22

Balogh Béla: Végső valóság

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Webáruház: http://bioenergetic.hu/konyvek/balogh-bela-a-vegso-valosagFacebook: https://www.facebook.com/Bioenergetickiado Rövid jellemzésA könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és -isteni parancsolat- (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" teszi fel a kérdést a szerző.Tudományos eredményeink, képességeink felülvizsgálata után tarthatatlanná válnak az evolúció kezdeteiről alkotott feltételezések is. A halál utáni, valamint a születés előtti élet lehetősége már nem hit kérdése, hanem fizikai törvényszerűség. Megdöbbentően új ezoterikus világkép ez, ami a léttel kapcsolatos kérdéseink többségére választ adhat. A könyv sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy rövid idő alatt már a nyolcadik kiadása jelent meg. Az olvasói visszhangból kiderül, hogy természettudományos műveltségű érdeklődők is találnak benne világlátásukat gazdagító gondolatokat. A könyv első részében a szerző a külső tudomány által tárgyalt, materiálisabb nézeteket fejt ki az illúziókról, az anyagról, a relativitásról, az egészségről, a paranormális jelenségekről, a halálközeli élményekről, a földönkívüli látogatókról. A második részben megtudhatunk mindent, amit az Univerzumról tudni szeretnénk.

Citation preview

Page 1: Balogh Béla: Végső valóság
Page 2: Balogh Béla: Végső valóság

131

MINDEN,AMIT AZ UNIVERZUMRÓL

TUDNI SZERETNÉL…

Ha a fizikusok által elért eredményeket e kissé talán szo-katlan gondolatmenettel párosítjuk, olyan világképet ka-punk eredményül, ami nagymértékben eltér mindattól, amijelenleg elfogadott és megszokott: elsôdleges az „idea”, ésminden egyéb csak azután következhet.

Természetesen ez a gondolat sem új. Plató már Krisztus elôttnégyszáz évvel tanította az idealizmusnak e változatát. Nos, azidealizmus, mint világkép ismét lehetséges – sôt, talán azegyetlen lehetséges – alternatívának tûnik, de tudományos fel-fedezéseink tükrében ez már nem hit kérdése.

A végsô valóság után kutatva elhagyhatjuk tehát a ma-terialista világnézet sivatagát, ahol sem a matematikaiegyenletek, sem a mûszerek nem vesznek tudomást a mind-annyiunk életét oly nagymértékben meghatározó szeretet-rõl és félelemrõl.

A könyv elsô része valójában az intellektushoz szól, tehát fôkéntazokhoz, akik a logikus gondolkodást részesítik elônyben, ésminden újabb lépést csak úgynevezett megdönthetetlen bizonyí-tékokra támaszkodva hajlandók megtenni. Minden emberbenlétezik azonban egy, az intellektusnál magasabb fórum: a szívintelligenciája. Nevezhetjük ezt intuíciónak, vagy belsôtudásnak, a lényeg az, hogy az emberiség jórésze nem az ak-tuális tudományos bizonyítékoktól teszi függôvé az életét, éscselekedeteiket sem ezek irányítják.

Page 3: Balogh Béla: Végső valóság

132

A könyv második része elsôsorban a szív intelligenciájá-hoz szól, és ezért lényegesen különbözik az elsô, szinte ki-zárólag logikára épülô résztôl. Tévedés ne essék: ugyanar-ról az Univerzumról szólunk, csakhogy ezúttal az idealistavilágképben fellelhetô többezer éves ismeretanyagot vesszükszemügyre, külön hangsúlyt fektetve az emberi értékekre,az univerzális érvényû erkölcsi törvényekre, valamint arra,hogy ezek a törvények milyen módon vannak összhangbana fizika törvényeivel.

Különösen szerencsés az a kedves Olvasó, akiben egyen-súlyban van az elme és a szív intelligenciája, a logika és azintuíció, aki felismeri az összefüggéseket, és e könyv két –nagy mértékben különbözô – részét együtt, egységesegészként tudja befogadni.

*

Az idea elsôdlegességét hangsúlyozó, rendszerint val-lásos világkép nem sokat foglalkozik az anyaggal és a fi-zikával. Itt az egyéni és társadalmi életet irányító belsômorális törvényeken van a hangsúly. Elég, ha összeha-sonlítjuk a kereszténység „tíz parancsolatát” a buddhiz-mus tíz úgy nevezett „nem erény” elhagyására vonatkozótanításával, hogy felismerhessük: a tanítások lényegébenugyanazokra az alapvetô princípiumokra épülnek.

A Biblia arra tanít, hogy ne ölj, ne lopj, ne kövess el há-zasságtörést, ne tégy hamis tanúságot, és ne kívánd más-nak a feleségét, szolgáját, anyagi javait vagy jószágát.

A tibeti buddhizmus nagy vonalakban ugyanerrôl szól. Ki-fejezésmódja szelídebb, hiszen a felsoroltakat nem bûnneknevezi, hanem „nem erény”-nek, ugyanakkor az irányvonalaksokkal szigorúbbak, és nem nagyon teszik lehetôvé a további– mindenkinek szája íze szerinti – értelmezést.

Page 4: Balogh Béla: Végső valóság

133

„Noha az erkölcs gyakorlása számos különféle módon va-lósul meg, az alapja mindegyiknek a tíz bûn elhagyása. Atízbôl három fizikai, négy verbális, a maradék három pedigszellemi akció” – írja Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma,tibeti buddhizmusról szóló könyvében.

A FIZIKAIAK A KÖVETKEZÔK:1. Valamely lény életének elvétele; kezdve egy rovar

megölésétôl egy ember meggyilkolásáig.2. Lopás: elvenni valaki tulajdonát az ô hozzájárulá-

sa nélkül – a dolog értéke közömbös, és az is mindegy,hogy az akciót magunk hajtjuk végre, vagy mással csinál-tatjuk.

3. Házasságtörés.A NÉGY VERBÁLIS BÛN:4. Hazugság: becsapni másokat szóban vagy gesz-

tusokkal.5. Viszálykeltés: megbontani mások egyetértését,

vagy fokozni a köztük amúgy is meglévô ellentéteket.6. Durvaság: mások megsértése.7. Esztelenség: badarságokat beszélni alantas szán-

dékok által motiváltan, vagy más okokból.A HÁROM SZELLEMI BÛN:

8. Bírvágy: azt gondolni, hogy „bárcsak az enyém vol-na ez...”, olyasvalamire vágyni, ami a másé.

9. Ártó szándék: azt akarni, hogy másvalakinek bajaessék, akár nagy, akár kicsi.

10. Helytelen szemlélet: valami létezô dolgot, mintpéldául az újjászületés, az okság elve vagy a Három Drá-gaság, nemlétezônek tekinteni.

Ennek a tíz bûnnek az ellentéte a tíz erény; azokat kö-vetni annyi, mint gyakorolni az etikát. (Tenzin Gyatso, aXIV. Dalai Láma: Tibeti buddhizmus, 1998)

A mai, tudományosan gondolkodó ember számára ezeketa törvényeket isteni törvényként elfogadni csaknem lehetet-

Page 5: Balogh Béla: Végső valóság

134

len. Mielôtt valaki elfogadna valamit, tudni szeretné, hogy„miért”? Hiszen az Univerzum senkit nem akadályoz meg azölésben vagy a lopásban. Miért kellene akkor lemondanunkaz ilyen cselekedetekrôl? A „tíz parancsolat” által megadottkeretek között maradni még azoknak a hívôknek is nehezéreesik, akik ezeket fenntartás nélkül elfogadják...

Persze felmerül a kérdés: hogy létezik, hogy két egymástóloly távol esô vallás és kultúra – mint a tibeti buddhizmus és akeresztényég – tízparancsolata között ilyen kísérteties ahasonlóság?

A lehetséges válaszok akkor kezdtek kirajzolódni elôttem,amikor kapcsolatba kerültem az úgy nevezett „ezoterikustanításokkal”. Mag a szó görög eredetû. „Ezo téreo” annyitjelent, mint „bent tartani”. („Belsõ kör”-nek is fordítják.)

Megértettem, hogy minden idôkben voltak és most is van-nak a Földön olyan tanítók, akiknek a világmindenség felépí-tésérôl, mûködésérôl és belsô törvényeirôl lényegesen többtudás áll a rendelkezésükre, mint nekünk, hétköznapi embe-reknek. Különleges képességû társainkat a történelemfolyamán prófétáknak, Mestereknek, Isteneknek vagy Isten fi-ainak nevezték. Hatalmas spirituális erôvel rendelkezôvilágformálók, mint Quetzalcoatl, Krisna, HermészTriszmegisztos, Mózes, Orfeusz, Buddha és Jézus kitöröl-hetetlen nyomokat hagytak az emberiség történelmében.Sugárzott belôlük valami, ami fizikai szemmel láthatatlanvolt. Tanítványaik késôbb az Univerzum belsõ – magasabbszintû – tudásának ôrzôivé váltak. Ezek a Mesterek szintebizonyos rendszerességgel bukkantak fel, segítették, gyógyí-tották és tanították testvéreiket. Mégis minden esetben szin-te ugyanaz a szomorú történet játszódott le:

A Mester elhagyta az anyagi világot (gyakran segítettek isneki), a tanítványok pedig ôrizték a tudást, ami elsô sorban„belsô tudás” volt, bizonyos külsô formába, esetleg rituálé-ba öltöztetve. Az eredeti tanítás a Mester távozását követô

Page 6: Balogh Béla: Végső valóság

135

évszázadok alatt lényeges változáson esett át. A tanításokegy része különbözô érdekcsoportok kezébe került. A „belsôtudás” gyengült, a külsô forma erôsödött. A szélesnéptömegek a tanítások „exoterikus” (körön kívüli) leegysze-rûsített változatát kapták, A tanítások igyekeztek idomulniminden nép értelmi szintjéhez és fejlôdési lehetôségeihez.Ezeket a változatokat hívjuk ma vallásoknak.

Ugyanakkor létezett – és ma is létezik – egy mélyebb, „ezo-terikus” tudás. A „belsô kör” bölcsességét nem nyelte el a síra nagy tanítómesterek távozásával. Tanítványaik megôriztékaz örökséget, bizonyos csoportok és „testvériségek” mindig vi-gyáztak rá, annak ellenére, hogy a történelem folyamán ezeketa csoportokat kíméletlenül üldözték. Az esszénusok, atemplomos lovagok, az albigensek és késôbb a rózsakeresztesés szabadkômûves páholyok kincse nem aranyból ésdrágakövekbôl állt. A királyok és az egyház közös ügykéntkezelte és üldözte a hatalomra nézve nagyon veszélyesnektartott „tudást”. 1208-ban III. Innocent pápa valóságoskeresztes hadjáratot hirdetett az albigensek ellen. EFranciaország déli részén élô csoportot 1208 és 1229 közöttkíméletlenül kiirtották. A Templomos Lovagrend Nagymester-ét, Jaques de Molay-t lassú tûzön, elevenen sütötték meg1314-ben. Így hát volt ideje és lehetôsége megjósolni azt aszomorú sorsot, ami hóhéraira – a pápára, valamint IV. Fülöp-re, Franciaország királyára – várt. Talán mondanunk sem kell,hogy jóslata kísérteties pontossággal beteljesedett.

A Rózsakeresztes rend a XIV. században alakult, ebbena csöppet sem biztonságos légkörben. A Rend Nagymeste-rének, Christian Rosenkreutznak sikerült azonban titokbantartania identitását, sôt, a rend munkájába sem lehetettbetekintést nyerni. Történt mindez annak érdekében, hogya belsõ tudást átmentsék azon a korszakon, amikor erre avilági élet irányítóiban nem volt fogadókészség.

Vajon mi volt az, amit tudtak?

Page 7: Balogh Béla: Végső valóság

136

Miért üldözték ôket, és miért rettegtek tôlük a hatalomképviselôi?

A második világháború idején tették le az alapjait annakaz angliai Rózsakeresztes páholynak, (White Eagle Lodge)amely már kezdettôl fogva minden érdeklôdô számára ki-tárta kapuit. A beavatottak szerint elérkezett az idô, a tit-kos tanítást már nem kell titokban tartani, az emberiségmegérett arra, hogy részesüljön a tudásból, ami a középkor-ban a tömegek számára teljesen hozzáférhetetlen volt. Ahatvanas években az ezoterikus tanítások valósággalelárasztották Európát és Amerikát. Tibeti és távol-keletitanítók érkeztek nyugatra, és egy intelligens, szeretetteljesVilágegyetemrôl kezdtek tanítani, egy olyan világról, amelyszigorú belsô törvények szerint mûködik.

Sajnos ezen a területen komoly akadályba ütköztem. Aza bizonyos „titkos tan” ezer arcot öltött, megannyi iskola,és irányzat formájában terjedt. Gyakoriak a különbözô ké-pességek elérésére vonatkozó ígéretek, ha a tanuló az egyik,vagy a másik irányzatot követné.

Mindezt elég bizonytalan talajnak éreztem. Egyrészt sze-rettem volna többet tudni, másrészt semmi szín alatt nemszerettem volna „betévedni” egy vallásos szektába. Ebbenaz idôszakban találkoztam Svédországban azzal az ember-rel, aki késôbb útmutatóm és tanítóm lett az Univerzum tit-kai felé vezetô belsô úton. A neve Huszár Sándor, asvédországi White Eagle Lodge vezetõje, és a könyvbenszereplõ aurafotók közül az elsõ és a negyedik róla készült.

Amikor megkérdeztem tôle, hogy mégis mi az ebbôl azinformációrengetegbôl, amiben hinni lehet, meglepôválaszt kaptam:

– Miért keresed másnál az igazságot? Minden, amit azUniverzumról és az életrôl tudni szeretnél, már benned van.

Page 8: Balogh Béla: Végső valóság

137

MI A HIT?

„Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok.”(Máté 21:22)

Ha önmagam megismerésén keresztül eljuthatok az Uni-verzum megismeréséhez, ám legyen. Elméletileg lehetsé-gesnek tartottam, így hát úgy döntöttem, semmit semveszítek vele, ha megpróbálom.

Nagyon sokat köszönhetek lelki vezetôm szelíd és tü-relmes irányításának, hiszen ezen az úton szakavatottirányítás nélkül a legjobb szándék mellett is gyakran ke-rülôútra tévedhet a keresô.

Ma – többévi gyakorlati tapasztalattal és a hozzá tartozóelméleti tudással együtt – úgy érzem, valamivel közelebbkerültem e csodálatos világ nyitjához, de azzal is tisztábanvagyok, hogy ez csak a kezdet. Mindazt, amit eddig sikerültátlátnom és megértenem, szeretném megosztani, mert úgyérzem, másnak is segítségére lehet.

Az ezoterikus tanítás szerint tehát az egész Univerzumegy „nem anyagi” világ. Másként fogalmazva, a világ, ami-ben élünk: lelki. A beavatottak és bölcsek tanítása szerintaz egész Univerzum Fénybôl van. Persze nem abból a fény-bôl, amit mi a fizikában fényként ismerünk, hanem egy tu-datos, intelligens és szeretetteljes Központi Forrás Fényé-bôl. Ha mindenképpen a fizikában használt kifejezésekkelszeretnénk élni, azt mondhatnánk, hogy rendkívül magasrezgésszámú, rendkívül magas energiaszinten létezô Fény-rôl van szó. Nem mondhatjuk azt, hogy létezik egy anyagivilág, és aztán létezik egy másik, egy lelki világ, ahová ha-lálunk után – mármint a fizikai test halála után – kerülünk.

Page 9: Balogh Béla: Végső valóság

138

Egyetlen egy fajta világ létezik, és ez 100%-ban „lelki”.Ezzel a megközelítéssel olyan idealista világképhez ju-

tunk, ahol megváltozik, pontosabban átalakul minden ko-rábbi elképzelésünk. Ennek a világképnek az érvényessé-géhez nincs feltétlen szükség az én hitemre, belátásomravagy meggyõzõdésemre, hiszen Isten, ez az intelligens és –amint az hamarosan kiderül – szeretetteljes Erõforrás ak-kor is létezik és akkor is minden élet forrása, ha nem hi-szem el, vagy nem ismerem fel. De ha felismerem, akkor azIstenben való hit, ugyanúgy, mint az Isten tagadása átmi-nõsül, és Isten-tudássá alakul. Ha valaki rendelkezik ezzela tudással, és tisztában van azzal is, hogy élete nem ér végeta test halálával, megszabadulhat a halálfélelemtõl, és ez ál-tal kivonhatja magát azon társadalmi vezetõk hatása alól,akik a félelem, a megfélemlítés, a fenyegetés és ijesztgetéseszközeivel élve az embert lényegében saját gondolatainakés elképzeléseinek ketrecében tartják.

El tudom képzelni, milyen komoly veszélyként ítélhetômeg egy ilyen világkép a középkori egyház szemszögébôlnézve. Ennek ellenére az ezoterikus tanítás hangsúlyozzaa hit szerepét és rendkívüli fontosságát.

Nos, akkor mire jó a hit?A bölcsek tanítása szerint lényegében rendkívüli ha-

talommal bíró mentális eszközrôl van szó, amitfokozatosan értünk meg és tanulunk meg használni. Kör-nyezetünk ugyanis engedelmeskedik a gondolat erejének.Minden új felfedezés, ami megcáfol egy korábbanelfogadott és tudományosan bizonyított „igazságot”ugyanazt az üzenetet közvetíti számunkra: mindenelmélet bizonyítható és minden vágy teljesíthetômindaddig, amíg nem mond ellent a világegyetem belsôtörvényeinek.

A folyamat lényegében mindig ugyanaz. Elôbb megjele-nik valamely magasabb szférában a kívánt eredmény men-

Page 10: Balogh Béla: Végső valóság

139

tális képe, majd fokozatosan letranszformálódik, és végül„testet ölt” az anyagi világban. Döntô szerepe van tehát amentális képnek, ami a teremtô fantázia terméke. Ezen aszinten még semmi nincs, ami megakadályozhatná a men-tális képet abban, hogy fokozatosan letranszformálódjék azanyagi világ szintjére. Minél jobban sikerül összpontosíta-nunk a gondolatra, minél tovább „látjuk a kívánt eredménytlelki szemeink elôtt” annál jobb lesz az eredmény.

A koncentrált gondolat ereje úgy viszonyul a szétszórtgondolat erejéhez, mint a lézersugár ereje a szórt fény ere-jéhez. A gondolat alakítja a környezetet, és akineknagyobb az összpontosító képessége, természetesenkönnyebben alakítja környezetét.

Hányszor mondták nekem, és hányszor mondjuk mi isgyermekeinknek, ha olyat mondanak, ami nem illik bele aszülôk világképébe: „Ó, te csak fantáziálsz.”

Nos, minden jel arra mutat, hogy a fantáziálásról alko-tott mintegy lealacsonyító véleményünket lassan át kellértékelnünk, hiszen nap mint nap találkozhatunk olyanpéldákkal, amikor valaki a látszólag elérhetetlent is valóratudja váltani, pusztán azért, mert gondolatban kitart céljamellett.

A hit ereje tehát nem más, mint a koncentrált gondo-lat ereje, ami kialakítja a belsô képet. A külvilág csupánengedelmeskedik ennek a belsô gondolati képnek.

Az egyetlen erô, ami a gondolat erejével – vagy a „hit-tel” – szembeszegülhet, egy másik (esetleg tudat alatti)gondolatnak vagy „hitnek” az ereje. Ez a bizonyostudatalatti gondolati kép kételkedik a tudatos gondolatikép megvalósulásának lehetôségében, így aztán azeredményt gyakran meg is hiúsíthatja. Érdemeskihangsúlyozni, hogy a tudatalatti gondolati kép – vagy„hit” – általában erôsebb. Az erre vonatkozó figyelmeztetésgyakran tanítómesék formájában maradt ránk.

Page 11: Balogh Béla: Végső valóság

140

Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten ban-dukolt az erdô szélén...

Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának tá-masztotta.

Ekkor még nem tudta, milyen fát választott.Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kíván-

ságát teljesíti annak, aki hozzá ér.A vándor elôször arra gondolt, milyen jó lenne most egy

pohár víz.Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristály-

tiszta víz van a kezében.Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Vé-

gül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta.Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel

ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg elôtte,mint a víz.

„Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!” – gondolta meg-lepetten.

Most már hangosan mondta ki:„Akkor hát szeretnék egy gyönyörû házat!”A elôtte lévô völgyben megjelent a ház. Arcán széles mo-

sollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék.Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erôvel ál-dotta meg az Úr. Kívánt hát magának egy gyönyörû szépés rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét meg-oszthatja.

Amikor ez is valóra vált, meglepôdve szólt a nôhöz:„Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen

szerencsém! Ez velem nem történhet meg!”Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimond-

ta… minden eltûnt.„Tudtam.” – mondta, és megrázta a fejét.Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdô

szélén… (Anthony de Mello: Szárnyalás.)

Page 12: Balogh Béla: Végső valóság

141

Nos ez az: pontosan tudjuk, azaz csak tudni véljük,hogy mi az, ami „nem történhet meg", nem vagyunk haj-landók elhinni, hogy mégis megtörténhet, és ezáltal hi-hetetlen módon megcsonkítjuk lehetôségeink tárházát.

A hit ugyanis nem más, mint az összpontosított gondo-lat ereje, biztos tudás, megingathatatlan belsô bizonyosság,aminek ereje abból fakad, hogy a világegyetem valójábanegy kivetített gondolati építmény.

Valamiben hinni annyit jelent, mint gondolatban felépí-teni vagy „megteremteni”, aztán kitartani a gondolat mel-lett, és kételyek nélküli teljes belsô bizonyossággal tudni,hogy a kívánt eredmény elôbb-utóbb a fizikai világban ismegjelenik.

Ha valamit el szeretnénk érni, „hinnünk kell benne” jó-val az eredmény fizikai síkon való megjelenése elôtt.

A lelki fejlôdés magas szintjére jutott mesterek gyakranmondják: „Mi azt hisszük…” Ez által igyekeznek kihangsúlyoz-ni, hogy olyan dologról van szó, amit gondolatban állandóanteremtenek, és ki is tartanak mellette. Külsô valóságuk ehheza belsô gondolati képhez igazodik.

Eltûnôdtem azon, hogy különbözô vallások és szekták kép-viselôi milyen gyakran hangoztatják, hogy csak az általukhirdetett út az igaz, és mindenki, aki történetesen nem aztaz utat járja, „kárhozatra” van ítélve.

Az ezoterikus tanítás szerint az igazi hit a lelki Uni-verzum leghatékonyabb teremtô eszköze, és nem függegyetlen vallástól sem! Egyénileg és kollektíven alaposanfélreértettük a hit fogalmát, annak ellenére, hogy azemberiség történetét végigkíséri valami, ami rávi-lágíthatott volna a hit igazi természetére.

A babona.A babona is hit, és ha átadjuk magunkat valamely „ba-

bonás hiedelemnek” feltûnô gyakorisággal tapasztalhatjukmeg, hogy „valóban mûködik”. Tudatunkban megteremtjük

Page 13: Balogh Béla: Végső valóság

142

az összefüggést bizonyos jelek és a nyomukban bekövetkezôesemények között, és ez az összefüggés mindaddig fennáll,amíg ragaszkodunk a gondolatban megteremtett összefüg-géshez. Így aztán az, aki meg van gyôzôdve arról, hogy afekete macska, vagy a tizenhármas szám szerencsétlensé-get hoz, sokkal nagyobb valószínûséggel idéz elô valamikellemetlen következményt, mint például az, aki úgy dön-tött, hogy neki a fekete macska, vagy a tizenhármas számszerencsét hoz.

A hit erejében rejlô lehetôségekrôl Jézus is igyekezett ta-nítani bennünket, sajnos különösebb siker nélkül. Aztmondta, mindent megkaphatunk az Atyától, ha Krisztusnevében kérjük. Azt is mondta, hogy mindannyian Istengyermekei vagyunk, és amit az egyik gyermek megtehet, aztmindenki megteheti. A vízen járó Péterrôl szóló bibliai tör-ténet híven tükrözi a hit erejét és a kétely pusztító hatását.

„Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megré-mültek. „Kísértet!” – mondták, s félelmükben kiabáltak:

Jézus azonban megszólította õket: „Bátorság! Én vagyok,ne féljetek!”

Erre Péter így szólt: „Uram, ha te vagy, parancsold meg,hogy odamenjek hozzád a vízen!”

„Gyere!” – felelte. Péter kilépett a bárkából és elindultJézus felé a vízen.

Az erõs szél láttára azonban megijedt, és amikor merül-ni kezdett, felkiáltott: „Uram ments meg!”

Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. „Te kishitû – von-ta kérdõre –, miért kételkedtél?”(Máté, 14:26–31)

Az ezoterikus tanítás nyomán világossá vált elôttem ahit „mûködési elve”, de mindez alaposan felforgatta avallással kapcsolatos korábbi elképzeléseimet.

Ha a hit használható mentális eszköz, és a KözpontiIntelligens Erõforrás létében teljesen biztosak lehetünk,akkor végsô soron nem kell „hinnünk” Istenben.

– Akkor hát mi a vallás lényege? – kérdeztem tanítómtól.

Page 14: Balogh Béla: Végső valóság

143

– A vallás eredetileg a latin „religio” szóból ered, amiannyit jelent, mint újra megteremtett kapcsolat. Sajnosnem áll rendelkezésünkre egyetlen olyan szó sem, amiakárcsak megközelíthetné az Istennel újra felvett kapcso-lat élményét. A buddhisták nirvánának nevezik, a hin-duk moksha-nak; a zen-buddhisták szatori, a keresztényszerzetesek pedig Unio Mistica néven tartják számon. Alényeg az, hogy személyes élményrôl van szó, és nemolyan információról, amit könyvekben megtalálható.

– Ez valami misztikus élmény?– Nem hétköznapi élmény, az bizonyos. De nem is misz-

tikus. Hiszen te ennek az energiaforrásnak a része vagy.Miért lenne misztikus az, ha ismét tudatos kapcsolatbakerülnél vele?

Gondolataim tovább cikáztak.– Létezik-e lehetetlen egy olyan Világegyetemben, amit a

gondolat alkot?– Fejlettebb testvéreink arra tanítanak, hogy a koncentrált

gondolat, vagy „hit” ereje nem ismer korlátokat. Teljeskörnyezetünk, kapcsolataink, és minden tárgy, amivel magun-kat körülvesszük, a belsô gondolatvilág kivetítése. Az emberazzá válik, amit gondol, és amit hisz.

– Ez talán rendben van, de valamit még sem értek.– Mi lenne az?– Nem minden gondolatot lehet „hitnek” nevezni. Mi-

tôl válik egy gondolat „hitté”?– A titok a tudatalatti természetében rejlik. Tudatalat-

tid nem képes megszûrni és átvizsgálni a beérkezô informá-ciót. Azok a dolgok, amiket gyakran hallasz, szinte kitöröl-hetetlenül megragadnak a tudatalattidban, és úgy mûköd-nek, mint egy „háttérben dolgozó program parancsai”.

– Az emberi tudat tehát „programozható”?– De még mennyire! Ez persze nem csak lehetôsége-

ket, de veszélyeket is rejt magában. Az ilyen tudat alattmûködô programokból áll össze az, amit lényed mélyén

Page 15: Balogh Béla: Végső valóság

144

„hiszel”. Ezek a programok valójában hasonlóak a számí-tógépek programjaihoz. Ha hiba van bennük, a legvárat-lanabb helyzetben is képesek galibát okozni.

Azt mesélik, volt egyszer egy ateista, aki leesett egy szik-láról. Zuhanás közben azonban elkapta egy kis fa ágát. Mi-közben ott lógott a felette lévô ég, és az ezerlábnyi mély-ségben lévô sziklák között, belátta, hogy nem lesz sokáigereje kapaszkodni.

Ekkor azonban eszébe jutott valami:– Isten! – kiáltotta torka szakadtából.Csend. Semmi válasz.– Isten! – kiáltotta még egyszer. – Ha létezel, ments meg,

és én megígérem, hogy hinni fogok benned, és másokat isa te hitedre fogok tanítani.

Ismét csak csend. Már majdnem elengedte az ágat két-ségbeesésében, amikor egy hatalmas hang dörgött végig avölgyön:

– Mindegyik ezt mondja, amikor bajban van.– Nem, Istenem, nem! – kiáltotta most már reményked-

ve. – Én nem olyan vagyok, mint a többiek. Látod, hallvána hangodat, én már el is kezdtem hinni benned. Most márcsak szabadíts ki innen, és hirdetni fogom nevedet az egészföldön.

– Na, jól van – mondta a hang. Megmentelek, engedd elaz ágat.

– Hogy elengedjem az ágat? – kiáltotta tébolyultan az em-ber. – Hát azt hiszed, hogy megôrültem?

„Fatal error” (végzetes tévedés) – gondoltam magambanmosolyogva. A számítógépem is ezt írja ki programhiba esetén.

Tanítóm folytatta:– A háttérben, tehát a tudatalattiban futó „program”

határozza meg életünket és cselekedeteinket. Rendkívülfontos tehát, hogy milyen programcsomagot kapunk gyer-mekkorunkban szüleinktôl, vagy környezetünktôl. Amit

Page 16: Balogh Béla: Végső valóság

145

gyakran hallasz, és amit gyakran ismételnek a környe-zetedben, az könyörtelenül lerakódik a tudatalattidban,és azzá válik, amiben lelked mélyén hiszel. Ez lesz az aprogramcsomag, ami alakítja és meghatározza a saját va-lóságodat.

– Ebben az esetben mindannyian rendelkezünk a tu-datalattiban rejlô régi programokkal, és ezek komoly aka-dályokat jelenthetnek életünkben! Hogy lehet ezektôlmegszabadulni? Hiszen, ha ezek a programok a tudatalat-tiban vannak, még csak arra sincs esélyünk, hogy tudo-mást szerezzünk a hibák forrásáról! – mondtam megle-petten.

– Felfedezni ôket valóban rendkívül nehéz, csaknem le-hetetlen. Megszabadulni tôlük egyszerûbb, mint gondolnád.

– Hogyan lehetséges ez?– Minden mentális programunk újabb programokra cse-

rélhetô, vagy „felülírható”. Az új mentális program „telepí-tése” ugyanazzal a módszerrel történik, mint az eredeti prog-ram telepítése – ha már a számítógépek világában hasz-nált terminológia szerint fogalmazunk – azaz ismétlésáltal. Lehet például hallgatni egy audiokazettára felvettszöveget, ami a pozitív gondolatokat, vagy a kívánteredményt ismétli, és a többit rá lehet bízni a tudatalat-tira. Hasonló eredményt különbözô meditációs technikák-kal is el lehet érni.

– Az ilyen módszert egyesek agymosásnak hívják – jegyez-tem meg némi éllel.

– Lehet, hogy igazuk van. Az ember rendszeresen für-dik, és ruháit is rendszeresen kimossa. Vajon téves dologlenne „kimosni” a tudatodból azokat a mentálisprogramokat, amelyek nehézséget okoznak számodra? Eztnem is kell másra bíznod. Magad is elvégezheted, feltéve,ha már tudatában vagy a kívánt eredménynek. Egészéletünket és jövônket megváltoztathatjuk csupán azáltal,hogy nagyobb teret biztosítunk a pozitív, építô és

Page 17: Balogh Béla: Végső valóság

146

szeretetteljes gondolataink számára. Ezeket ismételjük,ezekkel programozzuk át tudatalattinkat.

Megpróbáltam visszaemlékezni életem meghatározóeseményeire. Valóban sok volt az olyan, ahol nyilvánvalóösszefüggést találtam az eseményt megelôzô gondolata-im és maga az esemény között.

Másrészt legalább annyi olyan eseményt tudtam volnafelsorolni, ami egyáltalán nem az én elgondolásom szerintalakult, és voltak dolgok, amikben hittem, amiket remél-tem, de mégsem valósultak meg.

A kételkedés ördöge hihetetlen erôvel furakodott be tu-datomba:

– Miért nem mûködik ez minden esetben?– Az emberiség jelenlegi fejlôdési szintjén gondolataink

és „hitünk” rendszerint nincs összhangban az Univerzumbelsô törvényeivel. Ezek a törvények olyanok, mint a fizikatörvényei. Minden emberre érvényesek, függetlenül attól,hogy ki mit hisz. Ha olyan valamit szeretnénk elérni, amiaz Univerzum belsô törvényeivel ellentétben van, a kívánthatás elmarad.

– Honnan tudhatom, hogy amit gondolok, vagy „hiszek”,összhangban van-e az Univerzum törvényeivel? Milyenmódon szerezhetek tudomást arról, hogy amit szeretnék,az esetleg lehetetlen?

– Neked – persze nem csak neked, hanem minden em-bernek – kettôs természeted van. Egyrészt emberi vagy.Másrészt isteni. Emberi tudatod lehet, hogy még nem tudkülönbséget tenni, de isteni tudatod képes erre.

– Ez olyan lehet, mint a tudathasadás – mondtam. –Olyan, mintha egy személyben két személy volnék, és ké-pes volnék konfliktust teremteni a kettô között anélkül,hogy ennek tudatában lennék…

– Így is lehetne mondani – válaszolta tanítóm nevet-ve. – De talán könnyebben megérted, ha többet tudsz azalacsonyabb és a magasabb rendû énrôl…

Page 18: Balogh Béla: Végső valóság

147

AZ EGOÉS A FELSÔBBRENDÛ ÉN

„A mindent tudó Én soha sem született és meghal-ni sem fog. Az Én – okon és okozaton túl – örök ésidôtlen. Amikor a test meghal, az Én nem hal meg. Haa gyilkos azt hiszi, hogy ölhet, és az áldozat azt hi-szi, hogy ôt meg lehet ölni, egyikük sem ismeri az igaz-ságot. Az örök Én nem öl és soha meg nem ölhetô.”

Upanishadok, i.e.800

Minden élet forrása az isteni Fény, ami tudatában van sajátlétének. Az ezoterikus tanítás szerint mindez két szóbanfoglalható össze:

ÉN VAGYOK.Mindannyian a Fény gyermekei vagyunk, a Központi

Forrásból született isteni szikrák. Az elsôdleges forrás-ból kialakult másodlagos fényforrások vagyunk, és vanegy másodlagos léttudatunk, azaz mindannyian tudatá-ban vagyunk saját létünknek. Ebben nincs semmi külö-nös, hiszen az Atya „képére és hasonlatosságára” terem-tettünk. Ez a tudatos, másodlagos fényforrás az ego. Ezaz embernek azon összetevôje, ami így gondolkodik: Énlétezem, és azt tehetek, amit akarok – mondta tanítóm.

– Eddig rendben is volna – válaszoltam. – Én az Uni-verzum része vagyok. De mi módon kerülhetek én konf-liktusba önmagammal?

Page 19: Balogh Béla: Végső valóság

148

– Ez a probléma csak akkor jelentkezik, ha az ego meg-szakítja a tudatos kapcsolatot a Központi Forrással, vagyIstennel. Minden problémádat, minden nehézségedet ésminden szenvedésedet ennek köszönheted. Az egonak alá-rendelt gondolatokból és cselekedetekbôl származó hata-lomvágy, önzés és félelem ráveszi az egyént, hogy testvéreiellen, tehát gyakorlatilag az egység ellen forduljon. Képzeldel magad, mint egy élô szervezetnek egyetlen parányi sejt-jét. Mindaddig, amíg az egységes egész szolgálatában állsz,részed van mindazon lehetôségekben, amikkel az egységesegész rendelkezik. Abban a pillanatban, amint önzô módonaz egység ellen fordulsz, hatalmas erôket ébresztesz fel,amelyek mind ugyanabban az irányban hatnak: megpróbál-nak rávenni, hogy visszatérj a kiegyensúlyozott „egész-ség”állapotába. Ugyanilyen belsô harc dúl a te egod és a felsôbb-rendû, isteni Éned között. Az olyan ego, ami teljesen meg-feledkezett isteni eredetérôl, a legváratlanabb pillanatbanis szerezhet meglepetést.

Azt mesélik, egy tudós felfedezte, hogyan lehet önmagátúgy reprodukálnia, hogy lehetetlen legyen az eredetit meg-különböztetni a másolattól. (Még egy mese, gondoltam ma-gamban… Habár, ha a klónozás tudományos eredménye-ire gondolunk… ki tudja?) Egy nap meghallotta, hogy ahalál angyala ôt keresi, ezért gyorsan készített egy tucatmásolatot magáról. Az angyal össze is zavarodott, mert nemtudta, hogy az elôtte lévô tizenhárom lénybôl melyik a tu-dós, ezért aztán ott is hagyta ôket, és visszatért az égbe.

Azonban ismervén az emberi természetet, az angyal hama-rosan kitalált egy okos módot a kiválasztásra. Azt mondta:

– Uram, ön egy zseni, hogy ennyire tökéletes másolato-kat tudott készíteni önmagáról. Hanem én mégis felfedez-tem egy kis hibát a munkájában. Csak egy ici-picit.

A tudós azonnal talpra ugrott, és így kiáltott:– Lehetetlen! Hol van a hiba?

Page 20: Balogh Béla: Végső valóság

149

– Pont itt – mondta az angyal, azzal felkapta a tudóst a má-solatok közül, és magával vitte. (A. De Mello: Szárnyalás)

Azon gondolkoztam, hogy ezek szerint az ego végsô so-ron valami negatív dolog lehet, amitôl legjobb lenne meg-szabadulni.

Kedves tanítóm, mintha gondolataimban olvasna, ígyfolytatta:

– Azért az egot nem kell rossznak vagy negatívnak tekin-teni, hiszen a fejlôdés lehetetlen volna az ego nélkül.

– Nos, ha jól értem, akkor az ego az alacsonyabb rendûénem, ami elveszítette az Istennel való kapcsolatot, a fel-sôbbrendû Énem pedig ugyancsak az ego, de egy olyanego, ami a Központi Forrás létének tudatára ébredt.

– Talán így is lehetne nézni, de a valóságban az úgy neve-zett alacsonyabb rendû én a felsôbbrendû Én-nek csak egykis része. Felsôbbrendû Éned egy isteni szikra, ami a szívedbenvan, és ez a szikra mindig tudatában van az egységnek.

Megpróbáltam elképzelni felsôbbrendû Énemet, mintegy magasabb szférához tartozó fényes szikrát, az egotpedig mint egy számítógép-terminált, ami rendelkezikbizonyos mértékû „saját” intelligenciával és szabad aka-rattal. Ugyanakkor azt is elképzeltem, hogy afelsôbbrendû Énem valami kábel-félén leengedi ezt a„terminált” az anyagi világ szférájába. Aztán arra gondol-tam, hogy ez a terminál – mármint az ego – adottpillanatban megfeledkezik arról, hogy honnan kapja azihletet és az energiát. Ha eredetileg mindannyianugyanabból a tudatos Központi Forrásból származó „ter-minálok” vagyunk, de idônként megfeledkezünk róla, ak-kor szinte magától értetôdô, hogy egy másik „terminál”,azaz egy másik ember, sôt, akár egy állat ellen elkövetettcselekmény is belsô konfliktust okozhat, és kiválthatja azegység válaszreakcióját.

Page 21: Balogh Béla: Végső valóság

150

– Kapcsolatba kerülhetek-e a felsôbbrendû Énemmel?Léteznek-e olyan emberek, akiknek ez sikerült?

– Igen. Sok olyan társunk van, aki már elérte a lelki fej-lôdésnek ezt a szintjét. A történelem folyamán a nagy mes-terekben mindig megnyilvánult az Isteni Fény. Az isteniErõvel, Bölcsességgel és Szeretettel átitatott ember Isten-nek tulajdonított tulajdonságokkal rendelkezik. A görögmitológiában szereplõ Heraklész (Herkules) Zeus, azaz Is-ten fiaként mutatott példát korabeli társainak arra néz-ve, hogy az emberben milyen hatalmas erõ lakozik. A dél-amerikai indiánok között élt, és ma is istenként tiszteltQuetzalkoatl*-nak (Tollaskígyó), aki nem követelt ember-áldozatot, csodatételei miatt kellett elmenekülnie. Jézuspedig – akinek fejlettségi szintjéhez alig hasonlíthatóvalaki –, tisztán és világosan megmondta: amit õcselekszik, az számunkra is elérhetõ lesz.

– Nyilvánvaló, mégis érdekes összefüggés van az ego és„Isten neve” között, – folytatta tanítóm kis szünet után. –Mózes ezt mondta Istennek: „Ha megérkezem Izrael fiaihozés így szólok hozzájuk: Atyáitok Istene küldött, akkor majdmegkérdezik: Mi a neve? – mit feleljek erre?

Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok.” Azutánfolytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldöttengem hozzátok.” (Mózes II. könyve 3:13-14)

– Ilyen egyszerû lenne? „ÉN VAGYOK”? Mindössze ennyi?– Te hogy fejeznéd ki a lehetô legegyszerûbb módon,

hogy létezel, és ennek tudatában vagy?– Nem volt valami olyasmi, hogy Isten nevét négy betû-

vel, JHVH-val jelölték? – próbáltam összeszedni valamitminden bizonnyal hiányos ismereteim tárházából.

– Ezeket a betûket nem lehet kiejteni. Isten nevét nem iskellett kiejteni, hiszen abban a pillanatban, hogy kimondod:ÉN VAGYOK, már félre is értetted. Saját kis egodra gondolsz,és elfelejted, hogy tulajdonképpen az univerzális Atyáról,

Page 22: Balogh Béla: Végső valóság

151

vagy Istenrôl van szó, akinek csupán parányi része vagy,és aki nélkül léted lehetetlen volna. Az emberi szellemnekmagasabb szintû tudatosságot kell elérnie ahhoz, hogy fel-ismerje minden élet egységét. Akkor már minden gondola-tával és minden cselekedetével az egységes egész szolgá-latába áll. Úgy is lehet mondani, hogy az ember maga mö-gött hagyja az ego által irányított önzô vágyakat, és alávetimagát a felsôbbrendû Én-nek. Ez a felsôbbrendû Énmindannyiunkban jelen van, és nem más, mint az isteniFény, az isteni szikra, vagy – más szóval – Krisztus.

– Álljunk csak meg egy pillanatra – mondtam kissé za-varodottan. – Hogyhogy Krisztus? Hát Krisztus nem egyember volt?

– Jézus Krisztus valóságos személy, Neve tulajdonkép-pen két szóból áll. A köztudatban ez a két szó egyetlen név-vé olvad össze, de az ezoterikus tanítás határozott és lénye-ges különbséget tesz Jézus és Krisztus között. Krisztus azUniverzum elsô megnyilvánulása, maga a Fény, ami az is-teni Bölcsesség, az isteni Szeretet és az isteni Erô hár-mas egysége. Ezt a megnyilvánulást gyakran „Fiú”-naknevezik, ami szimbolikus név. Jézus, az ember, nem más,mint a Központi Forrásból elindult szikra, aki lelki fejlõ-désében rendkívül magas szintet ért el.

– Akkor hát Jézus ilyen értelemben a Fény gyermeke,Isten gyermeke.

– Pontosan így van.– De ha mindannyian ugyanabból a Központi Fényfor-

rásból származunk, akkor mi is a Fény gyermekei, azaz Is-ten gyermekei vagyunk!

– Jézus sem tanított mást.„Hát nincs megírva törvényetekben: Én mondtam: istenek

vagytok? ” (János, 10:34; Utalás a Zsoltárok könyvére)„De õk nem hallják és nem értik ezt, mivel sötétségben

járnak; a föld minden erõi meginognak. Bár azt mondtam: