Egyes szám a „Mi Újság az Állatkertben" című melléklettel együtt 40 fillér.

A Vipera macrops Méh. biológiájához. Irta: Báró Fejérváry Géza Gyula.

Félix Kopstein a „Blátterfür Aquarien-und Terrarien-kunde" 1914. okt. elsei számában „Vipera macrops Méhely in Freiheit und im Terrarium" címen igen érdekes biológiai cikket írt egy hercegovinai vipera fajról, amelyet Méhely Lajos, kiváló zoológusunk 1912-ben írt le oly példányok alapján, melyeket Conte G. Veith küldött volt neki. Mivel eme faj biológiájá­ról még úgyszólván semmit sem ismerünk, nem tar­tom érdektelennek, ha jelen ismertetésemben Kopstein cikkének eredményéről beszámolok.

Mindjárt az első adatok, mondja Kopstein, melyek­nek 1912-ben e viperát illetőleg birtokába jutott, arra indították őt, hogy Hercegovinába utazzék, ama céllal, hogy e fajt részben a szabadban figyelhesse meg, részben pedig, hogy anyagot gyűjtve, terrárium­ban is tarthassa. 1913. júliusában kelt útra Kopstein a délvidék felé, s három napi út megtevése után érte el Bilek-et, ahol G. Veith százados révén a nevezett vipera pontos termőhelyeit megtudta. Bileken néhány napot töltött, s ezt az időt arra használta fel, hogy Hercegovina déli részébe tegyen kirán­dulásokat. Bilekről azután •Vetfh-tal együtt indultak északra. Tervük az volt, hogy a Bjelasica Planina hegycsomóján keressék meg a V. macrops-ot.

Július 19-én délben, napos időben, indultak meg észak felé vezető úton, Stepen irányában, ahonnét másnap reggel kutatásaikat akarták meg­kezdeni. Az út dombos területen vezetett keresztül,

ahol egy déli gyíkfajnak, a Lacerta fiumana-nak szám­talan példánya honolt. Korito-hoz érve, a kocsit előre küldték Kobila-glava felé, s gyűjtéshez láttak, mely­nek eredménye egy homoki vipera (V. ammodytes L.) s több fali gyík (Lac. muralis) volt. 6 órakor érkez­tek meg a Stepen nevű faluba. Az úttól jobbra eső sziklafalon, írja Kopstein, a kis kőkunyhók fecske­fészkek gyanánt tapadnak meg. Balra egy szikla­kúpon a csendőrségi őrház foglal helyet, ahol az éjet töltötték. A mélységben egy szakadék vonul végig, melyen egy patak többszörös vízeséseket alkotva siet keresztül.

Az esti órákban, egy kisebb séta alkalmával, néhány sárgahasú unkát (Bombinator pachypus) s fali gyíkot találtak.

Másnap hajnali 4 órakor, a szükséges ételneműek-kel s gyűjtőeszközökkel ellátva indultak meg a magasabban fekvő területekre, melyeket el kellett érniök még mielőtt a nap a viperákat búvóhelyeik­ből kicsalta volna. Eleinte meglehetősen borult s hideg idő uralkodott, úgy hogy kétségesnek látszott vájjon előtünik-e egyáltalában a nap. Útjuk nedves réteken s alacsony bokrokon keresztül vezetett a Musica felé, ahonnét széles kilátás nyilt a Gacko-i síkra. Előttük az 1500 m. magas Golivrh emelkedett, amely mögött a Baba kopár vonulata vált láthatóvá. Minél magasabbra mentek, annál élesebben tünt elő a karszt. Négy órai járás után elérték az erdőfelügyelő kunyhóját a Vucija-bara-n, ahol kulacsaikat meg­töltötték, mivel a magasabb régiókban víz már nem található. Még 9 óra sem volt, midőn elérkeztek arra a területre, ahol Veith százados a Vipera macrops elő-

fordulását sejtette. Az utat elhagyván, egy jobboldalt vezető ösvényre tértek, amely sziklatörmelékek s sűrű növényzet közt vész el. Egy dolina alján egy kis török gyarmatra akadtak, mely néptelennek látszott, mivel lakosai a hegyekben kecskéiket őrizték.

Még mindig borús idő uralkodott, s a nap nem akart a sűrű felhők mögül kibújni. Már 1300—1400 m. magasságba jutottak s oly szélmentes, melegebb fek­vésű dolinákat kerestek, amelyeken a vipera különösen szeret tartózkodni. Már elveszíté ama reményét, írja Kopstein, hogy még az nap a keresett hüllőre bukkan, amidőn végre egy kígyó a fű közt végigsiklott — egy sűrű hely felé iparkodván. Kopstein a kígyóban a V. macrops-ra ismert, s kígyócsiptetőjével megfogva, a hevesen védekező állatot gyűjtőzsákjába tette. A borús idő s a többszöri meglehetősen erős esőzés dacára is még öt Vipera macrops-ot sikerült az nap gyűjteniök.

Eme kígyó fogása, mondja továbbá az érdekes cikk szerzője, meglehetősen sok ügyességet igényel. Állandóan sziklahasadékok környékén tartózkodik, s veszély esetén ezekben keres menedéket. Érdekes továbbá az, hogy Kopstein megfigyelése szerint, üldözve mérgesen sziszeg s ezt még akkor is megteszi, mikor búvóhelyében van már, ami által rejtekét elárulja. Érintésre igen erősen fúj, miközben szélesen felfújja magát, de rendesen nem szokott harapni. Kopstein mindamellett óvatosságot ajánl, mivel, mint írja, „jellemeik" egyénileg fölöttébb változók, s a méreg hatása az emberre nézve is igen rossz következ­ményekkel járhat. Kopstein e helyen G. Veifh-nek esetét közli, melyet a százados maga a következő­képen ír le: „Á marás 1913. július 7-én délelőtt V211 órakor történt, a Lebrsnik-en, Avtovac-tól északra, körülbelül 1600 m. tengerszinfeletti magasságban, napos, mérsékelten meleg idő mellett, a Vipera macrops Méh. egy felnőtt himje által.

A marás helye a jobb mutatóujj első izének belső oldalán volt. Mindkét méregfog behatolt, de a seb alig volt látható.

Symptomák : A harapás mint olyan, fájdalomnél­küli: körülbelül 1 perccel a marás után csekély fájdalom a marási helyen s azon kissé kékes szín­nek jelentkezése. A seb felmetszésénél a vérzés már nem állott be. Rögtön utána bizsergés mindkét kéz­ben s kisebbfokú hőségérzet az egész testben. Körül­belül 3—4 perc után fülzúgás, szívdobogás, lélegzési nehézségek, azután szédülés s fokozódó gyengeség. Körülbelül 5 perc multán már nem tudtam tovább menni s kénytelen voltam lefeküdni. Erre erős szédü­lés jött rám, szemeim előtt minden zöldnek látszott; ezután hányás következett. Röviden reá a szédülés, fülzúgás és szívdobogás megszűnt s nem is tért többé

Vipera macrops Méh. — F. Kopstein felvétele (op. cit.) nyomén.

vissza. A majdnem bénulással határos gyöngeség s a folyton visszatérő gyomorgörcsök megmaradtak, valamint csekélyebb lélegzési nehézségek; időnként hidegrázás s fokozódó hidegségi érzet állottak be.

Körülbelül délután 2 órakor megjelent a Cemerno-i „Grenzjágerposten" egy patrouilleja, egy 1-\tasloval, amelyre azonban felszállani nem tudtam. Csak öt órakor hoztak egy hordágyat.

Ebben az időben a görcsök is engedtek, úgy hogy

Őzhiváson. (A TERMÉSZET eredeti tárcája),

írta: ifj. Thóbiás Gyula.

A Farkasfalvyak öreg kastélyának nemes kontúr­jait, a homlokzat gőgösen terpeszkedő címereivel együtt, puha, selymes ecsetjével elmosta az esti szürkület. A hatalmas park százados fái alatt sétálgattam Farkasfalvy Pistával, gyönyörködve a mámorítóan édes nyári est bájaiban. A mező felől lágy tücsökcsiripelés hallatszott és nem­sokára milliárdnyi fényes lángocska gyuladt ki

az égbolt azúrkék kárpitján. Foltos törzsű platánok sugdostak valamit titokzatos nyelven, majd halk szellő kapott lábra a fenyvesben, kellemes, ózondús illatával felüdítve a még mindig tikkadt levegőt, utána bókolva küldte hódolatát, hol gyöngülő, hol erősbödő szellő szárnyain : a virágerdő. A violák, a dáhliák, az antirrhinum grandifloreum luteum flore pleno, meg az erica hydbrida vetélkedtek a remontant szegfű arisztokratikus illatával, melynek dús árját nem voltak képesek elenyészteni.

Nagysokára Pista törte meg csöndes ábrándozásunkat. Ugy-látszik remek időnk lesz holnap, a vacsoránál megbeszéljük kirándulásunk részleteit.

A verandán terítettek. Az inas a kertre néző üvegtáblákat nyitogatta ki. Helyet foglaltunk.

— Na édes barátom, már ép három esztedeje nem cser-készgettél nálunk, el sem hiszed, mennyit fejlődött az őzállo-mányom kvalitása.

— Igazán örvendetes — mondám — bárcsak a semmiféle áldozattól vissza nem riadó eredményes buzgalmadat követnék a többi vadászbérlők, akkor meg vagyok győződve nem ott tar­tana hazai vadtenyésztésünk ahol ma. De ne érts félre, én nem kívánom, hogy a községi területek bérlői rendszeres vadász­gazdálkodást űzzenek, mert ehhez szakértelem kell, azonkívül igen sok esetben és helyen ki sem fizetődnék, csak a vad­védelem alapfeltételeit tartva' szemelőtt vadásznának, télen át gondosan etetve, sózva és a többi.

Azután hozzáláttunk a másnapi programm alapos megvita­tásához s egyideig még elhallgattuk a békák zajos éjjeli kon­certjét, majd nemsokára nyugovóra tértünk.

Három óra után talpon voltunk. Az égi lámpások ragyogó fényét félénk pislogassa homályosította a keleten derengő vilá­gosság. Az utolsó csillag is elköszönt már imbolygó sugarával a kék mezőkről s mihamar megvirradt.

Négy óra felé közeledett az idő, mire kocsira ültünk. Két remek lipizzai röpítette a könnyű homokfutót. A „rózsásújjú hajnal" folyást szélesebbre fogta biborlepedőjét, hogy felhozza rajta a nap aranykorongját. Dúsan özönlő sugárkévéje nyomban elhalványította az égalj piros felhőrongyjait.

míg addig csak összehúzódva, fejemmel térdeim között bírtam feküdni, most már kinyújtózkodhattam. Gyöngeség és hidegrázás tovább is megmaradtak. Az ujjon levő daganat, miután az újj tövén levő eredeti lekötés 2 óra körül eltávolíttatott, a szomszédos újjakra s a kézfejre is átment, de tovább nem terjedt.

V26 óra körül szállítottak el hordágyon Cemerno felé, ahová hét óra tájban érkeztem. Ott levetkőztettek s ágyba fektettek.

Az ágyban feltűnő gyorsan jöttem magamhoz; minden rosszullét eltűnt, fokozatosan a hidegrázás is csökkent; körülbelül kilenc órakor egy pohár limonádét ittam, V2H-kor pedig egy korsó sört. Az ez időtájban Avtovac-ból ideérkezett ezredorvos csekély hőemelkedést alapított meg. Rövidesen rá elaludtam.

Másnap reggel egészen gyógyultan ébredtem fel, úgy hogy még ugyanazon a délelőttön ismételten megmászhattam a Lebrsnik-et s egy nagy Vipera macrops-ot foghattam. A különböző utókövetkez­ményekből már mi sem volt érezhető. A kézen s a szomszédos újjakon levő daganat még aznap vissza­ment, a megmart ujjon azonban csak igen lassan, vagy 14 nap múlva. További utó tünetek nem léptek föl.

Ellenszerül tehát csupán a sebnek felmetszését s az újj tövén lekötést alkalmaztam. Midőn a patrouille megérkezett (körülbelül 2 órakor) eltávolíttatott a le­kötés, a sebet hypermanganoldattal kimostuk és bekötöttük.

Arcszínem a patrouille kommandánsának állítása szerint a délután folyamán kékes lett volna. A sensorium az egész lefolyás alatt egy pillanatig sem volt meg­zavarva."

Ehhez az érdekes közléshez Kopstein még azt a jellemző kis eseményt fűzi, melyről Veith ebben nem emlékezik meg. Veith ugyanis, midőn a pásztort a határvadász-laktanyára küldötte, 6 korona borravalót igért neki, melyet majd akkor kap meg, mikor a patrouillet hozzávezette, attól tartván, hogy ellenkező esetben a pásztor a 6 koronát zsebre téve, nem

megy el a küldetés helyére. A pásztor azonban nem akart ilyetén belemenni az üzletbe, mert „a százados úr közben meghalhat" s akkor majd senki sem fizeti neki a kijáró összeget.

Két órakor Kopstein és Veith visszafelé indultak s sziklás, bokros területen át, út nélkül, a Baba csúcsát s későbben a Gacko-i síkságot tekintve irányjelzőként. Négy órai járás után elérték a Drugovic nevű falunál fekvő Gacko-Poljet s még két órai vándorlás után, a Musica mocsaras síkságán keresztül, elérték Stepen-t. Másnap a Troglav-vidékére, a montenegrói határra terveztek kirándulást. (Folytatás és vége következik.)

Jávorantilop anya kis borjával. A borjú az állatkertben 1915. feb. 13-án jötta világra.

Egy óra múlva a bessenyői erdészlak előtt állott meg kocsink, Vass József fővadász fogadott. Sietve jelentette, hogy a somkuti sectióban állandóan egy páratlan 6-os és egy igen erős 6-os, a keserűsben egy ritka szép abnormis agancsú bak tartózkodik, a többiek, úgymond még nem érettek a vérbeli vadász golyójóra.

Pista a keserűsi vágásba indult, én a somkutiba. Kényel­mesen sétálgatva haladtam. A mosolygó júliusi nap kellemeiben tobzódott az ébredő fiatalos. Egy csoportban öt-hat siheder nyirfa harmatgyöngyökkel telihintett lenge ruháját melengette. A fekete rigó fenséges hymnuszára sorra ébredeztek a tisztások nedves páfrányai. A cinegevadász őrgébics a közeli vadkörtefa csúcsáról kémszemlét tartott.

Elővettem Pfeiffer-féle ezüstsípomat és megfordítva szájamba téve néhány hangot szívtam belőle csak úgy próbaképen A gyenge próbát csakhamar siker koronázta. Vagy 60—70 lépés­nyiről zörgés hallatszott, nemsokára egy tudatlan, könnyen hivő villás dugta ki a fejét a bokrok közül. Észrevéve a kellemetlen csalódást, hangosat riasztva, hatalmas ugrásokkal eltűnt a sűrű­ben. Meglassítottam lépteimet és körültekintettem. A régi ismerős csalit üdvözölt, oh be sok boldog órát töltöttem én itt, kénytelen voltam a mult tarsolyából elővenni és feleleveníteni a kedvesebb­nél kedvesebb vadászélményeimet.

Közeledtem a fővadász által jelzett helyhez, így hát érzel­meimet koncentrálva, óvatosan, hol panaszosan, hol búsan fúj­tam sípomat. Pie, pie . . . pijú, pi-jú, pi-jú. Negyedórás pauzát

tartottam és újból kezdtem a sípolást, teljesen beleélve magamat, nem jött semmi hivó szózatomra.

Kisvártatva ismét megszólaltattam varázsfuvolámat, annyi reménytelenséget, melancholiát vive bele, amennyi csak tőlem tellett. Lecsatoltam hátizsákomat és az árva galagonya alá helyezve, rátelepedtem. Főtt a fejem a sok tervtől, hogyan lehetne hálómba keríteni ezt a kitanult ruét. Ügy döntöttem, hogy az utolsó vallomástól teszem függővé a további udvarolgatást. A végső kísérletre elszántan, szájamba vettem a sípot, kezemet ökölbeszorítva, hangfogó gyanánt használtam. Néhány piút fújdogáltam elérzékenyült hangon. Ha még ez sem lágyítja meg az én gavallérom szívét — az üzekedés derekán — akkor bátran abbahagyhatom szerelmi ömlengéseimet. Vára­kozó álláspontra helyezkedtem, nem mulasztva el koronként kitekinteni a galagonyabokor mögül. Legelébb egy termetes suta érkezett a szinre, 20—25 lépésnyire szépen elkerülve, aján­lotta magét.

Az aquila chrysaetus, a fejem felett úszott, olykor megbillentve evezőtollait, nagy köröket írt le. Megfájult a fogam erre a bitang pilóta orvvadászra, persze hiába, mert ő kelme biztonságban érezte magét a megközelíthetetlen magasban.

Mennyi nyúlnak, őzgidának olthatta ki az életét ez a gyilkos haramia, amióta ily fenséges méltósággal szeldeli a légóceónt. A levegő "büszke, harcias királyónak a szinte mérhetetlen magas­ságból is grandiózusnak mutatkozó alakja a zsoltár szavait jutatta eszembe, amely a Mindenhatót imigyen dicsőíti: „Nagy vagy a

Hogyan mozognak a rovarok? írta : Dr. Pongrácz Sándor.

(Folytatás és vége.)

|z úszómozgás rövid áttekintése után ismerkedjünk még meg a repülés egynéhány sajátságával. Hogy a repülés mechanizmusa a mozgás többi fajától lényegesen eltér, az kétségtelen. Az egyik képünkön jól látható, hogy a rovarok repülő izmai mások, mint azok, melyek a vég­

tagokat mozgatják. Két főizomnak, az emlőnek (elevátor, e) és a süllyesztőnek (flexor, f) folytonos működésén alapul a repülés egész mechanizmusa. De azért mégis csak keressük az okát, hogy mért repülnek a rovarok, s mi késztette őket arra, hogy szárnyakat fejlesszenek és a magasba emelkedje­nek ? Ezzel a kérdéssel pedig már is a legnehe­zebb problémák egyikénél tartunk. Mert, ha a rovarok szárnyait bármily kezdetleges, primitív kez­deményekből is akarjuk levezetni, rögtön azzal a magyarázattal tartozunk, hogy mikép fejlődtek ezek tovább ? Hiszen ilyen apró képződmények még nem lehettek alkalmasak repülésre, valamilyen műkö­désüknek azonban mégis kellett lenniök, hogy tovább fejlődtek s megnagyobbodtak. Nem-e lehetett ez a működés kezdetben más, mint repülő mozgás ? Efölött gondolkoztak Landois és Scudder, s arra az eredményre jutottak, hogy a szárnyak eredetét kopoltyúlevelekre kell visszavezetni. S ebben nem tévedtek, mert ha némely kérész lárváját vizsgáljuk, akkor azt látjuk (1. a mellékelt rajz), hogy a lárva hátsó szárnycsökevénye egy egészen apró leveles függelék, (szú mely alakra és szerkezetre nézve is a kopoltyúlevelekkel (k) teljesen megegyezik, sőt a légcsövek benne is elágaznak, úgy hogy a lárva

Egy kérész lárvája a kopoltyúfüggelékekkel.

valószínűleg ezekkel a hátsó szárnycsökevényekkel is lélegzik. De nemcsak lélegzik, hanem azt az elülső szárny csökevényével (sz.) együtt evezőlapá­tok gyanánt is használja és így bízvást föltehetjük, hogy a szárnycsökevények az úszás, evezőmozgás következté­ben fejlődtek oly nagyokká, míg végre repülésre alkalmasakká vál­tak. Brongniart az ősrovaroknak (Palaeodictyoptera) még egy har­madik szárnypárt is tulajdonit, s azt állítja, hogy ez az előtörőn volt kifejlődve, később azonban elsatnyult s a másik két szárny­pár ennek következtében annál nagyobb fejlődésre tett szert. A fiatalabb geológiai időkben élő rovaroknál a középső szárnypár is elvesztette működését, s vagy megkeményedett, vagy visszafejlődött, mint azt a bogaraknál és félfedelűeknél látjuk. A legyeknél ép fordítva áll a dolog, mert ezeknek épen az elülső szárnyuk maradt meg, a hátsó visszafejlődött.

Ha már most a repülés erejét és gyorsaságát tekintjük, az nem is annyira a szárnyak, mint inkább az izmok fejlettségétől függ. A legyeknek csak két szárnyuk van, s mégis kitartórepülők, sőt repülésü­ket rezgőikkel (Haltéra) irányítani is képesek. A rez­gőknek különben is igen fontos szerepük van, mert eltávolításával az állatot repülésre képtelenné tesszük, sőt meg is öljük. A szitakötők nem azért oly jó repü­lők, mert négyszárnyuk van, hanem, mert hatalmas izomzattal vannak ellátva, mely Lendenfeld szerint az összes rovarizomzat között a legtökéletesebb. Az azonban kétségtelen, hogy a nagyobb szárnyfelület­tel ellátott rovaroknak kevesebb szárnycsapást kell tenniök, mint a kisszárnyú rovaroknak. Kiszámítot­ták ugyanis, hogy a szobalégy 330, a dongólégy 300, a méh 190, a kacsafarkú lepke 72, a szen-

nagyokban, bölcs a kicsinyekben, gondod el nem fárad annyi sok eszekben".

A míg a természet eléggé nem magasztalható csodás beren­dezésén elmélkedtem, addig messziről folytonosan közeledő lépé­sek zaja tett figyelmessé. Szivem hangosan dobogott, mintha megérezte volna a várvavárt vendég közeledését. Kis idő múlva a tőlem balra lévő vadrózsafa mellett az arra haladt suta nyomát most vizslamódra mély orral szaglászva, kilépett a tisztásra a délceg lovag. Nem volt vesztegetni való időm, azért csendeskén arcom­hoz emeltem Mauseremet és lecsúsztatva a lapockára, meg­nyomtam a ravaszt, a lövést követő hatalmas dörej megremeg­tette a domboldali vágások lakóit. Az én bakom ott hevert élet­telenül, a nap forrón tűző sugaraitól sápadtra aszott avaron. Szemei még könnyeztek, megsajnáltam szegény ártatlan jószágot. A golyó nyomban halált hozott s ez engem mindenkor meg­nyugtat, ha a vadnak nem kell sebesülve cammognia, mérhe­tetlen fájdalmában.

A fejedelmi trófea nagyon megörvendeztetett, a szabályos 6-ost kiállításra szántam. Az agancstörzs belső oldalán feltűnő nagy gyöngyök mutatkoztak.

Cserfalevelet szakítottam és a nyitott sebből szivárogni kezdő vércsepekkel megfestve pörge kalapomhoz tűztem. A zsákmányt hátamra szíjazva, elindultam a völgyből felfelé, a rövidebb úton, mert a kedves teher máris irgalmatlanul nyomta a hátamat. A szállás­nak tartottam, annak a szélén kanyarodik a szekérút s egyenesen az erdészházig visz a Leona forrásnál balra ágazó része.

Kimerülve, halálrafáradva értem az erdészlakhoz. Levették hátamról az őzet. Az öreg Vass bácsi, aki félszázadnál tovább szolgálja híven becsülettel a mindenkori Farkasfalvyakat, örömé­ben nagyot pederített galambősz bajuszán. Elbeszéltem neki a szerencsés lövés körülményeit.

A tornác előtti árnyas gesztenyefák alatt szivarozgatva vár­tuk Pistát. Csak akkor vettük észre, amikor a hátunk mögött megszólalt, a kerten jött keresztül, azért nem láttuk. Ő bizony őz nélkül jött, de mégsem eredmény nélkül, mert egy rozsdás orvvadász fegyvert talált. A száraz levelekkel beborított mordály lábába akadt s így talált rá.

Kitűnő étvággyal fogyasztottuk el villás reggelinket. Azután búcsút vettünk Vass bácsitól és elhajtattunk. A tropikus agy­forraló hőség megülte a tájat, verejték patakokat fakasztott homlokunkon.

Az aratók már az utolsó rendeket vágták. A liliomkarcsú leányok ott hajladoztak, mint az ingó nádszál, sarlójukkal gon­dosan szedve a markot. A gazda reménysége a kenyeret adó búza, úgy látszik igen vékonyan adta ez esztendőn, legalább három országút elfért volna a keresztek sorjai között. Az árok-menti akácok egymásra hajtották a fórron tűző napsugaraktól bágyadt lombjukat.

Delet kongattak a kálomista templomban, mire Farkasfalvára értünk.

derek 100, a szitakötők 28—30, a káposztalepke 9, a hangyaleső 6, a Megaloprepus nevű óriási brazí­liai karcsú szitakötő csak 3—4 szárnycsapást tesz 1 mp. alatt.

Valamennyi rovar között a szitakötők és a szen-derek a legkitartóbb repülők. Hogy a szitakötők mily óriási távolságokra elkalandoznak, bizonyítja az, hogy tengeri hajók, melyek 600 angol mérföldnyire voltak a szárazföldtől, szitakötőkkel találkoztak. A szitakötők közül az Aeschnák és Cordulegasterek villámgyorsan repülnek s e tekintetben a leggyorsabb madarakat, a fecskéket is messze felülmúlják. Sok­szor megfigyelték, amint a fecskék órák hosszat haj­szolták a szitakötőket, anélkül, hogy csak meg is közelítették volna. Kitűnően repülnek a szenderek is. Az oleanderlepkét, mely tudvalevően csak délibb vidékeken jut a báb kikeltéséhez, Riga mellett is megtalálták, tehát ezek az állatok legalább 45 mért­földet tettek meg. Standfuss szerint az esteli páva-szem mp.-kint 6, a szobalégy 1—2, a lólegyek 4 m.-t, a szitakötők pedig vándorlásuk alkalmával Hagen szerint 3—4 m.-t tesznek meg, de jóval gyorsab­ban kell repülniök, ha vesszük, hogy az őket üldöző fecskék, melyek mp.-kint 15 m.-re repülnek, nem tudják őket utóiérni.

S ha most végül összegezni akarjuk mindazt, amit itt elmondtunk, akkor keressünk előbb össze­függést a különféle mechanizmusok között, mellyek-kel itt megismerkedtünk. Azt láthattuk, hogy a szár­nyak és végtagok munkája között korrelatio van. A jól repülő rovaroknak nincsenek jól fejlett vég­tagjaik, a futórovarok ismét gyöngébb repülők, az uszórovarok pedig legtöbbnyire rosszul repülnek is, megfutnak is. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a lélegző­szervek és a szárnyak kifejlődésében is közös alapterv nyilvánul meg, akkor mindezekből félreis­merhetetlen alakjában bontakozik ki az az összefüg­gés, mely a mozgás szervei és azok mechanizmusa

között fenn áll, tehát az a tény is, hogy a repülés mechanizmusa csakis a vízi életmódhoz alkalmaz­kodott szervezet működé­séből jöhetett létre. A rovar­világ történetében tehát a repülő rovarokat uszórova-roknak kellett megelőzniök.

Ilyenek lehettek Földünk ősrovarai, melyek csak év­milliók leforgása után nyer­ték a kopoltyúlevelekből kialakult szárnycsökevé­nyeiket, s ezeket kezdet­ben úszólapát módjára használták. Utódaiknak, a szárnyas rovaroknak ezek a szárnycsökevények örök­ségül jutottak, s ha ez kezdetben még oly parányi és jelentéktelen is volt, az idők folyamán abban a nagyszerű berendezésben tudott kamatozni, melynek segítségével a vajúdó rovar­szervezett elhagyhatta s vizeket és a lég urává Kardszarvú antilopüsző.

állatkertben 1915. ápril Született az

> hó 17-én.

lett. Lárváik kopoltyúikban és úszó végtagjaikban egy letűnt ősrégi világ visszamaradt képét tartották fenn, melyet azonban a szárazföldhöz alkalmazko­dott modern szervek váltanak fel. S ha a kifejlődött rovarok mindegyike nem is tudott eme színvonalra emelkedni, a ma élő rovarok túlnyomó részéről mégis elmondhatjuk, hogy a légi élethez való alkal­mazkodás útján halad. A létért való küzdelem nagy törvényei kényszerítették erre, ama szerves erőkkel együtt, melyek az egész élővilágot kormányozzák.

Sáskajárás. Irta: Gyulay Károly.

ettőzött aggodalommal kísé­rünk ma figyelemmel min­den olyan jelenséget, amely a jelen háborús év termés­eredményeit veszélyeztet­

hetné. Legfőként előre nem látható elemi csapások azok, amelyektől rettegni lehet. Csakhogy ezek sorá­ban is találunk olyant, amely ellen bizonyos fokig sikerrel is védekezhetünk. Ilyen egyebek között a sáskajárás, amely már ismételten fenyegette idő­szakonként hazánk értékes növénykultúráit s így fenyegetheti ma is Északafrika több vidékén, legfőként Északafrika éléstárában Egyptomban a marokkói sáska már is jelentkezett.

Magyarország a központi szövetséges hatalmak­nak ma a háborúban igazán nélkülözhetetlenné vált éléstára. Ha aztán akár sáskajárás, akár pedig más elemi csapás tizedelnék meg idei terméseredményün­ket, ez nem csupán hazánkra, hanem hűséges német szövetségtársunkra és Ausztriára is egyaránt végzetes csapást mérhetne, sőt a hadjáratot is ránk nézve kedvezőtlen kimenetelűvé változtathatná, miután a szövetséges csapatok millióit úgyszólván hazánk látja el a legtöbb kenyérrel.

A marokkói sáska veszedelmes jellegű pusztítása, krónikásaink feljegyzése szerint, hazánkban koránt­sem új keletű. Pár év előtti kártételeik törvényhozá­sunkat is rákényszerítették arra, hogy a sáskacsapás veszedelmei ellen preventív intézkedéseket megszabó törvényt alkosson.

A sáskairtásról megalkotott törvényünknél különös figyelembe kellett venni azt a körülményt, hogy a sáska tovatenyészkedésének ideje fölötte rövid. Az irtás csakis a kikeléstől a szárnyasodásig tartó rövid pár hét alatt lehet sikeres; épen ezért az olyan területeket, amelyeknek határában a sáska már az előző évben károkat okozott s így azokon a sáska­föllépés előrelátható, tavasz beálltától kezdve, állandó felügyelet alatt kell tartani. A törvény értelmében a mutatkozó sáskáról ma már 24 óra alatt jelentést kell tenni a földmívelésügyi minisztériumnak s egy­idejűleg egynehány sáskapéldány csatolásával a rovartani állomásnak is. Az irtási költségeket a minisztérium előlegezi; az irtásról is ő gondoskodik az illetékes törvényhatóság útján; egyben pedig ismertető és oktató füzeteket oszt ki díjtalanul a hozzáfordulóknak.

Régibb idők sáskapusztításairól nem is szólva, a sáska a 90-es évek elején, nagyobb károkat tett nálunk, akkor, a midőn a Tisza—Maros—Béga szögé-

ben, Szegedtől Torontál közepéig tartott a fertőzés, továbbá 1903-ban a Mátraalján, a Jászságban, a Kunságban és ismételten a Hortobágyon.

Azért az a pusztítás, amit a sáska most és régeb­ben hazánkban okozott, messze mögötte marad annak a veszedelmes kártételnek, amellyel az időn­ként fellépő sáskarajok Afrika egyes tájait, legfőként északon Marokkót, lent délen pedig a buján ter­mékeny Madagaszkárt sújtják. Madagaszkárban leg­utóbb megfordult egyik tengeri hajónk kapitánya érdekes adatokat közöl a sáskák madagaszkári sze­repléséről.

Madagaszkár egyes partmenti vidékei ma már gyönyörű kulturtelepek. Földtermékeik legdúsabbja s egyben Madagaszkár lakóinak legnélkülözhetetlenebb tápszere a rizs, amelynek ültetvényeit a sáskák, saj­nos, néha több egymásután következő évben is, teljesen elpusztítják.

A legutóbbi sáskajárások zöme a sziget nyugati részein jelentkezett. A lakosok a sáskák megjöttére kétségbeesetten jajveszékelnek. Az előcsapat rend­szerint néhány száz darabból áll; ám alighogy ezek letelepülnek, a távol láthatáron felbukkan előbb egy keskeny felhőszegélyhez hasonlítható sáv, mely azután nőttönnő, míg belőle hamarosan, a maga borzal-masságában kibontakozik a rettenetes sáskatömeg.

Alig negyedóra leteltével a határt a szó teljes értelmében ellepik. A kenyerétől megfosztott, kétségbe­esett lakosság rémülete nem egy helyt az őrjön­gésig fokozódik. Tétlenül senki se marad, sőt min­denki igyekszik tőle telhetőleg a sáskák ellen védekezni.

Elsőbben is a sáskáktól ellepett területek külön­böző pontjain óriás tüzeket gyújtanak. A füst és a láng a sáskák egy részét megsemmisíti ugyan, de zömükhöz jutni s a már egyszer letelepedetteket elriasztani vagy épen végleg kiirtani a sáskákkal jól ismerős madagaszkári nép sem képes.

A sáskatömeg puszta felbukkanására a lakosság azért nem veszti el minden reménységét. A láthatár szélén feltűnő sáskasereg némelykor ugyanis meg­kíméli az útjába eső egyes tájakat s tovább vonul. Legfeljebb kisebb csapatok potyognak ilyenkor a földekre; ezekkel azután könnyebben is végeznek; maga a sáskaraj zöme pedig tovább vonul, hogy más vidéket tegyenek szerencsétlenné.

Ahol egyszer letepülnek, rendszerint pár órán át lakmároznak s ezalatt le is tarolnak azután ott min­dent. Ha első jelentkezésük a reggeli órákra esett, délfelé megint útra kelnek, hogy valamelyik távolabb eső vidéken napi második étkezésüket megtartsák. Időközi étkezéseket csakis csábítóan terített aszta­lok mellett rendeznek, ha t. i. tropikus tájakra eső útjokban értékes kávé vagy cukornád ültetvényekre akadnak. E kedvenc étkeikben borzalmas pusztításokat képesek véghezvinni.

Őket olyan helyről elriasztani, ahova egyszer lebocsátkoztak, kárbaveszett fáradság volna.

Egyes évek termése a tropikus égövek alatt rizs­ben, kávéban, cukornád-ültetvényekben csodás ered­ményeket ígér; persze ha a sáskák megjelennek, a gazdák kilátásait rövid pár óra alatt semmivé is teszik, olyannyira, hogy egyes dúsgazdag telepítvé-nyeseket néha egyetlen napon át koldussá tehetnek. Evek kellenek aztán ahhoz, amíg egy-egy jobbmódú gazda a sáskajárás okozta csapásokat kiheverheti.

Hasztalan volt minden igyekezete, számítgatása, erőt apasztó fáradozása, a sáskák ugyancsak értenek a légvárak lerombolásához !

A sáskarajok, általában 20 méternél magasabban nem szoktak elvonulni. Korántsem mesebeszéd az, hogy felhőszerűen gomolygó sűrű tömegük a napot is képes elhomályosítani.

Menetsebességük nem nagy; körülbelül egyenlő egy szél ellenében repülő veréb röperejével. Az a zúgás, amit tovavonulásuk előidéz, olyanforma, mint valami dühöngő hófúvás fergetege. A légrétegeket a föld szintjétől számított 20 méter magasságig hullám­zásba hozzák; persze a hófúvások poétikus pehely-foszlányai helyett undok sáskatömeg zúg-zizeg borzalmas elevenségben az ember és legértékesebb növénykultúrái körül.

A tropikus égövek lakói mindennemű elkép­zelhető eszközzel megpróbálkoznak, csakhogy a letelepülni készülő sáskarajok ebbeli igyekezetét megakadályozzák. Vállalkozásuk nem sok eredmény­nyel já r ; legfeljebb, ha a rajokat itt-ott kissé meg­tizedelhetik.

Néhol petróleum-fáklyákat gyújtanak, melyeket a leereszkedni készülő rajok alatt lobogtatnak. Célt ilyesmivel csak akkor érnek, ha az elvonuló rajok tömegéhez mérten rengeteg számú fáklya áll rendel­kezésre. Egy-két tucat fáklyával még kisebb rajokkal sem boldogulnak. A fáklyákkal nagyobb számban

I IhI Ki i Sfr JH

wPjr |. Í H I I P

I Hlff • a - Ü 9 • J

A vadmalacok szoptatása az állatkert óvodájában.

fölfegyverkezett emberek azért mégis nyernek annyit, hogy a sáskarajok egyrésze legalább tovább vonul.

A városok légköre úgylátszik nincs ínyükre. Ha útaikban nagyobb városok tájára vetődnek, ahol a gyártelepekből kiáramló gőz- és füst környezi őket, a városiak nagy örömére csodás sietséggel útirányt változtatnak és tovavonulnak.

A tenger sincs ínyükre. Mihelyt kedvezőtlen szelek a tengerpart közelébe sodorják őket, mindent elkö­vetnek, hogy kedvezőbb áramlatokba kerüljenek. A tengerek sósvize s az örökké éhes halak és sirályok a vizeket útbaejtő sáskasereg leghathatósabb tizede-lőiként szerepelnek.

Nagyobb sáskarajok néha 8—10 kilométernyi hosszú­ságban s 1—2 kilométer szélességben vonulnak át a láthatáron. Menetsebességük felől tájékoztathat az a körülmény, hogy pl. egy 10 kilométer hosszúságú sáska­raj reggeltől estig tartó idő alatt vonul át a láthatáron.

Hirtelen forduló szelek idején megesik, hogy egy-egy szelektől visszaűzött raj visszakerül még egyszer ugyanarra a tájra, amelyet már letarolt. Azért rendszerint oda, ahonnan már egyszer elvonultak, visszatérni nem szoktak. Hiszen nincs is ott többé, amit pusztítsanak.

Pihenésük közben rakják jövő nemzedéküket a földbe, még pedig kellő előrelátással mindig olyan helyekre, ahol a kikelő petefajzat tüstént terített asztalokhoz jut.

Hazánkat s általában Középeurópát látogató sáskajáratok túlnyomó részben az afrikai partokról kerülnek kedvező szelek segítségével mihozzánk: még pedig mindenkor a Vörös- és Márványtenger legrövidebb útirányának betartásával. A suezi csator­nán, az egei tengeren és a Dardanellákon közlekedő hajók nem egyszer kerülnek a délről északra vonuló sáskarajok tömegei közé.

A tropikus égövek lakói nem egy helyütt csemege­ként fogyasztják a sáskát. Ezzel ugyan vajmi kevés mér­tékben, de mégis némiképp tán kárpótolhatják magukat a sáskajárás révén átszenvedett károkért. A sertést és a baromfit is az összegyűjtött sáskák.miriádjaival szok­ták etetni. A készleteket zsákokba gyűjtik. A sáskát fogyasztás előtt úgy ember, mint állat számára egy­aránt kissé megpirítják. Míg a sáskakészlet tart, addig egyaránt abból lakmározik a tropikus égövek lakója, sertésével és háziszárnyasállományával együtt.

Nilgau antilop anya iker-csemetéivel. Az ikrek az állatkertben 1915. május 4-én látták meg először a napvilágot.

Ebek fürösztése.

A fürdőt vagy fürösztést gyógyítás vagy általában a tisztaság miatt alkalmazzuk. Ismertetésemben nem az úgynevezett gyógyfürdőkről akarok szólni, hanem főként azt óhajtanám kellőképen megvilágítani, hogy szükséges-e tisztaság szempontjából az ebek fürösztése,

Elsősorban a fiatal, illetőleg kölyök ebek fürösz-téséről szólok. Már az öreg ebtenyésztők között régesrégen az a nézet terjedt el, hogy kölyök kutyá­kat füröszteni nem szabad. Ez a mondhatni ősta-pasztalatokon nyugvó nézet megállja a helyét, annyival is inkább, mert a szakértő is hosszabb megfigyelés és tapasztalatszerzés után ugyanerre a véleményre jut. Nem azért, mert a fiatal kölyök­kutya a fürösztés közben igen könnyen meghűlhet és így a fürösztés a szopornyicának (rendszerint fiatal ebek fertőzőbetegsége) a közvetett okozója lehet,

Tekintsünk el ettől. Tisztán egyedül a meghűlés nem idézheti elő az ebek közismert fertőző beteg­ségét. Ha egyúttal a fertőző anyag csirája a szerve­zetbe nem jut, egyedül a meghűlés különösebb, súlyosabb bajt nem okozhat.

Mások az indító okok, amelyek miatt a fiatal ebek fürösztése kárhoztatandó. Több évi gyakorla­tom alatt arra a tapasztalatra jutottam, hogy látszó­lag teljesen ép bőrrel és szőrzettel bíró fiatal ebek, amint a tenyésztőtől vagy kereskedőtől az új tulaj­donos birtokába jutottak és azok elkezdték az álla­tokat alapos fürösztésekkel tisztogatni, rövidesen szakértőhöz kellett orvosi tanács miatt fordulniok, mert a kedvenc kopaszodni kezdett. Helyenként a bőr kipirosodott, a szőr kihullott és a testfelületen a szőrruha egyebütt is ritkulni kezdett. Ha ilyenkor a tulajdonos azonnal szakértőhöz nem fordult és háziszerekkel vagy egyéb sokat igérő, titkos szerek­kel óhajtotta a szőr kihullását megszüntetni és a szőrnövést elősegíteni, sajnosán csalódott. A kedvenc állapota nem javult, sőt rosszabbodott. Ilyenkor genyes göbök keletkeztek. Rendszerint csak ekkor vitte ebét a szakértőhöz azzal a kijelentéssel, hogy mindent megtett a bőrbaj leküzdéséért ? ! A szőr­tüszők genyes gyulladása azonban jelen volt; amelyet az esetek túlnyomórészében a szőrtüszőkben élő Demodex folliculorum nevű élősködő okoz és a bánfáimat magát akarusz rühösség (acariasis) neve alatt ismerünk. Az említett bőrbaj leginkább fiatal ebek igen makacs betegsége és a leggyakrabban a rövid szőrrel fedett kutyákon fordul elő. Az a fel­tevés kétségbe nem vonható, amelyet a gyakorlati tapasztalatok és vizsgálatok is igazolnak, hogy a szőrtüszők genyes gyulladását előidéző Demodex folliculorum a bőr felületén jelen lehet, természete­sen mérsékelt mennyiségben, anélkül, hogy a bőrön szemmel látható elváltozásokat idéznének elő. Min­den olyan ok, amely a bőr ellentállóképességét

csökkenti, a szőrtüszőatkák szaporodását nagyban elősegíti, Minden oly külső behatás, mely a bőrben bővérűséget, a bőr elhalt hámrétegének felpuhulását, hám erősebb levállását (pikkelyezés, korpázás) elő­idézi és a bőrt, illetőleg a bőrfelületet nedvessé, nedv­dússá teszi, az akariázisz súlyosabb elterjedésének segítő társa. A gyakori ismételt és főként erős lúgos vizben végrehajtott fürösztések az előbb említett bőr-beli elváltozásokat igen gyakran előidézik. Minél fiatalabb az állat, minél vékonyabb, finomabb a bőre, annál könnyebben keletkeznek rajta a bőrbaj jelenségei.

Az imént elhangzott okok és az a jelenség, hogy a gyakran fürösztött eb szőrzete elveszti fényét, rugal­masságát és hogy a hosszú szőrök gyakori átázás után nemezszerűen összetapadnak, indokolta teszi azt, hogy ebeket főként kölyök kutyákat füröszteni nem tanácsos.

A tisztogatásnak van természetesen nagyobb fáradságot igénylő módja, ez a fésülgetés, a kefélés. Minden tenyésztő és ebtartó elsősorban arra töre­kedjék, hogy minden olyan okot, amely az állatját beszennyezheti, eltávolítson. Tartsa ebeit száraz tiszta helyen, nedves páradús helyen tartott állatok a leg­gyakrabban betegszenek meg. Esős időjárás idején óvja különösen hosszúszőrű ebeit az esővíztől. Ilyen időben minden jártatás után kedvencét ala­posan törölgesse, szárítsa le. Nem tartozik a ritka­ságok közé, hogy hosszúszőrű ebek, ha hosszabb ideig esőnek voltak kitéve, a hátukon ekzémásak lesznek, amely bántalom erős viszketegséggel jár és csak gondos ápolás mellett gyógyul. A gyógyulás rendszerint a szőrtakaró lenyírása után hosszabb idő elmultával következik be.

Mindezek mutatják, hogy ebeinket a nedvességtől óvjuk meg. Az ebeket csak akkor fürösszük, amikor okvetlen szükséges (bolhák, tetvek stb.) és akkor langyosvízben (lúgnélkül) gyengén lúgos szappannal.

A nedves fürdő helyett inkább használjuk az ú. n. „szárazfürdőt." A szárazfürdőt különösen hosszú szőrű ebeknél, főként ölebeknél ajánlom. Az állatot kéthetenként rizspor és magnesia usta egyenlő keverékével alaposan hintsük be, majd ezt követő-leg a port a szőrök közül sűrű kefével távolítsuk el. A fiatal kutyákat egyáltalán ne fürösszük, hanem e helyett naponként alaposan kefélgessük, fésülgessük és kéthetenkint alkalmazzuk az előbb említett „szárazfürdőt". Ha a tanácsot a tulajdonos betartja, meg fogja látni, hogy az állatját mennyivel szebb, dúsabb, fényesebb szőrruha fogja takarni. Raitsits.

A magyar juhászebek kiállítási

szempontból.

Irta : „Luchyf".

A Budapesten 1911. évben tartott legutolsó nem­zetközi ebkiállítás alkalmával, mielőtt néhány elége­detlenkedő, a régi ebtenyésztő egyesületből kiléptünk, igen kis szótöbbséggel bár, elfogadtatott az a javas­latom, hogy Auguszta magyar főhercegasszony pom­pás serlege a magyar juhászebek legjobb példányának ítéltessék. A katalógus szerint pályázott 7 „komondor, lomposszőrű", 3 „magyar juhászeb (komondor) hul­lámosszőrű" és 2 „magyar puli". A biró, Lónyay Géza a 210. sz. Zsazsa nevű komondor nőstényt, tenyésztő és tulajdonos kovásznál Kovásznay Géza, Üllő, jutalmazta meg a trófeával általános megelége­désre. Említett és rendszeresítésre ajánlott javaslatom azt célozta, hogy a kiállítások a magyar juhászebek számára különös kedvezés révén különös vonzóerőt gyakoroljanak. A kezdeményezés azonban miért, miért nem, a következő kiállításokon nem nyert foly­tatást, mi az egyesület vezetőségére hárítja a felelős­séget. Az 1911-iki nemzetközi kiállításon javarészt külföldi tekintélyek bíráltak; így ugyancsak fenti közbenjárására közreműködött W. /. Nichols, London­ból, a világ legelső „all-round" birója, aki a kiállí­tott nagy anyagnak több mint felével egymaga vég­zett. Nevezett a legterjedelmesebb angol heti kutya­lapnak, az „Our Dogs"-nak másodszerkesztője, jeles ebtenyésztési író, a legelső tekintély és legkeresettebb biró minden fajtóban hazájában és azonkívül, az Északitól a Déli Sarkig. Mr. Nichols végignézte az összes magyar juhászebeket a „padon", majd Kovásznay bácsi és e sorok írója, elébe vezettük a 206. sz. Tigris idős kant, ap. Bakony, any. Hortobágy és a 210. sz. Zsazsa 3 éves nőstényt, ap. Kristóffy, any. Duna (mind a kettő egyenkint 1000 K eladási árban volt bejelentve); a nőstény jobb volt, mint a kan. Leírhatatlan az a hatás, mit a két lompos az angol szakértőre, ki életében sohasem hallott komon­dorokról s annál kevésbé látott ilyeneket, gyakorolt!

De nem írhatom le csodálatomat sem Nichols bará­tom iránt, melyet bírálatával belőlem kiváltott. Sokkal, de sokkal nagyobb könnyedséggel és még nagyobb határozottsággal és alapossággal bírálta a megjele­nést, iypust, alkatot, szőrt és mozgást, mint a milyen­nel hazánk legelső, különlegesen magyar juhászeb tekintélye rendelkezik. Nichols magánkívül volt a gyönyörűségtől; mind a három fajta nagyon tetszett neki, legjobban mégis a komondor s majd annyira a puli (bár ebből a fajtából csak igen mérsékelt pél­dányok voltak kiállítva); a bundás kuvaszon fedezett fel legkevesebb eredetiséget. Szerinte e fajták eredeti, különös tulajdonságai oly szembeszökők s oly hatá­rozott és megnyerő benyomást gyakorolnak arra, aki először találkozik velők, mint egy, általa ismert fajtáéi sem. Úgy nyilatkozott, hogy egyenként 1000 K-val

kutyakedvelő ismerősei Angliában akár mennyit el-' kapkodnának; vállalkozott is e fajták ismertetésére a szigeten. Sajnos, le kellett, hogy hűtsem. Megemlí­tettem, hogy mind a háromféleség ős-eredeti magyar fajta, a tanyákon és a legelő jószág körül felülmúl­hatatlan tulajdonságaival megbecsülhetetlen szolgá­latot teljesít. De mind ritkábbakká válnak a régi tisztavérű példányok, elannyira, hogy ma — 1911-ben — icvn lehetne 10 Tigrishez hasonló kant és 10 Zsa " 7 ' '">' ' z^'-'ban találni

Az aj dókat, császármadarat, k i v e n n e " ° m ' t . állatkert igazgatósága. Atn'pkUXy- f±cfpLre>\if±\ v e n n é n k - Árajánlat az állatkert igaz­i d C I 1 C I C g C I C J A C l gatóságának küldendő.

SÚlV ,̂ KcH^rSfCt (nőstény) vagy zergegidát szeretnénk venni. tőv ~ a (JJ^U Fejlett uhuk kaphatók az állatkertben. Daraj^jg^Og' jen ds iiy'omfáiariui elvesszen! Van-e mentség e váddal szemben ? !

A Hortobágyon igen szép lompos komondorokat láttam 10 évvel ezelőtt s mint Kovásznay bácsi mondotta volt nekem, az ottani gulyás- és juhász­nép kezén levő kutyák őseit ő terjesztette el a Hortobágyon. Pest vármegyében is találkoznak jó példányok, leginkább a Kiskunságon ; ha jól emlék­szem, a Kovásznay-féle törzs is itten gyökeredzett.

Úgylátszik, a komondor a magyar, a kuvasz pedig a szláv néphez van kötve és vidékenkint helyettesítik egymást.

A nagy fehér kuvasz ma már igen ritka; még az Alföld déli és keleti részein akadhat egy-két jó. Remek példányokat láttam Arad mellett, Szabad­hely körül.

A kócos puli az egész Alföldön elterjedt, bár 10 drb között ritkán akad jó.

A magyar juhószebek érdekében sok szó el­hangzott és sok papir elfogyott már. Nem tudom, ilymódon csak egy arasznyira is előrehaladt volna e fajták ügye. Inkább azt hiszem, ma rosszabbul állunk e tekintetben, mint valaha, a typikus példá­nyok megfogyatkozása következtében ; ma már bajo­san tudnánk a három fajtából együttvéve 10—10 való­ban jó kant és nőstényt összeszedni. Kovásznayék kiköltöztek a felforgatott világból. Részt vettem 191 l-ben a nemzetközi ebkiállításon a magyar juhász­ebek érdekében tartott értekezleten; olyan hosszú zöld asztalnál ültem, mint sem azelőtt, sem azóta. Senki sem vitathatta volna el e gyűlés ünnepé­lyes fényét. Pompás, lelkesítő szónoklatok hang­zottak el, melyek Kovásznay Géza jelenlétében egyhangúlag megállapították azt, hogy tenni kell valamit! Hogy azonban mi legyen ez a bizonyos valami, nem vehettem ki az ünnepélyes káprázattól elvakítva s a lelkesedéstől elfogulva. Annyira mégis emlékszem, hogy végeredményben egy újabb tanács­kozás összehívásán határoztak, amelyen majd a közelebbi teendők megállapítása tárgyában döntés fog történni. Mai napig is várjuk a meghívót.

1915. esztendőt írunk. Mi történt eddig? A semmi­nél kevesebb. A magyar juhászebek 1911. óta ép úgy degenerálnak, kereszteződnek mint azelőtt. Nap­jainkban újabb fellobbanás észlelhető ez ügyben, miért a dicséret a budapesti állatkert vezetőségét, köze­lebbről Raitsits Emil, kedves barátomat illeti, aki teljes

szívből átérzi azt, hogy e kérdés nem tűr további odázást, végre meg kell menteni azt a keveset, ami még megmenthető! Ha Raitsits buzgó fáradozása eredménnyel fog járni, valóban neki lesz tulajdonít­ható a siker és büszke lehet rá. Ha azonban ő is felsül, nyugodt lélekkel elmondhatja, hogy mindent megtett, amit megtehetett.

Engedtessék meg, hogy azok példájára, kik a magyar juhászebek érdekében sokat beszéltek és írtak, de keveset tettek, fönti is szót kérjen magának. Akad még számára is új szempont talán, mely eddig nem részesült kellő figyelemben. A magyar juhász­ebekről mint kiállítási példányokról óhajt értekezni. Nem illik a biró elé kócos, piszkos kutyát vezetni; nem való az ilyen emberi lakásba sem, még akkor sem, ha magyar juhászebekről van szó, melyeknek semmi esetre sem tartozik jellegei közé a piszok, régi elhalt szőrökből képződött csomók stb. stb. Külem, typus és képesség tekintetében e fajták bár­mily más tisztán tenyésztett ebekkel versenyre kel­hetnek ; ápolt szőrrel pedig oly elragadó jelenségek, hogy hivatva vannak a legtöbb külföldi fajtát az ebkedvelők körében kiszorítani.

A közelebbi célt tekintve, mellőzök minden meddő spekulációt a származásra, történelemre nézve. Kuvasz, komondor és puli, három tökéletesen eredeti, különálló fajta, ősidő óta honos Magyarországon. Részint a tanyákon, részint a föld-anya bőrén teszi hasznossá magát, őrzi a gazda életét és vagyonát, távoltartja a tolvajt és a ragadozót, különös feladatot teljesít a jószág körül, őriz és terel is, mely utóbbi képesség nemcsak a,pulinak, hanem mind a három fajtának tulajdona. Ép olyan ős-eredeti fajták, mint bármily hazai jószágunk. Az a néposztály, mely e kutyák tenyésztésével bizonyára a magyar történelem kezdete óta foglalkozott, a lehetőséghez mérten alkalmasint a legszebb és legjobb (leghasznosabb) ebekkel tenyészetett s az alomból a legjobb kölyköt tartotta meg, tehát a külem és teljesítő képesség javítása céljából selectált. Ez nem is lehetett más-

Moíukki kakadu (Cacatua moluccensis) az állatkerti madárház „drága apuská"-ja.

ként. Az a körülmény pedig, hogy a tanyák, szál­lások közötti nagy távolságok miatt úgynevezett vérfelfrissítéshez mindenkor ritkán adódott alkalom beltenyésztésre, vérfertőzésre vezetett. Ebben rejlik az oka annak, hogy a hazai juhászebek, mint min­den magyar fajta gazdasági állat, rendkívül szilárd, állandó, változékonyságra nem hajló, rendkívüli átörökítő képességű fajták. A felnevelésnek és tartás­nak megfelelően, későn fejlődik is, tehát a rideg, parlagi fajták minden bélyegét magukon viselik. Mind a három ős-eredeti, tiszta fajta. Kétségtelenül történtek idők folyamán alkalmilag, de bizonyára nem szándékosan, kereszteződések is más fajtákkal, minek esetleges következményei a beltenyésztésből folyó óriási átörökítő képességnél fogva mindenkor tökéletesen kiküszöböltettek anélkül, hogy a szóban forgó fajtákra bárminő más, idegen bélyeget sütöttek volna. Ezt jól jegyezzük meg, mert ebben van meg­adva az okszerű tenyésztés módja is.

El nem mulaszthatom, hogy e helyen egy mond­hatnám teljesen általánosan elterjedt téves felfogásra ki ne terjeszkedjem. Eszerint a beltenyésztés dege-nerálásra vezet. Idevonatkozóan a következőkben összegezem nézetemet. Ha célunk nagy és erős álla­tokat létrehozni, ilyeneket választunk ki s ezeket beltenyésztésnek, ha sietünk, vérfertőzésnek vetjük alá. Következésképen, az ivadékok nemzedékről­nemzedékre a szülőknél nagyobbak és erősebbek lesznek. Ügy-e bár, tisztelt olvasó, ha ez az ered­mény áll elő, a beltenyésztés ebben az esetben nem vezet degenerálásra! Ha viszont, célunk kicsiny és gyenge állatokat előállítani, ilyeneket kell kiválaszta­nunk s ilyenekkel beltenyésztést, vérfertőzést űznünk. Teljesen kétségtelen, hogy ily eljárás mellett, degene­rálásra vezet a beltenyésztés, nemzedékről-nemze-dékre kisebb és gyengébb ivadékokat kapunk. Ha nem vagyunk tisztában saját célunkkal, minden eshetőségre el kell készülve lennünk. A fönti tétel tehát csakis ebben a formában tartható fenn : a cél­nélküli beltenyésztés többnyire degenerálásra vezet, míg viszont, semmiféle nagy eredmény nem érhető el beltenyésztésen kívül. (Folytatása következik.)

AZ ORSZ. MAGYAR EBTENYÉSZTŐ EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÉSE.

Az Egyesületet érintő levelek és egyéb kérdé­sek Ilosvai Lajos Károly ügyezető titkárhoz, Budafok küldendők.

Az Egyesület évi tagsági díja 15 korona, amely­nek fejében az egyesület hivatalos lapja díjtalanul jár.

EGYESÜLETI HÍREK.

Magyar juhász- és pásztorebek tenyésztésének felkaro­lása visszhangra talált az ebtenyésztők táborában. Sokan meg­értve az ügy fontosságát, már a tenyészanyag beszerzésével foglalkoznak. A magyar pásztor- és juhászebek tenyésztők gárdájá­hoz állottak újabban Fényes Dezső dr., Kovács Elemér dr. és Hoffenreich Károly.

• Kennel hir. Champion „Fenegyerek" símaszőrű, hím foxterrier, amely 1913. évi budapesti ebkiállításon championatust nyert, a budapesti állatkert tulajdonába ment át. Az elsőrangú foxterrier apja Dusky Diver, anyja Bostock Rona (Champion Drusus testvére). Fedeztetési díj 20 korona.

Pro patria. A hazai ebtenyésztőket súlyos veszteség érte akkor, amikor Hölle Teofil a harctéren szerzett betegség folytán elhunyt. Emléke sokáig fog élni minden ebtenyésztő szívében.

Irta : „Luchyf".

A Budapesten 1911. évben tartott legutolsó ne zetközi ebkiállítás alkalmával, mielőtt néhány elél detlenkedő, a régi ebtenyésztő egyesületből kiléptü. igen kis szótöbbséggel bár, elfogadtatott az a jav) latom, hogy Auguszta magyar főhercegasszony pc pás serlege a magyar juhászebek legjobb példányát

' '"• '"k. A katalógus szerint pályázott 7 „komon* Z . V. Ujgr*...'...^ <. „ v*>#*»»K ''oiveror.d.r.-) i

hozzászól a kérdéshez. A kért lapokat küldjük. Fényképeket köszönettel vesszük.

K. O. dr. A cikket jövő számunkban közöljük. I. I. Az ebtenyésztési rovat később más ebfajtákkal is fog

foglalkozni. L. Az aktuális cikket köszönjük, július 15-én közöljük. Baromfitenyésztő. Fajbaromfi törzsek beszerzési helyét meg­

tudhatja a kiadóban.

5 055lütm!TllCK A Magyar Királyi Természettudományi Társulat állattani

szakosztálya a nyári hónapokban szakülést nem tart.

A magyar entomologiai társaság minden hó első szom­batjón este 8 órakor szakülést tart a „Mitrovátz"-féle vendéglő (Dohány-utca és Síp-u. sarkán) külön termében társasvacsorával egybekötve, amelyen vendéget szívesen lót a társaság.

A lepkészek asztaltársasága minden hét péntekén este 8 órakor a Keszey-féle vendéglőben (Rákóczi-út 44. sz,) össze­jövetelt tart. Vendégeket szívesen látnak.

A Budapesti Aquarium és Terrarium Egyesület február hó 10-étől számított minden második szerdai napon, este 9 órakor az Arany János-utca 6. szám alatti vendéglő külön helyiségében tartja összejöveteleit és ott az ügy iránt érdeklődőket szívesen látja körében, úgyszintén szívesen szolgál minden válasszal és felvilágo­sítással, írósbelileg, vagy szóbelileg hozzá intézett kérdésekre.

A Magyar Országos Ebtenyésztők Egyesülete minden kedden társas összejövetelt rendez, amelyen vendéget szívesen látnak. A társas összejövetel helye Wurglits-féle vendéglő külön terme (Rákóczi-út 29).

A „Magyar Méhészek Dzierzon Egyesülete" minden csü­törtökön este 6 órakor tartja összejöveteleit a Gresham-Venezia kávéház (V., Ferenc József-tér) külön termében. Vendégeket szívesen lát az egyesület vezetősége.

Apró hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal. Állatkert.

Fajdokat, császármadarat,Iehető1 kat venne

az állatkert igazgatósága.

Fehér Gyereketv

Zergét gatósógának küldendő.

(nőstény) vagy zergegidát szeretnénk venni.

I Tl-in Fejlett uhuk kaphatók az állatkertben. Darabja 50—60 UnU. korona.

Hullámos papagály. h u l l á m o s n a k 12 korona.

Kuvasz, vizsla és angol-agár kölykök olcsón kaphatók az állatkertben.

Hr^rr»QÖO" Í\rCff± ^Z a " a " í e r t igazgatósága köszönettel

1 1 U Í L 0 U 5 , U l g C . venné, ha hörcsögöt, ürgét vagy más vadon élő rágcsálót, esetleg mérsékelt díjazás ellenében külde-nének élő állapotban.

f ^ C í ^ r í ^ h r ^ C T í í r Szárított cserebogarat venne az állatkert V ^ o C l c U U g C l f . igazgatósága.

Tiszavirág, lisztkukac, szárított sáska éS hangyatOjáS. A Z á l ! a t k e ^ h a t ó s á g a venne

tiszavirágot és sáskákat. lisztkukacot, hangyatojást, szárított

„A TERMÉSZET" előfizetőihez! A természet szeretetét istápoló lapunk féléves működését a

nagy háború alatt már másodízben fejezi be. A nagyvilág velőt­rázó eseményei között, mint csendes, virágillatos, üde levegőjű oázis enyhülést, megnyugvást nyújt mindazoknak, akik ösmerve a természet csodás rejtelmeit, lapunkat olvassák és az előfizetők, illetőleg a természetimádók soraiba állottak. Lapunkat nemcsak a békés családi otthonban, a természetkedvelő lapjai közt és a tudós íróasztalán találhatjuk meg, hanem ott a gyilkos tűzben, a lövészárkok fedezékében kézről-kézre jár és olvassák az érettünk küzdők, igaz magyar természetszeretettel.

E néhány sorunk nem buzdítás, csak figyelmeztetés, hogy a féléves előfizetés július elsejével lejár. A szerkesztőség.

Felhívás az állatkert gyermek látogatóihoz! A szép nyári napokat a nagy vakáció örömei között úgyis

a szabadban, gyakran gesztenyefák árnyékában töltitek el. Ilyenkor gondoljatok az állatkertre is, hol oly sok szépet láttatok és gyűjtsétek össze a földre hullott vadgesztenyét. Nagy örömet fogtok ezzel okozni a szarvasoknak. Küldjétek el az állat­kertnek, az igazgatóság az ily nemes ajándékokat köszönettel fogadja. A szerkesztőség.

nnnnn A kiadásért felelős: RAITSITS EMIL. nnnnn

irdetéseket elfogad „A Természet" és a „Mi újság az állatkertben?" részére a kiadóhivatal. * Budapest, Állatkert.

OLBRICH L. ALAPÍTVA 1875-BEN ::

SZÍJGYÁRTÓ, NYERGES, BŐRÖNDÖS ÉS SPORT­CIKKEKKÉSZÍTŐJE :o :o

B U D A P E S T , VI., I IaSS TERÉZ-KÖRÜT 6.

o n a D ö m e é s T á r s a papírkereskedő cég :::: Budapest, IV. kerület, Régi posta-utca 6. szám. Telefon-szám: 10—86. Ajánlja gazdagon felszerelt mindennemű rajz- és iroda­szerek, községi és egyéb nyomtatványok, úgy vonalozott, mint bekötött könyvek raktárát. :o: :o: Legolcsóbb árak.

• •

• •

A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztertől

L109.541/904. szám alatt elismeréssel kitüntetve :o: OPOS GYULA T O R N A S Z E R G Y Á R O S

Gyártelep gépüzemre berendezve III. ker., Lajos-utca 60. Telefon

1 1 3 - 4 4 Árjegyzéket és költségvetést kívá­natra ingyen és bérmentve küldök.

Telefon 1 1 3 - 4 4

REINER ÉS TÓBIÁS ZAB- ÉS TAKARMÁNYKERESKEDŐK

BUDAPEST VII., Huszár-utca 3. sz. Telefon: József 15—80.

Ml 1

m \ \Í V R 1 7 T

1

Eckenberg Testvérek

^* 1 Budapest, V., Csáky-utca 8. szám.

Ml 1

m \ \Í V R 1 7 T

1

Eckenberg Testvérek

^* 1 Budapest, V., Csáky-utca 8. szám.

Ml 1

m \ \Í V R 1 7 T

1

Szerszámok, szerszámgépek és szerszámkülönlegességek, o: o:

Ml 1

m \ \Í V R 1 7 T

1 Telefon-szám: 168-05.

AZ ÁLLATKERT ÖSSZES VILLAMOS BE­RENDEZÉSÉT ÉS A DÍSZVILÁGÍTÁST

H o L I T S C H E R Z S I G M O N D É S T Á R S A E L E K T R O ­T E C H N I K A I V Á L L A L A T Budapest, V., Kálmán-u. 16. sz., telefon: 4 8 - 3 7 , 1 4 5 - 8 1 , 3 7 - 2 0 készítette

Elvállal mindennemű erős és gyengeáramú villa­mos berendezés tervezését és kivitelét, minden a szakmába vágó anyag szállítását. Külön osztály pneumatikus csőposták berendezésére. Költség­vetés és mérnökünk látogatása kívánatra díjtalan.

: • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • : : •• •• •• •• •• •• • •• na •• •• •• •• :

HALÁSZMESTER és HALNAGYKERESKEDÖ A BALATONI HALÁSZATI RÉSZV.-TÁRS.

KIZÁRÓLAGOS KÉPVISELŐJE

ALAPÍTVA: 1820

Telefon : Központi vásárcsarnok József 48-94 lakás . . 35-39 fióküzlet V., József-tér 13. „ 138-19

Sürgönyeim : Z immer halászmester Budapest Levelek: Z immer Ferenc cs. és kir. udvari szállító B u d a p e s t , Központi vásárcsarnok

CÉG BLOCH MÓR MODERN KÓRHÁZ-, SZANATÓRIUM- ÉS SZÁLLODA-BEREN­DEZÉSI VÁLLALAT

Pehelypaplanok és paplankülönleges­ségek és ster. hyg. ágytoll-gyára ^

Mintaraktár és közp. iroda: VII., Rombach-utca 4.1. em. Telefon 71—25 EJ EJ El E! El El El Gyár: V., Kárpát-utca 7/b. Telefon 152—44 E3EIE1E1E1EI Ágytollosztály és ágytoll-sterilizátorok: VII., Károly-körút 7. sz. Telefon 71—25

A„MARABÚHOZ"

Alapíttatott: 1842. Szerb kir. udvari szállító Sürgönyeim: M Ó R B L O