12
A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola Gyakorló Általános Iskolájának lapja XII. évfolyam 3. szám 2011. április " Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova õt tették. De men- jetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy elõt- tetek megy Galileába: ott megtaláljátok õt, amint megmondta nektek." A húsvéti örömhírrel köszöntöm a Lajtorja olvasóit néhány nap- pal virágvasárnap elõtt. Mozgó ünnep lévén ebben az esz- tendõben április második felében lesz húsvét, ráadásul a legkésõbbi lehetséges idõpontban: 24-én és 25-én. A húsvéti istentiszteletet ezért a tavaszi szünetet megelõzõen, 2011. április 19-én 17 órakor tartjuk a Református Nagytemplomban. A tél elmúltával megkezdõdött a református tanulmányi versenyek tavaszi sorozata. Iskolánk képviselõi sikeresen szere- peltek Miskolcon, Nyíregyházán, Szentesen, Mezõcsáton, Budapesten, Cegléden és Kecskeméten. Remélhetõleg elégedet- ten térnek haza csapataink Gyuláról, Mezõtúrról, Kisújszállásról és Hajdúböszörménybõl is. A városi és megyei tanulmányi versenyeken résztvevõ diákjaink is rendre értékes helyezéseket szereznek. Különösen örömteli az, hogy a néhány éve indított matematika tehetséggondozó szakkör tagjai futószalagon szállítják a jobbnál jobb eredményeket, s egyik harmadik évfolyamos növendékünk bejutott a Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntõjébe. Sportolóink sem tétlenkednek, hiszen a diákolimpiai megyei és országos döntõkre, valamint a református iskolák országos sport- versenyeire is hamarosan sor kerül. Idõközben megkaptuk a 2010. évi országos kompetenciamérés eredményét. Tanítványaink ismét magasan az országos átlag és a megyeszékhelyi általános iskolák átlaga felett teljesítettek szövegértésbõl is és matematikából is! A márciusi beiratkozással lezárult a következõ tanévre vonatkozó beiskolázási folyamat. Intézményünk keresettsége tovább nõtt, hiszen közel 250 jelentkezés futott be a megadott határidõig. Fenntartónk az iskola történetében másodszor engedélyezte hat párhuzamos osztály indítását az elsõ évfolya- mon. A 192 leendõ elsõssel a KisTk összlétszáma szeptembertõl minden bizonnyal alaposan meghaladja az 1000 fõt. Ez azonban a jövõben sem jelentheti azt, hogy megfeledkeznénk a személy- re szabott oktatásról és nevelésrõl. Az elõttünk álló napokban sorjáznak a kulturális rendezvények: A költészet tavasza, Versünnep, Angol nyelvi napok, Országos anyanyelvi tanítási verseny, MESEVILÁG színjátszó fesztivál, az ének-zene tagozatos osztályok hagyományos tanév végi hangversenye, a nyolcadik évfolyamosok tánciskolai záróvizs- gája, s a trianoni megemlékezés. Remélhetõleg nagyon sok gyermeknek és szülõnek fog felejthetetlen pillanatokat jelenteni sokszínû kínálatunk. Május elején fogadóórákat és szülõi értekezleteket tartunk, június elején pedig újból megrendezzük a bolhapiacot. Ezekre az alkalmakra szeretettel hívjuk és várjuk a kedves szülõket. A közelgõ tavaszi szünetben mindenkinek jó pihenést és áldott húsvéti ünnepet kívánok! Ember Sándor igazgató

A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola ...kistk.ttre.hu/lajtorja/lajtorja_2010_2011_3.pdf · Lábainak nem maradt nyoma… A négy hegy onnan már egynek látszott,

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola ...kistk.ttre.hu/lajtorja/lajtorja_2010_2011_3.pdf · Lábainak nem maradt nyoma… A négy hegy onnan már egynek látszott,

A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ FõiskolaGyakorló Általános Iskolájának lapja

XII. évfolyam 3. szám 2011. április

" Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek?Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova õt tették. De men-jetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy elõt-tetek megy Galileába: ott megtaláljátok õt, amint megmondtanektek."

A húsvéti örömhírrel köszöntöm a Lajtorja olvasóit néhány nap-pal virágvasárnap elõtt. Mozgó ünnep lévén ebben az esz-tendõben április második felében lesz húsvét, ráadásul alegkésõbbi lehetséges idõpontban: 24-én és 25-én. A húsvétiistentiszteletet ezért a tavaszi szünetet megelõzõen, 2011. április19-én 17 órakor tartjuk a Református Nagytemplomban. A tél elmúltával megkezdõdött a református tanulmányiversenyek tavaszi sorozata. Iskolánk képviselõi sikeresen szere-peltek Miskolcon, Nyíregyházán, Szentesen, Mezõcsáton,Budapesten, Cegléden és Kecskeméten. Remélhetõleg elégedet-ten térnek haza csapataink Gyuláról, Mezõtúrról, Kisújszállásrólés Hajdúböszörménybõl is.A városi és megyei tanulmányi versenyeken résztvevõ diákjainkis rendre értékes helyezéseket szereznek. Különösen örömteli az,hogy a néhány éve indított matematika tehetséggondozó szakkörtagjai futószalagon szállítják a jobbnál jobb eredményeket, segyik harmadik évfolyamos növendékünk bejutott a Zrínyi IlonaMatematikaverseny országos döntõjébe.Sportolóink sem tétlenkednek, hiszen a diákolimpiai megyei ésországos döntõkre, valamint a református iskolák országos sport-versenyeire is hamarosan sor kerül. Idõközben megkaptuk a 2010. évi országos kompetenciamérés

eredményét. Tanítványaink ismét magasan az országos átlag ésa megyeszékhelyi általános iskolák átlaga felett teljesítettekszövegértésbõl is és matematikából is!A márciusi beiratkozással lezárult a következõ tanévrevonatkozó beiskolázási folyamat. Intézményünk keresettségetovább nõtt, hiszen közel 250 jelentkezés futott be a megadotthatáridõig. Fenntartónk az iskola történetében másodszorengedélyezte hat párhuzamos osztály indítását az elsõ évfolya-mon. A 192 leendõ elsõssel a KisTk összlétszáma szeptembertõlminden bizonnyal alaposan meghaladja az 1000 fõt. Ez azonbana jövõben sem jelentheti azt, hogy megfeledkeznénk a személy-re szabott oktatásról és nevelésrõl.Az elõttünk álló napokban sorjáznak a kulturális rendezvények:A költészet tavasza, Versünnep, Angol nyelvi napok, Országosanyanyelvi tanítási verseny, MESEVILÁG színjátszó fesztivál,az ének-zene tagozatos osztályok hagyományos tanév végihangversenye, a nyolcadik évfolyamosok tánciskolai záróvizs-gája, s a trianoni megemlékezés. Remélhetõleg nagyon sokgyermeknek és szülõnek fog felejthetetlen pillanatokat jelentenisokszínû kínálatunk.Május elején fogadóórákat és szülõi értekezleteket tartunk,június elején pedig újból megrendezzük a bolhapiacot. Ezekreaz alkalmakra szeretettel hívjuk és várjuk a kedves szülõket. A közelgõ tavaszi szünetben mindenkinek jó pihenést és áldotthúsvéti ünnepet kívánok!

Ember Sándorigazgató

Page 2: A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola ...kistk.ttre.hu/lajtorja/lajtorja_2010_2011_3.pdf · Lábainak nem maradt nyoma… A négy hegy onnan már egynek látszott,

2

Krisztus, a mi húsvéti Bárányunk

Krisztus, aki Dávid utóda…" (2Tim 2,8),ugyanakkor Isten Fia, Istentõl felkentörökkévaló Király. Így lett a Tábor aMessiás hegye! Itt teljesedett be JézusKrisztus személyében csodálatosan és vis-szavonhatatlanul a 89. zsoltár 13. vesénekígérete!

"Amikor megjelent a Tábor-hegyén,Lábainak nem maradt nyoma…A négy hegy onnan már egynek látszott,de az égig ért: a GOLGOTA."

(Lukátsi Vilma: Mózes négy hegye - részlet)

Közeledik a húsvét ünnepe. A lányokkészítik a hímes tojásokat, a fiúk illatoskölniket vásárolnak - s ez jól van így. DEne felejtsétek el azt, AKI miatt ünnep ahúsvét: a meghalt és feltámadott JÉZUSKRISZTUST! Csak Vele lesz igazi azünnep! Legyen áldott találkozásod aTábor-hegyen megdicsõült, a Golgotánmeghalt, de harmadnapon feltámadtMegváltóval!

Áldott ünnepet kíván:

Kurgyisné Zsuzsa néni

Kedves Gyerekek!

Nagyböjt idõszakában járunk, ezértebben a lapunkban egy olyan hegyrekalauzollak el benneteket, melynek aMessiás életében is nagy szerepe volt.Fogadjátok szeretettel újabb hegy-ismertetõnket!

A TÁBOR-HEGY

Amikor Izráel vidékén észak felémegyünk, a jezréeli síkság közepén egyhatalmas hegyet pillanthatunk meg. Ez aTábor-hegy. A zsoltáríró a 89. zsoltárbanígy szól: "Te teremtettél északot és délt, aTábor és a Hermón nevednek ujjong."A 'tábor' szó a héber 'thabur' szóból szár-mazik és köldököt jelent. Ez a hatalmasmészkõhegy Issakhár törzsének területénfekszik, és három törzs (Naftáli, Issakhárés Zebulon) határpontját képezi. Mindenoldalról más-más formát mutat, magassá-ga pedig eléri az 562 métert.A Biblia másodszor a Bírák könyvébenemlíti meg ezt a hegyet, amikor Bárák ésDebóra gyõzelmet aratott a kánaániakfelett. Jabin, Hácor királya küldte hadbahadseregparancsnokát, Siserát Izráel fiaiellen 900 vas harckocsival. A bátor prófé-tanõ, Debóra Isten ígérete alapján fel-

szólította Bárákot, hogy Naftáli ésZebulon törzsének 10000 emberévelvonuljon a Tábor-hegyre, és onnan lefogja gyõzni Izráel ellenségét. (Bírák 4-5.fejezet) Sisera harckocsijai képtelenekvoltak a meredek hegyoldalon felmenni,Izráel serege viszont az Úr parancsaszerint küzdött, és legyõzte az ellenséget.A Tábor-hegy azonban vereség helyszíneis lett késõbb. Izráel elfelejtkezettIstenrõl, és bálványokat kezdtek tisztelni,ezért az Úr 7 esztendõre ellenség kezébeadta õket. Ezen a hegyen ölték meg a mid-jániták fejedelmei Gedeon fivéreit. (Bírák8,18)A Tábor azonban a Messiás hegye is! Afent idézett 89. zsoltár arról szól, hogy aSzentlélek megerõsíti Dáviddal a királyiszövetséget. Étán, Salamon egyik bölcse,a zsoltár írója az eljövendõ Messiásróltesz bizonyságot. A 7. vers azt fejezi ki,hogy ez a Messiás az egyetlen, aki amennyben az istenfiak és az Isten gyer-mekei között a magasságossal egyenlõ.Egyedül Isten Fia emeltetett valamennyiangyal fölé. Gondoljunk csak arra, mi istörtént a Tábor-hegyen az Újszövetségkezdetén? Ott dicsõült meg Jézus, aFelkent, a "megdicsõülés hegyén".A Messiás test szerint és az ígéret általDávid fia: "Emlékezz arra, hogy Jézus

A húsvéti állatok közt leggyakrabban a nyulat említik,pedig a bárány a legõsibb húsvéti jelkép. A Bibliában aszelídség és a kiszolgáltatottság megtestesítõje.A Református egyház címerét mindenki ismeri. Ott van atantermek falán. Középpontjában egy bárány látható. Egybárány, ami Jézus Krisztusra utal. Pál apostolKorinthusbeliekhez írott elsõ levele szerint (5,7) Õ a mihúsvéti bárányunk, aki megáldoztatott értünk.A képet az apostol az Ószövetségbõl veszi. A bárány ottszerepel a mózesi törvényekben szinte mindenfajta égõál-dozattal kapcsolatban, vagy Ézsaiás prófétánál (53. rész),aki az Úr szenvedõ szolgáját a vágóhídra hurcolt bárányhozhasonlítja. A bárány mindenekelõtt az Ószövetségi nép leg-nagyobb ünnepéhez, a páskaünnephez tartozott. Az egyip-tomi kivonulás elõestéjén minden zsidó családnak le kellettvágni, és el kellett fogyasztani a páskabárányt (II. Mózes12. rész), majd annak vérével bekenték az ajtófélfát. Erreazért volt szükség, hogy Isten angyala megkímélje õket atizedik csapástól, így a zsidó családokban életben marad-hattak az elsõszülött fiúgyermekek. Helyettük a bárány halt meg.Az Újszövetségben nemcsak Pál, hanem János és Péter apostol írásaiban is találkozunk Jézus báránykéntvaló szerepeltetésével. Õ az, akit János látva, így szól: "Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bûnét!" (Jn 1,29). A Szentírásutolsó lapjain, a Jelenések könyvében pedig már mint gyõztes uralkodó jelenik meg: "És hallottam, hogy minden teremtmény, amennyben és a földön… ezt mondta: A királyi széken ülõé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsõség és a hatalom örökkön-örökké." (Jel 5,13).A közelgõ húsvét ünnepében együtt van jelen a szenvedõ és gyõztes Bárány, Jézus Krisztus, aki meghalt értünk, hogy mi Veleélhessünk. Az Õ nevében kívánok nektek áldott ünnepet!

Szilágyi Tamás

HEGYEK A BIBLIÁBAN

Krizsán Gábor 4.c

Page 3: A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola ...kistk.ttre.hu/lajtorja/lajtorja_2010_2011_3.pdf · Lábainak nem maradt nyoma… A négy hegy onnan már egynek látszott,

3

Január 24-én tizennegyedik alkalommalrendeztük meg a Kölcsey Napokhozkötõdõ városi tanulmányi versenyünket,amin idén a város mintegy húsziskolájából több, mint kétszáz gyerek vettrészt és mérte össze tudását a különbözõtantárgyi versenyeken.

Ezeken igen szép eredményeket értek el ami iskolánk tanulói is. Az 5-6. osztályosokangol nyelvi versenyében PetruskaFatima és Biroga Bence harmadikhelyezést ért el. A 7-8. osztályosok angolversenyén Szirák Anna és CservidBettina képviselte iskolánkat, akik az elsõhelyezést szerezték meg.

A 7-8. osztályosok német nyelvi verse-nyében párosok indultak. Itt Mányi Grétaés Bertalan Szandra megszerezte amásodik helyet. Sükei Zsuzsa és HahnViktória pedig harmadik lett.

Könyv- és könyvtárhasználati vetélkedõ isvolt az 5-6. osztályosoknak. Ezen OláhMarcell és K. Nagy Tamás indult, akik a3. helyet érték el.

Matematikából az ötödik osztályosokközött Szakács Ákos lett a másodikhelyezett, a 6. osztályosok között NagyBálint a legjobbnak bizonyult. A hetedike-sek matematika versenyén HinnahBarbara a második helyezést érte el.

A másodikosok matematika versenyénpárosok indultak. Itt Laboda Balázs ésBán-Földváry Lóránd 3. helyezettkéntzárta a versenyt.

Informatikából a nyolcadik osztályosok-nak volt csak verseny. Ezen SzegediBence a 3. helyet szerezte meg.

A 8. osztályosoknak komplex termé-szettudományi versenyt szerveztünk. Ittegyénileg versenyzett mindenki. Ezen azaz érdekes helyzet állt elõ, hogy a dobogómindhárom fokán a mi iskolánkból indultversenyzõ végzett. Kovács Bálint elsõhelyezett lett, Bulyáki Péter második,Bródi Máté pedig harmadik helyetszerzett.

A 3-4. osztályosok komplex tanulmányiversenyén három fõs csapatok verse-nyeztek. Ezen a minket képviselõ PéterSzarka Benedek, Csukás Ádám és PappAngéla csapat megszerezte a másodikhelyet.

A versenyek gyõztesei az alsós iskolagyûlésen.

A 7-8. osztályosok mûveltségi versenyén ami csapatunk lett a második. A csapat tag-jai Tamus Elvira és Szabó Hanna voltak.

Rajzból is voltak versenyek. Az itt készültrajzokból láthattatok kiállítást az aulában.Ezen a versenyen a 7-8. osztályosokközött Kasza Veronika az elsõ lett. Az 5-6. osztályosok rajzversenyén Borics Péterrajzát a zsûri a második helyre tartottaérdemesnek.

Február 5-én a Tóth Árpád Gimnáziumbanbiológia és kémia szaktárgyi versenyt ren-deztek. Ezen biológiából Tamus Elvira ésBulyáki Péter 2. helyezett lett, CservidBettina pedig 3. helyezettként zárta aversenyt. Kémiából a 3. helyezett CservidBettina lett.

Megrendezték a Hajdú-Bihar megyei ésDebrecen városi úszó diákolimpia döntõtfebruár 11-én Hajdúszoboszlón, az Árpádvezér uszodában. Itt Szolnoki Alexandra 50 métereshátúszásban harmadik helyezést ért el,Delbrassinne Emma pedig ugyanebbenaz úszásnemben negyedik lett. Az elsõkorcsoportban fiúknál az 50 métereshátúszásban Rádai Máté negyedik helyetszerzett. A 100 méteres hátúszásban alányok között elsõ helyet ért el UlicsSzilvia. Atyi Ádám a fiúknál 100 méteresmellúszásban és 100 méteres pil-langóúszásban is elsõ helyet szerzett. 100méteres hátúszásban Bulyáki Péter elsõhelyen ért célba. 100 méter hátúszásbanezüst érmet szerzett Balla Barbara,ugyancsak másodikként ért célba 100 pil-langóúszásban Bulyáki Péter és ezüstérmet szerzett a 4x50 méteres leány gyorsváltónk is. Ezt a váltót Ulics Szilvia, BallaBarbara, Bobák Fanni és Kovács Ágnesalkotta.

A versenyek gyõztesei a felsõs iskolagyûlésen.

Február 25-én rendezték meg a Nyelvészelnevezésû anyanyelvû tanulmányi ver-seny iskolai fordulóját. A megyei forduló-ba az értékelés után iskolánkból nyolc ta-nulót hívtak be.Õk a következõk: Szakál Kende az 1.bosztályból, Kiss Virág Eszter az 1.b-bõl,Vincze Rebeka az 1.a osztályból,Kálmánczhelyi Dóra a 3.b-bõl, HajkóBálint, aki a 3.c osztályba jár, SzörényiMáté a 4.c osztályból, Csukás Ádám a4.b-bõl és Tácsik Anna a 6.b osztályból.

Január 28-án rendezték meg Miskolcon aLévai József Református Gimnáziumban

a Csorba György természettudományifeladatmegoldó verseny döntõjét.Ezen kémiából a 8.b osztályos CservidBettina 6. helyet szerzett, a szintén 8.b-sBalla Dorottya pedig negyedik helyezettlett. Biológiából Tamus Elvira 8.b osztá-lyos tanuló szerezte meg a hatodik helyet.

Március 4-én és 5-én volt Nyíregyházán aJókai Mór Református Általános Isko-lában a Csodát virágzik a jelen elneve-zésû tanulmányi verseny.Ezen a prózamondók versenyén a 6.bosztályos Oláh Marcell 3. helyezést értel. A rajzversenyen Tóth Sebestyén 3.helyezet lett, Borics Péter és KaszaVeronika rajzát pedig elsõ díjra találtaérdemesnek a zsûri.

A magyar nyelvi versenyen a 3.z osztá-lyos Gajdos Balázs elsõ helyezett lett, az5.b osztályba járó Balogh Anett és a 3.cosztályos Nagy Bálint harmadik he-lyezettként zárta a versenyt, a 7.c osztá-lyos Hahn Viktória és a 8.b osztályosTamus Elvira 1. helyet szerzett.

Mindhárom korcsoportban az elsõ helyenvégeztek tanulóink a szentesi Kiss BálintReformátus Általános Iskolában megren-dezett V. Országos Multimédiás Biblia-ismereti versenyen! Ezt a versenyt már-cius 11-én rendezték meg.

A 4. osztályosok versenyét Bedõ GáborÁron és Balogh Viktória 4.z osztályostanuló nyerte meg.Az 5-6. osztályosok versenyén a 6.bosztályos Fecske Blanka és ImreBoglárka gyõzött. A 7-8-osok számárakiírt versenyt a 8.b-s Kõszegi Boglárkaés Szirák Anna nyerte.

Március 11-én rendezték meg a BéresFerenc országos éneklõ versenytBudapesten, a Julianna ReformátusÁltalános Iskolában. Ezen az 1.z-s Harcsa Regina aranyminõsítést és II. helyezést szerzett. A 3.zosztályos Gajdos Balázs is aranyminõsítést kapott. A 4.z osztályos BacsóVivien is arany minõsítésben részesült ésIII. helyezettként jöhetett haza.

Molnárfi Melinda, aki az 5.z osztálybajár arany minõsítést és különdíjat kapott,a 6.z osztályos Sas Nelli ezüst minõsítéstkapott. A 7.z osztályos Kaszoni Pétertarany minõsítéssel értékelte a zsûri.

Március 10-én volt a Zrínyi Ilona orszá-gos matematika verseny megyei ered-ményhirdetése.Ezen nagyszerû eredményeket értek el ami iskolánk tanulói is.

A harmadik osztályosok között a 3.bosztályos Kálmánczhelyi Dóra 16. lett,a 3.z-s Gajdos Balázs 6. lett, a 3.c osztá-lyos Hajkó Bálint pedig a több százinduló között elsõ helyet szerzett.

A negyedikesek között a 4.a osztályosBékési Rebeka negyedik, FarkasRichárd pedig tizedik helyezést ért el. A4.b-s Csukás Ádám pedig kilencedik

Eredményeink

Page 4: A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola ...kistk.ttre.hu/lajtorja/lajtorja_2010_2011_3.pdf · Lábainak nem maradt nyoma… A négy hegy onnan már egynek látszott,

4

ErdélybenAz elõzõ évekhez hasonlóan most isErdélyben ünnepeltük a március 15-ét.,rengeteg élménnyel gazdagodtunk.

Kis csapatunk szombat reggel indult aziskola udvaráról. Az út hosszú volt ugyan,de jó hangulatban telt. Körülbelül félútonSegesvárnál álltunk meg, ahol kísérõtanáraink játékos versenyt hirdetteknekünk, melynek lényege a városfelfedezése volt. Mondanom sem kell,remekül szórakoztunk. Felmentünk ahíres Diáklépcsõn, ami 174 (!) lépcsõfok-ból áll. Segesvár hangulatos kisváros, denem idõzhettünk itt sokat, mertKézdivásárhelyen vártak minket. Miutánmegérkeztünk, családoknál szállásoltak elbennünket. Az este leginkább ismerkedés-sel, barátkozással telt.

Másnap napsütéses, meleg napraébredtünk. Az idõ kirándulásra alkalmasvolt, így "nyakunkba vettük" Erdélyt, soklátnivalót megnéztünk. VoltunkCsíkszeredán, Csíksomlyón, jártunk azezeréves határnál, valamint aGyimesekben.Március 14-én (hétfõn) fõleg a helyinevezetességeket tekintettük meg. ACéhtörténeti Múzeum Kézdivásárhelynevezetessége, amire az itt élõk rendkívülbüszkék (minden okuk megvan rá).Ezután ellátogattunk a gelencei mûemlék-templomba. Itt rengeteg freskó díszíti afalakat, és ami még érdekesség, hogy atemplom külsõ falán is van egy falfest-mény. A délután folyamán Nyergestetõrementünk, ahol megkoszorúztuk aziskolánk által állított kopjafát, és egygyönyörû mûsort is megnéztünk.

Március 15-e nagy ünnep Kézdivá-sárhelyen. Rengetegen jönnek a szomszé-dos falvakból, városokból a felvonulá-sokra (ezeken mi is részt vettünk).Mindenki büszkén viseli ekkor a kokárdát,és éneklik közösen a forradalmi dalokat. Atömeg lelkesedése mindenkit meglepett,aki nem járt itt tavaly. A hetedikesek aKossuth szobornál szép emlékmûsortadtak. Itt is koszorúztunk, valamint még a

Szacsvay plakettnél. Délután szabadprogram volt, sokan ekkor vásároltakegy-két apróságot emlékbe, ajándékba. Bármennyire is jól éreztük magunkatErdélyben, a búcsú ideje is eljött. Idejevolt hazaindulni. A helyiek elláttak mégnéhány jókívánsággal minket, de aztántényleg mennünk kellett. Visszafelémegálltunk Körösfõn és Segesvárnál.Utóbbi helyen meglátogattuk a Petõfiemlékmûvet.Mindannyian fájó szívvel hagytukmagunk mögött Erdélyt, de hiszekabban,hogy nem örökre. Jó barátságokalakultak ki, és szerintem a közelgõ nyáriszünetben sokan találkoznak majd erdé-lyi barátokkal.

Szabó Hanna 8.b

helyezett lett. Az ötödikesek között az5.b-s Hajkó Balázs ötödik helyezett lett,Szakács Ákos pedig a tizenkettedik.

Március 24-én volt a Kinizsi PálÁltalános Iskolában a Kinizsi napokalkalmából megrendezett tanulmányiverseny, melyen matematikából iskolánkmegnyerte az iskolák közötti csapat-versenyt.

A nagyon szoros egyéni versenyben a 2.zosztályos Szõke Csenge 4. helyezett letta saját évfolyamán, a 2.a -s Bán-Földvári Loránd 6. helyezett lett. A har-madikosok között a 3.c osztályos HajkóBálint harmadik helyet szerzett, a 3.z-sGajdos Balázs pedig ötödik helyen zártaa versenyt. A negyedikesek között a 4.aosztályos Békési Rebeka 7. helyetszerzett.

Március 30-án volt a MezeifutóDiákolimpia a Nagyerdõn. Ezen az 1. korcsoportos fiúk versenyén a2.c osztályos Czapp Sebestyén városimásodik és megyei hatodik helyen értcélba. Ebben a korcsoportban az iskolai

csapatok közötti versenyben városi elsõ ésmegyei szinten második helyet értünk el. A csapat tagjai a következõk voltak:Czapp Sebestyén és Prokis Dominik a2.c osztályból, Bökönyi Adrián ésBernárd Szabolcs a 2.b-bõl, valamintOláh Máté az 1.b osztályból.

A verseny egyik befutója.

Az elsõ korcsoportos lányok is remekeltek.A 2.d osztályos Rácz Vivien városi 2. ésmegyei 4. helyet szerzett egyéniben. Acsapatunk pedig városi második helyetszerzett.

A csapat tagjai Rácz Vivien a 2.d osztály-ból, Fitori Regina és Parti Eszter a 2.b-bõl, valamint Rákó Fanni és RákóEszter az 1.b osztályból.

A harmadik korcsoportos lányok csapatais városi második helyet szerzett. Ezt acsapatot a 6.b osztályos Tácsik Anna a6.c-s Szabó Anna, az 5.a osztályba járóCsiszárik Florina, az 5.b-s Tácsik Lilivalamint az 5.z osztályos BalatoniZsuzsa alkotta.

Március 28-án volt a Ceglédi ReformátusÁltalános Iskolában a református iskolákországos angol nyelvi versenye. Ezen az ötödik osztályosok között az 5.bosztályos Szakács Ákos harmadik helyetszerzett Pataki Lajos pedig elsõkéntzárta a versenyt. A hatodikosok közöttFecske Blanka lett a harmadik és NagyBálint az elsõ. Õk mindketten a 6.bosztályba járnak. A hetedikeseknél a 7.cosztályos Hinnah Barbara érte el amásodik helyet, a nyolcadikosok közöttpedig a 8.b osztályos Kõszegi Boglárkaszerezte meg a második helyet.

Gratulálunk!

Page 5: A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola ...kistk.ttre.hu/lajtorja/lajtorja_2010_2011_3.pdf · Lábainak nem maradt nyoma… A négy hegy onnan már egynek látszott,

5

Új kosárlabdapalánkok az udvaron- Sarkadi Ferenc tanár urat az udvarra most kihelyezett két újkosárpalánk használatáról kérdezem. Mik az új szabályok?- Bizonyára mindenki feltûnt, hogy egy kis változás történt aziskolaudvarunkon. Fölkerült két vadonatúj kosárlabdapalánk alabdafogó hálóra, illetve annak a vascsövére. Ennek az oka az,hogy az iskolánkban, újra elkezdtek rengetegen kosárlabdázni.Fiúk közül is és a lányok közül is nagyon sokan járnak kosárlab-daedzésre, elsõsorban az alsósok közül. Nekik szerettünk volnaegy kicsit kedveskedni, illetve segíteni a gyakorlásban, hogy atavaszi idõ beálltával tudjanak kosárlabdázni az udvaron. Az õszámukra készült ez a két kosárlabdapalánk. A szabályok ennekmegfelelõek. Szeretnénk megkérni mindenkit, hogy ezeket aszabályokat tartsák be, illetve arra is, hogy figyelmeztessékegymást, ha valaki ezeket nem tartaná be. A szabályok tehát akövetkezõk: a két pici kosárlabdapalánk az alsósok számárakészült, arra kérek mindenkit, hogy ezekre csak az alsósok

Az új kosárlabdapalánkok használat közben.

gyakoroljanak. Õk dobáljanak, õk kosárlabdázzanak rá. Ezzelegy idõben felújítottuk a két nagy kosárlabdapalánkot, illetve agyûrût. A felsõsöknek is van így már két kosárlabdagyûrûjük,amire gyakorolhatnak. Úgyhogy innentõl kezdve azt kérem,hogy õk a nagy kosárlabdapalánkot használják, a kicsik pedig akicsiket. Nagyon fontos, hogy a kispalánkokra sem zsákolni,sem beléjük kapaszkodni nem szabad. Sajnos már az elsõ nap,ahogy felszerelték, volt olyan gyerek, aki felmászott a lab-datartó hálón, és belekapaszkodott a gyûrûbe. Azt kérem min-denkitõl, hogy ezt ne tegye, mert nagyon hamar tönkre fognakmenni. Ezek viszonylag sokba kerültek, szeretném, ha sokáigtudnánk használni õket.- Köszönjük a tájékoztatást!

A riport elhangzott az iskolarádió 2011. március 31-iadásában. A riporter Kiss Dániel (6.z) volt

Kis templom- nagy vendégszeretetE két kifejezéssel tudom leginkább jellemezni a 02.27-én tettlátogatásunkat a Nagysándor- telepi református gyüle-kezetnél. A kertvárosi környezetbe jól illeszkedõ takaros kistemplom nemcsak méreteiben tükrözi a családias légkört,hanem belsõ elrendezése, szépen felújított berendezései is.

A Nagytemplom monumentalitásához szokott 7.c és 8.z osztá-lyos tanulóink meglepetten helyezkedtek el a számunkra fenn-tartott elsõ sorokban és érdeklõdve figyelték az érkezõ- fõlegidõsebbekbõl álló- gyülekezet tagjait. Számomra is érdekes voltaz alig 30 fõs csoport suttogását hallani az iskolai isten-tiszteleteket megelõzõ halk zsibongással szemben, melyáltalában több, mint ezer fõt meghaladó ünnepi alkalmainkatjellemzi.

Az istentisztelet elõtti néhány percben gondolataimmesszebb jártak: otthon, a falusi kis templomban, ahol

édesanyám mond imát. A nagyvárosi létünk mindennapjaibanaz óriás plázák, toronyházak, zsúfolt hétköznapok közötthajlamosak vagyunk megfeledkezni az apró emlékekrõl, mely-bõl életünk során erõt merítünk. Csak amikor újra találkozunkvelük, ismerjük fel a jelentõségüket, hogy aztán újra elfelejt-kezhessünk róluk. Úgy emlékszem, amikor az elsõ nagytemplo-mi tanévnyitón voltam, hasonló gondolatok jártak a fejemben-csak éppen fordítva: a nagy, a sok volt a szokatlan, s ilyenkortalán a biztonságérzet miatt visszatérünk a gyökerekhez…akkor és most is így tettem én is egy rövid pillanatig. Hamarosan elcsendesült minden, és Jászai Gyula lelkipásztorprédikációját hallgattuk meg hitrõl, lelki üdvösségrõl. Az isten-tisztelet rendje ötvözte a hagyományos és az új liturgiai ele-meket. Hallottunk modern feldolgozású templomi énekeket isgitár kísérettel.

A gyülekezet tagjai vendégsze-retetük jeleként apró ajándékkalkedveskedtek nekünk az isten-tisztelet végén.

Köszönjük meghívásukat, mely-nek során betekinthettünk min-dennapjaikba és köszönjüknagylelkû adományukat is,melyet iskolánk Pro EminenciaAlapítványának ajánlottak fel.

Juhász M. Tünde

Page 6: A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola ...kistk.ttre.hu/lajtorja/lajtorja_2010_2011_3.pdf · Lábainak nem maradt nyoma… A négy hegy onnan már egynek látszott,

6

Minden ott kezdõdött, hogy Rozikanénivel felszálltunk a vonatra, de nemakármilyen vonatra, hanem a Zsuzsivonatra. A Zsuzsi vonaton csatlako-zott hozzánk a Debrecen TV. Hármas-hegyaljára mentünk, ott szálltunk le avonatról.

Ott már várt minket a Pergõ együttes.A tûz körül táncoltunk, énekeltünk.Egy új farsangi dalt is tanultunk.Majd aki akarta leírhatta egy cetlire,amit el akar búcsúztatni a téllelegyütt.Utána elmentünk a játszani.Különféle versenyek is voltak, mintpéldául a fadobó, fél lábon ugrálóversenyek, és még sok minden más is.majd eljött az ideje, következett az,amire valamennyien vártunk, a kisze-báb égetés, ami a tél elûzéséhez kell.Sajnos repült az idõ, így elballagtunka Zsuzsi vonathoz, és indultunk haza.

Fullár Vivien 3.z

Minden évben, március 22-én van a vízvilágnapja. A jeles zöld nap alkalmával azelmúlt héten - egy rendkívüli osztály-fõnöki óra keretében - látogatást tettünk aTiszántúli Környezetvédelmi és VízügyiIgazgatóságon, hogy megtudjunk néhányfontos dolgot a vízrõl. Itt izgalmas elõadást láthattunk, amely-ben rengeteg dologról volt szó a vízzelkapcsolatban. Megtudtuk, hogy a Földvízkészletének csupán 2,6 %- a édesvíz,és ennek csak 0,3%-a iható, éppen ezértnagyon kell vigyáznunk, hogy ne

pazaroljunk! Meg kell becsüljük azt atényt, hogy természetes dolog, hogy hamegnyitjuk a csapot, akkor folyik belõle avíz.Megtudtuk, hogy mennyi mindenre jó a

víz, s hogy "víz nélkül nincs élet". Nélkülenem lenne mit enni és inni, hogy nemmûködne az ipar, a mezõgazdaság, aközlekedés és a kereskedelem sem. Sajnosaz emberek rettentõen sok vizet használ-nak el egy nap alkalmával, és ha ezt ígyfolytatjuk, akkor 2050-ben a Földlakosságának 30%-a vízhiányban fogszenvedni. De már most is rengetegembernek nem jut ivóvíz, éppen ezért kellaz embereknek összefogni annak érde-kében, hogy ezt megváltoztassuk.Szó esett Debrecen vízellátásáról is.Megtudtuk, hogy városunknak 4 vízmûveis van, és vízellátásunkat a Keleti-fõcsator-na is biztosítja. A szennyvíztisztításról isbeszéltek nekünk, és megmutatták, hogymilyen utat tesz meg a víz a szennyvíz-tisztítókban, hogy újra fogyaszthatólegyen. A városi vízhasználat problémái-nak gyökere a sok szemét, az egyszerhasználatos tárgyak, a sok szennyvíz, avizekbe kerülõ rengeteg káros anyag és apazarlás. Ezeket mind mi, emberek okoz-zuk, és csak mi tudjuk megszüntetni õket.Mégpedig úgy, hogy újrahasznosítunk,biológiailag tisztítjuk a vizet, és nemhasználunk el vizet feleslegesen. Az idei víz világnapjának a "szlogenje":Víz a városokért, városok a vízért. Lássuk,hogy mit tesz a víz a városokért: energiát,élelmiszert és ivóvizet ad, és pihenéstnyújt. Mi pedig cserébe ezeket tehetjük:

takarékoskodunk, csökkentjük a szennye-zéseket, vizes élõhelyeket létesítünk ésóvjuk a vízbázisainkat!Az elõadást követõen érdekes kísér-letekkel mutatták be a víztisztítás egy-szerû módszereit: a szûrést, ahogyan atermészetben is végbemegy a homokosrétegeken áthaladó vizek esetében, azülepítést, ahogyan a szennyvíztisztítók-ban járnak el. Bemutatták milyen mér-tékû környezetszennyezést jelenthet arosszul megválasztott mûtrágyázás éshogyan fordulhatnak ellenünk a termeléstsegítõ kemikáliák.Az elõadáson még jobban megértettemmennyire sokoldalú körültekintéstigényel a vizek védelme. Megkérlek tehátbenneteket, hogy vigyázzatok a vízre, azegyik legnagyobb kincsünkre, életünknélkülözhetetlen elemére!Jövõre pedig Ti is látogassatok el azosztályotokkal a TIKÖVIZIG debreceniközpontjába, hogy minél többet megtud-jatok az ott folyó munkáról!

Fecske Blanka 6.b

Víz a városokért, városok a vízért - A víz világnapja 2011.

Rozika nénivel a télbúcsúztatón

Page 7: A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola ...kistk.ttre.hu/lajtorja/lajtorja_2010_2011_3.pdf · Lábainak nem maradt nyoma… A négy hegy onnan már egynek látszott,

7

A tánciskola

Felvételi után

- Most dr. MagyarnéSzilva Mónika nénivelbeszélgetünk, a nyol-cadikosok tánctanárá-val. Hol teszik tanítaniés mit?- A Petõfi SándorÁltalános Iskolábantanítok, alsós tanár néni

vagyok, most negyedikes osztályom van.Matematikát tanítok, technikát, testne-velést és környezetismeretet.- Mióta tetszik táncot tanítani?- 1991-ben végeztem a Tánctanárképzõiskolában Budapesten és azóta tanítoktáncot, de már elõtte is . Pontosan ebbenaz iskolában, merthogy régebben itt taní-tottam, sõt ide is jártam nagyon-nagyonrégen általános iskolába.- Milyen táncokat tetszik tanítani?- Jelenleg, itt ebben a tánciskolában ésáltalában a tánciskolákban tanítok stan-dard táncokat, latin táncokat és körtán-cokat, illetve party-táncokat, ami aztjelenti, hogy a párok cserélõdnek.- Van valamilyen kedvenc tánca a Mónikanéninek?- Nagyon sok táncot szeretek. Mindegyikmás és más. Én nagyon sokáig foglalkoz-tam akrobatikus rock and roll-lal. Egypicit az a szívem csücske.- Hogy tetszik látni, mennyire vagyunkügyesek? Van-e olyan gyerek, akin látszik,hogy már táncolt korábban?- Úgy látom, hogy nagyon ügyes, nagyon

aranyos kis csapat vagytok. Ha van olyangyerek, aki korábban táncolt, az ter-mészetesen nagyon-nagyon észrevehetõ.Egyrészt sokkal hamarabb megtanulja adolgokat, másrészt más a kiállása, atartása azoknak a gyerekeknek.- A táncvizsgára lesz-e valamilyen külön-leges koreográfia?- Tulajdonképpen olyan igazán külön-leges koreográfiával nem tudunk készül-ni, idõhiány miatt. Inkább igyekszemminél többféle táncot megtanítani, megha ügyesek lesztek, akkor még több figu-rát, még több különlegességet. De egykülön koreográfiára szerintem nem leszidõ. Inkább kisebb bemutatók szoktaklenni. Azok a gyerekek, akik táncolnakvalahol, bemutatkozhatnak a közönségelõtt.- Köszönjük a beszélgetést további jómunkát kívánunk!

A riport elhangzott az iskolarádió 2011.március 31.-i adásában. A riporterekJeges Henrietta és Kötélverõ Réka (8.a)voltak.

A következõ véleményeket, jó tanácsokat az írásbeli felvételiután néhány nappal mondták a 8.a osztályosok az isko-larádióban a középiskolai felvételivel kapcsolatban.Nézzük, mit üzennek a tõlük kisebbeknek a 8.a osztályosoka felvételivel kapcsolatban!

Ne izguljatok!Csináljátok meg a feladatokat, amiket kiadnak nektek, mert úgysokkal többet gyakorolhattok!Felvételinél próbáljátok megcsinálni az összes feladatot, min-denhova írjatok valamit!Az elõzõ évek felvételi lapjait töltsétek ki mindenképpen afelvételi elõtt!Hetediktõl már készüljetek!Én csak azt tudom tanácsolni, hogy ne izguljatok, készüljetekfel rendesen, és járjatok elõkészítõre!A felvételi matematika részénél egyszerû összeadásokon éskivonásokon is sok pontot lehet veszíteni, úgyhogy gyakoroljá-tok sokat az egyszerû mûveleteket is!Hamar kezdjétek el a tanulást, mert nem fog jutni mindenre idõ!Én azt javaslom, hogy már hetedik év elején kezdjetek el tanul-ni, mert ne úgy gondoljatok a felvételire, hogy még van egy év,mert az nagyon hamar el fog telni!Próbáljatok meg minden nap készülni, és gyakorolni afelvételire!Mindenképpen aludjátok ki magatokat felvételi elõtt!Szerintem becsületesen kell tanulni, és minden órára készülnimár hetediktõl és azokra a dolgokra kell koncentrálni, amik ott

hetedikben fontosak!Szerintem elég elkezdeni a tanulást nyolcadik elejétõl, deonnantól teljesen arra kell koncentrálni. Nem kell azzalfoglakozni, hogy nehéz lesz, vagy nem, mert ha az lesz, akkormindenkinek nehéz lesz.Amikor megkapjátok a felvételi feladatlapot, akkor elõszörcsináljatok meg egy könnyebb feladatot, és akkor megnyugod-tok.Ismételjetek sokat, mert nem csak a nyolcadikos dolgok vannakbenne a felvételiben!Nagyon figyeljetek oda az elõkészítõkön a megoldásokmenetére!Szerintem érdemes egy feladatot többször is elolvasni, nehogyelnézzünk valamit!Vegyétek nagyon komolyan a felkészülést, mert ez nem olyas-mi, amit meg lehet ismételni!Figyeljetek oda a hetedik év végi és a nyolcadik félévibizonyítványra, hogy jól sikerüljenek!A magyar felvételinél figyeljetek oda a helyesírásra és akülalakra is!A magyar felvételinél a fogalmazás nagyon sok pontot ér, ésszerintem arra nagyon kell gyakorolni!Minden elõkészítõre el kell járni, akkor sokkal könnyebbmegoldani a feladatokat!

A vélemények elhangoztak az iskolarádió 2011. február 3-iadásában.

Page 8: A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola ...kistk.ttre.hu/lajtorja/lajtorja_2010_2011_3.pdf · Lábainak nem maradt nyoma… A négy hegy onnan már egynek látszott,

8

Vándor

Nem láttam õt sokáig,De mégis bennem maradt,Ahogy a hegy lábáig,Majd felfelé haladt.Csak ment tovább elõre,Fáradhatatlanul,Hajtotta õt a vére,Ûzte szakadatlanul.Ki tudja, mi áll mögötte,Mi hajtja távoli,Ismeretlen földre?Miért akar úgy élni,Hogy társasága nincsen?Miért akar úgy élni,Hogy nincs, aki segítsen?Talán õ nem is tudja,Talán õ nem is érti,Milyen az a tudat,Hogy van, aki õt félti.

Balogh Anett 5.b

A tavasz hírnökei

Hóvirág, hóvirágFehér leples kisvirág, Tavasz hírnökeVárunk rád!Tulipán, tulipánPiros kisvirág,ha a napocska süt rádSzépen mosolyogsz rám.Ibolya, ibolyaPicike kisvirág, Gyönyörû kék égboltHozod-e a tavaszt már!

Máté Lilla 3.c

Egyszer volt,hol nem volt, volt Debrecenben egy olyan utca,hogyCsáthy.Ott lakott Papa. Róla szól a mese.Egy szép napon Papa elment pecázni. Pecázott, pecázott, de nemfogott egy halat sem. Várt, várt és úgy döntött,hogy hazamegy.Ment a motorjához , de megbotlott egy fa gyökerében ésbeleesett a sûrû csalánba. Tudnia kellett volna,hogy a csalán csíp.Nem tudta,és össze-vissza csípte. Próbálkozott kimászni a csalán-ból,de nem tudott. Nagy nehezen csak sikerült felállnia. Felkaptaa hátára a motorját, és szaladt haza , mint a nyúl. Hazaért éselkezdett szaladgálni az udvaron.- Miért szaladgálsz? - kérdezte Mama. - Az úgy történt,hogy beleültem a csalánba. De ha elég gyorsanszaladgálok, hûti a levegõ, és nem fáj annyira - felelte Papa.Talán még most is szaladgál . Aki nem hiszi, járjon utána.

Fekete Alexandra 2.b

Diákjaink tollából

Papa beleült a csalánba

Irinyi Dóra 3.c.rajza

Máté Lilla 2.a rajza

Fekete Alexandra 2.b rajza

Szakál Dorisz 2.c képverseAz elefánt

Molnár Tamara és Gyulai Anna 2.c képverse

A kutya

Papp Virág Eszter 2.c képverseA zokni

Page 9: A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola ...kistk.ttre.hu/lajtorja/lajtorja_2010_2011_3.pdf · Lábainak nem maradt nyoma… A négy hegy onnan már egynek látszott,

9

Ha nem, akkor éppen itt az ideje, hogy megtedd! Ez a könyv elrepít aboszorkányok, sámánok, varázslók és egyéb repülõk világába. Ebben akötetben megismerkedhetünk Gergõvel és húgával, Zsófival.Megtudhatjuk, hogy kicsoda holló, és miért akarta megakadályozni, hogyGergõ eljusson a révülõk találkozójára, melyre õt és családját meghívták.Megtudhatod, hogy Gergõ miként vált sámánná és végül hogyan gyõzte leHollót, ki rossz álomba merítette õt és a heteket. Arról olvashatsz, mikéntjutott álomföldére, hogy szembeszálljon Hollóval és saját félelmével, azazbelépjen a Sárkány szemébe, és meglátogassa apját.Ez a könyv Téged is elrepít a Tetejetlen fára, ahogy a valóságban Gergõveltette Holló! Te is megmászhatod a Tetejetlen fát, azaz a sámánlétrát!Mindenkinek ajánlom, aki szereti a kalandot, a varázst és az olvasást!

Itt az álomfogó kötetek "családfája": Mokányos Tuba és a Tûzhangyasámán

Mokányos Tuba és a Csatornalidércek

Mokányos Tuba a Lidérc árvák fészkében

Gergõ és az álomvámpírok II.

Gergõ ész az álomvámpírok I.

Gergõ és a táltosviadal

Gergõ és a bûbájketrec

Gergõ és az álomfogók

Molnár Krisztián 5.b

Húsvéti fa magos tojásokkalAnyagszükséglet:vastag kartonokmagok (rizs, madáreledel, szezámmag) száraztészta csillagokragasztótû, cérna, fonálfaágak, amire fellógatjuk a tojásokat

1. Sablon segítségével különbözõ színûtojásokat vágunk ki.

2. A folyékony ragasztóval mintákatrajzolunk rájuk, és a ragasztós felévelbelemártjuk az apró magokba. Aragasztóba beletapadnak az apró mag-vak, így nagyon szép mintákat kapunk.A nagyobb héjakat, tésztacsillagokategyenként ragasszuk a megfelelõhelyre.

4. A tojások tetejét tûvel átbökjük éscérnát fûzünk bele, ennél fogvalógatjuk fel a faágakra, melyeket egyszép vázába helyezünk.

3. Mind a két oldalt díszítsük fel, majdhagyjuk kicsit száradni, nehogy lepe-regjenek a magok.

Kézmûves rovat Olvastad-ee már aGergõ és az álomfogók

címû könyvet?

Page 10: A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola ...kistk.ttre.hu/lajtorja/lajtorja_2010_2011_3.pdf · Lábainak nem maradt nyoma… A négy hegy onnan már egynek látszott,

10

Across5. Which came first? The chickens or the _____?7. ooey, gooey goodness8. Animal that brings tretas and eats carrots.9. baby duck11. Container for colleting eggs at Easter.

Down1. If you drop an Easter egg, it will ____ .2. Baby sheep3. Pale, light colors.4. Tasty, decadent treat.6. Easter season10. baby chicken

Easter Sunday is not just a holiday but also a special day that is celeb-rated to honor the Jesus' return to life. It's a day to celebrate the victo-ry of life over death and light over darkness. Well, to commemorate theresurrection of Jesus Christ, every nation hosts some special kind ofcelebration that is specific to their region. Easter celebration in Britainis truly different. Here are some ideas about Easter customs and traditions in UK: -- As a part of Easter tradition, there is a trend among British people toeat yummy hams, in order to commemorate the Easter Sunday.- Hot cross buns, a cake or biscuit eaten by many during this season, are also, symbols of these events. - In England, special springtime dance troupes are called upon, to giveexclusive Morris dance performances. This trend of holding dances isnot new; rather it is a century old tradition.- In a small town of England called Olney, people have a pancake mak-ing competition on every Shrove Tuesday. This day is called asPancake Tuesday.- Churches are beautifully decorated with different colour flowers.White lilies are placed on the altar and these gorgeous flowers are alsodisplayed on the graveyard.- For offering prayers in the church, men and women dress up in theirspecial outfits .- Special Easter parades are held in Britain and the parade conductedat Battersea Park in London is a very popular one.

Solution:1.rabbit, 2.lamb, 3.eggs, 4.duckling, 5.chick, 6.basket

English CornerEEaasstteerr ttrraaddiittiioonnss iinn EEnnggllaanndd

Easter crossword

Easter crossword II.

Solution:1.crack, 2.lamb, 3.pastel, 4.chocolate, 5.eggs, 6.spring

7.marshmallow, 8.rabbit, 9.duckling, 10.chick, 11.basket

Tisztelt Támogatóink!

Iskolánk PRO EMINENCIA ALAPÍTVÁNYA nevében ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik az adójuk 1% -valtámogatták munkánkat. Ez a bevétel a további más adományokkal együtt - a költségvetési tervünkben elõírtaknak, valamint azalapító okiratban meghatározott feladatoknak megfelelõen került felosztásra: - tanulmányi kirándulások, erdei iskolák: 512.663 Ft,- kulturális programok támogatására: 920.760 Ft, - napközis foglalkozások anyagköltségére: 139.082 Ft,- erdélyi cserekapcsolataink útiköltségére: 100.000 Ft, - tanév végi könyvjutalmakra: 250.950 Ft, - tanulmányi versenyek nevezési díjaira: 607.900 Ft.

A 2010-es évi részletes beszámoló megtekinthetõ iskolánk földszinti hirdetõjén és az APEH honlapján.

Köszönjük a szülõk és kollégák lelkes közremûködését programjaink sikeres megvalósításában. Az alapítvány kuratóriuma külön köszönetét fejezi ki Gyalog Gábornak és Gyalogné Szombathy Edinának a könyvelésimunkálatok elvégzéséért; Tõzsér Péternek és Nagy Katalinnak, akik nagylelkû adományaikkal segítették alapítványi céljainkmegvalósulását.Kérjük, hogy - lehetõségeikhez mérten - iskolánk tanulóit természetben, vagy adományaikkal továbbra is támogassák! A jövõbenis örömmel vesszük, ha adójuk 1 % -át saját gyermekeik fejlõdési lehetõségeinek gyarapítására fordítják!

Adószámunk: 1 9 1 2 5 1 6 3 - 1 - 0 9Köszönettel: Juhász M. Tünde

alapítvány elnöke

Page 11: A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola ...kistk.ttre.hu/lajtorja/lajtorja_2010_2011_3.pdf · Lábainak nem maradt nyoma… A négy hegy onnan már egynek látszott,

11

KicsinyeknekJézus utolsó szavai a keresztfán

Egészítsd ki az igéket, majd írd be a rejtvénymegfelelõ sorába. A számokkal jelzett négyzetekbene írj! A függõleges oszlopban egy értelmes kife-jezést fogsz kapni.

1 "Asszony, íme a te ……………" Jn 19,262 "Atyám, a te kezedbe teszem le az én ……………….!"Lk 23,463 "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem ……………., mitcselekszenek." Lk 23,344 "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a……………….." Lk 23,435 "Én …………….., én Istenem, miért hagytál el engem?Mk 15,346 "Íme, a te ………………….! Jn 19,277 "………………………..!" Jn 19,30

Egészítsd ki és színezd ki a képet! - Virágvasárnap

1

2

3

4

5

6

7

Page 12: A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola ...kistk.ttre.hu/lajtorja/lajtorja_2010_2011_3.pdf · Lábainak nem maradt nyoma… A négy hegy onnan már egynek látszott,

12

A Lajtorja elkészítésében részt vettek:Bajiné Takács Margit, Csontos Zoltánné, Engszler Attila, Emberné Balogh Emõke, Erdei Zoltánné, Juhász M. Tünde, Kálmándi ZoltánnéKiss Edit, Kovácsné Jendrek Anikó, Kurgyisné Nagy M. Zsuzsa, Szakál László, Szepesi Istvánné, Szilágyi Tamás, Törökné Bordák Erika

Készült a DELA kft. nyomdájában, Felelõs vezetõ: Ujvári Béla, Tel.: 52/533-183Felelõs kiadó: Ember Sándor igazgató

Lapzárta: 2011-04-05

Képkavalkád