3
A HÉT FOTÓJA: Andris farsangi fánkot kínál Pálfalvi Nándor: Farsan g Táncra, táncra kisleányok, daloljatok fiúk, itt a farsang, hajahuj, ne lássunk most szomorút! Mert a farsang Farsang az iskolában Az elmúlt hét csütörtökén, vidám, sok játékkal tarkított, mókás nap volt a szentjobbi iskolában. Az V-VIII osztályosok tartották farsangi ünnepségüket. A gyerekek tetszés szerint különféle jelmezekbe öltöztek és igyekeztek minél viccesebben bemutatkozni a zsűrinek, akik a legjobbakat nyereményben részesítették. Központunk gyerekei is részt vettek e mulatságon melyről eképpen számoltak be: István: Csütörtökön 10 órától farsangot szerveztek nekünk a tanárok. Mi be kellett mutassuk sorba a jelmezeket. A VI osztályból én mentem ki először. Festő voltam. A tanároknak nagyon tetszett a bemutatkozásom. Első díjjat nyertem és köszönöm Szerafina nővérnek az ötletet. Később csoportos játékok voltak, melyeken feladatokat kellett megoldjunk. Mind nagyon jó volt, és az egész nap szuper jól telt. Andrea: csütörtökön farsang volt az iskolában és lementünk a sportterembe és voltak csapat játékok és ennivalók. Buliztunk sokat játszodtunk és jól éreztük magunkat. Én második lettem a jelmez versenyen Lacival együtt, aki a lányom volt. Nagyon örültem hogy másodikok lettünk. Fényképeket készítettünk és jól éreztük magunkat. Mottó: ”...mint ahogyan a gyermekláncfű láncszemei, úgy kapcsolódnak egymáshoz a mi életeink... A CARITAS SZENT ISTVÁN SZOCIÁLIS KÖZPONT HETILAPJA V. ÉVAD 6.SZÁM

Az V-VIII osztályosok tartották farsangi · Pistike az út szélén áll, és keservesen zokog. - Miért sírsz, kisfiam? - kérdezi egy néni. - Azért, mert az anyukám azt mondta,

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Az V-VIII osztályosok tartották farsangi · Pistike az út szélén áll, és keservesen zokog. - Miért sírsz, kisfiam? - kérdezi egy néni. - Azért, mert az anyukám azt mondta,

A  HÉT  FOTÓJA:  Andris  farsangi  fánkot  kínál

Pálfalvi  Nándor:  

Farsang  

Táncra,  táncra  

kisleányok,  daloljatok  fiúk,  itt  a  

farsang,  haja-­‐huj,  ne  lássunk  most  

szomorút!  Mert  a  farsang  

februárban  

Farsang az iskolában

Az elmúlt hét csütörtökén, vidám, sok játékkal

tarkított, mókás nap volt a szentjobbi iskolában. Az V-VIII osztályosok tartották farsangi

ünnepségüket. A gyerekek tetszés szerint különféle jelmezekbe

öltöztek és igyekeztek minél viccesebben bemutatkozni a zsűrinek,

akik a legjobbakat nyereményben részesítették. Központunk gyerekei is részt vettek e mulatságon

melyről eképpen számoltak be:

István: Csütörtökön 10 órától farsangot szerveztek nekünk a tanárok. Mi be kellett mutassuk sorba a jelmezeket. A VI osztályból én mentem ki először. Festő voltam. A tanároknak nagyon tetszett a bemutatkozásom. Első díjjat nyertem és köszönöm Szerafina nővérnek az ötletet. Később csoportos játékok voltak, melyeken feladatokat kellett megoldjunk. Mind nagyon jó volt, és az egész nap szuper jól telt.

Andrea: csütörtökön farsang volt az iskolában és lementünk a sportterembe és voltak csapat játékok és ennivalók. Buliztunk sokat játszodtunk és jól éreztük magunkat. Én második lettem a jelmez versenyen Lacival együtt, aki a lányom volt. Nagyon örültem hogy másodikok lettünk. Fényképeket készítettünk és jól éreztük magunkat.

Mottó: ”...mint ahogyan a gyermekláncfű láncszemei, úgy kapcsolódnak egymáshoz a mi életeink...

A C A R I T A S S Z E N T I S T V Á N S Z O C I Á L I S

K Ö Z P O N T H E T I L A P J A

V . É V A D 6 . S Z Á M

Page 2: Az V-VIII osztályosok tartották farsangi · Pistike az út szélén áll, és keservesen zokog. - Miért sírsz, kisfiam? - kérdezi egy néni. - Azért, mert az anyukám azt mondta,

Hírek, infók: - A hétvégén velünk volt az Apát úr és hozott magával másik két fiatalt is, akiknek nagyon örültünk. Ők kedden utaznak majd vissza és velük mennek majd praktikásaink Cristinát és Therezat is. Ezúton is szeretnénk a lányoknak megköszönni, hogy elhagyva otthonukat, eljöttek hozzánk, sokat játszodtak a gyerekekkel és minden tevékenységben aktívan kivették a részüket. Nagyon szépen köszönjük minden segítségüket és további sikeres tanulmányokat kívánunk nekik! - Mivel a gyerekek nagyon szeretnek a vendégekkel bulizni, a farsangi ünnepséget hétfőre tettük, hogy mindenki résztvehessen rajta. - Február 7-én a hollandiai Pax Kinderhulp Alapítvány vezetősége látogat meg minket. Gert Schimmel és Adrie Winters urak több román gyermekotthont is végiglátogattak, hogy a nyári vakációban pár hétre gyerekeket vigyenek nyaralni családokhoz hollandiába. - Február 4-12 között iskolai szünet van. Jó  vakációt!

    Diana az én nevem és nemrég töltöttem be a 7 évet. Szentjobbon járok iskolába a nuladik osztályba. Móni tanítónéni nagyon sok mindenre tanít minket és sokat játszik velünk, ezért nagyon szeretjük őt és szeretünk iskolába járni. Itthon a legjobban Maricit szeretem, mert ő nagyon jó jelmezt készített nekem a farsangra, de szeretem Éva nénit, Teri nénit, Kati nénit és minden nevelőt, mert ők mindig vigyáznak ránk. Nagyon szeretek táncolni és játszani.

   

Egy kis nevetés mindig jól jön!

A kisfiút az anyja az iskola kapujában várja, mert

ez volt az első napja az iskolában. - Na, és mit tanultatok ma? - kérdezi tőle.

- Képzeld anya, ma megtanultam írni! - feleli a kisfiú büszkén.

- Igen? Egyetlen nap alatt? És mit írtál? - Azt nem tudom, olvasni még nem tanultam meg.

Mórickával beszélget az anyukája:

- Figyelj, Móricka, megvettem neked az iskolához a tankönyveket. Nagyon drágák voltak, úgyhogy nagyon vigyázz rájuk! Erre Móricka: - Ígérem, anya, hozzájuk sem nyúlok!

xxxxxxx

Biológia órán tanárnő kérdi Mórickát: - Móricka, mije van a libának? - Szeme! - Móricka, és még mije van a libának? - Másik szeme! - Móricka! Mivel takaróztok otthon, ha hideg van? - Párnával! - És Móricka, mi van a párnában? - Toll! - Tehát akkor Móricka, mije van a libának? - Szeme!

Pistike az út szélén áll, és keservesen zokog. - Miért sírsz, kisfiam? - kérdezi egy néni. - Azért, mert az anyukám azt mondta, csak akkor mehetek át az úton, ha minden autó elment, de még eddig egy sem jött!

Page 3: Az V-VIII osztályosok tartották farsangi · Pistike az út szélén áll, és keservesen zokog. - Miért sírsz, kisfiam? - kérdezi egy néni. - Azért, mert az anyukám azt mondta,