BOSNYÁK PIRAMISNÁL JÁRT HORVÁTH ZOLI

A magyar Indiana Jones-nak is nevezhetnénk Horváth Zolit annak alapján, hogy milyen

kalandokban volt része eddig. A régészet, a tudomány és a spiritualitás határán

mozogva annyi zavarba ejtő kérdésre találta már meg a választ, hogy méltó a híres

kalandor címére. A Sors pikantériája, hogy ezúttal a magyar határtudományok

fenegyerek a bosnyák Indiana Jones territóriumára merészkedett.

A MAGYAR INDIANA JONES

Horváth Zoli rendszeresen látogatja a világ szakrális és tudományos szempontból is

kimagasló jelentőségű helyeit. Különleges harmadik szemének segítségével annak ered

nyomába, hogy a rejtélyek és titkok vajon megalapozottak-e vagy csak kacsák. Járt már az

angliai Stonehenge-nél, ahol a druida kultuszt vizsgálta. Megfordult Párizsban, ahol a

Rózsavonalnak a valódiságát ellenőrizte és egyebek mellett a Louvre fantomját fotózta le. De

rendszeresen járt a Föld spirituális szívét jelentő Egyiptomba is, hogy Ausztria, Olaszország,

Németország, Románia vidékeit már ne is említsem. Energiaérzékelő és auralátó

képességeivel minden területet tüzetesen megvizsgált. Ahol mások zsákutcába jutottak, ott ő

új megismerési utakat fedezett fel. Így sikerült számos olyan titokra fényt derítenie, amelyeket

Enigma című műsorában a FIXHD televízióban és www.boldognapot.hu ezoterikus

magazinunkban rendszeresen megosztunk az érdeklődőkkel.

2010-ben Bosznia-Hercegovinába utazott, hogy saját szemével győződjön meg a bosnyák

piramisok létezéséről, és hogy felderítse, vajon természetes képződményekről van-e szó vagy

egy előttünk élt civilizáció emelte azokat hajdanán. Felkészült arra, hogy amennyiben egy

letűnt kultúra nyomaira bukkanna, akkor mindenképpen meg kellene válaszolnia, hogy kik

lehettek elődeink, milyen tudás birtokában voltak és mit hagytak ránk, kései utódaikra.

Zoli speciális mérőműszerekkel és fényképezőgépekkel felszerelkezve vágott neki a sokat

ígérő expedíciónak. Mivel nagyon jó szakmai kapcsolatokat ápol a világ elismert régészeivel

és szakértőivel, ezért személyesen a feltárások vezetője, Semir Osmanagić várta őt a

helyszínen.

A BOSNYÁK PIRAMISOK REJTÉLYE

A Bosznia-Hercegovina fővárosától, Szarajevótól 30 km-re északra fekvő Visoko városkában

járunk, ahol 2005 óta intenzív régészeti feltárások folynak a bosnyák származású Semir

Osmanagić vezetésével. A bosnyák völgyben kilenc piramisalakzatot sikerült

megkülönböztetni. Ebből ötnek nevet is adtak: a Nap (Visočica), a Hold (Plješevica), a

Sárkány (Bučki gaj), a Szeretet (Četnica) piramisa és a Föld temploma (Krstac).

A régésztársadalmat megosztja a felfedezés. 2008. augusztus 25-30. között tartották

Szarajevóban az I. Nemzetközi Boszniai Piramisok Völgye Konferenciát, melyen 40 kutató

(Egyiptomból, Lengyelországból, Magyarországról, Horvátországból, Angliából,

Oroszországból és Boszniából) tartott előadást. A részt vevők négy határozatot hoztak:

1. A kutatások fontossága nagyobb hangsúlyt kap a jövőben.

2. 2010-ben újabb tanácskozásra gyűlnek össze.

3. Létre kívánnak hozni egy szarajevói Piramiskutatási Központot.

4. Egy felhívást intéztek a bosznia-hercegovinai egyetemekhez a diploma szintű

régészeti oktatás bevezetéséért.

Szép számmal akadtak ellenlábasai a látszólag nagy kaliberű feltárási programnak. Egyesek

arra alapozták az ellenvetésüket, hogy a hegyen középkori erőd áll, aminek római alapjai

vannak, az alatt pedig egy illír település foglal helyet. Azzal vádolták Osmanagić-ot, hogy

ásatásai során csak az őt érdeklő rétegekre koncentrál és fittyet hány a régészet minden

szabályára. Az ellenzők annyira sikeresen protestáltak az ásatásvezető ellen, hogy Gavrilo

Grahovac, bosnyák kulturális miniszter megvonta a támogatást a projekttől.

Osmanagić hipotézise arról szól, hogy a hegy nem természetes képződmény, hanem ember

által tudatosan épített alkotás, effektíve Európa első piramisa. Geofizikai mérések alapján

Osmanagić kilenc „piramist” fedezett fel. Ezen kívül feltárt egy cirka háromszáz méter hosszú

alagutat, amely a főpiramistól 3 kilométerre található. De ő arra a következtetésre jutott, hogy

ha egyszer majd sikerül feltárnia az alagutat, akkor egy olyan valódi alagútrendszerre fog

bukkanni, amely a föld alatt köti össze a piramisokat. A leletek között található fadarabok

C14-es kormeghatározására alapozott teóriája szerint a piramisokat 34 ezer évesre becsüli.

A NAP PIRAMIS

Horváth Zoli személyesen is megcsodálta a lenyűgöző 220 m magas Nap-piramist, amelyet

Kheopsz-piramishoz hasonlóan az északi Sarkcsillaghoz tájoltak. Zoli látta, hogy a piramisok

mind a négy oldalát megbontották. A talaj alatt épségben volt látható a breccsaszerű

(szögletes szemcséjű üledékes kőzet) kőtömbök formálása és illeszkedése. A piramis bejárati

platójánál 1×1×1,5 m méretű több tonnás konglomerátum (kerekített szemcséjű üledékes

kőzet) kőtömböt is találtak. Egyebek mellett az ilyen tömböket, illetve a homokkő lapokat

használták az évszázadok folyamán építkezéseikhez a helybéliek. Osmanagić elárulta Zolinak,

hogy a helyszínen járt egyiptológusok több hasonlóságot is találtak a bosnyák és az egyiptomi

piramisok között: a kövek méretei, megmunkálásuk, az illesztésük és a kötőanyaguk

párhuzamokat mutat az alkotómesterek technikája között. A kutató úgy véli, hogy

valószínűleg az elő-illírek építethették a bosnyák piramisokat.

HORVÁTH ZOLI VÉLEMÉNYE

Horváth Zoli arra a megállapításra jutott, hogy a helyszínen egyszerre több korszak nyomai

fedezhetők fel. Az ásatások még gyerekcipőben járnak és csak apránként haladnak előre, ezért

még sok a feltáratlan terület. Ennek fő oka a pénztámogatás hiánya és egyes kutatók heves

tiltakozása. Semir az évből csak néhány hónapot tölt Visokoban, ezért a feltárás csak

lassacskán folyik.

Zoli szerint egyértelműen látszódik, hogy más kultúra volt, aki a föld alatti komplexumot

építette, más, amelyik a több tonnás írásjelekkel ellátott kődarabokat használta és megint más,

amelyik a piramisokat kreálta. A jelek azt mutatják, hogy az alagútrendszert emberkéz alkotta.

Roppant érdekes, hogy az alagútban feltárt írásos köveken Szakács Gábor és Friedrich Klára

magyar íráskutatók a székely-magyar rovásírás 39 betűjéből eddig 21 betűt azonosítottak.

Amikor Zoli hőkamerával vizsgálta a köveket, különbféle anomáliákat érzékelt a műszer. Ez

gyakorlatilag azt jelenti, hogy pulzáló hőmérséklet-változásokat mutatott a szerkezet. Még

ettől is izgalmasabb, hogy a nagy kőlapokból harmadik szemes látással érzékelhető némi

energiasugárzás, de a lényeg, amit a piramisok rejtenek, eddig még feltáratlan.

A visokoi írás hasonló elv szerint íródott, mint az amerikai totonák indiánok piramisfelirata,

sőt a jelek egyike azonos a két piramison. Mindegyik piramisfelirat jól azonosítható és

értelmezhető a székely jelek segítségével. Ezekből kiderül, hogy a piramis kultikus helynek

számított hajdanán.

Zoli szerint a bosnyák piramisok az őseink hagyatéka, de spirituális zarándokutakra egyelőre

nem igazán alkalmasak, mert még sok minden vár feltárásra és a megközelíthetőségük is

nehézkes. Ettől függetlenül van ott valami, ami majd csak a jövőben fogja leleplezni magát.

Mindent egybevetve, a lelkes és elhivatott kutatómunkán kívül sokkal több anyagi

támogatásra lenne szükség a bosnyák piramisok feltárására. Talán azért is akadozik a feltárás

és azért ütközik lépten-nyomon Osmanagić is falakba, mert ez a kor még nem érett meg

teljesen az ilyen nagy felfedezésekre. – nyilatkozta Horváth Zoli.

Boldog napot!

Száraz György

HORVÁTH ZOLI INTERJÚJA SEMIR OSMANAGIC FELFEDEZŐVEL

Ebben a cikkben egy interjú összefoglalását olvashatod, amelyet Horváth Zoli 2010-ben

készített a boszniai piramisok feltárását irányító Semir Osmanagić -csal. Így első kézből

értesülhetsz a felfedező álláspontjáról és a jelenleg is tartó ásatások eredményeiről.

Zoli: Itt ülök Semirrel, a boszniai piramisok feltárójával, illetve az ásatások vezetőjével. Első

kérdésem, hogy szerinte van-e valamilyen összefüggés a piramisépítő kultúrák között? Az

egyiptomi, a maja és a boszniai piramisépítő kultúrák között?

Semir: Lényegében van kapcsolat, de az visszanyúlik arra az első civilizációra, amelyik a

piramisokat kitalálta, és építeni kezdte.

Zoli: Ezzel az atlantiszi kultúrára gondol? Sokan vélik úgy a piramiskutatók közül, hogy az

első kultúra Atlantisz volt és az ő tudásuk szállt aztán át Hermész vagy más néven Thot

félisten segítségével Egyiptomra, illetve a közép-amerikai kultúrákra, és feltehetően ide is?

Semir: Sokkal öregebb az emberiség, mint ahogy bárki azt feltételezné. Sokkal öregebb annál

a hét ezer évnél, mint amit állítanak róla, amely sumerokkal és babiloniakkal kezdődött. A

japán vízalatti városok is sokkal öregebbek. Törökország egyes városai szintén öregebbek.

Több mint harmincezer évesek. A mexikói és a perui civilizáció is sokkal öregebb. A boszniai

alagútrendszer pedig jóval idősebb a sumer városoktól. Ez az egész Boszniában található

komplexum azt igazolja, illetve bizonyítja, hogy milyen mélyre nyúlik vissza a múltba az

emberiség történelme.

Zoli: Ez egy olyan civilizáció volt, amely az energiákra épült? Tehát a Föld energiáját

használó civilizáció építhette a boszniai komplexumot?

Semir: A piramisokról tudjuk, hogy energiákat generálnak és vonzanak. Vélhetően, a

piramisépítők is tudtak ezekről az energiákról. Amikor a Nap-piramis feltárásán dolgoztunk,

felfedeztük, hogy a piramis belsejében biztosan keletkezik valamifajta energia, amely a

csúcsán áramlik ki. A következő felfedezés az volt, hogy magán a piramison belül körbe-

körbe jár egy másik fajta energia. Ezen felül pedig megfigyeltük, hogy az energia

hullámokban tör ki és terjed szét a piramisból és teljesen körbefogja a piramist. Ez az energia

nagy hatást gyakorol a mezőgazdaságra, a földre és az emberekre is.

Ezt a tudást a piramisépítők nyilvánvalóan valahonnan megörökölték és mi éppen ezt

próbáljuk meg feltárni.

Zoli: Úgy tudom, hogy tavaly volt itt egy nemzetközi tudós konferencia. Mi volt a szakértők

állásfoglalása a boszniai piramisokkal kapcsolatban?

Semir: 55 tudós érkezett ide 13 országból. Köztük húsz híres egyiptológus, ezen felül volt

köztük geológus és archeológus is. Szaúd-Arábiából és Kínából például érkeztek vezető

archeológusok. Oroszországból geofizikusok jöttek. A lengyel kutatók pedig radiokarbonos

vizsgálatokat végeztek. Mindegyikük egyetértett abban, hogy a boszniai piramisok a

történelem előtti korból származnak.

Zoli: A tudósok elfogadják, hogy ez nem hegy, hanem piramis?

Semir: Abban teljes a konszenzus, hogy egy olyan történelem előtti archeológiai komplexum

található itt, Visokoban, ami feltárásra vár. Egyelőre több a kérdés, mint a válasz. Mivel elég

sok tudós konzervatív, ezért több bizonyítékot akarnak. Mi bebizonyítottuk, hogy a Nap-

piramis köveit öntési eljárással készítették. Ezzel tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy ez volt

az első beton a Földön. Ugyanakkor megállapítottuk, hogy ezek eddig a legnagyobb

piramisok a Földön. Továbbá az alattuk található alagútrendszer szintén párját ritkító régészeti

leletnek számít. Sőt mi több, a legrégebbi írást is itt találták meg. Tehát lényegében arról van

szó, hogy a Balkán szívében egy archaikus csodát tárunk fel. Nem lepődünk meg azon sem,

hogy nagyon sok magyar látogat el hozzánk, mivel sokan úgy érzik, hogy ezzel a kultúrával

állnak kapcsolatban. Nem csupán a magyar rovásírás miatt, hanem mert itt egy ritka építmény

együttes található. Várjuk a magyarokat szeretettel!

Zoli: Mielőtt felfedezték volna itt a piramisokat és nagyobb publicitást kaptak volna a

világsajtóban, a helybélieknek volt fogalmuk arról, hogy hol élnek?

Semir: Soha senki nem gondolta volna, hogy kézzel készült építmények bújnak meg a gigászi

dombok alatt. Legtöbben csupán érdekes geometriai alakzattal rendelkező természetes

hegyeknek gondolták őket. A múlt évszázadban kezdték emlegetni, hogy talán nem

természetes képződményekről lehet szó. Mi személy szerint a piramisok korát több ezer évre

becsüljük, az alagutakét pedig több tízezer évre vezetjük vissza a múltba. Ezzel gyakorlatilag

újraírjuk az európai és a világtörténelmet.

Zoli: Azok az emberek, akik történelmet írnak, híresnek számítanak. Így Semir is híres, hiszen

vele kapcsolatban még városi legendák is keringenek. Egyik ilyen legenda, hogy Semir

családi örökségként kapta az egyik piramist, merthogy korábban apja már felfedezte azt, de

csak most érkezett el az idő, amikor már lehet róla beszélni. Igaz ez?

Semir: Az édesapám valóban egy elismert professzor volt. Amikor négy évvel ezelőtt először

említettem apámnak, hogy itt piramisok vannak, akkor nem hitt nekem. Csak évek múltán

kezdett el azon gondolkozni, hogy mit is mond a fia. Ő egy régi vágású tudós, akinek a

világképében nincs helye piramisoknak Európában. Hitetlen volt. De mivel az egész világot

bejártam és láttam piramisokat Peruban, Bolíviában, Hondurasban, Kínában, tudtam, hogy

mindenfelé építettek piramist. Amikor láttam a Nap-piramis geometriáját, a négy egyenlő

oldalú háromszöget és az északi tájolást, akkor már biztosan tudtam, hogy ezt emberi kéz

alkotta. Viszont édesapám soha nem foglalkozott a piramisokkal. Eleinte nem is hitt nekem,

de most ő a legnagyobb hírvivője az ügyemnek. Nagyon jó érzés, amikor egy tudóst a saját

oldaladra tudsz állítani.

Zoli: Egyébként sok nehézséggel kell szembenézned?

Semir: Amikor egy új ideológia születik, akkor mindig nagy az ellenállás. Ha pedig a

történelmet kívánjuk megváltoztatni, akkor még erőteljesebb az ellenállás. Kardoskodás

tapasztalható a boszniai régészek, a horvátok, általában az európaiak és az amerikaiak részéről

egyaránt. De amelyik tudós ellátogatott ide, az támogat bennünket. Viszont akik nem jöttek el,

azok ellenségesen nyilatkoznak. Az a baj, hogy sok befolyásos tudós nem látogat el

személyesen a helyszínre, nem adnak engedélyt, nem adnak pénzt és nem adnak arra

lehetőséget, hogy nagyobb szervezetekkel, mint például az UNESCO-val kapcsolatba

léphessünk.

Amit idáig feltártunk, abból azt szűrjük le, hogy voltaképpen mi már győztünk. Ez az elmúlt

száz év legnagyobb felfedezése, amely meg fogja változtatni az emberek gondolkodását.

Merthogy az emberi civilizáció több tízezer éves, jóllehet minden civilizáció átment bizonyos

katasztrófákon. Sajnos, korunk szellemi elitje nem engedi az igazság előretörését, ezért sok

akadállyal küszködünk.

Zoli: Reméljük, ez az interjú segít majd abban, hogy az emberek megtudhassák, milyen

horderejű ügyről van itt szó.

Semir: A televízió azért is nagyon fontos, hogy az emberek láthassák a konkrét

bizonyítékokat. Itt, Boszniában, az a kérdés, hogy hisznek-e benne az emberek vagy sem.

Nem az a kérdés, hogy spirituálisan hisznek-e abban, ami nem látható, mert ez látható. Itt át

lehet menni az alagutakon, felmehetünk a piramisokra és messziről látszik, hogy ezek

piramisok. Ez nem a spirituális dimenzióban van, hanem a fizikaiban. Ámde ahhoz, hogy

megmagyarázzuk a piramisok lényegét, használnunk kell mind a spirituális, mind a fizikai

dimenziókat. Ezekkel együttesen lehet csak megérteni azokat az energiákat, amelyeket a

piramisok sugároznak. Azok az emberek, akik közelebb állnak a spiritualitáshoz, nagyon sok

pozitív energiát érezhetnek a Nap-piramisban. Ezek férfias, maszkulin energiák, míg a nőies,

feminin energiák a Hold-piramisban találhatók.

A Hold-piramisból valóságos energiagyűrűk jönnek ki. De az alagutak is helyenként erős

energiákat sugároznak. Bizonyos megalit tömbök éppen ilyen energiahelyeken fekszenek.

Tehát valójában mind a fizikai, mind a spirituális feltárást el kellene végezni a boszniai

piramisokban.

Zoli: Tökéletes végszó volt. Köszönöm szépen az interjút.

Száraz György

Boldog napot!

A VILÁGBAN TALÁLHATÓ PIRAMISOK

Sokakhoz még nem jutott el annak a híre, hogy a Föld kontinensei tele vannak a

szakrális geometria építészeti remekeivel. Piramisokat a világ szint minden táján

emeltek. Nem csupán Egyiptomban és Mexikóban, hanem Peruban, Kínában,

Európában, sőt még a tenger fenekén is találtak effajta kultikus gúlákat.

A történészek és a régészek pontosan tudják, hogy a megalitikus (hatalmas kőtömbökből álló)

építészet világszerte elterjedt. Ennek oka, avagy forrása minden bizonnyal egyetlen

protokultúra lehetett, a jó öreg Atlantisz. Hogy Atlantiszra hogyan érkezett meg a

piramisforma és milyenfajta szent gúlákat emeltek, arról csak feltételezéseink lehetnek, de

annyi bizonyos, hogy miután Atlantisz elsüllyedt a habokban, ez a szentséges architektúra

tovább élt és az utódbirodalmak átvették a féltve őrzött titkokat.

A közös tő tehát adott volt. De mindez kevés lett volna, ha nem szállt volna tovább a

hagyomány, a filozófia és a szellemiség, amely funkcióval látta el a piramisokat. Ez a

csillagvallás volt. Szándékosan nem szűkítem le a vallást kizárólag a Nap-tiszteletre, hiszen

egyebek mellett a Hold, a Vénusz, vagy a Szíriusz és az Orion is sok kultusznak állt a

középpontjában. Az ősi népek teogóniájában és kozmogóniájában, vagy az istenek eredetéről

és a világ születéséről szóló eszmerendszereikben szerepel, hogy a földön kívülről érkeztek a

nagy kultúrhéroszok, vagyis azok az alapítók, akiket később istenekként kezdtek tisztelni, s

akiknek kultuszt emeltek és akik köré vallások sokaságát szervezték.

A piramisok sohasem töltöttek be világi funkciókat, kifejezetten a spiritualitással, ha úgy

tetszik, a túlvilággal való kapcsolatukban mutatkozik meg a feladatuk. Minden ősi piramis

szent helyre épült, vagyis olyan térségre, erőtérre, amelyet átjártak az emberi elme számára

szinte megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan isteni erők. Utóbbiakat manapság energetikai

anomáliáknak hívják, míg a helyeket a Föld neuralgikus pontjainak nevezik. Egy szó, mint

száz, az eredeti piramisok már jóval az ember megjelenése előtt szilárdan álltak a különböző

kontinenseket.

A mai piramisok nagyrészt egy romvilágra emlékeztetnek, de régen nem így festettek. Valaha

templomvárosok középpontjában álltak, ultraprecízen betájolva és méreteikkel-arányaikkal a

mágia szentségének állítottak oltárt. Anyaguk megmunkálását hiába is próbálnánk leutánozni,

mivel nem evilági eszközökkel munkálták meg a gránitot, a porfírt, a dioritot és a mészkövet.

Archaikus, máig feltáratlan véseteik, üvegsimára csiszolt szobraik, információban bővelkedő

falaik és sztéléik égből érkezett spirituális műveltségről árulkodnak.

Ma már tudjuk, hogy Mexikóban sokkal több piramis található, mint Egyiptomban. Ehhez azt

a viszonyszámot is ismernünk kell, hogy a jelenleg ismert piramisok száma egyes források

szerint 108 csak Egyiptomban. Ehhez képest maga Cortez több mint négyszázat számlált meg

Mexikóban. A maják vidékén több száz piramis emelkedik. Egyik leghíresebb a régi tolték,

majd azték szent város Teotihuacán, ahol a hétmérföld hosszúságú „Holtak utcája” mentén 38

piramis sorakozik. Ez a mexikói Gíza! Az egyik leghatalmasabb piramis a Cholulai, amelynek

kerülete majdnem kétszerese a Kheopszénak, viszont a magassága csak kb.63 méter. A nép

Ember-csinálta-hegynek nevezte, s építését Xelhua óriásnak tulajdonította.

Errefelé a piramisokon meredek lépcsősor vezet fel a felsőbb szintekre, merthogy a kőgúlák

lépcsőzetesen épülnek fel, mint egy emeletes esküvői torta. Aki egy ilyen kőhegy tövéből

felfelé tekint, annak az a benyomása támad, hogy felfelé lépdelő a végtelenségbe, az égbe

emelkedik.

Yucatanon, a maják földjén a templomok javarésze piramisok tetejére épült. Természetesen itt

csonkagúlákat kell elképzelnünk, nem csúcssüvegben végződő szabályos gúlákat. Chichen

Itza, Uxmal, Mayapan, Copan, Tikal csak a legismertebbek a temérdek lelőhely közül.

Mindez igavonó állatok és fémszerszámok nélkül készülhetett, mert a mai archeológiai

elméletek szerint ezeket nem ismerték az ősi maják.

Még érdekesebb és érthetetlenebb tényszerűségnek tűnik, hogy az őslakosok egyik pillanatról

a másikra hajlandók voltak elhagyni a több évszázad óta virágzó és pompázó megszentelt

városaikat.

De ezen a vidéken – konkrétan Guatemalában – találjuk a világ ma ismert legnagyobb

piramisát, amelynek a körülbelüli alapéle 800 méter. A dzsungel teljesen benőtte a

mesterséges építményt, amely első pillantásra hegynek tűnik a drága, s csak a kitartó és

fanatikus kutatók jöttek rá nagy sokára, hogy feltehetően emberi kéz alkotta.

Piramisroncsokat és nekropoliszokat találunk az Andokban is, Kolumbia, Chile és Peru

bővelkedik bennük. Ma már nehéz elképzelni, hogy a preinka városok omladékai és

kőrengetegei micsoda dicsőségben pompázhattak egykoron. Külön kiemelném Akapanát, a

közép-amerikai indián kultúrák legnagyobb teraszos piramisát, amelyet talán a közeli

Quimsachata hegy ormait megmintázva építettek éppen hétszintesre.

Tiahuanaco vizesárokkal körbevett vallási központjában szigetként emelkedett ki a 17 méter

magas, 200×200 méteres templompiramis, az Akapana. „Tökéletesen átformálták a tájat,

beleszőtték vallási meggyőződéseiket” – nyilatkozta Alan Kolata, a Chicagói Egyetem

régésze, aki 1990-ig vezette a tiahuanacói ásatásokat. Az Akapanához hasonló, háromszintes

inka templompiramis Pumapunku.

Óceániában szintén vannak piramisok. Egy részük lépcsőzetes és a tetejükön bálványszobrok

állnak, más részük kúpszerű. De Hawaiin is találunk „menedékhelynek” nevezett piramis

alakú építményeket a sziget legmagasabb lakatlan részein.

Kínában is szép számban találkozunk piramisokkal. Az alapzataikat megvizsgálva, könnyen

láthatjuk, hogy némelyek a gízai piramisokkal vetekednek. A legnagyobb kínai piramis a

Nagy Fehér Piramis, melynek alapja 222x217 m. Kínában mintegy 100 piramist, illetve

piramisszerű építményt tartanak nyilván. Ezek nagy része Xi'an város közelében találhatók,

70 mérföldes körzetben a Qin Lin Völgyben. Ezeken kívül piramisokra bukkanhatunk Qin

Ling Shan hegységben, Xianyang városka közelében, Stensi mellett, a Wei Ho folyó mentén,

a Taibai Shan hegységben, valamint Shandongban egy lépcsős, úgynevezett Kő Piramis is

fellelhető. A legimpozánsabbak alapterülete eléri a 160x160 métert, de a szerényebbek is

körülbelül 50x50 méteresek. Magasságuk többnyire 50 és 20 méter között mozog.

Építőanyaguk részint kő, részint föld és agyag keveréke lehetett. Talán ez a magyarázata

annak, hogy a kínai piramisok szerkezete az évszázadok alatt miért rongálódott meg erősen,

illetve miért nem tudtak olyan magasságot elérni, mint egyiptomi testvéreik. A kutatók azt

gyanítják, hogy a négyzet alapú csonka gúla formájúak voltak.

Az ősi keleten találkozunk a zikkuratokkal, a lépcsős templompiramisokkal. A mezopotámiai

zikkuratok lépcsőzetes szent hegyek, tetejükön az istenek lakószobáival, amelyek ma a

régészek eldorádói. Egyik leghíresebb a babiloni zikkurat volt, hogy a sokat emlegetett, már-

már klasszikusnak tartott egyiptomiakról ne is szóljunk. Afrikában Frobenius ötszáz méter

kerületű és húsz méter magas piramist tárt fel, a „Holtak Hegyét”.

De forduljunk Európa felé. A pármai és modenai síkság agyag- és márgahalmait még az itálok

előtt emelték. Angliában a salisburyi piramis, Franciaországban a moussoni ismert.

Németalföldön is találunk számos piramist, illetve lépcsőzetes hegyet. A stoneggi Hausberg

Európa legnagyobb piramisa volt a maga 12 ezer négyzetméter alapterületével, amíg a

boszniaiakat fel nem tárták. Nem árt megemlíteni újra a jelen lapszámunk első két cikkében

már részletesen taglalt bosnyák piramisokat. Bosznia-Hercegovina fővárosától, Szarajevótól

30 km-re északra fekvő Visoko város mellett 2005 óta folynak régészeti piramisfeltárások. A

bosnyák Semir Osmanagić szerint felfedezték Európa legrégibb és legnagyobb piramisait. A

légi fotókon a völgyet övező felszíni formák alapján kilenc piramisalakzatot különböztettek

meg. Ebből ötöt elkereszteltek: a Nap (Visočica), a Hold (Plješevica), a Sárkány (Bučki gaj),

a Szeretet (Četnica) piramisa és a Föld temploma (Krstac).

Ezen kívül találtak egy alagútbejáratot, néhány kőkereket és amulettet, illetve egy székely-

magyar rovásírással írt szöveget, amely a 39 rovásjelből több mint húszat tartalmaz. Sok tudós

azonban kétségbe vonja, hogy ezek valódi piramisok lennének, helyette arra az álláspontra

helyezkednek, hogy a „piramisok” természetes úton jöhettek létre, s az alagút egyéb célt

szolgálhatott.

A piramisforma és a piramisépítészet tehát végigvonul a történelmünkön. Ennek ellenére még

sok a megválaszolatlan kérdés, jobbára csupán hihető és abszurd spekulációink és

feltételezéseink vannak a rendeltetésüket illetően. Az embernek ilyenkor az az érzése támad,

mintha valamit még meg kellene értenünk, mintha valamire még rá kellene jönnünk ahhoz,

hogy megfejtsük a „szent hegyek” titkát.

Száraz György

Boldog napot!

LEONARDO TITKAI

Nagyképűnek tűnhetne részemről, hogy Leonardo da Vincinek, minden idők talán

legnagyobb zsenijének és polihisztorának a titkairól értekezzem. Kimeríthetetlen téma

ez, nem beszélve arról, hogy milyen szellemi felkészültséget igényelne egy-egy ágazatban

felfedezni minden apró trükköt. Ezzel együtt egy kis ízelítőre mégis csak vállalkoznék.

Ismerkedjünk meg Mona Lisa mosolyával, Leonardo automobiljával és műanyagával.

A MONA LISA MEGFOGHATATLAN MOSOLYA

Az American Association for the Advancement of Science's (AAAS), vagyis a Tudományos

Haladást Támogató szervezet egyik gyűlésén a coloradói Denverben Margaret Livingstone, a

Harvard Egyetem professzorasszonya meghökkentő felfedezéssel állt elő a Mona Lisa

mosolyát illetően. Észrevette ugyanis, hogy a szemlélő csakis akkor érzékeli Gioconda

mosolyát, ha a festmény más részeire koncentrál a száját kivéve. Abban a pillanatban, hogy a

szájára kezdünk fókuszálni, a mosolya szinte szertefoszlik. De vajon miért?

Nos, a tudósasszony ezt azzal magyarázza, hogy mivel a szájat főként fény-árnyék hatással

ábrázolta Leonardo, ezért jobbára csupán a perifériás látásunkkal érzékelhető. Így aztán minél

inkább koncentrálunk egyetlen kiszemelt pontra, a perifériás látásunk annál kevésbé működik,

ami az ajkak esetében végül a mosoly teljes megszűnéséhez vezethet. Ugyanakkor,

amennyiben az arc vagy a kép bármely más részletére figyelünk, a perifériás látómezőnkben

egyszerre csak kibontakozik a mosoly. Mellesleg a későbbi festők, például az impresszionista

Monet is használt ilyen technikát.

HOGYAN KÉSZÜLT MONA LISA MOSOLYA

Jacques Franck művészettörténész nem kisebb kalandra vállalkozott, mint hogy rekonstruálja

Leonardo egyik technikáját, a „sfumato"-t, azaz a lebegést. Ennek az eljárásnak a lényege és

kuriózuma abban rejlik, hogy a fény és az árnyék egymásba történő átalakulása nem tetten

érhető. Miután alaposan áttanulmányozta a mester feljegyzéseit, hat pannót készített a Mona

Lisa szemének alkotó szakaszait bemutatandó.

Franck magyarázata szerint a festő „mikrofelosztással” dolgozott. Az imprimatúra nevű

alapozással enyhén sárgás szín alkotott, majd nagyon oldott, vöröses színeket használva

nekilátott a kontrasztok létrehozásának. Ezután gondosan kiemelte újra az árnyékokat. Ezt

követően ismét a fátyolos hatású imprimatúra réteg következett, amely betakarta és elrejtette a

formát. Ezt hozzávetőlegesen harmincszor végezhette el Leonardo: minden réteget újra meg

újra elfedett a türelmesen felhordott fátyollal. Ám megdöbbentő, hogy ennek az egésznek a

vastagsága nem haladja meg az 1-2 millimétert, ami egyfelől a hihetetlenül precíziós, éveken

keresztül tartó munkafolyamatokra, másfelől valamiféle nagyítóeszköz használatára enged

következtetni.

Hozzátehetjük, hogy a vonalas árnyalás az antik korig vezethető vissza. Elsősorban a mélység

érzékeltetésére kitűnő, ugyanakkor az olajfestmény már önmagában is lehetővé teszi a

reliefszerű térhatáskeltést. Jacques Franck kísérleteit, melyek nem kis türelmet és kitartást

követelt meg tőle, a firenzei Uffizi-képtárban csodálhatták meg az érdeklődők. Jean-Pierre

Mohan, a kutatómunka vezetője pedig csak azt fűzte hozzá e munkához, hogy mindez egy

olyan mosoly szolgálatára készült, amely talán negyed másodpercig tartott csupán.

LEONARDO AUTOMOBILJA

A firenzei Tudománytörténeti Múzeumban, a Castellani-palotában állították ki 2004-ben az

emberiség első önmagától is mozogni képes járművét, Leonardo találmányát.

1478-ban, 26 éves korában vetette papírra Leonardo félig gépkocsira, félig óraműre

emlékeztető háromkerekűjének vázlatát. A kutatók eddig nem tudták megfejteni, hogy vajon

mi módon lehetett mozgásba hozni e különös szerkezetet, ami elvileg akár több méteres

távolságot is megtehetett önerőből. Nem találtak konkrét utalást az eredeti rajzokon sem a

működtetésére vonatkozóan, így Leonardo igencsak feladta a leckét az utókor számára.

Mígnem egy órásmester, Carlo Pedretti meg nem értette, hogy eddig a tudósok rossz irányba

tapogatóztak. Bár valószínűnek látszott, hogy a rajzon látható megfeszített íj hozhatta

mozgásba a járgányt, ám mégsem ez bizonyult a jó megoldásnak. Ehelyett a hajtóerő a képen

szinte alig észrevehető rugóból származik, mint ahogyan azt az órás feltételezte.

Miután több mint ötszáz évvel később végre sikerült fényt deríteni a rejtélyre, rekonstruálták a

háromkerekű szerkezetet, és csodák-csodájára működött is, ahogy azt a reneszánsz feltaláló

megálmodta.

LEONARDO ÉS A MŰANYAG

Alessandro Vezzosi, a toscanai Museo Ideale igazgatója úgy vélte, hogy rátalált Leonardo

mesterséges anyagainak recepttúráira. Több tükörírással készült da Vinci feljegyzés erről

tanúskodott, melyet az Arundel kódexben (a londoni British Library-ben őrzik), a Forster

kódexben (London) és a milánói Atlanti kódexében (Biblioteca Ambrosiana) találták meg.

Vezzosi pontosan betartva Leonardo útmutatásait kipróbálta a keveréket, majd több rétegben

felvitte különféle anyagokra. Miután az anyag teljesen megszáradt, egy bakelithez hasonló

eredmény kapott.

Ily módon a kutató voltaképpen a műanyaghoz és törhetetlen üvegekhez hasonló hatást ért el

olyan anyagokkal kapcsolatban, mint a káposzta- és salátalevelek, az egyszerű papír vagy

éppen a marhapacal. A konyhai tárolóedényektől kezdve, mindennapi használati tárgyak

nyelein keresztül a vázák készítéséig meglehetősen sokrétű felhasználást tett lehetővé e

felfedezés. Még linóleumhoz hasonló vízálló műanyagot is lehet ezzel az eljárással készíteni.

Ezzel újabb visszaigazolt elemmel gyarapodott a Leonardonak tulajdonított tudásunk, hiszen

természetes műanyagának 21. századi elkészítésével avantgárdként előzte meg Alexander

Parkes-ot, aki 1862-ben találta fel a parkezint, illetve Leo Hendrik Baekeland 1909-ben

készített bakelitjét. Da Vinci műanyaga félúton áll a természetes és a vegyi műanyag között.

Külön erénye volt az is a feltalálónak, hogy kísérleteiben végig nem mérgező, szerves

anyagokat használt. Talán nem ártana manapság e környezettudatos attitűdöt ellesni tőle a

mestertől?

Száraz György

Boldog napot!

A SZIKLÁS MADONNA TITKAI

A KELETKEZÉS KÖRÜLMÉNYEI

A Sziklás Madonna című festmény Leonardo da Vinci milánói tartózkodása során készített

első képe. A festmény rendeltetése eredetileg az volt, hogy a milánói San Francesco Grande

templom Szeplőtelen Fogantatás kápolnájának szárnyas-oltárát ékesítse. A mű 1483 és 1486

között készült el, jelenleg a párizsi Louvre múzeumában található.

A megrendelés egy keresztény legenda megjelenítésére vonatkozott, amely a Heródes elől

Egyiptomba menekülő Szent Családról szól, amint egy sivatagi barlangban talál menedékre.

Itt találkozott Szűz Mária és a kisded a még gyermek Keresztelő Szent Jánossal és a

védelmére rendelt arkangyallal. Jóllehet a Bibliában nem szerepel ez a jelentet, mégis az isteni

esemény része az ortodox keresztény legendáriumnak.

Az olasz mester ugyanennek a témának 1503 és 1506 között még egy változatát elkészítette,

amely napjainkban a londoni National Gallery tulajdonát képezi.

LEONARDO REJTJELEZÉSE

Mielőtt valaki azt hinné, hogy földtől elrugaszkodott dolog titkos szimbolika után kutatni

Leonardo műveiben, gyorsan közlöm, hogy Leonardo valamennyi festményében titkos jeleket

illetve szimbólumokat rejtett el. Ezért magától értetődő, hogy a reneszánsz géniusz műveinek

sokrétű és mindenféleképpen mélységes jelentéstartalmakat kell tulajdonítanunk. Az olasz

mestert nyilvánvalóan nem csak a rejtélyek iránti fogékonysága vezette a titokzatosság

irányába, hanem a kor egyházi hangulata is megkövetelte tőle, hogy burkoltan jelenítse meg

műalkotásaiban a valódi elveit és nézeteit.

Leonardo nem egyszerűen csak kedvelte és alkalmazta a titokzatosságot, hanem műveibe

beleszőtte az enigmákat. Csak az alaposan fürkésző szem képes megtalálni az oda nem illő

részleteket: ruhák redőjébe ágyazott formákat, felhőfoszlányokba és fák lombjába

csempészett alakzatokat, mágikus jelentésű kéztartásokat és misztikus vizuális trükköket.

A festészetben nem egyedülálló Leonardo rejtjelezése. Csontváry vagy Hans Holbein is

alkalmazta ezt a megoldást. Sok közülük máig megfejtetlen. Az anamorfotikus torzítás

például azt jelenti, hogy bizonyos szögből, esetenként csak tükröző felületen láthatunk meg

valamit.

A keresztény ikonográfiában számtalan olyan szimbólummal dolgoztak a festők, amelyeknek

pontos jelentésük volt. A művészektől természetesen elvárható volt, hogy ismerjék és

alkalmazzák ezeket a jelképeket. Így a növényeknek, az állatoknak, a tárgyak színének, az

egyes kiegészítőknek speciális jelentéseik voltak. Ha ügyes volt a festő, akkor műveibe

belecsempészhetett megannyi szimbólumot, amit a megrendelők vagy észrevettek, vagy nem.

Nyilvánvaló, hogy az inkvizícióval dacolni senkinek sem volt tanácsos, ezért a mestereknek

ez egy kockázatos vállalkozás volt. Meglepő módon, sokszor az okkult jelképek nyílt

megjelenítése sokkal elfogadhatóbbnak bizonyult, mint a zseniális rejtjelezés.

MEGVÁLASZOLATLAN KÉRDÉSEK ÉS ENIGMÁK

Mit láthatott Leonardo a barlangban, hogy ezt választotta egy isteni találkozás háttérének,

illetve helyszínének a Sziklás Madonna című festményén?

A mű egyik titka a barlang témája. Az olasz humanista szerint a barlangok speciális geológiai

zsigerek, amelyekben a „fortélyos természet" elrejtette titokzatos szervezetét. A barlang

mindig is egy kaput jelképezett, egyfajta átjárót és átmenetet a mi világunk és a túlvilág

között. A barlang az a hely, ahol a szent beszüremlik a profán világba, avagy a szentség kilép

innen, mintegy meghaladja a földi világot. A barlang általában a „setét” tudatalatti

megnyílása, illetőleg szája, ahol a fény által megvilágítódik a dolgok valódi természete.

A Sziklás Madonna első címe: Madonna a Kisdeddel, Keresztelő Szent Jánossal és az

angyallal. A kép hátterében égbe törő hegyek emelkednek, s jobban szemügyre véve szinte

minden forma és szimbólum a földöntúliságról, illetve a földfelettiségről szól. Sok műelemző

úgy vélekedik, hogy a természet végtelenségét hivatott jelképezni a téma. Meglehet, viszont

spirituális és teológiai szempontból még számos pluszkérdést vet fel a Sziklás Madonna,

amelyekkel a későbbiekben foglalkozom.

Leonardo da Vinci Sziklás Madonna című alkotása a reneszánsz festészet több

jellegzetességét is magán viseli, sokkal inkább, mint a sejtelmesen mosolygó, viszont szinte

mindenki által ismert Mona Lisa. A Da Vinci-kód című Dan Brown regény megjelenése óta

viszont egyre többet lehet hallani a Sziklás Madonnáról.

A kép szereplői: Szűz Mária, a gyermek Jézus, Keresztelő Szent János és egy angyal. Az

angyal valószínűleg Uriell, aki többek között az Akasha Krónika őrzője. (Ezt a Krónikát

legpregnánsabban a Teremtő Emlékezettáraként definiálhatjuk.) Maga a kompozíció

háromszög elrendezésű, amelynek csúcsán Mária foglal helyet. Mária jobbján ül Keresztelő

Szent János, balján Jézus, míg az angyal a balján térdel. A Keresztelő Szent Jánosnak vélt

gyermek fél térdre ereszkedve imádkozik, Mária pedig furcsa módon őt öleli át a jobb

karjával. Másik oldalán, valamivel távolabb, keresztbe tett lábbal ül Jézus. Szűz Mária lefelé

fordított tenyere Jézus feje és az angyal kinyújtott ujja fölött van. Az angyal Jézus mögött

foglal helyet, ámde a Mária jobbján ülő gyermekre mutat.

Megválaszolatlan kérdések: Kik lehetnek a gyermekek? Az alkotó miért nem nevezte meg

egyik gyermeket sem? Vagy igen? Vagy mégsem? Talán? Gondoljuk csak meg, melyik lehet

Jézus? Nem is olyan egyszerű eldönteni?

Széles körben elfogadott nézet, hogy az áldást osztó gyermek Jézus, míg az alárendelt

szerepet játszó gyermek Keresztelő Szent János. Ezt a feltételezést támasztja alá egyébként a

festmény második változata is, amelyen a Mária jobbján lévő gyermek minden bizonnyal a

hosszú vörös keresztet tartó gyermek, Keresztelő Szent János.

Tárgyilagosan véve szemügyre a képet valószínűbbnek tűnik, hogy az imádkozó gyermek

Jézus, hiszen közelebb ül Máriához. Ebben az esetben a Máriától távolabb ülő gyermek

Keresztelő Szent János, akit az arkangyal védelmez. Ezzel a koncepcióval csak az a baj és ez

a viták alapja, hogy ez azt jelentetné, hogy Keresztelő Szent János játssza a fontosabb

szerepet.

Jézust konvencionálisan mindig valamennyi emberi, vagy isteni lény fölé szokás helyezni a

különféle ábrázolásmódokban. Ha elfogadjuk az előbbi fejtegetést, akkor furcsának tűnhet,

hogy Jánost magasabbra helyezi a festő, mint Jézust. Ezúttal akkor teljesen újra kell

gondolnunk az egész felállást, hiszen ez lehetetlen a vallási hierarchia miatt. Ez azt

eredményezi, hogy akkor Jézusra helyezi a kezét Mária és Uriell János mögött áll. Ezzel

szinte helyreállhatna a rend. Azonban éppen ezzel borul fel csak igazán, így ugyanis Jézus

térdel Keresztelő Szent János előtt, aki megáldja őt, akkor viszont János Jézus „fölött áll”.

Mindez véletlen volna? A véletlenre fogadni Leonardo esetében hiábavaló, tehát kizárhatjuk.

Mellesleg akkor viszont a művész főbenjáró bűnt követett el azzal, hogy Jánost Jézus fölé

emelte. Húsz évvel később újra megfestette ezt a képet a félreértéseket tisztázandó. A

festményt megrendelő testvériség állítólag hiányolta a képről a keresztény vonásokat, például

József ábrázolását. A második verziót 1503-ban rendelték meg az előző helyett. Ez kapott

helyet Londonban. Itt már nagyobbak az alakok és glória (dicsfény) van a fejük felett. Az

arkangyal az első verzióhoz képest már nem mutat a Szűz Mária jobbján ülő gyermekre. A

képről a jelek szerint eltávolították a szimbólumokat, ezzel is eleget téve az egyházi vezetők

elvárásainak. Az új variáció azonban továbbra is fenntartotta és a mai napig lebegteti a

kételyeket.

Itt jön a képbe a spiritualitás, illetve a titkos társaságok ködös világa. Ugyanis, ha mélyebb

szimbolikát sejtünk a mű mögött, akkor a két gyermek ábrázolása azt a templomos

hagyományt tükrözheti, amely nagyobb tiszteletben tartja Jánost, mint Jézust.

További enigma és nem is abszurd belemagyarázás, hogy az angyal kinyújtott ujja és Mária

kéztartása azt sugallja, mintha Mária keze egy láthatatlan fejet markolna, míg az arkangyal

ujja mintha ennek a fejnek a nyakát vágná el. Ez utalhat indirekt módon Keresztelő Szent

János kivégzésére, tudniillik a Biblia szerint lefejeztek!

Száraz György

Boldog napot!

A LOUVRE TITKAI ÉS AZ OTT ŐRZÖTT SZENT TÁRGYAK

Ha létezne a világnak múzeumokat rangsoroló toplistája, akkor a Louvre joggal

pályázhatna a dobogós helyek valamelyikére. A Musée du Louvre a földkerekség egyik

leglátogatottabb, legismertebb, legérdekesebb, leghíresebb és egyben legnagyobb

múzeuma. Tele muzeális értékű műkinccsel és szent tárggyal.

TISZTELETET PARANCSOLÓ GYŰJTEMÉNY

A Louvre közel 350 ezer műtárgyat tudhat magáénak. A teljesség igényével történő felsorolás

itt szóba sem jöhet, hiszen olyan műremekekről beszélünk, mint a Mona Lisa, a Milói

Vénusz, Delacroix festménye: a Szabadság vezeti a népet. Ha nem kapnánk közvetlenül a

bejáratnál térképet, akkor bizonyára eltévednénk a termek rengetegében. A Louvre nem

egynapos kalanddal kecsegteti az évente nyolc és fél millió látogatóját.

Magát a feudális erődítményt 1204-ben építették. A tizenharmadik század hajnalán II. Fülöp

Ágost, francia király emelte a Szajna jobb partján az impozáns kastélyt a jövő uralkodóinak.

Amikor a Capeting-dinasztia trónra lépett, akkor vadászház gyanánt szolgált.

V. Károly 1364-1380 között gótikus stílusban átépíttette. Ezt alakíttatta át később I. Ferenc,

aki reneszánsz királyi várat varázsolt belőle. Medici Katalin a Louvre épületét választotta

székhelyéül, ezért kibővíttette. Ezt követően jött IV. Henrik, aki a szomszédos házakkal, a

Tuileriákkal is összekötötte a Louvre-t. Végezetül XIV. Lajos új terveket rendelt Berninitől,

de végül I. Ferenc terveit másolta le, és az épületegyütteshez csatolt egy újabb létesítményt,

így négy szárnya lett a palotának.

Amikor a királyi székhelyet Versailles-ba helyezték, a Louvre a hivatalnokok, a művészek és

a tudósok lakhelye lett. 1793. november 8-án nyitotta meg a kapuit a közönség, pontosabban a

köznép előtt. Igaz, túl sok értéket a forradalmi kormány intézkedései miatt azért nem

tekinthetett meg a nagyérdemű.

Napóleonnak 1798. július 25-én az úgynevezett piramisok csatájában sikerült megsemmisítő

csapást mérnie a fölényben küzdő mameluk seregre, és csakhamar megalapította az

Egyiptomi Intézetet. Még szerencse, hogy Bonaparte egy tudósokból álló elit csapatot is

magával vitt Egyiptomba. Ha ez nem így lett volna, akkor az egyiptológia aligha fejlődhetett

volna olyan ütemben, mint az ezt követő két évszázadban. Például a rosette-i követ, amely

Jean-Francois Champollion számára a hieroglifek megfejtésének kulcsát jelentette,

valószínűleg soha nem találták volna meg.

A császár restauráltatta a Louvre épületét. Ekkor kezdett felívelni a Louvre csillaga, mivel

nem csak európai, hanem keleti (mezopotámiai, perzsa, iszlám), egyiptomi, görög, római és

etruszk emlékek kezdték gyarapítani Párizs legelegánsabb múzeumát.

A LOUVRE ÜVEGPIRAMISA

A lenyűgöző üvegből készült gúla a főudvar, a Cour Napoléon közepén magasodik. Egy kínai

származású amerikai építész, nevezetesen, Ieoh Ming Pei tervezte. A párizsi lakosság egy

része eleinte megrökönyödéssel fogadta az építményt, s nem igazán tudott megbarátkozni e

különleges alkotással. Dan Brown szerint ez a piramis az ókori forma és a modern technika

szintézise – egy szimbolikus láncszem a régi és az új között, mely segít a Louvre-nak átlépni a

következő évezredbe.

Mitterand elnök kezdte meg a Grand Louvre projektet, azaz Párizs szívének újjáélesztését.

Úgy hírlik az elnökről, hogy valamelyik titkos társaság tagja volt. Az csak a mítoszkeltés

része volt, hogy 666 darab üvegből áll a piramis, ugyanis a Louvre hivatalos közlése szerint

673, míg a tervezőiroda adatai szerint 698 db üveglapból áll.

De nem ez az egyetlen piramis a Louvre-ban. Egy másik gúla, az úgynevezett fordított

piramis a Place du Carrousel terének közepén található a körforgalomban lévő sövény mögött

és a talajszinttől lefelé nyílik. Ez adja a fény a föld alatti bevásárlóközpontnak és parkolónak.

Az alsó szinten egy pici márványpiramis is létrehoztak, amely felfelé néz. Így gyakorlatilag a

két piramis egymás felé lett fordítva, illetve tájolva. Ezek Mitterand terveit dicsérik. Dan

Brown azt állítja, hogy ezek azon a helyen találhatók, ahol anno a tavaszi természetimádó

ünnepségeiket tartották a párizsiak.

SZENT TÁRGYAK

A Louvre valóságos kincsesbánya. Ez a kijelentés igaz abban az értelemben is, hogy

felbecsülhetetlen értékű, páratlan művészi alkotások garmada sorakozik a múzeum termeiben,

valamint megállja a helyét abban az értelemben is, hogy a Louvre gyakorlatilag az elmúlt öt

ezer év szent relikviáiból valóságos gyűjteményt tudhat a magáénak.

Ha az egyes tárlatokon végigsétálunk, az emberiség írott történelmének szinte minden

korszakával szembetalálkozhatunk. Spirituális szempontból a legjelentősebbek a szent

tárgyak, mert ezek különleges kisugárzással rendelkeznek. Akármelyik keleti vagy újvilági

birodalomból is származzon egy szent tárgy, az magán viseli az adott kultúra energianyomait.

Kivált, ha egy szertartásokhoz használt eszközről, vagy esetleg egy nélkülözhetetlen kellékről

van szó. Ha például a Louvre egyiptomi gyűjteményén zarándokolunk végig, megízlelhetjük,

milyen volt és hogyan változott az évszázadok alatt a Nílus-menti kultúra. A szent véseteket

tartalmazó sztélék, az egyiptomi papokat és félisteneket ábrázoló szobrok és reliefek (például

Básztet istennő macskája), a szakkarai vagy épp a luxori ásatási területekről előkerült emlékek

magukban hordoznak egy kicsiny darabot Egyiptomból. Halotti maszkok, koporsók,

kolosszusok, szfinxek formájában Kis-Egyiptomban találhatjuk magunkat, ahol virtuálisan

találkozhatunk Hórusszal, Dzsettel, a Kígyókirállyal, továbbá Hatsepszuttal, IV.

Amenhoteppel (Ehnaton) vagy éppen Nofertitivel.

Mivel a felszentelt (szellemi erővel átitatott) szobrok, obeliszkek, ékszerek, szarkofágok

eredeti rendeltetése az volt, hogy egyfajta közvetítői szerepet játszanak az evilág és a túlvilág

között, ezért az ősi energiák áthatják anyagukat, s a mai napig tartalmaznak energiamintákat.

Így a Louvre-ban található Hórusz szobor attól szent tárgy, hogy van benne valami ősi tiszta

és hamisítatlan szent erő. Ennek oka az, hogy az eredeti templomban, ahol állt, a papok

évszázadokon, ha nem évezredeken keresztül végeztek mágikus ceremóniákat a szobor

jelenlétében, így a szent erők beleivódtak a Hórusz-szoborba, sőt még magukba a falakba is.

Ehhez hasonlóan a fáraók vagy főpapok nyakéke és egyéb kiegészítői szintén tartalmaznak

valamilyen rezgésmintát viselőjük aurájából, illetve személyes rezgéseiből.

Teológiai oldalról megközelítve a szent tárgyakat, ezek akár bálványok is lehetnének, de

kérdem én, ki minősítheti fétisnek azt, amit nem is ismer, és ki ítélhetné meg valódi mivoltát?

Nem volna-e helyesebb a szentséget egy ember felett álló, isteni erőnek és intelligenciának

tekinteni. Jómagam annak tekintem, bármelyik vallásról, kultúráról, vagy korszakról legyen

szó. Szerintem a szentség és a szent erő nyugodtan megnyilvánulhat egy tárgyon keresztül is.

Teljesen mindegy, hogy kereszténynek tartott vagy pogánynak bélyegzett, maja vagy arab,

kelta vagy kínai, a lényeg a szentség maga.

Aki a Louvre szent tárgyai között sétál, furcsa érzéseket tapasztalhat. Az emberi lélek

közelebb állónak érezhet magához egy-két tárgyat. Talán a lelke és az aurája felismeri a múlt

egy darabját, talán valamilyen emléket hoz felszínre belőlünk az ősi szent tárgyakkal való

érintkezés, illetve ha hiszünk a reinkarnációban – én például hiszek –, akkor a szent

relikviákkal való újratalálkozás sok érzést beindíthat az emberben tudatalatt. Nem tartom

véletlennek, hogy Napóleon vagy előtte sok francia uralkodó és magas beosztású egyházi

személy (mondjuk Richelieu bíboros) annyira vonzódott az antikvitáshoz és a misztikához.

Meggyőződésem, hogy sokukat valami tudatalatti sugallat motiválta, vezette arra, hogy a

Louvre-ba mindenidők egyik legpazarabb és legeklektikusabb gyűjteményét válogassák össze

a történelem szakrális és időtlen „régiségeiből”, ha szabad ezzel a képzavarral élnem.

Aki szeretné felidézni a múltját és bizonyos fajta kapcsolatba lépni ősei szellemével, aki egy

spirituális élményt szeretne átélni, annak figyelmébe ajánlom a Louvre Múzeumot. Mert még

mindig aktuális IV. (Bourbon) Henrik 1593-ban elhangzott, azóta szállóigévé vált kijelentése,

miszerint „Párizs megér egy misét!”.

Száraz György

Boldog napot!

A LOUVRE FANTOMJA –

LENCSEVÉGRE KAPTA HORVÁTH ZOLI

Horváth Zoltán auralátó és az újonnan indult FIXHD tévé Enigma című műsorárnak

vezetője 2006-ban Párizsban, a Louvre-ban járt, ahol elképesztő felvételeket készített.

Sikerült lencsevégre kapnia a Louvre fantomját. Ezek szerint igaz lehet a titokzatos

fantomról szóló mítosz? Tények és talányok következnek.

A BIZONYÍTÉK

A Louvre a világ egyik legnagyobb és leglátogatottabb múzeuma, tele ezernyi antik

műtárggyal. Horváth Zoli érdeklődését is felkeltette a Louvre lenyűgöző egyiptomi kiállítása.

A vitrinekben egészen a kezdetektől, mármint a hivatalosan elfogadott i.e. 3100-tól időrendi

sorrendben sorakoznak az egyes korszakok emlékei. Zoltán épp egy spirituális zarándoklatot

kalauzolt végég a Louvre egyiptomi gyűjteményén, amikor váratlanul bámulatos felfedezést

tett.

Zoli gyerekkora óta látja az aurát. Spirituális zarándoklatai során rendszeresen használja ezt a

veleszületett adottságát. Egy szempillantás alatt képes felmérni, hogy az adott ember milyen

lelki-szellemi állapotban van, s hogy milyen problémák gyötrik. De ugyanezzel az

energiaérzékelő képességével azt is „látja”, hogy az adott tárgyaknak milyen sajátos,

különleges kisugárzásuk van. Az évek alatt továbbfejlődtek a képességei, lévén minden nap

hosszú órákon át használja, s mára érzékenysége odáig tökéletesedett, hogy már a szellemi

finom energiákat is képes érzékelni.

Miközben a párizsi múzeum kiállított tárgyainak kisugárzását figyelte, egy különös árnyat

érzékelt a harmadik szemével. Az árny otthonosan és gyorsan mozgott az emberek között,

akik ügyet sem vetettek rá, mivel egyáltalán nem észlelték. Zoli azonban annál inkább

érdeklődni kezdett e szokatlan szellemi anomália után. Így megragadta az alkalmat és a

szellem lény nyomába eredt. Jó szokása, hogy spirituális ihletettségű múzeumlátogatásaira

mindig magával viszi a fényképezőgépét. Természetesen ez nem egy átlagos fényképezőgép,

hanem egy jobbfajta, mindazonáltal ez a masina csak akkor képes az emberi szem számára

láthatatlan energiákat fotózni, ha megfelelő módon használják. Zoli az évek alatt rájött pár

titokra, nevezetesen, hogy hogyan kell lencsevégre kapni a láthatatlan valóság egyes

nüansznyi részleteit.

Nos, Zoli kapva kapott az alkalmon és a Louvre termein keresztül vágtatva üldözőbe vette a

szellemet. A turisták hada egyáltalán nem könnyítette meg a szellemvadászatot. Valósággal

utat kellett magának törnie, hogy az egyedülálló jelenséget megörökíthesse. Teremről teremre,

egyik szintről a másikra folyt a kergetőzés, mígnem végül a szellemhadjáratot siker

koronázta. Sikerült lencsevégre kapnia a fantomot.

Zoli azonnal visszaellenőrizte a felvételeket. Örömmel konstatálta, hogy a fantom ott díszeleg

a fotókon. Igaz, nem volt hajlandó modellt állni neki, s nem volt egyszerű feladat utolérni

sem, de végül sikerült. Miután gépe kijelzőjéről felemelte tekintetét, akkor lett csak figyelmes

arra, hogy teljesen elkeveredett a csoportjától. A Louvre egyiptomi szarkofágokat kiállító

részlegének közepén állt. Körülnézett, s villámcsapásként hasított bele a felismerés: a fantom

elvezette őt egy még nagyobb rejtélyhez, mint amire számított.

Már az is szenzációnak minősül, hogy a Louvre fantomját valaki nem mendemondákból

hallja, hanem személyesen látja. Ezt felülmúlja, hogy sikerül valakinek utolérnie és

lefényképeznie a fantomot. De még ettől is bámulatosabb annak tudatába kerülni, hogy ki

lehet ez a szellem. Márpedig akkor ott ez történt.

FÉNY DERÜL A REJTÉLYRE

Zoli szemei körbepásztázták a termet. Szarkofágokat és vászonba pólyált múmiákat látott.

Világossá vált előtte, hogy a fantom lényegében egy diszkarnáció.

Valaha, az ősi Egyiptom fénykorában mesterien értettek a mumifikáláshoz. A Hórusz Szem

Papjai hajszálpontosan betartva a szentséges, Anubisz félistenhez kötődő rituálékat, képesek

voltak a test konzerválására. Tették mindezt azért, hogy ha a megigazult, „csillaggá vált”

fáraó vagy főpap egyszer vissza óhajtana térni a testébe, mert Egyiptom nagy szüksége lenne

rá, akkor bármikor feltámasztható legyen. Egyiptom így nem a halálkultuszról, sokkal inkább

az örökélet kultuszáról szólt. Mindenesetre az Óbirodalom idején még a Hórusz Szem

papságának birtokában volt az a földöntúli tudás, amellyel precízen el lehetett választani a

szellemet a testtől. A szájmegnyitás és más ehhez hasonló szertartással például lehetővé tették

a halott számára, hogy mentesüljön a földhöz kötöttségétől, ezáltal szelleme és lelke ne

kapcsolódjon többé a fizikai testéhez. Ezzel gyakorlatilag eloldották az ember magasabb

rendű tagjait az anyagi testtől, így azok ellenállás és akadályok nélkül visszatérhettek a

szellemvilágba a maguk rendeltetésszerű helyére.

A későbbi korokban, amikor a túlvilág úgymond demokratizálódni kezdett és már minden

elöljáró élvezni akarta az örökélet eme privilégiumát, elkezdték utánozni a fáraók és a

főpapok mumifikáló eljárásait. Megszerezték az ősi varázskönyvek leírásait és pontról pontra

követték a benne foglaltakat. Igen ám, de a kenetteljes és előírásszerű mágikus praktikák nem

bizonyultak elegendőnek a sikerhez, merthogy ceremóniájukból hiányzott az a spirituális erő,

amely Egyiptom igazhitű és beavatott papságának, tudniillik, a Hórusz Papoknak még a

birtokában volt. Így fordulhattak elő tömeges méretekben a mumifikálási hibák, ha tetszik, a

spirituális gikszerek.

E szellemi baklövések katasztrofális és fatális sorshelyzeteket teremtettek a pórul járt

gazdagemberek számára. Hiába a sok ima, fohász a Halottak Könyvéből, potyára a rengeteg

gyógynövény, gyolcs és amulett, mindhiába a sok usébti (szolgaszobor) és hieroglifektől

roskadozó díszes koporsó, a testtől való eloldódás csak részlegesen sikerült. Így a szellem itt

rekedt, s onnantól kezdve kénytelen volt a fizikai testét mindenhová követni. Bárhová is

szállították a múmiát, a szellemének muszáj volt vele mennie. Amíg a teste enyészetté nem

válik, ami egy múmia esetében sok ezer évbe is beletelhet, avagy el nem végzi rajta valaki a

felszabadító szertartásokat, addig arra a sorsra kényszerül, hogy itt bolyongjon éjjelt és

nappalt nem ismerve a köztes térbe, mely a senkiföldje az anyagi világunk és a szellemi

világok között.

Egyiptom kései kora, hanyatlása már nem ismerhette meg a múmiakészítés rejtélyeit, ez pedig

számos következménnyel járt. Így például azzal, hogy a saját testükhöz kötődő fantomokat

gyártottak, akiknek igencsak sikerült meghosszabbítaniuk az itt tartózkodását, ahelyett, hogy

az öröklétet élvezhették volna. Bizarr dolog ez.

Zoltán lelki szemei előtt tehát összeállt a kép. Egy csapásra megértette, hogy a Louvre

fantomja egy balul sikeredett mumifikálási metódus áldozata, akit arra kárhoztatott a hajdani

óvatlansága és önteltsége, hogy két világ között rekedjen kísértetként várva, hogy egyszer

majd megnyíljon előtte a fényalagút és bebocsátást nyerhessen a magasabb világokba.

A FANTOM PÉLDÁZATA

Amikor Zoli látta a szellemet és a fantom észrevette, hogy őt valaki érzékeli, megragadta az

alkalmat, hogy sanyarú sorsának földi okát feltárja előtte. Minden valószínűség szerint ezért

vezette el Zoltánt a nyugalmat nem találó szellem a saját „élő koporsójához”, a múmiájához.

Mítosz? Legenda? Vajon hány egykori szellem juthatott a Louvre-béli fantomhoz hasonló

sorsra? Hány szellemi lény kószálhat a múzeumok tetemeket kiállító termeiben várva

sorsának jobbra fordulását? Legfőképpen pedig, ebből is láthatjuk, hogy hova vezethet az

emberi gőgösség és kivagyiság, amikor az ember úgy akar több lenni önmagánál, hogy

közben alantas ösztöneinek engedelmeskedik. A múmiával is ez történhetett: az istenek sorsát

kívánta magának, holott nem tartott még azon a szinten, hogy ebben a kegyben

részesülhessen. Pénzért akart jobb sorsot magának a túlvilágon, de az isteni törvényeket nem

sikerült megkerülnie. Legyen ez egy örök tanulság mindenkinek.

Zoltán fotóján keresztül pedig íme a látványos és kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a

Louvre fantomja létezik, él és a látogatók között tengeti groteszk életét.

Köszönjük Horváth Zoltánnak, hogy megosztotta velünk a Louvre fantomjának rejtélyét.

Száraz György

Boldog napot!

A DA VINCI-KÓD

A könyv 2003 legnagyobb könyvsikere volt az Amerikai Egyesült Államokban, ezt

követően világhódító körutat járt be. Sok országban bestseller lett. Olyannyira

népszerűvé vált, hogy csakhamar a felnőttek Harry Pottereként kezdték emlegetni.

A KERETTÖRTÉNET

A laikus közönség számára Dan Brown „A Da Vinci-kód” című regénye egy remekbeszabott

kultúrkrimi tele nyomozással, kincsvadászattal, művelődéstörténeti tényfeltárással és

adalékokkal. A rejtélyek szinte egymásba ágyazódnak, ily módon a cselekmény szálait

meglehetősen szövevényessé teszik. A film minden momentuma izgalmas és érdekfeszítő.

Összeesküvés-elméletek, egyházellenességre ürügyet szolgáltató teológia kérdések, spirituális

rejtélyek tömkelege és a titkos társaságok, pogány és szent jelképek tumultusa ejti rabul a

néző képzelőerejét.

Dan Brown „A Da Vinci-Kód” című alkotása ezoterikus krimiként is felfogható. Az

alaptörténet ott indul, hogy egy fanatikus Opus Dei szerzetes a párizsi Louvre-ban

meggyilkolja a beavatott muzeológust, Jacques Saunière-t, aki ezoterikus rejtjeleket hagy

maga után. A kurátor a titkos Sion-rend nagymestere. Mezítelen holtestére a Vitruvius-

tanulmányra emlékeztető alakzatban bukkannak, hasán egy saját vérével rajzolt pentagramma

díszeleg.

A gyilkosa egy Silas nevű albínó, aki megbízatását a szervezet vezetőjétől, Aringarosa

püspöktől és egy rejtélyes Mestertől kapta. Saunière azonban felülteti gyilkosát és félrevezető

információkat ad neki a Szent Grálhoz vezető zárókő rejtekhelyét illetően, miként ezt a rend

másik három vezetője is tette közvetlenül halála előtt.

A titkokat Robert Langdon professzor, világhírű szimbólumkutató és a meggyilkolt kurátor

kriptográfus unokája, Sophie Neveu kezdi el kideríteni. A szálak Leonardo da Vincihez

vezetnek, akiről kiderül, hogy a titokzatos Sion Rend nagymestere volt. Ez a titkos társaság

őrizte a Templomos Lovagrend után a Szent Grál titkát. A regényben a világ feletti uralomra

aspiráló vallási szervezet, az Opus Dei mindenáron el akarja pusztítani a Grált.

Sophie és Langdon menekülésük során a Zürichi Letéti Bankba mennek, ahol megtalálják a

zárókövet, egy cryptexet. Ez egy ötbetűs kóddal nyíló márványhenger, Leonardo da Vinci

elmés találmánya. Az üzenethez csak akkor lehet hozzáférni, ha ismerik a megfelelő kódot,

máskülönben a cryptexben lévő ecetes fiola összetörik és az üzenet megsemmisül.

A következő főbb állomás a Párizs közeli villájában élő Sir Leigh Teabing, egy magának való

angol Grál-kutató. Tőle tudják meg, hogy a Grál, a Rózsa valójában Mária Magdolna, akit

Jézus anno feleségül vett, és akitől gyermekei is születtek.

Ezzel az egyház „szent nőiséget” tagadó tanításával szembesül az olvasó. Fény derül arra,

hogy a Templomos Lovagrend, majd utóda, a Sion-rend tulajdonképpen Mária Magdolna

földi maradványainak, a rejtélyes történetet alátámasztó dokumentumoknak és a krisztusi

leszármazottaknak az őrzésére szerveződött.

Sophie elképedve fedezi fel Leonardo festményein – többek között az Utolsó vacsorán – az

árulkodó jeleket. Ekkor Silas betör a kastélyba, minekután a főszereplők ismét menekülőre

fogják. Útjuk Londonba vezet, ahol felnyitják a zárókövet, amelyben egy újabb cryptexre

lelnek. A benne található tekercsen a következő vers szerepel:

„Londonban egy lovag, pápa tette sírba.

Munkája gyümölcsét szent harag torolta.

Sírján keress gömböt, noha úgysem leled.

A Rózsa méhének titkát súgja neked.”

A versike alapján a templomosok által épített londoni templomba mennek. Itt újabb

bonyodalmakba sodródnak. Langdon és Sophie megfejtik a versikét, s elmennek Sir Isaac

Newton sírjához, a Westminster-apátságba. Ott várja őket a titokzatos Mester, aki nem más,

mint a Grál-kutató Teabing. A kutató nem titkolt célja a Szent Grál megkaparintása volt és az

egyház fondorlatainak a leleplezése. Langdon professzor ügyesen kinyitja a cryptexet, majd a

Mestert a rendőrség letartóztatja.

Sophie és Langdon az újabb iránymutatások alapján a skóciai Rosslyn nevű templomos

kápolnába siet, ahol találkoznak Sophie nagyanyjával és halottnak hitt öccsével. Langdon

előtt ekkor világosodik meg, hogy a Louvre mélyén találja a Grált, de végül jobbnak látja, ha

rejtély továbbra is homályban marad.

KULTÚRTÖRTÉNETI KURIÓZUMOK

VITRUVIUS-ÁBRA

Marcus Vitruvius Pollio az i. e. 1. században élt építész. Legfontosabb műve a De

architectura címet viseli, témája az építészet. Művészettörténeti oldalról felbecsülhetetlen

forrás. Vitruvius alapgondolatisága abban gyökerezik, hogy az építész, illetve a művész által

megalkotott szabályok a természet racionálisan megismerhető törvényszerűségeit, valamint az

emberi test harmóniáját követik.

Leonardo arány-, mértan- és szimmetriaszeretetét az alábbi tőle vett idézet példázza, melyet a

Vitruvius-vázlatról írt:

„Vitruvius, az építész azt mondja az építészetről szóló művében, hogy az emberi test méretei a

következők: 4 ujj tesz ki 1 tenyeret, és 4 tenyér tesz ki 1 lábat, 6 tenyér tesz ki 1 könyököt; 4

könyök teszi ki egy ember magasságát. Ezen túl 4 könyök tesz ki egy lépést, és 24 tenyér tesz

ki egy embert. Az ember kinyújtott karjainak hossza megegyezik a magasságával. A haja

tövétől az álla hegyéig terjedő szakasz egytizede a magasságnak; az álla hegyétől a feje

tetejéig terjedő szakasz egynyolcada a magasságának; a mellkasa tetejétől a haja tövéig

egyhetede az egész embernek. A könyöktől az ujjhegyig az egyötöde az embernek; és a

könyöktől a hónalj hajlatáig egynyolcada az embernek. A teljes kézfej az egytizede az

embernek. Az áll hegyétől az orrig, illetve a hajtőtől a szemöldökig terjedő távolsága

egyforma, s a fülhöz hasonlóan az arc egyharmada.”

A híres Vitruvius-tanulmány egy körbe és négyszögbe rajzolt különös férfialak. Valójában

rengeteg szimbólum sűrítménye és titkos metafizikai tartalom forrása. A négyzet a földnek és

az anyagi világnak a jelképe, míg a kör az isteninek, a végtelennek a megjelenítője. Ez

felfogható a férfi-női kettősségként is. Ez az emberi természet összetettségére utalhat:

férfiakként és nőkként születünk meg, egyszerre vagyunk égi és földi, halandó és halhatatlan

lények. A végtagok megkettőzése az angrogünitásra, a nemek felettiségre is célozhat. A fej, a

kezek és a lábak elhelyezkedése egyértelműen egy pentagrammát formáz, amely egy ősi

mágikus jelkép. Többek között az öt elemnek és a kvintesszenciának a szimbóluma. Ezen

túlmenően pedig a Vénusz jelölője.

AZ UTOLSÓ VACSORA

Az Utolsó vacsora nem akármilyen kódfejtő kalandra invitálja a kíváncsi embert. A mű

valósággal hemzseg a kozmikus és spirituális üzenetektől. Jézus Napfiúként jelenik meg az

Utolsó vacsora középpontjában. Vegyük észre, hogy a tanítványokat négyszer hármas

csoportokra tagolja a mester. A freskó egy asztrológia tankönyv pontosságával mutatja be a

tizenkét állatövi jegy tulajdonságait. Ily módon az apostolok egy-egy zodiákusnak

feleltethetők meg.

Leonardo da Vinci falfestményén Júdást nem ruházza fel külön jellegzetességgel, így alakja

teljesen beolvad a többi apostol közé, ezáltal a művész elrejti őt, illetve nem tulajdonít neki

kitüntetett figyelmet, mint ahogy az várható lenne az ominózus alkalommal.

Jelenleg már restaurált állapotban tekinthető meg a milánói Santa Maria delle Grazie templom

melletti refektóriumban (ebédlőben). A Jézus jobbján ülő alak, aki eltávolodik tőle, sokak

szerint Mária Magdolna, a felesége. Ezzel szemben a keresztény ikonográfia olvasatában az

szerepel, hogy Jézus jobbján János ül, mint a legkedvesebb tanítvány. Felvetődik a laikusban

a kérdés, hogy ezt vajon mire alapozzák a szakemberek. A regény nem kevesebbet állít, mint

hogy Mária Magdolna, a Megváltó arája látható a jobbján. Ez a feltételezés nem Dan Brown

fejéből pattant ki, hiába is próbálták később besározni vele.

Sokan az Utolsó vacsorától azt várnák, hogy Leonardo annak állít emléket, amikor Jézus

megnevezi, majd pedig leleplezi árulóját, Júdást. De nem! A tanítványok egy része egyáltalán

nem Jézusra és nem is Júdásra néz, hanem Jánosra, vagy ha elfogadjuk Magdolna

személyazonosságát, akkor Mária Magdolnára. (Érdemes a színeket alaposan szemügyre

venni!) Megjegyzem, Leonardo zsenije újra megcsillan, hiszen a műértőre bízza a

beazonosítást. János neve pedig „kétarcút” is jelent, vagyis aki akarja Jánosnak, aki akarja,

Magdolnának nézheti a Jézus jobbján ülő alakot. Őszintén nehéz eldönteni, hogy a fiatal,

hosszú hajú nőies alak ruhája alatt női keblek domborodnak-e, vagy sem.

A képről nem derül ki, hogy vajon mi lehet a Szent Grál. Mert amennyiben egy kelyhet

keresünk, akkor az asztalom több kupát is találunk. Ebből viszont az következik, hogy a Szent

Grál nem egy kehely, de akkor vajon micsoda?

VALLÁSI ANOMÁLIÁK

JÉZUS IGAZI TÖRTÉNETE

Sokakban felmerült már, hogy vajon hitelesen ismerték-e meg a Bibliából Jézus életét,

Krisztussá válását és üdvtörténetét. Egyesek tudni vélik, hogy az evangéliumok Jézusnak nem

a teljes és valódi történetét tartalmazzák. Talán összeesküvés-elmélet, talán nem, feltehető,

hogy nem lett minden újszövetségi részlet hitelesen eljuttatva a hívőkhöz. Nem lehetetlen,

hogy sok bibliai történetet átírtak, módosítottak, egyes részeket betoldottak, míg másokat

kivettek a Könyvek Könyvéből. Tulajdonképpen a Szentírás átdolgozása és a kanonizálás

évszázadokat felölelő és áttekinthetetlen mechanizmusa éppen elég alapot ad a kétkedésre.

Két sarkalatos pontban azonban sokszor támadták már az egyházat:

1.) a Biblia férfiközpontúsága miatt,

2.) Jézus rejtélyes élete: felesége, gyermekei, ezoterikus életének és elveszett éveinek

okán.

Előbbi azt jelenti a kritizálók olvasatában, hogy a szent nőiség, a nőkhöz való intim és

tisztességes viszony, a szebbik nem megbecsülése és egyenjogúságának kihangsúlyozása,

sokszínű bemutatása és nagyra értékelése hiányzik a Szentírásból. A nőket sokáig

másodrangúnak tartották emiatt, s csak szűzies állapotukban becsülték meg őket. Ennek

tudható be a nők sorsának alakulása az elmúlt kétezer esztendőben: mérhetetlen hányattatás,

megalázás és kizsákmányolás. Másik oldalról erősen kritizálható a papság életöröm-

ellenessége, a nemiség csaknem teljes kiiktatása és nőtagadó beállítódása. Szinte érthetetlen,

hogy miért fajult ez a folyamat a végtelenségig eltorzítva, befeketítve ezzel a szerelem

mindennemű testi vonatkozásait is. Harmadik oldalról a nőiség megtagadása ideológiai síkra

terelődött, amikor a klérus pogány szokásnak vagy démoni megkísértésnek bélyegezte a női

szépség tiszteletét és csodálatát.

A férfiközpontúság mellett a másik, sokat támadott szentírási rész Jézus életével kapcsolatos.

Főbb kérdések: miért ne lehetett volna Jézusnak felesége, például Mária Magdolna

személyében? Miért ne születhettek volna a Megváltónak gyermekei? Miért ne élhetett volna

Jézus családi életet? Miért lényeges Jézus szüzessége a szentsége, a megváltása vagy a

példának állított tiszta élete szempontjából? Miért nem közöl a Szentírás részleteket Jézus 12

és 30 év közötti életszakaszáról? Miért maradtak ki a kánonból az erre vonatkozó, amúgy

létező leírások? Miért ne lehetett volna Jézus kora ezoterikus szellemi vezetője?

Az apokrif irodalom az állítja, hogy Jézus halála után az áldott állapotban lévő Mária

Magdolna Arimateai Józseffel Galliába utazott. A regénybeli fikciója és több kutató

álláspontja e tekintetben az, hogy Mária Magdolna megszülte gyermekét, akinek későbbi

leszármazottaiból kerültek ki a Meroving uralkodóház királyai. Családfájuk minden bizonnyal

ma is létezik. Sarjaik rangrejtve a 21. században is élnek. De jure (jog szerint) a pápai trón

várományosai volnának. Ebből aztán nyilvánvalóan következik az egyház, illetve a Vatikán

felháborodása és minden szintű tiltakozása.

A Da Vinci-kód bevezetője szerint „minden a könyvben szereplő tény megtörtént és pontos”.

A Római Katolikus Egyház több fórumon egyet nem értését fejezte ki a művel szemben.

Tarcisio Bertone bíboros szerint olcsó hazugságok A Da Vinci-kód című könyvben leírtak és

felszólította a katolikus könyvesboltokat, hogy vegyék le a könyvet polcaikról, de ez sokak

szerint a legjobb reklám a könyvnek. Dan Brownt több alkalommal beperelték más könyvek

szerzői plagizálással (lopással) vádolva meg a szerzőt. A New York-i Bíróság 2005.

augusztus 5-én kihirdetett ítélete értelmében Dan Brown nem végzett másolást.

A SZENT GRÁL KILÉTE

A Szent Grál néhány szakértő szerint egy közismert legenda. Leggyakoribb ábrázolása egy

kehely, amelyben állítólag felfogták a keresztre feszített Jézus kiömlő vérét. A monda

őskeresztény, kelta és keleti eredetű elemeket tartalmaz. Több megjelenési formája szerepel

az irodalomban: kehely, tál, drágakő, kupa, illetve az ezoterikus irodalomban szimbólumként

használatos.

A nem kanonizált (apokrif) iratok szerint a Grál abból a smaragdból készült, amely Lucifer

koronájából hullott ki, amikor az Úr a mennyből letaszította őt. Később a Grálba folyt a

keresztre feszített Krisztus vére. Más források szerint az edény jáspisból készült, s aki iszik

belőle (vagy esetleg csak látja), örökké fiatal marad. A Grál-mítosz mai ismert formája a 11.

század végén, a Mária-kultusszal egy időben alakult ki.

Arimateai Józsefet a feltámadás után megvádolták Jézus holttestének eltulajdonításával,

börtönbe zárták, étlen-szomjan tartották, de ő mégis életben maradt, mert táplálékát a Szent

Grál biztosította, amelynek őrzője volt.

Egy másik legendárium arról ad hírt, hogy Jézus feltámadása után a Grált angyalok tartották

ég és föld között, majd a templomos lovagok őrizték a Megváltás hegyén.

Újabb mítoszkör szerint a szent ereklye később Britanniába került. Artúr király és a legendás

Kerekasztal lovagjai a Szent Grált keresték. A Kerekasztal lovagjai egész Britanniát tűvé

tették eme tárgyért. Biztosak voltak benne, hogy ha megpillantják, felismerik, jóllehet sose

látták azelőtt. Végül hárman találtak rá a Grálra: Galahad, a tökéletes lovag és társai, Percival

(Parsifal), a szent lovag, és Bor, a jámbor szolga. A legenda azzal ér véget, hogy a Grált a dél-

angliai Glastonbury apátság kútjában helyezték biztonságba.

Ezoterikus olvasatban a Grál egy eszme, nem pedig egy tárgy. A Da Vinci-kód című regény

azt állapítja meg, hogy Mária Magdolna maga a Grál. Tulajdonképpen „Szent Grál” kifejezés

egy torzulás eredménye. Eredetileg „Sang Real”, pontosabban a „sanguis realis” rövidítése. A

latinban a sanguis nem csak vért, életerőt, de vér szerinti leszármazottat is jelent. Ennél fogva

a „Sang Real” Jézus vér szerinti gyermekét is jelentheti. Mária Magdolna tehát a befogadó, az

edény, a méhe. Márpedig a kehely, a korsó, a kupa, a serleg istennői szimbólum, emellett a

nőiesség és a női nemi szerv egyik jelképe. Ebből viszont azt a logikus következtetést lehetne

levonni, hogy nem Péter és az egyház lett volna Jézus utóda, hanem Magdolna és a

gyermeke(i)!

Spirituális megközelítésben a Szent Grálnak az igazi gondolkodás elterjesztése lett volna a

feladata, ezért hozták létre az egyházat. Azonban az egyházba befurakodtak az ellenerők, akik

az ördög eszközeit használva már hamar rombolták a nagy művet. Ők hamis eszméket és az

emberi egót kihasználva az elmére hatottak: elültették az akkor még tiszta egyház vezetőinek

fejében a pénz szeretetét.

Az ezotéria adta volna az önállóságot, amelyet a tanítványok és bizonyos titkos rendek a

krisztusi Grál vérvonalon keresztül hordoztak. Ellenlépésként a már befolyásolt egyház

részéről ezért született meg az ezotéria üldözésének gondolata, majd a boszorkányégetés és az

eretnekség ideológiája. Ez vezetett oda, hogy a kor legnagyobb ezoterikusait szinte mind

kiirtották. Így helyezték le az igazi tudást nélkülöző tudatállapotok alapjait, melyek egy durva

fizikai világ felé mutattak.

A Da Vinci-kód végső kicsengése talán az lehet, hogy a Grál bennünk van. Talán nem is egy

olyan vérvonal, mint amilyennek a modern ember elképzeli, nem is egy tárgy, hanem egy

értékminőség, mely erő arra vár, hogy felszínre törjön és bölcsességét a világra árassza.

Száraz György

Boldog napot!