Upload
hoangque
View
227
Download
6
Embed Size (px)
Citation preview
Az Oktatási és Kulturális Közlöny 2016. évi 7. számának tartalmából:– Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló
150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet, valamint a 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2016/2017. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről szóló 297/2015. (X. 13.) Korm. rendelet módosításáról,
– köztársasági elnöki határozat rektori megbízásról,– köztársasági elnöki határozat kitüntetés adományozásáról,– kormányhatározat a digitális oktatás tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos kinevezéséről és
feladatairól,– kormányhatározat a Budai Várban található Karmelita kolostorban elhelyezendő műtárgyak beszerzése
érdekében elvégzendő és további egyéb feladatokról,– miniszteri biztos kinevezéséről szóló miniszteri utasítás,– oktatási-kulturális nemzetközi egyezmények létrehozására irányuló miniszerelnöki határozatok,– nevelési-oktatási, kulturális és egyéb intézmények vezetői álláshelyeinek, valamint pedagógus
álláshelyeinek betöltésére irányuló pályázati felhívások.
A változó igényeknek megfelelően megújult formában, 2014-től már kizárólag elektronikus felületen, jelentős mértékben csökkentett éves előfizetői díj mellett megjelentetett Oktatási és Kulturális Közlöny hiteles publikációs felületként biztosítja az ágazatra vonatkozó információkat.
VIII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM 2016. ÁPRILIS 22.
2031 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. számFe
lsőo
ktat
ás
Közn
evel
és
Kultú
ra
Feln
őttk
épzé
s
Szoc
iális Oldalszám
Jogszabályok
· ·
25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet, valamint a 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2016/2017. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről szóló 297/2015. (X. 13.) Korm. rendelet módosításáról 2033
· ·4/2016. (II. 22.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról szóló 20/2015. (IV. 10.) EMMI rendelet módosításáról 2185
Határozatok
· 43/2016. (II. 17.) KE határozat államtitkári megbízatás megszűnésének megállapításáról 2188
· 44/2016. (II. 22.) KE határozat rektori megbízásról 2189
· · 51/2016. (II. 26.) KE határozat kitüntetés adományozásáról 2190
·1060/2016. (II. 25.) Korm. határozat a digitális oktatás tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól 2191
·1067/2016. (II. 25.) Korm. határozat a Budai Várban található Karmelita kolostorban elhelyezendő műtárgyak beszerzése érdekében elvégzendő és további egyéb feladatokról 2192
· 1074/2016. (II. 25.) Korm. határozat a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft. 2016. évi működésének támogatásáról 2194
·1075/2016. (II. 25.) Korm. határozat a kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola felújítása és korszerűsítése második ütemének támogatásáról 2195
·1076/2016. (II. 25.) Korm. határozat a Kárpátalján megvalósuló kulturális, egészségügyi, gazdasági célú programok kiegészítő támogatásának finanszírozása érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról 2196
· 1097/2016. (II. 29.) Korm. határozat a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság megalapításáról 2198
· ·23/2016. (II. 25.) ME határozat a szomszédos államokkal kötött nemzetközi szerződések alapján működő kisebbségi vegyes bizottságok tagjainak felmentéséről és új tagok kijelöléséről 2200
· ·24/2016. (II. 25.) ME határozat Magyarország Kormánya és a Costa Rica-i Köztársaság Kormánya közötti oktatási és tudományos együttműködési egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról 2202
· ·25/2016. (II. 29.) ME határozat „Együttműködési egyezmény Magyarország Kormánya és a Kongói Demokratikus Köztársaság Kormánya között az oktatás területén” című egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról 2203
· · ·26/2016. (II. 29.) ME határozat Magyarország Kormánya és a Zöld-foki Köztársaság Kormánya közötti oktatási és kulturális együttműködési egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról 2204
Utasítások
· 7/2016. (II. 25.) EMMI utasítás miniszteri biztos kinevezéséről 2205
Tartalomjegyzék
2032 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. számFe
lsőo
ktat
ás
Közn
evel
és
Kultú
ra
Feln
őttk
épzé
s
Szoc
iális Oldalszám
Közlemények
Álláspályázatok
· · Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 2206
· Pályázati felhívás pedagógus- és egyéb álláshely betöltésére 2227
Értesítések
· Közlemények oklevél érvénytelenítéséről 2228
A közlöny zárása után érkezett közlemények, pályázati felhívások
Közlemények
Álláspályázatok
· Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 2229
2033 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
Jogszabályok
A Kormány 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelete az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet, valamint a 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2016/2017. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről szóló 297/2015. (X. 13.) Korm. rendelet módosításáról
A Kormány a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88. § (3) bekezdés a) pontjában,a 2. alcím, valamint az 5–11. mellékletek tekintetében a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88. § (5) bekezdésébenkapott felhatalmazás alapján,az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet módosítása
1. § (1) Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.) 1. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:„(3) A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 2. § 40. pontja szerinti, érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítéseket a 3. melléklet tartalmazza.”
(2) Az R1. 1. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:„(7) Az egyes hatósági jellegű képzések szakmai tartalmát is magában foglaló szakképesítéseket a 7. melléklet tartalmazza.”
2. § Az R1. 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:„(1) Az Sztv. 29. § (7) bekezdésében foglaltak szerinti, meglévő szakképesítéssel betölthető munkakör magasabb színvonalon való ellátását biztosító képzésben szerezhető – a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott körbe tartozó, kapcsolódó – szakképesítéseknek az 1. melléklet 1. táblázata szerintia) szakképesítés-ráépülések,b) iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítések esetén az azonos ágazatba sorolt további, iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítésekminősülnek.”
3. § Az R1. 8. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:„(4) A Magyar Honvédség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a rendvédelmi szervek esetén szolgálati beosztás betöltéséhez előírt szakképesítések kivételével a miniszter – a szakképesítésért felelős miniszter véleményének kikérésével – kezdeményezi egy szakképesítés OKJ-ból való törlését, ha a szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai vizsgákon részt vevők száma a megelőző három év átlagában nem éri el az évi húsz főt.”
4. § Az R1. 9. §-a a következő (9)–(15) bekezdéssel egészül ki:„(9) A (6) bekezdés szerinti képzéseket és azok szakmai vizsgáit – a javító- és a pótlóvizsgák kivételével – 2016. március 31-ig kell befejezni.(10) A 2015/2016. tanévben a 9. évfolyamon, valamint az érettségi végzettséget szerzett tanulók részére a szakközépiskolában az érettségi végzettséghez kötött szakképesítésre történő két évfolyamos felkészítés első évfolyamán megkezdett iskolai rendszerű képzések a 2015. szeptember 1-jén hatályos OKJ, továbbá a szakmai és vizsgakövetelmények, valamint kerettantervek szerint fejezhetők be.(11) A 2016. szeptember 1-jén szakképzési évfolyamon induló iskolai rendszerű képzések a 35 621 01 Állattartó szakmunkás, az 54 720 01 Egészségügyi asszisztens, a 34 541 02 Élelmiszeripari szakmunkás, az 54 623 01 Erdészeti és vadgazdálkodási technikus, az 55 815 01 Fodrász, az 52 720 03 Gyakorló gyógyszertári asszisztens, az 55 720 03 Gyógyszertári asszisztens, a 34 582 06 Kályhás, az 55 725 10 Képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás
2034 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
asszisztens, az 55 815 02 Kozmetikus, a 34 582 08 Kőműves és hidegburkoló, az 55 211 06 Lakberendező, az 54 812 02 Lovastúra-vezető, a 34 811 02 Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó, az 54 345 02 Nonprofit menedzser, a 35 582 07 Tetőfedő, a 34 811 05 Vendéglátó eladó, a 34 853 01 Víz- és csatornaműkezelő, az 55 850 06 Vízgazdálkodó szaktechnikus és az 54 841 08 Vízi közlekedésüzemvitel-ellátó szakképesítések esetén a 2016. január 1-jén hatályos OKJ-hoz kiadott kerettantervek szerint is indíthatók, a 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2016/2017. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről szóló 297/2015. (X. 13.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembevételével.(12) A szakgimnáziumok 9. évfolyamain induló iskolai rendszerű képzések kizárólag a 2016. szeptember 1-jén hatályos OKJ-hoz kiadott kerettantervek szerint indíthatók.(13) A 2016. augusztus 31-ig megkezdett iskolarendszeren kívüli képzéseket a 2016. január 1-jén hatályos OKJ, továbbá a szakmai és vizsgakövetelmények, valamint kerettantervek szerint kell befejezni.(14) Az 52 345 04 Közszolgálati ügykezelő szakképesítés megszerzésére irányuló képzés a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter, a 34 861 01 Rendészeti őr, valamint az 52 861 11 Rendészeti ügyintéző szakképesítés megszerzésére irányuló képzés a rendészetért felelős miniszter, az 52 853 03 Vízügyi ügyintéző szakképesítés megszerzésére irányuló képzés a vízgazdálkodásért felelős miniszter engedélyével indítható.(15) Az a tanuló, aki a 2016. évi középfokú felvételi eljárás során a 34 544 01 Vájár szakképesítés megszerzésére irányuló képzésre jelentkezett és oda felvételt nyert, tanulmányait a 34 544 02 Bányaművelő szakképesítés, aki a 34 841 02 Matróz-gépkezelő szakképesítés megszerzésére irányuló képzésre jelentkezett és oda felvételt nyert, a 34 841 03 Hajós szakmunkás szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben kezdi meg tanulmányait a 2016/2017-es tanévben.”
5. § (1) Az R1. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (2) Az R1. 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép. (3) Az R1. 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép. (4) Az R1. a 4. melléklet szerinti 7. melléklettel egészül ki.
6. § Az R1.a) 1. § (4) bekezdésében az „Az Sztv. 24. § (5) bekezdésében” szövegrész helyébe az „Az Sztv. 24. §
(2) bekezdésében” szöveg,b) 1. § (6) bekezdésében az „Az Sztv. 5. § (14) bekezdésében” szövegrész helyébe az „Az Sztv. 4/A. §
(2) bekezdésében” szöveg,c) 2. § (2) bekezdésében a „képzési formában” szövegrész helyébe a „képzési módszerrel” szöveg,d) 2. § (4) bekezdésében a „speciális szakiskolában és a készségfejlesztő speciális szakiskolában” szövegrész
helyébe a „szakiskolában” szöveglép.
7. § Hatályát veszti az R1. 2. § (5) bekezdése.
2. A 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2016/2017. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről szóló 297/2015. (X. 13.) Korm. rendelet módosítása
8. § A 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2016/2017. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről szóló 297/2015. (X. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R2.) 4. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:„(4) A fenntartók között – a 6/B. §-ban és a 6/C. §-ban foglalt kivétellel – keretszám-átadásra nincs lehetőség.”
9. § Az R2. a következő 6/A. §-sal egészül ki:„6/A. § (1) A 7. melléklet tartalmazza az 1–6. mellékletek szerinti, az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet, valamint a 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2016/2017. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről szóló 297/2015. (X. 13.) Korm. rendelet módosításáról szóló 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet módosítása által érintett szakképesítéseket és ágazatokat, valamint azt, hogy az ezen
2035 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
szakképesítésekre és ágazatokra megállapított támogatási kategóriákat, keretszámokat, és a tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítéseket hogyan kell alkalmazni a (2)–(4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével.(2) A 7. melléklet szerinti táblázat (a továbbiakban: konverziós táblázat) „A” oszlopának valamely sorszámú sorában szereplő szakképesítés vagy ágazat, illetve szakképesítések vagy ágazatok adott megyére vagy a fővárosra meghatározott támogatási kategóriái változatlanul érvényesek a konverziós táblázat „B” oszlopának azonos sorszámú sorában szereplő szakképesítésre vagy ágazatra, illetve szakképesítésekre vagy ágazatokra ugyanarra a megyére vagy a fővárosra vonatkozóan azzal, hogy ha a konverziós táblázat „A” oszlopának adott sorszámú sorában több, egymástól eltérő támogatási kategóriába sorolt szakképesítés vagy ágazat szerepel, akkor a kedvezőbb kategóriát kell alkalmazni a konverziós táblázat „B” oszlopának azonos sorszámú sorában ugyanarra a megyére vagy a fővárosra vonatkozóan.(3) A konverziós táblázat „A” oszlopának valamely sorában szereplő szakképesítéshez vagy ágazathoz, illetve szakképesítésekhez vagy ágazatokhoz a megyére vagy a fővárosra, valamint fenntartóra meghatározott keretszámokat vagy keretszámok összegét a konverziós táblázat „B” oszlopának ugyanazon sorában szereplő szakképesítés vagy ágazat, illetve szakképesítések vagy ágazatok tekintetében kell érvényesíteni azzal, hogy a keretszámnak a konverziós táblázat „B” oszlopának ugyanazon sorában szereplő egyes szakképesítései vagy ágazatai közötti – ugyanarra a megyére vagy a fővárosra vonatkozó – szétosztása a fenntartó döntése.(4) Ha a konverziós táblázat „A” oszlopának valamely sorában szereplő szakképesítés, illetve szakképesítések adott megyére vagy a fővárosra vonatkozóan tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítés vagy hiány-szakképesítések, akkor a konverziós táblázat „B” oszlopának ugyanazon sorában szereplő szakképesítés vagy szakképesítések ugyanarra a megyére vagy a fővárosra vonatkozóan tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítésnek vagy hiány-szakképesítéseknek minősülnek azzal, hogy ha a konverziós táblázat „A” oszlopának adott sorában olyan szakképesítések szerepelnek, amelyek közül valamelyik jogosít tanulmányi ösztöndíjra, akkor a konverziós táblázat „B” oszlopának ugyanazon sorában szereplő szakképesítés vagy szakképesítések ugyanarra a megyére vagy a fővárosra vonatkozóan egyaránt tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítésnek minősülnek.”
10. § Az R2. a következő 6/B. §-sal egészül ki:„6/B. § A 8. melléklet tartalmazza az Országos Képzési Jegyzékben szereplő új szakképesítésekhez és ágazatokhoz rendelt fővárosi és megyei keretszámok összesítését.”
11. § Az R2. a következő 6/C. §-sal egészül ki:„6/C. § (1) A 8. melléklet szerinti keretszámokból a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter keretszám átadási megállapodással (a továbbiakban: megállapodás) biztosíthat keretszámot más fenntartó (a továbbiakban: fenntartó) számára.(2) A megállapodás megkötésének feltétele, hogy a fenntartó a szakképző iskolájában rendelkezzen az érintett szakképesítés vagy ágazati képzés indításának feltételeivel.(3) A megállapodás megkötését a fenntartó kezdeményezi az állami szakképzési és felnőttképzési szervhez 2016. július 15-ig beérkezően benyújtott kérelemmel. A kérelemhez négy példányban mellékelni kell a megállapodás tervezetét, továbbá az átvenni kívánt keretszámot alátámasztó munkaerő-piaci igényt bemutató adatokat tartalmazó dokumentumot.(4) Ha a megállapodás feltételei teljesülnek a beérkezett kérelmeket az állami szakképzési és felnőttképzési szerv a beérkezést követő 8 napon belül javaslatával továbbítja a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter felé.(5) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter – a bemutatott munkaerő-piaci igények megalapozottsága és a szakmapolitikai elvekkel való összhangja esetén – 10 napon belül a megállapodás aláírásával dönt a kérelem elfogadásáról és három aláírt példányt visszaküld az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek.(6) Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv az aláírt megállapodás egy-egy példányát megküldi a költségvetési hozzájárulást folyósító szervnek, valamint a fenntartónak.(7) A 8. mellékletben szereplő, megállapodás által nem érintett keretszámok tekintetében a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásában lévő szakképző iskola indíthat képzést.”
12. § Az R2. a következő 6/D. §-sal egészül ki:„6/D. § (1) Ha a 2016/2017. tanév megkezdését megelőzően szakképző iskola átadására kerül sor szakképző iskolai fenntartók között, akkor az érintett fenntartók a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által ellenjegyzett megállapodásban rögzíthetik a szakképző iskola átadásához kapcsolódó keretszám változást.
2036 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
(2) Az (1) bekezdés szerinti ellenjegyzés érdekében a megállapodást a szakképző iskolát átvevő fenntartó – annak aláírását megelőzően – négy példányban megküldi a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszternek.(3) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter a beérkezést követő 10 napon belül dönt a megállapodás ellenjegyzéséről és a négy példányt visszaküldi a szakképző iskolát átvevő fenntartónak.(4) Az ellenjegyzett megállapodás érintett fenntartók általi aláírását követően annak egy-egy példányát az átvevő fenntartó megküldi a költségvetési hozzájárulást folyósító szervnek, az átadó fenntartónak és az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek.”
13. § (1) Az R2. 1. melléklete az 5. melléklet szerint módosul. (2) Az R2. 2. melléklete a 6. melléklet szerint módosul. (3) Az R2. 3. melléklete a 7. melléklet szerint módosul. (4) Az R2. 4. melléklete a 8. melléklet szerint módosul. (5) Az R2. 6. melléklete helyébe a 9. melléklet lép. (6) Az R2. a 10. melléklet szerinti 7. melléklettel egészül ki. (7) Az R2. a 11. melléklet szerinti 8. melléklettel egészül ki.
3. Záró rendelkezések
14. § (1) Ez a rendelet – a (2)–(3) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba. (2) Az 1. § (2) bekezdése, az 5. § (4) bekezdése, a 6. § d) pontja, valamint a 4. melléklet 2016. szeptember 1-jén lép
hatályba. (3) Az 1. § (1) bekezdése, az 5. § (3) bekezdése és a 3. melléklet 2020. január 1-jén lép hatályba.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
2037 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám1.
mel
lékl
et a
25/
2016
. (II.
25.
) Kor
m. r
ende
leth
ez„1
. mel
lékl
et a
150
/201
2. (V
II. 6
.) Ko
rm. r
ende
leth
ez
1.
A
z O
rszá
gos
Képz
ési J
egyz
ék
1. tá
bláz
at: s
zakk
épes
ítés
ek é
s sz
akké
pesí
tés-
ráép
ülés
ek1_
mel
l.xls
x
1_m
ell.x
lsx
1_
21/
60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
434
543
01A
bron
csgy
ártó
8X
IV3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
534
582
01Á
cs9
XV
I3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
655
344
01A
dóta
nács
adó
15X
XIV
-28
0-42
0 ór
aT,
TK
5ad
ópol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
755
621
01A
grár
áru
forg
alm
azó
szak
tech
niku
s20
XX
XIII
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
855
723
16A
lape
llátá
si k
özös
ségi
sza
kápo
ló1
I-
500-
720
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
955
344
02Á
llam
házt
artá
si m
érle
gkép
es k
önyv
elő
15X
XIV
1 év
320-
480
óra
N, E
, L, T
K, T
5sz
ámvi
teli
szab
ályo
zásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1054
344
04Á
llam
házt
artá
si ü
gyin
téző
15X
XIV
2 év
960-
1440
óra
N, E
, L, S
, TK
, T5
szám
vite
li sz
abál
yozá
sért
fele
lős
min
iszt
er
1134
621
03Á
llatta
rtó s
zakm
unká
s 20
XX
XIII
3 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
4ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
1254
621
01Á
llatte
nyés
ztő
és á
llate
gész
ségü
gyi t
echn
ikus
20X
XX
III2
év-
N, E
5ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
1352
720
01Á
ltalá
nos
ápol
ási é
s eg
észs
égüg
yi a
sszi
szte
ns1
I-
1700
-200
0 ór
aTK
4eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
1455
525
03A
ltern
atív
gép
járműh
ajtá
si te
chni
kus
13X
XII
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
1555
725
01A
nesz
tezi
ológ
iai s
zaka
sszi
szte
ns1
I-
1100
-144
0 ór
aTK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
1655
723
01Á
poló
1I
1 év
-N
, E5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1755
211
01A
rany
műv
es4
V1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
okta
tásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1855
212
02A
rtist
a I.
(a s
zakm
airá
ny m
egne
vezé
séve
l)4
XLI
I1
év-
N, E
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
1954
212
01A
rtist
a II.
(a s
zakm
airá
ny m
egne
vezé
séve
l)4
XLI
I2
év-
N, E
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
2034
543
02A
szta
los
11X
VIII
3 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2135
522
01A
udio
- és
vizu
álte
chni
kai műs
zeré
sz6
XI
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2254
725
02A
udio
lógi
ai a
sszi
szte
ns é
s ha
llása
kusz
tikus
1I
2 év
1080
-132
0 ór
aN
, E, T
K5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2335
841
01A
utób
uszv
ezető
13X
L0,
5 év
360
- 440
óra
N, E
, TK
4kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
2454
525
01A
utóe
lekt
roni
kai műs
zeré
sz13
XX
II2
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K5
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
2534
521
01A
utóg
yártó
5IX
3 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2635
523
01A
utom
atik
ai b
eren
dezé
s ka
rban
tartó
5X
I1
év60
0-70
0 ór
aN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
2038 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
22/
60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
2754
523
01A
utom
atik
ai te
chni
kus
6X
I2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2854
525
02A
utós
zere
lő13
XX
II2
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K5
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
2955
525
01A
utót
echn
ikus
13X
XII
1 év
300-
540
óra
N, E
, TK
5kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
3054
525
03Av
ioni
kus
13X
XII
2 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
5kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
3134
582
02B
ádog
os9
XV
I3
év96
0-14
40 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
3255
861
01B
ales
eti h
elys
zíne
lő22
--
300-
600
óra
TK5
rend
észe
tért
fele
lős
min
iszt
er
3334
544
02B
ánya
műv
elő
5V
II3
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
3454
544
01B
ánya
műv
elő
tech
niku
s5
VII
2 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
3552
341
01B
ecsü
s 17
XX
VI
-80
0-12
00 ó
raTK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
3635
813
01B
elov
agló
20X
XX
III1
év64
0-96
0 ór
aN
, E, T
K4
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
3755
523
05B
eszé
dátv
iteli
rend
szer
üzem
elte
tő te
chni
kus
6X
II0,
5 év
400-
600
óra
N, E
, L, T
K5
info
rmat
ikáé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
3832
582
01B
eton
szer
keze
t-kés
zítő
, bet
onel
em g
yártó
9X
VI
-80
0-12
00 ó
raTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
3935
621
02B
ioga
zdál
kodó
20X
XX
III1
év32
0-48
0 ór
aN
, E, T
K4
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
4052
861
01B
izto
nság
szer
vező
22-
-35
0-45
0 ór
aTK
4re
ndés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
4155
343
01B
izto
sítá
si ta
nács
adó
15X
XIV
-22
0-34
0 ór
aTK
, T5
pénz
-, tő
ke- é
s bi
ztos
ítási
pia
c sz
abál
yozá
sáér
t fe
lelő
s m
inis
zter
4235
341
01B
oltv
ezető
17X
XV
I-
140-
200
óra
TK, T
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
4352
725
01B
oncm
este
r1
I-
600-
720
óra
TK4
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
4455
541
01B
or- é
s pe
zsgő
gyár
tó s
zakt
echn
ikus
21X
XX
VI
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
4534
542
01Bőr
dísz
műv
es10
XV
II3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
4654
542
01Bőr
feld
olgo
zó-ip
ari t
echn
ikus
10X
VII
2 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
4755
211
02B
ronz
műv
es é
s sz
obor
öntő
4V
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
4834
582
13B
urko
ló9
XV
I3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
4952
543
01B
útor
ipar
i gyá
rtás-
elők
észí
tő, s
zerv
ező
11X
VIII
-70
0-80
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2039 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
23/
60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
5053
861
01B
ünte
tés-
végr
ehaj
tási
egé
szsé
gügy
i főf
elüg
yelő
22-
-50
0-70
0 ór
aTK
5bü
ntet
és-v
égre
hajtá
sért
fele
lős
min
iszt
er
5152
861
02B
ünte
tés-
végr
ehaj
tási
felü
gyelő
22-
-80
0-15
00 ó
raTK
4bü
ntet
és-v
égre
hajtá
sért
fele
lős
min
iszt
er
5253
861
02B
ünte
tés-
végr
ehaj
tási
főfe
lügy
elő
22-
-50
0-10
00 ó
raTK
5bü
ntet
és-v
égre
hajtá
sért
fele
lős
min
iszt
er
5353
861
03B
ünte
tés-
végr
ehaj
tási
gaz
dálk
odás
i főf
elüg
yelő
22-
-40
0-70
0 ór
aTK
5bü
ntet
és-v
égre
hajtá
sért
fele
lős
min
iszt
er
5453
861
04B
ünte
tés-
végr
ehaj
tási
igaz
gatá
si fő
felü
gyelő
22-
-40
0-70
0 ór
aTK
5bü
ntet
és-v
égre
hajtá
sért
fele
lős
min
iszt
er
5555
861
02Bűn
ügyi
tech
niku
s22
--
300-
600
óra
TK5
rend
észe
tért
fele
lős
min
iszt
er
5654
481
01C
AD
-CA
M in
form
atik
us7
XIII
2 év
960-
1300
óra
N, E
, L, T
K, T
5in
form
atik
áért
fele
lős
min
iszt
er
5734
542
02C
ipők
észí
tő10
XV
II3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
5855
725
03C
itoló
giai
sza
kass
zisz
tens
1I
-12
00 -1
400
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
5935
521
01C
NC
gép
keze
lő5
IX1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
6055
725
16C
T/M
R s
zaka
sszi
szte
ns1
I-
740-
800
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
6155
541
02C
ukor
- és
édes
ipar
i sza
ktec
hnik
us21
XX
XV
I1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
6234
811
01C
ukrá
sz18
XX
VII
3 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
6335
811
04C
ukrá
szat
i rés
zleg
veze
tő18
XX
VII
-48
0-72
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
6434
814
01C
salá
di g
azdá
lkod
ó20
XX
XIII
.3
év96
0-14
40 ó
raN
, E, T
K4
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
6552
761
01C
salá
dseg
ítő a
sszi
szte
ns3
IV-
480-
720
óra
TK4
okta
tásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
6655
723
02C
secs
emő
és g
yerm
ekáp
oló
1I
1 év
-N
, E5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
6754
211
01D
ekor
atőr
4V
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
6835
762
01D
emen
cia
gond
ozó
2III
1 év
600-
720
óra
N, E
, TK
4sz
ociá
l- és
nyu
gdíjp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
6955
723
03D
iabe
toló
giai
sza
kápo
ló é
s ed
ukát
or1
I-
600
- 800
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
7035
811
05D
iétá
s cu
krás
z18
XX
VII
-21
0-31
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
7135
811
03D
iétá
s sz
akác
s18
XX
VII
0,5
év24
0–36
0 ór
aN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
7252
481
01D
igitá
lis műs
zaki
rajz
oló
9X
VI
-70
0-80
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2040 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
24/
60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
7355
211
03D
íszí
tő fe
stő
4V
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
7455
521
01D
íszl
etki
vite
lező
4V
I0,
5 év
120-
160
óra
N, E
, TK
5ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
7555
211
04D
íszl
ette
rvező
4V
I1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
okta
tásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
7633
582
01D
íszműb
ádog
os9
XV
I-
240-
360
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
7734
211
01D
íszműk
ovác
s4
V3
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K4
okta
tásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
7834
622
01D
íszn
övén
yker
tész
20X
XX
IV3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
7954
211
02D
ivat
- és
stílu
ster
vező
4V
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
8055
524
01D
rog-
és
toxi
koló
giai
tech
niku
s8
XV
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
8134
541
01É
desi
pari
term
ékgy
ártó
21X
XX
VI
3 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
4él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
8232
720
01E
gész
ségf
ejle
szté
si s
egítő
1I
-30
0-40
0 ór
aTK
3eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
8353
853
01E
gész
ségü
gyi g
ázm
este
r1
I-
600
- 800
óra
TK4
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
8455
720
01E
gész
ségü
gyi g
yako
rlatv
ezető
1I
-11
00-1
440
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
8532
853
01E
gész
ségü
gyi k
árte
vőírt
ó és
fertő
tlení
tő1
I-
1100
-144
0 ór
aTK
3eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
8652
720
02E
gész
ségü
gyi t
echn
ikai
ass
zisz
tens
1II
-82
0-10
00 ó
raTK
4eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
8755
344
03E
gyéb
sze
rvez
eti m
érle
gkép
es k
önyv
elő
15X
XIV
1 év
280-
420
óra
N, E
, L, T
K, T
5sz
ámvi
teli
szab
ályo
zásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
8855
212
03E
gyhá
zzen
ész
I. (a
sza
kmai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
4X
LII
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
8954
212
02E
gyhá
zzen
ész
II. (a
sza
kmai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
4X
LII
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
9034
341
01E
ladó
17X
XV
I3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
9134
522
01E
lekt
rom
echa
nika
i műs
zeré
sz6
XI
3 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
9234
522
02E
lekt
rom
os g
ép- é
s ké
szül
éksz
erelő
6X
I3
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
9334
522
03E
lekt
roni
kai műs
zeré
sz6
XI
3 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
9454
523
02E
lekt
roni
kai t
echn
ikus
6X
I2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
9555
523
01E
lekt
roni
kus
hozz
áfér
ési é
s m
agán
háló
zati
rend
szer
üzem
elte
tő te
chni
kus
6X
II0,
5 év
400-
600
óra
N, E
, L, T
K5
info
rmat
ikáé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2041 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
25/
60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
9655
523
02E
lekt
roni
kus
műs
orkö
zlő
és ta
rtalo
mát
vite
li re
ndsz
erüz
emel
tető
tech
niku
s6
XII
0,5
év40
0-60
0 ór
aN
, E, L
, TK
5in
form
atik
áért
fele
lős
min
iszt
er
9735
861
01E
lekt
roni
kus
vagy
onvé
delm
i ren
dsze
rsze
relő
19X
I-
250-
350
óra
TK
4re
ndés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
9852
811
01É
lelm
ezés
veze
tő18
XX
VII
-50
0-70
0 ór
aTK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
9954
541
01É
lelm
isze
ripar
i ana
litik
us te
chni
kus
21X
XX
VI
2 év
-N
, E5
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
100
5452
101
Éle
lmis
zerip
ari g
épés
ztec
hnik
us21
XX
XI
2 év
-N
, E5
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
101
5454
102
Éle
lmis
zerip
ari t
echn
ikus
21X
XX
VI
2 év
-N
, E5
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
102
5534
404
Elle
nőrz
ési s
zake
lőad
ó15
XX
IV-
240-
360
óra
TK, T
5sz
ámvi
teli
szab
ályo
zásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
(á
llam
házt
artá
sért
fele
lős
min
iszt
er)
103
5258
201
Em
előg
ép-ü
gyin
téző
5IX
-80
-120
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
104
5572
504
End
oszk
ópos
sza
kass
zisz
tens
1I
-60
0 - 8
00 ó
raTK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
105
5572
304
Epi
dem
ioló
giai
sza
kápo
ló1
I-
600
- 800
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
106
3258
202
Épí
tő- é
s an
yagm
ozga
tó g
ép k
ezelőj
e (a
sza
kmai
rány
m
egje
lölé
séve
l)5
IX-
60-9
0 ór
aTK
3kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
107
3452
111
Épí
tő- s
zállí
tó- é
s m
unka
gép-
szer
elő
5IX
3 év
960-
1000
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
108
5558
204
Épí
tőan
yagi
pari
minős
égel
lenő
r9
XV
I-
480
680
óra
TK5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
109
3458
203
Épü
let-
és s
zerk
ezet
laka
tos
5IX
3 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
110
5458
201
Épü
letg
épés
z te
chni
kus
5V
III2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
111
5258
202
Épü
letg
épés
zeti
elők
észí
tő5
VIII
-72
0-96
0 ór
a T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
112
5452
102
Erd
észe
ti gé
pész
tech
niku
s20
XX
XI
2 év
-N
, E5
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
113
3462
301
Erd
észe
ti sz
akm
unká
s20
XX
XII
3 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
4er
dőga
zdál
kodá
sért
fele
lős
min
iszt
er
114
5462
302
Erd
észt
echn
ikus
20X
XX
II2
év -
N, E
5er
dőga
zdál
kodá
sért
fele
lős
min
iszt
er
115
5472
603
Erg
oter
apeu
ta1
I2
év10
80-1
320
óra
N, E
, TK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
116
3552
203
Érin
tésv
édel
mi s
zabv
ányo
sság
i fel
ülvi
zsgá
ló6
XI
-80
- 10
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
117
5554
103
Erje
dés-
és
üdítő
italip
ari s
zakt
echn
ikus
21X
XX
VI
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
2042 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
26/
60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
118
3454
107
Erje
dés-
és
üdítő
ital-i
pari
term
ékgy
ártó
21X
XX
VI
3 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
4él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
119
5352
201
Erő
műv
i blo
kkgé
pész
5IX
-32
0-48
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
120
5252
201
Erő
műv
i gép
ész
5IX
-64
0-96
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
121
3552
202
Erő
sára
mú
bere
ndez
ések
felü
lviz
sgál
ója
6X
I-
90 -
120
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
122
5452
201
Erő
sára
mú
elek
trote
chni
kus
6X
I2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
123
5521
101
Ezü
stműv
es4
V1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
okta
tásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
124
5454
301
Faip
ari t
echn
ikus
11X
VIII
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
125
5386
105
Fegy
vere
s bi
zton
sági
őr
22-
-25
0 - 3
50 ó
ra
TK4
rend
észe
tért
fele
lős
min
iszt
er
126
5486
301
Fegy
verműs
zeré
sz5
IX2
év-
N, E
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
127
3454
203
Fehé
rnemű-
kész
ítő é
s kö
töttá
ru ö
ssze
állít
ó10
XV
II3
év80
0 - 1
000
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
128
5572
305
Felnőt
t int
enzí
v sz
akáp
oló
1I
-11
00-1
440
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
129
6252
101
Felv
onóe
llenő
r5
IX-
250-
350
óra
TK6
ipar
ügye
kért
fele
lős
min
iszt
er
130
3252
101
Felv
onós
zere
lő5
IX-
400-
600
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
131
5281
503
Férfi
fodr
ász-
borb
ély
19X
XX
-90
0-10
00 ó
raTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
132
3454
204
Férfi
szab
ó10
XV
II3
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
133
5421
103
Festő
4V
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
134
3458
204
Festő,
máz
oló,
tapé
tázó
9X
VI
3 év
800
- 100
0 ór
aN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
135
3452
102
Fino
mm
echa
nika
i műs
zeré
sz
5IX
3 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
136
5481
301
Fitn
ess-
wel
lnes
s in
stru
ktor
3X
XX
VII
2 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
5sp
ortp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
137
5472
503
Fizi
oter
ápiá
s as
szis
zten
s1
I2
év10
80-1
320
óra
N, E
, TK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
138
5454
402
Flui
dum
kite
rmelő
tech
niku
s5
VII
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
139
5481
501
Fodr
ász
19X
XX
2 év
1200
-140
0 ór
aN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2043 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
27/
60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
140
3481
105
Foga
dós
18X
XV
II3
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
141
5472
002
Fogá
szat
i ass
zisz
tens
1I
2 év
1080
-132
0 ór
aN
, E, T
K5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
142
5572
306
Fogl
alko
záse
gész
ségü
gyi s
zaká
poló
1I
-50
0-72
0 ór
aTK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
143
5576
201
Fogl
alko
zás-
szer
vező
2III
1 év
600-
720
óra
N, E
, TK
5sz
ociá
l- és
nyu
gdíjp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
144
5572
401
Fogt
echn
ikus
1-
1 év
540-
660
óra
N, E
, TK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
145
5472
401
Fogt
echn
ikus
gya
korn
ok1
II2
év10
80-1
320
óra
N, E
, TK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
146
5214
001
Fogy
aték
kal é
lők
gond
ozój
a3
IV-
480-
720
óra
TK4
okta
tásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
147
3454
303
Form
acik
k-gy
ártó
8X
IV3
év80
0 - 1
000
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
148
5481
001
Foto
gráf
us é
s fo
tóte
rmék
-ker
eske
dő
19
XX
IX2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
149
5586
103
Fő h
atár
rend
ész
22-
-30
0-50
0 ór
aTK
5re
ndés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
150
5458
101
Föld
mérő,
föld
ügyi
és
térin
form
atik
ai te
chni
kus
20X
XX
V2
év-
N, E
, 5
föld
ügyé
rt és
térk
épés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
151
5558
101
Föld
ügyi
térin
form
atik
ai s
zakt
echn
ikus
20X
XX
V-
480-
720
óra
TK, T
5fö
ldüg
yért
és té
rkép
észe
tért
fele
lős
min
iszt
er
152
5321
302
Fővi
lágo
sító
4V
I-
640-
760
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
153
5572
402
Fülil
lesz
ték
kész
ítő1
II-
300-
400
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
154
3558
201
Gáz
- és
hőte
rmelő
bere
ndez
és-s
zere
lő5
VIII
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
155
5552
502
Gáz
autó
szer
elő
13X
XII
-15
0-27
0 ór
aTK
5kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
156
3462
101
Gaz
da20
XX
XIII
3 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
4ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
157
5448
102
Gaz
dasá
gi in
form
atik
us7
XIII
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
, L, T
5in
form
atik
áért
fele
lős
min
iszt
er
158
3558
202
Gáz
ipar
i műs
zaki
-biz
tons
ági f
elül
vizs
gáló
5V
III-
240-
360
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
159
5454
403
Gáz
ipar
i tec
hnik
us5
VII
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
160
5252
202
Gáz
turb
ina
gépé
sz5
IX-
320-
480
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
161
5452
103
Gép
gyár
tást
echn
ológ
iai t
echn
ikus
5IX
2 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
162
3452
103
Gép
i for
gács
oló
5IX
3 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2044 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
28/
60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
163
3452
502
Gép
jármű
mec
hatro
niku
s13
XX
II3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
164
3484
101
Gép
jármű-
építé
si, s
zere
lési
logi
sztik
us13
XX
II3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
165
3452
501
Gép
járműé
pítő
, sze
relő
13X
XII
3 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
4kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
166
5572
307
Ger
iátri
ai é
s kr
ónik
us b
eteg
sza
kápo
ló1
I-
500-
720
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
167
5552
303
Ger
inch
álóz
ati r
ends
zerü
zem
elte
tő te
chni
kus
6X
II0,
5 év
400-
600
óra
N, E
, L, T
K5
info
rmat
ikáé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
168
5576
202
Ger
onto
lógi
ai g
ondo
zó2
III1
év60
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
szoc
iál-
és n
yugd
íjpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
169
5421
104
Gra
fikus
4V
2 év
900-
1340
óra
N, E
, TK
5ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
170
3252
501
Gum
iabr
oncs
-javí
tó é
s ke
rékk
iegy
ensú
lyoz
ó13
XX
II-
500-
860
óra
TK3
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
171
5454
302
Gum
iipar
i tec
hnik
us8
XIV
2 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
172
5421
203
Gya
korla
tos
szín
ész
(a s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l)4
XLI
I2
év96
0-14
40 ó
raN
, E, T
K5
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
173
5472
302
Gya
korló
ápo
ló1
I2
év-
N, E
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
174
5472
303
Gya
korló
cse
csemő-
és
gyer
mek
ápol
ó1
I2
év-
N, E
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
175
5421
501
Gya
korló
han
gsze
rkés
zítő
és
-javí
tó (a
han
gsze
rcso
port
meg
jelö
lésé
vel)
4X
LII
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
4ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
176
5472
504
Gya
korló
klin
ikai
labo
rató
rium
i ass
zisz
tens
1I
2 év
1080
-132
0 ór
aN
, E, T
K5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
177
5472
301
Gya
korló
men
tőáp
oló
1I
2 év
1080
-132
0 ór
aN
, E, T
K5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
178
5472
505
Gya
korló
szö
vetta
ni a
sszi
szte
ns1
I2
év10
80-1
320
óra
N, E
, TK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
179
5321
303
Gyá
rtásv
ezető
4V
I-
640-
760
óra
TK5
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
180
3452
105
Gyá
rtóso
ri gé
pbeá
llító
5IX
3 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
181
5572
308
Gye
rmek
inte
nzív
sza
kápo
ló1
I-
1200
- 14
00 ó
raTK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
182
5476
101
Gye
rmek
otth
oni a
sszi
szte
ns2
III2
év13
00-1
560
óra
N, E
, TK
5gy
erm
ek- é
s ifj
úság
véde
lem
ért f
elelős
min
iszt
er
183
3562
201
Gyó
gy- é
s fű
szer
növé
nyte
rmes
ztő
20X
XX
IV1
év32
0-48
0 ór
aN
, E, T
K4
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
184
5272
601
Gyó
gyás
zati
segé
desz
köz-
forg
alm
azó
1II
-60
0-80
0 ór
aTK
4eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
185
5472
604
Gyó
gym
asszőr
1I
2 év
1080
-140
0 ór
aN
, E, T
K5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2045 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
29/
60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
186
3534
102
Gyó
gynö
vény
ela
dó17
XX
VI
-14
0-20
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
187
5414
001
Gyó
gype
dagó
giai
seg
ítő m
unka
társ
3IV
2 év
900-
1340
óra
N, E
, TK
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
188
5552
405
Gyó
gysz
erip
ari s
zakt
echn
ikus
8X
V1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
189
3452
401
Gyó
gysz
erké
szítm
ény-
gyár
tó8
XV
3 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
190
5572
002
Gyó
gysz
erki
adó
szak
assz
iszt
ens
1I
-11
00-1
440
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
191
5472
003
Gyó
gysz
ertá
ri as
szis
zten
s1
I2é
v10
80-1
320
óra
N, E
, TK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
192
5281
001
Hab
ilitá
ciós
kut
ya k
ikép
zője
2III
-60
0-72
0 ór
aTK
4sz
ociá
l- és
nyu
gdíjp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
193
3484
103
Haj
ós s
zakm
unká
s 13
XX
II3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
194
5484
101
Haj
ózás
i tec
hnik
us13
XX
II2
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K5
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
195
5284
101
Haj
ózás
i üze
mel
teté
si v
ezető
13X
XII
-80
0-10
00 ó
raTK
4kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
196
3462
401
Hal
ász,
hal
teny
észtő
20X
XX
III3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
halg
azdá
lkod
ásér
t fel
elős
min
iszt
er
197
5234
501
Han
glem
ez-b
emut
ató
4V
I-
200-
320
óra
TK3
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
198
5421
301
Han
gmes
ter
4V
I2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
199
5521
501
Han
gsze
rkés
zítő
és
-javí
tó (a
han
gsze
rcso
port
meg
jelö
lésé
vel)
4-
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
200
5521
301
Han
gtár
veze
tő4
VI
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
201
5552
306
Ház
tartá
si g
épsz
erví
z sz
akte
chni
kus
5IX
1 év
60
0-80
0 ór
aN
, E, L
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
202
3452
106
Heg
esztő
5IX
3 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
203
5572
506
Hem
atol
ógia
i és
trans
zfuz
ioló
giai
sza
kass
zisz
tens
1I
-60
0-80
0 ór
aTK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
204
5458
202
Híd
építő
és
-fenn
tartó
tech
niku
s13
XV
I2
év70
0 - 1
050
óra
N, E
, TK
5kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
205
5262
101
Hob
biál
lat-t
enyé
sztő
és
-forg
alm
azó
20X
XX
III-
400-
600
óra
TK4
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
206
3258
203
Hom
lokz
atép
ítő é
s -s
zere
lő9
XV
I-
500-
700
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
207
5486
302
Hon
véd
altis
zt (a
z ág
azat
/sza
kmai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
22-
2 év
960-
1440
óra
N, E
, L, T
, TK
5ho
nvéd
elem
ért f
elelős
min
iszt
er
208
5586
301
Hon
véd
zász
lós
(az
ágaz
at/s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l)22
-0,
5 év
320-
480
óra
N, E
, L, T
, TK
5ho
nvéd
elem
ért f
elelős
min
iszt
er
2046 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
210
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
209
5572
309
Hos
pice
sza
kápo
ló1
I-
500-
720
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
210
5585
001
Hul
ladé
kgaz
dálk
odó
szak
tech
niku
s14
XX
III0,
5 év
24
0-36
0 ór
aN
, E, L
, TK
5kö
rnye
zetv
édel
emér
t fel
elős
min
iszt
er
211
3285
102
Hul
ladé
ktel
epke
zelő
14X
XIII
-27
0-45
0 ór
aTK
3kö
rnye
zetv
édel
emér
t fel
elős
min
iszt
er
212
5554
104
Hús
- és
baro
mfii
pari
szak
tech
niku
s21
XX
XV
I1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
213
3454
103
Hús
ipar
i ter
mék
gyár
tó21
XX
XV
I3
év96
0-14
40 ó
raN
, E, T
K4
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
214
3252
201
Hűt
éste
chni
kai b
eren
dezé
s üz
emel
tető
5V
III-
160-
240
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
215
3458
205
Hűtő-
és
légt
echn
ikai
rend
szer
szer
elő
5V
III3
év96
0-14
40 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
216
3558
203
Hűtő-
, klím
a- é
s hő
sziv
atty
ú be
rend
ezés
-sze
relő
5V
III1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
217
5481
201
Ideg
enve
zető
18X
XV
III2
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
218
5434
701
Ideg
enny
elvű
ipar
i és
kere
sked
elm
i ügy
inté
ző16
XX
V2
év80
0-12
00 ó
raN
, E, L
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
219
5534
701
Ideg
enny
elvű
ügy
félk
apcs
olat
i sza
kügy
inté
ző16
XX
V-
750-
1000
óra
TK5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
220
5534
405
IFR
S m
érle
gkép
es k
önyv
elő
15X
XIV
-24
0-36
0 ór
aTK
, T5
szám
vite
li sz
abál
yozá
sért
fele
lős
min
iszt
er
221
5572
507
Imm
unhi
szto
kém
iai,
his
ztok
émia
i és
mol
ekul
áris
bio
lógi
ai
szak
assz
iszt
ens
1I
-11
00-1
440
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
222
5448
103
Info
kom
mun
ikác
iós
háló
zaté
pítő
és
üzem
elte
tő6
XII
2 év
960-
1440
óra
N, E
, L, T
K, T
5in
form
atik
áért
fele
lős
min
iszt
er
223
5548
102
Info
rmác
ióre
ndsz
er-s
zerv
ező
7X
III0,
5 év
400-
600
óra
N, E
, L, T
K5
info
rmat
ikáé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
224
5448
106
Info
rmat
ikai
rend
szer
üzem
elte
tő
7X
III2
év96
0-14
40 ó
raN
, E, L
, TK
, T5
info
rmat
ikáé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
225
5381
401
Inga
tlank
ezelő
19-
-24
0-36
0 ór
aTK
5la
kásg
azdá
lkod
ásér
t és
laká
spol
itiká
ért f
elelős
m
inis
zter
226
5234
102
Inga
tlank
özve
títő
19X
VI
-24
0-36
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
227
5334
101
Inga
tlanv
agyo
n-ér
téke
lő é
s -k
özve
títő
19X
VI
-28
0-42
0 ór
aTK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
228
5572
517
Inte
rven
ciós
sza
kass
zisz
tens
1I
-74
0-80
0 ór
aTK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
229
3258
204
Ipar
i alp
inis
ta19
XV
I-
150-
180
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
230
3452
104
Ipar
i gép
ész
5IX
3 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
231
3454
304
Ipar
i gum
iterm
ék e
lőál
lító
8X
IV3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2047 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
211
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
232
3258
205
Ipar
i szi
gete
lő b
ádog
os9
XV
I-
400-
600
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
233
3254
301
Ipar
i üve
gműv
es8
XIV
-80
0-10
00 ó
raTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
234
5248
102
Iroda
i inf
orm
atik
us7
XIII
-80
0-12
00 ó
raTK
4in
form
atik
áért
fele
lős
min
iszt
er
235
5434
603
Iroda
i titk
ár16
XX
V2
év80
0-10
00 ó
raN
, E, L
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
236
5448
201
IT m
ento
r7
XIII
2 év
800-
1000
óra
N, E
, L, T
K, T
5in
form
atik
áért
fele
lős
min
iszt
er
237
3452
503
Járműf
énye
ző13
XX
II3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
238
3452
107
Járműi
pari
fém
alka
trész
-gyá
rtó5
IX3
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
239
5552
307
Járműi
pari
karb
anta
rtó te
chni
kus
5IX
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
240
3452
504
Járműk
aros
szér
ia e
lőké
szítő
, fel
ület
bevo
nó13
XX
II3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
241
3452
505
Járműk
aros
szér
ia k
észí
tő, s
zere
lő13
XX
II3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
242
5521
204
Jazz
-zen
ész
I. (a
sza
kmai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
4X
LII
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
243
5421
204
Jazz
-zen
ész
II. (a
sza
kmai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
4X
LII
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
244
5484
110
Jegy
vizs
gáló
13X
L2
év70
0 - 1
050
óra
N, E
, TK
5kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
245
5521
105
Jelm
ezte
rvező
4V
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
246
5322
301
Jeln
yelv
i sza
ktol
mác
s2
III-
200-
240
óra
TK4
szoc
iál-
és n
yugd
íjpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
247
5222
301
Jeln
yelv
i tol
mác
s2
III-
1000
-120
0 ór
aTK
4sz
ociá
l- és
nyu
gdíjp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
248
5381
001
Jelző
kuty
a ki
képzőj
e2
III-
400-
480
óra
TK5
szoc
iál-
és n
yugd
íjpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
249
3254
302
Kád
ár, b
ogná
r11
XV
III-
640-
960
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
250
3258
207
Kál
yhás
9X
VI
-60
0-66
0 ór
aN
, E, T
K3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
251
5472
506
Kar
diol
ógia
i és
angi
ológ
iai a
sszi
szte
ns1
I2
év
1080
-132
0 ór
aN
, E, T
K5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
252
3452
506
Kar
ossz
éria
laka
tos
13X
XII
3 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
4kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
253
3454
205
Kár
pito
s11
XV
III3
év96
0-14
40 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
254
3221
201
Kas
zkadőr
(a te
véke
nysé
g m
egje
lölé
séve
l)4
VI
-40
0-70
0 ór
aTK
3ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
2048 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
212
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
255
5386
106
Kat
aszt
rófa
véde
lmi
főelőa
dó22
--
240-
340
óra
TK5
kata
sztró
fák
elle
ni v
édek
ezés
ért f
elelős
min
iszt
er
256
5286
103
Kat
aszt
rófa
véde
lmi e
lőad
ó22
--
350-
450
óra
TK4
kata
sztró
fák
elle
ni v
édek
ezés
ért f
elelős
min
iszt
er
257
5386
107
Kat
aszt
rófa
véde
lmi r
efer
ens
22-
-20
0-30
0 ór
aTK
5ka
tasz
trófá
k el
leni
véd
ekez
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
258
5286
104
Kat
aszt
rófa
véde
lmi s
zake
lőad
ó22
--
500-
800
óra
TK4
kata
sztró
fák
elle
ni v
édek
ezés
ért f
elelős
min
iszt
er
259
3352
201
Kaz
ángé
pész
(12
t/h fe
lett)
5IX
-20
0-30
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
260
3252
202
Kaz
ánke
zelő
(2-1
2 t/h
köz
ött)
5IX
-28
0-42
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
261
3285
302
Kém
énys
eprő
5X
VI
-80
0-10
00 ó
raTK
3te
lepü
lésü
zem
elte
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
262
5572
509
Kém
iai l
abor
atór
ium
i sza
kass
zisz
tens
1I
-60
0 - 8
00 ó
raTK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
263
3421
102
Ker
ámia
, por
celá
n ké
szítő
(a s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l)4
V3
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
264
5421
105
Ker
ámia
műv
es4
V2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
okta
tásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
265
5434
102
Ker
eske
delm
i kép
vise
lő17
XX
VI
2 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
266
3252
102
Ker
eske
delm
i, há
ztar
tási
és
vend
églá
tóip
ari g
épsz
erelő
6X
I-
800-
1200
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
267
5434
101
Ker
eske
dő17
XX
VI
2 év
720-
960
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
268
3462
202
Ker
tész
20
XX
XIV
3 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
4ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
269
5562
201
Ker
tész
eti s
zakt
echn
ikus
20X
XX
IV1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
270
3281
501
Kéz
ápol
ó és
műk
öröm
építő
19X
XX
-35
0-52
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
271
5421
306
Kia
dván
ysze
rkes
ztő
tech
niku
s12
XIX
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
272
3534
501
Kis
- és
közé
pvál
lalk
ozás
ok ü
gyve
zető
je I
19-
1 év
480-
720
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
273
5534
501
Kis
- és
közé
pvál
lalk
ozás
ok ü
gyve
zető
je II
19-
1 év
480-
720
óra
TK5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
274
3552
204
Kis
fesz
ülts
égű
csat
lako
zó- é
s kö
zvilá
gítá
si F
AM
sze
relő
6X
I-
50 -7
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
275
3552
205
Kis
fesz
ülts
égű
FAM
káb
elsz
erelő
6X
I-
50-7
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
276
3552
206
Kis
fesz
ülts
égű
kábe
lsze
relő
6X
I-
120-
210
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
277
3552
207
Kis
fesz
ülts
égű
szab
adve
zeté
k há
lóza
ti FA
M s
zere
lő6
XI
-50
- 70
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2049 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
213
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
278
5476
102
Kis
gyer
mek
gond
ozó,
-nev
elő
2III
2 év
1300
-156
0 ór
aN
, E, T
K5
gyer
mek
- és
ifjús
ágvé
dele
mér
t fel
elős
min
iszt
er
279
3454
305
Kis
hajó
építő
, -ka
rban
tartó
13X
XII
3 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
4kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
280
3454
108
Kis
term
elői
éle
lmis
zere
lőál
lító,
falu
si v
endé
glát
ó21
XX
XV
I3
év96
0-14
40 ó
raN
, E, T
K4
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
281
5521
205
Kla
sszi
kus
zené
sz I.
(a s
zakm
airá
ny m
egne
vezé
séve
l)4
XLI
I2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
282
5421
205
Kla
sszi
kus
zené
sz II
. (a
szak
mai
rány
meg
neve
zésé
vel)
4X
LII
2 év
900-
1340
óra
N, E
, TK
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
283
5572
511
Klin
ikai
fogá
szat
i hig
iéni
kus
1I
0,5
év36
0-44
0 ór
aN
, E, T
K5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
284
5572
518
Klin
ikai
labo
rató
rium
i sza
kass
zisz
tens
1I
0,5
év36
0-44
0 ór
aN
, E, T
K5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
285
5472
507
Klin
ikai
neu
rofiz
ioló
giai
ass
zisz
tens
1I
2 év
1080
-132
0 ór
aN
, E, T
K5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
286
5452
509
Koc
sivi
zsgá
ló13
XX
II2
év80
0-12
00 ó
raN
, E, T
K5
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
287
5452
104
Koh
ásza
ti te
chni
kus
5X
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
288
3581
106
Kon
yhai
rész
legv
ezető
18X
XV
II-
500-
700
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
289
5521
303
Kor
rekt
or12
XIX
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
290
5481
502
Koz
met
ikus
19X
XX
2 év
1200
- 140
0 ór
aN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
291
3458
207
Kőf
arag
ó, műk
öves
és
épül
etsz
obrá
sz9
XV
I3
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
292
3458
214
Kőműv
es
9X
VI
3 év
800
- 100
0 ór
aN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
293
5254
201
Kön
nyűi
pari
gyár
táse
lőké
szítő
10X
VII
-70
0-80
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
294
5234
103
Kön
yves
bolti
és
antik
váriu
mi k
eres
kedő
17X
XV
I-
400-
700
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
295
3454
306
Kön
yvkö
tő-n
yom
tatv
ányf
eldo
lgoz
ó12
XIX
3 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
296
5485
001
Kör
nyez
etvé
delm
i tec
hnik
us14
XX
III2
év96
0-14
40 ó
raN
, E, L
, TK
5kö
rnye
zetv
édel
emér
t fel
elős
min
iszt
er
297
5585
002
Kör
nyez
etvé
delm
i-mér
és s
zakt
echn
ikus
14X
XIII
0,5
év24
0-36
0 ór
aN
, E, T
K5
körn
yeze
tvéd
elem
ért f
elelős
min
iszt
er
298
5586
104
Kör
zeti
meg
bízo
tt22
--
300-
500
óra
TK5
rend
észe
tért
fele
lős
min
iszt
er
299
5234
301
Köz
besz
erzé
si re
fere
ns15
XX
IV-
300-
400
óra
TK5
közb
esze
rzés
ekér
t fel
elős
min
iszt
er
300
3552
208
Köz
épfe
szül
tségű
FAM
sze
relő
6X
I-
120
- 210
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2050 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
214
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
301
3552
209
Köz
épfe
szül
tségű
kábe
lsze
relő
6X
I-
120
- 210
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
302
5452
303
Köz
leke
désa
utom
atik
ai műs
zeré
sz13
XI
2 év
700
- 105
0 ór
aN
, E, T
K5
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
303
5434
502
Köz
műv
előd
ési é
s kö
zöns
égka
pcso
lati
szak
embe
r (a
szak
mai
rány
meg
neve
zésé
vel)
4X
XX
IX2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
304
6234
501
Köz
műv
előd
ési s
zake
mbe
r I.
4X
XX
IX-
340-
560
óra
TK, T
6ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
305
5481
204
Köz
önsé
gfor
galm
i fel
ügye
lő
4X
XX
IX2
év80
0-10
00 ó
raN
, E5
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
306
5534
502
Köz
össé
gfej
lesz
tő a
nim
átor
4X
XX
IX-
320-
480
óra
TK5
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
307
3458
209
Köz
pont
ifűté
s- é
s gá
zhál
ózat
rend
szer
szer
elő
5V
III3
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
308
5286
105
Köz
terü
let-f
elüg
yelő
22-
-30
0 - 5
00 ó
raTK
4re
ndés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
309
5484
102
Köz
úti k
özle
kedé
süze
mvi
tel-e
llátó
13X
L2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
310
5434
501
Köz
szol
gála
ti üg
yint
éző
22X
XX
VIII
2 év
-N
5kö
zszo
lgál
ati é
letp
álya
kid
olgo
zásá
ért f
elelő s
min
iszt
e
311
5234
504
Köz
szol
gála
ti üg
ykez
elő
22X
XX
VIII
-17
00-2
000
óra
TK4
közs
zolg
álat
i éle
tpál
ya k
idol
gozá
sáér
t fel
elős
min
iszt
e
312
3262
101
Kut
yako
zmet
ikus
20X
XX
III-
320-
480
óra
TK3
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
313
5586
105
Kut
yave
zető
-ren
dőr
22-
-60
0-90
0 ór
aTK
5re
ndés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
314
3386
101
Kut
yave
zető
-vag
yonő
r22
--
250
- 350
óra
TK
3re
ndés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
315
3254
401
Kül
szín
i bán
yász
5V
II-
480-
720
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
316
3281
502
Lábá
poló
19X
XX
-25
0-37
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
317
5221
102
Lakb
eren
dező
19X
XV
I-
520-
720
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
318
3562
301
Lako
tt-te
rüle
ti fa
kite
rmelő
20X
XX
II-
140-
260
óra
TK4
erdő
gazd
álko
dásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
319
5472
508
Láts
zeré
sz é
s op
tikai
áru
cikk
-ker
eske
dő19
XX
IX2
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
320
5484
103
Légi
köz
leke
désü
zem
vite
l-ellá
tó13
XL
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
321
5572
310
Légzős
zerv
i sza
kápo
ló1
I-
600
- 800
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
322
5558
201
Léte
sítm
ényi
ene
rget
ikus
5V
III1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
323
5484
111
Logi
sztik
ai é
s sz
állít
mán
yozá
si ü
gyin
téző
17X
L2
év96
0-14
40 ó
raN
, E, L
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1_me
ll.xlsx
1_me
ll.xlsx
1_
214
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesít
ésér
t fele
lős m
inisz
ter
1
Szak
képe
sítés
azon
osító
szám
a
Szak
képe
sítés
ek/sz
akké
pesít
és-rá
épülé
sek
megn
evez
ése
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
301
3552
209
Közé
pfesz
ültsé
gű ká
belsz
erelő
6XI
-12
0 - 21
0 óra
TK4
szak
képz
ésér
t és f
elnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
302
5452
303
Közle
kedé
sauto
matik
ai mű
szer
ész
13XI
2 év
700 -
1050
óra
N, E
, TK
5kö
zleke
désé
rt fel
elős m
inisz
ter
303
5434
502
Közműv
elődé
si és
közö
nség
kapc
solat
i sza
kemb
er (a
sz
akma
irány
meg
neve
zésé
vel)
4XX
XIX
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5ku
ltúrá
ért fe
lelős
mini
szter
304
6234
501
Közműv
elődé
si sz
akem
ber I
.4
XXXI
X-
340-
560 ó
raTK
, T6
kultú
ráér
t felelős
mini
szter
305
5481
204
Közö
nség
forga
lmi fe
lügye
lő 4
XXXI
X2 é
v80
0-10
00 ór
aN,
E5
kultú
ráér
t felelős
mini
szter
306
5534
502
Közö
sség
fejles
ztő an
imáto
r4
XXXI
X-
320-
480 ó
raTK
5ku
ltúrá
ért fe
lelős
mini
szter
307
3458
209
Közp
ontifű
tés- é
s gáz
hálóz
at re
ndsz
ersz
erelő
5VI
II3 é
v90
0-13
00 ór
aN,
E, T
K4
szak
képz
ésér
t és f
elnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
308
5286
105
Közte
rület
-felüg
yelő
22-
-30
0 - 50
0 óra
TK4
rend
észe
tért fe
lelős
mini
szter
309
5484
102
Közú
ti köz
leked
ésüz
emvit
el-ell
átó13
XL2 é
v90
0-13
00 ór
aN,
E, T
K5
közle
kedé
sért
felelő
s mini
szter
310
5434
501
Közs
zolgá
lati ü
gyint
éző
22XX
XVIII
2 év
-N
5kö
zszo
lgálat
i élet
pálya
kido
lgozá
sáér
t felelő s
mini
szte
311
5234
504
Közs
zolgá
lati ü
gyke
zelő
22XX
XVIII
-17
00-2
000 ó
raTK
4kö
zszo
lgálat
i élet
pálya
kido
lgozá
sáér
t felelős
mini
szte
312
3262
101
Kutya
kozm
etiku
s20
XXXI
II-
320-
480 ó
raTK
3ag
rárp
olitik
áért
felelő
s mini
szter
313
5586
105
Kutya
veze
tő-re
ndőr
22-
-60
0-90
0 óra
TK5
rend
észe
tért fe
lelős
mini
szter
314
3386
101
Kutya
veze
tő-va
gyonőr
22-
-25
0 - 35
0 óra
TK
3re
ndés
zetér
t felelős
mini
szter
315
3254
401
Külsz
íni bá
nyás
z5
VII
-48
0-72
0 óra
TK3
szak
képz
ésér
t és f
elnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
316
3281
502
Lábá
poló
19XX
X-
250-
370 ó
raTK
3sz
akké
pzés
ért é
s felnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
317
5221
102
Lakb
eren
dező
19XX
VI-
520-
720 ó
raTK
4sz
akké
pzés
ért é
s felnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
318
3562
301
Lako
tt-ter
ületi f
akite
rmelő
20XX
XII
-14
0-26
0 óra
TK4
erdő
gazd
álkod
ásér
t felelős
mini
szter
319
5472
508
Látsz
erés
z és o
ptika
i áru
cikk-k
eres
kedő
19XX
IX2 é
v80
0-10
00 ór
aN,
E, T
K5
szak
képz
ésér
t és f
elnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
320
5484
103
Légi
közle
kedé
süze
mvite
l-ellá
tó13
XL2 é
v90
0-13
00 ór
aN,
E, T
K5
közle
kedé
sért
felelő
s mini
szter
321
5572
310
Légzős
zervi
szak
ápoló
1I
-60
0 - 80
0 óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fel
elős m
inisz
ter
322
5558
201
Létes
ítmén
yi en
erge
tikus
5VI
II1 é
v48
0-72
0 óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s felnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
323
5484
111
Logis
ztika
i és s
zállít
mány
ozás
i ügy
intéző
17XL
2 év
960-
1440
óra
N, E
, L, T
K5
szak
képz
ésér
t és f
elnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
1_me
ll.xlsx
1_me
ll.xlsx
1_
214
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesít
ésér
t fele
lős m
inisz
ter
1
Szak
képe
sítés
azon
osító
szám
a
Szak
képe
sítés
ek/sz
akké
pesít
és-rá
épülé
sek
megn
evez
ése
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
301
3552
209
Közé
pfesz
ültsé
gű ká
belsz
erelő
6XI
-12
0 - 21
0 óra
TK4
szak
képz
ésér
t és f
elnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
302
5452
303
Közle
kedé
sauto
matik
ai mű
szer
ész
13XI
2 év
700 -
1050
óra
N, E
, TK
5kö
zleke
désé
rt fel
elős m
inisz
ter
303
5434
502
Közműv
elődé
si és
közö
nség
kapc
solat
i sza
kemb
er (a
sz
akma
irány
meg
neve
zésé
vel)
4XX
XIX
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5ku
ltúrá
ért fe
lelős
mini
szter
304
6234
501
Közműv
elődé
si sz
akem
ber I
.4
XXXI
X-
340-
560 ó
raTK
, T6
kultú
ráér
t felelős
mini
szter
305
5481
204
Közö
nség
forga
lmi fe
lügye
lő 4
XXXI
X2 é
v80
0-10
00 ór
aN,
E5
kultú
ráér
t felelős
mini
szter
306
5534
502
Közö
sség
fejles
ztő an
imáto
r4
XXXI
X-
320-
480 ó
raTK
5ku
ltúrá
ért fe
lelős
mini
szter
307
3458
209
Közp
ontifű
tés- é
s gáz
hálóz
at re
ndsz
ersz
erelő
5VI
II3 é
v90
0-13
00 ór
aN,
E, T
K4
szak
képz
ésér
t és f
elnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
308
5286
105
Közte
rület
-felüg
yelő
22-
-30
0 - 50
0 óra
TK4
rend
észe
tért fe
lelős
mini
szter
309
5484
102
Közú
ti köz
leked
ésüz
emvit
el-ell
átó13
XL2 é
v90
0-13
00 ór
aN,
E, T
K5
közle
kedé
sért
felelő
s mini
szter
310
5434
501
Közs
zolgá
lati ü
gyint
éző
22XX
XVIII
2 év
-N
5kö
zszo
lgálat
i élet
pálya
kido
lgozá
sáér
t felelő s
mini
szte
311
5234
504
Közs
zolgá
lati ü
gyke
zelő
22XX
XVIII
-17
00-2
000 ó
raTK
4kö
zszo
lgálat
i élet
pálya
kido
lgozá
sáér
t felelős
mini
szte
312
3262
101
Kutya
kozm
etiku
s20
XXXI
II-
320-
480 ó
raTK
3ag
rárp
olitik
áért
felelő
s mini
szter
313
5586
105
Kutya
veze
tő-re
ndőr
22-
-60
0-90
0 óra
TK5
rend
észe
tért fe
lelős
mini
szter
314
3386
101
Kutya
veze
tő-va
gyonőr
22-
-25
0 - 35
0 óra
TK
3re
ndés
zetér
t felelős
mini
szter
315
3254
401
Külsz
íni bá
nyás
z5
VII
-48
0-72
0 óra
TK3
szak
képz
ésér
t és f
elnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
316
3281
502
Lábá
poló
19XX
X-
250-
370 ó
raTK
3sz
akké
pzés
ért é
s felnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
317
5221
102
Lakb
eren
dező
19XX
VI-
520-
720 ó
raTK
4sz
akké
pzés
ért é
s felnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
318
3562
301
Lako
tt-ter
ületi f
akite
rmelő
20XX
XII
-14
0-26
0 óra
TK4
erdő
gazd
álkod
ásér
t felelős
mini
szter
319
5472
508
Látsz
erés
z és o
ptika
i áru
cikk-k
eres
kedő
19XX
IX2 é
v80
0-10
00 ór
aN,
E, T
K5
szak
képz
ésér
t és f
elnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
320
5484
103
Légi
közle
kedé
süze
mvite
l-ellá
tó13
XL2 é
v90
0-13
00 ór
aN,
E, T
K5
közle
kedé
sért
felelő
s mini
szter
321
5572
310
Légzős
zervi
szak
ápoló
1I
-60
0 - 80
0 óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fel
elős m
inisz
ter
322
5558
201
Létes
ítmén
yi en
erge
tikus
5VI
II1 é
v48
0-72
0 óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s felnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
323
5484
111
Logis
ztika
i és s
zállít
mány
ozás
i ügy
intéző
17XL
2 év
960-
1440
óra
N, E
, L, T
K5
szak
képz
ésér
t és f
elnőtt
képz
ésér
t felelős
mini
szter
2051 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
215
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
324
5281
202
Lova
stúr
a-ve
zető
18X
XV
III-
720-
960
óra
TK4
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
325
3462
102
Lová
sz20
XX
XIII
3 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
4ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
326
5286
106
Mag
ánny
omoz
ó22
--
450
- 650
óra
TK4
rend
észe
tért
fele
lős
min
iszt
er
327
5458
203
Mag
asép
ítő te
chni
kus
9X
VI
2 év
800
- 100
0 ór
aN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
328
5554
105
Mal
om- é
s ke
veré
ktak
arm
ány-
ipar
i sza
ktec
hnik
us21
XX
XV
I1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
329
3586
102
Mec
hani
kus
vagy
onvé
delm
i sze
relő
19IX
-20
0 - 4
00 ó
raTK
4re
ndés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
330
5452
304
Mec
hatro
nika
i tec
hnik
us5
IX2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
331
3452
301
Mec
hatro
niku
s-ka
rban
tartó
5X
I3
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
332
3552
217
Meg
újul
ó en
ergi
ater
melő
bere
ndez
ések
üze
mel
tető
je
6X
I-
400
- 600
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
333
3262
102
Méh
ész
20X
XX
III-
240-
360
óra
TK3
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
334
5458
204
Mél
yépí
tő te
chni
kus
9X
VI
2 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
335
5576
203
Men
tálh
igié
nés
assz
iszt
ens
2III
1 év
600-
720
óra
N, E
, TK
5sz
ociá
l- és
nyu
gdíjp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
336
5572
311
Men
tőáp
oló
1I
0,5
év36
0-44
0 ór
aN
, E, T
K5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
337
3452
108
Mezőg
azda
sági
gép
ész
20X
XX
I3
év96
0-14
40 ó
raN
, E, T
K4
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
338
5452
105
Mezőg
azda
sági
gép
észt
echn
ikus
20
XX
XI
2 év
-N
, E5
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
339
3552
102
Mezőg
azda
sági
gép
javí
tó20
XX
XI
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
4ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
340
5462
102
Mezőg
azda
sági
tech
niku
s20
XX
XIII
2 év
-N
, E5
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
341
5234
707
Mig
ráci
ós ü
gyin
téző
22-
-25
0 - 3
50 ó
ra
TK4
ideg
enre
ndés
zeté
rt és
men
ekül
tügy
ért f
elelős
m
inis
zter
342
5572
514
Mik
robi
ológ
iai s
zaka
sszi
szte
ns1
I-
600
- 800
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
343
5521
304
Mob
ilalk
alm
azás
fejle
sztő
7X
III0,
5 év
400-
600
óra
N, E
, L, T
K5
info
rmat
ikáé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
344
3454
104
Mol
nár
21X
XX
VI
3 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
4él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
345
3452
507
Mot
orke
rékp
ár-s
zere
lő13
XX
II3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
346
5381
002
Moz
gáss
érül
tet s
egítő
kut
ya k
ikép
zője
2
III-
400-
480
óra
TK4
szoc
iál-
és n
yugd
íjpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
2052 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
216
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
347
5421
303
Moz
góké
p- é
s an
imác
ióké
szítő
4V
I2
év96
0-14
40 ó
raN
, E, T
K5
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
348
5221
301
Moz
góké
pgyá
rtó4
VI
-44
0-56
0 ór
aTK
4ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
349
5321
305
Moz
góké
pgyá
rtó h
angt
echn
ikus
4V
I-
440-
560
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
350
5234
104
Moz
góké
pter
jesz
tő é
s -ü
zem
elte
tő4
VI
-44
0-56
0 ór
aTK
4ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
351
6252
102
Moz
gólé
pcső
elle
nőr
5IX
-25
0-35
0 ór
aTK
6ip
arüg
yeké
rt fe
lelő
s m
inis
zter
352
3352
101
Moz
gólé
pcső
kar
bant
artó
-sze
relő
5IX
-12
0-18
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
353
5521
305
Mul
timéd
ia-a
lkal
maz
ásfe
jlesz
tő7
XIII
0,5
év40
0-60
0 ór
aN
, E, L
, TK
5in
form
atik
áért
fele
lős
min
iszt
er
354
3554
201
Mun
karu
ha- é
s vé
dőru
ha-k
észí
tő10
XV
II-
230-
350
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
355
5286
201
Mun
kavé
delm
i tec
hnik
us19
--
240-
360
óra
TK4
fogl
alko
ztat
áspo
litik
áért
fele
lős
min
iszt
er
356
3452
109
Műa
nyag
feld
olgo
zó8
XIV
3 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
357
5452
106
Műa
nyag
feld
olgo
zó te
chni
kus
8X
IV2
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
358
3554
301
Műb
útor
aszt
alos
11X
VIII
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
359
5558
202
Műe
mlé
kfen
ntar
tó te
chni
kus
9X
VI
1 év
400
- 600
óra
N, E
, L, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
360
3558
204
Műe
mlé
ki d
íszí
tősz
obrá
sz9
XV
I1
év40
0 - 6
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
361
3558
205
Műe
mlé
ki h
elyr
eállí
tó9
XV
I1
év40
0 - 6
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
362
5448
105
Műs
zaki
info
rmat
ikus
7X
III2
év96
0-14
40 ó
raN
, E, L
, TK
, T5
info
rmat
ikáé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
363
5552
403
Műs
zere
s an
aliti
kus
8X
V1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
364
5221
101
Műt
árgy
véde
lmi m
unka
társ
4V
-85
0-12
70 ó
raTK
4ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
365
5572
515
Műt
éti s
zaka
sszi
szte
ns1
I-
1100
-144
0 ór
aTK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
366
3272
501
Műtős
segé
d-gi
pszm
este
r1
I-
500-
720
óra
TK3
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
367
5421
110
Műv
észe
ti és
méd
iafo
togr
áfus
4V
2 év
900-
1340
óra
N, E
, TK
5ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
368
5572
312
Nef
roló
giai
sza
kápo
ló1
I-
1200
- 14
00 ó
raTK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
369
5321
501
Nép
i ját
ék é
s ki
smes
ters
égek
okt
atój
a4
V-
180-
200
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
2053 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
217
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
370
3421
501
Nép
i kéz
műv
es (a
sza
kmai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
4V
3 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
4ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
371
5521
206
Nép
zené
sz I.
(a s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l)4
XLI
I2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
372
5421
206
Nép
zené
sz II
. (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
4X
LII
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
373
3276
101
Nev
elős
zülő
2III
-50
0-60
0 ór
aTK
3gy
erm
ek- é
s ifj
úság
véde
lem
ért f
elelős
min
iszt
er
374
5234
505
Non
prof
it m
ened
zser
15X
XIV
-80
0-10
00 ó
raTK
, T4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
375
3454
206
Női
sza
bó10
XV
II3
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
376
5562
102
Növ
ényv
édel
mi s
zakt
echn
ikus
20X
XX
IV1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
377
5585
003
Nuk
leár
is k
örny
ezet
véde
lmi s
zakt
echn
ikus
14X
XIII
0,5
év24
0-36
0 ór
aN
, E, L
, TK
5kö
rnye
zetv
édel
emér
t fel
elős
min
iszt
er
378
5572
519
Nuk
leár
is m
edic
ina
szak
assz
iszt
ens
1I
-74
0-80
0 ór
aTK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
379
3281
002
Nyí
ltvíz
i- ví
zim
entő
19
XX
III-
200-
350
óra
TK5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
380
5234
503
Nyi
lván
tartá
si é
s ok
mán
yügy
inté
ző22
--
500
-700
óra
TK4
közi
gazg
atás
-fejle
szté
sért
fele
lős
min
iszt
er
381
3252
401
Nyo
más
tartó
edén
y-gé
pész
5IX
-16
0-24
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
382
5521
307
Nyo
mda
ipar
i sza
ktec
hnik
us12
XIX
-32
0-48
0 ór
aTK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
383
5421
307
Nyo
mda
ipar
i tec
hnik
us12
XIX
2 év
800
- 100
0 ór
aN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
384
6234
401
Okl
evel
es a
dóel
lenő
rzés
i sza
kértő
15X
XIV
-16
0-24
0 ór
aTK
, T6
adóp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
385
6234
402
Okl
evel
es fo
rgal
mia
dó-s
zaké
rtő15
XX
IV-
160-
240
óra
TK, T
6ad
ópol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
386
6234
403
Okl
evel
es jö
vede
lem
adó-
szak
értő
15X
XIV
-20
0-30
0 ór
aTK
, T6
adóp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
387
6234
404
Okl
evel
es n
emze
tköz
iadó
-sza
kértő
15X
XIV
-20
0-30
0 ór
aTK
, T6
adóp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
388
5586
106
Okm
ányv
izsg
áló
22-
-30
0-50
0 ór
aTK
5re
ndés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
389
3252
103
Olv
aszt
ár é
s ön
tő5
IX-
770-
1150
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
390
5572
313
Onk
ológ
iai s
zaká
poló
1I
-72
0-80
0 ór
aTK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
391
3472
501
Opt
ikai
üve
gcsi
szol
ó 19
XX
IX3
év80
0 - 1
000
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
392
3252
104
Órá
s6
IX-
240-
360
óra
TK2
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2054 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
218
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
393
3354
201
Orto
pédi
ai c
ipés
z10
XV
II-
800
- 100
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
394
3272
601
Orto
pédi
ai k
ötsz
erés
z és
fűző
kész
ítő1
II-
2000
-240
0 ór
aTK
3eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
395
5472
602
Orto
pédi
ai műs
zeré
sz1
II2
év10
80-1
320
óra
N, E
, TK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
396
5552
304
Orv
osi e
lekt
roni
kai t
echn
ikus
6X
I1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
397
3214
001
Óvo
dai d
ajka
3IV
-32
0-42
0 ór
aTK
3ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
398
3252
105
Önt
észe
ti m
inta
kész
ítő5
IX-
770-
1150
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
399
5421
106
Ötv
ös4
V2
év90
0-13
40 ó
raN
, E, T
K5
okta
tásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
400
5234
506
Pál
yáza
ti-tá
mog
atás
i ass
zisz
tens
15X
XIV
-70
0-80
0 ór
aTK
4sz
ámvi
teli
szab
ályo
zásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
401
5421
207
Pan
tom
imes
4-
2 év
1400
- 16
00 ó
raN
, E, T
K5
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
402
3254
303
Pap
írgyá
rtó é
s -fe
ldol
gozó
8X
IV-
800-
1200
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
403
5552
404
Pap
íripa
ri te
chni
kus
8X
IV1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
404
5458
102
Par
képí
tő é
s fe
nnta
rtó te
chni
kus
20X
XX
IV2
év-
N, E
5ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
405
3552
103
Pat
koló
ková
cs20
XX
XIII
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
4ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
406
5414
002
Ped
agóg
iai-
és c
salá
dseg
ítő m
unka
társ
3IV
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
407
5214
002
Ped
agóg
iai f
elüg
yelő
3IV
-48
0-72
0 ór
aTK
4ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
408
3454
105
Pék
21X
XX
VI
3 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
4él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
409
5534
406
Pén
zügy
i sze
rvez
eti m
érle
gkép
es k
önyv
elő
15X
XIV
-24
0-36
0 ór
aTK
, T5
szám
vite
li sz
abál
yozá
sért
fele
lős
min
iszt
er
410
5434
301
Pén
zügy
i ter
mék
érté
kesí
tő (b
ank,
bef
ekte
tés,
biz
tosí
tás)
15X
XIV
2 év
960-
1440
óra
N, E
, L, S
, TK
, T5
pénz
-, tő
ke- é
s bi
ztos
ítási
pia
c sz
abál
yozá
sáér
t fe
lelő
s m
inis
zter
411
5434
401
Pén
zügy
i-szá
mvi
teli
ügyi
ntéző
15X
XIV
2 év
960-
1440
óra
N, E
, L, S
, TK
, T5
szám
vite
li sz
abál
yozá
sért
fele
lős
min
iszt
er
412
5472
004
Per
iope
ratív
ass
zisz
tens
1I
2 év
1080
-132
0 ór
aN
, E, T
K5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
413
3481
103
Pin
cér
18X
XV
II3
év96
0-14
40 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
414
5254
401
Piro
tech
niku
s8
XIV
-32
0-48
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
415
5484
109
Pos
tai ü
zlet
i ügy
inté
ző17
XL
2 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
5po
staü
gyér
t fel
elős
min
iszt
er
2055 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
219
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
416
5576
204
Psz
ichi
átria
i gon
dozó
2III
1 év
600-
720
óra
N, E
, TK
5sz
ociá
l- és
nyu
gdíjp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
417
5572
314
Psz
ichi
átria
i sza
kápo
ló é
s gy
ógyf
ogla
lkoz
tató
1I
-12
00-1
440
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
418
5472
509
Rad
iogr
áfia
i ass
zisz
tens
1I
2 év
1400
-170
0 ór
aN
, E, T
K5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
419
5476
201
Reh
abili
táci
ós n
evelő,
seg
ítő2
III2
év13
00-1
560
óra
N, E
, TK
5sz
ociá
l- és
nyu
gdíjp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
420
3558
206
Rek
onst
rukc
iós
és műe
mlé
ki fe
stő,
máz
oló
9X
VI
1 év
400
- 600
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
421
3486
101
Ren
dész
eti ő
r22
XX
XV
III3
év-
N4
rend
észe
tért
fele
lős
min
iszt
er
422
6286
101
Ren
dész
eti s
zerv
ező
(a s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l)22
--
800-
1600
óra
TK6
rend
észe
tért
fele
lős
min
iszt
er
423
5286
111
Ren
dész
eti ü
gyin
téző
22X
XX
VIII
-17
00-2
000
óra
TK4
rend
észe
tért
fele
lős
min
iszt
er
424
5234
507
Ren
dezv
énys
zerv
ező
4X
XX
IX-
480-
720
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
425
5486
101
Ren
dőr t
iszt
hely
ette
s (a
sza
kmai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
22X
XX
VIII
2 év
1800
-250
0 ór
aN
, E, T
K5
rend
észe
tért
fele
lős
min
iszt
er
426
5586
107
Ren
dőr z
ászl
ós22
--
400-
600
óra
TK5
rend
észe
tért
fele
lős
min
iszt
er
427
5452
510
Rep
ülőg
ép s
zere
lő13
XX
II2
év96
0-14
40 ó
raN
, E, T
K5
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
428
5252
203
Rob
baná
sbiz
tos
bere
ndez
és k
ezelőj
e6
XI
-12
0 - 2
10 ó
raTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
429
5454
202
Ruh
aipa
ri te
chni
kus
10X
VII
2 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
430
5232
201
Seg
édkö
nyvt
áros
4IV
-42
0-48
0 ór
aTK
4ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
431
5232
202
Seg
édle
véltá
ros
és ü
gyke
zelő
4IV
-42
0-48
0 ór
aTK
4ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
432
5321
101
Seg
édre
stau
ráto
r (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
4V
-64
0-96
0 ór
aTK
4ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
433
3581
101
Som
mel
ier
21X
XX
VI
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
4él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
434
3554
101
Spe
ciál
is á
llatfe
ldol
gozó
21X
XX
VI
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
4él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
435
5381
501
Spe
ciál
is lá
bápo
ló19
XX
X-
800-
1040
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
436
5481
302
Spo
rtedző
(a s
portá
g m
egje
lölé
séve
l)3
XX
XV
II2
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K5
spor
tpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
437
5572
602
Spo
rtmas
szőr
1I
1 év
600-
800
óra
N, E
, TK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
438
5281
301
Spo
rtsze
rvező,
-men
edzs
er3
XX
XV
II-
400-
500
óra
TK5
spor
tpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
2056 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
220
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
439
5246
201
Sta
tiszt
ikai
és
gazd
aság
i ügy
inté
ző15
XX
IV-
800-
1200
óra
TK, T
4K
özpo
nti S
tatis
ztik
ai H
ivat
al e
lnök
e
440
5321
306
Stú
dióv
ezető
4V
I-
440-
560
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
441
5572
520
Sug
árte
rápi
ás s
zaka
sszi
szte
ns1
I-
740-
800
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
442
5572
315
Sür
gőss
égi s
zaká
poló
1I
-12
00 -
1400
óra
TK5
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
443
5554
106
Sütő-
és
cukr
ászi
pari
szak
tech
niku
s21
XX
XV
I1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
444
3481
104
Sza
kács
18X
XV
II3
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
445
5534
302
Sza
kkép
esíte
tt ba
nkre
fere
ns15
XX
IV-
280-
420
óra
TK, T
5pé
nz-,
tőke
- és
bizt
osítá
si p
iac
szab
ályo
zásá
ért
fele
lős
min
iszt
er
446
3552
210
Sza
kszo
lgál
ati F
AM
sze
relő
6X
I-
50 -
70 ó
raTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
447
5281
203
Szá
lloda
hajó
s, s
zállo
dai s
zem
élyz
et18
XX
VII
-80
0-10
00 ó
raTK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
448
5281
201
Szá
lloda
i rec
epci
ós18
XX
VII
-60
0-80
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
449
3452
302
Szá
mító
gép-
szer
elő,
kar
bant
artó
7X
III3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
info
rmat
ikáé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
450
3458
210
Szá
razé
pítő
9X
VI
3 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
451
3286
101
Sze
mél
y- é
s va
gyonőr
22-
-30
0 - 5
00 ó
raTK
3re
ndés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
452
5581
301
Sze
mél
yi e
dző
3X
XX
VII
-20
0-30
0 ór
aTK
5sp
ortp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
453
5576
205
Sze
nved
élyb
eteg
gon
dozó
2III
1 év
600-
720
óra
N, E
, TK
5sz
ociá
l- és
nyu
gdíjp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
454
5281
504
Szé
pség
taná
csad
ó19
XX
X-
600-
700
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
455
5321
307
Sze
rkes
ztő
műs
orve
zető
4V
I-
640-
960
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
456
3452
110
Sze
rszá
mké
szítő
5IX
3 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
457
3554
202
Szí
jgyá
rtó é
s ny
erge
s10
XV
II-
320-
480
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
458
5521
201
Szí
nész
4
XLI
I1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
459
5452
107
Szí
nház
tech
niku
s, s
zcen
ikus
4V
I2
év78
0-98
0 ór
aN
, E, T
K5
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
460
5452
108
Szí
npad
- és
poro
nd te
chni
kus
4V
I 2
év -
N, E
5ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
461
5552
102
Szí
npad
i fén
yter
vező
4V
I0,
5 év
120-
160
óra
N, E
, TK
5ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
2057 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
221
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
462
5552
103
Szí
npad
i mag
asép
ítő4
VI
1 év
-
N, E
5ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
463
5421
107
Szo
brás
z4
V2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
okta
tásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
464
5476
202
Szo
ciál
is a
sszi
szte
ns2
III2
év13
00-1
560
óra
N, E
, TK
5sz
ociá
l- és
nyu
gdíjp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
465
3476
201
Szo
ciál
is g
ondo
zó é
s áp
oló
2III
3 év
1300
-156
0 ór
aN
, E, T
K4
szoc
iál-
és n
yugd
íjpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
466
5476
203
Szo
ciál
is s
zakg
ondo
zó2
III2
év13
00-1
560
óra
N, E
, TK
5sz
ociá
l- és
nyu
gdíjp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
467
5576
206
Szo
ciál
is, g
yerm
ek- é
s ifj
úság
véde
lmi ü
gyin
téző
2III
1 év
600-
720
óra
N, E
, TK
5sz
ociá
l- és
nyu
gdíjp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
468
5421
305
Szo
ftver
fejle
sztő
7X
III2
év96
0-14
40 ó
raN
, E, L
, TK
, T5
info
rmat
ikáé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
469
5521
207
Szó
rako
ztat
ó ze
nész
I. (a
sza
kmai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
4X
LII
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
470
5421
208
Szó
rako
ztat
ó ze
nész
II. (
a sz
akm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l)4
XLI
I2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
471
3454
106
Sző
lész
-bor
ász
21X
XX
VI
3 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
4él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
472
5572
521
Szö
vetta
ni s
zaka
sszi
szte
ns1
I0,
5 év
360-
440
óra
N, E
, TK
5eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
473
5281
302
Tánc
inst
rukt
or3
XX
XV
II-
400-
500
óra
TK5
spor
tpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
474
5521
208
Tánc
os I.
(a s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l)4
XLI
I2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
475
5421
209
Tánc
os II
. (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
4X
LII
2 év
900-
1300
óra
N, E
, TK
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
476
5281
401
Társ
ashá
zkez
elő
19-
-20
0-30
0 ór
aTK
4la
kásg
azdá
lkod
ásér
t és
laká
spol
itiká
ért f
elelős
m
inis
zter
477
3454
109
Tartó
sító
ipar
i sza
kmun
kás
21X
XX
VI
3 év
960-
1440
óra
N, E
, TK
4él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
478
5554
107
Tartó
sító
ipar
i sza
ktec
hnik
us21
XX
XV
I1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
479
5558
102
Távé
rzék
elés
i sza
ktec
hnik
us20
XX
XV
-48
0-72
0 ór
aTK
5fö
ldüg
yért
és té
rkép
észe
tért
fele
lős
min
iszt
er
480
5452
305
Távk
özlé
si te
chni
kus
6X
II2
év96
0-14
40 ó
raN
, E, T
K5
info
rmat
ikáé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
481
5252
301
Távk
özlé
si ü
zem
elte
tő6
XII
-80
0-12
00 ó
raTK
4in
form
atik
áért
fele
lős
min
iszt
er
482
3584
102
Tehe
rgép
kocs
i-vez
ető
13X
L0,
5 év
360
- 440
óra
N, E
, TK
4kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
483
3454
110
Tejip
ari s
zakm
unká
s21
XX
XV
I3
év96
0-14
40 ó
raN
, E, T
K4
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
484
5554
108
Tejip
ari s
zakt
echn
ikus
21X
XX
VI
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
2058 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
222
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
485
5585
004
Tele
pülé
si k
örny
ezet
véde
lmi s
zakt
echn
ikus
14X
XIII
0,5
év24
0-36
0 ór
aN
, E, T
K5
körn
yeze
tvéd
elem
ért f
elelős
min
iszt
er
486
5321
308
Tele
vízi
ós k
amer
aman
4V
I-
440-
560
óra
TK5
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
487
5285
301
Tem
etke
zési
szo
lgál
tató
19-
-15
0 - 2
50 ó
raTK
4te
lepü
lésü
zem
elte
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
488
5548
101
Térin
form
atik
us7
XIII
1 év
800-
1200
óra
N, E
, L, T
K5
info
rmat
ikáé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
489
5558
103
Térk
épés
z sz
akte
chni
kus
20X
XX
V1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K, L
, T5
föld
ügyé
rt és
térk
épés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
490
3285
001
Term
észe
tvéd
elm
i mun
katá
rs14
XX
III-
320-
480
óra
TK3
körn
yeze
tvéd
elem
ért f
elelős
min
iszt
er
491
5585
005
Term
észe
tvéd
elm
i sza
ktec
hnik
us14
XX
III0,
5 év
240-
360
óra
N, E
, TK
, L5
körn
yeze
tvéd
elem
ért f
elelős
min
iszt
er
492
3386
102
Testőr
22-
-32
0-45
0 ór
aTK
3re
ndés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
493
3458
215
Tető
fedő
9X
VI
3 év
800
-100
0 ór
aN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
494
3254
201
Text
ilany
aggy
ártó
10X
VII
-48
0-72
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
495
5454
203
Text
ilipa
ri te
chni
kus
10X
VII
2 év
800-
120
0 ór
aN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
496
5421
108
Text
ilműv
es4
V2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
okta
tásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
497
3254
202
Text
iltis
ztító
és
text
ilszí
nező
10X
VII
-48
0-72
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
498
3285
303
Tisz
títás
-tech
noló
giai
sza
kmun
kás
19X
XV
II-
400
– 54
0 ór
a TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
499
5285
302
Tisz
títás
-tech
noló
giai
szo
lgál
tatá
svez
ető
19X
XV
II-
200-
260
óra
TK5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
500
3234
101
Töltő
állo
más
-kez
elő
17X
XV
I-
280-
420
óra
TK, T
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
501
5481
203
Turis
ztik
ai s
zerv
ező,
érté
kesí
tő18
XX
VIII
2 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
502
5286
108
Tűzo
ltó I.
22-
-80
0-11
00 ó
raTK
4ka
tasz
trófá
k el
leni
véd
ekez
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
503
5386
108
Tűzo
ltó s
zerp
aran
csno
k22
--
700-
900
óra
TK5
kata
sztró
fák
elle
ni v
édek
ezés
ért f
elelős
min
iszt
er
504
5386
109
Tűzo
ltósá
gi re
fere
ns22
--
300-
500
óra
TK5
kata
sztró
fák
elle
ni v
édek
ezés
ért f
elelős
min
iszt
er
505
5286
110
Tűzv
édel
mi e
lőad
ó22
--
300-
400
óra
TK4
kata
sztró
fák
elle
ni v
édek
ezés
ért f
elelős
min
iszt
er
506
5386
110
Tűzv
édel
mi főe
lőad
ó22
--
200-
300
óra
TK5
kata
sztró
fák
elle
ni v
édek
ezés
ért f
elelős
min
iszt
er
507
3281
001
Usz
odam
este
r19
XX
III-
200-
350
óra
TK5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2059 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
223
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
508
3458
211
Úté
pítő
13X
VI
3 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
4kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
509
5458
205
Úté
pítő
és
-fenn
tartó
tech
niku
s13
XV
I2
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K5
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
510
3258
208
Útfe
nnta
rtó13
XV
I-
400-
480
óra
TK3
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
511
5321
309
Utó
mun
ka s
zaka
sszi
szte
ns4
VI
-44
0-56
0 ór
aTK
5ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
512
5284
102
Ügy
féls
zolg
álat
i ügy
inté
ző19
XX
V-
700-
800
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
513
3254
304
Üve
gcsi
szol
ó19
XX
IX-
900-
1300
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
514
5421
109
Üve
gműv
es4
V2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
okta
tásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
515
3254
305
Üve
ggyá
rtó8
XIV
-48
0-72
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
516
5434
001
Üzl
eti s
zolg
álta
tási
mun
katá
rs15
XX
IV2
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
517
5586
302
Vadá
szpu
ska
műv
es5
IX1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
518
5462
501
Vadg
azdá
lkod
ási t
echn
ikus
20X
XX
II2
év -
N, E
5va
dgaz
dálk
odás
ért f
elelős
min
iszt
er
519
5381
003
Vakv
ezető
kuty
a ki
képzőj
e2
III-
400-
480
óra
TK5
szoc
iál-
és n
yugd
íjpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
520
5434
402
Vál
lalk
ozás
i és
bérü
gyin
téző
15X
XIV
2 év
960-
1440
óra
N, E
, L, S
, TK
, T5
szám
vite
li sz
abál
yozá
sért
fele
lős
min
iszt
er
521
5534
407
Vál
lalk
ozás
i mér
legk
épes
kön
yvelő
15X
XIV
1 év
320-
480
óra
N, E
, L, T
K, T
5sz
ámvi
teli
szab
ályo
zásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
522
5284
102
Vál
tóke
zelő
13X
L-
400-
600
óra
TK4
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
523
5434
403
Vám
-, jö
vedé
ki- é
s te
rmék
díj ü
gyin
téző
15X
XIV
2 év
960-
1440
óra
N, E
, L, S
, TK
, T5
adóp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
524
3252
106
Vas-
és
acél
feld
olgo
zó5
IX-
960
- 120
0 ór
a TK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
525
5458
206
Vasú
tépí
tő é
s -fe
nnta
rtó te
chni
kus
13X
VI
2 év
700
- 105
0 ór
aN
, E, T
K5
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
526
5484
105
Vasú
tforg
alm
i szo
lgál
atte
vő13
XL
2 év
700
- 105
0 ór
aN
, E, T
K5
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
527
5484
106
Vasú
ti ár
ufuv
aroz
ási ü
gyin
téző
13X
L2
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K5
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
528
5452
511
Vasú
ti já
rmű
díze
lmot
or- é
s ha
jtáss
zere
lő13
XX
II2
év70
0-10
50 ó
raN
, E, T
K5
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
529
5452
512
Vasú
ti já
rmű
szer
keze
ti és
fékr
ends
zer s
zere
lője
13X
XII
2 év
700-
1050
óra
N, E
, TK
5kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
530
5452
513
Vasú
ti já
rmű
villa
mos
rend
szer
eine
k sz
erelőj
e13
XX
II2
év70
0-10
50 ó
raN
, E, T
K5
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
2060 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
224
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
531
5284
103
Vasú
ti sz
emél
ypén
ztár
os13
XL
-40
0-60
0 ór
aTK
4kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
532
5552
504
Vasú
tijár
mű-
tech
niku
s és
dia
gnos
ztik
us13
XX
II1
év32
0-48
0 ór
aN
, E, T
K5
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
533
5452
403
Vegy
ész
tech
niku
s8
XV
2 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
534
3452
402
Vegy
ipar
i ren
dsze
rkez
elő
8X
V3
év80
0-10
00 ó
raTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
535
5552
406
Vegy
ipar
i ren
dsze
rüze
mel
tető
sza
ktec
hnik
us8
XV
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
536
5481
101
Vend
églá
táss
zerv
ező
18X
XV
II2
év90
0-13
00 ó
raN
, E, T
K5
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
537
3581
102
Vend
églá
tó-ü
zlet
veze
tő18
XX
VII
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
538
5521
102
Vés
nök
4V
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5ok
tatá
sért
fele
lős
min
iszt
er
539
5558
104
Vidé
kfej
lesz
tési
sza
ktec
hnik
us20
XX
XIII
1 év
480-
720
óra
N, E
, TK
5ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
540
3552
211
Villa
mos
alá
llom
ás k
ezelő
6X
I-
160-
240
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
541
5252
204
Villa
mos
ber
ende
zés
szer
elő
és ü
zem
elte
tő6
XI
-70
0-80
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
542
3552
212
Villa
mos
elo
sztó
háló
zat s
zere
lő, ü
zem
elte
tő6
XI
-40
0-60
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
543
3552
213
Villa
mos
gép
és
-kés
zülé
k üz
emel
tető
6X
I-
640-
960
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
544
3552
214
Villa
mos
hál
ózat
kez
elő
6X
I-
160-
240
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
545
3552
215
Villa
mos
távv
ezet
ék é
pítő
, üze
mel
tető
6X
I-
240-
360
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
546
3552
216
Villá
mvé
delm
i fel
ülvi
zsgá
ló6
XI
-10
0 - 2
00 ó
raTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
547
3452
204
Villa
nysz
erelő
6X
I3
év96
0-14
40 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
548
3521
502
Virá
gdek
oratőr
20X
XV
I1
év24
0-36
0 ór
aN
, E, T
K4
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er54
934
215
04Vi
rágk
ötő
és v
irágk
eres
kedő
20X
XV
I3
év80
0-10
00 ó
raN
, E, T
K4
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er55
034
582
12V
íz-,
csat
orna
- és
közmű-
rend
szer
szer
elő
5V
III3
év96
0-14
40 ó
raN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
551
5585
301
Víz
építő
sza
ktec
hnik
us23
XLI
1 év
800-
1000
óra
N, E
, TK
5ví
zgaz
dálk
odás
ért f
elelős
min
iszt
er
552
5485
302
Víz
gazd
álko
dó te
chni
kus
23X
LI2
év -
N, E
5ví
zgaz
dálk
odás
ért f
elelős
min
iszt
er55
335
582
08V
ízgé
pész
eti é
s te
chno
lógi
ai b
eren
dezé
ssze
relő
5V
III1
év48
0-72
0 ór
aN
, E, T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
554
5485
303
Víz
gépé
szet
i tec
hnik
us23
XLI
2 év
-N
, E5
vízg
azdá
lkod
ásér
t fel
elős
min
iszt
er55
535
525
01Vi
zi s
portm
otor
-sze
relő
13X
XII
1 év
300-
540
óra
N, E
, TK
4kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er55
654
853
04V
ízik
özmű
tech
niku
s23
XLI
2 év
-N
, E5
vízg
azdá
lkod
ásér
t fel
elős
min
iszt
er55
755
853
02V
ízm
inős
ég-v
édel
mi s
zakt
echn
ikus
23X
LI0,
5 év
400-
500
óra
N, E
, TK
5ví
zgaz
dálk
odás
ért f
elelős
min
iszt
er55
834
853
02V
ízüg
yi s
zakm
unká
s23
XLI
3 év
-N
, E4
vízg
azdá
lkod
ásér
t fel
elős
min
iszt
er55
952
853
03V
ízüg
yi ü
gyin
téző
23X
LI-
1700
-200
0 ór
aTK
4ví
zgaz
dálk
odás
ért f
elelős
min
iszt
er56
032
582
06V
ízsz
iget
elő,
mel
egbu
rkol
ó9
XV
I-
400-
500
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2061 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
225
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító s
zám
a
Szak
képe
síté
sek/
szak
képe
síté
s-rá
épül
ések
m
egne
vezé
se
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
561
5521
302
Web
fejle
sztő
7X
III0,
5 év
400-
600
óra
N, E
, L, T
K5
info
rmat
ikáé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
562
3562
202
Zöld
ség-
és
gyüm
ölcs
term
esztő
20X
XX
IV1
év32
0-48
0 ór
aN
, E, T
K4
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
2062 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám1_
mel
l.xls
x
1_m
ell.x
lsx
1_
251
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2
Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
451
213
043D
mod
elle
ző4
VI
-48
0-72
0 ór
aTK
4ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
551
344
09A
dóüg
yint
éző
15X
XIV
-16
0–24
0 ór
aTK
, T4
szám
vite
li sz
abál
yozá
sért
fele
lős
min
iszt
er
651
621
01A
grár
vál
lalk
ozó
20X
XX
III-
320-
480
óra
TK4
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
731
863
01A
lapf
okú
kato
nai v
ezető-
hely
ette
s22
--
500-
760
óra
T, T
K3
honv
édel
emér
t fel
elős
min
iszt
er
831
621
01Á
llatg
ondo
zó20
XX
XIII
-40
0-60
0 ór
aTK
2ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
931
524
01Á
ltalá
nos
labo
ráns
8X
V-
400-
600
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1051
213
05A
nim
áció
rajz
oló
4V
I-
480-
720
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
1151
813
01A
qua
tréne
r3
XX
XV
II-
200-
300
óra
TK4
spor
tpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
1231
621
02A
rany
kalá
szos
gaz
da20
XX
XIII
-48
0-72
0 ór
aTK
3ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
1321
543
01A
szta
losi
pari
szer
elő
11X
VIII
-24
0-36
0 ór
aTK
2sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1431
212
01B
ábké
szítő
4-
-24
0-36
0 ór
aT,
TK
3ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
1551
343
01B
anki
, bef
ekte
tési
term
ékér
téke
sítő
15X
XIV
-16
0-24
0 ór
aT,
TK
4pé
nz-,
tőke
- és
bizt
osítá
si p
iac
szab
ályo
zásá
ért f
elelős
min
iszt
er
1651
344
01B
érüg
yint
éző
15X
XIV
-12
0-18
0 ór
aT,
TK
4sz
ámvi
teli
szab
ályo
zásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1731
723
01B
eteg
kísé
rő1
I-
300
-400
óra
TK3
egés
zség
ügyé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1831
521
01B
evon
tele
ktró
dás
kézi
ívhe
gesz
tő5
IX-
560-
840
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1951
343
02B
izto
sítá
sköz
vetítő
(függő
és fü
gget
len)
15X
XIV
-16
0-24
0 ór
aT,
TK
4pé
nz-,
tőke
- és
bizt
osítá
si p
iac
szab
ályo
zásá
ért f
elelős
min
iszt
er
2031
541
01B
olti
hent
es21
XX
XV
I-
240-
360
óra
TK3
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
2131
541
02B
orás
z21
XX
XV
I-
400-
600
óra
TK3
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
2231
542
01Bőr
tárg
y ké
szítő
10X
VII
-40
0-60
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2351
341
01B
útor
- és
szőn
yegb
ecsü
s17
XX
VI
-20
0-30
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2431
861
01B
ünte
tés-
végr
ehaj
tási
őr
22-
-50
0-70
0 ór
aTK
3bü
ntet
és-v
égre
hajtá
sért
fele
lős
min
iszt
er
2531
861
02B
ünte
tés-
végr
ehaj
tási
seg
édfe
lügy
elő
22-
-20
0-30
0 ór
aTK
3bü
ntet
és-v
égre
hajtá
sért
fele
lős
min
iszt
er
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító
szám
a
Rés
zsza
kkép
esíté
sek
meg
neve
zése
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
2. tá
bláz
at: r
észs
zakk
épes
ítés
ek
2063 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
252
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító
szám
a
Rés
zsza
kkép
esíté
sek
meg
neve
zése
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
2631
542
02C
ipőf
első
rész
-kés
zítő
10X
VII
-64
0-96
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2731
542
03C
ipőg
yártó
10X
VII
-56
0-84
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2821
814
01C
salá
dellá
tó20
XX
XIII
-32
0-48
0 ór
aTK
2ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
2951
861
01C
sapa
tszo
lgál
ati j
árőr
társ
22-
-10
00-1
500
óra
TK4
rend
észe
tért
fele
lős
min
iszt
er
3051
853
03C
sato
rnamű-
keze
lő23
XLI
-20
0 - 3
00 ó
raTK
4ví
zgaz
dálk
odás
ért f
elelős
min
iszt
er
3131
541
13C
soko
ládé
term
ék-g
yártó
21X
XX
VI
-32
0-48
0 ór
aTK
3él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
3221
541
01C
sont
ozó
mun
kás
21X
XX
VI
-24
0-36
0 ór
aTK
2él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
3351
813
02C
sopo
rtos
fitne
ss in
stru
ktor
3X
XX
VII
-20
0-25
0 ór
aTK
4sp
ortp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
3431
582
01C
sőhá
lóza
tsze
relő
5V
III-
400-
600
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
3551
213
06D
igitá
lis k
ép- é
s sz
öveg
szer
kesz
tő12
XIX
-35
0-40
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
3651
213
07D
igitá
lis n
yom
ófor
ma
kész
ítő12
XIX
-35
0-40
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
3751
581
01D
igitá
listé
rkép
- kez
elő
20X
XX
V-
320-
480
óra
T, T
K4
föld
ügyé
rt és
térk
épés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
3851
341
02É
ksze
rbec
süs
17X
XV
I-
200-
300
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
3931
624
01E
lekt
rom
os h
alás
zgép
kez
előj
e20
XX
XIII
-24
0-36
0 ór
aTK
3ha
lgaz
dálk
odás
ért f
elelős
min
iszt
er
4031
522
01E
lekt
roni
kai g
yártó
sori
műs
zeré
sz6
XI
-48
0-72
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
4131
341
05É
lelm
isze
r-, v
egyi
áru
elad
ó17
XX
VI
-24
0-48
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
4231
541
14É
lelm
isze
ripar
i hig
iéni
ai é
s m
inős
égbi
ztos
ítási
mun
katá
rs21
XX
XV
I-
240-
320
óra
TK3
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
4331
541
03É
lelm
isze
ripar
i lab
orán
s21
XV
-64
0-96
0 ór
aTK
3él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
4451
812
02E
lőad
óműv
észe
ti je
gypé
nztá
ros
4X
XX
IX-
320-
480
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
4551
812
03E
lőad
óműv
észe
ti kö
zöns
ég k
ezelő
4X
XX
IX-
320-
480
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
4651
345
05E
lőad
óműv
észe
ti pr
ogra
m- é
s pr
ojek
tsze
rvező
15X
XIV
-30
0-40
0 ór
a T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
4751
812
04E
lőad
óműv
észe
ti sz
erve
ző
4X
XX
IX-
320-
480
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
2064 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
253
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító
szám
a
Rés
zsza
kkép
esíté
sek
meg
neve
zése
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
4831
582
02É
pítm
ényz
salu
zat é
s fé
mál
lván
y sz
erelő
9X
VI
-48
0-72
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
4921
623
01E
rdőműv
elő
20X
XX
II-
240-
360
óra
TK2
erdő
gazd
álko
dásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
5051
522
01E
rőműv
i gőz
turb
ina
gépé
sz5
IX-
320-
480
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
5151
522
02E
rőműv
i kaz
ángé
pész
5IX
-32
0-48
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
5231
543
03E
xtru
der g
ép k
ezelő
8X
IV-
200-
250
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
5331
543
04Fa
hajó
javí
tó13
XX
II-
200-
400
óra
TK3
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
5421
543
02Fa
ipar
i gép
keze
lő11
XV
III-
240-
360
óra
TK2
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
5531
622
02Fa
isko
lai k
erté
sz20
XX
XIV
-32
0-48
0 ór
aTK
3ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
5631
623
01Fa
kite
rmelő
20X
XX
II-
320-
480
óra
TK3
erdő
gazd
álko
dásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
5731
541
15Fa
lusi
ven
dégl
átó
21X
XX
VI
-56
0-84
0 ór
aTK
3él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
5831
543
01Fa
meg
mun
káló
11X
VIII
-40
0-60
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
5931
542
09Fe
hérn
emű-
kész
ítő10
XV
II-
320-
480
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
6031
543
05Fe
lépí
tő g
ép k
ezelő
8X
IV-
200-
250
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
6131
521
02Fe
lvon
ó ka
rban
tartó
-sze
relő
5IX
-20
0-30
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
6231
725
01Fe
rtőtle
nítő
-ste
rilező
1I
-30
0 -4
00 ó
raTK
3eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
6351
341
03Fe
stm
ényb
ecsü
s17
XX
VI
-20
0-30
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
6451
813
03Fi
tnes
s in
stru
ktor
3X
XX
VII
-20
0-25
0 ór
aTK
4sp
ortp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
6531
813
02Fi
tnes
s-w
elln
ess
assz
iszt
ens
3X
XX
VII
-20
0-30
0 ór
aTK
3sp
ortp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
6631
544
02Fl
uidu
mki
term
elő
5V
II-
480-
720
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
6731
521
03Fo
gyóe
lekt
ródá
s vé
dőgá
zas
ívhe
gesz
tő5
IX-
520-
780
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
6831
542
04Fo
nó10
XV
II-
230-
350
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
6931
521
04Fr
öccs
öntő
8X
IV-
240-
360
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2065 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
254
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító
szám
a
Rés
zsza
kkép
esíté
sek
meg
neve
zése
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
7051
853
02Fü
rdőü
zem
i gép
ész
23X
LI-
200-
300
óra
TK4
vízg
azdá
lkod
ásér
t fel
elős
min
iszt
er
7131
853
04G
át- é
s cs
ator
naőr
23X
LI-
200
- 300
óra
TK3
vízg
azdá
lkod
ásér
t fel
elős
min
iszt
er
7231
341
02G
ázcs
eret
elep
-kez
elő
17X
XV
I-
70-1
00 ó
raTK
, T3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
7331
521
05G
ázhe
gesz
tő5
IX-
360-
540
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
7431
521
06G
épi k
ovác
s5
IX-
320-
480
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
7531
811
03G
ondn
ok
18X
XV
II-
400-
600
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
7631
543
02G
umik
ever
ék-k
észí
tő8
XIV
-25
0-30
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
7731
521
10G
yártó
sori
gépé
sz5
IX-
700-
800
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
7831
761
01G
yerm
ek- é
s ifj
úság
i fel
ügye
lő2
III-
350-
420
óra
TK3
gyer
mek
- és
ifjús
ágvé
dele
mér
t fel
elős
min
iszt
er
7931
541
04G
yüm
ölcs
pálin
ka-g
yártó
21X
XX
VI
-24
0-36
0 ór
aTK
3él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
8051
481
04H
álóz
ati o
perá
ciós
rend
szer
-üze
mel
tető
7
XIII
- 4
00- 6
00 ó
raTK
4in
form
atik
áért
fele
lős
min
iszt
er
8151
481
05H
álóz
ati r
ends
zerü
zem
elte
tő
7X
III-
400
- 600
óra
TK4
info
rmat
ikáé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
8251
481
06H
álóz
ati t
ámog
atás
i mun
katá
rs7
XIII
-20
0-30
0 ór
aTK
4in
form
atik
áért
fele
lős
min
iszt
er
8351
521
01H
ango
sító
4V
I-
480-
720
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
8431
761
02H
ázi i
dősz
akos
gye
rmek
gond
ozó
2III
-35
0-42
0 ór
aTK
3gy
erm
ek- é
s ifj
úság
véde
lem
ért f
elelős
min
iszt
er
8531
521
11H
ázta
rtási
gép
szer
elő
6X
I-
300
- 400
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
8631
521
07H
enge
rész
5IX
-32
0-48
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
8731
624
02H
orgá
sztó
keze
lő20
XX
XIII
-32
0-48
0 ór
aTK
3ha
lgaz
dálk
odás
ért f
elelős
min
iszt
er
8831
851
02H
ulla
dékf
elvá
sárló
és
-gaz
dálk
odó
14X
XIII
-24
0-32
0 ór
aTK
3kö
rnye
zetv
édel
emér
t fel
elős
min
iszt
er
8921
851
01H
ulla
dékg
yűjtő
és
-szá
llító
14X
XIII
-12
0-15
0 ór
aTK
2kö
rnye
zetv
édel
emér
t fel
elős
min
iszt
er
9021
851
02H
ulla
dékv
álog
ató
és -f
eldo
lgoz
ó14
XX
III-
120-
150
óra
TK2
körn
yeze
tvéd
elem
ért f
elelős
min
iszt
er
9131
541
05H
úské
szítm
ény
gyár
tó21
XX
XV
I-
240-
360
óra
TK3
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
2066 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
255
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító
szám
a
Rés
zsza
kkép
esíté
sek
meg
neve
zése
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
9231
541
16Hűtői
pari
mun
kás
21X
XX
VI
-24
0-36
0 ór
aTK
3él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
9351
581
02In
gatla
n-ny
ilván
tartá
si ü
gyin
téző
20X
XX
V-
320-
480
óra
T, T
K4
föld
ügyé
rt és
térk
épés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
9431
853
05In
tézm
ényt
akar
ító19
XX
VII
-16
0-24
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
9531
522
02Ip
ari o
laj-
és g
áztü
zelő
-ber
ende
zés
keze
lő5
IX-
80-1
20 ó
raTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
9631
521
12Já
rmű-
és
géps
zere
lő
5IX
-70
0-80
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
9751
861
02Já
rőr
22-
-18
00-2
300
óra
TK4
rend
észe
tért
fele
lős
min
iszt
er
9851
344
07Jö
vedé
ki ü
gyin
téző
15X
XIV
-32
0-48
0 ór
aT,
TK
4ad
ópol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
9931
543
06K
alan
der g
ép k
ezelő
8X
IV-
200-
250
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
100
3154
117
Kek
sz- é
s os
tyag
yártó
21X
XX
VI
-32
0-48
0 ór
aTK
3él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
101
5184
101
Kép
esíte
tt ha
jós
13X
XII
-40
0-60
0 ór
a T
K4
közl
eked
ésér
t fel
elős
min
iszt
er
102
5134
502
Kép
ző é
s ip
arműv
észe
ti pr
ogra
m- é
s pr
ojek
tsze
rvező
15X
XIV
-30
0-40
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
103
3152
501
Ker
ékpá
rsze
relő
13X
XII
-40
0-80
0 ór
aTK
3kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
104
3162
201
Ker
tépí
tő é
s -fe
nnta
rtó20
XX
XIV
-32
0-48
0 ór
aTK
3ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
105
2162
201
Ker
ti m
unká
s20
XX
XIV
-24
0-36
0 ó
raTK
2ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
106
3154
205
Kes
ztyű
s10
XV
II-
480-
720
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
107
3154
106
Kev
erék
taka
rmán
y-gy
ártó
21X
XX
VI
-32
0-48
0 ór
aTK
3él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
108
2154
303
Kéz
i kön
yvkö
tő12
XIX
-40
0-60
0 ór
aTK
2sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
109
3154
307
Kik
ötői
kar
bant
artó
13X
XII
-20
0-40
0 ór
aTK
3kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
110
3152
203
Kis
telje
sítm
ényű
kaz
án fű
tő (m
ax. 2
t/h)
5IX
-20
0-30
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
111
3154
118
Kis
term
elői
éle
lmis
zere
lőál
lító
21X
XX
VI
-56
0-84
0 ór
aTK
3él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
112
3154
119
Kon
zerv
gyár
tó21
XX
XV
I-
320-
480
óra
TK3
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
113
2181
101
Kon
yhai
kis
egítő
18X
XV
II-
240-
360
óra
TK2
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2067 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
256
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító
szám
a
Rés
zsza
kkép
esíté
sek
meg
neve
zése
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
114
2121
501
Kos
árfo
nó4
V-
480-
720
óra
TK2
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
115
5134
410
Köl
tség
veté
s-ga
zdál
kodá
si ü
gyin
téző
15X
XIV
-16
0–24
0 ór
aTK
, T4
szám
vite
li sz
abál
yozá
sért
fele
lős
min
iszt
er
116
5185
001
Kör
nyez
etvé
delm
i ügy
inté
ző14
XX
III-
320-
480
óra
TK4
körn
yeze
tvéd
elem
ért f
elelős
min
iszt
er
117
3154
206
Kötő
10X
VII
-48
0-72
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
118
3154
210
Köt
öttá
ru-ö
ssze
állít
ó10
XV
II-
320-
480
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
119
5134
501
Kul
turá
lis re
ndez
vény
szer
vező
4X
XX
IX-
240-
360
óra
T, T
K4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
120
2154
201
Laká
stex
til-k
észí
tő10
XV
II-
130-
190
óra
TK2
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
121
2162
101
Lóáp
oló
és g
ondo
zó20
XX
XIII
-32
0-48
0 ór
aTK
2ag
rárp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
122
3181
001
Med
ence
felü
gyelő
19X
XIII
-80
- 12
0 ór
a TK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
123
5134
504
Méd
iaműv
észe
ti pr
ogra
m- é
s pr
ojek
tsze
rvező
15X
XIV
-30
0-40
0 ór
a T
K4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
124
3154
403
Mél
yfúr
ó5
VII
-48
0-72
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
125
2121
502
Méz
eska
lács
-kés
zítő
21X
XX
VI
-32
0-48
0 ór
aTK
2él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
126
2162
102
Mezőg
azda
sági
mun
kás
20X
XX
III-
240-
360
óra
TK2
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
127
2162
302
Mot
orfű
rész
-kez
elő
20X
XX
II-
140-
260
óra
TK2
erdő
gazd
álko
dásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
128
5121
308
Moz
góké
pkés
zítő
4V
I-
480-
720
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
129
5134
104
Moz
igép
ész
4V
I-
400-
600
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
130
5121
101
Múz
eum
i gyű
jtem
ény-
és
rakt
árke
zelő
4V
-32
0-48
0 ór
aTK
4ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
131
5121
102
Múz
eum
i pre
pará
tor
4V
-32
0-48
0 ór
aTK
4ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
132
3152
108
Műa
nyag
heg
esztő
8X
IV-
160-
240
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
133
3154
308
Műa
nyag
hajó
kés
zítő
13X
XII
-20
0-40
0 ór
aTK
3kö
zlek
edés
ért f
elelős
min
iszt
er
134
3134
103
Műs
zaki
cikk
-ela
dó17
XX
VI
-18
0-36
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
135
5134
105
Műt
árgy
becs
üs17
XX
VI
-20
0-30
0 ór
aTK
4sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2068 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
257
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító
szám
a
Rés
zsza
kkép
esíté
sek
meg
neve
zése
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
136
5121
103
Műt
árgy
véde
lmi a
sszi
szte
ns4
V-
320-
480
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
137
3154
207
Nem
szőt
t-ter
mék
gyá
rtó10
XV
II-
320-
480
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
138
3158
203
Nyí
lász
áró
és á
rnyé
kolá
stec
hnik
ai s
zere
lő9
XV
I-
240-
360
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
139
3185
306
Önj
áró
felü
letti
sztít
ó gé
pkez
elő
19X
XV
II-
210-
305
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
140
5186
103
Őr-
járő
rtárs
22-
-60
0-80
0 ór
aTK
4re
ndés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
141
3154
309
Pap
ír fe
ldol
gozó
8X
IV-
300-
360
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
142
3154
310
Pap
írala
pany
ag-g
yártó
8X
IV-
300-
360
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
143
3154
311
Pap
írgyá
rtó8
XIV
-30
0-36
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
144
2162
202
Par
kgon
dozó
20X
XX
IV-
240-
360
óra
TK2
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
145
5134
303
Pén
ztár
keze
lő é
s va
luta
pénz
táro
s15
XX
IV-
30-5
0 ór
aT,
TK
4pé
nz-,
tőke
- és
bizt
osítá
si p
iac
szab
ályo
zásá
ért f
elelős
min
iszt
er
146
5134
406
Pén
zügy
i pro
jekt
men
edzs
er-a
sszi
szte
ns15
XX
IV-
640-
960
óra
T, T
K4
szám
vite
li sz
abál
yozá
sért
fele
lős
min
iszt
er
147
5134
404
Pén
zügy
i ügy
inté
ző15
XX
IV-
160-
240
óra
T, T
K4
szám
vite
li sz
abál
yozá
sért
fele
lős
min
iszt
er
148
5152
401
Piro
tech
nika
i ter
mék
üzem
elte
tő8
XIV
-60
-90
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
149
5152
402
Piro
tech
niku
s ra
ktár
keze
lő8
XIV
-30
-40
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
150
5152
301
PLC
pro
gram
ozó
6X
I-
400-
600
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
151
5121
301
Pro
dukc
iós
assz
iszt
ens
4V
I-
280-
420
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
152
3134
104
Rak
táro
s17
XL
-28
0-42
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
153
5134
506
Rak
tárv
ezető
17X
L-
400
- 500
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
154
5172
601
Reg
ener
áló
baln
eote
rápi
ás m
asszőr
1I
-70
0-80
0 ór
aTK
4eg
észs
égüg
yért
fele
lős
min
iszt
er
155
5122
301
Rel
é je
lnye
lvi t
olm
ács
2III
-80
0-96
0 ór
aTK
4sz
ociá
l- és
nyu
gdíjp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
156
5152
104
Ren
dezv
ényt
echn
ikus
4V
I-
320-
480
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
157
5121
302
Rög
zíté
svez
ető
4V
I-
280-
420
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
2069 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
258
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító
szám
a
Rés
zsza
kkép
esíté
sek
meg
neve
zése
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
158
3154
107
Saj
tkés
zítő
21X
XX
VI
-32
0-48
0 ór
aTK
3él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
159
3154
120
Sav
anyí
tó21
XX
XV
I-
240-
360
óra
TK3
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
160
3158
204
Sírkő
és műkők
észí
tő9
XV
I-
480-
720
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
161
3154
108
Sör
gyár
tó21
XX
XV
I-
320-
480
óra
TK3
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
162
3181
301
Spo
rtokt
ató
(a s
portá
g m
egje
lölé
séve
l)3
XX
XV
II-
200-
250
óra
TK3
spor
tpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
163
2154
102
Sütői
pari
és g
yors
péks
égi m
unká
s21
XX
XV
I-
320-
480
óra
TK2
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
164
3148
101
Szá
mító
gépe
s műs
zaki
rajz
oló
7X
III-
480-
720
óra
T, T
K3
info
rmat
ikáé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
165
5134
405
Szá
mvi
teli
ügyi
ntéző
15X
XIV
-16
0-24
0 ór
aT,
TK
4sz
ámvi
teli
szab
ályo
zásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
166
3154
121
Szi
kvíz
gyár
tó21
XX
XV
I-
240-
360
óra
TK3
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
167
5152
105
Szí
npad
i als
ógép
ezet
kez
elő
4V
I -
320-
480
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
168
5152
106
Szí
npad
i dís
zítő
, ber
ende
ző
4V
I-
320-
480
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
169
5152
107
Szi
npad
i han
gtec
hnik
us4
VI
-16
0-20
0 ór
a TK
4ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
170
3152
113
Szí
npad
i seg
éddí
szítő
4V
I-
80-1
20 ó
raTK
3ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
171
5152
102
Szí
npad
mes
ter
4V
I-
180-
220
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
172
5185
304
Szi
vatty
útel
epi d
uzza
sztó
műk
ezelő
és fe
nnta
rtó g
épés
z23
XLI
-20
0 - 3
00 ó
raTK
4ví
zgaz
dálk
odás
ért f
elelős
min
iszt
er
173
2158
201
Szo
bafe
stő
9X
VI
-48
0-72
0 ór
aTK
2sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
174
5121
309
Szo
ftver
kódo
ló7
XIII
-42
0-63
0 ór
aTK
4in
form
atik
áért
fele
lős
min
iszt
er
175
3154
208
Szö
vő10
XV
II-
390-
580
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
176
5134
402
Társ
adal
ombi
ztos
ítási
ügy
inté
ző15
XX
IV-
120-
180
óra
T, T
K4
szám
vite
li sz
abál
yozá
sért
fele
lős
min
iszt
er
177
3152
301
Távk
özlé
si é
s in
form
atik
ai h
álóz
atsz
erelő
6X
II-
600-
900
óra
TK3
info
rmat
ikáé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
178
3154
109
Tejte
rmék
gyár
tó21
XX
XV
I-
480-
720
óra
TK3
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
179
5158
103
Térin
form
atik
ai ü
gyin
téző
20X
XX
V-
320-
480
óra
T, T
K4
föld
ügyé
rt és
térk
épés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2070 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
259
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító
szám
a
Rés
zsza
kkép
esíté
sek
meg
neve
zése
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
180
5134
408
Term
ékdí
j ügy
inté
ző15
XX
IV-
320-
480
óra
T, T
K4
adóp
oliti
káér
t fel
elős
min
iszt
er
181
2154
202
Text
ilter
mék
-öss
zeál
lító
10X
VII
-20
0-30
0 ór
aTK
2sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
182
3158
205
Tüze
lőbe
rend
ezés
égé
ster
mék
elv
ezető
kész
ítő9
XV
I-
400-
600
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
183
3186
103
Tűzo
ltó II
.22
--
600-
800
óra
TK3
kata
sztró
fák
elle
ni v
édek
ezés
ért f
elelős
min
iszt
er
184
5181
201
Uta
zásü
gyin
téző
18X
XV
III-
640-
960
óra
TK4
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
185
5121
303
Utó
mun
ka a
sszi
szte
ns4
VI
-28
0-42
0 ór
aTK
4ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
186
3154
110
Üdí
tőita
l-ipa
ri te
rmék
gyár
tó21
XX
XV
I-
240-
360
óra
TK3
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
187
3154
312
Vág
ó gé
p ke
zelő
8X
IV-
200-
250
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
188
2154
103
Vág
óhíd
i mun
kás
21X
XX
VI
-24
0-36
0 ór
aTK
2él
elm
isze
ripar
ért f
elelős
min
iszt
er
189
5134
411
Vál
lalk
ozás
i ügy
inté
ző15
XX
IV-
720-
1080
óra
TK, T
4sz
ámvi
teli
szab
ályo
zásé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
190
5134
403
Vám
ügyi
ntéző
15X
XIV
-32
0-48
0 ór
aT,
TK
4ad
ópol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
191
3181
104
Vend
églá
tó e
ladó
18X
XV
II-
300-
360
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
192
5152
103
Vilá
gítá
stec
hnik
us4
VI
-24
0-36
0 ór
aTK
4ku
ltúrá
ért f
elelős
min
iszt
er
193
3154
111
Vinc
ellé
r21
XX
XV
I-
400-
600
óra
TK3
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
194
3121
501
Virá
gbol
ti el
adó
20X
XV
I-
240-
360
óra
TK3
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
195
3121
502
Virá
gkötő
20X
XV
I-
320-
480
óra
TK3
agrá
rpol
itiká
ért f
elelős
min
iszt
er
196
3185
303
Víz
káre
lhár
ító23
XLI
-20
0 - 3
00 ó
raTK
3ví
zgaz
dálk
odás
ért f
elelős
min
iszt
er
197
3185
307
Víz
minős
ég v
izsg
áló
23X
LI-
200
- 300
óra
TK3
vízg
azdá
lkod
ásér
t fel
elős
min
iszt
er
198
5185
305
Víz
műk
ezelő
23X
LI-
200
- 300
óra
TK4
vízg
azdá
lkod
ásér
t fel
elős
min
iszt
er
199
5185
306
Víz
rajz
i állo
más
üze
mel
tető
23X
LI-
200
- 300
óra
TK4
vízg
azdá
lkod
ásér
t fel
elős
min
iszt
er
200
3152
109
Volfr
ámel
ektró
dás
védő
gáza
s ív
hege
sztő
5IX
-48
0-72
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
201
3154
313
Vulk
aniz
áló
gép
keze
lő8
XIV
-20
0-25
0 ór
aTK
3sz
akké
pzés
ért é
s fe
lnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
2071 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1_m
ell.x
lsx
1_m
ell.x
lsx
1_
260
/60
AB
CD
EF
GH
IJ
K
1 2Szint
Tanulmányi terület
Sorszám
32
34
56
78
9
A képzés munkarendje
MKKR szint
A sz
akké
pesí
tésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
1
Szak
képe
síté
s az
onos
ító
szám
a
Rés
zsza
kkép
esíté
sek
meg
neve
zése
Szakmacsoport
Ágazati besorolás
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
202
3154
112
Zöld
ség-
és
gyüm
ölcs
feld
olgo
zó21
XX
XV
I-
240-
360
óra
TK3
élel
mis
zerip
arér
t fel
elős
min
iszt
er
203
3158
206
Zsal
uzóá
cs9
XV
I-
240-
360
óra
TK3
szak
képz
ésér
t és
felnőt
tkép
zésé
rt fe
lelő
s m
inis
zter
204
5152
108
Zsin
órpa
dlás
-kez
elő
4V
I-
320-
480
óra
TK4
kultú
ráér
t fel
elős
min
iszt
er
2072 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
2. Jelmagyarázat az Országos Képzési Jegyzékhez2.1. Az azonosító szám felépítése A táblázatokban szereplő szakképesítések, részszakképesítések, szakképesítés-ráépülések azonosító száma
7 számjegyből áll, amely az 1. oszlop számjegyeiből tevődik össze. Szakképesítés: Egy vagy több foglalkozás valamennyi munkakörének betöltésére képesít, a szakmai és
vizsgakövetelménye jellemzően több saját modult, illetve más szakképesítéssel közös modul(oka)t is tartalmazhat.
Részszakképesítés: Legalább egy munkakör ellátására képesít, szakmai és vizsgakövetelménye egy szakképesítés egyes moduljait tartalmazza.
Szakképesítés-ráépülés: A szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott szakképesítésre épül, jellemzően saját modul(oka)t tartalmaz, újabb munkakör(ök) ellátására képesít. Egy szakképesítés-ráépülés több szakmai előképzettségként elfogadható szakképesítésre is ráépülhet.
2.2. A táblázatok egyes oszlopainak értelmezése:2.2.1. A szakképesítés azonosító száma (1. oszlop) Az 1–2. számjegy a szakképesítés szintje
A B C
1 Szint Meghatározás ISCED szint
2 21alapfokú részszakképesítés, amely befejezett iskolai végzettséget nem igényel, az iskolarendszeren kívüli szakképzésben, a szakiskolai képzésben, illetve a Szakképzési Hídprogramban szerezhető meg
2
3 31
alsó középfokú részszakképesítés, amely alapfokú iskolai végzettségre vagy a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott bemeneti elméleti és gyakorlati tudáselemekre (a továbbiakban: bemeneti kompetencia) épül, az iskolarendszeren kívüli szakképzésben, a szakiskolai képzésben, illetve a Szakképzési Hídprogramban szerezhető meg
3
4 32alsó középfokú szakképesítés, amely alapfokú iskolai végzettségre vagy a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott bemeneti kompetenciákra épül, iskolarendszeren kívüli szakképzésben szerezhető meg
3
5 33alsó középfokú szakképesítés-ráépülés, amely alapfokú iskolai végzettséget igénylő, iskolarendszeren kívüli szakképzésben megszerezhető szakképesítésre épül
3
6 34középfokú szakképesítés, amely alapfokú iskolai végzettségre vagy a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott bemeneti kompetenciákra épül, jellemzően iskolai rendszerű szakképzésben szerezhető meg
3
7 35középfokú szakképesítés-ráépülés, amely alapfokú iskolai végzettséget igénylő, jellemzően iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítésre épül
3
8 51felső középfokú részszakképesítés, amely érettségi végzettséghez kötött és iskolarendszeren kívüli szakképzésben szerezhető meg
4
9 52felső középfokú szakképesítés, amely érettségi végzettséghez kötött és elsősorban iskolarendszeren kívüli szakképzésben szerezhető meg
4
10 53felső középfokú szakképesítés-ráépülés, amely az iskolarendszeren kívüli szakképzésben megszerezhető, érettségi végzettséghez kötött szakképesítésre épül
4
11 54emeltszintű szakképesítés (technikus), amely érettségi végzettséghez kötött és elsősorban iskolai rendszerű szakképzésben szerezhető meg
4
12 55emeltszintű szakképesítés-ráépülés, amely elsősorban iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető, érettségi végzettséghez kötött szakképesítésre épül
4
13 62 felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés 5
2073 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
2.2.2. A 3–5. számjegy a szakképesítés tanulmányi területe (3 számjegy) a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott Képzési területek egységes osztályozási rendszere (KEOR) szerint
1 Oktatás
140 Általános oktatási ismeretek
2 Humán tudományok és művészetek
211 Képző- és iparművészet
212 Zene- és előadó-művészet
213 Audiovizuális módszerek és média-szakismeretek
215 Kézművesség
223 Anyanyelvi képzés
3 Társadalomtudományi, gazdasági, jogi képzések
313 Politikai és civil társadalmi tudományok
321 Újságíró- és riporterképzés
322 Könyvtári, levéltári ismeretek, információkezelés
340 Üzleti ismeretek és ügyvitel (általános programok)
341 Nagy- és kiskereskedelem
342 Marketing és reklám
343 Pénzügy, bank és biztosítás
344 Könyvelés és adózás
345 Menedzsment és igazgatás
346 Titkársági és irodai munka
347 Munkahelyi ismeretek
4 Matematika, számítástechnika, egyéb természettudományos képzések
462 Statisztika
481 Számítástechnikai képzések
482 Számítástechnikai alkalmazások
5 Műszaki, ipari és építőipari képzések
520 Általános műszaki képzés
521 Gépgyártás, műszer- és fémipar
522 Energetika, elektromosság
523 Elektronika és automatizálás
524 Vegyipar
525 Gépjárművek, hajók, repülőgépek gyártása
541 Élelmiszergyártás
542 Textil-, ruha-, cipő- és bőripari képzések
543 Fa-, papír-, műanyag-, üvegfeldolgozás
544 Bányászat és kitermelőipar
581 Építészet és várostervezés
582 Építőipar, vízi, közlekedési stb. építés
6 Mezőgazdaság
621 Növénytermesztés és állattenyésztés
622 Kertészet
623 Erdőgazdálkodás
624 Halgazdálkodás
625 Vadgazdálkodás
641 Állatorvosi kisegítők képzése
2074 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
7 Egészségügy és szociális gondoskodás
720 Egészségügy (általános programok)
723 Ápolás, gondozás
724 Fogászati laboratóriumi technológia
725 Orvosi diagnosztikai és kezelési technológiák
726 Terápia és rehabilitáció
761 Gyermek- és ifjúságvédelem
762 Szociális munka és tanácsadás
8 Szolgáltatások
810 Személyi szolgáltatások (általános programok)
811 Szálláshely-szolgáltatás, étkeztetés, vendéglátás
812 Utazásszervezés, turizmus és szórakoztatás
813 Sportok
814 Háztartási szolgáltatások
815 Fodrászat és szépségápolás
841 Szállítási szolgáltatások
850 Környezetvédelem (általános programok)
851 Környezetvédelmi technológiák
852 Természeti környezet és élővilág
853 Kommunális és közegészségügyi szolgáltatások
861 Személyi és vagyonvédelem
862 Foglalkozás-egészségügy és balesetvédelem
863 Honvédelem
2.2.3. A 6–7. számjegy az azonos szintű és tanulmányi területű szakképesítések sorszáma (01–....)2.2.4. A szakképesítés megnevezése (2. oszlop): A szakképesítések felsorolása a táblázatban a magyar ábécé szerint történik.2.2.5. Szakmacsoportok megjelölése a számok jelentésének a meghatározásával (3. oszlop):
1. Egészségügy 2. Szociális szolgáltatások 3. Oktatás 4. Művészet, közművelődés, kommunikáció 5. Gépészet 6. Elektrotechnika-elektronika 7. Informatika 8. Vegyipar 9. Építészet10. Könnyűipar11. Faipar12. Nyomdaipar13. Közlekedés14. Környezetvédelem15. Közgazdaság16. Ügyvitel17. Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció18. Vendéglátás-turisztika19. Egyéb szolgáltatások20. Mezőgazdaság21. Élelmiszeripar
2075 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
22. Rendészet, honvédelem és közszolgálat23. Vízügy
2.2.6. Szakközépiskolai ágazatok megjelölése a számok jelentésének megjelölésével (4. oszlop):
I. Egészségügy
II. Egészségügyi technika
III. Szociális
IV. Pedagógia
V. Képző- és iparművészet
VI. Hang-, film és színháztechnika
VII. Bányászat
VIII. Épületgépészet
IX. Gépészet
X. Kohászat
XI. Villamosipar és elektronika
XII. Távközlés
XIII. Informatika
XIV. Vegyipar
XV. Vegyész
XVI. Építőipar
XVII. Könnyűipar
XVIII. Faipar
XIX. Nyomdaipar
XX. Közlekedésépítő
XXI. Közlekedés
XXII. Közlekedésgépész
XXIII. Környezetvédelem
XXIV. Közgazdaság
XXV. Ügyvitel
XXVI. Kereskedelem
XXVII. Vendéglátóipar
XXVIII. Turisztika
XXIX. Optika
XXX. Szépészet
XXXI. Agrár gépész
XXXII. Erdészet és vadgazdálkodás
XXXIII. Mezőgazdaság
XXXIV. Kertészet és parképítés
XXXV. Földmérés
XXXVI. Élelmiszeripar
XXXVII. Sport
XXXVIII. Rendészet és közszolgálat
XXXIX. Közművelődés
XL. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika
XLI. Vízügy
XLII. Előadóművészet
2076 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
2.2.7. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma (5. oszlop): Amennyiben a cellában „-” jelölés látható, az adott szakképesítés megszerzésére irányuló képzés
kizárólag iskolarendszeren kívüli szakképzésben indítható. A képzési idő magában foglalja a foglalkoztatással összefüggő 64 órás idegen nyelvi képzést, továbbá legalább 18 órában a foglalkoztatási ismereteket, amely szakképesítéseknél e követelmények előírásra kerültek.
2.2.8. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám (6. oszlop): Amennyiben a cellában „-” jelölés látható, az adott szakképesítés megszerzésére irányuló képzés
kizárólag iskolai rendszerű szakképzésben indítható. A képzési idő magában foglalja a foglalkoztatással összefüggő 60 órás idegen nyelvi képzést,
továbbá legalább 18 órában a foglalkoztatási ismereteket, amely szakképesítéseknél e követelmények előírásra kerültek.
2.2.9. A képzés munkarendje (7. oszlop): Iskolai rendszerű szakképzés esetén: a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározottak
alapján nappali, esti, levelező, távoktatás vagy egyéb sajátos munkarend szerinti képzések. Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén: az OKJ-ban meghatározott óraszámban megtartott
képzés (tanfolyami képzés) vagy távoktatás. Jelölések:
Nappali N
Esti E
Levelező L
Egyéb sajátos munkarend
S
Iskolarendszeren kívüli, adott óraszámú képzés (tanfolyami képzés)
TK
Távoktatás T2.2.10. MKKR szint (8. oszlop) A szakképesítésnek a Magyar Képesítési Keretrendszer 1–8-ig terjedő besorolási rendszere szerinti
szintje.2.2.11. A szakképesítésért felelős miniszter (9. oszlop) A szakképesítésért felelős ágazati miniszter megjelölése.”
2077 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
2. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez„2. melléklet a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelethez
A szakmairánnyal rendelkező szakképesítések szakmairányainak felsorolása
A B
1 Szakképesítés megnevezése Szakmairányok
2 Artista II. (a szakmairány megjelölésével)
Akrobata LégtornászZsonglőrEgyensúlyozóBohóc
3 Artista I. (a szakmairány megjelölésével)
Akrobata LégtornászZsonglőrEgyensúlyozóBohóc
4 Egyházzenész II. (a szakmairány megjelölésével)
Kántor-énekvezető;Kántor-kórusvezető;Kántor-orgonista
5 Egyházzenész I. (a szakmairány megjelölésével)
Kántor-énekvezető;Kántor-kórusvezető;Kántor-orgonista
6 Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a szakmairány megjelölésével)
Emelőgépkezelő (kivéve targonca); Energiaátalakító-berendezés kezelője; Építési anyagelőkészítő gép kezelője; Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő;Targoncavezető; Útépítő-, és karbantartógép kezelő; Alapozás, közmű- és fenntartási-gép kezelő
7 Gyakorlatos színész (a szakmairány megjelölésével)
Bábszínész;Színházi és filmszínész
8 Gyakorló hangszerkészítő és -javító (a hangszercsoport megjelölésével)
fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős
9 Hangszerkészítő és -javító (a hangszercsoport megjelölésével)
fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős
2078 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
10 Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével)
- Híradó ágazat: - átvitel- és kapcsolástechnikai eszközüzemeltető - rádióállomás-üzemeltető- Katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazat- Légi vezetés ágazat- Műszerész ágazat: - fegyverműszerész - páncéltörő rakéta műszerész - Parancsnoki ágazat: - ABV védelmi - légvédelmi rakéta és tüzér- Repülésbiztosító ágazat- Repülőműszaki ágazat: - avionika szerelő - sárkány-hajtóműszerelő - Speciális felderítő ágazat: - elektronikai hadviselés - rádióelektronikai felderítő- Szerelő ágazat: - műszakigép-szerelő - páncélos és gépjárműszerelő
11 Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány megjelölésével)
- Biztonsági ágazat - katonai felderítő - nemzetbiztonsági - rádióelektronikai felderítő - Híradó és informatikai ágazat- Légi vezetés ágazat- Speciális felderítő ágazat
12 Jazz-zenész II. (a szakmairány megjelölésével)
Jazz-énekes;Jazz-zenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős)
13 Jazz-zenész I. (a szakmairány megjelölésével)
Jazz-énekes;Jazz-zenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős)
14 Kaszkadőr (a tevékenység megjelölésével)
autós, gyalogos, lovas, motoros
15 Kerámia, porcelán készítő (a szakmairány megjelölésével)
Gipszmodell-készítő;Kerámia- és porcelántárgykészítő;Porcelánfestő
16 Klasszikus zenész II. (a szakmairány megnevezésével)
HangkultúraKlasszikus zenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős);Magánénekes;Zeneelmélet-szolfézs; Zeneszerzés
17 Klasszikus zenész I. (a szakmairány megnevezésével)
HangkultúraKlasszikus zenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős);Magánénekes;Zeneelmélet-szolfézs; Zeneszerzés
2079 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
18 Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megnevezésével)
Közművelődési szakember II.Közönségkapcsolati szakember
19 Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével)
Csipkekészítő;Faműves, fajátékkészítő;Fazekas;Gyékény-, szalma- és csuhétárgykészítő;Kézi és gépi hímző;Kosárfonó, fonottbútor készítő;Szőnyegszövő;Takács;Nemezkészítő;Népi bőrműves
20 Népzenész II. (a szakmairány megjelölésével)
Népi énekes;Népzenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős)
21 Népzenész I. (a szakmairány megjelölésével)
Népi énekes;Népzenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős)
22 Rendészeti szervező (a szakmairány megjelölésével)
Bűnügyi szervező;Büntetés-végrehajtási szervező;Határrendészeti szervező;Iparbiztonsági szervező;Katasztrófavédelmi szervező;Közlekedési és közrendvédelmi szervező;Tűzvédelmi szervező
23 Rendőr tiszthelyettes (a szakmairány megjelölésével)
Bűnügyi rendőr;Határrendészeti rendőr;Közlekedési rendőr;Közrendvédelmi rendőr
24 Segédrestaurátor (a szakmairány megjelölésével)
bőr, fa, textil, fém, szilikát, régészeti, papír- és könyv
25 Szórakoztató zenész II. (a szakmairány megjelölésével)
Énekes szólistaSzórakoztató zenész (fafúvós, rézfúvós, húros /vonós, billentyűs, ütős)
26 Szórakoztató zenész I. (a szakmairány megjelölésével)
Énekes szólistaSzórakoztató zenész (fafúvós, rézfúvós, húros /vonós, billentyűs, ütős)
27 Táncos II. (a szakmairány megjelölésével)
Klasszikus balett-táncos;Kortárs-, modern táncos;Néptáncos;Színházi táncos
28 Táncos I. (a szakmairány megjelölésével)
Klasszikus balett-táncos;Kortárs-, modern táncos;Néptáncos;Színházi táncos
„
2080 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
3. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez„3. melléklet a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelethez
Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítések
A B C
1 ÁgazatAz érettségi vizsga keretében megszerezhető
szakképesítésÉrettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés
2 I. Egészségügy52 720 01 Általános ápolási és egészségügyi asszisztens
54 720 02 Fogászati asszisztens
54 720 03 Gyógyszertári asszisztens
54 720 04 Perioperatív asszisztens
54 723 01 Gyakorló mentőápoló
54 723 02 Gyakorló ápoló
54 723 03 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló
54 725 02 Audiológiai asszisztens és hallásakusztikus
54 725 03 Fizioterápiás asszisztens
54 725 04 Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens
54 725 05 Gyakorló szövettani asszisztens
54 725 06 Kardiológiai és angiológiai asszisztens
54 725 07 Klinikai neurofiziológiai asszisztens
54 725 09 Radiográfiai asszisztens
54 726 04 Gyógymasszőr
54 726 03 Ergoterapeuta
3II. Egészségügyi
technika52 720 02 Egészségügyi technikai asszisztens
54 724 01 Fogtechnikus gyakornok
54 726 02 Ortopédiai műszerész
4 III. Szociális
34 762 01 Szociális gondozó és ápoló 54 762 03 Szociális szakgondozó
31 761 02 Házi időszakos gyermekgondozó és52 761 01 Családsegítő asszisztens
54 761 01 Gyermekotthoni asszisztens
31 761 01 Gyermek- és ifjúsági felügyelő és52 761 01 Családsegítő asszisztens
54 761 02 Kisgyermekgondozó, -nevelő
31 761 01 Gyermek- és ifjúsági felügyelő és 31 761 02 Házi időszakos gyermekgondozó
54 762 01 Rehabilitációs nevelő, segítő
54 762 02 Szociális asszisztens
5 IV. Pedagógia
32 140 01 Óvodai dajka és 52 761 01 Családsegítő asszisztens
54 140 01 Gyógypedagógiai segítő munkatárs
32 140 01 Óvodai dajka és52 140 01 Fogyatékkal élők gondozója
54 140 02 Pedagógiai- és családsegítő munkatárs
2081 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
6V. Képző- és
iparművészet51 345 02 Képző- és Iparművészeti program- és projektszervező
54 211 01 Dekoratőr
54 211 02 Divat- és stílustervező
54 211 03 Festő
54 211 04 Grafikus
54 211 05 Kerámiaműves
54 211 06 Ötvös
54 211 07 Szobrász
54 211 08 Textilműves
54 211 09 Üvegműves
54 211 10 Művészeti és médiafotográfus
7VI. Hang-, film és színháztechnika
51 345 04 Médiaművészeti program- és projektszervező
54 213 01 Hangmester
54 213 03 Mozgókép- és animációkészítő
54 521 07 Színháztechnikus, szcenikus
54 521 08 Színpad- és porondtechnikus
8 VII. Bányászat
32 544 01 Külszíni bányász és 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca); Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő; Targoncavezető szakmairányok]
54 544 01 Bányaművelő technikus
31 582 01 Csőhálózatszerelő54 544 02 Fluidumkitermelő technikus
54 544 03 Gázipari technikus
9 VIII. Épületgépészet
52 582 02 Épületgépészeti előkészítő vagy 31 521 01 Bevontelektródás kézi ívhegesztő és 31 521 05 Gázhegesztő
54 582 01 Épületgépész technikus
10 IX. Gépészet
31 521 10 Gyártósori gépész54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus
34 521 02 Finommechanikai műszerész 54 863 01 Fegyverműszerész
52 522 04 Villamos berendezés szerelő és üzemeltető
54 523 04 Mechatronikai technikus
11 X. Kohászat
32 521 03 Olvasztár és öntő és 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca); Targoncavezető szakmairányok]
54 521 04 Kohászati technikus
12XI. Villamosipar és
elektronika
51 523 01 PLC programozó
54 523 02 Elektronikai technikus
54 522 01 Erősáramú elektrotechnikus
54 523 03 Közlekedésautomatikai műszerész
52 522 04 Villamos berendezés szerelő és üzemeltető
54 523 01 Automatikai technikus
13 XII. Távközlés 52 523 01 Távközlési üzemeltető
54 481 03 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető
54 523 05 Távközlési technikus
2082 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
14 XIII. Informatika 52 481 02 Irodai informatikus
54 213 05 Szoftverfejlesztő
54 482 01 IT mentor
54 481 01 CAD-CAM informatikus
54 481 02 Gazdasági informatikus
54 481 05 Műszaki informatikus
54 481 06 Informatikai rendszerüzemeltető
15 XIV. Vegyipar
32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca); Targoncavezető szakmairányok] és 34 543 01 Abroncsgyártó vagy 34 543 03 Formacikk-gyártó vagy 34 543 04 Ipari gumitermék előállító
54 543 02 Gumiipari technikus
34 521 09 Műanyagfeldolgozó és 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca); Targoncavezető szakmairányok]
54 521 06 Műanyagfeldolgozó technikus
16 XV. Vegyész34 524 01 Gyógyszerkészítmény-gyártó vagy 34 524 02 Vegyipari rendszerkezelő
54 524 03 Vegyész technikus
17 XVI. Építőipar
52 481 01 Digitális műszaki rajzoló és 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca); Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő; Targoncavezető szakmairányok]
54 582 02 Hídépítő és -fenntartó technikus
54 582 03 Magasépítő technikus
54 582 04 Mélyépítő technikus
54 582 05 Útépítő és -fenntartó technikus
54 582 06 Vasútépítő és -fenntartó technikus
18 XVII. Könnyűipar52 542 01 Könnyűipari gyártáselőkészítő
54 542 01 Bőrfeldolgozó-ipari technikus
54 542 02 Ruhaipari technikus
54 542 03 Textilipari technikus
19 XVIII. Faipar
32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca); Targoncavezető szakmairányok] és 52 543 01 Bútoripari gyártás-előkészítő, szervező
54 543 01 Faipari technikus
20 XIX. Nyomdaipar
51 213 06 Digitális kép- és szövegszerkesztő
54 213 07 Nyomdaipari technikus
51 213 07 Digitális nyomóforma készítő 54 213 06 Kiadványszerkesztő technikus
2083 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
21XXII.
Közlekedésgépész
31 525 01 Kerékpárszerelő és 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca) szakmairány]
54 525 02 Autószerelő
34 522 03 Elektronikai műszerész54 525 01 Autóelektronikai műszerész
54 525 03 Avionikus
31 521 12 Jármű- és gépszerelő és 32 582 02 Építő- és anyagmozgatógép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca) szakmairány]
54 525 09 Kocsivizsgáló
54 525 10 Repülőgép szerelő
54 525 11 Vasúti jármű dízelmotor- és hajtásszerelő
54 525 12 Vasúti jármű szerkezeti és fékrendszer szerelője
54 525 13 Vasúti jármű villamos rendszereinek szerelője
52 812 03 Szállodahajós, szállodai személyzet vagy52 841 01 Hajózási üzemeltetési vezető és 51 841 01 Képesített hajós és 32 810 02 Nyíltvízi-vízimentő
54 841 01 Hajózási technikus
22XXIII.
Környezetvédelem31 851 02 Hulladékfelvásárló és -gazdálkodó
54 850 01 Környezetvédelmi technikus
23 XXIV. Közgazdaság
52 345 06 Pályázati-támogatási asszisztens
54 343 01 Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás)
54 344 01 Pénzügyi-számviteli ügyintéző
54 344 02 Vállalkozási és bérügyintéző
54 344 03 Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző
54 344 04 Államháztartási ügyintéző
51 344 04 Pénzügyi ügyintéző 54 340 01 Üzleti szolgáltatási munkatárs
24 XXV. Ügyvitel 52 841 02 Ügyfélszolgálati ügyintéző
54 346 03 Irodai titkár
54 347 01 Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző
25 XXVI. Kereskedelem 34 341 01 Eladó54 341 01 Kereskedő
54 341 02 Kereskedelmi képviselő
26XXVII.
Vendéglátóipar34 811 03 Pincér 54 811 01 Vendéglátásszervező
27 XXVIII. Turisztika 52 812 01 Szállodai recepciós54 812 01 Idegenvezető
54 812 03 Turisztikai szervező, értékesítő
28 XXIX. Optika
51 213 06 Digitális kép- és szövegszerkesztő
54 810 01 Fotográfus és fotótermék-kereskedő
34 725 01 Optikai üvegcsiszoló54 725 08 Látszerész és optikai árucikk-kereskedő
29 XXX. Szépészet52 815 03 Férfi fodrász-borbély 54 815 01 Fodrász
52 815 04 Szépségtanácsadó 54 815 02 Kozmetikus
2084 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
30 XXXI. Agrár gépész51 621 01 Agrár vállalkozó
54 521 05 Mezőgazdasági gépésztechnikus
54 521 02 Erdészeti gépésztechnikus
31 521 10 Gyártósori gépész 54 521 01 Élelmiszeripari gépésztechnikus
31XXXII. Erdészet és vadgazdálkodás
32 850 01 Természetvédelmi munkatárs
54 623 02 Erdésztechnikus
54 625 01 Vadgazdálkodási technikus
32XXXIII.
Mezőgazdaság34 621 03 Állattartó szakmunkás
54 621 01 Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus
54 621 02 Mezőgazdasági technikus
33XXXIV. Kertészet és
parképítés31 622 02 Faiskolai kertész 54 581 02 Parképítő és fenntartó technikus
34 XXXV. Földmérés 52 481 01 Digitális műszaki rajzoló54 581 01 Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus
35 XXXVI. Élelmiszeripar31 541 14 Élelmiszeripari higiéniai és minőségbiztosítási munkatárs
54 541 01 Élelmiszeripari analitikus technikus
54 541 02 Élelmiszeripari technikus
36 XXXVII. Sport51 726 01 Regeneráló balneoterápiás masszőr
54 813 01 Fitness-wellness instruktor
54 813 02 Sportedző (a sportág megjelölésével)
37XXXVIII. Rendészet
és közszolgálat
52 861 11 Rendészeti ügyintéző54 861 01 Rendőr tiszthelyettes (a szakmairány megjelölésével)
52 345 04 Közszolgálati ügykezelő 54 345 01 Közszolgálati ügyintéző
38XXXIX.
Közművelődés52 345 07 Rendezvényszervező
54 345 02 Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megnevezésével)54 812 04 Közönségforgalmi felügyelő
39XL. Közlekedés,
szállítmányozás és logisztika
51 344 11 Vállalkozási ügyintézővagy51 344 03 Vámügyintéző és 51 344 04 Pénzügyi ügyintéző
54 841 11 Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
52 841 02 Ügyfélszolgálati ügyintéző
54 841 02 Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó
54 841 03 Légi közlekedésüzemvitel-ellátó
54 841 09 Postai üzleti ügyintéző
52 841 02 Váltókezelő 54 841 05 Vasútforgalmi szolgálattevő
52 841 03 Vasúti személypénztáros54 841 06 Vasúti árufuvarozási ügyintéző
54 841 10 Jegyvizsgáló
40 XLI. Vízügy 52 853 03 Vízügyi ügyintéző
54 853 02 Vízgazdálkodó technikus
54 853 03 Vízgépészeti technikus
54 853 04 Víziközmű technikus
2085 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
41XLII.
Előadóművészet51 345 05 Előadóművészeti program- és projektszervező
54 212 01 Artista II. (a szakmairány megnevezésével)
54 212 02 Egyházzenész II. (a szakmairány megnevezésével)
54 212 03 Gyakorlatos színész (a szakmairány megnevezésével)
54 212 04 Jazz-zenész II. (a szakmairány megjelölésével)
54 212 05 Klasszikus zenész II. (a szakmairány megjelölésével)
54 212 06 Népzenész II. (a szakmairány megjelölésével)
54 212 08 Szórakoztató zenész II. (a szakmairány megjelölésével)
54 212 09 Táncos II. (a szakmairány megjelölésével)
54 215 01 Gyakorló hangszerkészítő és javító (a hangszercsoport megjelölésével)
”
2086 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
4. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez„7. melléklet a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelethez
Az egyes hatósági jellegű képzések szakmai tartalmát is magában foglaló szakképesítések
A B C
Szakképesítés
azonosító számaSzakképesítés megnevezése
a szakmai tartalomba épült hatósági jellegű
képzés
132 582 02
Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a szakmairány megjelölésével)
gépkezelői jogosítvány: a közúti közlekedési ágazatban használt önjáró emelő- és rakodógépek kezelőinek képzéséről és vizsgáztatásáról szóló 40/2009. (VIII. 31.) KHEM rendelet szerint
235 841 02 Tehergépkocsi-vezető
C1E,CE kategóriás vezetői engedély: a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet
3 35 841 01 Autóbuszvezető
D kategóriás vezetői engedély: a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet
4
32 850 0134 623 0134 621 0134 621 0334 521 0851 621 0154 621 0154 521 0254 623 0254 521 0554 621 02
Természetvédelmi munkatársErdészeti szakmunkásGazdaÁllattartó szakmunkásMezőgazdasági gépészAgrár vállalkozó Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikusErdészeti gépésztechnikusErdésztechnikusMezőgazdasági gépésztechnikusMezőgazdasági technikus
T kategóriás vezetői engedély: a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet
5 52 841 02 Váltókezelő
a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő munkavállalók szakmai képzésének és vizsgáztatásának, a vasúti vizsgaközpont és képzőszervezetek működésének, a képzési engedély kiadásának, továbbá a vasúti járművezetői gyakorlat szabályairól szóló 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet 1. melléklet I. Országos közforgalmú, térségi és saját célú vasúti pályahálózat 32.; 33.; 90.; II.1. Elővárosi vasúti pályahálózat 13. sor
2087 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
6 54 841 05 Vasútforgalmi szolgálattevő
a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő munkavállalók szakmai képzésének és vizsgáztatásának, a vasúti vizsgaközpont és képzőszervezetek működésének, a képzési engedély kiadásának, továbbá a vasúti járművezetői gyakorlat szabályairól szóló 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet 1. melléklet I. Országos közforgalmú, térségi és saját célú vasúti pályahálózat 19.; 20.; 21., II.1. Elővárosi vasúti pályahálózat 7., II.2.2. Földalatti vasúti pálya-hálózat (Metró) 9. és 10., II.2.3. Millenniumi földalatti vasút 7. sor
7 54 841 10 Jegyvizsgáló
a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő munkavállalók szakmai képzésének és vizsgáztatásának, a vasúti vizsgaközpont és képzőszervezetek működésének, a képzési engedély kiadásának, továbbá a vasúti járművezetői gyakorlat szabályairól szóló 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet 1. melléklet I. Országos közforgalmú, térségi és saját célú vasúti pálya-hálózat 39/B.; 69.; 70.; II.1. Elő-városi vasúti pályahálózat 8.; 9. sor
8 52 841 01 Hajózási üzemeltetési vezető
Hajózási üzemeltetési vezető képzés: a hajózási tevékenység engedélyezésének rendjéről szóló 28/2000. (XII. 18.) KöViM rendelet
9 51 841 01 Képesített hajós
Matróz képzés: a belvízi utakon közlekedő úszólétesítmények hajózásra alkalmassága és megfelelősége feltételeiről, az üzemképesség vizsgálatáról és tanúsításáról 13/2001. (IV. 10.) KöViM rendelet;Kisgéphajó-vezető képzés: a hajózási képesítésekről szóló 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelet
10 32 810 02 Nyíltvízi- vízimentőHivatásos kisgéphajó-vezető képzés: a hajózási képesítésekről szóló 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelet
2088 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
11 52 812 03 Szállodahajós, szállodai személyzet
Matróz képzés: a belvízi utakon közlekedő úszólétesítmények hajózásra alkalmassága és megfelelősége feltételeiről, az üzemképesség vizsgálatáról és tanúsításáról 13/2001. (IV. 10.) KöViM rendelet
”
5. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez
Az R2. 1. melléklet 1. táblázat C:89, E:154, H:234, H:272, I:39, I:73, I:146, I:182, K:37, K:63, K:182, O:87, P:235, R:19, R:259 és R:261; S:68; S:93; S:95; S:141; S:171; S:204; S:229 mezőjében az „N” szövegrész helyébe a „K” szöveg lép.
2089 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám6.
mel
lékl
et a
25/
2016
. (II.
25.
) Kor
m. r
ende
leth
ez
1.
A
z R2
. 2. m
ellé
klet
1. p
ontjá
ban
fogl
alt 2
–5. t
áblá
zat h
elyé
be a
köv
etke
ző tá
bláz
atok
lépn
ek:
„2. t
áblá
zat:
A k
orlá
tozo
ttan
tám
ogat
ott s
zakk
épes
ítése
k ke
rets
zám
ai fe
nnta
rtón
ként
Bar
anya
meg
yébe
n
1
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ2
FI8
MF131
MF15
MF229
MF33
MF36
2Á
poló
(55-
723-
01)
140
120
203
Ara
nyműv
es (5
5-21
1-01
)40
404
Asz
talo
s (34
-543
-02)
240
240
5A
udio
- és v
izuá
ltech
nika
i műs
zeré
sz (3
5-52
2-01
)40
406
Aut
óele
ktro
nika
i műs
zeré
sz (5
4-52
5-01
)80
807
Aut
omat
ikai
tech
niku
s (54
-523
-01)
4040
8A
utós
zere
lő (5
4-52
5-02
)80
809
Aut
ótec
hnik
us (5
5-52
5-01
)40
4010
Bán
yaip
ari t
echn
ikus
(54-
544-
01)
4040
11B
or- é
s pez
sgőg
yártó
szak
tech
niku
s (55
-541
-01)
3434
12Bőr
dísz
műv
es (3
4-54
2-01
)80
8013
CA
D-C
AM
info
rmat
ikus
(54-
481-
01)
4040
14C
ukrá
sz (3
4-81
1-01
)20
020
015
Cse
csemő
és g
yerm
ekáp
oló
(55-
723-
02)
194
160
3416
Dís
zítő
festő
(55-
211-
03)
4040
17D
íszn
övén
yker
tész
(34-
622-
01)
2828
18D
rog-
és t
oxik
ológ
iai t
echn
ikus
(55-
524-
01)
4040
19Eg
észs
égüg
yi a
sszi
szte
ns (5
4-72
0-01
)14
012
020
20El
adó
(34-
341-
01)
280
280
21El
ektro
mec
hani
kai műs
zeré
sz (3
4-52
2-01
)40
4022
Elek
troni
kai t
echn
ikus
(54-
523-
02)
8080
23Erős
áram
ú el
ektro
tech
niku
s (54
-522
-01)
4040
24Fa
ipar
i tec
hnik
us (5
4-54
3-01
)80
80
25Fe
hérn
emű-
kész
ítő é
s köt
öttá
ru ö
ssze
állít
ó (3
4-54
2-03
)80
80
26Fé
rfis
zabó
(34-
542-
04)
4040
27Fe
stő
(54-
211-
03)
9840
5828
Festő,
máz
oló,
tapé
tázó
(34-
582-
04)
8080
29Fi
nom
mec
hani
kai műs
zeré
sz (3
4-52
1-02
)40
4030
Fodr
ász
(55-
815-
01)
4040
2090 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
2
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ2
FI8
MF131
MF15
MF229
MF33
MF36
31Fo
gász
ati a
sszi
szte
ns (5
4-72
0-02
)95
8015
32Fo
gtec
hnik
us (5
5-72
4-01
)90
8010
33Fo
gtec
hnik
us g
yako
rnok
(54-
724-
01)
4040
34Fo
togr
áfus
és f
otót
erm
ék-k
eres
kedő
(54-
810-
01)
4040
35Fö
ldm
érő,
föld
ügyi
és t
érin
form
atik
ai te
chni
kus (
54-
581-
01)
8080
36G
áz- é
s hőt
erm
elő
bere
ndez
és-s
zere
lő (3
5-58
2-01
)80
8037
Gaz
da (3
4-62
1-01
)10
010
038
Gaz
dasá
gi in
form
atik
us (5
4-48
1-02
)12
012
039
Ger
onto
lógi
ai g
ondo
zó (5
5-76
2-02
)40
4040
Gra
fikus
(54-
211-
04)
138
8058
41G
yako
rlato
s szí
nész
(a sz
akm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-03
)69
4029
42G
yako
rló á
poló
(52-
723-
01)
230
200
3043
Gya
korló
cse
csemő-
és g
yerm
ekáp
oló
(52-
723-
02)
9580
1544
Gya
korló
fodr
ász
(52-
815-
01)
8080
45G
yako
rló g
yógy
szer
tári
assz
iszt
ens (
52-7
20-0
3)95
8015
46G
yako
rló k
épi d
iagn
oszt
ikai
, nuk
leár
is m
edic
ina
és
sugá
rterá
piás
ass
zisz
tens
(52-
725-
02)
9580
15
47G
yako
rló k
linik
ai la
bora
tóriu
mi a
sszi
szte
ns (5
2-72
5-03
)95
8015
48G
yako
rló k
ozm
etik
us (5
2-81
5-02
)80
8049
Gya
korló
men
tőáp
oló
(52-
723-
03)
9580
1550
Gya
korló
szöv
etta
ni a
sszi
szte
ns (5
2-72
5-04
)40
4051
Gyá
rtóso
ri gé
pbeá
llító
(34-
521-
05)
4040
52G
yógy
- és fűs
zern
övén
yter
mes
ztő
(35-
622-
01)
2828
53G
yógy
- és s
portm
asszőr
(54-
726-
01)
9780
1754
Gyó
gype
dagó
giai
segí
tő m
unka
társ
(54-
140-
01)
120
120
55G
yógy
szer
ipar
i lab
orat
óriu
mi t
echn
ikus
(55-
524-
02)
4040
56G
yógy
szer
tári
assz
iszt
ens (
55-7
20-0
3)90
8010
57Hűtő-
és l
égte
chni
kai r
ends
zers
zere
lő (3
4-58
2-05
)40
40
2091 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
3
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ2
FI8
MF131
MF15
MF229
MF33
MF36
58Hűtő-
, klím
a- é
s hős
ziva
ttyú
bere
ndez
és-s
zere
lő (3
5-58
2-03
)40
40
59Id
egen
veze
tő (5
4-81
2-01
)90
8010
60In
foko
mm
unik
áció
s hál
ózat
építő
és ü
zem
elte
tő (5
4-48
1-03
)12
012
0
61In
form
atik
ai re
ndsz
erga
zda
(54-
481-
04)
160
160
62Ir
odai
ass
zisz
tens
(54-
346-
01)
9280
1263
IT m
ento
r (54
-482
-01)
120
120
64Já
rműf
énye
ző (3
4-52
5-03
)80
8065
Kar
ossz
éria
laka
tos (
34-5
25-0
6)12
012
0
66K
épi d
iagn
oszt
ikai
, nuk
leár
is m
edic
ina
és
sugá
rterá
piás
ass
zisz
tens
(55-
725-
10)
4040
67K
erám
ia, p
orce
lán
kész
ítő (a
szak
mai
rány
m
egje
lölé
séve
l) (3
4-21
1-02
)80
80
68K
erám
iaműv
es (5
4-21
1-05
)98
4058
69K
eres
kedő
(54-
341-
01)
220
200
2070
Ker
tész
(34-
622-
02)
7474
71K
isgy
erm
ekgo
ndoz
ó, -n
evelő
(54-
761-
02)
170
160
10
72K
lass
ziku
s zen
ész
(sza
kmai
rány
meg
neve
zésé
vel)
(54-
212-
05)
9840
58
73K
linik
ai la
bora
tóriu
mi a
sszi
szte
ns (5
5-72
5-12
)40
4074
Koz
met
ikus
(55-
815-
02)
8080
75K
önyv
kötő
és n
yom
tatv
ányf
eldo
lgoz
ó (3
4-54
3-06
)80
8076
Kör
nyez
etvé
delm
i tec
hnik
us (5
4-85
0-01
)40
4077
Köz
leke
désa
utom
atik
ai műs
zeré
sz (5
4-52
3-03
)80
8078
Léte
sítm
ényi
ene
rget
ikus
(55-
582-
01)
4040
79Lo
gisz
tikai
ügy
inté
ző (5
4-34
5-01
)19
016
020
1080
Mag
asép
ítő te
chni
kus (
54-5
82-0
3)16
016
081
Mec
hatro
niku
s-ka
rban
tartó
(34-
523-
01)
4040
82M
élyé
pítő
tech
niku
s (54
-582
-04)
8080
83M
entá
lhig
iéné
s ass
zisz
tens
(55-
762-
03)
8080
2092 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
4
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ2
FI8
MF131
MF15
MF229
MF33
MF36
84M
entő
ápol
ó (5
5-72
3-11
)97
8017
85M
ezőg
azda
sági
gaz
daas
szon
y, fa
lusi
ven
dégl
átó
(34-
811-
02)
3333
86M
ezőg
azda
sági
gép
ész
(34-
521-
08)
9090
87M
ezőg
azda
sági
gép
észt
echn
ikus
(54-
521-
05)
3434
88M
ezőg
azda
sági
gép
javí
tó (3
5-52
1-02
)28
2889
Mezőg
azda
sági
tech
niku
s (54
-621
-02)
3434
90Műe
mlé
kfen
ntar
tó te
chni
kus (
55-5
82-0
2)80
8091
Műe
mlé
ki h
elyr
eállí
tó (3
5-58
2-05
)80
8092
Műs
zaki
info
rmat
ikus
(54-
481-
05)
4040
93N
épi k
ézműv
es (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(34-
215-
01)
8080
94O
rvos
i ele
ktro
nika
i tec
hnik
us (5
5-52
3-04
)40
4095
Ötv
ös, f
émműv
es (5
4-21
1-06
)98
4058
96Pa
rkép
ítő é
s fen
ntar
tó te
chni
kus (
54-5
81-0
2)34
3497
Peda
gógi
ai- é
s csa
láds
egítő
mun
katá
rs (5
4-14
0-02
)17
716
017
98Pé
k (3
4-54
1-05
)12
012
099
Pénz
ügyi
-szá
mvi
teli
ügyi
ntéző
(54-
344-
01)
120
120
100
Pinc
ér (3
4-81
1-03
)32
032
010
1Po
stai
üzl
eti ü
gyin
téző
(54-
841-
09)
4040
102
Reh
abili
táci
ós n
evelő,
segí
tő (5
4-76
2-01
)40
40
103
Rek
onst
rukc
iós é
s műe
mlé
ki fe
stő,
máz
oló
(35-
582-
06)
4040
104
Som
mel
ier (
35-8
11-0
1)28
2810
5Sz
akác
s (34
-811
-04)
292
280
1210
6Sz
állít
mán
yozá
si ü
gyin
téző
(54-
841-
04)
8080
107
Szám
ítógé
p-sz
erelő,
kar
bant
artó
(34-
523-
02)
9280
1210
8Sz
áraz
építő
(34-
582-
10)
4040
109
Szen
vedé
lybe
teg
gond
ozó
(55-
762-
05)
4040
110
Szer
szám
kész
ítő (3
4-52
1-10
)40
40
2093 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
5
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ2
FI8
MF131
MF15
MF229
MF33
MF36
111
Szob
rász
(54-
211-
07)
9840
5811
2Sz
ociá
lis a
sszi
szte
ns (5
4-76
2-02
)19
116
017
1411
3Sz
ociá
lis g
ondo
zó é
s ápo
ló (3
4-76
2-01
)17
216
012
114
Szoc
iális
szak
gond
ozó
(54-
762-
03)
8080
115
Szoc
iális
, gye
rmek
- és i
fjúsá
gvéd
elm
i ügy
inté
ző (5
5-76
2-06
)15
412
034
116
Szof
tver
fejle
sztő
(54-
213-
05)
135
120
1511
7Szől
ész-
borá
sz (3
4-54
1-06
)28
2811
8Tá
ncos
(sza
kmai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
09)
9840
5811
9Te
rmés
zetv
édel
mi s
zakt
echn
ikus
(55-
850-
05)
4040
120
Tető
fedő
(35-
582-
07)
4040
121
Text
ilműv
es (5
4-21
1-08
)98
4058
122
Turis
ztik
ai sz
erve
ző, é
rtéke
sítő
(54-
812-
03)
230
200
2010
123
Úté
pítő
(34-
582-
11)
4040
124
Ügy
vite
li tit
kár (
54-3
46-0
2)12
012
012
5V
álla
lkoz
ási é
s bér
ügyi
ntéző
(54-
344-
02)
180
160
2012
6V
ám-,
jöve
déki
- és t
erm
ékdí
j ügy
inté
ző (5
4-34
4-03
)14
412
024
127
Vend
églá
táss
zerv
ező-
vend
églő
s (54
-811
-01)
200
200
128
Vend
églá
tó e
ladó
(34-
811-
05)
200
200
129
Vend
églá
tó-ü
zlet
veze
tő (3
5-81
1-02
)40
4013
0V
irágk
ötő
és v
irágk
eres
kedő
(34-
215-
04)
2828
131
Víz
- és c
sato
rnaműk
ezelő
(34-
853-
01)
4040
132
Víz
-, cs
ator
na- é
s köz
mű-
rend
szer
szer
elő
(34-
582-
12)
8080
133
Víz
gépé
szet
i és t
echn
ológ
iai b
eren
dezé
ssze
relő
(35-
582-
08)
4040
134
Zöld
ség-
és g
yüm
ölcs
term
esztő
(35-
622-
02)
2828
2094 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
6
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ15
EJSZ25
EJSZ26
EJSZ35
EJSZ50
MF116
MF23
MF53
MF66
2Á
llatta
rtó sz
akm
unká
s (35
-621
-01)
6666
3Á
llatte
nyés
ztő
és á
llate
gész
ségü
gyi t
echn
ikus
(54-
621-
01)
4040
4A
rtist
a (5
4-21
2-01
)20
205
Aut
óele
ktro
nika
i műs
zeré
sz (5
4-52
5-01
)40
406
Aut
omat
ikai
tech
niku
s (54
-523
-01)
4040
7A
utós
zere
lő (5
4-52
5-02
)80
808
Aut
ótec
hnik
us (5
5-52
5-01
)80
809
Bel
ovag
ló (3
5-81
3-01
)66
6610
Bio
gazd
álko
dó (3
5-62
1-02
)28
2811
Bőr
dísz
műv
es (3
4-54
2-01
)40
4012
CA
D-C
AM
info
rmat
ikus
(54-
481-
01)
132
120
1213
Cipők
észí
tő (3
4-54
2-02
)40
4014
Cuk
rász
(34-
811-
01)
159
120
2415
15C
secs
emő
és g
yerm
ekáp
oló
(55-
723-
02)
144
120
2416
Dek
oratőr
(54-
211-
01)
4840
817
Dís
zítő
festő
(55-
211-
03)
4040
18D
íszn
övén
yker
tész
(34-
622-
01)
2828
19D
ivat
- és s
tílus
terv
ező
(54-
211-
02)
4840
820
Díz
elm
otor
os v
asút
i jár
mű
szer
előj
e (5
4-52
5-04
)40
4021
Édes
ipar
i ter
mék
gyár
tó (3
4-54
1-01
)68
4028
22Eg
észs
égüg
yi a
sszi
szte
ns (5
4-72
0-01
)14
412
024
23Eg
yház
zené
sz (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
02)
4040
24El
adó
(34-
341-
01)
308
240
3424
1025
Elek
trom
echa
nika
i műs
zeré
sz (3
4-52
2-01
)40
4026
Elek
trom
os g
ép- é
s kés
zülé
ksze
relő
(34-
522-
02)
8080
27El
ektro
nika
i műs
zeré
sz (3
4-52
2-03
)40
4028
Elek
troni
kai t
echn
ikus
(54-
523-
02)
8080
29Él
elm
isze
ripar
i sza
kmun
kás (
34-5
41-0
2)80
4040
30Ép
ület
gépé
sz te
chni
kus (
54-5
82-0
1)80
8031
Erős
áram
ú el
ektro
tech
niku
s (54
-522
-01)
8080
32Fa
ipar
i tec
hnik
us (5
4-54
3-01
)96
8016
33Fe
hérn
emű-
kész
ítő é
s köt
öttá
ru ö
ssze
állít
ó (3
4-54
2-03
)40
40
3. tá
bláz
at: A
kor
láto
zott
an tá
mog
atot
t sza
kkép
esíté
sek
kere
tszá
mai
fenn
tart
ónké
nt B
ékés
meg
yébe
n
2095 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
7
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ15
EJSZ25
EJSZ26
EJSZ35
EJSZ50
MF116
MF23
MF53
MF66
34Fé
rfis
zabó
(34-
542-
04)
4040
35Fe
stő
(54-
211-
03)
4840
836
Fino
mm
echa
nika
i műs
zeré
sz (3
4-52
1-02
)40
4037
Fitn
ess-
wel
lnes
s ins
trukt
or (5
4-81
3-01
)97
8017
38Fl
uidu
mki
term
elő
tech
niku
s (54
-544
-02)
8080
39Fo
drás
z (5
5-81
5-01
)80
8040
Fogá
szat
i ass
zisz
tens
(54-
720-
02)
8080
41Fo
glal
kozá
s-sz
erve
ző (5
5-76
2-01
)80
8042
Fogt
echn
ikus
(55-
724-
01)
4040
43Fo
gtec
hnik
us g
yako
rnok
(54-
724-
01)
8080
44Fo
rmac
ikk-
gyár
tó (3
4-54
3-03
)40
4045
Foto
gráf
us é
s fot
óter
mék
-ker
eske
dő (5
4-81
0-01
)80
80
46Fö
ldm
érő,
föld
ügyi
és t
érin
form
atik
ai te
chni
kus (
54-
581-
01)
8080
47G
áz- é
s hőt
erm
elő
bere
ndez
és-s
zere
lő (3
5-58
2-01
)40
4048
Gaz
da (3
4-62
1-01
)10
010
049
Gaz
dasá
gi in
form
atik
us (5
4-48
1-02
)15
412
017
1750
Gép
gyár
tást
echn
ológ
iai t
echn
ikus
(54-
521-
03)
9680
1651
Gép
jármű
mec
hatro
niku
s (34
-525
-02)
4040
52G
épjá
rmű-
építé
si, s
zere
lési
logi
sztik
us (3
4-84
1-01
)40
4053
Gép
járműé
pítő
, sze
relő
(34-
525-
01)
4040
54G
eron
toló
giai
gon
dozó
(55-
762-
02)
9780
1755
Gra
fikus
(54-
211-
04)
9680
16
56G
yako
rlato
s szí
nész
(a sz
akm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-03
)40
4057
Gya
korló
ápo
ló (5
2-72
3-01
)18
416
024
58G
yako
rló c
secs
emő-
és g
yerm
ekáp
oló
(52-
723-
02)
104
8024
59G
yako
rló fo
drás
z (5
2-81
5-01
)80
8060
Gya
korló
gyó
gysz
ertá
ri as
szis
zten
s (52
-720
-03)
114
8017
17
61G
yako
rló k
épi d
iagn
oszt
ikai
, nuk
leár
is m
edic
ina
és
sugá
rterá
piás
ass
zisz
tens
(52-
725-
02)
4040
62G
yako
rló k
ozm
etik
us (5
2-81
5-02
)80
8063
Gya
korló
men
tőáp
oló
(52-
723-
03)
8080
64G
yako
rló sz
övet
tani
ass
zisz
tens
(52-
725-
04)
4040
65G
yerm
ekot
thon
i ass
zisz
tens
(54-
761-
01)
4040
2096 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
8
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ15
EJSZ25
EJSZ26
EJSZ35
EJSZ50
MF116
MF23
MF53
MF66
66G
yógy
- és fűs
zern
övén
yter
mes
ztő
(35-
622-
01)
1414
67G
yógy
- és s
portm
asszőr
(54-
726-
01)
9780
1768
Gyó
gype
dagó
giai
segí
tő m
unka
társ
(54-
140-
01)
163
120
1716
1069
Gyó
gysz
erip
ari l
abor
atór
ium
i tec
hnik
us (5
5-52
4-02
)40
4070
Gyó
gysz
ertá
ri as
szis
zten
s (55
-720
-03)
9780
1771
Hal
ász,
hal
teny
észtő
(34-
624-
01)
2828
72H
ídép
ítő é
s -fe
nnta
rtó te
chni
kus (
54-5
82-0
2)40
4073
Hús
ipar
i ter
mék
gyár
tó (3
4-54
1-03
)73
4033
74Hűtő-
és l
égte
chni
kai r
ends
zers
zere
lő (3
4-58
2-05
)40
40
75Hűtő-
, klím
a- é
s hős
ziva
ttyú
bere
ndez
és-s
zere
lő (3
5-58
2-03
)40
40
76In
foko
mm
unik
áció
s hál
ózat
építő
és ü
zem
elte
tő (5
4-48
1-03
)80
8077
Info
rmat
ikai
rend
szer
gazd
a (5
4-48
1-04
)26
320
012
3516
78Ir
odai
ass
zisz
tens
(54-
346-
01)
273
240
1716
79IT
men
tor (
54-4
82-0
1)40
4080
Járműf
énye
ző (3
4-52
5-03
)80
8081
Járműi
pari
fém
alka
trész
-gyá
rtó (3
4-52
1-07
)40
40
82Já
rműk
aros
szér
ia e
lőké
szítő
, fel
ület
bevo
nó (3
4-52
5-04
)40
4083
Járműk
aros
szér
ia k
észí
tő, s
zere
lő (3
4-52
5-05
)40
4084
Kál
yhás
(34-
582-
06)
9080
1085
Kar
ossz
éria
laka
tos (
34-5
25-0
6)80
80
86K
épi d
iagn
oszt
ikai
, nuk
leár
is m
edic
ina
és
sugá
rterá
piás
ass
zisz
tens
(55-
725-
10)
4040
87K
erám
ia, p
orce
lán
kész
ítő (a
szak
mai
rány
m
egje
lölé
séve
l) (3
4-21
1-02
)40
4088
Ker
ámia
műv
es (5
4-21
1-05
)40
4089
Ker
eske
dő (5
4-34
1-01
)20
416
034
1090
Ker
tész
(34-
622-
02)
5633
2391
Kia
dván
ysze
rkes
ztő
(54-
213-
02)
9080
1092
Kis
gyer
mek
gond
ozó,
-nev
elő
(54-
761-
02)
102
8017
5
93K
lass
ziku
s zen
ész
(sza
kmai
rány
meg
neve
zésé
vel)
(54-
212-
05)
9840
5894
Kor
rekt
or (5
5-21
3-03
)40
40
2097 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
9
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ15
EJSZ25
EJSZ26
EJSZ35
EJSZ50
MF116
MF23
MF53
MF66
95K
ozm
etik
us (5
5-81
5-02
)80
8096
Kőf
arag
ó, műk
öves
és é
püle
tszo
brás
z (3
4-58
2-07
)40
4097
Kön
yvkö
tő é
s nyo
mta
tván
yfel
dolg
ozó
(34-
543-
06)
4040
98K
örny
ezet
véde
lmi t
echn
ikus
(54-
850-
01)
8040
4099
Kör
nyez
etvé
delm
i-mér
és sz
akte
chni
kus (
55-8
50-0
2)40
4010
0La
bora
tóriu
mi t
echn
ikus
(54-
524-
01)
4040
101
Lakb
eren
dező
(55-
211-
06)
4040
102
Léte
sítm
ényi
ene
rget
ikus
(55-
582-
01)
8080
103
Logi
sztik
ai ü
gyin
téző
(54-
345-
01)
194
160
3410
4Lo
vast
úra-
veze
tő (5
4-81
2-02
)80
4040
105
Lová
sz (3
4-62
1-02
)66
6610
6M
agas
építő
tech
niku
s (54
-582
-03)
120
120
107
Mec
hatro
nika
i tec
hnik
us (5
4-52
3-04
)80
8010
8M
echa
troni
kus-
karb
anta
rtó (3
4-52
3-01
)40
4010
9M
élyé
pítő
tech
niku
s (54
-582
-04)
8080
110
Men
tőáp
oló
(55-
723-
11)
9080
10
111
Mezőg
azda
sági
gaz
daas
szon
y, fa
lusi
ven
dégl
átó
(34-
811-
02)
138
4066
3211
2M
ezőg
azda
sági
gép
ész
(34-
521-
08)
116
100
1611
3M
ezőg
azda
sági
gép
észt
echn
ikus
(54-
521-
05)
5134
1711
4M
ezőg
azda
sági
gép
javí
tó (3
5-52
1-02
)58
4216
115
Mezőg
azda
sági
tech
niku
s (54
-621
-02)
9780
1711
6M
otor
keré
kpár
-sze
relő
(34-
525-
07)
4040
117
Műa
nyag
feld
olgo
zó (3
4-52
1-09
)40
4011
8Műa
nyag
feld
olgo
zó te
chni
kus (
54-5
21-0
6)40
4011
9Műb
útor
aszt
alos
(35-
543-
01)
4040
120
Műe
mlé
ki h
elyr
eállí
tó (3
5-58
2-05
)40
4012
1Műs
zaki
info
rmat
ikus
(54-
481-
05)
4040
122
Nép
i kéz
műv
es (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(34-
215-
01)
9280
12
123
Nép
zené
sz (s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-06
)98
4058
124
Növ
ényv
édel
mi s
zakt
echn
ikus
(55-
621-
02)
3434
125
Nyo
mda
ipar
i gép
mes
ter (
54-2
13-0
4)80
8012
6Pa
tkol
ókov
ács (
35-5
21-0
3)28
28
2098 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
10
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ15
EJSZ25
EJSZ26
EJSZ35
EJSZ50
MF116
MF23
MF53
MF66
127
Pék
(34-
541-
05)
169
120
3316
128
Pénz
ügyi
term
ékér
téke
sítő
(ban
k, b
efek
teté
s, bi
ztos
ítás)
(54-
343-
01)
8080
129
Pénz
ügyi
-szá
mvi
teli
ügyi
ntéző
(54-
344-
01)
194
160
3413
0Pi
ncér
(34-
811-
03)
338
280
2424
1013
1Po
stai
üzl
eti ü
gyin
téző
(54-
841-
09)
4040
132
Pszi
chiá
triai
gon
dozó
(55-
762-
04)
4040
133
Reh
abili
táci
ós n
evelő,
segí
tő (5
4-76
2-01
)40
40
134
Rek
onst
rukc
iós é
s műe
mlé
ki fe
stő,
máz
oló
(35-
582-
06)
4040
135
Ruh
aipa
ri te
chni
kus (
54-5
42-0
2)40
4013
6Sp
orte
dző
(a sp
ortá
g m
egje
lölé
séve
l) (5
4-81
3-02
)97
8017
137
Szak
ács (
34-8
11-0
4)27
424
034
138
Szál
lítm
ányo
zási
ügy
inté
ző (5
4-84
1-04
)97
8017
139
Szám
ítógé
p-sz
erelő,
kar
bant
artó
(34-
523-
02)
136
120
1614
0Sz
áraz
építő
(34-
582-
10)
4040
141
Szín
ész
II. (
55-2
12-0
1)40
4014
2Sz
ínhá
ztec
hnik
us, s
zcen
ikus
(54-
521-
07)
8080
143
Szoc
iális
ass
zisz
tens
(54-
762-
02)
102
8022
144
Szoc
iális
gon
dozó
és á
poló
(34-
762-
01)
231
160
1235
2414
5Sz
ociá
lis sz
akgo
ndoz
ó (5
4-76
2-03
)10
280
22
146
Szoc
iális
, gye
rmek
- és i
fjúsá
gvéd
elm
i ügy
inté
ző (5
5-76
2-06
)97
8017
147
Szof
tver
fejle
sztő
(54-
213-
05)
9080
10
148
Szór
akoz
tató
zen
ész
(a sz
akm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-08
)97
8017
149
Szöv
etta
ni a
sszi
szte
ns (5
5-72
5-16
)40
4015
0Tá
ncos
(sza
kmai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
09)
158
8058
2015
1Te
tőfe
dő (3
5-58
2-07
)40
4015
2Te
xtilműv
es (5
4-21
1-08
)48
408
153
Turis
ztik
ai sz
erve
ző, é
rtéke
sítő
(54-
812-
03)
144
120
2415
4Ú
tépí
tő é
s -fe
nnta
rtó te
chni
kus (
54-5
82-0
5)80
8015
5Ü
gyvi
teli
titká
r (54
-346
-02)
177
160
1715
6V
álla
lkoz
ási é
s bér
ügyi
ntéző
(54-
344-
02)
9780
1715
7V
ám-,
jöve
déki
- és t
erm
ékdí
j ügy
inté
ző (5
4-34
4-03
)13
712
017
2099 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
11
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ15
EJSZ25
EJSZ26
EJSZ35
EJSZ50
MF116
MF23
MF53
MF66
158
Vasú
tépí
tő é
s -fe
nnta
rtó te
chni
kus (
54-5
82-0
6)40
4015
9Va
súti
villa
mos
jármű
szer
előj
e (5
4-52
5-07
)80
8016
0Ve
gyip
ari t
echn
ikus
(54-
524-
02)
4040
161
Vend
églá
táss
zerv
ező-
vend
églő
s (54
-811
-01)
232
200
1616
162
Vend
églá
tó e
ladó
(34-
811-
05)
221
160
3516
1016
3Ve
ndég
látó
-üzl
etve
zető
(35-
811-
02)
9480
1416
4V
irágk
ötő
és v
irágk
eres
kedő
(34-
215-
04)
1414
165
Víz
építő
tech
niku
s (55
-582
-03)
4040
166
Víz
gépé
szet
i és t
echn
ológ
iai b
eren
dezé
ssze
relő
(35-
582-
08)
4040
167
Víz
ügyi
tech
niku
s (54
-853
-01)
8080
2100 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám4.
tábl
ázat
: A k
orlá
tozo
ttan
tám
ogat
ott s
zakk
épes
ítése
k ke
rets
zám
ai fe
nnta
rtón
ként
Bor
sod-
Aba
új-Z
empl
én m
egyé
ben
12
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
YZ
AA
AB
AC
AD
AE
AF
AG
AH
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ15
EJSZ16
EJSZ18
EJSZ21
EJSZ22
EJSZ29
EJSZ35
EJSZ36
EJSZ40
EJSZ47
EJSZ5
EJSZ52
EJSZ6
MF116
MF133
MF156
MF159
MF180
MF201
MF214
MF229
MF234
MF26
MF31
MF58
MF76
MF90
MF95
2A
grár
áru
forg
alm
azó
szak
tech
niku
s (55
-621
-01)
3434
3Á
llam
házt
artá
si ü
gyin
téző
(54-
344-
04)
9780
174
Álla
ttartó
szak
mun
kás (
35-6
21-0
1)66
66
5Á
llatte
nyés
ztő
és á
llate
gész
ségü
gyi t
echn
ikus
(54-
621-
01)
3434
6A
rany
műv
es (5
5-21
1-01
)40
407
Aut
óele
ktro
nika
i műs
zeré
sz (5
4-52
5-01
)92
8012
8A
utóg
yártó
(34-
521-
01)
4040
9A
utom
atik
ai te
chni
kus (
54-5
23-0
1)80
8010
Aut
ósze
relő
(54-
525-
02)
148
120
1414
11A
utót
echn
ikus
(55-
525-
01)
4040
12B
ádog
os (3
4-58
2-02
)10
480
1212
13B
ánya
ipar
i tec
hnik
us (5
4-54
4-01
)40
4014
Bio
gazd
álko
dó (3
5-62
1-02
)28
2815
Bor
- és p
ezsgőg
yártó
szak
tech
niku
s (55
-541
-01)
3434
16Bőr
dísz
műv
es (3
4-54
2-01
)40
4017
Bro
nzműv
es é
s szo
borö
ntő
(55-
211-
02)
4040
18C
AD
-CA
M in
form
atik
us (5
4-48
1-01
)92
8012
19C
ipők
észí
tő (3
4-54
2-02
)40
4020
Cuk
rász
(34-
811-
01)
188
120
2828
1221
Cse
csemő
és g
yerm
ekáp
oló
(55-
723-
02)
4040
22D
ekor
atőr
(54-
211-
01)
9280
1223
Dié
tás s
zaká
cs (3
5-81
1-03
)90
8010
24D
íszí
tő fe
stő
(55-
211-
03)
4040
25D
íszn
övén
yker
tész
(34-
622-
01)
3333
26D
ivat
- és s
tílus
terv
ező
(54-
211-
02)
4040
27D
ízel
mot
oros
vas
úti j
ármű
szer
előj
e (5
4-52
5-04
)40
4028
Édes
ipar
i ter
mék
gyár
tó (3
4-54
1-01
)66
6629
Egés
zség
ügyi
ass
zisz
tens
(54-
720-
01)
158
120
2810
30Eg
yház
zené
sz (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
02)
110
4058
12
31El
adó
(34-
341-
01)
520
360
6842
3010
1032
Elek
trom
echa
nika
i műs
zeré
sz (3
4-52
2-01
)40
4033
Elek
trom
os g
ép- é
s kés
zülé
ksze
relő
(34-
522-
02)
4040
34El
ektro
nika
i műs
zeré
sz (3
4-52
2-03
)40
4035
Élel
mis
zerip
ari s
zakm
unká
s (34
-541
-02)
2828
36Él
elm
isze
ripar
i tec
hnik
us (5
4-54
1-02
)68
6837
Erdé
szet
i sza
kmun
kás (
34-6
23-0
1)16
1638
Erős
áram
ú el
ektro
tech
niku
s (54
-522
-01)
8080
39Fa
ipar
i tec
hnik
us (5
4-54
3-01
)92
8012
40Fé
rfis
zabó
(34-
542-
04)
4040
41Fe
stő
(54-
211-
03)
8080
42Fi
nom
mec
hani
kai műs
zeré
sz (3
4-52
1-02
)40
4043
Fitn
ess-
wel
lnes
s ins
trukt
or (5
4-81
3-01
)14
412
012
1244
Flui
dum
kite
rmelő
tech
niku
s (54
-544
-02)
4040
45Fo
drás
z (5
5-81
5-01
)14
212
010
1246
Fogá
szat
i ass
zisz
tens
(54-
720-
02)
4040
47Fo
gtec
hnik
us (5
5-72
4-01
)92
8012
48Fo
gtec
hnik
us g
yako
rnok
(54-
724-
01)
9280
1249
Foto
gráf
us é
s fot
óter
mék
-ker
eske
dő (5
4-81
0-01
)40
40
50Fö
ldm
érő,
föld
ügyi
és t
érin
form
atik
ai te
chni
kus (
54-
581-
01)
4040
51G
áz- é
s hőt
erm
elő
bere
ndez
és-s
zere
lő (3
5-58
2-01
)40
4052
Gaz
da (3
4-62
1-01
)12
010
020
53G
azda
sági
info
rmat
ikus
(54-
481-
02)
126
8034
1254
Gép
jármű
mec
hatro
niku
s (34
-525
-02)
4040
55G
épjá
rmű-
építé
si, s
zere
lési
logi
sztik
us (3
4-84
1-01
)40
4056
Gra
fikus
(54-
211-
04)
104
8012
1257
Gya
korló
ápo
ló (5
2-72
3-01
)32
824
034
2810
1658
Gya
korló
cse
csemő-
és g
yerm
ekáp
oló
(52-
723-
02)
144
120
1212
59G
yako
rló fo
drás
z (5
2-81
5-01
)17
412
028
1610
2101 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
13
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
YZ
AA
AB
AC
AD
AE
AF
AG
AH
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ15
EJSZ16
EJSZ18
EJSZ21
EJSZ22
EJSZ29
EJSZ35
EJSZ36
EJSZ40
EJSZ47
EJSZ5
EJSZ52
EJSZ6
MF116
MF133
MF156
MF159
MF180
MF201
MF214
MF229
MF234
MF26
MF31
MF58
MF76
MF90
MF95
60G
yako
rló g
yógy
szer
tári
assz
iszt
ens (
52-7
20-0
3)92
8012
61G
yako
rló k
épi d
iagn
oszt
ikai
, nuk
leár
is m
edic
ina
és
sugá
rterá
piás
ass
zisz
tens
(52-
725-
02)
4040
62G
yako
rló k
linik
ai la
bora
tóriu
mi a
sszi
szte
ns (5
2-72
5-03
)40
40
63G
yako
rló k
ozm
etik
us (5
2-81
5-02
)13
612
016
64G
yako
rló m
entő
ápol
ó (5
2-72
3-03
)80
8065
Gya
korló
szöv
etta
ni a
sszi
szte
ns (5
2-72
5-04
)40
4066
Gye
rmek
otth
oni a
sszi
szte
ns (5
4-76
1-01
)92
8012
67G
yógy
- és s
portm
asszőr
(54-
726-
01)
158
120
2810
68G
yógy
peda
gógi
ai se
gítő
mun
katá
rs (5
4-14
0-01
)17
512
025
3069
Gyó
gysz
ertá
ri as
szis
zten
s (55
-720
-03)
4040
70H
ídép
ítő é
s -fe
nnta
rtó te
chni
kus (
54-5
82-0
2)40
4071
Hul
ladé
kgaz
dálk
odó
szak
tech
niku
s (55
-850
-01)
9280
1272
Hús
ipar
i ter
mék
gyár
tó (3
4-54
1-03
)73
4033
73Hűtő-
és l
égte
chni
kai r
ends
zers
zere
lő (3
4-58
2-05
)40
40
74Hűtő-
, klím
a- é
s hős
ziva
ttyú
bere
ndez
és-s
zere
lő (3
5-58
2-03
)40
40
75Id
egen
veze
tő (5
4-81
2-01
)13
712
017
76In
foko
mm
unik
áció
s hál
ózat
építő
és ü
zem
elte
tő (5
4-48
1-03
)13
812
018
77In
form
atik
ai re
ndsz
erga
zda
(54-
481-
04)
377
280
1224
1430
1778
Irod
ai a
sszi
szte
ns (5
4-34
6-01
)24
420
017
1512
79IT
men
tor (
54-4
82-0
1)80
8080
Járműf
énye
ző (3
4-52
5-03
)40
4081
Járműi
pari
fém
alka
trész
-gyá
rtó (3
4-52
1-07
)40
40
82Já
rműk
aros
szér
ia e
lőké
szítő
, fel
ület
bevo
nó (3
4-52
5-04
)40
40
83Ja
zz-z
enés
z (s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-04
)98
4058
84Je
lmez
terv
ező
(55-
211-
05)
4040
85K
aros
szér
iala
kato
s (34
-525
-06)
9280
1286
Kár
pito
s (34
-542
-05)
9580
15
87K
épi d
iagn
oszt
ikai
, nuk
leár
is m
edic
ina
és
sugá
rterá
piás
ass
zisz
tens
(55-
725-
10)
4040
88K
erám
ia, p
orce
lán
kész
ítő (a
szak
mai
rány
m
egje
lölé
séve
l) (3
4-21
1-02
)40
40
89K
erám
iaműv
es (5
4-21
1-05
)40
4090
Ker
eske
dő (5
4-34
1-01
)20
116
028
1391
Ker
tész
eti s
zakt
echn
ikus
(55-
622-
01)
3434
92K
iadv
ánys
zerk
esztő
(54-
213-
02)
9280
1293
Kis
gyer
mek
gond
ozó,
-nev
elő
(54-
761-
02)
260
200
2815
17
94K
lass
ziku
s zen
ész
(sza
kmai
rány
meg
neve
zésé
vel)
(54-
212-
05)
9840
58
95K
ohás
zati
tech
niku
s (54
-521
-04)
4040
96K
ozm
etik
us (5
5-81
5-02
)14
212
010
1297
Kőf
arag
ó, műk
öves
és é
püle
tszo
brás
z (3
4-58
2-07
)40
4098
Kön
yvkö
tő é
s nyo
mta
tván
yfel
dolg
ozó
(34-
543-
06)
9480
1499
Kör
nyez
etvé
delm
i tec
hnik
us (5
4-85
0-01
)10
980
1712
100
Köz
leke
désa
utom
atik
ai műs
zeré
sz (5
4-52
3-03
)40
4010
1K
özút
i köz
leke
désü
zem
vite
l-ellá
tó (5
4-84
1-02
)40
4010
2Lé
gi k
özle
kedé
süze
mvi
tel-e
llátó
(54-
841-
03)
4040
103
Léte
sítm
ényi
ene
rget
ikus
(55-
582-
01)
9280
1210
4Lo
gisz
tikai
ügy
inté
ző (5
4-34
5-01
)39
632
034
1428
105
Mag
asép
ítő te
chni
kus (
54-5
82-0
3)96
8016
106
Mec
hatro
niku
s-ka
rban
tartó
(34-
523-
01)
8080
107
Mél
yépí
tő te
chni
kus (
54-5
82-0
4)80
80
108
Mezőg
azda
sági
gaz
daas
szon
y, fa
lusi
ven
dégl
átó
(34-
811-
02)
6133
28
109
Mezőg
azda
sági
gép
ész
(34-
521-
08)
176
146
3011
0M
ezőg
azda
sági
gép
észt
echn
ikus
(54-
521-
05)
8080
111
Mezőg
azda
sági
gép
javí
tó (3
5-52
1-02
)66
6611
2M
ezőg
azda
sági
tech
niku
s (54
-621
-02)
4040
2102 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
14
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
YZ
AA
AB
AC
AD
AE
AF
AG
AH
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ15
EJSZ16
EJSZ18
EJSZ21
EJSZ22
EJSZ29
EJSZ35
EJSZ36
EJSZ40
EJSZ47
EJSZ5
EJSZ52
EJSZ6
MF116
MF133
MF156
MF159
MF180
MF201
MF214
MF229
MF234
MF26
MF31
MF58
MF76
MF90
MF95
113
Moz
góké
p- é
s ani
mác
ióké
szítő
(54-
213-
03)
9280
1211
4Műa
nyag
feld
olgo
zó (3
4-52
1-09
)40
4011
5Műa
nyag
feld
olgo
zó te
chni
kus (
54-5
21-0
6)80
8011
6Műs
zaki
info
rmat
ikus
(54-
481-
05)
9480
14
117
Nép
i kéz
műv
es (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(34-
215-
01)
196
160
1224
118
Nép
zené
sz (s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-06
)98
4058
119
Non
prof
it m
ened
zser
(54-
345-
02)
9780
1712
0N
yom
daip
ari g
épm
este
r (54
-213
-04)
9480
1412
1Ö
tvös
, fém
műv
es (5
4-21
1-06
)40
4012
2Pa
rkép
ítő é
s fen
ntar
tó te
chni
kus (
54-5
81-0
2)34
3412
3Pe
dagó
giai
- és c
salá
dseg
ítő m
unka
társ
(54-
140-
02)
392
280
1024
2414
4012
4Pé
k (3
4-54
1-05
)28
012
066
2828
2018
125
Pénz
ügyi
term
ékér
téke
sítő
(ban
k, b
efek
teté
s, bi
ztos
ítás)
(54-
343-
01)
154
120
1717
126
Pénz
ügyi
-szá
mvi
teli
ügyi
ntéző
(54-
344-
01)
458
320
3412
1224
2531
127
Pinc
ér (3
4-81
1-03
)30
620
034
2812
1616
128
Post
ai ü
zlet
i ügy
inté
ző (5
4-84
1-09
)40
4012
9R
ehab
ilitá
ciós
nev
elő,
segí
tő (5
4-76
2-01
)92
8012
130
Rep
ülőg
épés
z (5
4-52
5-05
)40
4013
1R
uhai
pari
tech
niku
s (54
-542
-02)
4040
132
Som
mel
ier (
35-8
11-0
1)33
3313
3Sp
orte
dző
(a sp
ortá
g m
egje
lölé
séve
l) (5
4-81
3-02
)22
116
034
1215
134
Szak
ács (
34-8
11-0
4)34
820
028
3428
2418
1613
5Sz
állít
mán
yozá
si ü
gyin
téző
(54-
841-
04)
134
120
1413
6Sz
ámító
gép-
szer
elő,
kar
bant
artó
(34-
523-
02)
198
160
1214
1213
7Sz
áraz
építő
(34-
582-
10)
106
8014
1213
8Sz
ociá
lis a
sszi
szte
ns (5
4-76
2-02
)16
812
028
1010
139
Szoc
iális
gon
dozó
és á
poló
(34-
762-
01)
270
200
4228
140
Szoc
iális
szak
gond
ozó
(54-
762-
03)
148
120
28
141
Szoc
iális
, gye
rmek
- és i
fjúsá
gvéd
elm
i ügy
inté
ző (5
5-76
2-06
)13
712
017
142
Szof
tver
fejle
sztő
(54-
213-
05)
169
120
1217
2014
3Szől
ész-
borá
sz (3
4-54
1-06
)66
6614
4Sz
övet
tani
ass
zisz
tens
(55-
725-
16)
4040
145
Tánc
os (s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-09
)14
412
024
146
Távk
özlé
si te
chni
kus (
54-5
23-0
5)40
40
147
Tele
pülé
si k
örny
ezet
véde
lmi s
zakt
echn
ikus
(55-
850-
04)
4040
148
Term
észe
tvéd
elm
i sza
ktec
hnik
us (5
5-85
0-05
)97
8017
149
Tető
fedő
(35-
582-
07)
9280
1215
0Te
xtili
pari
tech
niku
s (54
-542
-03)
4040
151
Text
ilműv
es (5
4-21
1-08
)80
8015
2Tu
riszt
ikai
szer
vező
, érté
kesí
tő (5
4-81
2-03
)21
616
034
1012
153
Úté
pítő
(34-
582-
11)
4040
154
Úté
pítő
és -
fenn
tartó
tech
niku
s (54
-582
-05)
4040
155
Ügy
vite
li tit
kár (
54-3
46-0
2)27
720
034
1231
156
Vál
lalk
ozás
i és b
érüg
yint
éző
(54-
344-
02)
207
160
1218
1715
7V
ám-,
jöve
déki
- és t
erm
ékdí
j ügy
inté
ző (5
4-34
4-03
)16
512
017
1810
158
Vasú
tépí
tő é
s -fe
nnta
rtó te
chni
kus (
54-5
82-0
6)40
4015
9Va
sútfo
rgal
mi s
zolg
álat
tevő
(54-
841-
05)
4040
160
Vasú
ti sz
emél
yszá
llítá
si ü
gyin
téző
(54-
841-
07)
4040
161
Vasú
ti vi
llam
os já
rmű
szer
előj
e (5
4-52
5-07
)40
4016
2Va
súti
vont
atot
t jár
mű
szer
előj
e (5
4-52
5-08
)40
4016
3Ve
ndég
látá
ssze
rvező-
vend
églő
s (54
-811
-01)
237
160
3428
1516
4Ve
ndég
látó
ela
dó (3
4-81
1-05
)18
816
028
165
Vend
églá
tó-ü
zlet
veze
tő (3
5-81
1-02
)80
8016
6V
idék
fejle
szté
si sz
akte
chni
kus (
55-5
81-0
4)34
3416
7V
irágk
ötő
és v
irágk
eres
kedő
(34-
215-
04)
5633
2316
8V
íz- é
s csa
torn
aműk
ezelő
(34-
853-
01)
4040
2103 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
15
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
YZ
AA
AB
AC
AD
AE
AF
AG
AH
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ15
EJSZ16
EJSZ18
EJSZ21
EJSZ22
EJSZ29
EJSZ35
EJSZ36
EJSZ40
EJSZ47
EJSZ5
EJSZ52
EJSZ6
MF116
MF133
MF156
MF159
MF180
MF201
MF214
MF229
MF234
MF26
MF31
MF58
MF76
MF90
MF95
169
Víz
-, cs
ator
na- é
s köz
mű-
rend
szer
szer
elő
(34-
582-
12)
146
120
1214
170
Víz
építő
tech
niku
s (55
-582
-03)
4040
171
Víz
gazd
álko
dó sz
akte
chni
kus (
55-8
50-0
6)40
40
172
Víz
gépé
szet
i és t
echn
ológ
iai b
eren
dezé
ssze
relő
(35-
582-
08)
4040
173
Víz
ügyi
tech
niku
s (54
-853
-01)
9280
1217
4Zö
ldsé
g- é
s gyü
möl
cste
rmes
ztő
(35-
622-
02)
3333
2104 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám5.
tábl
ázat
: A k
orlá
tozo
ttan
tám
ogat
ott s
zakk
épes
ítése
k ke
rets
zám
ai fe
nnta
rtón
ként
Bud
apes
ten
16
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
YZ
AA
AB
AC
AD
AE
AF
AG
AH
AI
AJ
AK
AL
AM
AN
AO
AP
AQ
AR
AS
ATA
UAV
AWA
XA
YA
ZB
AB
BB
CB
DB
EB
FB
GB
HB
IB
JB
KB
LB
MB
N
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ2
EJSZ35
EJSZ36
EJSZ38
EJSZ44
EJSZ47
EJSZ51
EJSZ7
FI3
FI9
KA14
KA5
MF10
MF105
MF107
MF121
MF126
MF131
MF137
MF138
MF145
MF15
MF150
MF151
MF152
MF181
MF190
MF21
MF220
MF221
MF222
MF223
MF224
MF225
MF226
MF227
MF230
MF233
MF234
MF235
MF237
MF238
MF239
MF240
MF241
MF242
MF243
MF244
MF245
MF31
MF40
MF43
MF52
MF7
MF74
MF79
MF8
MF87
MF92
ÖNK2
2A
bron
csgy
ártó
(34-
543-
01)
4040
3Á
llam
házt
artá
si ü
gyin
téző
(54-
344-
04)
180
160
204
Ara
nyműv
es (5
5-21
1-01
)80
805
Arti
sta
(54-
212-
01)
116
8030
66
Aut
omat
ikai
tech
niku
s (54
-523
-01)
120
120
7A
utós
zere
lő (5
4-52
5-02
)34
432
024
8Av
ioni
kus (
54-5
25-0
3)80
809
Bor
- és p
ezsgőg
yártó
szak
tech
niku
s (55
-541
-01)
8080
10Bőr
dísz
műv
es (3
4-54
2-01
)40
4011
Bőr
feld
olgo
zó-ip
ari t
echn
ikus
(54-
542-
01)
4040
12B
ronz
műv
es é
s szo
borö
ntő
(55-
211-
02)
9280
1213
CA
D-C
AM
info
rmat
ikus
(54-
481-
01)
436
400
3614
Cuk
or- é
s éde
sipa
ri sz
akte
chni
kus (
55-5
41-0
2)40
4015
Cuk
rász
(34-
811-
01)
963
700
5672
1624
3426
2015
16C
secs
emő
és g
yerm
ekáp
oló
(55-
723-
02)
194
160
3417
Dek
oratőr
(54-
211-
01)
310
200
2936
3015
18D
iétá
s sza
kács
(35-
811-
03)
190
160
1515
19D
íszí
tő fe
stő
(55-
211-
03)
8140
2912
20D
íszl
ette
rvező
(55-
211-
04)
128
8029
410
521
Dís
znöv
ényk
erté
sz (3
4-62
2-01
)16
616
622
Div
at- é
s stíl
uste
rvező
(54-
211-
02)
354
120
145
2430
1614
523
Díz
elm
otor
os v
asút
i jár
mű
szer
előj
e (5
4-52
5-04
)80
8024
Dro
g- é
s tox
ikol
ógia
i tec
hnik
us (5
5-52
4-01
)12
012
025
Édes
ipar
i ter
mék
gyár
tó (3
4-54
1-01
)82
6616
26Eg
észs
égüg
yi a
sszi
szte
ns (5
4-72
0-01
)28
824
024
24
27Eg
yház
zené
sz (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
02)
175
120
2920
6
28El
adó
(34-
341-
01)
578
480
2416
2616
106
29Él
elm
isze
ripar
i ana
litik
us te
chni
kus (
54-5
41-0
1)34
3430
Élel
mis
zerip
ari s
zakm
unká
s (34
-541
-02)
3333
31Él
elm
isze
ripar
i tec
hnik
us (5
4-54
1-02
)16
016
032
Erje
dés-
és ü
dítő
italip
ari s
zakt
echn
ikus
(55-
541-
03)
4040
33Fe
hérn
emű-
kész
ítő é
s köt
öttá
ru ö
ssze
állít
ó (3
4-54
2-03
)40
40
34Fé
rfis
zabó
(34-
542-
04)
9280
1235
Festő
(54-
211-
03)
242
120
5836
244
36Fi
tnes
s-w
elln
ess i
nstru
ktor
(54-
813-
01)
231
160
3412
1510
37Fo
drás
z (5
5-81
5-01
)25
720
032
1015
38Fo
gász
ati a
sszi
szte
ns (5
4-72
0-02
)18
816
028
39Fo
glal
kozá
s-sz
erve
ző (5
5-76
2-01
)14
212
010
1240
Fogt
echn
ikus
(55-
724-
01)
220
200
2041
Fogt
echn
ikus
gya
korn
ok (5
4-72
4-01
)27
524
035
42Fo
rmac
ikk-
gyár
tó (3
4-54
3-03
)80
8043
Foto
gráf
us é
s fot
óter
mék
-ker
eske
dő (5
4-81
0-01
)24
216
034
2416
8
44Fö
ldm
érő,
föld
ügyi
és t
érin
form
atik
ai te
chni
kus (
54-
581-
01)
8040
40
45G
azda
sági
info
rmat
ikus
(54-
481-
02)
665
480
3436
3012
1010
1010
1210
56
46G
épjá
rmű
mec
hatro
niku
s (34
-525
-02)
120
120
47G
épjá
rműé
pítő
, sze
relő
(34-
525-
01)
8080
48G
rafik
us (5
4-21
1-04
)46
116
014
516
3430
3234
1049
Gum
iipar
i tec
hnik
us (5
4-54
3-02
)80
80
50G
yako
rlato
s szí
nész
(a sz
akm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-03
)36
816
058
1210
1258
1429
105
51G
yako
rló á
poló
(52-
723-
01)
388
320
3420
1452
Gya
korló
cse
csemő-
és g
yerm
ekáp
oló
(52-
723-
02)
204
160
3410
53G
yako
rló fo
drás
z (5
2-81
5-01
)37
032
010
1228
54G
yako
rló g
yógy
szer
tári
assz
iszt
ens (
52-7
20-0
3)21
416
034
20
55G
yako
rló h
angs
zerk
észí
tő é
s -ja
vító
(han
gsze
rcso
port
meg
jelö
lésé
vel)
(52-
215-
01)
121
8029
12
56G
yako
rló k
épi d
iagn
oszt
ikai
, nuk
leár
is m
edic
ina
és
sugá
rterá
piás
ass
zisz
tens
(52-
725-
02)
8080
57G
yako
rló k
linik
ai la
bora
tóriu
mi a
sszi
szte
ns (5
2-72
5-03
)80
80
58G
yako
rló k
ozm
etik
us (5
2-81
5-02
)41
036
010
2812
59G
yako
rló m
entő
ápol
ó (5
2-72
3-03
)22
816
068
60G
yako
rló sz
övet
tani
ass
zisz
tens
(52-
725-
04)
8080
61G
yerm
ekot
thon
i ass
zisz
tens
(54-
761-
01)
126
120
662
Gyó
gy- é
s fűs
zern
övén
yter
mes
ztő
(35-
622-
01)
3333
63G
yógy
- és s
portm
asszőr
(54-
726-
01)
354
240
1468
2012
64G
yógy
peda
gógi
ai se
gítő
mun
katá
rs (5
4-14
0-01
)28
920
068
156
65G
yógy
szer
ipar
i lab
orat
óriu
mi t
echn
ikus
(55-
524-
02)
8080
66G
yógy
szer
tári
assz
iszt
ens (
55-7
20-0
3)22
920
014
1567
Haj
ózás
i tec
hnik
us (5
4-84
1-01
)12
012
068
Han
gmes
ter (
54-2
13-0
1)22
420
012
66
69H
angs
zerk
észí
tő é
s -ja
vító
(han
gsze
rcso
port
meg
jelö
lésé
vel)
(55-
215-
01)
234
200
295
70H
ídép
ítő é
s -fe
nnta
rtó te
chni
kus (
54-5
82-0
2)80
8071
Hul
ladé
kgaz
dálk
odó
szak
tech
niku
s (55
-850
-01)
138
8040
1872
Hús
- és b
arom
fiipa
ri sz
akte
chni
kus (
55-5
41-0
4)40
4073
Ideg
enve
zető
(54-
812-
01)
397
280
6812
1510
12
74In
foko
mm
unik
áció
s hál
ózat
építő
és ü
zem
elte
tő (5
4-48
1-03
)43
640
012
1212
75In
form
atik
ai re
ndsz
erga
zda
(54-
481-
04)
575
440
348
3620
2012
576
Ipar
i gum
iterm
ék e
lőál
lító
(34-
543-
04)
4040
77Ir
odai
ass
zisz
tens
(54-
346-
01)
584
480
3415
1212
125
68
78IT
men
tor (
54-4
82-0
1)23
420
012
1012
79Já
rműi
pari
fém
alka
trész
-gyá
rtó (3
4-52
1-07
)40
40
80Já
rműk
aros
szér
ia e
lőké
szítő
, fel
ület
bevo
nó (3
4-52
5-04
)40
40
81Ja
zz-z
enés
z (s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-04
)24
816
030
2929
82Je
lmez
terv
ező
(55-
211-
05)
170
8058
1215
583
Kál
yhás
(34-
582-
06)
8080
84K
épi d
iagn
oszt
ikai
, nuk
leár
is m
edic
ina
és
sugá
rterá
piás
ass
zisz
tens
(55-
725-
10)
160
160
85K
erám
iaműv
es (5
4-21
1-05
)15
080
5812
86K
eres
kedő
(54-
341-
01)
931
800
3412
1215
3412
1287
Ker
tész
(34-
622-
02)
6666
88K
iadv
ánys
zerk
esztő
(54-
213-
02)
254
160
2920
3015
89K
isgy
erm
ekgo
ndoz
ó, -n
evelő
(54-
761-
02)
301
200
6815
126
90K
isha
jóép
ítő, -
karb
anta
rtó (3
4-54
3-05
)40
40
91K
lass
ziku
s zen
ész
(sza
kmai
rány
meg
neve
zésé
vel)
(54-
212-
05)
493
240
8720
3087
29
92K
linik
ai fo
gász
ati h
igié
niku
s (55
-725
-11)
132
120
12
2105 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
17
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
YZ
AA
AB
AC
AD
AE
AF
AG
AH
AI
AJ
AK
AL
AM
AN
AO
AP
AQ
AR
AS
ATA
UAV
AWA
XA
YA
ZB
AB
BB
CB
DB
EB
FB
GB
HB
IB
JB
KB
LB
MB
N
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ2
EJSZ35
EJSZ36
EJSZ38
EJSZ44
EJSZ47
EJSZ51
EJSZ7
FI3
FI9
KA14
KA5
MF10
MF105
MF107
MF121
MF126
MF131
MF137
MF138
MF145
MF15
MF150
MF151
MF152
MF181
MF190
MF21
MF220
MF221
MF222
MF223
MF224
MF225
MF226
MF227
MF230
MF233
MF234
MF235
MF237
MF238
MF239
MF240
MF241
MF242
MF243
MF244
MF245
MF31
MF40
MF43
MF52
MF7
MF74
MF79
MF8
MF87
MF92
ÖNK2
93K
linik
ai la
bora
tóriu
mi a
sszi
szte
ns (5
5-72
5-12
)92
8012
94K
orre
ktor
(55-
213-
03)
195
120
2916
3095
Koz
met
ikus
(55-
815-
02)
260
200
1030
2096
Kön
yvkö
tő é
s nyo
mta
tván
yfel
dolg
ozó
(34-
543-
06)
8080
97K
örny
ezet
véde
lmi t
echn
ikus
(54-
850-
01)
354
240
4018
5698
Kör
nyez
etvé
delm
i-mér
és sz
akte
chni
kus (
55-8
50-0
2)12
080
4099
Köz
leke
désa
utom
atik
ai műs
zeré
sz (5
4-52
3-03
)40
4010
0K
özút
i köz
leke
désü
zem
vite
l-ellá
tó (5
4-84
1-02
)14
012
020
101
Labo
rató
rium
i tec
hnik
us (5
4-52
4-01
)18
016
020
102
Lakb
eren
dező
(55-
211-
06)
326
200
2934
1524
1212
103
Láts
zeré
sz é
s fot
ócik
k-ke
resk
edő
(54-
725-
01)
132
120
1210
4Lé
gi k
özle
kedé
süze
mvi
tel-e
llátó
(54-
841-
03)
140
120
2010
5Lé
tesí
tmén
yi e
nerg
etik
us (5
5-58
2-01
)18
416
012
1210
6Lo
gisz
tikai
ügy
inté
ző (5
4-34
5-01
)89
172
034
3434
1012
1212
56
1210
7Lo
vast
úra-
veze
tő (5
4-81
2-02
)90
8010
108
Mag
asép
ítő te
chni
kus (
54-5
82-0
3)25
224
012
109
Mat
róz-
gépk
ezelő
(34-
841-
02)
8080
110
Mec
hatro
nika
i tec
hnik
us (5
4-52
3-04
)16
016
011
1M
élyé
pítő
tech
niku
s (54
-582
-04)
132
120
1211
2M
entá
lhig
iéné
s ass
zisz
tens
(55-
762-
03)
184
160
1212
113
Mot
orke
rékp
ár-s
zere
lő (3
4-52
5-07
)13
212
012
114
Moz
góké
p- é
s ani
mác
ióké
szítő
(54-
213-
03)
250
120
5836
2412
115
Műa
nyag
feld
olgo
zó (3
4-52
1-09
)80
8011
6Műa
nyag
feld
olgo
zó te
chni
kus (
54-5
21-0
6)80
8011
7Műb
útor
aszt
alos
(35-
543-
01)
8080
118
Műe
mlé
kfen
ntar
tó te
chni
kus (
55-5
82-0
2)92
8012
119
Műe
mlé
ki d
íszí
tősz
obrá
sz (3
5-58
2-04
)80
8012
0Műe
mlé
ki h
elyr
eállí
tó (3
5-58
2-05
)92
8012
121
Műs
zaki
info
rmat
ikus
(54-
481-
05)
392
320
3612
1212
122
Műs
zere
s ana
litik
us (5
5-52
4-03
)80
80
123
Nép
i kéz
műv
es (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(34-
215-
01)
114
8023
56
124
Nép
zené
sz (s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-06
)26
720
020
1829
125
Non
prof
it m
ened
zser
(54-
345-
02)
276
240
1212
1212
6N
yom
daip
ari g
épm
este
r (54
-213
-04)
8080
127
Opt
ikai
üve
gcsi
szol
ó (3
4-72
5-01
)46
406
128
Orto
pédi
ai műs
zeré
sz (5
4-72
6-02
)80
8012
9O
rvos
i ele
ktro
nika
i tec
hnik
us (5
5-52
3-04
)80
8013
0Ö
tvös
, fém
műv
es (5
4-21
1-06
)16
312
014
2913
1Pa
ntom
imes
(54-
212-
07)
9080
1013
2Pa
pírip
ari t
echn
ikus
(55-
524-
04)
8080
133
Park
építő
és f
ennt
artó
tech
niku
s (54
-581
-02)
8080
134
Peda
gógi
ai- é
s csa
láds
egítő
mun
katá
rs (5
4-14
0-02
)46
536
034
1212
1520
1213
5Pé
k (3
4-54
1-05
)60
448
011
212
136
Pénz
ügyi
term
ékér
téke
sítő
(ban
k, b
efek
teté
s, bi
ztos
ítás)
(54-
343-
01)
578
520
3412
12
137
Pénz
ügyi
-szá
mvi
teli
ügyi
ntéző
(54-
344-
01)
974
800
3468
1212
1212
1212
138
Pinc
ér (3
4-81
1-03
)66
052
036
2616
1226
1212
139
Post
ai ü
zlet
i ügy
inté
ző (5
4-84
1-09
)80
8014
0R
ehab
ilitá
ciós
nev
elő,
segí
tő (5
4-76
2-01
)46
040
015
165
1212
141
Rek
onst
rukc
iós é
s műe
mlé
ki fe
stő,
máz
oló
(35-
582-
06)
8680
6
142
Rep
ülőg
épés
z (5
4-52
5-05
)16
016
014
3R
epülőg
épsá
rkán
y-sz
erelő
(54-
525-
06)
8080
144
Ruh
aipa
ri te
chni
kus (
54-5
42-0
2)12
512
05
145
Som
mel
ier (
35-8
11-0
1)80
6515
146
Spec
iális
álla
tfeld
olgo
zó (3
5-54
1-01
)73
4033
147
Spor
tedző
(a sp
ortá
g m
egje
lölé
séve
l) (5
4-81
3-02
)47
340
034
1215
1214
8Sü
tő- é
s cuk
rász
ipar
i sza
ktec
hnik
us (5
5-54
1-06
)80
8014
9Sz
akác
s (34
-811
-04)
987
800
6026
1626
1512
1220
150
Szál
lítm
ányo
zási
ügy
inté
ző (5
4-84
1-04
)52
344
012
1212
1212
56
1215
1Sz
ámító
gép-
szer
elő,
kar
bant
artó
(34-
523-
02)
378
280
4022
1212
1215
2Sz
ínés
z II
. (55
-212
-01)
349
200
5812
1729
429
153
Szín
házt
echn
ikus
, szc
enik
us (5
4-52
1-07
)14
312
012
56
154
Szob
rász
(54-
211-
07)
121
8029
1215
5Sz
ociá
lis a
sszi
szte
ns (5
4-76
2-02
)51
948
012
1512
156
Szoc
iális
gon
dozó
és á
poló
(34-
762-
01)
460
400
3612
1215
7Sz
ociá
lis sz
akgo
ndoz
ó (5
4-76
2-03
)31
628
012
1212
158
Szoc
iális
, gye
rmek
- és i
fjúsá
gvéd
elm
i ügy
inté
ző (5
5-76
2-06
)14
312
012
56
159
Szof
tver
fejle
sztő
(54-
213-
05)
573
440
2436
1212
1212
25
160
Szór
akoz
tató
zen
ész
(a sz
akm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-08
)20
112
020
583
161
Szől
ész-
borá
sz (3
4-54
1-06
)33
3316
2Sz
övet
tani
ass
zisz
tens
(55-
725-
16)
9280
1216
3Tá
ncos
(sza
kmai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
09)
263
200
303
153
1216
4Ta
rtósí
tóip
ari s
zakt
echn
ikus
(55-
541-
07)
4040
165
Távk
özlé
si te
chni
kus (
54-5
23-0
5)18
416
012
1216
6Te
jipar
i sza
ktec
hnik
us (5
5-54
1-08
)40
40
167
Tele
pülé
si k
örny
ezet
véde
lmi s
zakt
echn
ikus
(55-
850-
04)
8040
40
168
Térk
épés
z sz
akte
chni
kus (
55-5
81-0
3)80
4040
169
Term
észe
tvéd
elm
i sza
ktec
hnik
us (5
5-85
0-05
)12
080
4017
0Te
xtili
pari
tech
niku
s (54
-542
-03)
120
120
171
Text
ilműv
es (5
4-21
1-08
)15
080
5812
172
Turis
ztik
ai sz
erve
ző, é
rtéke
sítő
(54-
812-
03)
582
400
4268
1512
1012
56
1217
3Ú
tépí
tő é
s -fe
nnta
rtó te
chni
kus (
54-5
82-0
5)80
8017
4Ü
gyvi
teli
titká
r (54
-346
-02)
523
440
3412
1512
1017
5Ü
vegműv
es (5
4-21
1-09
)15
080
5812
176
Vadá
szpu
ska
műv
es (5
5-86
3-02
)40
4017
7V
álla
lkoz
ási é
s bér
ügyi
ntéző
(54-
344-
02)
696
580
2030
3412
128
178
Vám
-, jö
vedé
ki- é
s ter
mék
díj ü
gyin
téző
(54-
344-
03)
480
400
2012
1212
1212
179
Vasú
tépí
tő é
s -fe
nnta
rtó te
chni
kus (
54-5
82-0
6)80
8018
0Va
sútfo
rgal
mi s
zolg
álat
tevő
(54-
841-
05)
8080
181
Vasú
ti ár
ufuv
aroz
ási ü
gyin
téző
(54-
841-
06)
8080
182
Vasú
ti sz
emél
yszá
llítá
si ü
gyin
téző
(54-
841-
07)
8080
183
Vasú
ti vi
llam
os já
rmű
szer
előj
e (5
4-52
5-07
)80
8018
4Va
súti
vont
atot
t jár
mű
szer
előj
e (5
4-52
5-08
)80
8018
5Va
sútij
ármű-
tech
niku
s (55
-525
-03)
8080
186
Vegy
ipar
i tec
hnik
us (5
4-52
4-02
)24
024
018
7Ve
ndég
látá
ssze
rvező-
vend
églő
s (54
-811
-01)
645
520
1624
1212
1212
1225
2106 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
18
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
YZ
AA
AB
AC
AD
AE
AF
AG
AH
AI
AJ
AK
AL
AM
AN
AO
AP
AQ
AR
AS
ATA
UAV
AWA
XA
YA
ZB
AB
BB
CB
DB
EB
FB
GB
HB
IB
JB
KB
LB
MB
N
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ2
EJSZ35
EJSZ36
EJSZ38
EJSZ44
EJSZ47
EJSZ51
EJSZ7
FI3
FI9
KA14
KA5
MF10
MF105
MF107
MF121
MF126
MF131
MF137
MF138
MF145
MF15
MF150
MF151
MF152
MF181
MF190
MF21
MF220
MF221
MF222
MF223
MF224
MF225
MF226
MF227
MF230
MF233
MF234
MF235
MF237
MF238
MF239
MF240
MF241
MF242
MF243
MF244
MF245
MF31
MF40
MF43
MF52
MF7
MF74
MF79
MF8
MF87
MF92
ÖNK2
188
Vend
églá
tó e
ladó
(34-
811-
05)
187
160
1512
189
Vend
églá
tó-ü
zlet
veze
tő (3
5-81
1-02
)36
632
034
1219
0V
irágd
ekor
atőr
(35-
215-
02)
3333
191
Virá
gkötő
és v
irágk
eres
kedő
(34-
215-
04)
146
146
192
Víz
építő
tech
niku
s (55
-582
-03)
4040
193
Víz
gazd
álko
dó sz
akte
chni
kus (
55-8
50-0
6)40
4019
4V
ízi k
özle
kedé
süze
mvi
tel-e
llátó
(54-
841-
08)
4040
195
Viz
i spo
rtmot
or-s
zere
lő (3
5-52
5-01
)92
8012
196
Víz
ügyi
tech
niku
s (54
-853
-01)
4040
197
Zöld
ség-
és g
yüm
ölcs
term
esztő
(35-
622-
02)
3333
”
2107 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
2.
Az
R2. 2
. mel
lékl
et 1
. pon
tjába
n fo
glal
t 7–1
1. tá
bláz
at h
elyé
be a
köv
etke
ző tá
bláz
atok
lépn
ek:
„7. t
áblá
zat:
A k
orlá
tozo
ttan
tám
ogat
ott s
zakk
épes
ítése
k ke
rets
zám
ai fe
nnta
rtón
ként
Fej
ér m
egyé
ben
19
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
S
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ5
FI4
KA9
MF10
MF114
MF125
MF140
MF15
MF161
MF4
MF45
MF60
MF67
MF92
2A
grár
áru
forg
alm
azó
szak
tech
niku
s (55
-621
-01)
4040
3Á
llam
házt
artá
si ü
gyin
téző
(54-
344-
04)
130
120
104
Álla
ttartó
szak
mun
kás (
35-6
21-0
1)33
33
5Á
llatte
nyés
ztő
és á
llate
gész
ségü
gyi t
echn
ikus
(54-
621-
01)
4040
6A
udio
- és v
izuá
ltech
nika
i műs
zeré
sz (3
5-52
2-01
)80
807
Aut
óele
ktro
nika
i műs
zeré
sz (5
4-52
5-01
)80
808
Aut
ósze
relő
(54-
525-
02)
160
160
9A
utót
echn
ikus
(55-
525-
01)
8080
10B
ádog
os (3
4-58
2-02
)80
8011
Bel
ovag
ló (3
5-81
3-01
)25
2512
Bio
gazd
álko
dó (3
5-62
1-02
)33
3313
Bőr
dísz
műv
es (3
4-54
2-01
)80
8014
CA
D-C
AM
info
rmat
ikus
(54-
481-
01)
200
200
15C
ipők
észí
tő (3
4-54
2-02
)12
012
016
Cuk
rász
(34-
811-
01)
326
280
168
1012
17C
secs
emő
és g
yerm
ekáp
oló
(55-
723-
02)
8080
18D
iétá
s sza
kács
(35-
811-
03)
8680
619
Dís
znöv
ényk
erté
sz (3
4-62
2-01
)10
010
020
Div
at- é
s stíl
uste
rvező
(54-
211-
02)
8080
21D
ízel
mot
oros
vas
úti j
ármű
szer
előj
e (5
4-52
5-04
)40
4022
Édes
ipar
i ter
mék
gyár
tó (3
4-54
1-01
)33
3323
Egés
zség
ügyi
ass
zisz
tens
(54-
720-
01)
120
120
24Eg
yház
zené
sz (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
02)
4040
25El
adó
(34-
341-
01)
240
240
26El
ektro
mos
gép
- és k
észü
léks
zere
lő (3
4-52
2-02
)12
012
027
Elek
troni
kai műs
zeré
sz (3
4-52
2-03
)12
012
028
Elek
troni
kai t
echn
ikus
(54-
523-
02)
120
120
29Él
elm
isze
ripar
i gép
észt
echn
ikus
(54-
521-
01)
4040
2108 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
20
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
S
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ5
FI4
KA9
MF10
MF114
MF125
MF140
MF15
MF161
MF4
MF45
MF60
MF67
MF92
30Él
elm
isze
ripar
i sza
kmun
kás (
34-5
41-0
2)33
3331
Élel
mis
zerip
ari t
echn
ikus
(54-
541-
02)
4040
32Ép
ület
gépé
sz te
chni
kus (
54-5
82-0
1)80
8033
Erős
áram
ú el
ektro
tech
niku
s (54
-522
-01)
120
120
34Fa
ipar
i tec
hnik
us (5
4-54
3-01
)80
8035
Férf
isza
bó (3
4-54
2-04
)86
806
36Fe
stő
(54-
211-
03)
9280
1237
Fino
mm
echa
nika
i műs
zeré
sz (3
4-52
1-02
)40
4038
Fodr
ász
(55-
815-
01)
120
120
39Fo
rmac
ikk-
gyár
tó (3
4-54
3-03
)12
012
040
Foto
gráf
us é
s fot
óter
mék
-ker
eske
dő (5
4-81
0-01
)92
8012
41Fö
ldm
érő,
föld
ügyi
és t
érin
form
atik
ai te
chni
kus (
54-
581-
01)
8080
42G
áz- é
s hőt
erm
elő
bere
ndez
és-s
zere
lő (3
5-58
2-01
)80
8043
Gaz
da (3
4-62
1-01
)71
338
1020
44G
azda
sági
info
rmat
ikus
(54-
481-
02)
160
160
45G
épjá
rmű
mec
hatro
niku
s (34
-525
-02)
8080
46G
épjá
rműé
pítő
, sze
relő
(34-
525-
01)
8080
47G
eron
toló
giai
gon
dozó
(55-
762-
02)
4040
48G
rafik
us (5
4-21
1-04
)16
280
5812
1249
Gum
iipar
i tec
hnik
us (5
4-54
3-02
)80
8050
Gya
korló
ápo
ló (5
2-72
3-01
)20
020
051
Gya
korló
cse
csemő-
és g
yerm
ekáp
oló
(52-
723-
02)
8080
52G
yako
rló fo
drás
z (5
2-81
5-01
)80
80
53G
yako
rló k
épi d
iagn
oszt
ikai
, nuk
leár
is m
edic
ina
és
sugá
rterá
piás
ass
zisz
tens
(52-
725-
02)
8080
54G
yako
rló k
linik
ai la
bora
tóriu
mi a
sszi
szte
ns (5
2-72
5-03
)80
80
55G
yako
rló k
ozm
etik
us (5
2-81
5-02
)80
8056
Gya
korló
men
tőáp
oló
(52-
723-
03)
8080
2109 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
21
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
S
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ5
FI4
KA9
MF10
MF114
MF125
MF140
MF15
MF161
MF4
MF45
MF60
MF67
MF92
57G
yógy
- és fűs
zern
övén
yter
mes
ztő
(35-
622-
01)
3333
58G
yógy
peda
gógi
ai se
gítő
mun
katá
rs (5
4-14
0-01
)13
212
012
59H
ídép
ítő é
s -fe
nnta
rtó te
chni
kus (
54-5
82-0
2)80
8060
Hús
ipar
i ter
mék
gyár
tó (3
4-54
1-03
)14
640
106
61Hűtő-
és l
égte
chni
kai r
ends
zers
zere
lő (3
4-58
2-05
)80
80
62Hűtő-
, klím
a- é
s hős
ziva
ttyú
bere
ndez
és-s
zere
lő (3
5-58
2-03
)80
80
63Id
egen
veze
tő (5
4-81
2-01
)18
416
024
64In
foko
mm
unik
áció
s hál
ózat
építő
és ü
zem
elte
tő (5
4-48
1-03
)90
8010
65In
form
atik
ai re
ndsz
erga
zda
(54-
481-
04)
184
160
1212
66Ip
ari g
umite
rmék
elő
állít
ó (3
4-54
3-04
)80
8067
Irod
ai a
sszi
szte
ns (5
4-34
6-01
)12
012
068
IT m
ento
r (54
-482
-01)
9080
1069
Járműf
énye
ző (3
4-52
5-03
)80
8070
Járműi
pari
fém
alka
trész
-gyá
rtó (3
4-52
1-07
)80
80
71Ja
zz-z
enés
z (s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-04
)92
8012
72K
ályh
ás (3
4-58
2-06
)80
8073
Kar
ossz
éria
laka
tos (
34-5
25-0
6)12
012
074
Kár
pito
s (34
-542
-05)
120
120
75K
erám
iaműv
es (5
4-21
1-05
)98
4058
76K
eres
kedő
(54-
341-
01)
130
120
1077
Ker
tész
(34-
622-
02)
6133
820
78K
isgy
erm
ekgo
ndoz
ó, -n
evelő
(54-
761-
02)
154
120
2410
79K
lass
ziku
s zen
ész
(sza
kmai
rány
meg
neve
zésé
vel)
(54-
212-
05)
6940
29
80K
ohás
zati
tech
niku
s (54
-521
-04)
8080
81K
ozm
etik
us (5
5-81
5-02
)90
8010
82Kőf
arag
ó, műk
öves
és é
püle
tszo
brás
z (3
4-58
2-07
)80
8083
Kör
nyez
etvé
delm
i tec
hnik
us (5
4-85
0-01
)14
080
4020
2110 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
22
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
S
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ5
FI4
KA9
MF10
MF114
MF125
MF140
MF15
MF161
MF4
MF45
MF60
MF67
MF92
84K
örny
ezet
véde
lmi-m
érés
szak
tech
niku
s (55
-850
-02)
8080
85K
özút
i köz
leke
désü
zem
vite
l-ellá
tó (5
4-84
1-02
)80
8086
Labo
rató
rium
i tec
hnik
us (5
4-52
4-01
)12
012
087
Logi
sztik
ai ü
gyin
téző
(54-
345-
01)
264
240
1212
88Lo
vast
úra-
veze
tő (5
4-81
2-02
)86
806
89Lo
vász
(34-
621-
02)
4626
2090
Mag
asép
ítő te
chni
kus (
54-5
82-0
3)90
8010
91M
echa
troni
kai t
echn
ikus
(54-
523-
04)
8080
92M
echa
troni
kus-
karb
anta
rtó (3
4-52
3-01
)80
8093
Mél
yépí
tő te
chni
kus (
54-5
82-0
4)80
80
94M
ezőg
azda
sági
gaz
daas
szon
y, fa
lusi
ven
dégl
átó
(34-
811-
02)
3333
95M
ezőg
azda
sági
gép
ész
(34-
521-
08)
100
100
96M
ezőg
azda
sági
gép
észt
echn
ikus
(54-
521-
05)
4040
97M
ezőg
azda
sági
gép
javí
tó (3
5-52
1-02
)33
3398
Mezőg
azda
sági
tech
niku
s (54
-621
-02)
5040
1099
Mot
orke
rékp
ár-s
zere
lő (3
4-52
5-07
)80
8010
0M
ozgó
kép-
és a
nim
áció
kész
ítő (5
4-21
3-03
)92
8012
101
Műa
nyag
feld
olgo
zó (3
4-52
1-09
)80
8010
2Műa
nyag
feld
olgo
zó te
chni
kus (
54-5
21-0
6)80
8010
3Műs
zaki
info
rmat
ikus
(54-
481-
05)
8080
104
Nép
i kéz
műv
es (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(34-
215-
01)
156
120
36
105
Nép
zené
sz (s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-06
)69
4029
106
Női
szab
ó (3
4-54
2-06
)86
806
107
Orv
osi e
lekt
roni
kai t
echn
ikus
(55-
523-
04)
8080
108
Park
építő
és f
ennt
artó
tech
niku
s (54
-581
-02)
4040
109
Peda
gógi
ai- é
s csa
láds
egítő
mun
katá
rs (5
4-14
0-02
)13
612
016
110
Pék
(34-
541-
05)
221
120
3340
28
2111 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
23
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
S
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ5
FI4
KA9
MF10
MF114
MF125
MF140
MF15
MF161
MF4
MF45
MF60
MF67
MF92
111
Pénz
ügyi
-szá
mvi
teli
ügyi
ntéző
(54-
344-
01)
326
280
2412
1011
2Pi
ncér
(34-
811-
03)
260
240
2011
3R
uhai
pari
tech
niku
s (54
-542
-02)
9280
1211
4Sp
orte
dző
(a sp
ortá
g m
egje
lölé
séve
l) (5
4-81
3-02
)13
212
012
115
Sütő
- és c
ukrá
szip
ari s
zakt
echn
ikus
(55-
541-
06)
4040
116
Szak
ács (
34-8
11-0
4)27
824
012
206
117
Szál
lítm
ányo
zási
ügy
inté
ző (5
4-84
1-04
)13
012
010
118
Szám
ítógé
p-sz
erelő,
kar
bant
artó
(34-
523-
02)
120
120
119
Szár
azép
ítő (3
4-58
2-10
)86
806
120
Szob
rász
(54-
211-
07)
9180
1112
1Sz
ociá
lis g
ondo
zó é
s ápo
ló (3
4-76
2-01
)12
012
012
2Sz
oftv
erfe
jlesz
tő (5
4-21
3-05
)12
012
0
123
Szór
akoz
tató
zen
ész
(a sz
akm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-08
)69
4029
124
Tánc
os (s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-09
)14
912
017
12
125
Tele
pülé
si k
örny
ezet
véde
lmi s
zakt
echn
ikus
(55-
850-
04)
8080
126
Term
észe
tvéd
elm
i sza
ktec
hnik
us (5
5-85
0-05
)80
8012
7Te
tőfe
dő (3
5-58
2-07
)80
8012
8Te
xtilműv
es (5
4-21
1-08
)10
980
2912
9Tu
riszt
ikai
szer
vező
, érté
kesí
tő (5
4-81
2-03
)14
012
020
130
Úté
pítő
(34-
582-
11)
8080
131
Úté
pítő
és -
fenn
tartó
tech
niku
s (54
-582
-05)
8080
132
Ügy
vite
li tit
kár (
54-3
46-0
2)17
216
012
133
Váj
ár (3
4-54
4-01
)80
8013
4V
álla
lkoz
ási é
s bér
ügyi
ntéző
(54-
344-
02)
159
120
2415
135
Vám
-, jö
vedé
ki- é
s ter
mék
díj ü
gyin
téző
(54-
344-
03)
130
120
1013
6Va
súté
pítő
és -
fenn
tartó
tech
niku
s (54
-582
-06)
8080
137
Vasú
ti vi
llam
os já
rmű
szer
előj
e (5
4-52
5-07
)40
4013
8Ve
gyip
ari t
echn
ikus
(54-
524-
02)
8080
2112 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
24
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
S
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ5
FI4
KA9
MF10
MF114
MF125
MF140
MF15
MF161
MF4
MF45
MF60
MF67
MF92
139
Vend
églá
táss
zerv
ező-
vend
églő
s (54
-811
-01)
234
200
1024
140
Vend
églá
tó e
ladó
(34-
811-
05)
126
120
614
1Ve
ndég
látó
-üzl
etve
zető
(35-
811-
02)
8080
142
Virá
gkötő
és v
irágk
eres
kedő
(34-
215-
04)
3333
143
Víz
-, cs
ator
na- é
s köz
mű-
rend
szer
szer
elő
(34-
582-
12)
4040
144
Víz
i köz
leke
désü
zem
vite
l-ellá
tó (5
4-84
1-08
)92
8012
145
Zöld
ség-
és g
yüm
ölcs
term
esztő
(35-
622-
02)
3333
2113 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
25
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
M
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ15
EJSZ5
MF128
MF28
MF40
MF9
MF99
2Á
llam
házt
artá
si ü
gyin
téző
(54-
344-
04)
120
120
3Á
llatte
nyés
ztő
és á
llate
gész
ségü
gyi t
echn
ikus
(54-
621-
01)
4040
4A
szta
los (
34-5
43-0
2)20
020
05
Aut
óele
ktro
nika
i műs
zeré
sz (5
4-52
5-01
)20
020
06
Aut
ógyá
rtó (3
4-52
1-01
)16
016
07
Aut
omat
ikai
tech
niku
s (54
-523
-01)
240
240
8A
utós
zere
lő (5
4-52
5-02
)28
028
09
Aut
ótec
hnik
us (5
5-52
5-01
)24
024
010
Bád
ogos
(34-
582-
02)
8080
11Bőr
dísz
műv
es (3
4-54
2-01
)40
4012
CA
D-C
AM
info
rmat
ikus
(54-
481-
01)
280
280
13C
NC
gép
keze
lő (3
5-52
1-01
)28
028
014
Cuk
rász
(34-
811-
01)
200
200
15C
secs
emő
és g
yerm
ekáp
oló
(55-
723-
02)
8080
16D
iétá
s sza
kács
(35-
811-
03)
120
120
17D
íszí
tő fe
stő
(55-
211-
03)
4040
18D
íszn
övén
yker
tész
(34-
622-
01)
100
100
19D
ivat
- és s
tílus
terv
ező
(54-
211-
02)
6940
2920
Egés
zség
ügyi
ass
zisz
tens
(54-
720-
01)
8080
21Eg
yház
zené
sz (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
02)
156
120
36
22El
adó
(34-
341-
01)
320
320
23El
ektro
mos
gép
- és k
észü
léks
zere
lő (3
4-52
2-02
)12
012
024
Elek
troni
kai műs
zeré
sz (3
4-52
2-03
)12
012
025
Élel
mis
zerip
ari a
nalit
ikus
tech
niku
s (54
-541
-01)
4040
26Él
elm
isze
ripar
i tec
hnik
us (5
4-54
1-02
)40
4027
Épül
etgé
pész
tech
niku
s (54
-582
-01)
120
120
28Er
dész
eti é
s vad
gazd
álko
dási
tech
niku
s (54
-623
-01)
100
100
29Erős
áram
ú el
ektro
tech
niku
s (54
-522
-01)
240
240
8. tá
bláz
at: A
kor
láto
zott
an tá
mog
atot
t sza
kkép
esíté
sek
kere
tszá
mai
fenn
tart
ónké
nt G
yőr-
Mos
on-S
opro
n m
egyé
ben
2114 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
26
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
M
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ15
EJSZ5
MF128
MF28
MF40
MF9
MF99
30Fa
ipar
i tec
hnik
us (5
4-54
3-01
)14
012
020
31Fe
stő
(54-
211-
03)
6940
2932
Festő,
máz
oló,
tapé
tázó
(34-
582-
04)
200
200
33Fi
tnes
s-w
elln
ess i
nstru
ktor
(54-
813-
01)
120
120
34Fo
drás
z (5
5-81
5-01
)21
020
010
35Fo
gász
ati a
sszi
szte
ns (5
4-72
0-02
)80
8036
Fogt
echn
ikus
(55-
724-
01)
4040
37Fo
gtec
hnik
us g
yako
rnok
(54-
724-
01)
8080
38G
áz- é
s hőt
erm
elő
bere
ndez
és-s
zere
lő (3
5-58
2-01
)80
8039
Gaz
da (3
4-62
1-01
)66
6640
Gaz
dasá
gi in
form
atik
us (5
4-48
1-02
)22
020
020
41G
rafik
us (5
4-21
1-04
)98
4058
42G
yako
rló á
poló
(52-
723-
01)
195
160
3543
Gya
korló
cse
csemő-
és g
yerm
ekáp
oló
(52-
723-
02)
160
160
44G
yako
rló fo
drás
z (5
2-81
5-01
)26
024
020
45G
yako
rló k
ozm
etik
us (5
2-81
5-02
)24
024
046
Gya
korló
men
tőáp
oló
(52-
723-
03)
8080
47G
yógy
- és s
portm
asszőr
(54-
726-
01)
120
120
48G
yógy
peda
gógi
ai se
gítő
mun
katá
rs (5
4-14
0-01
)24
024
049
Hús
ipar
i ter
mék
gyár
tó (3
4-54
1-03
)73
4033
50Hűtő-
és l
égte
chni
kai r
ends
zers
zere
lő (3
4-58
2-05
)12
012
0
51Hűtő-
, klím
a- é
s hős
ziva
ttyú
bere
ndez
és-s
zere
lő (3
5-58
2-03
)12
012
0
52Id
egen
veze
tő (5
4-81
2-01
)20
020
0
53In
foko
mm
unik
áció
s hál
ózat
építő
és ü
zem
elte
tő (5
4-48
1-03
)12
012
0
54In
form
atik
ai re
ndsz
erga
zda
(54-
481-
04)
360
360
55Ir
odai
ass
zisz
tens
(54-
346-
01)
184
160
2456
IT m
ento
r (54
-482
-01)
160
160
57Já
rműf
énye
ző (3
4-52
5-03
)16
016
0
2115 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
27
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
M
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ15
EJSZ5
MF128
MF28
MF40
MF9
MF99
58K
aros
szér
iala
kato
s (34
-525
-06)
200
200
59K
árpi
tos (
34-5
42-0
5)12
012
060
Ker
eske
dő (5
4-34
1-01
)29
828
018
61K
erté
sz (3
4-62
2-02
)33
3362
Kia
dván
ysze
rkes
ztő
(54-
213-
02)
127
4087
63K
isgy
erm
ekgo
ndoz
ó, -n
evelő
(54-
761-
02)
9080
10
64K
lass
ziku
s zen
ész
(sza
kmai
rány
meg
neve
zésé
vel)
(54-
212-
05)
127
4087
65K
ohás
zati
tech
niku
s (54
-521
-04)
8080
66K
ozm
etik
us (5
5-81
5-02
)21
020
010
67Kőf
arag
ó, műk
öves
és é
püle
tszo
brás
z (3
4-58
2-07
)80
8068
Kör
nyez
etvé
delm
i tec
hnik
us (5
4-85
0-01
)14
012
020
69K
özle
kedé
saut
omat
ikai
műs
zeré
sz (5
4-52
3-03
)40
40
70K
özpo
ntifű
tés-
és g
ázhá
lóza
t ren
dsze
rsze
relő
(34-
582-
09)
160
160
71K
özút
i köz
leke
désü
zem
vite
l-ellá
tó (5
4-84
1-02
)12
012
072
Légi
köz
leke
désü
zem
vite
l-ellá
tó (5
4-84
1-03
)80
8073
Logi
sztik
ai ü
gyin
téző
(54-
345-
01)
258
240
1874
Lová
sz (3
4-62
1-02
)33
3375
Mag
asép
ítő te
chni
kus (
54-5
82-0
3)24
024
076
Mél
yépí
tő te
chni
kus (
54-5
82-0
4)24
024
077
Men
tőáp
oló
(55-
723-
11)
8080
78M
ezőg
azda
sági
gaz
daas
szon
y, fa
lusi
ven
dégl
átó
(34-
811-
02)
7340
33
79M
ezőg
azda
sági
gép
ész
(34-
521-
08)
3333
80M
ezőg
azda
sági
gép
észt
echn
ikus
(54-
521-
05)
4040
81M
ezőg
azda
sági
gép
javí
tó (3
5-52
1-02
)33
3382
Mezőg
azda
sági
tech
niku
s (54
-621
-02)
8080
83M
otor
keré
kpár
-sze
relő
(34-
525-
07)
8080
84Műa
nyag
feld
olgo
zó te
chni
kus (
54-5
21-0
6)80
80
2116 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
28
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
M
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ15
EJSZ5
MF128
MF28
MF40
MF9
MF99
85Műe
mlé
kfen
ntar
tó te
chni
kus (
55-5
82-0
2)80
8086
Műs
zaki
info
rmat
ikus
(54-
481-
05)
240
240
87N
épi k
ézműv
es (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(34-
215-
01)
185
4014
5
88Ö
tvös
, fém
műv
es (5
4-21
1-06
)98
4058
89Pa
rkép
ítő é
s fen
ntar
tó te
chni
kus (
54-5
81-0
2)80
4040
90Pe
dagó
giai
- és c
salá
dseg
ítő m
unka
társ
(54-
140-
02)
162
120
2418
91Pé
k (3
4-54
1-05
)11
340
73
92Pé
nzüg
yi te
rmék
érté
kesí
tő (b
ank,
bef
ekte
tés,
bizt
osítá
s) (5
4-34
3-01
)16
016
0
93Pé
nzüg
yi-s
zám
vite
li üg
yint
éző
(54-
344-
01)
280
280
94Pi
ncér
(34-
811-
03)
200
200
95Po
stai
üzl
eti ü
gyin
téző
(54-
841-
09)
8080
96Sp
orte
dző
(a sp
ortá
g m
egje
lölé
séve
l) (5
4-81
3-02
)45
236
068
2497
Szak
ács (
34-8
11-0
4)36
036
098
Szál
lítm
ányo
zási
ügy
inté
ző (5
4-84
1-04
)13
212
012
99Sz
ámító
gép-
szer
elő,
kar
bant
artó
(34-
523-
02)
200
200
100
Szár
azép
ítő (3
4-58
2-10
)16
016
010
1Sz
ersz
ámké
szítő
(34-
521-
10)
240
240
102
Szob
rász
(54-
211-
07)
6940
2910
3Sz
ociá
lis a
sszi
szte
ns (5
4-76
2-02
)80
8010
4Sz
ociá
lis g
ondo
zó é
s ápo
ló (3
4-76
2-01
)16
016
010
5Sz
oftv
erfe
jlesz
tő (5
4-21
3-05
)17
816
018
106
Szór
akoz
tató
zen
ész
(a sz
akm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-08
)40
40
107
Szől
ész-
borá
sz (3
4-54
1-06
)33
3310
8Tá
ncos
(sza
kmai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
09)
6940
2910
9Te
tőfe
dő (3
5-58
2-07
)12
012
011
0Te
xtilműv
es (5
4-21
1-08
)40
4011
1Tu
riszt
ikai
szer
vező
, érté
kesí
tő (5
4-81
2-03
)20
020
0
2117 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
29
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
M
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ15
EJSZ5
MF128
MF28
MF40
MF9
MF99
112
Ügy
vite
li tit
kár (
54-3
46-0
2)20
020
011
3Ü
vegműv
es (5
4-21
1-09
)69
4029
114
Vál
lalk
ozás
i és b
érüg
yint
éző
(54-
344-
02)
178
160
1811
5V
ám-,
jöve
déki
- és t
erm
ékdí
j ügy
inté
ző (5
4-34
4-03
)17
216
012
116
Vasú
tforg
alm
i szo
lgál
atte
vő (5
4-84
1-05
)12
012
011
7Va
súti
áruf
uvar
ozás
i ügy
inté
ző (5
4-84
1-06
)80
8011
8Va
súti
szem
élys
zállí
tási
ügy
inté
ző (5
4-84
1-07
)80
8011
9Ve
ndég
látá
ssze
rvező-
vend
églő
s (54
-811
-01)
240
240
120
Vend
églá
tó e
ladó
(34-
811-
05)
120
120
121
Vend
églá
tó-ü
zlet
veze
tő (3
5-81
1-02
)12
012
012
2V
irágk
ötő
és v
irágk
eres
kedő
(34-
215-
04)
6666
123
Víz
-, cs
ator
na- é
s köz
mű-
rend
szer
szer
elő
(34-
582-
12)
120
120
124
Víz
építő
tech
niku
s (55
-582
-03)
8080
125
Víz
ügyi
tech
niku
s (54
-853
-01)
120
120
2118 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám9.
tábl
ázat
: A k
orlá
tozo
ttan
tám
ogat
ott s
zakk
épes
ítése
k ke
rets
zám
ai fe
nnta
rtón
ként
Haj
dú-B
ihar
meg
yébe
n
30
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ2
EJSZ4
EJSZ47
EJSZ52
EJSZ53
FI2
MF42
MF68
MF110
MF118
MF138
MF151
MF156
MF30
MF31
MF40
MF62
MF66
MF88
2A
bron
csgy
ártó
(34-
543-
01)
4040
3Á
cs (3
4-58
2-01
)80
80
4Á
llam
házt
artá
si ü
gyin
téző
(54-
344-
04)
4040
5Á
poló
(55-
723-
01)
190
160
2010
6A
rany
műv
es (5
5-21
1-01
)40
407
Asz
talo
s (34
-543
-02)
120
120
8A
udio
- és v
izuá
ltech
nika
i műs
zeré
sz
(35-
522-
01)
4040
9A
utóe
lekt
roni
kai műs
zeré
sz (5
4-52
5-01
)14
412
024
10A
utom
atik
ai te
chni
kus (
54-5
23-0
1)40
4011
Aut
ósze
relő
(54-
525-
02)
144
120
2412
Aut
ótec
hnik
us (5
5-52
5-01
)15
412
034
13Av
ioni
kus (
54-5
25-0
3)40
4014
Bőr
dísz
műv
es (3
4-54
2-01
)80
80
15Bőr
feld
olgo
zó-ip
ari t
echn
ikus
(54-
542-
01)
4040
16C
AD
-CA
M in
form
atik
us (5
4-48
1-01
)92
8012
17C
ipők
észí
tő (3
4-54
2-02
)40
4018
Cuk
rász
(34-
811-
01)
144
120
24
19C
secs
emő
és g
yerm
ekáp
oló
(55-
723-
02)
4040
20D
ekor
atőr
(54-
211-
01)
4040
21D
iétá
s sza
kács
(35-
811-
03)
8080
22D
íszí
tő fe
stő
(55-
211-
03)
4040
23D
ivat
- és s
tílus
terv
ező
(54-
211-
02)
149
120
29
24D
ízel
mot
oros
vas
úti j
ármű
szer
előj
e (5
4-52
5-04
)40
40
25D
rog-
és t
oxik
ológ
iai t
echn
ikus
(55-
524-
01)
4040
26Eg
észs
égüg
yi a
sszi
szte
ns (5
4-72
0-01
)17
216
012
2119 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
31
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ2
EJSZ4
EJSZ47
EJSZ52
EJSZ53
FI2
MF42
MF68
MF110
MF118
MF138
MF151
MF156
MF30
MF31
MF40
MF62
MF66
MF88
27Eg
yház
zené
sz (a
szak
mai
rány
m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-02
)52
4012
28El
adó
(34-
341-
01)
344
320
24
29El
ektro
mec
hani
kai műs
zeré
sz (3
4-52
2-01
)80
80
30El
ektro
mos
gép
- és k
észü
léks
zere
lő
(34-
522-
02)
8080
31El
ektro
nika
i műs
zeré
sz (3
4-52
2-03
)15
612
024
1232
Elek
troni
kai t
echn
ikus
(54-
523-
02)
144
120
1212
33Él
elm
isze
ripar
i ana
litik
us te
chni
kus
(54-
541-
01)
3434
34Erős
áram
ú el
ektro
tech
niku
s (54
-522
-01
)80
80
35Fa
ipar
i tec
hnik
us (5
4-54
3-01
)80
80
36Fe
hérn
emű-
kész
ítő é
s köt
öttá
ru
össz
eállí
tó (3
4-54
2-03
)40
40
37Fé
rfis
zabó
(34-
542-
04)
4040
38Fe
stő
(54-
211-
03)
6940
2939
Festő,
máz
oló,
tapé
tázó
(34-
582-
04)
8080
40Fi
tnes
s-w
elln
ess i
nstru
ktor
(54-
813-
01)
168
120
2412
12
41Fo
drás
z (5
5-81
5-01
)10
580
2542
Fogá
szat
i ass
zisz
tens
(54-
720-
02)
8080
43Fo
glal
kozá
s-sz
erve
ző (5
5-76
2-01
)92
8012
44Fo
gtec
hnik
us (5
5-72
4-01
)40
40
45Fo
gtec
hnik
us g
yako
rnok
(54-
724-
01)
8080
46Fo
rmac
ikk-
gyár
tó (3
4-54
3-03
)40
40
47Fo
togr
áfus
és f
otót
erm
ék-k
eres
kedő
(5
4-81
0-01
)40
40
48Fö
ldm
érő,
föld
ügyi
és
térin
form
atik
ai te
chni
kus (
54-5
81-
01)
4040
49G
azda
(34-
621-
01)
100
100
2120 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
32
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ2
EJSZ4
EJSZ47
EJSZ52
EJSZ53
FI2
MF42
MF68
MF110
MF118
MF138
MF151
MF156
MF30
MF31
MF40
MF62
MF66
MF88
50G
azda
sági
info
rmat
ikus
(54-
481-
02)
144
120
1212
51G
épjá
rmű
mec
hatro
niku
s (34
-525
-02
)40
40
52G
épjá
rmű-
építé
si, s
zere
lési
lo
gisz
tikus
(34-
841-
01)
4040
53G
épjá
rműé
pítő
, sze
relő
(34-
525-
01)
4040
54G
eron
toló
giai
gon
dozó
(55-
762-
02)
9080
1055
Gra
fikus
(54-
211-
04)
9840
5856
Gum
iipar
i tec
hnik
us (5
4-54
3-02
)40
4057
Gya
korló
ápo
ló (5
2-72
3-01
)22
420
012
12
58G
yako
rló c
secs
emő-
és
gyer
mek
ápol
ó (5
2-72
3-02
)92
8012
59G
yako
rló g
yógy
szer
tári
assz
iszt
ens
(52-
720-
03)
8080
60G
yako
rló k
épi d
iagn
oszt
ikai
, nu
kleá
ris m
edic
ina
és su
gárte
rápi
ás
assz
iszt
ens (
52-7
25-0
2)40
40
61G
yako
rló k
linik
ai la
bora
tóriu
mi
assz
iszt
ens (
52-7
25-0
3)40
40
62G
yako
rló m
entő
ápol
ó (5
2-72
3-03
)92
8012
63G
yako
rló sz
övet
tani
ass
zisz
tens
(52-
725-
04)
4040
64G
yerm
ekot
thon
i ass
zisz
tens
(54-
761-
01)
8080
65G
yógy
peda
gógi
ai se
gítő
mun
katá
rs
(54-
140-
01)
166
120
3412
66G
yógy
szer
tári
assz
iszt
ens (
55-7
20-
03)
4040
67H
ídép
ítő é
s -fe
nnta
rtó te
chni
kus (
54-
582-
02)
4040
68H
ulla
dékg
azdá
lkod
ó sz
akte
chni
kus
(55-
850-
01)
5240
12
69Id
egen
veze
tő (5
4-81
2-01
)10
480
24
2121 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
33
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ2
EJSZ4
EJSZ47
EJSZ52
EJSZ53
FI2
MF42
MF68
MF110
MF118
MF138
MF151
MF156
MF30
MF31
MF40
MF62
MF66
MF88
70In
foko
mm
unik
áció
s hál
ózat
építő
és
üzem
elte
tő (5
4-48
1-03
)14
412
012
12
71In
form
atik
ai re
ndsz
erga
zda
(54-
481-
04)
248
200
2412
12
72Ip
ari g
umite
rmék
elő
állít
ó (3
4-54
3-04
)40
40
73IT
men
tor (
54-4
82-0
1)14
412
012
1274
Járműf
énye
ző (3
4-52
5-03
)10
480
24
75Já
rműk
aros
szér
ia e
lőké
szítő
, fe
lüle
tbev
onó
(34-
525-
04)
4040
76Já
rműk
aros
szér
ia k
észí
tő, s
zere
lő (3
4-52
5-05
)40
40
77K
ályh
ás (3
4-58
2-06
)40
4078
Kar
ossz
éria
laka
tos (
34-5
25-0
6)10
480
2479
Kár
pito
s (34
-542
-05)
4040
80K
épi d
iagn
oszt
ikai
, nuk
leár
is
med
icin
a és
sugá
rterá
piás
ass
zisz
tens
(5
5-72
5-10
)40
40
81K
erám
iaműv
es (5
4-21
1-05
)98
4058
82K
eres
kedő
(54-
341-
01)
160
160
83K
erté
sz (3
4-62
2-02
)66
6684
Kia
dván
ysze
rkes
ztő
(54-
213-
02)
8680
6
85K
isgy
erm
ekgo
ndoz
ó, -n
evelő
(54-
761-
02)
144
120
1212
86K
lass
ziku
s zen
ész
(sza
kmai
rány
m
egne
vezé
séve
l) (5
4-21
2-05
)98
4058
87K
linik
ai fo
gász
ati h
igié
niku
s (55
-725
-11
)80
80
88K
linik
ai la
bora
tóriu
mi a
sszi
szte
ns
(55-
725-
12)
4040
89K
orre
ktor
(55-
213-
03)
4040
90K
ozm
etik
us (5
5-81
5-02
)10
580
25
91Kőf
arag
ó, műk
öves
és
épül
etsz
obrá
sz (3
4-58
2-07
)40
40
2122 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
34
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ2
EJSZ4
EJSZ47
EJSZ52
EJSZ53
FI2
MF42
MF68
MF110
MF118
MF138
MF151
MF156
MF30
MF31
MF40
MF62
MF66
MF88
92Kőműv
es é
s hid
egbu
rkol
ó (3
4-58
2-08
)16
016
0
93K
önyv
kötő
és
nyom
tatv
ányf
eldo
lgoz
ó (3
4-54
3-06
)80
80
94K
örny
ezet
véde
lmi t
echn
ikus
(54-
850-
01)
7440
34
95K
örny
ezet
véde
lmi-m
érés
sz
akte
chni
kus (
55-8
50-0
2)40
40
96K
özle
kedé
saut
omat
ikai
műs
zeré
sz
(54-
523-
03)
4040
97K
özút
i köz
leke
désü
zem
vite
l-ellá
tó
(54-
841-
02)
4040
98La
kber
ende
ző (5
5-21
1-06
)40
40
99Lá
tsze
rész
és f
otóc
ikk-
kere
skedő
(54-
725-
01)
4040
100
Légi
köz
leke
désü
zem
vite
l-ellá
tó (5
4-84
1-03
)40
40
101
Léte
sítm
ényi
ene
rget
ikus
(55-
582-
01)
9280
12
102
Logi
sztik
ai ü
gyin
téző
(54-
345-
01)
156
120
2412
103
Mag
asép
ítő te
chni
kus (
54-5
82-0
3)80
80
104
Mec
hatro
niku
s-ka
rban
tartó
(34-
523-
01)
4040
105
Mél
yépí
tő te
chni
kus (
54-5
82-0
4)80
80
106
Men
tálh
igié
nés a
sszi
szte
ns (5
5-76
2-03
)40
40
107
Men
tőáp
oló
(55-
723-
11)
8080
108
Mezőg
azda
sági
gép
ész
(34-
521-
08)
100
100
109
Mot
orke
rékp
ár-s
zere
lő (3
4-52
5-07
)11
680
2412
110
Moz
góké
p- é
s ani
mác
ióké
szítő
(54-
213-
03)
109
8029
111
Műa
nyag
feld
olgo
zó (3
4-52
1-09
)40
40
112
Műa
nyag
feld
olgo
zó te
chni
kus (
54-
521-
06)
4040
113
Műb
útor
aszt
alos
(35-
543-
01)
4040
2123 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
35
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ2
EJSZ4
EJSZ47
EJSZ52
EJSZ53
FI2
MF42
MF68
MF110
MF118
MF138
MF151
MF156
MF30
MF31
MF40
MF62
MF66
MF88
114
Műe
mlé
kfen
ntar
tó te
chni
kus (
55-5
82-
02)
4040
115
Műe
mlé
ki d
íszí
tősz
obrá
sz (3
5-58
2-04
)40
40
116
Műe
mlé
ki h
elyr
eállí
tó (3
5-58
2-05
)40
4011
7Műs
zaki
info
rmat
ikus
(54-
481-
05)
144
120
1212
118
Műs
zere
s ana
litik
us (5
5-52
4-03
)40
40
119
Nép
i kéz
műv
es (a
szak
mai
rány
m
egje
lölé
séve
l) (3
4-21
5-01
)80
80
120
Nép
zené
sz (s
zakm
airá
ny
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
06)
6940
29
121
Női
szab
ó (3
4-54
2-06
)12
012
0
122
Nyo
mda
ipar
i gép
mes
ter (
54-2
13-0
4)80
80
123
Opt
ikai
üve
gcsi
szol
ó (3
4-72
5-01
)40
4012
4O
rtopé
diai
műs
zeré
sz (5
4-72
6-02
)40
40
125
Orv
osi e
lekt
roni
kai t
echn
ikus
(55-
523-
04)
4040
126
Ötv
ös, f
émműv
es (5
4-21
1-06
)14
912
029
127
Papí
ripar
i tec
hnik
us (5
5-52
4-04
)40
40
128
Peda
gógi
ai- é
s csa
láds
egítő
m
unka
társ
(54-
140-
02)
254
160
2434
1212
12
129
Pék
(34-
541-
05)
165
120
3312
130
Pénz
ügyi
term
ékér
téke
sítő
(ban
k,
befe
ktet
és, b
izto
sítá
s) (5
4-34
3-01
)92
8012
131
Pénz
ügyi
-szá
mvi
teli
ügyi
ntéző
(54-
344-
01)
132
120
12
132
Pinc
ér (3
4-81
1-03
)21
916
024
2510
133
Post
ai ü
zlet
i ügy
inté
ző (5
4-84
1-09
)40
4013
4Ps
zich
iátri
ai g
ondo
zó (5
5-76
2-04
)92
8012
135
Reh
abili
táci
ós n
evelő,
segí
tő (5
4-76
2-01
)92
8012
136
Rek
onst
rukc
iós é
s műe
mlé
ki fe
stő,
m
ázol
ó (3
5-58
2-06
)40
40
2124 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
36
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ2
EJSZ4
EJSZ47
EJSZ52
EJSZ53
FI2
MF42
MF68
MF110
MF118
MF138
MF151
MF156
MF30
MF31
MF40
MF62
MF66
MF88
137
Rep
ülőg
épés
z (5
4-52
5-05
)40
4013
8R
uhai
pari
tech
niku
s (54
-542
-02)
4040
139
Spor
tedző
(a sp
ortá
g m
egje
lölé
séve
l) (5
4-81
3-02
)16
412
024
812
140
Szak
ács (
34-8
11-0
4)26
620
024
3012
141
Szál
lítm
ányo
zási
ügy
inté
ző (5
4-84
1-04
)12
012
0
142
Szám
ítógé
p-sz
erelő,
kar
bant
artó
(34-
523-
02)
160
160
143
Szár
azép
ítő (3
4-58
2-10
)80
80
144
Szen
vedé
lybe
teg
gond
ozó
(55-
762-
05)
4040
145
Szob
rász
(54-
211-
07)
6940
2914
6Sz
ociá
lis a
sszi
szte
ns (5
4-76
2-02
)16
812
024
1212
147
Szoc
iális
gon
dozó
és á
poló
(34-
762-
01)
224
160
4012
12
148
Szoc
iális
szak
gond
ozó
(54-
762-
03)
9280
12
149
Szoc
iális
, gye
rmek
- és
ifjús
ágvé
delm
i ügy
inté
ző (5
5-76
2-06
)92
8012
150
Szof
tver
fejle
sztő
(54-
213-
05)
9280
12
151
Szór
akoz
tató
zen
ész
(a sz
akm
airá
ny
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
08)
4040
152
Szöv
etta
ni a
sszi
szte
ns (5
5-72
5-16
)40
40
153
Tánc
os (s
zakm
airá
ny
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
09)
9840
58
154
Távk
özlé
si te
chni
kus (
54-5
23-0
5)92
8012
155
Tele
pülé
si k
örny
ezet
véde
lmi
szak
tech
niku
s (55
-850
-04)
4040
156
Term
észe
tvéd
elm
i sza
ktec
hnik
us (5
5-85
0-05
)74
4034
157
Tető
fedő
(35-
582-
07)
8080
158
Text
ilipa
ri te
chni
kus (
54-5
42-0
3)40
4015
9Te
xtilműv
es (5
4-21
1-08
)40
40
2125 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
37
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ2
EJSZ4
EJSZ47
EJSZ52
EJSZ53
FI2
MF42
MF68
MF110
MF118
MF138
MF151
MF156
MF30
MF31
MF40
MF62
MF66
MF88
160
Turis
ztik
ai sz
erve
ző, é
rtéke
sítő
(54-
812-
03)
116
8024
12
161
Úté
pítő
(34-
582-
11)
4040
162
Úté
pítő
és -
fenn
tartó
tech
niku
s (54
-58
2-05
)40
40
163
Vál
lalk
ozás
i és b
érüg
yint
éző
(54-
344-
02)
9280
12
164
Vám
-, jö
vedé
ki- é
s ter
mék
díj
ügyi
ntéző
(54-
344-
03)
174
120
2430
165
Vasú
tépí
tő é
s -fe
nnta
rtó te
chni
kus
(54-
582-
06)
4040
166
Vasú
tforg
alm
i szo
lgál
atte
vő (5
4-84
1-05
)40
40
167
Vasú
ti ár
ufuv
aroz
ási ü
gyin
téző
(54-
841-
06)
9280
12
168
Vasú
ti sz
emél
yszá
llítá
si ü
gyin
téző
(5
4-84
1-07
)92
8012
169
Vasú
ti vi
llam
os já
rmű
szer
előj
e (5
4-52
5-07
)40
40
170
Vasú
ti vo
ntat
ott j
ármű
szer
előj
e (5
4-52
5-08
)40
40
171
Vasú
tijár
mű-
tech
niku
s (55
-525
-03)
4040
172
Vend
églá
táss
zerv
ező-
vend
églő
s (54
-81
1-01
)17
216
012
173
Vend
églá
tó e
ladó
(34-
811-
05)
105
8025
174
Vend
églá
tó-ü
zlet
veze
tő (3
5-81
1-02
)80
80
175
Víz
- és c
sato
rnaműk
ezelő
(34-
853-
01)
4040
176
Víz
építő
tech
niku
s (55
-582
-03)
4040
177
Víz
gazd
álko
dó sz
akte
chni
kus (
55-
850-
06)
4040
178
Víz
ügyi
tech
niku
s (54
-853
-01)
4040
2126 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám10
. táb
láza
t: A
kor
láto
zott
an tá
mog
atot
t sza
kkép
esíté
sek
kere
tszá
mai
fenn
tart
ónké
nt H
eves
meg
yébe
n
38
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
EJSZ12
EJSZ2
EJSZ29
EJSZ31
EJSZ44
EJSZ6
FI12
MF131
MF138
MF142
MF152
MF19
MF54
MF85
2A
bron
csgy
ártó
(34-
543-
01)
9480
143
Álla
mhá
ztar
tási
ügy
inté
ző (5
4-34
4-04
)92
8012
4Á
llatta
rtó sz
akm
unká
s (35
-621
-01)
3333
5A
udio
- és v
izuá
ltech
nika
i műs
zeré
sz (3
5-52
2-01
)40
406
Aut
óele
ktro
nika
i műs
zeré
sz (5
4-52
5-01
)80
807
Aut
ógyá
rtó (3
4-52
1-01
)80
808
Aut
omat
ikai
tech
niku
s (54
-523
-01)
8080
9A
utót
echn
ikus
(55-
525-
01)
8080
10B
ádog
os (3
4-58
2-02
)80
8011
CA
D-C
AM
info
rmat
ikus
(54-
481-
01)
200
200
12C
ukrá
sz (3
4-81
1-01
)21
016
016
3413
Cse
csemő
és g
yerm
ekáp
oló
(55-
723-
02)
8080
14D
ekor
atőr
(54-
211-
01)
144
120
1212
15D
íszműk
ovác
s (34
-211
-01)
4040
16D
ivat
- és s
tílus
terv
ező
(54-
211-
02)
9280
1217
Egés
zség
ügyi
ass
zisz
tens
(54-
720-
01)
8080
18El
adó
(34-
341-
01)
300
240
2016
2419
Elek
trom
os g
ép- é
s kés
zülé
ksze
relő
(34-
522-
02)
4040
20El
ektro
nika
i műs
zeré
sz (3
4-52
2-03
)80
8021
Élel
mis
zerip
ari s
zakm
unká
s (34
-541
-02)
1212
22Ép
ület
gépé
sz te
chni
kus (
54-5
82-0
1)40
4023
Erdé
szet
i és v
adga
zdál
kodá
si te
chni
kus (
54-6
23-0
1)80
8024
Erdé
szet
i gép
észt
echn
ikus
(54-
521-
02)
4040
25Er
dész
eti s
zakm
unká
s (34
-623
-01)
6666
26Fa
ipar
i tec
hnik
us (5
4-54
3-01
)80
80
27Fe
hérn
emű-
kész
ítő é
s köt
öttá
ru ö
ssze
állít
ó (3
4-54
2-03
)40
40
28Fé
rfis
zabó
(34-
542-
04)
4040
29Fe
stő
(54-
211-
03)
144
120
1212
30Fo
drás
z (5
5-81
5-01
)80
80
2127 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
39
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
EJSZ12
EJSZ2
EJSZ29
EJSZ31
EJSZ44
EJSZ6
FI12
MF131
MF138
MF142
MF152
MF19
MF54
MF85
31G
áz- é
s hőt
erm
elő
bere
ndez
és-s
zere
lő (3
5-58
2-01
)40
4032
Gaz
da (3
4-62
1-01
)28
2833
Gaz
dasá
gi in
form
atik
us (5
4-48
1-02
)21
516
017
3834
Gra
fikus
(54-
211-
04)
144
120
1212
35G
umiip
ari t
echn
ikus
(54-
543-
02)
9280
1236
Gya
korló
ápo
ló (5
2-72
3-01
)92
8012
37G
yako
rló c
secs
emő-
és g
yerm
ekáp
oló
(52-
723-
02)
8080
38G
yako
rló fo
drás
z (5
2-81
5-01
)13
012
010
39G
yako
rló k
ozm
etik
us (5
2-81
5-02
)80
8040
Gya
korló
men
tőáp
oló
(52-
723-
03)
8080
41Hűtő-
és l
égte
chni
kai r
ends
zers
zere
lő (3
4-58
2-05
)80
80
42Hűtő-
, klím
a- é
s hős
ziva
ttyú
bere
ndez
és-s
zere
lő (3
5-58
2-03
)80
80
43In
foko
mm
unik
áció
s hál
ózat
építő
és ü
zem
elte
tő (5
4-48
1-03
)92
8012
44In
form
atik
ai re
ndsz
erga
zda
(54-
481-
04)
177
160
1745
Ipar
i gum
iterm
ék e
lőál
lító
(34-
543-
04)
4040
46Ir
odai
ass
zisz
tens
(54-
346-
01)
9280
1247
IT m
ento
r (54
-482
-01)
160
160
48Já
rműf
énye
ző (3
4-52
5-03
)80
8049
Kár
pito
s (34
-542
-05)
4040
50K
épi d
iagn
oszt
ikai
, nuk
leár
is m
edic
ina
és
sugá
rterá
piás
ass
zisz
tens
(55-
725-
10)
4040
51K
eres
kedő
(54-
341-
01)
148
120
2852
Ker
tész
(34-
622-
02)
102
7428
53K
iadv
ánys
zerk
esztő
(54-
213-
02)
9280
1254
Klin
ikai
labo
rató
rium
i ass
zisz
tens
(55-
725-
12)
8080
55K
ozm
etik
us (5
5-81
5-02
)80
8056
Kőf
arag
ó, műk
öves
és é
püle
tszo
brás
z (3
4-58
2-07
)40
4057
Kön
yvkö
tő é
s nyo
mta
tván
yfel
dolg
ozó
(34-
543-
06)
9280
12
2128 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
40
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
EJSZ12
EJSZ2
EJSZ29
EJSZ31
EJSZ44
EJSZ6
FI12
MF131
MF138
MF142
MF152
MF19
MF54
MF85
58Lo
gisz
tikai
ügy
inté
ző (5
4-34
5-01
)15
212
032
59M
agas
építő
tech
niku
s (54
-582
-03)
8080
60M
élyé
pítő
tech
niku
s (54
-582
-04)
4040
61M
ezőg
azda
sági
gép
ész
(34-
521-
08)
112
100
1262
Mezőg
azda
sági
gép
észt
echn
ikus
(54-
521-
05)
5240
1263
Mezőg
azda
sági
gép
javí
tó (3
5-52
1-02
)28
2864
Moz
góké
p- é
s ani
mác
ióké
szítő
(54-
213-
03)
144
120
1212
65Műa
nyag
feld
olgo
zó te
chni
kus (
54-5
21-0
6)40
4066
Műe
mlé
ki h
elyr
eállí
tó (3
5-58
2-05
)40
4067
Műs
zaki
info
rmat
ikus
(54-
481-
05)
8080
68N
épi k
ézműv
es (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(34-
215-
01)
120
120
69Női
szab
ó (3
4-54
2-06
)92
8012
70N
yom
daip
ari g
épm
este
r (54
-213
-04)
9480
1471
Pék
(34-
541-
05)
336
120
200
16
72Pé
nzüg
yi te
rmék
érté
kesí
tő (b
ank,
bef
ekte
tés,
bizt
osítá
s) (5
4-34
3-01
)92
8012
73Pé
nzüg
yi-s
zám
vite
li üg
yint
éző
(54-
344-
01)
304
200
3470
74Pi
ncér
(34-
811-
03)
142
120
2275
Szak
ács (
34-8
11-0
4)21
416
034
2076
Szál
lítm
ányo
zási
ügy
inté
ző (5
4-84
1-04
)92
8012
77Sz
ámító
gép-
szer
elő,
kar
bant
artó
(34-
523-
02)
152
120
2012
78Sz
áraz
építő
(34-
582-
10)
8080
79Sz
ersz
ámké
szítő
(34-
521-
10)
8080
80Sz
ociá
lis g
ondo
zó é
s ápo
ló (3
4-76
2-01
)18
416
012
1281
Szof
tver
fejle
sztő
(54-
213-
05)
120
120
82Szől
ész-
borá
sz (3
4-54
1-06
)52
4012
83Te
xtilműv
es (5
4-21
1-08
)92
8012
84Tu
riszt
ikai
szer
vező
, érté
kesí
tő (5
4-81
2-03
)10
480
2485
Úté
pítő
(34-
582-
11)
8080
2129 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
41
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
EJSZ12
EJSZ2
EJSZ29
EJSZ31
EJSZ44
EJSZ6
FI12
MF131
MF138
MF142
MF152
MF19
MF54
MF85
86Ü
gyvi
teli
titká
r (54
-346
-02)
109
8017
1287
Vál
lalk
ozás
i és b
érüg
yint
éző
(54-
344-
02)
8080
88Ve
ndég
látá
ssze
rvező-
vend
églő
s (54
-811
-01)
104
8024
89Ve
ndég
látó
ela
dó (3
4-81
1-05
)13
212
012
90V
irágk
ötő
és v
irágk
eres
kedő
(34-
215-
04)
6040
2091
Víz
- és c
sato
rnaműk
ezelő
(34-
853-
01)
4040
92V
íz-,
csat
orna
- és k
özmű-
rend
szer
szer
elő
(34-
582-
12)
4040
93V
ízgé
pész
eti é
s tec
hnol
ógia
i ber
ende
zéss
zere
lő (3
5-58
2-08
)40
40
94Zö
ldsé
g- é
s gyü
möl
cste
rmes
ztő
(35-
622-
02)
2828
2130 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
42
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
Q
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ10
EJSZ11
EJSZ19
EJSZ2
EJSZ45
EJSZ52
EJSZ6
MF138
MF151
MF30
MF40
ÖNK1
2A
grár
áru
forg
alm
azó
szak
tech
niku
s (55
-621
-01)
4040
3Á
llam
házt
artá
si ü
gyin
téző
(54-
344-
04)
8080
4Á
llatta
rtó sz
akm
unká
s (35
-621
-01)
6666
5Á
llatte
nyés
ztő
és á
llate
gész
ségü
gyi t
echn
ikus
(54-
621-
01)
4040
6A
utóe
lekt
roni
kai műs
zeré
sz (5
4-52
5-01
)10
480
247
Aut
ógyá
rtó (3
4-52
1-01
)40
408
Aut
omat
ikai
tech
niku
s (54
-523
-01)
154
120
349
Aut
ósze
relő
(54-
525-
02)
154
120
3410
Aut
ótec
hnik
us (5
5-52
5-01
)80
8011
Bád
ogos
(34-
582-
02)
8080
12B
ioga
zdál
kodó
(35-
621-
02)
3333
13Bőr
dísz
műv
es (3
4-54
2-01
)80
8014
Bőr
feld
olgo
zó-ip
ari t
echn
ikus
(54-
542-
01)
4040
15C
AD
-CA
M in
form
atik
us (5
4-48
1-01
)80
8016
Cipők
észí
tő (3
4-54
2-02
)80
8017
Cuk
rász
(34-
811-
01)
188
120
2810
3018
Cse
csemő
és g
yerm
ekáp
oló
(55-
723-
02)
4040
19D
ekor
atőr
(54-
211-
01)
4040
20D
iétá
s sza
kács
(35-
811-
03)
8080
21D
íszn
övén
yker
tész
(34-
622-
01)
4040
22D
ivat
- és s
tílus
terv
ező
(54-
211-
02)
4040
23D
ízel
mot
oros
vas
úti j
ármű
szer
előj
e (5
4-52
5-04
)40
4024
Édes
ipar
i ter
mék
gyár
tó (3
4-54
1-01
)33
3325
Egés
zség
ügyi
ass
zisz
tens
(54-
720-
01)
8080
26El
adó
(34-
341-
01)
323
240
3815
3027
Elek
trom
echa
nika
i műs
zeré
sz (3
4-52
2-01
)40
4028
Elek
trom
os g
ép- é
s kés
zülé
ksze
relő
(34-
522-
02)
4040
29El
ektro
nika
i műs
zeré
sz (3
4-52
2-03
)40
4030
Elek
troni
kai t
echn
ikus
(54-
523-
02)
8080
11. t
áblá
zat:
A k
orlá
tozo
ttan
tám
ogat
ott s
zakk
épes
ítése
k ke
rets
zám
ai fe
nnta
rtón
ként
Jász
-Nag
ykun
-Szo
lnok
meg
yébe
n
2131 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
43
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
Q
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ10
EJSZ11
EJSZ19
EJSZ2
EJSZ45
EJSZ52
EJSZ6
MF138
MF151
MF30
MF40
ÖNK1
31Él
elm
isze
ripar
i tec
hnik
us (5
4-54
1-02
)80
8032
Erős
áram
ú el
ektro
tech
niku
s (54
-522
-01)
154
120
3433
Faip
ari t
echn
ikus
(54-
543-
01)
8080
34Fe
hérn
emű-
kész
ítő é
s köt
öttá
ru ö
ssze
állít
ó (3
4-54
2-03
)40
40
35Fé
rfis
zabó
(34-
542-
04)
8080
36Fe
stő,
máz
oló,
tapé
tázó
(34-
582-
04)
134
120
1437
Fino
mm
echa
nika
i műs
zeré
sz (3
4-52
1-02
)40
4038
Fitn
ess-
wel
lnes
s ins
trukt
or (5
4-81
3-01
)92
8012
39Fo
drás
z (5
5-81
5-01
)80
8040
Fogá
szat
i ass
zisz
tens
(54-
720-
02)
8080
41Fo
glal
kozá
s-sz
erve
ző (5
5-76
2-01
)92
8012
42G
áz- é
s hőt
erm
elő
bere
ndez
és-s
zere
lő (3
5-58
2-01
)40
4043
Gaz
da (3
4-62
1-01
)14
513
312
44G
azda
sági
info
rmat
ikus
(54-
481-
02)
228
200
2845
Gép
gyár
tást
echn
ológ
iai t
echn
ikus
(54-
521-
03)
154
120
3446
Gép
jármű
mec
hatro
niku
s (34
-525
-02)
4040
47G
épjá
rműé
pítő
, sze
relő
(34-
525-
01)
4040
48G
eron
toló
giai
gon
dozó
(55-
762-
02)
9280
1249
Gya
korló
ápo
ló (5
2-72
3-01
)15
012
030
50G
yako
rló c
secs
emő-
és g
yerm
ekáp
oló
(52-
723-
02)
4040
51G
yako
rló fo
drás
z (5
2-81
5-01
)80
8052
Gya
korló
gyó
gysz
ertá
ri as
szis
zten
s (52
-720
-03)
4040
53G
yako
rló k
épi d
iagn
oszt
ikai
, nuk
leár
is m
edic
ina
és
sugá
rterá
piás
ass
zisz
tens
(52-
725-
02)
4040
54G
yako
rló k
linik
ai la
bora
tóriu
mi a
sszi
szte
ns (5
2-72
5-03
)40
40
55G
yako
rló k
ozm
etik
us (5
2-81
5-02
)90
8010
56G
yako
rló m
entő
ápol
ó (5
2-72
3-03
)40
4057
Gya
korló
szöv
etta
ni a
sszi
szte
ns (5
2-72
5-04
)40
40
2132 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
44
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
Q
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ10
EJSZ11
EJSZ19
EJSZ2
EJSZ45
EJSZ52
EJSZ6
MF138
MF151
MF30
MF40
ÖNK1
58G
yártó
sori
gépb
eállí
tó (3
4-52
1-05
)40
4059
Gye
rmek
otth
oni a
sszi
szte
ns (5
4-76
1-01
)80
8060
Gyó
gy- é
s spo
rtmas
szőr
(54-
726-
01)
8080
61G
yógy
peda
gógi
ai se
gítő
mun
katá
rs (5
4-14
0-01
)80
8062
Gyó
gysz
ertá
ri as
szis
zten
s (55
-720
-03)
8080
63H
ulla
dékg
azdá
lkod
ó sz
akte
chni
kus (
55-8
50-0
1)80
4040
64Hűtő-
és l
égte
chni
kai r
ends
zers
zere
lő (3
4-58
2-05
)10
880
28
65Hűtő-
, klím
a- é
s hős
ziva
ttyú
bere
ndez
és-s
zere
lő (3
5-58
2-03
)10
880
28
66Id
egen
veze
tő (5
4-81
2-01
)12
012
0
67In
foko
mm
unik
áció
s hál
ózat
építő
és ü
zem
elte
tő (5
4-48
1-03
)80
80
68In
form
atik
ai re
ndsz
erga
zda
(54-
481-
04)
387
280
2520
2834
69Ir
odai
ass
zisz
tens
(54-
346-
01)
238
200
1226
70IT
men
tor (
54-4
82-0
1)12
012
071
Járműf
énye
ző (3
4-52
5-03
)12
012
072
Járműi
pari
fém
alka
trész
-gyá
rtó (3
4-52
1-07
)40
40
73Já
rműk
aros
szér
ia e
lőké
szítő
, fel
ület
bevo
nó (3
4-52
5-04
)40
40
74Já
rműk
aros
szér
ia k
észí
tő, s
zere
lő (3
4-52
5-05
)40
4075
Kál
yhás
(34-
582-
06)
4040
76K
árpi
tos (
34-5
42-0
5)40
40
77K
épi d
iagn
oszt
ikai
, nuk
leár
is m
edic
ina
és
sugá
rterá
piás
ass
zisz
tens
(55-
725-
10)
4040
78K
eres
kedő
(54-
341-
01)
289
240
3415
79K
erté
sz (3
4-62
2-02
)33
3380
Ker
tész
eti s
zakt
echn
ikus
(55-
622-
01)
4040
81K
iadv
ánys
zerk
esztő
(54-
213-
02)
4040
82K
isgy
erm
ekgo
ndoz
ó, -n
evelő
(54-
761-
02)
9280
1283
Klin
ikai
labo
rató
rium
i ass
zisz
tens
(55-
725-
12)
4040
84K
ozm
etik
us (5
5-81
5-02
)92
8012
2133 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
45
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
Q
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ10
EJSZ11
EJSZ19
EJSZ2
EJSZ45
EJSZ52
EJSZ6
MF138
MF151
MF30
MF40
ÖNK1
85K
örny
ezet
véde
lmi t
echn
ikus
(54-
850-
01)
8040
4086
Köz
leke
désa
utom
atik
ai műs
zeré
sz (5
4-52
3-03
)40
40
87K
özpo
ntifű
tés-
és g
ázhá
lóza
t ren
dsze
rsze
relő
(34-
582-
09)
8080
88K
özút
i köz
leke
désü
zem
vite
l-ellá
tó (5
4-84
1-02
)40
4089
Labo
rató
rium
i tec
hnik
us (5
4-52
4-01
)40
4090
Logi
sztik
ai ü
gyin
téző
(54-
345-
01)
339
280
2534
91Lo
vász
(34-
621-
02)
3333
92M
agas
építő
tech
niku
s (54
-582
-03)
4040
93M
echa
troni
kai t
echn
ikus
(54-
523-
04)
4040
94M
echa
troni
kus-
karb
anta
rtó (3
4-52
3-01
)40
4095
Men
tálh
igié
nés a
sszi
szte
ns (5
5-76
2-03
)80
80
96M
ezőg
azda
sági
gaz
daas
szon
y, fa
lusi
ven
dégl
átó
(34-
811-
02)
3333
97M
ezőg
azda
sági
gép
ész
(34-
521-
08)
163
133
3098
Mezőg
azda
sági
gép
észt
echn
ikus
(54-
521-
05)
100
100
99M
olná
r (34
-541
-04)
3333
100
Mot
orke
rékp
ár-s
zere
lő (3
4-52
5-07
)92
8012
101
Műa
nyag
feld
olgo
zó (3
4-52
1-09
)18
816
028
102
Műa
nyag
feld
olgo
zó te
chni
kus (
54-5
21-0
6)14
812
028
103
Műb
útor
aszt
alos
(35-
543-
01)
4040
104
Műs
zaki
info
rmat
ikus
(54-
481-
05)
160
160
105
Nép
i kéz
műv
es (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(34-
215-
01)
8080
106
Növ
ényv
édel
mi s
zakt
echn
ikus
(55-
621-
02)
4040
107
Park
építő
és f
ennt
artó
tech
niku
s (54
-581
-02)
4040
108
Peda
gógi
ai- é
s csa
láds
egítő
mun
katá
rs (5
4-14
0-02
)31
024
034
1212
1210
9Pé
k (3
4-54
1-05
)16
180
6615
110
Pénz
ügyi
-szá
mvi
teli
ügyi
ntéző
(54-
344-
01)
334
280
2034
111
Pinc
ér (3
4-81
1-03
)16
012
010
30
2134 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
46
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
Q
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ10
EJSZ11
EJSZ19
EJSZ2
EJSZ45
EJSZ52
EJSZ6
MF138
MF151
MF30
MF40
ÖNK1
112
Post
ai ü
zlet
i ügy
inté
ző (5
4-84
1-09
)40
4011
3Ps
zich
iátri
ai g
ondo
zó (5
5-76
2-04
)92
8012
114
Reh
abili
táci
ós n
evelő,
segí
tő (5
4-76
2-01
)92
8012
115
Ruh
aipa
ri te
chni
kus (
54-5
42-0
2)40
4011
6Sp
eciá
lis á
llatfe
ldol
gozó
(35-
541-
01)
4040
117
Spor
tedző
(a sp
ortá
g m
egje
lölé
séve
l) (5
4-81
3-02
)16
612
034
1211
8Sü
tő- é
s cuk
rász
ipar
i sza
ktec
hnik
us (5
5-54
1-06
)40
4011
9Sz
akác
s (34
-811
-04)
308
240
2810
3012
0Sz
állít
mán
yozá
si ü
gyin
téző
(54-
841-
04)
120
120
121
Szám
ítógé
p-sz
erelő,
kar
bant
artó
(34-
523-
02)
140
120
2012
2Sz
áraz
építő
(34-
582-
10)
4040
123
Szen
vedé
lybe
teg
gond
ozó
(55-
762-
05)
9280
1212
4Sz
ersz
ámké
szítő
(34-
521-
10)
144
120
2412
5Sz
ociá
lis a
sszi
szte
ns (5
4-76
2-02
)25
820
034
1212
126
Szoc
iális
gon
dozó
és á
poló
(34-
762-
01)
218
160
3412
1212
7Sz
ociá
lis sz
akgo
ndoz
ó (5
4-76
2-03
)18
416
012
12
128
Szoc
iális
, gye
rmek
- és i
fjúsá
gvéd
elm
i ügy
inté
ző (5
5-76
2-06
)13
212
012
129
Szof
tver
fejle
sztő
(54-
213-
05)
8080
130
Szöv
etta
ni a
sszi
szte
ns (5
5-72
5-16
)40
4013
1Tá
vköz
lési
tech
niku
s (54
-523
-05)
120
120
132
Tele
pülé
si k
örny
ezet
véde
lmi s
zakt
echn
ikus
(55-
850-
04)
8040
40
133
Tető
fedő
(35-
582-
07)
4040
134
Turis
ztik
ai sz
erve
ző, é
rtéke
sítő
(54-
812-
03)
144
120
2413
5Ú
tépí
tő (3
4-58
2-11
)14
012
020
136
Ügy
vite
li tit
kár (
54-3
46-0
2)15
412
034
137
Vál
lalk
ozás
i és b
érüg
yint
éző
(54-
344-
02)
194
160
3413
8V
ám-,
jöve
déki
- és t
erm
ékdí
j ügy
inté
ző (5
4-34
4-03
)80
8013
9Va
súté
pítő
és -
fenn
tartó
tech
niku
s (54
-582
-06)
4040
2135 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
47
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
Q
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ10
EJSZ11
EJSZ19
EJSZ2
EJSZ45
EJSZ52
EJSZ6
MF138
MF151
MF30
MF40
ÖNK1
140
Vasú
tforg
alm
i szo
lgál
atte
vő (5
4-84
1-05
)40
4014
1Va
súti
áruf
uvar
ozás
i ügy
inté
ző (5
4-84
1-06
)40
4014
2Va
súti
szem
élys
zállí
tási
ügy
inté
ző (5
4-84
1-07
)40
4014
3Va
súti
villa
mos
jármű
szer
előj
e (5
4-52
5-07
)40
4014
4Va
súti
vont
atot
t jár
mű
szer
előj
e (5
4-52
5-08
)40
4014
5Ve
ndég
látá
ssze
rvező-
vend
églő
s (54
-811
-01)
149
120
1415
146
Vend
églá
tó e
ladó
(34-
811-
05)
168
120
2820
147
Vend
églá
tó-ü
zlet
veze
tő (3
5-81
1-02
)14
412
024
148
Vid
ékfe
jlesz
tési
szak
tech
niku
s (55
-581
-04)
4040
”
2136 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
3. Az R2. 2. melléklet 1. pontjában foglalt 13-18. táblázat helyébe a következő táblázatok lépnek:„13. táblázat: A korlátozottan támogatott szakképesítések keretszámai fenntartónként Nógrád megyében
48
A B C D E F G H I
1 Szakképesítés megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM KLI
K
EJSZ
31
EJSZ
5
MF4
1
ÖN
K1
2 Államháztartási ügyintéző (54-344-04) 40 403 Bőrdíszműves (34-542-01) 40 404 CAD-CAM informatikus (54-481-01) 80 805 Cukrász (34-811-01) 80 806 Csecsemő és gyermekápoló (55-723-02) 40 407 Dekoratőr (54-211-01) 40 408 Diétás szakács (35-811-03) 40 409 Egészségügyi asszisztens (54-720-01) 40 40
10 Eladó (34-341-01) 100 80 20
11 Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító (34-542-03) 40 40
12 Fitness-wellness instruktor (54-813-01) 40 4013 Fodrász (55-815-01) 40 4014 Fogászati asszisztens (54-720-02) 40 4015 Foglalkozás-szervező (55-762-01) 40 40
16 Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus (54-581-01) 40 40
17 Gazda (34-621-01) 90 74 1618 Gazdasági informatikus (54-481-02) 40 4019 Gerontológiai gondozó (55-762-02) 40 4020 Gyakorló ápoló (52-723-01) 160 16021 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló (52-723-02) 80 8022 Gyakorló fodrász (52-815-01) 40 4023 Gyakorló gyógyszertári asszisztens (52-720-03) 40 40
24 Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens (52-725-02) 40 40
25 Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens (52-725-03) 40 40
26 Gyakorló kozmetikus (52-815-02) 40 4027 Gyakorló mentőápoló (52-723-03) 80 8028 Gyakorló szövettani asszisztens (52-725-04) 40 4029 Gyermekotthoni asszisztens (54-761-01) 40 4030 Gyógypedagógiai segítő munkatárs (54-140-01) 40 4031 Gyógyszertári asszisztens (55-720-03) 40 4032 Idegenvezető (54-812-01) 40 40
33 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető (54-481-03) 40 40
34 Informatikai rendszergazda (54-481-04) 154 120 3435 Ipari gumitermék előállító (34-543-04) 40 4036 Irodai asszisztens (54-346-01) 40 4037 IT mentor (54-482-01) 40 40
38 Képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens (55-725-10) 40 40
39 Kereskedő (54-341-01) 80 8040 Kiadványszerkesztő (54-213-02) 40 4041 Kisgyermekgondozó, -nevelő (54-761-02) 40 4042 Klinikai laboratóriumi asszisztens (55-725-12) 40 40
2137 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
49
A B C D E F G H I
1 Szakképesítés megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM KLI
K
EJSZ
31
EJSZ
5
MF4
1
ÖN
K1
43 Korrektor (55-213-03) 40 4044 Kozmetikus (55-815-02) 40 4045 Kőfaragó, műköves és épületszobrász (34-582-07) 40 4046 Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó (34-543-06) 40 4047 Környezetvédelmi technikus (54-850-01) 102 80 2248 Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus (55-850-02) 40 4049 Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó (54-841-02) 40 4050 Lakberendező (55-211-06) 40 4051 Logisztikai ügyintéző (54-345-01) 80 8052 Lovastúra-vezető (54-812-02) 40 4053 Magasépítő technikus (54-582-03) 40 4054 Mélyépítő technikus (54-582-04) 40 4055 Mentálhigiénés asszisztens (55-762-03) 40 40
56 Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó (34-811-02) 68 40 28
57 Mezőgazdasági gépész (34-521-08) 56 5658 Mezőgazdasági gépésztechnikus (54-521-05) 34 3459 Mezőgazdasági technikus (54-621-02) 34 3460 Motorkerékpár-szerelő (34-525-07) 40 40
61 Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével) (34-215-01) 104 80 24
62 Nonprofit menedzser (54-345-02) 40 4063 Nyomdaipari gépmester (54-213-04) 40 4064 Pedagógiai- és családsegítő munkatárs (54-140-02) 40 4065 Pék (34-541-05) 114 40 74
66 Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) (54-343-01) 40 40
67 Pénzügyi-számviteli ügyintéző (54-344-01) 80 8068 Pincér (34-811-03) 80 8069 Postai üzleti ügyintéző (54-841-09) 40 4070 Pszichiátriai gondozó (55-762-04) 40 4071 Rehabilitációs nevelő, segítő (54-762-01) 40 4072 Szakács (34-811-04) 214 160 34 2073 Szállítmányozási ügyintéző (54-841-04) 40 4074 Számítógép-szerelő, karbantartó (34-523-02) 194 160 3475 Szenvedélybeteg gondozó (55-762-05) 40 4076 Szociális asszisztens (54-762-02) 40 4077 Szociális gondozó és ápoló (34-762-01) 120 12078 Szociális szakgondozó (54-762-03) 80 80
79 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző (55-762-06) 40 40
80 Szoftverfejlesztő (54-213-05) 90 80 10
81 Szórakoztató zenész (a szakmairány megjelölésével) (54-212-08) 40 40
82 Szövettani asszisztens (55-725-16) 40 4083 Távközlési technikus (54-523-05) 40 4084 Turisztikai szervező, értékesítő (54-812-03) 102 80 22
2138 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
50
A B C D E F G H I
1 Szakképesítés megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM KLI
K
EJSZ
31
EJSZ
5
MF4
1
ÖN
K1
85 Ügyviteli titkár (54-346-02) 176 120 34 2286 Vállalkozási és bérügyintéző (54-344-02) 40 4087 Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző (54-344-03) 40 4088 Vendéglátásszervező-vendéglős (54-811-01) 80 8089 Vendéglátó eladó (34-811-05) 40 4090 Vendéglátó-üzletvezető (35-811-02) 40 40
2139 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám14
. táb
láza
t: A
kor
láto
zott
an tá
mog
atot
t sza
kkép
esíté
sek
kere
tszá
mai
fenn
tart
ónké
nt P
est m
egyé
ben
51
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UW
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ23
EJSZ24
EJSZ30
EJSZ33
EJSZ35
EJSZ5
EJSZ7
KA12
MF116
MF121
MF133
MF138
MF232
MF28
MF40
MF61
2A
bron
csgy
ártó
(34-
543-
01)
8080
3A
grár
áru
forg
alm
azó
szak
tech
niku
s (55
-621
-01)
4040
4Á
llam
házt
artá
si ü
gyin
téző
(54-
344-
04)
120
120
5Á
llatta
rtó sz
akm
unká
s (35
-621
-01)
3333
6Á
llatte
nyés
ztő
és á
llate
gész
ségü
gyi t
echn
ikus
(54-
621-
01)
4040
7A
udio
- és v
izuá
ltech
nika
i műs
zeré
sz (3
5-52
2-01
)80
808
Aut
ógyá
rtó (3
4-52
1-01
)80
809
Aut
omat
ikai
tech
niku
s (54
-523
-01)
8080
10A
utós
zere
lő (5
4-52
5-02
)12
012
011
Bán
yaip
ari t
echn
ikus
(54-
544-
01)
8080
12B
ioga
zdál
kodó
(35-
621-
02)
3333
13C
AD
-CA
M in
form
atik
us (5
4-48
1-01
)12
012
014
Cuk
rász
(34-
811-
01)
216
160
2816
1215
Cse
csemő
és g
yerm
ekáp
oló
(55-
723-
02)
172
160
1216
Dek
oratőr
(54-
211-
01)
120
120
17D
iétá
s sza
kács
(35-
811-
03)
120
120
18D
íszn
övén
yker
tész
(34-
622-
01)
4533
1219
Div
at- é
s stíl
uste
rvező
(54-
211-
02)
9840
5820
Díz
elm
otor
os v
asút
i jár
mű
szer
előj
e (5
4-52
5-04
)80
8021
Dro
g- é
s tox
ikol
ógia
i tec
hnik
us (5
5-52
4-01
)80
8022
Egés
zség
ügyi
ass
zisz
tens
(54-
720-
01)
107
8015
12
23Eg
yház
zené
sz (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
02)
115
8035
24El
adó
(34-
341-
01)
432
400
3225
Élel
mis
zerip
ari a
nalit
ikus
tech
niku
s (54
-541
-01)
4040
26Él
elm
isze
ripar
i gép
észt
echn
ikus
(54-
521-
01)
4040
27Él
elm
isze
ripar
i sza
kmun
kás (
34-5
41-0
2)33
3328
Élel
mis
zerip
ari t
echn
ikus
(54-
541-
02)
4040
29Er
dész
eti é
s vad
gazd
álko
dási
tech
niku
s (54
-623
-01)
4040
30Er
dész
eti g
épés
ztec
hnik
us (5
4-52
1-02
)40
4031
Erdé
szet
i sza
kmun
kás (
34-6
23-0
1)33
3332
Férf
isza
bó (3
4-54
2-04
)80
80
2140 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
52
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UW
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ23
EJSZ24
EJSZ30
EJSZ33
EJSZ35
EJSZ5
EJSZ7
KA12
MF116
MF121
MF133
MF138
MF232
MF28
MF40
MF61
33Fi
tnes
s-w
elln
ess i
nstru
ktor
(54-
813-
01)
120
120
34Fo
drás
z (5
5-81
5-01
)12
012
035
Foto
gráf
us é
s fot
óter
mék
-ker
eske
dő (5
4-81
0-01
)69
4029
36Fö
ldm
érő,
föld
ügyi
és t
érin
form
atik
ai te
chni
kus (
54-
581-
01)
8040
40
37G
azda
(34-
621-
01)
132
132
38G
azda
sági
info
rmat
ikus
(54-
481-
02)
266
200
3416
1639
Gép
jármű
mec
hatro
niku
s (34
-525
-02)
120
120
40G
épjá
rmű-
építé
si, s
zere
lési
logi
sztik
us (3
4-84
1-01
)80
8041
Gép
járműé
pítő
, sze
relő
(34-
525-
01)
8080
42G
rafik
us (5
4-21
1-04
)69
4029
43G
yako
rló á
poló
(52-
723-
01)
177
120
3015
1244
Gya
korló
cse
csemő-
és g
yerm
ekáp
oló
(52-
723-
02)
120
120
45G
yako
rló fo
drás
z (5
2-81
5-01
)12
012
0
46G
yako
rló k
épi d
iagn
oszt
ikai
, nuk
leár
is m
edic
ina
és
sugá
rterá
piás
ass
zisz
tens
(52-
725-
02)
8080
47G
yako
rló k
linik
ai la
bora
tóriu
mi a
sszi
szte
ns (5
2-72
5-03
)80
80
48G
yako
rló k
ozm
etik
us (5
2-81
5-02
)12
012
049
Gya
korló
men
tőáp
oló
(52-
723-
03)
200
200
50G
yako
rló sz
övet
tani
ass
zisz
tens
(52-
725-
04)
8080
51G
yerm
ekot
thon
i ass
zisz
tens
(54-
761-
01)
120
120
52G
yógy
- és s
portm
asszőr
(54-
726-
01)
9280
1253
Gyó
gype
dagó
giai
segí
tő m
unka
társ
(54-
140-
01)
8080
54G
yógy
szer
ipar
i lab
orat
óriu
mi t
echn
ikus
(55-
524-
02)
8080
55H
ídép
ítő é
s -fe
nnta
rtó te
chni
kus (
54-5
82-0
2)40
4056
Ideg
enve
zető
(54-
812-
01)
120
8028
12
57In
foko
mm
unik
áció
s hál
ózat
építő
és ü
zem
elte
tő (5
4-48
1-03
)18
416
012
12
58In
form
atik
ai re
ndsz
erga
zda
(54-
481-
04)
255
200
1516
1212
59Ir
odai
ass
zisz
tens
(54-
346-
01)
314
240
3424
1660
IT m
ento
r (54
-482
-01)
9280
1261
Járműi
pari
fém
alka
trész
-gyá
rtó (3
4-52
1-07
)80
80
2141 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
53
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UW
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ23
EJSZ24
EJSZ30
EJSZ33
EJSZ35
EJSZ5
EJSZ7
KA12
MF116
MF121
MF133
MF138
MF232
MF28
MF40
MF61
62Já
rműk
aros
szér
ia e
lőké
szítő
, fel
ület
bevo
nó (3
4-52
5-04
)80
80
63Já
rműk
aros
szér
ia k
észí
tő, s
zere
lő (3
4-52
5-05
)12
012
0
64Ja
zz-z
enés
z (s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-04
)69
4029
65K
ályh
ás (3
4-58
2-06
)80
80
66K
épi d
iagn
oszt
ikai
, nuk
leár
is m
edic
ina
és
sugá
rterá
piás
ass
zisz
tens
(55-
725-
10)
4040
67K
erám
iaműv
es (5
4-21
1-05
)13
880
5868
Ker
eske
dő (5
4-34
1-01
)15
412
034
69K
erté
sz (3
4-62
2-02
)33
3370
Kia
dván
ysze
rkes
ztő
(54-
213-
02)
6940
2971
Kis
gyer
mek
gond
ozó,
-nev
elő
(54-
761-
02)
166
120
2410
12
72K
lass
ziku
s zen
ész
(sza
kmai
rány
meg
neve
zésé
vel)
(54-
212-
05)
9840
58
73K
linik
ai la
bora
tóriu
mi a
sszi
szte
ns (5
5-72
5-12
)40
4074
Koz
met
ikus
(55-
815-
02)
8080
75Kőf
arag
ó, műk
öves
és é
püle
tszo
brás
z (3
4-58
2-07
)13
012
010
76K
önyv
kötő
és n
yom
tatv
ányf
eldo
lgoz
ó (3
4-54
3-06
)80
8077
Kör
nyez
etvé
delm
i tec
hnik
us (5
4-85
0-01
)12
040
8078
Kör
nyez
etvé
delm
i-mér
és sz
akte
chni
kus (
55-8
50-0
2)80
8079
Köz
leke
désa
utom
atik
ai műs
zeré
sz (5
4-52
3-03
)40
4080
Köz
úti k
özle
kedé
süze
mvi
tel-e
llátó
(54-
841-
02)
8080
81La
kber
ende
ző (5
5-21
1-06
)80
8082
Léte
sítm
ényi
ene
rget
ikus
(55-
582-
01)
8080
83Lo
gisz
tikai
ügy
inté
ző (5
4-34
5-01
)19
616
024
1284
Lova
stúr
a-ve
zető
(54-
812-
02)
120
8040
85Lo
vász
(34-
621-
02)
6666
86M
agas
építő
tech
niku
s (54
-582
-03)
8080
87M
echa
troni
kai t
echn
ikus
(54-
523-
04)
8080
88M
echa
troni
kus-
karb
anta
rtó (3
4-52
3-01
)16
016
089
Mél
yépí
tő te
chni
kus (
54-5
82-0
4)80
8090
Mezőg
azda
sági
gép
ész
(34-
521-
08)
6666
2142 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
54
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UW
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ23
EJSZ24
EJSZ30
EJSZ33
EJSZ35
EJSZ5
EJSZ7
KA12
MF116
MF121
MF133
MF138
MF232
MF28
MF40
MF61
91M
ezőg
azda
sági
gép
észt
echn
ikus
(54-
521-
05)
4040
92M
ezőg
azda
sági
gép
javí
tó (3
5-52
1-02
)33
3393
Mezőg
azda
sági
tech
niku
s (54
-621
-02)
8080
94M
otor
keré
kpár
-sze
relő
(34-
525-
07)
8080
95M
ozgó
kép-
és a
nim
áció
kész
ítő (5
4-21
3-03
)13
880
5896
Műb
útor
aszt
alos
(35-
543-
01)
8080
97Műs
zaki
info
rmat
ikus
(54-
481-
05)
218
160
3412
12
98N
épi k
ézműv
es (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(34-
215-
01)
104
8024
99N
épze
nész
(sza
kmai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
06)
9840
58
100
Non
prof
it m
ened
zser
(54-
345-
02)
120
120
101
Növ
ényv
édel
mi s
zakt
echn
ikus
(55-
621-
02)
4040
102
Nyo
mda
ipar
i gép
mes
ter (
54-2
13-0
4)80
8010
3Pa
pírip
ari t
echn
ikus
(55-
524-
04)
8080
104
Park
építő
és f
ennt
artó
tech
niku
s (54
-581
-02)
4040
105
Peda
gógi
ai- é
s csa
láds
egítő
mun
katá
rs (5
4-14
0-02
)26
424
012
1210
6Pé
k (3
4-54
1-05
)14
640
106
107
Pénz
ügyi
term
ékér
téke
sítő
(ban
k, b
efek
teté
s, bi
ztos
ítás)
(54-
343-
01)
132
120
12
108
Pénz
ügyi
-szá
mvi
teli
ügyi
ntéző
(54-
344-
01)
406
280
6834
2410
9Pi
ncér
(34-
811-
03)
242
200
2616
110
Post
ai ü
zlet
i ügy
inté
ző (5
4-84
1-09
)80
8011
1R
ehab
ilitá
ciós
nev
elő,
segí
tő (5
4-76
2-01
)92
8012
112
Rek
onst
rukc
iós é
s műe
mlé
ki fe
stő,
máz
oló
(35-
582-
06)
8080
113
Spor
tedző
(a sp
ortá
g m
egje
lölé
séve
l) (5
4-81
3-02
)80
8011
4Sü
tő- é
s cuk
rász
ipar
i sza
ktec
hnik
us (5
5-54
1-06
)80
8011
5Sz
akác
s (34
-811
-04)
296
240
3016
1011
6Sz
állít
mán
yozá
si ü
gyin
téző
(54-
841-
04)
220
200
2011
7Sz
ámító
gép-
szer
elő,
kar
bant
artó
(34-
523-
02)
204
160
2816
118
Szár
azép
ítő (3
4-58
2-10
)92
8012
119
Szoc
iális
ass
zisz
tens
(54-
762-
02)
144
120
1212
2143 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
55
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UW
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ23
EJSZ24
EJSZ30
EJSZ33
EJSZ35
EJSZ5
EJSZ7
KA12
MF116
MF121
MF133
MF138
MF232
MF28
MF40
MF61
120
Szoc
iális
gon
dozó
és á
poló
(34-
762-
01)
240
200
1624
121
Szoc
iális
szak
gond
ozó
(54-
762-
03)
9280
12
122
Szoc
iális
, gye
rmek
- és i
fjúsá
gvéd
elm
i ügy
inté
ző (5
5-76
2-06
)80
80
123
Szof
tver
fejle
sztő
(54-
213-
05)
187
160
1512
124
Szöv
etta
ni a
sszi
szte
ns (5
5-72
5-16
)40
4012
5Tá
ncos
(sza
kmai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
09)
150
8058
1212
6Ta
rtósí
tóip
ari s
zakt
echn
ikus
(55-
541-
07)
4040
127
Térk
épés
z sz
akte
chni
kus (
55-5
81-0
3)80
4040
128
Tető
fedő
(35-
582-
07)
8080
129
Text
ilipa
ri te
chni
kus (
54-5
42-0
3)40
4013
0Te
xtilműv
es (5
4-21
1-08
)98
4058
131
Turis
ztik
ai sz
erve
ző, é
rtéke
sítő
(54-
812-
03)
9280
1213
2Ú
tépí
tő é
s -fe
nnta
rtó te
chni
kus (
54-5
82-0
5)40
4013
3Ü
gyvi
teli
titká
r (54
-346
-02)
228
160
3434
134
Vál
lalk
ozás
i és b
érüg
yint
éző
(54-
344-
02)
138
120
1813
5V
ám-,
jöve
déki
- és t
erm
ékdí
j ügy
inté
ző (5
4-34
4-03
)92
8012
136
Vegy
ipar
i tec
hnik
us (5
4-52
4-02
)19
416
034
137
Vend
églá
táss
zerv
ező-
vend
églő
s (54
-811
-01)
324
240
3416
3413
8Ve
ndég
látó
ela
dó (3
4-81
1-05
)12
012
013
9Ve
ndég
látó
-üzl
etve
zető
(35-
811-
02)
8080
140
Vid
ékfe
jlesz
tési
szak
tech
niku
s (55
-581
-04)
4040
141
Virá
gkötő
és v
irágk
eres
kedő
(34-
215-
04)
1212
142
Víz
- és c
sato
rnaműk
ezelő
(34-
853-
01)
8080
143
Víz
építő
tech
niku
s (55
-582
-03)
8080
144
Zöld
ség-
és g
yüm
ölcs
term
esztő
(35-
622-
02)
3333
2144 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
15. táblázat: A korlátozottan támogatott szakképesítések keretszámai fenntartónként Somogy megyében
56
A B C D E F G H I
1 Szakképesítés megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM KLI
K
EJSZ
12
FI8
MF3
8
MF4
0
2 Államháztartási ügyintéző (54-344-04) 80 803 Állattartó szakmunkás (35-621-01) 33 33
4 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus (54-621-01) 40 40
5 Biogazdálkodó (35-621-02) 33 336 Bőrdíszműves (34-542-01) 40 407 CAD-CAM informatikus (54-481-01) 80 808 Cipőkészítő (34-542-02) 40 409 Cukrász (34-811-01) 232 200 3210 Csecsemő és gyermekápoló (55-723-02) 40 4011 Dekoratőr (54-211-01) 69 40 2912 Diétás szakács (35-811-03) 40 4013 Dísznövénykertész (34-622-01) 33 3314 Divat- és stílustervező (54-211-02) 138 80 5815 Drog- és toxikológiai technikus (55-524-01) 40 4016 Édesipari termékgyártó (34-541-01) 66 6617 Egészségügyi asszisztens (54-720-01) 92 80 1218 Eladó (34-341-01) 320 32019 Elektromechanikai műszerész (34-522-01) 40 4020 Elektromos gép- és készülékszerelő (34-522-02) 40 4021 Elektronikai technikus (54-523-02) 80 8022 Élelmiszeripari analitikus technikus (54-541-01) 40 4023 Élelmiszeripari szakmunkás (34-541-02) 33 3324 Épületgépész technikus (54-582-01) 80 8025 Erdészeti és vadgazdálkodási technikus (54-623-01) 110 70 4026 Erdészeti gépésztechnikus (54-521-02) 40 4027 Erdészeti szakmunkás (34-623-01) 66 6628 Erősáramú elektrotechnikus (54-522-01) 40 4029 Faipari technikus (54-543-01) 80 8030 Férfiszabó (34-542-04) 40 4031 Festő (54-211-03) 40 4032 Finommechanikai műszerész (34-521-02) 40 4033 Fodrász (55-815-01) 104 80 2434 Foglalkozás-szervező (55-762-01) 92 80 1235 Formacikk-gyártó (34-543-03) 40 40
36 Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus (54-581-01) 40 40
37 Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő (35-582-01) 40 4038 Gazda (34-621-01) 100 10039 Gazdasági informatikus (54-481-02) 92 80 1240 Grafikus (54-211-04) 98 40 5841 Gyakorló ápoló (52-723-01) 180 160 2042 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló (52-723-02) 40 4043 Gyakorló fodrász (52-815-01) 40 4044 Gyakorló gyógyszertári asszisztens (52-720-03) 92 80 1245 Gyakorló kozmetikus (52-815-02) 92 80 1246 Gyakorló mentőápoló (52-723-03) 92 80 1247 Gyógy- és sportmasszőr (54-726-01) 120 120
2145 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
57
A B C D E F G H I
1 Szakképesítés megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM KLI
K
EJSZ
12
FI8
MF3
8
MF4
0
48 Gyógypedagógiai segítő munkatárs (54-140-01) 94 80 1449 Hulladékgazdálkodó szaktechnikus (55-850-01) 80 40 4050 Hús- és baromfiipari szaktechnikus (55-541-04) 40 4051 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő (34-582-05) 40 40
52 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő (35-582-03) 40 40
53 Idegenvezető (54-812-01) 80 80
54 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető (54-481-03) 80 80
55 Informatikai rendszergazda (54-481-04) 134 120 1456 Irodai asszisztens (54-346-01) 80 8057 IT mentor (54-482-01) 92 80 1258 Kályhás (34-582-06) 40 4059 Kerámiaműves (54-211-05) 98 40 5860 Kereskedő (54-341-01) 160 16061 Kertész (34-622-02) 94 66 2862 Kiadványszerkesztő (54-213-02) 40 4063 Kisgyermekgondozó, -nevelő (54-761-02) 80 8064 Korrektor (55-213-03) 80 8065 Kozmetikus (55-815-02) 92 80 1266 Kőfaragó, műköves és épületszobrász (34-582-07) 40 4067 Környezetvédelmi technikus (54-850-01) 74 40 3468 Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus (55-850-02) 74 40 3469 Logisztikai ügyintéző (54-345-01) 80 8070 Lovastúra-vezető (54-812-02) 80 40 4071 Lovász (34-621-02) 33 3372 Magasépítő technikus (54-582-03) 40 4073 Mechatronikus-karbantartó (34-523-01) 40 4074 Mélyépítő technikus (54-582-04) 40 4075 Mentálhigiénés asszisztens (55-762-03) 80 8076 Mezőgazdasági gépész (34-521-08) 90 66 2477 Mezőgazdasági gépésztechnikus (54-521-05) 52 40 1278 Mezőgazdasági gépjavító (35-521-02) 33 3379 Mezőgazdasági technikus (54-621-02) 40 4080 Mozgókép- és animációkészítő (54-213-03) 98 40 5881 Műbútorasztalos (35-543-01) 40 4082 Műszaki informatikus (54-481-05) 80 80
83 Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével) (34-215-01) 80 80
84 Nonprofit menedzser (54-345-02) 80 8085 Növényvédelmi szaktechnikus (55-621-02) 40 4086 Pedagógiai- és családsegítő munkatárs (54-140-02) 94 80 1487 Pék (34-541-05) 138 40 66 32
88 Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) (54-343-01) 120 120
89 Pénzügyi-számviteli ügyintéző (54-344-01) 160 16090 Pincér (34-811-03) 240 24091 Ruhaipari technikus (54-542-02) 40 40
2146 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
58
A B C D E F G H I
1 Szakképesítés megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM KLI
K
EJSZ
12
FI8
MF3
8
MF4
0
92 Sportedző (a sportág megjelölésével) (54-813-02) 80 8093 Sütő- és cukrászipari szaktechnikus (55-541-06) 40 4094 Szakács (34-811-04) 352 320 3295 Szállítmányozási ügyintéző (54-841-04) 80 8096 Számítógép-szerelő, karbantartó (34-523-02) 80 8097 Szárazépítő (34-582-10) 40 4098 Szobrász (54-211-07) 40 4099 Szociális asszisztens (54-762-02) 40 40
100 Szociális gondozó és ápoló (34-762-01) 152 120 32101 Szociális szakgondozó (54-762-03) 80 80
102 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző (55-762-06) 80 80
103 Szoftverfejlesztő (54-213-05) 80 80104 Szőlész-borász (34-541-06) 28 28105 Távközlési technikus (54-523-05) 40 40
106 Települési környezetvédelmi szaktechnikus (55-850-04) 74 40 34
107 Természetvédelmi szaktechnikus (55-850-05) 80 40 40108 Tetőfedő (35-582-07) 40 40109 Textilműves (54-211-08) 98 40 58110 Turisztikai szervező, értékesítő (54-812-03) 120 120111 Útépítő (34-582-11) 40 40112 Ügyviteli titkár (54-346-02) 120 120113 Vállalkozási és bérügyintéző (54-344-02) 80 80114 Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző (54-344-03) 80 80115 Vasútforgalmi szolgálattevő (54-841-05) 40 40116 Vasúti személyszállítási ügyintéző (54-841-07) 40 40117 Vendéglátásszervező-vendéglős (54-811-01) 80 80118 Vendéglátó eladó (34-811-05) 92 80 12119 Vendéglátó-üzletvezető (35-811-02) 160 160120 Vidékfejlesztési szaktechnikus (55-581-04) 40 40121 Virágkötő és virágkereskedő (34-215-04) 33 33122 Víz- és csatornaműkezelő (34-853-01) 80 80123 Vízgazdálkodó szaktechnikus (55-850-06) 80 80
124 Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő (35-582-08) 40 40
125 Vízügyi technikus (54-853-01) 80 80
2147 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám16
. táb
láza
t: A
kor
láto
zott
an tá
mog
atot
t sza
kkép
esíté
sek
kere
tszá
mai
fenn
tart
ónké
nt S
zabo
lcs-
Szat
már
-Ber
eg m
egyé
ben
59
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
YZ
AA
AB
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ12
EJSZ16
EJSZ2
EJSZ4
EJSZ47
EJSZ52
MF42
MF68
MF100
MF101
MF116
MF138
MF156
MF214
MF219
MF25
MF30
MF31
MF62
MF82
MF85
MF89
MF90
2A
bron
csgy
ártó
(34-
543-
01)
4040
3A
grár
áru
forg
alm
azó
szak
tech
niku
s (55
-621
-01
)40
404
Álla
ttartó
szak
mun
kás (
35-6
21-0
1)66
66
5Á
llatte
nyés
ztő
és á
llate
gész
ségü
gyi t
echn
ikus
(5
4-62
1-01
)68
686
Ara
nyműv
es (5
5-21
1-01
)40
407
Asz
talo
s (34
-543
-02)
212
200
128
Aut
óele
ktro
nika
i műs
zeré
sz (5
4-52
5-01
)12
012
09
Aut
omat
ikai
tech
niku
s (54
-523
-01)
9680
1610
Aut
ósze
relő
(54-
525-
02)
224
200
1212
11A
utót
echn
ikus
(55-
525-
01)
172
160
1212
Bio
gazd
álko
dó (3
5-62
1-02
)33
3313
Bőr
dísz
műv
es (3
4-54
2-01
)40
4014
Bro
nzműv
es é
s szo
borö
ntő
(55-
211-
02)
4040
15C
AD
-CA
M in
form
atik
us (5
4-48
1-01
)14
412
012
1216
Cipők
észí
tő (3
4-54
2-02
)12
012
017
Cuk
rász
(34-
811-
01)
160
120
2812
18C
secs
emő
és g
yerm
ekáp
oló
(55-
723-
02)
132
120
1219
Dié
tás s
zaká
cs (3
5-81
1-03
)80
8020
Dís
zítő
festő
(55-
211-
03)
4040
21D
íszl
ette
rvező
(55-
211-
04)
4040
22D
íszn
övén
yker
tész
(34-
622-
01)
6666
23D
ivat
- és s
tílus
terv
ező
(54-
211-
02)
9840
5824
Egés
zség
ügyi
ass
zisz
tens
(54-
720-
01)
212
200
12
25Eg
yház
zené
sz (a
szak
mai
rány
m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-02
)52
4012
26El
adó
(34-
341-
01)
513
440
1225
1212
1227
Elek
trom
echa
nika
i műs
zeré
sz (3
4-52
2-01
)80
80
28El
ektro
mos
gép
- és k
észü
léks
zere
lő (3
4-52
2-02
)13
212
012
29El
ektro
nika
i műs
zeré
sz (3
4-52
2-03
)80
8030
Elek
troni
kai t
echn
ikus
(54-
523-
02)
120
120
31Él
elm
isze
ripar
i ana
litik
us te
chni
kus (
54-5
41-
01)
3434
32Él
elm
isze
ripar
i sza
kmun
kás (
34-5
41-0
2)56
5633
Élel
mis
zerip
ari t
echn
ikus
(54-
541-
02)
4040
34Ép
ület
gépé
sz te
chni
kus (
54-5
82-0
1)14
412
012
1235
Erdé
szet
i sza
kmun
kás (
34-6
23-0
1)33
3336
Faip
ari t
echn
ikus
(54-
543-
01)
8080
37Fe
hérn
emű-
kész
ítő é
s köt
öttá
ru ö
ssze
állít
ó (3
4-54
2-03
)80
8038
Férf
isza
bó (3
4-54
2-04
)13
212
012
39Fe
stő
(54-
211-
03)
9840
5840
Festő,
máz
oló,
tapé
tázó
(34-
582-
04)
252
240
1241
Fino
mm
echa
nika
i műs
zeré
sz (3
4-52
1-02
)80
8042
Fitn
ess-
wel
lnes
s ins
trukt
or (5
4-81
3-01
)13
212
012
2148 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
60
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
YZ
AA
AB
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ12
EJSZ16
EJSZ2
EJSZ4
EJSZ47
EJSZ52
MF42
MF68
MF100
MF101
MF116
MF138
MF156
MF214
MF219
MF25
MF30
MF31
MF62
MF82
MF85
MF89
MF90
43Fo
drás
z (5
5-81
5-01
)24
920
025
1212
44G
áz- é
s hőt
erm
elő
bere
ndez
és-s
zere
lő (3
5-58
2-01
)80
8045
Gaz
da (3
4-62
1-01
)10
010
046
Gaz
dasá
gi in
form
atik
us (5
4-48
1-02
)18
516
013
1247
Ger
onto
lógi
ai g
ondo
zó (5
5-76
2-02
)13
212
012
48G
rafik
us (5
4-21
1-04
)98
4058
49G
umiip
ari t
echn
ikus
(54-
543-
02)
8080
50G
yako
rlato
s szí
nész
(a sz
akm
airá
ny
meg
jelö
lésé
vel)
(54-
212-
03)
4040
51G
yako
rló á
poló
(52-
723-
01)
393
320
2512
1212
12
52G
yako
rló c
secs
emő-
és g
yerm
ekáp
oló
(52-
723-
02)
226
200
2653
Gya
korló
fodr
ász
(52-
815-
01)
214
160
3012
12
54G
yako
rló g
yógy
szer
tári
assz
iszt
ens (
52-7
20-
03)
8680
655
Gya
korló
koz
met
ikus
(52-
815-
02)
230
200
3056
Gya
korló
men
tőáp
oló
(52-
723-
03)
274
200
5012
1257
Gyá
rtóso
ri gé
pbeá
llító
(34-
521-
05)
8080
58G
yerm
ekot
thon
i ass
zisz
tens
(54-
761-
01)
132
120
12
59G
yógy
- és fűs
zern
övén
yter
mes
ztő
(35-
622-
01)
5656
60G
yógy
- és s
portm
asszőr
(54-
726-
01)
209
160
2512
12
61G
yógy
peda
gógi
ai se
gítő
mun
katá
rs (5
4-14
0-01
)22
416
040
1212
62G
yógy
szer
ipar
i lab
orat
óriu
mi t
echn
ikus
(55-
524-
02)
8080
63G
yógy
szer
tári
assz
iszt
ens (
55-7
20-0
3)40
40
64H
ulla
dékg
azdá
lkod
ó sz
akte
chni
kus (
55-8
50-
01)
8080
65H
ús- é
s bar
omfii
pari
szak
tech
niku
s (55
-541
-04
)34
3466
Hús
ipar
i ter
mék
gyár
tó (3
4-54
1-03
)15
312
033
67Hűtő-
és l
égte
chni
kai r
ends
zers
zere
lő (3
4-58
2-05
)14
412
012
12
68Hűtő-
, klím
a- é
s hős
ziva
ttyú
bere
ndez
és-
szer
elő
(35-
582-
03)
9280
12
69In
foko
mm
unik
áció
s hál
ózat
építő
és
üzem
elte
tő (5
4-48
1-03
)17
216
012
70In
form
atik
ai re
ndsz
erga
zda
(54-
481-
04)
439
360
1330
1212
1271
Irod
ai a
sszi
szte
ns (5
4-34
6-01
)15
012
030
72IT
men
tor (
54-4
82-0
1)92
8012
73Já
rműf
énye
ző (3
4-52
5-03
)92
8012
74Já
rműi
pari
fém
alka
trész
-gyá
rtó (3
4-52
1-07
)40
40
75Já
rműk
aros
szér
ia e
lőké
szítő
, fel
ület
bevo
nó
(34-
525-
04)
4040
76Já
rműk
aros
szér
ia k
észí
tő, s
zere
lő (3
4-52
5-05
)40
40
2149 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
61
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
YZ
AA
AB
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ12
EJSZ16
EJSZ2
EJSZ4
EJSZ47
EJSZ52
MF42
MF68
MF100
MF101
MF116
MF138
MF156
MF214
MF219
MF25
MF30
MF31
MF62
MF82
MF85
MF89
MF90
77Ja
zz-z
enés
z (s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-04
)40
4078
Kar
ossz
éria
laka
tos (
34-5
25-0
6)14
412
012
1279
Kár
pito
s (34
-542
-05)
8080
80K
erám
iaműv
es (5
4-21
1-05
)98
4058
81K
eres
kedő
(54-
341-
01)
138
120
126
82K
erté
sz (3
4-62
2-02
)11
840
6612
83K
erté
szet
i sza
ktec
hnik
us (5
5-62
2-01
)34
3484
Kis
gyer
mek
gond
ozó,
-nev
elő
(54-
761-
02)
209
160
2512
12
85K
lass
ziku
s zen
ész
(sza
kmai
rány
m
egne
vezé
séve
l) (5
4-21
2-05
)98
4058
86K
ozm
etik
us (5
5-81
5-02
)20
316
025
612
87Kőműv
es é
s hid
egbu
rkol
ó (3
4-58
2-08
)36
932
025
1212
88K
önyv
kötő
és n
yom
tatv
ányf
eldo
lgoz
ó (3
4-54
3-06
)40
4089
Kör
nyez
etvé
delm
i tec
hnik
us (5
4-85
0-01
)12
012
0
90K
örny
ezet
véde
lmi-m
érés
szak
tech
niku
s (55
-85
0-02
)40
40
91K
özle
kedé
saut
omat
ikai
műs
zeré
sz (5
4-52
3-03
)40
4092
Labo
rató
rium
i tec
hnik
us (5
4-52
4-01
)80
8093
Léte
sítm
ényi
ene
rget
ikus
(55-
582-
01)
9280
1294
Logi
sztik
ai ü
gyin
téző
(54-
345-
01)
163
120
1825
95Lo
vast
úra-
veze
tő (5
4-81
2-02
)92
8012
96M
agas
építő
tech
niku
s (54
-582
-03)
120
120
97M
echa
troni
kai t
echn
ikus
(54-
523-
04)
8080
98M
echa
troni
kus-
karb
anta
rtó (3
4-52
3-01
)80
8099
Mél
yépí
tő te
chni
kus (
54-5
82-0
4)12
012
010
0M
entá
lhig
iéné
s ass
zisz
tens
(55-
762-
03)
8080
101
Mezőg
azda
sági
gaz
daas
szon
y, fa
lusi
ve
ndég
látó
(34-
811-
02)
3333
102
Mezőg
azda
sági
gép
ész
(34-
521-
08)
132
132
103
Mezőg
azda
sági
gép
észt
echn
ikus
(54-
521-
05)
4040
104
Mezőg
azda
sági
tech
niku
s (54
-621
-02)
6868
105
Műa
nyag
feld
olgo
zó (3
4-52
1-09
)80
8010
6Műa
nyag
feld
olgo
zó te
chni
kus (
54-5
21-0
6)80
8010
7Műb
útor
aszt
alos
(35-
543-
01)
4040
108
Műs
zaki
info
rmat
ikus
(54-
481-
05)
9280
1210
9Műs
zere
s ana
litik
us (5
5-52
4-03
)40
40
110
Nép
i kéz
műv
es (a
szak
mai
rány
m
egje
lölé
séve
l) (3
4-21
5-01
)92
8012
111
Nép
zené
sz (s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-06
)98
4058
112
Női
szab
ó (3
4-54
2-06
)18
716
015
1211
3N
övén
yvéd
elm
i sza
ktec
hnik
us (5
5-62
1-02
)34
3411
4O
ptik
ai ü
vegc
sisz
oló
(34-
725-
01)
8080
115
Ötv
ös, f
émműv
es (5
4-21
1-06
)40
40
2150 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
62
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
YZ
AA
AB
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ12
EJSZ16
EJSZ2
EJSZ4
EJSZ47
EJSZ52
MF42
MF68
MF100
MF101
MF116
MF138
MF156
MF214
MF219
MF25
MF30
MF31
MF62
MF82
MF85
MF89
MF90
116
Park
építő
és f
ennt
artó
tech
niku
s (54
-581
-02)
3434
117
Peda
gógi
ai- é
s csa
láds
egítő
mun
katá
rs (5
4-14
0-02
)28
520
013
4012
128
118
Pék
(34-
541-
05)
298
160
9924
1511
9Pé
nzüg
yi-s
zám
vite
li üg
yint
éző
(54-
344-
01)
388
280
3425
2512
1212
0Pi
ncér
(34-
811-
03)
406
320
3412
2515
121
Post
ai ü
zlet
i ügy
inté
ző (5
4-84
1-09
)60
4020
122
Pszi
chiá
triai
gon
dozó
(55-
762-
04)
9280
1212
3R
ehab
ilitá
ciós
nev
elő,
segí
tő (5
4-76
2-01
)92
8012
124
Rek
onst
rukc
iós é
s műe
mlé
ki fe
stő,
máz
oló
(35-
582-
06)
4040
125
Ruh
aipa
ri te
chni
kus (
54-5
42-0
2)40
40
126
Spor
tedző
(a sp
ortá
g m
egje
lölé
séve
l) (5
4-81
3-02
)14
412
012
12
127
Sütő
- és c
ukrá
szip
ari s
zakt
echn
ikus
(55-
541-
06)
3434
128
Szak
ács (
34-8
11-0
4)54
344
034
1230
1512
129
Szám
ítógé
p-sz
erelő,
kar
bant
artó
(34-
523-
02)
172
160
1213
0Sz
áraz
építő
(34-
582-
10)
9280
1213
1Sz
enve
dély
bete
g go
ndoz
ó (5
5-76
2-05
)92
8012
132
Szín
ész
II. (
55-2
12-0
1)40
4013
3Sz
obrá
sz (5
4-21
1-07
)98
4058
134
Szoc
iális
ass
zisz
tens
(54-
762-
02)
154
120
1315
613
5Sz
ociá
lis g
ondo
zó é
s ápo
ló (3
4-76
2-01
)44
332
060
1512
1212
1213
6Sz
ociá
lis sz
akgo
ndoz
ó (5
4-76
2-03
)23
920
015
1212
137
Szoc
iális
, gye
rmek
- és i
fjúsá
gvéd
elm
i üg
yint
éző
(55-
762-
06)
120
120
138
Szof
tver
fejle
sztő
(54-
213-
05)
172
160
12
139
Tánc
os (s
zakm
airá
ny m
egje
lölé
séve
l) (5
4-21
2-09
)12
740
8714
0Te
tőfe
dő (3
5-58
2-07
)92
8012
141
Text
ilműv
es (5
4-21
1-08
)40
4014
2Tu
riszt
ikai
szer
vező
, érté
kesí
tő (5
4-81
2-03
)18
416
012
1214
3Ü
gyvi
teli
titká
r (54
-346
-02)
219
160
1322
1212
144
Üve
gműv
es (5
4-21
1-09
)40
40
145
Vám
-, jö
vedé
ki- é
s ter
mék
díj ü
gyin
téző
(54-
344-
03)
203
160
1330
146
Vasú
tépí
tő é
s -fe
nnta
rtó te
chni
kus (
54-5
82-
06)
4040
147
Vasú
tforg
alm
i szo
lgál
atte
vő (5
4-84
1-05
)40
4014
8Va
súti
áruf
uvar
ozás
i ügy
inté
ző (5
4-84
1-06
)40
40
149
Vasú
ti sz
emél
yszá
llítá
si ü
gyin
téző
(54-
841-
07)
4040
150
Vasú
ti vi
llam
os já
rmű
szer
előj
e (5
4-52
5-07
)40
4015
1Va
súti
vont
atot
t jár
mű
szer
előj
e (5
4-52
5-08
)40
4015
2Va
sútij
ármű-
tech
niku
s (55
-525
-03)
4040
2151 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
63
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
ST
UV
WX
YZ
AA
AB
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ12
EJSZ16
EJSZ2
EJSZ4
EJSZ47
EJSZ52
MF42
MF68
MF100
MF101
MF116
MF138
MF156
MF214
MF219
MF25
MF30
MF31
MF62
MF82
MF85
MF89
MF90
153
Vegy
ipar
i tec
hnik
us (5
4-52
4-02
)12
012
015
4Ve
ndég
látá
ssze
rvező-
vend
églő
s (54
-811
-01)
184
160
1212
155
Vend
églá
tó e
ladó
(34-
811-
05)
169
120
2512
1215
6Ve
ndég
látó
-üzl
etve
zető
(35-
811-
02)
8080
157
Vill
anys
zere
lő (3
4-52
2-04
)22
420
012
1215
8V
irágk
ötő
és v
irágk
eres
kedő
(34-
215-
04)
5240
1215
9V
íz- é
s csa
torn
aműk
ezelő
(34-
853-
01)
9280
1216
0V
ízép
ítő te
chni
kus (
55-5
82-0
3)40
4016
1V
ízga
zdál
kodó
szak
tech
niku
s (55
-850
-06)
8080
162
Víz
ügyi
tech
niku
s (54
-853
-01)
120
120
2152 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám17
. táb
láza
t: A
kor
láto
zott
an tá
mog
atot
t sza
kkép
esíté
sek
kere
tszá
mai
fenn
tart
ónké
nt To
lna
meg
yébe
n
64
AB
CD
EF
GH
I
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
EJSZ12
EJSZ5
MF120
MF48
MF79
2Á
llam
házt
artá
si ü
gyin
téző
(54-
344-
04)
4040
3Á
llatta
rtó sz
akm
unká
s (35
-621
-01)
3333
4Á
llatte
nyés
ztő
és á
llate
gész
ségü
gyi t
echn
ikus
(54-
621-
01)
4040
5A
utóe
lekt
roni
kai műs
zeré
sz (5
4-52
5-01
)40
406
Bád
ogos
(34-
582-
02)
4040
7B
ioga
zdál
kodó
(35-
621-
02)
3333
8Bőr
dísz
műv
es (3
4-54
2-01
)40
409
CA
D-C
AM
info
rmat
ikus
(54-
481-
01)
8080
10C
ipők
észí
tő (3
4-54
2-02
)40
4011
CN
C g
épke
zelő
(35-
521-
01)
8080
12C
ukrá
sz (3
4-81
1-01
)12
012
013
Cse
csemő
és g
yerm
ekáp
oló
(55-
723-
02)
8080
14D
íszn
övén
yker
tész
(34-
622-
01)
3333
15D
ízel
mot
oros
vas
úti j
ármű
szer
előj
e (5
4-52
5-04
)40
4016
Egés
zség
ügyi
ass
zisz
tens
(54-
720-
01)
4040
17El
adó
(34-
341-
01)
188
160
2818
Elek
troni
kai műs
zeré
sz (3
4-52
2-03
)40
4019
Elek
troni
kai t
echn
ikus
(54-
523-
02)
9280
12
20Fe
hérn
emű-
kész
ítő é
s köt
öttá
ru ö
ssze
állít
ó (3
4-54
2-03
)40
40
21Fé
rfis
zabó
(34-
542-
04)
4040
22Fi
nom
mec
hani
kai műs
zeré
sz (3
4-52
1-02
)40
4023
Fodr
ász
(55-
815-
01)
4040
24Fo
gász
ati a
sszi
szte
ns (5
4-72
0-02
)40
4025
Gaz
da (3
4-62
1-01
)66
6626
Gaz
dasá
gi in
form
atik
us (5
4-48
1-02
)80
8027
Gép
gyár
tást
echn
ológ
iai t
echn
ikus
(54-
521-
03)
137
120
1728
Gya
korló
ápo
ló (5
2-72
3-01
)12
012
029
Gya
korló
cse
csemő-
és g
yerm
ekáp
oló
(52-
723-
02)
4040
2153 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
65
AB
CD
EF
GH
I
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
EJSZ12
EJSZ5
MF120
MF48
MF79
30G
yako
rló fo
drás
z (5
2-81
5-01
)40
4031
Gya
korló
gyó
gysz
ertá
ri as
szis
zten
s (52
-720
-03)
4040
32G
yako
rló k
linik
ai la
bora
tóriu
mi a
sszi
szte
ns (5
2-72
5-03
)40
40
33G
yako
rló k
ozm
etik
us (5
2-81
5-02
)40
4034
Gya
korló
men
tőáp
oló
(52-
723-
03)
4040
35G
yógy
- és fűs
zern
övén
yter
mes
ztő
(35-
622-
01)
3333
36G
yógy
- és s
portm
asszőr
(54-
726-
01)
4040
37G
yógy
peda
gógi
ai se
gítő
mun
katá
rs (5
4-14
0-01
)40
4038
Hul
ladé
kgaz
dálk
odó
szak
tech
niku
s (55
-850
-01)
5340
1339
Hús
ipar
i ter
mék
gyár
tó (3
4-54
1-03
)73
4033
40Id
egen
veze
tő (5
4-81
2-01
)40
40
41In
foko
mm
unik
áció
s hál
ózat
építő
és ü
zem
elte
tő (5
4-48
1-03
)16
016
0
42In
form
atik
ai re
ndsz
erga
zda
(54-
481-
04)
135
120
1543
Irod
ai a
sszi
szte
ns (5
4-34
6-01
)40
4044
IT m
ento
r (54
-482
-01)
4040
45Já
rműf
énye
ző (3
4-52
5-03
)40
4046
Kár
pito
s (34
-542
-05)
4040
47K
eres
kedő
(54-
341-
01)
8080
48K
erté
sz (3
4-62
2-02
)66
6649
Kia
dván
ysze
rkes
ztő
(54-
213-
02)
4040
50K
isgy
erm
ekgo
ndoz
ó, -n
evelő
(54-
761-
02)
104
8024
51K
ozm
etik
us (5
5-81
5-02
)40
4052
Kör
nyez
etvé
delm
i tec
hnik
us (5
4-85
0-01
)12
012
053
Kör
nyez
etvé
delm
i-mér
és sz
akte
chni
kus (
55-8
50-0
2)40
4054
Labo
rató
rium
i tec
hnik
us (5
4-52
4-01
)95
8015
55Lo
gisz
tikai
ügy
inté
ző (5
4-34
5-01
)12
012
056
Lova
stúr
a-ve
zető
(54-
812-
02)
4040
57Lo
vász
(34-
621-
02)
1212
2154 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
66
AB
CD
EF
GH
I
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
EJSZ12
EJSZ5
MF120
MF48
MF79
58M
agas
építő
tech
niku
s (54
-582
-03)
8080
59M
echa
troni
kai t
echn
ikus
(54-
523-
04)
9580
1560
Men
tőáp
oló
(55-
723-
11)
4040
61M
ezőg
azda
sági
gép
ész
(34-
521-
08)
6666
62M
ezőg
azda
sági
gép
észt
echn
ikus
(54-
521-
05)
4040
63M
ezőg
azda
sági
tech
niku
s (54
-621
-02)
4040
64Műs
zaki
info
rmat
ikus
(54-
481-
05)
4040
65N
épi k
ézműv
es (a
szak
mai
rány
meg
jelö
lésé
vel)
(34-
215-
01)
8080
66N
onpr
ofit
men
edzs
er (5
4-34
5-02
)40
4067
Növ
ényv
édel
mi s
zakt
echn
ikus
(55-
621-
02)
4040
68N
ukle
áris
kör
nyez
etvé
delm
i sza
ktec
hnik
us (5
5-85
0-03
)40
40
69Pe
dagó
giai
- és c
salá
dseg
ítő m
unka
társ
(54-
140-
02)
4040
70Pé
k (3
4-54
1-05
)22
480
144
71Pé
nzüg
yi te
rmék
érté
kesí
tő (b
ank,
bef
ekte
tés,
bizt
osítá
s) (5
4-34
3-01
)80
80
72Pé
nzüg
yi-s
zám
vite
li üg
yint
éző
(54-
344-
01)
264
240
2473
Pinc
ér (3
4-81
1-03
)12
012
074
Post
ai ü
zlet
i ügy
inté
ző (5
4-84
1-09
)40
4075
Ruh
aipa
ri te
chni
kus (
54-5
42-0
2)40
4076
Szak
ács (
34-8
11-0
4)19
616
036
77Sz
ámító
gép-
szer
elő,
kar
bant
artó
(34-
523-
02)
8080
78Sz
ociá
lis g
ondo
zó é
s ápo
ló (3
4-76
2-01
)19
416
034
79Sz
ociá
lis sz
akgo
ndoz
ó (5
4-76
2-03
)14
812
028
80Sz
oftv
erfe
jlesz
tő (5
4-21
3-05
)80
8081
Term
észe
tvéd
elm
i sza
ktec
hnik
us (5
5-85
0-05
)93
8013
82Ü
gyvi
teli
titká
r (54
-346
-02)
4040
83V
álla
lkoz
ási é
s bér
ügyi
ntéző
(54-
344-
02)
104
8024
84V
ám-,
jöve
déki
- és t
erm
ékdí
j ügy
inté
ző (5
4-34
4-03
)80
80
2155 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
67
AB
CD
EF
GH
I
1Sz
akké
pesí
tés m
egne
vezé
se (s
zám
a)
Keretszám
NGM
FM
EJSZ12
EJSZ5
MF120
MF48
MF79
85Va
sútfo
rgal
mi s
zolg
álat
tevő
(54-
841-
05)
4040
86Va
súti
szem
élys
zállí
tási
ügy
inté
ző (5
4-84
1-07
)40
4087
Vasú
ti vi
llam
os já
rmű
szer
előj
e (5
4-52
5-07
)40
4088
Vasú
ti vo
ntat
ott j
ármű
szer
előj
e (5
4-52
5-08
)40
4089
Vasú
tijár
mű-
tech
niku
s (55
-525
-03)
4040
90Ve
ndég
látá
ssze
rvező-
vend
églő
s (54
-811
-01)
148
120
2891
Vend
églá
tó e
ladó
(34-
811-
05)
4040
92V
idék
fejle
szté
si sz
akte
chni
kus (
55-5
81-0
4)40
4093
Virá
gkötő
és v
irágk
eres
kedő
(34-
215-
04)
4531
14
94V
íz-,
csat
orna
- és k
özmű-
rend
szer
szer
elő
(34-
582-
12)
4040
95V
ízga
zdál
kodó
szak
tech
niku
s (55
-850
-06)
9380
1396
Víz
ügyi
tech
niku
s (54
-853
-01)
4040
97Zö
ldsé
g- é
s gyü
möl
cste
rmes
ztő
(35-
622-
02)
6133
28
2156 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
18. táblázat: A korlátozottan támogatott szakképesítések keretszámai fenntartónként Vas megyében
68
A B C D E F G H I J
1 Szakképesítés megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM KLI
K
EJSZ
15
EJSZ
5
EJSZ
54
FI8
MF2
8
2 Államháztartási ügyintéző (54-344-04) 40 403 Állattartó szakmunkás (35-621-01) 33 334 Aranyműves (55-211-01) 40 405 Artista (54-212-01) 20 206 Autóelektronikai műszerész (54-525-01) 80 807 Bádogos (34-582-02) 40 408 Biogazdálkodó (35-621-02) 33 339 Bőrdíszműves (34-542-01) 40 40
10 CAD-CAM informatikus (54-481-01) 80 8011 Cipőkészítő (34-542-02) 40 4012 Cukrász (34-811-01) 234 200 3413 Csecsemő és gyermekápoló (55-723-02) 40 4014 Dekoratőr (54-211-01) 40 4015 Diétás szakács (35-811-03) 40 4016 Díszítő festő (55-211-03) 40 4017 Dísznövénykertész (34-622-01) 66 6618 Dízelmotoros vasúti jármű szerelője (54-525-04) 40 4019 Édesipari termékgyártó (34-541-01) 33 3320 Egészségügyi asszisztens (54-720-01) 126 80 34 1221 Eladó (34-341-01) 216 200 1622 Elektromechanikai műszerész (34-522-01) 40 4023 Elektromos gép- és készülékszerelő (34-522-02) 40 4024 Elektronikai műszerész (34-522-03) 80 8025 Elektronikai technikus (54-523-02) 80 8026 Élelmiszeripari technikus (54-541-02) 40 4027 Épületgépész technikus (54-582-01) 40 4028 Erdészeti és vadgazdálkodási technikus (54-623-01) 40 4029 Faipari technikus (54-543-01) 80 8030 Férfiszabó (34-542-04) 40 4031 Festő (54-211-03) 98 40 5832 Festő, mázoló, tapétázó (34-582-04) 80 8033 Finommechanikai műszerész (34-521-02) 40 4034 Fitness-wellness instruktor (54-813-01) 114 80 3435 Fodrász (55-815-01) 80 8036 Fogászati asszisztens (54-720-02) 126 80 34 1237 Fogtechnikus (55-724-01) 80 8038 Fogtechnikus gyakornok (54-724-01) 80 80
39 Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus (54-581-01) 80 40 40
40 Gazda (34-621-01) 45 33 1241 Gazdasági informatikus (54-481-02) 92 80 1242 Grafikus (54-211-04) 98 40 5843 Gyakorló ápoló (52-723-01) 174 120 34 2044 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló (52-723-02) 126 80 34 1245 Gyakorló fodrász (52-815-01) 40 4046 Gyakorló gyógyszertári asszisztens (52-720-03) 114 80 34
47 Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens (52-725-02) 114 80 34
2157 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
69
A B C D E F G H I J
1 Szakképesítés megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM KLI
K
EJSZ
15
EJSZ
5
EJSZ
54
FI8
MF2
8
48 Gyakorló kozmetikus (52-815-02) 40 4049 Gyakorló mentőápoló (52-723-03) 126 80 34 1250 Gyermekotthoni asszisztens (54-761-01) 40 4051 Gyógy- és sportmasszőr (54-726-01) 114 80 3452 Hulladékgazdálkodó szaktechnikus (55-850-01) 80 40 4053 Húsipari termékgyártó (34-541-03) 114 40 7454 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő (34-582-05) 40 40
55 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő (35-582-03) 40 40
56 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető (54-481-03) 120 120
57 Informatikai rendszergazda (54-481-04) 176 160 1658 Irodai asszisztens (54-346-01) 40 4059 IT mentor (54-482-01) 160 16060 Járműfényező (34-525-03) 80 8061 Járműipari fémalkatrész-gyártó (34-521-07) 40 40
62 Jazz-zenész (szakmairány megjelölésével) (54-212-04) 40 40
63 Kályhás (34-582-06) 40 4064 Karosszérialakatos (34-525-06) 80 8065 Kereskedő (54-341-01) 120 12066 Kertész (34-622-02) 45 33 1267 Kertészeti szaktechnikus (55-622-01) 40 4068 Kiadványszerkesztő (54-213-02) 40 4069 Kisgyermekgondozó, -nevelő (54-761-02) 114 80 34
70 Klasszikus zenész (szakmairány megnevezésével) (54-212-05) 98 40 58
71 Klinikai laboratóriumi asszisztens (55-725-12) 40 4072 Kozmetikus (55-815-02) 80 8073 Kőfaragó, műköves és épületszobrász (34-582-07) 40 4074 Környezetvédelmi technikus (54-850-01) 74 40 3475 Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus (55-850-02) 74 40 34
76 Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő (34-582-09) 40 40
77 Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó (54-841-02) 40 4078 Lakberendező (55-211-06) 92 80 1279 Logisztikai ügyintéző (54-345-01) 216 200 1680 Lovastúra-vezető (54-812-02) 92 80 1281 Lovász (34-621-02) 12 1282 Magasépítő technikus (54-582-03) 40 4083 Mélyépítő technikus (54-582-04) 40 4084 Mentálhigiénés asszisztens (55-762-03) 114 80 34
85 Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó (34-811-02) 33 33
86 Mezőgazdasági gépész (34-521-08) 128 28 10087 Mezőgazdasági gépésztechnikus (54-521-05) 40 4088 Mezőgazdasági gépjavító (35-521-02) 33 3389 Mezőgazdasági technikus (54-621-02) 56 40 1690 Mozgókép- és animációkészítő (54-213-03) 98 40 58
2158 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
70
A B C D E F G H I J
1 Szakképesítés megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM KLI
K
EJSZ
15
EJSZ
5
EJSZ
54
FI8
MF2
8
91 Műanyagfeldolgozó (34-521-09) 40 4092 Műbútorasztalos (35-543-01) 40 4093 Műszaki informatikus (54-481-05) 40 40
94 Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével) (34-215-01) 104 80 24
95 Népzenész (szakmairány megjelölésével) (54-212-06) 40 40
96 Ötvös, fémműves (54-211-06) 98 40 5897 Parképítő és fenntartó technikus (54-581-02) 40 4098 Pedagógiai- és családsegítő munkatárs (54-140-02) 114 80 3499 Pék (34-541-05) 106 40 66
100 Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) (54-343-01) 80 80
101 Pénzügyi-számviteli ügyintéző (54-344-01) 160 160102 Pincér (34-811-03) 250 200 34 16103 Postai üzleti ügyintéző (54-841-09) 40 40
104 Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló (35-582-06) 40 40
105 Sütő- és cukrászipari szaktechnikus (55-541-06) 40 40106 Szakács (34-811-04) 250 200 34 16107 Szállítmányozási ügyintéző (54-841-04) 40 40108 Számítógép-szerelő, karbantartó (34-523-02) 40 40109 Szárazépítő (34-582-10) 80 80110 Szociális asszisztens (54-762-02) 114 80 34111 Szociális gondozó és ápoló (34-762-01) 80 80112 Szociális szakgondozó (54-762-03) 114 80 34113 Szoftverfejlesztő (54-213-05) 120 120114 Szőlész-borász (34-541-06) 12 12115 Térképész szaktechnikus (55-581-03) 74 40 34116 Tetőfedő (35-582-07) 80 80117 Textilműves (54-211-08) 98 40 58118 Turisztikai szervező, értékesítő (54-812-03) 80 80119 Ügyviteli titkár (54-346-02) 120 120120 Vállalkozási és bérügyintéző (54-344-02) 80 80121 Vasútépítő és -fenntartó technikus (54-582-06) 40 40122 Vendéglátásszervező-vendéglős (54-811-01) 136 120 16123 Virágdekoratőr (35-215-02) 33 33124 Virágkötő és virágkereskedő (34-215-04) 33 33125 Víz- és csatornaműkezelő (34-853-01) 40 40126 Vízügyi technikus (54-853-01) 40 40127 Zöldség- és gyümölcstermesztő (35-622-02) 33 33
”
2159 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
71
A B C D E F G H I
1 Szakképesítés megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
KLI
K
EJSZ
27
FI8
MF1
16
MF1
51
MF9
7
2 Ápoló (55-723-01) 138 120 183 Autóelektronikai műszerész (54-525-01) 120 1204 Automatikai technikus (54-523-01) 80 805 Bádogos (34-582-02) 40 406 CAD-CAM informatikus (54-481-01) 92 80 127 Cukrász (34-811-01) 120 1208 Csecsemő és gyermekápoló (55-723-02) 80 809 Diétás szakács (35-811-03) 92 80 12
10 Egészségügyi asszisztens (54-720-01) 92 80 1211 Eladó (34-341-01) 136 120 1612 Elektromechanikai műszerész (34-522-01) 40 4013 Elektronikai műszerész (34-522-03) 40 4014 Elektronikai technikus (54-523-02) 40 4015 Épületgépész technikus (54-582-01) 80 8016 Erősáramú elektrotechnikus (54-522-01) 40 4017 Faipari technikus (54-543-01) 40 4018 Festő, mázoló, tapétázó (34-582-04) 80 8019 Finommechanikai műszerész (34-521-02) 40 4020 Fitness-wellness instruktor (54-813-01) 40 4021 Fluidumkitermelő technikus (54-544-02) 80 8022 Fodrász (55-815-01) 40 4023 Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő (35-582-01) 92 80 1224 Gazdasági informatikus (54-481-02) 40 4025 Gerontológiai gondozó (55-762-02) 90 80 1026 Gyakorló ápoló (52-723-01) 96 80 1627 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló (52-723-02) 40 4028 Gyakorló fodrász (52-815-01) 80 8029 Gyakorló gyógyszertári asszisztens (52-720-03) 40 4030 Gyakorló kozmetikus (52-815-02) 80 8031 Gyakorló mentőápoló (52-723-03) 40 4032 Gyógy- és sportmasszőr (54-726-01) 90 80 1033 Gyógyszertári asszisztens (55-720-03) 40 4034 Húsipari termékgyártó (34-541-03) 40 4035 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő (34-582-05) 40 40
36 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő (35-582-03) 40 40
37 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető (54-481-03) 40 40
38 Informatikai rendszergazda (54-481-04) 80 8039 IT mentor (54-482-01) 120 12040 Járműfényező (34-525-03) 40 4041 Karosszérialakatos (34-525-06) 80 8042 Kereskedő (54-341-01) 80 8043 Kisgyermekgondozó, -nevelő (54-761-02) 80 8044 Kishajóépítő, -karbantartó (34-543-05) 40 4045 Kozmetikus (55-815-02) 80 80
46 Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő (34-582-09) 94 80 14
4. Az R2. 2. melléklet 1. pontjában foglalt 20. táblázat helyébe a következő táblázat lép:„20. táblázat: A korlátozottan támogatott szakképesítések keretszámai fenntartónként Zala megyében
2160 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
72
A B C D E F G H I
1 Szakképesítés megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
KLI
K
EJSZ
27
FI8
MF1
16
MF1
51
MF9
7
47 Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó (54-841-02) 40 4048 Laboratóriumi technikus (54-524-01) 80 8049 Logisztikai ügyintéző (54-345-01) 120 12050 Magasépítő technikus (54-582-03) 40 4051 Mechatronikai technikus (54-523-04) 40 4052 Mentőápoló (55-723-11) 40 40
53 Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó (34-811-02) 24 24
54 Motorkerékpár-szerelő (34-525-07) 46 40 655 Műszaki informatikus (54-481-05) 80 80
56 Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével) (34-215-01) 80 80
57 Pedagógiai- és családsegítő munkatárs (54-140-02) 40 4058 Pék (34-541-05) 92 80 1259 Pénzügyi-számviteli ügyintéző (54-344-01) 80 8060 Pincér (34-811-03) 200 20061 Ruhaipari technikus (54-542-02) 40 4062 Sportedző (a sportág megjelölésével) (54-813-02) 40 4063 Szakács (34-811-04) 274 240 3464 Számítógép-szerelő, karbantartó (34-523-02) 40 4065 Szárazépítő (34-582-10) 40 4066 Szociális gondozó és ápoló (34-762-01) 154 120 3467 Szoftverfejlesztő (54-213-05) 120 12068 Távközlési technikus (54-523-05) 92 80 1269 Tetőfedő (35-582-07) 40 4070 Turisztikai szervező, értékesítő (54-812-03) 80 8071 Ügyviteli titkár (54-346-02) 80 8072 Vendéglátásszervező-vendéglős (54-811-01) 120 12073 Vendéglátó eladó (34-811-05) 80 8074 Vendéglátó-üzletvezető (35-811-02) 90 80 1075 Virágkötő és virágkereskedő (34-215-04) 24 24
76 Víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő (34-582-12) 40 40
”
2161 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
5. Az R2. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat helyébe a következő táblázat lép:[2. Jelmagyarázat az 1. pontban és a 4. mellékletben foglalt táblázatokhoz]„
A B
1 Fenntartó neve Fenntartói kód
2 A Art Stúdió Iskolafenntartó Közhasznú Nonprofit Kft. MF3
3 A Korszerű Oktatás Támogatásáért Alapítvány MF7
4 A Magyar Felnőttoktatásért Alapítvány MF8
5 A Szakma Tisztességéért Közhasznú Alapítvány MF9
6 Ab esse ad posse A Létezőből a Lehetségbe – a jövő iskolájáért Alapítvány MF220
7 Abaúji Fiatalok Oktatásáért Alapítvány MF159
8 ADU-val Európába Alapítvány MF10
9 Alapítvány a Művészeti Nevelésért MF14
10 Alba School Alapítvány MF161
11 Albastart Oktatási Közhasznú Nonprofit Kft. MF15
12 Az Egri Számítástechnikai és Rehabilitációs Szakképzésért Alapítvány MF19
13 Az Útban Európához Alapítvány MF21
14 Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy EJSZ2
15 Baranyai Református Egyházmegye EJSZ3
16 Békés Megyei IBSEN Oktatási, Művészeti és Közművelődési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
MF23
17 Bereg Többcélú Egyesület MF25
18 Biztosítási Oktatási Intézet Fejlesztési Alapítvány MF226
19 Budapesti Divatiskoláért Alapítvány MF227
20 City College Üzleti Szakképző Közhasznú Nonprofit Kft. MF28
21 Congregatio Jesu EJSZ51
22 Csillagfény Alapítvány MF30
23 Dalanics György Közoktatási és Kulturális Alapítvány MF31
24 De La Salle Szent János Egyesület MF33
25 Debreceni Egyetem FI2
26 Debreceni-Nyíregyházi Egyházmegye EJSZ4
27 Diana Vadász – Felnőttképző Alapítvány MF35
28 Didactica Magna Alapítvány MF36
29 Dunántúli Református Egyházkerület EJSZ46
30 Dunavecsei Református Egyházközség EJSZ5
31 Dzsaj Bhím Triratna Buddhista Közösség MF229
32 Educationis Oktatási Alapítvány MF38
33 Egészségfejlesztési-Oktatási Alapítvány MF40
34 Egri Főegyházmegye EJSZ6
35 Egyenlő Esélyért a Pályakezdésnél Alapítvány MF41
36 Életen át tartó tanulásért Közhasznú Nonprofit Kft. MF42
37 E-médiainformatika Nonprofit Kft. MF43
38 Epona Spanyol Lovasiskola Nonprofit Kft. MF45
39 ESZI Intézményfenntartó és Működtető Alapítvány MF48
40 Eszterházy Károly Főiskola FI12
41 Európa 2000 Közgazdasági, Idegenforgalmi és Informatikai Oktatási Központ Alapítvány MF52
42 Európai Nemzedék Alapítvány MF230
43 Európai Nyelvoktatás Alapítvány MF53
2162 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
44 Eventus Üzleti Tudományok Szakképző Iskoláért Alapítvány MF54
45 FARBE Gyermekek és Fiatalok Fejlődését Segítő Közhasznú Alapítvány MF231
46 Fejlődésműhely Nonprofit Kft. MF176
47 Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány MF4
48 Fókusz Oktató Közhasznú Nonprofit Kft. MF58
49 Földművelésügyi Minisztérium FM
50 Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat ÖNK2
51 Gál Ferenc Főiskola EJSZ50
52 Gazdasági Szakoktatásért Alapítvány MF150
53 GNM Színitanoda Egyesület MF221
54 Gobbi Hilda Színjátszó Alapítvány MF232
55 Gondoskodó Jövő Szolgálat EJSZ47
56 Gondoskodó Szeretet Szociális-Oktatási Szolgáltató Központ MF180
57 Gorsium Zeneiskoláért Alapítvány MF60
58 GOURMAND Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakképzési Alapítvány MF181
59 Gödöllői Premontrei Perjelség EJSZ33
60 Gödöllői Szakképző Magániskoláért Alapítvány MF61
61 GRAND SCHOOL-SERVICE KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. MF62
62 Hajdúdorogi Metropolita Egyház EJSZ53
63 Hajnóczy Iván Alapítvány a A Modern Közgazdasági Szakképzésért MF63
64 HAJ-TAN Szakképzési Alapítvány KA5
65 Halásztelki Református Egyházközség EJSZ7
66 Hangkultúra Alapítvány MF222
67 Hansági Ferenc Oktatási Alapítvány MF64
68 Harlekin Színház Alapítvány KA14
69 Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. MF147
70 Hit Gyülekezete EJSZ8
71 Humán Racionális Innovatív Alapítvány MF66
72 Humán-Pszicho 2002 Oktató és Szolgáltató Nonprofit Kft. MF67
73 Innováció Európáért Oktatási Közhasznú Nonprofit Kft. MF68
74 ISZTI Innovációs Szakképző és Továbbképző Iskola Központ Közhasznú Nonprofit Kft. MF190
75 Jerikó Humán Egylet MF233
76 Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye EJSZ9
77 Kalyi Jag Roma Művészeti, Inter-Európai, Integrációs, Foglalkoztatási és Oktatásfejlesztési Közhasznú Egyesület
MF234
78 Karcagi Református Egyházközség EJSZ10
79 Képességfejlesztés 1990-98 Alapítvány MF72
80 Képzett Polgárságért Alapítvány MF74
81 Kézfogás Észak-Magyarország Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság MF76
82 Kisújszállási Református Egyházközség EJSZ11
83 Klebelsberg Intézményfenntartó Központ KLIK
84 Kodolányi János Főiskola FI4
85 Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet EJSZ12
86 KONTIKI – SZAKKÉPZŐ Szakképzés Szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú ZRT. MF79
87 Közös Kincs Oktatási Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft MF82
88 Leonardo Education Nonprofit Kft. MF85
89 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem FI9
2163 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
90 Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság EJSZ13
91 Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. MF235
92 Magyar Képzőművészeti Egyetem FI3
93 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány EJSZ44
94 Magyar Minőségi Oktatásért Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság MF87
95 Magyar Pünkösdi Egyház EJSZ35
96 Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete MF223
97 Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány EJSZ45
98 Magyarországi Evangélikus Egyház EJSZ15
99 Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség EJSZ16
100 Magyarországi Magiszter Alapítvány MF88
101 Magyarországi Metodista Egyház EJSZ38
102 Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány
KA8
103 Makó-Belvárosi Református Egyházközség EJSZ17
104 Mátrix-Nebuló Nonprofit Közhasznú Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság MF89
105 Matura Alapítvány MF90
106 Mezőcsáti Református Egyházközség EJSZ18
107 Mezőtúri Református Egyházközség EJSZ19
108 MH Líceum Alapítvány MF92
109 Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata EJSZ20
110 MILANO EDUCATIO Nonprofit Kft. MF201
111 MIOK Dél-alföldi Régió Közhasznú Kft. MF93
112 MIOK Észak-Kelet-Magyarországi Régió Közhasznú Kft. MF95
113 Miskolc Felsővárosi Református Egyházközség EJSZ21
114 Miskolci Egyházmegye EJSZ22
115 MOSZI Magyar Országos Fodrász, Fogtechnikus, Kozmetikus, Kéz-, Lábápoló és Műkörömépítő, Szikvízkészítő, Kelmefestő – Vegytisztító Szakmai Ipartestület
MF107
116 Motúra Oktatási, Sport és Turisztikai Alapítvány MF151
117 Művész Gyerekekért Nonprofit Kft. MF237
118 Művészetért Közalapítvány KA9
119 Nagykanizsa és Térsége TISZK Szakképzés-szervezési Közhasznú Nonprofit Kft. MF97
120 Nemzetgazdasági Minisztérium NGM
121 Nemzetközi Gazdasági-, Üzleti Középiskola és Akadémia Alapítvány MF99
122 Nyíregyházi Egyházmegye EJSZ52
123 Nyíregyházi Főiskola a Tanulási kompetenciák, az oktatás és a szakképzés fejlesztéséért Közhasznú Alapítvány
MF100
124 NYÍRSÉG-HÍD Oktatási Centrum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság MF101
125 Nyír-Tánc Nonprofit Közhasznú Kft. MF156
126 Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet EJSZ40
127 Oktatóház Iskolacentrum Közoktatási Nonprofit Kft. MF105
128 Országos Roma Önkormányzat ÖNK1
129 Pannon Kincstár Tanoda Alapítvány MF108
130 Pécsi Tudományegyetem FI8
131 Perspektíva és Stúdium Alapítvány MF110
132 Piarista Rend Magyar Tartománya EJSZ23
133 Premontrei Női Kanonokrend EJSZ24
2164 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
134 Presto Zeneművészeti Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. MF238
135 Rajkó Oktatási és Művészeti Alapítvány MF224
136 Remédium Alapítvány MF211
137 Reményhír Intézményfenntartó Központ EJSZ25
138 Repetitio Oktatási Alapítvány MF239
139 Rockenbauer Felsőoktatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság MF114
140 SAVIC Group Képzési és Humánszolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. MF26
141 Schola Europa Oktató Nonprofit Kft. MF152
142 School of Business Vezetőképző és Tanácsadó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
MF116
143 Sirius Oktatási Közhasznú Egyesület MF118
144 Stúdió Zene- és Táncművészeti Alapítvány MF245
145 Szakképzéssel az Emberekért és az Állatokért Közhasznú Alapítvány MF120
146 Szakképzett Ifjúságért Alapítvány MF121
147 Szak-Művészet Nonprofit Közhasznú Kft. MF214
148 Szalézi Intézmény Fenntartó EJSZ36
149 Szeged-Csanádi Egyházmegye EJSZ26
150 Székesfehérvár-Maroshegyi Kulturális Egyesület MF125
151 Széki Teleki László Közalapítvány KA12
152 Szent György Nonprofit Kft MF126
153 Szépség-Kultúra Szakképzésért Alapítvány MF128
154 Szinergia Gazdasági Oktatást Támogató Alapítvány MF131
155 Színészképző Stúdió Alapítvány MF240
156 Színház és Film Intézet Nonprofit Kft. MF241
157 Szociális Missziótársulat EJSZ27
158 Szombathelyi Egyházmegye EJSZ54
159 T.G.-Kertészeti Kutatókat, Oktatókat, Gyakorlati Szakembereket Támogató Országos Alapítvány
MF132
160 TANULÁS A KARRIERÉRT ALAPÍTVÁNY MF219
161 Tanulni egy életen át Alapítvány MF133
162 Tatai Református Egyházközség EJSZ28
163 Tehetséges Más Fogyatékosokért Oktatási Alapítvány MF137
164 Tett Oktatási Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság MF138
165 Theatrum Scholae Közhasznú Alapítvány MF242
166 THÉBA Stúdió- Andor Alapítvány MF225
167 Tiszáninneni Református Egyházkerület EJSZ29
168 TIT Fejér Megyei Egyesület, Székesfehérvár MF140
169 Tudáscentrum a Társadalmi Esélyegyenlőségért Oktatási és Kulturális Alapítvány MF142
170 Új Előadóművészeti Alapítvány MF243
171 Vác-Felsővárosi Református Egyházközség EJSZ30
172 Váci Egyházmegye Ordináriusa EJSZ31
173 Veszprémi Érsekség EJSZ32
174 Világi Zsidó Iskola Alapítvány MF244
175 Vizuális Kultúráért Alapítvány MF145”
2165 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
7. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez
Az R2. 3. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat N:29; S:28 mezőjében az „N” szövegrész helyébe a „K” szöveg lép.
2166 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
8. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez
1. Az R2. 4. melléklet 1. pontjában foglalt 1. táblázat helyébe a következő táblázat lép:„1. táblázat: A korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként Bács-Kiskun megyében
1. táblázatA korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként
Bács-Kiskun megyében
4. melléklet
1
A B C D E F G H I J
1 Ágazat megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM EJSZ
13
EJSZ
15
EJSZ
20
EJSZ
9
MF1
76
MF5
8
2 Élelmiszeripar (XXXVI.) 127 109 183 Informatika (XIII.) 448 320 72 22 344 Képző- és iparművészet (V.) 120 1205 Kereskedelem (XXVI.) 320 3206 Kertészet és parképítés (XXXIV.) 91 77 147 Könnyűipar (XVII.) 92 80 128 Környezetvédelem-vízgazdálkodás (XXIII.) 154 80 40 349 Közgazdaság (XXIV.) 414 360 20 34
10 Mezőgazdaság (XXXIII.) 112 78 3411 Mezőgazdasági gépész (XXXI.) 68 6812 Nyomdaipar (XIX.) 40 4013 Sport (XXXVII.) 106 80 2614 Szépészet (XXX.) 160 16015 Szociális (III.) 184 160 2416 Távközlés (XII.) 160 16017 Turisztika (XXVIII.) 134 120 1418 Ügyvitel (XXV.) 200 20019 Vendéglátóipar (XXVII.) 216 200 1620 Villamosipar és elektronika (XI.) 156 120 36
”
2167 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
2.
Az
R2. 4
. mel
lékl
et 1
. pon
tjába
n fo
glal
t 4-5
. táb
láza
t hel
yébe
a k
övet
kező
tábl
ázat
ok lé
pnek
:„4
. táb
láza
t: A
kor
láto
zott
an tá
mog
atot
t sza
kköz
épis
kola
i ága
zato
k ke
rets
zám
ai fe
nnta
rtón
ként
Bor
sod-
Aba
új-Z
empl
én m
egyé
ben
4. t
áblá
zat
A k
orlá
tozo
ttan
tám
ogat
ott s
zakk
özép
isko
lai á
gaza
tok
kere
tszá
mai
fenn
tartó
nkén
tB
orso
d-A
baúj
-Zem
plén
meg
yébe
n
4. m
ellé
klet
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
1Á
gaza
t meg
neve
zése
(szá
ma)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ15
EJSZ18
EJSZ2
EJSZ21
EJSZ22
EJSZ29
EJSZ36
EJSZ6
MF58
MF95
2B
ányá
szat
(VII
.)80
803
Egés
zség
ügyi
tech
nika
(II.)
4040
4Fö
ldm
érés
(XX
XV.
)40
405
Han
g-, f
ilm é
s szí
nház
tech
nika
(VI.)
9280
126
Info
rmat
ika
(XII
I.)50
032
085
3412
497
Kép
ző- é
s ipa
rműv
észe
t (V.
)92
8012
8K
eres
kede
lem
(XX
VI.)
408
280
3428
4917
9K
erté
szet
és p
arké
píté
s (X
XX
IV.)
4040
10K
ohás
zat (
X.)
4040
11K
önnyűi
par (
XV
II.)
137
120
1712
Kör
nyez
etvé
dele
m-v
ízga
zdál
kodá
s (X
XII
I.)19
416
034
13K
özga
zdas
ág (X
XIV
.)78
752
068
1868
4568
14K
özle
kedé
s (X
XI.)
8080
15K
özle
kedé
sépí
tő (X
X.)
4040
16N
yom
daip
ar (X
IX.)
9280
1217
Opt
ika
(XX
IX.)
4040
18Pe
dagó
gia
(IV.
)59
744
060
5134
1219
Spor
t (X
XX
VII
.)15
412
034
20Sz
épés
zet (
XX
X.)
229
200
1217
21Sz
ociá
lis (I
II.)
160
120
2812
22Tá
vköz
lés (
XII
.)40
4023
Turis
ztik
a (X
XV
III.)
219
160
2930
24Ü
gyvi
tel (
XX
V.)
512
320
3412
2420
102
25Ve
ndég
látó
ipar
(XX
VII
.)30
224
034
28
2168 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám5.
tábl
ázat
: A k
orlá
tozo
ttan
tám
ogat
ott s
zakk
özép
isko
lai á
gaza
tok
kere
tszá
mai
fenn
tart
ónké
nt B
udap
este
n 5
. táb
láza
tA
kor
láto
zotta
n tá
mog
atot
t sza
kköz
épis
kola
i ága
zato
k ke
rets
zám
ai fe
nnta
rtónk
ént
Bud
apes
ten
4. m
ellé
klet
AB
CD
EF
GH
IJ
KL
MN
OP
QR
S
1Á
gaza
t meg
neve
zése
(szá
ma)
Keretszám
NGM
FM
KLIK
EJSZ13
EJSZ2
EJSZ36
EJSZ38
EJSZ44
FI3
MF137
MF145
MF15
MF222
MF43
MF74
MF79
MF92
2Él
elm
isze
ripar
(XX
XV
I.)24
024
03
Föld
mér
és (X
XX
V.)
8040
404
Han
g-, f
ilm é
s szí
nház
tech
nika
(VI.)
282
240
1230
5In
form
atik
a (X
III.)
1604
1520
3420
306
Kép
ző- é
s ipa
rműv
észe
t (V.
)14
6088
037
534
5587
297
Ker
eske
dele
m (X
XV
I.)18
0016
8060
3426
8K
erté
szet
és p
arké
píté
s (X
XX
IV.)
160
160
9K
önnyűi
par (
XV
II.)
464
440
1212
10K
örny
ezet
véde
lem
-víz
gazd
álko
dás (
XX
III.)
280
240
4011
Köz
gazd
aság
(XX
IV.)
1828
1760
3434
12K
özle
kedé
s (X
XI.)
480
480
13K
özle
kedé
sépí
tő (X
X.)
240
240
14N
yom
daip
ar (X
IX.)
120
120
15O
ptik
a (X
XIX
.)23
920
012
1512
16Pe
dagó
gia
(IV.
)48
048
017
Spor
t (X
XX
VII
.)36
036
018
Szép
észe
t (X
XX
.)63
260
032
19Sz
ociá
lis (I
II.)
600
600
20Tá
vköz
lés (
XII
.)33
032
010
21Tu
riszt
ika
(XX
VII
I.)93
290
032
22Ü
gyvi
tel (
XX
V.)
620
560
3426
23Ve
ndég
látó
ipar
(XX
VII
.)13
5012
0056
6826
”
2169 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
3. Az R2. 4. melléklet 1. pontjában foglalt 8–11. táblázat helyébe a következő táblázatok lépnek:„8. táblázat: A korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként Győr-Moson-Sopron megyében
8. táblázatA korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként
Győr-Moson Sopron megyében
4. melléklet
A B C D E F
1 Ágazat megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM KLI
K
EJSZ
15
2 Egészségügy (I.) 155 120 353 Élelmiszeripar (XXXVI.) 40 404 Építőipar (XVI.) 240 2405 Erdészet és vadgazdálkodás (XXXII.) 68 686 Informatika (XIII.) 596 560 367 Képző- és iparművészet (V.) 280 80 2008 Kereskedelem (XXVI.) 436 400 369 Kertészet és parképítés (XXXIV.) 40 4010 Környezetvédelem-vízgazdálkodás (XXIII.) 200 160 4011 Közgazdaság (XXIV.) 476 440 3612 Közlekedés (XXI.) 200 20013 Mezőgazdaság (XXXIII.) 80 8014 Mezőgazdasági gépész (XXXI.) 40 4015 Pedagógia (IV.) 120 12016 Sport (XXXVII.) 428 360 6817 Szépészet (XXX.) 240 24018 Szociális (III.) 120 12019 Távközlés (XII.) 160 16020 Turisztika (XXVIII.) 200 20021 Ügyvitel (XXV.) 236 200 3622 Vendéglátóipar (XXVII.) 280 280
2170 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
9. táblázatA korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként
Hajdú-Bihar megyében
4. melléklet
A B C D E F G H
1 Ágazat megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM KLI
K
EJSZ
2
EJSZ
4
EJSZ
53
2 Egészségügy (I.) 800 640 136 243 Egészségügyi technika (II.) 120 1204 Építőipar (XVI.) 160 1605 Faipar (XVIII.) 80 806 Földmérés (XXXV.) 80 807 Hang-, film és színháztechnika (VI.) 76 40 368 Informatika (XIII.) 556 520 369 Képző- és iparművészet (V.) 260 120 14010 Kereskedelem (XXVI.) 240 24011 Könnyűipar (XVII.) 40 4012 Környezetvédelem-vízgazdálkodás (XXIII.) 80 40 4013 Közgazdaság (XXIV.) 354 320 3414 Közlekedés (XXI.) 120 12015 Közlekedésépítő (XX.) 40 4016 Közlekedésgépész (XXII.) 154 120 3417 Nyomdaipar (XIX.) 40 4018 Optika (XXIX.) 80 8019 Pedagógia (IV.) 160 16020 Sport (XXXVII.) 80 8021 Szépészet (XXX.) 154 120 3422 Szociális (III.) 400 40023 Távközlés (XII.) 80 8024 Turisztika (XXVIII.) 120 12025 Vegyipar (XIV.) 200 20026 Vendéglátóipar (XXVII.) 216 200 1627 Villamosipar és elektronika (XI.) 160 160
9. táblázat: A korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként Hajdú-Bihar megyében
2171 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
10. táblázat: A korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként Heves megyében
10. táblázatA korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként
Heves megyében
4. melléklet
A B C D E F G H I J K
1 Ágazat megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM EJSZ
2
EJSZ
29
EJSZ
31
EJSZ
44
EJSZ
6
FI12
MF5
4
2 Élelmiszeripar (XXXVI.) 74 40 343 Épületgépészet (VIII.) 80 804 Erdészet és vadgazdálkodás (XXXII.) 102 1025 Faipar (XVIII.) 40 406 Hang-, film és színháztechnika (VI.) 92 80 127 Informatika (XIII.) 306 240 32 348 Képző- és iparművészet (V.) 149 120 299 Kereskedelem (XXVI.) 266 200 34 32
10 Kertészet és parképítés (XXXIV.) 17 1711 Kohászat (X.) 40 4012 Könnyűipar (XVII.) 40 4013 Környezetvédelem-vízgazdálkodás (XXIII.) 40 4014 Közgazdaság (XXIV.) 387 240 49 9815 Közlekedésgépész (XXII.) 136 120 1616 Mezőgazdaság (XXXIII.) 40 4017 Mezőgazdasági gépész (XXXI.) 56 40 1618 Nyomdaipar (XIX.) 40 4019 Pedagógia (IV.) 40 4020 Sport (XXXVII.) 80 8021 Szépészet (XXX.) 80 8022 Szociális (III.) 40 4023 Távközlés (XII.) 120 12024 Turisztika (XXVIII.) 266 200 34 3225 Ügyvitel (XXV.) 137 120 1726 Vegyész (XV.) 40 4027 Vegyipar (XIV.) 224 160 30 3428 Vendéglátóipar (XXVII.) 160 120 40
2172 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
11. táblázatA korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként
Jász-Nagykun-Szolnok megyében
4. melléklet
A B C D E F G H I J K
1 Ágazat megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM KLI
K
EJSZ
11
EJSZ
19
EJSZ
2
EJSZ
45
EJSZ
6
ÖN
K1
2 Épületgépészet (VIII.) 120 1203 Faipar (XVIII.) 150 120 304 Gépészet (IX.) 154 120 345 Informatika (XIII.) 540 400 34 20 24 28 346 Képző- és iparművészet (V.) 40 407 Kereskedelem (XXVI.) 494 400 30 34 308 Kertészet és parképítés (XXXIV.) 40 409 Könnyűipar (XVII.) 80 80
10 Környezetvédelem-vízgazdálkodás (XXIII.) 80 40 4011 Közgazdaság (XXIV.) 568 440 34 30 34 3012 Közlekedés (XXI.) 200 20013 Közlekedésépítő (XX.) 40 4014 Pedagógia (IV.) 246 200 34 1215 Sport (XXXVII.) 154 120 3416 Szépészet (XXX.) 120 12017 Szociális (III.) 224 160 34 3018 Távközlés (XII.) 120 12019 Turisztika (XXVIII.) 154 120 3420 Ügyvitel (XXV.) 246 200 34 1221 Vegyipar (XIV.) 120 12022 Vendéglátóipar (XXVII.) 325 280 15 3023 Villamosipar és elektronika (XI.) 348 280 68
11. táblázat: A korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként Jász-Nagykun-Szolnok megyében
”
2173 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
4. Az R2. 4. melléklet 1. pontjában foglalt 13-14. táblázat helyébe a következő táblázatok lépnek:„13. táblázat: A korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként Nógrád megyében
13. táblázatA korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként
Nógrád megyében
4. melléklet
A B C D
1 Ágazat megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
KLI
K
2 Földmérés (XXXV.) 40 403 Informatika (XIII.) 314 280 344 Kereskedelem (XXVI.) 80 805 Könnyűipar (XVII.) 40 406 Környezetvédelem-vízgazdálkodás (XXIII.) 40 407 Közgazdaság (XXIV.) 80 808 Közlekedés (XXI.) 40 409 Közlekedésépítő (XX.) 40 40
10 Nyomdaipar (XIX.) 40 4011 Pedagógia (IV.) 40 4012 Sport (XXXVII.) 80 8013 Szépészet (XXX.) 40 4014 Szociális (III.) 40 4015 Távközlés (XII.) 40 4016 Turisztika (XXVIII.) 40 4017 Ügyvitel (XXV.) 154 120 3418 Vendéglátóipar (XXVII.) 80 80
2174 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
14. táblázat: A korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként Pest megyében
14. táblázatA korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként
Pest megyében
4. melléklet
A B C D E F G H I J K
1 Ágazat megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM KLI
K
EJSZ
13
EJSZ
24
EJSZ
30
EJSZ
35
EJSZ
7
MF1
33
2 Élelmiszeripar (XXXVI.) 160 1603 Erdészet és vadgazdálkodás (XXXII.) 40 404 Földmérés (XXXV.) 80 40 405 Hang-, film és színháztechnika (VI.) 40 406 Informatika (XIII.) 623 480 34 34 16 25 347 Képző- és iparművészet (V.) 225 80 1458 Kereskedelem (XXVI.) 388 320 34 349 Kertészet és parképítés (XXXIV.) 80 80
10 Könnyűipar (XVII.) 200 20011 Környezetvédelem-vízgazdálkodás (XXIII.) 120 40 8012 Közgazdaság (XXIV.) 650 480 136 3413 Közlekedés (XXI.) 140 120 2014 Közlekedésépítő (XX.) 80 8015 Mezőgazdaság (XXXIII.) 160 16016 Mezőgazdasági gépész (XXXI.) 40 4017 Nyomdaipar (XIX.) 80 8018 Optika (XXIX.) 80 8019 Pedagógia (IV.) 200 20020 Sport (XXXVII.) 80 8021 Szépészet (XXX.) 80 8022 Szociális (III.) 160 16023 Távközlés (XII.) 200 20024 Turisztika (XXVIII.) 314 280 3425 Ügyvitel (XXV.) 412 360 34 1826 Vendéglátóipar (XXVII.) 608 480 34 26 68
”
2175 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
5. Az R2. 4. melléklet 1. pontjában foglalt 16. táblázat helyébe a következő táblázat lép:„16. táblázat: A korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
16. táblázatA korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
4. melléklet
A B C D E F G
1 Ágazat megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM KLI
K
EJSZ
2
EJSZ
4
2 Élelmiszeripar (XXXVI.) 80 803 Építőipar (XVI.) 200 2004 Épületgépészet (VIII.) 160 1605 Faipar (XVIII.) 160 1606 Informatika (XIII.) 714 680 17 177 Képző- és iparművészet (V.) 338 280 588 Kereskedelem (XXVI.) 337 320 179 Kertészet és parképítés (XXXIV.) 40 40
10 Könnyűipar (XVII.) 120 12011 Környezetvédelem-vízgazdálkodás (XXIII.) 80 8012 Közgazdaság (XXIV.) 354 320 3413 Közlekedés (XXI.) 160 16014 Közlekedésépítő (XX.) 80 8015 Közlekedésgépész (XXII.) 240 24016 Mezőgazdaság (XXXIII.) 80 8017 Pedagógia (IV.) 320 32018 Sport (XXXVII.) 160 16019 Szépészet (XXX.) 200 20020 Szociális (III.) 440 44021 Távközlés (XII.) 120 12022 Turisztika (XXVIII.) 272 240 3223 Ügyvitel (XXV.) 337 320 1724 Vendéglátóipar (XXVII.) 266 240 2625 Villamosipar és elektronika (XI.) 217 200 17
”
2176 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
18. táblázatA korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként
Vas megyében
4. melléklet
A B C D E F G
1 Ágazat megnevezése (száma)
Ker
etsz
ám
NG
M
FM KLI
K
EJSZ
15
EJSZ
54
2 Élelmiszeripar (XXXVI.) 80 803 Építőipar (XVI.) 80 804 Épületgépészet (VIII.) 40 405 Erdészet és vadgazdálkodás (XXXII.) 40 406 Földmérés (XXXV.) 80 40 407 Hang-, film és színháztechnika (VI.) 69 40 298 Informatika (XIII.) 256 240 169 Képző- és iparművészet (V.) 156 40 116
10 Kereskedelem (XXVI.) 226 200 2611 Kertészet és parképítés (XXXIV.) 40 4012 Könnyűipar (XVII.) 40 4013 Környezetvédelem-vízgazdálkodás (XXIII.) 80 40 4014 Közgazdaság (XXIV.) 120 12015 Közlekedés (XXI.) 80 8016 Közlekedésépítő (XX.) 40 4017 Közlekedésgépész (XXII.) 120 12018 Mezőgazdaság (XXXIII.) 66 40 2619 Mezőgazdasági gépész (XXXI.) 40 4020 Pedagógia (IV.) 114 80 3421 Sport (XXXVII.) 106 80 2622 Szépészet (XXX.) 40 4023 Szociális (III.) 114 80 3424 Távközlés (XII.) 40 4025 Turisztika (XXVIII.) 180 120 34 2626 Ügyvitel (XXV.) 120 12027 Vendéglátóipar (XXVII.) 220 160 34 26
6. Az R2. 4. melléklet 1. pontjában foglalt 18. táblázat helyébe a következő táblázat lép:„18. táblázat: A korlátozottan támogatott szakközépiskolai ágazatok keretszámai fenntartónként Vas megyében
”
2177 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám9.
mel
lékl
et a
25/
2016
. (II.
25.
) Kor
m. r
ende
leth
ez„6
. mel
lékl
et a
297
/201
5. (X
. 13.
) Kor
m. r
ende
leth
ez
A re
ndés
zeté
rt fe
lelő
s m
inis
zter
hat
áskö
rébe
tart
ozó,
kor
láto
zott
an tá
mog
atot
t ága
zato
k ke
rets
zám
ai m
egyé
nkén
t és
a fő
váro
sra
lebo
ntva
1
AB
CD
EF
1M
egye
Meg
yei
kere
tszá
mFe
nnta
rtó
meg
neve
zése
Fenn
tart
óra
meg
hatá
rozo
tt m
egye
i ke
rets
zám
Inté
zmén
y, ta
gint
ézm
ény,
isko
la m
egne
vezé
seIn
tézm
ényr
e,
tagi
ntéz
mén
yre,
isko
lára
m
egha
táro
zott
kere
tszá
m
2B
ács-
Kis
kun
meg
ye30
2Fö
ldműv
elés
ügyi
Min
iszt
ériu
m34
Ber
eczk
i Mát
é É
lelm
isze
ripar
i és
Mezőg
azda
sági
S
zakk
épző
Isko
la é
s S
porti
skol
a34
3B
ács-
Kis
kun
meg
ye30
2M
iass
zony
unkr
ól N
evez
ett K
aloc
sai I
skol
anőv
érek
Tá
rsul
ata
34C
onst
antin
um K
atol
ikus
Óvo
da, Á
ltalá
nos
Isko
la,
Gim
názi
um, S
zakk
özép
isko
la, K
ollé
gium
34
4B
ács-
Kis
kun
meg
ye30
2N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
234
Baj
ai S
ZC D
ózsa
Gyö
rgy
Sza
kköz
épis
kolá
ja,
Sza
kisk
oláj
a és
Kol
légi
uma
68
5B
ács-
Kis
kun
meg
ye30
2N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
234
Kec
skem
éti S
ZC G
áspá
r And
rás
Sza
kköz
épis
kolá
ja
és S
zaki
skol
ája
64
6B
ács-
Kis
kun
meg
ye30
2N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
234
Kec
skem
éti S
ZC V
irágh
Ged
eon
Sza
kköz
épis
kolá
ja
és S
zaki
skol
ája
34
7B
ács-
Kis
kun
meg
ye30
2N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
234
Kis
kunh
alas
i SZC
Vár
i Sza
bó Is
tván
Sza
kkép
ző
Isko
lája
és
Kol
légi
uma
68
8B
aran
ya m
egye
148
Bap
tista
Sze
rete
tszo
lgál
at E
gyhá
zi J
ogi S
zem
ély
34B
aptis
ta S
zere
tets
zolg
álat
EJS
Z S
zéch
enyi
Istv
án
Gim
názi
uma,
Sza
kköz
épis
kolá
ja, Á
ltalá
nos
Isko
lája
és
Spo
rtisk
oláj
a34
9B
aran
ya m
egye
148
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m11
4P
écsi
SZC
II. B
éla
Köz
épis
kolá
ja, É
lelm
isze
ripar
i S
zaki
skol
ája
és K
ollé
gium
a58
10B
aran
ya m
egye
148
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m11
4P
écsi
SZC
Rad
nóti
Mik
lós
Sza
kkép
ző Is
kolá
ja56
11B
ékés
meg
ye57
3G
ál F
eren
c Fő
isko
la34
Bék
és M
egye
i Tis
za K
álm
án S
zakk
épző
Isko
la,
Gim
názi
um, Ó
voda
, Álta
láno
s Is
kola
, Spe
ciál
is
Sza
kisk
ola
és K
ollé
gium
34
12B
ékés
meg
ye57
3Fö
ldműv
elés
ügyi
Min
iszt
ériu
m34
Koz
ma
Fere
nc M
ezőg
azda
sági
Sza
kkép
ző Is
kola
és
Kol
légi
um34
13B
ékés
meg
ye57
3N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
434
Bék
éscs
abai
SZC
Sze
nt-G
yörg
yi A
lber
t S
zakk
özép
isko
lája
és
Kol
légi
uma
118
14B
ékés
meg
ye57
3N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
434
Bék
éscs
abai
SZC
Gép
észe
ti és
Szá
mítá
stec
hnik
ai
Sza
kköz
épis
kolá
ja10
2
15B
ékés
meg
ye57
3N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
434
Gyu
lai S
ZC H
arru
cker
n Já
nos
Sza
kkép
ző Is
kolá
ja
és K
ollé
gium
a13
1
16B
ékés
meg
ye57
3N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
434
Gyu
lai S
ZC T
isza
Kál
mán
Sza
kkép
ző Is
kolá
ja é
s K
ollé
gium
a83
17B
ékés
meg
ye57
3S
zege
d-C
saná
di E
gyhá
zmeg
ye71
Gön
döcs
Ben
edek
Köz
épis
kola
,Sza
kisk
ola
és
Kol
légi
umai
36
18B
ékés
meg
ye57
3S
zege
d-C
saná
di E
gyhá
zmeg
ye71
Mik
es K
elem
en K
atol
ikus
Gim
názi
um é
s S
zakk
épző
Is
kola
, Álta
láno
s Is
kola
és
Óvo
da35
19B
orso
d-A
baúj
-Zem
plén
meg
ye36
0B
aptis
ta S
zere
tets
zolg
álat
Egy
házi
Jog
i Sze
mél
y34
Eur
ópa
Bap
tista
Sza
kkép
ző Is
kola
és
Gim
názi
um34
20B
orso
d-A
baúj
-Zem
plén
meg
ye36
0E
gri Főe
gyhá
zmeg
ye66
Boc
skai
Istv
án K
atol
ikus
Gim
názi
um é
s S
zakk
özép
isko
la66
21B
orso
d-A
baúj
-Zem
plén
meg
ye36
0Fö
ldműv
elés
ügyi
Min
iszt
ériu
m34
Ser
ényi
Bél
a M
ezőg
azda
sági
Sza
kkép
ző Is
kola
34
22B
orso
d-A
baúj
-Zem
plén
meg
ye36
0K
lebe
lsbe
rg In
tézm
ényf
ennt
artó
Köz
pont
34M
ezők
öves
di S
zent
Lás
zló
Gim
názi
um é
s K
özga
zdas
ági S
zakk
özép
isko
la34
23B
orso
d-A
baúj
-Zem
plén
meg
ye36
0N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
192
Mis
kolc
i SZC
Dió
sgyő
r-Va
sgyá
ri S
zakk
épző
Isko
lája
és
Kol
légi
uma
56
24B
orso
d-A
baúj
-Zem
plén
meg
ye36
0N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
192
Mis
kolc
i SZC
Sze
mer
e B
erta
lan
Sza
kköz
épis
kolá
ja,
Sza
kisk
oláj
a és
Kol
légi
uma
102
2178 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
2
AB
CD
EF
1M
egye
Meg
yei
kere
tszá
mFe
nnta
rtó
meg
neve
zése
Fenn
tart
óra
meg
hatá
rozo
tt m
egye
i ke
rets
zám
Inté
zmén
y, ta
gint
ézm
ény,
isko
la m
egne
vezé
seIn
tézm
ényr
e,
tagi
ntéz
mén
yre,
isko
lára
m
egha
táro
zott
kere
tszá
m
25B
orso
d-A
baúj
-Zem
plén
meg
ye36
0N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
192
Sze
renc
si S
ZC T
okaj
i Fer
enc
Gim
názi
uma,
és
Sza
kköz
épis
kolá
ja34
26B
udap
est
302
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m30
2B
udap
esti
Kom
plex
SZC
Wei
ss M
anfré
d S
zakk
özép
isko
la, S
zaki
skol
ája
és K
ollé
gium
a10
2
27B
udap
est
302
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m30
2B
udap
esti
Műs
zaki
SZC
Tha
n K
árol
y Ö
kois
kolá
ja,
Gim
názi
uma,
Sza
kköz
épis
kolá
ja é
s S
zaki
skol
ája
136
28B
udap
est
302
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m30
2B
udap
esti
Műs
zaki
SZC
Ver
ebél
y Lá
szló
S
zakk
özép
isko
lája
és
Sza
kisk
oláj
a64
29C
song
rád
meg
ye16
4M
akó-
Bel
váro
si R
efor
mát
us E
gyhá
zköz
ség
68Ju
hász
Gyu
la R
efor
mát
us G
imná
zium
és
Sza
kkép
ző Is
kola
68
30C
song
rád
meg
ye16
4N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
96H
ódm
ezőv
ásár
hely
i SZC
Zso
ldos
Fer
enc
Köz
épis
kolá
ja é
s S
zaki
skol
ája
28
31C
song
rád
meg
ye16
4N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
96S
zege
di S
ZC C
sonk
a Já
nos
Sza
kkép
ző Is
kolá
ja34
32C
song
rád
meg
ye16
4N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
96S
zege
di S
ZC M
órav
áros
i Ipa
ri S
zakk
épző
és
Álta
láno
s Is
kolá
ja34
33Fe
jér m
egye
130
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m13
0D
unaú
jvár
osi S
ZC D
unaf
err S
zakk
özép
- és
Sza
kisk
oláj
a70
34Fe
jér m
egye
130
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m13
0S
zéke
sfeh
érvá
ri S
ZC Á
rpád
Sza
kkép
ző Is
kolá
ja é
s K
ollé
gium
a30
35Fe
jér m
egye
130
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m13
0S
zéke
sfeh
érvá
ri S
ZC J
áky
Józs
ef K
özép
isko
lája
30
36G
yőr-
Mos
on-S
opro
n m
egye
102
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m10
2G
yőri
Műs
zaki
SZC
Ber
csén
yi M
ikló
s K
özle
kedé
si
és S
porti
skol
ai S
zakk
özép
isko
lája
és
Sza
kisk
oláj
a68
37G
yőr-
Mos
on-S
opro
n m
egye
102
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m10
2G
yőri
Szo
lgál
tatá
si S
ZC H
unya
di J
ános
K
özép
isko
lája
34
38H
ajdú
-Bih
ar m
egye
162
Kle
bels
berg
Inté
zmén
yfen
ntar
tó K
özpo
nt68
Der
ecsk
ei I.
Rák
óczi
Gyö
rgy
Gim
názi
um,
Sza
kköz
épis
kola
és
Kol
légi
um68
39H
ajdú
-Bih
ar m
egye
162
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m94
Ber
etty
óújfa
lui S
ZC B
esse
nyei
Gyö
rgy
Sza
kköz
épis
kolá
ja68
40H
ajdú
-Bih
ar m
egye
162
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m94
Ber
etty
óújfa
lui S
ZC B
ocsk
ai Is
tván
Gim
názi
uma,
S
zakk
épző
Isko
lája
és
Kol
légi
uma
26
41H
eves
meg
ye12
6N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
62E
gri S
ZC K
ossu
th Z
suzs
anna
Sza
kköz
épis
kolá
ja,
Sza
kisk
oláj
a, K
ollé
gium
a és
Kön
yvtá
ra34
42H
eves
meg
ye12
6N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
62E
gri S
ZC M
árci
us 1
5. G
imná
zium
a, S
zakk
épző
Is
kolá
ja é
s K
ollé
gium
a28
43H
eves
meg
ye12
6A
z E
gri S
zám
ítást
echn
ikai
és
Reh
abili
táci
ós S
zakk
épzé
sért
Ala
pítv
ány
34G
imná
zium
, Inf
orm
atik
ai, K
özga
zdas
ági,
Nyo
mda
ipar
i Sza
kköz
épis
kola
és
Sza
kisk
ola
34
44H
eves
meg
ye12
6Ti
szán
inne
ni R
efor
mát
us E
gyhá
zker
ület
30
Eöt
vös
Józs
ef R
efor
mát
us O
ktat
ási K
özpo
nt -
Óvo
da, Á
ltalá
nos
Isko
la, G
imná
zium
, S
zakk
özép
isko
la, S
zaki
skol
a, A
lapf
okú
Műv
észe
ti Is
kola
és
Kol
légi
um
30
45Já
sz-N
agyk
un-S
zoln
ok m
egye
166
Föld
műv
elés
ügyi
Min
iszt
ériu
m34
Sze
ntan
nai S
ámue
l Gim
názi
um, S
zakk
özép
isko
la
és K
ollé
gium
34
46Já
sz-N
agyk
un-S
zoln
ok m
egye
166
Kis
újsz
állá
si R
efor
mát
us E
gyhá
zköz
ség
30M
óric
z Zs
igm
ond
Ref
orm
átus
Kol
légi
um,
Gim
názi
um, S
zakk
özép
isko
la é
s Á
ltalá
nos
Isko
la30
47Já
sz-N
agyk
un-S
zoln
ok m
egye
166
Mezőt
úri R
efor
mát
us E
gyhá
zköz
ség
68M
ezőt
úri R
efor
mát
us K
ollé
gium
, Gim
názi
um,
Sza
kköz
épis
kola
, Álta
láno
s Is
kola
és
Óvo
da68
48Já
sz-N
agyk
un-S
zoln
ok m
egye
166
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m34
Szo
lnok
i Műs
zaki
SZC
Róz
sa Im
re K
özép
isko
lája
és
Kol
légi
uma
34
2179 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
3
AB
CD
EF
1M
egye
Meg
yei
kere
tszá
mFe
nnta
rtó
meg
neve
zése
Fenn
tart
óra
meg
hatá
rozo
tt m
egye
i ke
rets
zám
Inté
zmén
y, ta
gint
ézm
ény,
isko
la m
egne
vezé
seIn
tézm
ényr
e,
tagi
ntéz
mén
yre,
isko
lára
m
egha
táro
zott
kere
tszá
m
49K
omár
om-E
szte
rgom
meg
ye10
4N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
68Ta
tabá
nyai
SZC
Blá
thy
Ottó
Sza
kköz
épis
kolá
ja,
Sza
kisk
oláj
a és
Kol
légi
uma
68
50K
omár
om-E
szte
rgom
meg
ye10
4K
iss
Kem
pele
n A
lapí
tván
y36
Kem
pele
n Fa
rkas
Gaz
dasá
gi, V
endé
glát
ó,
Ideg
enfo
rgal
mi A
lapí
tván
yi S
zakk
özép
isko
la,
Sza
kisk
ola
és K
ollé
gium
36
51N
ógrá
d m
egye
64N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
64S
algó
tarjá
ni S
ZC F
áy A
ndrá
s S
zakk
épző
Isko
lája
és
Kol
légi
uma
34
52N
ógrá
d m
egye
64N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
64S
algó
tarjá
ni S
ZC M
iksz
áth
Kál
mán
Gim
názi
uma,
S
zakk
özép
isko
lája
és
Sza
kisk
oláj
a30
53P
est m
egye
166
Hal
ászt
elki
Ref
orm
átus
Egy
házk
özsé
g36
Boc
skai
Istv
án R
efor
mát
us O
ktat
ási K
özpo
nt -
Óvo
da, Á
ltalá
nos
Isko
la, G
imná
zium
, S
zakk
özép
isko
la, S
zaki
skol
a, A
lapf
okú
Műv
észe
ti Is
kola
és
Kol
légi
um
36
54P
est m
egye
166
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m13
0C
eglé
di S
ZC B
em J
ózse
f Műs
zaki
S
zakk
özép
isko
lája
és
Sza
kisk
oláj
a34
55P
est m
egye
166
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m13
0É
rdi S
ZC E
ötvö
s Jó
zsef
Sza
kkép
ző Is
kolá
ja32
56P
est m
egye
166
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m13
0É
rdi S
ZC K
ós K
árol
y S
zakk
épző
Isko
lája
30
57P
est m
egye
166
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m13
0V
áci S
ZC K
irály
End
re S
zakk
özép
isko
lája
, S
zaki
skol
ája
és K
ollé
gium
a34
58S
omog
y m
egye
30N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
30K
apos
vári
SZC
Eöt
vös
Lorá
nd Műs
zaki
S
zakk
özép
isko
lája
, Sza
kisk
oláj
a és
Kol
légi
uma
30
59S
zabo
lcs-
Sza
tmár
-Ber
eg
meg
ye36
4Fö
ldműv
elés
ügyi
Min
iszt
ériu
m68
Vay
Ádá
m G
imná
zium
, Mezőg
azda
sági
Sza
kkép
ző
Isko
la é
s K
ollé
gium
68
60S
zabo
lcs-
Sza
tmár
-Ber
eg
meg
ye36
4N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
296
Kis
várd
ai S
ZC A
dy E
ndre
Gim
názi
uma,
Sza
kkép
ző
Isko
lája
és
Kol
légi
uma
34
61S
zabo
lcs-
Sza
tmár
-Ber
eg
meg
ye36
4N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
296
Kis
várd
ai S
ZC K
andó
Kál
mán
Köz
leke
dési
S
zakk
özép
isko
lája
, Gim
názi
uma
és D
r. B
éres
Jó
zsef
Kol
légi
uma
32
62S
zabo
lcs-
Sza
tmár
-Ber
eg
meg
ye36
4N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
296
Mát
észa
lkai
SZC
Bet
hlen
Gáb
or K
özép
isko
lája
, S
zakk
épző
Isko
lája
és
Kol
légi
uma
32
63S
zabo
lcs-
Sza
tmár
-Ber
eg
meg
ye36
4N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
296
Mát
észa
lkai
SZC
Bud
ai N
agy
Ant
al
Sza
kköz
épis
kolá
ja68
64S
zabo
lcs-
Sza
tmár
-Ber
eg
meg
ye36
4N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
296
Mát
észa
lkai
SZC
Gép
észe
ti S
zakk
özép
isko
lája
és
Kol
légi
uma
34
65S
zabo
lcs-
Sza
tmár
-Ber
eg
meg
ye36
4N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
296
Mát
észa
lkai
SZC
Dér
i Mik
sa S
zakk
épző
Isko
lája
és
Kol
légi
uma
34
66S
zabo
lcs-
Sza
tmár
-Ber
eg
meg
ye36
4N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
296
Nyí
regy
házi
SZC
Tel
eki B
lank
a S
zakk
özép
isko
lája
, S
zaki
skol
ája
és K
ollé
gium
a28
67S
zabo
lcs-
Sza
tmár
-Ber
eg
meg
ye36
4N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
296
Nyí
regy
házi
SZC
Tis
zava
svár
i Köz
épis
kolá
ja,
Sza
kisk
oláj
a és
Kol
légi
uma
34
68To
lna
meg
ye13
5Fö
ldműv
elés
ügyi
Min
iszt
ériu
m34
FM D
UN
ÁN
TÚLI
AG
RÁ
R-S
ZAK
KÉ
PZŐ
KÖ
ZPO
NT,
C
SA
PÓ
DÁ
NIE
L K
ÖZÉ
PIS
KO
LA,
ME
ZŐG
AZD
AS
ÁG
I SZA
KK
ÉP
ZŐ IS
KO
LA É
S
KO
LLÉ
GIU
M
34
69To
lna
meg
ye13
5N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
101
Sze
kszá
rdi S
ZC A
pácz
ai C
sere
Ján
os
Sza
kköz
épis
kolá
ja é
s K
ollé
gium
a34
70To
lna
meg
ye13
5N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
101
Sze
kszá
rdi S
ZC S
zent
Lás
zló
Sza
kkép
ző Is
kolá
ja
és K
ollé
gium
a35
2180 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
4
AB
CD
EF
1M
egye
Meg
yei
kere
tszá
mFe
nnta
rtó
meg
neve
zése
Fenn
tart
óra
meg
hatá
rozo
tt m
egye
i ke
rets
zám
Inté
zmén
y, ta
gint
ézm
ény,
isko
la m
egne
vezé
seIn
tézm
ényr
e,
tagi
ntéz
mén
yre,
isko
lára
m
egha
táro
zott
kere
tszá
m
71To
lna
meg
ye13
5N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
101
Sze
kszá
rdi S
ZC V
ályi
Pét
er S
zakk
épző
Isko
lája
32
72Va
s m
egye
88Fö
ldműv
elés
ügyi
Min
iszt
ériu
m34
FM D
UN
ÁN
TÚLI
AG
RÁ
R-S
ZAK
KÉ
PZŐ
KÖ
ZPO
NT,
C
SA
PÓ
DÁ
NIE
L K
ÖZÉ
PIS
KO
LA,
ME
ZŐG
AZD
AS
ÁG
I SZA
KK
ÉP
ZŐ IS
KO
LA É
S
KO
LLÉ
GIU
M
34
73Va
s m
egye
88N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
54S
zom
bath
elyi
Műs
zaki
SZC
Sav
aria
Köz
leke
dési
S
zakk
épző
Isko
lája
és
Kol
légi
uma
54
74Ve
szpr
ém m
egye
187
Mag
yar B
encé
s K
ongr
egác
ió P
anno
nhal
mi Főa
páts
ág68
Sze
nt B
ened
ek G
imná
zium
, Sza
kkép
ző Is
kola
és
Kol
légi
um68
75Ve
szpr
ém m
egye
187
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m11
9P
ápai
SZC
Fal
ler J
enő
Sza
kkép
ző Is
kola
és
Kol
légi
uma
34
76Ve
szpr
ém m
egye
187
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m11
9Ve
szpr
émi S
ZC S
zent
-Gyö
rgyi
Alb
ert
Sza
kköz
épis
kolá
ja, S
zaki
skol
ája
és K
ollé
gium
a50
77Ve
szpr
ém m
egye
187
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m11
9Ve
szpr
émi S
ZC T
áncs
ics
Mih
ály
Sza
kköz
épis
kolá
ja,
Sza
kisk
oláj
a és
Kol
légi
uma
35
78Za
la m
egye
96N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
96N
agyk
aniz
sai S
ZC Műs
zaki
Sza
kkép
ző Is
kolá
ja32
79Za
la m
egye
96N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
96Za
laeg
ersz
egi S
ZC A
sbót
h S
ándo
r Sza
kkép
ző
Isko
lája
és
Kol
légi
uma
32
80Za
la m
egye
96N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
96Za
laeg
ersz
egi S
ZC G
anz
Ábr
ahám
S
zakk
özép
isko
lája
32
”
2181 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
10. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez„7. melléklet a 297/2015. (X. 13.) Korm. rendelethez
Az OKJ változásban érintett szakképesítések és ágazatok felsorolása és az OKJ változásához igazodó, támogatási kategóriák és keretszámok tekintetében módosult alkalmazhatóságuk
A B
1.Az OKJ változásban érintett szakképesítések és
ágazatok
Az OKJ változásához igazodó, támogatási kategóriák és keretszámok
tekintetében módosult alkalmazhatóság
2. Állattartó szakmunkás (35-621-01)Állattartó szakmunkás (34-621-03)
Állattartó szakmunkás (35-621-01)
3. Egészségügyi asszisztens (54-720-01)
Egészségügyi asszisztens (54-720-01)
Audiológiai asszisztens és hallásakusztikus (54-725-02)
Ergoterapeuta (54-726-03)
Fizioterápiás asszisztens (54-725-03)
Kardiológiai és angiológiai asszisztens (54-725-06)
Klinikai neurofiziológiai asszisztens (54-725-07)
4. Élelmiszeripari szakmunkás (34-541-02)
Élelmiszeripari szakmunkás (34-541-02)
Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó (34-541-07)
Tartósítóipari szakmunkás (34-541-09)
Tejipari szakmunkás (34-541-10)
5. Gyógyszertári asszisztens (55-720-03)Gyógyszertári asszisztens (54-720-03)
Gyógyszertári asszisztens (55-720-03)
6.Gyakorló gyógyszertári asszisztens (52-720-03)
Gyógyszertári asszisztens (54-720-03)
Gyakorló gyógyszertári asszisztens (52-720-03)
7. Kőműves és hidegburkoló (34-582-08)
Kőműves és hidegburkoló (34-582-08)
Burkoló (34-582-13)
Kőműves (34-582-14)
8.Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó (34-811-02)
Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó (34-811-02)
Családi gazdálkodó (34-814-01)
Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó (34-541-08)
9. Tetőfedő (35-582-07)Tetőfedő (34-582-15)
Tetőfedő (35-582-07)
10. Artista (54-212-01) Artista II. (a szakmairány megnevezésével) (54-212-01)
11. Bányaipari technikus (54-544-01) Bányaművelő technikus (54-544-01)
12.Dízelmotoros vasúti jármű szerelője (54-525-04)
Vasúti jármű dízelmotor- és hajtásszerelő (54-525-11)
13.Egyházzenész (a szakmairány megjelölésével) (54-212-02)
Egyházzenész II. (a szakmairány megjelölésével) (54-212-02)
14.Erdészeti és vadgazdálkodási technikus (54-623-01)
Erdészeti és vadgazdálkodási technikus (54-623-01)
Erdésztechnikus (54-623-02)
Vadgazdálkodási technikus (54-625-01)
15. Gyakorló ápoló (52-723-01) Gyakorló ápoló (54-723-02)
16.Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló (52-723-02)
Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló (54-723-03)
17. Gyakorló fodrász (52-815-01) Fodrász (54-815-01)
18.Gyakorló hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport megjelölésével) (52-215-01)
Gyakorló hangszerkészítő és -javító (a hangszercsoport megjelölésével) (54-215-01)
2182 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
19.Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens (52-725-02)
Radiográfiai asszisztens (54-725-09)
20.Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens (52-725-03)
Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens (54-725-04)
21. Gyakorló kozmetikus (52-815-02) Kozmetikus (54-815-02)
22. Gyakorló mentőápoló (52-723-03) Gyakorló mentőápoló (54-723-01)
23.Gyakorló szövettani asszisztens (52-725-04)
Gyakorló szövettani asszisztens (54-725-05)
24.Gyógyszeripari laboratóriumi technikus (55-524-02)
Gyógyszeripari szaktechnikus (55-524-05)
25. Informatikai rendszergazda (54-481-04) Informatikai rendszerüzemeltető (54-481-06)
26.Irodai asszisztens (54-346-01)
Irodai titkár (54-346-03)Ügyviteli titkár (54-346-02)
27.Jazz-zenész (szakmairány megjelölésével) (54-212-04)
Jazz-zenész II. (a szakmairány megjelölésével) (54-212-04)
28. Kiadványszerkesztő (54-213-02) Kiadványszerkesztő technikus (54-213-06)
29.Klasszikus zenész (szakmairány megnevezésével) (54-212-05)
Klasszikus zenész II. (a szakmairány megnevezésével) (54-212-05)
30.Klinikai laboratóriumi asszisztens (55-725-12)
Klinikai laboratóriumi szakasszisztens (55-725-18)
31.Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó (34-543-06)
Könyvkötő-nyomtatványfeldolgozó (34-543-06)
32.Laboratóriumi technikus (54-524-01)
Vegyész technikus (54-524-03)Vegyipari technikus (54-524-02)
33.Látszerész és fotócikk-kereskedő (54-725-01)
Látszerész és optikai árucikk-kereskedő (54-725-08)
34.Logisztikai ügyintéző (54-345-01)
Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző (54-841-11)Szállítmányozási ügyintéző (54-841-04)
35. Matróz-gépkezelő (34-841-02) Hajós szakmunkás (34-841-03)
36.Népzenész (szakmairány megjelölésével) (54-212-06)
Népzenész II. (a szakmairány megjelölésével) (54-212-06)
37. Nyomdaipari gépmester (54-213-04) Nyomdaipari technikus (54-213-07)
38. Ötvös, fémműves (54-211-06) Ötvös (54-211-06)
39.Repülőgépész (54-525-05)
Repülőgép szerelő (54-525-10)Repülőgépsárkány-szerelő (54-525-06)
40. Színész II. (55-212-01) Színész (55-212-01)
41.Szórakoztató zenész (a szakmairány megjelölésével) (54-212-08)
Szórakoztató zenész II. (a szakmairány megjelölésével) (54-212-08)
42. Szövettani asszisztens (55-725-16) Szövettani szakasszisztens (55-725-21)
43.Táncos (szakmairány megjelölésével) (54-212-09)
Táncos II. (a szakmairány megjelölésével) (54-212-09)
44. Vájár (34-544-01) Bányaművelő (34-544-02)
45.Vasúti személyszállítási ügyintéző (54-841-07)
Jegyvizsgáló (54-841-10)
46.Vasúti villamos jármű szerelője (54-525-07)
Vasúti jármű villamos rendszereinek szerelője (54-525-13)
47.Vasúti vontatott jármű szerelője (54-525-08)
Vasúti jármű szerkezeti és fékrendszer szerelője (54-525-12)
2183 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
48. Vasútijármű-technikus (55-525-03) Vasútijármű-technikus és diagnosztikus (55-525-04)
49.Vendéglátásszervező-vendéglős (54-811-01)
Vendéglátásszervező (54-811-01)
50. Vízépítő technikus (55-582-03) Vízépítő szaktechnikus (55-853-01)
51. Vízügyi technikus (54-853-01) Víziközmű technikus (54-853-04)
52. Gyógy- és sportmasszőr (54-726-01) Gyógymasszőr (54-726-04)
53.Közlekedésépítő (XX.)
Építőipar (XVI.)Építőipar (XVI.)
54. Közlekedés (XXI.) Közlekedés, szállítmányozás és logisztika (XL.)
55. Környezetvédelem-vízgazdálkodás (XXIII.)Környezetvédelem (XXIII.)
Vízügy (XLI.)
56. Rendészet (XXXVIII.) Rendészet és közszolgálat (XXXVIII.)
57. Mezőgazdasági gépész (XXXI.) Agrár gépész (XXXI.)
58.Közlekedés (XXI.) Kereskedelem (XXVI.)
Kereskedelem (XXVI.) Közlekedés, szállítmányozás és logisztika (XL.)„
11. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez„8. melléklet a 297/2015. (X. 13.) Korm. rendelethez
Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő új szakképesítésekhez és ágazatokhoz rendelt fővárosi és megyei keretszámok összesítése
A B
1 Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő új szakképesítések és ágazatok
Fővárosi és megyei
keretszámok
összesítése (fő)
2 Államháztartási mérlegképes könyvelő (55-344-02) 400
3 Alternatív gépjárműhajtási technikus (55-525-03) 400
4 Artista I. (a szakmairány megnevezésével) (55-212-02) 29
5 Autóbuszvezető (35-841-01) 1000
6 Automatikai berendezés karbantartó (35-523-01) 400
7 Beszédátviteli rendszerüzemeltető technikus (55-523-05) 400
8 Demencia gondozó (35-762-01) 200
9 Díszletkivitelező (55-521-01) 58
10 Egyéb szervezeti mérlegképes könyvelő (55-344-03) 150
11 Egyházzenész I. (a szakmairány megjelölésével) (55-212-03) 87
12 Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszerüzemeltető technikus (55-523-01) 400
13 Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszerüzemeltető technikus (55-523-02) 400
14 Előadóművészet ágazat (XLII.) 500
15 Építő- szállító- és munkagép-szerelő (34-521-11) 200
16 Ezüstműves (55-211-01) 64
17 Fogadós (34-811-05) 500
18 Gázipari technikus (54-544-03) 200
19 Gerinchálózati rendszerüzemeltető technikus (55-523-03) 400
20 Gyógyszerkészítmény-gyártó (34-524-01) 400
21 Hangtárvezető (55-213-01) 58
2184 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
22 Háztartási gépszervíz szaktechnikus (55-523-06) 500
23 Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző (54-347-01) 300
24 Információrendszer-szervező (55-481-02) 400
25 Webfejlesztő (55-213-02) 400
26 Járműipari karbantartó technikus (55-523-07) 500
27 Jazz-zenész I. (a szakmairány megjelölésével) (55-212-04) 145
28 Kereskedelmi képviselő (54-341-02) 1500
29 Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. (35-345-01) 5000
30 Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II. (55-345-01) 5000
31 Klasszikus zenész I. (a szakmairány megnevezésével) (55-212-05) 281
32 Kocsivizsgáló (54-525-09) 100
33 Közművelődés ágazat (XXXIX.) 500
34Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megnevezésével) (54-345-02)
68
35 Közönségforgalmi felügyelő (54-812-04) 68
36 Közszolgálati ügyintéző (54-345-01) 1000
37 Mobilalkalmazás fejlesztő (55-213-04) 400
38 Multimédia-alkalmazásfejlesztő (55-213-05) 400
39 Művészeti és médiafotográfus (54-211-10) 64
40 Népzenész I. (a szakmairány megjelölésével) (55-212-06) 116
41 Perioperatív asszisztens (54-720-04) 200
42 Sportmasszőr (55-726-02) 400
43 Rendészeti őr (34-861-01) 700
44 Színpad- és porond technikus (54-521-08) 34
45 Színpadi fénytervező (55-521-02) 34
46 Színpadi magasépítő (55-521-03) 34
47 Szórakoztató zenész I. (a szakmairány megjelölésével) (55-212-07) 116
48 Táncos I. (a szakmairány megjelölésével) (55-212-08) 145
49 Tehergépkocsi-vezető (35-841-02) 3000
50 Térinformatikus (55-481-01) 400
51 Üzleti szolgáltatási munkatárs (54-340-01) 5000
52 Vállalkozási mérlegképes könyvelő (55-344-07) 3500
53 Vegyipari rendszerkezelő (34-524-02) 400
54 Vegyipari rendszerüzemeltető szaktechnikus (55-524-06) 300
55 Vésnök (55-211-02) 68
56 Vízgazdálkodó technikus (54-853-02) 400
57 Vízgépészeti technikus (54-853-03) 400
58 Vízminőség-védelmi szaktechnikus (55-853-02) 300
59 Vízügyi szakmunkás (34-853-02) 400”
2185 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
Az emberi erőforrások minisztere 4/2016. (II. 22.) EMMI rendelete az emberi erőforrások minisztere feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról szóló 20/2015. (IV. 10.) EMMI rendelet módosításáról
A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 78. § (1a) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 18. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 21. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:
1. § Az emberi erőforrások minisztere feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról szóló 20/2015. (IV. 10.) EMMI rendelet (a továbbiakban: R.) 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.
2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Balog Zoltán s. k., emberi erőforrások minisztere
1. melléklet a 4/2016. (II. 22.) EMMI rendelethez
1. Az R. 1. melléklet B) alcím 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:„1. Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központnál1.1. a gazdasági vezető1.2. a főosztályvezető1.3. a kábítószerügyi feladatokat ellátó szervezeti egység valamennyi munkaköre1.4. a közbeszerzési eljárásban résztvevő munkakör1.5. az elektronikus információs rendszer biztonságáért, üzemeltetéséért és fejlesztéséért felelős munkakör”
2. Az R. 1. melléklet B) alcím 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:„3. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál3.1. a főosztályvezető3.2. a tankerületi igazgató3.3. a kiadmányozási joggal rendelkező főosztályvezető-helyettes és osztályvezető3.4. az elnöki kabinet valamennyi munkaköre3.5. a belső adatvédelmi felelős3.6. a központi szerv, valamint a megyeközponti és a fővárosi tankerület jogi, személyügyi, pénzügyi, számviteli, fejlesztési, vagyongazdálkodási, üzemeltetési, beszerzési és közbeszerzési feladatokat ellátó szervezeti egységének valamennyi munkaköre3.7. a központi szerv, valamint a megyeközponti és a fővárosi tankerület pályázatkezelő feladatokat ellátó szervezeti egységének projektmenedzseri, projektasszisztensi, modulvezetői munkaköre3.8. a biztonságszervezési, védelmi feladatokat ellátó, az elektronikus információs rendszer biztonságáért, üzemeltetéséért és fejlesztéséért felelős munkakör3.9. a járási és a budapesti kerületi tankerület személyügyi, gazdálkodási, pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó munkaköre”
3. Az R. 1. melléklet B) alcím 4. pont 4.1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:(A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalnál)„4.1. a gazdasági igazgató”
4. Az R. 1. melléklet B) alcím 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:„7. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál7.1. a gazdasági vezető7.2. a főosztályvezető és a főosztályvezető-helyettes
2186 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
7.3. a közbeszerzési eljárásban résztvevő munkakör7.4. az elektronikus információs rendszer biztonságáért, üzemeltetéséért és fejlesztéséért felelős munkakör”
5. Az R. 1. melléklet B) alcím 8. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:„8. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál8.1. az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, az Információs Hivatal és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat ügyeiben az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatóságánál első fokon eljáró ügyintéző és ügykezelő, valamint a döntést kiadmányozó vezető8.2. az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, az Információs Hivatal és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat ügyeiben másodfokon vagy felügyeleti hatáskörben eljáró ügyintéző és ügykezelő, valamint a döntést kiadmányozó vezető8.3. az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának igazgatója és helyettese8.4. a közbeszerzési eljárásban résztvevő munkakör8.5. az elektronikus információs rendszer biztonságáért, üzemeltetéséért és fejlesztéséért felelős munkakör”
6. Az R. 1. melléklet B) alcím 9. pont 9.2. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:(Az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnál)„9.2. a gyorsreagálási, a humánpolitikai, az igazgatási és a járványügyi feladatokat ellátó szervezeti egység vezetője”
7. Az R. 1. melléklet B) alcím 11. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:„11. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központnál11.1. a gazdasági vezető11.2. az igazgatók11.3. a főigazgatói titkárság főosztályvezetője11.4. a közbeszerzési feladatokat ellátó szervezeti egység vezetője11.5. a humánerőforrás feladatokat ellátó szervezeti egység vezetője11.6. az elektronikus információs rendszer biztonságáért, üzemeltetéséért és fejlesztéséért felelős munkakör”
8. Az R. 1. melléklet B) alcíme a következő 12. ponttal egészül ki:„12. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnél12.1. a közbeszerzési eljárásban résztvevő munkakör12.2. az elektronikus információs rendszer biztonságáért, üzemeltetéséért és fejlesztéséért felelős munkakör”
9. Az R. 1. melléklet C) alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:„C) Központi államigazgatási szervnek nem minősülő költségvetési szerv1. Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetnél1.1. a főigazgató és helyettese1.2. a gazdasági vezető1.3. az osztályvezető1.4. a közbeszerzési eljárásban résztvevő munkakör1.5. a biztonságszervezési, védelmi feladatokat ellátó, valamint az elektronikus információs rendszer biztonságáért, üzemeltetéséért és fejlesztéséért felelős munkakör2. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnél2.1. a főigazgató és helyettese2.2. a gazdasági vezető2.3. a programvezető2.4. a közbeszerzési eljárásban résztvevő munkakör2.5. az elektronikus információs rendszer biztonságáért, üzemeltetéséért és fejlesztéséért felelős munkakör2.6. a vezető projektmenedzser munkakör3. A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézetnél3.1. a főigazgató és helyettese3.2. az elektronikus információs rendszer biztonságáért, üzemeltetéséért és fejlesztéséért felelős munkakör4. Az Országos Epidemiológiai Központnál4.1. a főigazgató és helyettese4.2. a Nemzeti Biztonsági Laboratórium vezetője és helyettese5. Az Országos Közegészségügyi Központnál5.1. a főigazgató és helyettese5.2. az igazgató5.3. a közbeszerzési eljárásban résztvevő munkakör
2187 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
5.4. a biztonságszervezési, védelmi feladatokat ellátó munkakör5.5. az Országos Sugáregészségügyi Készenléti Szolgálattal kapcsolatos munkakör6. Az Országos Mentőszolgálatnál6.1. a főigazgató6.2. az igazgatók6.3. a regionális mentőszervezet regionális igazgatója, regionális gazdasági vezetője, vezető mentőtisztje6.4. a főigazgató és az igazgatók személyi titkára, vezetői asszisztense6.5. a főigazgatói kabinetvezető6.6. a főosztályvezető és a helyettesítésére kijelölt személy6.7. a közbeszerzési eljárásban résztvevő munkakör6.8. a biztonságszervezési feladatokat ellátó, valamint az elektronikus információs rendszer biztonságáért felelős munkakör7. Az Országos Vérellátó Szolgálatnál7.1. a főigazgató és helyettese7.2. a gazdasági vezető7.3. a szervkoordinációs iroda vezetője7.4. a közbeszerzési eljárásban résztvevő munkakör7.5. a biztonságszervezési, védelmi feladatokat ellátó, valamint az elektronikus információs rendszer biztonságáért, üzemeltetéséért és fejlesztéséért felelős munkakör”
2188 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
Határozatok
A köztársasági elnök 43/2016. (II. 17.) KE határozata államtitkári megbízatás megszűnésének megállapításáról
Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés j) pontja, továbbá a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 54. §-a alapján – a miniszterelnök javaslatára – megállapítom, hogy Czunyiné dr. Bertalan Juditnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának e megbízatása 2016. február 14-ei hatállyal megszűnik.
Budapest, 2016. február 10.
Áder János s. k., köztársasági elnök
Ellenjegyzem:
Budapest, 2016. február 13.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
KEH ügyszám: IV-2/01301-2/2016.
2189 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
A köztársasági elnök 44/2016. (II. 22.) KE határozata rektori megbízásról
Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés d) pontja, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 37. § (8) bekezdése alapján – az emberi erőforrások miniszterének javaslatára – a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Dr. Csanádi Judit egyetemi tanárt a 2016. február 22. napjától 2018. január 24. napjáig terjedő időtartamra megbízom a rektori feladatok ellátásával.
Budapest, 2016. január 29.
Áder János s. k., köztársasági elnök
Ellenjegyzem:
Budapest, 2016. február 11.
Balog Zoltán s. k., emberi erőforrások minisztere
KEH ügyszám: IV-3/00885-2/2016.
2190 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
A köztársasági elnök 51/2016. (II. 26.) KE határozata kitüntetés adományozásáról
Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés f ) pontja, illetve a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 18. § (1) bekezdése alapján – a miniszterelnök előterjesztésére –a magyar–azerbajdzsáni kapcsolatok elmélyítése érdekében végzett munkája, illetve Magyarország számára is kiemelkedő jelentőségű jószolgálati és kulturális tevékenysége, különösen a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonának, Óvodájának és Általános Iskolájának rekonstrukciója és bővítése során nyújtott önzetlen támogatása elismerésekéntMehriban Arif Kizi Aliyeva, a Heydar Aliyev Alapítvány elnöke, az UNESCO jószolgálati nagykövete részére a
MAGYAR ÉRDEMREND középkeresztje a csillaggal polgári tagozata
kitüntetést adományozom.
Budapest, 2016. február 15.
Áder János s. k., köztársasági elnök
Ellenjegyzem:
Budapest, 2016. február 17.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
KEH ügyszám: VIII-1/01292-2/2016.
2191 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
A Kormány 1060/2016. (II. 25.) Korm. határozata a digitális oktatás tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól
1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 31. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a digitális oktatás tartalomfejlesztéssel összefüggő feladatok ellátására – 2016. február 15. napjától – Czunyiné dr. Bertalan Juditot kormánybiztossá (a továbbiakban: kormánybiztos) nevezi ki.
2. A kormánybiztos az 1. pont szerinti feladatkörében ellátjaa) a digitális tanítási és tanulási környezet koncepciójának kidolgozásával,b) az oktatási rendszer digitális tananyagai előállításának koordinációjával, valamintc) a digitális tanítási és tanulási módszer bevezetésévelösszefüggő feladatokat.
3. A kormánybiztos tevékenységét az emberi erőforrások minisztere irányítja. 4. A kormánybiztos e tevékenységéért a Ksztv. 31. § (7) bekezdése szerinti díjazásban és juttatásokban részesül. 5. A kormánybiztos tevékenységét az Emberi Erőforrások Minisztériuma szervezetében működő titkárság segíti. 6. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
2192 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
A Kormány 1067/2016. (II. 25.) Korm. határozata a Budai Várban található Karmelita kolostorban elhelyezendő műtárgyak beszerzése érdekében elvégzendő és további egyéb feladatokról
A Kormány 1. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 21. § (6) bekezdésében meghatározott jogkörében eljárva,
a Budai Várban található Karmelita kolostorban elhelyezendő műtárgyak beszerzése céljából 1006,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 32. Rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 11. Közgyűjtemények cím javára az 1. melléklet szerint;Az átcsoportosítás tekintetében:
Felelős: nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások minisztereHatáridő: azonnal
Az elszámolás és a visszatérítési kötelezettség tekintetében:Felelős: emberi erőforrások minisztereHatáridő: 2017. június 30.
2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere és a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával – vizsgálja meg az állami elővásárlási jog állami fenntartású közgyűjteményekre történő kiterjesztésének lehetőségét és terjessze a Kormány elé az ehhez szükséges jogszabálymódosítási javaslatokat.
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszterHatáridő: 2016. június 30.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
2193 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám1.
mel
lékl
et a
z 106
7/20
16. (
II. 2
5.) K
orm
. hat
ároz
atho
z
XI. M
inis
zter
elnö
kség
XX. E
mbe
ri Erőf
orrá
sok
Min
iszt
ériu
ma
Mill
ió fo
rintb
an, e
gy ti
zede
ssel
Feje
zet
Cím
Alc
ímJo
g-Jo
g-K
iem
elt
Feje
zet
Cím
Alc
ímJo
g-Jo
g-A
mód
osítá
s jo
gcím
eM
ódos
ítás
A m
ódos
ítás
szám
szám
szám
cím
cím
elői
r.né
vné
vné
vcí
mcí
mK
I A
D Á
S O
K
(+/-)
köve
tkező
csop
.sz
ámsz
ámcs
op.
név
Kie
mel
t elő
irány
zat
évre
sz
ámné
vne
veát
húzó
dóha
tása
XX
.E
mbe
ri E
rőfo
rrás
ok M
inis
ztér
ium
a21
8672
11K
özgyűj
tem
énye
kK
6B
eruh
ázás
ok1
006,
0X
I.M
inis
zter
elen
öksé
g29
7102
32R
endk
ívül
i kor
mán
yzat
i int
ézke
dése
kK
5E
gyéb
műk
ödés
i cél
ú ki
adás
ok-1
006
,0
Az
elői
rány
zatm
ódos
ítás
érvé
nyes
sége
: a.)
a kö
ltség
veté
si é
vben
egy
szer
i jel
legű
Mill
ió fo
rintb
an, e
gy ti
zede
ssel
Feje
zet
Cím
Alc
ímJo
g-Jo
g-K
iem
elt
Feje
zet
Cím
Alc
ímJo
g-Jo
g-B
E V
É T
E L
A m
ódos
ítás
jogc
íme
Mód
osítá
sA
mód
osítá
ssz
ámsz
ámsz
ámcí
mcí
melői
r.né
vné
vné
vcí
mcí
m(+
/-)kö
vetk
ező
csop
.sz
ámsz
ámcs
op.
név
Kie
mel
t elő
irány
zat
évre
sz
ámné
vne
veát
húzó
dóha
tása
Az
elői
rány
zatm
ódos
ítás
érvé
nyes
sége
: a.)
a kö
ltség
veté
si é
vben
egy
szer
i jel
legű
Mill
ió fo
rintb
an, e
gy ti
zede
ssel
Feje
zet
Cím
Alc
ímJo
g-Jo
g-K
iem
elt
Feje
zet
Cím
Alc
ímJo
g-Jo
g-T
Á M
O G
A T
Á S
A
mód
osítá
s jo
gcím
eM
ódos
ítás
A m
ódos
ítás
szám
szám
szám
cím
cím
elői
r.né
vné
vné
vcí
mcí
m(+
/-)kö
vetk
ező
csop
.sz
ámsz
ámcs
op.
név
Kie
mel
t elő
irány
zat
évre
sz
ámné
vne
veát
húzó
dóha
tása
XX
.E
mbe
ri E
rőfo
rrás
ok M
inis
ztér
ium
a21
8672
11K
özgyűj
tem
énye
k1
006,
0
Az
elői
rány
zatm
ódos
ítás
érvé
nyes
sége
: a.)
a kö
ltség
veté
si é
vben
egy
szer
i jel
legű
A tá
mog
atás
foly
ósítá
sa/z
árol
ása
(mód
osítá
sa +
/-)Ö
ssze
sen
I. n.
évII.
n.é
vIII
. n.é
vIV
. n.é
vFe
jeze
t időa
rány
osÁ
llam
i Szá
mve
vősz
ékte
ljesí
tmén
yará
nyos
M
agya
r Álla
mki
ncst
ár
egyé
b:az
onna
l1
006,
01
006,
0N
emze
tgaz
dasá
gi M
inis
ztér
ium
* Az
össz
etar
tozó
elő
irány
zat-v
álto
záso
kat (
+/-)
egy
más
t köv
etőe
n ke
ll sz
erep
elte
tni.
AD
ATLA
P A
KÖ
LTSÉ
GVE
TÉSI
ELŐ
IRÁ
NYZ
ATO
K M
ÓD
OSÍ
TÁSÁ
RA
a K
orm
ány
hatá
skör
ében
Köl
tség
veté
si é
v: 2
016.
A m
ódos
ítást
elre
ndelő
jogs
zabá
ly/ h
atár
ozat
sz
áma
2 pé
ldán
y
A m
ódos
ítást
elre
ndelő
jogs
zabá
ly/ h
atár
ozat
sz
áma
A m
ódos
ítást
elre
ndelő
jogs
zabá
ly/ h
atár
ozat
sz
áma
Az
adat
lap
5 pé
ldán
yban
tölte
ndő
ki1
péld
ány
1 pé
ldán
y1
péld
ány
Álla
mhá
z-ta
rtás
i egy
edi
azon
osító
Álla
mhá
z-ta
rtás
i egy
edi
azon
osító
Álla
mhá
z-ta
rtás
i egy
edi
azon
osító
2194 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
A Kormány 1074/2016. (II. 25.) Korm. határozata a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft. 2016. évi működésének támogatásáról
A Kormány egyetért a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft. – ideiglenes játszóhelyi működés többletkiadásaihoz kapcsolódó – 2016. évi működésének kiegészítő támogatásával és felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az emberi erőforrások miniszterével együttműködve gondoskodjon 150,0 millió forint egyszeri támogatás biztosításáról.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások minisztereHatáridő: azonnal
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
2195 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
A Kormány 1075/2016. (II. 25.) Korm. határozata a kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola felújítása és korszerűsítése második ütemének támogatásáról
A Kormány a kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola felújítása és korszerűsítése második ütemének támogatása érdekében 1. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az emberi erőforrások
minisztere bevonásával gondoskodjon 230,0 millió forint forrásnak a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete részére történő kifizetéséről;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter emberi erőforrások minisztereHatáridő: 2016. július 1.
2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az emberi erőforrások minisztere bevonásával gondoskodjon – a 2017. évi központi költségvetésről szóló törvényben – a 2017. évben szükséges 220,0 millió forint forrás biztosításáról a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete részére.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter emberi erőforrások minisztereHatáridő: a 2017. évi központi költségvetés tervezése során
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
2196 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
A Kormány 1076/2016. (II. 25.) Korm. határozata a Kárpátalján megvalósuló kulturális, egészségügyi, gazdasági célú programok kiegészítő támogatásának finanszírozása érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról
A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 21. § (6) bekezdésében meghatározott jogkörében eljárva a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 32. Rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 42. Alapok támogatása cím, 2. Bethlen Gábor Alap támogatása alcím javára 80,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel az 1. melléklet szerint.Az átcsoportosítás tekintetében
Felelős: nemzetgazdasági miniszterHatáridő: azonnal
Az elszámolás és a visszatérítési kötelezettség tekintetébenFelelős: a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesHatáridő: 2016. június 30.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
2197 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám1.
mel
lékl
et a
z 107
6/20
16. (
II. 2
5.) K
orm
. hat
ároz
atho
z
XI. M
inis
zter
elnö
kség
XLII.
A k
ölts
égve
tés
közv
etle
n be
véte
lei é
s ki
adás
aiLX
V. B
ethl
en G
ábor
Ala
p
Mill
ió fo
rintb
an, e
gy ti
zede
ssel
Feje
zet
Cím
Alc
ímJo
g-Jo
g-K
iem
elt
Feje
zet
Cím
Alc
ímJo
g-Jo
g-A
mód
osítá
s jo
gcím
eM
ódos
ítás
A m
ódos
ítás
szám
szám
szám
cím
cím
elői
r.né
vné
vné
vcí
mcí
m(+
/-)kö
vetk
ező
csop
.sz
ámsz
ámcs
op.
név
Kie
mel
t elő
irány
zat
évre
sz
ámné
vne
veát
húzó
dóha
tása
XLI
I.A
költs
égve
tés
közv
etle
n be
véte
li és
kia
dása
i42
Ala
pok
tám
ogat
ása
2634
782
Bet
hlen
Gáb
or A
lap
tám
ogat
ása
K5
Egy
éb műk
ödés
i cél
ú ki
adás
ok80
,0LX
V.B
ethl
en G
ábor
Ala
p4
Ala
pból
nyú
jtott
tám
ogat
ások
2631
676
Egy
éb tá
mog
atás
okK
5E
gyéb
műk
ödés
i cél
ú ki
adás
ok80
,0X
I.M
inis
zter
elnö
kség
2971
0232
Ren
dkív
üli k
orm
ányz
ati i
ntéz
kedé
sek
K5
Egy
éb műk
ödés
i cél
ú ki
adás
ok-8
0,0
Mill
ió fo
rintb
an, e
gy ti
zede
ssel
Feje
zet
Cím
Alc
ímJo
g-Jo
g-K
iem
elt
Feje
zet
Cím
Alc
ímJo
g-Jo
g-B
E V
É T
E L
A m
ódos
ítás
jogc
íme
Mód
osítá
sA
mód
osítá
ssz
ámsz
ámsz
ámcí
mcí
melői
r.né
vné
vné
vcí
mcí
m(+
/-)kö
vetk
ező
csop
.sz
ámsz
ámcs
op.
név
Kie
mel
t elő
irány
zat
évre
sz
ámné
vne
veát
húzó
dóha
tása
LXV.
Bet
hlen
Gáb
or A
lap
2K
ölts
égve
tési
tám
ogat
ás28
4901
3E
seti
tám
ogat
ásB
1Műk
ödés
i cél
ú tá
mog
atás
ok á
llam
házt
artá
son
belü
lről
80,0
Mill
ió fo
rintb
an, e
gy ti
zede
ssel
Feje
zet
Cím
Alc
ímJo
g-Jo
g-K
iem
elt
Feje
zet
Cím
Alc
ímJo
g-Jo
g-T
Á M
O G
A T
Á S
A
mód
osítá
s jo
gcím
eM
ódos
ítás
A m
ódos
ítás
szám
szám
szám
cím
cím
elői
r.né
vné
vné
vcí
mcí
m(+
/-)kö
vetk
ező
csop
.sz
ámsz
ámcs
op.
név
Kie
mel
t elő
irány
zat
évre
sz
ámné
vne
veát
húzó
dóha
tása
Fogl
alko
ztat
otta
k lé
tszá
ma
(fő) -
idős
zakr
aA
tám
ogat
ás fo
lyós
ítása
/zár
olás
a (m
ódos
ítása
+/-)
Öss
zese
nI.
n.év
II. n
.év
III. n
.év
IV. n
.év
Feje
zete
t irá
nyító
sze
rv
időa
rány
osÁ
llam
i Szá
mve
vősz
ékte
ljesí
tmén
yará
nyos
Mag
yar Á
llam
kinc
stár
eg
yéb:
azon
nal
80,0
80,0
Nem
zetg
azda
sági
Min
iszt
ériu
m* A
z ös
szet
arto
zó e
lőirá
nyza
t-vál
tozá
soka
t (+/
-) e
gym
ást k
övetőe
n ke
ll sz
erep
elte
tni.
2 pé
ldán
y
A m
ódos
ítást
elre
ndelő
jogs
zabá
ly/ h
atár
ozat
szá
ma
A m
ódos
ítást
elre
ndelő
jogs
zabá
ly/ h
atár
ozat
szá
ma
Az
adat
lap
5 pé
ldán
yban
tölte
ndő
ki1
péld
ány
1 pé
ldán
y
Álla
mhá
z-ta
rtás
i egy
edi
azon
osító
Álla
mhá
z-ta
rtás
i egy
edi
azon
osító
1 pé
ldán
y
Az
elői
rány
zatm
ódos
ítás
érvé
nyes
sége
: a
.) a
költs
égve
tési
évb
en e
gysz
eri j
elle
gű
Az
elői
rány
zatm
ódos
ítás
érvé
nyes
sége
: a
.) a
költs
égve
tési
évb
en e
gysz
eri j
elle
gű
Az
elői
rány
zatm
ódos
ítás
érvé
nyes
sége
: a
.) a
költs
égve
tési
évb
en e
gysz
eri j
elle
gű
AD
ATLA
P A
KÖ
LTSÉ
GVE
TÉSI
ELŐ
IRÁ
NYZ
ATO
K M
ÓD
OSÍ
TÁSÁ
RA
a K
orm
ány
hatá
skör
ében
Köl
tség
veté
si é
v: 2
016.
A m
ódos
ítást
elre
ndelő
jogs
zabá
ly/ h
atár
ozat
szá
ma
Álla
mhá
z-ta
rtás
i egy
edi
azon
osító
K I
A D
Á S
O K
2198 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
A Kormány 1097/2016. (II. 29.) Korm. határozata a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság megalapításáról
A Kormány az állami vagyon megóvása, az állattenyésztés és a növénytermesztés egyes ágaihoz kötődő képzési feladatok összehangolt végrehajtása, a történelmi magyar lófajták génállományának megőrzése, a lovasturizmus fejlesztése, valamint Mezőhegyes és térsége foglalkoztatási helyzetének javítása érdekében az alábbi döntéseket hozza. 1. A Kormány a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtokból, valamint a Mezőhegyes környéki állami föld- és erdőterületekből,
az ott található épített örökség felhasználásával megalapítja a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságot (a továbbiakban: Ménesbirtok).
2. A Kormány egyetért azzal, hogya) a Ménesbirtok tevékenységét gazdasági társasági formában végezze;b) a Ménesbirtok működéséhez szükséges föld- és erdőterületek a Ménesbirtok részére biztosításra kerüljenek;c) a Ménesbirtok a ló mellett egyéb állatfajták tenyésztésével is foglalkozzon.
3. A Kormány felhívjaa) a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztost
(a továbbiakban: kormánybiztos), hogy jelölje ki azon föld- és erdőterületeket, amelyek a Ménesbirtok működéséhez szükségesek;Felelős: kormánybiztosHatáridő: azonnal
b) a kormánybiztost, hogy gondoskodjon a kijelölt erdőterületeken az erdőirtások megszüntetéséről, valamint az erdőirtással okozott károk megtérítéséről;Felelős: kormánybiztosHatáridő: az erdőirtások megszüntetése tekintetében azonnal, az erdőirtással okozott károk megtérítése
tekintetében a kárigények beérkezését követőenc) a földművelésügyi minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy
a vonatkozó Korm. határozat alapján elárverezett, a) alpont szerint kijelölt állami tulajdonú föld- vagy erdőterületre vonatkozó adásvételi szerződés megkötésére – az árverés, valamint az árverési vevő indokolt költségeinek megtérítése mellett – ne kerüljön sor;Felelős: földművelésügyi miniszterHatáridő: azonnal
d) a földművelésügyi minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az a) alpont szerinti föld- és erdőterületek a Ménesbirtok használatába kerüljenek.Felelős: földművelésügyi miniszterHatáridő: a föld- és erdőterületek kijelölését követően azonnal
4. A Kormány felhívja a kormánybiztost, hogy alkossa meg a Ménesbirtok gazdálkodási koncepciójáról szóló akciótervet,a) valamint tegye meg a gazdasági társasággá alakuláshoz szükséges intézkedéseket;
Felelős: kormánybiztos nemzeti fejlesztési miniszterHatáridő: azonnal
b) valamint tegye meg a Ménesbirtokhoz kapcsolódó épített örökség megóvása érdekében szükséges intézkedéseket;Felelős: kormánybiztosHatáridő: azonnal
c) valamint gondoskodjon a vízjogi engedélyek Ménesbirtok nevére történő megszerzéséről;Felelős: kormánybiztosHatáridő: azonnal
d) valamint gondoskodjon a Ménesbirtokon található lóállomány profiltisztításáról;Felelős: kormánybiztosHatáridő: azonnal
e) amelynek keretében gondoskodjon a Ménesbirtokkal kapcsolatos szakmai képzési koncepció kidolgozásáról;Felelős: kormánybiztosHatáridő: 2016. április 30.
2199 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
f ) amelynek keretében gondoskodjon a Ménesbirtokkal kapcsolatos turisztikai koncepció kidolgozásáról.Felelős: kormánybiztosHatáridő: 2016. április 30.
5. A Kormány felhívjaa) a kormánybiztost, hogy a nemzetgazdasági miniszter bevonásával gondoskodjon a Ménesbirtok
létrehozásához szükséges reorganizációs költségvetés kidolgozásáról, és az erre vonatkozó javaslatot terjessze a Kormány elé;Felelős: kormánybiztos a nemzetgazdasági miniszter bevonásávalHatáridő: 2016. április 30.
b) a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a reorganizációs költségvetéshez szükséges forrás biztosításáról.Felelős: nemzetgazdasági miniszterHatáridő: a reorganizációs költségvetés Kormány által történő elfogadását követően haladéktalanul
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
2200 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
A miniszterelnök 23/2016. (II. 25.) ME határozata a szomszédos államokkal kötött nemzetközi szerződések alapján működő kisebbségi vegyes bizottságok tagjainak felmentéséről és új tagok kijelöléséről
1. A kormányközi vegyes bizottságok tagjainak és tisztségviselőinek kijelöléséről szóló 2118/2008. (VIII. 27.) Korm. határozat 3. pont b) pontja szerinti jogkörömben eljárva, a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján
Arató Györgyöt a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagját,Bogár Ferencet a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság tagját,dr. Budai Miklóst a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság tagját,Gyetvai Árpádot a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagját,Magyar Józsefet a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság tagját,dr. Manzinger Krisztiánt a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság tagját,Milenković-Galló Enikőt a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság tagját,Pintérné Gyetvai Mária Ágnest a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság tagját,Pósa Krisztiánt a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság tagját,dr. Székely András Bertalant a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság tagját
e tisztségéből felmentem, egyidejűleg
dr. Báthory Zoltánt a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává,Benked Lászlót a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává,Benkőné Kiss Zsuzsannát a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává,Csaholczi Lászlót a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává,Czimbalmosné Molnár Évát a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává,dr. Érsek Vivient a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává,dr. Fedor Tibort a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává,dr. Gordos Árpádot a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává,
2201 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
Gugán Jánost a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává,Hirnök Józsefet a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság tagjává,Hollerné Racskó Erzsébetet a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává,Juhász Tibort a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság tagjává,Kékesi Ferencet a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává,Király Annamáriát a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává,Kissné Köles Erikát a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság tagjává,Kraszlán Istvánt a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává,Kravcsenko Györgyöt a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává,Mórócz Miklóst a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává,Osztrogonácz Józsefet a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává,Paulik Antal Istvánt a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává,dr. Pákozdi Csabát a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság tagjává,dr. Pecze Zoltánt a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává,dr. Pintér Attilát a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává,Rákos Attilát a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává,Sarkadi Mártont a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság, a Magyar–Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával foglalkozó Magyar–Ukrán Vegyes Bizottság tagjává,Szabó Józsefet a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság, a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává,Szilágyiné Bátorfi Editet a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Bizottság tagjává,Szpisák Attilát a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává,Szutyor Lászlóné Peity Veronikát a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság tagjává,Zákonyi Botondot a Magyar–Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság tagjává
kinevezem.
2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
2202 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
A miniszterelnök 24/2016. (II. 25.) ME határozata Magyarország Kormánya és a Costa Rica-i Köztársaság Kormánya közötti oktatási és tudományos együttműködési egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, az emberi erőforrások minisztere és a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján 1. egyetértek a Magyarország Kormánya és a Costa Rica-i Köztársaság Kormánya közötti oktatási és tudományos
együttműködési egyezmény (a továbbiakban: szerződés) létrehozásával; 2. felhatalmazom az emberi erőforrások miniszterét, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon
részt vevő személyeket kijelölje; 3. felhatalmazom az emberi erőforrások miniszterét vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként
előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el; 4. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a szerződés létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot
adja ki.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
2203 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
A miniszterelnök 25/2016. (II. 29.) ME határozata „Együttműködési egyezmény Magyarország Kormánya és a Kongói Demokratikus Köztársaság Kormánya között az oktatás területén” című egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, az emberi erőforrások minisztere és a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján 1. egyetértek a Magyarország Kormánya és a Kongói Demokratikus Köztársaság Kormánya közötti oktatási
együttműködési egyezmény (a továbbiakban: szerződés) létrehozásával; 2. felhatalmazom az emberi erőforrások miniszterét, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon
részt vevő személyeket kijelölje; 3. felhatalmazom az emberi erőforrások miniszterét vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként
előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el; 4. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a szerződés létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot
adja ki.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
2204 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
A miniszterelnök 26/2016. (II. 29.) ME határozata Magyarország Kormánya és a Zöld-foki Köztársaság Kormánya közötti oktatási és kulturális együttműködési egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, az emberi erőforrások minisztere és a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján 1. egyetértek a Magyarország Kormánya és a Zöld-foki Köztársaság Kormánya közötti oktatási és kulturális
együttműködési egyezmény (a továbbiakban: szerződés) létrehozásával; 2. felhatalmazom az emberi erőforrások miniszterét, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon
részt vevő személyeket kijelölje; 3. felhatalmazom az emberi erőforrások miniszterét vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként
előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el; 4. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a szerződés létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot
adja ki.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
2205 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
Utasítások
Az emberi erőforrások minisztere 7/2016. (II. 25.) EMMI utasítása miniszteri biztos kinevezéséről
A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva az alábbi utasítást adom ki:
1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdésének felhatalmazása alapján a Liget Budapest Projekttel összefüggésben a Fővárosi Nagycirkusz épületét érintő, készülő koncepció képviselete céljából Fekete Pétert 2016. március 1. napjától 2016. augusztus 31. napjáig tartó határozott időre miniszteri biztosnak nevezem ki.
2. § A miniszteri biztos az 1. §-ban meghatározott feladat- és hatáskörében eljárva a Liget Budapest Projekttel összhangban elősegíti az új nemzeti cirkuszépület létesítésére vonatkozó koncepció megvalósulását.
3. § A miniszteri biztos tevékenységét a kultúráért felelős államtitkár útján az emberi erőforrások minisztere irányítja.
4. § A miniszteri biztos tevékenysége ellátásáért díjazásban nem részesül.
5. § A miniszteri biztost tevékenysége ellátásában a Ksztv. 38. § (8) bekezdés szerinti titkárság nem segíti.
6. § A miniszteri biztos tevékenységéről 2016. szeptember 16. napjáig írásbeli beszámolót készít, amelyet az emberi erőforrások miniszteréhez nyújt be.
7. § Ez az utasítás 2016. március 1-jén lép hatályba.
8. § Hatályát veszti a miniszteri biztos kinevezéséről szóló 57/2015. (XII. 12.) EMMI utasítás.
Balog Zoltán s. k., emberi erőforrások minisztere
2206 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
Közlemények
Álláspályázatok
Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére1
A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen a benyújtási határidőkkel, a pályázatokhoz kötelezően előírt
feltételekkel és benyújtandó mellékletekkel) kapcsolatos rendelkezéseket a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi
XXXIII. törvény, a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet, a nevelési-oktatási intézmények
működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet, valamint a közlemények
szövegében feltüntetett egyéb jogszabályok tartalmazzák.
Rövidítések:
ÁEI: állás elfoglalásának ideje
Pbhi: pályázat benyújtásának határideje
Pehi: pályázat elbírálásának határideje
Pc: pályázat címzése
ill: illetmény
p: pótlék
tp: területi pótlék
szl: szolgálati lakás
szgy: szakmai gyakorlat
v: végzettség
vgy: vezetői gyakorlat
étkh: étkezési hozzájárulás
om: oklevélmásolat (amennyiben a pályázat kiírója mást nem határoz meg, akkor egyszerű másolat)
b: erkölcsi bizonyítvány (amennyiben a pályázat kiírója mást nem határoz meg, akkor három hónapnál nem régebbi)
f: felvilágosítás
ön: önéletrajz
vp: vezetői pótlék
vpr: vezetői program
adatvédelmi nyilatkozat: hozzájárulás a pályázati anyagban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggő
kezeléséhez, illetve betekintésre jogosultak általi megismeréséhez
KIH: Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal
Köznev. tv.: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
Kjt.: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
Korm. rendelet: a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
EMMI rendelet: a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012.
(VIII. 31.) EMMI rendelet
Lf: a munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok
1 Felhívjuk tisztelt hirdetőink figyelmét, hogy azokat a nevelési-oktatási intézményekbe kiírt álláshirdetéseket, melyek az Oktatási és Kulturális Közlöny tematikus közzétételi rendje alapján egyik munkakörtípusba sem sorolhatóak be, csak a sürgősséggel történő közlésre vonatkozó díj felszámítása mellett áll módunkban megjelentetni.
2207 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
ÓVODAVEZETŐ
A pályázatot meghirdető szerv Meghirdetett munkahely Képesítési és egyéb feltételek Juttatások (Ft), illetmény, pótlék, egyéb
1 2 3 4
Debreceni Egyetem rektora Debreceni Egyetem Óvodája 4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98. Lf: a köznevelési intézmény vezetőjének feladata az intézmény szakszerű és törvényes működtetése, a takarékos gazdálkodás, a munkáltatói jogok gyakorlása és döntéshozatal az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyeket a jogszabály nem utal más hatáskörébe.
Főiskola, óvodapedagógus-szakképzettség, vagy a Köznev. tv. 98. § (8) bekezdésében meghatározott v és szakképzettség, pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, óvoda-pedagógus-munkakörben szerzett legalább ötéves szgy vagy heti tíz tanóra vagy foglalkozás megtartására vonatkozó óraadói megbízás ellátása során szerzett szgy, emellett megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti munkakörbe kinevezhető, feltétel továbbá a büntetlen előélet, cselekvőképesség, magyar állampolgárság vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett személy.
ÁEI: 2017. jan. 1. A vezetői megbízás 2021. dec. 31-éig szól. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. Pbhi: 2016. ápr. 30. Pehi: 2016. aug. 31. A pályázat elbírálásának módja, rendje: a pályázatok rangsorolásáról a Debreceni Egyetem hatályos SZMSZ-e szerint a szenátus dönt, az intézményvezetői megbízást az oktatásért felelős miniszter egyetértésével a Debreceni Egyetem rektora adja. Illetmény, juttatás: a Kjt., a Köznev. tv., valamint a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó személyes adatait, lakcímét, hitelesített om, szakvizsga meglétét igazoló okmányok hitelesített másolatait (belső pályázó esetén az okiratok hitelesítését a kabinetfőnök-főigazgató végezheti), legalább ötéves szgy vagy heti tíz tanóra vagy foglalkozás megtartására vonatkozó óraadói megbízás ellátása során szerzett szgy-t igazoló dokumentumot (pl.: munkáltatói igazolás munkakör megnevezésével), szakmai ön, vpr a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, nyilatkozatot arra vonatkozóan,
2208 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
hogy a pályázatot az azt véleményező, elbíráló személyek és testületek megismerhetik, és a pályázó a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez is hozzájárul, valamint a pályázó hozzájárul a teljes pályázati anyagának sokszorosításához (3. személlyel történő közlés), b, nyilatkozatot cselekvőképességről. A pályázat benyújtásának módja: postai úton, zárt borítékban, egy eredeti (hiteles másolat) és két másolati példányban, a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számmal (RH/457-1/2016.), valamint a beosztás megnevezésével: „Intézményvezető” ellátva kell benyújtani. Pc: Debreceni Egyetem rektora 4002 Debrecen, Pf. 400 (DE Rektori-Kancellári Kabinet). f: Nagy Mária Tel.: (52) 512-900/23072. A pályázat további megjelenésének helye, ideje: www.unideb.hu 2016. március 27., KIH internetes holnap: 2016. március 27.
Fertőszéplak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9436 Fertőszéplak, Petőfi u. 2.
Margaréta Óvoda 9436 Fertőszéplak, Soproni u. 6. Lf: a Margaréta Óvoda intézményvezetői feladatainak ellátása
Felsőfokú óvodapedagógus-diploma, pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, legalább öt év óvodapedagógus szgy, vagyonnyilatkozat-tételi
ÁEI: 2016. aug. 1. A vezetői megbízás 2021. júl. 31-éig, öt évre szól. Pbhi: 2016. ápr. 11. Pehi: 2016. máj. 31. A Képviselő-testület fenntartja magának a jogot,
2209 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
a hatályos jogszabályi előírások és szakmai elvárások szerint.
eljárás lefolytatása, magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség.
hogy a pályázati eljárást eredménytelennek minősítse. Illetmény, juttatás: a Köznev. tv., valamint a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet vonatkozó előírásai alapján. A vezetői pótlék mértékét a Képviselő-testület az illetményalap (40%)-ában állapítja meg. A pályázathoz csatolni kell: om, b, szakmai ön, vpr a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, nyilatkozat, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul, nyilatkozat arról, hogy a Képviselő-testület a pályázatát nyilvános vagy zárt ülésen tárgyalja, nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a Kjt. 41. §-a szerinti összeférhetetlenség nem áll fenn. A pályázat benyújtásának módja: egy példányban, írásban, zárt borítékban, a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számmal (111/2016/F), valamint „Óvodavezetői pályázat” megjelöléssel ellátva kell benyújtani. Pc: Fertőszéplaki Közös Önkormányzati Hivatal 9436 Fertőszéplak, Petőfi u. 2. f: Kóbor Attila polgármester.
Fulókércsi Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsa 3864 Fulókércs, Fő u. 92.
Fulókércsi Óvoda 3864 Fulókércs, Fő u. 64. Lf: az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok ellátásnak vezetői irányítása,
Óvodapedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú v és szakképzettség, pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, legalább
ÁEI: 2016. aug. 1. A vezetői megbízás 2021. júl. 31-éig, öt évre szól. Pbhi: a KIH internetes oldalán történő közzétételtől számított 45 napon belül 2016. ápr. 11-éig.
2210 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
különös tekintettel a Kjt.-ben, a Köznev. tv.-ben és a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra.
öt év óvodapedagógus-munkakörben vagy heti tíz foglalkozás megtartására vonatkozó óraadói megbízás ellátása során szerzett szgy, az intézményben óvodapedagógus-munkakörben fennálló, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás vagy a megbízással egyidejűleg óvodapedagógus-munkakörben történő, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás, vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése.
Pehi: a pályázatok elbírálására a véleményezési határidő lejártát követő 30. napot követő első testületi ülésen kerül sor. Illetmény, juttatás: a Köznev. tv., valamint a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. A pályázatnak tartalmaznia kell: szakmai életrajz, vpr a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel. A pályázathoz csatolni kell: ön, om, szgy meglétét igazoló om, 30 napnál nem régebbi b, nyilatkozat a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalásáról, nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez, továbbításához hozzájárul a pályázó. A pályázat benyújtásának módja: egy példányban, személyesen vagy postai úton, ajánlott postai küldeményként, zárt borítékban, „Óvodavezetői beosztás betöltésére pályázat” megjelöléssel ellátva kell benyújtani. Pc: Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal 3864 Fulókércs, Fő u. 92. A épület. A pályázat további megjelenésének helye, ideje: KIH internetes holnap, www.kozigallas.gov.hu, Fulókércs Község Önkormányzatának hirdetőtáblája, Fáj Községi Önkormányzat hirdetőtáblája, Fulókércsi Óvoda hirdetőtáblája.
2211 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
Gérce Község Önkormányzata 9672 Gérce, Kossuth u. 49. Tel.: (95) 476-002 Fax: (95) 476-001
Gércei Óvoda 9672 Gérce, Kossuth u. 88/C Lf: az intézmény tevékenységi körébe tartozó vezetői feladatok ellátása.
Főiskolai szintű óvodapedagógus v és szakképzettség, pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, legalább öt év óvodapedagógus-munkakörben szerzett szgy, az intézményben pedagógus-munkakörben fennálló, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás vagy a megbízással egyidejűleg pedagógus-munkakörben történő, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás.
ÁEI: 2016. aug. 1. A vezetői megbízás 2021. júl. 31-éig szól. Pbhi: a KIH internetes honlapján történő megjelenéstől számított 30 nap. Illetmény, juttatás: a Kjt. rendelkezései az irányadók. A pályázathoz csatolni kell: szakmai ön, om, b, vpr a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az elbírálásban részt vevők teljes körűen megismerhetik és a pályázati anyagban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez a pályázó hozzájárul.
Hatvan Város Önkormányzata 3000 Hatvan, Kossuth tér 2.
Hatvani Csicsergő Óvoda 3000 Hatvan, Mészáros L. út 49–51. Lf: Csicsergő Óvoda egyszemélyi felelős vezetője az intézményvezető. Felelős az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, takarékos és hatékony gazdálkodásáért, a megbízatása alatt gyakorolja a munkáltatói jogokat az intézményi dolgozók felett, dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály vagy kollektív szerződés (közalkalmazotti szabályzat) nem utal más hatáskörébe, felel az intézmény gazdálkodásának rendjéért, az éves költségvetésének megbízatása alatt időarányos betartásáért, a költségvetési
Felsőfokú iskolai v és szakképzettség, pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, melyet legkésőbb a kinevezés időpontjáig meg kell szerezni, legalább öt év pedagógus-munkakörben vagy heti tíz tanóra vagy foglalkozás megtartására vonatkozó óraadói megbízás ellátása során szerzett szgy, magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség.
ÁEI: 2016. júl. 1. A vezetői megbízás 2021. jún. 30-éig, határozott időre szól. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony, négy hónap próbaidő kikötésével. [Kivéve a pedagógusok előmeneteli rendszeréről szóló kormányrendelet vonatkozó rendelkezései, és a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 29. §-ában foglaltak esetén.] A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. Pbhi: 2016. máj. 10. Pehi: 2016. jún. 30. A pályázat elbírálásának módja, rendje: a pályáztató a pályázattal kapcsolatos vélemények kialakításához – a pályázatnak a nevelőtestület (szakalkalmazotti értekezlet)
2212 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
bevételek megszerzésének teljesítéséért, az intézmény feladatellátására vonatkozóan munkatervet készít, gondoskodik a törvényesség és munkafegyelem megtartásáról, eljár a hatáskörbe utalt minden egyéb ügyben. Hatvani Varázskapu Óvoda 3000 Hatvan, Jókai u. 9. Lf: a Varázskapu Óvoda egyszemélyi felelős vezetője az intézményvezető. Felelős az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, takarékos és hatékony gazdálkodásáért, a megbízatása alatt gyakorolja a munkáltatói jogokat az intézményi dolgozók felett, dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály vagy kollektív szerződés (közalkalmazotti szabályzat) nem utal más hatáskörébe, felel az intézmény gazdálkodásának rendjéért, az éves költségvetésének megbízatása alatt időarányos betartásáért, a költségvetési bevételek megszerzésének teljesítéséért, az intézmény feladatellátására vonatkozóan munkatervet készít, gondoskodik a törvényesség és munkafegyelem megtartásáról, eljár a hatáskörbe utalt minden egyéb ügyben.
részére történő átadás napját követő első munkanaptól számítva – legalább harminc napot köteles biztosítani (a továbbiakban: véleményezési határidő). A pályáztató lehetővé teszi, hogy a nevelőtestület mellett a vezetési programról a Nemzeti Pedagógus Kar illetékes területi szerve is véleményt nyilváníthasson. A pályázatot a véleményezési határidő lejártát követő harminc, ha az elbírálásra váró pályázatok száma a huszonötöt eléri, hatvan napon belül el kell bírálni. Tekintettel arra, hogy a megbízási jogkört a Képviselő-testület gyakorolja, a pályázatokat a Képviselő-testület részére a véleményezési határidő lejártát követő harmincadik, illetve hatvanadik napot követő első testületi ülésre be kell nyújtani. A pályázat kizárólag akkor érvényes, ha a pályamunka az összes tartalmi és formai követelménynek egyaránt megfelel. Hiánypótlásra nincs lehetőség, az érvénytelen pályázat kizárásra kerül a pályázati eljárásból. Illetmény, juttatás: a Köznev. tv., valamint a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. A pályázathoz csatolni kell: fényképpel ellátott szakmai ön, vpr a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, om, pedagógus-szakvizsga keretében megszerzendő intézményvezetői szakképzettség esetén
2213 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
Hatvani Százszorszép Óvoda 3000 Hatvan, Hajós Alfréd u. 3. Lf: a Százszorszép Óvoda egyszemélyi felelős vezetője az intézményvezető. Felelős az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, takarékos és hatékony gazdálkodásáért, a megbízatása alatt gyakorolja a munkáltatói jogokat az intézményi dolgozók felett, dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály vagy kollektív szerződés (közalkalmazotti szabályzat) nem utal más hatáskörébe, felel az intézmény gazdálkodásának rendjéért, az éves költségvetésének megbízatása alatt időarányos betartásáért, a költségvetési bevételek megszerzésének teljesítéséért, az intézmény feladatellátására vonatkozóan munkatervet készít, gondoskodik a törvényesség és munkafegyelem megtartásáról, eljár a hatáskörbe utalt minden egyéb ügyben. Hatvani Vörösmarty Téri Óvoda 3000 Hatvan, Vörösmarty tér 1. Lf: a Vörösmarty Óvoda egyszemélyi felelős vezetője az intézményvezető. Felelős az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, takarékos és hatékony gazdálkodásáért, a megbízatása alatt
a pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a kinevezés időpontjáig (2016. július 1.) azt megszerzi vagy a tanulmányok folytatását igazolja (leckekönyv másolata) abban az esetben, amennyiben a pályázat benyújtásáig azt még nem szerezte meg, b, nyilatkozata arról, hogy hozzájárul személyes adatainak a pályázattal kapcsolatos kezeléséhez, továbbításához, nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy az állás betöltésnél a Kjt. 41. § és a 43. §-a alapján összeférhetetlenség nem áll fenn, vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalása, nyilatkozat arról, hogy az illetékes bizottsági ülések, valamint a képviselő-testületi ülés nyilvánosságához hozzájárul-e a pályázó. A pályázat benyújtásának módja: postai úton, a beosztás megnevezésével: „Intézményvezető” kell benyújtani vagy személyesen leadni a Jegyzői Iroda útján. Pc: Hatvan Város Önkormányzata 3000 Hatvan, Kossuth tér 2. f: Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal humánpolitikai tanácsadója. Tel.: (37) 542-307. A pályázat további megjelenésének helye: Hatvan város honlapja: www.hatvan.hu, KIH internetes honlap: www.kozigallas.hu
2214 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
gyakorolja a munkáltatói jogokat az intézményi dolgozók felett, dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály vagy kollektív szerződés (közalkalmazotti szabályzat) nem utal más hatáskörébe, felel az intézmény gazdálkodásának rendjéért, az éves költségvetésének megbízatása alatt időarányos betartásáért, a költségvetési bevételek megszerzésének teljesítéséért, az intézmény feladatellátására vonatkozóan munkatervet készít, gondoskodik a törvényesség és munkafegyelem megtartásáról, eljár a hatáskörbe utalt minden egyéb ügyben. Hatvani Gesztenyéskert Óvoda 3000 Hatvan, Bajcsy út 10. Lf: a Gesztenyéskert Óvoda egyszemélyi felelős vezetője az intézményvezető. Felelős az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, takarékos és hatékony gazdálkodásáért, a megbízatása alatt gyakorolja a munkáltatói jogokat az intézményi dolgozók felett, dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály vagy kollektív szerződés (közalkalmazotti szabályzat) nem utal más hatáskörébe, felel az intézmény gazdálkodásának rendjéért,
2215 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
az éves költségvetésének megbízatása alatt időarányos betartásáért, a költségvetési bevételek megszerzésének teljesítéséért, az intézmény feladatellátására vonatkozóan munkatervet készít, gondoskodik a törvényesség és munkafegyelem megtartásáról, eljár a hatáskörbe utalt minden egyéb ügyben. Hatvani Napsugár Óvoda 3000 Hatvan, Gódor K. út 13. Lf: a Napsugár Óvoda egyszemélyi felelős vezetője az intézményvezető. Felelős az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, takarékos és hatékony gazdálkodásáért, a megbízatása alatt gyakorolja a munkáltatói jogokat az intézményi dolgozók felett, dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály vagy kollektív szerződés (közalkalmazotti szabályzat) nem utal más hatáskörébe, felel az intézmény gazdálkodásának rendjéért, az éves költségvetésének megbízatása alatt időarányos betartásáért, a költségvetési bevételek megszerzésének teljesítéséért, az intézmény feladatellátására vonatkozóan munkatervet készít, gondoskodik a törvényesség és munkafegyelem megtartásáról, eljár a hatáskörbe utalt minden egyéb ügyben.
2216 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
Kálmánháza Község Önkormányzata 4434 Kálmánháza, Nyíregyházi út 71.
Kálmánházi Benedek Elek Óvoda 4434 Kálmánháza, Kossuth u. 7. Lf: az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetői irányítása, különös tekintettel a Köznev. tv.-ben foglaltakra.
Főiskola, óvodapedagógus, felsőfokú v, szakvizsgázott pedagógus, közoktatási vezető, óvoda pedagógusként végzett, legalább öt év szakmai tapasztalat, vagyon-nyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása, pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, a magasabb vezetői beosztás ellátásra megbízást megelőzően az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről szóló 2007. évi CLII. törvény szerinti vagyonnyilatkozat-tétel, magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, alapszintű MS Office (irodai alkalmazások), B kategóriás jogosítvány. Előny: óvodavezetői munkakörben szerzett tapasztalat.
ÁEI: 2016. máj. 2. A vezetői megbízás 2021. júl. 1-jéig, határozott időre, öt évre szól. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. Pbhi: 2016. ápr. 4. pehi: 2016. ápr. 26. A pályázat elbírálásának módja, rendje: a pályázatokról a pályázati határidőt követően a jogszabályban meghatározottak által írásba foglalt véleményeket mérlegelve Kálmánháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete dönt. Illetmény, juttatás: a Köznev. tv. rendelkezései az irányadók. A pályázathoz csatolni kell: szakmai ön, om, b, szgy meglétét tanúsító munkáltatói igazolás vagy okirat, vpr, továbbá a pályázati felhívásban megfogalmazott feltételeknek történő megfelelés hitelt érdemlő igazolása, valamint a pályázó nyilatkozata arról, hogy hozzájárul személyes adatainak a pályázattal kapcsolatos kezeléséhez, továbbításához, emellett a pályázó nyilatkozata arról, hogy vállalja a vagyon-nyilatkozat-tételi eljárást, s pályázói nyilatkozat arról, hogy a pályázat tárgyalását nyílt vagy zárt képviselő-testületi ülésen kéri. A pályázat benyújtásának módja: postai úton, a pályázati adatbázisban
2217 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
szereplő azonosító számmal (414/2016.), valamint a munkakör megnevezésével: „Óvodavezető” ellátva kell benyújtani. Pc: Kálmánháza Község Önkormányzata 4434 Kálmánháza, Nyíregyházi út 71. f: Szatlóczkiné Diszházi Katalin Tel.: (42) 244-000/12 mellék. A pályázat további megjelenésének helye, ideje: Kálmánháza Község Önkormányzat hirdetőtáblája: 2016. február 25., Kálmánháza Község Önkormányzat honlapja: 2016. február 25. A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.kalmanhaza.hu holnapon szerezhet.
Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 4281 Létavértes, Kossuth u. 4.
Létavértesi Gyermeksziget Óvoda 4281 Létavértes, Debreceni u. 1. Lf: az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetői irányítása, különös tekintettel a Kjt.-ben, a Köznev. tv.-ben, az EMMI rendeletben és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben foglaltakra.
Főiskolai, óvodapedagógus v, közoktatás-vezetői vagy óvodapedagógus-szakvizsga, pedagógus-munkakörben szerzett legalább öt év feletti szakmai tapasztalat, vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása, magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség.
ÁEI: 2016. aug.1. A vezetői megbízás 2021. júl. 31-éig szól. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. Pbhi: a KIH internetes honlapján történő megjelenéstől számított 30 nap. Pehi: 2016. júniusi képviselő-testületi ülés. A pályázat elbírálásának módja, rendje: az érvényes pályázatot benyújtók bizottsági, testületi meghallgatását követően a Képviselő-testület dönt. Illetmény, juttatás: a Kjt., a Köznev. tv., valamint a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók.
2218 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
A pályázathoz csatolni kell: szakmai ön, om, vpr a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, nyilatkozat arról, hogy a véleményezésben és az elbírálásban részt vevők a pályázati anyagban foglalt személyes adatokat megismerhetik, nyilatkozat arról, hogy a pályázó nyílt vagy zárt ülés tartását kéri, b. A pályázat benyújtásának módja: postai úton, „Óvodavezetői pályázat” megjelöléssel ellátva kell benyújtani. Pc: Létavértes Városi Önkormányzat 4281 Létavértes, Kossuth u. 4. f: Bertóthyné Csige Tünde jegyző. Tel.: (52) 376-345. A pályázat további megjelenésének helye: Létavértes város honlapja: www.letavertes.hu
Rétközberencs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 4525 Rétközberencs, Fő út 33.
Rétközberencsi Óvoda 4525 Rétközberencs, Fő út 22. Lf: a Rétközberencsi Óvoda intézményvezetői feladatainak ellátása a hatályos jogszabályi előírások és szakmai elvárások szerint.
Felsőfokú óvodapedagógus-diploma, pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, öt év óvodapedagógusi szgy.
ÁEI: azonnal. A vezetői megbízás 2019. aug. 31-éig szól. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. Pbhi: 2016. ápr. 30. Pehi: 2016. máj. 20. Illetmény, juttatás: a Köznev. tv., valamint a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet vonatkozó előírásai alapján. A pályázathoz csatolni kell: om, b, szakmai ön, vpr, nyilatkozat arról is, hogy a pályázatában foglalt
2219 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul. A Képviselő-testület a pályázattal kötelezően benyújtandó iratok tekintetében hiánypótlásra nem ad lehetőséget. A pályázat benyújtásának módja: egy példányban, írásban, zárt borítékban, a pályázati adatbázisban szereplő azonosítószámmal, valamint „Óvodavezetői pályázat” megjelöléssel ellátva kell benyújtani. Pc: Rétközberencs Község Önkormányzata 4525 Rétközberencs, Fő út 33. f: Zborai Tiborné polgármester. Tel.: (45) 462-110. A pályázat további megjelenésének helye, ideje: KIH internetes honlap: 2016. február 22.
Szabolcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4467 Szabolcs, Petőfi út 6.
Szabolcsi Árpád Fejedelem Napközi Otthonos Óvoda 4467 Szabolcs, Tiszafolyó út 1. Lf: az intézmény törvényes működésének biztosítása, a pedagógiai munka szakmai irányítása, a pedagógiai program megvalósulása, az intézményi költségvetés betartása, munkáltatói, vezetői jogok gyakorlása.
Felsőfokú iskolai v és szakképzettség, pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, legalább öt év óvodapedagógus-munkakörben szerzett szgy, büntetlen előélet, vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása, az adott intézményben pedagógus-munkakörben fennálló, határozatlan idejű, teljes munkaidőre szóló alkalmazás vagy a megbízással egyidejűleg pedagógus-munkakörben történő, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás, cselekvőképesség.
ÁEI: 2016. aug. 1. A vezetői megbízás 2021. júl. 31-éig, határozott időre, öt nevelési évre szól. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Vezetői beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti munkakörbe kinevezhető. Pbhi: 2016. máj. 31. Pehi: a véleményezési határidő lejártától számított 30. napot követő
2220 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
első képviselő-testületi ülésen
kerül sor.
Illetmény, juttatás: a Kjt.,
valamint a Köznev. tv.
rendelkezései az irányadók.
A pályázatnak tartalmazni
kell: szakmai ön, vpr
a szakmai helyzetelemzésre
és gazdálkodásra épülő
fejlesztési elképzeléssel,
az intézmény
költségtakarékosabb
működtetésével kapcsolatos
elképzelésével, om, b,
továbbá az eddigi
munkaviszonyokról, szakmai
gyakorlatról szóló igazolások,
emellett nyilatkozat arról,
hogy a pályázati anyagában
személyes adatainak
a pályázati eljárással
összefüggésben szükséges
kezeléséhez hozzájárul
a pályázó, nyilatkozat arra
vonatkozóan, hogy
a Képviselő-testület illetékes
bizottsága, valamint
a képviselő-testületi ülés
nyilvánosságához
hozzájárul-e, nyilatkozat
vagyonnyilatkozat-tétel
vállalásáról pályázati
nyertesség esetére.
A pályázat benyújtásának
módja: „Óvodavezetői
pályázat” megjelöléssel
ellátva kell benyújtani.
Pc: Szabolcs Község
Önkormányzata
4467 Szabolcs,
Petőfi út 6.
Szabolcs Község
Önkormányzat Képviselő-
testülete fenntartja a jogát,
hogy a pályázati eljárást
eredménytelennek
nyilvánítsa.
2221 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
Táborfalva Nagyközség Önkormányzata 2381 Táborfalva, Köztársaság tér 1.
Tábofalvai Napraforgó Óvoda 2381 Táborfalva, Petőfi u. Lf: a Köznev. tv. szerint az intézmény irányítási, ellenőrzési és munkáltatói feladatainak ellátása, teljes körű pedagógiai szakmai vezetése, a törvényes intézményi működés biztosítása a hatályos jogszabályi rendelkezések és az Alapító Okirat szerint.
Felsőfokú óvodapedagógus v, pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, legalább öt év óvodapedagógus-munkakörben szerzett szgy, a nevelési-oktatási intézményen pedagógus-munkakörben fennálló, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás vagy a megbízással egyidejűleg pedagógus-munkakörben történő, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás, magyar állampolgárságú vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett személy, büntetlen előélet, cselekvőképesség. A munkakör vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséghez kötött.
ÁEI: 2016. aug. 1. A vezetői megbízás 2021. aug. 31-éig szól. Pbhi: a KIH internetes honlapján történő közzétételtől számított 30 nap. Pehi: 2016. júl. 31. A pályázat elbírálásának módja, rendje: a véleménynyilvánításra jogosultak véleményének kikérése után a pályázatokról Táborfalva Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete dönt. Illetmény, juttatás: a Kjt., valamint a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. A pályázatnak tartalmaznia kell: szakmai ön, vpr a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelésekkel, írásbeli nyilatkozatát arról, hogy személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul, nyilatkozatát arról, hogy a Képviselő-testület a pályázatot nyilvános vagy zárt ülésen tárgyalja. A pályázathoz csatolni kell: om, b. A pályázat benyújtásának módja: postai úton, „Napraforgó Óvoda” megjelöléssel ellátva kell benyújtani, vagy személyesen: Tóth Bertalan polgármester, Pest megye, 2381 Táborfalva, Köztársaság tér 1. Pc: Táborfalva Nagyközség Önkormányzata 2381 Táborfalva, Köztársaság tér 1.
2222 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
Visznek Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3293 Visznek, Szabadság út 63.
Viszneki Óvoda 3293 Visznek, Szabadság út 93.
Főiskola, óvodapedagógus, legalább öt év óvodapedagógus-munkakörben eltöltött szgy, vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása, pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, magyar állampolgárság, büntetlen előélet, a pályázati kiírásban kért dokumentumok hiánytalan becsatolása.
ÁEI. 2016. aug. 16. A vezetői megbízás 2021. júl. 31-éig, határozott időre szól. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. Pbhi: a KIH internetes honlapján történő megjelenéstől számított 30. nap. (2016. júl. 2.) Pehi: 2016 júliusi képviselő-testületi ülés. A pályázat elbírálásának módja, rendje: az érvényes pályázatot benyújtók bizottsági és testületi meghallgatását követően a Képviselő-testület dönt. Illetmény, juttatás: a Kjt. rendelkezései az irányadók. A pályázathoz csatolni kell: vpr a szakmai helyzetelemzésre épülő és a fenntartói stratégiai célok megvalósulását célzó fejlesztési elképzelésekkel, szakmai ön, szgy igazolása, om, b, hozzájáruló nyilatkozat a pályázati anyagban foglalt személyes adatok pályázati eljárással összefüggően szükséges kezeléséhez, hozzájáruló nyilatkozat a pályázati anyagban foglalt személyes adatok pályázati eljárással összefüggően szükséges 3. személy által történő megismeréséhez, nyilatkozatot arról, hogy a Szakmai Bizottság, valamint a képviselő-testület nyílt vagy zárt ülésén kéri a pályázat tárgyalását. A pályázat benyújtásának módja: két azonos szövegű és mellékletű példányban (egy példányt nem kérünk összefűzni), valamint
2223 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
egy példányt CD-n kell benyújtani. A pályázat benyújtásának módja: postai úton, zárt borítékban, a munkakör megnevezésével: „Óvodavezetői megbízás” ellátva kell benyújtani, vagy személyesen, zárt borítékban, Fodor János polgármester részére, 3293 Visznek, Szabadság út 25. Pc: Visznek Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3293 Visznek, Szabadság út 63. f: Fodor János polgármester. Tel.: (37) 529-002. A pályázat további megjelenésének helye, ideje: KIH internetes honlap: 2016. június 1., önkormányzat honlapja: 2016. május közepe. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot a pályázat eredménytelenné nyilvánítására. A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.visznek.hu honlapon szerezhet.
Zalalövői Óvodafenntartó Társulás 8999 Zalalövő, Szabadság tér 1.
Zalalövői Napköziotthonos Óvoda 8999 Zalalövő, Deák F. u. 5–7. Lf: az intézmény mint önállóan működő költségvetési szerv, alapító okiratában meghatározott feladatok magas szakmai színvonalon történő ellátása, az intézmény szakszerű irányítása, törvényes működtetése, munkáltatói jogok gyakorlása, szakmai
Főiskola (óvodapedagógus), felsőfokú iskolai v, pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, óvoda-pedagógus-munkakörben szerzett legalább öt év szgy, magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség. Magasabb vezetői megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll vagy
ÁEI: 2016. szept. 5. Pbhi: 2016. ápr. 15. Pehi: 2016. jún. 30. A pályázat elbírálásának módja, rendje: a beérkezett pályázatokat a Zalalövői Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsa – a pályázattal kapcsolatos nevelőtestületi vélemény figyelembevételével – bírálja el. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást
2224 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
tevékenységének újítása, szabályzatok, pályázatok készítése, az intézmény képviselete.
a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti munkakörbe (óvodapedagógus) kinevezhető, a kinevezés a szakmai képzettségének megfelelő munkakörre szól. Előny: felhasználói szintű számítógépes ismeretek.
eredménytelennek nyilvánítsa. A közalkalmazotti munkakörben kinevezés három hónap próbaidő kikötésével történik. Illetmény, juttatás: a Kjt. rendelkezései az irányadók. A pályázathoz csatolni kell: a személyes adatokat tartalmazó, valamint a szgy-ot is igazoló részletes szakmai ön, om, vpr a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, b, nyilatkozatot arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul a pályázó, nyertes pályázóként az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti határidőben vagyon-nyilatkozatot tesz, szükséges továbbá nyilatkoznia írásban arról, hogy a képviselő-testületi ülésen a zárt ülésen történő tárgyalást kéri-e vagy sem. A pályázat benyújtásának módja: postai úton, zárt borítékban kell benyújtani, vagy személyesen: Zalalövői Közös Önkormányzati Hivatalban 8999 Zalalövő, Szabadság tér 1. Pc: Zalalövői Óvodafenntartó Társulás 8999 Zalalövő, Szabadság tér 1. f: Pintér Antal, a Társulás elnöke, illetve Gáspárné Tóth Zsuzsanna, Zalalövő város jegyzője. Tel.: (92) 571-032.
* * *
2225 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
EGYÉB VEZETŐ
A pályázatot meghirdető szerv Meghirdetett munkahely Képesítési és egyéb feltételek Juttatások (Ft), illetmény, pótlék, egyéb
1 2 3 4
Bábolna Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2943 Bábolna, Jókai M. u. 12.
Bábolna Városi Könyvtár, Művelődési- és Sportközpont 2943 Bábolna, Béke u. 1. Lf: az irányadó jogszabályokban és a munkaköri leírásban meghatározott feladatok ellátása. A fenntartó felügyelete és ellenőrzése mellett önállóan vezeti és képviseli a költségvetési szervet. Ellátja az alapító okirat szerinti tevékenységeket, felel az intézmény által használt önkormányzati tulajdonú vagyontárgyak rendeltetésszerű használatáért és hasznosításáért, valamint a költségvetési szervben folyó szakmai munkáért, az intézmény munkavállalói tekintetében gyakorolja a munkáltatói jogokat, az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetői irányítása: tervezi, szervezi, irányítja és ellenőrzi az intézmény szakmai és gazdasági működésének valamennyi területét, ellátja az intézmény működését érintő jogszabályokban, önkormányzati rendeletekben és döntésekben a vezető részére előírt feladatokat.
A 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 6/A. § (1) és 6/B. § (1) bekezdésében, 6/G. §-ban foglalt képesítési és egyéb követelményeknek való megfelelés és a 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 6/A. § (1) bekezdés c) pontjában előírt feladatkörben szerzett legalább ötéves gyakorlat.
ÁEI: 2016. márc. 1. A vezetői megbízás 2021. febr. 28-áig, határozott időre, öt évre szól. Pbhi: 2016. aug. 31. Pehi: a benyújtási határidőt követően 30 napon belül. A pályázat elbírálásának módja, rendje: a pályázatot a Képviselő-testület bírálja el. A magasabb vezető, illetve a vezető beosztás ellátásra megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti munkakörbe, határozatlan időre kinevezhető. A vezetői megbízással egyidejűleg létesített közalkalmazotti munkakör megnevezése: közművelődési szakember I. munkakör. Illetmény, juttatás: a Kjt., valamint a 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 3. számú melléklete szerint. A pályázatnak tartalmaznia kell: részletes szakmai ön, vpr a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, nyilatkozat arról, hogy a pályázó a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléshez hozzájárul, szükséges emellett az 1992. évi XXXIII. törvény 6/G. §-a alapján, az abban foglaltak szerint akkreditált államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó tanfolyamelvégzési kötelezettség igazolása vagy annak elvégzéséről szóló szándéknyilatkozat,
2226 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
nyilatkozata arról, hogy a vezetői megbízással kapcsolatos döntés nyílt ülésen történő tárgyalásához hozzájárul vagy kéri annak zárt ülésen történő tárgyalását. A pályázathoz csatolni kell: om, b. A pályázat benyújtásának módja: írásban, egy példányban kell benyújtani. Pc: Dr. Horváth Klára polgármester 2943 Bábolna, Jókai M. u. 12. f: dr. Horváth Klára polgármester. Tel.: (34) 568-000. A pályázat további megjelenésének helye: KIH internetes honlap, www.babolna.hu, Bábolnai Fórum, BTV képújsága.
2227 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
Pályázati felhívás pedagógus- és egyéb álláshely betöltésére1
A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen a benyújtási határidőkkel, a pályázatokhoz kötelezően előírt feltételekkel és benyújtandó mellékletekkel) kapcsolatos rendelkezéseket a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet, valamint a közlemények szövegében feltüntetett egyéb jogszabályok tartalmazzák.
Rövidítések:
ÁEI: állás elfoglalásának idejePbhi: pályázat benyújtásának határidejePehi: pályázat elbírálásának határidejePc: pályázat címzéseill: illetményp: pótléktp: területi pótlékszl: szolgálati lakásszgy: szakmai gyakorlatv: végzettségétkh: étkezési hozzájárulásom: oklevélmásolat (amennyiben a pályázat kiírója mást nem határoz meg, akkor egyszerű másolat)b: erkölcsi bizonyítvány (amennyiben a pályázat kiírója mást nem határoz meg, akkor három hónapnál nem régebbi)f: felvilágosításön: önéletrajzadatvédelmi nyilatkozat: hozzájárulás a pályázati anyagban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez, illetve betekintésre jogosultak általi megismeréséhez KIH: Közigazgatási és Igazságügyi HivatalKöznev. tv.: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényKjt.: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényKorm. rendelet: a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendeletEMMI rendelet: a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletLf: a munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok
PEDAGÓGUS
A pályázatot meghirdető szerv Meghirdetett munkahely Képesítési és egyéb feltételek Juttatások (Ft), illetmény, pótlék, egyéb
1 2 3 4
„Leg a láb” Alapfokú Művészeti Iskola 5650 Mezőberény, Petőfi út 17–19.
Néptáncpedagógus Magyar Táncművészeti Főiskolai v, B kategóriás jogosítvány.
Illetmény, juttatás: a Köznev. tv. 97. § (20a) bekezdése, valamint a Köznev. tv. 7. számú mellékelte alapján. A pályázatokat a következő e-mail címre várjuk: [email protected]
1 Felhívjuk tisztelt hirdetőink figyelmét, hogy azokat a nevelési-oktatási intézményekbe kiírt álláshirdetéseket, melyek az Oktatási és Kulturális Közlöny tematikus közzétételi rendje alapján egyik munkakörtípusba sem sorolhatóak be, csak a sürgősséggel történő közlésre vonatkozó díj felszámítása mellett áll módunkban megjelentetni.
2228 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
Értesítések
Közlemények oklevél érvénytelenítéséről
A Miskolci Egyetem Rektori Hivatala közleménye egyetemi szintű oklevél érvénytelenítéséről
Az olajmérnöki szakmérnök képesítést tanúsító oklevél, melyet a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara 2010. február 3-án, 70-MF/2010. sz. alatt állított ki Vámos Erika (sz.: Jászberény, 1981. február 4.) részére, elveszett.Helyette 2016. március 31-én másodlatot adtunk ki.Az eredeti oklevél érvénytelen.
Szilágyi Józsefné s. k., rektori hivatalvezető
* * *
A Szolnoki Főiskola közleménye oklevél érvénytelenítéséről
A Szécsi Imre (sz.: Békésszentandrás, 1959. 10. 22.; a. n.: Herkó Anna; törzskönyvi szám: XXXIV.72/1979-80.) részére kiállított, főiskolai szintű okleveles mezőgazdasági gépész üzemmérnök végzettséget tanúsító oklevél, amelyet a Szolnoki Főiskola jogelődje, a DATE Mg. Gépészeti Főiskolai Kar, Mezőtúr G.42/1982. szám alatt állított ki, elveszett, helyette 2016. február 16-án másodlatot adtunk ki a PT B 055675 sorszámú formanyomtatványon.Az eredeti oklevél érvénytelen.
Dr. Túróczi Imre s. k., rektor
2229 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
A közlöny zárása után érkezett közlemények, pályázati felhívások
Közlemények
Álláspályázatok
Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére1
A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen a benyújtási határidőkkel, a pályázatokhoz kötelezően előírt
feltételekkel és benyújtandó mellékletekkel) kapcsolatos rendelkezéseket a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi
XXXIII. törvény, a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet, a nevelési-oktatási intézmények
működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet, valamint a közlemények
szövegében feltüntetett egyéb jogszabályok tartalmazzák.
Rövidítések:
ÁEI: állás elfoglalásának ideje
Pbhi: pályázat benyújtásának határideje
Pehi: pályázat elbírálásának határideje
Pc: pályázat címzése
ill: illetmény
p: pótlék
tp: területi pótlék
szl: szolgálati lakás
szgy: szakmai gyakorlat
v: végzettség
vgy: vezetői gyakorlat
étkh: étkezési hozzájárulás
om: oklevélmásolat (amennyiben a pályázat kiírója mást nem határoz meg, akkor egyszerű másolat)
b: erkölcsi bizonyítvány (amennyiben a pályázat kiírója mást nem határoz meg, akkor három hónapnál nem régebbi)
f: felvilágosítás
ön: önéletrajz
vp: vezetői pótlék
vpr: vezetői program
adatvédelmi nyilatkozat: hozzájárulás a pályázati anyagban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggő
kezeléséhez, illetve betekintésre jogosultak általi megismeréséhez
KIH: Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal
Köznev. tv.: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
Kjt.: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
Korm. rendelet: a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
EMMI rendelet: a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012.
(VIII. 31.) EMMI rendelet
Lf: a munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok
1 Felhívjuk tisztelt hirdetőink figyelmét, hogy azokat a nevelési-oktatási intézményekbe kiírt álláshirdetéseket, melyek az Oktatási és Kulturális Közlöny tematikus közzétételi rendje alapján egyik munkakörtípusba sem sorolhatóak be, csak a sürgősséggel történő közlésre vonatkozó díj felszámítása mellett áll módunkban megjelentetni.
2230 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
ÓVODAVEZETŐ
A pályázatot meghirdető szerv Meghirdetett munkahely Képesítési és egyéb feltételek Juttatások (Ft), illetmény, pótlék, egyéb
1 2 3 4
Nagyberény Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8656 Nagyberény, Fő u. 12.
Nagyberényi Pillangó Óvoda 8656 Nagyberény, Óvoda u. 1. Lf: az óvoda irányítási, ellenőrzési és munkáltatói feladatainak ellátása, az intézmény alapító okirata szerinti alap- és kiegészítő tevékenységek ellátásának biztosítása, kapcsolattartás a fenntartóval.
Az adott nevelési, oktatási intézményben pedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú iskolai v és szakképzettség, pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, legalább öt év pedagógus-munkakörben szerzett szgy, a nevelési, oktatási intézményben pedagógus-munkakörben fennálló, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás vagy a megbízással egyidejűleg pedagógiai munkakörben történő határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás, magyar állampolgárság vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett státusz, büntetlen előélet, cselekvőképesség. Előny: vezetői gyakorlat.
ÁEI: 2016. jún. 5. A vezetői megbízás 2020. aug. 31-éig, határozott időre szól. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. Pbhi: 2016. ápr. 18. Pehi: 2016. máj. 24. A pályázat elbírálásának módja, rendje: a benyújtott pályázatokról a Képviselő-testület a Köznev. tv.-ben előírt véleményezési határidő lejártát követően, rendkívüli ülésén dönt. A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánítási jogát fenntartja. Illetmény, juttatás: a Kjt., valamint a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendeletben meghatározottak az irányadók. A pályázathoz csatolni kell: szakmai ön, om, szgy-t igazoló dokumentumok, b, vpr a szakmai helyzet-elemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, nyilatkozat arról, hogy nyílt vagy zárt ülésen kéri a pályázó a pályázat megtárgyalását, nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul, hozzájáruló nyilatkozat arról, hogy a pályázati eljárásban részt vevők a teljes pályázati anyagba betekinthetnek. A pályázat benyújtásának módja: postai úton, a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számmal (219/2016.), valamint a „Nagyberényi Pillangó
2231 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
Óvoda Óvodavezetői pályázat” megjelöléssel ellátva kell benyújtani. Pc: Nagyberény Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8656 Nagyberény, Fő u. 12. f: Tóth András Károly polgármester. Tel.: (84) 582-022, (30) 949-0501. A pályázat további megjelenésének helye: KIH internetes honlap, Nagyberény Község Önkormányzat hirdetőtáblája.
Orosházi Református Egyházközség 5900 Orosháza, Könd u. 5.
Forrás Református Óvoda Orosháza, Lehel u. 39. Munkahely: az intézmény székhelye, illetve telephelyei. Lf: felelős az intézmény törvényes és szakszerű működéséért, a takarékos gazdálkodásért, dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály nem utal más hatáskörébe, a fenntartó által jóváhagyott költségvetés alapján az intézmény működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket biztosítja, gondoskodik a munka-fegyelem és a munkavégzés törvényességének megtartásáról, irányítja és ellenőrzi a nevelő-oktató munkát, tevékenységét a magyar jogszabályoknak, valamint a Magyarországi Református Egyház törvényeinek, szabályrendeleteinek, határozatainak megfelelően végzi.
Református vallás, konfirmáció, teljes jogú egyháztagság, az adott nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú iskolai v és szakképzettség, legalább öt év pedagógus-munkakörben szerzett szgy, pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, magyar állampolgárság vagy a munkaviszony létesítéséhez szükséges jogállás, a nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben fennálló, határozatlan idejű, teljes munkaidőre szóló alkalmazás vagy a megbízással egyidejűleg pedagógus-munkakörben történő, határozatlan idejű, teljes munkaidőre szóló alkalmazás, erkölcsös életvitel, rendezett magánélet, büntetlen előélet.
ÁEI: 2016. aug. 1. A vezetői megbízás 2021. júl. 31-éig, határozott időre, öt évre szól. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Pbhi: 2016. ápr. 15. Illetmény, juttatás: a Köznev. tv., valamint a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. A pályázatnak tartalmaznia kell: szakmai ön, szgy idejét igazoló okirat, az intézmény helyzetének értékelése, az intézmény fejlesztésére vonatkozó elképzelések, tanfelügyeleti standardoknak megfelelő vpr, om, b, hozzá járuló nyilatkozat ahhoz, hogy a pályázat elbírálásában részt vevő személyek és testületek a teljes pályázati anyagot megismerhetik, nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul személyes adatainak a pályázattal kapcsolatos kezeléséhez és továbbításához.
2232 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
A pályázat benyújtásának módja: postai úton, „Intézményvezetői pályázat” megjelöléssel ellátva kell benyújtani. Pc: Orosházi Református Egyházközség 5900 Orosháza, Könd u. 5. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. f: tel.: (20) 243-5259.
Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde 6050 Lajosmizse, Attila u. 6.
Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde 6050 Lajosmizse, Attila u. 6. Lf: a jogszabályoknak megfelelő, valamint a munkaköri leírásban meghatározott intézmény-vezető-helyettesi feladatok ellátása a kötelező óraszámon felül, végrehajtja az intézmény SZMSZ-ében rögzített és az intézményvezető által rábízott vezetői feladatokat.
Főiskola, óvodapedagógus, óvodapedagógusi, legalább öt év szakmai tapasztalat, legalább három év vezetői tapasztalat, felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások), pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, büntetlen előélet, magyar állampolgárság, cselekvőképesség. Elvárt kompetenciák: jó szintű kommunikáció, szakmai elhivatottság, szervezőkészség.
ÁEI: 2016. aug. 16. A vezetői megbízás 2021. aug. 15-éig, határozott időre szól. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. Pbhi: 2016. máj. 27. Pehi: 2016. jún. 10. A pályázat elbírálásának módja, rendje: a benyújtott pályázatok alapján kiválasztott pályázók személyes meghallgatása után a nevelőtestület véleményének kikérésével a vezetői megbízást a munkáltatói jogkör gyakorlója adja. Illetmény, juttatás: a Kjt., a Köznev. tv., valamint a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. A pályázathoz csatolni kell: szakmai ön, nyilatkozatot arról, hogy a pályázatát az eljárásban részt vevők megismerhetik, om, vpr a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, elhivatottság, szervező-készség, nyilatkozat arról,
2233 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
hogy a pályázó hozzájárul személyes adatainak pályázattal összefüggő kezeléséhez, b (eredeti). A pályázat benyújtásának módja: postai úton, a pályázati adatbázisban szereplő azonosítós számmal (141/2016.), valamint a munkakör megnevezésével: „Intézményvezető-helyettes” ellátva kell benyújtani, és elektronikus úton Kocsis Györgyné részére a [email protected] e-mail címen keresztül. f: Kocsis Györgyné Tel.: (76) 356-560. A pályázat további megjelenésének helye, ideje: KIH internetes honlap: 2016. április 18., Lajosmizse Közös Önkormányzati Hivatal www.lajosmizse.hu 2016. április 27., Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde honlapja www.meseretovoda.hu 2016. április 27.
Szakmár Község Önkormányzata 6336 Szakmár, Bajcsy-Zsilinszky u. 24.
Szakmár Község Óvodája 6336 Szakmár, Mátyás király u. 33/A Lf: a Köznev. tv. szerint az intézmény irányítási, ellenőrzési és munkáltatói feladatainak ellátása, teljes körű pedagógiai szakmai vezetése, a törvényes intézményi működés biztosítása a hatályos jogszabályi rendelkezések szerint.
Főiskola, felsőfokú óvodapedagógusi v és pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, legalább öt év elsősorban óvodában, óvodapedagógusi munkakörben szerzett szgy, magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet. Előny: legalább öt év vezetői gyakorlat.
ÁEI: 2016. máj. 18. A vezetői megbízás 2021. máj. 17-éig, határozott időre szól. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. Pbhi: 2016. ápr. 15. Pehi: 2016. máj. 13. A pályázat elbírálásának módja, rendje: a Köznev. tv.-ben meghatározott szervezetek véleményezik, melyet követően a pályázatokról a Képviselő-testület dönt.
2234 O K T A T Á S I É S K U L T U R Á L I S K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 7. szám
1 2 3 4
Illetmény, juttatás: a Kjt. rendelkezései az irányadók. A Köznev. tv. 66. §-ában előírt, szgy-ot is igazoló szakmai életrajz, vpr a szakmai helyzetelemzésre épülő elképzeléssel, közjegyző által hitelesített om, b, nyilatkozat arról, hogy a pályázó a pályázati anyagban feltüntetett személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul. A pályázat benyújtásának módja: postai úton, a munkakör megnevezésével ellátva kell benyújtani, vagy személyesen leadni: András Gábor polgármester, 6336 Szakmár, Bajcsy-Zsilinszky u. 24. Pc: Szakmár Község Önkormányzata 6336 Szakmár, Bajcsy-Zsilinszky u. 24. f: András Gábor polgármester. Tel.: (78) 4575-016 vagy a (78) 475-002. A pályázat további megjelenésének helye, ideje: KIH internetes honlap: 2016. március 16. Szakmár Község Önkormányzat hirdetőtáblája.
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hivatalos lapja. A szerkesztésért felelős: dr. Sándor Csaba.A szerkesztőség címe: Budapest V., Szalay u. 10–14. Telefon: 1/795-4722, fax: 1/795-0230, e-mail: [email protected] a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó (1085 Budapest, Somogyi Béla u. 6.; www.mhk.hu).Felelős kiadó: Köves Béla ügyvezető.Előfizetésben terjeszti a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Telefon: 1/235-4545.Előfizetésben megrendelhető a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó ügyfélszolgálatán, 1085 Budapest, Somogyi Béla u. 6.; 1394 Budapest, 62. Pf. 357 (fax: 1/318-6668, 1/338-4746, e-mail: [email protected]).HU ISSN 2060-5390