Ki lépte át a Rubicont?

Orbán számára nincs visszaút - mondja Kis János liberális főstratéga a Népszabadságban publikált eszmefuttatásában

Tisztelt Kis János úr!

Az eszmefuttatásaival nem érdemes vitatkozni, mert olybá tűnik, Önnek már nincsenek eredeti gondolatai. Ámde

mégis szólok egy-két szót a korábbi érdemei okán. Bizonyára ismeri Platón "barlanghasonlatát", ami a

filozófiatörténet egyik leghíresebb szövege. Ön beleragadt Platón virtuális valóságába, az árnyékvilágba,

következőleg nem veszi észre, hogy a társadalmi folyamatok elhúztak a liberális köntösben díszelgő

posztbolsevista őskövületek mellett.

Keresztény empátiával megértem, hogy nagy a riadalom az önök háza táján, mivel a pszeudoliberális

hegemónia Európa-szerte kezd meginogni. Churchill tézise szerint: a demokrácia nem jó dolog, de nincs nála

jobb. A demokrácia lényege a többségi akarat érvényesülése (kisebbségi jogvédelemmel). Az erkölcsi

mélypontra süllyedt neoliberális körök a demokrácia szabályai szerint vesztettek, amit képtelenek úriember

módjára tudomásul venni. A hatalmi tébolyban szenvedő törpe minoritás hatalmas szürkeállománya csak húsz

évig tudta manipulálni a magyar társadalmat. Amint Bibó is megmondta: demokráciát csak demokratákkal lehet

építeni. Önök azért vesztettek, mert demokratáknak nevezték magukat, de a tisztségviselőik nem rendelkeztek

demokratához méltó erkölcsi minőséggel. Ellenben madárnak nézték a társadalmat.

Alea iacta est – mondta Julius Caesar, amikor a hadseregével átlépte a Rubicont, hogy elsöpörje a pöffeszkedő

szenátust. Orbán Viktor miniszterelnök úr hiába lépné át az itteni Rubicont. Már késő! A nemzeti vagyon

többségét elherdáltuk az isteni tőkének teret adó privatizációs folyamatban. Hiába kapott a végrehajtó hatalom

példátlanul széles társadalmi felhatalmazást, a mozgástér végzetesen beszűkült, az ország működését döntően

befolyásoló transznacionális erőtér fölött a kormánynak nincs hatalma. Egyébként, ha valaki átgázolt a

demokrácia demarkációs vonalán, az a megtévesztés olimpiai csúcsát nyújtó pszeudoliberális hadosztály és

személyesen Ön volt. Például akkor, amikor a hazafiasságtól duzzadó parlamenti szereplése során bejelentette:

unja már a vitát arról, hogy a Kossuth-címeren legyen-e „micisapka”. Ha ez az európai kultúrkör erkölcsi

normáival szöges ellentétben álló bárdolatlan magatartás egy olyan ország parlamentjében történne, amelyikben

a nemzeti önbecsülés halvány parazsa még pislákol, akkor a delikvens nem a saját lábán hagyná el az ország

házát.

Végül óva intem a liberális hedonizmus nagy alakjait: nehogy totális letargiába zuhanjanak. Mi lenne akkor

velünk? Akkor „nem maradna más csak a bőgatya, meg a fütyülős barack”, amint Landeszmann György főrabbi

úr oly szellemesen felvilágosította a földönfutó magyarságot. A polgári demokrácia szabályai szerint semmi

akadálya nincs, hogy a kitűnően képzett médiastratégáik az internacionalista testvériség égisze alatt a nagy

tanító, Kun Béla módjára szórják a világmegváltó téziseiket a nép közé. És újfent utat mutassanak a mucsai

provincializmus gödrébe süppedt magyar társadalomnak, hogy - kiemelkedve a sötétségből - üdvrivalgások

közepette ismét önökre szavazzon. Való igaz, némi aggodalomra ad okot, hogy a győzelem esélye

aszimptotikus jelleggel konvergál a nullához. De hátha!

Üdvözlettel,

Sótonyi József