„Nem sűlyed az emberiség!”…

Album amicorumSzörényi László LX. születésnapjára

Főszerkesztő: JANKOVICS JózsefFelelős szerkesztő: CSÁSZTVAY TündeSzerkesztők: CSÖRSZ Rumen István

SZABÓ G. Zoltán

Nyitólap: www.iti.mta.hu/szorenyi60.html

MTA Irodalomtudományi IntézetBudapest, 2007

BERKES TAMÁS

A barokk historizmus hagyománya a cseh kultúrában

A barokk kor történeti jelentőségének értelmezése a 19–20. századi cseh eszmetörténetegyik legfontosabb vitakérdése. Palackýék nemzedéke alkotta meg azt a hatékony törté-neti sztereotípiát, amely a fehérhegyi csatát követő másfél évszázadot a cseh kultúrapéldátlan hanyatlásaként – mintegy a „sötétség korát” – mutatta be, s ezzel a negatív pó-lussal szemben jelölte ki a modern cseh szellemiség céljait. Az 1620 és 1770 közé eső kor-szakot úgy fogták fel, mint amely a katolizáció és a germanizáció segítségével alapjaibanrendítette meg a cseh identitást — kiirtotta vagy nemzetiségében átformálta az országvezető rétegeit, elüldözte intelligenciáját, s a cseh nyelv lezüllesztésével megszakította anemzeti hagyományok kontinuitását. Ez a történeti kép ugyan reális elemeket tartalmaz,de nélkülözi az árnyalatos gondolkodást — s végső soron a történeti igazságot. A moderntörténetírás immár arra hajlik, hogy a fehérhegyi csata elsősorban a rendi harcokkontextusában értelmezendő, s a cseh nyelv hanyatlása nem volt olyan általános érvényű,mint azt korábban gondolták. A nemesség „elidegenedése” sokkal inkább a barokk kor-szak kozmopolita szellemiségének és az udvari divatnak tudható be, mint valamiféletudatos „németesítésnek.”

Másfelől azonban Palacký és követői (Jirásek, Masaryk, Zd. Nejedlý) eszmei ajánlatátkeresztbe metszi az az újabb álláspont – amelyet Pekařtól Patočkáig és számos maitörténetíróig egy sor kutató vall –, mely szerint a nemzeti újjászületés sokkal inkábbfolytatója a barokk korszak szellemiségének, semmint diametrális ellentéte. Tehát nema diszkontinuitás, hanem éppen hogy a kontinuitás eleme az erősebb.

Ebből a megállapításból aztán két szálon futnak tovább a következtetések. Pekař ésiskolája aprólékos elemzéssel igyekszik bizonyítani, hogy a nemzeti újjászületés prog-ramja kifejezetten a Balbín által megtestesített barokk patriotizmus szellemiségéből nőttki — ezt a szellemi örökséget folytatja, s nem a huszita tradíciót. „A cseh nemzeti mozga-lom – írja Pekař – az ellenreformáció korában gyökerezik. Az ellenreformáció ellenszenveés bizalmatlansága a cseh nyelv és nemzet iránt csakhamar többeket is az ügy lelkes éselkötelezett szószólójává avatott (Balbín, Pešina, Beckovský, Vavák). Az ő működésüknyomán ébredt fel Mária Terézia korában az a tudományos szellem, amely kezdetben alegrégebbi cseh történelem és irodalom kritikai megismerésére törekedett, elindítva a

95

Berkes Tamás

1 Josef PEKAŘ, Dějiny Československé, Praha, Klementinum, 1921, 124. – Pekař felfogásánakbővebb kifejtése ugyancsak 1921-ből származik: Bílá hora, Její příčiny a následky = JosefPEKAŘ, Postavy a problémy českých dějin, Praha, Vyšehrad, 1990, 131–231. – A barokk nacio-nalizmus 18. század végi továbbéléséről írt alapvető tanulmánya: Paměti Františka JanaVaváka = PEKAŘ, 1990, 265–300. – A témát Pekař szellemében feldolgozó legismertebb, bárerősen vitatott irodalomtörténeti monográfia: Jan STRAKOŠ, Počatky obrozenského historismua Mik. Ad. Voigt. Příspěvek k historii protiosvícenské reakce v národním obrození. Praha,Ladislav Kuncíř, 1929.

2 Josef HANZAL, Od baroka k romantismu. K rození novodobě české kultury, Praha, Academia,1987, 89–90, 150–151.

3 Jan PATOČKA, Co jsou Češi? – Was sind die Tschechen? Praha, Panorama, 1992, 59.4 PATOČKA, 1992, 76.5 PATOČKA, 1992, 68.

96

nemzeti nyelv tudományos kutatását.”1 Josef Hanzal 1987-ben megjelent korszakmono-gráfiája ugyancsak a barokk hazafiság és a nemzeti ébredés szoros kapcsolatát hangsú-lyozza, kiemelve a „népiség” és a „historizmus” fogalmát, melyeknek eredete és közkeletűértelme a barokk korszakban van lehorgonyozva.2

Ezzel szemben Patočka, aki ugyancsak a barokk és a romantika szoros kapcsolatábólindul ki, eltérő következtetésre jut. Szerinte a barokk katolicizmus túlságosan rányomtabélyegét a cseh nemzeti ébredésre. A barokk korszak alapja, mondja Patočka, az a parasztitársadalom volt, amelyet passzív-misztikus világfelfogásra és szorgos életmódra szoktat-tak.3 Az ellenreformáció sikerre jutott: belsőleg megnyerte a széles paraszti tömegeketaz új életstílus, a jámborság számára, s amikor az ország a felvilágosodás küszöbére ér-kezett, a konzervatív színezetű nemzeti érzés szembekerült a felvilágosodás valamennyiválfajával.4 Az ellenreformációs hagyomány paradox módon a németesítő centralizmuslegfőbb ellenfelévé vált, s az ebben a szellemben kifejlődő nemzeti ellenállás kitartott ad-dig, amíg a stafétabotot át nem vette tőle a romantikus nyelvi nacionalizmus. A csehújjászületés eszerint „barokk reakció” volt a birodalmi centralizáció köntösében jelent-kező felvilágosult eszmeiséggel szemben.5

A historizmus születése

A historizmus modern jelenség, amely a 19. század nemzetépítő politikai gondolkodásá-nak terméke, de gyökerei a barokk korszakba (sőt esetenként még messzebb) nyúlnakvissza. Ismeretes, hogy a legtöbb modern nemzet kulturális hagyatékát átjárják bizonyostörténeti – vagy történeti köntösbe bújtatott – mondák, mítoszok és sajátosan értelmezettemlékképek, amelyek a nemzet eredetével, fejlődésével és hivatásával vannak kapcso-latban. A cseh újjászületési korszak historizmusa a nemzeti egyéniség kultuszát volt hivat-va szolgálni, miután a birodalmi centralizáció korában az államjogi különállást a lehető

97

6 Jiří RAK, A barokk patriotizmus hányattatásai = Csehország a Habsburg-monarchiában, kiad.SZARKA László, Budapest, Gondolat, 1989, 30.

7 Jiří RAK, Bývali Čechové… České historické mýty a stereotypy, Praha, H&H, 1994, 127–140.

legszűkebb területre szorították vissza. A történeti művek – s később a történelmi regé-nyek – historizmusa kifejezte a csehek ellenállását a birodalmi egységesítés elvévelszemben. Az alábbiakban amellett kívánok érvelni, hogy a historizmus, vagyis a nemzetitörekvések történeti köntösben való megjelenítése, közvetlenül levezethető a fehérhegyicsatát követő időszak társadalmi szükségleteiből, s ennyiben a nemzeti újjászületés egyikelőképéül szolgált.

Kétségtelen, hogy Fehérhegy után Csehország kulturális karaktere radikális átalaku-láson ment keresztül. A változások legfőbb irányát a katolikus egyház ellenreformációsfeladatvállalásában kell keresnünk. Nem helytállóak viszont azok az utólagos vélemények,amelyek az ország arculatváltását a „németesítés”, illetve az „önállóság elvesztésének”argumentációjára építik, s általában modern fogalmakat vetítenek vissza a 17. századba.A német nyelv egyenjogúságának visszaállítása csupán azt az 1615-ben meghozott tör-vényt helyezte hatályon kívül, amelyet a cseh parlament a német protestánsok beván-dorlásától tartó katolikus kisebbség nyomására fogadott el — s amely hivatali nyelvkéntegyedül a csehet engedélyezte. Ezt a törvényt a felkelés idején a rendi kormányzat semtartotta magára nézve kötelezőnek, elismerve ezzel az ország tényleges kétnyelvűségét.6

(Thurn gróf, a cseh rendek első számú vezetője maga is német nemzetiségű volt.) A Habs-burgok nem kérdőjelezték meg a cseh korona országainak jogi önállóságát – mint csehkirályok uralkodtak az országban –, s a végrehajtó hatalmat gyakorló cseh kancelláriátcsak száz évvel később, 1749-ben szüntették meg. Az ország kormányzásában bekövetke-zett nagyszabású változás az abszolutizmus győzelmét fejezte ki a rendi intézményekkelszemben. A fehérhegyi fordulat következményeit elemezve tehát nem árt élni a gyanú-perrel, hogy a cseh közgondolkodásban rögzült hagyományos kép át van itatva a 19.századi romantikus nemzetfelfogás politikai mítoszaival.7

A cseh történetírás sokáig nem vett tudomást arról, hogy a 17. században a nemzetihovatartozást nem a nyelv, hanem a tartományi illetőség szabta meg, s a nemzet fogalmacsupán a rendi jogokkal rendelkező társadalmi csoportokat ölelte fel (kizárva ebből azalárendelt helyzetű paraszti tömegeket). A 19. századi cseh történetírók azonban a sajátkoruk fogalmai alapján értelmezték át a „barokk patriotizmus” eszmevilágát. Amikor ajezsuita Balbín barokkos sirámokat hallatva panaszolta fel az ország nemzeti karakteré-nek elszürkülését, a terjedő „nemzeti közömbösséget,” a későbbi történetírók ezt nem azegykorú, hanem a modern értelemben vett nemzetre vonatkoztatták — úgy értelmezve apanaszt, mint amely ékesen bizonyítja az etnikai értelemben vett cseh társadalom végsőveszélyeztetettségét, a németek további térfoglalását.

A barokk historizmus hagyománya a cseh kultúrában

Berkes Tamás

8 HANZAL, 1987, 60.9 HANZAL, 1987, 143.

98

Azt azonban a nemzeti újjászületés történetírása sem mérte fel, hogy saját felfogásá-nak eszmei előzményeit éppen hogy a tartományi patriotizmus által inspirált barokkhistorizmusban fedezhetné fel, amely a cseh műveltséget – beleértve a festészetet és azépítészetet is – minden korábbinál mélyebben itatta át a „nemzeti hagyományokra” valóhivatkozással. A fehérhegyi krízis után a kormányzó politikai és ideológiai vezető rétegegy meghatározó csoportja tudatára ébredt ugyanis annak, hogy a megváltozott körül-mények között újra kell értelmeznie a cseh korona országainak történeti legitimációját.Lohelius, prágai érsek már 1622-ben megújította Szt. Prokop, a csehek patrónusa ünne-pét, akinek hivatalos tiszteletét Szt. Vencel ünnepnapjával együtt 1605-ben eltörölték.A patriótákat leginkább a cseh állam presztízsének hanyatlása töltötte el aggodalommal,ezért azt igyekeztek bemutatni, hogy a katolicizmus a csehek régi hitében gyökerezik.8

Ebben a kontextusban jelennek meg a hazafias történetírás művelői: Balbín, Pešina,Beckovský, Tanner és mások, akik a cseh királyság régi emlékeit fáradhatatlan gyűjtő-munkával igyekeztek dokumentálni. 1700-ban adják ki Beckovský Poselkyně starých pří-běhův českých című munkájának első kötetét, amely szemléletesen fejezi ki a katolikushazafiak gondolkodását. A cseh könyvek száma rendkívül alacsony – panaszolja az elő-szóban Beckovský –, de ennek oka nem abban keresendő, hogy a cseh nyelv nem lennealkalmas a legkülönfélébb témák kifejtésére, hanem abban, hogy az ország fiai „szégyellika cseh nyelvet.” S bár képesek lennének rá, nem akarják használni anyanyelvüket, mivel„gyűlölik a cseh nyelvet, miként az országot és a honfitársaikat is.”9 Az ország pusztulásanem csekély mértékben a történelmi múlt elhanyagolásában – sőt megvetésében – kere-sendő, ami együtt jár a haza jelenlegi sorsa iránt érzett érdektelenséggel. Beckovský jel-lemző módon nem elsősorban az „idegeneket” kárhoztatja, hanem a nemzetiségétőlelidegenedett országlakókat — a „haza elfajzott fiait,” ahogy majd őket a nemzeti újjá-születés korában emlegetni fogják.

Beckovský azok közé a cseh értelmiségiek közé tartozott, akik szilárdan elköteleztékmagukat a cseh államiság védelme mellett, fájdalmasan érezték a haza megalázottságát,de egyúttal hű fiai akartak lenni a katolikus egyháznak is, amely a Habsburg-udvart szol-gálta. Tudatában voltak ennek az ellentmondásnak? – Jelentős mértékben igen. Nemszabad azonban elfelejteni, hogy a cseh patriotizmus nem feltétlenül zárta ki a Habsburg-uralkodó iránt érzett őszinte lojalitást. Beckovský a prágai keresztes rendhez tartozott,amelynek vezető képviselői a hazafias hagyományok ápolását elsőrendű feladataik közésorolták. A források megismerésére törekedve nem zárkóztak el a protestáns szerzők mű-vei elől sem, felhasználták például az emigráns Pavel Stránský nevezetes művét a cseh ál-lam történetéről. A huszitákkal kapcsolatban megőrizték ugyan a hivatalos katolikusálláspontot, de a sorok között érzékeltették, hogy a husziták nem éppen dicső tetteit a

99

10 HANZAL, 1987, 144–145.11 Uo.

nemzeti történelem integráns részének tekintik. A jezsuitákat Beckovský rejtett ellenér-zéssel szemlélte, intrikáikat, hatalmi arroganciájukat érezhetően nem helyeselte.

A jezsuiták értékelése természetesen távolról sem egyszerű feladat. Az a túlzó le-egyszerűsítés, amely csak a nemzetek feletti militáns rendet látja meg bennük, nem admagyarázatot a rend nem jelentéktelen részének hazafias buzgalmára. Az természe-tesen igaz, hogy élen jártak a protestáns hagyományok kiirtásában, a számukra nemtetsző, eretnekgyanús cseh könyvek elpusztításában. A jezsuiták azonban már Fehér-hegy előtt megértették, hogy ha meg akarják szerezni a szellemi vezető szerepet, foglal-kozniuk kell a cseh nyelv és a nemzeti múlt kérdéseivel. Már 1583-ban kiadtak aKlementinum számára egy utasítást, mely szerint a kollégiumban kizárólag a cseh leheta társalgási nyelv, s a tanároknak jól kell tudniuk csehül. Ráadásul a huszita kor törté-netét alaposan meg kellett ismerniük, hogy megfelelően tudjanak érvelni. A jezsuitákdicsőítették Szent Vencelt, Adalbertet, Ludmillát s számos más szentet a cseh államkorai időszakából. Demonstrálni akarták, hogy Csehországnak régi keresztény hagyomá-nyai vannak. A szentektől és mártíroktól megáldott vallási tradíció gyökerei itt mélyek,az igaz hit Csehországban mindig fennen lobogott, s nem helytálló az a sértő állítás, hogya csehekre pontosan ráillik az „eretnek nemzet” kifejezés.10

A cseh jezsuiták szerepét vizsgáló mai kutatás szerint a renden belül világosankirajzolódik a római és a „hazafias” orientáció küzdelme. Ez utóbbi a cseh nemzeti tudatápolását, a cseh nyelv gondozását és kiművelését tekintette céljának. Nem helytálló az a19. században eluralkodott nézet, amely a nyelvanyag részletes elemzése nélkül a barokkkori nyelvhasználat „megromlásával” érvelt a maga igaza – vagyis a nemzeti újjászületésnyelvi programja – mellett. A jezsuiták számos nyelvművelő könyvet, cseh vagy latinnyelvű grammatikát adtak ki. Jiří Konstanc 1667-ben publikált nyelvtanát maga Dob-rovský is elismeréssel emlegette. A városi hivatalok könyvei és az uradalmak iratai is azttanúsítják, hogy a cseh irodalmi nyelv hanyatlása nem volt általános érvényű. A klérusnémelyik képviselője hazafias érzelmektől vezettetve szenvedélyesen ragaszkodott a csehnyelvhez.

A jezsuita rend belső erőviszonyait jól kifejezi két, egymásnak feszülő tendencia.Egyfelől némelyik jezsuita annak ellenére magas pozícióba jutott, hogy hazafias érzelmeikköztudottak voltak. Nem kis taktikai érzékkel arról győzték meg a rend vezetőit, hogy ahazafias hitvallás a rekatolizáció sikerének egyik előfeltétele. Másfelől Daniel Krupskýt,aki a hazafias törekvéseket megalapozó „szentvenceli örökség” eszméjét kidolgozta, 1658-ban Rómába idézték, s „nacionalizmus” vádjával elítélték.11

Ebben a kontextusban szükséges értelmezni a Nepomuki Szent János körül kialakítottnagyszabású kultuszt, amely érzékletesen fejezi ki a kor vallási atmoszféráját átható misz-tikus, múltba révedő gondolkodást. A kultusz viszonylag későn alakul ki, mintegy fél év-

A barokk historizmus hagyománya a cseh kultúrában

Berkes Tamás

12 PATOČKA, 1992, 65. – Vö. PEKAŘ, 1990, 232–264.13 Jiří RAK–Jan P. KUČERA, Bohuslav Balbín a jeho místo v české kultuře, Praha, Vyšehrad, 1983,

129–132.

100

századdal a fehérhegyi fordulat után, amikor a jezsuiták befolyása alatt álló egyházi ve-zetés tudatosította magában, hogy kulturális aspirációik szimbolikus megjelenítéséhezNepomuki Jánosban találhatják meg a legalkalmasabb személyt. Azt a hithű középkorialakot, aki a gyónási titok őrzőjeként az egyházi jog elsőbbségét testesítette meg a világihatalommal szemben.

Ma már köztudott, hogy Nepomuki Szent János kanonizációja téves történeti alapo-kon nyugszik. A félreértés Hájek népszerű krónikájára vezethető vissza, amely két vérta-nút említ: az egyik az egyházi befolyás szolgálatában, a másik tíz évvel korábban, akirálynő gyónási titkának védelmében szenvedett kínhalált. Az utóbbi fiktív személy, akita későbbi, kevéssé kritikus századokban már képtelenek voltak a valóditól megkülönböz-tetni. Amikor egy római bizottság a 17. század végén újra megvizsgálta a vértanú földimaradványait, a koponyában találtak valamit, amiről kijelentették, hogy a szent épenmaradt nyelve. Így került sor a kiagyalt második, 1383-as vértanú kanonizálására a való-di, 1393-as mártír helyett. A tévedésre először Dobrovský hívta fel a figyelmet, s nyo-mában a 19. századi nemzetébresztők úgy tekintettek Nepomukira, mint a jezsuiták általa cseh nemzetre erőltetett szentre, akinek legfőbb hivatása volt Husz János népszerűségéta nép körében elhomályosítani. Ezzel szemben Pekař – aki elismerte a történelmi téve-dést – a legendát megalkotó katolikus hazafiak országmentő szándékát hangsúlyozza,megjegyezve azt, hogy a valódi Pomuki János [Jan z Pomoku] ugyancsak mártírhalálthalt, s áldozata semmivel sem volt kisebb, mint az angolok által szentként tisztelt BecketTamásé. Ebben az összefüggésben jobban érthető, hogy a Szent János-legenda megalko-tóit hazafias szándékok vezették: a népnek, illetve a barokk pompát kedvelő felső rétegek-nek megvolt immár a maguk cseh szentje, s ezzel a csehek újra a „katolikus corpus”tagjainak érezhették magukat.12

A barokk kettős arca: patriotizmus és kozmopolitizmus

A barokk kultúrát átható historizmus alapján a katolikus értelmiség nem szűnt meg di-csőíteni a cseh nemzet fényes múltját. Ez a fajta történetírás persze nem volt mentes akülönféle kitalált elemek – mondák, legendák és fiktív történetek – felhasználásától,melyeknek értékét a hagyomány vagy a régiség erejébe vetett hit alapozta meg. A leg-újabb szakirodalom azonban arra a következtetésre jut, hogy a polihisztor BohuslavBalbín sokkal kritikusabban forgatta a történeti forrásokat, mint azt korábban feltéte-lezték.13 Epitome historica rerum Bohemicarum című, 1677-ben megjelent cseh törté-

101

14 HANZAL, 1987, 149–150.15 A legújabb cseh kiadás: Bohuslav BALBÍN, Rozprava krátka, ale pravdivá, Edd. Milan KOPECKÝ,

Praha, Odeon, 1988. – A mű közismertebb latin címét az 1775-ös kiadó, František Martin PELC

adta: Dissertatio apologetica pro lingua Slavonica, praecipue Bohemica.”

netében átvette ugyan Hájek krónikájának néhány – a maga korában közkézen forgó –tévedését, de számos helyen kiigazította az elődök által áthagyományozott történelmianyagot. Az Epitome a „szentvenceli örökség” eszméjének jegyében íródott, s egyik meg-alapozója a cseh történelem katolikus interpretációjának. Nagyszabású alkotásról vanszó, amelynek első öt könyve nyolcszáz ívrét hajtott oldalon keresztül mondja el az országtörténetét, s ezt egészíti ki a staroboleslavi Szűz Mária templomnak szentelt két továbbikönyv — kifejezvén a szerző szándékát, hogy a történelmi folyamat betetőzéseként a cse-hek földjét Jézus Krisztus anyjának oltalmába ajánlja. A katolikus hagyomány szellemé-ben két történelmi személyiség testesíti meg a csehek államának legbecsesebb örökségét:Szent Vencel, akivel Balbín majdnem száz oldalon keresztül foglalkozik, illetve IV. Károlycsászár, aki a venceli tradíció jegyében virágoztatta fel az országot. Szent Vencelnek, ahaza patrónusának tisztelete a barokk kor hétköznapjaihoz tartozott, zarándoklatok, imákés búcsújáróhelyek gondoskodtak a népi hagyomány átörökítéséről.

Balbín és kortársai azonban tovább lépnek, mivel Vencelt a nemzeti sajátosságokjelképévé emelik. Fehérhegy után Szt. Vencel nem csupán patrónusa az államnak, hanema nemzet és az anyanyelv legfőbb védelmezője is. A „szentvenceli hagyomány” egyesítimagában a katolikus szemmel példaértékűnek mondható cseh kulturális örökség legna-gyobb részét, körülbástyázva ezzel Vencel alakjának egyediségét, kivételességét és nagy-szerűségét, amely jelentést kölcsönöz a nemzeti karakterben kifejeződő magasztoseszménynek. Kétségtelen azonban, hogy Vencel alakja paradox kettősséget hordoz, hiszenBalbín és társai jól ismerték a középkori Vencel-legendát, amely a herceg „kegyes” arcátállítja előtérbe, aki hű fia egyházának, kerüli a vérontást, s aki nemes eszméktől vezettetvehűbéresküt fogad a német császárnak. Az ország patrónusának kultusza azonban a nem-zet megőrzését volt hivatva szolgálni, ezért a cseh barokk megalkotta a harcos szent, a vé-delmező herceg örök alakját, amelynek ugyancsak volt nyoma a hagyományban, deellentétben állt a történeti igazsággal. A kultusz erejét azonban mi sem bizonyítja jobban,mint hogy a „szentvenceli” kifejezés melléknévi formát öltött, s olyan szófordulatoknakadott életet, melyeknek tartománya a szentvenceli koráltól kezdve egészen a szentvencelilibáig terjed.14

A barokk historizmus szárnyán felívelő cseh patriotizmus érzelmi csúcspontját Balbín1672-ben latinul írt, eredetileg nem kiadásra szánt, s először 1775-ben megjelent nyelv-védő irata testesíti meg.15 Ennek a szenvedélyes hangú, az idegeneket és az uralkodó rossztanácsadóit vádoló vitairatnak a végén Balbín Szent Vencelhez fordul, könyörgő imávalkéri a nemzet védőszentjének segítségét. A barokk historizmus szellemét idéző fohász

A barokk historizmus hagyománya a cseh kultúrában

Berkes Tamás

16 BALBÍN, 1988, 157, 158. – Az eredeti latin szövegben az utolsó mondat csehül van írva: „Nedejzahynouti nám i budoucím!”

17 A képzőművészeti jelenség leírása Cornelius Gurlitt-tól származik. A „barokní gotika” kifejezéstaz irodalom területén Zdeněk Kalista kezdte el használni az 1930-as években. Lásd példáulZdeněk KALISTA, Z české „barokní gotiky”, Lumír 58, 1932, 19–23. – A nemzetközi tudományoséletben Angyal Endre német nyelvű monográfiája nyomán vált széles körben ismertté: AndreasANGYAL, Die slawische Barockwelt, Leipzig, Seemann, 1961, 19–79.

18 HANZAL, 1987, 61; RAK, 1994, 14–15.

102

legismertebb passzusa így hangzik: „Szent Vencel! Cseh földünk legelső és leghatalma-sabb patrónusa, térjen vissza a Te dicsőséged, s hozd vissza országodnak régi ragyogását!Állíts vissza bennünket arra a helyre, ahonnét érdemtelenül letaszíttattunk saját nemtö-rődömségünk, mások elvetemült gonoszsága és sokak szolgalelkűsége miatt! Segíts raj-tunk, akik mindhalálig híven szolgáljuk a Te neved, a legszentebb vallást és királyainkat.Te vagy nemzetünk védpajzsa és támasza! Ha elpusztulunk, a tieid pusztulnak el, s az újlakosoktól hiába várnád a tiszteletet, amellyel a cseh föld sok ideje szeretve magasztal.Alázatosan esedezve kérünk tehát: Ne engedj elveszni bennünket és ivadékainkat!”16

A barokk historizmus másik kultikus alakja a luxemburgi házból való IV. Károly, csehkirály és német-római császár, akit ugyancsak a katolikus hazafiság megtestesítőjekéntállítottak az olvasók elé. Eszerint Károly tevékeny hazafisága összekapcsolódik az országgyarapodásával, a királyság politikai súlyának növekedésével, amit az is bizonyít, hogy az1356-os német aranybulla a cseh királyt a birodalom első számú választófejedelmévéemelte. IV. Károly erőskezű uralma egyúttal a kultúra virágkorát is jelentette, nevéhezfűződik a prágai egyetem megalapítása, a város két partját összekötő első kőhíd megépí-tése, vagy az olyan, a mezőgazdasági kultúra egészét érintő nagy beruházás, mint ami aszőlőművelés meghonosítása volt. De ezen túlmenően, Károly korának vizuális örökségerendkívül mély hatást gyakorolt a barokk korszak cseh művészetére – különösen azépítészetre és a festészetre –, amelynek egyik legjelentősebb áramlatát a „barokk gótika”kifejezéssel szokás megnevezni.17 Nem kétséges, hogy a barokk művészet „gótizáló” vál-tozata a régi cseh kolostorokból indult hódító útjára, s ez az archaizáló tendencia szorosösszefüggésben van a barokk historizmus rejtett mondanivalójával.18 Feltételezhető, hogya régi cseh építmények és emlékhelyek kultusza bizonyos fokig annak ellenhatásakéntfejlődött ki, hogy a barokk „római” változatát előtérbe helyező jezsuita rend (vagy annakdomináns irányzata) a cseh hagyományok radikális átalakítására törekedett.

Ennek megfelelően a barokk korszak cseh irodalma sem maradt mentes a historizálótendenciáktól. Ez nem volt olyan látványos, mint az építészetben, de nyomon követhető.Az irodalmi termés terjedelmét és művészi értékét tekintve azonban nem teljesen alap-talan a barokk korszak negatív megítélése. A korszak egészét tekintve nem az irodalom,hanem a képzőművészet, a zene és az építészet tekinthető a leginkább jellegadó művészetiágnak, s az írásbeli kultúra fejlődése, gyarapodása, terjedelmi gazdagodása lelassulni lát-

103

19 PATOČKA, 1992, 59, 64.20 Jaroslav VLČEK, Dějiny české literatury I, Praha, Státní nakladatelství, 1960, 461.21 F. X. ŠALDA, O literárním baroku cizím i domácím, Šaldův zápisník VIII, 1935/1936, 105.22 Władysław BOBEK, Bohuslav Balbín, Sborník FF University Komenského roč. VIII, č. 63, 1932,

64.

szik. Ennek ellenére a cseh barokk irodalma nem jelentett katasztrofális visszaesést a ko-rábbi időszakhoz képest, s közép-európai összehasonlításban is megállja a helyét. Kife-jezetten túlzás, amit Patočka mond, hogy a korszak cseh irodalmában nem találunk„egyetlen eredeti gondolatot” sem, s hogy Bridel, a „jezsuita misszionárius” sokat em-legetett Mi az Isten? Mi az ember? című költeménye csupán „versbe szedett kate-kizmus.”19 Az persze igaz, hogy a 17. századi cseh kultúra egésze nagyszabásúátalakuláson megy keresztül: a keresztény spiritualizmus, a katolikus múltszeretet ésaz ellenreformációs ideológia fölébe kerekedik a humanista s – az ezzel részben szem-ben álló – huszita örökségnek, de a fordulat nem volt azonos magának a kultúrának azeltűnésével. Ez utóbbi felfogást főként a 19. századi, a katolikus egyházzal szembenegyébként is bizalmatlan nemzeti mozgalom képviselői hangoztatták, akik a barokkhazafiságban csupán „katolikus zelótaságot” láttak. Vlček ismert irodalomtörténete úgyértékeli a barokk korszakot, hogy 1620 után a szellemi abszolutizmus maga alá gyűrteazokat az intellektuális törekvéseket, amelyek a szabad önmeghatározáson alapuló indi-viduum kifejlesztésének irányába mutattak.20 Ez a beállítás nem nélkülözi az igazságot,de látnunk kell, hogy itt a 19. századi liberális felfogás visszavetítéséről van szó a vallás-háborúk korába. Az irodalom belső világát valóban személyes, intuitív módon érzékelőF. X. Šalda sokkal közelebb jár az igazsághoz, amikor a barokk kultúra egyetemes jel-legére figyelmeztet. A barokk kor – mint írja – a modern idők kezdete, amelyben elő-ször jelenik meg a mai kultúrát jellemző dualista szétszakítottság: az élet igenlése éstagadása – hedonizmus és aszkézis –, amely a „pathos” szó eredeti jelentése szerint agyötrelmes szenvedésben keresi önmaga alakját.21 Ebben a korban „magas nyomás alatt”születnek az irodalmi művek, melyeknek szerzői nagy belső hevülések és megrázkódta-tások közepette hányódnak a két világnézeti pólus között. Šalda elismeréssel beszél acseh barokk két legismertebb költőjéről, kiemelve Michna népi ihletésű szenzualizmusát,illetve Bridel zaklatott, ködös miszticizmusát, de a kor meghatározó személyiségének akét nagy prózaírót, Balbínt és Comeniust tekinti. Látszólag nincs semmi közös bennük:a Cseh Testvériség nevű protestáns szekta utolsó püspöke és a jezsuita rendhez tartozótudós történetíró külön világban él. Balbín túlérzékeny lélek, a múlt szerelmese, akitWładysław Bobek az első cseh „preromantikus”-nak nevez,22 vele szemben Comenius aklasszicista tökély, a letisztult ószövetségi próféta megtestesítőjének látszik. De mind-ketten enciklopédikus tudást birtokolnak: szenvedélyes humanisták, a klasszikus költőistílus rajongói, akik egyúttal elmélyült keresztények — s mint ilyenek, a reneszánsz hu-

A barokk historizmus hagyománya a cseh kultúrában

Berkes Tamás

23 ŠALDA, 1935/36, 181–183.

104

manizmusra kétes érzésekkel tekintenek (iszonyodva a lélek megváltását veszélyeztetőpogány csábításoktól).23 S Comeniusban, fejtegeti Šalda, rettenetes erővel dolgozik abarokk korra jellemző belső meghasonlás: egyfelől aszketikus középkori alak, a rene-szánsz tudományok ellenlábasa, aki istenes vidéki emberként Isten bizonyosságábankeresi tartós nyugalmát, másfelől azonban nemzetek feletti, egyetemes szellem, a pán-szófia tudományának hirdetője, az emberiség lelkiismerete. Optimista színezetű racioná-lis világképében nem érzi ellentmondásnak a maga mélységes, misztikus hitét a világvégeközeli bekövetkeztéről. Ám ezen túlmenően Comenius nagy formátumú prózaíró, a zeneiszerkesztés mestere, akinek szárnyaló mondatai be vannak fogva a tárgyszerű, fegyel-mezett beszéd kötelékébe. 1631-ben kiadott allegorikus barokk regénye, a Labyrint světaa ráj srdce egyike a világirodalom legszebb alkotásainak.

Comenius persze emigrációba kényszerült, s így nem tartozhatott a cseh szellemi életirányítói közé. A korszak szűkre szabott lehetőségei között Balbín fogalmazta meg azt azideológiai ajánlatot, amely keretbe foglalta a hazafias értelmiség, a rendi jogait védelmezőnemesség és a cseh mivoltában tudatos, de politikai jogokkal nem rendelkező városiközéprétegek nemzeti tudatát. A historizmus egyúttal megszabta a barokk patriotizmusbelső szerkezetét, amelyben keveredtek a regionális öntudat elemei a nyelvi szempontúetnikai és a rendi értelemben vett tartományi jogigényekkel. A lokális patriotizmusfelértékelődésére Balbín már idézett nagy történelmi műve, az Epitome a legjobb példa,amely a staroboleslavi Mária-kegyhely kultuszából bontja ki a Szűz Mária oltalmábaajánlott ország történetét. A lokális vonatkozás itt korántsem szorul háttérbe: a konkréttáj, amelynek története át van lelkesítve a szentek és patrónusok helyi kultuszával, kifejeziugyan az egész ország sorsát, de megmarad a honismereti irodalom keretei között. Balbínés munkatársai összeállítják a nevezetes cseh nemzetségek genealógiáját, mintaként állít-va ezek örökségét a kortárs cseh arisztokraták elé — áldozatra szólítva fel őket a hazajavára. A nemességnek azonban csak az a része támogatta a patrióta törekvéseket, amelynem kívánt megbékélni a bécsi kormányzat szigorú adópolitikájával, s nehezményeztepolitikai jogainak erőteljes szűkítését. Ez a súlyában erősen meggyengült nemesi rétegelsősorban kulturális kezdeményezésekkel, s a hozzájuk fűződő mecenatúrával fejezte kipolitikai helyzetértékelését.

A régi cseh nemességet nemcsak a vagyonelkobzás és az emigráció gyengítette meg,hanem a kulturális attitűd átalakulása is, amely a nemzeti öntudat elszürküléséhez vagykiüresedéséhez vezetett, s amit a későbbi történetírás nem kis leegyszerűsítéssel az „el-nemzetietlenedés” fogalmával írt körül (ismét csak modern kifejezéssel jelölve meg azeltérő szerkezetű premodern jelenséget). A nemzeti öntudat jellegének megváltozásaazonban kétségtelen tény, ami a cseh barokk legfőbb kutatóját és védelmezőjét, ZdeněkKalistát is erősen foglalkoztatta. Az idősebb nemesi nemzedéknél, amely még tapaszta-

105

24 Zdeněk KALISTA, Mládí Humprechta Jana Černína z Chudenic, Zrození barokního kavalíra I,Praha, Česká akademie věd a umění, 1932, 105.

25 KALISTA, 1932, 171.26 HANZAL, 1987, 141. – A „barokk kozmopolitizmus” kifejezéshez lásd még: Zdeněk KALISTA, České

baroko, Praha, 1941 (Evropský literární klub), 21.27 A barokk szlavizmus és a katolikus „kozmopolitizmus” (helyesebben univerzalizmus) összefo-

nódására utal Frank WOLLMAN, Některé projevy vědomí sounáležitosti a součinnosti slovanskéhumanisticko-barokního rázu, Slavia 26, 1957, 91.

latból ismerte a Fehérhegy előtti korszakot, érezhető nyugtalanság figyelhető meg a Meg-újított Országos Rendtartás bevezetésével kezdődő időszakban. A továbbélő nemesipatriotizmus példájaként Kalista annak a Černín grófnőnek a hazafias aggodalomtól át-hatott leveleit hozza fel, akinek fiát éppen hogy a régi hagyományoktól elidegenedő, koz-mopolita barokk lovagi szellem prototípusaként ábrázol. Külföldön tanuló fiához Černíngrófnő szépen megformált irodalmi levelek hosszú sorát intézte, melyekben elkeseredé-sének ad hangot, hogy „nem kormányozhatjuk önmagunkat.”24 S bár az ifjú gróf hason-lóan kiművelt cseh nyelven válaszol anyja leveleire, neveltetése, iskoláztatása márlényegesen más szellemi környezetben megy végbe. Tanulmányait a jezsuitáknál végzi,hosszabb időt tölt Itáliában, Spanyolországban, Franciaországban, s egy olasz nemeskis-asszonyt vesz feleségül. Szellemi beállítottsága is ennek megfelelően változik. „Ezek után– írja Kalista – a kulturális értelemben vett világpolgáriság félreérthetetlen jelei mutatkoz-nak meg nála.”25 Nem csoda, hogy mikor fiatal lovagként 1648-ban, a harmincéves háborúutolsó évében visszatér Prágába, nem érzi otthon magát; nyugtalan és elégedetlen, mertaz ország és a város tönkrement, középszerűségbe süllyedt, s a provinciális környezet nempótolhatja Velence, Róma, Párizs színházi és zenei életét, társasági kapcsolatait. Anyjahalálával az utolsó kötelék is elszakad közte és szülőföldje között, s ettől kezdve kizárólagaz udvari előmenetel, az intrikák, illetve a különböző kulturális és testi élvezetek foglalkoz-tatják. Az ifjú Černín átalakulása alighanem szélsőséges példa, nem reprezentálja a cseharisztokrácia egészét, de jól kifejezi a „barokk kozmopolitizmus” árnyékában érlelődő újérzésvilágot, amelyben nincs helye az ország sorsát és a rendi jogokat illető kérdéseknek.26

A „katolikus kozmopolitizmus” – mint kordivat és szellemi áramlat – természetesen nemszűkíthető le a Černín gróf által megtestesített magatartásra, de magyarázattal szolgál apatrióta érzelmek tartalmi kiüresedésére. A világ Isten általi megismerésének élményeugyanis szélesre tárta a korabeli tapasztalatszerzés láthatárát: távoli, egzotikus térségek,idegen hagiografikus tradíciók szinte kéznyújtásnyi közelségbe kerültek. Mindezt meg-sokszorozta a barokk által felkeltett vágy és sóvárgás a végtelen és az abszolút képzeteiután, amely kiragadta az egyes embert a szűken vett társadalmi realitás keretei közül.A határokat átjáró képzelet azonban nemcsak Kínába vagy Latin-Amerikába juttatta ela katolikus cseh misszionáriusokat, de elvezetett a szláv összetartozás gondolatához is.Ebből következően a barokk „kozmopolitizmus” és a barokk „nacionalizmus” nem csupánegymást kizáró ellentét, hanem ugyannak az éremnek két oldala is.27

A barokk historizmus hagyománya a cseh kultúrában

Berkes Tamás

28 BALBÍN, 1988, 115.29 BALBÍN, 1988, 128–129. – Balbín és a nemesség viszonyához lásd Olga KVĚTOŇOVÁ–KLÍMOVÁ,

Styky Boh. Balbína s českou šlechtou pobělohorskou, Český časopis historický 32, 1926, 497–541.

30 BALBÍN, 1988, 156.

106

Érthető tehát, hogy a barokk szellemű katolikus hazafiság túllépett a nemesi patrio-tizmus felfogásán, amely politikai és jogi alapon határozta meg a nemzethez tartozás kri-tériumát. Az ellenreformáció és az abszolutizmus körülményei között Balbín, Pešina ésmunkatársaik szükségképpen nyelvi, etnikai és népéleti szempontok alapján tágították kia cseh társadalom követésre ajánlott hagyományait. Az Epitome tulajdonképpen kísérleta rendi patriotizmus barokk szellemiségű, katolikus átértelmezésére. Balbín áhítatosantiszteleg a tősgyökeres cseh nemesség államjogi feladatvállalása előtt, s egyúttal a nemes-ség genealógiai leszármaztatását – meglehetősen problematikus módon – összekapcsoljaa cseh szentek s más, boldoggá avatott kegyes személyek családfájával, őket tekintve a tör-ténelmi folytonosság legfőbb letéteményesének. A cseh nyelv védelmében írt Értekezés-ben már inkább előtérbe kerülnek az etnikai elemek, amikor elismeréssel emlegeti ugyana régi nemességet, de kifejezetten szembehelyezkedik a Fehérhegy után betelepültújbirtokos réteggel. Mindennél veszedelmesebb – írja –, ha a törvények valamely nemzetelnyomását célozzák, s ha ez a terv jól láthatóan kiütközik a nemzeti nyelv elsorvasztá-sának szándékában.28 S éppen ennek a szándéknak a megvalósításában játszanak dicste-len szerepet a „behívott idegenek,” akik közreműködnek abban, hogy a fennálló hatalommegfossza a hazai lakosságot anyanyelvének jogaitól. Az idegenekkel szemben Balbín azisteni igazságszolgáltatásban reménykedik, megjegyezve azt, hogy „valamely istenirendelésből” vagy „Szent Vencel átka” következtében magva szakadt azoknak az idegencsaládoknak, amelyek nem forrottak össze a cseh nemzettel: „Sokan megfigyelték, hogya fennmaradt idegen eredetű családok Csehország és a csehek iránt a lehető legőszintébbbarátsággal viseltetnek; míg ellenben azok, akik gyűlölték a cseheket, kihaltak.”29 Ezekbena fejtegetésekben Balbín egyre inkább etnikai-nyelvi alapra helyezkedik, s nem áll távoltőle a sértett nemzeti elzárkózás érzése. Az alávetett paraszti lakosság szenvedéseitegyüttérzéssel szemléli, ostorozva a király gyávaságra hajlamos tanácsosait, akik a nép„verejtékén és vérén híznak.”30 Innét már csak egy lépés az alávetett nép és a cseh nemzetazonosítása.

A Balbín szavaiból kiérződő nyelvi öntudat szorosan összefügg a városi polgárság egyrészének hazafias érzéseivel, hiszen a nemesi rétegek cseh nyelvűségének gyengülésévela cseh kultúra sorsa a városi középosztály – az egyházi és világi értelmiség – kezébekerült. A városi értelmiség a Balbín által képviselt barokk historizmus hatása alatt állt, defogékony volt a szláv összetartozás gondolatára is. Azonban a „barokk szlávizmus” raguzaieredetű szellemi áramlata cseh közegben kevés új elemmel egészült ki. Balbín magától

107

31 Milan KOPECKÝ, Balbín a Slovanstvo = Bohuslav Balbín a kultura jeho doby v Čechách: Sborníkz konference Památníku národního písemnictví, Praha, 1992, 54–55.

32 Miroslav HÝSEK, Jan Jiří Středovský = Z dějin české literatury. Sborník statí věnovanýJaroslavu Vlčkovi k šedesátinám od jeho spolupracovníku a žáků, edd. M. HÝSEK, J. JAKUBEC,Praha, Laichter, 1920, 115–126.

értetődően hivatkozik a szláv népek nagyságára, lakóhelyük hatalmas kiterjedésére, snem mulasztja el megemlíteni kultúrájuk régiségét és magas színvonalát, amelyet sajátosnépi tulajdonságaikkal (vagyis a szlávok becsületességével, vallásosságával és kiváló ér-telmi képességeivel) magyaráz. Mindezt azonban alárendeli középponti céljának, amelya cseh állam erejét és önállóságát van hivatva kifejezni. Balbín nem érdeklődik különö-sebben a szláv kölcsönösség barokk eszméi iránt, nem foglalkozik a szlávok egységénekpolitikai céljaival. Számára a cseh történelem értelme IV. Károly „sanctum regnum”-ábanölt testet, amelyet a laikusok mély vallásossága hat át, s amely a kulturális siker és a ka-tolikus hithűség példáival egységbe forrasztja a nemzetet.31

A csehek hozzájárulása a szláv összetartozás barokk kori eszméjéhez elsősorban aCyrill és Methód-kultusz megalapozásában fejeződik ki. A „szláv apostolok” élete ésjelentősége csak a katolikus barokk egyházi mozgalmakban teljesedik ki, nem függetlenüla Róma által erősen szorgalmazott uniós törekvésektől. A katolikus propaganda a népkörében élő „szláv szenteknek” ábrázolja a görög testvéreket, s ez a barokk szlavofilizmusbeleillik abba a hivatalos célkitűzésbe, amely az ortodox – többségében szláv nyelvű –keleti keresztényeket vissza akarja terelni a római egyház fennhatósága alá. A cseh„Cirill–Metód-i hagyomány” feltámasztásának – pontosabban: megalkotásának – művétaz olomouci jezsuita kollégiumban működő tudós szerzetesek végzik el. Jan Jiří Středov-ský 1710-ben adja ki Sacra Moraviae című, terjedelmes latin nyelvű könyvét Cyrill ésMethód életéről és morvaországi tevékenységéről, amelyben a szláv összetartozásgondolatát beilleszti a honismereti irodalom hazafias témái közé.32 A latin nyelvű műösszekapcsolja a Cirill–Metód-i hagyományt a szláv egység ideológiájával. Mi több,ráirányítja a figyelmet a nagymorva állam történetére is. A barokk külsőségekkelfelruházott egyházi és tudományos kultusz ettől az időtől kezdve a nemzeti ideológia egyikmegszentelt hivatkozási területévé válik. Az a tudományos elmélet, amely kontinuitástfeltételez a nagymorva–cseh, illetve a nagymorva–szlovák történelem – s még inkább akét kulturális tradíció – között, mindmáig tartja magát a modern szlavisztika szigorúanvett szakmai érvelésében is.

Látható tehát, hogy a barokk historizmus kontextusában kialakultak azoknak az esz-mei célkitűzéseknek az előképei, amelyekhez a felvilágosodást követő „romantikus”nemzeti mozgalom akaratlanul is kapcsolódott. A folyamatosság annál is inkább zökke-nőmentes, mivel a felvilágosodás sem tagadta meg a historizmus hagyományát. A felvi-lágosult kritika szekularizálja a történelmet: megtisztítja a hagyományt a legendás és

A barokk historizmus hagyománya a cseh kultúrában

Berkes Tamás

108

kitalált elemektől, de a historizmus tematikáját nem ejti el. A 19. század elején megindulónemzeti mozgalom, amelyet némi leegyszerűsítéssel „romantikusnak” szokás nevezni,kivételesen szoros kapcsolatot alakít ki a historizmus és a nyelvi alapra helyezett nemzetiideológia között, s eközben sutba vágja a felvilágosult kritikai gondolkodás szellemi fegy-verzetét. A nemzeti romantika historizmusa úgy jelenik meg mint a felvilágosult raciona-lizmus tagadása, s ez alól csak a legnagyobbak – mint például Palacký – tekinthetőkbizonyos mértékig kivételnek.

A barokk műveltség továbbélésének jellemző eleme a „népiség,” amely hidat képez anépi olvasmányok földközeli – s egyúttal misztikus, mitologizáló – gondolkodása, illetvea nemzeti újjászületés politikai üzenete között. A „hazafiság,” a „historizmus” és a„népiség” szerteágazó hagyománya nélkül tehát aligha pattant volna elő – mintegyvarázsütésre – a cseh „újjászületés” emancipációs jellegű mozgalma. Így lesz látható aromantikus irodalmiságban rejlő konzervatív beidegződések meglepően széles köre,amelynek barokk hátországát sokáig jótékony homály fedte. Pedig éppen az átörökítettés újraértelmezett történelmi mítoszok és sztereotípiák gondoskodtak arról, hogy a nem-zeti ébredés műveltsége – megkeresve a maga befogadóit – leülepedjék a társadalomban.A cseh kultúrának megvolt a múltja ahhoz, hogy a nemzetébresztői mozgalom közbeikta-tásával megtalálja a maga jövőjét.