A Szabadtéri Néprajzi Múzeum saját gondozásában megjelenő kiadványa 2012. SZEPTEMBER IV. ÉVFOLYAM

Típusbútorok a Skanzenben

Interjú a Skanzen Hangjával

A Skanzen Galéria új kiállításában a típusbútorok megjelenését és elter-jedését mutatjuk be. Újfajta lakáskul-túra jelenik meg a falusi otthonokban, az új életmód modellek tükröződnek a lakásbelsőkben is. A bútorok mellett a kiállításban megjelennek a bútoro-kat készítő gyárak és tervezők, a búto-rokat reklámozó lapok és a televízió, és természetesen a bútorokat haszná-ló emberek.

A 20. századi magyar, rurális lakáskultú-ra egyik legjelentősebb átalakulása a tí-pusbútorok megjelenésével zajlott le. A gyáripari bútorok megjelenése, az ol-csó, tömegáru megjelenését jelentette a falvakban is. Ennek első jelentős, legna-gyobb úttörője a Thonet-szék volt. A tí-pusbútorok felbukkanása összefügg a tí-pusterves építkezések elterjedésével is. Már a II. világháború előtti típusterves építkezésekhez kapcsolódva megjelent a tömeges bútor kialakításának szüksé-gessége. Nagy érdeklődés mutatkozott az iparművészek, képzőművészek részéről is. A szociálisan érzékeny, progresszív ipar-művészek (Kozma Lajos, Bodon Károly, Kaesz Gyula) új gondolatokat jelenítettek meg: célszerűség, egyszerűség és anyag-

szerűség. A II. világháború után tovább élt a három alapvető lakástípus, a polgári, a munkás és a paraszti otthonkultúra. Az ötvenes években a − jobb módú − paraszti lakás berendezésének egyik legfontosabb darabja a többnyire kézműves munká-val készített, két szekrényből, két éjjeli-szekrényből, toalett-tükörből, két ágyból, székekből és asztalból álló bútor együt-tes, amit vagy szimmetrikus, vagy cent-rális elrendezésben helyeztek el. A szim-metrikus berendezés esetében az ágyakat a szélső falak mellé állították, a szekré-nyek az ágyak végébe kerültek, az asztal a székekkel középre. A centrális berende-

zés során az ágyak a szoba közepén egy-más mellé kerültek, végébe az asztal a szé-kekkel, a szekrények pedig a falak mentén voltak. Ez a modell volt a szegényebb pa-raszti rétegek számára a követendő min-ta, és ezt próbálták a városba kerülő falu-siak − akikre már ekkor is hatással voltak a városi kispolgári minták − is megvaló-sítani. Az 1960-as évek második felében házasságot kötők lakásaiban megjelentek az első gyáripari bútorok, az első típusbú-torok. Az új szoba berendezésében a ki-húzható kétszemélyes kanapé mellett két szekrény, egy fényezett asztal és négy kár-pitozott szék játszott szerepet.

A rendszer megszilárdulása, a termelő-szövetkezeti juttatások emelkedése és stabillá válása, a háztáji megerősödése, a családok több lábon állása következ-tében a korábbi évtizedhez képest ma-gasabb jövedelmekre tettek szert a falusi családok is, így a megszerzett jövedelmet fogyasztásra és az életkörülményeik javí-tására tudták használni. Ebben az évtized-ben jentősen növekszik a lakásépítések száma, folytatódik a régi házak átalakítá-sa, évente mintegy 20.000 új lakás épül. A 70-es években az általános életcél a la-kás megteremtése és berendezése lett. A 70-es évek közepétől általánosan elterjed a szekrénysoros berendezés, amelyben két fotel, két szék, egy dohányzóasztal, egy kétszemélyes, fekvőhellyé alakítható kanapé, és a 4 -5 tagra osztott szekrénysor található meg.

A kiállítás a Szabadtéri Néprajzi Múze-um, a Zala Megyei Levéltár, a Sóstói Mú-zeumfalu, valamint a Csíki Székely Mú-zeum együttműködésében valósul meg a Nemzeti Kulturális Alap támogatásá-val. Kiállításunk a Skanzen után a Nyír- egyháza-Sóstói Falumúzeumban, majd a Csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban lesz látható.

K I á l l Í T á S A j á N l ó

S K A N z e N H Í r e K

Immáron második alkalommal a Skanzen ad otthont a Mezei futó Országos-bajnokságnak, így november 25-én ismét a kiállítási épületek között róják a köröket a versenyzők. A hazai megmérettetés nem sokkal később nemzetközivé avanzsálódik, és a november végi esemény után alig két héttel, december 9-én újra a Skanzenben, de ezúttal kontinens viadalon mérik össze erejü-ket az atléták. A komoly felkészülést követően – mind a versenyzők, mind a Skanzen részéről – a szurkolókon a sor, hogy versenynaptárukba feljegyezve a Mezei futó Eb részesei legyenek.

A kerékpárosok számára most tesztelt, szakava-tottak által megtervezett útvonalakat ajánlunk a múzeum megközelítésére. A nyeregbe ülőkre szabott nyomvonalakon már a múzeumba ve-zető út is élmény, legyen a számos alkalommal megpróbált fővárostól, a karnyújtásnyira lévő Duna-kanyari településektől, vagy a felfedezés-re váró távolabbi városoktól induló bicikli túra. A kerekezés nem ér véget a bejáratnál, hisz a Skanzen 60 hektáros területén szabadon brin-gázhatnak tovább a biciklivel érkezők.

Hazánkban a 2012-es évet az aktív időskorúak éveként tartjuk számon, melyhez mi is kap-csolódunk, ugyanis keressük az év nagyiját. Akciónk során a nagyszülők tudását kívánjuk bemutatni a gasztronómián keresztül. Nagyik által elkészített ételeket gyűjtjük össze e-sza-kácskönyvünkben és adunk teret azok elkészí-tésére Ásványrárói konyhánkban, így örökítve át nem csak családon belül, de jóval szélesebb körben, látogatóink számára is a nagyszülői tudást. Az aktív gasztronómiai bemutatóra a recepteket szeptember 30-ig várjuk a kovacs.zsuzsa@sznm.hu.

Futás a Skanzenbe(n)!

Új nyomvonal

Aktív nagyi

Kautzky Armand hazánk egyik legis-mertebb szinkronszínésze, de emellett színészként is rendszeresen bizonyít a különböző színpadok deszkáin. Rek-lámok garmadája, egy budapesti keres-kedelmi rádió szignálparkja fűződik nevéhez. A kivételes orgánum mögött pedig kivételes ember, igazi úriem-ber rejlik. Év elején azon gondolkod-tam, melyik szinkronszínész szájából hangozna igazán hitelesen a Skanzen reklámszpotjának szövege, ki az, aki-nek a személyisége is tükrözi a múze-um által közvetített értékrendet, aki maga is a „régi világ embere”, hagyo-mánytisztelő, családcentrikus. A válasz magától értetődött: Kautzky Armand. A művészt egy budapesti kávéház tera-szán kérdeztem a szinkronizálásról és a szüreti időszak közeledtével a borhoz főződő kapcsolatáról.

Édesanyja és édesapja is színészek, viszont Önt elsősorban, mint szinkronszínészt is-merik az emberek. Miként orientálódott e mesterség felé? Melyik feladat áll Önhöz közelebb, a szinkronizálás, amikor jó ér-telemben elbújik a hang mögé − ad egy kis intimitást, vagy a teljes színpadi kitárul-kozás − amikor a beszéd mellé a mimika és a gesztikulációs is társul?

Nem orientálódtam egyáltalán (nevet), az egy szerencsés, vagy szerencsétlen vélet- len, hogy a televízió minden lakásban ott zörög esténként, és ezáltal azok a filmek, amelyeket én szinkronizálok, a legkisebb fa-

luig eljutnak, de nekem a színház volt min-dig a legfontosabb az életemben. Az én ré-szemről orientációról szó sincs. Szintén fontos része az életemnek a szinkron, vagy, hogy a rádióban elmondok egy reklámot.

Idén május végén mutatták be az Új Szín-házban a Szűz és a Szörny című dara-bot, amelyet az Ön rendezésében lát-hat a közönség, az említett darab már a harmadik rendezése. Hosszú távon a színpadot vagy a mikrofont szívesen le-cserélné a rendezői székre?

Isten ments! A színpadot nem adom, de ter-mészetesen hozhatja úgy a sors, hogy bármi-lyen irányba induljon az ember, de magamtól a színháznak a mámorát, a mákonyát én nem cserélném fel semmire. Én anélkül nem is na-gyon tudok létezni. Az, hogy az ember elkezd rendezni, már egyfajta érettségnek a jele. Na-gyon sokan kérdezték tőlem, az elmúlt évti-zedekben, hogy miért nem rendezek, gon-doltam-e már rá? Elhárítottam, korainak találtam. Akkor még talán nem értem meg rá, még önmagam kerestem a színpadon. Az-tán két éve, Szolnokon kaptam meg az első rendezés lehetőségét, egy zenés darabban, ami nagyon jól sikerült, de nem úgy, hogy maga a mű előadása lett jó a nézők számára, hanem maga a munka, hogy én hogyan fele-lek meg saját magamnak egy ilyen „szerep-körben”, mint rendező… nagyon jól sült el. Az eset pikantériája, hogy korábban a Szörny és a szűz című darabban Ön alakította volna a főszereplőt, aki nem beszél. Nem maradt Önben kíváncsiság saját magával szemben, hogy hogyan is szórakoztatná a legfontosabb kifejező-eszközétől megfosztva a közönségét − aki talán ilyen szerepkörben még nem is látta Kautzky Armandot?

Ezért is merült fel néhány éve, amikor ez a darab bemutatás céljából előkerült, hogy én lennék az a szereplő, aki nagyon keve-set és inkább artikulálatlanul beszél, hiszen én akárhogy is, a beszédemről, a hangom-

ról vagyok híres (nagyon sokan szeretik hál’ Istennek, nem akarok álszerény lenni). Ta-lán pikáns lett volna, hogy a legfőbb kifeje-zési eszköztől megfosztva szerepelek, de ak-kor nem jött létre ez a produkció. Most, már egy komplexebb kapcsolatot alakítottam ki a darabbal, most már nagyon nehéz lenne visszamenni „csak” arra a szerepre.

A rendező átfogóan, felülről, vagy ahogy tetszik, kívülről látja a darabot, de ho-gyan tudja innen megélni azt a katarzist, amit a színész belülről, a színpadon, az adott pillanatban?

Az ember rendezőként önmagán belül min-den szerepnek a katarzisát is külön-külön megéli. Hiszen csak akkor tudom a színészt instruálni, ha magam már előtte átéltem. Előtte is, vele együtt, közben is, utána is. Egy színésznek „csak” a saját szerepeivel kell foglalkoznia, egy rendezőnek pedig minden szereppel, mindennel: zenével, hanggal, ho-gyan tudja a szituációt, a drámai helyzetet és a katarzist létrehozni. Ez hihetetlen iz-galmas dolog, majdhogynem izgalmasabb, mint a színészet, de azt nem adom (nevet).

Nagy társasági életet él, a kávé pedig a társas érintkezés „kelléke”. Olvastam, hogy nagy kávéfogyasztó, kedveli a pör-költ, aromás feketét. A szüreti időszak-ban, muszáj megkérdeznem, hogy áll a borral, mit jelent Kautzky Armandnak egy pohár bor? Az étkezés elmaradha-tatlan kísérője, hétköznapi ital, vagy ki-mondottan az ünnepi hangulat, jeles ese-mény megkoronázó nedűje?

Évad közben, amikor dolgozom, viszonylag ritkán kerül bor az asztalomra. Megpróbálok egészségesen élni, ugyanakkor én elég mér-téktelen vagyok mindenben: nagyon szeretek enni, inni, kávézni, beszélgetni. Észre sem veszem, hogy elfogy esetleg két üveg bor. Mit jelent? Magyarul a társasági élet, a kikapcso-lódás, a kellemes együttlét − akár csak kettes-ben a feleségemmel együtt egy szabad estén − a megkoronázása, annak az alátámasztója a bor. Ma már nagyon jó magyar borokat kapni, én egri vagyok, tehát kifejezetten sze-retem az egri borokat. Badacsony környékén

található a nyári rezidenciánk, és ott nem va-gyunk hajlandóak mást inni, mint a helyi termelőktől vett „hegy levét”.

Imádja a régi, antik tárgyakat, a kifino-mult polgári stílust. A borok esetében is a patinás, érett, kifinomult borokat kedveli?

Igen, kifejezetten hagyománytisztelő ember vagyok, minden téren. Nagyon szeretem, és kell, hogy az életemben legyenek „cölöpök”, hagyományok, legyen fundamentuma az éle-tünknek. A fundamentum önmagában a tra-díció, a hagyomány, a régi tárgyak, a régi gondolatok, a régi könyvek... Próbálok az ál-landóságra törekedni minden területen. Nem szeretem ezt a mai műanyagpoharas, „fast food” − direkt ezt a divatos kifejezést haszná-lom most − életet. Észre se vesszük, és az em-beri kapcsolatokat is ilyen „fast food” kap-csolatoknak gondoljuk… a házasságainkat, a barátságainkat, a kapcsolatainkat: nem fon-tos, tovább megyünk, majd jön a következő alapon. Büszke vagyok arra, hogy 10-20-30 éve tartó barátságaim vannak, vagy a házassá-gom már majdnem 15 éves, szóval nem dobá-lózok, nem kapkodok, hanem igyekszem meg-fontolt lenni.

Vissza az italokhoz. A pezsgő fémjelzi a kivételes, ünnepi alkalmakat. Ha vá-lasztania kellene egy jeles eseményre in-kább minőségi bort vagy gyöngyöző pezsgőt nyit fel?

Régen, amikor egyedül éltem, a 30-as éve-im elején, óriási pezsgőfogyasztó voltam, minden este egy Hungária Extra Dry volt a menetem, akkor nagyon fárasztó napokat éltem, rengeteget dolgoztam, egyik szink-ronból mentem a másikba, egyik premierből a másikba, mindig éjjel vergődtem haza. Az volt a levezetés, hogy kinyitottam egy ilyen jégbe hűtött száraz pezsgőt, és megittam. Ki-csit meg is csömörlöttem tőle. Most kevéssé fogyasztom, de ünnepi alkalmakkor mindig pezsgővel koccintunk. Inkább boros vagyok, inkább a finom borokat szeretem.

Egy színházi szerep szövegének elsajátí-tásakor, vagy egy jó könyv olvasásához a kedvenc foteljében milyen „társat” vá-

laszt? Inkább hazai vagy külföldi borok kerülnek a poharába?

Én sokszor csalódtam a nagy világmár-kákban: spanyol, francia, borok... Talál-ható azok között is nagyon sok finom, de sok gyenge is. Mivel nem értek hozzá, nem tudom, pontosan, hogy a külföldiek közül mi lehet jó vagy mi nem. Viszont a magya-rok közül pontosan tudom, hogy melyik az a tájegység, melyek azok az évjáratok, ami-ket én szeretek, úgyhogy én inkább ma-gyar bor párti vagyok.

Elismert színész, Magyarország egyik legkeresettebb reklámhangja. Szakmá-jában mit kívánhat még az ember?

Nagyon sok mindent. Nehéz is lenne né-hány mondatban megfogalmazni. Szeret-nék egy társulathoz tartozni. A Madách Színházban dolgoztam 20 évig, most új-ra szabadúszó vagyok, amiben én nem igazán érzem jól magam. Tehát egyfajta fejlődés lenne újra egy társulat tagja len-ni. 45 éves koromra elértem, hogy ren-dezek, ez egy minőségi előrelépés a szak- mámban. Sőt, a Madách Színháznak van egy musical iskolája, ott tanítok, most már harmadik éve. Átadni valamit a szakma fortélyaiból mindenképp egy elő-relépés. Alapvetően a fejlődés pártján va-gyok, a fejlődést szeretném célként kitűzni szakmailag és emberileg: férjként, apaként, a szüleimnek a gyerekeként, hogy én egy-re jobb, egyre tartalmasabb ember legyek, egyre többet szeretnék tudni a világból. Sokszor ugyan tudatlanul boldogabb az ember, de én nem a tudatlan boldogságra vágyom, hanem a fejlődés boldogságára. Ezt kívánom magamnak.

Mintha csak a világválság idején len- nénk, az 1920-as évek végén. A pénz-tárgépben a szalag befűzve, az apró a kasszában, az adóskártyák fakkokban sorakoznak, és csak telik-múlik az idő. Minden arra vár, hogy megtalálják, felfedezzék, értékeljék.

E kép az Amerikai Egyesült Államok Nyugat-pennsylvania-i Vintondale váro-sába repít minket: egy magyar emigráns, Bagu Balázs „burdos házába”. De, hogy kerül a Skanzen muzeológus csapata az USA-ba, ki is az a furcsa nevű férfi, s hogy mit jelent a „burdos ház”? Sorra veszünk mindent.A Skanzen tudományos látótere nem csupán a Kárpát-medencében élő magya-rokra terjed ki, hanem a távoli, akár egy óceánnyi távolságra lévő szórványban élő emigráns magyarságra is. Így kerülünk mi az amerikai kontinensre – no de erről részletesen később. Talán kevesen tudják, hogy a 19. és 20. század fordulóján tömegesen mentek Amerikába magyar bevándorlók. Az itthon nehéz fizikai munkában edzett

férfiak a nagy reményekkel kecsegtető észak-keleti államokban telepedtek le, és lettek magyar parasztból amerikai bá-nyásszá. A Nyugat-pennsylvaniai bánya-vidéken számos kis, világtól elzárt telep jött létre, jelentős magyar bányászlakos-sággal, amelyeket az amerikai magyarok

„pléz”-nek (place-hely) neveztek, ilyen volt Vintondale is.

A ma már csendes, szinte kihalt pennsyl-vaniai Vintondale bányásztelepülésének fénykorában, a 20. század első felében la-kosságának jelentős része Magyarország-ról érkezett. Nem volt ez másképp Bagu Balázs esetében sem, aki a mai Ukrajná-hoz tartozó kárpátaljai Bátyu településről indult útnak.A Vintondale-ben letelepülő Bagu Balázs idővel létrehozta „burdos házát”, ami nem más, mint az amerikai magyarok szóhasz-nálatban szállásként vagy panzióként for-dítható angol boarding house kifejezés. Ilyen „burdos házakban” nőtlen legények, vagy a családjukat Magyarországon ha-gyó, egyedül munkát vállaló férfiak lak-tak. Voltaképpen személyenkénti félnapos

ágybérletet jelentett, hiszen egy szobában annyian aludtak jóformán, ahány ágy be-fért, és mivel a bányászok váltott műszak-ban dolgoztak, ezért mindig aludt valaki az ágyakon. Az üzleti érzékkel megáldott Bagu Balázs házának alsó szintjén szatócs- és húsboltot alakított ki, így a szobabérlők helyben meg tudtak vásárolni mindent.

Ám a világválság következtében egyik napról a másikra be kellett zárni a boltot. A bányászváros lakosságának elveszett a munkája, nem volt kereseti lehetőség a településen, nem béreltek többet szo-bát a munkások, és nem vásároltak már az üzletben. Ahogy egyik nap kinyitott Bagu Balázs boltja, úgy a másik nap már mintha Csipkerózsika álmába zuhant vol-na. Az adóskártyákon feljegyezett hitelek nem csökkentek, a raktáron kötegekben felhalmozott ponyvaregények sem talál-tak gazdára. Ilyen csodával határos mó-don maradt meg az üzlethelyiség teljes eredeti berendezése szinte érintetlenül, melynek felgyűjtésére és megvásárlá-sára érkeztek a Skanzen muzeológusai Vintondale-be.A kutatás során felmért és a Skanzen műtárgygyűjteményébe megvásárolt ere- deti összetartozó tárgyegyüttes hazai vonatkozásban egyedülálló, hiszen Ma-gyarországon eddig még nem került közgyűjteménybe hasonló nagyságú és értékű amerikai magyarsághoz tartozó tárgyegyüttes. Terveink szerint a gyűj-temény a közeljövőben felépülő magyar migránsok életmódját bemutató tájegy-ségben kap helyet a felépülő „burdos házban”.A kutatás az NKA Ithaka programjának keretében a Szabadtéri Néprajzi Mú-zeum, az MTA Bölcsészettudományi Központ és az MTA Néprajzi Kutató-intézet, valamint a New York-i Magyar Kulturális Központ együttműködésével valósult meg.

Most nem voltak elvont koncepcióim, de a kékfestő műhelyben megfogott a kék-fehér mellett a gépek rozsdaszíne, ez rendkívül tet-szett. Úgy éreztem jól illik hozzá a csoki barna. Belevittem a pirosat is − a Piroshka visszakö-szönése − mert látom, hogy a magyar díszítő-művészetben mindig ott a piros, mint egy fel-kiáltójel és mert nem mellékesen szeretem is ezt a színt (nevet).

A ruhák szabásmintáit a magyar népviselet kü-lönféle ing formái inspirálták, így mi sem ké-zenfekvőbb annál, mint, hogy a szentendrei Skanzenben készüljön Piroshka portfóliója...

Igen, nagyon tetszik a szentendrei Skanzen, nagyon jó helyszínnek, háttérnek tartom. Még azt is el tudnám képzelni, hogy rendezzünk a múzeumban egy divatbemutatót (mosolyog).

Berlinben éltél, tanultál Tel-Avivban, dolgoz-tál jelmeztervező asszisztensként Német- országban és Argentínában. A külföldön ért élményeket, impressziókat, a kulturális sokszínűséget hogyan ötvözöd munkáidban?

Nem is annyira a munkáimban, mint inkább a hozzáállásomban kamatoztatom a külföldi élményeimet. Egy általános nyitottság, széles látókör kell ehhez a munkához és én széles lá-tókörűnek tartom magam. Szüleim két külön-böző nemzetiségből valók, és ez az identitáso-mat is meghatározza. Mindig nyitott voltam más kultúrákra, fontosnak tartom a toleranci-át. Voltam Izraelben, később Németországba mentem, foglalkoztam a zsidósággal, a diplo-mamunkámat az orientalizmusból írtam.

Mindennapi, vagy alkalmi divatot szeret-nél inkább teremteni?

A főiskolán mindig eléggé elvont dolgokat csi-náltam, a Piroshkával pedig ismét szeretnék in-

kább mindennap hordható ruhákat megalkot-ni, de arra is gondoltam, hogy a „street divatot” ötvözöm a magyar népviseleti elemekkel.

A magyar nagymamád, Piroska szabónő volt. Amikor nála töltötted a szabadidő-det, milyen praktikákra hívta fel a figyel-medet, hogyan kezdj neki szakszerűen a munkafolyamatnak?

Állítólag ő híresen jól szabta a nőkre a kosztü-möket. Sajnos nincsenek meghatározó élmé-nyeim vele kapcsolatban, mert amikor engem nevelt, már nem dolgozott szabóként. Való igaz, előfordult, hogy időnként leültetett az egy lábbal hajtós varrógép elé... A varrás, sza-bás, tervezés szeretete nálam inkább talán utólag alakult ki, valószínűleg a „német ré-szemről” örököltem, ugyanis anyukám szín-házi jelmeztervező, így adott volt az alkotó, művész család alap, csak később tudatosult, hogy a magyar nagymamám is szabónő volt. Sajnos meghalt, mielőtt én az Iparművészeti Főiskolára beiratkoztam. De azt érzem, hogy látja fentről, hogy mit csinálok, és büszke lenne rám. Művésznevemben is az ő emlé-két őrzöm.

Őrzöl tőle kabalát, ami a szakmához köt? Esetlen egy gyűszű, varródoboz?

Igen, néhány szétnyitható kis fadobozkát.

Ha valaki felkér tervezésre, szánsz rá időt, hogy megismerd, a külső, vagy a belső tulaj-donságaira szabod a ruhákat?

Mindkettőre. Szakmai szemmel meg tudom oldani szabással, hogy a testi adottság előny-telenségeit kicsit ellensúlyozzam, illetve a személyes beszélgetésből vonok le követ-keztetést, hogy „kinek is kell ruhát készíte-ni.” A ruha egyfajta kifejezése is az szemé-

lyiségnek. Jelen esetben egy divattervező szempontjából a ruha teszi az embert.

Mit gondolsz Nicole Kidman kalocsai mintás ruháiról, vagy a Forma 1-es piló-ta-overállról?

Ez egy „belső vicc” a divattervezők körében, a folyton visszaköszönő kalocsai minta ide-gesít mindenkit. No persze nem a minta ma-ga, hanem a túlzásba vitt használata. Van szerencsére elég sok más gyönyörű magyar motívum. Azzal nincs baj, ha egy laikus kül-földinek tetszik, de itthon ez már túlzás.

Mi az, ami 2011-ben hazaszólított?

Én kiskoromban három évig Magyarorszá-gon, Gödön éltem. Szép gyerekkorom volt, 9 évesen költöztem Berlinbe anyukámhoz, ahol jó volt felnőni, Berlin rendkívül pezsgő kulturális város, de ennek ellenére a honvágy mindig munkálkodott bennem. Ha létezik olyan, hogy hivatás, akkor számomra az, hogy Magyarországon a népviselettel foglalkoz-zam a „Piroshka” által.

www.piroshka.hu

Történelmi szőlő szeme(zgetése)k Bor volt, bor nem volt, volt egyszer egy…

Szeptemberben és októberben az ország minden táján minden gondolat, rendez-vény középpontjában a bor áll. Míg régen kivételes alkalmakkor nyitottak palacko-kat, az istenek italának titulálták, győzel-mi diadalokon fogyasztották, napjainkban már a mindennapi étkezés részét is képezi, s ez valószínűleg számos jótékony hatásá-nak tudható be: amíg a vörösbor nyugtat és altat, addig a fehérbor élénkít. Sőt a mérsé-kelt borfogyasztás hozzájárul az általános közérzetjavításhoz és védi szív- és érrend-szerünket. Tovább fokozzuk a bor dicsére-tét, ha megjegyezzük: nem tudunk még egy olyan folyékony halmazállapotú „élveze-tet” mondani, amely annyira hatott volna az emberiségre, mint a bor, hiszen költemé-nyekben, irodalomban, festészetben, zené-ben, konyhaművészetben, vagy épp a szak-ralitásban egyaránt kiemelt helyet kapott.

Ki gondolná, de a bor felfedezése egy megle-hetősen régi és véletlen esethez kötődik. A sző-lő, már az ősember előtt sem volt ismeretlen, hiszen kutatók az emberelődök barlangjai-ban szőlőmagvakra bukkantak. Kezdetben az édes gyümölcsöt csak táplálékként tartották számon, mígnem teljesen véletlenül felfedez-ték az erjedés folyamatát. Minden bizonnyal a tárolóedényben raktározott szőlőszemek magva megrepedt, és ezután a természetes élesztőgombák szépen lassan elkezdtek dol-gozni, megtették hatásukat. A legenda úgy tartja, élt régen egy király, aki

„Méreg” feliratú agyagkorsóba helyezte el az ál-tala nagyon kedvelt szőlőfürtöket, – ezzel biz-tosítva, hogy senki meg ne dézsmálja a gyü-mölcsöket – ám arra még ő sem számított, hogy háremének egy tagja véget akar vetni életének, s megitta az agyagkorsó tartalmá-nak egy részét. A halál helyett a jókedv kerítet-te hatalmába a háremhölgyet, aki királyával is megízleltette a nedűt. A felségnek olyannyira elnyerte tetszését az ital, hogy azon nyomban elrendelte: a szőlőt innentől kezdve lehet er-jeszteni.Ami viszont tény és nem legenda, hogy az ősi Egyiptomban már modern technikával ké-szültek a döntő többségében édes fehérbo-rok. A Nílus deltája ideális termőtalajt bizto-sított a rajta gondosan művelt szőlőnek, amit az egyiptomiak fakádakba helyezve tapostak és erjesztettek. Az Ozirisz isten ajándékának titulált borral az életből eltávozottak – ha tár-sadalmi státuszuk megengedte – holttestét és a személyes tárgyait meglocsolták. A görög bor-kultúrára a sokrétű jelző illik leginkább. Iste-neik sokaságából kiemelkedik Dionüszosz a bor és a féktelen mámor istene, akinek tisz-teletére félévenként dionüszoszi ünnepsége-ket rendeztek. A Krisztus születése előtt má-

sodik évezredre Görögország egész területén és az égei-tengeri szigeteken mindenütt talál-ható már szőlőültetvény. A görög férfiak napi szinten szájukhoz emelték a bort, ez az élveze-ti forrás viszont tiltott volt a nők számára, nem is nézték jó szemmel, ha az asszonyok alkoholt fogyasztottak. A bort többféle megnevezéssel illették, pl. oinosz, de a nemes, jó minőségű szőlő levét ganosznak, szép látványnak, csillo-gásnak hívták. A bor héber kultúrában betöl-tött szerepe mellett sem mehetünk el szó nél-kül, hiszen az Írásban az Özönvíz vége után Noé keze munkáját dicséri az első szőlőskert az Araráton! A mai borfogyasztó talán nem találná annyira vonzónak az ókori világ nemes italait, hiszen a görög bor általában fenyőgyantával tömített anyagedényben pihent, gyakorta ízesítették fűszernövényekkel és hígították tengervízzel.

Ki-ki a maga istenének áldoz: a görögök Dionüszosznak, a rómaiak Bacchusnak, és a hunok?

Ha nem magának az „élvezet” tárgyának, a bornak, hanem magának a szónak az erede-tét kutatjuk, akkor a hun-magyar őstörténetig kell visszanyúlnunk. Európa népei a bor szó-ra egy latin kifejezést, a vinumot alkalmazzák, viszont nekünk erre külön szavunk van. A hu-nok szent hegye állítólag a Bor Tengri nevet viselte, s e szent helyen áldoztak az újjászüle-tés istenének a nemes nedűvel. Ebből jött létre később magának az italnak a neve.

Tudta, hogy...- tízezer különféle szőlőfajta ismert, viszont eb-ből csak néhány tett szert világismertségre?

- régen a pincetokláda a benne elhelyezett üveg-csékkel a legértékesebb bor szállítását szolgálta?

- manapság az asztalainkon díszelgő borospa-lack a 17. századtól fogva használatos. Előtte a bort közvetlenül a hordókból mérték és abban is tárolták, szállították?

- minél édesebb a szőlő, annál magasabb a bor alkoholtartalma?

- a legnagyobb bortermelő ország címet Spa-nyolország birtokolja a maga 1,2 millió hek-táros szőlőterületével, ennek ellenére a termés évi mennyisége elmarad Olaszország és Fran-ciaország után, így csak a dobogó harmadik helyén áll? - Ausztrália az első olyan tengerentúli ország, amely minőségi boraival a nemzetközi piacon is helyt áll?

- A francia pezsgők döntő százaléka (80%) az évjárat megjelölésének mellőzésével kerül a polcokra, ennek pedig az az oka, hogy az elő-állítás során több évjárat borait használják?

Egészségünkre!

A hagyományos és kortárs értékek egy-szerre, egy anyagon, egy időben történő harmonikus megjelenítései a „Gombold újra! Divat a magyar” pályázatban fiatal tehetségek által keltek életre. Az egye-dülálló hazai pályázat célja, hogy a fi-gyelem a fiatal tehetségekre fókuszáljon, s teret adjon szakmai szárnypróbálgatá-saiknak. Hegedűs Anna (művésznevén Piroshka) I’m blue fantázianevű kollek-ciójával bekerült a pályázat utolsó for-dulójába. Ruháinak portfólióját később a Skanzenben fotózták. A fiatal tervezőt kérdeztük.

Hogyan jellemeznéd röviden a kékfestős ruhadarabokat? Mi ihlette őket?

Amikor Magyarországra jöttem, nagy ter-vekkel érkeztem, úgy gondoltam, egy-szerű lesz a régi szakmák mestereit meg-találni, munkájukból meríteni, aztán rájöttem, hogy sok mesterség már ki-halt. Láttam, hogy a kékfestést − habár ez nem kifejezetten magyar hagyomány − még néhány műhely, magyar család mű-veli. Például a Kovács kékfestő család.

Egyelőre csak az anyagot használtam úgy, ahogy van, nem alkalmaztam különösebb koncepciót, csak szabadon dolgoztam. Készí-tettem szabás szempontjából érdekes ingru-hákat, egy ködmön-féle kabátot, szeretnék a jövőben többet foglalkozni a bőrrel.

A kék, az ég színe- számomra a légiessé-get, álmodozást jelenti-, ötvözve a tiszta fe-hérrel, ehhez párosítottad a kemény barna, föld színt. Milyen háttértartalmat jelképez mindez? Így akartad a kollekciódat az ál-modozásból visszazökkenteni a valóságba?

2 A K T u á l I S

A ruha teszi az embert piros(hka) kék-fehérben

A ház, ahol megállt az idő

Tárgyfelajánlások gyakran érkez-nek múzeumunkba, egész gyűjte-mény szinte sosem. Ezért volt iz-galmas kérdés számunkra, hogy mi motiválta néhai Lelkes Klára családját egy teljes néprajzi gyűj-temény felajánlására.

A felajánlás 2012 májusában érke-zett. A Velencei-tó melletti Sukorón egy 1975-ben vásárolt – egykor istál-lóként, tárolóként használt – majd felújított ház rejtett több száz darab, a szarvasi tanyavilágból összegyűj-tött tárgyat.

„Amikor a nádtető is felkerült a házra, akkor adódott, hogy a már korábban megszerzett dísztárgyak; köcsög, rokka, asztalterítő, egy VI. kerületi bérház-

ból – ahol barátságosan éltek együtt az antik bútorokkal – ebbe a házba ke-rüljenek. Ezek voltak az első apró lé-pések. Ezután Lelkes Klára szenvedé-lyesen kezdte gyűjteni a régi tárgyakat a sukorói ház berendezéséhez.” Szar-vas környékét és az ott lakó embere-

ket jól ismerte, hiszen itt volt tanyasi tanító, majd iskolaigazgató édesapja, Lelkes Pál.

„A tanyavilágban akkoriban még cse-rekereskedelem volt: egy nejlonharis-nyáért egy köcsög, egy orkánkabátért egy rokka… Tehát mindenre, amije a városi embernek csak volt, arra a pa-rasztember szívesen elcserélte régi tár-gyait. Addigra már számos korszerű

dologgal felszerelték a házaikat, így a régi tárgyak fölöslegessé váltak szá-mukra. Felvitték azokat a padlásra, nem dobták ki, nem égették el, csak fel-vitték.” Az évek során rengeteg tárgy gyűlt így össze, berendeztek egy tel-jes háztartást tiszta- és lakószobával, konyhával. A tárgyak között találha-tóak különböző bútorok: festett lá-dák, ágyvégek, szekrények, padok, székek, közülük a nagy bútorok egy helyről, a maradék a családtól szár-mazik. Ezeken kívül cserépedények, üveg- és egyéb használati tárgyak, valamint könyvek, képek és textilek is a gyűjtemény részét képezik.

„A gyűjtés után ezek között a tárgyak között nagyon sok nyarat töltött el a családunk, és nagyon megszerettük a régi tárgyakat. Az volt a legjobb a házban, hogy mikor aktívan hasz-náltuk, akkor mindent használtunk, amit lehetett, ami olyan állapotban volt. Néhány tárgyat már nem, pél-dául a rokkát, vagy a vajköpülőt. Pél-dául volt olyan gyermek a családban, aki még az egyik bölcsőben ringott! Ő már nyilván ezért is kötődik a pa-raszti világhoz, népművészethez, ma-gától megy be egy skanzenbe, néprajzi múzeumba. Ebben e gyűjteménynek is óriási szerepe volt. Úgy gondoljuk, hogy az egyedi magyar kultúra na-gyon fontos színfolt az európai palet-tán, hiszen nincs még egy ilyen, nincs, ami hasonlítana rá. Családunk egy

pici kis szeletét kapta meg ennek a kultúrának a gyűjtemény által, me-lyet igyekeztünk a helyén, értékként kezelni. A mi generációnknak még gyönyörűség, hogy találunk ilyen tár-gyakat a múzeumokban, a következő generációnak meg már csak ez marad, mert szertefoszlik a tanyavilág, és nem lesz, aki ezeket őrizze.” Éppen ezért hozta a család a gyűjtő halála után azt a döntést, hogy a gyűjteményt a Múzeumnak adományozza.

„Úgy gondoltuk, hogy úgy tudjuk iga-zán tisztelni és becsülni Lelkes Klára, az édesanya és nagymama gyűjtését,

szépségszeretetét, kultúraszeretetét, tehát a gyökerek tiszteletét, ha ezt ér-tő kezekbe adjuk, közkinccsé tesszük. Nagyon jó visszatekintés is egy mú-zeum, egy gyűjtemény, egy skanzen, hogy mennyi sok szívvel, szépérzék-kel, ésszel, logikával, praktikummal próbálták az otthonukat berendezni az egyszerű paraszt emberek. Min-dent megoldottak hihetetlen egysze-rűséggel…”

A Lelkes Klára által összegyűjtött számos tárgy így megfelelő körülmé-nyek között, továbbra is egy helyen maradhat. Köszönjük a felajánlást!

3

romani platni – integrációs hangulatkonyha a Ferencvárosban

A Skanzen Borünnepének egyik vendége a Romani Platni (Cigány Tűzhely) közösség, melyet ma már Budapesten élő, Északke-let-Magyarországról származó ci-gányasszonyok alkotnak. Pazar konyhájuk mára országszerte ked- veltté tette a cigány ételeket.

A főzőcsoport a Ferencvárosi Tano-da és a Közért Ifjúsági Iroda közös, társadalmi integrációt szolgáló kez-deményezésére jött létre, és kemény magját a VIII. kerületben található lakásétterem pompás − tegyük hozzá, nem kicsit temperamentumos − sza-kácsnői alkotják, akik a romák elfo-gadását konyhájuk, ételeik és persze a „fűszeres” atmoszféra bemutatásán keresztül igyekeznek segíteni. Nem nehéz az ember dolga, ha eleve azt szokta meg, hogy népes családra főz,

− tartják −, s a receptek sem szigorúan grammra készültek.

Mindazonáltal a cigány konyha pon-tos meghatározása nem könnyű do-log, a lényeg mégis egyszerűen ösz-szefoglalható: a legjobb alapanyagok, kisszámú, de annál intenzívebben al-kalmazott fűszer és sok-sok hús, akár szabad tűzön elkészítve. Bár az asz-szonyok – valamirevaló férfiember a konyhába a lábát be nem teszi! – nem használnak sokféle alapanyagot, a speciális műveletek és a hozzávalók minősége jellegzetes karaktert köl-csönöz az egyszerű, finom és tartal-mas ételeknek. A vendégeket hetente kétszer fogadó lakásétterem, amely-nek aktuális menüjét a piacokon épp kapható idény zöldségek határozzák

meg − célszerű előre bejelentkezni. A világ vitathatatlanul sokat válto-zott, a cigány ételek és gasztronó-miai szokások azonban nem: ma is garantáltan tradicionális ételek ke-rülnek terítékre. Aki tehát kíván-

csi a roma aromákra és megkóstolna olyan fogásokat, mint a pergelt le-ves, a gánca bordával, vagy a zsurmó, amelyek 100 éve is a cigány embe-rek előtt gőzölögtek, látogasson el a Tűzoltó utcába.

T u D á S T á r

„AZ VOLT A LEGJOBB, HOGY MINDENT HASZNÁLTUNK, AMIT LEHETETT” – EGY GYÛJTEMÉNY ÚTJA A SKANZENBE

AGYAGBAN SÜLT CSIRKErégi, de praktikus cigányrecept - túrázóknak elengedhetetlen

Hozzávalók:1 db csirkenémi agyagsó, bors, majoranna

Elkészítése:A csirkét tisztítás és belezés után kívül-belül besózzuk, majorannával, borssal, paprikával megszórjuk, majd agyagmasszával vonjuk be. Be-ledobjuk a parázsba, ahol néha-néha egy bottal megforgatjuk. Ami-kor elkészült, egy kőhöz vágjuk és kifordul belőle az elsőrendű étel!

LEGÉNYFOGÓ KELKÁPOSZTALEVES

Hozzávalók: 40 dkg füstölt tarja 1 fej hagyma 2 gerezd fokhagyma 10 dkg gersli 1 fej kelkáposzta törött bors (esetleg só)a rántáshoz: liszt, zsír, paprika

Elkészítése: Másfél liter vízben feltesszük főni a tarját, majd amikor már majd-nem megfőtt, beletesszük a gerslit, az összevágott kelkáposztát és a zúzott fokhagymát. Amint a hús puhára főtt, kivesszük, az ember szájához illő kockákra vágjuk, a levest berántjuk, sózzuk-borsozzuk, majd puha kenyérrel és tejföllel tálaljuk.

Receptek a Grocceni írásai alapján.

r e C e p T

Téli SkanzenA kalendárium már a második fe-lénél, Mindszent havánál törik. Ferenc napját elhagyva a szüre-ti munkálatok már javában zajla-nak, s október végénél nagybetű-vel jelzi Vendel és Dömötör napja a juhászújév kezdetét.

Október 20. és 26. fontos dátum a pásztor és a nyáj életében, amikor is egész éves munkájukról adnak számot gazdáiknak. Hisz a tavasz-szal legelőkre kihajtott birkanyáj időközben megszaporodott, mire az idő őszbe hajlott a növendék jó-szágokból fejlett juhok lettek, a bá-rányok pedig első alkalommal ta-lálkoznak hivatalos gazdájukkal a számadáskor. A munka letétele egyben újbóli elszegődésre adott le-hetőséget. Ez máris két okot adott a mulatságra, megtartották a ju-hászbált, amely gyakran egy egész hétté, dömötörhétté vált. Novemberrel a hideg egyre közele-dik, az állatokkal kapcsolatos mun-kák már nem szólítják távolra az embereket, a földeken a termés be-takarítása befejeződik; a szőlő már a pincébe, a gyümölcsök üvegekbe, a kukorica a góréba kerül. Utóbbi ismét jó alkalmat kínál egy össze-jövetelre, a tengerihántásra, avagy a kukoricafosztásra. Legények és leányok áldott sok keze fosztja a kukoricát, majd fonja formába őket. A munkát a hívogató zene-szóra meg-megszakítják táncukkal, a váratlan látogatók pedig masz-kos fizimiskájukkal szórakoztatják a társaságot.

A zsibongó őszi együttlétek a la-kótérbe helyeződnek át, amint a fagyok betessékelik a gazdát és családját a házba. Márton nap-jához közeledvén a toll a libák-ról már lekerül, s azt szorgos női kezek fosztják, hogy az eladósor-ban lévő lányok kelengyéjében a dunyha és párna minél magasabb-ra rúgjon. November 11-én, Már-

ton napján a torkoskodásé a fő-szerep, hisz aki ezen a napon libát nem eszik, az egész éven át éhezik! A jó étel mellé pedig dukál a finom bor, meg is engedik a boroshordó-kat, hogy az újbor bírájának napján megmérettessék nedűiket a gazdák.

Katalin napjához érve a naptárban az őszi bálok és mulatságok befe-jeződnek, András napjával a disz-nóölések megkezdődnek. Szent András napja a fiatalok életében mágikus szerepet tölt be, mert e na-pon megtudhatják ki lesz jövendő-belijük. A párjóslást és varázslást követően a fonókban rá is lelhettek választottjukra.

Az őszi behordástól elkezdődött fo-nó hangos társas együttlétei mellett lélekben egyre inkább elcsende-sülnek az emberek. A kalendári-um utolsó lapjaihoz ér, advent ide-jében már minden a várakozásról szól. Karácsony ünnepére készül a közösség valamennyi tagja, s az újévre, mely sok örömet és boldog-ságot tartogat.

Az őszi társas munkákat vidám nép-szokásaikkal bemutatjuk a Skan-zen tájegységeiben november 10-én és 11-én, amikor is a sült alma il-lata csalogatja a házakba a látoga-tókat, a vidám tollfosztó és mulat-ságok helyszíneire. A hazai családi pincészetek újborainak csapjait ki-nyitjuk, az italok mellé liba étkeket kínálunk Szent Márton Újborfesz-tivál és Libator ünnepén. A hideg beköszöntével mi is szűkre vesszük az ajtók nyílásait, és novembertől rövidebb nyitvatartási napokkal, hétvégenként várjuk látogatóin-kat, őszi munkákkal, advent idején karácsonyi készülődéssel, s majd az újévben februárban a farsangra koncentrálunk, a böjti időszakban elcsendesedünk, húsvét előtt pedig ünnepi készülődéssel telnek szom-batjaink és vasárnapjaink.

Az ősz vége felé közeledve véget ér ugyan a Skanzen megszokott nyit-va tartása, de a tél során sem hagy-juk magukra a Skanzen szerelmeseit. November első hétvégéjétől, decem-ber közepéig minden szombaton és vasárnap 10 és 16 óra között hetente változó, színes programokkal készü-lünk. A nyári hőség után, amikor jól esett épületeink szobáinak és kony-háinak hűsítő, üde levegője, ősszel már kabátba burkolózva, forró teát vagy forralt bort kortyolgatva, ke-mencéink és régi sparheltjeink mele-ge mellett betekintést engedünk a ré-gi korok őszi és téli hétköznapjaiba.

Novemberi programjaink során az őszi munkákat ismerhetik meg, majd a hosszú őszi és téli esték kedvelt időtölté-seit. Lesz nálunk tollfosztás, kukorica-morzsolás, ruhajavítás. A női munkák mellett a férfiak munkái is megismer-hetők és természetesen kipróbálhatók lesznek. Középpontba a fát és a fameg-munkálást állítjuk. Az őszi és téli esték azonban nemcsak a munkáról, hanem a közösségben eltöltött időről is szóltak. A Skanzenben megmutatjuk, hogy telt az idő a tv korszak előtt, amikor csak a petróleumlámpa fénye mellett gyűlt össze a szomszédság. A múzeumban mesével, játékokkal készülünk és felele-venítjük a korábbi korok téli elfoglalt-ságait. Így egy kis ízelítőt adunk a kézi kötésből, horgolásból, lesz hímző iskola, ahol a tanultak felhasználhatók klasz-szikus módon befőttes üveg díszítés-nek, polccsíknak, de jól mutat a hím-zés ékszeralapként is. A férfiak kedvenc kikapcsolódását, a faragást és a kosárfo-

nást is kipróbálhatják az érdeklődők. András napja után, a tél beálltával le-vágták az első disznót, így a múzeum-ban is disznótorra kerül sor. A program során a disznóhús feldolgozás folyama-tait láthatják, és ízelítőt kapnak a disz-nótoros csemegékből.Advent első vasárnapján mi is koszo-rúkötéshez fogunk, és arra biztatjuk látogatóinkat, hogy jöjjenek a mú-zeumba és kössék meg nálunk, ve-lünk a koszorút. Ötleteket adunk az adventi lakásdíszítéshez, amihez hagyományos és egyedi anyagok-ból, technikákkal készítjük a kiegé-szítőket. Utolsó nyitvatartási hétvé-génken karácsonyi ajándékkészítésbe fogunk, mert hisszük, hogy nincs nagyobb öröm ajándékozónak és ajándékozottnak, mint egy személy-re szabott, egyedi készítésű ajándék. Akinek nincs ötlete, jöjjön ki hoz-zánk és mi segítünk. A „csináld ma-gad” programok mellett új kiállítással

készülünk, ahol a típusbútorokkal is-merkedhetnek meg. A tárlatot rend-hagyó tárlatvezetésekkel tesszük kü-lönlegessé, és bepillantást engedünk a bútortervezők különleges világába. A kiállítás egyik elemeként pedig az érdeklődők is kipróbálhatják saját kreativitásukat és maguk is tervezők-ké válhatnak.

November 3-4. Őszi hétköznapok - munkákNovember 17-18. Őszi hétköznapok - szórakozásNovember 24-25. Disznótor December 1-2. Advent a SkanzenbenDecember 8-9. Karácsonyi készülődés

Februárban újra nyitunk téli prog-ramjainkkal és ismét a múzeumba várjuk Önöket!

4

ImpreSSzumSzabadtéri Néprajzi múzeum 2001 Szentendre, pf. 63.Tel: 06 26 502 500, Fax: 06 26 502 502e-mail: latogato@sznm.huwww.skanzen.hu

A lapot szerkesztette: Gyenizse Anikó, Kecskés Noémi, Szabó Csilla

Írta: Gyenizse Anikó, Kecskés Noémi, Kustánné Hegyi Füstös Ilona, dr. Sári zsolt, Szabó Csilla, Szigethy zsófia

Fotó: Deim péter, egyed melinda, Ferenczy Dávid

K I T E K I N T Ő

Toll-seprű-tánc, avagy mit tartogatnak az év utolsó hónapjai

J Á T É K O S F E J T Ö R Ő N E M C S A K G Y E R E K E K N E K

Szeptember 29. MihályMihály az utolsó ítélet angyala. Bucsuta, göcseji falu hagyomá-nya szerint a Holdban ő mére-geti a lelkeket. Mindenképpen emlékeztetni akarja a keresz-tény lelkeket a nagy számadás-ra: a halálra és ítéletre. Európa szerte pásztorünnep. A pászto-rok elszámoltak a gazdának a rá-juk bízott állatokkal, és a többi cselédhez hasonlóan újból elsze-gődnek vagy a régi gazdát szol-gálják. Az iskola kezdő napja volt.

Miért nevezik „borszűrőnek” Szent Mihályt?A mert szakállas volt, és ezen ke-resztül szűrve itta a bortB mert ekkor lehetett kezdeni az újbor szűrésétC mert ő dönti el mérlegével, jó-e a bor

Mit jelent a pásztorkészség?A ha szolgálatkész egy pásztorB különféle késeinek gyűjtőneveC ma pásztorok jellegzetes eszköz- készlete

Október 15. TerézBaranyában ekkor kezdik a szü-retet, ezért „Terézkezdés”-nek is nevezik. Brunszvik Teréziára, a magyar kisdedóvás és a nőneve-lés hazai úttörőjére emlékezve a Néphagyomány − éltető Óvónők Egyesülete október 12-én, pénte-ken tartja 8. alkalommal múze-umunkban szakmai napját több, mint 300 óvónő részvételével.

1828 június 1-jén „...első kisded-óvómat megnyitottam. Tizenegy gyermekkel kezdtem abban a hit-ben, de különösebb reménykedés nélkül, hogy akadnak majd szü-lők, akik két-négy éves gyerme-keiket iskolába küldik. Ideje volt már különben, hogy Budapes-ten és ismeretlen magyar hazánk-ban is meginduljon ez a munka.” (Brunszvik Teréz)

Október 26. Dömötör„Dömötörön van az idő,Nincsen a tarlón mező,Sírnak, rínak a bárányok,Szomorkodnak a juhászok.” (kiskunsági pásztornóta)

A legenda szerint őskeresztény vértanú volt. E naphoz is kötődik a juhászok számadása. A juhász- bálok ideje ez, amikor ha erős szél fúj, azt is „dömötörszél”-ként emlegetik. A pusztai pásztorok zászló alatt vonultak a búcsúra. Utánuk következtek a tanyai „ka-pitányok”, vagyis az öreg gazdák, a felbokrétázott juhászlegények az ajándékba szánt bárányokkal, majd a menyecskék, akik ropo-gósra sült fonatos kalácsot és sző-lőt vittek.

Milyen esemény fűződött Dö-mötör napjához a török-idők-ben?A a törökök elvették a magyarok felhizlalt juhaitB a hideg beálltával a törökök ezen a napon szüntették be a har-cokatC a magyarok marhát ajándékoz-tak a törököknek, hogy télen ne kelljen harcolni

November 11. MártonMárton püspök legendája miatt e naphoz a liba fogyasztása is kap-csolódik. Az első gyertyagyújtó nap, ekkor a mesterek libasülttel vendégelték meg inasaikat, amit

„gyertyapecsenyének” neveztek. Az újbort is ekkor kóstolták meg elő-ször. Az új bornak Márton a bírája

– tartja a közmondás.

Mit nevezünk tréfásan „szent Márton nyavalyájának”?A a jóllakottságotB a részegségetC a gyávaságot

A Bakony, Balaton-felvidék tájegy-ségünkben álló Óbudavári temp-lom oltárképén is láthatjuk Már-ton püspököt a lúddal.

SZÓ-GOMBOLYÍTÓTaláld ki, melyik közmondást rejtettük el! Ha megtalálod az el-ső betűt, Te is rájössz, merre kell folytatnod az olvasást.

N T V E T I

I U S S Z Á

M L Á T A G

I A M L Á Y

K Y G Ú T Á

November 30. András„Aki böjtöl András napján, vő-legényt lát éjszakáján.” − Férj-jósló praktikák is kapcsolódnak a naphoz, amit a disznóölések kezdőnapjaként tartanak szá-mon. Az adventi időszak − a Ka-rácsonyvárás − is az András nap-hoz közelebb eső vasárnappal kezdődik.

KERESZTREJTVÉNY1. földművelő eszköz2. nála szerezték be a szerencse-patkót Szilveszter éjszakáján3. a kalácsot is ebben dagasztották4. ajándékot vittek a kis Jézusnak5. ünnepi sütemény6. kislányok karácsonyi népszokása7. ezért ment Betlehembe Mária és József8. jellegzetes étel Szenteste

Ha 2012. október 15-ig (hétfő) be-küldik a helyes válaszok betűjelét, családi belépőt nyerhetnek, amit a 2012. november 10-11-i Szent Már-ton Újborfesztivál és Libator ren-dezvényünkön, vagy a téli nyitva tartás valamelyik hétvégi program-napján használhatnak fel. A megfej-téseket ide várjuk: khfili@sznm.hu

1.2.

3.

4.

5.

6.7.

8.