39
Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2018. (IV.26.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. §(1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 4. pontjában foglalt feladatkörében eljárva az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. § (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1.§ (1) Balatonalmádi Város Önkormányzata ( a továbbiakban: Önkormányzat ) a felnőtt lakosság háziorvosi ellátását négy háziorvosi körzetben biztosítja az egészségügyi szolgáltatókkal kötött feladat-ellátási szerződések útján. A háziorvosi körzetek székhelyét és közterületek általi lehatárolását az 1. melléklet tartalmazza. (2) Az Önkormányzat 0-14 éves korú lakosság házi gyermekorvosi ellátását két házi gyermekorvosi körzetben biztosítja az egészségügyi szolgáltatókkal kötött feladat-ellátási szerződések útján. A házi gyermekorvosi körzetek székhelyét és közterületek általi lehatárolását a 2. melléklet tartalmazza. 2.§ Az Önkormányzat a fogorvosi alapellátást életkori megosztás nélkül – két vegyes fogorvosi körzetben biztosítja az egészségügyi szolgáltatókkal kötött feladat -ellátási szerződések útján. A fogorvosi körzetek székhelyét és közterületek általi lehatárolását a 3. melléklet tartalmazza. 3.§ (1) Az Önkormányzat az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ Non-profit Kft.-vel kötött feladat-ellátási szerződés útján látja el, a feladat közös szervezésére Alsóörs, Balatonakarattya, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Csajág, Felsőörs, Küngös, Litér, Királyszentistván és Papkeszi települések önkormányzataival kötött keret - megállapodásban meghatározottak szerint. A központi ügyeleti ellátásban való részvételre a területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosok kötelezettek. A központi ügyeleti feladatok ellátásával megbízott Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ Non- profit Kft az 1. melléklet szerinti valamennyi háziorvosi körzet lakosságának, valamint a 2. melléklet szerinti valamennyi házi gyermekorvosi körzet alapellátási szintű ügyeleti ellátását végzi. (2) Az Önkormányzat ügyeleti fogorvosi ellátásról Veszprém Megyei Jogú Város Egészségügyi Alapellátási Intézmény keretében működő fogorvosi szolgálat útján gondoskodik. 4.§ Az Önkormányzat a védőnői ellátást kettő területi védőnői körzetben biztosítja a Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ Közhasznú Non-profit Kft.-vel kötött

Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének

7/2018. (IV.26.)önkormányzati rendelete

az egészségügyi alapellátás körzeteiről

Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról

szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. §(1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1)

bekezdés 4. pontjában foglalt feladatkörében eljárva az egészségügyi alapellátásról szóló

2015. évi CXXIII. törvény 6. § (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró

Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1.§ (1) Balatonalmádi Város Önkormányzata ( a továbbiakban: Önkormányzat ) a felnőtt

lakosság háziorvosi ellátását négy háziorvosi körzetben biztosítja az egészségügyi

szolgáltatókkal kötött feladat-ellátási szerződések útján. A háziorvosi körzetek székhelyét

és közterületek általi lehatárolását az 1. melléklet tartalmazza.

(2) Az Önkormányzat 0-14 éves korú lakosság házi gyermekorvosi ellátását két házi

gyermekorvosi körzetben biztosítja az egészségügyi szolgáltatókkal kötött feladat-ellátási

szerződések útján. A házi gyermekorvosi körzetek székhelyét és közterületek általi

lehatárolását a 2. melléklet tartalmazza.

2.§ Az Önkormányzat a fogorvosi alapellátást – életkori megosztás nélkül – két vegyes

fogorvosi körzetben biztosítja az egészségügyi szolgáltatókkal kötött feladat-ellátási

szerződések útján. A fogorvosi körzetek székhelyét és közterületek általi lehatárolását a

3. melléklet tartalmazza.

3.§ (1) Az Önkormányzat az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi és házi gyermekorvosi

ügyeleti ellátást Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ Non-profit Kft.-vel

kötött feladat-ellátási szerződés útján látja el, a feladat közös szervezésére Alsóörs,

Balatonakarattya, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Csajág, Felsőörs,

Küngös, Litér, Királyszentistván és Papkeszi települések önkormányzataival kötött keret-

megállapodásban meghatározottak szerint. A központi ügyeleti ellátásban való részvételre

a területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosok kötelezettek. A központi ügyeleti

feladatok ellátásával megbízott Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ Non-

profit Kft az 1. melléklet szerinti valamennyi háziorvosi körzet lakosságának, valamint a

2. melléklet szerinti valamennyi házi gyermekorvosi körzet alapellátási szintű ügyeleti

ellátását végzi.

(2) Az Önkormányzat ügyeleti fogorvosi ellátásról Veszprém Megyei Jogú Város

Egészségügyi Alapellátási Intézmény keretében működő fogorvosi szolgálat útján

gondoskodik.

4.§ Az Önkormányzat a védőnői ellátást kettő területi védőnői körzetben biztosítja a

Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ Közhasznú Non-profit Kft.-vel kötött

Page 2: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

feladat-ellátási szerződés útján. A területi védőnői körzetek székhelyét, sorszámát,

azonosítóját, valamint a területi védőnői körzetek közterületek általi lehatárolását a 4.

melléklet tartalmazza.

5.§ (1) Az Önkormányzat nem állapít meg területi alapon szerveződő külön iskola-

egészségügyi ellátási körzeteket, az iskola-egészségügyi ellátáshoz tartozó iskolaorvosi

feladatok ellátásáról külön megállapodások útján gondoskodik, az egyes

megállapodásokban rögzítve, hogy a megbízott egészségügyi szolgáltató melyik

Balatonalmádiban működő köznevelési intézményben köteles ellátni az iskolaorvosi

feladatokat.

(2) Az Önkormányzat védőnői ellátást biztosít valamennyi Balatonalmádiban működő

köznevelési intézmény tekintetében Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ

Közhasznú Non-profit Kft.-vel kötött feladat-ellátási szerződés útján:

a) iskolavédőnő látja el Györgyi Dénes Általános Iskolát, Vörösberényi Általános

Iskolát és Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumot,

b) az I. védőnői körzetet ellátó védőnő látja az Almádi Magocskák Óvoda Bajcsy-Zs.

u..29-31. szám alatti székhelyen működő részét,

c) a II. védőnői körzetet ellátó védőnő látja el az Almádi Magocskák Óvoda Mogyoró

út 1. szám alatti telephelyen működő részét.

6.§ (1) A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetek

megállapításáról szóló 16/2016. (VI.30.) rendelet, és az egészségügyi alapellátás védőnői,

iskola-egészségügyi és alapellátáshoz kapcsolódó orvosi ügyelet körzeteinek

kialakításáról szóló 1/2017. (I.26.) önkormányzati rendeletet.

Keszey János dr. Hoffmann Gyöngyi

polgármester jegyző

Kihirdetési záradék:

A rendeletet 2018. április 26. napján kihirdettem.

dr. Hoffmann Gyöngyi

jegyző

Page 3: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1. melléklet a 7/2018.(IV.26.) önkormányzati rendelethez

1. A háziorvosi körzetek székhelye és hozzájuk tartozó közterületek általi

lehatárolása

1.1. Az I. számú felnőtt háziorvosi körzet székhelye: 8220 Balatonalmádi Petőfi S. u.

2-4.

1.2. Az I. számú felnőtt háziorvosi körzethez tartozó közterületek listája, ahol a

házszám megjelölése nélküli közterületek teljes területe az adott körzethez tartozik, a

házszámmal jelölt közterületeknél, csak a házszámmal jelzett közterület páros és/vagy

páratlan oldalú szakaszai tartoznak a körzethez:

1.2.1 Akácfa utca

1.2.2 Alpár Ignác utca

1.2.3 Alsóörsi határút 1.2.4 Árnyas utca 1.2.5 Asztalos Sándor utca 1.2.6 Attila utca

1.2.7 Balatonfüredi út 1.2.8 Ballada köz 1.2.9 Barabás Miklós utca

1.2.10 Barátság utca 1.2.11 Batsányi köz

1.2.12 Batthyány utca 1.2.13 Felsőörsi út 2.2/A, 2/B. 1. - 53. 1.2.14 Ferency Károly utca 2. 1. - 7.

1.2.15 Béke utca

1.2.16 Benczúr Gyula utca 1.2.17 Berkenye köz 1.2.18 Berzsenyi utca

1.2.19 Bimbó utca 1.2.20 Bokréta utca

1.2.21 Boróka utca 1.2.22 Borostyán köz 1.2.23 Botond utca

1.2.24 Budai Nagy Antal utca 1.2.25 Cinke utca

1.2.26 Csalogány utca 1.2.27 Cserfa utca 1.2.28 Csikász Imre lépcső

1.2.29 Csillag tér 1.2.30 Csóka köz 1.2.31 Csók István utca 1.2.32 Dandár utca

1.2.33 Deák Ferenc utca 1.2.34 Derkovits utca 1.2.35 Déryné utca 1.2.36 Dési Huber István utca

Page 4: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.37 Dózsa György út

1.2.38 Dr. Lenkei Vilmos utca 1.2.39 Dr. Óvári Ferenc utca 1.2.40 Egry József utca

1.2.41 Erdőalja utca 1.2.42 Esze Tamás utca 1.2.43 Fadrusz utca 4 – 42. 1.2.44 Fagyal köz 1.2.45 Fagyöngy utca

1.2.46 Fecske utca 1.2.47 Felsőörsi út 4- 6. 9- 19.

1.2.48 Fény utca

1.2.49 Fenyő utca

1.2.50 Ferenczy Károly utca

1.2.51 Feszty Árpád utca

1.2.52 Fülemüle utca

1.2.53 Galagonya utca

1.2.54 Galamb utca

1.2.55 Gárdonyi Géza utca

1.2.56 Gerle utca

1.2.57 Gébics utca

1.2.58 Gólya utca

1.2.59 Gyöngyvirág utca

1.2.60 Győri utca

1.2.61 Gyümölcs utca

1.2.62 Halacs utca

1.2.63 Harangvirág utca

1.2.64 Haris köz

1.2.65 Harkály utca

1.2.66 Hársfa utca

1.2.67 Héja utca

1.2.68 Holló köz

1.2.69 Holló utca

1.2.70 Honvéd utca

1.2.71 Hóvirág köz

1.2.72 Hóvirág utca

1.2.73 Huszár utca

1.2.74 Iker sétány

1.2.75 Iskola utca

1.2.76 Istók utca

1.2.77 Izsó Miklós utca

1.2.78 Jedlik Ányos utca

1.2.79 József Attila út 39.- 107.

1.2.80 Juhar utca

1.2.81 Káplár utca

1.2.82 Káptalan utca

1.2.83 Katona József utca

1.2.84 Kerkápoly utca

1.2.85 Kilátóhegyi utca

1.2.86 Kiss Ernő utca

Page 5: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.87 Kisfaludy köz

1.2.88 Kisfaludy utca

1.2.89 Kócsag utca

1.2.90 Kossuth utca

1.2.91 Kőbánya utca

1.2.92 Köcsi lépcső

1.2.93 Kökény utca

1.2.94 Kőrisfa utca

1.2.95 Legenda köz

1.2.96 Liszt Ferenc utca

1.2.97 Lomb utca

1.2.98 Lotz Károly utca

1.2.99 Madarász Viktor utca

1.2.100 Mányoki Ádám utca

1.2.101 Mátyás király út

1.2.102 Mészöly Géza utca

1.2.103 Mihály Rudolf utca

1.2.104 Mókus lépcső

1.2.105 Munkácsy Mihály utca

1.2.106 Nádas utca

1.2.107 Dr. Horváth Béla köz

1.2.108 Öreghegy

1.2.109 Öreghegyi út

1.2.110 Őszapó utca

1.2.111 Őz utca

1.2.112 Paál László utca

1.2.113 Páfrány utca

1.2.114 Pacsirta utca

1.2.115 Panoráma sétány

1.2.116 Petőfi tér

1.2.117 Pihenő utca

1.2.118 Pinty utca

1.2.119 Perem utca

1.2.120 Posta utca

1.2.121 Rege köz

1.2.122 Rege utca

1.2.123 Rigó utca

1.2.124 Rózsa utca

1.2.125 Sas utca

1.2.126 Semmelweis utca

1.2.127 Sirály utca

1.2.128 Sólyom utca

1.2.129 Somfa utca

1.2.130 Szabadságkilátó út

1.2.131 Szamóca utca

1.2.132 Szeder utca

1.2.133 Székely Bertalan utca

1.2.134 Szigeti József utca

1.2.135 Szilágyi Erzsébet utca

1.2.136 Szil köz

Page 6: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.137 Szinyei Merse Pál utca

1.2.138 Szent István sétány

1.2.139 Szent László sétány

1.2.140 Tavasz utca

1.2.141 Tábor utca

1.2.142 Tinódi utca

1.2.143 Tóállás

1.2.144 Toldi Miklós utca

1.2.145 Tóth Árpád utca

1.2.146 Tölgyfa utca

1.2.147 Töltés utca

1.2.148 Tulipán utca

1.2.149 Tüzér utca

1.2.150 Nefelejcs utca

1.2.151 Vadrózsa utca

1.2.152 Vas Gereben utca

1.2.153 Vasút utca

1.2.154 Váth János köz

1.2.155 Verseny utca

1.2.156 Vécsey Károly köz

1.2.157 Vécsey Károly utca

1.2.158 Véghelyi Dezső utca

1.2.159 Vízmeder utca

1.2.160 Vörösmarty tér

1.2.161 Wartha Vince utca

1.2.162 Ybl Miklós utca

1.2.163 Zerge lépcső

1.2.164 Zichy Mihály utca

2.1. Az II. számú felnőtt háziorvosi körzet székhelye: 8220 Balatonalmádi Petőfi S. u.

2-4.

2.2. A II. számú felnőtt háziorvosi körzethez tartozó közterületek listája, ahol a házszám

megjelölése nélküli közterületek teljes területe az adott körzethez tartozik, a házszámmal

jelölt közterületeknél, csak a házszámmal jelzett közterület páros és/vagy páratlan oldalú

szakaszai tartoznak a körzethez:

2.2.1 Apáczai Csere János utca

2.2.2 Arany János utca

2.2.3 Árok utca

2.2.4 Babits Mihály utca

2.2.5 Bajcsy-Zsilinszky út

2.2.6 Bajza utca

2.2.7 Balaton utca

2.2.8 Baross Gábor út

2.2.9 Bem utca

2.2.10 Blaha Lujza sétány

2.2.11 Borgazda utca

Page 7: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

2.2.12 Bornemissza utca

2.2.13 Brenner Lőrinc köz

2.2.14 Búzavirág utca

2.2.15 Csokonai köz

2.2.16 Damjanich utca

2.2.17 Dankó Pista utca

2.2.18 Dembinszky utca

2.2.19 Diófa utca

2.2.20 Dobó István utca

2.2.21 Dugonics utca

2.2.22 Egres köz

2.2.23 Fehérkereszt utca

2.2.24 Forrás utca

2.2.25 Görgey utca

2.2.26 Györgyi Dénes utca

2.2.27 Hadak útja

2.2.28 Hajnal utca

2.2.29 Hajnóczy lépcső

2.2.30 Harmat utca

2.2.31 Hétvezér utca

2.2.32 Hordó utca

2.2.33 Hunyadi utca

2.2.34 Ibolya utca

2.2.35 Jókai Mór utca

2.2.36 József Attila út

2.2.37 Juhász Gyula köz

2.2.38 Kálvin utca

2.2.39 Kazinczy utca

2.2.40 Kinizsi utca

2.2.41 Klapka utca

2.2.42 Komjáth Aladár köz

2.2.43 Kompolthy utca

2.2.44 Korsó utca

2.2.45 Kosztolányi köz

2.2.46 Kölcsey utca

2.2.47 Kőrösi Csoma Sándor utca

2.2.48 Kurcz Rudolf utca

2.2.49 Lejtő utca

2.2.50 Levendula utca

2.2.51 Luther utca

2.2.52 Margaréta utca

2.2.53 Martinovics utca

2.2.54 Mikszáth utca

2.2.55 Móra Ferenc utca

2.2.56 Móricz Zsigmond köz

2.2.57 Must utca

2.2.58 Neptun utca

2.2.59 Noszlopy Gáspár utca

2.2.60 Park utca

2.2.61 Petőfi Sándor utca

Page 8: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

2.2.62 Pinkóczi út

2.2.63 Prés utca

2.2.64 Radnóti Miklós utca

2.2.65 Remete köz

2.2.66 Remetevölgyi út

2.2.67 Rét utca

2.2.68 Rizling utca

2.2.69 Szabadság út

2.2.70 Széchenyi sétány

2.2.71 Szent Imre herceg utca

2.2.72 Szilva köz

2.2.73 Szőlő utca

2.2.74 Szüret utca

2.2.75 Teleki Blanka utca

2.2.76 Török Bálint utca

2.2.77 Törökverő köz

2.2.78 Városház tér 2- 78. 3.- 67.

2.2.79 Venyige utca

2.2.80 Vessző utca

2.2.81 Veszprémi út

2.2.82 Zrínyi Ilona utca

3.1. A III. számú felnőtt háziorvosi körzet székhelye: 8220 Balatonalmádi, Ady E. u. 23.

3.2. A III. számú felnőtt háziorvosi körzethez tartozó közterületek listája, ahol a házszám

megjelölése nélküli közterületek teljes területe az adott körzethez tartozik, a házszámmal

jelölt közterületeknél, csak a házszámmal jelzett közterület páros és/vagy páratlan oldalú

szakaszai tartoznak a körzethez:

3.2.1 Ady Endre utca

3.2.2 Alkotmány utca

3.2.3 Aranyeső utca

3.2.4 Aranyhíd köz

3.2.5 Avar utca

3.2.6 Balatonfűzfői út

3.2.7 Balázs Béla utca

3.2.8 Bartók Béla út

3.2.9 Bérc utca

3.2.10 Bíbor köz

3.2.11 Bihari János utca

3.2.12 Bodza utca

3.2.13 Bükkfa utca

3.2.14 Csárda utca

3.2.15 Csendes utca

3.2.16 Dob utca

3.2.17 Dráva utca

3.2.18 Duna utca

Page 9: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

3.2.19 Erdő utca

3.2.20 Erkel Ferenc út

3.2.21 Ezerjó utca

3.2.22 Fácán köz

3.2.23 Felhő utca

3.2.24 Fogoly köz

3.2.25 Fogoly utca

3.2.26 Fürj köz

3.2.27 Fürj utca

3.2.28 Gábor Áron utca

3.2.29 Gesztenye út

3.2.30 Glóbusz utca

3.2.31 Göncöl utca

3.2.32 Gyertyán utca

3.2.33 Haraszt utca

3.2.34 Hársas utca

3.2.35 Hegyalja utca

3.2.36 Homok utca

3.2.37 Hörpintő utca

3.2.38 Jégmadár utca

3.2.39 Kakukk köz

3.2.40 Kert utca

3.2.41 Kisberényi út

3.2.42 Kodály Zoltán utca

3.2.43 Könyök utca

3.2.44 Kőrös utca

3.2.45 Kővirág utca

3.2.46 Köztársaság utca

3.2.47 Krisztina köz

3.2.48 Kürt utca

3.2.49 Laposa Dániel utca

3.2.50 Madách tér

3.2.51 Madách utca

3.2.52 Magyar utca

3.2.53 Malomvölgyi utca

3.2.54 Maros utca

3.2.55 Megyehegyi út

3.2.56 Meredek utca

3.2.57 Mesgye utca

3.2.58 Moha utca

3.2.59 Napraforgó köz

3.2.60 Napsugár utca

3.2.61 Pacsirta köz

3.2.62 Pince utca

3.2.63 Pint utca

3.2.64 Pipacs utca

3.2.65 Platán utca

3.2.66 Rekettye utca

3.2.67 Rövid utca

3.2.68 Sátorhegyi út

Page 10: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

3.2.69 Seregély utca

3.2.70 Síp köz

3.2.71 Szalonka köz

3.2.72 Széchenyi utca

3.2.73 Szellő utca

3.2.74 Szirom köz

3.2.75 Szitakötő utca

3.2.76 Szivárvány utca

3.2.77 Szorosi utca

3.2.78 Szömörce utca

3.2.79 Szürkebarát utca

3.2.80 Tarack utca

3.2.81 Temető utca

3.2.82 Temető köz

3.2.83 Templom utca

3.2.84 Thököly utca

3.2.85 Tisza utca

3.2.86 Túzok utca

3.2.87 Tücsök utca

3.2.88 Tücsök köz

3.2.89 Tűzmadár utca

3.2.90 Újhegy

3.2.91 Újhegy köz 80-156, 69-139.

3.2.92 Újhegy utca

3.2.93 Ungár József utca

3.2.94 Vadász köz

3.2.95 Vadász utca

3.2.96 Vadvirág utca

3.2.97 Vajda János utca

3.2.98 Veszprémi út

3.2.99 Vidovszky Béla utca

3.2.100 Vöröshegy

3.2.101 Vöröshegyi út

3.2.102 Vöröskő utca

3.2.103 Zuzmó utca

Page 11: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

4. 1. A IV. számú felnőtt háziorvosi körzet székhelye:8220 Balatonalmádi, Petőfi S.

u.2-4.

4.2. A IV. számú felnőtt háziorvosi körzethez tartozó közterületek listája, ahol a házszám

megjelölése nélküli közterületek teljes területe az adott körzethez tartozik, a

házszámmal jelölt közterületeknél, csak a házszámmal jelzett közterület páros és/vagy

páratlan oldalú szakaszai tartoznak a körzethez:

4.2.1 Álmos utca

4.2.2 Árpád utca

4.2.3 Árpád köz

4.2.4 Balatonfűzfői út 2. - 88. , 1- 75.

4.2.5 Báthori utca

4.2.6 Bercsényi utca

4.2.7 Bocskai tér

4.2.8 Budatava utca

4.2.9 Bulcsú utca

4.2.10 Corvin János utca

4.2.11 Csaba köz

4.2.12 Dukai Takách Jenő utca

4.2.13 Előd utca

4.2.14 Endre utca O

4.2.15 Eötvös utca

4.2.16 Építők utca

4.2.17 Géza utca

4.2.18 Hold köz

4.2.19 Huba utca

4.2.20 István utca

4.2.21 Kond utca

4.2.22 Kövesalja utca

4.2.23 Jegenye köz

4.2.24 Lehel utca

4.2.25 Lehel köz

4.2.26 Lozsántai út

4.2.27 Lóczy Lajos tér

4.2.28 Magaspart utca

4.2.29 Magtár utca

4.2.30 Mandula utca

4.2.31 Mogyoró utca

4.2.32 Nárcisz utca

4.2.33 Ond utca

4.2.34 Rákóczi Ferenc utca

4.2.35 Rezeda utca

4.2.36 Rozmaring utca

4.2.37 Szabolcs utca

4.2.38 Szegfű utca

4.2.39 Szép Ilonka utca

4.2.40 Szúnyog utca

4.2.41 Taksony utca

Page 12: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

4.2.42 Táncsics Mihály utca

4.2.43 Tas utca

4.2.44 Töhötöm utca

4.2.45 Vak Bottyán utca

4.2.46 Viola utca

4.2.47 Vörösmarty utca 2.-50.

4.2.48 Vörösmarty utca 1.- 51

Page 13: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

2. melléklet a 7/2018.(IV.26.) önkormányzati rendelethez

1. A házi gyermekorvosi körzetek székhelye és hozzájuk tartozó közterületek általi

lehatárolása

1.1. Az I. számú házi gyermekorvosi körzet székhelye: 8220 Balatonalmádi Petőfi

S. u. 2-4.

1.2. Az I. számú házi gyermekorvosi körzethez tartozó közterületek listája, ahol a házszám

megjelölése nélküli közterületek teljes területe az adott körzethez tartozik, a

házszámmal jelölt közterületeknél, csak a házszámmal jelzett közterület páros és/vagy

páratlan oldalú szakaszai tartoznak a körzethez:

1.2.1 Akácfa utca

1.2.1 Álmos utca

1.2.2 Alpár Ignác utca

1.2.3 Alsóörsi határút

1.2.4 Apáczai Csere János utca

1.2.5 Arany János utca

1.2.6 Árnyas utca

1.2.7 Árok utca

1.2.8 Asztalos Sándor utca

1.2.9 Attila utca

1.2.10 Babits Mihály utca

1.2.11 Bajcsy-Zsilinszky Endre utca

1.2.12 Bajza utca

1.2.13 Balaton utca

1.2.14 Felsőörsi út

1.2.15 Ferenczy Károly utca

1.2.16 Balatonfüredi út

1.2.17 Balatonfűzfői út 2-92. 10-75.

1.2.18 Ballada köz

1.2.19 Barabás Miklós utca

1.2.20 Barátság utca

1.2.21 Baross Gábor utca

1.2.22 Báthory utca

1.2.23 Batsányi köz

1.2.24 Batthányi út

1.2.25 Béke utca

1.2.26 Bem József utca

1.2.27 Benczúr Gyula utca

1.2.28 Bercsényi utca

1.2.29 Berkenye köz

1.2.30 Berzsenyi Dániel utca

1.2.31 Bimbó utca

1.2.32 Blaha Lujza sétány

1.2.33 Bocskai tér

1.2.34 Bokréta utca

1.2.35 Borgazda utca

Page 14: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.36 Botond utca

1.2.37 Boróka utca

1.2.38 Borostyán köz

1.2.39 Brenner Lőrinc köz

1.2.40 Budai Nagy Antal utca

1.2.41 Budatava utca

1.2.42 Bulcsú utca

1.2.43 Búzavirág utca

1.2.44 Cinke utca

1.2.45 Corvin János utca

1.2.46 Csalogány utca

1.2.47 Cserfa utca

1.2.48 Csikász lépcső

1.2.49 Csillag tér

1.2.50 Csók István utca

1.2.51 Csóka köz

1.2.52 Csokonai köz

1.2.53 Damjanich utca

1.2.54 Dandár utca

1.2.55 Dankó Pista utca

1.2.56 Deák Ferenc utca

1.2.57 Dembinszky utca

1.2.58 Derkovits Gyula utca

1.2.59 Déryné utca

1.2.60 Dési Huber István utca

1.2.61 Diófa utca

1.2.62 Dr. Óvári Ferenc utca

1.2.63 Dobó István utca

1.2.64 Dózsa György út

1.2.65 Dugonics utca

1.2.66 Dukai Takáts Jenő utca

1.2.67 Egry József utca

1.2.68 Egres köz

1.2.69 Előd utca

1.2.70 Eötvös József utca

1.2.71 Erdőalja utca

1.2.72 Esze Tamás utca

1.2.73 Építő utca

1.2.74 Fadrusz utca

1.2.75 Fagyal köz

1.2.76 Fagyöngy utca

1.2.77 Fecske utca

1.2.78 Felsőörsi út

1.2.79 Fehérkereszt utca

1.2.80 Fenyő utca

1.2.81 Ferenczy Károly utca

1.2.82 Feszty Árpád utca

1.2.83 Fény utca

1.2.84 Forrás utca

1.2.85 Fülemüle utca

Page 15: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.86 Galagonya utca

1.2.87 Galamb utca

1.2.88 Gárdonyi Géza utca

1.2.89 Gébics utca

1.2.90 Gerle utca

1.2.91 Gólya utca

1.2.92 Görgey utca

1.2.93 Gyöngyvirág utca

1.2.94 Györgyi Dénes utca

1.2.95 Győri utca

1.2.96 Gyümölcs utca

1.2.97 Hadak útja

1.2.98 Hajnal utca

1.2.99 Hajnóczy lépcső

1.2.100 Halacs utca

1.2.101 Harangvirág utca

1.2.102 Haris köz

1.2.103 Harkály utca

1.2.104 Harmat utca

1.2.105 Hársfa utca

1.2.106 Héja utca

1.2.107 Hétvezér utca

1.2.108 Holló köz

1.2.109 Holló utca

1.2.110 Honvéd utca

1.2.111 Hordó utca

1.2.112 Hóvirág utca

1.2.113 Hóvirág utca

1.2.114 Huba utca

1.2.115 Hunyadi János utca

1.2.116 Huszár utca

1.2.117 Ibolya utca

1.2.118 Iker sétány

1.2.119 Iskola utca

1.2.120 Istók utca

1.2.121 Izsó Miklós utca

1.2.122 Jedlik Ányos utca

1.2.123 Jókai Mór utca

1.2.124 József Attila utca

1.2.125 Juhar utca

1.2.126 Juhász Gyula köz

1.2.127 Kálvin utca

1.2.128 Káplár utca

1.2.129 Káptalan utca

1.2.130 Katona József utca

1.2.131 Kazinczy Ferenc utca

1.2.132 Kerkápoly utca

1.2.133 Kilátóhegyi utca

1.2.134 Kinizsi utca

1.2.135 Kisfaludy Sándor utca

Page 16: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.136 Kisfaludy Sándor köz

1.2.137 Kiss Ernő utca

1.2.138 Klapka utca

1.2.139 Kócsag utca

1.2.140 Komjáth Aladár köz

1.2.141 Kompolthy utca

1.2.142 Korsó utca

1.2.143 Kossuth Lajos utca

1.2.144 Kosztolányi köz

1.2.145 Kőbánya utca

1.2.146 Köcsi lépcső

1.2.147 Kökény utca

1.2.148 Kölcsey Ferenc utca

1.2.149 Kőrisfa utca

1.2.150 Kőrösi Csoma Sándor utca

1.2.151 Kövesalja utca

1.2.152 Kund utca

1.2.153 Kurcz Rudolf utca

1.2.154 Legenda köz

1.2.155 Lejtő utca

1.2.156 Dr.Lenkei Vilmos utca

1.2.157 Levendula utca

1.2.158 Liszt Ferenc utca

1.2.159 Lóczy Lajos tér

1.2.160 Lomb utca

1.2.161 Lotz Károly utca

1.2.162 Lozsántai út

1.2.163 Luther Márton utca

1.2.164 Madarász Viktor utca

1.2.165 Mandula utca

1.2.166 Mányoki Ádám utca

1.2.167 Margaréta utca

1.2.168 Mátyás király utca

1.2.169 Magaspart utca

1.2.170 Martinovics Ignác utca

1.2.171 Mészöly Géza utca

1.2.172 Mihály Rudolf utca

1.2.173 Mikszáth Kálmán utca

1.2.174 Mogyoró utca

1.2.175 Mókus lépcső

1.2.176 Móra Ferenc utca

1.2.177 Móricz Zsigmond utca

1.2.178 Munkácsy Mihály utca

1.2.179 Must utca

1.2.180 Nádas utca

1.2.181 Nárcisz utca

1.2.182 Neptun utca

1.2.183 Noszlopy Gáspár utca

1.2.184 Ond utca

1.2.185 Dr. Horváth Béla köz

Page 17: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.186 Öreghegyi utca

1.2.187 Őszapó utca

1.2.188 Őz utca

1.2.189 Paál László utca

1.2.190 Pacsirta utca

1.2.191 Páfrány utca

1.2.192 Panoráma sétány

1.2.193 Park utca

1.2.194 Petőfi Sándor utca

1.2.195 Petőfi tér

1.2.196 Pihenő utca

1.2.197 Pinkóczi út

1.2.198 Pinty utca

1.2.199 Perem utca

1.2.200 Posta utca

1.2.201 Prés utca

1.2.202 Rákóczi Ferenc utca

1.2.203 Radnóti Miklós utca

1.2.204 Rege köz

1.2.205 Rege utca

1.2.206 Remete köz

1.2.207 Remetevölgyi út

1.2.208 Rozmaring utca

1.2.209 Rezeda utca

1.2.210 Rét utca

1.2.211 Rigó köz

1.2.212 Rigó utca

1.2.213 Rózsa utca

1.2.214 Sas utca

1.2.215 Semmelweis Ignác utca

1.2.216 Sirály utca

1.2.217 Sólyom utca

1.2.218 Somfa utca

1.2.219 Szabadság utca

1.2.220 Szabadság kilátó utca

1.2.221 Szabolcs utca

1.2.222 Szamóca utca

1.2.223 Széchenyi sétány

1.2.224 Szeder utca

1.2.225 Szegfű utca

1.2.226 Szent Imre herceg utca

1.2.227 Szent István sétány

1.2.228 Szent László sétány

1.2.229 Székely Bertalan utca

1.2.230 Szigeti József utca

1.2.231 Szil köz

1.2.232 Szilva köz

1.2.233 Szilágyi Erzsébet utca

1.2.234 Szinyei Merse Pál utca

1.2.235 Szőlő utca

Page 18: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.236 Szúnyog utca

1.2.237 Tas utca

1.2.238 Taksony utca

1.2.239 Tavasz utca

1.2.240 Tábor utca

1.2.241 Töhötöm utca

1.2.242 Teleki Blanka utca 1-23. 2-22.

1.2.243 Tinódi Lantos Sebestyén utca

1.2.244 Tóállás utca

1.2.245 Toldi Miklós utca

1.2.246 Tölgyfa utca

1.2.247 Tóth Árpád utca

1.2.248 Törökverő köz

1.2.249 Tüzér utca

1.2.250 Töltés utca

1.2.251 Nefelejcs utca

1.2.252 Vadrózsafa utca

1.2.253 Tulipán utca

1.2.254 Vak Bottyán utca

1.2.255 Városház tér

1.2.256 Vas Gereben utca

1.2.257 Vasút utca

1.2.258 Váth János köz

1.2.259 Venyige utca

1.2.260 Verseny utca

1.2.261 Veszprémi út 1-23. 2-22.

1.2.262 Vessző utca

1.2.263 Vécsey Károly utca

1.2.264 Vécsey Károly köz

1.2.265 Véghelyi Dezső utca

1.2.266 Viola utca

1.2.267 Vízmeder utca

1.2.268 Vödörvölgyi út

1.2.269 Vörösmarty tér

1.2.270 Wartha Vince utca

1.2.271 Ybl Miklós utca

1.2.272 Zerge lépcső

1.2.273 Zichy Mihály utca

1.2.274 Zrínyi Ilona utca

2.1. A II. számú házi gyermekorvosi körzet székhelye: 8220 Balatonalmádi Ady u 2.

2.2. A II. számú házi gyermekorvosi körzethez tartozó közterületek listája, ahol a házszám

megjelölése nélküli közterületek teljes területe az adott körzethez tartozik, a

házszámmal jelölt közterületeknél, csak a házszámmal jelzett közterület páros és/vagy

páratlan oldalú szakaszai tartoznak a körzethez:

Page 19: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

2.2.1 Ady Endre utca

2.2.2 Alkotmány utca

2.2.3 Aranyeső utca

2.2.4 Aranyhíd köz

2.2.5 Árpád utca

2.2.6 Árpád köz

2.2.7 Avar utca

2.2.8 Balatonfűzfői út 94. - 280.

2.2.9 Balázs Béla utca

2.2.10 Bartók Béla utca

2.2.11 Bérc utca

2.2.12 Bíbor köz

2.2.13 Bihari János utca

2.2.14 Bodza utca

2.2.15 Bornemissza utca

2.2.16 Bükkfa utca

2.2.17 Csaba köz

2.2.18 Csárda utca

2.2.19 Csendes utca

2.2.20 Dob utca

2.2.21 Dráva utca

2.2.22 Duna utca

2.2.23 Endre utca

2.2.24 Erdő utca

2.2.25 Erkel Ferenc utca

2.2.26 Ezerjó utca

2.2.27 Fácán köz

2.2.28 Felhő utca

2.2.29 Fogoly utca

2.2.30 Fogoly köz

2.2.31 Fürj utca

2.2.32 Fürj köz

2.2.33 Gábor Áron utca

2.2.34 Géza utca

2.2.35 Gesztenye utca

2.2.36 Glóbusz utca

2.2.37 Göncöl utca

2.2.38 Gyertyán utca

2.2.39 Haraszt utca

2.2.40 Hársas utca

2.2.41 Hegyalja utca

2.2.42 Hold köz

2.2.43 Homok utca

2.2.44 Hörpintő utca

2.2.45 Ipoly utca

2.2.46 István utca

2.2.47 Jegenye köz

2.2.48 Jégmadár utca

2.2.49 Kakukk köz

2.2.50 Kert utca

Page 20: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

2.2.51 Kisberényi utca

2.2.52 Kodály Zoltán utca

2.2.53 Könyök utca

2.2.54 Kőrös utca

2.2.55 Kővirág utca

2.2.56 Köztársaság utca

2.2.57 Krisztina köz

2.2.58 Kürt utca

2.2.59 Laposa Dániel utca

2.2.60 Lehel utca

2.2.61 Lehel köz

2.2.62 Madách Imre utca

2.2.63 Madách Imre tér

2.2.64 Magtár utca

2.2.65 Magyar utca

2.2.66 Malomvölgyi utca

2.2.67 Maros utca

2.2.68 Megyehegyi utca

2.2.69 Meredek utca

2.2.70 Mesgye utca

2.2.71 Moha utca

2.2.72 Napraforgó köz

2.2.73 Napsugár utca

2.2.74 Pacsirta köz

2.2.75 Pince utca

2.2.76 Pint utca

2.2.77 Pipacs utca

2.2.78 Platán utca

2.2.79 Rába utca

2.2.80 Rekettye u.

2.2.81 Rizling utca

2.2.82 Rövid utca

2.2.83 Sátorhegyi utca

2.2.84 Seregély utca

2.2.85 Síp köz

2.2.86 Szalonka köz

2.2.87 Széchenyi István utca

2.2.88 Szellő utca

2.2.89 Szirom köz

2.2.90 Szitakötő utca

2.2.91 Szivárvány utca

2.2.92 Szép Ilonka utca

2.2.93 Szorosi utca

2.2.94 Szüret utca

2.2.95 Szürkebarát utca

2.2.96 Szömörce utca

2.2.97 Tarack utca

2.2.98 Táncsics Mihály utca

2.2.99 Temető utca

2.2.100 Templom utca

Page 21: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

2.2.101 Thököly Imre utca

2.2.102 Tisza utca

2.2.103 Török Bálint utca

2.2.104 Túzok utca 24. - 156. 25. -139.

2.2.105 Tücsök utca

2.2.106 Tűzmadár utca

2.2.107 Újhegy

2.2.108 Vadász köz

2.2.109 Vadász utca

2.2.110 Vadvirág utca

2.2.111 Vajda János utca

2.2.112 Veszprémi út 80. – 156. 69. -139-

2.2.113 Veszprémi út 24. - 78. 25. -67.

2.2.114 Vidovszky Béla utca

2.2.115 Vöröshegy

2.2.116 Vöröshegyi utca

2.2.117 Vöröskő utca

2.2.118 Vörösmarty Mihály utca

2.2.119 Vörösmarty Mihály utca 1. -51.

2.2.120 Zuzmó utca

2.2.121 Újhegy

2.2.122 Újhegy utca

2.2.123 Újhegy köz

2.2.124 Ungár József utca

Page 22: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

3.melléklet a 7/2018.(IV.26.) önkormányzati rendelethez

1. A fogorvosi körzetek székhelye és hozzájuk tartozó közterületek általi

lehatárolása

1.2. Az I. fogorvosi körzet székhelye: 8220 Balatonalmádi, Petőfi S. u. 2-4. Az I.

számú fogorvosi körzethez tartozó közterületek listája, ahol a házszám megjelölése

nélküli közterületek teljes területe az adott körzethez tartozik, a házszámmal jelölt

közterületeknél, csak a házszámmal jelzett közterület páros és/vagy páratlan oldalú

szakaszai tartoznak a körzethez:

1.2.1 Ady Endre utca

1.2.2 Akácfa utca

1.2.3 Alkotmány utca

1.2.4 Alpár Ignác utca

1.2.5 Alsóörsi határút

1.2.6 Apáczai Csere János utca

1.2.7 Arany János utca

1.2.8 Aranyeső utca

1.2.9 Aranyhíd köz

1.2.10 Árnyas utca

1.2.11 Asztalos Sándor utca

1.2.12 Attila utca

1.2.13 Avar utca

1.2.14 Babits Mihály utca

1.2.15 Bajcsy-Zsilinszky út

1.2.16 Balaton utca

1.2.17 Balatonfüredi út

1.2.18 Balatonfűzfői út 22. - 280.

1.2.19 Balázs Béla utca

1.2.20 Ballada köz

1.2.21 Barabás Miklós utca

1.2.22 Barátság utca

1.2.23 Baross Gábor út 2. - 24. 1. - 27.

1.2.24 Bartók Béla út

1.2.25 Batsányi köz

1.2.26 Batthyány utca

1.2.27 Béke utca

1.2.28 Benczúr Gyula utca

1.2.29 Bérc utca

1.2.30 Berkenye köz

1.2.31 Berzsenyi utca

1.2.32 Felsőörsi út 2, 2/A, 2/B 1. - 63.

1.2.33 Ferenczy Károly utca 2. 1. - 7.

1.2.34 Bíbor köz

1.2.35 Bihari János utca

1.2.36 Bimbó utca

1.2.37 Bodza utca

1.2.38 Bokréta utca

1.2.39 Boróka utca

Page 23: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.40 Borostyán köz

1.2.41 Botond utca

1.2.42 Brenner Lőrincz köz

1.2.43 Budai Nagy Antal utca

1.2.44 Bükkfa utca

1.2.45 Cinke utca

1.2.46 Csalogány utca

1.2.47 Csárda utca

1.2.48 Csendes utca

1.2.49 Cserfa utca

1.2.50 Csikász lépcső

1.2.51 Csillag tér

1.2.52 Csók István utca

1.2.53 Csóka köz

1.2.54 Dandár utca

1.2.55 Deák Ferenc utca

1.2.56 Derkovits utca

1.2.57 Déryné utca

1.2.58 Dési Huber István utca

1.2.59 Dob utca

1.2.60 Dózsa György út

1.2.61 Dr. Lenkei Vilmos utca

1.2.62 Dr. Óvári Ferenc utca

1.2.63 Dráva utca

1.2.64 Duna utca

1.2.65 Egry József utca

1.2.66 Erdő utca

1.2.67 Erdőalja utca

1.2.68 Erkel Ferenc út

1.2.69 Ezerjó utca

1.2.70 Fácán köz

1.2.71 Fadrusz utca

1.2.72 Fagyal köz

1.2.73 Fagyöngy utca

1.2.74 Fecske utca

1.2.75 Felhő utca

1.2.76 Felsőörsi út 4.- 42.

1.2.77 Fény utca

1.2.78 Fenyő utca

1.2.79 Ferenczy Károly utca 4, 6, 9. - 19.

1.2.80 Feszty Árpád utca

1.2.81 Fogoly köz

1.2.82 Fogoly utca

1.2.83 Forrás utca

1.2.84 Fülemüle utca

1.2.85 Fürj köz

1.2.86 Fürj utca

1.2.87 Gábor Áron utca

1.2.88 Galagonya utca

1.2.89 Galamb utca

Page 24: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.90 Gárdonyi Géza utca

1.2.91 Gébics utca

1.2.92 Gerle utca

1.2.93 Gesztenye utca

1.2.94 Glóbusz utca

1.2.95 Gólya utca

1.2.96 Göncöl utca

1.2.97 Gyertyán utca

1.2.98 Gyöngyvirág utca

1.2.99 Györgyi Dénes utca

1.2.100 Győri utca

1.2.101 Gyümölcs utca

1.2.102 Halacs utca

1.2.103 Harangvirág utca

1.2.104 Haraszt utca

1.2.105 Haris köz

1.2.106 Harkály utca

1.2.107 Hársas utca

1.2.108 Hársfa utca

1.2.109 Hegyalja utca

1.2.110 Héja utca

1.2.111 Hétvezér utca

1.2.112 Homok utca

1.2.113 Honvéd utca

1.2.114 Hóvirág köz

1.2.115 Hóvirág utca

1.2.116 Hörpintő utca

1.2.117 Huszár utca

1.2.118 Iker sétány

1.2.119 Ipoly utca

1.2.120 Iskola utca

1.2.121 Istók utca

1.2.122 Izsó Miklós utca

1.2.123 Jedlik Ányos utca

1.2.124 Jégmadár utca

1.2.125 Jókai Mór utca

1.2.126 József Attila út

1.2.127 Juhar utca

1.2.128 Káplár utca

1.2.129 Káptalan utca

1.2.130 Katona József utca

1.2.131 Kerkápoly utca

1.2.132 Kert utca

1.2.133 Kilátóhegyi utca

1.2.134 Kisfaludy köz

1.2.135 Kisfaludy utca

1.2.136 Kiss Ernő utca

1.2.137 Kócsag utca

1.2.138 Kodály Zoltán utca

1.2.139 Kossuth utca

Page 25: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.140 Kosztolányi köz

1.2.141 Kőbánya utca

1.2.142 Köcsi lépcső

1.2.143 Kökény utca

1.2.144 Könyök utca

1.2.145 Kőrisfa utca

1.2.146 Kőrös utca

1.2.147 Kőrösi Csoma Sándor utca

1.2.148 Kővirág utca

1.2.149 Köztársaság utca

1.2.150 Krisztina köz

1.2.151 Kürt utca

1.2.152 Laposa Dániel utca

1.2.153 Legenda köz

1.2.154 Liszt Ferenc utca

1.2.155 Lomb utca

1.2.156 Lotz Károly utca

1.2.157 Madách tér

1.2.158 Madách utca

1.2.159 Madarász Viktor utca

1.2.160 Magyar utca

1.2.161 Malomvölgyi utca

1.2.162 Mányoki Ádám utca

1.2.163 Maros utca

1.2.164 Mátyás király út

1.2.165 Megyehegyi út

1.2.166 Meredek utca

1.2.167 Mesgye utca

1.2.168 Mészöly Géza utca

1.2.169 Mihály Rudolf utca

1.2.170 Moha utca

1.2.171 Mókus lépcső

1.2.172 Munkácsy Mihály utca

1.2.173 Nádas utca

1.2.174 Napraforgó köz

1.2.175 Napsugár utca

1.2.176 Nefelejcs utca

1.2.177 Dr. Horváth Béla köz

1.2.178 Öreghegy

1.2.179 Öreghegyi út

1.2.180 Őszapó utca

1.2.181 Őz utca

1.2.182 Paál László utca

1.2.183 Pacsirta köz

1.2.184 Pacsirta utca

1.2.185 Páfrány utca

1.2.186 Panoráma sétány

1.2.187 Park utca

1.2.188 Perem utca

1.2.189 Petőfi Sándor utca

Page 26: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.190 Petőfi tér

1.2.191 Pihenő utca

1.2.192 Pince utca

1.2.193 Pint utca

1.2.194 Pinty utca

1.2.195 Pipacs utca

1.2.196 Platán utca

1.2.197 Posta utca

1.2.198 Rába utca

1.2.199 Radnóti Miklós utca

1.2.200 Rege köz

1.2.201 Rege utca

1.2.202 Rekettye utca

1.2.203 Rigó köz

1.2.204 Rigó utca

1.2.205 Rózsa utca

1.2.206 Rövid utca

1.2.207 Sas utca

1.2.208 Sátorhegyi út

1.2.209 Semmelweis utca

1.2.210 Síp köz

1.2.211 Sirály utca

1.2.212 Sólyom utca

1.2.213 Somfa utca

1.2.214 Szabadságkilátó út

1.2.215 Szalonka köz

1.2.216 Szamóca utca

1.2.217 Széchenyi sétány

1.2.218 Széchenyi utca

1.2.219 Szeder utca

1.2.220 Székely Bertalan utca

1.2.221 Szellő utca

1.2.222 Szent István sétány

1.2.223 Szent László sétány

1.2.224 Szigeti József utca

1.2.225 Szil köz

1.2.226 Szilágyi Erzsébet utca

1.2.227 Szinyei Merse Pál utca

1.2.228 Szirom köz

1.2.229 Szitakötő utca

1.2.230 Szivárvány utca

1.2.231 Szorosi utca

1.2.232 Szömörce utca

1.2.233 Szürkebarát utca

1.2.234 Tábor utca

1.2.235 Tarack utca

1.2.236 Tavasz utca

1.2.237 Teleki Blanka utca

1.2.238 Temető utca

1.2.239 Templom utca

Page 27: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.240 Tinódi utca

1.2.241 Tisza utca

1.2.242 Tóállás utca

1.2.243 Toldi Miklós utca

1.2.244 Tóth Árpád utca

1.2.245 Tölgyfa utca

1.2.246 Töltés utca

1.2.247 Tulipán utca

1.2.248 Túzok utca

1.2.249 Tücsök utca

1.2.250 Tüzér utca

1.2.251 Tűzmadár utca

1.2.252 Újhegy

1.2.253 Újhegy köz

1.2.254 Újhegy utca

1.2.255 Ungár József utca

1.2.256 Vadász köz

1.2.257 Vadász utca

1.2.258 Vadrózsa utca

1.2.259 Vadvirág utca

1.2.260 Vajda János utca

1.2.261 Városház tér

1.2.262 Vas Gereben utca

1.2.263 Vasút utca

1.2.264 Váth János köz

1.2.265 Vécsey Károly köz

1.2.266 Vécsey Károly utca

1.2.267 Véghely Dezső utca

1.2.268 Verseny utca

1.2.269 Veszprémi út 104. - 156.

1.2.270 Vessző utca

1.2.271 Vidovszky Béla utca

1.2.272 Vízmeder utca

1.2.273 Vöröshegy

1.2.274 Vöröshegyi út

1.2.275 Vöröskő utca

1.2.276 Vörösmarty tér

1.2.277 Wartha Vince utca

1.2.278 Ybl Miklós utca

1.2.279 Zerge lépcső

1.2.280 Zichy Mihály utca

1.2.281 Zrínyi Ilona utca

1.2.282 Zuzmó utca

Page 28: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

2. A II. fogorvosi körzet székhelye: 8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zsilinszky u. 69.

2.2. A II. fogorvosi körzethez tartozó közterületek listája, ahol a házszám

megjelölése nélküli közterületek teljes területe az adott körzethez tartozik, a

házszámmal jelölt közterületeknél, csak a házszámmal jelzett közterület páros és/vagy

páratlan oldalú szakaszai tartoznak a körzethez:

2.2.1 Álmos utca

2.2.2 Árok utca

2.2.3 Árpád köz

2.2.4 Árpád utca

2.2.5 Bajza utca

2.2.6 Balatonfűzfői út 2. - 88. 1. - 89.

2.2.7 Balatonfűzfői út 90. - 120. 0

2.2.8 Baross Gábor út 26. - 72. 29. - 67.

2.2.9 Báthori utca

2.2.10 Bem utca

2.2.11 Bercsényi utca

2.2.12 Blaha Lujza sétány

2.2.13 Bocskai tér

2.2.14 Borgazda utca

2.2.15 Bornemissza utca

2.2.16 Budatava utca

2.2.17 Bulcsú utca

2.2.18 Búzavirág utca

2.2.19 Veszprémi út 2. - 78. 1. - 67.

2.2.20 Vörösmarty utca 1. - 51.

2.2.21 Corvin János utca

2.2.22 Csaba köz

2.2.23 Csokonai köz

2.2.24 Damjanich utca

2.2.25 Dankó Pista utca

2.2.26 Dembinszky utca

2.2.27 Diófa utca

2.2.28 Dobó István utca

2.2.29 Dugonics utca

2.2.30 Dukai Takách Jenő utca

2.2.31 Egres köz

2.2.32 Előd utca

2.2.33 Endre utca

2.2.34 Eötvös utca

2.2.35 Építő utca

2.2.36 Esze Tamás utca

2.2.37 Fehérkereszt utca

2.2.38 Géza utca

2.2.39 Görgey utca

2.2.40 Hadak útja

2.2.41 Hajnal utca

2.2.42 Hajnóczy lépcső

2.2.43 Harmat utca

Page 29: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

2.2.44 Hold köz

2.2.45 Holló köz

2.2.46 Holló utca

2.2.47 Hordó utca

2.2.48 Huba utca

2.2.49 Hunyadi utca

2.2.50 Ibolya utca

2.2.51 István utca

2.2.52 Jegenye köz

2.2.53 Juhász Gyula köz

2.2.54 Kakukk köz

2.2.55 Kálvin utca

2.2.56 Kazinczy utca

2.2.57 Kinizsi utca

2.2.58 Kisberényi út

2.2.59 Klapka utca

2.2.60 Komjáth Aladár köz

2.2.61 Kompolthy utca

2.2.62 Kond utca

2.2.63 Korsó utca

2.2.64 Kölcsey utca

2.2.65 Kövesalja utca

2.2.66 Kurcz Rudolf utca

2.2.67 Lehel utca

2.2.68 Lehet köz

2.2.69 Lejtő utca

2.2.70 Levendula utca

2.2.71 Lóczy Lajos tér

2.2.72 Lozsántai út

2.2.73 Luther utca

2.2.74 Magaspart utca

2.2.75 Magtár utca

2.2.76 Mandula utca

2.2.77 Margaréta utca

2.2.78 Martinovics utca

2.2.79 Mikszáth utca

2.2.80 Mogyoró utca

2.2.81 Móra Ferenc utca

2.2.82 Móricz Zsigmond köz

2.2.83 Must utca

2.2.84 Nárcisz utca

2.2.85 Neptun utca

2.2.86 Noszlopy Gáspár utca

2.2.87 Ond utca

2.2.88 Pinkóczi út

2.2.89 Prés utca

2.2.90 Rákóczi Ferenc utca

2.2.91 Remete köz

2.2.92 Remetevölgyi út

2.2.93 Rét utca

Page 30: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

2.2.94 Rezeda utca

2.2.95 Rizling utca

2.2.96 Rozmaring utca

2.2.97 Seregély utca

2.2.98 Szabadság út

2.2.99 Szabolcs utca

2.2.100 Szegfű utca

2.2.101 Szent Imre herceg utca

2.2.102 Szép Ilonka utca

2.2.103 Szilva köz

2.2.104 Szőlő utca

2.2.105 Szúnyog utca

2.2.106 Szüret utca

2.2.107 Taksony utca

2.2.108 Táncsics Mihály utca

2.2.109 Tas utca

2.2.110 Templom tér

2.2.111 Thököly utca

2.2.112 Töhötöm utca

2.2.113 Török Bálint utca

2.2.114 Törökverő köz

2.2.115 Vak Bottyán utca

2.2.116 Venyige utca

2.2.117 Veszprémi út 80 – 100. 69 -81.

2.2.118 Viola utca

2.2.119 Vödörvölgyi út

2.2.120 Vörösmarty utca 2 – 50.

Page 31: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

4. melléklet a 7/2018.(IV.26.) önkormányzati rendelethez

1. A védőnői körzetek székhelye és hozzájuk tartozó közterületek általi lehatárolása

1.2. Az I. védőnői körzet székhelye: 8220 Balatonalmádi, Petőfi S.u. 2-4. A körzethez

tartozó közterületek listája, ahol a házszám megjelölése nélküli közterületek teljes

területe az adott körzethez tartozik, a házszámmal jelölt közterületeknél, csak a

házszámmal jelzett közterület páros és/vagy páratlan oldalú szakaszai tartoznak a

körzethez:

1.2.1 Akácfa utca

1.2.2 Álmos utca

1.2.3 Alpár Ignác utca

1.2.4 Apáczai Csere János utca

1.2.5 Arany János utca

1.2.6 Árnyas utca

1.2.7 Alsóörsi határút

1.2.8 Asztalos Sándor utca

1.2.9 Attila utca

1.2.10 Babits Mihály utca

1.2.11 Bajcsy-Zsilinszky út

1.2.12 Bajza utca

1.2.13 Balaton utca

1.2.14 Balatonfüredi út

1.2.15 Balatonfűzfői út 1-75.

1.2.16 Ballada köz

1.2.17 Barabás Miklós utca

1.2.18 Barátság utca

1.2.19 Báthori utca

1.2.20 Batsányi köz

1.2.21 Batthyány utca

1.2.22 Béke utca

1.2.23 Bem utca

1.2.24 Benczúr Gyula utca

1.2.25 Bercsényi utca

1.2.26 Berkenye utca

1.2.27 Berzsenyi utca

1.2.28 Bimbó utca

1.2.29 Blaha Lujza sétány

1.2.30 Bocskai tér

1.2.31 Bokréta utca

1.2.32 Boróka utca

1.2.33 Borostyán köz

1.2.34 Botond utca

1.2.35 Budai Nagy Antal utca

1.2.36 Budatava utca

1.2.37 Bulcsú utca

Page 32: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.38 Búzavirág utca

1.2.39 Cinke utca

1.2.40 Corvin János utca

1.2.41 Csalogány utca

1.2.42 Cserfa utca

1.2.43 Csikász Imre lépcső

1.2.44 Csillag tér

1.2.45 Csók István utca

1.2.46 Csóka köz

1.2.47 Csokonai köz

1.2.48 Damjanich utca

1.2.49 Dandár utca

1.2.50 Deák Ferenc utca

1.2.51 Dembinszky utca

1.2.52 Derkovits utca

1.2.53 Dankó Pista utca

1.2.54 Déryné utca

1.2.55 Dési Huber István utca

1.2.56 Dózsa György út

1.2.57 Dr. Lenkei Vilmos utca

1.2.58 Dr. Óvári Ferenc utca

1.2.59 Dukai Takách Jenő utca

1.2.60 Egry József utca

1.2.61 Diófa utca

1.2.62 Fadrusz utca

1.2.63 Eötvös út

1.2.64 Erdőalja utca

1.2.65 Esze Tamás utca

1.2.66 Építő utca

1.2.67 Fagyal köz

1.2.68 Fagyöngy utca

1.2.69 Fecske utca

1.2.70 Felsőörsi út

1.2.71 Fenyő utca

1.2.72 Fény utca

1.2.73 Fenyő utca

1.2.74 Ferenczy Károly utca

1.2.75 Feszty Árpád utca

1.2.76 Fülemüle utca

1.2.77 Galagonya utca

1.2.78 Galamb utca

1.2.79 Gárdonyi Géza utca

1.2.80 Gébics utca

1.2.81 Gerle utca

1.2.82 Gólya utca

1.2.83 Görgey utca

1.2.84 Gyöngyvirág utca

1.2.85 Györgyi Dénes utca

1.2.86 Győri utca

1.2.87 Gyümölcs utca

Page 33: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.88 Hadak útja

1.2.89 Hajnal utca

1.2.90 Halacs utca

1.2.91 Harangvirág utca

1.2.92 Haris köz

1.2.93 Harkály utca

1.2.94 Harmat utca

1.2.95 Hársas utca

1.2.96 Hársfa utca

1.2.97 Előd utca

1.2.98 Héja utca

1.2.99 Hétvezér utca

1.2.100 Holló köz

1.2.101 Honvéd utca

1.2.102 Hóvirág utca

1.2.103 Huba utca

1.2.104 Huszár utca

1.2.105 Brenner Lőrincz köz

1.2.106 Iker sétán

1.2.107 Iskola utca

1.2.108 Ibolya utca

1.2.109 Istók utca

1.2.110 Izsó Miklós utca

1.2.111 József Attila út

1.2.112 Juhar utca

1.2.113 Jókai Mór utca

1.2.114 Juhász Gyula köz

1.2.115 Kerkápoly utca

1.2.116 Jedlik Ányos utca

1.2.117 Kinizsi utca

1.2.118 Kálvin utca

1.2.119 Káplár utca

1.2.120 Káptalan utc

1.2.121 Katona József u

1.2.122 Kisfaludy utca

1.2.123 Kisfaludy köz

1.2.124 Kiss Ernő utca

1.2.125 Klapka utca

1.2.126 Kócsag utca

1.2.127 Komjáth Aladár köz

1.2.128 Kond utca

1.2.129 Kossuth utca

1.2.130 Kosztolányi köz

1.2.131 Kőbánya utca

1.2.132 Köcsi lépcső

1.2.133 Kökény utca

1.2.134 Kölcsey utca

1.2.135 Kőrisfa utca

1.2.136 Körösi Csoma Sándor út

1.2.137 Kövesalja utca

Page 34: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.138 Kurcz Rudolf utca

1.2.139 Legenda utca

1.2.140 Levendula utca

1.2.141 Liszt Ferenc utca

1.2.142 Lóczy Lajos tér

1.2.143 Lomb utca

1.2.144 Lotz Károly utca

1.2.145 Luther utca

1.2.146 Madarász Viktor utca

1.2.147 Mandula utca

1.2.148 Mányoki Ádám utca

1.2.149 Margaréta utca

1.2.150 Mátyás király út

1.2.151 Mészöly Géza utca

1.2.152 Mihály Rudolf utca

1.2.153 Mikszáth utca

1.2.154 Mogyoró utca

1.2.155 Mókus lépcső

1.2.156 Munkácsy Mihály utca

1.2.157 Nádas utca

1.2.158 Nárcisz utca

1.2.159 Móricz Zsigmond köz

1.2.160 Neptun utca

1.2.161 Noszlopy Gáspár utca

1.2.162 Dr. Horváth Béla köz

1.2.163 Öreghegyi út

1.2.164 Őszapó utca

1.2.165 Őz utca

1.2.166 Paál László utca

1.2.167 Ond utca

1.2.168 Petőfi Sándor utca

1.2.169 Pacsirta utca

1.2.170 Páfrány utca

1.2.171 Panoráma sétány

1.2.172 Park utca

1.2.173 Perem utca

1.2.174 Petőfi tér

1.2.175 Pihenő utca

1.2.176 Pinty utca

1.2.177 Posta utca

1.2.178 Radnóti Miklós utca

1.2.179 Rákóczi Ferenc utca

1.2.180 Rege köz

1.2.181 Rege utca

1.2.182 Remetevölgyi út

1.2.183 Rezeda utca

1.2.184 Rigó köz

1.2.185 Rigó utca

1.2.186 Rozmaring utca

1.2.187 Rózsa utca

Page 35: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

1.2.188 Sas utca

1.2.189 Semmelweis utca

1.2.190 Sirály utca

1.2.191 Sólyom utca

1.2.192 Somfa utca

1.2.193 Szabadság út

1.2.194 Szabadságkilátó út

1.2.195 Szabolcs utca

1.2.196 Szamóca utca

1.2.197 Széchenyi sétány

1.2.198 Szeder utca

1.2.199 Szegfű utca

1.2.200 Székely Bertalan utca

1.2.201 Szigeti József utca

1.2.202 Szil köz

1.2.203 Pacsirta utca

1.2.204 Szilágyi Erzsébet utca

1.2.205 Szinyei Merse Pál utca

1.2.206 Tábor utca

1.2.207 Tas utca

1.2.208 Tavasz utca

1.2.209 Teleki Blanka utca

1.2.210 Taksony utca

1.2.211 Tinódi utca

1.2.212 Tóállás utca

1.2.213 Tóth Árpád utca

1.2.214 Töhötöm utca

1.2.215 Tölgyfa utca

1.2.216 Tulipán utca

1.2.217 Tüzér utca

1.2.218 Toldi Miklós utca

1.2.219 Nefelejcs utca

1.2.220 Vasút utca

1.2.221 Vadrózsa utca

1.2.222 Vak Bottyán utca

1.2.223 Városház tér

1.2.224 Vas utca

1.2.225 Váth János köz

1.2.226 Vécsey Károly utca

1.2.227 Vécsey Károly köz

1.2.228 Véghely Dezső utca

1.2.229 Verseny utca

1.2.230 Viola utca

1.2.231 Vízmeder utca

1.2.232 Wartha Vince utca

1.2.233 Ybl Miklós utca

1.2.234 Zerge lépcső

1.2.235 Zichy Mihály utca

1.2.236 Zrínyi Ilona utca

Page 36: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

2. A II. védőnői körzet székhelye: 8220 Balatonalmádi, Ady 2. A körzethez tartozó

közterületek listája, ahol a házszám megjelölése nélküli közterületek teljes területe az

adott körzethez tartozik, a házszámmal jelölt közterületeknél, csak a házszámmal

jelzett közterület páros és/vagy páratlan oldalú szakaszai tartoznak a körzethez:

2.2.1 Ady Endre utca

2.2.2 Alkotmány utca

2.2.3 Aranyeső utca

2.2.4 Árok utca

2.2.5 Árpád utca

2.2.6 Avar utca

2.2.7 Balatonfűzfői út 94 – 276

2.2.8 Balázs Béla utca

2.2.9 Baross Gábor út

2.2.10 Bartók Béla út

2.2.11 Bérc utca

2.2.12 Bíbor köz

2.2.13 Bihari János utca

2.2.14 Bodza utca

2.2.15 Borgazda utca

2.2.16 Bornemissza utca

2.2.17 Bükkfa utca

2.2.18 Csaba köz

2.2.19 Csárda utca

2.2.20 Csendes utca

2.2.21 Dob utca

2.2.22 Dobó István utca

2.2.23 Dráva utca

2.2.24 Dugonics utca

2.2.25 Duna utca

2.2.26 Egres köz

2.2.27 Endre utca

2.2.28 Erdő utca

2.2.29 Erkel Ferenc út

2.2.30 Ezerjó utca

2.2.31 Fácán köz

2.2.32 Fehérkereszt utca

2.2.33 Felhő utca

2.2.34 Fogoly utca

2.2.35 Fogoly köz

2.2.36 Forrás utca

2.2.37 Fürj utca

2.2.38 Fürj köz

2.2.39 Gábor Áron utca

2.2.40 Gesztenye utca

2.2.41 Géza utca

2.2.42 Glóbusz utca

2.2.43 Göncöl utca

2.2.44 Gyertyán utca

2.2.45 Hajnóczy lépcső

Page 37: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

2.2.46 Haraszt utca

2.2.47 Hársas utca

2.2.48 Hegyalja utca

2.2.49 Hold köz

2.2.50 Homok utca

2.2.51 Hordó utca

2.2.52 Hörpintő utca

2.2.53 Hunyadi utca

2.2.54 Ipoly utca

2.2.55 István utca

2.2.56 Jegenye köz

2.2.57 Jégmadár utca

2.2.58 Kakukk köz

2.2.59 Kazinczy utca

2.2.60 Kert utca

2.2.61 Kilátóhegyi utca

2.2.62 Kisberényi út

2.2.63 Krisztina köz

2.2.64 Kompolthy utca

2.2.65 Kodály Zoltán utca

2.2.66 Korsó utca

2.2.67 Kővirág utca

2.2.68 Könyök utca

2.2.69 Kőrös utca

2.2.70 Köztársaság utca

2.2.71 Laposa Dániel utca

2.2.72 Lehel utca

2.2.73 Kürt utca

2.2.74 Lejtő utca

2.2.75 Lozsántai út

2.2.76 Madách utca

2.2.77 Madách tér

2.2.78 Magaspart utca

2.2.79 Magtár utca

2.2.80 Magyar utca

2.2.81 Malomvölgyi utca

2.2.82 Martinovics utca

2.2.83 Maros utca

2.2.84 Megyehegyi út

2.2.85 Meredek utca

2.2.86 Mesgye utca

2.2.87 Moha utca

2.2.88 Móra Ferenc utca

2.2.89 Must utca

2.2.90 Napraforgó köz

2.2.91 Napsugár út

2.2.92 Pacsirta köz

2.2.93 Pince utca

2.2.94 Pinkóczi út

2.2.95 Pint utca

Page 38: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

2.2.96 Prés utca

2.2.97 Platán utca

2.2.98 Rába utca

2.2.99 Pipacs utca

2.2.100 Rekettye utca

2.2.101 Remete köz

2.2.102 Rét út

2.2.103 Rizling utca

2.2.104 Rövid utca

2.2.105 Sátorhegyi út

2.2.106 Seregély utca

2.2.107 Síp köz

2.2.108 Szalonka köz

2.2.109 Széchenyi utca

2.2.110 Szellő utca

2.2.111 Szent Imre herceg utca

2.2.112 Szép Ilonka utca

2.2.113 Szilva köz

2.2.114 Szirom köz

2.2.115 Szitakötő utca

2.2.116 Szivárvány utca

2.2.117 Szőlő utca

2.2.118 Szorosi utca

2.2.119 Szömörce utca

2.2.120 Szúnyog utca

2.2.121 Szüret utca

2.2.122 Szürkebarát út

2.2.123 Tarack utca

2.2.124 Temető utca

2.2.125 Templom utca

2.2.126 Templom tér

2.2.127 Táncsics Mihály utca

2.2.128 Thököly utca

2.2.129 Tisza utca

2.2.130 Töltés utca

2.2.131 Török Bálint utca

2.2.132 Törökverő köz

2.2.133 Túzok utca

2.2.134 Tücsök utca

2.2.135 Tűzmadár köz

2.2.136 Ungár József köz

2.2.137 Újhegy utca

2.2.138 Újhegy köz

2.2.139 Vadász utca

2.2.140 Vadász köz

2.2.141 Vadvirág utca

2.2.142 Vajda János utca

2.2.143 Venyige utca

2.2.144 Veszprémi út

2.2.145 Vessző utca

Page 39: Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő testületének 7

2.2.146 Vidovszky Béla utca

2.2.147 Vödörvölgyi út

2.2.148 Vöröshegyi út

2.2.149 Vöröskő utca

2.2.150 Vörösmarty utca

2.2.151 Zuzmó utca