1
T 2. A REPüLő OSZTáLY Tomy Wigand [tomi vígand] 2003-ban forgatott, német filmje a jóval korábban alkotó Erich Kästner (erik kesztner) regénye alapján készült. A két főszereplő Hauke Diekamp (hajke dikamp) és Ulrich Noethen (ulrih nőten). A történet a lipcsei Szent Thomas iskolában játszódik, amely fiúkóru- sáról híres. Ide kerül a 12 éves Jonathan (jonatán), aki már sok rossz fát tett a tűzre, s ez az iskola az utolsó esélye. Társai magukkal viszik őt titkos találkozóhelyükre is, egy elhagyott vasúti kocsiba, ahol, mint kiderül, egy fura felnőtt éldegél. Ő segít majd nekik, amikor kitör a bandaháború egy másik gyerekcsapattal, de így is elég nagy botrány kerekedik a dologból, mert tönkremennek a kották, csaknem tönkre- teszik az ünnepi koncertet. Az itt látható jelenetben a bandaháború és a kották meg a kórus körüli mizéria bontakozik ki a szemünk előtt. BESZÉLJÜK MEG! Hogyan nyeri el Dr. Bökh a gyerekek bizalmát? Mondj érveket arra, miért fontos a házirend az iskolában, miért kellenek szabályok a társada- lomban! Sorolj fel példákat arra, amikor egy szabályt felülír, semmissé tesz az élet! Mit jelképez a templomi éneklés? Milyen jeleneteknek az ellenpontja? Hogyan kapcsolódik Justus igazságosztásához? ÍRJ 8-10 MONDATOS FOGALMAZÁST! A tanár elmeséli gyermekkori emlékét, amikor a kórus Japánba készült, és ő az utolsó pillanat- ban elszökött a buszról. Ha te lettél volna a helyében, és megbíztál volna a tanárodban, mit mondtál volna neki a szökés helyett? Mit kértél, illetve vállaltál volna

2. A repülő osztály

  • Upload
    lammien

  • View
    299

  • Download
    3

Embed Size (px)

Citation preview

  • T2. A repl osztly

    Tomy Wigand [tomi vgand] 2003-ban forgatott, nmet filmje a jval korbban alkot Erich Kstner (erik kesztner) regnye alapjn kszlt. A kt fszerepl Hauke Diekamp (hajke dikamp) s Ulrich Noethen (ulrih nten).A trtnet a lipcsei Szent Thomas iskolban jtszdik, amely fikru-srl hres. Ide kerl a 12 ves Jonathan (jonatn), aki mr sok rossz ft tett a tzre, s ez az iskola az utols eslye. Trsai magukkal viszik t titkos tallkozhelykre is, egy elhagyott vasti kocsiba, ahol, mint kiderl, egy fura felntt ldegl. segt majd nekik, amikor kitr a bandahbor egy msik gyerekcsapattal, de gy is elg nagy botrny kerekedik a dologbl, mert tnkremennek a kottk, csaknem tnkre-teszik az nnepi koncertet.Az itt lthat jelenetben a bandahbor s a kottk meg a krus krli mizria bontakozik ki a szemnk eltt.

    BESZLJK MEG! Hogyan nyeri el Dr. Bkh a gyerekek bizalmt? Mondj rveket arra, mirt fontos a hzirend az iskolban, mirt kellenek szablyok a trsada-

    lomban! Sorolj fel pldkat arra, amikor egy szablyt fellr, semmiss tesz az let! Mit jelkpez a templomi nekls? Milyen jeleneteknek az ellenpontja? Hogyan kapcsoldik

    Justus igazsgosztshoz?

    RJ 8-10 MONDATOS FOGALMAZST! A tanr elmesli gyermekkori emlkt, amikor a krus Japnba kszlt, s az utols pillanat-

    ban elszktt a buszrl. Ha te lettl volna a helyben, s megbztl volna a tanrodban, mit mondtl volna neki a

    szks helyett? Mit krtl, illetve vllaltl volna