32
D11-es, D12-es jelzéssel munkanapokon, D13-as jelzéssel csak hétvégén közlekednek új hajójáratok a Duna fõvárosi szakaszán. Átadták az Óbuda Lakosságának Egész- ségéért Díjat, dicséretben részesítettek egészségügyi dolgozókat. Helyben olvasható nyári olvasmányok, fo- lyóiratok, gyermekkönyvek egy kis hûsítõ- vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. 13 Limonádé, kisfröccs és egy kis irodalom XVIII. évfolyam 13. szám Megjelenik kéthetente 2012. július 9. 6 Újraindított hajójáratok a Dunán 8 Kitüntetett gyógyítók MEGJELENÉSÜNK. La- punk következõ száma július 23-án, hétfõn jele- nik meg. Újságunk koráb- bi számai is olvashatók a www. obuda.hu honlapon. A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával lépett fel az Óbudai Búcsú zárásaként, június 24-én a zsúfolásig meg- telt Fõ téren. A hazai könnyûzenei élet egyik legnagyobbja, számtalan zenei elismerés birtokosa 100 perces élõ kon- certjén elhangzottak a régi nagy slágerek és új lemezérõl is hallhatott dalokat a közönség Demjén koncert elõször a Fõ téren A „Braunhaxler“ Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület kezdemé- nyezésére rendezi Óbuda- Békásmegyer Önkormány- zata a 250 éves hagyomá- nyokkal rendelkezõ Óbudai Búcsút. B ár a mostani rendez- vények sokban eltér- nek az évtizedekkel ez- elõtti vigasságoktól, azért néhány fontos momen- tum ma is egyezik a ko- rábbiakkal. Hagyomány- õrzõ programok, nemzeti- ségi kórustalálkozó, nép- táncbemutatók, könnyû- zenei koncertek, utcabál, kirakodóvásár, számos családi program várta a vendégeket az Óbudai Nyár programjához kap- csolódóan, június 23-án és 24-én a Fõ téren. KÉPRIPORT A 2-3. OLDALON Óbudai Búcsú Ó buda-Békásme- gyer Önkormány- zata évek óta törekszik arra, hogy a Duna Ró- mai-parti szakaszán az evezõsök és a motorcsó- nakosok közt fennálló viszályokat megszüntes- se, visszaállítsa az eve- zõs sportoknak kedvezõ feltételeket. A Római- fürdõ SE elõtti partsza- kaszon június 26-án tar- tott sajtótájékoztatón je- lentették be: idén júni- ustól a rendõrséggel együttmûködve vízi- rendõr-közterületfelü- gyelõ járõrszolgálat in- dult. TUDÓSÍTÁS A 10. OLDALON Múzeumok Éjszakája Óbudán A városrészben lévõ múzeumok és galériák a tavalyi Múzeumok Éjszakáján hirdet- ték elõször közösen programjaikat. Az azóta „Múzeumok és galériák Óbudán“ elne- vezésû összefogás célja, hogy résztvevõi közösen hívják fel a figyelmet arra az iz- galmas kulturális mozaikra, amely Óbuda sajátja. ÖSSZEÁLLÍTÁS A 27. OLDALON Vízirendõr-közterületfelügyelõ járõrszolgálat Szigorúbb ellenõrzés a Dunán Meleg ebéd diákoknak A III. kerület idén is megszervezte a gyer- mekek nyári étkezteté- sét állami pályázati alapból és önkormány- zati támogatásból. BÕVEBBEN A 9. OLDALON FOTÓK: ANTAL ISTVÁN K edvezményesen vá- sárolhatnak belépõt az augusztus 6-tól 13-ig tartó 20. Sziget Fesztivál- ra azok az óbudai fiatalok is, akik 20 évesek, és iga- zolást hoznak az Ok- mányirodából arról, hogy a III. kerületben laknak. Az igényléseket július 15-ig várják a szervezõk. RÉSZLETEK A 32. OLDALON Az óbudai 20 évesek 50 százalékért „szigetelhetnek“

6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

D11-es, D12-es jelzéssel munkanapokon,D13-as jelzéssel csak hétvégén közlekednekúj hajójáratok a Duna fõvárosi szakaszán.

Átadták az Óbuda Lakosságának Egész-ségéért Díjat, dicséretben részesítettekegészségügyi dolgozókat.

Helyben olvasható nyári olvasmányok, fo-lyóiratok, gyermekkönyvek egy kis hûsítõ-vel a Fellini Római Kultúrbisztróban.13

Limonádé, kisfröccs és egy kis irodalom

XVIII. évfolyam 13. szám Megjelenik kéthetente 2012. július 9.

6Újraindított hajójáratok a Dunán

8Kitüntetett gyógyítók

MEGJELENÉSÜNK. La-punk következõ számajúlius 23-án, hétfõn jele-nik meg. Újságunk koráb-bi számai is olvashatók awww. obuda.hu honlapon.

A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával lépett fel az Óbudai Búcsú zárásaként, június 24-én a zsúfolásig meg-telt Fõ téren. A hazai könnyûzenei élet egyik legnagyobbja, számtalan zenei elismerés birtokosa 100 perces élõ kon-certjén elhangzottak a régi nagy slágerek és új lemezérõl is hallhatott dalokat a közönség

Demjén koncert elõször a Fõ térenA „Braunhaxler“ ÓbudaiNémet HagyományokatÁpoló Egyesület kezdemé-nyezésére rendezi Óbuda-Békásmegyer Önkormány-zata a 250 éves hagyomá-nyokkal rendelkezõ ÓbudaiBúcsút.

Bár a mostani rendez-vények sokban eltér-

nek az évtizedekkel ez-elõtti vigasságoktól, azértnéhány fontos momen-tum ma is egyezik a ko-rábbiakkal. Hagyomány-õrzõ programok, nemzeti-ségi kórustalálkozó, nép-táncbemutatók, könnyû-zenei koncertek, utcabál,kirakodóvásár, számoscsaládi program várta avendégeket az ÓbudaiNyár programjához kap-csolódóan, június 23-ánés 24-én a Fõ téren.

KÉPRIPORT A 2-3. OLDALON

Óbudai Búcsú

Ó buda-Békásme-gyer Önkormány-

zata évek óta törekszikarra, hogy a Duna Ró-mai-parti szakaszán azevezõsök és a motorcsó-

nakosok közt fennállóviszályokat megszüntes-se, visszaállítsa az eve-zõs sportoknak kedvezõfeltételeket. A Római-fürdõ SE elõtti partsza-kaszon június 26-án tar-tott sajtótájékoztatón je-lentették be: idén júni-ustól a rendõrséggelegyüttmûködve vízi-rendõr-közterületfelü-

gyelõ járõrszolgálat in-dult.

TUDÓSÍTÁS A 10. OLDALON

Múzeumok Éjszakája ÓbudánA városrészben lévõ múzeumok és galériák a tavalyi Múzeumok Éjszakáján hirdet-ték elõször közösen programjaikat. Az azóta „Múzeumok és galériák Óbudán“ elne-vezésû összefogás célja, hogy résztvevõi közösen hívják fel a figyelmet arra az iz-galmas kulturális mozaikra, amely Óbuda sajátja. ÖSSZEÁLLÍTÁS A 27. OLDALON

Vízirendõr-közterületfelügyelõ járõrszolgálat

Szigorúbb ellenõrzés a Dunán

Meleg ebéd diákoknakA III. kerület idén ismegszervezte a gyer-mekek nyári étkezteté-sét állami pályázatialapból és önkormány-zati támogatásból.

BÕVEBBEN A 9. OLDALON

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

K edvezményesen vá-sárolhatnak belépõt

az augusztus 6-tól 13-igtartó 20. Sziget Fesztivál-ra azok az óbudai fiatalokis, akik 20 évesek, és iga-

zolást hoznak az Ok-mányirodából arról, hogya III. kerületben laknak.Az igényléseket július15-ig várják a szervezõk.

RÉSZLETEK A 32. OLDALON

Az óbudai 20 évesek 50 százalékért „szigetelhetnek“

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 1

Page 2: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám2Képriport

Az Óbudai Nyár rendezvény-sorozatában június 23-án és24-én nagy sikerrel rendez-ték a hagyományos, kétna-pos Óbudai Búcsút.

M enczer Erzsébet or-szággyûlési és ön-

kormányzati képviselõ, azoktatási és sport bizottságelnökének megnyitója utána német nemzetiségi okta-tásban résztvevõ óvodá-sok, iskolások mutatták bemûsorukat (Kastély Óvo-da, Elsõ Óbudai ÁltalánosIskola, Medgyessy FerencÁltalános Iskola), majd amindig nagy érdeklõdésselvárt kórustalálkozó követ-kezett. A hét német (TolnaiNémet Nemzetiségi BarátiKör Kórus, KrottendorfEgyesület Hollós LajosKórusa, PilisborosjenõiDeutsche Klub EgyesületKórusa, Solymári NémetNemzetiségi Asszonykó-rus, Csobánkai NémetNemzetiségi BoronyTánccsoport, CsobánkaiNémet Nemzetiségi Ka-marakórus, a házigazdaBraunhaxler Dalkör) és kétszlovák nemzetiségi kórus(Pilisszántói Hagyomány-õrzõ Szlovák Pávakör,Ozvena Szlovák Énekkar)mellett idén elsõ alkalom-mal vett részt a találko-zón lengyel nemzetiségikórus (Szent Kinga Len-gyel Kórus). Ezután Pel-ler Anna varázsolta el a kö-zönséget csodálatos hang-

jával. Az elmaradhatatlan -Ki mit tud Óbudáról kvíz-zel összekapcsolt - sörivóverseny után operettest kö-vetkezett: Henk Marika,Káli Mariann, a szegedioperaház primadonnája,Morvay Pálma, a hambur-gi operaház primadonnája,Gerdesits Ferenc, a Ma-gyar Állami Operaház éne-kese, Tálas Ernõ, a svédoperaház tenoristája ésTauner Tibor elõadásában,Hegedûs Valér zongorakí-séretével népszerû szerzõk,többek között Kálmán Im-re, Lehár Ferenc, HuszkaJenõ mûvei csendültek fel.A népszerû dallamokat aFõ teret teljesen megtöltõközönség együtt énekelteaz elõadókkal.

* * *A Szent Péter és Pál Fõ-

plébánia-templomban jú-nius 24-én 11 órakor azünnepi szentmisén Haydn:Nelson miséje hangzott el.A Fõ téren, a Városházaelõtt folytatódott a búcsúprogramja. Zwickli Mihálysramlizenekara gondosko-dott a jó hangulatról, majdKovács Katival énekelteegyütt a közönség az is-mert és szeretett slágere-ket. A Beathoven Együttesmûsorában felidézte azegykori Beatles dalokat. A20 órakor kezdõdöttDemjén koncerten máregy gombostût sem lehe-tett volna leejteni a Fõ té-ren.

Kórustalálkozó, operettest, ünnepi szentmise

Pillanatfelvételek az Óbudai Búcsúról

Menczer Erzsébet országgyûlési és önkormányzati képviselõ, az oktatási és sport bi-zottság elnöke nyitotta meg az Óbudai Búcsú kétnapos programját

Az óvodások sem maradtak ki a sorból; õk is részt vesznek a német nemzetiségi okta-tási programban

A Holló Együttes megkacagtatta a gyermekeketHaydn: Nelson miséje csendült fel a Szent Péter és PálFõplébánia-templomban a búcsú másnapján

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 2

Page 3: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám Képriport3

A Mesebolt Bábszínház „A Vitéz szabólegényt“ adta elõ

Jó ebédhez szólt a nóta: Zwickl Mihály sramlizenekara szórakoztatta a közönséget

A Szent Kinga Lengyel Kórus

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 3

Page 4: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám4Tudósítás az ülésterembõl

A képviselõk többsége jó-váhagyta a június 28-aitestületi ülésen, hogy 686társasházi bérlakást el-adásra jelöljenek ki.

E zen lakások mind-egyikében az ön-

kormányzat kisebbségitulajdonnal rendelkezik.Az értékesítés feltételemarad továbbra is, hogya bérlõk csak abban azesetben élhetnek elõvá-sárlási jogukkal, ameny-nyiben sem közüzemi,sem lakbértartozásuknincs. A döntés tartal-mazza azt is, hogy tartó-san önkormányzati tu-lajdonban maradnak akizárólagos önkormány-zati tulajdonú lakóépü-letben lévõ lakások, va-lamint a 10 évnél nemrégebbi épületben lévõlakások, ezért a kijelölésaz ebbe a körbe tartozólakásokra nem terjed ki.

Adósságkezeléskedvezõbb

feltételekkelA testület legutóbb a

március 29-ei ülésenmódosította az adósság-kezelési szolgáltatásrólszóló rendeletet annakérdekében, hogy a jogo-sultság feltételeként elõ-írt lakásnagyság össz-hangba kerüljön a lakás-fenntartási támogatásravonatkozó szabályok-kal. Az elmúlt idõszak-ban azonban kiderült,hogy sok esetben a szol-gáltatásról érdeklõdõkáltal lakott ingatlan né-hány négyzetméterrelmeghaladja a jogosult-sági határt, így szüksé-gessé vált a feltételrend-szer felülvizsgálata, mó-dosítása. Ezentúl az ön-hibáján kívül adósságotfelhalmozók két szemé-lyig 60 négyzetméter,három ember esetében70 négyzetméter, ennéltöbb, egy háztartásbanélõknél a 70, és mindentovábbi személy után 5-5 négyzetméter az elis-mert lakásméret.

A támogatásra való jo-gosultság további felté-

tele eddig az volt, hogy aháztartásban az egy fõreesõ jövedelem nem ha-ladhatja meg az öregséginyugdíj mindenkori leg-kisebb összegének 250százalékát, azaz 71 ezer250 forintot. Ezt most300 százalékra, azaz 85ezer 500 forintra emel-ték a fizetõképesség ja-vítása érdekében. Ezzela tartozást az átmenetinehéz élethelyzete vagymegemelkedett lakáshi-tele miatt felhalmozók,

elsõsorban munkabérbõlés nem szociális transz-ferekbõl élõk adósság-kezelési programba tör-ténõ bevonása vált lehe-tõvé.

Pályázatok uniósforrásokért

A diákok szociális ér-zékenységének fejlesz-tését támogató EurópaiUniós pályázaton indulaz önkormányzat a tes-tület döntése alapján. Akiírás szerint olyan pro-jekteket támogatnak,melyek középpontjábana rászorulókért és azegészségügyi intézmé-nyekben végzett segít-ségnyújtás áll. Emellettösztönzik az oktatási,kulturális és közösségitevékenységeket, támo-gatják a környezettuda-tos szemlélet kialakítá-sát. Amennyiben a pá-lyázat sikeres lesz, a tá-mogatásból óbudai gim-

náziumok diákjai és pe-dagógusai bekapcsolód-hatnak az önkéntes kép-zési programba. A non-profit szervezetek közüla Mosolyország Alapít-vány és az ÖrökmozgóKözhasznú Egyesületjelezte a projektben valórészvételi szándékát.

„Kulturális szakem-berek továbbképzése aszolgáltatásfejlesztés ér-dekében“ címmel azÓbudai Múzeum kon-zorciumi tagként, a

Szépmûvészeti Múze-ummal közösen nyújt bepályázatot uniós forrá-sok megszerzésére. Acél elsõsorban a kulturá-lis intézmények alkal-massá tétele az új tanu-lási formák alkalmazá-sára a gyermek és ifjú-sági korosztály, vala-mint a hátrányos helyze-tû csoportok számára,humánerõforrás fejlesz-tés révén. A szakembe-rek reményei szerint si-kerül elérni e tanulásiformák elterjesztését, azélethosszig tartó tanu-lást elõsegítõ szolgálta-tások számának növeke-dését, a látogatottság,valamint a formális ok-tatás hatékonyságánaknövelését.

Címzetes igazgatóFarkasné Horváth

Mirának címzetes igaz-gatói cím adományozá-sát szavazta meg a testü-

let, több mint két évtize-des kiemelkedõ vezetõiés igazgatói, munkakö-zösség-vezetõi munkás-ságáért. A Bárczi GézaÁltalános Iskola igazga-tó-helyettese 1987-tõl2002-ig, az intézményigazgatója 2002-tõl.Idén július 31-ig látja elaz iskolában feladatát, ajelenleg érvényben lévõvezetõi megbízása értel-mében.

Igazgatóként legfon-tosabb célja volt, hogy

az általa vezetett intéz-mény sikeres legyen.Nagy figyelmet fordítottaz intézmény fejleszté-sére, a tanulók esély-egyenlõségének biztosí-tására. A korszerû peda-gógiai irányzatokbanvaló tájékozottságával,a jogszabályi változásoknaprakész követésévelhozzájárult az intéz-mény pedagógiai érté-keinek, szakmaiságának

kimagasló teljesítmé-nyéhez.

Együttmûködésimegállapodások

Többek közt a Ma-gyar Akupunktúra ésMoxaterápiás Egyesü-lettel köt együttmûködé-si megállapodást az ön-kormányzat. Ennek ré-szeként az óbudai szoci-ális, kulturális és oktatá-si intézményekben in-gyenes foglalkozásokat,elõadásokat, oktatást va-lósítanak meg. Az egye-sület közhasznú tevé-kenységi körében tanít-ja, terjeszti és népszerû-síti az „Élj 100 évetegészségesen!“ elneve-zésû programját, a meri-dián tornát. Az elõadá-sok és gyakorlati órákegyaránt ingyeneseklesznek. A meridián tor-nán kívül, látásjavító kí-nai szemmasszázs ter-jesztését és tanítását iscélul tûzték ki.

A KASZÁSOK Óbu-dai Ifjúsági Klub Egye-sületével kötendõ meg-állapodásban az egyesü-let vállalja, hogy kosár-labda-csapatokat szer-vez és mûködtet általá-nos iskolás gyermekek-nek, az iskola körzeté-ben lakó, illetve a lakó-telepen és annak kör-nyezetében élõ fiatalok-nak. Az így kialakítottcsapatoknak szakkép-zett edzõket biztosíta-nak, gondoskodnak acsapatok versenyezteté-sérõl, sporteszközökrõlés sportfelszerelésekrõl.

Sz. Cs.

Értékesíthetõ lakások, adósságkezelés, pályázatok

Országgyûlési képviselõk fogadóórái• Bús Balázs polgármester és országgyûlési képvi-selõ (4. számú egyéni választókerület) elõzetes be-jelentkezés alapján tartja fogadóóráját. További in-formációért hívja a polgármesteri titkárságot a 437-8696-os telefonszámon.• Menczer Erzsébet (3. számú egyéni választóke-rület) országgyûlési és önkormányzati képviselõminden hónap elsõ csütörtökén 16-tól 18 óráig tartfogadóórát a Kaszásdûlõ utca 7. szám alatti Fidesz-irodában. Idõpont-egyeztetés miatt a fogadóóráraelõzetesen be kell jelentkezni a 367-8791-es tele-fonszámon.

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 4

Page 5: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám Önkormányzat – Beruházás5

A képviselõ-testület júniusvégi ülésén döntött az önkor-mányzat tulajdonában állólakások lakbérének megálla-pításáról szóló, 40/2009. (IX.30.) önkormányzati rendeletmódosításáról.

- A lakásbérleti szerzõ-dések közel 85 százaléka,több mint 2700 határozat-lan idõre jött létre, amely-nek keretében a bérlõk - jö-vedelmi és vagyoni viszo-nyaiktól függetlenül - szo-ciális helyzet alapján meg-állapított lakbért fizetnek.Ez döntõen annak a követ-kezménye, hogy az e körbetartozó szerzõdések 2006.március 31. napja elõtt szü-lettek, és ezen jogviszo-nyok esetében a korábbanhatályban volt törvényirendelkezéseknek megfe-lelõen a bérbeadás kizáró-lag szociális alapon történt- tudtuk meg Kelemen Vik-tória alpolgármestertõl. Arendelet módosításával va-lamennyi határozatlan ide-jû, szociális helyzet alap-ján megkötött lakásbérleti

szerzõdést felülvizsgáljákmég a nyár folyamán. Afe-lülvizsgálat eredményétõlfüggõen 2013. január 1-jé-tõl minden bérlõ jövedelmiés vagyoni helyzeténekmegfelelõen fog lakbért fi-zetni.

- Az utóbbi idõben roha-mosan megnövekedettazon kérelmezõk száma,akik szociális helyzetükrevaló tekintettel kérnek, il-letve várnak az önkor-mányzattól megoldást lak-hatási gondjaik kezelésére,de a bérbe adható lakásokszáma nem elégséges ah-hoz, hogy minden igénytkezelni tudjunk - közölteaz alpolgármester. - Min-denképpen indokolt az alépés, hogy a bérlõk jöve-delmi és vagyoni helyze-tüknek megfelelõen fizes-senek lakbért, az igazsá-gosság elve alapján. Ter-mészetesen, aki rászorul,az a jövõben is igénybe ve-heti azokat a támogatáso-kat, amelyek szociálishelyzetébõl fakadóan meg-illetik. mizsu

Elkezdõdött az ÓbudaiPromenád elnevezésû vá-rosrendezési projekt gya-korlati megvalósítása.Mint arról már többszörhírt adtunk, a beruházás-hoz az Európai Unió 556millió forintot bocsátottrendelkezésre, míg Óbu-da-Békásmegyer Önkor-mányzata mintegy 200millióval járul hozzá - is-mertette Szántó Georgina,a projekt kommunikációsvezetõje.

A Kolosy tértõl azAmfiteátrumit ter-

jedõ szakaszt teljesenátalakítják. A terveketKarádi Gábor (Táj.Con-sult Bt.) készítette, míga piac átalakítását Heve-si Károly (Hevesi és PapÉpítésziroda) tervezte.A piacot fedõ ponyvátüvegtetõre cserélik és aburkolatát is felújítják.Az emeleten kap helyetÓbuda-Újlak Kulturálisés Információs Köz-pontja és a Civilház. A

fejlesztés eredménye-ként 2500 új dísznö-vényt - fákat, bokrokat,virágokat - ültetnek a te-rületre. A Promenád kétvégén egy-egy szökõku-tat helyeznek el, ame-lyek köré padokat tele-pítenek, ahol kelleme-sen elüldögélhetnekmajd a pihenésre vágyójárókelõk.

Az építkezés miatt jú-nius elején lezárták aKolosy teret, a Csemeteutcát, a Bécsi útkiteresedését és bezár-ták a piacot is. A Kolosytérre csak az áruszállítóautók hajthatnak be. Akiesõ parkolóhelyekpótlására az önkor-mányzat kedvezményesmegállási lehetõségetbiztosít az Új Udvarbanés a Bécsi út 68-72.szám alatti telken.

Az érintett területenfelszedték a régi burkola-tot. A hagyományos nagykockaköveket azonbannem cserélik le újakra,

hanem félbevágják ésvisszaépítik eredeti he-lyükre. Elõtte azonbankicserélik az alatta futóelektromos és vízellátókábeleket, csatornaháló-zatot.

Az építkezés II. ütemejúlius elején kezdõdött,amikor lezárták a De-reglye és a Galagonyautcát is a forgalom elõl.A Bokor utca zsákutcalett.

Az építkezés III. üte-me augusztus 20-a utánkezdõdik. Akkor majd a

Nagyszombat utcát és aBokor utcát is lezárják.

Az építkezés befeje-zését november 15-retervezik.

(Bõvebb információ-kat a www.obudaipro-menad.hu címen talál-hatnak az érdeklõdõk.)

d. zs.

Bús Balázs polgármesterSzent László-díjat vehetettát Somogyváron, az Orszá-gos Lengyel NemzetiségiÖnkormányzat ünnepsé-gén június 30-án. A díjjaljáró pénzjutalmat egy óbu-dai lengyel civil szervezet-nek ajánlotta fel.

Somogyváron tartottaaz Országos Lengyel

Nemzetiségi Önkor-mányzat a Szent László-napi ünnepséget. A Krak-kóban lengyel anyától ésmagyar apától születettSzent László királyunk amagyarországi lengyel-ség védõszentje és ezért ahazai lengyel nemzetiségérdekében, vagy a len-gyel-magyar barátságápolásában kiemelkedõszerepet vállaló szemé-lyeknek minden évbenjúnius utolsó szombatjánadják át a Szent László-díjat.

A 2012-es díjazottÓbuda-Békásmegyerpolgármestere, Bús Ba-lázs, aki többek közt aKatyn-i Mártírok Emlék-parkja megvalósításáért,Varsó-Bemowo testvér-kerületével való példás

baráti viszony ápolásáértés a III. kerületi lengye-lek kulturális támogatá-sáért vehette át a díjat. Adíjjal járó pénzjutalmataz egyik óbudai lengyelcivil szervezetnek aján-lotta fel.

Változnak a lakbérszabályok

Elindult a Promenád

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

Szent László-díj a polgármesternek

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 5

Page 6: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám6Beruházás – Közlekedés

Munkanapokon két-féle hajójárat köz-

lekedik, menetsûrûségük60 perc, de a közös vonal-szakaszon az összehango-lás miatt 30 percenkéntkövetik egymást a hajók.

A D11-es jelzésû járata Haller utcától az Új-pest Városkapuig, hiva-talos nevén Árpád útigközlekedik, útközben ki-köt az A38-as állóhajó-nál az Egyetemváros-ban, a Boráros téren, aGellért téren, a Petõfi té-ren, a Batthyány téren, aJászai Mari téren, az Ár-pád híd pesti hídfõjének

közelében, a Népfürdõutcánál és a Meder utcá-nál. A Haller utcától7.31-tõl 18.31 óráig, mígaz Árpád úttól 7-tõl 18óráig indulnak a vonalatvégig bejáró hajók. Eze-ken kívül a Jászai Maritérig még csonkamene-tek is vannak.

A D12-es járat is csakmunkanapokon közleke-dik, szintén 60 percenkén-ti indulással, a Kopaszigát és a Rómaifürdõ kö-zött. A Haller utcától aMeder utcáig azonos he-lyeken köt ki a D11-es já-rattal. A Rómaifürdõtõl

6.19-tõl 16.19 óráig, aKopaszigáttól 7.48-tól17.48 óráig indulnak a ha-jók. Ezen a járaton is lesz-nek csonkamenetek a Já-szai Mari térig.

A D13-as vonal csakszombaton, vasárnap ésünnepnap közlekedik a

Kopaszigáttól a Római-fürdõig. A járat jellegeinkább a zöldbe igyekvõkszállítása, ezért útközbena munkanapiakon kívül aMargitsziget-Casinónál, aDráva utcánál, a Margit-sziget-Nagyszállónál ésaz Óbudai-szigetnél is

kiköt. A hajók óránkéntindulnak, a Rómaifürdõ-tõl 9-tõl 18 óráig, aKopaszi gáttól 9.30-tól18.30 óráig, és természe-tesen lesznek még cson-kamenetek a Jászai Maritérig is.

Kertész István

Újraindított hajójáratok a DunánA BKV és a BKK július 1-jétõl új menetrendszerinti hajó-járatokat indított a Duna fõvárosi szakaszán. A Budapest-bérlet csak munkanap lesz érvényes, de akkor a napije-gyekkel is utazhatunk. Az ezekkel nem rendelkezõk 400forintos jeggyel vehetik igénybe a járatokat, hétvégénmindenkinek meg kell váltania az egy utazásra szóló (400forintos) jegyet. A hét minden napján a 6 év alattiak és a65 év felettiek valamint más kedvezményezettek, példá-ul a fogyatékosok, díjmentesen utazhatnak.

Tavasszal és a nyár folya-mán több alkalommal HÉV-pótló buszok szállították -szállítják az utasokat. Mi-ért rendszeresek a szent-endrei HÉV-vonalán is a vá-gányzárak? - kérdeztükegy, a témában jártasszakembertõl.

Mint megtudtuk: azösszes HÉV-vona-

lon, így az 5-ös, szenten-drein is évek óta fõként ahétvégi vágányzárak ide-je alatt végzik a karban-tartási munkákat. Ezen avonalon, Békásmegyerés Szentendre közöttszükséges a több beavat-kozás, a belsõ szakasztugyanis nemrégiben fel-újították. A NemzetiKözlekedési Hatóságelõírta a pálya és a fel-sõvezetékek állapotánakjavítását, ha ez nem törté-nik meg, akkor vissza-vonhatják a továbbhasz-nálati engedélyt. A vonalüzemének folyamatosanmeg kell felelnie a szak-hatósági követelmé-nyeknek és a biztonságielõírásoknak. Fõkénthétvégéken dolgoznak apályán, a felsõvezeté-keken, hogy ne legyen

nagyobb fennakadás aközlekedésben, és keve-sebb pótlóbuszt kelljenbeállítani.

Felvetésünkre, misze-rint E-jelzéssel rövidebbútvonalon gyorsjáratközlekedhetne Békásme-gyer és Szentendre kö-zött a 11-es fõúton, hogya Volán-járatokat ne kés-

sék le az utasok, a szak-ember szerint a békás-megyeri állomáson za-vart okozhatna, hogykétfelõl indulna pótló-busz, ugyanakkor átgon-dolandó ötletnek neveztea felvetést, hiszen a bu-szok gazdaságosabbanvolnának eloszthatók.

Kertész

Vágányzárak a HÉV-vonalakon A dugódíjrólEgy Európai Uniós megállapodásnak köszönhetõenvezethetik be a dugódíjat. Az elõterjesztésben olvas-ható: „ Összhangban a Budapesti Közlekedésfejlesz-tési Tervben lefektetett intézkedésekkel, úgynevezetthozzáférési díj (vagy dugódíj) kerül bevezetésre a fõ-város belsõ, legforgalmasabb területein, legkésõbb a2007-2013-as programozási idõszak végéig (3/4-esintézkedés, melyet a Fõvárosi Közgyûlés 62/2009-eshatározatával fogadott el 2009. január 29-én.“A szavazás eredményét rögzítõ jegyzõkönyvbõl kide-rül, hogy az MSZP-s és SZDSZ-es képviselõk igennelszavaztak. A Fideszes és KDNP-s képviselõk tartóz-kodtak a szavazáskor.

Nyári forgalomkorlátozások BudánIII. kerület: a Sziget Fesztivál miatt a már megszokottmódon lezárják a Jégtörõ utcát augusztus 6-tól 13-ig, azesti órákban pedig korlátozzák a gépjármû-forgalmat azalsó rakparton a Margit híd és a Mozaik utca között.I. és XI. kerület: közmûvezeték-építés indul aSztehlo Gábor rakparton és a Friedrich Born rak-parton. A munkavégzés idejére a forgalmat egy-irányúsítják dél felé, így a Petõfi hídnál és a Rákó-czi hídnál csak a felhajtás lesz lehetséges.

Elsõ ajtós felszállás a 218-ason A BKV 218-as autóbuszjáratán egész napra kiter-jesztették az elsõ ajtós felszállási rendet július 1-jétõl.Eszerint felszállni csak az elsõ ajtón lehet, ahol a je-gyet vagy bérletet meg kell mutatni a jármûvezetõ-nek, míg leszállásra a hátsó ajtók vehetõk igénybe.

Vízcsõ-felújítás forgalmirend-változássalA Szépvölgyi út Árpád fejedelem útja és Ürömi köz kö-zötti szakaszán, az Ürömi közben és az Alsó Zöldmáliúton várhatóan október végéig vízvezeték-rekonstrukci-ós munkálatokat végeznek a Fõvárosi Vízmûvek Zrt.dolgozói. A felújítási munka alatt az érintett útszakaszonéletbe lépett forgalmirend-változás miatt az autósok és atömegközlekedést igénybe vevõk megnövekedett me-netidõvel számolhatnak.A rekonstrukció során a vízszol-gáltatást zavartalanul biztosítja a Fõvárosi Vízmûvek Zrt.(Bõvebb információ: www.vizmuvek.hu).Sínágycsere a HÉV óbudai szakaszán

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

FELVÉTELÜNK ILLUSZTRÁCIÓ

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 6

Page 7: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám „Pro Óbuda“-díj – Önkormányzat7

Az önkormányzati választá-sokat 2010 októberében tar-tották. Sorozatunkban arrólkérdezzük az egyéni válasz-tókerületek képviselõit: mi-lyen ügyekben jártak el a la-kosok érdekében?

Ezúttal Kelemen Viktória( F i d e s z -

KDNP), a 14. szá-mú egyéni válasz-tókerület képvise-lõje, szociális ügye-kért felelõs alpol-gármester számolbe munkájáról.

- Választókör-zetem gyakorlati-lag Békásmegyeren a HÉVkét oldalára esik: a Cso-bánka tér és környéke, illet-ve a másik oldalon a piac éskörnyéke tartozik hozzám.

Ebbõl adódik, hogy a leg-égetõbb, megoldásra váróprobléma a piac sorsa. Évekóta tarthatatlan a helyzet akörnyéken. Mivel a lakóte-lep már régen kinõtte a pia-cot, mindenképpen fejlesz-

tésre szorul. Aparkolás lehe-tetlen, a vásárlási viszonyokelavultak. Ezért a képviselõ-testület a közelmúltban dön-

tött arról, hogyfejlesztési koncep-ció készüljön a pi-ac átalakításáról.Mivel jelentõs be-ruházásra leszszükség, szeret-nénk pályázatipénzeket is be-vonni a megvaló-

sításba. Ráadásul több sze-replõs a történet, hiszen õs-termelõket, vállalkozókat ésa területen mûködõ banko-kat is érintik a tervezett vál-tozások. Ezért mindenkép-pen körültekintõen, az érin-tettek bevonásával járunkmajd el. Szeretnénk, ha azátalakult piac a jelenleginélsokkal kultúráltabb lenne ésteljes körûen kiszolgálná a

környéken lakók igényeit.Vissza-visszatérõ panasz

az emberek részérõl az utakrossz állapota. Az önkor-mányzat szinte folyamato-san javítgatja a saját hatás-körébe tartozó utakat, de azóriási terhelés miatt újra ésújra romlik az állaguk. Rá-adásul parkolók híján a jár-dát használják az autósokmegállásra. Ahhoz, hogy eza helyzet megváltozzonP+R parkolókra lenne szük-ség. Ez viszont már fõvárosihatáskörbe tartozik.

Alpolgármesterként aszociális ügyeket felügye-lem az önkormányzatnál ésaz illetékes bizottsággal szo-rosan együttmûködöm. Saj-nos, a nehéz gazdasági hely-zetben ezen a területen adó-dik a legtöbb teendõ manap-ság. Rengetegen keresnekmeg lakásproblémával,

újabban már a bedõlt devi-zahitelesek közül is. A pá-lyázati lehetõségek folya-matosan nyitva állnak elõt-tük, de természetesen a krí-zishelyzetbe került csalá-doknak más módon is segítaz önkormányzat. A Csalá-dok Átmeneti OtthonábanBékásmegyeren helyezzükel azokat, akiket az utcárakerülés fenyeget. De akik-nek még van fedél a fejükfelett, azok is egyre nehe-zebben élnek. Márciustólléptettük életbe a lakhatásitámogatást, amellyel a rezsifizetéséhez járulunk hozzá.Több százan veszik igénybeezt a lehetõséget.

Az adósságkezelési tá-mogatással pedig a már fel-halmozott adósságok kifize-téséhez nyújtunk segítséget.Ezt a támogatási formátmég a nyáron újragondol-

juk, hogy minél többen jut-hassanak hozzá. A cél az,hogy ne halmozhassanak felóriási adósságokat a csalá-dok. Ha valaki látja, hogymár 2-3 hónapja nem tudjafizetni a számláit és remé-nye sincs arra, hogy hirtelenjól fizetõ álláshoz jut vagybármilyen más módon pénzáll a házhoz, azonnal jelent-kezzen az önkormányzatnál,ne növelje tovább az adóssá-gát. Minél elõbb szól, annálhamarabb tudjuk orvosolnia problémáját.

Az egészségügyben fon-tos eredménynek tartom, hi-szen a kerületi lakosok pre-venciós ellátásának lénye-ges eleme, a szakrendelõinkdiagnosztikai eszközparkjá-nak fejlesztését. Ezzel a ma-gas szintû gyógyító munkaalapjait sikerült megterem-tenünk. D. Zs.

Egyéni választókerületek képviselõi

Piacfejlesztési koncepció készül

Tóth Hermina a Gázgyá-ri lakótelepen nõtt fel és

jelenleg is ott él. Nyugdíjas-ként is rendkívül aktív,„nem ül a babérjain“, aSzínházi Dolgozók Szak-szervezetének titkárságándolgozik.

- Úgy tudom, meglepetés-ként érte az elismerés.

- Valóban így volt. Úgyvélem, most érett be az ed-dig végzett, olykor kudar-cokkal, többször sikerrelfolytatott küzdelem és mun-ka gyümölcse. Egy ilyen,számomra is jeles alkalomkapcsán különösen kerül-ném a politizálást, azonbanrólam köztudott baloldali el-kötelezettségem. Úgy vé-

lem, a tisztesség pártatlan.Ezért úgy gondolom, hogy aközösségért vég-zett munkámértítélte számomraaz egyúttal gesz-tusértékû elisme-rést a képviselõ-testület. Mind-emellett, a díj át-vételéhez közelazonos idõpont-ban volt a születésnapom,ezzel mintegy ajándékkéntis tekintek rá.

- A díjjal a közösségértvégzett aktív munkáját is-merték el. Azok számára,akik nem ismerik önt, kifej-tené, hogy mit is foglal ma-gában mindez?

- Egész életemen át tartóaktív munkát, ha egy mon-datban kellene válaszolnom.A jövõre százéves Gázgyárilakótelep, mint azt neve ismutatja, a gyár munkásai-nak, tisztviselõinek épült. Akolónia kezdetektõl fogvaigen zárt közösség, sokangenerációk óta itt élnek.Egymásra vagyunk utalva,és én fiatal koromtól termé-szetesnek vettem, hogyhatudok, segítsek másokon.

Persze a történe-lem és a környeze-tünk sajátos hely-zete is hozzájárultahhoz, hogy érzé-kennyé váljak má-sok ügye iránt.Olyan impulzusokértek, melyek eb-be az irányba de-

termináltak. Például 1956-ban éjjel-nappal mindannyi-an felváltva dolgoztunkazért, hogy a fõvárosban neálljon le a gázellátás. De akonyhán is nagyüzem volt,azoknak a dolgozóknak fõz-tünk, akik távolabb laktak ésaz események miatt nem

tudtak hazautazni. 1956-tól1962-ig dolgoztam a Gáz-gyárban.

- Késõbb politikuskéntállt ki lakótársai érdekében.

- A Gázgyári LakótelepiEgyesületet, melynek alapí-tó tagja vagyok, érdekvédel-mi céllal hoztuk létre 1991-ben. Késõbb, önkormányza-ti képviselõként, a szocialis-ta frakció tagjaként 1994-tõl1998-ig számos problémamegoldását kezdeményez-tem. A Gázgyári Óvodamegmaradásáért szinte kö-zelharcot kellett vívnom,még a párttársaimmal is.Ezen a lakótelepen nagyonsok idõs ember él, így fontosvolt számomra is, hogy azõszi burgonyaosztást és azeltérõ szintû választásokathelyben tartsák meg. Ez re-mélem, így is marad. Nagyszívfájdalmam azonban,hogy a Gázgyári Mûvelõdé-si Ház nem mûködhet, csaklepusztulva, kõtárként áll.Pedig minden feltétel adottlenne egy teátrumhoz, hi-szen a Kisfaludy Színház le-bombázása óta nincs színhá-za Óbudának.

Visszatérve a politikára,úgy alakult, hogy pártom1998-ban egy számomranem kívánatos személytakart polgármesterként je-

lölni. Ezzel nem értettemegyet, ezért vitákat követõenkizártak a frakcióból, amitígy visszanézve nem is bá-nok. A jelenlegi, helyi balol-dali képviselõkkel már ki-egyensúlyozott a kapcsola-tom, ismét a párt tagja va-gyok.

Az elmúlt 27 évben aSzínházi Dolgozók Szak-szervezetének munkatársa-ként veszem ki a részemtöbbek közt abból a munká-ból, hogy a rászoruló idõsszínészeket hozzájuk méltóéletkörülményekhez segít-sük. A lakótelepen élõkkellegfõbb célunk, hogy meg-mentsük ezt a csodás helyet,építészeti értékeinket. A mainapig fordulnak hozzám agázgyári kolónia lakóigondjaikkal, és azért, hogyeljárjak bármely olyan ügy-ben, mely közös érdekünk.Legutóbb egy illegális hul-ladék-lerakóhelyet sikerültfelszámolni közbenjárásom-ra, most pedig a MÁV igaz-gatóságával levelezek vo-natmegállóhely rendbeho-zatala és a gyomok kaszálá-sa ügyében. Legfõbb vá-gyunk, hogy lakhelyünk egyelsõ és egyetlen Gázgyári,ugyanakkor egy másodikWekerle-telep lehessen.

Szeberényi Cs.

„A tisztesség pártatlan“

Akinek fontos a Gázgyáriak életeTóth Hermina élete és tevékenysége összeforrt a Gázgyárilakótelep hétköznapjaival, történetével. Egész életében lel-kesedéssel és õszinte elkötelezettséggel tevékenykedett aközösségért, a helyi hagyományok megõrzéséért. Hermina aGázgyári Lakótelepért Egyesület egyik alapítója, és napja-inkban is aktív tagja. A helyi önkormányzat képviselõje volt1994-tõl 1998-ig. A képviselõ-testület a Gázgyári lakótelepközösségéért, a helyi hagyományok ápolásáért, megõrzésé-ért elkötelezettséggel végzett aktív szervezõmunkájának el-ismeréseként részesítette „Pro Óbuda“-díjban, melyet BúsBalázs polgármestertõl vett át Óbuda Napján.

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 7

Page 8: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám8Egészségügy

Immár hagyomány, hogy min-den év június 29-én, a Sem-melweis Napon kitüntetése-ket adnak át az egészség-ügyben dolgozóknak munká-juk elismeréseként.

Kelemen Viktória al-polgármester a díjak

átadása elõtt köszönetetmondott mindazoknak azorvosoknak, assziszten-seknek és védõnõknek,akik elhivatottan végzikmunkájukat és nemcsak abetegek és páciensek fizi-kai gyógyítására, de lelkiegészségére is gondot for-dítanak. Megerõsítette:Óbuda-Békásmegyer Ön-kormányzata továbbra ismindent megtesz a SzentMargit Kórház önállóságá-nak megteremtéséért.(Mint ismeretes, a kórhá-zat a fõváros 2007-ben aSzent János Kórházba in-tegrálta, megszüntette azönállóságát. 2012. január1-jétõl az állam átvette a

fõvárosi kórházakat is, ésSzócska Miklós államtit-kártól ígéret van az önállóMargit kórház megterem-tésére.)

Dr. Thomka György, aSzent Margit Rendelõin-tézet Nonprofit Kft. ügy-vezetõ-igazgatója aszámvetés napjának ne-vezte az ünnepet. A fele-lõsség kérdését vetette fel

azzal kapcsolatban, hogyaz orvosok mellékállásbakényszerülnek a megélhe-tésük érdekében, és azértis, hogy mára járhatatlannáváltak a betegutak. - Aproblémákat mindazonál-tal csak közösen oldhatjukmeg - jelentette ki.

Vörös Zoltánné, Óbu-da-Békásmegyer VédõnõiSzolgálatának megbízott

intézményvezetõje örven-detesnek nevezte, hogy nõaz otthonszülések száma.- Ez annak a jele, hogy azanyák a természetes folya-matokra törekszenek - fo-galmazott. A legjobb per-sze az lenne, ha a kórházikörülmények hasonlítaná-nak az otthoniakra, vagyisminél több bababarát kór-ház jönne létre. Sajnála-tosnak nevezte, hogy azországban mindössze 16intézmény ilyen, ebbõlmindössze egy találhatóBudapesten.

Óbuda-BékásmegyerÖnkormányzatának Kép-viselõ-testülete az ÓbudaLakosságának Egészségé-ért Díjat dr. Vereb Kata-linnak, a Szent MargitRendelõintézet szemészszakorvosának adomá-nyozta a szemészeti szak-területen több évtizedes ki-emelkedõ szakértelemmelvégzett gyógyító munkájaelismeréseként.

Óbuda-Békásmegyerpolgármestere dicséretbenrészesítette Barthalos Ist-vánné asszisztenst, dr.Strémen János felnõttfogorvost, NadzonnéAndrás Jolán védõnõt,dr. Radich Katalint, aSzent Margit Rendelõinté-zet Tüdõgondozójának ésTüdõszûrõ Állomásánakfõorvosát.

A Szent Margit Rende-lõintézet vezetõsége igaz-gatói dicséretben részesí-tette Gönczi Katalinasszisztenst.

Óbuda-BékásmegyerVédõnõi Szolgálatánakvezetõje intézményvezetõidicséretben részesítetteCsics Edit védõnõt,Layné Czenki Katalinvédõnõt. D. Zs.

Kitüntetett gyógyítók

Dr. Vereb Katalin szemészszakorvos kapta idén azÓbuda Lakosságának Egész-ségéért Díjat

Dr. Strémen János fogorvos Kelemen Viktória alpolgár-mestertõl vette át a polgármesteri dicséretet

- A tüdõgondozó ellátá-sa beutaló köteles, a bete-gek háziorvosi beutalóvaljöhetnek hozzánk, de sür-gõs ellátást igénylõ, súlyo-sabb esetekben természe-tesen akár az utcáról is fo-gadjuk õket.

Egy évvel ezelõtt Ma-gyarországon elõször ná-lunk indult ambuláns lég-zés rehabilitáció. Kialakí-tottuk a megfelelõ géppar-kot, szakember gárdát(légzés rehabilitációbanjáratos gyógytornász éslégzés rehabilitációs szak-

orvos), melynek segítsé-gével a krónikus nehézlég-zéssel küzdõ betegeink ál-lapotán igyekszünk javíta-ni. Õk fõként a COPD-sbetegek közül kerülnek ki.A COPD 80 százalékbandohányosoknál kialakuló,légúti szûkülettel járó kró-nikus betegség. Véglegugyan nem lehet meggyó-gyítani, de a megfelelõ te-rápiával elérhetõ, hogy tü-netmentessé váljon, a be-teg állapota stabil marad-jon, elkerüljük a COPD-sállapot rosszabbodásokat,

melyek a nehézlégzésromlásához vezetnek.Speciális gyógy-tornával, inhalá-cióval, gyógy-szerekkel növel-jük a páciensekterhelhetõségét,javítjuk az élet-minõségüket. Aterápia 6-8 hétigtart, heti négy al-kalommal másfél órás ke-zelésen kell részt venniüka betegeknek. Akár munkamellett - kora reggel vagyeste - végezhetõ, nem kellkórházba feküdni, táp-pénzre menni. Félévente-évente célszerû megismé-telni ahhoz, hogy szintentartható legyen a betegség.S mivel csoportos foglal-kozásokról van szó, mégjobb hatásfokú a kezelés.Akár barátságok is szö-võdnek a terápia alkalmá-val, hiszen azonos problé-mával küzdõ emberek„dolgoznak“ együtt azért,hogy javuljon az életminõ-ségük - ismerteti tapaszta-latait dr. Puskás Emese.

- A hozzánk forduló be-tegek általában nem múló

köhögésrõl, ne-hézlégzésrõl pa-naszkodnak. Havalakinek érez-hetõen csökken afizikai terhelhe-tõsége, példáulazon az úton,amit korábbankönnyedén vé-

gigjárt, most többször megkell állnia, lassabban tudhaladni, kevesebb súlyttud cipelni, mindenképpengondoljon arra, hogy vala-mi nincs rendben a tüdejé-vel és jöjjön el kivizsgálás-ra - hívja fel a figyelmet adoktornõ. - Ma már meg-felelõ kezeléssel a króni-

kus betegségek - asztma,allergia - is tünetmentessétehetõ, a COPD szintentartható. Nagyon fontosrésze azonban a gyógyí-tásnak a betegoktatás. Agyógyításnak ez a területenagyon sok inhalációs esz-közt alkalmaz, amelyekszakszerû használatárameg kell tanítani a betege-ket. Ha ugyanis rosszulhasználják az eszközöket,nem jutnak be a porok,porlasztott gyógyszerek atüdõbe és a terápia nem ériel a célját.

Atüdõgondozóban 4 or-vos látja el a betegeket - át-lagban napi százat - 8-tól19 óráig.

Domi

Tüdõgondozó

Tanuljanak a betegekFõként a tüdõ elváltozásával járó betegségek kivizsgálásá-val, gyógykezelésével, és az úgynevezett funkcionális légútimegbetegedések kivizsgálásával, gyógyszeres beállításá-val, gondozásával, légzés rehabilitációval, a tbc-s betegekfelkutatásával, kivizsgálásával, gyógyszeres beállításávalés gondozásával foglalkozunk. Ezenkívül dohányzás leszok-tatást segítõ programunk is van, valamint légúti allergoló-giai és asthma ambulancia várja a betegeket a Laktanya ut-cai tüdõgondozóban - ismerteti az itt folyó munkát dr. Pus-kás Emese, tüdõgyógyász, légzés rehabilitációs szakorvos.

Adj vért és ments meg három életet!A Magyar Vöröskereszt Budapest Fõvárosi Szervezete júli-us végén a következõ idõpontban és helyszínen szervezvéradást. Július 27-én 14-tõl 18 óráig: az Auchan ÓbudaÁruháznál, a vérvételi kamionban (Szentendrei út 115.).* Júliusban minden csütörtökön 11-tõl 18 óráig a Ma-gyar Vöröskereszt székházában (V. Arany János utca 31.)Ha ön egészséges, elmúlt már 18 éves, de még nem töltöt-te be a 60. életévét (rendszeres véradóknál 65. életév) ésúgy érzi, hogy segíteni tud a rászoruló betegeken, jöjjön ela véradásra! Személyi igazolvány (lakcímkártya) és taj-kártya szükséges.

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 8

Page 9: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám Szociális9

Bár nem kötelezõ az önkor-mányzatok számára, a III.kerület idén is megszervezte- immár 7. éve - a gyermekeknyári étkeztetését. Jelenlegtízmillió forint áll rendelke-zésre erre a célra, amelybõl9,5 milliót az állami pályáza-ti alapból kap, félmillióvalpedig maga az önkormány-zat járul hozzá a költségek-hez.

Apályázati feltételekidén némiképpen

változtak - mondta el dr.Gallóné NagyJudit, a szociálisszolgáltató fõ-osztály vezetõje.- A legfontosabbváltozás, hogycsak olyan szol-gáltatótól rendel-hettük meg azebédet, amelyikvállalta, hogy a támogatáslegalább 30 százalékánakmegfelelõ értékben kister-melõtõl szerzi be. Mivelezt a feltételt a Sodexo cégtudta teljesíteni, vele kö-töttünk szerzõdést. Így

ezen a nyáron a Sodexofõzi a gyerekek melegebédjét június 18-a és au-gusztus 31-e között.Az ön-kormányzat még külön aztis kérte a cégtõl, hogy akétfogásos ebéd mellémindennap adjon valami-lyen gyümölcsöt a gyere-keknek. Az elsõ héten - aszakminisztérium ajánlásaalapján - csak helyben fo-gyasztásra adtunk lehetõ-séget, de sajnos nagyonkevés volt a jelentkezõ,ezért a második héttõl már

elvihetõ az ebéd.Így elég, ha acsaládból egyvalaki eljön érte,mert hazavihetiaz összes test-vérnek járó ételt.

Két intéz-ményben, a PaisDezsõ és a Ke-

rék utcai iskolában várjáka gyerekeket, illetve a szü-lõket. Ezenkívül még kétnyári táboroztatást végzõiskolában, a Laborc utcai-ban és a Keve-Kiserdeiiskolában is hozzájuthat-

nak az ingyen ebédhezazok, akik rendszeresgyermekvédelmi kedvez-ményben részesülnek. Õkegyébként jelenleg 1600-an vannak a kerületben. Aszülõket idõben értesítet-tük az egész nyáron fenn-álló lehetõségrõl, de to-vábbra is folyamatosanigényelhetõ az önkor-mányzatnál.

Szomorú tapasztalategyébként, hogy bár a le-hetõség ingyenes, még-sem élnek vele a rászoru-lók. Elõfordul, hogy nemmennek ebédelni a gyere-kek, illetve nem is hozzákel az ételt a konyháról. Ér-demes tudni, hogy az ön-kormányzatnak akkor is kikell fizetnie a megrendeltadagokat, ha a jogosultak

nem veszik át. Ezért kér-jük a családokat, hogy ve-gyék komolyan a nyári ét-kezést - szögezte le a fõ-osztályvezetõ. - Persze, azát nem vett ebédek semvesznek kárba: a MáltaiSzeretetszolgálat és a Csa-ládok Átmeneti Otthonaszívesen fogad mindenadag ételt.

Domi Zsuzsa

Meleg ebéd diákoknak nyáron is

A z eseményen résztvett Bús Balázs

polgármester, MüllerIstvánné, az Óbudai

Szociális SzolgáltatóIntézmény vezetõje,Gerendai Károly, a Szi-get Szervezõiroda ügy-v e z e t õ - i g a z g a t ó j a ,Keszég Attila, a Ma-gyar Telekom Nyrt. ér-tékesítési és szolgálta-tási vezérigazgató-he-lyettese.

A kicsik felajánlásai-ból 150 kilogrammnyijáték gyûlt össze, me-lyeket a „Hello Holnap“ligetben Keszég AttilaUjvárosi Hannának, aKórházpedagógusokEgyesülete képviselõjé-nek adott át.

A virágláda-festõ ak-ció a generációk köztikapcsolatteremtést szol-gálja, a fenntartható fej-lõdés fontosságára hívjafel a figyelmet. A közös

palántaültetés, viráglá-da-festés eredménye-ként elkészült 40 kézzelfestett, virágokkal teliládát az Óbudai Szociá-lis Szolgáltató Intéz-mény kezelésében lévõ,idõs emberek gondozá-sával foglalkozó két in-tézménynek, a DerûsAlkony Gondozóháznakés a Hatvany IdõsekKlubjának ajánlottákfel, fele-fele arányban.

Sz. Cs.

Festett virágládák idõsek klubjainak

„Hello Holnap!“

Keszég Attila átadja Bús Balázsnak és Müller István-nénak a bekeretezett tablóképet

A fenti címmel elnevezett programban négy júniusi hét-végén tartottak családi programokat a Gyerek Szigeten,ahol a gyerekek a játék mellett virágládákat festettek,idõs embereknek okozva ezzel meglepetést. Emellettmegunt játékaikat beteg gyermekek javára ajánlhattákfel. Az adományokat június 24-én adták át a Hajógyári-szigeten.

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 9

Page 10: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

Alapította: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 1995-ben ÓBUDÓBUDAI SZIRÉNAAI SZIRÉNA

A III. kerületi Rendõrkapitányság központi telefonszáma: 430-4700. Az ügyeletet a 430-4712-õn hívhatják, itt tehetik meg bejelentéseiket.

A z intézkedéseknekköszönhetõen má-

ra javult a part állapota,rendje. Azonban a vízisport élet és a sokszoro-sára növekedett gyorsés nagy vízkiszorításúmotorcsónakok, jach-tok, jet-ski-k megjele-nése hathatósabb fel-ügyeletet kívánnak avízfelületen. A vízi ren-dészet lehetõségeinekkorlátozottsága miatt azellenõrzés üteme a ví-zen a partszakaszéhoz

képest elmaradt. A vízi-rendõr-közterületfel-ügyelõ járõrszolgálatlétrehozásával mostan-tól az ellenõrzés itt ishatékonyabbá válik.

Bús Balázs ország-gyûlési képviselõként ésa helyi érdekeket szemelõtt tartó polgármester-ként tavaly októberbenjavaslatot nyújtott be.Ebben kezdeményezteegy 100 méter széles,evezõsök számára fenn-tartott védõsáv kialakí-tását a Római-parton,bójákkal történõ kijelö-lést, továbbá a bójasorés a jobb part között amotorcsónakok és min-den más, hullámkeltésrealkalmas egyéb vízi jár-mû forgalmának korlá-tozását.

A javaslat megvalósí-tásának akadályozásamiatt a polgármesterkezdeményezésére aközterület-felügyeletmunkáját a Duna part-

szakaszára is kiterjesz-tették és ezzel egyidejü-leg motorcsónak beszer-zésére került sor.

- A lakosság egészség-megõrzésre való felhí-vása az egyik fõ felada-tunk, mely csak akkorlesz hatékony, ha az em-berek ezt megfelelõ kör-nyezetben, a szükségesfeltételek és a kellõ biz-tonság mellett gyakorol-

hatják - hangsúlyozta apolgármester, aki a saj-tótájékoztatón jelezteazt is, hogy kezdemé-nyezi a kapcsolatfelvé-telt a túlparti IV. és aXIII. kerülettel azegyüttmûködés érdeké-ben.

Berényi Attila, Óbu-da-Békásmegyer Közte-rület-felügyeleténekigazgatója a baleset-

megelõzést, a sportolókvédelmét, a Duna-partés a víz tisztaságánakmegóvását említette aközös járõrszolgálat leg-fõbb céljaként. Gondotfordítanak továbbá apartszakasz megóvásáraúgy is, hogy megakadá-lyozzák az engedélynélküli parti létesítmé-nyek kihelyezését.

Sz. Cs.

Vízirendõr-közterületfelügyelõ járõrszolgálat a Római-partnál

Szigorúbb ellenõrzés a DunánA Római-part turisztikai,környezeti és sporttevé-kenységi szempontból iskiemelt szerepet tölt be afõvárosban éppúgy, mint akerület életében. Az ön-kormányzat az elmúltévekben fokozatosan be-vezette az állandó kerék-páros közterület-felügye-letet, az állandó parkõr-szolgálatot, valamint pol-gárõrségi és a kerékpárosrendõrjárõr-szolgálatotszervezett a part köztiszta-ságának, közrendjének vé-delmére, az idelátogatókpihenésének, szórakozá-sának zavartalansága ér-dekében.

Nagy létszámmal vonultakki a III. kerületi Rendõrka-pitányság munkatársai egyBúza utcai kilakoltatáshozjúnius 15-én a ház lakosai-nak védelmében, mivel aKoppány Csoport nevû ra-dikális szervezet elõkészí-tett akciója elõtt fenyege-tõ felhívást tett közzé szó-rólapokon.

Alakásba való ki- ésbejárást, a lift hasz-

nálatát akár baseball-ütõkkel is körülménye-sen, de biztosítani fogjuka heves küzdelmek alatt -ez volt olvasható a lép-

csõházban elhelyezettszórólapokon. Az egyiklakó, tartva a várhatóeseménytõl, értesítette arendõrség központiügyeletét. A részletekrõlHorváth Antal alezre-dest, rendõrkapitánytkérdeztük.

A szóban forgó Búzautcai lakásnál a meg-adott idõpontban megje-lentek a végrehajtássalmegbízott iroda munka-társai, hogy az ingatlantátadják az árverési vevõ-nek. A helyszínre érke-zéskor a járõrök tapasz-talták, hogy a lépcsõház

elõtt körülbelül 50 em-ber transzparensekkelfelszerelkezve gyüleke-zik, az aktivistákkalszimpatizálók elégedet-lenségüknek hangot ad-va rigmusokat skandál-nak, a csoport tagjai kö-zül többen beszaladnak aházba, bezárva annak be-járatát. A járõrök idõköz-ben erõsítést kértek.

A bírósági végrehajtó-helyettes a hatályos nor-máknak megfelelõenmegkísérelte felolvasni avégrehajtói okiratot, amia házon belül maradtcsoport tagjaiból heves

ellenállást váltott ki.Többszöri felszólításrasem engedték be az akti-visták a végrehajtót,ezért felkérte a rendõrö-ket a törvényben megha-tározott karhatalmi segít-ségnyújtásra. Az aktivis-ták többszöri felszólítás-ra sem tettek eleget a ké-résnek, akadályozták ajogszerû rendõri intézke-dést, a lakásba való beju-tást. A liftet megakasz-tották, a lépcsõházi drót-üveg-ajtót belülrõl kötél-lel húzták, a lakáshoz ve-zetõ folyosón lévõ rács-

hoz láncolták magukat,és belülrõl eltorlaszoltáka bejárati ajtót. Az akti-visták a felszólítás elle-nére is folytatták jogsér-tõ cselekményüket, ezértközülük 24 embert elõál-lítottak a rendõrök.

- A rendõrség más ese-tekben a végrehajtó ké-résére biztosítja a hely-színt két emberrel. Kar-hatalmi fellépésre abbanaz esetben van szükség,ha jogszerûtlenség törté-nik - tette hozzá HorváthAntal.

SzeberényiAZ OLDALT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: SZEBERÉNYI CSILLA

Huszonnégy aktivistát állítottak elõ a rendõrök

Radikális akcióval kísért kilakoltatás

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 10

Page 11: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám Zöldoldal11

AZ OLDALT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: DOMI ZSUZSA

Befejezõdött a Zemplén György utca 3-8. szám alatti társasház felújítá-sa. A ZBR Klímabarát Otthon Panel Alprogramjában megvalósult re-konstrukció során az épület energetikai besorolása elnyerte az „A“osztályt. Az eseményen dr. Szaló Péter területrendezési és építésügyihelyettes államtitkár mondott beszédet. Az önkormányzat nevében Ke-lemen Viktória alpolgármester méltatta a beruházást

Energiatakarékos panelfelújítás

Csillagok a nyári égbolton A Laborc utcai Polaris Csillagvizsgáló a nyári idõszakban is nyit-va tart (a fõvárosban az egyedüli látogatható csillagászati bemu-tatóhely júliusban): kedden, csütörtökön és szombaton estesötétedéstõl (21 órától). www.mcse.hu

Jelentõs munkálatok kezdõdnekmég az idén a Margitszigeten.Mintegy 411 millió forintot szava-zott meg a fõvárosi közgyûlés aszökõkút, a rózsakert, a füves te-rületek szépítésére.

A szökõkút gépezetét ki-cserélik, a vízjátékot

fényjátékkal is kiegészítik. Arózsakertben újabb ágyásokba

ültetnek virágokat és a pergo-lákat is megújítják. A felújításrészeként a lépcsõket, a bur-kolatokat, az automata öntö-zõrendszert és a világítást isátépítik. S hogy a felújításeredményeként létrejövõ szép-ségeket hosszú idõre megóv-ják a vandálok elõl, térfigyelõkamerákat is telepítenek a szi-getre.

Megújul a Margitsziget

Felújítják hazánk legnagyobb zenélõ kútját is Budapest Fõváros Közgyûlése aBudapest Fõváros szmogri-

adótervérõl szóló 69/2008. (XII. 10.)számú rendeletének 2011. december1-jétõl hatályos módosítása értelmé-ben - a szmoghelyzet kialakulásánakmegelõzése érdekében - 2011. decem-ber 1-jétõl Budapest közigazgatásiterületén TILOS az avar és kertihulladék szabadtéri égetése.A rendelet értelmében az ingatlan-tu-lajdonosoknak, -használóknak a to-vábbiakban elsõsorban helyben kellkomposztálniuk a kerti hulladékot.A Fõvárosi Közterület-fenntartó Zrt. akerület egyes részein gondoskodik a

háztartási hulladéktól elkülönítettengyûjtött kerti hulladék elszállításáról,amennyiben azt az erre a célra szolgá-ló zsákban helyezik ki.Akerti zöldhulladékos zsákok az FKFZrt. telephelyein kívül a DíjbeszedõHolding Zrt. ügyfélszolgálatain, éstöbb budapesti kereskedelmi egység-ben is megvásárolhatók.A gyûjtõzsákok ára tartalmazza az el-szállítás és a komposztálás költségét is.Akerti hulladék szállításának részlete-irõl a közszolgáltató Fõvárosi Közte-rület-fenntartó Zrt.-nél kérhetnek bõ-vebb felvilágosítást (központi szám:06-40-353-353, www.fkf.hu)

Tilos a szabadtéri égetés

Az aszfaltot is megolvasztó kánikulában a síneket és az utakat is locso-lókocsikkal hûtötték napközben. Felvételünk a Pusztakúti úton készült

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 11

Page 12: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám12Oktatás – Szünidõ

A Költségvetési Szerveket Kiszolgáló Intézmény(KSZKI) oktatási csoportja alkalmazkodva a pe-dagógusok, tanulók „idõszámításához“, idén isjúnius végén tartotta tanévzáróját, mely jó le-hetõséget biztosított az értékelésre, összeg-zésre, a következõ tanév elõkészítésére.

A mi konkrét és mérhetõ: az ECDL-vizsgaközpontok éves konferenciá-

ján, országos szinten második helyen vég-zett a III. kerületi az újonnan regisztráltvizsgázók számának tekintetében. Eznégyszáznál több új vizsgakártya kiadásátjelenti és igen nagy eredmény, hiszen többjelentõs, nagyvárosi, megyei érdekeltségûvizsgaközpontot elõztek meg.

A siker egyértelmûen a már harmadikéve mûködõ diák-ecdl programnak kö-szönhetõ, melyrõl részletes beszámoló márolvasható volt az Óbuda Újság korábbiszámaiban. Ebben a tanévben újabb iskola,a Csillaghegyi Általános Iskola csatlako-zott felhívásukhoz, a régiek többségébenújabb tanulói csoportokat regisztráltak. To-vábbra is azt tapasztalják, hogy a tanulókszívesen és meglepõ komolysággal jönnekvizsgázni, a szülõk pedig örömmel veszik,hogy gyermekeik az önkormányzat támo-gatásának köszönhetõen, nagyon kedvezõáron juthatnak nemzetközileg is elismert,számítástechnikai ismeretek meglétét tanú-sító bizonyítványhoz. Bizonyára továbbnövelte az érdeklõdést új, az „e-írástudá-sért“ Alapítvánnyal kötött megállapodás,melynek keretében az alapítvány ebben atanévben a központban vizsgázó diákokatoly módon támogatta, hogy a 25 legjobb

eredményt elért tanulónak (alábbi táblá-zat) megtérítette a 4 modulvizsga árát, 6ezer forintot, ami a nyári szünet elõtt bizo-nyára jól jött az érintetteknek.

Név Iskola %1. Szabó Barbara Óbudai Gimn. 1002. Hajdú Regina Óbudai Gimn. 993. Salamon Eszter Óbudai Gimn. 994. Erdei Natália Maja Óbudai Gimn. 985. Vas Veronika Óbudai Gimn. 986. Tóvölgyi Viktória II. Rákóczi Ált. Isk. 987. Berkes Réka Óbudai Gimn. 988. Szabolcsi Eszter Óbudai Gimn. 989. Gyarmati Fanni Diána I. Óbudai Ált. Isk. 9810. Pasztirák Barbara II. Rákóczi Ált. Isk. 9711. Tóth Péter II. Rákóczi Ált. Isk. 9712. Korsch Tünde Óbudai Gimn. 9713. Csóka Anna Harrer Ált. Isk. 9714. Semsei Ferenc Harrer Ált. Isk. 9715. Klincsik Réka Keve Ált. Isk. 9716. Tóth Máté II. Rákóczi Ált. Isk. 9617. Bálint Attila Óbudai Gimn. 9618. Németh Katalin Óbudai Gimn. 9619. Schaffhauser Erik Harrer Ált. Isk. 9620. Módosi Rebeka Nagy László Ált. Isk. 9621. Kovács Máté Keve Ált. Isk. 9622. Tamási Botond Fodros Ált. Isk. 9623. Metykó Alexandra II. Rákóczi Ált. Isk. 9524. Michelcsik Lili Óbudai Gimn. 9525. Pikáts Gábor Nagy László Ált. Isk. 95

Összegezve: a 2011/12-es tanévben 237,zömmel 8. osztályos tanuló szerezte meg azECDL Start bizonyítványt, 270 tanuló pedigjövõ tanév végéig teljesíti a feltételeket.

Köszönet illeti a felkészítõ tanárok,Vogyeraczkiné Kovács Andrea Tünde, dr.

Kántor Tiborné, Bá-lint Orsolya, Paulik-né Blaha Judit, OláhNoémi, KárpátinéSajtós Ilona Katalin,Lévay Ildikó, Kóró-dy Albert, SzirtesCsaba, KondornéKovács Irén, Köny-vesi Tiborné, Bod-nár József, SzántóHenriett, Jeney-TillMelinda, SzekeresJózsef, Petri Csilla,Szabó Enikõ munká-ját.

A kerületi intéz-ményekbõl sok pedagógus és nem pedagó-gus kezdte meg ECDL tanulmányait, töb-ben már megszerezték az ECDL Start,ECDL Képszerkesztés, illetve Weblap-szerkesztés bizonyítványukat.

Szeptembertõl továbbra is kiemelt fel-adatuknak tekintik a diák-ecdl programfolytatását.

Az ECDL Start bizonyítvánnyal rendel-kezõ tanulók részére további három mo-dulból - képszerkesztés, táblázatkezelés,weblapszerkesztés - délutános elõkészítõtanfolyamokat terveznek indítani a követ-kezõ tanévben.

A jövõben sem feledkeznek el a tanulnivágyó felnõttekrõl, ECDL bizonyítványmegszerzésére felkészítõ, illetve „csak“ aszámítógéppel való munkát megkedveltetõtanfolyamaikat szeptembertõl folyamato-san szeretnénk meghirdetni és indítani.

Tanévzáró az ECDL-vizsgaközpontban

A 100 százalékos ered-ményt elérõ Szabó Bar-bara, az Óbudai Gim-názium tanulója

Az ebben az évben 28éves Ganz Ifjúsági Mûhelyismét megnyitotta kapuit:idén nyáron is megrende-zik a szokásos nyári tábo-rokat.

A foglalkozásokonkészített munká-

kat a fiatalok hazavihe-tik. Lehetõség van mo-dellezõ foglalkozásonrészt venni 6-12 éveskor között, illetve elek-tronikain 12 éves kor-tól. Sportolási lehetõsé-get is kínálnak idõjárásfüggvényében (foci,evezés, méta). A nyáritáborok idõpontjai: jú-lius 30-tól augusztus3-ig; augusztus 27-tõlaugusztus 31-ig. A tá-bori napok 10-tõl 17

óráig tartanak. A tábo-rok napidíjjal mûköd-nek. Ennek ára 800 fo-

rint/nap. A díj magá-ban foglalja az ebédet,a programokat és az el-

készített munkadara-bot. Érdeklõdni a hely-színen lehet (Hímzõ ut-ca 11.) vagy a 06(30)330-5117-es telefon-számon Kövesdy Csa-ba mûhelyvezetõnél.

Nyári táborok a Ganz Ifjúsági Mûhelyben

Modellezés és sport

Ha szerda, akkor ÓKK!

Unatkozol? Barátaid márnyaralnak? Szerdánként azÓbudai Kulturális Központba(ÓKK) kézmûves foglalkozá-sokra várnak. Különbözõtechnikákkal ismerkedhetsz,alkothatsz kedved szerint.A foglalkozások idõpontja: 9-tõl 12 óráig. Az elsõ és azutolsó napon ingyenes szín-házi elõadásra várják az ér-deklõdõket.

A programbólJúlius 11.: Üvegfestés ha-gyományos és hengeres tár-gyakon. * Július 18.: Ujjbá-bok készítése. * Július 25.:Marcipán cica és az orosz-lánság - a Zeneszínház báb-elõadása. (A kézmûves fog-lalkozások ingyenesek, cso-portok elõzetes bejelentke-zés után jöhetnek. Cím: SanMarco utca 81. Tel./fax: 388-2373, 388-7370. E-mail:[email protected])

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 12

Page 13: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám Kultúra13

Vincze Enikõ (közmûvelõdésimunkatárs):- Ürömrõlérkeztem, ésmivel másm e l l e t tkönyvtárosis vagyok,egyértelmûvolt, hogyeljövök. Rendkívül jónak tartoma helyben való könyvkölcsönzéslehetõségét, és a felolvasó dél-utánok ötletét. A természet kö-zelsége és egy kellemesen eltöl-tött félóra, teljesen feltölti azembert.

Horváth András (pirotechni-kus): - An-gyalföldönl a k o m ,gyakran já-rok erre bi-c i k l i v e l .Számomraa kezdemé-nyezésbena folyóirat olvasási lehetõség alegszimpatikusabb, hiszen aminõségi lapok elég drágák,de ha itt meg-megállva ké-nyelmesen átolvasgatok belõ-lük néhányat, már megérteidejönnöm.

Tóth Balázs (közgazdász): -Elsõsorbanbiciklizget-ni járunk aR ó m a i -partra, az-tán aholk e d v ü n ktartja, meg-állunk. Ezaz egyik kedvenc helyünk.Ugyan foglalkozásomnál fog-va a realitás jobban foglalkoz-tat, de ha már beülünk ide,szívesen hallgatok meg né-hány felolvasott novellát, ver-set.

Egger Gábor (pohárszedõ abisztróban):- Ez egy na-gyon külön-leges atmosz-férájú, más-hoz nem ha-s o n l í t h a t óhely. Csak am i n õ s é g ijelzõvel illethetem. A tájéko-zott, jó ízlésû emberek egyikkikapcsolódási pontja. A kelle-mes zene, finom ételek és ita-lok mellé plusz szellemi táplá-lékot is kapnak az errejárókezentúl. Szeberényi

Nem strandkönyvtár, nemkocsmakönyvtár, hanem akettõ keveréke: ez aBibliocikli, mely a Fellini Ró-mai Kultúrbisztróban helybenolvasható nyári olvasmá-nyokkal, folyóiratokkal ésgyermekkönyvekkel várja a(nem csak) hûsítõre szomja-zókat.

Anyitórendezvényen,június 24-én a Szép-

írók Társaságának tagja,Kapecz Zsuzsa író, költõolvasott fel. Az érdeklõdõ-ket Bús Balázs polgármes-ter, Gyulai Ivánné, az Óbu-dai Platán Könyvtár igaz-gatója és Ruskó Sándor, a

Fellini Kultúrbisztró tu-lajdonosa fogadta.

- Mint ahogy az elne-vezéssel is utalunk rá, aFellini Kultúrbisztró.Nagy szavak nélkül,amit képviselünk, azegy kicsit küldetésnek istekinthetõ. Igyekszünknívós zenével, koncer-tekkel idecsalogatni azerre járókat, és a ven-déglátó-ipari kiszolgálásmellett kerékpárjavítás-sal is foglalkozunk.Nagy örömmel fogad-tuk Bús Balázs polgár-mester ötletét, a könyvés folyóirat kölcsönzés-rõl. Tulajdonképpen õhozta létre kapcsolatun-kat az Óbudai PlatánKönyvtárral. Akör azótatovább bõvült, minden

második csütörtökön felol-vasó délutánnal várjuk azirodalomkedvelõket - tud-tuk meg Ruskó Sándortól.

(A Bibliocikli június 19-tõl augusztus 19-ig a Ró-mai-parton, a FelliniKultúrbisztróban várja ol-vasóit. Helyben olvashatónyári olvasmányokat, fo-lyóiratokat és gyerekköny-veket kínál az Óbudai Pla-tán Könyvtár kedden, csü-törtökön és pénteken 14-tõl18 óráig, szombaton és va-sárnap 11-tõl 19 óráig.) Sz

Az utca hangja

Mi a véleménye a helyi könyv- és folyóirat kölcsönzési lehetõségrõl?

Duna-parti Bibliocikli a kultúrszomj oltására

Limonádé, kisfröccs és egy kis irodalom

Gordonkaduó A Megbékélés Háza in-gyenes hangversenysoro-zatában Farkas Áron ésBuxbaum Viktória gordon-kaduóját hallhatják az ér-deklõdõk július 23-án 19órai kezdettel. (A koncertingyenes. Cím: Újmegyeritér, a Hadriánus utca-Királyok útja sarkán.)

Festmények Az Óbudai Szociális Szol-gáltató Intézmény Kisko-rona utcai galériájábanfestménykiállítás nyíltBarlai László és tanítvá-nyai munkáiból. Megte-kinthetõ július 31-ig, hét-fõtõl péntekig 9-tól 16óráig. (Cím: Kiskorona ut-ca 3.)

Évzáró tárlatA Színkör mûvészeti cso-port évzáró kiállítása au-gusztus 31-ig látható azÓbudai Platán Könyvtár-ban. Az alkotók: BaulinKrisztina, Futár Ágnes,Holczer Sára (diák), H.Varga Ágnes, KomendaJózsef, Molnár Ilona, Vi-rágos Hilda. (Cím: AratóEmil tér 1. Nyitva tartás:www.platankonyvtar.hu)

Kiállítás a CsillagvárbanLunczer Anikó, NémethAndrás és Rab-KovátsÉva festõmûvészek ké-peibõl nyílt kiállítás aCsillagvár Bevásárló-központban. Az alkotá-sok meg is vásárolha-tók a helyszínen. (Cím:Rákóczi utca 36.)FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 13

Page 14: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 14

Page 15: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 15

Page 16: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 16

Page 17: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:47 Page 17

Page 18: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:48 Page 18

Page 19: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám Pályázat19

Ingatlanfejlesztõk figyelem!Hosszú idõ óta elõször, lakópark építésére alkalmas önkormányzati telek eladó!

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:48 Page 19

Page 20: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám20Pályázat

Beruházók figyelmébe ajánljuk!

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:48 Page 20

Page 21: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám Gasztronómia – Divattörténet21

Német telepesélet Óbudán

(részlet)

A 16. században nagyvolt a szegénység német-földön. Az embereketnagy nyomorba taszítottatöbbek között a harminc-éves háború, sanyargattákõket a földesuraik. So-kuknak megváltást jelen-tett elsõsorban Mária Te-rézia hívó szava, aki apusztasággá vált magyarföldekre, a török utáni el-néptelenedett területekrevárt új betelepedõket.

Jöttek is sokan, kalando-rok és nincstelenek is, akikegy jobb élet reményébenkerekedtek fel és tettékmeg a hosszú utat gyalog,tutajjal, egy szál göncben,de a szebb jövõbe vetettóriási bizalommal.

Szegények voltak ezeka bevándorlók, és kezdet-ben bizony itt sem várt fé-nyes jövõ és szebb élet rá-juk. Jöttek, özönlöttekezek az emberek a kis né-met államokból és Auszt-riából. Hozták étkezésiszokásaikat, hagyomá-nyaikat. Új lakhelyükönkeveredtek a más tarto-mányokból érkezettekkelés hagyományaik is keve-redtek.

A kezdet egyáltalánnem volt könnyû, itt is so-kat szûkölködtek eleink(vagy 100-150 évig), dekitartásuknak, nagy szor-galmuknak köszönhetõenaz 1800-as évekre többsé-gük már jómódú gazda,polgár lett és ez meglát-szott a konyhájukon is.

Az óbudai konyhafejlõdése

Óbudára az elsõ telepe-sek 1698-ban érkeztek aZichy uradalomba, jobbá-ra egyedülálló férfiak. En-nek az volt az oka, hogy

egy idõ után a német fõ-urak, földesurak felismer-ték a kitelepülésbõl meg-szerezhetõ további hasz-nukat, amennyiben külön-bözõ extra illetékekkelsújtották a nehéz anyagikörülmények között élõelvándorolni szándékozó-kat. Az sem volt utolsószempont, hogy addigramár felismerték, ha min-denkit elengednek, õk ma-

radnak munkaerõ nélkül,és ezt ugye semmiképpensem akarták. Így aztántöbbek közt külön házas-sági adóval sújtották azo-kat a fiatalokat, akik a kite-lepülésük elõtt, még ott-hon, szeretteik körében kí-vántak összeházasodni.Mit volt mit tenni, a fiata-lok legényként, hajadon-ként indultak útnak - rend-szerint nem is egy csoport-ba kerülve - és csak az újhazában álltak a pap elé.

A házasság nagyon lé-nyeges volt abban az idõ-ben. Egyfajta gazdasági ér-dekszövetségnek volt te-kinthetõ, amelynek legna-gyobb tõkéje a bõségesgyermekáldás volt. Azösszeégett, üszkös földe-ken nehéz volt megmûvel-ni az ugart, és ebben amunkában a férfi sajátmunkaerején kívül nemszámíthatott másra, mintörökké terhes, tehát nemmindig teljes munkaerejûfeleségére és a bõséges

gyermekáldásra. Persze asok éhes szájat etetni iskellett. Ha szûkös volt atermés, bizony ez is nagyproblémát jelentett. Egy-egy ínséges évben az egy-oldalú, szegényes táplálko-zás, a rossz lakhatási körül-mények okozta tüdõbaj ti-zedelte a lakosságot, külö-nösen a gyerekeket.

Kezdetben nagyon egy-síkú volt a táplálék: vadontermõ magvak, a földekenmegtermett káposzta, bur-gonya, ha elég gabona ter-mett, akkor kenyér. Húsalig került az asztalra, ak-kor is leginkább a vador-zásból származott nyúl,esetleg õz vagy vaddisznó.

Ez a kezdeti nagy sze-

génység okozta azt a kény-szerû takarékosságot, amia generációk során olyanmélyen ivódott a Braun-haxlerekbe (az óbudai svá-bok ragadványneve), hogyez még a mai leszármazot-taknak is egyik jellemzõtulajdonsága.

Az óbudaiak szorgalmá-nak és takarékosságánakköszönhetõen lassan kon-szolidálódott a helyzet.Termõre fordultak a szõlõ-tõkék, a család éves szük-ségletét fedezték a gabona-földek, a szõlõk közé ülte-tett bab, borsó, krumpli.Lassan futotta disznóra, te-hénre, lóra, az udvart pedigbenépesítette a csirke,tyúk, liba, kacsa és pulyka.A baromfi gondozása agazdaasszony kizárólagosdolga volt, az állománynagysága a háziasszonyügyességét, rátermettségétbizonyította. A párválasz-tásnál komoly esélykéntmérlegelték a legények azeladó lány szüleinek mó-dosságát, a haláluk utánvárható örökség nagyságamellett a lány ügyességétés teherbíró képességét,dolgosságát is.

A 18. század végére, a19. századra már konszo-lidálódott az óbudaiakgazdasági helyzete, sokháztartásban kifejezettenmegerõsödött a polgári jó-lét, kifejlõdött az a típus-konyha, ami jellemzõ volta legtöbb gazdálkodásbólélõ óbudai családra. Ter-mészetesen az egyes csa-ládok szokásai, ízlése elté-réseket mutatnak. De csakapróbb részletekben.Nagyjából és egészébenaz óhaza hagyományaitvitték tovább, késõbb ki-egészítve az Ausztriábólbetelepültek konyhájával.Mi volt jellemzõ erre akonyhára? A hétköznapo-kat az egyszerûség jelle-mezte. Dologidõben lehe-tõség sem volt nagyobbsütés-fõzésre, akkor kivé-tel nélkül mindenkinekdolgoznia kellett, hacsaknem volt súlyos beteg. Ígykülön kell beszélni a hét-köznapi és az ünnepi óbu-dai konyháról.

(Gálosfai JenõnétÓbuda-Békásmegyerkulturális életében betöl-tött kiemelkedõ tevékeny-ségéért Óbuda Kultúrá-jáért-díjban részesítette aképviselõ-testület. A kötetmegjelenését az önkor-mányzat támogatta.)

Gálosfai Jenõné:

Óbuda régi ízei

AStreet Fashiont ahétköznapi emberek

teremtik a magazinokbanlátott trendektõl függetle-nül vagy éppen azok ins-pirációjára, saját társadal-mi hovatartozásuk, sze-mélyiségük kifejezésére.Az ezt megörökítõ street-fashion oldalak és blogokgyors terjedésére és nép-szerûségére reagálva hív-ta életre Simonovics Ildi-kó divattörténész két év-vel ezelõtt a Kiscelli Mú-zeumban a streetfashion-budapest.hu online ar-chívumot. Ez az oldal fo-tósai és felhasználói által

feltöltött stílusképek ré-vén komoly trend- és stí-lusfigyelõ forrássá nõtteki magát a divatimádókkörében, a kortárs divat-gyûjtemény gyarapítás-

ban pedig nemzetköziszinten is egyedülálló sze-repet tölt be. A most meg-nyílt Street Fashion Mú-zeum a fortepan.huonline fotógyûjtemény és astreetfashionbudapest.huanyagaira építve idézi felaz elmúlt évszázad utcaiviseletét.

(Helyszín és nyitva tar-tás: Kiscelli Múzeum,templomtér, Kiscelli utca108. Megtekinthetõ au-gusztus 21-ig hétfõ kivé-telével naponta, 10-tõl 18óráig.)

Utcai divat egykor és maA Kiscelli Múzeumban augusztus 21-ig látogatható a„Street Fashion Múzeum - Utcai divat egykor és ma“ címûinteraktív kiállítás, mely az elmúlt száz év utcai viselete-it és divattörténetét elsõként, egyedülálló módon mutat-ja be. A tárlat a hétköznapi emberek mindennapi öltözkö-désének, nõ- és férfiideáljainak változását mutatja be azS vonaltól a harang kalapon, a hordó szoknyán és a miniõrületen át, egészen a 2010-es évek trendjeiig.

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:48 Page 21

Page 22: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám22Apróhirdetés

� TV és monitor szerviz (LCD, LED,Projektoros, plazma, CRT) 1039 Bp.,Madzsar J. 9. (zöld szolg. ház). Kiszállás in-gyenes. Tel.: 06(30)912-3761, 243-9401.Nagy István� Óbudai Gyorsszerviz 0-24 Víz-Gáz-Fûtésszerelés, duguláselhárítás géppel, garan-ciával. 06-1-322-1036, 06(70)246-5753� Villanyszerelés azonnal! Hibaelhárítástóla teljes felújításig. Petrás József villanyszere-lõ mester. Tel.: +36(20)934-4664, 246-9021.ELMÛ által minõsített vállalkozás� Költöztetés, lomtalanítás, áruszállítás,csomagolás, bútorszerelés, fuvarvállalás. In-gyenes felmérés. Tel.: 06(20)972-0347, 403-9357, 06(30)589-7542 � Óbudai Hûtõgépszerviz! Hazai, külföldihûtõgépek, fagyasztók javítása, 35 éve a ke-rületi lakosok szolgálatában.(Ingyenes kiszál-lás.) Várhidi Gábor. Tel.: 250-0921,06(20)972-5032� Tévéjavítás azonnal helyszínen! (Orion,Videoton, Grundig, ITT-NOKIA, Nordmende,Vestel, Samsung). Tel.: 06(20)471-8871� Csempeburkolás, kõmûvesmunkák, víz-szerelés! Fürdõszobák, konyhák teljes körûfelújítása, átalakítása! A legkisebb munkától ateljes lakásfelújításig, anyagbeszerzéssel, ha-táridõre! Tel.: 06(30)960-4525� Hûtõgépszerviz Óbudán! Megbízhatóság,szakértelem több évtizede. Kelényi Imre,Keve utca 21. Tel.: 242-6823, 06(30)931-3686� TV-Videó szerviz. Díjtalan kiszállás, Böj-tös Vendel és tsi. Cím: Kabar utca 6. Nyitva:h-p 9-tõl 17 óráig. Tel.: 244-3998

� FÉG gázkészülékek szakszervize. Javítás,felújítás garanciával. Adás-vétel, ingyenes ki-szállás. Tel.: 244-5577, 06(30)429-2991� Konténerek olcsón, sitt, hulladékszállítás4-10 köbméteres lenyitható konténerekkel,kézi-gépi rakodással, lomtalanítás kedvezmé-nyekkel! Tel.: 06(30)948-4000; www.kon-tenerexpress.hu� Redõnygyártás mûhelyáron! Reluxa-ké-szítés, javítás, szalagfüggöny, három munka-nap alatt. Tel.: 370-4932 � Kõmûves gyorsszolgálat. Felújítás - javí-tás - átalakítás - gipszkartonozás, kismunkákspecialistái. Tel.: 06-30-294-96-70� Redõnyszerelés, javítás, gurtnicsere, pár-kányok, szúnyogháló, harmonikaajtó, reluxa-,szalagfüggöny szerelése. Tel.: 06-20-321-06-01� Parkettázás, pormentes parkettacsiszolás,lakkozás, PVC- szõnyegpadló csere.Tel: 278-0227, 06(30) 406-3814

� 1987 óta mûködõ kft. tetõszigetelést vállal10 év garanciával. Társasházi felújítási mun-kák kivitelezését is vállaljuk. Tel.: 06(30)931-3203, Czetu Kft.� Automata mosógépek, mosogatógépek,szárítók, villanybojlerek, villanytûzhelyek,klímaberendezések javítása. Hétvégén is hív-ható. Tel.: 243-8490, 06(20)947-0774� Festés, mázolás, tapétázás magánszemé-

lyeknek, társasházaknak garanciával. III ke-rületben kedvezmény! Tisztaság, pontosság!Ingyenes kiszállás! Tel.: 256-4425,06(20)994-7726� Duguláselhárítás Non-stop, csatornaszer-viz garanciával. Tel.: 240-8113, 06(20)335-3411, 06(30)912-9017� Burkolás! Fürdõszobák, konyhák, WC-kburkolását, kõmûvesmunkáit, csempe javítá-sát vállalom. Tel.: 06(30)341-3423, 367-2869� Nyári akció! Mûanyag nyílászárók megfi-zethetõ áron a gyártótól. Komplett árnyéko-lástechnika: redõny, reluxa, rovarháló, napel-lenzõ 20-40% kedvezménnyel! Tel.:06(70)242-0464; 06(20)381-4553� Festés, mázolás, tapétázás garanciával, bú-tormozgatással. Tavalyi árak, minõségi mun-ka! Tel.: 06(70)325-2885� Lakásfelújítás! Szobafestés, tapétázás,parkettalerakás, parkettacsiszolás, parkettaja-vítás, csempézés, kõmûves, asztalos, villany-szerelés, vízszerelés, garanciával. Tel.: 202-2505, 06(30)251-3800� Zárszerviz: ajtózárak, hevederzárak áru-sítása, felszerelése, javítása, nyitása. Tel.:242-1389� Vízszerelés, gyorsszolgálat, csõrepedésjavítása, mûszeres csõrepedés mûszeres kere-sése-javítása, duguláselhárítás, kamerás csa-tornavizsgálat. Tel.: 06(30)914-3588� Duguláselhárítás nonstop, olcsón, géppel,gyorsan, tisztán, szakszerûen. Tel.: 317-6298;06(20)970-5933� Ajtó-, ablakdoktor, mindenféle ajtók, ab-lakok illesztése, javítása, zárak cseréje (pl.kétszárnyú ablak zárszerkezetének cseréje),szigetelése garanciával. Felmérés díjtalan!Horváth Ákos. Tel.: 06(70)550-0269� Parkettacsiszolást, lakkozást, javítást,szegélylécezést, lerakást vállalok. Barabás Je-nõ kisiparos. Tel.: 349-4899, 06(70)280-0479� Fürdõszobák, konyhák felújítása, át-alakítása! Csempeburkolás, kõmûvesmun-kák, vízszerelés! Anyagbeszerzéssel, ga-ranciával! Tel.: 06(20)961-6153. www.mesterur.hu � Lakásfelújítás: parkettázás, javítás, csi-szolás, laminált parkettázás, festést, tapétá-zást vállalunk. Tel.: 06(20)599-6598� Szobafestés, mázolás, tapétázás tavalyiárakkal, minõségi kivitelben, garanciával. In-gyenes felmérés. Tel.: 06(30)272-3909� Ablak, ajtó, redõny, szúnyogháló, bontás-tól a beépítésig korrekt árakon. Tel.:06(70)325-2883� Vízóraszerelés-vízvezetékszerelés! Víz-mérõk cseréje ügyintézéssel! Mosdók, csapokcseréje, mosógépek, mosogatógépek beköté-se! Minden, ami vízszerelés! Nonstop! Tel.:06(20)217-5117� Fuvarozás, költöztetés megbízhatóan, ol-csón 2 és 4 t-ig vidékre is, rakodással. Kerü-letieknek kedvezmény. Tel.: 405-5889,06(30)996-4538� Duguláselhárítás falbontás nélkül, víz,gáz, központi fûtésszerelés, csõtörések meg-szüntetése. Tel.: 06(20)491-5089� Vízvezeték-szerelés nonstop! Mosógépek,mosogatógépek bekötése, mosdók, csapok,kádak cseréje garanciával! Vízóraszerelésügyintézéssel! Tel.: 06(30)954-9554.www.vizoraguru.hu � Társasházak közös képviselete, kezelése,könyvelése 22 év tapasztalata, szakképzettség,jogi, mûszaki, irodai háttér. Lajos u. 55. Tel.: 325-8387, 06(30)932-2637, [email protected]� Lakatosmunkát mindennemût vállalok.Zárszerelést, védõrács, rácsosajtó, korlát, ga-léria, kerítés, kapukészítés, javítás. Tel.:06(20)9424-943; 705-0511� Festés, mázolás, tapétázás, gipszkarton-szerelés, burkolás, parkettás munkák magán-személyek, közületek részére. Tel.:06(30)212-3308

� Fogsorok, hidak készítése, javítása soronkívül, fogszabályozó, fogfehérítõ. Mozgás-korlátozottakhoz házhoz megyünk! Hétvégiügyelet! Fogászati háttér biztosított! Tóthné

Hûvös Katalin fogtechnikus mester. 1013 Bu-dapest, Krisztina krt. 51. fszt. 1. Telefon:06(30)222-3016� Fogsorjavítás megvárható! 4.900 Ft. Tel.:250-5482

� Callanetics a Flórián térnél. Gerinc- ésízületkímélõ ugrálás nélküli torna, mindenkorosztálynak. Tel.: 06(30)921-6559www.callantorna.hu� Dr. Gulyás Miklós sebész fõorvos sebé-szeti megbetegedések esetén (kisebb mûtétek,tanácsadás, mûtéti javallat) magánrendelésénáll a betegek rendelkezésére. A rendelés he-lye: III. Bécsi út 130. II./3. Elõzetes bejelent-kezés telefonon: 06(20)773-7565� Ortopéd magánrendelés! Dr. SzikoraGyula ortopéd-traumatológus fõorvos magán-rendelése: III. Vörösvári út 31. Rendelési idõ:kedd 14.30-17.30. Bejelentkezés: 06(30)894-5613. Gyermek-felnõtt mozgásszervi betegsé-gek kezelése, csecsemõ csípõszûrõ vizsgálat� Dr. Szabó Katalin megnyitotta reuma éslézerterápiás rendelését. Dunamed. 1036 Kis-korona u. 20. Bejelentkezés: 387-1508 Szük-ség esetén háznál is kezel� A III. kerületben frissítõ talpmasszázs ésreiki kezelés. Kérésre házhoz is megyek akörnyéken. Tel.: 06(20)310-8476� Leszokatjuk a dohányzásról biorezonan-ciával (30 perc 7000 Ft), a békásmegyeriCsobánka téri SZTK-ból átköltöztünk a Béká-si lakóparkba, ahol egész héten, szombaton iskezelünk, Bejelentkezés. Tel.: 06(70)271-9867� Fogtechnika 20 éve a Szépvölgyi úti HÉV-nél, mûanyag és fém alapú mûfogsorok készí-tése, javítása, tisztítása, felújítása, Árpád feje-delem útja 53. Tel.: 367-8414; 06(20)388-8308� Fül-orr-gégészeti magánrendelés mindenszerdán 18.30-tõl 19.30-ig. Cím: OrvosiCentrum III. Kolosy tér 1/b. Tel.: 388-9406,06(20)211-5190. Dr. Müller Zoltán fõorvos� Kárpáti fogtechnika 26 éve a Szél u. 10-ben. Fogsorkészítés (fogorvos háttér). Tel.:240-2059, 06(20)493-1675� Allergia magánrendelés, III. ker.Vörösvári út 29. Szénanátha, ekcéma, csalán-kiütés, ételallergia kivizsgálása, kezelése. Tel.:06(20)481-4646, www.allergia.bormarta.hu� Bõrgyógyászati, kozmetológiai magán-rendelés. Gyermekbõrgyógyászat. Budapest,1027 Horvát u. 28. Dr. Faragó Katalin. Beje-lentkezés: 06(30)964-5436� Fogyjon fülakupunktúrával orvos-termé-szetgyógyásznál, Óbuda magánrendelõ III.ker. Vörösvári út 31. I/1. Tel.: 06(20)481-4646

� Dajka, kisgyermekgondozó, gyógypeda-gógiai asszisztens képzés. Kasza Szakképzés.Tel.: 276-5918, Ny.01006404� Matematika-, kémia-, fizikatanítás közép-iskolásoknak, egyetemistáknak nyáron is.Tel.: 06(30)364-7411� Angol magánórák több évig Angliában élttanártól a Flóriánnál. Ingyenes próbaóra! Tel.:06(30)285-2879� Angolórák minden szinten, diplomás, gya-korlott tanárnõnél. Tel.: 367-8160, 06(20)243-9043. E-mail: [email protected]� Matematikatanítás, pótvizsgára, érettsé-gire, felvételire való felkészítés akár otthoná-ban. www.mennifogamatek.hu Tel.:06(20)910-7517

� Magyar nyelv és irodalom, történelem ésesztétika tanár egész évben oktatást, felkészí-tést, korrepetálást vállal Óbudán, az általánosiskolától az egyetemig. Tel.: 367-4809,06(70)619-5546� Számítógép-kezelés oktatása, igény sze-rinti tematika, egyeztetett idõben, a saját gé-pén, a saját lakásán is (a kerületben). Tel.:06(30)964-5331� Matek, fizika tantárgyakból egész évbenoktatást, felkészítést, korrepetálást vállalokÓbudán az általános iskolától az egyetemig.Tel.: 06(30)604-1478� Angoltanítás Békásmegyeren,beszédcentrikusan, korrepetálás, érettségi,nyelvvizsga, nagy tapasztalat, háznál! Tel.:06(20)439-6410� Angoltanítás, nyelvvizsga elõkészítés (üz-leti és pénzügyi is) (BME nyelvvizsgáztató) 5év Anglia, Cambridge Proficiency Exam vizs-ga, sok éves szakmai tapasztalat. Tel.:06(30)232-2531� Gimnáziumi matematika/fizika tanártkeresek egyszeri feladatra. Lehet fiatal nyug-díjas is. Tel.: 06(20)387-2222� Matematika, angol, fizika, német pótvizs-gára, nyelvvizsgára felkészítek. Házhoz me-gyek. Tel.: 06(20)973-6467� Pótvizsgára felkészítés általános, középis-kolásoknak. Diplomaírás. Nagy gyakorlattal.Házhoz megyek! Tel.: 06(70)595-1948

� Pilisszentlászló legszebb részén eladó egyenergiatakarékos kis ház. Örökpanoráma,nemzeti park, friss levegõ, madárcsicsergés.Fél órára az Árpád hídtól. www.pilis.free-base.hu, [email protected]� III. Bivalyos utcában 2002-ben épült ház-ban I. emeleti, bruttó 108 nm-es öröklakás 2garázzsal, 25m2 tárolóval eladó. Irányár: 43MFt, 20/9350-018

� Garázs eladó Pók utcai lakótelepen,Nánási úton, víz van. Tel.: 06(20)772-6819� Vásárolnék 2-3 szobás öröklakást ma-gányszemélytõl, Budán, készpénzfizetéssel.Tel.: 06(30)594-9160� Bp., III. ker. Csúcshegyen lévõ, 709 nm-es zártkerti ingatlan bérleti joga átadó.Tel.:06(20)569-3768� Ingatlaniroda keres eladó lakást, házatkészpénzfizetéssel ügyfelek számára. Tel.:06(20)326-8619� III. Hévízi úton tulajdonostól eladó 53 nm-es, kétszobás, téglaépítésû lakás. I.ár: 15,7MFt. Tel.: 06(70)341-3020� Kolosy térnél teremgarázs raktárnak iskialakítható eladó-kiadó. Tel.: 06(20)914-4883� Ingatlanirodánk korrekt ügyintézésselkeres kiadó-eladó ingatlanokat! Hívjon! Tel.:06(30)826-6690; 266-2698� Békásmegyer Ófaluban két utcára nyílódéli telek eladó, megosztva is. Víz, csatorna,villany van. Ádám u. környéke. Tel.:06(70)258-5476� Magánszemélytõl magánszemélynekÓbudán 52 nm-es, 2 szobás, III. emeleti pa-nel-programos, tehermentes, beköltözhetõ la-kás 8.500.000 Ft-ért eladó. Tel.: 06(20)553-4761� VI. kerületben, Szondi utcában, felújítotttársasházban, 43 nm, egyszobás, összkomfor-tos, gázfûtéses, galériázható, felújítás elõtt ál-ló öröklakás eladó. I.ár: 7,6 millió. Tel.:06(20)414-0998� Római-parti II. em., 1+2, tehermentesöröklakás eladó. Tel.: 06(20)398-1850� Óbudán, Góbe utcában, újépítésû társas-házban, 60 nm, 2 szobás, 30 nm terasszal,öröklakás eladó. I.ár: 28,9 millió. Tel.:06(20)257-9009� Csúcshegyen (Flóriántól 20 percre) 4000négyszögöles kertet, 30 nm-es faházzal bérbeadok jelképes összegért. Alkalmas zöldség,gyümölcs, virág termesztésére. Esetleg el isadom. Tel.: 06(30)942-8833

� Kerék utcában VI. emeleti, 52 nm-eslakás eladó, 9,5 MFt. Tel.: 06(20)450-0319

Ingatlan

Oktatás

�Dr. Kalán Júlia bõrgyógyász-kozmetoló-gus fõorvos magánrendelése: III. ker. Bécsiút 217-ben (EuroCenternél). Gyermek-fel-nõtt bõrgyógyászat. Számítógépes anya-jegyszûrés. Bejelentkezés: 06(20)543-3948

�Bõrgyógyászati, kozmetológiai magán-rendelés: dr. Pardavi Ágnes. Helye: 1035Szentendrei út 10. Ideje: hétfõ, szerda 16-18 óráig, illetve igény szerint. Bejelentke-zés, tel.: 06(30)201-9198

� Bõrgyógyászati magánrendelés hétfõn16-18-ig, csütörtökön 11-13 óráig. III. Bé-csi út 85. IV/1. Dr. Suhajda Kornélia fõor-vos. Bejelentkezés: 317-0631

Egészség

� Társasházak, Lakásfenntartó Szövet-kezetek teljes körû képviselete, üzemelte-

tése. Kizárólag könyvelés is! Referenciák,

19 éves mûködés a III. kerületben. Tel.:

367-1373; 367-1853

�� Könyvelést, adótanácsadást vállalkönyvelõ cég, 20 éves múlttal. Tel.:06(20)968-9811; http://mtsa.andrasek.hu

�� Hûtõgép, mosógépjavítás. Kerületigyorsszolgálat. Hûtõgépek, mosógépekhelyszíni javítása, díjtalan kiszállással,hétvégén is. Badó Ákos. Tel.: 421-5959;06(30)942-2946

� „ALFA” tv, videó, számítógép szervizés mûszaki bizományi. Ingyenes kiszállás.

Az elvégzett javításra garancia, nyugdíjas

kedvezmény. 1039 Bp., Hatvany L. u. 4.

(Duna felõli oldalon, postával szemben).

Tel.:243-2730, 06(20)997-2747

Szolgáltatás

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:48 Page 22

Page 23: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám Apróhirdetés – Információk23

� Budapest, III. Kiscsikós köz utcában, iro-dák/raktárak már 90 m2-tõl, tulajdonostól ol-csón kiadók! +36(30)240-7000� Gyógytornász, jóga, masszõr, stb. bér-lõtársat keresek tornateremként mûködõlakásba.Tel.: 06(30)921-6559

� Antikváriumunk készpénzért vásárolkönyveket, könyvtárakat, képeslapokat, vit-rintárgyakat, festményeket, hanglemezeket.Tel.: 332-0243�Kedvezõ áron kínálunk BETONACÉL 8 mm159 Ft+áfa/kg-tól, 10-25 mm 151 Ft+áfa/kg-tól.Tímár Vasker. Kft. Pilisvörösvár Szent L. u. 6.Tel.: 26/363-900, www.timarvasker.hu� Arany és ezüst felvásárlás. Arany = 6000 Ft-tól 10 000 Ft-ig. Ezüst = 80 Ft-tól 120 Ft-ig.06(20)590-5284, V. ker. Kígyó utca 4-6. fszt. 1.� Törzskönyvezett só-bors törpe schnauzerkutyakölykök eladók és elvihetõk. Tel.:06(20)972-5032� Könyveket, könyvtárakat (régit, újabbat)antikváriumnak vásárolok. 100 könyv felettdíjtalan kiszállással. Tel.: 06(20)425-6437� ÓBUDA ANTIKVÁRIUM készpénzértvásárol könyveket, könyvtárakat, képeket, ké-

peslapokat. 19 éve az óbudai közönség szolgá-latában. Tel.: 388-7332

� Bélyeggyûjteményeket, bankjegyeket, ér-méket, képeslapot, porcelánt, egyéb régiségetvásárolunk: VI. Andrássy út 16. Tel.: 266-4154�Diplomatalakás berendezéséhez antik bú-tort, kvalitásos festményt keresek megvételre.Tel.: +36(30)303-6940�Régi bútorokat, tárgyakat, könyveket - rosszállapotút is - vásárol tanári diplomás fiatalemberés lomtalanítást vállal. Tel.: 06(20)924-4123

� Computerklinika: számítógép-javítás,karbantartás, vírusirtás, alkatrész-beszerelés,bõvítés. Ingyenes kiszállással. Hívjon biza-lommal. Tel.: 06(30)857-2653

� Ingatlanirodánk a III. kerületben helyis-merettel rendelkezõ üzletkötõket keres. Várha-tó jövedelem: 300 ezer Ft/hó. Kezdéskor port-fóliót biztosítunk. Jelentkezés: [email protected]

�Gépelés számítógépen: levelek, könyvek, táb-lázatok, dipl. munkák, költségvetések, kéziratok-ból, rövid határidõvel. Nyomdai elõkészítés. Tel.:06(30)481-7821� Takarítást vállalok Óbudán heti 1-2 alkalom-mal illetve nagytakarítást is. Tel.: 06(20)310-8476

� 1946-os, fiatalos, sportos, zenekedvelõ nõ,független, korrekt, humán értelmiségit keres.Tel.: 06(20)386-7828� Miért maradna egyedül? Budai Társköz-vetítõ a III., XII. kerületben: 06(30)555-8444

Társkeresõ

Egyéb

�Római szépségszalonba: kozmetikust, mûkör-möst, masszõrt keresünk. Tel.: 06(20)470-6946

Állás

Számítógép

Régiség

Elad-vesz

�� Motorbeállóhely kiadó. Pünkösdfürdõút mellett, zárt, fedett, motorbeállóhelyhosszú távra kiadó. Tel.: 06(30)919-5018

� Kiadó a Belvárosban 40 nm-es, egyszo-bás, igényesen berendezett lakás, az Arany-kéz utcai parkolóházban. Tel.: 267-0525/18-as mellék, munkaidõben (8-16 óráig)

� Garázshelyek kiadók: Hosszú távra ki-adók parkolóhelyek a Belváros VI. ker. Királyutca 30-32. társasház (Király Udvar) mélyga-rázsában, havi 31.250 forintért. Tel.: 267-0525/18-as mellék, munkaidõben (8-16 óráig)

Kiadó

FüggönyökSzéles méret- és mintaválasztékban.

Függönyvarrás (180 Ft/m)

KarnisokHajlított, egyedi méretre is.

Ingyenes felmérés és felszerelés !SZÉLES BÚTORSZÖVET VÁLASZTÉK !!!

AQUINCUM LAKÁSTEXTIL-MÉTERÁRU

(Pók utcai lakótelep)1031 Budapest, Vízimolnár utca 2.

Tel./fax: 242-7157 Mobil: 06 (20) 926-3422 Nyitva H-P.: 10-18, Sz.: 9-13

E-mail: [email protected] www.alakastextil.fw.hu

Hirdetési méretek Árak(oldal) (mm) fekete-fehér1/1 (190×272 mm) 200 000 Ft1/2 (190×134 mm, fekvõ) 100 000 Ft1/2 (93×272 mm, álló) 100 000 Ft1/4 (93×134 mm, álló) 59 000 Ft1/8 (93×65 mm, fekvõ) 39 000 Ft1/16 (44×65 mm, álló) 25 000 Ft1/32 (44×31 mm, fekvõ) 10 000 FtAz árak az áfát (27%) nem tartalmazzák.Színfelár: + 25%. Hátsó borító: + 25%. Negatív: + 20%. Elhelyezési fel-ár: + 20%. Tervezési díj: + 10%.Apróhirdetés árak: 10 szóig 1900 Ft + áfa/alkalom. Kiemelt apróhirdetés: 10szóig 3800 Ft + áfa/alkalom. (Egy hirdetés minimum 10 szó.) Tíz szó fölött(legfeljebb 20 szóig) szavanként 200 Ft + áfa.

Hirdessen az Óbuda Újságban!66 700 példány - minden postaládában! [email protected]; Tel.: 430-1250, 267-0525

„Jöjjön ki Óbudára…“

A Hullám Vendéglőbena nyári szezonban továbbra is hangulatos,

fedett teraszon várjuk kedves vendégeinket! Kánikulai ajánlatunk: 28 Celsius felett ajándék

koktél minden vacsora vendégünknek!Július 28-án a THE SHADOW HUNGARY BANDBelépő 1.000 HUF/fő 1 pohár hűsítő koktélt tartalmaz!

Vendéglőnk továbbra is várja kedves vendégeit!Gyerekeknek játszótér!

Programokról, nyitva tartásról bővebben a 243-89-67-es ill. a 70/333-1062-es telefonon!

1039 Királyok útja 307. A Duna-parton!

AZ EMLÉKEZÉS MÛVÉSZETE. Kondor Attila kiállítása július 22-ig láthatóa Budapest Galéria Kiállítóházában. (Cím: Lajos utca 152.)

Óbuda-Békásmegyer ÖnkormányzatánakGyermekvilág Óvodája (1031 Budapest, Vi-torla utca 6. Tel: 242-6911; E-mail: bmur-gacs.kinga@kszki. obuda.hu) pályázatot

hirdet egy fõ óvodapedagógus munkakörbetöltésére, augusztus 21-tõl határozatlanidõre, 4 hónap próbaidõvel. Pályázati felté-telek: felsõfokú szakirányú végzettség.Szükséges okmányok: részletes, fényképpelellátott önéletrajz; erkölcsi bizonyítvány (3hónapnál nem régebbi); iskolai végzettségettanúsító okiratok másolata; egészségügyi al-kalmasság. Bérezés: a közalkalmazotti bér-tábla szerint. A pályázat benyújtásánakmódja: e-mailen, [email protected] Minden esetben az elérhetõségmegjelölésével. A pályázat benyújtásánakhatárideje: 2012. augusztus 10.

Óvodapedagógus felvétele

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:48 Page 23

Page 24: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám24Rendelet

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Kép-viselõ-testületének 25/2012. (V. 31.)1 önkor-mányzati rendelete a tiltott, közösségellenesmagatartásra vonatkozó egyes önkormány-zati rendelkezések megállapításáról, vala-mint egyes önkormányzati rendeletek módo-sításáról

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Képvise-lõ-testületének Magyarország helyi önkormány-zatairól szóló, 2011. évi CLXXXIX. törvény143. § (4) bekezdés e) pontjában, 146/A. §-ában,a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatásáltalános szabályairól szóló, 2004. évi CXL. tör-vény 94/B. § (1)-(3) bekezdésében kapott felha-talmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) be-kezdés a) pontjában meghatározott feladatkör-ében eljárva a következõket rendeli el:

I. FejezetTiltott, közösségellenes magatartásra

vonatkozó egyes önkormányzati rendelkezések megállapítása

1. Tiltott, közösségellenes magatartás fogalma1. § (1) Tiltott, közösségellenes magatartás (atovábbiakban: helyi szabályszegés) az az önkor-mányzati rendelet által büntetni rendelt tevé-kenység vagy mulasztás, amely veszélyes Óbu-da-Békásmegyer Önkormányzata polgárainakközösségére (a továbbiakban: helyi közösség).(2) Az a tevékenység vagy mulasztás veszélyesa helyi közösségre, amely magasabb szintû jog-szabályban történõ büntetni rendeléshez szük-ségesnél kisebb fokban sérti vagy veszélyeztetiÓbuda-Békásmegyer Önkormányzata közigaz-gatási területén élõ vagy itt mûködõ személyekjogait.

2. Jogkövetkezmények2. § (1) A helyi szabályszegés miatt kiszabhatóbüntetésa) helyszíni bírság,b) közigazgatási bírság.(2) Helyi szabályszegés miatt önkormányzatirendeletben meghatározott esetben elkobzás isalkalmazható. Helyi szabályszegés miatt elkob-zott dolog tulajdonjoga az önkormányzatraszáll.

3. Eljáró hatóságok3. § (1) Önkormányzati rendeletben meghatáro-zott elõírások betartását a közterület-felügyelõis ellenõrzi, és jogszabálysértés esetén köteles aszükséges intézkedést megtenni.(2) A közterület-felügyelõ helyi szabályszegésmiatt önkormányzati rendeletben meghatáro-zott esetben helyszíni bírságot szabhat ki.(3) A szabálysértési törvény végrehajtásárólszóló miniszteri rendeletnek- a helyszíni bírság összegének megállapítására,- a helyszíni bírság nyomtatvány tartalmára, ki-töltésére, példányszámára, megõrzési idejére,- az eljárás alá vont személynek átadandó doku-mentumokra,- a helyszíni bírságból befolyt bevétel kezelésé-re, nyilvántartására, átutalásáravonatkozó rendelkezéseit a helyi szabályszegésmiatti helyszíni bírságolás során megfelelõenalkalmazni kell.(4) A helyi szabályszegési önkormányzati ható-sági eljárás lefolytatására és a közigazgatásibírság kiszabására I. fokon - átruházott hatás-körben - a jegyzõ jogosult.

II. FejezetEgyes önkormányzati rendeletek módosítása

4. Az önkormányzati jelképekrõl, valamint Budapest III. kerület városrészeinevének felvételérõl és használatáról szóló,

5/1991. (VI. 13.) önkormányzati rendelet módosítása

4. § (1) Az önkormányzati jelképekrõl, vala-mint Budapest III. kerület városrészei nevénekfelvételérõl és használatáról szóló, 5/1991. (VI.13.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban:Jhr.)6. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:„6. § (1) Aki az önkormányzat jelképeit a) jogosulatlanul, vagyb) az önkormányzati rendeletben vagy a hasz-nálatra vonatkozó engedélyben foglaltaktól el-térõen, vagyc) az önkormányzatot sértõ módonhasználja vagy megrongálja, helyi szabálysze-gést követ el és negyvenezer forintig terjedõközigazgatási bírsággal sújtható.(2) Az (1) bekezdésben meghatározott helyiszabályszegés miatt a közterület-felügyelõhúszezer forintig terjedõ helyszíni bírságotszabhat ki.“(2) A Jhr. 6/A. § (10) bekezdése a következõkszerint módosul:„(10) Aki a 6/A. § (1) bekezdésében meghatá-rozott közigazgatási megjelölést, vagy nevet a) jogosulatlanul, vagyb) az önkormányzati rendeletben vagy a hasz-nálatra vonatkozó engedélyben foglaltaktól el-térõen, vagyc) az önkormányzatot sértõ módonfelveszi vagy használja, helyi szabályszegéstkövet el és negyvenezer forintig terjedõ köz-igazgatási bírsággal sújtható.“(3) A Jhr. 6/A. §-a a következõ (10a) bekezdés-sel egészül ki:„(10a) A (10) bekezdésben meghatározott helyiszabályszegés miatt a közterület-felügyelõhúszezer forintig terjedõ helyszíni bírságotszabhat ki.“

5. Az ebtartásról szóló 26/1999. (VII. 28.)önkormányzati rendelet módosítása

5. § Az ebtartásról szóló 26/1999. (VII. 28.) ön-kormányzati rendelet (a továbbiakban: Etr.)11. § (2)-(4) bekezdése helyébe a következõrendelkezés lép:„(2) Az (1) bekezdésben meghatározott sza-bályszegés hatvanezer forintig terjedõ közigaz-gatási bírsággal sújtható.(3) Az (1) bekezdésben meghatározott szabály-szegés miatt - az f) pont kivételével - a közterü-let-felügyelõ harmincezer forintig terjedõ hely-színi bírságot szabhat ki.(4) Az (1) bekezdés f) pontjában meghatározottszabályszegés miatt - a 7. § (1) és (2) bekezdé-sében megállapított egyedszám feletti többletebállományt - a jegyzõ elkobozhatja.“6. § Az Etr. 6. § (2) bekezdésében a „Szállodanyilvános helyiségébe“ szövegrész helyébe a„Szálloda nyilvános helyiségébe és vendéglátóegységbe“ szöveg lép.7. § Az Etr. 2. melléklete a következõ ponttalegészül ki:„ Petõfi tér“8. § Hatályát veszti az Etr.1. 2. § (1) bekezdésének harmadik mondata,2. 4. § (3) bekezdése,

3. 5. § (1) bekezdés a) és c)-d) pontja, valamint(2) bekezdése,4. 11. § (1) bekezdés b)-c) pontja.

6. A közterületrõl látható egyes felületek védelmérõl szóló, 29/2001. (X. 20.)

önkormányzati rendelet módosítása9. § A közterületrõl látható egyes felületek vé-delmérõl szóló, 29/2001. (X. 20.) önkormány-zati rendelet (a továbbiakban: Fvr.) 3. §-a he-lyébe a következõ rendelkezés lép:„3. § (1) Aki közterületrõl látható vagy azon lé-võ:a) épületen,b) építményen - beleértve a kerítéseket is -,c) mûtárgyon,d) köztárgyon,e) egyéb felületen- a 2. §-ban meghatározott területek, valamint akulturális örökség védett eleme, a közérdeketszolgáló létesítmény kivételével - nem rendel-tetésszerû felületképzést hajt végre, helyi sza-bályszegést követ el és százhúszezer forintigterjedõ közigazgatási bírsággal sújtható.(2) Az (1) bekezdésben meghatározott helyiszabályszegés miatt a közterület-felügyelõ öt-venezer2 forintig terjedõ helyszíni bírságotszabhat ki.“10. § Hatályát veszti az Fvr. 4-5. §-a.

7. A közterületen történõ szeszesital-fogyasztás tilalmáról szóló 8/2004. (II. 18.)

önkormányzati rendelet módosítása11. § A közterületen történõ szeszesital-fo-gyasztás tilalmáról szóló 8/2004. (II. 18.) ön-kormányzati rendelet 3. §-a helyébe a követke-zõ rendelkezés lép:„3. § (1) Aki a 2. § (1) bekezdésben meghatáro-zott tilalmat megszegi,helyi szabályszegést követ el és százezer forin-tig terjedõ közigazgatási bírsággal sújtható.(2) Az (1) bekezdésben meghatározott helyiszabályszegés miatt a közterület-felügyelõ öt-venezer forintig terjedõ helyszíni bírságot szab-hat ki.“

8. Az önkormányzat tulajdonában lévõ közterületek használatáról és rendjérõl szóló, 30/2004. (VII. 1.) önkormányzati

rendelet módosítása12. § (1) Az önkormányzat tulajdonában lévõközterületek használatáról és rendjérõl szóló,30/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelet (a to-vábbiakban: Khr.) 13. § (9) bekezdése helyébea következõ rendelkezés lép:„(9) Jármûvel, kerékpárrala) csak a zöldterületek és zöldfelületek erre acélra kijelölt útjain lehet közlekedni,b) zöldterületre, közterületi zöldfelületen lévõgyepfelületre, vagy zöldterületnek kialakítottfelületre behajtani, továbbá parkolni - a gyep-hézagos és gyeprácsos felületeket kivételével -tilos.“(2) A Khr. kiegészül a következõ 15/A. §-sal ésaz azt megelõzõ alcímmel:„Jogkövetkezmények15/A. § (1) Aki aa) 13. § (5) bekezdésében,b) 13. § (9) bekezdésében,c) 13. § (12) bekezdésében,d) 13. § (16) bekezdésébenfoglalt elõírásokat megszegi, helyi szabálysze-gést követ el.

1 ELFOGADVA: 2012. MÁJUS 31. 2 33/2012. (VI. 29.) ÖR. 4. § (2) BEKEZDÉSÉVEL PONTOSÍTOTT SZÖVEG

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:48 Page 24

Page 25: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám Oktatás – Rendelet25

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott helyiszabályszegés elkövetõjea) az (1) bekezdés a) és c) pontja esetén negy-venezer forintig,b) az (1) bekezdés b) és d) pontja esetén ötven-ezer forintigterjedõ közigazgatási bírsággal sújtható.(3) Az (1) bekezdésben meghatározott helyiszabályszegés miatt a közterület-felügyelõa) az (1) bekezdés a) és c) pontja esetén húsz-ezer forintig,b) az (1) bekezdés b) és d) pontja esetén hu-szonötezer forintig terjedõ helyszíni bírságot szabhat ki.“13. § A Khr.1. 6. § (3) bekezdésében a „Pénzügyi, Tulajdo-nosi és Vagyonnyilatkozat-kezelõ Bizottság (atovábbiakban: PTVB)“ szövegrész helyébe a„VKB“2. 7. § (2a) bekezdésében a „PTVB“ szövegrészhelyébe a „Pénzügyi, Tulajdonosi és Vagyon-nyilatkozat-kezelõ Bizottság (a továbbiakban:PTVB)“szöveg lép.14. § Hatályát veszti a Khr.1. 4. § (4) bekezdése,2. 8. § (2) bekezdése,3. 9. § (3) bekezdésében a „szabálysértési“ szö-vegrész,4. 13. § (2)-(4) bekezdése, (6)-(8) bekezdése,(10)-(11) bekezdése, (13)-(15) bekezdése, (17)bekezdése,

5. 3. mellékletében a kérelmezõ nyilatkozatá-nak elsõ francia bekezdésében a „valamint aztis, hogy aki a közterületet hozzájárulás nélkülhasználja, az 59/1995. (X. 20.) Fõv. Kgy. ön-kormányzati rendelet alapján szabálysértést kö-vet el és harmincezer forintig terjedõ pénzbír-sággal sújtható“ szövegrész.

9. Az önkormányzat tulajdonában álló közutak és a közutak részét képezõ járdák

burkolatbontási tilalmának, valamint a felbontott burkolat helyreállításának szabályozásáról szóló, 23/2005. (VI. 1.)

önkormányzati rendelet módosítása15. § Az önkormányzat tulajdonában álló köz-utak és a közutak részét képezõ járdák burkolat-bontási tilalmának, valamint a felbontott burko-lat helyreállításának szabályozásáról szóló,23/2005. (VI. 1.) önkormányzati rendelet 5. §(1)-(2) bekezdése hatályát veszti.

10. A zajvédelem helyi szabályozásáról szóló, 24/2005. (VI. 13.) önkormányzati

rendelet módosítása16. § A zajvédelem helyi szabályozásáról szóló,24/2005. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 8. §-a és 12. §-a hatályát veszti.

11. A zöldterületek és zöldfelületek használatáról és védelmérõl szóló, 56/2005.

(XII. 7.) önkormányzati rendelet módosítása17. § A zöldterületek és zöldfelületek használa-táról és védelmérõl szóló, 56/2005. (XII. 7.) ön-kormányzati rendelet 10. §-a és az azt megelõ-zõ alcím hatályát veszti.

12. A jármûvek közterületrõl történõ elszállításáról szóló, 21/2009. (VI. 10.) önkormányzati rendelet módosítása

18. § A jármûvek közterületrõl történõ elszállí-tásáról szóló, 21/2009. (VI. 10.) önkormányza-ti rendelet (a továbbiakban: Jer.)1. 5. § (1) bekezdés b) pontjában a „13. § (11)“szövegrész helyébe a „13. § (9)“,2. 5. § (5) bekezdésében, (6) bekezdésében, 7. §(3) bekezdésében a „szabálysértés“ szövegrészhelyébe a „szabályszegés“,3. 6. § (1) bekezdés c) pontjában a „amennyi-ben az szabálysértési tényállást valósít meg, aszabálysértésekrõl szóló, 1999. évi LXIX. tör-vény 136. §-a alapján a közterület-felügyelõ,utólag a jármûvezetõ távollétében helyszíni bír-ságot szabhat ki“ szövegrész helyébe a „a jár-mûvezetõ távollétében milyen jogkövetkezmé-nyek alkalmazhatók“4. 13. § (1) bekezdésében a „szabálysértési“ szö-vegrész helyébe „szabályszegési“ szöveg lép.19. § Hatályát veszti a Jer. 2. § a) pontjában a„ha az elhelyezés szabálysértést valósít meg“szövegrész.

13. Záró rendelkezések20. § Jelen rendelet 2012. június 1-jén lép ha-tályba. Kihirdetése a helyben szokásos módon,a polgármesteri hivatal hirdetõtábláján való ki-függesztéssel történik. A rendelet szövegét azÓbuda Újságban is közzé kell tenni.Kiss Anita Bús Balázs

jegyzõ polgármester

Pályázaton nyert támogatás-ból rendezett 59 alkalommalmúzeum- és könyvtár-peda-gógiai foglalkozásokat óvo-dásoknak és iskolásoknak azÓbudai Múzeum, valamint azÓbudai Platán Könyvtár az el-múlt hónapokban. A prog-ramban a gyerekek a város-rész közeli és távoli múltjá-val ismerkedhettek, titkokés rejtélyek után kutathattaka különféle foglalkozásokon.

Asikeres projektrõljúnius 12-én sajtótá-

jékoztatón számolt be akét intézmény vezetõje:Gyulai Ivánné, az Óbu-dai Platán Könyvtárigazgatója, projektmene-dzser és Népessy Noé-mi, az Óbudai Múzeumigazgatója. A TÁMOP3.2.11/10-1/KMR (Társa-dalmi Megújulás OperatívProgram) pályázati támo-gatásból megvalósuló mú-zeumpedagógiai és könyv-tár-pedagógiai foglalkozá-saihoz 6 oktatási-nevelésiintézmény csatlakozott. Az

ingyenes programokkalkét helyszínen, háromfélefoglalkoztatási formábanfogadták a gyerekeket azÓbudai Múzeum munka-társai a 2011/2012-es tan-évben. Összesen 4 témahe-tet és 4 témanapot tartot-tak, melyen általános isko-lás és gimnazista diákokegyaránt részt vettek. Amúzeumba az ÓbudaiNagy László Általános Is-kolából, az Elsõ ÓbudaiÁltalános Iskolából, azÓbudai Gimnáziumból és

a Szentistvántelepi Általá-nos Iskolából érkeztek di-ákcsoportok.

A foglalkozásokon agyerekek különféle peda-gógiai módszerek alkal-mazásával - a kooperatívpedagógiától kezdve a sze-repjátékon át a drámapeda-gógiáig - ismerkedhettekaz Óbudai Múzeum állan-dó kiállításának anyagávalés ezen keresztül Óbudatörténetével, így a Zichycsalád és Óbuda kapcsola-tával, Óbuda ipari város-

résszé alakulásával, a sza-nálással és a lakótelepekmegjelenésével.

Az Óbudai PlatánKönyvtárban háromféleszakkörrel várták az óvo-dásokat és az általános is-kolásokat. A foglalkozáso-kon a Gyermekvilág Óvo-da három tagintézményé-bõl és az Aquincum Álta-lános Iskolából vettek résztgyerekek, akik betekintéstnyertek a könyvtár szá-mukra eddig ismeretlen, ti-tokzatos és rejtélyes vilá-gába, valamint utazást te-hettek Tudományországbaés Szakirodalom-ország-ba, játékosan sajátítva el a

könyvtár használatáhozszükséges ismereteket. Afoglalkozásokhoz érdekes,színes foglalkoztató-füze-tek készültek.

Amúzeumi és könyvtárirendezvények szeptember-ben folytatódnak, a pályá-zat 5 éves fenntartási idõ-szaka alatt továbbra is vár-ják az érdeklõdõ diákokatmindkét intézményben.

Sz. Cs.

Sikerrel zárult könyvtári és múzeumpedagógiai programok

Játszva tanultak a kisebbek is

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:48 Page 25

Page 26: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám26Pályázat

KEDVEZMÉNYES ÁRON, NÍVÓS KÖRNYEZETBEN LÉVÕ ÉPíTÉSI TELEK ELADÓ!

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:48 Page 26

Page 27: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám Szabadidõ – Kultúra27

Budapest éjszakaRejtvényünkben Ady Endre: Budapest éjszakája szól címû versé-bõl idézünk. Megfejtés a vízszintes 1. és a függõleges 13. sorokban. VÍZSZINTES: 1. Az idézet elsõ része (zárt betûk: H. P. J. J.K.). 13. Polinéziai nép. 14. Szigetfajta. 15. Nyelvtani tag. 16. AzSZTK elõdje. 17. Régebbi fájdalomcsillapító. 19. Telefonos cégvolt. 21. Kehely. 23. R. L. H. 25. Vallásos ember. 26. TeleSport.27. Névelõs hitványak. 30. Nek párja. 31. Indíték. 32. Zambiai,uruguayi és osztrák autók jele. 33. Kínai vezér volt 1976-ig. 35.Folyadék. 36. Szombathelyi focicsapat. 39. Népmûvészet. 41.Könnyû fém vegyjele. 42. Somogy megyei helység. 43. Idõszak.44. Gyökér. 45. J. G. S. 47. Ritka nõi név. 50. Becenév része! 51.Figyeli. 53. Félig lódult! 54. Nándorfehérvári hõs keresztneve. 56.Névelõs mese. 58. Jobbágykori kötelezõ munka. 60. R. E. E. 61.Hangsorfajta. 62. Lakóhelyiség. 64. Majdnem unalmas!FÜGGÕLEGES: 2. Joyce …, amerikai író volt. 3. Kis francia folyócs-ka. 4. Nóra egynemûi. 5. Buenos …, Dél-amerikai fõváros. 6. Brit õrült.7. Testnevelési óra, névelõvel. 8. … Joker. 9. Római ötszázötven. 10.Német város. 11. A-val a végén a szem része. 12. Hitvány ember. 13.Az idézet második része (zárt betûk: A. V. S. É. M.). 18. Valójában.20. Irodalmias indulatszó. 22. Zárféle. 24. Miskolc környéki állóvíz. 28.Zenekar húzza. 29. Fordított házikó. 31. Régi hosszmérték. 34. Tanít.37. Észak-afrikai állam. 38. Majdnem dada! 39. Hajat kötöz. 40. Tüzel.43. Régiesen kihajítja. 46. Gyûjtsd össze. 48. Mérges kutya teszi. 49.Kimozdít a helyérõl. 50. Királygyilkos patak. 52. Határrag. 55. Úrnakszólít. 57. Megemelt zenei félhang. 59. Bór és asztácium vegyjele. 63.Fordított névelõ. 65. Tiltás. Ipacs László.

A június 27-én megjelent,

„Kezdõdik“ címû rejtvényünk megfejtése:

„Nyújtózkodnak a sárga táblák, fénylõn, komoran, mozdulatlan“.

Az egyre népszerûbb Múzeumok Éj-szakáján Óbudán is várták a látoga-tókat: az Óbudai, a Kassák, aKiscelli, a Vasarely, a Magyar Ke-reskedelmi és Vendéglátóipari Mú-zeum, az Aquincumi Múzeum és ré-gészeti park, valamint a FõvárosiKéptár nyitotta meg kapuit éjszaká-ba nyúlóan az érdeklõdõk elõtt.

Kiscelli MúzeumHozzávetõlegesen 1600-an vol-

tak kíváncsiak a Kiscelli Múzeumprogramjaira a június 16-ai külön-leges estén. Idén az anyagi lehetõ-ségek korlátozottsága miatt nagy-részt a gyûjteményekre, illetveszakszerû tárlatvezetésekre, elõ-adásokra építve állították össze aprogramot.

Az est kiemelt eseményekéntújra megnyílt a felújított AranyOroszlán Patika kiállítás, mely-hez kapcsolódóan SzarvasháziJudit gyógyszerész és Rostás Pé-ter igazgató elõadásait hallgat-hatták meg az érdeklõdõk, illetvehomeopátiás- és gyógynövényestanácsadóhoz fordulhattak kér-déseikkel.

A tombolán értékes kiadványo-kat, naptárakat nyerhetett, aki ittvásárolta meg karszalagját, illetvetárlatvezetésekkel készültek aszeptemberig meghosszabbítottevezõs kiállításon és a FõvárosiKéptárban.

Branczik Márta elõadása az épí-tészeti terveken megjelenõ divat-

hölgyekrõl már az azóta megnyílt„Street Fashion Múzeum“ címûidõszaki kiállítást elõlegezte meg.

Különösen népszerûek voltaka múzeum látványos bútorraktá-rában és a mécsesekkel megvi-lágított kriptában tartott tárlat-vezetések.

Az Óbudai Múzeum sikerrelzárta az idei Múzeumok Éj-

szakája rendezvényt, mely egybenaz egyik elsõ eseménye volt az ideiÓbudai Nyár programsorozatnakjúnius 16-án. A programokat nagy

érdeklõdés kísérte, több mint ezerlátogatót fogadott az intézményezen az éjszakán.

Az esemény Dolhai Attila kon-certjével kezdõdött, aki Peller An-na színmûvésznõvel többek köztmegidézte az operett világát is. Aközönség ezáltal idõutazást tehe-tett egy régebbi korba, mikor mégÓbudának is volt saját teátruma, aKisfaludy Színház, melynek reper-toárján népszerûek voltak az ope-rettek. Az éjszaka zenével folytató-dott. A múzeum vendége volt azÓbudára már-már hazalátogatóHot Jazz Band zenekar.

A koncertek mellett különlegesprogrammal, élõ történeti szerepjá-tékkal és tárlatvezetéssel várták azérdeklõdõket. Az állandó kiállítá-son Piast Erzsébet (Károly Róbertfelesége és Nagy Lajos édesanyja)fogadta a látogatókat, mesélt életé-rõl és arról, hogy mennyire szeretteÓbudát. Zichy Miklóst a kastély-építésrõl és a kastélyban rendezettbarokk bálokról is faggatták. A pa-nelkorszakhoz érve arról kérdezték„K. József“ háztömbfelügyelõt,hogy mennyire nehéz egy panel-háznyi lakó igényeinek megfelelni.A „Harrer Pál és a városegyesítéskora“ címû új idõszaki kiállításonÓbuda elsõ polgármesterével talál-kozhattak. Beszélgethettek veleéletérõl, a városrész fejlõdésérõl, avárosegyesítésrõl. Sz. Cs.

Múzeumok Éjszakája Óbudán Óbudai Múzeum

Harrer Pállal „beszélgethettek“ a látogatók

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

FOTÓ: F. SZALATNYAY JUDIT

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:48 Page 27

Page 28: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám28Pályázat

A meghirdetett ingatlanokra a nemzeti vagyon-ról szóló, 2011. évi CXCVI törvény értelmébena Magyar Államot minden más jogosultatmegelõzõ, valamint az egyes állami tulajdon-ban lévõ vagyontárgyak önkormányzati tulaj-donba adásáról szóló, 1991. évi XXXIII. tör-vény értelmében a Fõvárosi Önkormányzatotelõvásárlási jog illeti meg.Az ajánlatnak tartalmaznia kell a pályázó adata-it, a vételárat, a fizetés módját és idejét, vala-mint a pályázó nyilatkozatát a pályázati felhí-vásban foglalt feltételek elfogadására. A pá-lyázó ajánlatát a pályázat benyújtásától számított60 napig köteles tartani. A pályázaton azonajánlattevõk vehetnek részt, akik a pályázatibiztosítékot befizetik az önkormányzat letéti

számlájára. (Számlaszám: Raiffeisen Bank Zrt.12001008-00140645-00100001.) A pályázatibiztosíték befizetését igazoló bizonylatot és a pá-lyázatokat zárt borítékban 2012. augusztus 27-én (hétfõn) 12 óráig lehet benyújtani az ÓbudaiVagyonkezelõ Zrt. Vagyongazdálkodási Osztá-lyán (cím: 1033 Bp. Fõ tér 1. I./19.).Az ajánlat benyújtásához formanyomtatványletölthetõ a www.obuda.hu honlapról, vagyszemélyesen átvehetõ a fenti címen.A pályázat bontása 2012. augusztus 27-én 12órakor a Bp., III. kerület Fõ tér 1. I./19. számalatt, a vagyongazdálkodási osztály hivatalos he-lyiségében történik. A pályázaton résztvevõketlevélben vagy telefonon értesítjük a pályázateredményérõl. A pályázat kiírója fenntartja jogát,

hogy a legjobb ajánlattevõkkel a tenderbontástkövetõen tovább tárgyaljon, zártkörû licitet tart-son, illetve, a pályázatot indoklás nélkül ered-ménytelennek nyilvánítsa. A vevõnek szerzõ-déskötési díjat kell fizetnie a 23/1995. (XII.28.)Ör. 9/A paragrafusában meghatározottak szerint. A pályázatokkal kapcsolatban további felvilá-gosítást lehet kérni a vagyongazdálkodási osz-tályon a 437-8646-os és a 437-8639-es telefon-számokon. A pályázati felhívás megjelenik az Óbuda Új-ságban, felkerül a www.obuda.hu honlapra, vala-mint a következõ internetes hirdetési fórumokra:ingatlan.com, ingatlan.net, ingatlanok.hu.

Óbudai Vagyonkezelõ Zrt.Vagyongazdálkodási Osztály

Az Óbudai Vagyonkezelõ Zrt. (1033 Bp., Szentlélek tér 7.) egyfordulós pályázatot hirdet az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tulajdonában lévõ alábbi ingatlanok értékesítésére

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:48 Page 28

Page 29: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám Sport29

Hetvenedik születésnapját ünnepelteaz Újpesti Dózsa legendás hátvédjejúnius 7-én. Pályafutása legszebbévei a lila-fehérek nagy menetelésé-vel köthetõk össze. Játékosként be-járta a világot, mindenütt nyitottszemmel járt, tudatosan szedegette aszakma tapasztalatmorzsáit, ám pá-lyafutása befejezése után csak rövidideig vállalt edzõi tevékenységet.

Káposzta Benõ 1981 óta él akerületben. Angyalföldön

született, az ottani grundokon sajá-tította el a labdarúgás ábécéjét. ABéke tér közelében fekvõ szabadterületeken iskola után - de sosemiskola helyett - társaival órákon átrúgták a labdát, sokszor játszottegy csapatban Albert Flóriánnal.Tizenhárom éves korában igazoltale a Gyárépítõk SC Bp. I. osztályúcsapata, ahol már két év múlvakorkedvezménnyel játszott a fel-nõttek között.

Vasas, vagy Újpesti Dózsa?Elõször Konkoly Béla, az is-

mert játékos-megfigyelõ vetteészre a tehetségét (õ fedezte felGöröcs Jánost és Dunai Antaltis) és - hogy fejlõdése töretlen le-gyen - két élvonalbeli klubnak isajánlotta. Az volt a kérdés, a Va-sast választva maradjon Angyal-földön, vagy a szomszédos Új-pesti Dózsában folytassa pálya-futását. Édesanyja ellenkezéséreaz utóbbit választotta és hosszúéveken át becsülettel szolgálta alila-fehér klubot.

Az 1959-60-as bajnoki évbenmutatkozott be az élvonalban, aszezon végén már bajnokságot ün-nepelhetett. Megbízhatóságávalállandó helyet vívott ki a csapat-ban, 1966-69 között alig hagyott kimérkõzést. Közben meghívták azolimpiai válogatott keretbe, de To-kióban Lakat Károly egyetlen ta-lálkozón sem küldte pályára. Mégma is bántja a mellõzés, hiszen azolimpiai elsõség minden sportolószámára a csúcsot jelenti és ez azérem hiányzik a vitrinjébõl.

A megbízhatóság mintaképeKáposzta Benõ sokat adott, de

sokat is kapott a labdarúgástól.

Hatszor nyert bajnokságot az Új-pesti Dózsával, kétszer volt MNKgyõztes csapat tagja, tizenkilenc-szer játszott a válogatott címeresmezében. Emlékezetes találkozónszerepelt a Leeds United elleni1:0-ra megnyert mérkõzésen és aVVK döntõben a NewcastleUniteddel vívott vesztes fináléban.Válogatottként az angliai vb-n abrazilok legyõzése maradt számá-ra igazán emlékezetes. A sikeresidõszakát élõ újpesti gárdábantöbb klasszissal játszott együtt,nem õ volt a sztár, de megbízható-ságával szilárdan õrizte helyét ajobbhátvéd posztján.

Becsület és szenvedély érzésevitte elõre a csapatot, ezek voltakKáposzta Benõ igazi ismertetõje-gyei is. Fiatalon festõ és mázolószakmunkás bizonyítványt szer-zett, de valódi hivatása a labdarú-gás maradt. „Csak a futball“ - en-nek szellemében élt és ma sembánja, hogy a sportba fektetteminden energiáját. Gazdag ta-pasztalataiból azonban nem tudottelég sokat átmenteni az utókorszámára, mindössze két évigedzõsködött a Kerület egyik után-pótlás csapatánál.

Káposzta Benõ most a nyugdí-jasok életét éli. Kissé visszavonult,csak félig-meddig elégedett em-ber. Gyakran hiányérzete támad:ha elmereng a múlton, úgy érzi, asikeres idõk elmúltával az embe-rek mintha kezdenék elfelejteni azegykori hõsöket.

Kép és szöveg: Lovas Albert

Káposzta Benõ hetvenéves

A Dózsa legendás hátvédje Várakozáson felül szerepeltek aszófiai Aerobik Világbajnokságonaz Óbudai WDSE versenyzõi. Fel-nõtt step csapatban bravúrral be-jutottak a döntõbe és ott a 7. he-lyet szerezték meg. A junior cso-port életük elsõ világversenyén a10. helyen végzett.

A8 fõs felnõtt step válogatotttagjai: Kõrösi Kitty, Szabó

Júlia. * Junior csoport: SzarvasGabriella, Félegyházi Eszter,Hencz Anita, Balázs Hajnalka,Kassai Nikolett, Kárpáti Noémi

(Dinamik SE), Bujdosó Renáta(Dinamik SE). * Felkészítõedzõk: Sinkó Andrea, Sipos Mó-nika, Hubacsek László.

* * *Nem sokkal a verseny után

sikerrel rendezte az egyesületjúnius 24-én az „Óbudai csalá-di életmód, sport és egészség-napot“ a Laborc utcai BarátságSzabadidõ Parkban, ahol közel150 gyermek, felnõtt és idõsember ismerkedett az egészsé-ges életmóddal.

www.sinkofitness.hu

Óbudai WDSE: világbajnoki helyezések

II. kerületi polgármesteri kitünte-tésben részesült a Római SportEgyesület két sportolója, BetákAnna és Dani Veronika.

K iváló úszóteljesítményü-kért, valamint kimagasló

tanulmányi eredményükért át-vehették a „Jó tanuló, jó spor-toló“ díjat. Mindkét versenyzõa II. kerületi Dr. Csík FerencÁltalános Iskola és Gimnázium

tanulója, mely az ország egyiklegjobb sportiskolája.

Anna az országos diákolimpi-án aranyérmet, míg ifjú csapat-társa, Vera bronzérmet szerzett.

A Római SE két vezetõje, Gye-pes Lajos és fia, Gyepes Ádámbüszkék tanítványaikra. Kimagas-ló teljesítménynek tartják az elérteredményeket, valamint örülnek,hogy a II. kerületben óbudai spor-tolók vehették át a kitüntetést.

Jó tanuló, jó sportoló a Római SE két úszója

Elismert karate vezetõedzõSzabó Jánosnak, az óbudai Gankaku Sportegyesület vezetõedzõjé-nek, sportszervezõ-menedzserének munkásságát díjjal ismerte elaz idén 40 éves Magyar Karate Szövetség. Az átadás napján tartot-ták a Karate Magyar Bajnokságot, melyen az egyesület két indulójaegy arany- és egy bronzérmet szerzett. A Szabó János által irányí-tott PVKM sportolói két arany- és három bronzérmet vihettek haza.

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:48 Page 29

Page 30: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám30Hírforgó – Információk

• Dr. Tósoky Balázs ügyvéd a Fidesz Óbuda-békásmegye-

ri Szervezetének megbízásából a Csillaghegyi Közösségi

Házban tartott ingyenes jogsegélye júliusban és augusz-

tusban szünetel. * Dr. Gáthy Zsuzsanna ügyvéd minden

hónap harmadik csütörtökén 16-tól 19 óráig a Békásme-

gyeri Közösségi Házban (Csobánka tér 5.) tart ingyenes

jogsegélyt. (Bejelentkezés nem szükséges, érdeklõdni a

Fidesz 4-es választókerületének irodájában, a Hímzõ utca

1. alatt, vagy a 453-2900-as telefonszámon lehet.)

• A Kereszténydemokrata Néppárt III. kerületi Szervezete

a Váradi utca 17. szám alatti irodájában csütörtöki foga-

dóóráját júliusban és augusztusban szünetelteti.

• Olvasóink minden szerdán 17 és 19 óra között telefo-

non feltehetik társasházakkal és ingatlanokkal kapcsola-

tos kérdéseiket jogi szakértõnknek, dr. Németh Zsuzsan-

nának, és bejelentkezhetnek ingyenes tanácsadásra. Ta-

nácsadás személyesen: a hónap 3. péntekén 9-tõl 12

óráig a Békásmegyeri Közösségi Házban (Csobánka tér

5.). Telefon: 243-8639.

Ingyenes tanácsadások

FOGADÓÓRA.Zsiga-Kárpát Dániel (Jobbik Ma-gyarországért Mozgalom) országgyûlési képviselõfogadóóráját minden hónap elsõ péntekén 16 órá-tól tartja a Kabar utca 11. szám alatti Jobbik irodá-ban, illetve külön idõpont-egyeztetésére is módvan a z.karpat.daniel@ jobbik.hu drótpostacímen.

Schramek Gyulánét századik születésnapja alkalmából köszöntötték június 19-én a De-rûs Alkony Gondozóházban, ahol néhány hónapja lakik. Márta néni háromgyermekescsaládanya, életébõl húsz évet Angliában élt, követve a II. világháború idején kivándo-rolt férjét. Végül azonban úgy döntött, végleg hazatér oda, ahonnan származik. Az idõshölgyet Bús Balázs, Óbuda Békásmegyer polgármestere is felköszöntötte születésnapján

Tanulmányút A Német Nemzetiségi Önkormányzat és a„Braunhaxler“ Egyesület tanulmányutat szer-vez augusztus 11-én a Tolnai Német Nemze-tiségi Napra. (Jelentkezés Neubrandt Olginála 06-30-221-4938-as telefonszámon.)

Egyedi ruhadarabok árverése A Kiscelli Múzeum július 19-én a StreetFashion Múzeum címû divatkiállításáhozkapcsolódóan designer aukciót szervez,ahol kortárs divattervezõk által felajánlott,egyedi darabokat árvereznek el a múze-um viselettörténeti gyûjteményének javá-ra. A programot smink- és stílustanács-adás, a kiállítás esti nyitva tartása és a ku-rátor exkluzív tárlatvezetése színesíti.

Fogadóóra szünet Bulla György (Fidesz-KDNP), PuskásPéter (Fidesz-KDNP), Havadi Elza (Fi-desz-KDNP) júliusban és augusztusbannem tart fogadóórát. * Dr. Pappné dr.Nagy Judit (Fidesz-KDNP) augusztus-ban nem tart fogadóórát. * Kelemen Vik-tória (Fidesz-KDNP) legközelebb au-gusztus 13-án tart fogadóórát.

Levelezõlista civil szervezeteknekÓbuda-Békásmegyer Önkormányzata leve-lezõlistát üzemeltet a kerületben mûködõ ci-vil szervezetek számára. Az önkormányzatáltal végzett napi pályázatfigyelés kereténbelül felajánljuk, hogy részükre folyamatostájékoztatást nyújtunk elektronikus levelezõ-rendszerünkön keresztül a különbözõ pályá-zati lehetõségekrõl és a civil szervezeteketérintõ egyéb hasznos információkról. Haigénylik az önkormányzat szolgáltatását, eztszíveskedjenek jelezni Locskainé RadnaiÍrisz ifjúsági, sport és civil szervezetekkelfoglalkozó referensnél, a [email protected] e-mail címen.

FOTÓ: SÁNTA BALÁZS

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:48 Page 30

Page 31: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám Hirdetés31

ÓBUDA, a III. kerületi Önkormányzat lapja, megjelenik 68.000 példányban

Igazgató-fõszerkesztõ: Karalyos JózsefLapszerkesztõ: Klug Miklós

Lapszerkesztõ-helyettes: Szeberényi Csilla • Tördelés: Ujvári Sándor

Kiadja az Önkormányzat megbízásából az IMPRESS-RÉGIÓ Kft.

Szerkesztõség, hirdetésszervezés: 1035 Bp., III. Szentendrei út 32. Tel./fax: 430-1250.

Kiadó: 1052 Bp., V. Váci u. 18. I. em. Tel./fax: 411-0266, 235-0417, 267-0525.

E-mail: [email protected]ás: Théma Nyomda Kft. 1106 Budapest, Jászberényi út 55.

Ügyvezetõ: Cseszlai Róbert

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:48 Page 31

Page 32: 6 8 13vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. Demjén koncert ...epa.oszk.hu/02400/02458/00131/pdf/EPA02458_obuda_ujsag_2012_13.pdf · A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával

2012/13. szám32Mozaik – Hirdetés

HAHOTA- Mondja, szomszéd úr,bevált az egérfogó,amin annyit dolgozott? - Hogyne, tökéletesen.Minden reggel találokmellette egy-két elpusztultállatot. Úgy látszik, halálranevetik rajta magukat.

* * *Három alpinista megre-ked az Alpokban a kismenedékházban. A Vö-röskereszt a keresésükreindul. Odatalál a mentõ-csoport. Kopogtatnak amenedékház ajtaján:- Nyissák ki! Itt a Vörös-kereszt!Kis idõ múlva egy hangbelülrõl:- Már adakoztunk!

* * *A férj a vacsoránál ígyszól a feleségéhez:- Nem is tudod, milyengyönyörû kendõt akar-tam hozni neked … - És miért nem hoztál?- Nem lehetett.Folyton en-gem figyeltek az eladók…

* * *A vendég bosszúsanhívja a pincért:- Pincér, ebben a tyúkhús-levesben nincs is tyúk!- Na és? - von vállat apincér. - A székelygu-lyásba sem fõzzük belea székelyt.

* * *- Mondd, komám, miértiszod olyan undorral ezta finom borocskát?- Mert az orvosom eltil-tott a szeszes ital élve-zetétõl.

* * *Két énekes beszélget:- Szörnyû lehet az éne-kesnek, amikor rájön,hogy elvesztette ahangját!- Azt biztos, de még ször-nyûbb, ha nem jön rá!

* * *Apa a fiának:- Nekem mindig örömvolt a munka, te megazt várod, hogy más vé-gezze el helyetted!Fiú: - Én nem vagyokolyan önzõ, mint te.Szeretek másoknak isörömet szerezni.

Lapzártakor érkezett: Azmár nem hír, hogy idénrendezik a 20. Sziget Fesz-tivált. De az már hír, hogyaz óbudai húszévesekféláron vehetnek bérleteta programra. Ezt jelentet-te be július 4-én GerendaiKároly, a Sziget Kft. ügy-vezetõje Bús Balázs, Óbu-da-Békásmegyer polgár-mesterével közösen tar-tott sajtótájékoztatóján.

Í gy már nemcsak azokvásárolhatnak kedvez-

ményesen belépõt, akikhúsz év alatt legalább há-romszor részt vettek aSzigeten, vagy, akikmind a húsz alkalommaljelen voltak, illetve azokaz egyetemisták vagy fõ-iskolások, akik csoporto-san látogatnak el oda, ha-nem az óbudai fiatalok is,

ha igazolást hoznak azOkmányirodából arról,hogy valóban itt laknakés OTP-kártyával is ren-delkeznek. Az igénylése-ket július 15-ig várják aszervezõk a mienka-sziget.hu honlapon.

Bús Balázs megkö-szönte a szép gesztust,amelyet az óbudaiakkalszemben gyakorol a Szi-get Kft. A kerület mint-egy viszonzásképpenhárom saját projektteljárul hozzá a program

idei sikeréhez. Egyrészta nemrégiben útjára in-dított Könyvmegállókét óbudai helyszínemellé egy harmadikat isnyit a Szigeten, ahol akülföldi vendégek válo-gathatnak angol nyelvûkiadványok között akoncertek közti szüne-tekben, illetve napköz-ben. (A fesztivált köve-tõen sem szûnik meg eza harmadik Könyvmeg-álló, hanem áttelepítikvalamelyik közterület-re.) Ezenkívül angolnyelvû túravezetéseketszerveznek a kerületmúzeumaiba és galériái-ba, hogy ezzel is színe-sítsék a fesztivál prog-ramját és értékes, tartal-mas idõtöltést kínálja-nak a koncertlátogatók-nak. Továbbá a már jólmûködõ óbudai appli-káció - amely okostele-fonon és iPadon is elér-hetõ - a Sziget összesprogramját és mindenszükséges információttartalmazza. Ehhez Nyí-rõ András, az Appstersmobiltartalom-fejlesztõcég ügyvezetõje hozzá-fûzte, hogy a fesztiváligelérhetõ lesz aWindows8 angol nyelvûváltozata is, amelyenkeresztül minden szük-séges információhozhozzájuthatnak a külföl-diek, ami a kerületben,illetve az országban ér-dekli õket. d. zs.

A húszéveseké a Sziget

Kokas Ignác Kossuth-díjas festõmûvész emlékkiállítása - az Óbudai Nyár programjáhozkapcsolódóan - július 31-ig látható hétköznapokon 9-tõl 16 óráig az Óbudai KulturálisKözpont San Marco Galériájában. (Cím: San Marco utca 81.)

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2012_13.qxd 2012.07.05. 13:48 Page 32