346

Click here to load reader

A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

A húsvéti ünnepkör jeles napjai

A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában.A magyar és az európai keresztény hagyományban az egész húsvéti ünnepkör során kiemelt jelentőséget kapnak az ünnep egyes szakaszai.

A hamvazószerda a farsangi időszak utáni első nap, a húsvét ünnepét megelőző 40 napos nagyböjt kezdete.

 Hamvazószerda az őskeresztény hagyományból merít: a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Még ma is őrzik ennek emlékét: az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap hamvazószerdán (és nagyböjt első vasárnapján) keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!” A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást.

A VII. században alakult ki a mai gyakorlat, hogy a nagyböjt kezdetét a böjti időszakra eső első vasárnap előtti szerdára tették, így hamvazószerdától húsvét vasárnapig nem negyven, hanem negyvenhat nap telik el, ugyanis a közbe eső hat vasárnap nem böjti nap.

Miért éppen negyven napig tart a nagyböjt? A Szentírásban számos esemény kapcsolódik a negyvenes számhoz. Jézus Krisztus nyilvános működésének megkezdése előtt negyven napot töltött a pusztában. Negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a pusztában a zsidó nép, Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai hegyen és Jónás próféta negyven napos böjtöt hirdetett Ninivében.

A böjt vallásos gyakorlata a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés kifejeződését szolgálja, jelzi az ember Isten iránt tanúsított szeretetét és az érte való áldozatvállalását. Nagyböjtben a keresztények különös figyelmet fordítanak a szegények megsegítésére is.

A húsvét ünnepét megelőző vasárnap, virágvasárnapon arról emlékezik meg az egyház, hogy Krisztus pálmaágakat lengető tömeg éljenzése közepette vonult be szamárháton Jeruzsálembe. A nagycsütörtök (zöldcsütörtök) Krisztusnak az Olajfák-hegyén történt elfogatását idézi emlékezetünkbe.

A harangok Rómába mennek…

1lakatosangel

Page 2: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét A húsvéti ünnepeket megelőző, úgynevezett nagyhét legfontosabb napjai a nagycsütörtök, a nagypéntek és a nagyszombat. Nagycsütörtökön elhallgatnak a harangok, „a harangok Rómába mennek", s legközelebb csak nagyszombaton szólalnak meg újra. Nagycsütörtököt zöldcsütörtöknek is nevezték, sokfelé friss sóskát, spenótot, vagy éppen csalánt főztek, s az a hiedelem járta, hogy így jobb lesz a termés. A csirkéket is friss zölddel etették.

Azt mindannyian tudjuk, hogy nagypénteken tilos húst enni. Az ilyenkor szokásos étrend a rántott leves, a tészta, az ecetes-hagymás hal, amit ruszlinak is hívnak, vagy éppen a tojásos, tejes ételek. Tipikus böjti ebéd a bableves és mákos tészta is. Általános hiedelem szerint nagypénteken nem sütnek kenyeret, mert az ilyen kenyér kővé válna. Nagypénteken nem raktak tüzet sem, kenyeret már csak ezért sem süthettek. A pénteki nap általában sem tartozik a szerencsés napok közé, nagypéntek különösen nem, hiszen a keresztény egyház szerint ez Jézus megfeszítésének emléknapja. Időjárással kapcsolatos jóslások is fűződnek ehhez a naphoz. Eső esetén jó tavaszt jósolnak, ám ha nagypénteken szép az idő, akkor üszkös, rossz termés lesz. A víz, amely megtisztít, különös jelentőséggel bír ezen a napon. Úgy tartják, aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog a betegség. Ezt a mosdást nemcsak betegség ellen tartották jónak, hanem szépségvarázslónak, sőt a szeplő ellenszerének. A csépai hiedelem szerint szótalan víznek kellett lennie, vagyis menet közben, sem jövet, sem közben nem volt szabad megszólalni. A nagypénteki jószágfürösztés is sokfelé volt ismert, hasonlóan egészségvarázsló célzattal.

A tisztasággal volt kapcsolatos a féregűzés is, melynek nagyszombat volt az ideje. Jászdózsán nagyszombaton reggel, mikor először szólaltak meg a harangok, a gazdasszony kiabált, miközben söpörte a ház falát: „Kígyók, békák távozzatok!" Volt, ahol a fazekakat összeütögetve még nagyobb zajt csaptak, és a férgeket jelképező szemetet söpörték ki a kocsiútra. Gyerekjátékként is fennmaradt a nagyszombati féregűzés. Haranggal, csengővel a nyakukban szaladták körbe a házat:

Kígyó, béka, távozz el a háztú,kígyó, béka, távozz el a háztú!

Csépán úgy vélték, hogy nagyszombaton a ház körülseprésével a boszorkányokat is elhajtják. A ma is gyakorolt és közismert húsvéti nagytakarítás többnyire meszeléssel, mázolással egészült ki. Így ír erről visszaemlékezésében Vankóné Dudás Juli Galgamácsáról: „A lányok mázolták, meszelték, tapasztgatták a falakat, a padot, mely az ablak alatt állt egész nagyhéten. Ez a padka földből volt, az ablak alatt, közvetlen a fal tövében".

Húsvét vasárnap - A feltámadás napja

A Húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe a keresztény egyházak legrégibb, a zsidó pészahra visszavezethető ünnepe.Húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap. Ez március 22. és április 25. között lehet.

Rómában Húsvét vasárnapján közel hatvan nyelven mond a katolikus egyház feje köszöntőt, a Szent Péter téri "urbi et orbi" áldás celebrálásakor.

Sok országban szokás e napon a napfelkeltét egy magas hegy tetején várni. Ehhez több hiedelem kapcsolódik - egyik szerint a felkelő nap Krisztus feltámadásának bizonyítéka, a másik szerint aki jól figyel, megláthatja benne a Krisztust jelképező bárányt a zászlóval.

Vasárnap a sonka mellé tojást, tormát fogyasztanak. E nap ünnepi étele a bárány is.

A húsvét időpontjának meghatározásánál alapvető nehézség, hogy miként Jézus születésének, úgy szenvedéstörténetének pontos idejét sem ismerjük. A zsidók az Egyiptomból való kivonulásra, a keresztények Jézus halálára és feltámadására emlékeztek, vagyis keresztény tartalommal töltötték meg az ősi, és megkeresztelkedésük előtt saját maguk által is megtartott zsidó ünnepet. Hasonlóan jártak el az ősi pogány napkultusz esetén is, amikor a Jézus születésére való emlékezés napjává tették a téli napforduló napját.

A tojás általános tisztelete Jézus születésénél jóval távolibb múltba nyúlik vissza. Az életet hordozó csíra már régóta a világmindenség jelképe a Föld számos népének hitvilágában, jónéhány teremtésmítosz pedig egyenesen a világnak a tojásból való megszületését beszéli el.

2lakatosangel

Page 3: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét A tojásfestésen kívül szokás még a termékenységvarázsláshoz kötődő a tojásütés, a tojásdobálás, a dombról való tojásgurítás szokása. Nem csupán festett, hanem karcolt, vakart, patkolt, kotort, márványozott, viasszal írott is lehet a tojás. Az általában absztrakt geometriai minták mögött a több évezredes hitvilág szimbolikája bújik meg. A legelterjedtebb a piros tojás, amelynek a színe a vért (Jézus kiöntött vérét), és a tüzet, a szerelmet és a tavaszt, a szabadságot és a feltámadást egyaránt jelképezi.

Húsvéthétfő a húsvét vasárnapját követő hét első napja

A naphoz kötődő népszokás a locsolkodás, ezért néhol vízbevető hétfő néven is ismerték ezt a napot.A szokásról már XVII. századi írásos emlékek is fennmaradtak.A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja ennek a szokásnak, mely aztán polgárosodott formában (kölnivízzel locsolás) megmaradt a városokban napjainkig.

Bibliai eredetet is tulajdonítanak a locsolkodás hagyományának, eszerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket.

Egykor vidéken a lányokat a kúthoz, vályúhoz vitték, és vödörrel leöntötték, de a népszokás ma is, városi környezetben is tovább él. Eredetére nézve termékenységvarázsló célzatú, illetve a víz tisztító hatására is utal. A legények a locsolásért piros vagy hímes tojást kapnak a lányoktól.

Húsvét - a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, emellett a tavasz köszöntésével, az élet megújulásával, a termékenységgel is szorosan összefonódik. Mozgó ünnep, időpontja március 22. és április 25. közti vasárnapra esik.  Legismeretebb jelképe a tojás. A negyvennapos böjt után sonkát, tojást, kalácsot esznek az emberek. A csibe, a bárány, a kacsa az újjászületést jelképezik, a nyúl valószínúleg a termékenység jelképe.

Húsvét hétfő a locsolkádás napja. Régen a kút vizével, vödörből locsolták a legények a lányokat (vagy a patakban mosdatták meg őket), akik kézzel festett hímes tojásokat adtak ajándékba, majd tánc és mulatság vette kezdetét.

A lányok, asszonyok komatálat készítettek, elküldték egymásnak. A kosárba, tálra húsvéti tojás, kalács, ital került. Ezzel örök barátságot kötöttek, s ettôl kezdve komának szólították egymást.

Húsvéti népszokások

A népi hagyományok szerint Húsvét ünnepe virágvasárnaptól fehérvasárnapig tart. Húsvét minden évben más-más napokra esik, úgynevezett mozgó ünnep. A tavaszi napéjegyenlőség (március 21.-e) utáni első holdtöltét követő vasárnapon és hétfőn ünnepeljük.

Húsvét ünnepe szorosan kapcsolódik a tavasz kezdetéhez, és a termékenységgel összefonódó népszokásokhoz. Európa-szerte elterjedt szokás a telet jelképező szalmabábu elpusztítása, elégetése vagy vízbe fojtása.

A népszokások jelentős része nem épül be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, hanem azzal párhuzamosan, mint a falusi közösségek ünnepi szokásai maradtak fenn.

Barkaszentelés

3lakatosangel

Page 4: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét A tavaszi ünnepkört kezdő virágvasárnap a barkaszentelésről volt híres. Varsányban például azt tartották, hogy a háznál annyi liba lesz, ahány szem van a barkán.

Locsolkodás

Húsvét egyik legnépszerűbb szokása. A húsvéti locsolkodás első írásos emléke 1545 áprilisából származik, mely szerint akkoriban még szó szerint megfürösztötték a lányokat. A XVIII. századi erdélyi leírások már csak vedrekkel való öntözésről tudósítanak. A locsolás helyett néhány észak- és nyugat-magyarországi faluban húsvétkor vesszőzést találunk. A locsolás és a vesszőzés egyaránt a jelképes termékenyítést és a rituális megtisztítást célozza.

Tojásfestés

A tojásadás szokásának keletkezésére utaló adat nem áll rendelkezésre, tény, hogy a XVIII. században már nem csak a locsolásért járt, hanem egyébként is ajándékozták. A tojás hímzése, megírásának szokása is kialakult már ekkorra, de nem mindig cifrázták meg valamennyi tojást, sok esetben csak a kedves kapott hímest. A tojásfestés az asszonyok, lányok dolga. Régebben házi festékanyagokat használtak: hagymalevél, zöld dióhéj főzetét, vadkörte- vagy vadalma héját, gubacsot stb. Nagyobb ügyességet kíván a patkolt tojások készítése.

Kiszehordás, villőzés

Virágvasárnaphoz kötődött jellegzetes palóc szokás a kiszehordás, a villőzés is. Egy szalmabábút kivetettek a szomszéd község határára, hogy saját falujukat ne érje baj, elkerüljék az ártó szellemek és a betegség az évben. Néhány Nyitra megyei faluban a kiszejárást villőzés, téltemetés követte. A leányok feldíszített fűzfaágakkal jártak házról házra, abban a hitben, hogy a villő a tavasz hírnöke, a zöldellő ágban megmutatkozik a tavasz közelsége. A villőágakat felszalagozták, esetleg kifújt tojásokkal díszítették.

Zöldágjárás

Nem csak a húsvéti, hanem általában a tavaszi vasárnapokhoz kapcsolódik a zöldágjárás, a tavaszt, a természet megújulását jelképező énekes játék. Ez a játék a fiatal lányok és legények tavaszköszöntő rituális hagyománya volt. (Bújj, bújj, zöld ág)

Kakaslövés

Húsvéti szokás volt Erdélyben a kakaslövés is. Régen élő kakasra lövöldöztek íjjal és nyílvesszővel, újabban már csak festett céltáblára. A célba lövést tréfás rigmus kíséri. Először perbe fogják a kakast, majd elmondják a kakas búcsúztatóját. Ha a nyíl pontosan a kakas szívébe fúródik, véget ér a játék. A szokást kakasvacsora fejezi be. Az asztalnál a győztest a főhelyre ültetik, ő kapja a kakas combját, máját, szívét.

Cseh és szlovák szokás

A húsvéti népszokások közül a locsolkodás, cseh és szlovák levelezőlapokon a fűzvesszőből font korbáccsal vagy virgáccsal való megveregetés (ez a szokás a hazai szlovákok körében is dívik) vidám jelenetei is megjelennek a lapokon, sőt a zenészek is, annak a szokásnak az emlékére, hogy ilyenkor a muzsikusok házról házra jártak.

Tisztítási rituálék

A nagypéntekhez kapcsolódó tisztítási-tisztulási rituálék tájegységenként változtak a patakban történő fürdéstől kezdve egészen a porta rituális felsepréséig, amely mindig a házzal ellentétes irányban történt. Göcsejben a gazda, vagy gazdaasszony kora hajnalban meztelenül, pálcával a kezében körülfutotta a házat, miközben ezt mondta: „Patkányok, csótányok, egerek, poloskák oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok!”. Azért zavarták a füstös kémény felé az ártó dolgokat, mert hajdanában nagypénteken, Krisztus halálának emlékére kioltották a tüzet, akinél mégis égve maradt, az megérdemelte, hogy rászabaduljon a rontás.

Határjárás

A férfiak a templom előtt gyülekeztek és bejárták a falu határát. A határjárás alatt zajongva, kereplőzve sőt, helyenként lövöldözve és időnként beszédeket mondva űzték el a gonoszt a határból.

4lakatosangel

Page 5: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Komatálküldés

A húsvétra következő fehérvasárnapon volt szokásos a komatálküldés. Ezt a szokást főként fiatal lányok gyakorolták, de előfordult az is, hogy leány fiúnak, vagy fiúk egymásnak küldték. A komatálat küldők egymást testvérré fogadták, sírig tartó barátságot kötöttek, s ezután magázták és komának, a lányok pedig mátkának nevezték egymást.A komatál tartalma tájanként változott, de nem hiányzott belőle a húsvéti tojás, kalács, kis üveg ital. Az ajándékot kapó kivett a tálból egy húsvéti tojást, s helyette két másikat rakott a tálba cserébe; más helyeken az egész tálat elvette, s helyébe egy másik tálat küldött. A komatál átadása énekelt, mondott köszöntő kíséretében történt.

Egyéb szokás

Nagypéntek napján lehullott a titok leple, ekkor kiderülhetett, hogy kik a falu boszorkái. Ehhez arra a fakanálra volt szükség, amivel a festéket kevergették a húsvéti tojáshoz. Erre kellett egy lyukat fúrni, s aki ezen átnézett a templomban mise közben, megláthatta, ki a boszorkány.

Egyházi szokások

A szokások másik csoportja egyházi rítusból vált népszokássá. Már a XII. században a nagyszombati szertartáshoz tartozott a tűzszentelés, a katolikus falvakban szokás volt az ételszentelés is. A gyermekek szokásaihoz tartozott a lármás nagyheti Pilátus-verés. Régi szokás a húsvéti határkerülés is, melyhez Zalaegerszegen a török harcokkal kapcsolatos történeti eredetmondát fűztek.

Húsvéti ételek

Húsvét ünnepének étrendje is jellegzetes. Első a bárány, a zsidóság Egyiptomból való menekülésének emlékére. Másik eledel a tojás, az élet ősi szimbóluma, mely a kereszténységnél új tartalmat kapva, a feltámadás jelképe lett. Újabb keletű húsvéti étel a sonka és a kalács.

Húsvéti szimbólumok

Tojás

A teremtés, az újjászületés, a termékenység legősibb szimbóluma. Számos természeti nép teremtésmítoszában szerepel a tojás, egyeseknél az istenek születtek tojásból. Egyes kultúrákban a halottak mellé temették, így jelképezvén a lélek újjászületését.

Hazánkban már avar kori – tehát honfoglalás előtti – sírban is találtak festett, karcolt díszű tojást, melyet a szegedi Móra Ferenc Múzeum őriz. A középkorban a nagyhéten felállított Krisztus-sírba is helyeztek díszített tojást. A jobbágyok szolgáltatásai között szerepelt a húsvéti tojásadás kötelezettsége. A keresztszülők ünnepi ajándékként húsvéti tojást adtak keresztgyermeküknek.

Nem hiányozhatott a húsvéti tojás a böjtben tilalmas ételek szentelésre vitt kosarából. A megszentelt tojást a családtagok együtt fogyasztották el a húsvétvasárnapi étkezéskor. Leányok legényeknek ajándékoztak húsvéthétfőn díszes tojást, egyes magyarázatok szerint ezzel akarván magukat megváltani a túlzott locsolástól, illetve ezzel viszonozták az egyébként kitüntető figyelmességet kifejező gesztust. A húsvéti tojásokkal játszottak a gyerekek a szabadban, vagy igyekeztek azokat egymáshoz ütve elnyerni a másikét.

Díszítése főleg Kelet-Közép- és Kelet-Európában érte meg a XX. századot. Ez a szokás szinte reneszánszát éli napjainkban, a tojáshímzés népi iparművészetté nőtte ki magát. A díszítés technikáit különböző tanfolyamokon, művelődési házakban, iskolákban lehet elsajátítani.

A tojások színezésénél leggyakrabban a piros színt használták, mivel ennek mágikus erőt tulajdonítottak. Nemcsak megvédelmez, de egyúttal Krisztus vérét is jelképezi. Húsvét vasárnapján piros tojást helyeztek a mosdóvízbe, és a család abból mosakodott, hogy egészségesek legyenek egész esztendőben.

A díszítésre használt minták tájanként, sőt országonként változóak. A Magyarországon használt minták általában geometrikusak, rámásak. A díszítmények lehetnek tulipánok, fenyőágak, rózsák, almák. A minták jelentését a tojáshímző asszonyok ismerik a legjobban.

5lakatosangel

Page 6: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Barka

A tojás mellett a barka a leggyakoribb húsvéti jelkép. A barkát virágvasárnap a templomban megszentelik. A megszentelt barkát a hívek otthonukban gondosan megőrzik, például valamelyik kép háta mögé beszúrva. Eresz alá tűzve villámcsapástól őrizte a házat, egyébként különböző betegségek alkalmával is használták, gyógyító erőt tulajdonítva neki. A szentelt barkának bajelhárító szerepe van. A barka bolyhos virágainak különleges gyógyerőt tulajdonítottak régen. Ha a családi tűzhelybe dobták, megóvta a házat a bajoktól, gyógyszerként lenyelve pedig elmulasztotta a torokfájást. A barkaszentelés a keresztény és a "pogány" szokások ötvözetét mutatja.

Napjainkban a barka szívesen alkalmazott tavaszi lakásdísz, például kifújt, zsinórra fűzött húsvéti tojásokkal díszítik fel.

Csibe

A kiscsibék kikelése egy-két nemzedékkel ezelőtt sokak élménye lehetett, míg napjainkban, amikor a reprodukció feladatát a „csirkegyárak” vették át, a kikelő vagy naposcsibe hovatovább egzotikumként jelenik meg. A tojásból kikelő kiscsirke vagy más madár is szerepel az üdvözlőlapokon. Gyakran kosárban ülve, s nemegyszer több tojással körülvéve.

Bárány

Valaha a bárány is a jobbágyok húsvéti szolgáltatásai közé tartozott. Egykori szerepére utal, hogy a XIX. század vidéki konyháiban bárány formájú cserép sütőformák is akadtak. A húsvéti bárány mint jelkép kapcsolatba hozható azzal, hogy a bárányok tavasszal jönnek a világra. A húsvéti bárány Jézust is jelképezi

Nyúl

Ma a legtöbb gyerek úgy tudja, hogy a „nyuszi hozza” a húsvéti ajándékot, amit – ahol csak mód van rá – a szabadban, bokrok tövében elkészített, madárfészekhez hasonló kis fészekben, kosárkában helyeznek el. A tojást tojó nyúl nevezetes eseményéhez a magyarság egy rigmust is költött, amely így szól:

„Tarka- barka kis nyulacskaHogy lehettél ilyen csacskaTyúk módjára fészket rakvaTojást tojtál húsvét napra. ”

Egyházi húsvéti szokások

A húsvétot a negyvennapos nagyböjt előzi meg. A böjt során csak hús nélkül készült ételeket ehettek, ez alól kivétel csak a hal volt.

Nagyszombaton szentelték meg a tüzet: a templom előtt vagy a templom mellett raktak máglyát. A megszentelt tűz lángjával vagy parazsával gyújtották meg a templom óriási húsvéti gyertyáját. A szentelt tűz maradványait az emberek hazavitték. Sok háznál tartották azt a szokást, hogy nagycsütörtöktől nagyszombatig nem raktak tüzet, majd nagyszombaton az új tüzet a templomból hazavitt szentelt parázzsal gyújtották meg. Ezen főzték meg az ünnepi ételt. A megszentelt tűz parazsából és szenéből tettek az állatok ivóvízébe, szétszórták a házban és a földeken.

Ugyancsak nagyszombati szertartás a vízszentelés, azaz a templom keresztvizének megszentelése. A házakat is, a középkorban még talán a felnőtteket is megszentelték. Valószínűleg innen származik a keresztgyerek húsvéti megajándékozásának szokása.

Szokás volt az ételáldás is. Ilyenkor fehér kendőbe kötött tányéron vitték a templomba a sonkát, főtt tojást, kalácsot és tormát. A mise végeztével a pap megszentelte a csomagot, majd az asszonyok sietve, majdhogynem szaladva vitték azt haza, mert úgy tartották, hogy aki gyorsan ér vissza a házába, az a munkában is ügyes lesz. Az ünnepi asztalnál mindenki kapott egy kis szeletet a megszentelt ételből.

6lakatosangel

Page 7: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Valamikor réges-régen még a mezei pocok hozta az ajándékot a jó gyerekeknek. Minden évben neki küldték el kívánságaikat, ő pedig szorgalmasan összegyűjtögette a meglepetéseket. Nem is hívták másként, mint húsvéti pocoknak. Történt egyszer nagypénteken, hogy a húsvéti pocok egy tisztás kellős közepén az utolsó ajándékokat rendezgette kosarába. Már nagyon fáradt volt, így nem vette észre, hogy ellensége, a sas köröz a feje felett. A madár sem volt rest, kihasználta a kínálkozó alkalmat, és lecsapott a magasból. Éppen tátotta volna hatalmas csőrét, hogy egészben lenyelje zsákmányát, amikor a pocok könyörögni kezdett:- Kérlek, ne egyél meg, madarak királya! Én vagyok a húsvéti pocok, így ha elpusztulok, nem kapnak a gyerekek ajándékot az ünnepen!- Hiszi a piszi! De tudod mit? Ha tényleg te vagy a húsvéti pocok, akkor én is kérek tőled meglepetést. Adj nekem valamit! – parancsolta a sas.- Sajnos te még egy pirinyó csoki tojást sem érdemelsz, mert gonosz vagy! Meglepetést csak jók kaphatnak!- Akkor te leszel a vacsorám! – mondta a sas, azzal bekapta a kis rágcsálót, és már repült is tovább.Ebben a pillanatban megállt minden élet a tisztáson. A madarak abbahagyták éneküket, az őzek leszegték fejüket, a mókusok befejezték az ugrándozást, a pókok sem szőtték tovább hálójukat. Halálos csend telepedett a tájra, csak a megválaszolatlan kérdések tolongtak a fejekben: „Mi lesz most a gyerekekkel? Ki viszi el nekik a húsvéti ajándékokat?” Végül az aprócska nyúl szólalt meg:- Szegény pocok! Még az élete árán is megvédte a húsvéti ajándékokat: nem jutalmazta meg azt, aki gonosz! Én vállalom, hogy átveszem tőle a stafétabotot, ne maradjanak meglepetés nélkül a jó gyerekek!Ettől a naptól kezdve húsvétkor a nyúl hozza az ajándékot mindenkinek, aki megérdemli. De ha belenéztek egy hú Húsvéti játékok gyerekeknek (Új!)

Játékokhoz: megfelelő mennyiségű színes (kemény)tojás

TojásfutásA kertben vagy a réten egy bottal célvonalat rajzolunk. A gyerekek meghatározott távolságban felsorakoznak egymás mellett. Kezükben kanalat, azon pedig egy-egy tojást tartanak. Kinyújtott karral, a lehető leggyorsabban kell a célhoz eljutniuk. Az nyer, aki elsőnek érkezik. Az utolsó a győztesnek adja húsvéti tojását. Aki leejti a tojást, kiesik a játékból.

1, 2, 3 – záptojásEz a játék ugyanúgy zajlik, mint a "Kint a farkas, bent a bárány!", csak itt zsebkendő helyett tojást használunk.

Tojásdobálás (egészen kicsikkel is lehet játszani, biztosan élvezni fogják)A tojásokat kedvünkre dobálhatjuk a réten  - akár célbadobásként is - mindaddig, míg össze nem törnek. Ekkor elfogyasztjuk a törötteket, és újakkal játszunk tovább. (Amennyiben fogyasztható állapotban maradtak!)

TojásgurításA gyerekek egymás mellé egy sorban állnak fel, mindegyikük kezében egy-egy tojás. Körülbelül kétméteres távolságra tőlük, a fűbe helyezünk egy tojást. A gyerekek sorra megpróbálják a földön levő tojáshoz a lehető legközelebb gurítani a húsvéti tojásukat. Aki eltalálja, vagy sikerül a legjobban megközelítenie, elnyeri a többi játékos elgurított tojását.

TojásütközetKét gyerek egy-egy tojást tart a kezében. Akár a hegyes, akár a tompa végével társának tojásához üti a sajátját. Az összetöröttet nyereményként kapja az a gyerek, akinek a tojása egészben marad.

TojástapogatásEgyik gyereknek kendőt kötünk a szemére. Négykézlábra kell ereszkednie, és kézzel ki kell tapogatnia a földön elhelyezett tojásokat, melyek közül annyit tarthat meg, amennyit öt perc alatt össze tud szedni. Mindenkire kerüljön sor.

Óvodai feladatok:Az ünnepre felkészíteni a gyerekeket. Rövid elbeszélés húsvéti képek alapján az ünnep lényegéről (mit ünneplünk), a jellemző szokásokról (húsvéti köszöntés, locsolkodás, zöldágjárás).Esztétikai érzék, kreativitás fejlesztése.

7lakatosangel

Page 8: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Nyelvi kifejezőkészség fejlesztése fogalmak megismertetésével (koma, mátka, íróka, berzselés).Közösségi érzés fejlesztése.A néphagyomány, a népszokások megismertetése, ápolása.Ünnepi hangulatkeltés, ünnepi készülődés.A figyelem fejlesztése a játékszabályok betartásával.Teremdíszítés, asztal-, ablak-, ajtódísz készítése, nagytakarítás, nyuszifészek készítése, locsolóversektanítása, tojásdíszítésLehetőség: látogatás egy baromfiudvarba - lakói, gondozásuk, hasznuk (állathangok felismerése)

Tevékenységek:

Az időjárás hatása az élőlényekre. A növények és állatok élete tavasszal. Tavaszi munkák, tavaszi virágok. Aranyvessző, gyümölcság hajtatása.Tisztaság, rend fontossága.Tojásmúzeum meglátogatása.Komatál a szomszéd csoportnak főtt tojásból és friss zöldségből.A tojások felhasználásának módjai.Tojásfestési technikák, eszközök megismerése.Ismeretek a díszítőanyagokról levelek, papír, tojáshéj, fonal.Húsvéthoz kötődő állatokkal való ismerkedés.Tojás festéseBarkácsolás tojástartóbólNyuszifüzér készítése, dekoráció készítése papírbólSó-liszt gyurmából tojások készítéseTojásforma díszítése tépéssel, ragasztással, festéssel, színezéssel, magokkalCsibe, nyuszi készítése papírból, teste fonal pompombólTojástartó készítése pl. tyúkos fészek, vagy tojást ölelgetős nyusziMintázás: tyúk, csibe, kacsa, tojás, nyuszi, barkaBárány, farkas készítése gyapjúbólVirágkoszorú készítéseÁllathangok felismerése

Nyuszis verseny

Váltóverseny:- Páros lábon szökdelés a bójáig, futás visszafelé.- Pókjárás, ölben plüsnyuszi, visszafelé futás.- Nyusziugrás oda-vissza- Kanálba tojást rakunk, és ezt egyensúlyozzák végig a pályán- Répagyűjtés (annyi répát teszünk a bolyához, ahány gyerek van a csapatban, és egyesével át kell hozzák a kiindulóhelyhez)

Dalok:

Hová mész te, kis nyulacskaNyuszi GyusziNyuzsi ül a fűbenKinn a bárány, benn a farkasPösze nyuszi (Karsai Gizella)Bújj, bújj, zöld ágKomatálat hoztamHol jártál, báránykám?Én elmentem a vásárbaErdő szélén házikó

8lakatosangel

Page 9: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Erdő szélén házikó.

Erdő szélén házikóAbban lakik nagyanyóLám egy nyuszi ott robog az ajtaján bekopog.Kérlek, segíts énrajtam,a vadász a nyomomban!Gyere nyuszi, sose félj,meg leszünk mi kettecskén.

Mozgással is kísérjük az éneket:Tetőt mutatunk, kinézünk az ablakon,futómozgást utánzunk. Kopogtató mozgást utánzunk.Kérlelünk: két kezünket összetéve, majd, puskát mutatunk,hívjuk a nyuszit,megöleljük a gyereket.

MAGYAR , HÚSVÉTI KÖZMONDÁSOK  

Derült meleg húsvét napja, meglátszik ősszel a gazdán.(Jó termés lesz)

Fehér karácsony, zöld húsvét.Fekete karácsony, fehér húsvét.

Kellemes, mint húsvét napján a keszőcze (cibere)  (Keserves, nem kellemes)

Meglesz a törökök húsvétján. (Soha)

Szelíd, mint a húsvéti bárány.  (Békés, jámbor ember 

9lakatosangel

Page 10: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Sok húsvéti bárányt megevett.(Eljárt fölötte az idő) 

Szegény húsvét napján is fekete vasárnapot ül. (Szegény háznál ünnepnap sincs lakoma)

El nem éri a húsvéti bárányt.(Nem éri meg a tavaszt)

Olyan, mint a hímes tojás. (érzékeny, sértődős)

Olyan szép, mint az írott tojás.(Nagyon szép)

Piros tojásból kelt.(Feltűnően szép) 

Úgy bánik vele, mint a hímes tojással.(Vigyáz rá)

Sokszor húzta nagy böjtben a törzsököt (tuskót, tőkét)  (Régóta vénlány már) 

Annyit tud valamiről, mint nagypéntek a disznótorról. (Semmit sem tud)

Hallgat, mint nagypénteken a harang.(Egy szava sincs)

Nagypénteken esküdtek.(Nem házasságban élnek) 

Még akkor Jézus a földön járt.(Nagyon régen volt)

Ujjmozgatók:

-Szürke bundás kicsi nyúl,Tapsi füle lekonyul,(az ujjakkal fület formázunk a fejük mellett, majd mutatjuk, ahogy lekonyul)Meglapul a szénába, (leguggolunk)Meg se mozdul négy lába!-Mezőben egy nyuszika (Az egyik kezünk hüvelyk- és gyűrűsujját összekapcsoljuk, a mutató- és középső ujjunkat mereven feltartjuk: ez a nyúl)orrát messze feltartja,s mert biz' éhes őkelme,keresi, mit ehetne.Talált egy fej káposztát,(A másik kezünket ökölbe szorítjuk: ez a káposzta)csapjunk egy nagy lakomát!Mohón ette, amíg volt,( a "nyúl" rágcsálja a "káposztát")míg az egész elfogyott.S most,hogy végre jóllakott,szépen hazaballagott.( a "nyúl" lassan ballag az asztalon)

Mondókák

10lakatosangel

Page 11: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Ákom-bákom, berkenye, szagos Húsvét reggele.

Leöntjük a virágot, visszük már a kalácsot

Húsvét napján korán keltem,Ünneplőbe felöltöztem,Rózsavízzel elindultam,E kis házba bekopogtam.Üdvözlöm a ház lakóit,

Keresek egy kisleányt itt.Rózsavízzel locsolkodom,

Piros tojást elfogadom.

Korán reggel útra keltem,Se nem ittam, se nem ettem.Tarisznya húzza a vállam,

Térdig kopott már a lábam.Bejártam a fél világot,

Láttam sok-sok szép virágot.A legszebbre most találtam,Hogy öntözzem, alig vártam.

Piros tojás, fehér nyuszi,Locsolásért jár egy puszi!

Ott vannak a kislányok,Uccu neki, utánuk!

Nyakukban a hideg víz,Hozzájuk a szívem visz.Akartok-e locsolkodni,Kölnivíztől illatozni?

Locsolkodás, lányválasztás,Itt gurul a piros tojás!

Kikeleti hajnal ébresztett fel engem,Rózsavizet szedni tündérkertbe mentem.

Harmatban is jártam, kisbárányt is láttam,Ezt neked hoztam, azt neked szántam,

Mondókámnak vége, adsz- e tojást érte?

Rózsafának a tövéről gyöngyharmatot szedtem,Akit ezzel meglocsolok, áldja meg az Isten!

Tündérország gyöngyharmata hulljon a fejedre,Hol a tojás, piros tojás, ide a zsebembe!

Azt csicsergi a kis fecske, odakünn a házereszbe:Itt lakik egy kisleányka, ingó- bingó rózsaszálka.Rózsavizet hoztam neki, engedjétek meglocsolni!

11lakatosangel

Page 12: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Nem kívánok érte mást, csak egy szép piros tojást!

Rózsafának szirmából szagos vizet hoztam,Az lesz ma a legszebb kislány, akit meglocsoltam.

Drága kislány, gyöngyvirágom, ma van húsvét napja,Meglocsollak, mosolyogjál, mint egy piros rózsa!

Rózsavíz a kezembe, hadd öntsem a fejedre!Váljon egészségedre!

Patak mellett jöttem, megsúgta egy harcsa,Van e háznál kislány, hogy az Isten tartsa!

Meglocsolnám rózsavízzel, hogyha előjönne,Akkor az a kicsi leány jaj, de nagyot nőne.

Hol kitérek, hol betérek, mindenütt egy tojást kérek.Ha nem adnak, visszatérek, nagymamától kettőt kérek!

Húsvét napi kertész vagyok,Kislányokat locsolgatokA kölnitől felfrissülnek,Illatától megszépülnek,

Hímes tojást, tudom, kapok,Boldog húsvétot kívánok!

Kicsik vagyunk, nem nagyok,Van nálunknál még nagyobb,

Ők is biztos eljönnek,Rózsavízzel öntöznek.

De mi jobban siettünk,Elsők csak így lehettünk,Mindenkit meglocsolunk,Aztán tovább ballagunk.

Szagos vizet locsolok,Piros tojást akarok!

Ha nem adtok, én se adok,S meglátjátok, elhervadtok!

Csörög a szarka,Billeg  a farka.

Azt hallottam a városban:A tojás is tarka.

Befestették tarkára,Egy kisfiú számára.Adjátok a kezembe,

Hadd tegyem a zsebembe!

12lakatosangel

Page 13: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Tapsifüles nyuszikánakNagyon sok a dolga,

Piros tojást, hímes tojástSzerteszéjjel hordja.

Hordjad kis nyuszikám,Kéket is tarkát is,

Locsolásért kosarambaBelefér még száz is!

Közeleg a húsvét, nyuszi koma jár.Szép hímes tojással tele a kosár.

Ott a nyúl a fűben, ha bírom el is érem.Közeleg a húsvét, a nyuszi koma jár.

Rózsafának tövéből rózsavizet hoztam,Az lesz ma a legszebb kislány, akit meglocsoltam..

Drága kislány, gyöngyvirágom, ma van húsvét napja,Meglocsollak, mosolyogjál, mint egy piros rózsa.

Én kis kertészlegény vagyok,Virágokat locsolgatok.

A minap, hogy erre jártam,Egy szép rózsafát találtam.

Ki akart száradni,Meg szabad-e locsolni

Én kis kertész legény vagyok,Rózsavízzel locsolkodok.Úgy locsolom a lányokat,Mint kertész a virágokat.

Kelj föl párnáidról, szép ibolyavirág,Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ!Megöntözlek szépen az ég harmatával,Teljék a tarisznya szép piros tojással!

Zöld erdőben jártam,Két őzikét láttam.

Az egyik kacsintott,Ide a forintot!

Jó reggelt, jó reggelt, Kedves liliomszál,Megöntözlek rózsavízzel,

13lakatosangel

Page 14: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Hogy ne hervadozzál.Kerek erdőn jártam,Piros tojást láttam,

Bárány húzta rengő kocsin,Mindjárt ideszálltam.Nesze hát rózsavíz,

Gyöngyöm, gyöngyvirágom.Hol a tojás, piros tojás?Tarisznyámba várom!

Húsvét másodnapján régi szokás szerint Fogadják szívesen az öntözőlegényt. Én a legénységhez igen kicsi vagyok,

De öntözőlegénynek mégis csak felcsapok.

Minden esztendőben ilyenkor itt vagyok Ha a locsolásért piros tojást kapok

Van e háznak rózsabokra, nyúljék élte sok napokra,

hogy virítson, mint rózsaszál, megöntözném: ennyiből áll

Tündérországból jöttem én,Tündérországból gyöngyharmatot

hoztam én.Tündérország gyöngyharmatja

szálljon a fejedre,Piros tojás, hímes tojás,

ugorj a zsebembe!

Én kis diák vagyok,Sokat nem kívánok,Egy pár tojást várok,

S azzal elsétálok.

Húsvét hétfőjénkinyílott egy rózsa,Hajnalhasadáskor,

Harmat hullt le róla.Ezüst harmat cseppent,

Kis üvegbe szedtem,Egy szép barna kislányt

Vele megöntöztem.

14lakatosangel

Page 15: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Kellemes és boldog

Ünnepet kívánokÖntözködni jöttem,

Hol vannak a lányok?

Rózsavizet hoztam,Csak nem féltek tőle?Gyertek hát közelebb

Hadd adjak belőle.

Szépen kérem az apját,De még szebben az anyját,

Adja elő a lányát,Hadd locsolom a haját!

Hadd nőjön nagyra,Mint a csikó farka.

Még annál is nagyobbra,Mint a Duna hossza.

Keljetek fel lányokCifra nyoszolyából,

Adjatok pár hímes tojástA ládafiából!

Ha nincs hímes tojás készen,Csupor vizem készítem

Nyakatokba tészem.

E háznak van rózsabokramegöntözném, hogy virulna.

A kis kertész fáradsága,egy pár tojás a váltsága.

E háznak van-e rózsája?A rózsának van-e párja?

Mert ha nincsen vállalkozom,Hogy a rózsát meglocsolom.

Húsvét másnapján, mijutott eszembe

egy kis rózsavizetveszek a kezembe.

Most hát kedves lánykakérlek szeretettel,

15lakatosangel

Page 16: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét had öntözzelek meg,egy kis szagos vízzel.

Húsvét másnapján,mi jutott eszembe,

egy üveg rózsavizettettem a zsebembe.

Elindultam vélepiros tojást szedni,engedelmet kérekszabad-e locsolni.

Húsvét emlékezetéreRózsavíz van kezembe,

lapos tarsoly a nyakamba,Tegyél egy pár tojást abba!

Ide figyelj nyuszi pajtásjöjj be hozzánk egy kicsit,nyújtsd ide a tapsi füled

súgok bele valamit.Közeledik húsvét napja,

el ne felejtsd kedvesem, hogya piros cukor tojást nagyon,

nagyon szeretem.

Azért, amiért kicsi vagyok,Verset mondok, mint a nagyok.

Mondókámat megtanultam,Locsolómat is elhoztam.

Azért, mert én kicsi vagyok,Piros tojást én is kapok.

Az éjjel azt álmodtamrózsa nyílt az ablakomban,

elakart hervadni,szabad-e öntözni?

Ajtó mellett állok,Piros tojást várok.

Ha nem adtok belőle,Nem jövök el jövőre.

16lakatosangel

Page 17: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Ma van húsvét hajnala,A locsolás nagy napja.Jó reggelt, jó reggelt,

Te szép virágszál,Megszabad locsolni,

Hogy el ne hervadjál?

Van-e kislány Jó reggelt kívánok!

Megöntözném rózsavízzel,Mint a kis virágot!

Olyan szépek lesznek tőle,Mint a kis tündérek. De ha lehet, cserébe

Egy piros tojást kérek 

Alighogy feljött a hajnal hasadása,Siettem öltözni ünneplő ruhámba.

Vizemet gyöngyharmat cseppjéből szedtem,Versemet a legszebbek közül kikerestem.

Jer hát, kedves kislány,Hajtsd le a fejedet,

E húsvét reggelén hadLocsoljalak meg!

Ragyogjon a szépség angyali orcádon, Te légy a legszebb lány ezen a világon!

Nyalka legény vagyok,Lányokhoz indulok.

Mert ma minden lánynakRózsavizet hozok.Megöntözöm őket,Mint a virágokat,

Nem venném lelkemre,Hogy elhervadjanak.Ám e fontos munkámIngyen nem tehetem,Cserébe a hímestojást

Sorra ide kérem. 

E szép ajtón bekopogék Ha nem bánják, locsolkodnék 

Öntök asszonyt lányával, Várok tojást párjával. Ha pedig sajnáljátok, Mindjárt porrá áztok, 

Mert kölni helyett Vizet öntök rátok!

17lakatosangel

Page 18: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Húsvét hétfőjén kinyílott egy rózsa,

hajnalhasadáskor, harmat hullt le róla.Ezüst harmat cseppent, kis üvegbe szedtem,Egy szép barna kislányt vele megöntöztem.

Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára,Csepegjél, rózsavíz erre a kislányra.

Rózsavíztõl, majd meglátod, szép es ügyes leszel,Ugye, kislány, a zsebembe piros tojást teszel?

Eljött a szép húsvét reggele,Feltámadásunk édes ünnepe.

Ünneplô ruhákba öltöztek a fák,Pattognak a rügyek, s virít a virág.A harang zúgása hirdet ünnepet,

Egy kismadár dalol a zöld rétek felett.Tündérország rózsái közt gyöngyharmatot szedtem,

Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten.Az illatos rózsavíztôl megnônek a lányok,

Zsebeimbe beleférnek a piros tojások.

Locsolni jöttem, nem titkolom,Szép szokás ez, úgy gondolom.Múljon vizemtôl a téli álom,Bizony most én ezt kívánom.

Ha a hatása múlik is esztendôre,Ígérem, itt leszek jövôre.S nem adok az illendôre,

Locsolok kérdezés nélkül, nyakra, fôre.   

E húsvét ünnepnek második reggelén,Tudják azt már maguk, mért jöttem ide én.Hamar hát előmbe, százszorszép leányokPiros rózsavizem hadd öntözzem rátok!

Aztán nyugodt szívvel innen távozhatok,Emlékül néhány szép piros tojást kapok.

Liliom virága, hervad egyik ága,Engedelmet kérek a meglocsolásra.

Csak azért locsolom, hogy el ne hervadjon,Szülei karja közt szépen megmaradjon.

S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,megrészegül az illaton a föld,

s tavasz-ruhát kéjes mámorba ölt -kelet felől egy sírnak mélyiből,

elrúgva a követ, fényes sebekkelszáll, száll magasba, föl az isten-ember.

(Kosztolányi Dezső)

Húsvét hétfő reggelénkis bokrétát szedtem.

Tarka-barka virágokrólillatot gyűjtöttem. 

Bezártam egy szelencébe,s repültem is hozzád.

Hogy az illatos harmattal

18lakatosangel

Page 19: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét megmosdassam orcád. 

Szabad-e locsolni?

Harangvirág kék kelyhébenharmatot gyűjtöttem,

tarka mező friss illatáthozzá vegyítettem. 

Szeretnélek meglocsolni,mint rétet a felhő.

Lengje körül szép termetedüde illatfelhő.

Locsolkodni jöttem illatos vízzel,Örömhírt mondani boldog tiszta szívvel.

Az Úr újra él, győz a sír felett!Krisztus feltámadt, boldog ünnepet!

Szabad-e locsolni?

Végre itt a húsvét reggel,Minden legény korán felkel.Vödröt, korsót kútba merít,

Leönti a lányok fejit.Szabad-e locsolni?

Húsvét emlékezetéreRózsavíz van kezembe,

lapos tarsoly a nyakamba,Tegyél egy pár tojást abba!

Üdvözlöm e szent ünnepet,A ház minden lakóit,

Kívánom, hogy töltsék víganEnnek minden óráit.

Nyúlanyótól kedden Hímes tojást vettem, 

Puha bélelt kis kosárba Szépen beletettem. 

Melengeti napfény Kikel nemsokára 

Sárga pelyhes kiscsibém lesz Szép Húsvét napjára.

Húsvét napja közeledik,Piros tojás törlekedik.

Húsvét napja itt van márPiros tojás zúzik már.Húsvét napja elmúlottPiros tojás elzúzott.

19lakatosangel

Page 20: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Megérkeztem, itt vagyok,

Rózsavízzel locsolok.Aki ügyes kisgyerek,Katonásan tiszteleg,És mielőtt hazaér,

Locsolásért tojást kér.

Madár szállt az ablakunkra,Nagy vidáman azt dalolta,Itt nyílik a legszebb rózsa.

Jó szagú a rózsavizem,Eljöttem, hogy megöntözzem.

Nesze, nesze, rózsaszál,Soha el ne hervadjál!

Itt vagyok,Friss vagyok,

Máris sorba állok!Csak egy kicsit meglocsollak,

Aztán odébb állok.

Húsvét másnapjátörömmel köszöntjük,Ha tojást nem adnak,Mindnyájat leöntjük.

Íme itt a kölni!Szabad-e locsolni?

Birka, barka, berkenye, Eljött húsvét reggele: Rózsavizet Erzsónak, Piros tojást Ferkónak! 

Harangoznak Húsvétra, Leszakadt a tyúklétra: Kezdődik a locsolás – Nekem is jut egy tojás. 

Locsolózni járok, Piros tojást várok: 

Ákombákom, mákom – A húszast se bánom!

  - Szabad-e locsolni?

 

Én kicsike vagyok,A fogaim nagyok.

Adjanak egy kalácsotHogy harapjak nagyot!

Ma jöttem egy tojásért,Holnap jövök leányért.

20lakatosangel

Page 21: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Ha nem adnak tojáskát,Ülü vigye tyúkocskát! 

VERSEK

Kufár Róza: Locsolóvers

Hajnali harmatban,Selyemfüves réten,

Ezer virág friss illatátKalapomba mértem.

Rozmaringos hintónRepültem idáig,

Kék nefelejcs, tulipános,Takaros házig.  

Van ennek a háznakOlyan virágszála,

Kinek harmat rózsavíztőlKivirul orcája.

Devecsery László: Nyuszi-játék

Hímes tojás,bársony barka,

aprócska anyuszi farka...,ám ez cseppetsem zavarja,

hogy aprócskaaz ő farka,

de a füle hosszú ám,szép húsvétot,kis komám!

Tali Gitta Húsvét közeleg

Füles nyuszi hoz meleget,elűzte a hideg telet.

Nap ragyogja be a tájat,madárhad lepi az ágat.

Húsvét is jön nemsokára,örül ember fia s lánya.

Sarkady Sándor: Húsvéti felelgetős

- Szabad-e locsolniHúsvét örömére?

21lakatosangel

Page 22: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét -Egy vödör kútvízzel,

Ebadta legényke?-Rózsa harmatával,Harmatozó rózsa!

-Szagos rózsavízértmit adjak adóba?

-Bolyhos barkavesszőt,hímes tojást kettőt.-Itt a barkavessző,cifra tojás, kettő.

-Csók is dukál, három!-Tőled nem sajnálom!

Csukás István: Nyuszi mese

Nyuszi, nyuszi vígan játszik,

csak a két nagy füle látszik.Hajnal óta ugrál sorba

rekettyébe, sombokorba.Estére már nem bokázik,iheg-liheg lassan mászik,

meg is eszik tíz-húsz torzsát,vizet iszik három dézsát.

Kleofás, a didergő kis tojás

Volt egyszer egy kis tojás,úgy hívták, hogy Kleofás.Bimm-bamm, dáridom.

Megvette egy nyuszika,nyuszi-lány volt: Zsuzsika.

Bimm-bamm, dáridom.

Megkérdezte Zsuzsika:"Kell-e neked szép ruha?"

Bimm-bamm, dáridom.

"Persze-mondta a tojás-,

fázik ám a Kleofás!"Bimm-bamm, dáridom.

Befestette Zsuzsika,

a húsvéti nyuszika.Bimm-bamm, dáridom.

Nem fázik már a tojás:a zöld bundás Kleofás!Bimm-bamm, dáridom!

22lakatosangel

Page 23: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Locsolóvers

Rózsa, rózsa, szép virágszál,szálló szélben hajladozzál.Napsütésben nyiladozzál,meglocsollak, illatozzál!

Rajzolok egy kerekecskét

Rajzolok egy kerekecskét,gömbölyűre, mint a zsemlét,kerekecskén kis gombocska,

akárcsak egy baba volna,gombocskának két nagy füle,

vajon mi néz ki belőle?Bajuszkája, farkincája,

kerekecske, gombocska,itt csücsül a nyulacska.

Osvát Erzsébet: A hét ügyes tapsifüles   Gyalogösvény,

patakpart.A hét nyuszi

hova tart?Versenyre kel

mind a hét.Bajnoki cím

lesz a tét.Megkapja

a legjobb futó,legfürgébben

futni tudó.

Figyelik fák,füvek őket,tengelicék,barna őzek.

Bámuljahét vörösbegy,hangyák közül

nem is egy!Lesik, melyiklesz a bajnok.Melyik kapjaa sok tapsot?

Futóversenya javából!

A cél sincs mármessze, távol.Ekkor bukkan

23lakatosangel

Page 24: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét fel egy ember,

mint a sas,oly éles szemmel,

vállán puska,zsákmányra les.No, hét nyuszi,

hű, most mi lesz?

Felneszelnekám a nyulak.Hol lelhetnek

egérutat?És egy röpke

pillanat -hét nyúl

hétfelé szalad.

Így maradt avadász hoppon -

egy szerreszáz fán, bokron

felzengett amadárének,madárénekörömének.

Megszólalt aróka, farkas,

mackó, mókus,őz, a szarvas:

- Lám, lám, a héttapsifüles

milyen fürge,milyen ügyes!Megérdemli

mind a tapsot.Éljen a hétfutóbajnok!

Húsvétra lányoknakMinden nap megterem,kot-kot-kot kotkodács,hej, minden reggelen,

szalma közt meglelem,ha fehér, megeszem,ha tarka, elteszem,húsvétra tiéd lesz,

zöld mintás, kék tintásszínekkel ékes

szép piros festékeskot-kot-kot kotkodácsde csinos, de csodás

- a tojás

24lakatosangel

Page 25: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Lőrinc Pál: Három fülesHárom kis nyúl ül a réten.

Mesebeli faluszélen.Előttük egy halom tojás,

Húsvét táján ez így szokás.

Festék is van jócskán, bőven,Fut az ecset tekergően.Tojáson a színes csíkok

Olyan, mint a fürge gyíkok.

Nyúlapó is megjön közbe,Leül köztük ott a földre.Nagy bajuszát simogatja,

Tojásokat válogatja.

Szebb az egyik, mint a másik,Nincsen köztük mely hibázik.

Ügyes ez a három füles,Nem lesz a tál sehol üres.

Jut is bőven minden házba,Locsolóknak tarisznyába.Kinek nem jut fusson ide,Nyúlapó tesz a zsebibe.

Ágai Ágnes: Húsvéti hívogatóKis bárányom,

be-e-e,engedj engem

beee!Meglocsollak kölnivízzel,jóllakatlak málnavízzel,

nincs annál jobbeledel,

rétre futokveled el.

Madár ül atojáson,

harang kondul faágon!

 

Devecsery László: Húsvéthétfő hajnalán  

Húsvéthétfővízöntő:

vidám ez, nemkesergő.

25lakatosangel

Page 26: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Jönnek fiúkcsapatban,

vidám versselhajnalban:

Kiskedtembenjártam én,

szép virágotláttam én:

meglocsolom,megöntözöm,kedves szóvalfelköszöntöm.Húsvéthétfő

hajnalánörüljön sokkicsi lány!

  Bars Sári: Hímes tojás

Ha feldobom fehér,Ha leesik sárga.

Nem dobom fel, nem esik leKészül a vásárba.

Kihímezem előbbSzivárvány festékkel,

Virágszirmot pingálok rá,Tavaszi ég kékkel.

Jácintot, ibolyát,Csibét, piros szívet,

Annak adom, aki értea legtöbbet fizet.

Nyúlanyó már kértefényes rézkrajcárért,Csakhogy pénzért

nem eladó, sem bolyhos barkáért.

Locsolkodók jönnekhúsvét másodnapján,

Szagosvizet hintenek rám,Nekik oda adnám.

 

Palotai Gyöngyvér: Korán reggel  

Korán reggel útrakeltem,Se nem ittam, se nem ettem.Tarisznya húzza a vállam,Térdig kopott már a lábam.

 

Bejártam a fél világot,Láttam sok-sok szép virágot.

26lakatosangel

Page 27: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét A legszebbre most találtam,Hogy öntözzem, alig vártam.

 

Piros tojás fehér nyuszi,Locsolásért jár egy puszi!

 

Palotai Gyöngyvér: Húsvét  

Itt a Húsvét, eljött végreA szép lányok örömére.

Mert a lányok szép virágok,Illatos víz illik rájuk. 

Kis Húsvétkor nem locsolnak,Hervadt virág lesz 

már holnap.

Ne fuss hát el szép virágom,Locsolásért csók jár, három! 

Sarkadi Sándor: Húsvéti páros

Húsvét hajnalodik,Lehet-e locsolni?

Mivel locsolnál meg,Locsolkodó legény?

Rózsa harmatával, Harmatozó rózsa. 

 Mit kívánsz cserébe,Locsolkodó legény? 

Nyíló barkaágat,Három hímes tojást. 

Tessék, barka ága,Tessék, hímes tojás. 

  

Tóth Károly: Húsvét napján

Hol e háznak fehérnépe?Ifjú lányka, kedves nénje, -

Csoda illat üvegembe,Így készültem az ünnepre.  

Erdőn, mezőn, ahol jártam,Egy puttonyos nyulat láttam.

Puttonyába festett tojást,Gyönyörűet, színest, csodást.  

27lakatosangel

Page 28: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Sárga foltost, felhő-kéket,

Ibolya színűből négyet.Barna héjast, mint fű-zöldet,

Osztogatni alig győzte.  

Locsolkózni szabad? Lehet?Várom, - mi lesz a felelet. 

 

Fazekas Anna: Húsvéti vers  

Kásás lett a hótakaró,olvadozik, szörcsög a hó,beisszák a szomjas rögök,szellő jár a tar fák között. 

Ám a pocs-pocs, vizes földbülhóvirág-szár kél, kizöldül,

bokrok ágán bársony barka,közeledik Húsvét napja. 

Készül hímes, piros tojás,megkezdődik a locsolás.Húsvét hétfőn egész nap,

aki öntöz, tojást kap.

 

Drégely László: Nyúlkergető  

Tapsi koma, rajta,Fussál erre-arra,Először Icához,

Aztán a Macához. 

Az egyik ad répátA másik egy vékát,Tojást mérjél azzalVirágzó tavasszal,

Húsvét ünnepnapján: Fuss! Fuss! Fuss!

 

Szabó Lőrinc: Húsvét vasárnap

 Húsvétvasárnapegész tucat

tojást találsz avirágok alatt.

 Itt? Ott! Hol? Amott,a tüskebokorban!Fuss ide, amoda,

dugdossa a laboda! 

28lakatosangel

Page 29: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Drégely László: Három nyuszi

 Kis kút, nagy kút,Közte út fut.Rajta háromTapsifüles

SzamárhátonKukutyinbaIgyekszik –Hol a zabotKihegyezik.

Ágai Ágnes: Húsvéti hívogató 

Kis bárányom,be-e-e,

engedj engembeee!

Meglocsollak kölnivízzel,jóllakatlak málnavízzel,

nincs annál jobbeledel,

rétre futokveled el.

Madár ül atojáson,

harang kondul faágon! 

    Szalai Borbála: Hápi kacsa  

Volt egyszer egy kicsi kacsa,úgy hívták, hogy Hápi.Alig bújt ki a tojásból,

máris tudott járni.Pihés volt a feje, nyaka,

szárnya, hasa, háta,színe pedig, mint a pitypang,

éppen olyan sárga.Hápi kacs minden reggel

fölkelt kakasszóra,kapta magát s szaporázva

totyogott a tóra.Hogy a vízbe toccsanhasson,

mindig csak azt leste...Fürdött reggel, fürdött este,

jót lubickolt este.Hát egy napon Hápi kacsa

csodálkozva látja:hófehér lett nyaka, hasa,

háta meg a szárnya!Addig-addig mosdott, fürdött

lubickolt a tóba -�amíg az a szép sárga szín

mind lekopott róla...

29lakatosangel

Page 30: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Fésűs Éva: Húsvét

Bokrok aljánpiros tojást leltem

azt mesélik, nyuszi járt a kertben.

Megkérdeztemmind az ibolyákat,

rám nevettek: ilyet sose láttak! Azt se bánom, ha tavaszi tréfa

bárhogy történt, minden olyan szép ma!

Hajnalhangúmadarak üzennek,

csengő rétenbarikák születtek.

Barkás ágonszellő fuvolázik,

illeg-billeglilaruhás jácint.Vendég is jön,

mosdik már a macska,zöld szemében

aranysugaracska.

Török Zsófi: Nyuszigond

Három nyuszi tojást pingál,Egyik kéket piros pöttyel,

másik sárgát fehér körrel…a harmadik sírdogál:

több festéket nem talál.Kettő nyuszi nevet rajta:

- A tojással mit is kezdek?Valamennyi színtelen lesz!

Rántottának sütheted!Nem kapsz tőlünk színeket!Ám parancsot ad az erdő:

- Piros bogyót fakassz cserje

Ezüst port hints, lenge lepkesárga lisztet, virág kelyhe

kék könnyet sírj, patak cseppjeFest nyuszink már, s egy veréb

megdicséri - Jaj, de szép!

Varró Dániel: Nyúl tavaszi éneke Mert, jaj, a nyár mint lepke röppen,

és ősszel minden oly riadt,és télen sűrű, lassú ködben

dideregnek a nyúlfiak.

30lakatosangel

Page 31: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Tavasz, te cuppanásnyi szikra,

ha tappancsod a sárba lép,vidorság száll a kis nyuszikra,

s megédesül a sárgarép'.

Bajuszt pödörsz a napsugárból,s ugrálsz, mint gyönge, lenge nyúl.

Ó, jaj, tavasszal szép a zápor,és sokkal később alkonyul.

Balla László:A nyuszi álma Elaludt a nyuszi,

de szép volt az álma!

Azt álmodta tt járKáposzta-országba*.

Káposzta-levélbőlépülnek ott falvak,

a hegyek,völgyek is káposztából vannak.

Vadászkutyáknak iskáposzta a bőrük,

s a nyuszi jókedvvellakmároz belőlük.

De a szegény tapsiálmából felébredt:

kutyák ugatásaverte fel a rétet.

Uccu neki!--futott,remegett a lába--és a káposztát is

komondornak látta.

húsvéti vers

  Hajnali harmatban,

Selyemfűves réten,Ezer virág friss illatátKalapomba mértem.Rozmaringos hintón

Repültem idáig,Kéknefelejcs,tulipános,

Takaros házig.Van ennek a háznak

Olyan virágszála,Kinek harmat rozsaviztől 

Kivirul orcája.

31lakatosangel

Page 32: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Fazekas Anna: Húsvéti vers

Kásás lett a hótakaró,olvadozik, szörcsög a hó,beisszák a szomjas rögök,szellő jár a tar fák között.

Ám a pocs-pocs, vizes földbülhóvirág-szár kél, kizöldül,

bokrok ágán bársony barka,közeledik Húsvét napja.

Készül hímes, piros tojás,megkezdődik a locsolás.Húsvét hétfőn egész nap,

aki öntöz, tojást kap.

Drégely László: NyúlkergetőTapsi koma, rajta,Fussál erre-arra,Először Icához,

Aztán a Macához.Az egyik ad répát,A másik egy vékát,Tojást mérjél azzalVirágzó tavasszal,

Húsvét ünnepnapján:Fuss! Fuss! Fuss!

Húsvéti mesék

Mentovics Éva: Készülődnek a nyulacskák

32lakatosangel

Page 33: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Kerek erdő közepénéláll egy nyusziházikó. Abban lakik családjával a jó öreg nyúl apó. Tavasszal, ha kisüt a nap, festéket fog, s ecsetet, s összehívja kerek erdőn az egész nyúlsereget. Vén tölgy mellett, egy tisztáson gyülekeznek a nyulak, s cipelik a tojásokkal telerakott kosarat. Tyúkanyóktól igyekeznek az illatos ösvényen. Óvatosan közelednek, hisz a tojás törékeny. Hétfő óta minden kisnyúl szorgalmasan festeget. Nem lehet most lustálkodni, mert a tojás rengeteg. Minden évben új mintákat pingálnak a kisnyulak. Szorgalmasan festegetnek, így a munka jól halad. Harangvirág kék kelyhében keverik a festéket. Hímeznek a tojásokra kis virágot, s lepkéket. 

Erdő széli kis tisztáson négy bárányka legelget. Ők viszik a hímes tojást a sok kicsi gyereknek. Amíg a sok tarka tojás bokrok alján elkészül, kidíszítik a szekeret, addig az is megszépül. Szép mezei virágokból a szorgalmas kis fecskék bokrétákat készítettek, s a szekérre azt tették. Puha fűvel kibélelték az alját a báránykák, tarka-barka tojásokat a nyulacskák rárakták. Kora reggel, pitymallatkor indultak a faluba. Lassan mentek, hogy a szekér ne szaladjon kátyúba. Villás farkú kicsi fecskék kísérik a szekeret, s egyre csak azt csivitelik: - Várnak már a gyerekek! Kakasszóra, megérkezett faluba a kis szekér. Oly sok tojást vittek benne, 

33lakatosangel

Page 34: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét amennyi csak belefér. 

Minden háznál sürgölődtek a fürge kis nyulacskák. Igyekeztek, hogy a tojást mihamarabb szétosszák. Mire a Nap friss sugara kicsalta a lakókat, az eredi kisnyulacskák mindent helyre pakoltak. Került tojás bokrok alá, s fűből készült fészekbe, mire a sok kicsiny gyermek kiszaladt a kiskertbe. Integetnek a nyulacskák, és a gyapjas bárányok: - Tavasszal majd jövőre is eljövünk ám hozzátok!Elbúcsúznak nyuszikáktól, s bariktól a gyermekek, s izgatottan keresgetik, kiskertben a rejteket. Gyermekzsivaj, víg nevetés lengi be a környéket: - Bálint, nézd csak! Sosem láttam ily szépet! Kosárkákban gyűlik is a piros, sárga, kék tojás. Húsvét hétfőn jól jön ez majd, akkor lesz a locsolás

Csukás István: A sínen ül egy fehér nyúl Mozin innen, téren túl,hol a 6-os befordul,ahol az a nagy közért,s fagyit adnak forintért(mindig málnát, de rémes!De ez itt most mellékes).S szemben áll egy új trafik,rágógumit kapni itt,szóval ott a sarkon, holrikkancs rikkant, rikácsol,mozin innen, téren túl,sínen ült egy fehér nyúl. Szeme piros. Füle hétcentiméter is elért,bár mi fület, nyulat is,láttunk már nagyobbat is.Hogy hol? Falun, múlt nyáron,a vízhordó szamáron.És még? Ejnye, ne tarts föl,

34lakatosangel

Page 35: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét itt van, nézd meg, egy tükör! A mi nyulunk, értsünk szót,közepes nagyságú volt.Bár csak úgy körülbelül,Mivel nem áll, hanem ül. Üres az út délelőtt,így nem vették észre őt,se mozis, se fagyis(málnát kutyul a hamis)se közértes eladó,se rikkancs, a rikkantó,se rohanó emberek,se a szájtátó gyerek,( nem is csoda, háttal állt,lekötötte a plakát),se az álmos trafikos,mikor jött egy villamos. Csikorogva, csattogva,jött a 6-os kattogva,üvegablak, pléhtető,elől ült a vezető, hátul ült Cső Bendegúz,a nagybajszú kalauz,ölében a táskája,fejében a sapkája, nadrággombot, sárgarézt,számolta az aprópénzt,az ablaknál utasokélvezték a huzatot. "Nocsak vonal, átszálló,feltételes megálló!"Nem kaptak több huzatot,felálltak az utasok.Majd előre mentek mindhogy mi baj s mért állnak itt? A vezető mutogat:nézzétek csak a nyulat,ott ül, lenn a sínen,hogy zavarjuk el innen? "No - mordul Cső Bendegúz,a nagybajszú kalauz. -A nyílt pályán megállate torzonborz vadállat!Biztos cirkuszból szökik,és azóta körözik!Tán harap is!Jobb lenneha magától elmenne!" 

35lakatosangel

Page 36: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Felijedt a trafikos,mért állt meg a villamos?Odanéz a közértes,a fagyis is (bár mérges,sehogyse fogy a málna,pedig nagyon kínálja)s mert baj lehet, komoly isajtóban áll a mozis,néz a rikkancs, szó, mi szó,ez itt egy szenzáció,nézik bárgyún szó nélkül:a sínen egy nyuszi ül! Végre jött egy kisfiú,iheg-liheg, nagyon fú,két kezével integet,"Enyém a nyúl emberek!Már mióta kergetem,lukat fúrt a ketrecen,és a lukon megszökött,hét és nyolc óra között!Legyen tanúm a világ,nem csinál több galibát!"S nem tétovázott sokat,fülöncsípte a nyulat. Mindenki megkönnyebbült,minden szembe mosoly ült,szabad lett immár az út,a villamos elindult.

Pósa Lajos:MESE A CIPŐS, CSIZMÁS NYULAKRÓL

Hajdanában egy nyúlnak Mi jutott eszébe? Összehívta a nyulakat Nyulak szigetére:

– Tisztelt nyúlnemzetség! Én amondó vagyok: Hegyezzétek fületeket, Kicsinyek és nagyok!

Ez a mi életünkBizony nagyon dib-dáb… Fú a szél, brr! Itt a tél, brr! Mért járunk mezítláb?

Úgy fázik, úgy reszket Sovány lábam szára! Szükségünk van, nyúlnemzetség Egy csizmadiára.

– Éljen! Éljen! Éljen! Zúgnak, kiabálnak. 

36lakatosangel

Page 37: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Tapsifülest meg is tették Nyúlcsizmadiának.

Körül is fogták aCsizmadiamestert:Ki cipellőt, ki meg csizmát,Nosza, rögtön rendelt.

Nem is fázott aztánA nyulaknak lába:Ki cipőbe, ki csizmábaJárt az iskolába.

Egyszer csak mi történt?Puskás vadászt láttak!Uccu bezzeg, vesd el magad!Neki a pusztának!

Nehéz volt a cipő,Nehéz volt a csizma:Hányjuk le mind, mert különbenAz agár elcsíp ma! –

Mind el is dobálta,Ki jobbra, ki balra…Egyet én is megtaláltam,Lyukas volt a talpa!

Kovács Sándor:’Pisze Nyuszi nyomoz

Zöld mezőnek közepébenPisze Nyuszi üldögél,Füle mellett Dongó DömeSzorgalmasan döngicsél.

Nézd csak Döme! - szólt a nyuszi -Mennyi sok szép ibolya!Mindegyiknek lóg a feje,Lehervadt a mosolya.

Tudom én jól, - mondta Döme -Mitől nehéz a fejük,Bányász mester, Vakond Vendel,Elrágta a gyökerük!

Haragos lett Pisze Nyuszi,Ő a mező őrzője,- Menjünk el a kártevőhöz,Vonjuk Vendelt kérdőre!

Vakondtúrás tetejébenKiabál két jó barát,S hangos szóra, lám kinyitjákVakond-lakás ajtaját.

37lakatosangel

Page 38: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét - Szervusz Nyuszi, szervusz Döme! -Szól a vakond vidáman -Emlékeztek? Jó kis csapatVagyunk együtt, mi hárman!

Hallgass Vendel! - Szólt a nyuszi -Hivatalból vagyunk itt,Gyanú támadt, hogy te rágodVirágoknak gyökerit!

Sápadt arccal állt a vakond.- Ilyesmit nem csinálok,Csak eszegetek rovarlárvát,Mit odalent találok.

Nem én rágom, higgyétek el,Szép virágok gyökerét!- Vendel mester sírdogálvaTörölgette a szemét.

Ne haragudj! - döngte Döme -Azt hittem, hogy te voltál,Hisz meghaltak a virágok,Amerre csak turkáltál.

Leszögezem - szólt a nyuszi -Vakond Vendel nem hibás,Lárva kölykök gonoszkodtak,Nem lehetett senki más.

Örömében Vendel mesterTáncolt, forgott és pörgött,S ráadásként nektárszörpötMindhármuknak kitöltött.

S tanulság a mese végén,Láthatja ki nem kancsal,Ne ítéljél első szóra,A látszat biz' néha csal.

 Szablya István: Nyuszi- mese

Nyúlmamának húsvét tájánnyuszilánya született -egész népes rokonságakörülállta, megcsodáltaa kis nyuszigyereket...

Örvendezve babusgattáknénjei és bátyaiölbe vették, dédelgették,majd megették, úgy szerették -vitték volna játszani...

38lakatosangel

Page 39: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Hoztak édes sárgarépát,friss káposztalevelet;táncoltak, daloltak nékiám az álmos nyuszi bébinem játszott és nem evett...

Nyúlanyó az ajtó mellettnevette a hajcihőt -de a végén megsokallta,és a lármás nyuszihadrafeladta a nyúlcipőt...

Egy kis nyuszit boltba küldött:Hozzon langyos friss tejet -két testvérke tüzet rakott,másik három mosogatott -mindenki serénykedett...

Nyuszipapa sem maradt restő a bölcső mestere:Fürgén, gyorsan nekilátott,egy nagy tojást ketté vágott,s puha szénát tett bele...

Egy fél tojás így lett bölcső,míg a másik darabotkiskocsinak kinevezték,és hozzá két nyúlgyerek szépkerekeket faragott...

Holnap reggel ha felébredaz aprócska nyuszilány,aki jó lesz, eltolhatjakankalinos patakpartranyuszitojás kocsiján...

 

Donászy Magda: Hímestojás

Mesebeli NyúlországbanTavasz táján nagy újság van.Azt dalolja a madár is,Nem is egy, de háromszáz is,Azt súgja a lomb, a domb:Mennyi, mennyi nyuszigond!Sok a nyuszi gondja, dolga.Minden tyúkhoz elmegy sorba.Fészekaljtól a kasig,Jércikétől kakasig.

39lakatosangel

Page 40: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Dobra veri: - Ki-ki hallja!Közeledik húsvét napja.Tartsuk meg a jó szokást!Tojást kérek! Tyúktojást!Nagytarajos kis kakaskaBerzenkedik a magasba.Kukorékol hármat, négyet,Biztatja a tollas népet,Hogy a tojást bőven mérje.Fészekre ül tyúk és jérce.Káricsálnak, fontoskodnak:Ki ád többet? Ki nagyobbat?Öreg kotló húsz csibévelIlleg-billeg, büszkén lépdel.Húsz pirinyó csőr csipog:Miért jött a nyúl? Még titok.Eközben a tyúkudvaron,Tornyosul a tojás-halom.Összesúg a lomb, a domb:Hazavinni: gond.És nyúlapó nagy vigyázvaHazafelé talicskázza.Dehogy ugrál, szalad.Lábujjhegyen halad.Nyírfaerdő mélyén várjaKilenc bátyja,Három ángya,Hat sógora,Öt nénje.Kerek zsebes köténybeSzedi át a drágaságot.Eltörtek-e a tojások?Mind egyformák, épek, szépek,Frissen meszelt hófehérek.Színezni csak nyúl tudja.Mért is biznák tyúkra.Hófehérből hogy lesz piros,Elárulni bizony tilos.Ahogy festik, mind szép, mind más,Egyik sima, másik mintás.Nini! Egyik tojás reped!Kibújik a csibegyerek.Csip-csip – sopánkodik nyomban:Hát a kotló-mama hol van?Nyúlanyóka oda szalad.Melengeti füle alatt.Fiai is ügyetlenülUgrándozzák körös-körül.Örülnek az új testvérnek:

40lakatosangel

Page 41: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Az csak csipog: - Enni kérek!Nyúlanyóka ki- s bejár.Valamicskét csak talál.Sürög-forog, térül-fordul,Torzsát hoz a kelbokorbul.Válogatós a csibe:Kölest inkább hozz ide!Nyúlanyóka most se rest.Hoz neki pár szem kölest.A kis pelyhes ámul-bámul,Enni tanul nyúl-mamától.Egyik nyúlfi haszontalan.Kényesen szól: - Unom magam.A festéshez semmi kedvem,Máris fülig piros lettem.Nagyot ugrik. Siettébenmegcsúszik a festéklében.A kék tojás összeroppan,Ugri nézi kárvallottan.Hanem a nagy szánom-bánomNem segít a tört tojáson.No de úgyis elég marad,Kettő híján ezer darab.Mire mind elkészül, szépül,Föld is, ég is éjbe mélyül.Hosszú nyuszi szempillákonMosolyog az édes álom.Derékaljuk selyempázsit,Tücsök úrfi citerázik,Csak az ici-pici sárgaCsibe alszik a kosárba.Fiastyúk a magas égenAnyja helyett őrzi ébren,Göncölszekér ballag.A tücsök is alhat.Mindennapi szokás szerint,Kuri kakas kurjant megint.Piros ruhás hajnal pirkad.Halványodik hold és csillag.Először a magas fákonIllan el a cinke-álom.Végigfut a mohaágyon:Ébredj, világ! Hess el, álom!Korán kelő NyúlapókaSürög-forog a bozótbaA felserkent nyuszigyerekValahánya útnak ered,Mennek erre, mennek arra,Kertek alá, kapualjba:űMinden háznál, ahogy szokás,

41lakatosangel

Page 42: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Ott terem a piros tojás.Aki hozta, ahogy jött, ment.Csak a rigó látta ott fent. Hát a csibe hova lett?Elveszett a réten?Dehogy veszett, NyúlanyóHazavitte szépen.Öreg kotló alá bújvaElmesélte újra, újra,Merre járt-kelt,Hol mit látott,Mesebeli Nyúlországot.

Móra Ferenc A HÚSVÉTI TOJÁSOK

 Az erdő közepében, egy vén cserfa alatt kicsi házikó állott. A házikóban lakott Tapsi úr a feleségével meg a két gyerekével. Rendes, jóravaló erdei nyulak voltak Tapsiék, és bár hosszú volt a fülük meg kurta a farkuk, senkinek az erdőben panasza nem lehetett ellenük.Egy reggelen, éppen újév reggelén, Tapsiné azt kérdezte az urától:- No, édes apjukom, mit főzzek ma ebédre?Az öreg nyúl egyet-kettőt szippantott a pipájából, és azt mondta:- Jó lesz egy kis takarmányrépa. Ha meg találsz a piacon édes káposztatorzsát, hozhatsz belőle a gyerekeknek.A gyerekek nagyon szerették a káposztatorzsát, és örömükben mindjárt ugrálni kezdtek az asztal körül. Tapsiné asszony pedig a cseléddel elment a piacra.Hanem jó félóra múlva már vissza is jött megint, átfázva a nagy hidegtől, tüsszentve, és üres kosárral.- Hol van a répa? - kérdezte az öreg nyúl.- Hát a káposztatorzsa? - kérdezték a kicsinyek.- A káposztatorzsának már elmúlt az ideje, a répáé még meg se jött. A vásáros kofák a nagy havazás miatt be se jöhettek a falvakból, még csak gyönge fahéjat sem tudtam venni. Egy pár fiatal fának szóltam ugyan visszajövet, de ők azt mondták, hogy ebben a kegyetlen hidegben nekik is kell a héjuk. Az öreg nyúl megvakarta erre hosszú fületövét, a kicsinyeknek pedig sírásra állott a szájuk. Kevés szecska volt ugyan még a kamrában, de ilyen napon, újév napján, még a mezei egér asztalán is különb ebédet tálalnak föl.Az öreg nyúl egyet-kettőt szippantott a pipájából, és azt mondta:- Baj, hát baj, de azért nem kell ám mindjárt sírni!Aztán odafordult nyúlné asszonyhoz, hogy öltöztesse fel jó melegen a gyereket. Az asszony fel is öltöztette őket, meleg kendőt is kötött mindegyiknek a nyakára, hogy köhögést ne kapjanak a reggeli ködben.- Gyerekek - mondta az öreg nyúl -, menjetek át a tisztásra az erdész bácsihoz. Köszöntsetek rá illedelmesen, mondjátok, hogy boldog újévet és jó egészséget kívántok neki, és hogy jó szívvel venném, ha valami kis finom főzelékfélével segítene rajtunk.A gyerekek mindjárt szaladni akartak, de az apjuk utánuk szól:

42lakatosangel

Page 43: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét - Azt mondom, ne bácsikázzátok az erdész urat, hanem szólítsátok tekintetes úrnak.Az anyjuk pedig azt mondta:- Meg ne álljatok a jégen csúszkálni! Ha meg azokkal a bolondos vizslakölykökkel találkoztok, kerüljétek el őket okosan, hogy fogócskát ne játsszanak veletek megint. A gyerekek kézen fogva mentek az erdőn át, az erdészlak felé. Meglehetősen jól viselték magukat, csak néha böktek meg alattomban egy-egy havas bokrot, hogy egy kis havazást csináljanak. Az erdész urat a kert alatt találták a három kisfiával. A kisnyulak elmondták a mondókájukat, az erdész meg tüstént beküldte a fiait az erdészméhez, hogy adjon valamit a nyulaknak. Adott is négy-négy nagy répát. A kisnyulak a répákkal hazafelé mentek. Mikor az ismerős erdőbe értek, jókedvük kerekedett, és futkosni kezdtek.Azzal ijesztettek egymásra, hogy "Jön a róka!�Aztán nagy versengéssel iramodtak házuk felé. Aznap nyúléknál igen jó ebéd volt. Első fogásuk répaleves, aztán pirított répa répamártással, a harmadik fogás répafőzelék, végül kirántott répa. A télnek vége lett, és a nyulak egyszerre csak azon vették észre magukat, hgoy a hó elkotródott a házuk tájékáról, és hogy régi ismerőseik, a vándormadarak megint ott csicseregtek a fák között, csodálatos dolgokat mesélve idegen országokról, hol a télen jártak.A nyulaknak most már nem kellett többé az erdészhez fodulniok, ha megéheztek, mert az erdő tele volt bársonyos fűvel és illatos herével. Hanem azért nem feledkeztek meg erdészékről. Az öreg nyúl azt mondta:- Ilyen nagy úrral jó fenntartani a barátságot, és nem lehet tudni, mi lesz a jövő télen.Éppen húsvét éjjelén volt, mikor a legnagyobb csendben furcsa egy társaság sompolygott az erdészék kertjébe.Tapsiék voltak meg a rokonságuk. Elől Tapsiné ment, egy-egy piros tojást vitt a hóna alatt. Aztán Tapsi úr jött, ez meg akkora húsvéti tojást hentergetett maga előtt, amelynél nagyobbat és szebbet sose láttam. Kék bársonyból volt ez a húsvéti tojás, arany abronccsal. Aztán jöttek a többiek, ők meg kosárban, pici szekérben hozták a sok húsvéti tojást. Mikor a kertbe értek, serényen munkához láttak. A kicsinyek ügyes fészkeket raktak a fűben, a bokrok alatt, az öregek meg óvatosan elosztogatták a tojásokat a fészkekben. Mikor elvégezték a munkájukat, usgye!... visszairamodtak az erdőbe.Másnap az erdész már korán reggel lent járt a kertben. Később leszólította a gyerekeket is:- Gyerekek - mondta -, nekem úgy rémlik, mintha nyomokat látnék a kertben. Ha itt jártak, akkor itt is hagytak valamit. Jó lesz egy kicsit körülnézni a bokrok alatt.A gyerekek szétfutottak a kertben, aztán itt is, ott is hallatszott az örömkiáltásuk, amint egy-egy húsvéti tojással megrakott fészekre bukkantak. Az a kékbársonyos, aranyabroncsos tojás, melyet Tapsi úr maga görgetett be a kertbe, tele volt cukorral.Én is megkóstoltam, mert éppen akkoriban vendégségben voltam az erdészéknél, és egész komolyan mondom, hogy alig ettem még ennél édesebb cukrot.

 

Alekszej Tolsztoj A KÉRKEDŐ NYÚL

Élt az erdőben egy nyúl. Jól él nyáron, semmi gondja, hej, de télen sanyarú a sorsa - szérűre kell mennie, onnan zabot csennie.Elmegy egyszer egy paraszthoz, parasztember szérűjére - ott van már egy falka nyúl. A mi nyulunk így beszél:- Nem bajuszkám van: araszos bajszom, nem lábacskám, roppant mancsom, nem fogam van, agyaram van. Nem félek én senkitől.Elfecsegték a nyulak a holló nénének, mivel kérkedett a társuk. Az pedig a nagy kérkedő keresésére indult. Rá is talált egy fa tövében. Megijedt a nagy legény.- Holló néne, ó, jaj nekem, soha többé nem kérkedem!- Halljam, hogy kérkedtél!- Nem bajuszkám van: araszos bajszom, nem lábacskám, roppant mancsom, nem fogam van, agyaram van!Megcibálta szelíden a holló.- Ne dicsekedj máskor!Egyszer a holló kerítésére telepedett, a kuvaszok megtámadták: húzták, tépték, rázták, cibálták. Meglátta ezt a mi nyulunk: "Segítek én rajta!- gondolta magában.Felszökkent a dombra és ott békésen megállott. A kuvaszok észrevették, odahagyták a holló nénét, s a nyúl után eredtek. Elröppent a holló, fel a kerítésre. A nyúl meg elszaladt a kuvaszok elől. Találkozott nemsokára ezzel a nyúllal a holló néne, s lekiáltott néki:- Nem kérkedő vagy te: igazi vitéz vagy te!

43lakatosangel

Page 44: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Kolozsvári Grandpierre Emil feldolgozása A KISNYÚL

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt egy kisnyúl. Ez a kisnyúl jó étvággyal legelészett a réten, s hogy még jobban legelészhessen, felakasztotta a csengettyűjét egy fiatal fára.Mire a kisnyúl jóllakott, megnőtt a fa. Olyan magasra nyúlott, hogya kisnyúl hasztalan ágaskodott, a csengettyűjét nem érte el. Kérte tőle, adja vissza.- Nem adom én, eleget adtam már! - válaszolt a fa.Megharagudott a kisnyúl, s elment a fejszéhez.- Kérlek, fejsze, döntsd le a fát, nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.A fejsze a fejét rázta.- Nem döntöm én, eleget döntöttem már!Elment a nyúl a kőhöz.- Kérlek, kő barátom, csorbítsd ki a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.- Nem csorbítom, eleget csorbítottam már!Nem boldogult itt sem a kisnyúl, s patakhoz járult hát.- Kérlek, patak, mosd ki a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.De a patak csak ennyit mondott:- Nem mosom én, eleget mostam már!"Az ökör csak megsegít?- gondolta a kisnyúl.- Kérlek ökör komám, idd ki a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő neme akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.Az ökör bődült egyet:- Nem iszom én, eleget ittam már!"Majd a mészáros!- reménykedett a kisnyúl.- Kérek, mészáros, vágd le az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patak vizét, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.- Nem vágom én, eleget vágtam már!Erre úgy megharagudott a kisnyúl, hogy meg sem állott a bolháig.- Édes-kedves bolha komám, csípd meg a mészárost, a mészáros nem akarja levágni az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.- No, majd meglátjuk!A bolha megcsípte a mészárost, a mészáros levágta az ökröt, az ökör kiitta a patakot, a patak kimosta a követ, a kő kicsorbította a fejsze élét, a fejsze kivágta a fát, a fa visszaadta a kis csengettyűt. A kisnyúl csilingelni kezdett a csengettyűvel, s még most is csilingel, ha azóta el nem vesztette.

Fésűs Éva: A fogfájós nyuszi

Képzeljétek, gyerekek, mi történt! … Egy nyuszikának a mezőn megfájdult a foga. Valószínűleg úgy esett meg ez a nagy baj, hogy kemény káposztatorzsára harapott..Panaszosan makogott a nyuszi és nem tudta, mitévő legyen. A pofácskája hamarosan dagadni kezdett, s amikor a barázdabillegető meglátta, ijedtében még billegetni is elfelejtett..Lekonyult a nyuszi füle bánatában és csak üldögélt a rét közepén. Gyógyfüvecskék kínálták magukat orvosságnak a fájós fogára, vadvirágok legyezgették a daganatot, de hát mindez nem sokat használt.Észrevette a nyuszi, hogy egy mókus mogyorót ropogtat az erdőszéli fán.Elkezdett vele beszélgetni.- Mak-mak, de jó neked, mókuska!- Mi bajod van, nyulacska.- Fáj a fogam, mókuska.

44lakatosangel

Page 45: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét - Ki kell húzni, nyulacska!- Ki húzná ki, nyulacska.- Nem fog fájni, mókuska?- Csak egy kicsit, nyulacska.Gyáva volt a nyuszi, de foga már annyira fájt, hogy mégis elindult az erdőbe. Messziről hallatszott Harkály doktor kopácsolása. Amint közeledett hozzá, egyre jobban inába szállt a bátorsága.- Sárgarépás jó napot! – toppant eléje hirtelen a róka. – Mi lelte azt a szép nyúlpofikádat, hogy ekkorára dagadt?- Éppen most megyek fogat húzatni – reszketett a nyuszi -, de nagyon félek, mert Harkály doktornak éles a csőre.- Ó, ó – sopánkodott a róka -, hiszen nem is kell ahhoz a harkály! Ide süss, nyulacska! Majd én rákötök egy vékony indát a rossz fogadra, megrántom és úgy kihúzom, hogy cseppet sem fog fájni.Valójában persze azt gondolta a ravasz róka, hogy a fogára kötött indánál fogva szépen hazavezeti az ostoba nyulacskát a rókalyukban várakozó fiainak. Azoknak ma éppen ilyen gyönge nyúlhúsra támadt kedvük.A nyuszi ezt nem tudta, ezért izgatottan mozgatta a bajuszát.- Komolyan mondod, Róka bácsi?- Úgy ám, füles öcsém! Sohasem fog többé fájni a fogad! No, gyere csak közelebb, nem bántalak. Tátsd ki szépen a szádat! Így ni! Biz, ez csúnya fog, de már rajta is a hurok. No, most gyere szépen velem, amerre vezetlek!Vitte a róka a megszeppent nyulacskát és már majdnem a rókalyuknál voltak, s be is húzhatta volna oda szépen, de akkor az egyik rókafi, a legéhesebbig, kidugta a fejét és elkiáltotta magát:- Hozza a papa a pecsenyét!Ettől a nyuszi úgy megijedt, hogy hátrarántotta a fejét, s nyomban kirepült a szájából a fájós fogacska. A róka meg, aki húzta az inda másik végét, hanyatt bukfencezett, és legurult a domboldalon, bele a jéghideg patakba.Felröppentek a madarak a fákról, összeszaladtak az őzek és makkot dobáltak egymásnak a mókuskák, úgy örültek, hogy a ravaszdi pórul járt.A nyuszi pedig megszabadult fájós fogától, s ma is vidáman ugrál a barázdában.Aki nem hiszi, menjen ki a mezőre és kérdezze meg tőle.

 Mészöly Miklós: Kerekecske-dombocska

 

Nézd csak, itt a tenyerem! Nincsen benne semmi sem.Ha kinyitom – akkor sincs, ha becsukom – akkor sincs.De most mutasd: hol a tiéd?Most majd én nézek a tenyeredbe!Meglátom, mi búvik benne …Ó, hát itt sok minden van! Van egy kis házacska, házacska mellett kertecske, kertecskében kutacska, abból iszik egy nyulacska.Jót ivott a nyulacska.Nézi a nyúl, nézegeti: de szép ez a házacska! Hogy lehetne bemenni? Házacskában aludni?Körbejárja, kerülgeti – de az ajtót csak nem leli.Itt sincs ajtó, ott sincs ajtó, hopp! – de itt egy kicsi ablak!Odamegy az ablakhoz, kapirgálja, kopogtatja – aztán bátran bezörget.Ám a házból egy mérges hang azt kiáltja:- Kuvik! Kuvik! Ki jár itt? Zöld a szemem, világít!Megijedt a nyulacska.Ide szalad, oda fut, de előbbre mégse jut.Kerekecske-dombocska – itt szalad a nyulacska!Erre megyen, itt megáll, itt egy körutat csinál.Erre-erre- zöld mezőre, jó forrásra, legelőre.Ide ugrik, oda ugrik – itt elbújik, ott felbukik,Bokor alatt megbúvik!Búvik, búvik, furakodik!Ott nem látja meg a kuvik, aki kicsi házában lakik …Kuvik, kuvik – vik-vik-vik!

45lakatosangel

Page 46: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Jurij Druzskov: A nyuszi szarvacskája

Egy csacska nyulacska éjszaka kiszaladt az erdei tisztásra, felnézett a fényes holdra és hangosan-hangosan rázendített:Hejehuja, mak-mak,hejehuja bikkmakk!Meghallotta ezt a sündisznó és így szólt a nyuszi csemetéhez:- Nagyon bátran énekelsz, de mégis nem lenne jobb, ha hazamennél!? Még valakit megijesztesz vele!Hejehuja mak-mak,,hejehuja bikkmakk!- felelte a nyuszi, és körbeugrándozott a tisztáson, mint egy labda.Egyszerre csak megpillantotta a saját árnyékát. És az árnyékának olyan hosszú-hosszú füle volt, mintha csak szarv lett volna.- Lám csak, mim van nekem! Nosza, gyerünk döfködni! – kiáltotta oda a sündisznónak.- Ugyan, hogyan tudnék én döfködni, amikor nincs is szarvam? – gondolta a sündisznó és elbújt a fűben.- Áhá, megijedt tőlem – mondta a nyuszi -, akkor hát nincs kivel öklelőzni. Huh, milyen félelmetes külsőm lehet!Alaposan megbámulta az árnyékát, a füleit, előre-hátra lengette, majd rázendített újra:Hejehuja mak-mak,hejehuja bikkmakk!Szétcsapta a füleit és nagy büszkén magasra tartotta az orrát.Az égen lassan úszott a kétszarvú hold, és hozzá-hozzáütődött a felhőhöz.- Hé, te hold, velem gyere öklelőzni! – kiáltott fel hozzá a kisnyúl. De azalatt a hold már eltűnt egy felhőben. A nyuszi elnevette magát nagyokat ugrándozott és büszkén énekelte:Nem mer senki vívni velembeléjük állt a félelem!Hejehuja haj!Azonban – ki tudja miért? – a holddal együtt az árnyéka is eltűnt. A nyulacska izgatottan tapogatta meg a feje búbját: bizony nem szarvak voltak rajta, csak fülek.- Jaj – mondta a nyuszi -, mégis inkább hazafutok. Ideje már lefeküdni.Te is aludj, ha eljön az este. De nehogy azt hidd, hogy a nyuszi olyan butácska volt. Csak egyszerűen a kicsik és a gyengék néha szeretnék azt hinni, hogy a fülecskéjük szarvnak látszik.

Tordon Ákos: A titokzatos tojásfestő

 

Nád-országon innen, Sás-országon túl, két vadalmafa között terült el Szarkaláb király birodalma. Volt benne három rozzant viskó, három földbe vájt putri, no meg egy kidőlt-bedőlt falú, erről-arról támogatott kunyhó. Abban a kunyhóban éldegélt Riogi bácsi, szarkaláb király nyugalmazott udvari madárijesztője.Húsvét közeledtekor vette a kalapját, s kopogó falábán elbicegett valamerre. Hogy merre, senki se tudta, senkinek se mondta, ezért is nevezték el „titokzatos” Rioginak. Hej, pedig be sokan is szerették volna tudni: hová tünedezik el húsvét tájt az öreg Riogi bácsi?Bizony, mindmáig se tudná senki, ha egy kotnyeles kis csóka el nem kotyogta volna a Csókatéren a Garabonciásnak, aki aztán elhíresztelt fűnek-fának. Így tudtam meg én is.Riogi bácsi ringyes-rongyos köpönyegében, lyukas kalapjában egyenest Kökörcsin felé vette az útját. De nem ment a városba, a kalácsvári keresztútnál befordult a kökörcsini Nagyerdőbe. Ám ott is csak a Kerek Tisztásig ballagott. A Kerek Tisztás kellős közepén belefújt egy fűzfa sípba. A harmadik sípszóra – uramfia! – odasereglett a világ minden rókája.Kis róka, nagy róka, megtermett és apróka, mind köréje gyülekezett, mind elébe állt.Amikor a legöregebb sánta róka is elővánszorgott, imígy dörrent rájuk a vén madárijesztő:- Emlékeztetőül hívott egybe titeket, Nyúlrettegi Rókanépség, Riogi, a Mezők Ura, hogy figyelmeztessen a rég megkötött egyezségre!

46lakatosangel

Page 47: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Erre a legöregebb róka mély meghajlások közepette Riogi bácsi elé sántikált, s minden rókák nevében így felelt:- Mezők Ura, biztosítlak, a Nyúlrettegi Rókanépség jól tudja, mi az egyezség: húsvét előtt egyetlenegy nyúlnak sem eshet bántódása a kökörcsini Nagyerdőben!A sunyi rókanépség bólogatott sűrűen, s hajlongott alázattal, miközben karban zúgta ezer és ezer rókatorok:- Rókaháj és rókamáj, ezt ígérte a rókaszáj, s ígéretünket megtartjuk, a nyulakat békén hagyjuk, fessék meg a hímes tojásokat, s vigyék széjjel a világba, addig nem lesz egyiknek se bántódása!Riogi bácsi helyeslően bólintott a fejével, s hármat tapsolt a kezével. A harmadik tapsolásra tenger nyúl gyűlt a tisztásra.- Kedves Tojásfestő Nyuszik, van-e felpanaszolnivalótok?Jaj, lett ere sírás-rívás, s a legöregebb nyúl térdre borult az öreg madárijesztő előtt:- Hallgasd meg a mi panaszunk, Mezők Ura! Igaz, hogy a rókanép most nem kerget meg egy nyuszit sem, békén hagynak bennünket, de egy ismeretlen ellenségünk minden áldott éjjel összevissza maszatolja a Legszebb Húsvéti Tojásokat!!! Hiába állítottunk őrséget, éjszakáról éjszakára odalesznek a Legszebb Hímes Tojások!!! Jaj nekünk!!! Mit tegyünk???!!!Héthatárba hallatszott a nyuszik zokogása.Riogi bácsi erősen törte a fejét, s közben mind egy szálig alaposan szemügyre vette a rókákat, de azok állták a tekintetét. Bizony, nem jutott a Rejtély nyomára. Végül is azt határozta el, hogy ő maga lesz a strázsa.Hanem ötöd fertály órányi strázsa után ott nyomta el az álom a Tojásfestő Műhely kapujában. Hortyogása elhallatszott Kalácsvárig, Kökörcsinig.Amikor a kökörcsini öreg torony rossz órája elütötte az éjfélt, egy nyúlbőrbe bújt apróka, icipici kis róka lopakodott a Tojásfestő Műhelybe.Belebotlott egy vödörbe, beleesett két csöbörbe, összekevert egy tucat festéket, s aztán nagy áhítattal, egy tűzre való, ócska meszelővel sorra bemaszatolt a legszebb tojásokat.No, az első csörömpölésre felébredt Riogi bácsi, de nem termett tüstént talpon, félig hunyt szemhéja alól lesett ki a nyúlbőrbe bújt garázdálkodó rókafira. Hanem, amikor a Legislegszebb Hímes Tojást vette a kezébe, egyszeriben hozzáugrott, s fülön csípte őkelmét:- Lesz nemulass, feketeleves, csúf idő, hó fújta szeles! – dörrent rá keményen Riogi bácsi a pórul jártra. – Nem mented az irhád, te rosszcsont!Hanem azért a másik kezével csak belenyúlt szakadt lebernyege lyukas zsebébe, igazlátó pápaszeméért, hadd lásson be véle a kis imposztor szívébe! No, de alighogy föltette az orrára, máris leesett az álla:- Szélforgó és papramorgó, ki hinné: nem rossz szándékkal jött szegény, meg akarta tanulni a tojásfestés csínját-bínját, művészetét, de a nyuszik elkergették. Ezért jött hát éjente nyúlbőrben, túljárva az őrség éberségén. Festeni akart.- - Így van, így, szóról szóra – szepegte a csupa festék rókafi.- Ó, de ilyet! Sose hitem volna! – csapta össze a kezét Riogi bácsi.Ám, hogy elengedte a kicsi róka fülét, az – uzsgyi! – elszaladt, tán még most is szalad.

 

Enyedy György: Tojásfestés - bökkenőkkel

 

Pár nappal húsvét előtt jókora plakátot szegeztek ki a Kerekerdő közepén álló bikkfa törzsére:

FIGYELEM, FIGYELEM!NAGY HÚSVÉTI TOJÁSFESTŐVERSENYT

RENDEZÜNK KEREKERDŐVALAMENNYI TAPSIFÜLES NYUSZIJA RÉSZÉRE.

A LEGSIKERÜLTEBB HÚSVÉTI TOJÁSTMALOMKERÉK-NAGYSÁGÚ KÁPOSZTAFEJJEL

JUTALMAZZA A VERSENYBIZOTTSÁG.

- Ejha! – álmélkodott Tapsi Lajkó, amikor elolvasta a plakátot. – Hallod, Miska? – fordult a pajtásához. – A legsikerültebb tojást malomkerék-nagyságú káposztafejjel jutalmazzák!- Hallom, hallom – bólogatott Makmak Miska.- Nevezzünk be mi is a versenyre! – indítványozta Tapsi Lajkó.- Hát nevezzünk!

47lakatosangel

Page 48: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét - Az ám! De valami nagyszerű ötlet kéne!- Úgy bizony!- Hopp! – rikkantott fel ekkor Tapsi Lajkó. – Kitaláltam valamit: fessünk virágokat a tojásokra!- Virágokat?! – meresztett nagy szemeket Makmak Miska.- Hát persze! Virágokat! Ez teljesen eredeti ötlet! – lelkendezett Tapsi Lajkó. – Virágos tojásokról még sosem hallottam.- Én sem – ismerte be Makmak Miska.- Fogjunk hát nyomban hozzá a festéshez!- A legelső tojásra harmatos rózsaszálat pingálok! – jelentette ki Tapsi Lajkó, mihelyt hazaértek és előszedték az ecsetet meg a festékesbögréket.- - Jó! – egyezett bele Makmak Miska, és az ecsetet bemártotta a piros festékbe.- Így ni! – mondta elégedetten Tapsi Lajkó, amikor elkészült a rózsával.- Most még szárat festek neki – két levélkével! … Addsza a zöld festéket!- Máris adom! – készségeskedett Makmak Miska, és a zöldfestékes bögre után nyúlt. – Azazhogy mégsem … Sajnos, nincs zöld festékünk! Kifogyott! – motyogott szomorúan.- Micsoda-a-a-a? Kifogyott a zöld festék?! – ijedt meg Tapsi Lajkó.- Egy csepp sincs a bögrében!- Akkor hogyan fessek szárat a rózsának? Nem mondanád meg?! – fortyant fel Tapsi Lajkó.- Nem tudom – nyögte Makmak Miska.- Telefonálnunk kell a festékgyárba, hogy küldjenek sürgősen zöld festéket … Irány a posta! – pattant fel Tapsi Lajkó.- Halló! Tarkabarka Festékgyár?! – lihegett bele a kagylóba a futástól kifulladva.- Igen! Itt a Tarkabarka Festékgyár beszél!- Küldjenek kérem sürgősen egy bögre zöld festéket Tapsi Lajkó címére a Kerekerdőbe …- Sajnos, egy szemernyi zöld festékünk sincs raktáron – hallatszott akkor a kagylóból. Egy jó tanáccsal azonban szolgálhatunk: keverjen a krrk-krk-katt festékhez krrrk-katt festéket, és olyan szép zöld színt nyer, hogy no!- Halló! Halló! Ismételje meg, kérem, amit mondott, mert recsegett a készülék! – kiáltott bele Tapsi Lajkó izgatottan a kagylóba.Akkor azonban nagyot kattant valami, és a telefon elnémult.- Letette – dadogta Tapsi Lajkó kétségbeesve. – Csak annyit hallottam, hogy valamilyen festéket kell keverni valamilyen festékhez, és szép zöld színt nyerek.- Akkor nincs más hátra, minthogy végigpróbáljuk valamennyi festéket – csillant fel Makmak Miska szemecskéje.- Mondasz valamit! – rikkantott fel erre Tapsi Lajkó. – Futás haza!Otthon legelőször is piros festéket kevertek a sárgához, és narancsszínt kapta. Aztán kékkel elegyítették a pirosat, aztán lila színt nyertek. Majd a piros festékhez kevertek fehéret, és az eredmény rózsaszín lett. Végül a fehérrel és a feketével próbálkoztak, zöld helyett azonban hamuszürkét kaptak.Már egészen elszontyolodtak, amikor Makmak Miskának mentőötlete támadt.- Te Lajkó! – kiáltott fel izgatottan. – A sárgához még nem kevertünk kék festéket!- Az ám! – kapott a fejéhez Tapsi Lajkó, és kék meg sárga festéket löttyintett hirtelen egy tálacskába, majd amikor az ecsetjét végighúzta egy hófehér tojáson, nagyot ugrott örömében:- Hurrá!!! Megvan a zöld festék! – és nyomban nekilátott, hogy megfesse a piros rózsa hiányzó szárát és levélkéit.De pingált még a tojásokra másféle virágokat, kék nefelejcset, lila orgonaágat, és olyan gyönyörűre sikerült valamennyi, hogy cseppet sem csodálkoznék, ha a versenybizottság neki ítélné oda a malomkerék-nagyságú káposztafejet.

Gárdonyi Géza: A kis csacsi meg a nagy nyuszi

 -Kelj fel kis csacsi fiam – szólt hajnalban a nagy csacsi az istállóban. Kiviszlek ma a mezőre. Hopp, felugrik a kis csacsi. Összeüti a bokáját. Jó reggelt kíván a mamájánakés kérdezi a fülét vidáman megbillentve.-Mi az a mező, anyukám?-A mező – feleli a nagy csacsi – nem egyéb, mint egy nagy-nagy zöld asztal. Olyan nagy, hogy az egyik szélétől a másikig sohase tudod végigenni.Ez tetszett a kis csacsinak. Táncolva ment az anyja után a mezőre. Amint ott legelésznek, egyszer csak odafut az anyjához a kis csacsi: -Jaj, de megijedtem. 

48lakatosangel

Page 49: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét -Mitől? - Furcsát láttam.-Mit láttál?-Icike-picike kis csacsikat.-Mekkorákat?-Mint a fülem.-Nem lehet az.-De bizony. Úgy ugráltak, mint a szöcske. Gyere, nézd meg, ha nem hiszed.Odavezeti az anyját. Hát két kis nyúl ül ott a fű között. Éppen mosakodtak. -Jaj, mit látok? Mekkora két nyulat látok? – kiáltott a kis nyúl.-Nem nyulak ezek, te kis csacsi – szólt az öreg nyúl.Az öreg szamár pedig azt mondta erre a fiának:-Nem csacsik ezek, te kis nyúl.És mind a ketten barátságosan néztek egymásra.Mikor jól megnézték egymást, a kis csacsi hazament a nagy csacsival és a kis nyuszi a nagy nyuszival.

 

Tóth Anna: Húsvéti készülődés

Egy kora tavaszi napon nyúl apóék jóízűen ebédeltek, amikor az anyóka szeme rátévedt a naptárra.-Nézd, apó! Mára ígértük a tyúkanyónak, hogy elhozzuk a húsvétra szánt tojásokat. Tüstént indulnunk kell, nehogy ránk esteledjenÉn hozom a tojástartót, te meg légy szíves hozd addig a szekeret.Amikor már jó ideig gyalogoltak, nyúl anyónak feltűnt, hogy nyúl apó mennyire szótlan.-Mi baj van apó? Miért vagy ennyire csöndes?-Emlékszel, hogy tavaly az utolsó percig dolgoztunk, hogy elkészüljünk a tojásokkal? Annyira siettem, hogy elfelejtettem kimosni a festéket az ecsetekből.-Akkor bajban vagyunk apó. Nincs már annyi időnk, hogy elutazzunk a városba másikat venni. Törjük a fejünket, hogy mit csináljunk.Már sötétedni kezdett az ég, amikor elérkeztek a tyúkanyó óljához.-Jó estét, Kapirga. Ne haragudj, hogy ilyen későn értünk ide. Ugye nem adtad oda másnak a tojásokat, amit megrendeltünk?-Persze, hogy nem, hiszen minden évben hozzánk jöttök. Nézzétek már minden tyúk elhozta a tojását, kivéve a kopasznyakút. Szegénykével a többiek már eddig is csúfolódtak, most meg rá kell várni. Gyertek, addig tegyük be a többi tojást a tartóba.Amikor végeztek, benéztek a tyúk ólba , hogy elvihessék az utolsó tojást is. De a kopasznyakú csak ücsörgött szomorúan a kosáron, és látszott rajta, a nagy igyekezet.-Nem baj, tyúkocska. Egy tojással több vagy kevesebb, nem hiszem, hogy számítana.-Kérlek, ne menjetek el. Így is bántanak a többiek, hogy ilyen csúnya a nyakam. Ha nem tudom odaadni nektek a tojást, elkergetnek az ólból, és földön futó leszek.Nyúl anyóék nagyon megsajnálták a szegény kis kopasznyakút, és megbeszélték, hogy innen addig el nem mennek, amíg az utolsó tojást is magukkal nem vihetik. Mire felébredtek, észrevették, hogy a kopasznyakú tyúknak nagyon jó a kedve.-Nézzetek csak ide!És lássatok csodát, amikor felállt a kosárról, olyan nagy és annyira szép, formás tojást láttak, amilyet eddig soha. Nyúl apóék kivitték a hatalmas tojást a szekérre, és igencsak kimelegedtek, mire be tudták helyezni a tojástartóba. Megköszönték a tyúkoknak a fáradozásukat, és amikor megfogták a szekér rúdját, hogy elinduljanak, rájöttek, hogy a nagy súlytól meg sem tudják mozdítani.-Várjatok egy kicsit - mondta a kopasznyakú tyúkanyó -,elszaladok az istállóba, és megkérem a lovat, hogy legyen a segítségetekre.Hamarosan jött is vissza egy szép erős hátaslóval.-Üljetek fel ti is, apóka - nyerítette a paci - Nekem ez igazán nem teher.Az úton, miközben a patkók egyenletes kopogását hallgatták, megszólalt az anyó:-Hogy fogjuk ezt a rengeteg tojást megfesteni, ha még egy rendes ecsetünk sincsen? A többi nyuszitól sem

49lakatosangel

Page 50: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét kérhetünk, most nekik is sok a munkájuk.-Nem tudom Fánika. De azt megígérem, hogy máskor jobban oda figyelek, hogy minden rendben legyen, mire jön a tojás festés ideje.Nem sokára elértek a házukhoz és megitatták a lovat, köszönetet mondtak a segítségért, és már éppen búcsúzni készültek, amikor a paci azt kérdezte:-Apóka! Van a háznál egy jó éles olló?-Persze, hogy van. Miért kell neked?-Hozd csak ki, majd meglátod.Amikor Gerzson papa megjelent az ollóval, a paci arra kérte, vágjon le egy tincset a farkából, ecsetnek!Nyúl apóék nagyon meghatódtak. Besiettek a házba, és még aznap neki láttak a munkának. Néhány hét múlva megfestették az összes tojást, kivéve azt az egyet, amelyik olyan szép nagy volt, hogy nem tudták kiszedni a tartójából...

Viaszos tojás: a legrégibb díszítési mód. Festés előtt a tojásokra viasszal rajzoljunk mintákat (vagy írjuk szavakat) és tegyük a festékbe. A tojás a festékben megkapja a kívánt színt ott, ahol a viasz a tojás héját nem takarja. Miután megszáradt, töröljük le (vagy olvasszuk le) a viaszt, és így kirajzolódik a ráírt minta.Foltos tojás: tegyünk 2 tk étolajat a tojásfestékbe, így a festék nem ragad rá azokra a helyekre, ahol az olaj van, így egyedi mintázat képződik. Ez nagyon jó alapfestés további díszítéshez.Leveles tojás – gyűjtsünk leveleket, amiket vízzel tapasszuk fel a tojásokra, majd a tojást szorosan burkoljuk be nejlonharisnyával. Helyezzük a tojásokat egy fazékba, és öntsük le a forró színezékkel. Hagyjuk a színezékben addig, amíg a tojások a kívánt színt átvették.  Majd hideg vízzel öblítsük le a tojásokat, csomagoljuk ki, étolajjal fényesítsük. Ez remek és egyszerű dekoráció főtt tojásokhoz.Márványozott tojás – a tojásokra cérnával kötözzünk hagymahéjat úgy, hogy az egész felületet beborítsa. Az így bebugyolált tojásokat öntsük le forró vízzel, vagy forraljuk fel hideg vízben 15 percig.Karcolt tojás:  tojásfestékkel vagy természetes színezékkel fessük be a tojásokat mély színűre. Egy tűvel karcoljunk rájuk mintákat. Ezt a módszert főtt tojáshoz  alkalmazzuk.Hímes tojás: ez a módszer a gyerekek kedvence. A színes tojásra vékony ecsettel fessünk különböző mintákat, majd lakkal rögzítsük.

Tippek A festett tojásokat célszerű hurkapálcára szúrva szárítani, így egyenletesen száradnak. Összetört tojáshéjakból készítsünk gyertyatartót, vázát, koszorút vagy egyéb kreatív díszeket. Tojáshéj díszek

Műtojások és kifújt tojások Mozaik tojás – rajzoljunk egy  mintát a tojásra, majd ragasszunk fel hobbiragasztóval műanyag mozaik

lapocskákat. Selyem tojás – egy habtojást hosszában kössünk át többszörösen selyemszalag darabokkal –majd a tojás alján

ragasztóval rögzítsük. Csillámos tojások -  vagy csillámos ragasztóval rajzoljunk mintákat egy színes tojásra, vagy hobby ragasztóval

fessük be a tojást, és forgassuk meg csillámokban. Matricás tojás – kreatív matricákat ragasszunk festett tojásokra Hímes tojás – akríl festékkel fessünk mintákat a tojásokra, ezek lehetnek hagyományosak – virág, nyuszi, csibe  –

vagy modern alakok  – pötty, csíkok, retro minták.

Egyszerű tojás díszítésHa az utolsó pillanatra hagytuk a tojásfestést és már kifogytunk időből, vagy a tojásfestés nem jött össze, íme néhány gyors és egyszerű tojás dekorálási ötlet főtt tojásokhoz:A tojásokat hagyjuk kihűlni, majd kössük át egy széles szalaggal. Tegyünk egyet-egyet mindenki tányérjára a húsvéti reggeli előtt.A lehűlt tojásokra ragasszunk csillámos, vagy fényes matricákat – pillangó, virág, nyuszi az ideális, de pöttyök is remek dekorációk.

50lakatosangel

Page 51: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Viaszkrétával vagy tollal rajzoljunk arcokat vagy egyéb mintákat a hideg tojásokra. Adjuk át ezt a húsvéti feladatot gyerekeknek!Megmaradt kifújt tojásból készítsünk minivázákat  -  a tojás fenékére ragasszunk egy kis műanyag „tálcát”. A minivázákat alkalmazzuk a húsvéti ebéd tálalásához.

Apró trükkök a tojásfestéshez

Krepp-papíros festés

Kellékek: különböző színű krepp-papír, étolaj, puha rongy.Áztassuk a krepp-papírt forró vízbe, mindegyik színt külön csészében. Tegyük bele a tojásokat, s addig hagyjuk a vízben, amíg elérjük a kívánt árnyalatot. Vegyük ki (a legegyszerűbb egy szűrővel), csöpögtessük le, és hagyjuk megszáradni. Fényesítsük kevés étolajba mártott puha ronggyal.

Színezés ételfestékkel

Kellékek: ételfesték, fehér ecet, csészék, étolaj, puha rongy.Mindegyik színhez mérjünk ki 1/4 teáskanál ételfestéket egy-egy külön edénybe. Adjunk hozzá 3/4 csésze forró vizet és 1 evőkanál ecetet. A tojásokat helyezzük a színezékbe, s a kívánt szín eléréséig áztassuk. Emeljük ki, s a megszáradt tojásokat kevés étolajjal átitatott puha ronggyal fényesítsük ki.

Foltos tojás

A foltozáshoz tegyünk 2 teáskanál étolajat a tojásfestékbe. Mikor belemerítjük a tojást, a festék nem fog ráragadni azokra a helyekre, ahol az olaj van, így különleges, valószerűtlen mintázatot érhetünk el.

Csíkos tojás

Ha csíkos tojást szeretnénk, tekerjünk zsinórt, szalagot a tojás köré, vagy tegyük egy krumplis hálóba, szorosan kössük rá, s így fessük. Nem tiszta csíkokat kapunk, hanem teljesen egyedi, különös mintázatot.

Tojásfestés szivaccsal

Kellékek: folyékony tempera, csészék, kis szivacsdarabok, rongyok, tűk, tojástartók, átlátszó lakkspray.Helyezzük a keményre főtt, vagy kifújt tojást tojástartóba. A csészéket töltsük meg különböző színű festékekkel. Szúrjunk fel tűre egy darabka szivacsot, mártsuk a festékbe, s használjuk úgy, mint egy ecsetet. A szivacsot finoman nyomogassuk a tojás felső feléhez, majd hagyjuk megszáradni. Fordítsuk meg a tojást, és ismételjük meg a folyamatot a másik felével is. Várjuk meg, míg teljesen megszárad. Ha kifújt tojást használunk, fedjük le színtelen lakkal a tartós felület eléréséért.

Márványos tojás

Kellékek: nagy üvegedény, pasztellkréta maradékok, zöldségreszelő, pausz- vagy újságpapír, átlátszó lakkspray.Reszeljük le papírra a pasztellkrétát. Töltsük meg az üvegedényt nagyon forró vízzel. A reszelt kréta darabkáit dobjuk a forró vízbe. Ahogy a kréta olvadni kezd, tegyük bele a keményre főtt vagy kifújt tojást. Kanál segítségével forgassuk meg a vízben. A színes krétaviasz mintázatot hoz létre a tojás felszínén. Óvatosan emeljük ki, és helyezzük a tálba, papírra száradni. Mihelyt megszáradt, fújjuk le átlátszó lakkal.

Húsvéti tojás hagyományos mintákkal

Ha szeretjük a népi mintákat, de a tojásírást túlságosan bonyolultnak találjuk, próbáljuk ki ezt a leegyszerűsített módszert!

51lakatosangel

Page 52: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét HOZZÁVALÓK:

tojástűtojásfesték20%-os ecethurkapálcikatapétavágó késrongydarab

ELKÉSZÍTÉSE:

Válasszunk világos héjú tojásokat. Nagyon alaposan tisztítsuk meg. Lyukasszuk ki a két végén és fújjuk ki belőle a tartalmát. Öblítsük ki, majd várjuk meg, hogy teljesen kiszáradjon.

Fessük be tojásfestékkel. Fontos, hogy a tojás teljesen belemerüljön a festékbe. Minél sötétebbre festjük a tojást, annál erőteljesebben fog látszani rajta a minta.

Hegyezzük ki a hurkapálcikát. Érdemes előre több pálcikát kihegyezni, mert gyorsan tompul.

Írjuk meg a tojásokat! A pálcikát belemártjuk a 20%-os ecetbe, majd ezzel rajzolunk a tojásra. Egy-egy vonalon többször is át kell haladnunk, hogy az ecet kifejtse hatását, hogy lemarja a festéket az adott helyen. A feleslegesen a tojáson maradó ecetet óvatosan itassuk fel egy puha ronggyal vagy nedvszívó papírral. Semmiképp ne töröljük oldalirányban!

Csak fehér tojás, fekete alkoholos filc, és biztos kéz kell hozzá:

52lakatosangel

Page 53: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Befestve, szalagokkal és minden egyéb szépséggel díszítve:

53lakatosangel

Page 59: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

59lakatosangel

Page 61: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét 1.) Fogjuk meg egy felhasznált tojás héjának az egyik felét!

2.) Tisztítsuk meg a héjat kívül-belül! 

 

3.) Fogjunk meg egy sárga színű kozmetikai vattapamacsot (esetleg vattát) és helyezzük bele a tojásba!

4.) A vattapamacsra ragasszunk csőrt, szemeket színespapírból!

... Kész a kiscsibe ...

61lakatosangel

Page 63: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

63lakatosangel

Page 64: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

64lakatosangel

Page 66: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

66lakatosangel

Page 67: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

67lakatosangel

Page 72: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Húsvét- papírguriga nyuszik

 Egyszerű papírguriga nyuszi (tojástartó) gyerekeknek:  Hozzávalók: wcpapír guriga, festék (hobby, vízfesték, vagy akrilfesték), 2 színű dekorfilc, gyöngy, fonal, ragasztó.Elkészítése: a gyerekek befestik a gurigákat, majd egy sablon alapján felrajzolják a füleket, és kivágják. Utána csak össze kell ragasztani.

Tojáshéjba öntött gyertyaHozzávalók:elmosott, üres tojáshéjfehér gyertya

gyertyánként egy teamécses kanóca, vagy egy hosszabb gyertya kanóca darabolva

narancssárga zsírkréta

gyufa

A tojáshéj bármilyen lehet, nem számíti, hogy hogy sikerült feltörni a tojást, maximum kevesebb viasz fér el benne. Egy teamécses égési ideje kb 4 óra. Ha tojásunkba bele tudunk csepegtetni egy teamécsesnek megfelelő mennyiségű viaszt, négy óráig világítja majd meg az ünnepi asztalt! 

72lakatosangel

Page 73: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét A teamécses kanócát kihúzzuk a mécsesből. Elvileg szinte mindegyiknek kijön a kanóca, ha mégsem, vágjuk ki egy késsel! (Ha nem ilyennel dolgozunk, vágjuk a kanócot kb 2 cm hosszúra!)A kanócot a kis fém talppal állítsuk a tojáshéjba, valahogy így:

Gyújtsuk meg a fehér gyertyát. Tartsuk a tojáshéj fölé, valahogy úgy, hogy a róla lecsöpögő viasz a tojáshéjba csepegjen a kanóc köré. Figyelünk rá, hogy ne kormoljon, mert akkor a tojásunk nem fehér, hanem szürke lesz! Ha nincs talpa a kanócunknak, az első pár csepp viasszal már a tojáshéjba tudjuk fixálni, addig tartsuk meg egy csipesszel, bátrabbak kézzel fogva!

A narancssárga zsírkrétából (lehet sárga is, ha nincs narancssárga, vagy bármilyen sárga fűszer!) parányi darabokat vágjunk le, és szórjuk a teamécses fém tartójába.

Csepegtessünk rá a fehér gyertyából, majd tegyük a gyertyára (vigyázat, könnyen átmelegedik!) és egy gyufával keverjük el a zsírkrétát és a viaszt. Szép narancssárga színt fogunk kapni, olyan igazi, falusi tojást mintázót!

A narancssárgára festett viaszt csepegtessük rá a tojáshéjban lévő fehér gyertyára, ami azóta már meg is dermedt!

Nem baj, ha a kanócra is jut, az első meggyújtásnál le fog olvadni róla!Ha nem akarjuk "cifrázni", simán fehér gyertyából is megcsinálhatjuk, mert maga az öntés, azaz a tojáshéjba öntés adja meg a szépségét, a narancssárga színű "tojássárgája" csak ráadás.

Tojásdekoráció húsvétra..

73lakatosangel

Page 75: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

 Húsvéti virág-tojástartó

1) Főzzünk meg egy (több) tojást, majd hagyjuk kihűlni. Fessük be sárga temperával (esetleg tojásfestékkel), majd száradás után fessünk rá fekete pöttyöket. Ez lesz a virág közepe.2) Egy kb. 12-13 cm. széles, narancssárga színes papírt hajtsunk meg legyezőhajtással kb. másfél centinként, később ebből lesznek a sziromlevelek. Tegyünk ugyanígy egy 6-7 cm. széles, zöld papírlappal is, ebből a csészelevelek készülnek majd.3) Vágjuk ki mindkét papírból a levél formákat az ábra szerint.4) A tojást száradása után vonjuk körbe tojástartó-szerűen először a sziromlevelekkel, majd ez alá helyezzük a csészeleveleket. A csészelevelek elcsúsztatva kerüljenek a felső szirmok alá, hogy a virág látványosabb legyen.5) A levelek felhelyezésével és formázásával kész is a virág-tojástartó.

Koszorú tojásokból és ágakból

Néhány íszalagágból tekerjünk egy koszorút és díszítsük tojásokkal, és máris kész a természetes hatású húsvéti ajtókoszorúnk., fröcsköléssel lettek egyforma pöttyösek a tojások.. Ezekhez az árnyalatokhoz pedig remelkül illik az iszalagból (vagy vékony faágakból) tekert, tompa színű zuzmópárnácskákkal díszített koszorú.Alapanyagok és kellékek: 4-6 cm-es hungarocelltojások; fehér, sárga, barna, fekete, drapp, fáradtrózsaszín akrilfesték; izlandi moha vagy zuzmó; madártoll; iszalag vagy vékony ágak; ragasztópisztoly; ecset, rági fogkefe; hurkapálca.Elkészítés: a tojásokat a hátoldalukon tűzzük egy-egy hurkapálcára, ami tartóként szolgál majd festéskor. A festékekből keverjünk ki tompa árnyalatokat, és kenjük be a tojásokat. Száradás után fröcsköljük pöttyösre a tojásokat hígított barna és festékkel.Fonjunk koszorút az iszalagból vagy a vékony ágakból ( kb 25 cm ármérőjűt). Az iszalagról tépkedjük le a leveleket de kocsokat ne. a koszorúra elszórtan ragasszuk rá a tojásokat, a moha- vagy zuzmócsomókat és néhány tollat is. Az akasztót rafiaszlagból vagy spárgából készítsük.

Húsvéti mécsestartó

Üres tojástartó dobozból és a sütés-főzésnél felhasznált tojások héjából készíthetünk húsvéti mécsestartót. A tojáshéjakat fessük meg a kívánt színnel (tojásfestéktől függően, ha szükséges, tegyük előtte meleg vízbe, hogy megfogja a festék). Egy papír tojástartó alsó részét fessük be színes fedőfestékkel. A festett tojáshéjakba tegyünk teamécsest (akár színeset is), és helyezzük be a tojástartóba. A gyerekek a tojástartót matricákkal, rajzokkal is

75lakatosangel

Page 76: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét díszíthetik. A mécseseket festett egész tojásokkal vegyesen is a tartóba tehetjük, sőt, óvatosan akár apró virágokat is ültethetünk a tojáshéjakba.

Húsvéti ajtódísz

Magunk is könnyen készíthetünk felakasztható díszt ajtóra, ablakra. Nem szükséges különösebb kézügyesség sem hozzá, a dekorációs vagy virágboltokban minden hozzávalót megkaphatunk készen.Szükséges anyagok:- koszorúalap (20 cm-es átmérőjű)- színes szalag (4 m hosszú)- húsvéti díszek (tojás, nyuszi, csibe, pillangó, virág stb.)Szükséges eszközök:- olló- tűzőgép- gombostű vagy színes fejű rajzszegA koszorúalapra feltekerjük a szalagot úgy, hogy az egyes rétegek legalább félig fedjék egymást. Szorosan tekerjük, hogy jól illeszkedjen az alapra. A végén magából a szalagból készítsük el az akasztót. Tűzőgéppel rögzítsük a hátoldalán a koszorúhoz. Ezután már nincs is más dolgunk, mint hogy szépen elrendezve rögzítsük az alapra a húsvéthoz illő díszeket.

Tojáshéj mozaik

tojáshéjragasztókarton- vagy falapkis kép vagy rajztű, pálcika

76lakatosangel

Page 77: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét tojáshéjdarabokat egy tű vagy egy hegyes pálcika segítségével igazíthatjuk a megfelelő helyre.Ha teljesen megszáradt, lelakkozhatjuk, bekeretezhetjük.

Vágjunk ki filcből, dekorgumiból vagy kartonpapírból húsvéti motívumokat, kössünk rá dekoratív szalagot, és akasszuk fel a lakásban növényekre, barkaágra. Vagy ragasszuk a motívumokat fanyársra, esetleg hurkapálcára, és ezeket szúrjuk bele egy virágcserépbe. Kiírhatjuk ilyen formában a HÚSVÉT szót is. Nagyon szép húsvéti dísz bejárati ajtó mellé.

   Az ágakat állíthatjuk vázába, de cserépbe is, fedjük le a tetejét mohával.

Tavaszcsalogató ajtódíszek

Csalogassuk el azokat a napsugarakat egy kis tavaszi dekorációval. Kerülhetnek az ajtóra, lógathatjuk az ablakba is,

mindenkit jókedvre fognak deríteni. Textilvirágokkal

77lakatosangel

Page 78: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

1. Tojásfestés alufóliával

Gyűrd össze, majd simítsd ki a négyzet alakú alufóliát, majd kend be akrilfestékkel. Helyezd el a tojást a festékes fólia közepén és finoman borítsd be vele a tojást. Óvatosan nyomd rá a fóliát a tojásra, majd nyisd szét és kivétel után hagyd megszáradni a festéket. Ha szeretnéd, hogy többszínű legyen a tojás, végezd el ugyanezt egy vagy több színnel ugyanezen a tojáson

. .

2. Tojásfestés buborékos csomagolópapírral

78lakatosangel

Page 79: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Ez egy nagyon egyszerű eljárás és nagyon látványos tojást kapunk.

A buborékos papírból vágjunk le egy csíkot, kenjük be akrilfestékkel, majd fektessük rá a    tojást. A tojásra tekerjük rá a festékes papírt, finoman nyomjuk rá, majd vegyük ki. A tojást hagyjuk száradni. Ha színesebb tojást szeretnénk, akkor használjunk többféle festket egymást követően, természetesen megvárva az egyes rétegek száradását.

Dekorálás gumiszalaggal

Tekerd be tetszőlegesen a főtt tojást gumiszalaggal, majd helyezd bele e tojásfestéket tartalmazó edénybe. Hagyd a festékben mindaddig, míg a megfelelő színt el nem éri. Vedd ki, hagyd megszáradni. Száradád után távolítsd el a gumiszalagot.

4. Tojásfestés madzaggal

Tégy egy papírlapot az asztalra. Egy madzagot márts bele az akrilfestékbe, majd a papírlapra elhelyezett tojáson “söprögess” vele. Használj több színt, különböző vastagságú madzagokat. Igen dekoratív tojásokat kapsz.

.5. Huvelykujj technika

79lakatosangel

Page 80: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Ezzel az egyszerű ötlettel igen mókás tojásokat tudsz készíteni.

A főtt tojást helyezd egy papírlapra. A festékbe mártsd bele e hüvelykujjadat, nyomd rá a tojásra az ujjad. Hagyd megszáradni a festéket, majd utána a festéknyomatot alakítsd kedvedre. Készíthetsz belőle malacot, emberkét, cicát, nyulat stb.

.6. Decoupage technika

Tisztítsd meg a nyers tojást ecettel, majd töröld finoman szárazra papírtörlővel. Egy tűvel óvatosan szúrd ki a tojás tetejét és engedd, hogy a belső része kifolyjon. Öblítsd ki a tojást, majd hagyd megszáradni.

Kend be a tojást ragasztóval kicsit nagyobb területen, mint a ráhelyezendő kép mérete. Tedd rá a képet, majd vigyél fel rá további ragasztót és finoman simítsd el. Végül hagyd megszáradni.

7. Márványos tojás

Finoman kend be a főtt tojás felületét olajjal, majd gyorsan tedd bele a tojásfestékbe. Hagyd benne rövid ideig, majd vedd ki. Ha a tojás megszárad, ugyanezen műveleteket megismételve használj egy másik színt.

8. Pöttyös tojás

Fesd be a főtt tojást egy általad kiválasztott színnel, majd hagyd megszáradni. Tégy apró pöttyöket (vagy csíkokat) ragasztóból (vagy ragacspöttyöket) a tojásra. Egy tálba tégy színes homokot, majd mártsd bele a ragacsos tojást. addig forgasd a tálba, amíg minden ragasztópötty megtelik homokkal.

80lakatosangel

Page 82: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

2) Sárga színű kozmetikai vattalabdákból formázzunk kiscsibéket a következőképpen: A fejrészre varrjunk néhány öltéssel szemet, ill. csőrt apró gyöngyökből. A fejet körbetekert cérnaszállal válasszuk el a testtől. Sárga és piros kartonból vágjunk ki taréjat, illetve szárnyakat, majd ezeket ragasszuk fel. Kész is a kiscsibe.

3) A megszáradt tojáshéjakat díszítsük temperával megfestett betűtésztákkal. Ezeket papírragasztóval erősíthetjük rájuk.

4) Ültessük a tojáshéjba a kiscsibéket, illetve a kisebb darabokat illesszük úgy hozzájuk, mintha most kelnének ki belőle. Tojástartóba helyezve igazán kedves és hangulatos dekorációt varázsolhatunk belőlük.

82lakatosangel

Page 83: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Igazi különlegesség az aprótésztával díszített húsvéti tojás, mellyel garantáltan elkápráztatjuk locsolóinkat.

1) Főzzük ki a tojásokat, majd hagyományos tojásfestékben színezzük meg őket. Ha az alapszínekkel megfestettünk néhány tojást, egyes festékeket keverhetünk is. Csodás lila festéket kapunk például a piros és a kék összeöntésével.

2) Vegyük ki a festékből a tojásokat, majd szárítsuk le őket.3) Kevés zsiradékkal megkenve szép fényes lesz a tojásunk. Vigyázzunk, hogy valóban minimális vajat vagy zsírt használjunk, hiszen később erre a felületre kell ragasztanunk a tésztákat.

4) Az aprótésztából egy-egy adagot külön-külön papírra terítünk, majd színenként megfestjük őket. A pici tészták ragadnak a temperás ecsethez, így ajánlott a temperához kevés vizet is keverni. Ezzel a módszerrel sokkal kezelhetőbbé válnak a tészták, és nagy mennyiséget egyszerre befesthetünk.

5) A tészták száradása után a tésztaszemeket egyenként felragasztjuk a tojásokra. Ezt a műveletet erősebb ragasztó és szemöldökcsipesz segítségével tisztán és pontosan elvégezhetjük. A csipeszt időnként tisztítsuk meg a rátapadt ragasztótól! A tojások díszítésénél komplett ábrákat vagy szórt mintákat is készíthetünk.

83lakatosangel

Page 84: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Katica-tojások Húsvétra

1) Főzzük ki a tojásokat, majd áztassuk be piros tojásfestékbe!

2) Mikor megszáradt, temperával fessünk rá katica-szemeket, pöttyöket, mintákat, majd ezt is hagyjuk száradni.

3) Fekete fotókartonra rajzoljunk meg egy kb. akkora ívű kört, mint amekkora a katica tojás "pocakja". Ezekeből ágaztassunk ki 3 pár lábat, majd vágjuk ki a formát.

4) Erősítsük fel az előbb kivágott formát a tojás katica aljára, kész is a bogárka, jöhetnek a locsolók.

84lakatosangel

Page 85: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Vidám, húsvéti tojás bohóc

1) Először a bohóc kalapját készítjük el. Egy WC papír gurigából levágunk egy kb. 3-4 cm. széles karikát, ez lesz a kalap fej körüli része.

2) Egy kartonpapírra körberajzoljuk a levágott guriga körvonalát, majd kb. 1 cm. széles peremet ráhagyva kivágjuk a kört. Ebből készül a kalap teteje. Az 1 cm-es ráhagyás sávjában kis bevágásokat készítünk a körívig, ezekből lesznek a ragasztófülek.

3) Most következik a kalap pereme. Körberajzoljuk a WC papír gurigát, majd kb. 1,5-2 cm-es ráhagyással kivágjuk a kört. A kör belsejéből kiindulva a guriga körívénél 1 cm-rel kisebb részt kivágunk, majd ebbe a belső sávba bevágásokat készítünk. Ezek lesznek a karima ragasztófülei.

4) Most a kalap egyes részeit fogjuk beragasztózni, majd spárgával, csigavonalban körbetekerni. Mielőtt ezt a munkát elkezdenénk, a kalap tetejének középpontjában, a guriga alsó részén, valamint a karima belső, széli részén körömvágó ollóval kis lyukat készítünk, majd áthúzzuk és megcsomózzuk a spárgák végét. Így szebben, pontosabban és tartósabban lehet körbetekerni a spárgákat a kalap elemein.

5) Miután bevontuk a kalap részeit spárgával, összeillesztjük és a ragasztófülek segítségével összeragasztjuk azokat. Kész is a kalap.

6) Fújjunk ki egy tojást, majd fessük be. Várjunk száradásig, majd ragasszunk rá bohócos szemet, szájat, orrot. Színes papírból vágjunk ki hosszú, 3 cm széles csíkot, majd hosszában félbehajtva hajtogassuk harmonika-szerűen. Ez lesz a bohóc gallérja és egyben a tojás talpa, miután összekapcsoltuk a papírcsík végeit. Színes vattapamacsból készítjük a bohóc haját.

85lakatosangel

Page 86: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

7) Állítsuk össze a bohóc részeit, kész is a vidám locsoló ajándék.

Húsvéti mozaik tojás

1) Tojásfestékben az előírás szerint állni hagyjuk a frissen főtt tojásokat. Legalább 3 féle színt használjunk.

2) Miután jól befogta a festék, egy kanállal óvatosan kivesszük az oldatból és megszárítjuk.

3) Temperával és egy használaton kívüli fogkefével érdekes mintát fröccsentünk rájuk. Ezt is hagyjuk megszáradni.

86lakatosangel

Page 87: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

4) Minden színből egy-egy tojást megpucolunk, és a héj darabokat színük szerint szétválogatjuk. Ügyeljünk arra, hogy a belső hártya ne maradjon rajtuk!

5) A héjakat az egész tojásokra felragasztjuk mozaik szerűen. Kész is a locsoló váró ajándék!

Játékos csíkok Az élénk színekre festett tojásokat díszíthetjük fehér gyűrűző mintákkal is.

Apró virágmintákEhhez a tojásdíszítő tipphez nem szükséges befesteni alapszínre a tojásokat, a natúr barnás árnyalat tökéletesen megfelelő. Temperával és vékony ecsettel fessünk rügyező/virágzó ágakat. Nagyszerűen fognak mutatni az így díszített tojások a húsvéti asztalon!

Kedves margaréták

87lakatosangel

Page 88: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

A festetlen tojásra pingált margaréták kedves mintái lehetnek a húsvéti tojásoknak! Virágos rétA fehér vagy halvány színűre festett tojásokra fessünk fedvünk szerinti virágokat. Egy színes lepkével, vagy a tojás aljától induló fűszálakkal még jobban feldobhatjuk a mintáka

Kék szín: vörös káposztávalA vörös káposztát daraboljuk minél kisebb kockákra, tegyük egy edénybe és öntsünk rá annyi vizet, amennyi ellepi. Főzzük kisebb lángon, kb. fél óráig, majd hagyjuk kihűlni. Az előre megfőzött tojásokat akkor tegyük csak bele, mikor a lé és a benne lévő káposzta is teljesen kihűlt, egyébként nem festi meg szépen. Hiába lilás a főzet, a megfestett tojások nagyon szép kékek lesznek! Az első merítések után köthetünk spárgát vagy gumit a tojások köré, majd folytathatjuk a festést, így érdekes, a kék különböző árnyalataiban pompázó csíkos tojásokat kapunk

Rózsaszín: csipkebogyóval A rózsaszín tojásokért szerezzünk be szárított csipkebogyót, vagy használhatunk csipkebogyó teát is, de figyeljünk arra, hogy a tea kizárólag ezt a növényt tartalmazza. Készítsünk minél sűrűbb főzetet belőle, hogy szép rózsaszín legyen a végeredmény. Fontos, hogy meg kell várnunk, amíg kihűl a főzet és csak ezután tegyük bele a tojásokat. Akár csillámporral is díszíthetjük, hogy igazán csajos darab legyen!

Zöld szín: spenóttalA spenóttal egyszerűen készíthetünk gyönyörű zöld tojásokat. Akár a piacon vesszük, akár mirelitként van otthon belőle, mindegyik jó. Darabold fel, vagy mirelit esetén olvaszd fel, önts rá kevés vizet, majd főzd minimum fél óráig. Várd meg, amíg kihűl, majd ekkor tedd bele a tojásokat, és várj vele, amíg szép zöld színük nem lesz. Minél sűrűbb a főzet, annál erősebb és intenzívebb zöld színt kapsz.

88lakatosangel

Page 89: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Vörös, narancs szín: hagymahéjjalTalán a legismertebb természetes tojásfestési mód, ha vöröshagymát teszünk a vízbe, és abban főzzük meg a tojásokat. Forrás után tegyük a lébe a tojásokat. A hagyma külső, színes, száraz héjára van szükségünk, ezért ezeket vegyük le és csak ezeket tegyük az edénybe. Minél több hagymát használunk, annál szebb és élénkebb szín lesz az eredmény. Minél tovább főzzük, annál sötétebb lesz az árnyalat

. Sárga szín: kurkumávalHa igazán szép, intenzív sárga színű tojást szeretnénk festeni, akkor tegyünk egy evőkanál kurkumát egy liter vízbe, forraljuk fel, majd tegyük bele a tojásokat, mintha hagyományos módon főtt tojást készítenénk. Addig főzzük, amíg szép sárga nem lesz, ellenőrzésként néha vegyük ki egy kanál segítségével. A színt tovább erősíthetjük, ha citrom vagy narancs héjat is teszünk a főzetbe.

Barna szín: fekete teával, kávévalÉrdemes bevonni az otthoni egyszerű tojásfestési eszközök közé a fekete teát és a kávét. Ha csak önmagában alkalmazzuk, vagyis felforraljuk, majd forrás után beletesszük a tojásokat, akkor nagyon szép barnás tojásokat kapunk. Ha díszesebb tojásokat tervezünk készíteni, akkor pedig kiváló alapszínt ad a tojásoknak. Fontos tudni, hogy a kávé kihűlve színez igazán, ezért csak ekkor tegyük bele a tojásokat!

Hasznos tippA húsvéti tojásokat a néphagyomány szerint a húsvéti sonkával egy vízben szokás főzni. 

89lakatosangel

Page 90: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Ha mi is követjük ezt, akkor figyeljünk arra, hogy ne az így megfőzött tojásokat próbáljuk később megfesteni, a sonka hatására ugyanis a tojás külsején képződik egy olyan zsírréteg, ami megakadályozza, hogy azt bármiféle festék – legyen az természetes vagy mesterséges alapú – megfesse.

  Mohaágy kosárEgy kosárba helyezz zöld mohát. Ezt aztán díszítheted tetszésed szerint húsvéti tojásokkal, lakberendezési üzletekben beszerezhető díszekkel. Akár friss apró tavaszi virágokat is a mohába szúrhatsz.

Húsvéti koszorúRügyező/virágzó vesszőből, barkából készíts koszorút. Hogy még húsvétibb legyen, szerezz be fából készült színes tojásdíszeket, amelyeket drót segítségével fogass a koszorúra. Kiakaszthatod az ablakra vagy a bejárati ajtóra.

Veder-díszEgy színes kis veder is szolgálhat húsvéti díszként. Egyszerűen béleljük ki szalmával vagy műfűvel és helyezzük el benne a a húsvéti tojásokat. A veder külsejét fehér babos lehúzóssal tehetjük barátságosabbá!

Hagyományos húsvéti kosárA fehér csipkével bélelt fonott kosárban elhelyezett festett tojások stílusos, tradicionális dísze lehet otthonunknak. 

90lakatosangel

Page 91: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Függő tojásokFújjuk ki a tojásokat és fessünk rájuk tetszésünk szerint mintákat olajfestékkel. Ha megszáradt, fűzzünk át rajtuk szalagokat és akasszuk barkaágakra.

Fűszernövény dekorációEz a dekoráció nemcsak mutatós, hanem praktikus is. Szerezzünk be egy zöld, sűrű növésű cserepes fűszernövényt a konyhánkba. Helyezzünk rá néhány kisebb festett tojást. Dekorációs boltokban beszerezhetünk madár, nyúl vagy csibe díszt és ezt is helyezzük a fűszernövény kosarunkba!

Barka-fészekBarkából fonjunk egy "egytojásos" fészket. Béleljük ki szalmával, esetleg madártollal és helyezzünk el benne egy stílusos húsvéti tojást. Nagyszerű dísze lehet lakásunk bármelyik helyiségének, de az ünnepi terítéken is jól mutat.

Gyöngyvirágos tojásFujjuk ki egy tojás belsejét úgy, hogy mindkét végén kilyukasztjuk a héjat. Szárítsuk ki a tojást, majd óvatosan fessük meg sárgára. Olajfestékkel fessünk rá fehér, zöld, piros mintát. Bővítsük ki a tojáson levő egyik rést és szúrjunk bele gyöngyvirágot. Csodálatos dísze lesz a húsvéti terítéknek.

91lakatosangel

Page 92: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Húsvéti nyúlA nyúl teste egy főtt tojás lesz (nem szükséges kifújni, mert úgy könnyebb lenne és hajlamosabb lenne elborulni), amit filctollal vagy festékkel tudunk megrajzolni. Nemez anyagból elkészítjük a lábakat, kezeket és füleket, majd a tojásra ragasztjuk pillanatragasztóval. A lábak készüljenek minél vastagabb nemez anyagból.

Üvegbe zárt tojásokEgy rendkívül egyszerű húsvéti dekoráció. Átlátszó üvegedénybe helyezzünk színes tojásokat. Kedves dísze lesz a kávézóasztalnak vagy az ünnepi asztalnak.

Dekoráció jácinttalEgy lapos kosárt béleljünk ki egy tavaszias asztalkendővel, majd a kosárban helyezzünk el néhány cserepes jácint virágot, és dekoráljuk körben színes tojásokkal.

Tollas húsvéti kosárEgy egyszerű fonott kosarat béleljünk ki madártollakkal. Helyezzük el benne a halvány színekre festett tojásokat. A kosár fogójára kössünk egy csokor szalagot.

92lakatosangel

Page 93: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

BarkaEgy-két szál ebből a kifejezetten tavaszi, bolyhos virágú növényből, és garantált a jókedv. Tegyük őket padlóvázába, és rakjunk hozzá egy kis zöldet, esetleg aranyvesszőt, mely szintén ekkor virágzik. Törekedjünk arra, hogy mindkét virág szára hosszú legyen, így sokkal szembeötlőbbek lesznek a szobában.

TojásfaAz előbbi koncepción elindulva, az elhelyezett barkákra aggathatunk apró festett, vagy magunk készítette tojásokat is. Ahhoz, hogy az ágakat ne húzza le a súly, a ráakasztott díszeket ki kell fújni. 

TojáscsibeEgy kis kézügyességgel készíthetünk csibéket is, amelyekkel a lakást tudjuk dekorálni. Ehhez szükségünk lesz egy kifújt tojásra, egy kis papírra vagy nemezanyagra, filcre és madártollra. A tojás kilukasztott végébe tűzzük bele a tollat, majd készítsük el a csibe fejét. Ehhez használhatunk papírt, nemezanyagot vagy egy másik tojásnak a felét, tetszés szerint. Rajzoljunk szemeket, ragasszunk taréjt és csőrt, és már kész is!

KoszorúBár eredetileg karácsonyi dísz, egy kis átalakítással könnyedén húsvétivá tehető. Az alapra drótozzunk rá papírból

93lakatosangel

Page 94: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét vagy fából készült virágokat úgy, hogy a körnek csak egy pontjából induljanak ki, de szépen ágazzanak szét. A kompozíció közepébe ragasszunk egy-két szépen festett tojást, a karika szélére pedig tegyünk díszpillangót.

CserépkosárFogj egy kerámiacserepet, tegyél bele egy kis műfüvet, két-három tojást, esetleg egy-két sárga, bolyhos műcsibét. Magát a cserepet pedig díszítsd szalvétatechnikával bármely, neked tetsző mintával. Sokkal egyedibb és kreatívabb, mint egy egyszerű kosár.

Minták zsírkrétávalKell hozzá:- főtt tojás- színes zsírkréta készlet

- tojásfesték

Először rajzoljunk mintákat a főtt tojásra zsírkrétával. Több színt is használhatunk. Aztán beletesszük a tojásokat a festő lébe, benne hagyjuk egy picit, annyira, amennyire intenzív színeket szeretnénk, aztán kitesszük száradni egy papírtörlőre és kész is! Ahol a zsírkrétával vonalat húztunk, ott nem fogta be a festék.

Tojásfejek

Szükségünk lesz:- főtt tojásra- tojásonként egy pár mozgó szemecskére- mini pomponokra az orroknak- papírragasztóra- tubusos, glitteres zselés festékre, vagy tubusos üvegfestékre- ceruzára- filctollraTegyük a tojást egy üres tojástartó tetejére, vagy egy lágytojástartóba. A zselés festékkel készítsük el a fejecskék haját, illetve sapkáját. Ha a lány fejeknek masnit is szeretnénk, mint a képen, akkor azt előbb meg kell rajzolni, kiszínezni ceruzával, vagy filctollal, kivágni és a zselés, vagy a szintén kidomborodó üvegfestékkel készített frizurába be le kell állítani finoman a száradás előtt. Ha ezzel megvagyunk, ragasszuk fel a szemeket és a pomponokat orrnak. Filctollal rajzoljuk meg a szájakat is! Ceruzával satírozhatunk egy kis arcpírt is az orcákra, ha sápadtnak érezzük a tojás fejecskéinket.

Kőtojások

Hozzávalók:- főtt tojás- akrilfesték, (vagy tempera, lényeg, hogy fedő legyen)- szivacs- kis műanyag tálka palettának

94lakatosangel

Page 95: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét - kis tálka tiszta víz

Tegyük a tojást lágytojástartóba, vagy az üres tojástartós doboz tetejére. Vágjuk fel a szivacsot annyifelé, ahány színnel szeretnénk festeni, (persze, ne legyen túl kicsi a darabka, hogy tudjunk vele még dolgozni). Mártsuk bele a szivacsot a vízbe és facsarjuk ki belőle, amennyire csak tudjuk, mert épphogy nyirkosnak kell lennie. Aztán nyomjunk ki a tálkába egy kis festékpöttyöt, dörgöljük bele a szivacsot, és puhán nyomkodjuk rá a festendő tojásra. A nagyobb lukacsos szivacs nagyobb mintákat hagy, a kisebb-, kisebbeket. Többféle szivacsot is kipróbálhatunk! Ha megszáradt a tojás, akkor megfordíthatjuk a tojástartóban, és a másik oldalát is megfesthetjük. Több színnel és több rétegben is dolgozhatunk. Ha eleve színes alapra szeretnénk kezdeni, akkor tegyük a tojásokat először festő lébe. Száradás után, neki is állhatunk.Nagyobb gyerekek, vagy az anyukák kipróbálhatják a festék permetszórást is egy régi fogkefe segítségével, ahogy a Színes szívek Valentin-napra! c. cikkben olvashatjuk.A fogkefés és a szivacsos módszert bátran lehet ötvözni is!

látogass be hozzám

Készítsük elő a magokat, amiket díszítésre szántunk! Minél kisebb szemű magról van szó, annál aprólékosabb lesz a minta. Nagyon szépen mutat a mák, szezámmag, búzatöret, de használhatunk durva szemű sót is. Rajzoljuk fel a kívánt mintát a tojáshéjra puha bélű grafitceruzával. Húzzunk vékony, lehetőleg egyenletes ragasztócsíkot a rajz mentén. (Praktikus, ha a ragasztótubus nyílása nagyon kicsi, így rögtön a tojásra nyomhatjuk a ragasztót.) Forgassuk meg a tojást tányérra szórt magokban, mintha paníroznánk, persze sokkal óvatosabban, nehogy elkenődjön a ragasztó. Ne egyszerre dekoráljuk az egész tojást, mert nem tudjuk biztonságosan megfogni. Várjuk meg, míg megszárad a ragasztó, azután folytassuk a munkát. Egy tojáson többféle magot is használhatunk. 

95lakatosangel

Page 96: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

96lakatosangel

Page 97: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

97lakatosangel

Page 98: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

98lakatosangel

Page 99: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

99lakatosangel

Page 100: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

100lakatosangel

Page 101: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

101lakatosangel

Page 102: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

102lakatosangel

Page 103: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

103lakatosangel

Page 104: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

104lakatosangel

Page 105: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét hungarocell tojáshurkapálcaakryl festék vagy temperaecsetraffia vagy szalag

Elkészítés

A hurkapálcikára felszúrjuk a tojást és piros akryl festékkel  lefestjük.Száradás után felfestjük a katicákat, illetve különböző motívumokat.Raffiából, vagy szalagból masnit kötünk a tojások alá.

A rét virágaihoz vágj ki a kartonlapokból különböző méretű virágszirmokat úgy, hogy egy centis száracskát is hagyj rajtuk. A hungarocell-golyókat szúrd hurkapálcára, majd ragaszd köréjük a virágszirmokat celluxszal.

A virágok fejének közepéről se feledkezz meg: ragasztózd be a hungarocell szabadon maradt részét, és szórj rá gyöngyöket. A többi hurkapálcára szúrd rá a hímes hungarocell-tojásokat - ezeket saját magad is díszítheted. A zöld filcből vagy textilből szabj ki akkora darabot, ami elegendő ahhoz, hogy beborítsd vele a hungarocell-lapot, majd az anyagot feszítsd ki, és rögzítsd a lap alján gombostűkkel. Ezután nincs más dolgod, mint az ollóval apró lyukakat csípni az anyagon ott, ahol beleszúrod majd a hurkapálcákat a hungarocell-lapba. Rendezd el rajta a virágokat a tojásokkal, majd díszítsd a kompozícióval az ablakpárkányt.

Tipp: a virágmotívumok közepére is ragaszthatsz egy kis szórógyöngyöt, esetleg egy szórógyönggyel megszórt gombot, aminek a fülét előzőleg csípőfogóval eltávolítottad.

105lakatosangel

Page 106: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

dekorgumi, vagy mindkét oldalán színes kartonpapírolló, vagy kés

Elkészítés

Az elkészített sablont (tetszés szerinti mintával) átrajzoljuk a dekorgumira, vagy a kartonpapírra és kinyírjuk.A papírt hegyes ollóval a dekorgumit érdemesebb késsel. Tűvel átszújuk és cérnát/fonalat fűzünk bele.

Hozzávalók

natúr színű hullámpapírtojáshéj színű kartonpapírkifújt tojásokfehér színű hobby festékalkoholos filc fekete és piros színbenceruzaollóragasztó

Elkészítés

A hullámpapírból kivágjuk a talpakat és a füleket.Ezután a kartonpapírból is kivágjuk a talpakat és füleket, csak kisebb méretben.Összeragasztjuk az alkatrészeket, majd nehezék alá helyezzük száradni.Elkészítjük a nyuszik arcát.Fehér festékkel a pofit és a szemeket ráfestjük a tojásokra.Száradás után filctollal tovább rajzoljuk az arcokat.Miután elkészültünk, felragasztjuk a füleket, majd a talpat is.

106lakatosangel

Page 107: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

kartonpapírhálótoll

Elkészítés

Kartonpapírból kivágom a tojásformát duplán.A két lap közé hálót (fokhagyma, narancs vagy citromháló) ragasztok, majd tollal, selyemvirággal, papírból készített rózsával, vagy quillinggel ( papírcsíkokból készített virág) dekorálom.

Hozzávalók

CD lemezalapozófestékakrilfestékdekorgumikartoncérnaollópillanatragasztó

Elkészítés

Mindenkinek van otthon hallgathatatlanra karcolódott, rossz CD-je. Én három CD-t kiválasztottam, jó fedőképességű fehér alapozófestékkel lekentem , majd száradás után sárga akrilfestékkel befestettem, és sárga cérnát kötöttem ráNarancssárga dekorgumiból kivágtam a csőröket, lábakat, szemeket, faroktollakat, és fekete kartonból a szemeket.Pillanatragasztóval felerősítettem a dekorgumi- és kartondarabkákat a CD-kre

107lakatosangel

Page 108: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Hozzávalók

hugarocell koszorúhungarocell tojáskartonanyaggombostűkollókésszalag

Elkészítés (koszorú)

20 cm átmérőjű koszorúhoz a kartonanyagból 64db 9x9 cm-es négyzeteket vágunk.A négyzeteket átlósan félbehajtjuk, ekkor egy háromszöget kapunk.Majd mégegyszer félbehajtjuk a háromszögeket.Ezeket a kis háromszögeket rakjuk fel párosával a koszorúra gombostű segítségével.A színekkel és a mintákkal játszva sokféle variációban lehet a koszorúalapot felöltöztetni.

Elkészítés (tojások)

Éles késsel 3 mm mélyen bevágjuk a hungarocell tojásokat. Én hosszában vágtam be tojásokat, négy részre tagolva.A bemetszés réseibe kés segítségével a ruhaanyagból kivágott darabokat tűrtem be. Így vontam be a tojásokat.Majd gombostűvel szalagot tettem rájuk, s rögzítettem a koszorúhoz.

Hozzávalók

száraz dekorációszalagokműanyag tojásokműfűdekorgumikvirágflitterragasztóollóalkoholos filc

Elkészítés

A száraz dekorációs gömbre szalagokat kötünk és akasztót készítünk rá.A műfűből egy keveset a gömb tetejére helyezünk.A kicsi műanyag tojásokat rögzítjük a gömbre.Végül a dekorgumikból kivágjuk a katicákat és a virágokat, majd felragasztjuk őket.

Tipp

Ha még tovább akarjuk díszíteni a virágokat, flittert ragasztunk rá, vagy csak alkoholos filccel megrajzoljuk őket.

108lakatosangel

Page 109: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

tojásteástasaktű, cérnaragasztó

Elkészítés

A teástasakból kis darabot levágunk, és tűbe fűzött cérnát húzunk át rajta.Ezután beragasztózzuk a papírt, és a tojás keskenyebb tetejére ragasztjuk.A többi tasakból formára vágás után háromszögeket hajtogatunk, és tetszés szerint - articsókatechnika a jelen esetben -a tojásra ragasztjuk.A tojás aljára szintén tetszés szerinti formát vágunk és ragasztunk a munka befejezéseként.

Hozzávalók

koszorú alapkrepp papírszínes muffin papírragasztópisztolyműanyag tojások

Elkészítés

A koszorú alapot körbetekertem színes krepp papírral.A muffin papír aljának a közepét benyomtam, egy kicsit csavartam rajta, hogy egy virág benyomását keltse.Sűrűn a koszorúra ragasztottam az így készült " virágokat".Pár műanyag tojással díszítettem.

109lakatosangel

Page 110: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

nikecell koszorú - zsákvászon négyzetecskék: kisebb (jelen mérete kb. 5 cm ) és nagyobb (itteni mérete kb. 8 cm) darabok ; ezeket úgy használom majd fel, hogy egy nagyobbra átlósan helyezek egy kisebbet és az így keletkező párokkal dolgozom majdcsavarhúzó (a koszorúba vájandó lyukakhoz és a ráhelyezett zsákdarabok rögzítéséhez)ragasztópisztolyfilcanyagok: barna, fehér, narancssárga - a nyulakhozbarnára festett fagolyókpartvisszőr a nyulakhozzsákszalag: narancssárga (a felfüggesztéshez, díszítéshez)drót (a díszítés koszorúra történő rögzítéséhez - ha ugyanis nem ragasztom a díszeket, más alkalmakra más dekorációval is felhasználható a koszorú)pici tojások (jelen esetben fürjtojások)

Elkészítés

A nikecellből kivágom a koszorút (vagy egyszerűen előveszem a boltit)Kivágom a két különböző mérető zsáknégyzetet rengeteg darabban. A következő munkameneteket 3 szinten is végig kell csinálni, hogy dús, szép koszorút kapjunk: a: a koszorú felső síkján, b: a koszorú belső síkján, c: a koszorú külső síkján.A csavarhúzóval lyukat fúrok a nikecell felső síkján, majd ragasztót csurgatok bele, s egy zsákvászon párost (egy nagyra átlósan fektetett pici) a közepénél fogva a csavarhúzó segítségével "beledugaszolok" a lyukba.1,5-2 cm-re ettől a rögzítési ponttól távolabb jöhet a következő pár rögzítése, s így tovább végig a felső síkon, majd a belsőn, végül a külsőn.Kb. 45 perc kitartó munka után megszületik a "gyönyörűség".Következhet a díszítés (kinek-kinek) tetszése szerint  (én a húsvét elmúltával favirágokat helyezek majd rá zsákmasnikkal, így egész nyáron gyönyörködhetünk majd benne, egészen a kalászkoszorú elkészítéséig).

110lakatosangel

Page 111: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Hozzávalók

tapétaragasztócsomagolópapír vagy bármilyen nem fényes papír, újság is jó (én az adóbevallás borítékjait használtam - remek alapanyag)tojáshéjakbarkácsragasztónagyobb tojás forma (de egy ovális váza alja is jó)bézs vagy fehér akril festék

Elkészítés

A papírt apró fecnikre tépkedem, a formát egy folpackkal bevonom - ez védi meg a formát a ragasztótól), a tapétaragasztót az utasítás szerint elkészítem (ált.1:20 arányban javasolt a hígítása). A tojáshéjakat megmosom kívül, belül és azokat is hagyom megszáradni.Egy ecset segítségével beragasztózom a felületet és a papírfecnikkel több rétegben bevonom. Egy-egy réteg között hagyom megszáradni a felületet. Ha teljesen száraz, a folpack segítségével lehúzom a formáról, és belül is hagyom teljesen megszáradni. Minnél több rétegű lesz, annál vastagabb lesz a fala.Visszarakom a formára, mert így könnyebb vele dolgozni. A tojáshéjakat kisebb darabokra tördelem és a barkácsragasztóval bekent felületre illesztgetem, mint a mozaikot (fogpiszkáló jól jön néha a mozgatáshoz). Egyszerre csak kis felületet ragasztózok be, mert hamar szárad.Amikor megszáradt és bevontam az egészet kívülről, akkor belülről is mozaikolom, de nem teljesen az aljáig. A maradék belső részt befestem akril festékkel, hogy időtállóbb legyen.

Tipp

A mozaik mintázatát a tojáshéjak eltérő színe adja. Érdemes tehát úgy válogatni, hogy legyen benne halványabb is és sötétebb színű is. Most megtapasztalható, hogy nincs két egyforma tojás!A vizet nem bírja, úgyhogy kaspónak használva egy kis műanyag tányér javasolt a cserép alá.

Hozzávalók

akasztós fa virágfa nyúlstancolt filc-fű (de sima filcből is ki lehet vágni egyénileg)hungarocell tojásszalag

111lakatosangel

Page 112: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét papírcsíkragasztófestékglitter

Elkészítés

A fa-virágot lefestettem.Összeállítottam a darabokból összerakható fa nyulat.A papírcsíkokból elkészítettem a quillingvirágokat.Lefestettem a hungarocelltojásokat, és beszórtam őket glitterrel.Felragasztottam a füvet, virágokat, nyulat, befűztem a szalagokat.

Hozzávalók

kétoldalú színes kartonok mindenféle színbennyúl teste fejjel és fülekkel – kb. 10,5 cm magaslábak ugyanabból a színből, közepére más színű ovális talpcsokornyakkendő a talp színeivel egyező kartonból2 kerek pofinarancssárga karton a répánakzöld karton a répa zöldjénekfül belseje szintén a talpakkal egyező színbenhátuljára tojástartó-gyűrű a nyúl színével azonos, szélessége kb.3 cmfekete filccel rajzolt szemek, orr, „pofipötty”

Elkészítés

Összeragasztom a hozzávalókat ragasztópisztollyal.

112lakatosangel

Page 113: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

kifújt tojásokhurkapálcáktemperaragasztólakkecsetollóvirágmintás csipke csíkkeskeny szalag

Elkészítés

Hurkapálcára húzzuk a kifújt tojásokat és megfessük.Száradás után lelakkozuk.A csipke csíkból kivágjuk a virágokat és ráragaszuk a tojásokra.A szalagot tetszés szerint ragaszuk.

Hozzávalók

kifújt tojásokhurkapálcáktemperaragasztólakkecset

Elkészítés

Hurkapálcára húzzuk a kifújt tojásokat és megfestjük őket.Száradás után lelakkozuk és belehempergetjük búzadarába.Száradás után rájuk festjük a mintát.

113lakatosangel

Page 114: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

fűzfa ágakragasztópisztolylepkékgyöngyökmasnik

Elkészítés

A koszorú saját készítésű tekergetés.Ragasztópisztollyal díszítettem.Alján szalagok lógnak.

Hozzávalók

hungarocell tojások (6 cm-es)vizes bázisú hobbi festékek (matt)cserepek (4 cm átmérőjű)filc-virágokflitterek (varrható flitterek - ugyanolyan színben, mint a filcvirágok színe.)rövid gombostűk (1,8 cm)apró filc „bogyók”ecsethurkapálcák

Elkészítés

Hurkapálcákra tűzzük fel a festeni kívánt hungarocell tojásokat. Majd a hurkapálcát fogva (nem a tojást!), lefestjük azokat a vizes bázisú festékkel. Ne hígítsuk, mert tartósabb és egyenletesebb színt kap a tojás a sűrűbb festékkel.Miután lefestettük a tojásokat, hagyjuk megszáradni a festéket a tojáson. A festett tojásokat beleszúrjuk száradni pl. egy nagy cserépbe, amiben föld van. Úgy, hogy ne érjenek össze a tojások!A megszáradt tojásokat ezután tovább díszíthetjük a filc-virágokkal, "bogyókkal", varrható flitterekkel. Ezeket a gombostűkkel rögzítjük a tojásokhoz.

Tipp

114lakatosangel

Page 115: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Ha azt szeretnénk, hogy asztali díszekként funkcionáljanak a tojások, akkor készítsünk hozzájuk a tojásokhoz passzoló, ugyanolyan színű cserepeket is. A cserepeket is fessük be a vizes bázisú festékkel, és hagyjuk megszáradni! Utána ezekbe beleállíthatjuk a már kész tojásokat.Ha pedig, függő díszként szeretnénk őket, akkor a tojás tetejére gombostűvel rögzítsünk megfelelő hosszúságú vékony szatén szalagot.

Hozzávalók

hobby festék, vagy temperaecsetkifújt tojásfilchímző fonal

Elkészítés

Az alapszínnel megfestjük a kifújt tojásokat, majd száradás után felvisszük a mintákat.Filcből kis köröket vágunk a tojások végére.Hímző fonallal átfűzzük a tojásokat.

Hozzávalók

mossgumi, vagy falapocskahurkapálcika 2 dbpolisztirén tojásfesték tempera, vagy akrilfestékecsetragasztóüvegfesték

Elkészítés

Alapszínre festjük a polisztirén tojást.Üvegfestékkel rajzolunk rá szemet és dísztollakat.

115lakatosangel

Page 116: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Lefestjük a lábát is.A fa lapocskára ráragasztjuk a lábakon álló tyúkocskát.Taraját lábujjakat és farkincát ragasztunk moss-gumiból.Csőre lehet hőre száradó gyurma lefestve.

Hozzávalók

kartonpapírkrepp-papírtojástartóakril festéknyuszis gipszkiöntő sablon +gipszragasztópisztoly

Elkészítés

A sablon segítségével gipszből kiöntünk egy húsvéti formát, száradás után akril festékkel kifestjük.A kartonpapírból kivágunk tojásformát, tetszés szerint a közepét kivághatjuk.A krepp-papírból 2-3 cm széles csíkokat vágunk, és feltekerjük a tojásformára.A tojástartóból kivágjuk a virágokat, akrilfestékkel befestjük, ragasztópisztollyal összeállítjuk.A virágokat és a gipszformát felragasztjuk  a tojásformára.Szalagból masnit kötünk a tetejére, ezzel lehet felakasztani.

Elkészítés

Az egyik egy díszes tojás, a másik húsvéti kosárka tele finomsággal.Ezek is tónuspapírból, hobbyragasztóval összeállítva készültek.

116lakatosangel

Page 117: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

kifújt, vagy főtt tojásszatén szalagtojásfesték

Elkészítés

Ez egy egyszerű, de szép módszer a tojások díszítésére.A lényege az, hogy különféle színre festett tojásokra szaténszalagokat kötünk.

A díszítés: Különböző geometriai alakzatokat vágtam ki sima szép fehér fénymásoló papírból. Előre összeraktam, hogy milyen mintát szeretnék készíteni, és ezután gondosan hobbyragasztóval, egyenként ráragasztottam a tojásokra.Miután elkészültem, a szebb hatás érdekében gyöngyházfényű fehér hobbyfestékkel lefestettem a mintázatot.A piros tojásokat nőknek, a kékeket pedig férfiaknak készítettem.A pirosakat még átlátszó fényes lakkal lekentem a csillogóbb hatás miatt.Mivel vendégségbe lesznek a tojások, minden családnak külön-külön készítettem kis fészket is. Ezeket nyers fűzfaágakból csináltam meg.Kibéleltem még raffiával őket a még nagyobb fészekhatás érdekében.Az egyik képen látható egy fehér kis tojás. Ez egy különlegesen kicsi tyúktojás. Lefestettem több réteg fehér hobbyfestékkel, lakkal is bevontam, hogy csillogóbb legyen, és végül arany színű drótból készítettem neki egy kis foglalatot és egy kis akasztót.

117lakatosangel

Page 118: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

különböző méretű hungarocell tojásokdísz-szegőcsíkpiros hímző-fonalpiros mintás kartonanyagtapétavágóbarkácsragasztódíszgombostű

Elkészítés

A nagyobb tojás: bevágásokat készítek rajta és a színes anyagból megfelelő cikkeket vágok, melyeket belenyomkodok a vágásokba. A két végét ragasztóval rögzítem és egy-egy filckoronggal vagy gyönggyel lezárom.A kicsi tojás: a szegőcsíkot gombostűvel rögzítem és körbe fokozatosan ragasztóval bekenem, majd lassan rátekerem a szegőcsíkot. A végét díszgombostűvel rögzített akasztóval zárom.

Hozzávalók

damiltojásokvirágok

118lakatosangel

Page 119: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

dekorgumikragasztóollószatén szalagalkoholos filc

Elkészítés

A dekorgumiból kivágjuk az alapot.Kivágjuk a formákat, nyuszikat és felragasztgatjuk őket az alapra.Szaténszalagból készítünk rá akasztót (esetleg masnit).(Alkoholos filccel megrajzoljuk a nyuszik szemeit.)

Hozzávalók

hungarocell tojások (6 cm-es)vizes bázisú hobbi festékek (különböző színekben)csónak alakú kaspó (4x16 cm)csillámporok (különböző színekben)rövid gombostű (1,8 cm)apró művirágokvékony szaténszalagecsethurkapálcák

Elkészítés

Hurkapálcákra tűzzük fel a festeni kívánt hungarocell tojásokat. Majd a hurkapálcát fogva (nem a tojást!) lefestjük azokat a vizes bázisú festékkel. Ne hígítsuk, mert tartósabb és egyenletesebb színt kap a tojás a sűrűbb festékkel.A festés után rögtön – mielőtt a festék megszáradna – csillámport szórunk a tojásra. A festék úgy fog hatni, mint a ragasztó. A csillámpor, a festék száradása után rajta marad. Beszórhatjuk a tojást egy színű csillámporral, de akár vegyíthetjük is más-más színekkel.  A tojás színével azonos színű csillámport is lehet használni, vagy akár más színűt is. Száradás után akár lefújhatjuk egyszerű hajlakkal is, ami még jobb tapadást biztosít.A festett tojásokat beleszúrjuk száradni pl. egy nagy cserépbe, amiben föld van. Úgy, hogy ne érjenek össze a tojások!

119lakatosangel

Page 120: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

bambusznádszalagdekorgumiműanyag tojásokfából katicaragasztóolló

Elkészítés

A bambusznádat kis fűrésszel feldaraboljuk, majd a szalagot felragasztjuk rá.Dekorgumiból elkészítjük a nyuszit és a tojásokat (a tojások motívumait megrajzoljuk, majd kivágjuk).Majd a szalagra felragasztgatjuk őket a műanyag tojásokkal és a fa katicával együtt.A végére szalagot teszünk, amire szintén tojásokat ragasztunk, végül akasztót teszünk rá.

Hozzávalók

dekorgumi műanyag pohárragasztóollófilctoll

120lakatosangel

Page 121: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét krepp papír

Elkészítés

Megrajzoltam a mintát, majd körberajzoltam és kivágtam a négy nyuszit.Kivágtam az egyéb szükséges részeket (orr, szem, bajusz, fog), majd ráragasztottam a helyére. A szemek körüli részt filctollal megrajzoltam.Volt szerencsém a feliratot megvenni (angol családnak készítettem, azért nem magyar a feliratom), így azt csak rá kellett ragasztanom, de tetszés szerint ezt is ki lehet vágni dekorgumiból. Továbbá kis képekkel dekoráltam a poharat.A poharat beleragasztottam a nyúl kezébe (én hobbi ragasztót használtam, itt egy kicsit nehézkesen fogta meg a ragasztó, de sikerült:))

Tipp

Bele lehet vágni kis zöld krepp-papír csíkokat, majd a "fű" közé lehet rejteni a csokitojásokat. 

Hozzávalókhungarocell tojásszatén szalag, vagy farkasfogragasztószike (tapétavágó kés)dekorgumigombostűkülönböző mintázatú anyagok

Elkészítés

A hungarocell tojást szikével bevagdosom gerezdekre (ne olyan mélyen nehogy szétrepedjen a hungarocell!).Az anyagokból szintén gerezdeket vágok egy kicsit nagyobbat, majd a bevágásokba beletömködöm, úgy hogy az anyag teljesen kifeszüljön a tojáson.A bevágások mentére szatén szalagot vagy farkasfogat ragasztok.Ha még akarom díszíteni a tojást, vágok dekorgumi hulladékból virágokat és gombostű segítségével rögzítem őket.

121lakatosangel

Page 122: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

kifújt, vagy főtt tojásgyümölcshálószatén szalagtojásfesték

Elkészítés

Ez egy egyszerű, de különleges díszítési módszer.A lényege az, hogy a tojásra nagyon szorosan rákötözzük, a citrom/narancs csomagról lekerülő hálót, és így helyezzük a tojásfestékbe.Kifújt tojással nehezebb megcsinálni, mert azt nehezebb felmelegíteni, ill. a festékben is nehezebb megtartani, hiszen a festék tetején lebeg, ha nem telik meg a vízzel.Fontos az is, hogy nagyon szorosan kötözzük rá a hálót, különben alámegy a festék, és nem érjük el a kívánt hatást!Ha kivettük a festékből, megvárjuk míg megszárad, és levesszük róla a hálót. Mi egy kis zsírral kentük be, attól lett fényes.Végül egy szaténszalagot kötöttünk rá, ezzel tudjuk felakasztani.

Hozzávalók

műanyag tojásokakrilfestékselyemfényű hobbylakkfehér üvegmatrica kontúrfestékhurkapálcák

Elkészítés

A hurkapálcára szúrt műanyag tojásokat több réteg akrilfestékkel befestjük.Ha a festék megszáradt, fényesre száradó színtelen hobbylakkal átkenjük, és megvárjuk, amíg megszárad.A kiválasztott sablonokat használva egy átlátszó fólián (pl. genotherm) fehér üvegmatrica kontúrfestékkel megfestjük a mintákat.

122lakatosangel

Page 123: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét A minták száradása után a festett, lakozott tojást szivaccsal enyhén benedvesítjük, majd a fóliáról óvatosan lehúzott mintát a tojásra tesszük, és óvatosan rányomkodjuk.

Hozzávalók

dekorgumikragasztóollószatén szalagalkoholos filc

Elkészítés

A dekorgumiból kivágjuk az alapot.A formákat, figurát kivágjuk. (A tojások motívumait megrajzoljuk, majd kivágjuk.)Majd felragasztgatjuk őket az alapra.Szatén szalagból készítünk rá akasztót.Alkoholos filccel megrajzoljuk a csibe szemeit és a virágokat.

Hozzávalók

kifújt, vagy főtt tojáskülönböző nagyságú, színű gyöngyökrézdróttojásfesték

123lakatosangel

Page 124: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Elkészítés

Két kb. 30 cm hosszú rézdrótot középüknél keresztbe helyezünk, és megtekerjük.Az így nyert négy egyenlő részre szimmetrikusan felhelyezzük a gyöngyöket. Két-két szálat időnként keresztezünk. Ez lesz váza/füle a kosárnak.Ezután rátekerünk a kezdőpontra még két kb. 20 cm nagyságú rézdrótot, az előzőhöz hasonló módon, ebből lesz a kosárka oldala.Végül körbefűzünk egy drótot a kosár tetejének.

Tipp

Ez persze csak egy lehetséges módja a díszítésnek, a dísz sokféle lehet attól függően, hogy milyen gyöngyöt használunk, és hogy fűzzük fel.Ez egy kissé időigényes módszer, de a gyerekek nálunk nagyon szívesen gyöngyöznek, és ez sokáig leköti őket. 

Hozzávalók

kifújt - polisztirol - vagy műanyag tojásoknatúr színű papírspárga (közismertebb nevén madzag)vizes bázisú hobbyragasztó (a vizes bázis különösen a polisztirol tojás esetében fontos, mert sok ragasztó oldja ezt az anyagot)kék és sárga kásagyöngydamil

Elkészítés

1. A tojást bekenem folyékony ragasztóval egy kis részen, majd ezt a ragasztózott részt betekerem a spárgával. Tovább

ragasztózom, tovább tekergetem, míg a teljes tojást be nem fedte a spárga. Amíg szárad, felfűzöm a gyöngyöket

A gyöngyök méretétől függően 6 vagy 8 db KÉK gyöngyöt felfűzök egy kb.80 cm-es damilra, majd az első

gyöngyszembe visszaöltök és áthúzom rajta a damilt (így egy kis kör alakú hurkot képeztem). Ezután fűzöm fel az egy

szem SÁRGA gyöngyöt és a damilt a szemben lévő kék gyöngybe fűzöm. Ezzel rögzítve is lesz a kis virág közepe.

(Az ábra 8+1 gyöngyből készült virágot mutatja, én 6+1 gyöngyből készítettem a tojásokra. Minden virág ugyanígy

készül. Kisebb-nagyobb távolságot hagyván 1-1 virág között, kb.13-15 virág fér el ezen a hosszúságú damilon

A virágfűzért körbetekerjük a tojáson, a végeit csomózással, átfűzögetéssel rögzítem

Tipp

A damilt elrejtik a spárga gödrei, így olyan hatású lesz, mintha a földből (tojásból) bújtak volna ki a nefelejcsek Ha némelyik rakoncátlanul mocorogna, egy kis ragasztót nyomok alá.

124lakatosangel

Page 125: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

sárga krepp papírnarancssárga krepp papírzöld krepp papírragasztóollóújságpapírtűzőgéphurkapálcika

Elkészítés

Az újságpapírból a hurkapálcika segítségével kis szárakat sodrunk össze, majd megragasztjuk.A sárga kreppből 6 db szirmot vágunk, míg a narancssárgából egy kis téglalapot, amit hengerré ragasztunk.Cikk-cakk ollóval egyik oldalát levágjuk, a henger köré igazítjuk a szirmokat, majd a szárra rögzítjük tűzőgéppel.A zöld kreppből 1 cm-es csíkot vágunk, amit srégen rátekerve rögzítünk ragasztóval.

Hozzávalók

hungarocell tojásakril festékhobby lyukasztószalaggombostű

Elkészítés

Kiválasztjuk milyen színű tojást szeretnénk készíteni, majd az illető színű akril festékkel lefestjük és hagyjuk megszáradni.Nagyobb mintájú lyukasztóval lyukasztunk egy sötét árnyalatú kartonból virágokat, a kiválasztott színhez megfelelően. A kisebb lyukasztóval pedig vilagosabb árnyalatú kartonból lyukasztunk ki, ebben az esetben, virágokat.Gombostű segítségével feltűzzűk a virágokat a tojásra.

125lakatosangel

Page 126: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Szalagot rakunk a tetejére, amitől majd húsvéti fára fel tudjuk majd akasztani.Kész van. Kirakhatjuk a lakásunkba dekorként vagy a húsvéti fára akaszthatjuk.

Hozzávalók

hungarocell tojásragasztópapírcsíkoknekem volt néhány megmaradt selyemvirágocskám, de a quilling papírból is lehet hozzá virágot készítenimaradék arany színű kásagyöngy

Elkészítés

Színek kiválasztása, majd idulhat a pödörgetés.Javaslom az egyenkénti felragasztást, mivel a tojás felszíne miatt nem azonos papírkarikákra lesz szükségünk.Majd a középmotívum elkészítése, és végül gyöngyragasztás kedvünk szerint.

Hozzávalók

különböző méretű hungarocell tojásokszínes hungarocell gyöngyökragasztó

Elkészítés

A tojásokra különböző mintákban ráragasztjuk a gyöngyöket.

126lakatosangel

Page 127: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

kifújt tojáspiros tempera, vagy akril festékszatén szalagdekorgumibarkácsragasztó

Elkészítés

A kifújt tojást piros festékkel lefestem.Szatén szalagból masnit készítek, melyet az akasztónak készített vékonyabb szatén szalaggal átkötök.Egy hosszú tű, vagy drót segítségével alulról felfelé az akasztót áthúzom a tojáson.Elkészült a piros tojás, amelyet dekorgumiból kivágott, illetve lyukasztott mintával díszítek.

Tipp

Az alap lehet a különböző ízlésnek megfelelő színű, a minta lehet a fotón lévő.Gyorsan elkészíthető, gyerekek is meg tudják csinálni és igen mutatós.

Hozzávalók

kartondekorgumidrótecsetragasztó pisztolyzsenília dróthurkapálcikadamil

Elkészítés

Kartonból készítettem csibe sablont, ezután gumilapból kivágtam a formákat.Vékony drótot ecset végére tekerve bespiráloztam, a cipőcskéket rászúrtam.Patex pisztollyal beragasztottam a lábakat, farkat.

127lakatosangel

Page 128: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Két testet összeragasztottam, végül a fejet, szárnyakat.Hurkapálcikára damillal a három csibét rögzítettem

Hozzávalók

tojástartóakril festékdekorgumiecsetragasztóollószatén szalag

Elkészítés

Daraboljuk fel a tojástartót, majd a széleit igazítsuk ki úgy, hogy összenyomjuk a formát, hogy a szirom egymásra feküdjön és ívesen vágjuk le a széleket (mindkét oldalon).A csészéket (8 darab) ragaszgassuk össze, majd fessük le őket.Dekorgumiból vágjunk tojásokat, ezeket bárhogyan díszíthetjük, majd ragasszuk fel a lefestett tojástartóra.Tegyünk rá szatén szalagból akasztót és masnit.

Hozzávalók

különböző méretű hungarocell tojáskülönböző színű, akár színátmenetes hímző cérnaragasztó1 db gombostű, ami csak a tojás kezdeténél kell, hogy rögzítsük a cérnát, aztán ki lehet venni.

Elkészítés

Óvatosan, de jó szorosan feltekerjük a tojásra a cérnát, de előtte ne felejtsük el a ragasztóval bekenni.

128lakatosangel

Page 129: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

kifújt tojástemperaformalyukasztókszínespapírkeskeny szatén szalag (akasztónak)ragasztó

Elkészítés

A tojást temperával, vagy akryl festékkel (de lehet tojásfesték is) megfestjük.Formalyukasztóval színes papírból formákat lyukasztunk, amit a tojásra ragasztunk.Az akasztót átfűzzük a tojáson.Egyszerű az elkészítés és változatos megvalósítás lehetséges.

Hozzávalók

kartonpapírbarkácsfilcdekorgumialkoholos filctollszínes gombokragasztó (barkács és ragasztópisztoly)szalag

Elkészítés

Megterveztem a virágokat, a nyuszit és sablont készítettem kartonból.A nyuszi egyes részeit dekorgumiból, illetve kartonból kivágtam, összeállítottam. Az arcot felrajzoltam, szivecske orrot ragasztottam rá,  majd összeragasztottam a test részeit.Elkészítettem a virágokat a következő módon: kivágtam kartonból a formát (12 db virág), majd különböző színű barkácsfilcekre ragasztottam. Amikor megszáradt körbevágtam, végül mindegyikre egy-egy  színes gombot ragasztottam középre.Összeállítottam a koszorút: alapnak egy nagyobb kört vágtam ki, kb. 2 cm széleset. Erre ragasztottam fel a kész filcvirágokat kis takarással, majd következett a nyuszi is (teste, kezei).

129lakatosangel

Page 130: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Végül ragasztópisztollyal egy szaténszalagot rögzítettem a koszorú hátuljára.

Hozzávalók

tojástartóbarkácsfilczsinórrezgőszemekpihetollragasztó

Elkészítés

A tyúkok teste, szárnya és talpa tojástartóból van (a tartó közepe magas legyen!!!!).A csőrét és taréját barkácsfilcből nyírtam ki.A lábak zsinórból vannak, arra ragasztottam a talpakat.

130lakatosangel

Page 131: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

1. Pipik a barkán

A vázába helyezett barkaágakra akasztott tojáscsibékkel vidám hangulatban várhatod a tavaszt. Különösebb gondot nem okoz az elkészítésük, hiszen barkaágat szinte bárhol találsz, a hobbiboltokban pedig beszerezheted az igazi

131lakatosangel

Page 132: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét tojásokat helyettesítő hungarocelltojásokat. Szükséged lesz még sárga és zöld színű hobbifilcre, a tojások fellógatásához pedig vastagabb varrócérna is megfelel. A filcből vágd ki a szárnyakat, a tarajokat és a lábakat. Egy csepp ragasztóval rögzítsd fel őket a tojásokra, majd akrilfestékkel fess apró szemeket a kiscsibéknek. A csőrt dekorgumiból vágd ki, formázz belőle kúpot, és ezután rögzítsd a tojáshoz. Szintén akrilfestékkel különféle vidám mintákat festhetsz a tojás üresen marad részére. A tojások fellógatásához egy tűvel húzd át a cérnát a tarajon, csomózd meg, és már fel is akaszthatod a kiscsibéket a barkaágra.

2. Tojásgirland

Vendégcsalogató húsvéti ajtódíszt készíthetsz, csak gyűjts össze jó néhány száraz virágot, és egy vastagabb madzag vagy egy vékony dróthuzal segítségével készíts belőlük girlandot. Akassz rá hímes tojásokat, és lógasd fel a bejárati ajtóra vagy akár az ablakkilincsre. Hasonlóan mutatós dekoráció, ha az ablakkilincsekre lógatsz fel egy-egy szép hímes tojást.

3. Variációk virágcserépdíszekre

Készíts hurkapálcából virágcserépdíszeket – pillanatok alatt elkészül, a végén díszelgő figuráknak pedig csak a képzeleted szabhat határt. A hungarocelltojásokat szúrd hurkapálcára, hogy könnyebb legyen velük dolgozni, ha pedig műanyag tojásokkal dolgozol, akkor először rajzszöggel szúrd ki, mert így egyszerűbben belenyomhatod a pálcikát. Akrilfestékkel kend le a tojásokat, majd száradás után filctollal rajzold meg a csibék „képét”. Farktollaknak hobbiboltban is beszerezhető tollakat használhatsz, amelyeket egy csepp ragasztó segítségével rögzíthetsz a tojáshoz. 

Szerezz be színes és fehér kartonpapírokat is, sablon segítségével vagy szabad kézzel rajzolj rájuk különböző nyuszi- és csibefigurákat, majd vágd ki őket. Egy kevéske ragasztó segítségével rögzítsd a kivágott mintákat a pálca végére. Végül a díszes pálcákat szurkáld bele a virágföldbe.

132lakatosangel

Page 133: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

4. Gyurmatojások

A levegőn száradó gyurmából vegyél egy tenyérnyi darabot, és alaposan gyúrd össze, hogy könnyedén tudj vele dolgozni. Nyújtsd ki kb. félcentisre, és egy előre megrajzolt sablon alapján egy fogpiszkáló segítségével karcold a gyurma tetejére a tojásalakzatokat. Ezt követően egy hegyes késsel vágd körbe őket, és óvatosan emeld ki a darabokat. A mintákat szintén egy kés hegyével, illetve fogpiszkálóval vésd a gyurma felületébe. Még száradás előtt (mivel a levegőn száradó gyurma viszonylag gyorsan szikkad, érdemes vizes kézzel formázni a díszeket) szúrjunk egy-egy hurkapálcikát a tojások aljába.

5. Tojás ül a fűben

Ezúttal a megszokott piros tojások helyett fess kék tojásokat. Szerezz be egy ládikát vagy bármilyen egyéb kosarat, amelyben el tudod helyezni a kék hímes tojásokat, s ha igazán szép összhatást szeretnél, akkor a ládika színe legyen összhangban a belekerülő hímes tojások színével. Akrilfestékkel fesd le a ládikát a kívánt színre, majd száradás után készítsd el a tojásoknak a fészket fűből. Ha kert híján nincs kéznél fű, akkor időben kezdj el búzát csíráztatni, hogy a zsenge, üde zöld szálakat felhasználhasd a ládika kibéleléséhez

133lakatosangel

Page 134: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Nyuszkók az ovi ablakában:)

134lakatosangel

Page 137: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Miután bekentük tapétaragasztóval, színes dekor homokban megforgatták, végül csillámragasztóval bepöttyöztük. A többi már az én dolgom volt. Hurkapálcára ragasztottam, virágot vágtam ki a tojás aljára és rafiával díszítettem.

Húsvéti ajándékötlet, dekoráció (kanálka nyuszik)

Elkészítéséhez nem kell sok minden, csak egy-két szál barna zsenília drót, barna színű akril festék, kettő nagyobbacska rózsaszín pom-pom a pofijának és egy kisebb fehér színű az orrocskának. Ezen kívül a bajusznak, én formázható papírmadzagot használtam, (de lehet ez rafia vagy más vékonyabb madzag is) továbbá egy kevéske szatén szalag masninak (valami vidám tavaszi színűt) és gombocska a díszítésnek.

137lakatosangel

Page 138: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Első lépésként lefestettem, mint a múltkor a kanalakat barna színűreMásodik lépésként felragasztottam a zseníliából megformázott füleket, majd a bajuszkát , orrocskát és a pofikákat. A végén díszítettem szalaggal és gombbal.A szemeket fekete akril festékkel, majd egy pöttyintésnyi fehérrel festettem. Még fogat is pingáltam, nekem így nyuszkósabb!:)

Nyuszi fülét hegyezi, (két mutatóujjunkkal fülecskét csinálunk)Nagy bajuszát pödöri (képzeletbeli bajusz pödrése)

Répát eszik, rop, rop, rop. (répa ropogtatását utánozzuk)Nagyot ugrik, hopp, hopp, hopp.(ugrálunk mint a nyuszik)

Cserépnyuszi ( húsvéti ajándékötlet )

Az elkészítéséhez szükséges alapanyagok: lila, fehér és fekete színű akrilfestékek, vastagabb madzag, szaténszalag, 6 cm-es cserép, 3,5 cm-es fagolyó, kicsiből 4 db a kéznek és a lábnak valamint gyűrt papírszalag.

138lakatosangel

Page 141: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

A zseníliadrótot  kb. 5 cm-es darabokra vágjuk és ceruzára feltekerjük. A kartonból a sablon alapján kivágjuk a

bárányka fejét, kezét, megrajzoljuk, majd bepúderezzük a kis pofiját. A kacskaringókat és a kezét (lábát):)

felragasztjuk ragasztópisztollyal a zsákra. A kislány bariknak virágot is tehetünk a búbocskájára.

141lakatosangel

Page 142: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

142lakatosangel

Page 143: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

143lakatosangel

Page 144: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

144lakatosangel

Page 145: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

145lakatosangel

Page 146: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

146lakatosangel

Page 147: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

147lakatosangel

Page 148: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

148lakatosangel

Page 149: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

149lakatosangel

Page 150: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

150lakatosangel

Page 151: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

151lakatosangel

Page 152: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

152lakatosangel

Page 153: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

153lakatosangel

Page 154: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

154lakatosangel

Page 155: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

155lakatosangel

Page 156: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

156lakatosangel

Page 157: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

157lakatosangel

Page 158: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

158lakatosangel

Page 159: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

159lakatosangel

Page 160: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

160lakatosangel

Page 161: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

161lakatosangel

Page 162: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

hungarocell tojáshurkapálca

162lakatosangel

Page 163: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét akryl festék vagy temperaecsetraffia vagy szalag

Elkészítés

A hurkapálcikára felszúrjuk a tojást és piros akryl festékkel  lefestjük.Száradás után felfestjük a katicákat, illetve különböző motívumokat.Raffiából, vagy szalagból masnit kötünk a tojások alá.

A rét virágaihoz vágj ki a kartonlapokból különböző méretű virágszirmokat úgy, hogy egy centis száracskát is hagyj rajtuk. A hungarocell-golyókat szúrd hurkapálcára, majd ragaszd köréjük a virágszirmokat celluxszal.

A virágok fejének közepéről se feledkezz meg: ragasztózd be a hungarocell szabadon maradt részét, és szórj rá gyöngyöket. A többi hurkapálcára szúrd rá a hímes hungarocell-tojásokat - ezeket saját magad is díszítheted. A zöld filcből vagy textilből szabj ki akkora darabot, ami elegendő ahhoz, hogy beborítsd vele a hungarocell-lapot, majd az anyagot feszítsd ki, és rögzítsd a lap alján gombostűkkel. Ezután nincs más dolgod, mint az ollóval apró lyukakat csípni az anyagon ott, ahol beleszúrod majd a hurkapálcákat a hungarocell-lapba. Rendezd el rajta a virágokat a tojásokkal, majd díszítsd a kompozícióval az ablakpárkányt.

Tipp: a virágmotívumok közepére is ragaszthatsz egy kis szórógyöngyöt, esetleg egy szórógyönggyel megszórt gombot, aminek a fülét előzőleg csípőfogóval eltávolítottad.

163lakatosangel

Page 164: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

dekorgumi, vagy mindkét oldalán színes kartonpapírolló, vagy kés

Elkészítés

Az elkészített sablont (tetszés szerinti mintával) átrajzoljuk a dekorgumira, vagy a kartonpapírra és kinyírjuk.A papírt hegyes ollóval a dekorgumit érdemesebb késsel. Tűvel átszújuk és cérnát/fonalat fűzünk bele.

Hozzávalók

natúr színű hullámpapírtojáshéj színű kartonpapírkifújt tojásokfehér színű hobby festékalkoholos filc fekete és piros színbenceruzaollóragasztó

Elkészítés

A hullámpapírból kivágjuk a talpakat és a füleket.Ezután a kartonpapírból is kivágjuk a talpakat és füleket, csak kisebb méretben.Összeragasztjuk az alkatrészeket, majd nehezék alá helyezzük száradni.Elkészítjük a nyuszik arcát.Fehér festékkel a pofit és a szemeket ráfestjük a tojásokra.Száradás után filctollal tovább rajzoljuk az arcokat.Miután elkészültünk, felragasztjuk a füleket, majd a talpat is.

164lakatosangel

Page 165: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

kartonpapírhálótoll

Elkészítés

Kartonpapírból kivágom a tojásformát duplán.A két lap közé hálót (fokhagyma, narancs vagy citromháló) ragasztok, majd tollal, selyemvirággal, papírból készített rózsával, vagy quillinggel ( papírcsíkokból készített virág) dekorálom.

Hozzávalók

CD lemezalapozófestékakrilfestékdekorgumikartoncérnaollópillanatragasztó

Elkészítés

Mindenkinek van otthon hallgathatatlanra karcolódott, rossz CD-je. Én három CD-t kiválasztottam, jó fedőképességű fehér alapozófestékkel lekentem , majd száradás után sárga akrilfestékkel befestettem, és sárga cérnát kötöttem ráNarancssárga dekorgumiból kivágtam a csőröket, lábakat, szemeket, faroktollakat, és fekete kartonból a szemeket.Pillanatragasztóval felerősítettem a dekorgumi- és kartondarabkákat a CD-kre

165lakatosangel

Page 166: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Hozzávalók

hugarocell koszorúhungarocell tojáskartonanyaggombostűkollókésszalag

Elkészítés (koszorú)

20 cm átmérőjű koszorúhoz a kartonanyagból 64db 9x9 cm-es négyzeteket vágunk.A négyzeteket átlósan félbehajtjuk, ekkor egy háromszöget kapunk.Majd mégegyszer félbehajtjuk a háromszögeket.Ezeket a kis háromszögeket rakjuk fel párosával a koszorúra gombostű segítségével.A színekkel és a mintákkal játszva sokféle variációban lehet a koszorúalapot felöltöztetni.

Elkészítés (tojások)

Éles késsel 3 mm mélyen bevágjuk a hungarocell tojásokat. Én hosszában vágtam be tojásokat, négy részre tagolva.A bemetszés réseibe kés segítségével a ruhaanyagból kivágott darabokat tűrtem be. Így vontam be a tojásokat.Majd gombostűvel szalagot tettem rájuk, s rögzítettem a koszorúhoz.

Hozzávalók

száraz dekorációszalagokműanyag tojásokműfűdekorgumikvirágflitterragasztóollóalkoholos filc

Elkészítés

A száraz dekorációs gömbre szalagokat kötünk és akasztót készítünk rá.A műfűből egy keveset a gömb tetejére helyezünk.A kicsi műanyag tojásokat rögzítjük a gömbre.Végül a dekorgumikból kivágjuk a katicákat és a virágokat, majd felragasztjuk őket.

Tipp

Ha még tovább akarjuk díszíteni a virágokat, flittert ragasztunk rá, vagy csak alkoholos filccel megrajzoljuk őket.

166lakatosangel

Page 167: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

tojásteástasaktű, cérnaragasztó

Elkészítés

A teástasakból kis darabot levágunk, és tűbe fűzött cérnát húzunk át rajta.Ezután beragasztózzuk a papírt, és a tojás keskenyebb tetejére ragasztjuk.A többi tasakból formára vágás után háromszögeket hajtogatunk, és tetszés szerint - articsókatechnika a jelen esetben -a tojásra ragasztjuk.A tojás aljára szintén tetszés szerinti formát vágunk és ragasztunk a munka befejezéseként.

Hozzávalók

koszorú alapkrepp papírszínes muffin papírragasztópisztolyműanyag tojások

Elkészítés

A koszorú alapot körbetekertem színes krepp papírral.A muffin papír aljának a közepét benyomtam, egy kicsit csavartam rajta, hogy egy virág benyomását keltse.Sűrűn a koszorúra ragasztottam az így készült " virágokat".Pár műanyag tojással díszítettem.

167lakatosangel

Page 168: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

nikecell koszorú - zsákvászon négyzetecskék: kisebb (jelen mérete kb. 5 cm ) és nagyobb (itteni mérete kb. 8 cm) darabok ; ezeket úgy használom majd fel, hogy egy nagyobbra átlósan helyezek egy kisebbet és az így keletkező párokkal dolgozom majdcsavarhúzó (a koszorúba vájandó lyukakhoz és a ráhelyezett zsákdarabok rögzítéséhez)ragasztópisztolyfilcanyagok: barna, fehér, narancssárga - a nyulakhozbarnára festett fagolyókpartvisszőr a nyulakhozzsákszalag: narancssárga (a felfüggesztéshez, díszítéshez)drót (a díszítés koszorúra történő rögzítéséhez - ha ugyanis nem ragasztom a díszeket, más alkalmakra más dekorációval is felhasználható a koszorú)pici tojások (jelen esetben fürjtojások)

Elkészítés

A nikecellből kivágom a koszorút (vagy egyszerűen előveszem a boltit)Kivágom a két különböző mérető zsáknégyzetet rengeteg darabban. A következő munkameneteket 3 szinten is végig kell csinálni, hogy dús, szép koszorút kapjunk: a: a koszorú felső síkján, b: a koszorú belső síkján, c: a koszorú külső síkján.A csavarhúzóval lyukat fúrok a nikecell felső síkján, majd ragasztót csurgatok bele, s egy zsákvászon párost (egy nagyra átlósan fektetett pici) a közepénél fogva a csavarhúzó segítségével "beledugaszolok" a lyukba.1,5-2 cm-re ettől a rögzítési ponttól távolabb jöhet a következő pár rögzítése, s így tovább végig a felső síkon, majd a belsőn, végül a külsőn.Kb. 45 perc kitartó munka után megszületik a "gyönyörűség".Következhet a díszítés (kinek-kinek) tetszése szerint  (én a húsvét elmúltával favirágokat helyezek majd rá zsákmasnikkal, így egész nyáron gyönyörködhetünk majd benne, egészen a kalászkoszorú elkészítéséig).

168lakatosangel

Page 169: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Hozzávalók

tapétaragasztócsomagolópapír vagy bármilyen nem fényes papír, újság is jó (én az adóbevallás borítékjait használtam - remek alapanyag)tojáshéjakbarkácsragasztónagyobb tojás forma (de egy ovális váza alja is jó)bézs vagy fehér akril festék

Elkészítés

A papírt apró fecnikre tépkedem, a formát egy folpackkal bevonom - ez védi meg a formát a ragasztótól), a tapétaragasztót az utasítás szerint elkészítem (ált.1:20 arányban javasolt a hígítása). A tojáshéjakat megmosom kívül, belül és azokat is hagyom megszáradni.Egy ecset segítségével beragasztózom a felületet és a papírfecnikkel több rétegben bevonom. Egy-egy réteg között hagyom megszáradni a felületet. Ha teljesen száraz, a folpack segítségével lehúzom a formáról, és belül is hagyom teljesen megszáradni. Minnél több rétegű lesz, annál vastagabb lesz a fala.Visszarakom a formára, mert így könnyebb vele dolgozni. A tojáshéjakat kisebb darabokra tördelem és a barkácsragasztóval bekent felületre illesztgetem, mint a mozaikot (fogpiszkáló jól jön néha a mozgatáshoz). Egyszerre csak kis felületet ragasztózok be, mert hamar szárad.Amikor megszáradt és bevontam az egészet kívülről, akkor belülről is mozaikolom, de nem teljesen az aljáig. A maradék belső részt befestem akril festékkel, hogy időtállóbb legyen.

Tipp

A mozaik mintázatát a tojáshéjak eltérő színe adja. Érdemes tehát úgy válogatni, hogy legyen benne halványabb is és sötétebb színű is. Most megtapasztalható, hogy nincs két egyforma tojás!A vizet nem bírja, úgyhogy kaspónak használva egy kis műanyag tányér javasolt a cserép alá.

Hozzávalók

akasztós fa virágfa nyúlstancolt filc-fű (de sima filcből is ki lehet vágni egyénileg)hungarocell tojásszalag

169lakatosangel

Page 170: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét papírcsíkragasztófestékglitter

Elkészítés

A fa-virágot lefestettem.Összeállítottam a darabokból összerakható fa nyulat.A papírcsíkokból elkészítettem a quillingvirágokat.Lefestettem a hungarocelltojásokat, és beszórtam őket glitterrel.Felragasztottam a füvet, virágokat, nyulat, befűztem a szalagokat.

Hozzávalók

kétoldalú színes kartonok mindenféle színbennyúl teste fejjel és fülekkel – kb. 10,5 cm magaslábak ugyanabból a színből, közepére más színű ovális talpcsokornyakkendő a talp színeivel egyező kartonból2 kerek pofinarancssárga karton a répánakzöld karton a répa zöldjénekfül belseje szintén a talpakkal egyező színbenhátuljára tojástartó-gyűrű a nyúl színével azonos, szélessége kb.3 cmfekete filccel rajzolt szemek, orr, „pofipötty”

Elkészítés

Összeragasztom a hozzávalókat ragasztópisztollyal.

170lakatosangel

Page 171: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

kifújt tojásokhurkapálcáktemperaragasztólakkecsetollóvirágmintás csipke csíkkeskeny szalag

Elkészítés

Hurkapálcára húzzuk a kifújt tojásokat és megfessük.Száradás után lelakkozuk.A csipke csíkból kivágjuk a virágokat és ráragaszuk a tojásokra.A szalagot tetszés szerint ragaszuk.

Hozzávalók

kifújt tojásokhurkapálcáktemperaragasztólakkecset

Elkészítés

Hurkapálcára húzzuk a kifújt tojásokat és megfestjük őket.Száradás után lelakkozuk és belehempergetjük búzadarába.Száradás után rájuk festjük a mintát.

171lakatosangel

Page 172: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

fűzfa ágakragasztópisztolylepkékgyöngyökmasnik

Elkészítés

A koszorú saját készítésű tekergetés.Ragasztópisztollyal díszítettem.Alján szalagok lógnak.

Hozzávalók

hungarocell tojások (6 cm-es)vizes bázisú hobbi festékek (matt)cserepek (4 cm átmérőjű)filc-virágokflitterek (varrható flitterek - ugyanolyan színben, mint a filcvirágok színe.)rövid gombostűk (1,8 cm)apró filc „bogyók”ecsethurkapálcák

Elkészítés

Hurkapálcákra tűzzük fel a festeni kívánt hungarocell tojásokat. Majd a hurkapálcát fogva (nem a tojást!), lefestjük azokat a vizes bázisú festékkel. Ne hígítsuk, mert tartósabb és egyenletesebb színt kap a tojás a sűrűbb festékkel.Miután lefestettük a tojásokat, hagyjuk megszáradni a festéket a tojáson. A festett tojásokat beleszúrjuk száradni pl. egy nagy cserépbe, amiben föld van. Úgy, hogy ne érjenek össze a tojások!A megszáradt tojásokat ezután tovább díszíthetjük a filc-virágokkal, "bogyókkal", varrható flitterekkel. Ezeket a gombostűkkel rögzítjük a tojásokhoz.

Tipp

172lakatosangel

Page 173: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Ha azt szeretnénk, hogy asztali díszekként funkcionáljanak a tojások, akkor készítsünk hozzájuk a tojásokhoz passzoló, ugyanolyan színű cserepeket is. A cserepeket is fessük be a vizes bázisú festékkel, és hagyjuk megszáradni! Utána ezekbe beleállíthatjuk a már kész tojásokat.Ha pedig, függő díszként szeretnénk őket, akkor a tojás tetejére gombostűvel rögzítsünk megfelelő hosszúságú vékony szatén szalagot.

Hozzávalók

hobby festék, vagy temperaecsetkifújt tojásfilchímző fonal

Elkészítés

Az alapszínnel megfestjük a kifújt tojásokat, majd száradás után felvisszük a mintákat.Filcből kis köröket vágunk a tojások végére.Hímző fonallal átfűzzük a tojásokat.

Hozzávalók

mossgumi, vagy falapocskahurkapálcika 2 dbpolisztirén tojásfesték tempera, vagy akrilfestékecsetragasztóüvegfesték

Elkészítés

Alapszínre festjük a polisztirén tojást.Üvegfestékkel rajzolunk rá szemet és dísztollakat.

173lakatosangel

Page 174: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Lefestjük a lábát is.A fa lapocskára ráragasztjuk a lábakon álló tyúkocskát.Taraját lábujjakat és farkincát ragasztunk moss-gumiból.Csőre lehet hőre száradó gyurma lefestve.

Hozzávalók

kartonpapírkrepp-papírtojástartóakril festéknyuszis gipszkiöntő sablon +gipszragasztópisztoly

Elkészítés

A sablon segítségével gipszből kiöntünk egy húsvéti formát, száradás után akril festékkel kifestjük.A kartonpapírból kivágunk tojásformát, tetszés szerint a közepét kivághatjuk.A krepp-papírból 2-3 cm széles csíkokat vágunk, és feltekerjük a tojásformára.A tojástartóból kivágjuk a virágokat, akrilfestékkel befestjük, ragasztópisztollyal összeállítjuk.A virágokat és a gipszformát felragasztjuk  a tojásformára.Szalagból masnit kötünk a tetejére, ezzel lehet felakasztani.

Elkészítés

Az egyik egy díszes tojás, a másik húsvéti kosárka tele finomsággal.Ezek is tónuspapírból, hobbyragasztóval összeállítva készültek.

174lakatosangel

Page 175: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

kifújt, vagy főtt tojásszatén szalagtojásfesték

Elkészítés

Ez egy egyszerű, de szép módszer a tojások díszítésére.A lényege az, hogy különféle színre festett tojásokra szaténszalagokat kötünk.

A díszítés: Különböző geometriai alakzatokat vágtam ki sima szép fehér fénymásoló papírból. Előre összeraktam, hogy milyen mintát szeretnék készíteni, és ezután gondosan hobbyragasztóval, egyenként ráragasztottam a tojásokra.Miután elkészültem, a szebb hatás érdekében gyöngyházfényű fehér hobbyfestékkel lefestettem a mintázatot.A piros tojásokat nőknek, a kékeket pedig férfiaknak készítettem.A pirosakat még átlátszó fényes lakkal lekentem a csillogóbb hatás miatt.Mivel vendégségbe lesznek a tojások, minden családnak külön-külön készítettem kis fészket is. Ezeket nyers fűzfaágakból csináltam meg.Kibéleltem még raffiával őket a még nagyobb fészekhatás érdekében.Az egyik képen látható egy fehér kis tojás. Ez egy különlegesen kicsi tyúktojás. Lefestettem több réteg fehér hobbyfestékkel, lakkal is bevontam, hogy csillogóbb legyen, és végül arany színű drótból készítettem neki egy kis foglalatot és egy kis akasztót.

175lakatosangel

Page 176: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

különböző méretű hungarocell tojásokdísz-szegőcsíkpiros hímző-fonalpiros mintás kartonanyagtapétavágóbarkácsragasztódíszgombostű

Elkészítés

A nagyobb tojás: bevágásokat készítek rajta és a színes anyagból megfelelő cikkeket vágok, melyeket belenyomkodok a vágásokba. A két végét ragasztóval rögzítem és egy-egy filckoronggal vagy gyönggyel lezárom.A kicsi tojás: a szegőcsíkot gombostűvel rögzítem és körbe fokozatosan ragasztóval bekenem, majd lassan rátekerem a szegőcsíkot. A végét díszgombostűvel rögzített akasztóval zárom.

Hozzávalók

damiltojásokvirágok

176lakatosangel

Page 177: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

dekorgumikragasztóollószatén szalagalkoholos filc

Elkészítés

A dekorgumiból kivágjuk az alapot.Kivágjuk a formákat, nyuszikat és felragasztgatjuk őket az alapra.Szaténszalagból készítünk rá akasztót (esetleg masnit).(Alkoholos filccel megrajzoljuk a nyuszik szemeit.)

Hozzávalók

hungarocell tojások (6 cm-es)vizes bázisú hobbi festékek (különböző színekben)csónak alakú kaspó (4x16 cm)csillámporok (különböző színekben)rövid gombostű (1,8 cm)apró művirágokvékony szaténszalagecsethurkapálcák

Elkészítés

Hurkapálcákra tűzzük fel a festeni kívánt hungarocell tojásokat. Majd a hurkapálcát fogva (nem a tojást!) lefestjük azokat a vizes bázisú festékkel. Ne hígítsuk, mert tartósabb és egyenletesebb színt kap a tojás a sűrűbb festékkel.A festés után rögtön – mielőtt a festék megszáradna – csillámport szórunk a tojásra. A festék úgy fog hatni, mint a ragasztó. A csillámpor, a festék száradása után rajta marad. Beszórhatjuk a tojást egy színű csillámporral, de akár vegyíthetjük is más-más színekkel.  A tojás színével azonos színű csillámport is lehet használni, vagy akár más színűt is. Száradás után akár lefújhatjuk egyszerű hajlakkal is, ami még jobb tapadást biztosít.A festett tojásokat beleszúrjuk száradni pl. egy nagy cserépbe, amiben föld van. Úgy, hogy ne érjenek össze a tojások!

177lakatosangel

Page 178: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

bambusznádszalagdekorgumiműanyag tojásokfából katicaragasztóolló

Elkészítés

A bambusznádat kis fűrésszel feldaraboljuk, majd a szalagot felragasztjuk rá.Dekorgumiból elkészítjük a nyuszit és a tojásokat (a tojások motívumait megrajzoljuk, majd kivágjuk).Majd a szalagra felragasztgatjuk őket a műanyag tojásokkal és a fa katicával együtt.A végére szalagot teszünk, amire szintén tojásokat ragasztunk, végül akasztót teszünk rá.

Hozzávalók

dekorgumi műanyag pohárragasztóollófilctoll

178lakatosangel

Page 179: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét krepp papír

Elkészítés

Megrajzoltam a mintát, majd körberajzoltam és kivágtam a négy nyuszit.Kivágtam az egyéb szükséges részeket (orr, szem, bajusz, fog), majd ráragasztottam a helyére. A szemek körüli részt filctollal megrajzoltam.Volt szerencsém a feliratot megvenni (angol családnak készítettem, azért nem magyar a feliratom), így azt csak rá kellett ragasztanom, de tetszés szerint ezt is ki lehet vágni dekorgumiból. Továbbá kis képekkel dekoráltam a poharat.A poharat beleragasztottam a nyúl kezébe (én hobbi ragasztót használtam, itt egy kicsit nehézkesen fogta meg a ragasztó, de sikerült:))

Tipp

Bele lehet vágni kis zöld krepp-papír csíkokat, majd a "fű" közé lehet rejteni a csokitojásokat. 

Hozzávalókhungarocell tojásszatén szalag, vagy farkasfogragasztószike (tapétavágó kés)dekorgumigombostűkülönböző mintázatú anyagok

Elkészítés

A hungarocell tojást szikével bevagdosom gerezdekre (ne olyan mélyen nehogy szétrepedjen a hungarocell!).Az anyagokból szintén gerezdeket vágok egy kicsit nagyobbat, majd a bevágásokba beletömködöm, úgy hogy az anyag teljesen kifeszüljön a tojáson.A bevágások mentére szatén szalagot vagy farkasfogat ragasztok.Ha még akarom díszíteni a tojást, vágok dekorgumi hulladékból virágokat és gombostű segítségével rögzítem őket.

179lakatosangel

Page 180: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

kifújt, vagy főtt tojásgyümölcshálószatén szalagtojásfesték

Elkészítés

Ez egy egyszerű, de különleges díszítési módszer.A lényege az, hogy a tojásra nagyon szorosan rákötözzük, a citrom/narancs csomagról lekerülő hálót, és így helyezzük a tojásfestékbe.Kifújt tojással nehezebb megcsinálni, mert azt nehezebb felmelegíteni, ill. a festékben is nehezebb megtartani, hiszen a festék tetején lebeg, ha nem telik meg a vízzel.Fontos az is, hogy nagyon szorosan kötözzük rá a hálót, különben alámegy a festék, és nem érjük el a kívánt hatást!Ha kivettük a festékből, megvárjuk míg megszárad, és levesszük róla a hálót. Mi egy kis zsírral kentük be, attól lett fényes.Végül egy szaténszalagot kötöttünk rá, ezzel tudjuk felakasztani.

Hozzávalók

műanyag tojásokakrilfestékselyemfényű hobbylakkfehér üvegmatrica kontúrfestékhurkapálcák

Elkészítés

A hurkapálcára szúrt műanyag tojásokat több réteg akrilfestékkel befestjük.Ha a festék megszáradt, fényesre száradó színtelen hobbylakkal átkenjük, és megvárjuk, amíg megszárad.A kiválasztott sablonokat használva egy átlátszó fólián (pl. genotherm) fehér üvegmatrica kontúrfestékkel megfestjük a mintákat.

180lakatosangel

Page 181: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét A minták száradása után a festett, lakozott tojást szivaccsal enyhén benedvesítjük, majd a fóliáról óvatosan lehúzott mintát a tojásra tesszük, és óvatosan rányomkodjuk.

Hozzávalók

dekorgumikragasztóollószatén szalagalkoholos filc

Elkészítés

A dekorgumiból kivágjuk az alapot.A formákat, figurát kivágjuk. (A tojások motívumait megrajzoljuk, majd kivágjuk.)Majd felragasztgatjuk őket az alapra.Szatén szalagból készítünk rá akasztót.Alkoholos filccel megrajzoljuk a csibe szemeit és a virágokat.

Hozzávalók

kifújt, vagy főtt tojáskülönböző nagyságú, színű gyöngyökrézdróttojásfesték

181lakatosangel

Page 182: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Elkészítés

Két kb. 30 cm hosszú rézdrótot középüknél keresztbe helyezünk, és megtekerjük.Az így nyert négy egyenlő részre szimmetrikusan felhelyezzük a gyöngyöket. Két-két szálat időnként keresztezünk. Ez lesz váza/füle a kosárnak.Ezután rátekerünk a kezdőpontra még két kb. 20 cm nagyságú rézdrótot, az előzőhöz hasonló módon, ebből lesz a kosárka oldala.Végül körbefűzünk egy drótot a kosár tetejének.

Tipp

Ez persze csak egy lehetséges módja a díszítésnek, a dísz sokféle lehet attól függően, hogy milyen gyöngyöt használunk, és hogy fűzzük fel.Ez egy kissé időigényes módszer, de a gyerekek nálunk nagyon szívesen gyöngyöznek, és ez sokáig leköti őket. 

Hozzávalók

kifújt - polisztirol - vagy műanyag tojásoknatúr színű papírspárga (közismertebb nevén madzag)vizes bázisú hobbyragasztó (a vizes bázis különösen a polisztirol tojás esetében fontos, mert sok ragasztó oldja ezt az anyagot)kék és sárga kásagyöngydamil

Elkészítés

2. A tojást bekenem folyékony ragasztóval egy kis részen, majd ezt a ragasztózott részt betekerem a spárgával. Tovább

ragasztózom, tovább tekergetem, míg a teljes tojást be nem fedte a spárga. Amíg szárad, felfűzöm a gyöngyöket

A gyöngyök méretétől függően 6 vagy 8 db KÉK gyöngyöt felfűzök egy kb.80 cm-es damilra, majd az első

gyöngyszembe visszaöltök és áthúzom rajta a damilt (így egy kis kör alakú hurkot képeztem). Ezután fűzöm fel az egy

szem SÁRGA gyöngyöt és a damilt a szemben lévő kék gyöngybe fűzöm. Ezzel rögzítve is lesz a kis virág közepe.

(Az ábra 8+1 gyöngyből készült virágot mutatja, én 6+1 gyöngyből készítettem a tojásokra. Minden virág ugyanígy

készül. Kisebb-nagyobb távolságot hagyván 1-1 virág között, kb.13-15 virág fér el ezen a hosszúságú damilon

A virágfűzért körbetekerjük a tojáson, a végeit csomózással, átfűzögetéssel rögzítem

Tipp

A damilt elrejtik a spárga gödrei, így olyan hatású lesz, mintha a földből (tojásból) bújtak volna ki a nefelejcsek Ha némelyik rakoncátlanul mocorogna, egy kis ragasztót nyomok alá.

182lakatosangel

Page 183: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

sárga krepp papírnarancssárga krepp papírzöld krepp papírragasztóollóújságpapírtűzőgéphurkapálcika

Elkészítés

Az újságpapírból a hurkapálcika segítségével kis szárakat sodrunk össze, majd megragasztjuk.A sárga kreppből 6 db szirmot vágunk, míg a narancssárgából egy kis téglalapot, amit hengerré ragasztunk.Cikk-cakk ollóval egyik oldalát levágjuk, a henger köré igazítjuk a szirmokat, majd a szárra rögzítjük tűzőgéppel.A zöld kreppből 1 cm-es csíkot vágunk, amit srégen rátekerve rögzítünk ragasztóval.

Hozzávalók

hungarocell tojásakril festékhobby lyukasztószalaggombostű

Elkészítés

Kiválasztjuk milyen színű tojást szeretnénk készíteni, majd az illető színű akril festékkel lefestjük és hagyjuk megszáradni.Nagyobb mintájú lyukasztóval lyukasztunk egy sötét árnyalatú kartonból virágokat, a kiválasztott színhez megfelelően. A kisebb lyukasztóval pedig vilagosabb árnyalatú kartonból lyukasztunk ki, ebben az esetben, virágokat.Gombostű segítségével feltűzzűk a virágokat a tojásra.

183lakatosangel

Page 184: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Szalagot rakunk a tetejére, amitől majd húsvéti fára fel tudjuk majd akasztani.Kész van. Kirakhatjuk a lakásunkba dekorként vagy a húsvéti fára akaszthatjuk.

Hozzávalók

hungarocell tojásragasztópapírcsíkoknekem volt néhány megmaradt selyemvirágocskám, de a quilling papírból is lehet hozzá virágot készítenimaradék arany színű kásagyöngy

Elkészítés

Színek kiválasztása, majd idulhat a pödörgetés.Javaslom az egyenkénti felragasztást, mivel a tojás felszíne miatt nem azonos papírkarikákra lesz szükségünk.Majd a középmotívum elkészítése, és végül gyöngyragasztás kedvünk szerint.

Hozzávalók

különböző méretű hungarocell tojásokszínes hungarocell gyöngyökragasztó

Elkészítés

A tojásokra különböző mintákban ráragasztjuk a gyöngyöket.

184lakatosangel

Page 185: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

kifújt tojáspiros tempera, vagy akril festékszatén szalagdekorgumibarkácsragasztó

Elkészítés

A kifújt tojást piros festékkel lefestem.Szatén szalagból masnit készítek, melyet az akasztónak készített vékonyabb szatén szalaggal átkötök.Egy hosszú tű, vagy drót segítségével alulról felfelé az akasztót áthúzom a tojáson.Elkészült a piros tojás, amelyet dekorgumiból kivágott, illetve lyukasztott mintával díszítek.

Tipp

Az alap lehet a különböző ízlésnek megfelelő színű, a minta lehet a fotón lévő.Gyorsan elkészíthető, gyerekek is meg tudják csinálni és igen mutatós.

Hozzávalók

kartondekorgumidrótecsetragasztó pisztolyzsenília dróthurkapálcikadamil

Elkészítés

Kartonból készítettem csibe sablont, ezután gumilapból kivágtam a formákat.Vékony drótot ecset végére tekerve bespiráloztam, a cipőcskéket rászúrtam.Patex pisztollyal beragasztottam a lábakat, farkat.

185lakatosangel

Page 186: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Két testet összeragasztottam, végül a fejet, szárnyakat.Hurkapálcikára damillal a három csibét rögzítettem

Hozzávalók

tojástartóakril festékdekorgumiecsetragasztóollószatén szalag

Elkészítés

Daraboljuk fel a tojástartót, majd a széleit igazítsuk ki úgy, hogy összenyomjuk a formát, hogy a szirom egymásra feküdjön és ívesen vágjuk le a széleket (mindkét oldalon).A csészéket (8 darab) ragaszgassuk össze, majd fessük le őket.Dekorgumiból vágjunk tojásokat, ezeket bárhogyan díszíthetjük, majd ragasszuk fel a lefestett tojástartóra.Tegyünk rá szatén szalagból akasztót és masnit.

Hozzávalók

különböző méretű hungarocell tojáskülönböző színű, akár színátmenetes hímző cérnaragasztó1 db gombostű, ami csak a tojás kezdeténél kell, hogy rögzítsük a cérnát, aztán ki lehet venni.

Elkészítés

Óvatosan, de jó szorosan feltekerjük a tojásra a cérnát, de előtte ne felejtsük el a ragasztóval bekenni.

186lakatosangel

Page 187: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Hozzávalók

kifújt tojástemperaformalyukasztókszínespapírkeskeny szatén szalag (akasztónak)ragasztó

Elkészítés

A tojást temperával, vagy akryl festékkel (de lehet tojásfesték is) megfestjük.Formalyukasztóval színes papírból formákat lyukasztunk, amit a tojásra ragasztunk.Az akasztót átfűzzük a tojáson.Egyszerű az elkészítés és változatos megvalósítás lehetséges.

Hozzávalók

kartonpapírbarkácsfilcdekorgumialkoholos filctollszínes gombokragasztó (barkács és ragasztópisztoly)szalag

Elkészítés

Megterveztem a virágokat, a nyuszit és sablont készítettem kartonból.A nyuszi egyes részeit dekorgumiból, illetve kartonból kivágtam, összeállítottam. Az arcot felrajzoltam, szivecske orrot ragasztottam rá,  majd összeragasztottam a test részeit.Elkészítettem a virágokat a következő módon: kivágtam kartonból a formát (12 db virág), majd különböző színű barkácsfilcekre ragasztottam. Amikor megszáradt körbevágtam, végül mindegyikre egy-egy  színes gombot ragasztottam középre.Összeállítottam a koszorút: alapnak egy nagyobb kört vágtam ki, kb. 2 cm széleset. Erre ragasztottam fel a kész filcvirágokat kis takarással, majd következett a nyuszi is (teste, kezei).

187lakatosangel

Page 188: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét Végül ragasztópisztollyal egy szaténszalagot rögzítettem a koszorú hátuljára.

Hozzávalók

tojástartóbarkácsfilczsinórrezgőszemekpihetollragasztó

Elkészítés

A tyúkok teste, szárnya és talpa tojástartóból van (a tartó közepe magas legyen!!!!).A csőrét és taréját barkácsfilcből nyírtam ki.A lábak zsinórból vannak, arra ragasztottam a talpakat.

188lakatosangel

Page 189: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

1. Pipik a barkán

A vázába helyezett barkaágakra akasztott tojáscsibékkel vidám hangulatban várhatod a tavaszt. Különösebb gondot nem okoz az elkészítésük, hiszen barkaágat szinte bárhol találsz, a hobbiboltokban pedig beszerezheted az igazi

189lakatosangel

Page 190: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét tojásokat helyettesítő hungarocelltojásokat. Szükséged lesz még sárga és zöld színű hobbifilcre, a tojások fellógatásához pedig vastagabb varrócérna is megfelel. A filcből vágd ki a szárnyakat, a tarajokat és a lábakat. Egy csepp ragasztóval rögzítsd fel őket a tojásokra, majd akrilfestékkel fess apró szemeket a kiscsibéknek. A csőrt dekorgumiból vágd ki, formázz belőle kúpot, és ezután rögzítsd a tojáshoz. Szintén akrilfestékkel különféle vidám mintákat festhetsz a tojás üresen marad részére. A tojások fellógatásához egy tűvel húzd át a cérnát a tarajon, csomózd meg, és már fel is akaszthatod a kiscsibéket a barkaágra.

2. Tojásgirland

Vendégcsalogató húsvéti ajtódíszt készíthetsz, csak gyűjts össze jó néhány száraz virágot, és egy vastagabb madzag vagy egy vékony dróthuzal segítségével készíts belőlük girlandot. Akassz rá hímes tojásokat, és lógasd fel a bejárati ajtóra vagy akár az ablakkilincsre. Hasonlóan mutatós dekoráció, ha az ablakkilincsekre lógatsz fel egy-egy szép hímes tojást.

3. Variációk virágcserépdíszekre

Készíts hurkapálcából virágcserépdíszeket – pillanatok alatt elkészül, a végén díszelgő figuráknak pedig csak a képzeleted szabhat határt. A hungarocelltojásokat szúrd hurkapálcára, hogy könnyebb legyen velük dolgozni, ha pedig műanyag tojásokkal dolgozol, akkor először rajzszöggel szúrd ki, mert így egyszerűbben belenyomhatod a pálcikát. Akrilfestékkel kend le a tojásokat, majd száradás után filctollal rajzold meg a csibék „képét”. Farktollaknak hobbiboltban is beszerezhető tollakat használhatsz, amelyeket egy csepp ragasztó segítségével rögzíthetsz a tojáshoz. 

Szerezz be színes és fehér kartonpapírokat is, sablon segítségével vagy szabad kézzel rajzolj rájuk különböző nyuszi- és csibefigurákat, majd vágd ki őket. Egy kevéske ragasztó segítségével rögzítsd a kivágott mintákat a pálca végére. Végül a díszes pálcákat szurkáld bele a virágföldbe.

190lakatosangel

Page 191: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

4. Gyurmatojások

A levegőn száradó gyurmából vegyél egy tenyérnyi darabot, és alaposan gyúrd össze, hogy könnyedén tudj vele dolgozni. Nyújtsd ki kb. félcentisre, és egy előre megrajzolt sablon alapján egy fogpiszkáló segítségével karcold a gyurma tetejére a tojásalakzatokat. Ezt követően egy hegyes késsel vágd körbe őket, és óvatosan emeld ki a darabokat. A mintákat szintén egy kés hegyével, illetve fogpiszkálóval vésd a gyurma felületébe. Még száradás előtt (mivel a levegőn száradó gyurma viszonylag gyorsan szikkad, érdemes vizes kézzel formázni a díszeket) szúrjunk egy-egy hurkapálcikát a tojások aljába.

5. Tojás ül a fűben

Ezúttal a megszokott piros tojások helyett fess kék tojásokat. Szerezz be egy ládikát vagy bármilyen egyéb kosarat, amelyben el tudod helyezni a kék hímes tojásokat, s ha igazán szép összhatást szeretnél, akkor a ládika színe legyen összhangban a belekerülő hímes tojások színével. Akrilfestékkel fesd le a ládikát a kívánt színre, majd száradás után készítsd el a tojásoknak a fészket fűből. Ha kert híján nincs kéznél fű, akkor időben kezdj el búzát csíráztatni, hogy a zsenge, üde zöld szálakat felhasználhasd a ládika kibéleléséhez

191lakatosangel

Page 192: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Nyuszkók az ovi ablakában:)

192lakatosangel

Page 195: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Miután bekentük tapétaragasztóval, színes dekor homokban megforgatták, végül csillámragasztóval bepöttyöztük. A többi már az én dolgom volt. Hurkapálcára ragasztottam, virágot vágtam ki a tojás aljára és rafiával díszítettem.

Húsvéti ajándékötlet, dekoráció (kanálka nyuszik)

Elkészítéséhez nem kell sok minden, csak egy-két szál barna zsenília drót, barna színű akril festék, kettő nagyobbacska rózsaszín pom-pom a pofijának és egy kisebb fehér színű az orrocskának. Ezen kívül a bajusznak, én formázható papírmadzagot használtam, (de lehet ez rafia vagy más vékonyabb madzag is) továbbá egy kevéske szatén szalag masninak (valami vidám tavaszi színűt) és gombocska a díszítésnek.

195lakatosangel

Page 196: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

Első lépésként lefestettem, mint a múltkor a kanalakat barna színűreMásodik lépésként felragasztottam a zseníliából megformázott füleket, majd a bajuszkát , orrocskát és a pofikákat. A végén díszítettem szalaggal és gombbal.A szemeket fekete akril festékkel, majd egy pöttyintésnyi fehérrel festettem. Még fogat is pingáltam, nekem így nyuszkósabb!:)

Nyuszi fülét hegyezi, (két mutatóujjunkkal fülecskét csinálunk)Nagy bajuszát pödöri (képzeletbeli bajusz pödrése)

Répát eszik, rop, rop, rop. (répa ropogtatását utánozzuk)Nagyot ugrik, hopp, hopp, hopp.(ugrálunk mint a nyuszik)

Cserépnyuszi ( húsvéti ajándékötlet )

Az elkészítéséhez szükséges alapanyagok: lila, fehér és fekete színű akrilfestékek, vastagabb madzag, szaténszalag, 6 cm-es cserép, 3,5 cm-es fagolyó, kicsiből 4 db a kéznek és a lábnak valamint gyűrt papírszalag.

196lakatosangel

Page 199: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

A zseníliadrótot  kb. 5 cm-es darabokra vágjuk és ceruzára feltekerjük. A kartonból a sablon alapján kivágjuk a

bárányka fejét, kezét, megrajzoljuk, majd bepúderezzük a kis pofiját. A kacskaringókat és a kezét (lábát):)

felragasztjuk ragasztópisztollyal a zsákra. A kislány bariknak virágot is tehetünk a búbocskájára.

199lakatosangel

Page 200: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

200lakatosangel

Page 201: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

201lakatosangel

Page 202: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

202lakatosangel

Page 203: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

203lakatosangel

Page 204: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

204lakatosangel

Page 205: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

205lakatosangel

Page 206: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

206lakatosangel

Page 207: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

207lakatosangel

Page 208: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

208lakatosangel

Page 209: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

209lakatosangel

Page 210: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

210lakatosangel

Page 211: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

211lakatosangel

Page 212: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

212lakatosangel

Page 213: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

213lakatosangel

Page 214: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

214lakatosangel

Page 215: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

215lakatosangel

Page 216: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

216lakatosangel

Page 217: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

217lakatosangel

Page 218: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

218lakatosangel

Page 219: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

219lakatosangel

Page 220: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

220lakatosangel

Page 221: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

221lakatosangel

Page 222: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

222lakatosangel

Page 223: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

223lakatosangel

Page 224: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

224lakatosangel

Page 225: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

225lakatosangel

Page 226: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

226lakatosangel

Page 227: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

227lakatosangel

Page 228: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

228lakatosangel

Page 229: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

229lakatosangel

Page 230: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

230lakatosangel

Page 231: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

231lakatosangel

Page 232: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

232lakatosangel

Page 233: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

233lakatosangel

Page 234: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

234lakatosangel

Page 235: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

235lakatosangel

Page 236: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

236lakatosangel

Page 237: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

237lakatosangel

Page 238: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

238lakatosangel

Page 239: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

239lakatosangel

Page 240: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

240lakatosangel

Page 241: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

241lakatosangel

Page 242: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

242lakatosangel

Page 243: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

243lakatosangel

Page 244: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

244lakatosangel

Page 245: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

245lakatosangel

Page 246: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

246lakatosangel

Page 247: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

247lakatosangel

Page 248: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

248lakatosangel

Page 249: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

249lakatosangel

Page 250: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

250lakatosangel

Page 251: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

251lakatosangel

Page 252: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

252lakatosangel

Page 253: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

253lakatosangel

Page 254: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

254lakatosangel

Page 255: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

255lakatosangel

Page 256: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

256lakatosangel

Page 257: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

257lakatosangel

Page 258: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

258lakatosangel

Page 259: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

259lakatosangel

Page 260: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

260lakatosangel

Page 261: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

261lakatosangel

Page 262: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

262lakatosangel

Page 263: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

263lakatosangel

Page 264: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

264lakatosangel

Page 265: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

265lakatosangel

Page 266: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét  

266lakatosangel

Page 267: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

267lakatosangel

Page 268: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

268lakatosangel

Page 269: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

269lakatosangel

Page 270: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

270lakatosangel

Page 271: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

271lakatosangel

Page 272: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

272lakatosangel

Page 273: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

273lakatosangel

Page 274: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

274lakatosangel

Page 275: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

275lakatosangel

Page 276: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

276lakatosangel

Page 277: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

277lakatosangel

Page 278: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

278lakatosangel

Page 279: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

279lakatosangel

Page 280: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

280lakatosangel

Page 281: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

281lakatosangel

Page 282: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

282lakatosangel

Page 283: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

283lakatosangel

Page 284: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

284lakatosangel

Page 285: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

285lakatosangel

Page 286: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

286lakatosangel

Page 287: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

287lakatosangel

Page 288: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

288lakatosangel

Page 289: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

289lakatosangel

Page 290: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

 

290lakatosangel

Page 291: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

291lakatosangel

Page 292: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

292lakatosangel

Page 293: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

293lakatosangel

Page 294: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

294lakatosangel

Page 295: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

295lakatosangel

Page 296: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

296lakatosangel

Page 297: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

297lakatosangel

Page 298: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

298lakatosangel

Page 299: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

299lakatosangel

Page 300: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

300lakatosangel

Page 301: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

301lakatosangel

Page 302: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

302lakatosangel

Page 303: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

303lakatosangel

Page 304: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

304lakatosangel

Page 305: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

305lakatosangel

Page 306: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

306lakatosangel

Page 307: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

307lakatosangel

Page 308: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

308lakatosangel

Page 309: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

309lakatosangel

Page 310: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

310lakatosangel

Page 311: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

311lakatosangel

Page 312: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

312lakatosangel

Page 313: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

313lakatosangel

Page 314: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

314lakatosangel

Page 315: A húsvéti ünnepkör jeles napjai

Húsvét

315lakatosangel

Page 316: A húsvéti ünnepkör jeles napjai