8
2015. Pünkösd XX. évfolyam 2. (63.) szám Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17) GYÜLEKEZETÜNK MINDEN TAGJÁNAK ISTEN ÁLDÁSÁBAN GAZDAG, BOLDOG PÜNKÖSDI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK! Novák László ISTEN LELKE Hová Isten Lelke hatolt: alvó ébred, éled a holt. eloszlik az éj homálya, a bðneit tisztán látja. Ki megdöbben, szíve sajog, oda megy, hol bðnök, bajok terhe lehull, semmivé lesz: az Úr Jézus keresztjéhez. Hol mðködik Isten Lelke, erøt nyer a félénk, gyenge. a tudatlan bölcsességet, vigaszt, kit a bánat éget. Megújul a szív, a lélek, szeretet, hit, remény éled, a szó, a tett mind azt mondja: Ez is Jézus megváltottja! Isten Lelke oda tér be, ahol hívják várva, kérve. Ajándékot oda vihet, ahol talál nyitott szívet. Ott nyugszik meg, csak ott marad, hol meghódol az akarat, intelmének híven enged. – Csak oda visz gyøzedelmet! ÉDES BORTÓL RÉSZEGEDTEK MEG Ap Csel 2,13 „Édes bortól részegedtek meg”. Milyen ember az, akit a Szentlélek megszállt? Mi látszik ebbøl a meg- szállottságból? Félreérthetø? A szentírás tanúsága sze- rint bizonyára igen. Mindaddig, amíg gúnyolódtak néhányan azon a látványon, ami eléjük tárult, minden bizonnyal kimondhatjuk, hogy igen, félreérthetø. A Szentlélekkel találkozó embert, akit a Lélek hatalmába kerített, nem lehet értelmezni, olvasni, megfejteni. Megfejtéséhez több kell, mint a valamihez, valakihez való hasonlítás. Hogy mi is az a többlet, ami ebben az esetben elengedhetetlen, arra hamarosan kitérek. A „megfejtés” nehézségét már az is sejteti, hogy a Szentírásban egyedül itt olvasunk arról, hogy valaki így, ebben a formában részegedett meg. A másik lehet-

2015 - Pünkösd

Embed Size (px)

DESCRIPTION

A Kolozsmonostori Református Egyházközég gyülekezeti újsága.

Citation preview

Page 1: 2015 - Pünkösd

2015. Pünkösd XX. évfolyam 2. (63.) szám

„Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.”(2Kor 3,17)

GYÜLEKEZETÜNKMINDEN TAGJÁNAKISTEN ÁLDÁSÁBAN

GAZDAG,BOLDOG PÜNKÖSDI

ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!

Novák László

ISTEN LELKEHová Isten Lelke hatolt:alvó ébred, éled a holt.eloszlik az éj homálya,a bðneit tisztán látja.

Ki megdöbben, szíve sajog,oda megy, hol bðnök, bajokterhe lehull, semmivé lesz:az Úr Jézus keresztjéhez.

Hol mðködik Isten Lelke,erøt nyer a félénk, gyenge.a tudatlan bölcsességet,vigaszt, kit a bánat éget.

Megújul a szív, a lélek,szeretet, hit, remény éled,a szó, a tett mind azt mondja:Ez is Jézus megváltottja!

Isten Lelke oda tér be,ahol hívják várva, kérve.Ajándékot oda vihet,ahol talál nyitott szívet.

Ott nyugszik meg, csak ott marad,hol meghódol az akarat,intelmének híven enged. –Csak oda visz gyøzedelmet!

ÉDES BORTÓLRÉSZEGEDTEK MEG

Ap Csel 2,13

„Édes bortól részegedtek meg”. Milyen ember az,akit a Szentlélek megszállt? Mi látszik ebbøl a meg-szállottságból? Félreérthetø? A szentírás tanúsága sze-rint bizonyára igen. Mindaddig, amíg gúnyolódtaknéhányan azon a látványon, ami eléjük tárult, mindenbizonnyal kimondhatjuk, hogy igen, félreérthetø. ASzentlélekkel találkozó embert, akit a Lélek hatalmábakerített, nem lehet értelmezni, olvasni, megfejteni.Megfejtéséhez több kell, mint a valamihez, valakihezvaló hasonlítás. Hogy mi is az a többlet, ami ebbenaz esetben elengedhetetlen, arra hamarosan kitérek.

A „megfejtés” nehézségét már az is sejteti, hogy aSzentírásban egyedül itt olvasunk arról, hogy valakiígy, ebben a formában részegedett meg. A másik lehet-

Page 2: 2015 - Pünkösd

2

PÜNKÖSD, A FELELØSSÉGSZÜLETÉSNAPJA

Számos megfogalmazás, értelmezés kapcsolódottaz eltelt két évezred alatt pünkösd ünnepéhez. Szokásezt az ünnepet az egyház születésnapjaként emlegetni,a megfogalmazás viszont azért nem pontos, mert hi-tünk szerint Isten Igéje és Szentlelke által már az idøkkezdetétøl fogva gyðjti egyházának tagjait. Mégisigaz, hogy a Szentlélek kitöltetésének eseménye fon-tos viszonyítási pont a keresztyén egyház életében, akijelentés és az üdvösség történetében, hiszen ekkoralakult meg az elsø keresztyén gyülekezet Jeruzsá-lemben.

Egyvalami azonban mintha kissé háttérbe szorulnaaz ünnep hagyományos értelmezése mellett, ez pediga feleløsség kérdése. Mert valóságosan pünkösdkortárult ki a tanítványok eløtt a világ, ekkor léptek ki azemberhalászatra elhívott Krisztus-tanítványok Istenmunkatársaiként feleløsségteljesen a világba.

Pünkösdig csupán haszonélvezøi voltak az üdv-történeti eseményeknek, de Pünkösd után részt kellettvállalniuk a munkából, a küldetésbøl, a szolgálatból:hajóra kellett szállniuk, missziói munkatervet kellettkészíteniük, jövøképet kellett felvázolniuk, életüketkellett kockáztatniuk, Krisztus-hitükért vállalniuk kel-lett a kisebbségi létet.

A mindenkori Krisztus-követøknek tehát feleløsségetkell vállalniuk ma is. Az egyházhoz tartozás, az egyház-

A pünkösdi ünnepek alkalmábólgyülekezetünk legátusa:

Szikszai AndreaVI. éves teológiai hallgató.

Légátus testvérünk tanulmányainaktámogatására adományokat kérünk

és várunk a gyülekezet tagjaitól.

séges fordítás az, hogy a megrészegedtek szó helyett abeteltek, elteltek ettøl az „édes bortól” változatot használjuk.Ez bizonyára segít, de nem oldja meg „olvasati” nehézsé-geinket.

Az igazság az, hogy azóta is félreolvassák a keresz-tyén embert, a keresztyén közösségeket. Még akkor is,ha a „kívülállók” már csak egy lépésre vannak az igaz-ságtól. Miért? Ezt nem csak én, mint érintett fél állítom,hanem a társadalomtudományok is. Perspektíva hiány-nak nevezik ezt a jelenséget, amikor az egyik fél se-hogy sem akarja a másik felet megérteni, vagy akarja,de nem tudja. Persze a keresztyén élet láthatóságánakkérdése nem csak ennyibøl áll, a másik része arról szól,hogy végül is mit és mennyit akar megmutatni magábóla keresztyénség. De ennek van egy ember által ellen-ørizhetetlen része is, amikor teljesen mindegy, hogy énmit akarok, mit szeretnék, mit látok jónak, teljesenmindegy mindenféle kommunikációs stratégiám. Ezpedig az, amikor a Lélek megszáll, amikor „megré-szegedem”. Mert a Lélek ott fúj, ahol akar.

Persze ezt sokan kifogásolják, az emberi szabadságotféltve azt mondják, hogy itt az ember megszðnik, nincsdöntés, nincs kontroll, csak manipuláció. Az egyház viszontezt úgy mondja, hogy Isten kezében valamivé, valakivéválni. Tény az, hogy az elsø Lélekkel teli embereket né-hányan kigúnyolták. Az is lehet, hogy a gúnyolódók nemvolt mit kezdjenek azzal a látvánnyal, azokkal az embe-rekkel, akik eløttük voltak. Jobb híján kigúnyolták øket.

Mégis csak borban a „majdnem” igazság! Merthogya „kívülállók” egy lépésnyire voltak az igazságtól. Azókori görögök nagyra értékelték a bort, Dionüszosz ké-pében tisztelték a nemes nedðt, aki egyben, érthetø mó-don, a mámor istene volt. A bort ugyanakkor mézzel éde-sítették, mézzel, amit az istenek eledelének is neveztek.Vagyis ebben az olvasatban nem is olyan rossz az istenekeledelétøl mámoros állapotba kerülni. Vajon így értel-mezték volna azt a látványt, ami eléjük tárult? Még ha ígyis tettek volna, akkor is csak a hasonlítgatás területén ma-radnánk, talán még mindig egy lépésnyire az igazságtól.

Mégis hogyan lehetett volna helyesen érteni mind-azt, ami akkor történt? A keresztyénségnek van egysajátos ismérve. Ez pedig a „benne levés”. Bármennyireis magyartalanul hangzik ez a kifejezés, mégis csak ígylehet a legjobban kifejezni a lényeget. Ez több mint része-sedés, több mint tagság, több mint beavatottság. Több mintegy titkos társaságnak beavatott tagja lenni. Mert magaaz értés, a megértés nem feltétlenül racionális folyamat éscselekedet, hanem egy megélt, átélt élethelyzet. Egzisz-tencia, megélés, átélés, vagyis „benne levés”.

Hogyan lehetek ennek részese? Csakis a Lélek által.Ø az, aki megnyitja a szemeket és a füleket, a lelket és

az akaratot. Igen, ez újból megfoghatatlan, emberilegellenørizhetetlen, de nem valótlan. Csupán csak más.A Szentlélek ereje az, aki akkor közösséget formált, Øaz, aki ma is közösséget formál. Ø az, aki segít hiteleskeresztyénként élni, Ø az, aki felfedi a titkokat. Haakarja! Ámen!

Vitus-Bulbuk István

Page 3: 2015 - Pünkösd

3

KÖSZÖNÖM, ANYA!

,,Derék asszonyt kicsoda találhat?Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél.”

(Péld 31,10)

Erma Bombeck írta: Amikor Isten a nøt teremtette,késø estig dolgozott a hatodik napon. Egy angyal arrajárt, és megkérdezte:

– Miért töltesz annyi idøt ezzel a teremtménnyel?”Az Úr azt felelte:– Látod, mennyi mindennek kell megfelelnie?

18.000 mozgó alkatrésze van. Mðködnie kell csupánmaradék ételeken és kávén is. Csókjával bármilyenbetegséget gyógyítania kell a törött lábtól az összetörtszívig... és hat pár karja lesz.

– Hat pár karja? - döbbent meg az angyal – De hiszaz lehetetlen!

– Az igazán nagy kihívás, hogy az anyáknak hárompár szem is kell – mondta Isten. Két szeme átlát azajtókon, kettø hátrafelé néz, hogy azt is meglássa, amitmások nem látnának, másik kettøvel pedig azt a gyer-mekét nézi, aki elszúrt valamit, és szavak nélkül is aztmondja neki: megértelek és szeretlek.

– Uram, szerintem tarts egy kis szünetet, majd hol-nap folytatod.

– Nem lehet – mondta Isten –, már egészen közelvagyok ahhoz, hogy hozzám hasonlóvá formáljam.Már képes arra, hogy meggyógyítsa magát, ha beteg,jól tud lakatni egy egész családot mindössze fél kilóvagdalt húsból, és el tudja érni, hogy egy kilencévesgyerek nyugton maradjon a zuhany alatt.

Az angyal megérintette a teremtményt.

tagság lényege a feleløsségvállalás. Nem lehet a feleløs-séget áthárítani: egyháztagokként a presbiterekre, pres-biterekként a lelkészekre, lelkészekként az egyházkormányzóira, az egyház vezetøiként pedig az államra.

A Pünkösdkor összegyülekezø sokaságot egy külö-nös jelenség lepte meg: nagy zavart keltett az, hogymindenki a maga nyelvén hallotta a tanítványokat be-szélni. Álmélkodva és zavartan kérdezgették egymástólaz emberek: mi akar ez lenni?

Zavart keltett az, hogy valamit mindenki egyformán,a maga nyelvén ért! Mert akkor is, mint mindig, sokféleemberi beszéd hangzott el, amelybøl ki ezt, ki azt értettmeg. A sokféle fecsegés világában viszont a feleløsségetvállaló apostolokon keresztül felcsendült a Szó, Istenszava: az örök evangélium. A megosztó, önérdekð, kér-kedø, vagy elbizonytalanító beszédek között így adatikma is minden keresztyén nemzedéknek az Ige, ami bé-kességgel, nyugalommal tölt el, közösséggé formál ésfelébreszti egymás iránti feleløsségünket.

Pünkösdkor Szentlélek Isten olyan keresztyénekkéakar nevelni bennünket, akik vállalják a feleløsséget agyülekezetben, az egyházban a másikért. A feleløsségpedig mindig körültekintés, a másik életének tiszteletbentartása, segítø részvétel a másik életében. A VigasztalóLélek ébressze fel bennünk is a feleløsségtudatot, hogya kolozsmonostori gyülekezet mindenfajta szolgálatiterülete mindannyiunk szívügye legyen.

Gede Csongor

ÜNNEPIISTENTISZTELETEK RENDJE

Pünkösd I. napján de. 10 és du. 6 órakorünnepi istentisztelet és úrvacsoraosztás.

Pünkösd II. napján de. 10 és du. 6 órakoristentisztelet.

Pünkösd III. napján de. 10 és du. 6 órakoristentiszteletet.

Pünkösd III. napján, 2015. május 26-án,kedden, a du. 6 órakor kezdødø

istentiszteletet követøen, a gyülekezetiteremben vetítjük le „A jövø kezdete” címð

filmet. A bibliaórás csoportok tagjait ésminden érdeklødøt szeretettel hívunk és

várunk.

GYERMEKHÉT 2015A Kolozsmonostori Református

Egyházközség 2015. szeptember7-tøl 11-ig, naponta 10-13 óra között

gyermekhetet szervez.

Szeretettel várunk minden 4-13 évközötti gyermeket, hogy jobban

megismerjék az Evangéliumot és máshívø gyermekkel találkozhassanak,

játszhassanak.A 2015. esztendei gyermekhét

programjának címe:„RAGYOGJ, CSILLAG!”,

témája pedig Eszter története.

Page 4: 2015 - Pünkösd

4

PÜNKÖSD,AZ EGYHÁZ SZÜLETÉSNAPJA

Mieløtt pünkösdöt ünnepelnénk illik tisztázni, vá-laszt keresni a következø kérdésre. Mi az egyház? Igen,mi is az egyház? Legtöbbünknek (nekem is) elsøre azintézmény jut eszünkbe. Az a közel 2000 éves intéz-mény, aminek számlájára jót-rosszat egyaránt lehet írni.Megvesztegethetø egyházi tisztviseløket (papokat, lel-készeket, lelkipásztorokat), szkizmát, keresztes hadjá-ratokat, szektásodást, inkvizíciót, képzelt boszorkány-üldözést, fanatizmust és mindenki hozhatja a saját magaötletét, kiábrándultságát, frusztrációját, valós és képzeltsérelmét (a jót már nem írom ide). Igen, ilyen is azegyház, az intézmény.

Nem szeretném fehérre mosni a kopott, koszos, lyu-kas becsületét, védeni sem szeretném különösebben.Elég kimondani és felvállalni. Ezen a ponton továbbis lépnék, mert, ha nem tenném, akkor bizonyára zsák-utcába vinném saját magam és az olvasót is. Ami tényaz tény, ami volt, az megtörtént. Érdemes inkább figyel-münket egy sokkal súlyosabb és fontosabb kérdésmegválaszolására fordítani.

Van-e egyház az intézményen túl? Itt már valamivelnehezebb a válaszadás, tapintatosnak és körültekin-tønek kell lenni, érezni kell az árnyalatnyi különb-ségeket, mérlegelni és fontolgatni kell. Miért is? Azért,mert az egyház rólam szól. Ha pedig magamról kellbeszélnem, akkor az mindig más fajta „beszédet” hív

elø. Nem gond ez mindaddig, ameddig képes vagyokaz egyházam „egyháziasságáról” szóló beszédet sajátmagamnál kezdeni. Lehet-e úgy beszélni az egyházról,hogy közben magamról ne beszéljek?

Továbbra is a kérdésnél maradva, van-e egyház azintézményen túl? Meggyøzødésem, hogy igen. Végig-lapozva a Történelem nagy könyvén azt láthatjuk, hogyidørøl idøre különféle „hatalmak” akarták megszün-tetni az egyházat, mindenekeløtt az intézményt. Hapedig az intézmény meg is szðnt volna (olykor csakkirakatként létezett), az intézményen túli egyházzal, agyülekezettel, az emberekbøl álló Krisztustesttel nemtudtak mit kezdeni. Üldözték, pusztították, korlátoztákés szabályozták, de megszüntetni nem tudták. Mertnem (csak) intézmény. Nem is egy ember. Hanemközösség! Közösség, ami nem kizárólag emberiszabályok szerint mðködik. Nem érdekszervezet, nembetéttársaság (pénz, idø, energia befektetése, ami talánegyszer megtérül…), nem szövetkezet vagy szövetség,nem klub, nem rajongó vagy szurkoló tábor, nemvirtuális. De akkor mi?

Az, amit Istenre hallgatva létrehozunk. Nem többés nem kevesebb. Isten soha nem akart emberek nél-küli egyházat, és mindig voltak emberek, akik min-denek ellenére akarták az egyházat. Mert egyház ottvan, ahol a hitet megélik, ahol fontos Isten és a másik,ahol a szeretet valamiért, Valaki miatt soha el nem fogy.Az egyház Istenrøl, meg rólam, meg rólad szól. Leg-alább hárman vagyunk az egyház. Hogy kifele mi lát-szik? Az, amit megmutatunk.

Talán rossz örökség, hogy sokszor a „háromezret”emlegetjük, holott talán azon van a hangsúly, hogymindenki értette mirøl is beszélt Péter.

Vitus-Bulbuk István

KÁTÉTÁBOR

2015. július 6-11-e között Feketelakonszervezzük az idei kátétáborta VII. és VIII. osztályt végzett,

vagyis az I. és II. éves konfirmálókszámára.

Az érdeklødøk 2015. június 28-igjelentkezhetnek.

A táborral kapcsolatos tudnivalókmegbeszélésére 2015. június 28-án,vasárnap du. 6 órára a szüløket és

gyermekeket szüløi értekezletre várjuk.

– De Uram, ez a lény olyan puha.– Igen, de ugyanakkor erøs is – mondta Isten –, el

sem tudod képzelni, mi mindent kibír egy anya!– Gondolkodni tud? – kérdezte az angyal.– Nem csak gondolkodni, de érvelni és egyezkedni

is – válaszolta az Úr.Az angyal megérintette a nø arcát:– Uram, úgy tðnik, a teremtényed ereszt!– Nem ereszt – javította ki Isten az angyalt –, ezek

a könnyek.– Mik azok a könnyek? És mire valók? – kérdezte

az angyal.– A könnyek fejezik ki örömét, bánatát, fájdalmát,

csalódottságát, magányosságát és a büszkeségét.– Uram, zseniális vagy! – jelentette ki az angyal.Csak egy újságíró kitalált története, mégis érdemes

megfontolni. Köszönet az édesanyáknak!

/ forrás: mai ige /

Page 5: 2015 - Pünkösd

5

KONFIRMÁCIÓI ELØKÉSZÍTØ– NULLADIK CSOPORT

A tavalyi év márciusában Gede Csongor lelkipász-torral együtt vettem részt Marosvásárhelyen egy hollan-diai keresztyén szervezet által tartott képzésen, amelya konfirmációi eløkészítø nulladik évének alappillére-ként szolgál.

Az idén beindított csoport számára hat alkalmat ter-veztünk, amelyekre hétføn esténként kerül sor a gyüle-kezeti teremben. A szervezø csapat öt føbøl áll, ígyezeket az alkalmakat felváltva tartjuk. A témákat az Al-pha kurzus kézikönyve alapján választottuk ki, amelynagyon változatos lehetøségeket tár elénk, játékokkal,kis filmekkel, vitaindító kérdésekkel ötvözve.

Az alkalmak keretén belül különbözø témákról be-szélgetünk: Jézusról – ki Ø, miért halt meg, mit jelent

GYERMEKTÁBORIdén a gyermektábort Feketelakon

szervezzük 2015. július 6-11-e között. AIV.–VI. osztályt végzett gyermekek

2015. június 28-ig jelentkezhetnek. Aszervezéssel kapcsolatos kérdésekmegbeszélésére 2015. június 28-án,

vasárnap du. 6 órára várjuk a szüløket ésgyermekeket szüløi értekezletre.

IFITÁBOR

2015. augusztus 10-14-e között Kolozsonszervezzük az idei ifitábort.

Az elmúlt években konfirmált ifjakjelentkezését várjuk. Jelentkezni 2015.

augusztus 2-ig lehet.A táborral kapcsolatos tudnivalók

megbeszélésére 2015. augusztus 2-án,vasárnap este az ifi keretében kerül sor.

csian léptek be a terembe, hiszen nem tudták mi várrájuk, és bennünket, a csoportvezetøket sem ismertek.Mi ugyanígy viszonyultunk a helyzethez. Meglepe-tésünkre a gyermekek már az elsø alkalommal is na-gyon nyitottak voltak és bátran mertek megszólalni,véleményt mondani. Szabadon, értelmesen szóltakhozzá a témához, mindenféle félelem, gátlás nélkülmerték feltenni kérdéseiket.

Az eddig megtartott alkalmak során nagyon sokkérdés merült fel a gyermekek részérøl, amely a min-dennapi életük eseményei, illetve az øket foglalkoztatóproblémák következtében fogalmazódott meg bennük.Ezekre közösen kerestük a választ a Szentírás tanítá-sainak fényében.

A nulladik év arra hivatott, hogy a gyermekek minéljobban megismerjék egymást, minket és mindenekeløttközvetlenebb módon beszélgessünk Istenrøl, az Ø mun-kájáról és jelenlétérøl életünkben. Mi pedig a csoportvezetøiként boldogan tapasztaljuk, hogy a gyerekek ö-römmel, érdeklødve érkeznek hétfønként a templombaezekre az alkalmakra. Imádkozó szívvel reméljük, hogyamit önkéntes gyülekezeti munkaként megterveztünk éselindítottunk, azon gazdagon rajta van Isten áldása is,és Isten dicsøségét, valamint a fiatalok javát szolgálja.

Daróczi Orsolya

az, hogy meghalt értem, hogyan lehet igaz tanítvá-nyaként élni és hogyan beszélhetek Róla másoknak;az imádságról – hogyan és miért imádkozhatok, meg-hallgatja-e Isten az imádságaimat; a Bibliáról általában– mikor, hogyan és miért olvassam; a gonoszról – ho-gyan állhatunk ellene.

Nagy izgalommal vártuk az elsø találkozást a gyer-mekekkel, amelyre április 13-án került sor. Nagyonszép számban jöttek el azok, akiket már eløzøleg érte-sítettünk az alkalmak idøpontjáról. Érdeklødve, kíván-

Page 6: 2015 - Pünkösd

6

ÉLTEM NYOLCVANÖT ÉVETLelkipásztori szolgálatunk egyik legnehezebb része

a temetés. Sokszorosan igaz ez nagy, városi gyüle-kezetekben, ahol sok esetben alig, vagy egyáltalán nemismerte a lelkipásztor a megboldogultat.

A temetési szolgálat is igehirdetés – mondhatnábárki –, a lelkipásztor pedig ezt tanulta, ezt gyakorolja,akkor pedig végezze úgy, ahogyan kell. Ez így igaz, atemetési szolgálat valóban igehirdetés, ahol a meg-szomorodott hozzátartozók vigasztalásra, bátorításravárnak.

Azért kíváncsi volnék, mit szólna a gyászoló családés mindazok, akik jelen vannak, ha egy nagyszerðensikerült igehirdetés ellenére az egész temetési szertartásalatt egyszer sem hangzana el szerettük neve, és mégcsak említés sem történne arról, hogy ki volt, hogyanélt, mit hagyott maga után az elhunyt. Alaposan megis döbbentett az a megfogalmazás, amikor egy ilyentemetésre azt mondta egyszer valaki: „elpocsékolta apap a halottat”.

Természetesen az is különösen hatna, ha a temetési„beszédben” részletesen kitérne a lelkipásztor az el-hunyt életének szinte minden részletére, bøségesenecsetelné érdemeit, ékes szavakkal méltatná családbanés társadalomban betöltött szerepét, de egyetlen mon-datot sem szólna arról, amirøl pedig nem hallgathat:Isten Igéjérøl. Aki elmulasztja hirdetni a feltámadásvigasztalását, Isten kegyelmét, az üdvösség elnyeré-sének lehetøségét, az saját hivatását veszi semmibe.Kicsit keményebben fogalmazva így is mondhatnám:szembeköpi magát.

Akkor hát mi az ideális megoldás? Bevallom, sokattöprengtem azon, hogy a gyászolókkal való beszélgetéssorán milyen életrajzi adatok, események feltérképe-zésére tegyem a hangsúlyt. A másik nagy gondom azvolt, hogy mindebbøl mit használjak fel a prédikáció-ban. Hosszú évekbe került, amíg kialakítottam ma-gamnak egy olyan rendszert, amit a legjobbnak véltem.Még sem voltam egészen nyugodt. Mindig ott volt ben-nem a kérdés: csakugyan ezek az emberi élet nagykérdései, kiemelkedø eseményei? Tényleg ezek foglal-koztatnak bennünket leginkább, ezek állnak éltünkközéppontjában?

Mígnem a közelmúltban egy nyolcvanöt éves asz-szonytestvérünk temetését jelentették be. A hozzátar-tozókkal való beszélgetés a megszokott módon történt.Mégis volt valami rendkívüli. Elmesélték, hogy kétesztendøvel ezeløtt, amikor már ágyhoz kötött volt amegboldogult, egy hosszú búcsúverset írt. Arra kértek,hogy ha mód van rá, a szertartás végén felolvasnának

a sírnál egy rövid részletet, az utolsó néhány sort. Ter-mészetesen beleegyeztem. A kiválasztott részlet ígyhangzott:

„Édes jó Istenem, én édes Jézusom,hallgasd meg imámat:Te, ki a bðnös világért véredet ontottad.Köszönöm neked a hosszú életemet,S a hosszú életemben 83 évemet.S ha te is úgy látod, hogy eleget szenvedtem,Könyörülj meg rajtam és vedd el az életem.Utolsó sóhajom szálljon ide-oda,Közelre, messzire, s a tengeren túlra.Még egyszer kérlek, édes jó Istenem,Bocsásd meg bðnömet, s a lelkek honábabocsáss be engemet.”

Annyira megtetszett a részlet, hogy temetés utánelkértem az egész verset, és itthon többször elolvastam.Mondhatom, sokat tanultam egy egyszerð asszony gon-dolataiból, érzéseibøl, az élethez való hozzáállásából.

Gondolatban madárrá változott és bejárta azokat ahelyeket, ahol életének legnevezetesebb eseményeitörténtek. Búcsúzott. Mindentøl és mindenkitøl. Köz-ben pedig nagyon hálás volt. Felkereste a szüløi házat,felidézte a gyermekkor emlékeit. Kilátogatott a teme-tøbe, hogy még egyszer fejet hajtson szüleinek emlékeeløtt. Felkereste a régi iskolát, gyermek- és ifjúkoránakkedves emlékeit, a templomot, ahol férjével örök hð-séget esküdtek egymásnak. Elszállt a kórház felett, aholvilágra hozta gyermekeit. Nem maradtak ki Kolozsvárvárosának legnevezetesebb épületei sem. A legtöbbetviszont olyan helyek felett idøzött, ahol a legboldogabbórákat töltötte férjével és gyermekeivel. Benne voltebben a versben minden: munka, család, emlékhelyek,történelem. A történelemben pedig benne volt egy em-beri élet története. Nyolcvanhárom év távlatából pedigmintha minden megszépült volna. Nem volt ebben aversben panasz, keserðség, bosszúvágy, vagy meg-bánás. Csak hála és reménység. Reménység Isten meg-bocsátó szeretetében és az örök élet ígéretében.

Végül már csak azon töprengek, mennyivel lett vol-na más az igehirdetésem, ha a verset nem a temetésután, hanem eløtte olvashattam volna.

Kállay M. Csaba

LELKÉSZI HIVATALÓRARENDJE

HÉTFØTØL – PÉNTEKIGnaponta 9 – 13 óra között

Page 7: 2015 - Pünkösd

7

Sz. KÖRZETFELELØS UTCA HÁZSZÁM

PRESBITERI KÖRZETEK BEOSZTÁSA

Tasnád 1. Bartha Zsolt 0740182157 Táborhely

Vaskapu

Minden házszámMinden házszámMinden házszám

2. Benkø Irén 0752222976 Gr. Alexandrescu 2,4,6,8,10,12,14,16,18,20,22. 0264561484 0742501504

3. PeanaPadin

3,4,5,6,7,8,9,10.2, 4, 10, 12.

4. Daróczi Miklós 0743039180 Padin 9-13,14,18,21,23,25,27.

5. Dán Ferenc 0740073061Arinilor Minden házszámRovás Minden házszámCiobanului Minden házszám

6. Jakab Levente 0745161380 Bucium15,16,17,18,19,20,21,22,23,24,25,26,27.

Clabucet 1,2,2a

7. Nagy Dániel 0744828159 Brates Minden házszámFenesi 2,4,6,60,62

8. Gombár Sándor 0264480949 Agricultorilor Minden házszámBucium 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12,13.

9. Daróczi Boglárka 0741067524 Tavasz 4 sz. (1-210 lakások), 6 sz. 10. Demény Márta 0731518970 Tavasz 2 sz

11. Balogh György 0742180174 Gr. Alexandrescu 1,3,5,7,9,11,13,15,17,19.4 (210-380 lakások)Tavasz

12. 0364806591 0727039458

Clabucet 6,8Hameiului Minden házszám

13. Csüdöm András 0742115500 Clabucet 3,4,5,9,11

14. 0264571721 0745291460

Gr. Alexandrescu 24,28,30,32,34,36,38,40-42

37,39,41,43,45,47,49

15. Nagy Gergely 0746665444 Pareng 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,12,14,16

16. Péter János 0264574694 Pareng 21,23,25, 27,29,31,33,35,37,39

17. Horváth Erzsébet 0264566942Csukás Minden házszámMeziad Minden házszám

18. Bödör Erzsébet 0740400234 Micus Minden házszám 19. Lørincz János 0743437321 Tavasz 8,10 20. Szabó István 0744783607 Fenesi 1,3,75,77,79,81(27-172 lakások)

21. Fodor János 0264574187Putna Minden házszámTavasz 12,14,16,18,20,22,24,26

22. Géváld Rafael 0740589376 Peana 11,13,15,17,19, 14,18Rucar Minden házszám

23. Bíró László 0727228659 Pareng 11,13,15,17,19. 24. Szilágyi Miklós 0264566353 Gr. Alexandrescu 21,23,25,27,29,31,33,35,51,53,55 25. Fogarasi Rozália 0364802894 Padin 20,24,26,28,30,32

26. 0364739191 0754017379

Fenesi 81sz. (172-286 lakások), 83,131, 133,135,137

27. Gyéresi Éva 0742803449 Gorbó 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12

28. Horváth Sándor 0741048224

29. Sallai András 0753036344

30. Kovács István 0364802714

Gorbó 13,14,15,16,17,18Bucegi Minden házszám

Tázló Minden házszám

GörgényIezer

Minden házszámMinden házszám

Bódi Sándor

Lesa Aranka

Boros Sándor

Ábrahám István

Page 8: 2015 - Pünkösd

8

FOLYTATJUKREJTVÉNYPÁLYÁZATUNKAT

Név: __________________________________Lakcím: _______________________________utca ___________ szám ___ ajtóTelefon: ___________________________

A KOLOZSMONOSTORI REFORMÁTUSEGYHÁZKÖZSÉG GYÜLEKEZETI ÉRTESÍTØJECím: Bucegi u. 4/A. • Telefon: 0264-426636Szerkesztø: Kállay M. CsabaTördelte: Horváth SándorKészült az INCITATO nyomdában.

Kérjük, hogy a rejtvényt vágja ki és a megfejtést2015. május 31-ig küldje be a Lelkészi Hivatalba (Bu-cegi u. 4A). A helyesen kitöltött rejtvények közül egyetsorsolunk ki. A kisorsolt szelvény tulajdonosának jutal-ma 20 lej. A sorsolásra 2015. június 6-án, a presbiterinapon kerül sor.

Ha a helyes válaszokat beírja a keresztrejtvénybe, akijelölt függøleges oszlopban megtalálja, hogy ki voltaz elsø keresztyén vértanú, akit megköveztek.

TEMETÉS

A feltámadás evangéliumát hirdettük március 28-ána kolozsvári születésð, 74 évesen elhunyt Baczoni Ká-roly; április 10-én a kolozsvári születésð, 78 évesenelhunyt Lørinczi Ferenc; április 11-én a kolozsvári szü-letésð, 96 éves korában elhunyt Hellmann Ferencné,született Elek Erzsébet; április 15-én a széki születésð,65 évesen elhunyt Tasnádi György; április 16-án a ko-lozsvári születésð, 80 éves korában elhunyt özvegyMakai Sándor testvéreink koporsója felett.

Emlékezzünk az Igére, amikor a megszomorodotthozzátartozók életére Isten vigasztalását kérjük: „Haélünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnakhalunk meg, azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréivagyunk” (Róm. 14,8 ).

ESKETÉS

2015. május 16-án Perde Dan ortodox és BessenyeiAnikó református, Copaciu Eusebiu ortodox és NagyEnikø-Helga református, valamint Farczadi Sorin ortodoxés Mezei Andrea református testvéreink kötöttek házas-ságot. Isten áldása legyen megkötött házasságukon.

KIS KONFIRMÁLÁS

2015. május 3-án tettek bizonyságot a hit dolgaibanvaló jártasságukról az alábbi I. éves konfirmálók: BotaDániel, Császár Eduárd Róbert, Csergezán István, Do-rogi Róbert Zoltán, Gábor Márk Ádám, Gazda AndrásArthur, Hann Ferenc Norbert, Istvánffi Erika, Jakab Nor-bert, Jancsik Gergø, Kegyes Emese, Kelemen Kinga,Lucza Brigitta Orsolya, Murešan András Cristian, Osváth

1. Safira férje volt, aki hazudott Péternek arról, hogymennyiért adták el birtokukat.

2. Így nevezi Jézus a tanítványokhoz intézett bú-csúbeszédében a megígért Szentlelket.

3. Mi volt a mellékneve annak a férfinak, akit Má-tyással együtt jelöltek az áruló Júdás halála után meg-üresedett apostoli tisztség betöltésére?

4. A 16. zsoltárt idézi Péter pünkösdi prédikáció-jában. Ki volt ennek a zsoltárnak a szerzøje?

5. Pál apostol erre a szigetre került, miután Rómábamenet hajótörést szenvedtek.

6. Cézáreában élø százados volt, aki az itáliai sereg-ben szolgált.

ANGOL KLUB2015. július 13-15 között

gyülekezetünkben angol klubot szervezünk.Észak-írországi fiatalok vezetik

naponta 10-13 óra között atevékenységeket.

Szeretettel várunk minden gyereket!

KÖRZETEK, MÉG EGYSZER

A Gyülekezeti Élet húsvéti számában megjelent az újpresbiteri körzetek beosztása. Ezt újra közzé tettük azeløzø oldalon. Nem azért, mintha a körzetek beosztásábanváltozás történt volna e rövid idø alatt. Az okok más termé-szetðek.

Kiderült ugyanis, hogy a telefonszámok gyorsabban vál-toznak, mint gondolnánk. Nagyon sokan lemondták a régi,vezetékes telefont és átálltak mobil szolgáltatókhoz. Az is igazviszont, hogy a telefonszámokat egy olyan listáról másoltukbe, amelyik nem volt aktualizálva. Újra beigazolódott a mon-dás: a jó pap holtig tanul. Megtanulta, hogy mieløtt kiadvalamit a kezébøl, legalább háromszor ellenørizze le.

Az esetleges kellemetlenségekért gyülekezetünktagjainak elnézését kérjük.

Kállay M. Csaba

Jázmin Evelyn, Ötvös Szabolcs, Péter Szabolcs Zoltán,Réman Hanna Ingrid, Tasnádi Helga Szidónia, TörökTímea, Veres Szilárd Tóni. Isten tegye gyümölcsözøvéhitüket és életüket.