ANUMERUS CLAUSUS

ÁRNYÉKÁBAN

FRIEDMANN HILLELszarvasi főrabbi

1926.

Nyomatott Müller Károlyné gyorssajtóján, Szarvason.

Dr. Blau Lajosnaka »Ferenc József« orsz. rabbiképző-intézet

igazgatójának

65. születésnapján ünnepelt 40 éves tudósírói jubileumára

hálás tanítványi tisztelettel ajánlom.

ELŐSZÓ.

Az elmúlt hat esztendő a magyar zsidóság súlyosmegpróbáltatását jelzi.

A numerus clausus jelszavával igaztalan táma-dások és igaztalan elbánások egész sorai tették próbárahitünket s hazafiságunkat és bár a próbát heroikusmódon kiáltottuk, bár már útban van a magyar meg-értés: még mindig rajtunk a numerus clausus bélyege.

Néhány chronologiai sorrendben válogatott beszédkaleidoskopján felvonultatom az elmúlt hat év zsidószenvedését, lélekküzdelmét és igazságvárását egy kisvidéki templom szószékének szemszögéből.

Vajha az innen elhangzott sóhajok és érvek ré-szesei volnának a mielőbbi teljes magyar megértésnek.

Szarvas, 1926. október végén.

Friedmann Hillél

Elzárták előttünk a világosság kapuit.Hitszónoklat 5682 Róshasono-ünnepén. 1921 október 3.

Esztendő esztendőre tűnik s vele röppen-múlik ami létünk a földön.

Évről évre telik a mi időnk. Mert nem az időkvégtelenje apad meg a napok folytában, csak a mi élet-pályánk arasza rövidül közelebb a sírhoz, a mi remé-nyünk sugara halványul jobban az elmúlás gondolatában.

Így vonult el most is egy esztendő felettünk. Ott-künn a végeláthatatlan mindenségben most is örök, vál-tozatlan a világosság árja, a csillagok miriádjai szün-telen fénylenek-ragyognak, csak itt a mi lelkünk temp-lomában sötétlik-borong az elmúlt napoknak ködös em-léke, csak bent a mi keblünk mélyén foszlik az elmúltévnek homályos képe: hiábavaló küzdések verejtékessoka, beteljesületlen bizakodások hasztalan sora, cél-talan várások elkáprázott álma . . .

8

Amit most egy éve reméltünk, békét, biztonsá-got, háborítlan életnyugalmat, az elmúlt év nem hozott.Az élet és vagyonféltés, a jogvesztettség félő riadalmamég mindig sötét borulattal reánknehezedik és az újévnek küszöbén kiszakad bensőnkből a próféta kiál-tása: „Sótnér ma milajlo, sótnér ma miiéi?11 (Jes. 21.11.)Világ őre, meddig ez éjszaka, mikor ér már xéget erémületes éj?...

Mert sötét van! Elzárták előttünk a nyugodt életnapját. Keleten és nyugaton, északon és délen új csonkahatárt szabtak a hazának trianoni zsarnok hatalmak se szegény, tépett, csonka rabföldön azóta a kenyéririgy-ség fekete szörnyetege dühöng ráingerelve a magyart a„másfajú” magyar testvérre.

Sötét van! Elzárták előttünk a világosság kapuit.Hiába kérnek bebocsátást magyar zsidó ifjaink tudomány-csarnokainkba — nincs számukra szabad felvétel, szabadbejárat oda, ahonnan nem volna szabad elutasítani sen-kitsem, ki tanulni vágyik derék, erkölcsös, hazafias érze-lemmel.

Sötét van! Elzárták előttünk a törekvő munkaárán szerzett rendes polgári megélhetés lehetőségét. Is-kolák kathedráiból és közhivatalok fórumaiból sok ma-gyar zsidó került állástalanságba s most hasztalan kereskétségbeesetten új elhelyezkedést, új kenyérkeresetetnyomorgó családjának. Becsületesen, komolyan dolgozniakaró zsidó vállalkozók és kereskedők, iparosok, gaz-

9

dák és lateinerek tanácstalanul tekintenek a bizonytalanjövőbe, ahol el akarják zárni előlük a szabad érvénye-sülés, az érdemes versengés útját.

Sötét van! Köd gomolyog· a lelkeken. IrgalomIstene! Mi lesz itt, mi történik néhány esztendő múlva,amikor majd serdülő ifjaink szárnyaszegett sereggé nő-nek a numerus clausus sötéten terjedő árnyékábanés a nincstelenség előrevetett őrjítő gondjával viaskodósok családapának a bizonytalan holnap még a sötétmánál is sötétebbre válik?!.. .

*Sötét van — mégis ne essünk kétségbe! „Ki nér

micuo oeszőro ór” (Misié 6.23.) Mert világítómécsünka jótett és fényünk a Tan a jobb jövő reményét fa-kasztja bennünk.

Ebben a sötétkilátású bánatos időben, amikor ránk-ereszkedett az oktalan gyűlöletnek éjszakája, lobbantsukfel lelkünkben az ősi zsidó hitnek világító örökmécséts annak enyhületes fénye mellett vessünk egy biztatást-kereső tekintetet a viszontagságos zsidó múltba, hogyonnan merítsünk kitartást, bizodalmat egy megértése-sebb, nyugodtabb jövendőbe.

. . . Mikor a középkor sötét századaiban is be-borult Izrael ege és vészes viharfelhők ránkzúdítottákszerte a világon az öldöklő gyűlöletet és irtó vádakat;amikor a törvény és társadalom számkivetett minket asárgafoltos, megvetéses gettóba és nemcsak másodrendűpolgároknak, de még másodrendű embereknek is alig

10

számítottunk; amikor száműzve voltunk minden iskolá-ból és a céhrendszer akadályozta szabad foglalkozásunk;amikor a csőcselék szabad prédának tekintette a zsidót,akit akárki üthet, akárki gyalázhat: akkor sem estünkkétségbe, akkor sem vesztettük el hitünk, hanem amíga gyülevészhad hep-hep rikoltással fenyegetőzve dön-gette a gettó kapuit, addig a szorongatott-nyomorgatottzsidó, ódon zsinagógájának csöndes tanházában, vészter-hes sötét éjszakákba belepislákoló kicsiny mécsek mel-lett, áhítatos odaadással Tóráját tanulta, szent elmélye-déssel Talmudját tanulmányozta.

Sok rémületes éjjelt virrasztott át így Izrael a Tórafelett s ime a Tóra minden szenvedés eltűrésére meged-zette hitét.

Sok csillagtalan éjszakát töltött el így Izrael aTalmud felett s íme a Talmud minden előle elvont is-meret helyett pótolta tudását.

És ha sok foglalkozástól el is volt tiltva a zsidó,mégis zsidók voltak sok pápának s fejedelemnek ud-vari orvosai, zsidók voltak sok hatalmasságnak pénz-ügyi intézői és batyuval a vállukon görnyedt zsidókélénkítették a kereskedelmet befelé és kifelé.

Azért ma sem lehet minket a tudatlanság sötétoroszlánvermébe dobni, hiába is zárják ki a mi ifjain-kat az egyetemekről, mert velünk van, megmarad a mivallástudományunk örök világossága.

És a nincstelenség kába tétlenséggel terhes örvé-nyébe sem lehet bennünket vetni, hiába akarják a mi

11

kereseti lehetőségünket megszorítani, mert nincs az abecsületes munka, amitől a zsidó szorgalom és tehet-ség visszariadna.

Ha nem lehetünk lateinerek, közhivatalnokok, ital-mérők, földetmívelők, leszünk újra görnyedthátú batyús-zsidók, de ínségben-nyomorban is bízunk az Örökké-valóban, aki kiszabadította őseinket a Fáraók zsarnokiegyptomi rabszolgaságából és ínségben-nyomorban isutolsó filléren zsidó iskolákat állítunk, hogy megment-sük ifjúságunkat a tudatlanságtól és megtanítsuk őkethinni, reménykedni az emberiesség, a jogegyenlőség, abéke s igazság szellemének újjáéledésében és — utolsófilléren is egymást támogatjuk, hogy senki hittestvéreinkközül romlásba ne jusson.

*Mi is fogjunk össze és áldozzunk e nehéz idők-

ben erőnkhöz mérten a zsidó tudás és jótékonyság ol-tárán.

Áldozzunk, hogy államsegélyétől megvont s ezen-túl egyedül hitközségünk költségén fennálló zsidó elemiiskolánk szilárdan fennmaradhasson s olyan ifjúságotnevelhessen, mely a zsidósors minden megrázkódtatómegpróbáltatásában hitéhez és hazafiasságához állha-tatosan hü legyen.

Áldozzunk a külföldre szorult, messze idegenbennyomorogva-nélkülözve tanuló magyar zsidó diákok tá-mogatására, hogy lankadatlan szorgalommal tanulhas-sanak és gyűjthessék a tudást, mellyel majdan a zsidóság.

12

a haza és az emberiség javára válhassanak.És áldozatos lélekkel ápoljuk hajlékainkban az ősi

hitnek lángját, hogy az írás szerint: ,,«Ciónból kiin-dult Tan és a Jeruzsálemből világgá áradt Ige” anii vallásunknak Istenfélelmet, hazaszeretetet és feleba-ráti szeretetet hirdető szellemében megnemesítse szíve-inket, akkor ha ezer sötét ármány röpíti is felénk gyil-kos nyilait, ha még annyiszor is lesújt reánk az ádázgyűlölet, ha bármily arányig is megvonják tőlünk a ta-nulás, a szabadság, a megélhetés lehetőségét: semmi-lyen sötétségtől meg nem riadunk, semmilyen viharbanel nem veszünk! Izrael lelke élni fog, a zsidóság évez-redes fája virulni fog az örök Egyisten örök napsuga-rának örök világosságában.

Zsidósors.Hitszónoklat 5683. Sovuösz-ünnepén. 1922. június 1.

Ősi zsidó legenda beszéli, hogy mikor Isten aTórát adta Izraelnek a Szinájhegyen, előbb körülhor-dozta azt az egész világon, felkínálva a föld 70 népé-nek, de egyik sem akarta elfogadni Ézsau ivadékai atíz ige közül a hatodikat tartották elfogadhatatlannak,mert ez azt parancsolja: „ne ölj, viszont ők áldásbankapták: „kardoddal élj. Ismael leszámozottjai ezt ki-fogásolták: „ne hágd át felebarátod érdekhatárát”, őkpedig a más tulajdonát szabad zsákmánynak tekintették,miként írva vagyon róluk: „És minden testvére ellentábort ülő szomszéd lészen”. Minden nép talált termé-szetével ellenkezőt a Tórában, mígnem utoljára Izrael-hez, a legkisebb néphez fordult Isten és mikor ők ishaboztak, tölcsérszerűen nagy hegyet borított föléjük

14

mondván: „Ha elfogadjátok a Tórát, jó; de ha nem,itt e hegy alatt lészen sírotok”. Így elfogadták.

Ez a legenda a népek lelkületének megfigyelésé-ből ered és azt az igazságot hirdeti, hogy különbözőmértékben ugyan, akármilyen kultúrfokon, minden néptermészettől fogva vonakodik az erkölcsnemesítő tör-vény béklyójától, mert a törvény megtartása bizonyosértelemben önmegtagadást, megalázkodást, az ősindulatfeláldozását jelenti.

Izrael népében minden más népnél előbb volt megez a feltétlen megadás a törvények iránt, mégis intőkényszerre volt szüksége, amikor az igét elfogadnihabozott.

Habozott — de nem vonakodott, ez Izrael jelle-mének dicsérete. Izrael természettől fogva hajlik a jóra,de örökös nyomásra van szüksége, miként a föléje bo-rított hegy kényszerére, hogy Isten tanának örökös megnem értéssel sújtott önfeláldozó hirdetője legyen a földön.

Abból áll a mi kiválasztottságunk, hogy a Tórávala kezünkben vezetnünk kell a népeket a törvény útjain jópéldával előljárva az önmegtagadásban, az erények gya-korlásában, de e feladatunkhoz szükségünk van állandónyomásra, aminek a végeszakadatlan zsidó szenvedé-seket kell tekintenünk.

Nagy áldozat ez, sok martyrvért, sok éj és nap-nyugalmát áldoztunk már eddig is e papi szolgálatban.

Egy nép sem vállalkozott reá, nem merte e meg-

15

bízatást elfogadni, csak mi, akik soha el nem csüg-gedünk.

Mi, Isten kiváltságos népe, a ma élő népek leg^-régibbje, mi bebizonyítottuk közel 4000 éves történetünk-kel, hogy Isten végtelen jóságos kezének örök intő nyo-mása alatt tudunk kitartani hitünk, vallásunk, eszmé-nyeink mellett és tudunk ha kell, áldozni is vallásunkérta bibliai törvény új értelme szerint: „ Vehikravtem minchochadoso la-Adónoj”. (Móz. III. 23. 16.) És hozzatokújból s újból áldozatot Istenért.

Ne mondja senki, hogy ez a nyomás lealázó, hogyez a kényszer lealacsonyító a zsidóságra! Nem áll-enyomás alatt, kényszer alatt minden jól nevelt gyermekaz apai házban? És mi gyermekei, elsőszülött népe va-gyunk Istenünknek, Atyánknak!

És ne mondja senki, hogy ez örökös áldozat ki-merítő, elcsüggesztő! Nem kell-e mindenkinek áldozniaa célért: a tanulónak ifjúságát, a tudósnak munkásságát,kinek-kinek az ő szellemi és testi erejét? És mi testünketés lelkünket magasztos célnak szenteltük a Szinajnál.

*Páratlan elszántsággal, példátlan önfeláldozással

küzd a zsidóság az egész történelmen át az ő szent-séges céljáért, amely abban csúcsosodik: „Leszakénólom bemalchüsz Sadaf (Imakönyv), hogy megszi-lárduljon a világ erkölcsi rendje a Mindenhatónak ural-mában.

„Uszefartem lochem”. (M. III. 23 15) Oh mert

16

számláljátok csak — nem a heteket, hanem — az év-századokat s évezredeket és látni fogjátok, mily sokatáldoztunk már eddig e célért.

Ábrahámtól napjainkig csupa áldozat az életünk;irtózatosan szenvedtünk, minden korban és minden te-rületen mi voltunk az elnyomottak, mi voltunk az el-tiprottak; Ur-kaszdimtól máig nekünk kellett Kánaánon,Egyptomon s a pusztaságon és Izrael országán át or-szágról-országra vándorolni; a régi hazától mindig to-vaüzetve nekünk kellett Babilon, Perzsia és a római bi-rodalmon keresztül az egész világon szétszóródni, felál-dozva nyugalmat, otthont Isten szolgálatában. . .

... És ma új áldozatot követel tőlünk a sorsunk...

... Ma újra nem leljük honunkat hazánkban...A numerus clausus vándorbotot nyom kezünkbe,

ezer és ezer magyar zsidó ifjú külföldre kényszerül ésmi itthon tépelődő magyar zsidók is oly nyomást ére-zünk szerte mindenfelé, hogy azt kell hinnünk, ismétfelettünk lebeg tölcsérszerűen a legenda sziklagörgetege,mely vagy sírunkat, vagy új kinyilatkoztatást jelent aszámunkra.

És nem tudjuk, mi lesz! Ha ezer gondolatot iselgondolunk, ha minden emberi tudásunkat is össze-szedjük, nem tudjuk, nem tudhatjuk, mi lesz velünk.

A gyáva, a hűtelen, a gyengelelkű, a jellemtelenmenekül az áldozat, a nyomás elől: lerázza magáról azősi vándorport új lépéssel, lemossa magáról az ősi ve-rítéket új vizekkel; de mi töretlen zsidók, Isten törvé-

17

nyeinek szináji elhivatottjai, mi kiállunk mindent, mi ki-tartunk rendületlenül.

Él bennünk az ősatyák szelleme, ég bennünk apróféták lelke, lángol bennünk a hőslelkü nagy zsidó-nők: a Deborák és Juditok dicső lelkülete és bármi isis jöjjön „vehikraotem mincho chadoso la-Adónoj”mi készek vagyunk újabb és újabb áldozatot hozni Is-tenünkért, hitünkért, Tóránkért, Izraelért.

És él bennünk az ősi hit, hogy csoda fog tör-téni és nem fognak bennünket soká igaztalan törvény-nyel sújtani, hanem újra mint egyenlőjogú hazafias ér-zületű magyar honpolgárral elbánni.

Mert ne higyjétek, hogy már nem történnek csodák!Hát nem csoda-e, hogy dermedő tél után megúj-

hodik a föld zöldelő virányaival?Nem csoda-e, hogy sötét felhőjű zivatarok után

kiderül a kék ég felettünk suttogva regélő kárpitjával.Mondhatja-e valaki, hogy érti a mindenséget: a

halkan tovasuhanó szellőt s a rebbenő madár dalát, aringó kalász zenéjét s az erdők danát, az éj sötétjét ésa nap sugarát?

Oh mi hisszük a csodát, Izrael lelke érzi Istentminden testen át, mert: „Kódes Jiszroél la-Adónoj,résisz tevuoszó”. (Jer. 2 3.) Szentsége Izrael az Örök-kévalónak, termésének zsengéje. Isten gondviselő kezevan rajtunk örökkön-örökre és mi bízunk benne, hamég annyiszor is kell szenvedni — áldozni érte.

18

Egy másik legenda beszéli, hogy mikor Isten aTórát adta és Izrael azt elfogadta, jótállókat, zálogot kértőseinktől, hogy a Tórát mindenkor hűségesen megtartják.Erre gyermekeiket, a késő ivadékokat ajánlották fel zá-logul, mert ők a Tórának igazi kezesei, a zsidó ifjúsága zsidó vallás fennmaradásának letéteményesei, a jövőnemzedék nevelésétől függ erkölcsi létünk szebb re-ménysége.

Ε legenda értelmében oltsuk az ifjúság szívébe azősi lelkesedést és buzgalmat, a kitartást és áldozni tu-dást, hogy bármi nyomás alatt is hűséges maradjon azsidósághoz és a magyar-zsidó erényekhez: a vallásos-sághoz és hazafiassághoz, az Isten, haza és embersze-retethez.

Nem ezt gondoltátok magyarzsidó hősök.

A szarvasi zsidó hősi halottak templomi emléktáblájának ava-tásán 1922. szept. 26.

(Megjelent külön füzetben: Öcsém, Friedmann Salamon Lajosrabbinövendék, a soproni 18. honv. gy. e. zászlósa, elesett1917. aug. 9-én az Ojtozi szorosban — emlékének szentelve.)

Szei szovw énajich urei... (Jes. 60. 4.)„Emeld körül szemeidet és lásd:Mindannyian összegyűltek és eljöttek,Fiaid a távolból megjövének!”

A távoli keletről és nyugatról, északról és délről,ahová egykor édes hazánk hivó szavára, erős hittel, üdetesttel-Iélekkel elindultak s ahonnan hiába vártátok visz-sza őket — én édes testvéreim — annyi éven át nehézsóhajjal és siró panasszal — íme megjöttek!

Külön-külön mentek el; ki védőszorosokba, ki vé-

20

szes tájakra; ki véres mezökre, ki harcos hegyekbe —s ime megjöttek mind együttesen, itt sorakoznak szép·békés rendben, márványbavésett aranysorokban.

Hiába járta át golyó a szívüket, hiába szakgattaszét fegyver a testüket, hiába kínozta meg gyilkos kóra lelküket, hiába torzította el halál az arcukat: im épensértetlenül, mint ahogy tőletek elbúcsúztak, előléptek amesszi tömegsírokból és most itt vannak. ..

Itt vannak. . . nézzétek e betűket. , . ezek a tifiaitok! . . .

Óh nézzétek milyen aranyosak mind, ez aranyosbetűk — betűk — se fáradt szenvedő test, se érző ha-zavágyó kebel, se kínzó gyermeki aggodalom, se fájószív, se tépett lélek, se front, se golyó — csak tisztaaranyos betűk, szépek, kedvesek, frissek, mint milyenekők voltak, amikor elmentek. . .

Óh nézzétek e betűket, megismeritek-e, meglátjá-tok-e, hogy a ti fiaitok, hogy messziről jöttek?

Nem így vártátok vissza őket — én édes szenvedőnépem — nem ezt gondoltad te bánatos apa, amikorbúgond órában mélyen sóhajtottad: „Ómar lacofónténi.” (Jes. 43. 6.) „Óh észak, add fiamat nékem!” Nemezt remélted te martiriumos anya, mikor álomtalan éj-szakákon sírva suttogtad: uleszémon al-tichloi (U. o.)„Óh dél ne tartsd szívem magzatját vissza!”

Azt hitted te szomorú özvegy, szegény árva, fáj-dalmas testvér, hogy eljön a nap, amelyen boldogan

21

ismét kebledre ölelheted öt, akit elvitt a népek háborújas ime a kegyelet csak a nevüket hozta vissza.

Nevek, nevek, egyszerű magyar zsidó nevek csu-pán Hidegek, némák, mint a márvány, melybe véstékőket, puszta halk nevek.

És mégis mily beszédesen csillognak, hogy tün-dökölnek e betűk, e nevek. Azt mondják: mi elmen-tünk, de itt maradt a mi tiszta nevünk; mi elmúltunk,de megmaradt a mi szent emlékezetünk, amely felérmindennel a földön és túlél mindent a földön: túlélirég elporladt testünket, soha sem látott sírjainkat.Itt maradt tiszta nevünk és jóemlékünk, hogy enyhüléstszerezzen gyászotoknak, fájdalmatoknak.

*,,Fiaid a távolból megjöttek ” Megjöttek és óh

mily riadtan tekintenek k örül.

Mert ők is mást reméltek, mint amit most itt lát-nak „A ti ifjaitok látomásokat láttak.” Azt hitték haők elmennek, ha vérüket áldozzák, ha életüket adják:szeretettel fogadja azt ég és föld, áldozatnak veszi Istenés nép, béke és áldás sarjad abból a hazában, amelyértmindent áldoztak. Azt hitték, hála és kegyelet, elisme-rés és dicsőség övezi majd nevöket halóporukban, melyelőtt mindenki tisztelettel adózik. Azt hitték, hogy akikitt maradnak mind különbség nélkül testvéri összetar-tásban fognak élni egymással, szent megértéssel dol-gozva együttesen, hagy az elpusztultakat helyrehozvaelfelejtessék a szenvedőkkel a szenvedéseket, a küzdőkkel

22

a küzdelmeket, az elnyomottakkal az-elnyomatást, a meg-kínzottakkal a megkínoztatást. Azt hitték, hogy olyan tár-sadalom támad itt,mely csak az embert tekinti az emberben,az embert, aki mind testvér, mind Isten teremtménye,mind egyenlőjogú szabad polgára a hazának, melyettehetsége szerint szolgál és áldoz Azt hitték, ha meg-jönnek „beteljesülnek a vének álmai” egy szép és bol-dog nagy magyar hazáról, amiről álmodoztak a régiek,a bölcsek: Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös és a többinagyok.

*És mit kell ahelyett látniok? Azt, hogy beteljesedtek

a próféták vészes jóslatai. „Isten sötét haragja borítja aföldet, olyan lett a nép, mint az emésztő tűz, testvér atestvért nem kíméli.” Azt kell látniok, hogy önkényes,földi hatalmak megcsonkították ezt az egésznek terem-tett szép országot. És azt kell látniok, hogy e csonkaországban csonka lelkek idegenekké teszik e hazábanezeket, akiknek vérük összefolyt a szent röggel; hogynevük és gyászolóik a hálátlanság, a megalázás, a jog-talanság prédájává lettek.

Óh én édes magyar zsidó Testvérem, aki dicső-séggel küzdöttél és elestél hazánk védelmében! Ti vitézés hős magyar zsidó katonák, akik távol a hontóiporladtok e honért! Mi nem engedjük megtépni babér-koszorúitokat, nem engedjük elhalványítani örökké csil-logó fényes neveiteket!

23

,,Fiaid a távolból megjöttek.” Mi elhoztuk nevei-teket a távclból haza, idevéstük őket e szent helyre,az örök isteni igazságba vetett hit templomába, hogymiként ima kél hívő ajkon, úgy kéljen-szálljon a ti em-léketek nemzedékről-nemzedékre, túlélve-túlharsogvaminden fórumos zsivajon az igazságot: Szent bizony-ság, hogy teljesítettük kötelességeinket Isten és a hazairánt, hűséges zsidó szívvel a magyar földnek áldoztunk.

Hirdessétek ti nevek, hirdessétek ti tündöklő be-tűk, hegy mi hiszünk az igazságban és a gondviselés-ben, mi hisszük, hogy „nem lehet, hogy annyi szívhiában onta vért,” hanem a különböző népek közösszenvedése egykoron mint a forgatott földbe vetett ter-mőmag ki fog sarjadni áldásos gyümölcsöt hajtva, abéke és szeretet termő áldását.

Igen, mi hisszük szentséges hittel és hűséges re-ménnyel, hogy a vészes idők támasztotta fergetegesgyűlölség el fog ülni és a harcitemetők keresztfái s azsidótemplomok szentbetűs emléktáblái egykor egy nagyvilágító fényben össze fognak olvadni, dicssugaras is-teni fényben, meleg szeretetet lövelve az elhidegült szi-vekbe, a megértés világosságát az elkábult agyakba: azössszefogás, összetartás, együttépítés áldott meleg vilá-gosságát, a leromlott közös kultúrértékek s a régi Ma-gyarország újjáépítésére.

*Ma még vihar dúl a lelkekben, ma még háborog-

nak a kedélyek, ma még hallgatnunk kell a prófétai

24

intő igére: ,,Menj népem, térj be hajlékaidba és zárdbe ajtódat mögéd, várj kevés percenetig amíg elvonula harag.”

,,Ámde az Örökkévaló majd kilép helyéből.” Isten,a lelkek Ura nem nézi tétlen e haragdúlást, a történe-lem örök mozgató ereje igazságot fog szolgáltatni, bé-két fog teremteni a háborgó lelkekben miként e táblais hirdeti, hogy minden mulandó a földön, csak Istenigazságszava áll fenn örökké.

Avatom e táblát. Hirdesse ez is a magyar zsidókatonák hervadhatatlan babérait, örök dicsőségét, amelyaz idők távolán át csak nő, csak magasztosul szemünk-ben, mígnem mindannyian tisztelettel adóznak szentemlékezetüknek

Mi pedig gyászoló testvéreim, mondjuk el a ha-lotti emlékimát: Él mólé rackamim.

,,Mindenható irgalomtelt Isten!”fiszgaddal vejiszkadas semé rabo.,.Magasztaltassák és szenteltessék a Te nagy neved.”

Mi hisszük...A békésszentandrási magyar zsidó hősök templomi emléktáb-

lájának felavatásán 1923. május 10.

Sóhajos szívvel jelentünk meg ma e szent helyen,hogy lélekben áldozzunk azok emlékezetének, akik 32elmúlt nagy háborúban mindenüket: életüket áldozták ahazának Szentandrás zsidó hitközségéből. Ε kicsiny hit-község ünnepe az egész magyar zsidóság gyászünnepe,mert az egész magyar zsidóközösségé az ö veszteségük,közös a bánatuk, közös a szenvedésük, közös a sorsuk.De e kicsiny hitközség ünnepe az egész nagy magyarhaza gyászünnepe is, mert őérette szálltak sikba, érteharcoltak, érte küzdöttek, érte estek el mindannyian di-csőséges önfeláldozással.

Azért egyrészt vallásos, másrészt hazafias csele-kedet megemlékeznünk hőseinkről, akik a távoli és kö-zeli, ismert és ismeretlen tömegsírokban nyugosszák síri

26

álmukat a föltámadásig: megdicsőült hős lelkük feltá-madásáig és a megcsonkult édes haza feltámadásáig.

S azért méltó cselekedet e kis hitközségtől, hogyhősi halottainak méltó emléket állított, a templomban,mert evvel követi e heti Tóraszakaszunk örökigéretesszentigéjét: Veaf-gatn-zósz, bihejószóm beerec opé-hem. . . beviszi itorn. (M. III. 26 44.) „Mindamellett,ha ott lesznek is ellenségeik földjén, nem vetem el, nemfelejtem el őket, hogy végképen felbontanám frigyemetvélük”.

Bár messzire szakadtak is el tőlünk e hősök, kikegy jobb jövő reményében messze mentek meghalni ahazáért; bármennyire ellenségek tapodják is a szentrögöket, melyek az ő drága vérüket magukba itták; haezer ellenség jár is a sok vitéz magyar temetőjévé váltkárpátok védőszorosaiban; ha megszakadó szívvel le iskell mondanunk arról, hogy elzarándokoljunk idegenbenporladó édes testvéreink sírhantjaihoz, hogy reáborulvaa hideg földre elsírjuk soha el nem sírható forró köny-nyeinket, elzokogjuk soha el nem múló fájó bánatunkatőérettük, akiket oly forrón szerettünk és örökké is sze-retni fogunk; őérettük akik duzzadó egészséggel mentekel és soha sem jöttek vissza övéikhez, szüleikhez, test-véreikhez, rokonaikhoz, özveggyé vált hitveseikhez, je-gyeseikhez, elárvult gyermekeikhez: mindazonáltal aszövetség nem szűnt meg vélük, mert emlékük él és·élni fog örökké közöttünk, míg hálásan érző igaz ma-gyar szív dobog e földön.

27

Szentandrási magyar zsidó hősök! Idézzük szel-lemeteket! Jertek ide ismerőseitek közé, nézzétek mintgyülekeztek ide mindannyian, akik tartják a szövetségetvéletek és nem tagadnak meg titeket koporsótokban.

Jertek ide, legyetek tanúi annak, hogy itt a ma-gyar föld szívében, amelyért ti véreteket áldoztátok,örökké emlékeznek reátok.

*Emlékezzünk nemcsupán, de reménykedjünk is.

Nem elég emlékezni egy dicső múltra, de reménykedniis kell egy jobb jövőben.

Szerte ez országban éppen azért állítanak hitköz-ségeink az ő hősi halottaiknak emlékeket a templomban,mert a templom nemcsak emlékeztetés az örök istenijóra, de a bizodalmas hit és a fogyhatatlan remény esz-ményi hajléka.

Nem síremlékek ez emléktáblák, a síremléknek atemető a helye; de emlékeztető jelei e táblák azon hit-nek és reménynek, hogy amiért hőseink meghaltak, egy-kor még valóra fog válni,

Mi vallásos hittel hisszük és reméljük, hogy nemfolyt el hiába e megdicsőültek vére, hanem, hogy mie-lőbb megérjük még, amiért ők a legnagyobb áldozatothozták: megérjük még a boldog, nagy, egész Magyar-országot.

Mi hisszük és reméljük, hogy abban az elkövet-kező nagy, egész Magyarországban nem lesznek többéegymás ellen acsarkodó, egymás ellen gyűlölködő, csonka

28

lelkek, hanem csak egész lelkek lesznek, akik békesség-ben élnek egymással nyelvre, fajra, vallásra való tekintetnélkül.

Mi hisszük és reméljük, hogy beteljesedik egykora mi prófétáink álma az örök békéről, amikor békesség-ben él egymással az egész emberiség és „szétverik kard-jaikat kapákká, tőreiket mezei szerszámmá, nem emeltöbbé nép nép ellen fegyvert és nem tanulnak többéháborút.”

Ennek a magasztos reménységnek áldozatai e hő-sök, áldozatok, amelyek jobbá, nemesebbé kell hogytegyék az egész emberiséget.

Most még az ellenkezőjét látjuk mindannak, amitreméltünk: békesség helyett belső háborúságot, szeretethelyett gyűlöletet, önző érdekhajhászást könyörület ésirgalom helyett, a vadság uralmát szelídség helyett

Ámde: E/nesz méerec íicmoch, vecedek misonia-jim niskof, (Zsolt. 85. 12.) „a hűség a földből kisarjadés az igazság az égből letekint” — miként az őszi ve-tésre elkövetkezik a zimankós téli pusztaság, a földönelterpeszkedik a szívtelen dér és fagy, hogy azután atavaszi meleg napsugár annál jobban kifakassza az ál-dott termést a talajból: ugy ki fogja még egykor sar-jasztani az égi szeretet ezen áldozatok hantjaiból a min-deneket kibékítő üdvösséget, az egész emberiség bol-dogságát, a szebb és jobb jövendőt.

Mert amint a természetben, úgy van az a törté-

29

nelemben is. Az események tanulságait a kortársak nem-látják, csak a későbbi nemzedék szívleli meg az elmúltidők tanításait, ők élvezik áldását a régiek áldozatossá-gának.

*Azt beszéli a zsidó hagyomány a Midrasban, hogy

mikor Isten meg akarta teremteni az embert, köréje se-reglettek az angyalok és így szóltak: Óh Isten, „mi ahalandó, hogy reá gondolsz, az emberfia, hogy szám-baveszed”, mi célod van vele? Felelt nékik Isten: Aka-rom, hogy legyen ki teljesítse törvényeimet, legyen kibetöltse a létet. Szóltak az angyalok: Majd mi meg-tesszük. — Ti nem vagytok képesek erre, felelt nékikIsten — Miért nem? Azért — monda az Úr — mertmajd így szól Szentírásom igéje: „Ember, ha meghal asátorban” és ti nem tudtok meghalni, ti nem tudtoknékem sátort, szentélyt építeni szívetekben, ti nem tud-tok nékem lelkeket áldozni.

Testvéreim a lélekáldozásban! Mi teljesítettük atörvényt, mi betöltöttük a létnek célját, minékünk van-nak halottaink szent célért, mi áldoztunk -lelkeket azeszményért, a hazáért és az igazságért, azért mi biza-lommal tekinthetünk a jövőbe, a haza és az igazságkivirulásának reményével.

Ebben a községben békesség van.Üdvözlő beszéd Dr. Raffay Sándor püspökhöz 1921. ápr. 30-án.

Méltóságos Püspök Úr! A szarvasi congr. zsidóhitközség nevében mély tiszteletiéi üdvözlöm Méltósá-godat, mint az Örökkévaló Egyisten-hit, felebaráti sze-retet és önzetlen hazafiúság nagytiszteletű hirdetőjét éshivatott apostolát.

Az egyaránt vallásos és hazafias érzelmű magyarzsidóság mostani kettősen súlyos helyzetében megkü-lönböztetett tisztelettel tekint azon igazgondolkodásúférfiakra, kik magasrangú hivatalukban szívvel és szó-val vallják és hirdetik, hogy csak az isteni fenségű ta-ni'ás, a már Mózes könyveiben meghirdetett, mindenembertestvérre, még az idegen fajúra is vonatkozó, bosz-szút és haragot elparancsoló felebaráti szeretet lehet abékésen együttmunkálkodó társadalom alapja és hogycsak ez az összefogó szeretet biztathat bennünket fájón

31

megcsonkított édes magyar hazánk és leromlott kultú-ránk újjáépítésének szent reményével.

Ebben a 30,000 lakosú nagy evangélikus község-ben mi mindannyian: papok és tanítók, felekezetek éshatóságok vezetői épúgy, mint a lakosság zöme meg-értő szeretetben és békességben élünk s ápoljuk a jobbjövőbe vetett hitet a szívekben abban a reményben,hogy minden tisztaszándékú munkánk a köz javára válik.

Arra kérem Méltóságodat, hogy felebaráti szere-tetünket, társadalom-békénket, megértő munkánkat éshivő reményünket így erősíteni s támogatni kegyesked-jék. Adja a Mindenható, hogy közös szent reményeinkmihamar valóra váljanak.

A közelben bomba robbant!Hitszónoklat 5684. Semősz. szombatján. 1923, december 9-ért

(„Szüntessétek be a mulatást! Papi szózat egy alföldi zsidótemplom szószékéről.” — címmel megjelent az „Egyenlősége

1924. január a-i számában.)

Hideg van, a tél fagya dermeszti a természetet ésha ma mégis e zord időben röviden szólok hozzátok,testvéreim — a közelünkben történt megrendítő ese-mény készteti rá lelkemet.

Mai Tóraszakaszunkban őseink egyptomi megsa-nyargatásáról olvastunk, miként keserítették meg éle-tüket „bechómer uuilevénim” (Móz. II. 1. 14.) agyag-gal és téglákkal és miként akarták őket kiirtani újszü-lött fiúgyermekeiknek vízbefojtásával.

Egyptom óta kísért minket az az agyag és a téglaminden időn át napjainkig.

... Megmaradtak a rögök és a téglák, amelyeket

33

Izraelre dobnak, az agyag és sír, amivel ruháját elcsú-fí tják. És megmaradtak a göröngyök, amivel a szegényzsidót megdobálják, a kövek, melyekkel ajtóit döngetik,házának, zsinagógájának ablakait beverik. És megma-radt az is, hogy lehetőleg csak fiait, férfiait bántják, deleányait, asszonyait megkímélik, maguknak kívánják. . .

Csak a mi időnkben terjesztik ki egyes elvete-mültek a zsidóirtást a férfiakról a nőkre, leányokra is,amint ez megtörtént mostan a mi közel szomszédságunk-ban.

Mélységes megdöbbenéssel vettük ma reggel abiztos hírt, hogy jótékonycélú zsidó nőegyletnek jóté-konycélú ártatlan mulatságát robbantotta szét egy ilyengyilkos eszköz.

Testvéreink kiontott vére átkiált hozzánk a szom-szédos megyei földről és ha nem zsidó halottja is vana gaz merényletnek, azt is testvérünknek tekintjük, mertmindenki testvérünk, ki ártatlanul szenved mártíromságot.

Szent kötelességemnek tartom, hogy innen a zsidótemplom szószékéről kiáltsam világgá: Izrael és az egészvilág Egyistene nevében tiltakozunk az ilyen gonoszzsidóirtás ellen. Minden zsidó templom szószékéről kellennek a tiltakozásnak elhangzania, mert a mi egyetlenvédőfegyverünk az imádság és csak a templomban sir-hatunk, panaszkodhatunk szabadon, a meghallgatás val-lásos reményében.

Szent kötelességemnek tartom, hogy innen a zsidótemplom szószékéről felkérjem a mi nőegyletünket és

34

minden zsidó nőegyletét ez országban, hogy ezekben avészes időkben, az ártatlan áldozatok iránti együttér-zésből, halasszák el, szüntessék be jótékonycélú mulat-ságaikat.

Titeket pedig — testvéreim — arra kérlek, tárjá-tok fel szíveteket és áldozzunk a mi Örökkévaló Iste-nünknek. Áldozzunk Isten nevében a jótékonyság oltárána múlatás alkalma nélkül, küldjük el önkéntes adomá-nyainkat, amelyeket a vigalmak alkalmára szántunk anél-kül is a jótékonycélú egyesületeknek és imádkozzunk,hogy nyilatkozzék meg nékünk a szenvedő sebektől meg-szabadító, megmentő Örök Egyisten, miként megnyilat-kozott Mózesnek az égő csipkebokorban és égessen beleúj tűzzel, új lánggal igazi felebaráti szeretetet, könyörü-letes emberi érzést a hideg szívekbe s lagyos lelkekbe.

Magyar zsidó kultúrmunka.Ünnepi beszéd a „Központi magyar zsidó diáksegélyző bizott-

ság” szarvasi csoportjának kultúrestjén 1924. márc. 23.

Három klasszikus népe volt az ókori világnak. Őkrakták le inai műveltségünk alapjait, ők teremtették mega tudományok kezdeteit, az ö szellemük varázsa világo-sítja most is az emberiség elméjét-lelkét.

Ε három nép: Jeruzsálem, Athén és Róma népe,a zsidó, a hellén és a latin.

Az emberiség érző szíve volt az egyik, gondol-kodó agya a másik, erős karja a harmadik.

A zsidó — lázasan dobogó meleg szívével ráére-zett az igaz Egyisten hitére és erkölcsére, azért: „Cián-ból indult ki a Tan s az Örökkévaló igéje Jeruzsálem-ből”, Dávid zsoltáraival dicsérik az Úr nevét ma is minda monotheista templomokban,

A hellén — magavizsgálódó s a titokzatos termé-

36

szetben tépelődő spekulativ elméjével megalapozta a tu-dást, képzeletét megihlette álművészet, azért: „A mú-zsáknak hazája a szépséges Hellas”, minden tudománya hét görög bölcs nevéhez fűződik.

A római — gladiátori izmos karjával és kátói egye-nes jellemével a hatalomnak és jognak lett elismert min-taképe, azért minden állam Rómához igazodik, a rómaijog most is a törvények fundamentuma.

Athén és Róma dicső népe rég letűnt már a tör-ténelem színteréről, de Jeruzsálem bibliás zsidó népe azegész földkerekségen széjjelszórva, minden kulturnépbebeivódva, az emberiség szívében él és virul fogyhatat-lan életerővel.

A zsidóság lelkiélete és eszményi törekvése annyinemes szállal nőtt bele az emberi életbe, hogy nélküleelképzelhetetlen kultúra, haladás, fejlődés.

A magyar zsidóság lelkiélete is, a magyar zsidó-ság minden törekvése is annyi nemes szállal fonódottössze a magyar nemzeti élettel, hogy vele együtt kie-gészül a magyar nemzet teste. Hiszen a magyar zsidó-ság anyanyelve, érzése, gondolkozása, kultúrája teljesenmagyar; otthonainkban, iskoláinkban, templomainkbanmagyar beszéd, magyar szó járja és mai kultúrestünk is-a magyar műveltséget szolgálja.

Avagy talán nem gyarapodik a hazai művelődés amagyar zsidónak nagyobb kulturáltságától épenúgy, mintazáltal, ha pl. a magyar tót — lévén Szarvas lakossága

37

is nagyobbára tót — emelkedik magasabbra a művelt-ség fokán?

A magyar zsidóságnak sohasem volt, nincs és nemis lesz külön nemzeti törekvése, de nem lehet-e — kéttestvérnek más és más a műveltsége? Nem szabad-e agörög és latin mellett a héber klasszikusokért is lelke-sedni? Nem oly értékesek-e Dávid zsoltárai, mint Ho-meros énekei, a próféták lángszavai, mint Cicero be-szédei?

Bűn-e az, ha a zsidóság Cionért, mint ősi szel-lemvilágának örökké megújhodó forráshelyéért rajongvalelkesedik és közösséget érez mindazokkal, kik Cionfelé vetett imádatos tekintettel munkálkodnak azokért azeszmékért, amelyek onnan világhódító útra indultak?

Bűn-e az, ha a zsidóság síró szavakba önti bi-zonytalan életének keserveit-panaszait és sóhajos lélek-kel, vérző szívvel, könnyes szemmel megteremti az újhéber költészetet s irodalmat?

Mert a zsidó szív ép a küzdelmes megpróbálta-tásokban a legérzékenyebb, más a szenvedésekben kér-gesszívű lesz és keményen visszaüt, ha rásújtanak, dea zsidó nem üt vissza, csak a szíve fáj és kesereg csön-des fohászban, könnyes-dalos szóban.

A messze idegenbe sodort, külföldi egyetemekreszorult magyar zsidó diákság fájó sorsa is igy indítottameg a zsidóság érző szívét és ahelyett, hogy hangosiármával keresnénk jogorvoslást igaztalan ellenségeinkez ujabb csapására, csöndes jótékonycélú kultúrmunká-

38

val igyekszünk enyhíteni diákjaink sorsán addig, amíga jobb belátás haza nem engedi őket.

Szerte az országban jótékonycélú irodalmi és kul-turestéket rendezünk lelkes zsidó tudósok, írók és mű-vészek önzetlen közreműködésével, hogy diákjainkatmegfelelő segéllyel támogatni tudjuk, de evvel a jóté-konycélu kultúrmunkával egyben a magyar kultúrát ésszélesebb körben terjedő magyar műveltséget is szol-gáljuk.*

Ε nemes kultúrmunka közben nekünk magyarrálett zsidóknak az a forró óhajtásunk, hogy az évezredesküzdelmekben így munkálkodó és erősödő zsidó szellema szintén ezeréves viszontagságban megerősödött ma-gyar géniusszal együtt javára váljon a hazának s egészvilágkultúrának és hogy minél előbb megérjük a régiNagy-Magyarország területi integritásával visszatérő régiNagy-Magyarország lelki integritását is!

A mi diákjaink.Újságközlemény, mely „Pálfi László Öcsödről” címmel megje-

lent az „Egyenlőség”-ben 1925. július 4-én.

A népes és neves szarvasi ág. hitv. ev. főgimná-zium ezidén 5 közül 2 zsidó diákot tartott érdemesneka D. M. K. E. által a múlt hónapban Szegeden rende-zett diák szellemi versenyre való kiküldésre; s ezen aversenyen az egyetlen, aki az iskolának babért szerzett,szintén zsidó volt: a matematikából 2-ik díjat nyert,dicsérő oklevéllel kitüntetett Pálfi László Öcsödről.

Ugyanebben az iskolában a lefolyt érettségi vizs-gálaton 21 közül 3 volt zsidó, közülük is az egyetlenszínjeles praeclarus szintén a zsidó Pálfi László lett; amásodik zsidó, Buk Miklós az öt praematurus közöttfoglal első helyet, a harmadik zsidó, Beer István az ötbenematurus között; a tíz elégségesen érett közé nemjutott zsidó.

*

40

. . . Mikor a vizsga befejeztével szombat délutáneljöttetek hozzám tanítványaim: Beer, Buk és Pálfi, hogymegmutassátok bizonyítványaitokat és elbúcsúzzatok tő-lem, a gyönyörű eredmények dacára nem az öröm pír-ját láttam arcotokon ragyogni, mert elhalványította azta szomorú kétség és a tépelődő bizonytalanság.

. . . Ti csak azt láttátok, hogy az iskola, ahol ed-dig nyolc éven át az élet tengerében szigetotthont ta-láltatok, most minden támasz nélkül kibocsátott ben-neteket, kidobott az éleibe, a csúnya, gyűlölködő, ke-nyéririgységgel, érdekhajhászással, fajelmélettel elrutitottéletbe és ti úgy érzitek, hiába tanultatok, hiába gör-nyedtetek nyolc esztendőn át a tankönyvek fölött az is-kola padjaiban.

Hiába lettél az egyetlen praeclarus a szarvasi gim-náziumban, Pálfi László és hiába nyertél dicsérő okle-velet matézisből, nagyon kevés reményed lehet arra,hogy a műegyetemre bejutva, hajlamod szerint mérnökváljék belőled, mert ott a numerus clausus.

Te is Buk Miklós, hiába vagy kiváló matematikus ésprematurus, bizony nem lehetsz kedved szerint vegyész,csak ha elmész külföldre, Turinba, vagy Isten tudjahova, éveken át nyomorogni, kínlódni messzi idegenben.

És te is Beer István, ki — miként apád — állat-orvos akarsz lenni, mi reményed van arra, hogy zsidólétedre a főiskolára felvegyenek?

Mert a Beérek, Bukok és Pálfik, ha még oly ki-válók is, a külföldre sodródnak, ha tanulni akarnak,

41

úgy mint tavaly Szarvason érettségizett zsidó társaitok,akik Párizsban piszkos vendéglői edényt mosogatnak,törülgetnek, közönséges gyári munkát végeznek.

Oly sápadt volt az arcotok, oly megverten szo-morú a nézéstek, oly ködös, borongós a szemetek, job-ban, mintha megbuktatok volna a vizsgán. Micsodavisszás érzések loboghattak szívetekben? Ki tudja, hogyanlángolt és égett bennetek a tehetetlenség mardosó tüze?Csoda, hogy hamuvá nem vált kezetekben az értéktelenpapírrá foszlott érettségi bizonyítvány, melynek a nu-merus clausus törvénye miatt elszállt minden értéketadóillúziója, becsessége!

Oh én megértettelek titeket, lelkem veletek sírt ésmégis azt mondtam nektek: „Fiuk, csak fel a fejjel”.

*Fel a fejjel, fiuk, e! ne csüggedjetek. Ne adjátok

fel a hitet, melyet esztendőkön át belétek neveltem, hogyküzdésben és szenvedésben velünk az Isten.

Legyen teljes a ti örömötök, amiért kiváltatok tu-dásban társaitok közül és ha itthon nehezebben is, elfogjátok érni célotokat, mely annál édesebb lesz, minélkeservesebben kell megküzdenétek érte.

Idézetek 3 diák leveléből.

Öcsöd, 1925. jul, 9.... „Nem tudom, hogyan fogjak hozzá, hogy meg-köszönjem azt a pár sort az „Egyenlőség” hasábjain.

42

Szeretném élőszóval megköszönni, hogy hallaná a hangom-ról a hálát, amivel azért a pár sorért tartozom. Mertolyan gyerek voltam eddig, azt hittem, hogy az iskcJaapró-cseprő bajai már az Élet küzdelmei közé tartoz-nak. Tévedtem. Most, amikor elolvastam azokat a sorokat,éreztem, hogy most kezdek férfi lenni, most ért az Életelső lehelete, ami ugyan orkánnak is bei ll ik, mert sok-sok fiatal zsidó fiő első tervét, ábrándjait töri össze ke-gyetlenül. Miért? . . . Ezt a kérdést, azt hiszem, mársokan tették fel, de nem tudnak rá felelni. Már előttemvilágosodik a kérdés. Ebben van a felelet: 21 közül 3 .. .Ezért vagyunk kizárva az egyetemről. . . Köszönöm. . .Köszönöm Főtisztelendő uram édes szüleim nevében,kiknek könnyeket csalt a szemükbe az a néhány sor azújság lapja in át. Köszönöm a saját nevemben, mert haaz életben igazságtalanság fog majd érni a vallásommiatt, akkor előveszem azokat a sorokat és merész szív-vel fogok szembeszállni az akadályokkal”. . .

*

Bpest, 1925. szept. 15. „Felvettek az egyetemre, . . . már a főiskolai zsidóhallgatók egyesületébe is beiratkoztam. . . Meglep aza zsidó szellem, ami itt az ifjúsági körökben általánosanuralkodik s most látom csak, mennyit köszönhetek Fő-tisztelendő Uram fáradozásának, hogy a rendelkezéséreállott kevés idő alatt is bevezetett a zsidó vallás szel-lemébe s megtanított arra, milyen fontos az: beleélni

43

magunkat a vallásos életbe. Itt alkalma van az ember-nek gyakorlatilag is vallásos életet élni”. . .

Aszód, 1926. okt. 16.. . . „Az a mindig tapasztalt szeretetteljes gondos-

kodása tanítványai iránt és azon me'eg érdeklődése, melymegnyilvánult akkor is, mikor már azokat elbocsájtvaaz élet útjaira engedé, bátorít engem arra, hogy Fő-tisztelendő Uramhoz forduljak és lelki vigaszt keressek,erkölcsi támaszt kérjek . . .

. . . Lezajlottak a zajos egyetemi tanév megnyi-tók, megkezdődtek az előadások és — nekem ismétnem sikerült.

Ismét egy év nehéz várakozása lett a sors keményítélete . . .

Miért?A numerus clausus.Pedig egyetlen bírnom a tudomány, egyetlen vá-

gyam az egyetem volt.Másfél éves küzdelem után is még mindig azon

a csöndes szombat délutánon érzett bizonytalanságbanvagyok”. . .

Várjuk az igazságot...Üdvözlőbeszéd Dr, Pestliy Pál igazssáügyminiszterhez 1925.

szept. 27-én.(Közölte az „Egyenlőség” 1925. okt. 3-iki számában.)

Nagyméltóságú Miniszter Úr! Kegyelmes Urunk!A szarvasi mindkét árnyalatú: kongr. és ortodoxzsidó hitközségek nevében mély tisztelettel köszöntjükNagy méltóságodat a szarvasi ág. hi tv ev. egyházközségfelügyelőjévé történt mai beiktatásakor és kérem, hogymint a magas magyar királyi kormányban az igazságőre, kegyeskedjék tiszteletteméltó egyházfelügyelői mél-tóságában is azon örök igazság fölött őrködni, hogyminden Egyistent hívő ember testvér e földön és min-den vallásoserkölcsös lénynek egyenlő joga van az élet-hez, az igazsághoz, az erényhez s az ideálhoz. Nemszabad alábecsülni valakinek ethikai értékét más val-

45

lása, más hite, más meggyőződése, más faja és nyelvemiatt, még kevésbbé szabad őt ezekért emberi, polgári,avagy felekezeti jogaiban kevesbíteni.

A magyar zsidóságnak immár esztendők óta fájósérelme, hogy bár első az Egyisten hívők között és tra-dicionális hűséggel, lángoló áldozati odaadással akár-mely más vallású honpolgárral egyenlő lelkesedésselszolgálja Istent és a hazát, mégis emberi és polgárijogaiban megcsorbítva érzi magát, mert sajnálattal ta-pasztaljuk, hogy a társadalomnak még mindig számot-tevő része olyan bűnnel terheli, amely — egy mindenfelekezetben kiburjánzott atheista, jellemtelen, felforgatómaroknyi csoportot kivéve — a törvényért és erkölcsértrajongó magyar zsidóság szellemétől a legtávolabb áll.És szomorúan látjuk, hogy a numerus clausus jogfosztótörvénye miatt sokezer derék, kifogástalan erkölcsű, ki-fogástalan jellemű, kifogástalan hazafias érzelmű jelesmagyar zsidó diák messze idegenben kénytelen nyo-morogva keresni a minden igaz embert természettőlfogva jogosan megillető szabad tanulás és tudományoskiképzés lehetőségét.

Tiszta lelkiismeretünk érzetében tiltakozva utasít-juk vissza a társadalom általánosító előítéletét és igazunktudatában rendületlenül várjuk az egyenlő jogot osztó,igazságos törvényt, amely megadja mindenkinek a sza-bad tanulás módját.

Várjuk az igazságot honfitársainktól és Egyistenthivő embertestvéreinktől, mint ahogyan szegény, eltip-

46

rótt édes hazánk várja az igazságot a világ kultúrnépei-től és azért mély tisztelettel esedezem Nagyméltóságodelőtt, hogy nagy államférfiúi bölcsességével és magasközjogi s egyházi tekintélyével kegyeskedjék odahatni,hogy mindenki ebben a hazában, aki magyarnak érzi ésmagyarnak vallja magát, találja meg az igazságot Isten-ben és államtörvényben és hogy lélekben megigazulvamindannyian vállvetett egyetértéssel és harmonikus egy-szentakarással fogjunk békességes kezet a leromlott er-kölcsi, anyagi és kultúrjavak újjáépítésére, a nemcsakterületben., de lélekben is integer régi nagy Magyaror-szág újjátámasztására.

A hősök emléknapján.1926. május 29.

„Él mólé rachamim sóchén bamerómim”.Mennyekben lakozó irgalomtelt mindenható Isten!

Bölcsen alkotott államtörvény rendeli, hogy évről-évreerre szentelt napon emlékezzünk meg kegyelettel azok-ról, kiket a világháború emésztő tüze elragadott soraink-ból. Soha törvény nem fakadt annyira az egész néplelkéből, mint ez, amely a hon minden hű gyermeké-nek szívét egybedobbantja, mert mindannyian szünte-lenül érezzük a lélekmarcangoló fájdalmat annyi lángolóhonszerelemtől lelkes derék honfiú elvesztése miatt,amire csak Nálad Isten kereshetünk vigasztalást és meg-enyhülést. Azért esdekelve kérünk: fogadd kegyelemmelmegemlékezésünket az elviharzott világháborúban meg-halt, elesett, eltűnt és fogságban odaveszett magyarhősökről és add, hogy az emlékezés fátyolán át meg-

48

lássuk hozzád szállott lelkeiket a Te védő szárnyaid ol-talmában mennyei dicsőséged fénysugarában.

Mindenható Isten! Szomorú, bánatos a mi meg-emlékezésünk, szívünkben felsajognak alig behegedtnagy fájdalmak, lelkünk húrjain megrezdülnek belénkfojtott halk sirámok.

Sírva emlékezünk óh Isten a vérzivataros időkre,amikor megállt a békés élet s az alkotó munka és ránk-borúit a halál s a romlás pusztasága.

Sírva emlékezünk óh Isten az ijesztő háború szóra,.minek eredménye lett csonkká tépett haza, ínség ésnyomor, gyász és bánat és sok-sok idő előtti sír szo-morú tájakon.

Sírva emlékezünk óh Isten a lelkes hősökre, akikhívő parancsszóra itt hagytak meleg otthont és kedvesmunkahelyet, szeretve aggódó apákat és anyákat, test-véreket, hitveseket és gyermekeket s elmentek és soha-sem jöttek vissza. . .

Óh hova lettek, mivé váltak azok a drága, kedvesarcok, azok a csupa élettestek? Hol domborul a sírjuk?Hol porlad a hantjuk? Nem tudjuk: mert mi csakhíreket kaptunk, szívettépő jajkiáltó híreket: meghalt, el-esett, eltűnt. . . Igen, eltűntek mind, mint porszemek aviharban. Elsodorta őket a semmibe a történelem vi-harszele. Nem hisszük, nem tudjuk elhinni, hogy sötétlövészárkokban sínylődtek. Nem tudjuk elhinni, hogygránát lehetői elvágódtak. Nem tudjuk elhinni, hogy

49

golyótól, dróttól, szuronytól, szilánktól szétmarcangolttestié! tömegsírokban együtt nyugosznak véresen, tépet-ten, szederjes arccal, üveges szemmel, néma ajkkal észúzott aggyal! Hanem hisszük, hogy amint elmentektőlünk, a messzi távolban tüzes angyalszekér elragadtaőket, miként csodatévő Illés prófétát, az egek hójába,lelkük beleomlott a nagy csodás mindenségbe. hajnaliszellőbe, csöndes alkonyi fuvallatba. . . És majd jönegy idő, amikor róluk regél bérc és halom, nevüketsuttogja e hon minden fűje-fája s legendák kelnek ró-luk, miként a légbenjáró hun Csaba népéről, honfog-laló Árpád seregérői és Szent László lovasairól. . .

De addig óh Isten, miénk a könnyes, vigaszta-lan bánat a semmibe tinitekért; még fáj az apa szíve,lui elveszett fiára gondol; még felsír az anya lelke, haráérez magzatára, ki már nincs sehol; még felzokogtitkon az özvegy és árva, siratva a felejthetetlen hű élet-társat és korán odalett jó édesapát; még gyászol a test-vér, a barát, a rokon, bus fájdalommal a kedves hoz-zátartozóért.

És eddig is — óh Isten — miénk a könnyeshonfiúi bánat a „romlásnak indult hajdan erős magyar”hazáért, melynek hiába áldoztunk annyi vért és életet,mert halottrabló martalócok rátörtek, mikor legjobbjai-nak eltűntével védtelenül állott és kifosztották javaiból,leszakgatták határainak ékességét, a Kárpátok gyön-gyös büszke láncát, a havasi Erdélyt, nyugatnak szép

50

tájait és a dus délvidéket, melyek mind ezer év ótaédes hazánk egészét képezték.

*Mindenható Isten! Meghajolva szent akaratod előtt

kérve-kérünk, elégeld meg mérhetetlen szenvedésünk,hiszen „megbűnhődte már e nép a múltat és jövendőt.”

Óh add, hogy feledve a keserveket, vállvetett bé-kés egyetértő munkával az örök béke uralmáért fára-dozzunk, amikor nem lesz többé háború, mert meg-szűnik az irigység és zsarnokság, a gyűlölség és visz-szavonás, a faji, vallási és érdekellentét, hanem mind anépek ekéket kopácsolnak kardjaikból és öldöklő fegy-vereikből békés munkaeszközöket készítenek.

Óh áldj meg bennünket s az egész emberiséget afelemelő tudattal, hogy Te Isten Egy-Atyánk vagy amennyben és mi mindannyian a Te gyermekeid vagyunka földön és valamennyiünknek szent kötelességünk sze-retetben élni egymással, az Isten, haza és emberszeretetegyesítő kötelékében.

Óh hadd legyen ez a remény a mi vigasztalásunke szomorú órában, amikor hősi halottainkról emlékezünk,kiknek dicsőséges nevei hadd ragyogjanak tündöklőfényben templomaink, temetőink, emlékoszlopaink, tör-ténelmünk és fájdalomtól sebzett szívünk emléktábláin,hogy az ő múlhatatlan dicsőségük fénysugarai hitet ésbizalmat árasszanak belénk, a Tebenned való erős hitetés bizalmat, aki felemeled a porbasújtottat és új lelketöntesz a reménytvesztettbe.

51

Emelj fel minket is a porból, töröld le szemünk-ből a könnyet, a gyászt és a bánatot és engedd, hogydicső hősi halottaink szent emlékezetében hozzád emel-kedjünk megújhodott lélekkel, új békességgel, új sze-retettel és új igazsággal, a Te dicsőségedre MindenhatóIsten, minden lélek Ura. . .

Jiszgadal . .Magasztaltassék és szenteltessék meg a Te nagy

Neved most és minden időben. . .

Az Örökkévaló az én zászlóm.. .A szarvasi hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák egyesü-

lete zászlójának megáldása.1923 szeptember 5.

Azt olvassuk az írásban: hogy mikor a zsarnokegyptomi szolgaságból alig szabadult Izrael fegyverte-len, védtelen népére a pusztai vándorlás kezdetén reátörtAmalék gonosz rabló nemzetsége, hogy elpusztitsa-kiirtsa s a gyönge Izrael csodás isteni segítséggel győzel-mesen visszaverte az útonálló támadást: „ Vajwen Mósemizbéadi vajikro semó Adönoj mszi.” (VI. II. 17.15.)Akkor épített Mózes oltárt és szólóit: az Örökkévaló azén zászlóm.

. . . Amikor a zsarnok emberi hatalmi-vágytólreánkzúdult nagy világháború után fegyvertelenül-véd-telenül maradt itt a magyar nemzet és keletről megnyugatról, északról és délről reátörtek amaléki gonosz-

53

ságu rabló nemzetségek, hogy elpusztítsák, megcson-kítsák: – a magáramaradt, minden szövetségesnélkülimagyarságnak is nem lehet egyéb tennivalója ebben asívárlelkü puszta-világban, mint oltárt építeni és ígyszólni: az Örökkévaló az én zászlóm, mert az Örök-kévaló Egyistenen kívül nincs más segítsége, nincsmás bizalma a magyarnak a földön

*Ezen a zászlón is mennyei sugárfényben e két

szent szó ragyog: „ Adóriój niszi,” az Örökkévaló azén zászlóm!

Ezen a zászlón is, melyet áldó bemutatásra elho-zott ide Izrael Örökkévaló Egyistenének templomába aszarvasi hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák egyesü-letének jámbor buzgalma, hogy hódoljanak véle az egészvilág Urának és mindanyiunk egy égi Atyjának kegyel-mét-áldását kérjék e zászló alatt kifejtendő jövő te-vékenységükre, — e zászlóra is rá van Írva láthatatlanIstenkézzel az a két mélyértelmü szent szó, mit ember-szemmel nem láthatunk, de lelkiszemeinkkel elolvasha-tunk és ha igaz szív dobog bennünk, mindannyian újigehirdetés gyanánt követhetünk új békés utakra, új jóösvényekre.

Mindannyian követhetjük e lobogót és igéjét, mertez a zászló nem csupán az egyesületé, hanem mind-annyiunké ebben az országban, akiket lélekben meg-rokkantott az elmúlt vészes nagy [háború megcsonkítvahazánkat, megcsorbítva hitünket, megbolygatva házaink

54

nyugalmát és megbontva nagy nemzetcsaládi békénket,honpolgártestvéri összetartásunkat

Megrokkantunk valamennyien, ki testben és ki lé-lekben, ki szívben és ki érzésben, ki gondolkodásban éski igazlátásban, azért, ha e rokkant társadalomnak va-lamely csoportja új zászlót bont, új lobogót avat esz-ményi célokra, a rombolások újjáépítésére, a szenvedősebek behegesztésére: úgy össze kell fogni e zászló alattmindenkinek, ki e hon felvirágzásáért tiszta lélekkel ésnemes buzgalommal lelkesedik.

Ennek a nagyszerű összefogásnak és nagy társa-dalmi tömörülésnek egyik szép biztató kezdete ez alobogó itt a mi templomunk olt árán, mert az, hogy kö-rülhordozták városunk templomaiban egyikből a másik-ba s ide is elhozták a zsinagógába, örvendetes jele an-nak, hogy immár éléi kezeit a társadalmi békességnekaz a várva várt forrón óhajtott ideje, amikor nem né-zik többé ki milyen templomba jár és milyen vallástkövet, ki hogyan imádja Istent és miféle ünnepetünnepel, hanem azt, vájjon jár-e egyáltalán tem-plomba, van-e egyáltalán vallásos érzülete, van-e erköl-cse, hite, becsülete és teljesíti-e kötelességeit Isten, ahaza és embertársai iránt a köz javára.

A mi hadirokkantegyesületünké az a dicséretes ér-dem, hogy elsőnek akarja feledni a múltak hibáit: amegnemértést és visszavonást, a gyűlölködést és viszály-kodás, amely a háború után egy újabb belső hábo-rúság dúló csapását zúdította országunkra.

55

De természetes és magától értetődő is, hogy ahadirokkantak egyesületéből indul ki a várva várt meg-értés, hiszen ők azok, akik a legtöbbet szenvedtek, ahadiözvegyek és hadiárvák azok, akik a legtöbbet vesz-tettek. Csonka testükben, megnyomorgatott tagjaikban,megkínzott lelkükben, ők tudják, érzik a legjobban, hogya harctereken egyenlően együtt küzdöttek hazánk derékkatonái, keresztények és zsidók, felekezeti elkülömbözésnélkül; ők tudják, érzik a legjobban, hogy valameny-nyien sokat vesztettünk és valamennyiünknek békesség-ben kell együtt munkálkodnunk a vészes idők rombo-lásainak újjáépítésén

Abban látom hát a hadirokkantak zászlójának ér-telmét, hogy míg egyrészt intő emlékeztetéssel emlé-keztetni akar a háború borzalmas szenvedéseire és ke-gyelettel őrizni akarja szent emlékezetét azoknak, kikédes hazánkért életüket és vérüket áldozták, másrésztarra is tanít, hogy legyen békesség közöttünk, békességa társadalom valamennyi rétege, valamennyi felekezeteközött, békés összetartás minden komoly szándékú éshasznos munkájú honfitárs között.

És azért látom én a lobogó kárpitján Istenkézzelráírva e szent szavakat: Adónój niszi, az Örökkévalóaz én zászlóm, mert csak az Örökkévaló Egyisten gon-dolata egyesítheti a társadalmat abban a tudatban, hogyEgyistenünk van mindnyájunknak, az Ő imádatábantestvérek vagyunk valamennyien.

Áldom e zászlót! Boruch. at ο benóecho iworuch.ato becészechó (Móz. V. 28. o.) Légy áldott jöttödbens légy áldott mentedben. Ahogy idehoztak téged abéke jegyében, úgy vonulj tova i nn en a béke jegyébenés akik követnek téged, azoknak is lakozzék mindigbékés szándék szívükben és munkálkodjanak békésen apróféta jövendölte örökbéke elérkeztem

Örökkévaló Egyisten! Áldd meg e zászlót s ezászlóvivő egyesületet, hadd áradjon belőlük áldás ha-zánkra s az egész emberiségre.

Kol nidré: Minden fogadalom...Hitszónoklat 5687 Jom-kipur. 19'J6. Szept. 17.

Reánkborult a legszentebb est. Kol nidré estje. Csöndes esti alkonyatban, az egész földkerekség

ezer és ezer zsidó templomában-imaházában, egy-szerre felhangzik a legfenségesebb, legszívetremeg-tetöbb ősi zsidó ének:

Kol nidre!Valahonnan mélyen a földből, ahol elődeink hant-

jai porladnak, mélyen zúgó feltörő erővel szakadnak felaz évszázados bánatos melódiák; valamilyen régletűntmesszi múltból régelfúlt sóhajokat sóhajt bele a lelkünk-be fel-felsikoltó dallama; és valamerről a szférák ég-magasságából megdicsőült őseink angyallá vált lelkeinekmennyei kara együtténekli velünk a szentséges éneket.Minden jaj-szó, amely valaha zsidó ajkon elröp-pent, szívünkbe zendül a Kolnidre hangjaiban; minden

58

panaszhang·, amely valaha zsidó templomban égnek-szállt, felzokog bensőnkben e reszkető áhítatban! Azértremegve érezzük a temetők, sírok borongó lehet körü-löttünk és itt állunk halovány arccal, halottas ruhával,halottakra emlékező könnyes bánattal, azokra gondolva,kik már nincsenek itten, a szülőre és testvérre, a hit-vesre és gyermekre, a felejthetetlen drága arcokra, kikegy évvel, sok évvel ezelőtt velünk együtt hallgatták aKolnidrét és most csöndes földi rögben örökre hall-gatnak örökkön zengő szerafi-dalt.

Reájuk emlékezve magunkra gondolunk: „Mijómkipurim se ad jóm kipurim liabo.”

A mai Engesztelésünneptől a jövő Engesztelés-ünnepig vájjon kik leszünk, akik in »en közülünk Is-ten ítélőszéke elé szólíttatunk? Ma itt vagyunk egy-szer egy évben valamennyien együttes áhítatban, vájjonjövő ilyenkor kinek közülünk menybeszállt lelke fogjadicsérni az Úrnak nevét az angyalok karában? . . .

*Borongós hangulat, nyomasztó érzés szállja meg

lelkünket Kol-nidre-este. Mindaz, ami fáj bennünkhangra talál, kétség és remény vívódik lelkükben, amúltnak terhe, a jelennek gyötrelme s a jövőnek bizony-talansága meggörnyeszt mostan, megkínoz és megriaszt.

De miért? . . .Mert a Kol-nidrében nem a szavak értelmét, ha-

nem a szívek érzelmét zengjük.Mert szívünkbe zendülnek a semmibe-múlt évek;

59

a nagy fogadkozások, mik kárba mentek, a szép elha-tározások, m ig elkápráztak. Eszünkbe jut mi mindentterveztünk s mi mindent akartuk, mennyit törekedtünks mennyit buzgólkodtunk, hány célt és eszményt tűz-tünk magunk elé s mindazokból mily keveset tudtunkmegvalósítani.

És szívünkbe zendül az egész zsidó történelmiélet sora: a vigasztalan viszontagságok s a nyomorúelnyomatások, mindaz a zsarnokság és erőszak, amelymegakadályozta, hogy szináji fogadalmunkat teljesíthes-sük elterjesztve a földön az igaz Egyistenhitét, melynekerénye a szelídség és jóság, az erkölcs és igazság, a türe-lem és békesség, a szeretet és jog, az a szeretet, melyegyenlő védelemben egyesíti Isten-Atyánk minden föl-dön élő emberfiát.

A mai Kolnidré-estén is felzendül a lelkünkben azújabb jogtalanságot panaszló imaszó. Mert mi megfo-gadtuk, minden Jomkipur szent előestjén újra és újraelhatározzuk, hogy hűségesek maradunk Istenünkhöz,hitünkhoz s az erkölcshöz és íme meg akarnak ben-nünket tántorítani hitünkben, — jutalmazni akarják azt,ki vallásunkat hűtlenül elhagyja, hogy aki megtagadjaIstenünket, az szabadon tanulhat, az egyetemre kerül-het, aki elhagyja ősei hitét, az előtt nyitva minden pá-lya, az érvényesülés útja, — de aki szilárdan megma-rad zsidó hitében, azt szeretnék, hogy a szellemi gettó-ban elsatnyuljon.

És más oldalról is megkörnyékeznek minket, mézes

60

szóval korüllengnek, philosemita és philanthrop jel-szóval dicséretet zengenek fülünkbe, hogy annál köny-nyebben megejtsenek bennünket és becsmérelhessék val-lásunkat. Komoly szóval h i n t i k a konkolyt, hogy a zsi-dók egy évszázad óta sokat haladtak előre, hogy ki-szabadulva a gettó elzárkozottságából, hamar a kultúralegmagasabb fokaira hágtak, de míg a saját szemé-lyükben korunk szellemének műveltségében emelked-tek, addig vallásuk formája, szertartásaik nívója, ün-nepeik, ájtatoskodásuk, egész hitéletük megnyilatkozásaelmaradt a fejlődésben, ebből az ósdi elavultságbóllépjenek ki a zsidók, vessék cl a rituálét, faji elkülö-nültségük külső jelét s akkor hamar megjő a megértés,a teljes kiengesztelődés. . .

Így térítgetnek, csábítgatnak minket alattomosság-gal és álnok hízelgéssel s ezér t a Kol-nidré ősi dalla-mával kiáltjuk feléjük: Ilyen numerus-clausus-enyhítés,ilyen engesztelődés nem kell nékünk, mert lelkünk min-den érző húrja odafűz bennünket a zsidó múltba, amely-től nem tudunk, nem akarunk elszakadni soha.

Kol nidré! Minden fogadalmat, mely erkölcsiéletünket megakasztja, széjjeloldunk, de hitünköz min-denkor hük maradunk.

Kol nidré! Minden köteléket, mely becsületes fej-lődésünket meggátolja, széjjeltépünk, de szent hagyo-mányainkhoz szentül ragaszkodunk.

Kol nidré! Minden fogcsikorgó ütést elviselünk,

61

bennünket sebezhetnek-téphetnek, bennünket gyalázhat-nak, kínozhatnak, hozzánk szólhatnak álnoksággal éslelketlenül térítő csábos szóval, de Kol nidré — hoz-zánk meggyőzőbben szolnak, felkiál tanak nekünk asírokból a drágaemlékű, mindennél kegyeletesebb, zen-gőbbszavű felejthetetlen zsidó ősök, a kerékbetört és mág-lyán elégetett hőslelkű zsidó martyrok, felszólnak a sírok-ból minden szenvedésben és megkísértésben zsidóságuk-hoz hű maradt ősapáink és ősanyáink és a Kol nidrésírból jövő, égbe-síró, a mélységekből a mennyek ma-gasságába felsikongó zúgása közben üzennek nékünk:Kövessetek bennünket törhetetlen zsidó jellemmelrögös zsidó úton a zsidó halhatatlanságba!

Va jő mer Adónoj, szolachti kidevorechoÉs Isten is leszól nékünk égi trónusáról:Én zsidó népem, sokat szenvedett papi nemzet-

ségem. Ne tántorodjatok el az útról, melyet számotokrakijelöltem, járjatok rendületlenül az igazság ösvényeinés ne féljetek a történelem ítélőszékétől, mert én isme-rem lelketek tisztaságát, tudom szívetek nemes buzgal-mát és megbocsátok azoknak is, akik a nehéz megpró-báltatásokban eltévelyegtek közületek, mert egykoron őkis visszatérnek lélekben hozzám.

Nehéz megpróbáltatás Izrael sorsa, de sziklaszilárdkitartással reávirrad még a gyűlölet sötét éjszakája utána kiengesztelődés, a szebb jövendő hajnalhasadásos ál-dott napja.

Tartalom:Oldal

Elzárták előttünk a világosság kapuit — — — 7Zsidósors — — — — — — — — — 13Nem ezt gondoltátok magyar zsidó hősök — — 19Mi hisszük — — — — — — — — — 25Ebben a községben békesség van — — — — 30A közelben bomba robbant — — — — — 32Magyar zsidó Kultúrmunka — — — — — 35A mi diákjaink és idézetek 3 diák leveléből — 39Várjuk az igazságot — — — — — — — 44A hősök emléknapján — — — — — — 47Az Örökkévaló az én zászlóm — — — — — 52Kol-nidré: minden fájdalom — — — — — 57