Copyright © Fiala Borcsa, 2017

Borítóterv és -illusztráció

© Bernát Barbara, Halisten Stúdió, 2017

132

Haláleset a gáton

Csöndes, békés éjszaka volt, a csillagok fényesen ragyogtak az égen. A szavanna kékeszölden tün-döklő fűszálait langyos szellő ringatta, e száraz-földi fűtenger kellős közepén pedig magányos szi-getként tornyosult a szürke gránitszikla, melynek tetején, mint mindig, most is a borzas sörényű, sárga oroszlán heverészett mozdulatlanul. Szo-morú tekintetét az Esthajnalcsillagra függesztette némán, és időnként fájdalmas sóhajtás szakadt fel belőle. Szívszaggató látvány volt az állatok ki-rályának súlyos bánata. A magas fűben álldogáló Peti úgy, de úgy szerette volna megvigasztalni va-lahogy, de a lelke mélyén érezte, hogy erre egyma-gában képtelen lenne. Túlságosan jelentéktelen, túlságosan picike volt ő ahhoz, hogy elmulassza az oroszlán szívét gyötrő hatalmas kínt.

„Szegény, szegény búbánatos oroszlán…” – gondolta Peti, szíve csordultig telve részvéttel,

133

mint minden egyes alkalommal, amikor álmá-ban a szafari fűtengerében ébredt.

Ám ezúttal, ahogy fi gyelmesebben nézte e fen-séges állatot, valami egészen szokatlant vett észre. Szinte biztos volt benne, hogy korábbi látogatásai alatt nyoma sem volt semmi ilyesminek. Óvato-san előrelépett, nehogy megzavarja a bús képű oroszlánt, és halkan a szikla felé osont, melynek háttérében baljóslatú, sötét árnyak bontakoztak ki. Ahogy közelebb lépett, kezdtek kirajzolódni a gyanús halmok körvonalai, és…

Peti iszonyodva torpant meg, lába a földbe gyö-kerezett. A fél méter magas elefántfűben itt is, ott is fi atal állatok holtteste hevert. Egy tüskés bokor tövében három gazella feküdt, nyakuk természet-ellenes szögbe facsarodva. Üveges tekintetükben mintha még visszatükröződne rettentő kínok között elszenvedett haláltusájuk, szájuk szélére zöldes hab nyomai száradtak. Nem messze tő-lük egy hiéna feküdt, őrült vigyorgásba torzult szájából feketén nyúlt ki a nyelve. Peti szeme egy gnú torz, felpüff edt tetemén, majd néhány zsiráf-borjú mozdulatlan, idomtalan alakba csavarodott

134

testén állapodott meg. Te jóságos ég, micsoda pusztítás! Rettenetes látvány volt a temérdek élet-telen, eltorzult test, melyeket körbelengett a halál édeskés szaga. Petinek felfordult a gyomra. Még soha nem érezte ennyire egyedül és elveszettnek magát, mint a hullákkal tarkított, néma, bűzös táj közepén. Undorodva megborzongott.

Vajon mi történhetett? Ki vagy mi tehette e ször-nyűséget ezekkel a szerencsétlenekkel? Annyi biztosan látszott, hogy nem felbőszült ragadozó-horda végzett az állatokkal, hiszen sem vér, sem bármi külsérelmi nyom nem utalt erre. Talán mindet valami irtózatos, gyilkos betegség terítette le a lábáról? Vagy egy meteor pusztította el őket, mint annak idején a dinoszauruszokat? Nem, ez utóbbi biztos nem lehetett, hiszen a holttestek kö-rül lágyan ringatózó fűnek szemmel láthatólag semmi baja nem volt. De akkor mi történhetett, melynek következményeként élettelenül hevertek az állatok, ameddig csak Peti szeme ellátott?

De várjunk csak! Hát ott meg mi mozog? A fi ú hunyorított, hogy a szürkületben jobban lássa

135

azt a tűzvörös foltot, amin az imént megakadt a szeme. Valami mégiscsak élt e halott és rideg szavanna szívében. Egy lángolóan tűzpiros folt cikázott fürgén a holtestek között, egy aprócs-ka állat szimatolt körbe, sebesen járva, olykor meglapult egy-egy bokor tövében. Egy tűzpiros bundájú róka! Petiből már majdnem felszakadt valami halvány megkönnyebbülésféle az ismerős állatka láttán. Nagyon emlékeztette őt valakire. De kire is, hisz itt van, a tarkóján érzi felkúszni az agyába a képet… Igen, már a nyelve hegyén van a neve…

Ekkor hatalmas döndüléssel megremegett a talaj, és hirtelen megbillent a lába alatt a föld, mintha csak egy elvarázsolt kastélyban lenne. A fűtenger szigetekre szakadt, egy majomkenyér-fa a közepénél kettéhasadt, az éjszakai táj képe, mint egy kirakós, amit türelmetlen gazdája félre-söpört, apró darabokra töredezett, és a darabkák hullani kezdtek lefelé a semmibe. A döglött álla-tokkal, a hullaszagú táj szilánkjaival, a sötét és magányos szavanna apró darabokra hullott szi-geteivel együtt Peti is zuhant, zuhant megállítha-tatlanul a mélybe. Teste magatehetetlenül, egyre

136

gyorsabban és gyorsabban közeledett a mágneses erejű, éjfekete semmi felé, amikor…

A

…a paplan alatt hatalmasat rándult, ahogy hir-telen felébredt az iménti pokoli lidércnyomásból. Még mindig forgott a gyomra, a szívét jeges kezek markolták, a gondolatai pedig egészen össze vol-tak zavarodva. Valami rettenetes dolog fog tör-ténni, erre mérget vett volna, de a legszörnyűbb az egészben, hogy fogalma sem volt, mi lesz az. Úgy érezte magát, mint akit kikötöztek egy sín-re, és messze, a távolban már hallja az egyre kö-zeledő vonat robogó moraját, de képtelen ellene bármit is tenni. Hiába igyekezett elhessegetni e baljós gondolatokat, megnyugtatni magát, hogy ez csak egy buta álom volt, semmi több, egysze-rűen nem tudott szabadulni a nyomasztó érzés-től, mely a torkát szorongatta.

Rettenetesen aggódott. Végül kótyagos fejjel kicsoszogott a kony-

hába, hátha egy csésze forró kakaó segít elmu-lasztani a gyomrába telepedett rossz érzést. Ám

137

hiába kortyolgatott nagyokat a bögréjéből, csak nem lettek vidámabbak a gondolatai. Bárcsak az apukája mihamarabb hazaérne! – sóhajtott egy nagyot. Rettentően magányosnak érezte magát, ahogy ott üldögélt fogvacogva a konyhaszéken, és még a délutánra tervezett kártyázás a fi úkkal és Miriékkel sem tudta jobb kedvre deríteni. Na-gyon hiányzott neki most az apja, de hiába, kora estig egészen biztosan a Széltoló Szöszin dolgozik, semmi remény rá, hogy hazajöjjön.

Ahogy búsan, kedveszegetten ücsörgött, egy-szer csak közeledő motorzúgás hangja ütötte meg a fülét. Bár maga sem mert hinni benne, gyorsan lecsapta a bögréjét, és úgy, ahogy volt, pizsamá-ban, csíkos hálóköntösben, mezítláb kiszaladt a fedélzetre.

Micsoda szerencse! Mintha valaki odafent meghallotta volna a szívében égő vágyat: az apja érkezett haza.

Peti szó nélkül a nyakába ugrott, és szorosan átölelte. Megkönnyebbülve szívta magába az apu-kája ismerős, otthonos illatát. Így álltak összefo-nódva hosszú percekig, míg végül Peti kibonta-kozott az ölelésből.

138

– Jaj, de örülök, papa, hogy hazajöttél! De mi történt? Csak nem vagy beteg? Vagy… ugye nem rúgtak ki a munkahelyedről?

– Elképesztő dolog történt… Igazság szerint még mindig nem tértem teljesen magamhoz… – dadogta az apja kissé üveges tekintettel bambul-va maga elé. – Te jó ég! Még ilyet… Eszméletlen. Rettenetes! Fel nem foghatom ésszel… Épp itt? Budapest szívében? Komolyan mondom, el sem hiszem! Ha nem a saját szememmel láttam volna, azt hinném, hazugság az egész. Döbbenet! Hát ez…

– De micsoda, mondd már!– Muszáj legurítanom egy sört. Nem is hiszem

el! Én még ilyet… Velem ilyesmi… Micsoda vi-lágban élünk! Még szerencse, hogy te jól vagy, Petikém, nem is tudod, mennyire aggódtam érted, amíg hazaértem! Hiszen aki ilyet művel, attól ki tudja, milyen gazemberség telik még ki. Most mitévők legyünk? Komolyan mondom… Őrület! Legszívesebben most azonnal felhúznám a vasmacskát, csak el innen, minél messzebb! De hát… Meg ugye… A rendőrség is…

139

Beletelt egy kis időbe, amíg Tamás lecsillapodott annyira, hogy Peti végre ki tudja belőle húzni, mi is történt pontosan.

– Komolyan mondom, Petikém! Ha valaki ilyesmit mesél nekem, azt hinném, nagyzol, vagy csak kitalálta az egészet. Tényleg, mintha csak egy krimibe csöppentem volna – mesélte az apja, miközben nagyot kortyolt a kukoricasöréből. – Ahogy reggel ki akartam kötni a Széltolón, látom, hogy a hajó előtti partszakasz körbe van húzva Rendőrség feliratú szalagokkal. A kordonon belül pedig vagy hat fehér kezeslábasba bújtatott zsaru mászkált. Tisztára, mint az amerikai fi lmekben! Óvatosan lépkedtek, gondolom, azért, nehogy összejárják a nyomokat, vagy véletlenül eltüntes-sék a bizonyítékokat. És ahogy ott meresztem a szemem, képzeld, egyszer csak megláttam! A ho-mokföveny oldalában egy holttest hevert, arccal lefelé. Egy igazi hulla!

Peti nagyot nyelt izgalmában. Ő bezzeg so-hasem látott hullát, legalábbis igazit még egyál-talán nem, legfeljebb néha rémálmaiban vagy a tévében. És hát az őszintén szólva nem ugyanaz.

140

Pedig olyan gyönyörűségesen el tudná mesélni a haveroknak, hogy csak na! Gondolatban már el is kezdte színezni a történetet. Végül is mit tudhat-ják az osztálytársai, hogy ő nem kísérte el a pa-páját szombat reggel dolgozni…, nem igaz? Nem kell azt nekik tudni! Majd nem köti az orrukra, és kész. Micsoda klassz sztori! Ő lesz hétfőn az osztály sztárja! Muszáj minden aprócska részletet megtudnia.

– És mondd csak, papa, hogy nézett ki az a hulla? Fel volt püff edve? Vagy kés állt ki a hátá-ból? Netán a mellkasából vér szivárgott egy go-lyó ütötte lyukon keresztül? Vagy baltával le volt vágva a feje?

– Hát… igazság szerint a hajóról keveset lát-tam, meg elég nagy volt a nyüzsgés a holttest kö-rül. Mintha sötét ruhája lett volna, meg… talán sötét volt a haja.

Peti magában bosszankodott. Az biztos, hogy az apja ritka vacak szemtanú. Micsoda pocsékolás mindez a sorstól! Olyan mázlija van, hogy elé sodor az élet egy pipec kis hullát, tálcán kínál-ja neki az ég ezt a klassz kis tetemet, erre csak

141

annyit vesz rajta észre, hogy sötét. Úr.Is.Ten! Bezzeg, ha ő lett volna ott! Talán akkor a se-gítségével a rendőrök mostanra már fel is gön-gyölítik az ügyet! Lelki szemei előtt megjelent a kép, ahogy a köpcös polgármester a tiszteletére rendezett nagyszabású ünnepségen a mellkasá-ra tűzi a becsületrendet, a bajszos rendőrfőkapi-tány meg összecsapja a bokáját, tiszteleg, aztán a meghatottságtól könnyes szemmel kezet ráz vele. A kerületi kislánykórus elénekli a „Te vagy a mi hősünk, Bona Peti” kezdetű dalt, nem is dalt, ha-nem egyenesen ódát, vagy mondjuk himnuszt, minek aprózzuk el, aztán a honvédség katona-százada díszsortüzet lődöz a levegőbe, az egyik kóristalány az izgalmaktól és az ijedségtől elalél, de Peti akkor udvariasan félretolja a polgármes-tert, és épp időben odaugrik, hogy elkapja…

Álmodozásából az apja hangja szakította ki.– De egyvalamit azért észrevettem, ami rop-

pant furcsa volt. A holttest mellett a homokba volt vésve egy szó. Legalábbis azt hiszem… – me-rült vissza tűnödve Tamás a gondolataiba.

– Egy szó? De milyen szó?! Mondd máááár, ne csigázz! – hörögte Peti türelmetlenül.

142

– Hát, lehet, hogy igaziból nem is egy szó volt… Talán valami rövidítés lehetett?

Peti majd felrobbant izgalmában. Komolyan már, miért van az, hogy minden egyes informá-ciómorzsát harapófogóval kell kihúzni az apjá-ból?!

– COH. Ez a három betű volt a holttest mellé írva. Azt hiszem.

– Cé O Há? Vajon mit jelenthet? Cukrot Okád-ni Halálos? Cili Olyan Hülye? A Céklás Oldalas Hányinger? Vagy mi??? Hú, papa, piszok máz-lista vagy, tudod-e? És még mit láttál? Mesélj el mindent részletesen!

– Semmi többet nem láttam, mert ekkor vi-szont engem vett észre az egyik ilyen műanyag kezeslábasba burkolt fi gura, és olyan iramban szaladt oda hozzám, hogy azt hittem, menten letartóztat. Pöttyet meg is ijedtem, de ő még job-ban, mert mint kiderült, az egész környéket lezár-ták, senkit sem engednek még csak a kordonok közelébe sem. Avval pedig nem számoltak, hogy én a folyó felől közelítem meg a tetthelyet. Úgy-hogy gyorsan kikérdeztek, felvették az adataimat, aztán amikor kiderült, hogy nem láttam semmit,

143

hazaküldtek. Még az is lehet, hogy hétfőig ki se nyitjuk az éttermet. Remélem, nem csinál ez a szerencsétlen eset rossz reklámot a Szöszinek…

– …és képzeljétek el – mesélte Peti Miriék kony-haasztala mellett trónolva, miközben az ikrek és a kislány kikerekedett szemmel, leesett állal, néma csöndben és egy csipetnyi irigykedéssel vegyes csodálattal hallgatta –, akkor a rendőrfőkapi-tány odament a papámhoz, és arra kérte, nem is kérte, hanem térden állva könyörgött neki, hogy segítsen majd a nyomozásban. Merthogy mind-járt látta az én apukámon, hogy olyan szeme van, mint a sasnak, vagy a sziú indiánoknak, és nála jobb megfi gyelő nincs is az egész földkerekségen. Az én papám pedig, bár rettentően lefoglalja a munkája, azért jószívűen megígérte, hogy titkos ügynökként dolgozni fog ezen a rejtélyes és szö-vevényes gyilkosságon. Hiszen mégiscsak az ő étterme előtt történt a mészárlás – nyomta meg Peti a hideglelősen izgalmas szót. – Az ő felelős-sége is, hogy minél hamarabb felgöngyölítsék az ügyet. Azt is hozzátette, hogy nyitva fogja tartani a szemét, hiszen az elkövető nagy valószínűséggel

144

vissza fog majd térni a tetthelyre, ez tudniillik kriminálpszichológia, és akkor ő készen áll arra, hogy lefülelje.

Veréb Morci elalélva sóhajtott. Micsoda hős a Peti papája!

– Aztán még hozzátette az én apukám, hogy igenis meg kell védeni a várost és a polgárokat, nem engedhetik meg, hogy mindenféle gyilkosok ólálkodjanak a környéken – folytatta tovább az események hű leírását Peti. – És akkor a rend-őrfőkapitány hálától párás szemmel megrázta a papa kezét, és azt mondta, hogy hatalmas meg-könnyebbülés számára, hogy egy ilyen remek férfi oldalán küzdhet a bűnözés ellen, és hogy egészen biztos benne, hogy a papám segítségé-vel gyorsan megoldják az ügyet. És a végén még az apukám adatait is felvette, hogy majd a titkos ügynöki megbízatására ezt pontosan rá tudja ve-zetni. És amikor megkérdezte, hogy kit tisztel-hetnek a személyében, akkor az én apukám azt felelte: „A nevem Bona. Tamás Bona” – és ebből a rendőrfőkapitány rögtön tudhatta, hogy nem lesz itt gond egy szál se.

www.kolibrikiado.hu www.facebook.com/kolibrikiado

Felelős kiadó a Kolibri Kiadó ügyvezető igazgatójaFelelős szerkesztő Balázs Eszter Anna

Szerkesztő Horváth AnnamáriaOlvasószerkesztő Bardi Erzsébet

Műszaki szerkesztő Széplaki GyöngyiNyomdai előkészítés Kaposvári Franciska

Készült 2017-ben a Palatia Nyomda és Kiadó Kft .-benFelelős vezető Radek József ügyvezető igazgató

ISBN 978-963-437-078-9

Tartalom

Elveszve a dzsungelben, talpam alatt izzik a föld 7

Peti öröksége 21

Süteményillatú szerelem és maracujaízű gyász 30

Költöző Verebek 41

Marci és Morci a Vízicsillagra látogat 53

A Kecskés-szigeten 67

Kalandos hétköznapok (csak az az átkozott suli ne lenne…) 85

Rothadó tejszínhab és egyéb gusztustalanságok 92

Bajban a billegetők! 103

Miri csapdába esik 114

Haláleset a gáton 132

Miri Drágica néniről mesél 145

Még több tragikus eset 159

A Szöszit megszállják a rendőrök 169

A fasírtillatú spenót rejtélye 178

Lábnyomok a homokban 188

Gyilkos sok mindent leleplező sétája 199

A mézesmáz megreped 212

Zéni a pók hálójában 223

Zéni és Tamás összeismerkednek 237

Mindeközben a szigeten… 252

Minden jó, ha… 270

A Kecskés-szigeten mostanában igazán szokatlan és rejté-lyes dolgok történnek. A nádi billegetők eltűnése, furcsa nyomok az iszapban, egy holttest a sziget közelében…

Hogy nem hallottál még a Kecskés-szigetről? Sem Bona Petiről és fantasztikus álomfejtő képességéről? Akkor épp ideje, hogy megimerd Petit, a Veréb ikreket és Mirit! Pest kis szigeteinek a felderítése közben ugyanis egy izgalmas és rejtélyes bűntény kellős közepébe csöppennek.

Fiala Borcsa kalandregényének szereplői briliáns csa-patmunkával derítik fel a szövevényes esetet. A kalandos nyomozás közben pedig az is bebizonyosodik, hogy nincs olyan étel, amit ne dobna fel egy kis ketchup.