1
11. OLDAL 2014. OKTÓBER 31. Soli Deo Gloria Október 23. Az október 3.-i „kutatók éjszakáján” Kovács Ákos történelem tanár középkori harcászati bemutatót tartott, valamint a lovaggá ütést és a kard használatát is bemutatta A kutatók éjszakája A kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Iskola közel száz diákja és 20 pedagógusa június 23–29. kö- zött hittanos táborozáson vett részt Balatonfenyvesen. Nagy öröm számunkra, hogy gyer- mekeink még a nyári szünet idején is fontosnak érzik Isten közelségét, s a vakáció, a tanév lezárása nem mindezek elfeledését jelenti. Szerve- zõként, a tábor programjának össze- állításakor törekszünk arra, hogy az iskolai kereteken kicsit lazítva, könnyedebb, játékosabb, vidámabb, kötetlenebb alkalmakat teremtsünk Isten Igéjénék átadására, megélésé- re. Idei évünkben a Koen alapítvány által kidolgozott tábori programot vettük át, melynek tematikáját olyan történetek adták, amelyekben dönté- si helyzetek szerepelnek (Noé, Ge- deon, Ruth, Dávid). A közös zenés áhítatok után korcsoportonként sok játékkal, kreatív foglalkozásokkal ke- rült sor a történetek feldolgozására. Délutánonként a fürdésé, kirándu- lásé, sportversenyeké, kézmûves foglalkozásoké volt a fõszerep. Az esti áhítatokat követõen bibliai kvíz- játékot, imasétát, bátorságpróbát, ál- latkeresõ játékokat szerveztünk. A mosolygó gyermekarcokat lát- va, szülõknek történõ lelkes él- ménybeszámolókat hallva mind di- ákjaink, mind pedig pedagógusaink Péterrel együtt elmondhatjuk: „Uram, jó nekünk itt lennünk.” (Mt 17,4) KOCSI ZSUZSANNA IGAZGATÓHELYETTES, HITOKTATÓ „Uram, jó nekünk itt lennünk” A pedagógusok és a gyerekek benépesítet- ték Noé bárkáját A kézmûves foglalkozásokat Kurucz Csilla és Nagy Judit pedagógusok vezették A gyerekek játékos kvíz kérdésekre vála- szolhattak Az október 23.-i megemlékezést az iskolá- ban Nógrádiné Pócs Lujza tanárnõ tanította be. Felül Vanyur Anna Luca 6/b-s tanuló, alul a 9. osztályosok mûsora látható A sportvetélkedõt Nádasdi Eszter tanárnõ állította össze Fotók: Teveliné Matejdesz Anikó Fotók: Teveliné Matejdesz Anikó Fotók: Teveliné Matejdesz Anikó Régészeti leletekkel ismerkednek a diákok SOL_2014_1031_11.qxd 2014.10.30. 0:01 Page 1

A kutatók éjszakája Október 23.lozsu.hu/iskolaelet/soli/cikk/23.pdf · Október 23. Az október 3.-i „kutatók éjszakáján” Kovács Ákos történelem tanár középkori

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A kutatók éjszakája Október 23.lozsu.hu/iskolaelet/soli/cikk/23.pdf · Október 23. Az október 3.-i „kutatók éjszakáján” Kovács Ákos történelem tanár középkori

11. OLDAL2014. OKTÓBER 31. SSoollii DDeeoo GGlloorriiaa

Október 23.

Az október 3.-i „kutatók éjszakáján” Kovács Ákos történelem tanár középkori harcászatibemutatót tartott, valamint a lovaggá ütést és a kard használatát is bemutatta

A kutatók éjszakája

AA kkaappoossvváárrii LLoorráánnttffffyy ZZssuuzzssaannnnaaRReeffoorrmmááttuuss IIsskkoollaa kköözzeell sszzáázz ddiiáákkjjaaééss 2200 ppeeddaaggóógguussaa jjúúnniiuuss 2233––2299.. kköö-zzöötttt hhiittttaannooss ttáábboorroozzáássoonn vveetttt rréésszzttBBaallaattoonnffeennyyvveesseenn..

Nagy öröm számunkra, hogy gyer-mekeink még a nyári szünet idejénis fontosnak érzik Isten közelségét, sa vakáció, a tanév lezárása nemmindezek elfeledését jelenti. Szerve-zõként, a tábor programjának össze-állításakor törekszünk arra, hogy aziskolai kereteken kicsit lazítva,könnyedebb, játékosabb, vidámabb,kötetlenebb alkalmakat teremtsünkIsten Igéjénék átadására, megélésé-re.

Idei évünkben a Koen alapítványáltal kidolgozott tábori programotvettük át, melynek tematikáját olyantörténetek adták, amelyekben dönté-si helyzetek szerepelnek (Noé, Ge-deon, Ruth, Dávid). A közös zenésáhítatok után korcsoportonként sokjátékkal, kreatív foglalkozásokkal ke-rült sor a történetek feldolgozására.

Délutánonként a fürdésé, kirándu-lásé, sportversenyeké, kézmûves

foglalkozásoké volt a fõszerep. Azesti áhítatokat követõen bibliai kvíz-játékot, imasétát, bátorságpróbát, ál-latkeresõ játékokat szerveztünk.

A mosolygó gyermekarcokat lát-va, szülõknek történõ lelkes él-

ménybeszámolókat hallva mind di-ákjaink, mind pedig pedagógusainkPéterrel együtt elmondhatjuk:

„Uram, jó nekünk itt lennünk.”(Mt 17,4) KKOCSI ZZSUZSANNA

IGAZGATÓHELYETTES,, HITOKTATÓ

„Uram, jó nekünk itt lennünk”

A pedagógusok és a gyerekek benépesítet-ték Noé bárkáját

A kézmûves foglalkozásokat Kurucz Csillaés Nagy Judit pedagógusok vezették

A gyerekek játékos kvíz kérdésekre vála-szolhattak

Az október 23.-i megemlékezést az iskolá-ban Nógrádiné Pócs Lujza tanárnõ tanítottabe. Felül Vanyur Anna Luca 6/b-s tanuló,alul a 9. osztályosok mûsora látható

A sportvetélkedõt Nádasdi Eszter tanárnõállította össze

Fotó

k: T

evel

iné

Mat

ejde

sz A

nikó

Fotó

k: T

evel

iné

Mat

ejde

sz A

nikó

Fotó

k: T

evel

iné

Mat

ejde

sz A

nikó

Régészeti leletekkel ismerkednek a diákok

SOL_2014_1031_11.qxd 2014.10.30. 0:01 Page 1