Dr. Radics László – Dr. Pusztai Péter

Alternatív növények korszerû termesztése

Szaktudás Kiadó HázBudapest, 2011

Irodalmi szerkesztô: Viant Katalin

© Dr. Radics László, Dr. Pusztai Péter, 2011

ISBN 978-963-9935-74-7

Szaktudás Kiadó Ház Zrt.1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 36/B

Telefon: 273-2180Felelôs kiadó a kiadó elnöke

Tartalomjegyzék

Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13

Tönköly (Triticum spelta)(Triticum aestivum L. em. Thell. ssp. spelta /L./ Thell.). . . . . . . . . . . . . . 15

Rendszertani besorolás, tudományos név . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15Termesztéstörténet, felhasználás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17Növénytani leírás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19Beltartalmi mutatók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21Fajták . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21Agrotechnika . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22Talajigény. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23Éghajlatigény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24Elôvetemény-igény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25Talaj-elôkészítés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26Tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28Vetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29Növényápolás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31Betakarítás, tárolás, feldolgozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32

Csicseriborsó (Cicer arietinum L.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34Termesztéstörténet, felhasználás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34Növénytani leírás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37Beltartalmi mutatók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38Fajták . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 40Talajigény. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41Éghajlatigény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41Elôvetemény-igény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 42Talaj-elôkésztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 42Tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43Vetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 44Növényápolás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 46

5

Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 47Vetômagtermesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 47

Sörárpa (Hordeum vulgare) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 48Termesztéstörténet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 48Legfontosabb életfolyamatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49Éghajlatigény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52Fajtakövetelmények . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54Fajták . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 55Elôvetemény-igény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 57Tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 57Talaj-elôkészítés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59Vetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61Ápolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 66

Tritikále . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68Elnevezés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68Termesztéstörténet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 69Növénytani leírás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 74Magyarországi köztermesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 76A termesztés biológiai alapja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 76Vetômagtermesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 80Termesztéstechnológia. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 80Éghajlat- és talajigény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 81Elôvetemény-igény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 81Vetésidô, vetômagmennyiség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 81Tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 82Ápolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 83Termés, betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 83Tárolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 85Biotermesztés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 85

Len (Linum usitatissimum) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 87Termesztéstörténet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 87Növénytani leírás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 89Fajták, fajtakérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 90Talajigény. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 93Éghajlatigény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 94

6

Elôvetemény-igény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 95Talaj-elôkészítés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 96Tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 97Vetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 99Növényápolás, gyomszabályozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 101Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 110

Baltacím (Onobrychis viciifolia Scop.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 115Termesztéstörténet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 115Növénytani leírás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 116Takarmányérték . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 118Fajták, fajtakérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 121Termesztett fajták. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 121Talajigény. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 122Éghajlatigény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 123Elôvetemény-igény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 123Talaj-elôkészítés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 124Tápanyagellátás, mûtrágyázás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 125Telepítés, vetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 126Növényápolás, gyomszabályozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 127Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 133Vetômagtermesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 134

Bíborhere (Trifolium incarnatum L.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 136Termesztéstörténet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 136Növénytani leírás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 137Fajták, fajtakérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 138Talajigény. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 139Éghajlatigény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 140Elôvetemény-igény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 140Talaj-elôkészítés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 141Tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 141Vetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 143Ápolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 144Öntözés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 150Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 150Legeltetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 151Zöldtrágya . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 152Talajtakarás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 152

7

Bükköny (Vicia sativa, V. villosa, V. pannonica) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1531. Tavaszi (takarmány) bükköny . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 154

Növénytani jellemzôi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 154Fajtakérdés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 155Éghajlat- és talaigény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 156Vetésforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 156Talaj-elôkészítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 156Tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 157Vetés-elôkészítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 157Vetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 159Növényápolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 159Betakarítás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 159Használata keverékben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 160Betakarítás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 160

2. Szöszös bükköny . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 161Növénytani leírás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 161Fajtakérdés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 162Éghajlat- és talajigény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 162Vetésforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 163Talaj-elôkészítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 163Tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 164Vetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 164Növényápolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 165Használata keverékekben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 165Betakarítás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 166

3. Pannon bükköny . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 167Növénytani leírás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 167Fajtakérdés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 168Éghajlat- és talajigény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 168Vetésforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 168Talaj-elôkészítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 169Tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 169Vetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 169Használata keverékekben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 171Betakarítás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 172

4. A bükkönyfajok növényvédelme . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 172

8

Köles (Panicum miliaceum L.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 176Növénytani leírás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 177Fajták . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 178Talajigény. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 180Vetésforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 180Talaj-elôkészítés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 180Tápanyagfelvétel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 181Vetésápolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 183Betakarítás, termés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 185

Lencse (Lens culinaris) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 186Elnevezés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 186Termesztéstörténet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 186Növénytani leírás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 188Fajták, fajtakérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 189Talajigény. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 190Éghajlatigény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 191Elôvetemény-igény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 191Talaj-elôkészítés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 191Tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 192Vetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 192Gyomszabályozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 193Betegségek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 194Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 199Tárolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 200Vetômagtermesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 200

Repce (Brassica napus var. oleifera) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 202Termesztéstörténet, felhasználás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 202Növénytani leírás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 204Fajták . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 206Talajigény. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 207Éghajlatigény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 207Elôvetemény-igény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 208Talaj-elôkészítés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 209Tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 210Vetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 212Növényápolás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 213Ipari feldolgozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 216

9

Kender (Cannabis sativa L.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 220Termesztéstörténete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 220Felhasználás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 222Növénytani leírás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 224Fajták . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 225Talajigény. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 226Éghajlatigény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 227Elôvetemény-igény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 227Talaj-elôkészítés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 228Tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 228Vetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 229Kórokozók, betegségek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 230Károsítók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 231Betakarítás, tárolás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 232Minôsítés, minôség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 233Vetômagtermesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 234

Szója (Glycine max (L.) Merrill) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 237Elnevezés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 237Származás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 237Termesztéstörténet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 237Termesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 239Felhasználás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 241Növénytani leírás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 243Növekedés, fejlôdés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 244Talajigény. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 245Éghajlat-igény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 245Elôvetemény-igény, vetésforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 246Fajtahasználat. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 247Talajmûvelés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 248Trágyázás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 249Oltás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 251Vetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 252Tavaszi állapotminôsítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 253Növényvédelem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 253Betegségek, kórokozók, kártevôk, stressz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 255Növényápolás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 261Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 261Tárolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 262

10

Feldolgozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 262Vetômagtermesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 263Étkezésiszója-termesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 264

Tarlórépa (Brassica rapa L. convar. rapa) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 265Rendszertani besorolás, tudományos név . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 265Növénytani leírás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 267Fajta . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 273Talajigény. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 274Éghajlatigény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 274Elôvetemény-igény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 276Talaj-elôkészítés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 277Tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 277Vetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 278Ápolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 279Betakarítás, tárolás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 283

Irodalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 286

11

Bevezetés

Az EU-csatlakozás után alapvetô változások történtek mezôgazdasági terme-lésünkben, beleértve a növénytermesztést is. Régi, jól pénzelô termesztett nö-vények tûntek el, és kis jelentôségû növények kaptak meghatározó, illetve ún.nagy növények új szerepet.

Ennek a változásnak, valamint az agrotechnika eredményeinek nyomon kö-vetéséhez nyújt segítséget Alternatív növények korszerû termesztése címû ösz-szeállításunk. Könyvünk igyekszik azt a megváltozott szemléletet közvetíteniaz olvasó felé, amelyet a környezetbarát, fenntartható szemlélet megkövetel.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy alapvetôen más közgazdasági és szociálisfeltételek mellett kell napjainkban a növénytermesztést követni.

Természetesen helyhiány miatt nem tudtunk kellô részletességgel kitérni azúj trágyázási szemléletre, bár könyvünk már ezt követi. Ugyancsak ilyen okokmiatt csak hivatkozással tudtunk élni az Alternatív növények termesztése I. ésII. kötetére, valamint a Növénytermesztés határok nélkül (EU-konform növé-nyek termesztése) címû könyvre, amelyek hasznos kiegészítôi lehetnek az újkötetünknek. Ez utóbbi kötet sikerét ékesen bizonyítja, hogy megtalálható azAmerikai Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtárában is.

A könyv számos növénycsoporttal foglalkozik, így a gabonafélék közül atönkölybúza, sörárpa, tritikálé és a köles, melybôl augusztus 20-án az országtortája készült. A többi gabonaféle is jelentôs, például a reformtáplálkozásbana tönköly; a söriparban mindig keresett a jól malátázható tavaszi árpa; a tri-tikálé, mely kenyérnek és takarmánynak is kiváló és a jó búza és jó rozstala-jok közötti ûrt tölti ki eredményesen, fôleg ennek és a piaci igénynek tudhatóbe rohamos terjedése.

A szója a takarmányozás és az alternatív táplálkozás éllovasa. Pótolhatatlanfehérjeforrás. A többi pillangóssal együtt (baltacim, bíborhere, bükköny) a ta-lajerô-visszapótlásban is jeltôs szerepe van. Az elôzôkhöz kapcsolható a len-cse, amely nemcsak nitrogént gyûjt, hanem kiváló és tápláló levesek és fôze-lékek alapanyaga a csicseriborsóval együtt, amelynek nemcsak mint takar-mánynak, hanem a konyhamûvészetben is igen fontos szerepe van.

13

Az olajnövények közül a repce a legjelentôsebb, de ebbe a csoportba tartoz-hat az olajlen is. Ha a modern ökotextíliák készítésére gondolunk, akkor arostlen és a kender nélkülözhetetlenek. A kender ezenkívül akár az építôipar-ban, gépkocsigyártásban, gyógyszeriparban is új felhasználást kínál. Utoljárahagytuk a tarlórépát, amely rövid tenyészidejével, kiaknázatlan, hiánypótlózöldségnövény.

Mint láttuk, minden növény, amely a könyvünkben szerepel, új piaci lehe-tôséget kínál a gazdáknak, nem beszélve környezetvédelmi jelentôségükrôl.

Legyünk vállalkozó szellemû gazdák, mint elôdeink, akkor nem leszünk ki-szolgáltatottak a sematikus, sokszor leértékelôdô termékeknek!

Budapest, 2011. augusztus 22.

Radics Lászlóegyetemi tanár

14

Tönköly (Triticum spelta)(Triticum aestivum L. em. Thell. ssp. spelta /L./ Thell.)

A szántóföldi növénytermesztés utóbbi évtizedeinek jellemzôi alapján megál-lapítható, hogy a termesztett növények fajszáma jelentôsen csökkent. Megje-lentek azonban olyan új kultúrák, amelyeket már-már elveszettnek lehetettvélni. Ilyen növényfaj a tönköly – gyakoribb, de pontatlanabb nevén a tön-kölybúza – is. 1963-ban még arról írnak, hogy a Triticum aestivum, a Triticumdurum és a Triticum turgidum fajokon kívül hazánkban más búzafajok nem jö-hetnek számításba.

A tönköly iránt fokozott érdeklôdés nyilvánul meg határainkon túl is, vetés-területe más európai országban (Szlovákiában, Olaszországban, Ausztriában,Németországban) is növekszik.

Rendszertani besorolás, tudományos név

A növényrendszertan a tönkölyt (Triticum aestivum L. em. Thell. ssp. spelta/L./ Thell.) a Búza (Triticum) nemzetségbe sorolja.

A Triticum nemzetséghez tartozó fajok fejlôdéstörténeti (természetes) rend-szerének alapja (1. táblázat), mely szerint a Búza nemzetség fajait három ta-gozatba osztotta. Ez az alakor (Diploidea Flaksb.; n = 7), a tönke(Tetraploidea Flaksb.; n = 14) és a tönköly (Hexaploidea Flaksb.; n = 21).A tönköly a Flaksberger-féle, Schiemann által átdolgozott rendszer alapján a Tönköly tagozatba (Hexaploidea) tartozik.

15

1. táblázat. A Triticum nemzetség rendszere

A tönkölybúza alakköre változatos. Számos változatot írtak már le, ame-lyek egymástól a pelyva színe (fehér, pirosló, kékesfeketés), felülete (kopasz,molyhos), valamint a kalász szálkás vagy tar jellege szerint különböznek.

A búzafajok közül a legrégebben termesztett a tönke (T. dicoccon), melyetmintegy 11 000 éve kezdtek termeszteni: ezt az idôt 7000 évben jelöli meg. Azalakor (T. monococcum) kb. 10 000 éves múlttal rendelkezik, míg a közönsé-ges búza (T. aestivum L.) elsô leletei Çatalhüyük mellôl i. e. 5500-ból szár-maznak. Ez utóbbi növényfaj európai termesztése az i.e. 3000 körüli idôszak-ból eredeztethetô. Linné 1753-ban önálló fajként írta le a T. turgidum ssp.speltát, melyet késôbb a közönséges búza alfajának soroltak be.

A tönkölysorozatba tartozó pelyvás fajok fiatalabbak a csupasz szemûek-nél, létrejöttükben a csupasz szemû fajok játszottak szerepet.

16

Tagozat GenomVad fajok Termesztett fajok

a szem a tok-lászba zárt

a szem a tok-lászba zárt a szem csupasz

AlakorDiploideaFLAKSB.(n = 7)

AA

a) T. boeoticumBOISS.

b) T. urartuTUM.

c) T. monococ-cum L.

TönkeTetraploideaFLAKSB.(n = 14)

AABB

d) T. dicoccoidesKÖRN.

f) T. georgicumDEKAPR.

e) T. dicocconSCHRANK

i) T. durumDESF.

j) T. turgidum L.k) T. polonicum

L.l) T. carthlicum

NEVSKIm) T. turanicum

JAKUBZ.

AAGGg) T. araraticum

JAKUBZ.h) T. timopheevi

ZHUK.

TönkölyHexaploideaFLAKSB.(n = 21)

AABBDD

n) T. spelta L.o) T. macha

DEK. etMEN.)

p) T. aestivum L.q) T. sphaerococ-

cum PERC.r) T. vavilovii

(TUM.)JAKUBZ.

Termesztéstörténet, felhasználás

A tönkölybúza keletkezésére nézve több hipotézis is ismert, a faj származásakörül még ma is sok vita van. Már Plinius is ír róla: szerinte a tönkölybúzát apicenumiak fedezték fel. Más leírásokból megtudhatjuk, hogy a legrégibb tön-kölymaradványokat a Nílus völgyébôl ásták ki, amelyek az i. e. IV. évezred-bôl származnak. E nézetet többen kétségbe vonták, mert a T. speltát Iránban ismegtalálták. Ezért több kutató szerint a tönkölysorozat késôbb került a Nílusvölgyébe, s keletkezési helye Délnyugat-Ázsia.

A keresztezésekbôl létrejött allohexaploid formából valószínûleg polifiletikusúton további génmutációkkal keletkeztek a legelterjedtebb kultúrformák: a kö-zönséges búza és a tönkölybúza. Ez utóbbi faj néhány típusa rendkívül fagyál-ló. A legvalószínûbb nézet szerint a faj az Alpok vidékén keletkezett. Az aleman-nok felkarolták termesztését, s vándorlásaik során mindenhová magukkal vitték.A faj így jutott el a Pireneusokba, Asztúriába, a Bánátba és Erdélybe is.

A Triticum aestivum L. (közönséges búza) és a Triticum spelta L. fajok egy-mással jól keresztezhetôk, mert mindketten a hexaploid sorozatba tartoznak. A keresztezés révén nyert gabona a speltához hasonlóan pelyvás, de termô-képessége inkább az aestivumét közelíti meg, de ezerszemtömege csökken. Eza keresztezôdés spontán is létrejöhet, amely a fajták azonosításakor megnehe-zítette a genetikai vizsgálatokat.

Hazai kutatók véleménye szerint az ôsi jellegû tönkölyt régebben csak Eu-rópa néhány országában, elsôsorban a mai Németország területén ismerték,újabban azonban Nyugat-Ázsia több pontjáról is elôkerült. Ez a búzafaj a nagykeleti vándorlásban nem vett részt. Termesztési területei között említik Dél-nyugat-Németországot, az Ardennek vidékét, kisebb mértékben termesztettékLuxemburgban és Belgiumban, Nyugat-Tirolban, Svájcban, Erdélyben, Bá-nátban, Spanyolországban, az USA-ban és Iránban.

A tönkölybúzát elsôsorban kenyérsütésre használták fel, ahogy arról márPlinius is írt. Elkészítése sajátos volt, jelentôsen különbözött a többi gaboná-ból készített kenyérnél megszokottól. Ennek oka vélhetôen a magas sikértar-talomból eredô nehezebben kezelhetô tészta volt. Leírása szerint: „E kenyéralapanyagát kilenc napig áztatták, a tizedik napon mazsolalével összegyúrták,hosszú henger alakúra formálták és cserépedénybe téve kemencébe megsütöt-ték, miközben az edények széttörtek. E kenyeret csak nedvesítve lehetett fo-gyasztani, amihez leginkább tejet vagy mézes vizet használtak.”

Az 1800-as évek végén Németország területérôl származó adatok szerintfelismerték lisztjének javító jellegét. Itt is elsôsorban kenyér alapanyagkénttermesztették. Lisztjét a búzalisztnél értékesebbnek tartották: elsôsorban fi-

17

nom pékáruk készítésére vélték jobbnak. Kisebb mértékben kásanövénykéntis használták, akkor azonban speciális módon kellett betakarítani és elôkezel-ni a hántolás elôtt. A betakarítást már akkor meg kellett kezdeni, amikor a sze-mek a tejesérés végén, viaszérés elején voltak, de még zöldek. Általában ke-mencében szárították meg az így begyûjtött kalászokat, amíg a légszáraz álla-potot nem érték el. Eztán következhetett csak a cséplés és tisztítás, rostálással.A malomban az így elôkészített szemeket hántolták, és ezt használták fel tar-talmas kásák készítésére.

Már a XX. század elején ismert volt. Termesztése az 1800-as évek végén,egész Nyugat-Európában, elsôsorban a németek lakta területen elterjedt, beleért-ve Svájcot, Ausztriát, Belgiumot és Luxemburgot is, de ismert volt Horvátországés Szlovénia területén is. Az ismert termôterület 200–300 000 ha-t tett ki, és vol-tak olyan régiók, ahol az aestivum búza termôterülete elmaradt a tönkölyétôl.

Az arányok és a termôterület azonban az 1900-as évek közepére ebben a ré-gióban is megváltozott. A termelés intenzifikálásának igénye és lehetôségemiatt a tönköly termesztése egyre jobban visszaszorult az aestivum búza tér-hódítása miatt. Korábbi termôterülete 1,0–0,5%-án termesztették csak.

Magyarországon a történelem elôtti idôkben és a bronzkori leletekben nemsikerült megbízhatóan meghatározni, azaz a tönköly hazánk területén nem voltannyira fontos gabona, mint a mai Németország területén. Magyarországon II.Ulászló törvényeiben említik elôször a tönkölyt thenkel vagy dinkel néven1498-ban. Feltehetôen a dunai gabonakereskedelem révén kerülhetett be ha-zánkba. Más források azonban már korábban, az 1400-as évek elején valószí-nûsítik szórványos megjelenését és termesztését a Kárpát-medencében, amelya nyugati területekrôl hozzánk betelepülô népcsoportok révén juthatott a hazaigabonanövények közé, de nagyobb arányú elterjedése nem történt meg.

Jellemzô, hogy a hazai tönkölytermesztés az 1800-as évek végén összesensem érte el a 8000 ha-t, ami az 1900-as évek elejére 1000 ha alá csökkent.Ezek az adatok is jól jelzik, hogy a magyarországi gabonatermesztésben ha-gyományosan kisebb jelentôsége volt, mint az aestivum búzának, noha Keszt-helyen 1903-ban folytak termesztési kísérletek a növénnyel a Magyar KirályiGazdasági Tanintézet Növénytermelési Tanszékén.

A betakarított termés közvetlenül élelmiszer-ipari célra nem használhatófel, azt hántolni kell. A hántolás és az ôrlés eszközrendszerei mára már töké-letesedtek. Ennek ellenére a fajták között kiemelt figyelmet kell szentelnünkazoknak, amelyeknek kedvezôbbek a hántolási tulajdonságaik. Külön minôsé-gi elôny, ha a tönkölyfajtának a vékonyabb pericarpiumréteg miatt az aestivumbúzákhoz képest jelentôsen alacsonyabb a korpaaránya. Ez a korpaarány-érték50%-kal is kevesebb lehet, mint a kenyérgabonánál.

18

A tönköly termesztése hazánkban is egyre jobban terjed. Keresik a fogyasz-tók, de a feldolgozók is. Felhasználhatósága széles körû, de elsôsorban a hu-mán táplálkozásban jelentôs. Fôként kenyerek és péksütemények alapanyagatisztán vagy más lisztekhez keverve, kihasználva javító jellegét, de a tészta-gyártásban is nagy szerepe van. Használják teljes kiôrlésben és fehérlisztkéntis. Sütéskor gyakran javasolják, hogy akár gyengébb minôségû búzaliszttel iskeverjék, mert a magas sikértartalom könnyen ragadóssá, nehezen formálha-tóvá teszi a tésztát. Megállapították, hogy már 5–15%-ban a liszthez keverveis jelentôs minôségjavulást lehet vele elérni.

Takarmányozásban való felhasználhatóságát elsôsorban a sertés- és barom-fitartásban tartják ígéretesnek, de a szarvasmarhák takarmányozásában is lehetszerepe. Sertések esetében a magasabb fehérjetartalom miatt a preferenciamég az árpáénál is magasabb lehet. Feltételezhetôen a szemtermés magaspelyvaaránya miatt, a tönköly jobban ellenáll a toxinokkal való fertôzôdésnek.Ezt a hatást fokozhatja az is, hogy magas a növény szára, így a fuzáriumfer-tôzés kialakulásának esélye is kisebb. Az egészségügyi hatások tekintetébenszámos vizsgálat folyt és folyik a tényleges elônyök megállapításának érdeké-ben. Egyes források arra is utalnak, hogy a búzaliszthez képes kevésbé aller-gizáló a lisztje, így speciális diétákba is könnyebben beilleszthetô. A gabonákközül a tönköly nemzetközi piaca szélesebb, mint a többi gabonanövényé, ígya termelôk is szívesebben termesztik. Nyugat-Európába, de Japánba is mutat-kozik piaca lisztként és feldolgozott termékként (kenyér, pékáruk, tészta) is. A fogyasztói vélekedés a laboratóriumi vizsgálatokhoz hasonlóan az egész-ségmegôrzô élelmiszerek, élelmiszer-alapanyagok közé sorolja.

A termelôk szempontjából a kedvezôbb piaci feltételeken kívül relatív ol-csóbb termeszthetôsége számít vonzónak az ôszi búzához képest. A drágább ésnéha nehezebben kivethetô vetômag költségét az alacsonyabb vetési norma el-lensúlyozza, a vastag pelyvaréteg a csávázás szükségességét csökkenti, kiemel-kedô bokrosodó képessége és hosszú szára miatt jó gyomelnyomó, ezért a nö-vényvédelmi költségek is mérsékeltebbek, jó gyökeresedése és hatékony táp-anyagfelvétele miatt kisebb mûtrágya adagokkal vagy ökológiai gazdálkodás-ban kellô szervesanyag-ellátottságú táblákban közvetlen trágyázás nélkül is si-keresen termeszthetô, ha a vetésforgó megfelelô tápanyag-egyensúlya állandó.

Növénytani leírás

A tönkölybúzák morfológiájáról, termesztésérôl a múlt században készültközlemények részletesen szólnak. Ismeretesek voltak az ôszi és tavaszi, bar-na- (vagy veres-) és fehértönkölyök is. A verestönköly elônyének tartották,

19

hogy vastagabb, erôsebb szárat fejleszt, és jobban bokrosodik, ezért kevésbéhajlamos a megdôlésre. A piacon keresettebb volt, mint a fehértönköly, és abetegségek is kevésbé támadták meg.

A modern tönkölybúza egynyári vagy áttelelô gabona. 100–120 cm magas-ra nô meg, színe többnyire szürkészöld. Szalmaszára vastag, de vékonyszártagfalú. Erôs, kemény és vastag szalmája csak éréskor lágyul meg, ígyszárszilárdsága jó, de túl sûrû vetés vagy túlzott nitrogénellátottság esetén en-nek ellenére is megdôlhet, ezért ilyen körülmények közé nem is célszerû vet-ni. Évjárattól függôen július végén, augusztus közepén érô, jellegzetesebbenoktóberben vetendô. A közönséges búzákhoz képest többnyire gyorsabbankel, és kezdeti fejlôdése is erôteljesebb, a késôbbi magasabb állomány már akelést követô második hét végére magasabb állományként mutatkozik.

A levéllemez kopasz vagy ritkásan szôrözött. A fiatal növények levelei jel-lemzôen sötétebb zöldek, mint az ôszi búzáé, közepesen szélesek, rendszerintenyhén felállóak.

A kalász színe éréskor sárga-sárgásbarna, ritkábban vöröses, a kalász a csúcsánrövid, gyakran szálkázott. Egy-egy kifejlett kalászban átlagosan 15–25 padka van,a termékenyült virágok száma kalászonként 30–50 db. E kifejlett kalászok töme-ge 3,0–4,5 g közötti. A morfológiai sajátosságok, elsôsorban a mennyiségi értékekaz aktuális termôhely adottságaitól függôen erôsen változóak lehetnek

A kalász igen nyurga, és annyira laza, hogy a kalászkák jól elkülönülnekegymástól. A kalászorsó széles és vastag, éréskor nyakban lehajlik, különösentúléréskor törékeny, erôsebb fizikai behatásokra, könnyen letörik. A kalász ke-resztmetszete többnyire négyzetes. A kalászkák inkább hosszabbak, mint szé-lesek. Bennük 3-4 virágot találunk, de csak 2, ritkábban 3 szem fejlôdik ki.Érés után az egész kalászka lehullik, és a kalászkaalap feletti orsótag a kalász-kán marad. A szemeket a toklászok zárva tartják. A pelyvák lemeze kemény,széles és rombos-tojás alakú, csúcsa zömök, hegyes pelyvafogban zárul, szé-les (vízszintes) vállba szélesedik ki. A pelyvagerinc a lemezbôl kiemelkedik.A tojás alakú külsô toklász vékony lemezû, s csúcsán vagy van szálka, vagynincs. A szálka többnyire rövid, de olykor hosszú is lehet. A gyengén lapítottszemtermés megnyúlt alakú, mindkét végén gyengén hegyesedô, szögletes ke-resztmetszetû. A hasi barázda mély. Állománya változó: lisztes vagy üveges.

A tönköly a betegségekkel szemben közepesen ellenálló, mely a magas szárés a vastag pelyva miatt lehet jellemzô, de egyes fajtái lisztharmattal szembenérzékenyek lehetnek. Ennek kialakulását a megfelelô vetésforgó betartása és anitrogén túladagolásának kerülése hatékonyan mérsékelheti. Madárkárra ke-vésbé érzékeny, de termelôi tapasztalatok szerint a vadkár jelentôs lehet atejesérés idején, viaszérés kezdetén, amikor még zsenge a kalász.

20

Hektolitertömege a hántolatlan szemre vonatkoztatva 35 kg körüli, de kör-nyezeti hatások miatt 20%-os ingadozás is elôfordulhat a táblák között. Hán-tolatlan ezerszemtömege 70–100 g lehet, aminek akár felét is a pelyva tehetiki. Télállóssága – különösen a hazai nemesítésben – jó, ami erôteljes bokroso-dással párosulva stabil, jól beállt állományokat eredményez. Hántolatlanszemtermése a talajtípustól függôen 2,5–7,0 t/ha.

Beltartalmi mutatók

A tönkölybúza magas fehérje- és sikértartalommal rendelkezik, s aminosavtar-talma a közönséges búzák aminosav-összetételéhez viszonyítva is sok vonat-kozásban kedvezôbb.

A nyersfehérje-tartalma az ôszi búzáénál magasabb: annak mintegy 120%-a,aminosav-összetétele kedvezôbb; a legtöbb esszenciális aminosavból átlago-san 20%-kal többet tartalmaz. Korábbi kutatási azt is kimutatták, hogy az ezer-szemtömeg és a nyersfehérje-tartalom között a negatív korreláció van. A tön-kölybúza esetében azonban ez a negatív összefüggés kevésbé erôs, mint azôszi búzánál, azaz a szem méretének növekedése nem jelent olyan nagy fehér-jetartalom-romlást: azaz a nagyobb szemû tönkölybúzák termesztése eseténsem kell jelentôs káros mértékû minôségromlásra számítani.

Fajták

Az államilag elismert fajták jegyzékében (a Nemzeti Fajtajegyzékben) négyfajta szerepel:

• Franckenkorn,• Lajta,• Oberkulmer Rotkorn,• Öko 10.Az EU/EFTA országok közös fajtahasználati listájában ezekkel együtt ösz-

szesen 35 fajta szerepel, amelyek valamennyien köztermesztésben használha-tóak. A legtöbb fajta a németországi és svájci fajtajegyzékben szerepel elis-mertként.

A fajták közül azok kedveltek, amelyek technológiai tulajdonságai közültöbbek között a lisztkihozatal emelhetô ki. Ez az aestivum búzákhoz képestlegalább átlagosan 10%-kal magasabb, a vékonyabb szemhéj következménye-ként. Miután a szemet pelyvásan takarítják be, azt az ôrlés elôtt hántolni kell.A fajták közül a könnyen hántolható, alcsonyabb pelyvaszázalékúakat része-sítsük elônyben. A hántolási veszteség lehetôleg ne haladja meg a 30–35%-ot.

21

Agrotechnika

Vizsgálatok szerint a vetendô csíraszám 200–250 db/m2, az optimális kalász-szám 700–800 db/m2.

A tönköly termesztése hazánkban nem ismeretlen, még ha nem is tekint visszaolyan nagy múltra, mint Nyugat-Európában. Az elmúlt 100 évben azonban enövényfaj fajtái hazánkban csaknem teljesen kiszorultak a köztermesztésbôl,és legfeljebb csak génbanki mintaként maradtak fenn. Ezért a tönkölybúza ter-mesztéstechnológiájának komplex kialakítása csak az elmúlt évtizedben kez-dett nagyobb lendületet kapni, jobbára az ökológiai gazdálkodásban betöltöttnagyobb szerepe miatt. A mai technológia a hazai és a környezô országok iro-dalmában fellelhetô forrásokon alapul, amit jobbára az 1900-as évek elejénekmezôgazdasági színvonalára és gépesítettségi helyzetére dolgoztak ki. A nem-zetközi források ugyan bôvebben tartalmaznak friss közleményeket, mint ahazaiak, de ezek közvetlen átvétele az eltérô adottságok és a fajták változásamiatt gyakran nem lehetséges. Az átvett technológia akármennyire is komplexés hosszú tudományos vizsgálatsoron alapul, annak hazai végrehajtása és el-terjesztése során a helyi viszonyokhoz kell alkalmazkodni. Magyarország ter-môhelyi adottságainak sokrétûsége is indokolja a gondos elemzést, a hazaivizsgálatok elvégzésének szükségességét. A termesztés alapja továbbá, hogy atermelô tudja, mit akar elérni. Eltérô szempontként kell kezelni a vetômag-, azárunövény-, illetve a takarmánytermelést. Az árutermesztés két iránya, a bio-,illetve a konvencionális (hagyományos) termesztés is eltérô feltételrendszertkövetel meg. Elsôsorban a termelôk körében tartja magát az a nézet, hogy atönköly termesztése minden termôhelyen jól megvalósítható és jól jövedelme-zô, különösebben gondos termesztési technikától függetlenül. Számos kedve-zôtlen tapasztalat mutat rá azonban arra, hogy a tönköly is csak akkor képesmegfelelô termésszintet és jó minôséget elérni, ha a környezeti feltételek és azagrotechnika megfelelô, s ha alkalmazkodik a növény igényeihez és termesz-tési célhoz az adott körzetben.

Megfelelô minôségû és mennyiségû termést csak akkor tud elérni a terme-lô, ha a biológiai alapokra (fajta), az ökológiai és az agrotechnikai tényezôkreegyaránt kellô gondot fordít. Az EU-csatlakozást követôen bôvült a termeszt-hetô fajták száma, azonban a helyes választáskor mindig figyelembe kell ven-ni azt, hogy Magyarországon vizsgált és minôsített fajták esetében van csakgarancia arra, hogy a mi környezeti feltételeink között is megállják helyüket.Egy németországi vagy svájci, vagy akár osztrák fajta választása esetében hi-ába hozzuk be vele a hozzá fejlesztett technológiát, az ritkán állja meg helyéta hazai éghajlati anomáliák között. A Magyarországon kifejlesztett technoló-

22

giák pedig elsôsorban a hazai teszteken eredményes fajták esetében tudják azéghajlathoz való alkalmazkodást és a megfelelô termést egyaránt szolgálni. Azegyes termôhelyeken e három tényezô (fajta, környezeti hatások, agrotechni-ka) közül mindig mérlegelni kell, hogy melyik kiemelt szerepû, s arra építvemeghatározni a pontos termesztési feltételeket. A megfelelô terméshez azegyenletesen beállt, egészségen fejlôdött növényállomány az alapfeltétel. Eh-hez kell kihasználni az adott fajta képességeit, és a helyileg bevált agrotechni-kai rendszerrel együtt megteremteni az optimális növekedés feltételeit.

A tönkölybúza esetében az ôszi búzára kidolgozott technológiai variációkadaptálhatók a legkönnyebben. Tekintettel kell lennünk azonban néhány sajá-tosságra. A tönköly vastag pelyvája miatt csak kellôen nedves talajban képeserôteljesen és gyorsan csírázni. A nagy bokrosodási képesség és a magas állo-mány gyomelnyomó képessége csak akkor érvényesülhet, ha a kezdeti fejlô-dés idején a terület gyommentessége biztosítható. A nitrogénérzékenység mi-att vízállásos területeken vetése kockázatos. A vetésforgó gondos kialakításarévén van csak lehetôség a növényvédelmi problémák elkerülésére, és a véde-kezések számának csökkentésére vagy a védekezések teljes elhagyására. Atápanyag utánpótlásában igazodni kell a növény és a talaj igényein kívül a ter-mesztési irányzathoz (ökológiai vagy konvencionális) is.

A tönkölybúza termesztése sok tekintetben megegyezik a közönséges búzatermesztésével, az ott alkalmazott elvek és eszközrendszerek e növényfajnál isszéleskörûen használhatók.

Talajigény

Plinius a tönkölybúza és a közönséges búza talajigényét tekintve már tesz kü-lönbséget: „A búzát és a tönkölybúzát nyílt helyre vessük, amely, ameddig csaklehet ki van téve a nap hevének. A táplálóbb és tömörebb talaj a búzáé. Ned-vesebb helyre inkább tönkölybúzát vessünk, mint más búzát, de közepesen ned-ves helyre az utóbbit és az árpát. A domboldalakon erôsebb termetû búza te-rem, de kevesebb. Mind a tönkölybúza, mind a közönséges búza jól tûri a me-szes és a tôzeges talajt is.”

A Révai Nagylexikonban 1912-ben errôl a fajról többek között ez olvasha-tó: „Igénytelenebb a tar búzánál, sovány talajon, közepes gondozásnál is job-ban beválik. Jó talajon és okszerû mívelés mellett nagyobb a hozadéka a kö-zönséges búzáénál.”

Az 1800-as évek végén már általános elfogadott volt, hogy a tönkölyt szán-tott földbe kell vetni, azaz kellô mélységben forgatott talajt kíván. Úgy tartot-ták, hogy a tönköly a soványabb, gyengébb termôképességû talajon is jobban

23

megterem, mint az ôszi búza. Már akkor megállapították, hogy megfelelô kö-rülmények közé vetve erôteljesen kel.

Ismertek tavaszi és ôszi változatot is, de kisebb termésátlaga miatt csak cse-kély jelentôséget tulajdonítottak neki. Vetésérôl megállapították, hogy azt azôszi búzáéhoz hasonlóan kell végezni, akár gyenge talajokon és betegségek-nek jobban kitett területeken is. Talajigényét tekintve a legkevésbé igényes ga-bonák közé sorolták a rozzsal együtt, megjegyezve, hogy elôveteményre egy-általán nem érzékeny, sôt még a friss trágyázásra sem. Az olyan talajokon,ahol október végén még lehetséges volt a talajra menni és kellô nedvességetkaphatott a pelyvás mag a vetés után, ott még az október legvégére esô vetéstis elfogadhatónak tartották. Az akkori technológiai javaslatok és termôhelyileírás alapján látható, hogy a tönkölynek hazánkban csak a búzát helyettesítôszerepet szántak a gyenge termôképességû területeken; termésének minôségé-re és mennyiségére sem fektettek komoly gondot. Ez a szemlélet a termôhelymai megválasztásakor és a technológia alkalmazáskor már nem tartható, el-avult, de a tönköly szélsôséges környezeti toleranciáját jól jellemzi. Az ôszibúzával ellentétben lejtôkre, dombos vidékekre jobban ajánlották. Így az or-szág nyugati és északi részében tartották fontosabbnak, a jó gabonatermô síkterületekre pedig inkább az ôszi búzát ajánlották.

Az 1900-as éves elején a tönköly elônyének azt tartották, hogy ott is meg-terem, ahol az ôszi búza nem, de lisztjének minôségét a rozséhoz vélték ha-sonlónak, így nem ösztönöztek termesztésére.

A mai termesztési technológiákban elfogadott, hogy a hazai minôsítésû faj-ták és az EU/EFTA-listán szereplô egyéb fajták egy része is az ország egészterületén termeszthetôk. A szélsôséges talajok közül az erôsen savanyú talajo-kon és a termôsziken is elhelyezhetô, azonban futóhomokon és belvizes terü-leten késôbbi érése miatt nem javasolt vetni. Sikerrel termeszthetô humuszoshomokon és erodált, dombos területeken is. Legjobb terméseket a csernoz-jomon adja, de itt vigyázni kell a nitrogénellátással, ezért olyan elôveteményután célszerûbb vetni, amely nem hagy vissza túl nagy mennyiségû nitrogént.

Éghajlatigény

Az 1800-as évek végének irodalma a tönköly jó talajtûrésén kívül kiemeli,hogy éghajlati igényeit tekintve is ellenállóbb. Ismerték ugyan a tönköly tava-szi változatait, de termesztésre inkább az ôszi vetésût tartották biztonságo-sabbnak. A vastagabb pelyva miatti nagyobb nedvességigényre és az érés vé-gén megfigyelhetô viharérzékenységre nem fordítottak figyelmet, kellô elônyevolt, hogy az ôszi búzát nem termô területeken is lehet kenyérsütésre alkalmas

24

lisztet nyerni belôle. Általában az ôszi búzához való hasonlatosságát emeltékki technológiai tekintetben, és az attól való nagyobb környezettûrô képességét.

Hazánkban a ma termesztett tönkölybúzafajták ôszi vetésûek, mivel a téli fa-gyokat jól tûrik, sôt a 30 cm-es tartós hótakarót is elviselik. Így a hosszabb te-nyészidôt jól kihasználja és erôteljesen tud bokrosodni, ami a tavaszi vetésnélcsak csekély mértékû lehetne. A modern, nemesített fajták esetében kiemeltszempont volt, hogy a nagyobb termésátlag és jó beltartalmi mutatók mellett atönköly ne veszítsen ellenálló képességébôl és jól tûrje a szélsôséges környeze-ti hatásokat is. Ennek köszönhetôen a hagyományos búzáknál is sokkal jobb al-kalmazkodóképességgel rendelkezik, csírázása már 1–2 °C-on megindul. Ezértelterjedt, bár hibás nézet, hogy a tönkölybúza még januárban is hó alá vethetô,és így is sikeres lesz termesztése. Ilyen viszonyok között azonban arra kell szá-mítani, hogy az extrém kedvezôtlen viszonyok és a rövidebb tenyészidô miattimagasabb vetési normával jelentôsen kisebb termésátlagot mutat. Ezért ennyi-re megkésett vetés esetében, ha nem indokolja más, akkor a tönköly helyett in-kább tavaszi gabonát vessünk, mert a kiesô termés feltehetôleg nem teszi gaz-daságossá a termesztést. A mai szemlélet nem ragaszkodik olyan mértékben azelôre eltervezett növényfaj termesztéséhez, hogy emiatt megérné ennyire koc-kázatos termesztési helyzetben is ragaszkodni az elôre eltervezett növényhez.

A levegôtlen talajviszonyokat a tönköly különösen jól átlazított vagy lazaszerkezetû talajban jobban tolerálja, mint az ôszi búza, de a tartós vízborítástkerülni kell. Erôteljesebb gyökérzete és tágabb térállása miatt az aszályra ke-vésbé érzékeny. A szívós szalma miatt a nyári viharok, még a jégesô sem okozjelentôs károkat az állományban, amíg az zöld. Az érés elôre haladtával, külö-nösen túlérési állapotban azonban nemcsak a viharokra, hanem az erôsebbszélre is érzékeny, ezért erôsen szeles területeken termesztése kockázatos, mi-vel a túlérett kalász nyakban könnyen letörik.

Elôvetemény-igény

A termesztôi gyakorlat az utóbbi évek közgazdasági feltételeinek hatására managyon messze van a kívánatosnak tartottnál. A leegyszerûsödött termôhelyinövényi összetétel következtében a kapás és a kalászos kultúrák okszerûnektartott váltása nem történik meg. Az országban a gabonafélék vetésterületi ará-nya 68% körüli, így óhatatlan, hogy az imént említett vetésváltás sem teljesül.Olyan gyakorlat is elôfordul, hogy az adott táblán már 10 éve folyik monokul-túrában búzatermesztés. A vetésváltás hiányának következménye az is, hogyaz ilyen váltás nélküli termesztést folytató területeken jelentôs mértékû fuzári-umfertôzöttség alakult ki a kalászosokon is.

25

Az 1800-as évek végén már megállapították, hogy a tönköly önmagával ésmás gabonákkal is termeszthetô váltás nélküli rendszerben. Ezek ellenére atönköly elôveteményeként a kalászosok nem javasolhatóak. Önmaga után leg-feljebb két évig javasolt, ha a termesztési feltételek (pl. az ökológiai gazdálko-dás sajátos szabályai) ezt engedélyezik. A gazdák körében ugyanakkor kedveltmegoldás a többéves tönkölytermesztés, mert jó gyomelnyomó képességét kí-vánják kihasználni. Két év után azonban, különösen a lisztharmatra érzékenyfajták esetében a betegségek kialakulásának esélye jelentôsen fokozódik, vala-mint gyomelnyomó hatása is csökken az egysíkú talajhasználat következtében.

Jó elôveteményei a korán lekerülô kétszikûek (borsó, repce stb.). Pillangóselôvetemény esetén azonban figyelembe kell venni a talaj nitrogénellátottsá-gát is, hogy a túladagolást biztosan elkerüljük. A kismértékû kezdeti túladago-lás ugyan a megdôlésre való hajlamot nem befolyásolja, ha késôbb nem kaptovábbi nitrogént, de a télállóságot jelentôsen ronthatja. Eredményesen ter-meszthetô napraforgó és cukorrépa után is, ha azokat szeptember közepén, vé-gén betakarítják. Minden olyan elôvetemény megfelelô számára, amely után atalaj-elôkészítés szeptember közepétôl megkezdhetô. Megfelelô növényállo-mány kialakítása esetén jó gyomelnyomó képességû.

Talaj-elôkészítés

A tönköly talaj-elôkészítésérôl és trágyázásáról a XIX. század elején, 1853-banmár a maihoz nagyon hasonló elveket vallottak, ahogy azt Schlipf is megfogal-mazta: „A föld vetés elôtt ne legyen igen porlasztott; könnyû földnél a mag be-szántatik, a nehézen pedig csak beboronálandó; erôs trágyázás után félôs hogymegdül; középszerû trágyaerô mellett mindig inkáb sikerül, mint a búza.”

A technológiafejlesztés során a kalászos gabonáknál elfogadott alapelvek-re támaszkodva kell a tönköly számára ideális megoldásokat kiválasztani. Ál-talános, az egész országra és minden talajtípusra egyformán hatékonyan alkal-mazható talajmûvelési rendszer nem alakítható ki a tönköly speciális igényeimiatt. Az alapelvek azonossága mellett nagy hangsúlyt kellene fektetni azadott terület sajátosságait figyelembe vevô technológiák kialakítására. Ehhezvagy a meglévô eszközparkhoz kell speciális eljárási rendet fejleszteni, vagya terület lehetôségeit és a technológiai igényeket figyelembe véve az eszköz-parkot átalakítani. Ennek nagy költségigénye miatt azonban hazánkban általá-nosan elterjedtek az alaptechnológiák, amelyek szélsôséges termesztési ered-ményekkel és tapasztalatokkal járnak.

A tönköly termesztése elôtti talaj- és vetôágy-elôkészítési mûveleteket azelôvetemény faja, az általa hagyott tarlómaradványok mennyisége, illetve a

26

rendelkezésre álló eszközrendszer, valamint a munkák idôszakában uralkodóidôjárás határozzák meg.

Talaj-elôkészítésénél alapvetô szempont a talajnedvesség megtartása, illet-ve a gyommentes magágy biztosítása. A talaj nedvességtartalmára e növény-fajnak azért van nagyobb szüksége, mert a szemet védô pelyva átnedvesedéseután jut csak nedvesség a szem csírázására. Hiánytalan, gyors és egyöntetû ke-lést, kellôen meggyökeresedett növényállományt azonban csak jó magágy-ki-alakítással érhetünk el. A tönköly az általánosan megfogalmazott elvek szerintcsupán minimális talajmunkát igényel, ugyanakkor a mélyebb rétegekre kiter-jedô lazítást azonban ez a növényfaj jobban meghálálja, mint a közönséges bú-za. Ezért talaj-elôkészítése során gyakrabban kap szerepet a forgatás nélkülialapmûvelés, mint más gabona esetében. Ennek 4 módszere terjedt el hazánk-ban. Leggyakrabban az ôszi búza esetében is alkalmazott tárcsás alapmûvelésthasználják, amely megfelelô lehet, ha az elôvetemények talaj-elôkészítése so-rán kellô mélységû a talajmûvelés, és ennek hatása a tönköly vetésekor mégérezhetô. Ilyen esetben a tárcsázás (1) a közepes mennyiségû tarlómaradványfelszámolására is megfelelô eredményt ad, tehát jól használható. A hazánkbanritkábban alkalmazott nehézkultivátoros (2) vagy a középmélylazítós (3) alap-mûvelésre olyan esetben kerülhet sor, ha nincs sor, nincs talajba bedolgozan-dó tarlómaradvány, és ha a talajnak szüksége van a mélyebben elvégzett lazí-tásra. Részben a hazai vetésforgókban képzôdô nagyobb mennyiségû tarlóma-radvány bedolgozásának igénye, részben ezen eszközök hiánya, vagy a na-gyobb vonóerô igénye miatt a gazdák nem szívesen alkalmazzák ôket. Negye-dik megoldásként az elôzô eljárások kombinációja is alkalmazható, amikor atarlómaradványok aprítását és bedolgozását tárcsával, a mélyebb lazítást pe-dig (külön mûveletben) a lazítókkal érik el. A becslések szerint a forgatás el-hagyásával végzett talaj-elôkészítés a szántáshoz képest 60–70%-kal alacso-nyabb vonóerôigénnyel, 65–75%-kal kisebb idôigénnyel és akár 80%-kal ala-csonyabb üzemanyagigénnyel végezhetô el. Több év átlagában azonban figye-lembe kell venni azt is, hogy a tárcsázással végzett talaj-elôkészítés esetébena már említett elôvetemények alá végzett mélyítô mûvelések csökkentik amegtakarításokat. Ha az elôvetemények ezt nem teszik lehetôvé, akkor a tár-csás elôkészítést idônként legalább középmély-, de inkább mélylazítózássalvagy forgatásos mûveléssel kell felcserélni.

A forgatásos talaj-elôkészítéskor az ôszi búzánál szokásos elveket kell kö-vetni, de kiemelt figyelmet kell szentelni a talaj nedvességtartalmának megôr-zésére. Ezért a talajmûvelési rendszerek közül a korán lekerülô elôveteményekután szokásos rendet kell választani, azaz az elôvetemény betakarítását köve-tôen mihamarabb tarlóhántás kell végezni és azt gyûrûshengerrel lezárni. Ha

27

a talajmûvelésre felhasználható idô hossza ezt szükségessé teszi, akkor a tar-ló gyomosodásának függvényében a tarlót ápolni is szükséges augusztusban.A szántást úgy kell idôzíteni, hogy arra csak szeptember elején, néhány héttela vetés elôtt kerüljön sor, de ezt azonnal el kell munkálni és lezárni. A mag-ágy nedvességtartalmának megôrzése érdekében a vetôágykészítésre csak avetést közvetlenül megelôzôen kerüljön sor, lehetôleg boronával vagy (rögö-sebb talajok esetében) kombinátorral. A csírázáshoz szükséges magasabb ta-lajnedvesség miatt tárcsát a vetôágykészítésre ne használjunk.

Hazánkban a folyékony mûtrágyák használata csak lassan terjed. Ha ilyentápanyag-utánpótlási módszert választunk, akkor azt bármelyik említett talaj-mûvelési eljárás során összekapcsoltan elvégezhetjük. A nálunk jobban elter-jedt szilárd mûtrágyák használata során azonban ennek kiszórását vagy a szán-tást megelôzôen, vagy (forgatás nélküli eljárás esetén) az azt helyettesítô eljá-rás elôtt kell elvégezni.

Tápanyagellátás

Napjaink kisüzemi gazdálkodására a tápanyag-gazdálkodás terén szintén az elô-relátás hiánya a jellemzô, amely az említett gazdaságok tôkehiányával is magya-rázható. A talajok tápanyagszintje az elmúlt évek forráshiányos gazdálkodásánakkövetkezményeként drasztikusan csökkent, a növénytermesztés során a korábbiévekben felépített tápanyagtôkét használta fel. A tönköly termesztése számáraelônytelen az is, hogy a kiadott mûtrágya elsôsorban nitrogén volt, olcsósága éslátványos hatása miatt. A tönköly számára viszont a nitrogénben túlsúlyos tala-jok nem megfelelôek; az ilyen területeken termesztet tönköly eredményei a várt-tól jelentôsen elmaradnak, s ez a termesztési kedv csökkenéséhez vezethet.

A tönköly korábbiakban említett szélesebb körû eredményes termeszthetô-ségének egyik alapja a tápanyagellátás. Az okszerûen végrehajtandó növény-tápláláshoz azonban ismerni kell a talajok tápanyagtartalmát rendszeres talaj-vizsgálatokra támaszkodó eredmények alapján.

Hazánkban számos jól használható tápanyag-utánpótlási rendszer elérhetô,például a TAKI által legújabban kifejlesztett, a jelenlegi viszonyokat jobbanfigyelembe vevô szaktanácsadási rendszer. Ennek alkalmazása a sikeres ter-mesztés alapfeltétele, a szakszerû tápanyag-gazdálkodás kulcsa.

A tönköly esetében az irodalomban és a szakemberek körében is elterjedtmegállapítás, hogy nemcsak a talajra és elôveteményekre, de a tápanyagellátásrais igénytelen faj. Ennek a megállapításnak a tönköly erôteljesebb, nagyobb terü-letet fedô gyökérzete lehet az alapja, amelynek révén jobban feltárja a talajbanfelvehetô tápanyagokat, mint az ôszi búza. Jól nyomon követhetô ez akkor is, ha

28

a talajba bedolgozott nagy tömegû, tág C:N arányú tarlómaradvány után vetjük atönkölyt. Az ilyen esetekben gyakran fellépô pentozánhatás, relatív nitrogénhi-ány csak rövid ideig ismerhetô fel, a tönköly ezt hamar kiheveri. Ezek a tapasz-talatok azonban félrevezetôek lehetnek. Számos esetben ezekre alapozva olvas-ható, hallható, hogy a tönköly tápanyag-utánpótlás nélkül, rossz elôveteményekután is sikeresen termeszthetô. Ezért nagyon fontos leszögezni, hogy gazdaságostermésátlagot, jó minôségû termést csak akkor várhatunk el, ha a talajt megfele-lôen mûvelve, az okszerû vetésforgót betartva, jó tápanyag-ellátottságú talajban,megfelelô tápanyag-utánpótlási rendszert alkalmazva termesztjük a tönkölyt.

Az aktuális tápanyagigényt a tönköly estében is a termôhelyi adottságokalapján számolt, az elôveteményeket és azok hatásait is figyelembe vevô szak-értôi módszerek alapján kell meghatározni.

1 tonna szem- és szalmaterméshez 26–28 kg nitrogénnel, 10–11 kg foszfor-pentoxiddal és 18 kg kálium-oxiddal, 6 kg mésszel és 2 kg magnézium-oxid-dal kell számolni.

A nitrogénellátás tervezésekor figyelembe kell venni azt is, hogy jó táperôbenlévô talajok esetében az ôszi, tarlóra kiadott mûtrágyákkal nitrogént ne juttassunkki, gyengébb talajok esetében is csak annyit, amennyi a tarlómaradványok haté-kony lebomlásához feltétlen szükséges. Ha a tarlómaradványok mennyisége iskevés, akkor nitrogént csak tavasszal, fejtrágyaként célszerû kijuttatni, ügyelvearra, hogy az egyszerre kiadott mennyiség a 20 kg/ha dózist ne haladja meg, mertez a tönköly megdôlését okozhatja, ronthatja a szemképzôdést és jelentôsen meg-nyújthatja a tenyészidôt. Az összes nitrogénigény nagyságának figyelembevéte-lével ezt több adagban is kijuttathatjuk. Ha folyékony mûtrágyát használunk, ak-kor a kijuttatás összehangolható az esetleges növényvédelmi eljárásokkal.

A nitrogénadagok pontos kiadásának üteme a sikeres tönkölytermesztésegyik kulcsa, amit az adott terület sajátosságainak, az idôjárásnak megfelelô-en a gazdaságban kell pontosan meghatározni. A foszfor és kálium mûtrágyá-kat a többi ôszi gabonához hasonlóan ôsszel, egy menetben célszerû kiadni ésaz alapmûveléssel bedolgozni.

Kedvezô termesztési tapasztalatok állnak rendelkezésre Phylazonit,Bactofil és Biomit trágyák tönkölytermesztésre gyakorolt hatásáról.

Vetés

Vetésre az aratáskor a kalászorsóról leválasztott kalászkát használjuk fel. Egy-egy kalászkában a kalász középsô részén 2–3 szem található, a csúcsi és azalapi részeken azonban csak 1 szem. A pelyva nagyon szorosan tapad a szem-hez, ezért a kalászkák mechanikus szétválasztása az egymagvúság érdekében

29

semmiképpen nem javasolható. A vastag pelyvával való fedettség miatt az ôszibúzákhoz viszonyítva több nedvességre van szükség a talajban. Ha a kellônedvesség rendelkezésre áll, akkor a szem gyorsan csírázik, ezért vetésre min-dig a kellôen nyirkos magágy, a lehetôség szerinti tartós nedvesség szükséges.

1853-ban a tönköly vetésérôl Schlipf ezt írja: „A zordabb vidékeken gyak-ran már augustusban, a melegebbeken pedig csak september- vagy octoberbenvetik. A korán vetés majd mindig jobban üt ki, mint a kései. Mennyit kell belülevetni? – ez a korábbi vagy késöbbi vetéstôl, a földnek ereje-, s az elôter-ményektôl, a mag jósága- és a földnek sajátságitól függ.”

A XIX. század végi megállapítások ma is jól alkalmazhatóak a vetés idejé-nek meghatározására. Mindenképpen ôsszel, lehetôleg az ôszi búza vetésétmegelôzôen vessük el. Optimális vetésideje október 5. és 20. között van, demint az a korábbi tapasztalatok alapján is megállapítható, a nedvesebb, hûvö-sebb vidékeken már szeptemberben is elvethetô. Az augusztusi, szeptembereleji vetést azonban ma már a hazai termôterületeken túl korainak tartjuk.

A vetendô csíraszám az ôszi búzánál megszokott mennyiség fele, 200–250db/m2, hektáronként 2,0–2,5 millió a tönköly erôteljesebb bokrosodása, na-gyobb növénymagassága miatt. A vetendô, hektáronkénti pelyvás szemtömeg120–160 kg, az ezerszemtömegtôl függôen. Jobb talajokra az alacsonyabb,rosszabbakra a nagyobb vetôanyagnorma a kívánatos. Gabona-sortávolságravetve a fm-kénti szemszám 25–30 db. A vetésmélység a többi gabonához ha-sonlóan 4-5 cm, a könnyû talajokon elfogadható a 6 cm-es mélység is. A ve-tésmélység pontos és egyenletes tartása azonban e növényfajnál fontosabb,mivel csak így számíthatunk nagyobb, produktív bokrosodásra.

A vetés minden gabonavetôgéppel (mechanikus, pneumatikus) elvégezhetô.Lényeges követelmény azonban a vetés elôtti forgatási próba, mert a gépekennincs e növényfajra vonatkozó beállítási érték. A Lajta-típusú gépeknél a vetés amegszokott gabona-vetôelemekkel (bütykös henger) végezhetô. A nagy magok-hoz használandó vetôelemekkel jobb minôségû vetés hajtható végre. Ügyelnikell, hogy a csoroszlyák fölötti gégecsövek ne legyenek töröttek, mert ha a gége-csô sérült vagy megtört, akkor a vetômagvak elakadhatnak, a vetés egyenetlennéválhat. A vetôcsô eltömôdésének gyakorisága miatt a gyakorlatban elterjedt meg-oldás a gégecsô idôleges eltávolítása a tönkölyvetéskor, így a magládából a vetô-mag szabadon, a tárcsás csoroszlyák által megnyitott barázdába hullik. Nagyobbszélben azonban ez a megoldás sem alkalmas, mert a szabadon lehulló szemeketa szél könnyen a barázda mellé sodorja, s ez egyenetlen vetésmélységet, hiányoskelést okoz. A felboltozódás elkerülése érdekében a magládában a vetômagokatrendszeresen mozgatni kell. A szórva vetést a tárcsa használata miatt ilyenkor fel-lépô nagyobb vízveszteség és az egyenetlen vetésmélység és tenyészterület miatt

30

tönkölyvetésekor nem ajánlatos használni. Különösen szárazabb talajokon a ve-tést követôen a sortömörítô henger munkájának kiegészítésére sima henger jára-tása is szükséges lehet a jobb nedvesség biztosítása érdekében.

A vetômag csávázására csak akkor van szükség, ha a terület elôélete ezt in-dokolja. Olyan termôhelyen, ahol a vetésváltás, a vetésforgó biztosítja a gabo-nák kellôen nagy visszatérését, ott nem szükséges csávázni. Ha azonban a te-rületen gyakran kerül sor gabonavetésre, és a korábbi években a kalász-fuzáriózis is megjelent, akkor szükséges a csávázószerek használata. Csává-zásra az ôszi búza csávázásánál bevált technológiák jól adaptálhatók.

Növényápolás

Gyomszabályozás. A szántóföldi növénytermesztésben a tarlók kezelése gyakrannem kielégítô. Takarékosságból a tarlóhántást elhagyva, a betakarítást követôen atáblák teljesen elgyomosodnak, ott a gyomnövények magot érlelhetnek. Ez a hely-zet sokkal súlyosabb olyan területeken, ahol a termesztéstechnológia hiányosságaimiatt már a tenyészidôszakban is jelentôs gyomosság lépett fel. Ilyen területekennemcsak a késôbbi gyomosodás veszélye növekszik meg, jelentôsen növelve a ter-mesztés költségeit és kockázatát, hanem a talaj nedvessége is drasztikus csökken-het a kiszárító hatás következtében. A tönköly számára az ilyen feltételek nagyonkedvezôtlenek. Jó gyomelnyomó képessége miatt gyakran vetik ilyen elgyomoso-dott, rossz állapotban levô területre, elvárva azt, hogy az erôteljes bokrosodás és ahosszú szalma helyettesíti az agrotechnikai hibák miatt elhagyott kezeléseket. Atönköly gyomelnyomó képessége azonban ilyen mértékû gyomfertôzöttség eseténnem mutatkozhat meg. A jó gyomelnyomás elsôsorban abban nyilvánul meg,hogy a jó kultúrállapotú, okszerûen kezelt területeken termesztését követôen isalacsony marad a gyomosság szintje, jól beállt állományában pedig a herbicidesvédekezés akár el is maradhat, káros következmények nélkül.

Az alacsony gyomborítottság ellenére a tönköly tarlóján is erôs gyomoso-dás léphet fel, ha a betakarítást követôen, a szalma lehordását követôen a tar-lóhántást nem végezzük el idôben. A kezeletlen tarlón a késô nyári gyomnö-vények (parlagfû, disznóparéj, libatopfajok stb.) és az évelô gyomnövények(mezei aszat) is megerôsödhetnek, felszaporodhatnak. Ilyen esetben hiába szá-mítottunk a tönköly jó gyomlenyomó hatására, ezért a betakarítás utáni ked-vezô állapot fenntartására kiemelt figyelmet kell fordítani.

Ha vegyszeres gyomirtásra kerül sor, akkor az ôszi búza kezelésére használa-tos, engedélyezett szereket és dózisokat célszerû alkalmazni. Jellemzô gyomnö-vényei megegyeznek az ôszi kalászosok esetében ismertekkel. Az egyes készít-mények felhasználása esetén azok alkalmazásának idôpontját be kell tartani.

31

Betegségek. A tönköly általában jól ellenáll a gombás megbetegedéseknek,de egyes fajtái a rozsdabetegségre vagy a lisztharmatra közepesen érzékenyeklehetnek. Vegyszeres védekezésre általában csak az adott év idôjárási hatásai-nak függvényében van szükség. Figyelembe kell venni természetesen a vetés-váltás egyes hatásait is, mint például a többszöri gabona-elôvetemény után va-ló vetés esetén fellépô nagyobb mértékû fertôzésveszélyt. A gyomszabályo-záshoz hasonlóan a betegségek elleni védekezéshez is az ôszi búza növényvé-delménél használt növényvédô szerekkel védekezhetünk.

Leggyakoribb kórokozói a csírafertôzô üszöggombák, a virágfertôzôüszöggombák, a lisztharmat, a gabonarozsda és ritkábban a kalászfuzáriózis.

Kártevôk. A megelôzésre helyezett védekezés esetén a tönkölyt kártevôk rit-kán támadják meg. Ha betartjuk a termesztett növények tér- és idôbeli váltásá-ra vonatkozó alapelveket a vetésforgóban, akkor a legritkább esetben jelennekmeg a termést jelentôs mértékben károsító kártevôk. A hazai vetésszerkezetbenazonban jellemzô a gabonatúlsúly, így számos esetben nehezen valósítható mega gabonák kellô szigetelése a táblák között. Ilyen esetekben a tarló kezelésérefokozott figyelmet kell fordítani, hogy ott a sem a gyomnövények, sem a kár-tevôk ne találhassanak kedvezô életfeltételeket. A tarlóhántás elmulasztása akártevôk által okozott veszteségek fellépésének veszélyét is növeli. Különösenkerülni kell a gabona-árvakelések kialakulását és megerôsödését, amely a leg-nagyobb veszélyt jelenti a kártevôk felszaporodása és terjedése szempontjából.

A tönköly leggyakoribb kártevôi a talajlakó kártevôk, ezen belül elsôsorbana gabonafutrinka, a pajorok és a drótférgek, a vetésfehérítô bogár, a levéltet-vek, valamint a gabonafélék általános raktári kártevôi.

Betakarítás, tárolás, feldolgozás

Betakarításakor az ôszi búzánál kialakított technológiát lehet követni. A kombáj-nok beállításakor azonban tekintettel kell lenni a tönköly sajátosságaira is. Elavult,nem kellôen karbantartott gépekkel csak komoly veszteség mellet lehet a betakarí-tást elvégezni. Ha a gazdálkodó nem rendelkezik saját vagy kellôen nagy kapacitá-sú gépparkkal és ezért a betakarítás ideje kicsúszik az optimális idôszakból, komolyterméskiesés következhet be. Ügyelni kell a tárolókapacitásra is, mert a nagy töme-gû pelyva miatt a termésátlag függvényében az azonos mennyiségû ôszi búzáéhozképest jelentôsen nagyobb tárolótérre lehet szükség. A szállítójármûvek számánakmeghatározásakor arra is tekintettel kell lenni, hogy a tönkölyt hántolni kell feldol-gozás elôtt. Szerencsés, ha ezt a feldolgozó malomban tudjuk elvégeztetni.

A betakarításra átlagos körülmények között az ôszi búza betakarítását köve-tô 2–4 héttel kerül sor. A melegebb idôjárású területeken ez már július végén,

32

a hûvösebb területeken csak augusztus elején várható. Az érést jól jelzi, hogyekkor a kalászok nyakban meghajlanak. Ebben az állapotban jól betakaríthatók,de vigyázni kell arra, hogy ne várjunk túl sokáig az aratás megkezdésére, mertha túlérnek, a nyakban meghajlott kalászok a legkisebb mechanikai hatásra isletörhetnek, a földre hullhatnak. Egy erôsebb szél, egy nem kellô gondossággalbeállított kombájnmotolla akár 100% veszteséggel is járhat. Ez azonban csakritkán fordul elô, ha figyelünk a betakarítás optimális idejének betartására.

A kombájnos munkavégzést elôsegíti, hogy éréskor a szár kissé meglágyul,így könnyebben takarítható be. Ilyenkor a szemek nedvességtartalma 16%alatt legyen. Ez csak akkor érhetô el, ha egyenletes volt a vetés és egyenletesnövényállomány tudott fejlôdni. Még ilyen jól beállt állományban is eltérô le-het a forgók vagy a tábla egyes mélyebben fekvô, vizesebb területein az érés.Ha ezek nagy területet tesznek ki, akkor betakarításukat célszerû a táblák töb-bi, már egyenletesen beérett részei után külön betakarítani. Ha a pelyvaleve-lek már egyöntetûen szárazak, akkor általában a betakarítás is kellô minôség-ben elvégezhetô.

A kombájn beállítását gondosan kell elvégezni. A szem és a szalma aránya je-lentôsen tágabb, mint az ôszi búza esetében. Az ott megszokott 1:1 arány helyett,itt 1:1,6 arány is mérhetô, ami a cséplés pontosságát ronthatja. Figyelni kell ar-ra is, hogy a dobkosár fordulata és a hézagméret lehetôvé tegye a kalászkák le-választását a kalászorsóról a szemek törése nélkül. A szemek nem peregnek. Anagy mennyiségû és méretû pelyva miatt beállításkor általában nem az ôszi bú-zánál megszokott értékeket, hanem a kukorica beállítási paramétereit veszik fi-gyelembe. Ha egész kalászrészek vannak a szalmában, akkor a cséplôrést szûkí-teni kell. Ha a szalmával együtt kalászka is eltávozik, akkor rendszerint vagy ki-csi a dobfordulat, vagy a szalmarázók eltömôdtek. A hiba forrása lehet az is,hogy vastag az anyagáramlás, így a kalászka nem bír áthullani a szalmarétegen.A kis dobfordulat tökéletlen csépléssel járhat, a nagy törheti a szemet.

Tárolásakor az ömlesztett, halmos tárolás esetén az ôszi búzánál 2–2,5-szeres magasságig rakható és biztonsággal eltartható. A betárolás elôtt célsze-rû a kombájntiszta tönkölyt elôtisztítani.

A betárolt pelyvás termés hántolás nélkül csak állati takarmányként hasz-nálható fel, de ôrölni ilyenkor is mindenképpen szükséges felhasználás elôtt.

Feldolgozásakor, a hántoláskor képzôdô nagy mennyiségû pelyva jól felhasz-nálható. Leggyakrabban faipari alapanyagként préselt lemezekként használják,de préselve alternatív tüzelôként vagy (tisztítva) párnák töltôanyagként is ismert.

A hántolt szemeket a malomipari felhasználás elôtt tovább kell tisztítani.Ôrlése során teljes kiôrlésû liszt vagy (a pericarpium elválasztása után) fehérliszt nyerhetô.

33

Csicseriborsó (Cicer arietinum L.)

Termesztéstörténet, felhasználás

A csicseriborsó a mediterrán kultúrkörben és a Közel-Keleten kialakult kultúr-növény. Ôshazájának Délnyugat-Ázsiát tekintik. Évszázadok óta termesztett,vad alakja nem ismert. Származásának történetét nagyrészt homály fedi. A csi-cseriborsó eredete i. e. 3000–4000-ig vezethetô vissza, míg a lencsének és aborsónak i. e. 7000-ig ismert a származása. Az Alpoktól északra csak a bronz-kortól mutatták ki. A hazai leletek Bölcske-Vörösgyir, valamint Tószeg-Laposhalom térségében láttak napvilágot. A csicseriborsó egyike a legrégeb-ben ismert és termesztésbe vett növényeinknek. Hogy késôbb a hüvelyesekközött milyen jelentôségre tehetett szert, arra abból is következtethetünk, hogya régi római családnevekben a borsón (Piso) és a babon (Fabius) kívül a csi-cseriborsó (Cicero) is fennmaradt.

Kárpáti és Vezekényi kutatásaik alapján arra következtettek, hogy a csicse-riborsó nevet régebben több növény is viselte, például a szegletes lednek, va-lamint annak feltételezhetô ôse, a Lathirus cicera is. Ezt látszik megerôsíteniaz is, hogy Pethe 1805-ben a Lathirus sativust (szegletes lednek) Tsitseri bor-sóként, míg a Cicer arietinumot (csicseri borsó) Tzitzer borsóként említi.

Az elsô hazai említés 1350-bôl maradt ránk, ahol cicer borsóként említik.A késôbbi szakácskönyvekben gyakran bagolyborsóként szerepel. A 18. szá-zadtól lassan feledésbe merült.

A száraz területeken a borsó, a bükköny és a lóbab helyett termesztik. A vi-lágon fôként Indiában, Pakisztánban, Törökországban és az afrikai államok-ban bír nagyobb jelentôséggel. Spanyolországban még ma is fontos tömegélel-mezési cikk. A csicseriborsó világviszonylatban, termôterület tekintetébenmegelôzi a száraz borsót, így a harmadik helyen áll a szója és a szárazbab mö-gött. A termés összvolumenét tekintve azonban visszaszorult a száraz borsómögé, a negyedik helyre.

„A csicseriborsó fô övezete ott van, ahol a fontosabb hüvelyesek az aszályvagy a kártevôk miatt nem sikerülnek.” (Jakuskin, 1951). Ennek megfelelôenÁzsiában és Afrikában termesztik legelterjedtebben, míg a száraz borsót Eu-rópában. A szárazborsó-termesztésben legjobb eredményeket elérô országok:Franciaország, Hollandia és Svájc.

34

A világon a csicseriborsó termesztési területe az utóbbi években 11 mil-lió hektárt is meghaladta, lassan növekszik. Az 1992-ben regisztrált terület 9 267 000 hektár volt.

A világ teljes csicseriborsó-termésátlaga 0,9 t/ha. A legmagasabb termésát-lagot Kínában érték el (3,2 t/ha-t), ôket követi Bosznia (2,8 t/ha) és Jemen (2,7t/ha). A két elôbbi ország közül Kína csak 2500 ha, Bosznia csak alig 1500 hatermesztô területtel, Jemen pedig több mint 28 000 ha területtel rendelkezik.

A legnagyobb felületen India (7 890 000 ha), Pakisztán (1 080 600 ha) ésIrán (590 000 ha) termeszti ezt a növényt (2. táblázat). Ez a három országadja a termôterület 82,5%-át. Ezekben az országokban, ahol ez a növény je-lentôs kultúra, a termésátlagok messze elmaradnak az elôbb említett élvo-nalbeliekétôl. Indiában 0,8 t/ha, Pakisztánban 0,7 t/ha, Iránban 0,4 t/ha az át-lagtermés.

2. táblázat. A világ legnagyobb csicseriborsó-termôterülettel rendelkezô országai (1000 ha)

A világ csicseriborsó-termésének 84%-át három ország adja. India 7 milliótonnával az elsô. Messze a legnagyobb területen termel, és termésátlagban aligmarad el a világátlagtól (0,89 th/ha). Pakisztán 740 ezer tonnával a másodikhelyen áll, termésátlaga már csupán 0,7 t/ha. A harmadik Törökország 560ezer tonnával és 1,25 t/ha termésátlaggal (3. táblázat).

35

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009

India 6146 5185 6416 5906 7048 6715 6896 7494 7544 7890

Pakisztán 972 905 934 963 982 1094 1029 1052 1107 1081

Irán 646 752 712 641 573 538 603 596 426 560

Törökország 636 645 660 630 606 558 524 500 486 455

Ausztrália 262 195 201 201 110 105 244 306 338 363

Mianmar 129 164 195 192 202 204 224 269 280 282

Etiópia 185 212 195 154 181 211 201 200 227 233

Malawi 88 89 90 95 88 98 88 98 99 108

Mexikó 135 194 147 114 74 98 113 90 91 90

Tanzánia 62 64 70 67 59 52 69 70 77 82

3. táblázat. A világ legnagyobb csicseriborsó-termelô országai (1000 t)

Európában két országban folyik számottevô területen a csicseriborsó-termesztés.Spanyolországban 24 000 ha-on és Oroszországban 14 000 ha-on (4. táblázat).

4. táblázat. Európa legnagyobb csicseriborsó-termelô országai (1000 t)

Termesztik még Olaszországban 6000 ha-on és Görögországban 3000 ha-on. A legmagasabb termésátlagot Bosznia érte el, 2,8 t/ha, amelyet Oroszor-szág követ 2,14 t/ha-ral. Jugoszlávia az elôzôektôl kissé lemaradva 1,81 t/ha-ral áll a harmadik helyen. A korábban éllovas Olaszország, Görögország és

36

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009

India 5118 3855 5473 4237 5718 5469 5575 6334 5749 7060

Pakisztán 565 397 362 675 611 868 480 838 475 741

Törökország 548 535 650 600 620 600 552 505 518 563

Ausztrália 162 258 129 199 135 123 232 313 443 445

Mianmar 84 117 191 209 224 235 260 330 348 398

Etiópia 165 176 187 136 163 217 211 254 287 312

Irán 242 269 302 290 287 265 325 329 113 209

Mexikó 234 326 235 143 105 134 163 148 165 165

Kanada 388 455 157 68 51 104 163 225 67 76

Világ 8009 6965 8293 7111 8383 8426 8458 9747 8604 10 461

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009

Oroszország 5,00 8,00 11,00 16,50 12,00 15,00 15,00 15,00 35,00 30,00

Spanyolország 55,51 56,95 70,47 51,13 59,39 18,78 19,76 30,03 20,52 20,50

Olaszország 4,14 6,50 5,55 6,03 6,45 6,11 6,17 6,29 6,25 7,80

Bosznia 2,00 2,45 3,88 3,40 4,14 4,00 4,10 3,90 4,00 4,21

Görögország 1,93 2,45 3,00 2,00 2,99 2,62 2,74 3,27 3,20 3,47

Bulgária 2,18 3,97 4,76 4,94 3,92 0,47 0,43 0,26 2,28 2,75

Moldova 0,15 0,45 0,60 0,40 0,70 2,40 4,30 0,90 3,50 2,00

Jugoszlávia 0,40 0,60 0,80 0,88 1,00 1,10 1,23 1,00 1,28 1,56

Portugália 0,95 0,99 1,09 1,10 1,45 0,54 0,71 1,00 0,80 0,86

Európa (összesen) 72,76 82,75 101,53 86,74 93,44 51,67 55,29 62,58 77,74 73,54

Spanyolország termésátlaga alig haladja meg a 1 t/ha-t. A korábban legna-gyobb európai csicseriborsó-termelô Spanyolországtól (20 500 t) Oroszországátvette a vezetô szerepet az európai csicseriborsó-elôállításban (30 000 t). A harmadik Olaszország csupán 7800 t-t termel.

Magyarországot nem tartják számon a csicseriborsót termesztô országok kö-zött. A FAO adatai szerint a termésátlag 1 t/ha körül ingadozik, a termôterületa 100 ha-t sem éri el, sôt az utóbbi években 10 ha alatti területet becsültek.

A csicseriborsó nemzetközi kereskedelme visszaesett, mert a termelés vo-lumene csökkent. A legfontosabb importáló országok Spanyolország és Etió-pia. A legnagyobb exportôrök Törökország és Mexikó.

A nemesítésben általános cél a genetikai javítás, különös tekintettel a ter-més mennyiségére, a rezisztenciára (Ascochita és Fusarium ellen), a hüvely-szintre, a Fe-hiánnyal szembeni toleranciára, a magas fehérjetartalomra és anagyméretû magra.

Két nemzetközi szervezet koordinálja a kutatásokat. Az ICARDA (Interna-tional Center for Agricultural Research in the Dry Areas) szíriai központtal ésaz ICRISAT (International Crops Research Institue for the Semi-arid Tropics)indiai székhellyel.

Éretlen magvait borsószerûen fôzeléknek, leveseknek, éretten fôzeléknekés köretnek (püré, saláta) fogyasztják. Kedvelt pörkölt csemegeként. Ilyenkora dióhoz válik hasonlóvá az íze.

Magját nálunk régebben a babhoz hasonlóan fogyasztották, pörkölve kávépót-lónak használták. Innen származik az egyik népies neve a „kávénövény”. A csi-cseriborsó megítélése az étkezési szokásokkal változott hazánkban. Dr. BittertaMiklós ezt írja róla 1930-ban: „Az Alföldön sokfelé termesztik, nem nagy kiterje-désben ugyan, hanem inkább szegélynövénynek... Fôként emberi eledelül hasz-nálják, fôzeléknek (úgy mint a borsót) ezen kívül pótkávét is készítenek belôle ésabraktakarmánynak is etetik.” Majd dr. Láng Géza 1976-ban már így ír: „Termé-se fehérjében gazdag abraktakarmány, de egyes vidékeken étkezésre is használ-ják.” Ma ismét az „emberi eledelül” használható fajtákat termesztik inkább. Ma-gyarországon üzemi termesztése sehol sem folyik, néhány magánszemély foglal-kozik árutermeléssel, valamint kísérletekben és kiskertekben fordul elô elvétve.

Növénytani leírás

Gyökér. 50–60 cm mélyre hatoló, mérsékelten elágazó orsógyökér (Szalai,1991). A gyökérzet 50%-a a felsô 20 cm-ben helyezkedik el. Egységnyi terü-leten a hüvelyesek közül a csicseriborsó fejleszti a legnagyobb gyökértöme-get, ezzel magyarázható jó víz- és tápanyag-hasznosító képessége. A növény

37

száraz tömegének 11–12%-át teszi ki a gyökérzet. A gyökérzeten kevés gümôkeletkezik, de azok mérete átlagosan 15%-kal nagyobb a borsó gümôinél.

Szár. 40–70 cm felálló, merev, négyszögletes. Éréskor is szilárd, ezért a csi-cseriborsó gépi betakarítása könnyû. Megdôlésre nem hajlamos.

Levél. Összetett, páratlanul szárnyalt. Az egyes levélkék fordított tojásdadalakúak, fûrészes szélûek. Egy levelet 5–15 levélke alkot. Felülete alma- és oxál-savat tartalmazó mirigyszôrökkel fedett. Színe szürkészöld, ritkán sárgászöld.

Virág. Pillangós szerkezetû fehér, rózsaszín vagy lilás árnyalattal, esetlegsárgászöld vagy kék. Magányosan, hosszú kocsányon állnak, ritka az ikervi-rág. Júniusban, júliusban nyílnak a virágok. A pollen felnyílás elôtt érik, ezértönbeporzó, de nincs kizárva a kölcsönös megtermékenyítés sem. A mediterránországokban gyakoribb az idegen termékenyülés, mint nálunk. A csészeleve-lek félig forrtak, az egyes csészecimpák erôsen kihegyezettek, mirigyszôrök-kel fedettek. A keléstôl számított 20–60-ig napon virágzik. Egy növényen 10napig nyílnak a virágok. Egy terület 15–30 napon belül virágzik el.

Termés. 2–3 cm-es hüvelyek, amelyek csüngôk, felfújtak, bennük 1–2 magtalálható. Felületük mirigyszôrös, pergésre nem hajlamosak. Tövenként akár70–80 db hüvelyt is képes kinevelni.

Mag. Gömbölyû vagy szegletes, kis csôrnyúlvánnyal. Felülete ráncos vagysima. A második év után hirtelen romlik a mag csírázóképessége. A csírázás-hoz a mag saját tömegének megfelelô mennyiségû vizet vesz fel. Ezer-magtömege 100–500 g-ig terjedhet, általában 200–300 g.

Beltartalmi mutatók

A mag A-vitamint, B-vitamin-komplexet, C-vitamint, valamint lecitint tartal-maz. A mag héja nagyon könnyen emészthetô. Kedvezô kémiai összetételemiatt abraktakarmányként is megbecsült, és ezért fôleg fiatal állatokkal etetik.Adott területrôl sokkal több fehérjét ad, mint az árpa, a zab, a kukorica, a kö-les vagy akár a bükköny. Az 5. táblázat segítségével összehasonlítható a csi-cseriborsó kémiai összetétele más száraz hüvelyesekével.

A táblázatban szereplô értékek szerint a csicseriborsó fehérjetartalma nemmarad el a hüvelyesek átlagától, valamint annak emészthetôsége és biológiaiértéke jobb, mint a babé vagy a lencséé. Zsírtartalmát a szója messze felülmúl-ja, de a többiek meg sem közelítik. A szója fehérjetartalma is magasabb, minta csicseriborsóé, de messze elmarad annak szénhidráttartalmától. A növényszárában, levelében is sok a fehérje, de magas a citrom-, alma- és oxálsavtar-talma is, ezért ezek a részek zölden nem takarmányozhatók. Szárazon a juhoktakarmányozására használható. A zöld növény kitûnô zöldtrágya.

38

5. táblázat. A magvak kémiai összetétele

A csicseriborsó makroelem-tartalma a hüvelyesek átlagával megegyezô,csak magnézium- és nátriumtartalmában mutat némi eltérést azoktól. A mik-roelemek közül többôl az átlagnál nagyobb mennyiségben tartalmaz, így cink-bôl, mangánból, vasból (6. táblázat).

6. táblázat. A magvak mikro- és makroelem-tartalma

39

Csicseriborsó Száraz borsó Szárazbab Szója

%

K 0,59 1,24 1,06 0,75

P 0,9 0,4 0,4 0,72

Ca 0,11 0,08 0,01 1,62

Mg 0,30 0,15 0,27 2,25

Na 0,13 0,11 0,007 0,05

mg/kg

Fe 560 65 7 80

B 14 5 17 20

Cu 13 8,8 6,32 17

Mn 30 15 1,12 31

Zn 42 33 20 25

Csicseriborsó Szárazbab Száraz borsó Szója Lencse

%

Víztartalom 9,3 14,0 14,3 7,0 12,1

Nyersfehérje 22,07 22,0 21,7 39,5 26,0

Nyersrost 3,6 – 3,7 – 4,0

Nyerszsír 6,1 1,0 1,5 19,1 1,9

Hamu 3,5 3,5 3,0 4,3 3,0

Szénhidrát 63,1 53,0 55,9 30,1 53,0

Fajták

Az EU/EFTA-országok közös fajtajegyzékében csicseriborsófajtát nem tartanaknyilván. A termesztôk a mag sajátosságai alapján sorolják be a változatokat a botanikai besorolásnak megfelelôen. A mag színe szerint megkülönböztetjük:

• var. album: a színe sárga, ezermagtömege 350–370 g, a virága fehér.Emberi táplálkozásra ezt használják;

• var. fuscum: színe barna, felülete erôsen ráncos. Ezermagtömege:100–150 g, virága piros. Fôként Indiában termesztik;

• var. vulgare: színe fekete, ezermagtömege: 320–340 g. A virág színekékespiros, sötétebb erezettel (Soó, 1951).

Az emberi táplálkozásra szánt csicseriborsó minôsége. A csicseriborsóiránt támasztott követelmények a minôséggel és a táplálóértékkel függnekössze. Williams és Nakkonl (1983) határozta meg a minôségi követelményeket.

1. A magméret és annak kiegyenlítettsége. Az ezermagtömegével szokás jel-lemezni, amely tulajdonság exportnál a legfontosabb. Az ICARDA elôírásaiszerint az export minôségû mag ezermagtömege 340–350 g, ami igen magas.A magméret jól öröklôdik, de a termôhely, az éghajlat és a betegségek (Asco-chita) erôsen befolyásolják.

2. Fehérje- és esszenciális aminosavtartalom. Esszenciálisnak nevezzükazokat az aminosavakat, amelyeket az emberi szervezet vagy nem képes szin-tetizálni, vagy csak olyan kismértékben, hogy az nem elégíti ki annak igénye-it. Ilyenek a leucin, az izoleucin, a valin, a treonin, a metionin, a lizin, a feni-lalanin, a triptofán. A hazai táplálkozási szokások mellett limitáló aminosav-ként a lizinnel, a metioninnal és a triptofánnal kell számolni.

A csicseriborsó valamennyi esszenciális aminosavat tartalmazza. Lizintar-talma igen magas, így ideális a gabonafélék kiegészítésére. Fehérjéjénekemészthetôsége elérheti a 90%-ot, s ezzel megelôzi a babot (78%) és a kölest(79%). A borsóval körülbelül azonosképpen jól emészthetô (88%). Viszonyí-tási alapként közlöm, hogy a hús- és a halfehérjék emészthetôsége 94%, a te-jé és a sajté 95%, a tojásé 97%.

3. A mag és a héj keménysége. A maghéj permeabilitása befolyásolja a hid-ratációt és ezzel a fôzési idôt. A héj permeabilitásának meghatározására 16órás vízáztatási tesztet használnak. A permeabilitás a víz hômérsékleténekemelésével fokozható.

4. Fôzési idô, fôzési minôség. A magméret és a fôzési idô között szoros ösz-szefüggés van. A fôzési idôt meghatározó tényezôk: a héj permeabilitása, a ke-ményítôtartalom zselatinizációs sebessége és a sziklevélben lévô sejtek falánakelhalási gyorsasága meleg víz hatására. A szódabikarbóna rövidíti a fôzési idôt,

40

ezért is használták általánosan a hagyományos fôzési technológiában. A fo-gyasztókat befolyásolja még az általános megjelenés, az íz, az illat, a rágható-ság. Ezen tulajdonságok meghatározására organoleptikus teszteket használnak.

5. Szín. A világos szín a kívánatos.

Talajigény

A csicseriborsó a szélsôséges talajtípusok kivételével mindenütt – az agyagosvályogtól a homokos vályogig – termeszthetô. Gyengébb minôségû (homokos,enyhén sós) talajokon is, ahol más hüvelyesek nem. Sótûrésének mértéke mégnem megállapított, de az bizonyos, hogy a búza és a kukorica a csicseriborsó-nál jobban tûri azt. A sótûrésre vannak genetikai változatok, de még nincsenekkifejlesztve. Chandra végzett a sótûréssel kapcsolatos kísérleteket 1980-ban.

Éghajlatigény

Hô. Közepes hôigényû növény. Termesztéséhez nagyobb melegre van szüksé-ge, mint a nálunk általánosan ismert borsófajoknak. A magok 4–5 °C-on. A hajtások növekedéséhez 13–17 °C közötti hômérséklet elegendô, de ennéllényegesen magasabb hôfokon is jól fejlôdik. Virágai már 0 °C körül elfagy-nak. A fiatal növény kibírja a –6, –8 °C-os fagyot, az éppen kikelt pedig mégaz ennél alacsonyabbat is. Hótakaró alatt – vizsgálatok eredményei szerint –,–22 °C-ot is elvisel, ezért a déli országok ôszi vetésekkel is próbálkoznak, dea technológiája még nem kidolgozott. Ahogy haladunk a vegetációban, úgy nôa csicseriborsó hôigénye, ami a virágzás-terméskötéskor éri el a maximumát.Ezért hiába rövid a tenyészideje, nem lehet az 53. földrajzi szélesség felett ter-melni, míg a borsót akár a 66–68 fokig is lehet. A 90–120 napos tenyészidejealatt 1700–2400 °C hôt igényel: keléstôl virágzásig 680–960 °C-ot, virágzás-tól hüvelyesedésig 340–480 °C-ot, hüvelyesedéstôl érésig 680–960 °C-ot. A sikeres termesztéshez egyaránt igényli a magas talaj- és léghômérsékletet.

Fény. A csicseriborsó fényigényes, csak erôs fényben fejlôdik megfelelôen.Félárnyékban, gyenge megvilágításban a hajtásai megnyúlnak, nem vagy ke-vés virágot hoz, a kötés gyenge. Hosszú nappalos körülmények között az erôsfény növeli a termést.

Víz. A legkisebb vízigényû hüvelyesek egyike (csak a lednek elôzi meg). Csi-rázáshoz és kezdeti növekedéséhez ugyan több vizet igényel, de késôbb öntözésnélkül is jól fejlôdik. Aszályos vagy hosszan tartó száraz melegben, különösen vi-rágzás és terméskötés idején, egy-két öntözés növeli a termést, de a világon a ter-môterület mindössze 10%-át öntözik. A kálium kedvezôen befolyásolja a növény

41

vízháztartását: fokozza a vízfelvételt, gátolja a vízleadást. A túlságosan sok csapa-dék kedvezôtlenül hat a fejlôdésére, mert meghosszabbítja a tenyészidôt és csök-kenti a hozamot. Rövid tenyészideje miatt a környezeti tényezôk, fôleg az idôjá-rás (hômérséklet, csapadék) döntô hatással vannak hozamára. Az egyetlen hüve-lyes, amely nem igényel magas páratartalmat fejlôdéséhez, sôt az kifejezetten ká-ros lehet, mert ilyenkor támadja meg az Ascochita, valamint nem tud jól kötni.

A csicseriborsó szárazságtûrését morfológiai és biológiai tulajdonságai ma-gyarázzák. A szárazságtûrô növényekre jellemzô képletek, a rövid, sûrû szô-rök, amelyek csökkentik a párologtatást. Biológiai magyarázata a xerofiton tu-lajdonságokon alapul: alacsony hômérsékleten csirázik, azaz kora tavaszi, jólbírja a vízhiányt, a magas hômérsékletet, rövid a tenyészideje.

Hazánk éghajlati viszonyai között a csicseriborsó termesztésére az országlegszárazabb vidékei alkalmasak, ahol a többi hüvelyes nem vagy csak öntö-zéssel termeszthetô.

Magyarország területének agroklimatológiai osztályozásakor a hômérsékle-ti és csapadékviszonyokat vették figyelembe. Az elsô körzet a meleg, száraz te-rületeket foglalja magában. Ezen belül külön jelölik a legmelegebb, legszára-zabb területeket I/a körzetként. A csicseriborsó termesztésére az I. körzet alkal-mas, és nagy jelentôsége lehet az I/a körzetben fekvô területek hasznosításakor.

Elôvetemény-igény

A csicseriborsó az elôveteményre nem igényes, önmaga után is termeszthetô. Leg-jobb elôveteményei a kalászosok, utána is rendszerint kalászos következik. Egyestapasztalatok szerint a búza a legjobb elôveteménye (Jakuskin, 1950). Bonciarelli(1970) megállapítása szerint a csicseriborsó 56–96 kg/ha nitrogént hagy a talajban.

Kísérletekkel igazolták azt is, hogy a búza többet terem a csicseriborsó után,amint bükköny vagy a bab után termesztve. Korai (március közepe) vetésnél jú-liusig foglalja a területet, utána ôszi vagy áttelelô zöldségféle termeszthetô.

Talaj-elôkésztés

A talaj-elôkészítés fontos mozzanata az ôszi mélyszántás, amelynek téli csa-padékot megôrzô szerepérôl már csak azért sem mondhatunk le, mivel éppena szárazságra hajló területeken termesztjük a csicseriborsót. A korai vetés mi-att a szántást munkáljuk el. Kalászosok után termesztve a szántást tarlóhántáselôzze meg, míg kapások után ez nem szükséges.

A kora tavaszi, boronával és simítóval történô lezárás ugyancsak a csapa-dék megôrzését, a talaj kiszáradásának megakadályozását szolgálja.

42

Tápanyagellátás

A csicseriborsó tápanyagigénye közepes. Nem szükséges közvetlen szer-vestrágyázott területre vetni, inkább 2–3 évvel korábban istállótrágyázott ta-lajba kerüljön. Sovány, rossz szerkezetû talajokba friss szervestrágyázás utánis vethetô, ilyenkor sem fog egyenlôtlenül érni vagy termést elrúgni. Ekkor akijuttatandó trágya mennyisége 10–20 t/ha. A hagyományos technológiábantápanyagigényét a borsónál megszokott mennyiségû mûtrágyával elégítik ki:37 kg/ha nitrogént, 10 kg/ha foszfort, 12 kg/ha káliumot adagolnak a tervezetttermés 1 tonnájára. Bolgár irodalomban ennél jóval nagyobb (75 kg/ha) káli-umadagokról is olvashatunk. A káliumban szegény talajokon mûtrágya helyett500–600 kg/ha növényi hamu adható. Amennyiben mûtrágyát használunk, aszulfáttartalmúakat részesítsük elônyben a kloridtartalmúakkal szemben, mertígy nem emeljük a talaj sótartalmát.

A csicseriborsó foszfor-és mikroelemfelvételét Saxsena (1980) vizsgálta.Eredményei szerint 50–60 kg P2O5 kijuttatása kedvezô alacsony foszfortartal-mú talajokon, de gyakoribb, hogy nincs hatása, ahol a talajban a felvehetôfoszfortartalom eléri a 2–5 ppm-et. A foszfor felvétele az öntözés hatására semnövekedett. A csicseriborsó kiterjedt gyökérzetének és jó tápanyagfelvevô ké-pességének köszönhetôen a foszfortrágyázás még olyan helyeken is hatástalanmaradt, ahol a lencse és a bab P-hiány tüneteit mutatták, és hozamuk P-trá-gyázással emelhetô volt. A levéltrágyaként kijuttatott foszfor azonban mindenesetben szignifikánsan növelte a termésátlagot. Olyan vélemény is van, melyszerint kedvezôbb, ha a foszfor eleve a talajban van, mintha azt a vetéskor jut-tatnánk ki. Ezért az elôzô növény alá ajánlott a foszfortrágya kijuttatása esôsidôben, mert a csapadék a talajba való bejutást elôsegíti.

A csicseriborsó mészigénye jelentôs, ezért a mészben szegény, savanyú ta-lajokon rosszul terem. Ilyen helyeken meszezéssel elfogadható termésre szá-míthatunk. A meszet legalább 2 évvel a csicseriborsó elôtt vigyük a talajba.Egyes érzékeny változatoknál a magas pH-jú vagy a magas CaCO3-tartalmútalajokon vasklorózis alakulhat ki. A tünetet mutató növényeket vagy az érzé-keny változatokat a tünet megjelenése elôtt, a virágzás kezdetekor kezeljük0,5%-os vasszulfát oldattal, majd 15 nap múlva ismételjük meg a kezelést.

A csicseriborsót általában vagy a gyengén termô területekre vetik, vagynem gondoskodnak elegendô tápanyagról, és így az elôzô növény által hát-rahagyott tápanyagokra kell hagyatkoznia. Emiatt gyakoriak a hiánytüne-tek. A nitrogén, a foszfor, a kálium és a magnézium hiánya az idôs levele-ken, míg a vas, a cink, a réz, a kén és a molibdén hiánya a fiatal levelekenjelentkezik.

43

A tenyészidô elején, a fiatal növényeken cinkhiány jelentkezhet. A talaj Zn-tartalmára a változatok érzékenységet mutatnak. A hiány pótolható: vagy 0,5%cinkszulfát tartalmú levéltrágyával, vagy 25 kg/ha cinkszulfát kiszórásával.

A mangán és a réz szulfátvegyület formájában juttatható ki, levéltrágyakéntvagy a talajba bedolgozva. Indiában Aulakh et al. 1985-ben 1302 g/ha Fe, 150 g/ha Mn, 57 g/ha Zn és 17 g/ha Cu kijuttatásával 1,5 t/ha termésátlagot ért el, ahol az ország termésátlaga 1992-ben 697 kg volt.

Kén pótlására csak akkor van szükség, ha a többi mûtrágya kénben szegény.Jobban hasznosul a kén, ha a vetéssel egy idôben szórjuk ki. Öntözött terüle-teken gipsz (18% S) is használható erre a célra.

Vetés

Különösen késô tavaszi, nyári vetéskor lényeges, hogy a talaj legalább 15–40%nedvességtartalmú legyen, mert száraz talajban elhúzódóan, egyenetlenül kel. Már-cius elejétôl április elejéig vethetjük. Ennél késôbbi vetés gyakran terméscsökke-néssel járhat. Ennek ellenére szeretik késve vetni, hogy így minél több gyomot irt-sanak ki a vetés elôtt, s ezzel minél többet megtakarítsanak a késôbb legtöbb mun-kát adó gyomirtási tennivalókból. Túl korán sem érdemes vetni, mert igaz ugyan,hogy 5–6 °C-on már csirázik, de ilyenkor vontatott, egyenetlen a kelés, ezért helye-sebb megvárni, míg a talaj hômérséklete eléri a 10 °C körüli hômérsékletet.

Délkelet-Ázsiában az esôs idôszak után, Nyugat-Ázsiában, a Közel-Keletenés a Dél-Mediterrániumban télen, az esôs idôszakban, Észak-Amerikában ésaz északi mediterrán területeken tavasszal termesztik.

A sor- és tôtávolság 30–50 cm között változhat, általában azonban a 30–36cm-t használják. A folyóméterenként vetendô magvak száma függ a sortávol-ságtól és a növények méretétôl, így 15–50 db/fm között változik. Általánosanhasznált a 40 cm feletti sortávolságoknál a 350–400 ezer db mag/ha, kisebbsortávolságoknál 500 ezer db mag/ha.

A magvak ezermagtömegétôl függôen változik a kivetendô magmennyiség,amelynek értékeit a 7. táblázat tartalmazza.

7. táblázat. A vetendô mag mennyisége az ezermagtömegtôl függôen

44

EMT (g) vetendô mag (kg/ha)

100–200 60–100

250–300 100–20

350–500 140–200

Meg kell jegyezni, hogy a csapadékhiány jelentôsen korlátozza a növényekegyedi teljesítôképességét. Olyan területeken, ahol a csapadék nem elegendôaz optimális fejlôdéshez, sûrûbben vetett növényállományról lehet csak ele-gendô termésre számítani. A mediterrán országokban azt tapasztalták, hogy anövénysûrûség kevésbé befolyásolja a termésátlagot szárazságban, téli vetésesetén. Ennek oka valószínûleg az, hogy a növény tenyészideje ilyenkor hosz-szabb. Tapasztalataik szerint a magas, felálló, erôsen elágazó (azaz termesz-tett) genotípusok érzékenyebbek az elfekvôknél.

Termôhelytôl, fajtától függôen más-más az optimális sortávolság, az azon-ban bizonyos, hogy szûkebb (30 cm alatti) sortávolságokon nagyobb a száraz-anyag- és magtermés (Bellido L., 1986). A maximális növényszám 45 db/m2

legyen, mert ennél magasabb érték egyetlen fajtánál sem volt kedvezô. Ázsiá-ban és a Mediterrániumban gyakran köztes növényként vetik búzával, árpával,cirokkal, sáfrányos szeklicével (Carthamus tinctorius) vagy mustárral.

Kiskertekben használatos a fészekbe vetés, ilyenkor 30–40 30–40 cm sor-és tôtávolságra vágott fészkekbe 5–7 magot vetünk.

A vetés mélysége átlagosan 6–7 cm. Ennél sekélyebben (4–5 cm) csak ak-kor vetünk, ha van elegendô nedvesség, és nem szárad ki a felsô talajréteg,ilyenkor a gyors felmelegedés miatt hamar kelnek a magok. Laza talajon akár8–10 cm mélyre is vethetünk. Ha kevés víz van a talajban, akkor a vetés utánhengerezni kell.

Ahol elsô ízben vetnek a területre csicseriborsót, ott érdemes a magot olta-ni, így a termett mag nitrogéntartalma is emelhetô. Ha nincs módunk oltásra,és ha nincs gümôképzôdés, akkor 80 kg/ha nitrogént kedvezô kijuttatni meg-osztva a vetéstôl a virágzásig. Amennyiben sikerül gümôképzôdést elérni, ak-kor a növény saját nitrogénszükségletének akár 90%-át is képes a levegôbôlmegkötött nitrogénnel kielégíteni. A csicseriborsó vetômagjára vonatkozószabványokat az 8. táblázat tartalmazza.

8. táblázat. A csicseriborsó vetômagjára vonatkozó szabványok

45

Minôségi jellemzôkMinôségi osztály

kiváló 1. osztály 2. osztály

Tisztaság min. (súly%) 99,8 99,5 99,0

Csírázóképesség min. (%) 95 90 85

Víztartalom max. (%) 14 14 14

Növényápolás

Gyomszabályozás. A csicseriborsó fejlôdése a kelés utáni 20–25 napbangyenge, majd gyors. A kelés utáni 40–45. napon virágzik, majd 10–20 alatt el-nyílik. Virágai 10 és 15 óra között nyitottak.

Ápolása kelés utáni fogasolásból és szükség szerint 2–3-szori gépi vagy ké-zi kapálásból áll. Korai vetés esetén vontatott a kelés, ilyenkor a kérgesedô fel-színt rotációs vagy könnyû boronával törhetjük meg.

Vegyszeres gyomirtása is kidolgozott. A csicseriborsónak hagyományostermesztésekor preemergensen kell megoldani a gyomirtását, mert a hormon-hatású szerekre igen érzékeny (Hoffmanné, 1991). Deszikkálásra a Regloneajánlott (Bodor, 1989).

Általában öntözés nélkül termesztik a csicseriborsót. Azonban a csirázás ésa termésfejlôdés idôszakában történô egy-kétszeri öntözést meghálálja.

Betegségek. A csicseriborsót termesztô országokban a legtöbb gondot azaszkohitás betegségek okozzák. Beszámoltak már olyan esetrôl is, amelyben100%-os terméskieséssel járt a gombakártétel. Hazánkban is számítani lehet rá,hogy nedves, csapadékos idôjárási viszonyok között jelentôs kárt okozhat. Kom-polton 1980 óra van kísérletben a csicseriborsó, de még nem fordult elô, hogyaz aszkohita ellen védekezniük kellett volna. Az aszkohita gombák a száron, alevélen és a hüvelyen okoznak foltosodást. A betegséget három faj (az Ascochi-ta pisi, az Ascochita pinodes és az Ascochita rabiei) okozza. Simay Endre Ist-ván közlése szerint 1985–1988 között Tápiószelén számtalan gombát írtak le,amelyeket a csicseriborsón figyeltek meg. Ezek közül azonban csak az Ascochi-ta rabiei járványos elôfordulására volt példa 1984-ben (Kövics et al. 1986).

Az Ascochita rabiei pszeudotciumos alakja Mycosphaerella rabiei Olaszország-ban, Romániában, Marokkóban elterjedt kórokozó. A tünetek kerek vagy ovális, bar-na, késôbb fehéres, piros övvel szegélyezett foltok, amelyek különállóak, 8–10 mmátmérôjûek. Ellene való védekezés: 1%-os bordói lével 2–3 alkalommal, 2–3 heten-te ismételve, megelôzô jelleggel. Az elsô védekezés ideje: amikor a növény 15–20cm-es. A betegség fellépése esetén 2%-os töménységû oldattal védekezzünk. A leg-jobb megoldás a genetikailag ellenálló fajták nemesítése volna. Évek óta folynak akísérletek, de az eddig nemesített genotípusok mind kis magvúak (Reddy et al. 1985).

A csicseriborsó fogékony a fuzáriumra, ezért a vetômagot vetés elôtt réz-oxiklirid tartalmú oldatban csávázni kell.

A hüvelyben a penészedést a Botrytis cinerea okozza. A szürkepenész elle-ni rezisztenciát, vizsgálatok szerint egyetlen domináns gén hordozza, ezértvárható a rezisztens fajok megjelenése, habár nem a szürkepenész elleni re-zisztencia kialakítása a kutatók elsôrendû célja.

46

Kártevôk. Hazánkban a mezei nyúl (Lepus europaeus L.) említhetô, amelya fiatal hajtásokat rágja. Jelentôs károkat okozhatnak a madarak (pl. fácán) azelvetett magvak kicsipegetésével, ezért ügyelni kell arra, hogy magot lehetô-leg ne szórjunk el, mert ezzel odacsalogatjuk ôket.

Spanyolországban nagy károkat okoz a Liriomyza sp., valamint a Sitonia sp.Ellenük vegyszeresen védekeznek. Kevésbé jelentôs a Scotia sp., a Sitonia sp.(csipkézôbarkók), az Aphis sp. (levéltetvek). A kártevôk elleni genetikairezisztenciát, annak lehetséges mechanizmusait az ICARDA (InternationalCenter for Agricultural Research in the Dry Areas, Siria) vizsgálta, genetikai-lag ellenálló típusok kifejlesztése céljából.

Betakarítás

Valamennyi hüvelyes közül a csicseriborsót a legkönnyebb betakarítani. Éréskornem dôl meg, nem pereg, hüvelyei a talajszinttôl elég magasan (25–30 cm) he-lyezkednek el. A teljesen érett, hüvelyében „zörgô” csicseriborsó kis területrôlvagy a növény talajból való kihúzásával, kaszálásával, nagy területrôl pedig ga-bonakombájnnal takarítható be. A kombájn fordulatszámát ilyenkor 500 fordu-lat/percre kell mérsékelni, valamint növelni szükséges a dobhézagot. Jól beállí-tott gépnél a mag cséplés közben nem törik. A betakarítás idôpontjának megha-tározásakor jó tudni, hogy a legtöbb fajta az érés folyamán elhullajtja lombját.

Igaz, hogy a csicseriborsó nem pereg, de ha késlekedünk a betakarítással,akkor a szár törékennyé válik. Ilyen esetben célszerû kora reggel betakarítani,amikor még kevésbé törik a szár, s így mérsékelhetjük a veszteséget.

Ha a betakarítás idején hûvös, csapadékos idô van, akkor hajlamos a mag ahüvelybeni penészedésre. Ilyenkor mihamarabb be kell takarítani, 2–3 napothagyni kell száradni, majd tisztítani szükséges. Ha sok víz marad a magban,hamar elveszíti csirázóképességét.

Vetômagtermesztés

Önbeporzó növény. A keveredés elkerülése végett 4 m szigetelôtávolságot kell hagy-ni. A szántóföldi szemlékre virágzáskor és érés elôtt kell sort keríteni, amikor a virá-got színre és aszkohitásfoltosságra kell szelektálni. Magját elôtisztítás után csak alegritkább esetben kell szárítani, de ha szükséges, az nem történhet 40 °C felett. Agyors száradás maghéjrepedést okozhat, amelynek következtében a mag szétesik.

A mag 14%-os víztartalom mellett tárolható megfelelôen. Teljes érettség-ben a mag víztartalma több fajta átlagában 11,8% (Popov, 1957). Ha júliusbansok az esô, akkor a mag csírázóképessége gyengébb lesz.

47

Sörárpa (Hordeum vulgare)

Termesztéstörténet

Az árpa (Hordeum) nemzetségben a kalász tengelyének, a kalászorsónak min-den egyes padkáján 3–3 egyvirágú füzérke ül. 25 faj tartozik az árpa nemzet-ségbe, melyek az északi féltekén, valamint Dél-Amerika andoki és trópusokonkívüli vidékein honosak. Az árpa nemzetségben a legfontosabb faj a takar-mányárpa (Hordeum vulgare). Ez a faj rendkívül változatos, de csak termesz-tett növényként ismeretes. A kétsoros árpa füzérkéinek hármas csoportjábólcsak a középsô termékeny, míg a többsoros árpákén a füzérkehármasok min-den egyes tagja magot köt.

A takarmányárpa ôsének jelenleg a vad kétsoros árpát (Hordeum sponta-neum) tekintik, amely az Arab-félsziget, Izrael, Jordánia, Törökország déli,Irak, Irán, Örményország, Transzkaukázia és Észak-Afganisztán területén mais vadon él. Ez mindenekelôtt abban különbözik a termesztett árpától, hogy akalászorsó a termés beérése idejére keresztben széttöredezik.

Az árpa a kultúrába bevont növények közül a legrégebbi. Már a kôkorszak-ból vannak leletek; az ókori képzômûvészei alkotások és írásos emlékek kö-zött is megtalálható. A világ több termôtáján a búzát is megelôzte termeszté-se. A belôle készült termékek közül a mintegy 7000 évvel ezelôtt készült su-mér agyagtáblák egyikén más élelmiszer megnevezése mellett az „erôs” és a„barna” sör is szerepel. 1 t szemtermésbôl 800–900 kg maláta készíthetô.

Az árpa korszerû nemesítése 1860 körül Angliában kezdôdött, a Chevalier-árpa nemesítésével, amely azután a világ minden részében elterjedt. Norvégi-ában a 70. szélességi fok alatt még beérik, de az Alpok 1900 m-es, a Kauká-zus 2700 m-es, a Himalája és Tibet 4600 m-es magasságában is termelik.

A magyar árpanemesítésben a morvaországi Hanna-vidék árpapopulációjá-ból szelekciós módszerrel kiválasztott Hanna-árpának van történelmi jelentô-sége. A Hanna-árpákat a Cserháti által nemesített árpák, majd a Mesterházi-,utána a Hatvani-, a Diószegi-árpák követték. Ezt követôen Friedrich, Székács,Pollhamer nemesítôi munkája érdemel említést.

48

Legfontosabb életfolyamatok

Csírázás. A csírázás feltétele, hogy a szem az utóérést követô nyugalmi idô-szakon átjusson. Ez az idôszak 4–5 hetet is igényelhet, és a szemek raktározásalatti kiszáradásával ér véget. A sörárpa csírázóképessége az egyik legfonto-sabb minôségi tulajdonság, amely a sörgyártásra, a malátakészítésre és a vetô-magként felhasznált sörárpánál egyaránt alapvetô követelmény.

A rosszul csírázó sörárpából rossz minôségû maláta lesz, amely nehezen cukro-sodik, így nehezen erjedô cefrét ad, ezen túl a sör ízére és eltarthatóságára is hatás-sal van. A gyorsan csírázó, közepes mennyiségû fehérjét tartalmazó sörárpából jobbminôségû maláta és sör készíthetô, mint a fehérjében nagyon szegény (8–10%) ár-pából. A csírázást megelôzô megduzzadáshoz az árpa mintegy 48% vizet vesz fel.

A sörárpa csírázása alacsony (1–3 °C) hômérsékleten kezdôdik, és gyorsa-sága az optimális 20–23 °C-ig növekszik. A maximális csírázási hômérséklet32 °C. A csírázás alatt az embrióban folyamatosan gyarapszik az amiláz és azoldott szénhidrát mennyisége.

A csírázás 2. napjától a magban erôteljesen megindul az endospermiumproteinjeinek lebontása, és az embrióban élénk fehérjeszintézis és N-tartalmúfehérjekomponensek felépítése megy végbe.

A csírázás után, mintegy 80 óra alatt, az embrióban az endospermiumbanlévô N-tartalmú anyagok felhalmozódása befejezôdik. Csírázáskor a maghéjata bazális résznél elôször a gyököcske töri át, majd 2–5 nap múlva a szemet bo-rító pelyva alatt a csúcs felé növô csíra részen bújik elô.

A csíragyökerek száma – a gyököcskébôl fejlôdô gyökéren kívül – átlagban4–6. Növekedésük kezdetben rézsútos, majd a pozitív geotropizmusnak meg-felelôen a talaj mélyebb szintjei felé irányul.

A csírázáshoz a vízen és a hômérsékleten kívül szükség van oxigénre is, hi-szen az oxidációs folyamatokhoz és a légzéshez, valamint az enzimatikus fo-lyamatok aktiválásához is oxigén szükséges.

Fény nem szükséges az árpa csírázásához, sôt egyes fajtákat erôteljesenakadályozza.

Az egészséges sörárpaszemek 4–10 pH közötti intervallumban 95–100%-bankicsíráznak. Az árpaszemek csíranyugalmának hossza fajták szerint eltérô lehet,azonban jelentôsen függ az idôjárási tényezôktôl. A gyakorlati csíranyugvás az ara-tás napjával kezdôdik, az elméleti pedig a teljes éréskor. A csíranyugvás hiánya mi-att közvetlenül a betakarítás után a sörárpából teljes értékû maláta nem készíthetô.

A csírázóképesség megmaradása függ a sörárpa korától és a tárolás módjá-tól. Általános tapasztalat, hogy az egészséges, jól tárolt sörárpa 2–4 évig ki-elégítô csírázóképességû.

49

A söripar csak új termésû, maximum egyéves sörárpát vesz át.A hidegen való tárolás minden esetben és minden nedvességtartalom ked-

vezôen hat a csírázási erély megôrzésére.Gyökérképzôdés. A sörárpa gyökérzete bojtos, mérsékelten fejlett gyökér-

rendszer. Az embrionális kezdeménybôl, a gyököcskébôl fejlôdik ki a fôgyö-kér, majd a szikközépi részbôl a 6–8 db elsôdleges gyökér. A gabonafélék kö-zül az árpának van a legtöbb – a szemek fejlettségétôl függôen 5–9 – csíragyö-kere. A csíragyökér szerepe nagy a növény víz- és tápanyagellátásában. Ezeka járulékos gyökerek megjelenéséig (a környezeti adottságoktól függôen)30–50 cm mélyre is lehatolnak. Funkciójuk késôbb is jelentôs, a talajtól füg-gôen 70–120 cm mély szintekbôl veszik fel a vizet és a tápanyagot.

A járulékos gyökerek száma nagy, az elsôdleges gyökerekének többszörö-se – a környezeti viszonyoktól függôen 30–35 körüli. A járulékos vagy csomó-gyökerek sekélyebbre hatolnak az elsôdleges gyökereknél, és fôképpen aszántott talajszintet hálózzák be, továbbá lényegesen nagyobb az aktív felüle-tük, mint a csíragyökereknek.

A sörárpa tápanyagfelvétele szempontjából legfontosabb gyökérrészek agyökérszôrök, amelyek a gyökércsúcstól számított 1,0–1,5 cm távolságra lévôfelszívó övezetben vagy a gyökértengelyek tenyészôcsúcsa mögött találhatók.

A gyökérzet fejlôdése a kalászolástól kezdôdôen megszûnik, a gyökerek azérés során fokozatosan elhalnak.

Bokrosodás. A sörárpa elsô levelének kifejlôdését gyorsan követi a második,majd a harmadik levél növekedése. Kedvezô adottságok között a 3. levél megjele-nése után – a kelést követôen mintegy 2–3 – kezdôdik a sörárpa bokrosodása. Afôszárkezdemény – a talajfelszíntél levô távolságtól függôen – mag fölötti elsôvagy második csomójából (nóduszából) elsôrendû, majd másod-, harmadrendûstb. mellékhajtások fejlôdnek. Minden mellékhajtás saját gyökérrendszert növeszt.

Hazánk ökológiai adottságai között a bokrosodás mértéke kicsi. Ezért amegfelelô, teljes értékû fôkalászt hozó növényszám mellett a kalászonkéntinagy szemszám (25–28 szem/ kalász) és a nagy, legalább 40 g-os ezerszem-tömeg a nagy és jó minôségû termés alapja.

Szárba indulás. Az árpa szára tipikus szalmaszár, amely fajtától és környe-zeti tényezôktôl függôen 60–120 cm hosszúságot ér el. A szárcsomók (nódu-szok) a szárat 4–8 internódiumra tagolják.

A sörárpa szárba indulása a kelés naptári idejétôl és az idôjárási viszonyoktól füg-gôen a vetéstôl számítva mintegy 4–6 hétre kezdôdik. A szárba indulás jele, hogy atalaj fölötti elsô nódusz a talajfelszíntôl 4–5 cm-re már kitapintható. Egy-egy sörár-paállomány egészének szárba indulásáról akkor beszélhetünk, amikor a növények10%-a már szárba indult. Szárba indult állomány taposása terméskiesést okoz!

50

A szárba indulás a növények intenzív növekedésének és fejlôdésének kez-dete, melynek idôszakában a kalász kialakulása folytatódik. Az intenzív növe-kedéshez zavartalan tápanyag- és vízellátás szükséges.

Kalászolás. A generatív szervek kialakulásának idôszakában a kalászoláselôtt a sörárpa igen érzékeny a víz- és tápanyagellátásra. Ha ezek valamelyikenem kielégítô, a növekedés lelassul, a szemek száma csökken a kalászban, ésa késôn fejlôdött sarjhajtások elhalnak.

Virágzás. A sörárpa önmegporzó növény. Zárva virágzónak is nevezhetjük,mert egyes esetekben már kalászolás elôtt hasban megtörténik a megporzás, ésa virágok gyakran nem is nyílnak ki. Ebbôl következik, hogy a sörárpa gene-ratív szervei – a portokokban a pollen, továbbá a magház, csúcsán a bibével –a kalászolás idejére már teljesen kifejlôdtek.

Szemképzôdés. A megporzást követô megtermékenyülés után eleinte nemtapasztalható változás, majd késôbb a magház megnyúlik, az endospermiumelkezd gyarapodni és az embrió is fejlôdésnek indul. Az asszimiláták és az ás-ványi anyagok is a magházba áramlanak.

Érés. A szemképzôdés és az érés idôszakában nagyon fontos a kellô fény-mennyiség, a megfelelô víz- és tápanyag- ellátottság.

Elsôsorban a tejesérésben levô szemek további fejlôdését akadályozza aszárazság. A szem ilyenkor megszorul, kis ezerszemtömegû, egyidejûleg nagyfehérjetartalmú lesz, s így az árpa söripari célra alkalmatlanná válik. Atejesérésben levô szemek zöld színûek, víztartalmuk 60% körüli, az embrióazonban már képes kicsírázni. A tejesérés végén az asszimiláták a szárból fo-kozatosan a szemekbe vándorolnak. A glutenintartalom a kellô nedvesség ha-tására nô. A hordeintartalmat elsôsorban a fajta befolyásolja.

A sárgaérésben befejezôdik a keményítôképzôdés és a tápanyagáramlás aszemekbe. A magvak víztartalma 25–30%, színük világossárga, a csíra telje-sen fejlett, a szár és a levelek elszáradnak.

A teljesérésben a magvak víztartalma 15–16%-ra csökken, a szemek kemé-nyek, az egész növény elszárad. A sörárpát teljesérésben kell betakarítani. Ateljesérésben a kalász középsô részén lévô szemek ezerszemtömege a legna-gyobb, majd kisebb az alsó, legkisebb a felsô harmadában. A legkisebb mag-vak fehérjeszázaléka a legnagyobb, legkisebb viszont a legnagyobb tömegûközépsô magvaké (az elô- és utótisztítás jelentôsége erre vezethetô vissza.)

Utóérés. Söripari felhasználhatósága szempontjából fontos, hogy a sörárpaviszonylag rövid idô alatt utóérjen, mert ellenkezô esetben csökken a szemekenzimtartalma, amelynek kisebb csírázási esély lesz a következménye. A faj-tától is függô utóérés hosszát lerövidíti a szemfejlôdés utolsó fázisában a szá-raz, meleg idôjárás (Labounek, 1961).

51

Jó minôségû sörárpa – egyúttal a legnagyobb ezerszemtömeg is – akkor ala-kul ki, ha szemfejlôdés egyenletes. Nagyon súlyosan károsítja a termés meny-nyiségét és rontja minôségét a tejesérésben bekövetkezô aszály. Ez esetben aszárban marad az egyébként szemekbe vándorló asszimiláták egy része is, ésezzel relatíve növekszik a fehérjetartalom, nagyobb lesz a pelyvaszázalék. Haesôs az idôjárás, az érés idôszaka meghosszabbodik, az árpaszemben az emb-rió is növekedésének indulhat, és jelentôsen romlik a termés minôsége.

Szemtermés. Fô részei: a héj, a csíra, az endospermium. A pelyvás árpákatkét, az alsó és a felsô virágpelyva fedi. A szem hasi oldalának alapi részén ta-lálható a bazális serte, amely a több- és a kétsoros árpák az oldatok magba ha-tolásakor. A jó sörárpa fehérjetartalma 10–12,5 %. A fehérjeszegény sörárpáka világos sör és a maláta készítéséhez szükségesek, azonban a túl kis fehérje-tartalom a sörlé habját, telt ízét csökkentheti. A nagy fehérjetartalmú árpák vi-szont – 12,5% felett – rosszabbul dolgozhatók fel, csökkentik az árpa kemé-nyítôtartalmát, a sör sötétebb színû, „lapos ízû” lesz. A barna sör gyártásáhoznagyobb fehérjetartalmú sörárpát használnak fel.

A fehérje három különbözô helyen halmozódik fel a sörárpaszemben. A ter-més- és a maghéj alatti aleuronrétegben lévô sikérfehérje a gyártás után a tör-kölyben marad. A tartalék fehérje az endospermium külsô peremén, a szövetifehérje az endospermiumsejtek membránjaiban található.

Sörárpafehérjék. Az albuminok (desztillált vízben oldhatók), a globulinok(híg sóoldatban oldódnak), a prolaminok (50–90%-os alkoholban oldódnak),a gluteinek (lúgos oldatban oldhatók).

Az enzimek minden életfolyamatban (csírázásban, malátázásban) résztvesznek. Legnagyobb részük a nyugvó magban, a csíra közelében található.

A sörárpaszem szervetlen alkotórészei szárazanyagra vonatkoztatva2,4–3,0%-ot tesznek ki. Nagy részük kálium–foszfát (56%) és kovasav (mintegy26%), ezen kívül magnézium, nátrium, kalcium és vassók. A sörárpaszem, bártartalmaz B1-, B2-, C- és E-vitamint is, ezek a sörben már alig mutathatók ki.

Éghajlatigény

A sörárpa részére legmegfelelôbbek a kiegyenlített, enyhén napsütéses – a kri-tikus fejlôdési fázisokban elegendô csapadékkal ellátott – tájak. A szélsôségesidôjárásra érzékeny.

Hôigény. Röviden fogalmazva: meleg, száraz tavasz = gyenge bokrosodás.Érés eleji forró aszály = megszorult szem, nagy fehérjetartalom. Optimálisigény = mérsékelten meleg, páratelt, csapadékos idô. Eredmény = jó termés,lisztes mag, kis fehérjetartalom.

52

Vízigény. Mérsékelt. Transzspirációs koefficiense kalászosaink között alegkisebb, 1 kg szárazanyag elôállításához mintegy 300 kg. Vízfelhasználásalényegesen függ a levegô relatív páratartalmától. A tenyészidô csapadékelosz-lása akkor kedvezô, ha márciusban 30–40 mm, áprilisban 40–50 mm, május-ban 60–65 mm, júniusban 50–60 mm, július elsô felében 20–25 mm esô hul-lik. A viaszéréstôl a teljesérésig az árpa esôt nem igényel, sôt az – elsôsorbanminôségére – hátrányos hatású lehet.

Hazánk sörárpatermô tájainak évi 550–650 mm csapadéka elegendô a sör-árpa termesztéséhez.

Fényigény. A sörárpa fényigénye viszonyaink között kielégül. A vegetatívfejlôdéshez 350–400, a generatív fejlôdéshez pedig 300–350 napfényes órátigényel. Mindez a 110–120 napos vegetációs idô alatt biztosított.

Fotoperioditás szempontjából a sörárpa hosszú nappalos növény, ami azt je-lenti, hogy a sörárpa generatív részei hosszú nappalos körülmények között,vegetatív részei pedig rövid nappalos idôszak alatt fejlôdnek ki. Ezért fontosa korai vetés.

Talajigény. A sörárpa rövid tenyészideje és sekélyebbre hatoló gyökérzetemiatt a talaj természetes termékenysége iránt a búzához hasonlóan igényes.Fontos tudni azonban, hogy a sörárpa fejlôdése folyamán nem sok, hanemmindig elegendô és könnyen felvehetô tápanyagot igényel. Legjobban díszlika tápanyagokkal jól ellátott, középkötött csernozjom talajokon, továbbá a hu-muszban nem szegény barna erdôtalajokon. Régi tapasztalat, hogy a cukorré-pát jól termô talajok jó sörárpatalajok is. A sörárpa 6,5–7,0 pH-jú talajokondíszlik a legjobban.

Az a cél, hogy a sörárpa is, mint minden egyéb más növény, elôbb-utóbb aneki legjobban megfelelô ökológiai adottságok közé kerüljön. Erre azért isnagy szükség van, mert a sörárpa termésszintje, termésbiztonsága és az öko-lógiai adottságok között szoros kapcsolat van. Ezek szerint:

• a legnagyobb terméseket Gyôr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyé-ben, a legkisebb terméseket Szolnok és Csongrád megyében érték el. Saj-nos, a termésingadozás is éppen Gyôr-Moson-Sopron, Vas és Veszprémmegyében a legnagyobb. Ennek okai között az agrotechnikai tényezôk,ezen belül a technológiai fegyelem hiányosságai állnak az elsô helyen;

• a sörárpa termesztése szempontjából azok a legkedvezôbb termôtájak ésévjáratok, ahol és amikor az évi összes csapadék meghaladja az 550–600mm-t. A vegetációs idôszak csapadékösszege pedig 230–300 mm közöttalakul, és az átlaghômérséklet 12,6–13,2 °C értéktartományban van. A ve-getációs idôszak hôösszegének optimuma 1900–2100 °C. Ennél maga-sabb hôösszeg már minôségi problémákat okozott;

53

• a sörárpa ezen igényeit a különbözô megyék adottságai eltérô mértékbenelégítik ki. Annak alapján, hogy az egyes megyék klímajellemzôi milyenvalószínûséggel esnek a sörárpatermesztés szempontjából optimális érték-tartományba, megállapítottuk a megyék klimatikus rangsorát és azokat 3 csoportba soroltuk:

1. Jó klímaadottságú területek:• a klímaelemek kedvezô tartományba esésének átlagos valószínûsége

70%-nál nagyobb,• a nagy területen, átlagos technológiai szinten elérhetô termésátlag 3–4 t/ha,• a nagy területen, kiváló technológiai szinten elérhetô termésátlag 5–6 t/ha,• a jelenlegi fajták genetikai termôképessége e területen 6,5–7,5 t/ha,• a minôség általában kiváló,• az e csoportba tartozó megyék: Gyôr-Moson-Sopron, Veszprém, Nógrád,

Borsod-Abaúj-Zemplén, Vas, Somogy, Zala, Tolna.2. Közepes klímaadottságú területek:• a klímaelemek kedvezô tartományba esésének átlagos valószínûsége 60–70%,• a nagy területen, átlagos technológiai szinten elérhetô termésátlag 2,5–3,0 t/ha,• a nagy területen, kiváló technológiai szinten elérhetô termésátlag 4,0–5,0 t/ha,• a jelenlegi fajták genetikai termôképessége a területen 5,5–6,5 t/ha,• e megyékben a relatív hôtöbblet miatt idôszakosan minôségi problémák-

kal kell számolnunk. Az e csoportba tartozó megyék: Heves, Szabolcs,Pest, Hajdú-Bihar.

3. Gyenge klímaadottságú területek:• a klímaelemek kedvezô tartományba esésének átlagos valószínûsége 60%,• a nagy területen, átlagos technológiai szinten elérhetô termésátlag 2,5–3,0 t/ha,• a nagy területen, kiváló technológiai szinten elérhetô termésátlag 3–4 t/ha,• a jelenlegi fajták genetikai termôképessége e területen 5–6 t/ha,• a megyékben általában minôségi problémákkal kell számolnunk. Az e cso-

portba tartozó megyék: Komárom, Fejér, Szolnok, Bács-Kiskun, Békés.

Fajtakövetelmények

A nagy termések elérése végett fontos a fajták nagy genetikai termôképessé-ge. Képesek legyenek megfelelô számú (600–900 db/m2) kalász fejlesztésére,a kalászokban elegendô mennyiségû, 18–25 db szem és kellô (40–42 g-os)ezerszemtömeg képzésére.

Jelentôs igény a szem–szalma arány kedvezôbb alakulása, a szárhosszúságcsökkentése is. A 60–70 cm körüli szárhossz a kedvezô, amely megfelelô fény-áteresztô képességû és az asszimilációs szervek kihasználását lehetôvé teszi.

54

Fontos a gyökérrendszer megfelelô fejlettsége is.Hazai viszonyok között igen jelentôs tényezô a jobb szárszilárdság, hogy a

még optimális N-adagok felhasználásakor is megfelelô legyen.Jelentôs igény a fajta tápanyag-reakciója, az a képesség, hogy a tápanyago-

kat hatékonyan hasznosítsa a szemképzôdésben.A szártörés-ellenállóság, a szár szilárdsága különösen a teljesérés fázisá-

ban igen nagy jelentôségû.Fontos továbbá a rezisztencia a gombás betegségekkel, elsôsorban a liszt-

harmattal (Erysiphe graminis f. sp hordei), a törperozsdával (Puccinia hordei),a levélfoltossággal (Pyrenophora teres), valamint az árpa levélcsíkosságával(Helminthosporium gramineum) szemben.

Igen fontos követelmény a fajta szárazságtûrése, és ezzel együtt a termôtáj-hoz igazodó alkalmazkodóképesség, amelynek eredményeként kedvezôtlenviszonyok között is nagy lesz a termésbiztonság, így az évjárat és a tájankén-ti különbség is csökkenthetô lesz.

A termesztô jogos igénye, hogy a növények a vegetáció kezdetén gyorsangyarapítsák szárazanyagtömegüket, hogy erôs, egyenletes hajtásokat képezze-nek (Minarik, 1980) és a talajt rövid idôn belül borítsák, ezzel a talajban levônedvesség megôrzését és gazdaságos felhasználását is elôsegítsék.

Elônyös, ha a levelek rövidek, a szárral hegyesszöget képeznek, amely a na-gyobb fénymennyiség befogadását, így az erôteljesebb asszimiláló készségetbiztosítja. Különösen a legfelsô két levél legyen elegendôen nagy, csaknemfüggôleges állású.

A kalászok a teljes érés idôpontjáig egyenesen álljanak, és vagy közepesensûrûn, vagy sûrûn tömöttek legyenek. Kedvezôbbek a rövidebb szálkájú kalá-szok, mert a hosszú, sûrû szálkák a levelek és a szárak kielégítô fényállásátakadályozzák.

Söripari szempontból elônyös, ha a fajta genetikailag kisebb fehérjetartal-mú, és nagyobb N-hatóanyagok felhasználásakor, nagyobb termés mellett ismegfelelô a fehérjetartalma.

Kedvezô, ha az extrakttartalom 80% körüli.

Fajták

Az MGSZH által hazánkban fajtajegyzékbe felvett fajták száma 65, ebbôl alegtöbb (19–19) hazai és német nemesítésû. Ezeken kívül Ausztriában, Belgi-umban, Csehországban, Dániában, Franciaországban, az Egyesült Királyság-ban, Hollandiában és az Egyesült Államokban nemesített fajták is szerepelneka listában (9. táblázat).

55

9. táblázat. Magyarországon államilag elismert fajták

56

Fajta neve Ország ÁÉ éve

Adagio FR 2002

Aktív CZ 2008

Amulet CZ 1997

Annabell DE 2000

Arcadia HU 2005

Auriga FR 2005

Beatrix DE 2006

Biatlon HU 2004

Bivoy HU 2002

Bojos CZ 2005

Braemar UK 2004

Calcule DE 2009

Celinka FR 1999

Ceylon NL 2005

Class FR 2008

Conchita HU 2009

Danuta DE 2001

Despina DE 2011

Ebson NL 2002

Elisa AT 1996

Ezer HU 2004

Ferrara AT 2002

Flandria BE 2004

Gallia NL 1997

GK Habzó HU 2007

Hendrix DE 2004

Henrike DE 2010

Jersey NL 2004

Jubilant HU 1993

Jutta DE 2002

KH Andrea HU 2010

KH Dáma HU 2004

KH Gyöngyös HU 2002

Fajta neve Ország ÁÉ éve

KH Lédi HU 2005

KH Lilla HU 2011

KH Réka HU 2011

KH Sára HU 2011

KH Szinva HU 2010

KH Szofi HU 1998

Madonna DE 2000

Malz NL 2002

Mandolina HU 1999

Marnie DE 2005

Marthe DE 2007

Mauritia DE 2007

Messina AT 2002

Metis NL 2005

Nitran HU 2004

Pasadena DE 1999

Pascha AT 2002

Prestige FR 2005

Protege HU 2002

Prudentia USA 2005

Roxana DE 2002

Saide DK 2010

Scarlett DE 1999

Signora FR 2009

Spilka DE 2008

Sylphide FR 2006

Tactic FR 2000

Thorgall FR 2009

Tocada DE 2005

Troon GB 2006

Wiebke DE 2011

Xanadu DE 2006

Elôvetemény-igény

A sörárpa legjobban a sok felvehetô tápanyagot visszahagyó – viszont a N-t jólhasznosító – jól ápolt, istállótrágyázott cukor- és takarmányrépa után díszlik.

A sörárpa jó elôveteménye a silókukorica és a burgonya is, amelyek vi-szonylag korán lekerülnek a talajról, és gyökérzetük aránylag könnyen, gyor-san mineralizálódik. Hasonlóképpen jó elôvetemény a len, a repce és a mák is,ezek után azonban rendszerint ôszi búzát vetnek.

A szemes kukorica is megfelelô elôvetemény, ha korai vagy középkorai érésû,a termést szeptemberben betakarítják és a szárat a talajról lehordják. Ha a száratfelaprítják, 100 kg-onként 0,7 kg N-hatóanyaggal kiegészítve kell jó minôségbenalászántani. Rosszul sikerült szántás nem alkalmas sörárpa termesztésére.

A talajtulajdonságoktól és a termesztés színvonalától függôen kielégítô ter-mést érhetünk el ôszi búza után is. Elôvetemény-értékét növeli, ha azt hüve-lyes vagy istállótrágyázott kapásnövény elôzte meg.

A talajban sok nitrogént visszahagyó növény, pl. hüvelyesek, pillangósokután – fehérjetartalom-növelô hatásuk miatt – ne termesszünk sörárpát!

Sörárpát ôszi árpa vagy önmaga után ne termesszünk, mert elsôsorban a be-tegségek és a kártevôk fokozott jelentkezése miatt kisebb és gyengébb minô-ségû termést érhetünk csak el.

Meg kell jegyezni, hogy a termesztésben levô fajták nem egyformán reagál-nak az elôveteményre.

Tápanyagellátás

A tápanyagellátás, az egyes tápelemek – elsôsorban a nitrogén – adagja és ará-nya alapvetôen befolyásolja a termés mennyiségét és minôségét. A sörárpa ér-zékeny a talajban levô tápanyagmennyiségekre és azok arányára. A tápanyag-ellátás hibái csökkentik a termés mennyiségét, rontják minôségét.

A jó tápanyag-szolgáltató képességû talajon a termés képzôdéséhez szükségestápanyagok, elsôsorban a N 60–70%-át, a sörárpa a talaj tápanyagkészletébôl fe-dezi, és csak 30–40%-át veszi fel a vetés elôtt közvetlenül adott tápanyagból.

100 kg szemterméssel és a hozzá tartozó szalmával a sörárpa által talajbólkivett tápanyagmennyiség: 2,4 kg N, 1,2 kg P2O5, 2,4 K2O, 6 kg CaCO3.

Nitrogéntrágyázás. Az optimumnál nagyobb nitrogénadagok túlzott bok-rosodást és levélfelület-növekedést okoznak, növelik a megdôlési hajlamot,elôsegítik a lisztharmat-fertôzôdést, a szemek megszorulását, amelynek követ-kezménye a termés csökkenése, a fehérje- és a pelyvaszázalék növekedése, va-lamint az extrakttartalom csökkenése.

57

A hatóanyagok pontos számításakor abból szükséges kiindulni, hogy 100 kgszem- és szalmaterméshez a sörárpa kb. 6 kg NPK-hatóanyagot használ fel a ta-lajból; 1 kg vegyes hatóanyagból tehát mintegy 16–18 kg szemtermés várható.

A nitrogénadagok meghatározásakor figyelembe kell venni a fajta igényeités trágyareakcióit is. Egyes fajták ugyanis a nagy nitrogénadagok hatásáraegyenlôtlenül és – idôjárási viszonyoktól függôen – a kalászolás után is bok-rosodnak, a sûrû állományban könnyen megdôlnek, egyenlôtlenül érnek és ke-vesebb, gyengébb minôségû termést adnak. Ha száraz a tavasz, a nagyobb nit-rogénadagok sem okoznak megdôlést.

A savanyú talajokon az alacsony pH és a tömôdöttség miatti kis levegô-mennyiség a mineralizálódást akadályozza, hasonlóan az erôsen kötött, tömô-dött talajokhoz. Ilyen adottságok mellett nagyobb nitrogénadagok javasolha-tók, esetleg meszezéssel együtt.

Úgyszintén növelni kell a nitrogénadagot – szár- és gyökérmaradványokat– visszahagyó elôvetemények (pl. kukorica) után.

Számításba vehetô nitrogént tartalmazó növényrészek, pl. leveles cukorré-pafej visszamaradásakor, annak mennyiségétôl függôen, különösen, ha a cu-korrépát istállótrágyázzuk, a nitrogéntrágyázást el is hagyhatjuk.

Humuszban gazdag, csernozjom jellegû talajokon, fôleg száraz idôjárású évután, a búza-elôveteményt követô sörárpa alá is, mérsékeltebb nitrogén ható-anyagot juttassunk ki az elôzô évi nitrogén utóhatása és a várható mineral-izálódás következtében felszabaduló nitrogén miatt.

A sörárpa nitrogén mûtrágyázásakor a hatóanyag-hordozók megválasztása-kor vegyük figyelembe a talaj kémhatását.

Semleges vagy gyengén lúgos talajokon kombinált mûtrágya vagy kénsavasammónia, savanyú talajokon pedig kalcium–ammónium-nitrát vagy kalcium-nitrát felhasználása javasolható.

A nitrogén mûtrágyákat – azok adagjától függôen – kötöttebb vagy hu-muszban gazdag, csernozjom jellegû talajokon nagyobb részben vagy teljesegészében az ôszi szántás elôtt szórjuk ki egyenletesen a talajra. Humuszbanszegényebb vagy terméketlenebb talajokon az adag nagyobb részét a magágy-elôkészítés elôtt juttassuk ki.

Foszfortrágyázás. A sörárpa foszfortrágyázása lényegesen egyszerûbb,mint nitrogéntrágyázása. A sörárpa igénye a foszfor iránt a bokrosodás és a vi-rágzás fázisában nagy. Ha ebben az idôszakban foszforhiány mutatkozik, abokrosodás és a kalászolás közötti idôtartam meghosszabbodik. Mérsékeltebbnitrogéntrágyázáskor a foszfor hatására a sörárpa fehérjetartalma 0,5–0,7%-kal csökkenhet, az extrakttartalom 1,4%-kal, az enzimaktivitás 3,8%-kal is nô-het, s ezzel közvetlenül is javítja az árpa söripari minôségét.

58

A foszfor mûtrágyákat az ôszi szántással vagy a kalászos után a tarlóhántáselôtt juttassuk a talajra. Kísérleti adatok szerint a maximális és kedvezô P-hatás akkor érhetô el, ha a foszfortrágya 15–20 cm mélyre kerül.

Káliumtrágyázás. A kálium a sörárpa egészségére gyakorolt kedvezô hatá-sa mellett csökkenti a megdôlést, elôsegíti az egyenletesebb, teltebb lisztes sze-mek kifejlôdését, javítja a termés söripari értékét. Ha kedvezô a káliumellátott-ság, a pelyva finomabb és világosabb színû lesz. A kálium a magvak fehérjetar-talmát relatíve csökkenti azáltal, hogy a keményítôképzôdést serkenti. Nagy je-lentôsége van a szénhidrát képzôdésében. Csökkenti a szemek megszorulásánakveszélyét, növeli más mûtrágyák hatásfokát. Javítja a sörárpa szárazságtûrését.

A kálium a maláta és a sör legtöbb tulajdonságára pozitívan hat.Mésztrágyázás. Mésztrágyázásra akkor van szükség, ha 30 KA esetén az

y1 értéke > 4,6, a 35 feletti kötöttségnél pedig az y1 értéke 8,0. Ezeken kívülakkor is, ha az y1 érték hiányában a talaj pH/KCI értéke 5,6 alatti.

A mésztrágyát a sörárpa alá legcélszerûbb az ôsszel durván elmunkált szán-tásra tél végén, a még fagyott talajra egyenletesen kiszórni és a tavaszi mag-ágy-elôkészítéssel a talajba munkálni.

Talaj-elôkészítés

A talaj-elôkészítés idejét, módját és eszközeit elsôsorban az elôveteménytôl ésa talajtulajdonságoktól függôen határozzuk meg. Ennek megfelelôen eltérô anyáron és az ôsz folyamán lekerülô elôvetemények utáni talaj-elôkészítés.

A korán, nyáron betakarított elôvetemények után a talaj-elôkészítést tarlóhán-tással kezdjük. A tarlóhántást az elôvetemény és melléktermésének (szalma, szár)tábláról való gyors elszállítása után a talajkiszáradás fokozódásának elkerülése,továbbá a jobb minôségû munka és a gyommagvak kikelésének elôsegítése vé-gett azonnal végezzük el, a célnak jól megfelelô tárcsás boronával, esetleg tarló-hántó ekével. A talajnedvesség óvása, a mikrobiológiai tevékenység és a gyom-magvak kikelésének elôsegítése végett a tarlóhántást gyûrûshengerrel zárjuk le.

Ha a hántott tarlón kikelt gyomok magot érlelhetnek, a talajt ismét tárcsáz-zuk és gyûrûshengerezzük. Ha ilyen veszély nincs, energia- és költségmegta-karítási meggondolásból is, a hántott tarló ápolását mellôzzük.

Humuszban, szerves anyagban szegény talajú, sörárpát termô táblákon a ta-laj szervesanyag-gyarapításának, víz-, tápanyag- és levegôgazdálkodásánakjavítása végett célszerû másodnövényt termeszteni és zöldtrágyázásra felhasz-nálni. Erre a célra legjobban az olajretek, a fehérmustár, esetleg a napraforgófelel meg. Lejtôs fekvésû táblákon nem elhanyagolható a másodvetésû zöld-trágyanövények talajvédô hatása sem.

59

A másodnövény alá adott mûtrágya jelentôs részét a zöldtrágyanövényhasznosítja. Szerves kötésbe kerül, ami a sörárpa víz- és tápanyagellátását je-lentôsen javítja és számottevô termésnövelô és minôségjavító hatású lehet.

Az idôben végzett szántás a sörárpa alapvetô talaj-elôkészítô munkája,melynek az elôveteménytôl és a talajtulajdonságoktól függô gondos elvégzé-sével biztosíthatjuk elsôsorban a talaj jó fizikai állapotát, a kedvezô nedvessé-get és a porozitást.

Az ôszi szántás idejét és módját az elôveteménytôl és tulajdonságoktól függô-en választjuk meg, természetesen figyelembe véve az idôjárási viszonyokat is.

Cukorrépa elôvetemény után, ha leveles cukorrépafej vagy cukorrépalevélmaradt hátra a talajon, akkor azt a sorok irányára 40–45 fokos szögben jára-tott nehézboronával egyenletesen osszuk el. Erre használható a tárcsás boronais. A leveles cukorrépafej, illetve cukorrépalevél egyenletese eloszlása meg-könnyíti annak alászántását, ezen kívül az egyenletesen talajba juttatott szer-ves anyag a benn levô tápanyag egyenletes elosztását és jobb hasznosulását isjelenti. A cukorrépa után a sörárpa alá sekélyebb, 18–20 cm-t nem meghaladószántás, esetleg forgatás nélküli talajmûvelés is elegendô.

Burgonya elôvetemény után a cukorrépához hasonlóan sekélyebb talaj-elô-készítés is megfelelô.

Ha kukorica az elôvetemény, a szárat maradéktalanul el kell távolítani a táblá-ról, majd a visszamaradt szárcsonkoktól függôen 24–26 cm mélyen kell szánta-ni. Ha a kukoricaszárat is a talajba akarjuk szántani – amely sörárpa alá nem ja-vasolható –, akkor elôzôleg szárzúzóval vagy 2 alkalommal, egymással 45 fokosszögben járatott tárcsával aprítsuk azt fel, a szántás mélységét pedig növeljük.

Silókukorica után a betakarítást követôen azonnal szántsunk. Így a vissza-maradt szerves anyag jelentôs része még a tél beállta elôtt mineralizálódhat.

Napraforgó elôvetemény után – amely viszonylag ritkán fordul elô – hason-lóképpen szántsunk, mint szemes kukorica esetében.

Az ôszi szántást minden esetben barázdabehúzás kövesse, mert enélkül, azesetenként széles barázdákban a sörárpa gyengébben fejlôdik, a növényállo-mány kiegyenlítetlenebb lesz, a termés pedig csökken.

Az ôsszel elmunkált talaj tavasszal 1–2 nappal késôbben szikkad ugyan,mint a barázdáltan hagyott, azonban ülepedése és szikkadása egyenleteslesz, ami a sörárpa optimális vetési mélységének és kelésének egyik alapve-tô feltétele.

Tavaszi magágykészítés módjai, illetve eszközei elsôsorban az ôszi szántásállapotától, annak elmunkálásától vagy nyitva hagyásától, a téli fagyok porha-nyító hatásától és a talaj kötöttségétôl függnek. A tavaszi magágykészítés alap-elve, hogy minél kevesebb mûvelettel, lehetôleg egy menetben oldjuk meg.

60

Ha a szántást ôsszel legalább durván elmunkálták, s így a talaj egyenlete-sen ülepedett és egyenletesen szikkadt, hónyomás vagy esôk hatására nem tö-môdött meg, sôt a tél végi fagyok még kedvezôen porhanyították is, ez eset-ben – elsôsorban jó szerkezetû talajokon – a vetés elôtti magágykészítéshez a talajfelszínt elegendô boronával elegyengetni.

Tömôdött és kötöttebb talajon kombinátor használata indokolt.A sörárpa alá történô magágykészítéskor a tárcsa használatát kerülni kell,

mivel a mûvelési mélységig kiszárítja a talajt és igen nagyfokú a rögzítô hatá-sa is. A sörárpát tél végén vagy tavasszal szántott talajba nem szabad vetni.

Vetés

Vetésre csak jó minôségû fémzárolt, csávázott vetômagot használjunk. A2,5–2,8 mm közötti vetômag lesz a legmegfelelôbb.

Vetésidô. A nagy és jó minôségû termés elérésének egyik legfontosabbtechnológiai eleme a sörárpa korai vetése.

Korai kitavaszodású évben, könnyen szikkadó és melegedô talajokon – te-kintettel arra, hogy a sörárpa csírázása alacsony, 1–3 °C hômérsékleten meg-kezdôdik – a vetést már esetleg február végén, március elején meg lehet kez-deni. Közepes kitavaszodáskor vagy kötött talajon, mélyebb fekvésben csakmárcius közepe táján. Késôi kitavaszodású évben vagy rossz szerkezetû, las-san szikkadó talajokon pedig csak március 3. dekádjában kezdhetô meg a ve-tés. Jól szervezett munka esetén is – az eltérô talajú és fekvésû táblájú üze-mekben – esetenként áthúzódhat április elsô napjaira is. A késôi vetés az ese-tek többségében termés- és minôségcsökkenéssel jár, amire utal az a régi gya-korlati megállapítás is, hogy: „áprilisi árpa maradjon a zsákban”.

Optimális vetésidônek sokévi tapasztalat alapján a március 12. és 25. kö-zötti idôszakot tartjuk. A korai vetés sok elônye közül talán a legfontosabb,hogy az árpa elkerülheti a hôségnapokat és így az aszályt, a megszorulást, atermés pedig bôségesebb, a söripari minôség pedig jobb lesz.

A késôn vetett sörárpa minôsége is gyengébb. Fehérjetartalma nagyobb,extrakttartalma kisebb, a szemek pedig apróbbak.

Vetômagmennyiség. Alapvetô fontosságú, hogy a vetendô csíraszámot el-sôsorban a talaj tápanyag-ellátottsága, illetve tápanyag-szolgáltató képességeés vízgazdálkodása, az elôvetemény, a táj idôjárási sajátosságai, a fajta igényeés a termés színvonala figyelembevételével határozzuk meg.

Sörárpát termesztô tájaink egy része gyakran kedvezôtlen csapadékellá-tottságú és megoszlású, ezen kívül a talajok tulajdonságai sem teljesen ked-vezôek. Ilyen viszonyok között produktív bokrosodásra alig számíthatunk,

61

ezért a megfelelô termésátlag eléréséhez 500–600 db/csíra/m2 elvetéseszükséges.

Arra is ügyelni kell, hogy kedvezôtlen csapadékellátottságú tájon, rossz víz-gazdálkodású talajokon túlzottan ne emeljük a vetômagnormát, mert a genera-tív fejlôdési idôszakban fellépô vízhiány fokozottan csökkentôleg hat a termésmennyiségére és minôségére is. A vetômagmennyiség (kg/ha) egyenlô a

Vetésmélység. Kötöttebb talajon sekélyebb, 3–4 cm, lazább és szárazabbtalajon pedig 4–6 cm vetési mélység a megfelelô.

Sortávolság. A sörárpát gabonasor-távolságra, 10–12 cm-re vetjük. Pillan-gós alávetés esetén – az érési és betakarítási gondok miatt – sörárpa minôsé-gû termést csak kivételes esetben lehet elérni, ezért a söripari célra termesztetttavaszi árpát ne használjuk takarónövénynek.

Ápolás

Az árpanövények kelését szélsôséges, kötött, rossz szerkezetû vagy tömôdés-re hajlamos talajokon a vetést követô nagyobb esôk, záporok hatására létrejö-vô cserepesedés megszüntetésével kell elôsegíteni.

Küllôskapák használata jó eredménnyel járhat. Küllôskapa hiányában elfo-gadható eredményt kaphatunk – talajállapottól függôen – könnyû vagy közép-nehéz gyûrûshengerrel is.

Gyomirtás. A tavaszi árpa gyomelnyomó képessége meglehetôsen gyenge.A termesztés sikere nagymértékben függ a tavaszi idôjárástól. A tavaszi árparendszerint gyomirtásra szorul.

Sörárpának termesztett területen, a 2,4–D tartalmú szerek nem javasoltak,mert fehérjenövekedés révén a sörgyártásra nem megfelelôek.

Egyes gyomfajok – pl. nagy széltippan –, amelyek ellen a sörárpában köz-vetlenül nehéz védekezni, az elôveteményben vagy azt megelôzôen viszony-lag könnyen irtható, és a sörárpában így már alig vagy nem okoz gondot.

Vadrepce (Sinapis arvensis). Gyakori az egész ország területén. Egyike a leg-kártékonyabb gyomoknak. A sörárpával csaknem egyszerre kel, azt gyakran túl-növi és árnyékolja. A talaj víz- és tápanyagkészletét kihasználja. Sokszor egésztáblarészek, sôt táblák sárgállanak tôle. Egyes esetekben kártétele 50%-os is le-het (Újvárosi, 1973). Ha nem védekezünk ellene, a sörárpában magot érlel.

tervezett csíraszám (db/ha) ezerszemtömeg (g)

tisztasági % csírázási % 100

62

A sörárpát vadrepcével erôsen fertôzött talajon a tarlóhántás után kikelt ésaz ápolással elpusztított, viszonylag kevés gyommagot tartalmazó táblákbavessük. Kedvezô idôjárás és a talajápolás hatására egyre több mag kel ki, illet-ve vadrepce pusztul el.

Repcsényretek (Raphanus raphanistrum). Elsôsorban savanyú talajokon, azország nyugati és északi részén fordul elô tömegesen, és egyik legkártéko-nyabb gyomnövénye a sörárpának. Friss magvai nem csíráznak; általában amásodik évben kel ki tömegesen.

Csírázóképességét a talajban hosszú ideig megtartja. Nagy bokraival el-nyomja az árpát, kártétele igen jelentôs lehet. Elegendô nedvesség esetén mag-vai egész évben jól csíráznak, ezért ilyen esetben a tarlóhántás ápolásávaleredményesen irthatjuk, úgyszintén a tavaszi magágy-elôkészítéssel is.

Mezei acat (Cirsium arvense). Az egyik leggyakoribb és legveszedelme-sebb évelô gyomnövény. Sûrû tarackjaival a talajt behálózza és kimeríti víz-és tápanyagkészletét. Levelével árnyékol. Kaszatjait a szél széthordja. Magrólkelt növényei már az elsô évben fejlesztenek tarackot.

Fehér libaparéj (Chenopodium album). Hazánk területén általánosan elter-jedt. Magvaival úgyszólván minden talaj fertôzött, és ha a nedvesség rendel-kezésére áll, a talaj 3–5 cm mélységében tavasztól ôszig csírázik. Csírázóké-pességét 8–10 évig is megtartja. Kártétele nagy, mert gyorsan nô, a sörárpáttúlnövi, árnyékolja, víz- és tápanyagellátását gátolja.

Irtása nemcsak a sörárpa elôveteményeiben, hanem a rudeális területeken isszükséges.

Galajfajok (Gallium ssp.). A vetési galaj (Galium tricornutm) és a ragadósgalaj (Galium aparine) a leggyakoribbak a sörárpában. A sörárpa elôvetemé-nyeiben történô megelôzô védekezés fontos.

Hélazab (Avena fatua). Az ország egész területén elôfordulhat, talajtól füg-getlenül, mégis nagyobb mennyiségben egyes tájainkon és gazdaságokban ta-lálható. Élelmes, kártékony gyomnövény, elnyomja a sörárpát. Magvainakhosszabb ideig tartó nedvességre van szüksége a csírázáshoz, ezért a száraz ôszés tavasz nem kedvezô számára. Magjai néha több évig elfekszenek a talajban.

Nagy széltippan (Apera spica-venti). A korai ôszi szántáson már ôsszel, il-letve a sörárpában kora tavasszal kelô tipikus gabonagyom. A sörárpávalegyütt fejlôdik, magvait vagy már aratáskor kiszórja a talajra, vagy a szalmá-val, illetve a szalmás trágyával kerül a termôhelyre. A magvak utóérése 4–8hónap, ezért tarlóhántással az az évben érett magvakat nem lehet csírázásrakésztetni.

Savanyú homok-, de erôsen kötött savanyú agyagtalajok növénye is. Észa-ki vidékeinken fordul elô legnagyobb mértékben.

63

Kórokozók elleni védekezés

A csíranövény-betegségek közül fôleg a Fusarium sp. és a Helminthosporiumsp., a gyökérkórokozók közül pedig a Helminthosporium fajok, az Ophiobo-lus graminis és a Fusarium graminearum a leggyakoribbak, amelyek ellen el-sôsorban a vetésváltással – egyes üzemeinkben – a vetésszerkezetben a gabo-nafélék részesedésének megfelelô arányra való beállításával, a sörárpánaknem gabona elôvetemény utáni termesztésével, megelôzéssel védekezhetünklegegyszerûbben és legolcsóbban.

Közvetlenül a fertôzésmentes vetômag felhasználásával, illetve a vetômag-nak a Csávázás címû fejezetben ismertetett fungicidekkel való csávázásávalvédekezünk.

A betegség fellépését, illetve kártételét a sörárpa gyors kelése és egyenle-tes, erôteljes fejlôdését biztosító korszerû termesztéstechnológia alkalmazásamegakadályozza, illetve csökkenti.

Lisztharmat (Erysiphe graminis f. sp. hordei). A sörárpa legelterjedtebb ésegyik legveszélyesebb kórokozója, amely egyes években igen jelentôs termés-csökkenést és minôségromlást okoz. A fiatal zöld növényi részeket támadjameg. Kedvezô körülmények között rövid idô alatt nagy tömegben elszaporo-dik és járványokat idéz elô. Fertôzését és fejlôdését is a túl sûrû, buja növény-állomány – nagy adagú nitrogén mûtrágyázás – és a párás, meleg mikroklímaelôsegíti; úgyszintén ôsziárpa-tábla közelsége vagy ôsziárpa-elôvetemény, il-letve önmaga után történô vetés és a fajtafogékonysága is.

Levélcsíkosság (Helminthosporium gramineum, Pyrenophora graminea).Május végén, június elején, a fiatal leveleken hosszú, keskeny, sárga csíkok je-lennek meg, amelyek közepe rövid idôn belül megbarnul, a levelek könnyenbehasadnak, esetleg teljesen elhalnak. A betegség alulról felfelé terjed, de át-terjedhet a kalászokra is, amelyekben csak „aszott” szemek fejlôdnek. Az erô-sen fertôzött állomány egy része ki sem kalászol, a termés mennyisége a mi-nôség nagyfokú romlásával nagymértékben csökken. A vetômag csávázása ekórokozó ellen bizonyos védelmet nyújt.

Levélfoltosság (Helminthosporium teres, Pyronophota teres). A sörárpa le-velein kezdetben kicsi, megnyúlt szögletes barna foltokat okoz, amelyek foko-zatosan nagyobbodnak, és a levélerek által határoltak. Összefüggô csíkokatazonban sohasem alkotnak. A fertôzés a szemekre is átterjedhet, s hûvös, csa-padékos idôjárás segíti elô elszaporodását.

Tekintettel arra, hogy viszonylag késôn, június közepétôl jelentkezik, jelen-tôsebb károkat legtöbbször nem okoz.

A levélcsíkossághoz hasonlóan védekezünk ellene.

64

Árpa törperozsda (Puccinia hordei). Rendszerint az ôszi árpa leveleiben te-lel át. A sörárpa levelein, nyár elején megjelenô aranysárga uredotelepei ap-rók, 0,3–0,5 mm hosszúak. A fertôzés a levélhüvelyre is átterjedhet. Az erôsenrozsdás levelek összesodródnak, elszáradnak. A sörárpában akkor lép fel fo-kozottabban, ha azt ôszi árpa mellett termesztjük.

Árpa fedettüszög (Ustilago hordei). Jellemzôje, hogy a szemek helyén ki-alakult spóratömeget a pelyvalevelekbôl képzôdött ezüstös fényû, átlátszó hár-tya fedi. A spórák az aratva cséplés során az egészséges szemekre tapadnak,majd a maggal együtt csíráznak.

Árpa repülôüszög (Ustilago nuda). A kórokozó a kalászhányás után ismerhe-tô fel. A beteg növény kalászát a kalászorsó kivételével elpusztítja, elüszögösíti.

Virágfertôzô üszöggomba. A virágok bibéjére került klamidospórái a bibéncsíráznak, és a magházat fertôzik.

Állati kártevôk elleni védekezés

A sörárpa gyökérzetét és egyéb földben levô részeit károsítók közül említésreméltók a pattanóbogarak (Elaterida fajok) lárvái, a drótférgek, a cserebogarak(Melolonthidae fajok) és szipolyok (Anisoplia fajok) lárvái, a hamvas vincel-lérbogár (Otiorrhynehus ligustici) lárvája.

A talajban található kártevôk számát talajmintavétellel határozhatjuk meg,amely elsôsorban gabonatúlsúlyú vetésszerkezet esetén indokolt.

4–5 db/m2 lárva elôfordulásakor talajfertôtlenítésre van szükség.Vetésfehérítô bogarak. A sörárpa zöld részeit károsító kártevôk közül az utób-

bi években egyre nagyobb mértékben terjednek el és pusztítják a növény levélze-tét. Két fajta közül a veresnyakú árpabogár (Lema melanopus) és a kéknyakú ár-pabogár (Lema lichenis) a leggyakoribb. A bogarak, elsôsorban azonban lárváikjellegzetes hosszú csíkokban hámozzák a levelek epidermiszét, miáltal sárgásfe-hér csíkok keletkeznek. Sok lárva kártétele következtében az egész levél, sôt a le-vélzet is elfehéredhet, mely nem vagy alig asszimilál. A károsított növények fej-lôdésben visszaesnek, és csak csökkent fejlettségû, „aszalódott” szemek képzôd-nek. E kártevôk elôszeretettel fogyasztják a buján fejlett növények leveleit.

A bogarak a talajban telelnek át, majd április folyamán bújnak elô. Tömegesészlelésükkor szükséges a védekezés. Néhány napi táplálkozás után tojásaikat alevelekre rakják gyöngyfüzérszerû sorokban. A két hét múlva kikelt lárvák ellenmásodszori védekezés szükséges, ha az elsô nem volt eredményes. A lárvák ka-lászolás idején fejezik be fejlôdésüket. A veresnyakú árpabogár lárvái bebábozó-dás végett a talajba vonulnak, majd kb. két hét múlva bogárrá alakulnak. A nyárfolyamán egy részük elôjön a talajból, de rövid táplálkozás után visszabújik.

65

Gabonakabócák (Macrosteles, Psammotettix fajok). A sörárpa levelein –egyéb gabonafélékhez hasonlóan – szívogatásukkal okoznak kárt. A szívoga-tás helyén, a leveleken fehéredô, majd sárguló apró foltok jelentkeznek, az ál-lomány foltokban sárgul.

Gabonapoloskák (Eurygaster fajok). Kártételük a fô- és mellékhajtások, a kalászok és magvak szívogatásából áll. A károsítás hatására a hajtások sár-gulnak, fehérednek, sôt el is halnak. A hasban levô gabona megszúrásánakkövetkeztében zászlós kalász képzôdik. A megszúrt kalász szúrás feletti részeelhal. A tejesérésben károsított szemek aszottak lesznek.

A gabonapoloskáknak évente egy nemzedékük van. A kifejlett poloska és a lárva egyaránt károsít. Tömeges megjelenésükkor kártételük jelentôs.

Csócsárló, gabonafutrinka (Zabrus tenebrioides). Lárvája fôleg akkor szo-kott pusztítani a sörárpában, ha azt gabona elôvetemény után termesztjük. A fiatal árpanövények leveleit aknába húzza be, azok sodrottak, a viaszérés-ben levô magvakat pedig rágja.

Levéltetvek (Rhopalosiphum fajok, Sitoban avenae, Schizaphis graminum).Kártételük elsôsorban a vegetatív növényi részeken jelentkezik. A sörárpa ka-lászain – a búzához viszonyított rövidebb fejlôdési szakasza miatt – jelentôslevéltetû-populáció nem tud kifejlôdni. A levéltetveknek számos természetesellensége van, amelyek nagy pusztítást végeznek közöttük.

Fritlégy (Oscinella frit). A sörárpa károsításában második nemzedékévelcsak megkésett vetéskor játszik szerepet. A lárva károsítja a szemeket, ame-lyek ennek következtében lyukasak lesznek és a lárva bennük bábozódik be.Megelôzô védekezés a sörárpa gyors fejlôdésének elôsegítése.

Mezei rágcsálók. Mezei pocok (Microtus arvalis), ürge (Citellus citel-lus), hörcsög (Cricetus cricetus) ellen a sörárpát gázosító szerekkel véde-kezhetünk.

Egyéb kártevôk. A madarak (elsôsorban a mezei verebek és galambok,gerlék) ellen riasztással védekezzünk. A sörárpa zöld részeit még sok kártevôkárosítja: l. a gabonalegyek, a gabona-levéltetvek, a lentripsz, a bagolylepkék,a kukoricabarkó, a fekete barkó stb. A virágot és a termést többek között a gabonatripsz, a gabonapoloskák, a szipolyok és a fritlégy károsítja.

Betakarítás

Nagy jelentôsége van annak, hogy a sörárpát – a többi gabonafélétôl eltérôen– teljesérésben, 15%-os, de 16%-nál nem nagyobb víztartalommal takarítsukbe. Ily módon a szemek lisztesek, teltek, viszonylag kis fehérjetartalmúak ésaz utóérés után jó csírázóképességûek lesznek. Mind az idô elôtti, mind a túl-

66

érett állapotban (holtérésben) végzett betakarítás káros, mennyiség- és minô-ségrontó hatású. A megkezdett betakarítást 3–4 nap alatt be kell fejezni.

A túl korai betakarítással megzavarjuk az érési folyamatot, megakadályoz-zuk az asszimiláták beáramlásának befejezôdését a magvakba, amelynek kö-vetkezménye a magvak teltségének és a sörárpa termésének csökkenése, a fe-hérjetartalom növekedése, a csírázási erély és a csírázási százalék csökkenéseis. Az ilyen termés – a nagyobb víztartalom miatt – lényegesen igényesebb azutókezelés iránt is.

A késôn, túlérett állapotban történô betakarításkor viszont a magvak kön-nyen kihullanak a kalászból, nagy lesz a szempergés. Egyes sörárpafajtáknálezen kívül a kalász alatti szárrész és a kalásztengely eltörése okozhat nagyveszteséget, jelentôs terméscsökkenést.

A túlérett sörárpa gyakori szemsérülése és törése jelentôs minôségrontó ésterméscsökkentô tényezô.

A betakarítás megkezdését és menetét a hazai és külföldi sörárpafajták éré-si ideje közötti 4–5 nap eltérés figyelembevételével célszerû megtervezni. A betakarítás végrehajtásakor azonban az egyes táblák talajában, fekvésébenmutatkozó különbségek – s az egyéb okokból is adódó eltérések miatt – az ár-paállományok tényleges érettségi állapotát kell figyelembe venni.

Az optimális minôségû munka végett a betakarításkor alapkövetelmény akombájnok dobfordulatának és a dobkosár hézagjának szakszerû, a szemekvíztartalmát is figyelembe vevô, gondos beállítása. Ezáltal elkerülhetjük a sze-mek túlzott toklászolását, a csírarész és egyáltalán a szemek – beleértve apelyva – sérülését, amely közvetlenül is minôségrontó, emellett a könnyebbnedvességfelvétel miatt a tárolást is megnehezíti. A többé-kevésbé pelyvátlanvagy repedezett magvak több vizet vesznek fel, gyorsabban megpuhulnak éskönnyen penészednek. Elsôsorban a finom pelyvájú árpafajtáknál, száraz, for-ró nyáron kell ügyelni erre.

Elô- és utókezelés, szárítás. Ha a sörárpa víztartalma meghaladja a 16%-ot, szükséges a mesterséges szárítás, 40 °C-nál nem magasabb hômérsékletûlevegôvel, mert ellenkezô esetben csökken az árpa csírázóképessége és söripa-ri célra esetleg alkalmatlan is lesz.

A szárítás után el kell végezni a végleges tisztítást és osztályozást, 2,2–2,5mm hasítéknyílású osztályzólemezek használatával.

Átlagos idôjáráskor, szakszerû termesztéstechnológiával a termésnek mint-egy 75–85%-át lehet sörárpaként értékesíteni.

A sörárpát csak kitakarított és fertôtlenített magtárakban szabad tárolni.

67

Tritikále

A tritikále az elsô ember által alkotott növénynemzetség, amely köztermesz-tésbe került. Egyre nagyobb területen vetik, így ma már Magyarországon is el-terjedtnek tekintjük. Egyes területeken alternatív növényként is számításbavesszük. Kezdetben a tritikálét a kedvezôtlen adottságú területekre javasolták– elsôsorban a rozs helyettesítésére. Mostanra kiderült, hogy a mai korszerûfajták megfelelô termeléstechnikával bárhol termeszthetôk, és hogy termésejól hasznosítható az állattenyésztésben. Vannak már azonban olyan fajták is,amelyeknek a malom- és sütôipari tulajdonságai elérik vagy megközelítik azôszi búzáét, így a kutatók dolgoznak azok humán célú hasznosításán.

Ebben a könyvben összefoglaljuk jelenlegi ismereteinket, amelyek elôse-gíthetik a tritikále további gyakorlati hasznosítását.

Elnevezés

X Triticasecale Wittmack a helyes elnevezése a búza és a rozs keresztezésébôlszármazó új nemzetségnek. Ezt fogadta el a „Termesztett növények elnevezé-sének nemzetközi kodifikálása” (International Code of Nomenclature of Cul-tivated Plants Reg. Veg. 64, Art.8, 1969), illetve annak a spermatofiták elneve-zésére létrehozott bizottsága (Nomenclature Committee for Spermatophyta).Tekintettel azonban a Meiszter, Lindschau, Oehler és Müntzing által kezdemé-nyezett „tritikále” elnevezés elfogadottságára és népszerûségére, javasoltákannak megtartását általánosan elfogadott névként.

A Triticosecale nevet Wittmack javasolta elôször 1899-ben. A tritikále név az1930-as években terjedt el, de tudományosan csak 1969-ben rendezték, végle-ges elfogadására pedig csak 1971-ben került sor. Meg kell azonban említeni,hogy a tritikále név alatt általában a fertilis és igazi nemesítésbôl származóolyan allopoliploidokat értenek, amelyet steril hibridek kromoszómaszámánakmegduplázásával kaptak. Megkülönböztetünk elsôdleges (primer) és másodla-gos (szekunder) tritikálékat. A primer tritikále az elsôdleges búza-rozs keresz-tezésbôl származó, nyers amfidiploid vagy annak közvetlen utóda. A szekundertritikále pedig az, amelyet további hibridizációval nyerünk akár más tritikálé-val vagy hexaploid búzával, esetleg többszörös visszakeresztezéssel.

68

A legtöbb hexaploid szekunder tritikálénak a citoplazmája búza eredetû,ezért nem tekinthetô igazi amfiploidnak. Azt tekintik igazinak, amelyben a bú-za D genomját a rozs S genomjával helyettesítették.

Müntzing további pontosítást javasolt 1979-ben a primer és szekunder tri-tikálék között:

1. primer vagy elsôdleges tritikále,2. rekombinált (vagyis keresztezésbôl származó) tritikále,3. szekunder (vagy másodlagos) tritikále,4. szubstituált tritikále (nem a teljes genomot, csak egyes kromoszómákat

vittek be vagy cseréltek ki),5. másodlagos szubsztitúciós tritikále.Sokan úgy képzelték el, hogy a név fejezze ki a különbözô faj- és nemzet-

séghibridek genealogiáját. Így 20 különbözô elnevezéskombinációt állítottakössze. Ezek azonban csak ötletek voltak, melyek vita tárgyát képezték, de atritikále megmaradt tritikálénak, idomulva a különbözô nyelvek kiejtési és he-lyesírási szabályaihoz, a tudományos neve pedig: X Triticosecale Wittmack –és nem új faj, hanem új nemzetség.

Termesztéstörténet

A tritikále termesztésének a története a búza és a rozs keresztezésével kezdô-dött. A tritikálét elôször létre kellett hozni, hogy termeszteni lehessen. Jelen-leg még hosszabb az elôállítás története, mint a gyakorlati hasznosításé, a ter-mesztésé.

A búza és a rozs keresztezésével elôször a XIX. század második felében bo-tanikusok foglalkoztak, akiket a fajok keletkezése és átalakulása érdekelt. Ajelenlegi ismereteink szerint A. S. Wilson angol botanikus hozta létre az elsôsteril F1 hibridet, amelyet 1875-ben bemutatott az Edinburghi Botanikai Tár-saságban, de bemutatása nem váltott ki különösebb érdeklôdést a botanikusokkörében. A következô ismert búzát-rozst keresztezô Carman volt, aki 1882-ben az Egyesült Államokban olyan hibridet állított elô, amely F1-ben 15 sze-met termett. Ennek utódai azonban visszaalakultak búzává.

Rimpau, német növénynemesítônek sikerült elôször 1890-ben elôállítani egySachischer búza tájfajta és a Schlanstadti rozs keresztezésével egy olyan átmene-ti típust, amely konstans 56 kromoszómás amfidiploid. Ez lett a róla elnevezettprimer Rimpau tritikále, amelyet megismert minden késôbbi tritikále nemesítô.

A búza-rozs keresztezôknek számos problémával kellett megküzdeniük.Elôször az inkompatibilitást, tehát a nemzetségek összeférhetetlenségét kellettleküzdeni. Egyszerûen nem kaptak szemeket, nem volt magkötés. Ezt követte

69

az a probléma, hogy kaptak szemeket, de azok nem csíráztak. Majd kaptakolyan szemeket, amelyek csíráztak, de a felnevelt növények sterilek maradtak,nem hoztak termést, majd hoztak termést, de az is sterilitási problémákkalküzdött. Ezt követôen a termés aszott volt, agronómiailag nem hasznosítható.

A XX. század elsô évtizedeiben számos kutató próbálkozott búza-rozs hib-ridek elôállításával. Strampelli Olaszországban, Tschermak az Osztrák–Ma-gyar Monarchiában, Jeszenko és Piszarjev Oroszországban stb.

A tritikále kutatásnak újabb lendületet adott a citogenetikai módszerek fejlôdé-se és a kolchicin sejtosztódást gátló hatásának felfedezése. Meiszter orosz, Oehlerés Lindschau német, valamint Müntzing svéd kutatók citogenetikai vizsgálatokkalmegállapították az ivarsejtképzôdés kromoszóma-rendellenességeit, ami a sterili-tás okozója, és kimondták, hogy a tritikále 56 kromoszómája közül 42 a búzából,14 pedig a rozsból származik, tehát az egy mesterségesen elôállított amfidiploid.

Meiszter vizsgálatai alapján tisztázódott, hogy a sterilitás oka a kromoszó-mapárosodás elmaradása, ezért a következô korszakban diploidizálták a kro-moszómákat, és számos termékeny tritikálét állítottak elô a különbözô orszá-gokban. Svédországban Müntzing, Oroszországban Piszarjev, Jeszenko, Sulin-din, az USA-ban O’Mara, Kanadában Jenkins, Japánban Nakajima, Németor-szágban Kattermann és Vettel, Hollandiában Wellensiek állított elô termékenybúza-rozs hibridet.

A II. világháború után, amikor újrakezdték az agrárkutatást, megcélozták atritikále agronómiai hasznosítását. Vitatott téma volt a kutatók között, hogy azoktoploid vagy a hexaploid tritikálénak lesz-e gyakorlati értéke. Továbbá aprimer vagy szekunder tritikálék lehetnek alkalmasak köztermesztésre.

Tisztázódott a tritikále genomösszetétele és a kromoszómagarnitúrák erede-te is. A közönséges búza (Triticum aestivum) genomösszetétele AABBDD.Ezek közül az AA a Triticum monococcumból, a BB genom a Triticum dicoc-cumból a DD genom pedig az Aegilops tauschiibôl származik. A tritikále elô-állítása során a DD genomot helyettesítették a rozs (Secale cereale) SSgenomjával, ezért a tritikále AABBSS genomösszetételû. Az utóbbi évekbenkifejlesztett kromoszómafestési és -sávozási technikával kimutattak számosaddíció és szubsztitúció, valamint kromoszómaszegment átvitelét is.

Magyarországon búza-rozs hibridek elôállításával Obermayer Ernô kezdettfoglalkozni 1917-ben Mosonmagyaróváron. Steril F1 hibridek elôállításánálazonban tovább nem jutott. A mosonmagyaróvári Növénynemesítési Intézet-ben azonban rendszeresen próbálkoztak búza-rozs hibridek elôállításával, dejelentôs eredményt nem értek el.

Az Intézet megszüntetése után 1949-ben került Martonvásárra az újonnanalakult Agrobiológiai majd Növénytermesztési Kutató Intézetbe Kiss Árpád,

70

aki a Rajháthy Tibor által vezetett Genetikai osztályon kiterjedt mikroevolú-ciós vizsgálatokba kezdett a Triticinea subtribuson belül. Ez volt a faj- és nem-zetséghibridizációs program. Ezen belül Kiss Árpád végezte a búza-rozs ke-resztezéseket – elôször evolúciós vizsgálatok céljából, majd nemesítési céllal.Így a hazai tritikálenemesítést ô alapozta meg Gyôrffy Barna, Rédey Györgyés Rajháthy Tibor szakmai segítségével. Innen került Kiss Árpád a tritikáleanyagával Kecskemétre, a Zöldségtermesztési Kutató Intézetbe, 1958-ban,ahol hamarosan elôállította a K 64 fajtát, amely az elsô magyar állami minô-sítésben részesült tritikále volt. Ebbôl jelentôs mennyiségû vetômagot expor-táltak Nyugat-európába, de itthon csak a kipróbálás stádiumáig jutott.

A búza-rozs keresztezések hazai története azonban még ennél is gazdagabb.Fleischmann Rudolf Kompolton 1936-ban keresztezte a Kanred búzát a rozzsal.A 3000 virágban két szemet kapott, amelyek közül az egyiket sikerült felnevel-nie, és ebbôl állította elô a szilárd szárú F viharbúzát. Ez azonban nem terjedt el.

Magyarországon 1948-ban Gyôrffy Barna keresztezte a Triticum speltát, aTriticum turgidumot, a Triticum turcicumot a Magyaróvári rozzsal. Ezeketvisszakeresztezték a búzával, de magot csak a T. spelta hibriden kaptak, ame-lyeket kolchicinnel diploidizáltak, de vagy sterilek lettek, vagy hasonlóak a bú-zához. Ez a program 1949-ben Martonvásárra került, ahol Kiss Árpád folytat-ta. Kiss Árpád tritikálekutatása Martonvásáron új lendületet kapott. Ô írja,hogy: „Már 1951-ben célul tûztük ki, hogy a természetben kialakult búza poli-ploid sorokhoz hasonlóan a búza-rozs hibridek poliploid sorát is elôállítjuk. Ecélra alkalmasnak látszott a búza diploid (2× = 14), tetraploid (4× = 28) és ahexaploid (6× = 42) sorának keresztezése a diploid (2× = 14) és tetraploid (4×= 28) rozzsal.” Ebben a programban 1953 és 1960 között nagyon sok kereszte-zést végzett a diploidok közül a T. boeoticum, a T. monococcum, a tetraploidokközül a T. turgidum, a T. durum, a T. timopheevi, a T. carthlicum, a T. dicoccumés az autotetraploid T. monococcum, valamint a diploid és tetraploid rozs kö-zött. A T. aestivumon belül a Bánkúti 1201, a Fleischmann 481, az Aniversari-o-, a Freccia- és a Thatcher-fajtákat választotta keresztezésre

A legjobb magkötést és csírázási százalékot a hexaploid fajták keresztezé-sével kapta, a legrosszabbat a diploidokkal. A meddôség leküzdésére próbál-koztak visszakeresztezéssel (rozzsal is búzával is), kolchicinkezeléssel, de azátütô siker elmaradt. A legértékesebb hibrid a T. turgidum × S. cereale keresz-tezésbôl jött létre, amely alapját képezte a késôbbi nemesítô munkának.

Az 1950-es és 1960-as években külföldön létrehozták a tritikále különbözôploidszintjeit. Van diploid (AS), triploid (ASS), triploid (ABS), tetraploid(ABSS), hexaploid (AABBSS), oktoploid (AABBSSSS), pentaploid(ABDSS), oktoploid más genomösszetételben (AABBDDSS) és dekaploid

71

(AABBDDSSSS) forma. Ezek közül azonban csak az oktoploid és a hexa-ploid bizonyult termékenynek.

Miután elôállították az ún. primer tritikálékat (egyszerû búza-rozs hibrid)megkezdôdött a vita, hogy a hexa- vagy az oktoploid formák lesznek-e hasz-nosíthatók, és egyidejûleg megkezdték a szekunder tritikálék elôállítását, illet-ve nemesítését, tehát a különbözô eredetû primer tritikálék egymás közötti ke-resztezését és/vagy a búzával való keresztezést, illetve visszakeresztezést.

Müntzing szerint a legnagyobb tritikálenemesítési program Oroszországban,Szaratovban volt 1918 és 1934 között. Késôbb ô maga is intenzív tritikálen-emesítést folytatott Svédországban. Kezdetben mindenütt az oktoploid (56 kro-moszómás) tritikálékkal foglalkoztak annak ellenére, hogy a tetraploid búza (T. dicoccoides) és a rozs keresztezésébôl származó 42 kromoszómás amfi-ploidokat Jeszenko már 1913-ban elôállította. Schegalov 1924-ben keresztezte atetraploid durumot (T. durum) a diploid vad rozzsal (S. montanum). Amphiplo-idokat azonban csak 1938 után tudtak elôállítani, miután Blakeslee és Avery1937-ben felfedezte a kolchicin alkalmasságát a kromoszómaszám duplázására.

Nakajima 1942-ben keresztezte a T. turgidumot, O’Mara pedig a T. duru-mot a rozzsal.

A tritikále nemesítésében a nagy áttörést az jelentette, amikor a már nagyhagyományokkal rendelkezô Manitobai Egyetem Növénytudományi Osztálya(Kanada) és a CIMMYT (Centro Internacional de Mejoramiento de Maiz yTrigo, Mexiko) kooperációs programot kezdett, elôállították az Armadillo-törzseket, amelyek kiindulási anyagát képezik sok más nemesítési program-nak. Ez valójában egy hexaploid tritikále spontán hibridje egy Norin 10 nevû(japán) törpésítô génnel rendelkezô közönséges búzával. Ennek felhasználásá-val számos tavaszi tritikále született szerte a világon.

Az ôszi durumok eredeti kiindulási anyaga a svéd Müntzing számára a né-met Rimpau és az orosz, AD-vel és számokkal ellátott törzsek voltak. Ezeketkeresztezték aztán az elmúlt évtizedekben Európa különbözô ökológiai feltét-elei között, és állítottak elô számos fajtát Oroszországban, Ukrajnában, Len-gyelországban, Romániában, Spanyolországban stb. Ez azután következett,amikor az oktoploid tritikálék gyakorlati értékük alapján nem bizonyultak ver-senyképesnek. Ezért az 1960-as évektôl a kutatók a hexaploid tritikálék elôál-lítására törekedtek. Megpróbálták a hexaploid tritikálék elôállításának számoslehetséges módját. A legfontosabbak ezek közül a:

• hexaploid tritikále × hexaploid tritikále újabb rekombinációs genotípusokelôállítása céljából, az

• octoploid tritikale × hexaploid tritikále aztán öntermékenyítve és/vagyvisszakeresztezve hexaploid tritikáléval úgy, hogy a hexaploid a pollent

72

adó, visszaállítja a hexaploid állapotot, de szekunder anyagot eredmé-nyez, a

• hexaploid búza × hexaploid tritikále öntermékenyítve vagy visszakeresz-tezve hexaploid tritikáléval, hogy megtartsuk a hexaploid búza citoplaz-máját. Ez eredményezett szekunder hexaploidokat vagy (ahogy Müntzingemlegette) szubstituciós tritikálét, a

• 2-es módon elôállított szekunder tritikále × hexaploid búza, amit szekun-der szubstituciós tritikálénak neveznek és a

• hexaploid tritikálé F1-e × kenyérbúza F1 hibridje, amely növelheti a ge-netikai variabilitást.

Az elsô, termesztésre, illetve kipróbálásra alkalmas tritikálefajtákat azUSA-ban O’Mara, Kanadában Jenkins, a Szovjetunióban Piszarjev és Sulin-din, Magyarországon Kiss Árpád állította elô. Ezt követôen azonban számosnemesítési programot kezdtek a világ sok országában, amelyek olyan fajtákateredményeztek, amelyek köztermesztésbe kerültek, versenyképesek a többikalászos gabonával.

A tritikále teljes termôterülete a világon 4 280 000 ha, amelynek 84% a (3 588 000 ha) Európában található, a világon összesen megtermelt 15 670 000 ttritikále 92%-át állítják elô itt (14 416 000 t). A termésátlag világátlagban 3,7 t/ha,de csak a nagy területen termelt európai 4 t/ha eredménynek köszönhetôen, merta többi földrészen 2,4 t/ha és 1,6 t/ha közötti alacsony értékek voltak mérhetôek2009-ben. A legnagyobb területet 2009-ben a 10. táblázatban mutatjuk be.

10. táblázat. A világ legnagyobb tritikále-termôterülettel rendelkezô országai (1000 t)

73

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009

Lengyelország 839 944 986 1058 1195 1194 1260 1333 1465 7890

Belorusszia 152 251 335 357 358 376 411 458 517 1081

Németország 533 560 500 507 481 405 381 399 401 560

Franciaország 241 271 290 328 333 331 324 343 356 455

Ausztrália 409 408 445 389 347 369 360 323 350 363

Kína 202 303 310 268 280 265 227 246 206 282

Oroszország – – – – – – – – 187 233

Litvánia 61 56 79 84 75 65 81 98 136 108

Magyarország 120 132 139 157 157 133 130 131 125 90

Brazília – – – – 135 101 80 76 66 82

Az általános európai túlsúly ellenére az elsô 10 ország közé Ausztrália, Kí-na és Brazília is bekerült. Lengyelország az elmúlt években tartotta vezetô he-lyét, a termôterület évente gyorsan nôtt. A ma második helyet elfoglaló Belo-russzia termôterületei is hasonló arányban nônek, mára megelôzték Németor-szágot, Franciaországot, Ausztráliát és Kínát is. Hazánkban a termôterületcsak kis ingadozást mutat az elmúlt években. 2009-re Magyarország már csak9. legnagyobb tritikáleterülettel rendelkezô ország volt.

Ez a statisztika azonban nem teljes, mert sok országban nem jegyzik a tri-tikále vetésterületét.

A fajták száma megnövekedett, és ma már szinte minden európai országbantermelik, de megtalálható a világ összes gabonatermelô területén.

Termésátlagok tekintetében a legmagasabb értéket Belgiumban érték el, 7,3t/ha-t, de 6 t/ha feletti eredményt ért el Hollandia, Németország, Luxemburgés Svájc is. Hazánkban a termésátlag 2,8 t/ha körül mozog.

A termésnagyságok alapján is Lengyelország áll az elsô helyen, Németország ésFranciaország elôtt. Az Európán kívüli országok közül csak Ausztrália és Kína jutottbe a legjobb 10 közé. Hazánk 361 000 t-ás termelésével a 8. helyen áll (11. táblázat).

11. táblázat. A világ legnagyobb tritikáletermesztô országai (1000 t)

Növénytani leírás

A tritikálék pontos botanikai leírása még várat magára. Egyelôre azt mondhat-juk, hogy se nem búza, se nem rozs, hanem a kettô genetikailag rögzített hib-ridje, ami mindkét szülô tulajdonságait hordozza. Van ôszi, tavaszi és járó vál-

74

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009

Lengyelország 2698 3048 2812 3723 3903 3197 4147 4460 5234 7890

Németország 3395 3068 2480 3290 2676 2237 2061 2381 2514 1081

Franciaország 1122 1491 1282 1834 1809 1694 1450 1822 2016 560

Belorusszia 427 798 890 1216 1121 978 1241 1819 1788 455

Ausztrália 860 327 826 610 676 199 450 363 545 363

Oroszország – – – – – – – – 508 282

Litvánia 144 145 214 263 201 110 228 311 426 233

Magyarország 394 359 279 622 568 440 380 503 361 108

Kína 644 980 1 060 750 555 273 450 383 350 90

Svédország 173 167 203 270 272 256 276 274 255 82

tozata. Van olyan, amely érzékeny a nappal hosszúságára, lassan fejlôdik, ké-sôi érésû, de az utóbbi években elôállítottak a nappal hosszára közömbös ge-notípusokat is. Kiss Árpád szerint, ha az egyik szülô tavaszi, akkor az abbólelôállított tritikále is tavaszi jellegû lesz. Elôállítottak azonban olyan ôszi éstélálló tritikálét is, amely felülmúlta a búza fagy- és télállóságát még szibériaifeltételek között is.

Az elsôként elôállított tritikálék magasak voltak, mint a rozs, egyes genotí-pusok 175 cm-re is megnôttek. Kiválóan bokrosodtak, ritka vetésben 60–80kalászt is fejlesztettek. Kalászuk nagy, amikor termékenyek lettek sok szemetfejlesztettek, amely kezdetben aszott volt, majd a késôbbi munka eredménye-ként telt szemû és nagy ezerszemtömegû lett. A szemtermése szürke, inkább arozsra emlékeztetett, de fokozatosan azt is változtatták, így mára megközelí-tette a búzáét.

Az 1930-as és az 1950-es években a tritikálekutatás kiszélesedése tapasz-talható. Ezek elôször az inkompatibilitás és a sterilitás leküzdésére vonatkoz-tak, majd amikor megoldották az aszottság problémáját is, intenzív nemesítômunka kezdôdött a világ számos országában termesztésre is alkalmas fajtákelôállítására. Az elsôk között voltak a kanadai (Jenkins), a szovjet (Piszarjev,Sulindin, Meiszter stb.), a svéd (Müntzing), az amerikai (O’Mara) és a magyar(Kiss) kutatók. Újabb lendületet adott a tritikále nemesítésének amikor1958-ban Mexikóban, a CIMMYT-ben Borlaug megkezdte a tritikálenemesítô tevé-kenységet, és 1967-ben meghívta Kanadából a Manitóbai EgyetemrôlShebesky tanítványát, Zillinskyt, aki a lengyel T. Wolski és az amerikai Ch.Jenkins Rht3 gént hordozó féltörpe anyagát használta fel. Ebbôl a programbólhamarosan két tavaszi fajta született, a Cinnamon és a Beagle, amelyek sikereláttán Indiában és számos dél-amerikai országban is nemesítésbe kezdtek.

Az 1960-as években Kanadából az Egyesült Államokba telepedett Ch.Jenkins is, aki Califormiában létesített nemesítési programot, amely kihatottaz egész ország késôbbi tritikálenemesítésére.

Az ôszi kalászos gabonák övezetében elôször a kanadai fajták, a szovjet ADjelû és a Martonvásárról 1958-ban Kecskemétre telepített, No. 1, KT 77, majda Bókoló (féltörpe) említhetô. 1968-ban intenzív tritikálenemesítô programotindított Lengyelországban dr. Tadeusz Wolski, aki rövid idô alatt Európa leg-eredményesebb tritikálenemesítôje lett. Annak ellenére, hogy 1968-ban kezd-te a tritikálenemesítését, 1982-ben minôsítették az elsô lengyel ôszi tritikále-fajtát (a Laskot), amely a világon a legnagyobb területet foglalja el. Meghono-sították és termesztik Franciaországban, Angliában, Belgiumban, Hollandiá-ban, Luxemburgban, Németországban, Svájcban, Ausztriában és az USA-ban.Magyarországon (Martonvásáron) Kiss Árpád távozása után 15–20 évvel újra

75

elkezdtek a tritikáléval foglalkozni, de csak honosítási szinten. A Laskót is ki-próbálták, az állami fajtakísérletekbe is bejelentették, de a kissé gyenge télál-lósága és megdôlése miatt elálltak a minôsítésétôl, mert megjelentek a mégújabbak és jobbak (Presto, Tewo, Moniko), amelyek késôbb vezetô szerepettöltenek be Magyarországon is.

A lengyel tritikálenemesítést, amelyet Dankowban kezdtek az 1960-as évek-ben, kiterjesztették négy különbözô ökológiai feltételek között elhelyezkedôkísérleti állomásra, felvette programjába a központi intézetük is, az IHAR. ALasko óta számos jó fajtát állítottak elô, amelyek közül a legsikeresebb a Presto(egyes országokban Alamo néven), amelyet egész Európában termesztettek. Ezvolt az elsô sikeres martonvásári honosítású fajtánk 1990-ben.

Magyarországi köztermesztés

A tritikálét a világ legtöbb országában alternatív növényként hasznosítják. Van,ahol a rozsot, van, ahol a búzát és/vagy az árpát helyettesítik vele. Magyarorszá-gon is a gyenge homoktalajokon a rozs helyettesítésére szánták. Miután kezdet-ben a kecskeméti fajtajelöltek szemtermése még nem volt versenyképes a rozsé-val és a búzáéval, ezért vizsgálták a zöldtömeg-hasznosítását ôszi keveréknek is.A lengyel tritikálék a sikeres honosítás után azonban nagyon gyorsan elterjed-tek. A rozs és az árpa területét foglalta el csaknem egyforma arányban. Térhódí-tása nem érintette a búzát, a tavaszi árpát és a zabot. Jelenleg a területe kb. két-szer olyan nagy, mint a rozsé és a zabé, megközelíti az ôszi árpáét.

Megállapítható, hogy több mint 300 ezer tonna tritikálét termelünk, ami jó-val meghaladja a rozstermést. A tritikále termésátlaga az ôszi búza és az ôsziárpa után a harmadik. Közel egy tonnával többet terem, mint a rozs. A tritikáleennél jobb terméseredményekre is képes, ez a termés azzal magyarázható,hogy valóban a gyenge termôerôben lévô talajok hasznosítására használják.

Tehát a tritikále Magyarországon elterjedt, bekerült a köztermesztésbe, és a kalászos gabonák között a negyedik helyet foglalja el. Területe azonban azegyes régiókban, megyékben jelentôs mértékben változik. Még nem minde-nütt ismerték fel az abban rejlô lehetôséget.

A termesztés biológiai alapja

A jelentôs magyaróvári szellemi hagyatékra és az 1949 és 1958 között, Marton-vásáron végzett rendkívül intenzív alap- és módszertani kutatásokra épülô,1958-tól Kecskeméten folytatott magas színvonalú genetikai és nemesítési tevé-kenység csak gyakorlati részeredményekhez vezetett. Ezt a sokoldalú és ötlet-

76

gazdag tevékenységet Kiss Árpád az 1968-ban megjelent „Tritikale: a homok újgabonája” c. könyvében összefoglalta. Munkáját megtermékenyítette GyôrffyBarna, Rédey György és nem utolsósorban Rajháthy Tibor ötletgazdagsága aMartonvásáron, az MTA Mezôgazdasági Kutatóintézetében a mikroevolúciósvizsgálatokat a triticinae szubtribusban mûvelt témakörben. Ez a tevékenységabban az idôben élvezte a hazai és a nemzetközi szakmai közvélemény figyel-mét és elismerését. Elméletileg ma is elismert úttörô kutatásnak számít.

A búza és a rozs keresztezésének lehetôségét tehát 1875 óta ismerik, 1936 ótamár sikeresen állítanak elô állandósult amfidiploidokat, de azok meddôsége mi-att a gyakorlati hasznosításukra nem kerülhetett sor. Kiss Árpád próbálkozásai atelt szemûek kiválogatása a töppedt szemûek közül nem vezetett eredményre. AMartonvásáron elôállított hexaploid Tritikale No. 1. és a No. 30. hibridek keresz-tezése az oktoploid Tritikale Meiszter és Tritikale Piszarjev AD 20/1 törzseivel,valamint ezek hibridjeinek visszakeresztezése a hexaploid szülôkkel volt a leg-biztatóbb. Számos keresztezést végzett a hexaploid tritikále és a közönséges bú-za (Triticum aestivum) különbözô fajtáival (F. 481, Fertôdi 293, K 169, Karcagi522, Bezosztaja 1 stb.) is, majd a hibrideket visszakeresztezte búzával és tri-tikáléval egyaránt, de a meddôség és a töppedtség miatt nem jutott el termékeny,a gyakorlatban is versenyképes tritikále fajták elôállításához.

Kiss Árpád munkáját 1958-tól Kecskeméten a Zöldségtermesztési KutatóIntézetben folytatta, ahol olyan törzset állított elô, amely már alkalmas volt ki-próbálásra nagy zöldtömeget adó takarmánynövényként, és megkezdte az ala-csony tritikále elôállítását. „Több mint 15 évig kerestük azt az örökletes anya-got, amelyik a törpeséget megbízhatóan örökíti a Triticaleban. Végül is egyfrancia mutációban ezt is megtaláltuk (Ble Tom Pouce = Hüvelyk Matyi bú-za). Megemlítem itt, hogy idôközben több mint 50 alacsony búzafajtával éshibriddel eredménytelenül próbálkoztunk.” – írja az 1968-ban kiadott könyvé-ben. Munkája azonban nem volt hiábavaló, mert ez utóbbi törpeforrással elô-állította a Bókoló és a Tömzsi törzseket, amelyek az elsô féltörpe tritikálékvoltak, ha állami minôsítésre és köztermesztésbe nem is kerültek, de kiindulá-si anyagot szolgáltattak más, elsôsorban külföldi fajták elôállításához.

Munkáját fia, Kiss József Mihály folytatja, aki Kecskeméten kezdte és Mo-sonmagyaróváron végzi tevékenységét.

A kecskeméti tritikálenemesítésnek két fajtajelöltjét vizsgálta az OMMI(ma MGSZH) többéves kísérletekben. A KT 200-as törzs zöldtermését hason-lították össze a Lovászpatonai rozséval 1986 és 1988 között. A hároméves kí-sérlet eredménye nem igazolt semmilyen különbséget.

A másik fajtajelölt a KT 84, amelynek termôképessége már megfelelô volt.Az MGSZH kísérleteiben 1987 és 1990 között négy évig vizsgálták. Termését

77

az elsô két évben a rozzsal, a második két évben a búzával hasonlították ösz-sze, majd 1990-ben állami minôsítésben részesítették.

Amikor az 1960-as években intenzívvé váló tritikálenemesítés elsô eredmé-nyei megjelentek külföldön, elsôként Martonvásáron kezdték el azok vizsgálatát,így került sor a késôbb világsikert aratott, Lasko nevû, elsô lengyel nemesítésûtritikáletörzs bejelentésére Magyarországon az állami fajtakísérletekbe 1981-ben.

Több évig figyelemmel kísérték a Lasko eredményeit mind az MGSZH, mind asaját és külföldi kísérletekben, de nem tartották elég télállónak, és mivel több ter-més esetén a megdôlés-ellenállósága sem volt kielégítô, ezért nem kívánták az ál-lami minôsítését. Hasonló okok miatt a saját hazájában, Lengyelországban sem ke-rült köztermesztésre. Mint elsô termékeny fajta, Nyugat-Európában lett világhírû.

1985 ôszén megkapták a Presto, 1987 ôszén a Tewo és a Moniko fajtákatvizsgálat céljára. A Presto az 1985/1986. évi kísérletben 38,9%-kal többet ter-mett, mint a Jubilejnaja 50 búzafajta, ezért 1986 év ôszén bejelentették az ál-lami fajtakísérletekbe. Az állami fajtaminôsítésére 1990-ben került sor a KT84-gyel egy idôben. Ezt követte a Tewo és a Moniko, valamint egy NovisadiTriticale 1991-ben. Ezután hét évig nem volt olyan versenyképes fajtajelölt,amely alkalmas lett volna állami minôsítésre.

Közben szerzôdéses kapcsolatot létesítettek a lengyel „DANKO” Plant Breed-ers, Choryn Intézettel, melynek értelmében ôk végezték a fajtafenntartó nemesí-tést, és évente 100–200 kg szuperelit vetômagot szállítottak az MTA Mezôgaz-dasági Kutatóintézetének. Így tudták megkezdeni a tritikále vetômagjának elsza-porítását Martonvásáron, 4–4 hektáron az akkor nevén MÉM (ma VM*) szaporí-tási engedélyével. Így már 1991-ben a Prestóból 14,04 t, a Monikoból 14,48 t ésa Tewoból 14,24 t vetômag szaporítása kezdôdött el Magyarországon elôször.

A három lengyel tritikálefajta azonban évrôl évre bizonyította létjogosultságátaz állami fajtakísérletekben. A kísérletek adataiból már látható volt, hogy a tri-tikálefajták termôképessége versenyképes az akkor legbôtermôbb ôszi búzafajta,a Martonvásári 15-ösével és a három lengyel fajtáé felülmúlja a többi fajtáét. Ezekaz eredmények aztán tovább ismétlôdtek, végig az 1990-es években. Az MGSZHkísérleteiben bebizonyosodott az is, hogy kedvezô edafikus és klimatikus feltéte-lek esetén, jó termeléstechnológiával a tritikále 9–10 t/ha termésre is képes.

Az MTA Mezôgazdasági Kutatóintézetében azonban tovább folyt az új tri-tikálefajták és -törzsek felkutatása és vizsgálata. Az 1990/1991. évben már 35fajtát vizsgáltak egyismétléses és 12-ôt négyismétléses kísérletekben. Vizsgála-taikat kiterjesztették ukrán, román, bolgár és svájci fajtákra is, de azok a több-éves vizsgálatok alapján elmaradtak a már minôsített lengyel fajták mögött. Így

78

* Vidékfejlesztési Minisztérium

újabb tritikálefajták állami minôsítésére csak 1998-ban, 2000-ben és 2001-benkerült sor. Így alakult ki Magyarországon egy széles fajtaszortiment, amelyalapját képezheti a XXI. század elsô évtizedében a tritikále termesztésének.

Ma az EU/EFTA-országok fajtajegyzékében összesen 250 fajta kapott he-lyet. Ezek között 25 olyan is szerepel, amelynek van hazai minôsítése, ezért aköztermesztésben elsôsorban ezeket, a hazai körülmények között is vizsgáltfajtákat javasoljuk. A hazai nemesítésû fajtáink száma 2011-ben: 7.

12. táblázat. A Szántóföldi Növények Nemzeti fajtajegyzékében szereplô tritikálefajták 2011-ben

79

Fajta Típus Származás (ország) Év

Binova ôszi DE 1998

Bogo ôszi PL 1998

Disco ôszi PL 2001

Dusi ôszi HU 2001

Filius ôszi DE 2000

Gabo tavaszi PL 2000

GK Idus tavaszi HU 2008

GK Rege ôszi HU 2008

GK Szemes ôszi HU 2010

Hungaro ôszi HU 2005

KG Berek ôszi HU 2009

Kitaro ôszi PL 1998

Korpus ôszi DE 2008

Lamberto ôszi PL 1998

Magnat ôszi PL 2001

Marko ôszi PL 2000

Odisej ôszi USA 2008

Perfekt ôszi DE 2005

Polego ôszi SE 2008

Szabolcs ôszi HU 2010

TC Lupus ôszi DE 2000

Titan ôszi RO 2006

Tricolor ôszi FR 2002

Wanad tavaszi PL 2000

Zorro ôszi PL 2002

Vetômagtermesztés

A fajta megtestesítôje a vetômag, amelyet a köztermesztésben használnak.Egy új növényfaj esetében, amely még külföldi eredetû is, nagy kockázat a ve-tômag elszaporítása nagy területen. Ezt a kockázatot vállalta mind az MTAMezôgazdasági Kutatóintézete, mind az Országos Vetômagtermeltetô és Érté-kesítô Vállalat, amikor szinte a bejelentéssel egyidejûleg megkezdôdött a faj-ták szaporítása. Kezdetben az 1985-ben és 1987-ben kapott magmintákat sza-porították el és adták ki próbatermesztésre, majd a szerzôdés szerint a lengyelnemesítô cég (DANKO) megkezdte a szuperelit szállítását évi 100–200 kgmennyiségben. Így sikerült elérni, hogy a Vetômagtermeltetô és ÉrtékesítôVállalat 1991-ben a három lengyel fajtából 11 t elit, 116 t I. szap. fokú és 999 t II. szap. fokú vetômagot forgalmazzon.

A tritikále termesztésbe vétele iránt a legnagyobb fogékonyságot a Komá-rom, a Szolnok, a Baranya, a Fejér és Zala megyei gazdaságok mutatták. Eb-ben az öt megyében 690 t II. szap. fokú vetômagot értékesítettek, de a 19 me-gye közül csak ötben nem próbálták még ki. A következô években azonban el-terjedt az egész országban. Az MGSZH elôször 1989-ben szemlézett 32 ha-on,amelyen 176 t nyers vetômag termett. Majd 1993-ban már 1015 t, 1994-ben2307 t, 1995-ben pedig 2218 t tritikále vetômagot fémzárolt. Ez utóbbinak45,6%-a volt Presto, 26,9%-a Tewo és 27,4%-a Moniko. Ezt követôen 1996-ban fémzároltak 4881 tonnát. A kereslet azonban olyan nagy volt, hogy 274tonnát importáltak is. Majd 1997-ben 8421 tonnát fémzároltak. A következôkét évben már kevesebb vetômagot fémzároltak, amelybôl nyilvánvaló, hogymár saját vetômagot használtak. Ez a vetômagmennyiség fedezte a termelôkigényeit: a tritikále elterjedt.

A tritikále meghonosítását és elterjesztését elôsegítette, hogy 1991-tôl aszaporítására regionális centrumokat alakítottak ki, lehetôleg elkülönítve a bú-zaszaporítástól és feldolgozásától, ami ahhoz vezetett, hogy minden térségbenmegismerték és igényelték. Ez azonban jelentôs marketing- és propagandate-vékenységet igényelt.

Termesztéstechnológia

A tritikále termesztéstechnológiája ma még nem tekinthetô teljesen kidolgo-zottnak. Az országos átlagtermésébôl arra lehet következtetni, hogy még nemtudjuk megvalósítani e növénykultúra genetikai terméspotenciálját.

80

Éghajlat- és talajigény

Éghajlatigény. A Magyarországon meghonosított lengyel tritikále, illetve azazok bázisán létrehozott külföldi fajtáknak a hazai ökológiai feltételeink meg-felelôek. Fagy- és télállóságuk jó vagy kiváló. Ez nem jelenti azt, hogy min-den tritikále ilyen. Az Oroszországban és Ukrajnában elôállított és termesztettfajták fagy- és télállósága jobb, mint a lengyeleké, de a déli származásúakégyengébb. Ezért a fajtaválasztásnak nagy jelentôsége van. A nemesítôknek si-került a tritikálét közömbössé tenni a nappalhosszúság iránt, ezért egyes fajtáknagyon nagy földrajzi szélességen termeszthetôk.

Talajigény. Nehéz meghatározni, mert egyaránt termeszthetô kedvezôtlenés kedvezô talajadottságok mellett. Másképpen fogalmazva: jól tûri a gyengehomoktalajokat is, ahol rozsot termelünk, de meghálálja a kiváló búzának va-ló, mély rétegû csernozjom típusú talajokat is.

Korábban a tritikálét a rozs helyett képzelték el a gyenge homoktalajokra,mert az akkori tritikále nem is volt alkalmas máshova. Hosszú volt a szára, meg-dôlt. A mai tritikálefajták hosszú szárúak ugyan, de megdôlés-ellenállóak. A ki-váló alkalmazkodóképességük éppen abban rejlik, hogy a hosszú szár mélyrehatoló gyökérzettel párosul, és így nagyobb a vitalitásuk. A gyengébb területe-ken is sikeresen termeszthetôk, de jól hasznosítják a jó edafikus feltételeket is.

Elôvetemény-igény

Nem ismert olyan kutatási eredmény vagy termelési tapasztalat, amely igazol-ná a tritikále elôvetemény-igényességét. Nyilvánvaló azonban, hogy a talaj-zsaroló és/vagy késôn lekerülô elôvetemények nem kedveznek a tritikálénaksem. Fontos, hogy legyen idô jó vetôágykészítésre a vetés elôtt.

Vetésidô, vetômagmennyiség

Vetésidô. A tritikále optimális vetésideje megelôzi a búzáét. Mivel kezdeti fej-lôdése lassú, célszerû elvetni szeptember utolsó dekádjában.

A tritikále bokrosodóképessége szignifikánsan jobb, mint a búzáé. Ebbôl kö-vetkezik, hogy a vetômagdózist speciális kísérletekben kell meghatározni. Az ál-lami minôsítéskor 1990/1991-ben és 1991/1992-ben erre külön kísérletet állítot-tunk be különbözô származású és magasságú fajtákkal és törzsekkel 3,5, 4,5 és5,5 millió csíraszámmal. Az elsô évben 12 fajtát, a másodikban 5-öt vizsgáltak.

Az eredmények alapján megállapítható, hogy a fajták átlagában nincs szig-nifikáns különbség egyik évben sem a vetômag mennyiségétôl függôen. Ezért

81

többet vetni, mint 3,5 millió csíra hektáronként, nem érdemes. A vetômagmennyiségét azonban mindig a vetôágy elkészítésekor kell meghatározni. Haa szántóföldi csírázás feltételei jók, azaz beéredett a talaj és kellôen nedves,akkor semmi nem indokolja a több vetômagot. Ha azonban az elôveteménykedvezôtlen, a talaj száraz, 50–60%-os szántóföldi csírázásra számíthatunk,akkor szükséges lehet valamelyest többet vetni.

Vetômagmennyiség. Mindenképpen kerüljük el a sûrû vetést, mert az az ál-lomány megdôléséhez vezethet. Ezért ajánlatos a tritikálét 15 cm-es sortávol-ságra vetni, 4–6 cm mélyre. Csak csávázott vetômagot vessünk. Tapasztalatokszerint közepesnél jobb talajon, kevés mûtrágyával fél magmennyiséggel, 7–8tonnás termés érhetô el hektáronként. A tritikále a kiváló bokrosodó képessé-gével, nagy kalászfejlesztésével, abban nagy ezerszemtömeggel képes kom-penzálni a talajfoltokat és más hiányhelyeket.

Tápanyagellátás

A tritikále tápanyagellátása a termelô céljától függ. Ha az a cél, hogy egy ked-vezôtlen ökológiai adottságú területet hasznosítsunk a lehetô legolcsóbb mó-don, akkor nem szükséges mûtrágya kiszórása. Ha pedig a cél az, hogy minélkisebb területrôl minél több termést takarítsunk be, akkor a mûtrágyázás fel-tétlenül indokolt, de nem több mint 30 kg P2O5 és 60 kg N az elôveteménytôlés a talaj tápanyagtartalmától függôen. A tapasztalatok szerint mindez kijuttat-ható alaptrágyaként a vetés elôtti talaj-elôkészítéskor. Fejtrágya csak akkor in-dokolt, ha tavasszal N-hiány mutatkozik az állományon.

Merôben más a helyzet a homoktalajokon. Itt a tavaszi kijuttatás javasolha-tó azonnal, amikor már géppel rá lehet menni a talajra. Nagyon fontos, hogya bokrosodáshoz és a szárba indulás után, az intenzív szárazanyag-felhalmo-zódás idején elegendô tápanyag álljon rendelkezésre a sûrû állomány kialaku-lásához.

Magyarországon erôsen savanyú (4,0 pH körüli) homoktalajon, 1991 és1998 között, monokultúrás termesztésben, Kádár és társai vizsgálták a mûtrá-gya és a meszezés hatását a tritikále termésére. A nyolcéves kísérletben meg-állapították, hogy szélsôséges homoktalajon megfelelô tápanyagellátás nélküla tritikále gazdaságosan nem termeszthetô. Hatástalanok voltak az önmagábanadott, növekvô N-, P-, K-, NK- adagok. Stabil pozitív hatásokat az NP-, azegyüttes NPK-, az NPK-Ca-, az NPK-Ca-Mg kombinációi nyújtották, bár azadagok között érdemi különbség már nem jelentkezett. Kísérleteikben a szem-termés 1 és 8 tonna/ha között ingadozott a csapadékellátástól függôen. Mesze-zés nélkül 3–4 tonnát, meszezéssel 6 tonna feletti termést is elértek.

82

Ápolás

A tritikáléban a nemesítôknek sikerült egyesíteni a búza és a rozs kedvezô tu-lajdonságait, a búza jó termôképességét, megdôlés-ellenállóságát, a rozs alkal-mazkodóképességét és betegségtoleranciáját. Ezért átlagos agrotechnikai fel-tételek mellett a tritikále különösebb ápolást nem igényel.

A tritikále legfontosabb betegsége az a szeptoria (Stagonospora nodorum),amely a levelet támadja meg. Ezt követi a levélrozsda (Puccinia recondita f.sp.tritici), majd a sárgarozsda, a kalászszeptona (S. tritici), a lisztharmat (Pow-dery mildene) és a fuzáriumos megbetegedések (Fusarium culmorum, F.graminearum), azok, amelyek a szülôit is megtámadják. A tritikálén azonbancsak sporadikusan figyelhetôk meg. Speciális rovarkártevôi nem ismertek.

A tritikále sûrû állományában a gyomok nem tudnak kifejlôdni és szapo-rodni. Ezért átlagos színvonalú termeléstechnológia esetén sem kell a gyomokellen védekezni.

Öntözése nem látszik indokoltnak.

Termés, betakarítás

Termés. Az elsô, mesterségesen létrehozott és fertilis primer tritikálék a búza ter-mésének csak 50–60%-át érték el. Néhány évtizeddel késôbb, amikor létrehoztáka szekunder hexaploid tritikálékat, már megközelítették a búza termésének a75–80%-át. Ilyenek voltak Magyarországon Kiss Árpád tritikáléi a MartonvásáriNo 1., No 30 stb., majd késôbb a KT 77, KT 84 stb. A ma köztermesztésben lévôszekunder hexaploid tritikálék termése vetekszik a búzáéval és az ôszi árpáéval.

A tritikále termôképessége egy szinten van a búzáéval és az ôszi árpáéval.Termésstabilitása azonban jobb azokénál, különösen az árpáénál.

Nem kétséges tehát, hogy a mai tritikálefajták termôképessége elérte a bú-záét. Hasonló agroökológiai feltételek között hasonló termésre képes. Az öko-lógiai alkalmazkodóképessége pedig jobb, mint az ôszi árpáé vagy nagyon sokkisebb termôképességû búzáé.

Ezeket az értékeket azonban a hazai köztermesztésben jellemzôen nem tud-ja elérni, mert jobbára a rozs helyett vetik a gyengébb minôségû rozstalajokon,ahol a kisparcellás kísérletekben elért és genetikai potenciálja által biztosítotteredményeket nem lehet tökéletes agrotechnikával sem elérni.

A termés mennyisége mellett meg kell vizsgálni annak beltartalmát és fel-használhatóságát. A 30–40 évvel ezelôtt elôállított elsô tritikálefajták szemter-mése aszott volt, a legnagyobb részét a maghéj és a csíra alkotta, ezért a kiôr-lési százaléka kedvezôtlen, a liszthozama kevés, sütôipari értéke pedig kicsi

83

volt. A mai tritikálefajták telt szemûek, nagy az ezerszemtömegük, hektoliter-tömegük nem éri el a búzáét, de a kiôrlési százalékuk már jónak mondható. Vi-lágszerte vizsgálják a felhasználhatóságát a különbözô célokra.

A tritikále fehérjetartalma általában több, mint a búzáé, de a termés növe-kedésével fokozatosan csökken. A tavaszi tritikálefajták fehérjetartalma szig-nifikánsan több, mint az ôszieké, azok azonban kevesebbet teremnek. Általá-ban a kedvezôbb aminosav-összetételt hangsúlyozzák, azon belül is a több liz-intartalmat.

A tritikále humán célú felhasználását az 1990-es évek három domináns fajtá-jával, a Prestóval, a Tewóval és a Monikóval végezték el. Azok sütôipari minô-ségét a vizsgálatok idején legelterjedtebb jó minôségû ôszi búzáéhoz, a Marton-vásári 16-éhoz hasonlították, majd azzal 75, 50 és 25%-os arányban keverték.

A három trtikálefajta közül a legjobb sütôipari tulajdonságai a Prestónakvoltak, de az sem éri el a Martonvásári 16-ét. Minél jobban csökkentették alisztkeverékben a tritikále részarányát, a sütôipari minôség annál jobban ja-vult. A kenyértérfogat 25%-os tritikáleliszt-arány esetén már megközelítette atiszta búzaliszt minôségét.

A következô évben a vizsgálatokat megismételték a Presto és a Tewo faj-tákkal, amikor keverôbúzának az Mv 16-os mellett a közismerten jó minôsé-gû MvM kompozíció legjobb komponensét, az MvMa-t használták. Megálla-pították, hogy 25% tritikáleliszt hozzáadása „A” minôségû búzák lisztjéhez„B1” minôséget eredményez, ami a sütôipar számára optimális minôség, ered-ményesen felhasználható kenyérsütési célra is. Természetesen a tritikálé hu-mán célú felhasználásának más céljai is elképzelhetôek.

Kompolti hároméves kísérletekben tanulmányozták egy kiváló minôségû,egy jó és egy rossz sütôipari fajta, valamint a Presto és öt újabb tritikálefajtafehérje- és nedvessikér-tartalmát. A hároméves kísérlet alapján megállapítha-tó volt, hogy a jó minôségû tritikálefajták, a Presto és a humán célú hasznosí-tásra szelektált RAH felülmúlta a rossz minôségû Flori2 fehérje- és sikértar-talmát, eléri vagy megközelíti a jó minôségû GK Öthalomét, de messze elma-rad a kiváló minôségû Bánkúti 1201-sétôl. A tritikálenemesítésben fejlôdés ta-pasztalható a humán célú felhasználás irányába, és több sütôipari vállalkozásmár ma is eredményesen használja termékbôvítésre.

A tritikále termésének nagy részét mind Magyarországon, mind Európamás országaiban állati takarmányozásra használják. Ezért az Állattenyésztésiés Takarmányozási Kutatóintézettel (Herceghalom) többéves beltartalmi éstakarmányérték-vizsgálatot végeztek etetési kísérletekben tiszta tritikáléval,búzával, kukoricával és különbözô összetételû takarmánykeverékekkel. Meg-határozták a különbözô arányban felhasznált takarmányokkal összeállított di-

84

éták beltartalmi értékeit, fôbb fehérjehasznosulási mutatóit (százalékban).Ilyenek a fehérje biológiai értéke, tényleges emészthetôsége, a nettó és pro-duktív értékesítése.

Megállapítható volt, hogy a legfontosabb takarmánynövény, a kukorica fe-hérjetartalma javításra szorul, de nem mindegy, hogy azt jó vagy rossz minô-ségû búzával vagy tritikáléval végezték-e. A búzafajták nyersfehérje tartalmais 12,1 és 14,4% között ingadozott.

A sertésanyagcsere-kísérletekben vizsgált takarmányokban az esszenciálisaminosavak közül a legfontosabb lizin a tritikáléban nagyobb mennyiségbenvan jelen, és ez jól hasznosítható a tápok összeállításánál. A legjobb abrakke-verékben elérte a 0,68%-ot

Megállapították, hogy a tritikále a búzával és a kukoricával keverve nagyonkedvezôen alakítja az egyes táplálóanyagok emésztési együtthatóit és a N-re-tenciót, ezért jól hasznosítható a kukorica helyettesítésére is.

Jelenleg úgy tûnik, hogy a tritikále felhasználása a takarmánytápok össze-állításához tudományosan még nem kellôen megalapozott. További fejleszté-se ugyanúgy, mint a humán célú felhasználásnak a jövô feladata.

A betakarítás miatt figyelmet kell fordítani a tritikálefajták tenyészidejére.Kezdetben a fajták Magyarországon késôiek voltak, az utóbbi idôben minôsí-tettek már korábbiak, a legtöbbjük együtt érik a középkorai búzafajtákkal (delehet, hogy hamarabb kalászol). A tritikálefajták többsége esô esetén hajlamosa lábon való csírázásra. Ha a csírázás nem is látszik, az alfa-amiláz enzim mû-ködni kezd, és gyorsan romlik a minôség.

A betakarításkor különös figyelmet kell fordítani az arató-cséplô dobjánakforgási sebességére és a dobkosár helyes beállítására. Nem aratható a búzárabeállított dobbal, mert vagy sok szem marad a kalászban vagy töri a szemet.Ennek különösen a vetômagtermesztésben van nagy jelentôsége.

Tárolás

A tritikále tárolását célszerû hosszú idôre tervezni és fokozatosan felhasznál-ni, ahogy a takarmánykeverékbe szükséges. A tartós tárolási szándékból kö-vetkezik a fokozott védekezés igénye a magtári gabonakártevôk ellen.

Biotermesztés

A fejlett országok lakóinak egyre fokozottabb igénye van olyan élelmiszerekiránt, amelyek bizonyítottan nem tartalmaznak az egészségre káros anyagokat.Ezek lehetnek vegyszermaradványok és/vagy gombakártevôk által termelt to-

85

xinok, esetleg egyéb módon az élelmiszerbe került kémiai anyagok (pl. liszt-javító szerek kenyérgyártáskor). Ilyen élelmiszer elôállításához olyan alap-anyagra van szükség, amely garantáltan a növény-egészségügyi vizsgálatokáltal hitelesítetten mentes a kártevôktôl, azok termékeitôl és vegyszermarad-ványoktól.

Ilyen alapanyagot olyan fajták termesztésével lehet elôállítani, amelyekbetegségrezisztensek és nem igényelnek kémiai növényvédelmet, ugyanakkora termeléstechnológia során is elkerüljük, hogy a növénybe egészségkárosítóanyagok kerüljenek. Ez akkor is fontos lehet, ha a növény termését állati ta-karmányozásra használjuk és az állati termékekkel kerül az emberi szervezet-be. Ezért különbözô módon próbálnak élelmiszer-alapanyagot és állati takar-mányt elôállítani az említett célnak megfelelôen. Ehhez egyre nagyobb terüle-ten folyamodnak az organikus gazdálkodáshoz, az ökológiai vagy bioter-mesztéshez. A kalászos gabonák közül a legjobban megfelel erre a célra a tri-tikále.

A tritikále tápanyagigénye szerves trágyázással kielégíthetô. Ha a bioter-mesztés forgója miatt nem a tritikále kapja a közvetlen trágyázást, akkor ismegfelelô termésre képes. Miután a jelenlegi fajták lisztharmat, szár- és levél-rozsda-ellenállósága megfelelô, nem igényel kémiai növényvédelmet. Ezért a kalászos gabonák közül a tritikále a leginkább alkalmas a biotermesztésre.

A tritikále tehát a XX. század utolsó évtizedében bevonult Magyarországona köztermesztésbe. A tritikále egy új növénynemzetség, amelyet az ember al-kotott, követve a természetes evolúció sokmillió éves történetét, de nem a maiértelemben vett genetikailag módosított (GMO-) szervezet. Számos kutató kö-zel egy évszázados kitartó erôfeszítésére volt szükség, amíg eljutottunk a tri-tikále termesztéséhez és hasznosításához. Ezzel azonban gazdagodott a ter-meszthetô növénykultúrák választéka.

86

Len (Linum usitatissimum)

Termesztéstörténet

A len egyike a sok hasznot hozó, de szinte elfeledett gazdasági növényünk.Mohácsi Tivadar a következôkben foglalja össze jelentôségét: szára és magjaszámos iparágnak nélkülözhetetlen nyersanyaga, ezért is nevezhette Karl Lin-né a lent „nagyon hasznosnak” – Linum usitatissimumnak.

A len szára (kórója) 20–24% rostot tartalmaz. A rostok a szár többi részé-tôl biológiai úton áztatással, azt követôen pedig mechanikai mûveletekkel, tö-réssel, tilolással és gerebenezéssel különíthetôk el. A nyert rostok különbözôminôségûek. Legértékesebbek a hosszú, finom és erôs rostok. Ezekbôl vékonyfonalak fonhatók. A vékony fonalakból jó minôségû textiltermékek készíthe-tôk. A rövidebb és durvább rostokból vastagabb fonalak, zsinegek készülnek.A vastagabb fonalakból durvább textíliák (zsákok, ponyvák, szônyegek stb.)szôhetôk. A fonásra alkalmatlan rostokat a kárpitosipar tömôanyagként hasz-nálja. Az egészen rövid rostokból pedig kiváló minôségû papír készíthetô.

A gyenge minôségû (pl. jégvert, megkésve aratott vagy csupán rövidre nôtt)rostlenkóróból, fôképpen pedig az olajlen szalmájából nem gazdaságos a ros-tokat biológiai eljárással, kinyerni, ezért csupán mechanikai eljárással, áztatásnélkül dolgozzák fel. A száraz kórót bordázott hengerek között engedik át. Ez-által azok fás rétege összetörik, és mint pozdorja nagyrészt kihullik a hengerekközül. További feldolgozás folyamán a visszamaradt fás részt is eltávolítják. Anyert terméket a kárpitosipar afrik helyett matracok tömésére használja.

A mechanikai feltárás mellékterméke, a pozdorja, mely önmaga is értékesnyersanyag, a pozdorjalemez-gyártás egyik alapanyaga. A portól és a rostszá-laktól mentesített pozdorját mûgyantákkal keverik, megfelelô (100–120 °C)hôfokon hidraulikus présekkel (25–27 kg/cm2 nyomással) lemezekké sajtol-ják. A pozdorjalemezt a bútoripar használja fel.

Az olajlen magja 36–45% olajat tartalmaz. A lenolajat az a tulajdonsága tesziértékessé, hogy levegôvel érintkezô felületén néhány nap alatt sima, összefüggô,filmszerû hártya keletkezik, gyorsan szárad. Ez a gyors száradóképesség alkal-massá teszi arra, hogy olajfestékek kötôanyaga legyen. A lenolajkencével készítettfestékek a színezô anyagok színét nem változtatják meg, az idôjárás kedvezôtlenhatásait, a levegôben levô gôzök és gázok hatását huzamos idôn át jól elviselik.

87

A festékiparon kívül jelentôs mennyiségû lenolajat igényel a linóleum-, amûbôr-, a viaszosvászon-gyártás, a textil-, a nyomda- és még számos más ipar.Régebben a lenolajat étkezési olajként is használták. Ma inkább gyógyászatijelentôsége van. Fôként külsôleg használják az égési sebolaj alkotórészeként.

Az olajlenmag 21–24% fehérjét is tartalmaz. Takarmányozásra a teljes len-mag is felhasználható, melynek az étrendi hatása is igen elônyös. A lenmag5–6% nyálkaanyagot is tartalmaz, amely az emésztôcsatornában megduzzad,bevonja a nyálkahártyák felületét, ezzel laxáns hatást érve el. A lenmagbanegy kéksav tartalmú glikozid, a linamarin is található, amelybôl az emulzin ne-vû enzim kéksavat tesz szabaddá. Hôkezeléssel ennek mérgezô hatása csök-kenthetô. A lenmagot leginkább növendék, valamint emésztési zavarokbanszenvedô állatokkal etetik. A lenmag elônyös étrendi hatásán kívül fényesséteszi az állatok szôrét. Kedvezôen befolyásolja a tej zsírtartalmát, de nagyobbmennyiségben lágyítja a vajat. Teheneknek ezért legfeljebb napi 0,5 kg-ot ad-junk belôle. Sertésnél a szalonna minôségét napi 0,25 kg-nál nagyobb mennyi-ségben rontja, mert etetése után a szalonna lágy lesz, esetenként mellékízt iskap. A lenmag növeli a tyúkok tojástermelését, a pecsenyecsirkék neveléséhezkevésbé megfelelô, mert mellékízt ad a húsnak.

Minthogy a lenmag héja kemény és sokszor egészben, megemésztés nélkültávozik a bélcsatornából, ezért takarmányozási célokra célszerû megdarálni(13. táblázat).

A lenolajnak gyengén hashajtó hatása van. Részben emiatt, fôképpen pedigazért, mert a lenolaj fontos és értékes nyersanyag, takarmányozásra való fel-használása elôtt célszerû az olajat a magból kivonni. Ez történhet sajtolással(amikor még jelentôs mennyiségû, kb. 7–8% olaj marad vissza az ún. pogácsá-ban), történhet kioldással, extrahálással, illetve a két eljárás kombinálásával,amikor csupán 1,0–1,5% olaj marad a lenmagdarában.

Az extrahált lenmagdara 34–38% fehérjét tartalmaz. Az ásványi anyagokközül foszforból, mangánból és kobaltból tartalmaz sokat, ezeken kívül jó sze-lénforrás. Az extrahált lenmagdara nem befolyásolja sem a vaj, sem a szalon-na minôségét. Pecsenyecsirkék abrakkeverékébe 10%-nál nagyobb mennyi-ségben keverve csökkenti a tömeggyarapodást.

Felhasználható takarmányozásra a lengubók falából keletkezô lenpelyva is.A lenpelyvát különösen a juhok kedvelik. Répaszelettel keverve és savanyítvaa szarvasmarha is szívesen fogyasztja.

88

13. táblázat. A lenmag összetétele, takarmányozási mutatói

Forrás: Kakuk – Schmidt (1988): Takarmányozástan, Mezôgazdasági Kiadó, BudapestJelmagyarázat:NEm = életfenttartó energiaNEg = testtömeg gyarapodási nettó energiaNEl = tejtermeléshez szükséges nettó energia

Növénytani leírás

Rendszertani besorolás. A házi len a zárvatermôk (Angiospermatophyta) tör-zsébe, a kétszikûek (Dicotyledonopsia) osztályába, a Malvidae alosztályba, agólyacsôrtermésûek (Geraniales) rendjébe és a lenfélék (Linaceae) családjá-ba tartozik. A növénytan közel 200 lenfajt tart nyilván. Ipari célokra alkalmasnyersanyagokat azonban csak egy lenfaj, a Linum usitatissimum-nak nevezettfaj szolgáltat. E lenfajnak áttelelô és egynyári alfajai ismeretesek. Hazánkbancsak az egynyári len különbözô fajtáit termesztik.

Alaktan, élettan. Az egynyári lennek karó alakú gyökere van, amely a talaj-ba 1 m-nél mélyebbre is lehatol. Föld feletti szára fajtától függô hosszúságú. Azolajlenek alacsonyabbak (30–70 cm) és bokrosabbak, a rostlenek magasabbak

89

Megnevezés Lenmag Lenmagdara

Eredeti szárazanyag (g/kg takarmány) 904 892

Összetétel

Nyersfehérje (g/kg szárazanyag) 249 402

Nyerszsír (g/kg szárazanyag) 379 27

Nyersrost (g/kg szárazanyag) 75 102

Nyershamu (g/kg szárazanyag) 45 72

Nmk. (g/kg szárazanyag) 252 397

Ca (g/kg szárazanyag) 2,8 3,8

P (g/kg szárazanyag) 4,4 10,3

Emésztési együttható

Nyersfehérje (%) 87 85

Nyerszsír (%) 91 88

Nyersrost (%) 50 50

Nmk (%) 75 82

Nettó energia

NEm (MJ/kg szárazanyag) 13,13 7,77

NEg (MJ/kg szárazanyag) 9,51 5,12

NEl (MJ/kg szárazanyag) 11,98 7,4

(70–100 cm). Sûrû állományban a föld feletti szár a talaj felszínén nem ágazikszét, nagy tenyészterületen termesztve azonban több oldalhajtást is hoz.

A zöld száron szórt állásban foglalnak helyet a lándzsa alakú, nyél nélkülizöld levelek. A szár a felsô végén többé-kevésbé szétágazik. Ezeken az elága-zásokon fejlôdnek a virágok. A virágon legkívül öt zöld színû csészelevél lát-ható. Ezek a csészelevelek nem hullanak le: a beérett termésen is megtalálha-tók. A csészeleveleken belül öt színes sziromlevél foglal helyet. A virágokközvetlenül napkelte után nyílnak ki, meleg tiszta napokon, a szirmok délutánkezdenek lehullani. A sziromlevelek a megtermékenyülés után rövid idôn be-lül lehullanak. Egy-egy virág a reggeli vagy a kora délelôtti órákban csupánpár óráig virít. A virágok a lentáblán, sôt ugyanazon a növényen sem egyszer-re fejlôdnek, ezért a lentábla virágzása két-három hétig is eltart. A lenfajtákata virágok színe is megkülönbözteti, amelyek sötéttôl a világoskéken át lehet-nek fehérek vagy akár világos rózsaszínûek. A virág belsejében öt porzót és öttermôt találunk. A portokok vagy kék árnyalatúak, vagy sárgák. A bibe és apozószálak kékek vagy színtelenek.

A len túlnyomórészt öntermékenyülô. Rovarok közvetítésével azonban kis-mértékben idegen termékenyülés is bekövetkezik.

A len érett termése ötrekeszû tok. A tok érése a virágzást követô 20–25. na-pon kezdôdik. A toktermés 5 rekeszbôl áll. Minden rekeszt egy válaszfal –amelyik lehet szôrös vagy csupasz a fajtától függôen – két részre oszt. A vá-lasztófal mindkét oldalán egy-egy mag kifejlôdésére van lehetôség. Egy nor-málisan fejlett gubóban tehát tíz mag is képzôdhet.

A magok laposak, hosszúkás tojásdad alakúak, egyik végükön kihegyezet-tek, fényesek. Színük a sárgától a sötét vörösbarnáig változhat fajtától függô-en. A sárgásbarna márványozott magszín külsô, környezeti hatás eredménye,nem pedig fajtabélyeg.

A magot egy fényes réteg borítja, mely a nedvesség hatására tapadóssá vá-lik. Amennyiben ez a réteg nedvességet vesz fel a levegôbôl, a magok hozzá-tapadhatnak a tok belsô felszínéhez. Ez a magnak matt, beteg kinézetet köl-csönöz és rontja a minôséget.

Fajták, fajtakérdések

Az EU/EFTA-országok közös fajtajegyzékében 165 lenfajta szerepel. Ebben ahazai fenntartású fajták száma 5 (Barbara, Juliet, Nikol, Sandra, Zoltan)

Rostlen. A rostiparnak a hosszú, el nem ágazó kórójú, közepes vastagságú,sok rostköteget tartalmazó lenkóró a legértékesebb. Az ilyen a tulajdonságok-kal rendelkezô lenfajtákat rostlenfajtáknak nevezzük. A rostipar a lenkórónak

90

csupán a gyökérnyaktól az elsô elágazásig terjedô részébôl tud hosszú szálú,finom rostokat elôállítani. Ezért a kóró hosszúságának megállapításánál nema teljes növénymagasság, hanem annak csupán a gyökérnyaktól az elsô elága-zásig terjedô része, az ún. technikai szárhosszúság az osztályozás alapja. A kó-ró elágazódását sûrûbb vetéssel, nagyobb növénysûrûséggel ugyan lehet csök-kenteni, de az elágazási hajlam részben fajtatulajdonság is.

A rostipar továbbá azokat a rostlenfajtákat értékeli többre, melyekbôl a ros-tok könnyen kinyerhetôk, könnyen kiáztathatók, a fás résztôl, a pozdorjátólkönnyen elkülöníthetôk, könnyen tilolhatók és gerebenezhetôk. A feldolgozássorán elôállított rostok sem azonos értékûek. A legértékesebbek a vékony kö-tegekre jól osztható, hosszú, finom, erôs, jól fonható, világos; lenre jellemzôfényû és színû rostkötegek.

A magtermés iránt csupán az az igény, hogy elegendô mennyiségû és meg-felelô minôségû vetômagot adjon a következô évre.

Magyarországon jelenleg nincs államilag elismert magyar rostlenfajta.Olajlen. A nagy magtermés feltételei a sok gubó, a jó megtermékenyülés

és a nagy ezermagtömeg. Sok gubó csupán a dúsan elágazó, sok oldalhajtástnövesztô növényen fejlôdik. A tipikus olajlenfajták gazdagon elágaznak, az el-ágazásokon sok virágot hoznak, sok gubót fejlesztenek. A sok gubó azonbannem minden esetben jár nagy magterméssel. Fontos, hogy a gubókban sokmag képzôdjék, jó legyen a megtermékenyülés. A megtermékenyülôképességfajtatulajdonság ugyan, de függ a virágzás alatti és utáni idôjárástól is.

Olajipari szempontból lényeges minôségi feltétel a nagy olajtartalom és a jószáradóképesség. A jó minôségû olajlenmagnak szárazanyagra vonatkoztatottolajtartalma meghaladja a 40%-ot. A száradóképesség részben fajtatulajdon-ság, részben a termesztési körülményektôl is függ. Hazai körülményeink kö-zött a lenolaj jódszáma 170 körül ingadozik.

A tipikus olajlenfajták kórója normális idôjárás esetén 50–55 cm hosszú. Ne-mesítés során sem célszerû ennél hosszabb kórójú olajlenfajta elôállítására töre-kedni. A kóró magasságának növelésével ugyanis fokozódik a megdôlés veszé-lye. Az 50–55 cm hosszú olajlenkórónak a technikai szárhosszúsága rövid; a kó-róban a rostok merevek, durvák, és gyenge szakító-szilárdságúak. Ezért az olaj-len kóróját nem gazdaságos a rostlenkóróval azonos módszer szerint feldolgozni.

A jelenleg köztermesztésbe vonható, államilag minôsített olajlenfajtákmindegyikét a szegedi Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. állította elô.

Barbara. Szabad elvirágzású fajta. A növény természetes magassága, bele-értve az elágazásokat is, alacsony-közepes. A szár magassága (virágzáskor)közepes. A virág mérete kicsi, a csészelevél erôsen pettyezett. A sziromlevélszíne kék, hosszanti gyûrôdése hiányzik. A porzószál színe a csúcson fehér,

91

a portok színe virágzás kezdetén kékesszürke. A bibeszál színe kék. A tok mé-rete nagy, elôfordulhat, hogy a tok válaszfala szôrözött. A mag színe közepe-sen erôs barna. Korai-közepes virágzású fajta.

Juliet. Késôi érésû és virágzású, közepes szárszilárdságú fajta. Az átlagosmagasságú olajlen fajtáknál magasabb. Jó kiegyenlítettségû, sok elágazást fej-leszt, ezért alacsonyabb vetômagnormával is vethetô. Termésbiztonsága, al-kalmazkodóképessége kiváló. Kezdeti fejlôdése erôteljes, levele lándzsás, kö-zepesen zöld, virágja kék. Termôképessége kiváló, intenzív viszonyok között2,5–3,5 t/ha termés is elérhetô. Olajtartalma 38–41%, ipari és humán célraegyaránt alkalmas. Septoria linicola-rezisztens, Angliában minôsített és na-gyobb területen termesztett.

Nikol. Középkései virágzású és érésû, Magyarországon 2006-ban kapott ál-lami minôsítést. Állománya kiegyenlített, levélalakja lándzsás, erekt típusú,sötétzöld levélzettel. Sûrû állományban is megfelelô elágazást fejleszt. Kezde-ti fejlôdése erôteljes. A mag színe világosbarna. Termésbiztonsága jó, a külön-bözô szélsôséges idôjárási, illetve talajviszonyokhoz kiválóan alkalmazkodik.Lisztharmattal szembeni ellenállósága kiváló. Nagyon csapadékos években,foltokban kissé megdôlhet. Intenzív típusú, megfelelô tápanyagszinten kiválóagrotechnikával nagy termés érhetô el. Olajtartalma jó, linolénsav-tartalmamagas. Omega-3-zsírsavtartalma miatt alkalmas humán felhasználásra is. Ter-môképessége: 2,3–3,2 t/ha.

Sandra. Szabad elvirágzású fajta. A növény természetes magassága, bele-értve az elágazásokat is alacsony-közepes. A szár magassága (virágzáskor) kö-zepes. A virág mérete kicsi, a csészelevél nem pettyezett. A sziromlevél színevilágoskék, hosszanti gyûrôdés elôfordul. A porzószál színe a csúcson fehér, aportok színe virágzás kezdetén kékesszürke. A bibeszál fehér. A tok közepesméretû, elôfordulhat, hogy a tok válaszfala szôrözött. A mag színe közepesbarna. Korai-közepes virágzású fajta.

Zoltan. Szabad elvirágzású fajta. A növény természetes magassága, beleért-ve az elágazásokat is nagyon alacsony. A szár magassága (virágzáskor) ala-csony. A virág mérete közepes, a csészelevél nem pettyezett. A sziromlevélszíne kék, hosszanti gyûrôdése hiányzik. A porzószál színe a csúcson fehér, aportok színe virágzás kezdetén kékesszürke. A bibeszál színe fehér. A tok mé-rete közepes, a tok válaszfala szôrözött lehet. A mag színe közepesen erôs bar-na. Korai-közepes virágzású fajta.

Kettôs hasznosítású (kompromissz) len. Errôl a próbálkozásról Mohácsi Ti-vadar a következôket írta könyvében: „Azokban az országokban, ahol rostlentés olajlent egyaránt termesztenek, többször felmerült annak a gondolata, hogyhosszú kórójú és egyúttal nagy olajtartalmú sok magtermést adó lenfajtákat

92

kellene termeszteni. Az ilyen lenfajták kórótermése az elgondolás szerint arostiparnak, magtermése pedig a növényolajiparnak szolgáltatna nyersanya-got. Ezért az ilyen lent kéthasznú, kettôs hasznú lennek nevezték.

A kéthasznú lenfajtáknak meg kellene felelni mindazoknak a minôségi kö-vetelményeknek, amelyeket a rostipar a lenkóró, a növényolajipar a magter-més, a mezôgazdaság pedig a jövedelmezô termesztés és a termésbiztonságszempontjából megkíván. Így csupán a legfontosabbakat vizsgálva: a fajtánakkevés elágazásúnak, de nagy magtermésûnek kellene lenni. A nagy magter-mésnek pedig egyik legfontosabb elôfeltétele a sok gubó. Sok gubó pedig csu-pán a gazdagon elágazó lenkórón tud kifejlôdni: Tehát a sok gubó a nagy mag-termésnek elengedhetetlen elôfeltétele. A kéthasznú lennek tehát hosszú kóró-júnak és sokgubójúnak kellene lennie. Az ilyen len azonban nagyon hajlamosa megdôlésre, vagyis gyenge a termésbiztonsága. A rostipari és az olajipariigények, valamint a termésbiztonság egy növényben nem egyesíthetôk.”

Talajigény

A len termesztésére legalkalmasabbak azok a mélyrétegû, enyhén meszes,könnyen felvehetô tápanyagokkal jól, de nem túlzott mértékben ellátott közép-kötött talajok, amelyeknek a vízgazdálkodása jó. Gyomokkal nagymértékbenfertôzött talaj nem alkalmas a lentermesztésre. Nem alkalmasak lenter-mesztésre a sekély termôrétegû, valamint a szélsôséges természetû kotu-, túlkötött hideg agyag-, laza homok-, kavics-, továbbá a szikes talajok, de nem jö-hetnek számításba a savanyú, valamint a túl meszes talajok sem.

A len általában jól termeszthetô azokon a talajokon, melyek a búza ter-mesztéséhez megfelelôek, pl.: vályogtalajokon, melyek jó víztartó képességû-ek. Ezeknek a talajoknak egyetlen hátránya, hogy nagyobb esôk után hajlamo-sak a cserepesedésre, amely gátolhatja a magok kelését. Nem fejlôdik jól a lenhomokos talajokon, hacsak nem áll rendelkezésére nagy mennyiségû, a talaj-ból felvehetô nedvesség. A rossz vízelvezetésû talajokon, melyeknél az altalajvizet át nem eresztô, a len sárgulhat, satnyulhat, bár ezt a sárgulást a len álta-lában kinövi. A magasan álló talajvíz is a len kipusztulását okozza. Amint alen gyökere a talajvizet eléri, a növény növekedése megszûnik, levelei sárgul-ni kezdenek, majd elpusztul. Ne vessük a lent aszálynak vagy eróziónak kitetttalajokba se.

A felvehetô tápanyagokkal túlzott mértékben ellátott talajok sem jók lentermesztésére. Az ilyen talajokon nagy zöldtömegû, de laza szövetû, gyengeállóképességû len fejlôdik. A buján fejlett lent pár mm-es esô is képes meg-dönteni.

93

A rostlen az üde, nem túlságosan száraz talajokon terem a legjobban, nit-rogénben túlzottan gazdag talajokon durva rostot ad csak. Termesztésére a bar-na erdôtalajok a legalkalmasabbak, fôként az agyagbemosódásos erdôtalaj ésa Rahman-féle erdôtalaj.

Az olajlen a talaj minôségével szemben kevésbé igényes, de kötött talajo-kon tartós tavaszi szárazság esetén alacsonyra nô és gyenge termést ad. Ter-mesztésére legalkalmasabbak a könnyen felmelegedô csernozjomtalajok, acsernozjom-réti és csernozjom jellegû homoktalajok.

A talaj kismértékû sósságát a len elviseli, amennyiben megfelelô mennyi-ségû tápanyag és nedvesség áll a rendelkezésére a csírázás alatt.

Éghajlatigény

A len mediterrán eredetû, hosszú nappalos növény. A rostlen termesztéséheza kiegyenlítetten hûvös, párás, de nem hideg körülmények a legmegfelelôb-bek. Az egyenletesen elosztott bôséges csapadékot kedveli. A hômérsékleterôs ingadozása a rostlen minôségét rontja, mert elôsegíti a kóró elágazását,durvábbá teszi a rostokat. Az idôjárási tényezôk közül döntô módon a csapa-dék mennyisége és eloszlása, valamint minôsége befolyásolják a rostlentermésmennyiségét és minôségét. A pár napig tartó szárazság is hátrányos lehet arostlenre, mert gátolhatja a kóró növekedését.

A rostlenkóró növekedése a virágzás kezdetéig tart. Ezért a kóró hosszúsá-gára a vetéstôl a virágzás kezdetéig terjedô idôszak csapadékmennyiségénekés eloszlásának van döntô hatása. A virágzás alatt és után fellépô nagy forró-ság kedvezôtlenül hat a kóróra és a magtermésre egyaránt. Rövid idô alattnagy tömegben hulló esô, fôleg ha heves széllel jár együtt, a hosszú kórójú lentmegdöntheti. Különösen veszélyes a megdôlés az ún. zöld gubós állapotban,mert akkor nagy a gubók nedvességtartalma, a gubók nehezek, megakadályoz-zák, hogy a megdôlt len ismét talpra álljon. Termôtájai: az ország nyugati, dél-nyugati része, ahol 600 mm feletti az évi csapadék.

Az olajlen tenyészideje a rostlenénél 10–15 nappal hosszabb (100–110nap), hôösszegigénye pedig 1600–1800 °C. Az olajlen az idôjárás iránt lénye-gesen igénytelenebb, mint a rostlen. Hôigénye ugyan nagyobb a rostlen hôigé-nyénél, de a tenyészideje is hosszabb. A hômérséklet alakulása iránt azonbannem igényes, sôt a nagyobb hôingadozások elôsegítik a növény elágazódását;ezáltal a több gubó kialakulását, ami a nagy magtermés elôfeltétele.

A csapadék eloszlására kevésbé igényes, mint a rostlen. Amennyiben a má-jus csapadékos, az olajlen szára megnyúlik, és ezt követôen a növény könnyenmegdôl; túlságosan száraz idôjárásban viszont satnya és rövid marad. Az olaj-

94

len magtermésének nagyságára a virágzást közvetlenül megelôzô pár napnak,fôként pedig a virágzás idôszakának csapadékmennyisége a döntô. Ha a virág-zás idején 2–3 kiadós esôt kap, akkor dúsan elágazik, sok gubót fejleszt. Ha amagvak növekedése idején kevés a nedvesség a talajban, csökken a gubókbanfejlôdô magvak száma, ha pedig átmenet nélkül aszályossá válik az idô, amagvak kényszerérettek lesznek. Termôtájai: Jászság, Duna–Tisza közénekdéli része, Budapesttôl délre a Duna vonulata és a Dél-Dunántúl.

Elôvetemény-igény

A len a vetésforgóba jól beilleszthetô. Az elôveteményre nem különösebbenigényes, és önmaga is jó elôveteménye a legtöbb termesztett növényünknek.Önmagával azonban összeférhetetlen. Ezért ugyanazon a táblán rövid idôn be-lül nem ajánlatos termeszteni, visszatérhetôsége 6–7 év. Rossz öntûrésénekokait „lenuntság” néven foglalják össze. Legfôbb oka a gombabetegségeknagymérvû elszaporodása.

Az elôvetemény talajban elegendô felvehetô tápanyagot hagyjon vissza, ko-rán betakarítható legyen, ezáltal az ôszi talajmunkák jó elvégzéséhez elegen-dô idô álljon rendelkezésre, továbbá a talajt ne gyomosítsa el.

Jó elôveteményei az istállótrágyázott kapások, de csak abban az esetben, hanem hagynak vissza túl sok N-t a talajban, amely könnyen a len megdôlésétokozhatná. Amennyiben a lent az istállótrágyázást követô évben vetik, elôvete-ménye legtöbbször kukorica, olykor cukorrépa. Az elôbbi esetben a nagy meny-nyiségû aprítatlan és nem kellôképpen bedolgozott szármaradvány okozhat gon-dot, míg a cukorrépa és egyéb más gyökeréért vagy gumójáért termesztett istál-lótrágyázott kapásnövényünk esetében ezek nagy K-igénye jelenti a problémát,hiszen a len is kifejezetten igényes erre a makroelemre, valamint esetleg rhizok-tóniás betegségek kórokozóit szaporítják fel a talajban. Ha az istállótrágyázástkövetô második évben vetjük, elôveteménye valamilyen kalászos, legtöbbszörbúza. Ebben az esetben a tarló idôbeni meghántásáról és gyommentesen tartásá-ról gondoskodnunk kell, hiszen a lent a gyomok fiatal korában nagyon könnyenelnyomják. Kizárólag az olajlennek lehetnek elôveteményei a pillangós növé-nyek, amennyiben a talajt nem hagyják gyomnövényekkel erôsen fertôzött álla-potban vissza. A nitrogéngyûjtô növények által elôidézett nitrogénbôséget azon-ban megfelelô mennyiségû foszfor és kálium mûtrágya kiszórásával egyensúly-ba kell hozni, mert az egyoldalú nitrogénbôség fokozza a megdôlési veszélyt.

A legújabb kutatások szerint a len gyengén fejlôdik repce vagy mustár elô-vetemény után, mivel a kifejlett és az esetleges árvakelésû növények toxikusanyagokat tartalmaznak. Ez különösen akkor probléma, ha az elôzô évi repce

95

maradványait nem kielégítôen terítették szét a talajfelszínen. Tehát a repce-szalmát szétterítve és az árvakelést egy korai stádiumban eltávolítva a len ter-méskiesése minimalizálható.

A len az ôszi búzának egyik legjobb elôveteménye, mert a talajt jól beérettés gyommentes állapotban hagyja maga után.

A rostlen a talajt nem zsarolja ki, gyökerei és lehullott levelei által a talaj-ból kivett tápanyagok egy részét a talajba ismét visszajuttatja, és a tábláról ko-rán betakarítható. Ezáltal elegendô idô áll rendelkezésre ahhoz, hogy a talajtaz ôszi búza alá jó minôségben, kellô idôben elôkészítsék.

Az olajlen erôsebben igénybe veszi a talaj ásványi tápanyagkészletét, demegfelelô és körültekintô tápanyag-visszapótlás esetén (mivel egyebekbenmegfelel a követelményeknek) jó elôveteménye lehet az ôszi kalászosoknak.

Talaj-elôkészítés

A len a talaj-elôkészítés tekintetében a legigényesebb növények egyike. Csakaz apró morzsásra megmunkált talajon számíthatunk nagy termésekre. Ezentúl a talajmunkákkal az ôszi és téli nedvesség minél nagyobb mennyiségbenvaló befogadására és tárolására, valamint a talaj gyommentes állapotban tartá-sára kell törekednünk.

Amennyiben az elôvetemény kalászos volt, betakarítás után azonnal el kellvégezni a tarlóhántást. A talajban levô gyommagvak gyorsabb kicsírázásánakelômozdítása érdekében célszerû a meghántott talajt meghengerezni, majd an-nak kizöldülésekor újra és újra tarlóápolást végezni fogasolással vagy kultivá-torozással. A kizöldülést követôen semmiképpen se várjuk meg, míg a gyomokmagot érlelnek, hanem minél fiatalabb állapotukban végezzük a tarlóápolást.

Az ôszi mélyszántást korán, a kalászos elôvetemény után már augusztus vé-gén vagy szeptember folyamán, kukorica után pedig szeptember végén vagyoktóber elsô felében kell elvégezni. A talajt olyan mélyen kell megszántani,amilyen mélyen csak lehet anélkül, hogy a nyers talaj a felszínre kerülne.Amennyiben az ôszi mélyszántás nagy rögöket hagyna, azokat célszerû fogas-boronával kisebb rögökre feldarabolni.

A len termésbiztonságát nagymértékben fokozza az ôsz elején elvégzettszántás. Az augusztus végén, szeptember folyamán mélyen megszántott talaj-ba az ôszi és a téli csapadék túlnyomó része beszivárog, majd ott elraktározó-dik. A len a különben nem erôs karógyökereivel csak mélyen megmûvelt ta-lajban képes kellôképpen lehatolni, hogy az alsó talajrétegekben tárolódó ned-vességbôl is képes legyen elegendô nedvességet felvenni, és ezáltal a szárazidôszakokat könnyebben átvészelni.

96

Tavasszal ne szántsunk, mert ezzel nagy mennyiségû, a talajban raktározottnedvességet elpazarolunk, késleltetjük vele a len vetését.

Az elsô tavaszi talajmunka a simítózás. Ezt akkor kell elvégezni, amikor atalaj már nem kenôdik, szántás teteje megpirkadt.

Enyhe kora tavaszi idôjárás esetében elôfordulhat, hogy vetésig a gyomokkikelnek a len termesztésére szánt táblán. Ilyenkor vetés elôtt a táblát gyom-talanítani kell. Amennyiben a gyomok még nem erôsödtek meg, hosszú ritka-fogú, középnehéz fogassal kiirthatók. A jobban elgyomosodott talajt kultivá-torozni kell.

Az egyenletes, gyors kelés érdekében fontos, hogy a talaj nagyobb rögök-tôl mentes legyen. A rögök alól ugyanis a lencsíranövény nem tud kikelni,vagy ha mégis a felszínre jut, akkor nagyon gyenge állományt képez.

A vetés elôtti tavaszi talajmûvelésnek mindenképpen sekélynek kell lennie,hogy apró morzsás magágyat kapjunk, megôrizzük a nedvességet és ne hoz-zunk fel gyommagokat a talaj mélyebb rétegeibôl. Ha mélyebb mûvelésre vanszükség, tömörítsünk vetés elôtt és után is.

Vessünk rövid idôn belül a magágykészítést követôen, mielôtt a talaj kiszá-radhat, és a gyommagok kicsírázhatnának.

A lent „két henger közé” vetik, tehát a talajt a vetést megelôzôen minden-képpen hengerezni szükséges.

Tápanyagellátás

A rostlen 100 kg nyüvéssel betakarított gubózatlan kórótermése 1,7 kg nitro-gént (N), 1,0 kg foszfort (P2O5), 2,5 kg káliumot (K2O) és 1,6 kg meszet(CaO), valamint 0,2 kg magnéziumot (MgO) tartalmaz. A rostlen káliumigé-nyes növény. Káliumigényét a foszfor követi. Nitrogénbôl viszonylag kevesetigényel. Jelentôsen több tápanyagot vesz fel a talajból a tenyészidô során, mintamennyi aztán a termésbôl kimutatható, tehát a terméssel kivett tápanyagoknem azonosak azokkal a tápanyagmennyiségekkel, amelyet a len a tenyészidôkülönbözô szakaszaiban az anyagcsere-folyamat zavartalan lebonyolításáhozigényel. Mindezek figyelembevételével a rostlen átlagos igénye mûtrágyából:

N = 45–54 kg/ha,P = 68–80 kg/ha,K = 135–136 kg/ha,100 kg olajlen termése a talajból 3,8 kg nitrogént, 1,35 kg foszfort (P2O5),

5,0 kg káliumot (K2O) és 1,8 kg meszet (CaO), valamint 0,3 kg magnéziumot(MgO) von ki. Az olajlen nitrogén- és káliumigénye nagy, foszforigénye pe-dig közepes.

97

Az anyagcsere-folyamat lebonyolításához kereken 400%-kal több káliumraés kb.: 85%-kal több foszforra van szüksége az olajlennek, mint amennyi ká-lium, illetve foszfor a termésben van. A len a tápanyagokat Jakobey szerint atenyészidô folyamán nem egyenletes eloszlásban igényli: A legnagyobbmennyiségre a virágzás idején van szüksége. A virágzástól a beérésig terjedôszakaszban a káliumtartalom közel egyötödére, a foszfortartalom közel há-romötödére csökken, a nitrogéntartalom pedig változatlan marad. Mindezekfigyelembevételével az olajlen átlagos igénye mûtrágyából:

N = 90–110 kg/ha,P = 60–100 kg/ha,K = 70–100 kg/ha.A foszfor és a kálium mûtrágyát még ôsszel, a szántás után, de annak el-

munkálása elôtt juttassuk ki, hiszen a mélyszántás elôtt kijutatott mûtrágyák amélyforgatás során olyan mélyre kerülnének, ahol a sekélyen gyökerezô lenazokat már nem érné el. A foszfor mûtrágya hatására a magvak korábban be-érnek, nagyobb olajtartalmúak lesznek. A kálium mûtrágya a kóró szilárdsá-gát növeli, és így a termés biztonsága (a rostlen esetében a minôsége is) javul.

A N-mûtrágyát tavasszal dolgozzuk be a magágyba. Az olajlen esetébenvagy kiszórhatjuk a vetéssel egyidejûleg, vagy a már kikelt növényállományfejtrágyájaként, esetleg egy részét a vetéskor, a többit pedig akkor, amikor azolajlennek már 3–5 levélpárja van. A keléskor kiszórt N-mûtrágyával a kezdet-ben egyébként lassú növekedésû olajlent gyorsabb növekedésre serkenthetjük,ezáltal a földi bolha okozta károkat is csökkenthetjük. A hûvös idôjárás miattnem kielégítôen növekvô, illetve a földi bolhák által megsanyargatott állo-mány fejtrágyázása különösen eredményes lehet.

A kálium és a kén hiánya minden kultúnövény esetében visszaveti a termés-szintet. Bár ezek a kiesések sokkal mérsékeltebbek, mint a N- vagy P-hiányesetében, és általában bizonyos talajtípusokhoz köthetôek. A homokos talajokpl. gyakran alacsony K-tartalmúak. A kénhiány sokkal kevésbé gyakori, a ho-mokostól a vályogos talajokig fordulhat elô. Öntözött körülmények között azöntözôvíz általában elegendô ként tartalmaz a növények igényeinek kielégíté-sére. Kb. 34 kg/ha ként jutattunk ki minden 300 mm öntözôvízadaggal.

A len érzékenyebb a vas- és a cinkhiányra, mint sok más termesztett növé-nyünk. Nedves talajban a foltokban jelentkezô átmeneti vashiány klorózist (alevelek sárgulása) okozhat. Amennyiben mikroelemhiányra gyanakszunk, min-denképpen bizonyosodjunk meg gyanúnk helyességérôl mintavétellel, vagy pe-dig kis adagokon történô kísérlettel, mielôtt a teljes állományon alkalmaznánka mikroelemtrágyát. Kísérletek alapján bebizonyosodott, hogy a len esetébenjelentôs terméskiesését okoznak a szükségtelenül használt mikroelemtrágyák.

98

Az olajlent, de a rostlent különösen nem ajánlatos közvetlenül istállótrágyá-zott talajba vetni, mert az istállótrágya fokozott mértékben hajlamosít az el-gyomosodásra, ezenkívül különösen nedves idôjárás esetén, a len túl bujánfejlôdik, könnyen megdôl. Nagyon kizsarolt talajokat azonban helyes az olaj-len vetése elôtt fél adag istállótrágyát kiadni. A leneket leggyakrabban az is-tállótrágyázást követô második vagy harmadik évben termesztik.

Vetés

Vetésidô. A len vetését lehetôleg korán végezzünk, ha sikerült a talajt márciusközepéig elôkészíteni, a vetést utána mindjárt megkezdhetjük, de csakis, ha a ta-lajunk már nem túl nedves. A len vetési idejét Magyarországon március közepeés április közepe közé tehetjük. Azonban minél korábban vetjük el a lent, annálnagyobb és jobb minôségû termésre számíthatunk. A lenmag a csírázáshoz nemigényel sok meleget, megfelelô nedvesség esetén már +1 °C-on, csírázásnak in-dul. A fiatal növény a rövid ideig – csupán pár óráig – tartó,– 4, –5 °C-os fagyo-kat is károsodás nélkül elviseli. Így a kikelt lenállományt a kora tavaszi napo-kon, a reggeli órákban olykor bekövetkezô kisebb fagyok nem károsítják.

A megerôsödött állomány már akár hosszabb ideig tartó –4 °C-os fagyot iselvisel, tehát a rendszeres májusi fagyok nem károsítják.

A korai lenvetés érdekében Mohácsi Tivadar több érvet is felhozott:1. kora tavasszal, még száraz idôjárás esetén is a talaj felsô rétege, ahová az

elvetett lenmag kerül, tartalmaz annyi nedvességet, amennyi a lenmag csírázá-sához szükséges;

2. a kora tavasszal elvetett, nyirkos talajba került lenmag egyenletesen kel;a növényállomány zárt lesz;

3. korai vetés esetén a növénynek több idô áll rendelkezésére a gyökérrend-szer kifejlesztésére. A gyökér elég korán le tud hatolni a mélyebb talajrétegek-be, és onnan olyankor is képes nedvességet felvenni, amikor a felsôbb talajré-tegek már nem tartalmaznak elegendô nedvességet. A korábban vetett len ezérta tenyészidô alatt esetleg bekövetkezô száraz idôszakokat kevesebb károso-dással képes elviselni;

4. a korai vetésû len a talajban tárolódó ôszi és téli nedvességbô1 többet tudhasznosítani, mint a késôbbi vetésû len;

5. a korai vetésû lenben a földi bolha kevesebb kárt tud tenni, mint a késôbbvetettben. A földi bolha ugyanis akkor kezdi el kártételeit, amikor a talaj fel-színe már kb. 18–20 °C-ra felmelegedett. Legnagyobb kárt a kelôfélben levô,szikleveles állapotú, vagy a szárba induló lenállományban tesz, mert a szikle-velek vagy a szárba induló len tenyészcsúcsának lerágásával a növény pusztu-

99

lását okozza. A korán elvetett len a földi bolha megjelenéséig túljut a szikle-veles állapoton, kinô a bolha fogai alól.

A késôi vetés gyakran terméskieséssel jár. Kísérletek alapján, ha a vetés 1héttel, 1,5 vagy két héttel késett, akkor a termés 7, 29 és 52%-kal csökkent. Akésôi vetés csökkenti a mag méretét és olajtartalmát is. Mivel a zöld szár és amásodlagos növekedés gyakoribb a késôi vetésû lennél, ezért a betakarításilyen esetben nehézkesebb.

A hidegebb éghajlatú hegyvidékeken csak április közepén vetik a lent. Esôsnyarú esztendôkben a korán (májusban) betakarítható takarmánynövényekután vetett len is sikerülhet (rövid tenyészideje miatt), de száraz idôjárás ese-tén a késôn vetett len alacsony marad, kis termést ad.

Vetômagminôség. Az olajlen és a rostlen vetômagjának minôségi követelmé-nyei azonosak. A szuperelit és elit szaporulati fokok csírázóképessége min. 92%,tisztasága min. 99% legyen. Legfeljebb 15% idegen magot, káros gyommagot pe-dig egyáltalán nem tartalmazhat a minta. Káros gyomnak számít a szulák keserû-fû. Aranka- és vadzabmag a mintában kizáró tényezô. Parlagi ecsetpázsitból 4 db-ot, szédítôvadóc-magból 2 db-ot tartalmazhat a minta. Magegészség szempontjá-ból a minta (100 db mag) legfeljebb 5 db szürkepenészes, 3 db colletrotichumos,5 db lenragyás vagy alternáriás, 5 db fuzáriumos és 1 db aszkohitás szárfoltosság-gal fertôzött magot tartalmazhat. Nedvességtartalma maximum 9% lehet.

Az I és II. szaporulati fokkal szemben enyhébbek a követelmények a csírá-zóképesség és a káros gyommagtartalom tekintetében. Az ilyen szaporulati fo-kú lenvetômag csírázóképessége legalább 85%, a megengedett káros gyom-magtartalom pedig 7 db/minta.

Csávázás. A csávázás csökkenti a lenbolha kártételét, növeli a növény élet-képességét és a megfelelôen beállt állományban növekedni fog a termésered-mény is. Tapadószer alkalmazása szükséges (paraffinolaj), de a maghéj elnyál-kásodása miatt ne végezzünk nedves csávázást. Amennyiben a magok hosszanérintkeznek a vegyszerekkel, az embrió elpusztulhat, ezért a csávázott magokhosszas tárolását kerüljük.

Vetésmélység. Az olajtartalmú magvak, így a lenmag csírázásához is sok leve-gôre van szükség, ezért a mélyre vetést nem szeretik. Az aránylag gyenge csíra amélyrôl nem tud a talaj felszínére jutni, a növényke a talajba befullad. A vetésmélységét úgy kell megállapítani, hogy a lenmag nyirkos, de ne vizes talajba ke-rüljön. Vizes talajban a mag nem indul csírázásnak, hanem pár nap múlva rothad-ni kezd. Túl sekélyre sem szabad a magot vetni, mert a talaj felsô rétege rövid idônbelül kiszáradhat, így a mag nem jut a csírázáshoz szükséges nedvességhez.

Legmegfelelôbb vetési mélysége kötött talajban 1–2 cm, lazább talajbanpedig 2–3 cm.

100

A vetés idején uralkodó száraz idôjárás esetén elôfordul, hogy a kivetettmag vagy nem csírázik, vagy a növényállomány kettôs kelésû lesz. Ez utóbbieset annak tulajdonítható, hogy a magvak egy része elég nyirkos talajrétegbekerült és így ki tudott csírázni, más része pedig száraz körülmények közé ju-tott, és csak a késôbbi esôbôl kapott elegendô nedvességet a csírázáshoz.

Magmennyiség. Általánosságban a kivetendô magmennyiség a mag ezer-magtömegétôl, csírázási és tisztasági százalékától, a talaj termékenységétôl ésa gyomosságtól is függ.

Az rostlent 12 cm-es sortávolságra vetjük. A kívánatos vetéskori csíraszám30 000 000 db/ha. Az rostlen ezermagtömege 4–5 g. Vetési magnormája mind-ezek és a vetômag minôségének figyelembevételével 120–180 kg/ha.

A rostlen vethetô sávban, terítô csoroszlyás géppel 6 cm széles sávokba vagykeresztsoros vetéssel, esetleg sûrûsoros vetôgéppel. A keresztsoros vetés hasz-nos abból a szempontból, hogy az egyes növények között a tenyészterületetjobban megosztja, de dupla üzemanyag- és munkaköltséggel is jár egyben.

Az olajlent 24 cm-es sortávolságra vetjük. A kívánatos vetéskori csíraszám13 000 000 db/ha. Az olajlen ezermagtömege 6–9 g. Vetési magnormája mind-ezek és a vetômag minôségének figyelembevételével 80–140 kg/ha.

A vetést minden esetben hengerezés kövesse.

Növényápolás, gyomszabályozás

A len a vetést követô 8., 10. napon kel ki. Ha a talaj felszíne cserepesedik, nefogast, hanem könnyû szeges vagy gyûrûs hengert járassunk, mert a lenvetésta fogas megritkítaná.

A len termésnagyságát és minôségét az elgyomosodás nagymértékbencsökkenti. Az általában erôteljes gyökérzettel rendelkezô gyomok nemcsak anedvességet és a tápanyagokat vonják el az élhetetlen és különösen a kezdetiidôszakban lassan növekedô len elôl, hanem rendszerint nagy termetükkel beis árnyékolják, el is nyomják. A nagy testû gyomok közelében a len fejlôdésé-ben visszamarad, kiritkul, sôt ki is pusztul. A lentáblák elgyomosodása ellenmár az elôzô években küzdenünk kell. Helyesen kell megválasztanunk az elô-veteményt, és nem szabad hagynunk elgyomosodni sem a kultúrnövényt a te-nyészidôszakban, sem pedig azt követôen a tarlót. Célszerû eleve jó kultúrál-lapotú, elgyomosodásra nem hajlamos területeket kijelölni a lentermesztésre.Nagyon sok múlik még a jó és alapos talajelôkészítésen, valamint a vetômagminôségén, gyommagmentességén.

Mechanikai gyomszabályozás. Kevés módszer áll rendelkezésünkre. Ka-páláskor a gabona sortávolságánál szélesebb sorközökben (az olajlenben) is

101

irthatjuk a gyomokat. A sorokat azonban ebben az esetben is kézzel kellgyomtalanítani. A kapálási költségek még lényegesebben csökkenthetôk azál-tal, hogy a sorközöket gépekkel kapáljuk meg. A gépi kapáláshoz azonbannem elegendô a 24 cm-es sorköz. E sekély kapáláskor nagyon ügyelni kell ar-ra, hogy a lent ki ne vágjuk, se földdel be ne takarjuk. A sarabolás ideje (nor-mális kitavaszodás és korai vetéskor) április elején van, tehát olyankor, ami-kor a mezôgazdaságban még nincs munkatorlódás.

Vegyszeres gyomirtás. Vetés után, kelés elôtt (preemergensen) valamint8–10 cm-es növénymagasság elérésekor is gyomirtsunk. Ez utóbbi esetben ak-kor permetezünk a herbiciddel, amikor az a lent a legkisebb mértékben káro-sítja. A len ilyenkor 8–12 cm, legfeljebb 15 cm magas. A levegô hôfoka 15–25°C fok között legyen. 10 °C fok alatt a herbicid hatása megszûnik, 10–15 °Cfok közötti permetezés esetén kicsi a hatás, 25 °C fok felett ugyan fokozódika mérgezô hatás, de perzselésekkel és egyéb károsodásokkal is számolni kell.

A levegô relatív nedvességtartalma 70–80% körül legyen; nagyobb páratar-talom esetén a növények felületén szinte láthatatlan, hártyaszerû vizes rétegképzôdik, amely a lenen is nagymértékben fokozza a permetlé megtapadását,így a perzselôdési veszélyt. Az esô után fellazul a len levelein a viaszréteg.Harmatos vagy esôcseppekkel borított növényállomány permetezésénél pediga permetlé felhígul, hatása vagy csökken, vagy esetleg el is marad. Mindigcsak száraz állományt permetezzünk, lehetôleg a déli órákban.

Erôs szélben csökken a gyomirtás hatásfoka és megnô az elsodródás veszé-lye (14. táblázat).

14. táblázat. Engedélyezett herbicidek

1 Rostlenben engedélyezett2 Olajlenben engedélyezett

102

Szernév Hatóanyag Károsító

Basagran2 480 g/l bentazon magról kelô kétszikû gyomok

Dual Gold 960 EC1,2 960 g/l S-metolaklór magról kelô egyszikû gyomok

Mecaphar1 500 g/l MCPA kétszikû gyomok

Mecaphar 7501,2 750 g/l MCPA kétszikû gyomok

Mecomorn 750 SL1 750 g/l MCPA kétszikû gyomok

Tender2 960 g/l S-metolaklór magról kelô egyszikû gyomok

U-46 PLUS 750 SL1,2 750 g/l MCPA kétszikû gyomok

Gyomnövényei

Lenfojtó aranka (Cuscuta epilinum Weihe). Szabvány szerint az olajlen vetômagnem tartalmazhat arankamagot. A lenfojtó aranka magja zöldessárga színû, kb. 1mm nagyságú, szabálytalan rög alakú. A lenmagnál lényegesen kisebb (0,65–0,70g ezermagtömegû) mag az olajlenmag közül rostálással könnyen elkülöníthetô.Rendszerint ikermag alakjában terem, így megközelítôleg ovális alakú. A kettôsmag hosszanti irányára merôlegesen barázdaszerû mélyedés látható. Az ikermag-ból két növény fejlôdik. Ez fokozza a kártételt. Az aranka elég késôn, a talaj meg-felelô felmelegedése után indul csírázásnak. A növény saját gyökerével csak ad-dig vesz fel a talajból nedvességet, amíg a gazdanövényt meg nem találta. Mint-hogy klorofillja nincsen, asszimilálni nem tud. Ha gazdanövényt nem talál, a mag-jában lévô tápanyagok felhasználása után elpusztul. Ha megtalálja a gazdanö-vényt, sárga, vastagabb selyemfonalhoz hasonló szárával rácsavarodik, belebo-csátja szívókáit, gyökere pedig elsatnyul, elpusztul. Ugyanazon aranka több olaj-lenszárra is rácsavarodik, több olajlennövénybôl is élôsködik. Az általa megtáma-dott növény gyengén fejlôdik, elsárgul, gyakran magot sem tud kötni, elszárad. Alenfojtó arankának sok fehéres színû, jelentéktelen virágja van. Termése tokter-més. Egy-egy magból rendkívül sok virág, a virágból pedig több száz mag fejlôdik.

A szántóföldön fellelhetô lenfojtó arankát a gazdanövénnyel együtt ki kellirtani. Minthogy az aranka egyidejûleg több lennövényre is ráfonódik, ezért azarankás folt egész környékét célszerû kiirtani. Arra nagyon kell ügyelni, hogyaz arankás folt helyén az aranka kisebb nagyobb szárrészei se maradjanak vis-sza, mert azok ismét növekedni kezdenek, s ha gazdanövényre találnak, ismétmegkezdik kártételüket. Legbiztosabb, legeredményesebb védekezés az aran-kás foltoknak és azok környékének perzselése. Amennyiben ez nem lehetsé-ges, az arankás foltnak és környékének növényeit tövestôl ki kell tépni, és sokszalmával összekeverve a helyszínen el kell égetni.

Folyondár szulák (Convolvulus arvensis L.). Évelô növény. Földalatti szára2–3 m mélyre is lehatol a talajba. Ezért a legnagyobb szárazságban is jól dísz-lik, mert vízszükségletét a mélyen fekvô talajrétegekbôl is képes fedezni. Földalatti szára többször csavarodott, csigavonalas, sokrendes és járulékos rüggyel.A föld feletti szár levágása után ezekbôl a föld alatti rügyekbôl törnek elômegsokszorozódott számban az új, föld feletti hajtások. Föld feletti szárai vé-konyak, hengeresek, hosszúra megnövôk, a földön kúsznak vagy rácsavarod-nak a növényekre. Tölcsér alakú virágai vagy a levelek hónaljában ülnek ket-tesével, vagy hosszú kocsányon egyesével helyezkednek el. Színük fehér vagyrózsaszín. Termése kétüregû tok, amelyben 4–5 visszás tojás alakú, 3–4 mmhosszú barnás vagy feketés mag található.

103

A folyondár szulák kiirtása nagyon nehéz, mert a föld feletti szár levágásaután a föld alatti szárból, illetve az ott elhelyezkedô rügyekbôl minduntalanújabb hajtások törnek elô. Sokszori kapálással azonban a növény legyengíthe-tô, végül ki is pusztítható.

Szulák keserûfû (Polygonum convolvulus L.). Egyéves gyom. Orsógyökeredúsan elágazó. Szára 1 m hosszúra is megnô, vékony, egyedül felemelkedninem tud, idegen növényre azonban rácsavarodik. A tô közelében szára erôsenelágazik. Apró, zöld, rövid kocsányos virágai a levelek hónaljában többesével,vagy az ágak végén laza füzérben helyezkednek el. Magja barna vagy fekete,háromoldalú, mindkét végén kihegyezett.

Mind a két gyom azáltal okoz kárt, hogy a termesztett növényre rácsavaro-dik, nagy tömegû lombozatával azt beárnyékolja, és ráfonódásával fejlôdésétgátolja, majd a földre dönti. Ezáltal annak gépi betakarítása lehetetlenné válik,kézi betakarítása pedig nagymértékben megnehezül.

Fehér libatop (Chenopodium album L.). A vastag karógyökerû, rendkívüldús oldalgyökérzetû gyom az olajlen aratásáig 100–150 cm magasra is meg-nô, szára annyira megerôsödik, megvastagodik, elfásodik, hogy kaszával ne-hezen lehet elvágni.

A libatopfélék levelei nagyon változatos alakúak. A fehér libatop virágait ötzöldszínû levél takarja. Virágzata piramis alakú, tömött, gomolyos fürt. Kb. egymm átmérôjû magja fényes és fekete. A magot a lepel teljesen körülfogja. Nagy-mértékben megnehezíti az olajlen betakarítását, minthogy június végén, július ele-jén már teljes nagyságban kifejlôdnek. Egy-egy tô 20 000-nél is több magot terem.Az apró, fekete magvakat egyszerû síkrostával is elkülöníthetjük a lenmagtól.

Az elôbbiekben ismertetett gyomnövényeken kívül lentábláinkon még sokgyomfaj található, pl. repcsényretek (Raphanus raphanistrum L.), az útszélizsázsa, (Lepidium draba L.).

Betegségei

Lenfenésedés. A len legsúlyosabb betegségeként ismert. A fertôzés hatásáraromlik a vetômag csírázóképessége, emellett a csíranövény is pusztul, az állo-mány hiányos lesz. Romlik a rost minôsége. A kórokozó a Colletotrichum linigomba, amely a fertôzött szármaradványokon vagy a maggal telel át. Jelentô-sebb áttelelô és elsôdleges fertôzési forrás a vetômag melynek belsejében vagyfelszínén is áttelelhet a gomba. Ha a csírázáskor és keléskor csapadékos azidôjárás súlyos csíranövénypusztulás lép fel.

Tünetek: a fertôzött magok fénytelenek, esetenként ráncosak, a csírázásidôszakában a gyököcske fertôzôdik, elpusztul, rothad, a szárrész elvékonyo-

104

dik, befûzôdik, fekélyesedik, a szikleveleken a szélektôl kiinduló, élesen kö-rülhatárolt vörösesbarna foltok és azokon lazacrózsaszín gombatelepek kép-zôdnek. A kifejlett növények szárán besüppedô, kissé hosszúkás, vörösesbar-na foltok keletkeznek. A gomba megfertôzi a leveleket, a tokot, a magokat is.A fertôzött tokok felületén csapadékosabb idôjárás esetén rózsaszín nyálka,míg szárazabb idôjárás esetén sötétbarna serték képzôdnek.

Védekezés: legfontosabb az egészséges vetômag. Fungicides csávázás. Ve-tésforgó betartása, a fertôzött növényi maradványok eltávolítása.

Lenrozsda. A rozsda talán a len legveszélyesebb betegsége. Állandó fenye-getést jelent a lentermesztôk számára, hiszen áttelel a területen, és képes újabbés újabb törzsek létrehozására, melyek megfertôzhetnek ez idáig rezisztensnekhitt fajtákat is. A kórokozó a Melampsora lini, egy gomba mely teliospórákkaltelel át a lenmaradványokon. Korai fertôzés esetén teljes levélvesztést idéz elôa lenen, valamint csökkenti a magtermést és a rostminôséget is.

Teljes életciklusát a lenen éli le, nem úgy, mint sok más rozsda.Tünetek: könnyen felismerhetô narancssárga, porzó uredotelepek, melyek

megtalálhatóak a leveleken, a száron és a tokokon is, de legfôképpen a levelekfonákán. Ezek a telepek számos urediospórát termelnek, amelyek aztán leve-gô segítségével további fertôzéseket okoznak a tenyészidô során. A terjedés-hez és fertôzésekhez legkedvezôbb a magas légnedvesség, pl.: hûvösebb éj-szakákon, valamint a növények buja növekedése. Ahogy az évszak változik, anarancssárga telepek feketére színezôdnek és áttelelô teliospórákat képeznek.Ezek a fekete telepek leginkább a száron fordulnak elô.

Védekezés: teljes siker érhetô el rezisztens fajtákkal. A fogékony fajták ül-tetése nemcsak termésveszteséggel jár, hanem lehetôséget is biztosít új törzsekkialakulásához, melyek aztán megtámadják az eddig rezisztens fajtákat.

Kiegészítô védekezési lehetôségek: növénymaradványok eltávolítása, egész-séges, minôsített vetômag használata, vetésforgó betartása. Az új lenvetés mi-nél messzebb kerüljön a tavalyi helyétôl.

Fuzáriumos (vészes) hervadás. A lenhervadást, vagy fuzáriumos hervadástegy a magból vagy a talajból induló fertôzés okozza, melyet a Fusarium oxys-porum f. sp. lini gomba okoz. A gomba a gyökerükön keresztül támadja mega növényeket, és a vízszállító szövetekben terjed tovább, így a vízfelvétel és ameleg idôjárás súlyosbítja a betegséget.

Tünetek: a megtámadott csíranövények a kelést követôen hamarosan el-pusztulnak, míg a késôbbi fertôzés a levelek sárgulását, hervadását okozzák,majd barnulni kezd a növény, végül elhal. Az elpusztult növény gyökerei ha-muszürkék. A hervadó növények csúcsai gyakran lefelé görbülnek és felvesz-nek egy jellegzetes pásztorbot alakot. A tünetek általában foltokban jelentkez-

105

nek az állományban, de ritka esetben az egész táblán szétszórva is megjelen-nek. A gomba a talajban telel át, míg a micéliumok és a spórák számos évigtúlélhetnek len- és egyéb növényi maradványokban. A szél és a vízerózió ál-tal elhordott talaj is terjesztheti a betegséget.

Védekezés: az elérhetô mérsékelten rezisztens fajták termesztése. A vetés-forgóban tartsuk be a len legkevesebb hároméves visszatérhetôségi idejét.

Lenpazmó (len szeptóriás foltossága, szárbarnulás, lenragya). A kórokozóa Septoria linicola gomba, amely a növény föld feletti részeit támadja meg. Afertôzött lentarlón telel át. Inkább a nedvesebb területeken elôforduló beteg-ség. A len a maghozás stádiumában a legérzékenyebb erre a betegségre. Jár-ványszinten mégis inkább a fejlôdés kezdeti idôszakában fordul elô, mivel acsapadékviszonyok ekkor kedvezôbbek a gomba számára. A pazmó okozhatlevélvesztést, kényszerérést, és mivel a tok kocsánykáit is megtámadja, egy-e-gy erôsebb esô vagy szél nagyon sok tokot leráz a növényekrôl. A fertôzés ko-raiságától és fajtájától függôen a pazmó csökkenti a termést csakúgy, mint amag és a rost minôségét. A legtöbb kereskedelmi forgalomban kapható fajtanem rendelkezik rezisztenciával erre a betegségre nézve.

Tünetek: a pazmó barna köröket alakít ki a leveleken, valamint barna vagyfekete foltokat a száron, amelyek az egészséges zöld részekkel váltakoznak. Anövény szöveteiben apró fekete piknídiumokat találhatunk, melyek a gombaszaporítóképletei. A növényi maradványok számos ilyen piknídiumot tartal-maznak, amelyek áttelelnek, majd nagy mennyiségû spórát képezve továbbfertôzik a leveleket és a szárat. A spórák esôvel és szél útján terjednek. A ma-gas nedvességtartalom és a meleg idôjárás kedvez a betegségnek.

Védekezés: legfontosabb védekezési mód az egészséges, fényes maghéjú,fertôzésmentes vetômag. További védekezési lehetôség az ellenálló fajták ter-mesztése, a vetésváltás betartása, lenbolha elleni védekezés, a fertôzött növé-nyi maradványok megsemmisítése.

Polispórás szárbarnulás, szártörés. A szártörés és barnulás egy betegség fá-zisai, melyet a Polyspora lini nevû mag és talajlakó gomba okoz.

Tünetek: a szártörés az elsô nyilvánvaló jele a betegségnek. A növény tövé-nél a ragyák megjelenése annyira meggyengíti a növényt, hogy az el is törhetezen a ponton még fiatal korában vagy egy késôbbi stádiumban. A növény élet-ben marad a szártörés után is, de a termése csökken, betakaríthatatlan lesz. Akezdeti fertôzés tavasszal indulhat a fertôzött tarlókon kialakuló spórákkal szélvagy esôvíz útján. A növények a keléskor fertôzôdhetnek, amikor a csíranö-vény a föld felszínére tör (vagy a már fertôzött magból), és a gomba az elsôadag spórát képzi a tenyészidôszak során. A barnulásos fázis a szár felsô részé-nek fertôzôdésével indul, ovális vagy elnyújtott barna foltokat hoz, gyakran vé-

106

kony lila szegéllyel. A foltok összeolvadhatnak, a szár barnává válik. Az állo-mány erôsen fertôzött foltjai teljesen megbarnulhatnak, errôl kapta a betegséga nevét. A gomba megfertôzheti a tokokat és a magokat is, vagy spórákat ké-pezhet a mag felszínén. Ezzel együtt a fertôzött magok életképesek maradnak.

Védekezés: egészséges növényekrôl származó tiszta vetômag a legfonto-sabb. A fungicides csávázás hatásos a mag felszínén képzôdô inokulumok el-len, de hatástalanok a mag belsejében képzôdôk ellen. Vetésforgó, valamint alen vetése az elôzô évi táblától megfelelô távolságra csökkentheti a betegségterjedését a fertôzött tarlóról.

Len gyökérfekélye, csíranövény megdôlése, gyökérrothadása. A vetômagc-sávázási eljárások ellenére a gyökérfekély és a gyökérrothadás felléphet és ter-méscsökkenést okozhat. A gyökérfekély és a gyökérrothadás valószínûlegtöbbféle talajlakó gombának köszönhetô: a Fusarium, a Pythium és a Rhizoc-tonia fajoknak. Mindazonáltal a Rhizoctonia solani az a faj amelyik a legin-kább okolható ezen betegségek kialakulásáért, fôleg a laza, meleg és nedvestalajokon. A R. solani különbözô törzsek összefoglaló neve, amely törzseknekkülönbözô a gazdanövénye és a patogenitása. A törzsek megtámadják a lenenkívül a cukorrépát, a pillangósokat (pl. a lucernát, a takarmányborsót).

Tünetek: a beteg csíranövények elsárgulnak, hervadnak, majd elhalnak. Afertôzött növények elôfordulhatnak egyedileg vagy foltokban. A gyökérfekélyteljesen észrevétlen maradhat, esetleg a hiányos sorok hívhatják fel a figyel-münket. A megtámadott növény gyökerén vörösesbarna foltok jelennek meg,melyek késôbb sötétednek és száradnak. A betegség tüneteit gyakran nehéz el-különíteni a vészes hervadás tüneteitôl.

A gyökérrothadás tünetei a virágzási periódus után tûnnek fel a növénye-ken. Meleg napokon a növény hervad, idô elôtt barnul, kevés vagy egyáltalánsemennyi magot sem hoz.

Védekezés: agrotechikai módszerekkel. Használjuk a megfelelô fajta minô-sített vetômagját. Csökkentsük a betakarításkori magtörést a kombájn megfe-lelô beállításával, alkalmazzunk gombaölôszeres csávázást. Hasznos aetés-forgó, valamint a lennek az elôzô évi táblától megfelelô távolságra történô ve-tése. Kerüljük a cukorrépát és a pillangósokat a vetésforgóban. Biztosítsunkmegfelelô magágyat, tápanyag-utánpótlást és növényápolást, hogy életerôsnövényeket kapjunk.

Lenlisztharmat. Mindenütt elôforduló lenbetegség, országszerte egyre gya-koribb. Kórokozója az Erysiphe cichoravearum. Késôi vetésekben és fogé-kony fajtákon súlyos károkat okozhat. Ugyanúgy gyûjtôfaj, mint a Rhizokto-nia solani. A meleggel társuló nagy légnedvesség kedvez a járványok kialaku-lásának.

107

Tünetek: a kifejlett len levelein, ritkán a szárán is finom, szürkésfehér be-vonatot képez, amely elôször a növények elsô harmadában jelenik meg.

Védekezés: korai vetés és betakarítás, megfelelô tápanyagellátás (a K re-zisztenciafokozó hatású), rövid tenyészidejû fajták termesztése.

Kártevôi

Lentábláinkat számos rovarfaj károsítja. Ezek egy része kimondottan a lenkártevôje (lenbolha, lentripsz), más része sok tápnövényû (gammalepke her-nyója, lucernabagolylepke hernyója stb.). A speciális kártevôket a következôk-ben részletesebben tárgyaljuk.

Földi bolha (Aphthona euphorbiae). A földi bolha a lenvetésekben óriásikárokat okozhat. A rostlen ipari feldolgozhatóságát rontja, a károsított olajlenmagjának olajtartalma is romlik. A földi bolha azáltal is kárt okoz, hogy többlenbetegséget (polispóra, fuzárium stb.) terjeszt. A megrágott lenen egyesgyomirtó szerek fitotoxikus hatása is erôsebb.

Az imágó 1,5–2,0 mm hosszú, sötétkék színû, fémes fényû bogár, csápjaiés lábai sárgák. A csápvégek és a hátulsó combok feketék. A peték 0,6 mmhosszúak, világossárgák. A lárvák sárgásfehér színûek, 4–5 mm hosszúak, ki-zárólag a rost- és olajlen gyökereivel táplálkoznak. Az elsô három szelvényenegy-egy pár rövid lábuk van. Egy-egy gyökéren olykor két-három lárva is rág.

A földi bolhák kifejlett bogár alakban a táblák melletti füves, gyomos terü-leteken a talajban telelnek át. Tavasszal akkor jönnek elô, amikor a talaj hô-mérséklete eléri a 9–10 °C-t. A korai kitavaszodás és a száraz áprilisi idôjáráskedvez a tömeges elszaporodásnak. Kártételük különösen a zsenge növényál-lományban veszélyes. A sziklevelek és a tenyészcsúcs lerágása által a növénypusztulását okozzák.

Egy-két hetes táplálkozás után megkezdik a peterakást vagy a len gyökere-ire, vagy ahhoz közel. A petékbôl a talaj hômérsékletétôl függôen 11–25 napalatt kelnek ki a lárvák.

A lárvák fejlôdése 26–29 napig tart. A kifejlett lárva földodúban 1,5–13,5cm mélységben alakul át bábbá, további 2–3 hét múlva pedig kialakul a bogár:egy nemzedék kialakulása több mint két hónapig tart.

A földi bolha kártétele ellen leghatékonyabban a korai lenvetéssel lehet védekez-ni. Olyan korán igyekeztek a lent elvetni, hogy az a földi bolha megjelenéséig túl-jusson a szikleveles állapoton, és lehetôleg 4 vagy még több levélpárt fejlesszen, „ki-nôjön a bolha fogai alól”. Ilyen növekedési fokon ugyanis a bolha az asszimiláló fe-lületnek már aránylag kis részét rágja csak le, melyet a növény még képes pótolni.

Jó védekezési mód a bolhák összegyûjtése ún. bolhataligával.

108

Vegyszeres úton csávázószerekkel védekezhetünk ellene, melyek 3–4 hétigtávol tartják a bolhákat a lentôl. Ha szükséges az állománykezelés, akkordimetoát, valamint klórpirifosz és cipermetrinhatóanyagú készítmények al-kalmazhatók.

Lentripsz (Thrips lini Lind.). A nôstény 1 mm hosszú, sötétbarna színû, elülsôszárnya világos, áttetszô. A lárva 1 mm hosszú, narancssárga színû. Az imágó ésa lárva egyaránt a len zsenge részeit: a tenyészkúpot, a szár végét, a bimbókat ésa zsenge gubót szívogatja. A kifejlett rovar a tenyészkúpba, a bimbóba, a mag-házba rakja petéit. A megtámadott fiatal növények hajtáscsúcsai mereven felfeléállnak. A leveleken a szívogatás nyomán jellegzetes feketés, ezüstös foltok jelen-nek meg, a bimbók elszáradnak, lehullanak, ezáltal a magtermés csökken.

A lentripsz imágó állapotban telel át a talajban 20–50 cm mélységben. Márjúlius második felében megkezdik levonulásukat a talajba. Tavasszal, áprilisvégén, május elején kezdôdik a kirajzásuk. Kezdetben különféle gyomnövé-nyek virágain táplálkoznak; majd a lenen gyülekeznek. Hazánkban komolyabbkárokat azokon a táblákon okoz, amelyeken többször egymás után termesztet-tek lent. Ennek tükrében legegyszerûbb védekezési mód a vetésforgó betartása.

Vegyszeres úton például a 400 g/l dimetoát hatóanyagú Bi 58 EC vagy aRogor L-40 EC szerekkel védekezhetünk ellene. A permetezést a tripszek tö-meges megjelenésének idôpontjában célszerû végrehajtani, majd 8–14 napmúlva megismételni.

Környezeti ártalmak

Klorózis, csúcselhalás. Ezek a rendellenességek általában valamilyen táp-anyag-gazdálkodási zavarral hozhatók összefüggésbe. Gyakoriak ezek a zava-rok a nagy mésztartalmú talajokon és nagy talajnedvesség mellett. A len levél-sárgulása jelezhet vízállásos talajt is. Tünetek: nagy talajnedvesség mellett anövények sárgulnak, ami párosulhat a csúcsrügyek elhalásával és az alapi el-ágazások számának megnövekedésével. Védekezés: az ilyen körülményekettûrô fajták választása. Ezek a sárga növények sokkal érzékenyebbek a gyom-irtó szerekre, erre legyünk tekintettel.

Fagyás, hôsokk. A fagyás és a hôsokk leginkább akkor lép fel, ha a növénytfiatal korában éri a túl magas vagy a fagypont alatti hômérséklet. Annak elle-nére, hogy a károsodás nem vehetô könnyen észre, akár 50%-os állománycsök-kenéssel is járhat. A tünetek hamarabb megjelennek vékony termôrétegû lazatalajokon. A mély fekvésû táblák jobban ki vannak téve a fagyoknak. Tünetek:a fagyásoknak és a hôsokknak hasonlóak a tünetei. A növények szára elvéko-nyodik a talajszinten vagy közel ahhoz. Az elvékonyodott terület feletti szárrész

109

sebes, duzzadt és durva felületû. A sebes szövetek törékenyek és a károsodottnövények általában kitörnek, ritkábban új hajtásokat fejlesztenek, amelyekvagy termést hoznak és érlelnek, vagy pedig a tenyészidôszak folyamán késôbbezek is elkezdenek megdôlni, sárgulni, elhalni. Védekezés: kövessük a vetésiútmutatót szigorúan, hogy minél erôsebb legyen majd az állomány.

A gyomirtó szerek károsító hatása

1. Helytelen felhasználás. A herbicidek által károsított növényeken gyakranalig fedezhetünk fel tüneteket, inkább a virágzás vagy az érés késleltetésébenfognak ezek megmutatkozni. Az általános tüneteken kívül néhány speciális tü-net is ismert. A MCPA-t kétszikû gyomok irtására használják a lenben. Azilyen hatóanyag-tartalmú szereket ne használjuk, ha a napi hômérséklet az al-kalmazást megelôzô vagy az azt követô 2 napban 27 °C fölé emelkedik. Ilyenmagas hômérséklet esetén ezek a szerek levéltömeg csökkenését és a levelekbarnulását okozzák, leperzselt kinézetet kölcsönözve a növénynek. Azok a nö-vények, amelyek kinövik ezt, késôbb hoznak és érlelnek magot. Az esti kijut-tatás csökkentheti a károkat. A károsítás felléphet ezen szerek önálló vagy máshatóanyagú szerekkel együtt, tankkeverékben történô alkalmazása esetén.

MCPA-t ne alkalmazzuk meleg vagy nedves körülmények között. Az ilyenkörülmények között kijutatott szer hajlott szárú és alacsonyabb lennövények-hez vezet, valamint késôbbi virágzáshoz és éréshez. Inkább a len 10 cm-es ma-gassága elôtt alkalmazzuk az MCPA hatóanyagú készítményeket.

2. Herbicidmaradványok a talajban. Az ilyen károsító hatásnak kitett növé-nyek gyakran satnyák és sárgulnak az elágazódásnál. A károsítás komolyságaaz alkalmazás idôpontjától, a kijutatott szer mennyiségétôl, valamint a talaj tí-pusától is erôsen függ.

3. Elsodródás. A gyomirtó szerek akkor sodródnak el, ha a kijuttatást szelesidôben végezzük vagy megváltoznak a hômérsékleti viszonyok. A lentáblávalszomszédos táblákon tavasszal kijuttatott glifozát hatóanyag tartalmú készít-mények elsodródva komoly károkat okozhatnak a lenben. A növények az el-ágazódásoknál sárgulnak, súlyosabb esetekben a levelek nekrotikussá válnak.

Betakarítás

RostlenIványi et al. szerint több érési fokozatot különböztetünk meg.

Zöldérés. Az elvirágzás után kezdôdik, csak az alsó levelek száradnak el,különben az egész növény zöld, magja még alig van, a rost még szakadozik.

110

Korai sárgaérés. A szár alsó felérôl a levelek már leperegtek, a középsô le-velek sárgák, a tokok éle sárgul, a mag világos színû, a rost pedig kitûnô mi-nôségû.

Késôi sárgaérés. A tokok sárgák, néhány tok barnulni kezd, a magvak vilá-gosbarnák, sárga leveleket már csak a szár felsô részén találhatunk. A rost jóminôségû.

Teljes érés (barnaérés). A magvak megkeményednek, a magok a tokokban zö-rögnek. A szárak teljesen barnák, a levelek lehullottak. A rost gyenge minôségû.

A rostlen minôsége akkor a legjobb, ha virágzás után, legkésôbb a magoksárgaérésében aratjuk. Ilyenkor a szár már sárgul, a levelek fonnyadni kezde-nek, lehullanak, a mag a gubóban sárga, de körömmel még könnyen átvágha-tó. Ez az állapot a korai sárgaérésnek felel meg.

A túlérés elkerülése végett a betakarítást 6–8 nap alatt be kell fejezni. A magnak termesztett rostlent késôi sárgaérésben aratjuk, de ilyenkor sem

szabad megvárnunk a növény teljes kiszáradását, mert akkor a tokok köny-nyen letöredeznek.

A rostlent csak száraz idôben szabad aratni és gyökerestôl kell a földbôl ki-tépni, azaz nyüvéssel kell betakarítani. Erre azért van szükség, mert a rostipara gyökérnyaktól az elsô elágazásig mért szárhossz (ún. technikai szárhossz)alapján veszi át és minôsíti a rostlent. Ügyelni kell arra, hogy ne maradjonnagy mennyiségû föld a kinyûtt növények gyökerén, valamint arra, hogygyomnövények ne jussanak a kórók közé.

Nyûhetô rendre rakó géppel. Rendre nyüvés után 1–2 nappal a lenkóró szal-masárga színûre érik. Géppel vagy nagy hengerbálákba vagy 5–10 kg-os kis-bálákba kötik. Régebben elterjedt volt a renden szárított len gyûjtése és kazla-zása is kévékbe, kézi úton.

Arathatjuk kévekötô-nyûvô géppel. A kévekötéshez mûszálas kötözô nemhasználható. A kévék átmérôje legalább 25 cm legyen. A kévékbe kötött lentmég tovább szárítjuk.

Termése a lenkóró, valamint a hozzá tartozó kb. 1 t/ha gubó, melyet eltávo-lítanak a kóróról megfelelô száradás és utánérés után. A lenkórót az átvétel-kor minôsítik. Általános követelmény, hogy a lent megfelelô idôben nyûjék, ésa szár egyenletes színezôdésû legyen. A megszárított kórókat egyforma átmé-rôjû kévékbe kötve, minôségi osztályonként elkülönítve kell átadni. A gyökér-végek egy irányba álljanak a kévékben.

A rost nedvességtartalma legfeljebb 14% lehet.A rostlen magjainak kinyerésekor fontos a cséplôgép beállítása, mert a len-

mag könnyen sérül. Ezen kívül a növény nedvességtartalma is befolyásolja acsépelhetôséget. Csak száraz lent csépeljünk.

111

Az I. és II. osztályba tartozó lenkórónak legalább 80%-ban sárgának, ill.zöldessárgának kell lennie, 20% lehet szürke színû. A II. és IV. osztályúlenkóró 80%-ának sárga, zöldessárga, világosbarna színûnek kell lennie, a to-vábbi 20%-ra nincs elôírás (15. táblázat).

Az I. osztályú lenkórónak egyenesnek kell lennie. A II. osztályúban 20%meghajlott (de görbe nem) lehet, a III. és IV. osztályúnál nincs elôírás.

100 kg lenkóróból 15–16 kg rostot lehet kinyerni, amelybôl 7–9 kg a szál,a többi kóc.

15. táblázat. A rostlen minôségi osztályai

Forrás: Iványi K. – Kismányoki T. – Ragasits I. (1994): Növénytermesztés. Mezôgazda Ki-adó, Budapest

OlajlenBeérésében különbözô fokozatok vannak.

1. Korai sárgaérés. A gubók színe kezd világosabb árnyalatú lenni. A ket-tévágott gubóban a magvak héja sárgulni kezd, a magvak belseje fehér; a magkörömmel kettévágható. A szár alsó részén a levelek vagy fonnyadni kezde-nek, vagy már el is száradtak, de még nem hullanak. A szár zöld színe is kezdvilágosabb zöld árnyalatúvá válni. Ilyen érettségi fokban a szárnak még elégnagy a nedvességtartalma, emiatt könnyen kaszálható. A levágott kórón a gu-bókban levô magvak utánérnek.

2. Sárgaérés. A gubók zöme már sárga, a magvak héja világosbarna színû,a magvak belseje telt. A megrázott gubóban a magvak még nem zörögnek. A szár már világoszöld vagy sárgás színû. A levelek nagy része megbarnult,

112

JellemzôkMinôségi osztályok határértékei

I. II. III. IV.

Technikai szárhossz legalább a kórók 80%-ánál (cm) 70 60 50 –

Vastagság legalább a kórók 80%-ánál (mm) 2 2 2 –

Sérült kóró % legfeljebb 8 12 15 20

Túlérett kóró % legfeljebb – 1 10 10

Korhadt kóró % legfeljebb – 1 1 5

Kötözési hiányosság % legfeljebb 5 10 15 20

Szennyezôdés % legfeljebb 1 1 2 2

Nedvesség % 14 14 14 14

elszáradt, részben le is hullott. A szár még elég nedvességet tartalmaz ahhoz,hogy kaszálható legyen.

3. Teljes érés. A gubók és a szár sárga színû. A levelek nemcsak elszárad-tak, hanem túlnyomórészt le is hullottak. A gubókban a magvak barnák, a gu-bók megrázásakor zörögnek. A szár kevés nedvességet tartalmaz, merev, de akasza éle elôtt elhajlik, ezért nehezen vágható le. Kézi kaszálása nem ajánlott.

4. Holt érés. A gubók és a szár elvesztik sárga színüket, szürkéssárga szí-nûvé válnak. A szárból a rostvégek kezdenek kiállni. A gubók a szárról na-gyon könnyen letöredeznek.

A gépi betakarítás történhet egy vagy két menetben. Amennyiben nemhasználtunk lombtalanító szert, az olajlen betakarításához válasszuk a kétme-netes betakarítást, hiszen a nem lombtalanított táblán az aratás idejére óhatat-lanul felszaporodó gyomnövények nagy nedvességtartalma akadályozná azegymenetes betakarításhoz szükséges arató-cséplôgép munkáját.

A kétmenetes betakarításnak is elengedhetetlen feltétele azonban azegyenletes talajfelszín. Rosszul elmunkált talaj, osztóbarázdák mind az ara-tást, mind a második munkamenet egy részét képezô rendfelszedést nagyonmegnehezítik.

Az olajlen kétmenetes betakarításánál is akkor kell az aratást elvégezni,amikor a kézi kaszálásnál: sárgaérés idején. Az olajlent arathatjuk fûkaszával,kévekötô aratógéppel, rendrakó aratógéppel vagy rendrakóval felszerelt kom-bájnnal. Amennyiben az olajlen szalmája alacsony vagy nagyon elágazó, a ké-vekötô aratógép kötözôszerkezete nem üzemeltethetô.

A learatott olajlent száraz idôjárás esetén egy-két napig a tarlón hagyva,rendekben lehet szárítani. Ennyi idô alatt a zöld gyomnövények megfony-nyadnak, a len szalmája kiszárad. Ezután a len összegyûjthetô, kévékbe köt-hetô vagy boglyákba hordható. Esôre hajló vagy csapadékos idôjárás eseténazonban nem ajánlható a len renden szárítása, mert a talajjal érintkezô gubók-ban a lenmag pár nap alatt kicsírázik vagy megnyálkásodik. A megnyálkáso-dott mag megszáradás után nem nyeri vissza fényét, matt marad, ami a keres-kedelmi áru értékét kedvezôtlenül befolyásolja. Esôs idôjárás esetén a leara-tott lent azonnal kévékbe kell kötni, és a kévéket vagy összehordva, vagy ke-resztekbe rakva kell hagyni kiszáradni. Minthogy a lenmag nedvesség hatásá-ra minôségileg romlik, a károsodás elkerülése érdekében minél rövidebb idônbelül ki kell csépelni.

Mind a rendeken hagyott, mind pedig a kévékbe kötött olajlen cséplése tör-ténhet cséplôgéppel vagy kombájnnal. A kombájnt rendfelszedôvel kell fel-szerelni. A kombájnt aprómag cséplésre kell beállítani, a végzett munka minô-ségét állandóan ellenôrizni kell. Arra is nagyon ügyelni kell, hogy a kombáj-

113

non rések, repedések ne legyenek, mert a vékony, síkos lenmag a kis repedé-seken is elfolyhat, így nagy szemveszteség keletkezhet.

Az egymenetes kombájnos betakarításhoz lombtalanítani kell az olajlent.Az erre engedélyezett szer a 40% diquat-dibromid hatóanyag-tartalmúReglone. A sárgaérés elôtt 3–5 nappal kell kijuttatni a szer 2,5 l/ha-os adagját.Repülôgépes kijuttatás engedélyezett (az elsodródási veszély szem elôtt tartá-sával). Élelmezés-egészségügyi várakozási idô olajlen esetében 7 nap. A 3–5nap elteltével egy menetben kombájnnal takarítjuk be. Ha a defoliált növényesôt kap, romlik a belôle kinyerhetô olaj mennyisége.

A cséplôgéprôl lekerült olajlenmagot tisztítani, egymenetes betakarítás ese-tén pedig szárítani is kell.

A lenmag tisztítása megfelelô lyukbôségû és szélerôsségû rostákkal történ-het. A rostáról lekerülô lenmag nedvességtartalmát célszerû megállapítani, ésha az 9,5%-nál nagyobb, szárítani kell.

Az átadásra szánt lenmagnak megfelelôen beérettnek, egészségesnek, szá-raznak kell lennie. Az ezermagtömegnek el kell érni a 6,0 g-ot. Nem lehet alenmag dohos, penészes, ázott, kicsírázott, romlott.

Az olajlentermesztés mellékterméke az olajlenszalma. 1 t magtermésre2–2,5 t lenszalma számolható. Az olajlenszalmában levô rost durvasága miattszövetkészítésre nem használható, de megfelelô elôkészítés után kárpitosiparitömôanyagnak megfelel.

114

Baltacím (Onobrychis viciifolia Scop.)

Termesztéstörténet

A baltacímet Európában és Ázsiában már évszázadok óta termesztik, azamerikai kontinensre csak 1900-as évek elején került be. Feljegyzések sze-rint egyes fajait az ókori rómaiak is ismerték, termesztették, de mai formá-ját csak XVI. században, Franciaországban kezdték nagyobb területeken ter-meszteni. Innen elôször Olaszországba és Németországba került át. Hazánk-ban jóval késôbb, csak a XIX. században kezdôdött termesztése, tehát a lu-cerna behozatala után. Körülbelül ebben az idôszakban került be Oroszor-szágba is.

Az Onobrychis nemzettség fôként Európában elterjedt mintegy 100 fajábóltermesztésre csak néhány alkalmas. A takarmánynövényként elterjedt Ono-brychis viciifolia faj elsôsorban Közép- és Délkelet-Európában termeszthetôsikeresen, bár a leírások szerint Franciaország déli részén vonták termesztés-be. Ennek ellent mond az a tény, hogy mai ismereteink szerint az Onobrychisarenariából (homoki baltacím) kultúrába vételével alakult ki, amely faj vi-szont a Földközi-tenger vidékén nem ôshonos. Ezért ôshazáját feltételezésekszerint Európa mérsékeltebb klímájú övezetében kell keresni, míg nemzettsé-gének többi tagja, melyek nemesítésében is szerepet játszhattak, nagy valószí-nûséggel a Kaukázuson túlról származnak. Franciaországot tehát nem gén-centrumként, hanem termeszthetô fajtájának elterjesztôjeként kell elismerni.Észak-Amerikában termesztésre a Nyugat-Európában nemesített fajtái nemhoztak eredményt, csak a Törökországban és Oroszországban elôállított fajtákképesek megfelelôen teremni.

Gazdasági jelentôsége hazánkban a századfordulóhoz képest jelentôsencsökkent, helyét a lucerna vette át. Ma már szinte csak ott termesztik, ahol alucerna nem képes megfelelô eredményt hozni, hiszen termôképességegyengébb. Nagyobb termôterületei az országban Bács-Kiskun, Pest, So-mogy, Tolna és Komárom megyében voltak. Mai termésterülete csupán né-hány ezer ha, de pontos adatot nem ismerünk, mert sem hazai, sem nemzet-közi viszonylatban nem állnak rendelkezésre rendszeresen gyûjtött statiszti-kai adatok errôl a fajról. Termesztésének jelentôsége növekedhet, hiszen an-nak ellenére, hogy hozama jó, lucernatalajokon mintegy 50%-kal, gyengébb

115

talajokon 30%-kal alacsonyabb, jobban tûri a szélsôséges körülményeket.Meszes homoktalajokon, gyorsabb gyökérfejlôdése miatt nagyobb sikerreltermeszthetô, a szárazságra is kevésbé érzékeny. Takarmányértéke azonosvagy jobb a lucernáénál, emészthetôsége jobb, felfújódást is kevésbe okoz.Házi és vadméhek is szívesen látogatják, sikeresen porozzák, ezért magter-mése is biztonságosabb. Méze értékes, halványsárga, csak lassan kristályo-sodik, de eredeti színét akkor is megtartja. Kristályosodva is lágy, finomszemcsés, krémszerû.

Európai termesztése szintén visszaszorulóban volt az elmúlt évekig, de ép-pen a talajokkal szembeni kisebb igényei és szálastakarmány-értéke miattFranciaország déli területein, Németországban, Olaszországban és Közép-Eu-rópa csapadékosabb, hûvösebb területein (Lengyelország, Cseh Köztársaság)ismét több helyen megtalálható. Nemesítésével foglalkoznak Oroszországban.

Termesztési célja elsôsorban szálastakarmány elôállítása, de mézelô jellegemiatt méhlegelôk telepítésére, díszértéke miatt pedig virágos díszgyepek ke-verékeibe is ajánlható.

Növénytani leírás

A termesztett baltacím (Onobrychis viciifolia Scop.) a zárvatermôk törzse, akétszikûek osztálya, a Rosidae alosztálya, a hüvelyesek (Fabales) rendjének,pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó baltacím (Onobrychis) nem-zetség faja (Hortobágyi, 1986). Az Onobrychis viciifolia Scop.-nak három al-faja ismeretes:

• Onobrychis viciifolia ssp. arenaria (Kit.) Thell. (homoki baltacím),• Onobrychis viciifolia ssp. montana (LAM et DC.) Thell. (hegyi baltacím),• Onobrychis viciifolia ssp. sativa (Lam.) Thell. (közönséges baltacím).A gyakorlati szempontból fontos alfajok közül, a perzsa baltacímbôl (Ono-

brychis viciifolia var. persica) nemesítette Fleischmann Rudolf az F perzsabal-tacímet. A nemesítésben fontos szerepe van még a transzkaukázusi baltacím-nek (Onobrychis viciifolia var. transcaucasica) is. Más rendszerezôk a ssp.arenariát és a transcaucasicát külön fajnak írják le.

A homoki és a hegyi baltacím nem sokban tér el egymástól. A homoki bal-tacím 10–30 cm nagyságú, erôsen szôrözött felületû növény. Levelei páratla-nul szárnyaltak, 5–12 levélkepórral. A csészefogak másfélszer, két és félszerhosszabbak a csészecsônél. A párta színe húsvörös. A hegyi baltacím 5–15 cmnagyságú, kopasz vagy gyengén szôrözött felületû növény. Páratlanul szár-nyalt levelei 5–7 pár levélkébôl állnak. A csészefogak 1–3-szor hosszabbak,mint a csészecsô. A párta színe kárminpiros.

116

A mezôgazdasági gyakorlatban két alapvetô típust különböntetnek meg, azegy- és kétkaszálású baltacímet. A különbözô helyi és tájfajták tartoznak azegykaszálású típusba, melyek közül a ssp. arenaria rendszerint homoktalaj-okon, a ssp. montana pedig fôként hegyvidéki termôhelyeken terjedt el. Ezutóbbiakat az Alpokban 1000–1500 m tengerszint feletti magasságban is ter-mesztik. A kétkaszálásúak közé tartoznak a ssp. trauscaucasica és a ssp. per-sica típusok. Ezek jobb termôhelyi viszonyok és bôségesebb csapadék-ellá-tottság mellett gyakran egy harmadik kaszálásra is képesek. A hazai gyakor-latban csaknem kizárólag a kétkaszálású típusokat termesztik, ezek közé tar-toznak minôsített fajtáink is.

Évelô, rendkívül erôs gyökérzetû, fôgyökere mélyen lehatol, dús oldalgyö-kérzetet fejleszt. Többszörösen elágazó orsó alakú fôgyökere akár 8 métermélyre is lehatol. Oldalgyökerein sok gyökérgümô található, melyek nagyob-bak (1–1,5 cm), mint a többi pillangós növényen. Erôteljes gyöktörzse a talaj-felszín közelében többszörösen elágazik. Ezek az elágazások mélyebben he-lyezkednek el, mint a lucernnál, ezért a baltacím jól legeltethetô, az állatoknem sértik a rügyeket, gyorsan és erôteljesen kihajt újra.

Hajtásrendszere elsô évben a gyöktörzs rügyeibôl fejlôdik ki, további évek-ben pedig elsôsorban a vágás, legelés után visszamaradó szárrészek hónaljrü-gyeibôl hajt újra. Szára 60–100 cm magas, tág térállásban elágazó, kör ke-resztmetszetû, üreges felülete pillaszôrökkel gyengén fedett. Az internódiu-mok száma 5–9, ritkábban 11. Hosszuk 5–15 cm. Levele páratlanul szárnyal-tan összetett. A levélkepárok száma 7–16 között változik. A levélkék alakjaváltozatos: elliptikus, visszás tojásdad, bükkönyszerû. A levélkék rövid nyél-lel függenek a levélgerincen. Hosszuk 2–2,5 cm, szélességük 3–8 mikron, csú-csuk, válluk lekerekített. A leveleknek 2 pálhalevelük van.

A változatos alakú füzéres fürtvirágzat hossza 5–15 cm, rajta 40–60 virágtalálható. Egy hajtáson 2–4 virágzat fejlôdik. A virágok színe rózsaszín, vi-torláin sötétebb piros erezettel. A vitorla 12 9, az evezôk 4 1,5, a csónak11 6 mm.

A hüvely egymagvú, 6–8 mm hosszú, nem nyílik fel, oldalain hálózatosanerezett (bordázott), éle tarajos, tüskeszerû képletekkel. A mag vese vagy to-jás alakú, színe zöldesbarna, 3–4 mm hosszú, 2–2,5 mm széles. A mag csakkoptatógéppel fejthetô ki. Ezer hüvely tömege 20–28 g, ezer mag tömege14–18 g.

A mag csírázási optimuma 26–28 °C, de már 4–6 °C-os talajban is csírázás-nak indul. Hámozottan mind szántóföldön, mind a laboratóriumban gyorsab-ban és jobban csírázik. 20 °C-on 14 nap alatt a magok 80–97%-a kikel. Vi-szonylag sokáig van szikleveles állapotban, majd 8–14 nap múlva megjelenik

117

az elsô, még egyszerû primer lomblevél. Ezt követôen már összetett leveleketfejleszt. Kezdeti növekedése – akárcsak a lucernáé – lassú, vontatott, 6 hétalatt csak 4–6 leveles állapotot ér el. Ezután növekedése felgyorsul, és 10–12hét múlva a fôhajtáson megjelennek a virágzatkezdemények. Csak akétkaszálatú fajták virágoznak már az elsô évben, az egykaszálatúak rozettásállapotot öltenek. A kétéves baltacím a lucernával egy idôben vagy kissé ko-rábban sarjadzik tavasszal, lassabban növekszik és mintegy 7–10 nappal ké-sôbb virágzik. A második növedékhez 10–15 nappal hosszabb idôre van szük-sége, mint a lucernának, mivel sarjadzása lassúbb. Harmadik növedék csak rit-kán fejlôdik. Kivételesen jó években – esetenként – elôfordulhat két magter-més is egy évben. Ôsszel tôrózsás állapotban készül az áttelelésre.

A virágzás (a hômérséklettôl függôen) 10–20 napig tart. Rovarporozta, ide-gentermékenyülô. A jó magkötéshez derûs, meleg, 20–22 °C körüli napi átla-gos hômérsékletre van szüksége.

Vadon termô alakja alacsonyra nô, a hüvelye erôsen szôrözött.

Takarmányérték

Elsôsorban takarmányértéke miatt termesztik, hiszen a vizsgálatok szerint ser-kenti a tejtermelést, javítja a vaj minôségét, kedvezô aminosav-összetétele mi-att a növendék marhák számára is ideális táplálék. A baltacím értékes nyúlta-karmányként is, mert táplálóértéke elsôrendû, fehérjetartalma nagy, de a többipillangóssal, szálastakarmánnyal ellentétben puffasztó hatása nincs. Följe-gyezték, hogy elôsegíti az anyanyulak tejtermelését is. Hátránya, hogy vi-szonylag kis zöldtömeget ad.

A baltacím beltartalmi értékei fenofázisok szerinti jelentôsen változnak,ami takarmányként való felhasználását, illetve betakarításának idôzítését dön-tôen befolyásolja (16., 17. táblázat).

118

16. táblázat. A baltacím kémiai összetétele a különbözô fejlôdési állapotban

(százalékban)

17. táblázat. A baltacím ásványi összetétele

119

Összetevô Vegetatív stádium Virágzás eleje Teljes virágzás

Szárazanyag 20,2 21,6 23,1

Nyersfehérje 21,5 20,2 17,5

Valódi fehérje 18,7 17,6 15,6

Amidok 2,8 2,6 1,9

Nyerszsír 2,8 2,6 2,4

Nyersrost 18,2 21,2 24,9

N-mentes kivonat 50,2 49,3 47,7

Összes hamu 7,3 6,7 7,1

CaO 2,1 2,0 2,1

P2O5 0,61 0,62 0,57

K2O 1,76 1,53 1,61

MakroelemekTartalom

g/kg szárazanyagban

P 2,0–5,5

K 11,8–36,9

Ca 8,4–13,1

Mg 1,4–11,6

S 2,0–3,4

Na 0,1–0,5

Cl 3,2–4,6

Mikroelemektartalom

mg/kg szárazanyagban

Fe 73–360

Mn 44–62

Zn 20–41

Cu 5,0–10,4

Co 0,10–0,24

Mo 0,18

Etetési kísérletek alapján a baltacímszéna fôbb összetevôinek emészthetô-ségi együtthatója a következô:

• nyers fehérje emészthetôsége: 68%,• nyerszsír emészthetôsége: 59%,• nyersrost emészthetôsége: 46%,• N-mentes kivonat emészthetôsége: 70%.A koraibb fenofázisokban az emészthetôség lényegesen jobb, mint a késôb-

biekben, és az idô elôrehaladtával a szár emészthetôsége jobban romlik, minta levélé. Ez mindenekelôtt a vízben oldható anyagok és a protein, valamint anyersrost emészthetôségének romlásával magyarázható.

A baltacímszéna beltartalmát a lucernaszénáéval összehasonlítva látható, afôbb alkotóelemekben a lucernával csaknem azonos értékû (18. táblázat).

18. táblázat. A baltacím és a lucerna fôbb beltartalmi mutatói

*NEm = életfenntartáshoz szükséges nettó energia*NEg = testtömeg-gyarapodáshoz szükséges nettó energia*NEl = tejtermeléshez szükséges nettó energia

Jó emészthetôségi együtthatója és minôsége miatt hagyományosan elsôsor-ban borjúszénát készítettek belôle, illetve tejelô állományoknak adták. A gya-korlat helyességét a kémiai vizsgálatok is igazolják. Mivel a baltacím nempuffasztó hatású, felfúvódást nem okoz, ezért korlátlanul legeltethetô, zöldenis etethetô, amit emésztési kísérletekkel is igazolták.

120

ÖsszetevôBaltacím Lucerna

g/kg szárazanyag

Nyersfehérje 194 237

Nyerszsír 34 25

Nyersrost 267 228

N-mentes kivonatanyag 414 409

Hamu 91 101

CaO 11,5 17,2

P2O5 2,4 2,9

Nettó energia MJ/kg szárazanyag

*Nem 5,34 5,86

*NEg 2,95 3,42

*NEl 5,47 6,05

A lucerna és a baltacím aminosav-összetételét vizsgálva megállapítható,hogy a legfontosabbak (a metionin és a lizin) mindkét fajban azonos aránybantalálhatók, a többi esetben pedig alig gyengébb a baltacím. Kérôdzôk takarmá-nyozásában ez szinte elhanyagolható.

Fajták, fajtakérdések

A baltacím nemesítésének egyik kulcskérdése a termésmennyiség, a termôké-pesség növelése, ezáltal a lucernával való versenyképességének javítása. En-nek legfôbb feltétele a többkaszálású jelleg biztosítása, illetve a jó sar-jadzóképesség. Különösen fontos követelmény a kitartóképesség fokozása ésa növekedés dinamikájának megváltoztatása, vagyis az évi termés jobb meg-oszlása az egyes kaszálások között.

A minôség további javítása érdekében olyan fajták elôállítása célszerû,amelyeknél kedvezôbb a levél-szár arány, és ebbôl adódóan a nyersfehérje-tar-talom is magasabb. További elônyt jelent a nem fásodó szárú fajták, változa-tok felkutatása.

A magtermesztés biztonságának növelésére lényeges a pergésnek ellenállóváltozatok kiemelése, mert a hagyományos fajták termései nem állnak eléggészilárdan a virágzati tengelyen. A baltacímnek, a többi szálastakarmányhozképest magas vetômagnormájának csökkentése végett az ezermagtömeg csök-kentése indokolt lehet.

A ma elterjedt takarmány baltacím, a ssp. sativa alakkör kétkaszálású for-mái, továbbá a var. transcaucasica egyes alakjai jöhetnek számításba a továbbnemesítésre. Különösen az utóbbi fajhoz tartoznak olyan értékes típusok, ame-lyek jól megfelelnek a mai igényeknek megfelelô fajták iránt támasztott köve-telményeknek.

A nemesítésben a lucerna nemesítéséhez hasonlóan a törzsek gyakori, illet-ve korai kaszálása és a túlélô növények szelektálásával, pozitív szelekcióvalkeresnek újabb fajtákat.

Hazánkban a baltacím nemesítését Fleischmann Rudolf kezdte el, és állítottelô elsô ízben fajtát, az F-perzsabaltacímet, amely a ma is termesztésre enge-délyezett Kompolti fajtának kiindulási anyagául szolgált.

Termesztett fajták

Ma Magyarországon 1 államilag elismert baltacifajtát termesztünk. A Mátra ál-lamilag elismert fajtát 1969-ben nemesítette Bócsa Iván és Héjja Sándor, aSzent István Egyetem „Fleischmann Rudolf” Mezôgazdasági Kutatóintézet-

121

ben, Kompolton, ahol a fajta fenttartását ma is végzik. Egy krasznodári tájfajtaés a Kompolti fajta policross nemesítése. Középfinom jellegû, a Kompoltinálmagasabb fajta. Tôrózsája levelesebb, szára kevésbé üreges. A levélkék alakjazömökebb, virágzása késôbbi, mint a Kompolti fajtáé. Virágzata, szôrözöttsé-ge, pártaszíne termésszíne, magszíne a Kompoltiéval megegyezik. Ezer-magtömege: 22–26 g. Generatív fejlôdési ritmusa közepes. Tél- és fagyállósá-ga, szárazságtûrése igen jó. Mivel majdnem azonos értékû, mint a Kompolti, dekésôbbi virágzású, így a két különbözô érésû fajta üzemen belüli termesztéselehetôvé teszi az egyes betakarítási idôszakok széthúzását, ezáltal megközelítô-en azonos minôségû, nagyobb nyersfehérje-tartalmú takarmány nyerhetô.

Termesztésére elsôsorban a mészben gazdag, száraz, lucernát, vörösherétmár eredményesen nem termô talajok javasolhatók. Az alap- és fejtrágyákadagolásakor elsôsorban arra kell figyelni, hogy ez a fajta is magas káliumigé-nyû. Ha a feltalaj mészben szegény, úgy mésztrágyázása feltétlenül indokolt.Vetômagszükséglete 4,3–5,2 millió csíra/ha. Termesztése elsôsorban Dunántúlés az Északi Középhegység szárazabb, erodált területein javasolható.

Jelentôsebb külföldi fajták. A külföldi fajták közül elsôsorban az olasz faj-ták érdemesek említésre. Az EU/EFTA-országok listáján 18 fajta szerepel, eb-bôl 9 olasz fenntartású.

Az USA-ban, az 1960-as években, különösen Montana államban erôteljestérhódításnak indult a baltacím termesztése, miután a nyugat-európai fajtákróla török származású Eski fajtát tovább nemesítették, majd elterjesztették.

Talajigény

A baltacím a lucerna számára kevésbé alkalmas, sekély termôrétegû, szárazfekvésû, az altalajban kavics-kô elôfordulású, minden típusú talajon jól dísz-lik, ha legalább a mélyebb rétegekben bôségesen fordul elô mész. Kedveli,ezért jól díszlik a meszes, lejtôs területek csaknem minden talajtípusán – ki-véve a sívó- és futóhomokokat – minden meszes homoktalajon viszonylag jólmegterem, különösen, ha a kötöttebb B-szint nincs túl mélyen (lepelhomo-kon). A nagyon kötött, nagy agyagtartalmú, kevéssé vízáteresztô talajokat –hacsak nem lejtôn helyezkednek el – nem kedveli, ezért a szikekre sem ajánl-ható. Ugyancsak alkalmatlanok a 6 pH alatti savanyú talajok is termesztésé-re, hacsak elôzôleg nem meszezték azokat legalább 4,0–5,0 t/ha CaCO3-tal.Az öntéstalajokból az átmeneti jellegû csernozjom barna erdôtalajokig min-denütt megterem, és minél szélsôségesebbek a talajviszonyok, minél szára-zabb fekvésûek és gyengébb vízgazdálkodásúak – mész jelenlétében –, annálinkább versenytársa e talajokon a baltacím a lucernának. Optimális pH-ja

122

7–7,5. Az igen nagy, 30–40%-os szénsavasmész-tartalmat is kedveli. A ma-gas talajvizet, a pangó vizet nem tûri. A talajvíz optimális mélysége 6–8 mmélyre hatoló fôgyökere miatt.

Éghajlatigény

A baltacím a mérsékelt égöv melegebb vidékein honos, de hazánkban meszestalajokon, elvadultan szintén található. A szôlôvidékek éghajlatát kedveli, de ahidegebb éghajlat alatt, sôt hegyvidéken magasabb fekvésben is jól megél, ésott meszes talajon, déli fekvésben 1200–1600 m tengerszint feletti magasság-ban is termeszthetô. A fagy csak a fiatal baltacímben tesz kárt, az idôsebb ve-tésben csak akkor, ha az gyengén megy a télbe. A nedves, hideg idôjárástól job-ban szenved, mint a téli fagytól, a szárazságot ellenben kitûnôen elviseli, mertmélyen gyökerezik, és így a talaj alsó rétegeibôl fedezi a vízszükségletét, ha atalaj nem sekély rétegû. Éghajlati igénye nagyjából megegyezik a lucernáéval,azzal a különbséggel, hogy termôterülete nem hatol fel annyira északra, mint alucernáé. Ez annyit jelent, hogy bár közép-európai viszonyok között fagy- éstélállósága kifogástalan, Észak-Európában nem tud versenyezni a különbözôvaria, de fôként a falcata lucernatípusokkal, mivel intenzívebb (kétkaszálású)típusai kevésbé télállóak az ottani viszonyok között. Magtermesztése is kisebbhôösszeget igényel, mivel rendszerint az elsô növedék marad meg magnak.

Elôvetemény-igény

A pontos telepítés viszonylag nagy költségei és a vegyszeres gyomirtás adtalehetôségek miatt, a baltacím termesztése során egyre inkább arra törekedneka termesztôk, hogy nem csökkenô termések esetén minél hosszabb ideig hasz-nosítsák, így nem ritka, hogy feltörés nélkül mélyrétegû, meszes talajokon8–10, sôt abban az esetben, ha az altalaj tápanyagban gazdag, 16–20 évig vagymég tovább is megél ugyanazon a talajon. Olyan területeken, ahol 2–3 évetnem tart ki, nem érdemes vetni, gazdaságtalan.

A baltacím elôveteményétôl megkívánjuk, hogy az jó trágyaerôben ésgyommentes állapotban hagyja vissza a talajt. Okszerû talaj-elôkészítéssel so-kat javíthatunk azon, ha kevésbé megfelelô elôvetemény után kell vetnünk, dea talajmûvelési állapota tekintetében ugyanolyan igényei vannak, mint a lucer-nának. Ezért szintén a trágyázott kapásnövények a legjobb elôveteményei, te-lepíthetjük gabona után is. Utána általában ôszi gabonát vetnek, mert az utol-só használati évében már csak gyenge legelôt ad, így elég korán feltörhetô,hogy a gabona alá a talajt kellôen elô lehessen készíteni. Ha elôhántós ekével

123

törjük fel, a gabonát nem gyomosítja – feltéve, hogy az utolsó éveiben a ter-môterületén a gyomok nem szaporodtak el. Az utóbbi esetben jobb, ha kapás-növényt vetünk utána.

Önmagával nem összeférhetô növény, ezért önmagát 4–5 évnél korábbannem követheti. Ha hosszabb ideig (4–6 vagy több évig) termesztettük feltörésnélkül a baltacímet a táblán, akkor visszatérhetôségi ideje jelentôsen megnô-het, akár 8–10 év is lehet. A többi szántóföldi hereféle sem jó elôveteménye.

Talaj-elôkészítés

Talaj-elôkészítése a lucernáéval megegyezik, a talaj-elôkészítés módját a talajfizikai struktúrája, kultúrállapota, lejtési viszonyai stb. határozzák meg. Bármagja lényegesen nagyobb a lucernáénál, mégis az apró magvak által igényelt,kertszerûen elmunkált talajba vessük. A szükséges talajmûvelô eszközök eh-hez az igényhez igazodjanak. A baltacím sikeres telepítéséhez mélyen mûvelt,jó kultúrállapotú talaj szükséges. Vetéséhez apró morzsás, nyirkos és ülepedettmagágyat kell készíteni, annak érdekében, hogy a baltacím sekély vetést kívá-nó magja gyorsan és biztosan kikeljen.

A talaj-elôkészítés idejét és módját fôleg a talajok minôsége, az elôvetemé-nyek és a telepítés ideje – nyárvégi vagy tavaszi – határozza meg. Az a helyes,ha a talaj-elôkészítést már az elôvetemények talajmûvelésével és ápolásávalmegkezdjük.

Tavaszi telepítéskor – fôleg a kötöttebb talajokon –, ha kapásnövény volt abaltacím elôveteménye, már a kapásnövény alá végezzünk középmély, lazítás-sal egybekapcsolt ôszi mélyszántást, és fokozott gondossággal végezzük a nö-vényápolást is.

A kapásnövények betakarítása után a lucerna alá minél elôbb végezzük el akellô mélységû, jó minôségû ôszi mélyszántást. Amikor gabona után vetjük,nagyon fontos, hogy minél elôbb és minél jobb minôségben végezzük el a tar-lóhántást, és a hántott tarló rendszeres ápolásával biztosítsuk a jó minôségûôszi mélyszántás feltételeit.

Az ôszi mélyszántás után fontos a barázdák behúzása és – lejtôs területekkivételével – a szántás elmunkálása. Egyébként az egyenletes, sima talajfel-szín létrehozása nagyon fontos a telepítés elôtt.

Nyár végi telepítéskor rendszerint tarlóhántással kezdôdik a talaj-elôkészí-tés. A szántást a vetés elôtt legalább 3–4 héttel kell elvégezni, majd elmunkál-ni, hogy a talaj a vetésig kellôen leülepedhessen.

A talaj-elôkészítési munka mindenkor a magágykészítéssel és a vetés elôt-ti vegyszerbedolgozással fejezôdik be.

124

A jó minôségû magágykészítésnek legmegfelelôbb eszközei a kombináltmûvelôeszközök: a kombinátor, a rotációs borona és az ásóborona. De ezekhiányában a sekélyen jártatott kultivátorral, tárcsával, fogassal – és szükségszerinti hengerezéssel is – megfelelô magágy készíthetô a baltacímmag ré-szére.

Tápanyagellátás, mûtrágyázás

A baltacímszéna tonnánként 25 kg nitrogént, 9 kg foszfort, 17 kg káliumot, 35kg meszet és 4 kg magnéziumot tartalmaz. Mint minden évelô pillangósnak, abaltacímnek is a legfontosabb makroelemtrágyája a foszfor. Jellemzô tulaj-donsága, hogy egyes talajtípusokon a nehezen oldható, kötött foszforból na-gyobb mennyiséget tud felvenni, mint a lucerna. Vizsgálatok szerint a foszforönmagában is nagy termésnövelô hatású a baltacímre. Közepes adagja 150 kghatóanyag hektáronként. A legtöbb kísérletben, ha nem homoktalajokon tele-pítették, a káliumnak nem volt termésnövelô hatása a kontrollhoz képest.

A nitrogént illetôen a legtöbb szerzô hangsúlyozza, hogy kis és közepesadagját kedvezônek tartják, a túl nagy adagok (100–150 kg/ha hatóanyag)már nem gazdaságosak, ezen kívül szünetel a légköri N felvétele, mert gátol-ja a gümôképzôdést. A nitrogénkötés középkötött, jó kultúrállapotú talajokonintenzívebb, mint a sekély termôrétegû talajokon, ezért nitrogén adagja is en-nek megfelelôen alakul. A baltacím azonban – telepítéskor magágyba – fel-tétlenül igényli az ún. indítónitrogént, adagja általában 50 kg hektáronként(19. táblázat).

19. táblázat. A baltacím nitrogénadagjának megoszlása különbözô termôhelyeken

A trágyázással kapcsolatban javasoljuk a konkrét talajvizsgálati adatokalapján történô számítását, amit a ma már széles körben elérhetô tápanyag-gazdálkodási szakértôi módszerek segítségével a termôhelyre jellemzô táp-anyag-szolgáltató képességgel, a várható termésnagysággal és egyéb, az adotttáblákra jellemzô módosító tényezôkkel is számolnak új, a legfrissebb kutatá-si adatokra támaszkodva (20. táblázat).

125

Talajtípus Magágyba adott adag Tavaszi fejtrágya (2. évtôl)

Közép kötött erdôtalaj 30% 40% (3. évtôl 30%)

Sekély termôrétegû talajok 40% 15%

20. táblázat. A baltacím átlagos tápanyagigénye

* közepes tápanyag-ellátottság esetén** 5 t/ha éves szénaterméssel számolva

A baltacím istállótrágyát közvetlenül nem igényel, de kapásnövény utánitermesztés esetén az elôvetemény trágyázását meghálálja. Ha a baltacímet le-geltetéssel (is) hasznosítjuk, a tábla évi 1 tonna hígtrágyának megfelelô táp-anyag-utánpótlásban részesül. Ennek hatóanyag-tartalmával nem kell számol-ni a mûtrágya adagjának megállapításakor, mivel nagyságrendileg nem jelen-tôs mennyiség, de a baltacím elôvetemény-értékét javítja.

Telepítés, vetés

A baltacím telepíthetô tisztán, takarónövénnyel vagy pázsitfüvekkel keverve.A takarónövénnyel (tavaszi vetés esetén árpával) történô vetést a gyomosodásokozta kiritkulás elkerülésére alkalmazták elsôsorban. A gondosan elôkészí-tett, gyommentes talaj vagy szakszerûen, szelektív gyomirtó vegyszerekkel el-végzett gyomszabályozás segítségével a telepítés viszonylag biztonságos, ésígy nincs szükség a takarónövények gyomelnyomó hatására, amelyek a késôb-bi herbicides kezeléseket nehezítenék is. A baltacím tiszta vetésben és kímélôhasznosítási mód mellett gyommentes és hosszú életû lesz. Más kérdés a pá-zsitfûfélékkel való kevert vetés. Legjobb társnövényei a csomós ebír (Dactylisglomerata), a magyar rozsnok (Bromus inermis), a francia perje (Arrhen-aterum elatius), a Dunántúlon olaszperjével (Lolium multiflorum) is vetik.Ezekkel együtt termesztve, erjesztéses tartósítása is jobban megoldható.

Mint a legtöbb pillangós szálastakarmányt, a baltacímet is telepíthetjüknyár végén vagy tavasszal. A talaj-elôkészítés nehézségei és a rendszeres nyá-ri szárazság miatt az ôszi telepítés bizonytalanabb, ezért ezzel részletesen nemfoglalkozunk. Tavaszi vetésére legkedvezôbb idôszak hüvelyes mag esetén amárcius 15. és 30. közti idôszak. Hámozott mag esetén korábban, március 1.és 15. között vethetô. Ha nem gabonákkal vetik, vetési ideje kitolódhat április

126

Hatóanyag Fajlagos szükséglet* kg/t széna Hatóanyag-szükséglet kg/ha**

erdôtalaj sekély termô-rétegû talaj erdôtalaj sekély termô-

rétegû talaj

N 15 21 75 105

P2O5 13 15 65 75

K2O 17 19 85 95

közepéig, végéig is, bár a késôbbi vetés miatt elôfordulhat, hogy a baltacímnem képes megerôsödni, kellô gyökérzetet kialakítani lassú kezdeti fejlôdésemiatt a csapadékban szegényebb idôszak beköszönte elôtt, ezért állománya rit-kább, szárazságnak, téli fagyoknak kevésbé ellenálló lehet. 12 cm-es gabona-sortávolságra vetjük, általában gabonavetô gépekkel, de ezeknél biztosabberedményt érhetünk el speciális vetôgéppel, különösen hámozott mag haszná-lata esetében. A lucernánál mélyebbre vethetô, közepesen kötött talajokon2–2,5 cm mélyre, könnyebb talajokon 3–3,5 cm mélyre is lehet. A talajtípus-nak megfelelô mélységû vetés azért is fontos, mert a termôhelytôl függô mély-ségben van elegendô nedvesség a biztonságos keléshez.

A szükséges vetômagmennyiség 800 csíra/m2 20 g ezermagtömeg és 80%-os használati értékû mag estében 200 kg/ha a hámozatlan és 120 kg/ha hámo-zott vetômagból (12 g ezermagtömeggel számolva). A vetéshez mindig fémzá-rolt, csávázott vetômagot használjunk, különösen fontos ez hámozatlan a magesetében. Gyengébb talaj esetén a csíraszám 1000 csíra/ha értékre növelhetô.

Vetés után – kivéve a cserepesedésre hajló talajokat – hengerezni szükségesaz egyenletes kelés érdekében.

Növényápolás, gyomszabályozás

A baltacím erôs, ruganyos gyökérzete miatt a felfagyásra kevésbé érzékeny, a talaj kisebb mozgásait jól elviseli, ezért tavaszi hengerezése nem szükséges.A megfelelô idôben kaszált, nyár végén, ôsszel nem túllegeltetett állományoka téli fagyokat, a tenyészidôszak alatti szárazságot jól viselik, ritkulásra nemkell számítani. Öntözése nem gazdaságos, nem szokás elvégezni. A kaszálá-sok, a legelés az állományt általában kellôen gyommentesen tartják, de vegy-szeres gyomszabályozásra szükség esetén van lehetôség. Ezeken kívül a bal-tacím különleges ápolási munkákat nem igényel.

Gyomszabályozás

A jól beállt, sûrû baltacím csak ritkán igényli a vegyszeres gyomszabályozást, te-lepítéskor azonban, különösen, ha elôveteménye gyomosan hagyta vissza táblát,szükséges lehet. Az alkalmazandó stratégiát a telepítési módhoz kell igazítani.

Takarónövényes telepítés esetén minden esetben figyelembe kell venni a taka-rónövény igényeit és szerérzékenységét. Ilyen esetben a permetezésre akkor ke-rül sor, amikor az árpa a negyedik levelét fejleszti. Az árpát a szárbaindulás elôtt3–5 nappal kell kezelni, mert ebben a fejlôdési fázisban a hormonbázisú herbici-dek nem okoznak depressziót. A permetezés idôpontját azonban a baltacím fej-

127

lettsége határozza meg. Akkor permetezzünk, amikor a baltacím a 4–6 leveles fej-lettséget elérte. Tavaszi telepítés esetén ez a fejlettség május elsô hetében várha-tó. E fejlettségi állapot betartása azért is szükséges, mert az árpa az alávetett bal-tacímet így tudja megvédeni a herbicid perzselô, toxikus hatásától. Permetezés-kor a tavaszi árpa a gyomirtószeres oldatnak egy részét felveszi, az alávetett pil-langóst takarja, ezáltal a baltacímre kisebb mennyiségû hatóanyag kerül.

A permetezésre szántóföldi keretes permetezôgép használható. Az összesvízmennyiség (legalább 400–500 1/ha) 1/3 részéhez kell a megfelelô mennyi-ségû szert hozzáadni, majd keverés közben a fennmaradt vízmennyiséget ada-golni úgy, hogy a habképzôdést elkerüljük. A felhasznált tartályokat úgy tisz-títjuk, hogy aktív szén 0,1%-os (100 g aktív szén 100 l vízben) szuszpenzió-jával megtöltjük és egy éjjel állni hagyjuk, majd bô vízzel kimossuk.

Tiszta telepítés esetén az alkalmazható gyomirtó szereket és kijuttatandóadagjukat a baltacím fejlettségi állapotához és a gyomösszetételhez igazodvakell elvégezni. A tiszta vetésû baltacím a többi pillangóshoz hasonlóan elgyo-mosodik, elsôsorban a kaszálást, rágást tûrô gyomnövény fajokkal.

A takarónövény nélküli baltacímben gyomok gyakori gyomok: • közönséges kakaslábfû (Echinocloa crus-galli), • zöld muhar (Setaria viridis), • apró szulák (Convolvulus arvensis), • mezei acat (Cirsium arvense), • vadrepce (Sinapis arvensis), • repcsényretek (Raphanus raphanistrum), l• ándzsás útifû (Plantago lanceolata), • kalinca ínfû (Ajuga chamaepitys), • szabdalt kányazsázsa (Diplotaxis tenuifolia), • kék búzavirág (Centaurea cyanus), • borzas bükköny (Vicia hirsuta), • csabaire (Sanguisorba minor). A gyomoktól való védelem, a takarmányérték romlás végett szükséges a

tiszta vetésû baltacímet kémiailag gyommentesíteni. Az évelô takarmánynövé-nyek közül a baltacím a gyomirtó szereknek általában jól ellenáll (21. táblázat).

A permetezett baltacímtáblát 2–3 hétig sem kaszálni, sem legeltetni nemszabad.

Beállt baltacím gyommentesen tartása. A kémiai gyomirtásnak vetômag-termesztési szempontból is igen nagy jelentôsége van. Egyrészt így a baltacímgyommentesen fejlôdik, ezáltal a magtermés növekszik, másrészt a herbicid-kezeléssel azokat a gyomokat is kipusztíthatjuk, amiket pl. magtisztító géppelnem lehet eltávolítani.

128

21. táblázat. Tisztavetésû baltacímben használható herbicidek

A tisztavetésû, tavasszal telepített baltacímet elôször november-december-ben kezelhetjük. A nyár végi telepítés csak a következô év ôszén permetezhe-tô. A fagyok beálltáig és a fagymentes teleken az egész téli idôszakban, egé-szen a vegetáció megindulásáig (március) permetezhetünk. A fakadás utánmár nem szabad permetezni. Tavasszal gyakorlatilag csak egy hét áll rendel-kezésünkre.

A szer adagja az évszaktól és a talaj kötöttségétôl függ.

Betegségek

A betegségek és kártevôk elleni védekezés jelenti a baltacím agrotechnikájá-nak egyik legfontosabb részét. A baltacímbetegségek elleni készítményeket a22. táblázat tartalmazza.

A lisztharmat különösen a sûrû állományban okoz nagy károkat, az ellenevaló védekezés kiemelt jelentôségû. Idônként jelentôs lehet a rozsda és az

129

Szernév Hatóanyag Károsító

Afalon Dispersion 450 g/l linuron magról kelô egy- és kétszikû gyomok

Benefex 18% benefin

új vetésû baltacímben magról kelôegyszikû és néhány kétszikû gyom(kakaslábfû, muhar-, libatop- és disznóparéjfélék)

Focus Ultra 100 g/l cikloxidimegyéves egyszikû gyomokévelô egyszikû gyomokgabona és kukorica árvakelés

Fusilade S (Forte) 150 g/l fluazifop-P-butil

magról kelô egyszikû gyomokcsillagpázsit tarackbúza fenyércirok siska nádtippannád

Sencor 70 WG 70% metribuzin egynyári kétszikû gyomok

Stomp 330 330 g/l pendimetalin másodéves baltacímben aranka

Targa Super 5% quizalofop-P-etil

magról kelô egyszikûekmagról kelô fenyércirokrizómáról kelô fenyércirok tarackbúza csillagpázsit

antraknózis is. A telepítés korai kipusztulásában a Verticilliumnak és a gom-báknak lehet jelentôs szerepe. A baltacímet a herefajok betegségei: bab sárga-mozaik vírus, vöröshere érmozaik vírus, lóhererák, tôhervadás, here szár-fenésedése, lucerna szárfenésedése, levélragya, lisztharmat is megtámadja.

22. táblázat. A baltacím betegségei elleni készítmények

Fekete gyökérrothadás (Ceratostomella basicola [imp.: Thielaviopsis basi-cola]). A gomba számos növényen (pl. dohányon, csillagfürtön, lencsén, bal-tacímen, borsón, ibolyán, ciklámenen és más dísznövényeken) idéz elô gyö-kérrothadást. A kertészetekben hajtatáskor, de a szabadföldön is jelentkezhet.A gyökérzet rothad, ennek következtében a beteg növény sárgul, sínylôdik,forró napokon az egészségeseknél könnyebben lankad. A rothadt részek feke-te foltjain könnyen kimutathatók a vastag falú, sötétbarna konídiumok (klami-dospórák), melyek 5–7 sejtûek, hosszú ideig életben maradhatnak. A konídi-umtartók csôszerûek, gyakran deres bevonatot alkotnak a fertôzött gyökerekfelületén. A kórokozó elsôsorban gyengültségi parazita. Védekezés: megfele-lô vetésváltással és jó agrotechnikával segítsük elô az állomány egészségesfejlôdését.

Baltacím és bükkönyfélék levélfoltossága (Phyllacora lathyri [imp.: Pla-cosphaeria onobrychidis]). A kórokozó fôképp a baltacímet, de számos máspillangóst (pl. ledneket, bükkönyfajokat) betegíti meg. A leveleken fényes, fe-kete foltokat okoz, amelyek a levél színén és fonákján egyaránt megtalálhatók.A piknídiumokban (Placosphaeria) képzôdô konídiumok tojás alakúak, azaszkospórák (Phyllacora) hialinok, egysejtûek, a konídiumoknál nagyobbak.Védekezés: magfogás esetén az ismertetett gombaölôszerek használhatók.

Baltacímrozsda (Uromyces onobrychidis). A baltacímrozsda kórokozójaheteröcikus gomba, azaz különbözô fejlôdési alakjai más-más gazdanövényenjelennek meg. A spermogóniumok és az ecidiumok a farkas kutyatejen(Euphorbia cyparissias) fejlôdnek. Az ecidiospórák fertôzik a baltacímet. A gomba credo- és teleutotelepei megjelennek a baltacím levelein éppúgy,

130

Szernév Hatóanyag Károsító

Bravo 500 500 g/l klórtalonil levélragya

Captan 50 WP 50% kaptán tarlón levélragya

Dithane M-45 80% mankoceb rozsda

Merpan 50 WP 50% kaptán levélragya, peronoszpóra

Orthocid 50 WP 50% kaptán tarlón levélragya

mint a levélnyélen és a száron. Védekezés: a farkaskutyatej irtása. Gombaölôszeres kezelésre a táblázatban feltüntetett mankoceb hatóanyagú készítmé-nyek ajánlhatók.

Baltacím antraknózis (Ascochyta onobrychidis). A kórokozót Magyarorszá-gon elôször Hollós (1933) izolálta baltacímszárról, egyéb adatot azonban nemközöl. A fertôzött vetômagból kelt csíranövények elpusztulhatnak. Késôbb a betegség tünetei a növények pirosas elszínezôdésében jelentkeznek, majd a száron és a levélkéken megjelennek a 2–5 mm átmérôjû foltok. Az erôsenfertôzött növények megsárgulnak, leveleiket, virágaikat és hüvelyeiket lehul-latják. A beteg növényi részek foltjain szórtan helyezkednek el a kórokozó tû-szúrásnyi piknídiumai. Védekezés: a betegség mind a magtermesztésre, minda takarmánytermesztésre veszélyt jelent. Fertôzésmentes helyrôl származó ve-tômagot kell vetni. A vetômag csávázása indokolt. Megelôzésként megfelelôagrotechnika (különös tekintettel a helyes növényi sorrendre és a harmonikustápanyagellátásra) alkalmazandó. A fungicides permetezésre a pillangós takar-mánynövényt támadó Ascochyta fajok ellen használt készítmények itt is hatá-sosak lehetnek.

Kártevôk

A pillangós takarmánynövények közül a baltacím hátrányos tulajdonságát, alevelek könnyû pergését állati kártevôi is elôsegítik, így elsôsorban a vincel-lérbogár és a mezei pocok. Csíranövény- és gyökérkárosítói hasonlóak, mintamelyeket a vörösherén is megtalálhatunk. Vincellérbogár. Ez a legjelentôsebbkártevô csak azért látható ritkábban baltacímen, mert azt sokkal kisebb terüle-ten termesztik, mint a lucernát vagy a vörösherét. A hamvas vincellérbogár(Otiorhynchus ligustici), a rövid ormányú ormányosbogarakhoz tartozik. Azimágó 10–14 mm hosszú, fekete alapon sárgásbarna, szürke vagy sok esetbenlilás színezetû pikkelyszôrökkel. Az idôsebb bogarakról a pikkelyszôrök le-kopnak, és így földszínûnek látszanak, ezért hívják hamvas vincellérbogárnak.Ha megjelenése idején csapadékos az idôjárás, akkor kis sárcsomók tapadnakszôreire, ezért a sároshátú vincellérbogár elnevezés. Szárnyfedôi tojásdadok,összenôttek, repülôszárnya hiányzik. Jellemzôje a combok belsô ívén levô, ki-felé álló hegyes fogacska. Tojása kb. 1 mm, fehér. Lárvája barna fejû, sárgás-fehér, meggörbült kukac. Hét fejlôdési fokozata van. Bábja csontszínû, késôbbszürke, szabadbáb, ormánya vége vöröses, esetenként rövid nyúlvánnyal. Azimágó a talaj mélyebb rétegeibôl (40–60 cm) kora tavasszal indul fölfelé, ésközvetlen a talajfelszín alatt várja a melegebb napokat. Amint a felszínre ér,megkezdi a táplálkozást, elsôsorban a múlt évben károsított területeken, a lu-

131

cernán, a vörösherén, a baltacímen, a répán és még sok más gazdasági növé-nyen és gyomon. Fôleg alkonyatkor és borús idôben károsít, a leveleket sza-bálytalanul rágja meg, gyakran tarrágást okozva. Tojásait néhány hetes táplál-kozás után közvetlen a növény mellé rakja. A lárva táplálkozása (és így fejlô-dése) annál kedvezôbb, minél sûrûbb a gazdanövény. A lárvák eleinte a gyö-kérnyakon hámozgatnak, majd késôbb, különösen száraz idôben berágják ma-gukat a gyökérbe. Gyakran csavarszerû járatokat rágnak rajta, és így tesziktönkre a növényt. Hét lárvastádium után ôszre már fejlettek és a talajban telel-nek. Június végére, július elejére bebábozódnak, és néhány hetes bábállapotután fokozatosan bogárrá alakulnak. Így várják meg a talajban a következô ta-vaszt. Fejlôdése tehát kétéves. Minden évben rajzik, de a rajzás a páratlanévekben általában erôsebb. Gradációja esetén 300–400 1árva is elôfordul 1–1m2-en. Legkedvezôbbek számára a réti csernozjom vagy csernozjom barna er-dôtalajok.

Elôrejelzésére a szokásos térfogati módszert ajánljuk, melyet legcélszerûbbfóliás kerettel végezni, mert így a tábla sértetlen marad, és a vincellérbogaraka fólia melege miatt korábban feljönnek. Egyedsûrûségi számukból következ-tethetünk a védekezés szükségességére. Elôrejelzésül szolgálhatmég a felfa-gyás mértékének megállapítása és a feltöréskori gyökérvizsgálat.

Védekezés: a káros szomszédság kerülése, illetôleg az új vetések minélmesszebb kerüljenek a feltört pillangósoktól. Rendszeres, gondos védekezés-sel egy fertôzött gazdaságból 2–3 év alatt teljesen kiirthatjuk. Jelenléte ma mára gondatlanság, hozzá nem értés mutatója.

Baltacím cickányormányos (Apion reflexum). A baltacím leveleit lyuggatja,de jelentôsebb kárt virágain okoz. A 2–3 mm hosszú, fekete ormányosbogárfinoman szôrözött, néha kékes csillogású. Élôtora durván pontozott. Károsítá-sa következtében a baltacím virágzata egyáltalában nem vagy torzultanfej1ôdik, elszínezôdik. A rügy alatt vagy a virágzati tengely helyén enyhe ki-dudorodás látszik. Védekezés, mint a többi ápionok ellen.

A baltacímbimbó-gubacsszúnyog (Contarinia onobrychidis) speciálisbaltacimvirág- és -magkártevô. Kártétele következtében a bimbók hagymaalakúan elgubacsosodnak, majd elszáradva lehullanak. Területi elszigetelésselvédekezzünk, fôleg a magtermesztô területeken.

Baltacím-magdarázs (Eurytoma onobrychidis). Gyakori magtermesztéskorfordulhat elô. Legjobb védekezés ellene a nagyon tiszta betakarítás.

További kártevôje a baltacímnek a bíborhere-ormányos (melyet a bíborhe-rénél ismertettük), továbbá a mezei poloskák (közülük elsôsorban a lucernapo-loska). A baltacím kártevôi ellen használható rovarölô szereket a 23. táblázatmutatja.

132

23. táblázat. A baltacím kártevôi ellen használható rovarölö szerek

Betakarítás

A baltacím általában a lucernához hasonlóan viselkedik a kaszálások idejét te-kintve. A többkaszálású ökotípusok, fajták, tájfajták sem a túl gyakori, sem atúl korai (bimbózás elôtti) fenofázisban való kaszálást nem tûrik. Ez azt jelen-ti, hogy a gyakori és korai kaszálások a következô évek termését jelentôsencsökkentik, a sarjadzást lassítják, végül az élettartamot lényegesen lerövidítik.A legnagyobb szárazanyagtermést és benne a legnagyobb fehérjemennyiségeta virágzás elején elôször kaszált állomány adja, amely a továbbiakban már ko-rábbi fenofázisban is használható. Lényeges, hogy az elsô kaszálásra a virág-zás elején kerüljön sor. Egyes kísérletek szerint a háromszori kaszálás teljesvirágzásban két és félszer akkora szárazanyagtermést adott, mint a háromszo-ri kaszálás vegetatív stádiumban. Közbülsô helyet foglalt el, majdnem kétsze-res szénaterméssel a háromszori kaszálás, mindig a virágzás elején. A kétutóbbi kezelés nyersfehérje-termése megközelítôen azonos volt. Általábandöntô jelentôségû, hogy az elsô kaszálás ne történjék túl korán, mert ez kihatmind az évi össztermésre, mind az életteljesítményre.

A korai és gyakori vágások tûrése tekintetében észlelhetô különbségek vannaka fajták között. Ez termésben és perzisztenciában egyaránt megnyilvánul. Figye-lemre méltó, hogy a primitívebb, egykaszálású alakok viszonylag jobban tûrik akorai kaszálást, mint a két- és többkaszálásúak, és perzisztenciájuk is jobb.

Elsô kaszálása a lucernáé után következik, május utolsó napjaiban. A má-sodik növedékhez mintegy 35–40 nap szükséges, és ez ismét csak a lucernamásodik növedékének betakarítása után válik kaszaéretté.

Az elsô kaszálás mennyiségének aránya az éves össztermésben 50–68 közöttingadozik, fajták, származékok szerint. A kisebb érték a két- és többkaszálású-akra jellemzô, a nagyobb az egykaszálásúakra, illetve átmeneti formákra.

A betakarítás gépei és technológiája, zöldetetés, szénakészítés, illetveszenázskészítés esetén egyaránt megegyezik a többi pillangós szálastakar-mánynál alkalmazottakkal.

133

Szernév Hatóanyag Károsító

Force 10 CS 100 g/kg teflutrin talajlakó kártevôk

Danadim Progress 40% dimetoátlombkárosítok (lucernabogár,csipkézô bogarak)

Karate 2,5 EC 25 g/l lambda ciharotrin lomb- és magkártevôk

Lannate 20 SL 200 g/l metomil lomb- és magkártevôk

A baltacím szénaértékre számított termése mintegy 20–40%-kal kisebb,mint a lucernáé. Jó baltacímtalajokon maximális termése 6–8 t/ha.

A tartósítás, tárolás formái szorosan összefüggenek a hasznosítás formái-val. A baltacímnek lényegében kétféle hasznosítása van. A zöldetetés, amelylehet legeltetés és szecskázott állapotban való takarmányozás. Legeltetni kor-látlanul lehet, mert nincs puffasztó hatása, és a rágást-tiprást is jobban bírja,mint a lucerna. Elsô és második növedéke egyaránt legeltethetô. Zölden az el-sô növedéket etetik, a másodikat inkább legeltetik. Jó évjáratokban még egyharmadik (gyengébb) növedékkel is lehet számolni, ezt is rendszerint legelte-tik, mivel mennyisége nem számottevô. A telepítés évében semmiképpen nelegeltessük, mert ekkor még nem erôsödött meg kellôen az állomány, ezért arágás-tiprás nagyfokú ritkulás idéz elô.

Szénát általában az elsô növedékébôl szoktak készíteni. Elvileg kiváló mi-nôségû zöldlisztet is lehetne belôle készíteni, de mennyisége egy-egy gazda-ságban oly kevés, hogy ilyen irányú felhasználása nemigen jöhet számításba.

Vetômagtermesztés

A fôbb agrotechnikai mozzanatok megegyeznek a takarmánybaltacímével. A takarmánytermesztéstôl való elkülönítés azonban nemcsak térbelileg érten-dô, hanem bizonyos módszerbeli különbségeket is jelent. Így a nemesített faj-ta korlátozott mennyiségû, fiatalabb szaporítási fokozatú vetômagja miatt nö-velni kell a tenyészterületet és ezzel csökkenteni a vetômagnormát, növelni aszaporítási együtthatót. A sortávolság ekkor 60 cm, és a vetômagnorma a fo-lyóméterenkénti (96 db/fm) mennyiség változatlanul hagyásával 45–50 kg/ha.

Természetesen sûrûsoros állomány is felhasználható vetômagtermesztésre,de ezt rendszerint takarmánytermesztés céljait szolgáló szokvány vetômaggaltelepítették, és csak ilyen vetômag is állítható elô belôle.

A széles sortávolságú kultúrák vegyszeres gyomirtása az elsô év ôszétôlkezdve nélkülözhetetlen. A telepítés elôtti vegyszeres gyomirtás is eldönthetia telepítés sikerét, a jó beállottságot és a hosszú élettartamot. A vetômagter-mesztésben még inkább érvényes az, amit a tisztán (takarónövény nélküli) va-ló telepítésrôl mondtunk.

Mind a sûrûsoros, mind pedig a széles sortávolságú állományok elsô növe-dékébôl fogunk magot. Csak abban az esetben javasolható a második növe-dékbôl való magfogás, ha a fôvirágzás idején tartósan hûvös, csapadékos idô-járás uralkodott, s ezért a rovarrajzás elmaradt. Ennek folytán a megterméke-nyülés hiányos, a virágzati tengelyek „ablakosak”. A 100 kg/ha alatti becsültmagtermést nem gazdaságos meghagyni, hanem (amint a termés becsülhetô)

134

a fôvirágzás befejezôdése után az állományt magas (10–15 cm-es) tarlóval lekell vágni, és a második növedéket kell kijelölni magtermesztésre.

Minthogy a baltacím kiváló mézelô növény és a vadméheken kívül a ház-iméhek is nagymértékben beporozzák, ezért a virágzás elején célszerû a táblá-ra méheket telepíteni, hektáronként legalább 1, optimális esetben 2–3 családot.Virágzása mintegy 12–16 napig tart.

Az elsô növedék virágzása június elejére esik, érése rendszerint egy héttelmegelôzi a búzáét vagy azzal egybeesik (július elsô dekádja).

Virágzáskor célszerû bejárni a táblát és ellenôrizni a csabaire vérfû (San-guisorba minor) fertôzöttséget. A kisebb-nagyobb foltokat célszerû lekaszálni,mert ennek a gyomnak a magja nem tisztítható ki a baltacímbôl.

A baltacímmag egyenetlenül érik, könnyen pereg. Ezért a szél- és viharkár-ra nagyon érzékeny. A fürtökön alulról fölfelé érik a mag és az érés kb. 12–16napig tart. A fôhajtásokon a mag alul már beérett, de a mellékhajtások felsôrészén még virágok vannak. Különösen sûrû állományban kell ezt figyelem-mel kísérni, mert a sarjúhatások felsô részén a virágzás megtévesztô lehet.Amikor a fürtökön a mag már barna színû, és a fürtök 80–90%-a azonos érett-ségi állapotú, az aratást meg lehet kezdeni. Különösen széles sortávolságú ál-lományban fordulhat elô, hogy az oldalhajtásokon még sok a zöld fürt, éretlenmag, amelynek egy része betakarításkor kiesik.

Egy és két menetben aratható. Kétmenetes aratás esetén kora reggel, mégharmatkor vágjuk rendre, így a szemveszteség minimálisra való csökkentésemellett még a szükséges 1–3 napos utóérésre is van lehetôség. Az így levágottbaltacímet rendfelszedôvel ellátott kombájnnal csépeljük el. Általában azon-ban célszerûbb és biztonságosabb az egymenetes aratás.

A baltacímnél az erôs pergésveszély miatt a lombtalanítás nem jöhet szá-mításba, ezért defoliálás nélkül kell az aratást száraz, meleg napszakban meg-kezdeni.

Egymenetes aratáskor a kombájnolás után azonnal ki kell tisztítani a vetô-magot a még nyers szár- és levélrészektôl. Az így áttisztított vetômagot hideg-padra vékonyan kiterítve, állandóan szellôztetve forgatni szükséges. Ezzel el-kerülhetô, hogy a vetômag bemelegedjék és csírázóképességébôl veszítsen. A szabványon aluli, gyenge csírázóképességének leggyakoribb oka a befülle-dés, bemelegedés. Amikor a nedvességtartalom már 14–15%-ra csökkent, ak-kor a tárolás elôtt még egyszer ajánlatos rostán átengedni.

Magtermése 0,3–0,8 t között ingadozhat hektáronként. Ez hüvelyes termés-re értendô, amelybôl megközelítôen 30% a hüvely.

Magszalmája viszonylag jó minôségû juh- és lótakarmány.

135

Bíborhere (Trifolium incarnatum L.)

Termesztéstörténet

A bíborhere egyéves áttelelô, pillangósvirágú szálas takarmánynövény, amelycsapadékosabb viszonyok között olyan sekély termôrétegû, mészben szegény,rosszabb fizikai tulajdonságú talajokon is termeszthetô és érvényesíti a talaj-termékenységre gyakorolt jó hatását, ahol a lucerna és a vöröshere már nemdíszlik.

Eredeti elterjedési területe a Földközi-tenger partvidéke volt. Innen a vad faj afûmaggal terjedt tovább. Katalóniában és Dél-Franciaországban, mint takar-mánynövényt vonták termesztésbe. Itt alakulhatott ki valószínûleg az a kultúrfor-ma, ami az 1800-as évek elejére Észak-Európába is eljutott. Magyarországon elô-ször csak szórványosan, majd a Dunántúl nagyobb területén is elkezdték termesz-teni kb. a 1850-es évektôl; kezdetben csak magjáért, a keresett exportcikkért.

A II. világháború elôtt volt olyan év, amikor bíborhere vetômagexportunkelérte a 9092 tonnát, ami (a háború után) a megromlott kereskedelmi kapcso-latok miatt 230 t-ra esett vissza. 1999-ben már csak 1588 tonnát fémzároltakexportra. Tehát a bíborhere vetômagtermesztése még mindig nem érte el a haj-dani mennyiséget, bár kétségtelenül biztató fejlôdést mutat.

A bíborhere gyors fejlôdésû, rövid tenyészidejû növény, kora tavasszal ka-szálható vagy legeltethetô, ezért korai zöldtakarmányozásra leginkább hasz-nálható növényünk.

A bíborherébôl önmagában – a növény szôrözöttsége miatt – jó minôségûszéna nem készíthetô, ezért tisztán csak magtermesztésre és zöldtakarmányo-zás céljára termesztjük.

Zöldtakarmányként minden állat szívesen fogyasztja. Magyarországon tisz-ta vetésben és ôszi takarmánykeverékek alkotórészeként is alkalmazzák. Ilyentakarmánykeverék pl. a Legány-féle keverék, amelyben rozzsal vagy ôszi bú-zával és valamelyik ôszi vetésû bükkönyfajtánkkal szerepel. Lehet szilázskev-erékek alkotórésze, valamint keverékekben téli-tavaszi legeltetésre is alkal-mas. Jól legeltethetô, az állatok felfúvódásától nem kell tartani, különösennem, ha keverékben vetjük.

Takarmánytermésének nagy ingadozása miatt elsôsorban magnak termeszt-jük. Magja keresett exportcikk, jelentôs üzemi jövedelemforrás lehet. Magter-

136

mése a többi pillangóshoz képest kiemelkedôen jó: 0,5–0,7 t/ha, de ez, akár-csak zöldtermése, erôsen ingadozhat. Mindkettô elsôsorban a téli idôjárásfüggvénye. Jó magtermô faj, tehát koraisága abból a szempontból is elôny,hogy a gazdasági évben ebbôl a növénybôl – magjából – származik a legko-rábban bevétel.

A többi pillangósokhoz hasonlóan remek talajjavító növény. Télen kiváló-an fedi és védi a talajt az eróziótól és a tömörödéstôl, tavasszal beforgatva pe-dig zöldtrágyázásra is felhasználható. Koraisága miatt, utána még másodnövé-nyek is biztonsággal termeszthetôk. Nagyon fontos a talajmunkák idôpontjá-nak helyes megválasztása, hiszen a túl nedves talajon történô kora tavaszi be-forgatás hátrányos következményei szinte teljes mértékben megszüntethetik azöldtrágyázás elônyeit.

Hazai vetésterülete ingadozást mutat, de szinte minden évben 10 000 haalatt marad.

Kiváló mézelô növény. Virágzatait a háziméhek még akácvirágzás idején islátogatják. Gyakori tapasztalat, hogy rosszul sikerült akácvirágzás esetén egyközeli bíborheretábla szinte teljesen ki tudta váltani az akácot.

Növénytani leírás

Rendszertani besorolás. A bíborhere (Trifolium incarnatum L.) a zárvater-môk törzsébe, a kétszikûek osztályába, a hüvelyesek rendjébe, a pillangósok(Fabaceae) családjába, a herefélék (Trifolium) nemzetségéhez tartozik.

Fajon belül a Trifolium incarnatum L.-nak két változata van. Az egyikbe atermesztett színváltozatok tartoznak (ezek a bíborvörös, a húsvörös és a fehérvirágú változat), a másik csoportba egy vadon élô változat tartozik, a Trifoli-um incarnatum L. var. Molineri (Balb.) DC. Élôhelye a Földközi-tenger part-vidéke. Magyarország déli részén behurcolt fajként elôfordul ez a változat is.

Alaktan, élettan. Gyökérzete orsó alakú fôgyökérbôl, annak elágazásaibólszármazó mellékgyökerekbôl és dúsan fejlôdô hajszálgyökerekbôl áll. A gyö-kérzet 40–50 cm mélységig hatol le, a felsô talajréteget gazdagon behálózza.A gyökérzeten már a kezdeti fejlôdés 15–20. napján, a 3–5. lomblevél kifejlô-désének idején megkezdôdik a gyökérgümôk kialakulása, jelezvén a fajra jel-lemzô Rhizóbium törzsek infekcióját és a bakteriális N-gyûjtés megindulását.

Nyár végén vetve a szik feletti szárrész ôszig tôrózsaszerûen álló rövidszártagú tôágakat fejleszt. Így kialakul 2–5 tôág, melyek mindegyikébôl ta-vasszal indulnak fejlôdésnek az 50–60 cm magas, dudvaszárak. Ezekre jellem-zô a kevés oldalhajtás. A szárak viszonylag vastagok, belül üregesek, felüle-tük finoman barázdált.

137

Levélzete hármasan összetett (trifolium levél). A bíborhere szembetûnômorfológiai sajátossága, hogy a föld feletti részek – még az elsôdleges lomb-levél is – erôsen elállóan szôrözöttek. Ez a hajtáscsúcsoknál a legfeltûnôbb,ahol a fiatal levélkék a szôrképletektôl fehérnek tûnnek. A tôlevelek nyelehosszú, a szárleveleké a csúcs felé haladva egyre rövidebb. A levéllemez épszélû, a csúcsi részen finoman fogazott, lekerekített vagy tompa csúcsba vég-zôdik. A tôlevelek alapi részén a levélnyélhez nôtt pálhalevelek jól fejlettek,tojásdadok, hártyásak, a rajtuk található erezet gyakran antociános. A szárle-velek kissé nagyobbak a tôleveleknél.

Virágzata 5–8 cm hosszú, elkeskenyedô henger alakú fejecskevirágzat. Apárták színe bíborvörös, ritkán fehér. A virágzás, azaz a pillangós virág felnyí-lása a virágzatban alulról felfelé halad. Április vége felé, május elején kezdô-dik a virágzás, de a java május 10. és 25. közé esik. Egy fejecskevirágzat jórovarlátogatottsággal 4–6, gyenge rovarlátogatás esetén 10–14 napig virágzikMintegy 60%-ban idegen termékenyülô, de kb. 40%-ban öntermékenyülés islehetséges. Megtermékenyítésében a poszméh fajok (Bombus) és a háziméhekjátszanak fontos szerepet.

Termése egymagvú hüvely. A csésze maradó, azaz még érett állapotban iskörülfogja a termést, felülete elálló szôrös. Érett állapotban a mereven elál-ló csészecimpák ráakadnak az állatok szôrére, így segítik a mag terjedését.A magja tojás alakú, színe sárgásbarna, felülete fényes. Ezermagtömege2,5–3,6 g. Csírázóképessége ritkán haladja meg a 80%-ot, amit 2–3 év alattszinte teljesen elveszít. ekkorra a mag vörösesbarnára színezôdik és fényte-lenné válik, a fehér virágú változat és a var. Molineri magja egészen világos-sárga. Csépléskor a csésze nem esik le minden magról, ezért herefejtôt kellhasználni.

Fajták, fajtakérdések

Az elsô szelekciós javító nemesítômunkát valószínûleg a Trifolium incarna-tum L. var. Moliferivel kezdték meg, amely genetikailag nagyon heterogén po-puláció volt. Egy korábban leírt alfaj (var. elatius) populációit tekinthetünk in-kább a mai termesztett bíborhere szelekciós alapjának. Magyarországon csaka sötétbíbor színû színváltozatot termesztik. A húspiros színû színváltozat in-kább Spanyol- és Franciaországban fordul elô.

A nemesítés eredményeképpen a termesztett fajták már nem kizárólagmészben szegény talajokon érzik jól magukat.

Nemesítési program elôször Németországban indult az I. világháború után,amikor a télállósság kialakítása volt az elsôdleges cél. Ekkor kialakított fajta

138

pl. a Heusers Ostsaat, mely még ma is termesztésben van, és kiváló télállóság-gal rendelkezik.

Hazánkban Horn Miklós az 1940-es években kezdte meg a bíborhere neme-sítését.

Magyarországon jelenleg két államilag elismert bíborhere fajtánk van.Egyikük a Lovászpatonai, 1955-ös nemesítésû fajta. Gyors fejlôdésû, viszony-lag alacsonyra növô, bô magtermô, a talaj iránt igénytelen, bokrosodása na-gyon jó. Növekedési formája félig felálló, szára közepes vastagságú. Koránkezd virágozni, virágtengelye hosszú. Hótakaró nélküli zord teleken kifagy, alisztharmattal szemben nem ellenálló. Ezermagtömege: 3,6 g.

A másik a Szarvasi bíbor nevû, 1996-ban nemesített fajta. Lassabb növeke-désû, magasabbra növô fajta. Növekedési formája félig fekvô, szára vastag.Késôi virágzású, virágtengelye ennek a fajtának is hosszú.

Nemesítési célkitûzés lehet még a zöldtömeg fokozása, a magtermô képes-ség, a télállóság fokozása, a korai fejlôdés, a rezisztencia fokozása, a szôrö-zöttség csökkentése.

Jelentôsebb külföldi fajták

Olasz fajták: America, Blaza, Bolsen, Camauro, Cegalo, Cicero, Clo, Colum-bus, Contea, Diogene, Edipo, Hyknusa, Inta, Ledda, Palla di neve, Pier, Pri-mo, Red, Rosa, Santantonio, Sunrise, Tardivo, Trinca, Vera, Viterbo, 113Capoross;Német fajták: Heusers Ostsaat, Linkarus;Lengyel fajta: Opolska.

Az EU/EFTA-országok közös fajtalistáján 35 olyan fajta szerepel, amelyköztermesztésbe vonható. Az utóbbi években jelentôsen megnôtt az olasz faj-ták száma (26-ra). Hazai termesztésre a hazánkban is minôsített 2 fajtát ajánl-juk elsô sorban.

Talajigény

A talajjal szemben kevésbé igényes növény. Ebben mutatkozik meg használ-hatósága is, hiszen ott is érvényesítheti kiváló talajtermékenység-növelô hatá-sát, ahol a többi pillangós virágú, N-t felhalmozó növényünk már nem teremmeg.

A gyengén savanyú, közömbös vagy enyhén meszes, könnyen mûvelhetôtalajokat kedveli. Az optimális talaj pH számára 6 és 7 között mozog. Ennek

139

alapján legelônyösebbek az üde homok- és homokos vályogtalajok, de ilyenhelyre általában inkább igényesebb pillangós fajainkat vetik. Így többnyire asekélyebb termôrétegû, nem túl hideg, meszet legalább nyomokban tartalma-zó erdôtalajokon termesztik.

Nem szereti a vizet át nem eresztô altalajt, a kötött nehéz agyagot, a nagyonlaza sülevényes homokot és a tôzeget sem. A vegetációs idôszak alatt pár nap-nál hosszabb folyamatos vízállást nem tolerál.

Éghajlatigény

A bíborhere a kiegyenlítettebb, csapadékban gazdag éghajlat növénye. Csapa-dékigénye számottevô, kiegyenlített, bô vízellátás mellett ad nagy termést. Aszárazságot nehezen tûri. Ha ôsszel száraz az idôjárás és a bíborhere a vetésután lassan fejlôdik, akkor különösen fagyérzékeny. Hótakaró nélküli telekenmár –10 ºC-on kifagy, erôsen kiritkul. Ez a tulajdonsága a fotoperiódusosigénnyel függ össze. Hosszú nappalos növény. Tôlünk északra a hosszú nap-pal hatására még ôsszel virágzó hajtásokat fejleszt, ami kimeríti a növényt ésrosszabb télállóságot okoz. Magyarországon a nappalhosszúság nem késztetia növényt ôszi virágzásra, a kifagyás veszélye így kisebb. A helyileg kialakultfajták alkalmazkodása éppen ezen a téren a legjelentôsebb.

Hômérsékleti igényét a mi nyár végi, ôsz eleji idôjárásunk kielégíti. Ha a ki-kelt növénykék már kellôen megerôsödtek, alacsonyabb hômérsékleten is na-gyobb növekedési erélyt mutatnak, mint a legtöbb hereféle.

Tavasszal a lassú felmelegedés, a mérsékelten meleg idôjárás és a gyakoriesôk kedveznek a fejlôdésének. Gyors felmelegedéskor, lassú fejlôdéssel ko-rán virágozni kezd. Ilyenkor nagy magtermésre nem számíthatunk.

A mély árnyékot nem tûri.Vízigény. Hazánkban fôleg a Dunántúl csapadékosabb nyugati és észak-

nyugati részein fordul elô.

Elôvetemény-igény

A bíborhere az elôveteményekre nem kényes. Rendszerint korán lekerülô nö-vények, általában ôszi gabonafélék: rozs vagy búza után vetjük.

Ô maga nagyon jó elôvetemény, utána bármilyen növény következhet, amikülönösen fontos abból a szempontból, hogy korai lekerülése miatt, utánamásodnövények is vethetôk (silókukorica, köles, mohar, burgonyavetôgumó-termesztés stb.). Jó elôveteménye az ôszi kalászosoknak vagy a burgonyának.Önmaga után 3–4 évre következhet csak.

140

Talaj-elôkészítés

Azonos a többi pillangós takarmányokéval, de a nyár végi vetés miatt fokozottgondosságot igényel, hiszen a bíborhere augusztusi vetésideje egyéb biológi-ai jellemzôi mellett pontosan az ôszi csapadék felhasználásának érdekébenalakult ki. Legfontosabb tehát a meglévô talajnedvesség megôrzése, majd a ta-laj minél jobb csapadékbefogadó képességégének elérése. Ennek alapján cél-szerû az elôvetemény lekerülése után minél elôbb elvégezni a tarlóhántást,majd ezt gyûrûshengerrel lezárni.

A tarlóhántást végezhetjük tárcsás boronával, amelyben a tárcsa segítsé-günkre van a tarlómaradványok és az esetlegesen kiadott szerves trágya felap-rításában, valamint ezek vagy a mûtrágya talajba keverésében. A vele kapcsol-tan járó fogasborona pedig elsimítja a tárcsa után maradt hullámos talajfel-színt, jobban összekeveri a földdel a tarlómaradványokat, betömi a hantokközti üregeket. Nagyon fontos a talaj lezárása. Mindezekkel a kultúr- és gyom-növénymagokat kikelésre késztetjük.

Ez után következik a vetôágykészítés, mely kevés tarlómaradvány esetén ta-lajmaróval vagy ásóboronával készíthetô el. A felületet hengerezéssel tömörít-sük. Ilyenkor nincs szükség kiegészítô talajmunkára.

Ha sok tarlómaradvány van, nyári szántással is elôkészíthetô a vetôágy.Szárazság esetén azonban ez meggondolandó. Az eke után mindenképpenkapcsoljunk gyûrûshengert. Ha tarlóápolásra szántást választunk, kombináto-rozás és tömörítés szükséges közvetlenül vetés elôtt a megfelelôen apró mor-zsás szerkezet kialakításához.

Tápanyagellátás

Gabona után vetve az elôvetemény alá kiadott trágya általában fedezi a bíbor-here igényeit. Elsôsorban foszforra és káliumra igényes, nitrogént csak a kez-deti fejlôdés során igényel. Késôbb már a Rhizobiumokkal kialakított szimbi-ózis eredményeképp „önellátóvá” válik. Tápanyagigénye szerves és mûtrágyakombinált adagolásával vagy mûtrágyázással elégíthetô ki. Mûtrágyaigényé-nek kiszámításához tudnunk kell, hogy területünk melyik termôhely-kategóri-ába tartozik, valamint, hogy mekkora termésre számítunk. A bíborhere általá-ban a II., IV. és VI. kategóriába esô területeken kap helyet. Jobb talajokon14–17 t/ha zöldtermésre számíthatunk, amely 3,5–4 t/ha szénának felel meg,rosszabb talajokon a 8–12 t/ha zöldtermés 2–3 t/ha szénaértéket képvisel (24.táblázat).

141

24. táblázat. A bíborhere tápanyagellátása

Augusztusi telepítéskor a P- és a K-mûtrágya teljes adagját juttassuk ki ésdolgozzuk be a talajba. A N-mûtrágya kijuttatásának módjáról megoszlanak avélemények. Az egyik szerint a N fele adagját ôsszel, a K-mal és P-ral együttjuttassuk ki, a másik felét pedig tavasszal adjuk fejtrágyaként, mihelyst a nö-vények elkezdenek hajtani. A másik módszer szerint pedig alaptrágyakéntnincs szükség N-re, annak egész adagját a második év tavaszán, startertrágya-ként juttassuk ki.

Homoktalajokon késô tavasszal K-kiegészítés válhat szükségessé. A mikro-elemek közül különösen frissen feltört területeken a réz, a mangán, a cink ésa bór lehetnek szükségesek. ezeken kívül a kén is szükséges a növények fejlô-déséhez. Ennek kijuttatása általában megoldódik abban az esetben, ha a fosz-fort szuperfoszfát formájában adjuk ki. Ha ez nem így történik, akkor bizo-nyos esetekben szükség lehet kén külön adagolására. Ha a bíborhere fejlôdé-se gyenge és minden más fontos körülmény megfelelô, különös tekintettel atalajnedvességre és pH-ra, akkor célszerû a tábla egy részre ként kiszórni és anövények reakcióját megfigyelve azt akár teljes felületen folytatni.

Magoltás. Nem minden pillangós virágú növény ugyanazt a Rhizobiumbaktériumfajt használja nitrogénmegkötésre. Hogy biztosítsuk a bíborherérejellemzô faj jelenlétét, célszerû magoltást végezni. A magoltás elvégzése ha-tározott elônyökkel jár, különösen olyan talajon, amelyen még nem termesz-tettünk eddig bíborherét. Ezzel megkönnyítjük a növény és a baktérium szim-biózisának kialakulását, tehát elôsegítjük a mielôbbi nitrogénkötést. A magol-tást közvetlenül vetés elôtt, a forgalomban lévô készítmények valamelyikévelvégzik. Általában vagy vízben oldják fel a készítményt, vagy pedig a megned-vesített maggal keverik össze. Erre a legegyszerûbb módszer szerint betonke-verô gépet használnak. Minden kereskedelmi forgalomba hozott készítményenszerepel a felhasználás módja, amelyet célszerû pontosan betartani. Általábanminden készítményre jellemzô, hogy a vele bevont magokat lehetôleg egy-

142

Termôhelycsoport MûtrágyaTakarmány-termesztés

(kg/ha hatóanyag)

Magtermesztés(kg/ha hatóanyag)

IV., V.N

P2O5K2O

– 40–5050–80

20–40 50–70 60–80

VI.N

P2O5K2O

20–30 50–70 80–90

40–50 90–12070–90

szerre kell elvetni, és nem szabad, hogy azokat közvetlen napsütés vagy bár-milyen hôhatás érje vagy kiszáradjanak. Szintén alapelvnek tekinthetô mindenmagoltási eljárásnál, hogy csávázott magot nem érdemes oltani, hiszen a csá-vázószerek zöme baktericid anyagokat is tartalmaz, amelyek elpusztítanák aRhizobium baktériumokat is.

Vetés

A bíborherét augusztus közepén, végén, gabonasortávolságra vetjük. A bíbor-here termesztésére legalkalmasabb hûvösebb országrészekben az optimálisvetésidô augusztus 10. és 20. között van. Az augusztus végi vetésidô inkábba melegebb területekre vonatkozik. A szeptemberi vetés már elkésettnek ne-vezhetô, mivel ekkor csak különleges idôjárási viszonyok között van esélye a bíborherének a tél beálltáig annyira megerôsödni, hogy a fagyokat jól bír-ja. Jónak nevezhetô a vetés idôpontja, ha az állománynak minimum 6 hét állrendelkezésére a megerôsödéshez az elsô fagyok elôtt. Ha elég csapadékos anyár vége, ôsz eleje, a tél beálltáig szépen megerôsödik. Száraz idôjárás ese-tén jó szolgálatot tesznek a sok kemény magot tartalmazó vetômagtételek. A kemény magok elfekszenek a talajban, és míg a korábban kicsírázottakatelpusztítja a szárazság, addig ezek mag formájában vészelik át ezt az idôsza-kot, késôbb csírázva. Természetesen az ilyen fajták vetése nagyobb vetômag-normát igényel.

Ha nem túlságosan hideg a tél, vagy hótakaró borítja a vetést, jól áttelel, és tavasszal korán gyors fejlôdésnek indul.

A tavaszi vetés sokkal ritkább, hiszen ez a növénynek sem kedvez. Ráadá-sul elveszítjük ezzel egyik legfôbb gazdasági és takarmányozásbeli elônyét –a korai kaszálást. Ezért a tavaszi vetés csak végszükség esetén javasolt, példá-ul ha az ôszi vetés nem sikerült valamilyen oknál fogva, akkor tavasszalugyanazt a területet újravetéssel hasznosíthatjuk. Az így vetett bíborherét álta-lában inkább magfogásra és nem takarmánytermelésre használják A tavaszivetés idôpontja április hónap. A vetésre kiválóan alkalmasak a hagyományosgabonavetôgépek is.

Vetésmélység. Kötöttebb talajokon 1,5–2,0 cm, laza talajon 2,0 maximum3,5 cm. A vetést követôen mindig célszerû tömöríteni a talajt, így kapunkugyanis stabil magágyat és így préseljük a magokhoz a talajszemcséket, meg-könnyítve ezzel a magok vízfelvételét, valamint a csírázást.

Takarmánytermesztés céljából tisztán vetve 30–35 kg/ha vetômag szükséges.Az elvetett bíborhere már 6-8 nappal a vetés után sorol a táblán, és kedve-

zô körülmények között ezután is gyorsan fejlôdik.

143

Keveréktakarmányok alkotójaként vetése a következôkkel módosul: a ro-zsos bíborherét augusztus végén, szeptember elején vetjük, tehát valamivel ké-sôbb, mint ahogy a bíborherét tisztán vetnénk. Ez a keverék a homoktalajokonjellemzô, ahol a bíborhere rozzsal vetve többet terem, mint tisztán. Ilyen eset-ben a vetômagnorma megközelíti a tiszta vetésben alkalmazott 30–35 kg/ha-t.Ezt a mennyiséget még 80–100 kg/ha rozs vetômaggal összekeverve, egyszer-re vetjük el a területre.

A Legány-féle keverék inkább a bíborherének kedvezô körülmények keve-réktakarmánya. Gabonasortávolságra vetik szeptember közepéig. A magokatebben az esetben is összekeverik, majd egyszerre vetik el. A keverék összetéte-le: 20 kg bíborhere, 70 kg szöszös vagy pannonbükköny (ez utóbbit inkább kö-töttebb talajokon) és 90 kg takarmánybúza. Homoktalajokon megváltozik azösszetétel és az arányok: 14 kg bíborhere, 50 kg szöszös bükköny és 70 kg rozs.

Ápolás

Akkor tekinthetjük a fejlôdést megfelelônek, ha szeptember végére a növény-nek 6-8 darab hármas levele van. A túlzott fejlôdést gyengítendô ôsszel aján-latos magasan lekaszálni a bíborheretáblát vagy óvatosan legeltetni.

Kora tavasszal, különösen a nagyobb duzzadóképességû talajokon elôfor-dulhat felfagyás is. Ebben az esetben tavasszal, kizöldülés elôtt hengerezzük.

Gyomszabályozás

A bíborhere herbicidekre érzékeny növény. Ôsszel, a vetés után, fôleg csapa-dékos idôjárás esetében könnyen elgyomosodhat. Az állományban megtalál-ható leggyakoribb gyomnövényfajok ilyenkor a vadrepce (Sinapis arvensis) ésa repcsényretek (Raphanis raphanistrum). Kikelô példányaik a tél folyamánelfagynak, de addig is nagy károkat okozhatnak az állományban. Ha túlnô a vetésen, lekaszálható. A tavasszal kikelô példányok rendszerint lemaradnaka vetett növény mögött, kártételük csak a kiritkult állományban jelentôs. Ha a bíborhere vetését valamilyen oknál fogva tavasszal kell elvégeznünk, akkorez a gyomnövény, vele egyszerre kelve, nagy lombjával elveszi elôle a fényt,így kihasználja a talajt stb.

Az ellenük való védekezés rendszeres talajmûveléssel vagy vegyszerekkeltörténhet. A nyár folyamán többször megmûvelt talajból a magvak nagy részefokozatosan kicsírázik, így csírázás után elpusztítható. Minél többször kever-jük a talaj felszínét, annál több mag csírázik ki, azonban a talaj nedvességtar-talmának megôrzése ebben az eseten, fôleg többszöri nyári talajmûvelés ese-

144

tén nehézkes. Az általuk okozott kár (ha lehet) még növekedhet, amennyibena bíborherét takarmányként hasznosítjuk, hiszen mindkét növény okozhatmérgezést. Az állatok légzô és emésztôszervrendszerét hozzák gyulladásba.

Tavasszal a hótakaró nélküli hideg teleken kiritkulhat a bíborhere. A kirit-kult állomány aztán erôsen elgyomosodik. Ilyenkor gyenge növekedése miatta korán csírázó gyomnövények uralkodnak, amilyen pl.: az ebszikfû (Matri-caria inodora), a pásztortáska (Capsella bursa-pastoris) és az egyes Violaceaefajok. A pásztortáskát az állatok nem szívesen, csak kényszerûségbôl fo-gyasztják, ha a tehén többet eszik belôle, teje hagymaszagú lesz. A fiatal bí-borherét a pásztortáska úgy elnyomhatja, hogy az kipusztul alatta. Az idôsebbállományokban pedig foltszerûen megtelepszik, így az állományt fokozatosanvisszaszorítva és kiritkítva rontja a termést.

Felhasználható készítmények: Flubalex, Balan, Benefex, Pivot, Tropotox,Lentagran, Fusilade S (25. táblázat).

25. táblázat. Gyomszabályázoshoz használható készítmények

Benefex. Vetés elôtt 4-5 nappal is kipermetezhetô, de a kipermetezést köve-tô fél órán belül be kell dolgozni a talajba, különben a hatóanyag elpárolog.Elsôsorban könnyû és középkötött talajokon használhatóak, ahol a jó minôsé-gû bedolgozás és az apró morzsás talajállapot biztosítható. Kötött talajon isfelhasználhatóak, de a bedolgozási nehézségek miatt itt nem javasolt. Vetésután kiegészítô kezelésre vagy állománykezelésre van szükség, mert csak a magról kelô egyszikûeket irtja megfelelôen. Érzékeny gyomnövények:Echinochloa, Setaria, Digitaria. Mérsékelten érzékenyek: Amaranthus,Chenopodium, Polygonum, Panicum fajok. Ellenállóak a keresztesek, pl:Sinapis, Raphanus, valamint az Ambrosia, Abutilon, Datura, Hibiscus,Solanum, Xanthium fajok.

Tropotox. 3–4 leveles herében használható fel. Nehezen irthatóak vele a Viola,Veronica, a Raphanus, a Lamium fajok. Ellenállóak a Matricaria, Anthemis,Senecio, Mercurialis, Solanum és a Stellaria fajok, valamint a magról kelô egy-szikûek. a bíborhere fejlôdését átmenetileg visszavetheti, de ezt a növény kinövi.

145

Készítmény Felhasználás Hatóanyag

Benefex Vetés elôtt (ppi) 20% benefin, benfluralin

Tropotoxkelés utáni állománykezelés

(postemergens)

400 g MCPB

Lentagran WP 450 g/kg piridát

Fusilade Forte 150 g fluazifop-P-butil

Lentagran. A 2-4 lombleveles gyomokat irtja és a here 5-6 leveles fejlettsé-gi állapotában kell kipermetezni. Hatása melegebb idôjárás esetén fokozódik.Nem irtja a Papaver, a Raphanus, a Viola, a Polygonum és a Hibiscus fajokat.Csak korai felhasználással irthatók a mérsékelten érzékeny gyomnövények:Ambrosia, Abutilon, Anagallis, Anthemis, Matricaria, Capsella, Stellaria,Stachys, Sonchus, Helianthus, Portulaca, Sinapis fajok. Részleges a hatása amagról kelô egyszikûek ellen is.

Fusilade Forte. A magról kelô és az évelô egyszikûeket egyaránt irtja. A kultúrnövény fejlettsége a kezelés idôpontját nem befolyásolja. Hatását las-san fejti ki, néha csak több hét után pusztulnak el a gyomnövények. Az osztó-dó szövetek károsodnak, a hajtáscsúcs elvörösödik, elsárgul, könnyen kihúz-ható, vége elvizenyôsödik.

Betegségek

Mozaik-foltosság. Kórokozók: lucerna mozaik vírus, bab sárga mozaik vírus,fehérhere mozaik vírus. Tipikus vírusos betegség. A legtöbb növény a vetéstkövetô második évben fertôzôdik, fôleg a melegebb éghajlatú területeken. Atünetek tavasszal jelennek meg változatos formában, mint például a sárga vagya zöld mozaikfoltosság, vagy a klorotikus foltok, ráncosodás stb., mindig azadott vírustól és a környezeti tényezôktôl függôen. Vírusvektorok a különbö-zô levéltetû fajok.

Védekezés: Egészséges mag vetése, fogékony növények (paradicsom, pap-rika, bab, lucerna stb.) térbeli izolációja, levéltetvek elleni védekezés.

Baktériumos hervadás. Kórokozó: Clavibacter michiganensis. Magyaror-szágon viszonylag új kórokozó (1986-ban jelent meg elôször). A súlyosan ká-rosított növények törpék, sárgászöld színûek, száruk vékony, a levélkék defor-máltak. A beteg növények a frissen sarjadó új növények esetében a legszem-betûnôbbek. Az átmetszett fôgyökérben sárgásbarna gyûrû, majd elszínezô-dött központi állomány látható. A gyökér kéregrésze is sárgássá válik. Végüla növény részleges vagy teljes hervadása is bekövetkezik. Védekezés: nedvesállományt ne kaszáljunk és csak egészséges vetômagot vessünk.

Fenésedés (Antraknózis). Kórokozó: Colletotrichum trifolii. Gombás meg-betegedés, elôfordulása széles körû. Bimbós állapotban a legfeltûnôbbek a tü-netek. A leveleken barna, majd kifakuló foltok jelennek meg, sötétebb árnya-latú szegéllyel. Ezek fokozatosan elfonnyadnak, majd elszáradnak. A száronés a levélnyélen a foltok besüppedôk, megnyúltak, felrepednek. Az erôsen fer-tôzött tábla úgy néz ki, mintha leperzselték volna. Védekezés: a fertôzött táb-láról korábban be kell takarítani a termést. Ilyen állományból ne fogjunk ma-

146

got. A vetômagot tisztítsuk, és kaptán, valamint mankoceb hatóanyagú szerek-kel csávázzuk. Magtermesztés esetén szükség szerint réz vagy szerves ható-anyagú fungicides kezelést végzünk. A fertôzött tábla betakarítása után alapo-san tisztítsuk meg a gépeket a növényi maradványoktól.

Borsólisztharmat. Kórokozó: Erysiphe pisi. Gomba okozta betegség, melyfehér porossá teszi növényt. A leveleken, a száron és a hüvelyen tipikus szen-nyesfehér penészbevonatot képez. Késôbb a növények sárgulnak, elszáradnak.A növények idôsebb levelei fogékonyabbak. Védekezés: ha szükséges, akkorciprokonazollal, pirazofosszal vegyszeres védekezést kell végezni. A fertôzöttnövényi részek megsemmisítése, alászántása nagyon fontos.

Lóhererák. Kórokozó: Sclerotinia trifoliorum. Hazai károsítása a Nyugat-Dunántúlon és Észak-Magyarországon ismert. Kifejezetten a hûvösebb, csa-padékosabb területeken jellemzô gombás betegség. A beteg növények sokkallassabban fejlôdnek, a levelek sárgulnak, hervadnak. A gyökerek és a gyökér-törzs felületén fehér pelyhes bevonat képzôdik. A megtámadott részek rothad-nak, a növények kidôlnek. Nedves idôben ez a rothadás a talaj feletti részeketis megtámadja. Fertôzés csak vizes növényfelületen történhet. A betegség méga hótakaró alatt is képes lassan terjedni. Védekezés: a 3–4 éves vetésváltást in-dokolt betartani. Egészséges vetômagot vessünk.

Sztemfíliumos levélfoltosság. Kórokozó: Stemphylium sarcineforme. Levél-elhalást okozó gombás betegség. A lombfertôzés csökkenti a gyökér növeke-dését, sietteti a növény elhalását. A foltok a levélen oválisak, besüppedôk, sö-tétbarna színûek, világosabb szegéllyel. A levél sárgul, majd leesik. A fertô-zött szár fekete, foltos. Védekezés: a sûrû állomány kedvez a kórokozóknak.idôbeni betakarítással csökken a levélveszteség. Kaptán hatóanyaggal történôcsávázás megakadályozza, hogy vetômaggal terjedjen.

Cerkospórás levélfoltosság. Kórokozó: Cercospora zebrina. A levelet meg-támadó gombás betegség. 4–5 mm átmérôjû, kerekded, barna foltok alakulnakki. Csapadékos párás környezetben szürke penészbevonat képzôdik a foltokfelületén. A levéllemez fokozatosan elhal. A száron kifejlôdô foltok megnyúl-tak. A mérsékelten meleg nyarak, a csapadékos idôjárás kedvez a betegségnek.Védekezés: nagyobb mértékû fertôzés esetén korai betakarítás ajánlott. Afungicides védekezés technológiáját még nem dolgozták ki.

Gyökérfekély. Kórokozó: Rhizoctonia solani. Csíranövény-betegség. A csí-rázás idején a fertôzött magvak a maghéjban kocsonyás tömeggé rothadnakvagy a gyököcske és a sziklevelek barnák, lágyak lesznek. Késôbbi fertôzésesetén a foltok jellegzetesen a hipokotilra és a gyökérzetre korlátozódnak, me-lyek puhák, végül összezsugorodnak és elszáradnak. Ha a fiatal növények má-sodlagos gyökér fejlesztésére képesek, akkor életben maradnak. Az idôsebb

147

növények gyökerein bemaródó foltok alakulnak ki. Védekezés: hatékony vé-dekezés nem ismert, egészséges vetômag használata és a jó vetôágy mérséklia csíranövény pusztulást.

Fertôzô hervadás. Kórokozó: Fusarium oxysporum f. sp. medicaginis, Ver-ticillium albo-atrum. Fertôzés esetén a faggyal szembeni ellenállóság csök-ken, az állomány kiritkulhat. A fertôzött növény gyengén fejlôdik, levelei sár-gulnak, esetleg vörösödnek, elhalnak. A szár átmenetileg zöld marad, de végegyakran visszahajlik. A gyökerek elkorhadnak, a talajból kihúzhatók. A gyö-kérben és a szárban sötétbarna vagy vöröses edénynyalábgyûrûk láthatóak. A kórokozó által termelt mérgezô anyagok hervadást okoznak. Védekezés: a vetésváltás, a jó kondíció megteremtése az optimális K-szint, a meszezésnagymértékben visszaszoríthatja a kórokozót. Kísérletek szerint 50 kg/ha N és a talajoltás csökkenti a fuzáriumfertôzés mértékét.

Kártevôk

Májusi cserebogár (Melolontha melolontha). Kárkép: egy-egy tô a tálán hirte-len megszárad, megôrizve zöld színét is emiatt Az ilyen tövet könnyen ki tud-juk húzni a talajból, és a gyökéren kb. egy tenyérnyi mélységben találjuk mega cserebogár lárvájának rágását, amelyre jellemzô, hogy ferde metszési lapmentén rágta át a gyökeret. A foltokban kipusztult tövek helyén gyomnövé-nyek jelennek meg. Elsôsorban az olyan táblákat veszélyezteti, amelyek köze-lében cserebogarak által megtámadott erdô vagy útszéli fák vannak.

Vetési bagolylepke (Agrotis segetum). Kárkép: a föld feletti hajtásokon rá-gásnyomok. Lárvája, a „mocskospajor” éjszakára jön csak a felszínre, nappala talajba húzódik. A gyökérnyak táján sekélyebb, mélyebb berágások találha-tóak. Az ilyen növény vagy alig fejlôdik, vagy kidôlve elfonnyad. A kártételideje általában június, míg ôszi nemzedéke a fiatal vetésre veszedelmes. Aztnagyobb mértékû jelentkezése esetén teljesen elpusztíthatja. Sok tápnövényû(polifág) faj. Védekezés: helyes agrotechnika, jó gyomirtás (a gyomok is táp-növényei). Alkalmazható Bacillus thüringiensis biopreparátum is. Az imágókés a lárvák kedvelik az erjedô, édes anyagokat, ezért melaszcsapdával össze-szedhetôek. A talajlakó kártevôk ellen alkalmazott szerek a fiatal bagolylep-kelárvák ellen is hatásosak. Állománykezeléskor fontos, hogy a permetezôszera talaj felszínére is lejusson.

Lucernapoloska (Adelphocoris lineolatus). Kárkép: tavasztól ôszig károsít.A növények fiatal vegetatív részeit szívogatja. A hajtás ennek hatására elhal, abimbó és a virág elfonnyad, a virágzati tengely felkopaszodik. A szúrt fiatalhüvely leesik, illetve léha magot terem. Tömegesen csak a száraz vidékeken

148

és években szaporodik el, viszont ilyenkor nagy károkat okoz a magtermesz-tésben. Védekezés: a magfogó táblák elszigetelése jelentôs mértékben gátol-hatják elszaporodását. A flambda-cihalotrin és a metomil hatóanyagú szerek-re érzékeny mind a lárva mind az imágó.

Hamvas vincellérbogár (Otiorrhynchus ligustici). Kárkép: a bogár a levele-ket és a hajtást, a lárva pedig a fô és mellékgyökereket rágja meg. A vincellér-bogaras területeket a seregélyek, vetési varjak és dankasirályok gyakran láto-gatják. Különösen szántás után sokat elpusztít a fácán, a fogoly, a tövisszúrógébics és a különbözô baromfi fajok. Védekezés: fontos a helyes vetésváltás,különös tekintettel a hüvelyesekre és egyéb pillangósokra. A rajzás évében apillangósokat, sôt a már két éve feltört pillangós táblák utóveteményeit is kö-rül kell árkolni és/vagy porcsíkozni.

Lucernaormányos (Phytonomus variabilis). Kárkép: a bogarak kora ta-vasszal a leveleken rágnak, de a fô károsító a lárva. A növények lassan fejlôd-nek, késôn virágoznak. A felsô leveleken hámozások, majd a levélerek közötthosszanti átrágások láthatók. Hámozgatása következtében a levél kifakul.Védekezés: a tábla elszigetelése árkolással, porcsíkozással.

Vöröshereszár-cickányormányos (Apion seniculum). Kárkép: az imágó a le-veleken apró ovális lyukakat rág. Peterakáskor a növények szárát rágja meg.A lárva a szárban él, ebben rág magának járatokat. A kártétel következtében ahajtás rövidül, a levelek sárgulnak, végül a növény akár el is pusztulhat. Mag-fogás esetén a virágzat elbarnul, magot nem hoz. Védekezés: egyedszámukgyéríthetô korai kaszálással, betakarítással. Az imágók ellen peterakás elôttvédekezhetünk.

Vörösherevirág-cickányormányos (Apion trifolii). Kárkép: az imágó kárté-tele a levelek szitaszerû lyuggatásában nyilvánul meg. A peterakás idején a vi-rágokat is megrágja. A súlyosabb károkat inkább a lárvák okozzák, melyek avirágokat és a magkezdeményeket rágják. Táplálkozásuk következtében a vi-rágzat részlegesen vagy teljesen elbarnul, a kártétel oldalán benyomott és tor-zult. A felbontott virágzatban a virágok tôbôl elrágottak a magok megrágottak.Védekezés: az állomány zöld bimbós, illetve a virágzás kezdeti állapotábantörténô kaszálásával sok lárvát és bábot el tudunk pusztítani. Állománykeze-lésre az imágók tömeges rajzásakor van csak szükség..

Vörösheremag-cickányormányos (Apion apricans). Kárkép: Az imágó a le-veleket lyuggatja, a lárva kártétele egybeesik a virág-cickányormányosokéval,de táplálékai elsôsorban a magkezdemények. Védekezés: csalogató sávok te-lepítése hatásos lehet. Állománykezelésre tömeges rajzás esetén vegyszerespermezetés is javasolható.

149

Öntözés

Telepítést követôen a csíranövények nem viselik el a hosszú száraz ôszt. Ön-tözési lehetôség hiányában könnyen elpusztulhatnak.

Betakarítás

Zöldtakarmánynak, szénának a bíborhere csak egyszer (május elején, köze-pén) kaszálható. Idôben az ôszi takarmánykeverékek és a lucerna közt takar-mányozható. A zöld rozs után kezdjük meg a kaszálást, amikor virágzása meg-indul. Teljes virágzásban szára nagyon elfásodik, ezért zöldtakarmánynakcsak a virágzás megindulásáig alkalmas, zsenge korában szeretik az állatok.

Az öregedés során a nyerszsír kivételével minden táplálóanyagának emészt-hetôsége csökken, nyersrosttartalma gyorsan nô. Aránylag nagy fehérjetartal-ma miatt inkább zölden etetik.

Beltartalmi tulajdonságai szerényebbek, mint pl. a vörösherének.

26. táblázat. A bíborhere beltartalmi tulajdonságai különbözô fejlôdési szakaszaiban

* nitrogénmentes kivonható anyagok

Amit nem tudunk zölden feltakarmányozni, azt vagy hagyjuk meg magnak,vagy készítsünk belôle silótakarmányt. Zöldtermése 1–1,2 t/ha.

Levelei megszáradva nagyon könnyen letöredeznek, szôrözöttsége miattpedig nem szokták szénának megszárítani. Erôsen szôrös, durva szénájátegyedül a lovak eszik meg, de egyes irodalmi adatok szerint azoknak is bél-gyulladást okoz. Szalmáját ellenben nyugodtan etethetjük a lovakkal, hiszencsépléskor a felületi szôrök lekopnak, így a szôrözöttség a szalmán már nemtapasztalható.

150

Takarmány megnevezése

Száraz-anyag

Nyersfe-hérje

Nyers-zsír

Nyers-rost Nmka*

Hamu %1000 gszáraz-

anyagban,%

Bíborhere bimbós 13,00 20,40 3,90 22,90 41,50 11,30

Bíborhere virágzás elején 18,40 16,70 3,50 26,70 43,80 9,30

Bíborhere virágzásban 21,00 15,80 2,60 30,20 42,00 9,40

Vetômagtermesztés

Magját a virágzást követôen hamar beérleli. Ha magnak termesztjük, rendsze-rint már június elsô harmadától akkor aratható, amikor a virágzat alsó hüve-lyei könnyen leválnak, a kidörzsölt mag viaszérésben van, sárga színû.

Vetômagtermesztésében két gyomfaj okozhat nehézségeket: a borzas bük-köny (Vicia hirsuta) és az útszéli zsázsa (Lepidium draba). Magját nagyon per-geti, ezért a kora hajnali órákban arassuk. Betakarítás egy- vagy kétmenetesmódon is történhet. Egy-két napig renden, majd kisebb petrencékben szárítjuk.

Magtermése 200–300 kg/ha között ingadozik. Az I. osztályú kereskedelmivetômag tisztasága 96%, csírázóképessége 86%. Vetômagját nagyon keresik,elsôsorban exportra, Olaszországba, ahol kedvelt növénye a talajpihentetés-nek, zöldtrágyázásnak. Vetômag-elôállító területe kétszeresére nôt egy évalatt 1998 és 1999 között. A tényleges, MGSZH által minôsített magtermése1999-ben 2066,6 t volt. Ekkor 10 külföldi fajta export célra termelése melletta magyar Lovászpatonai fajta vetômagtermesztése folyt.

Legeltetés

A legeltetés legoptimálisabb idôpontja megegyezik a zöldetetésre történô ka-száláséval, tehát közvetlenül vagy a virágzás elôtt, vagy koravirágzásban (ami-kor az állomány negyede virágzik). Az elöregedett here legeltetése is, ugyan-úgy, mint zöldetetése az erôs szôrözöttség miatt gondokat okoz. A felfúvódásveszélye nem olyan jelentôs ugyan, mint a lucerna esetében, de azért célszerûaz álatokat fokozatos szoktatás után kiengedni a bíborherés legelôre. Ha télilegelôként használjuk, figyelni kell az idôpontra és a legelés mértékének meg-választására, hogy az ne befolyásolja jelentôs mértékben a következô évi ter-mést. A legeltetés mélysége maximum 7–12 cm lehet. ebben az esetben a le-geltetés serkenti a növekedést, gátolja a megdôlést. Ha a maghozó állomá-nyunkat legeltetjük, nagyon kell figyelni a legelés mértékére. A túlzott legelésa magtermés elvesztését okozhatja, hiszen a bíborhere a hajtáscsúcsokon hoz-za a virágait. Az ilyen kettôs hasznosításnál éppen ezért kis szakaszokra szok-ták osztani a táblát, és ezeken éppen csak annyi állatot legeltetnek, amennyimellett még elegendô magtermésre is számíthatunk. Másik módszer a korláto-zott legeltetés, amikor az állatokat naponta csak pár órára engedik a heréslegelôre, hogy ezzel biztosítsák a napi fehérje- és energiaigényüket. Különö-sen termékenyítendô állatok esetében lehet ez nagyon jó hatású. Elkülönítettlegelôrészekre is telepíthetünk bíborherét, amelyhez kizárólag a fiatal állatokférhetnek hozzá.

151

Zöldtrágya

Ilyen felhasználás mellett az ôt követô növény vetése elôtt 2–3 héttel kell be-szántani vagy tárcsával beforgatni, hogy legyen idô a lebomlásra. Ilyankor so-kan egyszer legeltetik vagy kaszálják a bíborherét. Az elöregedett heréneknemcsak tápanyag-szolgáltató képessége romlik, de a kemény szárak nagybannehezítik a talajmunkákat. A növényt tekintve tehát legjobb a kora virágzás-ban történô bedolgozás, mivel ilyenkor a N-beépülés és -kiáramlás állandóanzajló folyamatai még a N-beépülés felé billennek, és már a vegetatív zöldtö-meg is elérte azt a méretet, amit érdemes zöldtrágyaként felhasználni. A bíbor-here 60–100 kg/ha N-t képes szolgáltatni, aminek az ôt követô kultúrnövénymintegy 35%-át képes felhasználni.

Talajtakarás

Gyakran használják téli talajtakarásra az egyéves növényeket tartalmazó ve-tésforgókban, hiszen amellett, hogy takarja a talajt, N-t is megköt. Fontos fel-használási lehetôség a gyümölcsösök, szôlôk sorközének takarása. Ebben azesetben bír jelentôséggel a bíborhere önvetô képessége. A legtöbb fajta elegen-dô nedvesség jelenlétében képes önmagát újravetni és újból szép állománytlétrehozni. Természetesen mindennek alapfeltétele az elegendô csapadék. Aszárazságstresszt túlélô növények ôsszel hoznak csak virágot, és ez nagymér-tékben csökkenti a télállóságot. Ebben az esetben is növeli a sikerességet, hatúlnyomórészt keménymagvú fajtákat használunk.

152

Bükköny (Vicia sativa, V. villosa, V. pannonica)

Hazánkban a bükkönyök három faját termesztjük: a tavaszi vagy takarmány-bükkönyt (Vicia sativa), a szöszös bükkönyt (Vicia villosa) és a pannon bük-könyt (Vicia pannonica). Jelentôségük az állati takarmányozásban megnôhet atermészetszerû és ökológiai gazdálkodás térhódításának köszönhetôen. A bük-könyöket általában keveréktakarmányok alkotóiként termesztjük, tiszta telepí-tésük szinte kizárólag vetômagtermesztési célból történik, bár ebben az estbenis sokszor célszerûbb támasztónövénnyel vetni botanikai sajátosságaiknakmegfelelôen. Felhasználási módjuk miatt termesztésüket is növényfajonkéntismertetjük, itt térünk ki a keverékekben betöltött szerepükre és a keverékekértékelésére is.

Elsôsorban keverékekben használjuk fel takarmánytermelésre, ezen belül azöldetetésre használjuk a bükkönyöket. Vetése tiszta kultúrában zöldtakar-mánynak célszerûtlen, és nem is kifizetôdô, azonban számos egyéb hasznostulajdonságukat ki kell emelni. A felhasználásból kimaradó takarmányt fony-nyasztás után erjesztéssel tartósítani lehet, így téli alaptakarmányként felhasz-nálható a kérôdzô fajok számára. Ha magnak termesztjük, a tisztítás, méretszerinti osztályozás során visszamaradó magok fehérjeforrásként takarmány-keverékek alkotóiként, a visszamaradó leveles szár juhok takarmányakéntszolgál. Annak ellenére, hogy a tavaszi bükköny magja elég sok tápanyagottartalmaz, a nálunk termesztett változatokat ritkán adjuk abraktakarmányként,részben azért, mert a tavaszi bükköny maghozama rendszerint alacsonyabb,mint például a lóbab és a borsó hozama, részben azért is, mert a bükköny mag-ja nemkívánatos glükozidákat tartalmaz, és ennek következtében kesernyés.Betakarítás után az elpergett magokból kialakuló árvakelés részben legeltetés-sel hasznosítható, részben bedolgozásával a talaj nitrogén- és szervesanyag-készlete javítható. Noha kifejezetten zöldtrágyának nem termesztik, az árva-kelést mindig célszerû a gyomosodás mértékétôl függôen erre a célra felhasz-nálni. Vetésforgókba illesztésével a takarmánybázis kialakításán kívül a talaj-szerkezetének javítása és gyommentesen tartása miatt kifejezetten jó elôvete-ménynek számít, rövid tenyészideje miatt problémamentesen megoldató.

153

1. Tavaszi (takarmány) bükköny

Növénytani jellemzôi

A takarmánybükköny (Vicia sativa) mediterrán származású, értékes szálasta-karmány, amelynek magja is nagy táplálóértékû szemestakarmány. Elsôsorbanzabbal vetik támasztónövényként. Tiszta gabonavetésekben káros, mert a ga-bonára felfut és megdönti. A takarmánybükköny ôszi és tavaszi vetésû. Hazánkban csupán a tavaszi alakot termesztik, ezért tavaszi bükkönynek is ne-vezik. A bükkönyök termesztése szinte egyidôs a földmûveléssel.

Jelentôs változékonysága következtében, valamint tekintettel környezetekülönbözô feltételeire, melyek között terem, ennek a növényfajnak számosváltozata keletkezett. A tavaszi bükkönyt leggyakrabban földrajzi-ökológiaicsoportokba sorolják, és tovább, sajátságos jegyei (a virág színe, a mag színeés rajzolata) szerint alcsoportokra és további változatokra osztják. Általában a tavaszi bükköny két alfaját különböztetik meg:

1. ssp. obovata (Ser.) Gaud.: tavaszi bükköny, visszás tojásdad alakú leve-lekkel,

2. ssp. angustifolia (Grufb.) Gaud.: közönséges, keskenylevelû bükköny.A tavaszi bükköny egyéves növény, melynek némely formája kedvezô ég-

hajlatú vidékeken járó jellegû (tavasszal és ôsszel is vethetô). Karógyökerearánylag gyenge, de mélyre lehatol a talajba, és igen sok mellékgyökeret fej-leszt. Szára viszonylag gyenge és elfekvô, 50–150 cm magas, alig észrevehe-tôen szögletes, sima, a fejlôdés különbözô fokain finom szôrök borítják. El-ágazódási hajlama, és oldalágainak erôteljes fejlôdése következtében a fôszárrendszerint elhal. Levelei párosan szárnyasan összetettek, kacsban végzôdnek.A levélkék különbözô nagyságúak, tojásdad vagy visszás-tojásdad alakúak,hegyesek. A pálhalevelek fonákján mézmirigyeket találhatunk. A tavaszi bük-köny virágai többnyire pirosas lilák, fehérek vagy rózsaszínûek. A levelekhónaljában általában kettesével, ritkábban egyesével vagy hármasával, rövidkocsányon ülnek. A tavaszi bükköny önbeporzó növény. Hüvelye gömbölyû,lapított, csupasz vagy szôrözött, fejlôdésének éréskor barna, esetleg fekete szí-nû. A hüvelyben 4–12 gömbölyû vagy enyhén lapított, ezért szögletesnek ha-tó mag található. A magok színe különbözô, fehértôl barnáig árnyalt, esetlegszürke vagy fekete színû. Leggyakrabban azonban pirosasbarnák, sárgásbar-nák vagy szürkészöldek, gyakran márványozottak vagy foltosak, pettyezettek.A köldök rövid, világos vagy sötét. Az ezermagtömeg a termesztési feltételek-nek megfelelôen (talajszerkezet, vízellátottság) ingadozó: 20–90 g.

A két alfajt a következô jegyek szerint különböztetjük meg:

154

1. ssp. obovata (Ser.) Gaud.: közönséges tavaszi bükköny visszás-tojásdadalakú levelekkel. Többé-kevésbé kúszó szárú növény. Levelei elágazó kacsbanvégzôdnek; 4–8 levélpárból tevôdnek össze, hegyesek. Virága 2–3 cm hosszú.A vitorla hátrahajlított, lila színû, az evezôk pirosaslilák, a csónak fehéresvagy rózsaszínû. Éghajlatunkon általában ezt a változatot termesztjük;

2. ssp. angustifolia (Grufb.) Gaud.: vetési bükköny. Az alsó levelek kacsnélküliek, 13 levélpárúak, a felsô levelek 3–7 levélpárból tevôdnek össze, a le-vélkék keskeny szálúak. A virág 1–1,5 cm hosszú. Félig elfekvô, majdnem fel-álló növény. A vitorla egyenes, rózsaszínû vagy lila színezésû. Az evezôkpirosaslilák, a csónak fehér. Csak melegebb éghajlatú tájakon érdemes ter-meszteni, de a klímaváltozás hatására elképzelhetô megjelenése a hazai ter-mesztésben is.

Fajtakérdés

Négy fajtája engedélyezett a köztermesztésben (27. táblázat). Leggyakrabbantermesztett fajtánk a BETA 11.

Államilag elismert fajta, minôsítésének éve: 1992. Nemesítô: Csitkocics Antal Sopronhorpács. Származás: magyar tájfaja-populációból egyedkiválasztással.Leírás, jellemzés. Jellegzetes pannon tipusú bükköny. Szára közepesen ma-

gas, közepesen bokrosodik. Dús levélzetû, a levél közepesen szôrözött. A kacsközéphosszúságú. Éretlen állapotban a hüvely sötétzöld, éretten világosbarna.A hüvely kötése jó. Pergésre nem hajlamos. A mag általában kerek, kissé tor-zult, színe sötétszürke, amelyen sötét, majdnem fekete pettyezés van. Ezer-magtömege 50 g.

Érése: középkorai.Lisztharmattal szemben elég ellenálló.Támasztónövénnyel, zabbal egy idôben vetjük (március-április).Magtermése: öntözetlen körülmények között 1,5–2,0 t/ha, öntözött körül-

mények között 2,5–3,0 t/ha.A tavaszi (takarmány) bükkoönybôl az EU/EFTA-országokban összesen

141 fajta elismert.

155

27. táblázat. A hazánkban minôsített tavaszi bükköny fajták

Éghajlat- és talaigény

A tavaszi bükköny az éghajlat és a talaj szempontjából igénytelen növény, hazánk-ban mindenhol megterem. Ellenállóképes, kevésbé melegigényes. Termesztéseolyan területeken célszerû, ahol az évi átlagos hômérséklet 6–9 °C (elviseli a 6 °C-os tavaszi talaj menti fagyokat is, a 7–9 °C-os fagy azonban már károsítja), és ahûvösebb, szélvédett fekvésû, rövidebb nyarú vidékeken is megél. Tenyészideje115–140 nap. Vízigénye eléggé nagy, fôként egyenletes eloszlású csapadékot igé-nyel. Szárazság idején elszárad, nem köt magot. Jól növekszik a kötöttebb és kö-zépkötött humuszos talajokon, de elviseli a könnyû talajokat is; ha ellátjuk megfe-lelô mennyiségû tápanyaggal, fôként mésszel, és ha a talaj víztartalma is megfele-lô. Termesztésére nem alkalmasak az elvizesedett talajok, ahol alulról rothadnikezd, továbbá a tôzegtalajok, a szegény és nagyon laza homoktalajok. A tavaszibükkönyt magnak porhanyós, humusszal és mésszel megfelelôen ellátott homokosvályogtalajokban, továbbá a mély vályogtalajokban, agyagos vályog-, sôt agyagostalajokban termeszthetjük a legsikeresebben. Ott azonban, ahol a tavaszi bükkönynagyon buján nô, rendszerint alacsony magtermést hoz.

Vetésforgó

A vetésforgóban a tavaszi bükkönyt két gabonaféle közé szoktuk sorolni (leg-jobb a tavasziak után). Legjobb elôveteményei kapásnövények. Fôként a sze-gény talajokon a vetésforgóban a tavaszi bükkönynek a tavaszi veteményeketkellene pótolnia. Magnak és keveréktakarmánynak termesztve kitûnô elôvete-ménye az ôszieknek, fôként a búzának, és korai betakarítása következtében a rozsnak is. Önmaga után ugyanarra a táblára már 3–4 év múlva vethetjük.

Talaj-elôkészítés

A tavaszi bükköny alá a talajt nagyon gondosan kell elôkészíteni. Az elôvete-mény (gabonafélék) betakarítása után sekélyebb tarlóhántásnak kell következ-

156

Fajtanév Bejelentés éve

BETA 11 1992

Emma 2005

Eszter 2000

Gabi 2000

nie (nem mélyebben, mint 8 cm-re), és ôsszel minél hamarabb elvégezzük amélyszántást. Télre a talajt rendszerint elmunkálatlanul hagyjuk. A tarlóhán-tással és az ôszi mélyszántással jól irthatjuk a gyomokat, fôként a vadrepcét(repcsényretket stb.). Ezért a tarlóhántás elvégeztével a táblát szárazabb idôjá-rás esetén hengereljük, hogy a gyommagok kikeljenek, amelyeket azutánmélyszántással eredményesen ritkíthatunk. Abban az esetben, ha a mélyszán-tást korán (szeptember végén) elvégeztük, a még kikelt gyomot elpusztítják afagyok. A szántóföld gyomtalanítása célszerû, habár a tavaszi bükköny önma-ga is jelentôs mértékben elnyomja a gyomot. Amint a talaj tavasszal kissémegszáradt, szükség szerint többször simítózzuk és boronáljuk. A tavaszi bük-köny nem igényli a szántóföld mélyebb porhanyítását.

Tápanyagellátás

A tavaszi bükköny alá istállótrágyát ne adjunk, tápanyagigényét mûtrágyákkalelégítsük ki, mégpedig a talaj termékenységének megfelelôen. Nitrogént csaka szükséges mennyiségben adjunk ki, amelyet a vetés elôtt juttatunk a talajba,hogy kezdeti igényét kielégítsük, de a késôbbiekben a szimbiotikus nitrogén-kötést ne akadályozzuk. Legfontosabb a foszfortrágyázás (átlagos körülmé-nyek között, ha-onként 30–50 kg P2O5), lúgos kémhatású talajokon vetés elôttelsôsorban szuperfoszfáttal. Ne feledkezzünk meg a kálitrágyázásról sem (ha-onként 40–60 kg K2O); amelyet leggyakrabban 40%-os kálisó formájábanhasználunk. Szükség esetén, ha a talaj mészben szegény, az elôvetemény alámésztrágyát juttatunk a talajba, mert a közvetlen meszezés árt a bükkönynek.

Vetés-elôkészítés

A tavaszi bükkönyt magnak is túlnyomóan keverékekben termesztjük, támasz-tónövénnyel, elsôsorban zabbal (kivételes esetben mustárral is vetik), amellyelegy idôben érik be. A bükkönyt tiszta kultúrában ritkán vetjük, bár termésegyakran kielégítô; tiszta gyommentes szántóföldet, intenzív növényápolástigényel, betakarítása körülményes és terméshozama bizonytalan.

A magtermesztésre szánt, minden esetben az elsô fokú szaporításhoz szüksé-ges vetômagot mindig fémzárolt magtételbôl kell beszerezni. Ezzel szemben a ta-karmánykeverékek, valamint a zöldtrágyák megtermeléséhez szükséges vetôma-got a gyakorlatban javarészt saját termelésbôl biztosítják, de a vetômagot ekkoris feltétlenül tisztítsuk és osztályozzuk. A bükköny magja 6–8 évig csírázóképes.A vetômag tisztaságát és csírázóképességét, ha ez saját termelésünkbôl szárma-

157

zik, minden esetben ellenôriznünk kell; erre a tavaszi bükköny vetômagja minô-ségének gyakori ingadozása figyelmeztet bennünket, amit a növény egyenlôtlenbeérése okoz, fôként termékeny talajokon és csapadékdúsabb években. A vetô-mag így megállapított értékének megfelelôen szabályozzuk a hektáronkénti veté-si mennyiséget, esetleg a bükköny hányadát a keverékben. Vetés elôtt a magotcsávázzuk levél- és hüvelyfoltosság, valamint gyökérrothadás ellen; ebben azesetben azonban magoltást semmiképpen nem szabad alkalmazni. Régebbi ta-pasztalatok azt mutatják, hogy terméshozam növelését eredményez a jarovizálás,amely +2 °C hômérsékleten 20–35 napig tart. Ezt az eljárást más pillangós növé-nyek esetében is hatásosnak találták. Mielôtt megkezdenénk a jarovizálást, a ve-tômagot vízzel nedvesítjük. 100 kg vetômagra 72 liter vizet használunk, és a ned-ves vetômagot 2 napig +10 °C hômérsékleten elôcsíráztatjuk.

Tiszta kultúrában történô vetésnél 90–120 kg vetômagot vetünk el ha-onként, tehát 1,8 millió csírázóképes magot minden hektárra. A bükkönyt cél-szerûbb támasztónövénnyel, elsôsorban a már említett zabbal vagy mustárraltermeszteni, az érési idô egybeesése miatt. Egyszerû keverékek (bükköny ésegy támasztónövény) esetében a bükkönybôl vessünk többet. A bükköny há-nyada 70–75%-ot és a támasztónövény hányada 25–30%-ot tegyen ki a tisztakultúrában alkalmazott vetési mennyiségbôl. Számoljunk azonban azzal, hogyaz ilyen keverékek terméshozama ingadozó, az egyes években az átlagtól, né-ha 35%-kal is eltér. A maglevô tapasztalatok szerint a keverékeknél és a bük-köny szaporítása szemszögébôl is legmegfelelôbb a hüvelyesek 70%-os része-sedése, közepes vetési magmennyiséggel.

A következôkben ismertetett példák jól felhasználható arányokat mutatnaka kukorica- és répatalajok, valamint a szárazabb vidékeken használható keve-rékarányokra:

1. 30–40 kg zab + 80–100 kg tavaszi bükköny,2. 2,5–3 kg fehér mustár + 100 kg tavaszi bükköny,3. 40 kg zab + 55 kg tavaszi bükköny + 55 kg mezei borsó vagy 30 kg zab

+ 50 kg árpa + 55 kg tavaszi bükköny + 55 kg mezei borsó.Nedvesebb fekvésû vidékeken 40%-kal is csökkenthetjük a hüvelyesek hánya-

dát a keverékben, és ennek megfelelôen növeljük a támasztónövény részesedését.Nagyon bevált a tavaszi bükköny zabbal történô felülvetése, mégpedig ha-

onként 7–10 kg mennyiségben. Nagyobb arányú (egészen 20 kg-ig) felülvetésugyan a jó terméshozam szempontjából kedvezôbb, de ebben az esetben a növény-állomány már takarmánykeverék jellegû, ezért inkább ilyen céllal alkalmazzuk.

A gabona- és bükkönykeverék vetômagját a vetés elôtt jól keverjük össze,és fekvô zsákokban szállítsuk a szántóföldre, hogy a bükköny ne rázódjon na-gyon össze. A bükkönyt mustárral külön vetjük.

158

Vetés

A tavaszi bükkönyt kora tavasszal vetjük a tavaszi mezôgazdasági munkák el-sô hetében, mert elegendô nedvességet igényel és a tavaszi talajmenti fagyo-kat is elviseli. Ha a bükkönyt gabonafélékkel keverékben vagy tiszta kultúrá-ban termesztjük, 12–25 cm sortávolságra, 3–4 cm mélyre vetjük. Ha mustár-ral keverékben termesztjük, a bükkönyt külön, 25 cm sortávolságra vetjük, ésa mustárt a bükköny soraira merôlegesen utánavetjük. Amint a bükköny kikelt,sorközmûveléssel ritkítjuk, és így a mustár csak a bükköny soraiban maradmeg. A bükköny elvetése után a talajt, ha ezt a vetôgép nem végzi el, henger-rel tömöríteni kell.

Növényápolás

Ha a talaj cserepesedik, a talajkérget tüskés hengerrel vagy könnyû fogassalmegtörjük. Ha a bükkönyt szélesebb sortávolságra vetjük, sorközmûvelés isalkalmazható, de ez keverékvetések esetében biztosan nem szükséges. Tisztánmagnak vetve nehezen irtható gyomnövényei: a konkoly, az apró szulák, amogyorós lednek. A vegyszeres gyomirtást áprilisban célszerû elvégezni, ke-verékekben általában jó kultúrállapotú talajokon termesszük, mert herbicid-kezelése a különbözô fajok miatt nehezen valósítható meg, jól beállt állomá-nyokban rendszerint nem is szükséges.

Betegségei: rozsda, hüvely és levélfoltosság. Kártevôi: csipkézôbogarak,bükkönyápion, akácmoly, zsizsik. A megporzást házi méhekkel elôsegíthetjük.

Betakarítás

Ha szénát készítünk belôle, akkor teljes virágjában kaszáljuk, ha pedig zöldenetetjük, a virágzás elôtt kezdjük meg vágását. Nehézséget jelent, hogy szénát ne-héz belôle szárítani, mert a bükköny levelei könnyen peregnek, ezért nem sza-bad sokszor forgatni, a közötte levô gabona pedig a nóduszoknál nehezen szá-rad. Vékony rendre vagy esetleg apró petrencékbe rakva gyakori forgatás nélkülis tökéletesen kiszárad ugyan a szénája, de ez túl sokáig tart, ezért ilyenkor a tar-lóját nem lehet idôben meghántani, a talaj sokat veszít a beéredettségébôl, víz-tartalmából és a gyomossági helyzet is sokat romlik. Legjobb teljes kiszáradásaelôtt, mikor még kissé vonódott behordani és facsatornák segítségével kazaloz-ni, mert így vonódott állapotban is nagyobb veszteség nélkül kazlazható.

Szénatermése 3–6 t/ha között van a talaj minôsége és a vízellátottsága függ-vényében.

159

Zölden vagy szénának szárítva egyaránt tápdús, jó minôségû takarmány.Minden állat szívesen eszi, ha szárítás közben esôs idôjárás következtébennem penészesedik meg.

Nem célszerû egymagában etetni, mert sok vizet tartalmaz. Hibája az, hogydrága takarmány, mert csak egy kaszálást és közepes szénahozamot ad. Búza-termô vidékeinken mégis nehezen nélkülözhetô, mert ha nem is sok, de jó mi-nôségû takarmányt szolgáltat, azt elég biztosan megtermi. Nagy elônye az,hogy a búzának kitûnô elôveteménye. Ugyanezt elérhetjük azonban a szöszösbükkönnyel is, amely nagyobb termést ad, csak az a hibája, hogy a szôrôs szá-ra miatt az állatok a szénáját kevésbé szívesen eszik. Ezen úgy segíthetünk,hogy erjesztett takarmányt készítünk belôle.

A tavaszi bükkönyt magnak akkor aratjuk, amikor a növény alsó harmadána hüvelyek barnulni kezdenek, és bennük a magok kiszínezôdnek. Kombájnosbetakarítása a hüvelyek 85%-os érettsége után végrehajtott állományszárításután egy héttel kezdhetô meg. A bükköny magja a cséplésnél nem törik. A bükköny magját könnyen elkülöníthetjük a támasztónövény magjától, osztá-lyozógéppel vagy rostákkal. Termése 0,8–1,4 t/ha és zab támasztónövény ese-tén ugyanennyi zab. Szalmája a magmennyiség háromszorosa, juhtakarmány.

Használata keverékben

A zab és a tavaszi bükköny keveréke az ún. zabos bükköny, amely nemcsakzöldtakarmányozásra és silózásra alkalmas, hanem széna is készíthetô belôle.Igényessége miatt termése kevesebb és bizonytalanabb, mint az ôszi keveré-keké.

Éghajlat- és talajigénye lényegében azonos a zabéval, de csak jobb talajonés csapadékosabb vidéken gazdaságos a termesztése.

Jó elôveteménye a trágyázott kapásnövény, vagy kerülhet két gabona közéis. Trágyaigényes, adhatunk alá istállótrágyát is. Egyébként trágyázása és tala-jelôkészítése azonos a zabéval.

Kora tavasszal gabona-sortávolságra, 4–5 cm mélyre vessük. Vetômagszük-séglete 170–190 kg/ha, amelynek kb. 60%-a legyen a bükköny.

Betakarítás

Kaszálása június elején van, amikor a zab már kihozta a bugáját. Ha a keverékborsót is tartalmaz, betakarítását hamarabb kell megkezdeni, a bükköny virág-zásának kezdetén.

160

2. Szöszös bükköny

Növénytani leírás

A szöszös bükkönyt (Vicia villosa Roth.) mint takarmánynövényt termesztjük.Zöldtömegének takarmányértéke jelentôs. Jelentôsége a soknövényes, össze-tett vetésforgók újbóli elterjedésének köszönhetôen várhatóan ismét növeked-ni fog, mert az ôszi vetésû növények közül a könnyen vethetô, talajra jó hatástgyakorló növények közé tartozik, az ôszi takarmánykeverékek igen alkalmasösszetevôje. Ezek a keverékek éppen olyan termékenyek, mint a tavaszi hüve-lyesekkel vetett korai keverékek, azonban kb. 14 nappal késôbb érik el a takar-mányozási érettséget. Ebbôl adódóan azonban természetesen hosszabb ideigtakarmányozhatunk velük, ha mind két típust vetjük, a zöldtakarmánnyalhosszabb ideig láthatjuk el az állatokat, a betakarítási idôt is elnyújthatjuk. Aszöszös bükköny zöldtrágyának is megfelel, de hasonlóan a tavaszi bükköny-höz erre a célra fôként a magtermesztés során elpergett magvakból kialakulóárvakelést alkalmazhatjuk. Virágzása kezdetétôl szárazanyaga 14,5% emészt-hetô fehérjét tartalmaz. Szárazanyag tartalma: 10–18%. Teljes virágzása ide-jén szárazanyaga 10,5% emészthetô fehérjét tartalmaz. Ilyenkor szárazanyaga12–20%-ot tesz ki.

Abraktakarmánynak a szöszös bükkönyt csak korlátolt mértékben alkal-mazhatjuk, mert az abrak hüvelyesekhez (pl. a borsóhoz és a lóbabhoz) viszo-nyítva 2/3-dal alacsonyabb magtermést és tápanyagot (fôként emészthetô fe-hérjét) ad. Terméshozama is kevésbé biztos. Ezt biológiai tulajdonságai, elfek-vô jellege, virágzási idejének meghosszabbodása stb. okozzák. Ezért a szöszösbükkönyt magtermesztésre csakis a takarmánykeverékekbe szükséges vetô-mag biztosítása céljából, illetôleg felújítás céljából szokták vetni. Takarmá-nyozásra csakis a vetômag tisztításánál visszamaradt hulladékot és a kevésbéértékes magot használjuk.

A szöszös bükköny nagyon változékony növény, sok típusa ismeretes. Ezeket a típusokat külsô jegyeik alapján különböztethetjük meg egymástól. A szöszös bükkönyt általában két alfajra osztjuk:

1. ssp. villosa: szöszös bükköny, 2. ssp. pseudovillosa: sima bükköny (syn. Vicia varia Host., Vicia villosa

ssp. dasycarpa, Vicia villosa ssp. glabrescens).A szöszös bükkönyt egyéves vagy esetleg kétéves növényként termeszthet-

jük. Gazdag gyökérhálózatot fejleszt hosszú oldalgyökerekkel és másodrendûgyökerekkel, melyekkel mélyen a talajba hatol. Szára magas, eléri az 1,5 m-t(sôt gyakran még magasabb is) szögletes, eléggé elágazódó, nagyon elfekvô.

161

Levelei párosan szárnyaltak, többnyire 6–11 pár lándzsás alakú levélke alkot-ja ôket, amelyek kacsban végzôdnek. A levélkék hossza és szélessége nagyonváltozékony. A pálhalevelek hosszúkásan lándzsásak és hegyezettek. Virágaközepes nagyságú, a párta többnyire kékeslila, néha bíborlila színû, elvétve fe-hér is. A csésze rövid és fogazott. Gyakran elnyújtottan és egyenlôtlenül virág-zik. Hüvelytermése, amelyben 3–8 mag található, keskeny, két oldalról lapí-tott, csupasz, többnyire barna színû, kb. 2–2,5 cm hosszú. Magja gömbölyded3–4 mm átmérôjû, fénytelen, fekete, rövid, hosszúkás, sôt ellipszis alakú köl-dökkel. Ezermagtömege: 18–35 g.

A két alfajon megkülönböztetô jegyek észlelhetôk. A Ssp. villosa növény szá-rát és leveleit bolyhos szôrözet borítja, virágzata dúsan fürtös, néha 30 egy idô-ben virágzó virággal, virágai lecsüngôk, 15–20 mm hosszúak, a csésze alsó foga-zata ár alakú. A Ssp. Pseudovillosa a kapaszkodószár ritka szôrzetû, néha csu-pasz, virágzata ritka, 5–15 virágból tevôdik össze. A virágok elállóak, elvirágzásután lecsüngenek, 12–17 mm hosszúak, a csésze alsó fogazata lándzsa alakú.

Fajtakérdés

Köztermesztésben két hazai nemesítésû fajtát használunk (28. táblázat).A szöszös bükkönybôl összesen az EU/EFTA-országokban 27 fajta elismert.

28. táblázat. A hazánkban minôsített szöszös bükköny fajták

Éghajlat- és talajigény

Éghajlat tekintetében igénytelen növény, hazánkban mindenhol megterem, jótélállóság jellemzi. Ha ôsszel idôben elvetjük, fagyálló, azaz a 15–20 °C-osfagyokat is elviseli, kellô vastagságú hótakaró alatt a még nagyabb fagyoknakis ellenáll. Figyelni kell azonban arra, hogy a szöszös bükköny fajtái és típu-sai különbözôen mértékben ellenállóak a kifagyással szemben. A szöszös bük-köny a tavaszi, hûvös idôjárást aránylag jól elviseli, határozottan jobban, mintpl. a pannon bükköny. Annak ellenére, hogy növényállománya tavasszal elég-gé gyengén fejlett, kedvezô viszonyok között növekedési késését gyorsan be-hozza. Ezért a szöszös bükköny növényzetét nem szabad elhamarkodva be-szántanunk. Ez a bükkönyfaj jól viseli a szárazságot is. Ezért a szöszös bük-

162

Fajtanév Elismerés éve

Hungvillosa 1951

Perla 2010

köny termesztôterülete Európa-szerte nagy, és minden termelôkörzetbe kiter-jed, kivéve a legmagasabb fekvésû tájakat, ahol a hótakaró sokáig megmarad.

Talaj tekintetében a szöszös bükköny igénytelen növény. Minden talajonmegterem a homoktalajoktól a vályogos agyagtalajokig, ha nem elvizesedet-tek és elegendô meszet és egyéb tápanyagokat tartalmaznak. Legalkalmasab-bak a könnyebb vályogos homoktalajok. Kötöttebb talajban gyakran buján nô,azonban gyengébb magtermést hoz, fôkén,t ha esôs az idôjárás. Pionír nö-vényként sovány talajok rekultivációjára, így elhanyagolt parlagokon átállásiidôszakban is alkalmas.

A szöszös bükkönyt tiszta kultúrában még magtermesztésre sem termeszt-jük, mert a szára elfekvô. Rendszerint csak keverékben vetjük olyan nö-vényekkel, amelyek elfekvô szárának támasztónövényül szolgálhatnak. Többnyire gabonafélékkel, rozzsal vagy jobb talajokon ôszi árpával vagy ôszibúzával vetjük keverékben.

Vetésforgó

Ha ôsszel vetjük, úgy állíthatjuk be a vetésforgóba, mint a bíborherét, vagyisgabona elôzheti meg. Aratása után jobb talajon másodterményként késôtavasszal vethetô takarmányt, (csalamádét, mohart, kölest), ha korán lekerül,korai tengerit, esetleg babot vagy burgonyát vethetünk, vagy pedig ugarolva,ôszi gabonát lehet utána vetni, mert ennek nagyon jó elôveteménye. A tavasz-szal vetett szöszös bükköny után csak ôszi gabonát vethetünk.

Ha a szöszös bükkönyt vagy esetleg a gabona és bükköny keverékét vetô-magnyerés céljából termesztjük, olyan elôveteményre van szüksége, amelykorán lekerül a tábláról, hogy a talajt idôben elôkészíthessük a vetésre. A ve-tésforgóban legjobb a szöszös bükkönyt olyan gabonafélék után vetni, ame-lyek elôtt trágyázott kapásnövények voltak a táblán, tehát leggyakrabban árpaután. Elôveteményként hüvelyesek és pillangós szálastakarmányok nem alkal-masak. Visszatérhetôségi ideje 3-4 év. Kitûnô elôveteménye a kapásnövé-nyeknek, magtermesztés esetén gabona elôveteménye csak akkor legyen, hajelentôs megpergés nem törtönt, hogy a gabonát ne gyomosítsa. Keverékkénttörténô vetése estén mind kapásoknak, mind gabonáknak jó elôveteménye.

Talaj-elôkészítés

Talaj-elôkészítését az alkalmazott támasztó növényhez igazodva kell elvégez-ni, mindenben a gabonaféle igényeit kielégítô talaj-elôkészítési rendszert kellvégrehajtani. A talaj elôkészítését közvetlenül az elôvetemény betakarítása

163

után kezdjük tarlóhántással. A mélyszántást legkésôbb 2–3 héttel a vetés elôttvégezzük el, hogy megfelelôen ülepedett talajba vethessünk. Ha az elôvete-ményt csak késôn takarítottuk be, vagy a szalma betakarítással megkéstünk, atarlóhántást hagyjuk el, és azonnal szántással kezdjük a talajmunkákat. Szán-tás után a nyitott barázdákat simítóval behúzzuk, a táblákat boronáljuk. A bo-ronálást a vetés elôtt megismételjük, mert ezzel irtjuk a kikelt gyomot, ésegyúttal beledolgozhatjuk a talajba a mûtrágyákat.

Tápanyagellátás

A tápanyagokat célszerû a magágykészítéssel egy menetben bedolgozni a ta-lajba. Tápanyag-utánpótlását az alkalmazott támasztónövényhez igazodva vé-gezzük el. Istállótrágyázást nem alkalmazunk. 50 kg/ha nitrogént, 80–100kg/ha P2O5-ot és a 100–120 kg/ha K2O-ot keverjünk a talajba. Tavasszal nit-rogén fejtrágyázást alkalmazhatunk a korai nitrogénhiány kiküszöbölésére azössze mennyiség kb. 70%-ával, de mennyiségét gondosan válasszuk meg,hogy a nitrogénkötést ne akadályozzuk.

Vetés

A szöszös bükkönyös keverékeket hûvösebb termôhelyi körzetekben augusztusközepétôl szeptember 5-ig, alföldi vidékeken pedig szeptember 20-ig vetjük. Akésôbbi vetés nem biztosít jó termést, mert a növény többnyire nem fejlôdik kieléggé a tél beérkeztéig, és sokkal nehezebben viseli a kedvezôtlen viszonyo-kat, mint a korai vetemény. A vetômagkeveréket fekvô zsákokban szállítjuk aszántóföldre, hogy a szöszös bükköny magja ne rázódjék a zsák aljába. Gabo-navetô géppel vetjük 3–5 cm mélyre. A sortávolságot 12 cm-re állítjuk be. Aszöszös bükköny számára kedvezôtlen feltételek esetében, fôként kései vetés-kor célszerû, ha a bükkönyt és a támasztónövényt külön vetjük. Ilyen esetbenelôször a bükkönyt vetjük, utána közvetlenül merôlegesen a bükköny sorairaugyanolyan sortávolságra vetjük a gabonafélét. A vetés befejeztével a szántó-földet boronáljuk. Ha a talaj cserepesedik, vetés után a talajkérget könnyû bo-ronával megtörjük. Az alföldi szárazabb vidékeken alkalmazható keverékek:

1. 65 kg szöszös bükköny + 70 kg rozs,2. 50 kg szöszös bükköny + 85 kg ôszi búza.Legnagyobb átlagos terméshozamokat, valamint a bükköny legnagyobb

részarányát a terméshozamokból akkor érték el, ha a bükkönyt ôszi búzával

164

keverékben vetették; ezzel szemben a bükköny kiegyensúlyozott termést ho-zott minden esetben, ha bármelyik keverék formájában rozzsal vetették.

A keverék vetési mennyisége alacsonyabb vagy közepes (ha-onként110–130 kg) legyen.

A szöszös bükköny hányada a vetési mennyiségben ne legyen több mint2/5-e a rozsos bükköny átlagos vetési mennyiségének és 1/3-a a búzás bük-köny vetési mennyiségének. Olyan vidékeken, ahol gyakoribb a kifagyás, el-sôsorban a gabonafélék arányát növeljük a vetési mennyiségben.

A csapadékban gazdagabb burgonyatermesztésre ideális termôhelyek szá-mára alkalmas keverékek:

1. 70–100 kg rozs + 30–40 kg szöszös bükköny,2. 80–120 kg ôszi búza + 30–40 kg szöszös bükköny.

Növényápolás

A szöszös bükköny ápolásra nem nagyon igényes növény. Tavasszal, amikor atalaj már megszáradt, hengereljünk, hogy a felfagyás által okozott károkatmegszüntessük. Ez azért szükséges, hogy el ne száradjanak. Egy-két hét eltel-tével a növényzetet könnyû hálós boronával boronáljuk, de ezt soha ne alkal-mazzuk felfagyott állományban a hengerezés elôtt. A gyengébb növényzetetkisebb mennyiségû nitrogénnel trágyázhatjuk.

Gyomosodásra jó kultúrállpotú talajokon nem érzékeny, de nehezen tisztít-ható gyomoktól (konkoly, aprószulák, mogyorós lednek, repcsényretek, vad-repce, sávosbükköny) védeni kell, fôként magtermesztés esetén.

Betegségei: hüvely és levélfoltosság, rozsda, peronoszpóra és lisztharmat.Kártevôi: bükköny csipkézôbogarak, bükköny ápion, akácmoly, zsizsik.Magtermesztés esetén a megporzást házi méhekkel segíthetjük elô (2 kaptár/ha).

Használata keverékekben

Éghajlat- és éghajlatigény. A szöszös bükköny igénytelen növény. Nemcsak aszázazságot és a téli fagyokat tûri jól, hanem gyengébb talajokon is megterem.Mindenütt termeszthetô, elsôsorban azonban a homoktalajok növénye.

Termesztésük a szerint módosul, hogy melyik gabonaféle a támasztónö-vény. A korai betakarítás érdekében, valamint ha homoktalajokon termesztjük,akkor rozzsal vetjük. Jobb talajokon, és ha folyamatosan akarjuk etetni, akkorôszi árpával és ôszi búzával is vessünk szöszösbükkönyt.

A növényi sorrendbe nagyon könnyû beleilleszteni a szöszös bükkönyös ke-veréktakarmányokat. Elôveteményre igénytelenek. Rendszerint vagy gabona-

165

félék után vetjük ôket, vagy két kalászos közé kerülnek. De helyesebb, ha má-sodnövények követik ôket.

Talajelôkészítésük azonos az ôszi gabonákéval. Trágyázásuk: a mûtrágyákmellett adhatunk alájuk istállótrágyát is. Az alapmûtrágyázásnál a másodnö-vények igényét is figyelembe kell venni.

Vetés. A vetési idô a támasztónövény szerint alakul. A rozsos szöszös-bükkönyt szeptember elején kell vetni. (A vetômagszükséglet 150–180 kg/ha,amelybôl 60–65% legyen a rozs és 35–40% a szöszösbükköny.)

Ôszi árpás szöszös bükköny vetési ideje szeptember közepe-vége. (A vetô-magszükséglet 150–160 kg/ha, amelybôl az ôszi árpa 60–70%, a szöszös-bükköny 30–40%.)

Betakarítás

A kaszálást akkor lehet elkezdeni, amikor a gabonakomponens kalászhányáselôtt van. Zöldtakarmányozásra addig lehet felhasználni, amíg a támasztónö-vények el nem vénülnek. Az elvénülés a kikalászolás után hamar bekövetke-zik. Leggyorsabban a rozsos szöszösbükköny vénül el, egyébként is a rozsosszöszös bükköny minôsége a leggyengébb, mert még nagyon kevés benne a bükköny. Szöszös bükkönyös keverékekbôl csak akkora területet vessünk,amennyit zöldtakarmányozásra, jó minôségben és gazdaságosan fel lehethasználni.

Magtermesztés esetén akkor takarítjuk be, amikor az alsó hüvelyek márérettek, és bennük a magok már kemények. A szöszös bükköny egyenôtlenülérik, ezért hüvelyek 70–80%-os érettségi állapotában lombtalanítani szokás,mert utóvirágzása miatt nehéz kombájnolni. Lombtalanítás után 4–7 nappallassú fordulatszámra állított dobú, tágra nyitott dobkosarú, 4–5 km/h sebes-séggel haladó kombájnnal csépeljük. Erre azért van szükség, mert magja törik,így csírája sérül. A betakarítás után a szöszös bükköny magját elôtisztítjuk,szárítjuk és két héten belül zsizsiktelenítjük. Szalmáját juhtakarmánykénthasznosíthatjuk, a magpergésbôl kialakuló árvakelését nitrogénkötô volta mi-att zöldtrágyaként jól hasznosíthatjuk.

166

3. Pannon bükköny

Növénytani leírás

A pannon bükköny elsôsorban értékes takarmánynövény. Többnyire az ôszitakarmánykeverékekbe soroljuk, amelyek a vetésforgóba könnyen beilleszthe-tôk. Kevésbé alkalmazzuk tavaszi keverékekbe, és közvetlenül zöldtrágyázáscéljából. Tehát alkalmazása hasonló, mint a szöszös bükkönyé, azonban ettôla növénytôl több tekintetben különbözik: nagyobb az ellenálló képessége a ki-fagyással szemben, a –30 °C-os fagyokat is elviseli, de a hosszan tartó hûvöstavaszi idôjárást megsínyli. Kevésbé elfekvô, sûrûbb a levélzete, maghéja nemkemény, nagyobb magtermést hoz. Takarmányértéke kb. ugyanolyan, mint aszöszös bükkönyé. Mint szemestakarmány nem nagy jelentôségû, bár nemhagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a búzás bükkönykeverékek vagy pedig a ta-karmánybúza pannon bükköny felülvetésével kedvezô fekvésû tájakon többemészthetô fehérjét adnak egy hektárról, mint a takarmánybúza egymagában.Abraktakarmánynak termesztve azonban nem jellemzô, a többi abrakhüve-lyesnél gyengébb termése miatt. Jelenleg magnak a pannon bükkönyt csakis atakarmánykeverékek számára szükséges vetômag elôállítása, valamint felújí-tás céljából termesztjük. A pannon bükköny (Vicia pannonica Cr.) két alfajátkülönböztetik meg:

1. Vicia pannonica ssp. Pannonica: valódi pannon bükköny (syn. ssp. typi-ca (Beck), ssp. eupannonica Hay.) .Virága sárgás, szenynyesfehér vagy krém-színû. Legelterjedtebb a déli, melegebb tájakon.

2. Vicia pannonica ssp. purpurescens (D. C.) Arcang: sávos bükköny (syn.ssp. striata (M. B.) Arcang). Virágja szennyessárga, sôt barnáslila. Csak me-legebb vidékeken célszerû termeszteni.

A pannon bükköny, amelyet fehér virágúnak is neveznek, egyéves ôszi ta-karmánynövény. Karógyökere sûrûn szétágazódó. A növény szára félig fenn-álló vagy elfekvô, kb. 120 cm magas, nem elágazódó, vagy pedig kevéssé el-ágazódó a föld feletti részén. A szár felülete barázdás, közepesen vagy nagyonszôrözött, Kékesen szôrözött levele párosan szárnyasan összetett, 7–10 levél-párból tevôdik össze, kacsban végzôdik. Levélkéi visszás-tojásdad alakúak,szûken hegyezettek. Pálhalevelei kicsinyek lándzsa, sôt ék alakúak, barnás mi-rigyekkel. Virága közepes nagyságú, 15–18 mm hosszú; a levelek hónaljában1–4 rövid kocsányú virága van. A párta sárgás, sôt lilásbarna színû, vagy pe-dig zöld, sárgásfehér. Hüvelyei 2,5–3,5 cm hosszúak, 7–9 mm szélesek, ferdetéglalap alakúak, többnyire 5–10 maggal, sárgásbarna és fekete színûek, rövid fe-hér szôrzettel. Magja közepes nagyságú, laposan gömbölyded. kb. 3,5–4 mm

167

átmérôjû (ezermagtömege 35–50 g), sötétbarna színû, feketén pettyezett vagymárványozott. A mag köldöke vonalas, kékes színû, kb. 1,5 mm hosszú.

Fajtakérdés

Köztermesztésben két hazai fajtát használunk (29. táblázat). A pannon bük-könynek az EU/EFTA-országokban összesn három fajtája engedélyezett aköztermesztésben, a már említett két hazai fajta, a Beta és az Ali baba Magyar-országon kapott elismerést, a Dìtenická panonská pedig Csehországban.

29. táblázat. Hazánkban minôsített tavaszi bükköny fajták

Éghajlat- és talajigény

A pannon bükköny a talajra és éghajlatra általában nem nagyon igényes, ha-zánkban minden termôhelyi körzetben termeszthetô. Sikerrel termeszthetjükmind a meleg, szárazabb alföldi tájakon, mind a hûvösebb, csapadékosabb,burgonyatermesztô körzetekben. Csapadék iránt szintén igénytelen. A száraz-ságot és a fagyokat jól elviseli. Ellenáll a kifagyásnak is, bár az Alföld melegkörzeteibôl származik. A huzamos tavaszi hûvös idôjárást nem bírja. Jobberedménnyel termeszthetjük a porhanyós, mészben gazdag talajokon, amelyeknincsenek elgyomosodva, továbbá jobban kedveli a meleg, inkább szárazabb,mint a túlságosan nedves talajt. Termesztésére legmegfelelôbb a márgás talaj.Vetômagnak ne termesszük nagyon sovány, homok- vagy tôzeges talajokon.

Vetésforgó

A pannon bükkönyt rendszerint olyan gabonaféle után soroljuk a vetésforgó-ba, amely elôtt istállótrágyával trágyázott kapásnövényt termesztettünk, tehátgyakran az árpát követi. Önmaga után ugyanarra a táblára 3–4 év után vethe-tô. Tekintettel arra, hogy a talajt kedvezô állapotban, tápanyagokkal, elsôsor-ban nitrogénnel gazdagítva hagyja maga után, kitûnô elôveteménye az igényeskapásnövényeknek és az egyéves takarmánynövényeknek, de fôként keverék-takarmánykén való termesztése esetén, vagy ha a magtermesztés során nem

168

Fajtanév Elismerés éve

Beta 2007

Ali Baba 2005

volt nagy betakarításkori magpergés, kiváló elôveteménye a gabonaféléknekis. Gyakran elôfordul, hogy a bükköny után vetett búzába vagy rozsba a keve-rékek magpergése következtében egyéb gabonaféle keveredik.

Talaj-elôkészítés

A talaj elôkészítését közvetlenül az elôvetemény betakarítása után kezdjük tar-lóhántással. A mélyszántást lehetôleg szeptember elején, legkésôbb 2–3 héttela vetés elôtt végezzük el, hogy megfelelôen ülepedett talajba vethessünk.Szántás után a nyitott barázdákat simítóval betakarjuk, és a táblákat boronál-juk. A boronálást a vetés elôtt megismételjük általában nehézboronával, mertezzel irtjuk a kikelt gyomot, és egyúttal a vetôágy készítéssel egy menetbenbeledolgozzuk a talajba a mûtrágyákat.

Tápanyagellátás

A pontosan kiszámított tápanyagellátást éppúgy meghálálja, mint a többihüvelyes. A mészszegény talajokat már az elôvetemény alá meszezzük.Nitrogénnel csak kivételesen trágyázunk, a tiszta nitrogénbôl csak kevesetadagolunk. A pannon bükköny jól felveszi a talajból a káliumot, azonbanmégis szükséges a kálitrágyázása, legmegfelelôbb mûtrágyája a 40%-oskálisó. Legfontosabb a bükkönyt foszfortrágyákkal ellátni. Ajánlott ható-anyag-mennyisége átlagos termesztési feltételek mellett: nitrogén 30–35kg/ha, foszfor 100–120 kg/ha, kálium 120–140 kg/ha, melyet magá-gykészítéskor dolgozzunk a talajba, a nitrogént 70%-ban tavasszal fejtrá-gyaként juttathatjuk ki.

Vetés

A pannon bükkönyt többnyire gabonafélékkel, mégpedig búzával és rozzsalkeverékben termesztjük. Csak alaposan kitisztított és osztályozott magot ves-sünk. Nagyon körülményes a búzásbükköny osztályozása. A búzát nehéz el-választani a pannon bükköny magjától. Ez fôként a szaporítási vetômagnálokoz nehézségeket. A takarmánykeverékek vetômagjánál azonban ez nem hi-ányosság. Megállapítjuk a búza hányadát a bükkönyben, és a keverékek össze-állításánál ezzel az értékkel számolunk.

Vetés elôtt a bükköny vetômagját (figyelembe véve a vetômag értékét) ala-posan összekeverjük a gabonaféle vetômagjával. A vetômagot levél-, szár- éshüvelyfoltosság, valamint gyökérrothadás ellen csávázzuk, ekkor magoltásnem alkalmazhatunk.

169

Búzával keverékekben a pannon bükköny átlag 46,8%-kal nagyobb tömeg-arányt ér el a terméshozamban, mint a rozsos keverékekben. Ezért ha a keve-réket magnak termesztjük, keverékvetômag-szükségletünk fedezésére búzásbükkönyt ajánlunk vetni.

A búzásbükköny-keverékeknél megfelelôbb a közepes vetési mennyiség,ezzel szemben a rozsos bükköny esetében jobb a sekélyebb vetési mennyiség.

Minél több bükkönyt teszünk a keverékbe, annál nagyobb lesz a hányada isa terméshozamban. A pannon bükköny nem túlságosan elfekvô, ami szinténlehetôvé teszi magas részarányát a keverékekben vagy támasztónövény nélkü-li termesztését vetômag-elôállítás esetén. A megfelelô keverékek példái:

1. 100–110 kg pannon bükköny + 35 kg rozs,2. 135–145 kg pannon bükköny + 75 kg búza.A pannon bükköny felülvetése a rozsba viszonylag kisebb sikerrel jár, mint

a búzába történô felülvetése.A burgonyatermesztô körzetben a terméshozamokat, valamint a bükköny és a

gabona arányát a termésben legjobban a hüvelyesek aránya befolyásolta a keve-rékben, továbbá a támasztónövény faja (rozs vagy búza) is. A pannon bükköny ke-veréke rozzsal nagyobb hozamokat ad, mint a búzás keverékek. Ez közvetlenülösszefügg a rozs virágzása és beérése idején uralkodó jó feltételekkel. Mindkét tá-masztónövényt (a rozst és a búzát) a csapadékban dúsabb burgonyatermelô körze-tekben egyformán alkalmasnak kell tekintenünk. A megfelelô keverékek példái:

1. 45 kg pannon bükköny + 90 kg rozs,2. 35–45 kg pannon bükköny + 90–115 kg ôszi búza.Kivételes esetekben keveréknek a pannon bükkönyt fehér mustárral is ter-

meszthetjük. Ôsszel a bükkönyt tiszta kultúrában vetjük. 100 kg vetési meny-nyiséggel ha-onként, tavasszal vagy a sorokba, vagy pedig szórva hozzávetünk2–3 kg mustárt.

A pannon bükkönyt, esetleg a pannon bükköny keverékeit hûvösebb, csa-padékos vidékeken már szeptember elején vetjük, kedvezôbb fekvésû vidéke-ken pedig szeptember második felében. A szöszös bükkönyhöz viszonyítvakésôbb vetjük, és jó eredményt nyújt akkor is, ha októberben vetjük. Némely-kor célszerû a bükkönyt és a gabonafélét külön vetni, hasonlóképpen, mint a szöszös bükkönynél. Vetés után a szántóföldet boronáljuk vagy száraz idô-járás esetén hengereljük is, hogy egyenlô csírázást biztosítsunk.

Növényápolás

Ha a kikelés után a talaj cserepesedik, a szûk sorú növényzetet könnyû bo-ronával merôlegesen a sorokra átboronáljuk. Tavasszal többnyire szükséges

170

a keverékeket hengerelni, a felfagyás által okozott károk elkerülésére. Be-gyökerezés után célszerû boronálni, mert a bükköny tavasszal lassabban nö-vekszik, és ha nem ápoljuk megfelelôen, a növényállomány túlságosan el-gyomosodik.

Gyomirtását tavasszal a támasztónövényre szelektív gyomirtó szerrel vé-gezzük, a többi bükkönytôl eltérôen a gyomosodásra érzékenyebb, melyet a jókutúrállapotú talaj és a jól beállt gabona támasztónövény ellensúlyozhat. Magtermesztés esetén különösen fontos a nehezen szelektálható gyomok ellenvédekezni, melyek a konkoly, az aprószulák, a mogyorós lednek, a sávos-bükköny.

Betegségei: hüvely- és levélfoltosság, rozsda, peronoszpóra, lisztharmat.Kártevôi: bükköny csipkézôbogarak, bükköny ápion, akácmoly, zsizsik.Magtermesztés esetén a megporzást házi méhekkel segíthetjük elô (2 kap-

tár/ha).Magtermesztés esetén akkor takarítjuk be, amikor az alsó hüvelyek már

érettek, és bennük a magok már kemények. A pannon bükköny egyenôtlenülérik, ezért hüvelyek 70–80%-os érettségi állapotában lombtalanítani szokás,mert utóvirágzása miatt nehéz kombájnolni. Lombtalanítás után 4–7 nappallassú fordulatszámra állított dobú, tágra nyitott dobkosarú, 4–5 km/h sebes-séggel haladó kombájnnal csépeljük. Erre azért van szükség, mert magja törik,csírája sérül. Magtermése 0,6–1 t/ha és 1–1,5 t/ha búza, ha támasztónövénnyelvetettük és a növényvédelem sikeres volt. A betakarítás után a pannon bük-köny magját elôtisztítjuk, szárítjuk és két héten belül zsizsiktelenítjük. Szal-máját juhtakarmányként hasznosíthatjuk, a magpergésbôl kialakuló árvakelé-sét nitrogénkötô volta miatt zöldtrágyaként jól hasznosíthatjuk.

Használata keverékekben

A pannon bükköny igényesebb, a szárazságot nem tûri úgy, mint a szöszösbükköny. Talajigénye azonos a búzáéval, csak a jobb búzatalajokon ad kielé-gítô termést. Gyenge homokra nem való.

Igényessége miatt rendszerint búzával társítják, de a zöldtakarmányozás fo-lyamatossága érdekében ôszi árpával is vethetô.

Agrotechnikája mindenben azonos a szöszös bükkönyös keveréktakarmá-nyokéval, illetve kis mértékben módosulhat az igényessége miatt.

A vetési idô itt is a támasztónövényektôl függ. A vetômagszükséglet180–200 kg/ha, melybôl 35–40% a pannon bükköny és 60–65% ôszi búzavagy ôszi árpa, gyengébb talajokon esetleg rozs.

171

Betakarítás

A kaszálást akkor lehet elkezdeni, amikor a gabonakomponens kalászhányáselôtt van. Zöldtakarmányozásra addig lehet felhasználni, amíg a támasztónövé-nyek el nem vénülnek. Az elvénülés a kikalászolás után hamar bekövetkezik.Leggyorsabban a rozsos pannon bükköny vénül el, egyébként is a rozsos pan-non bükköny minôsége a leggyengébb, mert még nagyon kevés benne a bük-köny. Pannon bükkönyös keverékekbôl csak akkora területet vessünk, amennyitzöldtakarmányozásra, jó minôségben és gazdaságosan fel lehet használni.

4. A bükkönyfajok növényvédelme

A bükkönyök gyomjai, betegségei és kártevôi szinte azonosak, ezért a részle-tes védekezési eljárásokat nem fajonként csoportosítva közöljük.

Betegségek

Bükköny peronoszpórája. Ezt a betegséget a Peronospora nemzetségbe tarto-zó penészgombák okozzák, amelyek a bükköny különbözô fajait támadjákmeg. Leggyakoribb a Peronospora viciae-sativae Gäum., amely elsôsorban apannon és a szöszös bükkönyön élôsködik. A Peronospora mayeri Gäum a ta-vaszi bükkönyön, valamint a kaszanyûg bükkönyön fordul elô. A Peronospo-ra viciae (Berk.) Gäum. a tavaszi bükkönyön, szöszös bükkönyön élôsködik.

A megtámadott növény elkorcsosodik. A csúcslevelek világosabbak, a levélfonákján szürkés penészkivirágzás jelenik meg lilás árnyalattal. Ez a betegségnálunk nem ritka, de általában nem okoz jelentôsebb károkat, ezért védekeznicsak súlyos fertôzés esetén szokás.

Fertôzhetnek a talajon lévô növénymaradványok, akkor lokális foltok ala-kulnak ki az állományban. A fertôzés megelôzésére, illetve csökkentésére anövényi részeket a talajba forgatni, hûvös, csapadékos idôben réztartalmúszerrel ajánlatos permetezni.

Meleg, száraz idôben nem kell számolnunk a kórokozó fellépésével.Bükkönyrozsda. A betegség okozója az Uromyces erei (Walk.) West. nevû

rozsdagomba. Ez a betegség fôként Közép-Európában terjedt el. Megtámadjaa szöszös, a pannon és a tavaszi bükkönyt is. Egy gazdanövényû gomba. Elsôtünetei a levél mindkét oldalán és a száron narancsszínû apró foltokként je-lentkeznek. Ezek a nyári spórák telepei. A téli spórák telepei a leveleken, deelsôsorban a virághordó száron és a növényszáron keletkeznek. Páncélszerû-ek, sötétfeketék, rendszerint nyújtott alakúak.

172

Ennek a betegségnek legfôbb gazdanövénye a tavaszi bükköny. Irtásávalcsökken a tiszta kultúrában vetett bükköny megbetegedése. A betegség rend-szerint nem nagyon veszélyes.

A bükköny rozsdabetegségét az Uromyces heimarlianus Magn. is okozhatja.Ez a rozsdagomba elsôsorban a pannon bükkönyt és szöszös bükkönyt támadja.A közönséges és a szöszös bükkönyön veszélyes lehet a lóbabrozsda (Uromycesfabae) is. Az egész világon elterjedt, fonalai egysejtûek, összes fejlôdési stádiu-mát egy növényen éli le. Több specializált alakja van, melyek között van a bük-könyöket is megtámadó alak. Tavasszal a betegség elsô tüneteként apró sárgafoltok jelennek meg a leveleken. Barna nyári spóratelepei júniustól augusztusigláthatók a levelek mindkét oldalán. A téli spóratelepek leggyakrabban a szárakatés a levélnyeleket lepik el, sötétbarnák, kerekdedek, 25 mm nagyságúak. A ló-babrozsda az egyik legveszélyesebb betegség, nagymértékû elôfordulása eseténa növény egész levélfelületét is tönkre teheti. A megtámadott növényszárakmegfelelô komposztálásával a lóbabrozsda spóráit megsemmisíthetjük.

Mivel a rozsdabetegség nagy termésveszteséget és minôségromlást okoz-hat, a védekezés (bimbózás, virágzás idôszakában) megelôzô jelleggel a leg-hatékonyabb.

Szöszös bükköny levél-, szár- és hüvelyfoltossága. A betegséget az Ascochi-ta pisi Lieb. nevû gomba okozza, amely az egész világon elterjedt. A tavaszi,szöszös és a pannon bükkönyt egyaránt megtámadja. A leveleken és a növényszárán hosszúkás vagy kerekded, világosbarna foltok keletkeznek, amelyekkésôbb megszáradnak és megfehérednek. A szaporító konídiumok rendszerinta megtámadott hely száradó közepén csoportosulnak. Legfontosabb védekezé-si eljárás a csávázott vetômag használata.

Szöszös bükköny barnafoltossága. A betegséget az Ovularia fallax (Bon.)Sacc. gomba okozza, amely egész Európában elterjedt. Megtámadja a szöszösbükkönyt, kaszanyûg bükkönyt és több mint valószínû, hogy a bükköny többifajait is. A gomba a leveleken egyenlôtlen alakú barna foltokat okoz, a foná-kon szürke bevonattal. Nagyobb mértékû megbetegedés esetén a levelek ki-sebbek és így a terméshozam is csökken.

Ennek a betegségnek nagyon kedvez a nedves és hûvös idôjárás. A túlságo-san megtámadott növényállományt zölden takarmányozzuk vagy silózzuk,hogy megelôzzük a növény teljes pusztulását.

Kártevôk

Ormányos bogarak. A bükkönyt leginkább az Apion és az Oxystoma nemzet-ségbe tartozó ormányos bogarak támadják. A rovar báb alakban a talajban te-

173

lel, tavasztól nyárig a bükköny rügyeiben, virágaiban és hajtásaiban él. A le-velekben 1,5–2 mm átmérôjû ablakot rág. Legnagyabb kárt a lárva okoz,amely a hüvelyekben és a magokban fejlôdik. Idetartozik a kaszanyûg-cic-kánybogár (Oxystoina cracae L.), a fekete cickánybogár (Apion vorax Hbst.),szempillás cickánybogár (Apion ervi Kby.), továbbá az Oxystoma cerdoGerst., Apion spencei Kby. és A. gyllsnhalli Kby. Védekezés: egyedszámukgyéríthetô korai kaszálással, betakarítással. Az imágók ellen tömeges rajzásesetén vegyszeresen lehet védekezni.

Egyéb kártevôk

Hazánk déli vidékein kárt tesz a bükkönyben az akácmoly is (Etiella zinck-enella Treitsch.).

Néha a borsóbagolypille (Ceramica [Polia] pisi) hernyója is kárt tesz abükkönyben. A levelekben járatokat, aknákat rág az aknázó légy (Phytomyzaatricornis Meig.). A bükköny virágzatát a sárgatripsz támadja (Thrips flavusSchrank.). Védekezés: helyes agrotechnika, jó gyomirtás (a gyomok is tápnö-vényei). Az imágók és a lárvák kedvelik az erjedô, édes anyagokat, ezért me-laszcsapdával összeszedhetôek. A talajlakó kártevôk ellen alkalmazott szereka fiatal bagolylepkelárvák ellen is hatásosak. Állománykezelés esetén fontos,hogy a permetezôszer a talaj felszínére is lejusson.

Vegyszeres gyomirtás

A bükköny növényállományában ritkán használunk gyomirtószereket. Avegyszeres gyomirtást keverékvetések esetében a támasztó gabonanövényhezigazítva célszerû tervezni. A használható szereket a 30. táblázatban foglaljukössze.

30. táblázat. A bükköny növényállományában használható gyomirtó szerek

174

Készítmény Felhasználás Hatóanyag

Benefex vetés elôtt (ppi) 20% benefin, benfluralin

Tropotoxkelés utáni állománykezelés(posztemergens)

400 g MCPB

Lentagran WP 450 g/kg piridát

Fusilade Forte 150 g/l fluazifop-P-butil

Benefex. Vetés elôtt 4-5 nappal is kipermetezhetô, de a kipermetezést köve-tô fél órán belül be kell dolgozni a talajba, különben a hatóanyag elpárolog.Elsôsorban könnyû és középkötött talajokon használhatóak, ahol a jó minôsé-gû bedolgozás és az apró morzsás talajállapot biztosítható. Kötött talajon isfelhasználhatóak, de a bedolgozási nehézségek miatt itt alkalmazásuk nem ja-vasolt. Vetés után kiegészítô kezelésre vagy állománykezelésre van szükség,mert csak a magról kelô egyszikûeket irtja megfelelôen. Érzékeny gyomnövé-nyek: Echinochloa, Setaria, Digitaria. Mérsékelten érzékenyek: Amaranthus,Chenopodium, Polygonum, Panicum. Ellenállóak a keresztesek, pl. Sinapis,Raphanus, valamint az Ambrosia, az Abutilon, a Datura, a Hibiscus, aSolanum, a Xanthium.

Tropotox. 3–4 leveles herében használható fel. Nehezen irthatóak vele a Viola, Veronica, Raphanus, Lamium fajok. Ellenállóak a Matricaria, azAnthemis, a Senecio, a Mercurialis, a Solanum és a Stellaria fajok valamint amagról kelô egyszikûek. A bíborhere fejlôdését átmenetileg visszavetheti, deezt a növény kinövi.

Lentagran. A 2–4 lombleveles gyomokat irtja és a here 5–6 leveles fejlett-ségi állapotában kell kipermetezni. Hatása melegebb idôjárás esetén fokozó-dik. Nem irtja a Papaver, a Raphanus, a Viola, a Polygonum és a Hibiscus fa-jokat. Csak korai felhasználással irthatók a mérsékelten érzékeny gyomnövé-nyek: Ambrosia, Abutilon, Anagallis, Anthemis, Matricaria, Capsella, Stella-ria, Stachys, Sonchus, Helianthus, Portulaca, Sinapis. Részleges a hatása amagról kelô egyszikûek ellen is.

Fusilade S. A magról kelô és az évelô egyszikûeket egyaránt irtja. A kultúr-növény fejlettsége a kezelés idôpontját nem befolyásolja. Hatását lassan fejtiki, néha csak több hét után pusztulnak el a gyomnövények. Az osztódó szöve-tek károsodnak, a hajtáscsúcs elvörösödik, elsárgul, könnyen kihúzható, végeelvizenyôsödik. Keverékvetésekben nem alkalmazható!

175

Köles (Panicum miliaceum L.)

Az alcsaládban a füzérkéknek általában két pelyvájuk van, melyben két virág(külsô toklász) található. Ezek közül az elsô üres, ilyenkor ez a 3. pelyvánaklátszik, míg a másik rendszerint egy himnôs virágot takar, ennek a külsô tok-lásza a belsôvel együtt megkeményedik, így áltermést alkot. A kalászorsó nemnyúlik túl a legfelsô virágon. Az alcsaládba kb. 100 nemzetség tartozik.

A köles (Panicum) nemzetség igen terjedelmes, 550 faj a legnagyobb részt szub-trópusi és trópusi vidékeken honos, de néhány a mérsékelt égövben is elôfordul.

Hazánkban közvetlen rokonsági körében két gyomnövény a Panicum cap-illare és a Panicum dichotomiflorum tartozik. Tágabb rokonságában is terhesmagyarországi gyomok szerepelnek, így a Digitaria és az Echinochloa,Setaria fajok. Világszerte azonban az alcsalád számos takarmánynak és gabo-nafélének használható, pl. Panicum maximum, Echinochloa frumentecea, Dig-itaria sanguinalis, Pennisetum spicatum, Setaria italica, Paspalum scrobicu-latum faja van.

A termesztett köles (Panicum miliaceum) igen régi kultúrnövény. Termeszté-se mintegy 6000 éve indult meg. Kínában ekkor már a legfontosabb gabonák kö-zé tartozott. Európába a nomád népek hozták. Görögországban i. e. 6000-benmár ismert növény volt, Svájcban és a délnémet vidéken i. e. 4000-ben termesz-tésbe vonták. Közép-Európából már a korai újkôkorból elôkerültek maradvá-nyai. Keletkezési központja Mongólia, Kazahsztán, sôt Afganisztán területe.

Magyarországon a köles fontos kása növény volt, de termesztették abrakta-karmánynak is. Búzával és rozsliszttel keverve kenyérkészítésnél is felhasznál-ták. A kenyérbe nem lisztként, hanem megfôzött pépként kell a kenyértésztábaegyharmad rész mennyiségben bedagasztani, így jó ízû, fehér és sokáig frissentartható kenyeret lehet belôle sütni. A hántolt köles kása és tészta alakban köny-nyen emészthetô emberi táplálék, hurkatöltelékhez is keverik. Megôrölve nemlehet sokáig raktározni, mert lisztje a csíraolaj-tartalma miatt könnyen meg-romlik. Jó takarmány a baromfiaknak, darálva valamennyi háziállattal etethetô.Felhasználták még szeripari célra, de ekkor hántolni kell. Jelenleg madárele-ségnek termesztik. Tenyészideje rövid (70–130 nap), ezért másodvetésként ki-pusztult vetések pótlásában, illetve kettôs termesztésben lehet jelentôsége.Szalmája értékes takarmány: a közepes széna minôségét éri el, zöld száron érik.

176

A FAO adatai szerint Magyarországon 1992-ben 13 253 ha-on területen ter-mesztették, 2009-ben viszont már csupán 7648 ha-on. A világon összesenmintegy 33,7 millió ha-on termesztik, aminek csaknem egyharmada (10,5 mil-lió ha) Indiában található. Az átlagtermés a világon mindössze 0,8 t/ha, de alegjobb termesztô országokban 2 t/ha-t meghaladó átlagokat is elérnek. Euró-pában Franciaország áll az élen, ahol a termésátlag 3,5 t/ha. Hazánkban 0,9t/ha, tehát az világátlagnak megfelelô a terméshozam.

Az európai termesztési kedv csökkenését jól mutatja, hogy az összeurópai ter-môterület 2000-ben még csaknem 1,8 millió ha volt, de az 2009-re alig 400 000 ha-ra zsugorodott. Idôközben az átlagos terméshozam alig nôt (0,8 t/ha-ról 1,2 t/ha-ra).

Növénytani leírás

Egyéves, 80–150 cm magas, felálló szárú növény. Jól bokrosodik, egy tövön3-4 (8–10) hajtást is nevelhet. Gyökérzete nagy tömegû bojtos gyökérzet. Le-vele 0,5–2,5 cm széles, a levélhüvely rövid, szôrkoszorúba megy át, a levél30–50 cm hosszú.

A pelyvák kopaszak, hirtelen kihegyezettek, több erûek, a legkülsô keve-sebb, mint félszer olyan hosszú, mint a toklász. A két felsô pelyva fényes, si-ma felületû, egyenlôtlen hosszú, kb. olyan hosszú vagy hosszabb, mint a tok-lász. A toklászok fényesek, élénk színûek, a termést körül fogva, azzal együtthullik le. Elágazó összetett bugája van. A köles a buga alakja szerint háromváltozatba sorolható:

1. szétálló vagy terpedt bugájú (P. m. var. effesum Al.). A buga fôtengelyehosszú, egyenes felálló, vagy a buga végén a szemek súlya miatt kissé le-hajló;

2. zászlós bugájú (P. m. var. contractum Al). A buga fôtengelye hosszú. Abugaágak szorosan simulnak a lehajló fôtengelyhez;

3. tömött vagy felálló bugájú (P. m. var. compactum) fôtengelye egyenesenfelálló rövid. A bugaágak szintén rövidek. A buga formája gömb vagykissé megnyúlt.

A három változaton belül megkülönböztethetünk még pirosas szürke és fe-hér kölest a szemtermést borító toklász színe alapján.

Hazánkban a zászlós bugájú köles terjedt el, ennek pirosas fehér és szürkemagvú változatában. Hozam tekintetében a zászlós bugájú változatban a fehérköles vezet, lényegesen kevesebbet ad a szürke és vörös köles, azonban a ter-més nagysága és a tenyészidô hossza fordított arányban van.

A fehér kölesnek leghosszabb a tenyészideje, emiatt csak fôterményként jö-het számításba.

177

Fajták

A köles elsô sikeres nemesítôje Horn Miklós volt, aki 1923-ban Lovászpa-tonán kezdte el nemesítô munkáját. Fajtája, a Lovászpatonai köles sokáig mi-nôsített fajta volt. Fertôdön Beke Ferenc és Till Károlyné foglalkozott a kölesnemesítésével. Fajtájuk a Fertôdi 2-es szárazságtûrô mind fôvetésben, mindmásodvetésben bôven termô.

Lovászpatonai piros magvú kölesÁllamilag elismert nemesített fajta.

Elsô elismerés: 1942.Származása: Különbözô populációból egyedkiválasztás.Levelei középszélesek és sötétzöldek. Szára hosszú éréskor világos színû.

Jó táperôben lévô talajon könnyen megdôl.A buga zászlós jellegû magja fénylô piros és aránylag apró.Ezermagtömege 4–4,5 g körüli.Tenyészideje középhosszú, betegségekre nem fogékony.Fontos gazdasági értéke az igénytelenség.Intenzív viszonyok között nagy termés elérésére képes.Korán lekerülô növények után másodterményként is termeszthetô. A pergés

csökkentése érdekében fontos a helyes aratási idôpont. Elsôsorban a dunántúl-ra javasolható.

Fertôdi kölesNemesített fajta (1959).

Származása: Bolgár162 fajta populációjából egyedkiválasztás.Szára középhosszú, szürkéssárga. Erôs szára nem hajlamos a megdôlésre.A levelek közepesen szélesek és erôsen szôrözöttek. A levélhüvely az in-

ternódiumot 3/4-es részben takarja.A buga zászlós.A mag megnyúlt és világossárga.Ezermagtömege 5,5–6,0 g.Tenyészideje középhosszú. Betegségekre nem fogékony, nagy elônye a szá-

razságtûrés.Pergésre kevésbé hajlamos.Jó talajon nagy terméseredmény elérésére képes. A gyengébb minôségû

talajon is megállja a helyét. A pergés csökkentése céljából az aratás idejét

178

helyesen kell megválasztani. Az ország minden táján eredménnyel ter-meszthetô.

A termesztési intenzitás csökkenését jól mutatja, hogy a korábban számoseurópai és két régóta termesztett és megbecsült hazai fajta helyett 2011-bensem az EU/EFTA-országok közös fajtajegyzékében, sem a Szántóföldi Növé-nyek Nemzeti fajtajegyzékében nem szerepeltetnek egy fajtát sem, amelyetköztermesztésre ajánlanának vagy vizsgálnának.

Éghajlatigény

Vízigénye. A köles termésének kialakításában a csapadékviszonyok fontosszerepet játszanak. Noha egyes irodalmi adatok alapján szárazságtûrô növény-nek tartják, a jó terméshez a tenyészidô alatt sok csapadékot kíván. Azt, hogyszárazságtûrô, fejlôdésének elsô idejében mutatkozó kisebb nedvességigényé-vel lehet csak bizonyítani.

Keléskor a csírázásához viszonylag feleannyi vizet igényel, mint a búza, a zab, az árpa, vagy a kukorica.

Hasonlóképpen a transzpirációs együtthatója is jobb a szárba szökésig, minta szárba szökéstôl az érésig. Ezért a talaj víztartalmának csökkenése csak a szárba szökés utáni idôszakban okoz terméscsökkenést. Nedvességigényszempontjából különösen kritikus a bugahányás és az érés kezdete közötti idô-szak. A csírázáshoz és a kezdeti fejlôdéshez szükséges kisebb vízmennyiség-gel magyarázható, hogy a kettôs termesztésben gabonák után még száraz idô-járás esetén is kikel a köles, és a szárba szökés fázisáig a szárazságot elviseli.Ha azonban szárba szökés után nem kap elegendô csapadékot, akkor a köz-mondáson jó fizetôképessége elmarad.

Melegigénye. Lényegesen nagyobb, mint a gabonáké. A keléshez 10 °Ckörüli talajhômérséklet szükséges (csírázási minimum 10–12 °C, optimum32–37 °C, maximum 44–50 °C). Ez nálunk általában május második dekádjá-ban válik állandóvá. Még 8 °C-os talajhômérsékleten sem indul meg a csírá-zás, és kelés után a talaj hômérsékletének 10 °C alá süllyedése jelentôsen visz-szaveti fejlôdésében. A növekedéséhez szükséges hômérséklet 12–15 °C.

A jarovizációs szakasz befejeztével 16–20 °C-on virágzik. A hideg, ködösidôben a kalászkák nem virágzanak, a virítás az idôjárástól erôsen függ.

A toklászok felnyílása legkorábban reggel 5 órakor kezdôdik, de elhúzódika kora délelôtti (10) órára is, ha az idôjárás nem kedvezô. A virítás vége 17–18órakor van. A toklászok nyílásszöge 30–45°. Az ivarszervek egy idôben érnek.

Egy virág elvirítása 12–60 percig tart, az egész bugáé pedig 12–21 napig,noha nagy melegben ez az idô 4–8 napra is lecsökkenhet.

179

A virágzás a fôhajtás bugáján kezdôdik, éspedig alsó harmada középtáján.Innen halad azután lefelé és felfelé.

Túlnyomóan önmegporzó növény; idegenmegporzás a szél közvetítésévelkismértékben (legfeljebb 5%-ban) lehetséges, különösen aszályos idôjárás-ban. A virágpora ragadós.

Megtermékenyülés általában kifogástalan mértékben bekövetkezik.A vetéstôl kb. 60–80 napra következik be a virágzás.

Talajigény

A könnyen felmelegedô, nem túl nedves, szárazabb fekvésû talajok növénye.Középkötött, jó erôben lévô vályogtalan díszlik legjobban. Homoktalajon istermeszthetô, ha az tápanyagban gazdag. A vizenyôs, hideg talaj a termeszté-sére nem alkalmas.

Vetésforgó

Hazai viszonyaink között elsôsorban a kettôs termesztés növényei közé sorol-ható. Fônövénynek ritkán, csak kipusztult vetések pótlására vetik. Ha az árté-ri gazdálkodás jobban elterjed hazánkban, akkor a köles az itteni termesztésegyik kulcsnövénye lesz. Kettôs termesztésben egyik legjobb elôveteményei akorán lekerülô ôszi keveréktakarmányok. Vethetô ôszi árpa és rozs után is. Fô-növényként friss gyeptörésben, erdôirtásban is jól sikerül. Utána trágyázottkapást célszerû vetni, mivel kettôs termesztésben a talaj tápanyagkészletét erô-sen kihasználja. Önmagával nem fér meg.

Talaj-elôkészítés

Mivel legtöbbször másodvetésben termesztjük, talaját rövid idô alatt kell elôkészí-teni. Olyan vetôágyat igényel, amelyben gyorsan, erôteljesen kelhet és fejlôdhet.

Apró magvú növény lévén, vetôágyát kellôen tömötté kell tenni. A fagyvagy még egyéb károsodás miatt kiszántásra ítélt elôveteményeket legtöbbszörközépmélyen szántjuk ki, és a szántást hengerezzük. Ha annyira kiritkult a nö-vényállomány, hogy szántás nélkül is jó vetôágyat készíthetünk, akkor ennekeszközei a kultivátor, vagy a tárcsa, vagy a kettô együttes (a célnak megfelelô)alkalmazása. Fônövényként termesztve az ôszi mélyszántás tavaszi elmunkálá-sa után fokozott gondunk legyen vetésig a talaj gyommentesen tartására.

A köles átlagos tápanyagigényét laza és középkötött talajon a következôkszerint adhatjuk meg (31. táblázat).

180

31. táblázat. A köles tápanyag ellátása

Ökológiai gazdálkodásban a nagy terméshez szükséges tápanyagigényét el-sôsorban az elôvetemény alá adagolt istállótrágyával elégítjük ki. A bokroso-dásig a talajból az egész tenyészidô alatt kivont összes tápanyag mintegy0–8%-át igényli; bokrosodástól virágzásig a kálium 90%-át, a nitrogén 60%-át és a foszfor 40%-át. Virágzástól az érésig a nitrogén 32%-át, a foszfor 53%-át. Gyökérzetének tápanyagfelvevô képessége kisebb, mint az árpáé vagy a za-bé. Éppen ezért termesztésekor a talajban sok könnyen felvehetô tápanyagszükséges. Igényeit a tenyészidô alatt – hagyományos gazdálkodásban – kü-lönféle mûtrágyaadagokkal elégíthetjük ki (a 34. táblázat adatai szerint).

Tápanyagfelvétel

A köles legújabb trágyázási eredményeit Lásztity (1997) alapján közöljük. A nitrogén felhalmozódásának adatai (32. táblázat) arról tájékoztatnak, hogya növekedés a tenyészidô függvényében a virágzásig tartott, amely után a beéredés folyamatában elemvesztés következett be.

A csökkenés a szárazanyag-, elsôsorban levélveszteség és az elemhíguláskövetkeztében jelentkezett. A felhalmozódott betakarításkori mennyiség közelfele-fele arányban helyezkedett el a szemben és a vegetatív részekben. A szemés a szalma aránya 1:1,4-hez volt.

Az intenzív szakasz a bugahányást követôen jelentkezett. A tápelemellátáshatását vizsgálva a növekvô felhalmozódásban a foszfor következetesen min-den idôpontban, a nitrogén a fejlôdés késôbbi szakaszaiban érvényesült. A ká-lium egyidejû alkalmazása a bugahányásig emelte, a további idôszakban mér-sékelte a foszfor halmozását.

A kálium felhalmozott tömege kis eltéréssel közel hasonló lefutást muta-tott, mint a foszforé a tenyészidô során, azzal az eltéréssel, hogy beéredéskorbekövetkezett tápelem-átrendezôdés a végtermékben más arányokat idézettelô. Ugyanis a szem és a szalmatermés között ez az arány egy a tízhez értéketmutatta. A dinamika itt is elemvesztés nélküli jelleget mutatott, és a betakarí-táskor érte el a maximumot.

181

Hatóanyag Laza talajon Középkötött talajon

N 100–120 kg/ha 50–70 kg/ha

P2O5 50–60 kg/ha 25–30 kg/ha

K2O 70–80 kg/ha 40–50 kg/ha

A növénytáplálás a kezeletlenhez viszonyítva az NP és az NPK együttes al-kalmazásakor növelte a kálium felhalmozódását a föld feletti részekben vala-mennyi vizsgált idôpontban.

32. táblázat. A mûtrágyázás hatása az elemfelhalmozódás változására a te-

nyészidô alatt (Köles, Ôrbottyán, 1995. teljes föld feletti rész. In Lásztity, 1997)

N = 80 kg/ha, P = 120 kg P2O5/ha, K = 80 kg K2O/ha

182

Kezelés (1)Mintavételi idô (2) Szem

(3)Szalma

(4)Össz (5)

06.06 06.28 07.10 07.27 08.17 08.27

N (kg/ha)

1. 0 4,5 13,7 25,0 44,3 – 29,5 22,3 51,8

2. N 7,1 25,5 72,2 179,9 – 40,8 50,6 91,4

3. NP 9,9 30,0 79,1 220,8 – 48,25 48,63 96,9

4. NPK 15,4 33,1 48,8 203,7 – 39,7 55,4 95,1

SzD5% (6) 3,6 6,9 12,4 74,1 – 4,3 13,4 30,3

Átlag (7) 9,2 25,5 56,3 162,1 – 39,5 47,8 87,3

% 6 16 35 100 – (45) (55) 54

P (kg/ha)

1. 0 1,0 2,6 4,6 11,1 – 7,7 4,2 11,9

2. N 1,0 4,1 10,6 14,3 – 10,4 9,8 20,2

3. NP 2,3 6,5 13,3 23,9 – 14,0 16,6 30,6

4. NPK 3,3 7,8 10,7 22,4 – 10,0 15,7 25,7

SzD5% (6) 0,5 1,6 3,2 5,4 – 1,2 4,3 6,7

Átlag (7) 1,9 5,3 10,6 17,9 – 10,5 11,6 22,1

% 9 24 48 81 – 47 53 100

K (kg/ha)

1. 0 5,6 16,6 25,6 43,3 – 6,7 36,8 43,5

2. N 6,0 22,9 42,8 57,7 – 6,6 66,4 73,0

3. NP 11,0 31,2 56,1 88,2 – 9,8 104,2 114,0

4. NPK 17,0 41,8 60,9 103,6 – 9,0 99,2 108,2

SzD5% (6) 3,4 6,5 11,3 19,5 – 1,2 34,9 21,4

Átlag (7) 9,9 28,1 46,3 73,2 – 8,0 76,6 84,6

% 12 33 55 86 – 9 91 100

Vetésápolás

A köles apró magvú növény, ezért kellôen tömött magágyba, sekélyen, 1–1,5cm-re kell vetni. Az ennél mélyebb vetés nyomán vontatottabb lesz a kelés, agyomokkal szemben emiatt hátrányba kerül. 10,5–12 cm sortávolságra vetjük,folyóméterenként 80–100 csírát számolva, ami 1 ha-ra 35 kg jó használati ér-tékû vetômagot jelent (33. táblázat).

33. táblázat. A köles vetési adatai (Antal nyomán)

Gyomos területen lehet szélesebb, 36–48 cm-es sortávolságra vetni és ka-pálni. Ha ilyen széles sortávolságra vetjük, a sorokban a folyóméterenkénticsíraszám 150 legyen. Vetési ideje attól függ, hogy fônövényként, avagy má-sodnövényként vetjük. Fônövényként május második dekádjánál korábbanvetni nem célszerû, mivel sok hôt igényel.

Másodnövényként június végéig, július elsô dekádjáig vetjük.A köles gyomnövényzete a kétszikûek közül az Amaranthus és a

Chenopodium fajokból áll, az egyszikûek közül az Echinochloa crus-galli

183

Megnevezés Köles Japánköles Fénymag

Vetési idô V. 10–VII. 10. V. 15–V. 10. III. 20–30.

Sortávolság 12 cm 24 cm 24 cm

Vetésmélység 1–1,5 cm 1–2 cm 2–3 cm

Csíraszám700–850 db/m2 600–700 db/m2 800–850 db/m2

84–102 db/fm 144–168 db/fm 160–190 db/fm

Ezermagtömeg – 3,0–3,5 g 7–8 g

Piros magvú 4,5–5,0 g – –

Sárga magvú 5,5–6,0 g – –

Csírázóképesség

1. o. 87% 87% 92%

2. o. 80% 78% 88%

Tisztaság

1. o. 99% 98% 98%

2. o. 98,5% 94% 95%

Nedvességtartalom 14% 14% 12%

(a Setaria fajok) károsíthatják, az évelôk közül a Cirsium arvense veszélyez-tetheti a termését.

Ha gabona-sortávolságra vetjük, ápolási munka könnyû fogas, illetvegyomfésû alkalmazását jelentheti. Jó gyomirtást érhetünk el a könnyû fogasalkalmazásával 2-4 leveles kétszikû gyomok ellen kb. 5 cm-es köves állo-mányban. Széles sortávolságra vetve szükség szerint bokrosodás idején 2,4-Dszerekkel jó gyomirtó hatást értek el a kölesvetésekben. Vannak adatok azon-ban arra vonatkozóan is, hogy a kölesfajták eltérôen viselkednek a 2,4-D sze-rekkel szemben, éppen ezért gyomirtó szerek alkalmazása esetén a fajtaérzé-kenységre ügyelni kell.

Betegségek, kártevôk

A köles baktériumos csíkossága [Xantlhomonas panici; (ELLIOT) Savulesco].A betegség 1953 óta ismert hazánkban (Klement, 1953). A leveleken az ereklefutását követô, kezdetben áttetszô szürkészöld, barnás, majd kiszáradva ok-kersárga hosszanti csíkok jelennek meg. A száron a csíkok sötétebbek, barnás-vörösek vagy helyenként piszkossötét olajzöld színûek. A beteg buga kora-érettnek látszik, a szemek léhák. A betegség jelentkezése a bugahányás idôsza-kában a legerôsebb. A nedves idôjárás a betegség terjedésére kedvezô. A fer-tôzött vetômag a betegséget átviszi.

Köles-porüszög, -bugaüszög. Sphacelotheca panici-miliacei (Pers.) Bubák.Helyenként súlyosan károsítja a kölest. A fertôzött tô bugái nem nyílnak ezért,hanem mintegy 3-8 cm hosszú 0,5–2,0 cm széles, hengeres-tojásdad, tömöttképletet alkotnak. Egészben üszögös portömeggé válnak, amelyet a gomba fo-nalaiból képzôdött sárgásfehér, hártyaszerû hurok borít. Képzôdményeket amellette levô levélhüvely fogja körül. A burok felrepedése után a laza spóra-por kihullik, majd a szél és az esô útján, vagy csépléskor az egészséges köles-szem felszínén megtapad. A spóratelep belsejében a szétroncsolt virágzatnakcsak edénynyalábjai és tengelyrészei maradnak vissza rostokként. A maggal atalajba került spórák a csírákat fertôzik.

A spórák a talajból is fertôzhetnek, ahol 10 évig is életképesen fennmarad-hatnak. Rendesen a megtámadott tô valamennyi bugája üszögös lesz. A betegtô már virágzás elôtt felismerhetô, mert több levelet, szár- és gyökérsarjat fej-leszt, sôt torzulások is gyakoriak.

Nedves években általában mindig nagyobb a fertôzés, mint a szárazban.A köles fehérbugájúságát az Elachiptera cormuta; Fall. nevû légy nyüve

fuziáriumos fertôzéssel kapcsolatosan okozza. A buga torzulása következté-ben a magkötés csökken. A kártevô a fritlégy rokona.

184

A kukoricamoly (Pyrausta nubilalis Hg.) is tehet esetenként kárt. A házi ve-réb (Passer dumesticus L.) és a mezei veréb (Passer montanus L.) olykor szin-tén nagy károkat okoz a kölesvetésekben.

Betakarítás, termés

Aratását akkor kell kezdeni, amikor a bugák sárgulnak, a mag a fajtára jellem-zô színû, visszaérésben van. Levele ebben az állapotban még zöld. Mivelegyenlôtlenül érik, aratását az elsô magvak érésekor kell megkezdeni. Pergés-re hajlamos, erre ügyelni kell. Ha renden szárítjuk, a kaszálás után egy-kétnapra kisebb boglyába rakjuk össze, majd óvatos behordással kell elejét ven-ni a pergésnek, mert ha nem vigyázunk, valósággal „elfolyik” a termés.

A köles kétmenetes kombájnaratással is betakarítható, ebben az esetben arendrôl csépelhetô. Csépléséhez a gépet át kell alakítani, mivel a szemek kön-nyen töredeznek, a gép könnyen lehámozza. Egymenetes betakarítás eseténfeltétlen szárítanunk kell.

Termése széles határok között ingadozik. 1,0–1,4 t/ha terméssel számolha-tunk átlagosan; a hántolási veszteség 35% körül van. Szemtermésben 12,1%protein, 4,1% zsír, 8,6% nyersrost, 60,7% N-mentes anyag található. A szalmatermése a magtermés 1,2–1,5 szerese.

185

Lencse (Lens culinaris)

Elnevezés

Latin neve Lens culinaris Medik. A Fabaceae családhoz tartozik. A Lensnemzetséghez még több vadlencsefaj is tartozik, a L. nigricans Godr., a L. kotschyana Alef., a L. lenticula Alef., melyek magja apró, a hüvelyek érésidején felpattannak. A L. orientalis Hand nagyon hasonlít a kultúrlencséhez. A felsorolt vad fajok egyikét sem termesztik.

Termesztéstörténet

Az egyik legrégebben termesztett növény a hüvelyesek közül a lencse. Közép-Európában már a kôkorszak idején termesztették. Nyomait az aggteleki bar-langban is megtalálták.

Hazánkban régebben Algériából és Marokkóból származó lencsét termesz-tettek. Ezek nagy része sötét színû, apró szemû volt. Ide tartozott rendszerta-nilag és külsô megjelenésében az Iregi cirmos fajtánk is, amely jó termôképes-ségû, kiváló étkezési értékû volt, de viszonylag kis szemnagysága és nyersentarka magja miatt a vetômag- és árukereskedelemben nem terjedt el.

A lencse vetésterülete a ’60-as évekig változó nagyságú volt, de a 2000 ha-t meghaladta. Legnagyobb termôterülete a két világháború között volt, amikor10 000 ha-nál nagyobb területen termesztettük. Az ’50-es évek elején még7–9000 ha-on is termesztettük de, ’70-es évek elejére termôterülete 1000 haalá csökkent, 1975-ben alig több mint 200 ha-on termett hazánkban. A ter-mesztési terület nem növekedett, csak 1987-ben volt kiugróan magas, 10 000ha. Az 1990–2010 között az átlagos termôterülete 910 ha volt, de az utolsóévekben alig 300 ha, 1,3 t/ha átlagterméssel. A termôterület csökkenése miatta hetvenes évek végétôl rendszeresen importra kényszerülünk Kínából, illetveKanadából.

A világon a FAO adatai szerint Ázsiában található a legnagyobb termesztôterülete, itt a termésátlag 0,7 t/ha. Az amerikai kontinensen található a máso-dik legnagyobb termôterülete, 1,5 t/ha termésátlaggal; a világ legnagyobb len-csetermesztôje Kanada. Európában a legkisebb a termôterület, alig 50 000 havilág összes 3,6 millió hektárjából. Termésátlagban (0,7 t/ha) ugyanakkor az

186

európai eredmény alig haladja meg az ázsiait, és messze elmarad az ameri-kaitól (34.,35., 36. táblázat).

Jelenleg Európa déli, délkeleti részein, fôleg a Földközi-tenger mentén fek-vô országokban termesztik inkább. A lencse a hazánkban termeszthetô hüve-lyesek közül az egyik legértékesebb és legkeresettebb élelmiszer, termesztésétnövelni lenne célszerû.

34. táblázat. A világ lencsetermesztésének területi megoszlása földrészenként (1000 ha) (FAO)

35. táblázat. A világ lencsetermesztésének termésátlagai (t/ha) földrészenként (FAO)

187

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009

Ázsia 2783 2872 2833 2674 2674 2765 2741 2674 2180 2250

Amerika 807 766 469 619 871 986 741 720 830 1150

Afrika 126 147 146 115 152 154 145 140 153 145

Óceánia 118 159 166 85 129 129 155 132 119 106

Európa 43 42 50 58 58 60 45 37 36 49

Világ összesen 3877 3987 3663 3551 3884 4094 3828 3703 3318 3701

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009

Amerika 1,34 0,93 0,99 0,99 1,29 1,44 1,16 1,28 1,41 1,56

Óceánia 1,40 1,68 0,41 1,26 0,43 1,65 0,25 1,02 0,57 1,38

Afrika 0,54 0,58 0,60 0,66 0,63 0,55 0,68 0,69 0,72 0,99

Ázsia 0,72 0,75 0,78 0,80 0,85 0,83 0,84 0,79 0,66 0,80

Európa 0,99 0,81 0,87 0,83 0,85 0,59 0,98 0,89 0,88 0,78

Világ összesen 0,87 0,82 0,79 0,84 0,93 0,99 0,87 0,89 0,85 1,06

36. táblázat. A világ legnagyobb lencsetermeszt országai (1000 t) (FAO)

Növénytani leírás

A lencse egyéves növény. Gyökérzete gyenge orsógyökér, amelynek elég sokelágazása van. Szára felálló, a tövétôl elágazó 15–17 cm magas.

A párosan szárnyalt összetett levélrendszer 4–7 pár, vékony, éles szögletû,tojásdad alakú levélkébôl tevôdik össze, amelyek rövid kacsban végzôdnek. A levélalap függelékei a dárda alakú pálhalevelek. Az egész növény a hüvelykivételével pelyhesen szôrözött.

Virágzata a levelek hónaljában fejlôdô, 1–3 virágból álló fürt. A virágokvagy magányosan, vagy hosszú nyélen helyezkednek el. A mélyen vágott öt-tagú virágcsésze hosszú, a vitorla kerekded, lilán erezett. A csövek hegye vi-olaszínû. A virágban kettesével helyezkedik el a 10 porzó. A felsô, szabad por-zószálak hosszabbak, mint az alsók. A bibeszál szôrözött, különösen a belsôoldala. A lencse öntermékenyülô, csak kivételesen fordul elô száraz vidékekenaz idegenbeporzás rovarok segítségével. A virágzási idô nagyon rövid, a reg-gel kinyílt virágok 24 óra alatt elvirágzanak. Nagy szárazság esetén az is elô-fordulhat, hogy sok virág nem termékenyül meg. A meg nem termékenyült vi-rágokból is hüvelyek alakulnak ki, de ezek a betakarítás elôtt lehullanak.

Termése hüvelytermés. A hüvely kétszárnyú, lapos rombusz alakú, 1–2, rit-kán 3 gömbölyded vagy lapított alakú maggal. A magvak 2–9 mm átmérôjû-ek. A mag nagysága és színe a változattól és a fajtától függôen eltérô. A szik-levelek keresztvágásának színe sárga, illetve narancssárga, esetleg zöld. A héjigen vékony, mennyisége fajtától, termôhelytôl, éghajlati viszonyoktól függ.

188

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009

Kanada 914 566 328 485 916 1164 693 734 1043 1510

India 1079 915 974 873 1038 994 946 910 810 950

Törökország 353 520 565 540 540 570 623 535 131 302

USA 137 131 117 111 190 238 147 166 109 266

Nepál 137 143 148 150 159 161 158 165 161 148

Ausztrália 163 266 67 104 52 210 36 131 64 143

Etiópia 59 65 38 35 55 63 58 81 94 124

Kína 116 125 125 132 144 135 126 134 150 120

Szíria 73 177 133 168 125 154 181 109 34 102

Irán 78 104 117 116 111 113 101 105 56 84

A magvak lehetnek egyszínûek vagy márványszerûen rajzoltak. A mag színeés foltossága állandó tulajdonság, a márványozottsága a külsô tényezôk hatá-sára nagymértékben változó.

Fajták, fajtakérdések

Fajták. Kis-, közepes és nagy magvúak lehetnek. A lencsemaggal kapcsolatosfogyasztói igények: legyen kiegyenlített nagyságú, vékony héjú, tiszta, ízletes,egyenletesen és gyorsan fôzhetô. A követelményeknek legjobban a kis magvúfajták felelnek meg. A fogyasztói igények azonban a nagyobb magvú lencsékirányába tolódnak el.

Kis magvú lencsék (L. esculenta var. microsperma). Ezermagtömegük 25–30g, a magvak átmérôje 4-5 mm-nél kisebb. Színük szürkészöld, vagy zöldessárga.

Közepes nagyságú lencsék (L. esculenta var. vulgaris). Ezermagtömegük30–55 g, magátmérôjük 4-6 mm. Színük többnyire sárgászöld.

Nagy magvú (tányér) lencsék (L. esculenta var. vulgaris). Ezermagtömegük55 g-nál több, a magvak átmérôje 6 mm-nél nagyobb. Színük a fajtára jellem-zôen eltérô. Hazai fogyasztásra ezek a legkedveltebb lencsék.

Termesztési szempontból a középmagas, vastag szárú, jelentôsen elágazó-dó, sokhüvelyû, egyenletesen érô, korai fajtákat részesítik elônyben, mert a gépi betakarítás követelményeinek ezek a fajták felelnek meg a legjobban. A kis és közepes magvú lencsék rendszerint igénytelenebbek, az extenzív vi-szonyokat jobban bírják.

Hazánkban államilag több elismert lencsefajtát is termesztettek, tartottakszántóföldi vizsgálatban. Mára a termesztési területe annyira lecsökkent, hogyjelenleg nincs hazai ellenôrzésben levô fajta.

A tendencia hasonló Európa területén, mert a közös EU/EFTA-országokfajtajegyzékében sem szerepel egy fajta sem. A köztermesztésben a régebbenvizsgált fajták közül lehet választani, amelyek közül néhányat bemutatunk.

Fajtaleírás

Chilean Brewer, Chilean 78. Nagy magvú lencsefajták fajtaválasztékának bô-vítése céljából honosították hazánkban ezt a két amerikai fajtát. Mindkét fajtaezermagtömege nagy, a Chilean Brewer esetében normál évjáratokban 61–80g, a Chilean 78 esetében 60 g körüli. Az utóbbi magtermése az Országos Mezôgazdasági Minôsítô Intézet adatai alapján három év átlagában 1,7 t/ha, a standardok átlagát 9,1%-kal haladta meg, a fehérjetermése is magasabb azátlagnál. Fuzáriumfertôzöttsége a standardokét meghaladó mértékû.

189

Diszkosz. Jó termôképességû, magas fehérjetartalmú, kiváló duzzadóképes-ségû, fôzési tulajdonságai, étkezési értéke, íze igen jó. Fuzáriummal szembentoleráns. Közepesen nagy magvú, hagyományos színû lencsefajta. Szára a töb-bi fajtához képest magasabb, 54–56 cm, jól bokrosodó, laza levélzetû fajta.Ezermagtömege 39 g.

Erla. Közepesen nagy magvú, hagyományos zöldesbarna színû, tetszetôsküllemû fajta. Ezermagtömege 39 g. A csehszlovák Lenka fajtához hasonló,de nagyobb termôképességû, jobb duzzadóképességgel rendelkezik, és kisebba spontán felrepedt magvak aránya. Fuzáriummal szemben közepesen ellenál-ló (37. táblázat).

Panni. Igen jó termôképességû. Magjának fôzési tulajdonságai kiválóak,gyorsan fô, jó a duzzadóképessége, ízben és küllemben a hazai fogyasztói igé-nyeket kielégíti. Pergési hajlama közepes, szárazságtûrése jó. Ezermagtömege28–30 g. Lombozata sötét, hamvas zöld. Az érett mag színe a többi fajtátólkissé eltérôen vöröses zöldes barna, néha sötétbarna.

Éva. Országos Mezôgazdasági Minôsítô Intézethez 1998-ban bejelentett faj-ta. Kereskedelemben még nem kapható. A közepes magvú fajták közé tartozik.

37. táblázat. Lencse fajtakísérleti eredmények a hazánkban korábban leggyakrabban termesztett fajtákról

Forrás: Pannon Agrártudományi Egyetem, Mezôgazdaságtudományi Kar, Mosonmagyar-óvár 1996

Talajigény

A lencse hazánk egész területén. a szélsôséges talajtípusok kivételével. min-denütt sikeresen termeszthetô. A lazább szerkezetû és jó tápanyag-ellátottságútalajokat kedveli. A mészben nagyon szegény, túl kötött, hideg, nedves talajokés a sovány futóhomok nem alkalmas a lencse termesztésére. Gyökere a talaj-ban sekélyen helyezkedik el, ezért sekély termôrétegû, de termesztésre egyéb-ként alkalmas talajokon is vethetô. A talaj kémhatására érzékeny, értéke6,7–7,6 pH között a legjobb. Elônyös meszes talajt választani a termesztéshez.

190

Fajta Termés t/ha Nyersfehérje-tartalom %

Nyersfehérje-termés(kg/ha)

Chilean Brewer 2,051 30,8 631,2

Chilean 78 2,222 29,8 662,8

Diszkosz 1,883 30,3 569,6

Erla 2,010 32,1 645,9

A nitrogénben nagyon gazdag talajokon elgyomosodik, rosszul köt magot.A termôhely kiválasztásánál fontos szempont, hogy olyan táblát jelöljünk

ki, amelyen a korai vetés feltételei biztosítottak, a talajmunkák korán elvégez-hetôk. Nem ajánlatos lencsét termeszteni gyomokkal erôsen fertôzött terüle-ten, illetve olyan területen, ahol a talajban káros szermaradványok találhatók.Mérsékelt meleget kíván, a szélsôséges hôingadozásokat nem tûri, ezért nevessük déli lejtôre vagy katlanhatás folytán melegzugos helyre. Lehetôségszerint északnyugat vagy északkelet irányba nyíló táblát válasszunk számára.

Éghajlatigény

A lencse a mérsékelten meleg éghajlatot kedveli. A tartósan, illetve szélsôsé-gesen száraz idôjárás kedvezôtlenül befolyásolja a termeszthetôség sikerét. A csapadékos idôjárás a károsítók nagyobb arányú megjelenését eredményezi.A fagyállósága megegyezik a többi korán vethetô hüvelyesével (pl. borsóé-val). Hazánkban, fôleg a dombvidékeken (északon és a Dunántúlon) termeszt-jük a lencsét. A kisebb magvú fajták jobban bírják a szárazságot, ezért ezek azAlföldön is termeszthetôk.

Elôvetemény-igény

A lencse önmaga utáni termesztése elsôsorban növényvédelmi okokból nemajánlott. Önmaga után 3-4 éven belül nem kerülhet a területre. Az elôzô évilencsevetésektôl minél távolabb kerüljön, a lencsebimbó-gubacslégy kártétel-ének a megelôzése érdekében.

Kiváló elôvetemény gabonafélék számára. Vetésforgóban való elhelyezése aborsóéval azonos rend szerint, két gabona közé illesztjük a növényi sorrendbe.

Jó elôveteménye még a repce, fehérmustár és az olajretek, közepes elôve-teményei a rostlen, az augusztus végéig betakarított silókukorica, a kukorica-csalamádé. Ne vessük más hüvelyesek, napraforgó, dohány, seprûcirok és ké-sô ôsszel betakarított növények után.

Talaj-elôkészítés

A talaj-elôkészítô munkák az elôveteménytôl függenek. A korán lekerülô elô-vetemények után a tarlóhántás következik, a késôn lekerülô elôvetemény utána szántás az elsô talajmûvelési eljárás. A vetéshez a sima, aprómorzsás szer-kezetû talaj a legalkalmasabb. Különösen gépi betakarítás esetén, jelentôsveszteségek kerülhetôk el a megfelelô talajfelszín kialakításával.

191

A magágykészítés a borsóhoz hasonlóan kora tavasszal történik. Az érettmagágy tömör és nedves, így egyenletes kelés, kiegyenlített fejlôdésû állo-mány érhetô el.

Tápanyagellátás

A lencse 1 tonna magtermése és a vele együtt betakarított kedvezô fehérje-tartalmú 1 tonna körüli takarmány szalmája tápanyagot veszi ki a talajból:

• nitrogént (N) 45 kg/t,• foszfort (P2O5) 22 kg/t,• káliumot (K2O) 40 kg/t,• meszet (CaO) 40 kg/t,• magnéziumot (MgO) 8 kg/t.A lencsének gyengén fejlett gyökérzete van, ezért szükséges, hogy a táp-

anyagokat felvehetô állapotban, készen kapja. Mivel a nitrogén túlsúlyára na-gyon érzékeny, közvetlenül alá ne juttassunk ki istállótrágyát, inkább 2–3 éveistállótrágyázott talajba kerüljön. A mûtrágyázást is meghálálja (38. táblázat).

Az ôszi szántás elôtt foszfor és kálium mûtrágyát juttatunk ki. A vetés elôt-ti mérsékelt nitrogéntrágyázás a kezdeti fejlôdés elôsegítése érdekében szük-séges.

38. táblázat. A lencse átlagos tápanyagigénye

A fehérjék képzôdésénél fontos szerepe van a molibdénnek. Molibdén hiá-nya esetén a nitrogénmegkötô baktériumok kifejlôdése hátráltatott, aminekhatására nitrogénhiány alakulhat ki.

Vetés

A lencse korai vetésû növény, márciusban, amint a talaj a felsô 4–5 cm-esmélységben elérte az 5–6 ºC-ot, már vethetô egészen április közepéig. A vetésmélysége a mag nagyságától és a talaj kötöttségétôl függôen 3–6 cm.

192

Szántófölditermôhely

Hatóanyagkg/t termés

A talaj tápanyag-ellátottsága

igen gyenge gyenge közepes jó igen jó

II.

N 53 49 43 38 35

P2O5 33 29 24 22 21

K2O 49 45 42 39 38

Az optimális növényszám kis- és közepes magvú lencse esetében 35–40 db/folyóméter, a nagy magvú lencsénél 30–35 db/folyóméter, 2,5–3,3 millió csí-ra/ha. A felhasznált vetômag mennyisége fajtától függôen 70–120 kg/ha.

12 és 24 cm-es sortávolságra, egymagában vagy esetenként tavaszi árpa tá-masznövénnyel vetik. A kétszeres gabona-sortávolságra vetett lencse estébenegészségesebb növényállományt kapunk, a szemek fejlôdése egyenletesebb, agyomszabályozás is könnyebben megoldható.

Ha árpával keverve termesztjük, 3–4 kg lencsére 1 kg árpa vetômagot szá-molunk. A magvakat jól összekeverjük, és együtt vetjük el.

A takaráshoz nyirkos talajon magtakaró fogast, száraz talajon gyûrûs hen-gert használjunk.

Gyomszabályozás

Mivel kis testû, lassan növekedô növény, a terület hamar elgyomosodik. A len-cse káros gyomnövényei a bükkönyfélék, a beléndek, az aprószulák és a mo-gyorós lednek. A bükkönyfajok is, a lencséhez hasonlóan, kaccsal rendelkezônövények, így összefonódnak egymással, irtásuk rendkívül nehéz. Gondosmunkával, vetômagtisztító gépekkel a bükköny magvai csaknem tökéletesenkitisztíthatók a lencsébôl. A bükkönyfélék közül gyomként jelenik meg a len-csebükköny (Vicia sativa var. Platysperma), a vetési bükköny egyik változata.A magja a lencséhez hasonló lapított alakú, keserû ízû, amely rontja a termésértékét. Ma már a korszerû tisztítógépekkel a lencsebükköny magját a lencsé-bôl ki lehet válogatni. A szántóföldi szelekciós munkát azonban célszerû elvé-gezni. A lencsebükköny felismerhetô magas növekedésérôl, lila virágzatáról.A többi bükkönyfaj (pl. a borzas bükköny, Vicia hirsula stb.) magja kisebb ésgömbölyû, így könnyebben rostálható.

Termést csökkentô gyomok a libatopfélék és a porcsin, továbbá az egyszi-kû gyomok.

A lencse ápolása nagyon hasonlít a borsó ápolásához. Esetleg könnyû foga-solás és vegyszeres gyomirtás szükséges. Ökológiai gazdálkodásban, ahol avegyszeres gyomirtás nem engedélyezett, a gabona-sortávolságra vetett len-csét csak fogasoljuk, a tágabb sortávolságút sarabolni kell.

Vetés után közvetlenül vagy szárazabb talajon a kelés elôtt 4–5 nappalvegyszerezünk (39. táblázat).

193

39. táblázat. A lencse vegyszeres gyomirtásához leggyakrabban használt szerek

Betegségek

Kórokozók

Pea common mosaic potyvirus. A vírus a borsóhoz hasonlóan a lencse moza-ikbetegségét okozza.

Bean yellow mosaic potyvirus. A vírus világszerte elterjedt, fôleg a pillan-gósok családjába tartozó növényeken okoz jelentôs károkat. A fertôzés követ-keztében érkivilágosodás és sárga mozaikfoltosodás alakul ki. Jelentôs a nö-vények növekedésgátlása. A nem perzisztens vírus terjedésében a levéltetveka legfontosabbak. A vírusok elleni védekezés a levéltetvek elpusztításából, ví-rusmentes vetômag használatából áll.

Ascochyta pisi, Ascochyta pinodes. A kórokozó a borsón és a bükkönyön isokoz tüneteket. A lencse levelén világos foltok keletkeznek. A borsó levelén afoltoknak sötét szegélye van, ezek a lencse levelén hiányoznak, csak a hüvelye-ken láthatók. Különösen csapadékos, páradús körülmények között léphetnekfel súlyos fertôzések. A kórokozó gombák a magban és a fertôzött növényi ré-szekben telelnek át piknídium alakban. A piknokonídiumok a szél, esô, rovarokútján terjednek. Fertôzhetnek sebzéseken át, de az ép kutikulán keresztül is ké-pesek fertôzni. A gomba elleni védekezés a vetômag kiválasztásnál kezdôdik.Egészséges vetômagot kell vetni, amelyet csávázni szükséges. Erre pl. a kap-tán, a klórtalonil stb. hatóanyagú szerek alkalmasak. A fertôzött növényi ma-radványokat feltétlenül meg kell semmisíteni. A 4 éves vetésváltást be kell tar-tani. Szükség esetén kémiai védekezésre rézoxiklorid, rézhidroxid, efozit-Al,folpet, metalaxil, mankoceb, kaptán stb. hatóanyagú szerek használhatók.

A védekezések a kelés és a hüvelykötés után fontosak. Ügyelni kell azegészségügyi várakozási idô betartására.

Botrytis cinerea. A kórokozó sok esetben már a csíranövényeket megtá-madja, a növényeken szürke, könnyen porzó, penészszerû bevonat jelenikmeg. A fiatal növények a növekedés elsô idôszakában eldôlnek, késôbb a nö-vények hervadnak, elpusztulnak. A szürkepenészes rothadás csapadékos idô-

194

Készítmény Hatóanyag

Dual Gold 960 EC metolaklór

Medallon Premium glifozát

Targa Super quizalofop-P-etil

járás esetén a fejlettebb növények szártövét is megtámadhatja. A kórokozó el-leni védekezés a sûrû állomány kialakulásának elkerülése, szükség esetén pél-dául a folpet, a iprodion hatóanyagú készítmények alkalmazása.

Fusarium solani, Thielaviopsis basicola. A Fusarium faj magas talajhômér-séklet mellett barna színû tô és gyökérrothadást, a másik faj pedig fekete szí-nû gyökérrothadást idéz elô savanyú, nedves talajokon. A kórokozókat csakmikroszkópos vizsgálattal lehet elkülöníteni. A gyökérrothadás megelôzhetôjó minôségû alapozó talaj-elôkészítéssel a talaj jó megválasztásával. Inkább a45 KA-nál kötöttebb talajon gyakori. Megelôzésként fuzáriumra toleráns fajtá-kat részesítsük elônyben a termesztésnél.

Peronospora lentis. Magfertôzöttség esetén a kikelt növények gyenge növe-kedésûek, sárgászöldek, a levelek fonákán penészgyep alakul ki. Másodlagosfertôzés esetén a leveleken világossárga foltok jelennek meg, a levelek foná-kán sötét színû gombagyep alakul ki, amely sporangiumtartókból és spo-rangiumokból áll. A foltok megbarnulnak, a levelek elszáradnak. A károsítómegjelenésére fôleg csapadékos idôjárás esetén számíthatunk. A hüvelyeken atünetek hasonlóak. A gomba oospórával és micéliummal telel át a maghéjalatt, illetve a fertôzött növényi maradványokokban. A fertôzést egészségesvetômag használatával, a fertôzött növényi maradványok alászántásával elôz-hetjük meg. Szükség esetén állománypermetezésre rézoxiklorid, rézhidroxid,efozit-Al, kaptán, metalaxil stb. használható

Uromyces viciae-fabae, Uromyces craccae. A lencserozsda telepeit a leve-lek fonákán és a száron képzi. Elôször a világosbarna uredotelepek jelennekmeg, késôbb a sötétbarna, fekete teleutotelepek. Erôs fertôzés esetén a növénylevelei elszáradhatnak és lehullhatnak. A kórokozó melegigényes, ezért jár-ványszerûen csak a tenyészidôszak végén jelenik meg. Védekezés a növény-maradványok mély alászántása. Ha vegyszeres védekezésre van szükség, ak-kor a ciprokonazol hatóanyagú szerek használhatók.

Erysiphe pisi. A lisztharmat a tenyészidôszak közepétôl várható, esetenkéntjelentôs mértékû fertôzéseket okozhat. A betegség tünete a fehér penészbevonat,benne az apró fekete kleisztotéciumokkal. A tünet a leveleken, a száron, a hüve-lyeken egyaránt megtalálható. A növények sárgulnak és elszáradnak. Fôleg a nö-vények idôsebb levelei fogékonyak. A gomba a fertôzött növényi maradványo-kon, a kleisztotéciummal telel át. A primer fertôzést az aszkospórák indítják el,vegetációs idôszakban konídiumokkal fertôz. A gombának a meleg párás idôjá-rás kedvez, járványszerû fellépése a nyár végén várható. Ez megelôzhetô koraivetéssel, rövidebb tenyészidejû fajták termesztésével. Fontos a fertôzött lencse-szalma és a tarlómaradványok alászántása. Ha szükséges a vegyszeres védeke-zés, akkor pl. ciprokonazol hatóanyagú növényvédô szert használhatunk.

195

Kártevôk

Brunchus lentis. A lencsezsizsik közeli rokona a borsózsizsiknek, nagyon ha-sonlít is rá, csak kisebb termetû. (Az imágó 3,0–3.5 mm hosszú). Testét szür-ke és fehér szôrök borítják. Szárnyfedôjük hosszúkás, fehér foltokkal, és kétcsíkkal díszítettek. Gyakori faj, a lencse legjelentôsebb kártevôje. Életmódjanagyon hasonlít a borsózsizsikéhez. Egy nemzedéke van egy évben. Az imá-gó részben a lencsemag belsejében, részben a lencseszalmában telel át. A zöldhüvelyekre teszik a tojásaikat. A lárvák a még fejletlen lencsemagba fúrjákmagukat, majd ott imágóvá fejlôdnek. A lencsén viszont nem látunk olyan„ablakot”, mint a borsón. A lencsezsizsik ugyanis kibújóhelyét mindig a magperemén készíti el, nem rágja ki belülrôl annyira, hogy könnyen észre lehetnevenni. A lencse peremén azonban ez a láthatatlan ablak könnyen letörik,„kicsorbul a mag”. A lencsezsizsik a lencse érése után valamivel gyorsabbanfejlôdik ki, mint a borsózsizsik, így a fertôtlenítés gyors elvégzésére mégnagyobb figyelmet kell fordítani.

A védekezést a 5/1988 (VI. 26) MÉM sz. rendelet írja elô. A rendelet értel-mében a termelô köteles a lencse termését az aratástól számított 14 napon be-lül kicsépelni és zsizsikteleníteni. A rostaaljat is a cséplés után legkésôbb 14napon belül zsizsikteleníteni kell úgy, hogy fel kell takarmányoztatni vagyannyira megdarálni, hogy abban a zsizsikek elpusztuljanak. A lencse után a tarlót az aratástól számított két héten belül alá kell szántani. Védekezés: a zsizsiktelenítésre alkalmas eljárás a hôkezelés, 24 órán át 50 °C-on tartják a lencsét. Egy másik lehetséges megoldás az infravörös besugárzás, ami 3 percalatt elpusztítja a zsizsikeket, de kicsi a teljesítménye, s ez akadályozza elter-jedését. Megbízható eljárás a metilbromidos kezelés, amelynek során a sza-badban, a terménnyel megtöltött zsákokat egymásra rakják, fóliával letakar-ják, amelynek széleit homokkal vagy földdel légmentesen lezárják, alá behe-lyezik a gázosítószert. A kezelést 16 °C-on végezzük. Az ilyen módszerrel tör-ténô fertôtlenítést csak gázmesteri vizsgával rendelkezô szakember végezhet.

Levéltetvek. A levéltetvek közül a lencsén leggyakrabban a fekete répale-véltetû (Aphis fabae) és a zöldborsó-, illetve lucerna-levéltetû (Acyrthosiphononobrychis ill. pisum) fordul elô. Az Aphis fabae áttelelô nemzedéke a kecs-kerágón él (Euonymus europeus, E. verrucosus). A nyári nemzedékek a ter-mesztett növények közül a lóbabon, a cukorrépán, a mákon, a napraforgón, akukoricán fejlôdik. Tömegesen szaporodik továbbá libatopon (Chenopodiumalbum), disznóparéjon (Amaranthus retroflexus) és más gyomnövényeken. A kecskerágó rügyeinek tövében a tojások telelnek, március végén, április ele-jén kelnek ki az ôsanyalárvák. A lárvák a hideggel szemben elég ellenállóak.

196

A vírusok terjesztését az elsô szárnyas egyedek elkezdhetik. Tünetei: a szívo-gatás nyomán a levelek deformálódnak, a kártevô tömeges felszaporodáskor anövény elpusztul. A védekezés egyik alappillére a gyomszabályozás. Termé-szetes ellenségei közül a katicabogarak, lebegôlegyek és a fátyolkák lárvái, avirágpoloskák említhetôk. A levéltetvek elpusztításában lényeges szerepet ját-szanak a hártyásszárnyú parazitoidok is (Braconidae, Aphelinidae, Aphidiiaecsalád). Vírushordozó szerepük miatt a védekezésre a szárnyas egyedek meg-jelenésekor van szükség. A hatóanyagok megválasztásánál figyelembe kellvenni a területen mozgó entomofág rovarok érzékenységét. A felhasználhatóhatóanyagokat a 43. táblázat tartalmazza.

Acyrthosiphon onobrychis, illetve a pisum kárképe a hajtások végének sár-gulása, a növények hervadása, terméscsökkenés. A természetes ellenségeimegegyeznek az elôbb említett levéltetûfajjal. Hûvös, nedves idôjárás eseténa fekete répalevéltetût és a zöldborsó,- illetve lucerna-levéltetût az Entomoph-tora gombafajok is pusztíthatják.

Sitonia spp. (Csipkézôbarkók). Az ide tartozó fajok legtöbbje imágó alak-ban telel át, egyes fajok (S. humeralis, S. sulcifrons, S. lineata stb.) tojás alak-ban is áttelelhetnek. Az imágók kártétele jellegzetes, U alakban megrágják a növény leveleinek szélét. A rágások egymás mellett helyezkednek el, ezért a levél olyan, mintha kicsipkézték volna. A sávos csipkézôbarkó, ezen a jel-lemzô levélkártételen kívül, a gyökérgümôket is pusztítja, ugyanis ennek a faj-nak a fiatal lárvái (L1) csak a gümôkben tudnak táplálkozni, ha ezek még nemfejlôdtek ki, akkor a lárvák elpusztulnak. A gümôk teljes tartalmát megeszik,sôt ritkábban a héját is. A szignalizáció javasolt idôpontja április, s hálózássaltörténik. Ha 10 hálócsapásban 10-nél több imágó fordul elô, akkor védekezés-re van szükség. Az agrotechnikai védekezés alapja egyrészt a korai vetés, más-részt az izoláció, termôhelye az évelô pillangósoktól kerüljön távol. Mivel azimágók nagyrészt a talajban, illetve a pillangósok növénymaradványai közötttelelnek át, kerüljük a pillangósok egymás utáni termesztését. A tarlóhántássok lárvát és bábot semmisíthet meg. Természetes ellenségei a ragadozófutóbogárfajok (Carabidae), amelyek a lárvákat fogyasztják. Az imágókat,különösen tavasszal a foglyok, fácánok, seregélyek, vetési varjak pusztítják.Ha az elôrejelzés alapján szükség van vegyszeres védekezésre, akkor azt estevégezzük el, a táblázatban ajánlott hatóanyagokat tartalmazó készítményekvalamelyikével.

Aoromius quinquepunctatus (Borsóormányos). Tápnövényei a termesztettés vadon élô pillangós virágú növények. A lárva a növények magjaival táplál-kozik. Évente egy nemzedéke van, az imágó telel a talaj felsô 1–5 cm-ében.Április végén, május elején jönnek a felszínre. A meleg, párás idôjárás elôse-

197

gíti a szaporodását. Ha a május, a június hûvös, szeles, továbbá ha a nyár aszá-lyos, egyedszámuk kevesebb. Megelôzô védekezés a vetésforgó. Virágzás ide-jén csak a méhkímélô technológia szabályainak megfelelôen szabad inszekti-cideket alkalmazni.

Laspeyresia nigricana (Borsómoly). Oligofág faj, csak néhány hüvelyesbenfordul elô, legjellemzôbb tápnövénye a borsó. Rajzásmenete szexferomoncsapdával nyomon követhetô, elôfordulásának mértéke meghatározható. A raj-záscsúcshoz idôzített permetezésre a tojás-hernyó átalakulást akadályozó ké-szítmények alkalmasak.

Apion ssp. (Cickányok). A nôstény a fiatal hüvelyekre rakja a tojásait, a lár-vák befúrják magukat a hüvely belsejébe és a magokban tesznek kárt. A cic-kánybogarak elleni védekezés hasonló a bükkönynél.

Gabonaszipolyok. Kevésbé jelentôs kártevôi ellen jó alapozó talaj-elôkészí-téssel védekezhetünk. A ragadozó futóbogarak, a vakondok is sok pajort el-pusztítanak, a varjak és a dankasirályok pedig szántáskor gyérítik a pajorné-pességet. Természetes ellenségei közé tartoznak még a Tiphia fajok, bogárron-tó darazsak. Ha az elôrejelzés alapján mégis kémiai védekezésre lenne szük-ség, akkor a diazon és a diazomet hatóanyagú készítmények ajánlottak.

A lencsebimbó-gubacsszúnyog kártétele vetésváltással, megjelenése eseténa következô évben a tábla helyétôl távoli táblába való vetéssel elôzhetô meg.

40. táblázat. Az egyes kórokozókhoz, illetve kártevôkhöz felhasználható hatóanyagok

Terméskötôdés fokozására a Nevirol 60 WP készítmény alkalmazható.

198

Kórokozó Hatóanyag

Ascochyta pisi, Ascochyta pinodes

rézoxiklorid, rézhidroxid, efozit-Al, folpet, metalaxil, mankoceb, kaptán stb.

Botrytis cinerea folpet, iprodion hatóanyagú készítmények

Peronospora lentis rézoxiklorid, rézhidroxid, efozit-Al, kaptán, metalaxil stb.

Uromyces viciae-fabae,Uromyces craccae

ciprokonazol

Erysiphe pisi ciprokonazol

Kártevô Hatóanyag

Aphis fabae, cipermetrin, acetamiprid

Sitonia spp metomil

Laspeyresia nigricana diflubenzuron, fenoxikarb

Betakarítás

Az egészséges táplálkozásban jelentôs szerepet játszik a lencse. Fehérjéinekbiológiai értéke a kizárólag étkezés céljára szolgáló hüvelyesek között a leg-nagyobb. Magjának kémiai összetétele, táplálóértéke, étrendi hatása kedve-zôbb, mint a babé vagy a borsóé (41. táblázat).

41. táblázat. A lencse beltartalmi értékei 100 g magra vonatkoztatva

A búzával azonos idôben érik, július elején, közepén. Akkor aratható, ha azalsó hüvelyek (elsô kötések!) már sárgásbarnák, és bennük a mag kemény. A felsô hüvelyek károsodás nélkül, a szárítóállványon is beérnek. A borsóhozhasonlóan takarítható be.

Általános szabály: ha világos színû, jó minôségû lencsét akarunk, akkor valami-vel a teljes érés elôtt kell betakarítani. Kedvezôtlen (csapadékos) idôben egyenetle-nül érik a lencse, ezért az érés elôsegítése érdekében a lencsét is deszikálni kell, amitulajdonképpen a még lábon álló növényzet szárítását jelenti. A permetezés adeszikálószertôl függôen a betakarítás elôtt 5–14 nappal végezhetô. A kicsépelt mag4–5%-kal kevesebb nedvességet tartalmaz, mint a nem kezelt növényzet magja.

199

Összetétel Mennyiség (g)

Fehérje 23,5

Zsír 1,4

Szénhidrát 52

Bballasztanyag 10,6

Vitamin Mennyiség

A 17 g

B1 0,45 mg

B2 0,26 mg

Ásványi anyagok Mennyiség (mg)

Nátrium 6,6

Kálium 810

Kalcium 74

Foszfor 412

Magnézium 129

Vas 7,5

Fluor 0,03

A lencse betakarítására legmegfelelôbb a kétmenetes kombájnos betakarí-tás. A lencse rendre vágását (a nagyobb arányú pergés elkerülése végett) a haj-nali órákban ajánlatos elvégezni. A rendfelszedés és cséplés akkor kezdhetô ela kellôen átalakított és beállított kombájnnal, ha a magvak nedvességtartalma16% körül van. Ha deszikálás történt, akkor egy menetben takaríthatjuk be alencsét. Fôleg a nedvesség függvényében óvatosan kell csépelni, mert magjakönnyen megrepedezik, töredezik.

A csépelt magot még tisztítani és osztályozni kell, és csak azután tárolható.Termése: 7–10 q/ha termés már közepesnek számít; de a jobb termés eléri

a 12–14 q/ha-t. A kicsépelt lencsét gázosítással kell a lencsezsizsiktôl fertôtle-níteni. 1000 magsúlya 21–60 g, hektolitersúlya 78–87 kg. A mag nagysága év-járatonként és tövenként változik, az alsó hüvelyekben nagyobbak a magok.

Összefoglalva a lencse akkor értékes, ha a mag ép szélû, egyenletes, nagy,világos színû és nem tartalmaz zsizsikes, törött, romlott magokat. Vékony ahéja és könnyen megfô.

A lencseszalmát is be kell takarítani, ami a magtermés 1,0–1,5-szerese, éskitûnô takarmány akkor, ha nem tartalmaz növényvédôszer-maradványt. Fehér-jetartalma kb. 14%, tápértéke megközelíti a szénáét. Elsôsorban juhtakarmány.

Tárolás

A kicsépelt magot rögtön a cséplés után elôtisztítjuk, eltávolítjuk belôle a tör-meléket, a hüvelyeket és a gyommagvakat. A maghoz keveredett tisztítás nél-küli szennyezôdések növelik a nedvességtartalmat, és így növekszik a pené-szedés veszélye is.

A lencsét jól szellôztethetô magtárakban tároljuk. A tárolót mentesíteni kella lencsezsizsiktôl. A magot vékony rétegben szétterítjük, idônként megforgat-juk. Ha a nedvességtartalma 15% alá csökken, vastagabb rétegben vagy zsá-kokban tárolható. A fogyasztásra szánt lencse egyes fajtáit külön tároljuk, ígybiztosítjuk a jó fôzhetôséget.

A lencsét nagyság szerint is osztályozzuk. A mag átmérôje szerint 6 csoportotkülönböztettek meg. 6,75 mm, 6,25 mm, 5,75 mm, 5,25 mm, 4,75 mm és 4,25mm. Minden csoport esetén követelmény a magvak 95%-os kiegyenlítettsége.

Vetômagtermesztés

A lencsetermesztés technológiája alapjaiban megegyezik a vetômagtermesztéstechnológiájával. A vetômagtermesztés egyik legfôbb problémája a növény-egészségügyi eljárásoknak megfelelô minôségû vetômag elôállítása. A nö-

200

vényvédelmi feladatokon túlmenôen elengedhetetlen a szelekciós munka,amely során megtisztítjuk a növényállományunkat a fajtaidegen egyedektôl.Elôször virágzáskor, az eltérô levél- és virágszín szerint, másodszor a növényzöldhüvelyes állapotában, a hüvely színe és alakja szerint szelektálunk. A har-madik szelekció után a tábla szélén meg kell semmisíteni a kivágott egyede-ket. A szántóföldi szemlék során a fajtaazonosság elbírálásakor mindenkor afajtanemesítô által rendelkezésre bocsátott fajtaleírás a mérvadó.

Az izolációs távolság 2 méter más fajtától vagy az étkezési lencse vetésé-tôl. A vetésben nem lehet csattanó maszlag, mogyorós lednek és apró szulák,lencsebükköny legfeljebb 2 db a mintaterek átlagában. Levél- és hüvelyfoltos-ság, lisztharmat, rozsda, peronoszpóra és fuzárium kizáró ok. A vetômag zsi-zsiket nem tartalmazhat.

A nagyobb nedvességtartalmú (16–19%) vetômagvak csépléskor kevésbékárosodnak, viszont nem tárolhatók biztonságosan, romlás nélkül. A betakarí-tott vetômagot 4 órán belül tisztítani kell, a durva szennyezôdéseket és a törtmagvakat el kell távolítani. A második lépés a vetômag osztályozása, ígyegyöntetûbb tételeket kapunk. Ezután következik a szárítás. A lencse vetô-magja nagyon érzékeny a szárítás hôfokára. Minél nagyobb a mag nedvesség-tartalma, annál alacsonyabb hôfokkal lehet szárítani. (Tapasztalatok szerint akülsô levegô hômérsékleténél csak 5 °C-kal melegebb levegôvel lehet száríta-ni a vetômagot.)

42. táblázat. A lencse vetômagjának minôségi követelményei (Antal, 2000)

*Káros gyom: szulák, mogyorós lednek, lencsebükköny, csattanó maszlag

A vetômag tárolása, szállítása során figyelembe kell venni, hogy a mag ér-zékeny a mechanikai hatásokra. A kisebb és kerek magvú fajták kevésbé sérü-lékenyek. A sérülékenységet befolyásolja a maghéj vastagsága is, amely szin-tén fajták szerint eltérô. Ha a szárított vetômagtétel nedvességtartalma 14%alatt van, jelentôsen megnô a sérülékenység, ezért szárítás során a megadottértéket ne lépjük túl. A szárított vetômagot fémzárolás elôtt csávázzák.

201

Szaporításifok

Csírázó-képesség,legalább

%

Tisztaság,legalább

%

Idegenmag,

összesendb/minta

Károsgyom*

db/minta

Nedvesség-tartalomlegfeljebb

%

Vizsgálatiminta

g

SE-E80 98,0

20 014,0 1000

I.-II. fok 40 20

Repce (Brassica napus var. oleifera)

A repce (Brassica napus) a keresztes virágúak (Cruciferae) családjába tarto-zó, valójában több alfaj gyûjtôneveként emlegetett, közismert olajnövény.

A repce alfajai közül a káposztarepce és a réparepce ismertebb. Mindkettô-nek van ôszi és tavaszi változata is. Magyarországon jelentôsége a káposzta-repce ôszi változatának (Brassica napus L. ssp. Oleifera forma Biennis) van,bár többször próbálkoztak már a tavaszi változat termesztésével is. Azonban atavaszi repce termôképessége és egyéb gazdasági elônyei elmaradnak az ôsziváltozathoz viszonyítva, ezért nem terjedt el a köztermesztésben. Ezért a to-vábbiakban csak az ôszi káposztarepce termesztésére vonatkozó ismeretekkelfoglalkozunk.

Termesztéstörténet, felhasználás

A repce feltételezett ôshazája a földközi tenger partjának déli, délnyugati ré-sze. Beke (1990) szerint nagy a valószínûsége nyugat-európai származásánakis. Nem ismerjük pontosan termesztésbevételének kezdetét sem. Egyes felte-vések szerint a repce már több mint 4000 éve termesztett növény, mások a kö-zépkorra teszik megjelenését. Eôri (1986) szerint már a XIII. század óta állí-tanak elô repceolajat, azonban hasznosításáról az elsô írásos bizonyíték csak aXVII. század végén született. A különbözô forrásokból azonban nem tûnik ki,hogy az információk melyik alfajra vonatkoznak. Azt azonban tényként kellelfogadnunk, hogy Európa nagy részének világítóolaj-szükségletét már a kö-zépkorban a káposztarepce biztosította. Termesztésének eddigi története sorána legnagyobb jelentôsége ebben volt, és termôterülete is abban az idôszakbanvolt a legnagyobb. Az újabb és korszerûbb energiahordozók megjelenése ve-tésterületét csökkentette ugyan, de széles körû felhasználási lehetôségei miattjelentôsége továbbra is kiemelkedô.

A termesztési célok közül még napjainkban is elsô helyen az étolajként va-ló hasznosítása emelhetô ki. Erukasav és glükozinolát tartalmának csökkenté-sével megszûntek azok a fontosabb kifogások, amelyek az étkezési felhaszná-lásával kapcsolatban felmerültek, így a világ nagy részén a repceolaj fogyasz-tása általánossá vált.

202

Európában a legjelentôsebb repcetermesztô országok közé Németország,Franciaország, az Egyesült Királyság, Lengyelország és Svédország tartozik,összességében több mint 1 millió ha területtel.

Kiemelkedô nagyságrendben termesztenek repcét Kínában, Kanadában ésIndiában. Ezen országok összesített vetésterülete meghaladja a 10 millió ha-t.

A hazai forgalomban nem annyira a repceolaj, mint inkább az olajfinomítássorán elôállított margarin kínálata a jelentôsebb.

Az iparban már régen hasznosítják mint kenôanyagot, olajipari és kozmeti-kai alapanyagot.

Az állattenyésztés fôleg az olajgyártás során visszamaradt repcedarát ésrepcepogácsát hasznosítja, amely energiában és fehérjében gazdag takarmány.Már a klasszikus takarmánykeverékekben is felfedezhetjük a repce kompo-nenst. Zölden etetve, rozzsal társítva az ún. „zöld futószalag” tavaszi elsôzöldtakarmányát jelentette.

Magyarországon az elmúlt évtizedekben, a legtöbb üzemben a repce ter-mesztését nem tartották gazdaságosnak. Az évi 50–80 ezer ha körüli termôte-rülete egyéb gazdasági elônyeinek volt köszönhetô. Ezek közül elsô helyre te-hetô, hogy a repce a búza egyik legjobb elôveteménye. Különösen azokon aterületeken, ahol a hüvelyes növények termesztésének nem volt jelentôsége,egyedül az ôszi káposztarepce biztosította a búza jó elôveteményét, hiszenbecslések és mérések szerint 5–600 kg/ha többlettermést biztosított a kukori-cához viszonyítva. További elônyt jelentett a repce vetésszerkezetbe illesztéseazzal is, hogy növelte a gabonatermesztés erô- és munkagépeinek kapacitás-kihasználását, hiszen a termesztéstechnológiai folyamatok nem estek azonosidôszakra.

Gazdálkodási szempontból elônyt jelent, hogy az adott termesztési évbenkorai betakarításából adódóan az elsô bevételt jelentheti az üzem számára.

Mivel a repce kedvezô hatású a talaj szerkezetére és tápanyag-gazdálkodá-sára, ezért napjaink tápanyagszegény gazdálkodásában további elônyöket isbiztosít.

Az utóbbi években a repcetermesztés gazdaságossága is javult. Szakszerûagrotechnikával, átlag fölötti terméssel a repcetermesztés egyéb kedvezô mel-lékhatások nélkül is nyereségessé tehetô.

Jelentôségének és gazdaságosságának javulásával a repce termôterületenemcsak világviszonylatban, de hazánkban is megnôtt: egyes években megkö-zelíti a 200 000 ha-t.

A termôterület további növekedését eredményezheti, ha a repce olajánakfelhasználása a dízelüzemû motorok üzemanyagaként, a reményeknek meg-felelôen, megoldódik. Nemcsak külföldön, de Magyarországon is épültek

203

(és várhatóan épülni fognak) biodízelolajat elôállító üzemek. Az erre vonatko-zó kísérletek és próbálkozások napjainkban is folynak.

A repcetermesztés jelentôségétôl azonban lényegesen elmarad a termesztés-technológiák színvonala és eredményessége. Az országos termésátlag évtizedekóta 1,5–1,8 t/ha körül mozog és ezen nem tudtak változtatni a más növények ter-mésátlagát jelentôsen megnövelô termesztési rendszerek sem. Bár igaz, hogyMagyarország klimatikus feltételei nem a legkedvezôbbek a repce számára,mégis megállapítható, hogy az alacsony termésátlagok fô oka nem az éghajlati,idôjárási adottságokban kereshetô. Ezt bizonyítja az is, hogy minden évben van-nak az ország különbözô agroökológiai viszonyok között gazdálkodó olyan üze-mek, amelyek termésátlaga meghaladja a 3,0 t/ha nagyságot (Eôri, 2001).

A repce potenciális termôképességétôl messze elmaradó termésátlagok okanagyrészt az agrotechnikában keresendô Sváb et. al (1978) nagyüzemi táblasorosadatainak értékelésébôl több súlyos agrotechnikai hiányosságra derült fény. A ter-mesztéstechnológia színvonala azóta sem változott, sôt több tekintetben rosszab-bodott. Némi javulás talán csak a fajtaválaszték bôvülésében tapasztalható.

Gazdaságos terméstöbblet-növekedés, az olajtartalom mennyiségi és minô-ségi javítása csak a repce botanikai sajátosságainak, biológiai és agroökológiaiigényeinek ismeretén alapuló, minden lényeges mozzanatra kiterjedô termesz-téstechnológia kidolgozásával és betartásával érhetô el.

Növénytani leírás

Gyökérzet. Az ôszi káposztarepce gyökérzete fejlett karógyökér, amely a ta-lajtípustól függôen 1,5–2,0 m mélységre is lehatol. A gyökér alakulásában atalajviszonyokon kívül az idôjárás is meghatározó. A gyökér szárazanyag-tö-mege kedvezô esetben eléri hektáronként a 2000–2500 kg-ot is, amely a talaj-ban visszamaradva hozzájárul a talaj szervesanyag-tartalmának, tápanyag-készletének növeléséhez.

Mivel a repce gyökérzete a talajt mintegy „drénezi”, szerkezetét javítja, ígybetakarítása után kedvezô talajállapot marad vissza az utónövény számára. Azôszi búza részére végzett talaj-elôkészítés így kevesebb energiát igényel ésjobb minôségû magágyat biztosít, amely szintén a repce kiváló elôvetemény-értékét bizonyítja.

Szár. A repce szára viaszos bevonatú, hengeres vagy tojásdad alakú, ham-vaszöld vagy kékeszöld színû, többszörösen elágazó dudvás szár. A szár hosz-sza a fajtától, az ökológiai viszonyoktól, valamint az agrotechnikától (csíra-szám, tápanyagellátás stb.) függôen változik, általában 120–150 cm, míg át-mérôje 1–2 cm között változik.

204

A szár elágazásainak száma szintén az elôbbi tényezôktôl függ, míg az el-sô elágazási pont magassága leginkább fajtatulajdonság. A szár hajlamos amegdôlésre, aminek oka a kedvezôtlen idôjáráson kívül a túlságosan sûrû ál-lomány, a magas elágazási pont, a N-túladagolás vagy a növényvédelmi hiá-nyosságok.

Az optimálisnál sûrûbb állományban a növények szára vékonyabb, az el-ágazások száma kevesebb, rövidebb, és az elágazások fôleg a növény felsôharmadában képzôdnek.

Levélzet. A repce levelei simák, kékeszöldek, hamvasak, nyelesek, szár-nyasan szabdaltak, osztatlanok, félig szárölelôk. A levelek változó állásúak,számuk a körülményektôl függôen változó.

Virágzat. Kénsárga vagy citromsárga, keresztes virágai laza fürtvirágzat-ban helyezkednek el. A fôhajtás virágzata nyílik elôször, majd ezt követi az ol-dalhajtásokon lévô virágok nyílása, alulról felfelé haladva. Egy-egy növényvirágzási ideje 8–10 nap, és ha a táblán belül a növényállomány fejlettsége isheterogén, akkor a virágzás akár 4–5 hétig is elhúzódik.

A virágzás idôtartamát az idôjárás is befolyásolja. Száraz, meleg idôben a generatív szakasz is lerövidül, a hûvösebb csapadékosabb idôben elnyúlik.A kevésbé elágazó állomány virágzási ideje is rövidebb.

Egy-egy növényen mindig találunk még csak bimbózó, nyíló és már meg-termékenyült virágokat.

Az elhúzódó virágzás kedvezôtlen a kártevôk elleni védekezésben és a he-terogén érés miatt a betakarítás idôpontjának megállapítását is nehezíti.

A virágok megtermékenyülését leginkább a rovarok végzik, s ebben legna-gyobb jelentôsége a házi méheknek van. Egy hektár repceállomány beporzá-sát 3–5 méhcsalád el tudja látni. A repce igen attraktív növény, kellemes,messzire terjedô illatával biztosítja a házi méhek megporzó munkáját. A virág-zás alatti növényvédelem során a méhek napközbeni jelenlétét figyelembe kellvenni!

Termés. A repce termése egyenes vagy kissé hajlott csúcsban végzôdô, 3–8 cm közötti hosszúságú, sok magvú becô. Színe érés elôtt zöldessárga,éréskor szalmasárga, keresztmetszete kör alakú. A becôk túlérésben, különö-sen a csapadékot követô száradási idôszakban, a varratok mentén külsô beha-tás nélkül is felnyílnak, s belôlük a magvak elperegnek. A becôk zöme a má-sodrendû hajtásokon képzôdik, ezért az elágazások száma jelentôsen megha-tározza a terméstömeget.

A becôben levô magvak száma a becô hosszától függôen 8–30 db között le-het. A virágzat alsó részébôl képzôdô becôk hosszabbak, így ezekben a magokszáma is több.

205

Mag. A repce magja kékes, barnásfekete, szürkésfekete, fekete színû, göm-bölyû vagy gömbölyded alakú 1,5–3,0 mm átmérôjû. Ezerszemtömege a ter-mesztés körülményeitôl függôen 4,5–6,5 g közé tehetô.

A magvak olajtartalma elsôsorban a fajtától, de az agroökológiai adottsá-goktól és az agrotechnikától is függôen 40–50% között változik. Az olaj mi-nôségét a benne elôforduló telített és telítetlen zsírsavak mennyisége és arányahatározza meg. Ezek közül legismertebb az erukasav, amelynek egészség ká-rosító hatást tulajdonítanak. Ezért a nemesítés során az ôszi káposztarepceerukasavtartalmát is 2,0% alá csökkentették, amely már elfogadott arány. A „hagyományos”, nagy erukasavtartalmú repcékben ez az érték 45–50% kö-zötti. Ez az olaj viszont ipari felhasználásra még jobb, mint a csökkenterukasavtartalmú (CSER) fajták olaja.

Fajták

A termesztendô fajta kiválasztása a repcetermesztésben is fontos döntés, de –mint a legtöbb szántóföldi növényfaj esetében – ma már nem elsôsorban a faj-ta termôképessége a döntô szempont. A termésátlagok növelése jelenleg nemfajtakérdés. Ezt bizonyítja az is, hogy valamennyi köztermesztésben álló fajtapotenciális termésátlaga többszörösen meghaladja az évenkénti országos ter-mésátlagot. Az MGSZH fajta-összehasonlító kísérleteinek terméseredményeiis évrôl évre és több év átlagában is mintegy kétszerese az üzemi átlagoknál.Ebbôl látható, hogy elsôsorban az agrotechnika határozza meg a termésátlag-ok alakulását.

A körültekintô fajtaválasztást ezért inkább a beltartalmi különbségek, a ter-mesztéstechnikai, ökológiai igénybeli, eltérések indokolják.

A repcefajtának nagy biztonsággal, eltérô feltételek között is biztosítaniakell a piac és a felvásárlási szerzôdés követelményeit az erukasav-, a glükozi-nolát-, az olaj- és a fehérjetartalom tekintetében. Döntési szempont még a faj-ták tenyészideje, a kezdeti fejlôdés erôssége, a télállóság, a növénymagasság,az állóképesség és a pergési hajlam.

E szempontokat figyelembe véve napjainkban elsôsorban a következô rep-cefajták termesztése ajánlható elsôsorban. Kiemelkedôen kedvezôek a beltar-talmi és termesztéstechnikai tulajdonságai a Synergy nevû francia fajtának,amely az elsô hibrid repce Magyarországon. Az MGSZH által vizsgált fajtákközül ennek a hibridnek volt legnagyobb a termésátlaga több év átlagában,ami igen magas olajtartalommal, az átlagosnál kevesebb glükozinoláttartalom-mal párosult, gyakorlatilag erukasavtartalom nélkül.

Tenyészideje átlagosan 294 nap, így a közepes érés csoportba tartozik.

206

Kedvezô a termôképessége az Orkán fajtának is.Szántóföldi Növények Nemzeti fajtajegyzékében jelenleg 125 hazai vizsgá-

lat alatt levô repcefajta szerepel. Az EU/EFTA-országok közös fajtajegyzékepedig összesen 1007 tartós oltalommal rendelkezô fajta szerepel, amely a rep-cetermesztés egyre nagyobb súlyát is jól mutatja.

Talajigény

A repce talajigényét a termesztôk gyakran hajlamosak alábecsülni, pedig a ter-mésbiztonság egyik feltétele, hogy a talaj tápanyagot szolgáltató képessége ésvízgazdálkodása folyamatosan jó legyen.

Termesztése során talajigényét sokszor háttérbe szorítják az éghajlati adott-ságok, de az eredményes gazdálkodás érdekében figyelembe kell venni a rep-ce igényeit a talaj fizikai-, kémiai- és biológiai tulajdonságaival szemben.

A talaj fizikai adottságait tekintve a középkötött és ennél kissé lazább talajokfelelnek meg legjobban a repcének, ami fôleg a nyári talaj-elôkészítés szempont-jából lényeges. Ez talajtípustól függôen a 30–45 KA értékeknek felel meg.

A kötöttebb, fôleg réti agyag- és öntéstalajok kevésbé felelnek meg, mertkora tavasszal általában a talajvíz, a csapadékszegény évjáratban a szárazságterméscsökkentô. Az ilyen talajokon nagyobb költséggel jár, sôt gyakran lehe-tetlen a jó minôségû magágy készítése a száraz nyár végi idôszakban.

Humuszos laza talajokon az egyes években sikeres a termesztése, kedvezôt-len idôjárás hatására viszont csökken a termésbiztonság.

A talaj kémhatása ugyancsak termésmeghatározó. A gyengén lúgos talajo-kat igényli, viszont ha az altalaj tartalmaz meszet, akkor a termôréteg pH-ja 6-ig csökkenhet. A 6,5 pH-nál alacsonyabb érték esetén azonban már számítanikell termésveszteséggel.

A repce képes javítani a talajok kultúrállapotát, de termesztése csak ott si-keres, ahol a talaj termôképességét, a gyommentességet, a talaj biológiai fo-lyamatait a rendszeres vetésváltással, az idôben végzett talajmûveléssel a ta-lajtípusnak megfelelôen javítottuk. Biológiailag aktív talajon a repce termése10–25%-kal is nagyobb, mint a hasonló típusú, de biológiailag inaktív talajon.

Éghajlatigény

A repce tenyészideje során származási helyének megfelelô hûvösebb vagymérsékelten meleg, nagyobb fagyoktól mentes, csapadékos, párás, humid klí-mát igényel. Ezért a hazai, s fôleg a külföldi fajták honosításánál figyelembekell ezt venni, hogy azok a hazánkban elôforduló, –15, –20 °C-os fagyokkal

207

és szárazsággal járó szemiarid klímánkat elviseljék. A téli fagyokat fôleg a ké-sôn vetett, késôn kelt, tehát gyenge fejlettségû repce sínyli meg legjobban, míga tél beálltáig megerôsödött repce kellôen bírja a száraz fagyot is.

Fagytûrô képessége nagymértékben függ a talaj nedvességétôl. A repcét –6,–8 °C-os hideg is kipusztíthatja, ha a talaj erôsen nedves, viszont száraz tala-jon néhány napig tartó –18, –22 °C-os hideget is kibírnak a minôsített repce-fajtáink. Hótakaró alatt a több napig tartó nagy hidegben sem károsodnak. Arepce fagyállóságát nagymértékben befolyásolja fejlôdési állapota. Legbizto-sabban a 9–11 leveles, földhöz simuló tôlevélrózsás stádiumban telel át, amita vetés idejének jó megválasztásával és a kedvezô tenyészterülettel érhetünkel. Ebben a stádiumban a növény már erôsebb fôgyökérrel rendelkezik, s a fel-fagyással szemben is ellenállóbb lesz. Túl korai és túl fejlett, vagy sûrû vetés-ben a repce felnyurgul, a kialakult termôtestek pedig elfagynak. A túl buja rep-cét a hó alatt a kipállás veszélye is fenyegeti.

Veszélyes lehet még a kora tavaszi meleg után átmenet nélkül beköszöntô–6, –10 °C-os fagy is.

A repce fejlôdésének, növekedésének küszöbértéke 7 °C, a virágzásé 8 °C. Avirágzás megindulásához kb. 170–210 °C hôösszeg szükséges, ami a 8 °C-osküszöbérték feletti hômérsékletbôl tevôdik össze. Ha a napi maximális és mini-mális hômérsékletbôl átlagot képezünk, s ennek a 8 °C-kal csökkentett értékeitösszegezzük, megkapjuk a virágzáshoz várhatóan szükséges napok számát.

A káposztarepce virágzáskor érzékeny a levegô páratartalmára. Ennek op-timális értéke 80% körüli. Kisebb páratartalom esetén a rügyek egy része meg-termékenyülés nélkül lehull. Szükséges, hogy a vetett fajta minél rövidebb te-nyészidejû legyen, hogy a június közepe után általában beálló tartós szárazsá-gig a káposztarepce már befejezze vegetációját. Hazánkban elsôsorban a Du-nántúl és az Északi Középhegység tájainak éghajlata felel meg a repceter-mesztés számára. Az Alföldön nagyobbak az idôjárási szélsôségek, s így ter-mesztése nagyobb kockázattal jár.

Elôvetemény-igény

Az olajrepce elôveteményének kiválasztásánál több tényezô mérlegelése szük-séges.

1. ôszi káposztarepce korai (augusztus végi, szeptember elejei) vetésideje,2. elôvetemény által visszahagyott tarló- és gyökérmaradványok mennyisége,3. a repcével közös betegségre fogékony vagy azt hordozó, ill. a pillangós

virágú növényfajok,4. érlelô, alapozó és magágykészítô talajmûvelések elvégzésének lehetôsége.

208

Ezek figyelembevételével elôveteménye olyan növény lehet, amit legalább5, de kedvezôbb, ha 6 vagy 7 héttel korábban takarítják be az olajrepce optimá-lis vetésideje elôtt. Ezeknek a szempontoknak leginkább a kalászosok felelnekmeg. A kalászosok közül is legjobb az ôszi árpa, mert legkorábban takarítjákbe. Az ôszi árpa és az ôszi káposztarepce megegyezik abban is, hogy talajigé-nyük gyakorlatilag azonos mind talajfizikai, mind agrokémiai értelemben.

Jó elôveteménye a tavaszi árpa abban az esetben, ha termése megfelel sör-ipari célra, mert a mérsékeltebb N-szolgáltató képesség nem veszélyezteti arepce ôszi túlfejlôdését, továbbá kora tavasszal sem a belvíz, sem az alacsonytalajhômérséklet nem hátráltatja a tavaszi fejlôdést és az egyöntetû virágzást.

Jó elôveteménye az ôszi búza is, kivéve azokat a csapadékosabb Dunántúlinyarakat, amikor a búza betakarítására csak július végén vagy augusztus ele-jén kerülhet sor, és nem jut elegendô idô a gondos talaj-elôkészítésre.

Megfelelô elôveteményei az olajlen vagy a nyáron – július közepéig – fel-szedett burgonya, továbbá az egynyári tömegtakarmányok.

A pillangósok, a hüvelyesek, melyek nitrogénben gazdagabban hagyjákvissza a talajt, az egyéb keresztes virágú növények, a szántóföldi zöldségek,vagy azok a szántóföldi egyéb növények, melyek fásodó, cellulózban, lignin-ben gazdag tarló- és szármaradványt hagynak vissza: nem jó elôvetemények.Ezek hátrányosan hatnak a repce ôszi kelésére, télállóságára.

Önmaga után 4 évre következzen.

Talaj-elôkészítés

A repcetermesztés sikerét a talajmûvelés alapozza meg, s az ennek során elkö-vetett hibákat nem lehet a késôbbi agrotechnikai beavatkozásokkal helyrehoz-ni. A talaj-elôkészítéstôl is függ a csírázás megindulása, a kelés ideje, egyön-tetûsége, s ez határozza meg a késôbbi növényszámot, sôt nagy részben a tél-állóságot, így végsô soron a termesztés sikerét.

A talajmûvelések során elkövetett hibák kihatnak az ôszi és a tavaszi gyo-mosodásra is, amit a vegyszeres gyomirtás sem képes minden esetben helyre-hozni.

A talajmûveléssel a repce apró magja számára jól átmunkált, nedves, bioló-giailag érett, ülepedett, de nem tömörödött, porhanyós és nem porosított mag-ágyat kell kialakítani. Ezt a célt az idôjárástól és a talajtípustól függôen eltérômódon érhetjük el.

A középkötött száraz talajon megkülönböztetett figyelmet kíván a talajkultúrállapotának fenntartása, javítása és nedvességtartalmának megôrzése,valamint a jó minôségû apró morzsás magágy készítése. Mivel a nyári száraz-

209

ságok gyakoriak, ezért az elôvetemény talaj-elôkészítésénél ezt szükséges fi-gyelembe venni. Az elôvetemény talaj-elôkészítése során kerülni kell a talajtúlzott tömörödését, így a vetési, növényvédelmi, betakarítási, szállítási mun-kákat nedves talajon lehetôség szerint kerülni kell. A talajtaposással járó mun-kákat a minimálisra szükséges csökkenteni.

Repce elôtt, az elôvetemény alá, forgatásos talaj-elôkészítéssel szerkezetes,átmunkált magágyat kell készíteni, ami a talaj fizikai, agrokémiai és biológiaiállapotát egyaránt javítja. Az elôvetemény betakarításánál sorrendben azok a táblák kapjanak elsôbbséget, ahova repcét vetünk. Kivétel, ha a talaj idô-közben annyira átázott, hogy a betakarítás talajunkat túlzottan összetömi.

Az elôvetemény betakarítása után a szalmát hordjuk le a tábláról, hogy a le-hetô legrövidebb idôn belül sor kerülhessen a tarlóhántásra.

A tarlóhántásnak száraz középkötött talajon rögmentesnek kell lennie, ezértsekélyen végezzük el, hogy ezzel is elôsegítsük az elpergett gyomok és kultúr-növények magjainak mielôbbi kelését. A jó árvakelés feltétele az is, hogy a tarlóhántást, a betakarítás után azonnal elvégezzük. Minden nagy késlekedésnövekvô mértékben csökkenti a repce várható termését. Eszköze a tárcsa le-gyen és zárjuk gyûrûshengerrel.

Száraz talajon elôfordul, hogy a gyomok és az elpergett magvak nem kelnekki, ezért ilyenkor a hántott tarló ápolásának célja a talaj fokozatos mélyítô mû-velése, vagyis a fizikai kultúrállapot megteremtése. Eszköze a nehéztárcsa, ide-je július vége, augusztus eleje, mélysége 15–18 cm között legyen. Amennyibena termôréteg alatt a talaj tömött, középmély lazítóval 30–40 cm-ig lehet ezt a talajmunkát kombinálni. Elmunkálása kapcsolt gyûrûshengerrel történjen.

Árvakelés esetén tarlóápolással dolgozzuk be a talajba az élô kizöldült nö-vényeket, elôsegítve ezek lebomlását, feltáródását, azaz a biológiai kultúrál-lapot javulását is.

A száraz talaj magágykészítése 1–2-szeri kombinátorozással oldható meg,még gondos tarlóhántás és tarlóápolás után is. Amennyiben többszöri tárcsá-zással és gyûrûshengerezéssel lehet csak rögmentes magágyat kialakítani, eza talaj szerkezetét rendszerint rombolja, porosítja, s ezek után egyöntetû kelésnem várható. A magágykészítés ideje a vetéstôl függ, de legkésôbb augusztus25-re akkor is el kell végezni, ha a vetést csak szeptemberre tervezzük. Mély-sége 4–6 cm legyen.

Tápanyagellátás

Az olajrepce egy tonna magterméssel átlagosan a következô tápanyagmennyi-ségeket veszi fel a talajból:

210

N = 55 kg/t,P2O5 = 35 kg/t,K2O = 43 kg/t,CaO = 50 kg/t,MgO = 10 kg/t.A repce folyamatos, de változó mértékû N-ellátást igényel, mert ez járul

hozzá a jól fejlett, oldalelágazások képzôdéséhez, a termés nagyságán túl aminôséghez, ezen belül a magas olajszázalék kialakításához. Hátrányt is jelentolyan esetekben, ha az ôsz hosszú, a talaj kellôen nyirkos lesz, mert így a nö-vény túlfejlôdik, tavasszal fogékonyabb lesz a betegségekre és a virágzás utána növény megdôlhet.

Ôsszel mindössze starter N-t adjunk, ami 20–45 kg/ha lehet. Ez elegendôa növény kezdeti fejlôdéséhez, a jó gyökeresedéshez, a tôlevélrózsás stádiumkialakulásához. Ha a növény októberben ennél bôségesebb nitrogénhez jut,akkor ôszi túlfejlettség alakul ki, a termôtestek megjelennek. Ez esetben az át-telelése is bizonytalanná válik, terméshozama elmarad a lehetségestôl. A túl-fejlett repcét ôsszel a gyökérgubacs-ormányosok is jobban károsítják.

Tavasszal a vegetáció megindulásáig várni kell a fejtrágyázással, a tavasz-ra tervezett adag kiszórásával, mivel az áttelelés mértékét ekkor lehet megál-lapítani. A tavaszra maradt N-adagot kedvezôbb megosztani. Az elsô részleteta teljes adag 50–60%-át március elején, illetve a vegetáció megindulása utánszórjuk ki. Ezt követôen a növény gyors fejlôdésnek indul, s április elejéig azadott nitrogén nagy részét felveszi.

Áprilisban zöldbimbós stádium kezdetén adjuk ki a második részletet, amia virágzástól az érésig biztosítja a növény N igényét.

A foszfor szerepe a termés szempontjából a nitrogénhez és a kálimhoz vi-szonyítva kisebb, inkább fiziológiai hatása a jelentôsebb. Segíti a gyökerese-dést, javítja a télállóságot és mérsékeli a fogékonyságot a betegségekkel szem-ben. A generatív szervek normális fejlôdéséhez nélkülözhetetlen. A P-hiányt a levelek ibolyakék elszínezôdése jelzi.

A foszfort az alapozó talaj-elôkészítés, vagyis a tarlóápolás elôtt kell ki-szórni és bedolgozni. Ezzel kerül a foszfor a növény aktív gyökérzónájánakközelébe, és itt a P felvétele a legfolyamatosabb és leghatásosabb. Száraztalajban lelassul a foszforfelvétel, s ez a repcének a hozamát is csökkentheti.

A kálium a termésbiztonság szempontjából elengedhetetlen, mert elôsegí-ti a sejtosztódást, a levelek, a hajtások képzôdését, a növények szárazságtûré-sét, fagyállóságát és a betegségekkel szembeni ellenálló képességét. A talajok-ban rendszerint több a kálium, mint a foszfor, de felvehetôsége változó, ezérta káliumellátásnak a termésben is mérhetô hatása van. Hiányát a levelek szé-

211

lének elhalása jelzi. A káliumot a foszforral együtt, az alapozó talajmûvelés-sel kell bedolgozni a talajba.

A repce egy tonna magterméshez 50 kg CaO-t használ fel és épít be a nö-vénybe. Savanyú, mészhiányos talajokon ezt a mészigényét biztosítani kellszámára. Ennek a mésznek azonban nagy része a gyökérben és a szárban hal-mozódik fel, de betakarítás után 30–35 kg CaO visszamarad a talaj számáraha-onként.

Vetés

Vetésidô. Az egyes fajták vetésének idôpontja eltérô, és különbözôképpen re-agálnak az optimumtól eltérô vetésidôre is. Vannak fajták, amelyek a vetésidejére nem érzékenyek, ezért a hazánkban kialakult vetésidôn belül termés-csökkenés nélkül lehet vetni ôket. Viszont vannak, amelyek kedvezô idôpont-ja csak néhány nap. A repce vetésidejét úgy kell megállapítani, hogy az elsôfagyok beálltáig érje el a 9–11 leveles tôlevélrózsás állapotot. Ezt a talaj ned-vességén, humusz-, illetve a nitrogéntartalmának figyelembevétele mellett avetés idôpontjával és a vetett csíraszámmal lehet elérni. Szükséges figyelem-be venni a termesztési táj éghajlati viszonyait, valamint azt, hogy a nyár szá-raz vagy csapadékos volt-e. A lassúbb fejlôdésû fajtákat augusztus 25. és szep-tember 5. között, a gyorsabb kezdeti növekedésû fajtákat szeptember 1. és 10.közötti idôben vessük. A szeptember 10–15 utáni vetés csak kivételes esetbentelel át nagyobb veszteség nélkül.

A hektáronkénti csíra 900 ezer és 1 millió között alakuljon jól elôkészítettnyirkos magágy esetén. Szárazabb és rögösebb magágyba a vetendô csíra10–15%-kal növelhetô. Az elvetett csírázó vetômag kb. 5%-ban nem fog ki-kelni, s a kikelt növényeknek is mintegy 3–9%-a (kelést követôen) a tavasziszárba indulásig kipusztul.

Mindezekbôl az következik, hogy a termô növények száma 800–850 000között fog alakulni ha-onként. Viszonyaink között ez a legkedvezôbb, ez adjaa legnagyobb termést.

Az olajrepce terméshozamát az oldalhajtások száma is meghatározza. A m2-kénti 80–85 növény elhelyezôdése a sorokban akkor a legkedvezôbb, ha a sor-közökben megvan a feltétele ôsszel a tôlevélrózsás állapot kialakulásának és(tavasszal) az oldalhajtások kifejlôdésének. Ennek a célnak a dupla gabona-sortávolság felel meg leginkább.

Vetésmélység. a talaj kötöttségétôl és nedvességtartalmától függ. Szára-zabb vagy lazább talajon mélyebben, nedvesebb vagy kötöttebb talajon seké-lyebben vessünk. Aprómorzsás, szerkezetes és tömött magágyban a kelés fel-

212

tételei jobbak, ezért itt törekedjünk a sekélyebb vetésre, viszont rögösebbmagágyba vagy a 40 KA-nál lazább talajba a mélyebb vetést válasszuk.

Vetômag. Csávázni kell Mospilánnal, ami a leghosszabb védelmet nyújtjaa kártevôk ellen.

A vetést nyirkos, ülepedett középkötött talajon magtakaróval zárjuk, de ele-gendô lehet a vetôgép sortömörítô hengereinek a használata is. Lazább talajon vi-szont az egyenletes kelés érdekében gyûrûshengerrel tömörítsük a talajt. A szá-raz középkötött talajon, különösen akkor, ha a vetôágy nem apró morzsás, hanemkissé rögös, a magtakaró és a gyûrûshenger használata szintén elengedhetetlen.

Növényápolás

Az ôszi káposztarepce sikeres termesztéséhez elengedhetetlenül szükséges amegfelelô növényvédelmi technológia kidolgozása és betartása. A gyomnövé-nyek, a kórokozók és fôleg a rovarkártevôk nagymértékû megjelenése, a szak-szerûtlen védekezés a terméseredményeket nagymértékben csökkentheti.

A védekezési technológiák megalapozott tervezésének és a végrehajtásszervezésének feltételeként elôre ismerni kell a károsítók tömegszaporodásá-nak várható alakulását, ezért a repce növényvédelmében fontos szerepe van azelôrejelzésnek.

Gyomirtás

A gyomok elleni védekezés fontos tényezôje az agrotechnikai gyomirtás.Ide tartozik az elôvetemény és a tábla kiválasztása, a talaj-elôkészítô mûvele-tek száma, ideje és mélysége. Az ôszi káposztarepce eredményes termesztés-technológiája azonban jelenleg nem képzelhetô el gyomirtó szerek nélkül. A repce gyenge kezdeti fejlôdési erélye, viszonylag tág térállása miatt nem ké-pes ebben az idôszakban felvenni a versenyt a gyomokkal. A legveszélyesebbgyomnövények egy része már a kezdeti gyomosodásban is közrejátszik (pl. apipacs, a kék búzavirág, a nagy széltippan, a parlagi ecsetpázsit). Más csoport-juk ôsszel kevésbé jelentôs, viszont tavasszal a repce fölé nôve jelentôs kártokoznak. Ilyenek pl. az ebszékfû, a ragadós galaj, a pipitérfajok. Gyakorigyomnövények még a repcében többek között a pásztortáska, a kék búzavirág,a mezei aszat, a tyúkhúr, a mezei szarkaláb és az apró szulák is.

Minden esetben számítani lehet az ôszi búza elôvetemény után a jelentôsárvakelésre is.

Az ôszi káposztarepce gyomirtó szere a Teridox 500 EC. Jól irtja a magrólkelô egy- és kétszikû gyomnövényeket, s így jó hatékonyságú a repce legfon-

213

tosabb ôszi és kora tavaszi gyomnövényei ellen. A Teridox dózisa középkötötttalajon 2,5 l/ha, erôsen kötött, agyagos talajon 3,0 l/ha. A Teridoxot a repce ve-tése után, kelése elôtt kell kijuttatni. Ragadós galajjal erôsen fertôzött terüle-tekre a Teridox 2,0–2,5 l/ha + Command 0,15–0,2 l/ha kombináció javasoltugyancsak a kelés elôtt kiadva.

Mind az évelô, mind a magról kelô egyszikû gyomfüvek és az árvakelés el-len hatásos az Agil 0,5 l/ha, a Pantera 40 EC 1,0 l/ha és a Perenal 0,5–0,8 l/ha-os adagja kelés után kijuttatva. Ugyancsak a kelés után az ebszékfû, a mezeiaszat, a csorbókafélék ellen alkalmas a Lontrel 300 0,4 l/ha-os dózisa is.

Kártevôk

Repcebolha (Psylliodes chrysocephala). A repce kártevôinek egy része márôsszel károsít. Ezek közül a leggyakoribb a repcebolha, amely a repce szikle-veles korától a tôlevélrózsa kialakulásáig károsít. A legnagyobb veszélyt a rep-ce szikleveles idôszakában jelenti, amikor képes teljesen szétroncsolni a nö-vény asszimiláló felületét. Lárvái a levélnyél alsó felén befúrják magukat a repcébe, akár a vegetációs csúcsig. A súlyos fertôzöttségtôl szenvedô repce-növények a tél folyamán, vagy tavasszal elpusztulnak.

A repce négy-hatleveles korig érzékeny a repcedarázs (Athalia rosae) álher-nyójának kártételére is, amely a leveleket karéjozva károsítja. Hosszú, meleg,esôs ôszön különösen nagy kárt tud okozni. Lárvái napokon belül jelentôs kárttudnak okozni.

Gubacsormányos (Ceutorrhyndhus pleurastigma) lárva. A repcegyökérenjellegzetes gubacsokat hoz létre, ebben táplálkozik a szövetekkel. Nem tartjákveszélyes kártevônek, de nagyobb mérvû elszaporodása csökkentheti a télál-lóságot.

A csávázás az ôszi kártevôk ellen a legjobb védekezés. Erre a leginkább aMospilan 70 WP rovarölô csávázószer 0,1 kg/100 kg vetômag adagja ajánlha-tó 8–10 l/ha vízben kiadva. A Mospilan elônye, hogy széles hatásspektrumú, atalajlakó kártevôkre is hatásos, hosszú hatástartalmú készítmény, s így a levél-tetvek és a rágó kártevôk ellen a vegetációs idôszakban is hatékony. Másodla-gos hatása következtében az állomány fejlôdése is intenzívebb és egyöntetûbb.

Repceszár-ormányos (Ceutorrhynchus nap, C quadriens). A tavaszi kárte-vôk közül állandó veszélyt jelent kártétele. Tavasszal igen korán, már 7–9 °C-os hômérsékleten károsítanak. A lárva a szárban üregeket rág, s ennek követ-keztében a növények ki is dôlhetnek.

Repcefénybogár (Meligethes aeneus). Minden évben jelentôs károkat okoz.A kárt a kifejlett imágó okozza, amely a virágporral táplálkozik, ezért kirágja

214

a virágok bimbóit, amelyek le is hullanak. A kártevô betelepedése a táblára már9–10 °C-os hômérsékleten megindul. A betelepedés 13 °C körül fokozódik,majd 15 °C fölött tömegessé válik. Különösen nô a kártétel akkor, ha az idôjá-rás tartósan hûvös, mert a kritikus bimbózási fázis ilyenkor hosszabbra nyúlik.A virágzás megindulásától a károkozás csökken, de változatlanul jelentôs.

Repcebecô-ormányos (Ceutorrhynchus assimilis). Ugyancsak veszélyes ta-vaszi kártevô, amely a repcében fejlôdô magokat rágja. Mivel az ormányosokközül a legjelentôsebb kártevô, ezért április végén – május elején, a tojásrakásidején elôfordulása esetén indokolt a védekezés.

Repcebecô gubacsszúnyog (Dasyneura brassicae). Már a virágzás közbenkárosítja a képzôdô kis becôket. Kártétele következtében a becôk felnyílnak,a magok elhullanak.

A tavaszi és ôszi kártevôk elôrejelzésében, az egyedszám megállapításábannagy segítséget jelent a sárgatál.

A tavaszi kártevôk elleni védekezést nehezíti a kártevôk folyamatos betele-pülése, elhúzódó jelenléte és a megporzó rovarok egyidejû védelme.

Tavasszal a vegetáció megkezdésétôl a zöldbimbós állapotig a védelmettöbbször és nagy hatású készítménnyel oldjuk meg. Ilyen készítmény pl. aNurelle D 0,6 l/ha dózisa, amelyet szárba indulás elôtt kell kijuttatni. Tartóshatást (10-14 nap) nyújt az ormányos bogarak és a repcefénybogár ellen is,ugyanakkor megfelelô idôpontban alkalmazva nem károsítja a méheket.

Kiváló védelmet nyújt a repce kártevôivel szemben többek között a Sumi-Alfa 5EC 0,2–0,3 l/ha-os adagja.

Virágzás idején a védekezést csak méhkímélô technológiával lehet végre-hajtani, piretroidkészítményekkel.

Ha a talajlakó kártevôk egyedsûrûsége eléri a 2 db/m2-et, talajfertôtlenítéstkell végezni (Force 5 EC 2,0 l/ha) talajfertôtlenítô szerrel.

Betegségek

A közvélemény szerint a repcekórokozók még nem okoznak olyan mértékû ká-rokat, amely a rendszeres védekezést indokolná, de számos jele mutatkozik an-nak, hogy bizonyos esetekben a betegségek fellépésével is számolni kell. Fôlegakkor jelentenek veszélyt, ha agroökológiai vagy termesztéstechnológiai ténye-zôk fogékonnyá teszik az állományt a különbözô kórokozókkal szemben.

A betegségek közül elsôsorban a fehérpenészes szártôrothadás (Sceerotiniasclerotium), a gyökérfekély (Phythium de baryanum), a peronoszpóra (Pero-nospora brassicae) és a repcebecôrontó (Alternaria brassicae) okozhatnak ká-rokat. A peronoszpóra ellen kiváló védelmet nyújt a Ridomil Gold MZ 68 WP.

215

Ipari feldolgozás

Élelmiszer-ipari célok. A hazánkban termelt olajmagvas növények (pl. napra-forgó, repce) olaját elsôsorban élelmiszer-ipari célokra használják. Az élelmi-szerpiac igénye azonban erôsen változó, ennek következtében túltermelési éshiányperiódusok váltogatják egymást. Növénytermelési oldalról a termelés ésértékesítés biztonsága növelhetô, ha egyéb ipari célokra is alkalmazzák az em-lített növényfajtákból kinyerhetô olajat. Ilyen felhasználási terület pl. a bio-dízel elôállítása és a termelt anyag belsô égésû motorokban, hajtóanyagkénttörténô alkalmazása.

Motorikus felhasználás. Számos további érv is szól a növényi eredetû haj-tóanyagok motorikus felhasználása mellett. Így elônyt jelent a használataenergiagazdálkodási, környezetvédelmi, társadalmi és más gazdálkodásiokokból is.

A növényi olajak felhasználásának gondolata dízelmotorokban egyidôs a dízelmotorral. Diesel Rudolf motorját eredetileg mogyoróolajjal mûködtette.Az ásványi olajfélék elôretörése azonban szinte egy évszázadra eldöntötte a növényi olajak motorikus felhasználásának sorsát. Az ásványiolaj-készletekfogyása, a növekvô környezeti ártalmak és a mezôgazdasági túltermelés azon-ban ismét felkeltette a növényi olajtermelés iránti igényt.

Ahhoz, hogy a dízelmotorokban a növényi eredetû olajok a hagyományosdízelolajokhoz hasonlóan elégethetôek legyenek, a növényi olajok fizikai-ké-miai tulajdonságainak közel kell lenniük az ásványi olajak tulajdonságaiéhoz.A növényi olajokat ezért egy úgynevezett átészterezési eljárásnak vetik alá,melynek következtében nyerik a biodízel hajtóanyagot. Ha ezt a hajtóanyagotpl. repceolajból állítják elô, akkor az alkalmazott technológiához kapcsolódó-an megnevezése: repce-metilészter, rövidítve: RME.

A repce-metilészter hajtóanyag sûrûsége 15 °C-on kismértékben magasabb,mint a dízelolajé, ez a tulajdonság azonban már elegendôen jó porlasztást biz-tosít a biodízel számára.

Viszkozitás tekintetében az összehasonlító hômérséklet 40 °C. A biodízelviszkozitása a hômérséklet növekedésével jelentôsen csökken, de még 40 °C-on is meghaladja a dízelolaj 20 °C-hoz tartozó viszkozitását. A kedvezô por-laszthatóság érdekében tehát még ennél is magasabb hajtóanyag-hômérsékletalkalmazása kívánatos.

Az effektív motorteljesítmény kialakulása érdekében lényeges jellemzô ahajtóanyag fûtôértéke. Irodalmi adatok alapján a petro- és a biodízel hajtó-anyagok fûtôértékei közötti különbség 10–12%, az effektív motorteljesít-ményben tapasztalható különbség viszont max. 5–7%.

216

A biodízel hajtóanyagok cetánszáma, gyúlási hajlama, minden esetbenjobb, mint a dízel olajoké.

A biodízelek lobbanáspontja magasabb, mint a gázolajoké. Ezáltal kedve-zôbbek a biodízellel kapcsolatos szállítási és tárolási körülmények. Az anyagkevésbé gyúlás- és robbanásveszélyes.

Hidegszûrhetôségi határhômérséklet szempontjából (CFPP) a biodízelektulajdonságai elsôsorban a nyári körülményeknek felelnek meg. A külsô hô-mérséklet csökkenésére a hajtóanyag gyorsan reagál, a biodízelek hamar der-mednek. Ezen a tulajdonságon adalékokkal és/vagy a hajtóanyag üzem közbe-ni melegítésével lehet javítani.

Ahhoz tehát, hogy a növényi olajokat minimális problémával használhas-suk dízelüzemû motorok üzemeltetésére, át kell észtereznünk azokat. Ez az el-járás évszázadok óta ismert.

Gliceridek. Az állati, illetve növényi eredetû zsírok és olajok alkoholkompo-nense a glicerin (ezért nevezik ôket glicerideknek), savkomponensük pedig fô-leg palmitinsav, sztearinsav vagy olajsav.

A zsírokban fôleg telített karbonsavak (palmitinsav és sztearinsav) találha-tók, ezek észteresítik a glicerint. Az olajokban elsôsorban a telítetlen olajsavszerepel savkomponensként, ezen kívül olyan karbonsavak is elôfordulnak,amelyekben két vagy három telítetlen kötés található

A növényolaj észterezés folyamata. A repceolajból történô biodízelolaj gyár-tása egy alkalikus katalizátor (NaOH, KOH) segítségével történô átészterezésireakció, ahol a glicerin-triészter lúg hatására megbomlik és a reakcióelegybenlévô alkohol (metil-, etilalkohol) a keletkezô zsírsavakkal reagálva, zsírsav-metil-észtereket képez. A reakció másik terméke: a glicerin.

A megmaradt glicerin egy stabil molekula, mely az olajos fázistól elválik,így további reakciókban nem vesz részt, és a folyamat végén kiülepszik.

A kémiai reakció természetesen nem játszódik le tökéletesen, így a folya-mat végén nemcsak di- és monogliceridek maradnak vissza, hanem az ere-deti növényolaj (triglicerid) is. Ezek jelenléte a végtermék instabilitásátokozza. A gliceridek koncentrációját a többszöri metanolos kezeléssel lehetcsökkenteni.

A reakció lejátszódása után a reakcióelegy tehát két fázisra válik szét: egyfelsô olajos fázisra, (amelyikben a repcemetil-észter és a feleslegben lévô al-kohol található); valamint egy alsó glicerines fázisra (amelyben glicerin, a ka-talizátor zsírsavakkal alkotott vegyületei, pl. szappanok és valamennyi nö-vényolaj van).

217

A két fázis elválasztása és a felsô olajos fázis alkoholmentesítése után kap-juk a hajtóanyagot. Az alsó glicerines fázis további feldolgozásra vagy egyébhasznosításra kerül.

Átészterezési technológiák.1. Folyamatos üzem.A folyamatos eljárásokat nagy mennyiségû növényolaj-észter elôállításánálalkalmazzák. Ezeknél a berendezéseknél a kémiai reakció csak akkor kezdô-dik meg, ha az egyensúlyi folyamatok létrejönnek. Az üzem beindításakor sokidô telik el a megfelelô folyamat kialakulásáig, ezért csak nagy mennyiségekelôállítására alkalmazzák. A folyamatot évente egyszer-kétszer, a karbantar-tások miatt állítják le. A bonyolultságát jellemzi, hogy sok helyen helyeznekel hômérséklet- és sebességérzékelôket a folyamatok megfelelô vezérlésére ésirányítására.

A folyamatos eljárás lényege az igen pontos szabályozás. Ezért mindencsatlakozó ponton mérôszondát kell elhelyezni, a technológiai anyagok adago-lását pedig a lehetô legpontosabban kell megoldani. Ezt a pontos adagolástmérôszivattyúkkal érik el.

Az áramlási sebességet és hômérsékletet állandóan ellenôrzik. Miután ezenaz álló keverôn végigért a folyadék, egy olyan tartályba vezetik, amely inten-zív keverôvel van ellátva. Ebben az edényben az esetlegesen nem reagált ré-szek reakcióba kerülhetnek egymással. Ide vizet is vezetnek, hogy az olajbanmaradt nyálkás anyagokat is leválasszák.

2. Szakaszos üzemA szakaszos eljárásokat inkább kisebb kapacitások esetén alkalmazzák.

Ezeknél az eljárásoknál a kipréselt repceolajat egy fûthetô edényben, metanol-ban oldott katalizátorral összekeverik. A keverést a technológiától függôenmeghatározott ideig végzik. Ezután következik az ülepítési fázis, amikor is asûrûbb glicerines összetevô kiülepszik, így könnyen eltávolítható a hígabbészterezett fázistól. A technológiától és a megkövetelt tisztaságtól függôen azelôbbi eljárást többször megismételhetik. Ezt követôen mentesítik az észtere-zett fázist a felesleges metanoltól, melyet ismét felhasználhatnak a folyamat-ba való visszavezetéssel.

Minôségi elôírások. Az átészterezéssel elôállított és belsôégésû motorokbanhasznált biodízel hajtóanyag minôségét szabványokban rögzítik. Minden je-lentôs motorgyártással vagy biodízelgyártással foglalkozó nemzet megalkottaa biodízel minôségét szabályozó saját szabványát. A vonatkozó magyar szab-vány száma és megnevezése: „MSZ/T 2056, Folyékony motorhajtóanyagok.

218

Növényolaj-zsírsav-metil-észter (biodízel). Követelmények és vizsgálati mód-szerek.”

A motorgyártó mûvek csak akkor vállalnak garanciát gyártmányaikrabiodízel hajtóanyag alkalmazása esetén, ha a hajtóanyag minôsége a szabvá-nyos elôírásoknak megfelel. Az 1997 óta gyártott dízelmotorok – gyártótólfüggetlenül – alkalmasak biodízel hajtóanyaggal való üzemeltetésre. A koráb-bi gyártmányoknál a hajtóanyag-ellátó rendszerekben esetleg található gumialapú alkatrészeket észtertûrô (pl. Viton) anyagra kell kicserélni.

Gázolajról növényi olajra történô átállás esetén kezdetben hajtóanyag-szû-rési problémák elôfordulhatnak.

219

Kender (Cannabis sativa L.)

Termesztéstörténete

A több ezer éves kultúrnövénynek, a kender termesztésének évszázados ha-gyományai vannak Európában. Klasszikusan európai rostnövény – akárcsak alen –, mert a textilipar olyan alapanyaga, amely teljes egészében megtaláljaEurópában a nagy termésátlagokhoz és a jó minôséghez szükséges természet-ökológiai feltételeit.

A kender (Cannabis sativa L.) közép-ázsiai eredetû növény. Ôshazája min-den bizonnyal az Ob-Irtis déli vízgyûjtôtôl keletre, egészen a Bajkál-tóig, dél-re pedig az Altáj és a Tien-san hegységig terjedhetett. Egyesek szerint eredetihazájának számítana még Mongólia, valamint Északnyugat-Kína is. Altáj-vi-déki eredetét bizonyítja az a körülmény is, hogy vadon termô alakja ott mégma is kiterjedt területeken található. Ezen a vidéken kultúrába vétele kisebbmértékben még ma is folyik.

Hazai történetére vonatkozólag csak a honfoglalás utáni korszakra nézvetudunk biztosat, bár már a honfoglalás elôtt is széles körben ismert volt az ak-kor itt lakó népek (hunok, avarok, szarmaták, gepidák, szlávok) elôtt. A hon-foglaláskor a magyarok a kendert már az országban találták. Erre a nagyka-marási (Békés megyei), honfoglalás kori sírlelet a legfôbb bizonyíték. Azegyik sírban ugyanis egy kétségkívül kenderbôl készült övet találtak. A ken-derre vonatkozó legrégibb hazai írásbeli utalás a XII. századból származik. Az1198. évbôl származó ún. „Esztergomi vámtarifa” a len mellett a kendert ismegemlíti latin nyelven. A következô írásos emlékünk 1309-bôl, illetve 1478-ból származik. Ezek, a nagyrészt jobbágy-szolgáltatásokkal foglalkozó iratok,továbbá kereskedelmi (vám-) feljegyzések azt bizonyítják, hogy a kendert azÁrpádok alatt és késôbb, a középkor végén igen kiterjedten termesztették ha-zánkban.

Termesztésének csúcspontja az 1850-es évek közepére esett, hisz példáullegnagyobb vetésterületét 1878-ban 142 000 kh (81 720 ha) érte el. A kender-rel kapcsolatban az elmúlt két évtizedben sok volt a félreértés és a téves nézet.Sokan úgy vélték, hogy a mûszálak tömeges megjelenése és egyre nagyobbarányú felhasználása feleslegessé teszi, vagy legalábbis elsorvasztja a kender-termesztést. Ezek a jóslatok nem váltak be. A kender a mai napig élô és virág-zó kultúra Kelet-Európában, és ma még egyáltalán nem látjuk elôre azt az idôt,amikor termelése megszûnik. Sôt Nyugat-Európában, ahol termesztése mint-egy 40–100 évvel ezelôtt megszûnt – kivéve Franciaországot –, most óriási ér-

220

deklôdésnek vagyunk a szemtanúi. A kendert újból felfedezték, és nagy ará-nyokban kívánják termeszteni olyan országokban is, ahol korábban soha nemtermesztették. Ilyen ország például Anglia és Hollandia, de érdeklôdés vaniránta Ausztriában és Svájcban is. Jelenleg Európában csak Olaszországban ti-los a termesztése 1980 óta, de Németországban is csak 1996 áprilisától enge-délyezett. Ennek elôfeltétele a 0,3% alatti THC-(tetrahydrocanuabinol) tartal-mú fajták termesztése, amelyekkel Franciaországban és Magyarországon márrégen rendelkeznek, de vannak ilyen fajták már Ukrajnában is. Az egyedüli or-szág Nyugat-Európában – ahol a kender termesztése mindvégig folyamatosvolt – Franciaország. Itt 1960 óta 4000–5000 hektáron termesztik papíriparicélból (egy francia papírgyártási szabadalom alapján). Ott állították elô az el-sô THC-szegény fajtákat is.

A kendertermesztés betiltása az USA-ból indult ki, ahol 1937-tôl részlege-sen, majd 1970-tôl véglegesen tilos kendert termelni. Ennek egyedüli oka,hogy a kender nôvirágzata több-kevesebb hasist (marihuánát) tartalmaz, ame-lyet kábítószernek tekintenek. Ugyancsak nem szabad – újabban eseti enge-délyhez kötött – a termesztése Kanadában és Ausztráliában. Ázsiában a veze-tô kendertermelô ország Kína, ahol különlegesen finom fonalakat fonnak be-lôle primitív, kézi munkaerôre alapozott rostnyeréssel, de igen fejlett, modernfonás-szövési technológiával.

De térjünk vissza Közép- és Kelet Európába. Ott – ellentétben Nyugat-Eu-rópával – soha nem szûnt meg a kendertermesztés. Vetésterületben a vezetôhatalom mindig is a Szovjetunió volt, a háború után 140 000 hektárral, amely1990-re lecsökkent 35 000 hektárra. A termések igen alacsonyak voltak, arostminôség gyenge, így szöveteket nem lehetett belôle szôni. Románia is je-lentôs kendertermesztô ország fejlett kenderiparral, de igen alacsony kóró-át-lagtermésekkel. Magyarországon dr. Bócsa Iván profeszszor (a Gödöllôi Ag-rártudományi Egyetem „Fleischmann-Rudolf” Mezôgazdasági Kutatóintézet)kutatómunkájának eredményeként a kendertermesztés fellendült. Köztudott,hogy Magyarországon fejlett mezôgazdasági termeléssel 1988-ban Európábana legmagasabb átlagtermést érték el 6000 hektáron (9 tonna/hektár átlagho-zammal). Közép- és Kelet-Európában jelentôs volt még Lengyelország (minô-ségileg alárendelt) és a volt Jugoszlávia (jelenleg Szerbia) kendertermesztése,ahol akárcsak Magyarországon és Romániában, jó minôséget adó, úgyneve-zett déli fajták termeszthetôk. Magyarországon 1990-ig például évi 5 milliónégyzetméter kenderpamut ponyvát készítettek a Szovjetunió számára (löveg-és rakétatakaró ponyvák stb.).

A hazai fellendülés a dr. Bócsa Iván professzor nevével fémjelzett korszerûvetômagtermesztés (pl. a Bácsalmási Agráripari Rt.-ben) megszervezése, új,

221

korszerû kenderfajták, illetve hibridek létrehozása, valamint korszerû nyugat-európai színvonalú termesztéstechnológiák, az alapanyag elsôdleges megmun-kálási és feltárási mûveletek szántóföldi technológiájának kimunkálásának útján(pl. a Bácsalmási Agráripari Rt. ilyen irányú munkálatai stb.) valósíthatók meg.

Felhasználás

Nyugat-Európában újból felfedezték a kendert. Különösen nagyra értékelikkörnyezetbarát jellegét, és azt is, hogy elhanyagolandók a betegségei, nincse-nek specifikus kártevôi (azok ún. polifágok, más növényekrôl áttelepülôk), agyomokat gyorsan elnyomja, így a termesztéséhez nem szükségesek fungi-cidek, peszticidek. Értékelik továbbá, különösen a környezetvédôk és a zöl-dek, hogy az egyetlen olyan növény, amely évenként megújuló cellulóz nyers-anyagot ad, hiszen a rosttermelés mellékterméke, a pozdorja értékes faforrás,cellulóztartalma és minôsége egyenértékû a lombos vagy tûlevelû fák celluló-záéval. Ma már számos egyéb értékes ipari terméket készítenek belôle (hô- éshangszigetelô lapokat, bútorlapot, falazóblokkot, állatalmozás stb.).

A kender az egyetlen fát termelô szántóföldi növényünk, és mint ilyen, fon-tos papíripari nyersanyag, amely kímélheti az erdôket. Fatermése 1 hektáronegyenlô 1 hektár bükkfaerdô évi fahozadékával. A kender gazdasági jelentô-sége jelenlegi ismereteink szerint – fontossági sorrendben.

1. Textilipari alapanyag jelentôsége megôrizte az elsôbbségét, mert a nyu-gat-európai és észak-amerikai fizetôképes kereslet mind a felsôruházati cikkek(farmernadrág, lemberdzsek stb.), mind a finomabb kelmék, szövetek irántrendkívül élénk.

2. A második helyen kétségtelenül a cellulóz- papíripari felhasználása áll. Rost-jának cellulózminôsége lényegesen jobb a fáénál, a papíripar a legfinomabb papí-rokat képes belôle elôállítani (cigarettapapír, bibliofil és mûszaki papírok stb.).

3. A kenderipar mellékterméke a pozdorja, mely nagyrészt szintén cellulóz.Belôle mûgyantával összeragasztott bútorlapok, illetve az építôipar számára„ISOCHANVRE” néven hô- és hangszigetelô lemezeket is gyártanak. Leg-újabban pedig geotextíliák gyártásához (a talajban használatos dréncsövekhez,védgáttöltések szigetelése stb.) lenne felhasználható a talajban elkorhadó kör-nyezetbarát anyagként. Ismert ugyanakkor, hogy meszes vagy cementes kötés-sel könnyû falazóblokkot készítenek pozdorjából földszintes házak építé-séhez. A pozdorja egyébként – a szalmánál lényegesen nagyobb nedvszívóhatásánál fogva – kiváló alom versenylóistállókban és kisállatok almozására.

4. Ismert a kendermagolaj zsírsavainak többszörösen telítetlen volta, amelyrendkívül diabetikus hatású, de sajnos étkezési célra igen drága, meghaladja

222

az olívaolaj árát. Ezért inkább a kozmetikai ipar használja, újabban testápolószerekhez és samponokhoz. A kendermagolaj zsírsavösszetételét Bócsa 1997.nyomán ismertetjük a 43. táblázatban.

5. Egy kevéssé ismert, jelenleg kutatott területe a levelekben lévô illóolajkivonása és felhasználása finom parfümkompozíciókhoz. Sajnos, illóolaj-tar-talma alacsony, alig éri el az 1 ezreléket.

6. Bár csak kutatási-fejlesztési stádiumban van a kérdés, de a kenderrost ki-válóan felhasználható lenne a gépkocsigyártásban hangszigetelô tömítések, al-vázszigetelések, belsô ajtóborítások, belsô tetô- és csomagtartó borítások,kuplungtárcsák, belsô díszborítások és fékferodolok gyártására is.

7. A kender újabban gyógyszeripari növénnyé is elôlépett. Ez ugyan kényesterület, de itt nem a kender pszichoaktív hatású hatóanyagait, hanem az ún.adjuváns jellegû, (vagyis az adagolt gyógyszerek érvényesülésének hatásátelôsegítô) hatóanyagait helyezik elôtérbe.

A legújabb tudományos kutatások az említetteken kívül még kiterjednek:1. tûnemezelt szônyegek gyártására. Az ilyen, kenderbôl készült tûnemezelt

szônyegek a természetes anyagokból készült szônyegekhez viszonyítva, a lénye-gesen kedvezôbb áruk miatt képesek a természetesrost-szônyegek elôtt egészenúj piacokat feltárni, és ezáltal ezek piaci részarányát összességében megnövelni;

2. a kendermagot sok országban, mint hagyományos élelmiszert használják.A magok jól piríthatók, a belôlük készült dara vagy liszt sokféleképpen fel-használható az élelmiszerekben, így pl. péksüteményekben, müzlikben, sóskekszekben és édességekben. További felhasználási lehetôségek: szendvics-krém, paszta, tofu, valamint magcsírasaláta stb.

Természetesen felsorolásunk nem teljes. A legújabb kutatások a felsoroltakszélesebb körû, immáron ipari mértékû felhasználási lehetôségeit is elôre vetítik.

43. táblázat. A kenderolaj zsírsavösszetétele

223

A zsírsav megnevezése Hupprtz et. al. szerint(1977)

Kralovánszky–MarthnéSchill szerint (1994)

Telített olajok 9–11 % 17%

Telítetlen olajok 88–91 % 83%

Olajsav 10–16 % 16%

Linolsav 50–70 % 53%

Linolénsav alfa 15–25 % 14%

Linolénsav gamma 2–4 % –

Növénytani leírás

Gyökérzet. Gyökérzete fôgyökérrendszer. A fô- (karó-) gyökérbôl kiindulvaszámos oldalgyökér ágazik el, amelyeknek további elágazásai végül is egy ki-terjedt gyökérrendszert képeznek.

A gyökér a talajba rendes körülmények között 20–40 cm mélyen hatol be,noha a hordalékos és mélyrétegû talajban a 2 m-t is eléri. A gyökérzet tömegeleginkább a talaj felsô, 10–20 cm-es rétegében helyezkedik el. A gyökérmennyisége – akárcsak annak behatolási mélysége – lényegesen függ a föld-rajzi alakkörtôl (ökológiai rassztól) is. Lényegesen nagyobb a déli típusokon,mint a közép-orosz kendernél.

Hajtásrendszer. A kender hajtásrendszere a körülményektôl függôen válto-zatos magasságot érhet el. A magasságot befolyásolják talajbeli, éghajlati, ag-rotechnikai (különösen tenyészterületi) és genetikai (beltenyésztés stb.) viszo-nyok. Mindezek kisebb-nagyobb mértékben befolyásolják a fajták (hibridek)növekedési jellemzôit. Általánosságban megállapítható, hogy a jelenleg köz-termesztett fajták (hibridek) magassága: 140–150 cm között határozható meg.

Szár. A kender szára fiatal korában dudvaszerû, idôsebb korában azonbanmegfásodik, egyenesen felálló. Vastagsága 3–30 mm, olykor azonban ennél isnagyobb (60 mm-ig). Kerülete szögletes (hatszögletes), hosszában barázdált.A szár színe fiatalabb korban különféle árnyalatú sárgászöld (fajtánként/hibri-denként változó). A kenderszár részben a levélállás, részben a biológiai értékalapján két részre tagolható: vegetatív és generatív részre. A kenderszár elága-zásra hajlamos. A kenderek a szárcsomók (nóduszok) elágazási pontjaiból le-velek indulnak ki. Ezek a sûrû vetésû rostkendereken a növekedéssel párhuza-mosan lehullanak, helyükön egy alig látható heg képzôdik. Az állomány fel-kopaszodik. A rostkender tehát egyáltalán nem ágazik el. Ezzel szemben atenyészterület növekedésével – általában 2000 négyzetcentiméter egyedi te-nyészterület felett – a kender a rendelkezésre álló táplálóanyagoktól, víztôl, afajtától és az ivartól függôen erôteljesen elágazik. A nôkender minden fajtánállényegesen elágazóbb, mint a hím kender. Az elágazási hajlam fontos ténye-zôje a magkender tenyésztésének, hiszen minél elágazóbb egy növény, annálnagyobb magtermés várható.

Levél. A kender levele tenyeresen (ujjasan) összetett. A levél levélkékbôláll, melyeknek száma általában három tényezôtôl függ: a fajtától, az alakkör-tôl, illetve a növény korától is. A levélzet tömege a növény össztömegéhez ké-pest elég jelentôs. A gyökeres növény tömegének mintegy 24–25 százalékát alevélzet teszi ki, ami a tenyészidô vége felé (a kóró mozgatása és természeteslevélhullás következtében) 8–14 százalékra csökken.

224

Virág. A kender kétlaki növény (kétféle ivarú virágai külön növényegyedenvannak). Mindkét nembeli virágok virágzatokba csoportosulnak. A porzós (hím)virágzat tulajdonképpen bogernyôs fürt. A hím (porzós) virágok a virágzati fô-tengely levélhónaljából kiindulva virágzati oldalágakon helyezkednek el. A ken-der idegentermékenyülô, szélporozta növény. A virágpor száraz, lisztszerû,virágzáskor felhôt képez, amely nagy távolságra is jelentôs magasságban repül.A nônemû (termôs) virágok a bogernyôs fûzér nôvirágzatban foglalnak helyet.

Termés. A kender termésének szabatos botanikai megjelölése: makkocska.Ennek ellenére a gyakorlatban kizárólag – ma már nem kifogásolható módon– magról beszélnek. A makkocska száraz, zárt termés, amelyben egyetlen magvan. A termés gömb, gyakrabban lapított tojásdad alakú. Hosszúsága általában2,5–5,0 milliméter, szélessége 2–4 milliméter, vastagsága 2,0–3,5 milliméter.Az egyes kenderfajták makkocskáinak színét a 44. táblázatban ismertetjük(Papp et al.,1986) nyomán.

A hazai viszonyaink között termesztett magyar fajták ezermagtömege a kü-lönbözô (általában három) vetômagfrakció alapján a következôk szerint ala-kul: a nagy magvú frakció ezermag-tömege 27–28 g, a közepesé 15–21 g, a kis magvúé 12 g körül. A mag csírázásának minimuma 1-2 °C. Fajtától füg-gôen 5 °C-on már jól csírázik. Optimuma 25 °C körül van, de a hazai fajtákéjóval alacsonyabb, 15–20 °C. A csírázási hômérséklet maximuma 43–45 °C.

44. táblázat. Egyes kenderfajták makkocskáinak színe

Fajták

A kendernek Magyarországon már a I. világháborút megelôzôen is többféle vál-tozatát vetették. Ilyen volt az olasz, a szibériai, az apatini és a rajnai kender. Amagyarországi viszonyoknak leginkább az olasz kender felelt meg, amely annakellenére, hogy elérte a 4 méter magasságot is, mégis finom rostot szolgáltatott.

225

Alapszín Márványozott Egyszínû (nem márványozott)Egész termés Csak a termés alaptáján

Világossárga ’M 3563.’

Zöldesszürke Fertôdi Sarthre 3537

Homokszürke Olasz Hadzsi-Köy B. 7.

Barnásszürke Tiborszállási kínai reform

Szürkésbarna Kompolti Sarthre E

Barna Anjou

Jelenleg Magyarországon a hazai, államilag minôsített fajták száma 11; 1 ki-vételével (Monoica-Cz) magyarok, szabad elvirágzásúak, illetve hibridek. Je-lentôs többségüknek (7) a Fleischmann Rudolf Mezôgazdasági Kutató Intéze-te, 1 fajtának dr. Gergely Ildikó és 2 fajtának az Agro-Hemp Kft. a fenntartója.Az EU közös fajtalistáján a hazai minôsítésû 11 fajtán kívül további 35, a köz-termesztésben használható fajta szerepel. Ezeken kívül jelenleg termeszthetô a Silesia fajta is, de ezt 2013. június 30-án a közös fajtajegyzékbôl törölték.

Talajigény

Termesztett kultúrnövények között a kender az egyik legjobb talajindikátor.Rendkívüli módon igényes a talajjal szemben, s már a legkisebb talajeltérések-re is azonnal reagál. Ezt a tényt már az 1830-ban kiadott „Okos Gazda” is ki-emeli a kender talajigényét ismertetve: „Milyen földet szeret, s miként mível-tetik? Ez a legkövérebb, s mélyen mívelt földet szereti, különösen a friss trá-gyást…” A talaj szerkezete, pH-ja, víztartó- és áteresztôképessége, kötöttsége,rétegzettsége, tápanyag-összetétele, a talajvízszint magassága mind hatássalvan a termés mennyiségének alakulására. A talaj milyensége, homo- és het-erotermikus volta a fejlôdés különbözô fázisaiban nemcsak térfogati gyarapo-dását, hanem a szár belsô szöveti szerkezetét, annak minôségi összetételét isbefolyásolja. A rostkender termesztésére legalkalmasabbak a humuszban gaz-dag, természetüknél fogva nagy táplálóanyag-tartalékkal rendelkezô, mély ré-tegû mezôségi talajok. Ezeknek a talajoknak a vízgazdálkodásra is optimális,pH-értéke 7 körül van, ami a kendernek leginkább megfelel. Az 1900-as évekelején már ismert és publikált volt, hogy „a kender jól díszlik az ôs termôerô-ben lévô földeken, erdôirtásban, gyeptörésben és ártérben, de a könnyebb mi-nôségû talajon is megterem, sôt a tulajdonképpeni homoktalajon is, ha az jóerôben van, és elegendô nyirkos; a talajvizet viszont nem szereti és a rövid ide-ig tartó árvizet is megsínyli…”.

Más szerzôk kiemelik, hogy az említettek mellett kiválóak a rostkender-ter-mesztésre még a folyami öntéstalajok is, amennyiben talajvízszintjük nincs túlmagasan, továbbá a nem túl kötött réti talajok is. Sikerrel termeszthetô a rost-kender kiterjedt degradált mezôségi talajokon is, amennyiben a szervesanyag-utánpótlás és a rendszeres talajerô-fenntartás biztosított. A szakirodalom ugyanritkán említi, de az észak-bácskai löszháton, Bácsalmás térségében a rostken-der termesztésének évszázados hagyományai vannak, hisz a XVIII. századbanidetelepített németek e növénykultúra termesztési és feldolgozási szokásait ismagukkal hozták. A kendertermesztésre kiváló bácskai talajon a BácsalmásiAgráripari Rt. indított – a Gödöllôi Agrártudományi Egyetem „Fleischmann

226

Rudolf” Mezôgazdasági Kutató Intézetének szakmai segítségével – vetômag-termesztést, illetve teljesen új technológiára alapozta a rostkender termesztését.

Éghajlatigény

A kender megterem ugyan a hûvösebb, nyirkosabb klíma alatt is, csak a zordklíma nem felel meg neki, azonban legjobban a melegebb klíma alatt díszlik.Itt magasabbra megnô, többet is terem. A legújabb kutatások szerint ugyanaza kenderfajta a hasznosítás, illetve a termesztési irány szerint határozottan el-térô igényeket támaszt. A virágzáskor levágásra szánt rostkender pl. lényege-sen kisebb hôösszeggel is beéri, mint a magkender. A rostkender termesztésé-hez szükséges hôösszeg 1800–2000 °C, a magkenderé fajtától is függôen2500–3000 °C. Hazánkban mind a rostra, mind a magra vetett kender mara-déktalanul megtalálja azokat a hômérsékleti feltételeket, amelyek sikeres ter-mesztéséhez szükségesek. A kendermag csírázásához igen alacsony hômér-séklet is elegendô. Már 1–2 °C-nál is csírázásnak indul, természetesen ilyenhômérsékleten a csírázás igen lassú. A csírázási optimum 25–30 °C közöttvan, míg a legmagasabb hômérséklet, amely mellett még csírázni képes 43 °C.Optimális hômérsékleten a kender 4–6 nap alatt kikel, alacsonyabb (10 °Calatti) hômérsékleten a kelés 15–20 napig is elhúzódhat.

Elôvetemény-igény

A kender elôveteményével szemben nem igényes. Minden olyan növény utánsikerrel lehet termeszteni, amely után idôben elvégezhetô a talaj-elôkészítés ésa vetés. A XX. század elején úgy tartották, hogy a kender bármiféle elôve-temény után vethetô, ha a földjét jól elôkészítettük. Igen jó elôveteménye pl. a vörös here és lucerna, továbbá az abrakhüvelyesek is.

Eléggé közismert a kender úgynevezett pionírnövény jellege, amint erremár korábbi források is utaltak. Jól termeszthetô tehát erdôirtásokban, gyeptö-résekben, telkesített lápokon (ez utóbbi megállapítás nem annyira a rostken-derre, mint inkább a magkenderre érvényes). Önmagát jól tûri, talajuntságnem lép fel monokultúrában sem, de nem célszerû két évnél tovább ugyanazona helyen termeszteni, mert állományaiban a kenderbolha (Psylliodes attenua-ta L.) és a kendermoly (Grapholita sinana) jelentôs mértékben elszaporodik.Elôvetemény-értéke a legtöbb növény számára jó, de – mint késôn lekerülônövény – az ôszi gabonák esetében már nem jöhet számításba, még ásványi ta-lajokon sem. Tavaszi vetésû növények számára viszont kitûnô, mivel gyomta-lanul hagyja vissza a talajt.

227

Talaj-elôkészítés

A jó minôségû és idôben elvégzett talajmûvelést, mint minden növény, a ken-der is megkívánja. Az alaptrágya kiszórása után 25–30 cm-es mélyszántásravan szükség. Szükséges ez azért, mert az egyenlôtlen talajon a gépek továbbimunkája nem lesz megfelelô. Erre a munkára nagy teljesítményû erôgépet kellhasználni: vagy nagyobb munkaszélességû simítót, vagy simítótagot kell járat-ni. Így kevesebb a keréknyom, amely nem közömbös a kender kelése szem-pontjából. Az erôgép taposási nyomába került kendersoroknak mindig vonta-tottabb a kelésük, így a fejlôdésben lemaradt állomány a kenderbolha (Psyl-liodes attenuata) kártételének inkább ki van téve.

Az elsimított területen a következô munkafolyamat a tavaszi mûtrágya ki-szórása, de azokon a talajokon, ahol a vetést megelôzôen már kikeltek a gyo-mok, nehéztárcsát vagy ásóboronát is kell járatni. Így a mechanikai gyomirtásés a mûtrágya bedolgozása egy menetben megoldható. A tavaszi magágy-elô-készítô kombinátorozással igen jó magágyat lehet készíteni. Ásványi talajo-kon vetés elôtt általában nem célszerû simahengerezni.

Tápanyagellátás

Arra vonatkozólag, hogy a kender a fôbb növényi táplálóanyagok közül meny-nyit von ki a talajból, számos adat áll rendelkezésre. A különbözô tulajdonsá-gú és táplálóanyag-tartalmú talajokon termesztett kender kémiai összetételeazonban más és más lehet.

Ez az oka annak, hogy egyes kutatóknak a kenderben található – tehát a ta-lajból kivont – fôbb növényi táplálóanyagok mennyiségére vonatkozó vizsgá-lati adatai meglehetôsen eltérnek egymástól. A különbözô adatokból mégis aza következtetés vonható le, hogy 100 kg kenderkóró a talajból megközelítôen:

1,7–2,0 kg nitrogént (N),0,5–0,6 kg foszfort (P2O5),0,8–1,0 kg káliumot (K2O), és1,5–1,8 kg meszet (CaO) von el.A növény vegyi elemzésének adataiból azonban nem lehet minden továb-

bi nélkül meghatározni sem a táplálóanyag-szükségletet, sem a táplálóanyag-pótlás szükséges mértékét és arányát, mert az rendkívül sok tényezôtôl függ.Befolyásolja ezt a talaj típusa, szerkezete, természetes tápanyag-tartalma, il-letve ennek tápanyag-szolgáltató képessége, a meleg és a csapadék, a táplá-lóanyag féleségek felvehetôség szempontjából egymásra gyakorolt kölcsön-hatása stb.

228

Tapasztalati tények bizonyítják, hogy a kendernek kb. másfélszer-kétszerakkora a tápanyag-igénye, mint amennyi a kémiai elemzéssel kimutatható táp-anyag-felvétele.

Vetés

A rostkendert az árutermelô területeken mindenütt vetôgéppel vetik, általábangabona-sortávolságra, vagyis 12 cm-re. Régebben – német tapasztalatok alap-ján – szokásos volt a 20–24 cm-es sortávolságra, vagyis dupla gabona-sortá-volságra történô vetés is, ezt azonban ma már nem alkalmazzuk. A gabona-vagy a még nagyobb sortávolságú vetés esetén a növények a sorokban túl sû-rûn nônek, a sorok között viszont feleslegesen nagy az üres terület. A soronbelüli sûrû állomány között megindul a harc a nedvességért és a napfényért.Az erôsebb növények a gyengébbeket elnyomják, amelyek azután vagy lema-radnak és szaporítják az aljkender (minôséget rontó, gyenge minôségû egye-dek) mennyiségét, vagy teljesen elpusztulnak. A növények tenyészterületeigen erôsen elnyújtott téglalap, gyökérzetük jóformán csak a sorközök irányá-ban fejlôdhet. Az egészséges növényegyedtôl származó kendermag átlagosezermagtömege: 10–20 g; hektolitertömege: 48–52 kg. A nagy magvú ezer-magtömege 27–28 g, a közepesé 15–21 g, a kis magvúé 12 g körüli. A magcsírázásának hômérsékleti minimuma 1–2 °C, de 5 °C-on – fajtától függôen –jól csírázik. Optimuma 25 °C körül van, de a hazai fajtáké jóval alacsonyabb,15–20 °C, maximuma 43–45 °C.

Maggal terjedô kórokozói: a szögleges fekete levélfoltosságot és száradástokozó Pseudomonas cannabina baktérium vetômaggal terjed.

A gombás betegségek közül pedig szintén vetômaggal terjed az aszkonitáslevélfoltosságot okozó Didymella arcuata (imp.: Ascohyta cannabinis), aszeptóriás barna levélfoltosság kórokozói (Leptosphaeria cannabina és a L.vroronini, imp.: Septoria cannabina és a S. cannabis) és a fehérpenészes rot-hadást okozó Sclerotinia sclerotiorum. Ezek elkerülés érdekében, a mag felü-letének biológiai vizsgálatával, szelektív specifikus csávázószerek használataindokolt!

Ha a talajhômérséklet eléri a 8–10 °C-ot, akkor a kendert március 20-tól áp-rilis 10-ig-ig vetjük, 12 cm sortávolságra, 3–4 cm mélységben.

229

Kórokozók, betegségek

Vírusok. Sávos vírusbetegség. Németországból ismeretes, jellemzôje, hogy alevélke fô erébôl, a bazális részbôl kiindulva a levélerek között halványzöld,áttetszô sávok húzódnak, a levél csíkossá válik. A vírusfertôzött növények ál-talában 40–80 cm-rel alacsonyabbak, mint az egészséges növények. A kendersávos vírusbetegségére jellemzô, hogy a szár általában zöld marad, nem szí-nezôdik el, de a rost- és magtermés kisebb. A betegség következtében fellé-pô szakítószilárdság-csökkenés a rostoknál eddig még nem ismeretes. A ví-rusos megbetegedéseknek (a kender sávos vírusbetegsége mellett a levélmo-zaik és a levélfodrosodás vírusa) csak ellenálló fajták kinemesítésével lehetelejét venni.

Baktériumok. Kenderbakteriózis. Kórokozó: Pseudomonas cannabina,amely valószínûleg azonos a P. mori fajjal, illetve annak egyik változata. A kender szögletes és fekete levélfoltosságát, illetve levélszáradását okozza. A betegséget a vetômag terjeszti, ezért csak biztosan fertôzésmentes állo-mányból fogjunk vetômagot.

Gombák. Kenderperonoszpóra. Kórokozó: Pseudoperonospora cannabina(Syn.: Peronospora cannabina). A kórokozó a levelek erezete mentén támad,s látható sárga foltok alakjában jelenik meg. Késôbb ezeken a területeken fe-ketésszürke penészgyepet alkot (ebbôl ered a kenderpenész megnevezés is). A megtámadott levelek a csúcsuknál összekunkorodnak, s késôbb a visszahaj-lott szárrész elszárad.

Barna levélfoltosság. Kórokozó a Mycosphaerella cannabis nevû gomba. A kórokozót a leveleken lévô barna vagy fekete, majdnem kör alakú foltokróllehet felismerni. A leveleken rendszerint a fehér levélfoltossággal (Septoriacannabis) együtt lép fel.

Fehér levélfoltosság. Kórokozó: a Septoria cannabis nevû gomba. E gom-bafertôzés következtében a kender leveleinek mindkét oldalán kerekded vagyszögletes, kezdetben szürkés vagy fehér, késôbb beszáradt fehér foltok kelet-keznek. Erôsebb fertôzés esetén a levelek elsárgulnak, majd lehullanak. Álta-lánosan elôforduló gombabetegség a kenderen. A megtámadott növényekgyenge fejlettségûek, ennél fogva ipari szempontból a terméscsökkenés miattrendkívül káros a jelenléte.

Szürkepenészes megbetegedés. Kórokozó: a Botrytis cinerea nevû gomba.Megjelenésének és elterjedésének a nedves, párás idôjárás kedvez. Szürkepe-nésszel bevont hosszúkás foltok alakjában jelenik meg a szár egyes részeinvagy teljes magasságában. A fertôzött hely felett a szár késôbb megbarnul,majd elhal. A betegség mag útján is terjed, ellene csávázással védekezhetünk.

230

Feketepenész. Kórokozó: a Cladosporium herbarum nevû gomba. E kór-okozó gombafaj a száron lévô fekete foltokról ismerhetô fel. A késôn aratott,valamint a száradás végett a földre kiterített kenderkórón (újabban az ún. „har-matfeltárásos” eljárással) észlelhetô, különösen akkor, ha a betakarítás idejealatt hosszan tartó esôzések vannak. A gomba a cellulózt támadja meg, ezáltalértéktelenebbé, szakadozóvá teszi a rostot. Idejében történô aratással, a leara-tott kendernek a huzamosabb esôktôl való megvédésével, biztonsági kazalo-zással (vagy újabban bálázással) védekezhetünk ellene.

Fehérpenészes szárrothadás. Kórokozó: a Sclerotinia sclerotiorum (Syn.:Sclerotinia libertiana nevû gomba, amely a kender fehérpenészes rothadásátvagy rákosodását okozza. A kórokozó többnyire a szárat támadja meg. Kedve-zô hômérsékleti és páraviszonyok között a steril micéliumfonalak teljesen át-járják a növény megtámadott részét. A fonalak a rostokat is átjárják, a bélbe isbehatolnak. A növény, ha át is éli a gomba támadását, a rostja ipari szempont-ból akkor is használhatatlanná válik.

Károsítók

A föld alatti növényi részeket a polifág gyökérkártevôk (a pajorok, a drótfér-gek és az áldrótférgek), a humuszban gazdag vagy tôzeges talajokon pedigolykor a lószúnyogok (Tipula oleracea) lárvái rághatják. Ugyancsak a kendergyökerein rágnak a kenderbolha (Psylliodes attenuata) lárvái is.

A fiatal kendernövények levelét lyuggatják a kenderbolha (Psylliodes atten-uata) áttelelt és vetésre gyûlô imágói, karéjozhatják a feketebarkó (Psalidiummaxillosum) imágói és a bagolylepkehernyók. Utóbbiak közül különösen agamma (Autographa gamma) és a somkóró-bagolylepke (Heliothis maritima)hernyói károsíthatnak. E lombrágó hernyók a gyapottok-bagolylepkével(Helicoverpa armigera HBN.) kiegészülve a fejlett növényeket is támadják. A közönséges vetési bagolylepke (Agrotis segetum) hernyója a hírhedt „mocs-kos-pajor” átrághatja a növénykék tövét. Ugyanezt teszi a föld feletti 2–3 cm-es szárrészen a kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis) és a hegyesfarú barkó(T. dilaticollis) imágója is. Kártételük nyomán láthatóvá válnak az elemi ken-derszálak.

A fejlôdô növényke szára eltorzul, elgörbül a szárfonálféreg (Ditylenchusdipsaci) kártétele következtében. A fiatal hajtásrészeket ellepheti a kenderlevél-tetû (Phorodon cannabis) is. E részek a levéltetvek szívogatására eltorzulnak. Akender szárát aknázza a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) hernyója is. Kártéte-le helyén a kenderszár, illetve a hajtás megvastagszik (gubacsosodik). A kender-moly (Grapholita sinana) hernyója ugyancsak támadja a kender szárát, emellett

231

azonban a kender virágzatában is károsít, a magvakat rágja. A legutóbbi évek-ben a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) kifejlett hernyói választ-ják bábozódás céljából az üreges kendertorzsát és az ún. rexigén bélüreget.

Kisebb, és nálunk még nem egészen tisztázott szerepe van a kenderen elô-forduló poloskáknak, pl. a bogyómászó poloskának (Dolycoris baccarum)vagy egyes mezeipoloska-fajoknak, mint pl. a változó mezei poloskának(Lygus pratensis) is.

Az éredô kenderszár belsejében lepkék és bogarak lárvái, valamint fonál-férgek élhetnek. Elôbbiek közül gyakoriak a tövises bogarak (Mordellistenaspp.) sárgás lárvái, de jelenlétük nálunk eddig nem okozott mérhetô károkatsem a szár mennyiségében, sem annak minôségében. Az érett magtermésbôlsokat kicsépelnek a madarak, elsôsorban a verebek.

Betakarítás, tárolás

Betakarítás. A rostkendert technikai érettsége idején kell betakarítani. A tech-nikai érettséget akkor éri el az állomány, amikor a hím egyedek felén a virá-gok kinyíltak, azok érintésre, rázásra szórják a virágporukat. A népi meghatá-rozás szerint, amit a hazai szaknyelv is részben átvett, ilyenkor porzik, füstöla kender. Ebben a fenológiai állapotban csak a hím kenderek alsó és középsôlevelei hullottak még le. A nôivarú kenderegyedek ekkor még inkább vegeta-tív állapotban, a generatív fázis kezdetén vannak: virágzatukban magok mégnem tapinthatók ki.

A betakarítást a rövid tenyészidejû fajtáknál július közepén, végén, a hosz-szabb tenyészidejûeknél augusztus elején, közepén kell megkezdeni a fenológiaiállapot figyelembevételével. Az olajnyerés céljára termesztett kenderfajták eseté-ben, ahol a mag a fô termék, a betakarítási idôpontok ennél korábbiak lehetnek.

A rostkender betakarításának két módszere ismert hazánkban van. Egyik ahagyományos kévekötô aratógépre és egy stabil bálázó gépre alapozott, féliggépesített módszer. Jelenleg ezt a technológiát széleskörûen alkalmazzák azáztatás után a hosszú szálú rostok és a pozdorja szétválasztását igénylô feldol-gozási, illetve szövôipari technológiákhoz. A másik betakarítási alternatívasorán a hagyományos kévekötô aratógép alternáló kaszája a kendert levágja, a kórókat egy továbbító szerkezet egy ferde felhordóasztalon rendezi és továb-bítja a kötözô szerkezethez, amely 20–25 cm átmérôjû kévéket készít és azo-kat a tarlóra ejti.

A rostkender lombtömege a technikai érettség idején rendszerint olyannagy, hogy az aratógép megfelelô mûködéséhez az állomány lombtalanításáravan szükség. A lombtalanításra csak olyan glufozinát-ammónium vagy metox-

232

uron lombtalanító szerek alkalmazhatók, amelyek a rostokban nem okoznakkárt, azok minôségét nem rontják.

A gépi, kombájnos aratás sebességét és betakarítás minôségét számos té-nyezô befolyásolja. A túl magas, 2 m-nél magasabb szár és/vagy az egyenet-len növénymagasság kedvezôtlen. A 10 mm fölötti, túlságosan vastag szárát-mérô és a nagy levéltömeg is rontja a hatékonyságot, de a túl sok aljkender ésa nagy borítású gyomosság is jelentôs betakarítási veszteséget okozhat.

Tárolás. A tarlóra lerakott kévéket néhány napig száradni kell hagyni, majda hagyományos kézi betakarítási módszer szerint kúpokba kell rendezni a tel-jes száradás érdekében. Átlagosan 40 kévébôl képeznek egy-egy kúpot. Ez azeljárás azért is elônyös, mert a feldolgozás során nehézséget jelentô vagy azáztatás során minôségromlást okozó felesleges lombozat a mechanikai hatá-sok következtében maradéktalanul lehullhat. Ennek hatásfokát a megfelelôenalkalmazott lombtalanítószerekkel fokozhatjuk. Csak teljes száradás után,16%-os nedvességtartalomnál szabad a bálázást megkezdeni. Egy bálába két-kúpnyi, azaz 80 kévényi kender kerül a hazánkban leggyakrabban használt bá-lázó gépek esetében. A bálázást úgy kell idôzíteni, hogy a bálákat azonnal afeldolgozóba lehessen szállítani, mert a bálában tárolt kender a tarlón átned-vesedhet, befülledhet, ami késôbb a feldolgozást akadályozza vagy lehetetlen-né teszi. Csapadéknak a kúpba rakott kender jobban ellenáll, mint a bálázott,így esôs idôjárás esetén célszerû a bálázással megvárni a szárazabb idôszakot.

A teljesen gépesített módszer esetén a kombájn a technikailag érett kenderta vágást követôen egy menetben darabolja, majd rendre rakja. A renden szárí-tott kenderkórót kis vagy nagy bálákba szedik, majd a feldolgozóba szállítják.A módszer hazánkban is ismert, de a renden való szárítás során a nedvesség-vesztés nehezebb, illetve csapadék esetén jobban károsodik a kender, mintkúpba rakva.

Minôsítés, minôség

A hagyományos célokra, hagyományos technológiákkal betakarított rostken-der minôsítését a bálázás elôtt a táblán végzik. A minôségi követelményeketaz MSZ 17631-85 szabvány tartalmazza. Az elsô osztályú kenderszár mûsza-ki (technikai) hosszúsága (a gyökérnyaktól az elsô elágazódásig terjedô szár-rész) legalább 140 cm és a szár közepén az átmérônek legfeljebb 10 mm-nekkell lenni a minta 85%-nál. A szabvány a 60 cm alatti kenderszárakat aljken-dernek tekinti. A szár színe sárga, világoszöld vagy világosbarna lehet.

A kender egyéb hasznosítási célú minôsítési rendszere hazánkban nincs be-vezetve.

233

Vetômagtermesztés

A kender vetômagtermesztése területileg és agrotechnikailag elkülönült a rost-kender termesztéstôl. Hagyományai miatt a magtermesztés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében láp- és kututalajokon folyt és folyik, bár a magtermesztésmegvalósítható ásványi talajokon is.

Az elôírt szigetelési távolság szuperelit, elit szaporítási foknál 1000 m, I. ésII. szaporítási foknál legalább 200 m. A magkendert termesztô táblán a vetéstmegelôzô 2 évben kendert termeszteni nem szabad.

1 t magtermés (a hozzá tartozó 6 t kóróterméssel együtt) 60 kg N-t, 32 kgP2O5-t és 72 kg K2O-t von ki a talajból.

Vetése a rostkenderénél jelentôsen nagyobb, 70 cm sortávolságra, hektáron-ként 70–80 ezer csiraszámmal, 2-3 kg/ha maggal történik. A hibridkender ve-tését osztott magládájú géppel, a hibrid elôállításának megfelelô arányú vál-tott apa- és anyasorokkal kell végezni. A vetômagtermô tábla szelekciójánakidôpontja virágzás elôtt és magkötés elôtt van. Ennek során el kell távolítani aszigetelési távolságon belüli vadkendert és az árvakalést, az idegen kenderfaj-tát az apa- és anyasoroknál, valamint a veszélyes és nehezen tisztítható gyom-növényeket és a beteg növényeket.

A magkender betakarítása nagy gondosságot igényel, ezt gyakran a gépi be-takarítás helyett kézi megoldást választanak. A magpergés csökkentése érde-kében a kenderszárakat sarlóval elvágják, ügyelnek a növények minél kisebbrázkódásától, ezért a sarlóval inkább vágó és húzó mozgást végeznek. Ha a be-takarítást még a hajnali harmat idején, lehetôség szerint ködös, nedves idôbenvégzik, akkor a pergési veszteség tovább csökkenthetô. A szárak levágása utánkévéket kötnek, majd a rostkendernél is említett módon kúpokat alakítanak ki.A kendermag a madarak számára értékes táplálékforrás, ezért a madárkárnakkitett helyeken a kúpokat célszerû a hímkender-szárakkal körben betakarni,így védeni a kártételtôl. Az így szárított kévékben a kender magja utóérik,cséplésre alkalmassá válik. Két hét utóérést követôen a cséplésre is kézzel ke-rül sor. A kévéket ponyva felett rázva vagy a szárukat ütögetve nyerhetôk ki amagok. A teljes kézi betakarítás költsége magas, rossz hatékonyságú, 150–200munkaórát igényel hektáronként.

A betakarítási munka könnyítésére dolgoztak ki a Szent István EgyetemKompolti Kutatóintézetének közremûködésével és kezdeményezésére egy gé-pesített betakarítási technológiát, amely két menetbôl áll. A kétlaki magken-der gépi betakarítása megkönnyíthetô, ha virágzás elôtt csak minden 8–10-iksorban marad a hím kender. Ezáltal a nô kenderek jobban elágazódnak, többmagot teremnek, a gépi betakarítást az elszáradt hím egyedek nem gátolják.

234

A MEFI Rt. – a társult cégekkel – mûszaki fejlesztés keretében elôállítottegy magkendert arató gépet (MKA). Ez a gép egy 50–80 LE traktorral oldal-ról vontatott gép, amelynek két körfûrész lapját egy hidromotor hajtja meg1000/min fordulatszámra. A 25–40 mm vastag kenderszárak a talajszinten el-vágva egy terelô segítségével a földre dôlve sorszerû, laza, de szabályos ren-det képeznek. Fordulás után a traktor közrefogja a rendet, miközben újból 2sort vág. A gép üzemeltetésének elôfeltétele a gyomtalan állomány, mert kü-lönben a gyom eltömíti a fûrészlapokat. Teljesítménye 4 ha/8 óra. Az üzemel-tetést úgy célszerû megszervezni, hogy 4–5 hektáronként 2 sort ki kell vágnikézzel, amennyiben a tábla 5 hektárnál nagyobb, hogy a gép ne járjon túl so-kat a fordulóknál üresen. A gép ugyanis körbejár a táblán, de úgyis meg lehetoldani, hogy már vetéskor kihagyjuk 4-5 hektáronként ezeket a sorokat.

Ezt követôen a rendeket kézzel fel kell szedni, ügyelve, hogy a „halszál-kák” fedôrészén kezdjük meg a felszedést, illetve kúpba rakást. Egy-egy kúp-ba 150–200 növényt kell berakni, az elsô négy növényt jól szétterpesztve acsúcsoknál textil kötözôanyaggal össze kell kötni, hogy azokra biztosan lehes-sen a többi növényt támasztani. A növények 10–20 napig a kúpban utóérnek,illetve száradnak. Csak ezután kezdhetô meg cséplésük.

Míg az MKA-aratógép kizárólag erre a célra tervezett, sorozatban gyártha-tó gépkonstrukció, addig a cséplôgép szintén kisebb mûszaki fejlesztéssel ki-alakított gépadaptáció. A magkender-cséplôgépet korábban a gabona betaka-rítására használt, de még járóképes, rendszerint E-512-es arató-cséplô gépbôlalakítható ki a vágóasztal elhagyásával és bizonyos alkatrészek átalakításával.A kendermag kíméletes csépléséhez speciális cséplôdobra van szükség, amelygarantálja azt, hogy a mag felületén nem keletkeznek hajszálrepedések és amag csírázóképes marad. A dob nem veri, üti a magot cséplés közben, hanema növényt alacsony fordulatszám mellett fésüli. Teljesítménye 3–5 ha/8 óra. Agép üzemeltetése úgy történik, hogy a sorba rakott kúpokhoz áll, elôzôleg akúpot egy mûanyag fóliára döntik, hogy etetés közben a kúpból ne legyen per-gési veszteség. A ponyvára döntött kúpból etetik a gépet.

A speciális magtermô kultúrák aratása és cséplése külön gondosságot igé-nyel. Így az UNIKO-B F1 hibridkender vetômag-elôállító területen elôszörszeptember közepe táján kézzel ki kell vágni a 2–2 sor Fibrimon 21 egylakiapafajtát, külön kúpokba rakni, majd 2–3 hét múlva kézzel vagy géppel kicsé-pelni, megjelölve külön tárolni.

Az apafajta elcséplése után, október elején kerül sor a Kompolti anyafajtaaratására, amely kézzel és géppel egyaránt lehetséges. A kúpokat kézzel vagygéppel, október végén, 2–3 heti kúpban való utánérlelés után elcsépelik, majdkülön megjelölve tárolják. Hasonlóképpen kell eljárni a Kompolti hibrid TC

235

és a Fibriko TC F1 vetômag-elôállításnál, ahol elôzôleg ki kell vágni kézzel azapafajta 2–2 sorát (a gépesítés bevezetése esetén is kézzel kell majd a jövôbenis kivágni az apasorokat, mert a gép nem fér be a traktorral együtt a 2 sorba),az anyafajtát kézzel és géppel egyaránt lehet aratni.

A vetômag-szaporítások szántóföldi ellenôrzésének követelményeit azMSZ 6353:1998 sz. szabvány és a kendervetômagra vonatkozó elôírásokat azMSZ 7145:1999 szabvány tartalmazza.

236

Szója (Glycine max (L.) Merrill)

Elnevezés

A szója magyar elnevezését a németbôl vettük át, de szinte minden nyelvenhasonló hangzású szót használnak. Az elnevezés forrása a maláj soi (szója),amely kínai shi-yu (szójaolaj) elnevezésbôl ered.

A Glycine max önálló és egységes faj, rendszertanilag a Fabales (Legu-monosae, hüvelyesek) renden belül a Fabaceae (Papilionaceae, pillangós vi-rágúak) családjába, a Glycine (szója) nemzetségbe tartozik. A nemzetség ne-ve a görög glükinos, édes jelzôbôl származik (édes bab), a max fajnév pedigMaximovics orosz kutató nevének rövidítése.

Származás

A szója az emberiség millióinak tápláléka és a kalászos gabonákkal együtt az egyiklegkorábban termesztett növénye. Eredetének története a népek mondavilágábanyúlik vissza, így az ôshazát ma sem tudjuk pontosan meghatározni. A legnagyobbvalószínûséggel a szója (Glycine max) elsôdleges géncentruma Észak-Kína keletirésze, Mandzsúria, a 20. és 45. szélességi fok közötti területeken volt ôshonos. Év-ezredekig itt és a vele határos vidékeken termesztették. Az ôsi termesztett alak in-nen terjedt tovább északkelet felé, majd Korea, Tajvan, Japán területére.

Az ôsi típus Glycine soja, egyéves, szôlôszerûen futó, lombozata kicsi éskeskeny hármasan összetett levélkékbôl álló növény, virága lila, magja aprófekete vagy barna. Vadon, szórványosan az említett területeken ma is elôfor-dul. A kultúrszóját az ember szelektálta a G. soja génmutációiból. Rokonfaja-ival nem keresztezhetô, ami azt bizonyítja, hogy származás tekintetében izo-lált faj (Hymowitz, 1979). Többféle vad rokonfaj található még Délkelet-Ázsi-ában (Jáva, Ceylon, Malajzia, India), Afrikában, Dél-Kínában, Pápua Új-Guineában. A G. max vadon nem fordul elô.

Termesztéstörténet

A szóját Kínában kezdték termeszteni, az elsô írásos emlék i. e. 2800–2300közötti idôbôl származik. Shen-Nung császár a neki tulajdonított füveskönyv-

237

ben leírja azokat a táplálék- és gyógynövényeket, amelyek a nép számára ter-mesztésre és felhasználásra alkalmasak.

Európa 1665-ben értesülhetett elôször a szójáról egy utazótól, aki részlete-sen leírta, Kínában milyen sokféle ételt készítenek a szójából. 1740 körülmisszionáriusok révén elôször a párizsi, majd az angol botanikus kertben ve-tettek szóját.

Az európai szójatermesztés elindulása Haberlandt Frigyes magyaróvári,késôbb bécsi professzor nevéhez fûzôdik. Kínából, Japánból és más távoli föl-dekrôl beszerzett magvakat több kísérleti helyen elvetette és az 1873-as világ-kiállításon be is mutatta.

Az amerikai kontinensen a termesztés legkorábbi írásos emléke 1804-bôl szár-mazik, de valószínû már a XVI. században vetettek Kínából származó magot.Egészen 1880-ig a bonatikus kertek keleti kuriózuma maradt, mígnem Haber-landt professzor bécsi és más kísérleteibôl szerzett magokkal kísérletekbe nemfogott egy mezôgazdasági kutatóintézet. Amerika-szerte megindult a kísérletimunka, felismerték a szójában a nagy lehetôséget az amerikai mezôgazdaság szá-mára. A XX. sz. elejére kiterjedt kísérleti hálózatuk több mint 700 fajtával, illet-ve ökotípussal rendelkezett, amelyek jórészt Kínából, Japánból és Indiából szár-maztak. Míg a század elején 20 000 ha volt a vetésterület (ekkor még zömmelzöldtakarmánynak termesztették), 1970-re már 20 millió ha területen 1,9 t/ha ter-mett. A kukoricaövezet másik fô növénye lett. A nagy fellendülést a szójaolajiparszerû kinyerésének kezdete jelentette a 30-as évek második felében.

Magyarországon Haberlandt Frigyes honosította meg a szóját, de termesz-tése sokáig jelentéktelen maradt. A fehérjehiány enyhítésére az I. világháborúidején kezdett terjedni, majd területe ismét erôsen lecsökkent. A II. világhábo-rú adta kényszerhelyzet hatására vetésterülete elérte a 34 000 ha-t, termésho-zama 0,8–1,0 t/ha között volt. A háború után, egészen 1970-ig, termesztése 1–2000 ha-ra visszaesett, a hatvanas évek végére gyakorlatilag megszûnt. Azújabb lendületet az 1970-es évek elején ismét szükséghelyzet kényszerítetteki: a szójadara világpiaci árának soha nem tapasztalt emelkedése. Ez a körül-mény a fehérjeellátásban szinte egészében importra alapozó országokat telje-sen kiszolgáltatottá tette. Ennek hatására a hazai szójatermesztés 1975-ben el-érte a 24 000 ha-t, 1,6 t/ha termésátlaggal. Ez a látványos növekedés a szója-termesztési szaktanácsadás (Iregszemcse, Bóly) sikeres megszervezésének,amerikai fajták honosításának és a hazai nemesítés fejlesztésének köszönhetô.

A termôterület a 80-as évek végéig kisebb-nagyobb ingadozásokkal ezen aszinten maradt, a 80-as évek végén, az árak kedvezôbb alakulása és a termesz-tés szubvencionálása következtében 1988-ban érte el máig kiemelkedô, 66 000ha vetésterületet. Napjainkban a szója vetésterülete 30 000 ha körül mozog.

238

Termesztés

A szója fontos fehérjeforrás, jelentôs olajtartalma révén fontos ipari nyers-anyag, a világpiacon stratégiai növény. A szója tôzsdei termék, ami annyit je-lent, hogy a nemzetközi piacon a szójabab, a szójaolaj és a szójadara árát atôzsdepiacok alakítják ki (ez esetben a chicagói és a rotterdami tôzsdék a mér-tékadók), amelyek szinte az egész világon befolyásolják a szója kereskedel-mét, ezen keresztül az egyes országok, régiók termelését.

A világ három legnagyobb szójabab- és szójadara-exportôre az USA, Bra-zília és Argentína.

A világ fehérjedara-termelésének 70%-a szójadara, ami jelenleg 142–144millió tonna (45., 46., 47., 48., 49. táblázat).

45. táblázat. A világ legnagyobb szójatermô területei

46. táblázat. A világ legnagyobb szójatermô területének termésátlagai

239

2005 2006 2007 2008 2009

termésátlag (t/ha)

Argentína 2,7 2,7 3 2,8 1,8

Brazília 2,2 2,4 2,8 2,8 2,6

Kína 1,7 1,7 1,5 1,7 1,6

Paraguay 2 1,7 2,5 2,6 1,5

USA 2,9 2,9 2,8 2,7 3

EU 2,8 2,5 2,2 2,8 2,8

Világ (összes) 2,3 2,3 2,4 2,4 2,2

2005 2006 2007 2008 2009

termôterület (millió ha)

Argentína 14 15,1 16 16,4 16,8

Brazília 22,9 22 20,6 21,2 21,8

Kína 9,6 9,3 8,8 9,1 9,2

Paraguay 2 2,2 2,4 2,5 2,6

USA 28,8 30,2 26 30,2 30,9

EU 0,4 0,5 0,3 0,2 0,3

Világ (összes) 92,5 95,3 90,2 96,5 99,5

47. táblázat. Magyarország és néhány európai ország szójatermô területe

48. táblázat. Magyarország és néhány európai ország szójatermése

240

2005 2006 2007 2008 2009

termés mennyiség (1000t)

Ausztria 60,6 65,0 50,9 54,1 71,3

Csehország 18,9 17,8 13,2 9,4 13,6

Franciaország 142,5 123,0 84,6 63,1 109,8

Magyarország 78,0 85,0 54,0 74,1 71,6

Olaszország 553,0 551,3 408,5 346,2 468,2

Románia 312,8 344,9 136,1 90,6 84,3

Oroszország 688,7 804,5 650,2 746,0 943,7

Szerbia 0,0 429,6 304,0 350,9 349,2

Szlovákia 19,0 20,6 11,0 11,4 15,4

Ukrajna 612,6 889,6 722,6 812,8 1 043,5

2005 2006 2007 2008 2009

termôterület (ezer ha)

Ausztria 21,4 25,0 20,2 18,4 25,3

Csehország 9,3 9,6 7,5 4,3 6,0

Franciaország 57,4 45,3 32,6 21,8 43,7

Magyarország 33,6 35,9 32,9 28,3 31,5

Olaszország 152,3 177,9 130,3 107,8 134,7

Románia 130,8 177,5 109,3 46,1 48,2

Oroszország 655,8 810,1 709,9 712,5 794,2

Szerbia 0,0 156,7 147,0 143,7 144,4

Szlovákia 10,7 12,0 7,8 5,4 9,3

Ukrajna 421,7 714,8 583,1 537,9 622,5

49. táblázat. Magyarország és néhány európai ország szójatermésének átlaga

Felhasználás

A szója a világ egyik legfontosabb növényi fehérje- és olajforrása, értékét ésjelentôségét biológiailag rendkívül értékes, magas fehérje- és olajtartalma ad-ja. Magja 35–42% nyersfehérjét, 18–22% olajat, 30–35% szénhidrátot tartal-maz (szárazanyagra vetítve). A szójafehérjét aminosav összetétele teszi külö-nösen értékessé, ami a teljes értékû állati fehérjét megközelíti.

Legnagyobb jelentôsége az emberi táplálkozásban és az állati takarmányo-zásban van.

Táplálkozásban való felhasználásának Kelet-Ázsiában vannak a legrégebbihagyományai. Az ázsiai népek mindennapi táplálékát képezik a szójából ké-szült ételek, de ma már nálunk is ismert a tofu, a szójatej, a szójaolaj, a szója-szósz (1. ábra).

A szóját az ember vagy az állat számára egyaránt csak feldolgozott formá-ban elônyös fogyasztani. A szójabab antinutritív, a táplálék értékesülését gát-ló anyagot tartalmaz, nevezetesen a fehérjeemésztés élettani mechanizmusátgátló enzimet, a tripszininhibitort. Ezeket a vegyületeket hôkezeléssel hatásta-lanítják.

Takarmányozásban és a táplálkozásban használt szójatermékek alapja azolaj ipari kinyerése után maradt extrahált szójadara, kivéve a hidrotermikusvagy egyéb eljárással hôkezelt teljes értékû szójadara.

241

2005 2006 2007 2008 2009

termésátlag (t/ha)

Ausztria 2,8 2,6 2,5 2,9 2,8

Csehország 2,0 1,9 1,8 2,2 2,3

Franciaország 2,5 2,7 2,6 2,9 2,5

Magyarország 2,3 2,4 1,6 2,6 2,3

Olaszország 3,6 3,1 3,1 3,2 3,5

Románia 2,4 1,9 1,2 2,0 1,7

Oroszország 1,1 1,0 0,9 1,0 1,2

Szerbia 0,0 2,7 2,1 2,4 2,4

Szlovákia 1,8 1,7 1,4 2,1 1,7

Ukrajna 1,5 1,2 1,2 1,5 1,7

1. ábra. A szójabab feldolgozása, fôbb termékei (Bódis és Kralovánszky nyomán,1988.)

A szójaolaj a félig száradó olajok csoportjába tartozik. Összetevôinek ked-vezô fizikai és kémiai tulajdonságai miatt ezek táplálkozás-élettani szempont-ból kedvezôek, emellett sokoldalúan használhatók az élelmiszeriparban és azipar számos területén.

A nyers szójaolaj lecitintartalma 2–3%, fontos szerepe van zsírok és szén-hidrátok emésztésében. Az iparilag kinyert szójalecitin, mint a legfontosabbtermészetes felületaktív anyag, használt az élelmiszeriparban (azonnal oldódó

242

italkeverékekben, margarinban, csokoládéban stb.) a zsír emulgeálása, egyébiparágakban (mint pl. a festék-, bôr-, kôolaj-, mûanyag-, gumi- és textilipar-ban, rovarirtó szerek gyártásánál) szinte nélkülözhetetlen adalékanyag.

A szójából készült termékek, fehérje- és olajkivonatok ma már nélkülözhetet-len alapanyagai vagy segédanyagai az élelmiszeriparnak és egyéb iparágaknak.

Növénytani leírás

A szója dudvás szárú egynyári növény. Csírázása epigaeikus, a sziklevelek a ta-lajszint fölé emelkednek. Csíranövénye a babéhoz hasonló, két nagy, húsos szik-levele van. A sziklevél alatti szár (hipokotil) kopasz vagy alig szôrözött, színehalványzöld vagy antociános. A lilás hipokotil színû fajták virága lila. A csíra-növény további fejlôdésével kialakulnak az elsô lomblevelek, majd az elsô hár-mas összetett lomblevél. A primer lomblevelek és az epikotil felülete szôrös.

Gyökérzete fôgyökérrendszer, tengelye erôteljes orsógyökér, amelybôl azoldalágak dúsan erednek és gyakran másod- és harmadrendû elágazásokra ta-golódnak. A gyökérzet túlnyomó többsége a sekélyebb talajrétegben található,de 1,5–2,0 m mélyre is lehatol a talajszerkezettôl, tápanyagviszonyoktól és atalaj hidrológiai tulajdonságaitól függôen. A gyökértömeg mélységi eloszlásais ehhez igazodik. A fô és oldalgyökereken a körülményektôl függôen több-kevesebb Rhizobium gyökérgümôk fejlôdnek.

Szára 30–160cm magas, tengelye a fô hajtás, oldalágakkal. Az elágazás(bokrosodás) mértéke a leginkább a vetési sûrûségtôl függ. A hajtásnövekedé-si formája (elsôsorban az oldalágak merev felfelé vagy lazább, lehajló állása)szerint az egyenesen felállótól a fekvôig igen változatos. A hajtásrendszert, alombozatot és a hüvelyeket fajtától függôen gyengén vagy sûrûbben, szürkésvagy barnás szôrzet borítja. A hajtás csúcsa lehet a lombszint fölé emelkedô,rejtett és lombozattal egy szinten.

Lomblevelei az egyszerû primer leveleket kivéve hármasan összetettek, 2/5-ös szórt levélállásúak. A lombozat színe, levélállása, szôrözöttsége, jól meg-különböztethetô tulajdonság. A levélkék alakja lehet ovális, lándzsás, barack-levelû, kerekded stb., kismértékben ugyanazon növényen belül is változó, deaz alaptípus jellemzô a fajtára. A szója az érés fázisában a leveleit lehullatja,az érett szója lombtalan. A levélsárgulás levélhullási folyamata fejlôdési típus-tól függôen vagy vontatottan, vagy az érés utolsó fázisban hirtelen történik.Vannak olyan genotípusok, amelyek lombtartók, de a termesztett szóják azelôbbi csoporthoz tartoznak.

Virágzata fürtvirágzat, a fô és oldalhajtásokon, a nóduszokból elágazva a le-velek hónaljában ered. Jellegzetes pillangós szerkezetû virágai igen aprók, 5–10

243

mm hosszúak. A termesztett szóják virága fehér vagy lila, a fürtvirágzat általá-ban tömör, ritkábban hosszabb, laza fürtû. A virágok száma 3–8, ritkábban 5–15.

Termése hüvelytermés. A hüvelyek hosszúsága egy növényen belül is vál-tozó 2–7 cm hosszúak, 1,2–2,0 cm szélesek. Egy hüvelyben 1–3, ritkábban 4 mag fejlôdik.

A magvak alakja, mérete, színe és köldökszíne fajtajelleg. Az elterjedt faj-ták maghéja sárgás, barna, fekete vagy a héjjal azonos színû köldökkel. A magszíne lehet még zöldes, zöld, barna, fekete, nagyságuk 5–6 mm-tôl 8–12 mm-ig, ezermagtömegük 80–350 g. A nálunk termesztett fajták átlagos ezermagtö-mege 120–190 g. A mag nagysága, fajsúlya évjáratonként, termôhelyenként,ugyanazon fajtánál is változó, a tápanyag-ellátottság és a magtelés idejénekhômérsékleti és csapadékviszonyai befolyásolják.

Növekedés, fejlôdés

A szója fejlôdési és növekedési jellemzôinek ismerete a termesztés gyakorla-ta szempontjából is hasznos. Növekedése és élettartama (vegetatív szakasz, vi-rágzás, érés) erôsen függ a fotoperiódustól és az éjszakai, illetve nappali hô-mérséklettôl. A nappali és éjszakai órák aránya északról dél felé haladva jelen-tôsen változik. Ha pl. ha a mienkétôl 5–10 szélességi fokkal eltérô helyrôlszármazó fajtát vetünk el, teljesen másképp reagál, mint a honos fajták. A dé-libb területekhez alkalmazkodott fajták vegetációs ideje nálunk kitolódik, vi-rágzása késôn vagy egyáltalán nem indul meg, az északi fajták viszont a lerö-vidült növekedési szakasz következtében alacsonyak maradnak, korábban ér-nek és kevés termést hoznak.

A növekedési habitus határozza meg, hogy ezek lehetnek determináltak,indetermináltak és szemidetermináltak attól függôen, mennyire különül el avegetatív és a reproduktív szakasz. Ha a két fô szakasz aránylag elkülönül, ak-kor determinált, ha a két periódus átfed, akkor indeterminált jellegrôl van szó.

Az indeterminált fajták szára kissé zegzugos lefutású, hajtáscsúcsa a lomb-szint fölé emelkedik. Vegetációs és reprodukciós periódusuk átfed, a hajtás nö-vekedése gyakorlatilag az utolsó virágok megjelenéséig tart. A hüvelyek zömea fô hajtáson van, eloszlása ritkás, de egyenletes.

A determinált fajtáknál a fô hajtás növekedése leáll, ha a csúcsi rügy virá-gozni kezd, és a vegetatív növekedés az oldalhajtásoknál folytatódik. Az oldal-hajtások elérik a fô hajtás magasságát. A hüvelyek eloszlása a fô és oldalhaj-tásokon egyenletes.

Szemideterminált típus a determinált és indeterminált fajták keresztezésé-bôl született. Általában 15 vagy még több cm-rel rövidebbek, mint az adaptált

244

fajták. A hüvelyek gyakran egy csomóban a növény tetején találhatók, illetveúgy, mint az indeterminált típusoknál.

A Magyarországon termesztett fajták zöme az indeterminált növekedési tí-pushoz tartozik, néhány fajta féldeterminált vagy átmenet e két típus között.

Talajigény

A szója nem igazán igényes a talajra, de a talaj megfelelô kultúrállapotára an-nál igényesebb.

Egyaránt termeszthetô gyengébb és üde talajokon – kavicsos, homok- ésszikes talajok kivételével. A relatív jó termés érdekében minden esetben töre-kedni kell a megfelelô szintû tápanyagellátásra, az adottságoknak megfelelôfajtaválasztásra. A szója a talaj kémhatására sem érzékeny, de 5–6 pH-értékalatti, savanyú talajok nem alkalmasak szójatermesztésre, a 6,0–6,5 közötti pHa legkedvezôbb. Kedveli a mély rétegû, jó vízgazdálkodású és kiegyenlítetthôháztartású talajokat, legnagyobb termésre itt számíthatunk. Gyengébb tala-jokba csak akkor vessünk szóját, ha jól ismerjük a szükséges agrotechnikát, ésazt fegyelmezetten be is tartjuk.

Éghajlat-igény

Az éghajlati tényezôk közül a növény fejlôdésére és a fejlôdés ritmusára, a ter-mésre legnagyobb befolyása a víz és a hômérséklet együttes hatásának van.

Hômérséklet. Az egyes fejlôdési szakaszok, így a tenyészidô hô- és fény-igénye fajtatulajdonság. A gyors és egyenletes keléshez legalább 12 °C körülitalajhômérsékletet kíván. Kedvezô víztartalom esetén a szója csírázása 5–8°C-on megindul, de a csírázás optimuma 15–20 °C.

A fiatal növény a hideget jól tûri, de az erôs hidegek a fejlôdésben vissza-fogják, optimális a 12–17 °C.

A vegetatív szakaszban a magas hômérséklet – fôleg vízhiánnyal párosulva– determinálja a növény magasságát, az internódiumok hosszát és számát, ez-által negatívan befolyásolva a termést.

A virágzás, hüvelykötés, magtelés idején 20–25 °C napi átlaghômérsékletés megfelelô csapadék, éréskor egyenletes száraz meleg segíti az érést.

Magyarországon csak olyan szója termeszthetô biztonságosan, amelyikszeptember közepéig beérik, tenyészideje maximum 150–160 nap. A szója fej-lôdése szempontjából a 10 °C (egyes szerzôk szerint 6 °C) és 30 °C közöttihômérséklet hasznos, ami azt jelenti, hazánkban 1000–1500 °C effektív hô-összeg áll „rendelkezésére” ahhoz, hogy egy fajta itt termeszthetô legyen.

245

A tenyészidô hosszát leginkább a hômérséklet befolyásolja. Kihat az egyesfenofázisok tartamára, lerövidíti vagy meghosszabbítja, így az átlagostól akár±15 nap, azaz összesen 30 nap eltérés is lehet a tenyészidôben ugyanannál a fajtánál a különbözô évjáratokban.

A kelés és a virágzás közötti idôtartamban kevésbé, a generatív fázisokbansokkal érzékenyebben reagálnak, a hômérsékletre. Fôleg a magtelés-érés fázi-sa 10–20 nappal is lerövidülhet vagy meghosszabbodhat a tartósan túl magas(max. hômérséklet 30 °C felett) vagy viszonylag alacsony (15–20 °C alatt) hô-mérséklet hatására. A csapadék erôsítheti vagy gyengítheti ezeket a hatásokat.

A hômérsékletnek hatása van a termés mennyiségére és minôségére is. A túlalacsony vagy túl magas hômérséklet virág- és hüvelyelrúgást (abortálást)okozhat, a magtelés idôszakában a tartósan meleg, aszályos idô csökkenti a magok számát, nagyságát, azaz a termést.

Vízigény. A tenyészidô alatt 300–350 mm csapadékot igényel. Vízigényes-nek tartott növény, de nem annyira a csapadék összege, inkább annak eloszlá-sa a döntô. Vízfogyasztása függ a környezeti tényezôktôl és a szója fejlôdésistádiumától.

Kritikus fejlôdési szakasz a teljes virágzás – hüvelykötés stádiuma és amagtelés idôszaka. Ez a köztermesztésben leginkább elterjedt középérésû ésközépkései fajtáknál a június 3. dekádjától augusztus 3. dekádjáig terjedô idô-szakot jelenti. Ez idô alatt 160–180 mm csapadék az optimális.

A termés eredményességét leginkább befolyásoló klimatikus tényezôk: avegetatív szakasz csapadékviszonyai, a virágzás–hüvelykötés csapadékelosz-lása és a hômérséklet, az érés idôszakában a száraz meleg idô.

Elôvetemény-igény, vetésforgó

A szója az elôvetemény iránt nem igényes, kalászosok és kapások után egy-aránt jól terem. Évelô pillangósok, egyéb hüvelyes növények és önmaga utánkét évig, kórtani okokból napraforgó és repce után 3-5 évig nem szabad szó-ját vetni. A napraforgó és néhány más kultúr- és gyomnövény szklerotiniásmegbetegedését okozó gomba a szóját is károsítja.

Bár a szója jelentôs tápanyagot von ki a talajból, a talaj vízkészletét is je-lentôsen fogyasztja, ezért nem tartják a gabona legjobb elôveteményének.Azonban okszerû, hozzáértô tápanyag-gazdálkodással, vízmegôrzô talajmûve-léssel a gabonának is jó elôveteménye lehet. A szója után egyaránt következ-hetnek ôszi és tavaszi növények is. Kedvezô a kukorica monokultúrás ter-mesztését – különös tekintettel az egyre terjedô kukoricabogárra vagy az elter-jedt egyszikû évelô gyomokra – szója közbeiktatásával megtörni.

246

Fajtahasználat

A fajta helyes megválasztása igen lényeges, bár nem az egyetlen feltétele a jótermés elérésének, mégis, a fajta a terméstechnológia alapvetô és meghatáro-zó eleme.

A fajtával szemben támasztott követelmény, hogy a termesztési céltól (pl.takarmány, ékezési, vetômag) és az adott termesztési területtôl függôen az al-kalmazott agrotechnika mellett a lehetô legnagyobb és legjobb minôségû ter-mést adja. A termôképesség, a termésbiztonság és a beltartalmi, minôségi tu-lajdonságok azok a legfontosabb termesztôi igények, amelyeknek egy korsze-rû fajtának meg kell felelnie.

A fajtakiválasztásnál ajánlatos szem elôtt tartani és figyelembe venni a kö-vetkezôket:

• a termôterület talajadottságait (típus, pH, tápanyag-ellátottság stb.),• mikroklímát,• technikai felszereltséget,• elô- és utóveteményt (hogyan illeszthetô a vetésszerkezetbe),• a termesztés módját (extenzív vagy intenzív),• termesztési célt (pl. takarmány, étkezési, vetômag stb.),• a fajta ökológiai és agrotechnikai igényeit.Magyarország földrajzi fekvésébôl adódóan gyakorlatilag a szójatermesz-

tés északi határán fekszik. Ebbôl következik, hogy a tenyészidô igen fontos tu-lajdonság, mégpedig azért, mert csak olyan fajták termesztésével számolha-tunk, amelyek biztonságosan beérnek, és utánuk az ôszi talajmunkák még el-végezhetôk, ôszi kalászosok vethetôk.

A szóját tenyészidejük szerint tizenhárom érési csoportja sorolják, és a kö-vetkezôképpen jelölik: 000,00,0 és I–X. Az alacsonyabb számmal jelölt cso-portok a rövidebb tenyészidejûek, az északabbi területekre nemesített fajták.Magyarországon az igen korai 000-ás éréscsoporttól a nálunk késôinek számí-tó II-es éréscsoportú fajták termeszthetôk ilyen szempontból kockázatmente-sen, ez tenyészidôben 90–150 napot jelent.

Ha nagyobb területen termesztünk szóját, érdemes – a terület nagyságátólés a betakarító kapacitástól függôen – két-három eltérô tenyészidejû fajta ter-mesztésével foglalkozni. Az idôben széthúzódó aratás csökkenti az idôjárásikockázatot, mérsékli az aratási munkacsúcsot és növeli a termésbiztonságot, aválasztott éréscsoportok egyike se legyen a II-es éréscsoportúaknál késôbbi.

Az EU- és EFTA-országok területén jelenleg 320 minôsített, köztermesz-tésben felhasználható szójafajta ismert. Ebbôl 16 fajtát 3 éven belül törölneka közös fajtajegyzékbôl. A hazai minôsítésû, közös fajtajegyzékben tartósan

247

szereplô fajták száma 50, ebbôl 37 csak hazánkban minôsített. Az EU-orszá-gok közül Olaszországban van a legtöbb minôsített fajta: 130.

A köztermesztés céljára elsôsorban a hazai körülmények között is ellenôr-zött 50 fajta javasolható. Ezek éghajlati és termesztéstechnológiai szempont-ból megfelelnek a hazai viszonyoknak, a termesztônek nem kell kockázatotvállalni az eltérô klíma alatt jól termeszthetô, de hazánkban nem vagy csak ne-hezen termeszthetô, külföldön minôsített fajták használatával, amelyek jelen-tôs része esetében hazai termesztési tapasztalat nincs.

Talajmûvelés

A szója vízigényessége miatt törekedni kell a talajmûvelés rendszer kialakítá-sa során a talaj vízkészletének hatékony megôrzésére, az ôsszel–télen lehullócsapadék mind nagyobb arányú megtartásának megfelelô mûvelési eljárásokalkalmazására.

A korán lekerülô elôvetemények után az elôvetemény betakarítását követô-en, lehetôleg napokon belül végezzünk tarlóhántást, 10 cm mélységû tárcsá-zással, és azonnal hengerezéssel lezárni. A gondos tarlómûvelés elôsegíti:

• a talajnedvesség megôrzését,• a talajbaktériumok kedvezô életfeltételeit,• a tarlómaradványok gyors lebomlását,• a gyomfertôzés csökkentését,• a kártevôk és kórokozók gyérítését, megsemmisítését,• az árvakelés beindulását,• a további talajmûvelési eljárások kivitelezését.A tarlóhántás és tarlóápolás után az alapmûvelés következik, ami az elô-, il-

letve az utóveteménytôl és a talaj fizikai állapotától függôen lehet forgatás nél-küli: altalaj- vagy középmély lazítás, de lehet forgatásos alapmûvelés, azazmélyszántás. Hazánkban a forgatásos alapmûvelésre alapozott talajmûvelésirendszerek az elterjedtebbek, részben a rendelkezésre álló géppark, részben azelôvetemények nagy mennyiségû tarlómaradványa miatt. Az ôszi mélyszántása mi viszonyaink között a téli csapadék veszteségmentes befogadásának is fel-tétele, ezért a 135°-os forgatás a leggyakoribb módszer.

A szántás ôszi durva elmunkálásával a kora tavaszi munkamûveletek szá-mát csökkentjük, ami a költségmegtakarítás mellett a tavaszi – mindig rövid –munkaidôvel való jobb gazdálkodást segíti. Ennek elvégzésére különösen akevésbé laza talajokon nagy jelentôsége van.

A talajnedvesség megôrzésére kell törekedni a tavaszi elôkészítô munkák-nál is a lehetô legkedvezôbb idôben elvégzett simítózással, majd kombinátor-

248

ral. A szója számára a tárcsával végzett magágykészítés a nagy vízveszteségmiatt nem javasolható eljárás. Csapadékkal jobban ellátott területeken, ahol atalaj tavasszal rögösebb maradt és kombinátor nem tud kellôen morzsázott ta-lajállapotot kialakítani, az ásó vagy forgóboronás talaj-elôkészítés is szóba jö-het, de ilyen esetben a nagyobb vízveszteség miatt kiegészítô öntôzés nélkültöbbnyire termésátlag csökkenésre lehet számítani.

A talaj-elôkészítés hibái különösen száraz, aszályos idôszakban jelentôsenrontják a várható terméseredményeket, különösen, ha a vetés késik meg.

Trágyázás

A szója tápanyag-szükséglete a tenyészidô folyamán mindvégig jelentôs, anitrogén-, a foszfor- és a káliumfelvétel a fiziológiai érettségig tart. Valameny-nyi termesztett hüvelyesünk közül a szójának van a legnagyobb tápanyagigé-nye.

Ugyanakkor a tápanyag-utánpótlást illetôen mérsékelten igényes. A szó-ja N-szükségletének jelentôs részét légköri nitrogénból fedezi, és igen jólhasznosítja az elôvetemény feltáródott növényi maradványait és az elôvete-mény által nem hasznosított tápanyagokat. 100 kg magtermés elôállításá-hoz a növény:

• 6 kg nitrogént,• 4 kg foszfort,• 5 kg káliumot,• 4 kg kalciumot,• 1 kg magnéziumot használ fel.Ezeken felül nitrogénbôl másfélszeres, foszforból a fele, káliumból is közel

ugyanannyi az a táplálóanyag-mennyiség, amelyet a növény a saját szerveze-tének felépítéséhez felhasznál.

A tápanyag-gazdálkodás célja, hogy a tápanyagok megfelelô mennyiség-ben, felvehetô állapotban, kellô idôben és összetételben a növény rendelkezé-sére álljanak (50. táblázat).

249

50. táblázat. Mûtrágyából javasolt dózisok

* A mûtrágya kiszórandó dózisai hatóanyagban értendôkForrás: Balikó–Fülöpné

A szója viszonylag kevés nitrogén mûtrágyát igényel, mivel a Rhizobiumjaponicum baktériummal szimbiózisban képes nitrogénszükségletének egy részéta légköri nitrogénbôl fedezni, ha a gümôk mûködése biztosított. Ezért „egészsé-ges” arányt kell tartani a kiszórt ásványi nitrogén és a növény által megkötött nit-rogén között. A túladagolt nitrogén mûtrágya virágelrúgást, rossz hüvelykötést,megdôlést, késôbbi érést és közvetve erôteljesebb gyomosodást okoz.

A szója fejlôdésének kezdeti szakaszában, amikor a gyökérrendszere mégfejletlen, amíg a nitrogénkötô baktériumok munkája nem kielégítô, célszerûmérsékelt adagú, 30–50 kg/ha nitrogén mûtrágya kijuttatása.

A szója foszforsavat kevéssé, káliumot közepesen igénylô kultúra. A talajkedvezô foszfor- és káliumellátása fokozza a gümôképzôdést, valamint a nitro-genázaktivitást, mérsékli a szárazságnak tulajdonítható termésveszteséget is.

A foszforfelvétel a vegetáció alatt egyre növekszik, legintenzívebb a hüvely-kötéstôl a magtelésig, tehát szinte folyamatos. Nem szabad azonban foszfor-savból túl sokat kijuttatni a savas (pH<5,5) vagy lúgos (pH >7,5) talajokba.

A káliumfelvétel a vegetatív fejlôdés szakaszában a legnagyobb. A homo-kos talajon a K kijuttatását kerülni kell. A K-nak szerepe van a magminôségnövelésében, valamint a hüvely- és a levélbetegségek felléptekor bekövetkezôkárok mérséklésében is. A K hatása különösen száraz évjáratokban jelentôs,mert csökkenti a termésveszteséget egy rövidebb aszályos periódus esetén, áma túl hosszan tartó szárazságtól ez sem tudja megvédeni a növényt.

A P- és a K-mûtrágyát már ôsszel be kell szántani, hogy a talaj megfelelô– feltehetôen nedvességet megôrzô – rétegébe kerüljön, ahol a növény a fejlô-dés késôbbi szakaszaiban is hozzájut a szükséges tápanyaghoz.

250

Nitrogén Foszfor Kálium

A talaj humusz-tartalma

%

A mûtrágyadózisakg/ha*

N

A talaj foszfor-tartalmamg/100g

A mûtrágyadózisakg/ha*P2O5

A talaj kálium

tartalmamg/100g

A mûtrágyadózisakg/ha*K2O

1,5 alatt 70 7–10 90 0–15 120

1,5–3,0 50 11–15 80 16–20 110

3,0 felett 40 16–25 70 21–25 90

26– 50 26–30 70

31– 50

Mikroelemek: A szója éppúgy, mint a vele szimbiózisban élô baktérium,más elemeket (pl.: Ca, Mg, S, Fe, B, Mn, Mo, Zn, Cu) is igényel. Ezek általá-ban nem hiányoznak a talajból, felvehetôségük azonban összefügg a talajkémhatásával. Alacsony kémhatású, Ca-szegény talajokban a molib-dénionokat a baktériumok nem tudják felvenni, így a N-kötés csökken, a pH6,0–6,5-re korrigálásával (Ca-adagolással), nô a Mo-elérhetôség.

Szerves trágyát – különösen nagy adagú istállótrágyát – nem célszerû köz-vetlenül a szója alá adni, gyakran rossz termékenyülést és késôi érést okoz, ha-sonlóan a túladagolt N-mûtrágyához. Az ilyen vetések könnyen megdôlnek,betakarításuk nagy veszteséggel járhat.

Oltás

Hazánkban a szóját oltani kell, mivel a Rhizobium japonicum nitrogénkötôbaktérium talajainkban nem honos. Az oltás, a szója N-tápanyagellátása szem-pontjából fontos technológiai elem. Oltóanyag a vetômaggal együtt beszerez-hetô (51. táblázat).

Az oltással a szójamagra, illetve a talajba juttatott baktériumok (Rhizobiumjaponicum) a szójanövény gyökerén fejlôdô gümôkben a növénnyel szimbió-zisban, megkötik a levegô szabad nitrogénjét, így a növény nitrogénbôl rész-ben önellátó lesz. A szójamag oltásának termésnövelô hatása 15–25%-ra be-csülhetô.

A szimbiózis útján nyert N-kötés a kelést követô 3–4 héttel, az elsô lomb-levelek megjelenésével kezdôdik, és a virágzás végéig, a magtelés kezdetéigtart, az aktivitás csúcspontja a csúcsvirágzás és korai hüvelykötés szakasza.

A N-mûtrágya egy részének kiváltása természetes baktériummal, gazdasá-gossági és környezetvédelmi szempontból napjainkban egyre nagyobb jelen-tôségû.

51. táblázat. A szója oltása

Forrás: Balikó–Fülöpné

251

A táblán még nem volt szója

4 éve voltszója

4 éven belül volt szója

Legutóbbgyenge

gümôsödés

Legutóbb normális gümôsödés

Meszes talaj

Homokos talaj Egyéb talaj

pH>5 >35%

oltani oltani oltani oltani oltani –

A Rhizobium baktériumok érzékenyek, óvni kell napfénytôl, kiszáradástól,ezért az oltást legjobb közvetlenül a vetés elôtt elvégezni. Az engedélyezettcsávázószerek az oltás hatásosságát nem gátolják, tehát a csávázott magot islehet és kell oltani.

Vetés

A vetés minôsége az állomány fejlôdésének egész menetére kihat, ezért na-gyon nagy gondossággal kell eljárni. Jól elôkészített talajba, gondos vetésselalapozhatjuk meg a jó termést.

A szója csírázása viszonylag sok vizet igényel. A csírázás csak akkor indulmeg, ha a mag nedvességtartalma eléri a mag tömegének a 60–80%-át. Ezértis olyan fontos a talajnedvességet gazdagító és megôrzô talajmûvelés.

Vetésnél ügyelni kell az egyenletes mélységre, mageloszlásra, a vetésidô jóidôzítésére.

A csírázáshoz – a talaj felsô 5 cm-es rétegében – már 8–10 °C is elegendô,gyors, egyöntetû kelést azonban csak 14–16 °C talajhômérsékleten várhatunk.Sokévi tapasztalat, hogy az április 10. és 25. között vetett szója kelése a leg-gyorsabb és legkiegyenlítettebb. A május 10. után vetett szója rendszerint ala-csonyabb marad, a termés is csökken.

Vetômagmennyiség, tôszám: A vetendô mennyiség 80–120 kg/ha, ami függ amag ezermagtömegétôl, a fajta tôszámigényétôl, habitusától, tenyészidejétôl, atalajadottságoktól Fajtától függôen, 400–550 ezer db/ha betakarításkori tôszámesetén várhatunk jó termést. Vetéskor ennél 10–15%-kal több magot kell vetni.

Az elágazásra kevésbé hajlamos és a szuperkorai, korai fajtákat magasabbtôszámmal, a megdôlésre hajlamosabb vagy nagy testû, több oldalhajtást ne-velô közép- és középkései fajtákat mérsékeltebb tôszámmal vessük.

Vetésmélység. A talaj, a vetôágy állapotához igazodik. Optimális vetésmélység3-5 cm, ha a vetôágy jól beérett, elegendô nedvességet tartalmaz. 3 cm-nél seké-lyebbre és 8 cm-nél mélyebbre ne vessük a szóját, mert mindkét esetben hiányos,egyenetlen lesz a kelés. Ennek ellenére szárazság idején és lazább talajon, a mé-lyebb vetés eredményes lehet, de ehhez a talaj alapos ismerete szükséges.

Sortávolság. Hazánkban elterjedt a 45–50 cm, esetleg 36–60 cm sortávú ve-tés, legjobb minôség szemenkénti vetôgéppel érhetô el. Elônye, hogy a vege-táció kezdetén lehetôség van az állomány kultivátorozására vagy a késôbbigyomirtásra.

Jól megválasztott gyomirtási technológia mellett alkalmazható a sûrûsoros(24 cm-es) vetés is. Ebben az esetben a vetés minôségére (kiegyenlített,egyenletes eloszlású és mélység) még nagyobb gondot kell fordítani. Ma már

252

vannak erre alkalmas, az említett kívánalmaknak megfelelô vetôgépek. A sû-rû soros vetés hátránya, hogy az esetleges állománykezelésre vagy mechanikaisorközmûvelésre nincs mód.

Tavaszi állapotminôsítés

A jó gazda a tenyészidô folyamán rendszeresen ellenôrzi a táblákat, hogyszükség esetén minél elôbb, így annál hatékonyabban beavatkozhasson. Ellen-ôrzi a kelést, a gyomirtó szerek hatását, a kultivátorozáshoz alkalmas növény-és gyomállapotot stb.

Elôfordul, hogy a vetés ritkán, többé-kevésbé hiányosan kell. Ilyenkor mi-elôbb dönteni kell a vetés további sorsáról. Sokévi tapasztalat, a 300–350 ez-res tôszámú állomány képes megfelelô termést hozni, ugyanis a szója számosoldalág fejlesztésével, tövenként akár 150 hüvellyel képes kompenzálni a tô-hiányt. Természetesen ilyenkor fokozottan kell ügyelni a gyomosodás elkerü-lésére és betakarításkor az óvatos aratásra.

Növényvédelem

Vegyszeres gyomirtás. A kapás kultúraként termelt szója lassú kezdeti fejlô-désével a vegetációs idô elsô idôszakában (6-8 hét) nem rendelkezik különö-sebb gyomelnyomó képességgel, ezért fokozottan igényli az erôteljes gyom-irtó hatású szerek nyújtotta védelmet. Az alkalmazható gyomirtó szereket aszója herbicid tûrôképességének és a területen elôforduló gyomfajok herbi-cid érzékenységének ismeretében határozhatjuk meg.

A szója, gyomosodás szempontjából másik kritikus idôpontja az érés idô-szaka (a lombhullatás kezdetétôl), amikor a növényállomány szétnyílik (elsô-sorban a lombhullatás kezdetétôl számítjuk), a herbicidek hatása csökken,mindez kedvezô körülményeket teremt a gyomok elôretörésére.

Ma a szója gyomirtására alkalmas herbicidek széles köre áll a termelôk ren-delkezésére, amelyeket alapvetôen négy csoportba sorolhatunk:

1. vetés elôtt (presowing),2. kelés elôtt (preemergens),3. kelés után (posztemergens),4. deszikkáns (posztemergens) készítmények.Az elsô három csoportban elkülöníthetôk egy- és kétszikû gyomokat irtó

készítmények is.Néhány gyakorlati tanács a gyomirtáshoz. A jó gazdának táblaszinten kell

ismernie a területét és az ott élô gyomfajok ismeretében szükséges megtervez-

253

ni a gyomirtást, amelyet természetesen számos körülmény (elsôsorban az anya-gi lehetôségek, a kijuttató kapacitás, a talaj szervesanyag-tartalma, a gyomre-zisztencia, a gyomflóra változása, a herbicidek lebomlási ideje stb.) is befolyá-sol. A gyomirtási technológia megtervezéséhez célszerû növényvédelmi szak-ismerettel rendelkezô szakemberhez vagy a szaktanácsadóhoz fordulni.

Az alapgyomirtásra alkalmazható herbicidek közül elônyben kell részesíte-ni az inkorporálható (bedolgozást igénylô) anyagokat, ugyanis ezek hatása ke-vésbé függ a kijuttatás utáni csapadéktól, amit a preemergens szerek feltétle-nül igényelnek.

Az egyszikû posztemergens anyagoknál lényeges a megcélzott gyomnö-vény fenológiai állapota és hogy egyéves vagy évelô gyomfajokról van-e szó.Évelôk túlsúlya esetén feltétlenül az engedélyezett maximális dózis kijuttatá-sa indokolt. A legjobb eredményt akkor kapjuk, ha a gyomnövények aktív nö-vekedésben vannak, és megfelelô lombozattal (15–20 cm-es magasság) ren-delkeznek, hogy a gyomirtó szert fel tudják venni. A felszívódást segíti a ma-gas páratartalom és az erôteljes növekedés.

Az utóbbi idôben a posztemergens herbicidek választékának bôvülésével egy-re nagyobb e gyomirtási eljárás jelentôsége. Ezeket a készítményeket a másodikkritikus idôpontban használhatjuk. Ebben az idôpontban a komplett növényállo-mány fellazul és megjelennek a kései, fôleg T4-es gyomok. Általában elmondha-tó, hogy a posztemergens herbicidek sikere nagymértékben függ a permetezésiidô megválasztásától, amelyet a gyomnövények nagysága határoz meg.

Herbicid okozta károsodások egyre gyakrabban fordulnak elô a helytelendózis vagy kombináció következtében, esetenként a nem megfelelô idejû ki-juttatás következményeként, akár a szójára, akár a szomszédos táblán lévômás kultúrára juttattuk ki.

Mechanikai gyomszabályozás. A szója gyomirtására alkalmazott herbi-cidek hatása nagymértékben függ a kijuttatás és az azt követô idôjárási kö-rülményektôl. Ezért kombinált gyomirtásra kell felkészülnünk. Egy vagy kétalkalommal sorközmûvelô kultivátorozást kell végezni úgy, hogy a gépi ka-pálást lehetôleg a virágzás kezdetéig, illetve addig kell befejezni, amíg a kul-tivátor gerendelye a szójasorok felett azok károsítása nélkül elfér.

Alapvetô követelmény, hogy a kultivátorkapák egyenletes és azonos mély-ségben (a talaj felsô 5-6 cm-es rétegében) és olyan távolságban haladjanak a soroktól, hogy a föld be ne takarhassa a növényeket.

A sorközmûvelés a gyomok irtásán túl más jótékony hatással is van a nö-vényállományra: nedvességtartó és levegôzteti a talajt. Hideg, tömörödött tala-jokon végzett kultivátorozás elôsegíti a talaj felmelegedését, közvetve a növé-nyek gyorsabb fejlôdését.

254

Betegségek, kórokozók, kártevôk, stressz

Betegségek

A szója kórokozói és kártevôi akár 10–15%-os terméskiesést is elôidézhetnek,de a mag minôségét rontó hatás ennél nagyobb is lehet. Magyarországon agyakorlat (a vetômag-elôállítói vagy élelmezési célú termesztést kivéve) nemfordított nagy figyelmet a betegségek és kártevôk elleni védekezésre, mivel a ráfordítás költségei nem álltak arányban az elérhetô terméstöbblettel. Ennekaz is oka, hogy az általánosan jelentkezô peronoszpóra és a baktériumos szó-javész önmagában nem csökkentette olyan nagymértékben a termést, hogy a beavatkozás égetôen szükségessé váljon.

Egyéb betegségek – bár szép számmal jelen vannak – csak szórványosanfordultak eddig elô. Az utóbbi években azonban az agrotechnikai fegyelemfellazulása, a nem megfelelô vetésváltás, a külföldrôl behozott (csávázás nél-kül elvetett) fajták magjával behurcolt betegségek kezdenek figyelemre méltóméreteket ölteni. Jó agrotechnikával és a kisebb befektetést jelentô magcsává-zással már fontos lépést tehetünk a mennyiségi és minôségi veszteségek csök-kentése érdekében.

A Magyarországon leírt és észlelt kórokozók és kártevôk közül csak néhá-nyat, a tapasztalataink szerint jelentôsebb kárt okozókat ismertetjük.

Vírusok. Szójamozaik (szója-mozaikvírus, SMV). A vírusok közül a szójamozaikvírusa fordul elô gyakrabban. A fertôzés bármikor bekövetkezhet; a tü-netek megjelenése, kifejezôdésük mértéke a fajták fogékonyságától és azévjárattól is függ. A fiatal levelek általában foltosak, kisebbek a normálisnál,lehetnek gyûröttek, fodrosak vagy torzultak. A növények visszamaradnak afejlôdésben, a szár és a levélnyelek megbarnulnak; az érés késik. A tünetekhûvös idôben kifejezettebbek. A betegség kialakulására a 20–30 °C körülihômérséklet az optimális, az ennél magasabb hômérséklet hatására a tünetekatipikussá, jellegtelenné válnak. A magon megjelenô tünetek jellegzetesek, a maghéj foltos, ún. mottlingolt. A vírus terjesztôi a levéltetvek. A megelôzésérdekében fertôzött növények magjait ne használjuk vetômagnak.

A baktériumok okozta betegségek közül a Pseudomonas-fertôzés a legelter-jedtebb és legismertebb. Ellenálló szójafajtát nem ismerünk, de vannak tole-ráns és kevésbé fogékony fajták.

Baktériumos szójavész (Pseudomonas síringae pv. glycinea). A betegség fô-leg hideg, nedves idôben általános, legszembetûnôbb a tenyészidô közepén. Alevélen szögletes, sárga, illetve barna foltok egyesülve szabálytalan, sárga udva-rú szövetelhalásokat okoznak. Ezek a kiesô területek „rongyos” kinézetet köl-

255

csönöznek a növénynek, fôleg erôs szél vagy esô után. Az alsó levelek hamarabblehullanak. A kórokozó talajba forgatott növénymaradványokban és magban te-lel át. Védekezésre a helyes agrotechnika (vetésváltás), egészséges vetômaghasználata és réztartalmú készítményekkel való állománypermetezés ajánlható.

Kórokozók

Gombák. A szója kórokozóinak többsége a gombák közül kerül ki. Ezek szin-te mindegyike potenciális veszélyt jelenthet a késôbbiekben.

Peronoszpóra (Peronospora manshurica). A betegség fellépésének a hûvös,csapadékos idôjárás kedvez. Az elsô tünetek már a kéthetes növényen megje-lennek, a teljes tenyészidô alatt megmaradnak. A levél felszínén sárgásbarnás,a fonákán szürkéslilás foltok láthatók. Súlyosabb következmény az idô elôttilevélhullás. A gomba növényi maradványokban és magon telel át, ahol fehérbevontként jelenik meg. Védekezésként a fertôzött növényi maradványok alá-szántása, egészséges mag vetése javasolt. Léteznek a kórokozó legelterjedtebbrasszaival szemben ellenálló fajták. Alkalmazható még lombpermetezés és a vetômag fungicides csávázása.

Hüvely- és szárbarnulás, magpusztulás (Diaporthe/Phomopsis complex). A betegség a legjelentôsebb károkat meleg, nedves idôben okozza, amikor a betakarítás késik. A száron egyenes sorokban barna vagy fekete termôtestekjelennek meg a nóduszok közelében csoportosulva, a hüvelyeken elszórtan. A fertôzött magok repedtek, ráncosak, vetésre nem alkalmasak. A védekezés-ben fontos a vetésváltás betartása, ha a területen a fertôzôdés valószínûségenagy, gombaölô szeres levélpermetezés szükséges. A fertôzött vetômagotszintén célszerû fungiciddel kezelni.

Szárfekély (Diaporthe phaseolorum val. Caulivora). Táblában elszórtanhervadást és növénypusztulást okoz, súlyos esetben az egészet megfertôzi.Elôször, a tenyészidô közepétôl az érésig tartó idôben vörösesbarna foltok je-lennek meg a szár középsô nóduszainak környékén. Késôbb ezek besötéted-nek, teljesen körülérik a szárat, végül a növény elpusztul. A fertôzött területfeletti és alatti részek épek maradnak. Nedves, hideg idôjárás a tenyészidô ko-rai szakaszában elôsegítheti a betegség kifejlôdését. Védekezni ellene toleránsfajtákkal, jó minôségû vetômaggal és vetésforgóval lehet.

Fehérpenészes szárrothadás (Sclerotinia sclerotiorum). Ez a betegség a vi-rágzást követôen fejlôdik ki, hûvös, nedves idôben. Hasonlóan a többi gomba-betegséghez ez is a felsô levelek hervadását és pusztulását okozza. A fertôzöttnövényen – leginkább a szártövön – fehér szövedékkel borított elhalások lát-hatók. A gombaszövedék nagy, szabálytalan alakú, fekete szkleróciumokat

256

tartalmaz, amik a száron és a bélszövetben egyaránt kialakulhatnak. A fertô-zés elkerülése érdekében ne váltsuk a szóját száraz babbal, napraforgóval vagymás potenciális gazdanövénnyel.

Fuzáriumos pusztulás, hervadás (Fusarium spp.). A legáltalánosabb tüneteennek a betegségnek a csíra-, illetve a fiatal növények gyökérelhalása különö-sen nedves, hûvös idôben. A gyökér felsô, a szár alsó részének szárazrothadá-sa következtében a kelés vontatott elhúzódó; a kikelô növénykék csenevészek,gyengék. Aszályos idôben a csiranövények elhervadhatnak, késôbb elegendônedvesség esetén járulékos gyökereket fejleszthetnek. Kifejlett növényen, a ta-lajból másodlagosan fertôzô kórokozók hervadási tüneteket okoznak, kedvezôidôjárás esetén teljes tôpusztulást is, amely gyakran gócosan jelentkezik. A her-vadó növény szártövi részének keresztmetszetében barnás elszínezôdés mutat-ja a szállítószövetek károsodását. Másodlagosan fertôzôdött növényrôl jobbáracsak fertôzött magot foghatunk (pl. Fusarium oxysporum), de egyes kórokozókesetén a betegség csak a fertôzött talajjal tejed (pl. Fusarium solni). Védekez-hetünk helyes agrotechnikával (talajmunka, vetésváltás), egészséges, fémzároltvetômag használatával; a másodlagos fertôzés ellen állománypermetezéssel.

Kártevôk

A kártevôk közül négy gyakrabban elôforduló, olykor tetemes kárt okozótemelünk ki.

Drótférgek. A legveszélyesebb talajlakó kártevôk a drótférgek. Ez a megne-vezés a kis pattanóbogarak (Agriotes és Adrastus fajok) és a nagy pattanóbo-garak (Melanotus és Selatosomus fajok) lárváit jelenti. Ezek a lárvák vala-mennyi faj esetében rézsárga vagy aranysárga színûek, 20–40 mm közöttinagyságúak, testük hosszúkás, kemény, kitines. A toron három pár azonos mé-retû, rövid ízelt lábuk van. Fejlôdési idejük 3–5 év között változik. Fôleg acsapadékban gazdagabb területeket kedvelik. A megtámadott növény gyökér-zetének fogyasztásával annak teljes pusztulását okozzák. A szója foltos hiányajelzi a kártételt. A védekezésben a talajfertôtlenítés elengedhetetlen.

Poloskák (Acrosternum hilare, Euschistus servus, Nezara viridula). A felnôttpoloskák 2 cm körüliek, testük zöld vagy barna, pajzs alakú. A lárvák sokszí-nûek, testük formája a felnôttekére hasonlít, de szárnyaik nincsenek. A kárért arovar táplálkozási módja a felelôs: szájszervével a fejlôdô hüvelyt szúrja meg.A hüvely így terméketlenné válhat; a magok összetöpörödnek, behorpadnakvagy méretük csak alig változik, a kártétel idejétôl függôen. A csírázás is csök-kent lehet. A kártételre gyakran csak a betakarításkor derül fény. A rovarfertô-zés a tábla szélén jelentôsebb. Az egész tenyészidô alatt elôfordulnak.

257

LepkékKukorica-bagolylepke (Heliothis zea). A kukorica-bagolylepke lárvája

2,0–2,5 cm-re nô, színe sárgászöldtôl a sötétbarnán keresztül majdnem feke-téig változik. Az állat feje sárgás-narancsszínû, esetenként barna; 5 pár lábavan (4 + 1) a potroh hasi oldalán. Megzavarva összegömbölyödik. A kártevô alombozatot, a virágokat, hüvelyeket és a hajtásokat rágja. A lepke elôszeretet-tel rakja petéit nyílt növényállományba, virágzó táblába. A lárvák virágokon,zsenge hajtásokon élnek, késôbb a fiatal hüvelyeket is elfogyasztják. A fejlet-tebb hüvelyeken a kártétel a magok helyénél rágott lyukak formájában jelent-kezik. A szárkártételt a hervadtan lógó hajtáscsúcsok jelzik. A lárva rejtettéletmódja miatt, ha nem figyelünk fel idôben a rendszerint a tábla szélén je-lentkezô elsô tünetekre, néhány nap alatt jelentôs kárt okozhat.

Akácmoly (Etiella zinkenella). Petéit a fejletlen zöld hüvelyre rakja, ahol8–10 nap múlva kikelnek a fekete fejû és sárgásbarna testû lárvák. Ezek táp-lálkozásuk során megrágják a hüvelyben lévô valamennyi magot. Így csökkena magvak csírázóképessége és értékesíthetôsége is. A kifejlett lárvák ôsszel te-lelôre vonulnak a talaj 2–5 cm-es rétegébe. Az akácmolynak nálunk 2–3 nem-zedéke van. Kártételt az akácon és a szóján nevekedô második nemzedékokoz. A tavaszi nemzedék a borsóvirágzással egy idôben rajzik. A kifejlett lep-ke szürke, 20–26 mm szárnyfesztávú. Mivel az elsô nemzedék borsón fejlô-dik, a védekezést már a borsótáblán el kell kezdeni. Vegyszeres védekezésre alepkék rajzása és a fiatal lárvák kezelése idején van lehetôség.

AtkákTakácsatkák (Tetranycus spp.). A takácsatkák igen kicsik (0,4 mm). Testük

fakó sárga vagy piros, néha látható két sötét folttal. Az atkák elszaporodásaszáraz idôhöz kötött. A fertôzés a korábban rovarölôvel permetezett helyekenis komoly lehet. Az atkafertôzés fellépése szórványos. Súlyos esetben a leve-lek teljes elhalását is okozhatja hosszantartó károsításával. 7–8 nemzedék isfejlôdhet a fertôzött szóján, így a vegetációs periódus alatt állandó veszélyt je-lenthet. Az elsô tünetek már június-júliusban jelentkezhetnek apró tûpettyessárga foltok formájában a levéllemezen. Ajánlatos az elsô, még jelentéktelen-nek látszó tünetekre felfigyelni és azonnal megkezdeni a védekezést. Védeke-zésnél legfontosabb a jó idôzítés.

Stressz

Környezti stresszhatásokTömörödött, levegôtlen talaj. Az ilyen talaj gyenge növekedést és csökkentterméshozamot eredményezhet. A tünetek egyike a korlátozott vagy deformált

258

fôgyökér-növekedés, ami víz- és tápanyagellátottsági problémát okozhat. Mi-vel az összetömörödött zónák gátolhatják a gyökérnövekedést, ajánlatos azôszi munkák során az altalajlazítás.

Cserepesedett, kérgesedett talajfelszín. Erôs zápor, hirtelen nagy mennyisé-gû esô után a túlmûvelt (szerkezet nélküli) vagy kötött talajokon különösen avetés után, a kelés idôszakában jelentôs kárt okozhat. A csíranövény mindenszénhidráttartaléka kimerülhet még kikelés elôtt, a hipokotil (sziklevél alattiszárrész) kampó pedig eltörhet, miközben a növényke megpróbálja áttörni akérget. A talaj kérgesedése a szár vastagodását okozhatja, a gyökérrendszer ismélyebbre tolódik a hipokotil megnyúlása miatt. A növénykék hajlottsága éscsavarodottsága a kérgesedés jellegzetes tünete. Megoldást jelenthet a rögtörôhasználata, illetve a kérgesedésre hajlamos területek mûvelésének csökkenté-se. Ilyen talajokon csak a sekélyebb vetés javasolható.

Aszály. A korai aszálykár hervadt levelekben és csökkent növekedésbennyilvánul meg. A reproduktív szakaszban nô a virág- és hüvelyelrúgás. Nem-csak a megtermékenyült virágok száma csökken, hanem a már fejlôdésnek in-dult hüvelyek is leszáradhatnak. A tenyészidô kései szakaszában (magtelés)fellépô aszály hatására kevés, töpörödött magvú, kis hüvely aratható.

Hôség. A hôség által okozott kár sokféleképpen megnyilvánulhat. Csök-kenhet a kelés vagy a csírázási képesség, a virágsorvadás pedig nôhet. 38 °Cfeletti talajhômérséklet esetén a sziklevelek gyorsan degenerálódnak. A magastalajhômérséklet felelôs a szárai föld feletti elhalásáért, mintha a növényt„lecsípték” volna. A nóduszképzés, nóduszfejlôdés és a nitrogénfixáció 32 °Cfelett csökkent ütemû. Ha a napi hômérséklet meghaladja a 35 °C-ot, és ehhezmég szárazság is társul, csökken a mag kötése és annak csírázóképessége. A szója képes magas hômérséklet rövid idejû elviselésére, ha a talaj nedves-ségtartalma megfelelô.

Jégesô. A levelek tépettek, szakadozottak jégesô után. A szárak letörtekvagy komolyan megsérültek. A sérült leveleken és szárakon nagyobb a beteg-ségek fellépésének valószínûsége. A szója többnyire felépül, kivéve, ha szik-levél alatti szárrészt sérült meg. A terméscsökkenés a kár nagyságától és a nö-vény fejlettségi állapotától függ. A reproduktív szakaszban lévô növény, hü-velykötéstôl az érésig szenvedi meg a legjobban a kárt.

Belvíz, víznyomás. A hosszú idôn keresztül vízben álló szójánál nitrogénhi-ány jelenik meg, a fôgyökér elhalhat. A víz elvonulásával új járulékos gyöke-rek fejlôdnek; a növények habitusa normális, de törpe. Az arra érzékeny faj-táknál fitoftórás gyökérrothadás jelenhet meg. A herbicidek által okozottkárok gyakran felerôsödnek. A legnagyobb kárt az igen korai vegetatív, illet-ve a korai reproduktív stádiumokban kapott vízfelesleg okozza.

259

Vadkár. Gyakori kártevô a fiatal szójában a mezei nyúl és a fácán. Az álta-luk okozott kár olykor egész komoly lehet, különösen, ha tövig, azaz a szik-levél alatti részig lerágják, illetve lecsípik a növénykét. Ilyen esetben a szójamár nem tud regenerálódni. A növekedés késôbbi szakaszában történô kárté-telnél a minden nóduszban (az egyszerû és a sziklevélnél is) megtalálhatóhónaljrügyekbôl fejlôdhetnek hajtások, biztosítva ezzel a további vegetatívfejlôdést.

Vegyszeres állományszárítás

Az átlagos magyarországi agrometeorológiai viszonyok között a szója mester-séges úton történô szárítása szükségtelen. Bizonyos, extrémnek tekinthetô kö-rülmények között a deszikkálás igen fontos tényezôje (sôt feltétele) lehet agyors, veszteségmentes betakarításnak.

Mivel az aratást értelemszerûen a legfontosabb termesztési eljárásnak te-kintjük, természetes, hogy annak is vannak kritikus pontjai. Igen fontos a ter-més betakarításkori nedvességtartalma. Szója esetében 16–18% betakarításko-ri nedvességtartalmat tartunk a legmegfelelôbbnek. Ezt – amennyiben az éréstszélsôséges idôjárási körülmények gátolják– legegyszerûbben deszikkálássalérhetjük el.

A deszikkálás további elônye, hogy a nyár végén esetleg elgyomosodottszójatábla nedvességhomogenitását biztosítja, ezáltal a betakarítógépek mun-káját megkönnyíti, az aratás ütemét gyorsítja, így közvetve üzemanyagot ismegtakarítunk vele. A deszikkált táblákon összességében alacsonyabb betaka-rítási veszteséggel számolhatunk.

Külön hangsúlyozni szeretnénk, hogy a szója vegyszeres állománykezelésesem a vegyszeres, sem a mechanikai gyomirtást nem helyettesíti, az elgyomo-sodott táblák deszikkálása csak mint termést, értéket mentô eljárás, végsômegoldásként jöhet számításba.

Az alkalmazott szer hatása igen nagy mértékben függ az idôjárási körül-ményektôl. Száraz meleg esetén már 3–4 nap múlva leszárítja a növénye-ket, szélsôséges esetben viszont 10–12 nap is eltelhet a kívánt stádium el-éréséig.

Fel kell hívnunk a figyelmet a légi kijuttatás esetleges környezetszennyezôhatására, illetve a légi növényvédelmet szabályozó rendelet betartására.

260

Növényápolás

Kultivátorozás

A szója kultivátorozásának, a mechanikai gyomirtás mellett, más elônyei isvannak. Legfontosabb a talajszellôztetés és a nedvességmegôrzés, amely a fi-atal növény kondícióját erôsíti, serkenti a nitrogéngyûjtô baktériumok szapo-rodását, mûködését. A biotermesztésben, a fenntartó szemléletû gazdálkodás-ban ezek az elônyök jól kamatoztathatók. Kiegészítô, netán kiváltó mûveletelehet a herbicides gyomkezelésnek. A szóját 4–5 lombleveles korig, amíg a sorok nem záródnak, ajánlott 2–3 alkalommal kultivátorozni.

Öntözés

A szója a vízigényesebb kultúrák közé tartozik. A szárazsággal szembeni leg-érzékenyebb periódusa a virágzás – hüvelykötés – magtelés fázisa. Öntözniebben a szakaszban ajánlatos a szóját, az idôjárásnak és a talaj nedvességtar-talmának megfelelôen 2–3 alkalommal.

Az elsô öntözést vékonyabb termôrétegû talajoknál a virágzás kezdetén, a mélyebb rétegû talajoknál az elsô virágok megjelenése után 10–15 nappalajánlatos megkezdeni.

Érés kezdetén, az elsô barna hüvelyek megjelenésekor az öntözést abba kellhagyni, mert késlelteti, és egyenetlenné teszi az érést. Túl sok víz levegôtlen-né teszi a talajt, növeli a Sclerotonia fertôzését.

Az öntözéssel annyi vizet kívánatos a szója gyökérzónájába juttatni, hogy a felsô 30–40 cm-es rétegében a talaj nedvességtartalmát a szántóföldi vízka-pacitás 80–90 százalékáig töltsük fel. Fontos a vízbevitel egyenletessége, amicsak jó eszközökkel érhetô el.

Átlagban 0,6–1,0 t/ha többletterméssel számolhatunk 100 mm szakszerûenalkalmazott öntözés hatására.

Betakarítás

A nálunk termesztett szóják augusztus végétôl október közepéig érnek be. A szója akkor érett, ha a csúcsi hüvelyekben a magok alakja, színe fajtára jel-lemzô, ekkorra a növény általában lombtalan. A magvak ilyenkor 16–18%nedvességtartalmúak.

A szójamag gyorsan szárad. Meleg ôszi napokon képes akár napi 3–5%nedvesség leadására.

261

Az aratás 16–18%-os nedvességtartalom mellett végezhetô a legkisebbveszteséggel. 12% alatt (túléretten) és 20% nedvességtartalom felett megnô abetakarítási veszteség.

A nagy magvú abrakhüvelyesek (szója, borsó) aratása hagyományos gabo-nakombájnokkal történik, de megkülönböztetett gondosság, a terményhez iga-zított beállítások, alacsony tarlót vágó flexibilis adapter szükséges.

A betakarítást nehezíti, hogy az alsó hüvelycsoport általában 5–15 cm-re van atalajfelszíntôl. A veszteségek csökkentésére már a talaj-elôkészítésnél, vetésnélgondolni kell, sima, egyenletes talajfelszín kialakításával. Az utóbbi években gyár-tott kombájnok automatizáltsága, monitoron követhetô mérô, ellenôrzô és beállítórendszerei új korszakot nyitnak a betakarítás minôségében, de nem helyettesítik agazda gondosságát, és nem képesek helyrehozni az elkövetett technológiai hibákat.

Tárolás

Tárolás elôtt tisztítással el kell távolítani a növényi maradványokat, gyom-magvakat, földrögöket és az apró magtörmelékeket. Az elôtisztított, 13–14%nedvességtartalmú mag jól tárolható, és a további manipulációk során semszenved károsodást. A száraz szója maghéja sérülékeny, ezért mindig kíméle-tes anyagmozgatási módszert válasszunk.

Tekintettel arra, hogy a szóját átlagos körülmények között szeptemberbenés októberben betakarítják, a szárításra célszerû felkészülni. Ha a szóját 14%-nál magasabb nedvességtartalommal takarítjuk be, szükséges a szárítás, amitlehetôleg elôzzön meg az elôtisztítás.

A szója rendkívül érzékeny a szárítás ütemére, ezért kíméletes, szakaszosmódszert kell alkalmazni.

A szárítást 1–2% elvonás esetén hideg levegôs szellôztetéssel, 16–20%nedvesség esetén maximum 60 °C-os szárítóközeggel végezzük, 20% felettinedvességtartalomnál a szárítóközeg hômérséklete csak 30–40 °C legyen.

Vetômagszárítás esetében a maghômérséklet nem emelkedhet 30 °C fölé.Tárolásra a szellôztetôvel és hômérôvel ellátott fémsilók alkalmasak, ame-

lyeket 18% nedvességtartalom alatti magnál – hideg levegô befújásával – szá-rításra is jól lehet használni.

Feldolgozás

A szójabab felhasználása érdekében számos feldolgozási eljárást alakítottak kiaz évezredek folyamán. Ezek nagyrészt hôkezelési és fermentálási eljárásokvoltak, elsôsorban azért, hogy a szója jellegzetes bab íze megszûnjön. Ma már

262

tudjuk, hogy ezekre az eljárásokra az antinutritív anyagok hatástalanítása mi-att van szükség.

A fehérje mellett a szójaolaj, mint ahogy errôl már szóltunk, igen értékesipari anyag, amelynek kinyerésére egész iparág épült. Az alkalmazott techno-lógiák skálája széles és különbözô. A mûveleteknek elveiben két csoportjavan: fizikai és kémiai eljárások.

A fizikai eljárások a nedvesség, hômérséklet, nyomás, idôtényezôk kombi-nált alkalmazása különféle módon. Hideg eljárásokban a hô nem játszik szere-pet, az olaj kivonása után fennmaradó anyag a további feldolgozás után megyát hôkezelésen. A meleg eljárások termikus kezelések gôzzel vagy szárazon.

A kémiai mûveletek az olaj oldószeres kivonását (extrahálás) jelentik. A vi-lágon ezek a legelterjedtebb eljárások. Humán és takarmányozási célra elôál-lított extrahált darák elôállítása ezen az elven alapszik.

Vetômagtermesztés

A vetômagtermesztés tulajdonképpen a növénynemesítés folytatása, így kerülegy fajta vetômagja a köztermesztésbe. A vetômagnak meg kell ôriznie és biz-tosítania kell a fajta genetikai, biológiai értékeit.

A vetômagtermesztés kritériumait, szántóföldi követelményeit, a fémzároltvetômagnak történô minôsítés feltételeit, a vetômag szükséges paramétereit,törvények és rendeletek írják elô, növényfajra lebontva. Ezeket az elôírásokata vetômagot termelôknek és feldolgozóknak ismerniük kell.

A vetômagtermesztés technológiája – néhány specialitással kiegészítve –lényegében egyezik a szójatermesztés általános lépéseivel, de mindent körül-tekintôbben, gondosabban és fôleg idôben kell elvégezni:

• a megfelelô terület, tábla kijelölésekor lehetôleg csak a jó termôerôben levô, jóvízgazdálkodású, gyomosodásra nem hajlamos, ôsszel szántott táblába vessünk,

• a tábla mikroklímája kedvezô, jól szellôzô legyen,• a rendelet elôírta elôvetemény-korlátokat (napraforgó, repce után 4 év, hü-

velyesek után két év) be kell tartani,• a vetés minôségére fokozottan oda kell figyelni, jól elôkészített magágy-

ba, egyenletes mélységben történjen. Az indokolatlan talajtaposást kerül-ni kell, mert az egyenetlen kelés nem homogenizálódik késôbb sem. A ta-laj-elôkészítési hibák, fôleg száraz évjáratban nagyon megbosszulják ma-gukat, az állomány heterogén, vetômagnak alkalmatlan lehet,

• a tábla gyommentesen tartására különösen ügyelni kell, a gyom tápanya-got von el (száraz évjáratban különösen), megváltoztatja a mikroklímát,egyenetlen lesz az érés, szennyezett a mag,

263

• szelektálásra – amennyiben szükséges – a szójában elôször virágzáskorkerül sor, az elütô virág- és szôrszínû egyedeket, az eltérô habitusúakatkell eltávolítani. A második szelektálás teljes érés idején, az eltérôszôrözöttségû, habitusúakat kell kihordani a tábláról,

• az állományszárítást kerülni kell, mert a csírázóképességet a hirtelen víz-leadás ronthatja,

• a betakarítás a vetés után a legkritikusabb fázisa a technológiának. Opti-mális idôben jól felkészített kombájnnal tudjuk a mag biológiai értékétleginkább megôrizni. A túl száraz mag sérülékeny, sok lesz a törött, sérültszem, ami az értékes vetômag kinyerési százalékát rontja, vagy teljesen al-kalmatlanná teheti. Legjobb az aratást a mag 16%-os nedvességtartalmá-nál megkezdeni, de akkor ügyelni kell a szellôztetésre.

A fajtatisztaság megôrzése érdekében a mechanikai keveredés lehetôségétteljesen ki kell zárni

A vetômagtermesztés szántóföldi ellenôrzését, a feldolgozott vetômag mi-nôsítését, fémzárolását az MGSZH mint hatóság végzi, az ellenôrzésekrôl, avizsgált tételekrôl jegyzôkönyvet, minôséget tanúsító bizonyítványt ad ki.

Aki vetômagot termel, annak tisztában kell lennie ezekkel az elôírásokkal,ugyanis vetômagnak csak az minôsíthetô, ami az elôírt szántóföldi követelmé-nyeknek, illetve az adott faj vetômagjára elôírtaknak megfelel.

A szántóföldi elôírások tartalmazzák a más fajtától való izolációs távolságot,a növényállomány fejlettségére, kiegyenlítettségére, kultúrállapotára vonatko-zó követelményeket, a még elfogadható gyomosság mértékét, illetve a kizáróokokat. Elôírja a mintaterenként maximálisan megengedett idegen növényfaj-hoz tartozó egyedek vagy fajtától elütô típusok számát, bizonyos betegségek el-fogadható, illetve kizárást maga után vonó elôfordulását, az elôveteményt stb.

A vetômag-elôállítás felelôsségteljes, szakértelmet és fegyelmezett techno-lógiát igénylô termesztési eljárás.

Étkezésiszója-termesztés

A humán felhasználásra termesztett szójánál a teljes gyommentesség a kívá-natos, mert betakarításkor a gyomok szennyezik a mag felületét; pl. már gyérfeketecsucsor-borítottság is tönkreteheti az egész tábla termését. Aratáskorügyelni kell arra, hogy földdel lehetôleg ne szennyezôdjön a szója. Az étkezé-si szója termesztésénél fokozottabb jelentôsége van a betakarítási idô helyesmegválasztásának, a kombájnok szakszerû beállításának a mag küllemének ésminôségének megóvása érdekében.

264

Tarlórépa (Brassica rapa L. convar. rapa)

Rendszertani besorolás, tudományos név

A ma használatos növényrendszertan a tarlórépát (Brassica rapa L. convar.rapa) a káposzta (Brassica) nemzetségbe sorolja.

A faj alapkromoszóma száma (2 n) 20. Tetraploid alakja is ismert. 20 vál-tozatát különböztetik meg, ezek három provarietasba sorolhatók:

• oblonga DC.: a répatest megnyúlt, hengeres;• depressa DC.: a répatest többé-kevésbé gömbölyû;• piqmae: a répatest vaskos, karószerû, sötétbarna.

Termesztéstörténet, hasznosítás

A tarlórépa több más mai kultúrnövényhez hasonlóan gyomnövénybôl lett ter-mesztett. Vad alakjának tartott (Brassica rapa L. var. campestris (L) Bogenh.)géncentruma Eurázsia mérsékelt égövi területein, valamint Észak-Afrikábanvan. A termesztett változat ôszi típusa mediterrán eredetû, a tavaszi a mérsé-kelt égövi Ázsiában honos.

A görög Theophrastos (i. e. 372–287) már írt errôl a növényfajról. Cato, M.P. (i. e. 234–149) és Varrao egyaránt említette munkáiban a fajt. Cicero (i. e.106–43) szerint a Brassica oleracea nevét a „bresic” vagy „Brassic” kelta szó-ból vezették le, ami káposztát jelent. Mások szerint a név a latin praesecare =elôre levágni (mert a leveleket a szártól takarmányozás céljára vágják le) vagya görög brásso = sercegés, pattogás szóból ered, ugyanis a levelek leszakításá-nál sercegô hang hallatszik. A Brassica rapa-t rapa néven Apicus (i.s z. I. sz.vége) említi szakácskönyvében. A hazai irodalomban Lippay (1664) „Posonikert” címû mûve említi elôször a tarlórépa nevét „korontári répa” néven.

A tarlórépát a népnyelv, mivel a fejes káposztához képest kevésbé igényesnövény, gyengébb területeken is megterem, a szegények növényének tartja.Termesztése elsôsorban a nyugat-dunántúli területeken terjedt el, s folyik nap-jainkban is, ahol kerekrépa néven is említik. Termôterülete a korábbi évek né-hány százhektáros nagyságáról jelentôs mértékben visszaesett, elsôsorban akiskertek, kistermelôk növényévé lett. Vetômagja iránt külföldön is keresletvan, hiszen a tôlünk északabbra és nyugatabbra fekvô országokban a hazainál

265

jóval nagyobb területen termesztik. Mint a kettôs termesztés növénye (vege-tációs ideje rövid) intenzív termesztési körülmények között a vetésváltásrendszerébe jól beilleszthetô. Azokon a helyeken, ahol az öntözés feltételrend-szere adott, kiváló tömegtakarmány-alapanyag. A gyengébb talajadottságú he-lyeken e növényfaj termését télen juhokkal legeltetik. Mind a levele, mind a gyökere felhasználható a kukoricaszárral történô silózáskor. Termesztése el-sôsorban a gyengébb talajadottságok miatt azokon a helyeken terjedt el, aholcukor- illetve takarmányrépát nem termesztenek. Manapság inkább a háztájitermesztésben van jelentôsége, amikor is gyalulva vagy kukoricaszárral tartó-sítva a téli takarmánybázis alapját adhatja. Nagyobb adagú takarmányba valókeverésétôl azonban – a tej jellegzetes ízhibája miatt – a tejelô szarvasmarháketetésénél tartózkodni kell. Hektáronkénti hozama öntözött körülmények kö-zött elérheti az 50–60 tonnát. A gyökértest szárazanyagtartalma 8,8–11,5%között változott a különbözô évjáratokban.

Emberi táplálékként közvetlenül is fogyasztható. Hámozatlanul íze kissécsípôs, s ez a gyökér háncsrészének nagyobb mustárolaj-tartalmával magya-rázható. Íze a retek ízéhez hasonló, jellegzetesen karcos íz, azonban egyálta-lán nem pudvásodik. Hámozott gyökere fôzelékként, savanyítva salátaként istálalható. Meghámozott, reszelt húsát lepénynek készült tésztával együtt meg-sütve fenséges táplálékot ad. A hámozott répatest ízén az erôs íz már nemérezhetô. Akár retek helyett is fogyasztható, kiváló étrendi hatású. Dunántú-lon, ahol a fejes káposzta termesztésére a körülmények nem kedvezôek, a re-szelt répatestet a káposztához hasonlóan savanyítják és a savanyú káposztáthelyettesítik vele ételkészítéskor (székely káposzta stb.).

A talajok tápanyagkészletének fokozása céljából Nyugat-Európában egyreinkább terjed a tarlórépa zöldtrágya növényként történô hasznosítása. Magjá-ból csak nagyon ritkán préselnek olajat, miután más rokonfajai (pl. repce) na-gyobb maghozammal rendelkeznek.

A tarlórépa gyökere kilogrammonként 40–50 g cukrot, 210–370 mg aszkor-binsavat, 9,7 mg P1-, 0,4 mg B2-, 0,2–0,6 mg B1-vitamint, 1,4 mg pantoténsa-vat tartalmaz. A szárazanyagra átszámított fehérjetartalom 16,6%, az izotio-cianáttartalom (mustárolaj) 0,10–0,19%. A levelek izotiocianáttartalma 0,10–0,16%. A répagyökér fateste 93% nedvességtartalom mellett 4% egyszerûcukrot, 0,5% szacharózt, 2% cellulózt, 0,5% ásványi sót és nyomokban mus-tárolaj-glikozidákat tartalmaz. A háncsrész vízben és cukorban szegényebb.Az alacsonyabb mustárolaj-tartalomra végzett szelekció során azt a következ-tetést vonták le, hogy azon növények, melyekben ez az illóolaj nincs jelen,azok rezisztenciája kisebb.

266

Növénytani leírás

A Horpácsi lila tarlórépafajta sokáig jelentôs hazai fajtánk volt. A fajta mor-fológiai jellemzése, amely megfelel a faj általános jellemzésének az alábbiak-ban foglalható össze.

„A környezeti feltételek függvényében a vetést követô 2–3 nap múlva csi-rázásnak indultak és rendszerint a 7–10. napon kikelnek. A fiatal sziklevelekkezdetben összesodródtak, hosszúságuk 2,5–3,0 mm volt. A szikleveleket bo-rító epidermisz mindkét oldalán találunk gázcserenyílásokat. A mezofillumegynemû, köztes parenchimából épül fel. A levél szélétôl a közepe felé halad-va egyenletesen vastagszik. Kezdetben 2–3, legbelül 6–8 sejtsor széles. A köz-tes parenchimasejtek kloroplasztiszt tartalmaznak, finom szállítószöveti háló-zatuk van, amelynek elemei gyûrûsen, spirálisan vastagodott falúak. A szikalatti szárrész hosszúsága 10–12 mm. A vese alakú sziklevél fokozatosannövekszik, mígnem a harmadik hét elején megjelennek az elsô lomblevelek. A csiranövény szik alatti szára, a hipokotil vékony, egyenletesen megnyúlt. A gyökérnyakban 6 kollaterális, nyílt szállítónyaláb figyelhetô meg. Az epi-dermisz szorosan záródik, felületén kutikula található. Egyes epidermiszsejtekmegnagyobbodnak, az epidermisz szintjébôl kissé kiemelkednek, közöttüksztómák figyelhetôk meg.

A kezdetben vékony karógyökér az ötödik héttôl kezdôdôen megvastag-szik. A vastagodás elôször kúpszerû, ilyenkor a tarlórépa gyökérnyaki részé-nek átmérôje 4,5–7,8 mm. Héthetes korban megindul közvetlen a tôszár alattirész kiszélesedése, kialakul a répatest. A héthetes tarlórépa gyökérnyaki részé-nek átmérôje 13–17 mm. A kilenchetes tarlórépa gyökérnyaki részének átmé-rôje 46–54 mm. A június végén elvetett magból származó, decemberre kifej-lôdô répatest már a tarlórépára jellemzô gömb alakú, felül kicsit lapított, vi-aszfehér színû, a gyökérnyaki résznél lilás színezôdésû. Az idôsebb gyökér fe-lületét periderma borítja. A parakambium (vagy fellogén) a kéreg külsô részé-ben alakul meg. Az elsôdleges faelem (protoxilém) a gyökér középsô részénhelyezkedik el. Az elsôdleges fanyalábok irányában két széles bélsugár talál-ható, mely 6–7 sejtsor széles. A másodlagos vastagodás során kialakult fatestszövettanilag két részre különíthetô el. A gyökérvastagodás elsô szakaszábankevésszámú trachea, tracheida állandósult, mellettük viszonylag sok fapa-renchima található. A tracheák tág lumenûek, sokszögletûek, vastag falúak.Radiális sorokban helyezkednek el. A vegetációs idôszak késôbbi szakaszábanállandósuló tracheák nagyobb lumenûek. A szállítóelemek (tracheák, trachei-dák) közti bélsugár és a faparenchima szklerifikálódik. A gyökérvastagítókambium sejtjei vékonyfalúak, aprók, téglalap alakúak, 4–5 sejtsor szélesség-

267

ben helyezkednek el. A másodlagos háncs (metafloém) viszonylag keskeny –a fa tömegéhez viszonyítva – kevés számú és vékony falu rostacsôbôl (kísérô-sejtbôl) és háncsparenchimából épül fel. Az elsôdleges háncs és az elôször ál-landósuló másodlagos háncs elemeinek sejtfalai erôteljesen megvastagszanak– lemezes kollenchimává alakulnak.

A répatest kialakításában a megvastagodott hipokotil (sziklevél alatti szár-rész) és maga a szár vesz részt. A szár elhúsosodik, nagyon rövid ízközû. A gyökérnek csak kis része van a répatest kialakításában. Oldalgyökerek sza-bályos esetben csak a répatest alján jelennek meg. A gyökér földdel érintkezôrésze rendszerint fehér. A földbôl kiálló részek lilás árnyalatúak, esetleg telje-sen lilák. A gyökér alakja rendkívül változatos, a fajtára a lapított henger alaka jellemzô. Számunkra a földbôl kiemelkedô, kevés földszennyezettséget tar-talmazó, sima felületû gyökérformák a kedvezôek.

A tarlórépa felületét paraszövet (periderma) borítja. A parakambium kéregeredetû. A kéregsejtek a felülettel párhuzamosan megnyúlnak, 10–12 sejtsortalkotnak. A kéreghatár, mely fiatalkorban keményítôs hüvely formájában vanjelen, a kifejlett állapotban már nem jellemzô. A répatest nagy részét sztéle al-kotja. A sztéle fateste két nagy szövetrészre különíthetô el. A belsô rész raktá-rozó szerepet tölt be, amelyben radiális sorokban lefûzôdve 3–4 trachea, tra-cheida, faparenchima és bélsugár található. A protoxilémelemek a bélszövetközépsô részén vannak. A sztéle külsô részén a szállító szövetrendszer nyalá-bos elrendezésû.

A fiatal sztélében kollaterális nyílt szállítónyalábok alakulnak ki. Az inter-faszcikuláris kambiummal egységes kambiumgyûrû jön létre. A nyalábközikambiumszakaszok kisebb-nagyobb kollaterális, másodlagos nyalábokat fûz-nek le. A kambium 5-6 sejtsor széles téglalap alakú sejtekbôl épül fel. A má-sodlagos faelemek radiális sorokban fûzôdnek le. A másodlagos háncselemekfejlettek, az elsôdleges háncselemek rostosodnak, szklerifikálódnak.

A levelek a tôszárból meghatározott rend szerint képzôdnek. A szikleveletkövetôen megjelenik az elsô lomblevél, amely mindig a két sziklevélre merô-legesen alakul. A további levélképzôdés csavarvonal mentén a tenyészidô vé-géig folyamatosan tart. A kifejlett, tôlevélrózsás növény levelei mindig nyele-sek, többnyire lantosan karéjosak, nagy végkaréjjal, jól kialakult, fogazott ol-dallebenyekkel. A legfejlettebb az 5. és 7. levél, melyek hossza eléri a 420–500 mm-t. A levélzet sötétzöld, közepesen szôrözött, a lila színezôdés felhú-zódhat a levelekre is.

A levéllemez bifaciális szerkezetû. Az egyrétegû alsó és felsô epidermisztkutikula borítja. A felsô epidermisz sejtjei szorosan záródnak, közöttüksztómák találhatók, amelyek egy szintben helyezkednek el az epidermisz sejt-

268

jeivel. A felsô epidermisz sejtjei szabálytalan négy-, öt-, hatszög alakúak –izodiametrikusak. A színén kevesebb az egységnyi területen található sztómákszáma, mint a levél fonákán. A növény a Cruciferae családra jellemzô sztó-matípussal rendelkezik. A légzônyílást három melléksejt veszi körül, melyekközül az egyik kisebb, mint a másik kettô. A fonák epidermiszén a sejtek az erek fölött hosszúak, megnyúltak, az érközökben izodiametrikusak. A sztómák az érközelben helyezkednek el.

Az alsó epidermiszen, az ereken és a levél szélein, a felsô epidermiszenszórtan egysejtû serteszôrök találhatók. Az alsó és felsô epidermisz közöttirészt a mezofillum tölti ki, amely oszlopos és szivacsos parenchimára különít-hetô el. A szivacsos rész intercelluláris járatokban gazdag. Az oszlopos pa-renchimakét sejtsoros, a közvetlen epidermisz alatti megnyúltabb, az ez alattlévô kisebb és gömbölyded. A szivacsos parenchima 5–7 sejtsoros. A mezo-fillumban helyezkednek el a mellékér nyalábjai, melyek kollaterálisan zártak.A fôérben három nyaláb található.

A levélnyél háromszög alakú. Kívülrôl kutikulával borított, egy sejtrétegûepidermisz veszi körül, melyben elszórtan légzônyílások található. Az epider-miszek közötti teret alapszöveti parenchima tölti ki. A külsô sejtekben kloro-plasztisz van. A levélnyél közepén egy nagyobb szállítónyaláb-csoport helyez-kedik el. A nagyobb nyalábokat kollenchimásodott nyalábhüvely veszi körül.A kollaterális szállítónyalábok nagy háncsrésszel rendelkeznek, melyek rosta-csövekbôl, kísérôsejtekbôl és háncsparenchimából tevôdnek össze.

A tarlórépa kétéves növény. A második év a generatív fejlôdés szakasza. A hajtásrendszer alapja a tôszár. Ezen fejlôdik ki a dudvaszár, amely a virág-zás kezdetére eléri az 120–150 cm magasságot, késôbb akár 180 cm-es is le-het. A szár alakja hengeres, vastagsága alulról felfelé fokozatosan csökken. A szár átmérôje a tônél 20–25 mm, a közepén 5–10 mm, a virágzat alatt 1–3mm. A szár a megfelelô tenyészterülettel rendelkezô példányokon elágazó, azelágazások a levelek hónaljából indulnak. A dudvaszár levelei közül az alsóklevélnyele rövid, a lemez lantosan szárnyalt. A középsô és felsô szárleveleknyeletlenek és osztatlanok. A levélváll körülöleli a szárat. E helyeken a leve-lek ép szélûek, kékesen hamvasak és ritkán serteszôrösek. A dudvaszár leve-leinek szövettani felépítése majdnem megegyezô a tôlevélrózsa leveleivel, e levelek szivacsos parenchimájának vastagság csökken.

A virágzat közelében elhelyezkedô magszár enyhén bordázott, sima felüle-tû, nyolc kisebb-nagyobb kiemelkedés figyelhetô meg rajta. Ez a szöveti fel-építésben is jól követhetô. A kiemelkedéseknek (bordáknak) megfelelôennyolc nagyobb kollaterális nyílt szállítónyaláb (vagy nyalábcsoport) helyezke-dik el. A szárat kívülrôl egysejtsoros, kutikulás epidermisz borítja. Az epider-

269

misz sejtjei négy-, illetve hatszögletesek, szorosan záródóak, a felület irányá-ba megnyúltak. Közöttük gázcserenyílások találhatók. Az epidermisz alatt hú-zódik a hipodermisz, mely a bordák alatt sarkos kollenchima, a barázdákbanchlorenchimaszövet (asszimiláló alapszövet) formájában szervezôdik. A ké-regparenchima sejtjei szorosan záródnak, a bordák alatt 8–10, a barázdákban13–15 sejtsorosak. Az elsôdleges kéreg keményítôs hüvellyel zárul a közpon-ti henger felé. A protofloem (elsôdleges háncs) sarkos kollenchimává alakul(szklerifikálódik), a metafloem (másodlagos háncs) rostacsövekbôl, kísérôsej-tekbôl és háncsparenchimából áll. A faszcikuláris (nyaláb) kambium 4–5 sejt-sor széles. A xilem (fa) radiális sorokban befûzôdô tracheákból, tracheidákbólés közöttük faparenchimából épül fel. A nyalábokat sarkos kollenchimábólálló nyalábhüvely veszi körül. A bélszövet nagy, vékonyfalú, szorosan záródóparenchimasejtekbôl épül fel.

A szár másodlagos vastagodása a harmadik, negyedik ízközben jól megfi-gyelhetô. Két-két nyaláb között megalakul az interfaszcikuláris kambium,mely így összefüggôvé válik. A nyalábkambium továbbra is másodlagos fát ésmásodlagos háncsot hoz létre. Az interfaszcikuláris kambium kisebb-nagyobbkollaterális nyílt szállítónyalábokat és bélsugarat hoz létre. Mûködése soránelôször többirányú sejtfalképzéssel prokambiális góc szervezôdik, majd ezek-bôl két irányban állandósulnak a szállítónyaláb elemei.

Az alsó ízközöket alkotó szár keresztmetszete kör alakú, csak nyomokbanészlelhetô a bordázottság. Az epidermisz sejtfala erôteljesen megvastagodott,csak a radiális falak mentén vékony. A sztómák az idôs száron is megfigyel-hetôk, a hipoderma kevesebb kloroplasztiszt tartalmaz. A kéregparenchimahasonló sejtsorszámú, mint a fiatal szárban, de a sejtek közötti intercellulárisjáratok nagyobbak. A parenchimasejtek többé-kevésbé elliptikusak, sok a sejtközötti járat. A nyalábhüvely az idôs száron is jól megfigyelhetô. A sztélébena nyalábos szerkezet megmarad. A protofloem háncssapka formájában szkler-ifikálódik, és jól elkülönül a metafloemtôl. A szárvastagító kambium 5-6 sejt-sor széles. A fanyalábokat körülvevô nyalábhüvely és a bélsugár szklerifikáló-dott. A bélszövet helyenként felreped az egyenlôtlen növekedés következté-ben. A szár átmérôjéhez viszonyítva a szállítónyalábok kicsik.

A tarlórépa virága a Cruciferae családra jellemzô felépítésû. A virágok hím-nôsek, a szárvégeken ülôk, a fehér húsú tarlórépa fajták virágszíne citrom-, asárgahúsúaké narancssárga. A faj virágképlete: K2+2C4A2+4G(2). Aktinomorfszimmetriájú. A virágok átmérôje 10–12 mm. A csészelevelek majdnem víz-szintesen állók, keskeny elliptikus-tojásdad alakúak, az alapon nem hasadnakki. Hosszúságuk 4-6 mm, szélességük 1,5–2,2 mm. A pártalevelek kevesebb,mint másfélszer hosszabbak a csészeleveleknél (6,2–11 mm). A szirom le-

270

meze (lamina petali) kerekded, többnyire élénksárga színû. A szirom körme(unguis petali) rövid, alapi része felé ék alakban elkeskenyedô.

A virág két rövidebb és négy hosszabb porzót tartalmazó, úgynevezettnégyfôporzós. A porzószál alapi részétôl haladva a portok (antéra) felé foko-zatosan vékonyodó, ívesen hajlott. A négy hosszabb porzó enyhe S alakbangörbült, körülöleli a gömbös bibét. A portokok (4) homorú oldalukkal a termôfelé néznek. A csatlóhoz ízesülô két portokfél (téka) mindegyikében 2–2 pol-lenzsák (lokulamentum) található, ezekben van a virágpor (pollen). A porzóktövében négy, zöld kiemelkedés (diszkus) figyelhetô meg. Ezek a mézfejtôkvagy nektáriumok, melyek fénylô csepp alakjában nektárt választanak ki.

A tarlórépa virágai sátorozó fürtvirágzatot alkotnak (az alsó virágai hosszúkocsányúak, a kocsányok felfelé egyre rövidülnek). A csúcson a virágbimbókés a részben felnyílt virágok tömötten és megközelítôleg egy síkban helyez-kednek el. A fürtök általában a fôtengely végén és a növény csúcstáji elágazá-sainak végén fejlôdnek, de találunk levélhónalji virágzatot az elsôdleges el-ágazásokon, ritkábban a másodrendû elágazásokon is, végálló virágzatként. A virágzás rendszerint április közepén kezdôdik és 1 hónapig tart. A virágokakropetálisan (keletkezési sorrendben alulról felfelé) nyílnak.

A virágkocsány keresztmetszete lekerekített négyszög alakú, egysejtrétegûbôrszövetét kutikula borítja. Az epidermiszsejtek radiálisan megnyúltak és gö-dörkésen vastagodottak, közöttük gázcsere-nyílások találhatók. A bôrszövetalatt 2-3 sejtsoros asszimiláló alapszövet látható, melyekben változó számúkollaterális nyílt szállítónyaláb található. A kocsány nem különül el kéregre ésközponti hengerre. A sejtek a clorenchimában szorosan záródnak, oszloposparenchima jellegûek.

A csészelevelek a bimbóban fedelékesen helyezkednek el, zöld színûek, si-ma felületûek, a fonáki oldalon enyhén bordázottak. Az erek fölött kisebb-na-gyobb kiemelkedések találhatók. Az epidermisz fonáki részén a sejtek nagy-méretûek, a kutikula itt vastagabb, mint a csészelevél színén, közöttüksztómák helyezkednek el. A mezofillum egynemû köztes-parenchimából épülfel. A csészelevél középsô részén 5–6 sejtsoros, a levél széle felé a parenchy-ma 3–4, illetve a levél élében egy sejtsoros, kloroplasztiszt tartalmazó. A csé-szelevél kiemelkedéseiben kollaterális zárt szállítónyalábok találhatók, me-lyek kevés szállítóelembôl épülnek fel.

A sziromlevél színét és fonákát papillás epidermiszsejtek alkotják, melyeka színi részen megnyúltak, a fonákon kisebbek. A mezofillumot alkotó pa-renchimaszövet sejtjei középen 5–6 sejtsor szélesek, míg a sziromlevél szélén1 sejtsoros, köztük kevés az intercelluláris járat. A kollaterális zárt szállítónya-lábokat vékony nyalábhüvely veszi körül.

271

A porzószál hengeres felépítésû, egy sejtsoros epidermisz veszi körül,melynek külsô felülete kutikulával fedett, helyenként gázcserenyílások ta-lálhatók rajt. Az epidermisz alatt 6–7 sejtsor széles köztes parenchima van. A külsô sejtek szorosan zártak, bennük kloroplasztisz van, a második paren-chiymasejtsortól intercelluláris járatokkal. Középen egy szállítónyaláb helyez-kedik el, mely fa-, illetve háncselembôl áll.

A porzók két portokfélbôl állnak, az egész portok felületét alkotó epitéciumegysejtsoros, melyben a sejtek tangenciális irányban megnyúltak. Mindkét por-tokfélben az epitéciumot az egy sejtsoros endotécium követi, melyben lécessejtvastagodás figyelhetô meg. A fejlôdô pollenzsákokat egy sejtrétegû tapétumbéleli. A meiózis után a tapétum sejtjei a pollenanyasejtek citoplazmájávalegyütt elfolyósodnak és táplálják a fejlôdô pollenszemeket. A csatlóban (con-nektivum) a két téka között egy szállítónyaláb fut, melyet vékony falú paren-chimasejtekbôl álló alapszövet vesz körül. A 2–2 pollenzsák közös nyílással re-ped. A polleneknek centrifugális, hálózatos sejtfalvastagodásuk van.

A termô (ginoceum) 2 termôlevélbôl nô össze (dimer magház). A bibe (stí-lus) ovális alakú, felülete domború, rajta az epidermiszsejtek papillásan ki-emelkedôek. Az epidermisz alatt 4–5 sejtsor vastagságban mirigyalapszövet(kiválasztó) található. Az édes, cukros folyadékot ez a kiválasztó szövet terme-li és a megnyúlt epidermiszsejtek felületén cseppek formájában figyelhetô meg.

A bibeszál (stigma) rövid, zömök, a felületét borító epidermiszt vékony ku-tikula borítja. Az epidermiszsejtek radiális irányban megnyúltak, szorosan zá-ródnak. Az epidermisz alatti 1–2 sejtsorban kloroplasztisz található, e helyenintercelluláris járatok nincsenek. Az alapszövetben 12–13, kisebb-nagyobbszállítónyaláb figyelhetô meg. Az alapszövet közepén sztéleszerû szövetrészfigyelhetô meg, melynek közepét stigmatoid szövet alkotja. A stigmatoid szö-vet sejtjei kisméretûek, a sejtek falai enyhén kollenchimásodók, a sejtekbenbôséges tápanyag raktározódik fel.

A magházon szorosan záródó epidermisz található, gázcserenyílásokkal ésvékony kutikulával. A belsô epidermisz nagyobb méretû, tangenciális irány-ban megnyúlt sejtekbôl áll, mely gyöngysorszerûen veszi körül a magüreget.A mezofillum köztes parenchimából épül fel, benne több-kevesebb szállító-nyaláb figyelhetô meg. A két termôlevél összenövése helyén bemélyedés van.Az összenövés mentén 1–1 nagyobb nyaláb húzódik. A nyalábok fölötti szö-vetrész a magház üregében kiszélesedik, majd fokozatosan elvékonyodva vá-laszfallá (replum) alakul. A replum elvékonyodott középsô részén stigmatoidszövet húzódik lefelé a magház aljáig. A replum mindkét oldalát epidermiszsejtsor fedi, amely összenô a magház belsô epidermiszével. A replum kiszéle-sedô része placentaként funkcionál. A magkezdemények váltakozva csatla-

272

koznak a replumhoz. A köldökzsinór (funikulusz) rövid, ez illeszkedik a ki-szélesedô replumhoz.

A szállítónyalábok elágazódva belépnek a funikulumba és tápanyaggal lát-ják el a fejlôdô magkezdeményt, illetve magot. A magkezdemény amfitrop jel-legû. A fiatal magkezdeményen 2 sejtsoros integumentum található. A magkez-demény teste (nucellus), a központi helyzetû makrospóra anyasejtje meiózissalosztódik. A makrospóra anyasejtet a nucellus jellegzetes sejtjei veszik körül. A makrospórából háromszori számtartó sejtosztódással embriózsák jön létre.

A becô felsô állású, dimer, kétsejtû magházból fejlôdô száraz termés. A be-cô kocsánya 14–24 mm hosszú. A becô éréskor a kocsánytól a csúcs felé kétkopáccsal nyílik fel, a magvak az álválaszfal két oldalán helyezkednek el. A kopácsok erôsen boltozatosak: kívül erôsen recézettek és gyengén bütykö-sek, belül a magvak lenyomatai jól láthatók, a csúcs alatt egy sarkantyúszerûnyúlvánnyal. A keresztfal vékony. Az érett becô 44–62 mm, a terméscsôr14–21 mm hosszú. A becôk a termésszáron laza fürtben helyezkednek el.

A magvak minden rekeszben egysorosak, gömbölyûek, kicsik 1,5–2,2 mmátmérôjûek. Ezermagtömeg 1,8–2,5 g. A mag recézett, fekete, gyakran rozsda-barna. A kettôs megtermékenyítés után a petesejtbôl kialakul az embrió, a köz-ponti sejtbôl az endospermium, az integumentumokból a maghéjak és így azegész magkezdemény maggá alakul. A maghéj szöveti felépítésére jellemzô,hogy az epidermisz megnyúlt, ellaposodott, öt-hat szögletes sejtû. Az epider-misz belsô fala és a két radiális fal mentén U alakúan, külsô sejtfala keresztmet-szetben egyenlôtlenül vastagodott. Az epidermiszréteg pigmentanyagot tartal-maz. A sejtek üregét nyálkaanyag tölti ki (nyálkaepidermisz). Az epidermisznyálkarétegei koncentrikusak. Az epidermisz alatt 1 sejtsoros lemezesen vasta-godott kollenchima található. Az endospermium fejletlen (1–2 sejtsor), az aleu-ronréteg a maghéjhoz nô. A raktározott tápanyag, mely fehérjébôl és olajból állaz embrió sejtjeiben, a gyököcskében és a sziklevelekben raktározódik. Azembrió görbült helyzetû. A sziklevelek felületén szorosan záródó vékony epi-dermisz található. A sziklevél raktározó alapszövetbôl épül fel.

Fajta

A Szántóföldi Növények Nemzeti fajtajegyzékében korábban csak egy fajta, aHorpácsi lila volt található, de az 1959-ben állami elismerést kapott Ôrségi 12fajtához hasonlóan, melynek nemesítôje Horváth István volt Szentgyörgyvöl-gyön, mára a fajta fenntartása megszûnt. 2011-ben a Szántóföldi NövényekNemzeti fajtajegyzékében 2 hazai fajta, a Járó arany és a Madár szerepel. AzEU/EFTA-országok közös fajtajegyzékében a két hazai fajtával együtt össze-

273

sen 36 bejelentett fajta található, ezen kívül 4 fajta bejegyzése legkésôbb 2013.június 6-ig megszûnik.

Talajigény

A tarlórépa hasznosítási lehetôségei az elôzôek szerint is változatosak, sokfé-lék. Ennek megfelelôen kell a szükséges agrotechnikai eljárásokat alkalmaz-ni, figyelembe véve, hogy a növényt fôvetésben, másodvetésben, illetve mag-termesztési céllal kívánjuk termeszteni. Nálunk leggyakoribb a másodvetés-ben történô vetése. Magtermesztésénél is kétféle eljárás ismert, a direkt és azindirekt eljárás.

A tarlórépa nem igényes a talaj típusára vonatkozóan. A talaj típusa szerintszámára a barna erdôtalajok, az öntés réti, az öntés- és a csernozjom talajok alegmegfelelôbbek. Termesztése hazánkban fôleg a nyugat-dunántúli megyék-ben terjedt el, ahol a talajok rendszerint savanyú kémhatásúak. Másodnövény-ként tarlórépa eredményesen termeszthetô, azonban a szélsôséges talajtípusokkivételével minden olyan helyen, ahol a termesztéséhez szükséges csapadékrendelkezésre áll vagy az pótolható. Mint apró magvú növény, kertszerû talaj-elôkészítést igényel. Ez különösen fontos olyan esetben, amikor a korán leke-rülô kalászos elôvetemény – rendszerint ôszi árpa – után 1–2 napon belül elkell vetni. A cserepesedésre hajlamos meszes talajokon termesztése kockáza-tos, mivel a repcénél kisebb magja nehezebben birkózik meg a kialakultkéreggel. Ilyen esetben célszerû lehet kelesztô öntözés végrehajtása is. Meg-felelô tápanyag-ellátottsággal rendelkezô, jó vízgazdálkodású talajon (mint pl. a csernozjomok) e faj biomasszatermô képessége másodvetésben elérheti a 80–90 t/ha-t is.

Éghajlatigény

A tarlórépa a morfológiai adottságainak köszönhetôen is vízigényes növény.Másodtermesztése ezért csak olyan helyen indokolt, ahol a viszonylag rövidtenyészideje alatti nedvesség rendelkezésre áll. Vizsgálataink során még korai,június 25. elôtti vetése esetén is, amennyiben a július és az augusztus száraz-nak bizonyult fejlôdése teljesen leállt, s csak az augusztus 20. utáni rendsze-resen lehulló csapadék hatására folytatódott fejlôdése. A vegetációs ideje alat-ti vízigénye 150–180 mm. Apró magja a vetôágy megfelelô vízellátottságaesetén kezd csak csírázni, ezért minden olyan eljárás, amely a talaj vízkészle-tének megôrzését elôsegíti – gyors- és szakszerû tarlóhántás, tarló elmunkálás,vetés – e növényfaj eredményes termesztését segíti elô. Indokolt esetben szük-

274

ség lehet kelesztô öntözésre, azonban annak megválasztása és a kijuttatott víz-mennyiség mértéke már az adott hely talajtípusától függô kérdés. Elvként any-nyi jegyezhetô meg, hogy a kelesztô öntözést minél gyorsabban s úgy kellmegoldani, hogy a talaj felszínén cserepedés vagy összefolyt víztócsa ne aka-dályozza az egyenletes kelést.

A csapadékellátottság mellett a tarlórépa sikeres termesztésében a hômér-sékletnek van jelentôs szerepe. A megfelelô termésmennyiség eléréséhez 700–800 °C hôösszegre van szükség. E növényfaj a késô ôszi fagyokat (–6, –8 °C-ig) jól bírja. Az ennél erôsebb lehûlés azonban már visszafordíthatatlan folya-matokat indukál. A levélzet elvesztése a gyökér átfagyásához vezet, s ez utánmár a gyökér tartósan nem tárolható. Célszerûnek, ha a helyi adottságok figye-lembevételével jelöljük ki a gyökértermés betakarításának idôpontját, figye-lembe véve a betakarítás komoly mértékû kézi munka szükségletét.

A tarlórépa termesztésének másik hômérséklettôl függô kardinális kérdésea direkt vetômagtermesztésnél van. A korai vetés (augusztus eleje) eredmé-nyeként olyan nagyságú répatestek is kialakulhatnak (3–4 cm átmérônél na-gyobbak), melyek hó nélküli hideg teleken elfagynak, tavaszra elfolynak.Ezért lényeges a vetés idôpontjának pontos betartása, s a direkt magtermesz-tési eljárásnál a takarmányként való hasznosításhoz viszonyított nagyobb ve-tômagmennyiségek alkalmazása. Különösen a felfagyásra hajlamos területe-ken meggondolandó a direkt vetômag-elôállítás. Az áttelelt növényállomá-nyok az elsô tavaszi szemléken még jó benyomást kelthetnek bennünk, azon-ban a tavaszi felmelegedés által megindult – a repcéhez képest is koraibb fej-lôdés – mutatja csak igazán meg, hogy a növényállomány miként telelt. Ez ab-ból látható, hogy a késô tavaszi fagyok által eltépett gyökérzetû növények csakaddig tudnak a szár felé tápanyagot és vizet produkálni, amíg a gyökértestbentárolt készleteik erre lehetôséget adnak. Utána e növények lankadnak, majd avirágzás fázisa elôtt elszáradnak. A Kárpát-medence kontinentális klímájánakeme hátrányos hatása elôl azzal védekeztünk, hogy a vetômagtermesztés egyrészét Olaszországba, a Pó-síkságra helyeztük át. Ott az áttelelés biztonságasokkal fokozottabb, mint nálunk. A mai fajták esetében ezt már ritkán alkal-mazzák. Az indirekt dugványtermesztési eljárással történô magtermesztésnél– kisebb területeken – megvárható az elsô erôsebb –2, –3 °C-os talaj mentifagy, ugyanis ez elôsegíti a levélzet élettevékenységének leállását, ugyanakkoraz elterülô levéltömeg még kellô védelmet biztosít annak, hogy a gyökerek nesérüljenek. Amikor azonban a gyökér felszíne már felhólyagosodik a reggeliórákra, ott már jelentôs mértékû fagykárról kell beszélni.

A tarlórépa fejlôdésének, a tápanyagok beépülésének optimális ideje akkorvan, amikor az ôszi idôszakban nappal meleg, éjszakára viszont 10 °C-nál hû-

275

vösebb, de kellô csapadékú idôjárás uralkodik. Az alacsonyabb hômérsékletelôsegíti az asszimiláták beépülését, a disszimilációs folyamatokat ellenben azakadályozza.

Elôvetemény-igény

A tarlórépa csak vetésváltásban termeszthetô. Ugyanarra a területre csak 3–4év eltelte után kerülhet vissza. Az olyan elôvetemények kedvezôek a termesz-tése során, melyek korán lekerülnek, a talaj vízkészletét csak mérsékeltenmerítik ki. Másodvetésû növényként termelve jó elôveteménynek csak olyankultúrák jöhetnek szóba, amelyek korán lekerülnek az adott területrôl és le-hetôvé teszik a talajelôkészítô-munkák idôbeni elvégzését. Ilyenek lehetneka kalászosok közül az árpa és a korai éréscsoportba tartozó ôszi búza vagy a takarmányozásra felhasznált zölden lekerülô takarmánykeverékek, esetleg a zöldként feletetett ôszi borsó, a lekaszált bíborhere. Az elôvetemények le-kerülése után a cél a tarlórépa vetôágyának minél koraibb, jó minôségben tör-ténô elôkészítése. Ennek eszközei a tárcsák, a gyûrûshenger és a kombinátorlehetnek.

A vetômagtermesztésnél megkövetelt e fajhoz rokon növényfajoktól valótérbeli és idôbeli izoláció. Ez azt jelenti, hogy közvetlen elôveteménye nem le-het repce (olaj- és réparepce sem), mustár, káposztaféle. Ezektôl a növényfa-joktól a területkiválasztás során 1000 m-es izolációs távolságot is be kell tar-tani. A vetômagtermesztésre szánt területeken a kedvezô elôvetemények körekibôvül, hiszen ilyenkor megengedett már az elôzôeken kívül a száraz borsó,a magként termesztett bíborhere, a tavaszi árpa, a közép- és kései érésû ôszibúza, a rozs, a tritikále és a korai újburgonya, az elsô kaszálás után feltört vö-rös here, a lucerna, az olaj- és a rostlen. Intenzív vetésváltás esetén nagyongyakran a tarlórépát két kalászos közé vetik. Ekkor a betakarítását október kö-zepére-végére be kell fejezni, hogy maradjon még idô az ôszi vetésû búzaföldbe kerülésére.

Jó elôvetemény-értékû növény minden utána következô tavaszi kultúrának.Amennyiben a betakarítását elnagyoltan végezzük, az utána következô kultú-rákban árva kelésû maghozók fejlôdhetnek ki a tavasz során, ami akadályoz-hatja a térségben elôforduló keresztes virágúak vetômagtermesztését. Ilyenkora fertôzött területeket át kell járni, s onnan a még fejlôdésben lévô maghozónövényeket tövestôl el kell távolítani.

276

Talaj-elôkészítés

A tarlórépa biztonságos termesztésének alapköve a helyesen megválasztottagrotechnika, s ezen belül is a talajmûvelés. Addig, amíg a másodvetésû tarló-répa vetéséhez kevés a rendelkezésre álló idô, a vetômagnak szánt területek ta-laj-elôkészítésére több idô van. Arra kell azonban ügyelni mindkét esetben,hogy a vetést követôen a kelés minél inkább egyöntetû és gyors legyen. Ehhezapró morzsás, kellôen ülepedett, sima felszínû magágy szükséges. A vetômag-termesztésre szolgáló területen megkövetelt a biológiailag beéredett magágy.A talaj-elôkészítés rendszere nagyban hasonlít a repce vetés-elôkészítési mun-kálatainál alkalmazott elvekhez. A különbözô technológiák közös céljakéntazt kell megjelölni, hogy a talaj legfelsô, a vetésmélységnek (3 cm) megfele-lô része laza, légátjárható legyen, az 1–10 mm átmérôjû talajmorzsák aránya80–90%, a 10–30 mm közöttieké csak 10–20% legyen. A 3 cm alatti talajré-tegnek tömöttebbnek, nedvesebbnek kell lennie. Az 1–10 mm átmérôjû talaj-részek aránya ebben a rétegben akkor kedvezô, ha az 50–60% közötti, a 10–30mm átmérôjû frakciók aránya 20–30%, az ennél nagyobbaké 10–30%. A talaj-elôkészítés módja és eszközrendszere nagyban függ a talajtípustól, az elôvete-ménytôl, a tarlómaradványoktól és az uralkodó éghajlati tényezôktôl. A vetô-ágy elôkészítését kombinátorral, lazább talajokon ásóboronával végezzük,rendszerint 1–2 menetben a vetést megelôzô napokban.

Tápanyagellátás

A tarlórépa nem talajzsaroló növény. Tápanyagellátására rendszerint nem isjut idô. A tarlórépának zölden, takarmányozási célra termesztve a rövid tenyé-szideje során mintegy 60–80 kg nitrogénre, 80–100 kg P2O5-re és 120–160 kgK2O-ra van szüksége 20–40 t/ha-os termésszint mellett. Az intenzív növény-termesztést folytató területeken az elôvetemény lekerülése után közvetlenülkell a talaj tápanyagszintjének megfelelô mûtrágyát kijuttatni. A szerves-trágya-kijuttatására is csak az elôvetemény alá van lehetôség. A magtermôterületek tápanyag-visszapótlási rendszerének kialakításához az eredetilegrepcére megadott értékek használhatók fel (52. táblázat). A felhasználandómûtrágya kiszámításánál figyelembe kell venni. hogy a tarlórépa magtermésehektárra vetítve csak 1,5–1,7 tonna maximálisan.

277

52. táblázat. A tarlórépa tápanyagigényét kielégítô hatóanyagigény eltérô termôhelyi adottságok esetén

Vetés

Vetésidô. A termesztési cél függvénye. Legkorábban a fôterményként termesz-tendô répa vetési ideje következik el, ami áprilistól június végéig terjed, akárszakaszos vetésidôt is figyelembe véve. Nálunk a növényfaj nevébôl adódóanis inkább tarlóba vetik. A vetési ideje ekkor május végétôl július 20-ig terjed.Az indirekt magtermesztésre szánt tarlórépa vetési ideje rendszerint megegye-zik az elôbb közölt idôponttal. A direkt rendszerû magtermesztés céljára vetettállományok vetési ideje rendszerint a repce vetési ideje elôtti, augusztus15–20 között optimális. A vetési sortávolság rendszerint 24 cm, de ismert en-nél nagyobb 30–45 cm-re történt vetése is. Indirekt vetômagtermesztés eseténa szelekciós utak biztosítása végett a nagyobb sortávolságot kell alkalmazni.

Vetômagszükséglet. Vetéshez csak államilag ellenôrzött, fémzárolt és csává-zott vetômagot szabad felhasználni. A vetômagszükséglet a mag ezermagtöme-gétôl és a használati értéktôl függ. Ez utóbbi értéket a vetômag értékmérô tulaj-donságai befolyásolják, úgymint a tisztasági százalék és a csírázóképesség. A hektáronkénti vetômagszámításhoz szükséges paramétereket a fémzárjegyrendszerint tartalmazza, s ugyanitt feltüntetik, hogy a fajta vetômagját ki, hol,mikor termesztette, illetve onnan tudható meg a vetôanyag szaporulati foka és

278

Termôhely

Hatóanyagigény (kg) 1 t terméshez

Tápanyag-ellátottság

féleség igen gyenge gyenge közepes jó igen jó

I. N 62 57 50 46 30

P2O5 50 45 40 34 26

K2O 56 48 40 30 20

összesen 168 150 130 110 76

II. N 72 67 62 58 35

P2O5 50 45 40 37 34

K2O 58 52 46 39 30

összesen 180 164 148 134 99

N P2O5 K2O összes CaO MgO

1 t termésben 55 kg 35 kg 43 kg 133 kg 50 kg 10 kg

a minôségi osztálya is. A hektáronkénti vetendô csíraszám takarmányozási célúhasznosítás esetén jó termôhelyi viszonyok esetén 600 000 db. Ez 2,1 g-os ezer-magtömegû és 98% csírázóképességû vetôanyag esetén 1,3 kg vetômagigénytjelent 1 hektárra vetítve. Ilyen kis mennyiségû vetômag csak precíziós vetôgép-pel vethetô. Sûrûbb állományú vetés esetén a hektáronkénti vetômagszükségletelérheti a 2,0–2,5 kg-ot is, ahhoz azonban, hogy a répatest megfelelôen kifejlôd-jön már tôszámbeállításra van szükség. A pontos magadagolás mellett fontos avetésmélység egyenletes tartása. Az optimális vetésmélység 2,5–3,0 cm.

Direkt vetômag-termesztési eljárásnál számítva a téli állománypusztulásra1,2–1,3 millió csírát kell vetni. Ez 24 cm-es sortávolságnál 3 cm-es elméletitôtávolságot jelent. Vizsgálataink szerint a 24 cm-es sortávolság az áttelelésbiztonsága miatt (zártabb növényállomány, a túlfejlettség elkerülhetôsége) a40–45 cm-es sortávolsághoz képest kedvezôbb eredményeket adott. A vetésutáni hengerezés a gyors és egyöntetû kelés érdekében nagyon fontos.

Áttelelô állományokban szeptember 5-e és 15-e közötti vetésidô esetén 42,7és 92,9% közötti téli kipusztulást léphet fel. Korábbi vetésidô esetén – augusz-tus 14–15. – a kipusztulás kisebb volt. A hektáronkénti magtermés 0,78–1,39tonna között változott a különbözô idôpontokban vetett állományok esetén.

A tavaszi dugványkiültetésnél rendszerint 50 cm-es sor és fôleg magas sza-porulati fokú anyagnál 50 cm-es, alacsonyabbaknál 20–25 cm-es tôtávolságotkell alkalmazni. Ez hektáronként az elôbbi esetben 40 000 db dugványrépaszükségletet jelent. Öntözött körülmények közötti magtermesztés esetén a ki-ültetési sortávolság elérheti a 60 cm-t, a tôtávolságot azonban 30 cm-re csök-kenthetjük. Ilyen esetben a fajlagos dugványszükséglet nô, eléri az 55–56 ezerdb-ot hektáronként. Korán tavasszal, rendszerint már március közepén, a télenellenôrzött prizmát ki kell bontani, el kell végezni a dugványszelekciót. A dug-vány ültetése leggyakrabban kézzel, ásóval történik, de lehetséges e munkakisüzemi gépesítése a palántázó gép kisebb mértékû átalakításával. A lényeg,hogy a munkát korán kell kezdeni, s a tavaszi fagyok ellen a rügyzónát egy ke-véske földdel való takarással kell megvédeni.

Ápolás

Gyomszabályozás

A takarmányozási célú tarlórépa gyomirtásában a vegyszeres védekezésneknagy jelentôsége nincs. Ez azzal magyarázható, hogy termesztése leggyakrab-ban a kisgazdaságokban, néhány száz-, vagy ezer négyzetméteren történik.Ilyen esetben a tágabb sortávolságot használva a termelôk inkább mechanikai

279

gyomirtást végeznek. A leggyakrabban megjelenô egyszikû (évelô és egyéves)gyomnövények (árva kelésû árpa, kakaslábfû, mohar) ellen állománykezelés-ként a Focus Ultra 3,0–4,0 l/ha, a Fusilade Forte 2,6–2,8 l/ha és a Pantera 40EC 3,0–3,5 l/ha dózisú kezelései használhatók. A kétszikû gyomnövények kö-zül az utóbbi idôben a mezei acat táblán belüli megjelenése is fokozódott. El-lene vegyszeres védekezés a tarlórépában nincs engedélyezve. A védekezést akalászos elôveteményként használt ôszi árpában kell megoldani Granstarral,vagy Lontrel 300 készítménnyel.

A kétszikû egyéves gyomok közül a T4-esek jelenthetnek még nagyobbveszélyt, közülük is a disznóparéj, a libatop és újabban a parlagfû. Ellenük isa Lontrel 300 0,25–0,40 l/ha-os adagja használható.

A direkt és indirekt rendszerû vetômagtermesztés gyomirtási kérdései is el-térnek egymástól. Addig, amíg a dugványtermesztéssel történô vetômagter-mesztés esetén az elôzôekben említetteket kell figyelembe venni, addig a di-rekt-vetéses eljárásnál már a késô nyári, ôszi és tavaszi gyomirtás is sok gondot okoz. A különbség a kétféle eljárás között abban van, hogy az indirekttermesztési eljárásnál a terület ôszi és kora tavaszi gyomirtása mechanikaiúton elvégezhetô, a terület kora tavaszi elôkészítése után történik a dugványokkiültetése. E módszernél, tekintettel a kisebb szaporító területekre és a tág tér-állásra, rendszerint gépi vagy kézi gyomirtást lehet végezni. Az áttelelô, vagymás néven helyben végzett vetômagtermesztésnél az egyszikû gyomok irtásá-hoz már korábban említett készítmények használhatók. A kétszikû gyomokraazonban fokozott figyelmet kell fordítani. A leggyakrabban elôforduló ôszi éstavaszi kelésû gyomok a pásztortáska, a tyúkhúr, a különbözô veronika-, ka-milla- és pipitér-fajok, a pipacs és a ragadós galaj. A védekezést ellenük a nö-vényvédôs szakemberek véleményének elôzetes kikérése alapján, a terület egynéhány négyzetméteres részén végrehajtott próbapermetezés hatásának érté-kelése után kell elvégezni. Erre azért van szükség, mert hivatalos engedélyok-irat a tarlórépára vonatkozóan a kétszikû gyomok ellen felhasználható készít-mények körét illetôen nincs.

A tarlórépa maghozó állományában az egy hajtásrendszeren lévô becôksem érnek egyenletesen, hiszen a virágzás idôtartama is közel 20–25 napotvesz igénybe. Csapadékosabb tavaszon ez az idô még néhány nappal több islehet. Ezen okok miatt, a közel azonos nedvességtartalmú magvak betakarít-hatósága érdekében érésszabályzó és deszikkáló szerek használhatók. A mag-hozó állományok deszikkálására, illetve a magérés gyorsítására a repceter-mesztésben alkalmazható készítmények javallhatók. Ennek megfelelôenlombtalanításra a Zopp (2,0–2,5 l/ha) használható akkor, amikor a magvak60%-a már sötétbarna, vagy fekete.

280

Betegségek

A különbözô gombabetegségek elleni védekezés alapja a prevenció, a tér- ésidôbeli izoláció szigorú betartása. Ez a vetômagtermesztés esetén elôírt köve-telmény is. Csak a 4-5 éves vetésváltási rendszerek tudják biztosítani azt, hogyaz e növényfajra is veszélyes kórokozók jelentôs kárt ne tegyenek e kultúrában.

A tarlórépa betegségei közül a csírakori pusztulást kiváltó Fusarium ésAlternaria gombafajok, valamint Pythium debarianum és Rhizoctonia solanigombák jelenthetnek veszélyt. Ellenük a vetômag csávázásával, illetve a kelésidôszakában a csírázásra ható feltételek optimumban való tartásával védekez-zünk. A repcénél kisebb ezermagtömegû magvak tartaléktápanyag-tartalma iskisebb, ezért is nagyon fontos a kellô nedvességtartalmú magágy, valamint azegyenletes vetésmélység biztosítása. A fiatalkori állományritkulások mind atakarmányozási célú, mind a vetômagtermesztésnél jelentôs mértékû termés-kieséssel járhatnak. Ez azt eredményezi, hogy egyenetlen lesz a tenyészterület,minek következtében a répák fejlettsége is eltér, ezáltal fôleg a vetômagter-mesztés esetén megnô a túlfejlett répák aránya, ami helyre vetés esetén a télikipusztulás fokozódását vonja maga után. Indirekt termesztés esetén megnôazon répák száma, melyek szintén túlméretesek, lazább szerkezetûek, ezáltalnehezen, vagy egyáltalán nem tárolhatók. Ilyen esetben fordul elô az is, hogya répatest deformálódik, felreped, utat nyitva a késôbbiekben, a prizmában tá-rolt répában rothadást kiváltó kórokozóknak.

A takarmányozási célra és az indirekt vetômag-termesztési módszerrel ve-tett növényállományok másik jellegzetes betegsége a lisztharmat. Ez a beteg-ség fôleg akkor lép fel, mikor augusztus-szeptember folyamán tartós száraz-ság és a vele együtt járó átlagosnál melegebb idôjárás uralkodik. Ellene szán-tóföldi védekezés rendszerint még a maghozó állományokban sem történik. Abetegség a levélfelület nagyfokú, szélsôséges esetben szinte teljes elvesztésé-vel jár együtt, aminek következtében a takarmánytermô területen a megtermeltzöldtömeg mennyisége csökken. Ez különösen a frissen feletetett növényállo-mányok produktivitását érinti hátrányosan. Az idôjárás csapadékosabbra for-dulása következtében a növényállományok levélzete megújul, ami ugyan a nö-vény számára energiaveszteséget jelent, de a folyamatos takarmányozást leg-alább ez nem zavarja. A maghozó állományokban kéntartalmú szerekkel véde-kezzünk ellene (Thiovit, Karathane EC, Rubigan 12 EC, Topsin-M 75 WP), a szerek engedélyokiratában feltüntetett adagokkal és koncentrációban.

A tarlórépa jellegzetes betegsége a gyökérgolyva. Ellene a fajtafenntartó ne-mesítés során alkalmazott indirekt vetômag-termesztési eljárás esetén végzettgyökérszelekcióval lehet védekezni. Az áttelelô növényállományokban e be-

281

tegség elôfordulását véletlenszerû mintavétellel ellenôrizni lehet, azonbanellene vegyszeres védekezés ez ideig nem ismert. Az áttelelt állományokbankora tavasszal gyakran a peronoszpóra kártétele már megfigyelhetô. A nemmegfelelô vetésváltás következtében gyakori betegség még a szártô-rothadás,illetve a szárbetegségek közül a fóma. E betegségek ellen a repcetermesztéssorán is használható Ridomil MZ 2,5 kg/ha-os adagjaival lehet védekezni,amely a peronoszpóra elleni védekezéshez használatos.

Kártevôk

A vetést követôen kedvezôtlen viszonyok esetén – csapadékhiány, egyenetlenvetésmélység – a növényállományok kelése vontatottá válik, elhúzódik. Ilyen-kor a kelesztô öntözésnek nagy szerepe lehet. Az egyébként is ritkán kelô ál-lományok további pusztulása következhet be a földibolhák károsítása követ-keztében. A bolhák már a szikleveles növényeket is károsítják, s számukra aszáraz, meleg idôjárás rendkívül kedvezô. Néhány napos késlekedés a növény-védelem elmaradásában a teljes növényállomány pusztulását hozhatja. Nagy-fokú kártétel esetén a bolhák elleni védekezést meg kell ismételni. Prevenció-ként vagy a vetômagcsávázás említhetô meg, vagy a talajfertôtlenítés. Ezutóbbi védekezi eljárásnak a magtermesztésnél már sokkal nagyobb jelentôsé-ge van, hiszen a talajokban lévô különféle pajorok és drótférgek jelentôs mér-tékben károsíthatják az áttelelô vagy dugványrépákat.

Különösen kisebb területen és kiskertekben jelent sokszor súlyos kártételt a meztelen csiga. Ellene a Glanzit nevû, 6% metaldehid hatóanyagú készít-ménnyel védekezzünk, sávokban a sorközökbe kihelyezve.

A fejlôdô répát a nyári, kora ôszi idôszakban a különféle bagolypillék és a káposztalepke lárvái is károsíthatják.

A tarlórépa magtermesztésénél a vegyszeres védekezésnek a takarmányozá-si célú termesztéshez viszonyítva sokkal nagyobb a jelentôsége. A kártevôkköre hasonló a repcetermesztésnél is ismert kártevôkkel, ezért a vegyszeresvédekezéshez felhasználható készítményeket a repcetermesztés részben is-mertetjük.

A vegyszeres védekezések idôpontjának megválasztásánál figyelembe kellvenni, hogy a tarlórépa fejlôdése az ôszi vetésû repcéhez képest is mintegy1–2 héttel gyorsabb, az egyes fenofázisok hamarabb következnek be.

A növényállományokban a téli idôszakban jelentôs kártételt tehet a mezeipocok, illetve a már elvirágzott és termékenyült becôk összenyomása által ki-préselt sejtnedvek „szopogatásával” a pintyek és sárga rigók, az érett becôkfeltörésével a verebek.

282

Betakarítás, tárolás

A tarlórépa betakarításánál is külön kell választani a takarmányozási és vetô-mag-termesztési céllal történô hasznosítás esetén alkalmazandó feladatokat.

A takarmányként hasznosuló répa betakarítási ideje a szakaszos betakarításkivételével általában november elején, közepén szokásos. A répatest optimálismérete ekkor 0,1–0,2 kg, de elôfordul fôleg nagyobb tenyészterület eseténakár 1 kg-os répatest is. Még a sûrûbb tôtávolság sem jelent gondot a répatestkialakulásának, mert ilyenkor a répák egymást részben a sorból kinyomva nö-vekedhetnek. A répatest átmérôje egy átlagos 0,15 kg-os méretû répa esetén7–10 cm, a test magasságától függôen.

A takarmánynak való hasznosítást rendszerint a tábla mérete és az állatál-lomány nagysága, illetve a betakarításhoz rendelkezésre álló eszközök meglé-te befolyásolja. A lehetôségek és az alternatívák sokféle módja ismert, a hazaigyakorlatot azonban a kis termôterület, a kis gazdasági méret és ehhez kapcso-lódóan az eszközhiány, a kézi munkaerôre alapozott technológia jellemzi.Sokszor a betakarítás körülményei határozzák meg már a vetéskori sortávol-ságot is. A gépi betakarításnál minimális követelmény a 45 cm-es sortávolság,míg kézi felszedés esetén elegendô a 24 cm-es sortávolság is. A legeltetéseshasznosítás is inkább a sûrûbb soros növényállományok kialakítását indokol-ják. A gépi betakarítás eszköze lehet a cukorrépa termesztésnél használatosegysoros egymenetes répabetakarító kombájn, s praktikus, ha a levelet a gyö-kérrel együtt összegyûjtjük.. A legfontosabb ekkor az, hogy minél kisebb föld-szennyezôdés kerüljön a felszedett anyag közé. Az így betakarított növényirészeket ezt követôen vagy közvetlenül prizmázni lehet, vagy szecskázottkukoricaszárral ezt is szecskázógépen átengedve történik meg a silózása.Közvetlen takarmányozáshoz a leveles répát szintén szeletelni kell, s mintegy10–15%-ban adagolva silóhoz vagy egyéb takarmány-szalmához, esetlegszecskázott kukoricaszárhoz keverve is etethetô.

A prizmában tárolt leveles répa hosszabb ideig (maximum 2–3 hét) nem tá-rolható. Ekkor elegendô a szalmával vagy kukoricaszárral történô takarás, erô-sebben fagyos napokon e takarás megvastagítása szükséges lehet. Nem ajánlotta prizma fóliával való fedése, mert a levél hamar rothadásnak indul, s a prizmaelfolyhat. Amennyiben a répát hosszabb ideig tárolni kívánjuk, ajánlatos a levél-zet eltávolítása. Ezt csak kézi munkával, csavarással lehet végezni. Az így lele-veletlenített gyökér már akár 2–3 hónapig is tárolható, földdel takartan, vagypincében, veremben. A földben való tárolásnak feltétele a prizma hômérsékleté-nek folyamatos ellenôrzése, s szükség szerinti szellôztetése. Evégett a földtaka-rás elôtt a prizma méretétôl függôen 5-6 méterenként szalmabálát kell helyezni

283

annak tetejére, melyen keresztül a hômérôzés is elvégezhetô. Pincében vagy ve-remben történô tárolás esetén a betakarításkor megsérült répákat (törött, repedt,rágott) ajánlatos a többitôl elkülönítve elhelyezni, s a takarmányozást azokkalkezdeni. Száraz légterû pincékben már 1 hetes tárolás után a répatest jelentôsmértékben veszíthet nedvességtartalmából. Ilyen esetben szükség lehet a hely-ségben, különféle edényekben a páratartalom növelése érdekében víz elhelyezé-se. Okszerû szellôztetéssel biztosítható is e páratartalom (hajnali órákban törté-nô szellôztetés – ez azért is jó, mert a tároló tér hômérséklete is gyorsabban hût-hetô le, illetve ilyenkor a legnagyobb a szabadban lévô levegô páratartalma). A szellôztetés még alacsony hômérsékletnél is indokolt, s szükség szerint el kellvégezni az esetlegesen rothadásnak indult prizmarészek átválogatását.

A tarlórépa magtermesztésének talán legkritikusabb, az egész termelési fo-lyamat eredményességét döntôen meghatározó eleme a betakarítás.

A pergési és betakarítási veszteségek minimálisra csökkentése érdekében a betakarítás idôpontjának helyes megválasztásához a mag érési folyamataitfolyamatosan nyomon kell követni. A becôk, illetve a magok még viszonylagegyöntetûnek látszó állományban sem érnek egyszerre, melynek oka, hogy a virágzás még egy növényen belül is körülbelül 20–25 napig tart, ezért az el-húzódik. A betakarítás megkezdéséhez a becôk, valamint a magvak színe adiránymutatást. Az elhamarkodott technológiai beavatkozás jelentôs minôségiértékvesztéshez, a kései aratás nagy termésveszteséghez vezet.

A tarlórépa betakarítása végezhetô egy-, illetve két menetben, állományszá-rítással (deszikkálás), érésgyorsítóval, illetve a nélkül.

Állományszárítás nélküli, egymenetes betakarítás csak egyöntetûen érô,kártevôk által nem károsított állományban alkalmazható. A betakarítást, haszárítóberendezéssel nem rendelkezünk, a magvak 13–15%-os nedvességtar-talmánál kezdhetô. Mesterséges szárítási lehetôség esetén (35–40 °C-os szárí-tóközegû hômérsékleten végezve a szárítást) a betakarítás a magvak 16–18%-os nedvességtartalmánál már megkezdhetô. A kombájn beállításnál ügyelnikell a repcénél kisebb magméretre, a szár- és a becôrészek minél nagyobb fo-kú eltávolítására. A szárításnál fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy amag illóolaj-tartalma magas.

Az elôzô betakarítási módnál sokkal gyakoribb a kétmenetes betakarítás.Ekkor a javarészt még zöld –, de a hajtások alsó részén lévô becôket tekintvemár érett magokat tartalmazó növényállományt kaszálógéppel kell levágni.Ilyenkor a szár és a becôk már sárgulni kezdenek, a magvak vöröses-feketeszínûek. A rendre vágás 30–40 cm magas tarló hagyása mellett történjen,azért, hogy a rendfelszedô kombájn minél kisebb veszteséggel végezze el arendek felszedését és a cséplést. A cséplés a mag 11–12%-os nedvességtartal-

284

mánál végzendô. A kétmenetes betakarítás megkezdésénél fokozottan vegyükfigyelembe a betakarítás idejére elôre jelzett idôjárást, hogy a rendek minél rö-videbb ideig legyenek kitéve a káros hatásoknak (hosszabb esôs periódus ese-tén a rendre vágást el kell halasztani). A rendre vágást követôen 6-8 nap szük-séges ahhoz, hogy a becôkben lévô magok beérjenek, a szár elveszítse nedves-ségtartalmát. A cséplést a lehetô legrövidebb idô alatt be kell fejezni.

Az állományszárításos, egymenetes betakarításnak számos elônye van a kétme-netes betakarítással szemben. A szárítást (deszikkálást) akkor végezzük el, amikora becôk 2/3-a aranysárga színû. Ilyenkor a magok víztartalma még 20–24% körü-li, a zöld magok száma azonban ne haladja meg a 20%-ot. Az állományszárítást abetakarító kapacitással összhangban szükséges elvégezni úgy, hogy az egy idôbenkezelt állományokat 2-3 nap alatt be lehessen takarítani. A gyomszabályozás feje-zetrészben leírt készítmények kijuttathatók helikopterrôl vagy szántóföldi géppel.Kisebb területeken földi permetezôgépekkel, a pergési veszteség mérséklése érde-kében a kora reggeli vagy az esti órákban végezzük e munkát.

Deszikkálás után az aratás az idôjárástól függôen 5–6 nap múlva kezdhetômeg, amikor a mag víztartalma már 14–15%-ra csökkent. Ilyen nedvességtar-talom esetén még szükség lehet mesterséges szárításra, s egyszeri szárítással amag elérheti a tartós tároláshoz elengedhetetlennek tartott 10–12%-os nedves-ségtartalmat. Szárítókapacitás nélkül a magtételek a betakarítás után néhánynapig naponta kézzel vagy gépi erôvel átforgatandók. A frissen betakarított éselterített mag magassága a kezdeti idôpontban a 20 cm-t ne haladja meg. A he-lyiség, raktár levegôjének cseréjérôl fôleg a betakarítást követô 2–3 nap soránfokozottan kell gondoskodni. A magtételek forgatására a déli, kora délutánilegmelegebb idôszakok az ideálisak.

A betakarítást követôen külön gondot jelent a nyers vetômagtételek tárolá-sa, kikészítése. Az érvényes szántóföldi szemlejegyzôkönyvvel rendelkezô té-teleket egymástól elkülönítve szükséges tárolni, s a szabványokban meghatá-rozott értékeknek megfelelôen fémzárolásra elôkészíteni. Az így elôkészítettmag nem lehet penészes, fülledt, csírás. A megkövetelt tisztasági érték leg-alább 98%, a nedvességtartalom maximum 10% lehet. A vetômagnak érettnek,egészségesnek, természetes szagúnak, sötétbarna-fekete színûnek, a fajtárajellemzô magméretûnek és jó csíraképességûnek kell lennie. A magtétel nemtartalmazhat élô kártevôt vagy annak bármely fejlôdési alakját.

A vetômagok tartósabb ideig történô tárolására a repcére érvényes iránymu-tatás követendô. Eszerint a követelményeknek megfelelô mag ömlesztve, pa-dozaton 1 m magasságig garmadában tárolható. Az avasodás megakadályozá-sa céljából a garmadát 3–4 hetenként át kell forgatni. Zsákolva a megengedetttároló-magasság 2,0 m.

285

Irodalom

100 kísérlet Bólyban 1987. (Kézirat)Antal J. (1998): A repce termôhelyének megválasztása és tápanyagellátása. Agrofórum 9

(8): 2-3.Antal J. (2000): Növénytermesztôk zsebkönyve. Mezôgazda Kiadó, Budapest, 385.Arseniuk, E., Oleksiak, T. (2002): Production and breeding of cereals in Poland. Proc. of 5th

International Triticale Symposium Radzikow, Poland June 30–July 5. 2002. 11–21.Balikó S. (1998): A szójatermesztés sarkalatos pontjai. Gyakorlati Agrofórum. IX./2. pp

12–13.Balikó, S. (1987): Szójatermesztési kísérletek eredményei a Bólyi Mezôgazdasági Kombi-

nátban (Kézirat) Jugoszláv–Magyar Tudományos Napok, Eszék, 1987. 11. 15.Balikó S. (1988): A szója fajta- és tápanyagellátás kérdései dél-dunántúli ökológiai körül-

mények között. Doktori értekezés, Keszthely.Balikó S. (1988): Fajtakérdés, biológiai alapok (Kézirat). Szójatermesztési Tanácskozás,

Harkány, 1988. 02. 17–18.Balikó S., Fülöp J.-né (2002): Szója. In: Radics (szerk.): Alternatív növények termesztése,

Budapest, Szaktudás Kiadó Ház, pp 253–279.Balikó S., Fülöp J-né, Schneider B. (1987): Szójaoltási kísérletek és az azokból levonható kö-

vetkeztetések a Bólyi Mezôgazdasági Kombinátban Vetômag Tájékoztató, 5. sz. pp 3-5.Balla L. (1994): A takarmánygabona beltartalmi tulajdonságainak javítása. Zárójelentés.

Martonvásár. 34.Balla L. (2002): A kalászos gabonatermesztés jelenlegi helyzete és fejlôdésének tendenci-

ái. In: Balla L. Kalászos gabona-termesztés. Gazdálkodási stratégia. Mezôgazda Kiadó.Budapest, 11–16.

Baltensperger, D. D., Prine, G. M., Albrecht, K. A., Dunavin, L. D., Stanley, R. L.(1987):Flame Crimson Clover, Florida Agricultural Experiment Station.

Banaszak Z., Marciniak, K. (2002): Wide adaptation of DANKO triticale varieties. Proc. of5th International Triticale Symposium Radzikow, Poland June 30–July 5. 2002.217–223.

Bánfalvi Z., Sakanyan, V., Konc C., Kiss Á., Dusha I., Kondorosi A. (1981): Location ofnodulation and nitrogen fixation genes on a high molecular weight plasmid of. R.Meliloti. Mol. Gen. Genet 184: pp 334–339.

Bányai L. (szerk): A pillangós virágú szálastakarmánynövények termesztése, Mezôgazda-sági Kiadó, Budapest, 1983.

Barabás Z. (1987): A búzatermesztés kézikönyve. Mezôgazdasági Kiadó, Budapest.Barabás Z-né (1976): Nitrogénkötés a gümôkben. Pillangósok és baktériumok szimbiózi-

sa. Élet és Tudomány, XXXI. 32. pp 1496–1501.

286

Barneveld van, R. J., Cooper, K. V. (2002): Nutritional quality of triticale for pigs and poul-try. Proc. of 5th International Triticale Symposium Radzikow, Poland June 30–July 5.2002. 227–283.

Bartosova, L. M., Antala, M. (1998): Formovanie kvantitativnych znakov zahranicnych od-rod psenice spaldy v podmienkach juzneho Slovenska. Acta Fytotechnica et Zootechni-ca. Nitra. 1, 3:55–58.

Bátky Zs. (1918): Kiveszô gabonaféléink (tönköly, köles, tatárka) Földrajzi közlöny. 1-2:23–35.

Baum, B. R. (1971a): The taxonomic and cytogenetic implications of the naming ofamphiploids of Triticum and Secale. Euphytica 20, 302–306.

Baum, B. R. (1971b): Proposal to conserve the „generic name” Triticale Müntzing. In„Nomina Generica Conservanda Proposita.” Taxon 20, 644–645.

Baum, B. R., Gupta, P. K. (1990): Taxonomic examination of triticale (X Triticosecale).Can. J. Bot 68:1889.

Bduniols, A. et al (1975): Nutrition azotez du soja. Limites et Ameliorations de la FixationSymbiotique. Cetiom, Paris, pp 3–14.

Beke F., Kiss Á., Koltay Á., Lelley J., Rajki S. (1965): A búzanemesítés és -termesztés újabberedményei. Szerk. Gecse Gy. OMgK. Budapest.

Benedek P., Kajdi F., Késmárki I., Kiss J., Kuroli G., Makai S., Pocsai K-né, Salamon L.,Reisinger P., Szalka É. (1996): Repcetermesztés. Szerk.: Reisinger P. Kisalföldi Vállal-kozásfejlesztési alapítvány. Gazdafüzetek sorozat. Mosonmagyaróvár. 68.

Bennett, M. D. (1974): Meiotic, gametophytic, and early endosperm development in triti-cale. Proc. Int. Symp., 1973 El Batan, Mexico IDRC–024e, pp. 137–148.

Bocz E. (1992): Szántóföldi növénytermesztés. Mezôgazda Kiadó, Budapest, 887.Bódis L. (1983): Az abrakhüvelyesek termesztése. Mezôgazdasági Kiadó, Budapest, pp

160–161.Bólyi Mezôgazdasági Kombinát: A szójatermesztés technológiája 1987. (Kézirat) 100 kí-

sérlet Bólyban 1986. (Kézirat)Bona L. (2001): A tritikále és a rozs sikerrel termeszthetô. Gabonakutató Híradó. (2) 15:8-9.Bona L. (2002): Triticale is becoming a rapidly accepted farm crop in Hungary. In: Triti-

cale topics. The newsletter for ITA (in press).Bona L. (2002): Tritikále-tavasziban és ôsziben is. Gabonakutató Híradó, 16:8.Bona L., Purnhauser L., Ács E., Beke B., Aniol, A., Boros D., Gyran, M. (2002): Yield and

protein content of winter versus spring triticale genotypes. 443–439.Borlaug N. E. (1965): The international wheat improvement program. (Research on Tritit-

icales 17–18.) Part of the 1964–1965 Annual Report of the Agricultural Sciences Pro-grams of the Rockefeller Foundation, 1–23.

Briggle, L. W. (1969): Triticale: A review. Crop Sci. 9:197.Brisson, N., Verma, D. P. S. (1982): Soabean leghemoglobin gene family: Normal, pseudo

and truncated genes. Proc. Natl. Acad. Sci., 79: pp 4055–4059.Chambliss, C. G. (1994): Winter Forage Legume Guide, Florida Cooperative Extension

Service. Cichy H., Nos, H., Budzanovski, G. (2002): Program of winter and spring triticale breeding

at Plant Breeding Company Strzelce. Proc. of 5th International Triticale SymposiumRadzikow, Poland June 30–July 5. 2002. 325–333.

287

Cooper, K. V., Jessop, R. S. (2002): Up date on spring grain triticale breeding in Australia.Proc. of 5th International Triticale Symposium Radzikow, Poland June 30-July 5. 2002.211–217.

Cultivation of Danko Tritikale and Rye varieties. Proc. of Danko Hodowla Roslin. Sp. Z.O. O. 1995. In: Annual Report ’94 Rolimpex S A.

Csibor I., Balikó S. (1975): a szója vegyszeres gyomirtásának 1974. évi tapasztalatai Ma-gyar Mezôgazdaság, XXX. évf. (49): 8

D’ Antuono, L. F., Colonna, M., Minelli, M., Porfiri, O.: 1998. Spelta: confronto varietale.Informatore Agrario. Bologna. 54, 37:48–50.

Darvey, N. L., Roake, J. (2002): Development of spring hybrid triticale. Proc. of 5th Inter-national Triticale Symposium Radzikow, Poland June 30-July 5. 2002. 207–211.

Debreczeni B.-né (1991). Agrokémiai gyakorlatok. Jegyzet. Keszthely.Evans, L. E. (1964): Genome construction within the Triticinae. I. The synthesis of hexa-

ploids (2n=42) having chromosomes of Agropyron and Aegilops in addition to the A andB genomes of Triticum durum. Can. J. Genet. Cytol. 6:19–28.

Faber S. (1903): A keszthelyi m. kir. gazdasági tanintézet növénytermelési tanszékének1903. évi kísérletei. Keszthely. 16.

Fehr, W. R., Caviness, C. E. (1977): Stages of Soybean Development Special Report 80,Iowa State University, Ames. pp 2–18.

Fleischmann, R. (1943): Egy búzanemesítô mûhelyébôl. Köztelek, 32:690–692.Forrai I., Vincze É., Bánfalvi Z., Kiss G. B., Ranchawa, G. R., Kondorosi A. (1983): Local-

ization of symbiotic mutation in Rhizobium meliloti. J. Bacteriol 53. pp 635–643Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (1999): Növényvédô szerek, termésnöve-

lô anyagok. Fuller, F. et al (1983): Soybean nodulin genes. Proc. Natl. Acad. Sci. 80: pp 2594–2598.Fülöp J.-né. (1998): A fajta szerepe és jelentôsége a termesztéstechnológiában. Gyakorlati

Agrofórum. IX./2. pp 16–18.Füsti Molnár G. (1998): A herefélék vetômagtermesztésének 1998. évi tapasztalatai., Ma-

gyar Mezôgazdaság. Vetômag. 53. 47./mell. [4.] 8-9. p.Galgóczi K. (1855): Magyarország a Szerbvajdaság s Temesi Bánság Mezôgazdasági sta-

tisticája. Pest. 430.Gill, K. S. (1975): Proceeding of Twenty-five Years of Research on Varietal Improvement.

Department of Plant Breeding, Punjab Agricultural University, Ludhiana, 55.Gimesi A. (1987): Gyomnövények, gyomírtás. In: Kurnik E., Szabó L. (1987): A szója,

Glycine max (L.) MERILL. pp 163–165.Glits M.; Horváth J.; Kuroli G.; Petróczi I. (1977): Növényvédelem, Mezôgazda Kiadó,

Budapest.Gupta, P. K., Priyadarshan, P. M. (1982): Triticale: Present Status and Future Prospects.

Advances in Genetics. 21. 255–329.Hartmann, P. (1998): A szójatermesztés technológiájáról. Gyakorlati Agrofórum. IX./2. pp

14–16.Heger, J., B. O. Eggum (1991): The nutritional values of some high-yielding cultivars of

triticale. J. Cereal Science. 14:63.Horváth K. (1985): A tarlórépa (Brassica rapa convar. rapa L.) biológiája és virágzásbioló-

giája Diplomadolgozat. Mosonmagyaróvár. 50.

288

Horváth J. (szerk.): A szántóföldi növények betegségei, Mezôgazda Kiadó, Budapest, 1995Hosel, W.: 1989. Area under production, utilization, production technology and profitabil-

ity of growing spelt in South GFR. Bayerisches Landwirtschaftliches Jahrbuch. 1989,66:4,501–507.

Hunyadi K. (1980): Vegyszeres gyomirtás. Egyetemi jegyzet, Agrártudományi Egyetem,Keszthely, pp 109–115.

Ittu, Gh., Saulescu, N. N. (2002): Achievements and perspectives of triticale breeding inRomania. Proc. of 5th International Triticale Symposium Radzikow, Poland June30–July 5. 2002. 223–229.

Ittu, Gh., Saulescu, NN. (1986): Triticale breeding in Fundulea-Romania. In. H. Guedes-Pinto, N. Darvey and V.P. Carnide (eds), Triticale: Today and Tomorrow. Kluver Aca-demic Publishers, Nederlands. 663–668.

Ivány K., Kismányoki T., Ragasits I. (1994): Növénytermesztés, Gazdakönyvtár, Mezôgaz-da Kiadó, Budapest.

Jenkins B. Ch. (1966): Secale additions and substitutions to common wheat. Proceedingsof the Second International Wheat Genetics Symposium. August 19–24. 1963. 301–312.Hereditas Supplementary, Vol. 2.

Jenkins, B. C. (1969): History of the development of some presently promising hexaploidTriticales. Wheat Inf. Ser. 28:18–20.

Jesenko, F. (1913): Über Getreide-Speciesbastarde (Weizen-Roggen). Zeitschr. f. ind. Abst.Vererbungsl. 10, 311–326.

Jessop, R. S. (1996): Stress tolerance in newer triticales compared to other cereals. In:Guedes-Pinto H, Darvey N., Carnide VP, eds. Triticale: today and tomorrow. Dordrecht,Boston, London: Kluwer Academic Publishers, 419–27.

Kádár A. (1993): Gyomirtó és termésszabályozó szerek használata. Factum Kiadó, Buda-pest

Kádár J., Németh T., Szemes J. (1999): Tritikále trágyareakciója a nyírlugosi tartamkísérl-teben. Növénytermelés, 48:647–661.

Kádár J., Szemes J. (2002): A nyírlugasi tartamkísérlet 40 éve. In: Tartamkísérletek, tájter-mesztés, vidékfejlesztés. Nemzetközi konferencia. Debrecen, Nyírlugos, Nyíregyháza,Livada. 2002. június 6-8. 20–24.

Kádár, A. (1983): Gyomirtás – vegyszeres termésszabályozás Mezôgazdasági Kiadó, Bu-dapest, pp 288–292

Kajdi F. (1998): Szója fajták produktivitásának, valamint egyes mennyiségi és minôségimutatóinak változása öntözött és öntözetlen termesztés esetén. Doktori (PhD) értekezés.Keszthely, 194.

Kalajzsieva, Sz. (1975): Vlinajie na mineralnija i szimbitiocsnija azot vörhu dobiva i kac-sesztvoto na zörnöto ot szója Rasztenievödni Nauki, Szófija, 12. (8) pp 42–48.

Kaltsikes, P. J., Lee, J. (1973): The Mode of Inheritance of Yield and Characters Associat-ed with it in Hexaploid Triticale. Z. Pflanzenzüchtg. 69, 135–141.

Kapás S. (1978): A fajtaváltás hatékonysága. Akadémia Kiadó Budapest, pp 9-17.Kendi J. (1985): A szója növényvédelme a Bólyi Mezôgazdasági Kombinátban (Kézirat).Kiss Á. (1958): Mikroevolúciós vizsgálatok búza-rozs hibrideken. Kandidátusi értekezés,

Kecskemét, 1–176.Kiss Á. (1966): Kreuzungsversuche mit Triticale. Der Züchter, 36. Band, Heft 6. 249–255.

289

Kiss Á. (1966): Neue Richtung in der Triticale-Züchtung. Zeitschrift für Pflanzenzüchtung.Band 55, Heft 4. S. 309–329.

Kiss Á. (1968): Triticale. Mezôgazdasági Kiadó, Budapest, 179.Kiss Á., Rajháthy T. (1956): Untersuchungen über die Kreuzbarkeit innerhalb des Subtribus

Triticinae. Der Züchter, 26 Band, Heft 4/5. 128–136.Kiss Á., Rédei Gy. (1953): Experiments to produce rye-wheat (Triticale). Acta Agronomica

Acad. Scientiarum Hungaricae, 3:257–276.Kiss J. M. (1980): Nagy termôképességû és jó minôségû, széles alkalmazkodóképességû

kenyér- és takarmánygabona (tritikále) elôállítása. Kandidátusi értekezés.Kiss, G. B. (1986): A szimbiotikus nitrogénkötés fokozásának lehetôségei. Növényterme-

lés, Tom. 35. No. 4. pp 351–360Kondorosi A., Kiss G.B., Dusha I. (1984): Plasmide governing symbiotic nitrogen fixation.

In: Current development in biological nitrogen fixation. Ed. Subba-Rao. Oxford andIHB Publishing

Kondorosi E., Bánfalvi Z., Kondorosi A. (1984): Physical and genetic analysis of symbiot-ic region of Rhizobium meliloti: ident ification of nodulation genes. Mol.Gen.Genet.193. pp 443–452.

Kovács M., Penksza K. (1995): Egyszikûek (Monocotyledonopsida). Mezôgazdasági nö-vénytan. Szerk: Turcsányi G. Mezôgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 344–371.

Körnicke, F., Werner, H. (1885): Handbuch des Getreidebaues. Berlin.Krolow K. D. (1974): Research work with 4×-Triticale in Germany (Berlin). In: Triticale:

Proc. of on Internat. Symp., El Batan, Mexico, 1-3 October 1973. 51–60.Kurnik E. (1962): A szója Akadémiai Kiadó Budapest, pp 94–98; 159–162; 177–180; 202–208.Kurnik E. (1970): Étkezési és abraktakarmány hüvelyesek termesztése Akadémiai Kiadó,

Budapest.Kurnik E., Szabó L. (1987): A szója, Glycine max (L.) MERILL. Akadémiai Kiadó, Buda-

pest, pp 135–139Láng G. (1970): A növénytermesztés kézikönyve. Mezôgazdasági Kiadó, Budapest, 718.Larter, E. N., T. Tsuchiya, Evans, L. E. (1968): Breeding and cytology of Triticale. Proc. 3rd

Int. Wheat Genet. Symp. (Austral. Acad. Sci., Canberra): 213–221.Lelley J. – Mándy Gy. (1963): A búza. Kultúrflóra 8, 13:341.Lelley J. – Rajháthy T. (1955): A búza és nemesítése. Akadémiai Kiadó, Budapest.Lindschau, M.V., Oehler, E. (1935): Untersuchungen am konstant intermediaren additíven

Rimpauschen Weizen-Roggenbastard. Züchter, 7:228–233.Lorenz, K. (1974): The history, development and utilization of triticale. CRC Critical Rev.

Food Tech. 5:175.Lôrincz J. (1984): A sörárpa termesztése. Mezôgazdasági Kiadó.Mándy Gy. (1963): Szántóföldi növények nemesítése táblázatokban. Mezôgazdasági

Könyvkiadó, Budapest, 285.Meister G. K. (1921): Natural hybridisation of wheat-rye in Russie. Journ. of Heredity. 12:

467–470.Meister, G. K. (1928): Das Problem der Speziesbastardierung im Lichte der experi-

mentellen Methode Zeitschr. ind Abst. Vererbungsl. suppl. II, 1094–1117.Meister, N., N.A. Tiu-Miakov (1927): Rye-Wheat hybrids of the F1 generation in direct and

reciprocal crosses. J. of exp. Landw. in USSR.

290

Mészáros F., Radics L., Ánygyán J. (1981): A fényáteresztés mértéke és hatása különbözôtôszám és N mûtrágya dózis mellett a tavaszi árpa szemtermésére és a biomassza pro-dukciójára. Növénytermelés 1. sz. 29–38.

Metzger R. J. (2002): A man of character, optimism and determination. Proc. of 5th Inter-national Triticale Symposium Radzikow, Poland June 30–July 5. 29–33.

Milotai F. (1852): Gazdasági Katechezis. Kolozsvár.Morrison, R. J., Larter, E. N., Green, G. J. (1977): The genetics of resistance to Puccinia

graminis tritici in hexaploid triticale. Can. J. Genet. Cytol. 19:683–693.Mosse, J., Huet, J. C., Baudet, J. (1988): The amino acid composition of triticale grain

as a function of nitrogen content: comparison with wheat and rye. J. Cereal Sci-ence. 7:49.

Mulalic, N. (1978): Efekat gnojidbe azotom na sadrzaj proteina i ulja. Agronomski Glas-nik, Zagreb, 40.(1) pp 27–37.

Müntzing A. (1939): Studies on the properties and the ways of production of rye-wheatamphidiploids. Hereditas, 25:387–430.

Müntzing A. (1966): Cytogenetic and breeding studies in Triticale. Proceedings of the Sec-ond International Wheat Genetics Symposium. Lund, Sweden, August 19–24. 1963.291–300. Hereditas Supplementary Vol. 2.

Müntzing A. (1979): Triticale, results and problems. In: Advances in Plant Breeding. Suppl.10 to the J. Plant Breed, Berlin and Hamburg.

Nagy I. – Lajos M. – Reisinger P. (1998): A repce növényvédelme és gyomírtása. A repce,mint alternatív növény. A repcetermesztés a gabonaválság-kezelés eszközei közöttcímûtanácskozás (1998. aug. 4.) kiadványa. Gyôr, 21–30.

Nagy J. – Huzsvai L. – Rátonyi T. – Megyes A. – Dobos A. (1999): A száraz idôjárás hatá-sainak enyhítése minimális mûveléssel. Agrofórum. 10, 7:44.

Nagy Z. (1998): Bíborheremag-termesztés. Pannon Agrárkamara, 8. 30. p. Nakajima G. (1951): Cytogenetical studies of F1 plants raised between Triticum dicoccum

(n=14) and Secale cereale (n = 7). La kromosomo, II. 410–415.Nakajima G. (1952): Cytological studies on the sterile F1 plants raised between Triticum

turgidum and Secale cereale. La kromosomo. 14, 410–515.Nakajima G. (1954): Cytogenetical studies on the intergeneric F1 hybrids between Triticum

vulgare and three species of Secale. Jap. J. of Botany. 14. 194–214.Nakajima G. (1961): Cytogenetic studies of triploid hybrid from F1 Triticum turgidum ×

Secale cereale and Triticum vulgare. VI. External characteristics, number of somaticchromosomes, and meiosis in PMC’s of triple rye wheat (TriF23–20–3–4–5–17) plant.Jap. J. Genet. 36:367–474.

Németh I. (1995): Gyomszabályozás I., Gödöllôi Agrártudományi Egyetem, Gödöllô, 1995.Novak V. (1984): Semenarstvi vodnice (Brassica rapa L. var. rapa (L.) Thell.) cv. „Albina”

z prezimovanych rostlin na poli. Bulletin, Vyzkumny a Slechtitelsky Ustav ZelinarskyOlomouc. 28/29, 79–96.

Ocskó Z. (999): Növényvédô szerek, termésnövelô anyagok 1999. I. FVM–AGRINEX Bt.Reálszisztéma Dabasi Nyomda Rt.

Országos Mezôgazdasági Minôsítô Intézet: Nemzeti fajtajegyzék, 2000.Peet, M.: Winter annuals, NCSUPiszarev, V. E. (1955): Amfidiploidi jarovaja psenyica×jarovaja rozs. Bot. Zs. 15:556–560.

291

Piszarev, V. E. (1966): Different approaches in Triticale breeding. Proceedings of the Sec-ond International Wheat Genetics Symposium. Lund. Sweden, August 19–24. 1963.Hereditas Supplementary Vol. 2. 279–290.

Pisztóry M. (1884): Az osztrák-magyar monarchia statisztikája a legújabb adatok alapján.Pozsony, 616.

Radics L. (1996): Tavaszi árpa in Szántóföldi növénytermesztés jegyzet, Nagyváthy JánosGazdaképzô Egyesület, Budapest.

Regnault, Y. (1985): La lütte contre Pes mauvaises herbes du soja. CETIOM, Paris, pp 2-3.Reischer E. (1864): Mezôgazdatiszt. A tönköly, piros alakor (Tr. spelta). Pest. Heckenast

Gusztáv kiadó.Reményi M. L. (1989): A tarlórépa (Brassica rapa L. convar. rapa) biológiája és termeszté-

sének mai helyzete. Diplomadolgozat. Mosonmagyaróvár. 65.Révai Nagylexikon. 1912. Búza címszó alatt. 4:152–154.Rimpau, W. (1891): Kreuzungsprodukte landwirtschaftl. Kulturpflanzen. 1–39. Parey, Berlin.Sanchez-Monge, E., Soler, C. (1973): Wheat and Triticale with rye cytoplasm. Proc. 4th Int.

Wheat Genet. Symp. 387–390.Sanchez-Monge, E. (1956): Fertility in Triticale. Wheat Inf. Serv. Kyoto, 3: 29–30.Sattel, R., Dick, R., Hemphill, D., Luna, J., McGarth, D. (1998): Crimson Clover (Trifoli-

umincarnatum L.), Oregon Cover Crops, Oregon State University.Schinkel, B. (2002): Triticale-still a healthy crop? Proc. of 5th International Triticale Sym-

posium Radzikow, Poland June 30-July 5. 2002. 157–163.Schlegel, R. (1982): First Evidence for Rye-wheat Additions. Biologisches Zentralblatt

Band 101, 641–646.Schlipf, J. A. (1853): A mezôgazdaság népszerû kézikönyve. Pest, Irodalmi Intézet.Schwanitz, F. (1973): A kultúrnövények keletkezése: az egész növényvilág evolúciós mo-

dellje. Mezôgazdasági Kiadó. Budapest.Skender, A., Vrataric, M. (1984): Rezultati djelovanja herbicida i kombinacija herbicida na

suzbijanje korova u soji 1984. Godini, Osijek, pp 254–268.Skovmand, B., Braun, H. J., Fox, P. N. (1985): Genetics and breeding of triticale. In:

Bernard M., Bernard S., eds. Genetics and breeding of triticale. Proceedings of Eucarpiameeting. Clermont Ferrand (France): INRA Paris, 15–27.

Skovmand, B., Fox, P. N., Villareal, R. L. (1984): Triticale in commercial agriculture:progress and promise. Adv. Agron. 37:1.

Soó R. (1951): A magyar növényvilág kézikönyve. Budapest. 2:583–1120.Sowa W., Wegrzyn, S., Krysiak, H., Arsenick, E. (2002): Gene effects for heading – ripen-

ing time, plant height and resistance to Septoria nodorum in four winter triticale cross-es. Proc. of 5th International Triticale Symposium Radzikow, Poland June 30-July 5.2002. 255–263.

Stefanowska, G. (1977): Cytogenetic studies on Triticale and its hybrids with rye andwheat. Part I. Identification of chromosomes in hexaploid Trtiticale. Genetica Polonica,Vol. 18, No. 3. 86–95.

Stefanowska, G. (1977): Cytogenetic studies on Triticale and its hybrids with rye andwheat. Part II. The course of meiotic divisions and analysis of the degree of fertility andof the size of pollen grains in triticale hybrids with rye and wheat. Genetica Plonica, Vol.18. No. 4. 309–315,

292

Stephens, H. (1858): The book of the farm. Pest. Mezei Gazdaság. Korizmics L., Benkô D.,Morócz I. hazai körülményekre alkalmazva.

Sulindin, A. F., Naumova, L. M. (1965): Amfidiploidi polucsennie ot szkrescsivanyija ozi-moj tverdoj psenyici sz rozsju. Selekcija i Semenovodstvo, 1:52–55.

Szelényi G. (1942): Pillangósvirágú takarmánynövények állati ellenségei, Budapest, 1942Szelényiné, Galántai Marianne, Zsolnainé, Harczi Ildikó, Huszár Szilvia (1998): Tritikále

(Tewo) felhasználása hízósertések abraktakarmánykeverékében I. Állattenyésztés és Ta-karmányozás 47. 1. 49–57.

Szelényiné Galántai M., Zsolnainé Harczi I., Huszár Sz. (1998): Tritikále (Tewo) felhaszná-lása hízósertések abrakkeverékében II. Állattenyésztés és Takarmányozás, 47. 3. 247–255.

Széles J. (1999): Nem kerülhetjük el a technológiaváltást! Agrofórum. 10, 7:44–47.Szepessy I. (1977): Növénybetegségek, Mezôgazdasági Kiadó, Budapest.Tamás L. (1999): Ôszi takarmánykeverékek termesztése. = Erdélyi Gazda, 7. 8. 12. p. Terpó A. (1987): Növényrendszertan az ökonómbotanika alapjaival. Mezôgazdasági Kiadó,

Budapest, 2:886.Tormay B.: (1902): Mezôgazdasági vezérfonál néptanítók számára. Budapest, Pallas Rt.Tóth S. (1987): Plimius, C. S. A természet históriája. A növényekrôl. Részletek a XII–XXI.

kötetbôl. Natura, Budapest.Trepacsev, E. P. (1976): 0 nekotorüh azpektah szimbioticseszkoj fikszacii azota bobvümi

kulturami. Agrohimija, Moszkva, 1. sz. pp 138–145.Turi, J. (1987): A szója jelentôsége hazánkban Állami Gazdaság, 7. sz. pp 24–25.Ujvárosi M. (1973): Gyomnövények. Mezôgazdasági Kiadó, Budapest.Varga B., Gotlin, J., Jukic, M. (1985): Reakcija soje na bakterizaciju sa Rhizobium japon-

icum i gnojidbu dusikom. Zborik radiva IV. Savjetovanja, Osijek, pp 213–220.Varga Z. (1998): A szója gyomírtása. Gyakorlati Agrofórum. IX./2. pp 25–27.Varughese, G., Saari, E. E., Abdalla, O. S. (1986): Two decades of triticale breeding and

research at CIMMYT. In: Proc. Int. Triticale Symp. N.L. Darvey, Ed. Austral. Inst. ofAgr. Sci., Sydney, Australia.

Varughese, G., Saari, E. E., Abdalla, O. S. (1986): Two decades of triticale breeding andresearch at CIMMYT. In: Darvey NL, ed. Triticale: International Symposium. Sydney:Australian Institute of Agricultural Science, 148–69.

Varughese, G., Pfeiffer, W. H., Pena, R. J. (1996): Triticale: A successful alternative crop(Part I). Cereal World 41(6):474–461.

Villareal, R. L., Varughese, G. Abdalla, O. S. (1990): Advances in spring triticale breeding.Plant Breed. Rev. 8:43.

Vrataric, M. (1986): Proizvodnja soje. NIRO Zadrugar, Sarajevo, pp 24-27; 5052., 66–70.Waines, J. G. – Erhaide, B. – Barnhardt, D. (1987): Variability in Triticum and Aegilops

species for seed characteristics. Genome, 29:41–46.Weissmann S., Weissmann, E. A. (2002): Hybrid triticale-prospects for research and breed-

ing – Part I: Why hybrids? Proc. of 5th International Triticale Symposium Radzikow,Poland June 30–July 5. 2002. 187–193.

Wellensiek, S. J. (1947): Methods for producing Triticales. Jour. of Heredity 38:6:167–173.Whigham, D. K., Minor, H. C. (1987): Agronomic Characteristics and Environmetal Stress

in Soybean at Phisiology, Agronomy, and Utilization ed. by Norman, A.G. Acedemic,London pp 215–231.

293

Wolski T. (1991): Impact of semidwarf rye germpalm on triticale improvement. Proc. Int.Triticale symposium, Passo Fundo, Brasil, 144–149.

Wolski, T., Tymieniecka, E. (1988): Breeding for winter hardiness in the triticale program ofPoznan Plant Breeders, Eucarpia Triticale 359–367.

Wolski, T., Gryka, J. (1998): Further progress in semidwarf winter triticale breeding. Proc.4th International Triticale Symposium, Alberta, Canada, 26–31 July 1998. 2:163–166.

Zillinsky, F. J. (1974): The development of triticale. Adv. Agron. 26:315.Zillinsky, F. J., Borlaug, N. E. (1971): Progress in developing Triticale as an economic crop.

Res. bull. No. 17. Centro Internacional de Mejoramiento de Maiz y Trigo (CIMMYT),Mexico pp. 27.

294

Nyomda:HIVATALOS BIZTONSÁGI, OKMÁNY-

és JEGYNYOMDA Kft.

Nyomdai elôkészítés:Bencze Sándor