Abigail GordonTalpraállás

Eredeti címe: Morrison`s MagicSzívhang különszám 08 (a)Megjelent: 2007. 01. 16.

A Szent Erzsébet Gyermekkórház munkatársai igencsak hűvös fogadtatásban részesítik a csinos Claudia Craven doktornőt, akit üresfejű szőkeségnek tartanak. A lányt egy napon hatalmukba kerítik fájdalmas emlékei, s éppen a főnöke, Lucas Morrison erős karjaiba ájul. A férfi gyengéden megcsókolja, s a doktornő ráébred, hogy ez az ember nem közömbös számára. Ám Lucas csak akkor kezd élénk érdeklődést mutatni iránta, amikor Claudiának másik udvarlója akad...

1. FEJEZETClaudia a Szent Erzsébet Gyermekklinika mélygarázsából kilépett a friss februári levegőre.

Megborzongott, és szorosabbra húzta magán a kabátot. Mostanában gyakran gondolta úgy, hogy már sosem lesz tavasz. Valami mégis visszatartotta attól, hogy bemenjen a kórházba, amely körül mostanában az élete forgott.

Átkelt az utca nyüzsgő forgatagán, megállt a szemközti oldalon, és az előtte magasodó szürke épületet szemlélte. A Szent Erzsébet az ország legtekintélyesebb gyerekkórházai közé tartozott. Anglia legjobb orvosai teljes odaadással és lelkesedéssel gondoskodtak a kis betegekről. Amikor Claudia korábban itt dolgozott, boldogította a tudat, hogy ő is a segítségnyújtás részese, s ez kétségkívül most is így lesz. Büszkén kihúzta magát, összeszorította az ajkát, és megmarkolta az aktatáskája fogantyúját.

Amikor úgy döntött, hogy kivételes helyzetéből ismét visszatér a hétköznapi életbe, a legjobb megoldásnak azt tűnt, hogy újból a klinikán dolgozik majd, de már nem volt ennyire biztos ebben.

Az a segédorvos, aki most elindult az ortopédia felé, már nem volt ugyanaz a gondtalan lány, aki úgy egy évvel azelőtt elhagyta a kórházat, hogy egy szívének kedves kísérő oldalán körbeutazza a világot.

Most megint itt állt, idegesen, ami egyáltalán nem illett ahhoz a bizakodáshoz, amely az Angliába való visszatérése óta eltöltötte.

Gyerünk, elég a tétovázásból! - parancsolt magára végül.Belépett az épületbe. Semmi sem változott, Mrs. Levris most is éppen gyümölcskosarat állított össze

aprócska üzletében, ahogy azt Claudia már számtalanszor látta. Az asszony olyan mélyen elmerült az alkotásban, hogy észre sem vette, amint a fiatal doktornő elhaladt mellette.

A postai ablak mögött álló fehér hajú Mr. Goode felismerte, s még utána is kiáltott, de nem kapott választ. Régen, ebéd közben néha beszélgettek egymással a kórházi büfében, és az öregúr tudta, hogy a doktornő egy évre szabadságot vett ki. Őrült ötletnek tartotta akkoriban; s azt gondolta róla, hogy bizonyára nem szorul rá a fizetésére.

Nos, akármilyen okból is, de most ismét itt van, és Mr. Goode hamarosan úgyis kimerítő választ kap a kérdéseire. Itt semmi sem marad titokban.

Miután Claudia jelentkezett a személyzeti osztályon, a lift felé vette az irányt, amely a jól ismert osztályra szállítja majd. Amikor az ajtó kinyílt, a fülkében már álldogált két nővér, egy takarító s egy idősebb főorvos, aki elmerülten olvasgatta a postáját.

A doktornő beszállt, s mielőtt az ajtó becsukódhatott volna mögötte, egy férfi csusszant be a liftbe olyan ügyesen, mint egy párduc.

- Jó reggelt, Colín! - üdvözölte az idegen a sötét ruhás főorvost, aki szemlátomást meglepetten pillantott rá olvasószemüvegén át. - Valami idióta pont az én helyemre állította a luxusjárgányát. Megőszültem, mire találtam egy szabad parkolót.

- Luxusjárgányt? - kérdezett vissza a főorvos.- Azt! - morogta az atlétatermetű sértett. - Egy piros Porsche Boxtert, még a te Mercedesedet is

felülmúlja, elhiheted!

- Azzal szemben a te tragacsodnak semmi esélye - nevetett a főorvos. - Mióta mondom neked, hogy cseréld le azt az ócskavasat!

- Remekül elvisz az engem, ahová csak akarom - felelte a fiatalember kissé nyugodtabb hangon. - Számomra érthetetlen, miért kell egyeseknek az autójukkal villogniuk.

Claudia némán hallgatta a beszélgetést. A fekete hajú, sötét garbós, szürke nadrágos férfi nyilvánvalóan az ő autójáról beszélt. Különleges külsejű ember volt, éber szeme felett sötét szemöldökkel, erős arccsonttal és ritkán mosolygó szájjal. Határozott álla elszántságról tanúskodott, és talán némi erőszakosságról.

A doktornő nem örült neki, ha hencegőnek nevezik, még ha a fickó éppen bal lábbal kelt is fel.- Az a Porsche az enyém - közölte hűvösen. - Mivel semmi sem jelezte, hogy az a hely foglalt, oda

állítottam. Sajnálom, ha nem tetszik az autóm. Maga talán azon a véleményen van, hogy a kórház dolgozóinak görkorcsolyával kellene munkába járniuk?

A férfi sarkon fordult, és Claudiára meredt. A lány hidegen viszonozta a pillantást. Az egyik nővér halkan köhécselni kezdett, a másik pedig zavartan topogott. A főorvos sóhajtott egy nagyot, mint akinek épp ez a jelenet hiányzott kora reggel.

A lift megállt, Claudiának ki kellett szállnia. A sötét hajú férfi követte.- Ezek szerint itt dolgozik? - kérdezte a doktornőtől olyan éllel a hangjában, mintha a lánynak valami

fertőző betegsége lenne.- Úgy van - felelte Claudia. - Ma kezdek újra ugyanott, ahol annak idején abbahagytam. És maga

kicsoda, ha szabad kérdeznem? Azon túl persze, hogy egy örökké akadékoskodó alak.- Lucas Morrison vagyok, az ortopédiai osztály vezetője. - A főorvos mosolya hideg volt, mint egy

jéghegy.A fiatal doktornő gyomra összeszorult. Na, tessék! Nem volt eddig is elég zavaros az élete? Most majd

együtt dolgozhat egy olyan főnökkel, aki szíves örömest szerez neki keserű pillanatokat.Nem mutatta ki az érzéseit. Ilyen könnyen nem hagyja magát! Ezekkel a gondolatokkal fordult az

osztályra vezető ajtó felé. Mindez azonban nem tartotta vissza Lucas Morrisont attól, hogy folytassa a faggatózást.

- És hogy hívják?- Piroskának felelte a lány csípősen. Valószínűleg még azelőtt kirúgják, mielőtt levenné a kabátját.- Nem hiszem, maga nem az a típus. Piroskát elbűvölőnek és szeretetre méltónak képzelem. Talán

inkább Claudia Craven, a száguldó doktornő, nemde? Mondták, hogy ma érkezik.- Most elkapott, mindent beismerek - felelte a lány, miközben ajtót nyitott. - Igen, én vagyok, és

szolgálatra jelentkezem, ahelyett hogy lustán heverésznék egy trópusi strandon.A férfi kissé elhúzta a száját, miközben beléptek az ajtón. Claudia pontosan tudta, hogy a fickó már

azelőtt kialakított róla magának egy képet, mielőtt akár csak az arcát látta volna. Vajon mit hallhatott róla eddig? S hogyan fognak tudni kiegyensúlyozottan együtt dolgozni?

A férfi az első pillanattól fogva idegesítette. Persze ő maga sem volt teljesen vétlen abban, hogy a feszültség idáig fokozódott. Másfelől viszont kinek képzeli magát ez az alak?

Hamarosan ki fog derülni. A lány levetette a kabátját, felhúzta a köpenyét, és bemutatkozott egy gömbölyded, vörös hajú nőnek. Jess Richardson volt az a szolgálatban levő nővér.

Eközben Lucas Morrison körbesétált az osztályon, s most alig leplezett türelmetlenséggel várt a doktornőre. Be akarta mutatni a személyzet többi tagjának, mielőtt megkezdi a munkát.

- Mennyit felejtett? - kérdezte a lánytól azonnal. - Úgy hallottam, egy éve nem foglalkozott orvoslással.

Claudiának természetesen most is kedve lett volna csípősen válaszolni, de inkább nem tette. Ki tudja, mit szólna a főnök, ha elmondaná neki, hogy az elmúlt évben nagyon is sok köze volt az orvostudományhoz.

- Így van, de remek a memóriám - felelte inkább. Sajnos, tette hozzá magában. Mennyivel könnyebb lenne az élete, ha... - Néhány dolognak még utána kell néznem, de egyébként azt remélem, ott folytathatom, ahol abbahagytam.

- Majd meglátjuk - vonta fel a szemöldökét a főorvos.Jess Richardson közeledett feléjük.- Lucas, Michael Sutton fájdalomra panaszkodik. Már mindent kipróbáltunk, de nem tudtunk segíteni

rajta.

- Megnézem - felelte a férfi azonnal, és el is indult. Közben visszapillantott a válla felett, s csettintett egyet az ujjával. - Na, jöjjön, Craven doktornő! Végül is azért van itt, hogy segítsen nekem.

Ebben tökéletesen igaza volt, de nincs is rajta kívül másik orvos az osztályon?Kiderült, hogy a sebész az ifjú beteg lábán külső rögzítést alkalmazott egy bonyolult törésnél. Ehhez a

törés alatt és felett csavarokat ültettek a csontba, amelyeket kívül egy teleszkópos fémszerkezet kötött össze. Néhány nap múlva haza is engedhetik a beteget, s azután a szülőknek kell a szerkezet csavarjait mindennap egy kicsit jobban meghúzni, hogy a csontvégek közeledjenek egymáshoz.

- Mi a gond, Mickey? - fordult Lucas a tízéves fiúhoz. - Fáj?- Igen - nyöszörgött a kisfiú. - Haza akarok menni.A főorvos az ágy fölé hajolt, és megfogta a gyerek kezét.- Hamarosan mehetsz is - mondta neki kedvesen. - De egy darabig sajnos még fájni fog. A nővér ad

neked fájdalomcsillapítót. Mindjárt jobban leszel. Rendben?- Rendben - bólintott Mickey, és letörölte a könnyeit.- Mi a véleménye erről a kezelési eljárásról? - kérdezte Morrison, miután a fiút az ápolónő gondjaira

bízta.- Nagy előrelépésnek tartom - vont vállat Claudia. - A betegnek nem kell hetekig gipszet viselnie.A doktornő kissé össze volt zavarodva, mert amióta belépett a kórházba, Mrs. Lewis kivételével

egyetlen ismerős arcot sem látott. Egy évvel azelőtt még Anthony Bellingham irányította az ortopédiát, bár közel állt már a nyugdíjhoz. Talán ezért kerestek új főnököt.

Jelenlegi lelkiállapotában a legkevésbé sem volt szüksége összeütközésekre. Halvány gyanú ébredt benne, hogy az új főorvos egyáltalán nem kerüli, sőt provokálja is az efféle összetűzéseket. Na és akkor mi van? Akármennyire vágyik is most a nyugalomra és békességre, azt semmiképp sem fogja hagyni, hogy ez az ember a lelkébe taposson.

Másfelől viszont Morrison nagyon kedves volt a kisfiúval, és ha a mogorva stílusával eléri a megfelelő hatást a munkatársaknál, akkor a dolog rendben is van.

Vele azonban nem bánhat így. Lehet, hogy jóval alatta áll a ranglétrán, de a főorvos is volt egyszer kezdő. Bár a modorát elnézve ez is kétséges.

A lány még mindig bosszankodott az autóját ért megjegyzésen.Morrison persze nem tudhatta, hogy a Porschét az apjától kapta ajándékba. Charles Cravennek ez volt

a legvégső próbálkozása arra, hogy kibillentse lányát a kétségbeesésből; amióta lebarnulva s a naptól kiszőkült hajjal - no meg romba dőlt álmaival - hazatért.

Ezek az álmok tulajdonképpen már sokkal korábban szertefoszlottak: pontosan azon a napon, amikor onkológus kollégája közölte vele, mennyi ideje van még hátra a barátjának. A jóslat után Jack így fordult a lányhoz:

Hallottad, Claudia, nem leszek matuzsálem. Hozzuk ki a hátralevő életemből a lehető legjobbat, rendben?

Miután részletesen kifejtette, mit ért ezen, a lány meredten bámult rá, de csak egy pillanatig. A karjába zárta, s azt suttogta:

Rendben... mindent elkövetek, hogy boldoggá tegyelek. Holnap beadom a kérvényt az igazgatósághoz.- Pár perc múlva a műtőben kell lennem - szakította félbe a lány merengését Lucas Morrison. - Azt

javaslom, addig ismerkedjen meg a betegekkel, a munkatársakkal és az osztály ügymenetével.Claudia megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy mindjárt megszabadulhat a főnökétől. Vajon

minden új kolléga ilyen fogadtatásban részesül? Persze nem mindenki szaladgál Porschéval, gondolta. Az ő számára az autó csak közlekedési eszköz volt, semmi több.

- Most tért vissza egy világ körüli útról, ugye? - érdeklődött Jess, amikor a főnök távozott. - Egy vagyonba kerülhetett.

- Ez igaz. - Az ár valóban magas volt, és nem csak anyagi értelemiben. A doktornő azonban nem akart elmélyedni a témában.

- Úszik a pénzben, igaz? - csendült fel egy új hang a háta mögül. - A lány megfordult. A középkorú nővér, aki Sheila Newcome néven mutatkozott be, fagyosan méregette.

- A megélhetésemért még mindig meg kell dolgoznom - mondta Claudia az ismeretlen nő ellenséges modorán megütközve.

- Aha, ha kedve van hozzá - érkezett a barátságtalan válasz. - Néhányan már annak is örülünk, ha egy napra elutazhatunk a tengerhez, maga meg belibeg ide, mintha magáé lenne a bolt.

- Lehet, hogy úgy is van - mosolygott a fiatal doktornő. - Vigyázzon, mit mond! - Vetett egy futó pillantást a másik nővérre, aztán hozzátette: - Hálás lennék, ha minden gyerek kórtörténetét elmondanák nekem.

Jess Richardson bólintott, és szó nélkül a következő ágyhoz fordult.- Ha holnap busszal jövök, és az üdvhadseregnél öltözködöm, akkor szívélyesebb fogadtatásban lesz

részem? - kérdezte Claudia, hogy a még mindig fagyos hangulaton enyhítsen.Látta, amint a nővér elvörösödik, s egyszerre ő is elszégyellte magát, amiért a csípős kérdésekre

ugyanolyan csípősen válaszolt. Alig egy órája volt itt, és máris elásta. magát.Amikor azonban végigment az ágyak mellett, elszálltak komor gondolatai. Ismét képes volt a lényegre

összpontosítani: ifjú emberek feküdtek itt, akiknek szükségük volt az ő segítségére. Sőt néha kétségbeesetten igényelték azt. A kis betegek rábízták magukat a gyermekklinikára. Elvárhatták, hogy ne kelljen szenvedniük személyes ellentétek és kicsinyes féltékenykedések miatt.

- Ő itt Charlotte - mondta Jess, amikor megálltak egy csecsemő ágyánál. A kislány az édesanyjára mosolygott, aztán Claudiát nézte. - Rögtön a szülés után kiderült, hogy gondok vannak a csípőjével, így azonnal ide került.

A doktornő bólintott, és a leleteket tanulmányozta.- Igen, látom. Morrison doktor veleszületett csípőficamot állapított meg.- Így van. A főorvos úr néhány napig itt tartja őt megfigyelésre, azután eldönti, kapjon-e kengyelt.- Nagyon helyes - adott igazat neki Claudia. - Ilyen esetben nem könnyű eldönteni, mi a teendő. Egy

ilyen készülék kétségtelenül megszüntetheti a ficamot, s azt gondolom, a főorvos úr is ezt fontolgatja.- Lucas sosem vállal kockázatot - jelentette ki a nővér mély tisztelettel a hangjában. - A kórház az

élete.Egy fürtös kisfiú gyanakvóan szemlélte őket a következő ágyból. Amikor hozzá értek, rögtön meg is

kérdezte:- Maga új orvos? Még sosem láttam itt.- Nem egészen új - mosolygott a doktornő. - Korábban már dolgoztam itt, és most visszajöttem, hogy

segítsek Morrison főorvosnak és a többieknek.- Hogy hívják?- Claudia, de a barátaim Claudynak szólítanak.- Én is nevezhetem így?- Persze, és én hogyan szólítsalak?- Ő Joshua - mondta Jess Richardson, s megborzolta a fiú sötét üstökét. - Hétéves, és valóságos

telefonközpont. Azért került hozzánk, mert sántikált, és fájt a lába. A térde felett izomsorvadást, a combcsonton pedig csontritkulást állapítottak meg. Lucas néhány hét ágynyugalmat írt elő számára, azután kap egy sínt, amely csökkenti a combcsontra nehezedő nyomást.

- A főorvos úr szereti, ha a keresztnevén szólítják? - érdeklődött Claudia óvatosan, - A legtöbb főorvos nem tűri az ilyesmit.

- Ő más - mosolygott Jess. - Neki a cím és a beosztás nem fontos. Csak a munkája érdekli, semmi egyéb.

Késő délután Claudia éppen receptet állított ki egy távozó kisgyereknek, amikor egy ismerős hang az ő nevét kiáltotta. Megfordult, és Belinda Brownt látta közeledni kitárt karokkal.

- Hát te hogyan kerülsz ide? - ölelte meg szívélyesen a dundi titkárnő. - Rád aztán nem számítottam errefelé.

- Visszatértem - mondta a doktornő. Belinda volt az egyetlen az osztályon, aki nagyjából tudta, miért vállalkozott Claudia váratlanul világ körüli utazásra azzal a férfival, akihez hozzá akart menni.

- És Jack? - komorult el az asszony arca.A lány vállat vont. Vigasztalan mozdulat volt, amely mindent elárult.- Jaj, nagyon sajnálom!- Régóta tudtuk - felelte Claudia szomorúan. - Bár ettől még nem volt kevésbé fájdalmas, amikor

elérkezett a pillanat.- El tudom képzelni - bólintott a titkárnő, s gyorsan körülnézett, hogy meghallotta-e valaki. - Most

pedig visszajöttél.

- Igen, és nem éppen úgy fogadtak, mint a tékozló fiút. A visszataszítóan akadékoskodó főorvos és a barátságtalan nővérek gazdag, elkényeztetett szöszinek tartanak, aki orvososdit akar játszani. Csak azért, mert Porschéval jöttem dolgozni.

- Még nem ismernek. - Belindának nevethetnékje támadt. - A régi nővérek közül csak ketten maradtak: Maggie és Kate, de ők ma szabadnaposak. És... bár Lucas Morrison néha kissé elveti a sulykot, ő a legjobb orvos, aki valaha is itt dolgozott. Remekül kijövünk egymással. Én elsimítom az adminisztrációt, ő meg csontokat rak helyre. Ha a nővérekkel egy polcra tett téged, az csak azért van, mert nehéz körülmények között nevelkedett, és meg kellett küzdenie a rangjáért.

- Azt hittem, az osztálykülönbségek problémáján már túl vagyunk - fintorgott Claudia. - Nem én választottam magamnak vagyonos szülőket. Ezenkívül nekik van pénzük, nem pedig nekem. Nagyvonalúak és segítenek, különösen most, de nekem meg kell találnom a saját utamat. És ez meglehetősen nehéz, amióta visszajöttem Angliába.

- Szegény kis bogaram! - motyogta a titkárnő halkan. - Miért nem meséled el az itteni embereknek, min mentél keresztül?

- Nem - rázta a fejét a lány. - Ha nem fogadnak el úgy, ahogy vagyok, nem kérek a részvétükből sem.Ebben a pillanatban belépett Lucas Morrison, és Claudia most valahogyan más fényben látta őt. Nem

mintha rokonszenvesebb lett volna. Inkább csak csodálta az elszántságát. Még teljes ösztöndíjjal sem könnyű elvégezni az orvostudományi egyetemet.

A férfi behatóan tanulmányozta a lányt, aki dacosan felemelte az állát.- Nos, hogy ment? - tudakolta.- Köszönöm, jól, főorvos úr - nézett a szemébe a fiatal doktornő. Szándékosan a hivatalos megszólítást

használta. Volt valami a férfiban, ami arra indította, hogy bosszantsa. Sikerült is, mert Morrison összeszorította az ajkát.

- A nevem Lucas - felelte végül feszülten. - Nem adok a formaságokra. Itt: az ortopédián egy csapatot alkotunk, amelyben mindenkinek megvan a feladata, rendben?

- Igenis, uram! - Gúny bujkált a lány hangjában, s ő maga sem értette, miért viselkedik így. Aztán eszébe jutott valami. - Hol van tulajdonképpen az osztály többi orvosa? Nyilván nem csak mi dolgozunk itt, ugye?

- Természetesen nem, Paula Conrad sajnos felmondott. Főorvos volt, és egyelőre nem tudjuk helyettesíteni. Aztán ott van még Miles Soper, aki most beteg, és majd csak akkor jön, ha kicsit jobban lesz. Valamint a mi kis csodagyerekünk, Robin Crawshaw. - Morrison rövid szünetet tartott. - Az ambuláns betegeket külön orvoscsoport kezeli, ami kissé megkönnyíti a mi munkánkat. Ennek ellenére mindig rengeteg dolgunk van.

Claudia műszakja lejárt, de amikor elindult, hogy felvegye a kabátját, a főorvos követte.- Akkor most gyorsan hazamegy a... Porschéval, ugye?- Pontosan, Feltételezem, hogy maga is ugyanezt teszi az öreg tragacsával, nem?- Nem, - Lucas gúnyosan mosolygott. - Itt van lakásom a kórház területén.Ez meglepte a lányt.- Csak azért adódott parkolási gondom, mert a hétvégén távol voltam - fűzte hozzá a férfi röviden.

Késő este Claudia a lakásában álldogált, és körülnézett. Elegáns otthon volt, drága bútorokkal, amelyek nem jelentettek számára semmit. Ő eléldegélt volna egy kunyhóban is. Miután azonban visszament dolgozni a régi munkahelyére, más megvilágításban kezdte látni a lakást, amely illett az autójához, és ha a kollégái látták volna, kétségkívül ugyanolyan megjegyzéseket vált ki belőlük. Erre azonban csekély volt az esély. Aligha engedhetné meg magának akármelyikük is, hogy ezen a környéken háza legyen. Kivéve Lucas Morrisont.

Furcsa, hogy a főorvos egy szűkös kórházi lakásban él. Meglehetősen szokatlan. Talán bizonyítani akar ezzel valamit? - futott át Claudia agyán. Talán mindketten bizonyítani akarnak valamit. A férfi azt, hogy számára a rang és a méltóság nem számít, a lány pedig azt, milyen kevés jelentősége van a megszokott gazdagságnak, ha az élet értelme elveszett.

Visszatértek az elmúlt hónapok kínzó emlékei. Claudia megkapaszkodott a fotel támlájában, és becsukta a szemét, mert kicsordult a könnye.

Indiában voltak, amikor megtörtént. Ott üldögéltek azon a csodálatos, homokos strandon, távol a többi fürdővendégtől, amikor Jack váratlanul előrebukott. Claudia tudta, hogy egyszer eljön ez a pillanat, de abban a percben egyáltalán nem, volt felkészülve rá.

2. FEJEZETMásnap reggel Claudia ellenállt a kísértésnek, hogy ismét beálljon ugyanarra a parkolóhelyre, amelyre

előző nap. Jólnevelten máshol parkolt, de nem tudta kihagyni, hogy megnézze, most ki áll ott.Meglepetésére a hely üres volt, mégsem pazarolt rá több időt. Van ennél fontosabb dolga is, gondolta,

s keresztülsietett a kórház üvegezett előcsarnokán.Kíváncsi volt, mit hoz számára ez a nap. Remélte, hogy most kedvesebb fogadtatásban részesül. Vajon

megint hajba kap azzal az emberrel, akit mindenki más csodál? Lehet, hogy ma már bejön a két ismerős fiatal nővér, Maggie és Kate.

Sajnos a szolgálatban levő nővér, Sheila Newcome ugyanolyan hűvösen fogadta, mint előző nap. Csak a fiatal orvos örült neki, aki az irodában az asztal sarkán üldögélt.

- Maga bizonyára Claudia Craven - üdvözölte, és elismerően végigmérte, miközben lecsúszott az asztalról. Karcsú, barna hajú férfi volt, világosbarna szemmel.

- Az vagyok. - A lány visszamosolygott rá, s arra várt, hogy bemutatkozzék, bár a kora és a köpenyén látható névtábla feleslegessé tette ezt. Robin Crawshaw állt rajta. Ő tehát a csodagyerek, akiről Lucas Morrison mesélt.

- Robin Crawshaw. - A fiatalember leplezetlen lelkesedéssel rázott kezet a csinos doktornővel. - Már sokat hallottam magáról, és örülök, hogy megismerhetem.

- Én hasonlóképpen - felelte Claudia barátságosan. - Jó tudni, hogy legalább egy ember létezik ezen a helyen, akinek nincsenek velem szemben előítéletei.

A fiatal kolléga elsiklott a megjegyzés fölött, tehát tudta, hogy előző nap nem fogadták valami melegen a doktornőt.

Ez a szomorú gondolat csak erősödött, amikor a két régről ismert nővér bejött. Futó pillantást vetettek felé, s már mentek is tovább. Ez idáig Robin volt az egyetlen, aki örülni látszott a jelenlétének, eltekintve persze Belindától.

Akit azonban Claudia maga a legkevésbé kedvelt, az egyelőre nem került elő, s ő csak örült ennek. A főnöke olyan volt, mint a keserű orvosság: csak kis adagokban lehetett elviselni.

A lány sóhajtott egyet, és munkához látott.A nyolcéves Holly előző nap egy autóbalesetben eltörte a bokáját és mindkét karját, így a

sürgősségiről rögtön a röntgenbe, aztán a műtőbe szállították. Claudia megtudta, hogy Lucas operálta a gyereket a hajnali órákban.

Az ízületet csavarokkal rögzítették, a törött kart helyre tették és begipszelték, így Holly az osztályra kerülhetett. Még mindig sokkos állapotban volt, és vigasztalhatatlanul sírt. A szülei, akik sértetlenül megúszták a balesetet, elkísérték. Kölcsönösen egymást hibáztatták a gyerek sérüléseiért, és fennhangon vitatkoztak. Claudia már éppen közbe akart szólni, hogy felesleges ilyenkor bűnbakot keresni, amikor Lucas Morrison félbeszakította a veszekedőket. Úgy jött be, hogy észre sem vették.

- Aligha tesz jót a lányuknak, ha itt üvöltöznek egymással - mondta lassan és határozottan. - Ha tovább akarnak vitázni, meg kell kérnem önöket, hogy hagyják el a kórházat. Szenvedő, beteg gyerekek vannak itt, és nem szeretném, ha önök miatt felizgatnák magukat.

Claudia elfojtott egy mosolyt. Lucas megint csúcsformában volt, de ezúttal ő is teljesen egyetértett vele.

Holly szülei zavart csendbe burkolózva figyelték, ahogy a nővér az ágyra emeli a kislányt.- Nem értem, miért nem képesek az emberek a sors csapásait több méltósággal viselni - jegyezte meg a

főorvos halkan, amikor Claudiával együtt hátrébb húzódott, hogy a nővér végezhesse a dolgát.A doktornő elfordította az arcát. Vajon mit szólna ez az ember, ha tudná, hogy neki a sors

legkeményebb csapásával kellett szembenéznie?- Ez úgy hangzott, mintha lennének tapasztalatai ezen a téren - jegyezte meg erőltetett könnyedséggel,

hogy ne tűnjön túl kíváncsinak.- Lehetséges. Arra céloz, hogy látszik rajtam?- Valami látszik, de nem tudnám megmondani, mi is az.

- Fogalmazzunk úgy, hogy megjártam a mennyet és a poklot, és maradjunk ennyiben! - mondta a főorvos szárazon. - Minél kevesebbet tudnak az emberek, annál kevesebbet pletykálnak.

- Nana - csúfolódott a lány - rólam senki sem tud semmit, de ez mégsem tart vissza senkit a kiadós pletykálkodástól!

A főorvos hosszan nézte őt.- Pedig a kollégáknak csak annyit kell tudniuk rólam, hogyan végzem a munkámat - fűzte hozzá

Claudia. - Ha hibázom, bátran megjegyezhetik. A magánéletem azonban csak rám tartozik.- Maga aztán nem remeg a jelenlétemben, igaz? - húzta a száját gúnyos mosolyra a főnöke. - Amikor a

csodagyerek kezdett nálunk, az volt az érzésem, hogy rögtön vigyázzba vágja magát, amikor megjelenek. Magánál azonban fel sem merült ilyesmi.

- Miért, elvárná? - kérdezte a lány megjátszott ártatlansággal. - Tegnap még azt mondta, nem ad a formaságokra. Szereti, ha a munkatársak a keresztnevén szólítják, és egy lehangoló kórházi bérleményben lakik.

Claudia dühöt vélt látni a főorvos szemében, de a férfi hangja nyugodt maradt.- Nem szeretném, hogy csússzon-másszon előttem, de mégsem tetszik a viselkedése. Ha azt akarja,

hogy elfogadjuk magát, kicsit megközelíthetőbbnek kellene lennie.- Az vagyok. Legalábbis az voltam, amíg ki nem derült, hogy a bíró és az esküdtek még az érkezésem

előtt meghozták az ítéletet. Nem csoda, ha kissé óvatos lettem, ami a kedvességet illeti.- Úgy látom, csak vesztegetem magára a drága időmet - felelte a férfi ingerülten. - Nyilvánvalóan meg

sem hallja az észérveket.- Észérvek! Beszéljen velem ésszerűen, és akkor odafigyelek! Szerintem ez eddig meglehetősen

döcögött.Lucas Morrison fehér inget viselt nyakkendővel. Most kigombolta a felső gombot, mintha szűk lenne a

nyaka.- A kis Holly már az ágyában fekszik - váltott hirtelen témát. - Ugye tudja, hogy az éjszaka operáltam?- Igen, hallottam - válaszolt a doktornő tárgyilagosan. - Ilyen esetekben nagyon hasznos, ha az ember a

kórház területén lakik.- Pontosan. És hétvégén is nagyon hasznos. Általában szombaton és vasárnap is dolgozom. Állandó

nyomás alatt élünk, hogy csökkentsük a várólistát.- Tudom, de így nem sok ideje marad más dolgokra, igaz?Ezért a kérdésért Claudia elszánt arckifejezést kapott jutalmul. - Például?- Család és barátok...- Az elsővel kellőképpen meg vagyok áldva, a másodikban pedig hiány mutatkozik.Nem nős, és valahol mégis várja egy csomó kis Morrison? - tűnődött magában Claudia. Elszánt

asszony lehet, aki felveszi vele a harcot. De akkor miért lakik a kórházban?Ami pedig a barátokat illeti: kellemetlen, parancsolgató alak. Ha valami nem tetszik neki, türelmetlen -

mint például akkor, amikor rosszkor, rossz helyen találkozott a piros Porschéval. Ő a hibás, ha nem tudja magát megkedveltetni.

Holly édesanyja az ágy mellett ült, és fogta a kislánya kezét, az édesapa pedig a fejét simogatta. A gyerek halkan nyöszörgött. Lucas odalépett, elmondta neki, mi történt vele, és mit tett azért, hogy hamarosan ismét jobban legyen. Meg azt is, hogy egy darabig még a kórházban kell maradnia.

- Ő itt Craven doktornő - mondta, a válla felett hátrapillantva Claudiára. - Ő és Crawshaw doktor fog vigyázni rád, amikor én nem vagyok itt. Ne félj, hamarosan meggyógyulsz.

Ekkor megcsörrent Morrison mobiltelefonja. A férfi fülét a kagylóra tapasztva, összeszorított szájjal hallgatott egy darabig.

- Mikor történt? - kérdezte aztán. Meghallgatta a választ, s azt mondta: - Minden rendben, Sophie, nyugodj meg! Gondoskodj a babáról! Ott leszek, amint tudok.

Tehát mégis van családja, gondolta Claudia.- Ha valaki keres, elhívtak - fordult vissza a főorvosa - Igyekszem vissza.És határozott léptekkel elsietett.- Hová siet a mi mindenható főorvosunk? - tudakolta Robin Crawshaw gúnyosan, amikor kilépett a

szomszédos kórteremből.- Szerintem valami gond lehet otthon - magyarázta a doktornő. Kíváncsisága egyre nőtt Lucas

magánéletét illetően.

- Nekem úgy tűnik, rengeteg baja van a családjával - fintorgott Robin. - Ennek ellenére sosem dühös rájuk. Inkább rajtunk tölti ki a mérgét az öregfiú.

- Nem is öreg! - tiltakozott Claudia. - Ő a legfiatalabb főorvos, akit ismerek. Még negyvenéves sem lehet. Biztosan azért van baja a családjával, mert nehéz ember.

Azzal mosolyogva elindult, hogy gyorsan megigyon még egy kávét, mielőtt elkezdi a vizitet. Végre talált egy szövetségest: Robin sem tartozott a Morrison-rajongók klubjához.

Kora délután volt már, mire Lucas visszaért, szemlátomást nem a legjobb hangulatban. Amikor a főbejáratnál találkoztak, mégis higgadtan fordult oda a doktornőhöz:

- Nekem úgy tűnik, maga független, Claudia. Hallgasson rám, maradjon is így!- Miért? Mi történt? - kérdezte a lány. - Családi gondok? Gondolom, a felesége kereste telefonon.- Dehogy! - meredt rá meglepve a főorvos. - Nem vagyok nős. A húgom volt. Megszokta, hogy mindig

ugrok, amikor felhív, még ha csak a kisujja fáj is. Most tényleg komoly baj volt. A férje, akitől különváltan él, látni akarta a közös gyereküket. Amikor ő ezt megtagadta, a pasas a fenyegetéseivel egészen megrémítette szegényt.

- És maga mit tudott tenni?- Azt ajánlottam a sógoromnak, hogy próbálkozzon a szokásos jogi úton, és kihajítottam - túrt a férfi a

hajába.- Most biztonságban lesz a húga? - aggodalmaskodott Claudia.- Sophie jelenleg az én lakásomban van. Két felnőttnek meg egy csecsemőnek meglehetősen szűkös

lesz, de legalább nyugodt vagyok, hogy semmi baj nem történhet.- Nem csoda, hogy alig van ideje saját magára - jegyezte meg a lány.- Magamért, ahogy mondta, azt teszem, ami mindennap itt zajlik a kórházban - világosította fel a férfi.

- Orvos akartam lenni attól a perctől kezdve, amikor ráébredtem, hogy betegség esetén még a receptek költségeit sem tudnánk kifizetni. Maga bizonyára sosem volt ilyen helyzetben. Rövid szünetet tartott. - Tizenegy éves voltam akkor, és elegem lett a szegénységből, amelyet apám okozott, mert egyszerűen elhagyott bennünket. Szerettem volna azok közé tartozni, akik adni tudnak.

- Csodálatos - jegyezte meg Claudia élénken. Vajon miért mesélte el neki mindezt a férfi? Korábban azt mondta, minél kevesebbet tudnak róla, annál jobb. Most meg a legközelebbi rokonairól, a saját életéről beszél.

- Mi történt a távollétemben? - tudakolta Lucas tárgyilagosan, s ezzel véget is ért a magánéleti kitérő. - Volt valami gond?

- Tudtommal nem - rázta a fejét a doktornő. - Még ma eldől, hogy a csípőficamos baba kaphat-e kengyelt?

Furcsa mosoly suhant át a férfi arcán, amely kisimította borús homlokát. Micsoda változás! - csodálkozott Claudia. Be kellett ismernie; hogy Morrison egészen vonzó is tud lenni.

Egy különösen mosolygó napbarnított arc és szomorú kék szempár fájdalmas képe jelent meg a lelki szemei előtt. Képek azokból az időkből, amelyeket sosem fog elfelejteni.

- Igen, ezt még ma eldöntöm... többek között - válaszolta Lucas.Claudia azonban a gondolataiba merülve távol járt. A testén is eluralkodtak az érzései, megszédült, s

önkéntelenül Jack után kiáltott...Aztán a nevét hallotta, egy férfi hangja hatolt át az őt körülölelő ködön. Erős karok tartották, s egy

szilárd mellkasra hanyatlott.- Mi a csuda történt? - kérdezte aggódva a főorvos, amikor a lány végre ismét kinyitotta a szemét. -

Beteg?- Nem - rázta a fejét a lány. - Csak hatalmába kerített az emléke valaminek, ami néhány hónapja

történt...- Értem - mondta a főorvos lassan. - És ki az a Jack?Claudia elfordította a fejét, és kibontakozott Morrison karjából.- Csak egy barát - felelte higgadtan. - Ne haragudjon, hogy ezzel terheltem!- Mit gondol, tudja folytatni a munkát? Vagy szeretne hazamenni?- Dehogy! - vágta rá rögtön a doktornő. - Csak egy emlék kerített hatalmába.- Nem akarja elmondani, mitől borult ki ennyire?

- Nem maga az egyetlen, aki a magánügyeit megtartja magának - tiltakozott a lány a fejét rázva. - Most bocsásson meg, de vissza kell mennem az osztályra.

Lucas a távozó karcsú nő után pillantott, akinek aranyszőke fürtjei minden lépésnél meglibbentek, és megcsóválta a fejét. Micsoda hűvös nőszemély! Azt is mondhatnánk: kőkemény. Nem az a fajta, akit egykönnyen meg lehet félemlíteni... S mégis: néhány pillanatra elgyengült, és az ő karjába ájult. Szerette volna tudni, miből fakad a lány sebezhetősége és gyengesége.

- Látom, az ifjú Craven doktornő ismét az ortopédia csapatát erősíti - jegyezte meg Mrs. Lewis, amikor a főorvos belépett az üzletébe virágot venni.

- Ő, igen. Ismeri?- Igen; még korábbról. Mintha megváltozott volna, amióta visszatért. Tegnap összefutottam vele a

büfében, de most még egy kis csevegésre sem volt ideje. Nem úgy, mint régen.Lucas ott ácsorgott a csokorral a kezében, s az járt a fejében, vajon Mrs. Lewis tudna-e némi

tájékoztatással szolgálni az új beosztottjáról. Maga is elcsodálkozott, milyen kíváncsi lett egyszerre.- Az apja, Charles Craven közismert ingatlankereskedő. Nagy házuk van Cotswold Hillsben, és

villájuk Olaszországban - tudósított Mrs. Lewis. - Claudia sosem beszélt róla sokat, de lehet látni, hogy vagyonos családból szárinazik.

A férfi elfordult. Erről nem akart hallani. Őt csak az érdekelte; hogy a doktornő mennyire jó a munkájában. Más nem számit.

- Iszik velem egy kávét? - kérdezte Robin Crawshaw, amikor délután háromkor befejezték a műszakot.Claudia tétovázott. Még be akart vásárolni, mielőtt hazamegy, mert másnap korán kezd. Új kollégája

azonban egyenesnek és közvetlennek mutatkozott, s ő érezte, hogy barátok lesznek. Miért ne ihatnának meg egy kávét az eljövendő munkakapcsolatuk örömére?

- Szívesen.Amikor elhagyták a nagy épületet, s a közeli kávézó felé vették az irányt, látták, amint főnökük a

szállása felé igyekszik. Robin vette észre őt, és gúnyosan megjegyezte:- Ott megy az ember, akinek főhajtással tartozunk.- Butaság! - nevetett a lány. - Morrison nem szereti az ilyesmit.- Talán egy olyan csinibabától, mint maga, nem, de velem más a helyzet.- Számára én csak egy fogaskerék vagyok a gépezetben - tiltakozott Claudia.Kávézgatás közben megtudta, hogy Robin orvoscsaládból származik. A szülei gyakorló orvosok

voltak, a nővére pedig ápolónőként dolgozik egy másik londoni kórházban.- Az embernek néha elege lesz abból, hogy csak egészségügyiek veszik körül. Gondolkodtam is rajta,

hogy ne menjek-e inkább az építőiparba - tréfálkozott a fiatalember. - A betonkeverők mindig lenyűgöztek.

- Itt is az építőiparban dolgozik - nevetett Claudia. - Jobban mondva az újjáépítő-iparban. Ifjú emberek csontjait és testét foltozza. Van ennél hálásabb feladat?

- Úgy beszél, mint Lucas. Ő is így látja.Miért is ne? Az ő korában csak megfeszített munkával és odaadással érhet el az ember ilyen posztot. -

A doktornő elmosolyodott.- De ugye nem azért jöttünk, hogy róla beszélgessünk? Mennyi ideje jut a magánéletre a munka

mellett?- Semennyi - sóhajtott Robin drámaian. - Nagyon valószínű, hogy lekésem a csatlakozást, és egyedül

maradok.- Akkor már ketten vagyunk.- Na ne mondja már! - tört ki a fiatalember. - Már azon is csodálkozom, hogy még nem férjes asszony.- Egyszer már úgy tűnt, nem sok hiányzik hozzá - mondta Claudia nyugodtan.- Mi történt?- Nem szeretnék róla beszélni, ha nem bánja.- Persze - mondta Robin, s könnyedén átlendült a dolgon.Claudia azonban némi örömöt vélt kihallani a hangjából, miután a férfi megtudta, hogy ő független.

Remélte, hogy téved.

3. FEJEZETA február elmúlt, jöttek a hűvös márciusi szelek. India izzó hőségének emléke is távolodni látszott.A kórházi munka olyan kimerítő volt Claudia számára, hogy esténként holtfáradtan zuhant ágyba.

Szomorkodásra sem ideje, sem ereje nem maradt. Még mindig nem tudott közel kerülni az osztály dolgozóihoz, de a Robinhoz fűződő barátsága áthidalta kissé ezt a távolságot.

A vele töltött idő kellemes volt. Tudta ugyan, hogy Robin vonzónak találja, mégsem próbált több lenni, mint barát. Érezhette, hogy Claudia nem akar mást, és ő hálás volt ezért.

Néha, amikor élénken társalogtak az orvosi szobában, vagy együtt üldögéltek a büfében, Claudia látta, hogy Lucas Morrison figyeli őket. Ilyenkor elakadt a lélegzete, mintha a főnök valami vétségen kapta volna, pedig úgy tűnt, fegyverszünetet kötöttek az utóbbi időben.

Amikor aztán ismét érdeklődött a főorvos húgának hogyléte felől, aki még mindig a kórházi lakásban lakott, Lucas szárazon azt mondta:

- Egyenlőre tart a boldogság, és hogy ez így is maradjon, felajánlottam nekik, hogy a hétvégén gondoskodom a babáról. Így végre kettesben lehetnek a sógorommal.

Claudia tátott szájjal nézte őt.- Gondolom, a hitetlenkedő csodálkozás az arcán annak szól, hogy nem tud elképzelni engem, amint

babakocsit tologatok - találta ki a gondolatát a férfi.- Valami olyasmi... - vallotta be a lány.- Pedig nem vagyok kezdő. Régen éppen eleget tologattam a húgom és az öcsém kocsiját.Claudia látta a lelki szemeivel, ahogy Lucas a karjára veszi a gyereket, s ez kiülhetett az arcára is.- Igen, Claudia, magamra kellett vállalnom olyan dolgokat, amelyekről magának a burokban töltött

gyermekkora miatt, fogalma sem lehet.A doktornő ezt készséggel elhitte, de örült volna, ha a főnöke nem hányja állandóan a szemére. Miért

kell minden lehetséges alkalommal kihangsúlyozni az eltérő származásukat?

Eljött a szombat. Ezen a hétvégén tervezte Lucas, hogy vigyáz az unokaöccsére. Claudiának megint reggeli műszakja volt, Robin pedig kivett néhány nap szabadságot. Így hát a lány egyedül lépett ki délután a kórház kapuján.

Odakint hideg, viharos szál fújt, és szorosabbra húzta magán a kabátot, miközben a parkoló felé igyekezett.

Amikor felpillantott, meglátta Lucast. A férfi fekete bőrdzsekit viselt fehér pulóverrel, hozzá farmernadrágot. Zárt babakocsit tolva közeledett.

Claudia úgy meglepődött, hogy kimondta, ami először az eszébe jutott.- Milyen szép babakocsi! Mennyivel praktikusabb, mint amelyiknél ilyen időben mindig attól tart az

ember, hogy elrepül a fedele.- Én választottam - húzta el a száját a főorvos. - Fogadok, hogy magának is ilyen volt gyerekkorában.

Valószínűleg Silver Cross - hangsúlyozta ki az egyik legelőkelőbb angol babakocsigyártó nevét. Claudia felsóhajtott. Már megint!

- Fogalmam sincs, miben vittek engem sétálni. Nagyon valószínű, hogy nem talicskában. Számít ez valamit? Belekukucskált a kocsiba. Egy aprócska baba kucorgott a vastag takaró alatt. - Milyen édes! - suttogta.

- Hajnali kettőkor nem volt az.- Ezek szerint tegnap óta vigyáz rá?- Igen. Sophie ás Dimitri tegnap este utazott el, és holnap délután jön haza.- Dimitri?- Igen. Görög. A húgom az ő éttermében dolgozott, amíg teherbe nem ejtette.- Magának ez persze nem tetszik.- Egyáltalán nem. Sophie még csak tizenkilenc éves, a fickó meg elmúlt harminc. Abban sem vagyok

biztos, hogy valahol máshol nem hagyott-e már cserben egy másik nőt. De majd gondoskodom róla, ha mégis felbukkanna egy.

A baba mocorgott alvás közben, így Lucas ismét lassan tolni kezdte a kocsit. Claudia mellette ballagott.

- Mi volt ma az osztályon? - tudakolta a főorvos. - Van valami, amiről tudnom kellene? Miles Soper volt ügyeletben. Úgy tűnik, mostanában valamivel jobban van, de csak az istenek tudják, meddig.

A lány csak félig hallgatott oda, mert nagy erőfeszítésébe került eltitkolni derültségét. Az elképzelés, hogy Lucas Morrison éjnek évadján, az unokaöccsével a karján a hálószobában toporog, elég vicces volt. Ehhez társult egy másik mulatságos kép is: úgy festenek most, mintha ők ketten lennének a szerető szülők, pedig a gyerek nem is az övék.

A férfi azonban feltett egy kérdést, amelyre illene válaszolnia.- Semmi különös. Nem érkezett új beteg, nem volt nehéz helyzet... és javulás sem történt, ami engem

és Sheila Newcome-ot illeti - préselt ki egy keserű mosolyt. - A többiek kedvesebbek lettek. Talán rá jöttek, hogy én is egy egészen hétköznapi ember vagyok, aki szintén késsel és villával eszik, ki- és belélegzik, mint ők. Ez a nő azonban igazán furcsa és megkeseredett.

- Sok gondja van mostanság - jegyezte meg Lucas komolyan. - Beteg a férje, és súlyosan fogyatékos a gyereke. S ha ez nem elég, nemrég betörtek hozzájuk.

Más körülmények között Claudia mélyen együtt érzett volna a nővérrel, de most az volt az első gondolata, hogy ezekhez a szomorú körülményekhez neki semmi köze. Az élet az utóbbi időben vele sem bánt kesztyűs kézzel. Ezért is másoknak kellene bűnhődniük?

- És mindezt rajtam tölti ki? - kérdezte nyíltan. - Ez nem helyes. Talán maga is osztja Sheila véleményét. Lehet, hogy nem ő az egyetlen, aki azt hiszi, hogy én egy másik bolygóról jöttem csak azért, mert mi nem tettük a tejeszacskót a reggelizőasztalra…

- Aligha! - nevetett hangosan a férfi. - Amikor gyerek voltam, még mi is tejeskancsót használtunk. Persze csorba volt.

Claudia lassan fázni kezdett a szélben.- Mennem kell - mondta. - Remélem, boldogul a gyerekkel.- Persze - felelte Lucas a tőle megszokott magabiztossággal. - Amint már mondtam, van benne

gyakorlatom.Nahát, micsoda figura! - gondolta Claudia hazafelé menet. Még soha semmi nem rendítette meg az

önbizalmát?

Belinda Brown meghívta Claudiát vacsorára, s készülődés közben a lányt érdekes érzés kerítette hatalmába. Legutóbb akkor ment szórakozni, mielőtt Jackkel megkezdték volna a világ körüli útjukat.

Gyönggyel díszített fekete topot, hozzá illő selyem nadrágot és blézert húzott, kiengedte a haját, s egy csinos fiatal nő nézett vissza rá a tükörből. Akár elégedett is lehetett volna, de üresnek érezte magát, és még mindig fájdalommal volt tele a szíve. Végtelenül nehezére esett küzdeni a vigasztalan üresség ellen. Mindeddig nem is nagyon sikerült.

Az első dolog, amit Claudia meghallott Belinda küszöbét átlépve, aki egyébként a férjével és a kamasz fiaival élt, csecsemősírás volt. Szinte gyökeret vert a lába.

- Ma este egy további szájat is be kell tömnünk - magyarázta a háziasszony, miközben üdvözlésképpen átölelte. - Bár a fiatalember hozott magával ennivalót: egy üveg anyatejet, amelyet az anyukája előzőleg elkészített.

Ebben a pillanatban a lány megpillantotta a főnökét is a folyosó másik végén. Lucas Morrison egy üvöltő, vörös képű csomagot tartott a karjában, s fel-le járkált vele.

- Hogyan tehetted ezt, Belinda? - suttogta Claudia mérgesen.- Tehettem - nevetett gömbölyded barátnője, - és meg is tettem. Azzal azonban nem számoltam, hogy

Lucas Morrison vetélytársat is hoz magával.- Ó, milyen boldogság! - sziszegte a lány. - Ez talán elvonja a figyelmét arról a tényről, hogy

határozott céllal hívták meg ide. - Csak hogy tudd: ő az utolsó férfi a földön, akire szemet vetnék... legyenek akármilyenek a körülmények.

- Jól van - igyekezett megnyugtatni Belinda. - Belátom, tapintatlan voltam, de egyszerűen nem tudom elviselni, hogy ilyen boldogtalannak látlak.

- Az lehet, de azzal csak az ellenkező hatást éred el, ha megpróbálsz összeboronálni az ortopédia urával.

Nem panaszkodhatott tovább, mert Lucas észrevette, s elindult feléjük. Legnagyobb meglepetésére egyszerűen odanyújtotta neki a gyereket.

- Tessék, fogja meg! Maga talán meg tudja nyugtatni Craiget. - S miután átadta a babát, felkapott egy pohár sherryt, mint akinek rettentő szüksége van rá, pedig nemrég még azzal hencegett, milyen jól tud bánnia csecsemőkkel.

A gyerek szerencsére lassan megnyugodott.- Nem mondta, hogy ma este maga is jön vacsorára - jegyezte meg a főorvos.- Miért mondtam volna? Fogalmam sem volt róla, hogy magát és a kis Craiget is meghívták.- Craig csak véletlenül van itt. Amikor Belinda a hét elején meghívott, még nem tudtam, hogy nálam

lesz a hétvégén.- Azt hittem, nagy tapasztalata van a gyerekekkel - mondta Claudia ártatlanul. - Az előbb azonban más

benyomásom támadt, ha őszinte akarok lenni.- Tapasztalatom van, de a mellem nem az igazi - vágott vissza hanyagul a férfi. Pillantása eközben

azokon a jól látható domborulatokon nyugodott, amelyekhez Craig olyan meghitten odasimult.A doktornő a gyereket eddig csak babakocsiban látta, s amikor most alaposabban megnézte, ijedten

felkiáltott: - A baba mindkét lába be volt gipszelve.- Fejlődési rendellenesség... Dongaláb - magyarázta Lucas nyugodtan. - A masszírozás nem hatott, így

most néhány hétig gipsszel próbálkozom. Ha ez sem használ, beviszem a klinikára. Ez lenne az első alkalom, hogy rokont operálnék.

- Délután nem is mondott erről semmit - méltatlankodott a lány.- Miért kellene kimerítően tájékoztatnom magát a magánéletemről? - hangzott a harapós válasz.Claudia érezte a férfi aggódását. Ő maga meg volt győződve arról, hogy a gyerek nem is kerülhetne

jobb kezekbe. Ugyanakkor elhatározta, hogy otthon minden beszerezhető információt elolvas erről a veleszületett betegségről.

- Járatos ebben? - kérdezte a főnöke kurtán.- Egy kicsit - ismerte el Claudia óvatosan. - Tudom, hogy a fiúknál gyakoribb, mint a lányoknál, és

hogy idősebb gyermekeknél különböző következményei lehetnek, mint például a részleges bénulás.- Eddig jó - bólintott a főorvos. - És?- Gyertek, kész a vacsora! - kiáltotta Belinda a konyhából, megmentve ezzel a barátnőjét.Az alvó gyerektől eltekintve csak ők ketten voltak a család vendégei, s Claudia azért imádkozott

magában, nehogy Lucas azt feltételezze, neki bármi köze is van ehhez a meghíváshoz. Szörnyen kínos lenne. Semmi sem állt most távolabb tőle, mint egy új kapcsolat, különösen ezzel a férfival.

Bár az is igaz, hogy Morrison egy dolgot azért elért nála: a lány újra érezte, hogy él. Sikerült kibillentenie a fásultságból, amely oly régóta megbénította.

Hirtelen bűntudatot érzett. Ha már nem gyászolja Jacket, nem fog elhalványulni az emléke is? Mintha sosem lett volna az élete része?

Gondolataiba merülve csak fél füllel hallgatta a társalgást. Még akkor sem jutott eszébe, hogy tiltakozzék, amikor Belinda férje, Bernard váratlanul azt mondta:

- Milyen jó így együtt. Ezt meg kell ismételnünk!Végtelennek tűnő csend lett. Claudia zavartan nézte az asztal közepét, Belinda megbűvölten meredt a

tányérjára. Bernard értetlen képet vágott, és a két kamasz vigyorogva lesett egymásra. Az érintett úr hidegen nézett rájuk.

- Hát... a közeljövőben nem nagyon lesz időm - dadogta Claudia, és a vér az arcába szökött. - De valóban nagyon kedves volt, hogy meghívtatok, Bernard. Talán egyszer ti is eljöhetnétek hozzám vacsorára, ha egy kis levegőhöz jutok.

A hőmérséklet az asztal körül tovább zuhant. Lucas Morrisonnak természetesen feltűnt, hogy neki nem szólt ez az ügyetlen meghívás. Ennek megfelelően kemény lett a pillantása.

Na és? - gondolta a doktornő dacosan. Végül is Belinda csőbe húzta őt. Ideje megvédenie magát. Nem lesz könnyű, nem fogja megúszni vélemény-nyilvánítás nélkül.

Meg is kapta a magáét, miután együtt vettek búcsút a Brown családtól, Claudia tett még néhány kísérletet, hogy tovább maradhasson, mint Lucas, de hiába. Rá kellett ébrednie, hogy vagy Belindánál éjszakázik, vagy szembe kell néznie a végzettel.

- Egy dolgot érthetően a tudtomra adott - fogott bele a férfi, miközben az autó felé ballagtak.- Micsodát? - dörmögte a lány, fél arcát a kabátja gallérja mögé rejtve.- Azt, hogy lélekben nem nagyon vett részt ezen a kellemes összejövetelen... Talán szívesebben lett

volna valahol máshol kettesben velem? - gúnyolódott.- Gyors a felfogása, igaz? - vágott vissza Claudia, pedig nagyon kellemetlenül érezte magát.

- Talán nem annyira, mint gondolja, de mivel majdnem kibújt a bőréből a gondolattól, hogy még egy estét el kellene töltenie a társaságomban, ez jelzés értékű volt a jövőre nézve. Mi van magával? - morgolódott a férfi. - Olyan, mint egy zsörtölődő aggszűz, aki retteg a csúnya farkastól.

Claudia felnevetett, bár szíve szerint felordított volna.- A szüzességem nem vita tárgya, és magát sem tekintem farkasnak.- Na, ez legalább valami - sóhajtotta Lucas. - Akkor milyennek tart?- Talán olyasvalakinek, akivel számolni kell.- Rossz volt a kezdés, igaz? - mosolygott a főorvos. - Belátom, azon a reggelen meglehetősen nyers

voltam, de jó okom volt rá. Mégsem kellett volna az orra alá dörgölnöm az autója márkáját.- Így van.- Először Sophie nyöszörögte a fülembe a gondjait, amelyeket csak saját magának köszönhet, aztán az

öcsém főbérlője követelte a hátralevő lakbért. Az a csibész azt ígérte, hogy rendezi az anyagi ügyeit, de sajnos nem tette.

Odaértek Claudia autójához, s a lány a táskájában kotorászott a kulcs után, miközben a megfelelő választ kereste. Egyértelművé akarta tenni, miért viselkedett óvatosan a főnökével, de nem akarta elmondani a teljes igazságot.

- Nem kell bocsánatot kérnie - mondta. - Az ember feszült helyzetekben néha kiborul, aztán meg is bánja. Azért viselkedem magával szemben olyan kimérten, mert néha nagyon félelmetes tud lenni. Ezenkívül van még egy ok, amiért inkább magam vagyok.

- És pedig?- Nos... a világ körüli út során átéltem valami szörnyűt.- Istenem! - meredt rá döbbenten a férfi. - Megerőszakolták?- Nem, nem ilyesmi - rázta a fejét a lány.- A fickó, akivel utazott, kiadta az útját?- Elhagyott... ez igaz.- Mennyire ismerte?- Mint magamat.- Akkor nem valami jól ismeri az embereket.- Lehet - felelte Claudia mélán.Ez úgy hangzott, mintha buta kis liba lenne, akit könnyű átverni, de nem bírta tovább. Egyszerűen nem

találta a megfelelő szavakat, hogy Morrison megértse őt. Az autójában keresett támaszt, kezével eltakarta az arcát, s azért rimánkodott, hogy ne térjenek vissza a kínzó emlékek, és ne rontsák tovább a helyzetet.

Lucas óvatosan letette a bébihordozót a békésen szuszogó Craiggel együtt, s ujjával finoman felemelte a lány állát.

- Maga rettenetesen ostoba, ha még mindig azt az embert siratja, aki felültette - mondta élesen. - Engem meg úgy kezel, mint egy pestisest, pedig én nem ártottam magának.

- Neki nem volt más választása - motyogta alig hallhatóan Claudia. - Ez az utazás volt Jack utolsó kívánsága. Csontrákja volt, végstádiumban. Lemondott a lábamputációról és a sugárkezelésről is, miután megmondták neki, hogy a rák nagyon előrehaladott állapotban van, s a kezelés csak rövid ideig nyújtana megkönnyebbülést. Inkább még egyszer utoljára élvezni akarta az életet. - Claudia nagy levegőt vett. - Jack egy félreeső strandon halt meg Goában. Még mindig magam előtt látom, ahogy a vére átfesti a fehér homokot... és én semmit sem tehettem a heves vérzés ellen. Belehalt.

Inkább együttérzésre számított, mint a következő szavakra.- Egy kórház közelében kellett volna maradniuk - mondta a férfi higgadtan -, ahelyett hogy

visszahúzódnak a magányukba.- Nem gondolja, hogy én is ezt szerettem volna? - kiáltotta Claudia könnyek között. - De ő nem akarta.

Jellemző magára, hogy ezt mondja! Mindig csak gyakorlatiasan! Csak semmi érzelem! Nem ismerek még egy embert, aki ennyire hasonlítana egy robothoz!

A férfi szemében olyan kifejezés bujkált, amilyet Claudia még sosem látott benne.- Úgy gondolja? - Lucas megragadta a lány kezét, és az arcához szorította. Olyan ez, mint a bádog? -

Mielőtt a doktornő válaszolhatott volna, kigombolta a kabátját, és a kezét a mellkasára szorította. Érezhető volt a heves szívverése. Olyan ez, mint egy gép hangja?

- Nem... - felelte Claudia erőtlenül.A férfi bólintott, mint aki elégedett a bizonyítási eljárással.

- Ha hidegnek és érzéketlennek látszom, az azért van, mert még sosem volt időm igazi kapcsolatra. De bevallom, sosem láttam magam olyan visszataszítónak, mint amilyennek maga beállít.

- Ez nem így van! - tiltakozott hevesen a lány. Lucas Morrison sokféle érzelmet kiváltott már belőle, de visszataszítónak sosem találta. Érezte a férfi arcszeszének illatát, látta a kimerültség árnyait a szeme körül, még a foga fehérjét is, ahogy az alsó ajkába harapott.

Aztán Lucas a szabad kezével magához vonta őt.- Maga túl fiatal ahhoz, hogy a múltban éljen - mondta, s tekintetét le sem vette a nő ajkáról. -

Mindegy, mennyire szerette azt a Jacket. Ami pedig engem illet, talán itt az ideje, hogy egy kis gyakorlatra tegyek szert, ha maga szerint hiányoznak az érzelmeim.

- Nem! - tiltakozott Claudia pánikba esve.Lucas azonban nem zavartatta magát, lehajtotta a fejét, és megcsókolta. Először lágyan, aztán mohón,

növekvő szenvedéllyel. Claudia alig állt a lábán. Megkapaszkodott a férfiban, s hamarosan már viszonozta a csókját. A múlt egyszerre nagyon távolinak tűnt, és csak a jelen számított.

Nem tudta, mennyi idő telt el, mire végre ismét tisztán kezdett gondolkodni. A vágy, amelyet ez a csók rejtett, megijesztette, s végül győzött az értelem. Reszketve szabadította ki magát Lucas öleléséből.

- Most úgy érzi, megsértette az emlékét, igaz? - bökte ki a főorvos kereken. - És éppen velem.- Úgy valahogy - bólintott Claudia zaklatottan.- Akkor nincs mit mondanunk egymásnak. - A főorvos felemelte a bébihordozót a motorháztetőről, és

hosszú léptekkel elbandukolt a saját autójához.

Claudiának az egész vasárnapra szüksége volt, hogy kiheverje a szombat estét. Tulajdonképpen látnia kellett volna a dolgok ilyen irányú alakulását, olyan érzékenyen, ahogyan Lucas minden tettére vagy mondatára reagált.

Nem azért esett kétségbe Bernard javaslatától, mert ki nem állhatta Lucast, hanem mert vonzódott hozzá. Megütközött egy új kapcsolatnak még a gondolatától is. Ha enged ennek a vágyakozásnak, megint sebezhetővé válik.

Hétfőre szerencsére ismét ura volt önmagának, s az osztályon senki sem vett észre rajta semmit.Éppen Jess Richardsonnal beszélgetett egy vasárnap beszállított kislány állapotáról, amikor a folyosó

végén felbukkant Lucas.- Mr. Soper azt üzeni, hogy jobb lenne várni Olivia kezelésével, amíg Lucas megérkezik - magyarázta

a doktornőnek Jess. - Ő maga szabadságra ment, és nem akart beleavatkozni a kezelésbe.- Azt elhiszem - bosszankodott Claudia. Az az alak soha nincs itt. Szeretném tudni, Lucas mikor volt

utoljára szabadságon...- Tehát mi van a kicsivel, nővér? - lépett oda hozzájuk az odaérkező főorvos, biccentve a doktornő

felé.Vasárnap késő este hozták be - tájékoztatta a nővér. - A bal lábára sántított, és fájdalomra is

panaszkodott már néhány napja. A szülők ezért a sürgősségire vitték. Mr. Soper megnézte, és átengedi magának, mivel ő elment szabadságra. Eddig a kislánynak nem volt gond a csípőjével, de korlátozott a mozgása.

- Rendben. Akkor most Craven doktornővel megnézzük - jelentette ki Lucas. - Először a maga véleményét szeretnénk hallani.

Claudia számított erre a hűvös, személytelen viselkedésre, most mégis csalódott volt. Nem bánhatnánk úgy egymással, mint a szombatot megelőző időben? - fohászkodott magában.

Gondosan megvizsgálta a gyermeket, miközben a főnöke kifejezéstelen arccal figyelte.- A csípő mozgása beszűkült, de nem találok semmi egyéb ízületi bajt- fejtette ki az álláspontját.- Mit javasol? - kérdezte a főorvos, miután ő maga is megnézte a kislányt.- Teljes vérképet, csípőröntgent és torokkenetet? - bizonytalankodott a doktornő.- Rendben, tegye azt!- Mi van ma a főnökkel? - csodálkozott Robin délben a büfében. - Úgy csörtet, mint egy megsebzett

vad.- Inkább, mint egy feldühödött tigris - morogta Claudia.- Tessék?- Semmi, semmi - mosolygott a lány. - Csak hangosan gondolkodtam.- Milyen volt szombaton Brownéknál?

- Hát... érdekes. Lucas is ott volt.- Aztán hogyan boldogult vele?- Jobban, mint gondoltam - mesélte Claudia könnyedén. Persze csókolóztak, de ezt nem köti a kolléga

orrára.- Ezek szerint a kórház területén kívül kicsit visszafogja magát?- Úgy tűnik. - Claudia csak a csókra tudott gondolni.Ekkor a főorvos egy magas, karcsú, barna nővel az oldalán belépett a büfébe. Nagyon bizalmasan

viselkedtek egymással, és Claudia feszülten azon tűnődött, ki lehet a nő.- Kivel jött Lucas? - kérdezte Robintól csak úgy mellékesen, akit jobban foglalkoztatott az étel, mint a

körülötte zajló jövés-menés.- Marina szociális munkás - pillantott fel a fiatal orvos. - Itt dolgozik a kórház szociális osztályán.- Még sosem láttam.- Lehetséges, hiszen maga nem olyan régen tért vissza.- Úgy tűnik, nagyon jól ismerik egymást.- Kicsoda? Morrison és Marina? Miért érdekli ez magát? Azt hittem, ki nem állhatja a főnököt.- Ne akarjon a számba adni olyasmit, amit nem mondtam! - tiltakozott a doktornő.Robin ismét az ételnek, egy ínycsiklandó szelet citromtortának szentelte figyelmét. Mivel Lucas és a

kísérője egy közeli asztalhoz telepedett le, Claudia feltűnés nélkül szemügyre vehette Marinát. Egyáltalán nem tetszett neki, amit látott. Az asszony feltűnően csinos volt, hosszú sötét hajjal, finoman sminkelt arccal és olyan alakkal, amelyért sok nő bármit megadna.

A pár élénken beszélgetett, ezért Claudia késve kapott észbe, amikor Lucas hirtelen felnézett, és elcsípte kutató pillantását. A férfi fesztelenül feléjük intett, a doktornő pedig belepirult. Mielőtt bármit tehetett volna, Marina ismét kisajátította magának a főorvos figyelmét. Claudia pedig rádöbbent, mennyire bosszantja ez őt. Amennyire látszott, nem az időjárásról csevegtek.

4. FEJEZETA következő héten két említésre méltó dolog történt az ortopédián.Először is felbukkant egy szép, fiatal, vörösesbarna hajú lány egy délies külsejű férfi kíséretében, aki a

karján vitte a múlt hétvégén megismert kisbabát.Ezen a reggelen Claudia Lucasnak segédkezett, s a férfi futólag bemutatta őt a párnak.- A húgom, Sophie és a férje, Dimitri... Ő pedig Craven doktornő. Már ismeri Craig problémáját.- Nem kellene, hogy baja legyen - mondta a gyermek apja érezhetően idegen kiejtéssel. - Az én

családomban minden gyerek egészséges és erős. Ennek az országnak a hideg klímája ártott a fiamnak.- A fiad erős, Dimitri - vágott vissza Lucas. - És egészséges. A fejlődési rendellenesség születési hiba,

amelyet nagy valószínűsséggel az okozott, hogy az anyaméh nyomta a baba lábát.Dimitri felhorkant.- Többféle kezelési lehetőség van - folytatta Lucas zavartalanul. - Először a masszázzsal próbálkozunk,

és ha az nem segít, mint ahogyan ez sajnos Craignél is történt, begipszeljük a lábat.A görög kényszeredetten bólintott. Mindenesetre megnyugtatta a gondolat, hogy meg van mentve a

becsülete, és a felesége felelős ezért: a „hibáéit", nem ő.- Amint látod, Dimmy, még mindig igazi férfi vagy - ugratta Sophie. - Az a keskeny csípőjű angol lány

a hibás, akit teherbe ejtettél.- Hagyd ezt abba, Sophie! - utasította rendre Lucas. - Van fontosabb megbeszélnivalónk is. Például a

fiatok jövőbeli mozgásképessége.A másik esemény egy kamasz érkezése volt, aki Marina Beauchamp kíséretében jött. Ennek azért volt

különös jelentősége, mert személyesen a főorvos fogadta, s feltűnő szívélyességgel üdvözölte őket. Rámosolygott a fiúra, aki boldogtalannak és zavartalak tűnt.

Jess Richardsonhoz és Claudiához fordulva Lucas annyit mondott:- Ez a fiatalember itt Peter Beauchamp, Mi már tegnap találkoztunk, és mára behívtam néhány

vizsgálatra. Fáj és duzzadt a karja, megpróbáljuk kideríteni az okát. Kérem, gondoskodjon róla, Jess! Craven doktornő és én pedig az irodámban beszélgetünk az édesanyjával. - Aztan Marinával az oldalán elvonult.

Claudia utánuk indult. Csodálkozott, hogy a doktor miért kezeli őket ilyen kiemelten, hiszen neki nincsen magánpraxisa. Csak egyetlen magyarázata lehet: Marina Beauchamp és Lucas között van valami személyes kapcsolat. De mennyire személyes?

- Marina nagyon aggódik Peterért. Ő a mindene. Az apja a barátom volt, Észak-Írországban életét vesztette - magyarázta később a főorvos az irodájában, miközben a doktornő az ablaknál állt, és egyre feszültebb lett.

Tehát ez a kapcsolat közöttük. Vagy lehet, hogy azóta tovább fejlődött a dolog?- Elküldöm a fiút röntgenre, és előjegyeztetem egy mintavételre a csontból - jelentette ki Lucas a

széken üldögélő Marinának. - Ha meglesznek az eredmények, többet fogok tudni, s akkor meglátjuk, hogyan tovább.

- Kérlek, mondd, hogy nincs komoly baj! - állt fel az asszony.- Nem tehetem, Marina. Egyet azonban mondhatok: ha komoly, mindent megteszek, ami hatalmamban

áll, hogy segítsek rajta.- Tudom - felelte a nő halkan. - Most Peter után megyek. Egyáltalán nem akart eljönni.- Hány éves a fiú? - kérdezte Claudia, amikor az anya már elment.- Tizenhárom. Van valami rossz előérzetem. Úgy tűnik, a háziorvos nem aggódik, de számomra a

fájdalom, a duzzanat, a láz és a súlyvesztés komoly tünet együttes. - Lucas egészen közel lépett hozzá. - Az első gondolatom csontrák volt, de várjuk ki a végét!

A doktornő hátán végigfutott a hideg. Ha a főorvosnak igaza van, remélte, hogy a fiúnak jobbak a kilátásai, mint annak idején Jack-nek. Kínjában lehorgasztotta a fejét.

- Jöjjön ide! - ölelte magához Lucas. - Nem kell állandóan erősnek lennie.- Nem is vagyok - hajtotta a fejét a férfi vállára sóhajtva Claudia. - Épp ez a baj. Amikor visszajöttem

ide, mindenki olyan szörnyen viselkedett velem, hogy elhatároztam: senki sem veheti észre rajtam, mennyire rosszulesik ez nekem. De mindezt csak megjátszottam.

Nem látta a férfi arcát, de érezte, hogy mosolyog.- Szóval maga mégsem az a merev, megfélemlíthetetlen nőszemély, akinek kiadta magát?- Nem. Maga viszont semmit sem játszott meg, ugye?- Attól függ, mire gondol.- Maga az, aminek látszik. Meg kellett küzdenie az előrejutásért, nincs ideje olyan alakokra, mint én,

de minden idejét feláldozza Marina Beauchamp-ért.- Szüksége van rám - felelte a férfi feszülten. - Maga vak, ha ezt nem látja. Én pedig sosem tétovázom,

ha valakinek szüksége van rám. Még ha a világ végéig kell is mennem érte.- Ez figyelmeztetés vagy ígéret? - bújt vissza a régi bőrébe a doktornő.- Egyik sem - jött a hűvös válasz. - Akárcsak ez. - A főorvos lehajtotta a fejét, és megcsókolta

Claudiát.Ő megpróbált védekezni, mindkét kezével Lucas mellkasának feszült, de eredménytelenül. Az

ellenállás helyét lassan átvette a vágy.Nekem is szükségem van rá, gondolta Claudia kétségbeesve, mégsem tudta kimondani. Ez az alak azt

hiszi, hogy azt tehet vele, amit akar, s mellesleg még ott van neki a csinos özvegy is.A folyosón lépések közeledtek, és Lucas vonakodva elengedte őt. Amikor Belinda megjelent az

ajtóban, Claudia elfúló hangon mondta: - Most visszamegyek az osztályra, ha nincs ellenére.- Rendben. Még beszélnem kell Jess Richardsonnal Peter tesztje miatt, aztán én is jövök.- Micsoda szerencse, hogy Marina itt dolgozik a kórházban. Bármikor láthatja a fiát - tette még hozzá a

doktornő. Meg téged is, gondolta hozzá komoran.

Amikor elment, Lucas letelepedett az íróasztalához, és Claudián töprengett. Kettejük között izzott a levegő. Ennek ellenére Claudia láthatóan még mindig kemény, érzelmektől mentes embernek tartja. S ha nem ment volna el teljesen az esze, ő meg is hagyná ebben a tudatban. Miért is ne? Egész életében egy jelszó szerint élt: akinek nem tetszem így, ahogy vagyok, annak pechje van.

Marina Beauchamp nem kételkedik benne, ezt Lucas pontosan tudta. Vele sokkal egyszerűbb lenne az élet, de döntött ő már valaha is az egyszerű élet mellett?

Ekkor megcsörrent a telefon. Azonnal felismerte a sussexi parton levő drága gondozóközpontból jelentkező hangot. A beszélgetés alatt ráébredt, hogy az ő élete sosem lesz egyszerű.

Fél tizenegykor csengettek Claudia ajtajánál. Amikor kinyitotta, Lucas állt a küszöbön.- Tudom - mentegetőzött a férfi, mielőtt a házigazda bármit is mondhatott volna -, én vagyok az utolsó,

akire ezen a kései órán számított, de itt jártam a környéken, és úgy gondoltam, inkább személyesen mondom el magának, mint telefonon.

- Jöjjön be! - mondta a lány a meglepetéstől elfúló hangon.- Köszönöm... Nem maradok sokáig. - Lucas kimerültnek tűnt, -Worthingbe tartok, ott lakik az

édesanyám egy otthonban. Telefonáltak, hogy nincs jól. Aztán most megint hívtak, hogy agyvérzést kapott.

- Az édesanyja? Nagyon sajnálom, Lucas! Hogy van most?- Nem túl jól. Alzheimer-kóros, és már két éve ebben az otthonban lakik. Előtte nálam élt, de olyan

gyorsan romlott az állapota, hogy rá kellett szánnom magam erre a lépésre.- Nem lehetett könnyű - buggyant ki Claudiából.- Ó, hogy ezt megérhettem! - vonta fel a szemöldökét a férfi. - Claudia Craven aggódik értem! De most

mennem kell. Amiért valójában jöttem... Ha Peter vizsgálatai csontrákra utalnak, szeretném, ha további vizsgálatokat rendelne el. Például tüdő CT-t és a többi testrész vizsgálatát. Csak azért mondom, mert nem tudom, meddig maradok Worthingben, és nem szeretném, ha elvesztegetnénk az időt.

- Nyugodtan rám bízhatja - ígérte a doktornő, majd ösztönösen hozzáfűzte: - Vezessen óvatosan!- Ettől a gondoskodástól egészen zavarba jövök - mosolygott gúnyosan Lucas. - Nem vagyok én ehhez

hozzászokva - mondta, s eltűnt.

Lucasnak igaza volt. Peter Beauchamp Ewing-szarkómában szenvedett, olyan rákos megbetegedésben, amely gyakran lép fel a tizedik és tizenötödik életév között. Amint két nappal később megérkeztek az eredmények, Claudia azonnal elrendelte a következő vizsgálatokat, amelyeket a főorvos kért. Ebből talán kiderül, hogy a daganat képzett-e már áttéteket.

Neki jutott a nehéz feladat, hogy az eredményeket közölje az édesanyával.- Hol van Lucas? - Marina Beauchamp a sírás szélén állt.- El kellett mennie az édesanyjához, aki súlyos beteg - magyarázta Claudia együttérzően. - Arra kért,

hogy végezzünk további vizsgálatokat.- Azért, hogy lássuk, vannak-e már áttétek?Nem lehetett letagadni.- Igen. Tudnunk kell, mi a helyzet, de kérem, gondoljon arra, hogy sok esetben ez a betegség

sugárterápiával és gyógyszeres kezeléssel gyógyítható! Az érintettek ötvenhat százaléka még öt évvel később is él, és azután is jól van.

Mindenekelőtt azonban látniuk kellett, hogy továbbterjedt-e már a rák. Claudia remélte, hogy Lucas visszaér, amire meglesznek az eredmények, hogy ő folytathassa a kezelést. De az is lehet, az édesanyja annyira rosszul van, hogy maradnia kell.

Az utóbbi időben Claudia gyengéd érzelmeket kezdett táplálni a férfi iránt. Tulajdonképpen nem is értette, miért bosszantotta kezdetben Lucas, és hogyan találhatta szinte ellenszenvesnek. Vonakodva bár, de belátta, hogy Lucas Morrison az élete középpontjává vált, akár akarta, akár nem. Nyugtalanító gondolat. Jack halálával megtanulta, micsoda fájdalmat tud magával hozni a szerelem. Egyetlen módja van annak, hogy megóvja magát ettől: ha nem bocsátkozik semmiféle érzelmi kapcsolatba.

Sajnos nem tartotta magát ehhez. Megengedte, hogy egy férfi, aki szöges ellentéte Jacknek, lerombolja a védelmi állásait. Persze lenne egy megoldás a problémára: egyszerűen csak távol kell tartania magát Lucastól. Ez azonban a kórházon belül lehetetlen, ő pedig nem akart munkahelyet váltani. Szerette a munkáját, és itt tudta, mennyit ér. Ugyanezt nem mondhatta el magáról Lucas esetében...

A főorvos késő délután felbukkant az osztályon, és azonnal Peter szobájába ment. Amikor Marina megpillantotta, zokogva a nyakába borult.

Hogy kímélje Peter érzéseit, Lucas karon fogta az asszonyt, és kikísérte a folyosóra, Claudia gondjaira bízva a beteget.Pár perc múlva egyedül tért vissza, és magához hívta a doktornőt.

- Marina elment teázni. Megtenné, hogy addig tájékoztat a dolgok állásáról?Claudia szerette volna megkérdezni, hogy van Lucas édesanyja, de belátta; hogy ez nem a megfelelő

pillanat. Miután befejezte a beszámolóját, a főorvos azt mondta:- Csak akkor kezdjük el a kezelést, ha a további eredmények is megérkeznek.

- Peter édesanyját nagyon megviseli a dolog - jegyezte meg a doktornő óvatosan, hogy ledöntse a kettejük között húzódó gátakat.

- Észrevettem. Ez persze természetes, de Marinának el kell kezdenie a gyerekre gondolni, nem csak saját magára. A fiának most nagy szüksége van rá.

A nőnek meg rád, gondolta Claudia morcosan.- Mikor érkezett vissza? - kérdezte.- Rögtön ide jöttem. És ha meg akarná kérdezni, anyám meghalt...A férfi arca kifejezéstelen volt. Hangja ugyan ridegen csengett, de a szeme nedvesen csillogott. A lány

legszívesebben átölelte volna, hogy megvigasztalja, de ehhez sem a hely, sem az idő nem volt alkalmas. És ráadásul Lucas kemény ember, aki kétségtelenül mindennel szembe tud nézni, amit a sorsa hoz. Bizonyára nincs is szüksége vigaszra, a legkevésbé pedig őrá.

Claudia erről teljesen meg volt győződve, amikor elindult a főnöke irodája felé, hogy elhozzon Belindától néhány betegkartont.

Bekopogott, de nem jött válasz. Bement tehát, hogy megkeresse a kartonokat. Szinte gyökeret vert a lába, amikor meglátta a férfit az ablak előtt, lehajtott fejjel, rázkódó vállal. A fojtott zokogás elárulta, mennyire szenved.

Claudia ebben a pillanatban minden másról megfeledkezett. Odasietett hozzá, és gyengéden a vállára tette a kezét. Elutasításra számított, de amikor halkan a nevén szólította, Lucas megfordult, és hagyta, hogy átölelje. Szótlanul simogatta a haját, míg végül a férfi bánatos mosollyal a szája szegletén ránézett.

- Hogyan lehet az, hogy a gyenge pillanataimban mindig velem van? - kérdezte rekedten. - Ez tönkreteszi a hírnevemet.

- Talán, mert azokban a pillanatokban itt akarok lenni - felelte a nő halkan.A főorvos felegyenesedett, és kihúzta magát. Claudia tudta, hogy most eltűnik a férfi, akinek szüksége

van rá, és visszatér a határozott. orvos. Igaza volt.- Köszönöm - mondta Lucas csendesen. - Most pedig ismét az élőkre kell összpontosítanunk. Mondja

meg Robin Crawshaw-nak, hogy beszélni szeretnék vele a gerincsérült gyerekről, akit tegnap utaltak be hozzánk!

Claudia elbocsáttatott, mégis azzal a kellemes érzéssel távozott, hogy jó időben volt jó helyen. Öröme azonban alig egy óráig tartott. Röviddel a műszakja vége előtt meglátta Lucast a folyosón, ahogy a karjában tartja Marinát.

Amikor Claudia másnap munkába érkezett, nem maradt ideje búslakodni. Az utak jegesre fagytak, aminek egyenes következménye a rengeteg csonttörés. Nem volt egy szabad percük sem az ortopédián.

Megérkeztek Peter Beauchamp eredményei is. A rák még nem terjedt tovább. Sugárkezeléssel és gyógyszerekkel jó esélye volt a felépülésre.

Sheila Newcome pedig mosolygott. Még jó reggelt is kívánt, amikor a doktornő megérkezett az osztályra. Claudia kezet rázott vele.

- Tudom, hogy mostanában sok gondja van, Sheila - mondta neki -, de azt remélem, azért barátok lehetünk.

- Én is - felelte a nővér zavartan. - Talán az utóbbi időben kissé elviselhetetlen voltam.Ezzel megköttetett a fegyverszünet.Claudia abban reménykedett, hogy a Petert érintő jó hírek nyomán Marina kevesebb feszültségnek lesz

kitéve, és kevésbé igényli majd Lucas támogatását. Persze ha a főorvos szívesen foglalkozik a hölggyel, az ellen nem tehet semmit.

Amikor másnap reggel Robinnal együtt elkísérte Lucast a vizitre, megtudta tőle, hogy az édesanyját szombaton temetik.

- Csak Sophie, Dirnitri, Craig, az öcsém, Oliver és én leszünk jelen - magyarázta a férfi, miközben átfutotta az egyik kis beteg papírjait. - Worthingben, az otthon közelében lesz a temetés.

Ettől kezdve csakis orvosi témákról beszélt, majd röviddel később elhagyta a helyiséget.- Nem nagyon viseli meg az anyja halála - jegyezte meg Robin.- Ne higgyen a viselkedésének! Lucas mélyen megrendült - felelte Claudia, és remélte, hogy Robin

nem kérdez rá, honnan tudja ezt ilyen pontosan.

5. FEJEZETClaudia a hétvégén meglátogatta a szüleit Gloucestershire-ben, és csak hétfőn reggel tért vissza

Londonba.Ez a nap elgondolkodtatóan rosszul kezdődött. Először dugába került az autópályán, ezért elkésett.

Aztán amikor gyorsan készíteni akart magának egy kávét, a kávéfőző kilehelte a lelkét. Az osztályon szűkében voltak a személyzetnek, mert Jess Richardson influenzával ágynak esett. Robint másnaposság gyötörte az előző esti buli miatt, és csak nyögött magában, Lucasnak pedig nyolc órakor még nyoma sem volt.

- Biztosan itt van valahol a kórház területén - vélekedett Robin, majd hozzáfűzte: - Például a szociális osztályon.

Claudiát bosszantotta ez az utóbbi megjegyzés. Ha Lucas úgy látja jónak, hogy egy ilyen feszült reggelen ott ténferegjen, hát tegye! Borús tekintettel indult vissza a betegekhez, és akkor meghallotta a férfi hangját a háta mögött.

- Ma kicsit későn kezd.- Nagyon korán elindultam a szüleimtől, hogy idejében itt legyek, de bedugult az autópálya - felelte.- Szép hétvégéje volt?- Én nem tehetem fel ugyanezt a kérdést magának...- Valóban. Megvolt a temetés. Utána rögtön visszajöttem. Az öcsém elkísért. A következő két napban

nem lesznek előadásai, így szerdáig nálam marad.- Az jót tesz maguknak. A gyász idején nagyon sokat segít a család támogatása.Ez igaz volt ugyan, mégis formaságnak hangzott. A főorvos átpillantott a lány válla fölött, és

meglepetten vonta fel a szemöldökét.- Ne fesse az ördögöt a falra!Claudia megfordult, és egy fiatalembert látott közeledni. Középmagas, karcsú fiú volt, és távolról sem

úgy nézett ki, mint Lucas, bár tagadhatatlan hasonlított rá.- Az öcsém, Oliver - mutatta be a bátyja, és a fiatalember leplezetlen érdeklődéssel tanulmányozta a

doktornőt. - Ő pedig Claudia Craven doktornő, a csapatom tagja.- Jó reggelt! - köszöntötte a fiú, aztán a testvéréhez fordult. - Sosem mesélted, hogy olyan doktornők is

vannak, akik úgy festenek, mint egy modell!Claudia elfordult, hogy elrejtsen egy mosolyt.- Viselkedj, Oliver! - utasította rendre az öccsét Lucas. - Hogy kerülsz ide? Azt hittem, délig ki sem

bújsz az ágyból, olyan mélyen aludtál.- Találkozom néhány régi cimborával. Iszogatunk egy kicsit. Mehetek? Megengeded, bátyó?- Megengedem - sóhajtotta Lucas -, hogy most búcsút vegyél. Nekünk ugyanis dolgoznunk kell.- Ó, hát persze! - válaszolta az öccse könnyedén, és közben élvezettel méregette Claudiát. - Maga is

csatlakozhatna hozzánk. Ott leszünk a...- Azt mondtam, tűnj el, Oliver! - szólt rá Lucas ingerülten. Amikor a fiatalember végre elment,

odafordult a doktornőhöz. Azt hiszem, szerdánál tovább nem viselem el.- Pontosan úgy viselkedik, mint a korosztálya - nevetett a lány, - Gátlástalan, laza, és úgy érzi, hogy ő

Isten ajándéka a másik nem számára.- Gondolom, hozzám képest olyan, mint egy frissítő szellő.- Magához képest színtelennek és jelentéktelennek tűnik. - Claudiának még mindig nevethetnékje volt.- Ezt komolyan gondolja? - kérdezte a férfi halkan.Claudia zavarában köhécselt. A beszélgetés váratlan fordulatot vett. Tréfálkozó hangnemben mondta,

amit mondott, de a tartalmát komolyan gondolta.- Teljes mértékben.- Egyszóval lenyűgöző vagyok?- Azt hiszem...- Hová vezet ez?- Nem tudom, magát hová vezeti, de engem összezavar.- Megmagyarázná?- Nemrég elvesztettem valakit, akit nagyon szerettem, és szeretnék hű maradni az emlékéhez.- Mi tartja vissza?- Pontosan tudja, miről beszélek,

Egy sor cserepes növény mellett álldogáltak, ami zöld oázist jelentett a steril folyosók útvesztőjében. Mivel nem járt arra senki, Lucas megfogta Claudia kezét, és addig húzta, amíg a buja zöld levelek eltakarták őket a kíváncsi tekintetek elől.

- Ettől vagy összezavarodva? - kérdezte halkan, és a lány arcát a kezébe fogta. Ajkuk összeért, és a férfi lassan átölelte. Magához szorította, és mohón csókolta.

Lucas ajka már a nyakán kalandozott, keze pedig a mellén. Claudiát elöntötte a boldogság és az az édes vágyakozás, amely észbontóbb volt, mint amit eddig valaha is érzett.

- Mindjárt keresőosztagot küldenek utánunk súgta végül a férfi. - Ráadásul Marina Beauchamp is vár rám. Beszélgetnünk kellene, Claudia. Találkozzunk ma este!

- Szép kis alak vagy! - kiáltotta a nő feldúltan. - Becibálsz a pálmák közé csókolózni, és rögtön utána elmeséled, amit már rég sejtettem: hogy másik vasat is tartasz a tűzben! Ne érj hozzám többé!

Felháborodva elviharzott, és figyelmen kívül hagyta Lucas kiáltását:- Ne butáskodj, Claudia!Örült, hogy senki sem volt tanúja a megaláztatásának. Amikor ismét belépett az osztályra, Robin

kíváncsian nézett rá.- Hol az ördögben volt? - érdeklődött. - Miles Soper sürgősen keresi Lucast. Én meg magát próbáltam

megtalálni.- Miért? Történt valami fontos? - kérdezte a doktornő ingerülten.- Nem, de itt az ideje a vizitnek, és szívesebben tartanék magával.- Sajnálom - kért bocsánatot töredelmesen Claudia. - Ostoba módon hagytam, hogy feltartsanak.

Higgye el, nem fog többé előfordulni.Ezt az utolsó mondatot legalább annyira intézte saját magához, mint Robinhoz. Néhány hetes

ismeretségük alapján nem gondolta volna Lucas Morrisonról, hogy szoknyavadász. Legbelül tudta, hogy a férfi nem hajlamos futó viszonyokra, legyen az a barátja özvegye vagy egy kolléganő. Mindez nem lett volna olyan nyugtalanító, ha őt magát az a néhány csók és gyengéd pillanat nem hozza ki a sodrából. Ő azonban nem az a fajta nő, aki csak úgy osztogatja a kegyeit.

Jackkel kamaszkoruk óta ismerték egymást. A jóképű tengerbiológus csendes volt, kiegyensúlyozott és remek humorú. Ő volt álmai férfija.

Vajon akkor is így érezné, ha előbb megismerte volna Morrisont? Az ösztönei azt súgták, mindegy, hol és mikor találkozik a főorvossal, elkerülhetetlenül beleszeretett volna. Ez jelen pillanatban nem volt túl szívderítő gondolat.

Amikor Robinnal megálltak a kis Sally Haynes ágya mellett, a gyógytornász éppen olyan gyakorlatokat végeztetett, amelyek a kislány duzzadt csuklójának fájdalmát csökkenthetik. Persze a tornagyakorlatok sem voltak fájdalommentesek. Sally halkan nyöszörgött.

- Na, hogy állunk, Sally? - csendült Lucas hangja a hátuk mögött. - Fáj?A lányka bólintott, és közben panaszosan nyögött.- Szereted az iskolát, ugye?- Hát... igen.- Nos, ha otthon leszel, lesz egy saját tanár nénid. Eljár hozzád, és addig fog tanítani, amíg teljesen

rendbe nem jössz. Mit szólsz hozzá?Miközben a főorvos a kis beteggel társalgott, óvatosan meg is vizsgálta. Végül a két fiatal orvoshoz

fordult.- Most maguk következnek. Milyen javulás mutatkozik, ha van egyáltalán?- Nem sok - felelte Robin, miután ő is megvizsgálta Sallyt.- Magának mi a véleménye, Craven doktornő? - fordult a lányhoz a főorvos.- Egyetértek Robinnal - felelte Claudia kurtán. - Talán emelnünk kellene az aszpirinadagot.- Lehet, de felírok neki még valami mást is.- Éspedig? - kérdezte a doktornő dacosan, nehogy a férfi azt képzelje, hogy csak ő beszélhet ilyen

szűkszavúan.- Mondja meg maga! - nézett rá nyugodtan a főnöke. Ismét magázta őt, a betegek előtt betartandó

íratlan szabályok szerint. Penicillamin, chloroquin?- Ebben az esetben nem - felelte a főorvos szárazon. - Ha vette volna a fáradságot, hogy gondosan

átolvassa a kislány leleteit, látná, nem olyan súlyos az állapota, hogy reuma elleni szereket kapjon.Claudia érezte, amint arcába szökik a vér. Elrontott valamit, vagy a férfi veszekedni akar?

- Megnéztem a papírokat - védekezett. Levette az ágy végéről a lázlaptartót, és gyorsan átfutotta a benne levő iratokat. Biztos volt benne, hogy valahol azt a megjegyzést olvasta, ha az aszpirin nem használ, akkor…

Még vörösebb lett, amikor a főorvos gyulladáscsökkentőt rendelt a kis betegnek az erős reumaellenes szerek helyett.

- Nos?- Igaza van - látta be Claudia. - Valószínűleg félreértettem az utasításait.- Néha félreért dolgokat, Craven doktornő - vetette oda végül a főorvos, majd bólintott a feszengve

álldogáló Robinnak, és továbbment.- Hűha! - jegyezte meg Robin. - Ez meg mi volt? Eddig azt hittem, Morrison úgy tekint magára, mint

az osztályt ért áldásra. Maga igencsak beletaposhatott a főnök lelkébe.- Én aztán nem - felelte Claudia morcosan. - Hibáztam, ő meg nagydobra verte a dolgot.- Maga nem szokott ilyen hibákat elkövetni - tiltakozott a kolléga.- Én is csak ember vagyok, Robin. Nem rendelkezem emberfeletti emlékezőtehetséggel és szellemi

képességekkel.Az új barátnője, Sheila Newcome hallotta a történteket, és most közbeszólt:- Lucas mondott valamit a reuma elleni szerekről, amikor Sallyt behozták, de később megváltozott a

véleménye, amikor kiderült, hogy nem olyan rossz az állapota. Talán ez maradt meg a fejében, Claudia.A doktornő elmosolyodott. Egy kis nézeteltérést megért, hogy Sheilát a maga oldalára állíthatta.- Köszönöm - szorította meg a nővér kezét. - Még akkor is, ha ezzel a dolog nincs megoldva.- Én sem értem, miért ilyen goromba a főnök - vonta össze a szemöldökét Sheila. - Amikor az előbb

találkoztam vele, még minden rendben volt. Közben viszont találkozott Marinával. Talán valami beárnyékolja a kapcsolatukat.

- Lehetséges - mormolta Claudia bizonytalanul.Ezen a téren nála is hasonló a helyzet, de ezt nem köti a nővér orrára, gondolta. Hadd higgyék a

munkatársak, hogy Lucas ingerültségének köze lehet az özvegyhez! Ha pedig a főorvos idegeskedni akar, hát tegye. Az, hogy a fiatal doktornő az esetek kilencvenkilenc százalékában nem szokott hibázni, a főnöknek nyilván nem számít.

Ebédidőben Claudia egyedül üldögélt az asztalnál. Egyszer felpillantott, és meglátta Lucast, amint sorban áll a pultnál. Gyorsan elkapta a tekintetét, és olyan erősen igyekezett az ételre összpontosítani, mintha az élete függne tőle.

- Hol van a mi kis csodagyerekünk? - hallatszott rövidesen a főorvos hangja a közelből. Claudia felnézett, Lucas pedig kérdés nélkül letelepedett a vele szemközti székre.

- Fodrászhoz ment - felelte a lány kurtán.- Már itt volt az ideje.- Semmi közünk Robin frizurájához, nemde? - felelte merev arccal.- De igen, ha egy hosszú hajú hippi jelenléte zavarja a betegeinket.Claudia szeme szikrázott. Úgy tűnt, Lucas ma tényleg őt akarja bosszantani.- Ha én lennék a beteg, engem a doktor hozzáértése érdekelne, nem a hajviselete. Persze nem lehet

mindenki úgy résen, mint te!- Aha, tehát még mindig meg vagy sértve. A Sally kezelésében elkövetett hiba miatt?- Igen.- Javítana a dolgon, ha azt mondanám, hogy korábban valóban beszéltünk reuma elleni szerekről?- Attól tartok, nem igazán. - Sheilának tehát igaza volt. - Tudom, nem engedhetjük meg magunknak,

hogy hibázzunk, én pedig rossz választ adtam. Nem voltam tudatában, hogy nem megfelelő gyógyszert javaslok, és te úgy bántál velem, mintha nem értenék a dologhoz.

- És ha azt mondanám, hogy sajnálom? Meg hogy Claudia Craven-betegségem van?- Mit gondolsz, hogy éreztem magam akkor? Tudom, én csak eszköz vagyok számodra, hogy egy

kicsit változatosabb legyen az életed itt a kórházban, én viszont nem így tekintek rád.- Akkor hogyan? - csapott le rá a férfi. Amikor Claudia válaszolni akart, felemelte a kezét. - Ne, várj!

Ma este elmondhatod. Tudod, már említettem, hogy beszélnünk kell. Emlékszel?- Hogyne, csak arra nem, hogy beleegyeztem volna.- Nálad vagy nálam? - hagyta figyelmen kívül a megjegyzését Lucas.

- Nálad. - Claudia hirtelen kíváncsi lett, hogyan is él a férfi. Most, hogy így megadta magát, Lucas elmosolyodott.

- Biztos vagy benne, hogy az egyszerű nép közé akarsz vegyülni?- A te lakásod sem lehet rosszabb, mint egynémely szállás, ahol a világ körüli út során éjszakáznunk

kellett.- Még mindig ezen jár az agyad, igaz? - hervadt le a főorvos mosolya az arcáról.- Persze. Mire számítottál? Arra, hogy ilyen rövid idő alatt megfeledkezem valakiről, akit

elveszítettem?- Természetesen nem.- Tehát hány órakor találkozzunk? - kérdezte a lány, mielőtt a beszélgetés veszélyes irányt vett volna.- Fél nyolckor? És ne vacsorázz, mielőtt elindulsz! Főzök valamit.- Jó... - Claudia össze volt zavarodva. Néhány órával azelőtt még elszántan távol akarta magát tartani a

férfitól, most meg beleegyezett, hogy vele töltsön egy kellemes estét a lakásán. Jellemző, hogy minden kiváló képessége mellett Lucas még főzni is tud. Persze lehet, hogy csak a konzervnyitóval bánik jól.

Ha Claudia azt képzelte, hogy Lucas majd kötényben, kuktasapkában és fakanállal a kezében fogadja, hát tévedett. Inkább kissé hűvös fogadtatásban részesült, és a férfi farmert és inget viselt. Ezek szerint mégiscsak konzerv lesz, gondolta a lány.

Lucas lesegítette a kabátját, és bevezette a nappaliba. A szoba ízlésesen, egy agglegényhez illően volt berendezve praktikus bútorokkal, szép függönyökkel, és a csillogó padlón meleg színekkel tarkított szőnyeggel.

- Igazán csinos - mormolta Claudia elismerően.- Jobb, mint vártad, igaz?- Veled kapcsolatban semmi sem olyan, mint amire számítottam. Mindig meglepsz valamivel.- Ezt vehetem bóknak? - nyújtott át egy poharat Lucas a vendégének. - Bár egészen biztos vagyok

benne, hogy nem annak szántad. Mi lenne, ha ma este eltekintenénk a velős megjegyzésektől?- Ahogy akarod - vont vállat a doktornő. - Azt hittem, komolyan akartál beszélni velem.- Ez igaz... De előtte kapjunk be néhány falatot!- Ahogy akarod.- Az isten szerelmére, hagyd már ezt abba! Semmi okod sincs rá, hogy ilyen jámbor legyél. Nem illik

hozzád.- Talán azt is elárulod, mi illik hozzám?- Egy próbálkozást megér. - A férfi elindult a konyha felé. - Most elég a kérdésekből. Lehet, hogy te

nem vagy éhes, de én az vagyok.- Az öcséd is jön vacsorára? - kiáltotta utána Claudia.- Oliver? Nem, a barátaival lóg. Ha szerencsém van, még éjfél előtt hazatalál.- Nem szoktad magányosnak érezni magad?- Miért kérdezed?Ha Claudia bevallotta volna az igazi okot, Lucas bizonyára kiejti a kezéből a tányérokat.- Egész nap emberek között vagy, este meg egyedül.- Ez rád is igaz.- Igen, de én önszántamból teszem.- Úgy gondolod, hogy én nem így voltam ezzel?- Múlt időben beszélsz. Ez azt jelenti, hogy változtatni akarsz az életeden?Lucas kihúzott Claudiának egy széket, és miközben leültek, a nő rájött, hogy a férfi tényleg tud főzni.

Ráadásul egyetlen piszkos edényt sem látott sehol, és ételszagot sem érzett. A grillezett húsnak és a friss zöldségeknek erős illata szokott lenni, kivéve, ha az ember a szabadban készíti.

A férfi mintha olvasott volna a gondolataiban.- Jól van, bevallom - mondta kisfiús mosollyal az arcán -, étteremből hoztam az ételt, nem magam

készítettem. De csak azért, mert későn értem haza, és már nem tudtam semmit összedobni. - Egymással szemben ültek, és amikor nekiláttak a vacsorának, hozzátette: - Az előbb azt kérdezted, szándékomban áll-e megváltoztatni az életemet. A válaszom: talán. Ez valaki mástól függ.

- A Marina Beauchamp iránti elkötelezettségedre gondolsz?- Lehet, de más dolgok is befolyásolnak.

- Például? - kérdezte Claudia halkan. Nem mert reménykedni, és igaza is lett, amikor meghallotta Lucas válaszát.

- Tudod, hogy nincsenek magánbetegeim?- Igen.- Nos, egy gazdag arab üzletember a fia betegsége miatt a mi kórházunkhoz fordult, és azt akarja, hogy

én operáljam.- Ebből adódhatnak gondok - jegyezte meg a lány érdeklődve, bár nem személyes kérdésről volt szó.- Kibéreli a fiú számára az egyik magánlakosztályt, a kísérete pedig egy londoni luxushotelban fog

megszállni - folytatta Lucas.- Elvállaltad?- Igen, és mivel dolgoztál már velem a műtőben, te is benne leszel a csapatban.- Tehát nem tartasz alkalmatlannak?- Miért tartanálak? A mai reggel miatt? Ugyan, csak rossz kedvem volt.- Nekem kellene rosszkedvűnek lennem - felelte Claudia. Csodálkozott, hogy a férfi bevallotta, ő sem

tökéletes. - Nem tudok ellenállni a vonzerődnek, és te ezt kihasználod, pedig... más érdekeltségeid is vannak

- Marinát és a fiát már régóta ismerem, ha erre gondolsz - ráncolta á homlokát a férfi. A férje katona volt, és az északír összetűzések áldozata lett. Ő kért meg, hogy álljak mellettük, ha vele valami történik. Természetesen megígértem, de mostanáig nem volt szükségük rám. Most azonban eljött az idő, ahogy a te Jack barátodnak is szüksége volt rád. Ilyen egyszerű ez.

Egyszerű? - szerette volna hangosan üvölteni Claudia. Mi ebben az egyszerű? Beléd szerettem, te meg abba az asszonyba. Nem igaz? Talán ez a lovagias segítség a kelleténél messzebbre megy.

Lucas előrehajolt, hogy ismét teletöltse a nő poharát, és a tekintetük hirtelen összefonódott.- Szép vagy - mondta a férfi rekedten. - Összekuszálod a terveimet.- Hogyan? - érdeklődött a doktornő.- Megmutatom - suttogta a férfi. Hirtelen félretette az üveget, és ismét előrehajolt, hogy megcsókolja.

Amikor az ajkuk összeért, Claudia felállt, karja Lucas nyaka köré fonódott, és szenvedélyesen viszonozta a csókot.

Másodpercekkel később kulcs zörrent a zárban, és kinyílt a bejárati ajtó.- Megjöttem, bátyó! Van valami harapnivaló?- A fenébe, az öcsém! - dörmögte a férfi. - Sosem szokott ilyen korán hazaérni.Claudia visszahuppant székre. Oliver megjelent az ajtóban. - Hűha - torpant meg -, vendéged van!

Felszívódjak?- Ne, természetesen ne! - morogta Lucas.Ha Claudia nem lett volna olyan csalódott, elneveti magát a férfi arckifejezése láttán.Oliver eltűnt a konyhában, hogy valami ennivalót keressen magának, a lány és Lucas pedig igyekezett

folytatni a beszélgetést. Az után a szenvedélyes ölelés után nehezen ment, így Claudia hamarosan felállt, mint aki haza készül.

- Sajnálom, hogy az öcsém elrontotta az esténket - mondta a ház ura, miközben Claudia felvette a kabátját. - Meg kell ismételnünk ezt a találkozót, mert néhány dolgot még nem beszéltünk meg.

- Volt elég időnk, mielőtt az öcséd megérkezett - felelte a lány hűvösen. - Talán szívességet is tett neked. Nekem mindenképpen.

- Értem. - Lucas arca elborult. - Miért is hiszem mindig azt, hogy mi ketten egyformán gondolkodunk? Elment az eszem.

- Úgy zajlik az életed, ahogy tervezed - lépett ki Claudia a lépcsőházba. - Kevés ember képes lépést tartani veled. Én biztosan nem tartozom közéjük.

A lány levert hangulatban indult haza. Az este egy halom megválaszolatlan kérdéssel, kimondatlan gondolattal, vággyal és sok felesleges szóval zárult. Hirtelen vágyakozni kezdett egy kiegyensúlyozott ember után.

Robin nem messze lakott Lucastól. Vajon otthon lehet ilyenkor? Csak egyetlen módja van, hogy kiderítse: be kell hozzá csengetni.

A gondolatot tett követte. Amikor megnyomta Robin csengőjét, mosolyognia kellett, amint elképzelte; milyen arcot vág majd a fiatal orvas, ha ajtót nyit. Nem vette észre a magas alakot, aki az árnyékból figyelte őt. És azt sem, ahogy az illető felhúzott vállal visszavonult, és folytatta magányos sétáját.

Robin nem volt otthon. Claudia végül hazament további kitérők nélkül.Úgy tűnt, ebben a percben ez a szó jellemzi legjobban az életét. Kitérő... És ki az oka? Csakis ő maga,

ha ezentúl is hagyja, hogy Lucas Morrison befolyásolja a gondolatait és az érzéseit.

6. FEJEZETHárom luxuslimuzin állt meg a Szent Erzsébet Gyermekklinika bejárata előtt. Két termetes testőr szállt

ki először, hogy körülnézzen. Őket követte Omar Al Saud és a fia. A másik két autóból a család női tagjai kerültek elő.

Claudia, aki az ablakból figyelte a jelenetet, azon tűnődött, melyik lefátyolozott nő lehet a fiú anyja. A tizenegy esztendős Ibrahim Al Saudot egyértelműen felismerte, ahogy ott állt és körülkémlelt, mint az apja. Fekete fürtökkel övezett olajbarna arcából szinte világított hatalmas szeme. Amikor a társaság elindult, látni lehetett, hogy a gyerek erősen sántít.

A doktornő tudta, hogy Lucas és a kórház egyik vezetője a bejárat üvegcsarnokában várakozik, hogy az arab férfit és kíséretét a magánlakosztályba kísérje, ahol majd a fiú kezelése zajlik.

- Mit gondol, miért teszi ezt Lucas? - kérdezte Robin, amikor meghallotta, hogy a magánbeteg hamarosan megérkezik. - Maga szerint pénzért?

- Nem hiszem. Mindketten tudjuk, hagy sok külföldi küldi ide a gyerekét magánkezelésre, és hogy sok főorvos ezen az alapon dolgozik, de Lucas mindenkit kezel, akár gazdag, akár szegény. Miért számítana, hogy a műtétre szoruló fiú családja gazdag?

- Mi baja a srácnak? - tudakolta Robin. - Magának tudnia kell. Magával megbeszéli a főnök. Le sem tudja venni magáról a szemét.

- Valószínűleg nem mer kiengedni a látóteréből a múltkori hiba után.- Én sokkal súlyosabb hibákat is elkövettem már, mégsem érzem, hogy ezért megfigyelés alatt tartana.Claudia nem akart belemerülni a témába.- Egy lovas balesetből szárinazó combcsonttörés nem jól gyógyult. Ibrahim egyik lába rövidebb lett,

mint a másik.- Es hogyan fogják helyrehozni?- Nem tudom, hogy a rövidebb lábat kell-e nyújtani, vagy az egészségeset rövidíteni. Ezt csak a

műtőben fogjuk látni.Hozzátehette volna, hogy a félresikerült este óta ő maga is keveset beszélt a főorvossal, akkor is csak

szakmai dolgokra szorítkoztak.- De miért ide hozták a fiút, Claudia?- Véleményem szerint az apa úgy gondolja, hogy a hazája orvosai nem végeztek jó munkát. A Szent

Erzsébetnek viszont világszerte jó híre van.Lucas egy félóra múlva jelent meg az osztályon, és a többi beteg állapota iránt érdeklődött. Robinnal

barátságosan viselkedett, Claudiával azonban hűvösen. A doktornő inkább elviselte volna a vitákat, szópárbajokat, tárgyilagos csatározásokat, mint ezt a visszafogott hangnemet.

Marina Beauchamp az utóbbi napokban nem mutatkozott. Petert hazaengedték, így nem volt oka, hogy az osztályra jöjjön, hacsak nem Lucas miatt.

Később a főorvos megkérte Claudiát, hogy menjen vele abba a lakosztályba, ahol időközben az Al Saud család elhelyezkedett. Szívesen elkísérte, egyrészt azért, mert vágyott a férfi közelségére, másrészt pedig hajtotta a kíváncsiság.

Omar Al Saud egy nagy bőrfotelban ült, körülvéve lefátyolozott asszonyokkal.- Mr. Al Saud, hadd mutassam be Claudia Cravent, aki segít nekem a fia műtétjénél - mondta Lucas. -

Megkértem, jöjjön velem, hogy ő is megvizsgálhassa a gyereket.Az üzletember kegyes főhajtással beleegyezett. Amikor a doktornő az ágy felé indult, egy másik férfi

lépett a szobába. Magasabb volt, mint Omar Al Saud, és ugyanolyan, az idősebbekre jellemző, erőszakos fellépéssel rendelkezett. Nem volt meglepetés, amikor Omar a legidősebb fiaként mutatta be őt. A neve Faisal.

- Egy repülőjárattal később jöttem - tájékoztatta őket a férfi ugyanolyan hibátlan angol nyelven, akárcsak az apja. Lucashoz intézte a szavait, de a tekintete Claudián nyugodott.

Ezt a pillantást a főorvos is észrevette, és arcvonásai megkeményedtek. Közben Omar királyi tartással ült a fotelban, és ellágyult tekintettel nézte a kisebbik fiát.

Azért vagyok itt, hogy megvizsgáljak egy beteget, és nem azért, hogy méregessenek, mintha megvásárolható áru lennék, bosszankodott magában Claudia.

Az ágy fölé hajolva megnézte a legényke lábát. A gyerek félve nézett rá.- Ne aggódj, Ibrahim, Morrison doktor gondoskodni fog róla, hogy megint jobban légy.- Úgy van - erősítette meg Lucas. - Meggyógyítunk, hogy ismét rendesen tudj járni. Megígérem... Nem

kell félned! - Claudiához fordult. - Már megröntgeneztettem, és valóban a rosszul gyógyult combcsont a ludas. A csont meggörbült, ezért rövidebb a láb, mint a másik. Mr. Al Saud ragaszkodik hozzá, hogy az egészséges lábat ne rövidítsük le, így tehát a beteg lábat fogjuk nyújtani. Crawshaw doktor és maga fog nekem segédkezni.

- Mikor lesz a műtét? - kérdezte Claudia.- Holnap. Kérem, gondoskodjon róla, hogy elérhető legyen!Miközben elhagyták a helyiséget, Claudia látta, hogy a fiatal arab követi a tekintetével.- Aztán mégis hol lennék? Mindig ott vagyok, ahol szükség van rám - mondta ridegen Lucasnak. -

Meg néha ott, ahol nem vagyok kívánatos, abból a hűvös hangulatból ítélve, amely akkor uralkodik, ha valahol mindketten jelen vagyunk.

- Ezzel csak arra céloztam, hogy Omar fia elég egyértelműen kifejezte az érdeklődését maga iránt - jegyezte meg a főorvos.

- És? Mi közöm hozzá?- Talán szereted a változatosságot. Vagy még mindig meghitt viszonyt ápolsz a csodagyerekünkkel?- Kivel? - meredt rá Claudia. - Robinnal? Természetesen jóban vagyok vele, de nem meghitt

viszonyban! Nála legalább tudom, mire számítsak. Ő nem beszél rejtvényekben. Ami pedig Faisalt illeti, minek nézel te engem egyáltalán? - Nagy levegőt vett, hogy ismét ura legyen az érzéseinek. - Jack volt az egyetlen férfi az életemben. Nincs tapasztalatom abban, hogyan kell bánni a másik nemmel. Ha nem így lenne, talán kevésbé lennék boldogtalan.

A főorvos vonásai meglágyultak. Kinyújtotta a kezét, és megérintette a lány arcát.- Ne légy boldogtalan, Claudia! Azt mondtad, az ifjú Crawshaw nem bonyolult lélek... Szeretetre

méltó fickó. Ha pótolni akarod a te Jackedet, ő a megfelelő választás, és nem egy megkeseredett, kemény figura, aki a társadalom peremén nőtt fel.

Claudia szeme, égni kezdett. Mindketten a származásuk áldozatai. Mindegyikük a maga módján.Lucasból nem hiányzott a szeretet, ha a családjáról vagy a kis betegeiről volt szó. Ha azonban

szerelemről, bizalmatlan és elutasító lett.- Az eszembe vésem - felelte nyugodt hangon. - De ne hidd, hogy mindig igazad van! Az, hogy

meghallgatom a tanácsodat, még nem jelenti azt, hogy követni is fogom.A főorvos arca felderült, és Claudia szíve nagyot dobbant. Talán mégsem úgy gondolta... De amikor

felpillantott, meglátta közeledni Marinát a folyosón. Ő volt tehát az oka a hangulatváltozásának.- Ott jön valaki, aki mindig szívesen fogad - mondta Lucasnak könnyedén. - Pontosan a megfelelő

ember, aki javíthat a kedveden! - S egy futó mosolyt villantva az asszonyra, visszatért Robinhoz, Jesshez és Sheilához... A valóságba.

Már csak két hét maradt húsvétig, és Claudiának nem voltak határozott tervei az ünnepekre, mivel nagypénteken és húsvét hétfőn dolgoznia kellett. Közötte csak két szabadnapja maradt.

Az édesanyja megkérdezte, hazamegy-e, de még nem döntötte el. Valakitől azt hallotta, Lucas a Beauchamp családnál tölti az ünnepeket Ez még inkább megerősítette abban, hogy olyan távol maradjon tőle, amennyire csak lehet.

Robin mégsem volt jelen Ibrahim műtétjénél. Miles Sopernek segédkezett egy másik súlyos esetnél.Claudia most is el volt bűvölve attól, milyen alapossággal és összpontosítással dolgozik Lucas.

Amikor a beavatkozás után a kezüket mosták, önkéntelenül is lágyan megérintette a férfi kezét.- Hát ez meg mi? - pillantott fel a főorvos.- Jobban csodálom a munkádat, mint bárki másét, akit ismerek.- Ó, értem.Mintha csalódottság bujkált volna a férfi hangjában. Miért, mire számított? Nem derült ki.- Gyere, közöljük Al Saudékkal, hogy a fiuk túl van a műtéten, és hamarosan újra szaladhat!

- Mondd meg nekik te! - vélekedett Claudia. - Omar Al Saud aligha akarja ezt egy fiatal segédorvostól hallani, aki ráadásul nő.

- És mi van az izzó szemű Faisallal? Biztosan alig várja, hogy behálózhasson a vágyakozó pillantásaival.

- Ugyan, hagyd már! - mosolygott Claudia. - Nem tudom elképzelni magam egy háremben, és nem is szeretem a meleg országokat.

- Különösen Goát nem.Végigfutott a hideg a doktornő hátán, és várta, hogy ismét hatalmukba kerítsék a nyomasztó

emlékképek, de ez ezúttal elmaradt.

Amikor Lucas megkérdezte, nem töltené-e vele a húsvét előtti szombatot, Claudia nehezen hozta meg a döntést. Nem azért, mert nem szeretett volna vele lenni, hanem mert úgy érezte, a férfi pótszernek használja őt. Pénteken találkozót beszél meg Marinával, most meg vele akarja tölteni a szombatot, hogy ne unatkozzon, gondolta.

- Miért? - csúszott ki a száján a kérdés.- Tényleg meg kell indokolnom? - fordította el a tekintetét sóhajtva a főorvos. - Máskor az anyámmal

szoktam tölteni az ünnepnapokat, de most...- Persze, persze - mormolta Claudia bűntudatosan. - És mit terveztél?- A tervezést átengedem neked. Nekem mindegy.- Nagyon ellenedre lenne, ha tennénk egy rövid látogatást a szüleimnél? - kérdezte némi habozás után

a lány.Lucas felvonta a szemöldökét.- Biztos vagy benne, hogy meg akarnak ismerni egy olyan csiszolatlan gyémántot, mint én? -

gúnyolódott.- Ne beszélj butaságokat! - vágott vissza Claudia. - Nem is vagy csiszolatlan... Kérlek, ne hasonlítgass

össze folyton kettőnket! Nem tudom, hogy te szeretnél-e engem olyan emberré változtatni, akit jobban el tudsz fogadni, de én rajtad nem változtatnék semmit. Tehát hagyjuk ezt a játszadozást a különböző származással, jó?

A férfi pár percig elgondolkodva nézte őt, aztán lassan azt mondta:- Észben fogom tartani, és ha komolyan gondoltad, szívesen elmegyek veled Gloucesterbe.Amikor Claudia aznap este felhívta, az édesanyja rögtön azt javasolta, maradjanak ott éjszakára is.- Ezt előbb meg kell beszélnem. Lucasszal is, anya - válaszolta a lány meglepetten. - Talán van valami

programja vasárnapra.A férfi megint csak elgondolkodva méregette őt, amikor előadta neki anyja javaslatát, de ez a habozás

nem tartott sokáig.- Természetesen nincs ellenemre, hogy a szüleidnél éjszakázzunk - mondta. Az országnak az a része

csodaszép. Akkor már április lesz. Tavasz. Új kezdet.Kinek? - szerette volna megkérdezni a lány, de már azzal is elégedett volt, hogy két teljes napot együtt

tölthetnek.

Pár nappal húsvét előtt Ibrahim Al Saudot hazaengedték a kórházból. Bár Claudia sajnálta, ahogy a kedves fiú elmegy, megkönnyebbült, hogy a bátyját, Faisalt nem kell többé elviselnie.

Az operáció sikeres volt, és a gyerek egy kis gyógytorna segítségével hamarosan rendesen tud majd járni és szaladni. Nehéz lett volna megmondani, hogy melyik fátyol mögött rejtőzik a fiú anyja, de az utolsó nap odalépett hozzájuk az egyik asszony, és félénken azt mondta:

- Nagyon köszönöm, amit a fiamért tettek. Kérem, adják át Morrison doktornak szívből jövő hálámat! Hamarosan Ibrahim is együtt játszhat a testvéreivel.

- Átadom - fogta meg a nő puha kezét Claudia. - És ne aggódjon, ha még egy kis idő eltelik, amíg a lába teljesen használható lesz.

- Jóságos ég! A kórház nyüzsgése és a londoni forgalom után olyan ez nekem, mintha meghaltam volna, és most a mennyországban lennék. - Lucas és Claudia a lány szüleinek kertjében álldogált, élvezve a tavaszi levegőt. - Micsoda csend van itt! Örökre itt tudnék maradni.

- Valóban szép - mosolygott a lány. - Bár azt hiszem, egy idő után túlságosan nagy lenne neked itt a nyugalom. Hiányozna a kórházi sürgés-forgás, és talán az embertömeg meg az áttekinthetetlen forgalom ellenére még London sajátos varázsa is.

- Így beszél az értelem, de nem lenne jó ilyen helyen egy nyaraló? Elég közel az elegáns Cheltenhamhez, és mégis elég távol ahhoz, hogy nyugalom legyen. Talán beszélnem kellene a bankommal... Micsoda változatosság lenne a cellámhoz képest!

- Igazán szép a lakásod! - tiltakozott Claudia.- Persze, jelenleg éppen megfelel - bólogatott a férfi. - Régebben olyan mindegy volt, hol és hogyan

élek.- Már nem?- Talán már nem. Emlékszel, azt mondtam, talán változtatok az életmódomon.Ne vedd komolyan! - intette saját magát Claudia. Az csak megbontaná a kettejük között levő

harmóniát.

- Már értem, miért vonz téged ez az ember - jegyezte meg Claudia édesanyja fojtott hangon, amikor ebéd után kettesben szedték le az asztalt, és az edényeket kivitték a konyhába. - A te korodban egészen biztosan én is ugyanígy lennék vele.

- Akkor csak örülhetek, hogy nem vagy az én koromban - mondta a lánya szárazon. - Elég nekem az egyik barátja özvegye.

- A lényeg csakis az, hagy ő mit érez irántad - szakította félbe az anyja.- Bárcsak tudnám!- Állandóan téged néz, ha ez jelent valamit.- Ez csak azért van, mert nem szereti, ha valami elkerüli a figyelmét.- Tud Jackről?- Igen, és azt hiszem, megérti.- Enyhült már a fájdalom?- Igen. Amióta Lucas Morrisont ismerem, egyre jobban vagyok. Volt is emiatt bűntudatom, mert úgy

éreztem, hűtlen leszek Jackhez. Pedig tulajdonképpen nincs is rá okom. Lucas szinte meg sem érintett.- Jack azt akarná, hogy boldog légy - mondta az anyja gyengéden.- Tudom - felelte Claudia nyugodt hangon. Bement a nappaliba, és leült a férfi mellé, aki kivezette őt a

sötétségből egy melegebb, derűsebb világba.

7. FEJEZETA levegő még hűvös volt, amikor Claudia és Lucas elhagyta az egyszerű falusi fogadót, ahol

ebédeltek, és hazafelé indultak.Egy darabig ott üldögéltek a falusiak és néhány turista társaságában a kandalló előtt, és beszélgettek. A

családjukról, a londoni színházról, és minden elképzelhető témáról, kivéve Marina Beauchamp-t és Jack Tomlint.

A szombati ebéd után váratlanul Jack szülei toppantak be, és Claudia kénytelen volt bemutatni nekik Lucast. Meglehetősen kínos pillanat volt. A lány látszólag nyugalommal fogadta a Jack szüleinek szemében bujkáló kérdést, de belül nagyon feszült lett.

Lucas olyan felszabadult volt, mint máskor. Tomlinék barátságosan beszéltek vele, és a szülei is ugyanúgy viselkedtek, ahogy szoktak. Úgy tűnt, Claudia az egyetlen, aki nem érzi jól magát.

Most meg Lucas lepte meg őt, amikor az üres falusi utcán egyszer csak megfogta a kezét. Hetekkel azelőtt érintette meg utoljára az ortopédia folyosóján, és azóta mintha egy örökkévalóság telt volna el.

- Mire gondolsz, Claudia? - kérdezte, miközben bandukoltak. - A fogadóban mindenféléről beszélgettünk, de nem hiszem, hogy azokon jár az eszed. Még meg sem kérdezted például, hogy mi a véleményein a Tomlinékkal való találkozásról. Hogy megrázó volt-e...

- Nem tudom elképzelni, hogy bármi is meg tudna rázni téged - csóválta a fejét Claudia. - Bosszanthat, meglephet, talán idegesíthet is, de megrázni?

- Jó, akkor válassz ezekből a fogalmakból, de én láttam, hogy te milyen feszült vagy.

- Mire számítottál? Éppen miattad voltam zavarban. Gondolhattam volna arra, hogy bármikor beállíthatnak, és előre figyelmeztethettelek volna. Bár mi értelme lett volna, ha még csak nem is dühít, hogy ilyen helyzetbe hoztalak?

- Miért kellene dühítenie? Jogukban áll azt gondolni rólam, amit csak akarnak. Nekem mindenesetre nem áll szándékomban fájdalmat okozni nekik.

- Tudom - fordult szembe vele Claudia, még mindig a kezét fogva. A hangja fátyolos volt. - Én vagyok az, aki szenved.

- Szóval még mindig őt gyászolod? - Lucas arca borús volt az utcai lámpa halvány fényében. - Egyrészt szeretnél velem lenni, másrészt meg egész idő alatt visszafogod magadat. Azért javasoltam, hogy töltsük együtt ezt a napot, hogy jobban megismerjelek, de te mindig talány maradsz számomra, Claudia.

- Akárcsak te nekem! - sóhajtott fel a lány. - Amikor a szenvedésemről beszéltem neked, te rögtön levontad a saját következtetéseidet. Már nem annyira nyomaszt a gyász, mint gondolod, de vannak más dolgok is, amelyek miatt aggódhat az ember.

- Például?- Ha valaki túlságosan bonyolult lélek.- Azt veted a szememre, hogy vannak pillanatok, amikor nem tudok ellenállni neked? Mint például

most, amikor szikrázik a szemed, a szád rózsásan csillog, és a többi testrészed is épp annyira akarja ezt, mint én?

- Mit akarok én? - lehelte a lány.- Mintha nem tudnád... - A férfi a karjába zárta, hogy Claudia lába szinte alig érintette a talajt.Ahogy az ajkuk összeért, a lány felsóhajtott. Aztán megadta magát a vágyainak, amelyek Lucas

közelségében mindig megrohanták.Vastag kabátjuk megakadályozta, hogy érezzék egymás testét, ezért Claudia lerántotta a dzsekije

cipzárját: Bedugta a férfi kezét a ruhája alá, hogy az érezze a szívverését, és megérinthesse a mellét.- Ilyen játékokat csak egy szerelmespár engedhet meg magának, Claudia - mondta végül Lucas. -

Elvesztettük az eszünket.A lány szeme elkerekedett. Ebben a percben szerelmespár voltak... legalábbis ami őt illeti. Minden

más jelentéktelenné vált: Jack, Marina... Semmi más nem számított, csak hogy Lucas karjában lehet. A legutolsó megjegyzés alapján viszont ő az egyetlen, aki ennek a szenvedélyes jelenetnek bármiféle jelentőséget tulajdonít. Gyűlölte magát, amiért így felkínálkozott. Dühödten felhúzta a cipzárját, és elindult hazafelé. Lucasnak erősen szednie kellett a lábát, hogy a nyomába érjen.

A szülei már lefeküdtek, és mivel Claudia nem akart több esélyt adni a férfinak, hogy az átkozott vonzerejével megint levegye a lábáról, csak annyit mondott:

- Ha még akarsz inni valamit, tudod, hol a konyha. - Fél lábbal a lépcsőn hozzátette: - Mikor indulunk holnap reggel?

- Amikor akarod - vont vállat Lucas.- Akkor... úgy tíz körül?- Jó. Claudia!- Tessék?- Tudom, mit gondolsz rólam.- Fogalmad sem lehet - fordult szembe vele a lány. - Ha lenne, nem lennél velem ilyen leereszkedő.- Miért érzem úgy, hogy szörnyeteget látsz bennem?Claudia elindult felfelé a lépcsőn, majd fagyos tekintettel visszanézett, és a megfelelő szavakat kereste.- Mert számomra nagyvárosi ragadozó vagy! - Lucas döbbenten meredt rá, így hozzáfűzte: - Most

legalább tudod!E barátságosnak nem nevezhető búcsú után Lucas letelepedett a sötét nappaliban. Nem akart inni, de

erőt vett rajta a rosszkedv. Nagyvárosi ragadozó! Tehát ilyennek látja őt a lány. Hatalmas ragadozónak, aki természetellenes környezetben él.

Ez a nő megőrült! És mégis, neki úgy kellett küzdenie a túlélésért, mint egy tigrisnek a dzsungelben. Most azonban megzabolázták. A szeretet megszelídítette. A szeretet a családja és a kis védencei iránt. S a szerelem egy nő iránt, akinek nagyobb szüksége van őrá, mint azt bevallja magának.

A vasárnapi reggelinél barátságosan viselkedtek egymással, hogy Claudia szülei ne vegyenek észre semmit. Utána Lucas kiment az autóhoz, de a lányt egy pillanatra visszatartotta az apja.

- Anyáddal megkedveltük ezt a fickót, kislányom. Fogd meg magadnak!- Egy angolnát is könnyebb lenne megfogni, mint őt, apa - sóhajtotta Claudia.- Viszont nagyobb siker is, ha egy ilyen síkos teremtményt kapsz el, mint ha egy lusta teknőst! -

nevetett az öreg.A lány még akkor is mosolygott, amikor elindultak. Lucas rideg hangon meg is kérdezte:- De jó, hogy valaki meg tudott nevettetni. Milyen volt a vicc?- Csak egy angolnáról meg egy teknősről szólt - felelte a lány. Vajon mit szólt volna Lucas, ha

megtudja, hogy nagyvárosi ragadozóból angolnává vedlett át?Egy darabig szótlanul haladtak, aztán a férfi ismét megszólalt:- Amíg az apukáddal csevegtél a kis viccetekről, én beszélgettem édesanyáddal. Azt mesélte, hogy

lakást akarsz cserélni. Nekem miért nem szóltál?- Azt gondoltam, téged nem érdekel.- Miért ne dönthetném el ezt én magam? Van már valami határozott elképzelésed?- Tegnap láttam egy kiadó tetőtéri lakást a Harley Streeten - magyarázta Claudia. - Az egyik régi, nagy

házban, amelyben elegáns apartmanokat alakítottak ki. Három emeletet fogorvosi rendelők foglalnak el, de a tetőtér még szabad. Mivel közelebb van a kórházhoz, gondoltam, egyszer majd megnézem.

- Megbolondultál? - fakadt ki a férfi. - Tényleg be akarsz költözni egy olyan mauzóleumba? Esténként egy szál egyedül leszel!

- Nem tudom, miért izgatod fel magad ennyire - vágott vissza Claudia. - Nem hallottál még riasztóról és ajtózárakról?

- De, persze - felelte Lucas morcosan. - Meg olyan őrültekről is, akiknek ez nem jelent akadályt. Ha rászánod magad, hogy megnézd, veled megyek.

- Na, szépen vagyunk! Tedd, amit jónak látsz! Bár elég nagy vagyok már, hogy vigyázzak magamra.- Ebben kételkedem...- Talán igazad van - nevetett fel Claudia. - Ha a közelemben vagy, nem viselkedem túl értelmesen.- Ha a tegnap estére gondolsz, felejtsd el! Én már meg is tettem.- Szóval neked csak ennyit jelent? Mondtam már neked, nem akarom, hogy még egyszer hozzám érj,

és így is gondolom. Tegnap este letámadtál.- Valóban? - Lucas arca felderült. - Nekem egészen más volt a benyomásom.- Gondolj, amit akarsz! - hajtotta is a fejét a lány pirulva.- Bocsáss meg, Claudia! Igazad volt, hogy szörnyetegnek neveztél, de ígérd meg, hogy veled mehetek

megnézni a lakást!- Jól van - egyezett bele a lány, és lelke mélyén azt kívánta, hogy ennek a közös lakásnézésnek más

oka is legyen, ne csak az, hogy a férfi aggódik a biztonságáért.Kora délután visszaértek Londonba, és amikor Lucas megállt a Roverjével Claudia háza előtt, a lány

meghívta egy kávéra.- Nem, köszönöm - rázta meg a fejét a főorvos. - Még be kell ugranom a húgomhoz. Az utóbbi időben

gyakrabban hívott fel, mint máskor, és azt hiszem, megint gondok vannak Dimitrivel. Én figyelmeztettem őt korábban a korkülönbség és a különböző gondolkodásmód miatt várható gondokra, de meg sem hallotta.

Ez valami magyarázkodás akart lenni, hogy lezárhassa a zavaros hétvégét? - tűnődött magában a lány, miközben a férfi elhajtott. Vagy a húga valóban boldogtalan az ő Dimmyjével?

Hétfőn reggel egy futár hatalmas virágcsokrot hozott. Claudia Cravennek az ortopédiára.Talán Lucas megbánta a hétvégi viselkedését? Amikor azonban meglátta a kártyát, arcáról lehervadt a

mosoly. A csokrot Faisal Al Saud küldte. Gondolhatta volna, hogy Lucas nem fog bocsánatot kérni.A kártyán ez állt:Szabad öntől egy találkozót kérnem, Craven doktornő? Zavarba ejtő szépsége elbűvölt. Kérem,

mondjon igent!Faisal Al Saud- Na, szerzett magának egy hódolót - mondta ki Robin a körülöttük állók gondolatát.- Még ha úgy lenne is - bosszankodott Claudia -, egyáltalán nem az esetem.

- Maga viszont tetszik neki - ugratta Jess Richardson.Jellemző a sorsra, gondolta a lány. A férfinál, aki fontos számára, mindig hoppon marad, miközben

egy másik túlságosan közel akar kerülni hozzá. Miért nem ment vissza Faisal a családjával Kuvaitba? Csak nem miatta maradt itt?

A Lucasszal folytatott beszélgetés után Claudia komolyan elhatározta, hogy megnézi azt a lakást. Abból indult ki, hogy az ingatlanügynökség bizonyára éppen az ünnepek idején számít az ügyfelek fokozott érdeklődésére. Így aztán ebédidőben felhívta a megadott telefonszámot.

Ahogy várta, szívesen a rendelkezésére álltak, ha meg akarja tekinteni a lakást.Aznap még nem találkozott a főorvossal az osztályon, hogy megkérdezhette volna tőle, van-e egy kis

ideje késő délután. Amikor azonban az ebédszünet végén elhagyta a büfét, a férfi éppen szembe jött vele Marina Beauchamp kíséretében. Legszívesebben kitért volna előle, főleg azért, mert még a kezében volt Faisal Al Saud csokra. Úgy döntött, elajándékozza a bokrétát.

A páros élénken társalgott, de amikor Lucas meglátta Claudiát, elköszönt Marinától, és odalépett hozzá.

- Megbeszélésen voltam - magyarázta. - Volt valami gond az osztályon?A doktornő a fejét rázta, és azt kívánta, bárcsak eltüntette volna valahová azt a csokrot, mielőtt

találkoztak.- Semmi sem történt. Érkezett két új beteg, egy műtétre váró kislány és egy baleseti sérült. Miles Soper

végzi a műtétet.Figyelemre méltóan nyugodt nap, ha arra gondolok, hogy ünnep van - bólintott a férfi. Ekkor vette

észre a csokrot. Előrehajolt, és elolvasta a kártyát. Elborult az arca. - Ezek szerint a forróvérű arab még nem adta fel?

- Úgy tűnik - látta be kényszeredetten Claudia, és azt kívánta, bárcsak Al Saud már rég otthon lenne.- Teljesíted az óhaját?- Azt hittem, elég világosan közöltem, hogy nem vagyok alkalmas háremhölgynek. Természetesen

nem találkozom vele. Éppen azon vagyok, hogy elajándékozzam ezt a csokrot egy másik osztálynak. A te ajánlatodat azonban elfogadom.

A lány elégedetten vette tudomásul, hogy Lucas egy ideig nem jut szóhoz.- Miféle ajánlatot? - kérdezte végül óvatosan a férfi.- Mi történt az emlékezőtehetségeddel? - nevetett Claudia.- Semmi - felelte a férfi még mindig látható zavarban. - Miért?- Megbeszéltem ma délutánra egy időpontot a lakásnézéshez.- Vagy úgy! - Lucas homloka kisimult. - És most azt szeretnéd tudni, hogy veled tartok-e?

Természetesen igen. Gyalog is mehetünk, egy ugrásnyira van innen.- Igen... Nem voltam biztos benne, hogy valóban el akarsz jönni.- Hát most tudod. Valakinek rajtad kell tartania a szemét, ha tetőtéri lakásokat nézegetsz, és veszélyes

arab fickók koslatnak utánad.- Tudok vigyázni magamra - jelentette ki határozottan Claudia. - Keresztülutaztam a világot egy

súlyosan beteg emberrel, és sikerült sértetlenül hazajutnom. Lehet, hogy te vagy a családod és Beauchamp-ék védőangyala, de nem kell engem is felvenned a megmentendők listájára.

- Megjegyeztem - felelte a férfi szárazon. - Most megyek ebédelni. Addig megszabadulhatsz a zöldségeidtől.

Az ingatlanügynök átadta Claudiának a kulcsokat azzal a kéréssel, hogy fél hatig hozza vissza. A doktornő Lucas kíséretében belépett az elegáns épületbe, és érdeklődéssel nézett körül.

Elsőként a csend tűnt fel neki. Csak a saját lépteiket hallották kopogni a bejárati csarnok márványpadlóján. Az épületben dolgozó fogorvosok vagy szabadságon voltak, vagy már befejezték a munkát.

- Lenyűgöző! - jegyezte meg Lucas. - És nyugodt. Alig hinné az ember, hogy pár méterre innen ott lüktet London lármás élete.

Igaza van, gondolta a lány- Éjszaka meglehetősen egyedül lenne itt.

A lakás igényes volt, elegáns függönyökkel, újonnan berendezett konyhával és modern fürdőszobával. Mindez azonban kevés, ha itt a város felett egymaga lenne, ezt ösztönösen érezte. A nyugalom az egy dolog, az elszigeteltség meg egy másik.

Lucas azonban egészen más fényben kezdte látni a lakást. Látszott, hogy valóban el van ragadtatva, és újra meg újra hangsúlyozta, milyen kényelmesen és nyugodtan élhetne itt Claudia.

A doktornőt tulajdonképpen bosszantotta, hogy a férfinak igaza volt, és a lakás nem neki való. Úgy érezte, tennie kell valamit, hogy Lucas lelkesedése ne fokozódjon tovább.

- Ha ennyire tetszik, miért nem veszed ki te magad? - kérdezte végül tétován.- Csak azt ne mondd, hogy téged már nem érdekel! - kiáltott fel a férfi meglepetten. - Hallatlanul

előnyös!- Mire gondolsz?- Természetbarátként sem unatkoznál; hiszen a tetők tele vannak madarakkal. Ha a lift elromlik,

megvan a napi edzésed a lépcsőzéssel. Aztán azt se hagyd figyelmen kívül, milyen szerencsés helyen laknál, ha például letörik egy fogad! - Lucas nyíltan felnevetett, és a szeme csillogott. - Természetesen nem felel meg neked ez a lakás. Egy párnak tökéletes, de egy egyedülálló csinos nőnek semmiképp. - Claudiának nyújtotta a kezét. - Gyere, menjünk! Lássuk, ki ér le hamarabb a lépcsőn!

Claudia megfeledkezett a bosszúságról, amiért a férfi egész idő alatt csak ugratta. Feljebb húzta hosszú szoknyáját, és futásnak eredt.

Egyszerre értek a földszintre, és amint a lány zihálva az előcsarnokban álló kanapéra zuhant, Lucas megjegyezte:

- Egy temetkezési vállalkozás is élőbb, mint ez a ház. Amint visszatérünk a kórházba, lesz egy kis dolgunk.

- Micsoda?- Be kell látnod, hogy egy nagyvárosi ragadozó jobban kiismeri magát, ha a barlang kiválasztásáról

van. szó.- Meddig fogom még ezt hallgatni? - sóhajtotta Claudia. - Nem tudom, mi szállt meg, amikor ezt

elmondtam neked.- Én várok...- Rendben, belátom, igazad volt, de csalódott vagyok. Mindig is szerettem volna a Harley Streeten

lakni, és ez látszott az egyetlen lehetőségnek.Lucas felállt.- Sosem lehet tudni, mit hoz a jövő - mondta komolyan. - Remélem, neked csak jót. Amikor

megpróbálok a sajátomba tekinteni, minden elmosódik.Claudia vegyes érzelmekkel tért vissza a kórházba. Egyfelől vigasztaló volt, hogy a férfi így törődik

vele. Sajnálta azonban, hogy neki volt igaza, ami a lakást illeti. Még nyugtalanítóbb, hogy Lucas nem látja tisztán a saját jövőjét, pedig ő a leghatározottabb ember, akit ismer.

- Hogy van Sophie és a baba? Tegnap meglátogattad őket. - Claudia szándékosan váltott témát, bár minden érdekelte, ami Lucas Morrisonnal kapcsolatos.

- Minden rendben - felelte a férfi elgondolkodva. - Dimitri azt fontolgatja, hogy eladja az éttermét, és Sophie-val meg a gyerekkel Görögországba költözik.

- Bizonyára hiányozni fognak neked.- Igen, de be kell vallanom, hogy egyszerűbb lenne az életem. Néha úgy érzem, túlzás, hogy bármikor

Sophie és Oliver rendelkezésére állok. Persze ott van még a baba. Szeretném látni, amint felnő.- Talán saját családot kellene alapítanod... Vagy feleségül venni egy olyan nőt, akinek van saját

gyereke.- Előnyben részesítem a feleséget. Nélkülözhetetlen tartozék, nemde?- Persze nő is kell, ha gyereket akarsz, de nem kell feltétlenül megnősülnöd. Sok pár lemond manapság

a házasságlevélről.- Szerinted ez helyénvaló?- Nem tudom. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Én személy szerint jobban szeretném

házasságban világra hozni a gyerekeimet.A kórház épülete hamarosan felbukkant előttük, és ők megtorpantak, mert ott el kell majd válniuk.

Lucas hazamegy, Claudia pedig a mélygarázsba az autójához.Mintha a főorvos meg sem hallotta volna a lány iménti mondatát, megjegyezte:

- Remélem, nem bántad meg, hogy elmentél megnézni a lakást. Ha jobban belegondolok, nem is adtam neked lehetőséget, hogy kialakítsd róla a saját véleményedet.

- Megtettem, amint beléptem - mosolygott Claudia. - Túl csendes volt nekem, és...- Igen?- Köszönöm, hogy eljöttél velem. Tulajdonképpen csak egy bolond ötlet volt...- Mindenkinek lehetnek bolond ötletei - bólintott a férfi.- Mint szombaton este?- Igen, ez is jó példa. - Esélyt sem adva a válaszra, Lucas sarkon fordult es elment.Amikor Claudia a parkolóba ért, egy helikopter érkezett dübörögve a feje fölé. Rövidesen leszáll a

tetőre, hogy beteget hozzon vagy vigyen.A lány lehajolt, hogy beszálljon a kocsijába, amikor az árnyékbál kilépett egy alak. Ijedtében beugrott

az ülésre, és bezárta az összes ajtót.- Nem kell félnie, Craven doktornő - hallotta az idegen kiejtéssel beszélő hangot a zárt ablak mellette -

Véletlenül megláttam, hogy jön. Megkapta a virágaimat?- Maga meg mit keres itt? - kérdezte Claudia.- Azért jöttem, hogy lássam.- Azt hittem, már rég visszatért a hazájába.A lány leengedte az ablakot, és futó mosollyal megköszönte a virágot. Ahogy felpillantott, látta, hogy

Lucas közeledik feléjük.- Mi folyik itt? - kérdezte a főorvos.- Éppen megköszöntem Mr. Al Saudnak a virágokat.- Értem - felelte a férfi morcosan, miközben Faisal mereven meghajolt és távozott.- Nem voltál éppen elutasító - rótta meg Claudiát Lucas. - Azt hittem, nem kedveled a fickót. És miért

találkozol vele idelent?A Faisal távozása által okozott megkönnyebbülést harag váltotta fel.- Itt parkolt a kocsijával, és meglátta, hogy jövök. Csak nehogy azt hidd, hogy megbeszélt találkozó

volt! - támadt rá a doktornő. - Jobbnak láttam barátságosnak lenni, nehogy nehéz helyzetbe kerüljek. És te mit keresel itt?

- Van annak jelentősége?- Hát persze! Te tudni akarod, miért volt itt Faisal Al Saud, hát én is szeretném hallani, miért bukkantál

fel.- Figyeltelek az ablakból, mikor jössz ki a garázsból, mert történt itt már néhányszor zaklatás. Mivel

nem jöttél, aggódni kezdtem. Erre mit látok? Bájosan cseverészel Omar fiával!- Ebben aztán nem volt semmi báj - mondta Claudia higgadtan, és a haragja elszállt. - Szörnyen féltem,

hogy megbilincsel, és elvonszol melegebb éghajlatra. A megjelenésed egyértelműen megakadályozta a támadást, és köszönöm a gondoskodásodat. Az azonban egyáltalán nem tetszik, hogy kételkedsz a szándékaimban.

Lucas válaszolni akart, de a lány nem adott rá lehetőséget. Rálépett a gázpedálra, intett és elhajtott.

Claudia este otthon az ágyában arról ábrándozott, milyen jó lett volna, ha azért nézik meg a tetőtéri lakást, hogy majd együtt lakjanak benne. Szerelmi fészek a csillagok alatt, amelyben boldogan és elválaszthatatlanul élhetnének. Lucas aggódott érte, feláldozta a drága idejét, hogy megnézzék a lakást, de ezzel vége is volt.

Amikor a férfi lejött a garázsba, és elzavarta Faisalt, akkor is az ő biztonsága érdekelte, de Claudia tudta, hogy bármelyik nővel ugyanígy viselkedett volna hasonló körülmények között. Semmi értelme bármit is belemagyarázni az eseményekbe.

Ahogy még jobban befészkelte magát a takarója alá, elképzelte, milyen lenne, ha Lucas feje ott pihenne az övé mellett a párnán.

Nagyot sóhajtott, mert tudta, milyen képtelen az ötlet. Felmerült benne a kérdés: tudna-e helyettesíteni egy szenvedélyes arab egy hűvös angol férfit?

8. FEJEZET

A Faisal Al Sauddal történt meglepő találkozás után Claudia remélte, hogy sosem futnak össze többé, ezért aztán meglehetősen megrémült, amikor az ebédszünetben a férfi megjelent az asztalánál.

- Jó napot, Craven doktornő! - mondta tökéletes angolsággal. - Remélem, jól van.- Igen, köszönöm, Mr. Al Saud - válaszolta Claudia hűvösen. - Mit tehetek önért?- Nagyon sok mindent tehetne értem, de ön sajnos úgy határozott, hogy nem méltat figyelemre -

közölte a férfi jelentőségteljesen. - Ezért ma visszarepülők Kuvaitba. Azért jöttem ide, hogy ezt megmondjam.

Mielőtt a doktornő válaszolhatott volna, az arab szertartásosan meghajolt, mint előző este, és elbúcsúzott. Magas, büszke alakjával, krémszínű öltönyével élesen elütött az étterem nagyrészt hagyományosan öltözött vendégeitől.

Amikor a férfi ki akart lépni a teremből, szembe jött vele Lucas. Hűvös udvariassággal üdvözölték egymást, és Claudiának összeszorult a szíve. Nem ok nélkül, mert a főorvos egyenesen felé tartott sietve.

- Ez még mindig itt ólálkodik? - kérdezte nyersen. - A legtöbb férfi elfogadja, ha elutasítják. Mivel ő nem teszi, feltételezem, hogy bátorítod.

- Még hogy bátorítom? - kiáltott fel a doktornő olyan élesen, hogy néhány arc feléjük fordult. - Hogyan merészelsz ilyet mondani? Még ha úgy lenne is, mi közöd van hozzá?

- Talán nem sok - látta be Lucas kedvetlen mosollyal. - De bizonyos mértékig felelős vagyok a beosztottaimért.

- Ugyan már! - fortyant fel Claudia elég hangosan ahhoz, hogy magukra vonja a figyelmet. - Csak akkor felelsz értem, ha a műtőben vagyunk. Amit a szabadidőmben teszek, az csak rám tartozik. Ha tehát legközelebb Faisal közelében látsz, gondolj erre!

A ragadozót felingerelték. Lucas úgy festett, mint aki legszívesebben felüvöltene.- Tehát kapcsolatot kezdesz vele?- Talán - csillapodott le a lány. - Korai még biztosat mondani, de ennek az embernek van egy csomó

vonzó tulajdonsága.- Te megőrültél! - sziszegte a főorvos.- Lehetséges - állt fel Claudia az asztaltól. - Légy jó, Lucas!

Claudia alig jutott látótávolságon kívülre, rájött, milyen ostobán viselkedett. A Marina miatti féltékenységében találta ki ezt a dolgot Faisallal.

- Kissé feldúltnak látszik - jegyezte meg Robin, amikor találkoztak az osztályon.- Az is vagyok - vallotta be a doktornő. - Lucas véleménye szerint kikezdtem Faisal Al Sauddal.A fiatalember együtt érzően nézett rá.- S mivel érez valamit mélyen tisztelt csontlovagunk iránt, nem nagyon örült ennek a feltételezésnek,

igaz?- Hogyan találta ki, hogy érzek valamit iránta? - nézett rá döbbenten a lány.- Mindannyiunknak feltűnt, hogy egyértelműen keresik egymás társaságát, ha érti, mire gondolok. Hol

van akkor a baj?- A szépséges Marina Beauchamp áll nála az első helyen.- Maga tréfál - meredt rá Robin csodálkozva. - Az özvegy már túl van a virágkorán. A maga nyomába

sem érhet, ami a külsőt illeti.- Úgy látszik, az én szépségem csak a melegebb országok férfi egyedeire hat.- Az arabra gondol?- Igen.- És fog vele találkozni?- Természetesen nem. Ma visszarepül Kuvaitba.- Lucas tudja ezt?- Nem, és nem is akarom, hogy megtudja. Megígéri?- Ha úgy akarja - vont vállat Robin tétován.Két nővér lépett a helyiségbe, megszakítva ezzel a beszélgetést.

A következő hetekben Claudia és Lucas viselkedését a hűvös udvariasság jellemezte. A doktornő többször esett kísértésbe, hogy elmondja neki, Faisal már rég nincs Angliában. Ám a büszkeség és az a tény, hogy Marinát mindig ott látta a főorvos közelében, megakadályozta ebben.

Robin találkozgatott néhányszor egy nővérrel az ideggyógyászatról és Claudia egyik este meghívta mindkettejüket magához vacsorára. Örült a társaságnak és annak, hogy végre főzhet egy jót. A két vendég azonban annyira el volt foglalva egymással, hogy ő is egyre jobban vágyakozott Lucas után. Amikor a párocska egymásba gabalyodva végre távozott, a doktornő tanácstalannak és ingerültnek érezte magát. Felkapta a kocsija kulcsát, és elhagyta a lakást.

Még nem tudta, mit fog tenni, ha odaér a férfi házához, de már nem tudott uralkodni a vágyon, hogy Lucas közelében legyen. Sejtette, hogy amikor a főnöke kijön és meglátja, ő maga azt fogja kívánni, bárcsak megnyílna alatta a föld, de ezt a kockázatot vállalnia kellett.

A függönyök nem voltak behúzva Lucas ablakán, így látni lehetett, ahogy a férfi nyugtalanul fel és alá mászkál.

Ez a lágy tavaszi este mindenkit kihoz a sodrából? - tűnődött Claudia. Remélni sem merte, hogy a férfiban is ugyanaz a vágy ébredt iránta, mint amely őt idehozta.

Lucas hirtelen eltűnt, és hamarosan felbukkant a lépcsőházban, kabátban. Claudia megijedt. Mindjárt kilép a kapun, és meglátja az autóját. Még életében nem indult el ilyen gyorsan, aztán eltűnt.

Amikor Lucas felismerte a Porsche hátsó lámpáit a sötétben, gyökeret vert a lába. Ez nem lehet Claudia ezen a késői órán! Vagy otthon fekszik az ágyában, vagy elment valahová szórakozni Faisallal.

Homlokát ráncolva lépett ki a házból. Nagyon aggódott az egyik betegéért, és még egyszer meg akarta nézni.

Amikor másnap reggel együtt viziteltek a kórházban, Lucas megszólította a lányt:- Tegnap éjjel egy Porsche állt a kórház előtt.- Valóban?- A tiéd volt? Nem láttam a rendszámát.- Miért lett volna az enyém? - kérdezett vissza a doktornő. - Nekem tegnap este látogatóm volt.- Előkészítetted a terepet a beduinodnak? - támadt rá Lucas szúrás tekintettel.- Ha így gondolod...- Van más lehetőség is?- Akár több is, de semmi okom, hogy felsoroljam neked. Te úgyis csak a saját nótádat fújod.Claudia dühös volt, és megbántott, de semmiképp sem akarta kimutatni. Mi a csoda történt ezzel az

emberrel? Minden munkatársuk észrevette, mit érez iránta, csak éppen ő maga nem?Mire elérkezett a munkaidő vége, már ott tartott, hogy másik munkahelyet kell keresnie.

- Ezt nem teheti! - fakadt ki Robin másnap reggel, amikor a lány megemlítette neki az ötletet. - Nem is akarom elképzelni, hogyan fog viselkedni Lucas, ha maga elmegy!

- Gondolom, éppen olyan lesz, mint most - vágott vissza Claudia. - Hűvös, alapos, kritikus, aki rögtön képes ítéletet hozni, és még sorolhatnám.

- Szóval azt hiszi, nem fog neki hiányozni?- Nem lesz, akit rendszeresen megalázhatna.- Magának tényleg elege lehet belőle...- Igen, mégpedig annyira, hogy egy hónapon belül elmegyek még akkor is, ha nem találok másik

állást.Claudia elhatározása megszilárdult. Ez a legokosabb, amit tehet. Ha továbbra is együtt kell

dolgozniuk, csak szenvedne, hiszen a férfi elérhetetlen számára.Persze tájékoztatnia kell a főorvost a távozási szándékáról. Az eddigiek után azonban nem sietett vele,

mert tartott az újabb csípős megjegyzésektől.Az előző napi beszélgetésükre visszagondolva ismét elfutotta a méreg. Lucas azzal gyanúsította, hogy

viszonya van! Micsoda szemtelenség! Mi köze hozzá? Hiszen ő amúgy is a csinos szociális munkás kolléganőt melengeti!

Amikor elvált Robintól, és átment Sheilához, megtudta, hogy aznap a főorvos nem jön be. A titkárnője szerint kivett néhány napot, hogy magánügyeket intézzen.

Claudiának összeszorult a gyomra. Nagyon is illene Lucashoz, hogy futólag, minden felhajtás nélkül megnősüljön. Amikor azonban puhatolózásképpen felkereste a szociális osztályt, Marinát ott találta az asztalánál, ahol elmélyülten dolgozott. Ezután beugrott Belindá-hoz.

- Szia! Mi újság? - kérdezte az asszony vidáman. Sokat gondolt Claudiára, aki az utóbbi időben boldogabbnak látszott, mint a munkája kezdetén, és Belinda gyanította, hogy ez összefüggésben lehet egy bizonyos főorvossal.

Ezen a reggelen azonban a barátnője kimondottan boldogtalannak tűnt.- Felmondok. A személyzeti osztályon már tudják, és szerettem volna közölni Lucasszal is, de amint

hallottam, ma magánügyeket intéz - mondta, és közben titkon remélte, hátha Belinda tud valami közelebbit.

- El akarsz menni? - meredt rá a titkárnő hitetlenkedve. - Az ég szerelmére, miért?Claudia halványan mosolygott. Tudta, hogy Belinda nem engedi el addig, amíg mindent ki nem

tárgyalnak, de keményen elhatározta, hogy amennyire csak lehetséges, hallgatni fog.- Nevezzük érdekellentétnek! - felelte diplomatikusan.Belinda felsóhajtott, amint derengeni kezdett neki a dolog.- Csak nem Lucasszal?- De, sajnos igen.- Jaj, Claudia! - nyögte az asszony. - Én azt hittem, hogy ti esetleg...- Hová gondolsz? Marina Beauchamp ellen nincs esélyem.- Tudom, hogy barátok - bólintott Belinda. - Marina valóban rajong érte, de nem tudom, hogy ez

kölcsönös-e.Claudia pontosan emlékezett egy Lucasszal folytatott beszélgetésre, amelyen kötöttségekről és

kötelességekről volt szó, a férfi családjáról és a munkájáról. Amikor a lány Beauchamp-ékat említette, a főorvos ködös választ adott. Ezzel csak növelte a kétségeit ahelyett, hogy eloszlatta volna őket.

- Nekem azt mesélte, hogy kötelezettségei vannak vele szemben - magyarázta a doktornő olyan hangon, mintha lényegtelen dologról esne szó. - Ezért arra gondoltam, talán elhatározta, hogy megnősül.

- Azt nem hiszem - rázta a fejét kétkedően Belinda. - Azt legalább bejelentette volna. De beszéljünk inkább rólad! Hová akarsz menni? Azért nem hagyod el a pályát, ugye?

- Nem, természetesen az orvoslásnál maradok. Szabadságra megyek, és külföldre utazom - mondta Claudia hirtelen ötlettől vezérelve. Valahová a harmadik világba, ahol nagy szükség van orvosokra.

- Tehát nem Indiába?- Nem - ingatta a fejét a lány. - Túl sok fájdalmas emlék köt oda.Miután elvált Belindától, Claudia visszatért az osztályra. Amikor ott is beszámolt a szándékairól,

mindenki megütközött rajta. Ez bizonyos vigaszt nyújtott a klinikára való visszatérésekor átélt hűvös fogadtatásért. A kórházi pletykák ezúttal még hasznára is válhatnak. Amint Lucas visszatér, több oldalról is bombázni fogják a hírrel. Ez talán megóvja őt attól, hogy minden előkészület nélkül kelljen közölnie vele a hírt.

A főorvos három napig volt távol, és ezalatt Claudia elhatározása csak erősödött. Szörnyen hiányzott neki a férfi, és nem szívesen gondolt rá, milyen lesz, ha többé nem láthatja. Ezt a lépést azonban a saját érdekében meg kell tennie.

Lucas alig öt perce volt az osztályon, és máris magához hívatta a doktornőt. Útközben Claudia összefutott Belindával.

- Már tudja - súgta oda neki bizalmasan a barátnője. - A személyzeti osztály küldött neki üzenetet.- Remek - bólintott nyugodtan a doktornő, bár belül mást érzett. - Minél előbb beszélünk, annál jobb.Amint belépett a főorvos szobájába, a férfi köszönés nélkül feltette a kérdést:- Mit jelentsen ez az ostobaság? - lengette meg a személyzetiről érkezett üzenetet.- Fogalmam sincs - felelte a doktornő szelíden. - Ha nem lobogtatnád, talán el tudnám olvasni.- Felmondasz?- Igen, négy hét múlva elmegyek.- A fenébe is, miért? Belinda nagyon rejtélyesen valami érdekellentétről beszélt. Kiről van szó?- Rólad meg rólam. - Claudia figyelmesen nézte a férfit. Úgy érezte, valószínűleg elment az esze,

amikor azt képzelte, hogy egyszerűen ki tudja őt törölni az életéből. Lucas végtelenül sokat jelentett számára.

- Hová akarsz menni, ha szabad kérdeznem? - A főorvos hangja nyugodt volt, de kemény.- Külföldre.

Elég határozottan hangzott, Claudiának azonban egyáltalán nem volt elképzelése, mihez kezd majd, ha elhagyja a Szent Erzsébet Gyermekklinikát.

- Miért nem mondod meg egyenesen, hogy Kuvait mellett döntöttél?A doktornő úgy érezte, hogy Faisal Al Saud története eddig tartott, és nem tovább.- Mert nem így van - morogta. - Faisal már aznap visszarepült Kuvaitba, amikor együtt láttál

bennünket az étteremben. Azóta nincs kapcsolatom vele, és ez a jövőben is így marad.- Hazudsz! - vádolta őt összeszűkült szemmel a férfi.- Nem hazudok. Soha semmiféle kapcsolatom nem volt Faisal Al Sauddal. Hányszor kell még

elmondanom? Miattad hagyom itt a kórházat! Nem vagy igazságos velem. Néha kedves vagy, és barátságos, a következő pillanatban meg lehordasz a sárga földig. Én erre nem szolgáltam rá, és nem is tűröm el tovább!

- Tehát semmi közöd az arabhoz?- Utoljára mondom: nem! - Claudia elfordult. - Már úgysem számít. Elmegyek. Hiba volt ide jönnöm,

de nem is sejthettem, hogy...- Hogy megismersz egy nagyvárosi ragadozót?- Legyen, ahogy te akarod...- Lehet, hogy a tigris hagyná magát megszelídíteni.- Ne tréfálj! Most vissza kell mennem az osztályra, szükség van rám.- Menj csak! - A férfi hangja megint tárgyilagos volt. – Hamarosan én is ott leszek. Peter Beauchamp-

ot várjuk néhány vizsgálatra, és szeretnék személyesen jelen lenni. Remélem, jó hírrel szolgálhatunk neki és az édesanyjának.

- Én is remélem - felelte a doktornő az ajtóban állva. Természetesen komolyan gondolta, csak az fájt, hogy Lucas és közte ezek szerint nem folyhat beszélgetés Marina Beauchamp említése nélkül!

Miután a doktornő kiment, Lucas leült, és a kezében levő papírra meredt. Claudia alig néhány hónapja volt csak a klinikán, és máris fel akar mondani.

Megbízhatóan és sokat dolgozott, és szükség volt a munkájára. Orvosi szempontból a férfi csalódott volt.

Claudia azt mondta, külföldre megy. Ő egy pillanatig azt hitte, elment az esze, és követi a gazdag arabot a hazájába. Meglepő módon ettől a tehertől a lány megszabadította, amikor elmondta, hogy Faisal nem jelentett neki semmit. Még csak nem is találkozott vele.

Lucas először nagyon megkönnyebbült, de a nő sajnos nem bocsátott meg neki, és úgy tűnt, nem is akar.

Ő maga is gyakran gondolt már arra, hogy a képességeit egy fejlődő országban kamatoztassa, de az otthon rá háruló felelősség mindeddig visszatartotta. Mostanra azonban többé-kevésbé szabad volt. Sophie hozzáment a heves természetű göröghöz, Oliver mintha komolyan venné végre a tanulmányait, az édesanyja pedig már nem él, és ezzel a rendszeres látogatások is véget értek a worthingi otthonban. Már csak azért felel, hogy Marinát és Petert megszabadítsa a gondoktól a közeli jövőben.

Amikor a titkárnője belépett az irodába, ő még mindig ott üldögélt. Belinda kérdőn nézett rá.- Elmegy, Belinda. Szilárdan elhatározta. Az egyik legjobb orvos, akivel évek óta találkoztam. Itt hagy

bennünket.Belinda azon a véleményen volt, hogy Claudia inkább Lucast hagyja ott, mint a kórházat, de nem

vitatkozott.- Megpróbáltam maradásra bírni - válaszolta. - Nem sikerült. A vőlegénye halála óta még mindig

nagyon sebezhető. Lehorgonyzott csatahajóra lenne szüksége, nem egy imbolygó tutajra. Számára jelenleg ez a kórház a megfelelő hely, nem pedig valami katasztrófa sújtotta ország. Nem csak Jack elvesztését kell feldolgoznia, és ha maguk ketten nem tudnak kijönni egymással, akkor Claudia valószínűleg jól döntött.

Köszönöm szépen, gondolta magában a férfi morcosan. Ezek szerint természetesen én vagyok a hibás, ha Claudia Craven boldogtalan. Felemelkedett a fotelból.

- Nem szándékozom ebbe belekeveredni. Már épp elég bajt okoztam - mondta, és elszántan az ajtó felé indult. - Ha szüksége lenne rám, az osztályon vagyok.

A Lueasszal folytatott szomorú beszélgetés után Claudia nevetgélést és zenét hallott, még mielőtt visszaért volna az ortopédiára. Egy nővértanuló sietett el mellette egy halom ágyneműhuzattal a karján, és a doktornő megállította őt.

- Megmondaná, mi ez a zene?- A parkban vendégeskedik egy cirkusz, és néhány bohóc feljött, hogy megörvendeztesse a kis

betegeket - magyarázta a fiatal lány mosolyogva. Még piros orrokat is osztottak minden kollégának!Amint Claudia kinyitotta az ajtót, meglátta, amiről a nővér mesélt. Egy tarkára mázolt verkliből vidám

muzsika hallatszott, és egy sovány, magas bohóc éppen Jess Richardsonnak nyújtott át egy csokor papírvirágot, amelyet a semmiből varázsolt elő.

A társa az egyik kórházi asztalon állva gyümölcsökkel zsonglőrködött, egy harmadik pedig egy üres ágyon feküdt, és egy óriási üvegből óriási gumikanállal „orvosságot" falt.

Claudia egyből jobb kedvre derült. Saját fájdalma a háttérbe szorult. Mi az ő baja ezen gyerekekéhez képest, akik a törött vagy deformálódott végtagjaik miatt szenvednek, rosszindulatú daganatok vagy más betegségek fenyegetik őket? Hirtelen kárhoztatni kezdte magát az önsajnálatért és a gyengeségéért.

Az asztalon álló bohóc észrevette a doktornőt, leugrott, és hatalmas cipőjében odacsattogott hozzá. Mélyen meghajolt, és átnyújtott neki egy piros bohócorrot, Claudia pedig a gyerekek egyöntetű ujjongása közepette fel is tette.

A következő pillanatban a bohóc kézen fogta, és keringőzve végigvezette az ágyak között. Mindenki torkaszakadtából kacagott és lelkesen tapsolt.

Mivel Claudia azzal volt elfoglalva, hogy el ne essen a bohóc hatalmas cipőjében, észre sem vette, amikor Lucas, Marina és Peter is feltűnt a színen. Csupán akkor, amikor az egyik gyerek felkiáltott:

- Meglátogattak minket a bohócok, Morrison doktor bácsi!A doktornő megfordult. A főorvos alig kétlépésnyire állt tőle.- Azt látom - felelte mosolyogva Lucas, aztán megkérdezte: - Van még valahol piros orr?Claudia szeme ragyogott. Ez volt az a Lucas, akibe beleszeretett. A gyerekek istenítették őt, és teljes

joggal. Ha már egyszer a cirkusz vette át itt a hatalmat egy időre, akkor neki is csatlakoznia kellett a játékhoz.

Miles Soper bizonyára egészen másképp viselkedne. Ő mindig távolságtartó és méltóságteljes, még a szociális gondozóval is.

Marina a fejét rázta, amikor neki is felajánlottak egy orrot, de a fia boldogan elfogadta, és a mulatozás folyt tovább. Claudia szíve is megkönnyebbült kissé.

Amikor a tekintete találkozott Lucaséval, érezte, hogy a férfi haragja elszállt, és hogy mindketten megtalálták a békességet a beteg gyerekek között. Még valamit kiolvasott a főorvos szeméből, amitől hevesebben kezdett verni a szíve...

Jól értette? Tényleg azt akarta jelezni neki a férfi, hogy kettejük között van még valami, amit nem tisztáztak? Amikor itt vége lesz a felfordulásnak, Lucas magával viszi majd, hogy elmondja neki...

Micsodát? Hogy szereti? Az nem lehet. Talán aggódik érte, de ez még nem jelenti azt, hogy szerelmes belé. Ebbe bele kell nyugodnia, Lucas már csak ilyen. Még az sem adott neki reményt, ha azokra a pillanatokra gondolt, amikor a férfi a karjában tartotta őt, hiszen utólag mindig kijelentette, hogy hiba volt. A hormonok játéka, semmi több.

A bohócok lassacskán összeszedték a holmijukat, és hangos felhajtás közepette elbúcsúztak a gyerekektől. Az osztályra visszatért a megszokott nyugalom.

Lucas távozott elsőként, mert Beauchamp-ék várták a vizsgálatok eredményeit. Claudia csalódott volt, hogy a főorvos nem nézett rá többet, és nem suttogott semmit a fülébe.

Amikor munka után beugrott az üzletébe, Mrs. Lewis odakiáltott neki:- Hallom, elhagy bennünket, Craven doktornő!Claudia megadóan sóhajtott. Kedvelte a hölgyet, és néha meg is állt nála csevegni egy kicsit. Most

azonban semmi kedve nem volt a döntéséről társalogni.- Így van, Mrs. Lewis - felelte vonakodva.- De miért, drágaságom? Hiszen csak nemrég tért vissza hozzánk.- Ez igaz, de más terveim vannak a jövőre.- Hiányozni fog.- Ezt jó hallani - motyogta a doktornő, és gyorsan továbbment.

Ezt még egy hónapig el kell viselnie, gondolta magában a parkoló felé menet. Mindenki tudni akarja majd, hová megy, és miért.

Valaki, aki már feltette ezeket a kérdéseket, odalépett hozzá, és Claudia lelassított.- Reméltem, hogy még utolérlek - mondta Lucas minden bevezető nélkül. - Sietsz?- Nem különösebben. Miért?- Lenne időd feljönni az irodámba egy kávéra?Ha Lucas akarta, az ő kedvéért volt ideje akár egy űrutazásra is.- Azt hiszem, igen - felelte mosolyogva.Csak nyugalom! - intette saját magát. Attól, hogy ma néhány bizalmas pillantást váltottunk, még ne

számíts házassági ajánlatra!A kávé már készen volt, amikor beléptek az irodába. Claudia azon tűnődött, vajon a főorvos ilyen

biztos volt-e benne, hogy vele tart.- Hadd segítsem le a kabátodat! - lépett oda hozzá a férfi.A lány érezte meleg leheletét a nyakán, és mintha csak véletlen lett volna, Lucas végigsimított a

vállán, ahogy lesegítette róla hosszú, fekete bőrkabátját.- Hiszen te reszketsz! - döbbent meg a férfi. - Fázol? Vagy félsz, mert megint be kellett jönnöd a

tigrisketrecbe?Claudia természetesen megmondhatta volna, hogy a várakozástól is remeghet az ember, de azzal

átveszi a kezdeményezést, azt pedig nem akarta. Lucas utánaszaladt, és ő tudni akarta, miért.Amikor gőzölgő kávéval a kezükben letelepedtek, a férfi csak úgy mellékesen megjegyezte:- Amikor reggel a bohócokkal mulattunk, eszembe jutott, hogy a távozásod előtt tarthatnánk még egy

búcsúvacsorát. Mi a véleményed róla?Szóval erről van szó, gondolta Claudia komoran. Tisztességesen akarja befejezni a kapcsolatukat.

Lehet, hogy mindig így szokta, ha valaki távozik az osztályról? Egy búcsúvacsora a főnökkel jó érzéssel tölti el az embert, és Lucas szeretett a végsőkig gondoskodni a munkatársairól.

- Miért ne? - felelte hát könnyedséget színlelve. - Melyik napra gondoltál?- Talán szombat este?- Jó, de még több mint három hétig itt vagyok, ugye tudod?- Igen, de a következő hetekben nagyon elfoglalt leszek. Nekem a szombat lenne a legjobb.- Ha felborítja a programjaidat, akkor felejtsük el! - állt fel Claudia. - Nincs szükségem elismerő

vállveregetésre meg jó szándékú istenhozzádra!- Muszáj neked mindent ilyen átkozottul kínossá tenned? - dühöngött Lucas. Felpattant, és magához

vonta. Claudiát. - Nem ismerek még egy ilyen kiszámíthatatlan nőszemélyt, mint te.- Ó, ez igaz? Mesélj még erről! - kérte a doktornő.- Ne aggódj, fogok is! Szépen az orromnál fogva vezettél azzal a Faisal-üggyel, és alig fordítok neked

hátat, máris elhatározod, hogy elhagyod a klinikát, és elmégy világot látni.- Csak megkapod, amit kértél, Lucas.- Valóban? Talán abba kellene hagynom a kéregetést, és egyszerűen elvennem, amit akarok.- Ezzel mire célzol?- Erre - mormolta a férfi rekedten, és az ajkát a nő nyakára szorította. Közben mindkét kezével a hátát

simogatta. - Képtelen vagyok örökké visszafogni magam, Claudia!A férfi érintése fellobbantotta a lány vágyát. Úgy érezte, mintha Lucas a meztelen bőrét simogatná, de

az értelmére még nem telepedett rá teljesen a köd. Nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy szó sem esett szerelemről vagy mélyebb kapcsolatról.

A főorvos azért kérette ide, hogy meghívja vacsorára, most meg más élvezetre vágyik. Ő azonban nem lesz előétel, ha valaki más a főétel!

- Én most elmegyek, Lucas - mondta, és eltolta magától a férfit. - Az ilyesfajta játszadozás volt az egyik oka annak, hogy felmondtam.

- Miért kéreted magad? - jegyezte meg Lucas hűvösen. - Te éppúgy akarsz engem, ahogy én téged, csak nem vallod be.

- Teljességgel lehetséges - vágott vissza Claudia fagyosan. - Csakhogy nem ilyen körülmények között.

9. FEJEZET

Peter Beauchamp vizsgálati eredményei reménykeltőek voltak. A rák nem terjedt tovább, ami azt jelentette, hogy a sugárkezelés és a gyógyszerek megtették hatásukat. Eltart még egy darabig, mire gyógyulásról lehet beszélni, de a kilátások sikerrel kecsegtettek.

Lucas figyelmeztetett, hogy az érintett csont könnyen eltörhet, de ha a daganat visszahúzódik, ennek a veszélye is csökken.

Mindig megnyugtató dolog egy betegnek azt mondani, hogy javulás történt az állapotában, különösen életveszélyes betegség esetében.

A főorvosnak eredetileg az volt a szándéka, amikor rábeszélte Claudiát a kávéra, hogy tájékoztatja a jó hírről. Ahogy azonban ilyen helyzetben történni szokott, most is kicsúszott a kezéből az irányítás. Ahogy most kibámult a sötétségbe, már bánta, hogy meghívta Claudiát vacsorára. Úgy tűnt, mint aki éppen csak kiszorít egy kis időt számára bokros teendői között. Azért javasolta a következő szombatot, mert igyekezett minél hamarabb hidat verni kettejük közé. Vajon miért nem tudja jól csinálni?

Belinda szavai jutottak eszébe, hogy Claudiának most egy lehorgonyzott hajóra van szüksége a klinikán. Teljes szívéből igazat adott neki. A doktornőnek egészen biztosan szüksége van valamire vagy valakire, aki támaszt nyújt neki, és Lucas életében először belátta, hogy ez rá is igaz.

Amikor másnap a reggeli napsütésben a kórház felé ballagott, elhatározta, hogy véghezviszi, amit előző éjszaka kigondolt. Amint kinyit az étterem, lefoglaltat egy asztalt szombatra, mintha nem is veszekedett volna Claudiával. Ha a lány vonakodna eljönni, vagy rábeszéli, vagy főnökként utasítja, és aztán kihasználja a lehetőséget.

Azt persze nem sejthette, hogy a lány már kereste. Peter Beauchamp eredményeit akarta megbeszélni vele. A doktornő tudta, hogy amilyen szoros a kapcsolat Lucas és Marina között, és a főorvos bizonyára nagyon aggódik a fiúért. Ahogyan ő maga is.

Az egyik irodában találta meg a férfit, amint Jess Richardson társaságában a röntgenfelvételeket tanulmányozta.

- Jó reggelt, Craven doktornő! - mosolygott rá a főnök. - Érezte ezt a pompás tavaszi levegőt?Ez meg mit jelentsen? - tűnődött magában Claudia. Talán megjátssza magát?- Ó, igen! Az angol tavasz felébreszti az életösztönt!A nővér úgy nézett rájuk, mintha elment volna az eszük, aztán kisietett. Claudia elfojtott egy mosolyt.

Bezzeg ha Jess tudná, hogy ők néhány órája még ölelkeztek...- Mit láthatunk itt? - mutatott a főorvos a röntgenképre, mintha vizsgáztatna.A doktornő hosszas tanulmányozás után megadta a helyes választ, és ezután megtárgyalták az esetet,

mert ennél a kisgyereknél az eddig alkalmazott eljárások nem segítettek megnyújtani a megrövidült izmokat.

- Van más javaslatod? - faggatta tovább a főorvos.- Azt hiszem, igen - böngészte tovább a képet Claudia. - Műtétileg el kell választanunk azt az int,

amely a gondot okozza.- Helyes! - mosolygott a doktor. - Tényleg hiányozni fogsz az osztályon.Claudia még csak el sem mosolyodott. Lucas épp most hozta tudomására, miért és hol van rá szüksége

valójában. Együtt hagyták el az irodát, hogy megkezdjék a reggeli vizitet.- Jaj, akartam kérdezni, milyenek lettek Peter eredményei?- Egészen jól alakul a dolog.- Ennek őszintén örülök.- Ahogy mindannyian - bólintott Lucas. - De mondanom sem kell, hogy még hosszú, nehéz út előtt

állnak.- Persze.Amikor a főorvos megállt az első ágy mellett, és kezébe vette a kórlapot, csak úgy mellékesen

megjegyezte:- Szombatra lefoglaltattam az asztalt.Ez ugyan nem volt igaz, mert az étterem ilyenkor még zárva tartott, de azt gondolta, miért ne

puhatolózhatna egy kicsit.Claudiára jellemzően olyan választ kapott, amilyenre nem is számított.- Remek. Hány órára beszéltük meg?- Nem egyeztünk meg az időpontban. Elterelődött a figyelmünk, emlékszel?

- Igaz. Akkor hánykor?A férfi szeme megvillant, ami jelenthetett örömöt vagy akár bosszúságot is.- Legyen fél nyolc. Hét óra felé érted megyek.Lucas csipogója megszólalt, mielőtt a doktornő válaszolhatott volna.- A sürgősségi hív, szükség van rám odalent - közölte komoly arccal. - Átadom neked a vizitet -

mondta, és eltűnt.

Ha Lucas meglepődött azon, hogy Claudia feltétel nélkül beleegyezett a vacsorába, az teljesen érthető. Ám nem ő volt az egyetlen, aki időközben alaposan átgondolta a dolgokat.

Claudia ráébredt, hogy alig egy hónap múlva elmegy innen. Miért ne hozhatná ki a lehető legjobbat a hátralevő időből? Ha a férfi annyira sietni akar a búcsúval, hát legyen! De legalább szombaton este még néhány órát együtt tölthetnek, mindegy, milyen okból hívta meg őt. Ezért úgy tett, mintha mi sem történt volna, és a meghívás még érvényes lenne, és ezzel kifogta a szelet a főnöke vitorlájából.

Mivel Lucas még mindig nem tért vissza a sürgősségiről, Robin pedig a szabadnapját élvezte, Claudia volt az egyedüli orvos az osztályon. Éppen egy kislányt bátorított, aki arról panaszkodott, hogy a gipsze szorít és viszket, amikor hangzavar tört ki a folyosón. Egy pillanatra magára hagyta a gyereket, hogy utánanézzen a dolgoknak.

Egy férfi rohant oda hozzá, sarkában egy másik osztály nővérével.- Kapja el! Feltörte a méregszekrényt! - kiáltotta a nővér.Claudia feldühödött. Hogy merészel ez az alak gyógyszert lopni? Elszántan az útjába állt. A férfi

láthatóan meglepődött, megtorpant, és a fekete zacskó a kezében ide-oda himbálózott. Szabad karjával megpróbálta félrelökni a doktornőt, de nem ment az olyan könnyen. Claudia ráakaszkodott, amikor azonban a kifulladt nővér végre odaért és segíthetett volna, a fickó kiszakította magát a karjaiból, és a földre taszította. Aztán tovább loholt... egyenesen Lucas és egy biztonsági őr karjába.

Ők már bizonyára hallottak a dologról, mert a biztonsági őr azonnal a falhoz szorította a rablót. Lucas Claudiához szalad, aki még mindig a földön feküdt, kifordult lábbal.

A főorvos arcán látható ijedséggel teli aggódás balzsam volt a lány lelkének. Dühös szavai azonban kevésbé.

- Mi az ördögöt képzeltél? - kiáltott rá a doktor magából kikelve, és letérdelt mellé. - Mindenképpen neki kellett menned ennek az alaknak? Meg is ölhetett volna!

Claudia csak sóhajtott egyet, de Lucas rárivallt:- Ne mozgasd a lábad! Úgy nézem, eltörött.Amikor elkelt volna a segítség a rabló ellen, a nővér kivételével senki sem volt a folyosón, most meg

hirtelen megtelt kollégákkal, látogatókkal, biztonságiakkal. Claudia lába egyre jobban fájt, és már a sokk hatását is érezte. Remegni kezdett. Lucas elrendelte, hogy vigyék a röntgenbe, és közben az arcát figyelte.

- Nővér, kérem, hozzon egy csésze forró teát? - kérte Sheila Newcome-tól, aki elkísérte őket a röntgenbe.

Sheila bólintott. Claudia azon tűnődött, hogyan változhatott meg ilyen hirtelen az élete. Pár perce még orvos volt, és vizitelt, most meg ő maga a beteg.

Az állapota ellenére elmosolyodott. Sérülése megkövetelte, hogy Lucas mellette legyen, legalább ez vigasztalta, még akkor is, ha a férfi arca nem éppen munkatársi részvétet tükrözött. Megint megkapta tőle a magáét.

- Te aztán nem vagy semmi! - morogta a főorvos. - Gondolkodás nélkül veszélybe sodrod magad, talán még életveszélybe is, komoly lábtörést szenvedsz közben, és itt mosolyogsz, én meg majdnem szívrohamot kapok.

Mogorva szavaitól könnybe lábadt Claudia szeme.- Miért támadsz így rám? - suttogta. - Csak azt tettem, amit helyesnek tartottam. Te is ezt tetted volna!- Azért vagyok dühös, mert veszélybe sodortad magad. Állandóan tüske voltál a körmöm alatt, de nem

bírnám elviselni az életet nélküled. Ez elég válasz a kérdésedre?- Ha úgy érted, hogy még több munkát okozok neked, akár Miles Soper is elláthatja a sérülésemet. -

Claudia nem tudta elviselni a csípős választ.- A legjobb kezelést fogod kapni, és azt csak én biztosíthatom - fújtatott a főorvos. - Tényleg azt

hiszed, hogy rábíználak valaki másra?- Nem, persze hogy nem - felelte a doktornő fáradtan.

- Remélem is! És ha a törés olyan komoly, mint gondolom, akkor a mosoly is el fog tűnni az arcodról, drágám!

Claudiában felmerült a gondolat, hogy esetleg nemcsak a lába törött el, hanem kapott egy jókora ütést a fejére is. Lucas mindenesetre drágámnak szólította!

Nem sokkal később kiderült, hogy Claudiának a sípcsontja és a szárkapocscsontja eltörött, és a bokája is megrándult.

- Mondanom sem kell, hogy operálunk - jelentette ki a főorvos komolyan, amikor megnézte a röntgenfelvételeket. - Nemcsak a csontok összeillesztése miatt, hanem csavaroznunk is kell.

- Mikor lesz a műtét? - kérdezte Claudia.- Már készítik a műtőt.Ebben a pillanatban orvosként tárgyaltak egymással, és nem mint barátok vagy szerelmesek.Claudia utolsó emléke Lucasról az altatás előtt egy hűvös szempár volt a kék szájmaszk felett, és a

nyugodt kezek, amelyek meggyógyítják.Az utolsó éber pillanatokban a férfi odahajolt hozzá, és megérintette az arcát. Claudia halványan

mosolyogva szenderült álomba.Amikor felébredt, a férfi ott ült az ágya mellett.- Nincs semmi dolgod? - mormolta álmatagon a lány.- De van, először azonban meg akartam győződni arról, hogy a magánbetegem ismét visszatért

hozzánk, és elég tiszta a feje ahhoz, hogy felfogja, ami ezután következik. Szívesen itt tartanálak, de mivel ez gyermekklinika, nem tehetem. Meg kell beszélnünk a lehetőségeket.

Claudia tudata lassan tisztulni kezdett. Elgondolkodva nézett a férfira. Mi következik ezután?- Néhány napra áthelyezhetünk egy másik kórházba, hogy éjjel-nappal gondodat viseljék, vagy

átmenetileg beszállásolod magad a szüleidhez. A másik lehetőség az, hogy visszamégy a saját lakásodba, és reménykedünk, hogy a gipszed nem fog túlságosan akadályozni.

- Még akkor is gipszben lesz a lábam, amikor végleg elhagyom a klinikát, igaz?A férfi szemmel láthatóan letört. A hangja viszont kiegyensúlyozottan csengett.- Igen. Ilyen bonyolult törésnél nyolc-tíz hétig viselned kell.- Hazamegyek a saját lakásomba. Mankóval bizonyára remekül fogok boldogulni.- Nem tudom, a szüleid mit szólnak ehhez. Én nem örülnék neki a helyükben. - A férfi egy pillanatig

habozott. - Mi a véleményed arról, hogy néhány napig az én vendégem légy? Így mindig rajtad tarthatnám az egyik szememet.

Ne vigyél kísértésbe! - felelte volna Claudia legszívesebben. Nem, azt nem engedheti, hogy Lucas ápolgassa! Egyedül is boldogulni fog.

- Köszönöm, de nincs rá szükség - jelentette ki. - Az lesz a legnagyobb gond, hogy nem tudok egyedül idejönni.

- Ezt meg hogy érted?- Ide, a kórházba.- Ugye nem azon jár az eszed, hogy ilyen töréssel és rándulással dolgozni akarsz?- Mindenesetre meg fogom próbálni.- Abba nekem is lesz beleszólásom.- És?- Nem fogom megengedni. - Lucas felállt. - Egyenlőre itt maradsz, és ha lesz időm, hazaviszlek.

Minden észérv ellenére...

A gipszkötés nehéz volt, és akadályozta Claudiát a mozgásban. Lucas kinyitotta előtte az ajtót, és félreállt, hogy bemehessen.

A lány gyengének érezte magát, zavarban volt, és azt kívánta, bárcsak valahol máshol lehetne, csak ne itt, ahol egyedül kell boldogulnia.

- Készítek valami harapnivalót - határozta el Lucas. - Biztosan jobban leszel, ha eszel valamit. Aztán irány az ágy! Akár tetszik, akár nem, Claudia, itt maradok éjszakára. Majd alszom a kanapén, és reggel meglátjuk, hogyan tovább. Rendben?

- Igen, így jobb lesz - felelte a nő elfogódottan.Hányszor elképzelte már, hogy ők ketten itt lesznek együtt, megvacsoráznak, lezuhanyoznak,

alszanak... És most itt áll gipsszel a lábán, és pocsékul érzi magát.

- Mi lett a tolvajjal? - kérdezte, miután evett néhány falatot.- Elvitte a rendőrség. Úgy tűnik, egész sor hasonló gyógyszerlopás történt az utóbbi hetekben. Talán

ezzel vége szakad. Lehet, hogy bűntársai is vannak.Claudia remélte, hogy most nem fog újabb fejmosást kapni veszély miatt, amelynek kitette magát.

Ennek az ügynek már vége.Lucas visszafogta magát. Bár az sem tetszett jobban Claudiának, amit helyette kapott.- Nincs ellenedre, ha felhívom Marinát? Megígértem neki, hogy elmegyek velük ma este egy

előadásra. Biztosan csodálkozik, hogy nem vagyok sehol.- Természetesen.Mivel a telefon kint volt a folyosón, Claudia sajnos semmit sem hallott a beszélgetésből, de amikor a

férfi visszajött a szobába, mosolygott.- Jó híreket hallottam az imént - tájékoztatta a lányt derítsen.- Valóban? - kérdezte Claudia kimérten. - Akkor magadra hagylak az örömöddel. Kint a szekrényben

van takaró és párna. Holnap reggel találkozunk.Mielőtt Lucas bármit mondhatott volna, amivel végleg elrontaná a kedvét, bedübörgött a mankójával a

hálószobába, ahol egy magányos ágy várt rá.

Amikor Claudia másnap reggel felébredt, a merev gipsz azonnal eszébe juttatta az előző napi eseményeket. Ennek eredményeképpen az érzései teljesen összezavarodtak.

Előző este a kimerültsége ellenére sokáig éberen feküdt az ágyában, és azon törte a fejét, minek örülhetett annyira a főnöke. Hallotta, ahogy a férfi fekhelyet készített magának a nappaliban, és vágyott a vigasztaló ölelésére, bár az esze folyton azt súgta neki, hogy Lucas ugyan aggódik érte, de nem szereti. Végül elaludt, és zavaros álmokkal viaskodott.

A gondolattól, hogy a férfi csak néhány méterre fekszik tőle, reggel is hevesebben vert a szíve. Aztán le is csillapodott, amikor arra gondolt, milyen jókedvű volt Lucas előző este - de nem őmiatta.

Marina talán igent mondott, amikor megkérte a kezét. Talán a férfi titkolni akarja a kapcsolatukat, amíg el nem dől, hogyan dönt az asszony.

Claudia kievickélt az ágyból, és felvette a köntösét. Még amikor a haját fésülte, akkor sem hallott semmi hangot odaátról. Egy pillanatra az is felmerült benne, hogy a főorvos már el is ment.

Óvatosan résnyire nyitotta az ajtót. Lucas hason feküdt a takaróján, és mélyen aludt. Meztelen volt. A lány lélegzetvisszafojtva szemlélte az izmos, kisportolt testet. Szerette volna végigsimítani a hátát, arcát a széles vállához szorítani... de akkor biztosan felébredne.

Amikor a konyhában narancslevet töltött magának, a férfi megjelent mögötte mezítláb. Már nem volt meztelen.

Claudia egyből elpirult, amikor rájött, hogy Lucas bizonyára észlelte a jelenlétét odaát, mert alig néhány perce volt a konyhában.

- Hogy vagy ma reggel? - pillantott a lábára a főorvos.- Egészen jól, eltekintve attól, hogy kissé fáradt vagyok, és természetesen még meg kell szoknom a

gipszet.- Jól aludtál?- Hát… a körülményekhez képest igen. És te?- Mint a bunda.Mert ő boldog, gondolta a doktornő leverten.- Nos, amilyen gyakran csak lehet, polcold fel a lábadat az elkövetkezendő napok során! - ajánlotta

Lucas. - Aztán pénteken találkozunk a rendelőben, jó?- Úgy érted, ne dolgozzak?- Persze hogy ne! - sóhajtotta a főorvos. - Mondtam már. Elment az eszed?- Akkor már vissza sem mehetek, mielőtt végleg eljönnék?- Pontosan megértettél - komorult el a férfi arca. - Ez azért nem jelenti azt, hogy a találkozónkat

lemondanánk, ugye?Mintha kérés bujkált volna ebben a mondatban, Ez egyáltalán nem vallott Lucasra.- Nem - felelte a lány. - Értem jössz? Most nem tudok vezetni.Lucas megkötötte a nyakkendőjét, és futva az órájára pillantott. Megitta a narancslevet, amelyet

Claudia nyújtott oda neki. Az irattáskájával a hóna alatt visszafordult az ajtóból.

- Vigyázz magadra! - mondta komolyan. - Ez a közjáték tegnap éppen elég volt, de lehetett volna rosszabb is, ha a fickónál fegyver van.

- Tudom - bólintott Claudia megadóan. Minek kötné a férfi orrára, hogy hasonló esetben ismét így cselekedne?

- És, Lucas... nagyon köszönöm, hogy gondoskodtál rólam. Tudom, hogy más terveid voltak, és biztosan kellemetlen volt lemondani a programodat Marinával és Peterrel.

A férfi letette a táskáját, és két kezébe fogta Claudia arcát.- Semmi sem számít, Claudia, amíg te biztonságban vagy - mondta, és futó csókot nyomott a doktornő

ajkára.Csak egyszerű vigasztalásnak szánta, mégis úgy kapaszkodtak egymásba, mintha örökre búcsúznának,

és nem csak néhány napra.- Mit tettél volna, ha akkor ott a nappaliban hirtelen megfordulok és elkaplak? - kérdezte a férfi,

amikor a doktornő végül bizonytalanul rátámaszkodott.- Érdeklődtem volna a szándékaid felől, vagy elnáspángoltalak volna a mankómmal - mondta Claudia

visszafojtott lélegzettel.Lucas lehajolt, felvette a táskáját, és megigazította a nyakkendőjét.- Mennem kell, szólít a kötelesség. És ne feledd, ne kerülj összeütközésbe idegen férfiakkal!- Egy ilyennel dolgozom. Nem tudtad? - mormolta az orra alatt Claudia, miközben becsukta az ajtót.

Délelőtt telefonált Robin, hogy kifejezze együttérzését a történtek miatt, és a lány hogyléte felől érdeklődjön. Kicsivel később Belinda is jelentkezett.

- Hogy van a lábad? - kérdezte. - Megdöbbentett, amikor meghallottam, mi történt.- Hát, nem valami kényelmes viselet a gipsz - mesélte Claudia. - De szerencse a szerencsétlenségben,

hogy a legjobb sebész operált. Van itt valami, amit tudni szeretnék...- Mi lenne az? - kérdezte a titkárnő rövid hallgatás után.- Nem lesz gondja Lucasnak abból, hogy a klinikán látott el engem?- Éreztem, hogy ezt fogod kérdezni - mondta Belinda. - Az igazat akarod hallani?- Persze.- Az igazgatáság már jelentést kért tőle. Nekik az a véleményük, hogy át kellett volna szállíttatnia egy

másik kórházba.- Jaj...- Gondolom, el tudod képzelni, hogy a főnököt nem izgatja a szemrehányás. Különösen azért nem,

mert akkor sérültél meg, amikor védeni próbáltad a kórház tulajdonát. Azt mondta, a magánbetege voltál, és küldjék ki a számlát a berendezések használatáért, ha nekik úgy tetszik.

Claudia sóhajtott. Bármit tesznek is ők ketten, annak mindig baj a vége. Lucasnak bűnhődnie kell, amiért segíteni akart rajta. Most tényleg csak koloncnak érezte magát a férfi nyakán.

- Nem hiszem, hogy a vezetőség ezt rosszindulatból teszi - fűzte hozzá Belinda. - Te lettél a nap hőse, és külön meg fogják köszönni neked, azt hiszem. Másfelől persze ügyelniük kell az előírások betartására.

- A főnök ott van valahol a közelben? - váltott témát Claudia. - Meg kellene beszélnem vele valamit.- Nincs, éppen operál. Megkérjem, hogy hívjon fel téged később?- Igen, kedves lenne tőled.Miután elbúcsúztak és letették a telefont, Claudia csak ült ott a készüléket bámulva. Tisztában volt

vele, hogy neki kell kifizetnie a kórházi számlát, ha benyújtják Lucasnak. Ha a költségek túllépik a lehetőségeit, meg fogja kérni az édesapját, hogy segítsen. Kétség sem fért hozzá, hogy a férfinak így is hátránya származik az ügyből. Ekkor jutott eszébe, hogy a szülei még nem is tudnak az eseményekről. Ismét felkapta hát a telefont.

A szülei természetesen megdöbbentek, amikor megtudták, hogy a műtét után azonnal hazament.- Érted megyünk, Claudia - jelentette ki az édesanyja. - Ha munkaképtelen vagy, nálunk is lehetsz egy

darabig.- Nagyon kedves tőled, anya, de szeretnék itt maradni a közelben. Igaz, hogy felmondtam, de

hivatalosan csak három hét múlva hagyom ott a kórházat.Nem akarta megmondani az édesanyjának, hogy a felmondását időközben megbánta.- Miért akarsz egyáltalán eljönni onnan? - tudakolta az anyja. - Van ennek valami köze Lucas

Morrisonhoz?

- Csak hozzá van köze.- Értem... Nos, kislányom, örülnénk, ha hazajönnél, de ha mások a szándékaid, mi azt is megértjük. -

Egy pillanatig hallgatott, aztán hozzáfűzte: - Az a férfi vak, ha nem látja, hogy benneteket egymásnak teremtett az ég.

- Vagy csak azt látja, amit látni akar - egészítette ki a gondolatot Claudia bánatosan.

Lucas nem telefonált, és a lány sem akarta zaklatni, ha olyan elfoglalt, így aztán ez a nap meglehetősen hosszúra nyúlt. Este hatkor Claudia már bánta, hogy nem ment el a szüleihez, bár ott valószínűleg még rosszabb kedve lett volna.

A konyhában álldogált, és azon tűnődött, hogy készít magának rántottát, amikor csengettek. Felkapta a mankóját, és nekivágott a nehéz útnak a bejárati ajtó felé. Amikor kinyitotta, Lucas állt a küszöbön, kezében egy ismert gyorsétterem barna zacskójával.

- Bejöhetek? - mosolygott. - Hoztam vacsorát, ha éhes vagy.Claudia hangulata egy csapásra megváltozott. Mintha elfújta volna a szél a mögötte álló nyomasztó

napot. Már megint sikerült a férfinak napfényt varázsolnia az életébe.Miközben elbicegett az útból, hogy a férfi be tudjon jönni, azt kívánta, bárcsak ne azt az elnyűtt

pulóvert és szoknyát viselné, amelyben egész nap heverészett. Ehhez azonban már késő volt. Különben is mit számit? Lucas itt van. Vette a fáradságot, és egy fárasztó nap után is áldozott rá az idejéből.

- Akkor nem kell egyedül ennem? - kérdezte a férfi, miközben letette a zacskót az asztalra, és levette a zakóját.

A lány bólintott. Visszatért az étvágya. Gyorsan megterítettek, és hozzáláttak a vacsorához.- Egy sonkás szendvics kivételével ma még egy falatot sem ettem - mesélte a főorvos. - Nagyon

hiányzol nekünk az osztályon, Claudia.- Nem is értem, miért ne dolgozhatnék - használta ki a lehetőséget a doktornő. - Senkit sem zavar,

hogy leszűkült a mozgásterem.- Jobb, ha nem - ingatta a fejét a főorvos. - Amikor azt mondtam, hogy hiányzol, nem úgy értettem,

hogy vissza kellene. jönnöd. - Hirtelen elkomorult. - Amúgy is hamarosan elmégy, és nekünk így is boldogulnunk kell.

Claudia nagyot nyelt. Talán meg kellene mondania, hogy a döntse hiba volt? Hogy már egyáltalán nem is akar elmenni? A férfi azonban megelőzte.

- A vezetőség nem volt túl lelkes, hogy ilyen hirtelen felmondtál, de szerencsére találtak helyettest.Tehát nincs visszaút. Claudia már nem tehet semmit.- Beszélnem kell veled, Lucas - kezdett bele a mondókájába némi hallgatás után.- Tessék. - A férfi figyelmesen nézett rá sötét szemével.- Ma reggel felhívott Belinda. Azt mondta, gondjaid vannak a vezetőséggel.A főorvos ideges lett, tisztán látszott az arcán.- Ehhez nem volt joga! Ez csak rám és a vezetőségre tartozik. Semmi dolgod vele.- Már hogy ne lenne? Ha nem történik az a baleset, neked sem támadt volna kellemetlenséged.- Úgy érted, ha a rabló nem támad meg? Hagyd ezt rám.- Nem - makacskodott Claudia -, nem tehetem. Ha már a te munkádat nem engeded kifizetni, legalább

azt a számlát hagyd, hogy kifizessem, amelyet a vezetőség esetleg benyújt neked!A férfi felháborodottan felugrott.- Na most már elég! A csapatom egyik tagja munkaidő alatt szerencsétlenül jár, és tényleg azt hiszi,

hogy pénzt fogok kérni a kezeléséért? S ráadásul még azzal is megsért, hogy anyagilag ki akar húzni a kátyúból! - Nagy levegőt vett. - Hát nem érted, hogy engem az anyagi része és a vita az igazgatásággal egyáltalán nem érdekel? Annyira örültem, hogy nem történt nagyobb baj, hogy akár az utolsó ingemet is odaadtam volna!

Claudiának elakadt a szava.- Engem nem érdekel a pénz! - folytatta a férfi. - Kivéve akkor, amikor valaki úgy pöffeszkedik vele,

hogy az mások számára vérlázító.- Ki sérteget kit? - kiáltott a lány megbántva. - Istenem, micsoda komplexusaid vannak! Csak segíteni

akartam.Kár volt minden szóért. Lucas egy utolsó dühös pillantással kiviharzott a lakásból.

10. FEJEZET- Menjen csak be, Craven doktornő! - mondta az asszisztensnő péntek délután a rendelőben. - Ma itt

van a nagymester és az ön barátja, Robin Crawshaw is személyesen.- Inkább kivárom a soromat - rázta meg a fejét a lány. - Azért köszönöm.Előző nap felhívta Belindát, hogy megbizonyosodjon róla, nem lesz semmi baj, ha bemegy

ellenőrzésre a kórházba. A titkárnő megnyugtatta.- Inkább akkor lesz baj, ha nem jössz be, Claudia. Egy bizonyos: a mindkettőnk által nagyra becsült

illető nem örülne, ha nem jelennél meg.- Még akkor is, ha miattam került összetűzésbe a főnökséggel?- Igen. Egész héten mogorva volt, amit csak egyetlen dologgal tudok magyarázni: hiányzol neki.- Azt kétlem - felelte a doktornő szárazon. - Teljesen kikelt magából, amikor felajánlottam, hogy

kifizetem a kezelésem költségeit.- Azt nagyon is el tudom képzelni! - kacagott Belinda. - Ez az ember büszke, és te vagy a legjobb

munkatársa!- Voltam - morogta Claudia. - Elmegyek, még mielőtt levennék a gipszet.- Mikor lesz az?Május utolsó péntekjén.- Sejtettem.- Miért?- Lucas feketével bekeretezte azt a napot a naptárában.- Biztosan odaírta mellé azt is, hogy: hurrá!- Természetesen nem. Szerintem te teljesen félreértetted őt.- Bárcsak így lenne! - sóhajtotta a lány.Hamarosan ő következett.- Szóltam, hogy azonnal küldjenek be - fogadta az ajtóban a főorvos.- Tudom, de inkább kivártam a sort.- Értem... És hogy van a lábad?- Tulajdonképpen jól.- Nincsenek fájdalmaid?- Alig.- Jó. Akkor le kellene fáradnod a röntgenbe.Ahogy Claudia feltápászkodott, minden olyan valószerűtlennek tűnt. Egy külső szemlélő számára ők

ketten a beteg és orvosa.Robin egészen másképp viselkedett vele.- Á, Claudia! - kiáltotta mosolyogva. Hogy van?- Megvagyok felelte a lány, és viszonozta a mosolyt. Azt mégsem mondhatta meg neki, hogy

magányos, és rosszul érzi magát a bőrében.- Maga nélkül alig lehet kibírni az osztályon - súgta oda neki a fiatalember. - Lucas állandóan

rosszkedvű. Még a kis özvegy sem tud mosolyt csalni az arcára.- Bizonyára arra az időre tartogatja a mosolyát, amikor kettesben vannak - gúnyolódott Claudia. - És

magával mi van? Hogy alakul a szerelmi élete? - váltott tudatosan lezserebb hangnemre.- Carolyn azt akarja, hogy jegyezzük el egymást - vörösödött fülig Robin.- És mit szól ehhez maga?A férfi zavartan bólogatott.- Ennek örülök. Azt hiszem...- Szándékodban áll valamikor lemenni a röntgenre? - dörrent rá Lucas ingerülten.- Ja, igen... persze... mindjárt - motyogta a doktornő. - Viszlát később, Robin!Amikor végül megröntgenezték, és visszaszökdécselt a rendelőbe, hogy beszéljen Lucasszal, a férfi

egyedül ült az íróasztalánál.- Na végre! - jegyezte meg gúnyosan. - Már azt hittem, keresőbrigádot kell utánad küldenem.- Sokan voltak előttem - magyarázta Claudia szűkszavúan, majd hozzátette: - Elnézést, ha

megvárakoztattalak.- Nem, közben elmentem az ideggyógyászatra. Behoztak egy gyereket, akinek az ortopédiai

betegségén kívül egyéb baja is van. Aztán itt üldögéltem az emberi faj bonyolultságán elmélkedve.

- Milyen értelemben?Az egyik szobában fekszik egy fiú agyhártyagyulladással. Egy másik kórházból szállították át, hogy

különleges kezelést kaphasson. Az orvosa azt mesélte, hogy a szülők teljesen le vannak törve, ami nem csoda. Mégis, amikor felajánlották nekik, hogy kísérjék őt ide, elutasították, és inkább hazamentek. Más szóval lemondtak a gyerekről.

- Talán úgy érezték, ki vannak rekesztve - tűnődött Claudia. - Eddig mindig gondozták a fiukat, és most haszontalannak érzik magukat. Valaki átvállalta tőlük a gyerek iránti felelősséget, és nem tudják elviselni, hogy csak ott álljanak mellette.

- Lehetséges - vélekedett a főorvos. - Elég kevés ember viselkedne így ebben a helyzetben. Ha valaki, akit szeretünk, nagyon beteg lesz, minden percet vele akarunk tölteni. De visszatérve hozzád, Claudia, van néhány szabad órám, Hazaviszlek.

- Micsoda? - fortyant fel a doktornő. - Amióta csak itt vagyok, nem volt hozzám egy kedves szavad. Most meg haza akarsz vinni? Döntsd már el végre, hogy félre akarsz állítani, vagy nem!

Lucas figyelmesen tanulmányozta a röntgenképeket, és mosolyogva fordult Claudia felé.- Itt nem látok semmi bajt. Mit is mondtál?- Semmit. Egyáltalán semmit!- Jól van, akkor mehetünk.Claudia legszívesebben a pokolba küldte volna a főorvost a stílusa miatt, de ez már csak így ment

kettejük között. Se veled, se nélküled.- Nem maradhatok - közölte Lucas, amikor megállt a lány háza előtt.Claudiában feltámadt a kísértés, hogy azt felelje, nem is hívta, de egy bizonytalan érzés visszatartotta.

Érezte, hagy van itt még valami.- Ma este eljegyzésre vagyok hivatalos, és még át kell öltöznöm.- A jó öreg tavasz megtette hatását - nyögött ki egy közömbösnek szánt mondatot a doktornő. - Először

Robin meséli el, hogy nősülési szándékai vannak, most meg te mégy eljegyzésre. Micsoda romantikus időket élünk!

- Minden évszak romantikus, ha szerepet kap benne a szerelem - mosolygott Lucas gúnyosan. - Ezt mindketten tudjuk. Az benne az ostobaság, hogy néha olyan mélyen rejtőzik, hogy maguk a szerelmesek sem jönnek rá, mi az, amit éreznek.

Claudia meglepődött. Miről fecseg itt Lucas? Amikor azonban kiszállt, megrázta a fejét. Nem szabad reménykednie. Ezt bizonyára csak úgy általánosságban jegyezte meg. Abból kell kiindulnia, ahogyan a férfi az utóbbi időben viselkedett.

- Akkor holnap hétkor? - kérdezte ekkor Lucas, de Claudia értetlenül bámult rá. - Elfelejtetted a találkánkat?

- Nem, de... A vitánk után azt hittem...- Hol van már a tavalyi hó! Most most van, holnap pedig ismét egy új nap következik - mondta

nyugodt hangon a férfi, majd intett és elhajtott.Claudia a mankóra támaszkodva nézett utána, míg az autó el nem tűnt a kanyarban.Gondolatban már azt fontolgatta, mit vegyen fel szombat este. Bármit visel is felül, alulra

mindenképpen valami hosszú és bő ruhadarabot választ, hogy elfedje begipszelt lábát. A fekete jól állt neki, kiemelte szép szőke haját.

Miután szemlét tartott a ruhatárában, egy bő szoknyát és egy szűk, hosszú ujjú fekete topot választott mély nyakkivágással. Már többször viselte ezt az összeállítást, így tudta, hogy ebben elegáns, és idősebbnek látszik. Pontosan ezt is akarta. Azt szerette volna, ha Lucas egy kicsit más fényben látja, mint eddig. Nem akart többé a beosztottja lenni, aki követi az utasításait, csak egy nő, aki megélt már örömet és bánatot, aztán ismét örömet, amitől teljesen összezavarodott.

Az után a finom vonzódás után, amelyet Jackkel egymás iránt éreztek, a Lucas Morrison iránti szerelem olyan volt, mint az érzelmek váltófürdője. Egyik pillanatban úgy érezte magát, mint akit magával ragad a forgószél, máskor meg mintha futóhomokon állna. Márpedig ebből elege lett.

Claudia tisztában volt a férfi erős és gyenge pontjaival, és az élete részévé akart válni. Erre azonban mindkettejüknek készen kellene állnia, és bár Lucas újra meg újra visszajött hozzá, érzett benne valami tartózkodást.

Úgy tűnt, nem képes megállapodni, mégpedig Marina Beauchamp miatt. Egyből beugrottak az utolsó estéjük emlékképei. Milyen hírnek örülhetett annyira a férfi?

Szombaton reggel felugrott hozzá Belinda megkérdezni, ne vásároljon-e be helyette. Claudia hálás volt neki, és egy csésze kávé mellett letelepedtek egy kicsit csevegni.

- Hogy ment a vizsgálat? - tudakolta a barátnője.- Jól. Aztán Lucas hazahozott.- Igazán? Akkor megint el tudtátok viselni egymást?- Mindig el tudjuk viselni egymást, csak nem kell sok a következő veszekedéshez. Ma estére

meghívott egy búcsúvacsorára.- Kissé korai, nem gondolod? Hiszen hivatalosan csak a hónap végén mégy el!- Én is ezt mondtam - bólintott Claudia. - Azonban azt mondta, hogy ez az egyetlen szabad időpontja.

Ez vagy azt jelenti, hogy zsúfolt a magánélete, vagy azt, hogy minél előbb túl akar lenni rajta. Nyilván minden távozó munkatársat meg szokott hívni.

- Ez nekem új - jegyezte meg Belinda. - Jó ideje vagyok már a titkárnője, de nem emlékszem, hogy valaha tett volna ilyet. Az is igaz, hogy amióta vele dolgozom, még senki sem távozott.

- Én vagyok a kivétel?- Bizony, te vagy az első. A többiek tisztelik őt. Miles Sopert elfogadják, de Lucasért odaadnák a fél

karukat.Amikor Belinda elment bevásárolni, Claudia átgondolta az iménti beszélgetést. Az, hogy az asszony is

a főorvoshoz húz, nem volt éppen segítség számára. Neki sem kellett elmesélni, milyen nagyszerű orvos Lucas, ő maga is tudta. Látta a saját szemével.

Claudia már jóval a megbeszélt időpont előtt elkészült. Miközben türelmetlenül várakozott Lucasra, azt kívánta, bárcsak visszafordíthatná az idő kerekét. Több oka is volt erre.

Ha nem törte volna el a lábát, még mindig a gyerekkórházban dolgozna, és a férfinak sem lenne vitája a kórház igazgatóságával. Nem kellene veszekedniük a pénz miatt sem.

Úgy tűnt, minden rossz irányt vett. Egyetlen apró fény sejlett az alagút végén: ma este elbűvölheti a doktort az étterem meghitt légkörében, és mindent bevethet, hogy megnyerje magának. Hadat üzenhet Marina Beauchamp -nak.

A gipsztől eltekintve igazán elragadóan fest, nyugtázta egy utolsó pillantást vetve a tükörbe. Minden elmúlti perccel fokozódott örömteli várakozása.

Az óra hetet mutatott, és Lucas nem volt sehol. Claudia azzal vigasztalta magát, hogy néhány perc ide vagy oda nem számit. Negyed nyolc lett, majd fél nyolc. Már az asztaluknál kellene ülniük. Nyugtalan lett. Ha Lucas autója lerobbant, vagy sürgős eset adódott a kórházban, biztosan telefonált volna.

Nyolc órakor felhívta a férfi lakását, de senki sem vette fel. A főorvos a kórházban sem volt. Egy órával később felhívta a rendőrséget, hogy érdeklődjön, nem történt-e baleset a környéken. Semmi.

Harag és aggodalom kavargott a lelkében. Ha Lucast feltartották, miért nem jelentkezik? Hiszen ő ragaszkodott a mai estéhez. Akkor meg hol lehet?

Talán Marinához ment? Hirtelen ötlettől vezérelve felkapta a telefonkönyvet, kikereste az asszony számát, és tárcsázott. Férfihang jelentkezett. Claudia megdöbbent, aztán rájött, hogy nem Lucas hangja.

- Itt Claudia Craven. Beszélhetnék Marinával?- A menyasszonyom nincs itt. Üzen neki valamit?- Ó... azt hiszem, nem. Köszönöm. Majd felhívom - köhécselt a doktornő.- Rendben - felelte a férfi, és letette.Claudiának eszébe jutott, hogy Lucas eljegyzést emlegetett, neki meg eszébe sem jutott megkérdezni,

kiről van szó. Talán éppen Marina eljegyzésére volt hivatalos?Hirtelen minden világos lett, és hatalmas kő esett le a szívéről. Lucasnak nyilvánvalóan nincs viszonya

az özveggyel, vagy a vonal másik végén hallott vőlegényt csúnyán az orránál fogva vezetik. Ezt azonban egyáltalán nem tudta elképzelni.

Legszívesebben táncolt volna örömében, de begipszelt lábbal nem lett volna könnyű. Különben is: nem feledkezett meg valamiről? Hol van Lucas?

A percek elviselhetetlenül lassan múltak. Ha Lucas Morrison egyszer megígért valamit, azt be is szokta tartani. Azt ígérte, eljön érte, és mégsem jött. Itt valami nincs rendben.

Talán meg kellene keresnie ahelyett, hogy itt üldögél és szorong. Hívott egy taxit. Ha a főorvos nincs a saját lakásán, akkor feleslegesen megy oda, de legalább csinál valamit.

Amikor a taxi a kórház területére ért, az első dolog, amit megpillantott, az egy villogó mentőautó volt kitárt ajtóval. Ez megszokott látvány errefelé, de ez a kocsi Lucas háza előtt állt.

Megkérte a taxist, hogy álljon meg ott. Kimászott az autóból, és közben teljes szívéből átkozta a gipszét. Legszívesebben sírt volna, olyan nehezen haladt előre.

- Csak nyugalom! - mormolta magának, mint egy mantrát, miközben kínos lassúsággal vonszolta magát a bejárat felé. - Hiszen mások is laknak itt.

Két mentős lépett ki az épületből egy hordággyal. Claudia azonnal felismerte a takaró alatt fekvő alak sötét haját.

- Álljanak meg, kérem! - kiáltotta, amikor a két mentős elhaladt mellette. - Mi történt? Orvos vagyok... és Morrison doktor barátja.

- Sajnos nem tudjuk megmondani - felelte az egyik férfi. - A főorvos úr telefonált nekünk súlyos fejfájásra panaszkodva. Mire ideértünk, már nem volt magánál.

Claudia alaposabban megnézte Lucas arcát, és rácsodálkozott. Tele volt piros kiütéssel.A lány hangja áttörhette a zavartság ködét, mert Lucas alig érthetően azt motyogta:- Menj innen, Claudia, nem szeretnélek megfertőzni!- Sietnünk kell, kisasszony! Be kell vinnünk a legközelebbi kórházba - jelentette ki az egyik mentős

sürgetően. Választ sem várva betolták a hordágyat a kocsiba, és be akarták csukni az ajtaját.- Elkísérem! - kiáltott oda a doktornő,- Szerintem van elég baja - bökött a fejével a mankóra a mentős. - Inkább jöjjön taxival!Claudia belátta, hogy igaza van, és bólintott. Ebben az állapotában csak feltartaná őket. Így aztán

visszaszökdécselt a várakozó taxihoz, nehézkesen beszállt, és megkérte a sofőrt, hogy kövesse a mentőt.Egyetlen szó motoszkált az agyában, de nem merte megfogalmazni. Egyszer látott már ilyen kiütést,

amikor elkezdett itt dolgozni az osztályon. Az erős fejfájással és az ájulással együtt egyértelműen egy bizonyos betegségre utaltak.

- Jóságos ég! - suttogta kétségbeesetten. - Csak azt ne! Ne engedd meghalni, Istenem!

A következő napokban legalább részben meghallgatásra talált az imája. Lucasnak agyhártyagyulladása volt, de nem halt bele, bár az állapota súlyos volt.

Claudia, aki megkövülten várta, hogy azt mondják neki, nem fog meghalni, alig aludt valamit, vagy ha mégis, rémálmok gyötörték, és hamar felriadt.

Most már világos, miért nem hívta fel Lucas. Tudta, ha elmondja, mi a helyzet, ő azonnal odarohan, és megkockáztatja, hogy megfertőződik. A betegség gyorsan támad, de neki még sikerült orvost hívnia, mielőtt elájult.

Ez jellemző rá, gondolta a lány szeretettel. Megtámadja egy komoly betegség, és neki akkor is az ő biztonsága az első.

A kórház értesítette Olivert, így kettesben aggódva várták ki az első hosszú éjszaka végét.- Egyszerűen nem tudom felfogni - járkált fel és alá Oliver. - Lucas még soha életében nem volt beteg.- Ő is csak ember - felelte higgadtan a doktornő. - Még a legerősebb ember sem sebezhetetlen.- Ugye nem fog meghalni? - A fiú hangja remegett.Claudia szíve összeszorult.- Ha az emberek itt az intenzív osztályon meg tudják akadályozni, akkor nem. Mindent megtesznek,

ami lehetséges.A pirkadat új nap jöttét hirdette. Claudia rábeszélte Olivert, hogy menjen haza. A fiú vonakodva indult

el, nem szívesen hagyta magara őt a bánatával és a félelmeivel. Eddig még nem engedték be őket Lucashoz, ő is csak ezért maradt. Nem akarta kihagyni a legkisebb esélyt sem, hogy láthassa. Aztán végre megkapta az engedélyt.

- Öt percre bemehet hozzá - mondta az ideggyógyász főorvos. - Vegyen köpenyt és maszkot! Morrison doktor most magánál van, de nem szabad kifárasztania. Csak mutassa meg neki, hogy itt van!

Végre odamehetett a férfi ágya mellé. Lucas felpillantott fénytelen szemével. Láthatóan nem veszítette el a tudatát.

- Megmondtam, hogy tartsd távol magad... - suttogta alig hallhatóan. - Még megfertőződsz…- Nem számít, drágám - felelte a lány gyengéden. - Kérlek, gyógyulj meg! Annyira szeretlek.- Tényleg?- Jobban, mint az életemet.

- Akkor meglátom, mit tehetek - bólintott Lucas, és összerándult.A kollégájuk a torkát köszörülte.- Azt hiszem, ennyi elég lesz - suttogta Claudiának. - Menjen reggelizni! Tájékoztatjuk, amint történik

valami változás.- Felépül, ugye? - kérdezte a lány kétségbeesetten.- Korai lenne jóslásokba bocsátkozni, de reménykedünk - felelte az orvos. - Szerencsére hamar jutott

kezeléshez a betegség kitörése után. Miután bebizonyosodott, hogy agyhártyagyulladása van, azonnal megkezdtük az intravénás antibiotikumos kezelést. A legnagyobb gondunk jelen pillanatban a szepszis. Ha túl lesz a következő két napon, bizakodóbbak lehetünk.

Finoman az ajtó felé terelte a doktornőt.- Menjen, és egyen valamit! Az senkinek sem jó, ha az ájulás szélére kerül, mire szüksége lenne

magára.El vagyok átkozva, gondolta Claudia kicsivel később egy szelet pirítóst ropogtatva. Először Jack, és

most Lucasra is lesújt a végzet. Ha őt is elveszíti, az a vég. Jack Tomlint gyengéden szerette, de azt össze sem lehet hasonlítani azzal, amit Lucas iránt érez.

Bejött az étterembe egy nővér az intenzív osztályról, és Claudia felemelkedett. A fiatal nő azonban csak rámosolygott, és beállt a sor végére a pultnál. A lány heves szívverése lassan elcsitult, visszaereszkedett a székére, és kényszerítette magát, hogy egyen még egy keveset. Valóban semmi értelme, hogy legyengüljön az éhségtől.

- Értesítsem Sophie-t? - kérdezte Oliver, amikor kora délután visszajött. - Most Görögországban van Dimitrivel.

- Nem tudom... Szerintem kérdezzük meg a kezelőorvost, mi a véleménye.- Morrison doktor állapota kissé javult - hallották valamivel később -, de azt javaslom, tájékoztassák a

húgát, hogy készüljön fel minden eshetőségre. - Aztán az orvos Claudiához fordult. - Jobb lenne, ha maga is hazamenne egy kicsit.

- Most nem mehetek el - rázta a fejét határozottan a doktornő. - Talán szüksége lehet rám.- Jó, de akkor maradjon a látogatói szobában! Ha jól tudom, nemrég törte el a lábát.Claudia a begipszelt lábára sandított, amelyet a hosszú szoknya eltakart. Mintha egy örökkévalóság telt

volna el azóta, hogy megbeszélték ezt az estét Lucasszal. Azóta megjárta a poklot, és ahogy a helyzet fest, a pokoljárásnak még nincs is vége.

Amikor csak lehet, látni akarta a férfit, még ha csak pár percre is, ezért nem akart hazamenni. Lucas tudja, hogy itt van, hogy szereti őt, és imádkozik érte. Akármilyen gyűrött is a ruhája, bármennyire sápadt is az arca, ez most nem számít.

Claudiát és Olivert elővigyázatosságból beoltották, ahogyan az ortopédia minden dolgozóját is. Marina Beauchamp ebédszünetben beugrott látogatóba. Amikor a doktornő észrevette őt a váróban, amint a főorvossal beszél, odament hozzá, hogy üdvözölje. Érzései gyökeresen megváltoztak a sötét hajú szépség iránt.

- Rettenetesen sajnálom - mondta Marina. - Lucas csodálatos barátja Peternek és nekem is. A férjem, aki meghalt, megkérte, hogy gondoskodjon rólunk, és ő teljesítette a kívánságát. Sokan annyiban hagyták volna a dolgot, de ő nem. Őszintén remélem, hogy hamarosan talpra áll - mosolygott Claudiára. - A múlt héten eljegyeztük egymást egy régi iskolatársammal, és azt terveztük, hogy a jövő hónapban össze is házasodunk. Ebben a helyzetben azonban legszívesebben elhalasztanám az esküvőt.

- Az agyhártyagyulladásból gyorsan felépülhet az ember, ha elindul a javulás - nyugtatta meg a doktornő. - Az ön helyében még várnék a döntéssel.

- Kimerültnek látszol - mondta Lucas, amikor Claudia belépett a szobába. - Mióta vagy itt?- Amióta behozták magát - jegyezte meg a nővér távoztában.- Miért? - sóhajtotta a férfi. - Annyira féltem, hogy megfertőződhetsz.- Tudom. Ezért nem hívtál fel. Mégis jobb lett volna, ha szólsz, hogy beteg vagy. Emlékszel még, mit

mondtam, amikor először beengedtek hozzád?- Nem. Kellene?- Most mindegy is - mosolygott a lány fáradtan. - A lényeg, hogy meg fogsz gyógyulni. Hazamegyek,

mert már ideje kibújnom ezekből a göncökből. Talán alszom is egy kicsit. Eddig nem mertem, hátha...

- Hátha a tigris végleg behúzza a karmait? - mosolygott a beteg erőtlenül.- Ne is mondj ilyet! - borzongott bele Claudia. - Még a gondolatát sem tudom elviselni. Holnap

találkozunk, Lucas. Oliver majd benéz hozzád közben. Ketten tartottuk egymásban a lelket.- Tényleg? - ráncolta a homlokát a férfi.- Hát... igen. Szóltunk Sophie-nak is, és egymást bátorítottuk.- Valószínűleg inkább te támogattad őt, mint fordítva - mondta Lucas lassan. - Sokkal tartozom

neked...- Csak gyógyulj meg minél előbb! - rázta a fejét a doktornő. - A barátnőd, Marina is szívből kívánja

ezt, bár más okokból. Az egyik, hogy hamarosan férjhez megy, és téged szeretne tanúnak.Claudia a hazafelé vezető úton azon tűnődött, hogy talán ostobaság volt egy félig eszméletlen

embernek megvallania a szerelmét. Bár, ha azt akarta, hogy a kapcsolatból legyen valami, akkor nem.Lucas nem emlékezett a szavaira. Hogyan tovább? Ha most még egyszer megteszi, a doktor azt fogja

gondolni, hogy együttérzésből teszi. Ez pedig egyáltalán nem tetszene neki.

Május utolsó vasárnapján tartotta az esküvőjét Marina Beauchamp a régi iskolatársával, Dennis Tylerrel. Ugyanezen a hétvégén volt Claudia utolsó hivatalos munkanapja is.

Lucast két nappal azelőtt kiengedték a kórházból azzal a feltétellel, hogy mindent kicsit nyugodtabban csinál, amíg fel nem épül teljesen. Claudia legnagyobb meglepetésére a férfi igyekezett is betartani ezt a tanácsot.

- Felnőtt életemben először szánok időt arra, hogy körülnézzek magam körül - vallotta be neki Lucas. - Alig szoktam észrevenni az évszakok változását, annyi a dolgom. Most áldozok ennek a szórakozásnak... is.

A lány azon élcelődött magában, vajon meddig tart majd ez az állapot. Amikor ezt ki is mondta, a beteg azt felelte:

- Majd meglátod. Természetesen te is velem jössz az esküvőre. Tudják, hogy azt szeretném, hogy te is ott legyél, amikor a védencemet végre másra bízom. Ez egy új élet kezdete számomra is. Életemben először azt csinálhatok, amit akarok.

Claudia némán figyelte. Egyetlen szó sem esett kettejükről, a közös jövőről... Márpedig ő önszántából nem fogja felvetni a dolgot!

Úgy érezte, most ő lépett a férfi helyébe. Az állását feladta, a jövője bizonytalan. Hogyan tovább? - tűnődött, miközben arra várt, hogy Lucas érte jöjjön az esküvő előtt. A mai nappal talán vége...

Amíg új állást talál, lesz majd egy csomó szabadideje. Ha pedig a főorvos felépül, egészen más világban fog élni, mint ő. Nem lesznek kapcsolódási pontok.

Figyelemelterelésül ismét megnézte magát a tükörben. Egy világoszöld selyemruha mellett döntött, a hozzá illő széles karimájú kalappal, és elégedett volt a megjelenésével - egészen addig, amíg lejjebb nem siklott a pillantása, ahol a ruha szegélye alól magas sarkú, krémszínű cipő és egy meztelen, begipszelt láb kandikált ki.

Ezúttal nem kellett várnia a férfira, pontosan érkezett. Új, szürke öltönyt viselt. Fogyott egy keveset, de remekül nézett ki. Claudia számára a betegség cseppet sem csökkentette a vonzerejét.

Ebben a percben megfeledkezett minden kétségéről és szorongásáról, és mérhetetlen hálával telt meg a szíve. Lucas ismét egészséges, más pedig nem számít. Könnyek csillogtak a szemében, amikor ajtót nyitott.

- Mi történt? - kérdezte a vendég.- Semmi - rázta a fejét Claudia.- A semmi miatt sírsz?- Csak meghatódtam, amikor láttalak kiszállni az autóból egészségesen és vidáman... a kétségbeesés

szörnyűséges pillanatai után, amikor annyira beteg voltál.- Tényleg ennyit jelentek neked, Claudia? - kérdezte Lucas halkan, és a szeme még sötétebb lett. -

Tudom, mit mondtál nekem azon az estén a kórházban, amikor az életemért küzdöttem. Csak néhány nappal később jutott ismét eszembe. De honnan tudtam volna, hogy nem csak azért mondtad, hogy mozgósítsd az erőimet a betegség ellen? Azóta rettegek megmondani neked, mennyire szeretlek. Attól féltem, hogy csak részvétet érzel irántam.

- Részvétet? - suttogta a lány. - Ezer érzelmet fel tudnék sorolni, amellyel viseltettem irántad a megismerkedésünk óta, de a részvét sosem volt köztük.

- Ezek szerint komolyan gondoltad, amit mondtál? - lépett oda hozzá Lucas, és kitárta a karját.Claudia egyszerűen kiejtette kezéből a mankót.- Persze. Szeretlek és csodállak. Jack halála után te hoztál vissza az életbe, és rá kellett jönnöm, hogy

az iránta érzett szerelmem össze sem hasonlítható azzal, amit irántad érzek.- Én meg azt hittem, nem versenyezhetek a halott kedveshez fűződő emlékeiddel - sóhajtotta a férfi. -

Alig hiszem el, hogy igazán szeretsz!- Szörnyen féltékeny voltam Marinára - vallotta be gyengéd mosollyal a lány. - Amit az iránta érzett

elkötelezettségedről mondtál, azt teljesen félreértettem. Saját magunknak okoztuk a problémáinkat.- Ennek örökre vége, szerelmem. Mostantól semmi sem állhat közénk. Légy a feleségem, Claudia! -

nézett a szemébe Lucas. - Készen állsz, hogy felvállalj egy nagyvárosi ragadozót?- Igen, vállalom a kockázatot, drágám, ha nincs ellenedre, hogy feleségül vegyél egy munkanélkülit.- Tényleg a harmadik világban akartál dolgozni? - zárta a karjába a férfi.- Komolyan fontolóra vettem.- Jó, akkor menjünk együtt, miután összeházasodtunk! A világ minden részén vannak gyerekek,

akiknek szükségük van ránk. Néhány hónap múlva lejár a szerződésem a kórházzal. Azután semmi sem tart itt bennünket.

- Ahová te mégy, oda megyek én is - bólintott a doktornő. - Örökké...- Hányszor kívántam, hogy ezeket a szavakat hallhassam a szádból - felelte a férfi rekedten. - Sosem

gondoltam, hogy egyszer tényleg kimondod.A falióra kondulása visszarántotta őket a valóságba.- Várnak bennünket az esküvőn - sóhajtotta Lucas. - Pedig én téged akarlak szeretni most.- Előttünk áll az egész élet - suttogta a lány. - A barátnődnek viszont ma van az esküvője. Kérlek, add

vissza a mankómat!