Bodor Ádám: Egy idegen városban

8/18/2019 Bodor Ádám: Egy idegen városban

1/24

EGY IDEGEN VÁROSBAN

Holló Péter és a felesége egymás mellett ül-tek az autóbuszban. Három éve voltak házasok.

– Emlékszel, azt képzeltük, milyen jó lesz,ha majd ilyen domboldalak között fog kanya-rogni az út, mi kinézünk az ablakon, és él-vezzük.

– Igen – mondta Holló. Éppen kinézett azablakon. Közeledtek a városhoz.

– Azt képzeltük, mindent élvezni fogunk –folytatta Edit.

A férfi az ablakhoz nyomta a homlokát. Me-lege volt. Nézte a dombtetőkön húzódó hűvöserdőket.

– Nem tudom, mit fogunk kezdeni ezzel ahárom nappal. Igazán nem kívántam.

– Én egyelőre élvezem – mondta a férfi.Fejével ott maradt az üvegen, nézett kifelé.

– Eltekintve a melegtől – tette hozzá.A többiek nem beszéltek. Három órája vol-

tak úton, ami ugyan nem sok, de szeptemberközepére most mindent újra elárasztott a me-leg, a forró por ömlött befele a padlózat repe-désein, s az utasok kókadtan várták azt a pil-lanatot, amikor kiléphetnek a levegőre.

Az autóbusz elhaladt egy benzinkút mellett,aztán alacsony házsor között futott tovább egé-szen a város központjáig. Ott a kocsi bekanya-

rodott egy oszlopos, nagyobb épület elé, ésmegállt.A filharmonikusok titkára, aki az úton a so-

f őr mellett ült, elsőnek lépett ki. – Maradjanak a kocsi mellett – szólt visz-

sza az ajtóból.

88


2/24

A zenekar tagjai a forró bádog alól ellá- gyultan léptek le a járdára. Kiábrándító talál-kozás volt. Délután három óra után lehetett,s ahol a nap nem sütött, ott a falak ontották

magukból a meleget. Holló is kiszállt. A szem-közti oldalon megpillantott egy dohányboltot,nyilvános telefonnal, átment, és a könyvből ki-keresett magának egy számot, aztán visszasé-tált az autóbusz mellé. Rágyújtott.

Felesége az ablak mögül nézte, ő nem szálltki.

Hollóhoz odalépett egy brácsás, és megszólí-totta.

– Unni fogja magát – mondta. – Van itt egy barátom, azzal leszek.Holló csak elkísérte a feleségét, aki a filhar-

monikusokkal jött két estére vendégszerepelni.Szabadságon volt, és azt gondolta, ha maguk-kal viszik, miért ne jönne el. Nem járt mégebben a városban.

– Ha ilyen meleg lesz, ingben fogunk ját-szani – mondta a brácsás. – Ismerem már

ezeket a termeket. Melegek és büdösek. Petró-leummal kenik a padlót. – Biztos egyébre is használják – mondta

Holló. Közben látta, hogy a felesége az üvegenkeresztül őt figyeli.

– Egy fagylaltot hozhattál volna – mondtaEdit, amikor Holló visszaült melléje.

– Azt mondták, maradjunk a kocsi mellett. – Persze.

A titkár visszatért egy másik férfival. Beül-tek, és a kocsi elindult. Egy erdészeti iskolaelőtt álltak meg, azon az úton, amerr ől ér-keztek.

– Ez egy internátus – mondta a titkár,amikor mindenki kiszállt. – A személyzet il-ledelmes gyermekekhez van szokva. – Úgy

89


3/24

hangzott, mintha egy üzenetet adna át. A férfi,aki vele jött, bólintott, aztán előrementek, hogykészítsék elő a szállást.

– Hallod? – mondta csalódottan Edit. –

Egy internátus. – Nagyon jól hallottam – mondta elég de-r űsen Holló.

Az épületig egy fiatal fenyőcskékkel szegé-lyezett úton mentek. Körülöttük a f ű le voltkaszálva. Holló arra gondolt, hogy itt éjszaka

jó levegő lehet. Eléggé a városon kívül voltakmár. Az előcsarnokban petróleumszag volt. Ittkellett várniuk, amíg megmutatják a szobákat.

Amíg várakoztak, Holló érezte, rá kell néz-nie a feleségére. Olyan arca volt, mintha rosz- szul vásárolt volna. A férfi ismerte már. Denem tudott szólni hozzá. Közben elő jött egymagas, bajuszos férfi.

– Hányan vannak? – kérdezte, és elindultelőre a lépcső felé. Nem is nézte meg őket.

– Negyvenketten – mondta a titkár, akinyomban utánasietett a másik férfival. Aztán,

miután eszébe juthatott Holló, aki csak a fele-ségét kísérte el, sietve hozzátette: – Negyven-hárman.

– Nem mindegy – mondta a bajuszos. –Háromágyas szobáink vannak, tudnom kell,hányat nyitok.

Edit odament a titkárhoz, és kérte, hogy őttegyék külön a férjével, hogy legyenek egye-dül.

Mikor mindenkit elosztottak, a bajuszos meg-mutatta a Hollóék szobáját. Ebben is háromágy volt.

– A nászutasok – mondta, és az egyik ágy-ról lehúzta a lepedőt.

Letették a csomagokat. Edit leült az ágyszélére, és maga elé nézett. Fáradtnak látszott.

90


4/24

Holló kigombolta az ingét, s odament a nyi-tott ablakhoz. Lenn az udvaron egy vezetékbőlcsorgott a víz. Feljebb, a hosszú kert végébenmár ott volt az erdő. Aztán kinyitotta az uta-

zótáskáját, és odatett mindent az üresen ma-radt ágyra. Vette a törülköző jét és a szappant,elindult a folyosón, hogy megkeresse a mos-dót.

Bentr ől a bajuszos hangja hallatszott, amintmagyaráz valakinek:

– Aztán nekem nem összerondítani a vécét.Kijövet a brácsásba ütközött.

– Hallotta, mit mondott, hogy mit ne csi-

náljunk a vécével? – Ez egy internátus – mosolyodott el Hol-ló. – Ügyelnek a tisztaságra.

– Mégis.Edit még mindig az ágya szélén ült, amikor

Holló belépett. – Dőlj le – szólt hozzá. – Még csak négy

óra.Edit felnézett.

– Mondd, ez mind ilyen kiszállásokból fogállni? – Ez az első. – Akkor is. Nem fogom bírni.A férfi odaült mellé az ágyra. Vállára tette

a kezét. – Fáradt vagy, ennyi az egész. – Nászutasoknak nézett.Holló legyintett:

– Annak a brácsásnak is mondott most va-lamit. Úgy látszik, mindenkinek mond valamit.Megszokta a kamaszokat.

– Úgy nézünk ki, mint a nászutasok? – Nem tudom, hogy nézünk ki – mondta

Holló. – Ki kellene pihenned magad.Edit felállt, és kinézett az ablakon.

91


5/24

– Nem bírok most itt maradni. Be szeret-nék menni a városba. Próbáljuk meg élvezni,ha már itt vagyunk.

– Menjünk.

Holló felvett egy tiszta inget az ágyról, ésodament az ablakhoz. Mialatt öltözködött, le-nézett az udvarra, ahol egyfolytában csorgotta vezeték. Kicsivel távolabb egy zöldes színű

pocsolyába gyűlt a víz. Az erdő fölött lassan beborult.

– Élvezni akarom – ismételte meg Edit.Lemenet beszóltak a portáshoz, hogy mond-

ja meg, mivel lehet bejutni a városba. A portás

azt ajánlotta, itt mindjárt a sarkon üljenekfel az autóbuszra. A bajuszos gondnok is ottült egy kis asztalnál, evett.

– Én nem ajánlom – mondta. – Menje-nek csak gyalog, szép idő van. Azt a kaput,ahol most ki fognak menni, tíz órakor bezár-

juk, de be lehet jönni az udvar felől. Az ajtóelőtt keresztben szokott feküdni a kutya. Jobbátlépni, nem szereti, ha belerúgnak.

– Maga minek néz minket? – fordult visz- sza Edit. – Csak mondtam. – Én a maga helyében a kutyának monda-

nék valamit.Holló elvonta onnan.

– Nem kell... – mondta.Az autóbuszt már többen várták. Holló el

akart menni a megálló előtt, de Edit vissza

húzta. – Csak nem fogadunk szót neki?Amikor a busz beállt a járda mellé, Edit

hamar felszállt. Holló még szívott kettőt a ci- garettájából, amíg mindenki fellépett a lépcső- re. A végén ő is odafurakodott a feleségéhez,és a vállára tette a kezét.

92


6/24

– Kapsz egy fagylaltot – mondta.Edit az előtte levő utas hátát nézte.

– Nem utazgattunk idejében. Az elején, amígigazán élveztük volna.

Holló egy kicsit megszorította, de nem né-zett rá. Az ablakon nézett kifele, az alacsony poros házakra.

– Nem ügyeltünk eléggé magunkra –mondta Edit.

Holló a kicsi utcákba is benézett, mikor egy–egy sarkon az autóbusz megállt. Az udvarokmögött tornácos házakat látott. A lugasok szé-les levelein vastagon ült a por.

– Itt van most ez a fagylalt is. – A fagylalttal mi van? – Mire való! Hagyjuk.Holló még mindig kinézett. Az utca lejtett

egy kicsit a f őtér felé. Erre még emlékezett,mikor érkeztek. Amikor az autóbusz megállt,leszálltak. Nem is tér volt, inkább egy kiszé-lesedett utca. Középen szikkadt virágágyásokközött egy szök őkút fröcskölt kókadtan.

A cukrászda üres volt. Amikor beléptek, akét pincérlányka felállt. Az egyik odajött ésmegkérdezte, mit akarnak. Holló egy fagylaltotés egy kávét kért.

– Nincs fagylaltunk – mondta a leány. –Rossz a gép.

– Hozzon csak két kávét – mondta Edit. – Kávét kérünk, nem fagylaltot.

– Mindent a szívedre veszel – mondta

Holló.A két pincérlányka a pult mögül nézte őket,

látszott rajtuk, hogy idegenek.Az asztaltól ki lehetett látni a térre. Alig

ment el valaki a kirakat előtt, fülledt délutánvolt. Csak a szök őkút mellett, az alacsony ár-nyékban hűsölt egy kutya.

93


7/24

– Mit fogunk itt csinálni két napig? –kérdezte Edit.

– Valahova eljárunk majd sörözni. – Hollómost megpillantotta az ajtó mellett a telefon-

készüléket, és hirtelen felállt. Odament, egyideig tárcsázott, várt, aztán visszaakasztotta akagylót.

– Kurt Fialával akartam beszélni – mond-ta, amikor visszaült az asztalhoz. – Mondtammár neked, hogy fel fogom hívni. De nem je-lentkezett.

– Mit akarsz vele? – Ismer ősöm. Itt van vagy két éve.

– Nem tudom, ki az – mondta Edit.Annyi barátod van. Ezt hol szedted fel? – Pedig mondtam. Egy kirándulásról isme-

rem. – Te tudod.Miután egy darabig ültek s bámultak kifelé

az üres térre, Holló odament a pulthoz, és ki-fizette a kávékat. Visszajövet megint megpró-

bálta a telefont, de nem jelentkezett senki.

– Nem akarom, hogy többet felhívd ezt aKurtot – mondta Edit egy kis idő után. – Azt majd meglátjuk. – Holló igyekezett

der űs maradni. – Azt akarom, hogy velem legyél, hogy él-

vezzük, hogy itt vagyunk.Az utcákba beszorult a meleg. A szódavíz

is, amit egy utcai árusnál ittak, langyos éskotlós volt. Az égbolt keleti felét lassan elta-

karták a felhők, s ahogy a nap sütötte őket,sárga fényt vertek vissza a városra. Alig voltvalami árnyék. Hollóék a kirakatokat nézték,s közben végigmentek egypár utcán. Késő bbmelegen szemerkélni kezdett az eső, s beálltakegy kapu oszlopai alá. Amikor aztán egy záporvalamivel hűvösebb levegőt hagyott maga után,

94


8/24

a falak közül előkerültek az emberek is, s őkaz esti sétálókkal tértek vissza az oszloposépület elé, ahol a társulat tagjainak gyülekez-niük kellett. Holló azzal búcsúzott, hogy a

hangverseny után egyenesen a kerthelyiségbemegy, ahol majd vacsorázni fognak. Edit meg-simogatta az arcát.

– Gondolkozz egy kicsit. Olyan rosszul ér-zem itt magam. Hagyj békét most annak a ba-rátodnak.

– Meg akarom keresni – mondta Holló, éselindult.

Nem volt érzelmes ember, mindennek csak

annyi fontosságot tulajdonított, amennyit in-dokoltnak látott. Azt éppen nem szerette, mi-kor úgy akarták érzelmessé tenni, hogy ezzelelveszítse őszinteségét. Bement az első helyi-ségbe, ahol nyilvános telefont látott, és megintfeltárcsázta a Kurt Fiala számát. Sokáig álltkezében a kagylóval, és a telefon reménytelencsengését figyelte a vonal túlsó végén. Ez aKurt Fiala nem tartozott a barátai közé, de

olyan ismer őse volt, akit valamennyire számontartott. Most is már az autóbuszban ültek, mi-kor eszébe jutott, hogy ide helyezték ebbe avárosba. Nagyon kevésszer találkoztak, ilyen-kor leültek egy sör mellé, s mondtak egymás-nak egypár szót arról, ami az utóbbi idő benvelük történt. Egy kiránduláson találkoztaklegelőször, s akkor együtt söröztek egy helyen.Mikor késő bb újra találkoztak, megint elmen-

tek egy fél órára sörözni, s mindketten jólérezték magukat, mert látták a másikon, hogynem szeret sokat beszélni. Ha Holló most va-lamivel jobban vágyott erre a találkozásra,mint amennyire az ember egy teljesen idegenvárosban este egy ismer őse után vágyik, azezeknek a csendes és rövid sörözéseknek az

95


9/24

emléke miatt volt. Számon tartotta azokat a barátait és ismer őseit, akikkel ritkán találko-zott.

„A nő jénél lehet” – gondolta, s továbbin-

dult az utcákon. Benézett még valami kávé-zóba és egy vendéglő be, ahol gondolta, hogyesetleg az idejét töltheti egy nővel. Közbenelért az állomásra, azt is megnézte. Szeretett

járkálni idegen városokban, még ha kicsik és porosak is voltak, s késő bb még arra is visszatudott emlékezni, hogy melyik utcában merr őlfújt a szél.

Még egy fél órája lehetett a hangverseny

befejeztéig, amikor eszébe jutott, hogy elme-hetne egészen a lakásáig. Egy telefonkönyvbőlkikereste a címét, és elindult vissza, az állo-más felé, amerre mondták, hogy azt az utcátkeresse. Az épület sarokház volt a f őutcával.A földszinten mindjárt megpillantotta nevét alakók névjegyzékén. A lépcsőház sötét és po-ros volt, megrekedt benne az ételszag, tele akisváros unalmával. A második emeleten gyu-

fát gyújtott. A fellobbanó fénynél meglátta azajtón Kurt Fiala névjegyét és a zár körül egy pecsétet. Még egy gyufát gyújtott, megnézte a pecsétet, s még állt utána egy darabig a sötét- ben.

Becsengetett az első szomszédhoz. Elég késő volt már, pizsamában jöttek ki. Holló bocsá-natot kért, aztán rámutatott a pecsétre.

– Mi van Fialával? Elköltözött?

– Fiala úr meghalt – mondta a szomszéd.Az ajtóban állt, és jól szemügyre vette Hollót. – Vagy két-három hete. Elseje körül vagy

még egy kicsit elő bb. – Meghalt – vette tudomásul Holló. – Mi

történt vele?

96


10/24

– Valahol egy telepen volt. Úgy hoztákhaza.

Egy asszony is kijött. Bentr ől hallhatta már,hogy mir ől van szó.

– Elaludt. Ott kapták meg valahol elalud-va. Azaz nem elaludt, hanem már meg volthalva. Nem volt mit kezdeni vele. Egyenesena hullaházba vitték. De a holmija még bentvan – mutatott a lepecsételt lakásajtó felé.

– Nahát – mondta Holló –, ne haragud- janak.

– Várjon egy kicsit – mondta az asszony. – Azt mondták, ha valaki keresi, küldjük le

a mérnökhöz, itt lakik a földszinten. Valami barátja vagy rokona? – Csak meg szerettem volna látogatni. – Mindenesetre menjünk le – mondta az

asszony. – Együtt dolgoztak, ő intézte a teme-tést is, mindent – folytatta az asszony lefelémenet a lépcsőházban. – Itt maradt mindenholmija. Beszélnie kell vele.

A mérnök alacsony, kopasz ember volt. Ő is

pizsamában volt már, de amikor meghallotta,mir ől van szó, behívta Hollót. – Ismeri a szüleit vagy valakijét? Ugyanis

nem jött el senki a temetésre. Sőt, a holmijasem érdekelt senkit. Vagy nagyon öregek le-hetnek, vagy valami egyéb miatt.

– Nem ismerem senkijét – mondta Holló. – Azt hiszem, van egy húga. De az is lehet,hogy egy másik ismer ősömnek van egy húga.

Ez ugye nem sok. – Egyébként – kezdte a mérnök – egy hó-

napja történt. Lefeküdt egy rönkre, egy malommellett. Csak nagyon későre vették észre, hogynem akar felkelni, már este. Agyvérzést álla-

pítottak meg.

97


11/24

– Ahhoz elég fiatal volt – jegyezte megHolló.

– Persze, maga, lehet, nem tud bizonyosdolgokat. Azon a kiszálláson nem voltam vele.

Valószínűleg elindult egyet járni visszaindu-

lásig. Mindig így tett. Ami a holmiját illeti,kellene vele valamit csinálni.

– Nem tudom, mit szóljak hozzá – mondtaHolló. – Csak ismer ősöm volt. Nem mondhat-nám, hogy a barátom, mert ahhoz képest na-gyon keveset találkoztunk. Két napig vagyokitten, gondoltam, meglátogatom. Nem ismereksenkit a városban.

– Le kellene üljön egy kicsit – mondta amérnök. – Nem jött errefelé senki, nem isírtak. Nincs sok holmija. Gyakran voltam nála,mivel egy helyen dolgoztunk és egy házban islaktunk. Mindig arra számított, hogy elkerülinnen. Nem vett magának semmit. Valamitazért tenni kellene, hogy az a kevés, az kerül-

jön el innen. – Annyit megtehetek – mondta Holló, mi-

után egy kicsit gondolkozott –, hogy ha vanvalami cím, valakijének a címe, akkor elküld- jük azt a holmit. Azoknak a címére, akiket eza dolog nem érdekel.

– Valami nővel járkált, de azt sem isme-rem. Nem is láttam azóta. Szóltam volna neki,hogy a holmijával tenni kellene valamit. Ami-óta meghalt, mind várjuk, hogy jelentkezzékvalaki.

– Jó – mondta Holló, és felállt. – Holnapmajd eljövök. Ha azt gondolja, hogy valamiközöm lehet az ügyhöz, eljövök.

– Nem tudom – kezdte a mérnök, és meg-állt. – Nem tudom, mennyiben akar résztvenni ebben a dologban. Csak gondoltam, ha

jól ismerte.

98


12/24

– Hát nem ismertem olyan jól. Csak egészdélután mind kerestem telefonon, azért jöttemvégül is ide. Így kerültem ide. Meg akartaminni vele egy sört. Egy kicsit furcsán érzem

magam, hogy mind hívtam. – Nem volt, akivel megbeszélhettem volnaezt a dolgot – mondta a mérnök. – Egyéb-ként is szomorú dolog.

– Nem hogy szomorú – mondta Holló. –Most igazán nem érzek ilyesmit. Csak furcsa.Az idén egyébként elég sokan haltak meg. Nemzavarom tovább.

– Meddig marad?

– Megpróbálom elintézni a holmiját, hamár idejöttem. Holnap erre jövök, és meglát- juk, mit lehet kezdeni. Meg fogom kérni, hogysegítsen.

Holló lassan visszaindult a város felé. Nemérzett semmit abból, amit akár egy ismer ős ha-lálhírére is érezni szoktak, amit érzett, az egyfokkal élénkebb és bosszantóbb volt a kedvet-lenségnél. Egyre hűvösebben érintették a ha-

lálesetek, s ami magát a halált illeti, felbő-szíteni legfeljebb azok a körülmények tudták,amelyek között végbement. De Kurt Fiala vé-gül is csak egy név volt, két sörözés emléké-vel, s talán színesen álmodozva aludt el egymalom mellett, egy farönkön, emiatt pedig in-kább irigyelni lehet; ártatlansága pedig csupánannyival tisztább, amennyivel idő ben megelő-zött egy tisztesebb elhalálozási kort. Holló

enyhe bosszúságát az elmúlásnak az a termé-szete okozta, hogy nem lesz egyidejűleg nyil-vánvalóvá, és nem tűnik el egyszerre egycsomó minden, ami nem a legszükségesebb ahalottra való emlékeztetés szempontjából. Pon-tosabban Kurt Fiala gazdátlan holmijára gon-dolt.

99


13/24

A zenekar tagjai a hangverseny után közösvacsorán vettek részt. Egy kerthelyiség fedettrészében már összetolt asztaloknál ültek, ami-kor Holló rájuk talált. Idejött a közönségnek

is egy jó része, hogy az esemény és a fülledtterem után megigyék valamit. – Megtaláltad azt a barátodat, azt a Kur-

tot? – kérdezte Edit mosolyogva. Holló észre-vehette, hogy megkérdezése hangosabban tör-tént, mint amennyire ez közügy lehetett volna.Edit nagyon vidámnak látszott.

– Nem – mondta Holló. – Nem találtammeg. – Ahogy Edit arcát látta, nem is jött

már hogy egyebet is mondjon. Nem tudta volnamost kimondani, hogy meghalt. – Van itt egy nagyon jó barátja – magya-

rázta Edit lelkesen a brácsásnak, aki vele szem- ben ült. – S most nem találja.

A brácsás mosolygott. – Tudom – bólintott udvariasan. – Holló

úr nekem is mondta, hogy nem unatkozhat,mert van itt egy barátja.

– Már délután óta keresi. Maga nem is-meri? Valami Kurtnak hívják. – Nem – mondta a brácsás. – Legalábbis

így névr ől. – Igazán kár. Úgy várta, s akkor most nem

találja. Magának nincs itt senkije? Biztos van. – Nincs. – Ó van, csak maga nem keresi. Pedig mit

is tehet az ember, ha eljön egy ilyen városba,

mint ez? Keresi a barátját. – És esetleg nem találja – próbált társa-logni a brácsás.

– Magának is kellene keresni valakit. – Nem sok barátom van. – Hát neki van. Ahogy kitesszük otthonról

a lábunkat, mindjárt akad valaki, valami pityi-

100


14/24

palkó. – Edit felnevetett. – Ez mindig ígyvan. Maga kivel beszéli meg a nőit? Kivel isszale magát?

– A nőimet? Azt nem.

– Gondoltam is – mondta Edit. – Lega-lább a nőir ől hallgat az ember.Holló csak nézte, mi lesz. Nem jött hogy

szóljon valamit is, bár látta, hogy most mármindjárt meg kell mondania. Kihozták eléje afatányérost, és enni kezdett. Nem érezte azízét. Nagyon nyugodt volt, csak éppen az ízétnem érezte.

– Azért eltelik így is az idő – sóhajtott

Edit. – Ha nem is éppen valami jól. – Mi kisétáltunk az állatkertbe – kezdtemesélni a brácsás. – Nem is hittem volna,hogy állatkertjük legyen. Kaptak egy nőstény-oroszlánt, de már úgy, hogy kicsinyei kellettlegyenek. Nem gondoltam, hogy pont itt látokvalódi oroszlánkölyköket.

– Van ott most öröm – mondta Edit. – Igazán szerencsések. Hím oroszlánjuk

ugyanis nincsen. – Amíg maga oroszlánokat nézegetett, micsak úgy elvacakoltuk a délutánt valami fagy- laltozással. De jó volt. Ahogy mi vacakolunk,az jó. Persze közben telefonáltunk.

– Hát holnapra csak megtalálja – jegyeztemeg a brácsás Holló felé fordulva. – Nem?

– Nem – mondta Holló. – Holnap semfogom megtalálni.

– Miből gondolja? – Abból – kezdte Holló, és közben lenyeltea falatot –, abból gondolom, hogy közbenmeghalt. Egy hónapja eltemették.

– Ó – mondta a brácsás, és elkomorodott. – Nem akartam. Nagyon kellemetlen.

101


15/24

– Nem tesz semmit. Nincsen ebben semmikellemetlen – mondta Holló, és félrelökte atányért. Nem bírt többet enni. Melege volt.

– Tényleg meghalt? – kérdezte Edit.

– Tényleg – mondta Holló, és ránézett. – Megmondhattad volna, amikor idejöttél.Akkor mindjárt. Csinálod itt ezt a csúfságot.

– Kár lett volna – mondta csendesen Holló. – Szerintem egyébként sem lehet valaki ke-vésbé pityipalkó annál fogva, hogy amikorannak vélik, már nem él.

– Légy szíves, ezt most ne – kérte Edit,de piros volt.

– Ma én is furcsán jártam – gondolkozottel Holló. – Kerestem egy embert egész dél-után, s közben azt képzeltem róla, hogy va-lami nővel szórakozik. Utólag elég furcsa ér-zés, hogy az ember a legfinomabb perceket tu-lajdonítja valakinek, amikor az már a legke-vésbé sincs abban a helyzetben, hogy ilyesmivelgyanúsítsák. Az ember lépten-nyomon így jár.

– Meg kellett volna mondd, ahogy idejöt-

tél. – Nagyon restellem – mondta a brácsás. – Ugyan – mosolygott Holló. – Igazán

kár lett volna. Az a megdöbbenés, ami itt KurtFiala nem várt halála kapcsán elkomorítottaaz arcokat, bizonyára elmarad, ha a halott nemszolgál előzőleg mint beszédtéma bizonyos cé-lokat. Máskülönben azt hiszem, a beszédtémáttekintve nem történt illetlenség, hisz amit én

kellene érezzek, az egy olyan archoz kapcso-lódnék, amit bizonyos időközökben láttam; ezvalamivel több, mint beszédtéma, mégis megkell mondjam, nem érzek semmit. Azt az ar-cot, azt hiszem, végképp nem tudom magam-nak felidézni. Elfelejtettem. Gondolom, ez aza hangulat, amikor az ember valami italt kíván.

102


16/24

Holló odaintette a pincért. – Mit lehet inni itt sörön kívül? Mit iszunk?

– kérdezte Editet és a brácsást.Edit elfordította a fejét.

– Egy liter bort? – hajolt a brácsáshoz. –Remélem, elbírja. – Azt hiszem – hagyta rá a brácsás, de

látszott rajta, hogy inkább elmenne.

– Természetesen másként áll a helyzet az-zal – szólalt meg ismét Holló –, hogy egyadott ponton mennyiben válik minden ismer ő- söm szükségszer űen pityipalkóvá. Ha ezt aszükségszer űséget tekintjük, a velem való kap-

csolat bélyegét kénytelen halála után is visel-ni. Egyébként ezt látnom kellett, amikor ott

jártam. Megdöbbentett, mennyire igaz ez a ki-fejezés, amit nem először hallok. Nem jött elsenki, hogy elrendezze a holmiját.

Közben kihozták a bort, és Holló töltött a poharakba.

– Meséljen még az állatokról – kérte a brácsást. – Mi újság van még az állatkertben?

Valami szép példányokat látott? – Elég kellemetlen szag volt – szabadko-

zott a brácsás. – Keveset időztünk.

– Legyen szíves, igya ki. Töltök. – Hollótöltött. – Mi a kedvenc állata? Vagy a szag- tól már nem jutott el odáig? – Editre nézett:

– Veled mi a helyzet? Miért nem iszol?Edit nem szólt semmit. A brácsás lehajtottaa fejét, az üres tányérját nézte.

– Igyék – mondta Holló. – Töltök. Saj-nálom, hogy nincs kedvenc állata, amir ől be-szélgessünk. Beszéljünk a borokról.

– Légy szíves, most már fejezd be –mondta Edit fáradt hangon, és felállt.

Holló kitöltötte az egész bort.

103


17/24

– Igyuk meg – mondta. – Fejezzük be.Holló jól érezte magát. A brácsás a kapubanelköszönt, s ők egyedül mentek egészen az is-kola kerítéséig. Holló csak ott szólalt meg.

– Ezeket a dolgokat sürgősen el kell felej-teni. Mást nem tehetünk. És ha lehet, le iskellene szokni. Legalább mások előtt.

– Ezt kinek mondod, hogy mások előtt? – Csak mondtam, mi volna jó. – Mindent elfelejteni. Most csak az hiány-

zik, hogy megölelj. – Még azt akarom mondani – mondta

Holló, amikor befordultak a kapun –, hogy

holnap reggel el kell mennem, hogy intézked- jem a holmija ügyében, ami itt maradt. Koránmegyek.

– Menj. – Nem tudom, meddig maradok. Persze,

csak ha érdekel. Nyitott ablakkal aludtak. Künn egész éjszaka

csorgott a vezeték, hangja ott szövődött továbba szoba falai között, míg meg nem bontotta

Edit sírása. Holló hallotta, de hagyta. Késő bba felesége közelebb húzódott hozzá, és átkul-csolta a nyakát. Így ébredtek reggel.

– Nagyon szeretném, ha minden rendbenlenne – mondta Edit, szemén az éjszaka nyo-maival.

– Én azt hiszem, rendben lesz – mondtaHolló.

Mikor elindultak, még korán volt. A baju-

szos portás a kapuban állt. – Tetszik a vá-rosunk? – kérdezte.Holló intett, hogy nagyon. A kutya a ka-

puig kísérte őket.Miután megreggeliztek, Holló elköszönt. Ab-

ban állapodtak meg, hogy majd megkeresi őketvalahol, ebédnél.

104


18/24

Majdnem dél lett, mire a hatóságokkal ki-mehetett Fiala lakására. Nekifogtak és fellel-tároztak mindent, amit a lakásban találtak. Mi-után aláírták a jegyzőkönyvet, Holló egyedül

maradt.Két nagy láda volt, és egy utazókosár, amibecsomagolhatott.

Nézte azt a holmit, ami kikészítve várt. Min-den teljesen idegen volt neki. Nem emlékezettKurt Fialának egy ingére sem, vagy egy ka-

bátjára sem. Most előtte volt minden, ami erreaz emberre emlékeztethette volna. A könyvek,amiket Kurt Fiala olvasott, egy idegen ember

olvasmányai voltak. Holló egyet sem ismertközülük. A munkaasztalán ott voltak még arajzai, rajta a keze írásával. Holló nem láttaeddig az írását, teljesen idegen volt neki. Ta-lált még néhány fényképet, legtöbb egy nőtábrázolt, mindig árnyékban: eresz alatt, lugas-

ban vagy szobában, ablak mellett. Volt még pár kép egy Wartburg autóval, azon rajta voltKurt Fiala is. Holló sokáig nézte a képet, hogy

visszaemlékezzék az arcára, s a hangját pró- bálta idézni. Képtelen volt megszólaltatni. Nememlékezett Kurt Fiala egy mondatára sem.

Melege volt, nem ment el ebédelni. Telefo-non megüzente Editnek, hogy csak este keresimeg, vacsoránál. Késő bb, délután, felhívta amérnököt, hogy segítsen neki. Együtt fogtaka csomagoláshoz. Amikor az egyik ágy felsza-

badult a sok holmi alól, leültek a szélére. Holló

kihozott a konyhából egy vodkás üveget, a felemég megvolt. Töltött két kis pohárba, koccin- tottak.

– Ezt is felleltároztuk – mondta Holló –,de azt hiszem, nem baj.

– Mennyit találtak? – kérdezte a mérnök. – Ezt a felet.

105


19/24

– Úgy értem, üres üveget. – Nem volt. – Akkor eladta őket. Tudja meg, ahhoz ké-

pest elég jól dolgozott. – Aztán hozzátette:

– Csak aztán elaludt. – Egyedül érezhette magát – mondta Hol-ló. – A vállalat temette?

– Hát a vállalat. De alig voltak. – Lassan kihal az a fajta, amelyik teme-

tésre szokott járni – jegyezte meg Holló. –De hát a halottakat sosem szerették.

– Persze maga furcsállja ezt a dolgot –mondta a mérnök –, de lehet, azért volt az

egész, mert idegen volt a városban. De a hol-mijával, azt már nem értem egészen. A búto-rokkal mi lesz? Feladjuk?

– Holnap azt is elintézem. Ha ideadja azta címet, a szüleiét, ráírjuk a küldeményre, éselküldjük. Ennyit tehetünk, nem?

– Nagyon jó, hogy jött – mondta a mér-nök. – Senki sem akart hozzányúlni. Most,hogy már majdnem kész van, meg kell mon-

danom, nem egészen értem magát. – Gondolom, ugyanígy nem érti azokat sem.

akik eddig itt hagyták ezt a holmit. – Azokat sem. – Ne gondolkozzék – mondta Holló, és töl-

tött a pohárkákba. – Mondtam, furcsán érez-tem magam, hogy keresek valakit, aki már nemlétezik. Csak a holmija – tette hozzá.

– Persze az elő bb rám is gondolt – mondta

a mérnök.Holló elmosolyodott.

– Maguk itt vártak valakit. Vagy nem?Vacsoratájt abbahagyták.

– Mára elég volt – mondta Holló. – Reg- gel eljövök, és becsomagolom a többit, aztán

106


20/24

délután a bútorok. Mit szól hozzá? Most máramíg nem végeztünk, nem utazom.

Holló megint a kerthelyiségben talált Edit-re. Elmondta neki, hogy holnap nem mehet

velük haza. – Megfeledkezel a kirándulásról – mondtaEdit felháborodottan. – Holnap este indul-nánk Vajdáékkal, az autóval.

– Akkor is – mondta Holló. – Ezt el aka-rom intézni.

– Nem rád tartozik – mondta Edit, mégmindig felháborodva. – Ha most úgy akar-nék beszélni, mint te, azt mondhatnám, hogy

a Kurt Fiala bútorai és az egész culája addigmaradnak itten, amíg eljön az a valaki, akiazért jött, hogy elrendezze a Kurt Fiala culáját.

Holló egy kicsit elmosolyodott. – Lehet, hogy így mondanám. De nem így

mondom. El kell tüntetni például a halott fog-keféjét. Az többet nem fogkefe. A szekrényébe

pedig elő bb-utóbb valaki beakasztja majd aruháit. Egyébként nem tudom, hogy ez igaz-e.

Csak most így gondolom. – De éppen neked kell mindezt. Hisz teg- napig nem is tudtam, hogy egy ilyen nevű halott létezik. Azért ne menjünk a kirándulás-ra, mert itt egy teljesen idegen ember vala-mikor meghalt. S mit fogok mondani az autó-

buszban? – Azok, akik egy kicsit még gondoltak a

halottra, vártak. Nagyon vártak valakit.

Mielőtt lefeküdtek volna, Holló még sokáigült az ablakban. Fáradt volt, jólesett a sötét- ség és a tiszta levegő. Az udvaron szüntelencsorgott a vezeték. Hallotta, hogy Edit lassanvetk őzik.

– Egy nap – mondta. – Lehet, holnapestére vagy éjszakára már otthon vagyok.

107


21/24

– Ha ezt megteszed, mindegy, meddig ma-radsz. Tudod jól, hogy holnap este már hol len-nénk.

Holló most megfordult.

– Egy arcot, amelyet majdnem mindig el-felejtettem, mire újra láttam, többet egyálta- lán nem fogok látni. Nem volna jó eltúlozniezt a dolgot. Azt hiszem, nem jelentett sem-mit nekem. Most hazamegyek, s tudom, a KurtFiala holmija itt penészedik abban a lakásban,legfeljebb arra gondolok, nem kellett senkinek,vagy nem volt ki hazavigye. Arra nem gon-dolnék, hogy ha már itt voltam, elintézhettem

volna. Most, hogy meghalt, nyilván érzem, nemvolt semmi közöm hozzá. De beleütköztem.Mondtam, azok nagyon vártak valakit. Végülis, azt hiszem, ráadásul kellemetlen ember voltez a Kurt Fiala.

– Mit akarsz ezzel mondani? – Azt, hogy itt maradok, és elintézem a

kellemetlen Kurt Fiala holmiját. Egy napigcsomagolok egy idegen lakásban, mivel éppen

én voltam az, aki éppen akkor jött, mikor vár-tak valakit. Most ennyit tudok mondani. – Nem tudlak megérteni. – Holnap még meglátjuk, mit tudok mon-

dani, de az biztos, hogy maradok.Holló reggel fáradtan ébredt. Összecsomagol-

ta a holmiját, s odaadta az egészet Editnek.Megmondta neki, vigyen mindent haza, mertestig bizonyára talál valami vonatot, amivel

utána tud menni. – Az autóbuszhoz még kijövök – búcsú-zott. – Akkor még beszélünk.

Tíz órára vissza is tért az iskola elé. Azautóbusz már beállt, s a társulat tagjai már

jórészt benn ültek.

108


22/24

– Itt van minden, csak be kellene szállj –mondta Edit. – Mit fogok nekik mondani?

– Az a legkevesebb, hogy mit fogsz nekikmondani. Ezért tényleg nem mehetek.

– Gondolj arra, hogy Vajdáéknak megígér-tük. Várnak. Igazán csak árt nekünk ez az ügy,érzem, hogy árt.

– Hagyd most azt a kirándulást.Közben mindenki beszállt. Edit is a helyéreült. Holló az ablak alatt állt, és várta, hogy ki-nézzen, hátha még mond valamit. A brácsásutolsónak ült be, az ajtóban még kezet fogotta bajuszos gondnokkal.

– Marad? – kérdezte Hollót.Holló bólintott neki. Edit most kinézett, denem mondott semmit. Nagyon megviseltneklátszott, de Holló sem tudott mondani nekisemmit. Őt is egy kicsit elszomorította, hogymost nem tud mondani semmit. Begyújtottákaz autóbusz motorját, és Edit arca lassan el-mozdult a szeme elől.

Gyalog indult el, egyenesen visszament Kurt

Fiala lakására. Szerzett valami léceket és zsák- papírt, s nekilátott a bútorok csomagolásának,látta, hogy hamar készen lesz. Ebédelni megintnem ment. Nem bírta a meleget.

Délután feljött a mérnök, és megitták a ma-radék vodkát. Este hat felé mindennel elké-szültek.

– A vállalati autó majd elviszi, megbeszél- tem – mondta a mérnök. – Az állomás két-

száz méter ide. Mindenesetre köszönöm. – Ugyan – mondta Holló. – Érdekes mun-ka volt.

– Mikor utazik? – Lesz valami esti vonat. Mindjárt megkér-

dezzük.

109


23/24

– Gondoltam, meghívom vacsorára –mondta a mérnök. – Annyi ideje biztos vanmég.

– Köszönöm – mondta Holló –, de azt hi-

szem, nagyon fáradtak vagyunk. Egyébként is,ha volt ebben a házban egyáltalán valami ke-resnivalóm, az csak eddig tartott. Ne értsenfélre.

– Mondtam a tegnap, nem értem magát.Orvos?

– Nem. Annak nézett? – Az volt az érzésem. Megfontoltnak tűnt. – Nem vagyok megfontolt – mondta Holló.

– Nem tudom, milyen vagyok. Azt hiszem, aztlátja rajtam, hogy olyan biztosan tudom,hogy nem tudok valamit.

Kimenet, a földön egy fényképet találtak,valami bútor alá eshetett be, hogy addig nemvették észre. A mérnök felvette, és odaadtaHollónak, tegye el emlékbe

A Wartburg autóval készített képek közülvaló volt. Holló megnézte, és arra gondolt,

szólaljon meg Kurt Fiala a képen, és mondjonvalamit. De Kurt Fiala hallgatott, mint a ha-lottak.

– Nincs mit csináljak vele. Vegye magához.A mérnök az ablakpárkányra tette a képet.

Egymásra mosolyogtak.A kapuban megálltak.

– Ha erre jár, keressen fel – mondta amérnök –, tartozom egy vacsorával.

– Nem hinném, hogy felkeresem – mondtaHolló. – El fogom felejteni magát. Hiszi?

– Nem – mondta a mérnök, és elmosolyo-dott. – Ezt nem hiszem.

Holló is mosolygott: – Furcsa lenne, ha mégis elfelejteném.

110


24/24

Kezet fogtak. Mikor Holló kilépett, hallotta,hogy mögötte becsukódik a lakásajtó.

Elment az állomásig, és megvette a jegyet.Tizenegy után tíz perccel volt vonata. Vissza-

sétált a f őutcán, útközben még megvette a la- pokat, aztán leült a kerthelyiségbe. Kért egyvelőt tojással. Jó étvággyal evett. Utána ren-delt egy liter bort. Töltött magának, ivott.

A kerthelyiségben aznap este nem volt zene.Kevesen voltak. Valahol, egy szomszédos tel-ken nyári mozi lehetett, a hangszóróból ten-ger morajlása hallatszott és a szélvész, amiegyformán szól minden filmben.

Holló töltött magának. A bor hideg volt, na-gyon jólesett. Mivel nem volt zene, volt jegük bőven. Nagy, hosszú kortyokban itta, látszottrajta, hogy élvezi. Nem gondolt Vajdáékra,akik azóta elindultak az autóskirándulásra.

Nem gondolt Kurt Fialára. Jól érezte magát.Tizenegy előtt tíz perccel fizetett.

Elindult az állomás felé. Még egyszer el kel-lett haladnia a ház előtt, ahol Kurt Fiala la-

kott. A mérnök az egyik földszinti ablakbankönyökölt. Holló megállt előtte, és felnézett rá. – Még megismer? – kérdezte a mérnök. – Egyszer eljövök ebbe a városba, és ma-

gánál fogok vacsorázni – mondta Holló, és fel- nyújtotta a kezét. A mérnök megszorította.

– Ne menjek el magával a vonatig? – Üljön az ablakban még egy kicsit. Jó idő

van.

Documents

Bodor Ádám: Egy idegen városban