13
Wordlists - New Headway English Course - Intermediate Student’s Book, Second Edition (SE), Oxford University Press, 1996-2000 A fenti nyelvkönyv kiegészített szójegyzékei nyelvtani összefoglaló nélkül, helyenként módosítva (magyar jelentéssel és angol kiejtéssel) Egészben vagy részben szabadon másolható az alábbi forrásmegjelöléssel: Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2013.08. Sok szónak jó néhány jelentése van; a jellemzőbbeket próbáltam kigyűjteni főként az Országh–Magay-féle Angol–magyar nagyszótárra és saját gyűjtésemre építve, figyelemmel az adott lecke írott szövegére. Hasznos segítségnek találtam Kovács János és Siptár Péter „A-Z angol kiejtés” c. könyvét. A kiejtést a nemzetközi fonetikus ábécé (International Phonetic Alphabet [IPA], ld. http://www.antimoon.com/how/pronunc-soundsipa.htm és Wikipédia) alapján, általában a PhoTransEdit programmal (http://www.photransedit.com/), de ellenőrzött módon írtam át, felhasználva az ingyenes Charis SIL fontot (http://scripts.sil.org/CharisSILfont). A kiejtés – különösen pl. a rövid i/ɪ, továbbá a hasonlóan ejtendő ə használata (e két hang gyakran szabadon választható) –, valamint az összetett szavak és igék hangsúlyozása (ami a szövegkörnyezettől is függhet) szótáranként ingadozhat. Sok szó(tag)nak hangsúlyos (erős) és hangsúlytalan (gyenge) alakja is van; az utóbbiban gyakran ə-t ejtünk (pl. of, and, can, than, have, are). A szó(tag)végi r hang, mely a briteknél általában néma, a szokott módon elharapva („raccsolva”) kiejtendő, ha magánhangzóval kezdődő szó(tag) követi; ezt időnként „(r)” jelzi („kötő r”). A szóvégi és magánhangzó előtti (az amerikaiaknál az összes) l hang hosszabban ejtendő („sötét l”). Az amerikai helyesírás és kiejtés több helyen eltér az itt használt brittől, pl. a szóvégi -our helyett sokszor -ort írnak (color), és ɑː helyett gyakran æ-t ejtenek (plant, fast, can’t...), valamint ɒ helyett ɑ(ː)-t (hot, dog...) és əʊ helyett -t. A két rendszer közti egyéb eltéréseket „|” jelzi. Részletesebben lásd: „Az angol kiejtés szabályai” (http://www.hivo.hu/otletek.htm#AngolKiejtes). A szavak az alábbi szólistákhoz tartozhatnak (zárójelben a brit helyesírású, a szófajokat meg nem különböztető listák elemszáma): Special English (1524, SE, http://learningenglish.voanews.com), General Service List (2284, GSL, http://jbauman.com/gsl.html), Oxford 3000 (3514, többnyire a középfokú szövegek legalább 90%-át tartalmazza; http://oald8.oxfordlearnersdictionaries.com/oxford3000), Academic Wordlist (2991, AWL, http://www.victoria.ac.nz/lals/resources/academicwordlist), csak British National Corpus (5452, BNC6k, http://www.kilgarriff.co.uk/bnc-readme.html), csak Corpus of Contemporary American English (4353, COCA5k, http://www.wordfrequency.info); csak az utóbbi kettő (BNC6k&COCA5k), saját. Lásd még „A 6000 leggyakoribb angol szó (kiejtéssel, jelentéssel)” (http://www.hivo.hu/otletek.htm#AngolKiejtes). Useful/common/grammatical expressions, abbreviations Hasznos/gyakori/nyelvtani kifejezések, rövidítések (in)formal (ɪn)ˈfɔːml (nem) hivatalos, (in)formális, közvetlen adjective (=adj) ˈædʒɪktɪv/ˈædʒəktɪv melléknév adverb (=adv) ˈædvɜːb határozószó auxiliary (=aux) (verb) ɔːgˈzɪliəri (vɜːb) segédige billion ˈbɪlɪən milliárd bold bəʊld vastag/félkövér [betű]; merész, bátor bracket ˈbrækɪt zárójel(be tesz) column ˈkɒləm oszlop, pillér, hasáb, rovat communicate kəˈmjuːnɪkeɪt közöl, átad, megoszt, kommunikál comprehension ˌkɒmprɪˈhenʃn megértés(i feladat) [szövegé], értelem conjunction (=conj) kənˈdʒʌŋkʃn kötőszó consonant ˈkɒnsənənt mássalhangzó contraction kənˈtrækʃn összevont szó/alak, összehúz(ód)ás conversation ˌkɒnvəˈseɪʃn beszélgetés, társalgás, megbeszélés cover ˈkʌvə (le-/be)fed/borít(ó), fel-/átdolgoz, tudósít determiner (=det) dɪˈtɜːmɪnə determináns [névelő, névmás stb.] dialogue ˈdaɪəlɒg párbeszéd, beszélgetés, dialógus during ˈdjʊərɪŋ folyamán, idején, alatt, közben e.g., for example ˈdʒiː, fər ɪgˈzɑːmpl például etc., et cetera, and so on etˈsetrə, ənd ˈsəʊ ɒn stb., s a többi, és így tovább intonation ˌɪntəˈneɪʃn hanglejtés, hanghordozás, intonálás introduce, introduction ˌɪntrəˈdjuːs, -ˈdʌkʃn bemutat(ás), bevezet(és), megkezd(és) italics ɪˈtælɪks dőlt/kurzív betű lack læk hiány(érzet); hiányol/-zik, híjával van match mætʃ pár(osít[ás]), meccs, gyufa mention ˈmenʃn (meg)említ, emleget, szóvá/említést tesz narrative (adj/n) ˈnærətɪv elbeszélő;elbeszélés,történet,beszámoló noun (=n) naʊn főnév only ˈəʊnli egyetlen, egyedüli; csak past participle (=pp) ˈpɑːst ˈpɑːtɪsɪpl befejezett melléknévi igenév, 3. alak per cent, percent(age) pəˈsent(ɪdʒ) százalék, (százalék)arány plural (=pl) ˈplʊərəl többes (szám[ú]), többszörös preposition (=prep) ˌprepəˈzɪʃn elöljáró(szó), viszonyszó, prepozíció pronoun (=pron) ˈprəʊnaʊn névmás pronounce prəˈnaʊns kiejt, kimond, kijelent pronunciation prəˌnʌnsɪˈeɪʃn kiejtés punctuation ˌpʌŋktʃʊˈeɪʃn írásjelek használata, központozás quiet, quieter, quietest ˈkwaɪət, -ə, -əst/ɪst csendes, nyugodt, szelíd, jámbor, békés resource rɪˈzɔːs erőforrás, eszköz, készlet, vagyon, kiút sentence ˈsentəns mondat, ítél(et), büntetés sign saɪn aláír; jel(ez) silent ˈsaɪlənt néma, csendes, szótlan, zajtalan, hangtalan solid, solider, solidest ˈsɒlɪd, -ə, -əst/ɪst szilárd, tömör, egyszínű, folytonos, szolid spelling ˈspelɪŋ (le)betűzés, helyesírás, írásmód tense tens (ige)idő underline (v/n) ˌʌndəˈlaɪn/ˈʌndəlaɪn aláhúz(ás), kiemel, hangsúlyoz verb (=v) vɜːb ige vowel ˈvaʊəl magánhangzó

ű Hargitai Róbert ( ), 2013.08. · Wordlists - New Headway English Course - Intermedia te Student’s Book, Second Edition (SE), Oxford University Press, 1996-2000 A fenti nyelvkönyv

  • Upload
    others

  • View
    6

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: ű Hargitai Róbert ( ), 2013.08. · Wordlists - New Headway English Course - Intermedia te Student’s Book, Second Edition (SE), Oxford University Press, 1996-2000 A fenti nyelvkönyv

Wordlists - New Headway English Course - IntermediateStudent’s Book, Second Edition (SE), Oxford University

Press, 1996-2000

A fenti nyelvkönyv kiegészített szójegyzékei nyelvtani összefoglaló nélkül,helyenként módosítva (magyar jelentéssel és angol kiejtéssel)

Egészben vagy részben szabadon másolható az alábbi forrásmegjelöléssel:Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2013.08.

Sok szónak jó néhány jelentése van; a jellemzőbbeket próbáltam kigyűjtenifőként az Országh–Magay-féle Angol–magyar nagyszótárra és sajátgyűjtésemre építve, figyelemmel az adott lecke írott szövegére. Hasznossegítségnek találtam Kovács János és Siptár Péter „A-Z angol kiejtés” c.könyvét. A kiejtést a nemzetközi fonetikus ábécé (International PhoneticAlphabet [IPA], ld. http://www.antimoon.com/how/pronunc-soundsipa.htmés Wikipédia) alapján, általában a PhoTransEdit programmal(http://www.photransedit.com/), de ellenőrzött módon írtam át, felhasználvaaz ingyenes Charis SIL fontot (http://scripts.sil.org/CharisSILfont). Akiejtés – különösen pl. a rövid i/ɪ, továbbá a hasonlóan ejtendő ə használata(e két hang gyakran szabadon választható) –, valamint az összetett szavakés igék hangsúlyozása (ami a szövegkörnyezettől is függhet) szótárankéntingadozhat. Sok szó(tag)nak hangsúlyos (erős) és hangsúlytalan (gyenge)alakja is van; az utóbbiban gyakran ə-t ejtünk (pl. of, and, can, than, have,are). A szó(tag)végi r hang, mely a briteknél általában néma, a szokottmódon elharapva („raccsolva”) kiejtendő, ha magánhangzóval kezdődőszó(tag) követi; ezt időnként „(r)” jelzi („kötő r”). A szóvégi ésmagánhangzó előtti (az amerikaiaknál az összes) l hang hosszabban ejtendő(„sötét l”). Az amerikai helyesírás és kiejtés több helyen eltér az itt használtbrittől, pl. a szóvégi -our helyett sokszor -ort írnak (color), és ɑː helyettgyakran æ-t ejtenek (plant, fast, can’t...), valamint ɒ helyett ɑ(ː)-t (hot,dog...) és əʊ helyett oʊ-t. A két rendszer közti egyéb eltéréseket „|” jelzi.Részletesebben lásd: „Az angol kiejtés szabályai”(http://www.hivo.hu/otletek.htm#AngolKiejtes).

A szavak az alábbi szólistákhoz tartozhatnak (zárójelben a brithelyesírású, a szófajokat meg nem különböztető listák elemszáma): SSppeecciiaall

EEnngglliisshh (1524, SE, http://learningenglish.voanews.com), General ServiceList (2284, GSL, http://jbauman.com/gsl.html), Oxford 3000 (3514,többnyire a középfokú szövegek legalább 90%-át tartalmazza;http://oald8.oxfordlearnersdictionaries.com/oxford3000), Academic Wordlist(2991, AWL, http://www.victoria.ac.nz/lals/resources/academicwordlist),csak British National Corpus (5452, BNC6k,http://www.kilgarriff.co.uk/bnc-readme.html), csak Corpus ofContemporary American English (4353, COCA5k,http://www.wordfrequency.info); csak az utóbbi kettő (BNC6k&COCA5k),saját. Lásd még „A 6000 leggyakoribb angol szó (kiejtéssel, jelentéssel)”(http://www.hivo.hu/otletek.htm#AngolKiejtes).

Useful/common/grammatical expressions, abbreviationsHasznos/gyakori/nyelvtani kifejezések, rövidítések(in)formal (ɪn)ˈfɔːml (nem) hivatalos, (in)formális, közvetlenadjective (=adj) ˈædʒɪktɪv/ˈædʒəktɪv melléknévadverb (=adv) ˈædvɜːb határozószóauxiliary (=aux) (verb) ɔːgˈzɪliəri (vɜːb) segédigebillion ˈbɪlɪən milliárdbold bəʊld vastag/félkövér [betű]; merész, bátorbracket ˈbrækɪt zárójel(be tesz)column ˈkɒləm oszlop, pillér, hasáb, rovatccoommmmuunniiccaattee kəˈmjuːnɪkeɪt közöl, átad, megoszt, kommunikálcomprehension ˌkɒmprɪˈhenʃn megértés(i feladat) [szövegé], értelemconjunction (=conj) kənˈdʒʌŋkʃn kötőszóconsonant ˈkɒnsənənt mássalhangzócontraction kənˈtrækʃn összevont szó/alak, összehúz(ód)ásconversation ˌkɒnvəˈseɪʃn beszélgetés, társalgás, megbeszélésccoovveerr ˈkʌvə (le-/be)fed/borít(ó), fel-/átdolgoz, tudósítdeterminer (=det) dɪˈtɜːmɪnə determináns [névelő, névmás stb.]dialogue ˈdaɪəlɒg párbeszéd, beszélgetés, dialógusdduurriinngg ˈdjʊərɪŋ folyamán, idején, alatt, közbene.g., for eexxaammppllee iː ˈdʒiː, fər ɪgˈzɑːmpl példáuletc., et cetera, and so onetˈsetrə, ənd ˈsəʊ ɒn stb., s a többi, és így továbbintonation ˌɪntəˈneɪʃn hanglejtés, hanghordozás, intonálásintroduce, introduction ˌɪntrəˈdjuːs, -ˈdʌkʃn bemutat(ás), bevezet(és), megkezd(és)italics ɪˈtælɪks dőlt/kurzív betűllaacckk læk hiány(érzet); hiányol/-zik, híjával vanmatch mætʃ pár(osít[ás]), meccs, gyufamention ˈmenʃn (meg)említ, emleget, szóvá/említést tesznarrative (adj/n) ˈnærətɪv elbeszélő;elbeszélés,történet,beszámolónoun (=n) naʊn főnévoonnllyy ˈəʊnli egyetlen, egyedüli; csakpast participle (=pp) ˈpɑːst ˈpɑːtɪsɪpl befejezett melléknévi igenév, 3. alakper cent, ppeerrcceenntt(age) pəˈsent(ɪdʒ) százalék, (százalék)arányplural (=pl) ˈplʊərəl többes (szám[ú]), többszöröspreposition (=prep) ˌprepəˈzɪʃn elöljáró(szó), viszonyszó, prepozíciópronoun (=pron) ˈprəʊnaʊn névmáspronounce prəˈnaʊns kiejt, kimond, kijelentpronunciation prəˌnʌnsɪˈeɪʃn kiejtéspunctuation ˌpʌŋktʃʊˈeɪʃn írásjelek használata, központozásqquuiieett, quieter, quietest ˈkwaɪət, -ə, -əst/ɪst csendes, nyugodt, szelíd, jámbor, békésrreessoouurrccee rɪˈzɔːs erőforrás, eszköz, készlet, vagyon, kiútsseenntteennccee ˈsentəns mondat, ítél(et), büntetésssiiggnn saɪn aláír; jel(ez)silent ˈsaɪlənt néma, csendes, szótlan, zajtalan, hangtalanssoolliidd, solider, solidest ˈsɒlɪd, -ə, -əst/ɪst szilárd, tömör, egyszínű, folytonos, szolidspelling ˈspelɪŋ (le)betűzés, helyesírás, írásmódtteennssee tens (ige)időunderline (v/n) ˌʌndəˈlaɪn/ˈʌndəlaɪn aláhúz(ás), kiemel, hangsúlyozverb (=v) vɜːb igevowel ˈvaʊəl magánhangzó

Page 2: ű Hargitai Róbert ( ), 2013.08. · Wordlists - New Headway English Course - Intermedia te Student’s Book, Second Edition (SE), Oxford University Press, 1996-2000 A fenti nyelvkönyv

Unit 1 - Wordlist (New Headway Intermediate) Hargitai Róbert, www.hivo.huabuse (v/n) əˈbjuːz/əˈbjuːs bántalmaz(ás),visszaél(és),erőszak, abúzusaccurate ˈækjərət pontos,szabatos,helyes,alapos,akkurátusachievement əˈtʃiːvmənt teljesítmény, vívmány, eredmény, tettaaggrriiccuullttuurree ˈægrɪˌkʌltʃə mezőgazdaság, földművelésaalloonngg əˈlɒŋ mentén, tovább, előre, mellett, veleamazing əˈmeɪzɪŋ bámulatos, hihetetlen, elképesztő

aanncciieenntt ˈeɪnʃənt ókori, ősi, ó(don), régi, egykoriassassinate əˈsæsɪneɪt (orvul) meggyilkol, merényletet követ elaattttaacckk əˈtæk (meg)támad(ás), roham(oz), ráront/-töraavveerraaggee ˈævərɪdʒ átlag(os), közepes, középszerű

benefit ˈbenɪfɪt előny, haszon, (vk) java; segély, juttatásblade bleɪd penge, lap, [fű]szálbbrreeaakk (broke, broken) breɪk,brəʊk,ˈbrəʊkən szünet, fék; (szét)tör, megszegbuilder ˈbɪldə építő(munkás),építési vállalkozó,építészbutterfly ˈbʌtəflaɪ lepke, pillangócceennttuurryy ˈsentʃərɪ (év)századcommercialize kəˈmɜːʃəlaɪz elüzletiesít, kereskedelmi térre viszcompetition ˌkɒmpəˈtɪʃn verseny(zés), vetélkedés, konkurenciacontemplate ˈkɒntəmpleɪt szemlél(ődik), elmélkedik, fontolgatconvenient kənˈviːnɪənt kényelmes, megfelelő, alkalmasccoorrnn kɔːn mag, (gabona)szem, US:kukorica, GB:búzaccoosstt (cost, cost) kɒst kerül (vmbe); költség, árccrreeaattee kriːˈeɪt teremt, alkot, létrehoz, okoz, támasztdare (aux/v/n) deə mer(észség), dac(ol), kihív(ás)ddeeccllaarree dɪˈkleə kihirdet,kikiált,ki-/bejelent,állít, deklaráldefinitely ˈdefɪnətli határozottan, pontosan, hogyne!depressing dɪˈpresɪŋ lehangoló, elszomorító, nyomasztóddeessttrrooyy dɪˈstroɪ lerombol, tönkretesz, elpusztít, megölddeevveelloopp dɪˈveləp fejlődik/-eszt, kialakul/-ít, szerezdiscussion dɪˈskʌʃn megbeszélés, tanácskozás, vitaddrruugg drʌg orvosság, (kábító-/dopping)szer, drogear ɪə fül; kalász [búzáé], cső [kukoricáé]editor / editorial ˈedɪtə/ˌedɪˈtɔːrɪəl szerkesztő/-i, rovatvezető/-i / vezércikkenable ɪˈneɪbl lehetővé/képessé/alkalmassá teszeessttaabblliisshh / establishmentɪˈstæblɪʃ/-mənt megállapít/-ás, szilárdság, megbízhatóságeexxcceelllleenntt ˈeksələnt kiváló, kitűnő, elsőrendűeexxtteenndd ɪkˈstend kiterjeszt, kibővít, megnagyobbítffaacctt / in fact fækt / ɪn ˈfækt tény, valóság / tényleg, való(já)ban, sőtffaaiill feɪl nem sikerül,kudarcot vall,megbukik;bukásfamine ˈfæmɪn éh(ín)ség, éhezés, hiány, szükségfax machine ˈfæks məˌʃiːn fax(gép)ffeeaarr fɪə fél(elem), retteg(és), aggódikfed up (with sb/sth) ˌfed ˈʌp wɪð (hɪm/ɪt) elege van, torkig vanffeeeedd, fed, fed fiːd, fed, fed táplál, etet, enni ad, szoptatffiillll fɪl (be-/fel-/meg-/tele)tölt, öntffoollllooww ˈfɒləʊ követ(kezik), utána megy/jönfortune ˈfɔːtʃ(uː)n/ˈfɔːtjuːn szerencse, vagyon, jólét, hozományffrreeeeddoomm ˈfriːdəm szabadság, függetlenség, mentességgiant ˈdʒaɪənt óriás(i), hatalmas, roppant nagygo out with sb ˌgəʊ ˈaʊt wɪð (hɪm) (együtt) jár vkvelggoodd gɒd isten, bálványggoovveerrnnmmeenntt ˈgʌvənmənt kormány(zás/-zat), irányítás, vezetésgreed griːd kapzsiság, mohóság, (pénz)sóvársághhaanngg / hang on hæŋ / ˌhæŋ ˈɒn függ(eszt), lóg, (fel)akaszt / vár, kitarthold up (traffic) ˌhəʊld (ɪt) ˈʌp feltart(óztat),akadályoz,gátol(forgalmat)hhuuggee hjuːdʒ hatalmas, óriási, roppant (nagy)humble ˈhʌmbl alázatos, szerény, egyszerű, alantasif only ˌɪf ˈəʊnli bárcsak, ha csak/ legalábbimpossible / ppoossssiibbllee ɪmˈpɒsəbl / ˈpɒsəbl lehetetlen, képtelen / lehetséges, lehetőimpress ɪmˈpres hat(ást gyakorol),(mély) benyomást teszimpressive ɪmˈpresɪv megkapó, hatásos, lenyűgözőin order to/that ɪn ˈɔːdə tə/ðət avégett/azért/azzal a céllal, hogy...iinncclluuddee ɪnˈkluːd magában foglal, tartalmaz, beleértinconceivable ˌɪnkənˈsiːvəbl felfoghatatlan, elképzelhetetlenincredible ɪnˈkredəbl hihetetlen, el nem hihető, valószínűtleniinnddeeppeennddeenntt ˌɪndɪˈpendənt független, szabad, önálló, autonóminfluential ˌɪnflʊˈenʃl befolyásos, tekintélyesiinntteerrnnaattiioonnaall ˌɪntəˈnæʃənl nemzetközi, külföldi [hívás]invention ɪnˈvenʃn találmány, feltalálás, kigondolásjog dʒɒg kocog(ás), lassú futásjjookkee dʒəʊk tréfa,vicc(elődik),tréfál(kozik),kigúnyoljournal / journalist ˈdʒɜːnl / ˈdʒɜːnəlɪst folyóirat / újságírójumbo jet (aeroplane) ˌdʒʌmbəʊ ˈdʒet óriás jet (sugárhajtású utasszállító gép)keep in touch (with sb) ˌkiːp ɪn ˈtʌtʃ kapcsolatot tart/ érintkezik vkvelknock nɒk üt(és), kopog(ás)kknnoowwlleeddggee ˈnɒlɪdʒ tud(om)ás, ismeret, tudományleap liːp (át-/fel)ugrik, ugrás, szökell(és)leave alone sb ˌliːv (hɪm) əˈləʊn békén hagy vkt, nem törődik vkvellighthouse ˈlaɪthaʊs világítótoronylliinnee laɪn sor, vonal, egyenes, vezeték, zsinórlining ˈlaɪnɪŋ bél(el)és, szigetelés, alátétlloonngg for sth ˈlɒŋ fə(r) (ɪt) vágyódik/áhítozik/sóvárog vm utánloo (informal) luː klotyó, vécé

mankind ˌmænˈkaɪnd emberiség, az emberi fajman-made ˌmænˈmeɪd mesterséges, szintetikus, mű-marvellous ˈmɑːvələs bámulatos, csodá(lato)s, pompás, kitűnőmedal ˈmedl (emlék)érem,kitüntetés,rendjel,medáliamedical sscciieennccee ˈmedɪkl ˈsaɪəns orvostudománymile (British/statute) maɪl(ˈbrɪtɪʃ/ˈstætʃuːt) mérföld (angol m.) = 1609,33 m(musical) iinnssttrruummeenntt ˌmjuːzɪkl ˈɪnstrəmənt hangszernecessarily ˌnesəˈserəli szükségszerűen, feltétlenül, biztosannoodle ˈnuːdl metélt, nudliobsessed əbˈsest megszállott, rögeszmés, monomániásobvious ˈɒbvɪəs nyilvánvaló,evidens,kézenfekvő,feltűnőoperation ˌɒpəˈreɪʃn műtét, sebészeti beavatkozás, operációoversleep ˌəʊvəˈsliːp elalszik, későn ébredoowwee əʊ tartozik, adós(a)/köszönhet vmt (vknek)oowwnn əʊn saját, bír, birtokol, van (vmje)palace ˈpælɪs palota, rezidencia, luxusszállópear peə körte(fa)ppeerrffoorrmm pəˈfɔːm végrehajt, elvégez, megtesz, előadpersuade pəˈsweɪd meggyőz, rábeszél, ráveszphenomenon fɪˈnɒmɪnən jelenség, tüneményphilosophical ˌfɪləˈsɒfɪkl filozofikus, filozófiai, mélyenszántóppllaayy (in a theatre) pleɪ (ɪn ə ˈθɪətə) (szín)darab, színmű, színjátékpleasure ˈpleʒə öröm, élvezet, gyönyörűség, tetszésppooiinntt (in a discussion) poɪnt (ɪn ə dɪˈskʌʃn) (állás)pont, érvelés,lényeg,kérdés,részletprefer sth to sth prɪˈfɜː(r) jobban szeret, előnyben részesít, preferálprint prɪnt nyom(tat)(ás), (nyomtatott) betű(típus)pprroodduuccee (v/n) prəˈd(j)uːs/ˈprɒdjuːs terem, szül, (létre)hoz, termel; hozam...product ˈprɒdʌkt termék/-ny, készítmény, gyártmány, műpprrooggrreessss (n/v) ˈprəʊgres/prəˈgres halad(ás), fejlődés, fejlődikppuubblliisshh ˈpʌblɪʃ kiad, megjelentet, közöl, publikálpyramid ˈpɪrəmɪd piramis, gúlarraaccee reɪs faj(ta),nem(zetség),(gyorsasági) versenyraw rɔː nyersray reɪ (fény)sugárrreeaacchh riːtʃ elér, (ki-/át)nyújt, megfog, leveszrreeccoorrdd (n/v) ˈrekɔːd|-kəd/rɪˈkɔːd feljegy(e)z(és), rögzít(és), felvétel, lemezrreelliiggiioonn rɪˈlɪdʒən vallás, hit(vallás/-felekezet)reply rɪˈplaɪ felel(et), válasz(ol)rreeppoorrtt rɪˈpɔːt jelent(és),beszámol(ó),tudósít(ás),riportreputable ˈrepjʊtəbl jó hírű/nevű, megbecsült, tekintélyesreputation ˌrepjʊˈteɪʃn (jó) hír(név)rreesseeaarrcchh rɪˈsɜːtʃ kutat(ás), vizsgál(at)revolutionize ˌrevəˈluːʃənaɪz forradalmasítrriissee, rose, risen raɪz, rəʊz, ˈrɪzn emelkedik,fokozódik,(fel)kel,(fel)támadrriisskk rɪsk kockáz(t)at, veszély(eztet[és]), rizikórroouunndd raʊnd kerek, egész, teljes; kör, ciklus, sorozatssaatteelllliittee ˈsætəlaɪt műhold, mellékbolygó, bolygó holdjassaavvee seɪv (meg)ment/-óv/-kímél, félretesz, spórolscientist ˈsaɪəntɪst (természet)tudóssection ˈsekʃn szakasz, rész(leg), szekció, metszetsshhaarree ʃeə megoszt, részt ad/kap, részesül, osztoziksilk sɪlk selyemslightly ˈslaɪtli kissé, valamicskét, némiképp(en)ssppaaccee speɪs tér(köz), (szabad) terület, űr, szóközstand for sth ˌstænd fə ˈ... helyettesít, képvisel, jelent, jelképez, védssttaattuuee ˈstætʃuː/ˈstætjuː szoborsstteepp step lép(és), lépcső, lépdel, járssttoonnee stəʊn kő; 14 font [6,35 kg]stuff stʌf dolog, cucc; (meg-/be-/ki-/tele)tömsurely ˈʃʊəli biztosan,bizonyára,valóban,kétségtelenülsurgeon ˈsɜːdʒən sebész, (katona-/hajó)orvosswimming costume/trunk s s̍wɪmɪŋˌkɒstjuːm|trʌŋks fürdőruha(GB)/-nadrág, úszónadrágsymbol ˈsɪmbl jel(kép), szimbólumtake off ˌteɪk ˈɒf el-/beindul,felszáll,nekilendül/rugaszkodiktake part (in sth) ˌteɪk ˈpɑːt részt vesz, közreműködik, elősegíttthhrroouugghh θruː keresztül, át, által, következtében, miatttitle ˈtaɪtl cím, megszólítás, rang, titulustomb tuːm sír(emlék), sírkő, sírbolt, sírhalomtreble ˈtrebl háromszor(os[an]), megháromszoroz(ódik)try your best ˌtraɪ jə ˈbest tégy meg mindent (ami tőled telik)unprecedented ʌnˈpresɪdentɪd példátlan, hallatlan, újvegan ˈviːgən csak növényi terméket fogyasztó, vegánview vjuː kilátás, nézet, vélemény, elvwarring ˈwɔːrɪŋ harcban/szemben álló, harcolówweeaappoonn ˈwepən fegyverwwhhoollee həʊl egész, ép, sértetlenwing wɪŋ szárnywwoonnddeerr ˈwʌndə csoda(tétel), csodálat; csodálkozik, tűnődikworship ˈwɜːʃɪp (istenként) imád, tisztel

Page 3: ű Hargitai Róbert ( ), 2013.08. · Wordlists - New Headway English Course - Intermedia te Student’s Book, Second Edition (SE), Oxford University Press, 1996-2000 A fenti nyelvkönyv

Unit 2 - Wordlist (New Headway Intermediate) Hargitai Róbert, www.hivo.huaccountant əˈkaʊntənt könyvelőaadduulltt ˈædʌlt / əˈdʌlt felnőttaaffffeecctt əˈfekt hat, (ki)hatással van, befolyásol, érintagent ˈeɪdʒənt (titkos) ügynök, közvetítő, közegaaggrreeee əˈgriː egyetért,(bele-/meg)egyezik, hozzájárulaalloonnee əˈləʊn egyedül, csupán, csak, önmagábanaalltthhoouugghh, though ɔːlˈðəʊ, ðəʊ (ám)bár, habár, noha, jóllehetannual ˈænjuəl év(enként)i, éves, év-, évente ismétlődőantique (shop) ænˈtiːk (ˌʃɒp) antik, ókori, elavult; régiség(kereskedés)appearance əˈpɪərəns megjelenés, látszat, külső(ségek)architect ˈɑːkɪtekt (tervező) építész(mérnök), építőmesterathletics æθˈletɪks (nehéz-/könnyű)atlétika, sport(olás)bear, bore, born beə, bɔː, bɔːn eltűr, elvisel, hord(oz), szül, terembbeeaatt, beat, beaten biːt, biːt, ˈbiːtn (meg)üt, (meg)ver, (ki)dobolbbeelliieevvee bɪˈliːv (el)hisz, hitelt ad, gondol, vél, bízikbespectacled bɪˈspektəkəld szemüvegesbulb bʌlb (virág)hagyma, gumó, villanykörtebun bʌn kontycaravan ˈkærəvæn lakókocsi, cirkusz(os)kocsi, karavánccoolllleecctt kəˈlekt (be)gyűjt, (össze)szedccoommmmoonn sseennssee ˌkɒmən ˈsens józan ész, (vele született) jó ítélőképességcomplexion kəmˈplekʃn arcszín, arcbőr, jelleg, színezetconfess kənˈfes bevall, megvall, beismer, elismerconfine(ment) kənˈfaɪn(mənt) (el-/be)zár(tság), elkülönít(és), korlátoz(ás)contemplation ˌkɒntəmˈpleɪʃn elmélkedés, merengés, szemlél(őd)éscontented kənˈtentɪd (meg)elégedett, kielégítettcookery book ˈkʊkərɪ ˌbʊk szakácskönyvccoouurrtt (for tennis) kɔːt pálya, (játék)tér; udvarcruel, crueller, cruellestkruːəl, -ə, -əst/-ɪst kegyetlen, könyörtelen, brutálisdecade ˈdekeɪd évtized, tízéves időszak, dekáddecorate ˈdekəreɪt (fel)díszít/-ékesít, dekorál, fest, tapétázdelight dɪˈlaɪt gyönyör(űség), élvezet, örömdelighted dɪˈlaɪtɪd elragadtatott, boldogdepartment ssttoorree dɪˈpɑːtmənt ˌstɔːr áruházdesigner dɪˈzaɪnə (műszaki) tervező/rajzoló, konstruktőrdetached dɪˈtætʃt elkülönített, különálló, önállódevote dɪˈvəʊt (oda)szentel/-szán, fordít, áldozddiirreecctt dəˈrekt/di-/daɪˈrekt rendez, igazgat; egyenes, nyílt, közvetlendisaster dɪˈzɑːstə katasztrófa, szerencsétlenség, csapásddiivvee daɪv (fejest) ugrik, le-/alámerül/-bukikeeaarrnn ɜːn (meg)keres, elnyer, kiérdemeleeaarrtthhqquuaakkee ˈɜːθkweɪk földrengéselderly ˈeldəli idős(ebb), öregebb, korosenthusiasm ɪnˈθjuːzɪæzəm lelkesedés, rajongás, elragadtatáseeqquuiippmmeenntt ɪˈkwɪpmənt felszerelés(ek), berendezéseexxeerrcciissee ˈeksəsaɪz (test)gyakorlás, edz(és), feladatexpiry ɪkˈspaɪərɪ lejárat, érvényesség megszűnéseextremely ɪkˈstriːmli rendkívül(i módon), szerfelett, túlzottanfascinate ˈfæsɪneɪt elbűvöl, lebilincsel, lenyűgöz, megigézfigure ˈfɪgə alak(zat), figura, ábra, rajz; szám(jegy)flight flaɪt repülés, repülőút, légi járatfurniture ˈfɜːnɪtʃə bútor(zat), berendezésgenerally ˈdʒen(ə)rəli általában, többnyire, általános(ságb)angenerous ˈdʒenərəs nagylelkű, bőkezű, nemes lelkűgloomy ˈgluːmɪ sötét,homályos,borús,komor,(méla)búsgoalkeeper ˈgəʊlkiːpə kapus, kapuvédőgoggles ˈgɒglz (védő)szemüvegggooooddss gʊdz áru(cikke)(k),javak,vagyon,ingóság(ok)ggrroouunndd graʊnd terület, terep, tér, föld, talajhire ˈhaɪə (fel)bérel,felfogad,szerződtet,alkalmazhistorian hɪˈstɔːrɪən történész, történetíróiimmpprroovvee ɪmˈpruːv (fel-/meg)javul/-javít, fejlődikiinnccrreeaassee (v/n) ɪnˈkriːs/ˈɪnkriːs növel(és), növekedés, fokoz(ód)(ás)iinnffeecctt ɪnˈfekt (meg)fertőz, megmételyez, meg-/elrontiinnffllaattiioonn ɪnˈfleɪʃn áremelkedés, infláció, felfúj(ód)ásinstructress ɪnˈstrʌktrɪs oktatónő, tanítónőinterior ddeessiiggnner ɪnˌtɪərɪə dɪˈzaɪnə belsőépítész, lakberendezőjoy dʒoɪ öröm, élvezet, vidámságkeep fit ˌkiːp ˈfɪt jó erőnlétben/kondícióban tartja magátkit kɪt készlet, felszerelés, csomagknee pad ˈniː ˌpæd térdpárna, térdvédőleisure ˈleʒə szabad/pihenő/ráérő (idő)leotard ˈliːətɑːd (testre simuló) tornadressz, balett-trikólliiee, lied, ~/lay, lain; lying laɪ, laɪd, leɪ, leɪn hazudik / fekszikluxurious lʌgˈʒʊərɪəs fényűző, pazarluxury ˈlʌkʃərɪ fényűzés, luxus, pompa, élvezetmanner / manners ˈmænə/ˈmænəz mód(szer), szokás/modor, viselkedés, illemmmaarrkkeett ˈmɑːkɪt piac(ra visz), vásár(oz), (ott) árusít/eladmmeeaann miːn fukar, közepes, közép, US komiszmechanic mɪˈkænɪk (gép)szerelő, gépész, műszerészmild maɪld szelíd, jámbor, kedves, enyhe, könnyű

mmiissssiinngg ˈmɪsɪŋ hiányzó, elveszett, eltűnt, távollevőmission ˈmɪʃn (ki)küldetés, megbíz(at)ás, feladat, missziómitten ˈmɪtn ujjatlan/ egyujjas/ félujjas kesztyűmonastery ˈmɒnəstrɪ kolostor, monostor, zárda, rendháznotice ˈnəʊtɪs megfigyel, észrevesz, megemlítnow and then ˌnaʊ ənd ˈðen hébe-hóba, olykor-olykor, időnkéntnun nʌn apáca, szerzetesnő(vér), nővérooppiinniioonn əˈpɪnɪən vélemény, nézet, vélekedés, felfogásordinary ˈɔːdɪnrɪ közönséges, mindennapi, szokásos, átlagosorganization (.org) ˌɔːgənaɪˈzeɪʃn szervezet, (meg)szervezés, szerkezetout of work ˌaʊt əv ˈwɜːk munka nélkül [van]particularly pəˈtɪkjʊləli különösen, főképpen, főlegppaassss pɑːs el-/áthalad/-megy, túljut, át-/továbbadppaasssseennggeerr ˈpæsɪndʒə utasperformance pəˈfɔːməns előadás, eljátszás, teljesítmény, megtételpitch (for football) pɪtʃ (sport)pálya, futballpályaplain pleɪn sima, egyszerű, őszinte, nyílt, világosppllaanneett ˈplænɪt bolygóppllaanntt plɑːnt növény, palánta; üzem; ültet, plántálppllaassttiicc ˈplæstɪk műanyag; formálható, képlékenyplumber ˈplʌmə víz- (és gáz)(vezeték)szerelő

pore over sth ˈpɔːr ˌəʊvə (ɪt) elmerül vmben, elgondolkozik vmnpotter ˈpɒtə piszmog, pepecsel, szöszmötölprayer preə ima, imádság, könyörgés, kérés, kérelempprreesseenntt (adj/n/v) ˈpreznt/~/prɪˈzent jelen, adjándék(oz), bemutat, benyújtprofessional prəˈfeʃnəl szakképzett, szakértő, hivatásos, profipprrootteecctt prəˈtekt (meg)véd, (meg)oltalmaz, (meg)óvpprroovviiddee prəˈvaɪd gondoskodik vmről, biztosít, nyújt, adquite kwaɪt egészen, nagyon, elég(gé), meglehetősenrather ˈrɑːðə inkább, pontosabban, elég(gé), egy kissérreecceeiivvee rɪˈsiːv (meg)kap, (el-/be)fogad, (át-/el)veszreferee ˌrefəˈriː játékvezető, (döntő)bíróregularly ˈregjʊləli rend(szer)esen, szabályosanrelative (n/adv) ˈrelətɪv rokon; viszonylagos, relatívremarkable rɪˈmɑːkəbl figyelemre/említésre méltó, feltűnőresort rɪˈzɔːt üdülő/nyaraló/fürdő-/menedék(hely)respectable rɪˈspektəbl tisztes(séges), elfogadható, tűrhetőrreessuulltt rɪˈzʌlt eredmény(ez), következményridiculous rɪˈdɪkjʊləs nevetséges, képtelenrucksack ˈrʌksæk hátizsákrude ruːd durva, goromba, nyers, faragatlanrruunn, ran, run (a business)rʌn, ræn, rʌn fut(tat),működtet,irányít/vezet (vállalkozást)rush rʌʃ száguld, rohansale seɪl eladás,(el)árusítás,kiárusítás,vásár,akcióseasonal ˈsiːzənl idényszerű/-jellegű, időszakisemi-final ˌsemɪˈfaɪnl elődöntő, középdöntősseerriieess ˈsɪəriːz sor(ozat)(ok), szériasseevveerree sɪˈvɪə szigorú, rideg, kemény, zord, súlyossshhooww ʃəʊ mutat(vány), kiállít(ás), (show)(műsor)silly ˈsɪli ostoba, buta, együgyű, meggondolatlansmart smɑːt divatos, elegáns; eszes, értelmes, ötletessolitude ˈsɒlɪtjuːd magány(osság), egyedüllétsore sɔːr fájó, érzékeny, súlyos; seb(hely), sérülésssoorrtt sɔːt féle, fajta; kiválaszt, rendez, szortírozsteady ˈstedɪ szilárd, biztos, kitartó, állhatatos, állandóssttiicckk, stuck, stuck stɪk, stʌk, stʌk (rá)ragad/tapad/ragaszt, bennragadstuffy ˈstʌfɪ levegőtlen, fülledt, áporodottsuburb ˈsʌbɜːb perem-/elő-/kert-/külváros, város környékessuuppppoossee səˈpəʊz feltételez, feltesz, képzel, hisz, sejtsurvey (v/n) səˈveɪ/ˈsɜːveɪ felmér(és), kikérdez(és), áttekint(és)sswweeeett swiːt édes, kedves, bájos, szép, szelíd, aranyostender ˈtendə lágy, puha, gyengéd, zsenge, tapintatostthhiicckk θɪk vastag, sűrű, tömöttthroat θrəʊt toroktidy ˈtaɪdɪ rendes, takaros; rendbe hoz, (ki)takaríttolerant ˈtɒlərənt türelmes, elnéző, toleránsttooooll tuːl szerszám, eszközttoopp tɒp felső (rész), tető, csúcs, oromtournament ˈtɔːnəmənt viadal, torna, verseny, mérkőzéstraffic warden ˈtræfɪk ˌwɔːdn parkoló(ellen)őr, közterület-felügyelőttrraaiinn treɪn edz, nevel, tanít, oktat, (ki)képez, idomítttrreeaassuurree ˈtreʒə kincsugly ˈʌgli csúnya, csúf, rút, ronda, rosszunemployment ˌʌnɪmˈploɪmənt munkanélküliségvan væn (zárt) (kis)teherautó/furgonverbosity vɜːˈbɒsɪtɪ bőbeszédűségwedding aannnniivveerrssaarryy ˈwedɪŋ ænɪˌvɜːsəri házassági évfordulówisdom ˈwɪzdəm (élet)bölcsesség/-tapasztalat, okosságwwoorrkk (of art) ˌwɜːk (əv ˈɑːt) mű(alkotás/-remek), tett; működikwwoorrtthh (adj/n); be worth...wɜːθ; (ɪt ɪz) wɜːθ... ér(ték)(esség), kiválóság; (meg)ér vmtwrinkled ˈrɪŋkld ráncos, redős, gyűr(őd)ött

Page 4: ű Hargitai Róbert ( ), 2013.08. · Wordlists - New Headway English Course - Intermedia te Student’s Book, Second Edition (SE), Oxford University Press, 1996-2000 A fenti nyelvkönyv

Unit 3 - Wordlist (New Headway Intermediate) Hargitai Róbert, www.hivo.huabandon əˈbændən el-/cserben-/abbahagy, felad, lemondability əˈbɪləti képesség, adottság, ügyesség, készségabsolutely ˈæbsəluːtli feltétlen(ül), teljesen, tökéletesen, pontosanaccidentally ˌæksɪˈdentli véletlenülaacctt ækt felvonás, tett, (el)játszik, cselekszikaffair əˈfeə ügy, dolog, eset; (szerelmi) viszonyallow əˈlaʊ (meg)engedamazement əˈmeɪzmənt elképedés, meghökkenés, csodálkozásaappoollooggiizzee əˈpɒlədʒaɪz mentegetőzik, bocsánatot/elnézést kéraarrcchhaaeeoollooggist ˌɑːkiˈɒlədʒɪst régész, archeológusauthor ˈɔːθə szerzőbald bɔːld kopasz, csupasz, szőrtelen, tar, kopárbandage ˈbændɪdʒ kötés, kötszer, sebpólyabattered ˈbætəd viharvert, ütött-kopott, rozoga, elnyűttbent bent (meg)hajl(ít)ott, elferdült, ívelt; hajlambiography baɪˈɒgrəfɪ életrajzbitter ˈbɪtə keserű, elkeseredett, átható, metsző, zordbbllooww, blew, blown bləʊ, bluː, bləʊn (ki)fújboarding school ˈbɔːdɪŋ ˌskuːl bentlakásos iskolabbooookk bʊk (előre) (le)foglal, előjegyezbboottttoomm ˈbɒtəm vm alja/vége/mélyebranch brɑːntʃ (fa)ág, elágazás, ágazatbbrreeaatthhee briːð lélegzik, (ki-/be)lehel, suttogva mondbrush brʌʃ kefe, ecset, pamacsbugle ˈbjuːgl kürt, harsonabbuurryy ˈberɪ (el)temet, sírba tesz, elásbustle (v/n) ˈbʌsl nyüzsög,sürgölődik,buzgólkodik,tesz-veszcastle ˈkɑːsl vár, kastély, [királyi] palotachapter ˈtʃæptə fejezet, szakaszcheek tʃiːk arc, orca, kép, pofachildhood ˈtʃaɪldhʊd gyermekkor, gyermekévekchimney ˈtʃɪmnɪ (ház)kémény, füstcsőcompose(r) kəmˈpəʊz(ə) alkot(ó), költ(ő), szerez, (meg)komponál(ó)conduct (v/n) kənˈdʌkt/ˈkɒndʌkt vezet(és), irányít(ás), vezényel, magatartáscurly ˈkɜːli göndör, kanyargós, kacskaringósdeposit dɪˈpɒzɪt letét, betét, foglaló, előlegdesperately ˈdespərətli kétségbeesetten,elkeseredetten,elszántandespite sth dɪˈspaɪt... vm ellenére/dacáradetermined dɪˈtɜːmɪnd (meg)határozott, eltökélt, céltudatosdiamond ˈdaɪəmənd gyémánt, káróddiigg, dug, dug dɪg, dʌg, dʌg (ki-/meg-/fel)ás, túr, feltár, bedöfddiissaappppeeaarr ˌdɪsəˈpɪə eltűnik, elvész, elmúlik, megszűnikdisappoint ˌdɪsəˈpoɪnt csalódást okoz, csalódik, cserbenhagyddiissttaannccee (n) ˈdɪstəns távol(ság), messze(ség)dote on sb ˈdəʊt ɒn (hɪm) bálványoz/vakon szeret vkt, rajong vkértdraw, drew, drawn drɔː, druː, drɔːn (ki)húz, húzódik, von(z), rajzolddrriivvee (drove, driven) draɪv (drəʊv, ˈdrɪvn) vezet, hajt, ösztön(öz); (kocsi)be-/felhajtóeducate ˈedjʊkeɪt/ˈedʒəkeɪt oktat, tanít(tat), (ki-/rá)nevel, (ki)műveleventually ɪˈventʃʊəli végül (is), végső fokon, véletlenülexcavation ˌekskəˈveɪʃn ásatás, feltárás, kiásás, kivájásexceptional ɪkˈsepʃənl kivételes, különleges, rendkívüli, kiválófable ˈfeɪbl (tan[ító ])mese, állatmese, rege, legendafeature ˈfiːtʃə jellem(ző)/(arc)vonás, jellegzetességfiction ˈfɪkʃn regény(-irodalom, -műfaj), kitalálás, fikcióffiinnaall / finally ˈfaɪnəl/ˈfaɪnəli végső,utolsó,döntő/végül (is),végleges(en)fist fɪst ökölffllooww (flew, flown) fləʊ (fluː, fləʊn) folyik, ömlik, ered, következik, ár(ad)foolish ˈfuːlɪʃ bolond, ostoba, buta, esztelen, őrültffrreeeezzing ˈfriːzɪŋ jeges, fagyos, dermesztőfurious ˈfjʊərɪəs dühös, mérges, haragos, dühöngő, hevesgamble ˈgæmbl szerencsejátékot játszik (pénzben)genius ˈdʒiːnɪəs lángész/-elme, zseni, tehetség, géniuszgrape greɪp szőlő(szem)grief-stricken ˈgriːfˌstrɪkən fájdalomtól sújtott, szomorú, bánatosguess ges találgat(ás), kitalál, sejt(és), becsléshandsome ˈhænsəm csinos, jóképű, szép, jóvágású [férfi]hheeaall hiːl (meg-/ki)gyógyít/gyógyulhheeaarrtt failure ˈhɑːt ˌfeɪljə szívbénulás, szívszélhűdéshheeaatt / heating hiːt / ˈhiːtɪŋ hő(ség), meleg(ít[és]) / (be)fűt(és)hhiitt (hit, hit) hɪt (hɪt, hɪt) (kassza)siker, sláger; (meg)üt, eltalálhomesick (adj) ˈhəʊmsɪk hazavágyódó, honvágya vanhum hʌm dudorászik, dúdol, zümmöghhuunntt (v/n) hʌnt vadászik, kerget, hajtat, űzhysterically hɪˈsterɪkli hisztérikusanknight naɪt lovagllaasstt lɑːst kitart, megmarad; utolsó, legutóbbi, múltllaauugghh lɑːf nevet, kacag, hahotáziklleeaadd (n/v), led, led led/liːd, led, led ólom; vezet, élen jár, elöl megy, viszlifelike ˈlaɪflaɪk élethű, életszerűlimelight ˈlaɪmlaɪt rivaldafény, reflektorfénylord lɔːd úr, lord

magnificent mægˈnɪfɪsnt pompás, nagyszerű, nemes, fenségesmansion ˈmænʃn udvarház, palota, kastélymasterpiece ˈmɑːstəpiːs mestermű, remekmű, főműmerrily ˈmerəli vígan, jókedvűen, vidámanmmoorraall ˈmɒrəl tanulság; erkölcsi, erkölcsös, morálismysterious mɪˈstɪərɪəs titokzatos, rejtelmes, rejtélyesnecklace ˈnekləs/ˈneklɪs nyaklánc, nyakéknegro (n/adj) ˈniːgrəʊ néger, fekete, sötét (bőrű)neighbourhood ˈneɪbəhʊd környék, környezet, szomszédságnervous breakdown ˌnɜːvəs ˈbreɪkdaʊn idegösszeomlás/-roppanásnovel ˈnɒvl regény; új(szerű), eredeti, szokatlanoak (tree) ˈəʊk (ˌtriː) tölgy(fa), cser(fa)ooiill painting ˈoɪl ˌpeɪntɪŋ olajfestményonce upon a time ˌwʌns əˌpɒn ə ˈtaɪm egyszer/hol volt, hol nem voltonwards ˈɒnwədz előre, tovább; vmtől kezdve/fogvaorchestra ˈɔːkɪstrə zenekaroutnumber ˌaʊtˈnʌmbə (számban) több(ségben van)/felülmúlpainful ˈpeɪnfəl fájdalmas, kínos, kellemetlenppaarrtt (= role) pɑːt (rəʊl) szerep, feladat, oldal, (alkotó)részpianist ˈpɪ(ː)ənɪst zongorista, zongoraművészpigeon ˈpɪdʒən galambppooeemm ˈpəʊɪm költemény, versppooiissoonn ˈpoɪzn méreg, megmérgez, (meg)métely(ez)popularity ˌpɒpjʊˈlærɪtɪ népszerűség, közkedveltségportrait ˈpɔːtreɪt/ˈpɔːtrɪt portré, arckép, élethű (személy)leíráspowerful ˈpaʊəfəl erő(telje)s, hatalmas, hathatós, hatékonypprroovvee pruːv bizonyul,(be)bizonyít,próbára tesz,kipróbálpuncture ˈpʌŋktʃə defekt, lyuk, felszúrás, átlyukadásrag ræg rongy, cafat, foszlányrealize ˈrɪəlaɪz felismer, felfog, megért, megvalósítrreeffuussee rɪˈfjuːz vissza-/elutasít, megtagadrreelleeaassee (v/n) rɪˈliːs kiszabadít/-szabadul; elenged, kibocsátreward rɪˈwɔːd jutalom, ellenérték, büntetés; jutalmazrroouugghh rʌf durva, nyers, vad, viharos, rázósscore skɔːr pont(ot szerez), gól(t rúg), jel(zés)sculpture ˈskʌlptʃə szobor, szobrászatsensitive ˈsensətɪv érzékeny, finom, sértődékeny, fogékonyset off ˌset [ɪt] ˈɒf elindít, elindul, útnak indulsseettttllee (a fight) ˈsetl (ə faɪt) rendez/elintéz/eldönt (vitát), helyre teszsshhaappee ʃeɪp alak(ít), forma, (meg)formálsketch sketʃ vázlat(os kép), vázlat-/tervrajz, skiccsskkiillll skɪl ügyesség, jártasság, hozzáértés, készségssllaavvee sleɪv rab(szolga)ssppiillll, spilt/spilled, -"- spɪl, spɪlt/spɪld ráfröccsent, felborít, kiönt, kiömlikspinster ˈspɪnstə (vén)lány, vénkisasszonyspoil spoɪl (el)kényeztet, félrenevel, elrontspot spɒt meglát, észrevesz, „kiszúr”; hely, pont, foltssqquuaarree skweə négyzet, tér [közterület]ssttaarr stɑːr főszerepet játszik, remekel; csillag, sztársstteeaammy ˈstiːmɪ párás, nedves, ködös, gőzösstink, stank, stunk stɪŋk, stæŋk, stʌŋk bűz(lik), rossz szag(a van)subsequent ˈsʌbsɪkwənt későbbi, azutáni, (be-/el-/rá)következőssuuffffeerr ˈsʌfə (kárt/el-) szenved, (el)tűr, elvisel, lakolsunbathe ˈsʌnbeɪð napozik, napfürdőzik, sütkéreziksway sweɪ ing(at), leng(et), dülöngél, (el)hajlik, irányíttalent ˈtælənt tehetség, képesség, talentumtap tæp gyengén megüt/(meg)ver(eget); csap(ol)tteeaarr, tore, torn teə, tɔːr, tɔːn (el)szakít/-tép, elnyű, hasítterrifyed ˈterɪfaɪd rémült, riadttheme θiːm téma, tárgy, anyag, tételthoroughly ˈθʌrəli|ˈθɜ(ː)rə(ʊ)li teljesen, alaposan, kíméletlenülthus ðʌs így, tehát, ily módontough (area) tʌf (ˈeəriə) kemény/durva/vagány (terület/környék)triangle ˈtraɪæŋgl háromszög, triangulumtruly ˈtruːli igazán, valóban, őszintén, hűségesentune t(j)uːn/tʃuːn dallam, melódia, (össze)hang(ol), beállítultimately ˈʌltɪmətli végül (is), végtére, utoljára (is)unbelievable ˌʌnbɪˈliːvəbl hihetetlen, alig hihető, valószínűtlenundisputed ˌʌndɪˈspjuːtɪd nem vitatott/vitás, (el)vitathatatlanunique juːˈniːk egyedülálló, páratlan, egyedi, kivételesuunnlleessss ˌʌnˈles/ənˈles ha(csak) nem, kivéve (ha)upset ˌʌpˈset izgatott, (fel)zaklatott, felindult, feldúltvine vaɪn szőlő(tő)vineyard ˈvɪnjəd szőlő(skert), szőlőhegywaist weɪst derék [emberé/ruháé]wake, woke, woken weɪk,wəʊk,ˈwəʊkən felébreszt,felkelt,felráz,sarkall,felébredwwaavvee weɪv hullám(zik), lenget, int(eget)wealthy ˈwelθɪ gazdag, vagyonos, jómódúwig wɪg paróka, vendéghaj, álhajwwoouunndd wuːnd seb(hely), sérelem, sért(és), megsebesítwrist rɪst csukló, kéztő, kézelő, mandzsetta

Page 5: ű Hargitai Róbert ( ), 2013.08. · Wordlists - New Headway English Course - Intermedia te Student’s Book, Second Edition (SE), Oxford University Press, 1996-2000 A fenti nyelvkönyv

Unit 4 - Wordlist (New Headway Intermediate) Hargitai Róbert, www.hivo.huacceptance əkˈseptəns elfogadás, jóváhagyás, beleegyezésaccount əˈkaʊnt számla, könyvelés, beszámoló, fiók (IT)admiration ˌædmɪˈreɪʃn csodálat, bámulat, rajongásadmission ədˈmɪʃn belépés, bebocsátás, felvételaaddvviissee ədˈvaɪz tanácsot ad, tanácsol, javasol, ajánlaaggees ˈeɪdʒɪz kor(szak)ok, nagyon sok/időtlen időanchovy ˈæntʃəvi szardella, ajókaapplicable əˈplɪkəbl alkalmas, alkalmazható, megfelelő

application ˌæplɪˈkeɪʃn alkalmazás, pályázat, jelentkezésarrange əˈreɪndʒ elrendez, elintéz, megállapodikarrangement əˈreɪndʒmənt elrendezés, megállapodás, intézkedésassume əˈsjuːm feltesz, feltételez, elfogadbackpack ˈbækpæk túrázik; hátizsákbang on time ˌbæŋ ɒn ˈtaɪm pontosan érkezik/dörömbölbehave / behaviour bɪˈheɪv / bɪˈheɪvjə viselkedik / viselkedés, magatartásbbiillll bɪl számlabother ˈbɒðə zavar, nyaggatbow baʊ köszönés, meghajlásbrowser ˈbraʊzə böngésző, nézelődőbusiness card ˈbɪznəs ˌkɑːd névjegy(kártya), cégkártyaccaammppaaiiggnn kæmˈpeɪn hadjárat, kampány, mozgalomcasual ˈkæʒʊəl kényelmes, lezser, nemtörődömchalk tʃɔːk krétachew tʃuː (meg)rágcchhoooossee, chose, chosentʃuːz, tʃəʊz, ˈtʃəʊzən (ki)választ, döntclasp (hands) klɑːsp összekulcsol(ja a kezét)cleanliness ˈklenlɪnəs tisztaság, rendességccllootthh klɒθ szövet, törlőruha, tisztítórongycode (of the phone) kəʊd kód, (körzetszám)colleague ˈkɒliːg munkatárs, kollégaccoonnffiirrmm kənˈfɜːm megerősít, jóváhagy, igazolccooooll (of people) kuːl nyugodt, laza, fesztelen, szemtelencorresponding ˌkɒrɪˈspɒndɪŋ megfelelő, egyező; levelezőccrroossss krɒs kereszt(ez), X, iksz, átkelccrryy kraɪ kiált; sír, könnyezikccuussttoomm (= habit) ˈkʌstəm (ˈhæbɪt) szokásddeeaall (in business) diːl üzlet, alku, egyezség, megállapodásdeal with sb/sth ˈdiːl wɪð (hɪm/ɪt) bánik, kezel, foglalkozik, kereskedikdependent dɪˈpendənt függő, alávetett, eltartott (családtag)detention dɪˈtenʃn fogva tartás, bezárásdivorce dɪˈvɔːs válás, elválikddrroopp sb (somewhere) drɒp kitesz vkit vholeasy-going ˌiːzɪˈgəʊɪŋ kényelmes, nemtörődömemotional ɪˈməʊʃənl érzelmi, érzelmes, érzelgősemployee/employer ˌemploɪˈiː/ɪmˈploɪə alkalmazott/-ó, foglalkoztatott/-óengaged (on the phone)ɪnˈgeɪdʒd foglaltentertain ˌentəˈteɪn szórakoztat, vendégül lát, elfogadenthusiastic ɪnˌθjuːzɪˈæstɪk lelkes, szenvedélyes, rajongóessential ɪˈsenʃl fontos, nélkülözhetetlenetiquette ˈetɪket etikett, protokoll, illemeexxcchhaannggee ɪkˈstʃeɪndʒ (ki)cserél, (át)vált(ás), csereexecutive ɪgˈzekjʊtɪv vezető (állású tisztviselő)eexxppeecctt ɪkˈspekt (el)vár, számít vmreextension (of a phone) ɪkˈstenʃn mellék [tel.], kiterjesztés, kiterjedésffeemmaallee ˈfiːmeɪl nő(i), lány, asszony, nőstényffiillll in (a form) ˈfɪl ɪn (ə fɔːm) kitölt (űrlapot, nyomtatványt)full-time (job) f̩ʊl ˈtaɪm, ̩ fʊl taɪm .̍.. teljes munkaidejű, főállású, egész nap(i)fun-loving ˈfʌn ˌlʌvɪŋ vidám(ságot kedvelő)ggiifftt-wrap ˈgɪft ˌræp díszesen becsomagol [ajándékot]greet sb griːt üdvözöl, köszöntgguuiiddeebook ˈgaɪdbʊk (úti)kalauz, útmutatóhand hænd (át)ad, eljuttathard-working ˌhɑːdˈwɜːkɪŋ dolgos, szorgalmashave eennoouugghh of sb/sth ˌhæv ɪˈnʌf əv... elege van belőleheadmaster ˌhedˈmɑːstə iskolaigazgatóheel hiːl sarokheight haɪt magassághhoolldd (the line), held, ~ həʊld, held, held vár, tartja a vonalathospitable hɒˈspɪtəbl vendégszeretőhousework ˈhaʊswɜːk házimunkaimperative ɪmˈperətɪv parancs(oló), felszólító, kényszerítő

impersonal ˌɪmˈpɜːsənl személytelenin public ɪn ˈpʌblɪk nyilvánosan, nyilvánosság előttincome ˈɪŋkʌm jövedelem, kereset, bevételindeed ɪnˈdiːd valóban, igazán, tényleg, csakugyan, sőtiinnssuulltt ɪnˈsʌlt (ˈɪnsʌlt) sért(és), bántalmaz(ás)interrupt ˌɪntəˈrʌpt félbeszakít, közbeszóljacket ˈdʒækɪt zakó, zubbony, (felső)kabát, dzsekiknit nɪt (meg-, össze-)kötlager (beer) ˈlɑːgə (bɪə) világos (német) sörlazy ˈleɪzɪ lusta, rest, lassúlength leŋθ hossz(úság)lliifftt lɪft (fel)emel, elvisz (autóval)

light-hearted ˌlaɪt ˈhɑːtɪd vidám, jókedvű, gondtalanlliinnkk lɪŋk láncszem, kapcsolat, kötelék, linkloads of (things) ˈləʊdz əv ˌθɪŋz igen soklower ˈləʊə alacsonyabb, mélyebbmmaallee meɪl férfi, fiú, hím(ivarú)marital status ˌmærɪtl ˈsteɪtəs családi állapotmmaarrkk of respect ˌmɑːk əv rɪˈspekt a tisztelet jelemmaatttteerr ˈmætə ügy, dolog, anyagmodest ˈmɒdɪst szerény, mérsékelt, tartózkodómussel ˈmʌsl éti kagylónappy ˈnæpɪ pelenkanationalistic ˌnæʃnəˈlɪstɪk hazafias, nacionalistannoottee nəʊt bankjegy, feljegyzés; (meg-/feljegyez)notice-board ˈnəʊtɪs ˌbɔːd hirdetőtábla, falitáblaoccupation ˌɒkjʊˈpeɪʃn foglalkozás, hivatásoffence əˈfens támadás, sért(őd)és, bántás, vétségooffffeennssiivvee əˈfensɪv bántó, sértő, kellemetlenorigin ˈɒrɪdʒɪn eredet, forrás, kezdet, származásoutgoing ˈaʊtgəʊɪŋ nyitott, extrovertált, barátságospart-time (job) ˌpɑːt ̍ taɪm, ̩ pɑːt taɪmˈ... részfoglalkozású, részidős, másodállás(ú)ppeerrmmaanneenntt ˈpɜːmənənt maradandó, tartós, állandó, permanenspint (of beer) paɪnt korsó, pint, kb. fél (0,568) literpostcode ˈpəʊstkəʊd irányítószámpunctual ˈpʌŋktʃʊəl pontospunishment ˈpʌnɪʃmənt büntetésput up sb ˌpʊt (hɪm) ˈʌp elszállásol, szállást adrainy sseeaassoonn ˈreɪnɪ ˌsiːzn esős évszak/időszakregister ˈredʒɪstə bejegyez, nyilvántartásba veszrent rent bérel, bérbe vesz/adrreeqquueesstt rɪˈkwest kér(és), kíván(ság)reserve rɪˈzɜːv tartalék,fenntartás,foglal(ás),tartózkodásreserved rɪˈzɜːvd tartózkodó, zárkózott, foglaltreside / residential rɪˈzaɪd/ˌrezɪˈdenʃl lakik, tartózkodik/lakó-, tartózkodórespectful rɪˈspektfl tisztelettudó, tiszteletteljesresponsibility rɪˌspɒnsəˈbɪlɪtɪ felelősség, kötelesség, feladatretired rɪˈtaɪəd nyugdíjas, visszavonultrroollll rəʊl (fel)tekercs(el), göngyölít, sodorrruullee ruːl szabály, előírás, uralomsseeaarrcchh sɜːtʃ (át)kutat(ás), keres(és)sseeaatt-belt ˈsiːt belt (üléshez erősített) biztonsági övsseellff-eemmppllooyyed ˌself ɪmˈploɪd önálló, független, maszekseniority ˌsiːnɪˈɒrɪtɪ korbeli elsőség, rangidősségsseerriioouuss ˈsɪərɪəs komoly, súlyos, fontossseett (the table), set, set set (ðə ˈteɪbl), ~, ~ megterít (asztalt),elhelyez,beállít;készletsshhaakkee hands ˌʃeɪk ˈhændz kezet ráz/fogshow off (= boast) ˌʃəʊ ˈɒf (bəʊst) dicsekszik, kérkedikssiiggnnaall ˈsɪgnəl jel(zés)signature ˈsɪgnətʃə aláírásskate-boarding ˈskeɪtbɔːdɪŋ gördeszkázásslate sleɪt palatáblasleeve sliːv (ruha)ujj, kabátujj, ingujjsociable ˈsəʊʃəbl társaságkedvelő, barátkozó, közvetlenssoocciiaall iinnssuulltt ˌsəʊʃl ˈɪnsʌlt illetlenség, megbotránkoztató tettsole (of your foot) səʊl (cipő)talpsometime, some time ˈsʌmtaɪm valamikor, egyszer, egykor(i)sophisticated səˈfɪstɪkeɪtɪd kifinomult, bonyolult, mesterkéltspray spreɪ (be)permetezstatus ˈsteɪtəs állapot, helyzet, pozíció, státusstereotype ˈsterɪətaɪp sablon, konvenció, klisé, sztereotípiassttrraannggee streɪndʒ furcsa, különös, idegenstrict strɪkt szigorú, szoros, pontossuncream ˈsʌnkriːm naptej, fényvédő krémsuperior suːˈpɪərɪə felsőbb, nagyobb, különb, felettes, főnöktalkative ˈtɔːkətɪv beszédes, bőbeszédűttaaxx rreettuurrnn ˈtæks rɪˌtɜːn adóbevallásthereafter (= after that)ðeəˈrɑːftə azután, attól kezdvetick tɪk pipa, kipipáltip tɪp ötlet, tipp, borravalótravellers’ cheque ˈtrævləz ˌtʃek utazási csekkunemployed ˌʌnɪmˈploɪd állástalan, munkanélküli, tétlenuniversal ˌjuːnɪˈvɜːsl egyetemes, általános, univerzálisused to ˈjuːzd tuː v. ˈjuːs tʊ [megszűnt szokás/állapot kifejezésére]valuable ˈvæljʊəbl értékes, drága, becseswwaatteerr (plants) ˈwɔːtə (plɑːnts) öntöz (növényeket)wweellccoommee ˈwelkəm szívesen/örömmel lát/fogad, üdvözölwell-dressed ˌwel ˈdrest jól öltözött, elegánswhilst (= while) waɪlst (a)míg, (mi)alatt, (mi)közbenwidespread ˈwaɪdspred általános(an elterjedt), széles körű

widowed ˈwɪdəʊd özvegy(en maradt nő/férfi)wink wɪŋk kacsint, hunyorog, pislogyawn jɔːn ásít(ás)

Page 6: ű Hargitai Róbert ( ), 2013.08. · Wordlists - New Headway English Course - Intermedia te Student’s Book, Second Edition (SE), Oxford University Press, 1996-2000 A fenti nyelvkönyv

Unit 5 - Wordlist (New Headway Intermediate) Hargitai Róbert, www.hivo.huaccommodation əˌkɒməˈdeɪʃn szállás, elhelyezés(i lehetőség), lakásactivity ækˈtɪvəti tevékenység, ténykedés, elfoglaltságarable farm ˈærəbl ˌfɑːm gazdaság szántófölddelarrange əˈreɪndʒ elrendez, elintéz, megállapodikavailable əˈveɪləbl rendelkezésre álló, elérhetőavocado ˌævəˈkɑːdəʊ avokádóbackbone ˈbækbəʊn (hát)gerinc, gerincoszlopbaker’s ˈbeɪkəz pék(ség), pékboltbalcony ˈbælkəni erkély(páholy)bbooiilling ˈboɪlɪŋ forró, forrásban levőbuffet (car) ˈbʊfeɪ/ˈbʌ-|bəˈfeɪ ˌ... büfé(kocsi)ccaanncceell ˈkænsəl lemond, visszavon, törölcaviar ˈkævɪɑː(r) kaviárcereal ˈsɪərɪəl gabona(pehely),tsz.gabonafélék, müzlichambermaid ˈtʃeɪmbəmeɪd szobalány [szállodai személyzet is]cchhaannggee tʃeɪndʒ (pénz)váltás, (visszajáró) aprópénzcharacterize ˈkærəktəraɪz jellemezchilly ˈtʃɪli hideg, hűvös, csípőscclliimmaattee ˈklaɪmət éghajlat, klímacclloouudd klaʊd felhőcclloouuddy ˈklaʊdɪ felhősccooaassttline ˈkəʊstlaɪn tengerpart, partvonal, partvidékcome across sb/sth ˈkʌm əˌkrɒs (hɪm) véletlenül találkozik, ráakad, meglátcome round ˌkʌm ˈraʊnd átjön, betérccoonnffiirrmm kənˈfɜːm megerősít, jóváhagy, igazolccoonnssiiddeerr kənˈsɪdə tekint(etbe vesz), tart; átgondol, megfontolccrroopp krɒp termény, terméscrossing (in a boat) ˈkrɒsɪŋ átkelés (hajóval, csónakkal)crystal ˈkrɪstl kristálycuckoo ˈkʊkuː kakukkdamn(ed) dæm(d) átkozott, istenverteddaarrkk dɑːk sötét(ség)definitely ˈdefɪnətli határozottan, pontosan, hogyne!ddeeggrreeee (of temperature)dɪˈgriː (ˈtemprətʃə) fok [hőmérséklet, szög...], mértékdescent dɪˈsent leszállás, leereszkedés, leszármazásdouble room ˈdʌbl ˌrʊm/ˈruːm franciaágyas/kétágyas szobadramatic drəˈmætɪk drámaieeddggee edʒ él, szegély, szél, peremeeffffeecctt ɪˈfekt hatás, effektuseennggiinnee ˈendʒɪn motor, mozdonyenquiry ɪnˈkwaɪərɪ érdeklődés, tudakozódásen-suite (a bedroom) ˌɑː(n)ˈswiːt (össz)komfort(os), fürdőszobásexhausted ɪgˈzɔːstɪd kimerült, kifáradtexhilarated ɪgˈzɪləreɪtɪd felélénkült, vidám, jókedvűeexxppeerriieennccee ɪkˈspɪərɪəns tapasztalat, átélés, élményffaaccee feɪs (szembe)nézffaaccttoorryy ˈfæktərɪ gyár, üzemfaithful ˈfeɪθfəl hű(séges), odaadó, kitartó, hívőfashion ˈfæʃn divat, szokásfed up with sth/sb ˌfed ˈʌp wɪð (ɪt) elege van, torkig van vvelfelt-tip pen ˌfeltɪp ˈpen filctollferry ˈferɪ komp, révffiieelldd fiːld mező, szántóföld, tér, területffoogg fɒg ködfoggy ˈfɒgɪ ködösforecast ˈfɔːkɑːst előrejelzés, időjárás-jelentésfortnight ˈfɔːtnaɪt két hét [fourteen nights]ffrroonntt frʌnt el(ül)ső, mellső, homlok(zat), frontfrustrating frʌˈstreɪtɪŋ csalódást keltő, kiábrándító, frusztrálógallery ˈgælərɪ képtár, galériaggeennttllee ˈdʒentl gyengéd, szelíd, lágy, finomget worked up ˌget wɜːkt ˈʌp felizgatja/felhúzza magátgive sb a lift ˌgɪv (hɪm) ə ˈlɪft elvisz (autóval)give sb a ring ˌgɪv (hɪm) ə ˈrɪŋ felhív vkt, odaszól telefonon, rácsöröggoose bumps (US) ˈguːs ˌbʌmps libabőrgrateful ˈgreɪtfəl hálásguest gest vendéghair-cut ˈheəkʌt hajvágáshalfway, half way ˌhɑːf ˈweɪ félút(on)hang on ˌhæŋ ˈɒn vár, kitarthheeaavvyy (of rain) ˈhevɪ zuhogó [eső]hheeaavvyy iinndduussttrryy ˌhevɪ ˈɪndəstrɪ nehéziparhhiillll hɪl domb, (kis) hegyhoneymoon ˈhʌnɪmuːn nászút, mézeshetekhop in (a car) ˌhɒp ˈɪn (ɪn ə ˈ...) beugrik [autóba]hhuurrrryy ˈhʌrɪ|ˈhɜːri siet(tet)iinncclluuddee ɪnˈkluːd magában foglal, tartalmaz, beleértinhabit ɪnˈhæbɪt lakik, tartózkodik, elfoglalitinerary aɪˈtɪnərərɪ útiterv, úti program, útvonaljjooiinntt (of meat) dʒoɪnt közös; ízület; (egybesütni való hús)lace leɪs csipkellaanndd (a plane) lænd (ə pleɪn) leszáll, földet ér, landol (repülőgép)leather ˈleðə (kikészített) bőr

lleefftt (lleeaavvee) left (liːv) maradtlliigghhttnniinngg ˈlaɪtnɪŋ villám(lás)loaf ləʊf egész kenyér, cipólowlands ˈləʊləndz alföld, síkságmainly ˈmeɪnli főleg, főként, elsősorban, nagyrésztmaterialistic məˌtɪərɪəˈlɪstɪk anyagias, anyagelvű, materialistamelon ˈmelən dinnyemmeessssaaggee ˈmesɪdʒ üzenet, beszéd, tanításmillionaire ˌmɪlɪəˈneə milliomosmining ˈmaɪnɪŋ bányászat, bányaiparminus ˈmaɪnəs mínuszmist mɪst gyenge köd, páramisty ˈmɪstɪ ködös, borús, esős [idő]moor mɔː(r)/mʊə(r) mocsár, láp, ingoványnavigate ˈnævɪgeɪt irányít, navigálpack pæk (be)csomagol, (be)pakolpenguin ˈpeŋgwɪn pingvinpetrol ˈpetrəl benzin, üzemanyagpleasure ˈpleʒə öröm, élvezet, gyönyörűség, tetszéspony ˈpəʊnɪ póni(ló)ppoooorr pʊə szegény, szerencsétlen, gyengepopulated ˈpɒpjʊleɪtɪd lakottpossibly ˈpɒsəbli esetleg, talán, lehet (hogy)preferably ˈprefrəbli inkább, lehetőlegpromise ˈprɒmɪs ígér(et), ígérkezik, remény, kilátásqualification ˌkwɒlɪfɪˈkeɪʃn (elő)képzettség, végzettség, képesítés,

alkalmasság, feltétel, követelményrange (of mountains) reɪndʒ tartomány; (hegylánc/-vonulat, hegység)rreecceenntt ˈriːsnt új(abb [keletű]), friss, nem régireception rɪˈsepʃn fogad(tat)ás, esküvői vacsorareceptionist rɪˈsepʃənɪst recepciós, ügyfélfogadó titkárnő/portásrecommend ˌrekəˈmend ajánl, javasol, tanácsolremind rɪˈmaɪnd emlékeztet, figyelmeztetremoval man rɪˈmuːvəl ˌmæn költöztető [abban segítő] emberrreeqquuiirree rɪˈkwaɪə igényel, elvár, (meg)követelrevise rɪˈvaɪz (át)ismétel, tanul, készül, felülvizsgálrevision rɪˈvɪʒn ismétlés, tanulás, készülés; (át)javításshampoo ʃæmˈpuː samponsshhiinnee, shone, shone ʃaɪn, ʃɒn, ʃɒn fény(lik), ragyog, csillogshower ˈʃaʊə zápor(eső), zivatar, zuhany(ozás)showery ˈʃaʊərɪ (zápor)esős, zivatarossidewalk(US),pavementˈsaɪdwɔːk, ˈpeɪvmənt járdasightseeing ˈsaɪtsiːɪŋ városnézéssituated (be situated) ˈsɪtʃʊeɪtɪd fekvő, elterülő, elhelyezettssmmooootthh (sea) smuːð sima, nyugodt, csendes (tenger)souvenir ˌsuːvəˈnɪə emlék(tárgy), ajándék(tárgy)ssttaattuuee ˈstætʃuː/ˈstætjuː szoborssttoorrmm stɔːm viharstormy ˈstɔːmɪ viharosssttrraaiigghhtt away ˌstreɪt əˈweɪ azonnal, rögtön, nyombanstress stres feszültség, nyomás, erő, (hang)súlytteemmppeerraattuurree ˈtemprətʃə hőmérsékletthe other way round ði ˌʌðə weɪ ˈraʊnd (meg)fordítva, ellenkezőlegthunder ˈθʌndə mennydörgéstin tɪn konzerv(doboz), bádog, ón, cintip (= money) tɪp csúcs, hegy; tipp; borravalótowel ˈtaʊəl törülközőtower ˈtaʊə torony, bástyatwin room ˈtwɪn ˌrʊm/ruːm kétágyas szobaunderground ˈʌndəgraʊnd földalatti, metróvacation(US), hhoolliiddaayy vəˈkeɪʃn, ˈhɒləd(e)ɪ szünidő, szabadság, vakációvvaalllleeyy ˈvælɪ völgyvast vɑːst óriási, mérhetetlen, határtalan, roppantwwhheeaatt wiːt búzawwiilldd (animal) waɪld (ˈænɪml) vad (állat...)wooden ˈwʊdn fa-, fából valówrap up (warm) ˌræp ˈʌp (ˌ... ˈwɔːm) (melegen) felöltözik, beburkol(ózik)zzoooo zuː állatkert

Page 7: ű Hargitai Róbert ( ), 2013.08. · Wordlists - New Headway English Course - Intermedia te Student’s Book, Second Edition (SE), Oxford University Press, 1996-2000 A fenti nyelvkönyv

Unit 6 - Wordlist (New Headway Intermediate) Hargitai Róbert, www.hivo.huabsorb əbˈsɔːb/əbˈzɔːb elnyel, felvesz, magába szívaccent ˈæks(e)nt (idegen) kiejtésmód, akcentusadore əˈdɔː rajong (vkért/vmért), bálványozagricultural ˌægrɪˈkʌltʃrəl mezőgazdasági, agrár, földművelésianonymous əˈnɒnɪməs névtelen, ismeretlen (nevű), anonimaarreeaa ˈeəriə terület, térség, körzet, felszín (geom.)article ˈɑːtɪkl (szó-/újság-/áru)cikk, tárgy, névelőattitude ˈætɪtjuːd hozzáállás, beállítottság, viselkedés, pózback door ˌbæk ˈdɔ: hátsó ajtó, tisztességtelen/kerülő útbackwards ˈbækwədz hátra(felé), vissza(felé)bbaannkk account ˈbæŋk əˌkaʊnt bankszámlabizarre bɪˈzɑːr bizarr, furcsa, groteszkbbooiill boɪl (vízben) fő(z), (fel)forr(al)boom buːm (gazdasági) virágzás/fellendülésbbuuiilldd (of a body) bɪld alak, testalkat, termetby the way ˌbaɪ ðə ˈweɪ mellesleg, közbevetőleg, apropó, útközbencall in ˌkɔːl ˈɪn beugrik, betér, meglátogatcan’t ssttaanndd sb/sth kɑːnt ˈstænd ki nem állhat vtcharming ˈtʃɑːmɪŋ (bű)bájos, elragadó, elbűvölőcomforting ˈkʌmfətɪŋ megnyugtató, vigasztalóccoommmmoonn / in common ˈkɒmən közönséges, egyszerű / közös, együttesccoommppaarree kəmˈpeə összehasonlít, összevet, felér, versenyezcomplicated ˈkɒmplɪkeɪtɪd bonyolult, komplikáltconclusion kənˈkluːʒn (vég)következtetés,összegzés,konklúzióconfidence ˈkɒnfɪdəns (ön)bizalom, magabiztosság, bizakodásconsist kənˈsɪst áll (of sth: vmből), fennmaradcosmopolitan ˌkɒzməˈpɒlɪtən világpolgári, soknemzetiségű, kozmopolitacough kɒf köhög(és)courgette kʊəˈʒet cukkiniccrroossss krɒs mogorva, rosszkedvűccrryy kraɪ kiált; sír, könnyezikcute kjuːt US: aranyos, helyes, csinos, édesddaammaaggee ˈdæmɪdʒ kárt tesz/okoz, árt, tönkreteszdirectly dəˈrektli/daɪˈrektli egyenesen, közvetlenül, nyíltandisguise dɪsˈgaɪz elváltoztat, palástol, eltitkoldisgusting dɪsˈgʌstɪŋ undorító, gusztustalan, visszataszítódish dɪʃ tál, edény, tányér; étel, fogásdisplay dɪˈspleɪ kitesz, kiakaszt, fölrak, ki-/bemutatddrriivvee sb mad ˌdraɪv (hɪm) ˈmæd megőrjít v. őrületbe kerget vktddrryy cclleeaann ˌdraɪ ˈkliːn vegytisztít, szárazon tisztíteconomist ɪˈkɒnəmɪst közgazdász, gazdasági szakembereevveenn ˈiːvn még... is/semeevveenntt ɪˈvent (sport)esemény, eset, (vég)eredményeexxcceepptt ɪkˈsept kivéve (ha)external ɪkˈstɜːnl külső(leges), külsőségesfan (= supporter) fæn (səˈpɔːtə) rajongó, szurkoló, drukker; ventilátorfancy (not plain) ˈfænsɪ (nɒt pleɪn) különleges, szokatlan, tarka,cifra,díszesffaatt fæt kövér, elhízott, háj(as), zsír(os)ffiigghhtt, fought, fought faɪt, fɔːt, fɔːt harc(ol), küzd(elem), verekedésfflloooorr (first, second, etc.)flɔːr föld, emelet (GB), szint (US)flu (= influenza) fluː (ˌɪnflʊˈenzə) influenzafocal point ˈfəʊkl ˌpoɪnt gyújtópont, középpontffoorreeiiggnn ttrraaddee ˌfɒrən ˈtreɪd külkereskedelemffrreesshh freʃ friss, új, üde, üdítő, élénkfrozen ˈfrəʊzən (be)fagy(aszt)ott, mélyhűtöttgastronomic ˌgæstrəˈnɒmɪk konyhaművészeti, gasztronómiaiget on (with sb) ˌget ˈɒn wɪð (hɪm) jól kijön/összefér/megfér vkvelget rid of sb/sth ˌget ˈrɪd əv (hɪm/ɪt) megszabadul vtőlgravitate ˈgrævɪteɪt vonzódik, húz/hajlik (vm felé)hheeaalltthh helθ egészség(ügy), egészségi állapothistoric hɪˈstɒrɪk történelmi, kiemelkedő, sorsdöntőhome-grown ˌhəʊm ˈgrəʊn hazai/belföldi/házi (készítésű), helyihorrendous hɒˈrendəs szörnyűséges, borzasztóhhoott (curry) hɒt (ˈkʌrɪ|ˈkɜrɪ) erős/csípős (indiai mártás/húsétel)how come ˌhaʊ ˈkʌm hogy van/lehet az, hogy...hhuummaann rriigghhtts ˌhjuːmən ˈraɪts emberi jogokiimmppoorrtt ˈɪmpɔːt (ɪmˈpɔːt) import(ál)impression ɪmˈpreʃn benyomás, hatás, impresszióincorporate ɪnˈkɔːpəreɪt bele-/magában foglal, felölel, megtestesítincreasingly ɪnˈkriːsɪŋli egyre inkább, fokozatosan, növekvőenindustrial ɪnˈdʌstrɪəl ipari, ipar-inferior ɪnˈfɪərɪə alsóbbrendű, kisebb értékű, alárendeltiinnfflluueennccee ˈɪnflʊəns hat(ás), befolyás(ol), tekintély, hatalomingredient ɪnˈgriːdɪənt alkotórész,tartozék,hozzávaló,összetevő

inquisitive ɪnˈkwɪzətɪv (sokat) kérdező, firtató, (túl) kíváncsiinseparable ɪnˈseprəbl elválaszthatatlan, nem elválóiinnsstteeaadd of sth/sb ɪnˈsted əv vm/vk helyettinvasion ɪnˈveɪʒn elözönlés, megrohanás, betörés, inváziókeen (supporter) kiːn (səˈpɔːtə) buzgó, lelkes, szenvedélyes (támogató)kettle ˈketl (vízforraló) kanna (teához)landscape ˈlændskeɪp táj(kép), vidék

legacy ˈlegəsɪ hagyaték, örökséglliimmiittless ˈlɪmɪtləs határtalan, végtelen, korlátlanlook forward to (sth) ˌlʊk ˈfɔːwəd tuː/tʊ (ɪt) (örömmel/alig/nagyon) vár vmtloss lɒs elvesz(t)és, veszteség, kármad (about sth) ˈmæd əˌbaʊt (ɪt) bolondul/megőrül vmértmmaajjoorr ˈmeɪdʒə nagyobb(ik), jelentősebb, fő-manage ˈmænɪdʒ kezel, irányít, igazgat, vezet; sikerülmanagement ˈmænɪdʒmənt ügyvitel,vezetés,igazgatóság,bánásmódmashed mæʃt (össze)tört, (össze)zúzott, pépesmmiinndd maɪnd elme, (józan) ész; törődik, figyelministry ˈmɪnɪstrɪ minisztérium, (egyházi) szolgálatmug mʌg bögre, csupornneeiitthheerr (of them) ˈnaɪðə|ˈnɪːðər əv ðəm (egyik[ük]) semnowadays ˈnaʊədeɪz manapság, mostanábanobviously ˈɒbvɪəsli nyilván(valóan)occasion əˈkeɪʒn alkalom, helyzet, esetold-fashioned əʊldˈfæʃnd ódivatú, régies, régimódi, divatjamúltolive oil ˌɒlɪv ˈoɪl olívaolajovercrowded ˌəʊvəˈkraʊdɪd túlzsúfolt/-tömött, túl népes/sűrűn lakottowner ˈəʊnə tulajdonos, gazdapassion ˈpæʃn szenvedély(es szerelem),indulat,szenvedéspasta ˈpæstə|ˈpɑːstə tésztappaatthh pɑːθ ösvény, (gyalog)út(vonal), járda, pályapie paɪ pástétom,pite(tészta),gyümölcstorta(US)ppllaann plæn terv(ezet), tervrajz, alaprajz, felülnézetpplleennttyy (of sth) ˈplentɪ (əv) bőség(es), sok, (bőven) elegendőppoolllluutteed pəˈluːtɪd szennyezettpreference ˈprefrəns előny, elsőbbség, kedvezés, választáspprroodduuccee (v/n) prəˈd(j)uːs/ˈprɒdjuːs terem, szül, (létre)hoz, termel; hozam...proud praʊd büszkepulley ˈpʊlɪ (emelő)csiga, csigasor, fregoliput sth to rights ˌpʊt (ɪt) tə ˈraɪts vmt kijavít/helyreállít/rendbe hozqueue kjuː sor(ban áll)rabbit ˈræbɪt (házi-/üregi) nyúlrraaccee reɪs verseny(ez), vágtat, száguld, rohanration ˈræʃn (napi) (étel)adag, jegyre ad(agol), spórolrecipe ˈresəpɪ receptrreeccoovveerr rɪˈkʌvə helyreáll, felépül, meggyógyulrectangular rekˈtæŋgjʊlə négyszögletes, téglalap alakúreplace rɪˈpleɪs helyettesít, pótol, kicserél, fel-/leváltresounding rɪˈzaʊndɪŋ messze/visszhangzó, zengő, harsogórespect (in this respect)rɪˈspekt szempont,tekintet,összefüggés,vonatkozásrespected rɪˈspektɪd tiszteltrriicchh (food, soil) rɪtʃ (fuːd, soɪl) gazdag,bő(séges),termékeny (étel, talaj)row rəʊ evez; sorrruuiinn ˈruːɪn tönkretesz, elront, elpusztít, romba döntrural ˈrʊərəl vidéki, falusi(as), paraszti, mezeisauce sɔːs mártás, szószsseeaassiiddee ˈsiːsaɪd tengerpart; tenger(part)iseldom ˈseldəm ritkánsseerrvviiccee ˈsɜːvɪs szolgálat, szolgáltatás, felszolgál(ás)shepherd ˈʃepəd pásztor, juhászssiinnkk sɪŋk (konyhai) mosogató; (el)süllyed/-esztssiizzee saɪz méret, nagyság, terjedelemssooiill soɪl (termő/táp)talaj, földsoundbite / ssoouunndd bbiittee ˈsaʊnd baɪt hangklip, (kiragadott/frappáns) beszédrészlet

spare speə (meg)kímél, megtakarít, óv, spórolssppeeaakk your mmiinndd ˌspiːk jə ˈmaɪnd beszélj őszintén, mondd meg a véleményedspontaneous spɒnˈteɪnɪəs önkéntelen, kényszer nélküli, spontánssttaarrvvee stɑːv éhezik, koplal, nagyon éhessstteeaamming ˈstiːmɪŋ gőzölgő, párolgó, forróstranger ˈstreɪndʒə idegen (ember)ssuurrvviivvee səˈvaɪv túlél, életben marad, meg-/fennmaradtable manners ˈteɪbl ˌmænəz (illedelmes) viselkedés az asztalnáltake-away ˈteɪkəweɪ elvihető (étel)ttaasstteeful ˈteɪstfəl ízléses; ritk.: jóízű/íz(let)esttaasstteeless ˈteɪstləs ízetlen, ízléstelentasty ˈteɪstɪ ízes, ízletes, jóízűttiiee (v, piece of clothing)taɪ (piːs əv ˈkləʊðɪŋ) (meg)köt; nyakkendőtragedy ˈtrædʒədɪ tragikus eset/esemény, tragédiatremendously trɪˈmendəsli szörnyen, rettenetesen, iszonyúantroubled ˈtrʌbld nyugtalan, zavaros, aggódó, bánkódóunusable ˌʌnˈjuːzəbl használhatatlanvacant ˈveɪkənt üres, szabad, lakatlanwwaarrnn wɔːn figyelmeztet, értesít, óva intwwaassttee (of time) weɪst (əv ˈtaɪm) (idő)pazarlás/pocsékolás, elvesztegetéswhatever wɒtˈevə bármi(lyen)(t), akármi(t), ami(t) csak...

Page 8: ű Hargitai Róbert ( ), 2013.08. · Wordlists - New Headway English Course - Intermedia te Student’s Book, Second Edition (SE), Oxford University Press, 1996-2000 A fenti nyelvkönyv

Unit 7 - Wordlist (New Headway Intermediate) Hargitai Róbert, www.hivo.huacceptable əkˈseptəbl elfogadható, megfelelő, tűrhetőacre ˈeɪkə angol hold (=0,4047 hektár)advertisement ədˈvɜːtɪsmənt reklám, hirdetésadvice ədˈvaɪs tanácsaannnnoouunnccee əˈnaʊns bejelent, kihirdet, kijelent, közölaannsswweerr phone ˈɑːnsə ˌfəʊn üzenetrögzítőapplicant ˈæplɪkənt pályázó, jelölt, kérelmező, jelentkezőapply (for sth) əˈplaɪ alkalmaz, pályázik, jelentkezikappreciate əˈpriːʃieɪt (nagyra/meg)becsül, értékel, méltányolaapppprroovvee (of) sth əˈpruːv helyesel, jóváhagy, megerősítaarrcchhaaeeoollooggyy ˌɑːkiˈɒlədʒi régészet, archeológiaaassttrroonnaauutt ˈæstrənɔːt űrhajós, asztronautaaatttteennddant əˈtendənt kísérő, kiszolgáló, szolga, (múzeum)őrbbaassee beɪs alap, kiindulópont, bázis, állomáshelybbllaannkkeett ˈblæŋkɪt takaró, pokrócbbrriinngg uupp children ˌbrɪŋ ʌp ˈtʃɪldrən gyerekeket (fel)nevelbring up sth (= mention) ˌbrɪŋ ʌp ˈ..., ̩ brɪŋ it ˈʌp felhoz, felvet, felelevenít, felidézbutler ˈbʌtlə (férfi)szolga, főkomornyikcarry on (= ccoonnttiinnuuee) ˌkærɪ ɒn ˈ...,ˌkærɪ ɪt ˈɒn folytat, követ, tovább csinál, fenn-/kitartcceellll sel cella, sejtchaos ˈkeɪɒs káosz, zűrzavarchildish ˈtʃaɪldɪʃ gyermeki, gyer(m)ekes, gyermeteg, naivchoice tʃoɪs (ki)választás(i lehetőség), alternatívachoir ˈkwaɪə énekkar, kóruschuckle ˈtʃʌkl kuncog, markába nevet, (kár)örvend(ezik)coach kəʊtʃ edző, oktató, (távolsági) autóbusz, kocsicompanion kəmˈpænɪən társ; (el)kísér, társul szegődik (vkhez)competition ˌkɒmpəˈtɪʃn verseny(zés), vetélkedés, konkurenciacomplain kəmˈpleɪn panaszkodik, kifogásol, reklamálconvince (sb of sth) kənˈvɪns meggyőz vkt vmrőlcookery ˈkʊkərɪ szakácsművészet, kifőzde/étterem (US)ccooppyy ˈkɒpɪ másol(at), utánoz(/-zat), példány(szám)cornflakes ˈkɔːnfleɪks kukoricapehelycorrespondent ˌkɒrɪˈspɒndənt levelező, tudósító; megfelelőcousin ˈkʌz(ɪ)n unokatestvérccoovveerr ˈkʌvə (le-/be)fed/takar, fel-/átdolgoz, tudósítcreation kriˈeɪʃn teremtés, alkotáscruise kruːz tengeri (v. vízi) (kör)utazás(t tesz)CV (curriculum vitae) kəˈrɪkjələmˈviːtaɪ|ˈvaɪtiː önéletrajzddeeggrreeee dɪˈgriː oklevél, képesítés, diploma, fok(ozat)disappointed ˌdɪsəˈpoɪntɪd csalódott, kiábrándultddrroopp oouutt (of ccoolllleeggee) ˌdrɒp ˈaʊt kiesik, lemorzsolódik, kimarad (főisk.)eelleecctt ɪˈlekt (meg)választ [képviselőt...]eemmppttyy ˈemptɪ üres, kiürítenclose ɪnˈkləʊz mellékel, csatol, bekerít, bezáreessccaappee ɪˈskeɪp (el-/meg)szökik/menekül,elkerül,szökéseevveenn though ˈiːvn ðəʊ még ha... is, még akkor is, ha..., báreexxccuussee (n/v) ɪkˈskjuːs/ɪkˈskjuːz mentség, ürügy, kifogás; elnéz, (ki)menteexxpplloorreer ɪkˈsplɔːrə felfedező, kutató, utazóffaaiill feɪl nem sikerül, kudarcot vall, megbukikffaallll oouutt (with sb),fell,fallen ˌfɔːl ˈaʊt, fel, ˈfɔːlən összeveszik,(meg)haragszik,(meg)neheztelfashionable ˈfæʃnəbl divatos, elegáns, felkapottfirmly ˈfɜːmli szilárdan, erő(telje)sen, határozottanfflloooodd flʌd ár, dagály, árvíz, áradás, özön(víz)fluent ˈfluːənt folyékonyfootstep ˈfʊtstep lépés, (láb)nyom, nyomdokffoorrccee (sb to do sth) fɔːs erőltet, (ki)kényszerít, (ki)erőszakolffoorrggiivvee, forgave, forgiven fəˈgɪv,fəˈgeɪv,fəˈgɪvn megbocsátgarden centre ˈgɑːdn ˌsentə kertészeti árudaget back to sb (by phone)ˌget ˈbæk tə (hɪm) visszahív vktget on with sth ˌget ˈɒn wɪð (ɪt) halad/boldogul vmvelget over sth (= rreeccoovveerr) ˌget əʊvə ˈ...(rɪˈkʌvə) túljut vmn, kihever vmt, felépül vmbőlget sth over ˌget (ɪt) ˈəʊvə elhitet/elfogadtat/megértet vmt vkvelgive up ˌgɪv (ɪt) ˈʌp, ˌgɪv ʌp ̍ ... felad, abbahagy, lemondgo out with sb ˌgəʊ ˈaʊt wɪð (hɪm) (együtt) jár vkvelggoo tthhrroouugghh sth ˈgəʊ θruː (ɪt) keresztülmegy, tapasztal, átélgrow up ˌgrəʊ ˈʌp felnő, megnő, felnőtté válikheadline ˈhedlaɪn főcím, címfej, címsor, alcímhheerroo ˈhɪərəʊ hős, daliaidiomatic ˌɪdɪəˈmætɪk szólásszerű, idiomatikusiimmaaggiinnee ɪˈmædʒɪn (el-/be)képzel, vél, gondol, hisz, kitalálinterpersonal ˌɪntəˈpɜːsənl személyek közötti, kapcsolatteremtő

interpreter ɪnˈtɜːprɪtə tolmács(oló), közvetítő, értelmezőjockey ˈdʒɒkɪ zsokéjournalism ˈdʒɜːnəlɪzəm újságírás, hírlapírás, zsurnalisztikajjuuddggee dʒʌdʒ bíró; (el-/meg)ítéljust in case ˌdʒʌst ɪn ˈkeɪs arra az esetre ha, a biztonság kedvéértkkiiddnnaapp ˈkɪdnæp elrabol [embert], elhurcol, elragadlawyer ˈlɔːjə jogász, ügyvédliteral ˈlɪtərəl szó szerinti, a szó szoros értelmében vettlook after sb/sth ˌlʊk ɑːftər ˈ..., ˈlʊk...(ɪt) gondoz, gondoskodik, törődik, utánanéz

llooookk lliikkee sb ˌlʊk laɪk ˈ... úgy néz ki/olyan, mint vk, hasonlít vkrelook up (= iimmpprroovvee) ˌlʊk ˈʌp (ɪmˈpruːv) javul, fellendül, virágzásnak indullook up sth ˌlʊk (ɪt) ˈʌp kikeres/megkeres/megnéz vmt [adatot]make it up (with sb) ˌmeɪk ɪt ˈʌp kibékül/helyreállítja a jó viszonyt(vkvel)make sb redundant ˌmeɪk (hɪm) rɪˈdʌndənt elbocsát vkt [állásából]make up sth (= iinnvveenntt) ˌmeɪk (ɪt) ˈʌp kitalál, koholmanaging director ˌmænɪdʒɪŋ dəˈrektə/ [d(a)ɪ-] ügyvezető igazgatómanor (house) ˈmænə (haʊs) udvarház, kastély, kúriamanual llaabboouurr ˌmænjʊəl ˈleɪbə kétkezi/fizikai munkamiserable ˈmɪzrəbl siralmas, nyomorúságos, szomorú, hitványmmooddeell ˈmɒdl manöken; minta(kép), sablon, modellmmuurrddeerr/-er ˈmɜːdə/-rə gyilkosság, meggyilkol / gyilkosnanny ˈnænɪ dajka, csecsemőgondozó, dadanneecceessssaarryy ˈnesəsərɪ szükséges, elenged-/nélkülözhetetlenoperation (medical) ˌɒpəˈreɪʃn (ˈmedɪkl) műtét, sebészeti beavatkozás, operációpackage hhoolliiddaayy ˌpækɪdʒ ˈhɒlədeɪ szervezett társasutazás/üdüléspat pæt vereget(és), paskol(ás), ütöget(és)personnel manager ˌpɜːsəˈnel ˌmænɪdʒə személyzeti igazgatópersuade pəˈsweɪd meggyőz, rábeszél, ráveszphase (= period) feɪz (ˈpɪərɪəd) időszak, szakasz, fázis, periódusphotocopier ˈfəʊtəʊkɒpɪə fénymásológéppick up sth ˌpɪk (ɪt) ˈʌp szert tesz vmre, elsajátít vmt; felveszpick up (= get better) ˌpɪk ˈʌp javul, erősödik, erőre kap, felépülpoet ˈpəʊɪt költőpoint of view, viewpoint̩poɪnt əv ˈvjuː szempont/-szög, nézőpont, álláspontppoolliittiiccss ˈpɒlɪtɪks politikapost (= job) pəʊst (dʒɒb) állás, hivatal, tisztség, posztpprreessiiddeenntt ˈprezɪdənt elnök, igazgató, rektorpretend prɪˈtend tettet, mutat, játékból..., utánoz,

színlel, látszatot kelt, úgy tesz minthapriceless ˈpraɪsləs megfizethetetlen, felbecsülhetetlenprime praɪm első(rendű/-dleges), fő, kiváló, prím(a)prime minister ˌpraɪm ˈmɪnɪstə miniszterelnökprint (e.g. your name)prɪnt nyomtatott betűkkel ír, nyomtatpprriissoonn/-er ˈprɪzn/-ə börtön/rab, fogoly, fogva tartottput off sth (= ppoossttppoonnee) ˌpʊt (ɪt)ˈɒf,pə(ʊ)ˈspəʊn elhalaszt, elnapol, halogatput sb through (to sb) ˌpʊt (hɪm) ˈθruː kapcsol vknek (vkt) [telefonon]put up with sb/sth ˌpʊt ˈʌp wɪð (hɪm/ɪt) eltűr, elvisel, elszenved, beletörődikrreeaassoonn ˈriːzən (ind)ok, indíték, józan ész, értelemreccaappttuurree ˌriːˈkæptʃə újra elfog(lal)rreeggrreett rɪˈgret sajnál(at/-kozás), megbán(ás), fájlalrreessiiggnn rɪˈzaɪn lemond, leköszön, kilép, beletörődikresignation ˌrezɪgˈneɪʃn lemondás, leköszönés, beletörődésrreettiirree rɪˈtaɪə visszavonul, lemond, nyugdíjba megyretirement rɪˈtaɪəmənt nyugdíjazás, nyugalomba vonulásrow (= argument) raʊ (ˈɑːgjumənt) éles vita, veszekedés, összetűzés/-veszésrubbish bin ˈrʌbɪʃ ˌbɪn szemétláda, szemetes ládarun away (with sb) ˌrʌn əˈweɪ wɪð (hɪm) elfut/-menekül, el-/megszökik (vkvel)run out of sth ˌrʌn ˈaʊt əv (ɪt) kifogy vmből, elfogy/kifogy vmjessaaffee seɪf bizto(nságo)s, sértetlen, ép, óvatossenior cciittiizzeenn ˌsiːnɪə ˈsɪtɪzən (idős) nyugdíjas(„idősebb állampolgár”)servant ˈsɜːvənt szolga, cseléd, inas, (háztartási) alkalmazottsshhoocckk ʃɒk megdöbben(t)(és), sokk(ol)sincerely sɪnˈsɪəli őszintén, szívből, komolyanstandard ˈstændəd mérvadó, irányadó, alapvető, szabványossuccessful səkˈsesfəl sikeres, (jól) sikerült, eredményessuntan ˈsʌntæn lesülés, lebarnulás, barna arcszínsurveyor səˈveɪə földmérő, geodéta, ellenőr, felügyelőswap (sth for sth) swɒp elcserél (vmt vmért), csereberél, csencseltake after sb (= resemble)̩teɪk ɑːftə ˈ...(rɪˈzembl) (felmenőjére) hasonlít/üt, nyomába léptake off (sth) ˌteɪk [ɪt] ˈɒf el-/beindul, felszáll, (levesz/lehúz [ruhát])take over (sth) (=conquer) t̩eɪk [ɪt] ̍əʊvə (ˈkɒŋkə) átvállal, átvesz, elfoglal, megszálltake up sth ˌteɪk (ɪt) ˈʌp elkezd vmt, felvesz, elfogadtaken aback (be t. a.) ˌteɪkən əˈbæk meghökken, megdöbben, elképedtextile ccoommppaannyy ˈtekstaɪl ˌkʌmpənɪ textilipari vállalat/cégthorough ˈθʌrə|ˈθɜ(ː)rəʊ alapos, mély(reható), részletes, teljestoast təʊst pirít(ós [kenyér]), pohárköszöntő, tószttone (on a phone) təʊn hangjelzéstraining course ˈtreɪnɪŋ ˌkɔːs tanfolyam, képzés, kurzustravel courier ˈtrævl ˌkʊrɪə idegenvezető, útikalauzturn out ˌtɜːn ˈaʊt kiderül (vm), bizonyul (vmnek), váliktwice twaɪs kétszer(esen), két alkalommaltwin twɪn ikervarious ˈveərɪəs változó/-zatos, eltérő, különféle,több(féle)widely (travel widely) ˈwaɪdli széles körben, sokat/sokfelé(utazik/jár)widow ˈwɪdəʊ özvegy(asszony)worldwide ˈwɜːldwaɪd világméretű, világszerte (elterjedt)wrap ræp (be)burkol, göngyöl, csomagol, befed

Page 9: ű Hargitai Róbert ( ), 2013.08. · Wordlists - New Headway English Course - Intermedia te Student’s Book, Second Edition (SE), Oxford University Press, 1996-2000 A fenti nyelvkönyv

Unit 8 - Wordlist (New Headway Intermediate) Hargitai Róbert, www.hivo.huactually ˈæktʃuəli való(já)ban, tényleg(esen), igazán, tkp.afford (can’t afford) (kaːnt) əˈfɔːd (nem) engedheti meg magának (anyagilag)after all ˌɑːftər ˈɔːl végül/vég(té)re is, elvégre, tkp., hiszenaaiidd eɪd segít(ség), segély(ez), támogat(ás), segédAIDS (acquired immunedeficiency syndrome)

eɪdz AIDS, szerzett immunhiányostünetcsoport

aalltthhoouugghh, though ɔːlˈðəʊ, ðəʊ (ám)bár, habár, noha, jóllehetamazed əˈmeɪzd elképedt, meghökkent, (b)ámulóamnesty ˈæmnəsti (köz)kegyelem, amnesztiaaammoouunntt əˈmaʊnt (vég)összeg, mennyiség; kitesz, egyenlőanyway ˈeniweɪ bárhogyan,mindenesetre,szóval,egyébkéntaappppeeaall əˈpiːl kér(és), felhív(ás), folyamodás, fellebbez(és)as soon as əz ˈsuːn əz (rögtön) amint/amikor, mihelytas well (as) əz ˈwel (əz) is, szintén, (valamint, egyaránt, éppúgy)astonished əˈstɒnɪʃt meglepődött, megdöbbent, elképedtat least ət ˈliːst legalábbbadger ˈbædʒə borz; jelvény viselője [hordár, árus...]because of sth bɪˈkɒz əv vm miatt/által, vmre tekintettelbeg beg koldul, könyörög, esedezik, kérbbrreeaakk the llaaww ˌbreɪk ðə ˈlɔː megszegi a törvénytbroke [informal] brəʊk pénztelen, le van égve, nincs egy vasa sembunch (of flowers) bʌntʃ (əv ˈflaʊəz) (virág)csokor, fürt, csomó, nyalábburglar ˈbɜːglə (éjszakai) betörő, tolvajccaallmm kɑːm nyugodt, higgadt, csendes, zavartalanccaammpp kæmp (sátor)tábor, táborhelyccaanncceerr ˈkænsə rák(fene), rosszindulatú daganat, tumorccaauussee kɔːz ügy, ok(oz), indok, indítékcharitable ˈtʃærɪtəbl jótékony(sági), jószívű, könyörületescharity ˈtʃærətɪ/ˈtʃærɪtɪ jótékonyság(i intézmény), (ember)szeretetcircumstance ˈsɜːkəmstəns|-stæns körülmény, mozzanat, helyzet, állapotccoouurrtt kɔːt bíróság, törvényszék, udvar, pályacruelty ˈkruːəltɪ kegyetlenség, kegyetlenkedés, kínzásddeeffeenndd dɪˈfend (meg)véd, (meg)óv, védelmezddeellaayy dɪˈleɪ elhalaszt, elodáz, késleltet, késlekedikddeemmaanndd dɪˈmɑːnd|-ˈmænd kér, követel, igényel, (meg)kívándeserve dɪˈzɜːv (meg)érdemel, méltó (pl. támogatásra)desperate ˈdespərət kétségbeejtő/-esett, elkeseredett, elszántdiary ˈdaɪərɪ (határidő-/előjegyzési) napló/naptárdiscontent ˌdɪskənˈtent elégedetlen(ség), zúgolódás, panaszddiisseeaassee dɪˈziːz betegség, baj, bántalom, kórddiivviiddee dɪˈvaɪd (fel-/el-/szét-/meg)oszt, elválaszt, elkülönítdonation dəʊˈneɪʃn adomány, ajándékdrought draʊt szárazság, aszályeconomic ˌiːkə-/ˌekəˈnɒ(ː)mɪk (köz)gazdasági/-os, takarékos, anyagieeffffoorrtt ˈefət erőfeszítés,fáradozás,törekvés,próbálkozáseeiitthheerr (...or)/I don’t, eitherˈaɪðə(r) egyik, bármelyik, (vagy... vagy), ...semeemmbbaassssyy ˈembəsɪ nagykövetség, megbízatás, (ki)küldetésencourage ɪnˈkʌrɪdʒ (fel)bátorít, buzdít, biztat, elősegítenormous ɪˈnɔːməs óriási, roppant/irdatlan/hatalmas (nagy)envy ˈenvɪ irigyel, irigykedik; irigységeessppeecciiaallllyy ɪˈspeʃəli különös(képp)en, főképpen, főlegeessttiimmaattee (n/v) ˈestɪmət/ˈestɪmeɪt értékel(és), (fel-/meg)becsül, felméreevvaappoorraattee ɪˈvæpəreɪt (el)párolog(tat), eltűnik, elillaneevveenn.../not even ˈiːvn még... is/semexploit ɪkˈsploɪt kizsákmányol, kihasznál,kiaknáz,hasznosíteexxttrraa ˈekstrə pót-, tartalék, plusz, külön(leges), extraffaaiirr (trial) feə (ˈtraɪəl) tisztességes/korrekt (tárgyalás/eljárás)fall in love (with sb) ˌfɔːl ɪn ˈlʌv szerelmes lesz/beleszeret (vkbe)fantasize ˈfæntəsaɪz elképzel, álmodozik, fantáziálfascinating ˈfæsɪneɪtɪŋ lebilincselő, lenyűgöző, elbűvölő, vonzófee fiː díj(azás), illetményfilthy ˈfɪlθɪ szennyes, mocskos, undorító, obszcénffiixx fɪks rögzít, (oda/meg)erősít, kijavít, rendbe hozfflluuiidd ˈfluːɪd folyadék; folyékonyfond of sb/sth (be f. of)̍ fɒnd əv szeret/kedvel vkt/vmtfood ppooiissoonning ˈfuːd ˌpoɪznɪŋ ételmérgezés, élelmiszer-mérgezésfootball pools ˈfʊtbɔːl ˌpuːlz totóforbid , forbade, forbidden fəˈbɪd, fəˈbæd/-eɪd, fəˈbɪdn̩ (be-/meg-/el-)tiltfritter away ˌfrɪtər (ɪt) əˈweɪ (szét)szór, elpazarol, elherdál, elaprózgame of cards ˌgeɪm əv ˈkɑːdz kártyajátékggeenneerraallly ˈdʒen(ə)rəli általában, többnyire, általános(ságb)angenerously ˈdʒenərəsli nagylelkűen, bőkezűen, nemes lelkűenget hhoolldd of sb ˌget ˈhəʊld əv (hɪm) kommunikál, elér [telefonon]get lost ˌget ˈlɒst eltévedgroceries ˈgrəʊsərɪz élelmiszer(áru)gguuaarrdd gɑːd őriz, óv, véd(ő), őrség, védekezéshandle ˈhændl (meg)fog, kezel, bánik, intéz; kilincshedgehog ˈhedʒhɒg sündisznóhilarious hɪˈleərɪəs vidám, víg, remek, (igen) vicceshomeless ˈhəʊmləs hajléktalan, otthontalan, hontalanhorrid ˈhɒrɪd borzalmas, kellemetlen, ronda, utálatos

hospice ˈhɒspɪs menhely,idősek/gyógyíthatatlanok otthonahumane hjuːˈmeɪn emberséges, emberi(es), humán(us)improbable ɪmˈprɒbəbl valószínűtlen, kevéssé hihetőincurable ɪnˈkjʊərəbl gyógyíthatatlan, javíthatatlaninherit ɪnˈherɪt örökölinsist ɪnˈsɪst hangoztat, hangsúlyoz, erősködik, kitartintensive ɪnˈtensɪv alapos, beható, átfogó, erős, intenzíviinnvveesstt ɪnˈvest beruház, befektet, invesztáliinnvveessttiiggaattee ɪnˈvestɪgeɪt kikutat, (meg)vizsgál, tanulmányozjigsaw (puzzle) ˈdʒɪgsɔː ki-/összerakós türelemjáték, mozaikjátékjjooiinn dʒoɪn csatlakozik, (össze)illeszt/-kötkindness ˈkaɪndnəs jóság, jóindulat, kedvesség, szívességllaabboorraattoorryy ləˈbɒrətrɪ laboratóriumlawful ˈlɔːfəl törvényes, jogos, jogszerű, helyénvalólleeaakk liːk lék, rés, hézag, szivárog, csöpög, folyikllooaann ləʊn kölcsön(adás/-vétel), kölcsönzésllooccaall ˈləʊkl hely(bel)i, helyben levő, lokálislottery ˈlɒtərɪ lottó, lutrimmaattee meɪt (élet)társ, pajtás, cimboramaze meɪz labirintus, útvesztő, zavar(odottság)mmeeaann miːn jelent, ért, akar, komolyan mond/gondolmeans (= methods) miːnz (ˈmeθədz) eszköz(ök), mód(szer[ek])meanwhile ˈmiːnwaɪl (idő)közben, ezalattmedical ssuuppppllyy ˈmedɪkl səˌplaɪ egészségügyi felszerelés/készletmisery ˈmɪzərɪ szenvedés, kín, gyötrelem, nyomor(úság)mug (be mugged) mʌɡ (bi ˈmʌɡd) kirabol, megtámad (és fojtogat) [utcán]nearly ˈnɪəli közel(ről), majdnem, csaknemof course əv ˈkɔːs persze, természetesenooffffeerr ˈɒfə (fel)ajánl(ás), (fel)kínál(ás), ajánlatoil ssppiillll ˈoɪl ˌspɪl olajkiömléson time ˌɒn ˈtaɪm pontosanoonnllyy ˈəʊnli egyetlen, egyedüli; csakooppppoossee əˈpəʊz ellentétben áll,szembeszáll/-állít,ellenezorganization (.org) ˌɔːgənaɪˈzeɪʃn szervezet, (meg)szervezés, szerkezetought to (= should) do ˌɔːt tə ˈduː kellene, illene, illő, tanácsos, helyespenniless ˈpenɪləs pénztelen, szegény, nincstelenpermission pəˈmɪʃn engedély, hozzájárulás, beleegyezéspick up sb/sth ˌpɪk (hɪm/ɪt) ˈʌp felvesz, felcsíp, összeszedpossibility ˌpɒsəˈbɪlɪtɪ lehetőség, eshetőségppoouurr pɔːr (ki)önt, tölt, ömlik, zuhogprevention prɪˈvenʃn megelőzés, elhárítás, prevencióprisoner of conscience ˌprɪznər əv ˈkɒnʃəns lelkiismereti okból fogva tartott emberpprriizzee praɪz jutalom, díj, nyereménypromote prəˈməʊt előléptet, támogat, elősegít, reklámoz,

népszerűsít, terjeszt, propagál, hirdetpsychotherapist ˌsaɪkəʊˈθerəpist pszichoterapeuta, elmeorvospublicize ˈpʌblɪsaɪz reklámoz, hirdet, nyilvánosságot biztosítppuurrppoossee ˈpɜːpəs cél,szándék,terv,elhatározás, rendeltetésput pprreessssuurree on sb pʊt ˈpreʃər ɒn (hɪm) nyomást gyakorol, befolyásol, sürgetrraacceehorse ˈreɪshɔːs versenylórarely ˈreəli ritkán, kivételesen, kiválóanredecorate riːˈdekəreɪt felújít, újrafest/mázol/tapétáz/kárpitozrreeffuuggeeee ˌrefjʊˈdʒiː (politikai) menekültrehabilitate ˌriː(h)əˈbɪlɪteɪt rehabilitál, helyrehozrreejjeecctt rɪˈdʒekt visszautasít, elvet, elutasítrreesseeaarrcchh rɪˈsɜːtʃ kutat(ás), vizsgál(at)sanity ˈsænɪtɪ épelméjűség, józan gondolkodás/észsseeccrreett ˈsiːkrɪt titkos, titok(zatos), rejtett, rejtélyssmmaasshh smæʃ összetör(ik), szétzúz/-ver, nekivág(ódik)ssoollvvee sɒlv megold, megfejt, kiszámítspending spree ˈspendɪŋ ˌspriː szertelen költekezés, kirúgás a hámbólsponsor ˈspɒnsə támogat(ó), finanszíroz(ó), szponzor(ál)sunburnt ˈsʌnbɜːnt lesült, napégette, napbarnított(a)superb suːˈpɜːb nagyszerű, remek, fényes, pompástempt tempt (meg)kísért, csábít, rábeszél, rávesztherefore ˈðeəfɔːr ezért, amiatt, tehát, következésképpenttrreeaatt triːt bánik, kezel, foglalkozik (vmvel)unfortunately ʌnˈfɔːtʃʊnətli sajnos, sajnálatosan, szerencsétlenülunpredictable ˌʌnprɪˈdɪktəbl előre nem látható, kiszámíthatatlanup to, be up to sth bi ˈʌp tʊ (ɪt) vmben sántikál, vmt forral/forgat a

fejében, vmvel foglalkozik (mostanában)verse vɜːs vers(szak/-sor), költemény, költészetviolent ˈvaɪələnt erőszakos, erős, erőteljes, heves, élesvisa ˈviːzə vízumwelfare ˈwelfeə jól(l)ét, boldogulás; szociális segélywhale weɪl bálna, cetwindfall ˈwɪndfɔːl váratlan szerencse/örökség/nyereségwinner ˈwɪnə nyerő, nyertes, győzteswwoorrdd processor ˈwɜːd ˌprəʊsesə/ˌwɜːd ̍ szövegszerkesztő (program)would rather (do) (I’d...) ˌwʊd ˈrɑːðə (duː) inkább vmt tenne, előnyben részesít vmtyou’d [had] bbeetttteerr jud ˈbetə jobban/jól tennéd ha

Page 10: ű Hargitai Róbert ( ), 2013.08. · Wordlists - New Headway English Course - Intermedia te Student’s Book, Second Edition (SE), Oxford University Press, 1996-2000 A fenti nyelvkönyv

Unit 9 - Wordlist (New Headway Intermediate) Hargitai Róbert, www.hivo.huabandoned əˈbændənd elhagy(at)ott, magára hagyott, lakatlanability əˈbɪləti képesség, adottság, ügyesség, készségacorn ˈeɪkɔːn makkambition æmˈbɪʃn törekvés, nagyravágyás, cél, ambícióambitious æmˈbɪʃəs törekvő, nagyra törő, ambiciózusaannggeerr ˈæŋgə harag, düh, méreg, indulatannoyed əˈnɔɪd bosszús, bosszankodó, mérgesas a mmaatttteerr of ffaacctt əz ə ˌmætər əv ˈfækt való(já)ban, tkp., ami azt illeti; illetveau pair ˌəʊ ˈpeə cserediák,külföldi háztartásbeli „diák”background ˈbækgraʊnd háttérbarren ˈbærən puszta, sivár, terméketlen, meddőbreeze briːz szellő, szélcchheeaatt tʃiːt (meg)csal(ás), becsap(ás), puskázikcheerful ˈtʃɪəfəl vidám, jókedvű, élénk, eleven, derűscclleeaarr away sth ˌklɪə (ɪt) əˈweɪ elvesz, eltüntet, eltávolít, elrendezclearly ˈklɪəli világosan, tisztán, nyilván(valóan)coarse kɔːs közönséges,durva,nyers,vastag (szálú)colourless ˈkʌlələs színtelen, halvány, sápadt, fakóccoommbbiinnee kəmˈbaɪn összeköt/-kapcsol, egyesít, kombinálconvince sb of sth kənˈvɪns meggyőz vkt vmrőlcrutch krʌtʃ mankócurious ˈkjʊərɪəs kíváncsi, tapintatlan, különös, furcsadayddrreeaamm ˈdeɪdriːm álmodozik, ábrándozás, légvár(akat épít)definite ˈdefɪnət (meg)határozott, egyértelmű, világosddeeppeenndd on sth/sb dɪˈpend ɒn (ɪt/hɪm) vmtől függ; vk más tartja eldestruction dɪˈstrʌkʃn megsemmisülés, pusztulás, pusztításddiissccoovveerr dɪˈskʌvə felfed(ez), feltár, megtalál, leleplezdisturb dɪˈstɜːb zavar, háborgat, (fel)izgat, nyugtalanítddrroopp drɒp csepp(ent), (le)ejt, elejt, ledobeasy-going ˌiːzɪˈgəʊɪŋ kényelmes, nemtörődömeffective ɪˈfektɪv hatásos, hathatós, hatékonyenormously ɪˈnɔːməsli irdatlanul, mérhetetlenül, hallatlanuleexxaacctt ɪgˈzækt pontos, alapos, precízeexxpplloorree ɪkˈsplɔːr felfedez, feltár, átkutatextract ˈekstrækt kivonat, szemelvény, részlet, idézetfade feɪd elhalványul, elhomályosul, elhervadffeerrttiillee ˈfɜːtaɪl termékeny, termő, gazdag, szaporaffiirree eennggiinnee ˈfaɪər ˌendʒɪn tűzoltóautófizzy (mineral water) ˌfɪzɪ (ˈmɪnərəl ˌwɔːtə) szénsavas (ásványvíz), pezsgő

for one tthhiinngg fə wʌn θɪŋ elsősorban, először is, egyrésztffoorreesstt ˈfɒrəst|ˈfɔːrɪst erdő(ség)fountain ˈfaʊntɪn szökőkút, forrás, (ivó)kútgood-nnaattuurreed ˌgʊd ˈneɪtʃəd jó természetű,jólelkű,szívélyes,kedélyesgrant grɑːnt enged(élyez), ad(ományoz), teljesíthard-working ˌhɑːdˈwɜːkɪŋ dolgos, szorgalmasharsh hɑːʃ nyers, durva, kemény, szigorúhire ˈhaɪə (fel)bérel,felfogad,szerződtet,alkalmazhhooppeeless ˈhəʊplɪs reménytelen, kilátástalan, csüggedthousework ˈhaʊswɜːk házimunkaI bet! (= I’m sure) aɪ ˈbet (aɪm ˈʃʊə) fogadok, fogadjunk (biztosra veszem)impatient ɪmˈpeɪʃnt türelmetlenimperturbably ˌɪmpəˈtɜːbəbli rendíthetetlenül, megzavarhatatlanulimpressive ɪmˈpresɪv megkapó, hatásos, lenyűgözőin spite of sth ɪn ˈspaɪt əv vm ellenére/dacárain the meantime ˌɪn ðə ˈmiːntaɪm (idő)közben, ezalattinclined to do sth ɪnˌklaɪnd tə ˈduː kész/hajlandó vmre, kedve van vmhezincredible ɪnˈkredəbl hihetetlen, el nem hihető, valószínűtleninhabitant ɪnˈhæbɪtənt lakó, lakosinsistent ɪnˈsɪstənt ragaszkodó, kitartó, állhatatos, makacsiinnssppeecctt ɪnˈspekt megszemlél, megvizsgál, ellenőriziinnsstteeaadd of sth/sb ɪnˈsted əv vm/vk helyettiirroonn ˈaɪən vas, vasal(ó)it’s a date ˌɪts ə ˈdeɪt rendben, megfelel (az időpont)keep an eye on sb/sth ˌkiːp ən ˈaɪ ɒn (hɪm) megfigyel/szemmel tart vtlade, laded, laden leɪd, ˈleɪdɪd, ˈleɪdn megrak, megterhellavender ˈlævəndə levendulalazy ˈleɪzɪ lusta, rest, lassúlifestyle ˈlaɪfstaɪl életmód, életstílus, életforma, életvitelliterally ˈlɪtərəli szó/betű szerint,a szó szoros értelmébenmagnificent mægˈnɪfɪsnt pompás, nagyszerű, nemes, fenségesmmeemmoorryy ˈmemərɪ emlék(ezet), memóriamess mes rendetlenség, zűrzavar, kuszaságmidday ˌmɪdˈdeɪ dél(idő); délimood muːd hangulat, kedv, kedély-/lelkiállapotmoody ˈmuːdɪ szeszélyes, szomorú, mélabúsnneeiitthheerr... nor... ˈnaɪðə|ˈnɪːðər(... nɔːr...) sem... sem...nettle ˈnetl csalánnotice ˈnəʊtɪs megfigyel, észrevesz, megemlítnurse nɜːs ápoló(nő), nővér, dada, dajka, dadusoocceeaann ˈəʊʃn óceán, (nagy) tengeroptimistic ˌɒptɪˈmɪstɪk derűlátó, bizakodó, optimista

otherwise ˈʌðəwaɪz másképp(en),(más)különben, egyébkéntoutwweeiigghh ˌaʊtˈweɪ felülmúl, súlyosabb, fontosabboversslleeeepp ˌəʊvəˈsliːp elalszik, későn ébredppaarrtt pɑːt el-/szét-/különválik, elbúcsúzik; részppeeaaccee piːs béke, nyugalompeacefully ˈpiːsfəli békésen, csendesen, nyugodtanppeerrffeecctt pəˈfɪkt tökéletes, teljes, befejezettpessimistic ˌpesɪˈmɪstɪk sötéten látó, borúlátó, pesszimistaphilosopher fɪˈlɒsəfə filozófus, bölcs(elő), gondolkodóplain (= flat land) pleɪn (flæt ˈlænd) síkság, alföldplaster ˈplɑːstə gipszpool puːl tó(csa),(úszó)medence; totó, közös alapprobability ˌprɒbəˈbɪlɪtɪ valószínűség, esély, eshetőségreffiillll ˌriːˈfɪl feltölt, utánatölt, újból tölt/megtelikregard rɪˈgɑːd figyelembe vesz, tekint, tart, elismerregular ˈregjʊlə szabályos, szokásos, rendes, rendszeresrelationship rɪˈleɪʃnʃɪp kapcsolat, összefüggés, viszonyreliable rɪˈlaɪəbl megbízhatóremainder rɪˈmeɪndə maradékrreemmaaiinnss rɪˈmeɪnz maradványok, emlékekremarkable rɪˈmɑːkəbl figyelemre/említésre méltó, feltűnőresentment rɪˈzentmənt neheztelés, (meg)sértődésreserved rɪˈzɜːvd tartózkodó, zárkózott, foglaltrestore rɪˈstɔːr helyrehoz/-igazít, visszaállít, visszaadresume rɪˈzjuːm folytatreverse rɪˈvɜːs megfordít, visszavon, megsemmisítrod rɒd rúd, pálca, vessző, (horgász)botrole rəʊl szerep, feladat, funkciórow rəʊ evez; sorsales manager ˈseɪlz ˌmænɪdʒə üzletvezető, értékesítési igazgatóscent sent illat, (jó/kellemes) szagsensitive ˈsensətɪv érzékeny, finom, sértődékeny, fogékonyshoestring (on a ~) ˈʃuːstrɪŋ cipőfűző; szerényen, szegény(es)enshy ʃaɪ félénk, szégyenlős, szemérmes, tartózkodóssiicckk sɪk beteg, émelygő(s)silhouette ˌsɪluːˈet árnykép, árnyalak, körvonal, sziluettsnore snɔːr horkolsociable ˈsəʊʃəbl társaságkedvelő, barátkozó, közvetlenssoollddiieerr ˈsəʊldʒə katona, harcos, közlegénysolitary ˈsɒlɪt(ə)rɪ magányos, elhagyatott, egyedülisoul səʊl lélekspectacle (= sight) ˈspektəkl (saɪt) látvány(osság), látnivaló, tsz: szemüvegssppeeeecchhless ˈspiːtʃləs elnémult, megnémult, szótlan, némasprout spraʊt kicsírázik, kihajt, sarjadzikstressful ˈstresfl nehéz, megterhelő, stresszesssuucccceeeedd səkˈsiːd sikerül, célt ér, sikert ér el, boldogulsunsseett ˈsʌnset napnyugta, naplemente, alkony(pír)talkative ˈtɔːkətɪv beszédes, bőbeszédűtthhrreeaatteenn ˈθretn (meg)fenyeget, megfélemlítthrust θrʌst lök, taszít, döfthumb θʌm hüvelykujjtotally ˈtəʊtəli teljesen, egészentough tʌf nehéz, fáradságos, kemény, erős, szívóstour operator ˈtʊər ˌɒpəreɪtə túra-/utazásszervezőtremendous trɪˈmendəs szörnyű, borzasztó, iszonyú, óriásittrriipp trɪp kirándulás, utazás, út, túraturn up (= arrive) ˌtɜːn ˈʌp betoppan, beállít, megjelenikunemployed ˌʌnɪmˈploɪd állástalan, munkanélküli, tétlenunreasonable ʌnˈriːznəbl ésszerűtlen, esztelen, oktalan; túlzóuntidy ʌnˈtaɪdɪ rendetlen ápolatlan, elhanyagoltups and downs ˌʌps ən ˈdaʊnz hányattatás, jó és rossz napokvain / in vain veɪn / ɪn ˈveɪn hiábavaló, üres, haszontalan, hiú / hiábavision ˈvɪʒn lát(om)ás, látvány, jövőkép, víziówwaasstteeland ˈweɪstlænd terméketlen/kopár/lakatlan föld/területwidth wɪdθ szélességwilderness ˈwɪldənəs vadon, puszta(ság), sivatag, kietlen tájwwiisshh wɪʃ óhaj(t), kíván(ság), vágy(ik)

Page 11: ű Hargitai Róbert ( ), 2013.08. · Wordlists - New Headway English Course - Intermedia te Student’s Book, Second Edition (SE), Oxford University Press, 1996-2000 A fenti nyelvkönyv

Unit 10 - Wordlist (New Headway Intermediate) Hargitai Róbert, www.hivo.huaacctt out ˌækt (ɪt) ˈaʊt előad/bemutat, átvisz a gyakorlatbaadmire ədˈmaɪə (meg)csodál, (meg)bámul, tiszteladvertising ˈædvətaɪzɪŋ hirdetés, reklám, propaganda, hirdető

aggressive əˈgresɪv erőszakos, rámenős, energikus, agresszívaaiirr-ccoonnddiittiioonning ˈeə kənˌdɪʃnɪŋ légkondi(cionálás),klimatizálás, „klíma”airmail ˈeəmeɪl légipostaapart from sth əˈpɑːt frəm vmn kívül, vmtől eltekintve, vmt kivéveaasshhtray ˈæʃtreɪ hamutartó, hamutálcaaspect ˈæspekt néző-/szempont/-szög, tekintet, aspektusat llaasstt ət ˈlɑːst végre (valahára), végül, utoljáraattached (= fond of) əˈtætʃt kötődik, ragaszkodik, szeretaattttaacckk əˈtæk (meg)támad(ás), roham(oz), ráront/-törattic ˈætɪk padlás(szoba), (beépített) tetőtérauthority ɔːˈθɒrəti hatalom,tekintély,hatóság,felhatalmazásautobiography ˌɔːtəʊbaɪˈɒgrəfi önéletrajzautomatic (car) ˌɔːtəˈmætɪk (ˌɔː- ˈkɑː) önműködő, automata (seb.váltós autó)aawwaarrdd əˈwɔːd kitüntetés, jutalom, díj, jutalmazásbbaann bæn (meg-/be-/ki)tilt, száműzbirthday card ˈbɜːθdeɪ ˌkɑːd születésnapi üdvözlőlap/-kártyabookccaassee ˈbʊkkeɪs könyvszekrény, könyvespolcbookworm ˈbʊkwɜːm könyvmoly [„könyvkukac”]brake breɪk fék(ez)brand (of cigarette) brænd (əv ˌsɪgəˈret) védjegy/márka/minőség/fajta (cigaretta)brochure ˈbrəʊʃə prospektus, (tájékoztató) füzet, brosúrabulk of sth (= mmaajjoorriittyy) ˈbʌlk əv...(məˈdʒɒrɪtɪ) nagyobb része/zöme vminek (többség)candlessttiicckk ˈkændlstɪk gyertyatartócceelleebbrraattee ˈseləbreɪt/ˈselɪbreɪt (meg)ünnepel, magasztal, dicsőítchain tʃeɪn láncchain smoker ˈtʃeɪn ˌsməʊkə láncdohányos [aki folyton cigarettázik]cchhaaiirrmmaann ˈtʃeəmən elnök(lő személy)cchhaannccee tʃɑːns|tʃæns esély, lehetőség, valószínűség, véletlenchanging room ˈtʃeɪndʒɪŋ ˌru(ː)m próbafülke, ruhatár, (színházi) öltözőclassy ˈklɑːsɪ finom, ízléses, príma, előkelőclutch klʌtʃ kuplung, tengelykapcsoló [autón]coffin ˈkɒfɪn koporsócollapse kəˈlæps összeesik, összeomlik, bedőlcollector kəˈlektə (mű)gyűjtőconclude kənˈkluːd befejez, következtet, dönt, elhatározconfuse kənˈfjuːz összekever/-zavar/-téveszt/-cserélconstraint kənˈstreɪnt korlát(ozottság), megszorítás, kényszercontemporary kənˈtemp(ə)rərɪ kortárs, korabeli, egykorú, jelenkori, maiccoonnvveennttiioonn kənˈvenʃn gyűlés, konferencia, konvencióccooooll (= sophisticated) kuːl (səˈfɪstɪkeɪtɪd) szuper, menő; nyugodt, hidegvérű, lazacoronation ˌkɒrəˈneɪʃn (meg)koronázás, koronázási szertartáscredit card ˈkredɪt ˌkɑːd hitelkártya, bankkártyaccuurrrreenntt (= existing now) ˈkʌrənt (ɪgˈzɪstɪŋ naʊ) napi, időszerű, aktuális, folyó [hó]death’s head ˈdeθs ˌhed halálfej, koponyadedicated ˈdedɪkeɪtɪd elkötelezett, elhivatott, odaadódefiance dɪˈfaɪəns kihívás, dac, (nyílt) szembeszegülésdriving licence ˈdraɪvɪŋ ˌlaɪsns vezetői engedély, jogosítványddrroowwnn draʊn vízbe fullad/fojt, megfullad; elönt, elfojtdduusstt; dustman dʌst; ˈdʌstmən por, szemét, (le-/ki)porol; szemetes [ember]egg cup ˈeg ˌkʌp tojástartóencyclopaedia ɪnˌsaɪkləˈpiːdɪə enciklopédia, lexikonenlightened ɪnˈlaɪtnd felvilágosult, világosan gondolkodóestate agent ɪˈsteɪt ˌeɪdʒənt ingatlanügynök, telekügynökexpense ɪkˈspens költség(ek), ráfordítás(ok), (k)ár, teherexpose ɪkˈspəʊz felfed, feltár, leleplez, kiteszeexxtteenndd (a house) ɪkˈstend (ə haʊs) kiterjeszt, kibővít, megnagyobbítfag (= cigarette) fæg (ˌsɪgəˈret) cigi, cigarettafault fɔːlt hiba, hiányosság, vétség, mulasztásffeeww / a few (+count n) fjuː / ə ˈfjuː (túl) kevés / néhány, egy kevésffiirree (a gun) ˈfaɪə(r) (ə gʌn) elsüt, (ki)lő, tüzelfireman ˈfaɪəmən tűzoltófireplace ˈfaɪəpleɪs kandallóffiirreewwoorrkkss ˈfaɪəwɜːks tűzijátékfondness ˈfɒndnəs (elő)szeretet, hajlam(osság), elfogultságget-well card get ˈwel kɑːd jobbulást kívánó üdvözlőlap/-kártyagiggly ˈgɪgli szórakoztató, vicces, jópofa, kacag(tat)ó(s)graduate (v/n) ˈgrædʒʊeɪt|ˈgrædʒʊət oklevelet/diplomát kap(ott sz.), vég(e)z(ett)ggrreeyy (US: gray); turn g.greɪ; tɜːn ˈgreɪ szürke, ősz [haj]; megőszülguessing ˈgesɪŋ kitalálás, találgatás, becslés, feltevéshhaaiirrbrush ˈheəbrʌʃ hajkefehairdresser ˈheədresə fodrászheadphones ˈhedfəʊnz fejhallgatóhedge hedʒ (élő) sövényhhiigghh society ˌhaɪ səˈsaɪətɪ előkelő/jó társaság, felső tízezerhypocrisy hɪˈpɒkrəsɪ képmutatás, (ál)szenteskedésiilllleeggaall ɪˈliːgl törvénytelen, jogtalan, illegálisillustrate ˈɪləstreɪt szemléltet, megvilágít, illusztráliimmaaggee ˈɪmɪdʒ (isten)kép(más), képzet, arculat, imázs

instructor ɪnˈstrʌktə oktató, tanító, kiképzőirritated ˈɪrɪteɪtɪd ingerült, bosszús, idegesjumble sale ˈdʒʌmbl ˌseɪl limlomok vására (jótékonysági célra)kkiilllljoy ˈkɪldʒoɪ ünneprontóllaasstt lɑːst kitart, fennmarad; utolsó, legutóbbi, múltlliigghhtt, lit, lit laɪt, lɪt, lɪt könnyű, gyenge; (meg)világít(ás), világoslliittttllee /a little (+uncount n) ˈlɪtl / ə ˈlɪtl (túl) kevés / valamennyi, egy kevésliving ˈlɪvɪŋ megélhetés, élet(fenntartás); élő

loosely ˈluːsli lazán, tágan, homályosan, pontatlanullluunngg lʌŋ tüdőmake it ˈmeɪk ɪt sikere van, beérkezik, befut; odaér, elérmake sure meɪk ʃʊə meggyőződik/gondoskodik vmrőlmmaannuuffaaccttuurree ˌmænjʊˈfæktʃə gyárt, előállít, készít, termel, feldolgozmmaarrkkeett ˈmɑːkɪt piac(ra visz), vásár(oz), (ott) árusít/eladmemorabilia ˌmemərəˈbɪliə (sajátos jelentőségű) emléktárgyakmerit ˈmerɪt érdem(el)mesmerize ˈmezməraɪz megigéz, megbabonáz, delejezmisunderstand (-stood)̩mɪsˌʌndəˈstænd félreért, rosszul értmotor racing ˈməʊtə ˌreɪsɪŋ autóversenyzésnnaarrrrooww ˈnærəʊ keskeny, szoros, szűknetwork ˈnetwɜːk háló(zat)nicotine ˈnɪkətiːn nikotinnotebook ˈnəʊtbʊk jegyzetfüzet, notesz(gép)novel ˈnɒvl regény; új(szerű), eredeti, szokatlanobsession əbˈseʃn rögeszme, megszállottság, zaklatottságoorrddeerr ˈɔːdə rend(el[kez][és]), (el)rendez, parancs(ol)outdoor ˈaʊtdɔːr a szabadban történő/lenni szerető, külsőpacking ˈpækɪŋ (be)csomagoláspanic ˈpænɪk pánik(ba esik/ejt)postage ˈpəʊstɪdʒ postaköltségposter ˈpəʊstə plakát, poszterpprraayy preɪ imádkozik, kér(lel), könyörögprematurely ˈpremətʃəlɪ|priːməˈtjʊ- túlságosan korán, ideje/idő előttpprreessss ccoonnffeerreennccee ˈpres ˌkɒnfərəns sajtótájékoztatópprroodduuccee prəˈd(j)uːs fel-/bemutat, elővesz, alkot, kiad, termelproper ˈprɒpə megfelelő, helyes, helyénvaló, illőpprroovvee pruːv bizonyul,(be)bizonyít,próbára tesz,kipróbálpsychology saɪˈkɒlədʒɪ pszichológia, lélektanpuff pʌf pöfékel, pöfög, ereget/(ki)fúj [füstöt]puritan ˈpjʊərɪtən szigorú erkölcsű (személy), puritánput out sth ˌpʊt (ɪt) ˈaʊt el-/ki-/leolt [tüzet/cigit/villanyt]rreeaadd riːd olvas, tanul(mányokat folytat)related rɪˈleɪtɪd rokon, összefüggő, vonatkozó; elbeszélt(e)remote rɪˈməʊt távoli, eldugott, félreeső, messzisalty ˈsɔːltɪ sós (ízű), sózottscreen skriːn (kép)ernyő,vetítővászon,ellenző,spanyolfalsecond-hand ˌsekənd ˈhænd használt, másodkézből vettsshhaarree ʃeə részesül/-edés, rész(vény), megoszt(ás)shopping basket ˈʃɒpɪŋ ˌbɑːskɪt (vásárlói) kosárskid (in a car) skɪd megcsúszik, megperdül, (ki)farolspare (time) speə (ˈtaɪm) szabad/ráérő/felesleges (idő)specialist ˈspeʃəlɪst szak-(ember), specialista, szakorvossspplliitt up ˌsplɪt ˈʌp felbomlik, széthull, elváliksponsorship ˈspɒnsəʃɪp támogatás, védnökség, pártfogásstatement ˈsteɪtmənt be-/kijelentés, állítás, nyilatkozatssttoorree stɔː(r) (rak)tár(oz), készlet(ez), tárol, elrakssyymmppaatthhyy ˈsɪmpəθɪ rokonszenv, részvét, együttérzés, megértéstteeaa-ccllootthh ˈtiː klɒθ szalvéta, teásabrosz, konyharuhateapot ˈtiːpɒt teáskancsótteeaarr tɪə könny(csepp)tteeaarr up sth, tore, torn ˌteə (ɪt) ˈʌp, tɔːr, tɔːn eltép, darabokra tép, kettészakít, kitéptobacco təˈbækəʊ dohány(nemű), dohányáru, bagótoothache ˈtuːθeɪk fogfájástractor ˈtræktə traktor, vontatóttrraaffffiicc warden ˈtræfɪk ˌwɔːdn parkoló(ellen)őr, közterület-felügyelőtrophy ˈtrəʊfɪ kupa, díj, diadal-/vadászemlék, trófeatuition tjuːˈɪʃn oktatás, tanítás, nevelés, tandíjvveehhiiccllee ˈviːɪkl jármű, közlekedési/szállítóeszköz, kocsivending mmaacchhiinnee ˈvendɪŋ məˌʃiːn (árusító) automatavicar ˈvɪkə [anglikán] lelkész/plébános, vikáriuswallpaper ˈwɔːlpeɪpə tapétawwaarrmm wɔːm (fel)melegít,megkedvel,összemelegedikwarning ˈwɔːnɪŋ (előzetes) figyelmeztetés/értesítéswedding ˈwedɪŋ esküvő, házasságkötés, egybekelés, nászwweeiigghh weɪ (meg)mér(és), mérlegel(és), nyom (súlyra)weird wɪəd furcsa, földöntúli, kísérteties, bizarrwwiinndd, wound, wound waɪnd,waʊnd,waʊnd felhúz,csavar,felteker,gombolyít,kanyarogwwiinnddooww-shopping ˈwɪndəʊ ˌʃɒpɪŋ kirakatnézegetés [vásárlás nélkül]wrapping paper ˈræpɪŋ ˌpeɪpə csomagolópapír, papírburkolat

Page 12: ű Hargitai Róbert ( ), 2013.08. · Wordlists - New Headway English Course - Intermedia te Student’s Book, Second Edition (SE), Oxford University Press, 1996-2000 A fenti nyelvkönyv

Unit 11 - Wordlist (New Headway Intermediate) Hargitai Róbert, www.hivo.huabsent(-minded) ˌæbsənt(ˈmaɪndɪd) hiányzó, (szórakozott, figyelmetlen)acid rain ˌæsɪd ˈreɪn savas esőadopt əˈdɒpt felvesz, átvesz, örökbe fogadankle ˈæŋkl bokaaappppeeaalling əˈpiːlɪŋ vonzó, megnyerő, tetszetősaarrmmyy ˈɑːmi (had)sereg, katonaság, haderő

authoritative ɔːˈθɒrɪtətɪv (tekintélyt) parancsoló,hiteles,mérvadóbbaalllloooonn bəˈluːn léggömb, luftballon, léghajóbench bentʃ padbbiittee, bit, bitten baɪt, bɪt, ˈbɪtn (meg)harap, megmar, megcsípbbllaammee bleɪm hibáztat, okol, tulajdonítbbllooww, blew, blown bləʊ, bluː, bləʊn (ki)fújbother ˈbɒðə zavar, nyaggatbbrraaiinn breɪn agy, észbride braɪd menyasszony,(pár hetes) fiatalasszonybriefcase ˈbriːfkeɪs aktatáskabucket ˈbʌkɪt vödörbustle ˈbʌsl nyüzsgés, sürgés-forgás, sietségchew tʃuː (meg)rágchildbearing ˈtʃaɪldbeərɪŋ (gyermek)szüléschildbirth ˈtʃaɪldbɜːθ (gyermek)szülés, vajúdáscity-dweller ˈsɪtɪ ˌdwelə városlakóclap klæp tapsolccoolloonnyy ˈkɒlənɪ gyarmat, település, kolóniaconcert ˈkɒnsət hangverseny, koncert, egyetértéscope kəʊp megbirkózik (vvel)corridor ˈkɒrɪdɔː|ˈkɔrədər folyosódental floss ˈdentl ˌflɒs fogselyemddeesseerrtt ˈdezət sivatag, puszta(ság)dessert dɪˈzɜːt desszert, csemegedistressed dɪˈstrest szomorú, levert, csüggedtdolphin ˈdɒlfɪn delfinduck dʌk kacsaeevviiddeennccee ˈevɪdəns bizonyíték, tanúság, nyomeevviill ˈiːvl rossz, gonosz(ság), bűn, bajeexxcchhaannggee rraattee ɪkˈstʃeɪndʒ ˌreɪt valuta-/átváltási/beváltási árfolyamexplanation ˌekspləˈneɪʃn magyarázatfairly ˈfeəli meglehetősen, eléggé, egészenfluffy ˈflʌfɪ bolyhos, pelyhesforgetful fəˈgetfəl feledékeny, hanyag, figyelmetlenfound faʊnd alapít, létesít, alapozgallows ˈgæləʊz akasztófa, bitó(fa)generation ˌdʒenəˈreɪʃn nemzedék, generációgive away (money) ˌgɪv əˌweɪ ̍ ..,ˌgɪv ɪt əˈweɪ elajándékoz, odaad, adakozikgraze greɪz karcol(ás), horzsol(ás), érint(és); legelgguunn gʌn lőfegyverguy gaɪ férfi, srác, fiú, pasas, „fej”heavyweight cchhaammppiioonn ˌhevɪweɪt ˈtʃæmpɪən nehézsúlyú bajnokhiccup ˈhɪkʌp|ˈhɪkəp csuklás; csuklikhistorically hɪˈstɒrɪkli történelmileg, a történelem folyamánhhiitt, hit, hit hɪt (meg)üt, eltalálhhoolldd, held, held həʊld, held, held (meg)fog, tarthorseshoe ˈhɔːsʃuː patkóhug hʌg átkarol, átölel, megölelimpose ɪmˈpəʊz előír, ráerőltet, kényszerít, rárakin tteerrmms of sth ɪn ˈtɜːmz əv vm szempontjából, ami vt illetiinfancy ˈɪnfənsɪ csecsemőkor, (kis)gyermekkorinspector ɪnˈspektə felügyelő, ellenőrkkiicckk kɪk rúgkneel niːl térdelknot nɒt csomó, hurokladder ˈlædə létralecture ˈlektʃə előadáslick lɪk (le)nyallife expectancy ˈlaɪf ɪkˌspektənsɪ várható/valószínű élettartamlucky ˈlʌkɪ szerencsésmmaarrcchh mɑːtʃ menetel, vonul, jár, gyalogolmere mɪə merő, puszta, egyedüli, egyszerű, tisztamonitor ˈmɒnɪtə megfigyel, ellenőriznail neɪl (rá)szegez, odaerősítnumerous ˈnjuːmərəs számos, nagyszámú, sokofficially əˈfɪʃəli hivatalosanoorrbbiitt ˈɔːbɪt kering(és), pályapacked (= crowded) pækt (ˈkraʊdɪd) zsúfolt, (tele)tömöttpalm pɑːm tenyér, marok; pálmaparcel ˈpɑːsl (posta)csomagparticularly pəˈtɪkjʊləli különösen, főképpen, főlegpat pæt vereget(és), paskol(ás), ütöget(és)permanently ˈpɜːmənəntli állandóan, tartósan, maradandóanpile paɪl halom, rakásppooiinntt poɪnt mutat, jelez, céloz

ppooppuullaattiioonn ˌpɒpjʊˈleɪʃn népesség, lakosság, populációpreface ˈprefəs bevezet(és), előszópros and cons ˌprəʊz ən ˈkɒnz mellette és ellene szóló érvekrreeccooggnniizzee ˈrekəgnaɪz felismer, megismer, elismerrreessccuuee ˈreskjuː (ki-/meg-)szabadít/mentrreesstt rest maradék, hátralevő részright-handed ˌraɪt ˈhændɪd jobbkezesrisky ˈrɪskɪ kockázatos, veszélyes, merészrrooppee rəʊp kötélrush hour ˈrʌʃ ˌaʊə csúcsforgalom (ideje)scratch skrætʃ karcol(ás), karmol(ás), start(vonal)shark ʃɑːk cápashoulder ˈʃəʊldə váll, vállalshuttle ˈʃʌtl vetélő, ingajáratssiillvveerr ˈsɪlvə ezüstslippers ˈslɪpəz papucssmart smɑːt divatos, elegáns; eszes, értelmes, ötletessnail sneɪl csigassqquuaarree skweə négyzet, tér [közterület]stare steə mereven néz, szemét mereszti, bámulstrength streŋθ erősuperstition ˌsuːpəˈstɪʃn babonassuurrffaaccee ˈsɜːfɪs felszín(re jön/hoz), felületsword sɔːd kardtake over (= conquer) ˌteɪk əʊvə ˈ...(ˈkɒŋkə) elfoglal, megszáll, átvesz, átvállaltteecchhnniiccaall term ˈteknɪkl tɜːm szakkifejezés, szakszóttiiee taɪ nyakkendő; (meg)köttiger ˈtaɪgə tigristoffee ˈtɒfɪ tejkaramella, karamell(cukorka)tourist attraction ˈtʊərɪst əˌtrækʃn idegenforgalmi nevezetességtramp træmp csavargóttrriicckk trɪk mutatvány, trükk, tréfa, csel, fogástune tjuːn dallam, melódia, (össze)hang(ol), beállítunderneath ˌʌndəˈniːθ alatt(a), aláunlucky ʌnˈlʌkɪ szerencsétlen, pechesupwards ˈʌpwədz felfelé; felül, túlvase vɑːz|veɪs/veɪz váza, edény, urnawander ˈwɒndə vándorol, barangol, kószál, letérwwaavveelength ˈweɪvleŋθ hullámhosszwax wæks viaszwhenever wenˈevə akármikor, hacsak, (val)ahányszorwherever ˌweəˈrevə ahol/ahova/ ahonnan csak, bárholwhistle ˈwɪsl síp(ol), fütty(ent)witch wɪtʃ boszorkány

Page 13: ű Hargitai Róbert ( ), 2013.08. · Wordlists - New Headway English Course - Intermedia te Student’s Book, Second Edition (SE), Oxford University Press, 1996-2000 A fenti nyelvkönyv

Unit 12 - Wordlist (New Headway Intermediate) Hargitai Róbert, www.hivo.huaaccccuussee əˈkjuːz (meg)vádol, hibáztat, okolaccustomed (to sth) əˈkʌstəmd vmhez szokott/szoktatott, megszokottactual ˈæktʃuəl való(ságos), valódi, tényleges, jelen(legi)aaddmmiitt ədˈmɪt elismer, bevall; bebocsát, beengedaaddvviissee ədˈvaɪz tanácsot ad, tanácsol, javasol, ajánlaaiimm eɪm cél(oz), szán(dék)all-night party ˌɔːl naɪt ˈpɑːtɪ egész éjjel tartó buliannouncement əˈnaʊnsmənt (be)jelentés, értesítés, kihirdetésaarrgguuee ˈɑːgjuː vitatkozik, érvel, okoskodik, állítbaby-sit ˈbeɪbisɪt más kisgyermekére felügyel/vigyázbang bæŋ becsap(ódik), dörömböl, (el)durran, verbark bɑːk ugat, csaholbest man ˌbes(t) ˈmæn násznagy, a vőlegény tanújabirth bɜːθ születés, szülésbless bles áld, magasztal, dicsőítbboonnee bəʊn csontbonnet ˈbɒnɪt főkötő, (gyermek)fejkötő, (védő)sapkabossy ˈbɒsɪ önkényeskedő, parancsolgatóbouquet bʊˈkeɪ (virág)csokorbow (tie a bow) bəʊ masni, csokor [nyakkendőé]bow (with your body) baʊ meghajol, lehajt; köszönés, fejbólintásbride braɪd menyasszony, (pár hetes) fiatalasszonybridegroom ˈbraɪdgrʊm vőlegény, fiatal férj (pár hetes)bridesmaid ˈbraɪdzmeɪd koszorúslány, nyoszolyólánybbuurryy ˈberɪ (el)temet, sírba tesz, eláscap kæp sapkacemetery ˈsemətrɪ temető(kert)christening ˈkrɪsnɪŋ (meg)keresztelés, keresztelő

ccoommmmaanndd kəˈmɑːnd parancs(ol), rendelkezés, ural([kod]ás)confident ˈkɒnfɪdənt magabiztos, bizonyos, bizakodócontradict ˌkɒntrəˈdɪkt ellentmond, megcáfol, tagadcool down ˌkuːl ˈdaʊn lehűl, megbékél, megnyugszikcot kɒt gyerekágy, kiságy; menedék, viskóccoottttoonn ˈkɒtn pamut, gyapotccrreeaattuurree ˈkriːtʃə teremtmény, (élő)lénycrepe kreɪp gyászfátyol, gyászkarszalag; kreppcut off (on the phone) ˌkʌt [ɪt] ˈɒf megszakít/(meg)bont [telefonvonalat]decipher dɪˈsaɪfə megfejt(és), átír(ás), kibetűz(és)ddeennyy dɪˈnaɪ (meg-/le-)tagad, el-/visszautasít, cáfolddeettaaiill ˈdiːteɪl részlet, részletez(és)dismantle dɪsˈmæntl leszerel, lebont, szétszed, szétbontddiissmmiissss dɪsˈmɪs elutasít, elvet, elküld, elbocsátdotted (line) ˌdɒtɪd (ˈlaɪn) (ki)pontozott (vonal)doubtful ˈdaʊtfʊl két(ség)es, kételkedő, bizonytalandove dʌv galambdrum drʌm dob(ol)due djuː esedékes, ki-/lejáró; járandóság, követeléseeddggee edʒ él, szegély, szél, perememperor ˈempərə császárengaged / get engaged(ˌget) ɪnˈgeɪdʒd eljegyzett, foglalt / eljegyzikeventful ɪˈventfəl mozgalmas, eseménydúsexclaim ɪkˈskleɪm felkiált, elkiáltja magát, kikiáltfaintly ˈfeɪntli alig (hallhatóan), gyengén, halványanfalter ˈfɔːltə (el)dadog, (el)hebegfiancé(e) fɪˈɒnseɪ|ˌfɪ:ɑːnˈseɪ vőlegény (menyasszony), jegyesflustered ˈflʌstəd ideges, izgatott, nyugtalan, zavartfold fəʊld összefon/-kulcsol, (össze)hajt(ogat)forceful ˈfɔːsfəl erős, erőteljes, erőszakos, heves, erélyesfrown fraʊn szemével int(és), szemöldökét ráncoljaffuunneerraall ˈfjuːnərəl temetés, elföldelés, végtisztességgamble ˈgæmbl szerencsejátékot játszik (pénzben)gesture ˈdʒestʃə taglejtés, kézmozdulat, gesztusget divorced ˌget dɪˈvɔːst elválik [házastárstól]give sb the sack ˌgɪv (hɪm) ðə ˈsæk elbocsát/elcsap/kidob/kirúg vktgodmother ˈgɒdmʌðə keresztanyagrave greɪv sír(bolt/-halom/-emlék/-kő)greet griːt üdvözöl, köszöntgrief griːf bánat, fájdalom, szomorúsághearing aid ˈhɪərɪŋ ˌeɪd hallókészülék, hallásjavító készülékhoneymoon ˈhʌnɪmuːn nászút, mézeshetekhumble ˈhʌmbl alázatos, szerény, egyszerű; megalázindebted ɪnˈdetɪd adós, lekötelezett, köszönhet vmt vknekintend ɪnˈtend szándékozik, akar, szánjuicy ˈdʒuːsɪ szaftos, zamatos, lédúsmarriage guidancecounsellor

ˌmærɪdʒ ˈgaɪdnsˌkaʊnsələ

házassági tanácsadó/lelkigondozó

maternity leave məˈtɜːnətɪ ˌliːv (fizetett) szülési szabadságmedium (of size) ˈmiːdɪəm közép, átlag(os), közepes (méretű)meek miːk szelíd, engedékeny, szerénymmeerrccyy ˈmɜːsɪ irgalom, könyörület, kegyelemmild maɪld szelíd, jámbor, kedves, enyhe, könnyű

mmiissss mɪs elvét,elszalaszt,lemarad,kihagy,hiányolmoan məʊn jajgat(ás), nyög(décsel)(és), sóhaj(tozik)motherly ˈmʌðəli anyai, gyengéd, anyáskodó, anyához méltómmoouurrnn(er) ˈmɔːn(ə) gyászol(ó)muffled ˈmʌfld elfojtott/tompa [hang], bebugyolált, bevontnappy ˈnæpɪ pelenkaneglect nɪˈɡlekt mellőz(és), elhanyagol(ás)nervous ˈnɜːvəs ideges, izgatott, izgul, félénk, bátortalannnoooonn nuːn dél [napszak]oobbeeyy ə(ʊ)ˈbeɪ engedelmeskedik, szót fogadobjection əbˈdʒekʃn ellenvetés, kifogás, tiltakozás, akadályoorrddeerr ˈɔːdə parancs(ol), rend(el[kez][és]), (el)rendezoverhead ˌəʊvəˈhed felül, fej fölött, a magasban, a levegőbenparlour ˈpɑːlə kis szalon, társalgó, fogadószobaposthumous ˈpɒstʃʊməs/ˈpɒstjʊ... utószülött, halál utáni, posztumuszpram præm gyerekkocsi, babakocsipprreeggnnaanntt ˈpregnənt terhes, viselős, állapotospresentiment prɪˈzentɪmənt előérzet, sejtés, (bal)sejtelempprreessss pres nyom(ás[t gyakorol]), nyomda, sajtóprevious ˈpriːvɪəs (meg)előző, előbbi, előzetesproposal prəˈpəʊzl (házassági /ár)ajánlat, leánykérés, javaslatrreeaacctt rɪˈækt (vissza)hat(ást gyakorol), reagál, válaszolreception rɪˈsepʃn fogad(tat)ás, esküvői vacsorarreeffuussee rɪˈfjuːz vissza-/elutasít, megtagadrreeppoorrtt rɪˈpɔːt jelent(és),beszámol(ó),tudósít(ás),riportrespond rɪˈspɒnd válaszol, felel, reagál, viszonozring rɪŋ gyűrű, karika, szorító, ring; cseng(et)(és)scarf skɑːf sál, (nyak[ba való ])kendőscribble ˈskrɪbl (tele)(f)irkál, rendetlenül ír, lefirkantselfish ˈselfɪʃ önző, önös, egoistasseeppaarraattee (adj/v) ˈsepərət/ˈsepəreɪt elválaszt(ott), elkülönít(ett), külön(álló)sseevveerree sɪˈvɪə szigorú, rideg, kemény, zord, súlyosseverity sɪˈverɪtɪ szigor(úság),zordság,komolyság,kimértségsshhaarrpp ʃɑːp éles, hegyes, metsző, kemény, csípőssidle ˈsaɪdl oldalog, lopódzik, surransob sɒb zokog, hangosan sírssoofftt sɒft puha, lágy, gyengéd, szelíd, halksolicitor səˈlɪsɪtə ügyvéd, ügyész; kérelmezősspprriinngg sprɪŋ tavasz, fakad, ered, (fel)tör, forrás, rugó(zás)ssuuggggeesstt səˈdʒest tanácsol, ajánl, javasol, felvet, sugallsweep, swept, swept swiːp, swept, swept (ki-/fel-/el-/végig)söpörswitchboard ˈswɪtʃbɔːd (házi) telefonközpont, kapcsolótáblatake place ˌteɪk ˈpleɪs helyet foglal, (meg)történik, végbemegytentatively ˈtentətɪvli próba-/kísérletképpen, puhatolózvatimid ˈtɪmɪd félénk, bátortalan, gyáva, szégyenlőstremble ˈtrembl (meg)remeg(és),reszket(és),(nagyon) félttrriiaall ˈtraɪəl megpróbál(tat)ás, próba, tárgyalás, perunpack ˌʌnˈpæk kicsomagolvanish ˈvænɪʃ eltűnik,elenyészik,szertefoszlik,eloszlikwwaassttee weɪst (el)pazarol, (el)pocsékol, elfecsérelwweeaakk wiːk gyenge,erőtlen,beteges,(ki)fáradt,véznawidow ˈwɪdəʊ özvegy(asszony)wreath riːθ koszorú, füzéryard jɑːd yard (= 3 láb = 0,9144 méter)youthful ˈjuːθfəl fiatal(os/-korú), ifjú([kor]i)