Az „ars moriendi” táblák üzenete - OSZKepa.oszk.hu/02000/02002/00038/pdf/2010-4_kovacs-ars.pdf · 2012. 10. 31. · Romano és Tenenti szerint ... Kharón Thanatológiai Szemle

1

KOVÁCS DÉNES

Az „ars moriendi” táblák üzenete

Összefoglalás � A múlt század paradigmaváltása a meghalás helyét, a meghalás folyamatát

és a hozzátartozók hozzáállását illetıen szükségszerően olyan változást idézett elı, melynek

eredményeként ma ismét egyre többet megértünk a haldoklók lelkivilágával és egyben a

haldoklók, illetve hozzátartozóik kísérésével kapcsolatban. Ezt tükrözi a hospice-lelkület és a

tanatológiának mint interdiszciplináris tudományágnak a fejlıdése. A középkori „ars

moriendi” táblák tanulmányozása folytán megállapíthatjuk, hogy a haldokló ember küzdelmei

és megnyugvásai beilleszkednek a mai haldoklási modellek által leírt folyamatba. A haldoklás

jellemzıi ugyanis történelmi kortól függetlenül részei az emberi pszichének. Az „ars

moriendi” táblák bemutatásával az a célunk, hogy a haldoklók lelkivilágának ismeretével

kapcsolatos tudásunk gyarapodjon, és lelkileg minél inkább képessé váljunk a haldoklók és

hozzátartozóik humánus kísérésének feladatára.

A meghalás megértésének mikéntje korunkban kiemelt figyelmet kapott. A haldoklókkal való

tudatos foglalkozásnak köszönhetıen a haldokló lelkivilágának megértésében – ez által a

segítı munkában is – pozitív változás figyelhetı meg. Ennek a fejlıdésnek eredményeként

ismerhetjük a haldoklók lelkületének leíró modelljeit. A haldoklókkal foglalkozó

szakemberek leginkább Kübler-Ross halálfázisait idézik. Vannak további modellek is, mint

pl. Weisman, Sporken modelljei, melyeket a nemzetközi szakirodalom szintén számon tart.

Hasonló koncepciójú meghalási modellt tárnak elénk a középkorból ránk maradt „ars

moriendi” vagy „ars bene moriendi” táblák, amelyek elnevezése a jó meghalás mővészetére

utal. Jelen munka ezeknek a tábláknak az ikonológiai értelmezését igyekszik bemutatni azzal

a szándékkal, hogy a haldoklók lelkivilágának teljesebb megértéséhez járuljon hozzá. A

táblák ugyanis a vallás képi jelrendszerével olyan leírást adnak a haldoklóban lejátszódó

gondolat-, illetve érzelemvilágról, amely érdemessé teszi „leporolni” ıket. A 11 tábla∗ öt

∗ A fametszetes táblák mintegy 20 kiadása ismert, a British Libraryben található latin nyelvő táblamásolatok

valószínőleg a legrégebbiek, 1450 körül készülhettek. Az itt bemutatott táblák több kéz munkái, lehetséges,

hogy a mesterek Rogier van der Weyden mőhelyébıl kerültek ki. (A szerk.)

TA

NU

LMÁ

NY

Kharón �� Thanatológiai Szemle �� 2010/4

2

kísértést és azok ellentétpárjait mutatja be, melyeken keresztül a beteget a halál elfogadásához

és a fokozatos megnyugváshoz segíti. A táblákat a beteg kezébe adták, hogy a képeket saját

élettörténete alapján személyesen értelmezze. A táblák tanulmányozása által a hit, a bizalom,

a türelem, az alázat és az örök értékek tudatosultak a betegben. Néha a pap a táblák alapján

elbeszélgetett a beteggel, hozzásegítve ıt a halál elıtti megnyugváshoz, amelyet az utolsó, 11.

táblán láthatunk. A metszetek képi világa szemléletessé teszi azokat a halál elıtti lelki

mozgásokat, amelyeknek ismerete továbbsegít mind a haldoklók küzdelmének megértésében,

mind pedig a segítıi munkában.

A középkor halálképe

A táblák elsısorban arról adnak hiteles képet, hogy a középkori ember miként gondolkodott a

halálról. Már elsı tekintetre világossá válik, hogy a középkor emberének halálképe nem

elvonatkoztatható attól a vallási környezettıl, amely mind az élethez, mind pedig a halálhoz

való viszonyulását meghatározta. A vallás fogalmazta meg az ember számára, hogy miként

kell élnie. Az erkölcsös élet fontosságát az egyház úgy igyekezett érvényre juttatni, hogy

annak hiányában kilátásba helyezte az örök kárhozat lehetıségét. Az életrıl a halál

realitásának függvényében beszéltek, rámutatva arra, hogy az életvezetésnek a halálon is

túlmutató következményei vannak. A kereszténység egy lehetséges választ adott arra, hogy

miként kell az embernek élnie, és mi lesz vele a halála után. Hogy azonban az életbıl a

halálba történı átmenet tragikusságát feloldják, külön figyelmet szenteltek a halálra való

felkészülés fontosságának. A felkészülés a középkorban fokozott hangsúlyt kapott, az

emberek halál iránti attitődjét ugyanis – az egyház tanításának hatására – a középkorra az

elkárhozástól való félelem határozta meg. Magának a felkészülésnek a módját is az egyház

törvényei írták elı. Amíg az elsı keresztényekre nem volt jellemzı a haláltól való félelem, ık

ugyanis a halált úgy értelmezték, mint megnyugvó várakozást Krisztus második eljöveteléig,

addig a középkor emberének a végsı ítélettel kellett számolnia, ahol a jókat örökre

elválasztják a rosszaktól. Képi ábrázolásban ez a motívum úgy jelenik meg, hogy Mihály

arkangyal mérleget tart a kezében, amelyen az ember életét a halála órájában megítélik, vagy

pedig Krisztus ül a trónján, jobbján a jók, balján pedig a rosszak kapják meg az ıket megilletı

helyet. Ugyanígy megjelenik az élet könyvének motívuma is, amely az ember tetteit

tartalmazza, és amellyel az embert halálakor szembesítik. A halálnak és a halál utáni életnek

ez az értelmezése a középkor emberében inkább a félelmet erısítette, háttérbe szorítva a

feltámadásba vetett hit bizalmát. A kárhozat elkerülésére az egyház felajánlotta az

életgyónást, papi feloldozást és az utolsó kenetben (ma betegek szentsége) valamint az utolsó

KOVÁCS DÉNES � Az „ars moriendi” táblák üzenete

3

áldozásban (viaticum) való részesülést. Aki ezekben nem részesült, attól akár az egyházi

temetés lehetıségét is megvonták. Hogy az embernek a felkészülés után már ne legyen

lehetısége rossz cselekedetekre, az említett utolsó liturgikus cselekedetekben való részesülést

a hívık kitolták a halál elıtti órákra (innen az utolsó kenet kifejezés).

A kárhozat félelmének oldására a 12. század hitvilágába bekerül a purgatórium, vagy

tisztítótőz fogalma, mely a lelkek tisztulási helyéül szolgált, egy hitbeli lehetıséget nyújtva,

hogy a végítéletkor mégiscsak mindenki a jók táborához tartozzon. Romano és Tenenti szerint

a tisztítótőzbe vetett hit annak eredménye, hogy a középkor embere nem akart hinni az örök

kárhozatban, így olyan „helyet” keresett magának, ahol a büntetések a pokoléhoz hasonlítanak

ugyan, de véget érnek. (Romano – Tenenti, 1997) A tisztítótőz gondolata lehetıséget adott

arra, hogy az elhunytnak a hozzátartozók jócselekedetekkel és misékkel segítsenek, és így az

imáik hatására a mennyei karok a hívı lelket a kárhozattól megmentsék. Az ars moriendi az

említett külsı cselekedetekkel ellentétben, amelyek arra voltak hivatottak, hogy a haldokló a

túlvilág gyötrelmeit elkerülje, azt képviseli, hogy a meghalás mővészete nem egy szakrális

intézményen múlik. Az embernek sokkal inkább saját magán kell dolgoznia. Az ember a belsı

világában találkozik mind a cselekedeteinek újraértékelésével, mind pedig az Isten óvó

gondviselésével. Azt a lényeges üzenetet képviseli, hogy az embernek lehetısége van a

halálra való tudatos felkészülésre úgy, hogy még életében megnyugvással fogadja el a

meghalás tényét. Gerson ki is emeli, hogy az embernek az ars moriendi használata elıtt hálát

kell adnia Istennek azért a lehetıségért, hogy idıt adott számára a halálra való felkészülésre

(Idézi: Grosse, 1994). A képek azt a lelkületet tükrözik, hogy használatuk által a lelki

megtisztulás folyamata nem tolódik ki egy, a hit által vélt halál utáni helyre, hanem

lejátszódik már a halál elıtt az ember lelkében. Így a jó halál egy szépen lezárt élet utolsó,

egyben legértékesebb momentumává válik. Ezért mondja Danwerth (1999), hogy az ars

moriendi a jó halál elérésének ideális módját tanítja. A 15. századra az idık végezetével

történı Utolsó Ítélet – az egyén szempontjainak megerısödésével párhuzamosan –

áttolódik az emberi élet végére. Az ún. „saját ítélet” azért is fontossá válik, mert a

Purgatóriumba való kerülés feltételez egy elızetes ítéletet. A haldokló ágya körül az égi

és a sátáni szféra harcol a lélekért – ezt csak a haldokló láthatja, aki a tétje ennek a

küzdelemnek. A haldokló aktívan részt vesz ebben a harcban, nem csupán passzív

szemlélıje, az ítéletet tulajdonképp felváltja a próba. Ez a gondolkodásmódbeli változás

teszi lehetıvé az ars moriendi képtípusának kialakulását.

A táblák tanúsága szerint a halál elıtt az élet újra értékelıdik olyan formában, hogy a

haldokló fokozottan szembesül a múlt félelmeivel, amelyeket csak a hitével tud feloldani. A


4

jó készülés következményeként a meghalás a haldokló számára igazi átmenetté válik,

„elszenderüléssé”, ahogy azt a Szőz Mária halálával kapcsolatban emlegették, és amire maguk

is vágytak. A képek az embernek arra a problémájára adnak lehetséges és elfogadható választ,

hogy miként is zajlódhat egy ember halálküzdelme és hogyan érdemes meghalni.

A képek tükrözik mind a földi, mind pedig a túlvilági dimenziókat. Bemutatják az

ember földi vágyait, ugyanakkor olyan értékrendet képviselnek, amelyben a pozitív

motívumok nem csak a túlvilágra érvényesek, hanem a helyes életvezetés szempontjából is

fontos irányelveket mutatnak.

A táblák tartalmának felépítése

A táblák egyik legfıbb értéke, hogy nem a korra jellemzı mennyország – tisztítótőz – pokol

sémát követi, ahol a kárhozattól való rettegés kapja a legnagyobb hangsúlyt, s amitıl az

embernek már a halál elıtt rettegnie kell. Az egyes képek tartalma sokkal inkább a lélek belsı

mozgásait fejezi ki. Ezek a mozgások általános jellegőek, ugyanakkor találóak, és minden

nézı-olvasó számára személyes jelleget öltenek. A latin feliratszalagok nem csak a kor vallási

nyelveként értelmezhetıek, hanem olyan, minden haldokló számára közlendı üzenetet

közvetítenek, amelyet mindenki a saját életvitelének megfelelıen értelmezhet, lehetıséget

kapva az isteni hatalom megértésére. A képek tükörként foghatók fel, amelyek segítségével –

az életvitelünk függvényében és a halálunk tudatában – még a földi valóság dimenziójában

hiteles képet kaphatunk saját magunkról. Találó Deák (2008) megközelítése, aki szerint az a

tudatos szerkesztés, ahogyan az ars moriendik képei a kísértéseket, valamint azok feloldását

bemutatják, a haldokló ember pszichológiai állapotáról adnak hiteles képet. A táblák üzenete

ezáltal kap örök emberi értéket.

A képsorozat bemutatja a jó halálként vágyott haldoklás helyét, kellékeit és szereplıit,

és noha az elején egy-egy szereplı jelenléte idegennek tőnik, az értelmezés folytán ráérzünk

minden szereplı jelenlétének és üzenetének fontosságára. Maga az ágy, mint a haldoklás

helye, mely minden képen jelen van, épp a jó, a vágyott halál jelképe. A hirtelen, a

készületlen és az erıszakos – vagyis a nem ágyban történı – haláltól ugyanis a középkor

embere rettegett. Ezek közül kivételt csak a keresztes háborúkban történı hısi halál jelentett.

(Ariès, 2005; Danwerth, 1999)

A 11 tábla öt illusztrációja azt az öt legnagyobb kísértést taglalja, melyekkel egy

haldoklónak meg kell birkóznia. A keresztény ikonográfia szerint a kísértések az ördög és

csatlósai képében jelennek meg. Mind az öt illusztrációnak van azonban egy ellensúlyozó

képe, mely a haldoklót kitartásra ösztönzi a megnyugvás lehetıségét tárva elé. A pozitív


5

töltető képek nem a haláltól mentik meg az embert, inkább a halál elıtti nyugtalanságának

feloldásához adnak megoldási lehetıségeket. A felkészületlenül fogadott haláltól való

félelmet igyekszenek feloldani a haldoklóban. Az utolsó, 11. kép épp arról tanúskodik, hogy a

haldokló számot tudott vetni életével, elfogadta a halál tényét, és a lélek távozásakor már

testileg-lelkileg elfogadóvá, nyugodttá vált. Ahogy kileheli a lelkét, azt már egy angyal várja,

aki a halott lelkét a mennyei udvar elé vezeti.

Vegyük azonban a táblákat sorrendben. Mivel a képek az öt nagy kísértést és azok

ellentétpárjait mutatják be, az elsı tíz kép öt egységet alkot. A 11. kép egymagában hordozza

a „minden jó, ha a vége jó” üzenetét, kifejezve, hogy a halál elfogadása a haldokló számára

egyértelmővé vált. A képek nem igényelnek olvasni tudást, ami abban a korban az

írástudatlanság miatt fontos szempont volt. Ugyanakkor üzenetük sokkal kifejezıbb, mert a

képi szembesülés tükröt tartott a haldokló elé. A haldokló kezében tartotta a fatáblát, közben

pedig a saját élete pörgött le elıtte. Az út, amit meg kell a haldoklónak tennie, a táblák

üzenetének ívébıl látszik: erıs hit, remény, türelem, alázat és belsı elszakadás a földi élettıl.

Az elsı képen a haldokló félig csukott szemmel fekszik az ágyban. A haja rövid, a teste

gyenge és sovány. Az ágy mindkét oldalán a fej tájékánál egy-egy ördög tölti be a teret. A

harmadik ördög a lepedıt igyekszik ráteríteni, ezzel kifejezve, hogy a háttérben látszó Atya,

Fiú és Mária hármasságának jelenvalóságát igyekszenek kiiktatni a haldokló

gondolatvilágából. A negyedik csatlós épp most érkezik vehemensen a szobába erısítésnek. A

szövegszalagok tımondatai, melyeket az ördögök tartanak, még dinamikusabbá teszik a kép

üzenetét. Az olvasható rajtuk, hogy „Nincs pokol”, „ Tégy úgy, mint a pogányok”, „ Légy

öngyilkos”. Hogy a szövegek drámaisága még jobban kidomborodjon, a kép alsó sarkán egy

ember bemutatja az öngyilkosság egy lehetséges formáját: késsel vágja el a saját torkát.

Ráadásul a kést bal kezében tartja, kifejezve ezzel azt a „balsorsot”, ami az öngyilkosságot

övezi. Az ágy lábánál két koronás jómódú és vezetı személy a pogány bálványimádást

mutatja be. A három filozófus pedig arról értekezik, hogy a túlvilágról még senki sem tért

vissza, a pokol pedig csak a vallás szüleménye, hogy a tudatlan emberben a vallásnak nem

megfelelı cselekedetek elhanyagolása esetén félelmet keltsenek. Zártkörő állásukból azonban

az látszik, hogy a haldokló konkrét küzdelmére nincs válaszuk. A mennyei Atya, Jézus és

Mária jelen vannak ugyan a képen, de az ördögök aktív cselekedetei nem hagyják ıket a

haldokló számára érvényesülni. A képet szemlélı haldokló számára azonban jelenlétük jól

látható és épp a küzdelem hatására egyre több teret kapnak.


6

A második képen elıtérbe kerül a Mennyei Atya, Jézus (Salvator mundi /a világ Megváltója/

típusban) és Mária, akik az elsı képen csak a háttérben kaptak helyet. Számos olyan szent

kíséretében jelennek meg, akik életükben az isteni vezetés fontosságáról tettek tanúságot.

Ezek közül kiemelkedik Mózes alakja, aki az Atya mellett foglal helyet, ı az, aki a

hagyomány szerint már életében találkozott Istennel. Erre utal a fején található két szarv,

amely eredetileg egy fordítási félreértésen alapszik A Bibliában eredetileg az szerepelt, hogy

amikor Mózes leszállt a Sinai-hegyrıl, akkor az isteni találkozástól csak úgy ragyogott az

arca, a Vulgatában ezt úgy fordították, hogy „szarvai voltak”. A Szentlélek is jelen van, az

ágy támláján ülı galamb képében. Mindannyian vigasztalják a haldoklót, hogy ne adjon

helyet lelkében a hitkrízis okozta káosznak. Egy hírvivı angyal a szövegszalagon kifejezésre

is juttatja, hogy „Légy erıs a hitben”. Az ördögök ugyan ott vannak a szobában, de

mindannyian kimerülten fekszenek a földön, kifejezésre juttatva, hogy „Legyıztek”,

„Hiábavaló volt minden”, „ Meneküljünk”.

A hit erısödésének hatása megmutatkozik a haldokló külsı megjelenésén is. A harc

ugyanis nem csak a halál közelségének hatására történı tisztánlátást erısíti, de a haldokló

hangulatán is érezhetı. A haja göndörödik és van tartása, az arcán pedig a gondolatok

sokasága ellenére megjelennek a megnyugvás nyomai. Még az ágya is megváltozott. Nem

csak a gondviselı mennyei sokaság van jelen, de egy baldachin is kerül a feje fölé, amely a

Szentléleknek ad helyet. Az ágy lábai íves formát kapnak. A padló pedig nem hideg kıvel

borított már, hanem meleg és puha deszkával. Az ördögök teljesen elveszítik

emberformájukat, és állati alakban vergıdnek. A mennyei seregek pedig, nyomatékosabban

mint az elsı képen, semmilyen kapcsolatba nem kerülnek a gonosz erıkkel. Megırzik

nyugalmukat, anélkül, hogy a gonosszal küzdenének. Ezzel kifejezésre juttatják, hogy a

nyugtalan gondolatok addig kínozzák az embert, amíg az a hitbıl fakadó megnyugvásnak

helyet nem ad a lelkében.

A harmadik képen az ördögök ismét erıre kapnak. Új stratégiát dolgoznak ki a haldokló

nyugtalanságának erısítésére. Most már hatan jönnek, kifejezve a haldoklóban zajló

nyugtalanság intenzitását. Csúfolják a beteget, nyelvüket öltik feléje, és gúnyosan kacagnak.

Közben sorolják mindazokat a bőnöket, amelyeket a beteg életében elkövetett, ezáltal

kergetve ıt a kétségbeesésbe. Szövegszalagjaikon a haldokló egy-egy bőnét jelenítik meg:

„Házasságot törtél”, „ Fösvény voltál”, „ Loptál és öltél”, „ Hamisan esküdtél”, „ Telhetetlen

voltál”. Az ördögök nem bíznak semmit a véletlenre. Hogy minden bőn felszínre kerüljön, és

a kétségbeesés még jobban elöntse a haldokló lelkét, az egyik ördög egy táblára írja


7

mindazokat a hibákat, amelyekkel a haldoklónak szembesülnie kell. Ezzel a cselekedetükkel

az elsı kép üzenetének ellentétét erısítik a haldoklóban: méltó vagy arra, hogy az örök

kárhozatra kerülj. A szövegszalagok tartalma ezen a táblán is képi formát öltenek. Az ágy

szélénél ott áll az a két asszony, akikkel a férfi megcsalta a feleségét. Az egyik ördög pedig az

ujjai tartásával mutatja be, hogy miként esküdött a haldokló hamisan. Az ágy lábánál egy

mezítelen ember demonstrálja, hogy az ágyban fekvı ıt mindenétıl megfosztotta. Az ördög

pedig mutatja azt a ruhát és azt a pénzes zacskót, amelyet a haldokló a meztelen embertıl

jogtalanul elvett. Mellettük ott fekszik a meggyilkolt ember, egy másik ördög pedig a

bőnjelet: a tırt tartja a kezében. A kép alsó sarkában egy koldus látható, akinek a haldokló

fösvénységében és kapzsiságában nem volt hajlandó alamizsnát adni.

Ilyen mértékő kétségbeesés közepette az ember szükségszerően kezd Isten irgalma felé

fordulni. Ennek tanúbizonysága a következı kép.

A negyedik kép fıszereplıi a Biblia nagy bőnösei (bőnbánó szentek), akik minden hibájuk

ellenére sem kételkedtek Isten irgalmában. Elsı helyen Péter apostol szerepel, aki megkapta a

mennyország kulcsait, noha a Getszemáni kertben a kakas megszólalásáig háromszor tagadta

meg Mesterét. A bőnbánatra szólító kakas külön szerepet kap a képen, kifejezve, hogy Isten

irgalmának elnyerésére a halál órájában bármely rossz cselekedetünk minden álnokság nélkül

vállalhatóvá válik. Péter mellett Mária Magdolna foglal helyet (attribútuma a kenıcsös

tégely), aki utcanıbıl vált Jézus legfontosabb követıjévé, aki könnyeivel mosta Jézus lábát és

hajával törölte meg, és akinek Jézus feltámadása után elsıként jelent meg. A jobb lator is

szerepet kap a történetben (Szent Dizmász), aki a hagyomány szerint a halála óráján tért meg,

s arra kérte Jézust, hogy ha majd eljön az uralma, ne feledkezzen meg róla. Jézus pedig

megígérte neki, hogy „még ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43). Végül az ágy

végénél megtaláljuk Pál apostolt, aki Krisztus tanítványait halálra üldözvén leesik a lóról,

amikor hirtelen isteni fényesség vakítja el, és Krisztus szól hozzá. Ennek hatására megtér,

majd leveleivel a krisztusi tanítás megalapozója lesz. Az angyal a haldoklót a következı

szöveggel erısíti meg: „Te se csüggedj el.” Ha még több bőnt követett volna el, mint amik

halálos ágyán eszébe jutottak, az isteni irgalom hatására akkor is minden kiegyenlítıdne. Az

ördögnek csak a kép sarkában jut hely, aki kutya formájában és felszarvazva – ami a mózesi

szarvak párhuzamaként megvilágosodást, felismerést jelent – azt mondja: „Itt sosem fogok

gyızni.” A másik gonosz pedig szótlanul menekül az ágy alá.


8

Az ötödik képen mégis megjelenik egy következı csatlós. Egyedül van, mint aki nem is

akarja felfedni saját létezését. İ a türelmetlenséggel próbál kísérteni. Üzenete szerint

értelmetlen a betegséget és a vele járó fájdalmakat tőrni, és azt isteni megpróbáltatásként

viselni. A szenvedés ugyanis igazságtalan. A haldoklóban a szenvedés értelmetlensége

haragot teremt, de megjelenik az irigység érzése is, hisz látja az egészséges rokonokat. A

rokonok pedig csak arra várnak, hogy a beteg meghaljon, hogy örökségén osztozni tudjanak.

Ezektıl a sugallott gondolatoktól a beteg dühössé válik, és felrúgja az asztalt, amire egy

rokona épp ételt készül letenni számára. De nem csak az asztalt dönti fel, hanem lábával a

rokonokat is eltolja magától. A gonosz pedig nyelvét kinyújtva kacag a markába: „Milyen jól

bevált az ötletem” megjegyzéssel. Hogy a lelki vigasztalanság milyen mély válságokat hozhat,

azt a kép úgy juttatja kifejezésre, hogy a padló ismét hideg kıbıl van, a képen pedig egy

pozitív személy sem szerepel. Az egyetlen szalmaszálszerő vigasztalást a rokon szövege adja:

„Nézzétek, mennyit kell vezekelnie”, kifejezve, hogy a valóságot nem lehet magunktól távol

tartani.

A hatodik kép bemutatja, hogy a gonosz öröme nem tart sokáig. Nem csak egy angyal jön a

haldokló segítségére, de felsorakozik a szentek egész közössége, saját mártíriumukkal

példázva, hogy minden szenvedés áldássá válik. A szentek legfıbb patrónusaként és az üzenet

valóságaként Jézus jelenik meg a képen a szenvedését jelképezı pálmaággal a betegségnyilat

tartó mennyei Atya jobbján. A képen olyan vértanúk jelennek meg, kiknek élettörténete a

középkorban közismert volt, akiket az emberek példaképüknek tartottak, és akiknek

pártfogását imában kérték. Szent Borbála kezében tartja azt a tornyot, amelybe apja záratta,

hogy óvja a feltőnı szépségő leányt, aki titkon felveszi a kapcsolatot egy teológussal, s

kereszténnyé lesz. Borzalmas kínoztatásra ítélve végül saját apja fejezte le. A hagyomány

szerint, aki ıt tiszteli, annak lelke még a halála elıtt megnyugszik, és bőnei bocsánatot

nyernek. Borbála mellett Alexandriai Szent Katalin tartja kezében a kereket, amellyel meg

akarták kínozni, de az szétrepedt (végül lefejezték, erre utal a másik kezében tartott kard).

Borbálához hasonlóan halála óráján ı is azért imádkozott, hogy aki kínjairól megemlékezik,

azt segítse meg az ég. Emiatt vált a jó halál patrónájává, s a hirtelen haláltól óvó szentté. Az

ágy lábánál Szent István diákónus tartja kezében azokat a köveket, amelyekkel megkövezték,

miközben ı épp megkövezıiért imádkozott. A háttérben pedig Szent Lırinc tartja kezében a

rostélyt, amelyen testét megégették. Az ı életében a szegények és a betegek gondozása kapott

kiemelt szerepet, halála okán pedig a tisztítótőzben égı lelkek védıszentjévé vált. Ezeknek a

szenteknek a szemlélése közben a haldokló elgondolkodik és megérti, hogy a szenvedés nem


9

más, mint a lélek megtisztulása, és a halálhoz közeledve egyre könnyebb az élet terhét viselni.

A kép tanítása annyira pozitív, hogy az ördögnek ismét nem marad más lehetısége, mint a

menekülés, mondván: „Minden fáradozásom hiábavaló”. A másik pedig azt mondja: „Be

vagyok zárva és lebénultam”.

A hetedik képen a gonoszok ismét erıre kapnak. Taktikájuk egyszerő: ha nem tudják a

haldoklót a nehézségekkel és a bőnökkel megtörni, próbálkoznak az önhittség, a gıg és a

hamis jóság képével kísérteni. Öten érkeznek a hízelgésbe burkolt támadásra. A gonoszok a

mennyei Atya, a Fiú és a szentek jelenlétét is fel akarják használni taktikájuk

érvényesítéséhez. Kezükben három díszes koronát tartanak a haldoklót a következı

mondatokkal dicsérve: „Csodálatos a kitartásod a hitben”, „ Türelmet tanúsítottál a

betegségedben”, „ Megérdemled a koronát”, „ Dicsıítsd meg magadat”, „ Légy büszke

magadra”. A képen azonban a szentek arckifejezése intelmet sugall, kifejezve, hogy a jónak

látszata a legveszélyesebb kísértés egy ember számára. Az Atya áldó keze, a Fiú tekintete,

Mária imádsága arra irányítják a haldokló tekintetét, hogy a kísértés csapdáját felismerje, és

hagyjon fel a hiú dicsıség törekvésével. A gonoszok között feltőnı három kis ember épp azért

van a haldokló tekintetének magasságában, hogy az igazságot képviseljék, miszerint a hiú

dicsıségnek nincs sem értelme, sem jelentısége.

A vigasztalanság állapotából a beteg ismét megvigasztalódva kerül ki. A nyolcadik képen

újfent angyalok szolgálnak neki. A beteg megszépül, haja ismét göndör lesz, a haldokló

megelégszik a saját sorsával. A három angyal pedig egyetlen üzenetet képvisel: „Légy

alázatos.” A háttérben, mint ahogyan azt a második képen is láthatjuk, ismét a Szentháromság

szimbóluma jelenik meg. Az Atya és a Fiú mellett ott van a galamb, amely a Szentlelket

jelképezi. Mária, az Istenanya is a csoport része. A szentek közül Remete Szent Antal van

jelen, akit az egyszerőség és az alázat szentjeként tisztelnek. Kezében van a T alakú keresztes

bot és a csengı. Szent Antalról a hagyomány azt tartja, hogy sokszor és nagy erıvel kísértette

ıt a Sátán, a szent pedig úgy védte ki a kísértéseket, hogy minden alkalommal egyre

alázatosabbá vált. A gonoszok ismét leszorulnak a képrıl. Az egyik annyit mond: „Le vagyok

gyızve”. A fıördög pedig az ördögöknek üzen haragos tekintettel. „ Így büntetem meg a

gıgösöket.” Ezzel két dolgot juttat kifejezésre: egyrészt, hogy maguk az ördögök is gıgösök

voltak, és alázat nélkül még a kísértést sem lehet végrehajtani, másrészt pedig hogy az

ördögök maguk is mind a gıgös emberek sorsára jutnak. Közben elnyel három gıgös embert,

köztük egy szerzetest is, akit a tonzúrájáról lehet felismerni.


10

A gonoszok még kihasználnak egy utolsó lehetıséget tervük megvalósítására. A haldoklót a

földi javakhoz való ragaszkodásra biztatják. A kilencedik képen bemutatják az embernek,

hogy élete során mennyi vagyonra tett szert, és hogy mi mindent kell halála esetén itt hagynia.

Ez az utolsó, földi maradásra ösztönzı kísértés. Az ördögök azt gondolják, hogy a ragaszkodó

embert az anyagi javakkal el lehet téríteni a lélek halál elıtti megnyugvásától. A lélek

nyugtalanítását fokozandó eléje vetítik a módos borpincét, az istállót a lovakkal és a

szolgával. Hogy a ragaszkodás mellett egyszerre lelkiismeret-furdalást is okozzanak a

haldoklóban, felsorakoztatják a családot, akik között ott van a nagyapa, aki gyermeke

támogatására szorul, és egy a kisgyerek, akit még valakinek fel kell nevelnie. Az ördög ismét

szarvakat hord, azt sugallva, hogy ı tulajdonképpen „jó” cselekedetek lehetıségeit tárja a

haldokló elé, amikor földi maradásra ösztönzi. A szövegszalagok is e két motívumot emelik

ki: „ Nézd a sok kincset”, „ Gondoskodj a tieidrıl”. Utóbbit épp a szarvakkal rendelkezı ördög

sugallja.

Ezek a kísértések sem tudják azonban hosszasan hatásuk alatt tartani a haldoklót, mert a

tízedik képen ismét megjelenik két angyal bemutatva neki a Gondviselés lényegét. Az

egyikük azt sugallja: „Ne légy kapzsi”, a másik pedig azt mondja „Figyelmed ne a tieiden

legyen.” Közben betakarja palásttal a családtagokat, ezzel fejezve ki, hogy a hozzátartozókról

az Isten gondoskodik. A motívumok is a gondoskodás és a gondviselés témáját tárják a

haldokló látókörébe. A háttérben olyan özvegyek állnak, akik már elfogadták férjük

elveszítését, egy tanító pedig rámutat a Jó Pásztor történetére, aki gondoskodik juhairól. A

kereszten függı Jézus (aki maga a Jó Pásztor) pedig az utolsó szavaira emlékeztet: „Atyám,

kezedbe ajánlom lelkemet.” (Lk 23,46) Az ágy fejénél Mária imádkozik, aki a gondoskodás

és a jó halál szimbóluma egyszerre. Az ördögöknek már csak egy patás képviselıje van jelen,

és pusztán egy kérdése marad: „Mit tudjak tenni?”

Ezzel a tíz képpel, pontosabban ezzel az öt képpárral befejezıdik a haldokló harcának

szemléltetése. A tizenegyedik képen a haldokló kileheli a lelkét, amelyet egy angyal

kísérettel együtt vezet a Teremtı elé. A középkori felfogás szerint a lelket kicsinyített

emberalakként vagy gyermekként ábrázolják. A beteg arca megnyugodott, szemeit lezárta,

egy szerzetes pedig gyertyát ad kezébe, a krisztusi világosság szimbólumaként (haldoklók

gyertyája). A korábbi képeken szereplı ördögök is összegyőlnek, és már csak ınekik van

szöveges üzenetük: „Kiejtettük ezt a lelket a kezünkbıl”, „ Szétvet a düh”, „ Reszketek


11

haragomban”, „ Földig vagyunk alázva”, „ Nem maradt semmi reményünk.” Egy ördögnek

sincs szarva, ellenben mindegyiknek csúnya, deformálódott arca és patája van.

A jó vég jelzéseként a képmezı fordítottá válik. Ahol eddig a haldokló feküdt, most a

keresztrefeszítés látható, jelezve az örök élet garanciáját, ahol pedig a kísértések zajlottak, ott

az elhunyt teste pihen, akinek az arcán látszik a végsı megnyugvás. A kereszt két oldalán

Mária és János apostol látható, akik Jézus halálánál is a legközelebb álltak, valamint a szentek

serege elıtt Mária Magdolna áll, aki balzsammal a kezében jelzi, hogy ı nem hisz az élet

végességében.

Összegzés

Imhof (1998) rámutat arra, hogy napjainkban a haldoklókkal való foglalkozásnak nem a

középkori fametszetek újranyomtatásából kell állnia. Ismeretük mégis jelentısen hozzájárul a

haldoklók lelkivilágának, küzdelmeinek és megnyugvásának megértéséhez. A fametszetek

elsısorban azt tükrözik, hogy a 15. századi ember, akinek a pestis, és a járványok közepette

meg kellett küzdenie a hirtelen halál minden nyőgével, megoldást talált a halálra való

felkészítésre mind az értelmiségiek, mind pedig az írástudatlanok számára.

Az öt alap kísértés, a hit hiánya, a kétségbeesés, a türelmetlenség, az önhittség és a földi

értékekhez való ragaszkodás nem csak a haldokló alapvetı lelki küzdelmét képezi, de

akadálya annak is, hogy az ember szilárd értékrenden alapuló erkölcsös életet élhessen. Ez

utóbbi felismerés ösztönözheti a haldoklókkal foglalkozó embereket arra, hogy megismerjék a

szóban forgó középkori fametszeteket, és általuk saját életükrıl és hivatásukról hitelesebb

képet kapjanak. Tagore szavai: „szeretem az életet, és tudom, hogy a halált is fogom szeretni”

megfontolandó minden haldoklóval foglalkozó számára. A középkori „ars moriendi” képek

úgy segítenek a haldoklás küzdelmeiben, hogy egyúttal útmutatást adnak egy

kiegyensúlyozott élet megtervezéséhez. Hozzájárulnak ahhoz, hogy a haldoklókkal

foglalkozók felismerjék, hogy elsısorban saját életüket kell stabil alapokra helyezni, s

ellentétektıl mentesen élni. A halállal, a haldoklókkal való foglalkozás ugyanis akkor tud

gyümölcsözı lenni, ha a halál tudatában az élet szeretete még szilárdabban kidomborodik.


12

IRODALOM

ARIÈS, PH. (2005): Geschichte des Todes. München, 11. Auflage

DANWERTH, O. (1999): Tod und Jenseits in Europa. In: KÖPKE, W. – SCHMELZ, B. (Edit.) Das

Gemeinsame Haus Europa. Handbuch zur europäischen Kulturgeschichte. Frankfurt a. M.

895-905.

DEÁK ZS. (2008): A keresztény (jó) halálkép a középkori irodalomban. XI. Erdélyi

Tudományos Diákköri Konferencia. Kolozsvár

DEÁK ZS. (2009): A meghalás mővészetének képi narratívái. XII. Erdélyi Tudományos

Diákköri Konferencia. Kolozsvár

GROSSE, S. (1994) Heilsungewissheit und Skrupulositas im späten Mittelalter. Tübingen

ILLICH , I. (1975): Die Enteignung der Gesundheit. Reinbek bei Hamburg

IMHOF, E. A. (1998): Die Kunst des Sterbens: wie unsere Vorfahren sterben lernten. Impulse

für heute. Stuttgart

IMHOF, E. A.: Erfüllt leben – in Gelassenheit sterben – eine Ars moriendi für unsere Zeit.

http://userpage.fu-berlin.de/~aeimhof/amd.htm – Elérés: 2010. 10. 12.

KOVÁCS D. (2005): „Die Hoffnung stirbt zuletzt.“ Sterbebegleitung als priesterliches

Handeln. Ethische und pastorale Aspekte. Dissertation, Innsbruck

ROMANO, R. – TENENTI, A. (1997): Die Grundlegung der modernen Welt. In: Fischer

Weltgeschichte. Bd. XII. Frankfurt

SZOLLÁTH H. (2006): A halálról való gondolkodás és az eredendı bőnösség kapcsolata a

középkori Európában. IX. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia, Kolozsvár

Kovács Dénes lelki segítı

SZTE ÁOK Gyermekklinika 6720 Szeged, Korányi fasor 14-15.

e-mail: [email protected]


13

1. kép (1a): A hitetlenség kísértése (Forrás: Imhof, 1998: 20)


14

2. kép (1b): Bátorítás a hitre (Forrás: Imhof, 1998: 21)


15

3. kép (2a): A kétségbeesés kísértése (Forrás: Imhof, 1998: 22)


16

4. kép (2b): A bizalom vigasza (Forrás: Imhof, 1998: 23)


17

5. kép (3a): A türelmetlenség kísértése (Forrás: Imhof, 1998: 24)


18

6. kép (3b): Bátorítás türelemre (Forrás: Imhof, 1998: 25)


19

7. kép (4a): Az önhittség kísértése (Forrás: Imhof, 1998: 26)


20

8. kép (4b): Bátorítás alázatosságra (Forrás: Imhof, 1998: 27)


21

9. kép (5a): A földi javak kísértése (Forrás: Imhof, 1998: 28)


22

10. kép (5b): Bátorítás a földi javak elhagyására (Forrás: Imhof, 1998: 29)


23

11. kép: A lélek gyızelme (Forrás: Imhof, 1998: 30)

Documents

Az „ars moriendi” táblák üzenete - OSZKepa.oszk.hu/02000/02002/00038/pdf/2010-4_kovacs-ars.pdf · 2012. 10. 31. · Romano és Tenenti szerint ... Kharón Thanatológiai Szemle