8
BÉKÉS MEGYE KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE BÉKÉS MEGYE XL. évfolyam, 7. különszám www.bekesmegye.com Békéscsaba, 2011. július – Pontosan mirôl szól a minisz- terelnökkel folytatott megbeszé- lés és megállapodás? – Hosszú egyeztetési fo- lyamat zárult le a napokban, amikor 18 megyei elnök társammal együtt megálla- podtunk miniszterelnök úr- ral. Ennek eredményeként történelmi lehetôség kerül- het a megyék kezébe, azzal, hogy megkaphatják a terü- letfejlesztés feladatát. – Mit jelent ez pontosan? – Magyarország megújítá- sa elképzelhetetlen a térségi és a megyei területfejlesztés újjászervezése nélkül. Az el- múlt idôszakban sok nagyon fontos, sorsunkat érintô kér- désben született döntés a Parlamentben. Mint ország - gyûlési képviselô részese le- hettem az új magyar alkot- mány létrehozásának és a hozzá kapcsolódó elsô sarka- latos törvények megszületé- sének, ez a folyamat ôsszel folytatódni fog. A közigazga- tás átszervezése mellett az önkormányzati rendszer is megújul, de ennél sokkal fontosabb az a kérdés, ho- gyan kezeljük a jövôben a területfejlesztés kérdését. Mindig is azt hangsúlyoz- tam, hogy a megyék fejlesz- tését megyei és nem regioná- lis szinten kell kezelni, mert itt lehet a leghatékonyabban koordinálni a fejlesztéseket, reagálni a helyi igényekre, se- gíteni a gazdaság és az infra- struktúra fejlôdését. – Erre korábban volt már le- hetôsége a megyei önkormány- zatoknak, nem? – Valóban, a területfejlesz- tésrôl 1996-ban megalkotott törvény rendelkezett a me- gyei területfejlesztési taná- csok mûködésérôl, melyek a kormányzati források cél- szerû felhasználását koordi- nálták. Segítségükkel jelen- tôs infrastruktúra-fejleszté- sek, beruházások indultak, de egyéb pályázati források (TEKI, LEKI és CÉDE) és azok kiegészítô támogatásaik is helyben dôltek el. Az elôzô két ciklusban mûködô kor- nyok ezt a szerepkört el- vonták a megyéktôl és regio- nális szintre helyezték, így a megyék elvesztették az esz- közrendszerüket is. Hiába tudtuk, mit kell tennünk, nem volt a megvalósításhoz rendelt pénzforrásunk. K utatások szerint a jó ve- zetôvé váláshoz szüksé- ges legfontosabb tulajdonsá- gok együttesével ezer ember közül mindössze körülbelül ötvenen rendelkeznek, és kö- zülük is csupán alig néhányan dolgoznak saját tanult szak- területükön, illetve a hozzá- juk illô pozícióban. Csak né- hány ezekbôl a jellemzô tulaj- donságokból: függetlenség, kockázatvállaló gondolkodás- mód, optimista életfelfogás, lelkiismeretes munkavégzés, nyomás alatt is gyors és hig- gadt döntések meghozatala. A Dél-alföldi Talentum Aka- démiát (DELTA) pedig éppen azért hívták életre, hogy azok a fiatalok, akikben mindezek a személyiségjegyek megvan- nak, nagyobb százalékban ke- rülhessenek a képességeiknek megfelelô munkakörbe. A programhoz elsô lépés- ként az ezekkel a jegyekkel rendelkezô fiatalokat kellett kiszûrni. Ezért a megye vég- zôs szakközépiskolásai és gimnazistái között a kezde- ményezés szakértôi teljes kö- rû, azaz mintegy 3300 fôre ki- terjedô felmérést végeztek. H arminchat települé- sen örülhetnek a Bé- kés Megye Kulturális és Tu- risztikai Pályázatára benyúj- tott pályázataik pozitív elbí- rálásának. Miután a me- gyegyûlés döntött az ötven- két nyertesrôl, június 30-án ünnepélyesen alá is írhat- ták támogatási szerzôdései- ket Békéscsabán, a megye- házán. A múlt évek tapasztalatait felhasználó, a megye kultu- rális életének élénkítését célzó pályázatot a Békés Megyei Önkormányzat két kategóriában hirdette meg. Míg az „A” típusúban kul- turális programokon való részvételhez és az utazási költség finanszírozásához részesülhettek támogatás- ban közoktatási intézmé- nyek, civil szervezetek, 5000 fô alatti lélekszámú te- lepülések önkormányzatai, kisebbségi önkormányzatok és egyházak, addig a „B” azok a települési önkor- mányzatok és civil szerve- zetek számára volt releváns, akik nagyrendezvényeik le- bonyolításához igényeltek segítséget. Az „A” kategória 45 sike- res indulója számára össze- sen mintegy 15 millió fo- rintnyi támogatást ítéltek oda, míg a „B” kategória hét pozitívan értékelt pályázata közel 7 milliós segítségben részesül. Elôbbi kategóriában a legtöbben a Vésztô-Mágor Történelmi Emlékhely, il- letve a Munkácsy Mihály Múzeum megtekintésére szóló jegyeket, valamint gyermek- és ifjúsági szín- házbérleteket igényeltek. Hangsúlyosabb feladatot kap a megyei önkormányzat a területfejlesztésben Újabb nagy beruházások indulhatnak Orbán Viktor miniszterelnök és a 19 megyei ön- kormányzat vezetôje július közepén megálla- podott a jövôbeli feladatokról és a felelôsségek- rôl – közölte a Megyei Önkormányzatok Orszá- gos Szövetsége az MTI-vel. A részletekrôl, mely történelmi lehetôséget ad a megyék kezébe, Far- kas Zoltánt, Békés Megye Képviselô-testületé- nek elnökét kérdeztük. FOLYTATÁS A 3. OLDALON " FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON " FOLYTATÁS A 6. OLDALON " Ma még diák, holnap vezetô Tehetséges fiatalokat karol fel a Dél-alföldi Talentum Akadémia Ismét támogatják a civileket Új fejlesztések Békés megyében

Békés Megye Képviselô-testületének Közlönye · reagálni a helyi igényekre, se-gíteni a gazdaság és az infra- ... közi járatok fogadására is al-kalmas buszmegállót

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Békés Megye Képviselô-testületének Közlönye · reagálni a helyi igényekre, se-gíteni a gazdaság és az infra- ... közi járatok fogadására is al-kalmas buszmegállót

BÉKÉS MEGYEKÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE

BÉKÉS MEGYEXL. évfolyam, 7. különszám www.bekesmegye.com Békéscsaba, 2011. július

– Pontosan mirôl szól a minisz-terelnökkel folytatott megbeszé-lés és megállapodás?– Hosszú egyeztetési fo-

lyamat zárult le a napokban,amikor 18 megyei elnöktársammal együtt megálla-podtunk miniszterelnök úr-ral. Ennek eredményekénttörténelmi lehetôség kerül-het a megyék kezébe, azzal,hogy megkaphatják a terü-letfejlesztés feladatát.

– Mit jelent ez pontosan?–Magyarország megújítá-

sa elképzelhetetlen a térségiés a megyei területfejlesztésújjászervezése nélkül. Az el-múlt idôszakban sok nagyonfontos, sorsunkat érintô kér-

désben született döntés aParlamentben. Mint ország -gyûlési képviselô részese le-hettem az új magyar alkot-mány létrehozásának és ahozzá kapcsolódó elsô sarka-latos törvények megszületé-sének, ez a folyamat ôsszelfolytatódni fog. A közigazga-tás átszervezése mellett azönkormányzati rendszer ismegújul, de ennél sokkalfontosabb az a kérdés, ho-gyan kezeljük a jövôben ate rületfejlesztés kérdését.Mindig is azt hangsúlyoz-tam, hogy a megyék fejlesz-tését megyei és nem regioná-lis szinten kell kezelni, mertitt lehet a leghatékonyabban

koordinálni a fejlesztéseket,reagálni a helyi igényekre, se-gíteni a gazdaság és az infra-struktúra fejlôdését.

– Erre korábban volt már le-hetôsége a megyei önkormány-zatoknak, nem?–Valóban, a területfejlesz-

tésrôl 1996-ban megalkototttörvény rendelkezett a me-gyei területfejlesztési taná-csok mûködésérôl, melyek akormányzati források cél-szerû felhasználását koordi-nálták. Segítségükkel jelen-tôs infrastruktúra-fejleszté-sek, beruházások indultak,de egyéb pályázati források(TEKI, LEKI és CÉDE) ésazok kiegészítô támogatásaikis helyben dôltek el. Az elôzôkét ciklusban mûködô kor-mányok ezt a szerepkört el-vonták a megyéktôl és regio-nális szintre helyezték, így amegyék elvesztették az esz-közrendszerüket is. Hiábatudtuk, mit kell tennünk,nem volt a megvalósításhozrendelt pénzforrásunk.

K utatások szerint a jó ve-zetôvé váláshoz szüksé-

ges legfontosabb tulajdonsá-gok együttesével ezer ember

közül mindössze körülbelülötvenen rendelkeznek, és kö-zülük is csupán alig néhányandolgoznak saját tanult szak-

te rületükön, illetve a hozzá-juk illô pozícióban. Csak né-hány ezekbôl a jellemzô tulaj-donságokból: függetlenség,

kockázatvállaló gondolkodás-mód, optimista életfelfogás,lelkiismeretes munkavégzés,nyomás alatt is gyors és hig-gadt döntések meghozatala.A Dél-alföldi Talentum Aka-démiát (DELTA)pedig éppenazért hívták életre, hogy azoka fiatalok, akikben mindezeka személyiségjegyek megvan-nak, nagyobb százalékban ke-rülhessenek a képességeiknekmegfelelô munkakörbe.A programhoz elsô lépés-

ként az ezekkel a jegyekkelrendelkezô fiatalokat kellettkiszûrni. Ezért a megye vég-zôs szakközépiskolásai ésgimnazistái között a kezde-ményezés szakértôi teljes kö -rû, azaz mintegy 3300 fôre ki-terjedô felmérést végeztek.

Harminchat települé-sen örülhetnek a Bé-

kés Megye Kulturális és Tu-risztikai Pályázatára benyúj-tott pályázataik pozitív elbí-rálásának. Miután a me-gyegyûlés döntött az ötven-két nyertesrôl, június 30-ánünnepélyesen alá is írhat-ták támogatási szerzôdései-ket Békéscsabán, a megye-há zán.A múlt évek tapasztalatait

felhasználó, a megye kultu-rális életének élénkítésétcélzó pályázatot a BékésMegyei Önkormányzat kétkategóriában hirdette meg.Míg az „A” típusúban kul-turális programokon valórészvételhez és az utazásiköltség finanszírozásáhozrészesülhettek támogatás-ban közoktatási intézmé-nyek, civil szervezetek,5000 fô alatti lélekszámú te-

lepülések önkormányzatai,kisebbségi önkormányzatokés egyházak, addig a „B”azok a települési önkor-mányzatok és civil szerve-zetek számára volt releváns,akik nagyrendezvényeik le-bonyolításához igényelteksegítséget. Az „A” kategória 45 sike-

res indulója számára össze-sen mintegy 15 millió fo-rintnyi támogatást ítéltekoda, míg a „B” kategória hétpozitívan értékelt pályázataközel 7 milliós segítségbenrészesül. Elôbbi kategóriában a

legtöbben a Vésztô-MágorTörténelmi Emlékhely, il-letve a Munkácsy MihályMúzeum megtekintéséreszóló jegyeket, valamintgyermek- és ifjúsági szín-házbérleteket igényeltek.

Hangsúlyosabb feladatot kap a megyei önkormányzat a területfejlesztésben

Újabb nagy beruházások indulhatnakOrbán Viktor miniszterelnök és a 19 megyei ön-kormányzat vezetôje július közepén megálla-podott a jövôbeli feladatokról és a felelôsségek-rôl – közölte a Megyei Önkormányzatok Orszá-gos Szövetsége az MTI-vel. A részletekrôl, melytörténelmi lehetôséget ad a megyék kezébe, Far-kas Zoltánt, Békés Megye Képviselô-testületé-nek elnökét kérdeztük.

FOLYTATÁS A 3. OLDALON"

FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON" FOLYTATÁS A 6. OLDALON"

Ma még diák, holnap vezetôTehetséges fiatalokat karol fel a Dél-alföldi Talentum Akadémia

Ismét támogatják a civileket

Új fejlesztések Békés megyében

Page 2: Békés Megye Képviselô-testületének Közlönye · reagálni a helyi igényekre, se-gíteni a gazdaság és az infra- ... közi járatok fogadására is al-kalmas buszmegállót

BÉKÉSMEGYE KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE 2011. JÚLIUS2

Afalu polgármestere el-mondta: a feldolgozók-

tól való távolság miatt a rend-szerváltás után a termelôk el-veszítették piacaikat. Körös-nagyharsány valaha káposz-tatermelésérôl volt híres, deez ma már inkább csak ha-gyomány, jelene alig van. Aközség lélekszáma jelenleg666, évente néhány lakossal

csökken, ugyanakkor az el-múlt öt esztendôben pozitívváltozást tapasztaltak, 36 há-zat vásároltak meg román ál-lampolgárok, magyarok ésrománok vegyesen. A meg-növekedett érdeklôdés kö-vetkeztében az ingatlanok áratízszeresére nôtt.Körösnagyharsányban

ipari üzem nem található,

csupán egy-két mezôgazda-sági vállalkozó foglalkoztatnéhány embert. A termelôkpiacszerzése érdekében afa lu számára létfontosságúNagyvárad megközelítése,ezért a Nemzeti Infrastruk-túra Fejlesztô Zrt. partner-ként Körösnagyharsány és ahatár túloldalán lévô Körös -szeg önkormányzatával pá-lyázatot nyert a két telepü-lés közötti közúti forgalomhelyreállítására.Ezzel együtt bôvülhet-

nek a turisztikai lehetôsé-gek. A holtágak hasznosítá-sával kialakulhat a horgász-turizmus, és idejöhetneka vízi sportok szerelmesei.Tovább fejlôdhet a már most

is jól mûködô vadászturiz-mus: a helyi vadásztársaságévente háromszáz vendégvadászt fogad, valameny-nyien magyarok. Hogy a tu-ristákat és a falun átutazókatmegfelelôen fogadhassák, ki

kell építeniük a szükségesinfrastruktúrát: pihenôket,étkezési és szálláshelyeket,benzinkutat.Az önkormányzat idei

tervének megalkotásakor ab-ból indultak ki, hogy minélnagyobb megtakarítást érje-nek el, hogy 2012-ben nekelljen ÖNHIKI-re (önhi-báján kívül hátrányos hely-zetbe került települések tá-mogatási kerete) pályázniuk.Remélik, akkorra valameny-nyi kötelezô feladatra meg-kapják a finanszírozást. Pél-dául jelenleg a háziorvosi el-látásra az egészségbiztosítóévi négymillió forintot ad,ezzel szemben az orvos és azasszisztens bére, illetve a

rendelô fenntartása hétmil-lióba kerül. Az idei költség-vetésüket 22,5 milliós mû -ködési hiánnyal fogadták el.Ám a nehéz pénzügyi

helyzet ellenére sem mond-tak le a fejlesztésekrôl. Aleghátrányosabb helyzetûtelepülések részére kiírt pá-lyázat eredményeként mostújítják fel az orvosi rende-lôt. Még ez évben sikerülfejleszteniük a közlekedésinfrastruktúráját, nemzet-közi járatok fogadására is al-kalmas buszmegállót építe-nek, illetve olyan gépkocsi-parkolót és kerékpártárolót,amely megfelel az unió elô-írásainak.Bôvebben: www.bekesmegye.com

A Békés Megyei Önkormányzat az Országos terület-rendezési tervrôl szóló 2003. évi XXVI. törvénybenrögzített kötelezettségének eleget téve 2011. február11-én, a 21/2011. (II. 11.) KT sz. határozatával döntöttBékés megye területrendezési tervérôl szóló 15/2005.(X. 7.) KT számú rendeletének módosításáról.A tervmódosítás célja: az országos területrendezési

tervvel való összhang megteremtése, a hatályos megyeiterv elfogadását követô jogszabályváltozásoknak valómegfeleltetés, a megvalósult és a tervezett elemeknek atervben történô szerepeltetése.Békés Megye Képviselô-testülete 2011. június 24-i

ülésén az egyeztetési eljárás lefolytatása céljából jóvá-hagyta a Békés megye területrendezési tervérôl szóló15/2005. (X. 7.) KT számú rendeletének módosításáravonatkozó egyeztetési dokumentációt, valamint a terv-módosítás környezeti értékelésének egyeztetési doku-mentációját. A 218/2009. (X. 6.) korm.-rendelet 3. § (1)bekezdés alapján a hatályos megyei területrendezési tervmódosítására – az elôkészítô és javaslattevô fázis össze-vonásával – egyfázisú tervezési és egyeztetési folyamat-ban kerül sor. Az egyes tervek, illetve programok kör-nyezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. (I. 11.) korm.-rende-let szerinti környezeti értékelés egyeztetési dokumentá-ciója véleményeztetésére külön eljárásban, de a tervmó-dosítás egyeztetésével egy idôben kerül sor.A tervmódosítás egyeztetési dokumentációja kor-

mányrendeletben meghatározott államigazgatási, ön-kormányzati, érdekképviseleti szerveknek, illetve akörnyezeti értékelés egyeztetési dokumentációja a kör-nyezet védelméért felelôs szerveknek véleményezéscéljából közvetlenül megküldésre került. Ezen túlme-nôen a Békés Megyei Önkormányzat társadalmi egyez-tetés céljából közzéteszi a tervmódosítás és a környeze-ti értékelés egyeztetési dokumentációját az alábbiakszerint elérhetô módon:Az eredeti méretarányú tervlapokat és rajzi mellék-

leteket tartalmazó teljes papír alapú dokumentáció –elôzetes bejelentkezést és idôpont-egyeztetést köve-tôen – megtekinthetô a Békés Megyei Önkormányza-ti Hivatal Területfejlesztési Osztályán. Elôzetes idô-pont-egyeztetés Földesi István mb. megyei önkor-

mányzati fôépítésznél a +36-66/441-141-es telefon-számon.Az egyeztetési dokumentáció a 2 hónapos egyezte-

tési eljárás végéig megtekinthetô a Békés Megyei Ön-kormányzat hivatalos internetes honlapján (http://www.bekesmegye.hu) a „Területfejlesztés » Terület-rendezési terv módosítása” menüpont alatt.Az egyeztetési dokumentáció társadalmi egyeztetés

céljából közzétételre kerül továbbá a Területi Informá-ciós Rendszerben (TEIR). Az itt közzétett egyeztetésidokumentáció 2011. július 15-tôl elérhetô a http://www.terport.hu internetcímen, a „Területrendezés »Területrendezési tervek » Megyei területrendezési ter-vek” menüpont alatt.

Véleménynyilvánítási lehetôségekA társadalmi egyeztetés keretében valamennyi, a terü-letrendezési terv, illetve a környezeti értékelés általérintett szervezet, köztük a civil szervezetek, társadal-mi szervezetek észrevételt tehetnek. Észrevételt tehet-nek az érdekelt magánszemélyek, gazdasági szerveze-tek is, számukra azonban azt javasoljuk, hogy ha tehe-tik, elsôsorban érdekképviseleti szerveik, civil szerve-zetek, illetve egyéb társadalmi vagy szakmai szerveze-tek útján tegyék meg észrevételeiket.Az érdeklôdôk a hatályos országos területrende-

zési tervet a http://www.terport.hu internetcímen, a„Területrendezés » Területrendezési tervek » Országosterületrendezési terv” menüpont alatt, a hatályosmegyei területrendezési tervet a Békés MegyeiÖnkormányzat hivatalos internetes honlapján(http://www.bekesmegye.hu) a „Területfejlesz-tés » Területrendezési terv” menüpontja alatt te-kinthetik meg.Békés megye területrendezési terve módosítá-

sának egyeztetési dokumentációjával kapcsola-tos észrevételeket 2011. szeptember 15-ig, a terv-módosítás környezeti értékelésével kapcsolatosészrevételeket 2011. augusztus 15-ig kell eljuttat-ni a Békés Megyei Önkormányzati Hivatal Területfej-lesztési Osztályára. Levelezési cím: 5601 Békéscsaba, Pf. 118.

Körösnagyharsány lehetôségeit meghatározza,hogy a román határ mellett fekszik, Nagyvá-radtól 25 kilométerre található, míg Békéscsa-bától és Debrecentôl egyaránt 80 kilométerrehelyezkedik el. Hogy a megyeszékhelyre be-u tazzanak, másfél óra szükséges – hangsúlyoz-ta Máté Pál.

Körösnagyharsányban tízszeresére nôtt az ingatlanok ára

T Á J É K O Z T A T ÓBékés megye területrendezési terve módosításánakegyeztetési eljárása megindításáról, az észrevételek,

vélemények megtételének módjáról

ONLINEszállásfoglalás Békés megyében!

Válogasson a Békés megyei szálláshelyek szolgáltatásai között!

www.szallas.bekesmegye.com• több mint 90 szálláshely Békés megye egész területérôl

• falusi szálláshelyek, apartmanok, kempingek, ifjúsági szállók, panziók, szállodák

• szálláshelyek részletes leírással, képekkel, térképpel

• kedvezô csomagajánlatok egész évben• program- és rendezvényajánló

Találja meg az Önnek legmegfelelôbb szálláshelyet, foglaljon

a www.szallas.bekesmegye.com oldalon!

Szállásadással foglalkozik? Szeretné megjeleníteni

szálláshelyét oldalunkon?

További információért forduljon hozzánk: Thermál Consulting Kft.,

e-mail: [email protected], tel.: 66/454-156

A program a Békés Megyei Önkormányzati Hivatal támogatásával valósul meg.

SÉTAREPÜLÉS EGÉSZ ÉVBEN

Szeretné megtekinteni otthonát madártávlatból vagy meglepni családtagjait egy különleges szabadidôs programmal? Keresse bizalommal a Békés Airport Kft.-t! Vállaljuk a repülések megszervezését mind magánszemélyek, mind céges rendezvények alkalmával.

Sétarepülés akár 5800 Ft/fô ártól!(5 fô fizetô utas esetén.) Üdülési csekket elfogadunk!

Részletes információért keresse honlapunkat: www.bekesairport.hu, vagy érdeklôdjön telefonon: 66/547-240! A sétarepüléshez elôzetes bejelentkezés szükséges!

Page 3: Békés Megye Képviselô-testületének Közlönye · reagálni a helyi igényekre, se-gíteni a gazdaság és az infra- ... közi járatok fogadására is al-kalmas buszmegállót

2011. JÚLIUS BÉKÉSMEGYE KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE 3

Békés Megye Képviselô-testületének Közlönye, Békéscsaba. Felelôs kiadó: Békés Megyei Levéltár. Felelôs szerkesztô: dr. Erdész Ádám. Újságírók: Gelegonya Edina, Molnár Lajos, Niedzielsky Katalin,Szegfû Katalin. Nyomdai elôkészítés: Quirt-Wizard Kft., Békéscsaba. Nyomtatás: BENTOS-PRINT Szolgáltató Korlátolt Felelôsségû Társaság, 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1215-0711.

– Mennyire számít ez új fela-datnak, mennyire felkészült amegyei önkormányzat a terület-fejlesztés területén?– Ez nem egy új feladat,

hiszen elvették ugyan tôlünka területfejlesztés finanszíro-zási feltételeit, de találtunkolyan egyéb eszközöket azelmúlt öt évben, melyekkel

sokat tehettünk Békés me-gye fejlôdéséért, az itt élôemberekért. Elsô körben ki-dolgoztunk olyan stratégiá-kat, melyek szakmailag meg-határozzák az irányt, hol ésmit tehetünk. Megszületetttöbbek között Békés megyestratégiájaként a 2014-ig ki-

terjesztett társadalmi-gazda-sági program, valamint apénzügyi-gazdasági válságellensúlyozásaként a megyeifejlesztéseket erôsítô növe-kedésorientált gazdaságiprogram. Ezek mentén ha-ladva, igényelt pályázati for-rásokból, de ha nem kap-tunk támogatást, akkor ön-e rôbôl, sôt kötvénykibocsá-

tással is felvállaltuk a megyefejlesztését. Így valósulhatottmeg a Békés TISZK, azegészségügyi szolgáltatáshoznélkülözhetetlen új patoló-gia és a sürgôsségi ellátás fej-lesztése, a tudásház, új kollé-giumok, tanszállók építése ésmég sorolhatnám az elmúlt

évek legjelentôsebb megyeiberuházásait. Természetesenmost nagyságrendekkel na-gyobb eszközrendszerünklesz erre. Az újabb beruházá-sokról, az európai uniós pá-lyázatokról itt helyben dönt-hetünk és jelentôs fejleszté-seket tudunk majd végrehaj-tani. Elmondhatom, hogy aBékés Megyei Önkormány-

zat, az ország legjobbanmûködô megyéjeként, fel-készült a feladatra.

– Az új feladat tekintetébenmilyen tennivalói vannak a me-gyéknek jelenleg?– Záros határidôn belül

aktualizálnunk kell a terü-letfejlesztési koncepciót, a

közép- és hosszú távú terü-leti fejlesztési stratégiát,melynek összhangban kelllennie az újjászervezett ön-kormányzati rendszer többielemével is. A munkák azértis sürgetnek, mert a rend-szer kidolgozása érinti azország jövô évi költségve-tését csakúgy, mint a 2014-tôl kezdôdô új uniós költ-ségvetést is. A stratégiákmegalkotása mellett ter-mé szetesen pénzügyileg issok mindent át kell tekin-te nünk.

– Mikortól léphet életbe azúj rendszer, és mit vár tôle? – Mindenképpen gyor-

san kell haladnunk, hiszenmind a hazai, mind az uniósköltségvetésre való felké-

szülés határt szab nekünk.Ennél viszont sokkal fonto-sabb, hogy az új területfej-lesztési szerepkör hatékony

kialakításával minél hatéko-nyabban segíthessük Békésmegye foglalkoztatási, gaz-dasági mutatóinak javítását.Segítsük a kis- és középvál-lalkozások megmaradását,koordináljuk a civil szektorés a települési önkormány-za t ok együttmûködését.Ezeket a feladatokat csak amegye összefogásával tud-juk megvalósítani. Én hi-szek az összefogás erejébenés abban, hogy Békés me-gye számára új lehetôsége-ket fog hozni az új közigaz-gatási rendszer. A megyékszerepköre a miniszterel-nök úr elképzelése szerint isjelentôsen meg fog erôsöd-ni, így hosszú idô után újrahatékony eszközrendsze-rünk lesz az itt élôk életkö-rülményeinek javításához.

Pedagógus- és Semmelweis-napi kitüntetéseket adtak át

Mint minden esztendôben,ebben az évben is sor kerülta megyei közgyûlésen az el-nöki kitüntetések átadásá-ra, mellyel elismerik a me-gyei intézményekben dolgo-zó szakemberek áldozatosmunkáját. Idén, a nemrégesedékes pedagógusnap al-

kalmából, elnöki dicséretbenrészesült Gulyás Edina Éva, aHunyadi János KözoktatásiIntézmény, Varga Sándorné, aFarkas Gyula KözoktatásiIntézmény, illetve Nagy End-réné Emôdi Ágnes, a Harruc-kern János Közoktatási In-tézmény szakoktatója. A kö-zelgô Semmelweis-nap al-kalmából pedig elnöki elis-merést vehetett át dr. SchiffertTeréz csecsemô- és gyermek-

gyógyász-kardiológus fôor-vos, Püski Sándorné vezetôápoló, dr. Kovács Pál Lászlótüdôgyógyász fôorvos, illet-ve Govrik Béla takarítószol-gálat-vezetô, akik mindany-nyian a Békés Megyei PándyKálmán Kórház dolgozói.

Összeállt a Békés–Arad ETT munkaszervezete

A megyegyûlés még tavalyszeptemberi ülésén döntöttarról, hogy Arad megyévelközösen létrehozza a Bé-kés–Arad Európai TerületiEgyüttmûködési Társulást(ETT, angolul: EGTC). Aszervezet lehetôséget bizto-sít különbözô határon át-nyúló programok finanszí-rozásához, valamint közöspályázatok benyújtásához. Aszervezet alapítási folyama-tának során az ETT munka-szervezete került meghatá-rozásra, melybe mindkétalapító delegálhat képvise-

lôket. Békés megyei részrôlH. Kovács Judit társadalmimegbízatású alelnök lettaz ETT elnökségi tagja, aszervezet igazgatója KissBeáta, helyettese pedig Mol-nár Zol tán lett, akik mind-ketten a megyei önkor-mányzat munkatársai. AzETT felügyelôbizottsági el-nökének Hamza Zoltán kép-viselôt, könyvvizsgálónakpedig Krizsán Katalint vá-lasztotta meg egyhangúlag agrémium.

Csatlakoznak az ivóvízminôség-javító

programhozA megyei önkormányzat iscsatlakozik a „Közép-békésiTérség” ivóvízminôség-ja-vító társuláshoz, ugyanisennek a térségnek a vízmû -rendszere 18 megyei tele-pülés, valamint a megye tu-lajdona. A társulás egyikfô célja, hogy pályázatot

nyújtson be a Környezet ésEnergia Operatív Program(KEOP) pályázati kiírásaira,hogy olyan fejlesztéseketvalósíthassanak meg, ame-lyek segítségével az ivóvízösszetevôinek határértéke -it az uniós szabványoknakmegfelelô értékûre tudjákcsökkenteni. Farkas Zoltánmegyei elnök a témávalkapcsolatosan elmondta,hogy a szakemberek több-sége az aradi vízátvezetésttámogatja, ugyanis annakkiépítése lényegesen ol-csóbb, üzemeltetése pedigjóval kevesebb energiát igé-nyel, mint az arzénmentesí-tésé. Ezért a grémium egy-hangúlag arról döntött,hogy az öt Békés megyeitársulással közösen résztvesz a Dél-alföldi Ivóvízmi-nôség-javító Programban,melynek az aradi vízátveze-téses technológiára épülôváltozatát támogatják.

Lemondott a megyei fôjegyzôDr. Dávid Sándormegyei fô-jegyzô augusztus 15-évelközös megegyezéssel kez-deményezte közszolgálatijogviszonyának megszünte-tését. Mint azt az ülésen el-mondta, lemondásának csa-ládi okai vannak, majd meg-köszönte a képviselô-testü-let egyhangú támogatását.

A Harruckernhez kerültek a megyei kórház

élelmezési feladataiJúliusi ülésén arról is dön-tött a grémium, hogy 2011.július 1-jétôl a HarruckernJános Közoktatási Intéz-mény veszi át a Békés Me-gyei Pándy Kálmán Kórházélelmezési feladatait. FarkasZoltán megyei elnök a hatá-rozattal kapcsolatban el-mondta, hogy a változásokmindössze 95 dolgozótérintenek, akiknek csak amunkáltatójuk változik.

Átkerült a Harruckernhez a megyei kórház élelmezési feladataKét ülést is tartott az elmúlt egy hónapos idô-szakban a megyei közgyûlés. Míg a június 24-imunkarend szerinti ülésen elsôsorban a megyeiönkormányzat határ menti programjai kerül-tek terítékre, addig a július 5-i soron kívüli me-gyegyûlésen arról döntöttek, hogy a Békés Me-gyei Pándy Kálmán Kórház élelmezési felada-tait a Harruckern János Közoktatási Intézményveszi át. Személyi változások is történtek,ugyanis Samu Tamás Gergô új megyei képvise-lô kezdte meg munkáját a képviselô-testület-ben, dr. Dávid Sándor fôjegyzô pedig lemon-dott megbízatásáról.

Újabb nagy beruházások indulhatnakFOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL"

Farkas Zoltán megyei elnök szerint Békés megyeszámára új lehetôségeket fog hozni az új rendszer

Page 4: Békés Megye Képviselô-testületének Közlönye · reagálni a helyi igényekre, se-gíteni a gazdaság és az infra- ... közi járatok fogadására is al-kalmas buszmegállót

BÉKÉSMEGYE KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE 2011. JÚLIUS4

Egyre többen veszik ko-molyan az önkéntesség

európai évét, és töltik megtartalommal azt. Erre is bi-zonyíték, hogy június végénkét jelentôs adományt is ka-pott a Békés Megyei Szo-ciá lis és GyermekvédelmiKözpont. Mivel a jelenlegigazdasági helyzettel össze-függôen nô az állami gon-

doskodásban lévô gyere-kek száma, Békés megyé-ben már több mint hatszá-zan élnek nevelôszülôk-nél vagy gyermekotthon-ban, így minden segítséghelyre ke rül. A CBA és a Procter and

Gamble A közösség szíve(KÖSZI) elnevezésû prog-ramja tíz magyarországi

gyermekotthont segít egy-egy millió forintos összeg-ben, köztük a Békés me-gyeit is. Ennek köszönhe-tôen az intézmény Békésentalálható lakóotthonának la-kói tíz heverônek, négyszekrénynek, trambulinnak,játékoknak, könyveknekörülhettek. Az adományo-kat ünnepélyes keretek kö-

zött, gyermekprogramokkaltarkított rendezvényen ve-hették birtokba a gyerekek.Néhány nappal késôbb

pedig tésztát, tejet, olajat,rizst, egyéb alapélelmiszere-ket, illetve a kicsik legna-gyobb örömére némi csoko-ládét pakolhattak ki a gyer-mekvédelmi központ békés-csabai telephelyének udva-

rán, összesen hat raklap-pal, körülbelül öttonnányimennyiségben. A COOPSegély Alapítvány kamionnyiadománya a különlegesszükségletû, vagyis a 3 évenaluli, a tartós beteg vagy fo-gyatékkal élô gyerekek étke-zését segíti. A szervezet 20millió forintnyi élelmiszerrelországszerte összesen 6385

gyermek ellátását könnyítimeg, ebbôl Békés megyében197-en részesülnek a gyer-mekszámhoz mért arányban,azaz a központba körülbelül617 ezer forintnyi támogatásjutott, és telephelyei, a neve-lôszülôi hálózat révén össze-sen 35 településre került acsomagokból.Bôvebben: www.bekesmegye.com

Orgonalila, kék is ke-rült a szobák falára a

Priskin család békési házá-ban július 7-én, a színek ki-választásába a gyerekek isbesegítettek. Nagy köny-nyebbséget jelent, hogy atisztasági meszelést nemmaguknak a szülôknek kel-lett megoldaniuk: a famíliaegyike azoknak a Békés Me-gyei Szociális, Gyermekvé-delmi, Rehabilitációs ésMódszertani Központ általmûködtetett nevelôszülôihálózatba tartozó családok-nak, akik számára a Bé-kés Megyei Önkormányzatidén is biztosította az ingye-nes festést. Míg a festékrôl anevelôszülôk gondoskod-nak, a munkáról a megyeifenntartású közoktatási in-tézménybe járó, kötelezôszakmai gyakorlatukat töltôtanulók. Priskinné EgeresiAndrea tizenegy éve hagyo-mányos, három és fél évehivatásos nevelôszülô. Fér-jével két sajátjuk mellett je-lenleg hat kiskorú gyermek-rôl gondoskodnak, és velükél még egy utógondozói el-látásban részesülô fiatal is,így étkezésekkor az apa ésanya mellett az egytôl a hu-szonegy évesig kilenc gye-rek üli körbe az asztalt. Mi-közben a picik körülöttünksertepertélnek, Andrea el-mondja, nem érzi a felada-tok nehézségét, és minde-nért kárpótolja ôt, amikor agyerekek hozzábújnak, az,ahogyan visszaadják a ka-

pott szeretetet. És hogy ho-gyan éli meg, amikor vala-melyik gyermektôl el kellbúcsúznia? –Nehéz elválni,de ha azt nézzük, hogyörökbefogadásról van szó,hosszabb távon ez a jó ne-kik, és megnyugtat, hogytudjuk, jó helyre kerülnek –válaszolja. Beszélgetésünkalatt a Farkas Gyula Közok-tatási Intézmény három ti-zenegyedikes tanulója ha-ladt szobáról szobára, össze-sen nyolc helyiséget kellett

megszépíteniük. A dévavá-nyai telephelyen az iskolásfiúknak 160 óra kötelezôgyakorlatot kell teljesíte-

niük, ennek a terhére mun-kálkodtak a Priskin családotthonában is.A megyében jelenleg 139

nevelôszülô van, és 35 tele-pülésen 411 gyermek, fiatallakik családi körben. Ezena nyáron Békés mellett Bé-késcsabán, Békéssámsonban,Dobozon, Gerlán, Körösla-dányban és Vésztôn, össze-sen tizenkét lakásban kezdô-dik meg az önkormányzat tá-mogatta meszelés.Néhány héten belül meg-

szépül a kilenc éve nevelô-szülô Nagy Ida konyhájaés fürdôszobája is. Saját kislánya mellett párjával há rom testvért nevelnekegyütt Körösladányban, alegkisebbet két hónapos ko-ra óta. A kislány most máraz elsô osztályba készül – aziskolát tavaly kezdô bátyjatud majd neki segíteni, hi-szen tanév végén két okle-velet is hazahozott. A leg-na gyobb, nyolc és fél éveskisfiú különösen sok oda-fi gye lést igényel, hiszengyógypedagógiai iskolábajár Gyulára. Az anyuka elmondja: a

gyerekek nagyon barátságo-sak, szeretnek közösségbenlenni, egyikük focira, mási-kuk táncra jár, és otthon issokat segítenek. Hozzáteszimég, a rokonságban min-denki igazi családtagkéntgondol rájuk, így a nyáriszünetben a strand mellettgyakran látogatják meg Idanôvérének családját is.

Magyar nyelvû ábécés- ,környezetismeret- és

matematikakönyvekkel, ta-nári segédanyagokkal tele-pakolt dobozok érkeztek jú-lius 11-én a dévai TéglásGábor Iskolaközpontba. Azalsó tagozatos példányokat a

Mozaik Kiadó és a NemzetiTankönyvkiadó ajánlotta felaz intézmény, illetve a Hu-nyad megyében találhatóhét magyar tagozatos iskolaszámára, míg a szakképzéstsegítôk a gyulai telephelyûHarruckern János Közokta-tási Intézmény jóvoltábólkerültek a Téglásba.A több mint húszdoboz-

nyi kötet a Békés MegyeiÖnkormányzat közre mû -ködésével jutott el a hatvan -ezres városba. Mindennekelôzménye, hogy május vé-gén Kónya István is elôadásttartott a Déván megrende-zett szórványkonferencián,ahol a megyei képviselô-tes-

tület magyar nyelv és iroda-lom szakos tanár végzett-ségû alelnöke egyfelôl be-szélt a magyarországi peda-gógia felelôsségérôl: – Ami-kor tudjuk, lélekben is segít-sük a határon túl élô magya-rokat: amikor Erdély a téma,

tanítsuk meg a diákoknak aszékely himnuszt; ha anyelvjárásokról tartunk órát,ismertessük meg a gyere-kekkel a székelyföldieket is;irodalomórán pedig beszél-jünk Tamási Áronról, Remé-nyik Sándorról, Csoóri Sándor-ról, Wass Albertrôl is! –Másfe-lôl a tanácskozáson hangsú-lyozta: tevôlegesen is segíte-ni kell a határon túl élô ma-gyarokat és magyar okta-tást – ez a segítség pedigmost éppen egy ilyen tett.Hiszen beszédét követôenManzinger Krisztián, a buka-resti nagykövetség munka-társa közvetítésével a Hu-nyad megyei tanfelügyelô-

ség felôl érkezett a kérés,miszerint szükségük lennenéhány tankönyvre.Amint azt Máté Márta el-

mondta, legtöbb gondot azokozza számukra, hogy tan-könyveik elöregedtek, emel-lett vannak kötetek, ame-lyeknek megfogalmazásanem igazodik a gyerekekhez.A fôtanfelügyelô-helyetteshozzátette még, a fordítá-sokkal is akad probléma, míga szakképzésben használtpéldányokat azért igényel-ték, mert az állandó változás-ban lévô szakmákban sok-szor a román nyelvû tan-könyvírás sem tud lépést tar-tani a kihívásokkal. Ebbenkaptak tehát most a Hunyadmegyeiek némi segítséget,hiszen a megkeresett kiadókelsô hívásra teljesítették a ké-rést, sôt a kértnél többet isküldtek, így egyes könyvek-bôl egy teljes osztálylétszám-nak megfelelô mennyiségetjuttattak el a határon túli ma-gyar oktatás segítésére.A 610 fôs Téglás Gábor

Iskolaközpontba óvodától aszakközépiskoláig járhatnaka gyerekek, ez utóbbiban há-rom szakra, azaz turizmust,matematika-informatikát,illetve nyomdászatot tanul-hatnak. A könyveket Balogh-Botár Csaba aligazgató, vala-mint Máté Márta vette át aKónya István vezetésévelBékés megyébôl érkezôk-tôl, a kipakolásba pedig az is-kola végzôs diákjai is besegí-tettek.

Nevelôszülôk házait színezik újraÁbécéskönyvekkel Dévára

Kamionok bútorokkal, alapélelmiszerekkel

Máté Márta fôtanfelügyelô-helyettes Kónya Istvánalelnöktôl vehette át a tankönyvadományt

A falak a tanulók szakmaigyakorlatának köszönhe-tôen szépülnek meg

Page 5: Békés Megye Képviselô-testületének Közlönye · reagálni a helyi igényekre, se-gíteni a gazdaság és az infra- ... közi járatok fogadására is al-kalmas buszmegállót

2011. JÚLIUS BÉKÉSMEGYE KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE 5

Vagyis a diákok egy olyanspeciális tesztet töltöttek ki,amelynek eredetijét még azEgyesült Államokban alkal-mazták, hogy a második vi-lágháború sorkötelesei kö-zül az irányítani képes fiata-lokat kiválasszák, ennekszempontrendszerét pedigkésôbb a munkaerô-keresésvilágára szabták át. – Szeretnénk elérni a ki-

választott tanulóknál, hogyérezzék: vezetônek szület-tek. Nekünk pedig az a cé-lunk, hogy ezeket a külön-leges fiatalokat megértsük,hiszen most a jövô építéséretoborzunk társakat – indo-kolta az akadémia létreho-zásának fô motivációját aDELTA alapító ötletgazdája,Barkász Sándor a kezdemé-nyezés június 27-ei meg-nyi tóján. Ekkor indult el

ugyanis az elsô évfolyam-nak, azaz az eredményeikalapján kiválasztott, a há-

roméves, ingyenes prog-ramban való részvételt válla-ló 63 diáknak a képzés ge-rincét adó nyári akadémiája.A fiatalok július 1-jéig szá-mos vezetôi pozí cióban dol-gozó, elismert szakembertôlsajátíthatták el az irányítás ésa döntés elôkészítésének tu-dományát, a vezetôi tevé-kenység alapjait a Harruc-kern János Közoktatási In-tézmény gyulai telephelyén.Így tartott nekik elôadásta két fôvédnök, Do mokosLászló számvevôszéki elnökés Kiss-Rigó László megyéspüspök, de mindemellett isszéles volt az elôa dók általérintett témaskála: a sporttóla hatékony életvezetésen át akre a tív energiákig számtalangondolatkör elôkerült. Éshogy eközben csapat isépüljön, a 18-19 éves fiata-lok esténként szabadidôs

programokon vehettekrészt: Hobo-est, közös bog-rácsozás és éjszakai fürdôzés

egyaránt szerepelt a menet-rendben. Ezen túlmenôenaz egyhetes képzéshez szo-rosan kapcsolódik a sze-

mélyre szabott szakmai fej-lôdést biztosító, úgyne-ve zett mentorprogram is,

melynek keretében a képzé-si hetek között a fiatalok-nak lehetôségük nyílik arra,hogy a választott szakterü-letükön mûködô szerveze-teknél mentor segítségévelgyakornoki feladatokat lát-hassanak el.A Békés Megyei Önkor-

mányzat és a Szeged–Csa-nádi Egyházmegye együtt -mûködésével, támogatásá-val megvalósuló akadémiá-ra mindeddig nem akadtpélda hazánkban. Ám amintAntal Zsolt programvezetôhangsúlyozta, nem szeret-nének itt megállni, és másmegyékre is kiterjesztenékprogramjukat.– A DELTA célja, hogy a

Békés megyei fiatalokat tá-mogassuk, helyzetbe hoz-zuk. Kötelességünknek tart-juk, hogy a jövô generációjaszámára utat mutassunk, se-gítséget nyújtsunk – hang-

súlyozta Farkas Zoltán, amegyegyûlés elnöke. – Ér-tékeket csak munkával hoz-hatunk létre, a program pe-dig segíthet abban, hogy amunka becsületét visszaál-lítsuk – magyarázta emellettH. Kovács Judit társadalmimegbízatású alelnök, a kép-zés szakértôi testületénektagja a megyei önkormány-zat álláspontját.

Ahogyan a diákok látják

A kitöltött tesztek eredmé-nyeinek megérkezése utánmeglepetésként érte RajkiAlexandrát, hogy ôt is kivá-lasztották a képzésre. Azon-ban ahogyan mondja, kí-váncsi volt rá, mi is ez aDELTA, ezért vállalkozott arészvételre. Az orosházi lány számá-

ra az akadémia környezete

nem volt idegen, hiszen agyulai Harruckernben fe-jezte be a középiskolát.Most pedig felnôttképzésrejelentkezett, pincérnek fogtanulni, késôbb pedig sze-retne saját vállalkozást indí-tani. – Alázatosnak kell len-nie, kezdeményezônek, éstudnia kell határozott dön-téseket hoznia – sorolja azo-kat a tulajdonságokat, ame-lyek szerinte nélkülözhetet-lenek egy vezetô számára.Az elôadások közül BarkászSándoré tett rá mély benyo-mást, megfogta annak han-gulata, emellett a megyeivízmûvek vezérigazgatója,Csák Gyula szavait méltat-ta: – Beszélt a család fontos-ságáról, emellett azonbanarra is kitért, hogy egy jó ve-zetônek képesnek kell len-nie rá, hogy megteremtse azegyensúlyt munka és családközött – magyarázta a fia-tal lány.– Egy mondatban nem

lehet összefoglalni, milyen ajó vezetô, hiszen már csakaz akadémián is több elô-a dás éppen ezt a témakörtjárta körbe. Ami biztos,hogy kell hozzá tehetség ésaz, hogy a célok elérését va-lóban akarnia kell, nem pe-dig csupán az azonnali ered-ményt várnia – fogalmazottOrodán Zoltán. Az egykoriharruckernes gimnazistafiatal mind a közösségépítô,mind a szakmai progra-mokról elégedetten nyilat-kozott, és a legnagyobb ha-tással Barkász Sándor elôa-dása volt rá, mint mondja,fôként közvetlen hangvéte-le, a sok saját példa felidézé-se miatt. – Várom a folyta-tást! – összegzett az elsô he-lyen a Szent István Egyetemegészségügyi szervezô sza-kát megjelölô, így remélhe-tôleg a jövôben a vezetô ké-pességeit valóban élesben ishasznosítani tudó Zoltán.

Ma még diák, holnap vezetôA tehetséges fiatalokat felkaroló Dél-alföldi Talentum Akadémia elsô felvonása

FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL"

Internetes felületünkön, a Békés Megye Online-on néhány elô-a dóval interjút is találhatnak olvasóink – ezekbôl adunk rövidízelítôt, és ha kíváncsiak a folytatásra, a www.bekesmegye.com-on megtalálják.

AHeti Válasz fôszerkesztôje a magyar médiahelyzetrôl beszélt a hall-gatóknak. Ezért Borókai Gábort a blogokról (kb.: a neten bárki által

ingyenesen is vezethetô felületek, amelyeken a felhasználók írásos, képesés hanganyagaikat saját maguk tehetik közzé) is kérdeztük. „Nem mind-egy, hogy a blogger mekkora közönséget képes elérni, mik a rá tekintettellevô vivô médiumok, illetve ô egyedül hogyan tudja eljuttatni minél töb-bekhez a maga véleményét. Ha ez nagyon karakteres, nagyon unikális ésbeigazolódó vélemény, akkor elôbb-utóbb föl fognak rá figyelni, és fölfogják játszani; de azért viszonylag kevesen vannak olyanok, akik a véle-ményükkel tudnak az élvonalba kerülni. Senki nem tud tömegmédiáváválni (…). Ugyanakkor valóban növekedtek a lehetôségek, megszûnt azaz elzárás, amikor egy szerkesztôségi asztaltársaságból meg lehetett hatá-rozni a magyar média történéseit.”

Domokos László a motivációt és a munka kitartó szeretetét emelte kielôadásában. Az Állami Számvevôszék (ÁSZ) elnökénél ennek okán ar-ról érdeklôdtünk, hogy jelent-e többletmunkát a megyei önkormányzatirányításához képest egy állami szervezet vezetése. „Számomra egy-szerûbb munka, hiszen nekem, mint közgazdász számára, az ÁSZ egycéllal és egy világos szakmai kihívással rendelkezô szervezet. Megyei

közgyûlési elnökként és országgyûlési képviselôként nagyon sok dolog-ra kellett odafigyelni, az összes megyei intézményre, sokféle feladatra ésproblémára, valamint rengeteget kellett utaznom, hiszen Békés megyemind a 75 településén jelen kellett lenni. Az eltelt egyéves idôszakra visz-szatekintve az a tapasztalatom, hogy az ÁSZ-nál ugyanannyi munkávalnagyobb eredményt lehet elérni.” Székesfehérvár polgármestere „Ifjú-

ság és közélet” címmel tartotta meg anyári akadémia záró elôadását. Cser-Pal-kovics Andrást ezért arról kérdeztük: mitlehetne tenni azért, hogy a fiatalok na-gyobb szerepet vállaljanak a közéletben?„A közösség iránt végzett tevékenységekhitelességét kellene növelni. Nem arrólkell meggyôzni a fiatalokat, hogy politi-kusok legyenek, hanem arról, hogy fog-lalkozzanak a közösség ügyeivel, mertaz róluk szól, értük történik. Ezért min-denkit arra biztatok, hogy foglalkozzona közélettel. A fiataloknak el kell magya-rázni, hogy miért fontos az, hogy a köz-ügyekkel foglalkozzanak, ha ez sikerül,akkor a hitelesség és az odafigyelés isnôni fog.”

Blogok, számvevôszék, városvezetés

Page 6: Békés Megye Képviselô-testületének Közlönye · reagálni a helyi igényekre, se-gíteni a gazdaság és az infra- ... közi járatok fogadására is al-kalmas buszmegállót

BÉKÉSMEGYE KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE 2011. JÚLIUS6

A „B” típusban pedig, meg-elôzve az egészségügyi szû -rô programokat és a rendez-vénysátor használatát, a ta-valy mintaprojektként de-bütált, kimondottan a térséghagyományaira épülô nem-zeti fesztivál bizonyult alegnépszerûbbnek. A nagyrendezvények,

fesztiválok tekintetében akorábbi években is fokozottaktivitást mutató szarvasitérség, valamint Gyula, Bé-késcsaba bizonyult a legkez-deményezôbbnek. Az „A”kategóriában pedig jó hír éselôrelépés, hogy idén a dél-békésiek is feladták passzivi-tásukat, így a támogatottakközött szerepel például kun-ágotai, kisdombegyházi vagy

végegyházi pályázó is. A tá-mogatott programokat idén

július 1-je és 2012. június30-a között rendezik meg.

ACT rövidítés azon sze-rencsések számára sem

cseng idegenül, akiknek so-ha nem kellett a gép segítsé-gével elvégezhetô vizsgála-tokon részt venniük. Haazonban a CT elé odatesz-szük, hogy x szeletes, az mártalán kevésbé közismert,hogy azt jelöli: a detektoregy körbefordulás alatt a testhány szeletét tudja leképez-ni. Egy 64 szeletes berende-zéssel például már a testakár fél milliméteres erei ismegvizsgálhatók.Ilyen, a legmodernebb

technológiák kategóriájábatartozó, 64 szeletes kompu-tertomográfot adtak át július8-án a Békés Megyei PándyKálmán Kórház röntgen-osztályán, Gyulán. A készü-léket a sürgôsségi osztálykorszerûsítésére irányuló,621 millió forintos összkölt-ségû projektben szereztékbe, a pályázathoz 508 milliós

támogatást nyert el a pro-jektgazda fenntartó, BékésMegye Képviselô-testülete.A CT a teljes, épületrészekkialakítására és rekonstruk-ciójára is kiterjedô beruhá-zás költségeinek egyharma-dát teszi ki.Az átadás után a géppel

egy páciensen mellkas CT-tvégeztek el. A berendezéshárom-négyezer felvételbôlkészít egy képet – dr. KovácsJózsef összehasonlításképpenismertette: egy spirál CT 100felvételbôl teszi ugyanezt. Afôigazgató fôorvos kitért rá,hogy a most használatba vettkészülék a betegek számáracsökkenti a megterhelést és avizsgálati idôt, míg az orvo-soknak több idejük jut a re-konstrukciókra és a leletezés-re. Békés megyében a négyleggyakoribb megbetegedé-sen belül magas a középkorúférfiak, valamint az idôsebbnôk körében bekövetkezô

szív- és érrendszeri sürgôsellátást igénylô megbetege-dések, valamint az ebbôl ere-

dô idô elôtti halálozások szá-ma. A gyors diagnózis felál-lításával azonban a kezelés ismihamarabb megkezdhetô.Az ünnepélyes szalagátvágás

elôtt ezért is fejezte ki örö-mét Farkas Zoltán, a me-gyegyûlés elnöke, hogy a be-

rendezés Békés megye la-kosságának szolgálatába áll-hatott.Néhány nappal koráb-

ban, a Semmelweis-nap al-

kalmából pedig a kórházdolgozói elôtt tisztelegtek.Farkas Zoltán és dr. KövesdiJózseforvos-igazgató köszön- tôi után Kovács József és Sza-bó Mihály gazdasági igazgatónyújtotta át az elismeréseketa megye lakosságáért végzettáldozatos munkájukkal azintézményben folyó munkaszínvonalasabbá tételéhezhozzájáruló orvosoknak,ápolóknak és szakemberek-nek. „Kórházért” kitüntetéstvehetett át dr. Nagy Erzsébetbelgyógyász fôorvos, BirizdóÉva vezetô ápoló és CséffánÉva osztályvezetô, míg Ros-tás Tibor tördelô-szerkesztôN. Szabados-díjat kapott.Takács Tímea klinikai szak-pszichológus és BaukónéCsomós Judit személyügyiügyintézô fôigazgató-fôor-vosi, Bíróné Schultz Erzsébetápoló, Nagyné Vígh Katalinasszisztens, Prókai Zita veze-tô ápoló és Szatmári Józsefné

helyettes osztályvezetô ápo-ló ápolási igazgatói, GrózaAnna osztályvezetô pediggazdasági igazgatói dicséret-ben részesült. Ezt követôen átadták a

fôorvosi, illetve adjunktusikinevezéseket, majd elis-merték azokat a dolgozókatis, akik a véradásban jeles-kedtek. A témához kapcso-lódik még, hogy a NemzetiErôforrás Minisztérium-ban megrendezett országosSemmelweis-napi ünnep-ségen a megyei kórház há-rom munkatársa részesültmagas szakmai elismerés-ben. Semmelweis-díjbankapott dr. habil Szolnoki Zol-tán PhD osztályvezetô fôor-vos, Batthyány-StrattmannLászló-díjat Halmosné Mé-száros Magdolna ápolási igaz-gató, valamint Pro Sanitate-díjat dr. Katona András osz-tályvezetô fôorvos.Bôvebben: www.bekesmegye.com

Új szabadtéri játszóhelyszületett Békés megye

nyugati kapujában, Szarva-son, a festôi szépségû Holt-Körös partján. A különlegesatmoszférájú, közel ezerember befogadására képesSzarvasi Vízi Színházat ün-nepélyes gálaest kíséretébenadták át június 25-én. Aszínpad megtelt élettel, TegeAntal rendezô és az új amfi-teátrumot mûködtetô Bé-kés Megyei Jókai Színháztársulata igazán színes és él-vezetes összeállítással ör-vendeztette meg azokat,akik részt vettek a nem min-dennapi színháztörténetieseményen. Akik pedig

kedvet kaptak a Lúdas Ma-tyi, a Csárdáskirálynô vagy aCervinus Teátrum ôsbemu-tatójának, a Tessedik címûzenés játéknak ízelítôi lát-

tán, az elôadásokat meg isnézhették-nézhetik a nyárfolyamán a vízi színházszínpadán.Bôvebben: www.bekesmegye.com

A z M44-es gyorsforgal-mi út négy szakaszá-

nak fejlesztése is szerepel amagyarországi gyorsforgal-mi- és fôúthálózatnak aMa gyar Közlönyben június29-én megjelent hosszú tá-vú fejlesztési programjában.Az Orbán Viktor miniszter-elnök aláírásával megjelentkormányhatározat a 2011–2027 közötti idôszakra, fon-

tosság alapján, négy ütem-ben osztotta be a hazai út-há lózat fejlesztését, és ezekközött az elsô, azaz 2011–2016 közötti tervben szere-pel az M44-es Kunszent-mártont Kondorossal össze-kötô 46,6 kilométeres sza-kaszának megépítése – en-nek elôkészítése már elôre-haladott állapotban is van,túl a különbözô tanulmá-

nyok és engedélyezések be-szerzésén. A további programciklu-

sokban szerepelnek még aKondoros–Békéscsaba közti18,3 kilométernyi autóút, azM8-ashoz kapcsolódó M5-ös és M44-es közti 14,5 kilo-méternyi autópálya, valamintaz M8-as és Kunszentmár-ton közötti 47,4 kilométeresszakasz megvalósításai is.

– A Békés Megyei Ön-kormányzat az utóbbi évek-ben minden szinten képvi-selte az M44-es autóútmegépítésének fontosságát– hangsúlyozta Farkas Zoltánelnök –, ezért ôszintén örü-lünk, hogy a kormány isszerepelteti tervei között. ABékés megyei vállalkozások,cégek, de a megye turiszti-kai látnivalói is jelentôs

helyzeti elônybe, versenybekerülhetnek, ha sikerül javí-tanunk a megye elérhetôsé-gén – tette hozzá. Az M44-es munkacso-

port aktív tevékenysége mel-lett éppen ezért a megyei ön-kormányzat a KözlekedésOperatív Program kerete -in belül is nyújtott be koráb-ban egy, egyebek mellett azM44-es Kondorostól az or-

szághatárig történô elvezeté-sének megvalósíthatóságivizsgálatára, valamin egy ta-nulmányterv elkészítésérevonatkozó pályázatot. Aszázszázalékos támogatottsá-gú projektet azóta nyertessényilvánították, a MagyarKözlönyben most megjelentkormányhatározat pedig el-érhetô közelségbe hozta amegyei útfejlesztés ügyét.

Ismét támogatják a civileketFOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL"

Máténé Csikós Zsuzsanna a vésztôi Értelmes Élet Ala-pítvány képviseletében írt alá

64 szeletes CT-t adtak át a gyulai megyei kórházban

Gálaesttel nyitott a vízi színház Szabad jelzés az M44-esnekElérhetô közelségben az útfejlesztés

Page 7: Békés Megye Képviselô-testületének Közlönye · reagálni a helyi igényekre, se-gíteni a gazdaság és az infra- ... közi járatok fogadására is al-kalmas buszmegállót

2011. JÚLIUS BÉKÉSMEGYE KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE 7

– Nem gondoltam arra,hogy megkaphatom a Gálfy-gyûrût, hiszen azt mindigegy fôszereppel lehetett ki-érdemelni. Hogy megtaláltJanssonné figurája, Tege An-talnak köszönhetem, és a díj-ra jelölést is – mondta amûvésznô. – Azt próbáltambemutatni ebben a szerep-ben, hogy egy civil emberhogyan tud lelkesedni aszínházért. Janssonné alak-jához tehát csak a környeze-temben kellett kicsit szét-

nézni, és „megvan”, gondol-tam. De mindezt ki is kelletthozni magamból, az volt akomoly feladat!

– A Színházkomédiábanminden szereplô jó volt, mertönmagát adta, színészek ját-szottak színészeket. Janssonné,a mûkedvelô színjátszós igazinagy nevettetô, neki tapsolt leg-többet a közönség. – Igen, és ennek az az

oka, hogy egyrészt ebbena csapatban valamennyienimádjuk egymást, másrészt

egy vígjátékot mindig köny-nyebb humorosan színpad-ra vinni. Rengeteg gratulá-ciót, szeretetet kaptam a

szakmától és a közönségtôlegyaránt. Az utcán megállí-tottak, a bankból kirohan-tak, a piacon odajöttek,

hogy köszönjük, annyira jóvolt, végignevettük az egé-szet. Jólesik a visszajelzés,örül a lelkünk, hogy adunkvalamit magunkból, hiszenminden örömcsepp tô-lünkmásoknak örömforrás.Fontos léleksimogatás aszakmai díj, hogy elismerik,valamit letettél az asztalra,és ez nemcsak egy szerepértjár, hanem az egész mun-ká mért, ami az évek soránfelhalmozódott. A Gálfy-gyûrû külön értéke, hogy aszakma adja oda neked, atársulat, a barátaid, akik elis-merik, hogy igen, ebben azévadban te voltál a legjobb,olyan karaktert formáltál,amilyennek még nem lát-tunk soha.

– Ismerted-e Gálfy Lászlót?Milyen emlékeket ôrzöl róla? – Laci bácsit nagyon tisz-

teltem, nagyon imádtuk. Azutolsó pillanatig hatalmas

energiabedobással és csillo-gó szemmel dolgozott, kí-sérte az életünket, mindendarabban segített, partner-ként kezelt a színpadon,akármilyen kezdô voltál.Egy humorzsák volt, mindigvidám és tehetséges ember,rajongott érte, imádta min-denki. Azért fontos, hogy eza díj megszületett, mert ráemlékeztet, a mi lelkünkneksokat jelent, és minden szí-nész nagyon nagy becsbentartja, ha megkaphatja. Azpedig, hogy mellékszereprekapja valaki, azért jó, mertazt jelenti, kisebb szerepbenis tudsz ugyanolyan jó lenni,ugyanolyan megbecsüléstkapni, mint egy fôszerep-ben. Nem attól függ a telje-sítmény, hogy mit játszol,hanem attól, hogyan valósí-tod azt meg.

NIEDZIELSKY KATALINBôvebben: www.bekesmegye.com

Farkas Zoltán is bérletet váltott a Békés Megyei Jókai Színház titkok évadára,melyet Nagy Erika színmûvésztôl vehetett át az intézmény jegyirodájában jú-nius végén. Mint az a vásárláskor kiderült, a 2011/2012-es színházi esztendôreszóló jegyet a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ számáraajánlotta fel a megyei elnök.

Az idei év legjobb jelmez-tervezôjének járó díjat Rát-kai Erzsébet vehette át a Bé-kés Megyei Jókai Színház-ban bemutatott Stuart Má-ria, valamint a gyôri Bulga-kov-darab jelmezterveiértjúniusban a Magyar Alko-tómûvészek Országos Egye-sületétôl Budapesten.Az elmúlt évadban bemu-

tatott Stuart Mária rengetegkülönlegességgel büszkél-kedhetett. Dorotty Szalmanem mindennapi rendezôi

koncepciója, a monumentá-lis díszletelemek, az üveg-kalitka, a látvány és a mon-danivaló egymást kiegészítôhatásos összjátéka mellett agyönyörû jelmezek is hoz-zájárultak az elôadás sikeré-hez. Rátkai Erzsébet valóbancsodálatos darabokat álmo-dott a színpadra, és a méltó-ságot sugárzó, különlegesanyagokból készült ruhaköl-temények már önmagukbanis kifejezôerôvel bírnak.

Fotó: A-Team / Nyári A.

– Népszerû, kultusszal övezettmozik zenéit válogatták mûsor-rendjükbe. Van köztük olyanfilm, ami ezért vagy azért, de azön életében is meghatározó sze-repet tölt be?– Elsôsorban az alapján

választottunk, hogy a közön-ség számára minél változato-sabb legyen az elôadás, ésminél sokszínûbb módonvonultassa fel a filmzene-irodalom minél több szegle-tét. Ugyanakkor A profi és aVolt egyszer egy vadnyugatszámomra is meghatározófilmélmények. Illetve kis-gyerekkoromban rengetegetfoglalkoztam a Titanickalmint katasztrófával, annakhátterével, millió rajzot ké-szítettem a hajó elsüllyedé-sérôl. Kutattam a témát gye-rekfejjel, de nem is csak gye-rekeszközökkel, mert a Na-tional Geographic amerikaiszámaiban, amelyek jártak acsaládhoz, szerepeltek felvé-telek az akkoriban, 1985-benmegtalált roncsokról, szóvala Titanic katasztrófájánaksok részletével képben vol-

tam. Ezért amikor, már kon-zis koromban, láttam JamesCameron moziját, örültem,hogy hiteles, és pontosanúgy csinálták meg, ahogyan

elképzeltem, így ez a filmiszonyat közel áll hozzám.

– Sûrûn jár moziba?– Sokkal többet szeret-

nék, mint amennyire idômvan. Most viszont, hogynyaralunk, minden este be-teszünk egy filmet. Legu-tóbb az Ocean’s Elevent lát-tam, amit ugyan már töb-bedszerre néztem meg, deegy mestermû a színészialakításokat, az egész kon-

cepciót és a megvalósításttekintve is.

– Van olyan kedvenc filmze-néje, ami nem szerepelt július-ban a tételek között, de szívesenvezényelte volna?–A Memphis Belle címû,

második világháborús bom-bázó repülôgéprôl szóló filmzenéje a fimzenetörténetegyik legnagyobb alkotása.Valami egészen mesteri mó-don fejezi ki a zene nyelvéna repülés szépségét, és min-den részletbe menô rezdülé-seit annak, amit egy repülôember érez. Fantasztikusszámomra, ahogyan az énéletemben is rendszeresenösszeérô repülést és zenét

összeköti. Ezért nagyon saj-nálom, hogy éppen ezt nemtudtuk felvenni a listára, desajnos hiába kutattam, egye-lôre nem sikerült megsze-rezni a kottáját. Eleve sokprobléma volt a kottákkal,hiszen ez nyilván kicsit bo-nyolultabb eset annál, ami-kor egy Csajkovszkij-szim-fóniát lekérünk a filharmó-nia kottatárából.Bôvebben: www.bekesmegye.com

A Stuart Mária jelmezeinek sikere

Farkas Zoltán is bérletet váltott

Lételeme a kacagás és a szeretetKomáromi Anett kisebb karaktert emelt díjazott fôszereppé

Négyéves hagyomány szakadt meg a Békés Me-gyei Jókai Színházban a júniusi díjkiosztó gá-lán: elôször fordult elô, hogy nem fôszerepértítélték oda a Gálfy László-gyûrû díjat. Az évadlegjobb alakításáért, Bengt Ahlfors Színházko-médiájában Janssonné megformálásáért, Ko-máromi Anett kapta a rangos szakmai elisme-rést. A mûvésznôvel a díjról, színházról és „ren-des” szakmákról, valamint magánéletérôl is be-szélgettünk.

A Titanic katasztrófája már kisgyerekkorábanfoglalkoztatta, az Ocean’s Elevent mester mû -nek tartja, és ha tehetné, a második világháborúsbombázó repülôgéprôl szóló mozi, a MemphisBelle zenéjét is szívesen közönség elé vinné. ABékés Megyei Szimfonikus Zenekar július ele-jén teltházas koncertet adott a Békéscsaba ésGyula közötti Békés Airport nagyhangárjában,ahol a legnépszerûbb filmek, köztük a Csillagokháborúja vagy Az oroszlánkirály zenéjét szólal-tatták meg, a téma tehát adott volt: az együttesfiatal mûvészeti vezetôjét, karmesterét, Somo-gyi-Tóth Dánielt a moziról kérdeztük.

A Titanictól a Memphis Belle-ig

Page 8: Békés Megye Képviselô-testületének Közlönye · reagálni a helyi igényekre, se-gíteni a gazdaság és az infra- ... közi járatok fogadására is al-kalmas buszmegállót

BÉKÉSMEGYE KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE 2011. JÚLIUS8

A színezett oszlop betûit fentrôl lefelé összeolvasva egy Békés megyei születésû fizikus, kémikus, feltaláló nevét kapja. A helyes megfejtést amegyeháza címére (Békés Megyei Önkormányzat, 5601 Békéscsaba, Derkovits sor 2.) postai úton beküldôk között 3 x 2 db belépôjegyet sor-solunk ki a Békés Megyei Jókai Színház elôadásaira és a Munkácsy Mihály Múzeum idôszaki kiállításaira. Beérkezési határidô: 2011. au-gusztus 12. A borítékra, kérjük, írja rá a jeligét: Közlöny-rejtvény. 2011/5. számunk rejtvényének helyes megfejtése:Tánciskola. A sze-rencsés nyertesek: Béres Imréné (Csorvás); Gáspár Katalin (Battonya); Körösparti Andrásné (Szarvas). A nyerteseket postán értesítjük.

Július 22. – augusztus 24., Mûvészte-lepek, Békéscsaba, Jankay Galéria

Augusztus 1–5., Szöszmötölô Kéz -mûves Tábor, Füzesgyarmat,

Augusztus 1–5., Bábozás tábor,Oros-háza, Szántó Kovács János Területi Mú-zeum

Augusztus 1–5., Strandtábor, Tót-komlós, Rózsa fürdô

Augusztus 3., Békés Banda koncert-je,Gyula, Harruckern tér

Augusztus 4. – szeptember 4., AZren janini Kortárs Képzômûvé-sze ti Galéria kiállítása, Békéscsaba,Munkácsy Mihály Múzeum

Augusztus 4., Miklósa Erika templo-mi estje, Gyula, Belvárosi KatolikusTemplom

Augusztus 4–7., IX. Ifjúsági AgilityEurópa Bajnokság,Gyula, tornacsar-nok

Augusztus 5., pART Alkotó-KörösSzabadtéri Tárlat, Gyula, Gyula-Vá-roserdô

Augusztus 5–7., XXII. Füzesgyarma-ti Lovas Napok,Németi tanya

Augusztus 5–7.,XVI. Medgyesegyhá-zi Dinnyefesztivál, mûvelôdési köz-pont és Kossuth tér

Augusztus 5–7., XV. Jubileumi Nem-zetközi Volkswagen Bogártalálko-zó,Gyomaendrôd, Liget fürdô

Augusztus 5–6., Sárréti ízek és ha-gyományok ünnepe;XI. Sárréti birka-pörkölt-fôzô verseny és a Sziki ételekfesztiválja, Vésztô, Vésztô-Mágor

Augusztus 6., Családi hétvége – Mes-terségek napja, Bucsa

Augusztus 6., Szanazugi Evickélés,Gyula, Doboz-Szanazug

Augusztus 6., Grillfesztivál, Tótkom-lós, Rózsa fürdô

Augusztus 6., Sárszigeti Nap – Sztár-vendég: Pacsirták, Füzesgyarmat, Sár-sziget

Augusztus 6., Csárdáskirálynô – nagy-operett élôzenével, Szarvasi Vízi Szín-ház

Augusztus 6., XIV. Amatôr Kenuma-raton, Szarvas, vízisporttelep

Augusztus 6., 18. Farmer Est,Gyoma-endrôd, a Pop-farmon, Nagylapos, 4-esút 37 km

Augusztus 6., Árpád-kerti – Kultur-parti, Orosháza, Petôfi MûvelôdésiKözpont és az Árpád-kert

Augusztus 6-7.,OVB strandkézilabdanemzeti bajnokság, döntô, Oroshá-za – Gyopárosfürdô Gyógy-, Park- és Él-ményfürdô

Augusztus 8–12., Gyermek képzô -mûvészeti tábor, Békéscsaba, JankayGaléria

Augusztus 9–14., VI. Kultúrák, ha-gyományok harcmûvészeti tábor,Várhelyi Ifjúsági Tábor

Augusztus 10., Folklórról kicsit más-képp – népzene, néptánc és a Hold ud-vara…, Gyula, Harruckern tér

Augusztus 12–13., Sport- és vitamin-nap, Békésszentandrás, szabad strandAugusztus 12–14., XLI. OrszágosSzenior Úszóbajnokság, Dr. RegeleKároly emlékverseny, Gyula, várfürdô

Augusztus 13., Szent István-napi elô-zetes, Békéscsabai Kulturális Köz-pont – Lencsési Közösségi Ház

Augusztus 13., Vízilabda-bajnokság,Tótkomlós, Rózsa fürdô

Augusztus 13., Történelmi nap –Szeghalom újratelepülésének 300. év-fordulója; IV. Körös–Sárréti Ízek és Ha-gyományôrzô Fesztivál; VI. Sárréti Bo-szorkányfesztivál, Tildy utca

Augusztus 13., Ezüst álmok szár-nyán – vándorkiállítás, Szarvas, Tesse-dik Sámuel Múzeum

Augusztus 13., Nyári Esték Füzes-gyarmaton

Augusztus 13., Falunap – Bucsa Augusztus 13–14., NagybánhegyesiPaprikafesztivál, termálfürdô elôttitér, sportpálya

Augusztus 16, Benedekfi István ésBenedekfi Zoltán hegedû-zongoraestje, Gyula, Erkel-emlékház

Augusztus 17., Felsütött a Nap sugá-ra zenés est a Körös és a Végvár Tánc-együttessel, Gyula, Harruckern tér

Augusztus 18–20.,Békéscsabai ZeneiIfjúsági Találkozó és NemzetköziFúvószenekari Verseny, BékéscsabaiKulturális Központ – Ifjúsági Ház

Augusztus 19–21.,Minden MagyarokXVII. Nemzetközi Néptáncfeszti-válja, Gyula, Várkert

Augusztus 19., Szent István-napirockopera és musicalgála sztárok-kal, Szarvasi Vízi Színház

Augusztus 19., Szent István-nap,Orosháza, több helyszínen

Augusztus 19., Szarvasi Kamaraze-nekar koncertje, Szarvas, Lengyel Pa-lota kertje

Augusztus 19., Szent István-napi lo-vas vigadalom, Füzesgyarmat, Ger-gely-tanya

Augusztus 19–20., VIII. Európai Ke-nyérünnep, Orosháza-Gyopárosfür-dô, Gyógy-, Park- és Élményfürdô

Augusztus 19–20., I. Békési-dánfokiZenei Fesztivál, Békés, Békés-dánfo-ki Üdülôközpont

Augusztus 19–20., XI. TótkomlósiNapok, Erzsébet liget

Augusztus 19–20.,Kovácsházi napok,Mezôkovácsháza, a város több pontján

Augusztus 19–21., VIII. Vass SándorKézilabda Emléktorna, Szeghalom,sportcsarnok

Augusztus 20., Motocross Kelet Ku-pa, Gyulavári, motocrosspálya

Augusztus 20., XI. Szlovák gasztro-nómiai nap, Tótkomlós, Dél-alföldiSzlovák Regionális Kulturális Központ

Augusztus 20., Kirakodóvásár és bú-csú, Végegyháza, Kossuth utca

Augusztus 20., Kirakodóvásár és bú-csú, Tótkomlós, Erzsébet liget

Augusztus 20., A Honfoglalástól azEurópa dalig,Csorvás, Szabadság tér

Augusztus 20., Szent István ünnepe,Mezôhegyes, József Attila ÁltalánosMûvelôdési Központ

Augusztus 20., Pósteleki új kenyérünnep, Békéscsaba, Póstelek

Augusztus 20., Kurucz Portya,Déva-ványa, Helytörténeti Gyûjtemény, Ku-rucz-porta

Augusztus 20., XIII. NemzetköziHalfôzô Verseny és augusztus 20-aiünnepség, Gyomaendrôd, az endrôdiNépliget

Augusztus 20., Falunap, Ecsegfalva,Pulyka tér

Augusztus 20., Szent István-nap,Szarvas, Körös–Maros Nemzeti Park,Anna liget

Augusztus 20., Államalapító SzentIstván ünnepe Békéscsabán, Békés-csabai Kulturális Központ – Ifjúsági Ház

Augusztus 20., Ismét ôröl a Száraz-malom Szarvason, Szarvas, Ady E. u. 1.

Augusztus 20–21, XI. BetyárnapokKondoroson, Betyár csárda

Augusztus 20–21, Szent István-napiünnep,Dévaványa, mûvelôdési ház

Augusztus 21., Pegazus Kupa díjug-rató lovas bajnokság,Békéscsaba, Pe-gazus Lovasiskola

Augusztus 21., Nemzetközi lóver-seny, gazdatalálkozó és aratóünnepBogárzón, Orosháza, bogárzói lóver-senypálya

Augusztus 22., P. Mobil-koncert, Gyu-la, várfürdô

Augusztus 22–28., HajómodellezôKözép-Európa Kupa, Orosháza –Gyopárosfürdô, gyopárosi tavak

Augusztus 23., Molnár DixilandBand-koncert,Gyula, vár

Augusztus 24., Balkán világ-virág – St.Martin lemezbemutató koncertje, gyu-lai vár

Augusztus 25–27., Mûemlékvédelmikonferencia,Mezôhegyes, József Atti-la Általános Mûvelôdési Központ

Augusztus 25–28.,XI. Lecsófesztivál,Békéscsaba, Csaba Center

Augusztus 25–27., IX. Magyar Zsong-lôrtalálkozó, Szarvasi Vízi Színház

Augusztus 26., Rock and Roll PartyGyulai Big Band koncertje, Gyula, Bel-város – Világóra

Augusztus 26. – szeptember 28.,Gör-gényi Tamás képzômûvész és Szap-panos István festômûvész közös ki-állítása, Békéscsaba, Jankay Galéria

Augusztus 26–28., Mágori NyáriFesztivál – Sárréti ízek és hagyomá-nyok ünnepe; XI. Sárréti Birkapörkölt-fôzô verseny és a Sziki ételek fesztiválja,Vésztô, Vésztô-Mágor

Augusztus 26–28., VI. Körös-völgyiveterántalálkozó, Gyula, ThermalCamping

Augusztus 27.,Mályvád teljesítmény-túrák,Gyula, rajt – vár, várfürdô – duz-zasztó – Gyulavári – Solymos – Mályvá-di Ôstölgyes – Sitka – Városerdô – Re-mete – Szanazug – Sámson vára – Do-boz – Marói-erdô – Póstelek -–Hajlás-erdô – Gyula, cél

Augusztus 27. , VII. Meghívásos póni-fogathajtó verseny, Szarvas, vásártér

Augusztus 27., Lampionos utcabál,Gyula, Belváros – Világóra

Augusztus 28.,Magyar fotográfia na-pi kiállítás, Békéscsaba, Munkácsy-em-lékház

Augusztus 28., III. Körös-Sárréti Ha-gyományôrzô Íjászverseny, Vésztô-Mágor Történelmi Emlékhely

Augusztus 29., Egészségnap,Tótkom-lós, Rózsa fürdô

Augusztus 29. – szeptember 1., Csa-ládi fesztivál, Békéscsabai KulturálisKözpont – Ifjúsági Ház

Augusztusi rendezvények

REJTVÉNY • REJTVÉNY • REJTVÉNY • REJTVÉNY1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

Hárommillió a Londonba készülôknekÖt egyesület tíz Békés megyei sportolója összesen hárommillió forint olimpiai felkészülési se-gítséget kap a Békés Megyei Önkormányzattól. Az olimpiai kerettag versenyzôket, illetve edzôi-ket és klubvezetôiket július 14-én köszöntötték a megyeházán. Az érintett sportolók közül ez-úttal Madarász Viktóriával és Máté Gáborral olvashatnak lapunkban interjút.

– Egy napja érkeztél haza egycsehországi versenyrôl. Milyeneredményt értél el?– Hatvan méter alatt ma-

radt a legnagyobb dobásom.Még szezon eleji a formám.

– Javában zajlik a verseny-szezon, szinte minden napra jutegy nemzetközi viadal, s te mégszezon eleji formában vagy?– Még egy hónapom van

a világbajnoki szint teljesíté-sére. Most ez a legfonto-sabb, utána jön majd azolimpiai kvalifikáció. A fel-készülésemet Londonra he-gyezem ki, az utolsó olim-

piámon szeretnék igazán jólszerepelni.

– Az utolsó olimpiád? Ami-kor tizenkét éve Sydneyre ké-szültél, arról beszélgettünk, har-minc év fölött ér a csúcsra egydobóatléta. Jó régen volt, de mamég mindig csak harminckétéves vagy…– Valóban, akkor én vol-

tam a mezônyben a máso-dik legfiatalabb… Most semvagyok idôs ehhez a sport-ághoz, de a karrierje végefelé minden versenyzônekarra is kell gondolnia, mi admajd biztos egzisztenciát a

késôbbiekben. Ha erre nemgondolnék, akkor öncélúlenne az egész. Családomvan, amelyért felelôsséggeltartozom. Fizikálisan biztoslenne bennem még egyolimpia, de anyagilag eztmár nem tudom vállalni. Je-lenleg nem dolgozom, tisz-tán csak a felkészüléssel fog-lalkozom, hogy minél jobberedményre legyek képes.Édesanyám teljes mellszé-lességgel mellettem áll,édesapám már régóta nincsvelünk. Lényegében ebbena helyzetben azokból a tá-mogatásokból versenyzekés készülôk, mint amilyena Békés Megyei Önkor-mányzat által nyújtottszponzoráció. Sok ilyen tá-mogatásra lenne szükség, delátva a válságot úgy gondo-

lom, hogy az ilyen segítség-bôl a késôbbiekben egyrekevesebb lesz. Pont ezért

emelem meg a kalapom abékéscsabai és a Békés me-gyei dotáció elôtt. Ezek a tá-mogatások sokat segítenekabban, hogy kiharcoljam alondoni indulási jogot.MALATYINSZKI ANDRÁS

– Budapesti vagy, besztercebá-nyai az edzôd, békéscsabai aklubod. Hol készülsz a verse-nyekre?– Próbálok minél többet

Békéscsabán tartózkodni,mert itt barátságos a hangu-lat, s bár szlovákiai az edzôm,Sanyi bácsi is nagyon sokatsegít. Vannak Békéscsabánedzôpartnerek, a rövid távo-kon akár a fiatalabb lányok-

kal, de a hosszabbakon a fi-úkkal is tudok tempót men-ni. A pálya mellett a hosz-szabb edzéstávok teljesítésé-re nagyon jó a nemrég elké-szült Békéscsaba és Békésközötti kerékpárút.

– Már teljesítetted az olim-piai kiküldetési B szintet.Mennyiben változott ezzel a to-vábbi felkészülésed, illetve aversenynaptárad?

– A szint teljesítése lelki-ekben mindenképpen köny-nyebbség, nincs rajtam te-her. Ettôl függetlenül jövôreaz A szintet is szeretném el-érni. A versenymenetren-dem nem változott lényege-sen, életem elsô felnôtt vi-lágbajnokságára készülök.

– Milyen elvárásokkal uta-zol a világbajnokságra?– Az idôeredménnyel

kapcsolatban van egy elvártszint. Helyezésben nagyonnehéz bármit is tervezni, hi-szen Európában található anemzetközi gyaloglómezônyelitje, s itt nagyon sok olyanversenyzô van, aki egy óraharmincnégy perc körüliidôeredménnyel rendelke-

zik. Amennyiben sikerülmegismételnem vagy akártúlszárnyalni az egy óra har-

mincnégy perc harminchétmásodperces egyéni csúcso-mat, akkor igen jó ered-ményt érhetek el.

M. A.

Negyedik olimpiájára készül a diszkoszvetôMáté Gábor, a Csabai Atléták Sportegyesületdobóatlétája ma már feleségével és kislányávalaz Amerikai Egyesült Államokban él, de folya-matosan részt vesz európai versenyeken, a ma-gyar bajnokságokon.

Madarász Viktória újpesti és honvédos múlttalkerült a székesfehérvári ARAK-hoz, ahonnéttöbb mint három éve a Buda-Cash BékéscsabaiAtlétikai Clubhoz igazolt. A jelenlegi legjobbmagyar gyaloglónô lényegében már megváltot-ta repülôjegyét a londoni olimpiára.

A gyaloglás bölcsôjébôl az ötkarikás játékokra

1. A Békés megyei szlovákok körében is kedvelt sajtféle

2. Itt rendezik meg minden évben a betyárnapokat

3. Ifjúsági olimpiai aranyérmes gyomaendrôdi kajakos (… Sándor)

4. Lelkész, a szarvasi evangélikus iskola legendás pedagógusa (… Sámuel)

5. A Napsugár bábszínház hôse (Ormányos …)

6. Ilyen évad volt a Jókai színházban2010/2011-ben

7. A Névtelen Nulla egyik slágerének címe

8. Békés megye legnagyobb bogárfaja

9. Seregi Zoltán ebben az 1967-es ifjúsági filmsorozatbanTutajost alakította