Upload
wucelis-saerus
View
91
Download
7
Embed Size (px)
DESCRIPTION
Bakócz Tamás - az egyszerű kerékgyártó fiából a krakkói, majd ferrarai és padovai egyetemeken tanult főpap, diplomata -, Mátyás király kancellárja lett. A király halála után kezdődött hatalmának fénykora. Ulászló mellett főkancellárként megszerezte a legfőbb hatalmat, és rövidesen az esztergomi érseki székbe került. 1500-ban bíborossá kreálták. Bakócz a nemzetközi politika kulcsfontosságú embere lett, és egyházi pályafutása nyomán megnyílt előtte az út a legfelső pozíció, a pápaság felé. Loredano velencei dózse jelezte, hogy kész őt ebben segíteni és egyidejűleg évi 3000 arannyal járó egyházi javadalmat adományozott neki. A Mátyás király környezetében felnőtt Bakócz látta, hogy az udvar humanistái jelentős szerepet játszanak az építkezések programjainak kialakításában, szem előtt tartva, hogy az épületek mindenkor a király "magnificenciájához" - méltóságához illőek legyenek. A reneszánsz főúr műpártolása nem pazarlásnak, hanem erkölcsi kötelességnek minősült.
Citation preview
TÁJAK KOROK MÚZEUMOK KISKÖNYVTÁRA 635
© Cartographia Kft. Budapest. 2000. 660893
A CÍMLAPON: A kápolnabelső a bejárat felől A HÁTLAPON: A kápolna oltára
A Mátyás király utáni Magyarország talajából, magyar mecénás elképzeléséből nőtt ki ez az itáliai művészek által formába öntött műalkotás.
Bakócz Tamás - az egyszerű kerékgyártó fiából a krakkói, majd ferrarai és padovai egyetemeken tanult főpap, diplomata -, Mátyás király kancellárja lett. A király halála után kezdődött hatalmának fénykora. Ulászló mellett főkancellárként megszerezte a legfőbb hatalmat, és rövidesen az esztergomi érseki székbe került. 1500-ban bíborossá kreálták. Bakócz a nemzetközi politika kulcsfontosságú embere lett, és egyházi pályafutása nyomán megnyílt előtte az út a legfelső pozíció, a pápaság felé. Loredano velencei dózse jelezte, hogy kész őt ebben segíteni és egyidejűleg évi 3000 arannyal járó egyházi javadalmat adományozott neki. A Mátyás király környezetében felnőtt Bakócz látta, hogy az udvar humanistái jelentős szerepet játszanak az építkezések programjainak kialakításában, szem előtt tartva, hogy az épületek mindenkor a király "magnificenciájához" - méltóságához illőek legyenek. A reneszánsz főúr műpártolása nem pazarlásnak, hanem erkölcsi kötelességnek minősült.
Ahogy Bakócz előtt megcsillant a pápaság reménye, valószínűleg figyelemmel kísérte II. Gyula pápa lépéseit. A humanista levélírás bizonyos hírközlő funkciót is betöltött. Ez a szokás sokáig élt és „Nova" címmel még Oláh Miklós is többször közölte leveleiben a legfrissebb híreket. A római hírek között értesülhetett Bakócz a pápa építkezési terveiről és síremlékének előkészületeiről. Mindenesetre az 1506-ban megkezdett esztergomi sírkápolna művészi kvalitásai nem akármilyen "exemplumról", példaképről tanúskodnak. Nyilvánvaló, hogy ha Bakócz olyan épületet akart emeltetni saját hírnevének és emlékének, amely Itáliában is megállja a helyét és elismerést arat a kortársak között, ahhoz saját hazájában sem előképet, sem mestert nem találhatott.
A feladathoz megvolt a művészi környezet Itáliában, hiszen kisebb centrális kápolnák építésével már Brunelleschi óta foglalkoztak a reneszánsz építészei. Amikor Bakócz hozzáfogott a kápolna építéséhez, a legtekintélyesebb építész, aki a centrális teret a quattrocento végére önálló, görög kereszt alakú kompozícióvá tudta fejleszteni, Giuliano da Sangallo volt. Sokáig bizonytalan volt, kié is lehetett a kápolna építészeti koncepciója, viszont két olyan mesterről is vannak adatok, akik a munkálatokkal kapcsolatban voltak. Az egyik Andrea di Piero Ferrucci, akit sokáig csak a fehér márványból faragott oltár alkotójaként tartott számon az irodalom, a másik Ioannes Fiorentinus.
A magyar művészettörténet már több mint egy évszázada foglalkozik a Bakócz-kápolnával, de az utóbbi időkig nem vált egyértelművé abban Andrea Ferrucci szerepe. Giorgio Vasari, az olasz reneszánsz művészet nagy életrajzírója szerint Ferrucci a szobrászat mellett kedvét lelte az építészetben is. Neki tulajdonítható a fiesolei plébánia számára készült kápolna, amelyből csak az oltár maradt fenn a dóm régi sekrestyéjébe áthelyezve. Ezt a művet Jacopo di Andrea del Mazával együtt építette. Az építkezés aláírt tervrajzai, szerződése és elszámolásai fennmaradtak. A kápolna 1492-93-ban, az oltár 1494-ben készült el. Vasari alapján neki tulajdonítjuk a fiesolei San Girolamo számára készült márványoltárt, melyet ma a londoni Victoria and Albert múzeumban őriznek, valamint az 1506-ban keletkezett kis kápolnát Imolában. A kis négyzetes kápolna felépítménye az esztergomi kápolna architektúrájának egyszerűbb, kisebb változata. Vasari szerint Ferrucci ezeknek a műveknek alapján vált ismertté és került a firenzei dóm szobrászműhelyébe, melynek azután 1512-től vezetője volt. A tehetséges művész hamarosan kapcsolatba kerülhetett Michelangelóval, aki 1517-ben megbízta a San Lorenzo-templom homlokzati munkáinak vezetésével, majd 1524-től a Medici-sírkápolna munkavezetőjéül szerződtette. Andrea Ferrucci tehát a korabeli toszkán mesterek második vonalának egyik jelentékeny és sokat foglalkoztatott képviselője volt. Vasari ezt írja életrajzában: „Az ő kezétől származott egy márvány sírbolt, melyet egy magyarországi városba, Esztergomba küldtek s amelyben egy igen szépen formált Madonna volt, más alakokkal együtt: ebbe a sírboltba helyezték később az esztergomi bíboros testét. " Vasari arról is tudósít, hogy 1517-ben Ferrucci egy kutat készített a magyar király számára.
A Bakócz-kápolna mesterével kapcsolatban a magyar művészettörténet-írás bizonytalanságának oka kétségtelenül Vasari kissé homályos szövege, melyben egyrészt a Ferrucci kezétől származó „sepoltura"-ról van szó, amelyben igen szép szobrok találhatók, és melyben a bíboros testét eltemették, másrészt egy műről, amit Esztergomba küldtek. A forrás első értelmezője 1875-ben Dankó József esztergomi kanonok volt, aki a Simor-féle helyreállítás alkalmával kiadott latin nyelvű emlékkönyvében a következőképpen írja le a kápolna keletkezését: „Bakócz buzgó lelkét a legnagyobb gondoskodás töltötte el, hogy a kápolnát minél nemesebbé és fenségesebbé tegye. Ezért Giorgio Vasari tudósítása szerint a fiesolei Andrea Ferruccira, annak a kornak igen jeles szobrászára bízta ezt a müvet, hogy a kápolna a Boldogságos Szűz Mária segítségül hívása által márvány
emlékműként képviselje. Tamás bíborosnak úgy tetszett, hogy az egész helyiséget vörösmárványból készítsék, huszonkilenc láb szélességben és harmincnégy láb hosszúságban, az oltárt pedig, amelyet kelet felé helyeztek el, Andrea Ferrucci fehér luccai márványból alkotta meg."
Gondolhatunk itt arra, - mint a fiesolei kápolna esetében ennek írásos nyoma is maradt - hogy Ferrucci kezétől származhatott a kápolna terve, de a helyszíni munkákban valószínűleg személyesen nem vett részt. Esztergomba pedig a terveken kívül magát az oltárt és annak igen szép szobrait küldhette, melyeket nyilván Firenzében saját kezűleg faragott.
A Bakócz-kápolna csodálatos építészeti és szobrászati egysége nem lehet véletlen.
A középkori székesegyház a Bakócz-kápolnával a 18. században
Építészet és szobrászat a reneszánszban nem vált szét, egy-egy művész néha több művészeti ágban is jeleskedett, és Ferrucci esetében Vasari külön kiemeli ezt. Ha tehát a kápolna mesterének kérdésében néhány adatot újraértelmezünk, elfogadhatjuk Andrea Ferruccit, mint a kápolna mesterét.
A Bakócz-kápolnát építő műhely számos különböző kőszobrász - kőfaragó szervezete lehetett, akikkel az építkezés éveiben a másik név szerint ismert mester, Ioannes Fiorentinus állandóan kapcsolatban volt, valószínűleg mint vezető mester. Ő maga a kápolna leggazdagabb plasztikai részein dolgozott, míg a kisebb jelentőségű plasztikai részletek és az architektonikus tagozatok a műhely többi kőfaragója között oszlottak meg.
Esztergom középkori Szent Adalbert-székesegyházának lebontás előtti állapotát szerencsésen megőrizte számunkra az az alaprajz, amelyet Máthes János, a prímási javak kezelője és az építke-
zések felügyelője 1827-ben megjelent könyvének mellékleteként közreadott. A felmérés nemcsak a középkori Magyarország egyik legfontosabb érseki bazilikájának alapelrendezését mentette át az útókornak, hanem a Bakócz-kápolna elhelyezkedésére is értékes információkat nyújt. A déli oldalon az új kápolna négyszögletes, centrális, kupolás tömegével a várba érkezőt elsőként fogadta, és hangsúlyos helyzetével mindjárt magára is vonhatta a székesegyház felé közeledő figyelmét.
Új és igazi reneszánsz gondolat volt - Itálián kívül először - a sírkápolnának centrális térként való megformálása, s a székesegyház terével való szerves összekapcsolása. A négyzet alaprajzú és kereszt alakban árkádos nyílású fülkékkel bővített, csegelyes kupolával fedett tér úgy illeszkedett a Szent Adalbert-székesegyházhoz, hogy északi fülkéje - a többi háromnál jóval magasabban záródó ívvel áthidalva - tágas bejárati nyílást alkotott a bazilika déli falában, ily módon közvetlen kapcsolatot teremtve az oldalhajóval. Ebben az alaprajzi és térrendszerben a kápolna olyan szervesen helyezkedett el, hogy az igen átgondolt, tudatos koncepciót sejtet. Bakócz építkezése nem csupán öncélú emlékmű akart lenni, hanem az érseki székesegyház egész összefüggésében volt megkomponálva. Nemcsak építőjének személyes dicsőségét szolgálta, hanem egyszersmind a Szent Adalbert bazilika bővítését és gazdagítását is. A kettő összefüggése sajátos példáját adta egy gótikus csarnoktér és egy reneszánsz centrális tér művészien megoldott kapcsolatának. A belépés, közeledés, feltárulás, megérkezés folyamata egy összetett, középkori téren keresztül vezetett el a reneszánsz önálló, emberközpontú, centrális térélményéhez.
A fülkékkel bővített négyzetes alaprajz fölé emelkedő tér három egymást követő szférából épül fel. Az alsó az oldalfalak és oldal fülkék szférája, amely erőteljes háromtagú főpárkánnyal zárul. A főpárkányt csak a székesegyház felé nyíló oldalon törte át a magasba ívelő bejárati nyílás. A második a főpárkány feletti félkörös falíveken nyugvó csegelyek szférája, amelyek a kör alaprajzú kupo-lapárkányt tartják. Végül a harmadik a kör alaprajzú párkány felett emelkedő lanternás kupola, amely elődeit túlszárnyalva - a valódi cinquecento értelmében vett lanternás kupola volt. Ez azonban nem kőből készült, hanem vasvázra szerelt, aranyozott rézlemezekből, amelyeket kazettás rendszerben domborművek díszítettek. Sajnos, míg például a bejárati keretarchitektúrának vagy az retablónak az eredeti formai összefüggéseit a megmaradt részletek alapján megközelítő hitelességgel rekonstruálni tudjuk, a kupolá-
nak csupán vázlatos befoglaló formáját ismerjük Packh felméréséből. Formai részleteiről és méreteiről pedig egy 1687-1695 között keletkezett részletes leírás adhat fogalmat.
A kupola kissé nyújtott, elliptikus, klasszikusan szép arányú konstrukció volt, amelynek magassága az alapkör sugarának közel másfélszerese. A lanterna a leírás szerint nyolcnyílású volt, a nyílások között páros oszlopokkal. A kupola szerkezeti vázát huszonnégy bor-daív alkotta, amelyeket vízszintes körgyűrűk kapcsoltak össze. Ez a vázszerkezet a kupolát négyszer huszonnégy, összesen kilencvenhat, felfelé keskenyedő mezőre tagolta, amelyeket tűzben aranyozott és ezüstözött rézlemezek töltöttek ki. A lemezeken Jézus életéből vett jelenetek és szenteket ábrázoló kompozíciók voltak. Az összhatást valószínűleg hasonló plasztikai értékű kazet-tázás határozta meg, mint amilyen a fülkeboltozatok ívbélletein látható. A vasváz mentén rézből domborítva és a vázra felszerelve kétoldalt kimataggal és gyöngysorral kísért lemezek alkothatták az egyes kazetták kereteit, hasonlóan a fülkékhez. A kazetták alapsíkjait díszíthették a jelenetek, alakok, esetleg egyéb díszítőmotívumok is. A kupola és a fülkék építészeti tagozása között feltétlenül valamilyen harmónia volt.
A kápolna alaprajza eredeti helyzetében (Packh János felmérése)
Maga a szerkezet lényegében tehát díszbádogos munka volt, művészileg és technikailag nyitott kérdés marad azonban, miért választották Esztergomban ezt a megoldást. Az okot a technikai - mai szóval építőipari - háttér hiányában kereshetjük.
A félgömb-, vagy elliptikus keresztmetszetű szférikus kupolaboltozatok építése Itáliában is csak a 16. században terjedt el, annak előtte inkább a kolostorboltozat különböző válfajait, vagy az úgynevezett esernyőboltozatot alkalmazták, amely még nem valódi kupola, csupán a gótikus boltozatok reminiszcenciáján alapuló bordás szerkezet. Valószínűnek látszik hát, hogy Bakócz abban az
időben még egyszerűen képtelen volt ilyen kupola kivitelezésének megoldásában és helyszíni irányításában jártas szakembert kapni Itáliából, a magyarországi építőműhelyeknek pedig csupán gótikus boltozatok építésében volt gyakorlata.
Márpedig Bakócznak nagyon fontos volt ez a kupola. Rómában 1505-ben készült el II. Gyula pápa síremlékének első terve. Mondtuk, hogy Bakócznak tudni kellett az építkezés előkészületeiről. De éppúgy ismernie kellett a kupolás, centrális sírépítmények hagyományát és túlvilági jelentését, és nem elégedhetett meg más térformával, csak olyannal, amely Rómában is megállja a helyét. Ha a kupola nem volt kivitelezhető kőből, meg keľlett oldani más módon. Ez adhatta az ötletet a fémvázra szerelt rézlemezekhez, s ez a megoldás méltón illeszkedett az architektúra művészi színvonalá
A kápolna metszete eredeti helyzetében (Packh János felmérése)
hoz. Aranyfényű ragyogásával, formai gazdagságával tökéletes szimbólumát adta a mennybolt túlvilági szférájának.
A centrális terek fejlődésének története során mindig visszatérő művészi probléma volt az áttekinthetőség és a magasba törő lendület küzdelme. A térhatás legfontosabb tényezői: a belső átmérő és magasság aránya, az egymás feletti szférák részarányai, azok a látószögek, amelyekből a tér különböző alkotóelemei feltárulnak s végül a határoló felületek tagolása.
A Bakócz-kápolnában az alapnégyzet és a kupola magasságának viszonya 1:2,5 -tehát egy erősen nyújtott felfelé törő térrel álltunk szemben. Ezt az arányt még má
zl kápolna eredeti állapotának rekonstruált metszete a bejárat felé nézve (Horler Miklós rajza)
ga Michelangelo sem feszítette tovább, sem a Medici-sírkápolnában, sem a San Pietro középterében. Ugyanakkor ez a nyújtott kupolatér mégis áttekinthető és levegős, ami egyrészt a belső architektúra jól megválasztott tagolásának, másrészt a megfelelő látószögek biztosításának köszönhető. A nyújtott tér felfelé törő dinamizmusát a fényhatások is fokozták. A kupola záradéka felett a lanterna emelkedett, amelynek nyolc, közel két méter magas ablakán keresztül felülről áradt a fény, míg egy szinttel lejjebb, a csegelyek közt három körablak világította be a főpárkány fölötti szférát. Az alsó szinten már csak egyetlen körablak nyílott a stallumok felett, így a fény felülről lefelé fokozatosan csökkenő intenzitással fejezte ki a magasság és mélység, feszültségét.
Érdekes, hogy Charles de Tolnay, a nagy magyar Michelangelokutató, az egymás feletti szférák hasonló koncepcióját elemezte ki annak Medici sírkápolnájában, ahol a fény fokozatos csökkenése szerinte az égi szférától a holtak honáig a világmindenség felépíté-
sét hivatott kifejezni. Aligha véletlen, hogy Bakócz sírkápolnájából is ugyanezek a gondolatok elemezhetők ki.
A belső tér négy fülkéje közül a sekrestye oldalán lévő épp kétszer olyan mély, mint a többi három, ami a centrális térnek finom kelet-nyugati nyújtást ad. E rendhagyó bővítésnek lehetséges magyarázata, hogy az alapító sírhelye így kápolnája főtengelyében, az oltárral szemközt, valóban hangsúlyos, rangjához méltó és az építészeti koncepció egészébe szervesen illeszkedő helyet kaphatott. Bakócz 1521. évi végrendeletében meghagyta, hogy testét az általa épített kápolna földjébe temessék. A temetés módjáról és pontos helyéről azonban semmi adatot nem ismerünk.
Egy kupolás térnél ahhoz, hogy az egész teret egy szempillantással át lehessen tekinteni, ki kell lépnünk a kupola alól egy külső pontra, ahonnan mindent egységben láthatunk. A nagy reneszánsz térkompozícióknál a mellékterek nyújtják ezt a lehetőséget, a Bakócz-kápolna azonban csak egy kis, fülkékkel bővített négyzetes tér, amelynek azonnali áttekinthetőségét mesterien oldotta meg a tervező azzal, hogy az eredetileg a Szent Adalbert-székesegyházba nyíló fülke íve jóval a belső főpárkány fölé emelkedett. Épp ezért a legnagyobb kár, ami a kápolnát a 19. századi áthelyezés során érte, az volt, hogy 180 fokkal elfordították, s így egykori bejárati nyílása befalazva a külső oldalra került. Szerencsére változatlanul maradt a megközelítés másik iránya a sekrestye felől. Ezen az oldalon van ugyanis az a térbővület, ahol Bakócz nyugvóhelyét sejtjük, s amely lehetővé teszi, hogy a kápolnát kedvező látószögben pillanthassuk meg. Ha ez a látvány nem is kárpótol az egykori bejárati nyíláson át feltáruló élményért, legalább őrzi a kápolna céltudatosan megszerkesztett eredeti térművészeti koncepcióját.
A jól megválasztott arányok és látószögek mellett a tér áttekinthetőségét és megértését a belső erőteljesen kirajzolódó rendszere segíti elő. A szerkezet legfontosabb vonalainak hangsúlyozása mellett csupán az ajtók és ablakok keretezése kap szerepet a falak tagolásában. Ezt a tiszta építészeti rendszert az egységes anyag: a sajátosan magyar, Esztergom vidéki vörös márvány teszi egyedülállóan előkelővé és monumentálissá. Az egész architektúra mintha egyetlen darab meleg, barnásvörös, csillogó fényű márványtömbből volna kifaragva, ami utánozhatatlan művészi atmoszférát ad a kápolnának. Rendkívül nemes és előkelő, de nem hidegen fenséges, hanem emberien meghitt és harmonikus.
Az Esztergom vidéki vörös márványt a magyarországi építészet már a kora középkor óta ismerte és alkalmazta, de egy egész
let egységes anyagaként csak itt fordul elő. Valószínű, hogy ez esetben szimbolikus jelentése is van, Bakócz bíborosi méltóságát ezzel is kifejezésre kívánta juttatni. A magyar vörös márvány különleges közvetlenséggel öltötte magára az újra felfedezett római építészet klasszikus formáit. A kápolna e téren is az új korszak szellemét követi, és a lényegében még korai reneszánsz teret a legtisztább klasszikus formába öltözteti.
A tagozatok nagy része ismétlődő építészeti forma és oly egységes, mintha egyetlen kéz faragta volna. Minden bizonnyal egységes tervezői koncepció alapján több, azonos képességű kőfaragó hozta létre. Viszonylag kisebb részét teszik ki a felületnek azok az ornamentumok, melyek már díszítőszobrászi képességeket kívánnak meg, s ennek megfelelően forma-adásuk is bizonyos mértékig a szobrász egyéni fantáziájától, ügyességétől, tanultságától függ. A reneszánsz motívumkincs rendkívüli gazdagsága ellenére a rozetták, bőségszaruk, maszkok, delfinek, kagylók, szalagok s a mindezeket összefüggő kompozícióba szervező akan-tuszindák, levélcsokrok világában tüzetes morfológiai elemzéssel meg lehet különböztetni egyes müvészkezeket.
Színvonal tekintetében nagyjából egységes csoportba tartoznak a bejárati architektúra, a belsőben a csegelyek négy címeres tondó-ja, a pillérfejezetek, valamint a mellettük lévő ívháromszögek dí-szítményei és a fülkeboltozatok változatos rozettái. Az előzőknél valamivel szerényebb kvalitásúnak és más jellegűnek látszik a két sekrestyeajtó és a sekrestyében lévő lavabofülke, valamint a kórus-
Kazettás ívbéllet részlete
ablak alatti angyalfigura. Mindezek a részletek közel állnak egymáshoz, s így lehetséges, hogy ugyanazon mester munkái. Végül világosan különválaszthatók a stallu-mok pillérfejezetei és az oltár melletti kis ampolnás fülke díszítései, amelyeket az építészeti tagozatokon dolgozó valamelyik ügyesebb kőfaragó készíthetett különösebb szobrászi tehetség nélkül. Az ilyesféle megállapítások, illetve megkülönböztetések különösen érdekesek akkor, ha a kor mühelyszervezeti kérdéseit vizsgáljuk. Azonban fon-tosabb ennél az egész mű stílusában, koncepciójá
ban megnyilvánuló egység, mely a kápolna egészét éppúgy áthatja, mint a díszítmények legkisebb részletét.
Tudatos kompozíció eredménye a csegelyeken lévő négy címer elhelyezése és formavilága. A négy közül kettő-kettő átlósan csendül össze egymással. Kettő azonos elrendezésben Bakócz címere, a címerpajzs felett az érseki kereszttel és a bíborosi kalap alól kicsüngő hármas bojttal. A másik kettő közül egy a királyé, a Jagellók címere felett koronával, kétoldalt gazdagon tekeredő redözött szalagokkal, a másik pedig Szatmári György pécsi püspöké. Szatmári címere hasonló pajzsba van komponálva, mint a Bakócz-cí-
Pillérfejezetek a délnyugati sarokban
A kápolna belseje a sekrestye felé nézve
Az ívháromszög díszítésének részlete a nyugati oldalon
merek, de a pajzs köré a Sárkányrend tagjainak kijáró finoman cizellált sárkányalak tekeredik, felette pedig a bíborosi kalap helyett püspöksüveg van. A pajzs két oldalán a királyi címeren lévőhöz hasonló szalagok redői töltik ki a mezőt. A címerek oroszlánjai, a szalagok, a koronát és a mitrát díszítő ékkövek megformálása semmi kétséget nem hagy afelől, hogy mindet ugyanaz a kéz faragta.
Végül van még egy ornamentum, amely talán több, mint díszítő szobrászi ötlet. Ez a Bakócz feltételezett sírhelye feletti kórusablak könyöklője alatti angyal. Ahogy az ablak két oldalán feltárt két kis mécsesfülke, úgy a két sekrestyeajtó közé elképzelt sírhely fölött lebegő angyal is lehet, hogy a liturgia ősi könyörgéseire utal: „Lux aeterna luceat ei" (Örök világosság fényeskedjék neki), „Inparadi-sum deducant te angeli" (Angyalok vezessenek a paradicsomba) és „Chorus angelorum te suscipiat" (Angyalok kara fogadjon be téged).
Milyen volt ezek után az oltár, mely a kápolna keleti fülkéjének hátfalán helyezkedett el? A legújabb kutatások alapján sikerült a török hódoltság alatt megrongált, majd később átalakított eredeti állapot elméleti rekonstrukcióját megszerkeszteni.
Architektonikus felépítése négyszintes. A kápolna padlóján álló lábazat felett emelkedik a három fülkét magába foglaló, lizénákkal tagolt főemelet, amely háromtagú főpárkánnyal zárul. A főpárkány a középső, magasabb fülke hátfalán is továbbfut, mintegy annak váll párkányaként, s így határozott vízszintes tagozattal foglalta egységbe a főemelet keretarchitektúráját. A három fülke közül a középsőben Vasari leírása alapján egy Madonna-szobor állhatott. A két oldalsó fülkeszoborról pontos információ nem maradt fenn. Örök kára a művészettörténetnek, hogy Ferruccinak az oltár főemeleti fülkéibe készült szobrai elvesztek. Alig két és fél évtizedig léteztek; 1519-ben kerülhettek a helyükre és már 1543-ban elpusztították őket a várost elfoglaló törökök. Csupán a főemelet középső fülkéjének jobb oldalán maradt ránk szerény, megcsonkított kis mellékalakként a nagyhatalmú donátor: a földi harcaiban megfáradt, az örökéletbe bebocsátásért könyörgő Bakócz Tamás.
A főpárkány felett magas attika emelkedik, amelynek zárópárkányát a lizénák felett széles, lapos, álló konzolok támasztanak alá. A konzolok felett golyvázott zárópárkány az alatta lévő szintnél mozgalmasabb plasztikai, illetve árnyékhatást adott az attikának. Ez az erőteljes vízszintes záróvonal eredetileg pontosan azonos magasságban húzódott a kápolna-fülkék vállpárkányának magasságával. Az orommezőt alátámasztó attikaemelet négy fülkéjében foglalnak helyet az örömhír szétküldői: az evangélisták.
Az attika sávja fölött emelkedett az egész retablót átfogó, félköríves oromzat, amely új, cinquecento szellemű befejezést adott az oltárépítménynek. A fehér márvány retabló erőteljesen kilépett a vörös márvány hátfalból, ennek megfelelően a fülke hátsó fala mentén még egy 31,5 cm széles tükrös sáv fut körbe, megnövelve ezzel a mélységet. A kísérő sáv szélessége pontosan azonos az oltárarchitektúra kiugrásának eredeti méretével. A szerkesztésnek ezek az alapgondolatai - tehát a félköríves felső lezárás harmonikus beillesztése a félköríves boltozatú fülke terébe, a vízszintes felső párkány igazodása a kápolnafülkék vállpárkányainak körbefutó vonalába, a fülkearchitektúra kiegészítése a retabló előreugró tömbjét keretező kísérősávval - egyértelműen bizonyítják, hogy Ferrucci gonddal és finomsággal komponálta bele az oltárt a kápolna maga alkotta terébe és építészeti rendszerébe.
A félköríves oromzat közepén az oltárképszerűen alkalmazott Angyali üdvözlet dombormű a kompozíció megkoronázását jelenti, mintegy mennyei szférába emeli a szeplőtelen fogantatás misztériumát. Ebben a szférában csak angyalok vannak jelen: bal olda-
Az oltárretabló eredeti állapotának elméleti rekonstrukciója (Horler Miklós rajza)
Az oltár orommezője az Angyali üdvözlet dombormúvével
lon az örömhírt hozó Gábriel, a párkány két oldalán egy-egy térdeplő, adoráló alak kandeláberrel a kezében, végül a jelenet felett, mintegy az égből letekintő kis kerubfej. Ez a kompozíció, s annak ikonográfiái egysége nem érthető jelenlegi széttöredezett elemeivel, a befoglaló félköríves mező nélkül. Épp az hiányzik belőle, ami az egészet egységbe foglalja: a keretet adó lunetta.
1521. június 15-én Bakócz Tamás bíboros bevégezte küzdelmes életét és a sok gonddal, művészi igényességgel megvalósított remekmű befogadta földi maradványait. Ezzel egy történelmi korszak is lezárult: a magyar reneszánsz művészet Mátyás királytól Bakócz Tamásig tartó virágkora.
A kápolna tragikus sorsának első állomása az volt, amikor megfosztották minden felszerelésétől, ingóságától, melyek között drága színarany kelyhek, arany ámpolnák, ezüst kandeláberek, monstran-ciák, miseruhák, függönyök, kárpitok, misekönyvek egész sora szerepelt. Hogy a magyarországi középkor és reneszánsz iparművészetnek milyen mennyiségű és értékű műtárgya ment veszendőbe ezekben az években, arról némi fogalmat adnak azok a becslési jegy-
Az oltár jelenlegi képe
zések, amelyek a kápolna felszerelésének és kincseinek átadásáról fennmaradtak. Ránk csupán a Mátyás-kálvária, a Nemzeti Múzeumban őrzött címeres Bakócz-kehely, egy arany láncon függő díszes mellkereszt, egy címeres miseruha és az úgynevezett esztergomi graduale miniatúrákkal díszített kötete maradt.
1543-ban a törökök elfoglalták Esztergom várát és ahogy Dselálzáde Musztafa török történetíró szemtanúként leírja: „A magas méltóságú vezírek, a győzelmes udvar összes nagyjai és az egész hadsereg bemenvén a várba, a templomokban álló bálványokat ledöntötték, a hitetlenség és tévelygés emlékeit megsemmisítették, a fényes tükörhöz hasonló, különféle színű márványból faragott művészi bálványképeket a csodálatos festményekkel együtt összetörték, az arany- és ezüstkereszteket darabokra zúzták és földre tiporták. "
Az ostrom alkalmával a Szent Adalbert-székesegyház nagyrészt romba dőlt, a maradványok egy részét a törökök az erődítések falaihoz használták fel. Egyedül a Bakócz-kápolna maradt nagyjából épségben a hozzá csatlakozó falak egy szakaszával és a Porta Speciosával. A törökök mecsetté alakították át, így megmenekült a további pusztulástól, csupán az oltár szobrait távolították el, és valószínűleg összetörték, míg a dombormüveket megcsonkították.
A várat 1683. október 28-án a Sobieski János lengyel király vezette felmentő seregek száznegyven év után felszabadították. A győztes hadvezér az ostromot ez alkalommal is túlélt kápolnában mondatott Te Deumot.
A kápolnát több találat is érte, de szerencsére a vastag falak megvédték a belső márvány architektúrát, a kupola és a tető azonban annyira megrongálódott, hogy esős időben nem lehetett bentmaradni a kápolnában. 1686-ban Széchenyi György prímás vállalta a helyreállítás költségeit.
Ekkor a székesegyház teréhez kapcsolódó oldalkápolnából önálló épület lett, melyhez csupán a nyugati oldalon csatlakozott a középkori templom falának egy szakasza. A székesegyház terébe nyíló bejáratot befalazták, csak egy kisebb ajtót hagytak rajta, kis előtetővel. A keretarchitektúra ekkor még épségben A kupola fémszerkezetét kijavították, a hiányzó lemezeket pótolták, de a lanternát nem állították helyre hanem lebontották és az egész kupolát egy cserépfedésű sátortetővel takarták le. A kápolna ezzel elvesztette eredeti reneszánsz tömeghatását és szerény külsejű épületté zsugorodott.
A kápolna joghatósága körüli viták miatt a belső helyreállítás meglehetősen elhúzódott. A legjelentősebb módosítás a kápolna bel-
A belső tér nézete a székesegyház felé
sejében az oltár átalakítása volt, amelyet eredeti helyzetéből lépcső-zetre felemelve, a falba beljebb nyomva, félköríves oromzatát összetörve, egy másik oltár menzáját hozzáillesztve és a dombormüveket durva kiegészítésekkel eltorzítva eredeti művészi összhatását és a kápolna architektúrájával való szerves kapcsolatát tönkretették.
A stallumsor elé egy ugyancsak vörös márványból készült, de későbarokk stílusú mellvédkorlátot helyeztek, mely eredetileg valószínűleg az érseki szálláshely dísztermében lehetett.
1819-ben Rudnay Sándor lett az esztergomi érsek, aki nagy eréllyel fogott hozzá az esztergomi székesegyház régóta tervezett felépítéséhez. A különböző tervvariánsok közül végül Kühnel Pál és Packh János kismartoni születésű építészek tervei valósultak meg.
A kápolnát művészi értéke miatt, és az érseki székhely kontinuitásának jelképeként kezdettől fogva megőrizni és az építendő új székesegyházba beilleszteni szándékozták. Ennek végső megoldásaként az épület kövenként való szétbontását és az új székesegyház testébe való áthelyezését határozták el.
A nagyméretű székesegyház építése érdekében a kápolna körül a terepet már korábban 7-8 méterrel lesüllyesztették, s most, az építkezés kezdetén elérkezett Bakócz müve sorsának új szakaszához, amikor megszűnt a középkori Szent Adalbert-székesegyház utolsó maradványaként önálló életet élni. A kápolna áthelyezésére 1823-ban került sor, Packh igen gondos előkészítő munkája után.
Mindenekelőtt részletes és teljes felmérési rajzsorozatot készített az egész épületről, amely így pontosan megőrizte számunkra annak utolsó állapotát azon a helyen, ahová több mint háromszáz évvel ezelőtt felépítették. Ezután az architektúra minden márványelemét bekarcolt betű- és számjelekkel látták el, s azokról jegyzéket készítettek. A bontás során összesen 1600 elemre szedték szét a kápolnát, amelyet 17 méterrel távolabb és 11,40 méterrel mélyebb szinten kellett újra összeállítani. Az új épületbe a kápolnát 180 fokkal elfordított helyzetben illesztették, ezzel külső megjelenésének egyik legfontosabb, még meglévő eleme: a bejárati nyílás kerete elpusztult.
A bontást 1823. június 1-én kezdték meg és a munkák bámulatos gyorsasággal haladtak előre, úgyhogy ugyanazon év november 12-ére az egész áthelyezési művelet, az új sekrestyével együtt befejeződött. Az eredeti rézkupolát áthelyezni már nem tudták, ezért helyére egy téglakupola készült, amelyet később Lippert József terve szerint neoreneszánsz díszítéssel láttak el. A székesegyház felé forduló egykori bejárati nyílást befalazták, belső síkját vörös márvány burkolattal látták el, középen egy nagy félköríves ablakot
hagytak: ma ez adja a kápolna egyetlen természetes világítását. Az eredeti fényhatások ezzel teljesen megváltoztak, mivel a körablakok vakablakká változtak és az opeionból sem jött többé fény. Az egykori stallumfülke lett a bejárat a székesegyház felől, a stallumo-kat viszont áthelyezték a szemben lévő, volt bejárati nyílásba. A volt bejárati keretarchitektúra egyes megmaradt elemei az új székesegyház kriptájába kerültek - régi sírköveket állítottak fel rajtuk.
Elismeréssel kell adóznunk mindazoknak, akik ennek a páratlan értékű alkotásnak a megmentését elhatározták és megvalósították. Mai módszereinkkel természetesen sok mindent másképp és jobban tudnánk megoldani, de a megmentés módjának alapelvei a maguk korában úttörőek és előremutatók voltak, s legalább annyira elfogadhatók, mint korunkban az egyiptomi Abu Simbel sziklatemplomának nemzetközi összefogással történt megmentése áthelyezés útján. Ne feledjük, hogy egy kiemelkedő művészi, történelmi értékű és nemzeti jelentőségű építészeti alkotás tudatos értékelésen alapuló és technikai bravúrokkal történt megmentése az esztergomi várhegyen valósult meg 1823-ban - Európában elsőnek.
Horler Miklós - H. Tabajdi Márta
Irodalom Fraknói Vilmos: Erdődi Bakócz Tamás élete Bp. 1889. Kulcsár Péter: A Jagelló kor. Bp. 1981. Balogh Jolán: Az esztergomi Bakócz-kápolna. Bp. 1955. Horler Miklós: Ioannes Fiorentinus Forgách-síremléke.
Építés- Építészettudomány. XV. 1-4. Bp. 1983. 237-253. Horler Miklós: A Bakócz-kápolna az esztergomi Főszékesegyházban. Bp. 1987. Horler Miklós: A Bakócz-kápolna megmentése.
Egyház és műemlékvédelem a 18-19. század fordulóján. Műemlékvédelmi Szemle 1993. 1. 95-104.
Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtár.) Rajzok: Horler Miklós 635. szám. (2000.) Térkép, alaprajz: Cartographia Kft.. Bp. Kiadja a TKM Egyesület Tipográfia TKM Tipográfiai stúdió -2001-ben, 2. kiadás. Török Balázs 4001-6000 példány Nyomdai munka: Veszprémi Nyomda Rt. Felelős kiadó: Éri István Felelős vezető: Erdős András vezérig. Szerkesztette: Dercsényi Balázs ISBN 963 554 495 2 Fényképek: Rafael Csaba ISSN 0139-245X
A FŐSZÉKESEGYHÁZ ALAPRAJZA