1

AZ EURÓPAI JOG ÉS A CSALÁD

GYENEY LAURA

egyetemi docens (PPKE JÁK)

1. A családi élet védelme az uniós joganyagban

Mindenekelőtt szükséges leszögezni, hogy az Unió nem rendelkezik hatáskörrel a családjogi

kérdések átfogó harmonizációjára. Igen érzékeny területről lévén szó, a tagállamok fenn

kívánják tartani szabályozási jogkörüket a családjogi kérdésekben. Mindennek ellenére, az

integrációs joganyag, ha közvetetten is, de számos ponton érinti a családok helyzetét.

Az Európai Közösség alapító atyái a Római Szerződést a tagállamok közötti gazdasági

kapcsolatokat szabályozó okmányként szövegezték meg, ezért az elsősorban gazdasági

jellegű rendelkezéseket tartalmazott. E tény ismeretében talán nem meglepő, hogy az alapító

okiratban nem találhatóak kifejezett családjogi rendelkezések. Mindemellett már igen korán

fény derült arra, hogy a „család” intézménye fontos szerepet tölt be az Európai Gazdasági

Közösség jogában. A belső piac működésének ugyanis szükségszerű előfeltételét képezte a

családdal kapcsolatos közösségi jogok, így elsősorban a családegyesítési jogosítványok

nyújtása.

A munkaerő szabad mozgására vonatkozó szabályok, a szociálbiztonsági koordinációs

rendelkezések megszületése, ill. a foglalkoztatás terén biztosított egyenlő bánásmód

követelményének lefektetése mind-mind kihatással voltak a tagállami polgárok családi

életére. Ezek a rendelkezések azonban nem magának a családnak a védelmét, hanem

elsősorban a belső piac megteremtését, ill. hatékony működését kívánták elősegíteni.

A fenti rendelkezések mi több, csakis a tagállami, azaz a közösségi (ma már uniós) polgárok

szabad mozgását és tartózkodását voltak hivatottak előmozdítani, a harmadik országbeliek

családegyesítése tekintetében az integrációs joganyag nem tartalmazott a fentiekhez hasonló

szabályokat.1

Ez persze nem jelenti azt, hogy a tagállamok teljesen szabadon járhattak el ezen érzékeny

területen. Számos nemzetközi instrumentum, megállapodás vonja ugyanis szabályozási

tárgykörébe a családi élet védelmét, amely kihatással van a tagállami jogalkotásra, ill.

jogalkalmazásra egyaránt. Így példaképpen az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, amely

16. cikkének (3) bekezdésében deklarálja, hogy „ A család a társadalom természetes és

alapvető közössége, amelynek joga van a társadalom és az állam védelmére”, vagy az Emberi

Jogok Európai Egyezménye, amelynek 8. cikke kifejezetten rögzíti a magánélet és a családi

élet tiszteletben tartásához való jogot.2

A fenti eszközök közül azonban egyik sem rögzíti, hogy a szerződő államoknak milyen

feltételek mellett szükséges biztosítaniuk a családegyesítés jogát. Így azok egészen a harmadik

országbeli polgárok családegyesítési jogáról szóló 2003/86/EK irányelv megszületéséig3 igen

széles mérlegelési jogkörrel rendelkeztek. A fenti irányelv, tekintve, hogy az a migrációs

tárgyú uniós intézkedések sorába tartozik, az Európai Unió bevándorlás és menekültpolitikáját

bemutató fejezetben kerül majd részletesen kifejtésre.

1 Eltekintve egyes nemzetközi megállapodásoktól, amelyek egyrészről az EK és a tagállamok, másrészről pedig

egy harmadik ország között születtek. 2 EJEE 8. cikk: „Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben

tartsák”. 3 2003/86/EK irányelv a családegyesítési jogról, HL L 251., 2003.10.3. 12—18. o.

2

2. Az európai polgári eljárásjog és a család

A fentieken túl fontos megemlíteni továbbá az uniós szintű nemzetközi magánjogi normák

családjoggal kapcsolatos rendelkezéseit. Az amszterdami szerződésmódosítással, ill. a

szabadság, biztonság és jog érvényesülése térségének létrehozásával egyre erősebbé vált a

nézet, miszerint a családi kapcsolatok igenis kihatnak az Unió jogára, ill. fordítva, az uniós

jog is kihat a családi kapcsolatokra. Első lépésként a Brüsszel II. Egyezmény

közösségiesítéseként elfogadásra került a Brüsszel II. rendelet,4 amely kifejezetten családi

vonatkozású kérdésekkel foglalkozik, így a házassági ügyekben és a házastársaknak a közös

gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról,

valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról.

Ez volt tehát az első uniós norma az Amszterdami Szerződésben megfogalmazott polgári

ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén, amely igen fontos lépést tett azáltal,

hogy elismerte a határozatok kölcsönös elismerését és végrehajtását a családjog területén.

Ugyanilyen jelentőséggel bír az előbbi rendeletet felváltó 2201/2003/EK rendelet, az új

Brüsszel II rendelet”. Az új rendelet francia kezdeményezésre született alapvetően azzal a

céllal, hogy a korábbi rendelet által felállított egységes joghatósági rendszert és a közös

elismerési és végrehajtási szabályokat olyan esetekre is kiterjessze, amikor a szülői

felügyelettel kapcsolatos jogvita nem kapcsolódik a házassági perhez, attól függetlenül merül

fel.5

A fenti rendeletek fogyatékossága ugyanakkor, hogy azok nem tartalmaztak szabályokat

magáról az alkalmazandó jogról. Így amennyiben egy házassági ügyet valamely tagállam

bírósága elé vittek, az alkalmazandó jogot e tagállam nemzeti kollíziós szabályai határozták

meg, amelyek, mint tudjuk igen eltérő kritériumokon alapulnak.6

Ezt orvosolandó a Bizottság 2005 márciusában zöld könyvet fogadott el a házasság

felbontására vonatkozó ügyekben alkalmazandó jogról és joghatóságról. A zöld könyv széles

körű nyilvános konzultációt indított azon problémák lehetséges megoldásairól, amelyek a

jelenlegi helyzetben felmerülhetnek. A Bizottság ez alapján 2006 júliusában javaslatot is tett a

2201/2003/EK tanácsi rendeletnek a joghatóság tekintetében történő módosításáról és a

házassági ügyekben alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok bevezetéséről. A Tanács

azonban arra a következtetésre jutott, hogy a javaslattal kapcsolatban nem alakult ki és a

közeli jövőben nem is alakulhat ki egyetértés. Megállapította továbbá, hogy a javasolt

rendelet céljai nem érhetők el ésszerű határidőn belül a Szerződések megfelelő

rendelkezéseinek alkalmazásával. Így Belgium, Bulgária, Németország, Spanyolország,

Franciaország, Olaszország, Lettország, Luxemburg, Magyarország, Málta, Ausztria,

Portugália, Románia és Szlovénia kérést intézett a Bizottsághoz, amely szerint megerősített

együttműködést kívánnak létrehozni egymás között a házassági ügyekben alkalmazandó jog

területén.7

Nem meglepő a tagállamok azon igyekezete, hogy a fenti kérdésben együttműködésre

lépjenek. A jelenlegi adatok szerint az Unión belül megközelítőleg 122 millió

4 A 1347/2000/EK rendelet a házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői

felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. HL

L 160, 2000.06.30., 19 – 36. o. 5 Az előbbi aktusok elfogadásában komoly szerepe volt a Tamperei következtetéseknek, amennyiben az

deklarálta, hogy „a valódi európai jogi térség” megteremtése jegyében a családjogi perek keretében hozott

határozatokat az Unió egész területén automatikusan el kell ismerni bármilyen közbenső eljárás, vagy a

végrehajtás megtagadásának bármely jogalapja nélkül. 6 A nemzeti kollíziós szabályok eltérése így komoly jogbizonytalansághoz vezet, nem beszélve arról, hogy a

házastársakat a „bíróságra rohanásra” ösztönözik. 7 Azóta Litvánia 15. tagként csatlakozott az együttműködéshez. Az együttműködéshez nem csatlakozó államok

továbbra is saját joguk alapján ítélik majd meg a házasság felbontására alkalmazandó jogot.

3

házasságkötésből mintegy 16 millió (13 %) határokon átívelő jellegű. Emellett az Unióban

évente 875.000 válást kezdeményeznek, ebből 170.000 „nemzetközi házasság”

megszüntetésére irányul, márpedig igen komoly eltérések vannak a házasság felbontása esetén

az alkalmazandó jogra vonatkozó tagállami kollíziós normák között.

2010 márciusára a Bizottság elkészítette a megerősített együttműködés engedélyezésére

vonatkozó javaslatát és elkészített egy önálló rendeletjavaslatot a házassági ügyekben

alkalmazandó jogra. Miután a Tanács a megerősített együttműködést jóváhagyta, a rendeletet8

2010 decemberében elfogadták (Róma III. rendelet). Az 1259/2010/EU tanácsi rendelet

2012. június 21-én lépett hatályba, és nem érinti a válásokra és házasságokra érvényes

nemzeti jogszabályokat. A rendelet célja csupán, hogy egységesítse a kollíziós jogi

szabályokat a részt vevő tagállamokban a házasság felbontására és a különválásra irányuló

eljárások során alkalmazandó jog meghatározására.

A rendelet tárgyi hatályát tekintve kizárólag a nemzetközi házasság felbontására

alkalmazandó jogot jelöli ki, vagyis csak olyan esetekben alkalmazható, amelyekben a

tényállás különböző államokhoz kapcsolódik. A rendelet univerzális hatályú, ami azt jelenti,

hogy előírásait egy tagállami bíróság függetlenül attól alkalmazza, hogy az irányadó jog olyan

tagállam joga, amelyben a rendelet hatályos, vagy olyan tagállam joga, amelyben nem

hatályos, esetleg harmadik, nem tagállam jogáról van szó.

A rendeletben az autonómia elve érvényesül, amely lehetővé teszi a felek szabad

jogválasztását.

A felek a következő lehetőséggel élhetnek a jogválasztás során:

- a közös szokásos tartózkodási helyük szerinti állam joga, vagy

- az utolsó közös szokásos tartózkodási helyük szerinti állam joga, amennyiben egyikük

még ott tartózkodik,

- az egyik házastárs állampolgársága szerinti állam joga

- az eljáró bíróság országa szerinti jog (lex fori).

A jogválasztás hiányában alkalmazandó jog meghatározására a rendelet egy lépcsőzetes

szabályrendszert állít fel, amelyet a két, a családjogban általában jellemző kapcsoló elv: a

szokásos tartózkodási hely joga és az állampolgárság joga ötvözésével ér el.9

A szabadság, biztonság és jog érvényesülése területén született másodlagos jogalkotás

körében szükséges még megemlíteni a Tanács 4/2009/EK rendeletét a tartással kapcsolatos

ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és

végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről.10

E rendelet célja, hogy a

határon átnyúló helyzetekben felmerülő tartási követelések tekintetében a jogosult számára

megkönnyítse ügyében a határozathozatalt, ill. annak végrehajtását. Az irányelv hatálya igen

széles, kiterjed a családi, rokoni kapcsolatokból, házassági kapcsolatból vagy házassági

rokonságból erdő valamennyi tartási kötelezettségre.

3. Az Alapjogi Charta családdal kapcsolatos rendelkezései

8 A Tanács 1259/2010/EU rendelete (2010. december 20. ) a házasság felbontására és a különválásra

alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról. HL L 343. 2010.12.29.,

10. 9 CZIEGLER Dezső Tamás – RAFFAI Katalin: Az európai integráció újabb állomása: egységesülő

európai nemzetközi (kollíziós) családjog? Külgazdaság, LVII. évfolyam 2013/5-6, 43-69. 10

4/2009/EK rendelete a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok

elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről, HL L 7., 2009.1.10., 1—

79. o.

4

Szükséges megemlíteni továbbá az Unió Lisszaboni Szerződéssel kötelező erőre emelkedett

alapjogi dokumentumát, az Alapjogi Chartát, amely a családot minden egyéb uniós politikától

függetlenítve, önmagában védelemre érdemesnek tekinti. A Charta 33(1) bekezdése igen

lényegre törően rögzíti, hogy „A család jogi, gazdasági és szociális védelmet élvez.”

A Charta számos további rendelkezése utal a családi élet fontosságára, így annak 7. cikke

deklarálja, hogy „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy tiszteletben tartsák magánéletét és

családi életét, otthonát és kapcsolattartását.” A 9. cikk a házasságkötéshez és a

családalapításhoz való jogot rögzíti, amikor kimondja, hogy „ A házasságkötéshez és a

családalapításhoz való jogot az e jogok gyakorlását szabályozó nemzeti jogszabályok szerint

kell biztosítani.” Az alapjogi dokumentum 33. cikk (2) bekezdése a család és a munka

összeegyeztetéséről rendelkezik.11

Végül, a 24. cikk (3) bekezdése értelmében „Minden

gyermeknek joga van ahhoz, hogy rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson

fenn mindkét szülőjével, kivéve, ha ez érdekeivel ellenkezik.” A Charta

diszkriminációmentességet előíró 14. cikke, ill. az oktatáshoz való jogra vonatkozó 16. cikke,

ha nem is közvetlenül, de szintén kapcsolatba hozható a család intézményével.

Üdvözlendő, hogy a Charta a család intézményével kapcsolatos kérdéseket felvette politikai

palettájára, különösen, mivel a korábbiakkal ellentétben, annak európai jogfejlődésben

betöltött szerepe ma már nem kérdőjelezhető meg.

Látnunk kell azonban, hogy a Chartában szereplő családdal kapcsolatos rendelkezések

elszórtan, annak külön fejezeteiben lelhetők fel, mintegy kihangsúlyozva előbbiek marginális

jelentőségét az Unió más politikáihoz, így elsősorban a gazdasági jellegű kérdésekhez

képest.12

4. A Lisszaboni Szerződés

A kérdés érzékeny mivoltát jelzi, hogy a családjog uniós szintű harmonizációja terén a

Lisszaboni Szerződés sem hozott komoly változást. Az EUMSz. 81. cikkének (3) bekezdése a

polgári ügyekben történő igazságügyi együttműködés keretein belül jogalapot teremt a több

államra kiterjedő családjogi kérdésekre irányuló intézkedések elfogadására, azonban a

tagállamok szembenállását e tekintetben jól tükrözi, hogy családjogi kérdésekben továbbra is

fennmarad a döntéshozatal során az egyhangúság és a konzultációs eljárás követelménye.13

A

Szerződés ugyanakkor különleges átvezető záradék beépítésével lehetővé teszi, hogy

amennyiben a tagállamok egyetértésre jutnak az egyhangúság feladásáról, egyhangú

szavazással áttérhetnek a rendes jogalkotási eljárásra. A rendes jogalkotási eljárásra való

áttérésről a Tanács az EP-vel folytatott konzultációt követően egyhangúsággal dönt.

A családjog uniós szintű harmonizációját sokan éppen attól tartva ellenzik, hogy az uniós

jogban jelenleg domináló konzervatív családmodell kerül esetlegesen „bebetonozásra”, hosszú

évtizedekre gátat szabva ezzel a családjog területén történő liberalizációnak.

Egyes európai országok ugyanis érthető módon igen erősen ragaszkodnak a

hagyományaikhoz és értékeikhez, elég csak Lengyelországra gondolnunk, amely a

Szerződéshez csatolt egyoldalú nyilatkozatban14

leszögezi, hogy a Charta nem befolyásolja a

11

A család és a munka összeegyeztetése érdekében mindenkinek joga van a védelemre az anyasággal összefüggő

okból történő elbocsátás ellen, valamint joga van a szülési és gyermeknevelési szabadságra, ha gyermeke

születik, vagy gyermeket fogad örökbe. 12

A fenti kérdéskörrel szorosan összefügg a Charta hivatkozásának gyakorisága is. A tapasztalatok ugyanis azt

mutatják, hogy amennyiben kifejezetten az integráció gazdasági érdekeinek előmozdításáról van szó, a Charta

gyakoribb hivatkozási alapként szolgál. 13

A döntést megelőzően értesíteni kell a nemzeti parlamenteket. A határozat nem fogadható el, amennyiben

bármely nemzeti parlament hat hónapon belül kifogást emel a javaslattal szemben (EUMSz. 81. cikkének (3)

bekezdése). 14

Lásd 61. sz. Nyilatkozat.

5

tagállamok arra vonatkozó jogát, hogy a közerkölcs, a családjog, az emberi méltóság

szférájában törvényeket hozzon.

Európában hosszú évszázadokon keresztül az egyetlen jogi forma a párkapcsolat hivatalossá

tételére a házasság intézménye volt, amely kizárólag a heteroszexuális nemű párok számára

állt nyitva. Azt is látnunk kell azonban, hogy számos országban komoly változást hozott az

elmúlt másfél évtized a nem hagyományos párkapcsolati formák elismerése tekintetében. A

tagállamok családokat védő szabályai így jelentősen eltérhetnek és el is térnek, akár az

egyházi házasság polgári megítélésében, a házasság felbontásának feltételeiben vagy épp az

házasságon kívüli, ill. az azonos neműek közti párkapcsolati formák megítélésében.

A következőkben, az egyes tagállamokban elismert párkapcsolati formák rövid áttekintését

követően, megvizsgáljuk az Unió releváns joganyagát, így különösen az EUB vonatkozó

joggyakorlatát, hogyan reagált az egyes tagállamok társadalmában végbement változásokra.

5. Az egyes párkapcsolati formák elismerése a tagállami jogokban és az Unió jogában

5.1. Az azonos neműek párkapcsolatára vonatkozó tagállami szabályozás

Hollandia volt az első ország, amely 2001-ben törvényes utat nyitott az azonos neműek

házassága előtt. Hollandiát Belgium követte, ott 2003 júniusa óta házasodhatnak össze a

homoszexuális párok. Spanyolországban 2005 júliusában legalizálták az egyneműek

házasságát, míg Svédország 2009 májusa óta engedélyezi, hogy azonos neműek polgári vagy

egyházi szertartás keretében hivatalosan egybekeljenek. Portugáliában 2010. június 1-jén

lépett hatályba egy törvény, amely a házasság definíciójából törölte a ”különböző nemű”

házastársakra való utalást. Dániában 2012-től az azonos nemű párok egyházi esküvőt is

tarthatnak. Angliában és Walesben a Parlament 2013-ban járult hozzá ahhoz, hogy törvényes

legyen az azonos neműek közötti házasság. Végül, 2013 nyarán Franciaország is lehetővé

tette ezt, a világ országai közt 14.-ként. Finnországban és Luxemburgban 2014-ben szavazta

azt meg a Parlament, Írországban pedig a világon elsőként népszavazáson szavazták meg a

melegházasság legalizálását 2015-ben. 2017 nyarán Málta is elfogadta a homoszexuálisok

házasságát engedélyező törvényt, ugyan ezen év őszén pedig Németország vezette be az

azonos neműek közti házasság intézményét.

Mi több, az egymással együtt élő azonos nemű pároknak számos EU tagállamban, így

Ausztriában, Csehországban, Magyarországon, Észtországban, Görögországban,

Horvátországban, Olaszországban, Cipruson lehetőségük van arra, hogy kapcsolatukat

hivatalossá tegyék anélkül, hogy összeházasodnának. Erre az élettársi kapcsolat

bejegyeztetése révén nyílik módjuk (bejegyzett élettársi kapcsolat, illetve nyilvántartott,

regisztrált élettársi kapcsolat formájában).15

Szükséges azonban megjegyezni, hogy ezen a téren óriási különbség van az egyes uniós

tagállamok között - nemcsak a tekintetben, hogy milyen jogokat biztosítanak az érintettek

számára,16

de azzal kapcsolatban is, elismerik-e, és ha igen, milyen mértékben a külföldön

bejegyzett élettársi / házastársi kapcsolatokat.

15

A skandináv államok voltak az elsők, amelyek a házasság mellett egy új párkapcsolati formát is bevezettek a

jogrendszerükbe, így a regisztrált élettársi kapcsolatot. 16

E tekintetben érdemes említést tenni az ún. skandináv modellről, amely modellt követő országokban a

házassághoz és a bejegyzett élettársi kapcsolathoz lényegében azonos joghatások fűződnek. Így, az első ilyen

európai állam Dánia volt, amely törvényben mondta ki, hogy a dán jogszabályokban házasság és a házastársak

fogalom alatt a jövőben a bejegyzett élettársi kapcsolatban lévőket, ill. azok kapcsolatát is érteni kell. A

továbbiakban már csak a kivételekre kellett utalni, amiből a törvény bevezetésekor még akadt bőven, mára

azonban lényegében felszámolásra kerültek. Ez a módszer roppant egyszerű és elegáns, a pár élettársi

kapcsolatának bejegyzése tehát ugyanolyan joghatással bír, mint a házasságkötés.

6

Végül fontos megemlítenünk, számos tagállam alkotmányában kifejezetten rögzítésre került,

hogy a házasság a férfi és nő közti uniót jelenti, azaz a tagállami alaptörvény a különnemű

párokra korlátozza a házasság intézményét. Így Horvátország, Bulgária, Lettország, Litvánia,

Szlovákia és Lengyelország is alkotmányos tilalmat emelt a homoszexuális házasságok elé. A

lengyel alkotmány kimondja, „ A Lengyel Köztársaság védi a házasságot, mint férfi és nő

szövetségét, valamint a családot, az anyaságot és apaságot”. Magyarország alaptörvénye is

védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött

életközösséget.17

Románia képviselőháza 2017 májusában szintén megszavazta azt az

alkotmányt módosító javaslatot, amely „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással

létrehozott házasságaként” határozza meg a családot, megakadályozva ezzel, hogy

Romániában törvényt hozzanak az azonos neműek házasságáról. Románia egyébként csak

2001-ben törölte büntetőtörvénykönyvéből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő

szabadságvesztéssel sújtotta a nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó homoszexuális

kapcsolatokat. Ugyanakkor a polgári törvénykönyv 2011-ben elfogadott változatában is tiltja

az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön

kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző

neműek kötötték. Amint láthatjuk az azonos neműek közti párkapcsolatok elfogadottsága

Észak, ill.- Nyugat Európában a legnagyobb, míg a Kelet- Közép európai országok inkább

ellenzik azt. Ez nem meglepő, hiszen azonos történelmi háttérrel rendelkező országok egymás

döntéseire reagálnak, egymásra hatással vannak.

5.2. Az uniós joganyag

A kérdés mindezek után az, hogyan reagált maga az integrációs jog az elmúlt másfél

évtizedben az élettársi, ill. a homoszexuális párkapcsolatok társadalmi elfogadottságában

beállt változásokra, ill. az ennek következtében módosult tagállami szabályozásra?

Ahogy az fent már említésre került, a múlt században elfogadott szerződés és az ahhoz

kapcsolódó másodlagos joganyag egy tradicionális családmodell alapjain nyugszik, amely

társadalmi egység patriarchális alapon szerveződik, ahol a férfi a kenyérkereső, a nő a

háztartást vezeti, kapcsolatuk pedig heteroszexuális házasságon alapul.

5.2.1 A releváns uniós jogszabályok

Az integráció kezdeti időszakában született a munkavállalók Közösségen belüli szabad

mozgásáról szóló 1612/68/EGK rendelet (azóta felváltotta azt a 492/2001/EU rendelet) kiváló

tükörképét adja a fenti modellnek. A rendelet a más hozzátartozók (lásd esetlegesen élettárs)

számára - annak migráns munkavállalóval való letelepedését illetően - csak „elősegítési”

kötelezettséget írt elő, és azt is csak bizonyos feltételek teljesülése esetén.18

Ez a gyakorlatban

azt jelentette, hogy a tagállamoknak nem állt fenn kötelezettsége a migráns munkavállaló

élettársa vonatkozásában ugyanazokat a jogokat biztosítani, mint a házastárs vonatkozásában,

sőt mivel az „elősegítés” kifejezés önmagában elég homályos, kudarcba is fulladt az érintett

rendelkezés felhívására tett kísérlet.

17

Az új Alaptörvény mind az ünnepélyes deklarációk, mind a konkrétabb rendelkezések szintjén arra törekszik,

hogy a család intézményét a korábbinál erőteljesebb védelemben részesítse. A házasság és a család

intézményének védelméről szóló cikk a korábbi szöveghez képest sajátos többletet tartalmaz: „(1) Magyarország

védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget,

valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját.” (L) cikk (1) bekezdés). 18

Így ha a fent említett munkavállaló tartja el azokat vagy vele közös háztartásban élnek abban az országban,

ahonnan a munkavállaló érkezett.

7

Csak látszólagos változást hozott e tekintetben az uniós polgárok és családtagjaik szabad

mozgásáról és tartózkodásáról szóló 2004/38/EK irányelv, amely kivételesen a regisztrált

párkapcsolatban élők számára is lehetővé teszi az irányelvben rögzített jogok bizonyos

feltételek fennállta esetén történő gyakorlását. Így, ha a fogadó tagállam jogszabályai a

regisztrált élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékűnek tekintik (fogadó állam elve).

A kérdéses irányelv főszabályként tehát továbbra is a házasságra épülő család koncepcióját

követi. Az pedig, hogy az azonos neműek között kötött házasság is az irányelv hatálya alá

tartozónak minősül csak egészen a közelmúltban, 2018 júniusában került kimondásra (a

Bíróság alább bemutatandó Coman döntésében). Maga az irányelv ugyanis nem definiálja a

házastárs fogalmát. A kérdéses rendelkezés, így a 2. cikk (2) bekezdés (a) pontja teljesen

nemsemlegesen került megfogalmazásra, annak ellenére, hogy az irányelvjavaslat

tárgyalásakor e kérdés ténylegesen terítékre került.19

Ugyanakkor az irányelv tagállamok általi

végrehajtását elősegítő Bizottsági Közlemény kimondja, miszerint „az irányelv

alkalmazásában, elvben el kell ismerni minden házasságot, amelyet a világon bárhol

érvényesen kötöttek” sőt, deklarálja, hogy az irányelvet a hátrányos megkülönböztetés

tilalmával összhangban kell alkalmazni.20

Ehhez képest a Coman ítélet kizárólag a tagállamok

valamelyikében kötött házasságok esetére mondja ki az azonos nemű házasságok tagállamok

általi elismerési kötelezettségét.

Ami a de facto élettársi viszonyt illeti, a Szabad Mozgás irányelv e tekintetben nem hozott

érdemi változást. Így továbbra sem minősül az élettárs a házastárssal azonos jogokat élvező

családtagnak, sőt még csak családtagnak sem, hiszen az irányelv külön pontban említi a

tartózkodást automatikusan nem élvező családtagokat és az élettársat.

A tagállamok a harmadik országbeliek családegyesítéséről szóló 2003/86/EK irányelv

értelmében sem kötelesek kiterjeszteni a családegyesítés jogát a bejegyzett vagy nem

bejegyzett élettársi kapcsolatokra. Az irányelv szerint a tagállamok maguk dönthetik el, hogy

az élettársakat a családegyesítés tekintetében a házastársakkal egyenlő bánásmódban

részesítik-e.

Főszabályként tehát megállapítható, hogy az uniós jogalkotás egészen a közelmúltig nem

szentelt kiemelt figyelmet a nem hagyományos párkapcsolati formáknak, így a bejegyzett

élettársi kapcsolatnak, vagy a de facto élettársi kapcsolatnak. Némi fordulatot hozott ebben ez

a fent már említett Róma III. rendelet, amely ugyan következetesen a „házastárs” fogalmával

operál, kizárva ezzel a rendelet tárgyi hatálya alól a regisztrált együttélési formákat,

ugyanakkor a rendelet házastárs fogalma magában foglalja az azonos nemű házastársakat is.

Továbbá szükséges még megemlíteni a 2016-ban született bizottsági javaslatot a bejegyzett

élettársi kapcsolatok vagyonjogi rendszereire vonatkozó rendelettervezetről a joghatóság, a

határozatok kölcsönös elismerése és az alkalmazandó jog vonatkozásában.21

5.2.2. Az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata

5.2.2.1. A de facto párkapcsolat megítélése

Az Európai Unió Bíróságának joggyakorlata, az uniós jogalkotással párhuzamban egész az

ezredfordulóig a házasságra épülő család koncepcióján áll, főszabályként kizárva ezzel az

19

Amíg az Európai Parlament kifejezetten utalni kívánt az azonos neműekre a házasság fogalmának

meghatározásakor, addig a társjogalkotó Tanács tartózkodott ettől anélkül azonban, hogy ennek elvi lehetőségét

explicit módon kizárta volna. 20

A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az Unió polgárainak és családtagjaiknak a

tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38/EK irányelv jobb

átültetéséhez és alkalmazásához nyújtott iránymutatásról, COM/2009/0313 végleges 2.1.1. 4. o. 21

COM (2016) 107 rendelet javaslat a bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásaival kapcsolatos

ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról

8

uniós jog nyújtotta védelemből az egyéb formában működő párkapcsolatokat. A fentieket jól

példázza a Netherlands v. Reed eset,22

amelyben a Bíróság expressis verbis visszautasította az

1612/68/EGK rendelet 10 (1) bekezdésében23

rögzített házastárs fogalom élettársakra való

kiterjesztését és egy másik utat választott a stabil párkapcsolatban élők tartózkodási jogának

biztosítására, az említett rendelet 7. cikk (2) bekezdésében lefektetett, a migráns

munkavállalót megillető szociális előnynek minősítve azt.24

Az élettársi kapcsolatok megítélése körében egy érdekes színfoltot jelent az Eyüp eset,25

amely középpontjában egy olyan török állampolgárságú pár áll, akik „se veled, se nélküled”

kapcsolatban éltek. Összeházasodtak, majd elváltak, végül néhány év múlva újra egybekeltek.

A két házasság között eltelt időszakban továbbra is együtt éltek a fogadó országban,

Ausztriában, miközben négy gyermekük is született. A Bíróságnak arról a kérdésről kellett

határoznia, hogy a török munkavállalók jogairól szóló 1/80. számú társulási tanácsi

határozatában foglalt, a munkavállaló családtagjaival kapcsolatos rendelkezés kiterjed-e a

munkavállaló partnerére, aki az adott személlyel ugyan nem formális házassági kötelékben, de

a családtag fogalmának tartalmi kritériumait kimerítően él a munkavállalóval. Az osztrák

hatóságok szerint ugyanis kizárólag a feleség értendő a határozatban foglalt családtag

minősítés alatt, azaz kizárólag a házastársat illetik meg az abban lefektetett jogosultságok.

Az ügy elbírálásakor vélhetően különös jelentőséggel bírt az a tény, hogy az édesanya hét

közös gyermekükből összesen négy gyermeknek az együttélés időszakában adott életet. A férj

pedig nemcsak a gyermekek, hanem élettársa anyagi jólétéről is gondoskodott mindeközben.

A Bíróság, noha ítéletében visszautasította a házasságon kívüli kapcsolatok családi

viszonyként való általános elismerését, a konkrét eset kapcsán mégis hajlandóságot mutatott

az 1/80. sz. társulási tanácsi határozat rendelkezését úgy értelmezni, mint amely a de facto

család védelmére is kiterjed, anélkül azonban, hogy kifejezetten utalt volna az EJEB

vonatkozó gyakorlatára.

Noha a fenti eset előrelépést jelent a Reed ügyhöz képest, látnunk kell, hogy pusztán az ügy

egyedi körülményei vezették a Bíróságot a korábbitól eltérő döntésre.

5.2.2.2. Az azonos neműek párkapcsolatának megítélése

A fent elmondottak irányadóak a Bíróság azonos neműek párkapcsolatát megítélő

joggyakorlatára is, amely értelmében tehát nagyon sokáig egy tradicionális, konzervatív

szemlélet jellemezte azt. Elsőként a Grant ügyet26

érdemes megemlíteni, amelyben a Bíróság

úgy döntött, miszerint a munkáltató azon határozata, amelyben nem adja meg az azonos nemű

élettárs számára azokat az utazási kedvezményeket, amelyeket egyébként a házastársaknak,

ill. különböző nemű élettársaknak nyújt nem minősül a férfiak és a nők egyenlő bérezéséről

szóló Szerződés 119. cikke (jelenleg az EUMSz. 157. cikke) megsértésének. A fenti

rendelkezés kifejezetten a férfiak és nők egyenlőségét mondják ki, így azt, hogy a férfiakat és

a nőket egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért egyenlő díjazás illeti. Az Európai Unió

Bírósága szerint, mivel az azonos nemű élettársak kizárása férfiakra és nőkre egyaránt

vonatkozik, így a konkrét ügyben nem történt nemi alapú diszkrimináció.

22

C-59/85 sz. Hollandia v Ann Florence Reed ügy, [ECLI:EU:C:1986:157] 23

E rendelet lehetővé tette, hogy a másik tagállam migráns munkavállalójának házastársa is tartózkodást nyerjen

a fogadó tagállam területén. 24

Az állampolgárságon alapuló diszkrimináció tilalmának követelményéből ugyanis egyértelműen következik,

hogy amennyiben a saját állampolgárok élettársai számára biztosított az ország területén való tartózkodás joga,

azt nem tagadhatják meg a migráns, közösségi munkavállalók partnerétől sem. 25

C-65/98 sz. Eyüp v. Landesgeschäftsselle des Arbeitsmarktservice Vorarlberg ügy, [ECLI:EU:C:2000:336] 26

C-249/96 sz. Lisa Jacqueline Grant v. South West Trains Ltd. ügy, [ECLI:EU:C:1998:63]

9

A D és Svéd Királyság kontra Tanács ügyben27

egy, a svéd jogban elismert regisztrált

párkapcsolatban élő, az Európai Uniónál dolgozó svéd tisztviselő kérelmezte, hogy a

házastársakhoz hasonlóan részesülhessen egy családi, ún. háztartási támogatásban. Kérelme

elutasításra került tekintve, hogy nem házasságban, hanem egy azonos nemű személlyel

bejegyzett párkapcsolatban élt együtt.

Ítéletében a Bíróság rögzítette, hogy a tagállamok jogában általánosan elfogadott

meghatározás szerint a család két különböző nemű személy közötti köteléket, uniót jelent. Bár

egyre több tagállamban szabályozták az azonos neműek között bejegyzett élettársi viszonyt,

nyilvánvaló, hogy ezekben az országokban sem azonos a házassággal.

A házasságban és a regisztrált élettársi viszonyban élők tehát nincsenek összehasonlítható

helyzetben, ezért megkülönböztetésről sem lehet szó. A támogatás nyújtásának az alapja a

házastársi kapcsolat, az élettársi kapcsolat erre nem jogosít. Így a döntés nem sérti a

Szerződés fent említett 141. cikkét (jelenleg az EUMSz. 157. cikke), hiszen nem az igénylő

neme, csakis a közöttük lévő kötelék természete mérvadó.

A Bíróság a fentiektől eltérő döntést hozott a K. B. v. National Health Service28

üggyel

kapcsolatos határozatában, amelyben a nemi szerepet cserélők házassága ügyében kellett

állást foglalnia. Ítélete szerint az a brit jogszabály, amely megakadályozza, hogy egy pár,

akinek egyik tagja férfivá operált nő, egymással házasságra lépjen, noha e nélkül nem

folyósítják számára az özvegyi nyugdíjat, összeegyeztethetetlen a Szerződés 141. cikkével

(jelenleg EUMSz. 157. cikk).29

A Bíróság ítéletének indoklásában az EJEB esetjogára, így a Goodwin v. United Kingdom

ügyben hozott döntésre30

hivatkozott. Ez utóbbi ugyanis megállapította, hogy a tény, miszerint

egy nemi szerepet cserélő személy számára lehetetlen, hogy házasságot kössön egy olyan

személlyel, akinek neméhez maga is tartozott a műtét előtt sérti az EJEE házasságkötéshez és

családalapításhoz való jogról szóló 12. cikkét. Az ügy hozadékaként az Egyesült Királyság

módosította a házassági anyakönyvi szabályait, elismerve a nemi szerepet cserélők új nemi

identitáshoz való jogát. Ez azt jelenti, még ha a tagállamoknak jogában is áll meghatározni a

házasságkötés feltételeit, e hatáskörük gyakorlása során semmiképpen nem járhatnak el

korlátlanul. A Bíróság nyilvánvalóvá tette, hogy a fenti kompetencia gyakorlásakor

figyelemmel kell lenni az EJEE 12. cikkében foglalt házasságkötéshez való jogra, amely tehát

a transzexuális személyeket is megilleti. Márpedig az a szabályozás, ami a nem

meghatározását a születéskori nemhez köti, s nem nyújt módot annak megváltoztatására, a

transzexuális személyek esetében csorbíthatja a házasságkötéshez való jog lényegét. E

tekintetben azonban hangsúlyozni szükséges, hogy az EJEB már figyelemmel volt arra a

nemzetközi szintű irányváltásra, amely a transzexuálisok erősödő társadalmi

elfogadottságában nyilvánult meg.

Az ezredfordulót követően ugyanakkor némi fordulatot hoztak az azonos neműek

párkapcsolati jogait és a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés kérdését direkt

módon vizsgáló bírósági ítéletek, így az EUB Maruko,31

Römer32

ügyekben hozott döntései.

Az EUB Maruko ügy kapcsán hozott ítélete33

némileg felülírni látszik a Bíróság fent

ismertetett Grant, ill. a D és Svéd Királyság kontra Tanács ügyekben tett állásfoglalását.

27

C-122/99 és C-125/99 sz. D. and Sweden v. Council ügy, [ECLI:EU:C:2001:304] 28

C-117/01 sz. K. B. v. National Health Service ügy, [ECLI:EU:C:2004:7] 29

Az EKSz. 141. cikkel főszabály szerint, ellentétes az olyan jogszabály, amely az emberi jogok és az alapvető

szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én aláírt európai egyezménnyel ellentétes módon az

olyan párokat, mint K. B. és R. megakadályozza abban, hogy az egyik teljesítse a házasságkötéshez kapcsolódó

azon feltételt, amely alapján a másik részesülhetne a díjazásából. 30

Christine Goodwin v United Kingdom, No. 28957/95, 2012. július 11-i ítélet 31

C-267/06 sz. Maruko ügy, [ECLI:EU:C:2008:179] 32

C-147/08 sz. Römer ügy, [ECLI:EU:C:2011:286]

10

Hangsúlyozni szükséges ugyanakkor, hogy az ügyben a Bíróság a foglalkoztatási és

munkahelyi bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000/78/EK számú

irányelvét34

értelmezte, amely már kifejezetten nevesíti a nemi irányultság szerinti

megkülönböztetés tilalmát. Látnunk kell azonban, hogy a Bíróság ebben az esetben egy jogi

csavarral lényegében megerősítette a tagállami megoldások tiszteletben tartásának korábbi

gyakorlatát ezen érzékeny területen. Az ügy tényállása szerint Maruko törvényes élettársi

közösséget létesített egy színházi jelmeztervezővel, akinek elhalálozását követően özvegyi

nyugdíj folyósításáért folyamodott. Kérelmét a német hatóságok arra hivatkozással utasították

el, miszerint a törvényes élettársak nem jogosultak a túlélő hozzátartozóknak járó ellátásokra.

Az előzetes döntéshozatali eljárás során a nemzeti fórum többek között arra a kérdésre

keresett választ, hogy törvényes élettárssal szemben a túlélő hozzátartozónak járó ellátás

megtagadása a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódról szóló

2000/78/EK irányelv által tiltott szexuális irányultságon alapuló hátrányos

megkülönböztetésnek minősül-e.

A Bíróság álláspontja szerint Németország, ugyan a házasság intézményét továbbra is

kizárólag az ellenkező nemű személyek számára tartja fenn, azonban az azonos nemű

személyek számára bevezette a törvényes élettársi közösséget, amelynek feltételeit

fokozatosan hasonlóvá tette a házasság esetében alkalmazott feltételekhez. Ez alapján a

Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a törvényes élettárssal szemben a túlélő

hozzátartozónak járó ellátás megtagadása a szexuális irányultságon alapuló közvetlen

hátrányos megkülönböztetést valósít meg, amennyiben a túlélő házastárs és a túlélő élettárs

az említett ellátás tekintetében hasonló helyzetben van. E feltétel teljesülésének vizsgálatát

azonban a nemzeti fórumra hagyta. A szexuális orientáción alapuló nyílt diszkrimináció

koncepciója tehát csak abban az esetben nyer alkalmazást, ha a házasság és a bejegyzett

élettársi közösség összehasonlítható, amely kérdésben elsődlegesen a nemzeti bíróság határoz.

A Bíróság a Maruko ítélet nyomvonalán haladt a későbbi, ám hasonló tárgyú Römer ügyben

hozott döntésében is, amikor is deklarálta, a törvényes élettársi kapcsolatban élő élettársnak

fizetett, a házasság esetén fizetettnél alacsonyabb összegű kiegészítő nyugellátás szexuális

irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősülhet. Jürgen Römert Hamburg

város ügyintézőként foglalkoztatta, aki élettársával bejegyzett élettársi kapcsolatot létesített.

Römer erről tájékoztatta munkáltatóját és kérte a számára folyósított kiegészítő nyugellátás

összegének újbóli kiszámítását a házas ellátásra jogosultakra alkalmazottnak megfelelő,

kedvezőbb adózási osztály alkalmazásával.35

Hamburg város azonban elutasította ezt azzal az

indokkal, hogy csak a nem tartósan külön élő, házas ellátásra jogosultak részesülhetnek

ebben a kedvezményben. Az Európai Unió Bírósága ítéletében mindenekelőtt megállapította,

hogy a kérdéses juttatás a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő

bánásmódról szóló 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik. Ezt követően rögzítette, a szexuális

irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés megállapításához szükséges, hogy a

szóban forgó helyzetek az érintett ellátásra tekintettel különösen és konkrétan hasonlóak

legyenek. Ami a német szabályban rögzített „tartósan együtt élő házasok követelményét”

illeti, a Bíróság arra a következtetésre jutott, miszerint a két helyzet, azaz a házasság és a

regisztrált élettársi kapcsolat hasonló. A német jog ugyan a házasság intézményét továbbra is

kizárólag a különböző nemű személyek számára tartja fenn, az élettársi kapcsolatra vonatkozó

szabályozásnak a házasságra irányadó szabályozáshoz történő fokozatos közelítése

33

A Maruko ügyben elfogadott határozat indoklása vélhetően azért olyan rövid, mert a strasbourgi bíróság ekkor

még nem határozott a hasonló tárgykörű ügyekben. Lásd M.W. v. United Kingdom ügy, no. 11313/02, 2009.

június 23-i ítélet, ill. az alább hivatkozott Schalk & Johann Kopf v. Austria ügy. 34

2000/78/EK irányelv a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános

kereteinek létrehozásáról. HL L 303., 2000.12.2., 16—22. o. 35

Ez havonta 300 euro többletbevételhez juttatta volna Römert.

11

következtében a német jogrendben többé nincs jelentős jogi eltérés e két családi állapot

között. A kérdéses juttatás előnye ugyanis nemcsak azt feltételezi, hogy a partner házas

legyen, hanem ezen kívül azt is, hogy ne éljen tartósan külön a házastársától, hiszen e

nyugdíj célja, hogy ne csak az érdekeltet, de közvetve a vele élő személyek hasznát is

szolgálja. A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló német törvény szerint márpedig az

élettársakat kölcsönös kötelezettség terheli arra vonatkozóan, hogy gondoskodjanak egymásról

hasonlóan a házastársakat terhelő kötelezettséghez. Így megállapítható, hogy a szóban forgó

helyzetek az érintett ellátásra tekintettel hasonlónak minősülnek.

A Maruko és a Römer ügyekben a Bíróság tehát az azonos neműek párkapcsolatának

megítélése tekintetében némileg elmozdulni látszik a korábbi szilárd álláspontjától.36

A D és

Svédország kontra Tanács ítélet indoklásában megfogalmazottakkal szembeállítva jól látható,

hogy a Bíróság a Maruko és a Römer ügyekben már nem általános összehasonlíthatóságot

követel, hanem pusztán azt, hogy a két intézmény, így a házasság és az élettársi kapcsolat, a

nyugellátás igénylése tekintetében legyen összehasonlítható.37

Az EUB szexuális orientáción alapuló ítélkezési gyakorlatában bekövetkező fordulatot tovább

erősítette a Lisszaboni szerződés hatályba lépése. Egyfelől, egy új 10. cikket iktatott be az

EUMSz.-be, amely értelmében „politikái és tevékenységei meghatározása és végrehajtása

során az Unió küzd mindenfajta nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy

meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló

megkülönböztetés ellen.”38

Másrészt, kötelező erőre emelte a Chartát, amelynek 21. cikk (1)

bekezdése értelmében tilos minden szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés.

Az irányváltást jól jelzi a Bíróság EU szolgálati szabályzatának értelmezésére irányuló W.

kontra Bizottság ügyben39

hozott igen gyakorlatias megközelítésű és dinamikus ítélete,

amelyből kitűnik, hogy a Bíróság immár nem pusztán a szabályzat betű szerinti olvasatára

támaszkodik, hanem kellő figyelemmel van az a mögött álló megfontolásokra is. A W. kontra

Bizottság ügy középpontjában egy bejegyzett párkapcsolatban élő kettős, belga-marokkói

állampolgár állt, aki a Bizottság háztartási támogatás nyújtásának részére megtagadó döntését

sérelmezte. A Bizottság azzal érvelt, hogy a személyzeti szabályzat értelmében kizárólag az a

tisztviselő jogosult a támogatásra, aki házastársi kapcsolatban él, már ha ezt a tagállam

lehetővé teszi. A Bizottság szerint ugyanakkor párkapcsolatuk nem felelt meg a személyzeti

szabályzat feltételének, mivel Belgiumban igenis lehetőségük van törvényes házasságot kötni.

A Bíróság ítéletének indoklásában úgy találta, hogy e jog elméletinek és illuzórikusnak

bizonyul, ha a „valamely tagállamban való törvényes házasságkötés lehetőségének” fogalmát

kizárólag formális szempontok szerint értelmezik. Így ennek vizsgálatakor figyelembe kell

venni más állam (így Marokkó) törvényi rendelkezéseit is, amelyhez a kérdéses helyzet az

érintettek állampolgársága miatt szorosan kötődik, és amely büntetendővé nyilvánítja a

homoszexuálisok közötti cselekményeket.

Hasonlóképp említést érdemel a Hay ügy,40

amelynek tárgya megegyezik a Maruko és a

Römer ügyekben foglaltakéval, de amelyben a Bíróság a korábbiaktól eltérően már saját maga

folytatta le a bejegyzett élettársi és a házassági viszony tekintetében szükséges

összehasonlítási vizsgálatot. Az azonos nemű partnerével polgári együttélési szerződést kötő

F. Hay részére megtagadtak bizonyos kollektív szerződésből fakadó munkavállalóknak járó

36

Hangsúlyozni szükséges ugyanakkor, hogy a Bíróság kifejezetten rögzítette ítéletének indoklásában, miszerint

a családi állapot és az azon alapuló ellátások szabályozása tagállami hatáskörbe tartoznak, és a közösségi jog

nem sérti a tagállamoknak e hatáskörét. 37

A Bíróság a D és Svédország kontra Tanács ügyben egy formalista megközelítés alapján egyszerűen

deklarálta, hogy a regisztrált élettársi helyzetben élők nincsenek a házastársakkal összehasonlítható helyzetben. 38

EUMSz. 10. cikk 39

F-86/09 sz. W. kontra Bizottság ítélet, [ECLI:EU: F:2010:125] 40

C- 267612 sz. Hay ügy, [ECLI:EU:C:2013:823], ítélet 44. pont.

12

kedvezmények nyújtását, azzal az indoklással, miszerint e kedvezmények csupán a

házasságkötés esetére járnak. E döntésben a Bíróság lényegében felülírva a D és Svédország

kontra Tanács ügyet kimondta, „ a munkavállalók családi állapota, és nem kifejezetten a

szexuális irányultsága alapján való eltérő bánásmód közvetlen hátrányos

megkülönböztetésnek minősül, tekintettel arra, hogy a házasságkötés kizárólag eltérő neműek

között lehetséges, így a homoszexuális munkavállalók számára lehetetlen, hogy teljesítsék a

kért kedvezményekben való részesüléshez szükséges feltételeket. Ami pedig az

összehasonlíthatóság kérdését illeti, itt a Bíróság a korábbiaktól eltérően már maga folytatta le

a vizsgálatot. Az utaló francia bíróság kérelmében bár egyértelműen rögzítette, hogy az

azonos nemű partnerével polgári együttélési szerződést kötő párok nincsenek

összehasonlítható helyzetben a házaspárokkal, a Bíróság mégis leszögezte, az ilyen szerződést

kötő személyek, – tekintve, hogy az alapügy tényállása idején a francia szabályozás a

házasságkötést csupán az eltérő nemű párok számára tette lehetővé – a szóban forgó

kedvezmények nyújtását illetően igenis hasonló helyzetben vannak, mint a házasságot kötő

párok.

Végül, ami az azonos nemű párok határon átnyúló ’családegyesítési jogainak’ kérdését illeti, a

Bíróság csak egészen a közelmúltban kényszerült nyílt állásfoglalásra. A 2016-os Coman ügy

az első ügy, amelyben ez a kérdés direkt módon felmerült. A tényállás szerint, Adrian Coman,

román, melegjogi aktivista 2010-ben kötött házasságot Brüsszelben egy amerikai

állampolgárral R. C. Hamiltonnal, majd ezt követően négy évig éltek együtt az Egyesült

Államokban. Coman úr és házastársa 2012-ben kérelemmel fordult a román bevándorlási

hatóságokhoz azzal, hogy tájékoztassák őket azon eljárásról és feltételekről, amelyek mellett,

R. C. Hamilton, Coman családtagjának minőségében három hónapot meghaladó jogszerű

tartózkodásra vonatkozó engedélyt kaphat Romániában. E kérelem a szabad mozgás

irányelven alapult, amely lehetővé teszi a szabadságot gyakorló uniós polgár harmadik

országbeli házastársa számára, hogy az uniós polgár tartózkodása szerinti tagállamba

csatlakozhasson.

A hatóságtól azt a választ kapta, hogy utóbbit csak három hónapos tartózkodási jog illeti meg

tekintve, hogy a román Polgárjogi Törvénykönyv értelmében nem ismerhető el az azonos

neműek között külföldön kötött házasság. A pár ekkor keresetet indított a román bíróság előtt,

hogy az állapítsa meg szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés

megvalósulását az Unió területén való szabad mozgáshoz való jog gyakorlása tekintetében. A

tartózkodási kérelem román hatóságok által fenti alapon történő elutasítása ugyanis sérti

Coman úr szabad mozgási jogosítványait, továbbá szexuális orientáción alapuló

diszkriminációt valósít meg, amely ellentétes az Alapjogi Chartában foglaltakkal.

A Bíróság által mindenekelőtt megállapításra került, hogy a szabad mozgás irányelv nem

hívható fel egy román állampolgár és hozzátartozója esetében magával a román állammal

szemben, mivel az irányelv kizárólag valamely uniós polgár olyan tagállamba való

belépésének és tartózkodásának feltételeit szabályozza, amelynek e személy nem

állampolgára. Ez ugyanakkor az EUB szerint nem jelenti azt, hogy az irányelvben biztosított

családegyesítési jogosítványok analógia útján ne nyerhetnének alkalmazást a visszatérő

polgárokra. A kérdés így a továbbiakban az volt, vajon Coman úr amerikai férje

„családtagnak” minősül-e, amely kategória magában foglalja az irányelv által nem definiált

„házastárs” fogalmát. A Bíróság e tekintetben úgy határozott, hogy a „házastárs” szabad

mozgás irányelv értelmében vett fogalma nemi szempontból teljesen semleges, ekként pedig

magában foglalhatja az érintett uniós polgár azonos nemű házastársát. Az EUB ítéletében

ugyanakkor hangsúlyozta a személyi állapot, amelynek körébe a házasságra vonatkozó

szabályok tartoznak, továbbra is a tagállamok hatáskörébe tartozó terület, és az uniós jog nem

sérti e hatáskört. Fontos látni tehát, hogy a Bíróság Coman döntése nem foglal magában

semmilyen általános kötelezettséget a tagállamok számára, hogy azok nemzeti jogukban

13

rendelkezzenek az azonos nemű személyek közötti házasság intézményéről. Az pusztán a

házasságok kölcsönös elismerését követeli meg a tagállamoktól, azonban azt is csak a szabad

mozgás esetkörére szorítva. A Bíróság mindehhez hozzáteszi, hogy egy nemzeti intézkedés,

amely akadályozza a személyek szabad mozgását, kizárólag akkor igazolható, ha ezen

intézkedés összhangban van a Chartában biztosított alapvető jogokkal, így különösen annak

7. cikkében biztosított, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog alapvető

joggal. Tekintettel, hogy az EUB-nek még nincs az azonos neműek párkapcsolati jogait a

Charta 7. cikke fényében értelmező gyakorlata, a vizsgálat kiindulási pontjaként - a Charta 52.

cikk (3) bekezdésében foglaltakkal összhangban- maga a strasbourgi bíróság magán és családi

élet tiszteletben tartására irányuló gyakorlata szolgálhat.41

A Charta 52(3) bekezdése ugyanis

rögzíti, „Amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az emberi jogok

és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben biztosított jogoknak, akkor

e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett

egyezményben szerepelnek. Ez a rendelkezés nem akadályozza meg azt, hogy az Unió joga

kiterjedtebb védelmet nyújtson.”

A fenti eset kapcsán felmerül a kérdés, a strasbourgi joggyakorlat jövőbeni fejlődésének

iránya a fenti területen hogyan hat majd ki az Unió jogára, különös tekintettel az Unió

Egyezményhez való jövőbeni csatlakozására. Épp a fentiek okán célszerű tehát

megvizsgálnunk magát a strasbourgi gyakorlatot.

5.2.3 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó gyakorlata

A családi élethez való jog koncepciója az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban

EJEB) értelmezésében is a heteroszexuális párkapcsolaton alapul, így az azonos nemű párok

sokáig csak a bizonytalanabb védelmet nyújtó magánélethez való jogra hivatkozhattak

kereseteikben. Ez változni látszik a Bíróság legújabb gyakorlata fényében. A 2002-es Fretté

ügyben42

a Bíróság még úgy határozott, hogy a homoszexualitását nyíltan vállaló férfi

örökbefogadási engedély iránti kérelmének francia hatóság általi megtagadása igenis

arányosnak minősült a gyermek jogainak védelmével, azaz a francia állam nem sértette meg

az Egyezmény megkülönböztetés tilalmáról szóló 14. cikkét.

A 2008-as E.B. v. Franciaország ügyben hozott ítéletében43

az EJEB ugyanakkor már eltérő

következtetésre jutott. Az ügy tényállása szerint egy leszbikus hölgy sérelmezte adoptálási

kérelmének francia hatóságok általi, arra hivatkozással történő elutasítását, miszerint a

családból hiányzik a férfi minta és a partner hölgy örökbefogadásra irányuló szándéka sem

teljesen egyértelmű. A Bíróság úgy határozott, hogy a hölgy szexuális orientációja miatti

elutasító döntés hátrányos megkülönböztetésnek minősül az EJEE 14. cikkének 8. cikkre

vonatkoztatott értelmezésében. Az E.B v. France eset tehát bizonyos értelemben utat nyitott a

homoszexuális családkoncepció felé, azáltal, hogy egy implicit javaslatot tett a családi élet

fogalmának az azonos nemű kapcsolatokra való alkalmazhatóságát illetően. Az ítélet

indokolásában ugyanis különös súlyt kapott az a tény, hogy a kérelmező „stabil és állandó

azonos nemű kapcsolatban él”, eltérően a Fretté v. France eset kérelmezőjétől. Mindemellett,

az ügy kapcsán elgondolkodtató Mularoni bíró különvéleménye, aki szerint a döntés sérti a

heteroszexuális személyek jogait.

A homoszexuális személyek általi örökbefogadás mind jogi, mind társadalmi szempontból

komoly kérdéseket vet fel, hiszen az Egyezmény önmagában nem garantálja az

41

A Bíróság e tekintetben rögzítette, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlata értelmében, egy homoszexuális pár

által fenntartott kapcsolat ugyanolyan címen tartozhat a „magánélet” és a „családi élet” fogalma alá, mint egy

hasonló helyzetben lévő heteroszexuális pár kapcsolata. 42

Fretté v. France, no 36515/97, 2002. február 26-i ítélet 43

E.B. v. France, no. 43546/02, 2008. január 22- i ítélet

14

örökbefogadáshoz való jogot. A francia jog azáltal, hogy biztosítja az egyedülálló személy

általi örökbefogadást, lényegében túlmutat az Egyezményben foglaltakon. Mégis, ha a

nemzeti jog erről - függetlenül tehát az Egyezmény által biztosított jogoktól - ily módon

rendelkezik, e jogot a részes államnak megkülönböztetéstől mentesen kell biztosítania.

Az örökbefogadás kérdéskörénél maradva szintén nagy vihart kavart az X and Other v.

Austria ügy,44

amely középpontjában a partner általi örökbefogadás kérdése állt, méghozzá

házastársi kapcsolatban nem álló felek számára. Az ügy alapjául az osztrák hatósági döntés

szolgált, amely elutasította az azonos nemű partner vér szerinti gyermekének örökbe

fogadására irányuló kérelmet. Az EJEB döntése értelmében az osztrák kormány nem tudta

kellő érveléssel alátámasztani, miért is szolgálja a gyermek érdekét egy olyan szabályozás,

amely kizárja a ‘második szülős adoptálást’ az azonos nemű párok esetében, amíg a nem

házas különnemű párok esetében lehetővé teszi azt. Az ilyen különbségtétel tehát a Bíróság

szerint diszkriminatív és sérti az Egyezmény 8. cikkre vonatkoztatott 14. cikkét.

A fenti esethez hasonló, vegyes érzelmeket váltott ki az EJEB 2010-ben a Schalk and Kopf

ügyben született ítélete45

is, amely az azonos neműek házasságkötése vonatkozásában merült

fel. A tényállás szerint Schalk és Kopf homoszexuális párként éltek Bécsben. 2002-ben

házasságra kívántak lépni, amit azonban a hatáskörrel rendelkező szerv elutasított, tekintve,

hogy az osztrák jog csak különnemű személyek számára teszi lehetővé a házasságkötést. A

panasz benyújtásakor az osztrák jog nem ismerte a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét

sem, azt csak 2010. január 1-én vezette be.46

A pár végül az EJEB-hez fordult azt állítva, hogy

az osztrák állam megsértette az EJEE 12. cikkében elismert jogukat a házasságkötéshez, ill.

az EJEE 14. cikkét a 8. cikkre vonatkoztatva a magánélet és a családi élet tiszteletben

tartásához fűződő jog tekintetében.

Az EJEB ítéletében úgy találta, hogy az osztrák állam nem sértette meg az EJEE 14. cikkét a

8. cikkel összefüggésben, mivel bár az azonos nemű párok együttélése a családi élet

tiszteletben tartásához való jog védelme alatt áll, az az időpont, amikortól számukra a jogi

elismerést Ausztria biztosította, illeszkedik az EJEE-ben részes államok jogfejlődési ütemébe.

Ugyanakkor ítéletében a Bíróság a „meleg párokat” bizonyos mértékig már családként

ismerte el, és kimondta: „mesterséges lenne fenntartani azt az álláspontot, hogy a

heteroszexuális párokkal ellentétben az Egyezmény 8. cikkében foglalt ’családi élet’ fogalma

nem foglalja magában az azonos neműek közötti párkapcsolatokat”.47

Ugyan az Egyezmény

12. cikke által biztosított házasságkötéshez való joggal kapcsolatban az EJEB nem állapított

meg egyezménysértést, de sokak szerint jelentős lépést tett akkor, amikor megjegyezte, „a 12.

cikkben megfogalmazott házasságkötéshez való jognak nem minden körülmények között a

férfiak és nők közötti házasságra kell korlátozódnia.”

Annak kimondása, hogy a házasságkötéshez való jog elismerése az EJEE 12. cikkében nem

feltétlenül csak különböző párokra alkalmazható, a jogfejlődésnek egy újabb állomása, amely

során számos európai állam engedélyezte a meleg párok házasságra lépését. Ez persze messze

nem jelenti azt, hogy az EJEE megkövetelné a házasságkötéshez való jog biztosítását az

azonos nemű párok számára, ahogy azt majd az alábbi Oliari ügy kapcsán is láthatjuk.

A Bíróságnak az EJEE 8. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatában szintén komoly állomást

jelentett annak Vallianatos ügyben48

hozott döntése. A Bíróság az ügyben az Egyezmény

megkülönböztetés tilalmát kimondó 14. cikke kapcsán – azt a 8. cikkel együtt értelmezve - az

44

X and Others v. Austria, no. 19010/07, 2 013. február 19-i ítélet 45

Schalk and Kopf v. Austria, no. 30141/04, 2010. június 24-i ítélet 46

2010. január 1-én lépett hatályba a bejegyzett élettársi kapcsolatokról szóló törvény, amely a házassághoz

nagyon hasonló jogokat biztosít az azonos nemű párok részére, ugyanakkor eltér a házasságtól a megkötés

eljárását, a névviselési szabályokat, az örökbefogadás és a mesterséges megtermékenyítés szabályait illetően. 47

Lásd Schalk and Kopf ítélet 94. pont. 48

Vallianatos és Mások Görögország, no. 29381/09, 2013. november 7-i ítélet

15

azonos nemű személyeket a bejegyzett élettársi kapcsolatból kizáró görög szabályozásnak az

EJEE-vel való összeegyeztethetőségét vizsgálta. A Bíróság ennek kapcsán megállapította,

hogy a kapcsolatuk jogi elismerésére és védelmére vonatkozó igény szempontjából az azonos

nemű kérelmező pár a heteroszexuális párokkal összehasonlítható helyzetben van, így a

törvény szexuális irányultságon alapuló eltérő bánásmódot valósít meg. A Bíróság elviekben

elfogadta a görög kormány védekezését, miszerint a hagyományos értelemben vett család és a

házasságon kívül született gyermekek védelme nyomós és legitim ok lehet az eltérő bánásmód

alkalmazására. A konkrét esetben azonban az arányosság elvére is figyelemmel, úgy találta,

hogy Görögország nem támasztotta alá kellően meggyőző indokkal az azonos nemű párok

kizárását a szabályozásból, így az egyezménysértést követett el.49

A 2015-ös Oliari ügyben az EJEB már azt vizsgálta, terhelte-e az olasz államot a 8. cikk

szerinti kötelezettség arra vonatkozóan, hogy intézményesített jogi keretek között biztosítson

elismerést és védelmet a kérelmezők magán- és családi élethez való jogának gyakorlásához.

Fontos megemlíteni, hogy az ügyben az EJEB már nem a heteroszexuális párokkal szembeni

megkülönböztetés irányából a 14. cikk alatt, hanem kizárólag a 8. cikk hatálya alatt vizsgálta

a panaszt. Az ügyben az élettársi kapcsolatban élő homoszexuális párok sérelmezték, hogy az

olasz jog semmiféle elismerést nem biztosít a kapcsolatuknak. Az olasz állam a

tagállamoknak kijáró mérlegelési szabadságra hivatkozott, hangsúlyozva, hogy a tagállamok

vannak a legalkalmasabb helyzetben a közösségi érzelmeik felmérésére. Ezt az EJEB nem

vitatta, de az adott ügyben mégis úgy vélte, hogy az olasz állam nem tudott olyan közösségi

érdekre hivatkozni, amely versenyre kelhet az indítványozók számottevő érdekével.50

Mi több, mind az olasz alkotmánybíróság, mind pedig a semmítőszék többször felhívta a

jogalkotót arra, hogy vezessen be az azonos nemű párok kapcsolatát elismerésben és

védelemben részesítő jogi szabályozást, amelynek az nem tett eleget. Mindezekre tekintettel

az EJEB arra a következtetésre jutott, hogy Olaszország túllépte az őt megillető mérlegelési

szabadság kereteit és megsértette a panaszosok 8. cikk szerinti jogait. Az EJEB azonban

hangsúlyozta, hogy ez a megállapítása az aktuális olaszországi helyzetre vonatkozik, más

államok esetében még az egyre inkább egy irányba mutató nemzetközi folyamatok ellenére is

juthatna a fentitől eltérő következtetésre.51

E ponton szükséges megemlíteni az Amerikai Legfelsőbb Bíróság Obergefell v.

Hodges ügyben hozott 2015-ös döntését, amely közvetlenül megelőzte az EJEB Oliari ügyben

hozott ítéletét. Az amerikai legfelsőbb bírósági döntés ugyanis immár nemi irányultságra

tekintet nélkül nyitja meg a házasságkötéshez való alapvető jogot, amíg az EJEB Oliari

döntésében továbbra is pusztán a minimális védelmi szintet jelöli ki a párkapcsolatok állami

elismerésében. Az EJEB érzékelhetően nem is kíván visszatérni a melegházasság kérdésére

az Egyezmény 12. cikke alatt, az indítványt ebben a részében ugyanis nem tartotta

49

A kérdéses szabályozás ugyanis a különnemű párokra attól függetlenül vonatkozott, hogy van-e gyermekük,

vagy nincs, míg az egynemű párokat kizárta a szabályozás hatálya alól. Továbbá a Bíróság szerint, a jogalkotó

megtehette volna azt, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét általánosságban hozzáférhetővé teszi

mind a külön- mind pedig az egynemű párok számára azzal, hogy a házasságon kívüli gyermekek helyzetét

védendő külön szabályokat is bevezet. 50

Az azonos nemű párok kapcsolatának elismerése és védelme a jogi környezetnek a társadalmi realitásokkal

való összhangba hozása, az EJEB megítélése szerint nem jelentene az államnak többletterhet. 51

Itt érdemes megemlíteni még az EJEB hasonló tárgyú Orlandi ügyben született döntését. Az ügyben hat azonos

nemű pár fordult az EJEB-hez, tekintve, hogy a külföldön, azonos nemű párjukkal kötött házasságukat

Olaszországba visszatérve, nem ismerte el érvényesként az olasz állam, mi több semmilyen jogi elismerést nem

biztosított annak. A Bíróság döntése értelmében a részes államok továbbra is széleskörű mérlegelési joggal

bírnak az azonos nemű házasságok elismerése vonatkozásában. Ugyanakkor egyezménysértőnek találta azt, hogy

az olasz állam semmiféle jogi elismerést, ill. védelmet nem biztosított az azonos nemű pároknak a 2016-os

bejegyzett élettársi kapcsolatokra vonatkozó szabályozás hatályba lépése előtt, amely immár az azonos nemű

párok számára is megnyitja a kapcsolatuk hivatalossá tételének a lehetőségét. Orlandi and Others v Italy, appl. no

26431/12, 14 December 2017

16

befogadhatónak.52

A felek hiába érveltek azzal, hogy egyre több állam nyitja meg a házasság

intézményét az azonos nemű párok számára, a Bíróság bár hivatkozik az amerikai Legfelső

Bíróság által kialakított álláspontra, ennek ellenére az nem tartotta követendő példának.53

A fentiekből mindenesetre kitűnik, hogy az Egyezmény egy „élő eszköz”, amely a társadalmi

változásokkal együtt fejlődik, és amely fejlődésben igen nagy szerepet játszik maga a

strasbourgi bíróság.54

52

UITZ Renáta’Egy lépéssel lejjebb, egy lépéssel feljebb.’ Fundamentum, 2015.4. szám, 85.o 53

SCHANDA Balázs – BOJNÁR Katinka, ’ Házassági jogrendszerek versenye, vagy párkapcsolati

szupermarket?’ Iustum, Aequum, Salutare, XII. 2016. Vol.2. 180.o. 54

Ezt jól tükrözi, hogy az EJEB már 2002-ben elismerte a transzexuális személyek házasságkötéshez való jogát,

arra hivatkozva, hogy a mai társadalmi viszonyok között a nem meghatározása során a puszta biológiai

tulajdonságokon túl olyan egyéb szempontokat is figyelembe kell venni, mint például a nem megváltoztatásának

lehetősége. Lásd fent hivatkozott Christine Goodwin v. the United Kingdom ügy