12
XXVII. évfolyam 4. szám – 2019. április Jézus feltámadásakor az emberiség, sőt az egész világ egy hatalmas ajándékot kapott Istentől. Mondhatjuk, hogy ekkor új fejezet kezdődött a mindenség történeté- ben. Ezért van az, hogy ennek napját, a húsvétot az Egyház a legnagyobb ünnepnek tartja. Mi a húsvét lényege? Az ember legmé- lyebb vágya az örök élet, az örök boldog- ság. Amikor belegondolunk abba, hogy egyszer a létünk véget fog érni, akkor érez- zük, hogy ez így nincs rendjén. Az nem egy normális dolog, hogy az életünk csak egy ideig tart. Isten nem ilyennek alkotott meg minket. Ő azt szeretné, hogy örökké létezzünk. A Szentírásban, a Teremtés könyvében talál- hatjuk leírva, hogy az ember, amikor el- követte az első bűnt, akkor ezzel mintegy akadályt állított saját maga és a boldogsága, örök boldogsága közé. Isten viszont végte- lenül szeret minket, s ezért megmentett bennünket. Megváltásunk, Istentől jövő szabadítá- sunk csúcsa, pontosan Jézus Krisztus feltá- madása volt. Ő ugyanis ekkor győzte le a halált. Mit kaptunk Jézustól húsvét éjjelén? Örök életet. Az örök boldogság lehetőségét. Hatalmas kincs, a legnagyobb ajándék. Jézust Nagypénteken megölik, keresztre feszítik, áldozatul adja magát értünk. De mivel Ő nem egy egyszerű ember, hanem az emberré lett második isteni személy, a Fiúisten, ezért a halál nem tudja Őt fogva tartani, hisz végtelenül erősebb annál. Amikor a vasárnapra virradó reggel Mária Magdolna elment a sírjához, látta, hogy az üres. Elvitte a hírt a tanítványok- nak, Péternek és Jánosnak. Ők is odafutot- tak, s azt tapasztalták, hogy Magdolna iga- zat mondott. Szent János – egyike azon négy evan- gelistának, akik leírták Jézus történetét, örömhírét – úgy fogalmaz, hogy amikor Ő belépett a sírbarlangba és meglátta, hogy Krisztus teste eltűnt, hogy az Úr nem foglya a halálnak, hanem legyőzte azt, ekkor kez- dett el valóban hinni. Erre a feltámadásba vetett hitre a tanítvá- nyoknak is nagyon nagy szükségük volt. Hiszen amíg több esztendőn keresztül kö- vették Jézust, látták, hogy milyen rengeteg sok jót tesz, mily hatalmas bölcsességgel tanít. Látták benne az erőt. Az Isten erejét és ezért bíztak benne. Úgy gondolták, hogy Ő lesz az, aki majd meg tudja szabadítani a népüket, a zsidó népet a római elnyomása alól. De aztán jön a Nagycsütörtök: Jézust el- fogják. Nagypénteken keresztre feszítik. Az ember akiben bíztak, akiről sejtették, tudták, hogy valami e világ fölötti hatalom- mal rendelkezik, de teljesen még nem ér- tették meg a nagyságát, ez az ember ilyen csúfos véget ér. Akkor mégsem Ő a Megváltó, mégsem Ő a Szabadító. Gondolhatták. De legalábbis meg voltak zavarodva. Erre mi történik? Vasárnap reggelre virradóra ott áll Jézus sírja – amire katonák vigyáztak, nehogy elrabolják belőle a holttestet – üresen. Ekkor kezdték a tanítványok megérteni, hogy az Ő Mesterük hatalma, ereje, az a szabadítás, amelyet nekik és az egész vi- lágnak adni tud, végtelenül nagyobb annál, mint ahogy korábban gondolták. Jézus nem egy népet, egy országot jött el kiszabadítani az idegen, elnyomó nép hatalmából, hanem az egész emberiséget, az egész világot jött megmenteni a halál fogságából. A tanítványok először még csak az üres sírt látták, de nem sokkal később az Úr meg is jelent nekik. Jézus Krisztus, a Feltámadt, az Isten ember, a közénk eljött Fiúisten több alkalommal elment hozzájuk az Ő megdicsőült testében. Ezek a találkozások megerősítették az apostolok hitét, s így indult el aztán pünkösdkor az Egyház élete, amely közösség egyik legfontosabb fela- data a Jézus feltámadásáról való tanúsko- dás. Ez a feltámadás megnyitotta számunkra is az utat örök életünk második részébe és megmutatta, hogy ha elfogadjuk Isten meg- hívását egy igaz, jó tettekben tevékeny földi élettel, akkor egyszer majd mi is a mennybe jutva egy feltámadt testben élhetünk örök- ké. Ez a húsvét valódi üzenete: az, hogy Isten nem egy pusztulásba, elmúlásba, ha- nem egy örök boldogságba tartó életet szán nekünk. S ezt vele együtt el is érhetjük. Koltavári Attila plébános Amikor az Élet legyőzte a halált Szertartások rendje templomunkban, a húsvéti ünnepkörben Április 18. Nagycsütörtök Jézus utolsó vacsorájának, Az Oltáriszentség alapításának ünnepe Szentmise: 16.30 Április 19. Nagypéntek Jézus szenvedésének és kereszthalálának napja Szertartás: 16.30 Április 20. Húsvét előesti mise Jézus húsvét vasárnapjára virradó feltámadásának előesti ünnepi miséje körmenettel Szentmise: 20.00 Április 21. Húsvét vasárnapja Szentmise: 9.15 Április 22. Húsvét hétfője Szentmise: 9.15

Amikor az Élet legyőzte a haláltXXVII. évfolyam 4. szám – 2019. április Jézus feltámadásakor az emberiség, sőt az egész világ egy hatalmas ajándékot kapott Istentől

  • Upload
    others

  • View
    8

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Amikor az Élet legyőzte a haláltXXVII. évfolyam 4. szám – 2019. április Jézus feltámadásakor az emberiség, sőt az egész világ egy hatalmas ajándékot kapott Istentől

XXVII. évfolyam 4. szám – 2019. április

Jézus feltámadásakor az emberiség, sőtaz egész világ egy hatalmas ajándékotkapott Istentől. Mondhatjuk, hogy ekkor újfejezet kezdődött a mindenség történeté-ben. Ezért van az, hogy ennek napját, ahúsvétot az Egyház a legnagyobb ünnepnektartja.

Mi a húsvét lényege? Az ember legmé-lyebb vágya az örök élet, az örök boldog-ság. Amikor belegondolunk abba, hogyegyszer a létünk véget fog érni, akkor érez-zük, hogy ez így nincs rendjén. Az nem egynormális dolog, hogy az életünk csak egyideig tart.

Isten nem ilyennek alkotott meg minket.Ő azt szeretné, hogy örökké létezzünk. ASzentírásban, a Teremtés könyvében talál-hatjuk leírva, hogy az ember, amikor el-követte az első bűnt, akkor ezzel mintegyakadályt állított saját maga és a boldogsága,

örök boldogsága közé. Isten viszont végte-lenül szeret minket, s ezért megmentettbennünket.

Megváltásunk, Istentől jövő szabadítá-sunk csúcsa, pontosan Jézus Krisztus feltá-madása volt. Ő ugyanis ekkor győzte le ahalált.

Mit kaptunk Jézustól húsvét éjjelén?Örök életet. Az örök boldogság lehetőségét.Hatalmas kincs, a legnagyobb ajándék.Jézust Nagypénteken megölik, keresztrefeszítik, áldozatul adja magát értünk. Demivel Ő nem egy egyszerű ember, hanemaz emberré lett második isteni személy, aFiúisten, ezért a halál nem tudja Őt fogvatartani, hisz végtelenül erősebb annál.

Amikor a vasárnapra virradó reggelMária Magdolna elment a sírjához, látta,hogy az üres. Elvitte a hírt a tanítványok-nak, Péternek és Jánosnak. Ők is odafutot-tak, s azt tapasztalták, hogy Magdolna iga-zat mondott.

Szent János – egyike azon négy evan-gelistának, akik leírták Jézus történetét,örömhírét – úgy fogalmaz, hogy amikor Őbelépett a sírbarlangba és meglátta, hogyKrisztus teste eltűnt, hogy az Úr nem foglyaa halálnak, hanem legyőzte azt, ekkor kez-dett el valóban hinni.

Erre a feltámadásba vetett hitre a tanítvá-nyoknak is nagyon nagy szükségük volt.Hiszen amíg több esztendőn keresztül kö-vették Jézust, látták, hogy milyen rengetegsok jót tesz, mily hatalmas bölcsességgeltanít. Látták benne az erőt. Az Isten erejétés ezért bíztak benne. Úgy gondolták, hogyŐ lesz az, aki majd meg tudja szabadítani anépüket, a zsidó népet a római elnyomásaalól.

De aztán jön a Nagycsütörtök: Jézust el-fogják. Nagypénteken keresztre feszítik. Azember akiben bíztak, akiről sejtették,tudták, hogy valami e világ fölötti hatalom-mal rendelkezik, de teljesen még nem ér-tették meg a nagyságát, ez az ember ilyencsúfos véget ér.

Akkor mégsem Ő a Megváltó, mégsemŐ a Szabadító. Gondolhatták. De legalábbismeg voltak zavarodva. Erre mi történik?Vasárnap reggelre virradóra ott áll Jézus

sírja – amire katonák vigyáztak, nehogyelrabolják belőle a holttestet – üresen.

Ekkor kezdték a tanítványok megérteni,hogy az Ő Mesterük hatalma, ereje, az aszabadítás, amelyet nekik és az egész vi-lágnak adni tud, végtelenül nagyobb annál,mint ahogy korábban gondolták. Jézus nemegy népet, egy országot jött el kiszabadítaniaz idegen, elnyomó nép hatalmából, hanemaz egész emberiséget, az egész világot jöttmegmenteni a halál fogságából.

A tanítványok először még csak az üressírt látták, de nem sokkal később az Úr megis jelent nekik. Jézus Krisztus, a Feltámadt,az Isten ember, a közénk eljött Fiúistentöbb alkalommal elment hozzájuk az Őmegdicsőült testében. Ezek a találkozásokmegerősítették az apostolok hitét, s ígyindult el aztán pünkösdkor az Egyház élete,amely közösség egyik legfontosabb fela-data a Jézus feltámadásáról való tanúsko-dás.

Ez a feltámadás megnyitotta számunkrais az utat örök életünk második részébe ésmegmutatta, hogy ha elfogadjuk Isten meg-hívását egy igaz, jó tettekben tevékeny földiélettel, akkor egyszer majd mi is a mennybejutva egy feltámadt testben élhetünk örök-ké. Ez a húsvét valódi üzenete: az, hogyIsten nem egy pusztulásba, elmúlásba, ha-nem egy örök boldogságba tartó életet szánnekünk. S ezt vele együtt el is érhetjük.

Koltavári Attila plébános

Amikor az Élet legyőzte a halált

Szertartások rendjetemplomunkban,

a húsvéti ünnepkörben

Április 18. Nagycsütörtök Jézus utolsó vacsorájának, Az Oltáriszentség alapításánakünnepe

Szentmise: 16.30

Április 19. Nagypéntek Jézus szenvedésének és kereszthalálának napja

Szertartás: 16.30

Április 20. Húsvét előesti miseJézus húsvét vasárnapjára virradó feltámadásának előesti ünnepi miséje körmenettel

Szentmise: 20.00

Április 21. Húsvét vasárnapja Szentmise: 9.15

Április 22. Húsvét hétfője Szentmise: 9.15

Page 2: Amikor az Élet legyőzte a haláltXXVII. évfolyam 4. szám – 2019. április Jézus feltámadásakor az emberiség, sőt az egész világ egy hatalmas ajándékot kapott Istentől

2019. április2. oldal KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA

A 2019. február 14-én tartott rendes, nyílt ülésen azalábbi napirendeket tárgyalta meg Kenderes Városi Önkor-mányzat Képviselő-testülete:

Rendeletet alkottak az önkormányzat 2019. évi költ-ségvetéséről. A költségvetés feszített, ezért szigorú, fegyel-mezett takarékos gazdálkodásra van szükség.

Határoztak az önkormányzat saját bevételeinek és astabilitási törvény szerinti adósságot keletkeztető ügyle-teiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetésiévet követő három évre várható összegéről.

Megtárgyalták és elfogadták az önkormányzat 2019.évi munkatervét.

Határoztak a polgármester 2019. évi szabadságolásiütemtervéről.

Határoztak a Kenderes Városi Önkormányzat tulajdo-nát képező 1723/5 hrsz.-ú (a Turgonyi és Felsőföldi utcá-kat összekötő út melletti) 390 m2 „ kivett beépítetlen te-rület” megnevezésének „közterület” elnevezésre történőmódosításáról.

Határoztak a Kenderes 1304/1 helyrajzi számú, Ken-deres, Dózsa György út 1. szám alatti ingatlan funkció-jának megváltoztatásáról, mert az ingatlanban mini böl-csődei ellátást kívánnak működtetni.

Szó esett a Középtiszai MEDOSZ Sportkörnél kiala-kult helyzetről. Az önkormányzat nagyon szeretné, hogy azegyesület megmaradjon. Támogatási szerződést kötöttek azegyesülettel, amely szerint természetbeni támogatásként arezsiköltséget fizetik.

Végezetül a bánhalmi utakkal kapcsolatos információkhangzottak el, mely szerint a Dékány József és a BánTibor út közötti, 2155 helyrajzi számú út kapcsán apolgármester személyesen járt el a Közúti Igazgatóság-nál, az igazgató úr segítségét kérte az útalap felületlezá-rásában. Olyan választ kapott, hogy nem a Közúti Igaz-gatósághoz tartozik ez a feladat, mivel a Magyar NemzetiVagyonkezelő Zrt. tulajdonában van az út.

A Modern Falvak program keretében Bánhalmán útraés járdára is szeretnének pályázni.

A Dékány József út végi (ahol nincs út) hat háznak aképviselőjével egyeztettek arról, hogy amennyiben aszükséges 4 méteres részt megkapják a KözéptiszaiMezőgazdasági Zrt.-től, az utat önerőből megcsinálják.

A 2019. március 7-én tartott rendkívüli, nyílt ülésen azalábbi napirendeket tárgyalták meg:

Megtárgyalták és elfogadták a Városi Könyvtár 2018.évi beszámolóját és 2019. évi munkatervét.

Hozzájárultak elidegenítési tilalom bejegyzésénektörléséhez a Kenderes, 41/2 hrsz.-ú, Ifjúság út 23. számalatti belterületi ingatlanra vonatkozóan.

Az előző ülésen tárgyaltak a Középtiszai MEDOSZSportkör működésével kapcsolatos problémákról. Az elő-ző sportköri elnök hibájából keletkezett tartozás miatt a NAVvégrehajtást rendelt el, amely miatt a sportegyesület továbbiműködése bizonytalanná vált. Az egyesület tartozása közel20 millió forint. A cél mindenképpen az, hogy az egyesületmegmaradjon, de számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogyaz egyesület megszűnik. Ebben az esetben egy új egyesületlétrehozásán gondolkoznak, amelynek székhelyét a Város-háza épületében jegyeztetnék be. Ehhez a Képviselő-testülethozzájárult.

Határoztak arról, hogy az önkormányzat tulajdonátképező 425/25 helyrajzi számú, 1300 m2 területű ingatlant2019. április 1-től kezdődően bérbe adják határozatlanidőre Csíki Endre 5331, Kenderes, Vasút út 56/a számalatti vállalkozónak 100.000 Ft/év + ÁFA bérleti díjért.

Döntöttek a Bánhalmán lévő Dékány József és BánTibor utak belterületbe vonásáról, mert ez feltétele aMagyar Falu Program keretén belüli azon pályázatnak,amelyből ezeket az utakat meg kívánják építeni.

Határoztak arról, hogy kezdeményezik a MNV Zrt.-néla Bánhalmán lévő Dékány József és a Bán Tibor utakközött található 2155 helyrajzi számú út önkormányzatitulajdonba adását.

Határoztak arról, hogy felkérik Kenderes Városgaz-dálkodás intézményvezetőjét, hogy év végéig készítsenbeszámolót a Képviselő-testület részére az intézményműködéséről 2015-2018 évekre vonatkozóan.

Felhatalmazták a polgármestert, „A nemzeti és helyiidentitástudat erősítése” című pályázat benyújtásávalkapcsolatos projekt-előkészítési munkák elvégzésével, atervező kiválasztásával és a szükséges eljárások lebonyo-lításával.

A testületi ülések részletes jegyzőkönyvei megtekinthetőeka www.kenderes.hu oldalon az

Önkormányzat/Jegyzőkönyvek menüpontban.

Testületi ülésen történt

Page 3: Amikor az Élet legyőzte a haláltXXVII. évfolyam 4. szám – 2019. április Jézus feltámadásakor az emberiség, sőt az egész világ egy hatalmas ajándékot kapott Istentől

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA2019. április 3. oldal

Jász-Nagykun-Szolnok MegyeiKormányhivatal

Karcagi Járási Hivatal osztályainak ügyfélfogadása:

Kormányablak OsztályOsztályvezető: Dr. Bihari GittaCím: 5300 Karcag, Kossuth tér 1.Telefon: 59/795-158, 59/795-236, 59/795-238,

59/795-220, E-mail cím: [email protected] Ügyfélfogadás

Hétfő 7.00-17.00Kedd 8.00-16.30Szerda 8.00-16.30Csütörtök 8.00-18.00Péntek 8.00-15.00

Építésügyi OsztályOsztályvezető: Monori SándorCím: 5300 Karcag, Ady Endre u. 4.Telefon: 59/795-260, 59/795-259E-mail cím: [email protected]

Földhivatali OsztályOsztályvezető: Huszárné Hajdu MáriaCím: 5300 Karcag, Ady Endre u. 4.Telefon: 59/795-240, 59/795-250E-mail cím: [email protected]

Népegészségügyi OsztályOsztályvezető, járási tiszti főorvos: Dr. Borsos AnikóCím: 5300 Karcag, Ady Endre u. 4.Telefon: 59/795-246 E-mail cím: [email protected]

Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi OsztályOsztályvezető, járási főállatorvos: Dr. Kovács TiborCím: 5300 Karcag, Ady Endre u. 4.Telefon: 59/795-244 E-mail cím: [email protected]

Foglalkoztatási OsztályOsztályvezető: Domokos GyulaCím: 5300 Karcag, Madarasi út 27.Telefon: 59/795-168 E-mail cím: [email protected]

Hatósági OsztályHivatalvezető-helyettes, osztályvezető: Dr. Lévai OlgaSzékhely cím: 5300 Karcag, Kossuth tér 1. Cím: 5331 Kenderes, Szent István u. 56.Telefon: 59/795-155, 59/795-167E-mail cím: [email protected]

Gyámügyi és Igazságügyi OsztályOsztályvezető: Kissné Szendrei JuditSzékhely cím: 5300 Karcag, Kossuth tér 1. Cím: 5331 Kenderes, Szent István u. 56.Telefon: 59/795-149, 59/795-166E-mail cím: [email protected] Ügyfélfogadás

Hétfő 7.30-17.00Kedd nincsSzerda 8.00-16.00Csütörtök 13.00-16.00Péntek 8.00-12.00

Tájékoztató az Európai parlamenti

képviselők választásáról (2019. május 26.)

MÁSHOL SZERETNÉK SZAVAZNI (Átjelentkezési kérelem)Ha máshol szeretne szavazni, mint ami az értesítő levélben

szerepel, át kell jelentkeznie.Magyarországon belül bárhova átjelentkezhet. Az átjelentkezés-

hez kérelmet kell kitölteni és benyújtani.A kérelmet akkor fogadják el, ha beérkezik 2019. május 22. 16

óráig.

NEM TUDOK ELMENNI SZAVAZNI, MOZGÓURNÁTKÉREK (Mozgóurna iránti kérelem)

Az a választópolgár is szavazhat, aki beteg, vagy letartóztatták.Ha nem tud elmenni szavazni, akkor a bizottság megy el Önhöz.Szavazólapokat és mozgóurnát visznek. A mozgóurna egy zárt

doboz, melyben leadhatja a szavazatát.Ha mozgóurnát szeretne, kérelmet kell benyújtania az alábbi

módok egyikén:

ONLINE– ügyfélkapus azonosítás nélkül 2019. május 22. 16 óráig,– ügyfélkapus azonosítással 2019. május 26. 12 óráig.

A POSTÁN történő igénylésnek 2019. május 22. 16 óráig kellmegérkeznie.

SZEMÉLYESEN történő igénylés 2019. május 24. 16 óráignyújtható be.

Írásbeli meghatalmazással rendelkező MEGHATALMA-ZOTT útján történő igénylés

– 2019. május 24. 16 óráig a helyi választási irodához vagy– 2019. május 26. 12 óráig a szavazatszámláló bizottsághoz

nyújtható be.

Írásbeli meghatalmazással nem rendelkező KÉZBESÍTŐ(hozzátartozó vagy egyéb személy) útján

– 2019. május 22. 16 óráig a helyi választási irodához vagy– 2019. május 26. 12 óráig a szavazatszámláló bizottsághoz

nyújtható be.

KÜLFÖLDÖN SZERETNÉK SZAVAZNI (Külképviseletinévjegyzékbe vételi kérelem)

A választáson akkor is szavazhat, ha a szavazás napjánkülföldön tartózkodik.

Ehhez kérelmet kell benyújtania. A kérelmet akkor fogadják el,ha beérkezik 2019. május 17. 16 óráig.

Magyarország nagykövetségén vagy konzulátusán szavazhat.

AKADÁLYMENTES SZAVAZÁST KÉREK(Fogyatékossággal élő választópolgár választójogának

gyakorlásához szükséges segítség igénylése iránti kérelem)– Kérhet Braille-írásos sablont a szavazólap kitöltéséhez (2019.

május 17. 16 óráig be kell érkeznie).– Kérheti, hogy akadálymentesített szavazóhelyiségben

szavazhasson (2019. május 22. 16 óráig be kell érkeznie).A választással kapcsolatos további kérdéseire a

www.valasztas.hu honlapon találhat választ, vagy a polgármesterihivatalban működő választási irodától kérhet részletestájékoztatást.

Kenderesi Helyi Választási iroda5331 Kenderes, Szent István út 56.

Tel.: 06/59 328-251

Page 4: Amikor az Élet legyőzte a haláltXXVII. évfolyam 4. szám – 2019. április Jézus feltámadásakor az emberiség, sőt az egész világ egy hatalmas ajándékot kapott Istentől

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA4. oldal 2019. április

TÁJÉKOZTATÁSTisztelt Lakosság!

A TOP-2.1.3-15-JN1-2016-00003 projektazonosító számú, „Kenderes Város csapa-dékvíz elvezető hálózat fejlesztése I. ütem”elnevezésű pályázatunk keretében a kivitele-zési munkálatokat a Bazaltech Kft. végzi.

Amennyiben a munkálatokkal kapcsolatoskérdésük merül fel, az alábbi elérhetősége-ken vehetik fel a kapcsolatot a kivitelezőképviselőivel:

LAMPRECHT GYÖRGYÉpítésvezető +36-70-430-9655

Till László Építésvezető +36-20-804-5889

Bazaltech Kft.

Írásban:Till László: [email protected]

A munkálatok idejére szíves türelmüket,együttműködésüket kérjük!

Pádár Lászlónépolgármester

Kisújszállási ÖnkormányzatiTűzoltó-parancsnokság

Adó 1%

Kérjük, támogassa Ön is munkánkat, céljainkat…!

Ígérjük adója 1%-át a kisúji Tűzoltóság korszerű védő– és mentőfelszereléseinek beszerzésére, fejlesztésérefordítjuk, hogy szükség esetén európai színvonalúsegítséggel tudjuk meghálálni az emberek bizalmát.

Kérjük, segítsen nekünk, hogy mi is segíthessünk –akár Önnek is…!

Adószámunk: 18832127-1-16

Kisújszállási Önkormányzati TűzoltóParancsnokság

É r t e s í t é s Értesítem, hogy a kötelező egészségbiztosítás keretébenigénybe vehető betegségek megelőzését és koraifelismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról és aszűrővizsgálatok igazolásáról szóló 51/1997 NMrendelet alapján Kenderes és Bánhalma lakosságarészére

2019. május 08-tól 2019. május 29-igtüdőszűrő vizsgálat lesz.

Helye: Művelődési Ház Kenderes,Szent István út 33.

Szűrési időpontok:hétfő: 12.00 – 16.30kedd: 8.00 – 13.00szerda: 12.00 – 16.30csütörtök: 8.00 – 13.00péntek: 8.00 – 12.30

A szűrés a TBC-s megbetegedés mellett számoslégzőszervi, szív-és érrendszeri megbetegedésekvizsgálatára is szolgát.

Kérjük, hogy a Társadalombiztosítási Azonosító Jelet(TAJ-számot) tartalmazó kártyát, valamint személyiigazolványt és lakcímkártyát a szűrésre hozzamagával.

Figyelem! A 40 évnél fiatalabb lakosok részére a szűrés nemkötelező, 40 év feletti lakosok részére a szűrés ajánlott. 40 év alatti lakosok szűrése térítésköteles. A szűrésdíja: 1700.- Ft. Ebben az esetben csekket a tüdőszűrés helyszínén kellkérni, melyet befizet a postán, majd bemutat a szűréselőtt. Továbbá szükséges a szűréshez üzemorvosi vagyháziorvosi beutaló. Csak a beutaló felmutatásaellenében kap csekket !!!18 év alatti lakosok részére az orvosi beutaló mellettszülői beleegyező nyilatkozat aláírása szükséges. A tavaly évről megmaradt csekk érvénytelen! Lehetőség van arra, hogy felbélyegzett válaszborítékellenében postai úton megküldik a szűrés eredményét. Kenderes, 2019. április 3.

Dr. Gaszparjan Karen jegyző

Page 5: Amikor az Élet legyőzte a haláltXXVII. évfolyam 4. szám – 2019. április Jézus feltámadásakor az emberiség, sőt az egész világ egy hatalmas ajándékot kapott Istentől

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA2019. április 5. oldal

Kenderesi Krónika

következő lapzárta:

2019. május 10.

Pályázati felhívás

Kenderes Város Önkormányzatának Képviselő-testületea civil szervezetek részére támogatási pályázatot ír ki. Apályázati kiírást a következő tartalommal közzé teszi aKenderesi Krónika áprilisi számában és a www.kenderes.huhonlapon:

„Támogatásban részesülhet mindazon kenderesi székhelyű,telephelyű, legalább két éve működő párton kívüli 2011. éviCLXXV. törvény előírásainak megfelelő , amely Kenderesközigazgatási területén végzett tevékenységhez kéri atámogatást.

A pályázat elbírálásánál előnyt élvez:

- kulturális tevékenység, kiemelten a városirendezvényekhez való kapcsolódás,- gyermek- és ifjúságvédelem,- hátrányos helyzetű csoportok társadalmiesélyegyenlőségének elősegítése,- közrend, közbiztonság védelme célt meghatározó pályázat.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

- kérelmező azonosító adatait (név, cím, adószám,cégbejegyzés),- a pályázati célt (amire a támogatást kéri),- a pályázati cél megvalósításának költségvetését,- a saját erő összegét,- a kért támogatás összegét.

A pályázati adatlap mellé csatolni kell:

- 6 hónapnál nem régebbi igazolás arról, hogy a 2011. éviCLXXV. törvény alapján a szervezet bejegyzett civilszervezetnek számít

A pályázati adatlapot hiánytalanul kell kitölteni, a pályázatbenyújtása után hiánypótlásra van lehetőség. A késvebenyújtott pályázatok nem támogathatók. A civilszervezeteknek a kapott támogatással 2020. január 31-igkell elszámolni.

A pályázatot Kenderes Város Polgármesteréhez (KenderesSzent István út) 2019. május 10. 12 óráig lehet benyújtani.

Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy aközpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságaérdekében a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján mindenpályázat esetében az összeférhetetlenségről, illetveérintettségről nyilatkozni kell. A nyilatkozat kitöltéseminden pályázat esetén kötelező, annak elmulasztása apályázat érvénytelenségét vonja maga után. A nyilatkozatota pályázati adatlap tartalmazza. Amennyiben a 2007. éviCLXXXI törvény 8. § (1) bekezdése alapján az érintettségfennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” is kötelezően csatolnikell a pályázathoz.”

Pályázati felhívás

Kenderes Város Önkormányzatának Képviselő-testületea sportegyesületek részére támogatási pályázatot ír ki. Apályázati kiírást a következő tartalommal közzé teszi aKenderesi Krónika áprilisi számában és a www.kenderes.huhonlapon:

„Támogatásban részesülhet mindazon kenderesi székhelyű,telephelyű, legalább két éve működő egyesület, amelyKenderes közigazgatási területén végzett tevékenységhezkéri a támogatást.

A pályázatnak tartalmaznia kell:- kérelmező azonosító adatait (név, cím, adószám,cégbejegyzés),- a pályázati célt (amire a támogatást kéri),- a pályázati cél megvalósításának költségvetését,- a saját erő összegét,- a kért támogatás összegét.

A pályázati adatlap mellé csatolni kell:- 6 hónapnál nem régebbi igazolás arról, hogy azegyesületnek tartozása nincs.

A pályázati adatlapot hiánytalanul kell kitölteni, a pályázatbenyújtása után hiánypótlásra van lehetőség. A késvebenyújtott pályázatok nem támogathatók. A civilszervezeteknek a kapott támogatással 2020. január 31-igkell elszámolni.

A pályázatot Kenderes Város Polgármesteréhez (KenderesSzent István út) 2018. május 10. 12 óráig lehet benyújtani.

Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy aközpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságaérdekében a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján mindenpályázat esetében az összeférhetetlenségről, illetveérintettségről nyilatkozni kell. A nyilatkozat kitöltéseminden pályázat esetén kötelező, annak elmulasztása apályázat érvénytelenségét vonja maga után. A nyilatkozatota pályázati adatlap tartalmazza. Amennyiben a 2007. éviCLXXXI törvény 8. § (1) bekezdése alapján az érintettségfennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” is kötelezően csatolnikell a pályázathoz.”

Page 6: Amikor az Élet legyőzte a haláltXXVII. évfolyam 4. szám – 2019. április Jézus feltámadásakor az emberiség, sőt az egész világ egy hatalmas ajándékot kapott Istentől

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA6. oldal 2019. április

Lévai Sanyi bácsi nemrégiben töltötte be95. életévét, ebből az alkalomból köszöntötteőt Kenderes Városi Önkormányzatképviseletében Pádár Lászlóné polgármesterés Koncz Éva aljegyző. Az ünnepi alkalmonátadásra került Orbán Viktor Magyarországminiszterelnökének emléklapja, amely aszépkorú polgárok iránti tiszteletet és háláthivatott kifejezni.

Noha régóta ismerjük egymást, abeszélgetés nehezen indult, mert Sanyi bácsiszerint nem kellene vele interjút készíteni,hiszen a városban mindenki ismeri, tudják,hogy még megvan, jól van. De a múltfelidézése elindította a beszélgetést ésvisszavitt a régi Kenderesre…

…a szüleim 1910-ben kötöttek házasságot,mindketten szegényebb sorból valók voltak. Saját házba 1935-ben tudtak költözni. Öten voltunk testvérek, három fiú, kettőlány. Én voltam a legkisebb gyerek. Apám az Ipartestületben voltgondnok. Én egy körházban születtem, ahová az öregparasztemberek esténként eljártak pipázni, kártyázni, beszélgetni.Itt születtem Kenderesen, soha nem hagytam itt...

- Sanyi bácsi hogyan emlékszik Kenderesre a régi időkből?Melyek voltak azok az épületek, amelyek akkor is megvoltakés ma is?

- Ahol most a Központi Konyha épülete áll, ott volt CsernaZoli bácsi nagy boltja, Trenka Sanyi bácsi mészárszéke, de ottvolt Stefanovics (Sziklai) Béla bácsi is, meg a szikvíz üzem.Beljebb meg voltak a lakások. (Rendelet volt rá, hogy a magasbeosztású embereknek, de például a focistáknak is,magyarosítani kellett a nevüket.)

Volt a Kozák-féle kocsma... ami nem a szövetkezettulajdonában állt. Az öreg Kozák, Horthy Miklós vadászfegyverhordója volt.

Utána állt a Bódi néni trafikja. Bódi néni hadiözvegy volt, azI. világháborúban maradt oda a férje, ezért kapottdohányértékesítési engedélyt, mert az a rendszer így isgondoskodott a hadiözvegyekről, rokkantakról, hogy elsősorbanők kaptak engedélyt.

Aztán ott volt a mindenkori főjegyzői lakás. Utána aközségháza, ami 1942-ben épült. Előtte egy kis épület volt aközségháza. Szemben a református templom, mellette aHellenbach kúria, ami eredetileg egy özvegyasszonytulajdonában állt. A templom mögött volt a református iskola,ami helyett 1929-ben építették a mostani iskolaépületet.

1938-ban építették a mostani lelkészlakot és felújították atemplomot. A lelkészlakot, a templomfelújítást és a községházátugyanaz a tervező tervezte. (Szeghalmy Bálint szerk.)

Az iskola mellett üzemelt a Hangya Szövetkezet boltja. Egykis házat képzeljenek el , ami nagyon le volt már romolva. Akkorazt lebontották, és hitelből felépítették a mostani épületet. Volt ottegy komoly bolt, egy kocsma, egy kultúrház, amibenmozivetítést, színházi előadásokat, táncmulatságokat rendeztek.Belül minden vörös bársonyborítású volt, felhajtható székekkel, aszínpadon felülről cserélték a kellékeket. A színpaddal szemben

is állt egy erkély és az oldalfalon is. Azok isvörös bársonnyal voltak fedve. AmikorHorthy Miklós Kenderesen tartózkodottévente két hónapot, akkor Budapestről alegelsőrendűbb színészek jöttek leKenderesre vendégszerepelni, nagyzenekarral. Azt ugye tudod, hogy HorthyMiklós minden évben aratáskor, meg aszületésnapjakor (június 18-án volt aszületésnapja) Kenderesen tartózkodott?Olyankor Kenderes egy nyüzsgő falu lett.Annyi ember jött vidékről, külföldről,mindenfelől…

A Hangya nem tudta fizetni a részleteket,így az épületet eladta a községnek. Aztán azépület végéhez építettek egy tisztálkodóközösségi fürdőt. Hetente három nap

mehettek a férfiak három nap a nők a gyerekekkel. Volt ott öt kádis külön fülkékben, oda az idős, beteg emberek mehettekbármelyik nap.

A színház épülettel szemben volt a piactér, a baromfipiac,mellette az óvoda és lentebb az orvosi rendelő, akkor Dr.Doroghy Kálmán volt a községi orvos.

- Jól tudom, hogy Sanyi bácsi dolgozott a Hangyaboltjában? Meséljen erről is!

- Amikor elvégeztem a hatodik osztályt, akkor már azIpartestületben laktunk. Ott dolgozott apám, anyám, meg migyerekek is. A két lány kiszolgált, meg takarított anyánkkal. Azaz egy szórakozóhely volt, ahová a csendőrök is bemehettek,mert az egy kulturált hely volt. Ott volt az úri kaszinó, a söntés,a játéktermek, volt egy kiadó szoba, meg egy kugli pálya.

Az Ipartestület alakításáról csak annyit röviden, hogy akkor 90iparos volt a községben. Volt asztalos, suszter, úri szabó,kőműves, ács, pék, üveges, kovács…

(Sanyi bácsi büszkén mutatja a Kenderesi Ipartestület díszesmeghívóját, amelyen valóban 86 helyi iparos és 15 kereskedőneve szerepel. Az ünnepség legfőbb védnökei:

- Hermann Miksa m.kir. kereskedelemügyi miniszter- Sesztina Jenő felsőházi tag, a debreceni ker. és iparkamara

elnöke- vitéz br. Dr. Hellenbach Gottfried nagybirtokos úr, az

ipartestület díszelnöke- vitéz ifj. Horthy István úr- gróf Hadik János felsőházi tag, az OKT elnöke- Dr. Herczeg Béla országgyűlési képviselő úr- vitéz nagybányai Horthy István lovassági tábornok úr, az

ipartestület díszelnöke- vitéz ifj. Horthy Miklós nagybirtokos úr, az ipartestület

díszelnöke- Magyary-Kossa Béla nagybirtokos úr.)

(szerk.)Visszatérve a Hangyához… Nyolc évesen már pénzkereső

voltam. Az ipartestület kivilágított kuglipályáján, nyáron este 10-ig lehetett kuglizni. Egyik nap a csendőrök, másik nap aziparosok, az úri kaszinó, meg a paraszt emberek jártak odajátszani. Én állítottam fel a kuglikat. Ezzel a munkával hétköznap

Soha nem hagytam itt Kenderest…- interjú a 95 éves Lévai Sanyi bácsival -

Page 7: Amikor az Élet legyőzte a haláltXXVII. évfolyam 4. szám – 2019. április Jézus feltámadásakor az emberiség, sőt az egész világ egy hatalmas ajándékot kapott Istentől

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA2019. április 7. oldal

kerestem egy pengőt, de vasárnap három pengőt is. Az, aki egésznap kaszált, az se keresett többet…

Az akkori iskolaigazgató mondta apámnak, hogy engemtaníttasson tovább, mert ez a gyerek okos. Erre apám azt mondta,„egyik gyerekemből se csináltam urat, ez se lesz úr!” Atestvéreim között volt molnársegéd, suszter, a lányok megszolgálók voltak, meg takarítottak az ipartestületben.

A Hangya üzlet ajtajára ki volt írva „Négy polgári iskolátvégzett személyt, tanulónak felveszünk”. (A polgári iskola abbanaz időben a középiskolai végzettségnek felelt meg. Agimnáziumnál alacsonyabb, oda az urak járatták a gyerekeiket.)A hirdetmény egy hónapig is kint függött az ajtón, hisz’ akipolgári iskolát végzett, az már nem ment el kereskedő tanulónak!Volt itt egy tanító, akit Horthy Miklós Debrecenből hívott ide,mert Horthy azzal is törődött, hogy itt jó tanítók legyenek, hogyképzett emberek kerüljenek ki Kenderesről.

Ez a tanító javasolta a Hangya Szövetkezetben, hogy engemvegyenek fel tanulónak, ne várjanak arra, hogy polgári iskolátvégzett ember fog jelentkezni. Otthon megbeszéltem aszüleimmel. Apám nem akarta, de anyám volt a szónok otthon,úgyhogy jelentkeztem az üzletbe inasnak. Mivel nem volt polgáriiskolám, nem három évet, hanem négyet kellett tanulnom. Afizetésem sokkal kevesebb volt, mint a kuglipályán. Első évbenöt pengőt kaptam egy hónapban, másodikban tízet, harmadikbantizenötöt, negyedikben kaptam húsz pengőt havonta. Inas időmalatt végeztem el levelezőn a kereskedelmi iskolát is. Aztán otttartottak, mert megszerettek, meg elismerték a szorgalmamat.Segéd lettem, és amikor a főnökömet behívták, mint tartalékoskatona gyakorlatra, mindig nekem adta át a feladatait. Énrendeltem az árut, majd én csináltam mindent helyette. Aztánegyszer végleg odamaradt, elesett…

Horthy Miklós is többször volt nálam vásárolni, meg afelesége, a méltóságos asszony is a szobalányaival. Horthynékedvence a krumplicukor volt, mert azt mondta, hogy az a szíveterősíti.

A Hangya hadiüzemnek számított, ellátta az egész hadseregetis élelemmel meg mindennel, így nekem nem kellett bevonulni aháborúba harcolni.

Ahhoz, hogy üzletvezető lehessen valaki, le kellett tenni ezerpengő kauciót, hogy ha valami nem stimmelt, azzal az összeggelfelelt a bolt vagyonáért. Bátyámtól kértem kölcsön, hogy kitudjam fizetni. Egy napon azzal ébresztettek, hogy kirabolták aboltot… Jött az orosz hadsereg, tudták, hogy a Hangyaüzletekben rengeteg áru van. Feltörték az ajtót, felfeszítették arolót és mindent elvittek… Kutya világ volt az…

- Meséljen egy kicsit a családról! Mikor házasodtak összeIlonka nénivel?

- 1945-ben házasodtunk össze. Akkor én 21 éves voltam.Három évvel azelőtt ismerkedtünk meg, szinte méggyerekszerelem volt. Egy csendőr akarta elvenni feleségül, deengem jobban szeretett! Három évig csak udvaroltam neki, akezét is alig mertem megfogni (nevet). Nem úgy volt akkor, mintmost… De 60 évet éltünk együtt. Született két lányunk és kétunokánk. Én ápoltam a feleségemet betegségének utolsó 10évében.

A háború után pár évig paraszti munkából éltünk. Anyósomnállaktunk, az ő két hold földjén elkezdtünk rizst termelni, de egy-egy jó termést követően hívattak a tanácshoz, hogy mennyirizsünk termett? Következő évben már nem termelhettünk,megtiltották…

Aztán Földműves Szövetkezet lett. Bejöttek az oroszok,felállították a parancsnokságot. Volt nyolc helyi lakos, akik

jelentkeztek az oroszoknál. Ők kaptak egy-egy karszalagot ésteljesítették a ruszkik parancsait. Ha az volt a parancs, hogy kell20 marha vagy 30 disznó, akkor azt nekik el kellett venni alakosoktól és ki kellett hajtani az állomásra. Amikor bejöttek azoroszok 56-ban, mindenütt kellett választani egy párttitkárt. Itt ismegválasztotta a község lakossága. Minden üzemnél kellettválasztani munkástanács elnököt. Én akkor a FöldművesSzövetkezetnél voltam, ahol most az Áruház van. Én voltam aszakszervezeti titkár, úgyhogy engem választottak meg, mertsenki sem vállalta el. Én is tiltakoztam, de nem volt választásom.Megegyeztünk, hogy az alakuló ülésünk 3 nap múlva lesz azirodán. Ez csütörtök volt, tehát vasárnap délelőttre beszéltük mega következő találkozót. Vasárnap reggel 6 órakor hallottam arádióban, hogy bejöttek az oroszok. 9 órára csak felmentem aszövetkezethez, még két ember jött, de hazaküldtem őket.Örültünk, hogy nem kell ülésezni. Januárban volt egy pártgyűlés,ahol felszólalt három szövetkezeti tag, hogy Kenderesen azellenforradalmárok még mindig a szövetkezetben vannak. Mertabban a 3 napban, a rendszer szemében ellenforradalmároklettünk… Bemondtak négy nevet, köztük engem is. A parancs azvolt, hogy minket el kell takarítani! Kisújszállásról jött öt ember,minket felhívattak a községházához kihallgatásra. Ott volt azakkori vezető kar, 5 pufajkás … Közölték velünk, hogy azonnalihatállyal el vagyunk bocsátva és a községet is hagyjuk el. Erre énmegszólaltam, hogy „még a halálraítéltnek is megmondják, hogymiért végzik ki, mondják meg, hogy mi a bűnünk!” A válasz azvolt, hogy: HALLGASS! Nem mertünk tovább egy szót semszólni. Hét évig kényszerültem Tiszafüredre járni dolgozni, de akenderesiek mentek a járáshoz és a megyéhez, hogy engedjenekvissza Kenderesre. Végül úgy jöhettem vissza, hogy helyettemegy embert adnak Kunhegyesnek. Az volt a feltételem, hogy afeleségem is velem dolgozhasson. Ez így volt 23 évig…

Lassan kezdtek alakulni a dolgok, amit leromboltak, kezdtékújraépíteni, jobb lett az áruellátás. Felvásároltuk a tojást,baromfit, sertést. Hozzám tartoztak a pékségek, vendéglátóegységek, összesen 13 egység. A dolgozóknak évente kétszer,háromszor kirándulást szerveztem. Soha nem vizsgáltam át adolgozók táskáját, de nem is loptak semmit. Volt egy országosverseny, ahol az üzleteket vizsgálták (áruellátás, tisztaság,elszámolás stb.). A mi boltunk lett az első, ki is tettek egy táblát,„Az ország mintaboltja”. Akkor kormánykitüntetést is kaptam,elsőként az országban.

Szerettem a kereskedelemben dolgozni. Az a fontos, hogy azember kedves, udvarias legyen a vevővel. Veszekedéssel nemlehet semmit eladni.

- Mi a véleménye Sanyi bácsinak a mostani életről, a világalakulásáról?

- Szomorú… Sanyi bácsi még órákig vagy akár napokig tudott volna

mesélni a régi dolgokról, az akkori világról, az emberekről, a kétvilágháború közötti korról, az ’56 utáni időkről, arendszerváltásról, majd nyugdíjas éveiről, de egy kicsit fáradtvolt a beszélgetés végére. 95 év igen szép kor. Bízom benne, hogya 100. születésnapján is köszönthetjük Sanyi bácsit és egy újabbbeszélgetésre is sor kerülhet!

Szinte minden kérdező felteszi a kérdést ilyenkor: mi a hosszúélet titka? Én nem kérdeztem, Sanyi bácsi magától mondta:„Mindenki tartsa be az orvos utasításait, mert ha az orvosoknincsenek, már én sem lennék itt!”

Az interjút Bodor Tamás készítette.

Page 8: Amikor az Élet legyőzte a haláltXXVII. évfolyam 4. szám – 2019. április Jézus feltámadásakor az emberiség, sőt az egész világ egy hatalmas ajándékot kapott Istentől

Falugazdász hírek

Tisztelettel tájékoztatom a gazdálkodókat,hogy elindult a 2019. évi egységes kérelmekbeadásának időszaka. A szankciómentesbenyújtás határideje 2019. május 15.

Kérem azokat a gazdálkodókat, akik a kérelembeadásához igénybe kívánják venni segítségemet,szíveskedjenek magukkal hozni a MÁK (korábbanMVH) jelszavukat, és ha lehetséges, a jogszerűföldhasználatot igazoló dokumentumukat is, ígypéldául a földhasználati vagy tulajdoni lapot (ahelyrajzi számok pontos beazonosítása miatt).

Kérem, hogy a saját ügyfélkapuval rendelkezőügyfelek is igényeljenek jelszót, ha nemrendelkeznek vele, mert az idei évtől afalugazdászok kizárólag kamaraimeghatalmazással tudják kérelmeiket azelektronikus felületen benyújtani. Amennyibennincs meg a korábbi jelszavuk, új jelszóigényléséhez biztosítani tudunk jelszóigénylőformanyomtatványt, melyet a megyeikormányhivatal Agrár- és VidékfejlesztéstTámogató Főosztálya részére kell eljuttatni.

Azoknak a gazdálkodóknak, akik tavaly aközreműködésemmel adták be kérelmüket, nemkell a jelszavukat magukkal hozniuk, mert akorábbi meghatalmazás továbbra is érvényes.

A hosszas várakozás elkerülése érdekébentelefonon kérhetnek időpontot vagy személyesenaz irodában. Bánhalmán az egységes kérelmekbeadásának időszakában nincs ügyfélfogadás,mivel az internet-lefedettség nem megfelelő, ezértKenderesen lehetséges a támogatási kérelembenyújtása.

Az állatalapú támogatásokat – az anyajuh-támogatás kivételével – az egységes kérelmenbelül elektronikusan kell igényelni. Az idei évtőlaz állatorvosi igazolásokat nem kell a kérelemhezelektronikusan csatolni. Az állatalapú támogatásokesetén az Egységes Nyilvántartási és AzonosításiRendszerbe (ENAR) bejegyzett állatok tartójajogosult a kérelem benyújtására, ezen túl meg kellfelelnie a támogatásra vonatkozó egyébjogosultsági feltételeknek is. Kérelmében csakazon egyedeket tüntesse fel, melyek megfelelnek arendeletekben rögzített feltételeknek és amelyekretámogatást kíván igényelni. Fontos, hogy azállatokkal kapcsolatos paramétereket az ENAR-ban lévő adatokkal egyeztetni szükséges.

KÉREM, HOGY MINDEN ŐSTERMELŐIIGAZOLVÁNNYAL RENDELKEZŐ

GAZDÁLKODÓ AZ ÜGYINTÉZÉSHEZHOZZA MAGÁVAL IGAZOLVÁNYÁT

(az új őstermelői kártyát)!

Ügyfélfogadási napok KENDERESENSzerda: 8:00 – 16:30Csütörtök: 8:00 – 16:30

Ternovánné Kun Erzsébet falugazdászNemzeti Agrárgazdasági Kamara

06 70 505 02 85

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA8. oldal 2019. április

Page 9: Amikor az Élet legyőzte a haláltXXVII. évfolyam 4. szám – 2019. április Jézus feltámadásakor az emberiség, sőt az egész világ egy hatalmas ajándékot kapott Istentől

2019 márciusában Pádár Lászlóné polgár-mester asszony és városunk vezetősége isméttámogatta a kenderesi iskolában tanulógyermekeket, akik félévkor jól vagy kiválóanmegfelelt értékelést kaptak, illetve a tanul-mányi átlaguk elérte a 4,5-t. Polgármesterasszony reményét fejezte ki, hogy ezt a jóeredményt továbbra is a mi iskolánkbanigyekeznek megtartani.

A leendő elsősöket iskolánkba hívogatták atanító nénik. Az első zenés-táncos interaktívfoglalkozás után a „szöszmötölőn” kézműves-kedtek, majd sportos-játékos ügyességfej-lesztés következett, végül az angol nyelvvelismerkedtek óvodásaink.

Fontos Viktória tanárnő és Nagy Csaba

tanár úr segítségével méltó módon emlé-keztünk meg nemzeti ünnepünkről. A városiünnepségre a 7.a, 6.a és 5.b osztályos tanulókkészültek műsor-ral.

Március 12-én történelmi játszóházbahívtuk tanulóinkat. Az első és másodikosgyerekek népi kézműves foglalkozáson vettekrészt, csuhé és más természetes anyagbólkészítettek állatokat, közben közösen énekel-tek, mesét hallgattak, báboztak és játszottakaz elkészített figurákkal.

A játékos vetélkedőn az iskola névadójára,Szent Imrére emlékeztünk. Tanulóink 6állomáson élhették át Szent Imre legen-dájának főbb állomásait. A királyi galériábanóriási mozaikképet raktak össze, a királyi

kreatív műhelyben ékszert készítettek, elju-tottak a középkori gyógyítók laboratóriumábaés a királyi udvarba, ügyességüket tudomány-vadászattal és a tengeri viharban bizonyí-tották.

Pályaorientációs pályázat keretében amiskolci TIGÁZ tanpályáját látogattuk megtanítványainkkal. A gázszivárgás keresőpályán gyakorolták a gyerekek a gázszivárgásfelderítést, bemutatták a hibaelhárítás módját,a műanyaghegesztést üzem közben. Végülmegtekintettük a de-monstrációs pályát, ahola földgáz robbanó hatásának szimulálásárabiztosítanak lehetőséget.

A diákönkormányzat ebben a hónapbansorversenyre hívta a felsősöket. Öt versenyzőcsapat öt feladatban mérte össze ügyességét;volt itt alagútban kúszás és terpeszfutás lab-dahordással, tornapadon kúszás, labdavezetésfloor ball ütővel és rollerezés akadálykerü-léssel. A csapatokhoz szurkoló gyerekek éspedagógusok is érkeztek, hogy hangosan biz-tassák a versenyzőket.

A teremtésvédelmi napon nemcsak aziskolások, a pedagógusok és a szülők, hanemkis óvodásaink is bekapcsolódtak környeze-tük szépítésébe. A délelőtt folyamán óvodá-saink – kis szerszámaik használatával – virá-got ültettek, és a szülők közreműködésével azudvart füvesítették. Délután az alsósok – aszülők és a pedagógusok segítő közreműkö-désével – az iskola és a plébánia környékét ésudvarát tették rendbe. Az elsősök virágotültettek, a másodikosok a játszóterek környé-két rendezték, gyomláltak és szemetet szed-tek. A harmadikosok is ültettek virágot, illetvea korábban kialakított sziklakertet újítottákmeg. A negyedikesek a plébánia udvarángyomláltak és gyűjtötték össze az avart és aletört gallyakat. Felsőseink a környező utcá-kat mentesítették a szeméttől. Másnap a jólmegérdemelt munka jutalmaként pizzávalvendégeltük meg a gyerekeket.

Nagyné Lenge Margit

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA2019. április 9. oldal

A Szent Imre Katolikus Általános Iskola híreiIsmét jutalmazták iskolánk legjobbjait

Akikre büszkék vagyunk1. osztályosok:Ari Noémi, Kiss Csenge, SzekeresDorka, Balogh Hanna, GyulaiKonrád János, Juhász Fanni, MarótiNoémi Beáta, Rézműves Brendon,Szabó Bence Noel, Bak Olívia, BaktaiAngéla Judit, Baktai HelénaMelissza, Kolompár Dorina, FazekasTibor Noel, Horváth Nóra2. osztályosok:Sajtos Zsombor, Sánta Bence, BucsiKrisztina, Jónás Gyula, LadányiJázmin,Lakatos Natália Erzsébet, ZabolaiMilán Tamás, Hangyási Botond,Adamecz Árpád,Fehér Sándor Levente, HorváthZoltán Valter, Szilágyi János Rómeó3. osztályosok:Bende Henrietta, Lólé Dorina, NagyJázmin, Mészáros Adorján, RostásGábor

4. osztályosok:Farkas Róbert, Jelen Jázmin Tamara,Ratkai Nóra, Baktai Orsolya Ilona,Nagy Diána, Nagy Milán, Szabó LiliHanna, Szekeres Anna, KolompárAmanda, Kovács Adrián,Kovács Tamara, Kristóf Kálmán5. osztályosok:Gaszparjan Ruben Bálint, RatkaiRita, Lakatos Mercédesz, AdameczAnna Janka,Erdei Éva, Kiss Balázs, Rabi FanniKatalin, Ulveczki Tamás6. osztályosok.Farkas Gréta, Pádár Szonja, AndrásiSzabolcs, Demeter Míra, HangyásiTamás, Kovács Melinda Alexandra,Pádár Zsombor, Pozsonyi Ramóna,Szűcs Roland, Varga Alícia7. osztályosok:Ábrahám Sára, Andrási Panna8. osztályosok:Dombi Benjámin, Ferenczi Márton

Page 10: Amikor az Élet legyőzte a haláltXXVII. évfolyam 4. szám – 2019. április Jézus feltámadásakor az emberiség, sőt az egész világ egy hatalmas ajándékot kapott Istentől

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA10. oldal 2019. április

F E L H Í V Á S az óvodába történő beíratásra

2018/2019-es tanév sikerei a Kenderesi Mezőgazdasági Szakgimnázium,Szakközépiskola és Kollégiumban

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2019/2020-as nevelési évretörténő óvodai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:

2019. április 29. (hétfő) 8.00 – 12.00 és 13.00-15.30 óra között

2019. április 30. (kedd) 8.00 – 12.00 és 13.00-15.30 óra között

A gyermek abban az évben, amelyben harmadik életévét betölti, anevelési év kezdő napjától (szeptember 01.) napi négy órát kötelesóvodai nevelésben (foglalkozáson) részt venni.

Az az óvodaköteles gyermek, aki halmozottan hátrányos helyzetű,napi hat órában óvodai foglalkozáson köteles részt venni. A szülő azóvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezettgyermekét köteles beíratni az óvodába a meghatározott időpontban.

A szülő beiratkozáskor köteles bemutatni:- a gyermek személyazonosítására alkalmas anyakönyvi

kivonatát és lakcímet igazoló hatósági igazolványt (a gyermeklakcímkártyáját).

Kérem, hozzák magukkal:- a gyermek anyakönyvi kivonatát,- a szülő és gyermek személyazonosságát és lakcímét igazoló

okmányt,- a gyermek TAJ kártyáját, védőoltási kiskönyvét,- a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági

határozatát, hátrányos illetve halmozottan hátrányos helyzetét igazolóhatározatot,

- sajátos nevelési igényű gyermek esetében a Szakértői Bizottságszakértői véleményét, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggelküzdő gyermekek esetében a Pedagógiai Szakszolgálat szakértőivéleményét

A felvételről első fokon az intézmény vezetője és a tagintézmény-vezetője dönt, elutasítás esetén a fenntartó hivatott a felülbírálatikérelmet elbírálni.

Szent Imre Katolikus Általános Iskola és ÓvodaLiliom TagóvodájaFelvételi körzete: a település teljes közigazgatási területe, de

máshonnan is szeretettel várunk gyermekeket.

Gazda Szakma Kiváló Tanulója Verseny, KenderesA mezőgazdasági szakképzés egyik legsokoldalúbb képzése a

gazdaképzés, amely az 1990-es évek eleje óta szerepel ezen a néven amezőgazdasági szakmák között.

Idén március 20–22. között az iskolánk rendezhette meg ezt aversenyt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felkérésére. A versenyzőkaz ország minden részéből érkeztek, összesen 14-en. A 3 naposrendezvény a hivatalos megnyitó után szigorú szabályok keretébenkezdetét vette. Első nap a gyakorlati feladatok, a második nap a szóbeliverseny zajlott le, míg a harmadik nap a hivatalos eredményhirdetésselzárult. A verseny tétjét jelzi, hogy azon tanulók, akiknek teljesítményeeléri a 71%-ot, szakmunkás bizonyítványt kapnak, és mentesülnek aszakmunkásvizsga alól.

Gratulálunk minden versenyzőnek!A verseny végeredménye:1. helyezett Pintér Béla, a kenderesi iskola versenyzője (felkészítő

tanára: Sípos Gyula)2. helyezett Dósai Kamilla (Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és

Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium,felkészítő tanára Görög Mariann)

3. helyezett Fábián Alex Gyula, (Felcsúti Letenyei Lajos

Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola, felkészítő tanáraGurabi-Horváth Katalin).

A negyedik helyet Takács Ádám (Széchenyi István Mezőgazdaságiés Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium,Hajdúböszörmény, felkészítő tanára Szabó Tibor) szerezte meg, azötödik helyezett Győrfi Ákos (Lippai János MezőgazdaságiSzakgimnázium és Szakközépiskola, Nyíregyháza, felkészítő tanáraKerekes Gábor) lett.

Mezőgazdasági gépész SZKTV2019. március 27-29-én került megrendezésre a Tokaji

Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban.24 mezőgazdasági gépész tanuló mérte össze tudását a döntő háromnapja alatt. Intézményünket Emődi Zoltán mezőgazdasági gépésztanuló képviselte, aki 3. helyezést ért el a Mezőgazdasági gépészOrszágos Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, valamint elhozta aLegjobb Szóbeli Feleletért járó különdíjat. Eredményével mentesül aszakmai vizsgák alól. Gratulálunk neki!

Lovász SZKTV MezőhegyesKiss Andrea végzős lovász tanulónk 11. helyezést érte el a Lovász

Országos Szakma Kiváló Tanulója Versenyen Mezőhegyesen.Eredményével mentesül a szakmai vizsgák alól. Neki is szívbőlgratulálunk!

Úgy gondolom, a fenti eredmények önmagukért beszélnek.Szeretném megköszöni a felkészítő tanárok alázatos munkáját, ésminden támogatónk segítségét, aki hozzásegítettek bennünket asikerhez.

Az idei szemeszterben lesz még egy lehetőség, amin öregbíthetjükaz iskolánk hírnevét. A kenderesi iskola az országos gazda-SZKTVdöntőjének megrendezésén túl még egy megtisztelő lehetőséget kapott:az első alkalommal megrendezett „agrár-Szakma sztár” rendezvényenaz iskola mutathatja be a gazda szakmát. Erre április 14–16. közöttkerül sor Budapesten a HUNGEXPO B pavilonjában.

Virág Dóra igazgatóPintér Béla a Gazda Szakma Kiváló Tanulója verseny 1. helyezettje szüleivel

Page 11: Amikor az Élet legyőzte a haláltXXVII. évfolyam 4. szám – 2019. április Jézus feltámadásakor az emberiség, sőt az egész világ egy hatalmas ajándékot kapott Istentől

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA2019. április 11. oldal

Kedves vendégeink!Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Horthy-emlékhelyek felújítása megkezdődött!

Így a római katolikus- és a református templom a felújítás befejezéséig nem látogatható. Megértésüket köszönjük!

Tisztelt Támogatók!

A Horthy Miklós Emlékére Alapítvány várja és köszönettel fogadja

az Ön személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlását!

Az alapítvány továbbra is elsődleges céljának tekinti a még fellelhető, aHorthy családhoz bármilyen módon kötődő épület, terület, emlékhely,szellemi örökség megőrzését valamint a családtagok tevékenységének

megismertetését.

Az alapítvány adószáma: 18842755-1-16Köszönjük támogatását!

Kedves kenderesiek!

A napokban, a budapesti Postamúzeummal folytatott beszélgetéstkövetően fordulok Önökhöz segítségért! Terveink szerint, aPostamúzeum és a kenderesi kiállítóterem egy közös kiállítástszervez, a Magyar Királyi Postahivatalok létrehozásának 150.évfordulója alkalmából. Ehhez a kiállításhoz keresünk olyanfotókat, korabeli dokumentumokat vagy azok másolatait, esetlegtárgyi emlékeket, amelyek a kenderesi postahivatalhozkapcsolódnak. A kiállítás 2019 augusztus-szeptember hónapbanlesz megtekinthető a Horthy Miklós Tengerészeti- és KenderesiNéprajzi Kiállítóterem időszaki termében.

A fényképeket, dokumentumokat, tárgyakat várjuk szeretettel(természetesen csak a kiállítás idejére) a kiállítóteremben!

Bodor Tamás

2019. április 28-án, vasárnap, 9.15-kor imádkozzunkegyütt elhunyt Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai

Ilona lelkéért, a kenderesi római katolikus templomban, halálának 6.

évfordulóján!

„Most azért megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.”

/Szent Pál/

Temetőiközlemény

A római katolikus temetőben azutóbbi időben rengeteg műanyag,PET palackot dobtak ki aszemétbe. Kérjük, hogy ezeket atelepülésen több helyenmegtalálható, illetve azotthonainkba is igényelhetőszelektív hulladéktárolókbahelyezzék el, a temető ugyanisnem háztartási-szemét lerakó hely. Kérjük, hogy a temetői kút melletttalálható 5 literes palackokathasználják a sírokon lévő virágoköntözésére, a használat után pedigszíveskedjenek azokat a kút mellévisszahelyezni.

A Horthy MiklósTengerészeti- és Kenderesi NéprajziKiállítóterem aktuális nyitva tartása

(április 1. - augusztus 31.)

Hétfő: ZÁRVAKedd: ZÁRVASzerda: 10.00 – 18.00Csütörtök: 10.00 – 18.00Péntek: 10.00 – 18.00Szombat: 10.00 – 18.00Vasárnap: 10.00 – 18.00

Jegykiadás 17.40-ig.Telefonszámaink a kiállítóterem

nyitvatartási ideje alatt érhetők el.Elérhetőségeink:

e-mail: [email protected]: www.horthytura.huTel.: 0659/528-044 vagy

0630/4553485A Horthy-kastély és a Horthy-

kripta a kiállítóterem nyitvatartásiideje alatt látogatható.

Kellemes és hasznos időtöltéstkívánunk!

Page 12: Amikor az Élet legyőzte a haláltXXVII. évfolyam 4. szám – 2019. április Jézus feltámadásakor az emberiség, sőt az egész világ egy hatalmas ajándékot kapott Istentől

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA12. oldal 2019. április

Kenderes Város Krónikája – Kiadó: Kenderes Város Önkormányzata. Szerkeszti a szerkesztőbizottság.Felelős kiadó: Pádár Lászlóné Főszerkesztő: Ács Andrea Éva

ISSN: 1787-0097 Nyomdai munkák: KIS-ÚJ-LAP Kft. Tel.: 06/20-45-86-999

Kedves Érdeklődő Gyerekek,Szülők!

A Kenderesi Néptánc és Hagyományőrző Egyesület

NÉPTÁNC TÁBORT szervez.

Tervezett időpont: július 01.-05.

Programok: - tánctanítás- kézműves foglalkozások- kirándulás a környéken- háromszori étkezés(tízórai, ebéd, uzsonna)

Tábor díja: 15.000.-Ft/fő Tábor vezető: Lukácsné Német Edit óvó néni

Szabóné Bóta Henrietta tanító néniNem elvárás a „TÁNCOS ELŐKÉPZETTSÉG”.Akinek felkeltettük az érdeklődését, várjukjelentkezésüket. Jelentkezési lap elérhető az újságban(annak fénymásolata is jó), a tábor vezetőpedagógusoknál és Hangyásiné Veres Andreánál.Elérhetőség: Lukácsné Németh Edit +36 70/942 8202