aGrafikák – Cím nélkül , 2012

vegyes technika, 26 × 30 cm

S z a l a y P é t e rMaradványérték 02, 2013

installáció, változó méretek | Fotó: Eln Ferenc

V á r n a i G y u l aTéli rege 2 . , 2010

lightbox , 84 × 124 × 9 cm

JURECSKÓ–KISHONTHY-GYŰJTEMÉNY

114

C s o n t ó L a j o sCsillagok, 2011

C-print falemezen, 34,5 × 99,3 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

f e L u g o s s y L á s z l óÁtmérés, 2005–2014

szúnyogháló, vegyes technika, 150 × 120 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

f e L u g o s s y L á s z l óNyaralj ködben a Mirákulum szájton I . , 2011

C-print , 65 × 99 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

f e L u g o s s y L á s z l óNyaralj ködben a Mirákulum szájton II. , 2011

C-print , 65 × 99 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

119G a á l J ó z s e f

Vésett arc, 2010monotípia, (2x) 70 × 50 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

120K o r o n c z i E n d r e

Artist LOVES YOU 2 , 2011C-print falemezen, 99 × 65,5 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

121L ő r i n c z L i l l a – K o v á c s A l i d a

Munka I. , 2010C-print hablemezen, fólia, 50 × 70 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

L ő r i n c z L i l l a – K o v á c s A l i d aMunka IV. , 2010

C-print hablemezen, fólia, 50 × 70 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

S e r e s L á s z l óMéz, 2010

olaj , vászon, 110 × 140 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

S z i r t e s J á n o sMiskolci eset , 2010

C-print falemezen, fólia, 100 × 60 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

125V e r e b i c s Á g n e s

Szabásminta , 2010fotó, fól ia, plexi , 28,5 × 22 ,5 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

V e r e b i c s Á g n e sUFO Ági, 2010

fotó, fól ia, üveg, 20 × 20 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

V e r e b i c s Á g n e sMedusa-face (Medúza-arc), 2013

lightbox , 25 × 40 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

V e r e b i c s K a t a l i nOdaát , 2010

vegyes technika, vászon, 30 × 30 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

129V e r e b i c s K a t a l i n

Könnyes, 2010vegyes technika, vászon, 30 × 30 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

Z o l t á n S á n d o rBelomouth, 2014

vegyes technika, 52 × 57 × 13 cm (a MissionArt Galéria jóvoltából)

KORDA–FÖLDÉNYI-GYŰJTEMÉNY

131

V o j n i c h E r z s é b e tMedence fehérben, 2012szén, vászon, 52 × 94 cm

KOZÁK–STOMP-GYŰJTEMÉNY

133

B u k t a I m r eFalusi zsidó temető , 2011

vegyes technika, 100 × 130 cm (a Godot Galéria jóvoltából)

d r M á r i á sGyurcsány Ferenc Henri Rousseau műtermében, 2011

akril , farost , 120 × 90 cm (a Godot Galéria jóvoltából)

S z i k o r a T a m á sEgy plusz három, 2010

olaj , fa, 55 × 59 cm (a Godot Galéria jóvoltából)

KOZMA–KARTON-GYŰJTEMÉNY

137

E m b e r S á r iCím nélkül , 2011

lambda print , 70 × 70 cm

K e m é n y G y ö r g yTengerparton, 2013

digitális nyomat , 30 × 40 cm

K e m é n y G y ö r g yVéletlenelmélet , 2013

digitális nyomat , 30 × 40 cm

L a s t M i n i t s ( B a r a n y a i b . A n d r á s , O r o s z R i c h á r d , M a r t o n Z s o l t , S t a r k A t t i l a )4x4 fej , 2012

akril , farost , tépőzár, MDF lemez , 180 × 180 cm

K. PETRYS-GYŰJTEMÉNY

142

Á d á m Z o l t á nVelence, 2011

vegyes technika, 50 × 88 cm

B e r n á t A n d r á sObjektum 606, 2011

olaj , vászon, 70 × 100 cm

C s u r k a E s z t e rCím nélkül , 2013

olaj , vászon, 145 × 145 cm

S w i e r k i e w i c z R ó b e r tLelkes ír isz 2011. 06. 01. , 2011 | Lelkes ír isz 2011. 06. 06. , 2011

akvarell , papír, (2x) 100 × 70 cm

S z i g e t i T a m á sSzürkület , 2013

akril , vászon, 180 × 195 cm

LUDMAN–GYURICSKÓ-GYŰJTEMÉNY

148

O t t ó L á s z l óYantra Ipsum Arche (8), 2011

akril , vászon, 90 × 90 cm

S i n k o v i c s E d eIn a Lonely Company (Magányos társaságban), 2012

olaj , zománc, OSB lemez , 88 × 125 cm

MAGÁNGYŰJTEMÉNY, BUDAPEST

151

S z í j K a m i l l aCím nélkül , 2012

ceruza, papír, 70 × 100 cm

E r d é l y i G á b o rCím nélkül , 2011

akril , vászon, 40 × 30 cm

154T r a n k e r K a t a

Frau X , 2012fekete-fehér fotókollázs, papírhajtogatás, 30 × 39 × 5 cm

155M a r a f k ó B e n c eKörkörös 1–2–3. , 2012

objekt (casein tempera, nyír rétegelt lemez , polisztirol lap), ø (3×) 58 cm

MAGÁNGYŰJTEMÉNY, BUDAPEST

156

M a g y a r ó s i É v aLéna III. , 2010

lightbox , 50 × 110 cm

MÁLNAY B. LEVENTE GYŰJTEMÉNYE

158

M á t r a i E r i kTurul , 2011

fényinstalláció | Fotó: Eln Ferenc

A l b e r t Á d á mNever Take a Trip Alone (Soha ne utazz egyedül), 2011

objekt (plexi , MDF, dibond, bükkfa, rozsdamentes acél), 196 × 84 × 94 cm | Fotó: Kudász Gábor Arion

G e r b e r P á lElviselni , 2011

C-print , 29,5 × 42 cm

MODERN KÉPTÁR – VASS LÁSZLÓ-GYŰJTEMÉNY

162

K a t i V i l i mPiros, zöld, kék kockák, 2014

olaj , vászon, 100 × 100 cm

S o ó s T a m á sSárga , 2012

olaj , vászon, 100 × 80 cm

M o l n á r V e r aNégyzetekbő l ki indulva – A/130111, 2011

akril , vászon, 80 × 80 cm

T o r s t e n R i d e l lVertikális-diagonális I . , 2011

akril , vászon, 150 × 50 cm

MOLNÁR MIHÁLY GYŰJTEMÉNYE

167

S i n k ó I s t v á nJelenet (Wong Kar Wainak), 2009–2010

olaj , vászon, 120 × 100 cm

NaGYŰJTEMÉNY

169

K l i m ó K á r o l yDrámai árnyékok, 2011

olaj , fatábla, 100 × 150 cm

nemethcollection

171

K i r á l y G á b o rÖreg bokszoló, 2012

akril , szén, papír, 100 × 77 cm

K i r á l y G á b o rVendégségben, 2014

akril , vászon, 130 × 105 cm

K á r p á t i T a m á sÉgő erdő , 2012

pasztell , papír, 24 × 33 cm

175M o l n á r P é t e r

Madárzene, 2005–2014ceruza, papír, 45,8 × 64,7 cm

V á r h e l y i T í m e aZongoralábak I.66. , 2010

pasztell , papír, 150 × 100 cm

PÁLFI-GYŰJTEMÉNY

177

B e n c z ú r E m e s eVisible – Invisible (Látható–láthatatlan), 2012

LED füzér, 32 × 220 cm

S i p o s E s z t e rÚtravalók , 2008–2012

akril , vászon, ø (36×) 17 cm

180

182

RECHNITZER-GYŰJTEMÉNY

184

N é m e t h M e l i t t aRejtett színek XXII. , 2010

akril , alumínium, 35 × 35 cm

M o l n á r V e r aEn U/82-12 , diptichon, 2011

akril , vászon, (2×) 40 × 40 cm

RIMÁR PÉTER GYŰJTEMÉNYE

187

T e o d o r a A x e n t eVárakozás, 2012

olaj , vászon, 48 × 47 cm

B u l l á s J ó z s e f100122, 2010

olaj , vászon, 95 × 120 cm

190K á l d i K a t a l i n

Cím nélkül , 2010olaj , vászon, 80 × 120 cm

191J u s t i n M o r t i m e r

Stemma, 2012olaj , vászon, 60 × 40 cm

192N e m e s M á r t o n

Layers 5 (Rétegek 5), 2013olaj , akril , vászon, 80 × 130 cm

193S z ű c s A t t i l a

Table Footballers (Csocsózók), 2011olaj , vászon, 70 × 100 cm

A l e x a n d e r T i n e iMondd el a félelmeidet , 2012

olaj , vászon, 170 × 130 cm

SOMLÓI ZSOLT ÉS SPENGLER KATALIN GYŰJTEMÉNYE

195

A l b e r t Á d á mo. T. , 2011

lightbox , sötétkamra-lámpa, 22 × 17 × 14 cm

197B e n c z ú r E m e s e

Untouchable (Érinthetetlen), 2012gumilap, LED füzér, 30 × 120 cm

C s ö r g ő A t t i l aCsendélet II. , 2010

papírobjekt , 36 × 30 × 14 cm; 124 × 184 × 6 cm

R a n d o m r o u t i n e s ( K a s z á s T a m á s – K r i s t ó f K r i s z t i á n )Megmenthető emberek , 2012

installáció (betonvas), 170 × 140 × 120 cm; 17 × 16 × 134 cm

201K i s V a r s ó

Fence-Arc, 2012neonobjekt , 54 × 60 cm

E v a K o t á t k o v áNem az a lényeg, ahogy mozognak az emberek , hanem ami megmozgatja őket , 2012

fénykép, rajz , kollázs, változó méretek

203E v a K o t á t k o v á

Nem az a lényeg, ahogy mozognak az emberek , hanem ami megmozgatja őket , 2012 (részlet) fénykép, rajz , kollázs

204E v a K o t á t k o v á

Nem az a lényeg, ahogy mozognak az emberek , hanem ami megmozgatja őket , 2012 (részlet) fénykép, rajz , kollázs

205G o s h k a M a c u g a

Lenin beszédet intéz a katonákhoz a moszkvai Bolsoj Színház előtt , 2013 kollázs, ezüstzselatin nyomat , 52 × 42 cm

G o s h k a M a c u g aA Szentpétervári Szövetség gyű lése a dolgozó osztály felszabadításáért , 2013

kollázs, ezüstzselatin nyomat , 37 × 45,5 cm

207G o s h k a M a c u g a

Egy bizonyos társadalmi rend egyenes következményei , 2013 kollázs, ezüstzselatin nyomat , 52 × 58 cm

208D a n i e l S p o e r r i

Cím nélkül , 2010asszamblázs, 61 × 38 × 50 cm

E r w i n W u r mKastenmann (Dobozember), 2010

alumínium, festék , 172 × 43 × 36 cm

210S z e g e d y - M a s z á k Z o l t á n

Mit jelent fényképezni?, 2011zselatinos ezüst fotográfia, 70 × 100 cm

SZALÓKY-GYŰJTEMÉNY

211

H e r m a n L e v e n t eÁtkelés – Függőhíd, 2010

olaj , vászon, 100 × 120 cm

V á r a d y R ó b e r tMetropolisz III. , 2010

olaj , vászon, 150 × 200 cm

SZÉP PÉTER GYŰJTEMÉNYE

214

H a n s K o t t e rtunnel view, "down under", 2011

objekt (plexi , fém, tükör, színváltó LED), 60 × 60 × 23 cm | Fotó: Eln Ferenc

216

217

218

219

SZÖLLŐSI-NAGY–NEMES-GYŰJTEMÉNY

220

T o r s t e n R i d e l lCím nélkül , 2012

akril , vászon, 150 × 50 cm

222H a n s - J ö r g G l a t t f e l d e r

Triolen, 2011 akril , falapra feszített vászon, 72 × 108 cm

SZŰCS-GYŰJTEMÉNY

223

F e l s m a n n I s t v á nFiatal hölgy portréja , 2014

akril , print , lego, 52 × 44 × 2 ,5 cm

225H o r v á t h T i b o r

Zsidó a barátom, 2011fi lctoll , pausz , 130 × 94 cm

H o r v á t h T i b o rNe lopj cigánytól , 2012

bőr, hímzőfonal, 41 × 68,5 cm

227K a r á c s o n y i L á s z l ó

Nőzz! , 2011papírmasé, műfű , 25 × 38 × 23 cm

K i s R ó k a C s a b aHazatérőben, 2011

olaj , vászon, 55 × 69 cm

K o m o r ó c z k y T a m á sproto és %%, 2010

neonobjekt , műanyag lemez , (2×) 35 × 28 cm

230L o v a s I l o n a

Sebzetten, 2012vegyes technika, üveg, (2x) 75 × 65 cm

231M l a d e n M i l j a n o v i c

Monumentális fragmentáció, 2010gravírozott gránit , változó méretek

R o s k ó G á b o rFigyelj , barátom!, 2012

olaj , rétegelt lemez , 130 × 140 cm

233R o s k ó G á b o r

The Queen in Olds Cork , 2011olaj , rétegelt lemez , 121 × 101 cm

234S z a l a y P é t e r

Holt tárgyak 02 (alvó dada), 2012 kinetikus objekt , 22 × 47 × 27 cm | Fotó: Eln Ferenc

235

236

S z a r k a P é t e rGo Tell Them (Menj, mondd el nekik), 2013

objekt , 203 × 36 × 22 cm

238

S z ű c s L e v e n t eNő t igrissel , 2011

olaj , vászon, 70 × 100 cm

240V á r n a i G y u l a

The Pattern of Time (Az idő mintája), 2012objekt , 84 × 124 × 9 cm

241

SZŰCS TAMÁS GYŰJTEMÉNYE

242

N a g y K r i s z t aJancsó, 2014

olaj , fotóvászon, 70 × 142 cm

TÓTH ÁRPÁD GYŰJTEMÉNYE

244

B a r a k o n y i Z s o m b o rMonday – Black Box (Fekete doboz , hétfő), 2011

akril , fatábla, (3×) 75 × 50 cm

246K i s R ó k a C s a b a

Ruha teszi az embert , 2013olaj , vászon, 70 × 50 cm

K o r o d i J á n o sUptown, 2010

olaj , vászon, 70 × 100 cm

S z a b ó Á k o sAnalóg, 2010

olaj , vászon, 80 × 60 cm

TÓTH CSABA GYŰJTEMÉNYE

249

C z i g á n y Á k o sEgek 8804, 2012

giclée print , 40 × 56 cm

C z i g á n y Á k o sEgek 260-15, 2012

giclée print , 40 × 56 cm

G a l a m b o s Á r o nCím nélkül (Út), 2013

akril , iskolatábla, 94 × 98 cm

253S z í j K a m i l l a

Cím nélkül , 2012papír, ceruza, 70 × 100 cm

VÖLGYI–SKONDA KORTÁRS GYŰJTEMÉNY

254

B a r a b á s M á r t o nOrion 420U, 2010

objekt (olaj , rádiókészülék), 26 × 36 × 22 cm

B e r e c z k i K a t aSzabadnap, 2012

akril , vászon, 60 × 120 cm

B o g n á r K r i s z t i n aPihenő , 2012

olaj , vászon, 90 × 120 cm

C z e n e M á r t aNyolcezer (Mátyás tér), 2010

olaj , farost , 50 × 160 cm

d r M á r i á sGömbös Gyula Paul Gauguin műtermében, 2011

olaj , farost , 90 × 120 cm

260H a j d ú K i n g a

Töltött káposzta , 2010olaj , vászon, 40 × 50 cm

K i s s M á r t aVégre a fr iss levegőn, 2011

olaj , vászon, 80 × 90 cm

262K ó s a J á n o s

Pancsi , 2010olaj , vászon, 100 × 90 cm

O s g y á n y i S á r aAkik tükröződnek, akik árnyékot vetnek, 2012

olaj , ceruza, vászon, 115 × 85 cm

264R a d á k E s z t e r

Samu a gazosban, 2011olaj , vászon, 80 × 60 cm

T a m á s i C l a u d i aAnyaság, 2013

olaj , vászon, 80 × 60 cm

Mű t á r g y j e g y z é k

Kortársak: gyűjtők és művészek – hazai és nemzetközi munkák magyarországi magángyűjteményekben, 2010–2014

BALÁZS ÁRPÁD ÉS DÉNES ANDREA GYŰJTEMÉNYE, BUDAPEST

Csákány IstvánSuspended (Felfüggesztve), 2010

fametszet; papír, akril, (2×) 175 × 126 cm

Csákány IstvánSudden Gust of Motivation (Az ihlet hirtelen fuvallata), 2012

festett műgyanta, fa, 70 × 165 × 135 cm

Fodor JánosEgál, 2009–2010

filc, (2×) 13 × 35 × 25 cm

Kokesch ÁdámCím nélkül, 2010

objekt (akril, plexi, rétegelt lemez, tripod), 80 × 70 × 10,5 cm

Kokesch ÁdámCím nélkül, 2013

installáció (akril, rétegelt lemez, erősítő, ipod, hangfalak, tripod, zene: Cecil Taylor: Conquistador!)

42 × 66 × 88 cm

Kis VarsóJaali – vízszintes, 2014

fa, 29,3 × 96 × 5cm

267

Kis VarsóJaali – függőleges, 2014

fa, 46 × 19,3 × 5 cm

Kis VarsóSculptor Machine (Szobrászgép), 2014

videó

Radics MárkFekete karácsony, 2011

frottázs, papír, grafit, 59 × 42 cm

DR. BALOGH IMRE GYŰJTEMÉNYE

Benczúr EmeseNem minden örök, 2012

LED füzér, napelem, 30 × 210 × 3 cm

(A Molnár Ani Galéria jóvoltából)

Borsos Róber tÉlni így is lehet 1-2-3., 2014

sörösdoboz, (3x) 20 × 16,5 × 6,5 cm

(A Molnár Ani Galéria jóvoltából)

268

Csepregi BalázsSertéstelep, 2013

vegyes technika, fa, 49 × 58 × 10 cm

(A Molnár Ani Galéria jóvoltából)

Farkas DénesEvident in Advance (Előzetesen egyértelmű), 2013

könyv, (8×) 26 × 34 × 3,5 cm

(A Molnár Ani Galéria jóvoltából)

Vitaly PushnitskyMítosz II., 2011

olaj, vászon, ø 136 cm

(A Deák Erika Galéria jóvoltából)

Jakatics-Szabó VeronikaA Google központ Bécsben, 2011

olaj, vászon, 170 × 120 cm

(A Molnár Ani Galéria jóvoltából)

Maurer DóraQuod libet No. 57., 2010

akril, farost, 38 × 94 cm

269

BARABÁS-GYŰJTEMÉNY

Botos PéterKapu (narancs), 2009–2014

csiszolt, ragasztott optikai üveg, 21 × 26 × 16 cm

Fajó JánosFekete csepp, 1990–2010

gránit, 13,5 × 25,5 × 18,5 cm

Gáspár GyörgyBaby Alien, 2011

öntött, csiszolt, ragasztott, polírozott opálüveg, 10 × 17,5 × 8,5 cm

Hetey KatalinZürich, 1987–2010

gránit, 33 × 25,5 × 6 cm

BARTA PÉTER-GYŰJTEMÉNY

Esterházy MarcellWalsin, 2011

giclée print, (2×) 50 × 50 cm

270

Hecker PéterMűvészettől zaklatott látogatók verekednek a múzeumban, 2010

akril, vászon, 92 × 147 cm

Szalay PéterKettős látás 6., 2014

installáció, 80 × 70 × 47 cm + molinó: 197 × 125 cm

BOHEM ART HOTEL GYŰJTEMÉNY

Barakonyi ZsomborOktogon Wednesday Morning Glory (Szerda reggeli ragyogás, Oktogon), 2011

akril, spray, fa, 75 × 150 cm

Korodi LucaMexico II (Mexikó II.), 2012

olaj, vászon, 45 × 45 cm

Kupcsik AdriánKiretusált űrhajós II., 2013

olaj, vászon, 45 × 50 cm

271

BÖHM-GYŰJTEMÉNY, NÉMETORSZÁG

Ingo GlassHommage à Vasarely, 2010

festett alumínium, 110 × 50 × 35 cm

Ingo GlassHommage à Brancusi, 2010

festett alumínium, 110 × 60 × 35 cm

AZ ELSŐ MAGYAR LÁTVÁNYTÁR GYŰJTEMÉNYE

„A csikk” 1-2 – Látványtári kompozíció, 2007–2010

csikkek, üvegdoboz, 100 × 27 × 27 cm, 100 × 67 × 27 cm

„Tri color” – Látványtári kompozíció, 2012

porcelán, fajansz, viasz, üvegdoboz, 31 × 41 × 21 cm

Valahonnan Magyarországról – Látványtári lelet, 2012

zománcozott vaslemez, üvegdoboz, 16 × 20 × 17 cm

272

FEHÉR LÁSZLÓ GYŰJTEMÉNYE

Batykó Róber tFekete doboz, 2010

olaj, akril, vászon, 180 × 150 cm

Halász AndrásHálózsák CD-vel, 2010

olaj, lenvászon, 138 × 200 cm

Méhes LórántApáink, 2012

olaj, vászon, 150 × 110 cm

Nemes CsabaReplace Vasarely with Kassák (Cseréljék le Vasarelyt Kassákra), 2012

akril, papír, 50 × 50 cm

FEUER–PLICHTA-GYŰJTEMÉNY

Békési ErvinSaját földön, 2013

fa, 48,5 × 35 × 18 cm

273

iski Kocsis TiborVesuvius 1., 2., 3., 2010

szén, grafit, papír, (3x) 200 × 120 cm

Ősz GáborNagyítás A, 2010

C-print analóg diapozitívról, 91 × 112 cm

Ősz GáborNagyítás B, 2010

tintasugaras nyomat analóg diapozitívról, 91 × 112 cm

Ujházi PéterA gond, a baj, 2013

festett samottos kőedény, 120 cm

Ujházi PéterÖnarckép, 2013

festett samottos kőedény, 120 cm

Zsemlye IldikóVároskép-tér, 2014

bronz, vegyes technika, 17 × 32 × 94 cm

274

GERENDAI-GYŰJTEMÉNY

Bukta ImreVidéki polgármester plázamakettel, 2011

papír, vegyes technika, 90 × 124 cm

Cseke SzilárdMagyar hentesek Németországban, 2010

olaj, vászon, 58 × 58 cm

Csiszér ZsuzsiAlmost Lichtenstein (Majdnem Lichtenstein), 2010

olaj, vászon, 120 × 120 cm

Fehér LászlóÚt mellett, 2011

olaj, vászon, 70 × 100 cm

Gerhes GáborMagyar a Holdon?, 2011

lightbox, 64 × 89 × 6 cm

Halász PéterAlley (Fasor), 2011

lightbox, 1/5+1AP, 90 × 92 × 8 cm

275

GERŐ-GYŰJTEMÉNY, BUDAPEST

Mar tin HenrikÁlló űr-Buddha, 2010

vegyes technika, 45 × 60 cm

Eva SchlegelKezek; Cím nélkül, 2012

ólom; tus, papír, (2×) 16,5 × 10 × 8 cm; 150 × 260 cm

Szabó OttóBrico és Tito, 2011

fém, vegyes technika, talált tárgy, 60,5 × 20 × 20 cm

Erik van LieshoutEzra, Áruló, Wouter, Erik, 2010

vegyes technika, papír, 150 × 267 cm

HORVÁTH-GYŰJTEMÉNY

Fridvalszki MarkBut We Believe 01–02–03 (De mi hiszünk 01–02–03.), 2011

lakkfesték, vászon, (3x) 50 × 40 cm

276

Hecker PéterA festőzombik előjöttek a műteremből, 2011

akril, vászon, 140 × 185 cm

Németh HajnalCrash (Ütközés), 2011

fotósorozat, (12×) 30 × 30 cm

Szűcs AttilaClose to Eclipse (Közel a fogyatkozáshoz), 2011

olaj, vászon, 190 × 140 cm

HUNYA GÁBOR GYŰJTEMÉNYE

Borsos JánosNemzeti térdeplés műcsoport, 2009–2012

Borsos JánosNemzeti térdeplés, 2009 videó, 2'3"

Borsos JánosKommentek, 2012 lambda print, dibond, 80 × 120 cm

277

Borsos JánosUtált és megvetett, 2009

utcai demonstrációs viselet, textil próbababán

Borsos JánosMagyarázó tábla, 2012

magyarázó kép-print, mágnesfólia, horganyzott lemez, faállvány

Fridvalszki MarkBárka, 2014

vegyes technika (akril, xeroxnyomat, rétegelt lemez), (2×) 100 × 100 cm

Horváth TiborProcess (Kívül tágas – kiállás minden héten), 2012

digitális print, dibond, 50 × 70 cm

Tara von NeudorfEngeltal (Angyal-völgy), 2010

vegyes technika, 31 × 45 cm

INSURART GYŰJTEMÉNY

Société RéalisteSzovjetek Birodalma, 2011

acél, 50 × 30 × 24 cm

278

IROKÉZ COLLECTION

Kaszás TamásVirágtartó birkózókkal, 2012

installáció (betonvas), 150 × 102 × 20 cm

SZAF333 forint és 3,33 euro, 2011

papírpénz, változó méretek

SZAF és sokan másokÍgérem, nem csinálok több művészetet (Bob és Roberta Smith I promise never to make art again című műve nyomán), 2008–2010

papír, nyomdafesték, (24×) 21,5 × 29,7 cm

Tarr HajnalkaDoboz, 2012

fatábla, tűzőkapocs, 125 × 150 cm

Tóth Gábor a.k.a. tgnoiseAkciópénz, 2012

vegyes technika, 7 × 15,5 cm

Uglár CsabaMegtalálták Kádár csontjait, 2010

lightbox, 100 × 70 × 10 cm

279

Uglár CsabaGrafikák – Cím nélkül, 2012

vegyes technika, 30 × 26 cm

Uglár CsabaGrafikák – Cím nélkül, 2012

vegyes technika, papír, 30 × 26 cm

Szalay PéterMaradványérték 02, 2013

installáció, változó méretek

Várnai GyulaTéli rege 2., 2010

lightbox, 84 × 124 × 9 cm

JURECSKÓ–KISHONTHY-GYŰJTEMÉNY

Csontó LajosCsillagok, 2011

C-print falemezen, 34,5 × 99,3 cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

280

feLugossy LászlóÁtmérés, 2005–2014

szúnyogháló, vegyes technika, 150 × 120 cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

feLugossy LászlóNyaralj ködben a Mirákulum szájton I., 2011

C-print, 65 × 99 cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

feLugossy LászlóNyaralj ködben a Mirákulum szájton II., 2011

C-print, 65 × 99 cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

Gaál JózsefVésett arc, 2010

monotípia, (2x) 70 × 50 cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

Koronczi EndreArtist LOVES YOU 2, 2011

C-print falemezen, 99 × 65,5 cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

281

Lőrinc Lilla–Kovács AlidaMunka I., 2010

C-print hablemezen, fólia, 50 × 70 cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

Lőrinc Lilla–Kovács AlidaMunka IV., 2010

C-print hablemezen, fólia, 50 × 70 cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

Seres LászlóMéz, 2010

olaj, vászon, 110×140cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

Szir tes JánosMiskolci eset, 2010

C-print falemezen, fólia, 100 × 60 cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

Verebics ÁgnesSzabásminta, 2010

fotó, fólia, plexi, 28,5 × 22,5 cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

282

Verebics ÁgnesUFO Ági, 2010

fotó, fólia, üveg, 20 × 20 cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

Verebics ÁgnesMedusa-face (Medúza-arc), 2013

lightbox, 25 × 40 cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

Verebics KatalinOdaát, 2010

vegyes technika, vászon, 30 × 30 cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

Verebics KatalinKönnyes, 2010

fotó, fólia, 20 × 30 cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

Zoltán SándorBelomouth, 2014

vegyes technika, 52 × 57 × 13 cm

(A MissionArt Galéria jóvoltából)

283

KORDA–FÖLDÉNYI-GYŰJTEMÉNY

Vojnich ErzsébetMedence fehérben, 2012

szén, vászon, 52 × 94 cm

KOZÁK–STOMP-GYŰJTEMÉNY

Bukta ImreFalusi zsidó temető, 2011

vegyes technika, 100 × 130 cm

(A Godot Galéria jóvoltából)

drMáriásGyurcsány Ferenc Henri Rousseau műtermében, 2011

akril, farost, 120 × 90 cm

(A Godot Galéria jóvoltából)

Szikora TamásEgy plusz három, 2010

olaj, fa, 59 × 55 cm

(A Godot Galéria jóvoltából)

284

KOZMA–KARTON-GYŰJTEMÉNY

Ember SáriCím nélkül, 2011

lambda print, 70 × 70 cm

Kemény GyörgyTengerparton, 2013

digitális nyomat, 30 × 40 cm

Kemény GyörgyVéletlenelmélet, 2013

digitális nyomat, 30 × 40 cm

Last Minits (Baranyai b. András, Orosz Richárd, Mar ton Zsolt , Stark Attila)4x4 fej, 2012

akril, farost, tépőzár, MDF lemez, 180 × 180 cm

K. PETRYS-GYŰJTEMÉNY

Ádám ZoltánVelence, 2011

vegyes technika, 50 × 88 cm

285

Bernát AndrásObjektum 606, 2011

olaj, vászon, 70 × 100 cm

Csurka EszterCím nélkül, 2013

olaj, vászon, 145 × 145 cm

Swierkiewicz Róber tLelkes írisz 2011. 06. 01., 2011

akvarell, papír, 100 × 70 cm

Swierkiewicz Róber t Lelkes írisz 2011. 06. 06., 2011

akvarell, papír, 100 × 70 cm

Szigeti TamásSzürkület, 2013

akril, vászon, 180 × 195 cm

LUDMAN–GYURICSKÓ-GYŰJTEMÉNY

Ottó LászlóYantra Ipsum Arche (8), 2011

akril, vászon, 90 × 90 cm

286

Sinkovics EdeIn a Lonely Company (Magányos társaságban), 2012

olaj, zománc, OSB lemez, 88 × 125 cm

MAGÁNGYŰJTEMÉNY, BUDAPEST

Szíj KamillaCím nélkül, 2012

ceruza, papír, 70 × 100 cm

Erdélyi GáborCím nélkül, 2011

akril, vászon, 40 × 30 cm

Tranker KataFrau X, 2012

fekete-fehér fotókollázs, papírhajtogatás, 30 × 39 × 5 cm

Marafkó BenceKörkörös 1–2–3., 2012

objekt (casein tempera, nyír rétegelt lemez, polisztirol lap), ø (3×) 58 cm

287

MAGÁNGYŰJTEMÉNY, BUDAPEST

Magyarósi ÉvaLéna III., 2010

lightbox, 50 × 110 cm

MÁLNAY B. LEVENTE GYŰJTEMÉNYE

Mátrai ErikTurul, 2011

fényinstalláció

Alber t ÁdámNever Take a Trip Alone (Soha ne utazz egyedül), 2011

objekt (plexi, MDF-lemez, dibond, bükkfa, rozsdamentes acél), 196 × 84 × 94 cm

Gerber PálElviselni, 2011

C-print, 29,5 × 42 cm

288

MODERN KÉPTÁR – VASS LÁSZLÓ-GYŰJTEMÉNY

Kati VilimPiros, zöld, kék kockák, 2014

olaj, vászon, 100 × 100 cm

Soós TamásSárga, 2012

olaj, vászon, 100 × 80 cm

Molnár VeraNégyzetekből kiindulva – A/130111, 2011

akril, vászon, 80 × 80 cm

Torsten Ridell Vertikális-diagonális I., 2011

akril, vászon, 150 × 50 cm

MOLNÁR MIHÁLY GYŰJTEMÉNYE

Sinkó IstvánJelenet (Wong Kar Wainak), 2009–2010

olaj, vászon, 120 × 100 cm

289

NaGYŰJTEMÉNY

Klimó KárolyDrámai árnyékok, 2011

olaj, fatábla, 100 × 150 cm

nemethcollection

Király GáborÖreg bokszoló, 2012

akril, szén, papír, 100 × 77 cm

Király GáborVendégségben, 2014

akril, vászon, 130 × 105 cm

Kárpáti TamásÉgő erdő, 2012

pasztell, papír, 24 × 33 cm

Molnár PéterMadárzene, 2005–2014

ceruza, papír, 45,8 × 64,7 cm

290

Várhelyi TímeaZongoralábak I.66., 2010

pasztell, papír, 150 × 100 cm

PÁLFI-GYŰJTEMÉNY

Benczúr EmeseVisible – Invisible (Látható – láthatatlan), 2012

LED füzér, 32 × 220 cm

Sipos EszterÚtravalók, 2008–2012

akril, vászon, ø (36×) 17 cm

RECHNITZER-GYŰJTEMÉNY

Németh MelittaRejtett színek XXII., 2010

akril, alumínium, 35 × 35 cm

Molnár VeraEn U/82-12, diptichon, 2011

akril, vászon, (2×) 40 × 40 cm

291

RIMÁR PÉTER GYŰJTEMÉNYE

Teodora AxenteVárakozás, 2012

olaj, vászon, 48 × 47 cm

Bullás József100122, 2010

olaj, vászon, 95 × 120 cm

Káldi KatalinCím nélkül, 2010

olaj, vászon, 80 × 120 cm

Justin Mor timerStemma, 2012

olaj, vászon, 60 × 40 cm

Nemes Már tonLayers 5 (Rétegek 5), 2013

olaj, akril, vászon, 80 × 130 cm

Szűcs AttilaTable Footballers (Csocsózók), 2011

olaj, vászon, 70 × 100 cm

292

Alexander TineiMondd el a félelmeidet, 2012

olaj, vászon, 170 × 130 cm

SOMLÓI ZSOLT ÉS SPENGLER KATALIN GYŰJTEMÉNYE

Alber t Ádámo. T., 2011

lightbox, sötétkamra-lámpa, 22 × 17 × 14 cm

Benczúr EmeseUntouchable (Érinthetetlen), 2012

gumilap, LED füzér, 30 × 120 cm

Csörgő AttilaCsendélet II., 2010

papírobjekt; papír, 36 × 30 × 14 cm; 124 × 184 × 6 cm

Randomroutines (Kaszás Tamás–Kristóf Krisztián)Megmenthető emberek, 2012

installáció (betonvas), 170 × 140 × 120 cm; 17 × 16 × 134 cm

Kis VarsóFence-Arc, 2012

neonobjekt, 54 × 60 cm

293

Eva KotátkováNem az a lényeg, ahogy mozognak az emberek, hanem ami megmozgatja őket, 2012

fénykép, rajz, kollázs, változó méretek

Goshka MacugaA Szentpétervári Szövetség gyűlése a dolgozó osztály felszabadításáért, 2013

kollázs, ezüstzselatin nyomat, 37 × 45,5 cm

Goshka MacugaLenin beszédet intéz a katonákhoz a moszkvai Bolsoj Színház előtt, 2013

kollázs, ezüstzselatin nyomat, 52 × 42 cm

Goshka MacugaEgy bizonyos társadalmi rend egyenes következményei, 2013

kollázs, ezüstzselatin nyomat, 52 × 58 cm

Daniel SpoerriCím nélkül, 2010

asszamblázs, 61 × 38 × 50 cm

Erwin WurmKastenmann (Dobozember), 2010

alumínium, festék, 172 × 43 × 36 cm

Szegedy-Maszák ZoltánMit jelent fényképezni?, 2011

zselatinos ezüst fotográfia, 70 × 100 cm

294

SZALÓKY-GYŰJTEMÉNY

Herman LeventeÁtkelés – Függőhíd, 2010

olaj, vászon, 100 × 120cm

Várady Róber tMetropolisz III., 2010

olaj, vászon, 150 × 200 cm

SZÉP PÉTER GYŰJTEMÉNYE

Kotter, Hanstunnel view, "down under", 2011

objekt (plexi, fém, tükör, színváltó LED), 60 × 60 × 23 cm

SZÖLLŐSI-NAGY–NEMES-GYŰJTEMÉNY

Torsten RidellCím nélkül, 2012

akril, vászon, 150 × 50 cm

295

Hans-Jörg GlattfelderTriolen, 2011

akril, falapra feszített vászon, 72 × 108 cm

SZŰCS-GYŰJTEMÉNY

Felsmann IstvánFiatal hölgy portréja, 2014

akril, print, lego, 52 × 44 × 2,5 cm

Horváth TiborZsidó a barátom, 2011

filctoll, pausz, 130 × 94 cm

Horváth TiborNe lopj cigánytól, 2012

bőr, hímzőfonal, 41 × 68,5 cm

Karácsonyi LászlóNőzz!, 2011

papírmasé, műfű, 26 × 38 × 23 cm

Kis Róka CsabaHazatérőben, 2011

olaj, vászon, 55 × 69 cm

296

Komoróczky Tamásproto és %%, 2010

neonobjekt, műanyag lemez, (2×) 35 × 28 cm

Lovas IlonaSebzetten, 2012

vegyes technika, (2x) 75 × 65 cm

Mladen MiljanovicMonumentális fragmentáció, 2010

gravírozott gránit, változó méretek

Roskó GáborFigyelj, barátom!, 2012

olaj, rétegelt lemez, 130 × 140 cm

Roskó GáborThe Queen in Olds Cork, 2011

olaj, rétegelt lemez, 121 × 101 cm

Szalay PéterHolt tárgyak 02 (alvó dada), 2012

kinetikus objekt, 22 × 47 × 27 cm

Szarka PéterGo Tell Them (Menj, mondd el nekik), 2013

objekt, 203 × 36 × 22 cm

297

Szűcs LeventeNő tigrissel, 2011

olaj, vászon, 70 × 100 cm

Várnai GyulaThe Pattern of Time (Az idő mintája), 2012

objekt, 84 × 124 × 9 cm

SZŰCS TAMÁS GYŰJTEMÉNYE

Nagy KrisztaJancsó, 2014

olaj, fotóvászon, 70 × 142 cm

TÓTH ÁRPÁD GYŰJTEMÉNYE

Barakonyi ZsomborMonday – Black Box (Fekete doboz, hétfő), 2011

akril, fatábla, (3×) 75 × 50 cm

Kis Róka CsabaRuha teszi az embert, 2013

olaj, vászon, 70 × 50 cm

298

Korodi JánosUptown, 2010

olaj, vászon, 70 × 100 cm

Szabó ÁkosAnalóg, 2010

olaj, vászon, 80 × 60 cm

TÓTH CSABA GYŰJTEMÉNYE

Czigány ÁkosEgek 8804, 2012

giclée print, 40 × 56 cm

Czigány ÁkosEgek 260-15, 2012

giclée print, 40 × 56 cm

Galambos ÁronCím nélkül (Út), 2013

akril, iskolatábla, 94 × 98 cm

Szíj KamillaCím nélkül, 2012

papír, ceruza, 70 × 100 cm

299

VÖLGYI–SKONDA KORTÁRS GYŰJTEMÉNY

Barabás Már tonOrion 420U, 2010

objekt (olaj, rádiókészülék), 26 × 36 × 22 cm

Bereczki KataSzabadnap, 2012

akril, vászon, 60 × 120 cm

Bognár KrisztinaPihenő, 2012

olaj, vászon, 90 × 120 cm

Czene Már taNyolcezer (Mátyás tér), 2010

olaj, farost, 50 × 160 cm

drMáriásGömbös Gyula Paul Gauguin műtermében, 2011

olaj, farost, 90 × 120 cm

Hajdú KingaTöltött káposzta, 2010

olaj, vászon, 40 × 50 cm

300

Kiss Már taVégre a friss levegőn, 2011

olaj, vászon, 80 × 90 cm

Kósa JánosPancsi, 2010

olaj, vászon, 100 × 90 cm

Osgyányi SáraAkik tükröződnek, akik árnyékot vetnek, 2012

olaj, ceruza, vászon, 115 × 85 cm

Radák EszterSamu a gazosban, 2011

olaj, vászon, 80 × 60 cm

Tamási ClaudiaAnyaság, 2013

olaj, vászon, 80 × 60 cm

301

I m p r e s s z u mi

K i á l l í t á s

Kor társak : gyű jtők és művészek – hazai és nemzetközi munkák magyarországi magángyű jteményekben, 2010–2014

Új Budapest Galéria1093 Budapest, Fővám tér 11–12. (Bálna‒Budapest, Közraktár II.)2014. december 18.–2015. március 1.

A kiállítás kurátorai:Andrási Gábor, Török Tamás, Konkoly Ágnes, Szegedy-Maszák Zsuzsanna

A kiállítást kivitelezték:Murányi Sándor, Steffanits István

Fordítás: Szegedy-Maszák Zsuzsanna

Grafika és arculat: Eln Ferenc

Közreműködők :Pádár Zoltán, Rosta József, Száz Ernő, Vecsey Ádám, Veres Anna, Vígh János

Külön köszönet: Spengler Katalin

i B o o k s

Kor társak : gyű jtők és művészek – hazai és nemzetközi munkák magyarországi magángyű jteményekben, 2010–2014

Új Budapest Galéria1093 Budapest, Fővám tér 11–12. (Bálna‒Budapest, Közraktár II.)2014. december 18.–2015. március 1.

Szerkesztők :Andrási Gábor, Török Tamás, Konkoly Ágnes, Szegedy-Maszák Zsuzsanna

Fotók : Mukiba© művészek és kölcsönző gyűjtemények Fordítás: Szegedy-Maszák Zsuzsanna

Korrektúra: Schmal Alexandra

Grafika: Eln Ferencwww.elnferenc.net

Felelős kiadó: Dr. Farbaky Péter főigazgató, Budapesti Történeti Múzeum

Recommended