10. Az európai integráció történetének főbb csomópontjai

1.Az európai integráció kezdetei és irányai a II. Világháború után

Az európai egység eszmetörténeti előzményei: 17.század: Richard Zouche javaslata: a helyi uralkodóknak megbízottakat kellene kiküldeniük, hogy közösen vitathassák meg a közös ügyeket1693: William Penn: európai parlament gondolatának felvetése

Jose Ortega y Gasset: A tömegek lázadása című könyvében (1930):Megemlití , hogy a múltból örökölt intézmények ideje már lejárt, a haladás gátjaivá váltak. Nem lenne ésszerű ezeket az intézményket reformálgatni, mivel élükön maga a nemzetállam áll, így javasolja , hogy a kontinens népeiből egy nagy nemzetet kellene létrehozni.

Richard Coundenhove-Kalergi: Páneurópa című könyve (1923): Abból indult ki, hogy a világháborúban legyengült Európát Oroszország le akarja gázolni, az USA pedig meg szeretné vásárolni. A túléléshez Európának egyesülnie kell, hogy megerősődjön. Ennek eredményeként védekezhete Oroszország ellen, s az Európán belüli konfliktusok hábaróvá szélesedését is megtudná akadályozni. Továbbá a világpiacon is kedvezőbb helyzetbe kerülne. 1923: megalakította a Páneurópai Unió nevű szervezetet.

Hidegháború és Európa kettészakadása: USA: Az amerikai vezetésnek a háború végén nem volt egységes elképzelése az Európát érintő kérdésekben. State Department 1943-1944: Európai Kérdésekkel Foglalkozó AlbizottságKét nézet alakult ki: 1. Egy esetleges európai egység amerikai szempontból nem kívánatos( ENSZ univerzalizmusát keresztezné, belső kereskedelmi gátak lebontása sértené az amerikai exportérdekeket) 2. Gazdaságilag hasznos lehet az USA számára az egységes , dinamikusabb Európa

J. Stimson és R.McCloy szerint: USA-nak az Európával szembeni magatartása egy vezérlőelv motiválja: az erőegyensúly fenntartása. -E nézet szerint , ha bármely nemzet megszerzi az uralmat a kontinens felett, az automatikusan veszélyt jelent az USA biztonságára. Ha viszont Európában erőegyensúly van, akkor egy nemzetnem sem marad szabad energiája , hogy az Atlanti-óceánon túl próbáljon területeket keresni. 1947 eleje: Nyugat-Európa a Szovjetunióval onfrontáló amerikai politika színterévé vált. -USA cointanment doktrínája is ekkor született meg1947 nyara: Európa kettészakadása Nyugati fele: amerikai segítséggel és katonai védelemmel támogatott Keleti fele: szovjetizált Marshall-terv: Az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete (OEEC) működött együtt a Gazdasági Együttműködési Hivatallal, hogy a Marshall-tervet elfogadó 16 európai állam igényeinek

összegyűjtése és összahangolása. A 13,6 milliárd dollárnyi összeg évi részletekben már közvetlenül a kormányokhoz érkezett. Az amerikai vezetés az OEEC-ben szívesen látta volna az integrált Nyugat-Európa első föderalista vezető testületét.

A nyugat európai integráció első lépései: W.Churchill : ,, Azt hiszem, hogy a nemzetek európai családja képes lesz majd egységfrontban, egységes egészként működni egy Európai Tanács vezetése alatt. Egy Egyesült Európa létrehozására törekszem. Úgy gondolom, ez a tanács az egykori nagyhatalmak mellett tíz tagból áll majd: a svédekből, a norvégekből, a dánokból, a hollandokból, a belgákból, a franciákból, a spanyolokból, a lengyelekből, a csehekből, és a törökökből"

Nyugat-Európa vezető hatalmai először is egy regionális védelmi megállapodás lehetőségével foglalkoztak. 1948: Bevin, angol külügyminiszter egy regionális védelmi szövetség tervét vázolta fel amelyben Anglián kívül Franciaország és Benelux államok venének részt. 1948. március 17. Brüsszel: Öthatalmi szerződés létrehozása, mely a gazdasági, szociális és kultúrális , valamint az önvédelem területeire terjedt ki.

1949,április 4. Washington : Észak Atlanti Szerződés Szervezete (NATO) Brüsszeli ötök, USA, Kanada, Dánia, Izland, Norvégia, Olaszország, PortugáliaEzzel a szerződéssel Nyugat -Eupa és az USA immár közös biztonságpolitikai térséget alkotott, melyen belül bármelyikük elleni támadást valamennyiük elleni agressziónak tekintettek.

Az Európai Közösség születése: A második világháború után az európai egység megvalósulásának alapja az integráció folyamata. Az integráció minőségi fordulatot fog jelent a nemzetközi munkamegosztás jellegében, intenzitásában és szerkezetében (reálintegráció). A nemzetgazdaságok minőségileg új viszonyba kerülnek egymással, s az integrációból számottevő hatékonysági és jóléti előnyök származnak. Az integráció és fejlettség kölcsönösen és szorosan összefügg egymással.

Integrációelméletek kialakulása: Az európai egyesülés folyamatainak a leírására számos elméleti iskola jött létre. Közülük különösen a föderalizmust, a funkcionalizmust, valamint a kormányköziséget (intergovernmentalism) tekinthetjük meghatározó (mainstream) irányzatoknak.Föderalizmus: A föderalizmust olyan politikai rendszerként írják le, amelyben világos hatalmi munkamegosztás van a helyi, a regionális és a központi kormányzás között, de amelyre nemzetek feletti hatalmi és kormányzási centrum fokozatos kialakulása a jellemző. Stabilitásának feltétele a megfelelő egyensúly, egyrészt a hatalom különböző rivalizáló szintjei, másrészt a hatékonyságés a demokrácia között.Funkcionalizmus: A funkcionalisták szerint a legfontosabb kérdés az integrációs folyamatok szabályozásának célszerűsége és hatékonysága. A funkcionalista iskolák közvetlenül az integrációs rendszer jobb működésére helyezik a hangsúlyt. A funkcionalisták szerint a nemzeti állam egyre

kevésbé képes alapvető társadalmi, gazdasági és politikai feladatainak megfelelni. Ezért egyre több közös célt és funkciót kell a hatékonyabb integrációs szervezetekbe delegálni.

A ,, Kis Európa" koncepció 1950.május. 09.Robert Schuman, francia külügyminiszter javaslata: Német-francia szén-és acéltermelés Közös Főhatóság alá helyezése egy olyan szervezet keretein belül, mely yitva áll más európai országok részvétele előtt is.

1951.április 18. MONTÁNUNIÓ szerződésének aláírása Német, francia, olasz, belga , luxemburg, holland részvétellel.-egymás közötti forgalomban a szénre, kokszra, a vasra és az ócskavasra vonatkozó behozatali és kiveteli vámok , mennyiségi korlátozások,, a termelők, vásárlók ill. Fogyasztók közötti megkülönböztető rendszabályok eltörtése

Pleven-terv: A francia külügyminiszter javasolta az európai politikai intézményekhez kapcsolódó Európai Hadsereg felállítását. E tervezet szerint az európai hadsereg nemzetek feletti struktúra lenne, s a haderőt vegyes nemzetiségű hadosztályokból állítanák össze. Parancsnoka a létrehozandó európai védelmi minisztertől kapná az utasításokat, aki a szupranacionális Miniszteri Tanácsnak lenne felelős.

Bayen-terv: 1955A MONTAUNIO-n belül dolgozták ki ezt a tervet. Abból indultak ki, hogy ha a politikai unió belátható időn belül nem is lehetséges, mégis mód nyílhat a gazdasági összefogásra, amely hosszú távon ismét megnyitná majd az utat a politikai integráció felé. -> A MONTAUNIO Miniszteri Tanácsa egy szakértői bizottságot bízott meg a elga P.H. Spaak vezetésével a részletes javaslatok kidolgozására.

1956 áprilisa: A Spaak-féle kormányközi szakértői bizottság kiterjesztette jelentését a kormányok elé, s javasolták az Európai Gazdasági közösség, és az EURATOM megalakítását.

2. A gazdasági integráció alapjai (Római Szerződések)

1957. március. 27. A hat alapító tagállam (Belgium, Hollandia, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg) által 1957. március 25-én Rómában aláírt Európai Gazdasági Közösséget, az EGK-t (European Economic Community - EEC) és az Európai Atomenergia Közösséget (European Atomic Energy Community), más néven az Euratomot létrehozó szerződéseket ún. Római Szerződéseknek nevezik.

Az EGK-t létrehozó Római Szerződés a Közösség általános céljaként közös piac létesítését,továbbá a tagállamok gazdaságpolitikájának fokozatos egymáshoz közelítésével a gazdasági élet harmonikus fejlesztését, a folyamatos és kiegyensúlyozott fejlődést, az életszínvonal gyors emelkedését és az államokat összekötő kapcsolatok szorosabbra fűzését jelölte meg.

Ezen célkitűzések megvalósítása érdekében 11 pontban foglalták össze az intézkedéseket:

1. A tagállamok között a vámok és kvóták megszüntetése, (10 év alatt, 1968-ra befejeződött.)2. Közös vámtarifa, közös kereskedelempolitika a kívülállókkal szemben, (1968-ra léptek életbe)3. A tagországok között a személyek, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását gátló akadályok megszüntetése,4. Közös mezőgazdasági és vámpolitika

5. Közös politika a közlekedésben,6. A Közös Piacon a szabad gazdasági verseny feltételeinek fenntartása,7. A t agállamok gazdaságpolitikájának összehangolása,8. Jogszabály-harmonizálás, ha azt a Közös Piac megkívánja,9. Munkalehetőség javítása, életszínvonal növelése érdekében Európai Szociális Alap,10. Európai Beruházási Bank,11. Tengerentúli országok társulása a kereskedelmi forgalom növelésére.

Az Euratomot felállító Római Szerződés az atomenergia-ipar gyors megteremtését, fejlesztését tűzte célul, amely a közös kutatásoktól, az atomenergia hatékonyfelhasználásán át, a nukleáris biztonság megteremtéséig számos feladatot jelölt meg.

3. Az euro-optimizmus időszaka (1960-as évek)

A közösség intézményrendszere fő vonalaiban az 1960-as években alakult ki.1. Az Európai Bizottság: székhelye Brüsszel. A nemzeti kormányoktól független testület, amely előkészíti, kidolgozza az integrációs folyamattal összefüggő intézkedéseket. A javaslatok elfogadása után gondoskodik azok végrehajtásáról.2. A Miniszeri Tanács: a tagállamok nemzeti kormányainak az adott kérdésben illetékes minisztereiből áll. Ez az EU legfőbb jogszabályalkotó és irányító szerve. Valamennyi tagállam számára kötelező határozatokat, rendeleteket, irányelveket alkothat.3. Az Európa Tanács: az EU-nak a tagállamok kormányfőiből álló legmagasabb rangú testülete, amely a nagy horderejű politikai döntéseket hozza.4. Az Európai Parlament: üléseit Strassbourgban vagy Brüsszelben tartja, titkársága Luxemburgban székel. Fő feladata: a közös költségvetés elfogadása, az EU központi szerveinek ellenőrzése. Ez a szerv hagyja jóvá az új tagországok felvételét is. Jelenleg 732 tagú. A képviselők 3 nagy frakcióba tömörülnek: néppárti, szocialista, liberális. 5. Európai Központi Bank: az euró bevezetéséről és értékállóságáról gondoskodik.

1962-ben létrehozzák az EGK mezőgazdasági alapját: CAP.-magasabb életszínvonalat biztosított a parasztoknak-elősegítette az EGK gazdaság egy kevésbé hatékony és munkaigényes ágazatának fejlődését-jelentősen növelte az EGK termékekből való önnellátásának szintjét.

Fő támogatója Sicco Mansholt holland politikus. ’60-ra 3 alapelv az agrárpolitikában: - a mezőgazdasági lakosoknak megfelelő életszínvonalat biztosítson; - stabilizálja a piacot; - elfogadható élelmiszer árak a fogyasztók rézére.’68. elfogadják a KAP-ot amely koncentrál: - mezőgazdasági termékek egységes árakkal működjenek; - közös külső tarifa korláttal rendelkező piac létrehozására.A KAP Garantált árakkal működik, az EGK felvásárolta a felesleget amennyiben a kínálat meghaladta a keresletet. Súlyos csapás: élelmiszer árak jelentősen csökkenni kezdtek.KAP kritikái: - figyelmen kívül hagyta a fogyasztók érdekeit; - nem stabilizálta a termelést; - infláció gerjesztése. De mindezek ellenére ez volt a ’70-es évek egyetlen közös politikai kezdeményezése.

1965: Egyesítik a három közösség végrehajtó szerveit Az EGK tagjai úgy döntöttek, hogy egyesítik az eddig párhuzamosan mûködõ szervezeteik vezetését. Az Európai Szén- és Acélközösség, az Európai Atomenergia Közösség és az Európai Gazdasági Közösség közös vezetõ szervezetei lesznek késõbb az EU legfontosabb intézményei. Létrejön a ma is mûködõ Miniszterek Tanácsa (most Európai Unió Tanácsa a neve), és létrejön az Európai Bizottság, melyet most is így hívnak, és a szervezet napi mûködésének legfontosabb irányítója. A szerzõdéskötés két év múlva, 1967-ben lépett hatályba.

1967: A gyakorlatban is egyesül a három közösség Az 1965-ös erõsebb integrációról szóló szerzõdés hatályba lépett, a tagországok három szervezetének vezetése egyesül. A központ továbbra is Brüsszel maradt, és a három szervezet közül a legerõsebb neve maradt meg, így a szervezetet Európai Gazdasági Közösségnek, illetve rövidebben Közös Piacnak nevezték.

1968. július 1.: Vámunió megvalósítása

Ennek során megszűntek a vámok az Európai Gazdasági Közösség hat tagállama között. A személyek, áruk, tőke és szolgáltatások szabad mozgását felgyorsító Európai Vámunió létrejötte egyidejűleg a közös vámtarifa bevezetését is jelentette.

A 60-as évek és De Gaulle Európája. Francia politikai törekvések az Európai Közösségben: a Fouchet-terv. Az 1965-ös válság, és a Luxemburgi kompromisszum A 60-as évek és De Gaulle Európája:1960-as évek: növekedési ütem csökkenése-USA és SZU feszült viszonya- EGK és EFTA közötti rivalizálás, Nagy-Britannia, Dánia, Norvégia és Írország felvételét kéri az EGK-ba,- >a bővítés kérdésnek ütközése de Gaulle elnök elképzeléseivel, gazdasági fejlődés (Hatok külső vámuniója, belső tarifák)- az EGK közös agrárpolitikai döntései, nemzeti kormányok érdeklődése- monetáris és költségvetési politikán nyugvó gazdasági unió gondolata- a Bizottság térnyerése, vezető: Walter Hallstein1961. de Gaulle javaslata: politikai unió gondolata,De Gaulle és Adenauer rokonszenve, politikai egyensúly Hivatalos Barátsági Szerződés, 1963. NSZK és Franciaország között EGK-n belül csökkent a Közösség iránti elkötelezettség, oka: tagállamok politikai változásai (NSZK: Adenaur lemond, utód Ludwig Erhard, nem elkötelezett a francia-német összetartásnak, Olaszo: kereszténydemokraták szövetsége a Szocialista Párttal, Belgium: nyelvi megosztottság, Hollandia:gyors szekularizáció)1963. de Gaulle megvétózta a brit csatlakozást, így lehetetlenné tette az EGK bővítését.

A Fouchet-terv: 1960. de Gaulle kézben tartotta Franciaországot, az első összeütközés a politikai unióról vallott konföderális, kormányközi nézetei okozták. 1959. Róma, 6 külügyminiszter rendszeres, találkozójának gondolata1960-ban a Hatok 3 ilyen találkozót tartottak. De Gaulle koncepciója túlmutatott a Hatokon, kétoldalú tárgyalások (1961. brit miniszterelnökkel, majd Adenauerrel találkozó). 1961. Hatok első csúcstalálkozója, Párizs, majd Bonn, bizottság létrehozása Christian Fouchet vezetésével. 1961. Fouchet és bizottsága előállt az „államok egyesülésére” irányuló szerződés tervezettel, 4 fontos eleme volt (kormányfői v. külügyminiszteri tanács, párizsi székhelyű állandó titkárság, négy állandó kormányközi bizottság, európai gyűlés). A francia erőfeszítések nem hoztak eredményt, Hollandia, NSZK, Olaszország sem állt mellé, így elvetették. Összeomlásának okai: NATO és EGK meggyengülésének félelme, külügyek és védelmi politika összehangolása, agresszivitás, erőltetés, lerontja a Római Szerződés rendelkezéseit.

1965-ös válság és a Luxemburgi kompromisszum: EGK válság további mélyülése, 1963. de Gaulle megvétózta Nagy-Britannia csatlakozását, előzetes megvitatás nélkül, bizalmi válságVédelem kérdése: de Gaulle bizalmatlansága és ellenszenve, 1966. Franciao. kilép a NATO-bólVálság 1965-ben teljesedik ki, közös agrárpolitika körüli viták miatt, Tanács elleni bojkottDe Gaulle európai terve: nemzeti kormányok konzultációján fenntartott szövetség (megvalósításához az EGK terveinek visszafordítására lett volna szükség

3 különböző kérdéscsoport fonódott össze: Parlamenti Közgyűlés jelentősebb hatáskört szeretne, az EGK önálló jövedelemforrásból finanszírozhassa saját tevékenységét, nemzeti mezőgazdaságok összehangolásával kapcsolatos pénzügyi szabályozás-bizottság javaslat a három egy csomagban való tárgyalása, Franciaországnak bele kellene egyezni az EGK nemzetekfeletti jellegének fokozódásába, új stratégia francia részről: tartsák fenn az EGK nemzeti finanszírozását 1970-ig, elfogadhatatlannak tartotta a másik öt tagállam->Franciaország nem hajlik a kompromisszumra, de Gaulle ragaszkodik az agrárpolitikához, nyilvánvaló válik, hogy nincs megegyezés, a Tanács elnöke véget az ülésnek, un. „üres szék” válság->Franciao. nem kíván részt venni a Közösségben, a többi állam sem engedett álláspontjából, a Tanács francia bojkottja hét hónapig tartott. A válságot a nemzeti kormányok tárgyalásai oldották fel, 1966. január, Luxemburg: a Hatok megegyeztek, hogy megtartják az egyhangúság gyakorlatát.Luxemburgi Kompromisszum: vétójoggal ruházta fel a tagállamokat, a Bizottság kénytelen volt megfogadni: tájékoztatja a kormányokat mindenről, szorosabb kapcsolat a Tanáccsal, nem viselkedik kormányként. A Kompromisszum eldöntötte, az EGK fejlődése független államok kormányközi együttműködés keretében fog zajlani.

A bővítés kérdése: a brit csatlakozás és nehézségei 1961. Harold Macmillan konzervatív kormánya bejelentette, hogy kérelmezni fogja az ország EGK-ba való felvételét- az EFTA nem tudta ellensúlyozni az EGK növekvő jelentőségét, néhány EFTA tagállam nagy volumenű kereskedelmet folytatott az EGK-val, mint az EFTA-val-ha megvalósul az EGK vámuniója, a szigetország kívül reked az EGK közös tarifa-rendszerén, átmeneti intézmény, nagyfokú érdektelenség, pedig az EFTA léte függött Nagy-Britanniától- 1964. brit munkáspárt 15%-os pótilletéket vetett ki az EFTA államokból érkező importra, világossá vált az EFTA gyengesége- Brit kormány világpolitikai szerepe, befolyása egyre csökken, nem tarthatja meg a kizárólagos kereskedelmi kedvezményeket, Nagy-Britannia Európán kívüli befolyása egyre kisebb, 1961. Nagy-Britannia bejelenti csatlakozási szándékát az EGK-hoz, felismerte, hogy az EGK tervek sikere politikai befolyásának és gazdasági virágzásának a végét jelenti.Csatlakozási kérelem első köre: 1961. augusztus 10., Brüsszel, benyújtotta kérelmét, tartalmazta a kitételt: figyelembe kell vennie a Nemzetközösséghez fűződő különleges viszonyt, valamint a brit mezőgazdaság és az EFTA-tag alapvető érdekeit, megtört a jég a Hatok és Hetek között1962. tárgyalások megkezdődtek, Nagy-Britannia jelentős engedményeket követelt magának (mind az EFTA, mind pedig a mezőgazdaság és a nemzetközösség terén) De Gaulle szerint a brit követelések nem őszinte szándékra utalnak, a brit részvétel veszélyeztetné a francia befolyást, kirekesztő magatartás a franciák irányából- 3 nappal a sajtótájékoztató után Couve de Murville hivatalosan is követelte a Hatok és Nagy-Britannia között folyó tárgyalások felfüggesztésétCsatlakozási kérelmek második köre: 1963. Lisszabon, új, felgyorsított ütemtervben megállapodtak a vámtarifák csökkentéséről, 1966. végére létrejött az EFTA ipari szabadkereskedelmi övezete, a kedvező változások nem oldották meg a problémákat Anglia ismét Európa felé fordul, 1967-ben (a politikai befolyás fenntartása és a gazdasági fejlődés biztosítása a cél)- >De Gaulle véleménye továbbra sem változott, 1967. november 27-én ismét vétót emelt Nagy-Britannia ellen, a tárgyalások megszakadtak

->Nyilvánvalóvá vált, hogy amíg de Gaulle marad a francia politika élén, Nagy-Britannia nem lehet az EGK tagja Nagy-Britannia továbbra is nyitva tartja a kommunikációs csatornákat, 1967-ben bejelentett, hogy „szó sem lehet a brit kérelem visszavonásáról”.

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról (2011) Hvg – Orac Kiadó. Budapest. p.: 31-33

A RSZ hatályba lépését követő 15 év – az első olajválságig – a gyors belső integráció jegyében zajlott. A tagállamok között a vámok és mennyiségi korlátozások lebontása a tervezett 1970-es határidő előtt két évvel, 1968 közepére befejeződött, s hatályba léptek a közös külső vámok is. Mivel a létrehozott vámunió és közös piac csak az ipari szektor integrációját biztosította, ezért 1962-ben döntés született közös agrárpolitika kialakításáról is, ami az ágazat sajátosságait figyelembe véve egységesített az agrárprotekcionizmust a Közösségben. A KAP létrehozása óriási jelentőségű és precedensértékű volt, mivel bizonyította, hogy a tagállamok képesek együttműködni egy olyan területen is, amely komoly jövedelem-átcsoportosítással járhat együtt.A kereskedelem liberalizálásával a vámunió keretében az 1958 és 1973 közötti időszakban a tagországok egymás közötti kereskedelme rendkívül dinamikusan növekedett:

- külkereskedelem növekedése: évi 8%- Közösségen belüli kereskedelem növekedése: évi 12%- 1973-ra a Közösségen belüli kereskedelem a tagállamok összkereskedelmének több,

mint 50%-át tették ki- GDP növekedése évi 5%

Az integráció kiépítése tehát kedvező gazdasági konjunktúrával párosult. Az időszakot a gyors műszaki fejlesztés, a gazdaság szerkezetének radikális modernizálása, a fogyasztás dinamikus bővülése jellemzete.A sikereken felbuzdulva az EGK vezetői 1969-70 fordulóján már a monetáris unió bevezetését tervezték. A részleteket kidolgozó Werner-terv azonban hamar megbukott a hetvenes évek elején kitört pénzügyi krízis és ezzel párhuzamos olajválság következtében. Míg a vámunió megvalósítása könnyen ment, a tőke, valamint a munkaerő teljesen szabad mozgását nem sikerült megvalósítani. A szabad mozgás általános feltételeit liberalizálták, a közös piac elméletben lefektetett tiszta formáját nem sikerült megvalósítani. Ezen kívül a különböző közösségi szakterületekre irányuló politikák – közlekedési , szociális stb. – működtetése terén is csak az első lépéseket tették meg.Az EGK sikerének legfőbb bizonyítékát a brit politika átértékelés szolgáltatta, 1961 júliusában jelezte csatlakozási szándékát. A Franciaország élén álló köztársasági elnök, Charles De Gaulle tábornok azonban – aki a britek belépésében az amerikai befolyás növekedésének veszélyét is látta – vétójával elutasította a felvételi kérelmet, majd ezt tette 1967-ben is, amikor az UK újra csatlakozásra jelentkezett.De Gaulle radikális fellépése a külső és belső kapcsolatait egyaránt befolyásolta a Közösségnek, erős hatással volt az integráció belső működésére is. A korábbi francia integrációs politikától eltérően, a szuparanacionális intézményekkel szemben az ún. „nemzetek Európája” koncepcióját hirdető tábornok, aki a Közösségeket a kormányközi együttműködés kizárólagossága irányába kívánta terelni, komoly válságot idézett elő 1965-ben, amikor az ún. „ürs székek” politikája révén fél éven keresztül bojkottálta a közösségi intézményekben való részvételt, miután a KAP finanszírozására tett reformjavaslatokkal nem értett egyet. A válságot végül csak a „luxemburgi kompromisszum” néven ismertté vált formulával sikerült feloldani. Ez utóbbi azt jelenti, hogyha egy tagállam alapvető nemzeti érdekeire hivatkozik egy adott kérdésben, akkor arról csak egyhangúan, azaz konszenzussal

lehet dönteni. Ez a De Gaulle által a tagállamok számára kiharcolt biztosíték azonban nagymértékben megnehezített, és lelassította a közösségi döntéshozatalt.

A hatvanas évek közepén megtörtént a három integrációs szervezet intézményeinek egyesítése. Az 1965-ben elfogadott Egyesülési Szerződéssel 1967 júliusára összevonták az ESZAK, az EGK és az Euratom addig párhuzamosan működő intézményeit. A három Közösség közös Bírósága és Közgyűlése mellett ezek után egy Bizottság és egy Tanács szolgálta mindhárom szervezetet. Az ESZAK Főhatósága beolvadt a Bizottságba. Ettől az időponttól használatos az Európai Közösségek elnevezés is. A három Közösség továbbra is megőrizte önálló nemzetközi jogalanyiságát, csak intézményeik váltak közössé. A három Közösség hatásköreinek tisztázása során sor került az ESZAK és az Euratom tevékenységi köreinek lehatárolására, míg az EGK a közös piac működését biztosító általános hatáskörű szervezetként működött. Az EGK-Szerződést azokon a közös piaccal összefüggő területeken kellett alkalmazni, amelyekre az ESZAK és az Euratom szerződései nem tértek ki.

4. Az útkeresés évei (1970-es évtized).

1969-ben De Gaulle lemondott Franciaországban, ezzel elhárult a legfőbb akadály a brit csatlakozás elől. (A Franciaország élén álló köztársasági elnök, Charles De Gaulle tábornok radikális fellépésével befolyásolta a Közösségek külső kapcsolatait. Mivel a britek belépésében az amerikai befolyás növekedésének veszélyét látta, vétójával elutasította az Egyesült Királyság felvételi kérelmét először 1961-ben majd 1967-ben is.)1970 júniusában meg is kezdődtek a csatlakozási tárgyalások az Egyesült Királysággal, valamint Dániával, Írországgal és Norvégiával. A tárgyalások 1972 januárjára zárultak le, és a ratifikációs folyamat után 1973. január 1-jén Dánia, Írország és UK az EK tagjai lettek. (Norvégia lakossága népszavazáson elutasította a csatlakozást.)

A bővülés következtében az EK világgazdasági súlya jelentősen megnövekedett (UK miatt főleg). Ez a folyamat az USA EK politikájának változását eredményezte. Korábban az USA erőteljesen támogatta Európa gazdasági újjáépítését, fejlesztését, így az integrációs folyamatot, addig az 1973-as bővülést követően az EK-t egyre inkább versenytársként kezelte.Az amerikaiak a közös kereskedelempolitikában megjelenő európai protekcionista törekvéseket, a szocialista országokkal kialakított kereskedelmi kapcsolatokat, valamint a fejlődő országokkal való kereskedelemben megfigyelhető európai térnyerést nem vették jó néven. A hetvenes évek végén a világkereskedelemben az ún. Triád, az USA, Japán és az EK versenye válik meghatározóvá.

A gazdasági potenciál növekedése ellenére a Kilencek Közösségének első évei mégsem a sikerek jegyében teltek. Az 1973-ban az arab-izraeli háború nyomán kitört olajválság, valamint a Bretton Woods-i pénzügyi rendszer 1971-ben megkezdődött szétesése erőteljesen hátráltatta az integrációban való továbblépést. A válság az olajárak emelkedésének és ezáltal az olaj kereskedelmen belüli súlyának növekedése elsősorban a Közösségen belüli kereskedelmet zavarta meg. Az elhúzódó válság következtében az egyes tagállamok olykor protekcionista intézkedésekhez folyamodtak, ami akadályozta a közös piac teljes megvalósítását.A britek taggá válása is nehezítette az előrehaladást, mivel a brit kormány hosszú éveken át küzdött a ktgvetésbe történő brit befizetések csökkentéséért. (A mezőgazdasági politika növekvő ktgigényei, valamint a UK agrárimportőri pozíciója miatt nettó befizetők voltak.)

Ugyanakkor a kölcsönös függés ebben az időszakban fokozódott. A tagállamok közötti kapcsolatok mikro- és makro szinten egyre intenzívebbé váltak. A hetvenes évek közepére kiépült és működésbe lépett a közös kereskedelempolitika, melynek következtében a tagállamok harmadik országokkal kapcsolatos gazdasági, kereskedelmi fellépése egységesebb lett. A legnagyobb eredményt az 1979-ben felállított Európai Monetáris Rendszer útnak indítása jelentette, amely megteremtette a Közösségen belüli pénzügyi stabilitás alapjait, és az első nagy lépés a gazdasági unió irányába.Az 1973-tól a második olajválság végéig (1982-83) tartó periódust mégis inkább az euroszkepticizmus, semmint az integráció mélyülése jellemezte.

Intézményi működés szempontjából a legfontosabb fejlemény az volt, hogy 1974-től rendszeressé váltak a tagállamok közötti állam- és kormányfői szintű egyeztetések. Az integráció döntéshozatala hatékonyságának erősítése megkövetelte, hogy a legfőbb állami vezetők is aktívan bekapcsolódjanak a tagállamok közötti kompromisszumok kialakításába,

ettől kezdve a legnagyobb horderejű kompromisszumok, stratégiai jellegű döntések, iránymutatások meghozatalának szintje az állam- és kormányfők ülése, az Európai Tanács lett. Nem önálló intézményként jött létre, a konkrét döntések meghozatala, a jogszabályok elfogadása továbbra is a miniszterek szintjén működött, de egyfajta csúcsszervként szerepe meghatározóvá vált az integráció szempontjából, mivel az európai integráció története a csúcstalálkozók története.

A nyolcvanas években az EK újabb bővülései adtak lendületet az integráció továbbfejlesztésének, Görögország (1962 óta társulási megállapodás) a katonai junta 1974-es bukását követő demokratikus és modernizációs folyamat következtében 1981-ben csatlakozhatott az EK-hoz, majd hosszabb átmeneti idő után Spanyolország és Portugália is (1986). A déli kibővülés következtében új problémák merültek fel, mint a gazdasági és társadalmi kohézió kérdése. A hetvenes évekre jellemző homogén szervezetből sokszínű, megnövekedett súlyú földrajzilag és politikailag is jelentősen kiterjedt, heterogén integrációs tömb lett.

Forrás: Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról (2011). HVG –Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest. p.: 33-35

5. Az integráció megtorpanása, az első átfogó reformidőszak (1980-as évtized)

A nyolcvanas években az EK újabb bővülései adtak impulzusokat az integráció továbbfejlesztésének. Görögország, amely már 1962-ben társulási megállapodást kötött az EGK-val, a katonai junta 1974-es bukását követő demokratizálási és modernizációs folyamat következtében 1981-ben csatlakozhatott. Az ortodox vallású, balkáni és kelet-mediterrán kultúrához kötődő új taggal egy másik Európa lépett be az eddig az északi protestáns és katolikus dominanciájú Közössségbe. A görög gazdaság számára az átmeneti idő túl rövid volt az EK versenyére való felkészülésre. A nagy kereskedelmi deficit mellé a görög szocialista kormányok erősen negatív, helyenként nyíltan EK-ellenes attitűdje járult, komoly zavarokat keltve az EK intézmények működésében. Hosszabb átmeneti időt szabtak a szintén katonai diktatúrák alól szabadult Portugália és Spanyolország számára, 1986-ban lehettek tagok. Velük kevesebb volt a gond, de a három déli ország taggá válása azonnal megnövelte a Szociális és Regionális Alap iránti támogatási igényeket, valamint a CAP kiadásait is.A déli kibővülés tehát új problémákat vetett fel, fontosabb lett a társadalmi és a gazdasági kohézió kérdése. A hetvenes évekre jellemző homogén szervezetből sokszínű, megnövekedett súlyú földrajzilag és politikailag is jelentősen kiterjedt, heterogén integrációs tömb lett.Az integráció lelassult folyamata a 80-as évek közepétől gyorsult fel ismét. A kibővülést újra a belső elmélyülés lépései követték. 1981-ben a német és az olasz külügyminiszter terjesztett elő egy tervezetet, amelyben a politikai együttműködés továbbfejlesztését javasolták, s növelni kívánták az EP és az EiT szerepét. 1984-ben a Fontainebleau-i csúcson feladatul szabták az európai együttműködés javaslatát.

Az olajválságok és recessziók következtében a Közösségen belül a nemzeti piacok védelme érdekében a korábbiak sokszorosára emelkedtek az ún. „nem vámjellegű korlátozások”, amelyek lehetetlenné tették a Római Szerződésben lefektetett közös piac teljes megvalósítását és veszélyeztették az addig elért eredményeket is. A korlátok lebontása alapvető feladat volt. A különböző nemzeti jellegű adminisztratív rendelkezések felszámolása ugyanakkor egyhangú szavazási rendszer fenntartása mellett lehetetlen lett volna. Szükség volt a közösségi döntéshozatal bizonyos mértékű átalakítására, ami azonban csak a RSZ módosításán keresztül volt véghezvihető.

Külpolitikai okok: a piacok rugalmasabbá tétele, a valódi közös piac kialakítása a nyolcvanas évek derekára égető szükséggé vált az EK számára, mivel technikai és strukturális hátrányba került az USA-hoz és Japánhoz képest. Ezt ismerte fel 1985-ben Jacques Delors, az Európai Bizottság frissen kinevezett elnöke, aki szerint a gazdasági fejlődés technológia-intenzív korszakában a fejlődés egyik feltétele a nagy és korlátozásoktól mentes belső piac. Ennek alapján készített el 1985-ben az EB – Lord Cockfield, az EB belső piacért felelős tagjának vezetésével – egy Fehér Könyvet, amely az egységes piac 1992-re megvalósítandó tervét tartalmazta.

Az egységes belső piac létrejöttét akadályozó: fizikai (határformalitások, határellenőrzés pénzügyi (ktgvetési, adózási szabályok) technikai (tagállami jogszabályok, szabványok, más nemzeti, műszaki

előírások különbségeiből fakadókorlátok felszámolását célozta.

Ezek megvalósításához azonban szükség volt a tagállamok egyetértésére – mintegy 300 konkrét jogalkotási feladathoz – amihez bizonyos kérdésekben az egyhangúság mellőzésére volt szükség, vagyis a többségi döntéshozatal elfogadására. Ehhez kellett a politikai akarat, a szuverenitás további korlátozásra érdekében.Így született meg a RSZ-t módosító Egységes Európai Okmány, amelyet 1986. február 18-án Luxemburgban írtak alá, és 1987. január 1-jén lépett hatályba.

Az egységes piaci program következtében óriási mértékben megnőtt a közösségi joganyag, ami ezt követően az integrációhoz való csatlakozást is nehezebbé tette. A jogalkotási program célja a négy alapszabadság (áruk, szolgáltatások, tőke és a személyek) szabad mozgását akadályozó nemzeti korlátok (ld. feljebb) megszüntetése volt. A különböző protekcionista jellegű nemzeti előírások, szabványok felszámolását, a tőkemozgások korlátozásának megszüntetését, a közbeszerzési szabályok harmonizálását és számos szolgáltatási ágazat liberalizálását biztosította.Komoly intézményi változásokat is hozott. Kiterjesztette a Közgyűlésből 1962-ben Európai Parlamentté átnevezett és 1979 óta közvetlenül választott képviselőtestület befolyását, szélesítette az EB hatáskörét, a tanácsi szavazási rendszert is megváltoztatta, megnövelve az egyhangúságra épülő döntéshozatal mellett addig csekély szerepet betöltő minősített többségi szavazás jelentőségét. A belső piac létrehozását célzó intézkedések esetében – az adózással, a személyek szabad mozgásával, valamint a munkavállalók jogaival és érdekeivel kapcsolatos intézkedések kivételével – többé nem volt szükség egyhangú döntéshozatalra. az Okmány létrehozta az együttműködési eljárást, amely megerősítette az Európai Parlament intézményi párbeszédben játszott szerepét, mivel a jogszabályjavaslatokat illetően lehetőséget adott a második olvasatra. Az eljárás alkalmazási köre ugyanakkor továbbra is azokra az esetekre korlátozódott, amelyekben a Tanács minősített többséggel határozott, a környezeti ügyek kivételével.

Az EEO hatályba lépésétől az EK egyik elsődleges jogforrása. Az „egységes” jelző arra utal, hogy az EK és az 1969 óta folyó európai politikai együttműködés kereteit egyaránt szabályozza.Az EEO az új közösségi hatáskörök létrehozásával és az intézményi reformokkal reális alapot szolgáltatott az európai integráció továbbfejlesztéséhez a gazdasági és a politikai unió irányába. Az EEO elfogadásakor elhatározták, hogy a tagállamok kormányközi konferencia keretében vizsgálják meg a gazdasági és a politikai unióra való áttérés lehetőségét, amelyeket később az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződésben vitattak meg.

Források:Gazdag Ferenc: Európai integrációs intézmények (2002) Osiris Kiadó. p.: 68-70http://www.euvonal.hu/index.php?op=tenyek_kisszotar&abc_id=6http://europa.eu/legislation_summaries/institutional_affairs/treaties/treaties_singleact_hu.htmHorváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról (2011). HVG –Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest. p.: 35-37

6. Az alkotmányozás kudarca, a bővítések sikere, és a politikai unió kérdése (2000-2012)

Alkotmányszerződés:

Hivatalos címén „Szerződés európai alkotmány létrehozásáról” Az Európai Konventben folytatott másfél éves tárgyalássorozat.

2000. december: döntenek egy Alkotmányozó Konvent – (Konvent Európa jövőjéről)

összehívásáról

elnöke Valéry Giscard d’Estaing, 105 teljes jogú tag, tagjelöltek megfigyelőként

(elnök, 2 alelnök, 15 tagállam és 13 tagjelölt 1-1 képviselője, a 28 ország nemzeti

parlamentjeiből tagállamonként 2-2 képviselő, 16 EP-képviselő, EB 2 tagja)

2002. március összeül az Európai Konvent

2003. június bemutatják az alkotmány szövegtervezetét

2003. október-2004. június kormányközi konferencia fogadja el

2004. október, Róma: a részes államok (új tagok is) aláírják az alkotmányt

Az Európai Unió Alkotmánya, amelyet a 25 EU-tagállam vezetői 2004. július 18-án fogadtak el, s aláírására 2004. október 29-én Rómában került sor négy részből állt. Az első az alapvetéseket tisztázta: mi az Európai Unió, mik a céljai, milyen alapértékek mentén, pontosan hogyan cselekszik, valamint milyen szférákban, területeken és milyen intézményeken keresztül gyakorolja a ráruházott hatalmat. A második rész az úgynevezett Alapjogi Charta volt: a Karta felsorolja az európai polgárok alapvető jogait (például az élethez és szabadsághoz való jogot), de szentesít egy sor politikai és szociális jogot is (mint például a sztrájkhoz vagy az egészségügyi ellátáshoz való jog). A harmadik fejezet foglalkozott az Európai Unió pontos működésével, részletesen leírta feladatait és az egyes szakpolitikák szabályozását, területről területre. Itt szerepeltek a különböző pénzügyi rendelkezések is. A negyedik fejezet az általános és záró rendelkezéseket tartalmazta, felfüggesztette a korábbi uniós szerződéseket, valamint leírta a ratifikációt és a későbbi módosítások szabályait.

2005. A francia, majd a holland népszavazás elutasítja az új uniós alkotmányt

2007. március Berlin elfogadnak egy nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy

újraindítják a folyamatot

2007. június 21-22-ei EU-csúcson a tagállamok végül úgy döntöttek, hogy

lemondanak az Alkotmányszerződés hatályba léptetéséről, helyette egy ún.

reformszerződéssel helyezik új alapra a kibővült EU működését – LSZ.

2008. december a Lisszaboni Szerződés aláírása, ennek része az Alapjogi Charta +

nagy mértékben átvette és az addig hatályos Szerződésekbe beépítette az

Alkotmányszerződésben foglalt rendelkezéseket és reformokat.

Az LSZ az Európai Unió hatékonyabb, átláthatóbb, demokratikusabb működését teszi lehetővé. Kellően rugalmas keretet nyújt a további fejlődéséhez és növekedéséhez, egyúttal az új szerződés az Unió hatékonyabb külső fellépését is szolgálja.

A kudarc okai:

ratifikációval párhuzamosan új tagok, tagjelöltek – az uniós országokban gyanakvás velük szemben, túl sok minden történt egyszerre (mélyülés is, új pénz) + kelet-európai munkaerővel szembeni gyanakvás

alkotmányozás: felülfről irányított, az állampolgárok nem érezték magukénak, hiányzott a demokratikus legitimáció

nem volt közvélemény, vita róla Alkotmány része lett volna: hivatalos zászló, himnusz, útlevélben uniós logó stb.

sokaknak elfogadhatatlan terméketlen viták pl. szerepeljen-e benne utalás a kultúra alapjára (keresztény-zsidó),

világnézeti alap – megoszt megakasztja az integrációs folyamatokat (Lisszaboni Szerződés lényegesen kevesebb)

Források:http://www.euvonal.hu/index.php?op=tenyek_kisszotar&abc_id=1Hajdú Nóra + Gacs Kati