Mottó: „Mit jelent az, hogy megszelídíteni?

– Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek – mondta a róka – Azt jelenti: kapcsolatot

teremteni…” (1)

„Egy jó ember”

Bárdos Oresztész atya élete és munkássága

Oresztész atya 88. születésnapjára

BEVEZETŐ

„ Oly szörnyű , szédítő nagy s amellett oly lenge, szinte áttetsző… Egyszerre

végtelenül kicsinek s amellett mégis nehéznek és földhöztapadtnak érzed magad… Mintha

mesebeli lilában derengő akvárium fenekén pihegnél, nyúlós, keservesen vonszolódó tengeri

csiga, s egyszerre elsuhanna feletted a legenda Leviathanja… Verne Narvalja vagy nem

tudom, mi, suhanva, lengén és könnyedén … Mars-beli álom, úgy,ahogy Wells elképzelte” .

(2)

1931 márciusában egy kisgyermek édesapja karjaiban nézi az ablakból a nagy, ezüst,

repülő csodát. Ez a kisgyermek Bárdos Pál.

Egy kisgyermek, aki vonzódik a matematikához, és jó pár évvel később átadja ezt a

képességét számos nemzedéknek. A békesség, a harmónia, ami otthonában körülvette,

kihatott egész pályafutására.

Mint Arany Jánosnál: „Az ének és szentírás vonzóbb helyei lettek első tápja gyönge

lelkemnek, s a kis bogárhátú viskó szentegyház vala, hol fülem soha egy trágár szót nem

hallott ...” (3)

„Mindig meg voltam győződve, hogy a diákokkal való foglalkozás igénye számára

családi örökség volt. Nagyon meglátszott, hogy sok testvére volt, akik egy igazi

emberközpontú légkörben éltek együtt. Egyszer láttam az édesapját, egy kórust vezényelni,

aki nagy karizmával nemcsak a kórust, de az egész hallgatóságot is egy nagycsaláddá

kovácsolta. Mindezt a legkönnyedebben, igazi jó humorral tette. A hallgatóság semmi másra

nem vágyott, csak a zene élvezetére. Akkor még inkább tisztán láttam, hogy honnan

származott az az igénye, hogy diákokkal vegye körül magát. Mint tanár nem volt

tekintélyelvű vagy igazan szigorú. Inkább a legidősebb testvérre emlékeztetett, akinek volt

egy jó játéka, aminek élvezetére a kisebb öcskösöket tanította. Mindez nagyon derűs és

barátságos légkörben zajlódott. Ez sokat segített engem abban, hogy szakterületemben való

foglalatoskodást egy igazi, jó játékként űzzem.”- írja egy tanítvány. (4)

Sokat foglalkozott a diákokkal. „A legjobbakat maga köré vette, akikkel a Matematikai Lapok

feladatait tanulmányozta es előkészítette őket különböző versenyekre.” (5) Ennek

köszönhetően nagyon sok tanítványából lett híres matematikus hazánkban vagy akár a

tengerentúlon is.

Megtiszteltetésnek tartom, hogy egy olyan személyről nyújthatom be pályázatomat,

aki méltó példaképe lehet mindenkinek.

I. A gyermekkor

Bárdos Pál Budapesten született 1928. október 10.-én. Édesapja, Bárdos Lajos híres

zeneszerző, zenetudós és karnagy, édesanyja Waliczky Irén. Tizenegy testvére közül

másodiknak látta meg a napvilágot Pesten. Budán, a Böszörményi úton és a Krisztina körúton

töltötte gyermekéveit. Testvéreivel nagyon sokat játszottak, bicikliztek, nyaranta a szénába

ugráltak. Mélyen vallásos családba született, de már kiskorától kezdve sok időt töltött az

egyház intézményében, hiszen édesapja a városmajori Jézus Szíve Plébánia Szent Cecília

kórusának volt karnagya, vezetője. A kórus nagyságát mutatja, hogy a Zeneakadémián is

koncertezett.

A kis Pálban a Zeppelin léghajó budapesti látogatása mély nyomot hagyott, hiszen a

mai napig fel tudja idézni az „ezüst szivar” emlékét. Már kisgyermek korában is szeretett a

számokkal foglalkozni és már nagyon fiatalon filozofált a számtan rejtelmein:

„Kis építőkockákkal játszottam, kettőnek a fele egy, négynek a fele kettő, de mi lehet a

háromnak a fele?” (6) Szülei próbálták kiszakítani a számok világából, elterelni a figyelmét,

ilyen alkalommal is fordulhatott elő a következő mondat: „Anyukám, a séta alatt 63 fa mellett

mentünk el!”. (7) A szülők próbálkoztak a zene felé terelni érdeklődését- egy ideig tanult

zongorázni, amit kedvelt is és hegedülni-, de Pál végérvényesen a számok bűvöletében ragadt.

Elemi iskolába az Attila utcába járt- a mai Vajk-szigeti Általános Iskola. Testnevelő tanára a

híres író, Móra Ferenc unokaöccse volt, Móra László. Egy szerencsétlen tornaórai ütközés

után Móra tanár úr vitte haza, mert nem tudott lábra állni, úgy fájt a térde. Ha alkalom adta,

osztálytársaival szívesen rúgták a bőrt. Az elemi után a Budapesti II. Kerületi Érseki

Katolikus Főgimnáziumba íratták be-a mostani II. Rákóczi Ferenc gimnázium, két évtizeddel

korábban Márai Sándor is ott tanult. Tanárai civil emberek és világi papok voltak vegyesen.

Amikor eljött a pályaválasztás ideje, már tudta, hogy merre képzeli el a jövőjét…

II. A háború

Amikor a németek megszállták Budapestet, szülei a házukban bújtatták Heltai Jenő

feleségét és lányát hamis iratokkal, majd később az óvóhelyen is velük voltak. Azonban a

német megszállást felváltották az oroszok 1944 decemberének karácsonyán.

Karácsony másnapján a Bárdos család háza előtt csapódott be egy lövedék egy

biciklistába. A testvérek nagyon megijedtek, a legidősebb nővérük el is ájult, akit a kisebbek

gyorsan próbáltak vízzel feléleszteni. A lövedék szilánkjai beleálltak az ablakba és Bárdos Pál

könyvespolcába is: „Ez volt az első közvetlen tapasztalatunk a háborúval ” (8) -meséli az

atya. Budapest ostromakor le kellett menniük az óvóhelyre, ami ezen esetben a

mosókonyhaként szolgáló pincehelyiséget és a négy-öt nagyobb szobát jelentette. Eleinte

ingáztak a lakás és az óvóhely között. Egyik nap azonban lövéssorozat érte a házukat, a

szülők és öt gyerek lent volt az óvóhelyen: „Mi öten fent voltunk a lakásban… egymás után

érkeztek a lövedékek, mi összebújtunk egy védettnek gondoltabb helyre és hangosan

imádkoztunk. Mondtuk a Miatyánk-ot, az Üdvözlégy-et és csak robbantak a lövedékek.” (9)

Csak az első emeleti lakásuk úszta meg az összeomlást, amikor a lövéssorozat elcsendesedett,

a két nagyobb gyerek a kicsiket felkapva rohant lefelé. A gyerekeket nagyon megrázták a

történtek, de amikor leértek, örömmel vették tudomásul, hogy mind együtt vannak.

Az összeomlott ház áldás lett számukra, mert védte a pincehelyiséget a lövedékektől. Mikor

három évvel később a romeltakarítás zajlott, a ház romjai alatt egy nagy, fel nem robbant

lövedéket találtak. Ha az felrobbant volna, senki sem élte volna túl. Az ostrom előtt átélték a

Margit-híd véletlen felrobbantását. A kivonuló németek aláaknázták, de előbb felrobbant, még

egy villamos is volt rajta, ami a vízbe csúszott. A robbanás erőssége egy kisebb földrengéssel

ért fel.

Az óvóhelyen gyakran volt igazoltatás, a nyilasok részéről, akik katonaszökevényeket

kerestek. „Én is az voltam” - aki elmúlt tizenhat éves annak be kellett vonulnia, mikor

Budapestet körülzárták: „Mondtam szüleimnek, hogy hát ha kell, én bevonulok… de ők azt

mondták, maradj csak itthon, majd vigyázunk rád…és amikor mindig jöttek razziázni, engem

el kellett rejteni a pincében…megengedték a sok gyerek miatt, hogy két ágyon és két

emeletes ágyon aludjunk mi gyerekek.... Szóval amikor jött a razzia híre, én befeküdtem az

egyik alsó ágyba, testvéreim pedig rám ültek a takaróra, hogy ne vegyenek észre engem,

persze nagyon izgultam akkor…” (10) .

Édesapját is egyszer el akarták vinni, de fekvő beteg volt a szívével: „A házunkban

lakott egy orvos, aki nyilas volt egyébként, nem ismertük őt közelebbről, csak mikor

meghallotta, hogy apámat el akarják vinni, akkor oda jött és azt mondta: csak úgy engedem

meg, hogy ha hordágyon viszik, mert szívbeteg, …és erre elmentek.” (11)

III. A papi hivatás

„A papi hivatás az régi…, hogy mikor tűnt fel először bennem nem tudom…mindig is

jártunk templomba rendesen és otthon is imádkoztunk testvéreimmel…”(12)

Szülei támogatták döntését, édesanyja azt is elárulta neki, hogy amikor várta a születését,

„akkor kérte a Jó Istent, hogy hadd legyen egy pap fia”. Ekkor tudatosult benne, hogy

édesanyja imádságának is köszönheti, hogy ez a hivatás alakult ki benne.

Az, hogy a bencésekhez szeretne menni, érettségi előtti évben dőlt el, az is érdekesen,

hiszen ferencesekhez járt ministrálni, jezsuitáknál pedig többször volt lelkigyakorlaton a

Budai-hegyekben. Döntéséhez hozzájárult, hogy bencés szerzetesek által írt könyveket

olvasott. Schnattner Szigfrid Tanárszem, diákszív című műve és Szívós Donát könyve nagy

hatással volt rá, főleg az, ahogy a tanításról és a tanítványairól írt. Érettségi után édesapja is

biztatta, hiszen ismerte Szigeti Kilián bencés atyát, aki az egyházzenei vonalon alkotott.

Édesapja rögtön levelet írt Kilián atyának fia szándékáról. Néhány héttel később jött a válasz,

és hiába telt le a határidő, szívesen várták. Sokat imádkozott, hogy sikeres legyen a felvétele

Pannonhalmára. Testvéreivel lementek fürödni Balatonmáriafürdőre. Ottléte alatt egyik éjjel

álmában egy hangot hallott: „Három hét múlva otthon leszel.” (13) Érezte, hogy nem álom

volt, és három hét múlva Pannonhalmán volt már. 1947. augusztus hatodikán, Urunk

színeváltozásának napján, Pannonhalmán a hagyomány szerint bevonultak a leendő

tisztelendő urak, és a bencés rend kötelékébe kerültek.

Rövid időt töltött Pannonhalmán, három évet, egy év noviciátus és két év teológia, mert

miután 1950-ben Balatonmáriafürdőről - 1 hetet időzött ott testvéreivel- visszatért, legyengült

és rosszul volt. Később kiderült, hogy egy nagyon súlyos betegséget kapott el, a tbc-t –tüdő-

tuberkulózis, régies nevén gümőkór. Azt mondták, hogy három napra kell bemennie a

kórházba, amiből végül egy év lett. Ebből három hetet töltött Győrben, három hónapot Budán

a Korányi Szanatóriumban, a maradék időben pedig a Papi Kórházban lábadozott, míg

teljesen felépült. Ez alatt az idő alatt a pannonhalmi növendékséget „szétrobbantották”.

Kezdetben hetvenen voltak, de állami parancsra csak tizennégyen maradhattak: „Nyilván a

bent lévők közül tartottak meg tizennégyet… én meg ugye kint voltam.” (14) Az elküldött

diákokból sokan később visszatértek, vagy már meggondolták és nem tértek vissza. Mivel

Pannonhalmára nem térhetett vissza, ezért beiratkozott a Központi Szemináriumba civil

hallgatónak. Egy évig folytatta ott teológiai tanulmányit.

IV. Az 1950-es évek

IV. 1. A szemináriumi évek és a pályakezdet

1952-ben kezdődő tanévben Dr. Papp Kálmán győri megyéspüspök maga mellé

fogadott öt eltávolított szerzetesnövendéket, köztük Bárdos Oresztészt, Zdiarszky Lászlót és

Brenner Jánost. A győri Szemináriumban tanultak a kispapok között világi papi reverendában,

hiszen az állam szemében egyházmegyés kispapok voltak. Itt tanította őket többek között Dr.

Cserháti József, Dr. Mentes Mihály, Dr. Somogyi Antal és Dr. Winkler Mihály.

1954. február 21-én szentelte pappá a megyéspüspök úr a szeminárium kápolnájában.

Két alkalommal is el kellett halasztani a felszentelését, mert egészsége meggyengült. Még

ebben az évben kinevezték a Szent Ignác templom káplánjának. Néhány évig még világi

reverendában élt a rendházban. Mikor újra engedélyezték a gimnáziumot Pannonhalmán, a

főapát úr felküldött néhány embert tanulni Budapestre. Hirdettek levelezőn gimnáziumi

matematikatanár-képzést, de csak általános iskolai tanároknak: „Persze én még nem voltam

pedagógus, de itten kineveztek pedagógusnak, mint diákotthoni nevelőt és így már be tudtam

iratkozni levelező hallgatónak matematikára”. (15)

Végül az ELTE Természettudományi Karán matematika-ábrázoló geometria szakon

középiskolai tanári oklevelet szerzett 1966. február 12.-én. Oresztész atya már egyetemi

tanulmányinak befejezése előtt elkezdett matematikát oktatni.

IV.2. 1956 történései

1956-ban egész Győr tele volt hangszórókkal, amelyekből a híreket és a propagandát

sugározták. A rendházban is ebből értesültek, hogy mi történik. Az első hírt esti imára

menvén hallották Kemény Dózsa atyától: „Mit csinálnak ezek a pestiek? Valami harc van

Budapesten…”. A rádió egyfolytában azt szónokolta, hogy leverték őket, mindenki adja le a

fegyvereket. Mégis hatalomra kerültek a felkelők és a Nagy Imre-kormány, még ha csak kis

ideig is. Sokáig nem hitték el a történteket, még akkor sem, amikor a városháza előtt

nagygyűlés volt. „Egyszer csak azt mondja a hangszóró: Most pedig ledobjuk a városházáról

a vöröscsillagot! …puff…,na akkor már elhittük, hogy van valami. Mindenki elkezdett

szaladni a városháza felé, hogy ezt megnézzük.” (16) Először Galambos Iréneusz atya sem

hitt abban, hogy itt komoly változások lehetnek. A nagygyűlés után mégis már egy

kibontakozó vezető szerepben találta magát. Az akkori igazgató, Holenda Barnabás azt

tanácsolta neki, hogy minél előbb menjen el Nyugatra. Nem sokkal később meg is jelentek

érte, és a portán keresték Galambos Irént. A szájhagyomány szerint a portás felháborodva

okította ki az ávósokat, hogy a rendházban nők nem tartózkodnak!

V. A Mester és a tanítványok

V.1. A tanár

Oresztész atya minden diákjával köteléket teremtett, akiket nem érdekelt a

matematika, azoknak is felkeltette az érdeklődését a számok iránt. Miközben a diákjaival

foglalkozott, szerénységével és kedvességével szerzett magának tekintélyt. „Nem kell egy

tanárnak azért feltétlen felemelni a hangját, csapkodni, fenyegetőzni a diákokkal, hogy őt

tiszteljék. Tipikusan az az ember , akinek két nézéséből tudtuk, hogy mit gondol…A

személyiségében van egy olyan dolog , amire az ember azt mondaná, hogy na hát ezt az

embert mi nem akarjuk megbántani se…” (17)- írja róla tanítványa. Tanórái alatt „családi”

légkör uralkodott a teremben. Nagyon nagy türelemmel viseltetett a diákok iránt, ha a

harminckilenc diákból egy nem értette, akkor annak az egynek újra és újra elmagyarázta.

„Nem az én érdemem, a családból örököltem…”- mondja az atya a türelemről. Ha valakinek

rosszul sikerült a dolgozata, valahogyan mindig kedveskedett neki, hogy ne szomorkodjon.

„Oresztész atya mosolya varázslatos volt. Amikor egyik budapesti diáktársam vitatkozott,

hogy 4 vagy 5 egyese van, osztályfőnök úr angyali türelemmel mosolyogva sorolta fel az

eseteket… Egyszer a dolgozatot sokáig nem osztotta ki. Ez nem volt jellemző rá. Általában

másnap megkaptuk a kijavított dolgozatot. Kiderült, hogy egyik fiúnak egyes lett. Tudta, hogy

gyűjti a bélyeget. Akkor adta oda, amikor bele tudott tenni egy szép megrendelt bélyeget.”

(18) Galambos Iréneusz atya után ő lett a bélyeggyűjtő szakkör vezetője. Négy osztálynak

volt az osztályfőnöke, osztályából lettek polgármesterek és egy országgyűlési képviselő is. A

huszadik század második felében sok czuczoros öregdiákból lehet valamelyik település

vezetője.

„Egyéniség volt, a Bencés Gimnáziumnak olyan tanára, akit nem lehetett megkerülni

emberségből, tiszteletből, szeretetből. Nem volt az osztályfőnökünk, de annyi mindent adott

nekünk az évek során, hogy osztályfőnökünk halála után (hasnyálmirigyrák támadta meg a

szervezetét), már Őt hívtuk a huszadik osztálytalálkozónkra (1985) mint tiszteletbeli

osztályfőnökünket. Rendkívül szerény egyéniség, akire fel lehet nézni, akitől lehet tanulni…

és ha valakinek rossz jegyet kellett adnia szerintem az jobban fájt Oresztész atyának, mint a

diáknak”. (19) Jámborságával és jó vicceivel hamar megszerettette magát a diákokkal.

.„Elsősként először kicsit meg voltunk szeppenve ennyi reverenda láttán… volt egy nagy adag

feszültség mindegyikünkben szerintem… ehhez képest jött Oresztész atya, akinek az első

gesztusai is olyanok voltak, hogy úgy feloldotta ezt. Osztálytalálkozókon többször beszéltük,

hogy ha meg kellene testesíteni a szerény, alázatos szerzetest, akkor Ő az minden értelemben.

Már az elején megéreztük, hogy Őtőle nem kell félni.”

Oresztész atya életében egyszer buktatott meg egy fiút, őt is félévkor. A fiú nagyon

beteges volt és sajnos nem érte meg a tanév végét. Az atya pályafutását ez a szomorú eset

végigkísérte, ezért mindent megtett, hogy tanítványai elkerüljék a bukást.

„Oresztész atyával már a legelső matematikaóránk emlékezetesre sikerült. .. Rögtön

egy általa összeállított, egész órás szintfelmérővel kezdtük a gimnáziumi pályafutásunkat. 5-

10 perc elteltével végeztem. Atya látta, hogy nem írok tovább, megsajnált és odajött segíteni

nekem, a „bajba jutott” diáknak. Elcsodálkozva látta, hogy hibátlanra teljesítettem a

dolgozatot, ezzel rögtön egyik kedvencévé váltam. Azért csak egyik kedvenc, mert Oresztész

atya mindenkit egyformán szeretett, soha nem éreztetett ebben sem semmi

megkülönböztetést. Segítőkészségére jellemző, hogy ugyanezen dolgozat alkalmával szintén

igyekezett segíteni a többieknek is, és biztatta a csüggedőket. Még ugyanezen szeptemberben

Tatán rendeztek egy összevont matematika-fizika versenyt. Oresztész atya annyira megbízott

bennem, hogy engem nevezett erre két végzős diákkal együtt annak ellenére, hogy fizikából

addig csak egy egyest kaptam (nem szoktam hozzá, még sírtam is). Ezért a feltétlen és

indokolatlan bizalomért azóta is köszönettel tartozok neki, melyet az évek során igyekeztem

legjobb tudásom szerint meghálálni. Matematikatudása felől senkiben sem merülhet fel

kétség, hiszen Magyarország egyik legnívósabb gimnáziumában képviselt kiemelkedő

színvonalat. 1962 óta több ezer diákja jó (gyakran saját maga által reméltnél is jobb)

eredményt ért el különböző (jellemzően központi vagy emelt) szintű érettségiken. Biztos

vagyok benne, hogy a Viéte-formulák és a kör egyenletének megtanulása mellett mindenkire

átragadt több vagy kevesebb a matematika iránti szeretetből. „ (20)

„Elmondható, hogy Oresztész atya Jézus Krisztuson kívül a matematikának szentelte

életét. Hatására lettem magam is tanár, gyakran emlegetem egy-egy jócselekedetét

tanítványaimnak. A tanári pályán talán a legnehezebb a differenciált oktatás, a különböző

adottságú diákokkal való együttes törődés. Jó pásztorhoz illő módon terelgette az osztályok

minden tagját a tudomány világában. A tanóra közben a tervezett ütemben haladókon kívül

külön segített, magyarázott az éppen lemaradóknak, ugyanakkor a versenyzők számára is

mindig volt egy újabb feladata. Oresztész atya reverendája kifogyhatatlannak bizonyult a

különböző szintű matekpéldákból. Minden egyes alkalommal precízen felkészült a tanóra

összes pillanatára, lelkesedése példaértékű lehet bárki számára. Legendásan jól, közérthetően

magyarázott, így még az a diák is megértette a tananyagot, aki nem is akarta. Sajnos mi sem

voltunk mintadiákok, előfordult nálunk is rosszalkodás, de tiszteletlen viselkedés soha.

Úgy gondolom, hogy ez nem meglepő, mindig így volt és feltehetően így is lesz.

Oresztész atya végtelen türelemmel viseltetett mindenki iránt, ugyanakkor fegyelmezési

módszere rendkívül hatékony volt. Egy diák csínytevése esetén az „Ez nem volt szép”,

csoportos vétség esetén pedig a „Na, de fiúk” mondatok úgy hangzottak, hogy mindenki

elszégyellte magát és rögtön megjavult. Ugyan nem sportszerű, de a dolgozatok alkalmával

gyakran csaltunk is. Megoldottam mindkét csoport feladatsorát, majd papírgalacsinokon

ezeket láncszerűen továbbítottuk. Egyik alkalommal ez olyan jól sikerült, hogy mindenki

ötöst kapott. Atya soha nem feltételezett senkiről sem rosszat, így gyanakvás helyett

jóhiszeműen megdicsérte az egész csoportot. Gyakorlatilag az összes tanítványában a belőle

áradó szeretet maradt meg örök emlékként. Talán ezért is kapta az eposzi kellékként ismert

állandó jelzőt: jóságos Oresztész atya. A bencésekhez mindig hű maradt, élete mind a mai

napig Istennek tetsző. A nem hívő emberek számára a szentek jellemzése túl idealizáltnak

tűnhet. Számukra csak azt tanácsolom, hogy kopogjanak be a Széchenyi téri rendházban

Bárdos Oresztész szobájába… A bencés diákok nagyon szerencsések, hogy ezt akár minden

nap megtehetik.” (21)

Magas szinten készítette fel matekból nebulóit az egyetemi tanulmányokra. Ezzel

elérte, hogy éveken keresztül a különböző egyetemek mérnöki szakaira a győri bencés

gimnáziumból jelentkeztek a legtöbben. Különleges érzéke volt ahhoz, hogy a tehetséges, a

matematikát szerető diákokat ösztönözze. 1965-től 1987-ig matekszakköröket tartott az

érdeklődő diákoknak. A KÖMÁL (Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok) levelezős

matematikaversenyekre éveken keresztül felügyelete és hathatós segítsége mellett gyakoroltak

a gimnázium diákjai. Elkötelezettségére vall, hogy ösztöndíjjal külföldön tanuló diákjainak is

eljutatta a feladatsorokat, hogy ne maradjanak le a versenyeken és ugyanúgy tudjanak

készülni a továbbtanulásra, mint otthon lévő társaik. Órán egyszer emelte fel csak a hangját,

hogy a fiúk maradjanak csendben. „Egyszer csak felemelte a hangját: CSÖND! ...döbbent

csend lett abban a pillanatban az osztályban, mindenki elhallgatott, de nemcsak azért, mert

akkorát szólt, hanem hogy Ő el tudja magát kiáltani.”(22)

Diákjai neki köszönhetően megtapasztalhatták, hogy milyen, ha bíznak bennük, ha

szeretik őket:

„A nyolcvanas évek első felében jártam a győri bencés gimnáziumba. Akkor is

tudtam, és most majd harminc év távlatából visszanézve is érzem, hogy páratlan lehetőség,

nagyszerű időszak volt az életemben. Mint legtöbb iskolatársamat, és mint a legtöbb

kamaszgyereket leginkább a középiskolás évek tettek azzá, ami vagyok. Kamaszkorban

vagyunk a legfogékonyabbak, és nagyszerű környezet faragott embert belőlünk.

Legtöbb tanárunk bencés szerzetes volt, és ilyen közelségből sok emberi gyengéjüket

megismertünk, mégis örültünk, hogy ők irányítanak bennünket. Bár az ország egyik legjobb

iskolájának számított a gimnázium, nem volt elitiskola. Osztályunk majd fele falusi

parasztgyerek volt, ám tanáraink a negyedik év végére egyetemistákat, főiskolásokat faragtak

belőlünk. És nemcsak a tárgyukat tanították meg, fizikaórán is tanítottak erkölcsi tartást, vagy

földrajzórán a kommunizmustól eltérő politikát. Gyengeségeik mellett is nagyszerű emberek

voltak: szerzetesként igyekeztek mélyebben megélni a kereszténységüket, és mivel nem volt

családjuk, több figyelmet szentelhettek a diákoknak. A sok nagyszerű ember közül egyet,

Oresztész atyát, a matematikatanáromat különösen szerettem. Elég lenne csak azt leírnom,

hogy a nyolcadik osztályban négyes voltam matekból, és fél év múlva listavezető voltam egy

országos matematikaversenyen. Bár Oresztész atya bánatára nem lett belőlem matematikus,

ez az élmény olyan energiákat szabadított fel, amelyek aztán segítettek, hogy más irányban is

megálljam a helyemet. Ugyanakkor elgondolkodom, hogy hány hozzám hasonló gyerek volt,

akiben ott lapult valamilyen tehetség, és sohasem fedezte azt fel senki. De mi is történt a

gimnázium első néhány hónapja alatt? Oresztész atya mindig mosolyogva, páratlan

lelkesedéssel tanította végig az órákat. Olyan lendülettel, hogy egy másodpercbe sem jutott

eszünkbe unatkozni. Aki akarta, délután elmehetett hozzá, és ő foglalkozott vele még egy

kicsit. Az igazán nagyszerű dolog azonban az a szeretet volt, amivel mindenkit segített. Egy

kamaszodó gyereknek minden teljesítményen túl az a legfontosabb, hogy megérezze, hogy

bíznak benne, hogy szeretik” (23)

A diákcsínyeken mindig nevetett, de azért meg is dorgálta a fiúkat. Egy alsóőrsi

kirándulás során az ifjak rájártak a miseborra, de hogy ne tűnjön fel, a maradékot felvizezték,

és mikor az Atya misézéshez kiöntötte, csak ennyit fűzött hozzá: ” Ej, fiúk, de meghígult ez a

bor!”(24)

V.2. A kollégák

Érdekelték a modern eszközök, a fejlődő technológia, s ennek köszönhetően a

számítógépek megjelenésekor felügyelete és irányítása alatt készültek az első számítógépes

programok az iskolában. Sok diákja az általa vezetett informatika-szakkörnek (1980-84)

köszönhetően választotta az informatikai pályát. Szakmai elhivatottságát jellemzi, hogy a

kötelező informatikaoktatás bevezetésekor készséggel adta át szakkönyveit és tapasztalatait az

első szakképzett informatikatanároknak.

Kollégái mind a mai napig mélyen tisztelik, felnéznek rá és kikérik véleményét a

matematikai újításokról:

„Senki nem születik tanárnak /MESTERNEK/, hanem azzá lesz.

Oresztész atyát 1984-ben ismertem meg, ekkor kerültem a Czuczor Gimnáziumba

matematikát tanítani. Ekkor Ő már a MESTER –tanár minden ismetető jegyével rendelkezett.

Alázat a tudomány iránt, imponáló tárgyi tudás, empátia a tanulók, tanárok és emberek

irányába. Nyitottság az új dolgok iránt. Jó előadó, aki mindent megtesz azért, hogy

tanítványai alaposan, pontosan megértsék a matematikát, logikusan érvel, indokol, illusztrál,

feladatlapokat készít személyre szabottan, és saját készítésű modelleket gyárt a feladatokhoz,

hogy a térszemléletük, térlátásuk jobban fejlődjön. A Középiskolai Matematikai Lapok

feladatait oldja, hogy tanítványainak tudjon segíteni, ne szegjék kedvüket a nehéz feladatok.

És motivál! De hogyan! Ezzel az ismert történettel tudnám szemléltetni:

Egy vándor egy építkezésen dolgozó kőfaragókat kérdez meg, hogy mit csinálnak. Az első azt

válaszolja, hogy reménytelenül küszködik a kővel, minduntalan kicsorbul a vésője, eltörik

kalapácsának nyele, vérhólyagos lesz a keze. A második azt válaszolja, hogy kemény

fáradságos munkával megteremti családja számára a megélhetést. A harmadik pedig sugárzó

arccal azt válaszolja, hogy építi a katedrálist.

Oresztész atya katedrálist épít kitartó munkával és határtalan türelemmel. Hisz abban, hogy

egyetlen jó szándékú szava, biztatása, figyelmeztetése sem hiábavaló. Mindig derűs légkört

teremt maga körül, kiegyensúlyozott. Számára a matematika iránt kevésbé érdeklődő épp

olyan fontos, mint a versenyző. Mindkettőt segíti, csak máshogyan, a legjobbat akarja

mindkettőből kihozni. Együttműködő, támogató, segítőkész mind a tanárokkal, mind a

diákokkal. 2000 körül továbbképzésre jártam, ott olyan feladatot kaptunk, hogy egy térbeli

testre csináljunk feladatsort, amit a Cabri nevű számítógépes oktatóprogrammal

szemléltetünk, és hagyományos modellel más eljárással is állítsuk elő. Az Atyának rögtön

volt ötlete. Dodekaéder!- mondta-, azzal én sokat foglalkoztam! Már csak el kellett

készítenem a modellt és a feladatsort.

2005-ben/hosszú idő után/ emelt szinten bevezették újra a matematika szóbeli érettségit,

újszerű volt. Számtalan elfoglaltsága mellett vázlatokat készített a gyerekeknek, hogy

könnyebben és alaposan fel tudjanak készülni a szóbeli vizsgára. A tanítványok jöttek és

örömmel mesélték, hogy nagyon megdicsérték őket. Az utolsó tanítási évem előtt egyik

évfolyamtársam egy új GeoGebra nevű számítógépes oktatóprogramra hívta fel a figyelmem,

amit függvény-transzformációknál, és geometriai animációknál is jól lehet használni. Az Atya

mondta, hogy hozzam, megnézi, pedig ekkor már 80 éves volt. Én már nyugdíjba jöttem, ő

még lelkesen, nagy szeretettel tanítja a bencés diákokat a matematika szépségeire. Hála

Istennek!”(25)

Megvolt a lehetőség arra is, hogy Oresztész atya részt vegyen egy új matematikakönyv

létrehozásában, de nem élt vele, jobban szeretett volna a háttérben maradni:

„Bárdos Oresztész atyát 1968 őszén ismertem meg. Éppen érettségiztem, és az egyetemi

felkészítésben segített. Egy osztálytársammal jártam hozzá a rendházba. Így közel ötven év

távlatából nehéz konkrét dolgokat felidézni, inkább benyomások maradtak meg abból az

időből. Eleve a rendház hangulata inspirálta a tudás iránti vágyat. Az órák nagyon célratörők,

mégis fesztelenek voltak. Soha nem hallottunk az Atyától dorgáló szavakat, nagyon szelíd

módon javította, gyakran valószínűleg súlyos sületlenségeinket. Így visszagondolva nem

emlékszem egyetlen esetre sem, hogy megemelte volna a hangját valami miatt. Munkája

eredményes volt, 1969-ben felvettek az egyetemre matematika-fizika tanári szakra. Szokták

mondani, hogy a pedagógusok úgy tanítanak, ahogy őket tanították, így remélem az én

munkámban is visszaköszön az Oresztész atyával töltött órák hatása.

Legközelebb „kollégaként” hozott össze bennünket a sors. 1980-as évek elején még

gyerekcipőben járt az informatikaoktatás. Az egyetemen a mi évfolyamunk volt az első, akik

programozást tanultak. Az iskolákban még alig voltak számítógépek. A Czuczor Gimnázium,

jó nemzetközi kapcsolatai révén hozzájutott néhány „ABC 80”-as számítógéphez. Oresztész

atya volt az első, aki megtanulta a programozásukat és kezdte az iskolában az informatika

tanítását. Így mint az első néhány informatikatanárok egyike Győrben gyakran találkoztunk

konferenciákon, cseréltük ki tapasztalatainkat. Később 1985 és 1990 között, négy éven

keresztül, óraadóként, fizika fakultációsokat tanítottam a Czuczor Gimnáziumban. Munka

közben keveset találkoztunk, mivel az én óráim kora délután voltak, de a közös tanári

rendezvényeken igen és felidéztük a hajdani közös emlékeinket. Nagyobbik fiam is a

Czuczorban végzett, és eredményes matematika- versenyfelkészítésében Oresztész atya is

segített.

1998-tól az Oktatási Minisztériumban dolgoztam és akkor kezdtem meg harcomat a

matematikatanítás megújítása érdekében. Ennek első lépése egy matematika- tankönyv írása

lett volna. A szerzőgárda összeállítása során természetes volt számomra, hogy Oresztész

atyát is megkeresem. Sajnos ő nem vállalta ezt a munkát.

Úgy érzem, szerénysége volt az elsődleges ok. Mindig szeretett a háttérben maradni.

Ha áttételesen is, de még évtizedekig kapcsolatban maradtunk, mivel a feleségem is a Czuczor

Gergely Gimnáziumban tanított matematikát. Gyakran hallottam tőle, hogy ezt meg ezt a

problémát így oldottuk meg, mert Oresztész atya is így gondolta. Vagy érettségik esetében

erre a feladatra ennyi pontot adtunk, de még megvárjuk, hogy Oresztész atya mit fog

mondani. Tehát referenciapont maradt a kollégái között mind a mai napig.” (26)

VI. Új irányok

A rendszerváltás előtt kevés egyházi iskola maradhatott fenn, ezért amelyek

megmaradhattak, nagy népszerűségnek örvendhettek országos szinten. A diákok szívesen

töltötték diákéveiket egy olyan intézmény falai között, amelyben magas szintű képzéssel

oktatták őket, ezzel megalapozva a jövőjüket. A rendszerváltás nagy változásokat hozott az

iskola számára. A diákotthont kibővíttethették száz férőhellyel, illetve már három osztály

indulhatott egy évfolyamon. 1994-ben pedig kezdetét vette a hatosztályos képzés is. Majd

tizenkét évvel később eltörlik a hatnapos tanítást, a szombat szabad lesz. A kétezres évek

elejére egyre több egyházi iskola nyitotta meg először vagy újra kapuit, így az amúgy is

fogyatkozó gyermekek száma miatt az iskola rákényszerült, hogy megnyissa kapuit a lányok

előtt. 2008-ban a gimnázium koedukált lesz, szeptember elsejétől felmenő rendszerben

jelentkezhetnek lányok a négy évfolyamos képzésre, illetőleg egy évvel később a hat

évfolyamosra is. Az első évben még csak 18-an voltak összesen, de a következő évre ez a

szám majdnem a négyszerese lett. Oresztész atyának kezdetben negatív érzelmei voltak a

koedukációval kapcsolatban, hiszen megszokta, hogy csak fiúkat tanít.

„A változás volt a meglepő”- mondja. Két osztályban is tanított lányokat, akik ugyanúgy

beilleszkedtek és nem okoztak különösebb problémát.

Két évvel ezelőtt, egy szép február végi napon, huszonegyedikén volt Oresztész atya

gyémántmiséje. „Hűséges, imádságos jelenléte, szorgalmas, munkás élete a perjelség, az

iskola meghatározó része, képe” (27). Áldozatos munkájáért életjubileumán megkapta a

Magyar Katolikus Püspök Konferencia kitüntetését, a Pro Paedagogia Christiana-díjat.

„A Pannonhalmi Szent Benedek Rendbe léptél, a Győri Székház tagja voltál, majd a

Magyar Bencés Kongregáció tagja és most az önálló Győri Szent Mór Perjelség tagja vagy.

Ugyanott, csendesen és hűségesen, Krisztus szeretetének semmit elébe nem téve hatvan éve.

Ebből fakadt életed minden gyümölcse, amelyben rendtársaid, tanítványaid, erősek és

gyengék egyaránt részesedtek. Ezt szeretnénk megköszönni Neked, ha lehet … Oresztész atya

1962 óta, mind a mai napig tanít iskolánkban. Tanári és pedagógusi munkája élő példakép

minden kollégájának, emberi jósága, szerzetesi és tanári hivatása minta és megerősítés

minden diákjának. Fegyelmezett életvitel, jó humor, megértő emberség jellemzik, igazi

bencés tanár”- mondta köszöntőjében Dr. Várszegi Asztrik főapát, délben a napközi imaóra

után, az ebédlőben tartott ünnepségen.

2016. június másodikán Győr Oktatásügyéért díjat vehetett át Borkai Zsolt

polgármestertől és Dr. Somogyi Tivadar alpolgármestertől a Megyeházán. Ezt a díjat azoknak

adják, akik nemcsak pedagógusként foglalkoznak a nebulókkal, hanem szabadidejükben

energiát nem kímélve felkarolják és segítik őket.

VII. Zárszó

Hálás vagyok az Istennek, hogy én is azok közé a lányok közé tartozhatok, akik ebben az

gimnáziumban tanulhatnak, és büszkeséggel tölt el, hogy mikor megkérdezik, hova járok

iskolába, akkor azt válaszolhatom, hogy a bencésbe. Mindenkinek nagy szeretettel tudok

beszélni arról az iskoláról, amelyben szívesen töltöm a diákéveimet. Nagy büszkeséggel tölt

el, hogy interjút készíthettem Oresztész atyával, akire példaképemként tekintek fel. Nagyon

átéltem én is az életét, amíg ezt a pályaművet létrehoztam. Nagyon szép gyermekkora volt, és

nem véletlen, hogy ilyen jó ember lett belőle, akit minden diák és kollégája szeret, akik nála

tanulhattak vagy éppen vele dolgozhattak.

Köszönöm Istennek, hogy megírhattam Oresztész atya életét, biztos vagyok benne, hogy

nyomot hagy az életemben, hogy találkozhattam vele és a történetek alapján egyre jobban

megismerhettem.

Dolgozatomat Oresztész atya mindennapi imádságával zárom, amelybe mindig

belefoglalja a volt és jelenlegi tanítványait is:

Jézus szent szíve, minden jónak

forrása, imádlak Téged, hiszek Benned szeretlek Téged és

bánom minden bűnömet. Neked ajándékozom az én szegény

szívemet. Tedd alázatossá, tisztává és minden kívánságodnak megfelelővé. Add jóságos

Jézusom, hogy én Benned és Te énbennem élj. Védj meg (veszedelemben) veszélyben,

vigasztalj a szenvedésben, őrizd meg testem egészségét, add áldomást minden művemre,

és a

szent halál kegyelmét add meg nekem.

(Pio atya imája Jézus Szent Szívéhez)

Készítette: Tóth Réka

Szeretném megköszönni mindazoknak, akik írásaikat, emlékeiket rendelkezésemre

bocsátották, illetve bármely módon segítették a dolgozat létrejöttét:

Oresztész atya

Butsy Lajos plébános, Aknaszlatina

Dr. Eőri János matematikatanár, Budapest

Környei László matematikatanár, volt oktatási államtitkár

Környei Lászlóné, iskolánk volt matematikatanára

Pákovics Enikő, magyartanár, Czuczor Gergely Bencés Gimnázium

Dr. Perlaky Péter ügyvéd

Péter Tamás, a BDGYE titkára

Somogyi György, Abda volt polgármestere

Prof. Dr. Szabó I. Zoltán matematikus, Lehman Intézet, USA

Szabó Zoltán igazgatóhelyettes, Czuczor Gergely Bencés Gimnázium

Tóth Konstantin OSB igazgató, Czuczor Gergely Bencés Gimnázium

Tóth Teodóra munkatárs, Czuczor Gergely Bencés Gimnázium

Jegyzetek:

1. http://www.czuczor.hu/esemenyek/oregdiakok-talalkozoja-2015

2. http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/ezust-szivar-budapest-felett/

3. Arany János önéletrajza

http://www.nyeomszsz.org/orszavak/pdf/AranyOneletrajz.pdf

4.-5. Prof. Dr. Szabó Zoltán volt tanítvány e-mailje (mellékelten küldi Oresztész atyának 2

még ki nem adott tanulmányát)

6.-16. Oresztész atya interjúja

17., 22., 24. Dr. Perlaky Péter visszaemlékezése

18. Butsy Lajos plébános Facebook-üzenete

19. Somogyi György interjúja

20.-21. Dr. Eőri János e-mailje

23. B. Imre, öregdiák véleménye:

http://www.ilyenazenpapom.com/customPages/oresztesz-atya?subSiteId=1

25. Környei Lászlóné levele

26. Környei László levele

27. Dr. Várszegi Asztrik főapát úr beszéde

http://www.magyarkurir.hu/hirek/bardos-oresztesz-atya-gyemantmiseje-gyori-benceseknel

Felhasznált irodalom:

1. Arany János önéletrajza

http://www.nyeomszsz.org/orszavak/pdf/AranyOneletrajz.pdf

2. Karinthy Frigyes: A Zeppelin-utazásról

http://budapest1kor.blogspot.hu/2012/03/karinthy-zeppelin-utazasrol-1931.html

3. Püspökök névsora

http://gyor.egyhazmegye.hu/egyhazmegyenk/tortenet/puspokok-nevsora

4. Antoine de Saint-Exupéry, A kis Herceg, 1994, 21. fejezet

5. Tóth Konstantin OSB: A Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium életében

bekövetkezett legfőbb változások az 1980-as évektől napjainkig (Különlenyomat a Heggyel

az ég egybemosódik…c. kötetből), Balatonfűzfő, 2011., 239.o.

6. A Bárdos család videófelvételei https://www.youtube.com/watch?v=A8tvzfB_BGY

Névmutató:

Brenner János: (1931-1957) vértanú, elsőfogadalmas ciszterci szerzetes

Danczi Villebald: (1910-1977) szerzetes, a győri bencés gimnázium igazgatója 1963-1973

között

Holenda Barnabás: (1896-1967) matematika és fizikatanár, a győri bencés gimnázium

igazgatója 1938-tól 1963-ig

Mentes Mihály: (1891-1960) papköltő, teológiát tanított a győri szemináriumban

Somogyi Antal: (1892-1971) 1952-től a győri szeminárium rektora