1
2015. MÁJUS 31., VASÁRNAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Gyereknapra Szabó György [email protected] A gyerekek kitűnő terapeuták, mert a formális oktatás még nem zavarja meg bennük a mély, intuitív tudást. Jól tudják, mi megy végbe a felnőtt szívében. Ösztönös érzékelésük előtt semmi sem maradhat rejtve vagy titokban, és többnyire átlátnak ál- arcainkon – vallja Gerald G. Jampolsky. S hogy a világhírű felnőtt- és gyermekpszichiáter gondolataiban mennyi igazság is lakozik, az szá- momra az elmúlt négy és fél esztendőben, mióta igazi értelmet kapott az életem, már nemegyszer bebizonyosodott. „Apa, miért vagy szomorú? Apa, mérges vagy? Apa, tudom, hogy nevetsz” – számtalanszor hallot- tam kisfiamtól e szavakat, s akár- hogyan is próbáltam leplezni ér- zéseimet, tudtam, hogy belém lát. Leplezni, amit érzünk. Éppen a sa- ját gyermekünk előtt. Talán nincs is ennél nagyobb hiba, amit egy szülő elkövethet, néha mégis erre kényszerít bennünket egy belső, a saját szocializálódásunk során be- lénk költözött, logikusnak tűnő érvektől vezérelt, mégis álságos hang. De miért is kellene titkolóznunk előttük? Éppen előttük, akik olyan fontosak számunkra, mint talán semmi más a világon? Álarcainkkal próbáljuk megvédeni őket a jelentől, a jövőtől? Jót teszünk azzal, ha félrevezetjük őket egy-egy dorgálással, miközben magunkban a vic- ces kis csínytevéseiken kuncogunk? Használ az, ha vigyort erőlte- tünk az ábrázatunkra, miközben jól tudják, érzik rajtunk, hogy gon- dokkal küzdünk? Használ nekik ez a mélyről fakadó ambivalencia? Valószínűleg nem. Sokkal fontosabb volna az őszinteség, hogy min- dig igaznak lássanak bennünket, felnőtteket most, a jelenben, hiszen – hogy egy másik kiváló szakember, Horn György szavaival zárjam e sorokat – a gyerek nem az életre készül, hanem él. Fontos, hogy min- dig igaznak lás- sanak bennünket. Aranyat ért a szóló GYOMAENDRŐD A XV. Magyar Ma- zsorett Bajnokságot Debrecen- ben rendezte meg a Magyar Ma- zsorett Szövetség és a debreceni Valcer Táncstúdió mazsorettcso- portja. A gyomaendrődi Színfolt Mazsorett Együttes Margaré- ta juniorcsoportja botos színpa- di és menettánc koreográfiában a 3. helyen végzett. Az együttes vezetője, Hunya Jolán elmondta, a szenior mix mini kategóriában 5. helyezettek lettek a fiatalok, Jó- nás Izabella szenior pompon szó- lójával szintén 5. helyezést ért el. Piroska Attila szenior szóló botos versenyszáma pedig arany minő- sítés kapott. Cs. I. Rendőrkézen a járdatolvaj KEVERMES A rendőrség pénte- ken szabálysértési őrizetbe vett egy kevermesi férfit. A 26 éves H. E. előző nap a Szabadság ut- cából beton járdalapokat lo- pott. A férfit három napon be- lül bíróság elé állíthatják. Megsérült a tinédzser GYULA Baleset történt pénteken az Eötvös Loránd utca és a Béke sugárút kereszteződésében: egy kerékpáros nekiütközött egy autó oldalának – közölte tegnap a rendőrség. A 15 éves biciklis fiú könnyebben megsérült. Az Edison nyert – visszajár az egykori klubtag, elmagyarázta, bemutatta a programozás alapvető lépéseit A paksi atomerőműben jártak a csorvási diákok CSORVÁS Tartalmasan telnek a csorvási Edison klub tagjainak a napjai egy elnyert pályázati for- rásnak köszönhetően. Murvai Jó- zseffel, a klub vezetőjével a legfris- sebb élményekről beszélgettünk. Megtudtuk, a Csorvási Gulyás Mi- hály Általános és Alapfokú Művé- szeti Iskola által beadott, Edison útjain tovább című anyag elnyer- te a megpályázott 965 ezer forin- tot. A pályázatot Murvai József és az Edison Klub Tehetségpont kép- viselője írta és valósítja meg. – Ehhez a pályázati program- hoz kapcsolódott dr. Weiczner Ro- land, a Szegedi Tudományegye- tem oktató-kutató orvosának elő- adása is, amit a napokban tett csorvási látogatásakor tartott is- kolánkban. Szintén e pályázat ke- retében az iskola tizennégy tanu- lója meglátogatta a paksi atomerő- művet. Az erőmű-látogatás szer- vezésében nagy segítséget nyúj- tott Laurinyecz Pál és felesége – egykor csorvási lakosok –, akik az erőműben dolgoztak nyugdíjba jö- vetelük előtt. Az erőmű-látogatás- ra meghívást kapott Szabados László, aki a Pal Robotics ember- szabású robotokat gyártó cég fej- lesztőmérnöke Barcelonában. La- ci egyébként az Edison klub egy- kori tagja és rendszeres támogató- ja. Ha csak teheti, együtt dolgozik a klubban a gyerekekkel – mesél- te Murvai József. A paksi látogatóközpont meg- tekintése után a csorvási tanu- lók az Atomenergetikai Múzeu- mot is megnézték, a felnőttek pe- dig az üzemi területen folytatták útjukat. A múzeum lehetőséget adott egyes készülékek kipróbá- lására is, amit nagyon élveztek a fiatalok. – Csoportunk az Energetikai Szakképző Intézet éttermében megebédelt, majd az egykori csor- vási Laurinyecz házaspár meg- vendégelt bennünket 110 pala- csintával. Terveztünk Duna-par- ti sétát is, de a rossz idő miatt ez elmaradt, sugárzó jó kedvünket azonban ez már nem befolyásolta. Murvai Józseftől megtudtuk, Szabados László villamosmérnök ismét az Edison klubban dolgozott a fiatalokkal másnap. Az Arduino programozható áramkör működé- sét magyarázta el, és a programo- zás alapvető lépéseit mutatta be a csorvási diákoknak. – Sok világító diódát hozott programozási kísérletekhez. Az előző pályázatunkban készült egy filmnéző doboz, amelyhez szükségünk volt egy időzítő áram- körre. Ez a pénz bedobása után, beállított ideig, bekapcsolva tartja a világítást a doboz belsejében. Ezt az áramkört már készen hozta ne- künk Laci, csak az egyes alkatré- szek szerepét, működését magya- rázta el. Csete Ilona Ingajáratban a tornaterem és az egyetem között Vizsgák után jöhet az Európa Játék BÉKÉSCSABA Böczögő Dorina hét év után nyert ismét világ- kupát. 2008-ban kétszer is győzött ugrásban, most pedig új kedvenc szerén, talajon ej- tette ámulatba a portugál kö- zönséget. Gajdács Pál [email protected] – Amikor időpontot egyeztet- tünk, éppen vizsga előtt állt. Jól sikerült? – kérdeztük a Sem- melweis Egyetem sportszerve- zői szakán másodéves békés- csabai Böczögő Dorinát. – Sikeresen túl vagyok rajta, sportmenedzser és sport- jog tárgyakból kellett számot adnom a tudásomról, de egy szigorlatomat szerdán így is el kellett halasztanom. Békéscsa- ba, Tata és Budapest között in- gázom, folyamatosan edzenem kellene, de az egyetem miatt rendre el kell kérnem magam az edzőtáborból. Még öt vizs- ga áll előttem, amit az Európa Játékok előtt még le szeretnék tenni. – Az egyetemen hogyan tolerál- ják a tornát? – Változó, több olyan előadó is van, aki megérti, hogy az él- sport mivel jár, ha kell, még a feladatokat is elküldi e-mail- ben, a legfontosabb úgyis az, hogy tanuljam meg az anyagot. – Néhány nappal korábban Ana- diában talajon világkupát nyert, így jobb kedvvel vághatott neki az iskolai próbatételeknek. – Az utóbbi világkupákon sorra jöttek a negyedik helyek, volt, hogy huszonöt ezredpont, volt, hogy egyetlen tized hi- ányzott az éremhez. A dobogó- ban egyébként is nagyon bíz- tam, az arany azonban a várt- nál is sokkal jobb eredmény volt. Külön szeretem, ha utoljá- ra kell bemutatnom a gyakorla- tomat, így volt ez most is. Előt- te nem nagyon figyeltem a ri- válisokra, bár néha odapillan- tottam a szőnyegre. Melegítet- tem, és a pontozóként jelenlé- vő Zsilinszki Tündével beszél- gettem. – Két nagy világversenyre ké- szül. Milyen eredményre számít a bakui Európa Játékokon és az őszi glasgow-i olimpiai kvalifi- kációs világbajnokságon? – A felkészülés miatt nem is lesz sok időm a ki- kapcsolódásra a nyá- ron. Abba az egy hétbe sok mindent bele kell zsúfol- nom, a Balaton- ra, az apukámhoz mindeneset- re szeretnék el- jutni. Mindkét ver- seny nagyon fontos, előbbi a Nemzetkö- zi Olimpiai Bizottság nagy rendezvénye lesz, az utóbbi pedig a riói olimpia szempontjából bír nagy jelentőséggel. Talajon kidolgoztunk egy új elemet, amit Bakuban még nem muta- tok be, de Skóciában várhatóan már igen. Egy a lényeg: hogy a gyakorlatokat pontosan végre- hajtsam, a többi már nem raj- tam múlik. – Tudatosabban, na- gyobb felelősséggel készül a versenyekre? – Azt hiszem, igen. Az edzé- sekhez is másképp állok hoz- zá. Amikor 2008-ban tizen- hat évesen Pekingben az el- ső olimpiára készültem, még nem éreztem át úgy a dol- gok súlyát, hogy hová is ju- tottam el. Manapság már, ha néha a kedvemet is szegem, a cél mindig ott lebeg előttem és ez is visz előre. Az életben is sokkal összeszedettebb va- gyok. – Törvényszerű, hogy egy sportoló a saját berkeiből vá- lasszon magának barátokat, társat? – Orosházi lány vagyok, de egy olyan, gyerekkorból meg- maradt jó ismerősöm van, aki helybeli. A barátaim, barátnő- im jó része békéscsabai, aki- ket a sport révén ismertem meg. A korábbi két kapcsola- tom sportoló volt, mindket- ten focisták, akiket a kollé- giumban ismertem meg. Mi- vel a tornateremben és az is- kolában élem az életemet, így érthető, hogy innen választ az ember. A sportoló tudja, hogy mivel jár ez az életforma, job- ban megérti a másik gondjait. A csorvási diákok felkeresték az Atomenergetikai Múzeumot is Beküldött fotó Fotó: Remek eredményekkel tértek haza Debrecenből a mazsorettek Beküldött fotó „Ha néha a kedvemet is szegem, a cél mindig ott lebeg előttem” Fotó: Imre György

A megújult vasárnapi lapban több megyei tartalom szerepel

Embed Size (px)

DESCRIPTION

A megújulásnak köszönhetően több helyi információt, tudósítást, riportot, interjút olvashatnak közvetlen lakókörnyezetükből.

Citation preview

  • 2015. MJUS 31., VASRNAP MEGYEI KRKP 3

    GyereknapraSzab [email protected]

    A gyerekek kitn terapeutk, mert a formlis oktats mg nem zavarja meg bennk a mly, intuitv tudst. Jl tudjk, mi megy vgbe a felntt szvben. sztns rzkelsk eltt semmi sem maradhat rejtve vagy titokban, s tbbnyire tltnak l-arcainkon vallja Gerald G. Jampolsky. S hogy a vilghr felntt- s gyermekpszichiter gondolataiban mennyi igazsg is lakozik, az sz-momra az elmlt ngy s fl esztendben, mita igazi rtelmet kapott az letem, mr nemegyszer bebizonyosodott.

    Apa, mirt vagy szomor? Apa, mrges vagy? Apa, tudom, hogy nevetsz szmtalanszor hallot-tam kisfiamtl e szavakat, s akr-hogyan is prbltam leplezni r-zseimet, tudtam, hogy belm lt. Leplezni, amit rznk. ppen a sa-jt gyermeknk eltt. Taln nincs

    is ennl nagyobb hiba, amit egy szl elkvethet, nha mgis erre knyszert bennnket egy bels, a sajt szocializldsunk sorn be-lnk kltztt, logikusnak tn rvektl vezrelt, mgis lsgos hang.

    De mirt is kellene titkolznunk elttk? ppen elttk, akik olyan fontosak szmunkra, mint taln semmi ms a vilgon? larcainkkal prbljuk megvdeni ket a jelentl, a jvtl? Jt tesznk azzal, ha flrevezetjk ket egy-egy dorglssal, mikzben magunkban a vic-ces kis csnytevseiken kuncogunk? Hasznl az, ha vigyort erlte-tnk az brzatunkra, mikzben jl tudjk, rzik rajtunk, hogy gon-dokkal kzdnk? Hasznl nekik ez a mlyrl fakad ambivalencia?

    Valsznleg nem. Sokkal fontosabb volna az szintesg, hogy min-dig igaznak lssanak bennnket, felntteket most, a jelenben, hiszen hogy egy msik kivl szakember, Horn Gyrgy szavaival zrjam e sorokat a gyerek nem az letre kszl, hanem l.

    Fontos, hogy min-dig igaznak ls-sanak bennnket.

    A ranyat rt a szl GYOMAENDRD A XV. Magyar Ma-zsorett Bajnoksgot Debrecen-ben rendezte meg a Magyar Ma-zsorett Szvetsg s a debreceni Valcer Tncstdi mazsorettcso-portja. A gyomaendrdi Sznfolt Mazsorett Egyttes Margar-ta juniorcsoportja botos sznpa-di s menettnc koreogrfi ban

    a 3. helyen vgzett. Az egyttes vezetje, Hunya Joln elmondta, aszenior mix mini kategriban 5. helyezettek lettek a fi atalok, J-ns Izabella szenior pompon sz-ljval szintn 5. helyezst rt el. Piroska Attila szenior szl botos versenyszma pedig arany min-sts kapott. Cs. I.

    Rendrkzena jrdatolvajKEVERMES A rendrsg pnte-ken szablysrtsi rizetbe vett egy kevermesi frfi t. A 26ves H. E. elz nap a Szabadsg ut-cbl beton jrdalapokat lo-pott. A frfi t hrom napon be-ll brsg el llthatjk.

    Megsrlta tindzserGYULA Baleset trtnt pnteken az Etvs Lornd utca s a Bke sugrt keresztezdsben: egy kerkpros nekitkztt egy aut oldalnak kzlte tegnap a rendrsg. A 15 ves biciklis fi knnyebben megsrlt.

    Az Edison nyert visszajr az egykori klubtag, elmagyarzta, bemutatta a programozs alapvet lpseit

    A paksi atomermben jrtak a csorvsi dikok CSORVS Tartalmasan telnek a csorvsi Edison klub tagjainak a napjai egy elnyert plyzati for-rsnak ksznheten. Murvai J-zseffel, a klub vezetjvel a legfris-sebb lmnyekrl beszlgettnk. Megtudtuk, a Csorvsi Gulys Mi-hly ltalnos s Alapfok Mv-szeti Iskola ltal beadott, Edison tjain tovbb cm anyag elnyer-te a megplyzott 965 ezer forin-tot. A plyzatot Murvai Jzsef s az Edison Klub Tehetsgpont kp-viselje rta s valstja meg.

    Ehhez a plyzati program-hoz kapcsoldott dr. Weiczner Ro-land, a Szegedi Tudomnyegye-tem oktat-kutat orvosnak el-adsa is, amit a napokban tett

    csorvsi ltogatsakor tartott is-kolnkban. Szintn e plyzat ke-retben az iskola tizenngy tanu-lja megltogatta a paksi atomer-mvet. Az erm-ltogats szer-vezsben nagy segtsget nyj-tott Laurinyecz Pl s felesge egykor csorvsi lakosok , akik az ermben dolgoztak nyugdjba j-vetelk eltt. Az erm-ltogats-ra meghvst kapott Szabados Lszl, aki a Pal Robotics ember-szabs robotokat gyrt cg fej-lesztmrnke Barcelonban. La-ci egybknt az Edison klub egy-kori tagja s rendszeres tmogat-ja. Ha csak teheti, egytt dolgozik a klubban a gyerekekkel mesl-te Murvai Jzsef.

    A paksi ltogatkzpont meg-tekintse utn a csorvsi tanu-lk az Atomenergetikai Mzeu-mot is megnztk, a felnttek pe-dig az zemi terleten folytattk tjukat. A mzeum lehetsget adott egyes kszlkek kiprb-lsra is, amit nagyon lveztek afiatalok.

    Csoportunk az Energetikai Szakkpz Intzet ttermben megebdelt, majd az egykori csor-vsi Laurinyecz hzaspr meg-vendgelt bennnket 110 pala-csintval. Terveztnk Duna-par-ti stt is, de a rossz id miatt ez elmaradt, sugrz j kedvnket azonban ez mr nem befolysolta.

    Murvai Jzseftl megtudtuk,

    Szabados Lszl villamosmrnk ismt az Edison klubban dolgozott a fiatalokkal msnap. Az Arduino programozhat ramkr mkd-st magyarzta el, s a programo-zs alapvet lpseit mutatta be acsorvsi dikoknak.

    Sok vilgt didt hozott a programozsi ksrletekhez. Azelz plyzatunkban kszlt egy filmnz doboz, amelyhez szksgnk volt egy idzt ram-krre. Ez a pnz bedobsa utn, belltott ideig, bekapcsolva tartja a vilgtst a doboz belsejben. Ezt az ramkrt mr kszen hozta ne-knk Laci, csak az egyes alkatr-szek szerept, mkdst magya-rzta el. Csete Ilona

    I ngajratban a tornaterem s az egyetem kztt

    Vizsgk utn jhetaz Eurpa Jtk BKSCSABA Bczg Dorina ht v utn nyert ismt vilg-kupt. 2008-ban ktszer is gyztt ugrsban, most pedig j kedvenc szern, talajon ej-tette mulatba a portugl k-znsget.

    Gajdcs [email protected]

    Amikor idpontot egyeztet-tnk, ppen vizsga eltt llt. Jl sikerlt? krdeztk a Sem-melweis Egyetem sportszerve-zi szakn msodves bks-csabai Bczg Dorint.

    Sikeresen tl vagyok rajta, sportmenedzser s sport-jog trgyakbl kellett szmot adnom a tudsomrl, de egy szigorlatomat szerdn gy is el kellett halasztanom. Bkscsa-ba, Tata s Budapest kztt in-gzom, folyamatosan edzenem kellene, de az egyetem miatt rendre el kell krnem magam az edztborbl. Mg t vizs-ga ll elttem, amit az Eurpa Jtkok eltt mg le szeretnk tenni. Az egyetemen hogyan tolerl-jk a tornt?

    Vltoz, tbb olyan elad is van, aki megrti, hogy az l-sport mivel jr, ha kell, mg a feladatokat is elkldi e-mail-ben, a legfontosabb gyis az, hogy tanuljam meg az anyagot. Nhny nappal korbban Ana-diban talajon vilgkupt nyert, gy jobb kedvvel vghatott neki az iskolai prbatteleknek.

    Az utbbi vilgkupkon sorra jttek a negyedik helyek, volt, hogy huszont ezredpont, volt, hogy egyetlen tized hi-nyzott az remhez. A dobog-ban egybknt is nagyon bz-tam, az arany azonban a vrt-nl is sokkal jobb eredmny volt. Kln szeretem, ha utolj-ra kell bemutatnom a gyakorla-tomat, gy volt ez most is. Elt-te nem nagyon figyeltem a ri-vlisokra, br nha odapillan-

    tottam a sznyegre. Melegtet-tem, s a pontozknt jelenl-v Zsilinszki Tndvel beszl-gettem. Kt nagy vilgversenyre k-szl. Milyen eredmnyre szmt a bakui Eurpa Jtkokon s az szi glasgow-i olimpiai kvalifi -kcis vilgbajnoksgon?

    A felkszls miatt nem is lesz sok idm a ki-kapcsoldsra a ny-ron. Abba az egy htbe sok mindent bele kell zsfol-nom, a Balaton-ra, az apukmhoz

    mindeneset-re szeretnk el-jutni. Mindkt ver-seny nagyon fontos, elbbi a Nemzetk-zi Olimpiai Bizottsg nagy rendezvnye lesz, az utbbi pedig a rii olimpia szempontjbl br nagy jelentsggel. Talajon kidolgoztunk egy j elemet, amit Bakuban mg nem muta-tok be, de Skciban vrhatan mr igen. Egy a lnyeg: hogy a gyakorlatokat pontosan vgre-

    hajtsam, a tbbi mr nem raj-tam mlik. Tudatosabban, na-gyobb felelssggel kszl aversenyekre?

    Azt hiszem, igen. Az edz-sekhez is mskpp llok hoz-z. Amikor 2008-ban tizen-hat vesen Pekingben az el-s olimpira kszltem, mg nem reztem t gy a dol-gok slyt, hogy hov is ju-tottam el. Manapsg mr, ha nha a kedvemet is szegem, a cl mindig ott lebeg elttem s ez is visz elre. Az letben is sokkal sszeszedettebb va-gyok. Trvnyszer, hogy egy sportol a sajt berkeibl v-lasszon magnak bartokat, trsat?

    Oroshzi lny vagyok, de egy olyan, gyerekkorbl meg-maradt j ismersm van, aki helybeli. A bartaim, bartn-im j rsze bkscsabai, aki-ket a sport rvn ismertem meg. Akorbbi kt kapcsola-tom sportol volt, mindket-ten focistk, akiket a koll-giumban ismertem meg. Mi-vel a tornateremben s az is-kolban lem az letemet, gy rthet, hogy innen vlaszt az ember. Asportol tudja, hogy mivel jr ez az letforma, job-ban megrti a msik gondjait.

    A csorvsi dikok felkerestk az Atomenergetikai Mzeumot is

    Bek

    ld

    tt fo

    t

    Fot

    :

    Remek eredmnyekkel trtek haza Debrecenbl a mazsorettekB

    ekl

    dtt

    fot

    az Eurpa JtkBKSCSABA Bczg Dorina ht v utn nyert ismt vilg-kupt. 2008-ban ktszer is gyztt ugrsban, most pedig j kedvenc szern, talajon ej-tette mulatba a portugl k-znsget.

    Gajdcs [email protected]

    Amikor idpontot egyeztet-tnk, ppen vizsga eltt llt. Jl sikerlt? krdeztk a Sem-melweis Egyetem sportszerve-zi szakn msodves bks-csabai Bczg Dorint.

    Sikeresen tl vagyok rajta, sportmenedzser s sport-jog trgyakbl kellett szmot adnom a tudsomrl, de egy szigorlatomat szerdn gy is el kellett halasztanom. Bkscsa-ba, Tata s Budapest kztt in-gzom, folyamatosan edzenem kellene, de az egyetem miatt rendre el kell krnem magam az edztborbl. Mg t vizs-ga ll elttem, amit az Eurpa Jtkok eltt mg le szeretnk tenni. Az egyetemen hogyan tolerl-jk a tornt?

    Vltoz, tbb olyan elad is van, aki megrti, hogy az l-sport mivel jr, ha kell, mg a feladatokat is elkldi e-mail-ben, a legfontosabb gyis az, hogy tanuljam meg az anyagot. Nhny nappal korbban Ana-diban talajon vilgkupt nyert, gy jobb kedvvel vghatott neki az iskolai prbatteleknek.

    Az utbbi vilgkupkon sorra jttek a negyedik helyek, volt, hogy huszont ezredpont, volt, hogy egyetlen tized hi-nyzott az remhez. A dobog-ban egybknt is nagyon bz-tam, az arany azonban a vrt-nl is sokkal jobb eredmny volt. Kln szeretem, ha utolj-ra kell bemutatnom a gyakorla-tomat, gy volt ez most is. Elt-te nem nagyon figyeltem a ri-vlisokra, br nha odapillan-

    tottam a sznyegre. Melegtet-tem, s a pontozknt jelenl-v Zsilinszki Tndvel beszl-gettem. Kt nagy vilgversenyre k-szl. Milyen eredmnyre szmt a bakui Eurpa Jtkokon s az szi glasgow-i olimpiai kvalifi -kcis vilgbajnoksgon?

    A felkszls miatt nem is lesz sok idm a ki-kapcsoldsra a ny-ron. Abba az egy htbe sok mindent bele kell zsfol-nom, a Balaton-ra, az apukmhoz

    mindeneset-re szeretnk el-jutni. Mindkt ver-seny nagyon fontos, elbbi a Nemzetk-zi Olimpiai Bizottsg nagy rendezvnye lesz, az utbbi pedig a rii olimpia szempontjbl br nagy jelentsggel. Talajon kidolgoztunk egy j elemet, amit Bakuban mg nem muta-tok be, de Skciban vrhatan mr igen. Egy a lnyeg: hogy a gyakorlatokat pontosan vgre-

    Ha nha a kedvemet isszegem, a cl mindig ottlebeg elttem

    Fot

    : Im

    re G

    yrg

    y