8
A Földtani Intézet A kiegyezést követő általános társadalmi, politikai és technikai fejlődés során felmerült egy országos földtani intézet létrehozásának a gondolata. 1896-ban jeligés pályázatot írtak ki, melyre tizennégy pályamunka érkezett be. A pályázatokat a Magyar Mérnök- és Építész Egylet által felállított bizottság bírált el, melyben többek között Alpár Ignác is helyet kapott. Az első díjat a "Versenyezve haladunk" jeligéjű pályamű kapta, amelyet Lechner Ödön, a magyar szecessziós építészet iskolateremtő építésze nyújtott be. Érdekes módon a Földtani Intézet vezető geológusai nem támogatták a klasszicista stílustól eltérő kialakítást, de végül az építészek véleménye nyomott többet a latban, és 1898. február 9.- én megkezdődött az építés. Az építés során számtalan kisebb-nagyobb gonddal kellett szembenézniük az építőknek és a Böckh János irányította Építési Bizottságnak.

A Földtani Intézet

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Budapest egyik legszebb szecessziós épülete

Citation preview

Page 1: A Földtani Intézet

A Földtani Intézet

A kiegyezést követő általános társadalmi, politikai és technikai fejlődés során felmerült egy

országos földtani intézet létrehozásának a gondolata.

1896-ban jeligés pályázatot írtak ki, melyre tizennégy pályamunka érkezett be.

A pályázatokat a Magyar Mérnök- és Építész Egylet által felállított bizottság bírált el, melyben

többek között Alpár Ignác is helyet kapott. Az első díjat a "Versenyezve haladunk" jeligéjű

pályamű kapta, amelyet Lechner Ödön, a magyar szecessziós építészet iskolateremtő építésze

nyújtott be.

Érdekes módon a Földtani Intézet vezető geológusai nem támogatták a klasszicista stílustól

eltérő kialakítást, de végül az építészek véleménye nyomott többet a latban, és 1898. február 9.-

én megkezdődött az építés.

Az építés során számtalan kisebb-nagyobb gonddal kellett szembenézniük az építőknek és a

Böckh János irányította Építési Bizottságnak.

Page 2: A Földtani Intézet
Page 3: A Földtani Intézet

A különlegesen kialakított épület díszítésében számos népművészeti motívumot fedezhetünk fel,

a tetőn látható földgömböt pedig négy jellegzetes magyar figura tartja. A mázas tetőgerinc

uralkodó színe a kék, a sötétebb árnyalat a vizet, a tengereket, a világosabb, pedig az ég kékjét

jelképezi. A víz egyébként szorosan kapcsolódik a földtanhoz, mert az élet kialakulásának

forrása.

Page 4: A Földtani Intézet
Page 5: A Földtani Intézet

Lechner Ödön a népművészeti elemeket nagyszerűen ötvözte a természetben előforduló élőlények

ábrázolásával. Visszatérő elem az „ammoniták”, melyek a földtörténeti középkorban (mintegy

70–200 millió évvel ezelőtt) nagy tömegben éltek a tengerekben.

Page 6: A Földtani Intézet

Lechner előszeretettel alkalmazta a természetes íveket, művészi hitvallása is erről tanúskodik.

„Színes, beszédes és kifejező nyelve van a néma kőnek”

Page 7: A Földtani Intézet

Az épület, figyelembe véve a rengeteg kézi munkát és a korabeli technológiát, meglehetősen

rövid idő alatt készült el.

A Földtani Intézet 1900. május 7-i felavatásáról a korabeli sajtó így emlékezett meg. „Egy új

palotát avattak föl héten. Magyar stílű a palota és így nagy súlya van annak a dicséretnek.”

Május 29.-én Ferenc József is meglátogatta a Földtani Intézetet, különösen a belső kialakítás

nyerte el a tetszését, a külső formát forradalminak tartotta.

Az új épület igazi otthona lett a geológiai tudománynak. Sikerült méltó körülmények között

elhelyezni az őslénytani és ásványtani gyűjteményeket, valamint a térképeket és könyveket.

Érdekesség, hogy a II. világháború során az épület nem szenvedett károkat, ezt sokan annak

tudják be, hogy Vorosilov marsall, a Vörös Hadsereg egyik kimagasló parancsnoka, kedvelte a

geológiát. Lehet, hogy ezért hívták sokáig Vorosilov útnak, a mai Stefánia ezen részét.

Ma őslénytani és ásványtani kiállítást tekinthetünk meg a lépcsőházi és a folyosói tárlókban.

Néhány érdekesség:

Világító ásványok:

Page 8: A Földtani Intézet

Ősi lenyomatok:

Az épület, reményeink szerint, hamarosan felkerülhet a Világörökségek listájára, Lechner Ödön

többi épületével egyetemben. ( Iparművészeti Múzeum, Postatakarék)

Lechner Ödön

2015 Február