32
egészségesen! Élményekkel Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Bizonyára Ön is hallott már arról, hogyMagyarország a föld alatti vizek országa.Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mintaz, hogy ebben a tekintetben avilágranglista élén szereplünk.Több mint 1000 forrásból napi 350 000 m³termálvíz bugyog föl naponta.Itt álljunk is meg egy pillanatra,stílszerűbben öntsünk tiszta vizet apohárba! Érdemes pontosítani, vajon mi isa különbség a vizek között?Termálvíz minden olyan, a természetbenelőforduló víz, amelynek a hőmérsékletemeghaladja a 30 °C-ot. Ásványvíznekazokat a felszín alatti vízrétegekbőlszármazó vizeket nevezik, amelyek nemtartalmaznak az egészségre ártalmasanyagokat, és ásványianyag-tartalmukliterenként meghaladja az 1 grammot.Az orvosi kísérletekkel alátámasztott,bizonyítottan gyógyhatásúásványvizek a gyógyvizek.Római kori freskó- és mozaiktöredékek,fürdőmaradványok bizonyítják, hogy afürdőkultúrának 2000 éves hagyományavan ezen a területen. A török kor emlékeiközül is kiemelkednek a mai napighasználatban lévő, közkedveltműemlékfürdők. Ma vizeink jelentős részétgyógyfürdőkben, strandokon,uszodákban hasznosítjuk – szinte márnincs is olyan szeglete az országnak, aholne lenne termálfürdő. Annak, aki pihenni,regenerálódni, fiatalodni szeretne,fürdőben a helye! Nem kell addig várni,míg kialakul valamilyen betegség; egyretöbben ismerik fel az egészséges életmódszerepét a betegségmegelőzésben, atartós jó közérzet kialakításában, illetve,hogy a természetes gyógymódokmellékhatások nélkül képesek elősegítenia gyógyulást. A gyógyvizek azonban nemmindig és nem mindenki számáraajánlhatóak, ezért gyógyfürdőzés előttérdemes szakorvos véleményét kérni.Ezzel a kiadvánnyal szeretnénk egykis útmutatót és ötleteket adni,elősegíteni választását.Használja ki, élvezze a lehetőségeket!Váljék egészségére!

Citation preview

Page 1: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

egészségesen!Élményekkel

Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

Page 2: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

VÁSÁROLJON 50 ALKALMASCSOPORTOS BÉRLETET A BUDAPESTI FÜRDŐKBE!

A BÉRLET BIZTOSÍTJA A FÜRDŐINNKK KKÖKÖÖZZTZTTII

ÁTJÁRHATÓSÁGOT. A GELLÉRT FFÜÜRRDDŐŐBBEEBEE

VÁLTOTT BÉRLETET 8 FÜRDŐNKBENN –– GELLÉRT, SZÉCHENYI, RUDAS, LLUUKKÁÁCCÁCSSSS,,,, DAGÁLY, DANDÁR, CSILLAGHEGGYI ÉSSS

KIRÁLY – HASZNÁLHL ATJA FEL.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK AZ

ÁTJÁRHATÓSÁG RÉSZLETEIRŐLŐ ÉSS AAZZ

ÁRAKRÓL HONLAPUNKON OLVLL ASHHAATTÓÓÓAAAAKK::

A GELLÉRT, SZÉCHENYI, RUDAS, LUKÁCS, DAGÁLY VAGY DANDÁR FÜRDŐBE ÉRVÉNYES BÉRLETÉT AZ ÉV BÁRMELY NAPJÁN MEGVÁSÁROLHATJA AZ ÖSSZES FÜRDŐNKBEN, AMELYET 365 NAPIG HASZNÁLHAT FEL.

A BÉRLET

EZMÉNYTIS TARTALMAZHAT A NAPI

BELÉPŐJEGY ÁRÁBÓL! TÖBB SZEMÉLY ÉS AKÁR EGY

IDŐBEN IS HASZNÁLHATJA.

ZMÉNNNYTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT

!

Page 3: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

egészségesenÉlményekkel 3

Bizonyára Ön is hallott már arról, hogy

Magyarország a föld alatti vizek országa.

Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint

az, hogy ebben a tekintetben a

világranglista élén szereplünk.

Több mint 1000 forrásból napi 350 000 m³

termálvíz bugyog föl naponta.

Itt álljunk is meg egy pillanatra,

stílszerűbben öntsünk tiszta vizet a

pohárba! Érdemes pontosítani, vajon mi is

a különbség a vizek között?

Termálvíz minden olyan, a természetben

előforduló víz, amelynek a hőmérséklete

meghaladja a 30 °C-ot. Ásványvíznek

azokat a felszín alatti vízrétegekből

származó vizeket nevezik, amelyek nem

tartalmaznak az egészségre ártalmas

anyagokat, és ásványianyag-tartalmuk

literenként meghaladja az 1 grammot.

Az orvosi kísérletekkel alátámasztott,

bizonyítottan gyógyhatású

ásványvizek a gyógyvizek.

Római kori freskó- és mozaiktöredékek,

fürdőmaradványok bizonyítják, hogy a

fürdőkultúrának 2000 éves hagyománya

van ezen a területen. A török kor emlékei

közül is kiemelkednek a mai napig

használatban lévő, közkedvelt

műemlékfürdők. Ma vizeink jelentős részét

gyógyfürdőkben, strandokon,

uszodákban hasznosítjuk – szinte már

nincs is olyan szeglete az országnak, ahol

ne lenne termálfürdő. Annak, aki pihenni,

regenerálódni, fiatalodni szeretne,

fürdőben a helye! Nem kell addig várni,

míg kialakul valamilyen betegség; egyre

többen ismerik fel az egészséges életmód

szerepét a betegségmegelőzésben, a

tartós jó közérzet kialakításában, illetve,

hogy a természetes gyógymódok

mellékhatások nélkül képesek elősegíteni

a gyógyulást. A gyógyvizek azonban nem

mindig és nem mindenki számára

ajánlhatóak, ezért gyógyfürdőzés előtt

érdemes szakorvos véleményét kérni.

Ezzel a kiadvánnyal szeretnénk egy

kis útmutatót és ötleteket adni,

elősegíteni választását.

Használja ki, élvezze a lehetőségeket!

Váljék egészségére!

Kedves Olvasó!

egészségesenÉlményekkel

www.budapest-regio.hu

n nem

őtt

ni.

et!

Page 4: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz
Page 5: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

egészségesenÉlményekkel 4 5

A világ legtöbb gyógy- és termálvízkútjával

rendelkező fővárosa Budapest, ezért

kaphatta meg 1934-ben a fürdőváros

címet. A 118 természetes forrásból, illetve

fúrt kútból napi 70 millió liter ásványi

sókban gazdag 21–78 °C-os víz tör fel,

melyet elsősorban a gyógy- és

termálfürdők használnak fel, de

palackozva, sőt ivókutakban is

találkozhatunk vele.

A budapesti fürdőélet egyidős a várossal,

hiszen már a rómaiak idején 14 fürdő

működött a mai főváros helyén álló

Aquincumban. A ma is látogatható fürdők

többsége az oszmán birodalom idejéből

származik, de van, amelyik a Monarchia

idején épült (pl. Gellért, Széchenyi fürdő).

A gyógyászati részleg mellett ma már

mindegyik fürdő kínál kényeztető,

wellness szolgáltatásokat is, igénybe

vehetők különböző masszázsok, szaunák,

valamint kezelések egész sora.

Budapesten jelenleg két tucat fürdő és

13 gyógyfürdő található.

A gyógyfürdőkön kívül gyógy- és wellness

szállodák is várják csábító ajánlataikkal

mindazokat, akik egy kis kényeztetésre

vágynak. A szállodák nagy része

rendelkezik wellness és fitness stúdióval,

melyek nem csak a szállodában lakó

vendégeket szolgálják ki. Egyre-másra

nyílnak a fővárosban wellness szalonok

és day spak is, ahol a test és a lélek

egyaránt megújulhat.

Forró nyári napokon irány valamelyik

strand! Egyes gyógyfürdőknek is van

strand része, de az önálló strand, mint

modern intézmény az 1920-as évektől

terjedt el Budapesten. Többségük

rendelkezik termálvizes medencével is,

azonban a strand elsősorban a

lubickolást, napozást, pihenést jelenti,

igazi családi program, ahol garantált a

tökéletes kikapcsolódás.

A bőséges és változatos wellness-

és gyógykínálatból nyújtunk most

egy kis ízelítőt.

Budapest fürdőváros

Page 6: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

Információ:1118 Budapest, Kelenhegyi út 4.Tel.: 06-1/466-6166www.budapestgyogyfurdoi.hu

Az első fürdőt és gyógyító

kórházat még II. András király

építtette ezen a helyen a 13.

században. A törökök is szívesen

látogatták; ez volt az egyik

legkedveltebb termálfürdőjük.

A fürdő vizét a Gellért-hegy

belsejében fakadó források

biztosítják, akárcsak hajdanán.

A 17. században a forrásvízzel

feltörő és a medencék fenekén

Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda

leülepedett finom iszap miatt

Sárosfürdőnek nevezték.

A mai gyönyörű szecessziós

épületet 1918-ban nyitották meg.

Tíz év sem kellett és

hullámfürdővel, később

pezsgőfürdővel bővítették.

Ma a Gellért a teljes

fürdőgyógyászati ellátás mellett

wellness szolgáltatásokat is kínál.

Tudta…?

A fürdőbelsőt Zsolnay-kerámiák díszítik, a nagycsarnok 10

díszüvegezésű ablaka, amely Arany János Buda halála című

eposzának jeleneteit ábrázolja, Róth Miksa műhelyéből került ki.

Javallatok:

Mozgásszervi megbetegedések, izületi gyulladások, keringési zavarok.

E5

Page 7: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

egészségesenÉlményekkel

Európa egyik legnagyobb

fürdőkomplexuma a boldog

békeidők, a millennium hangulatát

idézi. De a fürdő jelentősége nem

csupán gyógyvize és mérete

alapján kiemelkedő – építése is

különleges igényességgel folyt;

a gyógyfürdőt díszítő szobrok és

üvegmozaikok Magyarország

legjelentősebb művészeinek

alkotásai.

A folyamatos fejlesztéseknek

köszönhetően mára 19 medence

Tudta…?

A Széchenyi Gyógyfürdő gyógyvize Budapesten a legmélyebbről,

1246 m mélyről, 72 °C-os hőmérsékleten érkezik a felszínre.

Javallatok:

Kopásos jellegű ízületi és gerincbetegségek, krónikus izületi

gyulladások, ortopédiai műtétek és balesetek utáni rehabilitáció.

közül választhatnak a vendégek.

Az élménymedencében

sodrófolyosó, víz alatti

pezsegtetés, nyakzuhany és az

ülőpadokba rejtett, hátat

masszírozó vízsugár működik.

A komplex fürdőgyógyászati

ellátás mellett wellness ajánlatokat

is kínál a fürdő; van 9 szauna és

gőzkamra, frissítő masszázsok,

konditerem, vízi aerobic és más

tornák.

6 7

Információ:1146 Budapest, Állatkerti körút 11.Tel.: 06-1/363-3210 www.budapestgyogyfurdoi.hu

C1

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda

Page 8: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

A Duna és a meredek hegyoldal

közötti keskeny sávban,

közvetlenül a Lukács fürdő és a

Komjádi uszoda között, a felhévízi

források ölén található a Szokollu

Musztafa által 1574-ben épített

Irgalmasok Veli Bej Fürdője,

amely megbújik a kórházépület és

a klasszicista stílusú Hild udvar

között.

A fürdőt 2010-re teljes körűen

felújították. Öt, különböző

vízhőmérsékletű török medence,

jakuzzi, két gőzkamra, finn és

infraszauna, masszázszuhanyok,

hydroxeur és tangentorkád,

Kneipp-sétáló, úszómedence és

wellness szolgáltatások állnak a

vendégek rendelkezésére naponta

06.00–21.00 óra között.

Tudta…?

Gróf Marczibányi István, korának egyik legnagyobb mecénása 1802-

ben megvásárolta a Császár fürdőt, mely a török kori részt is magában

foglalta, és azt az Irgalmasrendnek adományozta. A bejárathoz egy

kőtáblát helyeztek el a következő felirattal: „Az ápolatlan betegeknek

szenteltetett 1806”.

Javallatok:

Kopásos jellegű ízületi és gerincbántalmak, krónikus ízületi gyulladások,

idegfájdalmak, csontrendszer mészhiánya, sérülés utáni állapotok.

Információ:1023 Budapest, Árpád fejedelem útja 7.Tel.: 06-1/438-8641www.velibejfurdo.hu

Irgalmasok Veli Bej Fürdője

A3

Page 9: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

egészségesenÉlményekkel 8 9

A 15. században a török uralom

idején alakult ki a mai fürdő

központja, a törökfürdő.

A 10 méter átmérőjű kupola alatt,

amelyet nyolc oszlop tart,

nyolcszögletű medence foglal

helyet. Körülötte dongaboltozatos

folyosó húzódik. A gyógy-jelleggel

üzemelő uszoda 1896-ban épült.

A gőzfürdő-egységet a 2005-ös

felújítás óta hölgyek is

látogathatják, de kizárólag keddi

napokon és szombat-vasárnap,

az úgynevezett társas napokon.

Pénteken és szombaton hajnalig

tart a társas éjszakai fürdőzés.

Tudta…?

A fürdőben a hat gőzmedencén kívül gőzkamrák, uszoda, szauna,

masszázs is igénybe vehető.

Az Ivócsarnok forrásainak vize ivókúra keretében gyomor- és bélhurut

ellen hatásos.

Javallatok:

Mozgásszervi panaszok, kopásos jellegű gerinc és ízületi betegségek,

gyulladások, porckorongsérv, idegfájdalmak.

Információ:1013 Budapest, Döbrentei tér 9.Tel.: 06-1/356-1010www.budapestgyogyfurdoi.hu

Rudas Gyógyfürdő és Uszoda

D5

Page 10: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

Egy igazi Élményfürdő, így, nagy-

betűvel, és nemcsak az izgalmas

vízi világ, a sokrétű szolgáltatások

miatt! A fedett fürdőben valóságos

utazásban lehet részünk, hiszen

72 méter átmérőjű, 5 emelet

magasságú óriáskupolája alatt a

világ egyik csodája, az Angkor-

romtemplom mása szolgál

díszletül. Európa egyik legnagyobb

fedett vízi élményparkjában

a 17 medence közül

15 egész évben üzemel.

A hullámmedencében és a

Magyarországon egyedülálló

szörfmedencében valódi

tengerparton érezheti magát a

látogató. A Bongo Kids Club

játszóházban a legkisebbeket

totyogóvár, a nagyobbakat pedig

profi, biztonságos, kétszintes

játszóház várja, szakképzett

felügyelettel és kreatív

foglalkozásokkal.

Tudta…?

Az élményfürdőben különféle extrém sportok elsajátítására is lehetőség

nyílik. Kalandpark, vízen járó labda, trambulin-gumiköteles ugráló,

úszás- és szörfoktatás, sőt még búvároktatás is várja a látogatókat.

Javallatok:

Kalandvágyóknak, azoknak, akik egész nap „bírják a strapát”, és

azoknak, akik sosem unják meg a kényeztetést.

Információ:1044 Budapest, Íves út 16.Tel.: 06-1/231-3760 www.aqua-world.hu

Aquaworld Budapest

EK+

Page 11: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

egészségesenÉlményekkel 10 11

KÉPZELJEN EL EGY UTAZÁST,AMELY SORÁN A CSALÁD EGYETLEN TAGJA SEM UNATKOZIK!A Ramada Resort – Aquaworld Budapest négycsillag superior szálloda- és élményfürd komplexum egyszerre kínál tökéletes pihenést, wellness és spa élményt, valamint csodálatos kalandokat Európa egyik legjobban felszerelt víziparkjában. A mindennapok elérhet luxusa, családbarát szolgáltatások és remek szórakozási lehet ségek várják Önt és családját egész évben.

Kedvezményes ajánlatokért látogasson el a www.ramadaresortbudapest.hu weboldalra.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS FOGLALÁS

Ramada Resort – Aquaworld BudapestH-1044 Budapest, Íves út 16. | T +36 1 2313 600F +36 1 2313 619 | E [email protected] | www.aqua-world.huwww.orientalspa.hu

LD

Gyogy_es_wellness.indd 2 2/22/11 11:54 AM

Page 12: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

A mai Lukács fürdő környékén a

12. században betegápolással

foglalkozó Szent János-lovagok,

majd a rodoszi és máltai

lovagrendek telepedtek le, akik

kolostoraik mellé fürdőt is

építettek.

A jelenlegi fürdő 1894-ben épült

fel és a Széchenyi fürdő

elkészültéig Budapest legnagyobb

és leglátogatottabb gyógyfürdője

volt. A világ minden tájáról

érkeztek ide a gyógyulni vágyók,

akik a sikeres kúrát követően

márványból készült hálatáblákat

helyeztek el a fürdő udvarának

falán, amelyek ma is láthatóak.

A szabadtéri lazító medencében

sodrófolyosó, víz alatti pezsgetés,

nyakzuhany, ülőpadokba rejtett,

hátat masszírozó vízsugár,

whirlpool, buzgárok, pezsgőágy

és még sok más vízi attrakció

működik.

Lukács Gyógyfürdő és Uszoda

Információ:1027 Budapest, Frankel Leó u. 25-29.Tel.: 06-1/326-1695 www.budapestgyogyfurdoi.hu

A3

Tudta…?

A mai élménymedence helyén hajdan természetes eredetű iszaptóban

fürdőztek, amelynek volt egy fedett része is, a kapszula alakú téli iszaptó.

Javallatok:

Kopásos jellegű ízületi és gerincbántalmak, krónikus ízületi gyulladások,

idegfájdalmak, csontrendszer mészhiánya, sérülés utáni állapotok.

Ivókúra formájában a gyomor- és bélrendszer betegségei.

Page 13: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

egészségesenÉlményekkel

A strandfürdő 1948-as

megnyitásakor a Duna medre alatt

lelt, és a Duna vizébe elfolyó

termálvizeket hasznosította. Mióta

1970-ben a Széchenyi

Gyógyfürdő vizét vezették ide, a

Dagály is a gyógyfürdők sorába

lépett. Széles körű gyógy-

szolgáltatásai mellett többféle

kényeztető masszázst is kínálnak.

Összesen 10 különböző formájú

és hőmérsékletű medencéje van.

Az élménymedencében

Természetvédelmi területen, a

Margitszigeten található a 11

medencés strandfürdő.

A medencéket a sziget

termálforrásai táplálják.

A strand egyik legnépszerűbb

attrakciója a hullámmedence.

2002-ben az úszómedencét

háromrészessé alakították: úszó-,

élmény- és strandmedencévé.

Dagály Strandfürdő és Uszoda

Palatinus Strandfürdő

sodrófolyosó, pezsgőágy,

whirlpool, nyakzuhanyok,

buzgárok, tocsogós napozók

teszik valóban élménnyé a

fürdőzést.

A gombamedence és a vese alakú

medence hullámgépei a

tengerpart zúgását utánozva

egyedi koncentrikus hullámokat

keltenek. Nyáron strandröplabda-,

streetball- és lábtenisz pálya is a

vendégek rendelkezésére áll.

Az élménymedence

nyakzuhannyal, pezsgőztetővel és

sodrófolyosóval várja a

vendégeket, de van csúszdapark,

gyermekmedence és játszótér is.

A parkban a futball-, a

strandröplabda-, vagy a lábtenisz

pálya kínál további sportolási

lehetőséget.

Információ:1138 Budapest, Népfürdő u. 36.Tel.: 06-1/452-4556www.budapestgyogyfurdoi.hu

Információ:1138 Budapest, MargitszigetTel.: 06-1/340-4505www.budapestgyogyfurdoi.hu

12 13

A2

A1

Page 14: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

Kútjából 1914-ben Pünkösd

napján tört fel a víz. A Duna-parti

strandfürdő 1935-ben létesült

Hajós Alfréd tervei alapján.

Hatalmas fákkal teli parkjában

kellemes a pihenés.

A rózsalugasok övezte medencék

között élménymedence és

csúszdás gyermekmedence is

van. A szolgáltatások körét 25 fős

szaunával bővítették.

Az elnevezés nem véletlen, hiszen

a fürdő az egykori Aquincum

területén található. A rómaiak már

ismerték és szent helyként

tisztelték az itteni források

környékét. A strand területén egy

szentély alapfalait tárták fel.

Mátyás király korában egy kórház

létesítéséről szólnak a krónikák.

A mai strandon három

korszerűsített medence van; az

élménymedencében csúszda,

nyakzuhany, pezsgőztető

működik.

Aki pedig wellness élményre

vágyik, az kipróbálhatja a szaunát

vagy a gőzkamrát.

Római Strandfürdő

Információ:1031 Budapest, Rozgonyi Piroska u. 2.Tel.: 06-1/388-9740www.budapestgyogyfurdoi.hu

Pünkösdfürdői Strand

Információ:1039 Budapest, Királyok útja 272.Tel.: 06-1/388-6665www.budapestgyogyfurdoi.hu

Page 15: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

egészségesenÉlményekkel

A Csillaghegyi Strandfürdő már az

1800-as évek második felétől

működött; ez a főváros legrégebbi

strandja. A strandfürdő a

hegyoldalban lépcsőzetesen épült.

Az ősparkos környezetben

3 vízforgatós medence és egy

szauna található.

Sátortető alatt télen is üzemel;

a 33 méteres úszómedence vizét

25-26 fokra fűtik.

A fürdőt 2000-ben teljesen

felújították.

A zuglói Paskál Budapest

legfiatalabb standfürdője,

1989-ben épült.

Létesítését az 1965-ben végzett

1735 m mélységű kútfúrás tette

lehetővé, melyből akkor 1000 liter/

perc hozamú, 70 °C-os víz tört elő.

A korszerű vízszűrő-forgató-

berendezéssel felszerelt gyermek-

és úszómedence, a kulturált,

sportpályákkal is rendelkező

parkosított környezet kellemes

pihenést biztosít.

14 15

Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda

Információ:1038 Budapest, Pusztakúti út 2-6. Tel.: 06-1/250-1533www.budapestgyogyfurdoi.hu

Paskál Strandfürdő

Információ:1141 Budapest, Egressy út 178.Tel.: 06-1/252-6944www.budapestgyogyfurdoi.hu

Page 16: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz
Page 17: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

egészségesenÉlményekkel

Mózesnek könnyű lett volna

Magyarországon vizet fakasztani, ugyanis

itt szinte mindenhol gyógy- és termálvíz

tör elő a földből. A főváros környékén

számos gyógy- és termálfürdő, valamint

strand várja azokat, akik felfrissülésre

vágynak. A Duna mindkét partja kiváló

gyógy- és wellness lehetőségeket kínál a

kikapcsolódni vágyóknak, a régi, patinás

fürdőktől a modern, minden igényt

kielégítő fürdőkig és szállodákig.

A magyaroszági Duna-szakasz

legfestőibb része az Esztergom és

Szentendre között elterülő Dunakanyar.

A történelmi és egyházi műemlékeiről

híres Esztergom gyógyvizét – mely a

város 1500 négyzetméteres

élményfürdőjében is megtalálható –, már

a kora középkorban is gyógykezelés

céljából alkalmazták. A Dunakanyarban

maradva Visegrád következik a „sorban”,

gyógyvízkészletét tekintve. A kisváros

egyik 4 csillagos wellness szállodájának

római és török stílusjegyekkel felruházott

fürdője mind a kisgyermekes családok,

mind a feltöltődésre vágyó vendégek

számára páratlan élményt nyújt.

A központi régiót felfedezni vágyók a

Csepel-sziget „fővárosában”, Ráckevénis megpihenhetnek wellness szállodában,

vagy élményfürdőben. A Duna mentén

fakadó egyedülálló gyógy- és termálvíz

készlet azonban csak egy ok arra, hogy

ellátogassunk a folyó jobb és bal partjára.

A környék lenyűgöző tájakkal, történelmi

értékekkel, műemlékekkel és színes

programokkal várja az utazót.

Esztergom egyik büszkesége az ország

legnagyobb temploma, a Bazilika. Ahol az

összeszűkült folyóvölgy hirtelen kitágul, ott

magaslik Visegrád, a Duna-mente egyik

legszebb történelmi települése a

Fellegvárral. Visegrádtól délre a

Szentendrei-sziget kíséri utunkat a

Dunakanyar gyöngyszemének is nevezett

mediterrán hangulatú kisvárosig,

Szentendréig.

A Dunakanyart elhagyva Gödöllőn,

Európában is egyedülállónak számító

történelmi időutazásban lehet részünk a

barokk Királyi Kastélyban.

Látnivaló bőven akad, akármelyik irányba

is indulunk el, érdemes tehát több napos

tartózkodást tervezni a régióba.

Budapest környékén

16 17

Page 18: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

3=4 Fizessen hármat,

maradjon négyet!

Érvényes: 2011.03.01–

2012.03.31-ig, kivéve kiemelt

időszak. 2011. június 13. és

augusztus 31. között csak

hétköznapokra foglalható,

vasárnap vagy hétfői érkezéssel.

Szállás félpanzióval 4 éjszakára,

valamint a szálloda fürdő- és

wellnessközpontjának használata:

külső és belső élményfürdő,

gyermek- és termálmedencék

(32 és 38 °C), szabadtéri úszó-

medence, nyári strandmedence

napozóterasszal, tepidárium és

szaunapark (finn szaunák, illatos

gőz- és aromakabin, merülő-

medence, élményzuhanyok, jégkút,

pihenőhelyiség), részvétel a

csoportos sport progra mokon,

gyermek játszóház, fitneszterem,

fürdőköntös használat, valamint

szobafoglalásonként egy 2 500 Ft

értékű kupon, melyet wellness

kezelés, és egy 5 000 Ft értékű

kupon, melyet kozmetikai kezelés

igénybe vétele esetén lehet beváltani.

Ár: 62 900 Ft/fő+IFA kétágyas

szobában

Thermal Hotel Visegrád superior

Információ:2025 Visegrád, Lepence-völgy, hrsz. 1213Tel.: 06-26/801-900, 801-902; Fax: 06-26/[email protected]; www.thv.hu

A2

EK+

Page 19: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

egészségesenÉlményekkel 18 19

Élményfürdő, wellness világ,

egészségközpont, hamam, szép-

ségközpont egy helyen. Mindezt a

Bazilika és a történelmi óváros

panorámája teszi teljessé.

A fedett élményfürdő medencéit

2 csúszda és infraszauna egészíti

ki. A legkisebbek részére játszó-

házat is kialakítottak. A kis gyer-

mekesek igényeire kiemelten

figyelnek a létesítményben; az

Aquasziget bababarát

élményfürdő. A Wellness Világ

szaunái, relaxációs

Tudta…?

A fürdőt Finta József Ybl- és Kossuth-díjas építész tervezte.

Az Élményfürdő egyik legkedveltebb látványossága Zoli, a pápaszemes

kajmán. A kis hüllő az élményfürdő fedett részében, a lépcső alatti

terráriumban lakik.

pezsgőmedencéje a pihenő-

terekkel, az élmény zuhanyokkal

és a fitness teremmel a test és a

szellem teljes regenerálódását

ígérik. A Hamam az Aquasziget

tradicionális török fürdője. A kültéri

strand a nyári szezon ideje alatt

tart nyitva, de a 25 méteres

úszómedence és a kültéri

pihenőmedence a kiúszókon

keresztül télen is használható.

A medencék mellett nyaranta óriás

gyermekjátszótér, strand röp lab da

pálya és grillterasz is működik.

Információ:2500 Esztergom, Táncsics Mihály u.5.Tel.: 06-33/511-100www.aquasziget.hu

C1

Aquasziget Esztergom Élményfürdő

Page 20: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

A Leányfalui Strand- és

Termálfürdő Budapesttől 27

kilométerre, a festői

Dunakanyarhoz vezető 11-es főút

mellett található. A téli időszakban

az 50 m-es úszómedence és a

tanmedence fűtött sátorral fedett,

s a részben nyitott gyógy- és

élménymedencék is folyamatosan

üzemelnek. Nyáron 6 medence, a

gyermek- és strandmedencék

tavasztól őszig működnek.

Szauna, gőzfürdő, különféle

masszázsok, télen jégpálya,

nyáron homokos talajú foci- illetve

kézilabdapálya, játszótér, büfék,

étterem is a vendégek

rendelkezésére állnak.

A termálfürdő egész évben,

minden nap nyitva tart, 6-19 óráig.

Minden pénteken és szombaton

zenés éjszakai fürdőzés: 20–24

óráig.

Termálfürdő – Leányfalu

Információ:2016 Leányfalu, Móricz Zs. u. 142.Tel.: 06-26/383-370www.leanyfurdo.hu

B2

EK+

Javallatok:

Mozgásszervi megbetegedések, ideg- és izomfájdalmak kezelésére.

Page 21: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

egészségesenÉlményekkel

Napjainkra valóságos

„üdülőparadicsommá” vált a

Cserhát és a Börzsöny lábánál

fekvő község. Tavát a régiek

tengerszemnek gondolták; úgy

tartották, a tengerrel van

összeköttetése a föld alatt,

Bánki feltöltődés

Érvényes:

2011.06.15–2012.03.31.

2011 nyarától megújult

szolgáltatásokkal várjuk a bánki Tó

Wellness Hotelben. Fedezze fel

Ön is új wellness részlegünket,

mely új medencetérrel és szauna-

világgal gazdagodik. Az aktív

kikapcsolódásra vágyók is

élvezhetik majd a Nógrád

megyében egyedülálló sport- és

szabadidőközpontunkat, ahol

különleges magaslati akadálypálya

várja a kicsiket és a nagyokat

mivel a tó mélységét sosem

sikerült megmérni, és a tó esőzés,

felhőszakadás esetén sem árad

meg, ugyanakkor nagy szárazság

idején sem szárad ki.

A megkapó szépségű tóra szépen

kialakított, sokoldalú szolgáltatást

nyújtó strandfürdő épült, amely

egész nyáron várja látogatóit.

Vízi színpada – az ország egyik

legszebb szabadtéri színpada –

a Bánki Nyár rendezvényeinek

helyszíne.

egyaránt. Új szobáink

mindegyikéből élvezhetik majd a

Bánki-tó nyújtotta csodálatos

panorámát.

Bevezető ár: 9 500 Ft-tól/fő+IFA

(reggelivel)

20 21

A Bánki-tó

Információ:2653 Bánkwww.bank-falu.hu

B2

Tó Wellness Hotel superior

Információ:2653 Bánk, Petőfi út 73.Tel.: 06-35/342-309; Fax: 06-35/[email protected]; www.to-hotel.hu

B2

Page 22: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

A Budapesttől alig 20 kilométerre

található Mogyoród már nemcsak

a Forma 1-es futamokról

nevezetes; itt épült meg az ország

legnagyobb vízi szórakoztató-

parkja, az Aquaréna.

21 csúszda, összesen másfél

kilométernyi csúszdapálya

kanyarog föld fölött és föld alatt.

A kilenc medence között igazi

kihívást jelent a háromszintes

ugrómedence. A bátortalanabbak

a lassan hömpölygő Lusta folyót

válasszák! A szárazföldön is

számtalan szórakozási, sportolási

lehetőség kínálkozik. Van

röplabda-, foci- és tollaslabda

pálya, de a parkban sport- és

tréfás ügyességi játékokat is

szerveznek, amelyeken

ingyenesen vehetnek részt a

vendégek.

Az apróságokat és szüleiket

baba- és gyermekjátszótér,

strandjátékok, árnyékos kuckók,

valamint családi napozó várja.

Információ:2146 Mogyoród, Vízipark út 1.Tel.: 06-28/541-100www.aquarena.hu

Aquaréna – Mogyoród

B3

Tudta…?

A dimbes-dombos mogyoródi táj legmagasabb pontján, a Somlyó-

hegyen áll a Makovecz Imre által tervezett Szent László kilátó-kápolna.

Javallatok:

Víz- és napimádóknak, mindazoknak, akik felhőtlen, vidám és aktív

pihenésre vágynak.

Page 23: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

Nyári álom, Nyári álom, TÉLI ÁRON!TÉLI ÁRON!

2 felnőtt + 2 gyermek napi belépő 10 000 Ft

2 felnőtt + 2 diák napi belépő 13 000 Ft

2 senior + 2 gyermek napi belépő 8 000 Ft

Felnőtt napi belépő 4 000 Ft / fő

Diák/Senior napi belépő 3 000 Ft / fő

Gyermek napi belépő 2 000 Ft / fő

AZ AQUARÉNA

Ha Ön a kényelmet választja, vásároljon online a www.aquarena.ticketportal.hu oldalon.Lejáró üdülési csekkét beváltjuk! Személyesen a ticketportal jelzett partnerirodáiban illetve postai utánvétellel! Lejáró üdülési csekkjeit küldje el ajánlott levélben 2146 Mogyoród, Vízipark út 1. címre és az Aquaréna visszaküldi Önnek a 2011-es szezonban felhasználható belépőit.A jegyek felhasználhatóak az aquaréna teljes szezonjában 2011. május 28-től augusztus 28-ig, naponta 09.00 - 19.00 óra között.

További információ: www.aquarena.hu

Magyarország legnagyobb vízi szórakoztatóparkja kedvezményes belépőjegyeket kínál a 2011-es nyári szezonra!

egészségesenÉlményekkel 22 23

Page 24: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

„Ahol a sport élménnyel párosul”

– állítja magáról a Park, s nem ok

nélkül. Itt található Magyarország

egyik legnagyobb fitness-wellness

centruma. A fürdőközpont

úszómedencéje és pezsgőfürdője

mellett szaunák, tepidárium,

gőzfürdő és kényeztető kezelések

vehetők igénybe.

A különböző típusú aerobic

foglalkozások, a kondícionáló és

cardio fitness termek segíthetnek

az erősödni, vagy éppen fogyni

vágyóknak.

A kültéri strand medencéibe

óriás csúszdákról, sőt akár

trambulinról is csobbanhatunk,

az élményeket sodrófolyosó,

vízbe süllyesztett koktélbár és

gyermekmedencék teszik teljessé.

Nyáron további sportolási

lehetőségeket kínál a 2 salakos

és a műfüves teniszpálya,

a kosárlabda-, kézilabda- és

strandröplabda pályák, valamint a

vízilabda- és röplabda medence.

A több napos kikapcsolódást

keresőknek remek szállás lehető-

séget kínál a létesítményben

helyet kapott panzió.

Információ:2310 Szigetszentmiklós, Tököli út 184. Tel.: 06-24/468-997 www.oaziswellness.hu

Oázis Wellness Park – Szigetszentmiklós

B4

Tudta…?

A Ráckeve-Soroksári Duna-ág kiemelkedő jelentőségű természeti

értéke az az úszóláp-együttes, amely a kiterjedése alapján Európában

a második legnagyobb úszólápos terület.

Page 25: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

A fürdő a több mint 1000 méteres

mélységből feltörő, 52 °C-os

gyógyvízre épült, melynek

gyógyhatása bizonyított. Egész

évben üzemelő fedett részében

4 sávos úszómedence, gyermek-

medence, termál élménymedence,

szoláriumok és masszázsszalon áll

a vendégek rendelkezésére.

Az úgynevezett vitál központban

aromaterápiás, gyógynövényes

szaunák, gőzkabin, kültéri

gyógyvizes medence és

tepidárium, valamint Kneipp-kúra

segít felfrissülni, regenerálódni.

A kültéri medencék között van

termál- és gyógyvizes

ülőmedence, úszómedence és

élménymedence, de vannak

pezsgőágyak, sodrófolyosó, vízi

röplabda medence és vízi bár is,

no meg 4 óriáscsúszda.

A gyógyvíz jótékony hatásait

érdemes több napon keresztül

élvezni, az igényes kikapcsolódást

termál kemping, faházas villapark

és 4*-os termál hotel is biztosítja.

Aqualand Termál- és Élményfürdő Ráckeve

Információ:2300 Ráckeve, Strand u. 1.Tel.: 06-24/423-220 www.aqua-land.hu

A4

Tudta…?

Egy legenda szerint Petőfi a János vitéz alakját egy ráckevei jobbágy-

fiúból lett huszárkapitányról mintázta, ezért áll a János vitéz díszkút a

város főterén.

egészségesenÉlményekkel 24 25

Page 26: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

Duna-parti Wellness Party

Érvényes:

2011.03.01–2011.12.20.

Szállás 2 éjszakára félpanzióval,

1 frissítő masszázs, 1 talp-

masszázs, 1 arcmasszázs vagy

manikűr vagy fodrász igény

szerint, 1 reggeli torna vagy jóga

és 1 alkalommal az infrakabin

használata.

A szálloda fürdő- és wellness-

központjának használata: látvány-

és úszómedence, pezsgőfürdő,

szauna, sókamra, gőzkabin,

Kneipp-kúrák, teabár,

merülőmedence, fitness- és

kondicionáló terem. A csomag

péntek és vasárnap között vehető

igénybe.

Ár: 45 000 Ft/fő+IFA

Kék Duna Wellness Hotel

Információ:2300 Ráckeve, Dömsödi út 1/ATel.: 06-24/523-230; Fax: 06-24/[email protected]; www.wellnesshotel.hu

A4

-calEK+

Page 27: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

egészségesenÉlményekkel 26 27

Cegléd a régió egyik legkiválóbb

termál adottságokkal rendelkező

városa. Gyógyfürdő, termálfürdő,

gyógy-, sport- és wellness

masszázs, gyógykezelés,

aquapark, csúszdapark mind

megtalálható itt. Az összesen tíz

kül- és beltéri medence közel

1400 m2 vízfelülettel biztosítja a

gyógyászati és wellness

programokat. A többszintes

fürdőépületben élménymedence,

két ülőmedence és egy

gyermekmedence, gyógytorna

medence, súlyfürdő, tangentor-

kádak, tornaterem, gyógy- és

wellness masszázs, fizikoterápiás

kezelések szolgálják a gyógyulást,

kikapcsolódást egész évben.

Az eredetileg gyógy- és

strandfürdő Aqua Centrummal

egészült ki; a 17 csúszdás

csúszdaparkban a legkisebbek

mini csúszdákon hancúrozhatnak.

A sportpályák és játszóterek

sport, animációs és kulturális

programoknak adnak helyet.

Tudta…?

Cegléden van az ország egyetlen Dobmúzeuma. Gyűjteménye a jazz-dob

történetét mutatja be.

Gyógyfürdő és Szabadidőközpont – Cegléd

Információ:2700 Cegléd, Fürdő út 27-29. Tel: 06-53/[email protected]; www.cegleditermal.hu

D4

EK+

Page 28: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

Akciós kényeztető napok a

Nyerges Hotel Termálban

Érvényes: 2011.03.01–09.30.

Szeretettel várjuk Önt Monoron,

Közép-Európa legnagyobb

nádfedeles szállodájában.

Családias hangulatú éttermünkben

házias ízekkel, búboskemencés

finomságokkal, valamint lovardával

várjuk vendégeinket.

Kényelmes szobáink, termál-

medencénk, jacuzzi és híres

családias vendégszeretetünk

garantálja az Ön gondtalan

pihenését.

Az ajánlat tartalma: szállás

kétágyas szobában 4 éjszakára,

büféreggeli, termálfürdő és jacuzzi

használat, parkolás, WIFI

Ár: 19 000 Ft/fő+IFA

Nyerges Hotel és Étterem superior

Információ:2200 Monor, Hegyessy tanya 57.Tel.: 06-29/410-758, 610-880, 610-890 Fax: 06-29/[email protected]; www.nyergeshotel.hu

C4

BioszaunaA 40–50 °C-os hőmérséklet kellemes klímát teremt, amely nem

megterhelő a test számára, és gyakran különböző éterikus

esszenciákkal vegyítik. A különböző színjátékok lazítóan vagy

élénkítően hatnak.

Finn szaunaMagas hőmérsékletű szauna (90–100 °C) kb. 10%-os

páratartalommal. A szaunát követő szabadban történő lehűlés, hideg

vizes medencében történő megmártózás és hideg öntetek által

felélénkül a vérkeringés és erősödik az immunrendszer.

HamamA Hamam a gőzfürdő keleti változata. A törökfürdőben a Hamam

mester felügyelete és segítsége mellett egy többfázisú folyamat

kezdődik. Speciális Hamam kesztyűvel végzett bőrradírozás után a

rituálé olívaolajos, szappanhabos lemosással folytatódik, hogy a test

megszabaduljon a szennyeződésektől. Ezek után olajos masszázs

következik.

Wellness kisokos

-calC+

Page 29: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

egészségesenÉlményekkel

A fürdő működése egy fúrt

hévízkúton alapul; 650 méter

mélyről tör fel az 52 °C-os

termálvíz. 2003-ban egy szakértői

csoport által végzett kutatások

eredményeképpen a termálvizet

gyógyvízzé minősítették.

A gyógymedence mellett a 25

méteres, feszített víztükrű

strandmedence, egy gyermek-

medence és egy 33 méteres

úszómedence kínál felfrissülést

meleg nyári napokon.

Sportpályák és játszótér teszik

teljessé a strandolást.

Javallatok:

A hévíz általános nyugtató,

alvásjavító, fájdalomcsillapító

hatással bír az idegrendszerre, de

különféle bőrbetegségekre,

mozgásszervi és nőgyógyászati

problémákra is javasolható.

Általános erősítő, ellenállásfokozó

hatású.

Tudta…?

Tapiószentmártonról származik

Kincsem, a „Csodakanca”, amely

54 versenyt futott, s valamennyit

megnyerte.

28 29

Strand- és termálfürdő – Tápiószentmárton

Információ:2711 Tápiószentmárton, Üdülőterület Tel.: 06-29/424-125www.sportcsarnok.extra.hu

A8

A Kincsem Lovaspark egész évben szeretettel várja vendégeit. A gyó-gyító energiájú Attila domb mellett számos kikapcsolódási, rekreációs lehetõséget kínálunk: pl. minigolf, tenisz, futball és kosárlabda pályák, lovaglási, kocsikázási lehetõség, aurafotózás, alkalomszerûen sétarepü-lés stb. Több kategóriájú szálláskínálatunkban összesen 100 fõt tudunk elhelyezni, és természetesen nem csak szállóvendégeink tudják az étterem és a rusztikus hangulatú borozó szolgáltatásait igénybe venni.

Kincsem Lovaspark

www.kincsemlovaspark.hu 2711 Tápiószentmárton, Sõregi út 1., +36 (29) 423-056

Page 30: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

Tourinform Telefonos Szolgálat

Tel.: 06-1/438-8080 (0–24)

[email protected]

www.tourinform.hu

Budapest V.,

Sütő utca 2. (Deák tér)

(08.00–20.00)

Budapest VI.,

Liszt Ferenc tér 11.

Cegléd 2700, Kossuth tér 1.

Tel.: 06-53/500-285

Fax: 06-53/500-286

[email protected]

Gödöllő 2100, Királyi Kastély

Tel.: 06-28/415-402

Tel./Fax: 06-28/415-402

[email protected]

Kiadja: Magyar Turizmus Zrt. / Budapest-Közép-dunavidéki Regionális Marketing Igazgatóság 2011.

Nyomdai előkészítés: VIVA Média Holding. Térkép: Paulus Kft., Nyomda: Pauker Nyomdaipari Kft.

A kiadványban szereplő ajánlatok tartalmáért a Magyar Turizmus Zrt. nem vállal felelősséget. További

információért kérjük keresse közvetlenül a szolgáltatókat. Az árak tájékoztató jellegűek. Közvetlenül a

szálláshelynél érdeklődjön, hogy a kiemelt időszakokban (pl. Húsvét) érvényes-e az ajánlat!

Ingyenes kiadvány!

Tourinform-irodákTurista információ - Tourist information

®

-cal Kalóriaszegény (fogyókúrás) ételek

Kerékpárbérlés

Golf/minigolf

Lovaglás

Tenisz

Orvosi felügyelet

Akadálymentesített

EK+

C+

Bankkártya

Üdülési csekk

Egészségpénztár elfogadóhely

Gyermekkedvezmény

Diabetikus ételek

Vegetáriánus ételek

Jelmagyarázat

Ócsa 2364, Bajcsy-Zsilinszky u. 2.

Tel.: 06-29/578-750

Tel./Fax: 06-29/578-751

[email protected]

Ráckeve 2300, Eötvös u. 11.

Tel./Fax: 06-24/429-747

[email protected]

Szentendre 2000, Bercsényi u. 4.

Tel./Fax: 06-26/317-965, 317-966

[email protected]

Vác 2600, Március 15. tér 17.

Tel.: 06-27/316-160

Fax: 06-27/316-464

[email protected]

Zsámbék 2072, Etyeki út 2.

Tel./Fax: 06-23/342-318

[email protected]

Page 31: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz
Page 32: Budapest és környéke gyógy- és wellness kalauz

SZÓRAKOZÁS A TROPICARIUMBAN

„ÁLLATI” KALAND, ÉLMÉNY, „ÁLLATI” KALAND, ÉLMÉNY,

WWW.TROPICARIUM.HU1223 Budapest, Nagytétényi út 37–43.

Campona bevásárlóközpontTel.: (+36-1) 424-3053

Félelmetesnek látszó kétméteres CÁPÁK, simogatható RÁJÁK,lustán elnyúló ALIGÁTOROK, szabadon repkedô MADARAK, játékos MAJOM családok,egzotikus HÜLLÔK, KÉTÉLTÛEK, ROVAROK és színpompás édes- és sósvízi HALAK

ezrei láthatók karnyújtásnyira a látogatóktól a világ minden tájáról.Csütörtökönként 3 órakor látványos CÁPAETETÉS.

Többnyelvû információs rendszer, interaktív játékok, gyermekszülinapi program,BÚVÁRKODÁS, különféle érdekes szolgáltatások

egy helyen trópusi állatkertünkben.

SZÓRAKOZÁS A TROPICARIUMBANMBANNNMBMMBBAAAANNAAANNNNNAAAAAANNNNNNAAAANNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNN

148x210.indd 1 2/14/11 10:06 AM