14
Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon el, békéje árasszon végre el és imádd Őt, az új királyt! Dics őség a magasságban Istennek! Békesség a jó szándékú embernek! Megszületett, köztünk van, velünk él, s velünk marad most már ezentúl, mindörökké. Pólyában csöppnyi kisgyermek, Ő váltja meg majd életed, hát nyisd meg a szíved és szeresd! A haragon gy őz majd a szelíd szó, mit elhoz közénk a megváltó. Dicsérjük Istenünk, Szent Fiad! Dics őség a magasságban Istennek! Békesség a jó szándékú embernek! Megszületett, köztünk van, velünk él, s velünk marad most már ezentúl, mindörökké. Énekkarunk egyik karácsonyi énekével szeretnénk áldott, örömteli ünnepet kívánni mindenkinek a Presbitérium, és a Nagylétai Református Egyházközség Szociális Szolgáltató Központja nevében: Hadházi Tamás, lelkipásztor ELŐZETES V Vá á r r o o s s b b á á l l 2 2 0 0 1 1 9 9 Tisztelt Létavértesiek! Szeretettel várjuk Önöket 2 2 0 0 1 1 9 9 . . j j a a n n u u á á r r 2 2 6 6 - - á á n n az újra megrendezésre kerül ő V Á R O S B Á L R A! Helyszíne: a Debreceni utcai Sportcsarnok, ahol elegáns környezetben, kellemes hangulatban tölthetnek el egy estét, barátaik, családjaik körében. J J e e g g y y e e k k e e l l ő ő v v é é t t e e l l b b e e n n v v á á s s á á r r o o l l h h a a t t ó ó k k a Városi Könyvtárban, Rózsa u.1.sz. és a Kassai u. 8. sz alatt! Felnőtt jegy ára: 4.500 Ft/f ő 14 éves korig: 2. 000 Ft/f ő 5 éves korig ingyenes XXVII. évf. 12. ( 246.) szám 2018. december Álom hava honlap: www.letavertes.hu - blog: http://letahirek.blog.hu - facebookon Twitteren - e-mail : [email protected] Áldott karácsonyi ünnepeket, és békés, boldog új évet kívánunk Létavértes minden lakójának! Létavértes Város Önkormányzata és a Közös Önkormányzati Hivatal dolgozói nevében Menyhárt Károly polgármester Bertóthyné Csige Tünde jegyző december 20 -án, csütörtökön Irinyi u. 1. szám el őtt 14.15 órától Program: Köszöntő vers – Irinyi J. Iskola 3. osztáli Menyhárt Károly polgármester köszöntője Adventi és karácsonyi gondolatok: - Rozsnyai István református lelkész és - Titkó István görög katolikus paróchus Gyermeksziget Tagóvoda gyermekműsora Zenés – táncos műsor , Dimitrifjak előadása A sátrakban étkek, portékák: Tea, sült tök, sült krumpli (Napközis konyha) , Forralt bor (Szől ősgazdák Egyesülete Mézeskalács (Vértesi Református Szeretetház) Sütemények (Vértesi Irinyi Nyugdíjaskör) Gofi (Irinyi utcai tagóvoda Karácsonyi kézműves termékek (Irinyi Iskola szül ői közössége, Irinyi utcai óvoda Vértesi Református Szeretetház) Uszoda el őtti téren 15 órától Program: Menyhárt Károly polgármester köszöntője Adventi és karácsonyi gondolatok: Szimicsku Ferenc görög katolikus esperes Hadházi Tamás református lelkész Arany J. Iskola felső tagozatos énekkara Felkészítő pedagógusok: Zákányné Bogyó Anikó, Nagy Zsolt Vers: Cseresznye Erzsébet szülő Betlehemes műsor - Arany J. 4. osztály (Betanította: Gáspárné Pankotai Erika) Létavértesi Anyukák Hópihe tánca Baloghné Ungvári Inci, Bontovics Andi, Csúth Éva, Demján Judit, Erdeiné Pál Gyöngyi, Jeneiné Brigi, Lakatosné Edit, Major Erzsike, Moczokné Turóczi Évike, Szabóné Nyíri Ibolya, Simon Incike, Szentmiklósiné Szilvi, Szabóné Erika, Vesza Anikó, Vidáné Kati Sült tök, sült krumpli, tea, forralt bor biztosítva lesz a kedves közönségnek! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ

Azon a csendes éjszakán - letavertes.hu · Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon

  • Upload
    others

  • View
    8

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Azon a csendes éjszakán - letavertes.hu · Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon

Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon el, békéje árasszon végre el és imádd Őt, az új királyt! Dicsőség a magasságban Istennek! Békesség a jó szándékú embernek! Megszületett, köztünk van, velünk él, s velünk marad most már ezentúl, mindörökké. Pólyában csöppnyi kisgyermek, Ő váltja meg majd életed, hát nyisd meg a szíved és szeresd! A haragon győz majd a szelíd szó, mit elhoz közénk a megváltó. Dicsérjük Istenünk, Szent Fiad! Dicsőség a magasságban Istennek! Békesség a jó szándékú embernek! Megszületett, köztünk van, velünk él, s velünk marad most már ezentúl, mindörökké.

Énekkarunk egyik karácsonyi énekével szeretnénk áldott, örömteli ünnepet kívánni mindenkinek a Presbitérium, és a Nagylétai Református Egyházközség Szociális Szolgáltató Központja nevében:

Hadházi Tamás, lelkipásztor

ELŐZETES

VVVááárrrooosssbbbááálll 222000111999 Tisztelt Létavértesiek!

Szeretettel várjuk Önöket

222000111999... jjjaaannnuuuááárrr 222666---ááánnn az újra megrendezésre kerülő

V Á R O S B Á L R A! Helyszíne:

a Debreceni utcai Sportcsarnok, ahol elegáns környezetben, kellemes hangulatban tölthetnek el egy estét,

barátaik, családjaik körében.

JJJeeegggyyyeeekkk eeelllőőővvvéééttteeelllbbbeeennn vvvááásssááárrrooolllhhhaaatttóóókkk a Városi Könyvtárban, Rózsa u.1.sz.

és a Kassai u. 8. sz alatt! Felnőtt jegy ára: 4.500 Ft/fő 14 éves korig: 2. 000 Ft/fő

5 éves korig ingyenes

XXVII. évf. 12. (246.) szám 2018. december

Álom hava

honlap: www.letavertes.hu - blog: http://letahirek.blog.hu - facebookon – Twitteren - e-mail: [email protected]

Áldott karácsonyi ünnepeket, és békés, boldog új évet kívánunk Létavértes minden lakójának!

Létavértes Város Önkormányzata és a

Közös Önkormányzati Hivatal dolgozói nevében

Menyhárt Károly polgármester Bertóthyné Csige Tünde jegyző

ddeecceemmbbeerr 2200 --áánn,, ccssüüttöörrttöökköönn

Irinyi u. 1. szám előtt 14.15 órától

Program:

Köszöntő vers – Irinyi J. Iskola 3. osztáli Menyhárt Károly polgármester köszöntője

Adventi és karácsonyi gondolatok: - Rozsnyai István református lelkész és - Titkó István görög katolikus paróchus

Gyermeksziget Tagóvoda gyermekműsora Zenés – táncos műsor, Dimitrifjak előadása

A sátrakban étkek, portékák: Tea, sült tök, sült krumpli (Napközis konyha) ,

Forralt bor (Szőlősgazdák Egyesülete Mézeskalács (Vértesi Református Szeretetház)

Sütemények (Vértesi Irinyi Nyugdíjaskör) Gofi (Irinyi utcai tagóvoda

Karácsonyi kézműves termékek (Irinyi Iskola szülői közössége, Irinyi utcai óvoda

Vértesi Református Szeretetház)

Uszoda előtti téren 15 órától

Program:

Menyhárt Károly polgármester köszöntője Adventi és karácsonyi gondolatok:

Szimicsku Ferenc görög katolikus esperes Hadházi Tamás református lelkész

Arany J. Iskola felső tagozatos énekkara Felkészítő pedagógusok:

Zákányné Bogyó Anikó, Nagy Zsolt Vers: Cseresznye Erzsébet szülő

Betlehemes műsor - Arany J. 4. osztály (Betanította: Gáspárné Pankotai Erika) Létavértesi Anyukák Hópihe tánca Baloghné Ungvári Inci, Bontovics Andi, Csúth Éva, Demján Judit, Erdeiné Pál Gyöngyi, Jeneiné Brigi, Lakatosné Edit, Major Erzsike, Moczokné Turóczi Évike, Szabóné Nyíri Ibolya, Simon Incike, Szentmiklósiné Szilvi, Szabóné Erika, Vesza Anikó, Vidáné Kati

Sült tök, sült krumpli, tea, forralt bor biztosítva lesz a kedves közönségnek!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ

Page 2: Azon a csendes éjszakán - letavertes.hu · Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon

2. oldal Létavértesi HÍREK 2018. DECEMBER

A 2018. november 28 -án tartott soros testületi ülés az alábbi napirendeket tárgyalta: Polgármesteri jelentés ● 1. Beszámoló az önkormányzat és intézményei 2018. évi költségvetésének III. negyedévi teljesítéséről ● 2. Beszámoló a Derecske- Létavértes Kistérség Többcélú Kistérségi Társulás munkájáról ● 3. Tájékoztató a közfoglalkoztatás helyzetéről Létavértesen ● 4. 2019. évi startmunka program jóváha-gyása ● 5. Különfélék 5.1 Bölcsőde téli zárva tartása ● 5.2 Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő támogatásáról ●

5.3 Bursa Hungarica Felsőfokú Önkormányzati Ösztöndíj pályázatról ● 5.4 Létavértes Gyermeksziget Óvoda - Bölcsőde Házirendje ● 5.5 Létavértes Városi Önkormányzat és in-tézményei költségvetésének módosítása ● 5.6 A szociális támogatások felülvizs-gálata ● 5.7 2019. évi költségvetési koncepció ● 5.8 Helyi Esélyegyenlőségi Program 2018 – 2023 ● 5.9 Létavértesi Gyermeksziget Óvoda – Bölcsőde Pedagógiai Programja ● 5.10 Létavértesi Gyermeksziget Óvoda- Bölcsőde SZMSZ ● Jelmagyarázat: www.letavertes.hu

● = elérhető és olvasható a város honlapján

Létavértesii HHÍÍRREEKK -- LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ingyenes lapja - Kiadó: Művelődési-, Sport- és Civil kapcsolatok Bizottság. Felelős kiadó: Vályiné Pápai Viola. Felelős szerkesztő: TTuurróócczzii BBaarrnnaabbááss -- 0066--3300--333366--77117788 .. -- CCíímm:: 4281 Létavértes, Kossuth u. 4. Tel: 52 376-101

Interneten: a város honlapján: www.letavertes.hu, facebookon. Twitteren. Fax: (52) 376-345 - E-mail: [email protected],, Nyomda: LLIICCIIUUMM AARRTT.. 4029 Debrecen, Pacsirta u. 53. Tel: 52/ 533-183. E-mail:[email protected] Megjelent: 2500 példányban.

Terjeszti: Magyar Posta Zrt. Létavértes, Nagyváradi u. 1. Postavezető: 52/376-156 - ISSN 1587-7639

RÖVIDEN

Kérjük véleményezzék! Tisztelt Lakosság Létavértes Város Településrendezési Terv 2018. évi I. sz. módosításával kapcsolatban, -mely az E-ON Energiatermelő Kft. fejlesz-téséhez kapcsolódó napelempark terüle-tének kijelölése miatt készült, – a Létavértes Városi Önkormányzat várja a Tisztelt Lakosság észrevételeit az alábbi formákban: � papír alapon a Városháza, Kossuth u. 4. I. emelet 14. ajtó � elektronikusan a [email protected] e-mail címre. A Településrendezési Terv elérhető: a honlapon: www.letavertes.hu /Hírek megtekinthető: Városháza, I. emelet 14.

Állampolgársági eskü December 7–én 58 személy tett állam-polgársági i esküt a Városházán, így összesen 10.517 személy kapta meg magyar állampolgárságról szóló okmányait városunkban.

Kiállítás A Magyar Kultúra Napja alkalmából 2019. január 18- án péntek 17 órától a: Városi Könyvtár és Művelődési Ház

Rózsa u.1. szám alatti galériában 2018. évi Létavértesi Alkotótábor

művészeinek munkájából képzőművészeti kiállítás megnyitója lesz

melyre szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!

Kedves Véradóink!! Megköszönve önzetlen áldozatvállalásukat, ezúton is kívánok mindenkinek Kellemes Karácsonyi ünnepeket, békés boldog új évet erőben, egészségben bővelkedőt!

Szalai Ferencné véradásszervező

Létavértesi Hírek A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA

SZÍNES VÁLTOZATBAN a város honlapján: www.letavertes.hu

A Kormány 2018. július 27-én határozatot hozott a téli rezsicsökkentés végrehajtását követően szükségessé váló intézkedé-sekről. A határozat értelmében a Kormány „egyetért azzal, hogy a téli rezsi-csökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások is egyszeri természetbeni támogatásban részesüljenek a fűtési költségek viselésével összefüggésben” . Mint ahogyan arról korábban már tájékoztattuk a Tisztelt Lakosságot. a Kormányhatározat alapján az önkor-mányzat – a jogosultak bejelentése alapján – 2018. október 15-ig felmérte a jogosultak számát, s arról adatot szolgáltatott. A Belügyminisztérium az összesített adatok függvényében döntött a háztartásonkénti 12.000 Ft megítéléséről. Létavértes valamennyi igénylő vonatkozásában támogatásban részesült, összesen 687 háztartás esetében. Újabb igénylés elfogadására nincs lehetőség!

FONTOS � A támogatás természetbeni

támogatás, vagyis tűzifában kapják meg az igénylők.

� Az önkormányzatnak beszerzési eljárást kell lefolytatnia a tűzifát biztosító gazdálkodó szervezet kiválasztására.

� A támogatás nem fordítható a szállítás költségeire, annak költsége a jogosult háztartást terheli.

� A támogatást legkésőbb 2019. (!) december 15-éig kell biztosítani a háztartások számára!

Szeretnénk tehát eloszlatni azokat téves információkat, mely szerint a támogatást készpénzben kapják a jogosultak, továbbá, hogy új kérelmeket is be lehet nyújtani. Az önkormányzat célja, hogy a jogosultak minél hamarabb juthassanak a támogatáshoz, ehhez azonban szükséges a helyi szabályok kidolgozása, valamint a beszerzési eljárás lefolytatása, ezért minden jogosult türelmét kérjük.

Létavértes Város Önkormányzata

ELŐZETES

Gyermekszínházi előadás

2019. január 11. péntek 13 órától 350 Ft/fő A Városi Könyvtár és Művelődési házban

AAA kkkééépppvvviiissseeelllőőőttteeessstttüüüllleeetttiii üüülllééésss nnnaaapppiiirrreeennndddjjjééénnn

Tájékoztató

a téli tüzelőanyag támogatásról

Page 3: Azon a csendes éjszakán - letavertes.hu · Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon

2018. DECEMBER Létavértesi HÍREK 3. oldal 2018 Karácsonyára Karácsony Jézus születésnapja! Sokféleképpen lehet ünnepelni: Vele, vagy Nélküle! Be kell látnunk nincs igazi Karácsony az ünnepelt személy, Jézus befogadása nélkül. Mekkora kincsre találnak, akik felismerik Benne Isten ajándékát, Isten gyermekét: a Megváltót, az Üdvözítőt, a Szabadítót. Magát a teljességet, a Tökéletességet. Igaz szavak ezek. A nagy szavak és fogalmak mögött figyeljünk minden apró részletre – ami Jézustól ered. Felismerhető, megtapasztalható mennyi mindennel képes megajándékozni bennünket. Lambert Noben gondolatait idézem, mintha Jézus mondaná: „Mezítelenül születtem, mint minden ember. Embernek lenni teljes kiszolgáltatottság. Szegényen születtem, hogy találd meg Bennem a gazdagságot. Kicsinek születtem, hogy te se akarj uralkodni másokon.Istállóban születtem, hogy tanulj meg tisztelni minden helyet. Barlangban születtem, hogy minden jóakaratú ember hozzám közeledhessen. Ijesztően gyengének születtem, hogy te soha se félj Tőlem. Fegyver nélkül születtem, hogy bízhass jóságomban. Szeretetből születtem, hogy soha ne kételkedj szeretetemben. Éjnek idején születtem, hogy elhidd: minden földi valóságot képes vagyok megvilágosítani. Emberként születtem, hogy soha ne szégyelld magad, azért ami vagy. Mária fiaként születtem, hogy neked is legyen édesanyád. József fogadott fiaként születtem, hogy megértsd: az igazi apa az, aki védelmet és szeretetet ad. Egyszerűségben születtem, hogy te se legyél bonyolult. Megalázottan születtem, hogy képes légy fölülmúlni magadban az önteltséget. Elrejtve születtem, hogy képes légy elkerülni minden dicsekvésed.Gyermekként születtem, hogy tanulj meg te is nyíltnak, bizalommal telinek lenni, mint a gyermek. Teérted születtem, hogy mindnyájan együtt térhessünk vissza az Atya házába.” Ugye milyen gazdagság sejlik fel csak a betlehemi történésből. Már gyermekségével, kicsinységével is jelzi érdemes az Ünnepeltre figyelni, befogadni. Ő igazán bennünk akar felnövekedni, megerősödni. Ő útitársunk akar lenni, Ő vezetőnk akar maradni. Ő legyen a legnagyobb Tanítónk, a legfőbb Mesterünk, a legjobb Orvosunk. Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenki számára életünket gazdagító, igazán szép Karácsonyt és tartalmas, békés Újesztendőt!

Szimicsku Ferenc esperes

POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ

A Városháza a 2018. évet a szokásos rendnek megfelelően az irodák évzárásával, különböző központi jelentések, adatlapok elküldésével, és a szabadságok kiadásával zárja. Tisztelettel kérek mindenkit, hogy ennek megfelelően, lehetőség szerint a folyamatban lévő problémáját vagy más ügyes-bajos dolgát a karácsonyi ünnepek előtt szíveskedjen elvégezni. Ezzel együtt tisztelettel felhívom a figyelmét mindenkinek, hogy az időjárás függvényében az ingatlanok előtti járda tisztántartására, síktalanítására a balesetek elkerülése érdekében. különös gondot fordítsanak. Ismételten kérek mindenkit, hogy a közterületeken, intézményeknél, közutakon, árkoknál és más műtárgyaknál tapasztalt rendellenességekről, esetleges hóakadályokról, átfúvásokról, közterületi kresz táblák eltulajdonításáról, valamint minden egyéb olyan dologról, ami jelzést igényel az Önkormányzat telefonszámain hivatali időben � vezetékesen a +36 52 585 300 Településszervezési Iroda, és a � +36 52 376 101 központi telefonszámon, � illetve a vízmű hibaelhárító vonalain, � vagy a katasztrófavédelem érvényes hívószámain jelezzenek.! Tisztelettel tájékoztatunk mindenkit, hogy a város éves tervében szereplő vállalásainkat igyekeztünk maradéktalanul teljesíteni. Tudtunk segíteni a családokon az iskoláztatási támogatásokkal, időskorúak járadékával és sajnos több esetben kellett a haláleseteknél is támogatást nyújtanunk. Megtartottuk az éves rendezvénytervben szereplő alkalmainkat. Legutóbb a művelődési házban nagysikerű színházi előadást láthattak az érdeklődők. Ezúton kell tájékoztatást adnom arról, hogy a város három öblözetében (Epreskert-Károly utca, Sziget utca, Ady Endre- Béke utca) megkezdett szennyvízberuházás kivitelezői 2018. december 19 –től 2019. január 7-ig szünetelnek, a vállalkozások dolgozóinak szabadságolása miatt. Kérem, hogy az esetlegesen ott maradt rendellenességekről értesítsenek bennünket!

A település érdekében eddig nyújtott segítségét a Városháza nevében ezúton köszönjük, és mindenkinek Békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk!

Menyhárt Károly polgármester

Nagylétai Görögkatolikusok ünnepi rendje 2018. December 24: SZENTESTE

17 órától - JÉZUS SZÜLETÉSE - a Nagytemplomban 23 órától „ÉJFÉLI MISE” a Kistemplomban (fűtött, jó parkolás)

Nagytemplom: Dec. 25- 26- 27 : Ünnepi Liturgia 9.30 órától Kistemplom: Dec. 25- 26 Ünnepi liturgia 8.00 órától

További Nagytemplomi programok: December 28. - 7.30 -kor Gyászmise a 2018-ban elhunytakért!

December 31 Hétfő – 16 óra – Év végi Hálaadás 2019. január 1 - 9.30 óra: Ünnepi Liturgia - Nagytemplomban

Ünnepeljünk Együtt! Isten dicsőítése hozzon békességet életünkbe!

Ünnepi istentiszteleti alkalmak a nagylétai református templomban:

- Szentesti istentisztelet a gyermekek műsorával, vasárnap december 24, hétfő délután 4 óra,

- Ünnep első és második napján úrvacsorás istentisztelet, délelőtt 10 óra,

- Óév este (December 31.) hálaadó alkalom, délután 4 órakor, - Újév délelőtt 10 órakor az új esztendő első istentisztelete.

Nagy szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

Page 4: Azon a csendes éjszakán - letavertes.hu · Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon

4. oldal Létavértesi HÍREK 2018. DECEMBER MEGYEI DÍJAZOTTAK 2018. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat minden évben más helyszínen emlékezik meg a Hajdúkerület megalakulásáról (1698) november 22-én. 2017-ben az ünnepi közgyűlés helyszíne Létavértes volt. Idén Kabán ünnepelték meg a Megye Napját, ahol ismét több díjat és elismerést adtak át, melyből kettő városunkba került.

FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

Kelemen Sándor, Menyhárt Károly és Bertóthy Tamás Kabán a kitüntetések átadása után

„Az Év Civil Szervezete-díj” „Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának „Az Év Civil Szervezete díja” a megyében azon kiemelkedő tevékenységet végző szervezetnek adható, akik tevékenységükkel támogatják a helyi civil társadalom épülését.

LÉTAVÉRTESI FITNESS ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

Az Egyesület 1999-ben alakult. Célkitűzésük, hogy a helyi lakosság számára megteremtse a szabadidősport szervezett formáit. Működésük a település sport életének szerves és aktív része. Az egyesület szervezi a téli teremlabdarúgó tornát, a sakk-, ping-pong verasenyeket, a téli sítáborokat, de kapcsolódtak a városi borversenyhez is. A szabadidősportok népszerűsítését szolgálta a Tihamér Nap, ahol a férfiak labdarúgásban, a nők kosárlabdában, s gyerekek görkorcsolya és biciklis ügyességi versenyeken indultak. A városnapon erős ember versenyeket rendeztek. Az idén 20. alkalommal megtartott nyári vízi táborban lehetőséget biztosítanak a kajak-kenu sport megismerésére. Az egyesület által szervezett teljesítménytúrák a Települési Értéktárba is bekerültek.

KOVÁCS PÁL -DÍJ Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Kovács Pál-díja” adományozható azoknak az aktív vagy a versenyzéstől visszavonult sportolóknak, akik kiemelkedő sporteredményt értek el.

KELEMEN SÁNDOR Kelemen Sándor születésétől Létavértesen él és dolgozik. Barátai, ismerősei kapcsán 2004-ben került kapcsolatba a 3D íjászattal, melynek rövid időn belül szerelmese és elkötelezett híve lett. A sportág a vadon élő állatokat megformázó, térbeli célokról kapta a nevét, melyeken a különböző találati zónák nem eltérő színnel, hanem a célba süllyesztett választóvonalakkal vannak megjelölve. A legnehezebbnek tartott terepíjászati mód. A versenyzéshez szükséges technikai feltételek megteremtése igen költséges, s nem álltak rendelkezésre a gyakorláshoz szükséges feltételek sem, de még ez sem akadályozta meg abban, hogy a 2016-ban a Sopron Ágfalván megrendezett világbajnokságon a dobogó legfelső fokára állhasson.

Gratulálunk a kitüntetetteknek!

Köszöntések

FOTÓK: MAGÁNARCHÍVUM

Veszelovszky Endre tanár úr 1923. november 25-én született. A tiszteletre méltó 95. születésnapja alkalmából november 26-án otthonában köszöntötte a legidősebb korú létavértesi pedagógust Menyhárt Károly polgármester és Vályiné Pápai Viola képviselő, az Irinyi János Általános Iskola igazgatója.

Tóth Imréné Juhász Margit néni 1928. október 15 –én született. A Nagylétai Református Egyház Szociális Szolgáltató Központjának lakóját 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Menyhárt Károly polgármester és Hadházi Tamás, református lelkipásztor, intézményvezető. Az ünnepelteknek gratulálunk, és jó egészséget, kellemes karácsonyi ünnepeket, boldog újesztendőt kívánunk! (a szerk.)

A Képviselő-testület 2018. november 28-i ülésén –felülvizsgálta, és az állami finanszírozás feltételeiben bekövetkezett változás miatt bővítette, 115/2018.(XI.278.) számú határozatával módosította az eddigi település támogatásokat. A pozitív változás érinti többek között: a tanévkezdési-, az időskorúak évi egyszeri támogatását, a gyógyszertámogatást, letelepedési támogatást. Az erről szóló határozat elérhető a www.letavertes.huÖnkormányzat/Testületi ülések dokumentumai menüponton.

Page 5: Azon a csendes éjszakán - letavertes.hu · Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon

2018. DECEMBER Létavértesi HÍREK 5. oldal

GGGyyyeeerrrmmmeeekkkssszzziiigggeeettt ÓÓÓvvvooodddaaa --- BBBööölllcccsssőőődddeee

Megérkezett a Mikulás! December 6-án a Debreceni utca 1. szám alatti óvoda - bölcsődébe is megérkezett a Mikulás. Ez egy különleges nap volt az óvodás és bölcsődés gyermekek számára, hiszen a délelőtt folyamán Mikulást várva az ő csilingelő hangjuk töltötte meg az épületet.

FOTÓK: ÓVODA ARCHIVUMA

A bölcsődei csoportok közösen várták a Télapókát.

Puttonyában minden gyermeknek cukrot, diót, mogyorót és megannyi finomságot hozott. Az ovisok vidám kis műsorral, dalokkal, versekkel ajándékozták meg a Nagyszakállút.

A délutánt egy hangulatos adventi vásárral nyitottuk meg, ahol az óvoda munkatársi közössége által készített karácsonyi kézműves termékeket lehetett megvásárolni. A gyermekek a szülőkkel együtt megnézhették a "Cifra Palota" bábcsoportáltal előadott vidám zenés „Pingvin táncot”.

Az érdeklődő gyermekek szüleikkel és az óvodapedagógusokkal közösen különböző kézműves ajándékokat készíthettek, valamint arcfestésre és csillámtetoválásra is volt lehetőség.

Reméljük jövőre is ugyan ilyen vidám hangulatú, kellemes délutánt tudunk majd közösen eltölteni. Békés Karácsonyi Ünnepet és Boldog Új Évet kíván minden kedves olvasónak a

LÉTAVÉRTESI GYERMEKSZIGET ÓVODA-BÖLCSŐDE munkatársi közössége.

Mikulás az Irinyi úti Tagóvodában December 7-én megérkezett a Mikulás a vértesi óvodába. A gyermekek nagy izgalommal, csillogó szemekkel várták a találkozást.

FOTÓ: BOROS-SZIMA BEÁTA

Minden csoport vidám, köszöntő műsorral fogadta a Télapót, aki csomaggal kedveskedett a gyerekeknek. Ezután vidám, táncos bábelőadás szórakoztatta a gyermekeket, szülőket, vendégeket. A büfében a munkaközösségi tagok lángossal, gofrival és üdítővel várták a rendezvényen megjelenteket. Az óvónői gárda idén is szorgalmasan tevékenykedett, karácsonyi kopogtatók, koszorúk, díszek várták az érdeklődőket az adventi vásárban. Köszönjük Bora Zoltán és Nagy Tibor vállalkozók és Vass Tódor Beatrix szülő támogatását.

Az Óvoda munkatársi közössége

JUDO GÁLA

December 15-én a Sportcentrum tornacsarnokának tatamiján Berettyóújfalu, Kismarja, Létavértes, Monostorpályi, Székely-híd cselgáncsozói küzdöttek - Forrás:: facebook Papp Zoltán

Page 6: Azon a csendes éjszakán - letavertes.hu · Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon

JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS 1 Kedd 2 Szerda 3 Csütörtök 4 Péntek 5 Szombat 6 Vasárnap 7 Hétfő 8 Kedd 9 Szerda 10 Csütörtök 11 Péntek 12 Szombat 13 Vasárnap 14 Hétfő 15 Kedd

Újév Fruzsina Ábel Genovéva Benjámin Titusz Leona Simon Boldizsár Attila Ramóna Gyöngyvér Marcell Melánia Ágota Ernő Veronika Bódog Lóránt Lóránd

16 Szerda 17 Csütörtök 18 Péntek 19 Szombat 20 Vasárnap 21 Hétfő 22 Kedd 23 Szerda 24 Csütörtök 25 Péntek 26 Szombat 27 Vasárnap 28 Hétfő 29 Kedd 30 Szerda 31 Csütörtök

Gusztáv Antal Antónia Piroska Sára Márió Fábián Sebestyén Ágnes Vince Artur Zelma Rajmund Timót Pál Vanda Paula Angelika Károly Karola Adél Martina Gerda Marcella

1 Péntek 2 Szombat 3 Vasárnap 4 Hétfő 5 Kedd 6 Szerda 7 Csütörtök 8 Péntek 9 Szombat 10 Vasárnap 11 Hétfő 12 Kedd 13 Szerda 14 Csütörtök 15 Péntek

Ignác Karola Aida Balázs Ráhel Csenge Ágota Ingrid Dorottya Dóra Tódor Rómeó Aranka Abigél Alex Elvira Bertold Marietta Lívia Lídia Ella Linda Bálint Valentin Kolos Georgia

16 Szombat 17 Vasárnap 18 Hétfő 19 Kedd 20 Szerda 21 Csütörtök 22 Péntek 23 Szombat 24 Vasárnap 25 Hétfő 26 Kedd 27 Szerda 28 Csütörtök

Julianna Lilla Donát Bernadett Zsuzsanna Aladár Álmos Eleonóra Gerzson Alfréd Elemér Mátyás Géza Edina Ákos Bátor

1 Péntekl 2 Szombat 3 Vasárnap 4 Hétfő 5 Kedd 6 Szerda 7 Csütörtök 8 Péntek 9 Szombat 10 Vasárnap 11 Hétfő 12 Kedd 13 Szerda 14 Csütörtök 15 Péntek

Albin Lujza Kornélia Kázmér Adorján Adrián Leonóra Inez Tamás Zoltán Franciska Fanni Ildikó Szilárd Gergely Krisztián Ajtony Matild Nemzeti ünnep Kristóf

16 Szombat 17 Vasárnap 18 Hétfő 19 Kedd 20 Szerda 21 Csütörtök 22 Péntek 23 Szombat 24 Vasárnap 25 Hétfő 26 Kedd 27 Szerda 28 Csütörtök 29 Péntek 30 Szombat 31 Vasárnap

Henrietta Gertrúd Patrik Sándor Ede József Bánk Klaudia Benedek Beáta Izolda Emőke Gábor, Karina Irén Írisz Emánuel Hajnalka Gedeon Auguszta Zalán Árpád

ÁPRILIS MÁJUS JÚNIUS 1 Hétfő 2 Kedd 3 Szerda 4 Csütörtök 5 Péntek 6 Szombat 7 Vasárnap 8 Hétfő 9 Kedd 10 Szerda 11 Csütörtök 12 Péntek 13 Szombat 14 Vasárnap 15 Hétfő

Hugó Áron Buda Richárd Izidor Vince Vilmos Bíborka Herman Dénes Erhard, Zsolt Leo, Gloria Gyula Ida Tibor Anasztázia Tas

16 Kedd 17 Szerda 18 Csütörtök 19 Péntek 20 Szombat 21 Vasárnap 22 Hétfő 23 Kedd 24 Szerda 25 Csütörtök 26 Péntek 27 Szombat 28 Vasárnap 29 Hétfő 30 Kedd

Csongor Rudolf Andrea Ilma Emma Tivadar Odett Húsvét Konrád Húsvét,Noémi Béla György Márk Ervin Zita Valéria Péter Katalin Kitti

1 Szerda 2 Csütörtök 3 Péntek 4 Szombat 5 Vasárnap 6 Hétfő 7 Kedd 8 Szerda 9 Csütörtök 10 Péntek 11 Szombat 12 Vasárnap 13 Hétfő 14 Kedd 15 Szerda

Munka ü. Fülöp Zsigmond Tímea Irma Mónika Flórián Györgyi Ivett Frida Gizella Mihály Gergely Ármin Pálma Ferenc Pongrác Szervác Imola Bonifác Zsófia, Szonja

16 Csütörtök 17 Péntek 18 Szombat 19 Vasárnap 20 Hétfő 21 Kedd 22 Szerda 23 Csütörtök 24 Péntek 25 Szombat 26 Vasárnap 27 Hétfő 28 Kedd 29 Szerda 30 Csütörtök 31 Péntek

Mózes Botond Paszkál Erik Alexandra Ivó Bernát Konstantin Júlia Rita Dezső Eszter Eliza Orbán Fülöp Evelin Hella Emil Magdolna Janka Zsanett Angéla Petronella

1 Szombat 2 Vasárnap 3 Hétfő 4 Kedd 5 Szerda 6 Csütörtök 7 Péntek 8 Szombat 9 Vasárnap 10 Hétfő 11 Kedd 12 Szerda 13 Csütörtök 14 Péntek 15 Szombat

Tünde Kármen Anita Klotild Bulcsú Fatime Norbert Cintia Róbert Medárd Pünkösd Félix Pünkösd Margit Barnabás Villő Antal Anett Vazul Jolán Víd

16 Vasárnap 17 Hétfő 18 Kedd 19 Szerda 20 Csütörtök 21 Péntek 22 Szombat 23 Vasárnap 24 Hétfő 25 Kedd 26 Szerda 27 Csütörtök 28 Péntek 29 Szombat 30 Vasárnap

Jusztin Laura Alida Arnold Levente Gyárfás Rafael Alajos Leila Paulina Zoltán Iván Vilmos János Pál László Levente Irén Péter Pál Pál

Városi programterv 2019. év

Január 18 – Alkotótábor munkáiból kiállítás Január 26 - -VÁROSBÁL a Sportcentrumban Február 16 – VI. Határmenti Néptánc Találkozó

Március 15 – Ünnepi megemlékezés Május 25 – IX. Májusi Málé Fesztivál Június 4 - Trianoni megemlékezés

Június 29 . – VÁROSNAP Augusztus 5 – 12 Létavértesi Alkotótábor Szeptember 7 – Szüreti nap

Október 23 – Ünnepi megemlékezés December 5 – Mikulásnapi gyermekszínház December 19 – Városi Adventi rendezvény

Page 7: Azon a csendes éjszakán - letavertes.hu · Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon

2018. DECEMBER Létavértesi HÍREK 7. oldal

http://arany-lvertes.sulinet.hu

AAArrraaannnyyy JJJááánnnooosss ÁÁÁllltttaaalllááánnnooosss IIIssskkkooolllaaa

Olvasom. Értem! 2018. november 16-án került megrendezésre a püspökladányi Kálvin Téri Általános Iskolában a 14. megyei szövegértés verseny, amelyen iskolánk az idei tanévben 3., 4., 5., és 6. évfolyamon képviseltette magát. A nagyszabású rendezvényen 165 tanuló vett részt. A tanulóknak 60 perc alatt kellett egy szépirodalmi és egy ismeretközlő, dokumentum szöveget feldogozni.

FOTÓK: ARANY J. ISKOLA ARCHÍVUMA

3. évfolyam: Kapusi Boglárka 3.b (Felkészítő:Tóth Zoltánné) és Kecskeméti Szabolcs 3.a (Vesza Anikó); 4. évfolyam: Nagy Bianka 4.a (Gáspárné Pankotai Erika) és Pongor Jázmin 4.c (Oláh Csabáné); 5. évfolyam: Szatmári Gréta és Oláh István 5.c (Molnárné Pelei Andrea); 6. évfolyam: Balogh Lívia és Kiss Gabriella 6.a (Bodnár-Oláh Ágnes) Tanulóink a középmezőny első felében végeztek. Gratulálunk!

Színházlátogatás

November hónapban az 1-2. évfolyamon tanulók a Vojtina Bábszínházban jártak. A gyerekek nagyon élvezték, hogy közvetlen előttük, őket is bevonva játszottak a szereplők. A 3-4. évfolyamosok a Víg Kamaraszínházban voltak.

Óvod a- Iskola Átmenet program Ennek keretében december 4-én óvónénik látogattak el az első osztályosokhoz. hogy betekintést nyerjenek a kis ovisokból érett iskolásokká vált tanítványaik mindennapi iskolai életébe. Mind a két osztályban bemutatásra került, milyen sok tudásra tettek szert a gyerekek. Beilleszkedtek az iskolába, megtapasztalták, hogy nemcsak frontálisan, hanem csoportmunkában is kiválóan dolgoznak. Köszönjük az óvó néniknek, hogy elfogadták meghívásunkat!

Betűvetők szépíró verseny A magyar nyelv napja ünnepségsorozat keretében kétfordulós szépíró versenyt hirdetett a Magyar Nyelv Múzeuma. A beérkezett több mint 300 munkákból a zsűri korcsoportonként kiválasztotta a 10 legszebbet, akik Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeumában részt vehettek a döntőben. Szabó Anna 5. b osztályos tanulónk 4. helyezést ért el az 5.-6. osztályosok korcsoportjában. Felkészítő: Molnárné Pelei Andrea

Idegen nyelvi verseny A Debreceni Fazekas Mihály Általános Iskola immáron 22. alkalommal rendezte meg december 3-án a Megyei Idegen Nyelvi Rejtvényfejtő versenyét általános iskolások számára. Ebben a tanévben iskolánkat Bozsóky Virág és Kalmár Barbara 8.bosztályos tanulók képviselték német nyelvből. Jó csapatmunkával 1. helyezést értek el. Felkészítő: Zsírosné Czeglédi Erzsébet

„Mikulás, Mikulás kedves Mikulás…” December 5-én megérkezett alsó tagozatos tanulóinkhoz. Ezen a délutánon a Szegedi Mini Színház előadásában a Mikuláskalandot láthattak a gyerekek, majd énekszóra megérkezett a Mikulás.

A 2. évfolyamos gyerekek versekkel is köszöntötték a Télapót

Nemzetközi Betlehemes Találkozó Az idén 28. alkalommal újra összegyűltek a Kárpát-medence magyar betlehemes közösségei, hogy elhozzák az örömhírt a debrecenieknek

Ebben az esztendőben 23 csoport közel háromszáz betlehemjárója hozta el a cívisvárosba a Karácsony csodáját a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házába. (folytatás:8.o.

Page 8: Azon a csendes éjszakán - letavertes.hu · Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon

8. oldal Létavértesi HÍREK 2018. DECEMBER A színjátszó szakkörösök Nagylétai Csillagjárók betlehemező csoportja negyedik alkalommal kapott meghívást erre a rendezvényre. A hagyományos pásztorjátékra épülő nagylétai betlehemest 26 lelkes színjátszó varázsolta a színpadra. A hagyományőrző csoportok között egyetlen gyermek csoportként vagyunk jelen, ismerősként köszöntenek bennünket. A tavalyi évben a helyi értéktárba is felkerülő pásztorjátékkal, a csoport már a hagyományok méltó ápolójává vált. A szakmai zsűritől talán soha nem kaptunk ennyi biztatást és dicséretet, mint idén. A Nagylétai Csillagjárók vezetője Molnárné Pelei Andrea a

Ismerkedés a bőrművességgel A Berettyóújfalui Tankerületi Központ pályázatának köszönhetően kézműves foglalkozások zajlottak iskolánkban. A cél az volt, hogy a gyerekek megismerjék a bőr tulajdonságait, betekintést nyerjenek a bőr felhasználásának, a hagyományos kézműves megmun-kálásának rejtelmeibe, díszítési technikákba. Tanulják meg néhány alapvető bőrműves szerszám használatát. A tanulók végig élvezettel figyeltek, dolgoztak. Örömmel ismerkedtek a bőrművesség rejtelmeivel.

Határtalan tudomány Ezzel a címmel november 19-től november 23-ig megnyitotta kapuit az ATOMMAG KUTATÓINTÉZET a fizika kémia iránt érdeklődők számára, rendhagyó fizika és kémia órákat szerveztek diákoknak.

FOTÓK: ARANY J. ISKOLA ARCHÍVUMA

Iskolánk 7 – 8. osztályos tanulói november 19 -én látogattak el a kutatóintézetbe. A hetedikesek a vízről tudtak meg érdekességeket és láttak kísérleteket, a nyolcadikosok a levegőszennyezés káros következményeiről hallgattak előadást. Szervezők: Tarnainé Papp Anita és Nagy Zsolt.

Nemzetközi könyvjelzőcsere-program Janikovszky Éva Könyvtárunk idén is csatlakozott az IskolaiKönyvtárak Nemzetközi Szervezete (IASL) által meghirdetett nemzetközi könyvjelzőcsere-programhoz. Az olvasást és az iskolai könyvtárakat népszerűsítő programban az elmúlt évben is több tízezer diák vett részt szerte az egész világról. A projekt lényege, hogy a jelentkező iskolai könyvtárakat a résztvevő diákok számát figyelembe véve a nemzetközi szervezők összesorsol-ják. Könyvtárunk külföldi cserepartnere a portugáliai Escola Básica Maria Manuela de Sá lett. A kapcsolatfelvételt Szima Anikó és Bui Roland angol szakos tanárok segítették. Az 5. osztályos és a könyvkuckós gyerekek nagy lelkesedéssel készítették el a könyvjelzőket. Az együttműködés sikeresen megvalósult a két csoport között. A gyerekek örömmel vették át a portugáliai ajándékokat.

„Hegyek között, völgyek között…” November 14-én délután a Könyvkuckós és a 7.a osztályos gyerekekkel drótszamárra ültünk és ellátogattunk a Rozsnyai Gyűjteménybe.

„A vonat nem vár…” időszaki kiállításhoz kapcsolódó játékos foglalkozáson vettünk részt. Csoportokban feldolgoztuk és előadtuk a vasút történetét, megnéztük a látványos vasútmodelleket és terepasztalokat. A kiépített KRESZ-pályán ügyességükről adtak számot diákjaink. Szervező pedagógusok: Milotai-Kiss Ildikó, és Milotai József

„Egy sakkjátszma végkimenetele” Iskolánkban már hagyománnyá vált az Erkel Ferenc Sakk Emlékversenymegszervezése. Az idei tanévben november 21-én zajlott le a megmérettetés, melyet az iskolai könyvtárban tartottunk.

A svájci rendszerű mérkőzések irányítója Bertóthy Tamás testnevelő tanár volt. Összesen 9 felső tagozatos diák vett részt a sakktornán. Szervező: Milotai-Kiss Ildikó Díjazottak: 1. Flach Márk 6.a, 2. Ye Xian 8.b, 3. Séber András 6.a

Az anyagot összegyűjtötte és összeállította: Gáspárné Pankotai Erika munkaközösség vezető

Mikotai-Kiss Ildikó DÖK segítő, Nagy Józsefné igazgató

Page 9: Azon a csendes éjszakán - letavertes.hu · Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon

JÚLIUS AUGUSZTUS SZEPTEMBER 1. Hétfő 2. Kedd 3 Szerda 4 Csütörtök 5 Péntek 6 Szombat 7 Vasárnap 8 Hétfő 9 Kedd 10 Szerda 11 Csütörtök 12 Péntek 13 Szombat 14 Vasárnap 15 Hétfő

Annamária Ottó, Ottokár Kornél Soma Ulrik Emese Sarolta Csaba Apollónia Ellák Lukrécia Amália Nóra Lili Izabella Dalma Jenő Őrs Stella Henrik Roland

16 Kedd 17 Szerda 18 Csütörtök 19 Péntek 20 Szombat 21 Vasárnap 22 Hétfő 23 Kedd 24 Szerda 25 Csütörtök 26 Péntek 27 Szombat 28 Vasárnap 29 Hétfő 30 Kedd 31 Szerda

Valter Endre Elek Frigyes Emília Illés Dániel Daniella Magdolna Lenke Kinga Kincső Kristóf Jakab Anna Anikó Olga Liliána Szabolcs Márta Flóra Judit Xénia Oszkár

1 Csütörtök 2 Péntek 3 Szombat 4 Vasárnap 5 Hétfő 6 Kedd 7 Szerda 8 Csütörtök 9 Péntek 10 Szombat 11 Vasárnap 12 Hétfő 13 Kedd 14 Szerda 15 Csütörtök

Boglárka Lehel Hermina Domonkos Dominika Krisztina Berta Bettina Ibolya László Emőd Lőrinc Zsuzsanna Klára Ipoly Marcell Mária

16 Péntek 17 Szombat 18 Vasárnap 19 Hétfő 20 Kedd 21 Szerda 22 Csütörtök 23 Péntek 24 Szombat 25 Vasárnap 26 Hétfő 27 Kedd 28 Szerda 29 Csütörtök 30 Péntek 31 Szombat

Ábrahám Jácint Ilona Huba Á. ünnep, István Sámuel Hajna Menyhért Mírjam Bence Bertalan Lajos Patrícia Izsó Gáspár Ágoston Beatrix Erna Rózsa Erika Bella

1 Vasárnap 2 Hétfő 3 Kedd 4 Szerda 5 Csütörtök 6 Péntek 7 Szombat 8 Vasárnap 9 Hétfő 10 Kedd 11 Szerda 12 Csütörtök 13 Péntek 14 Szombat 15 Vasárnap

Egyed Egon Rebeka Dorina Hilda Rozália Viktor Lőrinc Zakariás Regina Mária Adrienn Ádám Nikolett Hunor Teodóra Mária Kornél Szeréna Roxána Enikő Melitta

16 Hétfő 17 Kedd 18 Szerda 19 Csütörtök 20 Péntek 21 Szombat 22 Vasárnap 23 Hétfő 24 Kedd 25 Szerda 26 Csütörtök 27 Péntek 28 Szombat 29 Vasárnap 30 Hétfő

Edit Zsófia Diána Vilhelmina Friderika Máté Mirella Móric Tekla Gellért, Mercedesz Eufrozina Kende Jusztina Adalbert Vencel Mihály Jeromos

OKTÓBER NOVEMBER DECEMBER 1 Kedd 2 Szerda 3 Csütörtök 4 Péntek 5 Szombat 6 Péntek 7 Hétfő 8 Kedd 9 Szerda 10 Csütörtök 11 Péntek 12 Szombat 13 Vasárnap 14 Hétfő 15 Kedd

Malvin Petra Helga Ferenc Aurél Brúnó Renáta Amália Koppány Dénes Gedeon Brigitta Miksa Kálmán Ede Helén Teréz

16 Szerda 17 Csütörtök 18 Péntek 19 Szombat 20 Vasárnap 21 Hétfő 22 Kedd 23 Szerda 24 Csütörtök 25 Péntek 26 Szombat 27 Vasárnap 28 Hétfő 29 Kedd 30 Szerda 31 Csütörtök

Gál Hedvig Lukács Nándor Vendel Orsolya, Orsika Előd Nemzeti ü. Gyöngyi Salamon Blanka Bianka Dömötör Szabina Simon Szimonetta Nárcisz Alfonz Farkas

1 Péntek 2 Szombat 3 Vasárnap 4 Hétfő 5 Kedd 6 Szerda 7 Csütörtök 8 Péntek 9 Szombat 10 Vasárnap 11 Hétfő 12 Kedd 13 Szerda 14 Csütörtök 15 Péntek

Mindensz., Marianna Achilles Győző Károly Imre Lénárd Rezső Zsombor Tivadar Réka Márton Jónás Renátó Szílvia Alíz Albert Lipót

16 Szombat 17 Vasárnap 18 Hétfő 19 Kedd 20 Szerda 21 Csütörtök 22 Péntek 23 Szombat 24 Vasárnap 25 Hétfő 26 Kedd 27 Szerda 28 Csütörtök 29 Péntek 30 Szombat

Ödön Hortenzia Gergő Jenő Erzsébet Jolán Olivér Cecíikia Kelemen Emma Katalin Virág Virgil Stefánia Taksony András Andor

1 Vasárnap 2 Hétfő 3 Kedd 4 Szerda 5 Csütörtök 6 Péntek 7 Szombat 8 Vasárnap 9 Hétfő 10 Kedd 11 Szerda 12 Csütörtök 13 Péntek 14 Szombat 15 Vasárnap

Elza Melinda Vivien Ferenc Olívia Borbála Barbara Vilma Miklós Ambrus Mária Natália Judit Árpád Gabriella Luca Otília Szilárda Valér

16 Hétfő 17 Kedd 18 Szerda 19 Csütörtök 20 Péntek 21 Szombat 22 Vasárnap 23 Hétfő 24 Kedd 25 Szerda 26 Csütörtök 27 Péntek 28 Szombat 29 Vasárnap 30 Hétfő 31 Kedd

Etelka Aletta Lázár Olimpia Auguszta Viola Teofil Tamás Zénó Viktória Ádám Éva Karácsony Eugénia Karácsony István János Kamilla Tamás Tamara Dávid Szilveszter

Létavértesi Közös Önkormányzati Hivatal központi szám: 376-101, 376-345, Fax: 376-345

Polgármester- Menyhárt Károly 585-003 Jegyző Bertóthyné Csige Tünde 376-345 Titkárság 585-055 Gazdálkodási iroda 585-302 Aljegyző 127. mellék Személyügyi ügyintéző 585-020 Szociális iroda 585-303 Anyakönyvvezető 585-308 Településszervezési iroda 585-300 Adócsoport 585-307 Adóügyi csoportvezető 585-306 Hagyatéki ügyek, vállalkozások 115. mellék Pénztár 585-305 Létavértesi HÍREK +36 30 336 7178

E-mail: [email protected] Létavértes honlapja: http://letavertes.hu

Page 10: Azon a csendes éjszakán - letavertes.hu · Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon

10. oldal Létavértesi HÍREK 2018. DECEMBER

6www.irinyivertes.hu

IIIrrriiinnnyyyiii JJJááánnnooosss ÁÁÁllltttaaalllááánnnooosss IIIssskkkooolllaaa

Rendhagyó irodalomóra November 20-án Álmosdra látogattak iskolánk 7. osztályos tanulói. Kölcsey Ferenc egykori lakóházának megtekintése során bővítették tudásukat a költő életéről és munkásságáról. Ezúton is szeretnénk megköszönni Nagy Sándor egykori vértesi tanár úrnak az idegenvezetést és a részletes bemutatást. A kirándulás a Bocskai csata emlékmű felkeresésével ért véget.

Olvass többet! Ismét bekapcsolódtunk az Ady Endre Gimnázium Olvass többet!irodalmi vetélkedőbe. A két részből álló őszi fordulón 4 tanulónk öregbítette kiemelkedő teljesítményével iskolánk hírnevét. Az országhatárt is túllépő versenyen az első tíz között szereplő diákjaink: 5-6. évfolyamon 8. helyezett: Katona Lili 6.o, 9. helyezett: Joó Panna Dorka 5.o. 7-12. évfolyamon 2. hely: Joó Eszter Ilona 8.o, 6. hely: Csikai Sára 7.o. Gratulálunk a szép eredményekhez! Felkészítő nevelő: Tamás Henrietta Gabriella

SNI -s és BTM-es diákok szépíró versenye

FOTÓK: IRINYI J. ISKOLA ARCHÍVUMA

Sajátos nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarral küzdő tanulóink számára idén november 30-án, pénteken délután szerveztük meg a kézírás fontosságát hangsúlyozó szépíró versenyt. A megmérettetésben 21 diákunk vett részt. A legszebben író diákok: Alsó tagozat: Szerdai Balázs 2.o., Kontor Fanni 4.o. Felső tagozat: Varga Ivett 6.o.

Advent Diákönkormányzati kezdeményezésre az adventi várakozás időszakában november 26-i kezdettel a hétfői iskolai napokat gyertyagyújtással indítjuk.

Ezekre az alkalmakra minden osztály karácsonyi hangulatot idéző

rövid produkcióval készül, valamint iskolánk pedagógusai által szavalt ünnepi gondolatok is elhangzanak. Az első ünnepi eseményen az iskolai dráma szakkör is bemutatkozott egy karácsonyi történettel.

Télapó December 6-ához közeledve több Mikuláshoz kacsolódó jutalomban részesült az Irinyis diáksereg. Szerdán délután a Létavértesi Művelődési Házba utaztak alsó tagozatos növendékeink A Télapó kalandja című vidám történet megtekintésére. Csütörtökön bőrből készült ajándéktárgyakat készítettek a 3. és az 5. osztályos tanulóink kézműves foglalkozás keretében, melynek célja a kézműves szakmák népszerűsítése volt.

Kézműveskedés az 5. osztályban

A forrásokat a Berettyóújfalui Tankerületi Központ biztosította. Pénteken délelőtt nyílt órákat szerveztünk a szülők részére, majd a tanulmányi munka bemutatása után minden osztályba megérkezett krampuszai kíséretében az iskolai Mikulás. A zsákjában rejlő finomságokat a DÖK biztosította.

Nyílt óra a 3. osztályban

Page 11: Azon a csendes éjszakán - letavertes.hu · Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon

2018. DECEMBER Létavértesi HÍREK 11. oldal

FOTÓ: IRINYI J. ISKOLA ARCHÍVUMA

Megérkezett a Mikulás A hét zárásaként a délutáni órákban következett a várva várt Mikulás diszkó és filmvetítés. A karácsonyra hangolódás december 20-án 14 óra 15 perctől az utcai karácsonyváró rendezvénnyel, december 21-én 10 órától pedig a tornatermi karácsonyi ünnepségünkkel folytatódik.

Mindkét rendezvényre szeretettel hívjuk, várjuk a szülőket és minden érdeklődő létavértesi lakost.

Jákobné Szilágyi Éva iskolai tudósító

December 11-én a Sportcentrumban magánszemélyek felajánlásából származó ruhák osztásra került sor, melyen kötel 150 fő jelent meg és válogatott a maga számára megfelelő cipőt és ruhaneműt.. Az akciót a Családsegítő Szolgálat munkatársai koordinálták. Papp Zoltán képviselő

Rendhagyó kézműves közösségi este

Pedagógusok, szülők, jó ismerősök együtt kézműveskedtek az Irinyi kiállítóteremben. Meg kell állni a rohanásban! Le kell ülni és az apró örömökre, fontos emberekre és érzésekre figyelni. Hányan, hányszor és hányféleképpen hívják fel erre a figyelmünket, ám meg sem halljuk, mert fáradtak vagyunk, rohanunk, és azt érezzük a 24 órás nap nem elég ahhoz, hogy mindent elvégezzünk. S ahogy beköszönt az év vége az ünnepekkel, csak egy végtelen listát látunk rajta feladottakkal, nem az örömöt, csak a fáradtságos munkát, amíg végre leülhetünk az ünnepi asztalhoz. .- Jó ez így? - Nem! Emiatt éreztük azt, hogy meg kell állnunk az elsodró novemberi hétköznapokban és feltöltődni, picit az ünnepekre hangolódni együtt. Napjaink hangzatos és divatos jelensége az ún. „workshop”, ami kézműves foglalkozást jelent felnőtteknek. Egy alapgondolatunk volt hát, amivel felkerestük Sápi Bettina monostorpályi virágkötőt. Egy kreatív kis csapat nagyon gyorsan megszervezett csütörtöki kézműves estéjén Betti és Meli útmutatásával elkészítettük az adventi kopogtatóinkat és asztaldíszeinket. Mindannyian munkából loholtunk az Irinyi kiállítóterembe, ahol picit kiszakadva a mindennapokból együtt lehettünk, önfeledt munkába és beszélgetésbe feloldódva.

FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

Azóta már az elkészült büszkeségeink ott vannak az otthonainkban, és ha rápillantunk jóleső emlékként ott az együtt töltött idő is. Egy apróság, amely azt súgja: közeleg az Ünnep. És eszünkbe juttatja igazából miről is szól az év ezen időszaka. Köszönjük a Betti Virág üzletnek, hogy partnerek voltak ennek a rendhagyó kézműves közösségi estének a megvalósításában, és köszönöm a kedves munkatársaimnak, barátainknak és családtagjainknak azt, hogy a karácsony már beköltözött a szívünkbe egy ilyen apró mozzanattal! A legfontosabbat adtuk egymásnak: az együtt töltött időt.

Tamás Henriette szervező

Page 12: Azon a csendes éjszakán - letavertes.hu · Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon

12. oldal Létavértesi HÍREK 2018. DECEMBER

LÉTAVÉRTES sc ’97 hírei

A felnőtt bajnokságban résztvevő játékosaink a téli pihenőt töltik, míg a fiatalabb korosztályok folyamatosan versenyeznek. Úszóink az októberi Gyulán rendezett verseny után december 08 -án Békéscsabán is megmérették magukat. Számos arany-, ezüstérem és oklevél került a tarsolyukba.

U 10 –es lányokkal Hajdúnánáson

U.10 korosztályban versenyző leány kézilabdásaink november 24.-én Hajdúnánáson szerepeltek, és sikerrel mérkőztek meg Hajdú-szoboszló és Balmazújváros csapataival.

FOTÓK: MAGÁNARCHÍVUM

A krónikus betegek számára gyűjtött adományok Zumba szakosztályunk tagjai december 9 -én Mikulás jótékonysági felajánlással egybekötött zumba órát tartottak. A felajánlott tartós élelmiszerek és játékok az intézmények által összegyűjtött felajánlásokkal együtt még Karácsony előtt beszállításra kerülnek a debreceni Mikulás központba.

Egyesületünk vezetősége Létavértes város valamennyi polgárának Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt kíván!

Papp Zoltán szakosztályvezető

Tisztelt Gazdálkodók! Az őstermelői kártyákat 2019. évben is szükséges felülírni a megváltozott személyes adatokkal (név-, lakcímváltozás, NAV-nál bejelentett tevékenységi kör bővítés), illetve minden földterületet érintő változást, értékesíteni kívánt termékek körét és mennyiségét illetően. A változást évente egyszer, június 15-ig kell bejelenteni. A 2016-ban kiadott Őstermelői igazolványok 2020.12.31-ig hatályosak, de csak 2018.12.31-ig érvényesek. További két évre 2019 2020-as évekre lehetőségük van a termelőknek érvényesíteni az igazolványokat. Kérek mindenkit, hogy őstermelői kártyáját minden esetben hozza magával, az ügyintézési idő csökkentése érdekében. Nitrát adatszolgáltatás A 2018. évre vonatkozó nitrát adatszolgáltatást a 2019 januárjától március 31-ig kell teljesíteni. Benyújtás: elektronikusan - ÁNYK program + Ügyfélkapus benyújtás -> visszaigazoló levél érkezik. A beküldött adatlap másolatát 5 évig meg kell őrizni! A gyümölcsültetvények telepítésének bejelentését, valamint a meglévő ültetvények nyilvántartását, a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény (továbbiakban Tftv.) szabályozza. 2018. január 1-jétől megváltoztak a gyümölcsültetvények telepítésének engedélyezésére valamint a meglévő ültetvények nyilvántartására vonatkozó előírások. A Tftv. előírja a gyümölcsültetvény kataszter vezetését, amelynek felállításához a 2018. január 1-je előtt telepített ültetvényeket is nyilvántartásba kell venni. A kataszter közhiteles nyilvántartásnak minősül. A nyilvántartási kötelezettség a 2500 négyzetmétert meghaladó gyümölcsültetvényekre vonatkozik. Ugyanakkor a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a 2018. január 1-je előtt engedély nélkül eltelepített 2500 négyzetméternél nagyobb gyümölcsültetvényeket 2018. december 31-ig szankció nélkül lehessen bejelenteni nyilvántartásba vételhez a területileg illetékes telepítési hatósághoz. A bejelentési kötelezettség az ültetvény használójára vonatkozik. Az ültetvénnyel kapcsolatos adatokat a telepítési hatóság által rendszeresített 2. számú adatlap kitöltésével (amely itt érhető el) lehet benyújtani a területileg illetékes telepítési hatósághoz (a megyeszékhely szerinti járási hivatal e feladatokat ellátó szervezeti egysége). A 2. számú adatlap kitöltésén kívül más dokumentum benyújtására nincs szükség. A bejelentés illetékmentes. A bejelentések valóságtartalmát az illetékes telepítési hatóság (a megyeszékhely szerinti Járási Hivatal e feladatokat ellátó szervezeti egysége) a helyszínen ellenőrizheti. A bejelentési kötelezettség elmulasztása 20 000 - 50 000 forintig terjedő bírság kiszabását vonhatja maga után (a Tftv. 64.§ (2) bekezdés a) pontja alapján). Benyújtandó: HBM Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Földművelésügyi Osztály 4024 Debrecen, Kossuth utca 12-14., Postafiók: 4002 Db. Pf. 131 vagy ügyfélkapun, cégkapun keresztül az https://epapir.gov.hu/felületen 2018. december 27-én és 28-án az ügyfélfogadás és az ügyintézés szünetel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara valamennyi megyei igazgatóságán és a helyi falugazdász (TISZ)-irodákban is. December 21-ig a megszokott nyitva tartással várjuk Önöket, keressenek bennünket bizalommal. Kellemes ünnepeket kívánunk.

Zilahi Kristóf és Kasza Béla falugazdászok

Page 13: Azon a csendes éjszakán - letavertes.hu · Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon

„Nem vársz már minket ragyogó szemekkel Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De egy könnycsepp a szemünkben Érted él, Egy gyertya az asztalon érted ég. S bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, Szívből szeretünk, s nem feledünk Téged.”

PANKOTAI IMRE

1949 - 2017 halálának 1. évfordulóján emlékezik:

Felesége és családja

2018. DECEMBER Létavértesi HÍREK 13. oldal

Apróhirdetés 528.-Ft + ÁFA= 670.-Ft

TERMŐFÖLD. Létavértes Csere-kertnél 0,33 ha 9,5 AK értékű ter-mőföld eladó.. Tel: 0670 703 1695

(B.2018/28560/23/52) TERMŐFÖLD. Létavértes, Dohánybeváltónál a 0780/13 hrsz. Alatt 21,23 AK értékű termőföld eladó. Telefonon: 06 30 353 8090

(B-2018./28560/19/60) SZÁNTÓFÖLD. Létavértes hatá-rában 0528/8 hrsz, alatt fekvő 2,31 ha területű 56,24 AK értékben eladó. Érdeklődni: 06 20 454 0231

(B-2018/28560/22/18) SZÁNTÓFÖLD. A vértesi határ-ban a 0549//1 hr. számon 4 ha-88,51 AK értékű szántó eladó.. Érdeklődni lehet: 06 (52) 556-822

(B-2018/28560/23/32)

LAKÓHÁZ. Létavértes központ-jában, Nagyváradi u. 24/A, eme-letes, 180 m2-es, 3 szobás, parkettás, gáz- és vegyes tüzelésű központi fűtéses lakóház garázzsal, gazdasági- és melléképületekkel, ipari árammal, pincével eladó,. Érdeklődni lehet 06-30 / 252-6375

(B-2018/28560/19/8) CSALÁDI HÁZ. Létavértes, Zöldfa u. 3. szám alatti 2 szobás, gáz központi fűtéssel és modern cserépkályhával, műanyag nyílászá-róra kicserélt 75 m2 –es lakóház 500 öles kerttel eladó. Telefonszámok:06 30 353 8090 és 06 30 6549669 .

(B-20128/28560/19/60)

Hirdetések leadása január 10-ig

GYÁSZHÍREK, MEGEMLÉKEZÉSEK

fényképpel, (50 x 90 mm-es) 2400 Ft + ÁFA = 3050 Ft

ADVENT NYITÁNYA

FOTÓ: EGYHÁZ ARCHÍVUMA

December 2-án, az Árpád téri templomban a hagyományoknak megfelelően a Nagylétai Református Énekkar zenés áhítatával nyitották meg az adventi időszakot. A Hadházi Tamásné Esze Emőke vezetésével előadott szép műsort követően nyitották meg a templomkerti Betlehemet, melyet a gyülekezeti teremben szeretetvendégség és adventi vásár követett.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet Járőrtárs beosztás betöltésére. A pályázatra cselekvőképes, 18. és 55 év közötti érettségizettek jelentkezését várjuk. Felvételi követelmény: egészségügyi, pszichikai és fizikai megfelelés, magyar állampolgárság, valamint büntetlen előélet. A jelentkezésről bővebb tájékoztatás a HBMRFK Debrecen Kossuth utca 20. szám alatt, vagy a 06-70/654-4778-es telefonszámon

„Csillag lett Ő, mert szívből szeretett, s mi szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint lenyugvó nap, De a szívünkben él, s örökre ott marad.”.

SSÓÓSS IISSTTVVÁÁNN 1974. 07 31.– 2009. 12. 10.

Emlékezünk halálod 9. évfordulóján

Szerető családod

Kirajzolták érzéseiket, gondolataikat

FOTÓ:: MÁTÉ JÓZSEF

December 3-a a fogyatékkal élő emberek világnapja. Erre az alkalomra iskolánk (Arany János) rajzpályázatot hirdetett a tanulóknak. Vajon hogyan látják ők gyermeki szemeikkel? A tanító nénik: Fazokán Jánosné, Herczné Egri Hajnalka, Nagy Tamásné, Tompáné Krizsanyik Orsolya, Belényesiné Kiss Edit és Máté József tanár úr, időt és energiát nem sajnálva elmélyültek velünk a témában. S az eredmény 70 darab csodálatos kép a mássággal élő emberek életéről. A kicsik a mesék világából, a nagyobbak a való életből merítették témáikat. Megható látni, milyen nyitott szemmel és szívvel rendelkeznek tanulóink. Köszönet illet minden résztvevő gyermeket! Nem szabad elfelejteni, hogy bármelyik pillanatban történhet velünk olyan dolog, mely alapjaiban megrengeti addigi életünket. A sérült embereknek nem sajnálatra, hanem az elfogadásra van szükségük. Hogy mégis mit tehetünk értük? Minden nap úgy induljunk el, hogy van nálunk néhány kedves szó, egy simogató tekintet, egy segíteni akaró kéz. Ha ennyit meg tudunk tenni, mi is „gazdagabbá” válunk. A tanulók alkotásai december végéig tekinthetők meg az Arany János Általános Iskola aulájában (Árpád tér, uszoda felőli bejárat

Ignáthné Weszelovszky Györgyigyógypedagógus

További képek: www.letavertes.hu /Hírek

Page 14: Azon a csendes éjszakán - letavertes.hu · Azon a csendes éjszakán Azon a csendes éjszakán, amikor mindenki Őrá vár nyisd meg a szíved és szeress. Haragod nyomban múljon

14. oldal Létavértesi HÍREK 2018. DECEMBER