11
A hivatalos névből alakult ragadványnevek az iskolában 1. Az 1969 szeptember havában Budapesten rendezett nemzetközi név- tudományi konferencián „A ragadványnevek néhány problémája" című elő- adásomban a névadási okot vizsgálva említettem azt, hogy a felnőttek ragad- ványnevei között nem találtam példát 8 egymástól meglehetősen távol eső községben arra, hogy a vezetéknév vagy a keresztnév elváltoztatott formáját, annak játszi, analógiás képzéssel alkotott változatát vagy a névhez asszociá- lódó más fogalmat használnának ragadványnévként. Néhány felosztási rend- szerben ugyan találkozik az olvasó e típussal, de igen kevés adatot tudnak csak felsorolni a rendszerezők. KERTÉSZ MANÓnak van néhány adata az „idegen nevek elferdítésé"-re (Nyr. XXXI, 244), LORINCZE LAJOSnak a „vezetéknévből asszociált más fogalom "-ból és az „eredeti név valamilyen elváltozta- tott formájá"-ból keletkezett ragadványnévre (MNyj. I, 64), BALOGH LÁSZLÓ- nak pedig néhány „népi-etimológiára" és „becézett utónévre utaló" adata (MNyj. XII, 126). Idézőjelek közé tettem azt, ahogy ők rendszerükben meg- nevezik e típusokat. A többi rendszerező e típust, illetőleg típusokat nem említi. Az eddigi gyűjtőmunkák tehát azt mutatják, hogy a felnőttek között a ragadványnévadásban ez a típus alig-alig szokásos.

A hivatalos névből alakult ragadványnevek az iskolábanmnytud.arts.klte.hu/szleng/tanulmanyok/mny-nyr/bachat_laszlo1971.pdfegy osztályba jár Bodnár György és Bodnár János

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A hivatalos névből alakult ragadványnevek az iskolábanmnytud.arts.klte.hu/szleng/tanulmanyok/mny-nyr/bachat_laszlo1971.pdfegy osztályba jár Bodnár György és Bodnár János

A hivatalos névből alakult ragadványnevek az iskolában

1. Az 1969 szeptember havában Budapesten rendezett nemzetközi név-tudományi konferencián „A ragadványnevek néhány problémája" című elő-adásomban a névadási okot vizsgálva említettem azt, hogy a felnőttek ragad-ványnevei között nem talál tam példát 8 egymástól meglehetősen távol eső községben arra, hogy a vezetéknév vagy a keresztnév elváltoztatott formáját , annak játszi, analógiás képzéssel alkotott változatát vagy a névhez asszociá-lódó más fogalmat használnának ragadványnévként. Néhány felosztási rend-szerben ugyan találkozik az olvasó e típussal, de igen kevés adatot tudnak csak felsorolni a rendszerezők. K E R T É S Z MANÓnak van néhány adata az „idegen nevek elferdítésé"-re (Nyr. X X X I , 2 4 4 ) , L O R I N C Z E LAJOSnak a „vezetéknévből asszociált más fogalom "-ból és az „eredeti név valamilyen elváltozta-tot t formájá"-ból keletkezett ragadványnévre (MNyj. I, 6 4 ) , BALOGH LÁSZLÓ-nak pedig néhány „népi-etimológiára" és „becézett utónévre utaló" adata (MNyj. XI I , 126). Idézőjelek közé tet tem azt, ahogy ők rendszerükben meg-nevezik e t ípusokat. A többi rendszerező e típust, illetőleg típusokat nem említi. Az eddigi gyűj tőmunkák tehát azt muta t ják , hogy a felnőttek között a ragadványnévadásban ez a típus alig-alig szokásos.

Page 2: A hivatalos névből alakult ragadványnevek az iskolábanmnytud.arts.klte.hu/szleng/tanulmanyok/mny-nyr/bachat_laszlo1971.pdfegy osztályba jár Bodnár György és Bodnár János

Egészen más a helyzet a gyermekek között, elsősorban az általános iskola felső tagozatos tanulói között. A külső és belső tulajdonságokra utaló nevek mellett ez a típus a leggyakoribb. K O V Á C S LÁSZLÓ a „Debreceni-nyulasi gúny-nevek" című — ismereteim szerint az eddig publikált egyetlen gyermek-ragad-ványnevekkel foglalkozó tanulmányában (MNyj. I I I , 174 — 84) igen szép számú családnévből és keresztnévből képzett gúnynevet sorol fel. A fent emlí-te t t előadásomban 8 község általános iskolai felső tagozatos tanulóinak nagy-számú, ebbe a típusba tartozó ragadványneveiből 15-öt soroltam fel. Azóta tanítási gyakorlaton levő IV. éves főiskolai hallgatóim felgyűjtötték Borsod, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár 30 általános iskolája 4900 felső tagozatos tanulójának ragadváuynevét. Az iskolák között vannak városi (Ózd, Sátor-aljaújhely, Sárospatak, Mátészalka, Kisvárda, Hajdúszoboszló), nagyközségi (Hajdúböszörmény, Fehérgyarmat, Edelény stb.) és falusi iskolák (Ibrány,

• Bodrogolaszi, Kótaj , Dombrád, Ricse stb.). A több mint 10 000 ragadvány-névnek egy-egy tanulónak 2 3 mellékneve is van közel 20%-a a hiva-talos névvel kapcsolatos.

Nemcsak nagy számuk miatt érdemes azonban e nevekkel foglalkozni. Érdemes azért is, mert vizsgálataim szerint ez a névtípus látszik a gyorsan változó ragadványnevek között a legstabilabbnak, a leghosszabb életűnek. A tanuló valamely külső vagy belső tulajdonsága, a vele történt nevezetesebb esemény következtében vagy más okból ragadványnevet kap. De ha ú j tulaj-donsága vagy képessége, vagy éppen annak hiánya jön elő, új nevet vagy ne-veket kap. Az ú j mellett sokszor tovább él a régi, de igen gyakran feledésbe merül, és á t ad ja helyét az ú jnak. Ez a folyamat játszódik le az osztályközös-ségben, de ugyanez a folyamat megy végbe ugyanazzal a tanulóval, csak más nevekkel a baráti körben, a sportbaráti közösségben, az egy utcabeliek közös-ségében s tb . Ahány kisebb-nagyobb közösséghez tartozik a tanuló, szinte annyi ragadványneve van. E gyors névváltakozásban a leghosszabb életű a névből keletkező, a névvel kapcsolatos ragadványnév. Akiknek csak egy nevük van, ez a név általában a hivatalos névből alakult, vagy azzal van összefüggésben. Logikusnak is látszik ez az eredmény. Hiszen azok az indítékok, amelyek miat t a tanuló valamely közösségtől nevet kap, elég gyorsan változhatnak, és vál-toznak is. A változó körülmények között azonban szilárd és változatlan kísé-rője a gyermeknek a hivatalos neve.

A hajdúszoboszlói Sterbinszky Lajost Mincő-nek hívták ötödikes korá-ban. Egy ismerősük macskája viselte ezt a nevet. Majd nagy füle miat t a Füligcomb nevet kapta, amikor pedig az iskolában a tuberkulózisról hallott az osztálya, a Stuberkulózis nevet kapta. Azóta is ezt viseli. — Keményffy Gábort az osztályában Kétefipszilon-nak vagy röviden csak i^i-nak hívják. A kövérsége miatt azonban viseli a Dagadt, a Puffancs, a Tőtöttkápaszta és a Mackó nevet is. Ugyancsak kövérsége mia t t kapta a Puha fi nevet. Az utca-beliek Rothadt gombá-nak, Gyilkos galóca-nak nevezik. Egyszer ugyanis gombát szedett, de mire sor került az elkészítésére, a gomba megposhadt. — Kircsi Ernőt Csirké-nek nevezték el. Egyesek ma már Tyúk-nak hívják. Szilágyi Kálmán a Törpe névre hallgat. Egy nyári leégést követő bőrhámlása óta Bőr-posztó lett a ragadványneve. Már iskolás kora óta osztálya Szilva-nak nevezi.

A sátoraljaújhelyi Pohlot Sándor előbb a Síróka Sándor nevet viselte: mindenért sírt. Amikor kinőtte ezt a tulajdonságát, Pokol-nok vagy Pokróc-nak kezdték nevezni. - Csurák Éva az Egérke nevet kap ta külső tulajdonságai alapján, de nevezik őt Csirké-nek is a neve után. — Komlósy Zsuzsa előbb a

Page 3: A hivatalos névből alakult ragadványnevek az iskolábanmnytud.arts.klte.hu/szleng/tanulmanyok/mny-nyr/bachat_laszlo1971.pdfegy osztályba jár Bodnár György és Bodnár János

Copfos névre hallgatott , majd járása miat t a Ringó nevet kapta. Már elsős kora óta viseli a Kompót nevet is.

Az ózdi Krokavecz László egyik ragadványneve Vörösróka, vörös haja és ravasz volta miat t , neve után pedig nevezik őt Kropacsek-nak, Krokodil-nak vagy Lacaj-nak is. Vizdák Károly egy időben rendszeresen kopaszra nyirat-kozott, s ezért kap ta a Kopasz Bugyerák nevet. Az osztály egy része már akkor is Víziló-nak nevezte.

A nyírmadai Tóth Jánost Borsökröcské-nek, Tökmag-n&k nevezték a ki-csisége miatt . Ezt a nevet azonban egyre jobban kiszorítja a keresztnevéből alakult Fajankó és Janicsár név.

Csak névre utaló ragadványneve van a sátoraljaújhelyi Ráczkevv Évá-nak: Cézé-nek vagy Kevi-nek hívják; Hajdúszoboszlón Hűse Magdolna a Hüsi, Bordán Róza a Bodri, Hegedűs Ilona a Hekus vagy Hektor, Lebedi Attila a Lepke névre hallgat.

2. A névre utaló ragadványnevek használati formájuk szerint általában önálló nevek. Nagvobbára a hivatalos név teljes mellőzésével használatosak. Ez a használati forma összefüggésben van a nevek funkciójával: e nevek első-sorban érzelmi jellegen alapuló ragadványnevek.

Hajdúszoboszlón Szűcs Edit neve Szöcske, Császi Piroskáé Csoszogi, Baranyai Mariannáé Banya, Nagy Lajosé Lajhár; Sátoraljaújhelyen Marozsán Józsefé Morzsa, Dudás Lászlóé Dudva, Sipos Józsefé Sipka, Horváth Jánosé Horizont, Bernáthy Györgyé Belfegor, Ableda Tiboré Tabletta; Dombrádon Kulcsár Jánosé Kulimáz, Gyöngyösi Erzsébeté Gyöngyvér; Oroson Bodnár Györgyé Bodega, Bodnár Jánosé Bodinelli; Tiszalökön Losonczi Máriáé Laska, Bácsik Istváné Csibak, Szentesi Jánosé Spislancs; Ózdon Makkai Judi té Mokka, Pakócs Ágnesé Paksimogyoró, Szegőfi Péteré Szekfű; Csengerben Csontos Gézáé Mézga; Nyírniadán Szirota Magdolnáé Szita, Hajdú Katal iné Hagyma stb.

A hivatalos név valamelyik eleme csak akkor kerül a ragadványnév ele vagy mögé, ha szükséges az azonos ragadványnevűek megkülönböztetése. Hajdúszoboszlón szinte minden Irén utónevű leány az Incifinci vagy a Finci nevet viseli, a televízió ismert műsorszáma egereinek nevéről. Szinte minden gyűjtőponton a Gézák a Mézga névre hallgatnak. H a meg kell különböztetni őket, a családnevük kerül a ragadványnév elé. Tiszateleken minden Bodnár a Bodri névre hallgat. I t t a keresztnév becéző változata a megkülönböztetés eszköze. Néhány adatomban pedig a ragadványnév után azért kerül oda a keresztnév, mert hangalak szempontjából oda kívánkozik, oda illik. Pohlot Sándort Sátoraljaújhelyen Síróka Sárulor-mik hívják: az alliteráció miat t emle-getik keresztnevével együtt . Muszil Éva neve Hajdúszoboszlón így alakult ki: Muszilka Éva —>• Muszulyka Éva —y Paszuly ka Eva —> Paszuly; mióta a Pa-szulyka kicsinyítő képzője elmaradt, elmaradt a keresztnév is. Az orosi Dankó László neve: Dankó-Mankó. Más névből alakult ragadványnév úgy vált két-eleművé, hogv elébe kerül a Kis vagy Nagy megkülönböztető név. Az egy is-kolába járó testvérek azonos ragadványnevet viselnek, s így különböztetik meg őket egymástól. A hajdúszoboszlói Baranyai Marianna a Kis Banya, nénje a Nagy Banya.

3. Funkciójukat tekintve e nevek zöme elsősorban érzelmi jellegen ala-puló ragadványnév, gúnyolódó, csúfolódó, illetőleg elismerő vagy becéző szándék hozta őket létre. A név már régi idők óta egyrészt alakja miat t , más-részt pedig jelentése miat t kitűnő alapot ad a gúnyolódáshoz, illetőleg a becé-

Page 4: A hivatalos névből alakult ragadványnevek az iskolábanmnytud.arts.klte.hu/szleng/tanulmanyok/mny-nyr/bachat_laszlo1971.pdfegy osztályba jár Bodnár György és Bodnár János

zéshez. Érzelmi jellegüket igazolja az is, hogy minden gyűjtőponton az azonos nevűek rendesen ugyanazt a ragadványnevet viselik. A 30 általános iskolában szinte minden Szilágyi Sziszi, minden Géza Mézga, minden Major és Majoros Majom, a legtöbb Farkas Farkinca stb. Sok tanuló bevallotta, nem örül annak, ha ragadványnevén szólítják. Ugyanakkor e nevek a különböző tanulói közös-ségekben a megkülönböztetés szerepét is betöltik, de ez a szerepük csak másod-lagos. Adataim között szerepelnek olyan nevek, elég csekély számban, amelyek értelmi jellegen alapulnak, a megkülönböztető szándék hozta létre. Oroson egy osztályba jár Bodnár György és Bodnár János. Az előbbi ragadványneve Bodega, az utóbbié Bodinelli. Hajdúszoboszlón az egyik Szabó János Szab-gatya, a másik Sonáj (keresztneve visszafelé olvasva). Ózdon Farkas Sándort és Farkas Gézát egyformán Farkincá-nak hívják, újabban Farkas Sándort Lu-pusz-nak. Hajdúszoboszlón több Pásztor nevű tanuló van, az egyik a Juhász, a másik a Csikós, a harmadik a Gulyás nevet kap ta .

A ragadványnevek között sok a kimondottan gúnyolódó, csúfolódó jellegű, de igen sok a kedveskedő, becéző jellegű név is.

Gúnyolódó jellegűek Hajdúszoboszlón: Szabgatya (Szabó János), Csirke Tyúk (Kircsi Ernő), Bolha (Bohácsi Valéria), Kotkodács (Kovács József), Ló, Lócitrom (Loós Sándor), Kecske (Kelemen László); Hajdúböszörményben: Vénember (Weinémer Sándor), Posztó (Ruha László); Berettyóújfaluban: Ló (Muraközi Endre), Szarka (Szalai László), Gombóc (Gombos Éva), Csuklik (Haklik Sándor); ózdon: Kropacsek (Krokavecz László), Zivatar (Pál Tivadar), Törökbasa (Török Csaba), Cserjék (Térjék László); Sátoraljaújhelyen: Kalocsni (Kalocsai Zoltán), Mosómedve (Moskovszky Edit) ; Edelényben: Hebegős (Hege-dűs Ilona), Sovány (Hován Zita), Szalonna (Szalóczv Sándor); Ricsén: Pálin-kás (Boros László), Fedeztető (Fedor János); Balkányban: Ruca (Rácz Tibor), Majom (Major Mária); Nyírszöllősön: Vaddisznó (Vadicskó Katalin), Pulyka (Polyák Sándor), Rongy (Hronyán Mária), Kutya (Gutyán Katal in); Máté-szalkán: Liba (Lapemayer Ferenc), Kiló (Kalló István); Tarcalon: Csibor (Ficsor Tibor), Hájas (Hatalyák Mária), Pech (Hoch Károly); Kemecsén: Vacak (Váczi Borbála), Pulikutya (Pulveri Ferenc); Csengerben: Makkász (Makai László); Nagykálióban: Dungó (Dankó János). Csiba (Kovács Tibor), Antilop (Antal János); Bodrogolasziban: Szivar (Bagó István), Pitvari (Udvari Mária), Smirgli (Smajda Klára), Pofáncsik (Stefáncsik Ferenc); Nvírmadán: Konyak (Vékony Ferenc), Birka (Bíró Zoltán); Kóta jban: Kulák (Kardellás Sándor), Tacskó (Orosz Tamás), Saláta (Zólyomi Sarolta); Oroson: Bodega (Bodnár György); Dombrádon: Kulimáz (Kulcsár János); Tiszalökön: Laska (Losonczi Mária), Spislancs (Szentesi János) stb.

Kedveskedő, becéző, bókoló nevek: Hajdúszoboszlón: Farkinca (Farkas Gábor), Füsi (Hűse Magdolna), Csecsebecse (Csepdom Erzsébet), lncifinci (Márton Irén); Hajdúböszörményben: Szelecske (Széli Mária), Uszi (U. Szabó Imre); Hajdúnánáson: Kiri (Ambrus Ilona), Csöpi (Nagy Imre), Gábor diák (Meskó Gábor); Berettyóújfaluban: Zümi (Méhes Károly), Tutajos (Ortutay Gábor), Szentjánosbogár (Szentesi Katalin); Ózdon: Sil (Sóron Ilona), Gyurma (Gyúró Katal in); Sátoraljaújhelyen: Csucsu (Csurák Éva), Bertuccsó (Berta István); Edelényben: Csikar (Sándor Zoltán), Szenyka (Szenász László); Ricsén: Pépi, Pepi (Pataki Piroska); Tarcalon: Flambár (Ramlács Tibor); Bodrogola-sziban: Remi (Reskó Mihály), Csokoládé, Csoki (Keksz Tibor); Balkányban: Tarka (Tarr Jolán), Buckó (Bucskó Erzsébet), fíene (Benke Mihály), Lovacska (Lovas Mihály); Mátészalkán: Szájmon (Simon József); Kemecsén: Rémai-

Page 5: A hivatalos névből alakult ragadványnevek az iskolábanmnytud.arts.klte.hu/szleng/tanulmanyok/mny-nyr/bachat_laszlo1971.pdfegy osztályba jár Bodnár György és Bodnár János

honvéd (Révai István), Kennedi (Enyedi Sándor), Puskin (Puskás Antal). Nagykállóban: Reki (Rekettyés Imre), Sziszi (Szilágyi Péter), Kancellár (Úri Károly), Hápi (Tassi Klára); Nyírmadán: Tolica (Tolnai Ferenc), Angyal (Antal László), Gerlice (Geszten Klára); Kóta jban : Tika (Nagy Antal) stb.

A névből vagy a névvel kapcsolatos fogalomból alakult ragadványnevek, amint fentebb ír tam, viszonylag hosszabb életűek. S ha nem kimondottan bán-tóak, elvesztik érzelmi töltésüket, általánossá válnak, s a megkülönböztető szerepük kerül egyre inkább előtérbe.

4. Vizsgáljuk meg e nevek eredetét, a névadás okát. Valamennyi név a hivatalos névvel vagy az abból asszociálódó más fo-

galommal áll kapcsolatban. A névgyűjtő hallgatóink adatai szerint még sem mondható el az, hogy e nevek kialakulásában minden esetben az elsődleges szerep a hivatalos névé. A tarcali Ramlács Tibor nemcsak azért kapta az ismert tévéhős, Flambár nevét, mert a két név hasonló, hanem azért is, mert a tanuló külsőleg hasonlít a tévéhőshöz. A balkányi Benke Mihály és az edelényi Sándor Zoltán nemcsak azért viseli a Bene, illetőleg Csikar nevet, mert ezek kapcso-latosak a hivatalos nevükkel, hanem azért is, mert szeretnek futballozni. Németh Gizella Kóta jban a Gazella nevet egy biológiaóra után kapta . A Hebe-gős nevet viselő edelényi Hegedűs Ilona valóban hebeg. A csengeri Makai László szeret makkot szedni, ezért is Makkász. A nyírmadai Antal Lászlónak kedvenc filmhőse Angyal. A szoboszlói Puhafi-nak nevezett Keményffy László kövér-ségéről is nevezetes. És még jónéhánv olyan példát lehetne az adat tárból fel-sorolni, amelyek azt igazolják, hogy kialakulásukban a hivatalos névvel leg-alábbis egyenrangú szerepet játszott viselőjük valamilyen külső vagy belső tulajdonsága.

A hivatalos névből alakult ragadványneveket eredetük szerint a követ-kezőképpen csoportosíthatjuk: 1. A hivatalos névvel kapcsolatos ragadvány-nevek: 1. a családnévből alakult nevek; 2. a keresztnévből alakult nevek; 3. a teljes névből alakult nevek. I I . A hivatalos névhez asszociálódó fogalmakból alakult nevek: 1. a név közszói szinonimája; 2. a név közszói antonimája; 3. a névhez asszociálódó más fogalom.

Sok név azonban nem helyezhető el megnyugtatóan ebben a rendszer-ben. Ugyanis még a viszonylag stabilabb ragadvány névtípus is eléggé válto-zékony. Nézzünk példákat! Az edelényi Fidrusz Teréz a Kidrusz nevet kapta; majd e név tovább alakul, s ú jabban Citrosi falevél nek hívják. Hajdúszobosz-lón Kircsi Ernőt Csirké-nek nevezték el, de a Csirke nevet egyre jobban kiszo-rí t ja a Tyúk elnevezés. Ennek a névnek a Csirké-hez viszonyítva a I I . csoport-ban van a helye, a Csirke elnevezés nélkül pedig nincs helye az általam tárgyalt típusban. Ugyanez a folyamat figyelhető meg Muszil Éva ragadványneve változásában is. Ma már a Paszuly neve állandósult. Még érdekesebb a változás folyamata, iránya Farkas István ragadvány nevében. Felró, majd Petró néven becézték. Ez utóbbi miat t kapta a Potroh nevet. Amióta pedig tanul tak arról, hogy a rovarok testén három rész különböztethető meg: fej, tor és potroh, azóta felváltva használják mind a három testrésznevet, de leggyakrabban Tor-nak nevezik, sőt ú jabban e szó továbbképzésével Toró-nak vagy Torjus-nak.

Még egy sereg névben kimutatható ilyesféle fejlődés. A tanulónak az iskolában az első neve, rendszerint hivatalos neve valamelyik elemének rövi-dített vagy becéző változata. Majd kialakul ennek elferdített, hasonló hang-zású változata. Ezt pedig követik a rokon értelmű szókból vagy az asszociálódó fogalmakból kialakult változatok. Sokszor a nevek egymás mellett élnek.

Page 6: A hivatalos névből alakult ragadványnevek az iskolábanmnytud.arts.klte.hu/szleng/tanulmanyok/mny-nyr/bachat_laszlo1971.pdfegy osztályba jár Bodnár György és Bodnár János

E szabályszerű fejlődés ismerete nélkül sok névnek nem lehetne helye a most tárgyalt ragadván v név csoport ban.

Nézzük most már eredetük szerint a hivatalos névből alakult ragadvány-nevek rendszerét.

A) A hivatalos névvel kapcsolatos ragadványnevek. 1. A családnévből alakult nevek. a) A név egy vagy két hangjának írásmódjából alakultak: Cézé (Oravecz

László, Bo.1 és Ráczkevv Éva, Sátoraljaújhely), Céhá (Zachar Ildikó, Hajdú-szoboszló), Escéhá (Schottner György, Ózd és Schmelczer Erika, Berettyóúj-falu), Kétefipszilon vagy Fi (Keményffy Gábor, Hajdúszoboszló). E nevek kialakulásában nagy szerepet játszott az a többször elhangzó tanári kérdés: „Hogy írod a neved?".

b) A névnek vagy megrövidített a lakjának becéző változata: flubi (Hubiesák Zoltán, TI.), Hucu (Huczmann Géza, Nysz.), Móricka (Móricz Margit, Hb. és Móricz Erzsébet, R.), Szelecske (Széli Mária, Hb.), Rozi (Rozinyák Mihály, Msz.), Hüsi (Hűse Magdolna, Hsz.), Köpi (Kölinger Katal in, D.),Jonek (Jonics Judi t , Sá.), Lukszi (Lukács Pál, 0 . és Lukács Anna, Bo.), Tolica, To~ lingó (Tolnai Ferenc, Nvm.), Sitiiké (Sütő Is tván, Msz.), Reki (Rekettyés Imre, Nk.), Bagó (Bagaméry Margit, Nk.), Sziki (Szikora János, Nk.), Engyuri (Engi Katal in, Bu.), Lucsi (Lucskai Katalin Bu.), Bujdi (Bujdosó Ilona, E.), Szaki (Szathmári Katalin, E.), Szaft (Szatmári József, Hn.), Pitusz (Péntek Lajos, Hn.), Smogi (Smogrovits Kata l in , Bu.), Soci, Sociga (Schottner György, Ó.), Popó (Popovics Katalin, Nk.), Só (Soltész Erzsébet, Oros), Kolesz (Kole-szar Sándor, T.), Buci (Bucilla József,T.), Gyurma (Gyúró Katalin, 0.) , Pinyusz (Pintér Bálint, Hsz.), Bari (Barkóczi István, Nym.), Kuli (Kulcsár Sándor, Bu.).

A Hüsi, Köpi, Bagó, Szaki, Popó, Só, Kuli, Szaki nevek jelentésük miatt más alcsoportba tartoznának. Ide soroltam, mert adatgyűjtőim szerint becéző szándék hozta létre őket.

c) A név utó tagja vagy utolsó szótagja, illetőleg annak továbbképzése: Vecz (Oravecz László, Bo.), Nász, Nászuram (Szenász László, E.), Szegi (Kalota-szegi László, Nk.), Csák (Hubiesák Zoltán, TI.), Konyak (Vékony Ferenc, Nvm.), Csikó (Bacskó Sándor, Msz.), Kőzet (Sárközi József, T.).

d) A képzett szavakból az alapszó vagy képzelt alapszó elvonása: Fazék (Fazekas Piroska, Bu.), Haraszt (Harasztosi Katal in , Bu.), Rák (Rákosi Márta, Bu.), Alma (Almássy István, Nk.), Kocsi (Kocsis Sarolta, Bo.), Szálka (Szálkai Ágnes, Nk.), Hegedű (Hegedűs Sára, Bo.), Lakat (Lakatos Erzsébet, 0 . és Laka-tos József, B.), Kóró (Kóródv Ferenc, B.), Kerék (Kerekes László, Ó.),̂ Erdő (Erdősi Ferenc, Ó.), Hagyma (Hagymási József, Bo.), Paca (Paczári Árpád, Bo.), Moha (Mohácsi Gábor, Sá.), Karó (Karahuta Mária, Nysz.), Gége (Gégény Mária, Ke.). — Ide sorolom azokat a neveket is, amelyek az elvont alapszót becézik, illetőleg ismétléses vagy ikerített változatából keletkeztek: Farkinca (Farkas Gábor, Hsz., Farkas Erzsébet, Oros és Farkas Géza, Ó.), Lovacska (Lovas Mihály, B.), Juhocska (Juhász Mária, B.), Kuc-kuc, Kucmuc (Kuczmog Erzsébet, Oros), Bikbak (Bakos József, E.), Suszmusz (Suszter Edi t , Ó.).

Edelényben néhány tanuló ragadványneve úgy alakult ki, hogy az el-

1 A haszná l t rövidí tések: B . = Balkány, Bo. = Bodrogolaszi, Bu . = Bere t tyó-ú j fa lu , Cs. — Csenger, I). = D o m b r á d , E . — Ede lény , H b . — H a j d ú b ö s z ö r m é n y , H n . H a j d ú n á n á s , Hsz. = Hajdúszoboszló , K . = K ó t a j , K e . = Kemeese, Msz. = Mátészalka . Nk . = Nagykál ló , N y m . — N y í r m a d a , Nysz. = Nyírszőllős, Ó. = Ózd, R . = Kiese, Sá. = Sá to ra l j aú jhe ly , T. = Tareal , TI. = Tiszalök, T u . = Tuzsér.

Page 7: A hivatalos névből alakult ragadványnevek az iskolábanmnytud.arts.klte.hu/szleng/tanulmanyok/mny-nyr/bachat_laszlo1971.pdfegy osztályba jár Bodnár György és Bodnár János

vont alapszóhoz vagy a névhez hozzátették az 1. személyű birtokos személy-ragot: Juhom (Juhos Margit), Szűcsöm (Szűcs János). Ez utóbbit gyakran nevezik Szűcsöm Palkó-nak is. E név kialakulásában így minden bizonnyal a „Csínom Palkó" kezdetű kurucdal játszott szerepet. Egy érdekes nevet kell még i t t megemlítenem. Kóta jban Gyurma Máriát Gyurináné-nak nevezik a tanulók, mióta tud ják azt, hogy a feltételes mód jele a -na, -ne: -ná, -né.

e) A név első hangjának megváltoztatása: Szakács (Takács Imre, Msz.), Kidru&z (Fidrusz Teréz, E.), Mankó (Dankó László, Oros), Cipó (Pipó József, Hb.), Cserjék (Térjék László, Ó.), Becő (Gecző Imre, Hsz.).

f) A név hangalakjának elferdítése, illetőleg hasonló hangalakkal fel-cserélése. A hangalak elferdítésének igen változatos formáit muta t ják az adatok. Az alaktani rendszerezés helyett csak jelentés szempontjából vizsgá-lom az adataimat . — Vannak köztük olyan nevek, amelyeknek közszói jelen-tésük nincsen. Néhánnyal a lapok humor rovatában is már találkoztunk. Ilyenek: Pofáncsik (Stefáncsik Ferenc, Bo.), Bikanusz (Bihari István, Nk.), Krokavecz, Miravecz (Oravecz László, Bo.), Csibak (Bácsik István, TI.), Kropacsek (Krokavecz László, Ó.) stb. — Igen szép számmal van olyan ragad-ványnév, amelyet viselője azért kapott , mert neve hasonlít valamelyik ismert személy, tévé-, rádió- vagy irodalmi hős nevéhez. Filmcímet, autómárka-, kutya- vagy földrajzi nevet is e hasonlóság miat t adnak ragadványnévül: Kennedi (Enyedi Sándor, Ke.), Kizinger kancellár (Rajzinger István, Bo. és Izinger Ilona, Nvsz.), Szörényi (Szőnyi Zoltán, Sá.), Puskin (Puskás Antal és József, Ke.), Pásztor (Pásztor Judi t , Ke.), Dzsordánó Brúnó (Csordás Zsolt, Ó.), Kozma Pityu (Kozák Piroska, Balkány), Belfegor (Bernáty György, Sá.), Hektor (Hegedűs Ilona, Hsz.), Bodri (Bordán Róza, Hsz.), Oszkár (Oszlánszky István, D.), Gyöngyvér (Gyöngyösi Erzsébet, D.), Csoszogi (Császi Piroska és Császi Erzsébet, Hsz.), Csucsu (Csurák Éva, Sá.), Hacsek (Haklik Zoltán, Nk.), Dani (Ónodi József, Hsz.), Rémai honvéd (Révai István, Ke.), Jonzon (Jóni Zoltán, Tu.), Batu (Bakonyi Károly, Tu. és Barkászi János, Nvt.), Rémusz bácsi (Rémiás Mária, E.), Pepitó (Pipó Sándor, Hsz.), Vinetu (Vincze Árpád, Bu.), Flambár (Molnár László, Hsz. és Ramlács Tibor, T.), Angyal (Antal László, Nym.), Matula (Matusz László, Ó.), Bertuccsó (Berta István, Sá.), Magor (Magyar Mária, Ó.), Bodinelli (Bodnár János, Oros), Oké Néró (Ochtinsz-ky Ágnes, Ó.), Bene (Benke Mihály, B.), Bence (Benke József, B.), Olivér (Öláh Erzsébet és János, B.), Zrínyi (Irinyi Sándor, B.), Luxemburg (Lukács Gyula, Hsz.), Moszkvics (Molnár László, Nym.), Mercédesz (Melczer Ferenc, E.), Rába (Hráb András, Oros), Cinkotai (Pankotai Gábor, Msz.), Gelka (Geletei Mihály, Msz.) stb. — Sok tanuló ragadványneve családnevéhez hasonló hang-zású értelmes közszó: Banya (Baranyai Marianna és Ildikó, Hsz. ós Vanyó Mag-dolna, Nysz.), Belga (Belinszki László, D.), Bodega (Bodnár György, Oros és Bódi Irén, Hsz.), Dudva (Dudás László, Sá.), Füge (Főnyedi Gábor, Sá.), Gombás (Gombos János, TI.), Horizont (Horváth János, Sá.), Kacsa (Kacsó Klára, Sá.), Kompót (Komlósy Zsuzsa, Sá.), Kalocsni (Kalocsai Zoltán, Sá.), Kulimáz (Kulcsár János, D.), IÁ pityóka (Lipcsei Ilona, Oros), Laska (Losonczy Mária, TI.), Lepke (Lebedi Attila, Hsz.), Morzsa (Marozsán József, Sá.), Mosó-medve (Moskovszky Edit , Sá.), Nebáncs (Báncs Anna, Tu.), Paszuly (Muszil Éva, Hsz.), Pusztujka (Pusztai Zsuzsa, Tu.), Ruszli (Rusznyák Mária, Sá.), Spislancs (Szentesi János, Sá.), Sipka (Sipos József, Sá.), Szalonna (Szalontai Tibor, Sá. és Szalóczi Sándor, E.), Szilva (Szilágyi János, B. és Szilágyi Kálmán, Hsz.), Szöcske (Szűcs Edit , Hsz.), Szabgatya (Szabó Róza és Szabó János,

Page 8: A hivatalos névből alakult ragadványnevek az iskolábanmnytud.arts.klte.hu/szleng/tanulmanyok/mny-nyr/bachat_laszlo1971.pdfegy osztályba jár Bodnár György és Bodnár János

Hsz.), Moklca (Makkai Judi t , Ó.), Antilop (Antal János, Nk.), Birka (Bíró Zoltán, Nvm.), Cserebogár (Cserny Ilona, Hsz.), Borjú (Bondár Sándor, Bu.), Dungó (Dankó János, Nk.), Gerlice, Gesztenye (Geszten Klára, Nym.), Hattyú, Hagyma (Hagymássy Borbála, Ke. és Ha jdú Katalin, Nym.), Irka (lika Anna, E.), Kapzsi (Kaposi Mihály, Nk.), Keszeg (Keszi Károly, Bo.), Kibélel (Kiléber Imre, Nyt.), Kulák (Kardellás Sándor, K.), Csirke (Kircsi Ernó', Hsz. és Csige Mária, Hb.), Macska (Magyar Antal, Hb . és Mácsi Dénes, Bo.), Makkász (Makai László, Cs.), Napra (Navratil Edi t , Hsz.), Puliszka (Oleszka Sándor, Bo.), Pokol, Pokróc (Pohlot Sándor, Su.), Paksimogyoró, Prakker (Pakocs Ágnes, Ó.), Stuberkulózis (Sterbinszky Lajos, Hsz.), Szeszital (Szesztai Emma, Nym.), Szita (Szirota Magdolna, Nym. és Szatai Katal in, Bu.), Fater (Páter Edit, Ó.), Radír (Radics Anna, Ó.), Szekfű (Szegőfi Péter, Ó.), Szőrmók (Szőr Erzsébet, E.), Tabletta (Ableda Tibor, Sá.), Tinó (Tinkó József, E.), Totyak (Toldi László, Nk.), Tojás (Torma Sándor, Nk. és Torma László, Nk.), Vese (Vezse László, Nym.), Víziló (Vizdák Károly, Ó.), Báró (Bári Ágnes, E.), Bakfic (Bakó Mária, Hb.), Botor (Bótor Irén, Hsz.), Bolha (Bohácsi Valéria, Hsz.), Csacsi (Csatlós Erzsébet, Oros), Császár (Csiszár Mária, Hsz.), Csuklik (Haklik Sándor, Bu.), Csecsebecse (Csepdom Erzsébet, Hsz.), Fecske (Feke Barna, R.), Fedeztető (Fedor János, R.), Hebegős (Hegedűs Ilona, E.), Sovány (Hován Zita, E.), Gyökér (Győri Sándor, B. és Győri Piroska, Hb.), Gombóc (Gombos Eva , Bu.), Jámbor (Jávor Is tván, Bo.), Kecske (Kelemen László. Hb.), Kristály (Kriston József, E.), Liba (Lapemaver Ferenc, Msz. és Lipusz Mária, R.), Ló, Lócitrom (Loós Sándor, Oros), Liba (Hliva István, Oros), Mó-csing (Molnár Mária és Erzsébet, Hb.), Petrezselyem (Pető Andor, Bu.), Pók (Poór Erzsébet, Hb.), Rajzos (Rajzinger Tibor, Bo.), Sipka (Siska Gábor, Bo.), Smirgli (Smajda Klára, Bo.), Szarka (Szalai János, Bu.), Szúnyog (Szujó Zol-tán, Hsz.), Torta (Tordai Mihály, Hsz.), Takony (Takács István, Bu.), Tutajos (Ortutay Gábor, Bu.), Virsli (Vilmányi Katalin, Hb.), Vénember (Weinémer Sándor, Hb.), Vacak (Váczi Borbála, Ke.), Pulikutya (Pulveri Ferenc, Ke.), Ruca (Rácz Tibor, B.), Majom (két Majoros is Balkányban és Major Mária, B.), IÁsztes (Liszkai Irén, B.), Marski (Marsi Erzsébet, B.), Nápolyi (Nádpor Sán-dor, B.), Buta (Büte Edit, B.), Buckó (Bucskó Erzsébet, B.), Szikra (Szikora Mária, B.), Hadihajó (Hadházi Valéria, B.), Járomszeg (Járó Erzsébet, B.), Hamu (Hamza József, B.), Daru (Darvai József, B.), Koca (Koncz Is tván, B.), Szubogár (Szuhi Erzsébet, B.), Pocsék (Pócsik János, B.), Fülemüle (Filé József, B.), Reves (Nemes Klára, B.), Vaddisznó, Vadkacsa (Vadicskó Katal in, Nvsz.), Pulyka (Polyák Sándor, Nvsz.), Rongy (Hronyán Mária, Nysz.), Kutya (Gutyán Katal in, Nysz.), Zsemle (Zselezsnik Lajos, Msz.), Kiló (Kalló Is tván, Msz.), Szabinnő (Szabó Katal in , T.), Hájas (Hatalyák Mária, T.), Pech (Hoch Károly, T.), Olaj (Oláh Csaba, T.), Rigó (Riegel József, Nvsz.), Morgósi (Mora-vecz János, Nysz.), Kolbász (Koleszár János, Nysz.) stb. - E nevek kialakulása nemcsak a gyermekek csúfolódási haj lamának következménye. Egy részük létrejöttében szerepe van egy-egy tanárnak is. A nevelő egyszer véletlenül el-ferdítve olvasta vagy mondta valamelyik tanuló nevét, az elferdített alakból azonnal ragadványnév lett . Néhány iskolában a Kiss családnevű gyermekeket Kisúr-nak nevezik (Kiss úr). Ez elnevezések minden esetben nevelőtől szár-maznak, kimutathatóan olyan nevelőktől, akik valaha a nyíregyházi Kossuth gimnáziumban tanultak. Egy Kiss nevű, a diákcsínyek középpontjában álló tanárnak volt a Kisúr a ragadványneve.

g) A név idegenes ejtéséből vagy más nyelvre fordításából keletkezett ragadványnevek. A Simon nevű tanulók egy részét Szájmon-nak hívják. A Csá-

Page 9: A hivatalos névből alakult ragadványnevek az iskolábanmnytud.arts.klte.hu/szleng/tanulmanyok/mny-nyr/bachat_laszlo1971.pdfegy osztályba jár Bodnár György és Bodnár János

szár-nak nevezett hajdúszoboszlói Csiszár Máriát mondják Rex-ilek is. Ózdon Farkas Sándor a Lupusz, Hajdószoboszlón Névtelen Júlia az Anonimusz, Ózdon Magyar Kata l in a V engerszkij, Bodrogolasziban Orosz István, Sátor-aljaújhelyen Orosz László és Kemecsén Orosz József a Ruszki nevet viseli. Ózdon a Szekfű-nek is nevezett Szegőfi Péter a Flőr (Fleur) névre is hallgat. A tanári hatás ezekben a nevekben is kimutatható és igazolható.

h) Néhány tanuló, mivel neve megegyezik ismert személy, irodalmi vagy tévéhős nevével, ragadványnévül e személy család- vagy keresztnevét, illetőleg ragadványnevét kapta : Templár (Simon József, Msz.), Sziszi (Szilágyi Péter. Nk.), Kiri (Ambrus Ilona, Hb.), Csikar (Sándor Zoltán, E.), Benő (Bárczi Klára, Ó.), Gorkij (Maxim János, Nym.) stb.

i) Egy adatom van a vezetéknév visszafelé olvasására: Iflán (Pálfi László, Hn.).

j) Hajdúszoboszlón V. Kiss Is tvánt Fe'M-nak nevezik. A név a család megkülönböztető neve és családneve kezdő hangjának összeolvasásából jött létre.

2. A keresztnévből alakult nevek. (Nem foglalkozom a keresztnevek szo-kásos vagy kevésbé szokásos becéző alakjaival. Különben is nagyon nehéz meghúzni a határvonalat az érzelmi jellegű ragadványnevek és a becézőnevek között. Gondoljunk csak az Irének Incifinci elnevezésére !)

a) A ragadványnevet azért kapta viselője, mert utóneve hasonlít vala-melyik ismert személy, tévé-, rádió- vagy irodalmi hős nevéhez: Gizenga (Nagy Gizella, Oros), Gyöngyvér (Léka Gyöngyi, Bo.), Mézga, Mézga Géza (Téglás Géza, R. Tomori Géza, K. és Csontos Géza, Cs.), Mikóber (Fekete Miklós, TI.), Finci, Incifinci (Márton Irén, Hsz.), Kacor (Tóth Katalin, Nk.), Gábor diák (Meskó Gábor, Hn.) stb.

b) A keresztnévhez vagy annak becéző alakjához hasonló hangzású közszóból eredt nevek: Asztalos (Zsiga Antal, Hn.), Béka (Kincs Béla, Hsz.), Csibor (Kovács Tibor, Nk.), Csiga (Kovács Zsigmond, Hn.), Dézsa (Tomori Géza, K.), Csutka (Nagy Judi t , Hm.), Gazella (Németh Gizella, K . és Papp Gizella, Hsz.), Gida (Kádár Ida, Hsz.), Gizgaz (Nagy Gizella, Oros), Gőzeke (Hrabina Gizella, Ke.), Gyöngyvirág, Gyöngytyúk (Léka Gyöngyi, Bo.), Fajankó, Janicsár (Tóth János, Nym. és Szilágyi János, D.), Lajhár (Nagy Lajos, Hm.), Mártás (Varga Márta, Bu. és Kovács Márta, E.), Saléita (Zólyomi Sarolta, Bo.), Tacskó (Orosz Tamás, K.), Törökbasa (Török Csaba, Ó.), Villamos (Erdélyi Vilma, Bu.), Zivatar (Pál Tivadar, Ó.) stb. Ide sorolom a Dikó (Kovács Ildikó, D.), Bika (Oláh Csaba, T.) és Tika (Nagy Antal, K.) neveket is. E szokatlanul rövidített alakokat a viselőik éppen közszói jelentésük mia t t a Tika kivételével csúf-névnek ta r t ják .

c) Szabó János (Hsz.) ragadványneve Sonáj, Bede Máriáé Airám, a ke-resztnevük visszafelé olvasott alakja.

d) Két tanuló, Tomori Géza (K.) és Koós László (Nk.) ragadványneve: Druszáim. Az elsőt egyik Géza nevű tanára szólítja így, s a név r a j t a maradt. A másiknak a többi azonos keresztnevű osztálytársával szemben ez a meg-különböztető neve.

3. A teljes névből alakult nevek. a) Betűszó jellegűek: Uszi (U. Szabó Imre, Hb.), Tété (Török Tibor, Bu.),

Pépé, Pépi, Pepi (Pataki Piroska, R.). b) Mozaikszó jellegűek: Remi (Reskó Mihály, Bo.), Sil (Sóron Ilona, Hsz.),

Vim (Vinkler Mária, B.).

Page 10: A hivatalos névből alakult ragadványnevek az iskolábanmnytud.arts.klte.hu/szleng/tanulmanyok/mny-nyr/bachat_laszlo1971.pdfegy osztályba jár Bodnár György és Bodnár János

c) A teljes név néhány hangjának más jellegű keveréséből, ú j hangok hozzáadásából keletkezett neveli:: Zuza (Uzonyi Róza, Hb.), Szuzuki (Szalay Zsuzsa, Hsz.), Csibor (Ficsor Tibor, T.) .

A harmadik t ípusba tartozó neveknél is szembetűnik az a törekvés, hogy a különböző módokon rövidített nevekből kikerekedjék valamelyik meg-levő tulajdonnév vagy közös főnév.

B) A hivatalos névhez asszociálódó fogalmakból alakult nevek. 1. A családnév közszói szinonimája szolgál ragadványnévül: Csikós

(Pásztor László, Ke.), Tyúk (Kircsi Ernő, Hsz.), Nápolyi (Keksz Tibor, Bo.), Pici (Kiss Ilona, Hb.), Dagadt (Kövér Sándor, Hb.). Tajigás (Szekeres Imre, Hb.), Lompos (Farkas János, E.), Szivar (Bagó István, Bo.), Prédikus (Papp Ernő, Bo.)7 Hápi (Tassi Klára, Nk.), Bocs, Mackó (Medve Csaba, Bo.), Bimbó (Rózsa Erzsébet, Nvm.), Peca (Horogh László, Hsz.), Kecske (Bak Antal, Cs.), Pitvari (Udvari Mária, Bo.), Csűri (Veréb Katalin, T.) stb.

Ide sorolhatók a név valódi vagy képzelt alapszavának szinonimái: Csikó (Lovas László, B.), Bárány> (Juhász László, B.), Háp-háp, Tas-tas (Tassi Klára, Nk.), Tüske (Szálkai Ágnes, Nk.) stb.

2. A családnév közszói antonimája a ragadvánvnév: Labanc (Kurucz János, B.), Fehér (Fekete Judi t , Ke.), Cuma, Gumis (Serdült Sándor, Bu.), Főtt (Nyers László, Nk.), Csöpi (Nagy Imre, Hn.), Puhafi (Keményffv Gábor, Hsz.) s tb.

3. A névhez asszociálódó más fogalmakból alakult ragadványnevek: Mek-mek (Kecskés Károly, Tu.), Víziló, Cethal (Jónás Sándor, Nyt . j , Varjú, Sasmadár (Héja László, B.), Betyár (Bujdosó Erika, B.), Kutya (Pásztor István, B.), Harcsa (Csuka István, B.), Lisztes (Molnár Erzsébet, B. Molnár Sándor, Ke., Molnár János, Bo. és Molnár Erzsébet, Nym.), Alumínium, Réz-golyó (Rezes Éva, B.), Császár (Ferencz József, B.), Pájinka (Boros István, B.), Báró, Gróf, Király (Herczeg István, B. Herczeg József, E. és Kincses Marcell, Bo.), Szeszgyár (Bor Julianna, Nym.), Kertimályva (Kertész Mihály, Nym.), Postagalamb (Posta Veronika, Nym.), Veres (Hajnalban veres az ég! Hajnal László,T.), Macska, Kandúr (Macsi Dénes, Bo. és Csarmi Cecília, Ke.), Csokoládé (Keksz Tibor, Bo.), Zürni (Méhes Károly, Bu.), Csongor (Bagó István, Bo.), Pájinkás (Boros Piroska, Nk. és Boros László, R.), Gombostű (Gombos Katalin, Bu.), Posztó (Ruha László, Hb.), Kincses Kalendárium (Kincs Károly, Hb.), Harsánykürt (Harsányi József, Hb.), Patkó (Kovács József, Hsz.), Ló (Muraközi Endre, Bu.), Kancellár (Űri Károly, Nk.), Burzsuj (Űri Mihály, Nk.), Ősember, Őspasi (Ádám Tibor, Bo.), Fej, Tor, Toró, Torjus, Potroh (Farkas István, Hsz.), Csilánt (Árvái Sándor, Nym.), Orosz (Magyar Mária, Sá.), Lán-cos (Porkoláb István, Cs.), Porszívó (Hajdú Éva, Ó.), Zsák (Majoros István, Ó.), Mátyás (Király János, Tsz.),- Kormos (Fekete Is tván, D.), Hagymapusztító (Makó Árpád, TI.), Döbrögi (Mátyás Ferenc, D.), Arany, Ezüst, Bronz (Kincses Béla, Hsz.), Brekeke (Kincses Béla, Hsz.; a Béla Béka névből) stb.

A hivatalos névből alakult ragadvánvnevekre a birtokomban levő közel 2000 adatot helyhiány miatt i t t nem sorolhatom fel. A közölt 402 nevet azon-ban úgy válogattam össze, hogy bemutathassam a ragadvánvnévcsoport min-den t ípusát és ezek megterhelését.

A típusok megoszlása következő: I. A hivatalos névvel kapcsolatos ra-gadványnevek: 320. 1. A családnévből alakult nevek: 272; ebből a) 5, b) 32, c) 8, d) 26, e) 6, f) 175, g) 7, h) 6, i) 6, j) 1. X 2. A keresztnévből alakult nevek: 37; a) 9, b) 24, c) 2, d) 2. X 3. A teljes névből alakult nevek: 11; ebből a) 5, b)

Page 11: A hivatalos névből alakult ragadványnevek az iskolábanmnytud.arts.klte.hu/szleng/tanulmanyok/mny-nyr/bachat_laszlo1971.pdfegy osztályba jár Bodnár György és Bodnár János

3, c) 3). — II . A hivatalos névhez asszociálódó fogalmakból alakult nevek: 82; ebből 1. 22; 2. 7; 3. 53.

5. Végül vessünk egy pillantást a felsorolt nevek szófajára ! A dolgozatom elején idézett előadásomban említettem azt, hogy „a fel-

nőttek között a testi-lelki tulajdonságokat általában a megszokott nevén ne-vezik meg, ezért e nevek zöme melléknévi szófajú, a gyermekek a legtöbbször e tulajdonságokról nevezetes személy, állat, növény vagy tárgy nevét adják ragadvány névül, ezért e szavak többsége főnév". A hivatalos névből alakult ragadványnevek esetében nincs összehasonlítási lehetőség, mert a felnőttek világában ez a típus alig-alig szokásos. A gyermekek világában azonban erre a típusra is vonatkozik az, amit a külső-belső tulajdonságokból alakult ragad-ványnevekről mondtam. A 402 név 89%-a főnév, a tanulók hivatalos nevük-höz hasonló nevű, személy, állats növény, tárgy stb. nevét kapták ragadvány-névül. E főnevek mind konkrét főnevek, 71%-uk köznév, 29%-uk pedig tulajdonnév. A köznevek nagyobbrészt egyedi nevek, de akad köztük anyagnév is. A tulajdonnevek, bá,r többségükben személynevek, jóval változatosabbak: állatnevek, földrajzi nevek, autómárkanevek is vannak köztük, sőt akad egy filmcím és egy vállalatnév is (Oké Néró, ill. Gelka).

A tulajdonnév ragadvánvnévként a felnőttek között alig-alig fordul elő. A gyermekek között feltűnően magas a tulajdonnévi eredetű ragadványnevek száma, és nemcsak az általam tárgyalt típusban, hanem az eredet szerinti felosztás minden csoportjában. Az iskola, a rádió és a televízió nagy hatásának eredménye ez. Ugyancsak ide vezethető vissza az is, hogy a közölt 103 tulaj-donnévi ragadvánvnévből 54 idegen név.

Alaki szempontból a közneveknél (256) az uralkodó típus az alapfőnév (162), de jelentős a különböző kicsinyítő képzős {-ki, -ka, -cska, -ca, -ngó, -uri, -usz, -esz, -iga, -inca stb.) alakok (42) és az összetett főnevek (30) száma is. Az egyéb képzős alakulatok (8) és a jelző + főnévből alakult szószerkezetek száma (8) viszonylag kicsiny. Néhány ragos és jeles főnév is (Juhom, Szűcsöm, Druszám, Napra, illetőleg Gyurináné, Cserjék) szerepel ragadványnévként .

Az egyéb szófajú ragadványnevek a felsorolt nevek 11%-át teszik. A mel-léknévi eredetűek száma valamivel több az igei és a hangutánzó indulatszói eredetűeknél. Zömükben a melléknéviek -s vagy kicsinyítő képzősek.

B A C H Á T L Á S Z L Ó