8
2016. ÁPRILIS ELSŐ SZÁM HAVONTA MEGJELENŐ ONLINE DIÁKÚJSÁG -- TSZC -Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája AZ ÉRETTSÉGI SZEREPE A DIÁKOK ÉLETÉBEN Büte Patrícia JAPÁN EGY ISKOLÁJA Tamics Rita KIRÁNDULÓ MIKESESEK Kisari Szabina DIÁKVILÁG ________________________________________________________________________________________ AZ ÉRETTSÉGI SZEREPE A DIÁKOK ÉLETÉBEN Büte Patrícia Bizonyára mindenkinek életre szóló élmény marad a híres nevezetes érettségi időszak. A diákok életében ezek a legstresszesebb hónapok, és ez gyakran a saját élethelyzetükre is kihat. Fontos, hogy az időnket jól osszuk be, érdemes az érettségire minél hamarabb elkezdeni a felkészülést. Számos középiskolában átlagosan hosszabb időt töltenek el a tanulók, mint néhány felnőtt a munkahelyén. A diákok szellemileg is kimerülnek a hosszú napok, a nulladik és hetedik órák, a korrepetálások és a felkészülés során. Azt hiszem, mindenki tudja, miről is beszélek. A sok tanulás mellett muszáj időt szakítanunk a hobbinkra és a családunkra is. (folytatás a következő oldalon) “Az egyik kedvenc helyem a régi, elhanyagolt kórházépület.Nagyon szeretek itt fotózni, mert amikor a sok fiatal meglátja a képemet és közlöm velük, hogy itt születtek, nem akarnak hinni a fülüknek, és elkeseríti őket, hogy ilyen szörnyű sorsa lett ennek a néhai impozáns épületnek.” Nyisztor József MEGJELENT A DIÁKVILÁG Iskolaújságunk a mai naptól (7 év után) újra elérhető lesz számotokra. Ezekben a lapokban az iskolai életről, programokról és hasznos ötletekről olvashattok. Terjesszétek a hírt, hogy az újság mindenki számára elérhető. Bármilyen javaslatot szívesen fogadunk. Ha jó ötleted van, ne tartsd magadban, fordulj bizalommal a szerkesztőségünk tagjaihoz! Az újság nektek, rólatok és értetek szól, reméljük, elnyeri tetszésetek. Jó olvasást és kellemes időtöltést kívánunk! Ez a lap havonta fog megjelenni, így ha szeretnél részt venni az ötleteiddel vagy/és munkáddal, akkor küldj egy elektronikus levelet az iskolaújság email címére: mikesujsag(a)gmail.com. a szerk.

DIÁKVILÁG - mikes-tbanya.sulinet.hu · ANGOL NYELVŰ KERESZTREJTVÉNY Dombai Dominik Játék: Nyomtasd ki, töltsd ki és add oda a szerkesztőnek! Ha helyesen töltötted ki, jár

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: DIÁKVILÁG - mikes-tbanya.sulinet.hu · ANGOL NYELVŰ KERESZTREJTVÉNY Dombai Dominik Játék: Nyomtasd ki, töltsd ki és add oda a szerkesztőnek! Ha helyesen töltötted ki, jár

 2016. ÁPRILIS ELSŐ SZÁM  

HAVONTA MEGJELENŐ 

ONLINE DIÁKÚJSÁG -ஜ-       

TSZC -Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnáziuma, Szakközépiskolája és 

Szakiskolája 

AZ ÉRETTSÉGI SZEREPE A DIÁKOK ÉLETÉBEN 

 Büte Patrícia 

JAPÁN EGY ISKOLÁJA  

Tamics Rita 

KIRÁNDULÓ MIKESESEK  

Kisari Szabina 

  

DIÁKVILÁG ________________________________________________________________________________________ 

AZ ÉRETTSÉGI SZEREPE A DIÁKOK ÉLETÉBEN 

Büte Patrícia  Bizonyára mindenkinek életre       

szóló élmény marad a híres­         nevezetes érettségi időszak. A       diákok életében ezek a       legstresszesebb hónapok, és ez       gyakran a saját élethelyzetükre       is kihat. Fontos, hogy az időnket           jól osszuk be, érdemes az         érettségire minél hamarabb     elkezdeni a felkészülést.     Számos középiskolában   átlagosan hosszabb időt     töltenek el a tanulók, mint         néhány felnőtt a munkahelyén.       A diákok szellemileg is       kimerülnek a hosszú napok, a         nulladik és hetedik órák, a         korrepetálások és a felkészülés       során. Azt hiszem, mindenki       tudja, miről is beszélek. A sok           tanulás mellett muszáj időt       szakítanunk a hobbinkra és a         családunkra is.  (folytatás a       következő oldalon)  

 

“Az egyik kedvenc helyem a régi, elhanyagolt kórházépület.Nagyon szeretek itt fotózni, mert amikor a sok fiatal meglátja a képemet és közlöm velük, hogy itt születtek, nem akarnak hinni a fülüknek, és 

elkeseríti őket, hogy ilyen szörnyű sorsa lett ennek a néhai impozáns épületnek.” Nyisztor József 

MEGJELENT A DIÁKVILÁG Iskolaújságunk a mai naptól (7 év után) újra elérhető lesz számotokra.                       

Ezekben a lapokban az iskolai életről, programokról és hasznos ötletekről                   olvashattok. Terjesszétek a hírt, hogy az újság mindenki számára elérhető.                   Bármilyen javaslatot szívesen fogadunk. Ha jó ötleted van, ne tartsd magadban,                     fordulj bizalommal a szerkesztőségünk tagjaihoz! Az újság nektek, rólatok és                   értetek szól, reméljük, elnyeri tetszésetek. Jó olvasást és kellemes időtöltést                   kívánunk! Ez a lap havonta fog megjelenni, így ha szeretnél részt venni az                         ötleteiddel vagy/és munkáddal, akkor küldj egy elektronikus levelet az iskolaújság                   e­mail címére:  mikesujsag(a)gmail.com .    a szerk. 

 

Page 2: DIÁKVILÁG - mikes-tbanya.sulinet.hu · ANGOL NYELVŰ KERESZTREJTVÉNY Dombai Dominik Játék: Nyomtasd ki, töltsd ki és add oda a szerkesztőnek! Ha helyesen töltötted ki, jár

 2016. ÁPRILIS ELSŐ SZÁM 

 

(Az érettségi szerepe a diákok életében) A legjobb feszültséglevezető módszer a testmozgás.             

Mozogjatok minél többet és törekedjetek az egészséges             táplálkozásra! Egészséges testhez tiszta elme járul. Sok diák az                 éjszakai tanulási módszert választja. Gondolom mindenki járt már               úgy, hogy a végsőkig halogatta a felkészülést a dolgozatra,                 rengeteg kávé és energiaital segítségével. Akinek bejött ez a                 módszer, folytathatja, de a szervezetünknek ez biztos nem tesz jót.                   A legjobb, ha iskola után egy órával már elkezdjük a tanulást,                     miután felfrissültünk anyukánk finom ebédjétől. Próbáljunk           összpontosítani és nyugodtan megélni ezt az időszakot.             Mindenkinek sok sikert kívánunk és boldog vizsgaidőszakot! Sose               hagyjon el benneteket a remény! ☺ 

 

JAPÁN EGY ISKOLÁJA Tamics Rita 

Személyes tapasztalataimból szeretném kicsit körüljárni,         milyen is az iskolai élet a felkelő nap országában. 

Mire középiskolába kerül az ember fia vagy éppen               lánya, legalább 8 évnyi tapasztalat áll a háta mögött a                   diáklét rejtelmeiről. Megszokottá válnak a korai kelések,             tanulós délelőttök, rettegett vagy éppen könnyen vett             dolgozatok. Az ismétlődő napok folyamában néha           végtelennek tűnik a jól ismert falak között töltött idő.                 Azonban ezt az unalmas rendszert, ha kívülálló vizsgálja,               jól láthatja a sok kis izgalmas részletet, bölcs vagy balga                   ötletet éppen úgy, ahogy minket felrázhat a süppedésből,               ha belelesünk más népek oktatásába,esetünkben a           japánokéba.  Kétféle középiskola létezik ott: az állami és a magán.                 Ezeken belül pedig csak fiú, csak lány vagy koedukált                 intézmények is vannak. Közös csupán annyi bennük, hogy               a tanév áprilistól márciusig tart és legtöbbjük előírja az                 egyenruha és egyen­tornaszett viselését, de ez már             iskolánként más. Ugyanúgy, ahogy a szabályok, a             napirend, a tankönyvek sőt a tanterv is. Egy szó mint száz                     lehetetlen általánosságban beszélni. Szóval most         specifikusan a Seinan Gakuin Koto Gakko­t, azaz a               fukuokai "dél­nyugati gimnáziumot" fogom bemutatni         (elterjedt, hogy tájolások alapján nevezik el őket).             Éppen idén ünnepli 100. születésnapját ez az 1916­ban               alapított baptista magániskola. Kezdetben csak fiúk jártak, 

de azóta koedukált lett és bővült bölcsődével, óvodával,               általánossal sőt egyetemmel is. Ezek olyannyira           népszerűek, hogy mindenki tartozik valamelyikhez.         Mindenki az iskola keretein belül űzi a hobbiját. Nem kell                   aggódni, igazán végeláthatatlanok a keretek. Legalább           40­50 féle elfoglaltság közül lehet válogatni (melyekhez             felszerelést is biztosítanak). Van olyan, aki a pólyától a                 diplomáig egy intézmény tanulója (a képen csak a               

gimnáziumi rész látható). A középiskola maga 3 évig tart                 (a 9. osztály még általánosnak számít), A­tól K­ig 11                 osztály van jelenleg betűzve, osztályonként átlagosan           38­42 diákkal.  (folytatás a következő oldalon) 

(Japán egy iskolája) 

2. 

Page 3: DIÁKVILÁG - mikes-tbanya.sulinet.hu · ANGOL NYELVŰ KERESZTREJTVÉNY Dombai Dominik Játék: Nyomtasd ki, töltsd ki és add oda a szerkesztőnek! Ha helyesen töltötted ki, jár

 2016. ÁPRILIS ELSŐ SZÁM 

 

Ez több mint 1250 tanulót jelent. Mivel ilyen sokan vannak, egy évfolyamra jut egy teljes tanári kar, így az épület 3                                           emeletén 3 tanári van (egy szintet foglal el 11 osztály). A létesítmény ezenkívül rendelkezik egy kisebb supermarket                                 méretű büfével, egy étteremmel (menza nincs), külön 3 emeletes sportrészleggel, saját kápolnával, labortermekkel és a                             képen látható nagy terület pedig a kinti sportpálya. Nagyjából minden felmerülő tanulói igényt kielégít. 

 Jellegzetes egyenruháját Japánban mindenhol felismerik. Jó hírnek és általános megbecsülésnek örvendenek a viselői. A                           képen a téli, nyári és blézeres verziók vannak sorrendben.Az időjárástól függően a tanárok szabják meg minden évben,                                 mettől meddig melyiket kell hordani. A tanítás reggel 7:50­kor                 kezdődik és délután négyig tart. (Az alsóbb évesek esetenként                 előbb végeznek, de évfolyamonként egységes az órarend). Eltérést               pusztán még az okoz, hogy 10. osztályban kell fakultációt                 választani. Reál szakon több természettudományos óra van, humán               szakon értelemszerűen ezek helyett többféle irodalom (régi és               modern), történelem (egyetemes és japán) vagy szociális (hittan,               földrajz és társadalomismeret) óra van. Egy tanóra 50 perc hosszú,                   minden szünet pedig 15 perces kivéve az ebédidőt, ami                 mindenkinek 90 perc a 4. óra után. Az utolsó "óra" minden nap osztályfőnöki, ami a szükséges megbeszéléshez mérten                                   bármeddig eltarthat, és magába foglalja az osztályterem kitakarítását. Ezt ugyanis ott a diákok végzik. Heti egyszer van                                 kötelező istentisztelet még, havi egyszer pedig iskolagyűlés, hogy az apró­cseprő, ügyes­bajos dolgok mindig el legyenek                             intézve. 

Ezután kezdődik várva vártan a nap "másik" fele. Négy órától indulnak a szakkörök ugyanis. Japán fiatal este                                 nyolcig biztosan nem ér haza, hiszen ezek olyannyira népszerűek, hogy mindenki tartozik valamelyikhez. Mindenki az                             iskola keretein belül űzi a hobbiját. Van zenekar, kórus, rajzszakkör, színjátszókör, foci, íjászat, yacht klub, tradicionális                               virágkötészet (stb.), bármi, amit a diákok szeretnének és 15 főnél többen csatlakoznak. Ilyen napok sorozatában telik az                                 év, átlagos a jó hangulat és vidámság. Olyan dolgozatírás vagy felelés, mint itthon, nincs.  (folytatás a következő oldalon)     

3. 

Page 4: DIÁKVILÁG - mikes-tbanya.sulinet.hu · ANGOL NYELVŰ KERESZTREJTVÉNY Dombai Dominik Játék: Nyomtasd ki, töltsd ki és add oda a szerkesztőnek! Ha helyesen töltötted ki, jár

 2016. ÁPRILIS ELSŐ SZÁM 

 (Japán egy iskolája)   

Helyette három havonta tartanak vizsgákat minden tantárgyból, így mérik fel a diákok tudását ­osztályzat nélkül,                             csak százalékban. Bár a nyári szünetük csak két hét, van ugyanennyi téli és őszi szünet is, továbbá egy hét, amikor az                                         egész iskola elmegy kirándulni, és egy hónap             tavaszi szünet a tanévkezdés előtt. A           legnagyobb esemény mégis az egy napot           felölelő sportfesztivál, ahol az évfolyamok         osztályai mérkőznek meg egymással 8­10 féle           sportban, illetve a kulturális fesztivál két           napja. Ekkor az egész iskolát feldíszítik, a             szakkörök pedig előadásokat tartanak,       bemutatják egész éves munkájuk gyümölcsét         ki­ki a maga lehetőségei szerint. A művészek             például kiállítást szoktak tartani, a zenekar           koncertet ad. Ez számít nyílt napnak is,             ilyenkor mindenfelől áradnak a szülők,         rokonok és bárki, aki szeretne körülnézni vagy             szórakozni. Év végén márciusban pedig,         amikor éppen hogy elkezdenek virágozni a           cseresznyefák, az iskolások egy hatalmas         tábortűzzel búcsúztatják el az együtt töltött           boldog vagy éppen keserű perceket és 5­6 kitöltendő "házifeladat­könyvvel" a táskájukban indulnak haza, hogy áprilisban                             minden kezdődjön előröl. 

         

        

 

4. 

Page 5: DIÁKVILÁG - mikes-tbanya.sulinet.hu · ANGOL NYELVŰ KERESZTREJTVÉNY Dombai Dominik Játék: Nyomtasd ki, töltsd ki és add oda a szerkesztőnek! Ha helyesen töltötted ki, jár

 2016. ÁPRILIS ELSŐ SZÁM 

 

ANGOL NYELVŰ KERESZTREJTVÉNY Dombai Dominik 

Játék:   Nyomtasd ki, töltsd ki és add oda a szerkesztőnek! Ha helyesen töltötted ki, jár érte egy csoki vagy egy alma! 

  

NAPI KÉPREGÉNY Vaskó Zoltán 

    

5. 

Page 6: DIÁKVILÁG - mikes-tbanya.sulinet.hu · ANGOL NYELVŰ KERESZTREJTVÉNY Dombai Dominik Játék: Nyomtasd ki, töltsd ki és add oda a szerkesztőnek! Ha helyesen töltötted ki, jár

 2016. ÁPRILIS ELSŐ SZÁM 

 

EGY KIS ANGOL - SCHOOL POST   

Igazi ritkaságszámba mennek a következő képek, amelyek egy School Post                     című angol nyelvű újság bescannelt lapjai. Nemcsak az útókornak őrizzük meg ezt                       az 1946­ban Bécs városában nyomtatott “történelmet”, hanem iskolánk diákjai                 számára egy sorozatot indítunk belőle, amely segíti majd a felkészülést és                     érdekessé teszi az angol nyelv tanulását  ( a képre kattintva elérhető a teljes újság). 

 

MIKES HÍREK  

 

A MIKES BÜFÉ AJÁNLATA:  Ha kinyomtatod és bemutatod ezt az újságot Gergőnek a                 Mikes­büfében, akkor 10% kedvezményt kapsz bármiből. Az             ajánlat érvényes: 2016. 04.19­ig . 

    

6. 

Page 7: DIÁKVILÁG - mikes-tbanya.sulinet.hu · ANGOL NYELVŰ KERESZTREJTVÉNY Dombai Dominik Játék: Nyomtasd ki, töltsd ki és add oda a szerkesztőnek! Ha helyesen töltötted ki, jár

 2016. ÁPRILIS ELSŐ SZÁM 

 

 

FERENCZY KÁROLY - MADÁRDAL CÍMŰ FESTMÉNY ÉRTELMEZÉSE Vaskó Zoltán 

 Az alkotás első benyomásra is           

akarva­akaratlanul gondolkodásra   sarkall, mivel véleményem szerint a mű           egyedi módon nem nyer közvetlen         kapcsolatot a címével. Ugyanakkor       érdekesnek találtam a festményhez       alkalmazott színeket és árnyalatokat is,         hiszen a szép természetből kiragadott,         erdős tájban egy élénk vörös öltözetű           nő jelenik meg. A nőalak testtartása és             ég felé vetett tekintete ábrándos,         álomszerű érzelmeket közvetít, amit a         nőalakon végigfutó, hosszú, vörös ruha         erőteljesen és agresszíven hangsúlyoz       ki. A szenvedélyesen ábrándozó nő         rikító megjelenése ellenére érzelmeivel       teljes összhanggal olvad bele az őt körülvevő térbe. Danolászik s táncol a                       cserjésben, lehullajtva magáról a szürke mindennapok unalmát, és minden                 rosszkedvet, amit egy, a lombok közül átszűrődő gyönyörű madárfütty oszlat                   el teljesen. A nő megihletődve a csodálatos hangon, szorgosan annak                   irányába indul. A fához érve, ahol a csicsergés hangja a legerősebb volt, jobb                         kezét finoman a korosodó fa törzsére téve felpillant az ég felé szökő ágak                         közé, ahol észreveszi a madárkát. Látóköre hátterében a fák végtelen                   lombkoronája, melyen itt­ott lyukat üt a fény. A kismadár és a nő tekintete                         hosszasan összefonódik, mintha a dalos madárka értené a nő erdőben                   felszabadult érzelmeit, míg a nő szeméből és tekintetéből tisztán kiolvasható,                   hogy úgy érzi, ittléte nem véletlen, mintha a madárfütty jel gyanánt érkezett                       volna számára, miszerint ábrándjai és gondolatai, miket az üres erdőnek                   dalolt el, valósággá válhatnak.  

A hihetetlen érzelmektől fűtött pillanat erejéig tökéletes lelki, valamint                   fizikai nyugalom vonul végig az erdőségen, amit a szépen zöldellő fák és                       növényzet remekül szimbolizál. Ez az érzelmi kapcsolat adja meg mind a                     mű, mind az általam hozzászőtt történet alappillérét. A természet és ember                     ellentétté érett a modernedő világ által, itt mégis kapcsolatuk ékes pillanatát                     fedezhetjük fel, amit egy egyszerű madárdal váltott ki. Ez véleményem                   szerint csodálatos képet tár fel, ami a végtelen szabadságérzetet is magában                     hordozza egy örökzöld bölcsességgel egyetemben, miszerint mindig             próbáljuk meg elérni a hőn vágyott álmainkat, ne csupán magunkban                   hordozzuk azokat, és egy nap rádöbbenjünk, hogy már túl késő. 

SZELLEMI TOTÓ ­  Imre Krisztina és Juhász Anasztázia Játék:   Nyomtasd ki, töltsd ki és add oda a szerkesztőknek! Ha helyesen töltötted ki, jár érte egy csoki vagy egy alma! Határidő: 2016.04.25.  Történelem 1.) Mikor volt a honfoglalás? A) 985 B) 895 C) 1000  2.) Mikor adták ki az aranybullát? A) 1222 B) 1848 C) 1645  3.) Ki volt az USA elsõ elnöke? A) Barack Hussein Obama B) Bill Clinton C) George Washington  Irodalom 1.) Kinek írta Mikes Kelemen a leveleit? A) Mária Teréziának B) P.E. grófnőnek C) Édesanyjának  2.) Kinek a szerelme Szendrey Júlia? A) Petőfi Sándor B) Arany János C) Ady Endre  3.) Kitől származik a következõ vers részlet?         "Az idő lassan elszivárog, 

nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején." 

A)József Attila B)Petőfi Sándor C)Ady Endre  (folytatás a következő oldalon) 

 

 

7. 

Page 8: DIÁKVILÁG - mikes-tbanya.sulinet.hu · ANGOL NYELVŰ KERESZTREJTVÉNY Dombai Dominik Játék: Nyomtasd ki, töltsd ki és add oda a szerkesztőnek! Ha helyesen töltötted ki, jár

 2016. ÁPRILIS ELSŐ SZÁM 

 

KIRÁNDULÓ MIKESESEK Kisari Szabina 

 Iskolánkban, már hosszú idők óta           

működik a Rákóczi Szövetség. Ennek         célja a határon túli magyarokkal         megismerkedni, és új barátságokat       kötni, valamint szép új helyekre eljutni.           A szövetség által megismerhetjük       testvériskoláinkat, amelyek Erdélyben     és Felvidéken is vannak. Hozzájuk rendszeresen visszajárunk, és ők is hozzánk. A                       csoport által figyelünk a különböző megemlékezésekre is, mint például Rákóczi                   Ferenc születésnapjára, amit koszorúzással ünnepeltünk az emlékszobránál.             Rengeteg helyre ellátogattunk (ezekről írnék pár sort): Diószegre a                 testvériskolánkhoz érkeztünk, ami Felvidéken található, és itt csatlakoztak               hozzánk diószegi diákok is. Diószegről Pozsonyba utaztunk, ahol a főteret és a                       pozsonyi várat is megcsodáltuk. A pozsonyi vár mellett mindig megnézzük Szent                     Erzsébet emlékszobrát is, amiről tanáraink nagyon lelkesen mesélik el a hozzá                     fűződő történetet (érdemes legalább egyszer meghallgatni). Persze, a               kirándulásunknak itt még nem lett vége, mert Pozsonyból tovább indultunk                   Hainburgba. A hainburgi várhoz vezetett a túránk, ahová nagy erőfeszítések árán                     jutottunk fel továbbá Andor tanár úr közreműködésével igazi hegymászó                 kiképzést is kaphatunk. Gyönyörű kilátás várt minket, míg a várudvarban                   

kellemes séta. Utunk itt egyelőre véget           ért, így vissza indultunk Tatabányára, a           kirándulás pedig sok nevetéssel és         rengeteg kellemes emlékkel ért véget.         Minden évben legalább egyszer       alkalmunk van több napra Erdélybe is           elutazni. Az erdélyi hosszú út nem           egyszerű a diákok számára, de tanáraink           elősegítik, hogy ne unatkozzunk és a           buszon lévő mikrofonba előszeretettel       

kommentálják végig az utat. Minden napra akad egy kisebb túra, mint például a                         Tordai­hasadékra való felmászás. Szerencsére a nagyobb hegyekhez volt kellő                 tapasztalattal ellátott tanár velünk, aki csak úgy szelte a dombokat. Mi kevesebb                       önbizalommal, de sikeresen felmásztunk minden barlanghoz. Sepsiszentgyörgyi             testvériskolánk nagy szeretettel fogadott minket, és kedves műsorral is készültek                   tiszteletünkre. Ha arra jársz, nem hagyhatod ki a Szent Anna tavat, de mi sajnos                           nem jártunk sok sikerrel, mert havazni kezdett. Viszont nem csüggedtünk, mert                     szuper hócsata kerekedett ebből a túrából is. Persze minden jónak egyszer vége.                       De iskolánkban tovább működik a Rákóczi Szövetség, ahova mindig szívesen                   várják az új tagokat és visszavárják a régieket. Rengeteg élményben lehet                     részetek, sok új és szép helyszínen járhattok. Vidámsággal tölt el benneteket, ha                       majd visszaemlékeztek ezekre az utazásokra. 

(SZELLEMI TOTÓ ­ folytatás a következő oldalon)  Nyomtasd ki, töltsd ki és add oda a szerkesztőknek! Ha helyesen töltötted ki, jár érte egy csoki vagy egy alma!  Matematika 1.) Ha kilencszer egymás után feldobsz egy pénzérmét és mind a kilencszer írás lesz akkor hány százalék az esélye, hogy tizedikre fej lesz? A)25% B)50% C)75%  2.) Mennyi az eredménye a következő feladatnak?                 7+7:7X­7=? A)50 B)56 C)7  3.)  Számold ki a következő feladatot!      Ha             :)+:(=13                        :)X:(=42                        :(­:)=1      akkor         :(=?    _____  Nyelvtan 1.)  Fejezd be a következő szólást! Az nevet igazán, aki _______. A)ritkán nevet B)utoljára nevet C)jókedvű    2.)  Hogyan írjuk helyesen? A)réges régi B)réges­régi C)régesrégi  3.)  Mit jelent a penta? A)tíz B)öt C)hat 

IMPRESSZUM Büte Patrícia, Vaskó Zoltán, Nyisztor József, Kisari Szabina, Imre Krisztina, Dombai Dominik, Juhász Anasztázia, Tamics Rita és a Mikes. Email: mikesujsag(a)gmail.com 

 

8.