2014Tipográfiatörténeti

falinaptár

Sándor ElizaBudai Rajziskolaalkalmazott grafika2013. június 15.

A betű útja a fraktúrtól a pixelig című naptár végigkalauzol a betűtörténet azon időszakán, melyet az ólom-ón-antimon hármassága határozott meg, bemutatja, milyen nehézségekkel kellett megküzdeni az egykori tervezőknek, milyen szellemi áramlatok söpörtek végig a nyugati kultúrán, s milyen hatással voltak mindezek a betűformák alakulására. Mindemellett – teljesen szubjektív és önkényes választás alapján – röviden bemutatja a tipográfia néhány kiemelkedő alakját, s némi bepillan-tást nyújt a különböző korok layout stílusába is.

Egyfajta elkülönítés a téma megfelelő körüljárásához elengedhetetlen, ugyanakkor a szerzőnek nem célja bármely betűosztályozási rendszer mellett letenni voksát. Jól lehet, a naptár 12 oldala egy újabb, sajátos osztályozás megtestesülése, a végső mondanivalója mégis az: bármiféle csoportosítás (tulajdonképp bármely teürleten) önkényes, ugyanakkor nagy segítség a megértésben. Hogy az itt választott csopor-tokkal egyetért-e vagy sem, azt már az olvasóra bízza.

„Nagyszerű olvasmány, mindenkinek ajánlom.” (Giambattista Bodoni)„Egyszerűen nem tudtam letenni. Magávalragadó.” (William Caslon)„Végiglapozása olyasfajta remegő izgalommal töltött el, mint amikor először érintettem női testet.” (Eric Gill)

Január1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé

A nyomtatás kezdetei:a zarándoktükör és a szedéstükör

V ajo n létezik-e oly ember, aki ne ismerné Johannes Gutenberg nevet? Eme

korábban zarándokoknak készített tükrökből élő személy találmányai (illetve nem kevésbé a papír megje-lenése) új korszakot nyitott a kul-túratörténetben, sőt, jelentősége miatt az emberiség történetében is. Nem célunk e találmányok termé-szetét hosszasan fejtegetni, hiszen ezekről rengeteg remek könyvet ír-tak már. Számunkra inkább a be-tűre gyakorolt hatásuk a fontos.

Gutenberg, és az első követői még „gótbetűkkel„ vagy másnéven frak-túrral vagy törtvonalú antikvával nyomtattak a kézzel írott kódexek írásképét megközelíteni kívánván. Gutenberg minden betűből három változatot metszett (szavak elején, szavak közepén és végén való meg-jelenésre), sok ligatúrát (betű egy-beolvasztást), illetve rövidítést is használt. A célja: a szedéstükör mi-nél egységesebb képe. A szövegfolt szürkeértéke egyébként ekkor még minden későbbinél sötétebb volt.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé

február

Reneszánsz rézsútA jelen oldalunkon is alkalmazott Jenson betűtípus Nicolas Jenson (1420-80) 1470-ben metszett betűinek mai, felújított változata. Jenson eredeti-leg egy pénzverőmester volt, aki VII. Károly fran-cia király megbízására, velencében kitanulva a nyomtatás mesterségét alkotta meg e típus klasz-szikus képviselőjét. Bár betűin jól megfigyelhető a kalligrafikus jelleg is, ő már tipográfiai elvek szerint tervezett. A formajegyek azonosságára törekedve elérte, hogy az egyes betűk bármi-lyen kombinációban jól működhetnek együtt. Munkája kiállta az idő próbáját: az általa tervezett betű öbb mai típus modelljéül szolgált. A Robert Slimbach által 1996-ban tervezett Jenson mellett például annak elődje: az 1914-es Bruce Rogers féle Centaur is ebből eredeztethető. Létez-nek ugyanakkor olyan huszadik száza-di, sőt későbbi, velencei reneszánsznak minősíthető betűtípusok is, melyek nem korabeli betűképeken alapulnak. Ilyen például a Kennerley, melyet Frederic Goudy tervezett a betű- típus névadójának, az író Mitchell Kenerleynek 1911-ben. A velencei reneszánsz betűk többnyire ideá-lis kenyérbetűk, főleg szépiroda-lom szedésére alkalmazzák őket.

A nyomtatásban a gótbetűt hamar, mindössze néhány évtizeden belül felváltotta

egy jobban olvasható írás, mely eme kétségkívül hasznos tulajdonsága mellett ebben a korban jelentkező szellemi forra-dalomnak (humanizmus, reneszánsz...) is köszönhetően hamar elterjedt. Nagybe-tűiknek modellje az ókori római, kőbe vésett betűk voltak, míg kisbetűi a 800-as évekbeli, vágott tollal rajzolt, ún. karoling minuszkulá-kon alapultak. Az előbbiek így lapidáris, azaz a véső jegyeit őrző, utóbbiak pedig pennális, vagyis kalligrafikus jegyeket hordoztak. Innen eredeztethetőek a talpak is, melyek mindkét technikának természetes velejárói voltak. Szin-tén ebből következően a gömbölyű betűk tenge-lye határozottan balra dőlt, az e karakter kereszt-vonala pedig rézsútosan felfelé ívelt. A nyomtatott betű tehát még mindig inkább csak a kézzel írott másolata, illetve az új technikára való alkalmazása volt, és erősen függött a megvalósíthatóságtól is. Ez a magyarázata annak, hogy ezeket a (velencei rene-szánsznak is nevezett) típusokat a kalli grafikus jelleg mellett a vastag és vékony vonalak közötti elenyésző különbség jellemezte. Így az oldal képe általában véve a későbbiekben jellemzőhöz képest még mindig sötét, bár Gutenberg szövegblokk jainál már világosabb.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé

március

A kurzív betű születése

K ülön kell említést tennünk a kurzív betűkről. Nem az állóbetűk párjaként jöttek ugyanis létre, hanem önálló típusként. A kis méretű, olcsó könyvek iránti igény hívta őket életre.

Az első ilyen, kimondottan helytakarékosságot célzó betűt 1501-ben metszette (még kapitálisok nélkül) Francesco Griffo Velencében, Aldus Manutius tervei alapján. Az utóbbi nevéhez kötődik a legismertebb tipográfiai dí-szítőelem: az Aldus-levél megalkotása is.

Ma már a betűtípusok egyik legalapvetőbb betűváltoza-taként ismerjük és használjuk őket. Jellemzőjük, hogy a korabeli antikváknál is közelebb állnak a kalligrafikus kézíráshoz. Meg kell különböztetnünk az igazi és a hamis kurzívot. A hamis kurzív az állóbetűk megdöntött változa-tai, míg az igazi kurzív önállóan tervezett betűformákból áll. Bár tengelyük többnyire döntött, ez nem szükségsze-rű. Ugyanakkor alapvető jellemzőjük, hogy betűformáik (a kézíráshoz hasonlóan) egyetlen vonallal megrajzolha-tóak. Erre utal a latin szóból eredő elnevezés is, melynek szó szerinti fordítása: „íves”.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé szo va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz

Április

hogy az új technika kezdett egyre inkább elterjedni, a betűmetszők egyre ügyesebben bántak a fémmel, a betűtervezés lehetőségei kiszé-lesedtek. A tervezők egyúttal kezdtek rájönni: a nyomtatás nem pusz-tán az írott betű képének gyorsabb előállítását teszi lehetővé, de olyan betűformákat papírra vetését is, melyekkel a kódexmásoló szerzetesek-nek igencsak meggyűlt volna a bajuk. Így születtek meg a XV-XVI. század fordulóján a szárvastagság terén egyre nagyobb változatosságot mutató, egyre kevesebb kalligrafikus, azonban egyre több geometriai jegyet hordozó típusok. Ennek következtében a betűk tengelye már közelítette függőlegest, csakúgy, mint a talpak. Az e karakterek főként a velencei reneszánszokra jellemző felfele ívelő keresztvonalát igen korán felváltotta a ma már szinte általánosnak mondható vízszintes keresztvonal. Ennek oka, hogy felismerték, hogy a keresztvonal végén

megjelenő kicsúcsosodás (beak), mely tulajdonképp a vágott hegyű lúdtollal írás eredményeképp jött létre, bizonyos betűkombinációk esetén nem kívánt betű-összekapcsolódásokat okoz. A kurrens és kapi-tális betűk közti különbségeket is kiegyenlítették: némiképp csökken-tették a kapitálisok vastagságát, és némiképp alacsonyabbra metszették őket, mint a kurzívok felnyúló szárait. Ekkor jelentek meg a korunk-ban leggyakrabban használatos „álló” számok is, melyeknek nincsenek lenyúló száraik, magasságuk pedig állandó. A technikai fejlődésnek köszönhetően a betűképek általában véve élesebbek, kifinomultabbak lettek. Kialakulásuk koráról a „barokk” nevet kapták, de illetik őket

„garalde”, illetve „neoklasszikus” névvel is. E korban kezdtek el alkotni az angol Caslon betűmetsző dinasztia tagjai is, a róluk elnevezett betű máig igen népszerű. További jellegzetes betűje a kornak a Jean Jannon által tervezett és metszett, ám sokáig Garamondnak tulajdonított Garamond, a robert GranJon által tervezett, tévesen Platinról elne-vezett betűtípus. De hogy tovább bővítsük a tévesen megítélt betűk sorát, szóljunk az oldalon alkalmazott Janson betűtípusról is. Nevét onnan kapta, hogy sokáig a holland anton Jansonnak tulajdonították, ugyanakkor ma már ismert Tótfalusi Antikva néven is. Tervezője való-jában ugyanis a magyar misztótfalusi Kis miKlós (1650-1702), akit méltán tartanak a tizenhetedik század egyik legkiválóbb betűtervező-jének. Erdélyben született, majd egyháza megbízásából Amszterdamba utazott kitanulni a nyomdászat és betűmetszés mesterségét. A konkrét célon, a Károli Biblia újranyomtatásán túl egy magasabb eszme is vezé-relte: „a hazai nyomdászatot európai szintre emelni”. Tenni mindezt úgy, hogy nyomtatványai olcsóbbak, több ember számára hozzáférhe-tőek legyenek. E célokat 1685-ben elkészült és saját költségén kiadott Bibliájában meg is valósította. A nyomtatás mellett betűk tervezésével és metszésével is foglalkozott: megbízást kapott többek között egy cirill ábécé, a firenzei állami nyomda, valamint a vatikáni nyomda betűkész-letének megtervezésére, de ő készítette az első grúz nyomdabetűket is. Amszterdamban rövid idő alatt nagy hírnévre tett szert, tíz év után visszahívták Magyarországra. Itt megpróbálta folytatni korábbi tevé-kenységét, közel száz különböző témájú könyvet adott ki, ám a sanyarú körülmények miatt ezek már nem érték el az európai színvonalat.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz

Május

Egyéb ÁtmEnEti típusok:Romain du Roi / Fournier

(Pierre Simon Fournier 1742)Boston Old Style / Cheltenham (B. Goudhue – Ingalls Kimball, 1896)Clearface (Moris Fuller Benton, 1907)Joanna (Eric Gill 1937)

„Nem feltaláló volt, hanem tökéletesítő...”

át M e n e ta ba ro k k b ó l a k l a s s z i c i z m u s ba

M int láttuk, a különböző korok szellemi áramlatai – csakúgy mint az élet más területeit – úgy a művészetet, és azon belül

a tipográfiát sem hagyták érintetlenül. A 18. században a felvilágosodás eszméi kezdtek el hatni, magukkal hozva a

betűk egy új generációját: az ún. „átmeneti” típusokat. Ezek egyik jellegzetes képviselője a John baskErvillE (1706-

1775) által tervezett, több felújítást is megért Baskerville. A korábban elindult folyamatokat vitte tovább: a vastag és a vékony szárak

közötti kontrasztot még inkább megnövelte, a talpak tovább finomodtak, a felnyúló szárak végén már közelítették a vízszintest. A

kerek betűk tengelye pedig már teljesen függőleges. Tördeléséről Francis Meynell így ír: „A betűközökre koncentrált. A tágasság érze-

tét nem pusztán a betűk szép méretezésével érte el, hanem hogy beengedte a fényt. Mintegy összeházasította a betűt és a papírt.” A címlapot

nagy betűközökkel szedte. A betűk és az elrendezés szépségére koncentrált, nem látta szükségesnek további díszítőelemek használatát.

Baskerville-nek azonban csak egyik újítása maga a betű. Az nyomtatás minőségének növelése érdekében egész folyamatot meg kívánta

reformálni. Kifejlesztett például egy, az akkoriban használatosnál jobb festéket, de papírgyártási eljárással is kísérletezett. Az addigi-

aknál simább felületű, fényes papírt készített. Szigorú minőségi követelményei voltak önmagával szemben, kétszáz nyomtatványból

ötvenetet kidobott. Ennek ellenére korában igen negatívan ítélték meg – amint az már az a reformerek munkásságával lenni szokott,

ha mégoly pozitív irányba mutatnak is újításai. Pár évtizeddel halála előtt azonban nagy hatást gyakorolt egy olasz nyomdászra…

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé szo va hé

Június

nyomorúságoselegancia

Ha klasszicista (modern) betűkről beszélünk, Giambattista bodoni (1740-1813) neve első körben vetődik fel. Művészetére Firmin Didot XIV. Lajosnak terve-zett Romans du Roi betűtípusa mellett Baskerville teljes munkássága gyakorolt jelentős hatást. Ő azonban a betűt a végletekig vitte a Baskerville által indított irányban. A vastag és vékony vonalak közötti kontraszt elérte a maximumot, csak egy hajszálvékony vízszintes vonal maradt a talpakból, és minden átmenet („könyök”) nélkül kapcsolódtak a szárakhoz. A kerek betűk a reneszánszban megszokott dőlésszögének pedig már nyoma sem volt. Akik Baskerville betűit olvashatatlansággal vádolták, azok Bodoni nyomtatványait látva már szavakat sem találtak. Ezek a betűformák nem vízszintes, hanem függőleges mozgást kíván-tak meg a szemtől, arra invitálva az olvasót, hogy a betűket egyesével szemlélje, folyamacirtos olvasás helyett. Pontosan e tulajdonságok – miközben kenyérszö-veg szedésére viszonylag alkalmatlanná teszik – következtében ideális díszbetű.

A klasszicista betűk hosszú utat jártak be. Születésükkor sokan „nyomorúságos csúfság”-nak tekintették, ma viszont az elegancia megtestesítői. Nem nyithatunk ki egy divatmagazint anélkül, hogy klasszicista betűkbe botlanánk, sokszor már egyből a kopfban. Alkalmazása esetén két dologra kell mindenképpen ügyelnünk. Először is, e betűk megkívánják a teret; bőkezűen bánjunk a fehér területekkel (vegyünk példát Bodoniról!) Másodszor, ha más betűtípussal keverjük, ügyeljünk arra, hogy letisztult, egyszerű betűképet válasszunk mellé, különben oldalunk

olyan hatást fog kelteni, mint egy bohóc ünnepi ruhatára.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31k sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs

Júliu s

A tAlpAkátveszik Az

urAlmAtA betű eddigi változásának végpontját elérni

látszott: a vékony szárak már nem lehet-

tek vékonyabbak, a vastagoknak sem igen

volt hova kövéredni. Ám a 19. század eleji

Angliában már kialakulóban volt az új irány,

mely éppen a szárvastagság kontrasztjának

csökkentése s a talpak egyre erőteljesebb

vastagítása felé mutatott. Ismét a kor társa-

dalmi trendje volt a katalizátor. Képzeljük

el: az ipari forradalom korát éljük, egyre

több terméket gyártanak egyre szélesebb

réteg számára – egyre többen. A megnö-

vekedett piaci verseny szükségessé tette a

hatékony reklámot. Az utcán kihelyezett

plakátokra épp csak rátekint a dolgára

egyre jobban igyekvő ember, a Bodonikat és

Baskerville-eket pedig nem ilyen olvasásra

tervezték. Olyan betűre volt szükség, mely

szinte rákiabál az emberre, s ez betű a talpas

lineárisban testesült meg. Feltételezések

szerint a címfestők alakították ki őket, majd

a nyomdászszakma is válaszolt a kialakult

igényre a maga változataival. Gyakran nem

is fémből öntötték őket (hatalmas méretük

nem tette lehetővé), hanem fába metszették.

Tulajdonképp ekkor jelent meg a reklámbetű

mint olyan. Meg kell említeni, hogy a vastag

talpú típusok mellett voltak más reklám-

betűk is, például a vastag szárakat gazdag

ornamentikával díszítő fajták, illetve a lehe-

tetlennel bátran szembeszálló, a Bodoni kont-

rasztját tovább túlzó típusok. Összességében

a kor tipográfiájára (főleg a szigetországban)

a kaotikusság volt a jellemző.

Clarendona betűtalpak a szárakkal azonos vastag-ságúak, azokhoz ívesen kapcsolódnak

Egyptientalpas lineáris

írógépbetűa betűtalpak a szárakkal azonos vastagságúak, viszont könyök nélkül kapcsolódnak hozzájuk

––––––––––* ––––––––––

WildWestszögletes, a többi Vonal Vastagságát Jóval Meghaladó Vastagsagú talpak

Díszestípusok

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va

Augusztus

Roppant gRoteszk, kéRlek alássan

z a korszak a kritikus hangú szakmabeliek legnagyobb örömére néhány évtized alatt lecsengett. s mint az ilyenkor lenni szokott, egyik véglettől megcsömörlve egy másikba csapott át a betűk divatja. a tervezőknek elegük lett az előtérbe tolakodó, túlhangsúlyozott talpakból, és feltették maguknak a kérdést: szükség van-e egyáltalán ezekre? korábban említettük: a talpak a kalli-grafikus írás természetes velejáróiként váltak a nyomtatott betű részévé. s bár némiképp hozzá-járulnak a betűképek megkülönböztetéséhez, így a gyorsabb olvasáshoz, valódi funkcióval nem rendelkeznek. ahogy végignézünk a nyomtatott betű önállósodásának történetén, amint fokoza-tosan távolodott a kézírástól, azt kell megállapítanunk, valójában a talpak a betű leghosszabb ideig megmaradó kalligrafikus jegyei. ám az 1800-as években számukra is leáldozni látszott.

az első nyomtatott talpnélküli betű IV. WIllIam Caslon (1780-1869) mintakönyvében jelent meg 1816-ban two lines english egyptian* néven. Bár korabeli alkalmazásáról nincs tudomásunk, a század közepére kezdték egyre inkább felfedezni. ekkor már egyre többen kísérleteztek az úgynevezett „groteszk” betűkkel. nevük korabeli megítélésükről árulkodik. amint Virágvölgyi péter írja megkerülhetetlen könyvében: „az olvasás az egyik legkonzervatívabb tevéke-nység a világon. Ismerős alakzatokat várunk el, és nem toleráljuk a »meglepetéseket«.” nos, amint korábban is láthattuk, ez a konzervativizmus még a kisebb tipográfiai újítások esetén is jelentkezett. sejthetjük, milyen reakciókat válthatott ki, amikor megjelentek ezek a végletekig lecsupaszított betűformák.

legelső képviselőik még az antikvák talpnélküli változatai voltak. a betűk formái, arányai még a talpasokra em-lékeztettek. ezeknek a képviselői például a Franklin gothic és a sokáig egyeduralkodó német típus: az akzidenze grotesk. később ahogy e fajta is önállósodni kezdett, egyre inkább egyszerűsödött a betűk rajza. ezeket a típusokat már neogroteszknek hívjuk, és olyan ma is széles körben használatos betűk képviselik, mint a Univers, az arial és mindenekelőtt az oldalunkon is használt Helvetica.

* Egy újAbb zAvArbAEjtőEn többértElmű kifEjEzés A tipográfiábAn:az „egyptien” megnevezést kezdetben egyaránt alkalmazták a szögletes talpú és a talpatlan betűkre is. ennek oka, hogy a korban az akkor divatosnak számító egyiptomi műtárgyak elegáns egyszerűségével rokoníthatották mindkettőt.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke

szeptember

A tipográfia következő korszakában a betű tovább

távolodott az antikvától. Egyre több tervező érezte

úgy, a betűt „meg kell szabadítani” a történelem során

rákerült „felesleges díszítéstől”, megtalálva azokat az

alapformákat, melyek meghatározzák azokat.

Erre a kérdésre sokan a geometriában vélték megtalálni

a választ, köztük Paul Renner, a Futura tervezője. Renner

ugyanakkor felismerte azt is, ami a korabeli talpatlanok

nagy hibája volt: a pusztán geometriai formák nem

elég olvashatóak. Rennernek sikerült apró rafinériákkal

melegséget lehelni a látszólag „csak körzővel és

vonalzóval” készült formákba.

A layout terén ekkortájt jelentek meg azok a radikális

megoldások, melyek „új tipográfia“ illetve „Bauhaus”

néven váltak ismertté, s melyek teljesen elvetették az

addigi tipográfiai dogmákat. Az irányzat kiemelkedő

alakjai közt volt például Jan Tschichold illetve

a magyar Moholy-Nagy László is.

eometrikus

talpnélküli betűk Futu

ra Pa

ul Re

nner

1927

-30

Univer

sal H

erbert

Baye

r 193

0

Erba

r Jak

ob Er

bar 1

926

Kabe

l Rud

olf K

och 1

927

a be

tűfor

mák

geom

etriku

s

formák

on al

apuln

ak

a be

tűk al

apfor

máinak

kere

sése

egys

zerű

sítés

által

nehe

zebb

en ol

vash

ató

nem al

kalm

as ho

sszab

b

szöv

egek

szed

ésér

e

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé

október

A talpnélküli betűk legkésőbbi generáció-jához tartoznak a talpak helyén kiszé-lesedő típusok. Ezeket angolszász nyelvterü-leteken a „humanista talpnélküli” névvel illetik. Nem véletlenül.

Bármily modernek és letisztultak voltak is a geo - metrikus betűk, arra csakhamar rájöttek a terve-zők, hogy ha igazán jól olvasható típusokat szeretnének előállítani, kénytelenek visszanyúlni a kezdetekhez. Így születtek meg az antikva arányokból illetve -formákból tálpálkozó betűk, melyek azonban a talpakat (mely szintén segíti az olvashatóságot) kiszélesedéssel helyettesítették. Ennélfogva e típusok több kalligrafikus jelleggel bírnak, mint bármely másik talpnélküli. Olvas-hatóságuk miatt napjainkban is igen népszerűek, például weboldalak kenyérbetűjeként.

Ilyen betűk tervezői között olyan legendás alakok szerepelnek, mint Hermann Zapf (1918- ) az olda-lunk betűéül szolgáló Optimával, eric Gill (1882-1940) a Gill Sans-szal, valamint mestere, edward JoHnston (1872-1944) a londoni földalatti számára tervezett betűivel.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va

november

Amint talán már sejti az olvasó, a betűk rendszerezése, típusokba erőszakolása nem is olyan egyszerű feladat. Renge-teg az átfedés, hisz voltaképpen maguk

a kategóriák meglehetősen önkényesek.Valójában rengeteg féle betűosztályo-zás létezik. Az eddigiekben bemutatott egy lehetséges, ugyanakkor semmivel sem kevésbé szubjektív, mint az összes többi. Nos, mindezeket leszögezvén újra feltehetjük a kérdést: hová helyezzük azokat a betűket, amelyek egyik eddigi kategóriánkba sem férnének bele?

A hazánkban leginkább elterjedt (mind-azonáltal sokak szerint elavult) úgyne-vezett „tízes osztályozási rendszer” a

„reklám-” vagy „díszbetű”megnevezést használja mindazon betűtí-pusokra, melyeket egyik kategóriájába sem férnek bele, illetve nem alkalmasak hosszabb szövegrész szedésére. Ugyan-akkor azokat a kérdéses betűtípusokat, melyek jól működnek kenyérbetűként is,

„antikva varia”-ként emlegeti. Ez is egyfajta megköze-lítés, de valójában ahányféle rendszere-zés, annyiféle létezik még.

Az oldalon használt betűtípus a (sokszor nem kellőképp megbecsült) Morris Fuller Benton (1872-1948) által terve-zett Souvenir, mely miközben figyelemfel-keltő reklámbetű, világos változata kivá-lóan alkalmas kenyérszöveg szedésére is. Születésekor, 1914-ben nem aratott nagy sikert, ám a hatvanas-hetvenes években annál szívesebben alkalmazták. A Souvenir legnagyobb értéke sokolda-lúsága: egyszerre elegáns és bohókás, egy kort megidéző és kortalan, jellegze-tes formájával figyelemfelkeltő és mégis jól olvasható. Tehát az emlíettek közül

beleillik mind a két típusba.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz cs pé sz va hé ke sz

december

Bár a számítástechnika azóta rengeteget fejlödött, s ma már nem okoz hasonló

gondokat a nyomtatás, még mindig népszerûek az e célból tervezett fontok.

Elsôsorban olyan területen, ahol csak bittérképes betûmegjelenítésre van mód,

például csekkfüzetekben, ATM automaták kijelzöjén és bizonyos kivetítökön. E

mellett elôszeretettel alkalmazzák ôket díszbetûként is, pusztán a hangulatuk

miatt. Egyes típusok pedig – mint például Wim Crouwell radikális New

Alphabetje – nem egy huszonegyedik századi betûtervezôt megihletett.|

Történeti áttekintésünk egy, a betüre

eröteljes hatást gyakorló technikai és

kommunikációs forradalommal kezdtük,

és azzal is fejezzük be.|Noha Gutenberg elsô patricái óta felbukkantak újabb

találmányok, melyek forradalmasítani kívánták a betû papírra

vetését (fényszedés, letraset, stb), ám ezek kevésbé váltak

be, s végül, egy jobb találmány végleg kiszorította ôket.|

Ez a találmány – s egyben a következö kommunikációs

forradalom katalizátora – a személyi számítógép volt.| A huszadik század végén beköszöntött a

tipográfia digitális korszaka, ugyanakkor

eleinte ez a technika is rosszabb minöséget

produkált, mint az ólombetûk. A kezdetekkor

a nyomtatók még nagyon durva felbontással

mûködtek: pontok négyzethálójából

építették fel a karaktereket. Nyilvánvaló,

hogy ez a technika nem volt alkalmas az

olyan finom részletekkel rendelkezö betûk

reprodukálására, mint például a Baskerville.|

Jó néhány grafikust ugyanakkor épp e probléma inspirált újabb

betûtípusok tervezésére, melyek eleve nem tartalmaznak

íveket. Egyikük volt például a csehszlovákiából Amerikába

emigrált Zuzana Licko, aki a holland Rudy Vanderlanssal közösen

alapított tipográfiai fanzinjával vált ismertté. Folyóiratuk –

státusukból adódóan – az Emigre nevet kapta, majd késöbb e

néven „digitális betûöntödét” is alakítottak. Az oldalon használt

betû az 1985-ben Licko által tervezett Oakland.|

SándorELiZA

BRI2013