EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Bölcsészettudományi Kar

ALAPSZAKOS

SZAKDOLGOZAT

Vallástörténeti adatok a Váradi Regestrumban

Témavezető: Készítette:

Klaniczay Gábor Uhrin Dorottya

Megbízott előadó, CEU professzor történelem alapszak

vallástudomány minor

2011

Tartalomjegyzék

Bevezetés ......................................................................................................................... 3

A Regestrum fennmaradása ............................................................................................ 4

Istenítélet ......................................................................................................................... 6

Az ordalia mint bizonyítási eljárás .............................................................................. 6

Korszakai ................................................................................................................ 9

Fajtái ...................................................................................................................... 12

A tűzpróba és a vízpróba ................................................................................... 13

Az istenítéletek magyarországi alkalmazása ............................................................. 15

Törvényekben ........................................................................................................ 16

Gyakorlati alkalmazása ......................................................................................... 17

A Váradi Regestrum .......................................................................................... 17

A kora középkori boszorkányvádak .............................................................................. 21

Boszorkányképzetek a 8. századig ............................................................................ 21

Boszorkányképzetek 700–1300 között ...................................................................... 25

A maleficium fajtái .................................................................................................... 28

Boszorkányvádak nyomai a magyar törvénykönyvekben ......................................... 30

Veneficium, maleficium és lányrablás a Váradi Regestrumban ................................... 32

Veneficium és maleficium ........................................................................................ 32

Az esetek ............................................................................................................... 32

A vádlott felmentése .......................................................................................... 33

Megegyezés ....................................................................................................... 35

A vádlott elítélése .............................................................................................. 36

Leányrablás ............................................................................................................... 38

A törvénykezésben ................................................................................................ 39

Nőrablás a Váradi Regestrumban .......................................................................... 40

A lányrablók felmentése .................................................................................... 41

Megegyezés ....................................................................................................... 41

A lányrablók elítélése ........................................................................................ 42

Összegzés ...................................................................................................................... 44

Mellékletek .................................................................................................................... 45

Források ..................................................................................................................... 45

1

A Váradi Regestrum veneficiummal és maleficiummal foglalkozó részei ........... 45

A Váradi Regestrum nőrablással foglalkozó részei .............................................. 52

Ábrák ......................................................................................................................... 58

Bibliográfia .................................................................................................................... 59

Felhasznált irodalom ................................................................................................. 59

Források ..................................................................................................................... 64

Internetről származó hivatkozások ............................................................................ 65

2

Bevezetés

A Váradi Regestrum egyedülálló jelentőségű történeti forrás, mivel – amellett, hogy rálátást

biztosít a tatárjárás előtti Magyarországra – az egyetlen olyan istenítéleti forrás, mely

statisztikai adatokkal szolgálhat.1

A kútfőt már több szempontból vizsgálták: a személyneveket Galambos László2

elemezte, a helyneveket Mikesy Sándor,3 valamint K. Fábián Ilona4 vizsgálta.

Társadalomtörténeti szempontból Bolla Ilona elemezése nagy jelentőségű.5 Ignasi Terradas

Saborit 2008-ban megjelent vaskos kötetében6 jelentős részt szentel a Váradi Regestrum több

oldalú (főként antropológiai szempontú) elemzésének.

A dolgozatomban a forrást vallástörténeti szempontból vizsgálom meg: egy általános

képet rajzolok az istenítéletek és a kora középkori boszorkányvádak korszakairól és fajtáiról,

kiemelve ezek magyarországi jelenlétét a törvénykezésben és a gyakorlatban; valamint a

Váradi Regestrumon belül megjelenő veneficiummal, maleficiummal és lányrablással

kapcsolatos vádakat vizsgálom. A felsoroltakon kívül még számos dologról lehetne írni, s a

leírtakról is lehetne részletesebb képet adni, azonban terjedelmi, időbeli és nyelvi korlátok ezt

még nem tették lehetővé számomra. A Regestrumban pereskedő személyek nagy része az

ismeretlenség homályába burkolózik, csak néhány bíróról sikerült többet kideríteni az

archontológiák segítségével.

1 Bartlett, Robert: Trial by fire and water. The medieval judicial ordeal. Oxford, Clarendon Press, 1986.

63. o. 2 Galambos László: A szentírási eredetű személynevek a Váradi Regestrumban. Budapest, 1942.3Mikesy Sándor: Váradi Regestrom-beli helyek meghatározásai. In: Magyar Nyelv, 44. (1948)4 K. Fábián Ilona: A Váradi Regestrum helynevei. Adattár. Szeged, 1997. (Szegedi Középkortörténeti

Könyvtár 13.)5 Bolla Ilona: Az Aranybulla-kori társadalmi mozgalmak a Váradi Regestrum megvilágításában.

Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio Historica, Tomus I.

Budapest, 1957.6 Terradas Saborit, Ignasi: Justicia Vindicatoria. De la ofensa e indefensión a la imprecación y el

oráculo, la vindicta y el talión, la ordalía y el juramento, la composición y la reconciliación. Madrid, Consejo

Superior de Investigaciones Cientificas, 2008. (Biblioteca de dialectología y tradiciones populares XLVII.)

3

A Regestrum fennmaradása

A Váradi Regestrum fennmaradása annak köszönhető, hogy Fráter György (1482--1551)

1550-ben kinyomtattatta a székesegyház sekrestyéjében talált feljegyzéseket Hoffgreff

György (1558/1559) kolozsvári nyomdájában. Sokáig a G. H. monogramból úgy gondolták,

hogy Heltai Gáspár (1574) volt a nyomdász, majd Hoffgreff és Heltai közös kiadását

tartották valószínűnek.7 Hoffgreff György erdélyi szász nyomdász wittenbergi és nürnbergi

tanulmányai után Brassóban, Honterus (1549) műhelyében dolgozott, majd Kolozsvárott

alapított nyomdát, s hozzá társult 1550-ben Heltai Gáspár.8 Valószínűleg Heltai hívhatta

Kolozsvárra, ahol Hoffgreff önállóan kezdte meg munkáját, a tipográfiai készletét

Németországból hozhatta.9 Amikor a nyomda nem tudott a saját lábán megállni, Heltai

támogatására is szükség lett.10 Még Heltai betársulása előtt, 1550. május 14-én bevezetővel

együtt jelentette meg a Regestrumot,11 négy rétben, de a lap és jegyzőkönyvi esetek száma

nélkül12 Ritus Explorandae Veritatis, Quo Hungarica Natio in dirimendis controveriis ante

annos trecentos et quadraginta usa est, et eius testimonia plurima in Sacrario summi templii

Varadien reperta címen.

A következő kiadása több mint kétszáz évvel később jelent meg: Bél Mátyás adta ki

Pozsonyban, ívrét alakban az Adparatus ad Historiam Hungariam Hungariae című történeti

művében Ritus Exlorande Veritatis, seu iudicium ferri candentis, quo in dirimendis

controversiis, Gens Hungara olim utebatur. Editio, post Claudiopolitanam A. 1550. secunda,

uberrimis Notis illustrata címen. Ez a kiadás már számozza az ügyeseteket, de a 133, 146 és a

345 kétszer is előfordul, valamint átvette Fráter Györgytől az imákat és a szertartásokat.

Batthyány Lajos németújvári grófnak ajánlotta. A jegyzeteket pedig Tomka Szászki János – a

pozsonyi líceum rektora – bocsátotta a rendelkezésére.13

7 http://www.arcanum.hu/oszk/lpext.dll/?f=templates&fn=main-h.htm&2.0 2011-01-198 Végh Ferenc: Hoffgreff György életéhez. In: Magyar Könyvszemle, 73. (1957), 2. szám, 155. o.9 http://typographia.oszk.hu/html/hun/nyomdak/hoffgreff.htm 2011-01-1610 Jakó Zsigmond: Újabb adatok a Kolozsvári Heltai-nyomda kezdeteihez. In: Magyar Könyvszemle, 77.

(1961), 1. szám, 63. o.11 Regestrum Varadiense (1208–1235). [Karácsonyi János és Borovszky Samu munkájának digitális

kiadása kiegészítésekkel, valamint a Váradi Jegyzőkönyv új szövegkiadásával együtt], szerk.: Solymosi László,

Szovák Kornél, Arcanum CD, 2009.12 Vajda Gyula: A Váradi Regestrum (1209–1235). Magyar műveltség-történeti kútfő ismertetése és

bírálata. Athenaeum R. Társ. Könyvnyomdája, Budapest, 1880. 5. o.13 Uo. 6. o.

4

Ezután 1849-ben Sanktgallenben adta ki Endlicher nyolc rétben a Rerum

Hungaricarum Monumenta Arpadiana című művében Regestrum de Varad. 1201-1235

címen, az ügyeseteket számozva.14

Kandra Kabos 1898-ban adta ki Budapesten a Váradi Regestrumot a magyar

fordításával együtt, azonban még mindig nem időrendben.15 Karácsonyi János és Borovszky

Samu vállalkozott arra, hogy időrendi sorrendbe rakja mind a háromszáznyolcvankilenc

ügyesetet. 1903-ban kiadták Az időrendbe szedett váradi tüzespróba-lajstromot. A sorba

állítás azért volt nehéz, mert mindössze tíz ügyeset volt számozva, de a tartalom és az

archontológiai egybehangzás segítségével sikerült.16

A legújabb kiadás pedig Solymosi László és Szovák Kornél gondozásában jelent meg

digitális formában 2009-ben, új szövegközléssel (mely tartalmazza az addigi kiadásokat és

fordításokat) és a Karácsonyi–Borovszky-féle kiadásból hiányzó tartalomjegyzékkel,

településnév-mutatóval és rövidítésjegyzékkel.

Vajda Gyula 1880-ban megjelent művében már elemzi a Váradi Regestrumot, s

megpróbálja kiszámítani a keletkezési idejét, valamint megjegyzi az addigi kiadások hibáit a

tulajdonnevek körül, valamint hitelesnek értékeli a dokumentumot.17 Még úgy tudja, hogy

Heltai volt a nyomdász.18 Balássy Ferenc Mutatványok a Váradi Regestrumból című 1881-es

művében foglalkozik a kútfővel.

14 Uo. 7. o.15 Kandra Kabos: A Váradi Regestrum. Budapest, Szent István Társulat, 1898.16 Karácsonyi János – Borovszky Samu: Az időrendbe szedett váradi tüzesvaspróba-lajstrom. Az 1550-

iki kiadás hű másával együtt. Dr. Karácsonyi János és Dr. Borovszky Samu akadémiai l. tagok

közreműködésével kiadja a Váradi Káptalan. Regestrum Varadinense examinum ferri candentis ordine

chronologico digestum, descripta effigie editionis a. 1550 illustratum sumptibusque Capituli Varadinensis Lat.

rit. curis et laboribus Joannis Karácsonyi et Samuelis Borovszky Academiae Scientiarum Hungaricae

membrorum editum. Budapest, 1903.17 Vajda, A Váradi Regestrum, passim.18 Uo. 5. o.

5

Istenítélet

Az ordalia mint bizonyítási eljárás

Bunyitay Vince így fogalmazza meg az istenítélet fogalmát: „Az ember mindig hitt, amint

mindig hinni is fog az Istenben, mint oly igaz biróban, ki nem hagyja el az ártatlant. E hitből

származtak az isten-itéletek, melyek azért végelemzésökben nem egyebek, mint feljebbezések a

földi, csalódható birótól a csalhatatlan mennyei biróhoz.”19 Bunyitay Vince idézete rávilágít

arra a hozzáállásra, mellyel a legtöbb középkori ember viseltetett az istenítéletek iránt: hittek

abban, hogy ha ők nem is, de Isten tudja ki a bűnös, s ezt érvényre is juttatja.

Az istenítélet a bizonyítás egyik formája, melynek az alapja az, hogy a természetfeletti

erők nem hagyják bűnhődni az ártatlant, s személyesen közbelépnek érdekében.20 Ez érdekes

kettősséget jelent, a szent és a profán különös keveredését,21 a jog és a vallás

összekapcsolódását intézményi és fogalmi szinten.22 A középkori emberek mélységesen hittek

a természetfelettiben, egyrészt azért, mert úgy vélték, hogy mindennek oka van, másrészt úgy

fogták fel, hogy a csodás és az általános a tapasztalat azonos szintjén van, a különbség csak

az, hogy a csodás események ritkábbak.23 Az istenítéletet végső esetben használták, ha más

eszközzel nem tudták eldönteni az ügyet.24 S mivel a középkorban a megállapodások általában

szóban köttettek – a jelentős írástudó réteg eltűnése miatt – az ügy utólagos eldöntése

nehezebb lett, így az istenítéletek is gyakorivá váltak. Itáliában, ahol magas volt az írni-

olvasni tudók száma és voltak jegyzők, az ingatlanok kérdésében végzett istenítéletek is egyre

ritkábbak.25

19 Bunyitay Vincze: A Váradi Püspökség története alapításától a jelenkorig. I. A váradi püspökök. A

püspökség alapításától 1566. évig. 1883. 69. o.20http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-1584.html 2011-02-07 = Istenítélet. In: Magyar Néprajzi

Lexikon. II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-82. 21 Brown, Peter: Society and supernatural. A Medieval Change. In: Daedalus, Vol. 104. (1975) no. 12.

135. o. 22 Ho, H. L.: The Legitimacy of Medieval Proof. In: Journal of Law and Religion. Vol. 19. (2003-2004)

No. 2. 265. o. 23 Radding, Charles M.: Superstition to Science: Nature, Fortune and the Passing of the Medieval

Ordeal. In: American Historical Review, Vol. 84. (1979) no. 4. 958. o. 24 Barthélemy, Dominique: Diversité des ordalies médiévales. In: Revue Historique. Vol. 280. (1988)

no. 1. 3. o. 25 Bartlett, Trial, 27–28. o.

6

Már az emberi történelem kezdete óta léteznek különböző próbák, mely során

természetfeletti beavatkozás segítségével próbálták eldönteni az adott ügy igazát. Henry

Charles Lea rámutatott arra, hogy majdnem minden társadalom fejlődésének egy pontján

alkalmazták az istenítélet különböző fajtáit,26 s a boszorkányüldözés is jelenvolt szinte

mindenhol.27 Az első írott nyomait az ókori Keleten találhatjuk – Mezopotámiában és a

zsidók között is előfordul. A Bibliából28 Józsué könyvét, a Királyok könyvét és Mózes

negyedik könyvét29 tekintik ennek bizonyítékaként. Ezekben az esetekben azonban nem bírói

eljárásként használták. A görög és a római társadalomban sem voltak ismeretlenek az

istenítéleti eljárások – ezeket sorsvetés, párbaj, és tűzpróba formájában alkalmazták.30

A kora középkorban az ordalia bírósági és egyházi elemei egybeolvadtak, a

bizonyítási eljárás liturgikus keretek között zajlott le, a templomban vagy egy szent

ereklyéjénél, pap közreműködésével. Az eljárás során az istenítélet képviselője megszakított

minden kapcsolatot a normális világgal. Megborotválkozott, inget vett, három napot böjtölt;

az életritmusa olyan lett, mint egy papé. Ünnepélyesen megáldották, levette amulettjeit és

talizmánjait, majd megmártózott a szenteltvízben.31

26 Lea, Henry Charles: Superstition and Forca. Essays on The Wager of Law – The Wager of Battle –

The Ordeal – Torture. New York, Haskell House, 1971. 201–202. o.27 Radding, Superstition to Science, 947. o.28 Magyar Bibliatársulat Újfordítású Bibliája = http://www.kereszteny.hu/biblia/showtrans.php?

reftrans=2 2011-03-1729 „Ha valakinek a felesége eltévelyedik […]tanú pedig nincs ellene,[…] akkor vigye el a férj a feleségét

a paphoz. Vigye el az érte járó áldozatot is […] Vezesse oda a pap az asszonyt, és állítsa az ÚR színe

elé. Vegyen a pap egy cserépedénybe szent vizet, azután vegyen a pap a hajlék földjén levő porból, és tegye a

vízbe. Állítsa a pap az asszonyt az ÚR színe elé, bontsa ki az asszony haját, és tegye annak a tenyerére az

emlékeztető áldozatot: féltékenységi áldozat az. A keserű, átokhozó víz azonban maradjon a pap kezében.

Azután eskesse meg őt a pap, és mondja ezt az asszonynak: Ha nem hált veled senki, ha nem tévelyedtél el

tisztátalanul férjedtől, ne ártson neked ez a keserű, átokhozó víz, csak akkor, ha eltévelyedtél férjedtől, és

tisztátalanná váltál, mert férjeden kívül más is hált veled. Eskesse meg a pap az asszonyt az átokhozó esküvel,

[…]Azután írja föl a pap ezeket az átkokat egy lapra, mossa bele a keserű vízbe […] Azután itassa meg az

asszonnyal a vizet. Miután megitatta vele a vizet, az történik, hogy ha az asszony csakugyan tisztátalanná vált,

mert hűtlenséget követett el férjével szemben, belehatol az az átokhozó víz, keserves fájdalmat okozva, megdagad

a méhe, és koraszülővé válik a medencéje. Az az asszony átkozott lesz népe között. De ha nem vált tisztátalanná

az asszony, hanem tiszta maradt, akkor a víz nem árt neki, és képes lesz gyermeket szülni.” 4 Móz, 530 Tóth G. Péter: Folyampróba – liturgikus vízpróba – boszorkányfürösztés. Istenítéleti eljárások a

boszorkányperekben. In: Démonológia és boszorkányság Európában. Szerk.: Pócs Éva. Budapest, L’Harmattan

– PTE Néprajzi Tanszék, 2001. (Studia Ethnologica Hungarica) 258. o.31 Brown, Society, 138. o.

7

Tulajdonképpen a középkori istenítélet a római jog, a keresztény liturgia és a germán

szokások ötvözete. Müller, Bergström, Nottarp és Leitmaier szerint az istenítéletekben a

pogány germán jog él tovább liturgikus keretek között, Bartlett azonban ezt vitatja, mivel az

istenítéletek a középkor világképének szerves részét alkották.32 Caenegem szerint a 6-12.

század közötti bizonyítási eljárás a római gyakorlat barbarizálódása, s ez az „irracionális

germán bizonyítási eljárás nyilvánvalóan pogány”. Szerinte az egyház a babonák

szisztematikus kiirtása helyett krisztianizálta azokat, bibliai idézetek és az egyházatyák

[főként Ágoston (354–430)] alapján.33 Valószínű, hogy a germánokat térítő papság révén

ismerte meg és vette át az egyház.34 Ho azt írja, hogy a kereszténység elterjedésekor az

újonnan megtért vezetők védeni akarták létező szociális intézményeiket a stabilitás és a

folytonosság érdekében, s ez vezetett az istenítéletek kereszténység alatti átalakításához.35 A

barbár jogszemléletben a jog nem „jogalkotás” és a politikai szféra része, hanem a társadalom

által szankcionált szokás, s mint ilyen, bizonytalanul határolható körbe.36 A pogány germán

törzsek könnyebben elfogadták az új hitet úgy, hogy a régi hagyományaikat részben

megtarthatták, valamint úgy hitték, az üdvösség mellett egy hatásosabb mágiát is elfogadtak a

kereszténységgel, hiszen a csoda – például az istenítélet – a szentség és az igazság jele.37

Brown szerint az istenítéletek „színházias ajánlat”-ot kínált, mely elősegítette a

társadalmi konszenzus helyreállítását, a feszültség oldásáért. Hozzájárultak a konfliktusok

megoldásához és az állásfoglalás létrehozásához, mivel az ítéletkor tekintettel voltak a

zaklatott közösség informális véleményeire. Úgy véli, hogy az istenítéletek során háttér-alkuk

döntötték el az ügyek kimenetelét.38 Szerinte tehát azért használták az istenítéletet, mert ez

kontrollálható volt, s így egyféle társadalmi ítélkezés valósult meg, de Radding ezt vitatta,

mivel például a Karoling-kori ordaliák (eskü, párbaj, kereszt próbája) nem adtak sok

lehetőséget a manipulálásra.39 Colman azon állítását túlzásnak tartja, hogy a közösség képes

32 l. Tóth, Folyampróba, 259. o.33 Van Caenegem, R. C.: Legal History. A European Perspective. London – Rio Grande, Hambledon

Press, 1991. 74. o. 34 Solymosi László: Guden magánoklevele másodlagos pecsétjének eredete. In: Veszprémi Történelmi

Tár. 1. évf, (1989). 1. sz. 103. o.35 Ho, The Legitimacy, 278. o.36 Szűcs Jenő: A magyar nemzeti tudat kialakulása. Budapest, Balassi, 1997. 58. o.37 Bárth Dániel: Benedikció és exorcizmus a kora újkori Magyarországon. Pécs, L’Harmattan PTE

Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék, 2010. (Fontes Ethnologiae Hungaricae IX) 12.o.38 Brown, Society, 137–143. o.39 Radding, Superstition to Science, 949. o.

8

volt manipulálni a próbát, aszerint, hogy ők mit tartottak az igazságnak.40 Radding leírja Jean

Piaget felmérését, miszerint a tíz év alatti gyermekek úgy gondolják, hogy a természeti

események büntetések a morális bűnökért, de ahogy nőnek, már másképp gondolják. A

gyerekek mentális fejlődése párhuzamba állítható a középkori istenítéletek kritikájának

kialakulásával. Piaget konklúziója az, hogy csak a racionális elme teszi fel a kérdést a csoda

kialakulásával kapcsolatban.41

Korszakai

Az istenítéletek előtörténeti korszaka a 6-8. század között volt, Európában először a frankok

és írek gyakorolták, de a burgund és alemann jog nem ismerte, tehát kizárható a pángermán

eredet.42 A legkorábbi adat 500 körül, Tours-i Szent Gergelynél (538k.--594k.) található.43 A

6., 7. és a 8. század nagy részében csak a forróvíz-próba van megemlítve, valamint a 7-8.

században az íreknél is van forróvíz-próba, de ez különbözik a franktól, s nem is hatott

máshol.44 Leginkább a tüzesvas-, forróvíz- és üstpróbák voltak használatosak ebben a

korszakban.45

Fénykorát a 9. és 12. század közé tehetjük. Ekkor alakultak ki a típusai (l. később) és

terjedt el a kereszténységgel együtt Európában46 (például Magyarországon, de

Lengyelországban csak a 13. században találjuk az istenítéletek első bizonyítékát47), Bizáncot

kivéve szinte mindenütt.48 Nagy Károly (768–814) uralkodása alatt megjelentek az

istenítéletek más fajtái is, például a kereszt próbája. A thüringiai (802k.) jog említi először a

tüzes ekevas próbáját, a hidegvíz-próba is ekkor jelenhetett meg.49 A Nagy Károly és Jámbor

40 Radding, Superstition to Science, 947. o.41 Radding, Superstition to Science, 951–953. o.42 Lupescu Makó Mária: Between the Sacred and Profane: The Trial by Hot Iron Ceremony Based on

the „Regestrum Varadinense”. In: Mediaevalia Transilvanica 3 (1999). 1–2 sz. 8.o. 43 Bartlett, Trial, 4. o.44 Bartlett, Trial, 4–6. o.45 Tóth: Folyampróba, 260. o.46 Bartlett, Trial, 43. o.47 Lupescu, Between the Sacred, 9. o.48Solymosi László: Istenítélet és pecséthasználat. In: Honoris causa. Tanulmányok Engel Pál

tiszteletére. Szerk.: Neumann Tibor, Rácz György. Budapest – Piliscsaba, MTA Történettudományi Intézete –

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara, 2009. (Társadalom- és művelődéstörténeti

tanulmányok; 40.) (Analecta mediaevalia III.) 360. o. 49 Bartlett, Trial, 9–10. o.

9

Lajos (814–840) idején megrendezett ekevas-próbák és a forróvíz-próbák azt mutatják, hogy

az ítélkezés során figyelembe vették a tanúvallomásokat is.50

A korszak végére már megjelentek a kritikus hangok is. A támadások a világi jogtudós

értelmiségiektől és a reformpárti klerikusoktól jöttek. Míg korábban a szent és a profán közti

határ elhomályosodott,51 a 12. századra megváltozott a természet és a természetfeletti

felfogása, mely egyik oka a nyugat-európai műveltség hatalmas változása 1150 és1250 között.

Korábban a nyugat-európai klerikusok nem fértek hozzá a görög filozófusok (pl. Platón,

Arisztotelész) műveihez, csak ebben az időszakban fordították le azokat latinra,52 és később a

skolasztika hatására éles vonalat húztak a természetfeletti világon belül a csodás és a szakrális

közé. A csoda esetén a természetfeletti spontán jelentkezik, míg a szakrális esetén liturgikus

közreműködés is szükséges. Az istenítéletek nem számítottak csodának, mivel igényeltek és

liturgikus formában garantáltak voltak.53 A bennük rejlő kiszámíthatatlanság pedig

problematikussá tette őket egy racionálisabb jogfelfogás számára.54

A 12-15. század közötti időszakra az istenítéletek hanyatlása, majd fokozatos eltűnése

volt a jellemző. Ebben jelentős szerepe volt a párizsi és bolognai iskoláknak, s a római jog

„újjászületésének”.55 A római jog beépült az egyházjogba, s áttették a hangsúlyt az abban

használatos bizonyítási eszközökre:56 ez lehetett a felek esküje, a tanúvallomás, a felmutatott

okiratok, valamint bizonyos tárgyak szemléje,57 tehát ennek köszönhetően az istenítélet, mint

bizonyítási módszer hanyatlani kezdett. Európában a 13. századig (néhol a 15. századig) a

vádemelési eljárás volt a bevett gyakorlat, vagyis a vádlott és a vádemelő magánszemélyként

állt ki egymás ellen, és a vádemelőnek kellett bizonyítania a vádak igaz voltát. Ha pedig ez

nem sikerült, akkor gyakran azt a büntetést kapta meg, amit a vádlott kapott volna, ha az

bűnös. A bűnösséget egyértelműen csak beismerő vallomás, vagy nagyon világos

bizonyítékok esetén lehetett megállapítani.58

50 Barthélemy, Diversité des ordalies, 6. o.51 Brown, Society, 142. o.52 Bartlett, Robert: The Natural and Supernatural in the Middle Ages. Cambridge University Press,

2008. 29. o.53 Bartlett, Trial, 87–88. o.54 Radding, Superstition to Science, 962–963. o.55 Baldwin, John W.: The Intellectual Preparation for the Canon of 1215 against Ordeals. In: Speculum,

Vol. 36. (1961) no. 4. 615. o.56 Baldwin, The Intellectual Preparation, 617. o.57 Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Budapest, Nemzeti

Tankönyvkiadó, 2003. 158. o.58 Cohn, Norman: Európa démonai. Budapest, Corvina, 1994. 183–184. o.

10

A 12. század elején az istenítélet megítélése még számos szerző esetében ambivalens

volt. Például Ivo, Chartres püspöke (1115) egyházjogi gyűjteményében ír számos olyan

elsődleges tekintélyről, akik ellenzik az istenítéletet, azonban talált számos olyan kánont is

mely az istenítéletek mellett foglal állást, hasonlóképpen Gratianushoz (1160).59 A 12-13.

században az ordaliát istenkísértés vádjával illette számos klerikus értelmiségi, például az

ifjabb Blois-i Péter (13. sz. eleje), szerinte ők is részt vesznek a bűnben az effajta bizonyítás

miatt.60 Az Apparatus: Ecce vicit leo szerzője szerint nincs valódi különbség az istenítéleti

párbaj és a népek közötti harc között.61 Huguccio (1210) pedig a Monomachiam kánont

követve elutasított minden olyan jogi indoklást, melyet Dávid és Góliát bibliai harcából

nyernek – ezzel a párbaj istenítéleti alkalmazását is.62 Petrus Cantor (1150k.--1197)

jogellenesnek tartotta az istenítéleteket, indoklását az Ó- és az Újtestamentumra alapozva.63

Végül 1215-ben IV. lateráni zsinat a 18. kánonban foglalkozott a klerikusok jelenlétéről a vér

hullatásával járó jogi procedúrákban. A jelenlévő püspökök és III. Ince pápa (1198–1216)

határozottan az istenítéletek ellen foglalt állást. Az egyoldalú istenítéletek (forró- és hidegvíz-

próba, tüzesvas-próba) esetén megtiltotta a papoknak, hogy megáldják vagy megszenteljék az

elemeit, a kétoldalú istenítéletek (párbaj) esetén pedig felújította a korábbi zsinatok tilalmát.

IX. Gergely (1227–1241) 1234-es kánonjogi gyűjteményébe is belekerült, s később a helyi

zsinatok is átvették.64 Az istenítéletek 1215-ös betiltása először Angliában, Dániában és

Normandiában hatott. Néhol egészen a 14-15. századig kitartott a szokás, Csehországban

például IV. Károly (1346–1378) 1355-ben tiltotta meg, de egészen a 15. század elejéig nem

szűnt meg.65

Noha a szokás kereszténység előtti gyökerekkel rendelkezett, a klerikus áldás fontos

szerepet játszott benne, mivel azáltal a tárgyak megváltoztatták természetüket,66 s anélkül

kevésbé volt hatékony.67 A megváltozott társadalmi háttérnek is jelentős szerepe volt az

istenítéletek eltűnésében, csakúgy, mint a városiasodásnak (a városlakók mentességet

59 Baldwin, The Intellectual Preparation, 618–619. o. 60 Baldwin, The Intellectual Preparation, 623. o.61 Baldwin, The Intellectual Preparation, 623. o.62 Baldwin, The Intellectual Preparation, 625. o.63 Baldwin, The Intellectual Preparation, 628. o.64 Solymosi, Istenítélet, 361. o.65 Caenegem, Legal History, 88. o.66 Barthélemy, Diversité des ordalies, 8. o.67 Baldwin, The Intellectual Preparation, 613–614. o.

11

élveztek, és a klerikusok, valamint a zsidók is).68 A világi bíróságok egyre nagyobb

térnyerése s az ezzel párhuzamos egyházi visszahúzódás a bírósági eljárásból okozta azt, hogy

feleslegessé váltak az ordaliák.69

Fajtái

Az istenítéleteket több csoportba lehet beosztani: vannak fájdalmasak (pl. tűzpróba) és

kevésbé fájdalmasak (pl. eskü), egyoldalúak (pl. vízpróba) és kétoldalúak (párbaj), azonnali

eredményt hozók (pl. feszület próbája) és későbbi eredménnyel járók (pl. tűzpróba), stb. Ezek

a próbák sok szempontból aprólékosan formálisak, más esetekben messzemenően

önkényesek.70

Az eskü a jogi kötelezettség megalapozására szolgált az archaikus jogban,71 mely

során a vádlott megesküszik az ártatlanságára, vagy az ügye jogosságára. Az eskünek tisztító

hatása is van, melyet csak úgy lehetett lerontani, ha az eskütevőt párviadalra hívta ki az

ellenfél.72 Gyakran azonban nem volt elég egyvalaki esküje, hanem „eskü-segítőket” kellett

maga mellé vennie, őket azonban nem kérdezték ténybeli kérdésekről.73 Az angol példa azt

mutatja, hogy abban az esetben, ha egy egész falut vádolnak, akkor az eskü folyamán egy

ember képviseli a közösséget.74 Azért működhetett istenítéletként, mivel a középkorban féltek

az emberek a hamis esküvés isteni büntetésétől.75 S elrontani sem volt nehéz a bonyolult

mondatok miatt, s a hezitálás miatt is negatív elbírálás alá eshet az eskütevő.76

A feszület próbája során a kereszt előtt felemelt kézben egy kardot kell tartani, s aki

ártatlan, az bírja tovább.77 Vagy egyszerűen csak a karjukat kellett kifeszíteniük.78

68 Bartlett, Trial, 53-54. o.69 Tóth, Folyampróba, 261. o.70 Ho, The Legitimacy, 269. o.71 Egyetemes állam- és jogtörténet. Ókor – feudális kor. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, HVG-ORAC,

1998. 223. o. 72 Egyetemes állam- és jogtörténet, 1998. 223. o.73 Caenegem, Legal History, 77. o.74 Green, Richard Firht: A crisis of truth: literature and law in Richardian England. Philadelphia,

University of Pennsylvania Press, 2002. 93. o.75 Radding, Superstition to Science, 947. o.76 Ho, The Legitimacy, 267–268. o.77 Bunyitay, A Váradi Püspökség, 71. o78 Kandra, A Váradi Regestrum, 19. o.

12

A szent ostya próbája abból áll, hogy a vádlottnak áldoznia kell, s abban az esetben,

ha bűnös, azt Isten jelzi (például hirtelen halállal).79 Ez azon a hiten alapul, hogy csak

bűnbánás után lehet áldozni. Egyfajta keresztény „talizmánként” is működött, hogy az ember

ne essen bűnbe, és ne használjon mágikus recepteket (pl. gyógynövények, ráolvasások).80 A

9. században még nem használták istenítéletként, egyes források szerint a 11. századtól jelent

meg.81 Hasonló a kenyér és a sajt próbája, ekkor egyszerre kell lenyelni a kenyeret (száraz

árpakenyér) és a sajtot (száraz kecske- vagy juhsajt) folyadék nélkül, s ha a vádlott le tudta

nyelni, akkor ártatlan volt.82

A sorsvetés alkalmával egy ártatlan gyermeknek kell választania az oltáron lévő két

pálca közül, az egyik pálcán kereszt van, a másik sima. Abban az esetben, ha a gyermek a

kereszttel ellátott pálcát húzza, a vádlott ártatlan.83

A tetemrehívás abból állt, hogy a vádlottat a halotthoz vezették, s neki meg kellett

érintenie a testet, ha ekkor történt valami – például megmozdult a holttest vagy elkezdett

vérezni, az a bűnösséget jelezte.84

Úgy hitték, hogy a bajvívás során Isten segítő erőt ad az ártatlannak. Inkább primitív

fegyvereket (pajzs, bot) alkalmaztak. Valószínűleg ismerték az osztrogótok is, de Nagy

Theodoriknak (493–526) köszönhetően nem használták. Kimutatható a jelenléte a

burgundoknál, a száli frankoknál a 6. században, a ripuári frankoknál talán a 7. században

jelent meg. A feudalizmus fejlődésével és a lovagi osztály növekedésével kedvelt próbává

vált.85 Magyarországon csak lóháton gyakorolták 1635-ig.86

79 « Si tu es innocent, comme tu l’affirmes, approche-toi de plus près, prends une parcelle de

l’eucharistie et mets-la dans ta bouche ; c’est Dieu qui auscultera ta conscience « Historia Francorum, X. 8,

Paris, 1893. idézi Barthélemy, Diversité des ordalies, 10. o.80 Barthélemy, Diversité des ordalies, 9. o.81 Barthélemy, Diversité des ordalies, 10. o.82 Terradas, Justicia Vindicatoria, 649–650. o.83 Bunyitay, A Váradi Püspökség, 71. o.84 Kandra, A Váradi Regestrum, 12. o.85 Caenegem, Legal History, 77. o.86 Bunyitay, A Váradi Püspökség, 71. o.

13

A tűzpróba és a vízpróba

A tűz és a víz a primitív gondolkodás két legfontosabb eleme volt,87 a korai és késő

középkorban úgy vélték, hogy Isten a tűz és a víz elemén keresztül tárja fel, hogy ki a bűnös

és ki az ártatlan.88

A vízpróba a kereszteléssel állítható párhuzamba89 (pl. 1050k. Canterburyben

ugyanabban a keresztelőmedencében merítették alá a vádlottakat és kereszteltek90), a tűz

pedig a tisztító képessége miatt jelentős.91 A 9-10. század között az egész latin

kereszténységben alkalmazták ezt a két módszert.92

A tűzpróbának több fajtája is volt: a vádlott kezét beletette a tűzbe, vagy a viaszos

ingben lévő vádlott égő farakáson ment át; létezik még tüzesvas-próba,93 mikor a vádlottnak

izzó vasdarabot kell a kezében hordoznia 9-12 lépésnyire, vagy izzó vaskesztyűt kellett

felvennie, esetleg tüzes ekevasakon kellett átmennie.94 Három napos böjt, misehallgatás, majd

áldozás és a vas működésének megáldása95 előzte meg a próbát. Utána a sérült végtagot

bepólyálták, majd lepecsételték, hogy működhessen az istenítélet. Három – vagy ritkábban

négy – nap elteltével megvizsgálták a pecsétet, ha azon külső beavatkozás nyoma található,

87 Caenegem, Legal History, 75. o.88 Ho, The Legitimacy, 278. o.89 Tóth, Folyampróba, 260. o.90 Brown, Society, 135. o.91 Bartlett, Trial, 22. o.92 Bartlett, Trial, 25. o.93 Bizonytalan történelmi feljegyzések vannak róla a 9. sz.-ban, l. Bartlett, Trial, 10. o.94 Bunyitay, A Váradi Püspökség, 70. o.95 „Deus omnipotens, Deus Abraham, Deus Isaac, Deus Iacob, Deus omnium bene viventium, Deus

origo et manifestatio omnis iustitiae, qui solus es iustus iudex, fortis et patiens, dignare exaudire nos famulos

tuos orantes ad te pro benedictione huius ferri. Unde rogamus te, domine, iudicem universorum, ut mittere

digneris sanctam et veram benedictionem tuam super hoc ferrum, ut sit refrigerium illud portantibus et

habentibus iustitiam et credentibus in tuam iustitiam et fortitudinem, et sit ignis ardens iniquis et facientibus

iniqua et credentibus in iniustitiam suam et in iniustam pompam diabolicam. Converte, domine, incredulitatem

iniustorum per virtutem et benedictionem tuam et per invocationem sanctae trinitatis, patris et filii et spiritus

sancti et mitte in hoc ferrum vim virtutis ac veritatis tuae, ut in eo semper per misericordiam et virtutem tuam

verissima iustitia, quae tibi soli cognita est, fidelibus tuis ad emendationem iniquorum manifestissimae

declaretur, de quacumque questione ratio fuerit agitata, et nullam potestatem habeat diabolica virtus veritatem

tuam aut occultare aut depravare, sed sit servus tuus in munimentum fidei ad credulitatem divinae maiestatis

tuae et ad certificationem manifestissimae miserucordiae ac verissimae tuae veritatis. Per.” In: Vogel, Cyrille –

Elze, Reinhard: Le Pontificale Romano-Germanique du dixième siècle. Le texte II. (NN. XCIX – CCLVIII).

Cittá del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, 1963. (Studi e Testi 227). 380–381. o.

14

akkor érvénytelen a próba, ha azonban sértetlen, akkor feltörték, levették a pólyát: ha a seb

rendesen gyógyult, akkor a vádlott ártatlan, ha azonban gennyesedett, akkor bűnös. A bíró a

látlelet alapján hozta meg a döntését.96 A tűzpróbák esetén a tömeg nyugodtan várakozott az

ítélethirdetés előtt.97

A vízpróba is több fajtából áll: a forróvíz-próbánál forrásban lévő vízből kell kivenni

egy tárgyat (majd a tűzpróbánál már említett eljárással döntenek az ártatlanságról).98 A

hidegvíz-próbánál99 a bűnös kezét-lábát összekötve mély vízbe vetették, s ha bűnös, akkor

fennmaradt a vízen. Talán Nagy Károly uralkodása alatti újítás volt.100 Ez abból a hitből

táplálkozott, hogy a bűnöst kiveti magából a víz. Vagy a keresztelőmedencében, vagy pedig

egy közeli folyónál – a Jordánt szimbolizálja, a szertartás előtt megszentelik a vizét – került rá

sor.101 Dario Sabbatucci szerint a hidegvíz-próbát kizárólag büntetésként, egyénekre szabták

ki.102 Sokkal kevésbé fogadták el, mint a tűzpróbát.103 Ezt részben magyarázhatja az, hogy

például az alámerítés időtartama és a test elsüllyedésének mértéke nem volt meghatározva.104

A boszorkánysággal vádoltaknak gyakran át kellett esniük a mérlegpróbán, ekkor megmérték

őket, mert az a hiedelem elterjedt volt, hogy a boszorkányoknak nincs meg a természetes

súlyuk. A vízpróba alkalmával a tömeg általában hevesen reagált, például a soissons-i

eretnekek „lebegtek, mint egy pálca” a szentelt vízzel teli medencében, a templomban pedig

határtalan öröm volt.105

Ezen bizonyítási módszereknek az emlékei fennmaradtak néhány szólásban, például:

„Tűzbe tenném érte a kezem”.106

Az istenítéletek magyarországi alkalmazása

96 Solymosi, Istenítélet, 360–361. o.97 Tóth, Folyampróba, 264. o.98 Liturgikus szövegét l. Vogel–Elze, Pontificale, 382. o.99 Liturgikus szövegét l. Vogel–Elze, Pontificale, 393. o.100 Bartlett, Trial, 10. o.101 Tóth, Folyampróba, 263. o.102 Idézi: Tóth, Folyampróba, 254. o.103 Barthélemy, Diversité des ordalies, 12. o.104 Ho, The Legitimacy, 268. o.105 Brown, Society, 139. o.106 Barthélemy, Diversité des ordalies, 12. o.

15

Magyarországra, akárcsak a szomszédos régiókra, a frank modell hatott.107 Valószínűleg ide is

a kereszténység felvételével került be ez a fajta bizonyítási eljárás,108 de itt is, akár a többi

újonnan kereszténnyé vált királyságban új jogi környezetbe kerültek az istenítéletek.109

Törvényekben

Egyes kutatók felfedezik Szent István (1000/1–1038) törvényeiben a saját egyházi bíráskodás

nyomait, de mások vitatják a világi és egyházi szankciók kombinálása miatt.110 Szent István

I. törvénykönyvének 22. cikkelyét az újabb kutatás kapcsolatba hozta az istenítéletekkel. Itt

arról van szó, hogy a szolgaságban tartott személy sajátos módon visszaszerezhette a

szabadságát (iudicium legale faciens), s itt a iudicium szó istenítéletet jelenthetett.111 A

libertas bizonyítása – ahogy erről a Váradi Regestrum tanúskodik (32., 74., 144., 316., 348.

sz.) – általában istenítélettel történt.112

Az 1092-es szabolcsi zsinat határozatai foglalkoztak az istenítéletekkel. A

28. törvénycikkben elrendelték három tanú jelenlétét a tüzesvas- és forróvíz-próbákon,

valamint meghatározták a papok pénzbeli juttatását is (vastól két pénz, víztől egy pénz).

Ezeken a törvényeken a frank kapitulárék hatásai érezhetőek.113

Könyves Kálmán (1095–1116) I. törvénykönyvének 22. törvénycikkében

központosítással csökkentette az istenítéleti helyek számát: a magánprépostságokat eltiltotta –

mert azok befolyásolhatóak –, csak a székesegyházakban és a nagyobb prépostságokban

engedélyezte. Név szerint csak Pozsonyt és Nyitrát említi, más források tájékoztatnak arról,

hogy Esztergom, Kalocsa, Eger, Várad székesegyháza és Buda, Arad, Székesfehérvár

prépostsága is folytathatott istenítéleti tevékenységet. Bár források nem beszélnek róla, de

valószínű, hogy más régi székesegyházakban – Veszprém, Győr, Pécs, Vác, Csanád, Bács,

Gyulafehérvár, Zágráb – is engedélyezték.114

107 Lupescu, Between the Sacred, 8. o.108 Solymosi, Istenítélet, 361. o.109 Tóth, Folyampróba, 260. o.110 Erdő Péter: Egyházjog a középkori Magyarországon. Budapest, Osiris, 2001. 111. o.111 Solymosi, Istenítélet, 361–362. o.112 Solymosi, Istenítélet, 362. o.113 Závodszky Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati

határozatok forrásai. Függelék: a törvények szövege. Budapest, Szent István Társulat, 1904. reprint: [Pápa],

Jókai Mór Városi Könyvtár, 2002. 75.o.114 Regestrum Varadiense 2009.

16

Az I. esztergomi zsinat a koncentráltan jelentkező társadalmi igény miatt 46.

cikkelyében feloldotta a nagyböjti tilalmat – vérontásra vonatkozó ügyek kivételével

tarthattak istenítéletet a nagyböjt idején is. Csak a tüzesvas-próbát említették, a magyar

források innentől nem is tudnak más istenítéleti szertartásról.115

A 13. században a magyarországi egyházi bíráskodás kiterjedt volt, de inkább

hagyományos, kezdetleges jellegű.116 A peres feleket a poroszló vezette a káptalan elé,

régebben bizonyára az istenítéletek lefolyását is ők tanúsították, csak később adtak ki a

káptalanok írásbeli bizonyítványt.117 1279-ben tiltotta meg a budai zsinat az egyház tagjainak

az istenítéletek való részvételét,118 de a tüzesvas-próba utolsó említése 1234-ből van. Az 1279-

es dátum igen későinek hangzik ahhoz képest, hogy a lateráni zsinat 1215-ben megtiltotta a

klerikusi részvételt az istenítéleteken. Az országban a lateráni zsinat után tovább alkalmazták

ezt a bizonyítási eljárást, sőt a Váradi Regestrum ügyeseteinek több mint 60%-a az 1215-ös

esztendő után történt. Ez nem egyedülálló jelenség: Fríziában 1424-ben, Szerbiában a 14.

század közepén, Lengyelországban a 14. század elején, német területeken a 13. század

második felében vagy a 14. század elején értek véget, Csehországban 1355-ben IV. Károly

tiltotta be, de ott ténylegesen a 15. század elejéig tartottak az istenítéletek.119 Ennek az lehetett

(részben) az oka, hogy a jogi rendszer még nem érte el azt a fejlettségi szintet, hogy hivatalos

vádemelést és megfelelő tanúvallomásokat használjanak a bizonyítás során, így a

társadalomnak szüksége volt az istenítéletekre.120

Gyakorlati alkalmazása

Az istenítéletek alkalmazásáról nem sok okleveles emlék maradt – a 12. század elejétől a 13.

század elejéig öt ügyben említették a tüzesvas-próba alkalmazását, melyből négy eset

földbirtokügy volt, egy pedig lopás. Ebből az istenítélet magyarországi jelentőségére nem

lehet következtetni, csak arra, hogy nagyobb a megörökítés esélye birtokügy esetében.121

Solymosi összegyűjtötte a tüzesvas-próba konkrét eseteit Magyarországon:122 Esztergomban a

115 Solymosi, Istenítélet, 362. o.116 Erdő, Egyházjog, 112. o.117 Eckhart Ferenc: Hiteles helyeink eredete és jelentősége. In: Századok, XLVII. évf. (1913). 649. o.118 Magyar jogtörténet. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris, 2004.119 Caenegem, Legal History, 87–88. o.120 Whitman, James Q.: The Origins of Reasonable Doubt. Theological Roots of the Criminal Trial.

Yale University Press, 2008. 129. o.121 Solymosi, Istenítélet, 362–363. o.122 Solymosi, Guden magánoklevele, 104. o.

17

12. század elején, Székesfehérváron 1203 előtt, Óbudán 1211-ben, Kalocsán 1215 előtt,

Egerben 1229-ben, Aradon 1229-ben és Váradon van nyoma középkori forrásainkban.

A Váradi Regestrum

A Váradi Regestrum az 1208–1235 közötti istenítéleteket és a káptalan előtt bevallott

jogügyleteket tartalmazza, 389 bejegyzése státuszpereket és kihágási pereket tartalmaz.123

Fontos statisztikai adatokra lehet következtetni belőle: Caenegem 81 esetben (21%) nem

tartotta egyértelműen megállapíthatónak az eredményt, 130 esetben (34%) ártatlanságot, 78

esetben (20%) a vádlott bűnösséget állapítottak meg, 25 esetben (6%) a vádat visszavonta a

vádló, 75 esetben (19%) megegyeztek a peres felek.124 A megegyezés és a vád visszavonása

gyakori, mivel az előzetes bizalom a természetfeletti erőkbe nyomást gyakorolt a

perlekedőkre, s ez sokszor megegyezéshez vezetett.125 Érdekesség, hogy azokban az

ügyekben, mikor nem került sor istenítéletre, általában a vádló vonta vissza vádját.126 Három

esetben muszlimokat is említ felperesként a Váradi Regestrum, noha köztük nem volt

elfogadott az istenítélet, s autonómiájuknak köszönhetően közösségen belül intézték el jogi

ügyleteiket, de ezekben az esetekben keresztényeket vádoltak, azért volt szükség az

istenítéletre.127

Az ordaliák szükséges kellékei a szent tárgyak; használtak vallási szimbólumokat

(festményeket, szobrokat) és ereklyéket.128 A váradi istenítéleti helyszín a Szent László

(1077–1095) sírja körüli kultuszra épült. A középkori Magyarország legendáiban Szent

László védő szerepe jelentősen ki van emelve: védi az ártatlanokat és az üldözötteket; így

nem engedi az istenítéleti próbákon sem az ártatlanok elítélését.129 Kerny szerint valószínűleg

Kálmán kezdeményezte László holttestének Somogyvárról Váradra szállítását, amit a

kocsicsoda igazol. Szerinte a sír körül spontán kultusz alakult ki, a helyi hagyományokra

123 Regestrum Varadiense, 2009.124 Caenegem, Legal History, 76. o.125 Radding, Superstition to Science, 949. o.126 Barthélemy, Dominique: Présence de l’aveu dans le déroulement des ordalies (IXe XIIe siècle). In:

L’aveu. Antiquité et Moyen Age. Actes de la table ronde de Rome (28-30 mars 1984.) Rome, École Française de

Rome, 1986. 205–206. o.127 Berend, Nora: At the Gate of Christendom. Jews, Muslims, and "Pagans" in Medieval Hungary, c.

1000-c. 1301. Cambridge, Cambridge University Press, 2001. 96–97. o.128 Ho, The Legitimacy, 266. o.129 Lupescu, Between the Sacred, 19. o.

18

támaszkodva.130 Azonban Klaniczay szerint László somogyvári temetésének a ténye

bizonytalan, valamint a spontán szentkultusz kialakulása nem igazolható.131

László gyakran imádkozott, virrasztott a Boldogságos Szűz tiszteletére (Beata Maria

Virgo) emelt monostorban, mely általa lett alapítva, s utóbb egy neki felajánlott kápolnában

küzdött az ördöggel.132 A sírjánál csodák történetek, az elevatio napján (június 27-én) csillag

tűnt fel, mikor Dénes mester elmozdította a fedlapot. A translatio alatt fejét és karját

leválasztották, s az ereklyék díszes foglalatba kerülhettek.133

Váradon az istenítéletek közül csak az esküt és a tüzesvas-próbát alkalmazták.134 Szent

László sírjára vagy fejereklyéjére esküdtek.135A tüzesvas-próba szertartásrendje fennmaradt a

Váradi Regestrumban. Három nap böjtölés után kerülhetett sor a tüzesvas-próbára, az 1-3

fontos vasdarabot a püspök megszentelte, valamint az istenítéleti helyet136 is, és a tüzet137 is. A

pap egyházi öltözetben, miseruha nélkül fogóval a vasat az oltár elől a tűzhöz vitte138 (közben

a Benedicite omnia opera kezdetű zsoltárt recitálta – Zsolt 150), belerakta és meghintette

szentelt vízzel.139 Míg a vas hevült, misét tartott (missa iudicii candentis ferri), mely részei az

Introitus, Oratio, Lectio Esaię Prophetę, Graduale, Evangelium secundum Marcum,

Offertorium, Secreta, Communio. Ézsaiás azért került bele a misébe, mert a Bibliában

megjövendöli az asszíroktól való szabadulást, ami párhuzamba állítható a vádlott helyzetével,

hiszen ő is a terhétől való csodás szabadulásban reménykedik. Márknál pedig Jézus

gyógyíthatatlant gyógyít, s a kéz gyógyulásához is csoda kell.140 A vádlott áldozatot vett (ha 130 Kerny Terézia: László király szentté avatása és kultuszának kibontakozása. (1095–1301). In: Ősök,

táltosok, szentek. Tanulmányok a honfoglaláskor és Árpád-kor folklórjából. Szerk.: Pócs Éva – Voigt Vilmos.

Budapest, MTA Néprajzi Kutatóintézet, 1996. 176. o.131 Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban. Magyar dinasztikus szentkultuszok és

európai modellek. Budapest, Balassi, 2000. 155–159. o.132 Kerny, László király szentté, 176. o.133 Kerny, László király szentté, 179. o.134 Bunyitay, A Váradi Püspökség, 74. o.135 Bunyitay, A Váradi Püspökség, 75. o.136Benedic, Domine, per invocationem sancti nominis tui hunc locum ad manifestandum verum

iudicium, ut omni demonum falsitate procul remota, fidelibus tuis veritas iudicii tui manifesta fiat. Per Cristum

dominum nostrum. Amen.137 Domine Sancte Pater, omnipotens aeterne Deus, benedic hunc ignem, quem in nomine filii tui,

domini nostri Iesu Christi, et Spiritus Sancti benedicimus et sanctificamus. Qui vivis et regnas.138 Kandra, A Váradi Regestrum, 27. o.139 Benedictio Dei Patris et Filii et Spiritus Sancti descendat super hoc ferrum ad discernendum

iudicium Dei. Amen.140 Lupescu, Between the Sacred, 21. o.

19

ártatlannak vallotta magát), majd a pap kereszttel és szenteltvízzel, a hét bűnbánó zsoltárt és a

mindenszentek litániáját hangoztatva a nép kíséretében az istenítéleti helyre vonult. A

vádlottnak újfent ártatlannak kellett magát vallania, s meg kellett esküdnie, hogy nem használt

bűbájosságot és más módon sem készítette elő a kezét. 141 A próba után a kezet pólyába tették

és lepecsételték, mely a próba érvényességét igazolta. A pecsét pecsétnyomói és lenyomatai

megsemmisültek, de a rajzolata valószínűleg összefüggött a védőszenttel, ezt erősíti a budai

társaskáptalan oklevele.142 Solymosi szerint az oklevél megerősítéséhez használt pecsétet

használhatták a pólya lezárásához is. A veszprémi székeskáptalan legkorábbi pecsétjén

olvasható FORTITUDO MEA ET LAVS MEA DOM[INUS],143 mely a Bibliában

mindhárom helyen szabadulás utáni dicsőítő, hálaadó rész, mely kapcsolatban lehet az

istenítélet utáni szabadulás iránt érzett hálaadással. Feltevése szerint a Guden és a Zaah

végrendeletén lévő pecsétet eredetileg a veszprémi tüzesvas-próbákhoz használták.144

Az eljárás eredménye alapján a bűnöst világi bíró elé vezették, az ártatlanságot pedig

hálaadással ünnepelték az ordók szerint.145

141 Kandra, A Váradi Regestrum, 28–30. o.142 Solymosi, Istenítélet, 366. o.143 2Móz 15,2; Ézs, 12,2; Zsolt 118,14144 Solymosi, Istenítélet, 370–372. o.145 Solymosi, Guden magánoklevele, 103. o.

20

A kora középkori boszorkányvádak

A boszorkányság olyan jelenség, mely a valláson és a mágikus világképen belül helyezkedik

el. A kora középkor boszorkányvádjai nem egyeztek meg a kora újkor boszorkány

sztereotípiájával. A kora újkori boszorkányvád több korábbi képzet ötvözete, melyek külön –

külön léteztek, nem egy emberben összegyúrva.146 Az egyik ilyen összetevő – melyre

részletesen kitérek – a maleficium, mely során a maleficus/malefica természetfeletti módon

tud ártani. Ez azonban nem minden esetben jelentett boszorkányságot, de Európában a

boszorkányság és a varázslás gyakran fedte egymást. A varázslást a technika ismeretétől

függően bárki űzhette, a maleficium szó eredeti jelentése csak gonosz cselekedet, károkozás

volt, a 4. századtól használják „rontás természetfeletti módszerekkel” értelmében.147

Boszorkányképzetek a 8. századig

Az antik kultúrák nem tettek különbséget a vallás, a tudomány és a mágia között, mindhárom

tevékenység az univerzum megértésére és befolyásolására irányult.148 A perzsa eredetű magia

szó a görög nyelvben a Kr. e. 6. század végén jelent meg, először Hérodotosz írt róla.149 A

latin nyelvbe görög jövevényszóként épült be, Catullusnál (Kr.e. 84k.–54k.) és Cicerónál

(Kr.e. 106–43) olvasható először, a perzsákhoz kapcsolódva, Cicerónál (De Divinatione 1,46)

a magus perzsa tudós egy fajtáját jelentette.150 A köztársaság kori Rómában

megkülönböztették az olyan rítusokat melynek szándéka az ártás (testi, vagyoni), illetve

melyek formailag hasonlóak ezekhez, de nem ártottak; ezeket nem a magia szóval jelölték.151

A XII táblás törvények tiltják az ártó dalok éneklését (malum carmen), mivel úgy vélték, hogy

ilyen dalok éneklésével el tudják tüntetni, illetve a saját földjükre tudják irányítani mások

termését.152 A veneficium büntetése megtalálható Sulla (Kr.e. 138k.–78) törvényeiben (Lex

Cornelia de sicariis et veneficis). A kifejezés a venenum, vagyis mérgezni szóból ered, de

mindenféle olyan cselekményt jelöl, mely hirtelen halálhoz vezetett, méreggel vagy más tiltott

146 Cohn, Európa démonai, 169. o.147 Cohn, Európa démonai, 169–170. o.148 Russell, Jeffrey Burton: Witchcraft in the Middle Ages. Ithaca – London, Cornell University Press,

1972. 4-5. o.149 Graf, Fritz: A mágia a görög-római világban. Budapest, Gondolat, 2009. 21. o.150 Graf, A mágia, 31–32. o.151 Graf, A mágia, 38. o.152 Graf, A mágia, 35. o.

21

eszközzel.153 A Iulius–Claudius-korszak (Kr. e. 27.– Kr. u. 68.) idején továbbra is létezett a

veneficium, de nem tartozott a magia szóhoz – melynek a jóslás, asztrológia és a gyógyítás a

része. A hellenizált római elit vette át a görög mágiafogalmat és kapcsolta össze a

veneficiummal.154

Az 1-2. században egyre több utalás van egy strix nevű lényre, ami éjszaka repked,

emberek húsából eszik és véréből iszik. Megjelent ez a képzet Pliniusnál (61–112), Ovidius

(Kr. e. 43. – Kr. u. 17/18) szerint ezek igazi madarak vagy madárrá varázsolt öregasszonyok,

akik olyan csecsemőket keresnek, akikre nem vigyáznak, hogy széttépjék és megegyék.

Apuleius (125k.–180k.) is említi a strixeket, az Aranyszamárban egy Pamphile nevű nő

változik át éjjelente ilyen lénnyé, s szeretőt keres magának, ám ha visszautasítják,

meggyilkolja a fiatalembert. Azonban a szerzők legtöbbje tudta, hogy ilyen lény csak a

képzeletben létezik. Törvény sem született róla, senkit sem tartóztattak le azért, mert strix

lenne. A kora középkori germán törvények beszélnek úgy róla, mint valóságos lényről, a

kereszténység erősödésével fokozatosan eltűnt ez a nézet (l. lentebb).155

A középkori boszorkányság alapját a ktonikus vallás, a népi hagyomány és az

alacsony mágia képzi, melyek főként a judaizmusból, a korai kereszténységből (az

Újtestamentum is tartalmazza a mágia nyomait), a görög-római hagyományból és a keltáktól,

germánoktól eredtek s fokozatosan alakultak át.156

A régi babonákat nem tudták volna kiirtani, úgyhogy a középkorban a keresztények

többé vagy kevésbé rejtetten gyakorolták és bizonyos pogány vagy mágikus elemek beépültek

a szentkultuszba.157 Közvetítőket – szenteket és egyéb természetfeletti lényeket – akartak Isten

és önmaguk közé, így benépesítették a természetfeletti világot olyan lényekkel, melyeknek

előadhatták minden problémájukat.158

A varázsló saját közösségén belül betöltött szerepe alapján hasonlóság van a

samanizmus és a szentkultusz között, mivel mind a varázsló, mind a szent a természetfeletti

befolyásolásával, egy természetfeletti patrónus alá helyezve óvja a közösséget.159 A pogány

153 Graf, A mágia, 38–39. o.154 Graf, A mágia, 45. o.155 Cohn, Európa démonai, 232–233. o.156 Russell, Witchcraft, 45. o.157 Russell, Witchcraft, 46. o.158 Manselli, Raoul: Népi vallás és népi vallásosság a középkorban. (Problémák és viták) In:

Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk.: Székely György. Budapest, Akadémiai, 1984. 205. o.159 Klaniczay Gábor: Transz és szkepticizmus Johannes Nider Formicarius című trakátusában. In:

Démonológia és boszorkányság Európában. Szerk.: Pócs Éva. Budapest, L’Harmattan – PTE Néprajz Tanszék,

22

istenségek kereszténységbe való átöröklődését támasztja alá Ginzburg hipotézise, mely szerint

az éjszakai istennőre vonatkozó európai beszámolóknak és a sámánista kultúráknak (pl.

szibériai, lapp) vannak közös elemei: „a boszorkányszombat folklorisztikus magva – mágikus

repülés és átváltozás – minden jel szerint valamiféle ősi eurázsiai szubsztrátumból

származik.”160 A pogány mágikus hit befurakodott a korai keresztény nyugatra, s

asszimilálódott. Számos keresztény szent, kegyhely, relikvia és ünnep nem keresztény

alapokra épül.161 De az elfogadhatatlan babonákat nem engedték asszimilálódni a

kereszténységbe: „That which was objectionable in the opposing practices was left behind,

and that which was acceptable retained.”162 Tiltott volt számos – pogány vallással

kapcsolatos – hely látogatása, a sorsvetés, a varázslás, a szerelmi mágia, bizonyos fajta

gyógyító mágia, stb.163 Például Szent Amand (600k.–679.) azt tanácsolta a hozzá forduló vak

nőnek, hogy vágja ki azt a fát, amit addig tisztelt, hogy meggyógyuljon.164 Azonban számos

módszer átöröklődött, például a kereszténység alkalmazott ősi és korabeli sorsvetéstt és

jóslási módszereket például bűnügyek felderítésére.165

A keresztény ősegyház a mágikus tevékenységet a pogánysághoz kapcsolta, a

pogányságot pedig démonimádásnak tekintették, így a mágikus rítusokat elítélték, függetlenül

attól, hogy jó vagy rossz szándékúak voltak.166 A 4. században gyakorivá váltak a rontással

kapcsolatos vádak, mivel az újonnan kereszténnyé vált uralkodók megpróbálták

visszaszorítani a mágiát.167 A laodiceai zsinat 375-ben megtiltotta a keresztény klerikusoknak,

hogy mágusok, bűbájosok, jövendőmondók, asztrológusok, amulettkészítők legyenek; az

amulettet hordók el lettek tiltva a keresztény közösségtől, de ugyanez a zsinat tiltotta meg az

angyalok túlzott tiszteletét, mely látszólag elismerte a mágiát.168 A következő századok

tartományi zsinatai követték ezt az intézkedést.169 Szent Patrik Írországban egy éves

2001. 61–62. o.160 Ginzburg, Carlo: Éjszakai történet. A boszorkányszombat megfejtése. Budapest, Európa, 2003. 197.

o.161 Flint, Valerie I. J.: The Rise of Magic in Europe. In Early Medieval Europe. Oxford, Clarendon

Press, 1991. 394–396. o.162 Flint, The Rise, 398. o.163 Flint, The Rise, passim.164 Flint, The Rise, 265. o.165 Flint, The Rise, 282. o.166 Cohn, Európa démonai, 178. o.167 Barb, A. A.: The Survival of Magic Arts. In: The Conflict Between Paganism and Christianity in the

Fourth Century. Szerk.: Arnaldo Momigliano. Oxford, Clarendon Press, 1963. 105. o.168 Barb, The Survival, 106. o.169 Cohn, Európa démonai, 179. o.

23

bűnbánatot írt elő annak, aki jóssal konzultált, hitt a boszorkányokban, vagy valakit

megvádolt boszorkánysággal. Az 572-es bragai zsinat a mágikus gyakorlatokat és a babona

minden fajtáját tiltotta.170 A világi hatóságok a 6. századtól vették át a keresztény

mágiaértelmezést, de csak a kárt okozó maleficiumot büntették kezdetben. A vizigótok

katolikussá válásuk után (589-től, korábban ariánusok voltak) – az egyházzal összefogva – a

mágia minden formáját üldözni kezdték.171 Az 5. századra materializálódott a klasszikus

boszorkányság néhány eleme, de a korai középkor ambivalensen állt hozzá ezekhez a

hiedelmekhez, például a század közepén egy ír zsinat elítélte a strigákban való hitet mint nem

keresztény hiedelmet.172

A germán társadalmak a boszorkányságot az egyén elleni bűncselekménynek fogták

fel, ám ahol erős volt a társadalom vagy a központi hatalom, ott nem hagytak teret az egyéni

bosszúnak, hanem a gyanúsítottaknak jóvátételi bírságot (wergild) kellett fizetni.173 A germán

törvénykönyveken erősen lehet érezni a római hatást, az első germán joggyűjtemény a

burgundoknál lett lejegyezve az 5. század végén, mely szerint a férj csak akkor hagyhatja el a

feleségét, ha az házasságtörést követett el, vagy maleficiumot végzett, vagy háborgatta a

sírokat.174 A Lex Romana Visigothorum vagy Brevarium Alarici (506) Theodosius

törvénykönyvének az átdolgozása, például abban, hogy a démonimádást halállal bünteti. S

megtalálható benne az a törvény is, hogy az ura bűnéért nem lehet megkínozni rabszolgát,

kivéve ha maleficiumról van szó.175 A frank jog jóval kevesebb római hatást mutat. A Pactus

Legis Salicae (510k.) nagy pénzbüntetést szab ki arra, akire rábizonyul, hogy mással szemben

varázslatot űzött (és az illető meghalt), vagy olyan gyógynövényből készült mérget adott

valakinek, ami megölte. A bírság kisebb, ha az áldozat nem halt meg. A törvénykönyv

büntette azokat a nőket is, akik varázslattal meddővé tettek egy másik nőt. Ha valaki szabad

nőt vádolt boszorkánysággal, de nem bizonyította, háromszor akkora bírságot kellett fizetnie,

mintha egy férfit nevezett volna boszorkánynak anélkül, hogy be tudta volna bizonyítani.

Annak, akit azzal vádoltak, hogy boszorkányként embert evett, és ezt rábizonyították, a bírság

170 Peters, Edward: The Medieval Church and State on Superstition, Magic and Witchcraft: from

Augustine to the Sixteenth Century. In: Witchcraft and Magic in Europe. The Middle Ages. Ed.: Ankarloo, Bengt

– Clark, Stuart. Philadelphia, University of Pennsylvania Press, 2002. 194–195. o.171 Cohn, Európa démonai, 179–180. o. 172 Russell, Witchcraft, 56. o.173 Cohn, Európa démonai, 172.o.174 Peters, The Medieval, 188. o.175 Peters, The Medieval, 188. o.

24

200 solidus volt.176 A halálbüntetést (főként a megégetést) akkor alkalmazták, ha a vádlott

bűnösnek vallotta magát, rabszolga vagy jobbágy volt, illetve ha nem tudta kifizetni a

wergildet. Ezen büntetések célja az áldozat vagy családjának kárpótlása volt, egészen a 13.

századig.177

Felmerül ezeknél a törvényeknél egy terminológiai probléma is: a varázslót és a

boszorkányt olyan terminusokkal jelölik, mint stria, strioportio, melyek összekapcsolódnak a

régebbi latin magus, maleficus, malefica kifejezéssel, vagy helyettesítik azt. A lombard

jogban megtalálható a striga és a masca kifejezés is. Ezek a szavak mást jelölnek, mint a

régebbi latin kifejezések.178 Az Edictus Rothari (643) tartalmazza, hogy ha valaki megvádol

egy nőt, hogy boszorkány (striga) vagy bűbájos (masca), és nem tudja a próbán bizonyítani,

jóvátételi bírságot (wergild) kellett fizetnie. A 376. caput kimondja, hogy senki se ölje meg

más szolgáját abban a hitben, hogy az striga, akit az emberek boszorkánynak (masca) hívnak,

mert az nem lehet, hogy keresztény embernek csak eszébe is jusson, hogy egy nő fel tud falni

belülről egy embert.179 Ez a törvény köszön vissza Könyves Kálmánnál is.180 A Pactus Legis

Alemannorum, akárcsak a frank törvények, korlátozza, hogy valakit megalapozott gyanú

nélkül boszorkánysággal vádoljanak, és tiltja a vérbosszút boszorkánysággal gyanúsítottakkal

szemben.181

Boszorkányképzetek 700–1300 között

Nagy Károly uralkodásának idejére a birodalmában nagyjából eltűnt a pogányság, csak a

keleti határain élt a szlávok között. A 8. században két jelentős változás történt a

boszorkányhit jelenségén belül. Először is elterjedt az ördöggel való megállapodás gondolata,

másodszor pedig a maleficiumot egyre inkább a boszorkányság régi, pogány elemeihez

kapcsolták, s a latin malefica elnevezés vált (a striga mellett) a boszorkány leggyakoribb

elnevezéséve.182 Nagy Károly a szászoknak adott kapituláréjában kikötötte, hogy az ártó

varázslókon kívül a jósokat is át kell adni rabszolgaként az egyháznak, akik pedig a germán

isteneknek (vagyis az Ördögnek) áldoznak, azokat meg kell ölni.183

176 Peters, The Medieval, 189–190. o.177 Cohn, Európa démonai, 172. o.178 Peters, The Medieval, 190. o.179 Peters, The Medieval, 191. o.180 Závodszky, Szent István, 89. o.181 Peters, The Medieval, 192. o.182Russell, Witchcraft, 65. o.183 Cohn, Európa démonai, 180. o.

25

A maleficium hagyományos büntetése a személyes bosszú volt. A longobárdok és az

alemannok a 7. századig személyes bosszúból megölték azokat, akiket boszorkánysággal

vádoltak, a szászoknál ez a 8. század közepéig tartott, Izlandon pedig a 10. századból is van

adatunk erre a gyakorlatra.184 Angliában, abban az esetben, ha a vádlott ártatlannak vallotta

magát, és a háromszori istenítélet sem hozta meg a kielégítő eredményt, a vádlottat 120 napra

börtönbe zárták, s csak akkor engedték ki, ha a vádlott családtagjai bírságot fizettek a

királynak, wergildet a hozzátartozóknak, s kezességet vállaltak a vádlott jövőbeni helyes

magatartásáról.185 Liutprand (712–744) 727-ben megtiltotta a konzultációt a varázslókkal és a

boszorkányokkal, valamint elítélte a fák és a források tiszteletét is.186 A varázslók ügyében

tartott tortúrát először Nagy Károly 805-ös kapituláréja említi. A korszak legszigorúbb

büntetését Chur-i Remedius (800–820) püspök szabta ki: első alkalommal a vétkes fejét

leborotválják, és szamárháton vonultatják végig a vidéken, második alkalommal levágják az

orrát és a nyelvét, harmadjára pedig a bíró „kegyelmére” bízzák, ami általában halált

jelentett.187

A 8. és 9. század reformjainak köszönhetően – a korábbi századokhoz képest –

könnyebben rá lehet látni arra, hogy hogyan gondolkoztak a babonáról és a mágiáról a

Karoling-korban. Ekkor született újjá és terjedt el a korábbi egyházi irodalom, valamit

számos mágiával kapcsolatos feljegyzés maradt fenn. Nagy Károly 789-ben halálbüntetés

terhe mellet tiltotta meg egész királyságában a mágikus gyakorlatot. A szászoknak adott

kapituláréjában tiltotta, hogy pogány szokás szerint valakit strigának nevezzenek, ezért azt

megégessék, vagy a húsából egyenek, vagy másnak enni adjanak.188 A maleficium vádja

megjelent a királyi udvaron belül is, Jámbor Lajos második feleségét, Juditot vádolták

szerelmi mágiával Lajos első házasságából származó fiai, mert Lajos területet akart adni

második házasságából született fiának is.189

Hincmar (806–882) rheimsi érsek a De divortio Lotharii et Theutbergae-ben írta le

II. Lothar (855–869) és Thietberga válásának kérdését. Lothar el akart válni feleségétől, s

helyette szeretőjét, Waldradát akarta elvenni. 860 körül Hincmartól is véleményt kértek;

szerinte lehetséges az, hogy rontással elérjék, hogy valaki a feleségénél impotens legyen, s

184 Cohn, Európa démonai, 171. o.185 Cohn, Európa démonai, 172. o.186 Peters, The Medieval, 191. o.187 Russel, Witchcraft, 73. o.188 Cohn, Európa démonai, 233. o.189 Cohn, Európa démonai, 172. o.

26

egy másik nő iránt ellenállhatatlan vonzalmat érezzen. Szerinte Waldrada maleficiumot űzött,

így nem támogatta a válást.190

Prüm-i Regino (915) kánonjogi gyűjteményében (II. könyve Canon Episcopiként

ismert) összefoglalta a Karoling-kori nézeteket a mágiáról és a boszorkányságról. Úgy vélték,

hogy a varázslás és a maleficium az ördög találmánya, s ha valaki ilyet űz, a püspököknek ki

kell űzniük az egyházmegyéből; s illúziónak tartották, hogy a nők éjjelenként Dianával

lovagolnak, ezt a fantazmagóriát az ördög ültette az emberek fejébe.191 Azonban az éjszakai,

főként nők által tisztelt istennő képzete megtalálható szerte Európában Dianaként,

Habondeként, Horienteként, Richellaként tisztelték; de a Matronák és a tündérek, az

Anyaistennők, Artemisz, és a vadászat és erdő eurázsiai istenei is rá utalnak.192 Bár tiltották

ezt a hiedelmet, tovább élt a középkorban, de a 15. században az egyház álláspontja

megváltozott, már lehetségesnek tartották a boszorkányok éjszakai repülését. Nider (1380–

1438) Formicariusában még némi szkepticizmussal áll a kérdéshez.193

Közép- és Kelet-Európa boszorkányvádjairól csak szórványos adatok vannak; a

legkorábbi feljegyzés boszorkányság miatti kivégzésről Oroszországból való, Nyesztór

krónikájából. 1024-ben Szuzdalban több öregembert kivégeztek, mivel egy súlyos éhínség

miatt boszorkányságra gyanakodtak.194

Az 1300 előtti időszakból viszonylag kevés adatunk maradt fenn a maleficium-

perekről,195 de ez nem azt jelenti, hogy a nép nem foglalkozott az effajta vádakkal – ezt a

lincselések bizonyítják. A kevés per a vádemelési eljárásnak köszönhető, mely során a

vádlónak kellett bebizonyítania az általa gyanúsított bűnösségét, s ha ez nem sikerült, gyakran

ugyanazt a büntetést kapta, mint amit a vádlott kapott volna (talio-elv), sőt a per folyamán, ha

az alperest börtönbe zárták, gyakran a felperest is bezárták. A maleficium-vádaknál ez az

eljárás még inkább gátló tényezőt jelentett, mivel nehezen lehetett bizonyítani.196 Míg

korábban a népi gyógyítással megoldották problémát, a középkor végére a megváltozott peres

megoldási lehetőségnek köszönhetően nagyobb teret nyert a boszorkányvádaskodás.197

190 Cohn, Európa démonai, 173. o.191 Peters, The Medieval, 204. o.192 Ginzburg, Éjszakai, 180. o.193 Klaniczay, Transz, 50–51. o.194 Klaniczay Gábor: A boszorkányüldözés Közép- és Kelet-Európában (Vázlat egy összehasonlító

áttekintéshez). In: R. Várkonyi Ágnes Emlékkönyv. Szerk.: Tusor Péter. Budapest, ELTE Bölcsészettudományi

Kar, 1998. 401. o.195 Cohn, Európa démonai, 176. o.196 Cohn, Európa démonai, 183–185. o.197 Klaniczay, A boszorkányüldözés, 407. o.

27

A kora középkorban a maleficiummal gyakran úgy foglalkoztak, mint vallási

vétséggel, de olyan nagyszabású boszorkányüldözés, mint a 15-16. századi, nem volt; a súlyos

büntetéseket a pogányság felszámolása miatt szabták ki, s nem vélték úgy, hogy a

boszorkányság az eretnekség egy fajtája. Az egyháziaknak azért is érdeke volt a mágiával

foglalkozók szerepét csökkenteni, hogy a népi vallásosságban meglévő nyilvánvalóan pogány

elemeket kiirtsák.198

A maleficium fajtái

A téma egyik kitűnő forrástípusa a penitenciás könyv. A középkorban úgy vélték, hogy az

egyházközösségen belül mindenki bűne közös ügy, a bűn alóli megtisztulás a közösségen

belül megy végbe. Ehhez szolgáltattak segítséget a penitenciás könyvek,199 például Wormsi

Burchard (950k.–1025) könyve. A bűnbánó kézikönyvek Írországból erednek, és gyorsan

elterjedtek Európában.200 Ezek a könyvek leírják a bűnt, majd meghatározzák a megfelelő

bűnbánatot. Gyakran szerepelnek az ilyen könyvekben pogánysággal kapcsolatos bűnök201 és

maleficum, mely esetben a vétség általában az, hogy az elkövetők vagy fizikailag ártottak

valakinek, vagy mások tulajdonában tettek kárt, nem pedig a démonokkal való kapcsolat.202

A szerelemkeltés céljából végzett maleficium már a frankok történetében is megjelent,

Hincmar rheimsi érsek meg is volt győződve hatékonyságáról, sőt még a módszereket is

ismerte. Burchard wormsi püspök és társai által összeállított Decretum tizenkilencedik könyve

(Corrector vagy Medicus) arról tájékoztat, hogy a 10. században sok férfi félt attól, hogy

rontással impotenssé teheti őket elhagyott szeretőjük. A szerző, bár nem volt biztos volt ennek

a maleficiumnak a hatásosságában, a gyónásokon bizonyos hölgyek bevallották neki, hogy

gyakorolták. Valószínűleg sikerrel is jártak az elhagyott szeretők, főként, ha a férfi tanúja volt

a rontásnak (pl. az esküvő alatt a nő három csomót kötött egy zsinórra).203 Az írás szerint

népszerűek voltak olyan bájitalok is, melyek szerelmet keltettek, s ezeket gyakran még

egyháziak is használták.204 A szerelmi bűbáj oldására használtak imát, áldást, ördögűzést,

198 Cohn, Európa démonai, 181–182. o.199 Gurevics, Aron Jakovlevics: A középkori népi kultúra. Budapest, Gondolat, 1987. 142–143. o.200 Russell, Witchcraft, 60. o.201 Gurevics, A középkori népi, 144. o.202 Russell, Witchcraft, 60. o.203 Cohn, Európa démonai, 173-174. o.204 Gurevics, A középkori népi,161-162. o.

28

vagy válással és gyilkossággal való fenyegetést, illetve segítségül hívták a keresztény

házasság megkötő varázsigéit.205

A parasztok által használt maleficiumok egy jellemző csoportja volt a terményeik,

állataik más kárára történő, csapástól való megóvása. A viharcsinálók vihart támasztottak,

mely tönkre tette a termést. A 750 körüli bajor törvények már tanúskodnak erről a

hiedelemről, mely a társadalom rétegeit mélyen áthatotta.206 A penitenciás könyvekben is

megjelent, hogy az emberek úgy vélték, hogy befolyást tudnak gyakorolni a természetre, ám

ez ellentétben áll az isteni gondviselés tanításával. Úgy vélték, hogy szükségszerű befolyást

gyakorolni az elemekre, például mágikus szertartásokkal vagy összejövetelekkel segítették,

hogy az újhold felkeljen. Saját magukat a természettel organikus egységben képzelték el, a

mikrokozmosz-makrokozmosz analógiája alapján. A varázslások célja az időjárási ciklusok

helyes váltakozása, az aszály elhárítása, a bőség átcsalogatása a szomszédtól. Ilyen

cselekmények után azonban penitenciát kellett gyakorolni, például böjtölni. Burchard leírja,

hogy ha régóta nem volt eső, akkor a parasztasszonyok kislányokat gyűjtenek össze, közülük

egyet meztelenül a menet élére állítanak, majd mindenki a falu határára megy, ahol egy belisa

nevezetű füvet kell kiásnia a kislánynak a jobb kisujjával. Ezután a növény gyökerét a jobb

lába kisujjára kötik, a többi gyerek pedig vesszőkkel elkíséri a kislányt a legközelebbi

folyóhoz, ahol vízzel lefröcskölik, közben kiáltásokkal hívják az esőt. Végezetül a kislánynak,

úgy, mint egy ráknak, vissza kell hátrálni a faluba. A kuruzslás és a népi gyógymódok

használata mindennapi volt, az egyház csak akkor tiltotta a gyógyfüvek gyűjtését, ha közben a

„Hiszekegy” vagy a „Miatyánk” helyett igézéseket mondtak. 207

Európában általában kollektív jégkészítés és lavinakeltés vádjáról tud a szakirodalom,

az „esőelkötés” vádja inkább kelet-európai sajátosság.208 Burchard megemlít egy olyan

pogány szokást is, hogy az emberek kőhalmokat emelnek a kereszteződéseknél, Bragai

Mártonnál olvasható, hogy ezeket a kőhalmokat Merkúr tiszteletére hordták össze az

utazók.209

Gurevics leírja, hogy a „Germán egyházak pönitenciáléja” említ olyan babonát,

melyben nők éjszaka démonok gyülekezetéhez csatlakoznak, néha állatokon lovagolva

205Flint, The Rise, 232. o.206 Peters, The Medieval, 192. o.207 Gurevics, A középkori népi, 146–150. o.208 Pócs Éva: Esővarázslás és idővarázslók a magyar boszorkányperekben (XVI-XVIII. század) In:

Folyamatok és Fordulópontok. Tanulmányok Andrásfalvy Bertalan tiszteletére. Szerk.: Pócs Éva. Budapest,

L’Harmattan – PTE Néprajz Tanszék, 2003. (Studia Ethnologica Hungarica IV.) 159–160. o.209 Flint, The Rise, 206. o.

29

érkeznek – ők a strigák.210 Buchard megemlíti a werewolfokban211 és a sylvaticakban212 való

hitet, melyet 10 nap kenyéren és vízen való böjttel büntetnek.213 Megjelennek halottakkal

kapcsolatos varázslások, a nekik tartott áldozatok és a pogány temetkezési formák is.214

Tiltották a pogány temetők látogatását, egyrészt azért, mert azok pogányok, másrészt, mert

úgy tartották, hogy halottak nagymennyiségű természetfeletti energiát sugároznak ki

magukból.215

Boszorkányvádak nyomai a magyar törvénykönyvekben

Természetesen a magyar törvénykönyvek is megfogalmazzák a boszorkánysággal vádoltak

büntetését. Szent István törvénykönyve tartalmazza a strigák megbüntetését: először át kell

adni őket a papnak böjtölésre és hitoktatásra, majd ha másodszor is elkövetik, akkor újból

böjtölni kell, és keresztet sütnek a mellükre, lapockáik közé és homlokukra, harmadjára a

bírák kezébe kell adni őket.216 Ez a törvényszöveg a Capitulatio de partibus Saxoniae 6.

caputjára megy vissza.217 Szent László a szabolcsi zsinaton, a 34. cikkelyben úgy rendelkezett,

hogy a strigák fölött úgy ítélkezzenek, ahogy a püspök jogosnak tartja, ebben a cikkelyben a

szajhákkal állítja egy sorba őket.218 Itt a Capitulare de disciplina palatii Aquisgranensis

tekinthető előzménynek.219 Kálmán I. törvénykönyvének 57. cikkelyében arról határoz, hogy

strigák ellen ne folytassanak vizsgálatokat, mivel nem léteznek.220 „Csak Kálmán emelkedett

föl arra a szellemi magaslatra, a melyen már a VII. és VIII. századi longobárd és frank

210 Gurevics, A középkori népi, 150. o.211 Olyan emberek, akik farkassá tudnak változni212 Vad sszonyok, akik meg tudnak jelenni szeretőiknek, szórakoznak velük, majd eltűnnek213 Gurevics, A középkori népi, 156. o.214 Gurevics, A középkori népi, 157. o.215 Flint, The Rise, 213. o.216 Szt. István I. 33. „Ha valamely boszorkányt találnak, a bírói törvény szerint vezessék az egyházhoz,

és adják át a papnak böjtölésre és hitoktatásra, böjtölés után pedig menjen haza. Ha másodszor is ugyanezen a

bűnben találják, hasonló böjtnek vessék alá, a böjt után pedig – az egyház kulcsát kereszt formájában a mellére,

a homlokára és a lapockái közé beégetve – menjen haza. Ha harmadszor is, adják a bírák kezére.” Ford. Az

államalapítás korának írott forrásai. Szerk. Kristó Gyula. Szeged, 1999. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár

15.)217 Závodszky, Szent István, 43. o.218 „A szajhák és a boszorkányok felett akként ítélkezzenek, amint a püspök jogosnak tartja.” ford. Írott

források az 1050–1116 közötti magyar történelemről. Szerk. Makk Ferenc–Thoroczkay Gábor. Szeged, 2006.

(Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 22.)219 Závodszky, Szent István, 78. o.

30

törvények kimondták, hogy csak « az ördögtől megszállott » hiheti, hogy valamely férfi vagy

nő striga”.221 Azonban a maleficiumban és a veneficiumban – akárcsak elődei – ő is hitt. A 60.

cikkelyben kimondják, hogy a varázslókat ítéljék el.222 Az I. esztergomi zsinat (53. cikkelye)

kánoni vezeklést írt elő nekik.223 Szent István (I. tvk. 34. tc.) megtiltotta a varázslást és az

ártást, ha azonban valaki mégis így tenne, akkor a kárt szenvedett kezére adja. Aki a jóslás

vétkébe esik, azt a püspök ostorcsapásokkal próbálja jobb útra téríteni; ebben az esetben

megjelenik az önbíráskodás.224 A törvény megegyezik a 850-ben tartott paviai zsinat

végzéseivel.225

Azonban nem sok adat maradt fenn az 1300 előtti magyarországi boszorkányperekről:

a Váradi Regestrum mindössze tizennégy olyan esetet tartalmaz, mely során maleficiummal

illetve veneficiummal vádoltak meg valakit. Ezenkívül fontos forrást jelentenek a levelesítések

(proscriptiók) alkalmával írásba foglalt bűntettek. Ilyenkor összeállították a megye

gonosztevőinek a jegyzékét, és a közgyűlésen nyilvánosságra hozták.226 Sajnos ez a fajta

jegyzék is szűkszavúan szól a bűbájoskodással kapcsolatos ügyekben, de azt látni lehet, hogy

a gyanúsítottaknak csak elenyésző részét vádolták maleficiummal.227

220 „Strigák felől pedig, mivel ilyenek nincsenek, vizsgálódás se legyen” ford. Írott források, szerk.

Makk-Thoroczkay.221 Závodszky, Szent István, 89. o.222 „A varázslókat, akiket a főesperes és az ispán küldöttei találnak, ítéljék el.” Ford. Írott források,

szerk. Makk-Thoroczkay.223 „Ha valakiről, akit kuruzslással vádolnak, ez bebizonyosodnék, a kánoni törvények szerint

vezekeljen” Ford. Írott források, szerk. Makk-Thoroczkay.224 „Hogy Isten teremtménye a rosszindulatúak minden károkozásától szabad maradjon, és Istenen kívül

– akinek révén gyarapodik is – senki mástól ne szenvedjen el kárt, a szenátus törvénye szerint a nagy veszedelem

óvatosságát írtuk elő a varázslók és az ártók számára, hogy egyetlen személy se merészeljen varázslással vagy

ártással bármely embert eszének állapotától elfordítani vagy megölni. De ha valamely férfi vagy nő ezentúl ezt

megkísérelné, adják át az ártással megkárosított vagy annak rokonai kezére, hogy azok akaratuk szerint

ítéljenek. Ha pedig jóslást folytatókat találnak, amit hamuban vagy más dolgokban végeznek, a püspökök

ostorcsapásokkal szabadítsák meg hibáiktól.” Ford.: Az államalapítás korának, szerk.: Kristó. 225 Závodszky, Szent István, 43. o.226 Tringli István: Bűbájosok és néző asszonyok levelesítő jegyzékekben. In: Ethnographia. A Magyar

Néprajzi Társaság értesítője. 110. évf. (1999). 73–75. o.227 Tringli, Bűbájosok, 77. o.

31

Veneficium, maleficium és lányrablás a Váradi Regestrumban

Veneficium és maleficium

A 13. századra már nem volt szükséges olyan tiltó törtvényeket hozni, mint amilyeneket

László és Kálmán hozott, de a Váradi Regestrumból és a levelesítésekből kiderül, hogy a

maleficium- és veneficium-vádak – bár nem magas arányban de –továbbra is éltek.

Egy sorban kezelték a bűbájosokat a tolvajokkal, hamisítókkal; bűnözőknek és

gonosztevőknek tartották őket.228 A szakirodalom eltérő számú ügyesetről beszél: Tringi

tizenkét bűbájoskodással kapcsolatos esetről (6, 12, 33, 35, 55, 94, 124, 140, 156, 183, 215,

320),229 Terradas tizenhárom esetről ír, az előzőeken túl a 88. esetet is ehhez a kategóriához

tartozónak veszi, mert bár az eset nem említi sem a maleficium sem a veneficium szót, de

mérgezésről ír, mely szó etimológiailag és történetileg a veneficiumhoz köthető.230 Koncz

tizennégy maleficium vagy veneficium miatti vádemelésről ír.231 Ebben a dolgozatban

tizennégy bűbájoskodással kapcsolatos eset van elemezve, két maleficium, tizenegy

veneficium, és egy mérgezés miatti istenítélet.

Az esetek

A boszorkányság kereszténységellenes cselekedet, de ugyanakkor az „irigység eszköze”,

hiszen a pletyka s a híresztelés a táptalaja. A Váradi Regestrum maleficiummal és

veneficiummal kapcsolatos ügyeit irigység motiválhatja.232 A bűbájoskodásra használt

maleficium és veneficium szó közül a Regestrumban legtöbbször a veneficium szót említik.

Azt nem lehet tudni, hogy jelentésében tettek-e különbséget a két szó között, vagy csak a

szóhasználat volt eltérő (a kifejezés eredetéről l. előző fejezet).233 Az ilyen bűncselekmények

elkövetéséhez bensőséges viszony vagy gyakori találkozás szükséges, ugyanakkor ez rejtett

228 Tringli, Bűbájos, 76. o.229 Tringli, Bűbájos, 75–80. o.230 Terradas, Justicia, 900. o.231 Koncz Ibolya Katalin: A boszorkányüldözés jogtörténeti kérdései a Német-római Birodalomban és a

Királyi Magyarországon. Miskolc, Miskolci Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola,

2007. [Doktori értekezés] 146. o.232 Terradas, Justicia, 897. o.233 Tringli, Bűbájos, 79. o.

32

tevékenység, és nem kell hozzá szembesülni az áldozattal. Ezen mozzanatok a nőket

alkalmasabb elkövetőkké teszik; a veneficium a szimbolikus vagy a tényleges mérgezést

jelenti, vagy pedig olyan bűncselekményt, amihez közeli kapcsolat kell. 234

A Váradi Regestrumban megörökített liturgia három helyen tartalmazza a maleficium

szót: a harmadik könyörgésben,235 az ötödik könyörgésben,236 illetve mikor a vádlott megfogja

a vasat.237 Ilyenkor Isten segítségét kérték, hogy a vádlott ezekkel az eszközökkel ne tudja

befolyásolni a próba eredményét. A maleficiumot minden esetben összekapcsolták a

gyógynövényekkel való gyógyítással, hisz a seb gyógynövénnyel való gyógyítása

egyenértékű volt a vasra rakott rontással (hogy ne égesse meg a bűnös kezét).238 A

középkorban tiltották mind a megelőző, mind a kúráló gyógyászati mágiát.239

A Regestrum esetei csoportosíthatóak a kimenetelük alapján: a vádlottat felmentették

(6 eset, 43%), elítélték (3 eset, 21%), vagy a vádló visszavonult a vádtól (5 eset, 36%).

A vádlott felmentése

Nr. 33. (255.) – 1213.

Ebben az 1213-as esetben Pál, a vadászok ispánja Fehera asszonyt Solumus240 faluból

veneficiummal vádolta Miklós, a szatmári alesperes előtt, a pristáldus János volt. Az asszony

Váradon igazolódott. Ez kapcsolatban van a 44. (167.) esettel,241 ahol Pál a bölényvadászok

ispánjaként jelenik meg.

234 Terradas, Justicia, 898. o.235 „si hanc praesentem examinationem aliquis per aliquod maleficium aut per herbas tegere et

impedire voluerit”236 „per aliqua maleficia vel herbas diabolicas”237 „Per illud corpus Domini nostri Iesu Christi, quod hodie sumpsi, non confidens in ullum maleficium,

nec in virtutibus herbarum accipio hoc ferrum.”238 Tringli, Bűbájos, 78-79. o.239 Flint, The Rise, 240. o.240 Ma Szilágysolymos (Közép-Szolnok megye) l. Kristó Gyuláné: A Váradi Regestrum helynevei.

Szegedi Középkorász Műhely, Szeged, 1997. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 13.) 133. o., Zilahtól ÉK-re,

l. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I. Budapest, Magyar Tudományos

Akadémia, 1890., 563. o.241 Terradas, Justicia, 902.o.

33

Nr. 76. (302.) – 1214.

Bogus242 faluból való Micicut a krasznai főesperes (Compolto) Váradra küldte, Buda

pristálus kíséretében, mert kezeskedett Rufdo lovának eladásánál, de miután a lovat lopottnak

mondták, Dursa megvádolta243 maleficiummal. Micicu igazolódott. Ez a szöveg nehezen

értelmezhető és hiányos, valószínűleg ebben az esetben a maleficium szó jelenthet

gonosztettet/károkozást is, azonban a Váradi Regestrum többi részében a maleficium szót

rontás értelemben használták.

Nr. 88. (314.) – 1214.

Itt nem kifejezetten veneficiummal vagy maleficiummal vádolnak, hanem mérgezéssel,

ami szoros történeti és etimológiai kapcsolatban van a veneficiummal.244 Vadu beregi

erdőcsősz Vulcan-t a lánya megmérgezésével, így meggyilkolásával vádolta Mescu beregi

bíró előtt, a pristáldus András volt. Ez érdekes abból a szempontból is, hogy itt a vádlott egy

férfi, akit egy nő megölésével gyanúsítanak. A középkorban a rontással vádlottak nem

kizárólag nők lehettek, de az esetek többségében őket gyanúsították rontással,

gyermekgyilkossággal és mérgezéssel.245 A mérgezés szimbolikája cserélődött fel.

Nr. 124. (273.) – 1215.

Itt Terepes246 falusi István egy falujabeli asszonyt, Debuhát, fiát, Pousa-t és lányát,

Penát vádolja maleficium elkövetésével Ábel erdődi alesperes előtt, a pristáldus Tamás volt. A

vád célja hajsza, vagy az özvegyasszony megfélemlítése lehetett.247

242 Ma Szilágybagos l. Fábián, A Váradi, 37. o.243 Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. III. Budapest, Akadémiai Kiadó,

1987. 509. o.244 Terradas, Justicia, 900. o.245 Tringli István: Bűntettek és bűnözők a középkori Magyarországon. In: História. 2003, 1.sz. =

http://www.historia.hu/archivum/2003/0301tringli.htm 2011-04-05246 Karácsonyi-Borovszky szerint Tőketerebes, de valószinüleg Maksai Ferencnek van igaza, s ma

Krasznaterebes. L. Fábián, A Váradi, 138. o.247 Terradas, Justicia, 902. o.

34

Nr. 156. (236.) – 1216.

Ananiás veneficiummal vádolta Cusidot, Domonkos feleségét, Szentkereszt248 faluból.

Paldus zounuc-i (szolnoki) alesperes bíráskodott, detrehi249 Lőrinc volt a pristáldus. Váradon a

tüzesvas-próba azt bizonyította, hogy Cusid ártatlan.

Nr. 215. (2.) – 1219.

Yrgolin, Fon250 faluból egy szomszédjának, Chekának a feleségét vádolta

veneficiummal. A pataki ispán, Gergely, Kaboy251 falusi Tamás pristáldus kíséretében Váradra

küldte. Azonban Váradon az öregasszony helyett – kora miatt – annak fia vett részt a

tüzesvas-próbán, ahol igazolódott a fián keresztül az anya.

Megegyezés

Nr. 6. (376.) – 1213.

Ez az 1213-as eset különleges abból a szempontból, hogy itt a vádló, Echy saját

falujából (Moyzun)252 egy család több tagját is perbe fogta lopás és rontás vádjával. Gyndus-t

és Suncud-ot Zakeo udvarbíró előtt lopással, anyjukat pedig János esperes előtt veneficiummal

vádolta. A konkrét tárgyi bűn mellett megjelenik az elvontabb, kevésbé bizonyítható bűn is.

Miután a két fiú Ádám pristáldus kíséretében Váradra ment, és ott ártatlannak bizonyult, a

vádló visszavonta vádjait az anyával szemben. Valószínűleg a rosszindulatú gyanúsításnak a

másik család gazdasági vagy politikai előnyéből származó irigység volt az oka.253

248 Valószínűleg Közép-Szolnok megyei falu, de nem dönthető el, hogy az ottani két Keresztúr nevű

faluból melyik l. Fábián, A Váradi, 120. o., Zilah, vagy Tasnád vidékén kereshető l. Csánki, Magyarország, I.,

557. o.249 Ismeretlen helység l. Fábián, A Váradi, 56. o.250 Ma Fony, Abaúj megyében l. Fábián, A Váradi, 65. o.251 Fekvése nem határozható meg l. Fábián, A Váradi, 83. o.252 Györffy ismeretlen helyűnek adja meg, de mivel a dobokai udvarispán előtt jelentek meg a vádlottak,

ezért Doboka vármegyébe teszi, de lehetségesnek tartja a máramaros megyei Majszin faluval való azonosságát,

mely Borsa falu alatt található (l. Györffy, Az Árpád-kori, II., 80. o.), Doboka kezdeti nagyobb kiterjedése miatt

Fábián is lehetségesnek tartja. (l. i.m. 97.o.) 253 Terradas, Justicia, 899. o.

35

Nr. 35. (257.) – 1213.

Mahtel veneficiummal gyanúsította Genuruch asszonyt, Miklós erdélyi püspök ispánja

előtt, a pristáldus Mada volt, ám Mathel a vádat visszavonta Váradon.

Nr. 55. (151.) – 1213.

Vrhud254 faluból Pál megvádolta veneficiummal falubelijét, Farkas feleségét, Vyes-t,

Pousa bihari esperes előtt, a pristáldus Bálint volt. Váradra azonban a vádlója nem jött el.

Ennek több oka is lehetett: egyrészt a szégyen miatt, másrészt esetleg azért, mert így akarta

visszavonni az ügyet és meggátolni az istenítéletet, vagy bűnrészesség miatt, vagy azért, hogy

megbékéljen szomszédjával.255

Nr. 94. (320.) – 1214.

Ebben az esetben Szuna256 falusi Pál veneficiummal vádolta Scema asszonyt Farcasio

zounuci (szolnoki) esperes előtt, a pristáldus István volt. Azonban Váradon Pál elállt a vádtól

– ezzel azt állítva, hogy az asszony ártatlan –, azzal az ígérettel, hogy közösen fizetik ki a

hagyomány szerint a bírót, a pristáldust és a Kapitóliumot.257

Nr. 140. (193.) – 1215.

Kusun (Kösön) Szopor258 faluból Seden édesanyját vádolta veneficiummal, azonban

kibékültek: ő semmit sem kap, a bírónak – Tamás alesperesnek –harmadrészt fizet, és a

pristáldusnak az asszonnyal együtt fizeti ki fennmaradó a részt.

A vádlott elítélése

Nr. 12. (382.) – 1213.

Berceu259 faluból Sicu veneficiummal vádolta Vendég feleségét, Benediktát Benjamin

alesperes előtt, a pristáldus Perta volt. Benedikta „megégett”.

254 Minden bizonnyal Bihar megyei falu, pontos helye nem ismert. Mai megfelelője esetleg Orospuszta,

Zsáka mellett. L. Fábián, A Váradi, 152. o.255 Terradas, Justicia, 901. o.256 Ma Szunapuszta Közép-Szolnok megyében l. Fábián, A Váradi, 160. o.257 Terradas, Justicia, 902. o.258 Ma Alsó- és Felsőszopor Közép-Szolnok megyében Fábián, A Váradi, 160. o., a Hunyadiak korában

oláhok lakták l. Csánki, Magyarország, I., 564. o.259 Berten alakra javítják, ma a Bihar megyei Bertény, l. Fábián, A Váradi, 31-32. o.

36

Nr. 183. (68.) – 1219.

Péter berettyói udvarbíró vagy alispán Chubrud feleségét veneficium vádjával illette

Lek, a berettyói (Szentjobb) apát előtt, a pristáldus Marcusy260 faluból Marcel; s az asszonyt a

váradi istenítélet elmarasztalta. Ez az egyetlen eset, amikor a felperes a vádlott kerületének az

alispánja, valamint az egyházi bíró is ugyanannak a körzetnek a plébánosa. Ez valószínűleg

ugyanaz a Pál, aki a 33. és 44. esetben is szerepel.261

Nr. 320. (371.) – 1221.

Isepu262 faluból János egy sárospataki asszonyt veneficiummal vádolt. Zuga,

sárospataki udvarbíró Váradra küldte az asszonyt, ahol megégett. A pristáldus Péter volt. Ez

az eset azért különleges, mert itt nem azonos faluból származik a vádló és a vádlott, azonban

minden bizonnyal ismerték egymást, különben nem lenne lehetséges a rontás vádja sem.

Sajnos nem kapunk túl részletes leírást a jegyzékben, de az látható, hogy általában

azonos faluban élők vádolták meg egymást. Néhány esettől eltekintve egyházi bíróság előtt, s

az küldte őket tovább Váradra az istenítéletre. A vádlottak főként nők voltak, néhány esetben

arra is utalnak, hogy idősebb, a 215. esetben például azért nem a vádlott hordja a vasat, mert

már túl öreg volt hozzá.

A vádaskodás oka gyakran irigység, rossz szomszédság, a társadalmi érdekek és

konfliktusok lehettek263, mely kapcsolatban állhatott a korszakban felvetődött problémával: a

föld elkerítésével. A boszorkányvádaskodás szorosan összefügg a társadalmi feszültségekkel.

A királyi birtokok csökkenésével a világi nagybirtokok növekedésnek indultak, ám a

birtoktestek szétszórtan feküdtek, elkülönítetlenül. A Váradi Regestrum számos esete

foglalkozik a föld miatti perlekedéssel, s azzal a törekvéssel, hogy a föld birtokosai

elkülönítsék saját területeiket, mivel a szántóföld értéke megnövekedett, a legelők és egyéb

közös használatú földek rovására.264 A 13. század elején kezdődött meg a nagy gazdasági

átalakulás, mely a társadalom fokozatos átalakulását eredményezte, így minden társadalmi

260 ’Marcusius falujából való’ 19. században Márkos völgy Hegyközszentmiklós határában, Bihar

vármegyében, l. Fábián, A Váradi, 92. o., I. László adta a szentjobbi apátságnak l. Györffy, Az Árpád-kori, I.,

642. o.261 Terradas, Justicia, 903–904. o.262 Ma a Zemplén megyei Magyarizsép, l. Fábián, A Váradi, 83.o.263 Terradas, Justicia, 899. o.264 Bolla, Az Aranybulla-kori, 84–86. o.

37

réteget érintett.265 Sok jelöletlen státuszú ember királyi szerviens, vagy független szabad

lehetett,266 a kevésbé tehetős szabadok próbálták megőrizni szabadságukat: „Feltűnő, hogy

ugyanazok az egyének többször is, szinte notóriusan pereskedtek és gyakran jelentéktelen

ügyekben. […] Felszínen maradásukat mindenképp biztosítani próbálták. Valószínűleg ez

indíthatta őket a rendkívüli szívóssággal vitt, elkeseredett, szinte reménytelen

pereskedésre.”267 Bár nagyon kevés rontás-vád maradt fenn, amiből nem lehet messzemenő

statisztikai következtetéseket levonni, az érdekes, hogy a Regestrum legutolsó rontással

kapcsolatos vádja 1221-ből van, s 1222, az Aranybulla kiadása után már egyáltalán nincs

rontással kapcsolatos vád, másfajta peres esetből is jóval kevesebb (l. 3. ábra).

Leányrablás

A leányrablás a nomád környezetben elfogadott volt, azonban a keresztény Magyarországon

elítélendő pogány szokásnak számított.268

Csordás Eörs doktori disszertációjában idéz egy tanulmányt, mely szerint az őskori

házasság alapvetően kétféleképpen jöhetett létre: nőrablással vagy nővétellel.269 A nőrablás a

világ minden táján előfordult. A finn-ugor népeknél nagy szerepet játszott, számos nyelvben a

házassággal kapcsolatos szókincs megőrizte ezt.270 Az Ószövetségben is megtalálható ez az

asszonyszerzési módszer.271 Néhány nép még ma is gyakorolja a nőrablás szokását, például a

kazakok, akik a rablás után a szülőknek vigasztalásul vodkát, juhot és pénzt küldenek; a

cserkeszeknél a párválasztás szinte egyetlen módja a nőrablás.272

265 Bolla, Az Aranybulla-kori, 88. o.266 Bolla, Az Aranybulla-kori, 94–95. o.267 Bolla, Az Aranybulla-kori, 97. o.268 Szabó István: A középkori magyar falu. Budapest, 1969. 169. o.269 Loewe, Heinrich: Jüdische Bräuche bei Verlöbnis und Heirat. In: Gemeindeblatt der Jüdischen

Gemeinde zu Berlin. Jg. 6. Berlin, 1928. idézi: Csordás Eörs: Valláskülönbség kérdése a három

monoteista világvallásban. Különös tekintettel katolikusok és muszlimok között a 21. századi Európában.

Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Kánonjogi Posztgraduális Intézet, 2009. [Doktori disszertáció]

57.o.270 Makoldy Sándor: A nőrablás és a rablóházasság szimbolikus maradványai hazánkban. In:

Ethnographia. A Magyar Néprajzi Társaság értesítője. 32. évf. (1921) 45. o.271 Bír 21, 15–25.272 Bartha Júlia: Kalim. Egy jogszokás továbbélése a kazak és a törökországi lakodalmas szokásrendben.

In: Jogszabályok – Jogszokások. Jászkunság kutatása 2005. Konferencia a Kiskun Múzeumban. Szerk.: Bánkiné

Molnár Erzsébet. Kiskunfélegyháza, 2005. (Bibliotheca cumanica 6.) 382–383. o.

38

A rablás történhetett a lány egyetértésével, illetve anélkül is; oka lehetett az, hogy a

lány szüleit rávegye a férfi a házasságra (ha ez nem sikerült, gyakran még akkor is együtt

maradtak), vagy hogy más faluból is házasodhassanak, sokszor azonban azért történt a

lányrablás, hogy a költséges esküvőt elkerüljék.273

A középkorban a király feladata volt a nőrablók üldözése, ami a Karoling-korból

örökölt vérbíróság által büntetett tettek egyike volt, mivel az így létrejött együttéléseket nem

tekintették házasságnak, mivel nem akartak társadalmi rendbontást szítani az elrabló és a már

elígért lány vőlegénye között. Ha a lány szabad volt, és az apa beleegyezett, a korábbi rabló

törvényesen is elvehette a lányt.274 A nőrablás büntetése súlyos Burchard Decretumában, az

egyház hét éven át negyven napos böjtöt szabott ki, hasonlóan az emberölés büntetéséhez.275

A Kézai Simon krónikájában fennmaradt Hunor és Magor legenda is tanúskodik a

leányrablás szokásáról, melyből valószínűsíteni lehet, hogy a magyaroknál – hasonlóan az

obi-ugorokhoz – exogám volt a házasság.276 Szent László kérlesi csatához kapcsolódó

legendájában is feltűnik a leányrablás motívuma, valamint ennek a képi ábrázolása a

legendában nem szereplő pogány maradványokra utal.277

A törvénykezésben

Ez a feleségszerző módszer a keresztény erkölccsel nem fért össze,278 így Szent István

törvényei tiltották a szülők engedélye nélküli nőrablást; ha valamely vitéz így tett, akkor tíz

tinót kellett fizetni a szülőknek, még akkor is, ha utóbb kibékültek, vagy a lányon erőszakot

tett; a szegények és a közrendűek büntetése ilyen esetben öt tinó volt.279 László a szabolcsi

273 http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-1176.html 2011-04-10 = Házasságon kívül elismert nemi

kapcsolat. In: MNL.274 Duby, Georges: A lovag, a nő és a pap. Házasság a középkori Franciaországban. Budapest,

Gondolat, 1987. 49–50. o.275 Duby, A lovag, 85-86. o.276 http://www.mek.oszk.hu/04600/04691/html/dtmagynepsz0009.html 2011-04-10 = Dömötör Tekla:

Magyar népszokások. Budapest, Neumann Kht., 2003.277 Vargyas Lajos: Honfoglalás előtti hagyományok Szent László legendájában. In: Athleta Patriae.

Tanulmányok Szent László történetéhez. Szerk.: Mezey László. Budapest, Szent István Társulat, 1980. 10. o.278 Magyar Zoltán: Nőrablás, lányszöktetés. Szerelmi históriák a magyar kultúrtörténetben. Panoráma,

1997. 7. o.279 Szent István I.27. „Ha valaki a vitézek közül szemérmetlenségtől beszennyezve valamely lányt

szüleinek engedélye nélkül feleségül elrabol, elrendeltük, hogy a leányt szüleinek adja vissza, még ha erőszakot

is követett el rajta, és a rabló 10 tinót fizessen a rablásért, jóllehet utóbb ki is békül a leány szüleivel. Ha pedig

valamely szegény vagy közrendű kísérli ezt megtenni, a rablást 5 tinóval váltsa meg.” Ford.: Az államalapítás,

39

zsinaton hozott határozata szerint úgy büntetette a lány vagy asszony ellen elkövetett

erőszakot, mint az emberölést280 (akárcsak Burchard). Kálmán törvényében az ilyen ügyekben

a püspököt vagy a főesperest jelölte ki bírónak.281 Az első esztergomi zsinat végzései szerint a

leány elrablóját, ha nemes, kánoni vezeklésre és elégtételre ítélték, ha nem tudta megfizetni,

akkor lenyírták a haját és eladták. Ha valakinek a jegyesét lopták el – ha a nő nem egyezett

bele –, akkor elégtételt kellett adnia, és a házasság reménye nélkül vezekelni, ha szegényebb,

akkor el kellett adni.282 A második esztergomi zsinat törvény szerinti bűnhődést írt elő

azoknak, akik elrabolták más menyasszonyát.283 Az Árpád-korban a német telepesek a

törvényeknél szigorúbban büntették a nőrablást, Selmecbánya jogkönyve ilyen esetekben

fejvesztéssel büntetett.284

Nőrablás a Váradi Regestrumban

A Váradi Regestrumban hat leányrablással foglalkozó eset van, ami azt mutatja, hogy nem

volt gyakori bűncselekmény, vagy legalábbis azt, hogy ha több ilyen eset is történt, azok nem

kerültek bíróság elé, vagy azért, mert a rablás a szülők együttműködésével történt meg, vagy

azért, mert utólag megegyezett a rabló a családdal, így nem vitték bíró elé az ügyet. Sokszor

azért hiúsult meg az erőszakos lánylopás, mert a lány számított rá, és próbálta elkerülni az

olyan alkalmakat, mikor ez lehetséges lehetett volna.285

szerk: Kristó.280 Szent László I. 32. „Ha valaki az egyik faluból a másikba menő leány vagy asszony ellen erőszakot

követne el, miként az emberölésért, akként bűnhődjék.” Ford. Írott források, szerk. Makk-Thoroczkay.281 Kálmán I. 59. „Asszonyok elrablása ügyében a püspök vagy a főesperes mondjon ítéletet” Ford. Írott

források, szerk. Makk-Thoroczkay. 282 I. esztergomi zsinat 55. „Ha valaki leányt rabolna el, vagy rajta erőszakot tenne, ha nemes, kánoni

vezeklést és elégtételadást szabjanak ki rá. Aki oedig ezt nem tudná megfizetni fejét lenyírván László király

rendelezése szerint adják el. Ha valaki más jegyesét elrabolná, és a nő nem egyezett bele, adják vissza saját

jegyesének. A rabló pedig, ha nemes, a kánoni rendelkezés szerint elégtételt adjon, és a házasság reménye nélkül

vezekeljen; ha nem tudna elégtételt adni, a szabadság reménye nélkül adják el” Ford. Írott források, szerk.

Makk-Thoroczkay. 283 II. esztergomi zsinat 6. „Ha valaki más menyasszonyát elrabolná, adják vissza vőlegényének, a rabló

pedig bűnhődjék a törvény szerint.” Ford. Írott források, szerk. Makk-Thoroczkay.284 Magyar, Nőrablás, 10. o.285 Györgyi Erzsébet: Míg a tehent alkudták, addig a leányt ellopták. In: Lakodalmi szokások. Mátkaság,

menyegző. Szerk.: Györgyi Erzsébet. Budapest, Planétás – Mezőgazda, 2001. (Jelenlévő múlt) 66. o.

40

A lányrablók felmentése

Nr. 197. (82.) – 1219.

Scegen Geken286 faluból, azzal vádolta Andrást, hogy unokája számára elrabolta a

lányát, aki ugyanezt állította. András azt állította, Scegen lánya az ő unokájának a törvényes

férje, amit Lukács gekeni pap is megerősített. Ambrus, László udvarbírája Pál esperessel

kihallgatta őket, majd révfalusi Miklós pristáldussal Váradra küldte őket, ahol Scegen nem

tudta bizonyítani tüzesvas-próba segítségével igazságát. Valószínű, hogy ebben az esetben a

lány meggondolta magát a házassággal kapcsolatban, s próbálta a vád segítségével

érvényteleníteni.287

Megegyezés

Nr. 15. (385.) – 1213.

Kaluz, Absalon fia János jobbágya, feleségének, felesége ruháinak és szolgálójának

elrablásával vádolta Zamát, Absalon mostoháját Bánk nádorispán288 előtt, Leger volt a

pristáldus. Váradon abban egyeztek meg, hogy Zama visszaadja Kaluz feleségét György-

napig, Pata fia, Ádám jótáll addig az asszony épségéért. Zama vissza kellett adnia a szolgát és

a ruhákat, valamint egy márkát is, ezenfelül a pristáldust is ki kellett fizetnie, a bírót Kaluz

fizette. Ebben az esetben tisztán lehet látni, hogy Zama bűnös volt, és ő tartotta magánál

Kaluz feleségét, de mivel hitt az istenítélet erejében, bevallotta bűnét, és magára vállalta a

pereskedés költségeinek jelentős részét. Különleges az eset abból a szempontból, hogy itt egy

férjes asszonyt loptak el, s nem egy hajadont. Az is érdekes kérdés, hogy mért nem azonnal

adja vissza az asszonyt Zama, mért csak Szent György napján?

Nr. 23 (262.) – 1213.

György Buht289 faluból, Simon szentmártoni pappal lányának, Margitnak elrablásával

vádolta Catar290 falusi Mikót, s ezt Margit is így mondta. Mikó viszont azt állította, hogy

törvényesen vette feleségül Margitot, amit a násznagya, Desc és további tanúk is alá tudtak

286 Azonosítatlan település l. Fábián, A Váradi, 66. o.287 Magyar, Nőrablás, 9. o.288 1213-ban nádor és pozsonyi főispán, Gertrúd meggyilkoltatása után rövid ideig még pozsonyi ispán,

majd 1217-ig eltűnik az országnagyok közül, l. Wertner Mór: Az Árpádkori ország- és udvarbírák genealógiája.

In: Turul XIX. évf. (1901). 17. o.289 Ma Bojt, Bihar megyében l. Fábián, A Váradi, 40. o.290 Ma Hegyközcsatár Bihar megyében l. Fábián, A Váradi, 43.

41

támasztani. Oltumán szatmári esperes Echireh pristáldus kíséretében Váradra küldte őket,

hogy Desc hordozza a vasat, ott azonban megegyeztek abban, hogy Mikóé lesz Margit, Desc

fizeti a pristáldust, György a bírót. A maleficium-vádakra jellemző kis közösségen belüli

vádlással szemben itt a felperes és az alperes különböző faluból származott, valószínűleg az

exogámia miatt. Érdekes, hogy az apa mellett a lány is azt állította, hogy Mikó nem a férje, de

mégis egyetértés született az ügy végén. Desc szerepe is kérdéses, mivel eredetileg nem őt

vádolták, mégis neki kellett bizonyítania esküjét, valamint neki kellett kifizetnie a pristáldust,

mikor tulajdonképpen Mikót vádolták.

Nr. 66. (162.) – 1213.

Iván és Leusták megvádolta Inka291 falusi Ultukot, hogy szabadon bocsátott szolgája –

Figmoz – számára elrabolta Iván lányát. A problémájuk a rablással főképp az volt, hogy így a

szabad származású lány rangon aluli házasságot kötött. A két szabad származású perlekedőt

Péter csanádi ispán (Petur bán)292 elé idézték, a pristáldus Léva volt. Péter Figmozt szabadnak

nyilvánította, s a feleket Váradra utalta.

A lányrablók elítélése

Nr. 162. (242.) – 1216.

Gyama fia Farkas Gueredi-i293 Mártonnal, Gyula nádorispán294 pristáldusával érkezett

Váradra, hogy lánya elrablója s annak cinkostársai ellen pereskedjen, de egy hét után sem

jelentek meg ellenfelei, csak egy Scegio nevezetű, aki azt mondta, hogy tettestárs volt, s ezért

megvakították. A többi bűnöst, Mártont, Moruct, Jánost, Miklóst, Istvánt és testvérét, Ioudot,

szolgájukat, Scimadot, Gyomolthot, Fyodot, Petkát, Benát, Gyurkot, Ábelt, Albertet és

cselédjét, Chymát, Mátét, Cecurt, Scentert, Ábrahámot, Vecét, Toluoyt, Bucot, Scumudot

távollétükben elítélték. Összesen huszonhárom segítőtársa volt a nőrablónak, ami azt

bizonyítja, hogy a nőrablás gyakran sok segítséget igényelt.295

291 Ezen a bejegyzésen kívül nem ismert más középkori adat róla, a 19. században Derecske határában,

Bihar megyében volt egy Inkezug helynév l. Fábián, A Váradi, 81. o. Kálló ér zugában található l. Györffy, Az

Árpád-kori, I., 627. o.292 Magyar, Nőrablás, 9. o.293 Ma Gerde, Baranya megyében, l. Fábián, A Váradi, 72. o.294 Kán nembeli Siklósi Gyula 1215-1218 között nádor l. Wertner Mór: Az Árpádkori nádorok

genealógiája. In: Turul XVI. évf. (1898) 78.o.; l. Wertner, Az Árpádkori, 15. o.295 Magyar, Nőrablás, 9. o.

42

Nr. 169. (29.) – 1217.

Bel Váradon tüzesvas-próbával akarta bizonyítani Tece bíró előtt, Hoth pristáldus

kíséretében, hogy testvére nem parázna nő, azonban a lány elrablója, Miklós és küldötte,

Karachin, valamint cimboráik, Teca, Muchoria, Urbán, Porcan, Petu, Koch, Michede, Iacob,

Michal, Nican nem jöttek el.

43

Összegzés

Magyarországon, akárcsak egész Európában, hittek az istenítéletek hatásosságában,

ugyanakkor a Regestrumban az elítéltek száma alacsony volt (l. 1. ábra), így felmerülhet

Brownnak az az elképzelése, miszerint ez csak a közösség színjátéka volt, s a kulisszák

mögött már eldöntötték az ügy kimenetelét, vagy az egész szertartás azt a célt szolgálta, hogy

a peres felek megegyezzenek, s ne kavarják fel a társadalmi rendet. Az általam vizsgált esetek

(mind a rontás, mind a leányrablás) tipikusan olyanok, amelyek a közösség és a személy

meggyőződésének legbensőbb rétegeibe nyúlnak, hiszen a rontás nyilvánvalóan

keresztényellenes cselekedet, a lányrablással pedig több család életét boríthatják fel a párok.

Látható, hogy a magyarországi törvények sokat merítettek az európaiakból, bár

általában jelentős késéssel fogalmazták meg a korábbi törvényeket. Azonban a sorrendiség

megmaradt, a korábbi törvények ismeretében nem állították azt az első törvényhozóink, hogy

a strigák nem léteznek, csak fokozatosan (Kálmán idejére) jutottak el eddig a pontig.

A nőrablással kapcsolatos vádak alacsony számban lelhetőek fel a Regestrumban,

mivel sokszor nem volt szükség a pereskedésre; ennek vagy az lehet az oka, hogy a szülők és

a lány is beleegyezését adta a rablásba, vagy a lánylopás után megegyeztek a rablóval.

Azoban lányrabló gyakran többedmagával hajtotta végre feleségszerző akcióját, mivel

számított a lányos család ellenkezésére – ezt bizonyítja a 162-es eset.

A Regestrum szóhasználata a rontásra a maleficium és a veneficium szót is alkalmazza,

véleményem szerint a két kifejezés között nincs jelentős tartalmi különbség.

A rontásvádak a legtöbb esetben nők ellen irányultak, több esetben a szövegből az is

kiderül, hogy ezek a nők idősek, vagyis védtelenebbek; ezen felül a pereskedők nagy része

szomszéd, vagyis jól ismerik egymást, de ez akár azt is jelentheti, hogy egy vád segítségével a

szomszéd tulajdonát is megszerezhetik. A Regestrum jó néhány esetének a tárgya a föld miatti

perlekedés, mely összefügg a 13. századi gazdasági átalakulással, ami egyben társadalmi

átalakulást is eredményezett. A vádak többsége nyilvánvalóan az irigységből fakadt, mely oka

a társadalmi háttér: az emberek korábbi életterükből veszítve próbálnak kapaszkodni abba a

kicsibe, amijük maradt, illetve, ha valakinek több vagy jobb van, nem a másik érdemeire vagy

szorgalmára gondolnak, hanem arra, hogy tiltott természetfeletti erővel szerezte valaki mástól,

valamint az emberek saját problémáikat könnyebben vezetik vissza a természetfelettire, mint

a természet szeszélyére.

44

Mellékletek

Források

A Váradi Regestrum veneficiummal és maleficiummal foglalkozó részei

Latinul [Regestrum Varadiense (1208–1235). Szerk.: Solymosi László, Szovák Kornél,

Arcanum CD, 2009.] és magyarul [Kandra Kabos: A Váradi Regestrum. Budapest, Szent

István Társulat, 1898.; Magyar Középkor. 997–1526. (Forrásgyűjtemény.) Összeállította

Nagy Gábor. Második, átdolgozott kiadás. Debrecen, 2000.; A magyar jogtörténet forrásai.

Szemelvénygyűjtemény. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris, 2000.]

Nr. 6. (376).

Echy de villa Moyzun impeciit convillanos

suos, scilicet Gyndus et Suncud de furto

coram Zakeo, curiali comite de Doboka et

idem matrem eorundem de veneficio

coram Ioanne archidiacono. Qui missi

Waradinum per pristaldum unum nomine

Adam portato ferro iustificati sunt. Matrem

vero eorum praefatus Echy subterfugit

dicens se falso illam impeciisse de

veneficio.

376.

Gindes és Sungung a tolvajságnak, anyjok

a rontásnak gyanujába estek

Macskás [Moyzun] faluba való Écsi pörbe

fogá falubelieit, nevezetesen Gindöst és

Songundot lopás miatt Zaleus, a doboki

udvarbíró előtt, és rontásról vádolá

azoknak anyját ugyancsak ő János öspöröst

előtt, kik Váradra utasítódva Ádám

nevezetű pristáldus kíséretében, hordozván

a vasat, igazolódának. Anyjoknak próbára

vetésétől pedig mondott Écsi elállott azt

vallván, hogy alaptalanul gyanúsította őt

rontásról.

45

Nr. 12. (382.)

Sicu de villa Berceu impeciit convillanam

suam nomine Benedictam, uxorem Vendeg

pro veneficio iudice Beniamin

vicearchidiacono, pristaldo Perta.

Benedicta combusta est.

Nr. 33. (255.)

Paul, comes venatorum impeciit Feheram

de villa Solumus pro veneficio iudice

Nicolao, vicearchidiacono de Zatmar,

pristaldo Ioanne. Fehera itaque portato

ferro Waradini iustificata est.

Nr. 35 (257).

Mahtel impeciit dominam Genuruch de

veneficio iudice Nicolao, comite

Transylvani episcopi ex praecepto domini

sui, pristaldo Mada. Mathel vero

renuntiavit Waradini iudicio candentis

ferri.

382.

Vésztőiek a ladányi vic’esperest előtt.

Perceu [Vésztő-] Sikó rontásról vádolá

Benedikta nevezető falubelijét, Vendégnek

a feleségét. Biráskodék Benjamin, a vice-

öspöröst, pristáldus vala Perta. Benedikta

elmarasztalódék.

255.

A szatmári alöspörös bíráskodása rontási

perben.

Pál, a vadászok ispánja Fehera asszonyt

Solymos faluból rontásról vádolá.

Biráskodék Miklós szathmári al-öspöröst,

pristáldus vala János. Fehera pedig

hordozván Váradon a vasat, igazolódék.

257.

Mathel visszavonja a vádját, hogy

Generosa asszony rontó személy

Mathel rontásról vádolá Generosa

nagyasszonyt. Bíráskodék Miklós az

erdélyi püspöknek (udvari) ispánja urának

meghagyásábóé, pristáldus vala Máda.

Mathel pedig Váradon elálla a tüzes vas

törvénytől.

46

Nr. 55. (151.)

Paul de villa Vrhud impeciit convillanam

suam nomine Vyes, uxorem Forcos de

veneficio iudice Pousa archidiacono de

Bychor, pristaldo Valentino. Illa venit

Varadinum cum pristaldo, Paul non

comparuit in termino, quem pristaldus

dixit, se utrique parti assignasse.

Nr. 76. (302.)

Micicu de villa Bogus cum diceret se

fideiussorem Rufdonis in venditione equi,

qui furto sublatus esse dicebatur domini

Rufdonis, Dursa dixit esse maleficium

iudice Compolto, archidiacono de Carazna,

pristaldo Buda de villa Bogus. Micicu

portato ferro iustificatus est.

Nr. 88. (314.)

Vadu de custodibus silvae Beregu impeciit

convillanum suum Vulcanum pro

occisione filiae suae per potionem iudice

Mescu, comite de Beregu, pristaldo

Andrea. Vulcanus iustificatus est.

151.

Orrodi Pál rontás miatt háborgatja egyik

asszony-falubelijét

Urhod-falusi Pál Üges nevezetű falubelijét,

a Farkas feleségét rontásról vádolá.

Bíráskodik Pósa, bihari öspörös, pristáldus

vala Bálint. Az asszony eljöve Váradra a

pristáldussal, Pál nem jöve meg a

határidőre, melyet a pristáldus mondott,

hogy mindkét félnek kitűzött volt.

302.

Bagos-falusi Micicu nem varázsló.

Bagos faluba való Micicu-t, midőn Rufdon

áldomásozójának állítá (magát) oly ló

eladásánál, mely említett Rufdó

eltolvajlottnak mondaték, Dursi

ördöngösnek állítá. Biráskodék Kompoltus

karazuai öspörös, pristáldus vala Buda

Bagos faluból. Micicu hordozván a vasat,

igazolódék.

314.

Vaád és Bulkán Meskó beregi ispán előtt.

Vád beregi erdőcsősz a leányánal

megmérgezése miatt gyilkosságról vádolá

a falujabeli Balkánt. Bíráskodék Meskó

beregi ispán pristáldus vala András. Balkán

igazolódék.

47

Nr. 94. (320.)

Paulus de villa Zuna impeciit convillanam

suam nomine Scemam de veneficio iudice

Farcasio, archidiacono de Zounuc,

pristaldo Stephano. Waradini Paulus

absolvit illam, spondens se satisfacere

iudici. Illa vero satisfaceret pristaldo et

capitulo.

Nr. 124. (273.)

Stephanus de villa Terepes impeciit

convillanam suam nomine Deduham et

filiam suam, scilicet Penam et filium suum

Pousam de maleficio iudicibus Abel,

archidiacono de Herdeud et Iob comite

assessore, pristaldo Toma de Herdeud.

Deduha et Pena et Pousa portato ferro

iustificatae sunt.

320.

Szema rontásról vádoltatik, de ellenfele a

vádtól eláll

Szunya-falusi Pál rontásról vádolá Szema

nevezetű asszony falubelijét. Bíráskodik

Farkas zounoki öspörös, pristáldus vala

István. Váradon Pál fölmenté az asszonyt

igérvén, hogy a bírónak eleget teszen, a

pristáldusnak és a Kapitóliumnak pedig az

asszony fizessen.

273.

Tebes-i Debuha, a lánya meg a fia nem

bűnösök kurozslásban.

[Theke-] Therebes faluból való István

rontásról vádolá Debusa nevezetű asszony

lakostársát leányát Pinnát és fiát Pósát.

Bíráskodának Ábel erdődi (al-) örpörös és

Jób ispány bírótárs, pristáldus vala erdődi

Tamás. Debusa és Pinna és Pósa

hordozván a vasat, igazolódának.

48

Nr. 140. (193.)

Kusun de villa Zupur cum convilana sua,

matre scilicet Seden, quam de veneficio

impecierat, taliter convenit, quod ipse

nichil acciperet et iudici, scilicet Thomę

vicearchidiacono tertiam partem

persolveret, pristaldo autem suo

communiter cum illa satisfacerent.

Reliquas partes iudicis et pristaldi praefate

mulieri reliquid persolvendas.

Nr. 156. (236.)

Cusid, uxor Dominici de villa Sanctę

Crucis portato ferro contra Ananiam

convillanum suum ostendit se non esse

veneficam iudice

Paldus, vicearchidiacono de Zounuc,

pristaldo Laurentio de villa Detreh.

193.

Szopor-i Kösöny eláll a pertől, melyet

egyik azon falubeli asszony ellen kezdett.

Kösön Szopor faluból megbékéle a maga

községbelijével t. il. Sedény édes anyjával,

kit rontásról vádolt volt oly módon, hogy ő

maga semmit sem kap és a bírónak t. il.

Tamás al-öspörösnek harmadrészt fizet, a

pristáldusnak pedig vele közösen tesznek

eleget, a bírói és pristáldusi többi részt a

szóban forgó asszony fizeti.

236. 296

A Szent Kereszt faluból való Cusid,

Dominicus hitvese meghordozván a vasat a

vele egy faluban élő Anania ellenében,

megmutatta, hogy nem bűbájos – Paldus,

szolnoki alesperes volt a bíró, Lőrinc a

poroszló Detreh faluból.

296 A fordítás: Magyar Középkor. 997–

1526. (Forrásgyűjtemény.) Összeállította Nagy

Gábor. Második, átdolgozott kiadás. Debrecen,

2000.

49

Nr. 183. (68.)

Petrus, curialis comes de Berucyo impeciit

uxorem Chuburd de veneficio iudice Lek,

abbate de Berucio, pristaldo Marcello de

villa Marcusy. Prędicta mulier Varadini

combusta est.

Nr. 215. (2.)

Yrgolin de villa Fon impeciit convillanam

suam uxorem Cheka de veneficio. Quos

Gregorius, comes de Potoc discuciens

misit Varadinum ad examen ferri candentis

per pristaldum nomine Thomas de villa

Kaboy. Sed cum illa prae nimia senectute

ferrum non posse portare videretur, idem

iudex dispensans cum ea filium suum

Modam nomine portare ferrum pro matre

sua praecepit, qui portato ferro iustificatus

est.

68.

A berettyói apáturaság udvarbírája

bizonyos asszonyszemélyt

boszorkányságról vádol.

Péter, a berek-jói udvarbíró rontásról

vádlotta a Csöbörd feleségét. Bíró vala

Tékó berek-jói apátur, pristáldus … falusi

Marcel. A mondott asszonyszemély

Váradon elmarasztalódott.

2.

Cseka felesége nem rontó asszony

…-faluba való Hugolin rontásról vádlotta

az ő falubelijét, a Cséka feleségét. Kiket

Gergel, a pataki ispán kihallgatván,

Váraddá küldött, az istenítéleti törvényre

Habaj falubeli Tamás nevezetű pristáldus

közvetítésével. Mikoron pedig szemmel

látható lenne, hogy az asszony nagyon

élemedett korának miatta nem arra való,

hogy tűzpróbára menjen, ugyan a bíró őtet

feloldozván, Mada nevű fiának hagyta

meg, hogy anyja helyett az hordozza, ki

hordozván a vasat fölmentődött.

50

Nr. 320. (371.)

Ioannes de villa Isepu impeciit quandam

mulierem de villa Potoc pro veneficio

iudice Zuga, curiali comite de Potoc,

pristaldo Petro. Praedicta itaque mulier

portato ferro Waradini combusta est.

371.

A pataki asszony rontásban

elmarasztalódék.

Izsép faluba való János Patak-ról

néminemű asszonyembert rontásról vádola.

Bíráskodik Zuga patak-iudvarbíró,

pristáldus vala Péter. A mondott asszony

pedig hordozván Várdon a vasat,

elmarasztalódék.

51

A Váradi Regestrum nőrablással foglalkozó részei

Nr. 15. (385.)

Kaluz, ioubagio Iohannis filii Absalonis

impeciit Zamam, vitricum Absalonis

dicens, quod uxorem suam et ancillam

suam et vestes uxoris suę vi abstulisset,

iudice Banco, comite palatino, pristaldo

Leger. Cum autem ventum esset

Waradinum, talis facta est inter illos

conventio, quod Zama in festo Sancti

Georgii redderet adversario suo uxorem

suam in fide Adę filii Pata, quod nihil mali

inferretur mulieri illi, redderet et ancillam

suam et tres vestes et insuper unam

marcam, idem etiam satisfaceret pristaldo,

iudici vero Kaluz.

385.

Kalóz jobbágy feleségéről

Kalóz Absolon fia Jánosnak a jobbágya

pörbefogá Zámát-t, Absolonnak a

mostoháját, mondván, hogy az ő feleségét

és szolgálóját és feleségének a ruháit

erőnek erejével vitte volt el. Biráskodék

Bánk nádorispán, pristáldus vala Lögér.

Mikoron pedig Váradra jöttek, olyan

megállapodás lett köztök, hogy Záma

György napkor visszaadja ellenfelének a

feleségét a Pata fia Ádám jótállása mellett,

hogy (addig) azon asszonynak semmi

bántódása nem lesz, valamint szolgáló

leányát, és három ruháját és ezenfelül egy

márkát ; a pristáldust is ő fizeti, a birót

pedig Kalóz

52

Nr. 23. (262).

Georgius de villa Buht coadiuvante eum

Simone sacerdote de villa Sancti Martini

impeciit Micoum de villa Catar de violento

raptu filię suę Margarethę, et hoc ipsum

illa astruxit. Micou vero dixit illam uxorem

suam legitime ductam esse et habere

nunctium mediatorem, nomine Desc. Qui

cum fateretur se fuisse mediatorem et

adduxisset super hoc et ipse quosdam

testes, Oltuman, archidiaconus de Zathmar

per pristaldum nomine Echireh misit

Waradinum, ut Desc portaret ferrum. Ubi

taliter convenerunt, quod praedicta mulier

redderetur a patre suo domino Micou in

uxorem, Desc satisfaceret iudici, Georgius

pristaldo.

262.

Batizi György és Lázári faluba való Mikó a

nőrablási pörnek Váradon kibéküléssel

vetnek véget.

Buht faluba való György kezet fogva

Simonnal, a szentmártoni pappal,

leányának Margitnak erőszakos

elrablásáról vádolá Lázári (Katar) faluba

való Mikót, és a leány ugyanazt állítá.

Mikó pedig mondá, hogy őt törvényes úton

vette volt hitves társúl és Desze nevezetű

násznagya még élő ember. Ki midőn

vallaná, hogy ő volt volna a násznagy és

erre nézve más tanukat is állított, Oltumán

szathmári öspörös Echirek nevezetű

pristáldus kíséretében Váraddá külddé

őket, hogy Desze vasat hordozzon, hol

olyatén egyességre léptek, hogy a szóban

forgó asszonyszemélyt adja oda az atya

feleségül emlitett Mikónak, Desze fizesse a

bírót, György pedig a pristáldust.

53

Nr. 66. (162.)

Vutuk de villa Inka manumisit quendam

servum suum, nomine Figmoz cum omni

generatione sua, que ab illo esset

successura ita, ut ubicumque vellet,

manendi fas haberet. Postmodum autem

praefatus Figmoz duxit uxorem liberam,

cuius pater, scilicet Iuan et frater, scilicet

Leustah impecierunt iam dictum Vutuk de

violento raptu puellae et dominum Figmoz

de indigno connubio coram Petro comite,

scilicet iudice a rege delegato. Vutuk

autem respondit se iam dictum Figmoz

manumisisse prius et sic illum uxorem

liberam legittimę accepisse. Sed cum

praenominati adversarii non essent hac

transitoria assercione contenti, supradictus

iudex per pristaldum nomine Leuam

utramque partem capitulo Varadiensi fecit

exhiberi et prefatum Fygmoz per

attestationem Vltuk, domini sui titulo

manumissionis liberum cum omni

successione prolis suae assignari.

162.

Figmoz szabadosittatik, mi felesége

tekintetéből a káptalani könyvben is

örökítést nyer.

Vetuk Janka faluból szabad lábra helyezte

bizonyos Figmoz nevezetű szolgáját,

minden tőle származó ivadékával

egyetemben úgy hogy ott lakhassék, ahol

kedve tartja. Annakutána pedig a mondott

Figmoz szabad származású nőt vett

feleségül, kinek atyja, t. il. Iván és

fitestvére t. il. Lesták a már mondott

Vetukot erőszakos leányrablásról és az

említett Figmozt törvénytelen házasságról

vádolták Péter ispán, t. il. A királytól

megbízott bíró előtt. Vetuk pedig ellenveté,

hogy ő Figmozt szabadlábra helyezte volt

már elébb és így ő szabad személyt

törvényesen vett el. Midőn azonban a

fönnemlített vádlók ezen üres

nyilatkozattal be nem elégedtek, az emlitett

biro Léva nevezetű pristáldus kiséretében

mindkét félt a váradi Kapitulum előtt való

megjelenésre utasitá és arra, hogy a

kérdéses Figmoz urának Vetuknak

nyilatkozata által szabadon bocsátás

czimén minden ivadékával szabadnak

irassék föl.

54

Nr. 162. (242.)Universus Varadinensis ecclesiae conventus universis, praesentes literas inspecturis salutem in Domino. Anno Domini milesimo ducentesimo decimo sexto, in septimana Omnis Terra Farcasius filius Gyama veniens cum Martino de villa Guerdei, pristaldo Gyula, comitis palatini ad iudicium ferri candentis contra Martinum de villa Zobolsu, raptorem scilicet filię suę et contra coadiutores illius stetit per totam septimanam illam, sed nullus de adversariis suis comparuit praeter quendam nomine Scegium, qui se nobis et postea iudici coadiutorem pręfati Martini fuisse confessus exoculatus est. Memoratus itaque Forcasius ad praefatum iudicem reversus, renunciavit cum pristaldo suo adversarios suos ad iudicium ferri non venisse. Iudex igitur condemnavit illos, nam per eundem pristaldum suum et Farcasium tales nobis remisit literas.Gyula, Dei gracia comes palatinus cuncto capitulo Varadinensis ecclesię salutem et dilectionem. Notificamus vobis, quod adversarii Forcos, quorum nomina haec sunt, Mortun, Zobolchi, cum servientibus eorum, Moruc, Ioanus, Niclous, Stephan et frater eius Ioud et servus suus Scimad, Gyomolth, Fyod, Petka et unus germanus eorum Bena, Gyurg, Mogud, Abel, Olberth et serviens suus Chyma, Matthaeus, Cecur, Scenter, Abram, Vece, Toluoy, Buc, Scumud in praesentia nostra remanserunt et ferrum levare in locum Waradinum misimus, quos termino praefixo pristaldus noster dixit, non venisse, quod si verum est, et vos scitis, quod praedicti homines ibi non fuerint, iam dicti Farcasii causam literis assignatę et omnes praenominatos remansisse.Nos autem, sicut praediximus, huius rei testes sumus, quod praenominati homines, in praedicta septimana Omnis terra Waradini non comparuerunt pręter iam dictum Scegium.

242.297

A váradi egyház konventje egyetemlegesen mindenkinek, aki jelen levelünkbe bele fog pillantani, üdvöt az Úrban. Az Úr 1216. évében, az Omnis Terra hetében Farcasius, Gyama fia eljőve Guerde faluból való Martinusszal, Gyula nádoripán poroszlójával tüzesvas-próbára a Zobolsu faluból való Martinus, leánya elrablója ellen és annak segítői ellen … azt a teljes hetet itt töltötte, de ellenfelei közül senki sem mutatkozott, egy bizonyos Scegiu nevű emberen kívül – aki miután nekünk, majd a bírónak elismerte, hogy a mondott Martinusnak segítője volt – megvakíttatott. Az említett Farcasius tehát visszatérve a mondott bíróhoz a poroszlóval együtt jelentette, hogy ellenfelei a vas-próbára nem jöttek el. A bíró elítélte őket, ugyanis ugyanazon poroszlója és Farcasius révén ezt a levelet küldte el nekünk:Gyula, Isten kegyelméből nádorispán a váradi egyház egész káptalanjának üdvözletét és kedvezését. Tudomásotokra hozzuk, hogy Forcus ellenfelei … jelenlétünkben elmarasztaltattak, és elküldtük őket Váradra, hogy emeljék fel a vasat; poroszlónk azt mondta, hogy a kitűzött időben ők nem jelentek meg – ha ez igaz és ti is [így] tudjátok, hogy a mondott emberek nem voltak ott, a már mondott Farcas ügyéről pecsétes levelet állítsatok ki, és ezáltal az előbb nevezettek mind el is ítéltettek.Mi pedig, amint fentebb mondottuk, tanúsítjuk, hogy az előbb nevezett emberek az Omnis terra már mondott hetében Váradon nem jelentkeztek, a már mondott Scegiu kivételével.

297Fordítás: Magyar Középkor. Szerk.:

Nagy Gábor

55

Nr. 169. (29.)

EDD.: Ed.pr. p.B2r. Bel p.202. Endlicher

p.647-648. Kandra p.136. Karácsonyi -

Borovszky p.215. REG.: Bónis p.30

(nr.117). TRANSL.: Kandra p.137. Jogtört.

p.185 (nr.192).

Anno dominicae incarnacionis millesimo

ducentesimo decimo septimo in septimana

Factus est iobagio Beli venit Varadinum

probaturus sororem suam iudicio candentis

ferri non esse meretricem et sigillata manu

expectavit usque diem Veneris adversarios

suos, scilicet raptorem sororis suę nomine

Nicolaum et paralimphum, videlicet

Karachinum alium et alios sodales sponsi,

videlicet Tecam, Muchoriam, Urbanum,

Porcan, Petu, Koch, Michedeum, Iacob,

Michal, Nican, sed adversarii eius

pręnominati in prędicto termino non

venerunt. Iudex huius causę Teca

vicearchidiaconus, pristaldus Hoth.

29. 298

Bél jobbágya istenítéletileg kívánja

beigazolni, hogy leánytestvére nem

böcstelen személy; azonban ellenfelei nem

jelentek meg.

Az úr megtestesülésének 1217.

esztendejében a pünkösd utáni második

vasárnap hetében Belus jobbágya Váradra

ment tüzesvaspróbával bebizonyítani, hogy

nővére nem romlott nő, és lepecsételt

kézzel várakozott ellenfeleire egészen

péntekig ellenfeleire, név szerint Miklósra

és a vőlegény küldöttére, tudni illik

Karachinusra, egy és más társaira, úgymint

Tacára, Muchoriára, Urbánra, Porcaura,

Petura, Kochra, Mikédusra, Mihályra,

Nicanra, de a fent nevezett ellenfelei a fent

mondott határidőben nem jelentek meg.

Ennek az ügynek bírája Teca alesperes, a

poroszló Hoth.

298 A magyar jogtörténet forrásai.

Szemelvénygyűjtemény. Szerk.: Mezey Barna.

Budapest, Osiris, 2000.

56

Nr. 197. (82.)

Scegen de villa Geken impeciit Andream

de villa maioris Geken, quod filiam suam

nepoti suo Michaeli violenter rapuisset et

hęc idem filia illius astruxit. Andreas

autem respondit, quod non violenter, sed

legittime filiam illius nepoti suo in uxorem

adduxisset et similiter hoc perhibuit

testimonium ei Lucas sacerdos de villa

maioris Geken. Ambrosius itaque, curialis

comes magistri Ladislai pręsente

archidiacono Paulo discuciens misit

utramque partem per pristaldum nomine

Nicolaum de villa Reuel Varadinum, ubi

pręnominatus Scegen portato ferro pro filia

sua combustus est.

82.

Nagy-gégényi András büntelen nő-rablás

vádjában.

Gégény faluba való Zegun megpörölte

nagy-gégényi Andrást, hogy emez

unokájának Mihálynak részére erőszakkal

rablotta volt el az ő leányát és leánya

ugyanazt állitotta. András pedig azt erősité,

hogy ő az unokájának nem

erőszakoskodva, hanem annak rendje-

módja szerint szerint hozta feleségül

amannak a leányát, és hasonlóképen tőn

tanubizonyságot Lukács, a nagy-gégényi

pap. Ambrus tehát, a László mester

udvarbirája Pál öspörös jelenlétében

kihallgatván őket, révfalusi Miklós

nevezetű pristáldus kiséretében mind a két

félt Váradra küldötte, hol is a szóban forgó

Zegun hordozván a vasat leánya helyett,

megégett.

57

1. ábra A vádak kimenetele

Ábrák

58

Caenegem: Legal History 1991.

34%

20%

19%

6%

21%ártatlan

bűnös

egyetértés

a vád visszavonása

nem egyértelműenmegállapíthatóeredmény

2. ábra

Bűbájoskodási vádak kimenetele

36%

21%

43% eláll a vádtólbűnösártatlan

3. ábra

Bibliográfia

Felhasznált irodalom

1. Baldwin, John W.: The Intellectual Preparation for the Canon of 1215 against Ordeals.

In: Speculum, Vol. 36. (1961) no. 4. 613-636.

2. Barb, A. A.: The Survival of Magic Arts. In: The Conflict Between Paganism and

Christianity in the Fourth Century. Szerk.: Arnaldo Momigliano. Oxford, Clarendon

Press, 1963. 100-125.

3. Bárth Dániel: Benedikció és exorcizmus a kora újkori Magyarországon. Pécs,

L’Harmattan PTE Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék, 2010. (Fontes

Ethnologiae Hungaricae IX)

4. Bartha Júlia: Kalim. Egy jogszokás továbbélése a kazak és a törökországi lakodalmas

szokásrendben. In: Jogszabályok – Jogszokások. Jászkunság kutatása 2005.

Konferencia a Kiskun Múzeumban. Szerk.: Bánkiné Molnár Erzsébet.

Kiskunfélegyháza, 2005. (Bibliotheca cumanica 6.) 375-384.

5. Barthélemy, Dominique: Diversité des ordalies médiévales. In: Revue Historique. Vol.

280. (1988) no. 1. 3-25.

6. Barthélemy, Dominique: Présence de l’aveu dans le déroulement des ordalies (IXe XIIe

siècle). In: L’aveu. Antiquité et Moyen Age. Actes de la table ronde de Rome (28-30

mars 1984.) Rome, École Française de Rome, 1986. 191-214.

7. Bartlett, Robert: The Natural and Supernatural in the Middle Ages. Cambridge

University Press, 2008.

8. Bartlett, Robert: Trial by Fire and Water. The Medieval Judicial Ordeal. Oxford,

Clarendon Press, 1986.

9. Berend, Nora: At the Gate of Christendom. Jews, Muslims, and "Pagans" in Medieval

Hungary, c. 1000-c. 1301. Cambridge, Cambridge University Press, 2001.

10. Bolla Ilona: Az Aranybulla-kori társadalmi mozgalmak a Váradi Regestrum

megvilágításában. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando

Eötvös nominate. Sectio Historica, Tomus I. Budapest, Tankönyvkiadó, 1957. 84-105.

59

11. Bunyitay Vincze: A Váradi Püspökség története alapításától a jelenkorig. I-IV.

Nagyvárad, 1883.

12. Brown, Peter: Society and supernatural. A Medieval Change. In: Daedalus, Vol. 104.

(1975) no. 12. 131-151.

13. Burke, Peter: History and social theory. Cambridge, Polity Press, 2005.

14. Van Caenegem, R. C.: Legal History. A European Perspective. London – Rio Grande,

Hambledon Press, 1991.

15. Cohn, Norman: Európa démonai. Budapest, Corvina, 1994.

16. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I-III.

Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1890-1913.

17. Csordás Eörs: Valláskülönbség kérdése a három monoteista világvallásban. Különös

tekintettel katolikusok és muszlimok között a 21. századi Európában. Budapest,

Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Kánonjogi Posztgraduális Intézet, 2009. [Doktori

disszertáció]

18. Duby, Georges: A lovag, a nő és a pap. Házasság a középkori Franciaországban.

Budapest, Gondolat, 1987.

19. Eckhart Ferenc: Hiteles helyeink eredete és jelentősége. In: Századok, XLVII. évf.

(1913). 641-655.

20. Egyetemes állam- és jogtörténet. Ókor – feudális kor. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest,

HVG-ORAC, 1998.

21. Erdő Péter: Egyházjog a középkori Magyarországon. Budapest, Osiris, 2001.

22. Fehértói Katalin: Árpád-kori kis személynévtár. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1983.

23. Flint, Valerie I. J.: The Rise of Magic in Europe. In Early Medieval Europe. Oxford,

Clarendon Press, 1991.

24. Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Budapest, Nemzeti

Tankönyvkiadó, 2003.

25. Galambos László: A szentírási eredetű személynevek a Váradi Regestrumban.

Budapest, 1942.

60

26. Ginzburg, Carlo: Éjszakai történet. A boszorkányszombat megfejtése. Budapest,

Európa, 2003.

27. Green, Richard Firht: A crisis of truth: literature and law in Richardian England.

Philadelphia, University of Pennsylvania Press, 2002.

28. Graf, Fritz: A mágia a görög-római világban. Budapest, Gondolat, 2009.

29. Gurevics, Aron Jakovlevics: A középkori népi kultúra. Budapest, Gondolat, 1987.

30. Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I-III. Budapest,

Akadémiai Kiadó, 1963-1987.

31. Györgyi Erzsébet: Míg a tehent alkudták, addig a leányt ellopták. In: Lakodalmi

szokások. Mátkaság, menyegző. Szerk.: Györgyi Erzsébet. Budapest, Planétás –

Mezőgazda, 2001. (Jelenlévő múlt) 64-68.

32. Ho, H. L.: The Legitimacy of Medieval Proof. In: Journal of Law and Religion. Vol.

19. (2003-2004) No. 2. 259-298.

33. Hoffmann István: A magyar nyelv hazai szórványemlékei. In: „Latiatuc feleym …”

Magyar nyelvemlékek a kezdetektől a 16. század elejéig. Az Országos Széchényi

Könyvtár kiállítása 2009. október 29. – 2010. február 28. Szerk.: Madas Edit,

Budapest, OSZK, 2009. 13-28.

34. Jakó Zsigmond: Újabb adatok a Kolozsvári Heltai-nyomda kezdeteihez. In: Magyar

Könyvszemle, 77. (1961), 1. szám, 60-65.

35. Kandra Kabos: A Váradi Regestrum. Budapest, Szent István Társulat, 1898.

36. Karácsonyi János – Borovszky Samu: Az időrendbe szedett váradi tüzesvaspróba-

lajstrom. Az 1550-iki kiadás hű másával együtt. Dr. Karácsonyi János és Dr.

Borovszky Samu akadémiai l. tagok közreműködésével kiadja a Váradi Káptalan.

Regestrum Varadinense examinum ferri candentis ordine chronologico digestum,

descripta effigie editionis a. 1550 illustratum sumptibusque Capituli Varadinensis Lat.

rit. curis et laboribus Joannis Karácsonyi et Samuelis Borovszky Academiae

Scientiarum Hungaricae membrorum editum. Budapest, 1903.

37. Kerny Terézia: László király szentté avatása és kultuszának kibontakozása. (1095-

1301). In: Ősök, táltosok, szentek. Tanulmányok a honfoglaláskor és Árpád-kor

61

folklórjából. Szerk.: Pócs Éva – Voigt Vilmos. Budapest, MTA Néprajzi

Kutatóintézet, 1996. 175-197.

38. Klaniczay Gábor: A boszorkányüldözés Közép- és Kelet-Európában (Vázlat egy

összehasonlító áttekintéshez). In: R. Várkonyi Ágnes Emlékkönyv. Szerk.: Tusor Péter.

Budapest, ELTE Bölcsészettudományi Kar, 1998. 399-416.

39. Klaniczay Gábor: Transz és szkepticizmus Johannes Nider Formicarius című

trakátusában. In: Démonológia és boszorkányság Európában. Szerk.: Pócs Éva.

Budapest, L’Harmattan – PTE Néprajz Tanszék, 2001. 39-106

40. Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban. Magyar dinasztikus

szentkultuszok és európai modellek. Budapest, Balassi, 2000.

41. Koncz Ibolya Katalin: A boszorkányüldözés jogtörténeti kérdései a Német-római

Birodalomban és a Királyi Magyarországon. Miskolc, Miskolci Egyetem, Deák

Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, 2007. [Doktori értekezés] 146. o. =

http://kvt99.lib.uni-miskolc.hu:8080/servlet/eleMEK.server.fs.DocReader?

id=290&file=konczi_ert.pdf 2010-11-07

42. Kristó Gyuláné: A Váradi Regestrum helynevei. Szegedi Középkorász Műhely,

Szeged, 1997. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 13.)

43. Lea, Henry Charles: Superstition and Forca. Essays on The Wager of Law – The

Wager of Battle – The Ordeal – Torture. New York, Haskell House, 1971.

44. Magyar Zoltán: Nőrablás, lányszöktetés. Szerelmi históriák a magyar

kultúrtörténetben. H. n., Panoráma, 1997.

45. Magyar jogtörténet. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris, 2004.

46. Lupescu Makó Mária: Between the Sacred and Profane: The Trial by Hot Iron

Ceremony Based on the „Regestrum Varadinense”. In: Mediaevalia Transilvanica 3

(1999). 1–2 sz. 5-26.

47. Makoldy Sándor: A nőrablás és a rablóházasság szimbolikus maradványai hazánkban.

In: Ethnographia. A Magyar Néprajzi Társaság értesítője. 32. évf. (1921) 40-60.

48. Manselli, Raoul: Népi vallás és népi vallásosság a középkorban. (Problémák és viták)

In: Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk.: Székely György.

Budapest, Akadémiai, 1984. (Memoria Saeculum Hungariae 4.) 199-212.

62

49. Mikesy Sándor: Váradi Regestrom-beli helyek meghatározásai. In: Magyar Nyelv, 44.

(1948) 64-65.

50. Molnár József – Simon Györgyi: Magyar nyelvemlékek. Budapest, Tankönyvkiadó,

1976, 1977, 1980.

51. Peters, Edward: The Medieval Church and State on Superstition, Magic and

Witchcraft: from Augustine to the Sixteenth Century. In: Witchcraft and Magic in

Europe. The Middle Ages. Ed.: Ankarloo, Bengt – Clark, Stuart. Philadelphia,

University of Pennsylvania Press, 2002. 173-245.

52. Pócs Éva: Esővarázslás és idővarázslók a magyar boszorkányperekben (XVI-XVIII.

század) In: Folyamatok és Fordulópontok. Tanulmányok Andrásfalvy Bertalan

tiszteletére. Szerk.: Pócs Éva. Budapest, L’Harmattan – PTE Néprajz Tanszék, 2003.

(Studia Ethnologica Hungarica IV.) 159-207.

53. Radding, Charles M.: Superstition to Science: Nature, Fortune and the Passing of the

Medieval Ordeal. In: American Historical Review, Vol. 84. (1979) no. 4. 945-969.

54. Regestrum Varadiense (1208–1235). [Karácsonyi János és Borovszky Samu

munkájának digitális kiadása kiegészítésekkel, valamint a Váradi Jegyzőkönyv új

szövegkiadásával együtt], szerk.: Solymosi László, Szovák Kornél, Arcanum CD,

2009.

55. Russell, Jeffrey Burton: Witchcraft in the Middle Ages. Ithaca – London, Cornell

University Press, 1972.

56. Solymosi László: Istenítélet és pecséthasználat. In: Honoris causa. Tanulmányok

Engel Pál tiszteletére. Szerk.: Neumann Tibor, Rácz György. Budapest – Piliscsaba,

MTA Történettudományi Intézete – Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Bölcsészettudományi Kara, 2009. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok;

40.) (Analecta mediaevalia III.) 359-375.

57. Solymosi László: Guden magánokleve másodlagos pecsétjének eredete. In: Veszprémi

Történelmi Tár. 1. évf, (1989). 1. sz. 101-105.

58. Szabó Dénes: A magyar nyelvemlékek. Budapest, Tankönyvkiadó, 1959.

59. Szabó István: A középkori magyar falu. Budapest, 1969.

60. Szűcs Jenő: A magyar nemzeti tudat kialakulása. Budapest, Balassi, 1997.

63

61. Terradas Saborit, Ignasi: Justicia Vindicatoria. De la ofensa e indefensión a la

imprecación y el oráculo, la vindicta y el talión, la ordalía y el juramento, la

composición y la reconciliación. Madrid, Consejo Superior de Investigaciones

Cientificas, 2008. (Biblioteca de dialectología y tradiciones populares XLVII.)

62. Tóth G. Péter: Folyampróba – liturgikus vízpróba – boszorkányfürösztés. Istenítéleti

eljárások a boszorkányperekben. In: Démonológia és boszorkányság Európában.

Szerk.: Pócs Éva. Budapest, L’Harmattan – PTE Néprajzi Tanszék, 2001. (Studia

Ethnologica Hungarica) 249-291.

63. Tringli István: Bűbájosok és néző asszonyok levelesítő jegyzékekben. In:

Ethnographia. A Magyar Néprajzi Társaság értesítője. 110. évf. (1999). 72-90.

64. Vajda Gyula: A Váradi Regestrum (1209–1235). Magyar műveltség-történeti kútfő

ismertetése és bírálata. Athenaeum R. Társ. Könyvnyomdája, Budapest, 1880.

65. Vargyas Lajos: Honfoglalás előtti hagyományok Szent László legendájában. In:

Athleta Patriae. Tanulmányok Szent László történetéhez. Szerk.: Mezey László.

Budapest, Szent István Társulat, 1980. 9-18.

66. Végh Ferenc: Hoffgreff György életéhez. In: Magyar Könyvszemle, 73. (1957), 2.

szám, 154-155.

67. Wertner Mór: Az Árpádkori ország- és udvarbírák genealógiája. In: Turul XIX. évf.

(1901). 7-26.

68. Wertner Mór: Az Árpádkori nádorok genealógiája. In: Turul XVI. Évf. (1898). 73-79.

69. Whitman, James Q.: The Origins of Reasonable Doubt. Theological Roots of the

Criminal Trial. Yale University Press, 2008.

70. Závodszky Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és

zsinati határozatok forrásai. Függelék: a törvények szövege. Budapest, Szent István

Társulat, 1904. reprint: [Pápa]: Jókai Mór Városi Könyvtár, 2002.

Források

71. A magyar jogtörténet forrásai. Szemelvénygyűjtemény. Szerk.: Mezey Barna.

Budapest, Osiris, 2000.

64

72. Az államalapítás korának írott forrásai. Szerk. Kristó Gyula. Szeged, 1999. (Szegedi

Középkortörténeti Könyvtár 15.)

73. Biblia: Magyar Bibliatársulat Újfordítású Bibliája =

http://www.kereszteny.hu/biblia/showtrans.php?reftrans=2 2011-03-17

74. Kandra Kabos: A Váradi Regestrum. Budapest, Szent István Társulat, 1898.

75. Írott források az 1050–1116 közötti magyar történelemről. Szerk. Makk Ferenc–

Thoroczkay Gábor. Szeged, 2006. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 22.)

76. Magyar Középkor. 997–1526. (Forrásgyűjtemény.) Összeállította Nagy Gábor.

Második, átdolgozott kiadás. Debrecen, 2000.

77. Regestrum Varadiense (1208–1235). [Karácsonyi János és Borovszky Samu

munkájának digitális kiadása kiegészítésekkel, valamint a Váradi Jegyzőkönyv új

szövegkiadásával együtt], szerk.: Solymosi László, Szovák Kornél, Arcanum CD,

2009.

78. Vogel, Cyrille – Elze, Reinhard: Le Pontificale Romano-Germanique du dixième

siècle. Le texte II. (NN. XCIX – CCLVIII). Cittá del Vaticano, Biblioteca Apostolica

Vaticana, 1963. (Studi e Testi 227)

Internetről származó hivatkozások

79. http://typographia.oszk.hu/html/hun/nyomdak/hoffgreff.htm 2011-01-16

80. http://www.arcanum.hu/oszk/lpext.dll/?f=templates&fn=main-h.htm&2.0 2011-01-19

81. http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-1584.html 2011-02-07 = Istenítélet. In: Magyar

Néprajzi Lexikon. II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1982.

82. http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-1176.html 2011-04-10 = Házasságon kívül

elismert nemi kapcsolat. In: MNL.

83. http://www.historia.hu/archivum/2003/0301tringli.htm 2011-04-05 = Tringli István:

Bűntettek és bűnözők a középkori Magyarországon. In: História. 2003, 1.sz.

84. http://www.mek.oszk.hu/04600/04691/html/dtmagynepsz0009.html 2011-04-20 =

Dömötör Tekla: Magyar népszokások. Budapest, Neumann Kht., 2003.

65