8
C OUNTRY T OURS A legfinomabb homokos strandok, változatos kavicsos és köves partok, a biztonságos meleg, napsütés, a természet szépsége,… ezt kínálja Montenegro! Petrovac: gyönyörű turista paradicsom a budvai Riviérán. Itt is nagyon sok bizonyítékát találhatjuk a régi kultúrának… 1.nap: Pénteken este elutazunk, hogy turnusváltásra megérkezzünk a világörökség káprázatos tengerpartjára Petrovácba, ahol 7 éjszakás üdülésünket töltjük. Elhelyezkedés, kis pihenés, felfrissülés következik, mert este irodánk egy „isten hozott” üdvözlő vacsora estet ad a csoportnak. 2.nap-7.napig: Üdülés önellátással. 3.nap: Ajándék program: reggel autóbuszba ülünk, hogy egy újabb festői strandot próbáljunk ki. Felkeressük Bar városát, ahol gyönyörű mediterrán sétány vezet minket pálmákkal és leanderekkel a strandoktól egészen a kikötőig. A parttól eltávolodva, Stari Bar óvárosa és az ódon vár az elmúlt évszázadok fantasztikus építészeti, történelmi örökségét eleveníti fel. Meglátogatjuk a legendák világát idéző „Olive a Mirovica” nevű olajfát, melynek kétezer éves ágai alatt számos haragos család békült ki. 4-7.napig: Fakultatív kirándulásokat kínálunk mindazoknak akik megszeretnék ismerni az itt rejlő szépségeket. Albánia (Shkodra, Tirana): Elképzelhetetlenül sok felfedezés vár minket az egész napos autóbuszos fakultatív kiránduláson Részvételi díj: 5 900 Ft/fő. Kotor, Lovcen, Cetinje, Budva Mesébe illő élmény csalogat az egész napos autóbuszos kirándulásra. Utunk a lenyűgöző Kotori-öböl keleti csücskébe, a festői Kotor városba vezet. A világörökség részeként számon tartott Lovcen Nemzeti park, Petar Petrović Njegoš mauzóleuma, az egykori főváros, Cetinje és a Szt. Péter kolostorhoz, majd Budva turista paradicsom óvárosa. Részvételi díj: 3.000 Ft Skadari-tó Különleges természeti kincseket tartalmaz az egész napos fakultatív kirándulás a térség legnagyobb tavához, a festői szépségű Skadari-tóhoz ízletes halebéddel egybekötött hajókázáson gyönyörködhetünk a varázslatos tájban. Részvételi díj: 5 900 Ft/fő 8.nap: Reggel elhagyjuk az apartmanokat, hogy minél több időt tölthessünk világörökségünk egyik büszkesége, a „földi mennyországnak” nevezett Dubrovnik-ban. A földközi tenger térségének műemlékekben és kulturális örökségekben egyik leggazdagabb városában sétálva pár órára visszatérünk a múltba: Pile kapu, Mincena torony, Szt. Balázs templom. Utána mindenki kedvére barangolhat a hangulatos ódon utcákon, és a fantasztikus panorámával rendelkező várfalon. Folyamatosan utazunk haza. Érkezésünk késő éjszakai, hajnali órákban lesz várható. Utazás: luxus kivitelű autóbusszal (végig a csoporttal marad) Szállás: Petrovac na Moru településen (Budva-tól 17 km-re délre). Elhelyezés: Balkonos, klímás, Sat-TV-s magán apartmanokban, teljesen felszerelt konyhával, 2 hálószobával, melyek 300 m távolságra találhatóak a strandtól. Ellátás: önellátás Minimum utaslétszám: 35 fő M ONTENEGRóI üDüLéS Country Tours Utazási Iroda 2750 Nagykőrös, Széchenyi tér 2. Tel.: 53/350-794, 355-794 E-mail: [email protected] Nyitva: hétfő 9-18, kedd-szerda-csüt. 9-17, péntek 9-15 óráig Engedélyszám: U-000945 Vagyoni biztosíték: QBE Insurance (Europe) Csatlakozzon hozzánk, legyen egy népes, 20 éves törzsutas csapat elégedett tagja. Ezen kiadvány reklámanyag, nem minősül utazási katalógusnak. www.countrytours.hu 2012

Country Tours 2012

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Utazasi ajanlatok 2012 (Country Tours)

Citation preview

Page 1: Country Tours 2012

Country tours

A legfinomabb homokos strandok, változatos kavicsos és köves partok, a biztonságos meleg, napsütés, a természet szépsége,… ezt kínálja Montenegro!Petrovac: gyönyörű turista paradicsom a budvai Riviérán. Itt is nagyon sok bizonyítékát találhatjuk a régi kultúrának…1.nap: Pénteken este elutazunk, hogy turnusváltásra megérkezzünk a világörökség káprázatos tengerpartjára Petrovácba, ahol 7 éjszakás üdülésünket töltjük. Elhelyezkedés, kis pihenés, felfrissülés következik, mert este irodánk egy „isten hozott” üdvözlő vacsora estet ad a csoportnak.2.nap-7.napig: Üdülés önellátással.3.nap: Ajándék program: reggel autóbuszba ülünk, hogy egy újabb festői strandot próbáljunk ki. Felkeressük Bar városát, ahol gyönyörű mediterrán sétány vezet minket pálmákkal és leanderekkel a strandoktól egészen a kikötőig. A parttól eltávolodva, Stari Bar óvárosa és az ódon vár az elmúlt évszázadok fantasztikus építészeti, történelmi örökségét eleveníti fel. Meglátogatjuk a legendák világát idéző „Olive a Mirovica” nevű olajfát, melynek kétezer éves ágai alatt számos haragos család békült ki.4-7.napig: Fakultatív kirándulásokat kínálunk mindazoknak akik megszeretnék ismerni az itt rejlő szépségeket.Albánia (Shkodra, Tirana): Elképzelhetetlenül sok felfedezés vár minket az egész napos autóbuszos fakultatív kiránduláson Részvételi díj: 5 900 Ft/fő.Kotor, Lovcen, Cetinje, Budva Mesébe illő élmény csalogat az egész napos autóbuszos kirándulásra. Utunk a lenyűgöző Kotori-öböl keleti csücskébe, a festői Kotor városba vezet. A világörökség részeként számon tartott Lovcen Nemzeti park, Petar Petrović Njegoš mauzóleuma, az egykori főváros, Cetinje és a Szt. Péter kolostorhoz, majd Budva turista paradicsom óvárosa. Részvételi díj: 3.000 FtSkadari-tó Különleges természeti kincseket tartalmaz az egész napos fakultatív kirándulás a térség legnagyobb tavához, a festői szépségű Skadari-tóhoz ízletes halebéddel egybekötött hajókázáson gyönyörködhetünk a varázslatos tájban. Részvételi díj: 5 900 Ft/fő8.nap: Reggel elhagyjuk az apartmanokat, hogy minél több időt tölthessünk világörökségünk egyik büszkesége, a „földi mennyországnak” nevezett Dubrovnik-ban. A földközi tenger térségének műemlékekben és kulturális örökségekben egyik leggazdagabb városában sétálva pár órára visszatérünk a múltba: Pile kapu, Mincena torony, Szt. Balázs templom. Utána mindenki kedvére barangolhat a hangulatos ódon utcákon, és a fantasztikus panorámával rendelkező várfalon. Folyamatosan utazunk haza. Érkezésünk késő éjszakai, hajnali órákban lesz várható.Utazás: luxus kivitelű autóbusszal (végig a csoporttal marad)Szállás: Petrovac na Moru településen (Budva-tól 17 km-re délre).Elhelyezés: Balkonos, klímás, Sat-TV-s magán apartmanokban, teljesen felszerelt konyhával, 2 hálószobával, melyek 300 m távolságra találhatóak a strandtól.Ellátás: önellátásMinimum utaslétszám: 35 fő

Montenegrói üdülés

Country Tours Utazási Iroda2750 Nagykőrös, Széchenyi tér 2. Tel.: 53/350-794, 355-794 E-mail: [email protected]

Nyitva: hétfő 9-18, kedd-szerda-csüt. 9-17, péntek 9-15 óráigEngedélyszám: U-000945 Vagyoni biztosíték: QBE Insurance (Europe)

Csatlakozzon hozzánk, legyen egy népes, 20 éves törzsutas csapat elégedett tagja.

Ezen kiadvány reklámanyag, nem minősül utazási katalógusnak. www.countrytours.hu

2012

Page 2: Country Tours 2012

2012. július 21-28.Részvételi díj: 89.900 Ft,gyermek 18 évig pótágyon: 69.900,-Ftfelnőtt pótágyon: 79.900,-FtKötelező BBP biztosítás: 4.000.-Ft/fő Kötelező útlemondási biztosítás: 1,6%

Ft/fő/7 éjfélpanzióval

04.21-06.02.09.08-10.29.

06.02-06.30.09.01-09.08.

06.30-07.07.08.25-09.01.

07.07-07.28.08.08-08.25. 07.28-08.18.

Marina, Primorka épületek**felnőttár 52.500 Ft 52.500 Ft 56.000 Ft 58.800 Ft 66.500 FtHotel Adriatic**+

felnőttár 66.500 Ft 66.850 Ft 72.800 Ft 80.500 Ft 91.000 FtMarina, Primorka épületek** Ft/fő/1 éj félpanzióvalfelnőttár 7.500 Ft 7.950 Ft 9.300 Ft 10.100 Ft 11.400 FtHotel Adriatic**+ Ft/fő/1 éj félpanzióvalfelnőttár 9.000 Ft 9.550 Ft 10.400 Ft 11.500 Ft 13.000 Ft

A horvátországi kis, nyugodt öbölben található Omisaljtól kb. 10 perces sétára helyezkedik el a B kategóriájú Hotel Omisalj szállodakomplexum, amelyekben vendégeink elhelyezésre kerülnek.Szobák: Marina, Primorka épület szobái: egyszerű berendezésűek, fürdőszobásak (TU/WC) és pótágyazhatók 3. személy részére. Négyszemélyes családok két egymás melletti, de nem egybenyíló 2 ágyas szobában kerülnek elhelyezésre. Adriatic épület szobái: jobb minőségűek, felújítottak.Ellátás: svédasztalos félpanzió Üdülőhelyi díj: 2.500 Ft/fő 12 éves kor felett

Gyerek és pótágykedvezmény: 2 teljes fizetővel 2 ágyas szobában ágy nélkül: 0-7 éves korig ingyenes, 2+1 szobában pótágyon 3-14 év: 50%, 2+1 szobában pótágyon 14 év felett 10%. 1 teljes fizetővel 2 ágyas szobában 3-14 éves korig 30%, 2+1 ágyas szobában 3-14 éves korig 1 gyerek 50%, 2. gyerek 30%

8 nap a Krk-szigeten - egyénileg

Törökország - Kusadasi

Olasz tengerpart-Rosalina Mare

KUSADASI a török riviéra egyik legnépszerűbb üdülővárosa az Égei-tenger partján. A belváros gyönyörűen kiépített tengerparti sétánnyal, kávézók, éttermek sorával hívogató varázsolja el a látogatót. Éjjel-nappal pezseg itt az élet A város központjában nincsenek fürdésre alkalmas strandok, de szép tengerparti sétány övezi.1. nap: Elutazás Kecskemét-Szeged-Szófia-Edirne- Trója-Kusadasi útvonalon. kb.1750 2.nap Érkezés a déli órákban Kusadasi üdülőövezetében található apartman házunkhoz, mely kb. 5-6 km-re van a Centrumhoz. A ház egy csendesebb mellékutcában áll, Kusadasi nagyobb strandja, a Long Beach kb. 700 m-re található. Vásárlási lehetőségek: kb. 300 m a kisebb boltok, 1 km a nagy KIPA áruház és az Outlet. Az épület rendelkezik imponáló közösségi terekkel, de a szobák egyszerűen berendezettek. 3-8.nap: Üdülés, pihenés a tengerparton. Fakultatív programlehetőségek

Pamukkale egész napos kirándulás ebéddel: Kihagyhatatlan program Törökország egyik legismertebb természeti csodája Pamukkale, a „Gyapotvár”, az UNESCO világörökség része, mely hófehér mészkőmedencéiről ismert. Az itteni víz gyógyító ereje régről ismert. Különösen jó hatása van asztmára, reumára és bőrbetegségekre. Ebéd a Pam Hotelben, ahol Pamukkale termál vizének jótékony hatását élvezhetjük. Ára kb 55 € / gyerek: 30 €Ephesus Az ókorban Eghesus Róma után a második legnagyobb város volt. Ma romjai között kalandozva felfedezhetjük az Arcadiana utat a hatalmas színházzal, a gimnáziumot, a város agoráját, a felső tízezer házainak maradványait, valamint néhány fürdőt, csak úgy, mint Celcus könyvtárát és az Artemisz templomot, mely egyike az ókori világ hét csodájának. Az efeszoszi túrát a Golden Ephesus ékszerboltban fejezzük be. Ára kb 35 € / gyerek 20 €Kusadasi városnézés-vásárlás Dolmus busszal

9.nap: Hazautazás 10.nap: kb. 15.00 órakor érkezés hazaUtazás: Nagykőrösről, Kecskemétről autóbusszalSzállás: 2-3-4 fős 1 hálószobás apartmanokban, Ellátás: önellátás. Félpanzió igényelhető: 19.900 Ft/fő

Rosolina Mare Barátságos, nyugalmat árasztó, fenyőligetekkel borított üdülőhely, Velencétől 70 km-re, délre. Fokozatosan mélyülő, homokos tengerpartja révén kisgyermekes családok részére is ideális nyaralóhely. A parton úszómedence található csúszdával (fizetős).1.nap: Elutazás a kora reggeli órákban. Folyamatos utazás, rövid pihenőkkel. Érkezés Rosolina Mare-ba a késő délutáni órákban, elhelyezkedés a szálláson, vacsora.2-7.nap: Üdülés, pihenés a tengerparton. Fakultatív programlehetőségek min. 20 fő esetén:

Kirándulás autóbusszal Chioggia-ba, a szomszédos laguna-városba, majd innen hajóval Velencébe, a Szt Márk térre: Dózse palota, Rialtó, Sóhajók hídja. Vásárlási lehetőség, szabadprogram. Részvételi díj: 7.900,-Ft/fő (hajójegyet tartalmazza)Kirándulás Ravennába, a mozaikok városába; városnézés: San Vitale, San Apollinare in Classe, San Apollinare Nuovo, Dóm, érseki palota, Dante mauzóleuma, majd rövid szabadprogram. Részvételi díj: 5.900 -Ft/főKirándulás San Marino-ba, a 700 éves mini köztársaságba, vásárlási lehetőséggel (vámmentes övezet). Részvételi díj:7.500 -Ft/fő

8. nap: Reggeli után hazautazás, érkezés az esti órákban.Utazás: Nagykőrösről, Kecskemétről autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 főElhelyezés: Hotel Sole*** 2 ágyas, 3. és 4. főre pótágyazható, szobáiban. A szálloda Rosolina Mare főutcáján található, 200 m-re a tengerparttól. A szállodában fagylaltozó, bár, mellette játék-terem áll a vendégek rendelkezésére. Mindegyik szoba zuhanyzós, Tv-s , erkéllyel ellátott. Igény esetén lehetőség van légkondicionáló bérlésére. Vendégeink részére a szálloda ingyenes kerékpárhasználatot biztosít! Ellátás: félpanzió (bővített reggeli, vacsora: előétel és köret svédasztalos, húsétel felszolgálással, bor és ásványvíz)

2012. június 22 - július 01.Részvételi díj:

57.900 Ft 2 fős elhelyezéssel, 51.900 Ft 4 fős elhelyezéssel

Buszon fizetendő: 2 Euro kompdíjBiztosítás: 5.000 FtÚtlemondási biztosítás:: 5%Vízumdíj: 15 Euro vagy 20 USD

További időpontok és árak 2 fős elhelyezéssel: 05.25-06.03. 41.900.-, 06.01-06.10. 44.900.-, 06.08-06.17. 47.900.-, 06.15-06.24. 53.900.-, 06.22-07.01. 59.900.-, 06.29-07.08. 61.900.-, 07.06-07.15. 66.900.-, 07.13-07.22, 07.20-07.29., 07.27-08.05., 08.03-08-12., 08.10-08.19. 72.900.-, 08.17-08.26. 68.900.-, 08.24-10.02. 63.900.-, 08.31-09.09. 59.900.- 09.07-09.16. 55.900.-, 09.14-09.23. 51.900.-, 09.21-09.30. 46.900.-, 09.28-10.07. 41.900.-, 10.05-10.14. 36.900.-

- Ü D Ü L É S E K -

Page 3: Country Tours 2012

2012. július 14-17.Részvételi díj: 45.900 FtElőfoglalási kedvezmény 03.31-ig -10%Törzsutasainknak: 39.900 FtBiztosítás: 2.000 Ft

Pomorie / Hotel St. Georgi**** svédasztalos félpanzióRészvételi díj: 69.300.-, gyerek pótágyon 2-12 év 22.900.-, 2. gy. pótágyon 2-12 év 46.100.-, felnőtt pótágyon: 55.400.-

Napospart / Hotel Amfora Beach*** all inclusive ellátásRészvételi díj: 104.720.-, gyerek pótágyon 2-13 év 19.645.-, gyerekár 2-13 év (1F+2GY) 62.650.-, felnőtt pótágyon: 79.390.-

Üdülés a világ egyetlen természetes tavának mesés környezetében, a Medve-tótól néhány méterre található kellemes hotelben, melyből festő panoráma tárul a vidékre.Rendkívül magas sótartalmú vize miatt – mely a nap melegétől akár 70°C-ra is felmelegedhet – méltán nevezik Erdély Holt-tengerének. Az egyedülálló természeti ritkaság és gyógykezelések számtalan betegségre kínálnak gyógyírt. Sikeresen alkalmazható többek között a reumás, nőgyógyászati, gyulladások, ízületi bántalmak, bőrbetegségek és a perifériás idegrendszer megbetegedéseinek kezelésére. A fürdőhely légköre, egyedülálló faépítészeti stílusa és népművészete egész Európából vonzza a látogatókat.Az üdülés alatt fakultatív kirándulásokat szervezünk:

Segesvárra, Gyilkos-tóhoz, Lázár-kastélyhoz, Békás-szorosba,Csíksomlyóra, Székelyföldre, Gyergyói havasok lábához, Korondra,Marosvásárhelyre, Ebéd egy pisztrángos-tónál.....

Utazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 főSzállás: **+Hotelben. 2 ágyas fürdőszobával, erkéllyel, televízióval, telefonnal rendelkező szobákban. A Medve-tótól mindössze 150 méter fekvő, körszállodából festői panoráma tárul elénk. Étterme a helyi konyha jellegzetes ételeivel várja csoportunkat. Az épületben drinkbár, kávézó található. Folyosó köti össze egy 4 csillagos hotellel, melynek wellness szolgáltatásait csoportunk ingyen használhatja.Ellátás: félpanzióRészvételi díjunk tartalmazza a Medve-tó és a szintén pompás strandolásra alkalmas Mogyorósi-tó strandjának belépőjét, valamint egy 4* hotel wellness használatát, valamint a parajdi sóbányában tisztító kúrát.

üdülés a Medve-tónál

A Napospart Burgasztól 40 km-re található, 8 km hosszú, homokos partjával, Bulgária legnagyobb, leghangulatosabb üdülőközpontja.Pomorie: Teljesen felújított üdülőhely, hangulatos városközponttal, olcsó árakkal1.nap: Indulás a déli órákban, Nagykőrösről, Kecskemétről.2.nap: Megérkezés a délelőtti órákban. Szállás elfoglalása, ismerkedés a helyszínnel.3.nap-8.nap: Üdülés, pihenés a tengerparton. Fakultatív programlehetőségek:

Bolgár est egy falubanfolklór és szórakoztató műsor,étel, ital és parázstánc.Kirándulás autóbusszal a gyönyörű NESZEBÁR, városnézés. Ajándékvásárlásra is kiváló programHajókirándulás az Emona-fokhoz (ebéddel, animációs műsorral és korlátlan italfogyasztással).Városnézés Szozopolban – Ezt látni kell!Kirándulás Várnába,városnézés, Delfinárium megtekintése.

9.nap: Délután hazautazás10.nap: Hazaérkezés a reggeli órákban.Utazás: Luxus autóbusszal, / TV,minibár, wc…/Időpont: 07.13-22., 07.20-29.,07.27-08.05. Üdülőhelyi díj: 3.000 Ft/fő/hét, gyereknek 12 éves korig 1.500 Ft/fő/hét

Nei Pori egy modern turista paradicsom az Olymposi rivérán, közel a Tempi-völgyhöz, az Olymposz lábánál. Nei Pori csodálatos homokos partja kristálytiszta, lassan mélyülő vizével csábítja az idelátogatókat. Pénteki piacnap segíti az olcsóbb bevásárlást, az ajándékvásárlást. Autó, motor bérlésre is van lehetőség. Felejthetetlen kirándulások remek kiindulópontja.Időpont: 2012. július 02 -11. 10 nap/7éj Egész szezonban ajánljuk! Kérje árainkat!Utazás: autóbusszal Indulás: Nagykőrösről a Deák térről, Kecskemétről az Auchan parkolóból a déli órákban.Idegenvezető: az autóbuszon csoportkísérő idegenvezető, Görögországban helyi idegenvezető. Szállás: Hotel Olympic Beach*** 2-3 ágyas szobákban mely 50 méterre található a tengerparttól.Szolgáltatások: étterem, kávézó, bár, internet sarok, recepció, lift. Napernyők, napágyak a tengerparton bárszolgáltatással, vízi sport lehetőség a parton, térítés ellenében vehető igénybe.Szobák: TV, fürdőszoba WC-vel, hajszárító, légkondicionáló, internet lehetőség (térítés ellenében), picike konyhasarok (hűtőszekrénnyel, edényzet nélkül) található. Minden szobából látni a tengert. Ellátás: Félpanzió. svédasztalos reggeli és vacsora.

Szállás: a központban a tengerparttól 100 méterre található apartman házakban. Az apartmanok 2-3-4 ágyasak, felszerelt konyhasarokkal, (hűtő is!) tusoló/wc-vel, erkéllyel ellátottak. (Villa Mara illetve Kék ház 2-3 fős stúdió ill. 4 fős apartmanEllátás: Önellátás

Részvételi díj szállodában svédasztalos félpanzióval: 92.300,-/fő -10% előfoglalási kedvezmény ha március 19-ig leelőlegezik (83.070,-/fő), 3. fő felnőtt kedvezményes ára: 78.455,- 3. fő gyerek (6 éves-ig): 19.900,- , 3. fő gyerek (6-12 éves-ig): 50.765,- Regisztrációs díj: 500,-/fő, BBP Biztosítás 10 napra: 5.000 Ft

Részvételi díj apartmanban önellátással: 92.300,-/fő -10% előfoglalási kedvezmény ha március 19-ig leelőlegezik (47.700,-/fő), 3. fő felnőtt kedvezményes ára: 42.400,-, 3. fő gyerek (2-6 éves-ig): 19.900,-, 3. fő gyerek (6-14 éves-ig): 33.000,-, Regisztrációs díj: 500,-/fő, BBP Biztosítás 10 napra: 5.000 Ft

görögország - nei Pori

üdülés BulgáriáBan

- Ü D Ü L É S E K -

Page 4: Country Tours 2012

1.nap: A kora reggeli órákban indulunk Ausztriába. Az első megállónk, a híres fürdőváros, Baden. A város a jó borok, a fürdők és a kultúra székhelye. Egy sétát teszünk ebben az elegáns városban, ahol a zene átitatja az utcákat. Megfordult itt: Beethoven, Mozart, Johann Strauss, Kálmán Imre. A város hemzseg az emléktábláktól, mellszobroktól. Utunk során az UNESCO világörökség egyik gyöngyszeméhez, a Semmeringi vasúthoz érkezünk. A XIX. század közepén, alig 6 év leforgása alatt épült meg a 895 m magas hágón a kor legmagasabban fekvő vasútvonala, amely harmonikus kombinációja a technikának és a természetnek. A vasút 14 alagúton, 16 viadukton, több mint 100 kőhídon és 11 vashídon halad át. Fakultatív vonatozási lehetőséget kínálunk Payerbach és Semmering közötti szakaszon (kb. 30 perc menetidő), hogy személyesen is átélhessék a vonatozás élményét a varázslatos hegyvidéken keresztül. Érkezés a szállásra az esti órákban.2.nap: Reggeli után a virágokban és élményekben gazdag Nárciszünnepre utazunk. Megtekintjük a virágkarnevál tetőpontjának számító Bad Aussee-i gyönyörű virágkompozíciókkal feldíszített autós virágkorzót. Az egész világon egyedülálló ünnepség megtekintése után hazautazás, útközben rövid sétát teszünk a 2009-ben Európa kulturális fővárosa címet elnyerő Linzben. Érkezés a késő esti órákban.Utazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 főElhelyezés: ***-os panzióban Ellátás: reggeli, igény szerint félpanzió

1.nap: Reggel indulunk Nagykőrösről. Kora délelőtt érünk Nagyszalontára. Pénzváltás után érkezünk az Arany János Emlékmúzeumhoz ahol annak igazgatója vár minket, hogy személyesen mutathassa meg számunkra is oly kedves értékeiket. Innen kis városnéző sétára indulunk az Emlékparkon keresztül, melyben számos magyar híresség szobrát is láthatjuk. Kb. félóra múlva érkezünk az Emlékházhoz. A kiállított tárgyakon keresztül a XIX-XX. századok fordulóján élő szalontai lakosok életébe nyerünk betekintést. Déli órákban továbbutazunk Belényesen keresztül a Mézgedi cseppkő barlanghoz. Rövid pihenő Magyarremetén az Árpád kor református templom és tájház felkeresése. Kora este érkezés a szálláshelyre, szállás elfoglalása, szabadprogram, igény szerint vacsora.2.nap: Reggeli után bepakolunk az autóbuszunkba és indulunk Kiskohóra, ahol megtekintjük a Medvék barlangját. Ez egy páratlanszépségű cseppkőbarlang, melynek külön érdekessége, hogy közel 300 már régen kihalt barlangi-medve csontváza található szétszórva a föld gyomrában. A barlang környékén lehetőség van kézműves termékek vásárlására, és pisztráng kóstolására. Délután indulunk haza. Hazaérkezés az esti órákban.A túrák különösebb felszerelést nem igényelnek, de az esőkabátot, a vízálló bakancsot, zseblámpát a hátizsákba hasznos elhozni. Aki a túrákon nem kíván részt venni, annak remek pihenési lehetőséget nyújt a csodálatos természeti környezetben található panzió!Utazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 főSzállás: Panzióban 2 – 3 – 4 ágyas zuhanyzós szobákban.

2012. május 19-20.Részvételi díj: 27.900 Ft + belépőkElőfoglalási kedvezmény 03.31-ig: -5%Törzsutas kedvezmény: - 5%Kötelező biztosítás: 1.000 FtVacsora felár: 2.500 Ft

2012. április 21-22., szeptember 15-16.Részvételi díj: 15.500 Ft/főKötelező biztosítás: 1.000.-Ft/fő

2012. június 09-10.Részvételi díj: 26.500 Ft biztosítással Előfoglalási kedvezmény 03.31-ig: -10%Törzsutas kedvezmény: - 10%Vacsora: 1.800 Ft Belépők: kb. 20 Euro

nárcisz ünneP ausztriáBan

csodás erdély

Felvidéki tájakon

1.nap: Indulás reggel órákban. Kora délután Szlovénia legnagyobb tavához, a Bohinj-i tóhoz érkezünk, mely meredek sziklafalak között húzódó, gyönyörű, gleccser vájta völgyben fekszik. Felkeressük a fantasztikus Savica-vízesést. Ezek után a festői Bled-i tóhoz vezet utunk. A tóparti séta után hangulatos hajókázás vár ránk a tó közepén található apró szigetre, ahol kívánságharanggal vár a kis templom. Vacsora után egy frissítő éjszakai fürdésre van lehetőség a szomszédos Golf szálloda fedett medencéjében. (1éj)

2.nap: Reggeli után továbbindulunk a Postojna-i cseppkőbarlang felé. A több mint 20 km hosszú barlangrendszer csodálatos cseppkőképződményeit részben gyalog, részben kisvasútról tekinthetjük meg. Úton hazafelé Szlovénia fővárosát fedezzük fel, Ljubjana-t, ahol barokk, reneszánsz és szecessziós épületek, gyönyörű hidak és parkok pompáznak. Hazaérkezés a késő esti órákban. Szállás: 1 éj szálloda*** Bledi tó környéke Ellátás: 1 reggeliA részvételi díj tartalmazza: autóbuszos utazást, szállást reggelivel, programokat, éjszakai fürdőzés a Golf medencében, magyar idegenvezetőt.Utazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 fő

1.nap: A hajnali órákban indulunk el. Első hosszabb megállónk a Felvidék második legnagyobb városában, Kassán lesz (Árpád-házi Szent Erzsébet dóm, gótikus Szent Mihály kápolna, a közel 500 éves harangtorony, a zenélő szökőkút, szecessziós színház, 18. századi városháza, premontrei templom, rodostói ház). Innen tovább indulunk észak felé, hamarosan megérkezünk Szepes várához, ahol fotószünetet tartunk. A nap végén jutunk el a Szepesség szívébe, Lőcse városába. Öt bástyatornya, három városkapuja, 13. századi Szent Jakab temploma, számtalan pártázatos, az itáliai kultúrát idéző, freskókkal díszes homlokzatú polgárháza méltán emelték az UNESCO Világörökség tagjainak sorába. A legszebb mégis talán a késő gótikus stílusú városháza – tipikus felvidéki „lábasház”. Szállás és vacsora 2.nap: Reggeli után tovább indulunk a első állomásunk rövid utazás után a dobsinai jégbarlang. Következő állomásunk a betléri kastély lesz, ez egyike a legjobb állapotban fennmaradt kastélyainknak. Múzeumi termei úgy van berendezve, ahogy azokat grófi lakosai a 19-20. században használták. Kirándulásunk utolsó felvonása Krasznahorka büszke vára lesz. A szintén Andrássy-birtokon lévő vár szerencséses átvészelte a háborúkat és ma is pontosan úgy áll, mint elkészültekor a 17. században. A gömöri dombság területéről délután indulunk hazafelé. Somoskőújfalunál lépünk be Magyarország területére és a késő este folyamán érkezünk haza.Utazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 főSzállás: 1 éj szálloda Ellátás: 1 reggeli

2012. augusztus 18-19.Részvételi díj: 28. 900 Ft + belépőkKedvezmény előfoglalási 03.31-ig: 1.250 Ft, Gyermek: 10 év-ig 3.000 FtVacsora: 1.600 Ft/fő, Üdülőhelyi és fog-lalási díj 880 Ft/fő, Biztosítás: 1.000 Ft

Hétvége szlovéniáBan

- 2 N A P O S K Ü L FÖ L D I VÁ R O S L ÁTO G ATÁ S O K -

Page 5: Country Tours 2012

Reggel indulunk rövid pihenők beiktatásával az osztrák fővárosba. Első programunkban megtekintjük az ENSZ negyedet, ahonnan kormányozzák a világ atomhatalmait. A 252 méter magas Duna-torony-ból finom bécsi kávét kóstolgatva csodálhatjuk a Bécsre táruló teljes panorámát. Innen a Fogadalmi templom megtekintésére indulunk, mely a világ egyik legjelentősebb neogótikus egyházi épülete. A déli órákban háromfogásos fakultatív ebéd (leves, Óriás bécsi szelet, almás pite) az egyik bécsi étteremben. Ebéd után végig buszozunk a híres bécsi Ringen hogy felfedezzük Bécs világörökségi belvárosát. Kiszállunk a Nemzeti Múzeumnál, hogy belülről is megtekintsük az Operaházat. Szakavatott helyi idegenvezető kalauzolásával nézünk szét e mesés épületben (díszlépcsőház, teaszalon, márványterem, nézőtér, színpadi kulisszák). A látogatás után szabadidő áll rendelkezésre. Ezt követően buszunkkal átmegyünk Schönbrunnba. A Mária Terézia által emeltetett közel 300 éves barokk kastély Bécs méltán híres UNESCO Világöröksége. A kastély szemkápráztató kertjében ad ingyenes koncertet a Bécsi Filharmonikusok társulata este 21:00 órai kezdettel, amelyet mi is megtekintünk. (A koncert megvalósulása időjárásfüggő!)Belépődíjak, költségek: Bécsi Operaház és Opera Múzeum: helyi idegenvezetővel kb. 7 Euro, Fogadalmi templom kb. 6 Euro, Ebéd kb. 15 Euro, TV torony lift Felnőtt: 7 Euro, nyugdíjas: 5.50 Euro gyerek: 5 EuroUtazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 fő

Szabadidős szórakozás fiataloknak és időseknek Ausztriában – az osztrák Disneyland!Indulás a reggeli órákban rövid pihenőkkel. Utazásunk célja a Fertő-melletti St. Margarethen településen található Mesepark, az osztrák Disneyland, ahol az egész család együtt szórakozhat és eltölthet egy izgalmas napot. A 140.000 négyzetméteren elterülő Meseparkban a mindenki által jól ismert hagyományos mesék jeleneteit és történeteit idézi fel a Meseerdő, a Kalandvár, a Kalandsziget és a Tanya. A gyermekeknek számtalan játék- és mászási lehetőség áll rendelkezésére, de mindenki, aki szereti az idilli hangulatot, vagy csak hátra akarja hagyni a mindennapok gondjait, az egészen biztosan megtalálja a szükséges pihenési lehetőséget az erdei séta során. Remek kikapcsolódást nyújt, ha csak gyönyörködünk a csodaszép tájban és a nagyszabású vadaspark állataiban. Ezután irány az állatsimogató. Elektronikus színház, 2012 legújabb attrakciója az Almarepülés. A Meseparkban számos vendéglátóhely, fagylaltozó, ajándékbolt szolgálja a vendégeket. Haza indulás a Meseparkból a késő délutáni órákban. Érkezés kora este.Csoportos belépő ár (20 főtől): 3 év alatti látogatók: a belépés ingyenes! 3-99 év közötti látogatók: 14 EuroUtazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 fő

Kirándulásunk a hajnali órákban indul. Rövid pihenőkkel folyamatosan utazunk a Magas-Tátra felé. A Vág völgyéből hajmeresztő utakon, és fenyves erdőkön keresztül kapaszkodunk fel a Csorba-tóhoz, amely utunk első állomása lesz. Tóparti séta, szabadidő. Innen a Tátra főgerincén futó úton tovább állunk a festői Ótátrafüredre. A nyaralóhely máig őrzi elegáns arculatát, ma a tátrai turizmus központja, innen indulnak a legfontosabb túra utak a Magas-Tátra különböző részeire. Mi az 1908-ban a Ganz gyár által szolgálatba állított sikló kései utódjának segítségével jutunk fel mintegy 7 perc alatt a Tarajka 1263 méteres tengerszint feletti magasságban lévő kilátó teraszára. Innen könnyű sétával érhetjük el a híres Tarpataki-vízesést. A 20 méter magas zuhatag a Kis-Tarpataki-völgy bejáratánál található, 1330 méter magasan. A vízesésnél megpihenünk, majd a siklóval visszatérünk Ótátrafüredre, ahonnan busszal megyünk tovább. Következő állomásunk a néhány kilométerre fekvő Tátralomnic. A település fürdő- és üdülőtelepként 1892-ben létesült gróf Bethlen András kezdeményezésére. A fürdő mellett 1895-ben épült fel az első turistaszálló, az ótátrafüredi hotel riválisa, az elegáns Palota Szálló pedig 1905-ben nyitotta meg kapuit a vendégek előtt. Innen indul az a drótkötélpálya (lanovka), amely a 2364 méter magas Lomnici-csúcsra szállítja utasait. A drótkötélpálya különlegessége, hogy Tátralomnictól a csúcsig vezető útján összesen 1722 méteres szintkülönbséget küzd le. A Tátra szeszélyességét ismerve pedig a Lomnici-csúcson akár 6-8 ºC-kal hidegebb lehet még nyáron is, mint a kellemes éghajlatú Tátralomnicon, mindezért azonban kárpótol az igazán páratlan kilátás – kivételesen tiszta időben akár a magyarországi Mátráig is ellátni innen! Tátrai kirándulásunk végeztével a késő délutáni órákban indulunk hazafelé, érkezés éjjel.Utazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 fő

Reggel indulunk Dunaföldvár-Lendva útvonalon, a szépséggel, energiával és élettel teli országba. Utunkat rövid pihenőkkel szakítjuk meg, hogy már délelőtt megérkezzünk Szlovéniába. A nap során bepillantunk Lendvára, kirándulunk Mura vidéken és a Banovici- Radenci (Jeruzsálemi) borvidéken:

A Szerelem sziget megtekintése Ižakovcin: » az úszó malom« megtekintése. Trópusi parkba kirándulunk, mely 400 m2 területen száz növényfaj több mint 900 egzotikus trópusi és szubtrópusi növény példányát rejti. Itt található Európa legnagyobb Orchideása. Kertészeti árudájában orchideák, kertészeti segédanyagok vásárolhatók.Krapje - méhészeti múzeum: a múzeum megtekintése majd mézből készült termékek vásárlási lehetősége. Méz kostolás, méz pálinka, mézes pogácsa és vezetés. Jeruzsálem: autóbuszos tura a Jeruzsálemi szőlőhegyek közt, majd a »Szomorú Isten Anya« templom megtekintése.Radomerje – ebéd a Stari Hrast (idős tölgyfa) turisztikai parasztgazdaságon. (ebéd borkostoló borbemutatással a borosgazda feléről – 5 fajta)

Este hazautazás.Utazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 fő

2012. június 07.Részvételi díj: 8.900 Ft/főKötelező biztosítás: 600.-Ft/fő

2012. július 21., október 06.Részvételi díj: 9.900 Ft/fő + belépőkElőfoglalási és Törzsutas kedvez-mény: 03.31-ig: 1000 FtKötelező biztosítás: 600.-Ft/fő

2012. június 23., augusztus 04.Részvételi díj: 8.500 Ft/főGyerekár: - 50% 2 felnőttel történő utazás esetén.Kötelező biztosítás: 600.-Ft/fő

2012. szeptember 08.Részvételi díj: 8.900 Ft/főElőfoglalási kedvezmény 03.31-ig: -10%Törzsutas kedvezmény: - 10%Kötelező biztosítás: 600.-Ft/fő

a csáBító Hangulatú Bécs

st. MargaretHen – MesePark

kirándulás a Magas-tátráBan

szlovénia tróPusi kertje - 1 N A P O S K Ü L FÖ L D I U TA Z Á S O K -

Page 6: Country Tours 2012

országHáz látogatás Programunk Parlamentlátogatással kezdődik. A csoport az Országgyűlés munkatársának vezetésével az épület főlépcsőjét, a Kupola termet, Koronázási Jelvényeket tekinti meg. Innen egy informatív autóbuszos városnézésre indulunk. Megtekintjük a Hősök terét, az Andrássy utat, a Bazilikát, kitérünk a dunai rakpartra. Utunk következő megállója a maga nemében egyedülálló Terror Háza Múzeum: az épületben fogva tartott, megkínzott és meggyilkolt honfitársainknak kíván emléket állítani, a borzalmak kézzelfogható bemutatása mellett azonban azt is példázza, hogy a szabadságért hozott áldozat nem volt hiábavaló. Délutánra egy kellemes színházi előadás megtekintését tervezzük és/vagy látogatást teszünk egy gyermekek és felnőttek fantáziáját egyaránt megmozgató múzeumban, a kevesek által ismert Álomautó Kiállításon. Budafok egyik legújabb látványossága a 2700 négyzetméteres kiállító terem, ahol több mint 70 autócsoda (Cadillac, Lincoln, Buick, Chevrolet, Ford Fairlane, Pontiac, stb.) látható az 1940-es évek végétől az 1970-es évek elejéig. Mintha egy régi autószalonban vagy napjaink Kubájában járnánk… Óriási élmény minden látogatónak! Kb. 22 órakor érkezünk haza.Utazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 fő

2012. június 2., október 13.Részvételi díj: 4.990Ft/fő + belépők

Reggeli indulás után, rövid pihenők beiktatatásával a Cserhát dombvidékére, a Szlovákiával szomszédos nógrádi régióba igyekszünk – itt él országunk egyik legérdekesebb néprajzi csoportja, a palócok. Kirándulásunk során megtekintjük Salgótarjánban hazánk legérdekesebb földalatti Bányamúzeumát, a Somoskő várat. A somoskői vár északi oldalán egy világhírű nevezetességet találunk: a bazaltzuhatagot. A vártúra után a hazai népművészet és folklór területén rendkívül gazdag hagyományokkal rendelkező Kazár településre utazunk. Kazáron minden évben megrendezik a Laskafesztivált és Tócsni Partit – mi is erre vagyunk „hivatalosak”. Itt helyi idegenvezetőnk mutatja be a település 6 múzeumát, köztük a vasaló és öntvénygyűjteményt, kézműves házat, az 1000 db maci és baba gyűjteményből álló „Mackó-kuckó”-t, gyufacímke kiállítást, csipkék és szalmafonók gyűjteményeit. Csoportunkat a gyönyörű népviseletben pompázó lakosság, népi zenekarok, és hagyományőrző csoportok szórakoztatják majd. Több helyen lesz laska- és tócsni kóstoló, hozzá lehet jutni az ételek receptjéhez. Csoportos Palóc ebédünk elfogyasztása után túrára indulunk Közép-Európa egyedülálló vulkanikus képződményéhez, a közel egy hektáron fekvő riolittufához. Aki nem szeretne hosszasan gyalogolni, azt az izgalmas élményt adó TUFA-TAXI szállítja a 20 millió éves védett értékhez. Kirándulásunk utolsó állomása Hollókő lesz. Népi építészete és a helyiek jellegzetes viselete egyik legfontosabb kulturális örökségünk. Sétálunk a falut kelet-nyugati irányban átszelő út mentén, szalagtelkeken álló lakóházak között – ezek rejtik a falumúzeumot és a híres szövőházakat. A Szent Mártonnak szentelt római katolikus templom ugyanúgy a falu jelképévé vált, mint a település fölé magasodó hollókői vár. Gyönyörködünk egyet a vár kilátójából, a csodálatos panorámában, majd hazaindulunk. Utazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 fő

2012. május 26.Részvételi díj: 5.500 Ft/főKötelező biztosítás: 100.-Ft/fő

PalócFöld könnyei és gyöngyei

A részvevők kellemes napot tölthetnek a Balaton parton. Fürdőzhetnek, megízlelhetik a helyi gasztronómiát, kóstolhatnak pálinkát és bort, személyes élményeket szerezhetnek a szenzációs Badacsonyi tájon, mindezt irodánk munkatársainak kíséretében.Részletes program:

• Indulás Nagykőrösről a reggeli órákban. Felszállási lehetőség Kecskeméten is.• Fürdőzés a Badacsonytomaji szabad strandon• Fürdőzés helyett választhatnak kirándulást a pazar szépségű Balaton felvidéken:

Megtekintjük Badacsonytomajon a világon egyedülálló Bazalt templomot, csodás természetvédelmi területeit (Hegyestű – Bazaltvulkán, Rózsakő-Szív alakú bazalttömb,Salföld- kőtenger, -Kápolnapuszta-Bivalyrezervátum, Badacsonyörs – Arborétum, borászat látogatás) Vendégül látnak minket szabadtűzön főtt gulyással, pálinkával- és egy pohár borral.Hazaérkezés az esti órákban.Utazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 fő

2012. július 28.Részvételi díj: 9.900 Ft/fő-50 % kedvezmény május 11-ig.Kötelező biztosítás: 100.-Ft/fő

Balatoni csoBBanás

Ezen a napon gyógynövény gyűjtő túrára indulunk egy Kőrös-ér menti parasztgazdaságba, ahol szakszerű hozzáértéssel szárítják, kezelik a birtokukon található számtalan gyógyhatású növényt. Reggel találkozunk a nagykőrösi buszpályaudvaron, ahonnan autóbuszunkkal Törtelre utazunk. Ott a település képviselője bevezet minket történelmi és irodalmi örökségeik világába. Megállunk a szabadba ömlő termálforrásnál, ahonnan számos nagykőrösi nagy ballonokban szállít haza gyógyító „fürdővizet” ! kb. 10.00 órára érünk Vendéglátóinkhoz, akik házi készítésű sajtkóstolóra invitálnak minket. Itt lovas-kocsira szállunk, hogy bejárjuk a „Kákás tanösvény” –t. Megcsodáljuk gazdag növény- és madárvilágát, szikes tavait. Ebédre érünk egy gazdaudvarhoz, ahol a túrós-almás lepény sem fog hiányozni a parasztkonyha finom falatjai közül (1.000 Ft/fő) ! Kis szieszta után házigazdánkkal gyűjtőtúrára indulunk. Nem bánja meg, aki gyermekét is magával hozza, mert annak különös élményt rejt a parasztgazdaságban található baromfi udvar, állatsimogató és növénygyűjtemény. Cegléden megállunk fagyizni, majd hazautazunk.Kb. 18.00 órára érünk Nagykőrösre.Utazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 fő

2012. június 24.Részvételi díj: 1.900 Ft/fő + ebédKötelező biztosítás: 100.-Ft/fő

gyógynövénygyűjtés törtelen

- 1 N A P O S B E L FÖ L D I U TA Z Á S O K -

Page 7: Country Tours 2012

- 1 N A P O S B E L FÖ L D I U TA Z Á S O K -

Kora reggeli órákban indulunk Bükkszentkeresztre, ahol 10 órakor Gyuri bácsi a „füvesember” segédje vár bennünket a Teaháznál. Olyan speciális túrára invitáljuk Önt, ahol megismerkedhet a gyógynövények fajtáival, hatásaival, titkaival. A gyűjtés a természetes lelőhelyen történik szakember irányításával. Az összegyűjtött gyógyfüveket mindenki hazaviheti, a megszerzett tudást pedig a továbbiakban kamatoztathatja. A túra végén vásárlás és teakóstolás. fakultatív ebéd a Borostyán Étteremben. Délután a gyógyító kövekhez kirándulunk, majd a Bükki Nemzeti Park panoráma útján indulunk haza.Utazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 fő

2012. augusztus 11.Részvételi díj: 7.500Ft/fő Kötelező biztosítás: 100.-Ft/fő

kirándulás a Bükk-HegységBe

Kora reggeli órákban indulunk Nyíregyházára, a gyorsléptekben fejlődő bűbájos városban. Helyi idegenvezetőnkkel autóbuszos és gyalogos városnézést teszünk. Innen Vaja-ra látogatunk, a XVI. században épült, felújított, pompázatos kastélyba. Továbbutazunk Máriapócs-ra, amely a magyarországi görög katolikusok központja és a könnyező Madonnájáról nevezetes. Akik rég jártak e tájon, azoknak a legnagyobb meglepetést az újjáépült Nyírbátor legismertebb látnivalói fogják okozni. Mielőtt belevetnénk magunkat e csodás város múltjába, ebédelni indulunk. Egy hangulatos helyen elfogyasztott menünk gasztronómiai élménye most sem fog csalódást okozni! Délutáni programunk a késő gótikus Református templom, a megszépült reneszánsz fiatornyos faharangláb és a híres Minorita templom (Krucsay-oltár), a Báthory kastély megtekintése lesz. Nyíregyházán-n, a „szabolcsi fővároson” keresztül utazunk haza. Visszaérkezés a késő esti órákban.Lehetőség nyílik arra, hogy Nyíregyházán megszakítsák a programot, hogy megtekintsék 2011. év leglátogatottabb turisztikai attrakcióját, a Nyíregyházi Állatparkot, a fóka show- t és a trópusi ritkaságokat!A Zöld Piramisnak nevezett épület földalatti szintjén az Indiai Óceán élővilága jelenik meg. 9.30 órakor, a látogatók üvegfolyosóban közlekedve figyelhetik meg az 500.000 literes akváriumban lévő cápák etetését, a ráják, korallok stb. élővilágát. Az itt élő több, mint 500 faj közül csak Nyíregyházán látható különlegességek is megtalálhatók. Ilyen pl. a fehér tigris pár, az afrikai elefánt, a komodói sárkány, a tigriscápa, az indiai orrszarvúk, s a gepárd pár. Az Esőerdőház, sajátos hangulatával, egyedülálló élményt nyújt. A látogatók függőhidak magasságából tekinthetnek le a dzsungel gyönyörű növényeire, a 15 méter magasról lezúduló vízesés mellett elhaladva pedig olyan különleges állatokkal találkozhatnak, mint a komodói varánusz, az orángután, a páncélos rinocérosz, a krokodil vagy az óriáskígyó.Etetési időpontok: 9:30 Cápák, 11:00 és 13:00 Oroszlánfóka, 13:20 Jegesmedve, 14:00 Gyűrűsfarkú makik A nap folyamán foka show, papagáj show, szórakoztatják a vendégeket.Csoportos jegy: 1.800 Ft További kedvezményes jegy: 3 év alatt 100 Ft, 70 év felett 500 FtUtazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 fő

2012. augusztus 10.Részvételi díj: 7.900 Ft/főGyerekkedvezmény: 50% ( 4.000 Ft)Kötelező biztosítás: 100.-Ft/fő

sóstó zoo és a nyírség

Kora reggel indulunk el Nagykőrösről Tokaj-környéki túránkra. Rövid pihenőkkel a délelőtti órákban érkezünk a romantikus Széphalomra. Kufsteini és munkácsi várfogságát követően 1806-ban ide vonult vissza a magyar nyelv megújítója, Kazinczy Ferenc feleségével, Török Sophie-val. A házaspár elegáns vidéki kúriája hamarosan a korabeli magyar irodalmi élet központja lett. Ma Emlékmúzeum idézi fel a 18. századi arisztokrata életet és a nyelvújítás korát. Itt található még Kazinczy Ferenc és az 1849-ben Aradon kivégzett Kazinczy Lajos síremléke is. Tovább folytatva utunkat a régió fővárosának számító Sárospatakra érünk. A 2500 éve lakott „Bodrog-parti Athén” gazdag történelmi múltja okán kapta népszerű nevét. Fő látnivalója a vár, amelynek Vörös tornya még a tatárjárás körüli időkre emlékeztet. Évszázadokon át itt laktak a Rákóczi, Thököly, Lorántffy és Zrínyi családok tagjai is – rájuk emlékezik a várbéli kiállítás. A gótikus vártemplomban híres történelmi személyiségek síremlékeit találjuk. Református kollégiumában tanult többek között Kossuth Lajos, Csokonai Vitéz Mihály, Móricz Zsigmond. Városi sétánkat követően végállomásunk Tokaj és vidéke lesz. Az UNESCO a Bodrogtól nyugatra fekvő, történelmi szőlőtermő vidéket 28 faluval együtt a világörökség részévé nyilvánította. Bejárjuk a régió borútját, melynek során megismerkedhetünk a tokaji borok készítésének fortélyaival, és megtudjuk, miért lett az aszú „a királyok bora, a borok királya”. Pincelátogatás és szakértő által vezetett borkóstolás tokaji borféleségekből a történelmi pincék egyikében. A késő délután folyamán indulunk hazafelé, érkezés a késő esti órákban.Utazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 fő

2012. szeptember 22.Részvételi díj: 8.900 Ft/főKötelező biztosítás: 100.-Ft/fő

Festői tájakon - tokaj

A reggeli órákban indulunk el Nagykőrösről. Első állomásunk a „Dunakanyar kapuja”, Vác lesz. A városban először az I. Géza magyar király által építtetet vár maradványait keressük fel. A várban áll a király szobra, ferences templom és rendház is. A váci polgárvárosban folytatjuk a sétát a görög kereskedőházak, püspöki palota és a Szentháromság Oszlophoz, diadalívhez. A város büszkesége a székesegyház, a váci püspökség főtemploma. Váci látogatásunkat minden bizonnyal legizgalmasabb épületénél folytatjuk, a „fehérek temploma” ahol természetes úton mumifikálódott, halotti ruhába öltöztetett emberi maradványokat találtak. A hátborzongató és egyben rendkívüli lelet egy részét a Memento Mori Múzeumban tekinthetjük meg. Következő állomásunk a világhírű zarándokhely, Márianosztra lesz. A kegyhelyet 1352-ben Nagy Lajos királyunk létesítette. A török időkben elpusztult templom helyére barokk templomot emeltek, ez látható ma. Utunk utolsó állomása Zebegény. Az UNESCO világörökség várományos magyar szecesszió egyik gyöngyszeme itt áll: az erdélyi fatemplomok mintájára tervezte Kós Károly és Körösfői-Kriesch Aladár a helyi római katolikus templomot. A város másik híressége az impresszionista Szőnyi István festőnk, akinek háza és síremléke is a településen található. Késő délután hazafelé indulunk. Nagymarosnál búcsút intünk a Dunakanyarnak. Érkezés Nagykőrösre a kora este.Utazás: luxuskivitelű autóbusszal Minimum utaslétszám: 35 fő

2012. augusztus 18.Részvételi díj: 6.900 Ft/főKötelező biztosítás: 100.-Ft/fő

dunakanyar kirándulás

Page 8: Country Tours 2012

1.nap: Indulás hajnali órákban Nagykőrös-Kecskemét útvonalon. Este érkezünk Firenze környéki tranzitszállásunkra, ahol lehetőség nyílik vacsorázásra. 2.nap: Reggeli után Calabria és Puglia gyönyörű tájain keresztül, a Messinai-szoroson át Taormina üdülőövezetébe utazunk. Páratlan fekvésű ez a kisváros, csodálatos panoráma nyílik az Etnára és az ékszínkék tengeröblökre. (4 éj).3.nap: Szicília egyik jelképéhez, az Etnához kirándulunk, amely jelenleg Európa legnagyobb működő vulkánja. Autóbuszunk holdbéli tájakon haladva több mint 2000 méteres tengerszint feletti magasságba kanyarog fel. Innen kabinos felvonóval és négykerék-meghajtású teherautókkal juthatunk fel a főkürtőkig, egészen 3100 méterig, Délután megnézzük: az Alcantara folyó vadregényes mélyét.4.nap: Reggel Siracusába utazunk, ahol megtekintjük az óvárost, Aretusa forrását, barokk székesegyházat, majd a görög színházat, a „Dionüszosz füle” fantázianevű barlangot és a római amfiteátrumot. Ezután Taormina városkával ismerkedünk. Késő délután strandolhatunk a tengerparton.5.nap: Buszunkkal Milazzo kikötőjéig megyünk, onnan pedig hajóval a Tirrén-tengerben fekvő Lipari szigetéig. A szigetet bérelt kisbusszal járjuk körbe. Ezután következik a 6000 éves Lipari citadella: a kis görög színház, a Szent Bertalan apostol földi maradványait rejtő bazilika, a kikötők és a barokk óváros. Innen áthajózunk a szomszédos Vulcano szigetére. Vacsorára érünk vissza a hotelbe.6.nap: Reggel elhagyjuk szálláshelyünket és Szicília belső napszítta tájain utazunk Piazza Armerinába, ahol megtekintjük a Villa del Casale-t, amely a legépebben fennmaradt római császárkori villa a szigeten. Utunkat folytatva célunk Agrigento, a világhírű ógörög Templomok Völgye. Innen Palermóba utazunk. Szállásunk és vacsoránk a környékben lesz (1 éj). 7.nap: A mai napon először a zarándokhelyre, Monreale kisvárosba utazunk. Teraszairól szenzációs panoráma nyílik Palermóra és a Conca d’Oro öblére. Ezután a sokarcú Palermóval ismerkedünk. Késő délután behajózunk Palermo kikötőjében, tengerjáró hajónk kabinjaiban lesz szállásunk és vacsoránk.8.nap: Reggeli a hajón. A kihajózást követően gyalogos városnézés Nápolyban. Délben hazafelé indulunk. Bologna magasságáig buszozunk, ahol szállásunk is lesz (1 éj). Érkezés a szállásra késő este, ezért vacsora útközben autópálya étteremben.9.nap: Indulás a kora reggeli órákban hazafelé. Folyamatos utazás Olaszországon és Szlovénián át, pihenőkkel, napközben étkezési lehetőséggel. Érkezés Kecskemétre és Nagykőrösre az éjszakai órákban.Utazás: luxusautóbusszalSzállás: ***hotelekben, 1éjszaka hajókabinbanEllátás: félpanzió Minimum utaslétszám: 35 fő

2012. szeptember 07-15.Részvételi díj: 70.000 Ft + 500 Euro Biztosítás: 4.500 Ft Stornó biztosítássalProgramok: kb 200 Euro (Etna 2900 m-ig, Lipari szigeteken hajó+kisbusz+csónakok is !)

szicília

1.nap: Indulás az esti órákban. Folyamatos éjszakai utazás Mostar-ig pihenőkkel.2.nap: A délelőtti órákban érkezés a Neretva folyó mentén fekvő Mostar-ba. Megtekintjük az Öreg-hídat és környékét utána továbbutazunk Montenegro-ba, Canj-ba. A szállás elfoglalása.3.nap: Ízletes ebédünk után felkeressük Bar városát. Végig sétálunk gyönyörű mediterrán sétányán a kikötőig. A parttól eltávolodva, Stari Bar óvárosa és az ódon vár, a legendák világát idéző „Olive a Mirovica” nevű olajfa megtekintése zárja a hangulatos napunkat.4.nap: Elképzelhetetlenül sok felfedezés vár minket az egész napos autóbuszos fakultatív kiránduláson Albániába, a Sasok Földjére. Ebéd hideg csomagban. Részvételi díj: 5 900 Ft/fő.5.nap: Mesébe illő élmény csalogat az egész napos autóbuszos kirándulásra: Utunk a lenyűgöző Kotori-öböl festői Kotor városba vezet. A világörökség részeként számon tartott Lovcen Nemzeti park,majd az egykori fővárost, Cetinje – tekintjük meg. Az uralkodó egykori rezidenciáját, a Biliárdlakot, majd a Történelmi Múzeum, Szt. Péter kolostor, Budva páratlan szépségű óvárosa. Ebéd hidegcsomagban.6.nap: Különleges természeti kincseket tartalmaz az egész napos fakultatív kirándulás a térség legnagyobb tavához, a festői szépségű Skadari-tóhoz. Megcsodálhatjuk Európa leggazdagabb madárrezervátumát is. Gasztronómiai Halebéddel egybekötött hajókázáson gyönyörködhetünk a tájban. Részvételi díj: 5 900 Ft/fő.7.nap: A világörökség egyik büszkeségét Dubrovnikot keressük fel egész napos autóbuszos kirándulásunkon. Városnézés helyi idegenvezetőnkkel. Utána mindenki kedvére barangolhat a hangulatos ódon utcákon, és a fantasztikus panorámával rendelkező várfalon. Ebéd hidegcsomagban.8.nap: Szabad nap, pihenés a csodaszép tengerparton.9.nap: A gazdag reggeli után hazautazás, útközben számos fantasztikus látnivalóval. Megpihenünk fővárosában Sarajevo-ban, ahol észak és nyugat kultúrája találkozik. Éjszakai utazás Budapest – Kecskemét-Nagykőrös felé rövid pihenőkkel. Ebéd hidegcsomagban.10.nap: Hazaérkezés a reggeli órákban.Utazás: légkondicionált autóbusszal (WC, videó, italautomata).Szállás: szálloda**: Canj környéke, 2-3 ágyas szobákban.Ellátás: teljes ellátásMinimum utaslétszám: 35 fő

2012. június 1-10., 2012. szeptember 20-29.Részvételi díj teljes ellátással, járulékos költségekkel: 96 200 Ft/fő Gyermek 12 évesig 3. és 4. ágyon járulékos költségekkel: 85.600 Ft/főFelnőtt 3. ágyon járulékos költségekkel: 88.900 Ft/főBelépő helyszínen kb. 50 EUR/fő

Montenegro körútBetekintés alBánia különleges atMoszFérájáBa

Találja meg velünk álmai utazását, legyen szó belföldi hosszúhétvégéről, egzotikus tengerparti nyaralásról, külföldi szállásfoglalásról

... Ausztria, Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Olaszország, Görögország, Egyiptom, Törökország, Tunézia, Kuba, Mexikó, Dominika, Sri Lanka...

Szabadságán legyen velünk szabad!