1
1989. augusztus 10., csütörtök Fegyverforgatás és polgári szolgálat (Folytatás az 1. oldalról.) tanulmányaik befejezése után töltik le katonai szol- gálatukat, s ennek során tisztek. A hivatásos katonai ezzel kapcsolatban emlékez- pályát választó 800 diplomás tetett arra, hogy a Minisz- fiatal az idén már az újjá- tertanács július 17-i ülésén szerkesztett szöveg szerint a felszabaduló objektumok tesz fogadalmat a haza vé- értékesítése mellett döntött, többségük tartalékos pa- delmére, az alkotmány, a Ennek megfelelően a gödöl- rancsnók 'képzésben része 6ül. A jogszabálynak meg- sa j n ak megtartására, felelő szolgálati rendre azonban csak 'lépcsőzetesen szolgálati szabályzat előírá- lői Grassalkovich-kastély és az esztergomi bazilika mel- letti épületegyüttes kivételé- vel valamennyi ingatlanra Várhatóan az idén is az uuvnwuiii ... . , e r vti vaiaiiivauivi imitaiiwama tudnak áttérni az érintett augusztusi unnepsegek feny- pályázatot ír , ki szept ember- tárcák, ezért 1992-ig csökke- nő arányban ugyan, de to- vábbra is behívnak előfel- vé telis egyetemistákat. A Honvédelmi Minisztéri- um vezeló beosztású mun- katársai beszámoltak az au- gusztus 20-i ünnepségekkel kapcsolatos előkészületekről is. A hagyományoknak meg- felelően, immár 21. alkalom- mal a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren tesznek fogadalmat a frissen végzett pontja lesz a most 25 alka- ^ az Állami Fejlesztési In- lommal megrendezendő tű- zijáték, amely 21 órakor kezdődik, s csaknem 30 per- tézet. Az elképzelések sze- rint a pályázatokon a helyi . , ... ... tanácsok, illetve a magán- cen at szórakoztatja a fova- személyek egyen]ő esélyek- re® akossagat es az ünnep- kd jndulhatnak T omösváry ségekre Budapestre látogató alezredes , külön hangsú lyoz- vendegeket. ^ hogy a ^ ^ az utolsó Szóba került a tájékozta- fillérig az államkasszát gya- tón a részleges szovjet csa- rapítja, a Honvédelmi' Mi- patkávonásdk nyomán meg- misztérium abból nem része- üresedő laktanyák hasznos!- sedik. A Magyar INéphadse- tásának kérdése is. Tömös- reget mindössze az épületek váry Zsigmond alezredes, őrzésvédelmével bízták meg sajtóosztályvezető-helyettes a pályázat lebonyolításáig. Kitelepítés Több mint háromezer em- bert, tizenkét kistelepülés lakosait kell a közeljövőben a brjanszki területről ki- telepíteni, mert a mérések szerint ezen a területen a radioaktív fertőzöttség szint- je az egészségre ártal- mas. A térség a csernobili atomerőműben 1986-ban be- következett baleset miatti radioaktív szennyeződés kö- vetkeztében mezőgazdasági termelésre, állattartásra, normális életvitelre alkal- matlanná vált. Ezen a te- rületen a lakosság körében az elmúlt három évben há- romszorosára nőtt a szív- és érrendszeri megbetegedések száma, több a légúti beteg, elszaporodtak a daganatos megbetegedések is. Az érintett terület Csernobiltói mintegy 400 km-re van. Területi iroda Szegeden A Magyar Demokrata Fó- rum amely jelenleg 17 ezer 350 tagot számlál október 20—22. között tart- ja országos gyűlését, ekkor dönt a módosított alapsza- bályról, a szervezet tóvábbi terveiről, s nyilvánosságra hozza választási program- ját. Egyebek között erről tá- jékoztatták az MDF vezetői az újságírókat szerdán, Bu- dapesten, az MDF központ- jában. A hazai és a nemzet- közi sajtó képviselőinek be- mutatták az időközi válasz- tásokon győztes MDF-jelöl- téket. Kiss Gy. Csaba, az orszá- gos elnökség tagja, az MDF sajtószóvivője hangoztatta: az MDF mérsékelt derűlá- tással nyugtázza választási sikerét, amely sok tanulság- gal szolgált. Véleménye sze- rint a sikerben közrejátszott az is, hogy néhány sza- vazó azért választotta őket, mert nem kívánt az MSZMP- ro voksolni. Lezsák Sándor, az orszá- gos elnökség tagja a párt- szervezés helyzetét ismertet- te. Elmondta: az MDF-nek 230 településen van szerve- zete, Budapest kerületeiben 252 helyi csoport működik. E szervezetek munkáját az MDF központja irányítja. Országszerte 5 területi iro- dát kívánnak felállítani, ezek Pécsett, Miskolcon, Győrött, Szegeden, illetve Budapesten szervezik majd a munkát. Az október 20-án kezdődő országos gyűlést szeptember 9-én megelőzi az MDF szer- vezeti vezetőinek országos tanácskozása. Csurka István, az orszá- gos elnökség tagja a válasz- tásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a legfon- tosabb az MDF erejének felmérése volt. Kétségkívül érzékelhető volt egyfajta passzivitás, ám ez a nyári szabadságolásokkal is ma- gyarázható. A politika irán- ti passzivitás szerinte ter- mészetes emberi jelenség, rendezett, normális társada- lomban ez fel sem tűnik. Titkos letartóztatás'! lista fa Peking (Üj-Kína, UPI) Kínában szerdán kizártak a pártból két neves értel- miségit, akik annak ide- jén maguk is részt vettek a demokrácia kiterjesztését követelő pekingi diákmeg- mozdulásokban. A Kínai Társadalomtudo- mazotti munkától is eltil- totta őket. A két vádlott kö- zül Jen Csie-csi korábban az akadémia politikatudo- mányi intézetét vezette, s az azóta leváltott pártfő- titkár, Csaó Ce-jang tanács- adójának számított, míg Pao Cum-hsziang történész- ként dolgozott. (Mindkettő- mányi Akadémia és az in- jük neve szerepelt egy ér tézmény pártellenőrzési bi- telmiségieket tartalmazó zottsága „burzsoá liberaliz- titkos letartóztatási listán, mussal", a pekingi „ellen- ám Jen Csie-csinek a pe- forradalmi lázadás" támo- kingi események vérbefojtá- gatásával és egy illegális sa után sikerült elmenekül- szervezet létrehozásával vá- nie az országból, Pao pedig dolta a két tudóst, s ezért a állítólag még most is buj- kizárás mellett a közalkal- kál valahol.) Senki sem óhajtolt távozni... fa Bonn (MTI) lin jelenleg nem akarja az Bonn és Berlin között kü- 'állandó képviselet elhagyá- lönböző szinteken politikai puhatolózás - folyik, hogy tisztázzák annak a 131 NDK- állampolgárnak a helyzetét, aki a másik német államba való kijutás reményében az NSZK állandó berlini kép- viseletén keresett menedé- ket. Megoldás azonban még nem körvonalazódik. Ezt Rudolf Seiters szövetségi miniszter, a kancellári hiva- tal vezetője jelentette be szerdai sajtóértekezletén. sára hajlandó személyeknek bizalmas formában kilátás- ba helyezni a későbbi ki- utazás lehetőségét. Seiters sajtóértekezletén felhívta az NDK lakosságát: lássa be, hogy az állandó képviseletre, vagy az NSZK budapesti vagy prágai nagy- követségére való menekülés- sel — szavai szerint — vég- ső soron több problémát okoz, mint amennyit meg- A / f 0lyamán senki old. Budapesten nyugatné- sem óhajtott távozni, noha m . c ri f L M c 7K az NDK hatóságai büntet- lenséget ígértek. A korábbi- aktól eltérően azonban Ber- A DELMAGYARORSZÁGI ÉPÍTŐ VÁLLALAT pályázatot hirdet szerződéskötési csoportvezetői munkakör betöltésére A megbízás meghatározott Időre szól, alkalmasság esetén meghosszabbítható. A munkakör azonnal betölthető. Bérezés a 2/1987. (X. 25.) ME számú rendelet szerint, megálla- podás alapján történik. A munkakör betöltésének alapvető feltételei: jogtudományi egyetemi végzettség, az építőipari ágazat területén szerzett gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, maximum 45 éves életkor. Emellett szakirányú felsőfokú műszaki végzettség megléte előnynek számít. Feladat: a vállalat építőipari vállalkozásaival kapcsolatos szer- ződések bonyolításának komplex irányítása. A beküldött pályázat tartalmazza a pályázó részletes önéletraj- zát, eddigi szakmai tevékenységének ismertetését, jelenlegi munkahelyének megnevezését, beosztását ós jövedelmét. Mellékelni kell a szakmai képesítést igazoló okiratok és az esetleges nyelvvizsgát igazoló bizonyítvány másolatát. A pályázatot 1989. augusztus 20-áig lehet írásban benyújtani a vállalat személyzeti vezetőjéhez. Cim: Szeged, Bocskai u. 10-14.6721 A pályázatokat 30 napon belül bírálóbizottság értékeli. A döntésről a pályázók írásban kapnak értesítést. A pályázato- kat bizalmasan kezelik. met adatok szerint az NSZK nagykövetségén 160-170 sze- mély tartózkodik, a prágai nyugatnémet nagykövetsé- gen a menekült NDK-állam- polgárok száma szerdán ál- lítólag 20-ról 30-ra emelke- dett, és úgy hírlik, hogy né- melyek már a belgrádi kép- viseletre is bejutottak. Merénylet Pokolgépes merényletet követtek el szerdán a dél-li- banoni „biztonsági zónában" lévő Mardzsajúnnál egy iz- raeli katonai konvoj ellen. Libanoni biztonsági forrá- sok szerint egy robbanószer- rel megrakott gépkocsi rob- bant fel az izraeli járművek közelében, öt izraeli katona megsebesült, három súlyos állapotban Ikerült kórházba. Az „öngyilkos gépkocsi" ve- zetője életét veszítette. Követelések fa Belgrád (MTI) A szerdai jugoszláv-lapok a belügyekbe való beavat- kozásként értékelték és. "el- utasították az amerikai sze- nátus újabb határozatát, amely követelte, hogy a belgrádi kormány biztosítsa állampolgárai számára az alapvető emberi és szabad- ságjogokat, továbbá része- sítse feltétel nélkül közke- gyelemben az összes politi- kai foglyot, vonja vissza a Dobroszlav Paraga polgár- jogi harcos elleni vádjait, s indítson vizsgálatot Erneszt Brajder horvátországi zsidó egyetemista rejtélyes halála körülményeinek kivizsgálá- sára. Madridi légiposta Spanyol év?(2,) Amerika felfedezésének fel. ősszel kezdődik meg ünnepsége és a sevillai vi- lágkiállítás szorosan össze- kapcsolódnak. A világkiállí- tás filozófiája is ebből az egybekapcsolódásból fogant. Ahogyan Sevilla a XVI— ugyancsak a 2 ezer 200 La- kásból álló olimpiaj falu építése; tágítják a repülőte- ret, s megépül a Barcelonát az országos autósztrádákkal összekötő körgyűrű is. A XVIII. században híd volt központi stadionhoz a vá- Európa és Amerika között, losból metróval lehet majd ma és a XXI. században eljutná. Ma még gondot je- Sevillának és Andalúziának lent a hotelellátás; a jelen- ilyen híd szerepet kell be- té® szerint a repülőtér épí- töltenie Európa/Spanyolor- tése is késésben van, ezért szág, valamint Afrika, Ame- a munkák torlódására lehet rika és Ázsia között. Külö- számítani. Mindenesetre, gi- nösen az andalúz junta gantikus beruházásokról van (= kormány) ad erős hang- szó, amelyek összköltsége súlyt e filozófiának, mert a viszonylag elmaradott ag- rárzóna, Andalúzia fejlődé- sét várja ettől az új sze- reptől. Sevilla városa is „építési területnek" tűnik. Történel- mi városrészét felújítják, a Guadalquivir-folyó egy ha- talmas, de elhanyagoltan meghaladja az egybillió pe- zetát (egy forint = 2 peze- ta) Am Katalónia erős ipar- ral, banktőkével rendelke- zik, és kabalán nemzeti ügy- nek tekintik az olimpiát. És hát olyan nagy képviselői- támogatói is vannak, mint Jüan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bi- zottság katalán elnöke, aki üres szjgetere tervezték meg egyébként ezen túl , iföánós . a kiállítás zónáját, s uj va- w > a leg nagyobb spanyol ro* metró építéséről álmod- ^ a J^fi caixa etóö- nak. A tervek elkeszultek, a k e i s munkák folynak, a sevillai egyetem tanszékeinek szak- Persze, e hatalmas vállal - értő és igen aktfv résízvéte- kozások mögött Spanyolor- lével: a világkiállítás kine- t>zág különböző történelimi vezett felelőseinek része régiói közötti versengés és rivalizálás is megtalálható, ami persze egyáltalán nem árt az ügynek. Spanyolországban a dol- gok gyorsan változnak, az ország készül a világ előtti, 1992-es bemutatkozásra. Nagy elhivatottsággal, nem- , .... . , ., zeti ügyként jelennek meg Barcelona együtt jelenik ezek a vüágrendezvények, s meg a világ előtt 1992-ben mög öttük az ország politikai Erre ugyanis volt már pél- iráTlyzatok {ellet t álló, el- egyetemi tanszékvezető. Olimpia katalán földön Barcelanáhan jelnek tartják, hogy Sevilla és da, 1929-ben, amikor a két város együtt reniezte az ak- kori világkiállítást. A helyzet ma persze más. Vannak, akik úgy vélik,. i rány2atQk fe]ett áüó, ej hogy a központi kormanyzat szánt akarata, hogy az el- múlt századok több sikerte- len kísérlete után, Spanyol- ország végre valóban fel- mintha több figyelmet for- dítana Sevillára, mint a „re- nitens" katalán fővárosra. Mindenesetre Barcelona és a katalán kormány, persze, nagy központi támogatást is élvez a kétségtelenül ha- talmas vállalkozás megva- Utóirat lósításáhan, s az olimpia ürügy Katalónia modernizá lásában is. hoz. És Madrid, persze, ab- ban is reménykedik, hogy legalább egy évre — 1992- ben — a „világ fővárosává" válik. Július végén jelentek meg az első összefoglalók az olimpiai előkészületekről. EEzerint a központi stadion felújítása elkészült, ősszel, a király jelenlétében szentelik Ellenforradalmárok „álhirei" fa Havanna (MTI) Álhírek terjesztésének vádjával Kubában bíróság elé állítanak három személyt jelentette szerda reggel az AIN hivatalos kubai hírügynökség. A híradásból kitűnik, hogy Elizardo Sanchezról, Ivan Nunezról és Hubert Jerez Marinóról van szó. Elizardo Sanchez az emberi jogok ku- bai bizottságának vezetője, és két letartóztatott társa is a bizottság tagja, őrizetbe vételükről korábban már be- számoltunk. Az AIN elleníornadalmárokként bélyegzi meg a letar- tóztatottakat, és hangoztatja, hogy amerikai újságíróknak adott nyilatkozataikkal rágalomhadjáratot indítottak a kubai igazságszolgáltatás lejáratására. Elizardo Sanchez egy amerikai tv riporterének annak idején azt mondta, hogy a kubai bíróság a kábítószer-kereskedelemmel vá- dolt főtisztek halálra ítélésével „gyilkosságot" követett el, és Arnaldo Ochoa, a per fővádlottja, a kubai forralaJom egykori hőse vallomását kábítószerek hatása alatt tette. Amennyiben a vádpontok beigazolódnak, a letartóz- tatottakat négyévi szabadságvesztésre ítélhetik. MAGYAR—CHILEI DIPLOMÁCIA A Chilei Kommunista Párt jogosnak, reményt éb- resztőnek és messzemenően építőnek tartja Magyaror- szágnak és néhány más szo- cialista országnak arra irá- nyuló törekvését, hogy hely- reállítsa diplomáciai kap- csolatait Chilével — mondta a párt egyik szóvivője ked- den az MTI tudósítójának A magyar külügyminiszté- rium első lépésként a kon- zuli viszonyt állította hely- re Chilével (az új konzul rö- videsen elfoglalja santiagói állomáshelyét), és szó van a teljes diplomáciai viszony helyreállításáról is. Rádiótelex ARIANE-4 A Francia Guayana-i Koü- rouból szerdán hajnalban felbocsátották a nyugat-eu- rópai Ariane-4 jelzésű ra- kétát. Az első rajt nem sike- rült, mert a visszaszámlálás utolsó pillanatában műszaki hibát vettek észre, de negy- ven perc múlva, a második indításnál már nem merült fel probléma. KORMÁNYLISTA Kaifu Tosiki szerdán meg- választott japán miniszter- elnök a nap folyamán beje- lentette kormánya összetéte- lét. A külügyminiszter a po- litikai életben eddig kevéssé ismert Nakajama Taro 64 éves orvos, a pénzügymi- niszter Hasimoto Rjutaro, a Liberális Demokrata Párt volt főtitkára lett. A Nem- zetvédelmi Hivatal állammi- niszteri rangban levő új ve- zérigazgatója Macumoto Ju- ro, a külkereskedelmi és ipa- ri tárcát Macunaga Hikaru kapta. A KISKOALfCIÓ SORSA Kormányzati válsághoz ve- zetne, ha megvalósulna a Szolidaritás legutóbbi koalí- A rend kedvóért tájékoz- tatni kell a szegedi olvasót, hogy a Délmagyarország a sevillai világkiállítás nagy szenzációjáról, a bioklima- tikus rendszerekről a vilá- gon először adott tájékozta- tást (ha jól emlékszem, május táján, Pálfy Katalin interjújában, akj egy Sze- geden járt sevillai profesz- szonal beszélgetett). Itt az El Pais csak július 30-án, kétoldalas cikkben számolt be e tudományos technikai szenzációról. Eszerint a 215 hektárnyi területen, ame- lyet öt, 80 méter széles su- gárút, két, kilométernél hosszabb sétány tagol, ahol tavakat, szökőkutakat építe- nek, és különböző látvá- nyosságok tereit, az augusz- tusi 45 fokos meleg (ár- nyékban!) ellen a bioklima- tikus rendszerek kialakítá- sával védekeznek. Ez az El Pais július 30-i, vasárnapi számának szenzációja ám a szegedi olvasó számára már ..közhelv", legfeljebb az adatok ellenőrzése miatt érdekes hír. Anderle Adám ciós javaslata állapítot- ták meg a Lengyel Egye- sült Munkáspárt KB politi- kai bizottságának keddi ülé- sén. Mint ismeretes, Lech Walesa, a Szolidaritás elnö- ke a hét elején azt javasol- ta, hogy a LEMP bevonása nélkül alakítson kiskoalíci- ót a Demokrata Párt, az Egyesült Parasztpárt és a Szolidaritás. A demokraták nem zárkóztak el egy ilyen hármas kabinet megalakítá- sának a lehetőségétől. A LEMP szerint a Szoli- daritás jelenlegi politikájá- val aláássa a kerekasztal ed- digi eredményeit, és tuda- tosan megnehezíti Czeslaw Kiszczak kormányfő dolgát.

1989. augusztu 10.s csütörtö, k Fegyverforgatás és polgár ...digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01989/00187/dm... · 1989. augusztu 10.s csütörtö, k Fegyverforgatás és

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 1989. augusztu 10.s csütörtö, k Fegyverforgatás és polgár ...digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01989/00187/dm... · 1989. augusztu 10.s csütörtö, k Fegyverforgatás és

1989. augusztus 10., csütörtök

Fegyverforgatás és polgári szolgálat (Folytatás az 1. oldalról.)

tanulmányaik befejezése után töltik le katonai szol-gálatukat, s ennek során

tisztek. A hivatásos katonai ezzel kapcsolatban emlékez-pályát választó 800 diplomás tetett arra, hogy a Minisz-fiatal az idén már az új já- tertanács július 17-i ülésén szerkesztett szöveg szerint a felszabaduló objektumok tesz fogadalmat a haza vé- értékesítése mellett döntött,

többségük tartalékos pa- delmére, az alkotmány, a Ennek megfelelően a gödöl-rancsnók 'képzésben része 6ül. A jogszabálynak meg- s a j n a k megtartására, felelő szolgálati rendre azonban csak 'lépcsőzetesen

szolgálati szabályzat előírá- lői Grassalkovich-kastély és az esztergomi bazilika mel-letti épületegyüttes kivételé-vel valamennyi ingatlanra Várhatóan az idén is az

u u v n w u i i i . . . . , e r v t i v a i a i i i v a u i v i i m i t a i i w a m a tudnak áttérni az érintett augusztusi unnepsegek feny- p á l y á z a t o t í r ,ki s z e p t e m b e r -tárcák, ezért 1992-ig csökke-nő arányban ugyan, de to-vábbra is behívnak előfel-vé telis egyetemistákat.

A Honvédelmi Minisztéri-um vezeló beosztású mun-katársai beszámoltak az au-gusztus 20-i ünnepségekkel kapcsolatos előkészületekről is. A hagyományoknak meg-felelően, immár 21. alkalom-mal a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren tesznek fogadalmat a frissen végzett

pontja lesz a most 25 a lka- ^ az Állami Fejlesztési In-lommal megrendezendő tű -zijáték, amely 21 órakor kezdődik, s csaknem 30 per-

tézet. Az elképzelések sze-rint a pályázatokon a helyi

. , . . . . . . tanácsok, illetve a magán-cen at szórakoztatja a fova- s z e m é l y e k e g y e n ] ő esélyek-re® akossagat es az ünnep- k d j n d u l h a t n a k Tomösváry ségekre Budapestre látogató a l e z r e d e s , k ü l ö n h a n g s ú l y o z -vendegeket. ^ h o g y a ^ ^ a z u t o l s ó

Szóba került a tájékozta- fillérig az államkasszát gya-tón a részleges szovjet csa- rapí t ja , a Honvédelmi' Mi-patkávonásdk nyomán meg- misztérium abból nem része-üresedő laktanyák hasznos!- sedik. A Magyar INéphadse-tásának kérdése is. Tömös- reget mindössze az épületek váry Zsigmond alezredes, őrzésvédelmével bízták meg

sajtóosztályvezető-helyettes a pályázat lebonyolításáig.

Kitelepítés Több mint háromezer em-

bert, tizenkét kistelepülés lakosait kell a közeljövőben a brjanszki területről ki-telepíteni, mert a mérések szerint ezen a területen a radioaktív fertőzöttség szint-je az egészségre ártal-mas. A térség a csernobili atomerőműben 1986-ban be-következett baleset miatti radioaktív szennyeződés kö-vetkeztében mezőgazdasági termelésre, állattartásra, normális életvitelre alkal-matlanná vált. Ezen a te-rületen a lakosság körében az elmúlt három évben há-romszorosára nőtt a szív- és érrendszeri megbetegedések száma, több a légúti beteg, elszaporodtak a daganatos megbetegedések is. Az érintett terület Csernobiltói mintegy 400 km-re van.

Területi iroda Szegeden A Magyar Demokrata Fó-

rum — amely jelenleg 17 ezer 350 tagot számlál — október 20—22. között tart-ja országos gyűlését, ekkor dönt a módosított alapsza-bályról, a szervezet tóvábbi terveiről, s nyilvánosságra hozza választási program-ját. Egyebek között erről tá-jékoztatták az MDF vezetői az újságírókat szerdán, Bu-dapesten, az MDF központ-jában. A hazai és a nemzet-közi sajtó képviselőinek be-mutatták az időközi válasz-tásokon győztes MDF-jelöl-téket.

Kiss Gy. Csaba, az orszá-gos elnökség tagja, az MDF sajtószóvivője hangoztatta: az MDF mérsékelt derűlá-tással nyugtázza választási sikerét, amely sok tanulság-gal szolgált. Véleménye sze-rint a sikerben közrejátszott az is, hogy jó néhány sza-vazó azért választotta őket, mert nem kívánt az MSZMP-ro voksolni.

Lezsák Sándor, az orszá-gos elnökség tagja a párt-szervezés helyzetét ismertet-te. Elmondta: az MDF-nek 230 településen van szerve-zete, Budapest kerületeiben 252 helyi csoport működik. E szervezetek munkájá t az MDF központja irányítja. Országszerte 5 területi iro-dát kívánnak felállítani, ezek Pécsett, Miskolcon, Győrött, Szegeden, illetve Budapesten szervezik majd a munkát.

Az október 20-án kezdődő országos gyűlést szeptember 9-én megelőzi az MDF szer-vezeti vezetőinek országos tanácskozása.

Csurka István, az orszá-gos elnökség tagja a válasz-tásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a legfon-tosabb az MDF erejének felmérése volt. Kétségkívül érzékelhető volt egyfajta passzivitás, ám ez a nyári szabadságolásokkal is ma-gyarázható. A politika irán-ti passzivitás szerinte ter-mészetes emberi jelenség, rendezett, normális társada-lomban ez fel sem tűnik.

Titkos letartóztatás'! lista fa Peking (Üj-Kína, UPI) Kínában szerdán kizártak

a pártból két neves értel-miségit, akik annak ide-jén maguk is részt vettek a demokrácia kiterjesztését követelő pekingi diákmeg-mozdulásokban.

A Kínai Társadalomtudo-

mazotti munkától is eltil-t o t t a őket. A két vádlott kö-zül Jen Csie-csi korábban az akadémia politikatudo-mányi intézetét vezette, s az azóta leváltott pártfő-titkár, Csaó Ce-jang tanács-adójának számított, míg Pao Cum-hsziang történész-ként dolgozott. (Mindkettő-

mányi Akadémia és az in- jük neve szerepelt egy é r tézmény pártellenőrzési bi- telmiségieket tartalmazó zottsága „burzsoá liberaliz- titkos letartóztatási listán, mussal", a pekingi „ellen- ám Jen Csie-csinek a pe-forradalmi lázadás" támo- kingi események vérbefojtá-gatásával és egy illegális sa után sikerült elmenekül-szervezet létrehozásával vá- nie az országból, Pao pedig dolta a két tudóst, s ezért a állítólag még most is bu j -kizárás mellett a közalkal- kál valahol.)

Senki sem óhajtolt t á v o z n i . . . fa Bonn (MTI) lin jelenleg nem akar ja az Bonn és Berlin között kü- 'á l landó képviselet elhagyá-

lönböző szinteken politikai puhatolózás - folyik, hogy tisztázzák annak a 131 NDK-állampolgárnak a helyzetét, aki a másik német államba való kijutás reményében az NSZK állandó berlini kép-viseletén keresett menedé-ket. Megoldás azonban még nem körvonalazódik. Ezt Rudolf Seiters szövetségi miniszter, a kancellári hiva-tal vezetője jelentette be szerdai sajtóértekezletén.

sára hajlandó személyeknek bizalmas formában kilátás-ba helyezni a későbbi ki-utazás lehetőségét.

Seiters sajtóértekezletén felhívta az NDK lakosságát: lássa be, hogy az állandó képviseletre, vagy az NSZK budapesti vagy prágai nagy-követségére való menekülés-sel — szavai szerint — vég-ső soron több problémát okoz, mint amennyit meg-

A / f0 l y a m á n s e n k i old. Budapesten nyugatné-sem óhajtott távozni, noha m . c „ r i „ f L M c 7 K

az NDK hatóságai büntet-lenséget ígértek. A korábbi-aktól eltérően azonban Ber-

A DELMAGYARORSZÁGI ÉPÍTŐ VÁLLALAT

pályázatot hirdet

szerződéskötési csoportvezetői

munkakör betöltésére A megbízás meghatározott Időre szól, alkalmasság esetén meghosszabbítható. A munkakör azonnal betölthető. Bérezés a 2/1987. (X. 25.) ME számú rendelet szerint, megálla-podás alapján történik. A munkakör betöltésének alapvető feltételei: jogtudományi egyetemi végzettség, az építőipari ágazat területén szerzett gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, maximum 45 éves életkor. Emellett szakirányú felsőfokú műszaki végzettség megléte előnynek számít. Feladat: a vállalat építőipari vállalkozásaival kapcsolatos szer-ződések bonyolításának komplex irányítása. A beküldött pályázat tartalmazza a pályázó részletes önéletraj-zát, eddigi szakmai tevékenységének ismertetését, jelenlegi munkahelyének megnevezését, beosztását ós jövedelmét. Mellékelni kell a szakmai képesítést igazoló okiratok és az esetleges nyelvvizsgát igazoló bizonyítvány másolatát. A pályázatot 1989. augusztus 20-áig lehet írásban benyújtani a vállalat személyzeti vezetőjéhez. Cim: Szeged, Bocskai u. 10-14 .6721 A pályázatokat 30 napon belül bírálóbizottság értékeli. A döntésről a pályázók írásban kapnak értesítést. A pályázato-kat bizalmasan kezelik.

met adatok szerint az NSZK nagykövetségén 160-170 sze-mély tartózkodik, a prágai nyugatnémet nagykövetsé-gen a menekült NDK-állam-polgárok száma szerdán ál-lítólag 20-ról 30-ra emelke-dett, és úgy hírlik, hogy né-melyek már a belgrádi kép-viseletre is bejutottak.

Merénylet Pokolgépes merényletet

követtek el szerdán a dél-li-banoni „biztonsági zónában" lévő Mardzsajúnnál egy iz-raeli katonai konvoj ellen. Libanoni biztonsági forrá-sok szerint egy robbanószer-rel megrakott gépkocsi rob-bant fel az izraeli járművek közelében, ö t izraeli katona megsebesült, három súlyos állapotban Ikerült kórházba. Az „öngyilkos gépkocsi" ve-zetője életét veszítette.

Követelések fa Belgrád (MTI) A szerdai jugoszláv-lapok

a belügyekbe való beavat-kozásként értékelték és. "el-utasították az amerikai sze-nátus ú jabb határozatát, amely követelte, hogy a belgrádi kormány biztosítsa állampolgárai számára az alapvető emberi és szabad-ságjogokat, továbbá része-sítse feltétel nélkül közke-gyelemben az összes politi-kai foglyot, vonja vissza a Dobroszlav Paraga polgár-jogi harcos elleni vádjait, s indítson vizsgálatot Erneszt Brajder horvátországi zsidó egyetemista rejtélyes halála körülményeinek kivizsgálá-sára.

Madridi légiposta

Spanyol év?(2,) Amerika felfedezésének fel. ősszel kezdődik meg

ünnepsége és a sevillai vi-lágkiállítás szorosan össze-kapcsolódnak. A világkiállí-tás filozófiája is ebből az egybekapcsolódásból fogant. Ahogyan Sevilla a XVI—

ugyancsak a 2 ezer 200 La-kásból álló olimpiaj falu építése; tágít ják a repülőte-ret, s megépül a Barcelonát az országos autósztrádákkal összekötő körgyűrű is. A

XVIII. században híd volt központi stadionhoz a vá-Európa és Amerika között, losból metróval lehet majd ma és a XXI. században eljutná. Ma még gondot je-Sevillának és Andalúziának lent a hotelellátás; a jelen-ilyen híd szerepet kell be- té® szerint a repülőtér épí-töltenie Európa/Spanyolor- tése is késésben van, ezért szág, valamint Afrika, Ame- a munkák torlódására lehet rika és Ázsia között. Külö- számítani. Mindenesetre, gi-nösen az andalúz junta gantikus beruházásokról van ( = kormány) ad erős hang- szó, amelyek összköltsége súlyt e filozófiának, mer t a viszonylag elmaradott ag-rárzóna, Andalúzia fejlődé-sét vár ja ettől az ú j sze-reptől.

Sevilla városa is „építési területnek" tűnik. Történel-mi városrészét felúj í t ják, a Guadalquivir-folyó egy ha-talmas, de elhanyagoltan

meghaladja az egybillió pe-zetát (egy forint = 2 peze-ta) Am Katalónia erős ipar-ral, banktőkével rendelke-zik, és kabalán nemzeti ügy-nek tekintik az olimpiát. És hát olyan nagy képviselői-támogatói is vannak, mint Jüan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bi-zottság katalán elnöke, aki

üres szjgetere tervezték meg e g y é b k é n t e z e n t ú l , i f ö á n ó s . a kiállítás zónáját, s u j va- w > a l e g nagyobb spanyol r o * metró építéséről álmod- ^ a J ^ f i ca ixa etóö-nak. A tervek elkeszultek, a k e i s munkák folynak, a sevillai egyetem tanszékeinek szak- Persze, e hatalmas vállal -ér tő és igen aktfv résízvéte- kozások mögött Spanyolor-lével: a világkiállítás kine- t>zág különböző történelimi vezett felelőseinek jó része régiói közötti versengés és

rivalizálás is megtalálható, ami persze egyáltalán nem árt az ügynek.

Spanyolországban a dol-gok gyorsan változnak, az ország készül a világ előtti, 1992-es bemutatkozásra. Nagy elhivatottsággal, nem-

„ , .... . , ., zeti ügyként jelennek meg Barcelona együtt jelenik e z e k a vüágrendezvények, s meg a világ előtt 1992-ben mögöttük a z ország politikai Erre ugyanis volt m á r pél- i r á T l y z a t o k { e l l e t t álló, el-

egyetemi tanszékvezető.

Olimpia katalán földön

Barcelanáhan jó jelnek tar t ják, hogy Sevilla és

da, 1929-ben, amikor a két város együtt reniezte az ak-kori világkiállítást.

A helyzet ma persze más. Vannak, akik úgy vélik,. i r á n y 2 a t Q k f e ] e t t áüó, ej hogy a központi kormanyzat

szánt akarata , hogy az el-múlt századok több sikerte-len kísérlete után, Spanyol-ország végre valóban fel-

mintha több figyelmet for-dítana Sevillára, mint a „re-nitens" katalán fővárosra. Mindenesetre Barcelona és a katalán kormány, persze, nagy központi támogatást is élvez a kétségtelenül ha-talmas vállalkozás megva- Utóirat lósításáhan, s az olimpia jó ürügy Katalónia modernizá lásában is.

hoz. És Madrid, persze, ab-ban is reménykedik, hogy legalább egy évre — 1992-ben — a „világ fővárosává" válik.

Július végén jelentek meg az első összefoglalók az olimpiai előkészületekről. EEzerint a központi stadion felújítása elkészült, ősszel, a király jelenlétében szentelik

E l l e n f o r r a d a l m á r o k „ á l h i r e i " fa Havanna (MTI) Álhírek terjesztésének vádjával Kubában bíróság elé

állítanak három személyt — jelentette szerda reggel az AIN hivatalos kubai hírügynökség. A híradásból kitűnik, hogy Elizardo Sanchezról, Ivan Nunezról és Hubert Jerez Marinóról van szó. Elizardo Sanchez az emberi jogok ku-bai bizottságának vezetője, és két letartóztatott társa is a bizottság tagja, őr izetbe vételükről korábban már be-számoltunk.

Az AIN elleníornadalmárokként bélyegzi meg a letar-tóztatottakat, és hangoztatja, hogy amerikai újságíróknak adott nyilatkozataikkal rágalomhadjáratot indítottak a kubai igazságszolgáltatás lejáratására. Elizardo Sanchez egy amerikai tv riporterének annak idején azt mondta, hogy a kubai bíróság a kábítószer-kereskedelemmel vá-dolt főtisztek halálra ítélésével „gyilkosságot" követett el, és Arnaldo Ochoa, a per fővádlottja, a kubai forralaJom egykori hőse vallomását kábítószerek hatása alatt tette.

Amennyiben a vádpontok beigazolódnak, a letartóz-tatottakat négyévi szabadságvesztésre ítélhetik.

MAGYAR—CHILEI DIPLOMÁCIA

A Chilei Kommunista Pár t jogosnak, reményt éb-resztőnek és messzemenően építőnek ta r t j a Magyaror-szágnak és néhány más szo-cialista országnak ar ra i rá-nyuló törekvését, hogy hely-reállítsa diplomáciai kap-csolatait Chilével — mondta a párt egyik szóvivője ked-den az MTI tudósítójának A magyar külügyminiszté-r ium első lépésként a kon-zuli viszonyt állította hely-re Chilével (az ú j konzul rö-videsen elfoglalja santiagói állomáshelyét), és szó van a teljes diplomáciai viszony helyreállításáról is.

Rádiótelex ARIANE-4

A Francia Guayana-i Koü-rouból szerdán hajnalban felbocsátották a nyugat-eu-rópai Ariane-4 jelzésű ra-kétát. Az első r a j t nem sike-rült, mert a visszaszámlálás utolsó pillanatában műszaki hibát vettek észre, de negy-ven perc múlva, a második indításnál már nem merül t fel probléma.

KORMÁNYLISTA Kaifu Tosiki szerdán meg-

választott japán miniszter-elnök a nap folyamán beje-lentette kormánya összetéte-

lét. A külügyminiszter a po-litikai életben eddig kevéssé ismert Nakajama Taro 64 éves orvos, a pénzügymi-niszter Hasimoto Rjutaro, a Liberális Demokrata P á r t volt főtitkára lett. A Nem-zetvédelmi Hivatal ál lammi-niszteri rangban levő ú j ve-zérigazgatója Macumoto Ju -ro, a külkereskedelmi és ipa-ri tárcát Macunaga Hikaru kapta.

A KISKOALfCIÓ SORSA Kormányzati válsághoz ve-

zetne, ha megvalósulna a

Szolidaritás legutóbbi koalí-

A rend kedvóért tájékoz-tatni kell a szegedi olvasót, hogy a Délmagyarország a sevillai világkiállítás nagy szenzációjáról, a bioklima-tikus rendszerekről a vilá-gon először adott tájékozta-tást (ha jól emlékszem, má jus táján, Pálfy Katalin inter jújában, akj egy Sze-geden jár t sevillai profesz-szonal beszélgetett). I t t az El Pais csak július 30-án, kétoldalas cikkben számolt be e tudományos technikai szenzációról. Eszerint a 215 hektárnyi területen, ame-lyet öt, 80 méter széles su-gárút, két, kilométernél hosszabb sétány tagol, ahol tavakat, szökőkutakat építe-nek, és különböző látvá-nyosságok tereit, az augusz-tusi 45 fokos meleg (ár-nyékban!) ellen a bioklima-tikus rendszerek kialakítá-sával védekeznek. Ez az El Pais július 30-i, vasárnapi számának szenzációja ám a szegedi olvasó számára már ..közhelv", legfeljebb az adatok ellenőrzése miat t érdekes hír.

Anderle Adám

ciós javaslata — állapítot-ták meg a Lengyel Egye-sült Munkáspárt KB politi-kai bizottságának keddi ülé-sén. Mint ismeretes, Lech Walesa, a Szolidaritás elnö-ke a hét elején azt javasol-ta, hogy a LEMP bevonása nélkül alakítson kiskoalíci-ót a Demokrata Párt, az Egyesült Parasztpárt és a Szolidaritás. A demokraták nem zárkóztak el egy ilyen hármas kabinet megalakítá-sának a lehetőségétől. A LEMP szerint a Szoli-daritás jelenlegi politikájá-val aláássa a kerekasztal ed-digi eredményeit, és tuda-tosan megnehezíti Czeslaw Kiszczak kormányfő dolgát.