ÁDÁM ÉVA

HADAK ÚTJÁN— AZ OLT PARTJÁTÓL A PIAVÉIG —

MAGYAR SZÉPIRODALMAT PÁRTOLÓKEGYESÜLETE

KIADÁSA.

FŐVÁROSI NYOMDA KT.

Falevél voltam a külön magyar sors fergete-gében.

Amilyennek ismered magad: aszerint örülj,vagy sajnáld, hogy nem Te vagy.

Erős fáról szakadtam. Családfám törzse len-gyel földben fogant és réges régen áthajolt az Ara-nyos vizéhez, a csíki havasokhoz és a háromszékirónákhoz.

Amíg e könyvet olvasod, mosolyogj velem, hanapsugárba téved emlékezetem és hajtsd le feje-det, ha viharba viszlek. De mindenütt lásd meg aszemélyen túl kezdődő dolgokat és okulj a törté-nelem tanulságain.

I.

NAPSUGÁRBAN.

A székely erdők alján korán leszáll az alko-nyat. A májusi estében eszeveszett tavaszi tán-cot járnak a cserebogarak. A kergetőzésben ki-fulladt gyermek kacagva temetkezik bele a ma-gas erdei fűbe.

Az édes apa pipál és öreg bányászokkal be-szélget. A gyermek szomorú lesz. Beszólítják ésle kell feküdnie. Az ablakon át akkora csillag ra-gyog be, hogy fénye bele se fér a szobába. És ahold, jaj a hold átúszik az erdő felett és furcsa,nehézkes kőszénszag vegyül bele a fák illatába.Nagyon mély a gyermek álma, de fel kell ébred-nie, mert a fülemilék odakünn elveszítették a szí-vüket és fájdalmasan, szépen sírnak. De télen afarkasok üvöltenek a ház körül, az erdő szélen ésa gyermek arra gondol, vájjon nem támadták-emeg az éjszakai bányászokat.

Az erdőben bányatündérek táncolnak, benna tárnában bányarém kergeti a munkásokat. Olykor halva hozzák ki őket. A gyermek ott lesi atárna szájánál és hogy, hogy nem, egy tömegsze-rencsétlenségnél ő az első, aki Márton bácsi fele-ségének segíteni akar, hogy férje kiomlott belsőrészeit egy tekenőbe rakják. A gyermek úgy hal-lotta otthon, hogy mindenkin segíteni kell, félnipedig semmitől se szabad, ezenfelül pedig a gyer-mek mindenüvé bejut, ahol nincs szükség rá.

A múltkor is gyáva volt, azt hitte egy fehérkökénybokornak, hogy kísértet. Hát már nem fél

8

a kígyótól se. Jóskának segít kígyót nyúzni, hogykígyóbőrrel bevont mogyorófa botja legyen nekiis, különben nem játszanak vele a fiúk. Az pedigbaj, ha nem veszik be a fekete-emberesdibe.

A gyermek játszva tanul meg olvasni. Aztmondják otthon, amit tud valaki, arra másokatis meg kell tanítania. A kis lány maga köré gyűjtifekete, kőszénporos kis pajtásait és megtanítja ol-vasni őket. Később az iskolában őrjöngő riadal-mat kelt azzal, hogy a falun átvonuló üstös cigá-nyok meg fogják gyilkolni az egész iskolát. Te-hetnék. Az öreg mester elment törökbúzát árulnia szomszéd faluba, szereda napi hetivásárra. Harosszul adta el, mérgében nem tanított, ha jóladta el, örömében. A földrajzból csak Erdélyor-szág létezett, azon túl nincs ember, nincs világ.

Sándor, Dénes, Árpád, Berci, Jóska és Ká-roly, mind elmennek a messze városba gimná-ziumba. Andor is. A leányka érdeklődve nézi,hogy pakolnak fel hét fiút egy szekérre. A csu-dálkozástól félbehagyja a szilvaízes kenyér maj-szólást is. A szekér megindul a Rika erdeje feléés Andor kacagva kiált vissza:

— Én elmegyek, Te itt maradsz, Isten veled,Te kis malac!

De ezt csak azért mondotta Andor, nehogykönnyezni kezdjen az őszi búcsúnál. De az évekmúlnak. Városba kerül a leányka is. Csúfolják,hogy milyen fekete. Segít rajta. A kamrában be-lefúrja magát a lisztes zsákba és fehérre mossaképét. A harsogó kacagás megtanítja arra, hogyolyannak kell maradnia, amilyennek Isten terem-tette és a Napsugár! nevelte.

A városban a kosztos néni szolgálója azt me-sélte, hogy éjszakánként a néni meghalt ura lúd-lábon, kopogva jár az ablak alatt, a fagyos ud-varon. Azt is tudta a szolgáló, hogy Őrkő aljánlakik egy öreg asszony, kinek egy nagy békája

9

van és lassanként kiszívja az asszony vérét. Agyermek rettenetesen félt ettől a békától, de éj-szakánként, ha a béka eszébe jutott, arra gon-dolt, hogy otthon az erdőben megkeresi a vasfű-vet. Ha valaki a tenyerét felhasítja és a füvetoda bedugja, a seb beforr és az ember rettene-tes erős lesz utána.

A kicsi szolgáló azt is beszélte, hogy a néniura azért jár haza, hogy számon kérje, amíg őaz erdőket járta életében, azalatt az úrfi, akinekegy szoba ki volt adva, miért evett meg mindenjót és a bácsinak csak sült pitvóka maradt.

Mivel éjszakánként a lúdlábon járó bácsi akosztos gyermekektől is megkérdezte ezt, a kislányt szülei máshová vitték. Ott lakott egy bű-bájos szavú, csudálatos hangú székely tilinkó mű-vésznél, Reményik Kálmánnál, aki jótékonycélraÖsszetilinkózta az országot.

Kálmán bácsinál hat istentelen rossz, vágottgyerek volt, a kis lány lett a hetedik. Állandó vi-sítozásukat csak az a rémes jelenet múlta felül,mikor a néni csíkot főzött. A nyomorult kis vé-kony halacskákat elevenen vetik a fövő vízbe.Sok gyermeknek sok csík kellett és a nagy tömegállat ledobta a fedőt és szörnyű visítással felve-tették magukat a konyha falára, szerte az egészszobába és azt a gyermekeknek kellett összeszed-niök. A kocsis a konyha ajtóban állott és kaca-gott. Este pedig mesét mondott a háborúról, hogyott megölik minden gyermek apját és testvérét ésaz édesanyját. Ekkor beteg lett a gyermek és ké-szülni kezdett a halálra. Nem érdemes tanulni se.Reggel lélekben elgyötörve neki támaszkodott akis lány a Künnle Tivadarék kertje rózsaszín léc-kerítésének és olyan halálfélelemmel sírt, hogyegy arra menő úr hozzálépett és megkérdezte: mibaj, kis lány?

— Háború lesz!

10

Az úr csengően felkacagott és ott hagyta agyermeket, aki betegen érkezett fel az iskolába.

Az évek elmúltak és később a gyermek ta-lálkozott a háborúval. De addig szép volt az élete,egy példátlanul becsületes, józanon okos, közmon-dásosán kötelességtudó, nemeslelkű édesapa mel-lett és egy álmodozó, földi gondok között is óriásifantáziával, a költészet öntudatlan nyugtalansá-gaival telített jóságos édesanya mellett, aki az őkis lánya kedvéért mosolyogva hitte el, hogy azöreg cserfa alatt valóban mindennap beszélget Pe-tőfivel. Oh, milyen dús, milyen telített volt ez akét lélek!

Ott fenn a hegytetőn pedig egy fakereszt ál-lott. A hat testvérnek vasárnaponként oda kel-lett felmennie imádkozni és otthon el kellett mon-dani, melyik faluból, milyen templomból hozta aszél a távoli harangszót. Egyforma áhítattal imád-koztak minden vallású templom harangszavára.

De ott a hegytetőn jöttek át az ifjú lovagok,később a kérők. Minden éjjel átjöttek a holdvi-lágon és az éjjeli zene bubája felverte az erdőt.A bányász asszonyok örömükben sírtak. Aleányka csak nevetett. Nevetett az égnek, a föld-nek, az erdőnek, az embereknek. Napsugárbanfürdött teste-Ielke. Soha szebb, ragyogóbb, egy-szerűbb, melegebb, költőibb nem volt még gyer-mek élete.

Hiszek a hegyek, a vizek, a fák, a virágok,az erdők erejében, apák, anyák példájában, Istenrendeléseiben.

Be kellett mutatnom nektek ezt a gyerme-ket, hogy elhihessétek, amit e könyvben írtam.Nem regény, nem történelem, nem költészet, nememlékirat. Nem tudom mi a neve...

11

II.BEBORUL.

A székely erdők felett hamar beborul az ég.Isten tudja honnan szállnak a felhők, de egyszercsak nem süt a nap. Onnan a hegytetőről, ahola harangszót hallgattuk, messzire lehetett látni.Amott a Hargita, tovább a Rika erdeje, ott vil-log a Bucses hókoronája. Ott kéklik a zágoni ha-vasok körvonala, amott a bodoki és csíki hava-sok. Falucskánk mellett kanyarog az Olt. Ebbena kis faluban, hol ezer esztendős, 48-as időkrőlmesélő vén székely asszonyok üldögéltek a kapuelőtt, 1913. karácsony estéjén meghalt az én ál-modozó lelkű, jóságos anyám. Elköltöztünk azon-nal, egy másik kicsiny faluba, ahol Ida nővéremlakott. Ott sirattuk el az édesanyámat. A bánatbeteggé tette édesapámat és mellette virrasztot-tam egy erdélyi híres kórházban, mikor a népőrjöngő lelkesedéssel zúgta bele a világba, hogykiütött a háború. Megölték Ferdinánd trónörö-köst és feleségét. Miklós, Árpád és Zoltán fivé-rem egyszerre vonult be. Gyula sógorom szintén.Ki erre, ki arra, sohase tudtuk merre, csak édes-apánk útja vitt még ismeretlenebb helyre.

1915 augusztusában meghalt az édesapánk Ka-menyitzky Benedek. Egy időben az Isonzónál el-esett 21 éves testvérkém, Zoltán, Nagy Gyula só-gorom pedig meghalt egyik brassói kórházban.Megvárták egymást és három kedves halottunkrólközös gyászjelentést adtunk ki. Ott őrzi egyik er-délyi múzeum az egyik példányt. Ilona az ura te-metésére ment, mi Idával az édesapáméra. Zoltántott a Krn tetején elsiratták a vadvirágok. De akicsi faluból messzire futott a hármas halálhír ésmegérkezett a magas kabinetiroda részvéttávirata,mely lázba hozta a kis postahivatalt.

12

Három halottunk már elpihent. Két fivér méga harctéren, Három gyászfátyolos testvér sírdo-gál otthon. Összeomlott bennünk és körülöttünkminden. Gyászolt a lelkünk is.

III.A FERGETEG.

Az erdélyi havasokon át rontott be a ferge-teg. Ki meri mondani, hogy régen volt? Csakaz, akit nem talált útjában. Egy egész országrésztsodort el minden lakójával, élő és élettelen va-gyonával. Erdély! Hogy zúg ebben a szóban azélet, az erő! Nem hallod az erdők zúgását benne?Nem érzed a levegője tisztaságát? Ugy-e tudod,magyar testvérem, miért áll meg majd a toll akezemben olykor? Ugye tudod, miért nem leszneve minden falunak, minden embernek?

Mióta a háború kitört, az oláh támadás lehe-tősége valahogy ott lappangott a székelynép lel-kében. Itt még élénken emlékeztek 1848-ra. Ittmég az emberek fülében volt Gábor Áron ágyúi-nak hangja. Talán ezek tüzelték fel a rémképeket.Híre futott, hogy a Brassó melletti Földvár köz-,ségbe tüzérek és ágyúk érkeztek. A nép az ágyúkcsudájára járt messze falvakból is. A katonákatelszállásolták a környékben. Cséplés ideje volt ésa falusiak örömmel vették a katonák segítségét.A tisztek ott voltak elszállásolva a gróf Nemeskastélyban és más úri családoknál. Bosnyák ka-tonák is jöttek. Veszély seholse mutatkozott, afalubeliek inkább csodálkozva bámulták a kato-nákat. A mi házunknál is laktak német tisztek,de néhány nap múlva tovább mentek. Azutánvendégünk volt Undi Mariska, a kiváló festőmű-

13

vész. Az éjjeli vonathoz kikísértük az állomásra.Hazaérkezve, Tök Mari, a nagyobb cselédleányazt mondotta, ő már nem is fekszik le. Megda-gasztotta a kenyeret és amíg mi felkelünk, az iskisül.

Mire ágyba kerültünk, Ida nővérem és én, márvilágosság lett ott künn. El se szundítottunk, egy-re erősbödő lárma hallatszott az utcáról. Egy asz-szony bekopogtatott a lezárt ablakon:

— Keljenek fel hamar. Predeálon bejöttek azoláhok.

A fergeteg végigsepert a falun. A fennebbifalvak népe pillanatok alatt iszonyú áradatban zú-dult felénk. Keresztényfalva, Vidombák és Rozs-nyó ég. Valahogy elvergődöm a községházára hi-teles hírekért. Petke Károly jegyző, Kolumbán Fe-renc lelkész, Boér és Gáspár földbirtokos sietvepakolják a község irattárát. A falu belső hadszín-tér, két órán belül távoznia kell minden ember-nek. Szekereket, lovakat hivatalból lefoglalja abeözönlő katonaság.

És megindul Erdély földönfutó népe...A menekülők egyhelyben hömpölygő töme-

gén megvadult csordák vágtatnak át. Nem mon-dom tovább...

Két órán belül mi is elhagyjuk a házat, holédesapánk meghalt. A kamrából Tök Mari ésSzékely Mari kicipelik a kukoricás zsákot és ki-zúdítják az udvarra, hogy ne éhezzenek majd azállatok. Az üres zsákokat megtömjük ruháinkkalés friss, meleg kenyérrel. Kilépünk a házból. El-esett kis öcsém Bubi kutyája visító sírása fülem-ben van most is. A négy szoba ajtaja tárva, nyit-va marad s benne minden, mit jó szülők valahaszereztek. Még egyszer visszanézünk az ajtóból.Velem együtt nézzetek vissza Ti is.

Látjátok, már ott vergődünk az országútonszázezrek között. De a zsákot nem bírtuk. Még

14

ott, a falunk határában kidobáltunk minden egye-bet, csak a kenyereket vittük. Nővérem és én,Tök Mari és Székely Mari és Bubi. Gyalog. Gya-log. A menekültek vonata már megszűnt, a vas-útvonal már a katonaság szállítására kell és szün-telenül robognak lefelé a határ felé. Valami ősösztön és az Isten a vasutak felé sodor minketis és ott állunk félig tébolyodottan. Egyszer csakkihajolnak a haladó vonatból a katonák és fel-rántanak a magasba. Brassóból jött kifelé egy hi-vatalos vonat, mely hallomásunk szerint a brassói24-es gyal. ezred értékeit mentette Magyaror-szág felé. Magyar csendőrök mentettek fel minketis a teherkocsik rakományai tetejére. De többésenkise gondolt ránk. Egy vasrudakkal, vaságyak-kal feltornyozott kocsi tetején ültünk éjjel, nap-pal, esőben, szélben, viharban, étlen, szomjan,egy csuklyás, zöld lóden kabátban. Kenyerünk el-fogyott. A magasból lemászni se mertünk, ha itt-ott meg is állott a vonat. Féltünk, hogy ott hagy-nak. Az első kenyeret harmadnap adta fel egyvasúti őrné. A tordaaranyosi állomáson a magas-ban felismert Boros, egyik tordai újság szerkesz-tője és sírva hozott fel valahonnan egy csészekávét. Négyen ittuk meg. A harmadik ételt egyállomáson egy német katona nyújtotta át a szom-széd vágányon álló vonatról. Boldogan ettük meg,amit sajkája alján nekünk meghagyott. Köszö-nöm, kedves, névtelen katona.

Bubi kutyánk fenn a vastoronyban sajátságosélettani elváltozásokat mutatott. Szervei és egészkis teste kopogó keményre dermedt és nem voltmár élete. Ezt a tudós, csudálatos állatot, elesettZoltánunk kedvencét, néhány héttel ezelőtt, ott-hon egy mély kútból is kimentettük egy éjszaka.Néhány könnyet csalt már szemembe az az állat.Akkor is ilyen dermedt halott volt. Most se dob-tuk le a vastoronyból. Hiszen Bubi még egy da-

15

rab, az elhagyott otthonból. A vasak közé bedug-tuk és három napig rejtegettük. Tizenkét napigültünk a toronyvárban. Nagyváradon már melegételt osztottak az állomáson. Bubit átadtam egyLenkucza László nevű, könnyes szemű diáknak,hogy lőjje főbe. Nem tette. Megőrizte és évekmúlva visszaadta a váradi ismeretlen kis diák.Bubinak még fontos szerep jutott a sorsunkban.

Tizenkét nap a vasvárban megcserzette ar-cunkat, kiégette könnyeinket. Behozott a vonatBudapestre. Miket láttam a vasvárból, Székely-földtől Budapestig? Csak nem kívánjátok, hogyelmondjam? Olyan betűk még nincsenek, hogyezt le lehetne írni.

Akinek sokat adott Isten, az sokat veszített.A menekülő székelyek között menekültek a szé-kely főurak is. Futnak a zabolai kastély urai is.Kiürül a XV. sz.-ban épült várszerű, ősi Mikesgrófok palotája is. Alig egy hete, hogy vendégevoltam a grófnénak és már nincs hol lehajtani fe-jünket. Hétfői napon futottunk el az ősi földről.A grófi család az utolsó percig kitartott otthon,hogy a nép nyugalmát ezzel is biztosítsák. A nyo-morúságos vergődésben a grófné egyik gyermekehimlőt kapott, a másik vakbélgyuladást. A másikszékely mágnás, Szentkereszty Béla báró, három-széki főispán, ugyancsak megosztotta székely népesorsát. Felesége, Floresco Bibescu Mária, aki uno-kája az utolsó oláh fejedelemnek és annak idejénkijelölt menyasszonya az egykori Milán királynak.A báróné kettészakadt szívvel fut második hazá-jából. Egész úton férjével együtt gondozza és irá-nyítja a székely népet.

Némely faluban leakasztották a kútról a ved-ret, mert a szerencsétlen menekülők az egész faluvizét megitták. Egy sötét éjszakán a vasvárbólfelismertem özvegy nővérem sikoltását, amint atövisi állomáson vizért könyörgött kis gyermekei,

16

Lili és Gyuri számára. A hang elveszett az éjsza-kában, de legalább tudtuk, hogy él, falujából eltudott menekülni és kijött a pokolból. Ő ugyanismás helyről menekült, mint mi. Harctéren levőMiklós fivérem családja Tömösből menekült éshíre jött a vasvárba, hogy legyilkolták a tömösie-ket. Rokonaim Csík megyéből futottak. Senkisetudta a másikról, hogy él-e még.

Minket a vonatunk Budapestre hozott. Milyen állapotban? Erre nincsenek szavak. Harcté-ren levő Árpád fivérem feleségéhez verődtünkössze kilencen. A szűk lakás, akármilyen nagyszívvel fogadtak, — kevés volt nekünk.

Láttam a vasvárból azt, hogy családtagokattemettek az útszélen, láttam ahogy elveszítettékegymást a hozzátartozók. Hová, merre sodortaőket az áradat!? Alkotás u. 39. sz. a. irodát hir-dettem, hogy minden menekült jelentse be címétés összehozom az egymáshoz tartozókat. De párnap múlva már ezt az óriási munkát a Magyar Vö-röskereszt Tudakozó Iroda vette át. Segélyeket istöbbféle intézmény osztogatott a maga hatáskö-rében. Vallás, faj, nemzetiségi különbség nélkülnyitottak meg a szívek és tárcák. Nem lehet mostfeladatom ezek felsorolása. De azt tudom, hogya fővárosi lakásoknak még a pincéiben is laktakmenekültek. Összehúzódott minden család, hogyjusson hely a hontalanoknak.

Maguk, a Budapesten lakó székely urak is,minden hivatalos ceremónia nélkül, azonnal össze-állottak és Zilahi Sebess Dénes, az általa szerzettösszeget, Benedek Elek, Földes Géza és GagyhyDénes segítségével azonnal kiosztotta a székelyekközött. Sebess Dénes fia és ifjú társai lelkesensegédkeztek ebben a munkában és ők állítottákössze az első névsort is a menekült székelyekről.

A közölt névsor alapján talált rám JászaiMari és Szederkényi Anna. Ők hozták részemre

17

az első pénzsegélyt. Ez a két nemes lélek ráztafel bennem a dermedt életet.

A menekültek ezreit a főváros ölelte szívéreés együtt zokogott két országrész népe. LiberEndre állott a mozgalom élén és ezerféle módonigyekezett segíteni az erdélyi testvéreken. De ott-honunk nem volt. A Markó utcai törvényszék tö-megszállásán, egy-egy szobában harminchatan isfeküdtünk a földön a zizegő szalmán. Itt már ösz-szekerültünk mind a családtagok. Valami jótékonykéz kiemelt innen és beköltöztetett a Rákóczi-tériállami nőipariskolába egy tanterembe, ahol Sebes-tyénné, Stettina Ilona igazgatónő, szeretettel gon-doskodott rólunk. Ágyneműt is szerzett a Vörös-kereszttől. A raktárakban dohos szagot kapott apárna és szalmazsák. Nem tudtunk aludni rajta.Elhatároztuk, hogy kiürítjük; a szalmát kitereget-jük, megszárítjuk, a huzatokat pedig kimossuk.

Háború elején, mikor felszólították az országnépét, hogy a Vöröskereszt részére ágyneműt ada-kozzon, Ida nővérem is meleg szívvel teljesítettekötelességét. Mikor a tanteremben kifordítottuka kiürített szalmazsákot, bele varrva találtunk egykis fehér vásznat, melyre rá volt írva, készítettékVájna Ágnes, Bordás Vilma, Szász Emma stb.,akik falunkbeli derék székely leányok voltak. Ott-honi ágyneműt kaptunk tehát, melyet annak ide-jén Király Sándor, a lelkes fiatal tanító gyűjttetettössze.

Hát már hazai ágyneműbe feküdtünk le. Visz-szaéreztük benne az oltmenti rétek kukorica le-vele susogását.

Lassanként ruhánk is került. Hoztak az ide-gen úrhölgyek és a jóbarátok. Felkeresett G. Mik-lósy Ilona és Kovácsy Andorné, Szemere Ilonais. Pénzünk nem volt egy árva fillérünk se.Kosárfonásra szólítottak fel, hogy azzal lehetkeresni. Ne higgye azt senki. Érdekes, hogy

18

a menekültek, felzavart lelkiállapotukban el-veszítik önmagukat. Tanulmányokat végeztema tömegszállásokon. Valami nemtörődömség, lel-ki lazulás, belső esés fogja el, vagy dacosság,ellenállás borzolja fel bennük a régi embert. A tö-megszállásokban van valami, ami lefelé húzza alelket. Még fegyelmezett, jobb körökből valóegyének is belevesznek a lelki zűrzavarba. Ren-detlenek, a levegő is bűzös és szomorú az ilyenszállásokon. Nagyon vágytam valami nekem való,szép, nehéz munka után. Báró Dániel Gábor ésHegedűs Lóránt akarnak segíteni. Nem tudnak őkse. Ácsorogtam mindenféle munkaközvetítő he-lyen. Ájuldoztam zsúfolt sorokban. Hiába. A ma-gam elhagyatottságában a többi menekülteken se-gítettem. Jogos kívánalmaikat tolmácsoltam, aholkellett. Libex Endre másnapra el is intézte, amitlehetett. Szép cselekedete volt az is, amikor asegélyhelyeken várakozó állapotos és szoptatósasszonyok fészere szobákat nyittatott, hol magu-kat és csecsemőiket ellássák. A főváros gyönyö-rűen dolgozott e nehéz időkben.

Mindennap szakadozott rólunk a ruha. Márnagyon is rongyosak voltunk. Köszönöm a szépselyem blúzt Mihály Rudóné, Boér Lenkének. Na-gyon búsultam, mikor később Lembergben ellop-ták tőlem. Csomagokat küldöttek postán, hogy amenekültek között kiosszam: Béhm Kitty akenteikei kastélyszerű kúriából, mely KésmárkyÁkos földbirtokos, a leány nagybátyjáé volt,aki vadászat útján nyomorék kézzel, önkéntvonult be háború kitörésekor és Galíciábaneltűnt. Nemo és Senki Mária Gibárt, abaújmegyeiés Nagyberezna helyiségből. Mind ismeretle-nek előttem. Adományaikat szerkesztőségbe cí-mezik az éri nevemre. Becsülettel teljesítettem akötelességet, pedig mellettem a hozzámtartozókrongyosak voltak. Mégse adhattam nekik. Az Ül-

19

lői úton, az Iparművészeti Múzeumban is volt va-lami osztogató hely. Ott is kaptunk egyszer ruha-félét. Kilencen voltunk. Nagyocska volt a cso-mag. Krén Margit szedte össze részünkre. Földönfutó társaim szidalmai között szédelegtem ki azépületből. Sajátságos és érthetetlen, de a mene-kült ritkán tudja, kik adakoztak neki. Én se tu-dom, de most, ha előkelő megnyitó ünnepélyek-re, kiállításokra járok az Iparművészeti Múzeum-ba, keresem az akkori arcokat. Minden zeg-zúgraemlékszem, hová lökdöstek, hol kiáltottak rám.Most azt gondolom, alázatosabbnak kellett volnalennem biztosan.

Nem tudom, hogy teltek a napok, rongyok-ban, könnyekben, kegyelemkenyéren. De ha mostmegbíznának valami jótékonysággal, azt hiszem,tudnék könnyeket szárítani. Azt hiszem, előbb átkell élnünk azt a sorsot, melyet meg akarunk ér-teni.

Bizonyára így gondolkozott az akkori „Ma-gyarország” szerkesztősége is. Hitte rólam, hogyértem a kötelességet és ismerem a könnyeket. Sü-megi Vilmos és Szakács Andor felszólítottak,hajlandó volnék-e visszatérni Erdélybe, hogy a ki-vonuló oláhok nyomán haladva, faluról-falura be-járjam a feldúlt tájakat és sajtótudósításokbanszámoljak be, mik a legsürgősebb teendők a visz-szatérítendő nép érdekében.

Oh, mennyi fájdalom szorult ebbe az egyszóba, hogy igen. Nem is gondoltam a vállalkozásrettenetes nehézségeire. Erőm megnőtt.

A szerkesztőség megszerezte részemre a saj-tóhadiszállástól az engedélyt. Eisner Bubna, a ké-sőbb tragikus véget ért sajtófőnök éppen Buda-pesten volt. Valami újságírói tisztelgés alkalmávalszemélyesen kerestük fel és három nap alatt Bécs-ből megérkezett a K. u. k. Armeeoberkommandodes Kriegspressequartiers E. Nr. 1904. igazol-

20

vány, mely eléggé korlátok közé szorított, holjárhatok és mikről írhatok. Ezen se sokat tépe-lődtem, csak azt éreztem, hogy ismét Erdély felévezet az utam. Testvéreimet, rokonaimat ott hagy-tam az iskola épületében.

De úgy-e nem felejtettétek el, mire kértelek,könyvem elején? — Hogy lássátok meg benne aszemélyen túl kezdődő dolgokat. Szomorú lennék,ha nevet is adnátok annak a valakinek, aki au-gusztus huszonnyolcadikán ott hagytam keménykatonai parancsra kicsi székely falucskámat ésahová visszafordultam halottak napján.

Falevél voltam a külön magyar sors fergete-gében.

IV.ERDÉLY FELÉ.

Külön könyvet kellene írni arról a sok fájdal-mas, tragikus egyéni szenvedésről, azokról a naiv,bájos epizódokról, melyek a menekült székelyek-kel történtek a fővárosban.

Nincs-e valami szívfájdító abban, mikor asima varkocsba font hajú, csöppnyi kis székelyleányka, télikabát nélkül didereg kicsi, szőttesréklijében és nagyapja kezét fogva tipeg a Kos-suth Lajos utca forgatagában. Egy úri hölgy ha-lad el mellettük, kicsi kutyát vezet hosszú lánconés a kutyán prémes bundácska van. Felragyog aleányka arca és a kutyára merevíti két szemét ésröviden csak ennyit mond:

— Édes nagyapám, istáljuk el tőle.Két nyomorúságos hónap multán, égő, fájó

érzéssel indulok Erdély felé, hogy a sajtóban hűképet adjak a kiürült falvakról, feldúlt városok-ról.

21

Útközben benéztem Békéscsabára is. Ide vol-tak telepítve hatóságilag a háromszéki menekül-tek. A tót házak sajátságos beosztása és hangu-lata között, idegenül érzi magát a székely. Lelki-állapotuk a fájdalom és a dac között vergődik.Nem tudja kiegyensúlyozni lelki háborgását, miértéppen ő lett hontalan, kegyelemkenyéren élő?

A sepsi járásból 1697 menekült akad, boros-nyói járásból 1269, Sepsiszentgyörgy város 2481,Brassó város 86, Csíkmegye 27, Fogaras 10, Ud-varhely 10, Hunyad 545, Kisküküllő 34, Krassó-szörény 19, Nagyküküllő 61, Marostorda 85, Sze-ben 92. Szolnokdoboka 3, Temes 2, Aranyostor-da 6. Ennyi embert kellett vendégképpen ellátniaBékéscsabának. A tömeglakások eszméjét elvetet-ték. Magánházaknál vannak beosztva. Wallfischdr. orvos ingyen kezeli a sok beteget. Dr. KissLászló csabai és Gábor Pál háromszéki főszolga-bírók intézik a menekültek sorsát. Ügy a mene-kült úri osztálybeliektől, mint a helybeli néptől alegszebb elismeréseket hallom a csabai főszolga-bíróról. Ő a lelke mindennek. Nem papíron intéz-kedik, hanem cselekszik. Ha a tót gazda nem akarkályhát állítani a menekültek szobájába: Ő veszimeg a kályhát a gazda számlájára. Ha önként nemadnak lisztet, akkor zsákszámra foglalja le. Irodá-jában kosarakkal áll a tojás, melyet ő maga osztki a betegeknek. Vasárnaponként a templom előttitéren parancsban hirdeti ki a népnek, mik a teen-dői a menekültek körül. Minden hivatal a köte-lességek magaslatán áll és maga a lelkes diákságis beáll a segítő szolgálatokra.

Réthy Béla elnök vezetésével az úrihölgyekosztják ki az ételeket. Két kor.-ért három tál ételtkapnak a tisztviselők. Borbély Sándor sepsiszent-györgyi vágóhídi felügyelő rendezkedik a főzéskörül.

A csabai gazdalányok társaskört alakítot-

22

tak, ruhát és pénzt gyűjtöttek és 35 ezer koronaérőt osztottak ki. A 101. gyalogezred húsz szabótés húsz cipész katonát adott, kik műhelyben dol-goznak a menekülteknek. Egy pár cipő ára 21 K.Összeíratják az iskolaköteles gyermekeket is, akikingyen kaptak könyveket. A főgimnázium és apolgári iskola pedig az internátusba ingyen vettefel őket. A napközi otthonok ügyében Szentke-reszty báróné járta be a vármegyét. A helyi Mun-kaközvetítő Hivatal a menekültek elhelyezésévelfoglalkozik, de kevés a vállalkozó. Valami csudá-latos érzés lustává teszi a szorgalmas, dolgos né-pet. Csak haza gondol. Csabán három menekültgyermek halt meg. Békéscsaba mindent megtetta szerencsétlen erdélyiekért. Az orosházi járásbe-liek kevésbbé vannak ellátva.

Tovább utaztam, Erdély felé.Hunyadmegye egyike az ország legérdekesebb

vidékeinek. Gyönyörűen termő mezői és fenségeserdőségei vannak, melyet megkoronáz a büszkeRetyezát. Királyi vadak, karcsú zergék járják ahavasokat. A zsilvölgyi bányák pedig nagy kin-cseket rejtenek.

Hunyadban a menekültek merészen hirdetik,hogy a határon már a betörés előtt bizonyos je-lekből tudni lehetett, hogy baj lesz. De a hivata-los körök újra meg újra megnyugtatták a népet.E miatt a szerencsétlenség olyan elemi erővelszakadt a petrozsényiekre, hogy súlyos sebesülé-sek, sőt haláleset is fordult elő menekülés közben.

Onnan a vasvárból magam is megrendülveláttam a Petrozsény felől érkező szerencsétlene-ket. A bányász zászlóaljak hősiesen vették fel aharcot, míg a katonaság segítségükre sietett. Hu-nyad megyében 429 község van. Ebből hivatalo-san kiürítették a petrozsényi, puji, hátszegi, vaj-

23

dahunyadi járást. A dévai és marosilyeinek pediga Maros balparti részét. A megye székhelyét, Dé-vát, nem érte el az ellenség. A közigazgatás nemakadt fel teljesen.

Minden vidéknek meg van a maga legendásalakja. Hunyadban Maderspach Viktor földbirto-kos cselekedeteiről beszélnek. A család kastélyaott áll a szurdoki szorosban. Éppen vendégseregvan a kastélyban, mikor fegyverropogás riasztjaszét a vacsorázókat. A Maderspachok történetetovább fog élni a nép lelkében. A 48-ban megvesz-szőzött Maderspach úrnőt még senkise felejtetteel.

Hunyadban történelmi emlék nem esett áldo-zatul. Csupán a bányát rontották össze hozzáértőszaktudással.

Meglepetve hallok eseteket, hogy a Petro-zsény vidéki oláhság félt legjobban a feléjük kö-zeledő oláh seregtől, de ők voltak az árulók is.

Déva az erdélyi vasútvonalak ütőere. Ott vo-nult át a menekülő lakosság és az érkező katona-ság. Falkenhaynról nagy szerettei beszélnek, hogymindentől félrevonulva, éjjel-nappal dolgozott.

Jelen vagyok Déván, mikor egyik hivatalbana ládákba rejtett iratokat örvendező arccal cso-magolják ki a tisztviselők.

Magdó István polg. iskolai igazgató gyalog,a hegyeken át, elindult felkutatni az iskolára vo-natkozó iratokat.

A tanítóképző intézetben a németek Vöröske-reszt kórháza rendezkedett be néhány száz ágy-gyal. Az intézet növendékei Barabás Endre igaz-gatóval, a budapesti I. ker. tanítóképzőben vol-tak beszállásolva.

A felbolygatott kis városban én magam dr.Kis Dénes királyi ügyész és édesanyja vendég-szeretetét élvezem.

A nép legjobban nélkülözi a petróleumot.

24

Egy öl fa ára 48 kor. és egy hónapra két méterfa van engedélyezve családonként.

Csulay Lajos alispán érdekes rendeletet ad ki,hogy ha az elmenekült városi lakosság javaibankár történik, azt pótadóban rójja ki az otthonmaradottakra.

Félve suttognak arról, hogy Petrozsénybenegy katonánk éppen szabadságon volt otthon.Hogy rá ne ismerjenek, civil ruhát öltött. Az el-lenség Petrozsény piacán lelőtte. A nép térdenállva nézte és sírját virággal borította.

Gyönyörű fekvése van Dévának. Fenn a he-gyen a régi vár. Kőmíves Kelemenné vére bele-keverve, így mondja a székely ballada.

A hegy alatt áll a híres Bethlen-kastély és arégi római emlékek. Tovább utazom. De még egy-szer visszanézek a vár falára. Az én nevemet isfelírta oda valamikor egy muzsikus, szerelmesdiák.

Vájjon el tudják-e képzelni, micsoda keservesvergődéssel utazom tovább? A katonavonatokszakadatlanul jönnek-mennek. Itt énekelnek, ottjajgatnak. És emberek mind, akik most a történel-met csinálják. A menekültek már vánszorognakhazafelé, lerongyolódva, mindenükből kifosztva.A vonatok korom sötétek. A hold olykor bevilá-gít. Ilyenkor mindenki siet kilesni, ki mellé vanpréselve. Ha mozdulunk, valaki felsikolt, ne lép-jünk a fejére. A vonatoknak nincs menetrendje,ott vesztegelnek órák hosszat, akkor mennek,amikor lehet.

*Segesvárt a katonaság feltartóztatja a belügy-

miniszter által hazarendelt tisztviselőket is.A vadregényes, szépséges Segesvár környé-

kén ezerével táboroz a feltartóztatott nép. Dobor-dán esperes vigasztalja őket. Az újszülött cse-

25

csemő és az újszülött borjúcska egymás mellettmelegedik. Étele nincs se a gyermeknek, se a bor-júnak. Az állatok ott pusztulnak, mert nincs széna.

Segesvárt a nép lelkesedve mutogatja azt aházat, ahol nem régen Károly trónörökös és Zitafőhercegnő megszálltak. A trónörökös mindenki-vel magyarul beszélt.

Nagyküküllő megye területén már több csatavolt. Hegen, Szászhalom, Báránykút neve beleke-rült a történelembe. Erked, Bene, szintén nagy na-pokat láttak, mikor Falkenhayn Szebennél feltar-tóztatta az ellenséget.

Segesvárt történelmi, vagy más műemlékeknem pusztultak el. A híres, szép Petőfi-szobrotidejében el tudták rejteni. Csak Behr Vili, a vá-ros közismert együgyű alakja siratja hangosan azeltűnt Petőfit.

Ebben a városban virrasztottam a kórháziágyon ülve, mikor kiütött, a háború.

Segesvárt tudvalevőleg európai hírű sebészetikórház van, melyet a nagy sebész főorvos után,Obert-kórház néven ismer az erdélyi nép.

Óberth nevét népdalba foglalták. Az egészcsalád a jótékonyság és emberszeretet apostola.Ugy tudom, az ő fia a. csillagász-repülő, álmodozómérnök. A híres kórház most üres. Mindig érde-kelt, mi történik ilyen zavaros időkben a kórhá-zak rendes betegeivel. Megmondom: a legtöbbenmeggyógyulnak és aki csak tud, hazamegy.

És mi történik a fogházak lakóival? A letar-tóztatásban levők közül szabadon bocsátják azt,akinek csak hat hónapja van hátra a büntetésidejéből.

A megyének szomorú szenzációja Csiki Mik-lós nagysinki plébános megöletése, ki faluját elnem hagyva, az ellenség áldozata lett. Holttestétegy útszéli árokba gyömöszölték be. Később Hen-

26

nigh, a nagysinki főszolgabíró tisztességgel elte-mettette.

Érdekes az is, hogy egyik helyen az egyházikegyszereket koporsóba téve, halottként, harang-szóval temette el a pap és ott nyugodtak a föld-ben, míg az ellenség ott volt.

Segesvárt erős tábori élet van. Annyi a ka-tona, hogy az utcákon alig lehet tőlük mozogni.Autók rohannak, repülők suhannak. Itt vettemészre először, hogy magán egyén részére nincsszálloda. Meg kell virradni úgy a csillagok fényemellett és merengeni az ősi város zeg-zúgos ut-cáin. Hiszen már hajnalodik, mikor megáll a vo-natom.

Segesvár mellett a mezőben, hatalmas disznócsorda túrja a földet. Közöttük letéve egy deszkakoporsó. Vájjon kinek készítették? Óberth dok-tor a kukoricásban temetetlen halott gyermeketlát. Könczey Benedek sepsiszentgyörgyi közszere-tetben álló árvaszéki elnöknek pedig két lábát vág-ja le valamelyik állomáson a menekültek vonata.Ott van a sírja is.

Peregnek a falevelek: embersorsok.Furcsa vörös fényben égett a vár. Minden ab-

lakban zászló, virág és szőnyegek. Királyokat vár-nak. Az itthon hagyott harangok belezúgnak avörös reggelbe.Erdély egyik nagy embere közbenjárásáramegkaptam az engedélyt, hogy mint újságíró Ká-roly trónörökös közvetlen kíséretében lehessek.Megilletődve fogok kezet ismert hadvezérek,nagy nevek viselőivel. A történelem levegője szállaz ősi város falai között. Egyszerű külsejű, eme-letes épületben intézkednek a főhadiszállás urai.Ezen a vörösfényű reggelen az ott-hon levő összes polgári hatóságok ott sorakoznakaz utcákon. Idegesen várják a trónörököst, Vil-mos császárt és Lajos bajor királyt. Az esperes

27

csak áll a templom ajtóban és vár, vár. A novem-beri fagyos, hóharmatos földet tipegve, topogvatapossuk, fázik a lábunk.

A királyok útján egy menekült székely kanya-rodik be kicsi tehénkéjével. Alig tudják eltusz-kolní az útból.

— Mit akarnak velem? Hova kergetnek es-még?

A jó székely bizonyára ma se éri fel ésszel,miért kergették el az urak, mikor ő messze föld-ről igyekszik haza, feldúlt falujába.

Megérkezett a bajor király. Később hallottam,Vilmos császár táviratozott, hogy nem jöhet. Abajor király kezet fog mindenkivel, velem is. Az-után megindul a trónörökössel. Felmegyünk a vár-ba. Végig járjuk nevezetességeit. Egy idegen úrmegszólít. Tudja már a nevemet, ki vagyok, mitcsinálok, hova megyek és segít, hogy minél töb-bet lássak. Hámos Elemér detektív volt. Azért tu-dott mindent rólam. Valahogy ekkor eszméltemrá küldetésem jelentőségére. Különben dr. Vesz-prémy Ferenc főispáni titkár, valamint SomogyiIstván főispán és Simon mérnök nagy segítsé-gemre voltak, különösen postám továbbításában,hiszen posta nem közlekedett még sehol. Végrea templomhoz érkeztünk. A domboldalon feltűnta trónörökös karcsú alakja, fiatalos gyorsasággal,kissé késve érkezett. Megállottunk a templomdombon. Mellettem áll Morgen tábornok. Károlyfeszes katona állásban a bajor király mellett. Az-után meghajlik, mosolyog. Minden szavukat hall-juk. Károly arca elkomorul. Jelenti a királynak,hogy ma reggel, a hajnali ködben Brassó mellett,a bajorok egymást lőtték az ellenség helyett.

— Háborúban az ilyesmi előfordul, felelte akirály. Imádkozzunk. Bemegyünk a templomba,de Károly elsiet. A bajor király térden állva fo-gadja az esperes áldását és szól:

28

— Köszönöm áldását, mert arra most nagyszükség van, sok az ellenség.

Von Dandl parancsnok engedélyével megte-kintem az udvari vonatot is. Kék selyem a háló-szoba, ezüst mosdó készlettel. Egymás mellett aziroda, egy vörös és egy zöldes szalon. Három sza-kács a konyhán. Egyik éppen a fácánt sózza. Estea vonaton vacsorázik a bajor király. A trónörö-kös tehervonaton Szebenbe ment. Az udvari vo-naton tizenöt személyre készült a vacsora.

Felkeresem Berchtold grófot és Hunyady gróffőudvarmestert, akik ígérik, hogy néhány naponbelül ki-eszközlik, hogy a trónörökös fogad.

Sajnálom, hogy egy ilyen történelmi emlék-kel szegényebb vagyok, de nem tudom bevárniazt a pár napot. A Székelyföld hívogat tovább.

Nagy úr vagyok. Külön vonaton utazom.Nem szalonkocsiban, csak négyszáz szarvasmarhabékés társaságában. Valami nagy szomorúság vanabban, hogy ez a sok állat nem sír, nem kér, pe-dig éheznek, de nemsokára megeszik őket az éheskatonák.

Valahogy van, a tehervonatok nem érdekel-tek mostanig. Pedig milyen fontos egyéni életevan. Megtudom azt is, hogy a vasutasok őszi le-gyek módjára esnek össze a túlterhelt szolgálattól.Boldog vagyok, ha elfoghatok egy vasutast. Amitaz ő kezébe adok, az felérkezik Budapestre. Abecsület, a pontosság, a kötelességteljesítés hőseia vasutasok. Tudósításaimat hihetetlen nehézség-gel tudom tovább juttatni. De kegyetlenül nyirbála cenzúra bizottság is. Egy példányt ugyanis bekellett küldenem a főrendiházban működő kato-nai cenzúrának is. Évek múlva hallottam dr. MikóFerenc államtitkártól, milyen fájó szívvel cenzúráz-ták ki tudósításaimból a legfontosabb dolgokat.

29

Az is érdekes, hogy néha minden nevet kihúztakcikkeimből, néha egyet se. Néha pedig a kiha-gyott részeket figyelembe nem véve, összevontáka szöveget úgy, hogy értelmetlenné vált minden.

Dr. Veszprémy Ferenc valami módon értesítia kőhalmi főszolgabírót, hogy a faluba érkezemegy tehervonattal és küldjön kocsit elembe az ál-lomásra. A kocsi ugyan ott volt, de nem vettemigénybe. Tökrészeg volt a kocsis. Gyalog mentema holdas éjszakában a falu felé. A katonai állo-másparancsnok egy német katonát rendelt ki,hogy csomagomat hozza. Pénzt nem fogad el, kö-telességet teljesített.

Kőhalomba pénteki napon vonultak be az olá-hok és ennek emlékére Szent Péntekfalvának nevezték el a falut. Ezen a községen kellett átvonul-nia Háromszék, Brassó, Fogaras, Udvarhely me-nekültjeinek. A százezrekre menő, mindent nélkü-löző tömeg teljesen kifosztotta a falut. Sokat ra-boltak a cseh katonák, kiket a főszolgabíró foga-tott le.

Egyik iskola fekete tábláján ezt olvasom: miis itt voltunk, 28. közös gyalogezred, 4. sz. alattaa németek üzenete. Felrobbantott hidak vezetneka faluba. Sajnálkozva nevetek, a szárnyas jószágúgy elvadult, hogy a csűrök tetejéről lövik le. Ajárásban 12 ezer disznó pusztult el. A közélelme-zést Tompa főszolgabíró látja el. Egyenlően osz-tatja ki a meglevő gabonát és burgonyát.

Grafi doktor háza az egyetlen, mely menedé-ket tud adni a helybeli uraknak, kik közös va-csorán eszik meg a maguk lőtte vad csirkét.

A doktor édesanyja nem menekült el. Bántó-dása nem volt, de éjszakánként be-beállított egycsapat oláh katona és az úrnőnek egész éjjel főz-nie kellett. Egy ezredes pedig ezt kérdezte:

— Miért hívtak be ide minket? Ha mi le-szünk itt az urak, nem lesz így dolga senkinek.

30

Kőhalomban nagyon érdekes az 1043-bólvaló régi vár, az ötszögletű Báthory kapuval. Afalakon friss gránátütések nyoma látszik. A sok-százados történelmi levéltár pozdorjává tépve,oly szomorúan taposok rajta az őszi avarban. Ér-dekes különlegesség a várban a Szalonnás torony.Az egész falu népe ott tartja a szalonnát. Mindenszombaton vihet belőle a gazda és a friss vágáshelyét lebélyegzi az őr. A várból tisztán lehet lát-ni a falu pusztulását. Hazatérő gazdák tehetetle-nül állanak, nincs egy szeg, nincs egy szál desz-ka, amivel hozzákezdjen házatája javításához.

A szolgabíróság most múzeum. Ott keresgélimindenki földi javai roncsait.

Az utcákon is alig lehet járni a sok szenny-től, undok piszoktól. Onnan halásszák ki a hiva-talok aktáit is.

Bochkor járásbíró öt szekér szemetet horda-tott ki szobáiból. Dr. Mikó járásbíró se tud la-kásába jutni. Falk Friderika, Lang és Piazdora üz-lete összetiporva. A postahivatalt most próbáljákéletre kelteni. A páncélszekrényt ekrazittal rob-bantották fel. Jakobi és Lahn üzletében olyan ide-genül lengenek a csipkék. Az utcai holmik közöttlátom a nagyszebeni templom oltárterítőjét, 1760-ban Zeivorth dr. adta halott fia emlékére.

Betörés előtt a Goldbach-féle divízió védteKőhalmot és a lakosság és hatóság lelkesedésselbeszél gyönyörű intézkedéseiről.

Most államilag felállított menekült pihenő ésállat étkeztető van Kőhalomban.

Jelen vagyok a vármegye 17 jegyzője általtartott beszámoló gyűlésén. A járásban 20 oláhlakos hősiesen védelmezte a magyarokat. Ezeketkitüntették. 13 ezer K. egy métermázsa széna.Nagy gond a jövő évi vetőmag beszerzése. Ho-moródra az állami méntelep nem jön vissza. Ha-dipénztár Medgyesen. A kóborló állatokat össze-

31

fogatják és a hatóság szétosztja a gazdáknak.Halott katonákat és bombákat találnak a mező-kön. A robbanószereknek már hat halottja van.A határban a 82. ezredből 24 esett el, sírjukatgondozni fogják. Megállapítják, hogy Bágyon köz-ség és Kalotaszeg vidéke meleg szívvel fogadta amenekülteket.

Kimegyek Olthévíz községbe is. Itt van aszomszédban. Póthidakon, félve kocognak át a lo-vak. A Haller grófok kastélya és a faluvégi vis-kók egyformán üresek. Melyik szomorúbb lát-vány?

Mester Jenő doktor szeretne egy szál deszkáttalálni, hogy ajtót csináljon a rendelőjére, mely-ből drága orvosi műszerei eltűntek. Tokos tanítóháza elrettentő. A templomban is összedulva min-den. A szép kastélyban cseh katonák táboroznak.A tiszta magyar községben a legjobb gazdák háza-tája is törve, zúzva. Ajtók, kapuk, kertek, hidakhová lettek? Milyen furcsa is az utca képe ezeknélkül.

De mennyi felől futnak össze a hírek a me-nekültek ajkán! íme: Protea János oláh pap ötfia a mi hadseregünkből elment az oláhokkal.

Szászmagyaroson Kovács jegyzőné, egy szásznő, furfangos ügyességgel sokakat megmentett afaluban.

Garat községben Kellner Micit egy fához ál-lítva, szerelmes kérője egy oláh katona le akartalőni, mert nem akart feleségül menni hozzá.

Kőhalomban Rostonscher csendőr őrmeste-rek varrógépjét ellopták. Később felismerték egyoláh asszonynál, akire fegyvert fogott az őrmes-ter. Hévízre haditörvényszékre kísérte egy oláhaltiszt, aki meg akarta menteni és az őrmesterrevolverét kicserélte egy rosszal, de a megriadtrendőr nem hitt neki. Kivégezték. Stadel Jánosjárati erdőőr tanúja volt e jelenetnek és őt azzal

32

gyanúsították, hogy a kísérő oláh katonára rálőtt.Ezért öt napon keresztül kísérték faluról falura éssajátkezűleg ötször kellett megásnia sírját. Végülazt mondották a halálragyötört embernek, menja fenébe.

Ábrahám Vilmos úr szívességből kocsit adnekem. Egy tíz éves oláh fiúcska hajt. Megmu-tatja az úton, melyik pincébe bújt el, mikor jöt-tek az oláhok. Gyönyörű, erdélyi őszi reggel van.Tompa főszolgabíró, Schlosser Frigyes vendéglősés én, kimegyünk az elnémult csatatérre, a lencelisírokhoz. Fenn a varjak serege károg, a lövész-árkok és az erdő, mező, a lezajlott csata véres,szennyes, fájdalmas emlékeivel van tele.

Itt mondotta Goldbach tábornok, ha két ez-redem volna, csupa 82-esekből, keresztül mennékvelük a világon.

A szomszédos Sövénység községben a csend-őrség most fogdossa össze a megrekedt oláh jár-őröket. Az őszi erdő lehullatta lombjait. Alattabombák és temetetlen holttestek. Fáj minden lé-pés. Életveszélyes is. Ha felbolygatjuk az avart,levelek, noteszek, fényképek, hivatalos iratok, fé-lig temetett halottak, lőszerek tárulnak elénk. Ni,egy recept Solymossy gyógyszertárából Székely-udvarhelyről. A halott katonák zsebéből kiveszema levelet, noteszt. Megállapítjuk a halott kilétét.Zsebkéssel fagalyat hasítunk ketté, felírjuk rátintaceruzával a nevét és rátűzzük az egy-két la-pát földből álló kicsi sírhalomra, melyből kilát-szik a halott inge, vagy lába. Később sírkeresztetkapnak a megjelölt hantok. Megmentettük őket anévtelen halottak sorából. Hirtelen feljegyzekmagamnak is néhány nevet, de nem igen vanidőm rá. Perzsa Sándor, Vaszi Antal. Sramko Imrekadett notesze szerelmes versekkel tele. Újságcik-keim nyomán a sírt megtalálták a szülők. Gyö-nyörű leveleiket őrzöm ma is.

33

Íme tovább, Zoltán István és Pál Ferenc el-számolt egyik községnek 520 K-ról. Iratokból, le-velekből jegyzem össze a neveket: Balogh Pál,Gyemián Gligor, Román Lajos, Orosz József, Ma-kavci M., Deák Simon, Csercsa Ruszolin.

Egyik íráson ezek a nevek: Csecs Árpád had-nagy Marostorda, Sramkó Imre, Részegh FerencDéva, Boros Sándor Görgényüvegcsűr, HerbstGyula Torda, Kesztenbaum Mór Fogaras, Veres,Szőke, Kárván, Miklós, Székely, György, Csiszár,Gergely, Laczkó, Tankó, Dávid, Boros, Kónya.

Egy notesz fedőlap nélkül, négy helyen átütveszuronnyal: 1 korps Maggiore 2 karp. 30 sappeur7 Minnenwerfen.

Számla, vagy tartozás: Spreitzer 10 K. Má-téffyné 20 K. Dr. Richner Oszkár 10 K. Hirsch186 K. Lóri néni 20 K. — 1916. V—14. Thalbarac-ken, d. e. Kirukkolás Cueli felé. Übungok utánObendorf érrel. Tárgy: az offenzíva menete. 7Baár reserve. Éjjel marschber Direktion észak.Ködös, felhős idő. Hideg. 1916 V—15. Offenzivanapja, reggel 3 óra, Stellungban. Hevesebb éjjeliharc, a szappőrök kezdik. Drótakadály átvágása,robbantása. Minnenwerferek, puskatűz reggel 7-ig.7 óra. Kezdődik a koncert. Tüzérség! Lassan, át-menettel gyorsabb tűz 10 óráig, akkor 30 percszünet. Gyalogság előre dolgozza magát. Az éncugomat kiparancsolják. Mi lesz?

Más. Kdttasp. Sramko nyugtája az I. R. Nr.50. 11 comp. II. zug részére. A nyugta hátán vers:

Néha csöndes alkonyóránHa a lárma, zaj elhal,Eszembe jut egy-egy ódonElfelejtett régi dal.Az a nóta, amit egykorFehér síri éjszakán,Kis ágyam fölé hajolva,Halkan dúdolt az anyám.

34

Előnyomtatott hivatalos lapon Veress zugsf. je-lenti: Éjszakára töltényt és legalább egy Schwärmsegítséget kérek, mert embereim mind elalusznakaz éhségtől és fáradságtól. Feldwachot nem le-het éjjelre elküldeni, mert az ellenség már leeresz-kedett az útra részben, tehát posztoknak frisserőre lesz szükség. Cím: II. Zugskommandant.

Szendrőy főhadnagy üzenete, 2 szakasz, 2 raj.a kadett úr parancsnoksága alatt nálam jelentke-zik. 3. raj a Kotányos felett, esetleges visszavonu-lásunkat fedezi.

Tovább: 1916 júl. 1-től 8-ig szóló kenyérjegytáblázat 84 gr. kenyérre, vagy 60 gr. lisztre.

Pereg a levél: alatta új írások. 1916. V—30.Patrul előnyomul Valpegari, Arsiero, St. Ubaldofelé. Feladata .-konstatálni, minden pont meg van-eszállva, a folyó partja milyen. Milyen mély a víz,hol vannak jó átgázolok, Posina patakon. 2 órán-ként jelentést, lehetőleg skire 12-es comp útján.Ha este 8-ig nem jön más parancs, berukkolni.

Dr. Riemer Oszkár 25. szoba. Karcsú, ele-gáns notesze. Amott fényképek. Kicsit lőporfüstö-sek, véresek. De alakjuk, arcuk tisztán látszik. Ötkatona egysorban. Ma is őrzöm, képüket.

Az egyik sírból civil férfi fényképét húzom ki.E sorok írása közben is meghatottan nézem. Oh,ha tudnám, kinek kellene elküldeném. Ugyanis asírokon szedett halom írást és minden emléketelhoztam, fertőtleníttettem és íróasztalomban őr-zöm kegyelettel.

Sok német és oláh katona nevét is feljegyez-tem, de itt nem közlöm.

Színes nyomású szentkép kerül ki a földből.Az írás halovány: Ezen lapot emlékül kaptamMajláth Gusztáv Károly gróf erdélyi Püspök Úr-tól. Emlék Antal Józseftől. Biró Ferenc, Bíró BertaCsíkmadarasról.

Pereg a levél. Katonaképek: Böhm Ermolli,

35

Mackensen, ETZ. Friedrich, Linsingen, Puhallow.Fénykép számla Brassóból, Katona György

82 Reg. IV comp, I zug. Hirschhorn Vilmos mé-hészeti számlája Halmágyról. Egy levél borítéküresen: Perzsa Sándornak 82 R. II E. 22 Mars-comp. Feladó Perzsa Rozália Székelyudvarhely.Abrudbánya.

Milyen bájos, kedves katonalevél ez itt. Amosoly és a köny elfutja az ember arcát, amíg ol-vassa. A vége: szerető fia Áron, U. i. TisztelemBáosi Jékot és Dombi Áron Bámékat, szóval azösszes rokonyokat. Azt írta bátyám, hogy egycsík-csatószegi legén felkeres, úgy hijják VargaAndrás.

Ismét egy boríték, Lövéte 1916 ápril. 29 bé-lyegzéssel: Ferencz Márton lovász ezr. ütközet vo-nat, tábori posta 14.

Itt egy feleség levele. Felét elmosta annak akönnye, aki írta, felét, akinek írták. Tudatja aztis, hogy Sata Albertet behozták a 82-sökhöz ésUdvarhelyt van Demeter Ferenc koma is. Istentőláldást, békét kíván édes felesége Bálint Anna.

De itt van a hivatalos parancs. K. u. K. Infante-rieregiment Nr. 82. Brassó am 23 aug. 1916.

Az ezrednek az a dicsőséges feladat jutottosztályrészül, hogy veszély esetén az otthont meg-védje. (Otthon helyett előbb Haza volt írva, deátigazították.) Feladatunk fontosságához képestfelhívom a legnyomatékosabban, az összes ezre-dünkhöz tartozókat, hogy egyelőre a kiosztottszakaszrészeket, illetőleg azok erődítményeit pihe-nés nélkül, a legnagyobb szorgalommal és kitar-tással, minden lehető segéd eszköz felhasználá-sával és eddigi gazdag tapasztalataink alapjánépítse ki . . . Abban az esetben pedig, ha egyrabló nép országunk után nyúlna ki, bátran és ki-tartóan harcoljon s a mi szeretett hazánkat, ka-

36

tona esküjéhez híven utolsó lehelletéig védje meg.A Hadsereg főparancsnokság azt a rendelke-zést adta ki, hogy azok a katonák, akik esküjüketmegszegve az ellenséghez szöknek, vagy a Hazavédelme körül más bűntényt követnek el, a hon-polgári jogot elvesztik és családjuknak vagyonaelkoboztatik s így azok koldusbotra jutnak.

Erős a reményem, hogy a mi ezredünkbenilyen eset nem fog előfordulni. Ezt a parancsotminél gyakrabban, legénységünknek ki kell hir-detni.

Papházi m. p. Oberstlt.

Megtalálom az avarban a II. Zugsliste névso-rát rangjelzéssel és a Megjegyzés rovatban ma-gas számjelzéssel és titkos írásjelekkel. A listánakcsak első lapján lehet kiolvasni a betűket. GidáliBéla, Veress Kálmán, Girling György, Lőrincz Ig-nác, Péter Ferenc, Simon Sándor, Farkas Lajos,Borsos Lajos, Kirzsa Makszim, János István, PálMárton, Ungar Simon, Zsohár Ferenc, AdorjánAlbert, Mjáthé József, Szőcs Tódor, Biró Imre,Veress József, Hajdú István, Jakab Ferenc, Sztán-csuj Tamás, Incze Vendel, Szabady Lajos, Sty aVaszilie, Rák Stefán, Biró József, Vetro Lajos,Banka Traján, Lőrincz Samu, Szathmáry Péter,Vadász Mihály, Balázs Sándor, Börc András, Fü-löp Imre, Lukács István, Lukács József, HankóIzsák, Magyary Dénes, Biró Albert, Czirják Ig-nác.

Találok egy oláh iratot is, Galat, 1916 aug. 11.Nr. 2514. Sergentul Dula Joan aláírással.

Folytatom az előbbit:Barabás Domokos, Giga István, Visoli Péter,

Putkes Imre, András József, Kirpás Makari, PálSándor, Pál Dénes, Popovics Sándor, Ambrus Ist-ván.

37

A többi név olvashatatlan. Dátum 1916 aug.22.

Térképek, szótárak, művészi sorozat levelező-lap, mind átütve szuronnyal, összeragadva, ta-podva, falevelekkel préselve. Amott pedig egyvértől átázott regény, az Egyetemes regény tár so-rozatából az Örök város. Írta Hall Caine. Fordí-totta Balla Mihály.

Legyen ez a néhány sor a dicsőséges, 82-eshős székely ezred tiszteletére. Apró, kicsi mor-zsák csak, de álmaimban ma is visszajárok ezek-hez a sírokhoz s hallom, ahogy zörög az avarlépteim nyomán.

Erdővidék! Hogy zsong ebben a szóban azélet, az erő, a szépség! A Székelyföldnek egy kissarkát jelölte meg a nép ezzel a kedves szóval.Nem is tudom, hogy földrajzilag is ez volna áneve. De azt tudom, hogy aki erdővidéki, azbüszke rá.

Bárót község is ebben a területben fekszik.Itt lakott az oláh vezérkar és aránylag nincs nagypusztulás a községben. Kapuk, kertek, ajtók, zá-rak nincsenek, de hát ez úgy-e nem kár?

A Debitzky gyógyszertár szereit elhasznál-ták. A Zelch vendéglőből elvittek 28 hordó bort,cserében hagytak 21 szekér szemetet. A barótihíres túrógyárban csak a sajtok mindenen átütőszaga maradt a falak között és az egyik cseber-ben egy női fűző.

A Zathureczky kúria kifosztva. Biró tanárházatáját most takarítják. Kovács tiszteletes úrés Solymossy doktor háza még feldúlt képet mu-tat. A négy szeszgyárban víg élet lehetett. A r.k. plébániáról mindent elhurcoltak, a templom-ban is mindent összehánytak vetettek, a gyertyá-kat elvitték. Az Olasztelek felé vivő úton a ká-polnában már romboltak. A Reck üzlet gazdája

38

a szemétben keresgél, van-e ott valami használ-ható. Incze Gyula boltján a vasredőnyök össze-zúzva. Lőrincz Mózes már új dolgokat szerzettbe és megrohanják az üzletet a petróleumért. Tá-voli falvakból jönnek érette. Zárug üzletébensemmise maradt. Brandstätter boltja szemétdomb,a Korona szállóval együtt. Daniel üzletébe hátul-ról törtek be. Rudolf órás órái ki tudná hol ke-tyegik az időt. A községházban most rendezgetDomokos jegyző. A törvénytár a szemétdombon,de az anyakönyvek megmaradtak. A polgári is-kola falain jeles oláh üzenetek. A Központi ká-véház nagy viharokat mutat. A csendőrség ru-határát elvitték, az iratokat széttépték. A kisnyomda, Bárót büszkesége, géprészei az utcánrozsdásodnak. Tibáld doktor orvosi műszereit si-ratja. Gergely postamester megmentette az irato-kat, de a páncélszekrények feltörve, a fiókok fel-feszegetve, lázas keresés nyomát mutatják. A fel-sőrákosi postaügynökség iratai is itt voltak. Itthallom, hogy az alsórákosi híres gránitkőbányaminden szerszámát elvitték.

Bajkó Lajosné, egy 48-as honvédtiszt özve-gye, ha majd visszakerül úri házába, nem találjameg férje emlékiratait, kufsteini ereklyéit. Fá-bián ügyvéd házában lakott Popescu, a III. ro-mán hadsereg vezére. A tiszt urak az otthon ma-radott cselédtől elkérték a ház ura és feleségefényképét és azt üzenték nekik, hogy fehérne-műiket elviszik, szükségük van rá és majd leve-let is írnak a doktor úrnak. El is kérték a pon-tos címet.

Az elmenekültek földjeit és ingóságait kiosz-tották az otthon maradottak között és mindenegyébbel kedvükbe jártak. A két bankot kirabol-ták és az állatokat is elvitték. Egy kgr. hús ára1 kor. Dánér földbirtokostól 32 ökröt hajtottakel.

39

A szomszéd faluból Olasztelekről nem me-nekült el a nép. Sok helyen az a magyarázata en-nek, hogy olyan gyorsan ért oda az ellenség,hogy nem volt idő elszaladni se. A Daniel bá-rók olaszteleki és vargyasi kastélyát kirabolták.

Füle községben azon örvendeznek, hogy 800ökör rekedt a faluban. Az ellenség által elfogottállatok az ágyúszótól megvadultak és nem tudtáktovább hajtani.

Miklós vár községről gyermekkoromban egyéneket tanultam:

„Miklósvára dombon vagyon,Közepibe templom vagyon,Köröskörül rózsáscsipke,Rászállott egy bús gerlice.”

Ez a kicsi falu most teljesen kihalt. Tiszta szé-kely lakosságából 20—30 öreg ember van otthon.A Seethal kastélyban a drága bútorok összetör-ve. Tőrök tanító, Gyenge bíró, Szabó kereskedőoly komor és bús. A plébános lakásán egyháziruhák, írások, belegyömöszölve a sok hetes rondapiszokba. Oly szomorú most ez a ház.

A falu túlsó végén van a Bernáth kúria. Ka-puit valaki deszkával leszegezte. Nem tudom mivan belül.

A faluból elvitték Gyenge Mester Józsefetés Bokor Jánost előfogattal.

Kicsi kocsisom, ki áthozott egy másik falu-ból, tizenegy éves. Demeter Mihályka azt mondja:mű nem tuttunk elmenekülni s az útból vissza-jöttünk. Engem mindennap kiparancsoltak, va-lami nagy ládákat vittem örökösön. Reja se néz-tem. Eccer valami eltörött. Úgy rnegpofozának,hogy meg es hótam. Mondom: édesanyámnak,valamit csinálni kéne a lónak. Hát mit fiam? Énbiza szeget verek a lóba s megsántítám, met amagyar ló ne szógája az oláhot.

40

Baróton hallom, hogy hivatalosan 11 esetbenállapítottak meg nőkön elkövetett erőszakot.Egy szomorú szemű, beteg gyermeklánykávalszemélyesen is beszéltem. Nyolcéves. A leánykatestvérei is hasonló sorsra jutottak.

D. J. az édes apa, ijesztően dermedt közöny-nyel ül az udvaron egy fatönkön.

A szomszéd község Ágostonfalva. Lakosságatiszta oláh. Az asszonyok kendert fonnak a ka-puk előtt, a falubeliek alig is tudtak magyarul.Az oláh lakosságú falu is össze van dúlva alapo-san. Megtaláltam az ágostonfalvi és ürmösi jegy-zőt, Málnássy Gézát. Ürmösön nem volt bennaz ellenség, csak őrjáratok, kiket egy asszonyügyesen tévútra vezetett és ott kelepcébe estek.Halmágyi Péter gr. kel. vallású, de oláhulnem tudó gazda, akit bírónak tettek, sok embervagyonát megmentette. Ürmösön 400 szekeretrendeltek ki, éjjel-nappal hordatták a követ. Felakarták tölteni az Olt medrét. Majdnem sikerült.Csak egy keskeny sávon folyik már a víz és höm-pölygeti a menekültek elrabolt holmiját.

Az ágostonfalvi réten cigánykaraván módontáboroznak a hazafelé vándorló menekültek.Anyák szoptatják kékre dermedt gyermekeiket.Tej?! Sok virágbimbót eltemettek az utak szé-lén. Felégetett erdők, tépett távíróhuzalok, fákonugráló elvadult macskák, oly szomorú képet mu-tatnak. Ágostonfalván fogadok egy oláhot, hogycsomagomat hozza át a mezőn Köpeczre.

Köpecz. Ennek a kis székely falunak nagy tör-téneti múltja van. 48-ban felégették az ágoston-falviak. Csomagomat nem hozta be Köpeczre azoláh. 48-ban égettek, gyilkoltak és az áldozatokunokái még emlékeztek. Üjból végig sikoltottKöpeczen az ükapák apái által is ismert szállóige: Baj van, Köpeczen!

Benkő József, az európai hírű székely tudós,

41

Transsylvania Generalis c. művében, az 1700 évekvégén a szálló igét így magyarázza: Barcsay Ákoserdélyi fejedelem adót vetett a székely népre is,amely pedig régi törvények szerint csak véradótfizetett mindenkor. Minden más adó alul fel voltmentve. A fejedelem rendelete ellen fellázadt aszékelység és a két sereg Köpecz határában, aCseme réten ütközött össze. A Halom útja mel-lett temették el az elesett székelyeket. A meg-csonkított foglyok pedig világgá vitték a vészhírt,hogy baj van Köpeczen.

Köpecz határában az útszélek telve vannakösszetört bútorokkal. Az őszi-téli napfénybenNagy Lajos nagyságos úr egyedül dolgozgat amezőn. Az öreg úr faluja népének élt. Szociálisalkotásai, tervei fenntartják majd nevét. Kúriá-ját úgy, ahogy megmentették hű cselédei.

Benézek Benedek Irma tanítónő elnémult há-zába. Irmát a menekülés izgalmai megölték, nemrégen temették el Budapesten.

Nóvák Sándorné úriházában ép bútorokatlátok. Hogy is lehet?! Balázs Ignác ref. lelkészházában minden összezúzva. A hivatalos iratokszalmába, szenybe, piszokba tiporva. A templom-ban az orgonát vasvillával feszítették erre-arra.A templom előtt táncolni kényszerítették a né-pet.

A falu végén áll a virágos Kamenyitzky ház.Nem látom a könnyeimtől... Itt halt meg azédesanyám. Vele szemben a szép Andrási ház.Mindenéből kifosztva. Itt tartották az oláh isten-tiszteletet. Az öreg úr után húsz lövést adtak le,de egyse találta. A rétre menekült, onnan a bá-nyába.

A Hitelszövetkezet raktára kirabolva. Bene-dek József, a falu jegyzője ma érkezett haza.Nincs ahol megszálljon, mégis örül. Az anya-könyvek nem vesztek el. A községház előtt szép

42

48-as emlékmű. Összezúzták. Valami ünnep volt,az oláhok a szobor elé kiterítették a magyarzászlót, azon táncolt egy katona a jegyző magyarruhájában, melyet őrjöngő mulatság közben szag-gattak le róla.

A boltok egytől egyig kirabolva. Bocz Áron,Benedek András, Nagy István, Gáspár birtoko-sok tönkretéve. Nagy Károlyék házába a he-gyen felmenni nincs időm. Gyenge József úri há-zában értékes könyvei, iratai, történelmi kutatá-sai mind összetépve. Ugyanilyen az ősi Móritzkúria is, csak a szénakazlak állanak őrséget azudvarban.

Hoffmann Géza 17 szobás kúriájában, tér-dig érő piszokban gunnyaszt egy roncsolt zon-gora. Ez a szép ház kórháznak volt berendezve.Ide szállították a kőhalmi csaták sebesültjeit.

A faluban lelőtték a kapuja előtt ülő BorosFerenc vasúti őrt, mert egy tiszt kérdésére aztfelelte, hogy nincs magyar katona a faluban ésabban a pillanatban a kanyarodónál feltűnt há-rom magyar vitéz.

A 80 éves Benedek Dénes, híres vadászem-ber, ősszékely urat tettleg bántalmazták és arrakényszerítették, hogy saját részére sírt ásson.Egy tiszt mentette meg.

Győri Vilmos tanár édesatyját is megverték.Özv. Zakariásné úrnőnek pedig szappant vittek,hogy ruháit kimoshassa. A Sas-utcában Nagy Mi-hály gazdát megkorbácsolta egy tiszt, mert nemköszönt neki. A katonák egyszerűen lehúzták acsizmát az utcán járók lábáról. A kertekből ki-tépett káposztát és burgonyát nyersen ették meg.Nagyon ki voltak éhezve.

A lakosság nagyrésze, éppen mint 48-ban,felmenekült az erdőkbe és a kőszénbánya rejtetthelyeire. Ez a kis bánya látta el szénnel a szé-kelyföldi iparüzemeket, a botfalusi cukorgyárat és

43

egyebeket. De szállított az államvasutak részéreis. Sok ágostonfalvi oláh is dolgozott ott. külsőmunkákon, ezek ismerték a bánya viszonyait ésők vezették fel az ellenséget is. Gyulay bánya-felőrrel magával szereltették le az üzemet. A rak-tárakat is kifosztották és megadott címre Buka-restbe kellett szállítani mindent. Csiki György-nek pedig elő kellett adnia a dinamit készletet.

Tóth András felőrnél elégették a bányaüzemhivatalos iratait. Az oláhok bírónak kineveztékCsinta Istvánt, Benedek Lajost, Sebestyén GyulaGyörgyöt. Jegyző: Sebestyén Gida. Nincs panaszrá.

Ott kesereg üres boltjában Lakatos kereske-dő. Varga mészárosnál a falakat feltörték. KissSamu szép házában térdig ér a szemét. BalázsMózesnél minden összetörve.

Most el kell mennem ebből a kőszénporoskicsi faluból. Ide fűz minden gyermekkori emlé-kem. Meg kellene várnom az estét, hogy szembenézzek a nagy csillaggal. Meg kellene várnom aHold járását, hogy lássam, úgy úszik-e át Ágazaterdeje felett, mint régen. Kimegyek a kicsi te-metőbe. Egy karácsony estén ott temettük el azédesanyámat s hogy ne legyen egyedül, hazavit-tük az édesapámat is. Isten veled, kicsi falum.

*

Fáradt vagyok. Sohase tudom, este lesz-e szál-lásom és hol és tud-e valaki enni adni. Hiszenitt senkinek sincs semmije. Pénzért se adnak.Nagyajtára érek. Járási székhely. László dr. já-rásbíró hazaérkezett. Kötelessége a gyanakodás,követeli irataimat. Azt hiszem, lezáratott volna,ha rendben nincsenek. De aztán úri előzékeny-séggel fogad és kifosztott házában megeszünkegy csomó hagymát, kenyeret. Egyéb nincs. Kut-lik, Nuridsan, Biró üzletei üresek. Ferenczy or-

44

szággyűlési képviselő és az úri kaszinó iratai,könyvei törmelékben hevernek a kertben.

Különösen szomorú dr. Benedek Zoltán or-vos háza. Az előszobafogas posztójára ezt írták:

Aki itthon maradt, mindene megmaradt.Zathureczky Kálmán főszolgabíró házánál

tisztek laktak. Egy öreg úrinőnek, ki a házat őriz-te, asztalhoz kellett velük ülnie.

A gyógyszertárban kegyetlenül dolgoztak.László bíró a hivatalos aktákat megmentette. Me-neküléskor revolverrel kényszerítette az embere-ket, hogy az iratokat befalazzák.

Deák György gazda, aki nem tudott elmene-külni, félelmében felakasztotta magát.

Oláh bírónak juhőrző pásztorokat neveztekki.

Bodáné úrnő beszélte: nála lakott a VI. di-vízió alezredese, Alexin, aki egy írást állított ki,hogy az úrnőt nem bánthatja senki. Ezzel az írás-sal másokat is megmentett Bodáné. Az öreg Zá-rug kereskedőt is ő mentette meg, mikor el akar-ták vinni túsznak.

Egy oláh herceg is lakott az úrinőnél. Segí-tek keresni a névjegyét, de az izgatott asszonycsak kapkod erre-arra. A herceg, Szentkeresztybáróné felől kérdezősködik. Aztán kivesz a zse-béből egy gyűrűt és átadja, hogy az úrnő juttassamajd tulajdonosainak. Katonáktól vette el. A ka-rikagyűrűben László bíró és felesége neve voltbevésve. Az úrinő nem vette át. Ekkor adta aherceg a névjegyet, hogy ha béke lesz, írjon nekia bíró, addig ő megőrzi.

Megtekintem még dr. Sófalvy ügyvéd házátés azt a két híres oszlopot, a községház előtt,mely mögül két német katona lelőtt tizenkét oláhkatonát.

Most egy időre elhagyom a kis székely falu-kat. Átmegyek Brassó felé.

45

Apácza községben vagyok. Mátis jegyző máraz apácai nagy erdőkön át hazagyalogolt. Az anya-könyveket és fontosabb iratokat meneküléskorelrejtette. Lám, a feltört vasszekrényt teletömtéklevágott ruca fejekkel. Brr!

Bohus evang. esperes úri háza kirabolva.Meghatottan beszélnek egy hű kutyáról, melyéhezve, szomjazva sokáig védte a házat. Végülagyonverték. A falubeliek könnyezve temették ela ház előtt.

A román pap háza gerendája leszakadt azoda rejtett holmik terhe alatt.

Mátis jegyző elhajttatta idejében a falu 600marháját, melyekről Nagy Pál enyedi főszolga-'bíró gondoskodott.

Az oláh lakosok házát megjelölték, onnan nemvolt szabad rabolni.

Apácán Sós Gézáné úrnő közvetítette a népés katonaság kívánságait. Nehéz munka volt.

Streitferdt kereskedőhöz be akartak törni a64. gy. ezr. 7-ik sz.-beli katonák. Szabó Mihályodaszólt: hiszen a kapu is nyitva van. Ezért főbelőtték.

Az országúton! elfogták Winkler Lőrinc 56éves kereskedőt és Horváth László 67 éves, bar-caúj falusi lelkészt és bölöni Kelemen József hü-lye embert is. Mindhármukat szept. 7-én.

A sors Apácára vetette Ilona nővéremet, ki-nek férjét már eltemettük és a hármas gyászje-lentésen hírül adtuk. Ilona háza tárva nyitva, ki-rabolva. Még megállani se tudok benne. Talán aszemem is könnyes. Hát itt se tudok egyet pi-henni?

A falu vegyesajkú lakossága úgy fel van za-varodva, hogy a jegyző csak igen kemény kézzeltudja fékezni a népet.

A falu útjait járva, elnézem a Bosin-család

46

szép úri házait, de már ide se térhetek be. Egyikfiú a harctéren, a többiek ki tudja merre.

Átmegyek a szomszéd faluba, Szászveres-martra. Ezer lakosa lehet. Fele szász, fele oláh.Hát itt mi történt? Az evang. pap lakása üres.Anyakönyvek odavesztek. Göllner korcsmároselbeszéli, hogy csalt vissza egy oláh katona ke-zéből 40 ezer K. érő kötvényeket egy deci pá-linkáért. A községházban megmaradtak az iratok.

Szomorú eset. A községházra kitűzték az oláhzászlót. A 9-ik honvédhuszár ezr.-ben szolgált afalubeli Birk Márton, aki falujába volt kiküldvefelderítő szolgálatra. A fiú ismerve a falu zegzu-gos utcáit, hírtelen levágtatott és letépte az oláhzászlót. A szókimondó Streifert gúnyosan szóltaz oláh katonákhoz: látjátok, a magyar győzött!Streitfertet és feleségét és Valádi Pétert, valaminta hős katona édesanyját, a 70 éves Metzger Sá-rát Barcaúj faluba hurcolták és ott megölték.

Veresmartról átmegyek Földvárra. Nem em-lékeztek rá? Közel van Brassóhoz. Felkeresem afőszolgabírót. Rideg, majdnem goromba szászember. Nem kapok semmi adatot tőle, de megtu-dom másoktól, hogy minden hivatalos iratot el-égetett, vagy az Oltba dobott az ellenség.

A híres Tichy-féle sörgyár is részben leégett.Érdekes, másutt a nép lelkéből zokogva tört

fel a beszéd. Itt néma és zárkózott mindenki.Nem hiszem, hogy különös esetek történtek

volna. Lövészárkok, kidőlt kertek, kapuk és el-hamvadt tüzek kormos üszke, az elnémult lakos-sággal, oly különös, bús hangulatot hagy bennem.

Átmegyek a kicsi fenyves erdőn. Valami asz-szonyok ácsorognak ott. Nagybacon, Kisbacon —Benedek Elek apó falujából — és Hermánybóivalók. Ott nem történt nagyobb dolog. Cipőt,csizmát lehúzták az emberek lábáról, de mikor a

47

Murgó felől kezdődött a csata, azt mondották:most ti bújjatok el jól.

Elmondják az asszonyok azt is, hogy a né-met katonák elénekelték a magyar himnuszt, le-fényképezték az egész falut és azt mondottak,megmutatják még Vilmos császárnak is. Az Olthídon át Hidvég községbe érek. 2300 lakosa van,háromnegyed részben magyar.

A falu végén a Gáspár-féle műmalom nemzakatol. Elromlottak a gépek és a népnek gabo-nája sincs. A faluban nagy a pusztulás. Mindenűri ház kifosztogatva. Minden benne való össze-törve, tépve, zúzva, sebesülve, nyúzva. Gáspárés Boér földbirtokos és Major intéző üres fala-kat találnak.

Ott van a Nemes grófok kastélya is. Csillá-rok, brokátok, ezüst, kép, márvány, pergamentkötések bolond összevisszaságba hányva, tépve,zúzva. A lakószobák istállók voltak, a kápolnaföldszintje is.

A bíró háza csákánnyal félig lebontva. Aref. toronyban megfigyelő állomás volt. Háromodarekedt katonát ott fogtak el a németek. Atemplom összerongálva, ajtója, bútorai, orgonája,szószéke vasvillával agyonverve.

Az orgonasipokat az útszéli árkokból szedikössze. Kolumbán Ferenc lelkész az anyakönyve-ket meg tudta menteni.

A temetőben a Nemes és Mikó grófok krip-tái fala kibontva, még a padló kőkockái is felfe-szegetve. Kifosztották a halottakat.

Oh, sokszor séltáltam régebben ebben a teme-tőben, Magam olvastam ezt a sírfeliratot:

Eleget járt a lábán,Most fekühetik a hátán.

Rauka oláh tanító háza is kirabolva. Ő magaelmenekült a magyarokkal. Az ellenség elvitte a

48

falu szekeresét, Marosi bácsit, Székely István ésKrecuj gazdákat.

Benézek özv. Király Sándorné úri házába.Jaj, ismét egy állat. Egy sárga, kicsi kutya majdmegbolondul örömében, hogy valaki betér az el-árvult házba.

Erős ágyúzás hallik Brassó felől. Katonai autóáll meg az utcán, katonáink dohányt árulnak,cserében tejet, vajat, zsírt, szalonnát kérnek.Megállok és nézem.

És megállok egy szép, sárga ház előtt. Mitörtént itt? Bubi kutya se szalad vígan visítozvafelém? És hol vannak a virágok és minden, min-den? ... Ebben a házban halt meg az édesapám.Ezen a kapun lépett ki zsákkal a hátán két úrilány, Tök Marival és Székely Marival, a két szol-gáló leánnyal és Bubi kutyával. Üres a ház. Nincshol megállani. Immár a harmadik házat látom vi-szont, melyben az enyémek éltek és egyikse tudbefogadni egy éjszakára se, egyetlen órára se.

A kirabolt Székelyföld állapotára talán jel-lemzők az apró dolgok is. Napokon keresztül já-rom a falvakat és senkise tud egy varrótűt adni,hogy elszakadt ruhámat megvarrjam. Az élet leg-igénytelenebb eszközei egyszerre nagy jelentősé-get kaptak.

Tovább megyek a szomszéd faluba, Árapa-takra. Lakossága nagyrészben oláh. Híresek azasszonyok varrottasai.

Damokos Béla kúriáján tizenkét szoba bútoraösszevágva, fűrészelve. A felhasogatott zongoraés a hintó darabjai a könyvtárral együtt hirdetika teljes pusztulást. A kripta fala is kibontva.

Rácz református lelkész háza, a kántor, aposta és Remenyik kúria kifosztva.

Éppen a faluban tartózkodott Csulak Lajos,az erősdi ref. pap, akit elhurcoltak többed magá-val. A foglyokat egymáshoz kötötték, lóhátról űz-

49

ték, bottal verték s mivel híd nem volt már azOlt folyón, nyakig érő vízben hajtották át őket.Csulak karját eltörték. Szörnyen elkínozták.

*

Brassó megyébe értem. Mi történt a botfalvicukorgyárral, kérdezi mindenki. Meneküléskorszáz vagon cukor maradt itt. Ebből hetven va-gonnal elvittek az oláhok, ami megmaradt, abbólegyharmadrész lefoglalva a magyar és egyhar-mad a német katonák részére. A többit a lakos-ság számára biztosították, de a botfalusi keres-kedőnek előbb Budapestről kell engedélyt sze-reznie az eladáshoz.

Botfaluban már alaposan dolgozott a gránát.Itt már csaták nyomán járok.

Az evang. pap, író ember. Lienert János. Egydrámáját Csehországban adták elő. Nagyon éhesvagyok. A papnak sincs egyebe, mint amit egyhátizsákba pakoltak neki ott, ahonnan visszatérta menekülésből. Dideregve állunk a fűtetlen, hi-deg konyhán. Egy zug nincs, ahol pihenni le-hetne.

A szép kaszinóból katonai raktár lett. Kar-dok, fegyverek, köpenyek, miket a csata helyénszedettek össze, a sok tölténnyel együtt tornyo-sulnak a teremben.

Az oláhok, mint szekereseket elvitték RheinAndrást a 16. sz. házból, Mechel Györgyöt ésLiess Jánost. A szász gazdák sorsát senkise tudja.

A katonák loptak itt is, de azt mondják, ke-mény büntetést kapott, akire rábizonyult. A tisz-tek még egy tányért se vettek igénybe a pap kész-letéből, pedig ott volt az étkezdéjük.

Az ellenség szept. 1-től, okt. 7-ig volt a fa-luban.

Kellner Pál tanító beszéli, milyen zeneszóval,vigassággal vonultak be.

50

Gligor Györgyöt kinevezték bírónak.A Vidombák patak felett a híd kigyulladt. Di-

namitot sejtettek ott és az egész falu lakosságátlefogatták. Cherciu György nevű ottani lakosunokája tiszt volt az oláh hadseregben, ez men-tette meg a falubeli szászokat a büntetéstől.

Reindt Rudolf főjegyzőt kémkedéssel gyanú-sították, lezárták és kiéheztették.

Schuffert Katalinhoz 202. sz. házba Szászma-gyaroson bekérezkedett éjjel egy katona: Been-gedlek, de félek, hogy bántasz, előbb add ide afegyveredet. Átadta. Az asszony most rázárta azajtót és reggel kiszolgáltatta a foglyot a németkatonáknak.

Liess Anna boltjában nem akartak fizetni.Az asszony ötletesen felelte: Mindenütt a ti zász-lótok lobog, — ez már a ti országotok, ahol rendvan és fizetni kell.

A faluból kétezer marhát vittek el. Elégettnégy csűr és 30—40 gránát érte a házakat és szag-gatta fel a földeket. A polgári lakosságból csakegy gyermek halt meg. Tontsch András gazdánakpedig egy gránát leszakította a karját és elvérzettaz utcán. Botfaluig ért le a brassói csata szárnyaés a tüzelés 30 óra hosszat tartott. A vidéken 17ágyút szedtek össze.

Kellner Pál fején látom a fejszehasítás nyo-mát. Háza kifosztása ellen védekezett, akkor ütöt-ték le. Oláh orvos kötözte be.

Kimegyek a katonasírokhoz. Ott van egyberlini újságíró is.

A mi katonáinkat Kellner Pál temettette elaz itteni szász vezető emberekkel. Mintegy százoláh sír is van a határban.

Az új temetőben 1 tiszt, 2 altiszt, 19 közle-gény alszik. 22 német katona a 333-ik ezredből.A sírok ott vannak, nem messze a falutól. Különpihen egy derék német tiszt. Mellette külön két

51

altiszt. Sírjukon még késői őszi virágok nyílnak.Aztán egy nagyon hosszú tömegsír, sápadt, lilavirágokkal.

Sűrű, hideg, fekete felhők ereszkednek lefelé.Alkonyodik. Oly szépek ezek a szomorú katona-sirok. Egy-egy vas sisak látszik az estében. A ha-lott vitézek sírját reggelre behavazza a tél.

A szép Barczaságon járok. Brassó városávalegyütt 13. szász és 7. csángó község fekszik ezena síkságon. Össze-vissza járom a vidéket. RomanScholtysik német tiszt cikket írt Magyarország-ról. Arra kér, fordíttassam le magyar lapok ré-szére.

Keresztényfalván 200 ház égett le. Ezek alángok világítottak felénk, mikor elmenekültünk.

A hegyek között érdekes hivatalos emberreltalálkozom. Székely Béla fogatja össze azokat azoláhokat, kikre valami hitványság rábizonyult.Rozsnyón 296 oláhot fogatott el.

Már itt van a tél. Fagyott utakon, havasokközött kocog velünk a jámbor Rozalinda. Mitgondolhat, mikor az útszélen látja egy elhullottkatona ló fagyott tetemét?

Gyönyörű havasi patak fut le Volkánybanaz utca közepén, A faluból — 2700 lakos — el-vitte az ellenség Bosch Jánost, Gobel Jánost ésBartel Péter gazdákat.

Rozsnyón laktak valamikor a kettes huszá-rok. Csodaszép fekvése van a falunak. A háttér-ben a fenséges Bucsecs havas és a Schuller. Avár 1500-ból való. Rozsnyón 2000 szász, 3000 oláhés 10 magyar család lakik. A betörés napján ittmár reggel ötkor megszólaltak az ágyúk. HahnFrigyes nevű szász fiú kezdette a tüzelést a mi ré-szünkről és még menekülése előtt eltemette Lan-der Gusztáv az első magyar honvédet, gyergyó-ditrói Gombos Györgyöt.

Az ellenség a kriptákat is feltörte Rozsnyón.

52

Tzigara Simulcas minden értéket elszállíttatott.Visszavonuláskor az ellenség járőrt hagyott

hátra, hogy a falut felgyújtsák és a népet legyil-kolják. Katonáink gyorsasága akadályozta mege szörnyűséget.

Barthelmie Györgyöt a Mühlen Grund nevűerdőben agyonlőtték. Marcel András bénakezű30 éves gazda agyonvert tetemét felesége találtameg. Bartesch János 60 éves gazdát Fuhrmannkereskedésének védelmezése közben a bolt előttverték agyon. Lierenz János 76 éves nagygazda,aki nagyot hallott, nem felelt a kérdésre, ezértagyonverték, orrát, fülét levágták. Goss Rózanevű özvegy tanárné félt és magához hivta Zieg-ler Ernő asztalos családját éjszakára. Éjjel az aj-tón kopogtattak. Ziegler kinyitotta, magukkal vit-ték, testét megcsonkítva, holtan találták az erdőben.Lánczkor József magyar molnárt az utcán öltékmeg. Wagner Tamás mészárost a mezőn vertékagyon. A fiút az apja, ingéről ismerte fel, melykilátszott a földből. Sadlers Márton gazda testéta fűrészmalomnál lelték meg. Schmiedt Mártoncsendőrt az utcán ölték meg. Kraft Mihályt azerdőben.

Hirtelenében ezeket a kegyetlen gyilkosságo-kat tudtam feljegyezni.

Pfaff Mihály jegyzőt, leányát és cselédjét éj-szaka vitték el, hogy kivégezzék. Ütközben vala-honnan egy golyó süvített és megsebezte az egyikkísérő katonát. A zűrzavarban elmenekültek egycsűrbe, ahol reggel félig halálra válva akadtak rá-juk.

Dr. Rosenauer orvos nem tudott elmenekül-ni. Lefogták és mint orvost alkalmazták. Adtakneki egy cédulát, hogy senkise bántalmazhatja őt.A nép hamarosan észrevette, hogy a katonák nemtudnak olvasni és mindenféle cédulákkal becsap-ták őket. Badjon Fritz bácsi, az öreg vendéglős

53

se tudott elmenekülni és valamiért huszonöt bo-tot kapott, most is sírni látom a kedves öreget,aki minden nap egy tál bablevest tesz elém. Denagyon hálás vagyok ezért is. A vendéglő udva-rából egy barlang vezetett a várhegy oldalába.Oda is el-elbújt B adj on bácsi.

A községházán az 1916. évi iktatókönyvbevalamit írtak az oláhok. Lefordítva ezt jelenti,ha Ferencz József nem adja át az országot, ele-venen megnyúzzák és rózsabokorba eltemetik.

Egyik faluban a német katonák dob helyettpléh fazekat kongatva hirdetnek valamit a nép-nek.

Oláh tábori lapokat találok. Rá van nyom-tatva, a hadsereget ne nevezd meg, helység ne-vét ne írd, dátumot ne tégy.

Rozsnyón a községház előtt a ketrecben lá-tom Falkenhaynnak egy rendeletét.

Bartalmie úrnő beszéli, nála egy oláh tiszt la-kott, ő és nővére és a tiszt minden este együttsírtak.

Rozsnyón a hivatalos könyveket tovább ve-zették az oláhok és leltárt vettek fel a falu ér-tékeiről. Aláírás: George Brezeán, szept. 20.

Szept. 19-én elrendelik, hogy az elmenekültszászok terményeit az oláhok leszedjék. Fele azé,aki leszedi, fele a katonaságé.

Amott a 45. ezred napiparancsa, hogy a gép-fegyver osztag Zernyestre menjen.

A rozsnyói kórházban ütközet alatt 400 sebe-sült volt. Most százat találtam. De itt van egymásik kórház. A lengyel légionista diákoké. Ez akórház a Sommétól jött Kacáig vonaton, onnanTörcsvárig gyalog. 147 kedves ifjú beteget találokbenne.

Megtudom azt is, hogy a frontra most kato-náinknak naponta hatvan ökröt szállítanak ki.

A Ganzért gyárban és Papp posztógyárában

54

is rengeteg kár esett. Elvitték a készletet. MaPapp László gyáros vendége vagyok. Nincs sevilla, se kanál, se kenyér, se abrosz. Egy kiraboltház úri levegőjében jól esik a semmi is.

Esti szállást Lander Gusztáv evang. lelkészházánál kapok. Kedves asszony, hogy takargatminden lim-lommal. Nincs párna, se paplan. Azajtónak csak féldeszkája van meg. Szobámba be-süvít a havasok levegője és a padlót belepi a hó.Holnap tovább megyek.

*

Barczaszentpéteren tűzesetek voltak. A falu-ból magukkal vitték Kliemes Jánost és Brenndór-fer Pétert. Bock Mihály lelkészt megmentette egyfalubeli oláh asszony. Bock tiszteletes úr cseléd-leányát megtámadta egy tiszt. A pap a lány vé-delmére kelt, abból került a veszedelem.

Kloes Mihályt addig másztatták létrára, mígleesett és karját törte.

A Munteán üzletben selyem cafatok lógnak.A gránát ereje még a kukoricaszemeket is lemor-zsolta a boltos udvarán.

Egy szál gyertyánál német tisztek ülnek egyházban és a Wacht am Rheint énekelik. Némettisztek gondoskodnak arról is, hogy a postámat to-vábbítsák.

Barczaszentpéteren 200 sír lehet a falu hatá-rában. A halottakat a mi katonáink temették elaz oláh foglyokkal, de még nov. 16-án, ottlétem-kor is találtak halott oláh katonát az erdőben.

Amíg a Barcaság útját járom, mindenütt hal-lom az ágyúzást. A nagy síkságon dörögve zú§tova. Kimegyek egy hegyoldalon. Beleállok a vé-res, piszkos lövészárokba. A vörös vércsíkokatmegbarnította az őszi avar. Egy kereszten bús ka-tona sapka leng. Hier ruht ein deutscher Soldatvom Regiment 187. Sorba jönnek a néma sírok.

55

Sűrű, fekete rajban repülnek fenn a varjak. Jaj,már sötétedik, de a méhkerti síroktól nem lehetelmenni.

Tovább olvasom: Hier ruhen in Gott tapfereKameraden der 2 comp. I. R. 188 gef. am 8 f 16.A másik sírban 11. A harmadikban 5 katona al-szik. A sírokon már nincs virág. Megdöbbentőkomorságban fényes, magas sisakok nyugosznaka halmokon s leszáll reájuk a téli sötétség.

Bajor katonák két hatalmas, ágyúvontató lo-vat fognak egy sodronyáig nyúzott kocsiba, azzalmegyek tovább.

Brassóban német tisztek hatalmas autót ad-nak rendelkezésemre, hiszen lábamról lecsavaro-dott a vékony kis cipő, ki-be folyik a hólé. Deén már láttam három lakásunkat és tudtam, hogynincs már hol megállanom.

Brassóba érkeztem. Mester u. 1. J. T. Men-schendörfer evang. lelkész házánál kaptam szál-lást. De nem tudom, hogy kerültem oda.

Felkeresem gróf Mikes Zsigmond főispáné -kat. Régi ismerősök.

Brassóban a posta nov. 14-én nyílott meg.Távírda nincs, se telefon. Az első hatalmas hó17-én hullott le.

Mikor az oláhok kivonultak, Weisz Ignácügyvédet Derestyére vitték, falhoz állították, meg-lőtték, de nem halt meg. Reggel egy autó felvette.Meggyógyult.

Óbrassóhan tíz asszonyt állítottak fához,hogy lelőjjék, de oda érkező tisztek megakadá-lyozták.

Ugyancsak Óbrassóban Hermannét és leányáta gránát házukban megölte.

Gábos Dénes iparos leánya felkiáltott, bár-csak már visszajönnének a mi katonáink.

A leányt beárulták. Eltűnt. Brassóból elhur-colták Meisl József apátplébánost is. Az erdélyi

56

egyházmegye papjai közül 30—40 végez tábori lel-készi szolgálatot a harctereken.

A zárdák sorsáról ezeket hallottam: ott ma-radtak a petrozsényiek, a kőröspatakiak, a sepsi-szentgyörgyiek és a kedves nővérek a betegápo-lás szép kötelességét végezték.

Szebenből minden baj nélkül távoztak azapácák. Hallom, a petrozsényiek később mégis el-jöttek.

No, de lássuk tovább a brassói eseményeket.Pál János fogházőr udvarára egy sebesült

oláh katona beesett. Azt hitték, hogy Pál ék sebe-sítették meg. Fegyvert fogtak a családra. Szom-szédok mentették meg.

A híres Korona szállodát srapnelezték. Kór-ház-u. 58. sz. a. Kovács Lajost megölte.

Unitárius egyház tábláján a feliratot befes-tették.

Brassó-Bertalan állomáson csata volt. Min-denki erről beszél. Falkenhayn IX. hadserege okt.7-én érkezett Brassóba az 51. honvédhadosztálycsapataival. A Méhkertek felől a 187. porosz had-osztály közeledett. Nem lehet feladatom a csatákmenetének leírása. Csak neveket jegyzek össze,kiket a nép emleget.

De Petrán Sándor, ma vitéz Petrányi ezredes,a 305. h. gy. ezr. III. zlj. parancsnok hőstettérőlhallok legtöbbet, a Bertalan vasút állomással kap-csolatban. Heves kézigránát, szurony, puska ésgéppuska harcokkal verte ki onnan az oláhokat,kik 250 halottat hagytak soraikból.

Ebben a harcban ugyancsak hősként emlege-tik Cseh Lajos hadnagyot, aki egymaga géppus-kázott le az állomás épületéből mintegy 100 oláhkatonát. Holtak rajvonala feküdt a brassói csa-ták nyomán.

Vargha hadnagy nevét a hősök között em-legeti a nép. A Fellegvárból Petrán százados az

57

állomásra zúdította a géppuska tüzelést. Csakegyes román vonatok tudtak elmenekülni, míg atöbbi az összes élő állatokkal, élelmiszerrel, ru-házattal és a lakosságtól rabolt cikkekkel, kato-náink kezébe került. 400 vasúti kocsit mentettekmeg a híres géppuskások. A győztes honvédeketFabritius polgármester üdvözölte a piacon és anép ajkán felzengett a magyar himnusz.

*

Most arra kérlek itt közben, mondjátok megnekem, mi ez, amit írok. Történelem? Talán an-nak apró morzsái. Mindenki hullatott el valamit,de senkinek se volt ideje összeseperni a hullókönnyeket, a hulló vért, a sodródó faleveleket.Talán regős vagyok. Könnyebb volna az írás, hatudnám, mi vagyok. De egyet tudok. Az adato-kat bírók, községi jegyzők, szolgabírók, alispá-nok, főispánok adták. A többit a falvak népe,azon frissen, melegében, ahogy történtek a dol-gok.

Ha valaki úgy érezné, hogy túlságosan rész-letes, vagy unalmas ez az írás, arra kérem, az ál-dozatot, melyet idegei hoztak, ajánlja fel cserébeazokért a könnyekért, melyeket azok hullattak,akikkel a dolgok történtek. Most pedig téli köd-ben, téli fagyban utazzunk tovább Sepsiszent-györgyre.

*■

A kis székely fővárost szept. 2-án d. e. 11órakor szállotta meg az ellenség. Minden ellen-állás nélkül, hiszen a lakosságnak katonai pa-rancsra távoznia kellett. Csak öregek, betegek ésazok maradtak ott, kiknek már a menekülésre sevolt idejük. Lovascsapatok vonultak be Miro-descu százados vezetése alatt

A Ferencz József kórház megbízott orvosa,Barabás Sándor dr. és Kelemen Lajosné, Zathu-

58

reczky Berta, mint a Vöröskereszt alelnöke, kór-házi díszben fogadták a bevonuló katonákat. Abetegek és a lakosság részére védelmet kértek.

Mirodescu kijelentette, hogy a kultúra ne-vében jöttek és a lakosságnak nem lesz bántódá-sa, ha a katonai parancsnokság intézkedéseit be-tartja. Aki azonban a legcsekélyebb dologbanszót mert emelni, azt véres kegyetlenkedéssel ül-dözték és csupa halálfélelem: volt az otthon re-kedtek élete.

Az oláhok a vagyoni biztonság kezelésévelCsászár Lajost és Sikó Bélát bízták meg, A sza-bad járás-kelés tiltva volt a város területén is,aki este 9 órán túl járt: letartóztatták. KovácsFerenc nyugalmazott városgazdát, mint tolmácsotalkalmazták. A kórház betegeit és a menház öre-geit is beleértve, mindössze 150 ember maradt avárosban. A menekülés szörnyűségeiből, különböző okok miatt azonban többen visszavergődtekés így az oláh hadsereg bevonulása napján a 10ezer lakosból 6—700 volt otthon.

A város polgármestere, Bálint Dénes, szin-tén a menekült lakossággal tartott. A város hiva-talos kulcsait Szilágyi György adókezelőnekadta át.

A bevonult oláhok a keresztvári magyar is-kola tanítóját, Aleman Iláriet nevezték ki polgár-mesternek. Rendőrkapitánynak pedig Nagysze-benből Guimán Györgyöt. Éjjeli őröket és városiszolgákat is neveztek ki eleget. Ennek dacára,pusztult ott minden. Azt lehet mondani, hogycsak az üres falakat találták a később visszatele-pített menekültek. Orgiát ült minden gonoszszenvedély. Minden erkölcsöt megszégyenítő ada-taim vannak, de ezekre most nem térhetek ki.Magát a kórházat használták tivornya helyül, mi-helyt nem éreztek közelükben magasabb rangú

59

tiszteket. De maguk a tisztek törték fel a hely-beli üzleteket is.

A kórházat meglátogatták Ghica herceg ésAngelescu tábornok, kiket Kelemenné fogadott.A fiatalabb tisztek kezet is csókoltak az úrnőnek.Angelescu, dr. Bene István elmenekült ügyvédházában lakott.

Zajzon Farkasné, ismert úriasszony vezettea kórházi főzést és udvariasságból esténként atisztek a magyar himnuszt és a „Ritka húzat”játszották hegedűn.

Barabás doktoron kívül hét oláh orvos is mű-ködött a kórházban, hol sok volt a venereás oláhkatona. Azonkívül 45 önsebesített oláh vitéz.

Dr. Celebrián és Graza Konstantin oláh or-vosok a kórház főorvosánál, Fogolyán Kristófnállaktak.

Éjszakánként több ízben is fegyveres kuta-tást tartottak a betegszobákban. A zaklatások el-len Angelescuhoz fordultak, aki be is tiltotta azt,de a tábornok távozása után annál dühösebbenfolyt a kutatás.

Épületekben a városban nem volt károsodás.Csak két ház és egy csűr égett le. Asszonyokat,leányokat üldöztek és kínoztak. Klósz Józsefnénevű 70 éves nőt meg is gyilkoltak és a Kolcza üz-letében egy kisasszonyra rálőttek, karja alatt sebe-sült.

Mint túszokat a kórházból vitték el hét rok-kant, lábbadozó katonánkat. Mint hajcsárokat:Oláh Jánost, Daragits Illést és Csatlós Mihályt.

A számadásokat és a pénztárt, a hivataloskilakoltatáskor magával vitte a városi tanács,mely Békéscsabán működött tovább. Az irattárott maradt, nagyobb kárt nem tettek benne, csaktérképek után kutattak. Az adóhivatal főbb köny-vei elpusztultak. Az egyházi anyakönyveket ismegmentette a városi tanács.

60

A szeszgyárak és likőrgyárak készletét utolsócseppig megitták, az utcákon ezer számra hever-tek az üres üvegek. A Kupferstich szeszgyáratalá is gyújtották, de nem robbant fel és megme-nekült egy egész városrész.

A Klinger-féle híres szövőgyár meglevő kész-letét Brassóig elszállították, de ott a mi kato-náink lefogták a kiadós zsákmányt.

A műmalmokat szétdúlták. A dohánygyárbólhét vasúti kocsival tudtak elszállítani. Az iskolákberendezését elpusztították. Teljesen tönkretettékaz ide-oda átvonuló csapatok a város végén levőnői ipariskolát, mely az ősrégi kedves Daczó kú-riában volt.

A Székelyföld egyik legnagyobb kulturálisértéke, a székely várstílusban épült, Székely Nem-zeti Múzeum. Cserey Jánosné székely nemesnagyasszony alapította 1875-ben. Tzigara Simul-cas jelentést tett a múzeum értékeiről. Bukarest-ből egy bizottság jött ki és autókon több ládaértéket elvittek és végigturkáltak a levéltár, könyv-tár, régiségtár és néprajzi osztályokon. Ez volt aSzékelyföld egyetlen múzeuma, melyre az államis nagy gondot fordított és békében évi 28 ezerKor. segélyt adott. Az oláhok elvitték a múzeumleltárát is. Csutak Vilmos és dr. László Ferenc,múzeumőrök, a Székely Mikó Kollégium tudós ta-nárai, megrendülve látták a rémes pusztulást,mely e kivételesen érdekes népnek, a székelység-nek emlékeit semmisítette meg.

A magánházak a szó teljes értelmében kira-bolva. A visszatért lakosságnak új életet kell kez-denie. De elhordták a város élelmiszerkészletétis, az évi gabonatermést is. Lovak, marhák nin-csenek és az őszi vetést nem lehetett elvégezni.Menekülés előtt 700 ló és marha volt fogatokban,azt a menekültek részben magukkal hajtották ésott kallódtak el az állatok a vándorúton.

61

Az oláhok a városból okt. 5—7-én takarod-tak el. 5-én már szedni kezdették az oláh zász-lókat a házakról. 8-án német járőr érkezik és! ki-tűzik a szövetséges zászlót. Ugyanakkor bevonultSolymossy Lajos százados, 46 huszárjával, to-vábbá Biró István és Temesváry János főhadna-gyok. Később Bánffy báró érkezik nagyobb csa-pattal, de már nem akadt dolga.

Ugyanis a város mellett levő Olt vizén túl,egy oláh ezred volt még és járőröket küldöttekát, akik nem tudták, hogy csak az a 46 hős hu-szár van a város belsejében. Az Olt túlsó ol-daláról gépfegyverrel lőttek a városra. SolymossyLajos vitéz kis csapatával az Olt vizével átellen-ben, Örkő — úgy-e be szép név? — hegyre vo-nult és megkezdődött az utcai harc, melyben el-esett egy hős magyar huszár. Reggeltől délután4 óráig tartott a csata. Sikó elrendelte, hogy alakosság meneküljön az Őrkő melletti nagy er-dőkbe. Az a néhány hős székely katona megvédtea várost és fejvesztetten menekültek az oláh ka-tonák. Utoljára még kiadták parancsba, hogygyújtani, rabolni, ölni kell mindent és mindenkit,akit útban találnak. Ekkor gyújtották fel az előbbemlített két házat és egy csűrt.

Az oláh katonák 300 disznót öltek le és aztbepácolták télire, de nem vihették magukkal ésa közeledő magyar vitézeket ezzel vendégelte mega győzelem után a lakosság.

Kivonuláskor oláh részről 40 tiszt volt a vá-rosban. Elvittek 200 ágyút.

Azon a hétfői napon, mikor a székely nép hi-vatalos parancsra elmenekült: a 2-ik közös gy.ezred vette fel a védelmet 4 ágyúval. Az oláhokkivonulása után egy ágyú maradt a városban. Aneve: Gyuri. Ez védte Sepsiszentgyörgyöt.

A magyar honvéd huszárok bevonulásakor

62

meghúzták a régen elnémult magyar harangokat,amelyekben Gábor Áron lelke megszólalt.

Most a csendes városban elvezetlek a negye-dik lakásba, melyhez életszálaim fűztek valaha.Megmutattam a kihalt szülei házat és két másikfaluban nővéreim elpusztult otthonát.

Ebben a kis székely városban én magam lak-tam. A lakást lezártam kulccsal és nyaralni nő-véremhez mentem. Onnan, tőle és vele menekül-tem. Emlékeztek a zsákokra?

Most visszahozott a sors, saját otthonomba.Kulcsra nincs szükségem már. Szépség, művészet,báj, kedvesség volt egykor ebben a kis otthon-ban. Európa minden országából összehordott ér-tékeim, sajtó alá rendezett írásaim és vele együttminden elveszett. Romokat, törmelékeket talál-tam. Ebbe a házba soha többé vissza nem men-tem. Csak egy kép maradt elmúlt életemből, aztis évek múlva kértem el Gábos Győző tanártól,aki valamikor lefényképezte ezt a szép lakást. Haez a kép nem volna, azt hinném, csak álmodtam,hogy volt egyszer egy otthonom.

De nincs időm saját sorsomon könnyezni.Valahogy már szégyelném is. Lassanként megnőaz ember. Most menjünk ki a piacra, szedjük ösz-sze az adatokat a vidékről.

Bodoláról is hallok hí reket. Érdekes kis faluez. Négy urasági lak van benne. Nemesi kúriák,kastélyok. Béldi Ákos gróf, Béldi Tivadar, MikesZsigmond gróf, a brassói főispán és Nemes Já-nosné grófné az urak ott. Tehát volt mit pusztí-tania az ellenséges kéznek. Hogy melyik kastélyszenvedett legtöbbet, azt nehéz megmondani. Azthiszem, a kár legnagyobb a Béldi Tivadaréban,melynek tizennyolc szobája, egész belső berende-zése esett áldozatul. Bútor, kilincs, ablak, finomcserépkályhák, zongora, minden össze-visszatörve!

63

Még a templomot se kímélték. Ott is össze-törték a szentséget. Feltörték a kriptákat is, akoporsót is, a halott cipőjének a csattját is le-vagdalták. A lakásban nemcsak a bútor vanmegtépve, lenyúzva, hanem még a falak finomtapétái is és a különféle kocsik huzata is. Maga aMikes grófi pár megdöbbenve beszél a bodolaidolgokról. A Béldi Tivadar és gróf Mikes-féleszeszgyárak is megszenvedtek.

Zalánban Sántha Mózesné és Bodor Istvánnéaz áldozatok: oláh katonák lőtték agyon mind akettőt. Hogy miért, arról félénken beszélnek afalubeliek. Timár Sándort és még egy legényt pe-dig elvittek. Kilyénben van néhai Székely György,volt brassói főispán ősi kúriája, mely szintén kivan fosztva és rabolva. A fosztogatás mértékéülelég annyit említeni, hogy a kriptát is feltörték.Csutak Lajost és Katona Jánost, a két gazdátszekeresnek vitték, de vissza nem tértek.

Étfalva-Zoltán községben szintén csak rablásés fosztogatás történt, embert nem öltek. Gidó-falván az asszonyok, leányok az oláh katonák előla zsilipek alá bújtak. Oltszemen kirabolták Rá-polti Mózes szép üzletét. Ő maga panaszolja ke-serű szívvel. De éppen így kifosztották a Sántha-féle szeszgyárat és úri lakásokat. Helybeli cigá-nyok garázdálkodása folytán sok kár esett. BorosJános 55—60 év körüli gazdát megölték, testét otttalálták meg a zalánpataki hídnál. A gróf Peja-csevics—Mikó-féle kastélyban, melynek jelenlegitulajdonosa Halter Ottó nagybirtokos, ugyancsaknagy mértékben fosztogattak s a kastély szobái-ban bivalyt öltek.

Dalnok községben Kovács Károly földbirto-kostól mindent elraboltak s ezen felül össze-vissza verték, belső részeit összetörték és belsőelvérzés következtében meg is halt.

Hadnagy Gyula birtokosnál zongoraszó mel-

64

lett nemzeti táncokat jártak. Meglőtték Bingó Ko-vács leányát. Dalnokból 12 gazdát vittek el sze-kerestől. Barthos Albert gazdának elhajtották aiovait. Bánatában felakasztotta magát.

Ezeket a híreket hallom a piacon. A városbanma csak a Ferencz Lajos-féle üzlet van nyitva.Ferencz Lajosné úri házában pihenek egyet. Ist-vánffy Gyuláné házában pedig a vért arcombakergeti, amit ott látok.

Veres Ernő r. k. káplán napestig gyóntatotta megszállás alatt. De a boltban is hallok hireket.

Kovásznán Deák Tamás” és Vájna nevekethallom, de nem tudom, mi történt velük.

Sepsibükszádról elvitték Antal Istvánt, SánthaJánost és Istvánt, Gubás Györgyöt, Tódor Györ-gyöt, Rápolti Istvánt és Laczi Ferencet. A faluhatárában agyonverték őket.

Magyarhermányban megégettek egy kis pász-torfiút, mert nem tudta elárulni a magyar sereget.

Zalánból Kádár Józsefet és Szilágyi SándortKáinok határában agyonlőtték.

Komolló: Elhurcolták Benkő Józsefet, Dom-bora Miklóst és Andrást, Csűrös Mihályt, Kis Já-nost, Opra Jánost, Modi Ádámot.

Málnás: Elvitték Zaláni Istvánt és Pál Já-nost.

Mikóújfalu: Szakács János fuvarost.Kilyén: Csulak Lajost. Kilyénben egy őrnagy

ott felejtett tiz kgr. katonai iratot. Hírszerzőinkátvették.

Oltszemről Boros Jánost Bodok határában le-lőtték.

Keresztvárról elvitték Kozsokár Dánielt, Bo-gár Dénest, Blenda Mózest, Bancza Józsefet, Vul-puj Eleket, Posztós Bibó Jánost.

Bikfalva: Fejes Lajos gazdát és Kész Izramolnárt lelőtték.

Sepsibodok: Kis György Ferenc bíró ügyes

65

furfangokkal megmentette a falubeli gazdák álla-tait.

Sepsibükszád: Kádár István kereskedőt ki-kötötték, magyar katonáink vették le.

Kisborosnyó: Tompa Maria földbirtokosnő-vel elvitték Béres Sikes Ferencet, Ráduly Feren-cet, Csiki Ferencet, Nagy Andrást. Ladócz erdő-ben rájuk lőttek. Nagy András életben maradt,a többi meghalt. Elvitték még Csiki Józsefet,Bodó Gábort, Máthé Gézát, Nyiry Andrást, Ki-csi Jankót, Veres Józsefet, Ráduly Andrást,Nagy Ferencet. Mihályfy Károly tanító három na-pig bujdosott a kukoricásban. Tompa Mária vettevédelmébe, mert nála tábornok lakott, aki az úr-nő ökreit magával vitte, az úrnőt gyalog vittékNagypatakra.

Ugyancsak Kisborosnyón történt, Joós 86éves öreg urat szuronnyal szíven szúrták és vé-res testét szalmakazalba rejtették, öt nap múlvaTompa úrnő temettette el.

Bikfalván lelőtték Fejes földmívest. SzabóElek jegyzőt elvitték lövészárkot ásni. A jegyzőföldjén két embert lelőttek, ott vannak eltemet-ve. Egyik ember ilyefalvi volt.

Réty: Losonczy András nemes gazdát kény-szermunkára vitték és száz botot kapott. Ráfog-ták, hogy elvágta a telefon drótokat.

Valamelyik faluban Fuchs Malvi költő fiávaltalálkoztam, aki a Pester Journal munkatársa. Apoétalelkű fiú egy pillanatra elfelejti a háborút ésédesanyja szép verseire gondol.

Árkos községbe személyesen is kimentem,Szentkereszty báró főispánnal. A báró családjaegyike a legősibb székely főúri családoknak. Azárkosi kastély nagyon megszenvedett. Kocsinmegyünk át Sepsiszentgyörgyről és a báró meg-mutatja a fő oláh védelmi vonalat. A román szár-

66

mazású báróné kastélyában, hol egykor CarmenSylva is vendég volt, bosszúból is pusztított azellenség és sok drága műkincs esett áldozatul.Josef Krompu ugyan adott nyugtát az elrekviráltdolgokról. Faluvéghy ny. tanító, ki a kastélytőrizte, hiába kért kíméletet a 30 szép szobára. El-vitték a híres képeket is, román és magyar ősö-ket. Floresco, Ghyka, Bibesco, Brankován, VitézMihály mellett a székely ősök voltak, a kastélydíszei.

Érdekes, hogy lövészárkok ásatása közben, aSzentegyház dombja nevű határrészen az oláhokráakadtak a régi falu kőalapzatára.

A megrongált kastélyból szomorúan távozunka báróval. Vissza Sepsiszentgyörgyre. A várme-gye házához. Ott lakik most a főispán is, KirályAladár alispán is. Most érkeztek haza, belügymi-niszteri rendelettel. Én magam Zajzon Farkasné-nál lakom. Az urak is idejönnek étkezni. A megyeházánál vesszük a nagy hírt, hogy-hogy nem,Ferencz Lajos kereskedő útján, hogy meghalt akirály, Ferencz József nincs többé. Megrendülvenézünk ki a vármegyeház ablakán a távoli he-gyekre és azt kérdezzük, mi lesz. De a katonákmár felesküsznek IV. Károly királyra.

Még egy érdekes emberrel találkozom itt.Huszár Károly későbbi miniszterelnökkel. Együttkosztolgatunk Zajzonnénál. Huszár figyelmeztet,hogy vigyázzak, esetleg letartóztatnak valahol,mert oly dolgokról írok, amikről nem szabad.

Huszár különben a hírszerző osztály parancs-noka volt és azokban a nehéz napokban keménymunkát kellett végeznie.

Dr. Király Aladár alispán is hatalmas erővelkezdi az újjáépítés nehéz munkáját. Beutazza avármegye minden kis faluját. Olykor vele uta-zom én is, mert tudom, hogy hiteles adatokatgyűjthetek.

67

A Magyaros tetőre Andrási Albert kézdivá-sárhelyi szolgabíró hivatalos kíséretében mentem.Hegyi ösvényeken, ágyúk között táborozó kato-nák során keresztül.

Dr. Király Aladárral számbaveszem Kézdivá-sárhely adatait. Ez a kis székely város közel vana határhoz, egészen az Ojtozi-szorosnál, ahol aug.29-én jött be az ellenség. Benkő Lajos polgármes-teri megbízott átadta a hivatalos kulcsokat és azoláhok uralma megkezdődött.

Brassován Traján kézdivásárhelyi illetőségűkereskedelmi akadémiai hallgatót kineveztékjegyzővé. Benkő Lajos régi városi tanácsost állá-sában meghagyták. Török sörgyárost pénztárnok-nak, Vajda asztalosmestert rendőrfőnöknek ne-vezték ki, Antalffy Nándor 55 éves rendőrt pe-dig küldöncnek. Ezeken kívül a város lakosságá-ból rendeltek ki éjjeli és nappali őrszolgálatra. Avárosházánál pedig felváltva, naponta más-másnégy városi polgárt tartottak kezesként.

Kézdivásárhelyen 650 lélek maradt otthon.Akik ott rekedtek, saját otthonukban állandó ha-lálfélelmek között éltek.

Érdekes és minden vidéken egyöntetű volt avélemény, hogy az oláhok azért dühöngtek leg-jobban, hogy az intelligens lakosság miért mene-kült előlük. Az elárvult úri lakásokból el is tűntminden, ami megmozdítható volt. Még egy rongyfoszlány se maradt sehol. A katonák, ha valamitvásároltak, rablott holmikkal fizettek.

Néhány kereskedő is otthon rekedt és kinyi-tották az üzletet, a kényszer alatt. De hiába mon-dott árat, mert még a tisztek is, csak annyit fi-zettek, amennyit akartak. Ki mert volna ellen-kezni?

Tűzesetek a városban nem fordultak elő, csakegy ház égett le. Kivonuláskor azonban hitványulviselkedtek. Fel akarták gyújtani a várost. Petró-

68

leummal több házat és üzletet megöntöztek.Azonban oly gyorsan kellett futniok, hogy tervü-ket nem tudták végrehajtani és így csak SzászDávid és Dávid István és fiai boltját tudták fel-gyújtani és csak a Szász bolt földszintje égett el.A ház maga Tóth József doktoré. Kivégzés nemtörtént, de ütés, verés, borozás, kínzás, elég. Azoláh katonák itt is a sírboltokat kezdették ra-bolni. Erdő Sándor odaszólt:

— Legalább a halottakat hagyjátok békében,ott úgy se találtok semmit...

Ezért a figyelmeztetésért úgy megverték sze-gényt, hogy abba belehalt.

Október 7-én a városban tartózkodó polgá-rok színe-javát felrendelték a városházára. Amegjelenteket azonnal letartóztatták, fogságba ve-tették és nem is engedték szabadon. Vasárnapés hétfőn pedig a katonák kezdették összefog-dosni a megrémült magyarokat. Ezeket a csend-őrlaktanya pincéjébe zárták. A foglyokat nemélelmezték. Hazulról kellett ételt-italt bevinni.Hétfőn és kedden az ételhordozókat is lefogták,elzárták és kedden az összes foglyokat elszállí-tották Oláhország felé, Sósmező irányába.

Az elhurcolt egyének hivatalos névsora: idő-sebb és ifjabb Bibó Ferenc, Balázs László, BaloghVendel, Balázs Géza, Barabás István, Benkő Béla,B. Dénes és B. Lajos, Bodó István, Bodor Béla,Bodor György, Bogdán Sándor, Bokor Gyula,Binder Lajos, Bernáld József, Cseh Imre, DézsyDániel, Elekes Imre, Esztián Sándor, Erdő Bá-lint, Fekete Márton, Fülöp Sámuel, Füstös Ist-ván, Greising Vilmos, Grósz József, HáromszékiLőrinc, Kapusi Károly és László, Jancsó Ferenc— kettő e néven — Jancsó Géza, Károly, ElekJózsef, István, Áron, Kovács Pál és Lajos, Ková-csy Bálint és Izsák, Kozma Mihály, Kreise Lajos,Kapusi István — kettő — Magori Géza, Maringer

69

Márton, Málnássy József, Magyary Pál, MáhigBerard, Martonyi Lukács, Molnár Dávid, Károlyés Sándor, Nagy András, György, János, István,József, Lázár, Mihály — kettő e néven —, OláhIstván, Pap István — kettő — és János, PrádaAntal, Rácz Dénes, Somody Samu, Szimon Gyu-la, Szabó Lajos, Szentiványi Árpád, Szotyory Jó-zsef és Sándor, Szőcs Bálint — kettő — és Mó-zes, Tamás Gábor, Tibédi János, Tibiás Mátyás,Török Sámuel, Turcson György, Vajda Albert ésIgnác, Zajzon Lázár, Zimcsák Ferenc, Ka j tárMihályné kocsisa, Jancsó Mózesné kocsisa, GereLászlóné, Ka j tár Mihályné és Szabó Teréz.

Ezek között van előkelő úr, iparos, gazda éscseléd.

Az elszállított foglyokon kívül elvittek 650fogatot gazdáikkal. Ezek környékbeli emberekvoltak, kiket berendeltek különféle címeken. Eze-ket a szegény székely fuvarosokat is Sósmezőfelé szállították, később vasútra tették és Jassyba,majd fennebb északra, Sípot, vagy Sipotele köz-ségbe vitték.

A szerencsétlen foglyok már Sósmezőn me-zítláb voltak.

Ilyen erőszakos, garázda viselkedés melletta nők is sokat szenvedtek az? oláh katonáktól, sőta becsületét védelmező nőkkel szemben fegyvertis használtak.

Az anyakönyvek és más iratok megmarad-tak. A város pénzét a menekülő székelyeknek si-került megmenteniök.

A törvényszék, járásbíróság, ügyészség és atelekkönyvek, borzalmasan összedulva-tépve, elpusztultak. A bankok pénzét is ügyesen megmen-tették a székelyek, de a hivatalos iratok ott ismegsemmisültek.

Kovács János malma sértetlen, mert azt ma-guk az oláhok is üzemben tartották, de termé-

70

szetesen gabonát, vagy lisztet nem hagytak ben-ne, csak a kicsépeletlen gabonát nem tudták el-vinni. Éppen ez a sors érte a szeszgyárakat is. Abezárt üzleteket feltörték és kifosztották.

Kézdivásárhely nemcsak jó módú, hanem gaz-dag iparos város és sok kár érte a lakosságot.

A betörő oláhok innen is fejvesztetten me-nekültek. Az oláhok telefon parancsnoksága a„Plevná”-ban székelt és az emberek fül- és szem-tanúi voltak az oláh katonák kétségbeesett jaj-gatásának, mikor telefonon jelentették a homo-ródi, fogarasi és kőhalmi vereségeket.

A város határában harc nem volt, de kato-nasirok vannak. Amott van Vásárhelytől feljebbSósmező község, melynek nevét beírták a törté-nelembe.

Ahogy Kézdivásárhelyről Sósmezőre men-tem, szomorúan tekintettem a Mikó téglagyárfelé, ahol lovaik eltitkolásáért kivégezték Béla-falváról: Ferencz Antal bírót és Nagy Lajos pénz-tárost, valamint Dimény Mihály martonosi erdő-őrt.

Sósmezőn, fenn a hegyek között az ellenséglövészárkaiban is gyűjtögettem az emlékeket. Ottáll a hegyen az Erzsébet szobor, melyet Bereckközség emeltetett halhatatlan emlékű királynénkemlékére. A szobor feliratát lekaparták és ezt ír-ták helyébe: „A román nagy sas átrepülte a Kár-pátokat, 1916. aug. 15.”

A tetőn rengeteg oláh sír van. Egy halomalatt 41, amott ismét 13, tovább 62 oláh katonapihen.

Carp sírján ez a felirat:„Hier ruht ein Rosiori Rittmeister P. C. gefal-

len am 12/10 1916.”Az Erzsébet szobor mellett, nagy, fehér ke-

resztet látok. íme a felirata: „Itt nyugszanak aMagyaros tető visszafoglaló hősei közül 12-en.

71

1916. okt. 11—12-én, a lezajlott ütközetben, minthősök estek el.”

Király Aladárral ma 80 km. kocsiutat tettem.Az alispán sok falucskában megáll és új híreketkapunk.

A német katonákra sok panasz van. Viszikazt is, ami a másé. Viszik, viszik ...

Valamelyik faluban Dobay főjegyzőnét le-lőtték. Meghalt. Az úton oláh sebesült katoná-kat visznek. Sajnálom őket.

Szászfalu, Nyújtód, Lemhény, Kézdiahnás,Martonos, Bereck lakosságának csak 25 százalékatudott elmenekülni.

Lemhény tele van katonákkal, trénszekerek-kel. Az erdő alatt tábortüzek égnek, patrulok iga-zoltatnak, ahogv gyalog járjuk az erdei utakat.

Fenn a tetőn 82 magyar sír. A hegyekbenmég 200 ágyunk van. A fedezékszobákban mos-nak a katonák. 2500 kenyeret visznek naponta atáborba. Hólyagos himlő lépett fel egyik faluban.Beoltanak mindenkit.

Vitályos Pál alsócsernátoni jegyzőt kitünte-tésre terjesztették fel. Ügyességével nagy szolgá-latokat tett hadseregünknek.

Kemény napunk volt ma. Estére Sólvom Fe-renc járásbíró házánál kapunk szállást. Sik Bélafőhadnagy üdvözölteti László sport referenset.Ugy-e kissé későn adom át?

Szentkatolnán Sinkovics nagybirtokos káro-sodott. Imecsfalván elkocsizunk a Cserey és Ge-réb kúriák mellett. Most nincs kihez betérni o-do.Páva községben az Ernst és Roth gyár felvet-tetve.

Kovásznán minden fehérneműt elrekviráltakaz oláhok és a lábbelieket lehúzták az emberek-ről. A piacon Dobros Miklós gr. k. pap hirdetteki magyarul az oláh felhívást: Tisza István Er-délyt nekünk ígérte, nem bántunk senkit. A szol-

72

gabírói hivatalban ezenkívül még sok oláh aktáttalálnak most is.

Haraly községben Fejér Eleket nevezték kioírónak. Itt nem öltek, csak raboltak.

Hilibről csak két család tudott elmenekülni.A falubeliekkel lövészárkot ásattak. Elfogták Vi-tályos Mihályt és Kálmánt, Osváth Vincét, Fá-bián Ferencet, Deák Mihályt és Ferencet és Vaj-da Jánost. Az ellenséget okt. 11-én a II. huszár-ezred verte ki a faluból.

Gelence: A nagy községből csak száz embertudott elmenni. Sok rablás történt. Bokor Endregr. k. esperes lett a jegyző. Nőket sikerült meg-menteni. Őszi vetés rendben. Kovásznán 60 qgabonát őrölnek naponta katonáink számára.

Az orbai járásból 70 család ment el az olá-hokkal.

Dobos András tiszt egy Albániából hozott,arannyal hímzett mellényt ajándékoz nekem. Di-ványpárna lett belőle, most is meg van.

Páké: Jani Albert községi bíró itthon maradt.Az oláhok Mircse Ferencet és Tamás Józsefetbízták meg. A kicsépelt gabonát elvitték. Harcnem volt.

Czofalva: csak 11 ember maradt otthon. Azűtból visszatért 73. Az oláhok megbízták ZsidóMihályt és Rákosi Jánost. Kivégezték KelemenJánost. Nőket 13 esetben erőszakosan bántalmaz-tak. ! : ' ' FT^

Papolcz: 2000 lakosból 800 maradt otthon. Azoláh csendőrök 17—55 éves korig sorozásra ren-delték a népet. Bedé Károlyt agyba-főbe verték.Sok rablás és fosztogatás történt. Az ellenség okt.7-én ment ki.

Székely Tamásfalván 30 napig voltak benn.Páva község: 320 ember1 maradt otthon. Visz-

szatért 134. Nem öltek, de sokat bántalmaztak.Szőrcse; S... I. nevű nőn erőszakot követtek

73

el. Ez az eset a falu szenzációja. Más módon issok embert bántalmaztak.

Barátos: 110 ember maradt otthon. Vissza-tért 70. Sok rablás, fosztogatás, erőszakosság tör-tént.

Zágon: Zágon, ahová haza sírt Mikes Kele-men lelke. 6000 lakos. Fele tudott elmenekülni.Czióra Jánost tették kormánybiztosnak. Otthonmaradtak: Cseh Ignác jegyző, Orbán bíró, Albuesküdt, Damokos Ferenc közgyám. Ezeket elcsap-ták.

A lakosság éhezett, szenvedett. Raboltak,fosztogattak. Sokat elvittek hadimunkára.

Lehetetlen felsorolnom azt a sokféle megpró-báltatást, mely a derék székely népet érte, külö-nösen az oláh lakossággal vegyes helyeken. Er-délyből való visszatérésem után emberekkel éseseményekkel történhettek változások, de az ottlétem idején látott és hallott dolgokat, híven örö-kítettem meg.

*Most átmegyünk Csík megyébe.Csíkszeredában a katonai parancsnokság ré-

szemre kiutalt egy szobát. Csupa katona minden-felé. A víz belefagyott mosdótálamba. Dermesztőhideg van. Bűzös, nedves, kormos minden a szo-bában. Az utcán minden percben igazoltatnak.Elhamvadt házak üszkös romjain eljutok FejérSándorhoz, Csíkmegye alispánjához. Elhamvadt aző háza is. Itt rakosgatja az írásokat a megyeház-nál. Ide még nem térhet vissza a lakosság. A tűz-károk azon a vonalon estek, mely a Hargitátóla Gyimes szorosi út mellett van. 200 ház és180 csűr égett le. A szépvízi járásban 32 ház,31 csűr és 24 más épület. Szépvíz községben ezen-kívül 85 ház, 94 gazdasági és 73 melléképület.

Gyergyószentmiklóson 2 csűr, 2 ház, 1 istálló,Remetén leégett 17 gazda és két emberélet áldó-

74

zat is van. Alfámban leégett 10 ház, Csomafal-ván: 8.

Amíg felutaztam Csíkszeredába, Tusnád fe-lett bombát dobtak a vonatra.

Találkoztam a csíki főszolgabíróval. Tőlehallottam a borszéki kis bányatelep sorsáról.

A széntelep vízben fekszik. A megszállásalatt nem működtek a szivattyúk és a víz elön-tötte a bányát. A felvonógépet besüllyesztettékaz aknán és így nagy kárt tettek. KamenyitzkyAntal bányatiszt most katonai segédlettel tisztítjaa bányát. Hiába mennék fel Borszékre, unokabá-tyám kirabolt házában nem lehetne megpihenni.Üres. A híres fürdő villái is mind kirabolva.

A Kászon-Alcsik járásban a Kotormány Ti-zes nevű részben 16 gazda háza égett le. Csík-csekefalva, Tusnád, Szentmárton kevesebbet szen-vedett.

A tölgyesi járásban még nincs befejezve aháború. Eddig leégett 1 gőzfűrészgyár, 12 ház, 6gazdasági épület.

Felcsík járásban 150 ház, 298 gazdasági épü-let. A karcfalvi plébános csűrét az oláh katonaságoltotta el.

Hallom, Gyimesről megölték Boér János lel-készt és elhurcolták Békásról Ferencz Sándor plé-bánost.

Emberélet elpusztult Toplicán 5, Szárhegyen8, Csatószegen 1. Hír szerint Vaslábon is volt né-hány eset.

Az oláhok több községben népszámlálást tar-tottak, összeírták az otthon maradottakat és me-nekülteket. Adót vetettek ki és soroztak. A fal-vakban most nagy himlő járvány van. A csíksze-redai árvaház most Mob. Res. Spit 1/3l. 100 ágy,3 orvos. Vezetője dr. Szarvas Kassáról. R. k. gim-náziumban 9/6 tábori kórház 360 beteggel. Köztükcivilek is. Orvos dr. Neugebauer Hans. Hvaszta

75

József tábori lelkész, Kassáról. 40 himlős van ott-létemkor. A vérhas is fellépett. A hólyagos him-lősöket sohase tudtam elfelejteni, oh milyen ször-nyű betegség! Sajnálatos, hogy a katonai és civilhatóságok intézkedései nem egyeznek. Ezt másuttis tapasztaltam. Hajduhadházáról 63 menekülthazavergődött és azokat éhezve, fázva, gyötörveide-oda rendelik. Oh, szegény székely nép!

A katonaság részéről lovagiasan segítségemrevannak: Hausmaninger Albert őrnagy, FilepicsJános hgy. Bácsalmás, Rósa Lajos zászlós Szeged,Timkó Nesztor fhgy. Bácskeresztúr, Kisfaludyfhgy. Szombathely.

Már hetek óta tart nehéz munkám. Régenvisszafordultam volna, ha lett volna hová s haa kötelességteljesítés erőt nem adott volna. Látniés megörökíteni mindent. De egy napon megidé-zett a katonai parancsnokság és úgy találta, hogyolyan dolgokról is írok, amikről nem szabad. Ira-taimat erős vizsgálat alá vették. Ekkor egy ma-gasrangú tiszt felismert, hogy Segesvárt királyoktársaságában látott, Némay százados, VI. Corps-com. felhívta fivéremet, Kamenyitzky Árpádot.aki mint főhadnagy, a 37. honv. hadosztálynálhíradó referens volt, aki szintén igazolt és így ko-molyabb kellemetlenségem nem lett, de két óránbelül el kellett távoznom. Katonai autón, csikor-gó hidegben vágtunk neki a Hargitának. Mindentéli felszerelésem az a csuklyás zöld loden kö-peny, melyben a vasvárban laktam.

Huszár Károlynak igaza volt. Túlléptem azta határt, melyre a Sajtóhadiszállás engedélye szólt.Meg kell említenem azt is, hogy erdélyi utam-

ban mindenütt emlegetik Szadeczky Kardos La-jos történetírót, ki előttem haladva, tudományosszempontból írja meg a dolgokat: Erdély sorsát. A sár hígan és vígan folyik az utakon. Azautók széles kerekei alatt úgy hullámzik, mint

76

egy szürke tenger. A soffőr mellett megszárad acipőm. Nekiszaladunk a Hargitatetőnek. Tarkaemberkeverék mindenfelé. Csinos zubbonyosorosz foglyok törik a követ az országutakon.Nagy báránybőrsapkás oláhok és furcsa kalaposolaszok hányják a sarat. Az ántánt emberei mindösszetalálkoztak a székely Kárpátokon. Itt mártél van. Az autó prüszköl, zihál, liheg, sípol, denincs ereje. Kemény láncot vetnek a kerekeire,csak úgy tud kikapaszkodni a síkos, jeges hegy-oldalon.

A Hargita-tetőn átvonult a sereg. Halott fe-nyőfák pihennek az erdőben. Némelyik derékbanroppant ketté, a másik szilánkokban hullott szét.Gránátok szava zavarta meg a hegyek csendesvilágát. Mindenfelé lövészárkok. Mint valami sze-lid csatornák hálózzák be az erdőt. Hollandiábanláttam csak ennyi csatornát, melyen a tenger vizeide-oda sétált, akárcsak a hólé a Hargitán.

Az utak mentén leégett házak. Hamu és ko-rom itt az erdőben is. Fehér hó és fekete korom.A béke és a gyász színei. Egyformán erős minda kettő, egyik se tudja elfödni a másikat. Fehér-hajú, fáradt öregek jönnek szembe. Ha fiatalon,könnyelműen jönnének, nem fájna úgy a látá-suk. Olyan szomorú öregség ez, mit ezek az em-berek értek.

Most jönnek az idegenből, ahol keserű volt akenyér és most mennek a szülőföld felé, aholmég keserű se várja őket.

Gránátütötte fák szilánkját szedik az asszo-nyok a havas tisztáson. A lövészárkok szélénmegállanak. Két téglát letesznek a hóba, s fáradttüdejükkel fújják, fújják a tüzet. Pár lépésnyirea szekér. Tisztán látom, hogy rongyok csüngenekróla. A rongyokban gyermekek vannak. Az any-juk azért rakja a tüzet, hogy kékült tagjaikatmegmelengesse.

77

Oláhfaluba érünk. Meglassítjuk az autót,mert nézni való van. Leégett a fél falu. A többiházacskák is csöndesek nagyon. Oláhfalu na-gyon megszenvedett. Pontosan kimért, egyenletessírhalmok. Valaki meg is koszorúzta, hogy szebblegyen az álom a katonasírban.

Homoródfürdő kedves kis nyaraló hely volt.Csendes, békés hely, melyet örömmel keresett fela vidék népe. Ezt se kímélte meg az ellenség.Rombolva, gyújtogatva rohant előre a csorda ésa felismerhetetlenségig feldúlta a fürdőt. A laká-sokat feltörték, a bútorokat összetörték, kidobál-ták. A hideg- és melegfürdőket pozdorjává zúz-ták, a kádakat az útra dobálták, a szobákból is-tállókat rendeztek. Homoród fürdőt megsemmi-sítették.

Kápolnásfalun is rombolva, gyújtogatva ro-hant át az oláh sereg. Leégett házak üszke sötét-lik itt is. Éppen olyan szomorú, mint a többi.Néha csak egy néma kő, egy-egy észre nem vettvonás, mely beleszúr a szívbe. Íme: üszök, ko-rom, hamu. Talán ház volt egykor? Ott maradtépen, sértetlenül, a galambbúgos kapu, a feketemezőben úgy mered fel, mintha egy más világbalehetne átmenni rajta. Csak a kapufélfák marad-tak s fölötte a galambdúc. A galambok elszálltakmesszire, talán helyet se lelnek a székely falvaktáján.

Máréfalva következik. Robbantott hidak,rombolt kertek, berúgott kapuk. Amott a gránátcsapott le. Nagy, nehéz sebek a házakon. Tetejenincs, oldala nincs. Kormos víz folyik le a repedtfalakon. De szeretnék messzire kiáltani, idehívniminden festőt, hogy lássák ezeket a kapukat.Ezeket a gyönyörű faragású, magyar színű kapu-kat. Ilyeneket nem teremtett még semmiféle nép-művészet. Szebbet, magyarosabbat, jellegzeteseb-bet sehol a világon nem láttam. Vájjon tudják-e

78

ezt azok, akik nevetve, dalolva faragják, festikezeket a kapukat s akik bizonyára nagyon termé-szetesnek találják remek munkájukat. Éppenilyen szép magyar kapuk vannak Fenyéd község-ben. Isten bocsássa meg, de nem is láttam tisz-tán a rombolást éppen a kapu miatt. A művészetfogta meg szememet s lelkemet nem a pusztulás.Ügy tetszik azonban, hogy itt sokkal kevesebba rombolás, mint az előbbi falukban.

Bethlenfalva Udvarhelymegyének legnagyobbközsége. Sem tűzeset, sem más nagyobb eseménynem fordult elő. A székelyudvarhelyi vasúti állo-máson sokat romboltak, égettek, de részben márki vannak javítva.

Felkeresem Sebesi János alispánt, Szakács Zoltánrendőrkapitányt és Hinléder Fels Ákos megyei fő-ügyészt. Udvarhely főterén leégettek két házat,ezek mindenesetre kárt jelentenek, de úgy láttam,hogy végeredményében a főtér előnyére lesz, merta templom körül szép tér keletkezik. Ezenkívülleégett egy szálloda és egy fatelep. Sajnos, a la-kásokat itt is csúfosan kifosztották. Néhányatpedig teljesen összetörtek. Ruhát, ágyneműt, fe-hérneműt mindenütt elvittek. A világháború szo-morú méretei mellett ez csekélységnek látszik,de éppen ezek a dolgok azok, melyek rettenete-sen hiányzanak. A kicsiny hivatalnokembernek aruha, a bútor mindene. Ennél többre se viheti éle-tében.

Egy összerombolt kerítés annak a kis gazdá-nak több, mint nagy államok szétszórt százezrei.

A lakosság háromnegyedrésze már visszatérta városba. Mégis oly üresek, kihaltak az utcák.Igen, mert ebben a kis városban számottevő is-kolák vannak. Egy reál, két polgári, két főgimná-zium, kő- és agyagipari szakiskola. Ezek fiatalsá-gától hangos máskor Székelyudvarhely, melyet aSzékelyföldön, mint régi diákvárost ismernek. A

79

városban magasabb oláh parancsnokság állomáso-zott, legénység nem volt, részben ez a magyará-zata, hogy Udvarhely nincs úgy elpusztítva kül-sőleg, mint például az előbb leírt községek. Szé-kelyudvarhely sokat szenvedett a menekültektől.Ugyanis ide voltak irányítva a csikiek és három-székiek, akik mint végső tusát vívó kétségbeeset-tek sodortak magukkal mindent. Jaj, de keserve-sen megbosszulta magát a székely vasutak hiánya!Hányszor eszembe jutott Borszéki Soma bátyámvasúti álma, mikor ott a Fekete-tenger partjánmesélte nekem, hány vasútra volna még szüksé-günk a Székelyföldön.

Érdekes tünet, hogy a visszatérő nép már pe-rel! Üj, különleges jogi kérdések állottak elő, demajd megbirkóznak véle az ügyvédek. Az is ér-dekes, hogy például Hinléder ügyész lakásánakpincéjéből mindent kihánytak a menekültek ésoda a saját holmijukat falazták be, éppen mostjöttek utána a leleményes menekültek.

Amint említettem, Udvarhelyről sok diák ke-rül ki évente. Ilyen diák nagyon sok volt az oláhhadseregben. Sőt visszamentek régi szállásukraés így Flórián Gergely házában akkor felírt nevük alá újra felírták nevüket. Ezek természetesentökéletes magyarsággal beszéltek s a jelek utánítélve, nem is voltak rosszindulatúak. Zabolai-Szé-kely Dénes könyvkereskedő régi tipikus magyaralakja a városnak s a diákok nagy barátja voltmindenkor. A magyarruhás, ide-oda figyelgetőöreg úr gyanús lett az oláhok előtt s kimondottákrá az ítéletet, hogy le kell lőni. Az utcán, sétájaközben, odasúgott neki egy oláh tiszt magyarul:

— Székely bácsi, menjen haza... most ki vanrnondva magára a halálos ítélet... Bújjék el jól...

A fapiacon, a híg sárlében, két sírhalom emel-kedik. Egy oláh főtiszt és szolgája van eltemetveott.

80

Udvarhelymegye távolabb esett a határtól sígy a nép részben el se menekült, részben márhazatért. Nyolcvan százalék vetés el van végezve.Az állatállomány kevés. Az ellenség éppen 100községben fordult meg. Korondon 18 embert öl-tek meg. Eteden 23-at.

Kadicsfalván általános a pusztítás. A földbőlmindent kiszedtek, az állatállomány meg vanmentve, de sertés és gazdasági eszköz nincs. Amalmok épek. Gyógyszertár, raktár, üzlet, petró-leum, só, cukor, fűszer, szappan, dohány nincs azegész faluban. Székelyszentkirály községnek isezek az adatai. Székelyfancsalon 8 ló kivételévelmegvannak az állatok. Megvan a burgonya is, de akukoricatermés elpusztult.

Zetelaka híres község a megyében. Itt agyon-lőttek egy tekintélyes polgárt: Kalapács P. Jánost.A faluban tűzveszedelem is sok volt. Elégett aKlein-féle fa gyár is, mely sok székelynek adottkenyeret. Zetelakán 90 százalék maradt otthon alakosságból. Az öregeket véresre verték, nagyonmegkínozták. Az oláh katonák, saját vallomásukszerint, nagyon ki voltak éhezve, embert is öltekvolna egy falatért. A faluban ma 10 malom őröl.Az állatveszteség igen nagy. öt-hatezer állatbólnégy-ötszáz maradt csak. A boltok ki vannak ra-bolva. Tessék csak jól utánagondolni, mit jelentaz, mikor semmit se lehet kapni egy faluban!

Oroszhegy községben is általános a pusztulás.Az ellenség ugyan nem vitt el gabonát, de — el-verte a jég a határt. A földek bevetetlenek, amima felbecsülhetetlen kár. A menekültek kevés ki-vétellel visszatértek. A községben üzlet nincs.Búza, törökbúza, petróleum, fűszer kell minélgyorsabban. Bögöz faluban az állomásépület le-égett. Székelykeresztúron nagyobb eseményrőlnem hallottam.

Székelyudvarhelyt a nép élelmiszerrel való

81

ellátására más városoknak is példátadó tervezetetdolgoztak ki a Szociális Missió Társulat, HorváthKárolyné és dr. Paál Árpád vármegyei főjegyző.Felterjesztették Hadik János gróf közélelmezésiminiszterhez.

Bartha Albert vezérkari alezredes, az első had-sereg főszállásmestere, a harctéren levő katonákgyermekei részére Napközi Otthont építtet a piac-téren, az oláhok által lerombolt „Csizmadia szín”anyagából és a városban parkíroztatja a tereket.

A Székelyföld megkerülésével újra vasúti vo-nalba kerültem. Héjjasfalván szörnyű kép tárulelém. Két vonat összeütközött. 15 halott katonaés 70 sebesült az áldozat. Kilenc nehéz vaskocsironcsai toronymagasságban, mint a kígyók teker-gőznek egymásba. Az állomáson a menekültek ez-rei torlódtak össze. Mennyi fájdalmas jelenet!

Vargha János keresztúri gazda négyévesleánykája Heves m.-ben himlőt kapott és a vo-naton meghalt. Két nap, két éjjel ott feküdt akis test a vonatban. Papp Samuné négy gyermekeis megkapta a himlőt.

A boldogfalviak Losoncról jöttek, két hete,hogy elindultak 15 gyermekkel. Mindenki éhezik.Sót, almát, tojást, dohányt cserevásárral adnak elegymás között. A „Jézus kelelő” alma a legdrá-gább. Nekem senkise ad semmit. Felmentem azállomás épületébe, mert ott valakinek laknia kell.Egy nő egy szelet kenyeret adott kezembe. Érez-tem, hogy sajnálja. Azt kérdezi egy asszony tő-lem: maga lelkem hova való? Nem tudtam ráfelelni. Egy másik asszony ezt mondja: mük es el-menekültünk, el es vittünk mindent a szekérrel,de osztán három zsák búzát visszavittünk a ka-puból, hogy ha bemenvén az oláh, ne gondolja,hogy kódus a magyar. Mennyi erő, mennyi büsz-keség szorult ebbe a mondásba!

Egy öreg ember szól a vasúti roncsok közül.

82

Nekem jól van dogom. Van kalácsom s mandu-lám, csakhogy itt hordom a testembe.

Egy véresszemű, kiéhezett kutya vicsorog atömegben. Veszett kutya! — kiáltja el valaki ésmajd agyontapossák egymást az emberek.

Miklósfalváról szomorú hírt hallok. Odame-nekült Barótról egy Dávid Ilona nevű 21 éves szépszékely leány és 39 éves bátyja. A férfit elfogtákaz oláhok és a szép leányt megtámadták. A leány,becsülete védelmében a kútba ugrott. Ott temet-ték el Miklósfalván.

Hodgya községben Vajda Zsuzsa és Rebi ott-hon maradtak édesapjukkal, egy nyugalmazottfőjegyzővel. Az oláhok megtámadták a leányokatés a küzdelemben lelőtték mindakettőt. Kivégez-ték az apát is és a három halottra rágyújtották aházat. Igaznak kell lennie, mert úgy sírnak az em-berek, mintha most temetnék a halottakat.

Valahol útközben láttam; Kassay Lajost, acsíkszeredai szép gimnázium igazgatóját, aki sze-retne hazavergődni, hogy lássa, mi történt az őszép iskolájával. Malomfalváról Nagy Zsigmond-né nyög és jajgat minden mozdulatra. Az oláhkatonák összetörték a csontjait, amiért nem mu-tatta meg nekik az utat. Az asszonyt ájulásábólkis leánya mosta fel, akit szintén összevertek.Nagy Zsigáné megfogja a kezemet: Ide szógál anagy fájás... de istálom mét árultam vóna el aszegén magyar katonát?!

Patakfalván Simó Pálnak és Albert Jánosné-nak azt súgja egy oláh katona: Hajtsátok ki azerdőbe az ökröket, mert be kell mennem a falu-ba, hogy az istállókból minden marhát elhajtsak.

Az állomáson Török tanítóval beszélgetek,onnan Háromszékről, Miklósvárról és dr. Kászonicsikkarcfalvi plébánossal. Oda jön egy öreg nép-felkelő, szalutál, és hivatalos jelentést tesz nekemsok mindenről. Látta, hogy itt is, ott is embere-

83

ket hallgatok ki. Azt hitte, rajta is segíthetek. Prá-gából jött. Nyolc napot kapott, hogy menekültcsaládját hazarendezze. Annyit állottak a vona-tok mindenütt, hogy szabadsága lejárt és visszakell fordulnia, mielőtt családjához érkezett volna.Nekem sincs már mit keresnem szép Székelyhazámban. Az összeroncsolt két vonat töredékeinátvergődve, felültem egy másik vonatra és vissza-érkeztem testvéreimhez a nőipariskolába, ahol„saját ágyneműnk”-ön azt álmodtam hogy fale-vél vagyok a külön magyar sors fergetegében.Ha pedig észrevennétek, hogy sok mindenrőlnem írtam ebben a részben, úgy azt is tudjátok,miért történt így.

Galícia

V.

GALÍCIA.

Gróf Teleki Sándornéról kell most beszél-nem. Munkám további része szorosan összefüggaz ő személyével. Nem kell őt bemutatnom sen-kinek, csak azt mondom el, mit álmodott ez aköltői lelkű asszony. Mint író, találóbb nevet nemválaszthatott volna magának: „Szikra”, ebben aszóban ki van fejezve egész egyénisége.

Teleki Sándorné 1915-ben szervezett egy mis-siót, melynek feladata az volt, hogy Ausztriában,különösen nemzetiségi kórházakban, tapasztala-tokat szerezzenek a magyar katonák helyzetéről,ápolásról, élelmezésről, bánásmódról. Elintézni akatonák családi levelezéseit, itthon félbemaradtfontos ügyeiket. Nősülési, szabadságolási, hadise-gély dolgaikban eljárni, sebesülteket magyar kór-házba szállíttatni stb. Izabella főhercegnő eszkö-zölte ki Frigyes főhercegnél azt, hogy ha a ma-gyar sebesült gyógyulása négy hétnél tovább tart,akkor magyar kórházba szállítható. Auguszta fő-hercegnő, Majthényi Anna és kiváló magyar or-vosaink voltak ebben a missió nagy segítségére.

Gróf Tisza István teljesen megértette TelekiSándorné elgondolását és ezt a missiót beállítottaaz Orsz. Hadigondozó Hivatal keretébe és állam-segélyt adott a szép munka keresztülvitelére.

Több úr és hölgy indult erre a kiküldetésre.Voltak közöttük önkéntes és fizetéses vállalko-zók. Senkit se ismertem közülök. Hivatalos, nyom-tatott füzetekben rovatok szerint volt feltüntet-

88

ve minden kérdés, a katonának személyi és csa-ládjára vonatkozó adatokkal. Ezeket kellett ki-töltve visszaküldeni és Teleki Sándorné végtelentürelemmel, szeretettel, magas összeköttetésekkelintézte tovább itthon a katonák különböző kíván-ságait. Sok szép társadalmi munkáján felül, emissió megszervezésén kívül a budapesti Mun-kácsy utcai hadikórháznak egy sereg előkelő úri-hölggyel együtt állott élére és önállóan vezette akórházat.

A harctéri missióval kapcsolatos sok ezernyihozzáérkezett adat és levél pedig, ha azokat fel-dolgozta volna Teleki Sándorné, sok tanulsággalszolgálna a jövő nemzedéknek.

Könyvemben csak azt és csak úgy mondha-tom el, amit harctéri küldetésemmel kapcsolat-ban magam láttam, hallottam és átéltem. Ezértkénytelen vagyok saját személyemen keresztülmutatni be a dolgokat, — de hiszen szeretettelkértelek is már arra, hogy lássátok meg köny-vemben a személyen túl kezdődő dolgokat.

Erdélyből a falevelet visszapergette a szél.Elfogadtam a grófné szíves megkeresését és elvál-laltam a harctéri küldetést.

Ugyanekkor még egy szép munkára kaptamfelszólítást. Amint említettem könyvem erdélyirészében, az odavaló nép már megkezdette a ha-zafelé való vánszorgást, ide a felsőbb tájra esővármegyékbe már hivatalosan is telepítették visz-sza a menekülteket, de ott lenn, a Székelyföldönmég dörögtek az ágyúk, erre-arra kergették a la-kosságot. A menekültek egy része tehát itt kel-lett, hogy maradjon „Magyarországon” és Buda-pesten. Sok dolgot adott még az ő sorsuk. A há-romszéki főispánné, báró Szentkereszty Bélánénagyszerű szociális érzékkel vette számba a szük-séges tennivalókat. Ő is szervezkedett és segítő-társnak szólított. Együtt mentünk gróf Klebels-

89

berg Kunóhoz és megbeszéltük a tennivalókat.Dr. Magyary Zoltán vette kézbe a dolgot. Na-gyobbszabású tervek voltak, nem kezdhettünkazonnali munkához. Abban állapodtunk meg,hogy fogadjam el Teleki grófné ajánlatát, men-jek ki addig a harctérre és hazahívnak, mikormegkezdhetjük itthon a munkát. De időközbenolyan jelentős más szervezkedések történtek,melyek engem is másfelé sodortak.

Most már készülődtem Galiciába. Megkap-tam a hivatalos igazolványt Landes-Kriegsfürsor-ge-Commission für Ungarn Nr. 5.340/1916. L. K. G.hivatalos jelzéssel, Országos Hadsegélyző Bizott-ság I. F. Nr. 1548. bélyegzővel, alább a K. u. K.Kriegsfürsorge-Commissionr Tisza,pecsétje és Gesehen beim K. u. K. Kriegsminis-terium, Wien, am 16. 10. 16. für den Minister: ol-vashatatlan aláírással.

Végül a Legitimationt jellegzetes, finom vo-násokkal aláírta: Der Praesident der Landes-Kriegsfürsorge-Commission: Tisza.

Ezzel az irattal indultam 1916. decemberbenGaliciába.

Talán felemlítem azt is, hogy a közéletbencsaládi és írói nevem annyira össze van kava-rodva, hogy abból nem egyszer zavarok támad-tak. Szükségesnek láttam hivatalosan is igazol-tatni, hogy ugyanegy személy vagyok, Käme-nyitzky Etelka: Ádám Éva. Budapest Székesfővá-ros I. kerület Elöljárósága K—450/1916. szept.9. sz. a. állította ki ezt az iratot. írói nevem hi-vatalos aktákban szerepelt és munkámat is íróinevem alatt könyvelték el. Ma is csak így törté-nik legtöbbször.

Mielőtt harctéri dolgaimról beszélnék, szen-teljünk néhány szót a nőnek, a harctérrel kap-csolatban. Ez a két szó így együtt oly idegen ésössze nem illő. És mégis mindig ott állott a nő

90

a háttérben. Csak a mód, a forma változott, ahogyhazájáért előtérbe került. A magyar nő minden-kor megosztotta hazája sorsát, a kor szelleménekmegfelelő módon. Valamikor szurkot főztek, forróvízzel öntözték a várfalakon kapaszkodó ellensé-get. Lőréseket tömtek kicsi, asszonyi kezekkel.Zrínyi Ilona halhatatlan emléke a munkácsi várvédelmétől elválaszthatatlan. Hadvezér volt. Sokpéldát mutat fel a világtörténelem női hadvezé-rekről. Hogy katonaruhát is viseltek-e, vagy nem,szinte mellékes. A lélek, az egyéniség fontos. Váj-jon a magyar „kardos menyecskékébe nemadott-e az Isten olyan hajlamokat, melyek sejtte-tik, hogy katonasorban is megállanák helyüket?

A világháború idején láttuk, hogy sokszo-rozta meg a nő Istentől kimért testi-lelki erejét.Felvette az élet minden gondját, küzdelmét éspótolta a harctéren lévő férfi kötelességeit, nem-csak a családban, hanem hivatalokban és társa-dalmi téren is. Az erőket fel lehet fokozni.

A háború tanulságai sok mindenre tanítottáka különböző nemzeteket is. Sokszor gondolko-zom, mit akarnak egyes országokban a nők kato-nai kiképzésével?

Egészen bizonyos, hogy a világháborúbanrészt vett nemzetek sorában mindenütt akadtakkatonaruhában, katonasorban harcoló nők is. Az1848/49-es szabadságharcunkban sok női honvédvolt. Foglalkoztam is életrajzukkal. Tagadhatat-lan, hogy nálunk is, másutt is, a hazaszeretetmellett, egyéni hajlamok is űzték-hajtották a nőt.A háborús keret megadta egyeseknek a lehetősé-get nagyobb egyéni szabadságra, hazafias célszolgálatában. De aki tanulmányozta a szabadság-harc levegőjét, tudja, hogy ezek a női honvédeksokszor csak férjeiket követték lelki okokból,vagy felvették a honvéd ruhát azért, hogy annakvédelme alatt ismeretlenül meghúzódjanak. Női

91

voltuk igen sokszor csak sebesülésük alkalmávalderült ki.

Komoly feladatomnak tartottam összegyűjteniazokat az adatokat, melyek a magyar nők hősicselekedeteit tanúsítják, a világháború, a forra-dalmak, a kommün idején. Mennyi fegyvernélkülihős asszonyi cselekedet adódott szerte az ország-ban! Hősi cselekedetnek nevezek minden olyantettet, mely túlhaladta a nő általában ismert testi-lelki képességeit, idegrendszerét, amikor váratlanhelyzetekben túllendült saját erején. Lassankéntelkallódnak ezek a nemzeti szempontból is érté-kes emlékek. Próbáltam a magam erejéből össze-gyűjteni. Nem lehet. Hivatalos segítséget mégnem kaptam hozzá. Esterházy Móricné grófné,dr. Havel Józsefné, Zöldy Istvánné és PerényiZsigmond báró, a Magyar Nemzeti SzövetségNői osztálya nevében, hivatalosan is fordultak akultuszminisztériumhoz segítségért, de a tanítóságtúlterhelése miatt az adatgyűjtést nem rendeltékel.

Fegyverrel harcoló, katonaruhát viselő ma-gyar nőt, egyet ismertem a világháborúval kapcso-latban. De őt is csak a hadsereg felbomlása után,mikor arra kért az Orsz. Menekültügyi Hivatal-ban, hogy segítsek rajta, mert le kell szerelnieés nincs női ruhája. Neve, Hevesi Nagy Margit.E könyv írása idején Dull László felesége, egygyermek édesanyja és Mezőtúr városban laknak.Háború alatt, a különben iskolákat végzett NagyMargit a 34-ik gy. ezr.-ben szolgált. Itt esett el azezredben szolgáló másik női katona, kinek nevétnem tudom. Azután a 2-es huszárokhoz helyez-ték át Nagy Margitot, aki Márton néven 42 hó-napot töltött a harctéren. Meg van a kisezüst ésnagyezüst kitüntetése is.

Megemlítem futólag azt is, hogy később a for-radalmak és a hadsereg felbomlása után, a Szent-

92

kereszthegyi Kratochwill Károly által szervezett„Székely Hadosztály” volt Magyarországon azutolsó fegyveres katonai alakulat, mely 1918-banaz oláhok ellen a magyar határon felvette a har-cot. Nagy Margit a Székely Hadosztálynál is szol-gált, mint káplár.

Később a Nemzeti Hadseregbe került és azokközött volt, kik dicsőségesen bevonultak HorthyMiklós vezérlete alatt.

Később a női katona nehéz anyagi gondokkalküzdött. A Székely Hadosztály próbálkozott is arégi bajtárs családján segíteni. Nagy Margit írtanekem, hogy még két magyar női katonáról tud.Ismerte is őket, de nem tudja mi sorsuk lett.Kovács Mária és Fekete Ferencné, kik a munkácsim. kir. 11. honvéd, népfelkelő gy. ezredben szol-gáltak.

Láttam valahol, egy Szekszárdon 1917-ben ki-adott hadialbumban is, két katonaruhás nő arc-képét. Nevüket nem írták, csak azt, hogy azegyik tanítónő volt „civelben”, a másik hivatal-noknő. Mindaketten az orosz fronton végeztekhasznos szolgálatokat hadseregünk részére ésŐfelsége ki is tüntette őket.

Aztán sok nővel találkoztam még odakünn ahadtápterületek irodáiban. Ezek, ha jól emlék-szem, valami félig vasutasokra, félig katonákra em-lékeztető csinos zubbonyokat viseltek. Hogy mités mennyit dolgoztak, arról nem szerezhettem tu-domást, de azt hallottam, hogy a Hadvezetőséghamarosan felmentette őket. Magyar nőt nem ta-láltam közöttük.

Az én hadifelszerelésem induláskor egy fe-kete szoknya és egy bársonyblúz, egy drapp de-lén ruha kék babokkal és az a sok vihart átéltzöld loden köpeny. Ez a felszerelés a második évvégén kibővült egy vassisakkal, egy gázálarccal,

93

egy katonai szürke porköpennyel és egy tiszti gal-lérral. Sötét téli éjszakán mentem át a Kárpátokon.Békében már beutaztam Európát, de errefelé mégnem voltam. Oh, a magyar Kárpátok! Valahogyösszeszorul a szívem. Ügy érzem, életemben ishatárvonalat húz, ha átlépem az őrt álló vén Kár-pátokat. A vonatokon tülekedés, veszekedés, sö-tétség. Sósmezőtől Galíciáig sok mindent lehetettlátni, ami ránehezült az agyra, a szívre.

Ungvár. Itt mindenki a kolerásokról beszél.Egyik állomáson hallom, hogy vonatunkon utazikSárospatakról Windischgrätz herceg. Egyedül vanegy fülkében és a lépcsőkön lógó közönség lár-máz. Az állomásfőnök csendesíti őket.

Oly zavaros és bizonytalan volt előttem min-den. Hol szálljak ki a vonatból? Ha kiszállottam,hol álljak meg? Ha megállottam, mit kezdjek dol-gozni? Hiszen nincs is meghatározva, mi a teen-dőm. Menj és tégy jót mindenkivel, ott, aholtudsz. Ez a tanács volt útravalóm. De hamarosantapasztaltam, hogy éppen ez a szabadság adtameg a lehetőséget arra, hogy minden szenvedéstfelöleljek. A jó cselekedeteknek határtalan éssoha körül nem írható lehetősége nyílott meg előt-tem.

Minden futó pillanatot felhasználni, felfoko-zott idegekkel járni-kelni. Ki nem mondott sza-vakat megérteni, befelé hulló könnyet törülni.Minden rá volt bízva eszemre, szívemre, ügyessé-gemre, de ezekben az első órákban csak valaminagy bizonytalanságot éreztem és oda tapadt alelkem a Kárpátokhoz.

Stryjbe érkeztem. Ennek a galíciai városnakerős, kemény, véres vonásokkal írták be a nevéta történelembe. Éhes voltam. Ni, egy kávéház.

94

Ide be kell menni. Itt egy kicsit hallgatózom, fi-gyelek. Azután kimegyek terepszemlére. 35 ezerlakosa van a városnak. Csinos, rendes utcái le-hettek és nagyszerű sétaterei. És korzó. Szép arcúlengyel nők, minden rendű-rangú nemzetiségűtisztek. Négyszögű, hatalmas térség a város kö-zepén. Ez a Ringplatz. Híg sárié hullámzik a té-ren és furcsa alakok cuppognak benne. Annál ba-josabb a lengyel úri nők nemzeti viselete, a prém-szegélyes kis bundácska. A férfiakon is nemzetijellegű bunda, fehér bőrből, vagy posztóból, nyá-ron vászonból, mely derékig odasimul, onnan pe-dig dús, bő ráncokban hull a földig.

Stryj lakossága lengyel, rutén és zsidó. Azsidó asszonyok szoknyája alján, mintha évtize-des szenny ülne, melyet felfrissít a híg sárié, mely-lyel térdig be van mázolva. A férfiak, szombatlévén, ünnepi díszben sétálnak. A kaftán selyem,de a hátán ujjnyi csíkokban lógnak a foszlányokés mint a zebrán, úgy világítanak a bélési színei.A hajuk és szakáluk vörös, mint a láng, ezt a fe-jet, mint egy piszkos rókagomba, csapzott kócokban borítja az ernyő nagyságú selyem, vagy bár-sony kalap, mely vedlett prémekkel van szegé-lyezve; az ilyen kalap örökségképpen száll to-vább a családban.

Orosz foglyok lapátolják a sártengert, mely-ben egy kocsi cammog. A kocsi kereke élénk li-laszínre van festve. Egy gyógyszertárban min-den bútor rikító kék és vörös.

A városban érdekes emléket látok. Nagy ka-tonai pompával leplezték le 1916. június 1-én, azoroszok kiveretésének egyéves évfordulóján, aDeutsche Südarmee és Stryj város plakettje vanbelehelyezve. Az utcai harcokban esett el DécsyVarga Andor, 23. honv. hadnagy, kinek sírját fel-kerestem a régi temetőben. Vértől piroslott nemrégen a Stryj vize. Porrá zúzott házsorok, össze-

95

morzsolt lakóhelyek. Rémes pusztítás lehetett aLány utcában. Sajátságos, hogy ahol mindent ösz-szezúzott a gránát, ott a házak kéménye megma-radt. Úgy áll ott az elpusztult házak helyén, mintsíremléke az eltűnt családnak. Kolomeai menekül-tek telepedtek most ide. Varga hadnagy sírjátólnem messze van még egy érdekes sír. 300 oroszfekszik ott, kiket még 48-ban temettek oda. Sokorosz unoka új sírja tarkázza most a mezőket.

Kimegyek a katonatemetőbe is. SzentgyörgyiIstván, a mi magyar szobrászművészünk tervezteés most folynak a befejező munkálatok. Komorfenséggel fogad a hatalmas kőkapu, mint egy dia-dalív. Ott belül, fehér sírkeresztek erdeje, mint asokszoros raj vonal halottfehér katonái. Négy ré-sze van a temetőnek. Elől a német és osztrák-ma-gyar. Amott az orosz és török rész. Érdekes, hogya török s orosz részt a művész nem rendezhetteegymás mellé. Az Imám felszólalására el kellettőket választani halott poraikban is, életükbenolyan nagy volt az ellenszenv közöttük. A sebe-sült török a kezét harapta a sebesülteket vivőorosz fogolynak. De az Imám az ellen is tiltako-zott, hogy a művész terve szerint a török temetőfélkör formát kapjon, mert akkor nem mindenhalott kelet felé feküdne. Szomorúan érdekes ké-pet ad a fehér sírkeresztek hátterében a vörösfélholdas fejfák ezernyi pirosló vércseppje.

A magyar temetőben mohó szemekkel lesem akedves magyar neveket: Fábián József 19. honv.gy. ezr., Török Sándor 23., Lovászy Pál 302., Baga-méri Mihály, Balázs István 32., Fodor János 309.,Nagy Pál 60., Molnár József 308., Bekcsi István302., Csonka István huszár 16., Mészáros János60. és Bengya János és ... és ... oh nincs időmjegyezni.

Nem tudom, hogy kerültem Szabó Géza nevű

96

magyar tiszt családjához, ahol Vezényi Elemérhadi festővel is találkoztam.

Éhes vagyok. Vissza megyek oda, ahol regge-liztem, ahol kávé helyett valami folyadékot adtak,előbb kávé íze volt, utólag erős denaturált szesz.Most újból ismeretlen ételt tettek elém. Próbál-ják ki. Vörös céklát keskeny, hosszú csíkokbavágni és úgy készíteni, mint a karalábét. Hús mel-lé, vagy főtt tészta mellé adták.

Étkezésnél egy magyar orvosnövendékkel ta-lálkoztam. Elfeledtem a nevét, pedig akkor úgyörültem neki. A magyar fiú tanácsára kimentem aRoswadow Festungspitalba, az ezer ágyra beren-dezett járványkórházba, ahol azt kérdezte egynémet katona, nem találkoztam-e Bizony László-val, akivel ő együtt volt valahol.

Megkezdettem a betegek látogatását. Egy ürestiszti betegszobába szállásoltak s miközben egycseh katona behozta vacsorámat, egy orvos nagyhirtelen beoltotta karomat valami ellen.

Gorskij Sándor 23. honv. gy. ezr. 4. sz.-belikatonám elsírja, hogy Narajov-Dunajecz között,mint csendőr, igazolásra szólított egy kocsit, mely-ben dr. Bleicher József hadbíró ült, akinek nemvolt igazolványa, tehát bekísérte. Ebből valami bajkerekedett és a csendőrt lefokozták, kis- és nagyezüst és koronás ezüst vitézségi érmét elvették,őt magát 3 hónapi súlyos fogságra ítélték nov.23-án. Schlander százados szerette volna megmen-teni, de nem lehetett. Hoffmann tábornok azonbanérdemrendjeit visszaadatta.

Szabó Géza és Pichner Antal főhadnagyok-nak is elintéztem valami ügyét.

A kórházban dr. Szél Pál ezredorvos és dr.Bolkis főorvos magyar urakkal találkoztam.

Az ezer ágyas járványkórház hosszú barak-jaiban járom a szobákat. A betegek között vanmagyar, német, osztrák, orosz, török, olasz és oláh.

97

A hatalmas nagy teremben csodás rend, tisztaság.A terem végében hófehér függöny rebben szét ésfelcsillan az oltár. Misét mond a tábori pap. Alegelső, akivel találkoztam. Steierlakról ÖkrösLászló. Lázmérés, mise, imádság, hörgés, felemeltfejek fordulnak az oltár felé. A pap áldást osztés a sebesültek szeme álomra csukódik. Ez voltaz első kórházam, melybe betértem. A frissen sú-rolt padlók párás, otthonias melege, a virággaldíszített oltár, a tábori lelkész kedves jósága, mélynyomot hagyott bennem.

De mi történt? Valaki figyelmeztet, hogy út-levelemet láttamoztattam-e. Nem. Megidéztek va-lami katonai parancsnokságra. Kérdőre vontak, mitkeresek ott? Büszkén mutattam hivatalos megbí-zatásomat. Az osztrák parancsnok visszadobta.Tisza nevét emlegette és két órán belül távoznomkellett Stryjből, vissza Budapestre. Üjból át, megátolvastam a Tisza István által aláírt megbízatást.Próbáltam magyarázni. Ekkor vettem észre, hogynem is tudok németül. Székelyföldön nem voltszokás németül is tanulni. Két fegyveres katonakísért vissza a Roswadowba, oda a Dnyeszter felé,hogy szedjem össze holmimat. Sem a tábori pap-tól, sem a magyar orvosoktól nem tudtam elbú-csúzni. A két katona azt mondotta, irataim nin-csenek rendben. Kikísértek az állomásra és beül-tettek a Budapest felé jövő vonatra.

A katonák elmentek. Remegve állottam a vas-úti kocsiban. Indul a vonat. Ebben a pillanatbanvalami szilaj dac, végső kétségbeesés, a nincs ott-honom tudata, a sok menekülés vihara, egyszerrerontott át agyamon és a mozgó vonatról átugrot-tam a másik sínpáron álló vonatra. Csak azt lát-tam, hogy ellenkező irányba indul. Este ½ 12 azóra. Hová viszen a vonat? Már nem bántam. Mártudtam, hogy dolgoznom kell. Van mit, lesz mit.Reggel ½ 9-kor megérkeztem Przemyslbe.

98

Itt már kemény katona világ van, szinte be-lekábulok, olyan forgalom van a pályaudvaron.1916. dec. 17. A pályaudvar közelében levő HotelRoyalba mentem, ahol mint civil vendéget vettekfel és egy napra 6 K 50 f. kértek, azonfelül egybefütés 1 K 50 f. A vasúti vendéglőben leves, hús,burgonya és tészta 4 K. Kenyeret pedig seholseadtak. Nem volt. Napi tiszteletdíjam nem voltelég. Kihez forduljak tanácsért? Felkerestem a r.k. püspököt. Kedves, előkelő öreg úr volt. Palo-tája belsején meglátszottak a viharok. Egy öregrutén szolga kínlódott a tűztevéssel, füst és hi-deg áradt. A jó püspök valahogy megértette ke-serves német beszédemet. Felajánlotta, hogy hanem kapok szállást, kosztot, menjek vissza hozzá.Ugyanis indulásom előtt otthon, gróf MajláthGusztáv Károly, Erdély nagy püspöke megáldott,Isten áldását kívánta és egy általános ajánló leve-let adott a galíciai papsághoz és katonai hatósá-gokhoz, melyben védelmet és támogatást kér em-berbaráti munkámra és személyemre. Ennek a le-vélnek sokszor hasznát vettem.

Josef Pelcar püspök úr, amikor meghallottalengyel hangzású nevemet, elgondolkozva érdek-lődött őseim felől. Mondottam, csak annyit tudok,hogy Lengyelország felosztása táján 1800-ban sza-kadtak át Erdélybe. A püspök felajánlotta, hogyrészemre fényes állást biztosít háború befejezéseutánra. Ismerte személyesen az erdélyi püspökötés Prohászka Ottokárt. Azt is elmondotta, hogyGödöllőn is járt a nyáron, mert ott egy kolostoraz ő hatósága alá tartozik. A jóságos öreg püs-pökhöz olykor felmentem, de nem lakhattam pa-lotájában, mert nagyon messze lett volna onnaneljárnom. Ajánló levelet is adott lengyel nyelvenírva, hogy Galícia területén annak sok helyenhasznát vehetem. Úgy is volt.

Egy ismeretlen katona tanácsára elmentem a

99

Brückenkopf Commandóhoz, ahol Kant Árpád,— úgy emlékszem vezérkari — százados fogadottés küldetésem fontosságát megértve, beutalt aSlowatzky utcában levő Garnisons Spital 3-ba,ahol a 37. sz. szobában laktam és a tiszti étkez-dében étkeztem, ahol azonban megfizettem az el-látást.

Dr. Pap Mihály parancsnok éppen ott létemidején volt szabadságon. De tudtam, hogy nagyonszerették őt. A tiszti étkezde vezetője Szálkai Im-re gyógyszerész, aki sok mindenben segítségemrevolt később. Ennél a kórháznál volt dr. BarabásZoltán orvos, aki ma az áll. Gyermekmenhely ki-váló igazgató főorvosa és aki az orosz uralom alattPrzemyslben rekedve is orvosi szolgálatot végzettés később nagyszerű tanulmányokat írt az akkoriállapotokról. Külön tisztelet vette körül személyét,meleg, jó szíve volt és az átélt dolgok eléggé meg-viselték. Vele együtt élték át az orosz uralmatJakubovics Emánuel gyógyszerésztiszt és ErősMiklós segédtiszt, akik lelkiszemeikkel, idegeikkelmég most is az oroszokat látják maguk körül. Akórház magyar tisztjei voltak még: Schauff főor-vos, Messer Izsó és Sternberg Aladár orvosok,Messer Simon gyógyszerész és dr. Máday István,a nagyhírű magyar tudós. Volt a kórháznak egyprágai nőorvosa is.

Megkezdettem tehát munkámat, annál is in-kább, mert lakásgondjaim már nem voltak ésKant Árpád hivatalos jelentést küldött haza azOrsz, Hadigondozó Hiv.-nak, hogy napi tisztelet-díjamat fel kell emelni, mert abból ott, mint civilegyén megélni nem tudok.

Első utam a katonatemetőkbe vitt. Gyö-nyörű téli időben, óriási hóban mentem ki Szál-kai gyógyszerész kíséretében. Temetők felettmás színe van a levegőnek is. Előbb találjuk a

100

régi zsidó temetőt. Nagy, oroszlános sírhalmok.Óhitű, nagy zsidók alszanak alatta.

Aztán jönnek a keresztények. Ott látom aTasnády-Fenyő család sírboltját, anno 1913.

A temető hegynek emelkedik. Visszanézek.Az ott a híres Lubomirski kastély, Lipovica, Lem-berg. Ott húzódnak az ostrom idejéből való vé-delmi vonalak. A nagy hóban egyre feljebb ta-posunk a hegyoldalon. Hatalmas, komor vaske-reszt emelkedik a levegőbe.

„Mortuis Pro Patria 1914.” 7-es honvédek, azostrom alatt elesett vagy „elhullott” katonák,ápoló nővérek, papok, orvosok, hősök pihennekott. Tízezer halott behunyt szemmel is haza láta hó alul. Rémes járványok és gyilkos golyók se-perték el őket. Ügy fáj, hogy nincs időm neve-ket jegyezni. Hiszen én azokért jöttem, akik mégnem kerültek a föld alá.

A San folyó jobb és balpartján is van egytemető. Egyiket most rendezik. Szabolcs Ferencmagyar művészünk tervezete az egész. Magyar ke-zek dolgoznak, mert egy ajtóra ez van felírva: Ti-los a dohányzás.

A temető hatalmas táblákba van osztva. Ma-gyar, osztrák, német, orosz és mohamedán rész.Mindeniknek a közepén a nagy vaskereszt.: ProPátria 1914, A németek temetője már kész. Akapun felirat: „Deutschlands Heldensöhne.”

Fenségesen bús és megrázó a névtelen halot-tak temetője. Nincs nevük. A katonának különélete már akkor elvesz, mikor bevonul a harcba.Ez a temetőrész gyönyörű. Külön könnyet köve-tel. Pro Pátria 1914... Valahol röptében lejegy-zem ezeket a neveket, Bíró Pál, Magyar TivadarII. honv. Kelemen Ferenc, Varga István.

A Sanon túl fekszik a lipovicai temető. Ez ismost van munkában. Kizárólag magyar és osztrákhősök pihennek. Katonás raj vonalban 500 egy-

101

forma sírkereszt. A többiek közös sírban. 26 mmagas vaskereszt nyúlik a levegőbe. Talapzataszékelyföldi márvány, melyben német szövegű fel-irattal ez áll: „A vár szétrobbantott erődjeinekromjaiból emelve, tisztelő megemlékezéssel 1914—15. évben, a vár hősies védelmében elhunytosztrák-magyar fegyveres hatalom tagjainakPrzemysl 1916.” A talapzat mellett két orosz ágyúáll őrségen. A kapun áldozati lángok részére kétpilon, urnákkal felszerelve. Mintha ősmagyar üze-net csapna fel a Hadak Urához. Magyar motívu-mok mindenfelé, székely stílusú rácskerítés. Ne-kigörnyedt testtel dolgoznak az orosz foglyok,kikre Schayer János magyar tiszt ügyel fel. Afrissen ültetett fák azóta kilombosodtak a lipovi-cai sirok felett.

A kápolna díszüvegezése Budapestről RothMiksa üvegmozaik műintézet munkája és kegye-letes ajándéka. Az oltáron Wilk lengyel szobrászszép alkotásai. A falakon két érdekes „oltárkép”.Inkább hadiképek, Przemysl visszafoglalásánakidejéből való jelenetekkel. Ilyen templomi dísze-ket csak új imádságok, új szenvedések adhattok.Nézzétek meg, ha arra jártok. A kápolna is azostromlott vár romjaiból épült. Stowasser Gusztávtábornok érdeme, hogy magyar művészre bíztáka przemysli katonatemetők rendezését. Különbenhaditemetői hivatalokat szerveztek és azok irányitják a katonai temetők munkálatait Galícia te-rületén. A szép temetőket Bielik tábori püspökavatta fel.

Przemysl táján azonban az utak és mezőktele vannak szórva egyes sírhalmokkal. Egy utam-ban 280 ilyen sírt számláltam. Most átadom nek-tek a halott katonák üzeneteit és visszatérek fáj-dalmas emlékekkel a Garnisonsspitál 3-ba.

Przemyslban ért a karácsonyest. Három évemár, hogy ezen az estén eltemettük az édesanya-

102

mat. Úgy érzem most, nincs oly család otthon,akinek a lelke erre felé ne szállana, de ezek a lé-lekszálak ma este összesűrűsödnek, imbolyognak,vergődnek, mert nem találják az utat. A betegekis mind reátok gondolnak. 1500 beteg fekszik maitt. Akik mozogni tudnak, karácsonyfát cipelnek,rendeznek. Minden pavillonban fát állítanak ésfelragyognak a gyertyák. Kiosztják az otthonrólérkezett adományokat. Stowasser generális beszé-det mond. Milyen szép ma itt minden. Hogyne,hiszen lelkek járnak hazulról ide és innen haza.

De van a kórháznak egy külön osztálya,ahol büntetés alatt álló katonák feküsznek, bör-tön helyett itt a kórházban, vagy olyanok, akikelmebeli vizsgálat céljából vannak elzárva. Fordula kulcs. Hárman lépünk be, a lengyel pap, az or-vos és én. Ebben az elzárt részben nincs gyertyaa karácsonyfakon. Egy fiatal katona felugrik azágyból és ünnepélyes fogadalmat tesz, hogy többbűnt nem követnek el.

Aztán a mise — Ápolók serege áll készen-iétben. Itt egy sikoltás, ott egy zuhanás. Felkap-ják, viszik őket és a pap zavartalanul mondja amisét tovább. A szenténekek különféle nyelvenzengenek fel és az orvosok feszült idegekkel fi-gyelik a betegeket.

Látjátok már, milyen volt a karácsony est1916-ban a Garnisons Spital 3-ban, ahová este atiszti étkezdébe behallik egy aznap operált híresénekes önkívületi szép éneke.

Az ostrom után a kórházat már javítgatták.A gránátok betegeket is megöltek a kórházi ágy-ban.

Az udvaron érdekes dolgot látok. A kutyákistállóit. A besorozott hadikutyák laknak itt. Mégbeszélni fogok róluk.

A fertőtlenítőben a katona egy számozottvaskarkötőt kap s mikor onnan kikerül visszaad-

103

ják neki 100 fokos hevítésen átment, fertőtlení-tett holmiját. A fertőző pavillonokban dr. MádayIstván kalauzol. Ez az orvos egészen kivételesember volt. A dragonyosoknál szolgált, mint aktívkapitány. Ezalatt jogi doktorátust szerzett, azutánpedig orvosi diplomát. A dragonyos tiszti ruhafölé most felvette a fehér orvosi köpenyt és sok-oldalú tudásával szolgálta a katonák ügyeit. Ne-kem is sok segítségemre volt. Akkor a prág,aiegyetemen volt tanársegéd, ma a magyar idegor-vosi kar büszkesége.

Legtöbb helyen térképvázlatot készítettem,mert a hatalmas pavillonokban el se tudok egye-dül igazodni. Rendszerint egy orvos, vagy ápolókísér. Bekiáltunk minden ajtón. — Vengerski? —mire a magyar katonák örömmel jönnek felém.Az egyik teremben Dányi magyar színészt talál-tam. Érdekelt volna megtudni, miféle szabályaivannak a Színész Egyesületnek a felmentésre vo-natkozólag.

Ebédre csengetnek. A tiszti étkezőben ismétúj ételt kaptunk. Főtt burgonya karikára vágva,szemes főtt bab, gyalult káposzta és sós heringszardíniával, salátának, hidegen feladva. Aztán:árpakása, szemes bab, szemes borsó összefőzve észsírban kisütve, szeletekre vágva, vagy sütés nél-kül zúza stb. aprólékkal feladva. A vörös céklátreszelve adják. Hidegen is, forrón is nagyon jó.

De most menjünk be az idegosztály betegei-hez. Végtelenül sokra becsülök minden lelkiisme-retes orvost s magát az orvosi tudományt. Mégisazt hiszem, legtöbb türelmet, legtöbb odaadástkíván éppen az idegesek, hisztériások és elmeba-josok kezelése.

Ezen az osztályon három derék orvos dolgo-zik, köztük a magyarul is tudó Pawlicki dr., abécsi híres Steinhof idegszanatórium orvosa. Az őbetegei rendesen vagy nagyon boldognak, vagy na-

104

gyon boldogtalanoknak érzik magukat. Némelyikelfelejti nevét, faluját, ezeknek a kinyomozásanehéz. Fölveszik személyleírásukat és lefényképe-zik őket. A vizsgálószobában mindenféle kísér-leteknek vetik alá őket, villannyal és más moderneszközökkel gyógyítanak, s akiket még néhány év-tizeddel ezelőtt elveszettnek tartott a tudomány,azokat szépen, türelemmel visszaadják az életnek.Ezekből a szobákból villanyos jelző vezet az or-vos szobájába s úgyszólván abban a pillanatbanmegjelenik ott, ahol hívják.

Egyik szobában egy berlini zsurnaliszta fogad,karácsonyi verset írt. A másik mindig fel akarmászni, hogy meglesse, jön-e az orosz? Az otttábori lapot szorongat, csokoládét kér hazulról sörül neki, mint a gyermek. Szólót énekel az egyiktiszta, csengő hangon és egész nap kezeit dörzsöliés sohase felejti el megcsókolni az orvos ruháját.Azt az őrmestert az alkohol juttatta ide. Az al-kohol nagy szerepet játszik itt az elme- és ideg-osztályon. Minek fokozni a szenvedést, minek le-írni miért sír az egyik, minek örül a másik? Aháború megzavarja az idegeket s a gondolkozást.Ebben a kórházban láttam, mikor egy katonánkitört az elmebaj. Irtóztató hidegben meztelenültáncolt és vízzel locsolta magát egy kútnál. Mi-kor le akarták fogni, felszaladt egy fa tetejére.

Különösen érdekes a hisztériás betegek cso-portja. Némelyiknek semmi szervi baja nincs ésmegdönthetetlenül hiszi mégis, hogy ő ebben vagyabban a betegségben szenved. Egyik roppant erőshülésről panaszkodik és nem tud menni. A másikcsak féllábáról hiszi ezt és féllábon ugrál, mint averéb, az ott úgy megy, mintha fából volna a teste,ez a két karját nem akarja használni. Ezeknél azorvos erős szuggesztiójára van szükség. Az ápo-lók és orvosok órákhosszat kínlódnak velük, amígrá mer állani a lábára. Testgyakorlatokat végez-

105

tétnek velük. Játszva, tréfálva, hogy ne vegyeészre a beteg, hogy most gyógyítják, mert ha ész-reveszi, mérges lesz, mert hiszen ő gyógyíthatat-lan betegnek képzeli magát.

Egyik tiszt nagyon szépen hegedül naphosz-szat. Az a másik beteg egész nap úgy marad,ahogy megállítják.

A Reservespital No. 1. szintén nagy kórház.1400 ágyra van berendezve. Venereás és sebészetiosztályai vannak. Az ápoló személyzet közöttakad néhány magyar is. Azonkívül van hárommagyar gyógyszerész és két orvos: Gőczy Lajosdr. Budapestről, az Üllő-úti klinikáról és itt vanDési Lázár dr. orvos Tatáról, akik sok minden-ben segítségére vannak a magyar katonáknak.

A Reservespital No. 3. szembetegek és áll-kapocsbetegek kórháza. A fogászati osztályon 30ágy, a szemészetin 170 ágy van. Magyar orvosBudapestről: Stein Ottó dr. és Mittelbach gyógy-szerész.

A Reservespital No. 2. is a San túlsó part-ján van, 5—600 beteg részére. Belső betegek éstüdővészesek gyógyuló helye ez.

A kórházparancsnok cseh ember, Mally Gott-lieb dr., kiről különös elismeréssel szólottak a ma-gyar orvosok. Kettőt találtam itt: Szalay Istvándr.-t és Engel Sándor dr.-t; végig vezetnek az ösz-szes pavillonokban. Van egy magyar gyógyszerészis. Ebben a kórházban meg kell említenem a tüdő-vészesek fekvő pavilion ját, mely néhány száz be-teg részére van berendezve künn a szabadban ésáprilistól októberig sohase alszanak zárt helyi-ségben a betegek és nagyon kedvező a gyógyulásiszázalék.

A kórházparancsnok meghatottan emlékezikmeg egyik magyar katonáról, aki már elpihent.

Itt feküdt súlyos szívbajával Csorna Zsigmondsz.-dályai gazda. Aztán levél jött a feleségétől,

106

melyben értesíti, hogy az oláhok elől el kellettmenekülnie s odaveszett mindenük. A szegényembert nyomban megölte a hír. A kórház parancs-noka meghatottan adja át nekem a hű magyar fe-leség szívszakadva írott leveleit s én hazaküldöt-tem a községi elöljáróságnak.

Sajnos, akadnak olyan asszonyok is, akikmegfelejtkeznek a távolban lévő férjről. Beteg-ágyán sírva panaszol egy meglett korú katona.Rossz útra tért a feleség. Szabadságot kért és ha-zajárt, elvette tőle a gyermekeit. Megírjuk hát alevelet a békésgyulai menhely igazgatóságának. El-intézünk amit lehet.

*Most nézzük meg a kórházak után magát a

várost. Sok kaftános alakot lehet látni itt is, denem oly csúnyák, mint Stryjben. A San folyókettészeli Przemyslt.

Kimegyek a hetivásárra. Egy pár női cipő70—80 K. A petróleumért négyes sorokban kí-gyóznak apró, mocskos kis gyermekek és mégszánalmasabb öregek. Itt hallottam, hogy tisztes-séges úri családok leányai, gyermekei, asszonyai,kenyérért árulták magukat az ostrom alatt és az-után. Behunyt szemekkel kell most is járni, hogyaz erkölcstelen pornografikus rajzok és feliratoklépten nyomon ne kergessék arcunkba a vért. Ezekelmondják, mi minden történhetett itt. De nézzüktovább a piacot. Egy kg. krumpli 40 f. Ökölnyinyers káposztácska 20 f. A gyalult savanyú ká-posztát literrel mérik. Áttört főtt borsót árulnakhidegen. Az emberek lába és teste rongyokba vancsavarva.

Idegen hangú sírás, idegen könnyek, mégisoly ismerős a szívemnek.

Egy kemény téli napon Messer gyógyszerészkíséretében kimentem az orosz fogolytáborba, holdr. Diamant főorvos vezetett. Kétezer fogoly,

107

deszka barak-táborban lakott. Minden barakbankétszáz. Deszkán aludtak, de a mi katonáink is,kik ott őrségen állottak. A táborban nagyszerűfürdője volt a foglyoknak. Volt kápolnájuk is,pópájuk is. Betegszobák kórházi rendszerben.Volt mosókonyhájuk és szappanuk bőven. A fog-lyok nyúltenyésztéssel foglalkoztak és fafaragás-sal, amiben nagyon ügyesek. Isten tudja honnan,megtudták a foglyok, hogy valami jótékonyság-ban járok, titokban néhány kérést intéznek hoz-zám és én próbálom is Vöröskeresztek révén to-vábbítani. Orosznak, németnek, töröknek, minden-kinek többször siettem segítségére. A fogolytábor-ból jövet ott állottam a San folyó partján, hol afelrobbantott vashíd, kínjában az ég felé ugorvahirdette a przemysli szörnyű napokat.

A sűrű havazásban, titokzatos fehér homály-ban, alig látszik Przemysl városa, melynek béke-beli 40 ezer lakójából, akik lengyelek, ruthének észsidók: alig pár ezer ember jajgat, kesereg ottlé-tem idején, a többi Isten tudja hol bujdosik a vi-lágban.

A város közepén áll a történelmi emlékű Stie-ber kávéház, hol csendesebb napokon tisztjeinkszoktak összejönni az ostrom idején is, most is.

A város utcái különben hegyre föl, hegyrőlle váltakoznak. Az időjárás egyik óráról a má-sikig végletek között hullámzik.

Szemem és lelkem minden magyar vonatko-zású emléket szeretne összegyűjteni és igen nagyaz örömöm, mikor az immár történelmi értékű„Tábori Újság 1916. okt. 25. és nov. 4-iki” két pél-dányát megtalálom.

A székely erdők aljáról, az Olt partjáról, Istenúgy indított útnak, hogy tudtam, azon haladva örö-meim is, szenvedéseim is nagyok lesznek.

Ha visszanézek útjaimra, azt érzem, hogy leg-szívesebben időzöm azoknál az emlékeimnél, hol

108

az emberi lélek ereje ragyog felém. Az az erő,mely egyedül képes a csodák teremtésére.

Elpihent szomorúsággal, de sokszor tér visszagondolatom a przemysli erődök romjaihoz, a be-szélő kövek és hallgató emberek nagy emlékéhez.

A przemysli vár, már a IX. sz.-ban szerepetjátszott a történelemben. Az akkori fa-vár helyébea XIV. sz.-ban építették a kővárat, mely idők fo-lyamán számtalan ostromot állott ki és pl. Rá-kóczi György idejében jelentős szerepet kapott.

Utoljára a múlt század 80-as éveiben erősítet-ték meg Przemyslt, mint Ausztria-Magyarországállandó jellegű várát.

Przemyslnek a világháborúban az a feladat ju-tott, hogy az orosz haderők egy részét lekösse éshogy abból az irányból az oroszok benyomulásátmegakadályozza, legalább is egy ideig. Bár nemfeladatom a vár katonai szempontból való ismerte-tése, mégis megemlítem belőle azt, amit újságíróiérdeklődéssel feljegyeztem.

A przemysli erődök hatáskörlete 30—35 km.lehetett, de úgy hadianyagban, mint élelem és vé-delem szempontjából, a vár nagyon hiányosan voltfelszerelve.

A várban a védők száma elérte a 120 ezret. Eb-ből azonban mintegy 60 ezer tartozott a harcosállományhoz. A többi a kisegítő munkálatokat vé-gezte.

A 60 ezer harcosnak mintegy 60 százaléka voltmagyar.

Egyre keservesebb sors várt a hős védőkre.A csekély élelmiszerből, a várbeli 120 ezer kato-nán kívül, a körülzárt Przemyslnek mintegy 30ezer polgári lakosságot és 22 ezer lovat is el kel-lett látnia. Ez csak úgy volt lehetséges ideig óráigis, hogy ember és állat élelmébe, 20 százalék csont-lisztet, korpát és falisztet kevertek. Emberek és ál-latok végkimerülésben pusztultak ezerével. Felvé-

109

rezte szívünket, feltépte idegeinket minden hír, melyet ostrom idején Przemysl felől hallottunk.

Ezekben a szörnyűségekben lobbant fel egykatona költő tüzes lelke: Gyóni Géza a holtakbais életet vert azokkal a verseivel, melyeket aztánrepülőgépek hoztak ki a földi pokolból. Verseinekegy részét pedig egy elérhetetlen asszonyhoz, azörök ideálhoz írta, R. Ella bárónéhoz. MivelPrzemyslből csak nyitott leveleket lehetett külde-ni, hogy a délvidéki kis városban esetleg közbe-széd tárgya ne lehessen, a költő a levelekben EllátLusynak szólította, magát pedig Gusztinak írtaalá. A magyar katona költő végzete beteljesedettmessze Szibériában, Krasznojarszkban.

Gyóni Géza emlékét legelőször a LudovikaAkadémia növendékei karolták fel kegyelettel éskatonai kötelességérzettel. Vitéz Rózsás Józsefszázados, magyar költő, a Ludovika irodalom ta-nára, 1924-ben rendezte az első Gyóni-ünnepélytés katonai körökben bevezette és ma is ápoljaa Gyóni-kultuszt.

De később megmozdult a magyar társadalomis. Balogh István tanár Gyóni Géza szibériai fo-golytársa és dr. Jabloncai Pethes Béla rendőrfogal-mazó, megalakították a Gyóni Kört, mely 1933-ban hivatalosan engedélyezve, mint Gyóni GézaIrodalmi Társaság kezdette meg működését ésmint ilyen, az irodalmi társaságok között az el-sők sorába került. Dr. Dinnyés Lajos országgyű-lési képviselő pedig Gyóni Géza költő és testvéreMihály főhadnagy hamvai hazaszállítása körüldolgozik fáradhatatlanul. A Szovjetoroszországbólvaló szállítás sok nehézséggel jár.

Visszatérve Przemysl történetéhez, katonáinkfel kellett, hogy adják a várat. De kő kövön nemmaradt ott. Márc. 22-én hajnalban felrobbantottákaz összes erődöket, hidakat, lőszerraktárt, telefont,távíró berendezést, ágyút, fegyvert, kardot. A be-

110

vonuló oroszok csak e világrengető romokat ve-hették át és azt a 117 ezer szerencsétlen hőst, kikaz éhenhalás kínjai között fetrengenek 38 ezer se-besült és beteg bajtárs roncsain.

Ezeket viszi, hajtja maga előtt a győztesorosz, mely mégis megrendülve tiszteleg a hősökelőtt.

Przemysl egyik legszebb részlete a Tatárhegyés a Schlossberg, vagy amint ott mondják: Zá-rnék. Ember-nemjárta helyen tapossuk a friss ha-vat. Villák álmodoznak a nagy, fehér télben. Er-dős részletek, nemzeti hősi emlékek. A lengyelmegbecsüli hőseit. Ugyancsak fenn a Zamekenegy lezárt drámai színház. Fenn vagyunk az erőd-nél. Itt egy picinyke ház, őrség: lakott benne. Ottvannak a kutak, melyeknek vize szenvedő kato-nák ajkait enyhítette. Drótakadályok kúsznak ahegyoldalon. Letépik a ruhát, kiszívják a vért. Ezitt egy raktár lehetett? Porrá morzsolta a gránát,mikor az ellenség elől levegőbe repítették. Egyépületnek egyetlen fala maradt épen. Úgy áll ott,mint egy iskolai nagy tábla. Telistele írva nevek-kel. Közbül nagy betűkkel: Ladányi Pál. Isten ho-zott kedves Ladányi Pál, kinek üzensz most hazatőlem?

Sűrű bozótban kapaszkodunk kifelé a hegyein.Kicsi, fekete pontokat látok a nagy, téli fehérség-ben. A kazamaták kéményei. Egyetlen jele annak,hogy benn a föld alatt emberek éltek. Belül olyan,mint egy alagút. Pontos ívben hajlik a vastető.Az ajtója nehéz kő. A belső erőd falán még egybüszke, magyar nevet olvasok: Istók János szob-rász, 1914. okt. 11. Hát itt szenvedett Istók Já-nos is. Talán azért tudott később, annyi hősi em-lékművet alkotni.

A Tatárhegy és a Schlossberg-Zamek erődután még menjünk ki a IX. újkovczi és a zuravi-cai X. sz. erődhöz. Csak a fájdalom percei hosz-

111

szúak néha az ember lelkének, de a X-ik erőd-nél a zuravicai romokon elrepülnek a történelmiszázadok, és azok a néma kövek akkor is az élőfájdalomról fognak regélni. A „Brückenkopf Com-mando kocsiján törtetünk a X-ik erőd felé. A je-ges hószilánkok véresre marják arcunkat, szemün-ket.

Az út mentén szalmafedelű, nyomorúságos kisrutén házikókat látok. Lakóit Isten tudja merreűzte a háború. Ügy érzem, én is megfagyok, hi-szen nincs télikabátom. Kiirtott erdők, egy-egyútszéli fán fészekformájú, furcsa megfigyelő állá-sok, drótakadályok foszlányai között haladunk.Néhol az út szélén egy-egy magános sírhalom,amott pedig 300 orosz hős sírja domborul és egyrejobban temeti a hó.

Kocsink fedelét letépte a rettenetes téli vihar.A lovak is megállanak ott, ahol az ostrom idejénaz ágyútüzektől meggyúlt a levegő és dobogott aföld, szinte hallani lehet most is.

Ott benn, a földalatti szörnyű katakombák-ban, az éhségtől tébolyult katonák lázrohamokbanesnek össze. A barlangokban furcsa szerkezetűkutak csobognak s a sziklafalakon vizek szivárog-nak lefelé. Itt éltek katonáink, mint a földalattiférgek. Itt vagy éhségtől, vagy az ellenség golyó-jától meg kell halnia mindenkinek.

Gyalog megyünk, kőről kőre kapaszkodva aromokon. A felrobbantott vár hóval fedett rom-jai tetején fegyveres katona áll őrségen. Talán ajó Istennek tiszteleg.

Ez a szó, hogy rom: egyszerre eltörpül. Másarányok, más méretek, más fogalmak születnekitt, hogy a szóban benne legyen a roppant erőksúlya. Tömör, rettentő, kolosszus szavak kellené-nek ide, amelyeket ki nem ejtettek még soha. Azerőknek ilyen összeroppanása fenségesebb, mintmaga az épség. Mert az épség: egészség, de az

112

összeroppanás: fájdalom. A föld alul kivezető ro-ham-sikátorban megáll a szívem verése.

Megfeszül az agyam minden idegszála. Hallokés látok, emberképzeletet felülmúló viaskodáso-kat, ahol láthatatlan erők háznagyságú betonszik-lákat játszva hajítanak tova.

A gránátok mély sírokat ástak. Krátereket,milyeneket a Solfatarán láttam egyszer.

Iszonyú erejű páncéltornyok, mint a kártya-várak lapultak össze. Ahogy lesüllyedtek, ahogybefúródtak a sziklákba: titkos üregek, nyilasokmaradtak, melyeken gyarló, bűnös kíváncsisággalmeglessük a páncéltornyok fájdalmát és odalennroppant mélységekben felsírnak a kövek.

Mi lehetett akkor itt, mikor ezek a köveksüvöltöttek, bömböltek, mikor ezek a tornyokdűltek, reccsentek és végvonaglásban neki ugrot-tak az égnek?!

A zuravicai romokon reánk szállott a téliest. De ahogy belenézek a homályba, lelkiszememúgy látja, hogy fény foltok gyúlnak fel a romokon.A Hősök emléke világít csodálatosan. Most hir-telen téli köd borúi a tájra. Nem lehet tudni, azégből száll-e lefelé, vagy a föld mélyéből párázikfel. Én úgy hiszem, hogy az elesettek lelke go-molyog a Végtelenben.

■3fr

Chyrowba megyek. Ebbe a szánalmas kis vá-rosba, melynek nevét nehezen tudom leírni és ki-mondani is.

1916-ban rettenetes hideg volt egész Európá-ban. De csak a katonák tudják, mit jelentett egyilyen kegyetlen tél Galíciában. Azt is csak a ka-tonák tudják, milyen volt a galíciai sártenger.

A Kárpátok hegylánca, időjárás szempontjá-ból erős, természetes választó vonal és Galícia

113

éghajlata teljesen elüt attól, amilyent a magyarember megszokott.

Olyan dermesztő hidegben érkeztem Chyrow-ba, hogy azt éreztem, mintha agyamban és csont-jaimban a velő megfagyott volna.

Az állomásnál körülnéztem, hová is lehetneitt betérni? Békében milyen lehetett ez a 3 ezerlakójú kis város? Az öt ízben keresztül vonulókülönböző hadseregek és ütközetek, borzalmasanelpusztították. A vér és könny elsodort mindent.Szívem összeszorult és nyomorultul vergődött.Hol vannak a város lakosai? Gazdagok és szegé-nyek? Ott látom az élet páriáit egy térségen,amint a katonák ételmaradékot osztogatnak arongyokba burkolózott kísérteteknek. Közöttükjön-megy bő köpönyegben, hatalmas nagy bottalegy csizmás, furcsa, de kopottságában is előkelőnő, amint a katonák mondják, egy menekült len-gyel hercegné.

Körülnézek a rombadűlt házak és deszkabó-dék táborában és gondolkozom, hol lakhatik ittez a hercegasszony, akit az élet így hajszol?!

De nézzünk csak jobban körül. Akármerrepillantok, piszkos kis házikók, inkább deszka-bódék vagy istállók. Minden rendszer nélkül.Akkor eszmélek rá, hogy a kerítések, udva-rok, kapuk tűntek el a föld színéről. Nem is hinnésenki, hogy ezek mennyire hozzátartoznak a vá-ros, vagy falu fogalmához.

A bódék és istállók között vagy 6—8 kőházemelkedik. Legnagyobb közöttük a „Hotel Polo-nia Pensionia”, de az is keservesen megszenvedteaz átvonuló haderők nyomát. Az agyontaposottváros képéhez alkalmazkodik talán az a folyó is,mely ott kanyarog. Szétterül a patak medre, mintegy szertelen áradat. Bemossa a partokat, apró kisszigeteket alakít itt is, ott is. Oh, milyen tisztánérzem, hogy nem a magyar patakok vonala ez!

114

A patak mentén lengyelek, ruthének és zsidókkeseregnek.

Fenn a magasban a hegytetőn, mint egy álom-beli várkastély, emelkedik az európai hírű Chy-row-bakovicei jezsuita kolostor. Lengyel főúrigyermekek nevelőintézete, az épület arányairajellemző: folyosóinak hossza 3 km., ebédlője 80mtr. hosszú. Nagy fénnyel és pompával lehetettberendezve.

A kolostor most tömve van katonákkal, deott vannak a jezsuita tudós papok is.

Egyik teremben látom IV. Károly király arc-képét, annak emlékére, hogy kolomeai útjában ekolostorban megpihent.

Körülnézek a hegyen. Bájos, csöndes fenyves-erdő vesz körül. A háttérben a Kárpátok nyúlvá-nyai, körülölelik a vidéket. A csikorgó, keménytéli fehérség, a szikrázó téli gyémánt, valahogy fe-ledteti velem azt a szörnyű pusztulást, melyet ahegy alatti városkában láttam. Tenniszpályák,uszodák, lovardák után, a parkban egy csöndessírt is látok. Egy tudós jezsuita pap nyugszik ott,kit mint kémgyanúsat kivégeztek — ártatlanul.

Azon a napon voltam Chyrow-ban, mikor Bu-dapesten IV. Károly királyt koronázták.

A chyrowi katonák a kolostor művészi temp-lomában sorakoztak misére. Egy lengyel pap lé-pett a szószékre és teljes, tiszta magyar nyelvenszólalt meg. A váratlan magyar beszéd oly meg-rázóan hatásos volt, hogy a katonák szemébenkönny csillogott. Közlöm a szöveget teljes hiteles-ségében. A Pátertói kértem el akkor:

„Kedves testvéreim! Ünnepélyes eseménynekszínhelye a mai napon régi fő- és székvárosunk,oly eseménynek, melynek folytán nemzetünk újkirályunkkal vallási szentségekben egyesülvén, Is-ten, kiváló oltalma alá helyezi e frigyet.

Szeretett uralkodónkat, IV. Károlyt, a mai na-

115

pon a főpapok, zászlósok, főurak és a nép képvi-selői jelenlétében Szent István szent koronájávalékesítik, köpenyével borítják és pallosával felfegy-verzik.

Ő maga sürgette ünnepélyes koronázásánakeme pillanatát azon meggyőződésben, hogy ezencselekménye utat nyit neki a nemzet szívéhez.

Azon pillanattól fogva, melyben Szent Istvánkoronája homlokán megpihent, azon pillanattólfogva legteljesebb mértékben vált törvényes és al-kotmányos uralkodónkká, kinek, mi magyarok hű-séggel, engedelmességgel és szeretettel tartozunk.

Egész Magyarország ujjong a mai napon, hogyIV. Károly, a jeles vitéz, Erdélyország visszahódí-tója, felszentelt királyaink sorozatába lép.

Minden magyarnak szíve örömrepesve meg-rezdül fiatal királyunk fölött nemes lelkesedésé-ben; egész hazánk minden templomában és min-den családi körben forró imádság száll Isten feléaz égbe, hogy az Úr kiváló előnyökkel ruházzafel királyunkat és segítse őt abban, hogy képes le-gyen súlyos és felelősségteljes uralkodói feladatátteljesíteni, hogy hazánknak jóságos atyja, ellensé-geinknek pedig rettegése legyen.

Hazánkban élő honfitársainkkal mi is, kedvestestvéreim, imákban óhajtunk egyesülni.

A mi szíveink is hevesebben dobognak amai napon azon tudatban, hogy szeretett, drágahazánk, amelyen harmadik esztendeje zendül vé-gig a harctér rettenetes zaja, ősi szokásokhozhűen, politikai és nemzet jogi életében jobb létrederülve emelkedik.

Itten, Isten oltára előtt, mi is fohászkodunk aMindenhatóhoz, hogy helyettesét a földön, felszen-telt apostoli királyunkat méltóvá tegye arra, hogySzent István utódja legyen.

Imádkozzunk azért, hogy felszentelt királyunk

116

uralkodása Istennek tiszteletére váljék, szeretetthazánknak pedig üdvére és áldására.

Isten éltesse urunkat, királyunkat, IV. Ká-rolyt!”

A Páter neve: P. Herman Libinski, aki könyv-ből tanult meg magyarul. E könyv írása idején alengyel Piusku-ban él a jezsuita kolostorban. APáter elvezetett a katona temetőbe, mely ott vana kolostor távoli kertjében.

Rettenetes nagy hóban nehezen töitük az utat.Egy pillanatban az időjárás megfordult; olyan bor-zasztó szélvihar támadt, hogy neki-neki lökött afáknak. A szél rohamosan olvasztotta, szemünkláttára nyelte a hótengert. A chyrowi katonateme-tőben a jezsuiták kertjében 8—10 ezer halott ka-tona alszik a gyümölcsfák alatt. Bizalmasan, ott-honosan, mintha magyar mezőben aludnánakegyet kaszálás után. Mind jó barát, mind a 10ezer. Pedig Nagyoroszországból jött az egyik, bér-ces Erdélyből a másik, vagy a Duna-Tisza menté-ről, áldott magyar tájakról. Valahogy olyan szívbemarkoló ez a nagy egyszerűség, ahogy lefeküdtekide. Semmi ceremónia. Mindössze egy Mária szo-bor! áll a sírok fölött, az almafák alatt.

A jeges szilánk véresre marta szememet. Le-hetetlen a sírkeresztek feliratát olvasni. JuhászDezső, . . . Somogyi . . . Berkes . . . Tóth . . .és a 29 honv. ezredbeliek sokan, sokan. Orosz fő-tisztek, orosz ápolónők, tábori papok. Ezen a vidé-ken tartóztatták fel katonáink az oroszokat, mikorvissza is szorították őket Stari-Samborig, ahonnanők ismét visszaverték Laboréig. 26 napig tartócsata folyt Chyrow táján. Erről beszel a temetőis.

Tízezer katonasír apró, kicsi keresztfája,ahogy összeér, távolról olyan, mint egy sűrű léc-kerítés.

Aztán tovább, névtelenül, azok a hosszú-hosz-

117

szú fehér táblák, ahol a sírok egymásba olvadva,szinte végtelennek látszó vonalat mutatnak. Mosta téli fergeteg fehér hőhullámokat ringat a sirokfölött, de ha jön a tavasz, almafák virága be-hinti majd szépen és májusi vasárnap délutáno-kon, mikor a kolostorban Ave-Máriára harangoz-nak, zarándokok fognak eljárni a chyrowi kato-nasirokhoz. De most, ahogy ott állok: a rettentőszélvihar felborzolja a föld titkait és tízezer hullaszaga elszédít. Ügy érzem, hogy megfulladok.

A katonatemető költészete és borzalma betöl-tötte lelkemet. Riadtan vettem észre, hogy eltelt anap, sötétedik a temetőben. A reggel még kopo-gós, kemény, fagyott utak pár óra alatt felduzzad-tak. Szennyes, sűrű, több arasznyi magas valamihömpölyög lefelé a hegyeken. Az országutakonvégeláthatatlanul hullámzik a sártenger. Különösijedtség fog el. A sár és a hullaszag rám iszapo-lódva a lelkemet fojtogatja. Fájó szívvel gondoloka katonák papírtalpú bakancsaira.

A jezsuita páter egy öreg szolgát ad mel-lém és megvigasztal, hogy a jó öreg mindenkit is-mer a városban és addig nem hagy el, amíg vala-hol be nem engednek éjszakai szállásra. A kolos-torban nem alhattam.

Irtózatos út ez lefelé a hegyen. Vezetőm kiskézilámpása kialszik. A reggel még oly derűs,kedves fenyveserdő ijesztően bömböl a sötétben.Egy ismeretlen öreg ember testvéri kezét érzem.Isten alázatos szolgája vezet valamerre az erdő-ben. Cipőm elmerül és csavarodik lefelé, de azokragondolok, akik ma Teggel a katonai étkeztetés-nél mezítláb lestek a falatot. Már nekem se fájsemmi, pedig egy-egy pillanatban azt hiszem, ezenaz éjszakán itt fogok elpusztulni Galicia ország-útján. Tekintetem fájdalmasan kutatta, nem vil-lan-e fel valahol egy kicsinyke fény. De nincs pet-róleum, nincs gyertya, talán az egész nyomorúsá-

118

gosan letiport Galíciában sincs. Legalább az égenha volna egy kicsinyke csillag! Galícia fölött mégazt is elsöpörték a hadak.

Érzem, hogy valami fal mellett megyünk. Alengyel szolga nagyokat kiált és botjával döngeti.Ajtó nyílik és egy női hang hallatszik.

A lengyel úrihölgy és a kolostor szolgája pár-beszédét nem értettem, azt se tudtam, kinél va-gyok, de romjaiban is felismertem az úri lakásemlékét.

Aztán elmentek mindaketten és végtelennektetsző ideig egyedül maradtam az idegen házban.

A kedves hölgy, aki csak lengyelül tudott, el-indult tolmácsért valamerre és egy magyar tiszt-tel tért vissza, aki felkiáltott:

— Magyar újságíró?! Tudja-e, kinek a házá-ban van? A lengyel úrhölgy, a Hotel Polonia tu-lajdonosa, szívesen ad szállást, de szobámnak aj-tója nincs, azt majd doronggal fogom betámasztanibelülről. Szobám folyosóján pedig kemény halom-ban áll a galíciai hó.

Dr. Juhász Sándor orvos tolmácsolásával fel-jegyeztem ezeket:

A chyrowi lengyel hölgy neve: Strzelecka Eu-génia, kinek nagyanyja édes testvére volt KossuthLajos feleségének. Ugyanis négy szépséges Kra-jowski lánytestvér közül az egyik hasonló nevű ro-konhoz, Krajowskihe2 ment feleségül, a másik Pi-nionzekhez, a harmadik Zulawskihoz és végül anegyedik Kossuth Lajoshoz.

A hölgy elmondja azt is, hogy egy Krajowskinevű rokona Przemyslben az államvasutaknál mér-nök, aki többet is tud mondani a Kossuth rokon-ságról és nála vannak a Kossuthtal kapcsolatoscsaládi emlékek is.

Az akkori zavaros időkben bár kerestemPrzemyslban Krajowski mérnököt, de nem tud-tam megtalálni. 1932-ben dr. Bartel János az én

119

kérésemre lengyel nyelven levelet írt az úrhölgy-nek, a mérnök azóta meghalt, tehát bővebbi ada-tokat most se tudott mondani, csak azt, hogyédesanyja családjából többen vettek részt 48-ban amagyar szabadságharcban. Nagyapja LeszcinskiEmil Bem alatt szolgált és nagybátyja Kawecki,mint huszár, Nagyszebennél esett el. A lengyelnő adatait nem tudtam összeegyeztetni MeszlényiTerézzel — akit érdekel, tovább kutathat.

A Hotel Poloniában találtam még egy Ró-zsika nevű úrhölgyet, egy magyar tiszt néhánynapos kis feleségét. Örvendeztünk egymásnak.

De szóljunk valamit a kórházról is, hiszen agyönyörű kolostor odafenn a hegyen tömve vankatonákkal és az épület az oroszok alatt is kór-háznak volt berendezve. Dr. Selye főorvos hű-vösen fogad. Azt mondja, ő elintézi a katonákminden kívánságát. Nem érti meg küldetésemet.Dr. Juhásszal mégis végig járom a termeket. Azelmebajosok között három szegény magyart talál-tam. Az egyik székre állva lesett ki az ablakon ésnem tudta megállapítani, hogy tél van-e, vagynyár. Carl Gross dr. arra kért, hogy valahogy asaját, vagy faluja nevét csaljam ki szegény beteg-től Nem lehetett. De Juliskát emlegette.

Chyrowból gazdag emlékekkel távoztam 1916.Szilveszter napján, vissza Przemyslbe, ahonnanmásnap végkép elbúcsúztam.

Jaroslau! Milyen közel van a magyar szívek-hez. II. Rákóczi Ferenc uradalmainak központja,az emigránsok főtanyája, 1706—'1757-ig. Itt lakotta fejedelem anyja is. Sok előkelő, bujdosó kurucvezér is tartózkodott Jaroslau várában. Itt haltmeg Jávorka is.

A híres vár tovább szállott Rákóczi fiára,majd több kézen át Czartoryski Ádámra.

Most itt állok egy hideg téli napon a várban

120

és keresem a múltat . . . Most nem a kurucokcsatáznak. Az ősi falak között beteg állatok szé-delegnek. Lókórház van berendezve itt. Azt hi-szem, parancsnokuk lehetett gróf Hardeck, akivelnem találkoztam, de akit nagyon dicsérnek kato-nái.

Jaroslau város is sokat szerepelt a világhá-borúban. Kilencszer vonultak keresztül rajta kü-lönféle hadseregek. Mindenik hagyott valami em-léket, s mindenik elpusztított valamit. Ezektől el-tekintve, a város egészen csinos és kellemes sszinte bánt a lelkiismeret, hogy Chyrow után úgyleszólottam a galíciai városokat. Szépen fásítottutcái, sétányai, ahol a lengyel leányok az állo-másra sétálnak. Kisebb parkok, vásárcsarnok,modern városház-palota, egy sereg kaszárnya éskórház, katonaság, tisztek, kávéház, mozi. íme: ezJaroslau. Lengyel, ruthén, zsidó lakosság: 25—30ezer lélek. Itt is, ott is egy templom, melyben aföldet csókolja az imádkozó paraszt s ott nyug-tatja verejtékes homlokát a hideg kőkockán.Amott a másik templom előcsarnokában szénarak-tár van. A város dombon fekszik, ötven-hatvanméter mély, nagykerekes, szivattyús kutak van-nak. A magasból jól látszik az új Hindenburg-hídés a sok furcsa nevű kis falu, melyek szinte hoz-zátapadnak a dombon fekvő Jaroslauhoz. Az ut-cákon zsidófeliratos épületek, apró imaházak,ahol prémes, bársonykalapos öreg zsidók hajlon-ganak.

Ahogy körülnézek a Kloster-kaszárnya domb-ján, messze-messze elkanyarog a San vize. Ma-gyar katonák keze vert hidat rajta. Elgondolkoz-va állottam meg Chyrow vidékén a dobromilihidon. Jól látok? Egy 65 méter hosszú, remek híd.Közepén tábla, ezzel a felírással: F. m. I. Tábor-nagy. Hadffy Imre. A híd karfáin ez: Deutscheund Ungaren vereinigt, besiegen alle Feinde. Va-

121

lamivel távolabb ez: Diese Brücke ist nach demNamen des Siegers von Limanowa zu HadffyImre-Brücke getauft. Ob es donnert, blitzt oderkracht, wir fürchten nicht des Feindes Machtund stehen fest bei Tag und Nacht, von dem Va-terland der Sieg erwacht.

A túlsó karfákra felírva zengő magyar nyel-ven, galíciai víz hídján:

„Isten áld meg a magyart!” — és „Hazádnakrendületlenül!” Jaroslauban összetalálkoztam azzala magyar mérnökkel, ki ezt a hidat építette: Su-rányi Oszkár a neve.

Jaroslauban félelmes hírük maradt a „Vö-rös ördög”-öknek. A lakosság is oly idegenszerű.Valahogyan, még tőlem is félnek és én is tőlük.Ahol szállást kínálnak, oda én nem merek be-menni. Rosszul érzem magamat. A frontról beke-rült katonák is fegyelmezetlenek. Ezt mutatja azutca képe is. a közhangulat is. A közkatona azutcán nem áll félre a közeledő tiszt elől. Ez azelső állomásom, ahol elevenen rezeg az erkölcsihanyatlás megnevezhetlen, és mégis megérezhetőlevegője. Úgy érzem, itt sok dolgom lesz.

A városban csak egy kórház van a sebesül-tek és rendes betegek részére. A többi: nemi be-tegek gyűjtő állomása. Ezer, meg ezer nemibajostáboroz Jaroslauban. Mind fegyelmezetlen. Akórhazakból kiszökdösnek. Sapkájukat elszedik,papírzacskót kell viselniök, hogy nehezebb legyena megszökés.

A betegek az orvosokra panaszkodnak, hogynem jól kezelik őket, hogy egymást fertőzik. Or-vos nincs elég. Orvosnövendékek dolgoznak fá-radhatlanul. Óvatossággal és nehezen tudok dol-gozni én is. A betegeket egy ezredes rendeli kiés az ő jelenlétében hallgattam meg a szegény em-bereket. A betegek hangja dacos, a parancsno-koké szigorú. Levelezéseiket is korlátozzák. Nem

122

írhatnak haza. Nekem is szigorúan tilos megne-vezni a kórház nevét, helyét. Ha írok a hozzátar-tozóknak, gondosan vigyázunk minden szóra, ne-hogy felzavarjuk otthon a családok nyugalmát.

Mennyi óvatosságra van itt szükség! Mégisvannak mulasztások. Látom, hogy a betegek kö-zött apró kis újságárus gyerekek ki-bejárnak, aborbélyok pedig felelősség nélkül borotválnakegymás után minden beteget.

Jaroslau környékén 63 ezer sírt számláltak ésennek arányában a sebesültek és betegek részéreberendezett másik kórház is telve van betegekkel.A kórházparancsnok alig tud elhelyezni e^y ke-gyetlenül rideg, keserves szobába. Csak későbbakadt hely részemre a tiszti pavillonban, a Re-serve Spitál Nr. I-ben. Ez az épület békében ka-szárnya volt.

A kórház parancsnoka dr. Fischer, aki ma-gyar ember, de már évtizedek óta ott él Jaroslau-ban. Nagy magyar szeretettel segít minden mun-kámban.

Bodánszki gyógyszerész Nagykárolyban is-merte meg Galíciából odamenekült feleségét, aki-vel most visszatértek Jaroslauba és akiknél szí-vesen töltök egy-egy órát. Knöpler Mihály orvos-növendék, Surányi Oszkár kassai mérnök és dr.Thausz orvos és felesége körében pihenem kiolykor az immár tornyosulni kezdő munka terheit.Velük mentem egy Feldkinóba is, ahol Károly ki-rály koronázási ünnepélyét láttuk a vásznon. Itttaláltam a Rekonvaleszentenheim Nr. 3. der IV.Armeénál Sztanesu orvosnövendéket, kinek apjaSepsiszentgyörgyön bérlő, Fogolyán birtokán.

A kórház udvarán és a lovardában most gyárvan. Zúgnak a gépek, kék munkászubbonyokbanforgolódnak a katonák. Háborúban sérült gazda-sági gépek javító gyára, melyet Surányi mérnök

123

főhadnagy vezet. Ezek a gépek fogják végezniGalíciában és otthon a gazdasági munkákat.

A mérnöknek sok érdekes találmányát látomirodájában. Távolba fényképező, vízi aknavetőstb. A hivatalos pénzt záratlanul tartotta egy lá-dában. Arra kért, nyissam fel a fedelét és adjakoda valamit. Megtettem. Hatalmas lövés zajaverte fel a szobát. A mérnök nevetett. Csak őtudta felnyitni zaj nélkül. Hálásan gondolok mostSurányi mérnökre, ki olykor a gyári tüzelőanyag-ból küldött nekem egy-egy kanna szenet, hogymeg ne fagyjak szobámban.

De most menjünk be a kórházba. Mindenfélenemzetiségű betegek külön pavillonban feküsz-nek. Magyar, német, cseh, szerb, lengyel, oroszbeszéd zagyva keveréke a levegőben. Fischer pa-rancsnok intézkedik, hogy a magyarok magyarosételt kapjanak. De az én betegeim gyanút fognak,hátha megmérgezik őket, azért főzetnek külön.Napok óta nem esznek. Kóstolom az ételt. Ola-jos, rossz ízű. Végül is Surányi kikutatja, hol szi-várgott be olaj a főző gépekből. Most már meg-nyugodtak és kitárják szívüket az én magyarjaim.

Németh Imre, Bihar m. Ér-olasziból való be-tegem mindjárt ide is adja verseit. Vérhas beteg-ségben írta. Szerettem volna néhány verset ittközölni. Pld.

„Érdemrenddel, gyógyult sebbel,Boruljak a kebledre.”

Az öreg méhész a versfüzet címlapját növények-kel festette ki színesre.

Hát ez a vers, hogy tetszik?„Én itt búslakodom nagy Galíciábas ő ott díszeleg az ízletes szobába” —

De a versek után jöttek a panaszok is. Aszoba összes betegei azt ígérték, ha élve hazajut-

124

nak, az összes jegyzőket kivégzik hadisegélyügyben! Erről másutt szólok. Mélabús, szomorúöreg fekszik egyik ágyon. Nincs semmi kívánsága,csak a halál. Hajdú Ferenc a neve, onnan Szász-régenből való. De nyomban jobban lett, mikorDéda Borszék felől tudakozódom tőle. De tudomújra meghalna, ha elmondanám, amiket láttamott lenn Erdélyben. Egyik betegem azt kéri, kül-dessek neki Sternberg hangszergyárostól egy in-gyen furulyát. Írtam is a cégnek, hiszem, hogyküldött is.

Jaroslauban van az orosz fogolygyűjtő telepis. Ide hozzak megfigyelésre az összes orosz fog-lyokat s ha már egészségi állapotuk teljesen rend-ben van, azután küldik szét őket a különböző fo-golytáborokba, amilyent Przemyslben is láttam.

Jaroslauban egyik kórház kápolnájában em-léktáblán a meghalt katonák névsorát olvasom:Kovács András 16-os honvéd, Mikács János 31.közös, Varga Dániel 10. közös. Kovács Kálmán19-es szanitécz, Péterváry József 79., Tóth István16-os honvéd, Csontos András 34. közös, Hor-váth István 20., Mihály János 16-os, Horváth Já-nos 18. honv., Farkas Ignác népf. 20., Nagy Fe-renc 39. közös. Kustor Károly, 3. vagy 13-as hon-véd, Pumpler János 18., Hotik Mihály 12. közös.

Most megnézzük Jaroslau szomorú érdekessé-gét, aZ egyik temetőt. Isten csudája, hogy megnem fagytunk az úton. Surányi mérnök, a tiszti-szolga és én. A temetőkapunál kápolna volt egy-kor. A gránát áthajította a túlsó oldalra. Oltár,szentély, vasrács, kövek préselődtek egymásba.Kripták fala kidülledve, sírkövek szétmorzsolva.Kődarabokon a halottak fényképe néz velünkszembe a romok alól.

Ezen a temetőn túl van a katonatemető. Amagyar nevek kissé elferdítve, de mi tudjuk, ki

125

lehet az. A fejfájukra ujjnyi piros-fehér-zöld csí-kot festett valamelyik bajtárs.

Rémületes hóvihar bömböl. Zöld lóden köpe-nyemet is leszedi. Majdnem lefagy a kezem, amígleírok néhány nevet a mellettem levő sírokról. Tó-kos, Hawas, Bartók, Gabányi, Csernay, Kis, Tu-lipán, Orosz József 13-as honvéd, Puskás, EgyedVincze cs. kir. honvéd, Varga Pál 82-es. DózsaKároly, Kovács János, Czifra János, Horváth Mi-hály, Berka, Tolnay, Laczko, Bobko, Ries, KovácsHenrik, Biró Károly, Veres István . . . Csuka Áb-rahám . . .

Nem tudom tovább írni . . .Itt láttam Emrich és Leonard német főhad-

nagy repülőtisztek kettős sírját. Együtt zuhantak.A két sirhalom szorosan egymás mellett s össze-fonja a két keresztet a porosz fekete-fehér gyász-fátyol, összecsavarodik a halmokon. Talán ígyölelték át egymást akkor is. Sírjuk felett a gépszárnyai és egy nagy vaskereszt érdemrendekkeldíszítve.

Ahogy a gép szárnyait zúgatja a téli vihar,ez a kép örökre ide rögződik lelkembe. Gyönyörűvolt. Talán már meg is fagytunk. Orosz foglyokdolgoznak a temetőben, de most ők is behúzód-tak valami bódéba, melynek oldalait szaggatja avihar. Belépünk az oroszok közé. Egymást mele-gítve préselődik össze mindenki. Kedves, szomorú,alázatos foglyok között, ott hagytam a szívembőlegy darabot.

Később vettem észre, hogy cserében elhoz-tam tőlük valami egyebet. Megfürödtem otthon ésruhámat kitisztítottam.

*

126

Lembergbe érkeztem 1917. január 13-án és ottmaradtam júliusig. Onnan jártam Lemberg kör-nyékére is.

Jaroslauban már megéreztem a háború levegő-jét. Új idegrendszer, új erő kellett a munkához.Rettenetes nehézséget okozott minden lépésemnélaz, hogy egész küldetésemet civil dologként ke-zelték, sőt sokszor megakadályoztak munkámbanis. Voltam olyan helyeken is, ahol egyáltalán nemengedtek dolgozni, pedig magyar volt a parancs-nok. Minden ilyen eset fokozta erőmet. Tudtam,hogy éppen ott kellene segítenem a katonákon,ahová nem engednek be. Nappal gyűjtöttem azadatokat, éjjel pedig feldolgoztam, szabadságramenő tiszteket, vagy tábori postát kerestem, hogyaz adatokat hazaküldhessem. Talán mindjárt el-mondom azt, amit én csak Galiciából való távozá-somkor tudtam meg, hogy egész ott létem alatt„Tisza spiclijének” gondoltak, gyanakodtak és fi-gyeltettek. De én mindebből csak annyit tudtam,hogy alighanem belepusztulnak idegeim abba akettős nehézségbe, hogy munkámat is végezzemés az elém tornyosuló akadályokat is leverjem.Utólag látom, hogy azért tudtam mégis dolgozni,mert a detektívek a szakadatlan jócselekedeteknélegyebet nem jelenthettek.

Lembergben a vasúttól egyenesen a Garnison-spitalba mentem, abban a reményben, hogy ottszállást is kérek. Két parancsnok volt. A magyarmeg se hallgat. Kurtán-furcsán leráz, irataimmalakadékoskodik. A lengyel parancsnok védelmez,kinek megmutattam a przemysli püspök levelét.Dr. Kaplony tanársegéd is nagyon szíves volt.

Nem tudom ki tanácsolta, hogy menjek el aSmolkiplatz Nr. 3-ba, a K. u. K. 2 Armeecom-mando Q. Abthoz. Itt Benedekfalvi Ditrich GyulaRittmeister fogadott. Kedves barátaimtól, nemes-kosztolányi Kosztolányi Károly ezredeséktől ott-

127

hon, még háború előtti években sokat hallottama nevét. A közös barátok révén nagyon udvariasés előzékeny Ditrich kapitány, József főhercegegykori szárnysegéde. Éppen a fiatal főhercegtől— dr. József Ferenctől kapott levelet és végtelenszeretettel beszél a fenségről, eszéről, szívéről éskiváló képességeiről.

Megoldódott a hivatalos hangulat. A kapitánybejelent és a 2-ik hadsereg szállásmestere, nagy-borosnyói Bartha alezredes fogadott. Irataimat át-nézte, erdélyi vagyok! Ő is. Elmondom neki, mi-ket láttam, hallottam Háromszéken, az ő szülő-földjén. Igazi magyar úr Bartha vezérkari alezre-des, ki nemcsak megértette hivatalos küldetésemcélját, hanem egész ottlétem alatt keményen síkraszállott a magyar ügyért. Ezt is később hallottamott levő magyar tisztektől, hogy osztrák részrőlmeg akartak állítani munkámban, amikor BarthaAlbert parancsba adta, hogy „a magyar kiküldöttitt marad”! Az osztrákok azt felelték: „Ennek amagyar kiküldött majd megissza a fekete levét.”

A kórházból elmentem a Hotel Georgéba, ottlaktam két napig. Ezalatt elköltöttem minden pén-zemet. Egy ebédért 4 K-át fizettem. Itt lopták elruhatáram büszkeségét, a Mihály Rudónétól ka-pott selyemblúzomat is.

Bartha alezredes intézkedésére a Hotel Na-rodna Hostyunyciában, másnéven a Hotel Ukray-nában kaptam szállást az Ul. Kosciuszki 1. számalatt. Itt laktam hét hónapig. Itt tanultam azt,hogy ha az ágynemű már piszkos, ki kell fordí-tani a huzatokat, tisztább felével kifelé. Így mégegy emberöltőt kibír mosás nélkül. Ebben a Ho-telben leltem magamon a második példányt, amiután ismét fürödnöm kellett. De ezt kétségtelenülén szállítottam oda valahonnan. A Hotelben kü-lönben jól éreztem magamat. Volt egy öreg ruténszolga, aki mindig borravalóért zsarolt és volt egy

128

kicoi púpos, kedves portáska, aki pedig sohaseakarta elfogadni és aki azt hitte, egyenesen tőlemfügg a világháború sorsa. Ezt a híremet el is ter-jesztette a jó lélek.

Ebben a Hotelben volt egyik tisztiétkezde is,melyben a szállásmester rendeletére étkeztem ésmeg is fizettem. Napi koszt 5 K 85 f., fűtés 1 K25 f. Szoba 3 K. Az étkezde vezetője MardiroszKristóf gyergyószentmiklósi úr volt. Felesége Va-kar leány, kinek családját jól ismertem és aki ké-sőbb oda is jött Lembergbe az urához. Mardiroszfőhadnagy mindent megtett, hogy idegölő mun-kám után, a kiszabott tüzelőanyagból egy kicsitbőven mérve, meleg szoba várjon. Itt kaptam azelső tisztiszolgát is, aki körülöttem tett-vett ésglycerinemet mindennap felkente kezeire. Itt ho-zott össze a véletlen dr. Hetzel Frigyes ezredor-vossal is, aki — Istenem! — ott a segesvári Oberthkórházban, operált édesapámat hónapokig kezelte.Itt találkoztam Gellénfalvi Csitáry Olivér ésGyöngyössy gyógyszerészekkel, kik orosz fogság-ból visszatérve, szolgáltak tovább és akik nagyonsok szívességet tettek nekem. Hadifogoly cserealkalmával, sorsolás útján került haza a két ifjú.

Hálásan emlékezem meg dr. Simon Elemér-ről, a Magyar Vöröskereszt főmegbízottjárói, Da-niel Ferenc őrnagyról és Nyáry Béla országgyű-lési képviselőről.

Ezek az urak a Vöröskereszt szellemében se-gítő kezet nyújtottak nemcsak munkám végzésé-hez, hanem egyéni ügyes-bajos dolgaimban is. Si-mon Elemér óriási hatáskörrel, nemes szívvel, ma-gyar kötelességérzettel sietett segítségemre egészottlétem alatt. Dr. Péterffy Tibor budapesti kli-nikai orvos is jószívvel egyengette nehéz utamat aparancsnokságok útvesztőiben.

E könyv írásánál emlékezetemre, hírlapi cik-

129

keimre és itt-ott megmaradt jegyzeteimre támasz-kodom.

Galiciai magánirataimat szabadságos katonák-tól hazaküldöttem Budapestre Ida nővéremnek,aki időközben visszavergődött Erdélybe, a kira-bolt házba, ahol új életet kezdett. Ebben az újotthonban meg se lehetett melegedni, jött az1918-as második erdélyi szerencsétlenség. Nővé-remnek újból el kellett bujdosnia. Irataim ott ma-radtak és ott is vesztek. Ezért nem tudok megem-lékezni mindenről és mindenkiről, aki érdemesvolt rá. Az idő elvitte emlékemből a neveket, he-lyeket. Bár nem hiszem, de mégis előfordulhatkönyvemben is, hogy valamiben megcsal a vissza-emlékezés. Újságcikkeimből se tudom kiegészí-teni, mert ott a cenzúra törült kegyetlenül. ígymaradtam gyarló emberemlékezetre utalva. Látokarcokat, örökre ide vésve szemem elé. A hangju-kat is tisztán hallom, mégse tudom, kinek az em-léke kísért vissza. Nincs neve. És vannak nevek,melyek visszacsendülnek bennem, beszélni sze-retnék róluk, de csak gyötörnek és nem tudom,melyik harctérhez, milyen eseményekhez tartoz-nak. Oh, nagyon nehéz így. Bocsássatok meg, havalahol tévednék. Ezeket az emlékeket csak aztudná tárgyilagosan elrendezni, aki át nem élte.De akkor nem én írtam volna ezt a könyvet.

Ezeket is el kellett mondanom. Az emberifájdalom mindenütt ugyanaz. Elborít engem is.A hivatalos füzet sablonos rovatait régen átre-pülte lelkem és felöleltem mindazt a tengernyibajt, szenvedést, mely rázúdult az emberiségre^Közvetlen összeköttetésbe lépek otthoni hatósá-gokkal. Nekem egy a munka. De otthon egy köz-vetítéssel kevesebb és ami fő, így gyorsabb a se-gítség. Ami hosszabb eljárást, vagy választ kíván,azt Teleki grófnénak küldöm és összekapcsolomőket, mert én holnap már más területen dolgo-

130

zom. így kerül a grófné közvetlen összekötte-tésbe a betegekkel. Ha idő múltán visszajutot-tam egy-egy előbbi helyre, boldogan mutogattákfel Telekiné leveleit.

Egy poéta lelkű, kedves doktorral találkoztam,akit az általános mozgósításkor láttam utoljára.Valami meghatóan mély, ismeretlen szomorúságrögződött a szemeibe. Szinte fájt szembenéznemvele. Miért, miért? — vallattam és ő röviden szólt:sokat láttam . . .

Hosszú szünet következett, aztán felém for-dult:

— És maga, hogy könyvelte el a háborút? Hi-szen kell, hogy valami önálló nézete legyen er-ről . . .

Hát van. Se nem eredeti, se nem érdekes, deigaznak érzem. A katonát sehogy se tudom em-bernek látni. Abban a pillanatban, amint elindula háborúba: elveszett az egyénisége. Elveszett az,akit ismertünk benne. Testi-lelki mivolta idegenenergiát szolgál. Saját lelke ahelyett a háború lel-két, amelyben nincs semmi emberi, csak akarat-lan, sűrített, nagy szenvedélyek, melyek ráütik amaguk bélyegzőjét mindenre és mindenkire, aholátvonulnak. Más lesz az emberek élete, megvál-tozik a faluk, a városok képe, az emberek er-kölcse. Hát úgy-e, hogy nem mondok semmi újat,eredetit?

Aztán látom a sűrített energiákat oszlani, rit-kulni, egyedekké visszafejlődni. Ez a külső ésbelső munka, ez az átváltozás ott kezdődik, mikora katona visszaalakul emberré: a kórházakban;ahol beteg testük, fáradt lelkük visszakapja ön-tudatát még egyszer.

A kórházakban megszabadulnak a lelkek aháború roppant súlya alól, benső lelki áramlatokindulnak az élet felé ismét.

131

— Volt-e maga nagybeteg? — kérdezte a dok-tor. Érezte-e, hogy milyen finom, milyen jó tudlenni az ember betegségében? Minél nagyobb be-tegség, annál több szépség. Az idegek szinte em-berfölöttien gyengédek. Mintha kinyitott ember-szívek dobognának a kórházi ágyakon.

Súlyos idegbaj. Táncol az ágy is. Különös re-megéssel szól egy kipirult arcú önkéntes.

— Istenem! Miért jött? Hát miért jött?— Hogy meglátogassam . . .— Miért . . . látogat meg?— Mert magyar ... és mert szenved.Felnyög a beteg, arca tűzben ég és valahová

messze néz:— Ugye . . . három év előtt sétált egyszer

Szegeden a Tiszaparton? Valaki mutatta.— Igen . . . csakugyan három év előtt egy új-

ságíró kongresszuson . . .A kezemet megcsókolja. Ahogy lehajlik, úgy

marad a feje. A kezén valami erősen tapadó, hi-deg nedv, átfázom tőle. A hangja elakad, a könnyehull. Ennek a fiúnak a lelke lázas. Valamit álmo-dik .. .

— Eljön-e mégegyszer?— El . . . holnap . . .És megjegyzem a szobaszámot, nehogy vélet-

lenül újra benyissak. Nem tudom miért, úgy ér-zem, hogy jobb, ha nem megyek, de a lehajtottfejét nem felejtem el.

— Mit olvas? — kérdezem az egyik öreget.— Nem olvasok, mert nem tudok ... de csak

forgatom, — mert imádságos könyv és olyanszép ...

Furcsa, tarka kis csomagokat szednek elő apárna alól. A fogukkal kötözik, bogozzák a zseb-kendő végét. Fényképek, levelek és a halál-cédula.Furcsa keveréke életnek, halálnak. Mind elolvas-

132

suk és érzem, könnyebb a lelkük utána, talán azenyém nehezebb.

Szerbek, muszkák, taliánok, németek, osztrá-kok mind felemelik a fejüket. Lesik a szavamat;nem értik, de megérzik, amit mondok. A szemük-ben valami oda dermedt kíváncsiság, valami ha-tárokon átnyúló nagy kérdőjel, hogy hát minketki keres. Senki? És a magyarok arcán valami nai-van büszke kifejezés, valami erősítő lelki frisseb-bülés.

Egy halálsápadt, — dehogy, mit beszélek —hiszen az sárga, de ez az arc itt fehér, olyan fe-hér, mint a patyolatvászon! Rám néz és megije-dek a fekete szemétől.

Ijesztő rövidséggel, halálos rövidséggel mond-ja ezt:

— Levágják a lábamat . . .Ezt a két szót csak az tudja ilyen megdöb-

bentően kimondani, akinek igaza van. És felnyöga beteg:

— Irgalmas Isten, hogy megkönnyebbültem...hiszen itt még senki se vigasztalt engem,..

Ebben a kórházban nem volt egyetlen magyarorvos vagy ápoló se.

Aztán vannak, akiket már nem kell vigasztal-ni. Nevetnek maguktól. Derűsek és gondtalanok.Fegyveres ápoló őrzi a kijáratot. Apró cellákbannagy viták folynak, hogy ki az ellenségünk. Végülmegállapítják, hogy az örmények. Elmebajos osz-tály.

Menjünk tovább.Gyermek fekszik egyik ágyban.— Hogy kerül ez ide?! — kérdezem.— Gyermek?! Hol?! — és felnevet az orvos.

— Hiszen ez katona! Lengyel légionista.— Hány éves?!— Tizenhatodik ... de már két éve harcol.Amott nagyon integetnek, hogy mennék arra

133

felé. Megyek. Emberroncs. Teste nem látszik aseb-kötésektől. Nagy, fehér göngy a feje is. Me-lyik felől van az arca? Valahol beszél . . . Holvan a szeme, orra, füle? Egyik se látszik. Magyarrepülő. Lezuhant a géppel. Száz halált halhatottvolna ő is, mint a társa, de ő felébredt a Feldspi-talban. Iszonyúan össze van törve, de olyan hu-mora van, amilyent megirigyelhetne bárki. Odakell hajolni, mert a száját is lefáslizták, érthetet-lenül és halkan beszél, de örök, kifogyhatatlan hu-morral. Ő mulattatja az egész szobát. Én is régennevettem ilyen jóízűen. Szeretném búcsúzóulamúgy magyarosan megrázni a kezét, de nem le-het, mert az is kötés alatt van.

És ott van egy vak fiú. Született komikus-nak nem lehet derűsebb arca. Ül az ágyban, aszemén örök éjszaka, de a lelkén örök napsugár.

Tréfa és nevetés. Valami benső, tiszta sugárés fény, ahol már elmúlt minden egyéb, csak alélek világít. Nem ismertem ezt a fiút soha, mégisúgy érzem: benső lelki élete akkor kezdődött, mi-kor örökre besötétültek szemei.

Aztán jönnek a járványok. Minden, ami ijesz-tő, borzalmas, iszonyatos és halálos: ott suhan acsataterek tájékán. Nem ismer hazát, nemzetet,országhatárokat, nem ismer ellenséget, se barátot,mert neki nincs lelke, mert ő az anyag, az örökkéélő emberi matéria, mely pusztul, hogy újjászület-hessek.

Messze távol a többitől, ott húzódnak mega járványkórházak. Ti szegények húzódjatok fél-re, mert megfertőz a kezetek érintése és megmér-gez a lehelletetek. És ők félrehúzódnak és én föl-keresem, mert ők a legnagyobb szenvedők és mertemberek.

És mikor a testi szenvedések kitomboltak,mikor a kezek olyan csodásan finomak és puháklesznek és a szemekben annyi a jóság, akkor az

134

ő megtisztult útján megindul a lélek vissza a múlt-ba, az elhagyott életbe, összekötő kapcsot ke-res az élettel.

Ilyenkor egy szó, egy tekintet, talán mindengyógyszernél többet ér.

Ma operáltak egy fiút, akiből hét golyót vet-tek ki. Szívettépően jajgatott. Lehangolt, szomorúvolt az egész szoba. Valahogy az operált szenvedőfiú füle is bevette, hogy valaki olyan van itt, „akimindenkinek elintézi a baját.” Suttogva, jajgatvaodaszólít:

— Nekem is volna egy nagy bajom . . .— Mondja, lelkem . . . Nagyon fáj?— Volhiniában a zugsführer adósom 5 koro-

nával ... ki kéne járni, hogy küldje meg . . .Öt golyó után ez fáj a legjobban. Adok neki

5 koronát. Majd ad az Isten mást helyette, hamár olyan kis hamis volt a zugsführer!

A másik, egy becsületes öreg, kissé bizalmat-lanul, nehezen adja a szót. Aztán mégis közléke-nyebb lesz. írunk ide-oda. Adok egy csomó taná-csot. A végén kihúzza a feje alól a fakó kis tarkahazai zsebkendőt, bogozni kezdi a végét nagy be-csülettel, s azt kérdezi:

— Mivel tartozom? _ _A szívem egy kicsit összeszorul.— Hogy van? — kérdezem.— Megvagyok, — de a földjeim! — vetetle-

nek, műveletlenek . . .Az is érdekes, ahogy egyik-másik parancs-

nokhoz bejutok, s ahogy a katonákkal tárgyalok.Némelyik parancsnok — rendesen alezredes vagyezredes — átnézi az irataimat, aztán nem bánja,csináljak, amit tetszik. Jövök, megyek a szobák-ban, mikor s hol akarok. A másik tízszer is meg-forgatja az írást s kiköti, hogy minden kérdésttudni akar, melyet a katonákhoz intézek. A má-sik kísérő tisztet ad mellém, úgy járom a szoba-

135

kat. A másik napiparancsban adja ki látogatáso-mat s a fenn járó betegek rapportra jönnek hoz-zám. Volt egy lengyel parancsnok, aki azzal kez-dette, hogy zongorához vezetett és maga is fel-kapta hegedűjét. Cigaretta, konyak került elő.Csupa derű és harmónia az egész ember. Zenész,poéta. A kórházban is csupa szeretet, családiasotthonosság.

A kórházakban az ellenséges államok és aszövetségesek katonái nemcsak jól és békesség-ben, de határozottan bajtársi, pajtási viszonybanés szeretetben élnek. Csak egy érdekes kivételthallottam. Az egyik járványkórház orvosa beszél-te, hogy a német katona nem fekszik az orosszalegy szobába. Lármáz, kiabál; ha kell, botránytcsinál, de nem tűri maga mellett az oroszt. Azse érdektelen, hogy a magyarországi oláhsággalcsak tolmácsok útján tudok beszélni. És kik atolmácsok? Az orosz foglyok, a Bukovinában élőmagyarok és lengyelek, akik mind megtanultakmagyarul a háború alatt. Igen: ők a tolmácsaim.Ezzel eleget mondottam. Egy osztrák katona bárudvariasan, de határozottan rendreutasított, hogymár több kórházban látott engem és nem széptőlem, hogy kizárólag a magyarországi betegeketkeresem, hiszen ők is éppen úgy szenvedtek. Ek-kor megmagyaráztam, hogy nem puszta látogatásez, hanem olyan dolgokat intézek, melyek csakmagyar hatóságok körébe tartozhatnak. Mikor eztmegértették, bocsánatot kértek és nagy elismerés-sel voltak küldetésem iránt. Valóságos irigység ülaz arcokon, ha odakerül a dolog, hogy valamelyik-nek fölveszem az adatait. Mint a gyermekek, olya-nok ezek az emberek; úgy kérnek, őket is írnámföl, mindegy, akármit, de írjak róluk is és látom,hogy boldog, ha a nevét felírom.

A múltkor egy öreg török nézett rám meghatószomorúsággal. Odamegyek hozzá. Járványkórház-

136

ban volt, ahol sokáig elfeküsznek a betegek. Szo-batársai mondották, hogy ez az ember hetek ótaegy árva szót se váltott senkivel, csak esténkéntimakönyvéből énekel. Tréfálni akartam a sze-gény öreg Ozmán Mehmettel, s intettem, hogymost ő következik a felírásban. A jó ember nemvette tréfának s annyi bánat volt az arcán, hogymegsajnáltam. Aki akar, az mindenütt tehet va-lamit. Addig okoskodtam, amíg sikerült a követ-kező tolmácsolás: a török mondta egy tatárnak,a tatár egy muszkának, a muszka egy németnek,a német nekem. És boldog volt az öreg, mikorlátta, hogy megértettem. És tudják, mi volt azüzenete feleségéhez, másfélévi távollét után?„Élek!” Üjra biztatni kezdtem, üzenjen már va-lamit; végre így szólt: „Lehet, hogy elesem itt ésmeghalok, de vigyázz: anyánkat és gyermekeinketne sértsd meg.” Úgy meghatott ez a mondás, hogya levél példányát a Vöröskereszt itteni főmegbí-zottja útján elküldettem egy közeli török fő-parancsnokságnak. Újabb rendelet értelmébenugyanis a török tábori posta is életbe lépett s azén törököm örök szépségű, rövid levele az elsőkközött lesz.

Ez is érdekes: Egy betegnek nagy kérése volt.Frigyes főhercegéknek kellene egy levelet írni, denem igen van szép írása senkinek. Rábeszéltem,hogy nem ér semmit, ha más írja, neki kell meg-írnia. Másnapra megírta s arra kért, én adjampostára, mert akkor megkapják. íme, a levél má-solata:

Ti. Czi. Izabele Főherceg őfelsége Pozsony.1917. II. hó 26-ika.

Tisztel cim Nagyméltósága Izabele Főhercegőfelsége! Méj alázatai fordulok Zsámolya aszta-lához beteg ágyamból kérem, hogy egy pár sorírásával megajándékozna. Kívánkoznék az főher-ceg Laki őfelsége saját kórházába jutni Kruzár

137

Ádám Gyári munkás mi után 7 évig voltam hűszolgája csakis azért voltam bátor őfelségéhezszólni.

A kedves levelet elküldöttem a titkári hiva-talnak.

Ez is kitűnő: Egyik szegény betegünk Galíciaegyik kórházából levelet írt haza. Odamegyek, né-zem, így kezdődik: Tudatom, hogy a mai naponMiskolcra kerültem . . . Ugyanis valamelyik fen-nebbi kórházban valaki azt mondotta neki, hogyhazaküldik Magyarországba, és szegény azt hitte,hogy már ott van!

Egy öreg népfölkelő esküdözött, hogy rák vanbenne; érzi, hogy marja, csipi a gyomrát, amiattnem is tud enni, mert rákja van. Hiába magya-ráztam, hogy a ráknak nincs ollója, se lába, éshogy benne nincs rák. Mint főbizonyságot szedteelő kedves felesége levelét, melyben ezerfélebölcs tanács volt. Kívül a boríték hátára ezt írta:U. i. „A rákot a főorvossal kerestesd ki fényesmasinával s nekem is küld el rögtön a képit.”

Messze Csíkországból egy góbé került ideegyik kórházba. Kászonjakabfalváról való LászlóJózsef. Minden szavát meg lehetne örökítenem,micsoda filozófiával beszélt a háborúról. Persze, avége az volt, hogy is mehetne ő haza, aztán úgykedves, naiv bizalmaskodással súgta nekem azöreg:

— Met istálom, ha hazakerülhetnék úgy va-lahogy, olyan szép csíki szőttest küldenék az ál-lomnak!

Papp Bálintnak levele jött Pestről, de nem tud-ják mi van benne, s ki írta. Kérem a levelet. Fel-olvasom s megmagyarázom értelmét és értékét.Álmélkodnak, csodálkoznak. Odasereglenek a nemmagyarok is, a levél kézről-kézre jár. Telekiné ér-dekes, finom vonalú apró írását nem tudták elol-

138

vasni, ott nyugodott a beteg párnája alatt, mintmegfejthetetlen rejtély.

— Hát, hogy is tudtuk volna elolvasni a grófiírást, — sóhajt fel az egyik.

Juhász István, egy kedves, magyar betegemmeghalt. Tüdőlövést kapott szegény. Mindentmegtettem érte, amit lehetett, hallgattam vízióit,láttam felém intő áldó kezét, mikor már szólninem tudott. Elhívtam a feleségét is. Megérkezett.de már akkor eltemettük az urát. A szegény asz-szony hozzám is eljött. Úgy képzelte, valami há-lával tartozik nekem. Tudják, mit tett ez az egy-szerű lelkű, szomorú asszony? Tahitótfaluból hattojást hozott nekem Galíciába és egy darab ott-honi kolbászt és szalonnát. Olyan lélekkel hozta,hogy halálos sértés lett volna, ha el nem fogadom.Ez a magyar asszony, aki hálás és adakozó és adósmaradni nem akar a vélt szívességért.

Szerencsére vidámság is akad. Kissé különöskiejtéssel, de tiszta magyarsággal hívogat valakiés párnája alul húzogat elő egy írást nagy büsz-kén. A házasságlevele. Richter László lembergikereskedő, aki Zalaegerszegen a hadifogolytáborirodájában volt alkalmazva, ottléte alatt megis-merkedett s feleségül vette Farkas Juliannát.Ugyanebben a kórházban példátlan buzgalommalkönyvből tanul magyarul Wagner Richárd dr.bécsi ezredorvos, és roppant szeretetreméltósággaltöri-zúzza a szót, de beszél, hogy öröm hallgatni!Különben is nagyon kedvelik a betegei.

A lembergi Groblewslei gyógyszertárban is ta-láltam magyar patikusra. Mikor a lembergiekenvolt a menekülés sora, Sonnenschein Izsák gyógy-szerész Debrecenbe menekült és Bárány Sándor-nál, mint laboráns dolgozott, onnan Nagybecske-rekre menekült és hibátlanul beszél magyarul s azitt élő magyarok mind az ő patikájába járnak.

A kórházzal szemben van a lengyel invalidu-

139

sok otthona, ahol régi harcok katonái töltik öregnapjaikat. Egy öreg őrnagy szokott sétálni szép-séges leányaival. Mindennap találkoztam velük.Az egyik leány sántítva, bicegve megy fehérhajúatyja mellett. Mikor az orosz uralom alatt megtá-madták a szép, fiatal úrileányt, kivetette magát azemeleti ablakon, úgy menekült előlük, s most szé-pen, csöndesen sétálgat az invalidusok háza előtt.Kérdezem, honnan tudják? A „Schwester úrtól.”Nem fért bennem a kacagás, szívemből nevettemezen az új szón. Az öreg magyarok az ápolót hív-ják „Schwester úrnak.” Úgy-e, kedves?

Sajnos, azt is tapasztaltam, hogy az öregebb,virtuskodó legény-katonák mennyi feleslegesre ta-nítják a diák-katonákat. A koraérettségnek szo-morú időszaka ez itt a harctéren is, talán otthonis. Különösen a lengyelek között lehet olyan gyer-mek-katonákat látni, hogy a szíve összeszorul azembernek, amint utcán, villamoson, kórházbanlátja őket égő szemekkel, vékony kis gyermek-hanggal. De látok sokszor 6—8 éves kis szeren-csétlen gyermekeket, kiket a katonák szállítanakbe a kórházakba s ott feküsznek a harcos vité-zek között. A háború förgetegében valahogy meg-sebesültek szegénykék. Szüleik ki tudja, hol?

Sok nehézséget okoz nekem, hogy a kórházifej cédulákra hibásan írják fel a katonák magyaradatait. Elferdítik a katonák és a városok neveitis. PL Orsova Orizowa lesz. Ebből eredhetnekazok a sajnálatos félreértések, mikor téves halál-jelentések mennek hazafelé. Az is nagy baj, hogya kórházakban sok mindene elvész a katonáknak.Különösen trikóféle, amit távozáskor már nemkap vissza. Ehhez hasonló eseteket mindig beje-lentem a kórházparancsnoknak. Tábori postacso-magjaikat is sokszor üresen kapják, bár a táboriposta példátlan lelkiismeretességét bizonyítja,hogy a harctérről egy ismeretlen katonától kaptam

140

levelet, aki egyik cikkein alatt látta a nevemet ésa 240. postaszámot. Csak így volt címezve a lapés ott kézbesítették nekem, ahol voltam.

Ez is furcsa. A vonatajtó odaütötte egy sze-gény katona fejét s összezúzta. Orrán, szemén, fü-lén vérzett, és jegeszacskó volt rendelve agyára.Ágya mellett állok, nézem szegényt. Dereka meg-törten félregörbülve, feje lesüppedve vérzik. Pró-bálom igazítani a feje alatt. Hát mit csinált a sze-rencsétlen? A jegespárnát dereka alá tette.

— Az Istenért, mit csinál?— Hátha lehúzza a vért a fejemből!Egy szegény, szomorú apára akadtam. Engler

a neve. Ott lakott a pozsonymegyei Modoron. El-temetett mindenkit és otthon hagyta három árvá-ját, 9—11—13 évesek. Rokonai megsütik a kenye-ret, mert arra nincs ereje a kis gazdasszonynak,aki otthon mindenes. Fölveszi a hadisegélyt, be-osztja, vásárol, főz, foltoz, mos, takarít, iskolábajáratja a kisebbet, apjának pénzt spórol és keser-vesen panaszolja, hogy neki nem adnak cukrot.

Némely betegszobában csupa költők, írókvannak. Aztán olvasok leveleket, miket szeretőleányok írnak a távoli kedvesnek, anyák a férj-nek, gyermeknek. Nincsenek idegen szemek elészánva, de csupa költészet mind. Oh, hogy nekemnincs időm ezek összegyűjtésére! Ilyen leveleketnem vált ki többé semmi az emberek lelkéből. Haroppant fáradsággal valaha összeszedték a „Vad-rózsák”-at, most, amikor valóban vadon terem éskaszálni lehetne a magyar nép lelkivirágaiban:nincs hivatva senki arra, hogy megindítson valakités összegyűjtesse, lemásoltassa ezeket a ragyogótiszta népstílusban írott leveleket?

El fognak ezek kallódni. Kinek volna feladataezek összegyűjtése? örök időre szóló, hű tükrelenne a világháború közvetlen átélt, megélt érzé-seinek és a néplélek tengermély szépségének, ami

141

ezekben a levelekben ragyog legszebben. RozsnyayKálmán író és felesége Nil a költő, levélben arrakértek, gyűjtsek sapka plaketteket. Nincs időilyesmire se.

Sokszor próbálom lélektani magyarázatát ke-resni, hogyan szakadt fel az emberek lelkéből eza tengernyi érzés? Én magam is ott Galiciában, atúlhajtott munka ideglázában írtam életemben alegelső verseket. Lehet, hogy bennem nyugodtak,onnan hoztam a bányatelep cserfái alul, de itt pat-tantak virággá. Mint tanulmányi anyagot, szeret-nék beilleszteni néhányat e könyvbe, a történetihűség kedvéért egy betűt se változtatok rajta,még akkor se, ha verstani szempontból nem meg-felelők.

UTOLSÓ LEVÉL.

Idegen országban, egyik Feldspitálban,gránát sebek között egy fiút találtam.Katona zubbonyán vitézségi érem.

Lemberg városában, ott a Feldspitálban,a katona ágyán levelet is láttam.Női írás rajta. Vájjon ki írhatta?

Idegen országban, ott a Feldspitálban,az a kis katona halott volt reggelre.És a lengyel Schwester azt a kis levélkétfinoman, csendesenszíve mellé tette,hogy vele maradjonörökkön örökre ...

142

TITKOS ERŐK.

Mit sok ember kíván,Késő esti órán,Harmatos hajnalon:Kiszáll az ablakon,S betölti a légetDelejes igézet.Ráül az utcákra,Kertekre és fákra,Mohos vén kövekre,Mély medrű vizekre.Nő az ái am erőS amit várunk el jő.Csak sok ember szíveDobbanjon érette.

CSAK TUDNÁM . . .

Oly furcsa az, feküdni betegenS kinézni egy nagy ablaküvegen.Sudár magas fákra, zöldülő akácra,Mely alatt gyermekek kergetőzve, játszvaNem tudnak a Végről.Nem a nagy Egészről,Melynek töredéke minden ember lelke.

Oly furcsa az, hogy a felhők mennekMessze Napkeletnek. Majd ahol aPálma a vízbe himbáljaKarcsú törzse árnyát.Fordítom a párnát . . .Forró most a tolla!Ügy mennék messzire,Csak tudnám hogy hova.

143

A BETEG.

Betegen feküdtem hideg-forró lázban,Furcsa bútorzatúidegen szobában.Lecsukott szemekkel olyan messze láttam.Dobogott a szívem:valamire vártam.Szemem pilláira néhány könnycsepp szaladt,Ott künn egy autó mély zúgással haladt.Vájjon ki ült benne?Mért nézek utána?Vájjon mért a könnyem?Könnyebb úgy a szívem?Vájjon mért a lázam?

Egyedül vagyok egy idegen szobában.

Volt egy kedves ifjú betegem, kiről tudtamaz orvosoktól, hogy pár napon belül meghal.Gyöngyös városból való volt. Éppen akkor égettle ez a szép kis város. Ügy féltettem szegény be-teget, nehogy ezt megtudja. De közben levelet ka-pott hazulról és mindent megírtak. A haldokló fiúkétségbeesetten mutatta nekem a levelet. Mitmondhatnék neki? Próbálom a szót: A város le-égett, de ott volt a király . . . Maguknál is járt...

A fiú arca felragyog. A csodálkozás, a boldog-ság fénye önti el. Két karját kitárva, áhítattal fel-kiált:

— A király!Feje visszaesik a kórház párnáira és a király

nevével ajkán boldogan hal meg a gyöngyösi fiú. Ez is kedves. Valamelyik ágyból kiabál valaki:

— Hé! Hé mágyár!Ez a megtisztelő meghívás csak nekem szól-

144

hat. Oda megyek. Egy szegény orosz, aki Magyar-országon volt fogoly és keserves magyarsággalüzen valamit általam orosz hazájába.

Lehet gondolkozni ezen is:Öreg magyarom bemondja adatait. Felsorolja

a marháit, házát, földjét, holdjait. Elég sok dol-got ad rendezni a zavaros adatokat. Mikor távo-zom a betegszobából, az öreg utánam somfordálés ahol senkise hallja, azt mondja: tessék kihúzniaz adatokat mind. Nincsen nekem semmim, csakazért mondottam, hogy becsületem legyen a töb-biek előtt.

Kedves jelenet az is, mikor egy enyedi oláhkatona malacot ígér, ha felmentetem.

Nagyon megható a munkám a Citadellábanés a gyűjtőállomásokon, honnan katonáink afrontra indulnak. Kár lenne elhallgatnom egy mu-latságos esetet. Lembergben egyik laboratóriumivizsgálathoz tetű kellett volna. Képzeljék, seholsetaláltak. Az orvos telefonált valahová, hogy azon-nal küldjenek 200 darabot. Az illető parancsnoktudott-e szállítani, avagy nem, azt én se tudom, deaz esetből komoly sérelem lett, majdnem lovagiasügy. A felek nehezen csendesedtek le.

Súlyos panaszt kell szóvátennem a katonák ré-széről. Ez pedig a hadisegély ügy. Ez adta a leg-több dolgot nekem is.

Én nem egy katonával beszéltem, hanem né-hány ezerrel, külön egyenként, nem sietve, nemfelületesen, mert súlyt helyezek arra, hogy a be-teg, vagy frontra induló katona kibeszélje magáts lelke megkönnyebbüljön. Az a katona nem tud-ja, mit beszéltem a másikkal, összevetem a vidé-ket, a családok igényét, gazdasági viszonyait,gyermekek számát, életkorát és minden elképzel-hető adatot, de éppen ezek alapján, megdöbbentő,érthetetlen ellentéteket látok a hadisegélyek kö-rül. A katonáknak nemcsak a teste beteg, de lel-

145

kileg is föl vannak zavarva, elérzékenyedve. Tes-sék elképzelni, mikor kínosan hosszú éjszakákons nappalokon, ahol tehetetlenül, mozdulatlanul fe-küsznek, egyéb dolguk nincs, mint hazagondolni segymással elbeszélgetni, micsoda lelkiizgalmak ál-lanak elő, mikor sorban összehasonlítják a kapotthadisegélyeket!

Emberséges utasítások voltak katonáéknál isarra, hogy panaszaikat jelentsék a feljebbvalók-nak. Sokszor találtam nemeslelkű tisztekre, kikvalóban nagy szeretettel karolták fel a katonákcsaládi ügyeit. Mégis azt mondhatom, a lelkük fé-lig zárva maradt, mert a tisztekben mindig a fel-jebbvalót látták, féltek is, szégyenkeztek is előtte.De a hazulról jött magyar nő előtt könnyekig fel-tárult meggyötört emberi lelkük.

Nem is próbálom felsorolni annak a tömér-dek kórháznak nevét, melyet Lembergben fel-váltva látogattam.

Itt-ott neveket jegyeztem fel, hol és miért —nem tudom: Dr. Csordás, a budapesti fertőtlenítőintézet aligazgatója . . . Edelsheim Gyulay . . .Gonda ... Sepsiszentgyörgyről Nagy György erdő-tanácsos fia. A „Vereinsreservespitál des Rothen-kreuzes in Lemberg”-ben dr. Vajda hadnagy, bu-dapesti ügyvéd kalauzolt. Ott találtam PercsichKálmán szabadkai banktisztviselőt, Gere Mihályta veszprémi Enyingről, Lang r. k. tábori lelkésztRozsnyóról. És a tisztipavillonban halálos bete-gen feküdt Visy főispán fia Pécsről. Két szomorúúrihölgy virraszt a beteg mellett. Az édesanya ésaz édes testvér. Csendesen tovább megyek ... Akedves ifjú meg is halt.

Oh, milyen jó, hogy az ember olyan felelős-ség nélkül tud beszélni! Ha minden szónak át-éreznők valódi súlyát, értelmét: sokszor torkun-kon akadna a szó. Vannak események és lelkiálla-potok, mikor a milliószor kimondott egyszerű sza-

146

vak egyszerre új értelmet nyernek. Mintha meg-nyílna a lélek a befogadására. „Nincs” — hány-szor ejtették ki már ezt a szót kedves bánattal,vagy haraggal, vagy kedveskedve, hadarva, tréfá-san? Én elmondok egy példát és el ne felejtsé-tek soha, mi az a „nincs.”

A Feldspitalban azt mondta a doktor:— Van egy súlyos, nagybeteg magyarunk, fel-

hívom rá külön a figyelmét.Ha fel nem hívta volna, akkor is megállott

volna mellette a szívem dobogása. Harmincéves,fiatal férfi. Hogy is tud ilyen átvilágítón, megdi-csőülten szelid lenni egy férfi-arc?! Mint kétnagy szomorú feketeség, olyan volt a szeme. Va-lahogy a haldokló gyermekre emlékeztetett. Oh,dehogy is, ennyi fájdalom csak férfi-arcon lehet.Az orvos megmondotta nekem, hogy le fogjákvágni a lábát. Talán itt, a Feldspitalban, talán aHinterlandban. Nyolcszor operálták már. A lábaifel voltak kötözve valahová a levegőbe és a fur-csa testtartás olyan szívbemarkoló volt a fájdal-mas szomorú arc mellett. Vigasztaltam, simogat-tam a homlokát, Ígértem, hogy hazavisszük. Márnem őt vigasztaltam, hanem saját magamat. Ha-zajöttem, de napokig üldözött két fájdalmas, fe-kete szeme. Aztán más kórházak következtek.Napról-napra új szomorúságok feküdtek a szí-vemre. Új fekete szemek, új arcok és már nem isfértek a szívemben.

Egyszer aztán visszamentem abba a kórház-ba. Rám nézett. Már nem látszott szomorúság azarcán. Valamilyen kifejezést csak az arcizmokidéznek elő, de ezen az arcon már nem volt izom,sem puhaság, csak a fejnek csontos váza, a te-tején haj s az arccsontok bőrrel bevonva. Magaa csontváz, minden fájdalom nélkül; hanem aszeme irtózatosan fekete és mély lett. Éreztem,hogy reszketek és olyan nagyon megszenvedem

147

e perceket, mikor el kell lepleznem saját szomo-rúságomat. Fölibe akartam hajolni, hogy szóljak,de jaj, milyen volt az arca közelről! A csontokaz arcán szinte szétkapcsolódtak valami irtózatoserővel, a fogai, mintha lisztté morzsolódtak volnaa görcstől s mikor szétpattanni látszott az egészcsontszerkezet, valami bűvösen kínos torzulattalkiszakadt a szó, az egyetlen, az örökre felejthe-tetlen, örökfájdalom szó:

— Már nincs!...Akkor tanultam meg, mit tesz ez a szó:

nincs.A háborús kórházak között nagy jelentősége

van a szemkórházaknak. Lembergben felkeres-tem Honig Adolf dr. ezredorvos, budapesti szem-gyógyászt, aki szíves volt háborús tapasztalatai-ról beszámolni nagyjában. Ugyanebben a kór-házban egy értékes, rokonszenves magyar lány:dr. Spotkowszky Irén az „Oberin”.

Arról már nem is szólok, hogy egy-egy ilyenharctéri szemkórház hogy van felszerelve. Egybizonyos, hogy erre szükség is van. A szem, azemberi test legérzékenyebb része s a legcseké-lyebb sérülésnél is megszűnik a katona használ-hatósága. Hiszen a lövészárokharcban a fej, s ígya szem van a legnagyobb veszélyben. Aztán aza sok maró, szúró, robbanó akna, drót, gránát,bomba, gáz, láng, tűz, fény, hideg, meleg! Inkábbazon kell csodálkoznunk, hogy még épszemű em-berek is vannak. A németek tették az első lé-pést, hogy a Kriegslazarettek keretében, ott rög-tön a harcvonal mellett létesítsenek szemállomá-sokat. És ma már mindenütt vannak ilyenek, aholszakorvosok fogadják a beteget.

A hadseregek egészségügyi vezetősége gon-doskodott arról, hogy lehetőleg mindenfajta be-tegséget ott rögtön szakszerű kezelés alá lehes-

148

sen venni. Ezek a kórházak aztán a hadseregekmozgását követve helyezkednek el.

Lembergben az Ukraida-rend épületében vana II. hadsereg szemkórháza, olyan felszerelésével,ahol luxus nincs, de ami szükséges, az mindenmegvan. A felszereléshez különböző klinikák ésmagánorvosok is felajánlották eszközeiket. Majd-nem a csodával határos tünet, hogy a szemevna-gát vesztett katona lelkiállapota sohasem oly le-hangoló, mint várni lehetne.

Gyakoribb eset, hogy a lövedék a koponya-vagy arccsontokat éri közvetlenül és a közéesőszövet vezeti az ütést a szemgolyóhoz.

A szemgolyó elveszítése mindig fájdalmaslelkileg. De maga a műtét, a mai technikai eljá-rás mellett, majdnem fájdalom nélkül való.Ugyanis egy erre a célra görbült platinatűvel aszemgolyó mögé, a szemüregbe fecskendezik azérzéstelenítő folyadékot s ez egymagában elég,általános narkózisra csak kivételes esetekben vanszükség. A háborús szembetegségeknek felét leg-többször már hazulról magával viszi a beteg s aporos, piszkos, rendetlen katonaélet hamarosanmegnöveli a bajt. Mi laikusok nem igen tudjukazt se, hogy a trachoma csak addig fertőz, amígváladékot termel, ez pedig gondos kezelés mel-lett 4—6 hét alatt megszűnik. Trachomas bete-get nem küldenek mögöttes országrészekbe. Vanegy súlyosabb szembaj is, mely egy másik beteg-ségnek következménye. Ezeket állandó ellenőr-zés alatt tartják és éjjelre hermetikusan záródóvédő-kötést kapnak. Különben a szembajos kato-nák a harctéren is a bajuknak megfelelő, könnyűszolgálatra vannak beosztva. Hiszen különféleszembajokkal otthon zavartalanul végezték mun-káikat, — miért ne végezhetnék azt itt is?

A háborús hatások még ki nem fejtett rej-telmei mindig hoznak valami újat az orvosok

149

elé. Mint ilyen jelent meg az összes harcoló né-peknél az orvosi nyelven hemeralopiának neve-zett baj, mely néha tömegesen lép fel a katonákközött. Ezen a néven egy veleszületett szembajtis ismer az orvosi tudomány, de itt most egy ah-hoz hasonló, tisztán háborús tünetről van szó.Tulajdonképp: szürkületi vakság, mely főként atéli és tavaszi hónapokban lép fel.

A balkáni háborúban a török katonák közturalkodott. A katona azzal a panasszal megy or-vosához, hogy naplemente után nem lát, csetlik -botlik szünet nélkül. A betegség néhány nap alattfejlődik ki és semmi szervi változást nem tudtakmegállapítani az orvosok. Kezdetben szimulánstkerestek benne, de a német orvosok szerint hi-telt érdemlő fontos tünet. Részben a szemekmegerőltetéséből ered, részben Tendetlen és egy-oldalú étkezésből és a háború nagy fáradalmaifolytán beállott anyagcsere-megbetegedésből. Oly-kor többször is visszakapják a bajt.

Néha oly szerencsétlenül sebesül meg a ka-tona, hogy nemcsak szeme, hanem teste más ré-sze is, feje stb. veszedelemben van s tulajdon-képp el se lehet dönteni, melyik kórházba il-letékes a beteg, mert többféle kezelést igényel.Ilyen esetekre is megvan az intézkedés.

Azt hiszem, minden ember életében vannakidőszakok, mikor úgy érzi, mintha régen eltűntdolgok, régi események, feledésbe ment érzésekismétlődnének az életében. Valahonnan, a nagylélekraktárból előkerülnek s megéljük újra.

Aztán vannak időszakok, mikor azt érezzük,mintha ott belül valami újra kezdődnék; minthaúj látások, új érzések sodródnának elő s a követ-kező pillanatban egészen mást cselekszünk, mintamit előbb akartunk, anélkül, hogy a benső meg-változásnak lélektani magyarázatát önmagunk-nak is megfejthetnők.

150

Mindig szerettem az emberi lélek mélyénvizsgálódni. Mennyi alkalmam van arra most,amikor lélektől lélekhez megyek. Sokan elbúcsúz-nak itt az élettől s ahogy állok a betegek ágyamellett s nézem az elpihent, vagy szenvedéstőltorzult arcokat, súlyos, nehéz kérdések ülepsze-nek lelkemre: mi az hát, hogy utolsó óra? Értsé-tek meg jól: utolsó óra.

Ahogy itt járom a tábori kórházakat, sok-szor gondolok az ember utolsó órájára és azt hi-szem, mégis él a vágy a lélek mélyén; letisz-tázni mindent, kibékülni mindennel.

Belépek egy Feldspitálba.—— Van-e itt magyar beteg? — kérdezem.A kórházak csendjében van valami szívbe

markoló beszédesség.— Van-e itt magyar? — kérdezem ismét, de

a fejek kábultak, a lélek zsibbadt, senkise felel,mind azt hiszi, a másikat illeti a kérdés.

— Van, igenis van! — kiáltja valaki. Micsodalovagiatlanság, hát miért nem feleltek! Hamar idea köpönyegemet... és felpattan az ágyból és ide-oda szalad:

— Ez is magyar, az is magyar, mutogatjaőket buzgalommal és ismételten bocsánatot kértársai „lovagiatlanságáért.” Másodszor mondjaezt a szót pár perc alatt s ez elég arra, hogy fi-gyelmes legyek, de úgy teszek, mintha nem tö-rődnék vele, megyek sorba az ágyakhoz s elbe-szélgetünk. Kísér mindenüvé, s látom, hogy fi-gyel.

— Takarózz be... súgja az egyiknek, de lá-tom, hogy kilesi a pillanatot, hogy olyankormondja, mikor én is észreveszem, hogy ő figyel-mezteti erre. A jobb érzésnek és a csiszolatlan-ságnak furcsa keverékét láttam ebben s az ő in-telligenciájához mérten én is tudomást vettemfigyelmességéről és feléje bólintottam. Láttam,

151

hogy örül. Apró jelek, ami mellett meg kell álla-nom.

Egyszer megszólít:— Nagysád, jószívű úgy-e?— Nem tudom, mit ért ez alatt, — de ha má-

sokért tennem kell valamit, mindig megtettem.Szóból szó jött.

— Én bűnös, rossz ember vagyok... nemérdemlem, hogy meghallgasson.

Láttam már, hogy csak a formát, a bevezetéstkeresi és segítettem neki azt leküzdeni. A gyer-mekkorán kezdette, hogy mennyit szervedéit,mert az apja mindig verte az anyját s neki néz-nie kellett. Már akkor sokszor gondolt arra, miértkell ezt neki néznie, gondolt rá, de hát gyermekvolt s nem üthetett vissza. Ebből a gyermekkoriszenvedésből indult ki egy ember élettragédiája.Két embert ölt meg és kilenc évet töltött fegy-házban.

— Leszolgáltam a büntetést becsülettel, mostharcolok a hazámért, sebesült vagyok, de job-ban leszek s újra visszamegyek.

— Hány éves?— Harminckettő.— Foglalkozása?— Minden voltam én, kocsis, asztalos, mint

aféle rossz fiú, kinek nincs otthon maradása, desok szép könyvet olvastam, azt már szerettem.

Véletlen események sodorják az embert olyutakra, ahol pusztán a műveltségi foktól függ,vájjon lovag, vagy gyilkos lesz-e az illető.

— Hogy történt, — kérdezem.Egyszerűen, röviden mondotta el, mint olyan

dolgot szokás, amelyben nincs semmi problema-tikus.

— Hát bálban voltunk... Egy leány s egylegény táncolt és én néztem. Ekkor odament va-laki, szétlökdöste őket és azt mondta:

152

— Elébb fizess a cigánynak! — Hát ezen a bru-talitáson roppantul felmérgelődtem! Hogy lehetilyet tenni!? Szóváltás került ebből és engem tá-madott meg az illető. Én kerültem bajba s félővolt, hogy legyőznek, de bíztam a táncos-pár „lo-vagiasságában”, hogy segítségemre jönnek, hiszenmiattuk kerültem bajba. Mikor körülnéztem utá-nuk, látom, hogy fut, menekül, otthagy engemférfiatlanul, gyáván, nyomorultul. Hát ez férfi?Azért is megmutatom, milyen egy igazi férfi! —és halva maradt az ellenfelem... — Érti, Nagy-sád, hát érti, hogy miért történt?

A magyar katonák körénk csoportosulnak.Feszülten figyel -mindenki s látszik, hogy végiggondolják lépésről-lépésre. A hős folytatja:

— Nem tudom én, minek minősítették azurak eljárásomat, de hat esztendőt kaptam értes kettétörték az életemet. Aztán jól viseltem ma-gamat a fegyházban s a hátralévő tizennyolc hó-napra feltételesen szabadságra engedtek. Ekkormentem kocsisnak. Otthon eltörtem az ostor nye-lét s úgy hajtottam, nehogy szerencsétlenül üs-sek valakire. Csak kacagtak a kollégáim, de éntudtam, miért teszem. A bicskának is letörtem ahegyét. Mindennap arra gondoltam, nincs-e ná-lad valami, amivel másnak árthatsz? Egyszer ce-mentet fuvaroztunk egy építéshez. Könnyű zsá-kok voltak, félkézzel lehajigálhattuk volna, deegyezség volt, hogy senkise adja le, hordassa lea vállalkozó az embereivel. Ültünk ott, mint aki-nek semmi dolga. Ekkor kijött a vállalkozó s ne-kem támadt, hogy így megúgy, mi is lerakhat-tuk volna a zsákot. Igaza volt, szegy eltem is, deha én egyedül leadom, a többiek este az istálló-ban ellássák a dolgomat. Aztán valami tót nap-számosok leszedték a zsákot s az egyik kocsisúgy vetette oda, hogy tán le is törte a tót válláts mikor az panaszt tett ezért, pofon ütötte,

153

— Milyen nagy dolog pofon ütni egy rongyostót napszámost! Miért nem ütsz pofon mást, akilegalább olyan erős, mint te? — Erre nekem esetts azt kiáltotta:

— Te tanítasz engem, tömlöc-töltelék? —Meg-szédültem a kocsi tetején: hát tudják? Szerettemvolna neki ugrani, de összeszedtem magamat.Pont két hét hiányzott a feltételes tizennyolc hó-napból ... Isten, most segíts. Fogtam a gyeplőt selhajtottam. Utánam ordított:

— Elfutni tudsz, úgy-e? — de még találko-zunk. Akkor láttam először azt a kocsist, mertnem egy gazdánál laktunk. Még aznap délután is-mét elém került. Fenn ültem a bakon s ő előt-tem állott a földön. Kivett a zsebéből két barac-kot.

— Egyél! Ne haragudj...Jól ismertem a kocsistempót. Ha nem foga-

dom el, azt mondja: én truccoltam. Ha elfoga-dom, leköp s azt mondja:

— Kell az ingyen, úgy-e? Csendesen odaszól-tam:

— Eredj innen... — Hogy kezdődött, hogynem, odarúgtam a lábamat, elszédült. Egyszerreelöntött a forróság: vigyázz! — két hét van hát-ra csak... Láttam, hogy tántorog s iszonyú dühfogott el, hát miattad szegtem meg a fogadalmat?— és mégegyet rúgtam rajta. Elesett. Tudtam,hogy vége mindennek. Úgy szégyeltem magamaz intézeti igazgató uraktól, a tisztelendő urak-tól, hogy fogom én ezt nekik ismét elmondani?— Nohát ha vissza kell mennem a fegyházba, nelegyen hiába! — erre eszem nélkül rúgni kezdet-tem. Aztán rendőrök jöttek, őt is elvitték, en-gem is, de láttam, ahogy vitték, húzták, a fejeverte a járdát. Vájjon meghalt-e? — gondoltam.Bélrepedést kapott. Megöltem a második embertis. Nagysád! Hát ez gyilkosság volt? Hiszen én

154

azelőtt nem ismertem azt az embert! Hiszen énnem vettem el a pénzét! Hát ismét elítéltek azurak s a két emberért kilenc hosszú esztendőttöltöttem. Kitelt a büntetés.

Ahogy beszél, valami nehézség ül a levegő-ben, s érzem, hogy megfekszi a kedélyeket. A be-teg tovább beszél:

— Lehet, hogy eltalál egy golyó, — de addigszeretnék valamit. Őszintén beszélek. Ahogy ki-kerültem, megismertem egy leányt. Megvallom,rosszra gondoltam s próbálkoztam, de hiába, ak-kor azt gondoltam: elég már a rosszból. Azt isláttam, hű a gazdájához. Hát megszerettem s őis engem. Ismeri az életemet, elmondottam neki,s azt mondotta, ha kar nélkül, láb nélkül jövökhaza, akkor is ápolni fog. Feleségül akarom ven-ni ezt a leányt. Egy zugsführer azt mondotta, is-meri s tudja róla, hogy egy nyolckilós libát lo-pott. Hát miért lopott volna ő egy nyolckilós li-bát? S ha csakugyan lopott, hát olyan nagy bajaz? Azt is mondotta a zugsführer, hogy tudja,gyermeke volt a leánynak. Volt? Hát az baj?Azért nő, hogy legyen. Aztán én se vagyok hibanélkül. Sokat szenvedtem, sokat átéltem s most acsendes békére vágyom. Ha valaha jót tettek va-lakivel, segítsenek rajtam ...

A Feldspitalban így beszélt a bűneitől meg-tisztult ember. Nagy csendesség támadt utána.Mindenki gondolkozik valamin... És ebben a fe-szült csendben egyszer csak megszólal a fegyenc:

— Aztán kimenőt kérek, elmegyünk kettenés veszek pár szép képeslapot emlékül, amiértsegített rajtam. — Ez volt az első katona, akit hadi-házasság alapján összeadtunk és aki bűneitőlmegtisztult derék katonája lett a hadseregnek.

155

Most egy kicsit hagyjuk a kórházakat. Sétál-junk egyet Lemberg városában és nézzük megnevezetességeit. Keresem a Báthory emlékeket ésha otthon akarom képzelni magamat a Báthoryutcában sétálok. Az utcákon gyakori látvány amatyó asszonyok csoportja. Hogy vergődnek felide, ahová én iratokkal is alig jutottam el?! A né-met katonák nagyon vásárolnak. Érdemes meg-említeni a galíciai havat is. Nem olvad, nem sá-roz, nem lucsog, hanem félméter magasságban ká-saszerűen porlik. Ember és állat túrja, gyűri, gyö-möszöli és holtra fárad, amíg egy utcán végig tör-tet.

Verset is írtam erről a hóról. Az UkrajnisHotel ablakából lenéztem az utcára.

KÖNYV A VERANDÁN.

Idegen országban különös reggel van.Asszonyok, leányok: mennek valahova.Hideg hópelyhekből van az utcák pora.Asszonyok, leányok..! Leány vagyok én is...De vájjon, — Istenem! — eljutok-e oda,ahol valaki vár? — ahol mindig van nyárs valaki csöndesen olvas egyvirágos verandán, vasárnap délután.Talán esküvőkről, talán temetőkről,idegen országban ismeretlen lányról,aki sír estenként s könnyei egyenkéntpárnáira hullnak.

Ebben az országban különös az este.nagyobbak az árnyak.Sok a sír a mezőn:hollók, varjak szállnak.Istenem! — ha tudnám,hogy valahol várnak:

156

Könnytelen szemekkelmondanék búcsút azöld hotelszobának s könyveket olvasnék,virágos verandán, vasárnap délután.

Lwow, magyarul: Lemberg. Őseink Ilvónakmondották. Sohase tudtam megbarátkozni a gon-dolattal, hogy egy-egy város nevét minden nem-zet a saját nyelvtörvényeihez idomítsa. Azt tarta-nám helyesnek, ha a helységneveket eredetibenmondanák mindenütt; néha az ember alig tud ki-okosodni, hogy melyik városról is van szó.

Ez a szó: Lwow, oroszlánt jelent és az elnevezés szorosan hozzátartozik Lemberg történe-téhez. Weinberger Philipp katonatiszt, egy szüle-tett lengyel a kalauzom, aki mindenesetre ismerivárosa történetét s aki oly szíves, hogy minden-felé elvezet engem és tolmácsomat.

A várost egy ukrajnai fejedelem alapította.Neve: Lwow\ Innen kapta a nevét s az öregRyneken, a városház előtti hatalmas térségen,nagy kő-oroszlánok nyugosznak s kemény kar-maik között őrzik az ukrajnai alapító fejedelems egyúttal tehát a város címerét.

A városnak vannak egészen új részei, hatal-mas arányú palotái és középületei és vannak múltszázadokra emlékeztető ódon, keskeny utcái.Lemberget bátran lehetne a parkok városánaknevezni. Egyik a másikat éri és egyik szebb ésnagyobb a másiknál. Különben a régi városrészeksajátságos stílusban épültek. Csupa kis köröketalkotnak az utcák s térkép nélkül az idegen újrameg újra oda ér vissza, ahonnan elindult; a kiskörökből alig tud kikászolódni.

Lwow régi törvényei közé tartozott, hogyegyszerű polgár: szélességben három utcai ablak-kal építkezhetett csak. Több emeletnyi magas, de

157

három ablaknál sohasem szélesebbek ezek a há-zak s ez az egyöntetű sablon régi világra, máserkölcsökre emlékeztet s visszavezet a múltba.Ha egy nagyobb homlokzatú, többablakos házmegtöri a vén Rynek százados hangulatát: ottbüszke, gőgös lengyel nemes építkezett, kinektekintélyét, hatalmát ily módon is emelte a tör-vény. Különben a háború sok magyaros vonásthozott Lembergbe. Magyar újságokat árulnak sa lengyel rutén gyerek furcsa kiejtéssel kiáltja anevét. A „kinó” plakátja olykor piros-fehér-zöldsávos papír. A kirakatban magyar nemzetiszínűszalag. És — Istenem, ez jellemző! — a korcsmákajtóin a bor: piros táblán, a sör: fehéren, a pá-linka, zöld mezőben csalogatja befelé a magyarvitézt.

Bútorkölcsönző intézetek vannak itt, ahol da-rabszámra, alku szerint bérelik a bútort s ígymindenki olyan otthont rendez be magának, ami-lyent szeret s amennyi a pénze.

Az én kísérő lengyel tisztem elvezet SzobieszkiJános király házába. Hirtelen minden bűnömeszembe jutott s bánom, hogy a történelem órá-ról megszöktem annak idején. Keveset tudtamSzobieszki János lengyel királyról, kinek palotájátmost revonálják, mesteremberek sürögnek-forog-nek a furcsa szobákban. A palota nemzeti mú-zeum lesz s vissza fogják állítani úgy, amint III.János király lakott benne.

A városi múzeumban megismerkedtem MariaDulebianke lengyel festőnővel és írónővel, aki egyfeminista kongresszuson is részt vett Budapesten.

Van néhány érdekes régi templom. Néme-lyik roskadoz az aranypompától. Fenn a magas-ban régi híres képek szent homályba veszve s aszentek szobrai lábánál levágott török fejek;amott egy falba ékelt emléktábla, melyen az ol-vasható lengyel nyelven, hogy itt, ezen a helyen

158

szokott ülni ez meg ez a lengyel nemes. A temp-lomot olykor régi kőfalak övezik és a bejáratelőtt gyászjelentések vannak felragasztva s aFranciskánusok ódon temploma udvarán régi mívűkeresztelő kút áll.

A Karola Ludvica Lemberg főútja. Itt hullám-zik a korzó. Csupa katona! Apró incselkedések,nevetés, kardcsörtetés és nem tudja az idegen,hogy a híres Karola Ludvica alatt egy fürgevizűfolyó van eltemetve. Eddig a folyóig terjedt arégi Lwow, melynek természetszerűleg fejlődniekellett, s így 1812-ben befödték a folyó medrét,parkot, fasorokat varázsoltak oda, hol pár évti-zed előtt még büszke nemesek vadkacsáztak. Afolyó vize valahol túl a városon szabadul ki mo-dern börtönéből.

Az utcán svéd tiszteket láttam. Biztosan ottlaknak a Hotel Georgban. Itt lakott az orosz cáris, mikor eljött, hogy megnézze új országát, Ga-líciát!

Lemberg egyik nevezetessége — s igazán cso-dálatos, hogy az oroszok épen hagyták Mickieviczköltő szobrát. Itt, ennél a szobornál van a len-gyel ifjúság gyülekező helye. Körülbelül az a je-lentősége, mint nálunk a Petőfi-szobornak. Itt lel-kesednek, itt tüntetnek s nemzeti érzéseiknekszimbóluma Mickievicz költő szobra. Ott szoron-gok május 3-án én is a tömegben.

Szép nagy város Lemberg, de úgy látszik,elég kicsiny arra, hogy egy héten csak egy fél nőinap van a gőzfürdőben. Fáradt utasnak jól esik agőzfürdőzés, hát elmentem én is. Előre figyelmez-tettek, hogy legalább öt vaggon asszonynép leszott. Így határozták meg; öt vaggon asszony. Ésvolt. Ötéves gyerektől, matrónáig és fürdőruhátegy se viselt; de némelyik ott lógatta a kezében,kolbászformára összecsavarva. Kisodorták, beso-dorták, újra kezdették s eltelt a délután. Svédor-

159

szágban se ismerik a fürdőruharendszert, de nemis lógatják a kezükben. Vagy, vagy! A gőzterem-ben a fal mellett kádak vannak, melyet — mivelfürdőasszony csak a búcsúzónál látható — ki-kimaga merít meg vízzel és a tüzes, forró kőkemen-cébe maguk a fürdőzők öntik be a hideg vizet ésa gőz elől sikoltva szaladnak tova.

Lembergben ért az orosz vízkereszt. Lengyeltiszt ismerősöm figyelmeztet, hogy nézzem mega Jordán-kuti szertartást. — Reggel ott voltam. ARyneket körülzárta a katonaság; szent Jordánhoznem lehetett közeledni. Egy gondolat s már fennvoltam a magistrátusnál. Udvariasan vezettek egyablakhoz, honnan pompásan láttam mindent. Míga tömeget rendezik odalenn, kellemesen csevegegy lengyel hivatalnoknő. Elmondja, hogy két-száz hölgy dolgozik a városházán. Hadiözve-gyek és árvák, kiket főként liszt, cukor, kenyér-jegy stb. osztályokon alkalmaztak. De akár itt,akár ott dolgoznak: egyik kezükben a toll, má-sikban a cigaretta. Anélkül se nem dolgozik, senem cseveg a lengyel nő. Pár percig állhattunk azablaknál, már is hozták a párolgó forró teát s amásoló, gépíró kisasszonyok cigarettázva, teázvacsevegtek és egészen elképedtek a meglepetéstől,mikor mondottam, hogy nem cigarettázom.

Az ablakból kitűnően láttam mindent. Csi-korgó hideg volt, s az ezrekre menő tömeg mindféllábon ugrált. Katonák is, civilek is, urak is,hölgyek is. Jön a papság. Megszűnik a tánc, azugrálás. A kút mellett mindjárt a tisztikar. Fe-szes állásban mind. Elől jön a püspök. Utána há-rom lilasüveges főpap, aztán hosszú sorban,aranysárga roskadozó miseruhában 32 pap; azokután párosan 24 feketeruhás, feketesüveges, 50—55orosz pap komoly méltósággal. A dalárdák síró,vontatott dallamára néhány ezer ember térdel,hajlong. Erő, összetartás van ezekben a ritmikus

160

mozdulatokban. Nem értem, de megérzem s hosz-szasan elnézem a színpompás idegen ünnepet,amint az embertömeg fölött, a vén Ryneken, SzentJordán kútja fölött, kiemelkedik az orosz kettőskereszt, amely ezt a népet ilyen fanatikusan ösz-szetartja.

Szomorú híreket is hallok a lakosság köré-ben is, a katonák körében is. El se lehet válasz-tani egymástól. Egyik a másikért van. Az erkölcsizüllés oly mérveket öltött Lembergben, hogy aztleírni nem lehet. Minden világváros éjjeli életéttúlhaladják azok az utcai jelenetek, melyek előlnem lehet behunyni a szemet. Gyermekek kerül-nek embervásárra.

Lembergben a kávéházak mind emeleten van-nak. Oda is felkerül a bűn. Sütemény elég van, dekenyér semmi pénzért nincs.

Furcsa érzés az, amikor az ember olyan tár-saságban, vagy olyan nép között él, melynek nyel-vét nem érti. És éppen mert nem értem, gyak-ran megyek olyan helyre, ahol lengyelül beszél-nek. Egyszer Krisztiániában elmentem egy temp-lomba, ahol norvég nyelven prédikált a pap. A„Tenger temploma” volt. Tengerésztisztekkel volttele és matrózokkal. Megfeszített érzéssel figyel-tem a norvég szavak zenéjét s meg voltam győ-ződve, hogy mind megértettem.

Valahogy így vagyok Lembergben is. Akár-hová mentem, utcán, boltban, villanyoson, kór-házban, mindenütt mindenki így szólott:

— Prose, Pani.Éjszaka is hallottam félálomban: prose, pani...

prose, pani.Most már megnyugodtam, azt jelenti: kérem,

kisasszony.Van két magyar tisztem. Csitáry és Gyön-

gyössy.

161

— Prose, Pani — szólott az egyik — akarvalami eredeti dolgot?

— Már hogyne!— Menjünk el a zsidószínházba.Erre a szóra figyelmes lettem.. Lembergben

a zsidóság nem vallás, nem felekezet, hanem erős,egységes faj, külön törekvésekkel, külön kultúrá-val, melyet erősségének és jogosságának tudatá-ban odáig fejlesztett, hogy külön zsidószínházattart fenn. Ezen keresztül szolgálja céljait.

A Karola Ludvica-korzóról nyílik a Jagiel-lonska-utca. Itt van a zsidószínház. Telt ház. Akülső függönyön régi bibliai képek. Salamon ki-rály udvara. Sába királynő érkezése keleti pom-pában és ragyogásban.

Furcsa és idegen minden. Egy kicsit templom-szerű, egy kicsit komédiaszerű. A darab címe:Blümale. Históriai operett, négy felvonásban.

A függöny felgördül. Zsidó esküvő van s arabbi énekelve imádkozik. A hang, a rithmus is-merős, így énekel minden rabbi. Az esküvői népcsupa kaftános, pajeszos, kalapos zsidó.

Aztán jön a másik rész. Lengyel nemesek.Ha nem volna oda írva lengyel: szentül hinném,hogy magyar nemesek. Az a ruha, az az arc. Az-tán jönnek lengyel főnemesek. A ruhák eredetiek,hamisítatlanok. Érdekes, színes, gazdag kép.

No aztán van itt minden! Zsidó szertartás,üldözés, szenvedés, ezer bonyodalom, öngyilkos-ság, őrület, kínpad. Egy kicsit sok. Egyet azon-ban, bár a darab túl realisztikus, el kell ismerni:drámai színészek, megrázó erővel játszanak.Csupa élet, szenvedély, erő, mindenki. Zsidó:művészi keretben.

Ahogy a zsidót és lengyelt szembe állítjaegymással ez a két nép! A darabban a gaz len-gyelt börtönre vetik, a zsidóság diadalt ül, hosz-szú, elegáns kaftánban járják a táncot, ide-oda

162

leng a pajesz s a hősnő és párja spanyol ruhá-ban orosz táncot jár s magyaros rithmussal ki-áltja a kórus zengő magyar nyelven:

— Éljen! Éljen a magyar!! Él . . . jen ama . . . gyár!

Hát ez volt a zsidószínház.Másnap megyünk a lengyelbe. Elegáns, bá-

jos, meleg hangulatú körszínház. Tele van kato-nákkal. A fronton nem lehet elkölteni a pénzt, hátbe-berándulnak a fess magyar tisztek s hull apénz utánuk. A földszint, a páholyok tele van-nak. A darab címe: Urszula.

Színház után itt is kávéházba mennek az em-berek. Mi is. Hadd lássunk hát mindent. A „Var-sava”-kávéház tele katonákkal s katonazene ját-szik. A magyar nótákat mind megtapsolják smegmozdul a levegő is a ritmikus daloktól. Híresmagyar ezred zenekara játszik a Vöröskereszt-kinóban. Ide jár hangversenyre az elegáns világ.Katonazene van a jégpályán is, friss, eleven életmindenfelé. Az esték zajosak. És nagy a sport-élet. Skí, szánkó. Ezekben a hatalmas parkokbanmost is úgy jönnek-mennek, mintha május vol-na. A sétányokat most is takarítják, lapátolják.Emelkedő szerpentinutak, hófúvásos gödrök, sza-kadékok közt kacagó leányok; villanylámpák ég-nek az erdei utakon is. A Kihnskiego-park 40—50holdas erdejében nagyszerű téli élet van.

Egyik színházban hallottam énekelni AdaSárit, kinek csattogó, gyönyörű hangját sohasefelejtem el.

De hogy teljes legyen a kép a színházról,meg kell mondanom, hogy páholyban és első elő-kelő helyeken éppen úgy, mint a legénység sorai-ban, sokszor mély horkolással aludtak a katonákelőadás alatt. Volt ebben valami nagyon szomorú.

Még egy tündér estéről kell szólanom. ALembergben töltött hét hónap alatt háromszor

163

voltam színházban a magyar ismerős urakkal. Seidőm, se kedvem, se pénzem nem lett volna gyak-rabban menni. Idegeimet őrölte a munka. Hama-rosan el is aludtam volna ott én is.

A tündér estet ott láttam egy éjszaka szín-házból hazajövet. A téli csikorgó hidegnek káp-rázatos csillogó fénye szállott le a csillagok közül a földre. A hónak és jégnek szinte sikoltó,zengő kristálya egybe veszett a csillagok fényé-vel. Zúzmarával borított szánok és fehérre der-medt lovak eggyé váltak a parkok fehérbe borultbokraival. Állt, ragyogott, zengett a 40 fokos le-vegő. Soha ezt a megbűvölő képet elfelejteni nemtudtam.

Színház után arra gondoltam, hány katoná-nak fagyott le ma a lába? És ilyen ragyogásbanjártam zöld lóden köpenyemben a várostól távolfekvő kórházakat. Egy napon azt éreztem, hogymár nem is vagyok. Elveszett a levegőben testisúlyom, a hideg átment az agyvelőmön, a cson-tokon és nincsen már semmi földi bennem. Szépvolt. Gyönyörű volt! Élek.

Úgy mondom el emlékeimet, ahogy éppenvisszaröppennek lelkembe. Kemény téli nap voltaz is, mikor meghallottam, hogy női katonák jöt-tek haza a frontról, és itt járkálnak a városban,itt is, ott is megfordultak üzletekben. Beszélniakartam velük. Hajszoltam őket órák hosszat. Ép-pen azelőtt léptek ki mindenütt. Végül is csakfényképüket tudtam megvenni. Egyik női katonahavas téli tájon, csizma, köpeny stb. felszerelés-sel fegyveres őrségen áll egy épület előtt. Fel-hajtott gallérja és sapkája között alig látszik ked-ves arcocskája.

A másik két kép végtelenül bájos, sugárzóannőies, nagyon intelligens arcú katonát ábrázol.Olena Stepaniew 19 éves, lembergi diákisasszonyaz egyik. Az ukrajnai légióban szolgált. Vitézségi

164

érmei vannak. Sophie Haletschko 24 éves diák-lány a gráci egyetemről vonult be, német ésszláv filológiát tanult. Szinte átszellemülten fi-nom és szép alak. Vitézségi érmei vannak.

A lengyeleknél sok nő harcolt katona ruhá-ban a világháború alatt. A kárpáti téli harcokbanvettek részt. Nagyrészt egyetemi hallgató diáklá-nyok voltak, kik felderítő és hírszerző szolgála-tokban végeztek megbecsülhetetlen munkát. Töb-beknek tudom a nevét is. Felemlítem, hogy a len-gyel női katonák végtelenül nagy tiszteletben ál-lottak a hadseregben. Önfeláldozó hazaszeretetüklegendás magasba emelte hírüket, a polgári lakos-ság pedig, mint nemzeti hősöket, rajongó szere-tettel ünnepelte őket. Én magam hiába szaladtamutánuk. Kárpótlásul felmentem a Zamek hegyre.Hodor István ref. tábori lelkész kísért fel. O azelső ref. pap, akivel találkoztam Galíciában. Sokszívességet tett nekem és én is elintéztem itthonfolyamatban levő ügyeit.

A Zamek aljáig villamoson mentünk. Azon-túl töretlen, nagy hóban.

A Zamek tetején emelkedik egy kézzel épí-tett emlékhegy. A Waterlooi csatasíkon láttamhasonlót. Nemzeti ünnepeket tartanak itt a len-gyelek. Végignézek a lembergi síkságon, egy te-metőt látók. Mi az? Az oroszok temetője ott aLycakovszka park mellett. A park előtt egy len-gyel hős szobra: Bartoszovi Glovackiemu. Lábaelőtt kaszanyél, ágyú s vállán is egy harci esz-köz. Kezében magyar zászló! Lemberg visszafog-lalásakor valamelyik magyar fiú tűzte a hős ke-zébe s a zászló szövete oda fagyott. Az út hegy-nek emelkedik s az erdők mellett hegyszakadéttetején, fensíkon áll az orosz temető. Ok válasz-tották ezt a helyet. Ezeken a szerpentin-utakon,mint a karavánok, úgy vonultak fel az orosz ha-lottvivők. Szép, csendes álmuk lesz a kékszemű

165

oroszoknak ott a Lycakovszka erdő mellett. Úgyképzelem, mintha éjszakánként kiállanának adombra s hazafelé néznének.

Valamivel fennebb a völgyben a mi kato-náink. A temető kapuja nagy, magas ívbe ugriks fekete fából van; tetején egy kereszt. A kerítés:fekete oszlopon fagerendák közt, rácsozott fehérnyírfa. Ott benn ötezer halott. A temető köze-pén gúla alakú kőoszlopon: „Dem Andenken derhier ruhenden tapferen Krieger gewidmet.” Akőoszlopon valami furcsa, fásított kőforma anyag-ból való díszek a négy oldalon. Kard, szurony,dárda, német, osztrák sisak, magyar tollas csend-őrkalpag, ulánus-jel vények. Hosszú, de nagyha-tású művészi síremlék. Hosszú csíkokban az aprósírkeresztek s ráhajlik az öreg fák lombja a drágamagyar hantokra a Lycakovszka-erdőben. Asirok látogatása nem hivatalos megbízatásom,csak lelkem vágya. De az élők bajai annyi mun-kát adnak, hogy csak lopva, futva járom a teme-tőket. Nincs időm neveket jegyezni. Itt is csakegyet kapott ki tekintetem:

Pásztor Ferenc ceglédi kapitány.Vissza kell térnem már a városba.Fel van lobogózva Lemberg. Lengyel és

osztrák színek mindenfelé. Gyémántosan villogókemény tél van, de azért az utcákat is átfűztékfenyő füzérekkel s fontoskodva járnak alatta ka-tonák, diákok, polgárok. A városháza előtt egydíszkocsi. Virágos még a kerekek küllője is, méga lovak füle is. A villanyosokon 10—15 aprózászlócska. Hát mi történt? Most került haza aváros öreg polgármestere Tadesszovi Rutovsz-kiemu az orosz fogságból. Annak idején azzalgyanúsították, hogy osztrák érzelmű volna s ma-gukkal hurcolták a fehérhajú lengyel öreg urat.A hosszú fogságban elbetegeskedve, megtörve,

166

most került haza. Ezt ünnepli Lemberg városailyen külső pompával.

Az ünneplésnek egy egészen szokatlan voná-sával találkoztam. Itt is, ott is, szegény viskón,palotán, kávéházban, kereskedésben, kirakatban,földszinten, mindenütt piros foltok. Ez nem vé-letlen, ez valamit jelent! Két napba került, amígmegértettem. Ezek a piros lapocskák a polgármes-ter emlékcédulái, melyeken a két kezdőbetű, azelfogatási és a szabadulási nap dátumai vannak.Mindenki annyit vásárol, ahány cédulát akar;tele ragasztják vele a lakások ablakait. Furcsa ésszokatlan, de elég érdekes jele az ünneplésnek.

így járogattam egy estefelé az utcákon, né-zegettem a piros ablakfoltokat. Egyszer csak nagyfényes ablakokhoz érek, melyek a magasból világí-tanak felém. A zsinagóga. Hát bementem. Telje-sen olyan, mint egy színház. Körben építve, há-rom sor páhollyal egymás fölött. Még azokon fe-lül a kórus. Odalenn cilinderes, vagy katonasap-kás fiatalok, de inkább kaftános öreg zsidók ün-neplik a péntek estét. Fenn a páholyokban ele-gáns zsidóasszonyok, leányok. Hátrahúzódom apáholyban. Úgy képzeltem, mintha hangverse-nyen lennék. Tisztjeink is eljártak oda szép éne-keket hallgatni.

Egy este elmentem az igazi Ghettóba. Ilyenkorkell oda elindulni esti alkonyatban. Ez illik hoz-zá. Kemény, dermesztő hideg van. Egyre szűkül-nek az utcák. Néha nagy lejtéssel, mintha eltűn-nék az egész házsor. Néha neki-neki fut a hegy-nek s ott megakad. Aztán szűk falépcsők, terrasz-szerűen felvezetnek egy másik utcasorba. Csodá-latos kép csoportok alakulnak ki. Zeg-zúgos tor-nyok, tetők, erkélyek, lebujok, a magasban tere-ferél néhány asszony. Roppant komorságú barnabolthajtások, amilyeneket régi várakban lehet lát-ni. Mi lehet e mögött? Egy icipici szobácska. Két-

167

három méter nagy. Az ajtóján zöldes, penészeskőfoltok és sehol semmi épületféle. Ezért azegyetlen bűzös, szegény szobáért épültek ezek aroppant boltívek? Egyre jobban sötétedik. Fél-benmaradt kőfalak az utcákon. Mi célja volt va-laha? Amott nagy cölöpök verve a földbe. Apró-ságok, semmiségek. Elmegy mellettük száz ide-gen és nem áll meg. Hát miért nem áll meg?Azokat a cölöpöket nem hiába verték a földbe!Ahogy állok ott az estében: levegőnek, felhők-nek, fáknak, falaknak különös furcsa keverékétlátom s a zöldes, penészes, régi házak mellettsietve megy egy-egy vén zsidó. Keskeny falép-csők vezetnek néha le a mélybe, pincelakásba,néha fel a magasba, mintha a levegőben csünge-ne. Részvéttel gondolok a szegényekre, kiknek ezaz otthona. Beesteledett már s hosszan vonit egykutya. Hangját tovább viszi az alkony s az egyikrejtelmes, penészes, piszkos háztömbből zongora-szó hallik. Soha ilyen ellentét! Érzem, nem mer-nék undor nélkül benyitni abba az elavult ház-ba és — Istenem! — valaki zongorázik benne!Hirtelen kíváncsiság fog el, milyen lehet, aki ottbenn ebben az estében, ebben a házban zongo-rázik! Bár csak kidugná a fejét!

Ez itt már nem az elegáns Karola Ludvica.Ott cifrázzák az életet, hazudják az örömet s apompát: itt pedig megélik az életet, amint van,úgy. Ez itt a régi Lemberg.

Különös jajgató, szapora siránkozás szűrő-dik át az estében a penészes házak közt. Meg-állok. Mi lehet? Mintha verekednének? Nem.Nagyobb körű a hang terjedelme; talán sírnak?Nem. Annál élesebb, durvább a hang. Átszáll aházak fölött, sűrű hullámokban hömpölyög az es-tében. Ilyen zagyva, rikoltozó, vontatott moraj-lást még nem hallottam. Mintha össze is rezzen-tem volna tőle. Itt vagyok a Ghetto kellős kö-

168

zepén. Folyik az esti vásár. A távolba morajlózsongás mintha alkotó elemeire bomlott volna. Si-vító, éles, iszonyú kellemetlen rikoltással, furcsaorrhangon kiáltja mindenki a maga portékájanevét. Dehogy is a nevét. Csak úgy fel-felrikolta-nak s ők bizonyosan értik, mit jelent egy-egy si-vító kiáltás, vagy rekedt hörgés. Jaj de csúnya,félelmes zaj! És csúfabbnál-csúfabb vörösszakállú,kócos zsidók. Villanylámpa nem ég s bár érdekelez az esti vásár, furcsán érzem magam.

Most egy hatalmas nagy térre érek. Apró kiskócos sátrak. Legalább 100—200. Kicsiny lámpacsüng bennük s valami furcsa szag a levegőben.Húst árulnak. Óriás fatönkök minden sátorban,mellette bárd és kések. Feketére aszalt húscafa-tok, ismeretlen töltelékek, aztán szárnyasok. Liba,csirke, ruca, szarka, varjú? Egyik furcsább a má-siknál. Hiszen ha egész volna egy-egy ilyen állat,de lábak, szárnyak, combocskák, mellek, fejek,ide-oda hányva. Úgy látszik, tetszés szerinti résztvásárolhat bárki. Nem tehetek róla s meg se tud-nám mondani miért, sietve futottam tovább. Sűrűesti köd ült az utcákon s csilingelt a villanyos.Karcsún siklott be az elegáns főútra, mely televan a frontmögötti élet furcsaságaival, de ez ittegy darab volt a régi ősi Lembergből: ez volt aGhettó.

Most készülődöm kifelé vidékre hiszen ottis vártak a magyar katonák, levelekben hívogat-tak oda. Tudták, hogy egy magyar kisasszony járLembergben. Hazulról, a szerkesztőség útján issok kedves olvasómtól jött levél, melyben ezt,vagy azt kérték tőlem. Néhánynak a nevét is tu-dom: Grünhutné, Schőnwitz Margit Perjámos,Gáspár Antal Erdőszentgyörgy, kinek sok hábo-TÚS új találmánya volt, főként a mankók körül.Ballá Sándor tanító Szekszárd, Bacsinszky Irén

169

Felsőnémedi, Magyary Kossa Viola Alsójára. Ba-rinkay Erzsi diáklány Budapestről, aki ezer kí-váncsi kérdéssel szórakoztatott. Jackovicsné G.Margit Nagylázon, dr. Katona Imre Budapest,Cserny Rózsi Ruszkabánya. Nagy Sándor festő-művész Gödöllőről, Magyary Gyula, Hauk Már-ton és Schőnwiesieser tábori lelkészek, MátyásÁkos orvos növ. Stryj, Farkas József SzeliceFelsőborzova, Székely Jenő szerkesztő Gyön-gyös, aki már hazakerült a lembergi kórházból,dr. Magyary Zoltán Bpest. Két orosz fogoly isírt magyarul, hogy levelüket juttassam el Baranyam. Gyűd-be Sarkadi Pál gazdához. Az írni nemtudó sebesültek magyar leveleit a német kato-nák kiejtés, hallomás után írták meg Witta PéterBicke, Fehér m. címre. Most is őrzöm ezt a kétérdekes orosz és német levelet, melyet természe-tesen érthető magyar nyelvre átfordítva küldöt-tem haza. Hány ezer levelet írtam a katonák hoz-zátartozóinak, azt csak a jó Isten tudja.

Szerelmes levelet is. Belső ügy. Pirulva dik-tálták, pirulva írtam. Mennyi szép szerelmet vá-gott ketté a háború. Ezek lobogtak itt is, otthonis.

Ismét ünnep van Lembergben. Orvoskong-resszusra érkeznek mindenféle nemzetbeliek. Atörökök nagyon örülnek Simon Elemérnek, akinemrég jött vissza Konstantinápolyból.

Hirtelenében át sem gondolható jelentőségevan az orvoskongresszusnak, ahol megtanácskoz-zák háborús tapasztalataikat. Bardolif generálisnyitja meg a kongresszust. Hatalmas, szép szálember, sok-sok érdemrenddel. Nagyszerűen be-szél. Táviratban hódolnak a királynak.

Mint vendég ott ül Böhm Ermolli, Lembergfelszabadítója. Monoklit visel, mellén sok-sok ér-demrend. Szenvtelen, mozdulatlan arc. A kong-

170

resszuson 500 orvos vett részt. Európai hírű, nagytudósok tartanak előadásokat.

Keresem köztük a mieinket. Dollinger pro-fesszor nevét látom az előadók során. Sajnos, nemjött el, de előadását mégis halljuk dr. Holzwartfelolvasásában. A műlábakat pedig lehozzák a kö-zönség közé és kézről kézre adják. Figyelmeztet-nek a sorban, hogy amott ül egy budapesti orvos,dr. Hvozdovics Antal ezredorvos, aki a frontróljött be a kongresszusra.

De ime, a nagyhírű Verebély Tibor beszél avéredények sebészetéről. Katona orvosok közöttnagy hatást tett. Nagy anyagot hozott nyilvános-ságra. Haberer professzor és Verebély, egymásrólnem tudva, ugyanazt az eredményt igazolták.

A kongresszus egyik tárgya az is, hogy akatonaorvosok egyenlő rangba kerüljenek a csa-pattisztekkel.

Az előadások során dr. Liebermann követ-keznék Budapestről, de ő se jött el.

Nagy szerep jut egy erdélyi embernek, akongresszus titkárának, dr. Moldovánnak, ki abécsi egyetemen magántanár. A koleraügyek elő-adója. Feltűnést kelt sok magas kitüntetése ésfiatalsága.

A II. hadsereg egészségügyi főnöke, Frühauf,kit orvosai egyáltalán nem szerettek.

Az érdekes kongresszus véget ért. Az orvo-sok sokat tanultak egymástól.

Hiszem, hogy minden orvos lelkiismeretes.De ahogy a nőorvosok kezelték a beteg katoná-kat, arra férfiorvos nem képes. Az a féltő, apró-lékos gond, ahogy vizsgálta, az a vissza-vissza-térő meleg tekintet, ahogy a takarót önkéntele-nül rásimítja, ahogy az ajtóból még egyszer visz-szanéz, az már nem az orvos kötelessége. Ez mára nő lelke.

Kemény téli nap volt. Sokat járkáltunk s es-

171

tére oda húzódtunk egy galíciai kis faluban aboglyas kemence mellé. Ha hozzásimultunk, le-omlott. Apró kis zsámolyokon ültünk s a szobá-ban besötétedett. Jórészt orvosok és papok vol-tak együtt. Az orvos békében is hős, aki állandóharcot vív a halállal akkor is, amikor mi békébenalszunk. Rozoga szekere ott kocog az országúton.Neki nincs éjjele, nincs nappala. Nincs nyugodtebédje, vacsorája. Neki menni kell, ha hívják.Mennie kell az esküvője napján s olykor még ahalála napján is. Hívják oda is, ahol semmi ko-moly baj nincs. De neki nem szabad haragudnia.És nem hívják ott, ahol segíthetne. Ha pár perc-cel hamarább érkezik: talán megment egy életet.Egy kereső apát, egy gondozó anyát, egy remény-teljes ifjút. Ez az orvos élete békében. Egy perc-nyi késedelem, egy kézrándulás és megszűnt azélet. Nem értem, emberi erőkből honnan telik ezaz állandó feszültség? Honnan ez a kitartás?Hiszen az iparos leteszi szerszámát, a hivatalnoka tollát és joga van a pihenésre, ha kötelessé-gét elvégezte. Hát az orvos mikor végzi köteles-ségét? Ki húzza meg részére a határvonalat? Ta-lán csak a lelkiismerete.

Azon az estén a sötétedő szobában különösesetekről beszéltünk. Orvosok és papok. Nemtudom, melyik fontosabb, ha a test vagy ha a lé-lek szenved. Ha az egyik beteg, utána sorvad amásik.

Most az orvos beszélt.Nagy offenzívakról. Kárpáti éjszakákról. A

szívünk ide-oda vert. Ezt a téli estét sohase fe-lejtem el. És azon az estén sokat odaadtam a lel-kemből a Kárpátoknak én is, és fájni fognak aszavak, amíg csak élek.

Tábori orvos és tábori lelkész. Egynek látomőket. Isten szolgáinak, Isten munkatársainak.Mind a kettőnek látnia kell, mikor a test és a lé-

172

lek elbúcsúzik földi emlékeitől. Láttam és hallot-tam különös eseteket, mikor az orvos szinte ter-mészetfölötti hatalommal gyógyított. Ősrégi in-dus tanok megújult modern orvosi csodája pél-dául a hipnózissal való gyógyítás. Világos, tisztakórteremben 10—15 alvó beteg katona, kiknektesti vagy lelki műhelyeiben elromlott valami, éshiába minden fizikai gyógyítás: nem gyógyul a be-teg. Akkor jön a lélek, mely megmozdul egy pa-rancsszóra. A megnémult, beteg katona a neki pa-rancsolt pillanatban felkel, letérdel a kórház falánlévő feszület elé és imádkozni kezd. És attól kezd-ve beszél és a könnye hull az örömtől. A híressegesvári Óbert-kórház orvosa, Hetzel Frigyesdoktor gyógyít hipnózissal egyik Feldspitalban.

Láttam néhány csodával határos sebészetiesetet. A szó teljes értelmében összeroncsolt tes-teket új életre kelni. Nem látszik a testből egytenyérnyi darab, úgy be van kötözve. Összetold-ják-foldják az egész embert és látom, amint újrafelnyílik a szeme, újra mozog az ajka és színe-sedni kezd az arca. Visszahozzák a halálból. Ésnekem úgy teszik, ahány nappal megnyújtottákaz életét, az energiáját: ugyanannyit maga az or-vos adott át a sajátjából. Minden új élet egy má-siknak a pusztulásából keletkezhetik a fizikai vi-lágban. Néha azt hiszem, a lélek törvényei isugyanezek. Valaki szenvedéséből valakinek örömeszületik.

A háború úgy a lelki, mint a testi szenvedé-seket soha nem képzelt magaslatra emelte. Távolmindenkitől, messze idegenben szenved a katona.Istent érzi. És kit lát maga mellett? A táboriorvost és a tábori papot. Milyen vallású az a pap?Hát Isten szolgája, lelkek vigasztalója. Ütközetekelőtt az ő szava biztat és lelkesít. Csaták után őáldja meg, aki már elfáradott, vagy egészen pi-henni tért. Ott vannak ők nem egyszer a tűzvo-

173

nalban s akárhányszor hadifogságba esnek.Az orosz front egyik szenzációja most Vá-

rady Géza cs. és kir. főpap esete, aki egyik ezre-det látogatta meg a fronton és egészen a lövész-árkokig haladt, ahol szép beszédet tartott a legé-nyeknek. Visszajövet azonban orosz megfigyelőkjeladására célba vették a kocsiját, melyre 15 grá-nátot irányítottak. Jobbra-balra hullottak mellet-te. Csekély kíséretével halálra készült a főpap —és csodálatos módon megmenekült. Két emberazonban meghalt és hét megsebesült.

Ezen a fronton Várady cs. kir. tábori főpapszokta látogatni a lövészárkok katonáit. InnenGalíciából is nem egyszer volt alkalmam a kato-nák érdekében főpásztorokhoz fordulni. Többízben megkerestem Majláth, Mikes és Prohászkapüspököket. Külön köszönettel tartozom az er-délyi püspöknek, aki egy csomó olvasni valótküldött katonáinknak. Úgyszintén Boér Jenő dr.-nak és Barinkay Erzsinek, aki nagy buzgósággalküldi a könyveket.

A tábori könyvtárakat is rendesen a táborilelkészek kezelik és más ügyeimben is sokszorvannak segítségemre.

A napokban egy járványkórházat látogattam.Bizony, ott a legkisebb beteg is súlyos beteg. Azegyik osztályon már fegyveres őr se áll az ajtó-nál. Egyszerűen le van zárva. Ember oda se be,se ki. De valaki mégis megnyitja az ajtót. Ki az?Az orvos és a lelkész, ök nem ismernek járványt.Előttük nincs zárt ajtó. Valami megszégyenüléstéreztem, mikor én künn maradtam és a tábori lel-kész bement a kiütéses tífuszos beteghez. A pél-da erkölcsi kihatással van. Nem a magam életétféltettem, körülbelül azt úgyis másokért szántam.De tovább vihetem azt a súlyos bajt más bete-gekre. Hanem azérTt sohase fogom elfelejteni azta szomorú, nyomasztó lelkiérzést, mikor a lel-

174

kész nyugodtan, habozás nélkül belépett, hogyelintézze ott benn azt, ami az én kötelességem lettvolna.

A II. hadsereg tábori lelkészi hivatalát is fel-kerestem. Micsoda munka folyt ott! Térképek,akták, melyek életet, vagy halált jelentettek.Megilletődve távoztam Várady főpap birodalmá-ból. Itt hallottam azt is, hogy katonáink gyakrankötnek házasságot galíciai nőkkel.

Itt említem fel azt is, amit később az olaszharctéren tapasztaltam. Más-más vallású táborilelkészek között gyakran voltak szóváltásokamiatt, hogy miért ad imakönyvet egyik pap amás vallású betegnek? Ezt a vitát ott, abban alégkörben fájdalmasan túlzott kötelességérzetnekminősítettem, nemcsak azért, mert nekem ott ahegyen minden templom harangszavára imádkoz-nom kellett, hanem azért is, mert rossz hatássalvolt a papok vitája a betegekre.

De főpapjaink hazulról is kijöttek a harctérre.Hallottam, hogy gróf Majláth erdélyi és gróf Mi-kes szombathelyi püspökök jártak az orosz ésolasz fronton, a katonák igaz örömére.

Magyar református tábori lelkésszel csak ket-tővel találkoztam: Csánky János és Hodor Ist-ván. Zsidó rabbi: Fischer Vilmos Budapestről.

Fogságba került tábori lelkészekről ritkán le-hetett hírt hallani. Kötelességszerűen örökítet-tem meg, akikről hallottam: Cserey István 14.honv. gy. e., Lukátsi Dezső 26-os közös gy. e.Lelkészi teendőket végeztéik hadifogságban má-sok is. Zimmermann Rezső nyíregyházai ev. fő-gimn. tanár a 11. népf. gy. ezr., Kálix Gyula ka-kaslomnici tanító, Bartha Lajos Szabolcs megyeivissi és Krasznay Ferenc Máramaros megyei ta-nító és Szegedy Ottó.

Egyházi énekkarokat szerveztek: Rusz Jánoszágoni (Háromszék m.), Bíró János szentdeme-

175

téri (Udvarhely m.) tanítók. Oltárképet festettDokuly Lajos festőművész.

*Tavasz felé már-már úgy látszott, vége lesz

küldetésemnek. Ahogy akkor hallottam, úgymondom: nagytakarítás volt Lembergben. Távoz-nia kellett minden nőnek. Még a tisztek felesé-geinek is. Az általános rendelet alapján nekem isfelmondották a szállást és kosztot, az UkrajniseHotelben.

Minden magyar ügy lelkes pártfogója, BarthaAlbert szállásmester már nem volt Lembergben.Kihez forduljak segítségért? Valaki azt a taná-csot adta, keressem fel Bardolff vezérkari főnö-köt, vagy Böhm Ermollit, a II. hadsereg vezérezre-des parancsnokát, Lemberg felszabadítóját.

A kapukig elkísért valamelyik magyar tiszt,egyengette utamat mindenféle őrség között. Deahol legnagyobb szükségem lett volna segítségére,ott magamra hagyott. Már láttam Böhm Ermollitaz orvoskongresszuson. Hirtelen benyitottamhozzá és elkezdettem nyögni — hadarni németül.Isten tudja miket mondhattam. Böhm Ermolli azelegáns lovastiszt típusa, magyarbarát katona,Arca mosolyra derül, valamit válaszol, de azt seértettem és búsan hazamentem.

De az Ukrajnis Hotelben már tudták azt,amit én nem. Mire hazaértem, Böhm Ermolli te-lefonon leadta a parancsot, hogy a magyar ki-küldött ott marad a tiszti állományban, ellátásátfolyósítani kell. Nagy kő esett le szívemről.

Lembergben, bár személyesen nem találkoz-tam, de a parancsnokságoknál és a tiszti étkező-ben sokat hallottam emlegetni Esterházy Móricgróf nevét, aki miután saját autóval az autocaderbabevonult és Sabácnál valami fontos iratokkal át-úszta a Szávát háború elején, mint Nádasdy hu-szár, — ebben az időben Kelet-Galicia gazdasági

176

ügyeinek vezetésével volt megbízva. Ebből aszolgálatból rendelték haza magyar miniszterel-nöknek.

Az Esterházy név nagy tiszteletben állottodakünn, hiszen már hárman estek el ebben a há-borúban. Móric fivére Alajos, az ojtozi szoros-ban Erdélyben, Gyula Bukovinában és Pál Galí-ciában.

E kitérés után egy kis időre vegyünk búcsútLembergtől és ránduljunk ki vidékre.

Komarnóba utaztam.Az állomástól a város úgy hét kilométer. Ki-

nek van most lova, kocsija? Egy hosszú pajeszossuhanc a közlekedési vállalat tulajdonosa. Az el-képzelhető legrozogább szekér, egy még elképzel-hetetlenebb sovány ló, nem kötél, hanem spárga-felhámozással. A szekér tetején keresztül néhánydeszkaülés. Csekély 17-en ülünk rajta. Urak, úri-hölgyek, katonák; mellettem ijesztően furcsa,piszkos, alakok. Micsoda társaság! Igazán nemértem, ennek a megterhelt gebének hogy voltannyi ereje, hogy bukfencet vessen, de tizenhétfelé repültünk az árokba.

Oh, milyen igénytelen itt a nép! Milyen fej-letlen a gazdasági élete és eszközei. Faekévelszánt ma is. Lent termelnek bőven és zsír he-lyett lenolajat használnak. Minden háznál vanerre való sajtolókészülék. És minden háznál vanmalom. Itt nem zúgnak a malmok a Dnyeszteren,vagy a Veresovicán. Itt kézimalmokon őrölnek.Roppant fáradtsággal, igazi verejtékkel jut kenye-réhez ez a nép. Ipari élete sincs. De háziipara el-sőrendű, mindenki ért mindenhez és a maga kisvilágában előteremt mindent.

Dél volt már, de ebben a városban egysze-rűen nincs hol ebédelni. A przemysli püspöktől

177

ajánló levelem van Galíciába. Istenem! Akárcsaknálunk, — itt is a paphoz vetődik az idegen. Egyhófehérhajú, kedves öreg úr fogad. VladiszlavFry del a neve. Valami főbb pap. Mikor rajtukvolt a sor: Magyarországba menekült, a sárosme-gyei Radomba, ahol Ónodi Pál r. k. lelkésznélhagyta két lovát, kocsiját. Elmondja, hogy a „ki-állításkor” Budapesten is járt és a hajón látottmagyar hölgyeket, akiknek karja tetoválva volt.Kérdezte: szokás-e ez nálunk. És kérdezte, me-lyik városunkban van Attila szobra. Mert sokatkereste, de senki se tudta megmutatni Budapes-ten. Érdekes kérdések úgy-e? A káplánjának atestvére mint lengyel légionista magyar kórház-ban halt meg, de a város nevét nem tudta meg-mondani.

A lengyel pap nagyon szívélyes. Váratlanultoppantam oda. íme, egy lengyel ebéd, mely nemvendégnek készült: darabokra vagdalt, pirosrasült krumpli. De aztán hoztak valami gyönyörűszép, lazacszínű rózsaszín levest, mely cékla-lé éstejfel keverékből áll. Azt rákanalaztuk a krump-lira és kitűnő leves lett. Utána kaptunk friss va-jat, paprikás, köményes túrót, retket és elvágotttojáshéjban sült valamit, ami nagyon jó volt. Az-tán kaptunk meleg fánkot aludtejjel. Nekünkmind szokatlan összetételű dolgok, de mind ki-tűnő. A túróscsúsza mellé cukros, zöld salátát ad-tak.

Ebéd után sétálni mentem. Iskolába igyekez-tek a leányok. És — ide figyelni! — mind mezít-láb! Bakfis leányok és mind mezítláb.

A városon kívül van a Lanczkoronszki grófikastély, mely a háborúban nagy szerepet játszottés most elhagyatva áll. A tenniszpályán zöldsé-get termelnek. A kastély közelében van a temető.Négy is van, de csak ezt nézhettem meg. A hő-sök porait nem régen hordták össze ide. Jórészt

178

tömegsírok és közepén egy fekete obeliszk áll.Csak két magyar nevet találtam a sírokon. Ste-fan Kovács, Anton Novák. A nevek csak ceru-zával vannak írva a keresztekre. Temetési menethalad az utcán. Időnként megáll a ruthén pap saz emberek odasietnek kezet csókolni. A „Parkplatz”-on az öreg zsidók álldogálnak. Érdekes dol-got tudok meg a vásári néptől. Egyik elegánszsidó a „csodarabbi”. Sok pénzt és csomagot kapmagyar zsidóktól. Ott beszélik a piacon. Kiktőlkapja? Miért kapja?

No és a város? ötezer lakója volt. Hová let-tek? Merre vitték a szelek? Komarno neve feketebetűkkel van írva. Borzasztó utcai harcok elsöpör-tek a föld színéről egész utcasorokat véges-végig.Pompeji utcáin jártam valaha ehhez hasonló szo-morúsággal, . . . ágyú, srapnell, égés, gyújtoga-tás, járvány és gyilkosság véres emlékei e ro-mok. A törmelék közt tenyérnyi ép darab fala-kon bájos Biedermeyer-minták, levegőben csüngőerkélyek, vérszínű kémények. És a lakók? Legyil-kolták elevenen. Félig élve hányták a sírokba anyomorult zsidókat. Aztán jöttek az iszonyú jár-ványok, melyek megközelíthetlenné tették ezt avárost. Vannak utcák ahol semmi élet nincs. Vityil-lók, kalibák; a nyilt utcákon áruk és apró két-hároméves gyermekek, mint hangyaraj a romokközött. Az időrendben átvonult hadak után szü-letett gyermekek serege lepi be az utcákat.

Komarno után Grodekbe vitt az utam. Ujjnyivastag jégvirágok fagytak a rozoga kis vonat ab-lakára. A vonatok olykor közlekedtek, olykornem.

Grodekben egy elmenekült lengyel tanító há-zában lakott dr. Hetzel Henrik, a budapesti állat-orvosi főiskola tudós tanára, kinek szakkönyveiebben a tudományágban európai hírnevet szerez-tek Hetzel doktornak. Ott volt a felesége és

179

Böske nevű kis lánya is, aki komoly, filozofikusháborús verseket írt. Végre egy kedves magyarúricsaládnál megpihentem testben, lélekben. Há-lából érkezésem pillanatában akkora darab ke-ményrefagyott szalonnát ettem meg, hogy nemhiszem, valaha is akadna, aki együltében hasonlóteljesítményt végez. A szörnyű hidegekben eny-nyi zsírt kívánt a szervezet.

Grodek is úgy megszenvedett, mint Komar-no. A házak egy része romokban. Égett utcaso-rok hirdetik a pusztulást. Kolerás halottakatszedtek össze az utcákon, hol most egy elméjé-ben megzavarodott úri nő futkos és keresi csa-ládját. Kenyeret kér mindenkitől. Katonáink mindismerik és ők látják el élelemmel is.

Azt hiszem, ebben a városban kaptam a so-mogyi 44-esektől egy csinos, faragott fokost em-lékül. Ma is meg van.

A grodeki tó sajátságos, mély szomorúságotáraszt lelkembe. Ködös, bús, fekete. 30 ezer ka-tona alussza örök álmát a nádasok között. Hetzeldoktorék házából látjuk, hogy kegyelet nélkülhalottak csontjait viszik egy nyitott szekéren

A GRODEKI TÓNÁL.

A lengyel tanítóKünn a csatatérenÉs az édesanyja,Az is halott régen.Néhány ágyúgolyóMegakadt a falba:Talán az ősz anyaAkkor maradt halva.

Nincs egy esztendeje,Véres nagy csatáknak

180

Itt volt a színhelye,a kicsiny utcákon,nem hangzanak léptek,Alszegben-Felszegbena házak leégtek.Maradt itt-ott néhány,De egybe sincs Leány ...

Deli szép legényekAlszanak a tóban,Most a sírjuk fölött puha, fehér hó van.És zúgó nádasok.Hát csak aludjatok...Hát csak aludjatok...Csendes őszi esten,Mikor oly jó sírni:Odahaza egy lányLevelet fog írni és haza fog hívni...

Grodeki tó partján, nagy titkok pihennek:Egyszer a legények katonának mentek ...

Grodekben különféle katonai alakulatok vol-tak. Híres volt a Landwirts Gruppe von Csíky.Kitűnő lovas tisztek szép mutatványaiban gyö-nyörködtem itt reggelenként.

Általában szokás volt az is ott künn, hogy atisztek kutyákat tartottak. Ebben a városbangyakori eset volt, hogy a kedves állatok nyom-talanul eltűntek.

Magyar katonáktól értesültem egy általamalaptalannak gondolt furcsa esetről. Azonbankatonáink hamarosan napi kihallgatáson is jelen-tették, hogy ők az undortól valamennyien betegek,mert az Etappentrén Werkstetténél a cseheknekegy szektája éjszakánként titokban süt-főz. A pa-rancsnok kegyetlen szigorral kezdett nyomozni és

181

kiderült, hogy igazuk volt a magyar katonáknak.Az illetők kihallgatáskor azzal védekeztek, nemtudták, hogy hibát követnek el, hiszen nem éhe-zés, hanem megszokás folytán cselekedtek.

Grodekben volt a II. hadsereg gazdaságitelepe is, ahol rengeteg embert foglalkoztat-nak. 30 ezer hold földet művelt a katonaság.Uradalmak és apró kis gazdák földjeit gondozták.Állattenyésztés, trágyázás, tej, vaj, baromfitele-pek, külön vasutak, gőzekék, tojás, sajt, káposzta,burgonya, hagyma telepek. Szárított főzelékek,lisztőrlés, szénégető telepek, gyárak, hámozó ka-zánok, faháncs telepek. Minden innen kerül ki,amire a II. hadseregnek szüksége van. Lembergetis innen élelmezik. Ezerével sürögnek katonák,orosz foglyok, asszonyok, gyermekek. Szédületes,milyen hatalmas munka folyik itt.

Száz kg. nyers hagymából szárítva 8—10 kg.lesz. Napi háromezer liter tejet dolgoztak fel sajt-nak. A grodeki tóból vezetik csatornákon a vizet.Vándor gyárak is vannak, melyeket oda szállíta-nak, ahol szükség van rájuk. Valahol ezeknél amunkálatoknál találkoztam Solthy Lajos pécsipostatiszttel és Pesthy Béla keszthelyi gazdaságitanácsossal. A Csíky Gruppében 25 tiszt és többezer személyzet van. A tiszti étkezde karrikatu-rái híresek. Hacsak Géza és Kutzer hadifestő ne-vét jegyeztem fel.

150 hold földön művelik a konyhakertészetet.A fatelepeken naponta 1—2000 szalmazsák tölte-léket gyártanak olyan fából, melyen tegnap méga madár dalolt.

A mezőgazdasághoz eszközök is kellenek. Si-ketitő zaj, zúgás, kalapálás tölti be a helyet. Asz-talos, kovács, bőripar, vasmunkák gyárai. Utcaso-rok emelkedtek itt is, ott is. A háború rombolis, de teremteni is tud és elszédülve állok az al-kotó munka forgatagában.

182

Tovább utazom. Oh, milyen jó, már tavaszo-dik, mikor Lubien-Wielkibe megyek.

Mocsár, tó és nádas az egész vidék. A hal-tenyészetet rendszeresen űzik. Ott vannak a télitavak, mesterséges csatornák, melyekből tavasszala vizet lecsapolják s a vergődő halakat átszállít-ják a természetes nagy tavakba. Ahogy az időmelegedni kezd, sajátságos bűz tölti be a vidé-ket. Messziről egy csalogató, szép facsoport lát-szik, ahogy feléje közeledünk, a mocsárszagot el-nyomja a kén. Fürdőhelyen vagyunk. Galiciaegyik legnevezetesebb rheumatikus gyógyfürdő-jén. A falu maga végtelen hosszúságúnak tetszik,hiszen csak egy utcája van. A házak zsúppal,szalmával fedve, — - de ez Galiciában jellemző! —a legtöbb házikó előtt egy pici kis beüvegezettverandaféle. Kis parasztházban laktam én is. Oh,milyen nyomasztó, lélekfájdító szegénység! Egyvén idióta ténfereg az udvaron, mellette egy fe-hérhajú 80 éves asszony tipeg és mosogat és 3—4éves unokája súrolja a fazekat.

Irtózatos zaj éjjel-nappal: a fürdőtelep park-jában varjak ezrei. Szépen rendezett utak és ked-ves erdőrészletek. Hivatalos küldetésben vagyok.Udvariasan fogadnak, és — olyan bizalmatlanul,mint aki terhükre van. De nekem ez is mindegy,az is.

A fürdő egy galiciai .milliomos zsidó bárótulajdona, a Bruniczki bárói családé. Az oroszoka fürdőt alaposan elpusztították. A vezetékeketösszetörték, a gépeket széthányták s a park fái-ban a golyók, mint valami borzalmas gombostűk,félig befurakodva tanúskodnak a srapnelek irá-nyáról. Természetesen a fürdő most katonai cé-lokra van lefoglalva s a hatalmas gyógyerejű vi-zekben, az áldott napsugárban, csendes békébenpihennek a betegek. A parkban labdáznak, kug-liznak, muzsikálnak, szórakoznak.

183

A falu túlsó végén áll a Bruniczki bárói kas-tély. Az is katonai célokat szolgál. Ezek a len-gyel kastélyok annyi szerepet játszottak a hábo-rúban! A finomarcú lengyel hercegnők, grófnék,bárónék egész legendákat növeltek maguk körül.

A Bruniczki-kastély ősei jó üzletemberekvoltak. A nagyapa szállodát tartott Galicia vala-melyik részében. Első Ferenc József, a fiatal csá-szár, arra utazott. Érkezése jelezve volt. Az élel-mes Bruniczki, a szálló tulajdonosa, a nagy te-rem közepére üreget ásatott, melynek csapó aj-tója a terembe nyílott és a király léptei alatt fel-tárult. Az üregben elhelyezett gépezet egy embertemelt a király elé a föld mélyéből, aki egyik ke-zében égő lámpást tartott, a másikban egy táb-lát, melyre valami eféle volt írva: egész életem-ben kerestem egy becsületes embert és most meg-találtam. A fölirat szövegét nem sikerült megtud-nom pontosan, de okvetlenül szellemesebb formá-ban kellett lennie, mert a fiatal király kellemesmeglepetéssel fordult hátra a szálloda tulajdonos-hoz és így szólt:

— Köszönöm, Báró úr!Így lett a hotelból kastély, így lett a szállo-

dásból báró.Egyik városban két bájos hölgyet látok. Kö-

rülöttük virágzó pompa minden. Világoskék se-lyemruhában, fehér prémszegéllyel, lengyel nem-zeti díszöltözetben, bájos kis lengyel sapkával,hátukon csüngő kis mentével.

Egyik állomáson egy csapat katona áll. Ilyen-kor rendesen odaszólok, hogy van-e magyar kö-zöttük.

— Felem magyar, felem tót... — hangzik aválasz.

Különben ezek a tótok sokszor megnevettet-nek.

A katonák harsogó kacagással mulattak a

184

mérges kis tóton, s nekivágtak a poros országút-nak.

Holoscowielkiben a templom is csak úgy vanodavetve a szakadozott utcasorba. Deszka-temp-lom. Fás-színnek nézném, de kereszt van a tete-jén. Bemegyek. Virágos oltár. Az emberek térdel-nek. Egy asszony azzal a hangsúllyal és abban astílusban, mint aki valamit előad, hangosan be-szél egyedül. Mindenki ránéz. Egyszer valahol Er-délyben hallottam, hogy az „oláhok”-nál szokásvolna a hangos gyónás. Mikor valaki templom-ban, a nép előtt vezekel és kikiabálja bűneit. AzÜdv Hadseregben is így szokás. Valaki arra kért,keressem meg Holoscóban Szobotics zászlóst, denem találtam meg.

Elmarad Holosco-Maly, elmaradoznak a ho-losco-wielki házak, mocsarak s jobbra egy hegy-tetőn zászlókat lenget a szél. Oda igyekszem. Ahegyoldalon veteményes kertek, frissen öntözötttáblák, zöld növények, játékos kis kutyák s fenna tetőn hangos nevetés. Mulatnak a katonák. Tü-dőszanatórium. Kedves, egyszerű barátsággal fo-gadnak s valami megnyugtató, üde otthonosságtölti be szememet, lelkemet. A ragyogó, hatalmas,üvegtáblás, fehér pavillonok és sátrak messzirevillognak s szinte pompázik bennük a tavaszi nap-fény. Télen-nyáron, éjjel-nappal nyitott ablakok.A fák roskadoztak a virágok terhétől, az ágak be-haj lanak az ablakon s az illat mindent betölt. Anyitott sátrakban nagyszerű lustasággal pihenneka betegek. Szeretném, ha látnák az otthoniak!Aztán félj ebb-felj ebb vezet a hegyi ösvény sbenn az erdőben megismétlődik a kép. Olyanharmonikus és olyan nyugalmas minden idefenn!Ilyen képek húzódnak meg egy egy rejtelmes,szürke, tábori postaszám alatt, hát nem szabadmindig rémképekre gondolni otthon.

Más város. Valahol az utcán, tavaszi napsü-

185

tésben galíciai gyermekek katonásdit játszanak.Páros sorokban masírozik a kis csapat s elől avezér szájmuzsikán lélegzet nélkül fújja, fújja:„Hallod-e te körösi lány” — alig akartam hinnia fülemnek. Ünnepel az egész város. Nagy szenzá-ciója van. Az ősnemes Nedeczky, magyar főtörzs-orvos ma tartja esküvőjét egy lengyel tanítónővel.Irigységtől és kíváncsiságtól összesereglett nép to-long az utcákon s a magyar zászlókkal és virágok-kal díszített hintó elröpíti az új párt. A háborúmindenesetre megteremtette sok egyéb között azérdekes szerelmi történeteket is.

Utam tovább visz. Úgy hozzák a véletlenkörülmények, hogy gyalog kellett menni. Egyprágai orvos kísér. Át az erdőn, 14 kilométer oda-vissza. Az erdei utat néha felváltja a homok. Fe-hér, mint a liszt, mintha gyémántpor volna azegész. Csudaszép homok, de alig lehet benne lép-ni. Végre Bzuhovicén vagyunk. Bájos villanegye-dek, gyönyörű fenyves sétányok. Zászlók a ma-gasban. Udvarias német katonák igazitnak útba.A sánc szélén tehén legelész. Könnyű, elegánskerti toilettben fiatal úrilány a pásztora s nagyonelphul, mikor a tiszt odaköszön neki. Körülötte azországúton és a réten sokszoros drótakadályokszéttépett láncai húzódnak erre-arra. Ott vagyunka Lysa-Góra erődnél. Véres csaták színhelye.Körülötte az erdő kitépve, kiszaggatva, kilövöldözve, csonkán, bénán. Mellette szépen rende-zett bájos kis temető, de ki tudja, hányan alsza-nak benne. Mind oroszok, vagy „unbekannter”.

Lysa Gora alján sok névtelen sír van, de egykis kereszten ezt a szót olvasom: Boross.

Valamelyik ilyen vidéki útra katonakocsinmentem Grebács Ignác r. k. tábori lelkésszel, ösz-szeütköztünk egy szegény lengyel paraszt szekeré-vel, de úgy, hogy kocsink felborult és engem le-préselt az ülés alá, a lelkész pedig kiesett; katona-

186

köpenyét odacsíptette az ülés, őt magát Hurcol-ták a lovak s az útszélen levő tóba majdnem vég-zetesen befordultunk.

Lubienben Schinagel Géza orvos és Steinerhadnagy meghívnak uzsonnára, aludttejet, ordátszereztek. Jól tették, mert a parancsnok nagyonrideg és munkámat nem nézi jó szemmel.

A hatalmas háborús technikai csudákkal szem-ben, meg kell emlékeznem a művészetekről is.Háború és művészet? És mégis! A háború művé-szete véren és könnyön, romokon és holttestekenkeresztül sarjadzik. Mint kinevezett művészekmegjelennek a Sajtóhadiszállás írói, szobrászai,festői, hogy azon melegében megörökítsék a pá-Tolgó vért, a hörgő melleket. A különböző orszá-gok sajtótudósítói rohannak erre-arra, a kinema-tográf gépek itt is, ott is megörökítenek valamit aszörnyűségekből.

Az Ukrajnis Hotelben több hadi művész islakott. Valahol itt találkoztam Dobay SzékelyAndor festő és Gonda József iparművész nevévelis.

Egy napon felkeresett Lukácsy Lajos szob-rász, aki Keszthelyen a Festetics szobrot is készí-tette. Szép megjelenésű, érdekes ember volt. AKarola Ludvikán bizonyára utána fordultak alengyel nők. Nagyon szépek a lengyel hölgyek.Finomak, bájosak és kellemesek.

Lukácsy Lajos karján széles, fekete sárgakarszalag, alul is, felül is aranyszegéllyel. Közé-pen nagy betűkkel írva: Kunst. A szó fölött piros,fehér, zöld jelvényke. A művész beszél:

— Ha maguk megírják, ha a festők megfes-tik, vájjon nem kell-e szoborban is megörökíteniazoknak a hadvezéreknek alakját, kik ma ezt avilágháborút kormányozzák? Nem régen voltLembergben egy hadikiállítás is, melynek anya-

187

gát Budapesten is bemutatták. Mivel szekér, lóma drága kincs, hajóra rakták, de jött a tél ésLágymányosnál a hajók befagytak a Dunába.Kétszáz muszkát vittek le innen tavasszal, hogytalpra állítsák a kiállítást és hogy a fővárost neterheljék, a II. hadsereg innen élelmezte őket jókövér ökrökkel. Maróthy Kálmán vezérőrnagyérdeme a szép kiállítás, ahol híres katonák is vol-tak megörökítve szobrokban. Bartha Albert, Ger-gő vezérkari ezredes, Ivánszky hadtestparancsnok,Böhm Ermolli, Bardolf, Maróthy Kálmán, SimonElemér, Frühauf főtörzsorvos, Kotányi alezredes,Edelsheim-Gyulai gróf, Lichtenstein alezredes,Andrássy Géza gróf stb.

Lukácsy Lajost hadiműtermében kerestem fel.Ha jól emlékszem, éppen Várady Géza táborifőpap szobrán dolgozott. Engem is mintázni akart,de nem volt időm rá. Pedig most -milyen büszkevolnék.

Minden elmúlik. Még ez a híres galíciai nagytél is. A mormogós Tutén szolga felhozott a pin-céből egy halvány orgonavirágot és ablakombatette. Ezért már csak lesz borravaló?! Odalenn amagyar tisztek énekelnek, muzsikálnak. Márdi-rosz, Zalay, Pázmány viszik a főszerepet. Azok agyönyörű parkok is kizöldülnek. Itt van a szenthúsvét. Titokzatos öröm suhan át a levegőn.

A VÁNDOR.

Odakünn nem havaz...Az én szobámba is meg jött már a tavasz!Az ablakpárkányon tavaszi napfénybenFehér orgonafa virít egy cserépben.A pincéből hoztaEgy mogorva szolga.

188

Ez az én tavaszom!De talán lesz más is,Több színes virág is,Mert álmodom róla.Falusi kis kertben nyÍlni fog a rózsa.Lesz egy kicsiny házamÉs egy fáradt vándor,Megpihen majd nálam...

Híre fut a katonák körében, hogy vége lesz aháborúnak. Az öröm ott repdes a lelkek mélyén,de parancs intézkedik, hogy az emberi öröm ne-hogy felülkerekedjék a katonai fegyelem rovására.Talán ez a rendelet nem jutott el idejében min-denhová, és ezen a szent ünnepen, húsvét nap-ján testvéri találkozásba jutnak a harcoló felek.

Orosz tisztiszolgám, aki otthon banktisztvi-selő, kipirult arccal beszél, hogy náluk csak köz-társaság jöhet. Künn a fronton egyes helyekenaz orosz is, a német is, a magyar is elmennek adrótakadályokig és onnan nézegetik egymást. Az-tán áttörik a korlátot, ölelkeznek, csókolóznak,közösen esznek, isznak. Nyolc orosz azt kéri,szállítsák őket a fogolytáborba, mert többé nemmennek vissza. Tőlünk pedig az oláhok marad-nak odaát. Ezen a fronton megbízhatatlanok, deodaát az olasz harctéren jó katonák. A németekkicsinylően kezelnek mindenkit. Az utcákon fel-kacag a tavasz.

A lembergi paloták falára magyar plakáto-kat ragasztanak. Itt van a magyar frontszínház!A kultúra és a barbarizmus ölelkezik a fronto-kon. A hadügyminisztérium színtársulatot szerve-zett. A németeknek is van. Hivatalos neve: Front-színház.

Egy kapitány szállítja a társulatot. Táviratiparancsszóra mennek ide-oda. Künn jártak Zlo-

189

csovban, a hadszÍntéren. Micsoda öröm volt ott!Lembergben az elegáns „Casino de Parisában volta színkör. Gazdag páholyok, földszinti sorok. Fel-keresem az igazgatót. Néhány darab az egész ké-szültség: „A kisasszony férje”, „Próbaházasság”,„Bor” s ötletes kabaré-számok. Komjáthy, a bu-dai, temesvári művész-direktor állította össze atársulatot. A színlapokon ezek a nevek: Komjáthy,Rogoz. J., Benes Ilona, Szász Anna, BatizfalvyElza, Izsó M., Komáromi Gizi, Zilahy Gy., KaspeTGizi, Nagy Gyula, Kondor Ernő, Pázmán F., Dal-noky J., Bálinth B., Gara Ilus, Dörgei Jolán, Gó-zon Béla, Mály karmester.

Az utca csendjét felveri a magyar szó s né-hány estén át a kaszinó előtt csoportosulnak ma-gasrangú katonai előkelőségek és közkatonák.Mintha ideszakadt volna egy darab Budapest. Is-mert kuplék, otthoni dalok. Valami furcsa zsibon-gás, az együvé tartozás bizalmassága zsong a te-remben. Csak a jegyszedő „prose pani”-ja emlé-keztet Galíciára. A pénztárnál erősebb morajlás.

Az itteni civilek akarnának jegyet váltani, denem adnak. Kicsiny a színház.

Sokan jöttek német katonák is. Egy kissé erősbeállítással azt mondhatjuk, hogy a katona sietvemegmossa véres kezét, hogy lapot olvashasson,színházba mehessen.

Háborúban ennyire közei van egymáshoz abarbarizmus és a kultúra. És mindezt egyszerrekell befogadnia az idegeknek.

Most pedig súlyos és komoly dologról fogokmegemlékezni. A Magyar Vöröskereszt működé-séről a II. hadseregben.

Nézzünk be a raktárhelyiségbe. Akárcsak egynagy üzletben, úgy csomagolnak, szállítanak. Asz-talos- és lakatosműhelyek, thermos, frontcsomag

190

és könyvtár-ládák részére gyártanak. Cipész ésszabóműhelyek vannak, ahol sürgős munka folyik.A fehérnemű varrodákban Bardolff tábornokné ésbáró Török Gézáné vezetik a munkát. A fatalpúszövetpapucsoknál Simon Elemérné. Igen: a fa-talpú cipők. Hiszen a szövetfelsőrészes fatalpú ci-pőt, ezt én találtam ki és megteremtettük háborúkezdetén Erdélyben a facipő gyárat, Béldy Pálné-val, Mikes Árminné grófnéval, Szentkereszty Ma-rietta bárónővel. Be furcsa is itt most viszont-látni.

A Vöröskereszt egészen a csapatok közelé-ben állítja fel raktárait, ahol már mellettük, kö-rülöttük robban a gránát. A Vöröskereszt felké-szültségén fordul meg a háborúk sorsa. Óriásigond és munka terhét viseli Simon Elemér, aMagyar Vöröskereszt főmegbizottja.

A Vöröskereszt feladata a katonák lelki és ke-délyvilágának fenntartása is. Még mozit is rendez-nek be nagyobb kórházakban. Láttam, ahogyhordagyakon cipelték be a betegeket.

A Vöröskereszt intézmény maga is igyekszikelőteremteni a szükséges dolgokat. Edelsheim-Gyulai Lipót gróf 60 orosz fogollyal művelteti akonyhakertészetet. Segítő társa Jónás Sándor.

A Vöröskereszt intézmény főkiegészítő elemea vöröskeresztes ápoló nővér. A II. hadseregben360 ápolónő van, ebből magyar csak 28. Központigyűjtő állomásuk Sátoraljaújhelyen volt, grófSzéchenyi Wolkenstein Ernőné vezetése alatt. Agrófnérói nagy szeretettel emlékeznek meg itt ésaz ő csoportjából küldött ápolónők elsőrendűek.Nagy teljesítményt végeztek a II. hadseregnélDiller Gizella bárónő alapítványi hölgy, ésMoschitz Aranka, Török Gézáné, Simon Elemérné,Windischgrätz Mária hercegnő és Erdős Mátyásorvos.

191

Újságírói futó munkámban ezeket a nevekettudtam feljegyezni.

Az ápolónői intézményt 1916-ban újjászer-vezték. A Hadügyminisztérium rendezte öltözetü-get, jogaikat, kötelességeiket. Azelőtt minden szer-vezettség nélkül fogadták fel és bocsájtották előket. Ide-oda vetődtek. Olyan elemek is bekerültek,akik nem oda valók voltak. A férfiápolókra nem hal-lottam panaszt. De általában nem volt elég ápoló-személyzet. Ezt a betegek szenvedték meg, akiknem egyszer ágyukból kiesve, tehetetlenül sírtak,míg előkerült ápolójuk. Jelentettem egyik kórház-ban ezt az esetet a parancsnoknak, de másnaparra kértek a betegek, ne tegyek szóvá semmit,mert az egész szoba betegeit megbüntették, amiértpanaszkodtak nekem. Megfeledkeztek arról, hogya katona mindig fél feljebbvalójától. Igen nagybaj volt ápolóinknál, hogy nyelveket nem tudtak.Se idegen nyelvű betegeiket nem értették meg, sea magyarok bajait nem tudták tolmácsolni.

Az apáca ápolók minden harctéren kitűnőenbeváltak.

Volt egy egészen külön csoport, az önkéntesápolónők serege. Háború elején és azután is szük-ség, volt rájuk. Valahogy divat is lett a szükség-ből. Ezzel eleget mondottam. Akiket benső haj-lam, élő emberszeretet hajtott a szenvedők felé,azok is összekerültek a divat dámákkal. Királyiasszonyok, főúri hölgyek, középosztálybeli úrinők, gazdalányok és egyszerű cselédlányok vet-ték fel a fehér kötényt és a lobogó fátyolt. Külsőremind egyformák lettek. Cselekedeteikben nem.Voltak közöttük angyalok és voltak olyanok, kik-nek céljai, törekvései más természetűek voltak.

Királyi házakból Auguszta főhercegnő és abajor király leányai dolgoztak kórházakban. Má-sokról nem hallottam. Főúri asszonyok, tiszti hit-

192

vesek, orvos feleségek gyakran mint ápolónőktartózkodtak férjeik közelében.

Mikor az ápolónői divatláz kissé leszállott éscsak a végeérthetlen munka és önfeláldozás idejekövetkezett, sokan ott hagyták a pályát. De akikott maradtak, azokat tisztelet és hála illeti. Rok-kantak, hősök, áldozatok éppen úgy vannak kö-zöttük, mint a katonáknál. Még megérdemelt ki-tüntetéseik is gyakran elmaradtak. Megérdemel-nék, hogy valamelyes emlékmű hirdesse a világhá-borúban résztvett ápoló személyzet egyetemesmunkáját.

Megemlítem azt is, hogy a betegek fokozottanérzékeny lelkiállapotában ápolónő és betege kö-zött sokszor felcsillant a szerelem sugara is, sőtsok esetben házasság is lett belőle. Orvosok ésápolónők között szintén sok szerelmi viszonyfejlődött és igen sokszor végződött házassággal.

Ha különböző intézményekről szólottam, megkell említenem a tábori postát is. Elsőrendű volt.Itthon nem is képzelték el, hogy a tábori postaszáma miszerint változott.

Egyszerű kis levelezőlap is megérkezett bár-hová. Ha a katona hazaküldött levele olykor el-tűnt, az sem a tábori posta hibájából történt. Sok-szor a cenzúra tartotta vissza. Jellemző aprósága tábori posta működésére, hogy egy katonámnakelveszett hazulról küldött zsebórája. Lembergbenfelkerestem Fejér postaparancsnokot, aki az óráthosszabb idő múltán is kinyomoztatta és a kato-nának elküldette.

De láttam Galíciában kedves furcsaságokat is.Csak állatokról akarok beszélni, de ez ér any-

nyit, mint egy kitalált rossz szerelmi történet, ahollegalább egy gazember mindig akad, aki megcsalvalakit. Az állatok nem csalnak meg senkit. Aki-nek van türelme és érzéke, hogy megfigyelje azállatok életét, a szemüknek szótlan beszédességét,

193

ösztöneiknek apró, különös, érdekes, jellemzőmegnyilatkozásait, az tudja, hogy az állatvilággazdag, ismeretlen, bájos birodalom. Rabindra-nath, indus költő, gyönyörűen beszélt az állatok-ról; az ember szinte testvérnek érzi őket s bizo-nyos melegséget, amikor egy-egy értelmes állatszép, barna, naiv, okos szeme ránk néz. Minden-kinek, aki e sorokat olvassa, fel fog újulni emlé-kezetében egy-egy állat, amely neki sok örömetszerzett.

Különösen most itt a katonák körében lehetmegható eseteket hallani az ember és az állat kö-zös szenvedéseiről, roppant megpróbáltatásaikról,ami szinte emberfogalom magaslatára emeli az ál-latot is. Hány közlegény és hány tiszt borult márzokogva haldokló lovára s úgy érezte, hogy va-lami üresség marad utána. Hány ló és hány hűkutya állott már szinte emberies szomorúsággal el-esett gazdája holtteste mellett! Ember és állat érzi,hogy az a másik neki valakije itt.

Az állatszeretetnek sok ferde kinövését is lát-hatjuk, például magam is zavarban voltam, mikora londoni kutyatemetőt megnéztem.

Nem merem állítani, mert sokfelé kóboroltama világban, de mégis azt hiszem: a potsdami csá-szári parkban is láttam ilyen kutyasírt és emlék-táblát, melyet megmentőjének emeltetett valame-lyik régi császár. Ha jól tudom, a mérgezett cso-koládés csészét verte ki ura kezéből.

Szegény harctéri állatoknak csak olyan a sír-juk, mint gazdáiknak! Egyformán jeltelen néha ésegyforma pompával nő rajta a vadvirág. Már al-konyodott. Ott az útban, keresztül előttünk egyló feküdt. Mióta? Ki tudja. Nagy, csontos testeoda volt fagyva a földre. Olyan volt, mint egy le-döntött szobor. Nyakát és lábait messze nyújtottas fagyott teste úgy abban a haláltusában ott ma-radt.

194

Hát, úgy-e, milyen egyszerű kép? — ésmennyi fájdalom volt benne! Érzitek-e, látjátok-eazt az odafagyott állatot az elhagyott úton, télialkonyon? Ahogy gyors futtában elesett, megfa-gyott testének körvonalai is elárulták, hogy köte-lességteljesítésben, magasabb célt szolgálva, mun-kában esett el; ép, szép teste, izmos ereje ketté-roppant.

Nézzünk tovább. Csikorgó, fényes gyémántostél. Érzi az ember levegőnek, égnek, földnek tisztapompáját. A Montblancon éreztem valami ehhezhasonlót, mintha ebben a tündöklő, havas, jegesfehér világban az ember lelke kiszakadna a földiéletből. És ebben a fehér fényben szembejött egyárny. Egy ló csontváza. Amilyeneket iskolás állat-tan-könyvekben lehet látni képben, vagy múzeu-mok sarkába állítva természetben. Hát egy ilyenló jött szembe velem. Ez a csontváz még élt, acsontok még mozogtak. Csak egy állat volt ez is,de sohase láttam ijesztőbb mozgó testet, melyélesen vág az ember szívébe.

Egy lókórház „üdülő telepe”, egész csorda be-teg ló. A rügyező tavaszi fák alatt odakötve. Szin-te nehéz volt a föld friss tavaszi ereje s ők, az ál-latok, a föld munkatársai, bágyadtan álltak a fény-ben.

Aztán jártam egy másik állatkórházban. Akár-csak egy emberkórházban: a betegek külön reke-szekben, sebeik szépen bekötözve, éppen olyangonddal operálják őket, mint vitéz gazdáikat. Sú-lyos belső bajjal feküdt egy ló. Lehajoltam hozzá.Szinte sütött a teste. Roppant gyors, apró lélegze-teket vett. Ránéztem az arcára. Igen: az arcára.Mert, hogy állati vonalak, izmok ilyen mélységesfájdalmat és bánatot fejezhettek ki, azt én sohaelképzelni se tudtam. Szemei szinte kiugrottak,előre meredtek s ahogy rám nézett: megremegtemtőle. E pillanatban nem állat volt ez a ló. Néma

195

szenvedő volt, akire szinte tisztelettel, részvéttelgondolok és sokért nem adnám, ha tudnám, job-ban lett-e az a szegény beteg.

Aztán láttam egy ökröt. Nagy teherautó ér-kezett a kórházba. Benne feküdt egy roppantökör. Az autó annak megfelelően készítve. Az ol-dalát leemelték, a kocsit megdöntötték s a betegetbeszállították. Ott feküdt szobájában. Irtóztatóannagytestű állat volt. Szétterülve, leomolva a földre.Nem volt semmi baja, csak elfáradt, éppen óriássúlya miatt. Hátsó lábait kinyújtotta, mint valamikolosszus darabokat és napokon keresztül abban ahelyzetben feküdt. Nem evett, nem ivott. Pihent.Rámnézett és újra támadt egy névtelen érzésem,hogy az ember és az állat sorsában annyi a kö-zös!

Érdekes csoportja a háborús csapatoknak a„Staffli”. Otthoni békés, meleg kuckóból kibújtaka törődött, öreg emberek s egészen fiatal suhan-cokkal a „Staffli” végtelen hosszú, mozgó szekér-ló erdejében hónapokon át csak mennek, mennekországutakon és országokon át. Ilyen viszonyokközött micsoda hatalom tudta volna meggátolni azállati járványok keletkezését?

A háború maga volt a legjobb tanító s mamár a harcterek minden táján rendszeres állatvizs-gálatok vannak, a kórházakban nyírógépek, nyíró-olló, különbnél-különb eszközök, fertőtlenítő stb.Dr. Hetzel Henrik állatkőrházait nem felejtem el.

Komor harciparipák között, döngő, nehéz va-sak között csoda-bájos ügyetlenséggel egy párna-pos csikó szorosan az anyja mellett s menet köz-ben kísérleteket tett a táplálkozásra. A felvonu-lás komor képébe, mint egy nevető napsugár, úgyragyogott bele ez a jelenet s szinte felkiáltottam:tudod-e te gyámoltalan kis csikó, hová vezet ezaz út? Hogy is támadtál életre ennyi megpróbál-tatás közt?

196

A földmívelő ember, bár olykor kíméletlen ésdurva az ő állataihoz, mégis bizonyos rokonságot,kenyérkereső társat lát benne s egy-egy kedveltállat elpusztulásakor nemcsak az anyagi kárt si-ratja benne.

Van az Állatvédő Egyesületnek egy kiadvá-nya: a ló kérelme gazdájához. Igazi költői lélekírhatta.

Felejthetetlenül kedves kép volt Galíciában a— hogy is mondjam — katona kutyák felvonulása,az összes Bodrik, Tiszák, Marosok, Betyárok, Bun-dások felvonulása. Przemyslben már láttam egyikistállójukat. Most párosával kis kocsik elé fogvaszolgálatban vannak és beláthatatlan végű hosszúsorban kanyarognak. Beszélgetnek is alaposan,csak nem értem meg.

Hadicélokra már Attila idejében felhasználtáka házőrző kutyát. Hollandiában is láttam. De eny-nyit? Még Törökországban se.

2—12 állatot is befognak egy kocsi elé. 200—220 kg. terhet visznek ezek a hadi kutyák 15 km.távolságra is. Hatvan cm. magas kutya a legjobb.Aztán vannak: figyelő kutyák. Felderítő szolgálat-ban lefogják az ellenséget. Szimatoló kutyák, írás-jelentést vivők, akik sebesülten is elviszik a paran-csot. Kötszert visznek kosarakban, az Isonzónállőszert szállítottak.

Az egészségügyiek felkutatták a gránát általeltemetett katonát és odavezették a szanitészt. Ahóból sokat kimentettek.

Az őrkutyák személyeket és raktárakat őriz-tek, millió értéket mentettek. A foglyokat a szé-naboglya alul is kihúzták. Járvány idején patkánytpusztítottak. Pánik keltésére kutyaroham indul.Tank-kutyára robbanószert szereltek: kézigránátotvisz az ellenség közé.

Használható kutyák a harctéren: juhász-far-kas, dobermann, terrier. Magyar fajtákból a ko-

197

mondor, kuvasz. A puli hosszú szőre miatt nehe-zen tartható tisztán, de jobban bírja a hideget is,meleget is.

Sohase felejtem el, ahogy ezek a kedves álla-tok felvonultak.

Volna még sokféle mondani és nézni valómGaliciában, de egyszerre, hirtelen félbe hagytam amunkát. A kényszerítő körülmény, mely ide ho-zott, régen átváltozott már igazi önfeláldozássá.Kicsiny korom óta emberszeretetre, nehéz mun-kára neveltek. Itt megtaláltam hozzá a teret. Min-den katonai hatóságnál külön kellett kiharcolni amunkát, — néha azt hittem, nincs tovább...

Egy napon megidézett a lembergi polgári rend-őrség. Beleszédültem. Egy magyar tisztet kértemfel, hogy elkísérjen. Kivallattak, igazoltattak, hát-ha valami ellentmondásra akadnak. Talán itt isTisza spiclinek gondoltak? Végül egy táviratotadtak kezembe, melyet Széli József akkori erdélyikormánybiztos küldött, melyben kérdezik, haj-landó vagyok-e hazamenni és Erdély helyreállítómunkálataiban résztvenni. Lelkem fele hazahívotta régi szenvedésekhez, másik fele ide kötött azúj szenvedésekhez. Elbúcsúztam a parancsnoksá-goktól, kik úgy megnehezítették itteni munkámat.Galiciában életveszélyben nem voltam, leszámítvaa járványkórházak állandó veszélyét, de megszen-vedtem lelkileg és idegileg.

Búcsúzásnál szép elégtételt kaptam. Felismer-ték egyéniségem és munkám, értékét. További működésTe szólítottak fel, hogy most már nem meg-akadályozzák, haníem támogatják munkámat ésminden út nyitva áll előttem. Ennél nagyobb er-kölcsi elégtételt nem kaphattam hét hónapi keser-ves vergődés után.

Mégis hazamentem.Utánam küldöttek egy elismerő iratot és egy

198

kitüntetési érmet. Ez volt az első kitüntetésem éscsodálkozva néztem rá: miért kaptam?

1917 júliusában két táviratot adtam fel Lem-bergből. Egyet nővéreimnek Erdélybe. Jeleztem,hogy haza érkezem. A másikat Nagyváradra Len-kucza László diáknak, hogy ha Bubi kutya él, hoz-za ki az állomásra. Féltem, hogy a menekülési ne-héz órákban látott fiút nem fogom felismerni. Defelismert engem Bubika és olyan bolond visito-zással ugrott a nyakamba, hogy aki látta, meg-könnyezte ezt a viszontlátást. Miután alaposanössze-vissza csókolóztunk Bubival, elbúcsúztunk akedves diáktól és Bubival ketten robogtunk Er-délybe, hová nővéreim időközben hazavándorol-tak a kiürült házba és új életet kezdettek. Alig-hogy megmelegedtek otthon, 1918. után újra elkellett jönni a szülőföldről végesvégképpen ...

Éppen csak kipihentem magamat a hosszú útután, Lembergből Háromszékig és néhány napmúlva már megkezdettem azt a munkát, melyrehazahívtak Galíciából. Országos, nagy szervezetdolgozott Erdély helyreállításán. A mozgalom élénZita királyné állott. Politikai okokból néhány hó-nap múlva ez az egyesület feloszlott. Szívesengondolok vissza arra a rövid időre, mely alatt Ra-vasz László püspökkel, a költővel dolgoztam szo-rosabb munkaterületen. Voltak többen is, kikreszeretettel gondolok. Az Erdélyben végzett mun-ka ismertetése kívül esik e könyv keretén. Gyö-nyörű munkám Galíciában véget ért. Itthon ismegszűnt az, amelyért hazajöttem.

Mihez kezdek most?

Olaszország

VI.OLASZ HARCTÉR.

Ebben az időben Magyarország egyik legérté-kesebb embere, az európai hírű tudós és meleg-szívű gróf Teleki Pál állott az Orsz. HadigondozóHivatal élén és intézte azt a tengernyi munkát,mely ennek a hivatalnak hatáskörébe tartozott.

A Hadigondozó Hivatal újból felszólított,hogy hajlandó vagyok-e folytatni Galíciában meg-kezdett munkámat. Vállaltam azzal a feltétellel,ha nemcsak polgári úton, hanem katonailag isúgy készítik elő utamat és az iratokat, hogy ben-nem a katonaság nem ellenséget lát, hanem segí-tőtársat és munkámat nem megakadályozza, ha-nem elősegíti.

Így is történt.Gróf Teleki Pál aláírásával megkaptam az

Orsz. Hadigondozó Hivatal 20.145—1918. L. K. A.márc. 16-án kelt megbízó levelét, azzal a megjegy-zéssel, hogy arra a harctérre mehetek, amelyikreakarok. Előbb Palesztinába szándékoztam, de mi-vel ott aránylag kevés magyar katona volt, teháta legnehezebbet választottam és az olasz harc-térre indultam, galíciai tapasztalataimmal felsze-relve.

Teleki grófné kérésére pedig Wienből, DaniBéla Sektions chef Generálmajor eszközölte ki akatonaság részéről szükséges iratokat. Nyilt paran-csot állítottak ki Nr. 719/918. a. sz. a., mely szerinthivatkozva a cs. kir. Hadügymin. Abt. 14. 9232. sz.és a budapesti katonai áll. Parancsnokság 282/918.

202

a rendeletére, magyar katonák látogatására indu-lok és Udinéban a személygyűjtő állomáson je-lentkezem. Felhívatnak úgy a polgári, mint ka-tonai hatóságok, hogy akadálytalanul mindenüttátengedjenek, munkámban támogassanak és aszükséghez képest minden lehető előnyben része-sítsenek. Utazhatom vonaton, tábori vasúton,gőzhajóval és előfogattal.

Ezt a nyílt parancsot néhány hónap múlvamég magasabb helyről, Badenból bővítették ki.Katonailag gyönyörűen elő volt készítve minden.Bárhová utaztam, előre ment a parancs. Lakás,koszt, szállás várt Mindenütt a legjobb, melyet ottbiztosítani lehetett. Laktam teljesen egyedül, kísér-tet módjára, kiürült főúri palotákban és laktamútszéli kis bódékban. De a tiszteletadás, a felsőbbparancs, gyönyörűen kísért végig minden vonalon.Legtöbbször maga a parancsnok jött át velemegyik körzetből a másikba és ott a felelősség tu-datával adott át további gondozásra. Állandó tisz-tiszolgám volt, akit érkezésemkor, ott tartózkodá-som idejére, szolgálatomra kirendeltek mindenütt.

Már itt megmondom, hogy a hadsereg vissza-vonulása szörnyű kavarodásában cseh tisztiszol-gám összes irataimmal megszökött. E könyv olaszrészének megírásánál is csak agyon cenzúrázottújságcikkeimre és meggyötört emlékezetemre va-gyok utalva. Arcok és nevek és események tor-lódnak agyamban. Ne bíráljátok egy kifáradt ideg-rendszer le-fel-hullámzó emlékeit, hanem vegyétekszívesen, ha valahol magatokra, hozzátok tartozóemberekre vagy dolgokra találtok.

Hasonló eseményekről összevont képet is ad-hattam volna, de jobbnak láttam, még ha ismétlő-dés volna is, külön harcterek szerint bemutatnimindent. Olvassátok szeretettel.

*

203

Udine felé megyek 1918. március havában. Bu-dapest délivasúti pályaudvarról zsúfoltan indul-nak a katonavonatok. Első éjszaka Steinbrückbenalszom. Hatalmas hegycsúcsok, merész sziklákcsalják a szemet: vájjon melyik a felhő és me-lyik a hegy? De érzem, hogy a vasúti vágányokközött kiszalad a tavasz íze a hegyekből.

Elmarad Laibach is. A havasok fehér fejekáprázatosan csillog-villog a kék olasz ég alatt.

Trieszt? Csendes a kikötő. Mint egy kifeszí-tett kék lepedő, úgy ringatózik a napfényben atenger. Nabrezina és Trieszt között most ébreda miramarei kastély. A parton olasz nők sütké-reznek. Azt mondja egy katona a kikötőben, hogyszépek, dacosak és büszkék, megközelíthetetlenek.Mindjárt itt megmondhatom, hogy a meggyötörtGalíciában észlelt erkölcsi züllésnek az olaszharctéren nyomát se láttam. Valahogy tisztább alevegő.

A kikötőben egy tölgyesi székely katona aztkérdezi, igaz-e, hogy házépítési segélyt kapnak atölgyesi menekült károsultak és vájjon mi lettGyergyóban az Urmánczy kastéllyal?

Átjöttünk az Isonzón. Történelmi folyó. Ár-tatlan kék a színe és úgy fáj, hogy hazudik. Akis öcsém Zoltán ... ott a tolmeini csatában ...

És Monfalcone, Görz, Wippach völgy, MonteSan Gábriellé... Irtóztatóan kopár, komor szikla-mezők. Mintha vasegerek itt-ott átfúrták volna,ürgeutak, sáncok, futóárkok. Dróterdők, eltűnt fa-luk, azt se lehet megállapítani, hol voltak tulaj-donképpen. Egyenlők a földdel. De az arc elsá-pad s a szívverés megáll, hogy itt emberek éltek.Hová lettek? Hová lett a falujuk? Hová lett azerdő? Csudaszépen kidolgozott kavernák, beton-szobák, századokra szóló alkotások, melyeknekszáz tekervénye van a föld alatt.

Roppant területeken nyugszik a sebtében itt-

204

hagyott hadianyag: tátongó ágyúk, védőpáncélok,csónakok, autók, a legkülönfélébb harci eszközök.Minden itt maradt. A kavernák, árkok, barlangokmind számozva vannak, mint egy kőváros utcái.

GÖTZ, Monfalcone közt a legszomorúbb nyo-mok. Félig temető, félig új élet. Az ilyesmit nemlehet leírni. Egy-két faláda az egész vagyon. Ottáll vele a család a vasúti állomáson, most érkez-nek a menekülésből. De hová lett a hajlék?

A görzi hídfő a tanú rá. De a romoknál szo-morúbb is van. A sziklamezők. Nem hegyek! —vízszintes, lankás kőmezők, ahol nem volt mitpusztítani, csak ember az embert s ahol patakzotta vér lefelé. Vagy a felhőkbe járó sziklák, ahol abarlangok rémes titkokat őriznek.

A népnek téglát, lovat ad a kormány s ki-újul az élet a reszkető kezek nyomán.

A cenzúra törülte cikkeimből a városok ne-vét is, de azt hiszem, jól emlékszem, hogy SanVitó az, amelyről szólani fogok.

Talán a kihalt, üres kis olasz faluknál is szo-morúbb a háború vonalaiba eső városok képe.Olyan érzés támad a lélekben, mintha kriptákbanjárna. Ez az érzésem volt az erdélyi ismerős kú-riákban, a lengyel kastélyokban s az olasz pál-mák alatt. Gazdagságnak, művészetnek, pompá-nak márvány romjai, selyem rongyai, kristályüve-gei, zárt paloták kegyeletes emlékei között ke-mény lépések zörögnek a mozaik padlókon.

Egy öreg püspök családi képe, gazdag, büszkecímere köszönt a házról, melynek folyosóján bá-mészkodom. A hatalmas pálmafák fölérnek a má-sodik emeletig; a bús árkádok alatt katonák szá-zai tolonganak. Némelyik palotának csak egyet-len fala maradt s fenn a magasban, mint egy vi-lágtörténelmi színpad kőfüggönyén: kifeszítvecsodaszép freskók maradtak épen s ahogy rájuk

205

tűz a lemenő nap, felejthetetlen látványt nyúj-tanak.

Egy árva villanyos jár körül a városban. Ad-dig utazom rajta, ameddig csak menni lehet. Egyikparancsnokságon látogatást teszek. Takách-Tolvaygrófnál, de éppen vidéken van.

Emberek jönnek-mennek, fapapucsban kopog-nak a vizek partján, melyet pálmafák szegélyez-nek s bájos nyaralók, márványkutak.

Itt egy templom. Furcsa zsivaj hallatszik, mintszent estéken a zsidók éneke. Bemegyek. Egy tem-peramentumos, borzas, fekete olasz pap gyűjtötteössze a nép gyermekeit. Bizonyára tanítja őket.A gyermek ne szenvedje meg a háborút semmiféleországban, mert testvérek lesznek ők egykor mind.Ebben a városban gyűlölik a központi hatalmakseregeit. Kivagdossák az áldott termő szőlőket,melyek faderék vastagságban nőnek. Ne teremjennekik! Inkább ne legyen neki se, minthogy meg-felezze! Onnan a magasból, repülőkkel kapják azutasítást s növekedik a fanatikus mártirok száma,kik nem tudnak megnyugodni a sorsban. Szobámpadlója mozaik, mennyezete a kék ég, néhánydeszkaszállal. Napnyugtával lefekszünk. Világítaninem szabad. Boldog, aki hazulról egy gyertyáthozott, melynek halvány világa mellett felbotor-kál a lépcsőn.

Jelentkeznem kell a parancsnokságnál. Leülökegy patak hidjára. Kérdezem egy katonától néme-tül, merre van ez, meg ez. Becsületes arca izzadnikezd, leveszi sapkáját, vakarja fekete fejét s aztmondja:

— Hej, valahogy magyarul kéne mondani, mitakar a nagysága.

Aztán volt öröm, mikor teljesült kívánsága.— Jó, hogy borús az ég — mondja az öreg

magyar, — legalább azok a gyalázatos repülők

206

nem járnak! Tessék elhinni, egyszerre nyolc-tíz isrepül a fejem fölött.

Furcsa utcákon sétálok. Ajtó, ablak nem igenvan a házakon. Szerencsére itt a nyár. A magas-ban lógnak a hagyományos mosott rongyok.

Egy kis házba betérek. A héten gyűjtöttékössze az iskolásgyerekeket s egy sápadt, fiatal kistanítónő javítja a csöppségek ákombákomját.Nincs mit enni, éhesek s nagy a gyermekhalan-dóság, — panaszolja a kis tanítónő. Kérdezem: kiaz a másik idős hölgy? Az édesanyja. Leányátmindig elkíséri az utcán s ott is marad vele, együttmennek haza is.

A falakon, utcákon, plakátok, fényképek, raj-zok, melyek a különböző lövedékeket ismertetika néppel s figyelemeztetik a veszélyre. Különö-sen sok a sebesült, a játszó apró és a virtuskodónagyobbak között. Éppen így figyelmeztetik a kór-házakban a katonákat is.

Szemben velem a Rótta grófi kastély. Azértérdekes, mert a gazda rokonságban van a Sennyeygrófokkal. Persze üres a kastély.

Kályhák nem igen vannak a házakban, mertúgy hallom, adót kell fizetni utánuk. Bizonyáraazért, mert az itt fényüzésszámba megy. Pedig is-ten a tudója, hogy a terebélyes pálmafák alatt nemegyszer vacog az ember foga. Egyébként hat-héthéttel állhat előbb a természet, mint Erdélyben.Itt a gyümölcsfákat vízszintes vonalban nevelik aföldön. Az utcán minden parasztasszony pamutotárul s a katonák megrohanták őket, — hogyne,hiszen egyiknek sincs harisnyája. Drága dolog azma. Dohányért, kukoricáért akármennyit lehetvenni. A jobbmódúak szöveteket, csipkéket adnakélelmiszerért.

Magyar úrihölgyeket találok az ápolónők kö-zött. Schell-Bombelles grófnőt, egy csupalélek asz-szonyt, aki széles ismereteivel nagy segítségemre

207

van. Ugyanilyen lelkes társa néhai Chyzer mi-niszteri tanácsos leánya, Kornélia, aki nagymamalétére ilyen messzeségbe jött! Csupa szív ez a kétasszony. Takács-Tolvay Irma grófné pedig igennagy áldozatokat hoz az ápoláson kívül, ő kezeliugyanis a katonák olvasnivalóit s egész könyvtá-rat szervezett már, aminek értékét fel se tudjákfogni az otthon levők. Két magyar orvos is vanitt. Szekeres Győrből és Török Aranyosmarótról.Itt van Rakusz Ottó gyógyszerész is Merényből.Ha magyart látnak a szegény magyarok, félig meg-gyógyulnak. Azt mondja az egyik betegem:

— Tessék elhinni, attól halok meg, hogy jöna doktor, nézi a cédulámat s azt kérdezi:

— „Mátyár!”Ebben az egy szóban annyi gúny, annyi el-

keseredés, annyi szenvedés volt!Persze itt alig jár más ember, mint katona.

Ök rendezik az utcákat, tereket is, valószínűlegaz én katonám is meg van győződve, hogy az afestett japán legyező a világ legszebb kerti ékes-tsége, melyet szakértelemmel sajátkezűleg tűzött aföldbe a zöld saláták közé. Szalagja ide-oda lib-ben s ezer apró gyík sütkérezik a japán virágo-kon, olasz napfényben. Ebbe a kertbe jártam énis pihenni és a gyíkok körülvettek szelíden.

Magyar kis falucskák fehéren villogó tornya,be messze maradtál! Utánad fáj a magyar ka-tona szíve. Az olasz tornyok stílusa semmiben sehasonlít a mienkhez. Betérek a templomba. Ha-gyományos fekete csipkekendővel borítva a fejük.Aztán golyvás, roskadt öregek. Hallom, hogy csön-desen sírnak mellettem s lopva rámnéznek fél-szemmel, tudják, hogy az ellenséghez tartozom sa tekintetük okvetlenül fel akar fedezni rajtamvalami rendkívülit. A férfiak ráncos öreg fülébenhosszú fülbevaló csüng. A templomot különbenkatonáink serege tölti be. A pap fiatal, derék

208

szál ember, olyan hévvel és tűzzel beszél az ő né-péhez, hogy valósággal táncol s a hajaszála is be-leborzolódik.

Lélektanilag érdekel s kutatom, lesem, hogyanérzi magát ez a nép, mikor itt messze benn va-gyunk az ő országában. Állandó színháza úriéletrevall. Körülnézek. Egy teremtett lélek nincs a benn-szülöttek közül. Kivéve azt a két mezítlábas, nagyszalmakalapos fiút, aki áhítatosan hallgatja a ci-gánymuzsikát. A cimbalmos tetszik nekik. A pá-holyban tisztek s a kisegítő szolgálatra bevonulthölgyek szórakoznak, benn a mindenféle szövet-séges katonák. Az orosz foglyok nem fizetnek, őkvendégek. A bennszülött nők gőgös megvetésselutasítanak vissza minden udvariasságot. A szépHilfskraftok viselkedése az ízléstelennél is több.

*

A múltkoriban Hazai Samu báró elnökletévelvolt egy gyűlés Budapesten a honvédelmi minisz-tériumban. Ott voltak a különböző hadsereg fel-ügyelőnői is, akik a hadimunkát végző nők hely-zetére ügyelnek. Egészen új intézmény. Ott talál-koztam az olasz front két előkelő kiküldöttjével,akik éppen itt laknak, hová utam vezetett. Kor-nitz Terézia, egy őrnagy özvegye és LichtenbergMária bárónő; Schell Bombelies grófnéval meglá-togatjuk őket. Irodájuk egy selyem-drapériás, aj-tónélküli nyitott terrasz az emeleten. A padozatotazonban a selyemdrapéria alól kiszakította a grá-nát. Gerendákkal, deszkákkal foltozták, vigyázvalépkedünk, nehogy süllyesztőbe kerüljünk.

*

Híres selyemgyár van ebben a városban. Anémeteknek 12, nekünk 9. Persze katonai vezetésalatt. Néhány száz olasz nő dolgozik ezekben agyárakban, tízéves kis lányoktól kócos, borzas,

209

fekete, csúnya öregekig. Freiherr Adolf Baselli v.Süssenberg Gradiska a felügyelő kapitányuk aztmondja, hogy szívesebben kommandíroz két regi-mentet, mint ezt a négyszáz nőt. De soha olyanellentét, mint a kócos, borzas, fekete, villogószemű olasz nő és a selyemtenyésztés! Csupa sző-ke tündér kellene ide, akik hópehely könnyűségű,aranyszínű millió gubóval játszanának mesebelijátékot. Mint egy meleg aranytenger ömlik végiga termekben az aranymatringok csodásfényű hul-láma. Mikor ezt a kedves, szép munkát látom shozzáveszem a hasznot és gazdagságot, melyet aselyemtermelés más országok lakóinak hajt: egyreszomorúbban vetődik fel a kérdés, vájjon nálunkmiért is nem foglalkozik a nép általánosabban ez-zel a gazdasági ágazattal. Mindenesetre az éghaj-lat is beleszól ebbe. Sirokkó, skorpió, szúnyog,tífusz, malária, pálma, platán, orchidea—márványés sár: csodás keverékben váltakoznak. Nappalhőség — este hirtelen hideg.

San-Vitóból tovább utaztam Motta di Liven-zába..

Valahogy úgy képzelte az ember a frontot,hogy a városok, faluk mind elmaradnak, aztán azerdők, mezők, puszták is messze tűnnek s vala-hol künn, senki nem járta helyen öldöklik egy-mást az emberek. Pedig hát szomorú valóság, hogyakárhányszor kicsiny faluk, nagy városok közöttés mögött húzódnak az állások. így esik, hogysokszor a tábori kórházak a technika minden ké-nyelmével be vannak rendezve. Parkettes palo-ták, villanygépek stb. már az első segélyhelyekenrendelkezésre állanak. De láttam kórházat borospincékben elhelyezni is. Az erős munkáskezekidekünn vannak, varázsszóra megy az effélénekátalakítása. Utazó Röntgen-gépek, villanykályhákstb.

Motta di Livenzán az 1304. sz. tábori kórház-

210

ban jó dolga van a magyar betegnek. Barcsay dr.kassai törzsorvos a parancsnok, aki igaz ember-szeretettel törődik betegei aprólékos családi ügyeivei is és messzemenő előzékenységgel segíti elő hi-vatalos munkámat. Itt találtam Visy Károly buda-pesti ezredorvost, Szende Géza lőcsei ezredorvostés Kőrösmezey gyógyszerészt.

Visy Károlyról jegyeztem fel akkor, hogy éj-szakánként nem alszik, hanem virraszt nagybe-tegei ágya mellett. Hallgatag, csendes ember, csupajóság.

Az önkéntes ápolónők közül az ő osztályántaláltam Rakovszky képviselő leányát, Mayt ésCserni Nusit, mint kitűnő műtő-ápolónőket. A sokkórház között is ki kell emelnem a 808. sz. kór-házat.

A magyarságot csak Oláh László szabadkaigyógyszerész és a brassómegyei Vörösmart községevangélikus lelkésze, Mökesch Frigyes képviseli.Itt találtam a Galíciából átjött Diller Gizella bá-rónőt és Moschitz Aranka divényi úrileányt is,mint ápolónőket. Ez a kórház, bár sok a magyarbeteg és nyelvüket csak négyen értik meg, mégiscsodálatos nyugalmat ad betegeinek. Egy ősrégiszép ferencrendi kolostor templomában van a kór-ház, hol a csodatévő Mária-képen milliókat érő kin-cseket helyezett el a vallásos önfeláldozó lemon-dás és kegyelet. A kép jelenleg be van falazva. Akolostori barátok ódon ebédlőjéből tiszti étkezőlett, tisztek és barátok közösen étkeznek ott ba-rátságos társaságban.

A templom és a kórház két oly fogalom, melykülön-külön is megdobogtatja az ember szívét.Hát a kórház a templomban! Különös áhítat éslelki elfogódás keríti hatalmába a betegeket. Ahosszú templomcsarnok szent homályából fehérágyak, lepedők, párnák villognak elő. Itt könnyebba fájdalom. Szent oltárok alatt, mellékkápolnák-

211

ban zászló árnyában, szószék mögött itt is, ott iságy. Szent szobrok borulnak a szenvedők fölé,úgy érzik, hogy lecsókolja a szemüket. Aki moz-dulni tud, esténként — akármilyen vallású is —letérdel az oltárok előtt. Bjelik püspök a napok-ban látogatta meg őket. Az ajtó előtt megilletődöttkíváncsiak álldogálnak. A kolostor pálmavirágosparkját, oszlopos négyszögbe futó csarnokait csi-kós köntösű katonák lepik el, ott sütkéreznek anapon. Vissza fognak rá emlékezni, akik itt fe-küdtek betegen. A másik templom zárva van, avasárnapi istentiszteletet kivéve, csak a katonaiparancsnokság engedélyével lehet oda bemenni, hi-szen templomi gyülekezés ürügye alatt sok min-den lehetséges volna.

Megnéztem egy katona-otthont is, a Boroe-vics-hadtestben. Amolyan legénységi kaszinó, ami-lyen minden faluban van, ahol csapatok vannak.Egyik talán kastélyban, másik istállóban, — dekörülbelül egyforma felszereléssel. Ennek az ott-honnak 332 kötet magyar könyve van, melyet amagyar Hadsegélyező Hivatal küldött. Azonkívülharmónium, más hangszerek, dominó, tombola,stb. A csapatok felváltva, beosztás szerint vehetikigénybe a helyiséget. Ingyen teát és feketét kap,aki oda betér. Naponta átlag 850 legény fordulmeg ott. Ennek 60 percentje magyar. Azt a kí-vánságot fejezték ki, hogy a magyar kormány azilyen túlnyomóan magyar legénységű otthonok ré-szére engedélyezzen élelmiszerkihozatalt.

Tisztek részére is van hasonló intézmény. Egykis boltocska is van az Otthonban, kefe, szappan,tükör, levelezőlap. A bevétel 5 százaléka Bécs—Budapest hadiárvái javára megy.

Motta di Livenzát nem lehet elfelejteni soha.A Livenza partján sok a szemét, a piszok és el-viselhetetlen a bűz! Katonai állatvágóhíd, vagybőrfeldolgozó telep lehetett a városban, a leölt

212

marhák véres, nyers, cafatos bőre ezerével szá-rad az utakon és perzseli a tüzes olasz nap. Un-dorodom a lélegzettől is. Agyam ég. Katonai kar-hatalom se tud a városban felhajszolni egy szalma-kalapot, vagy ernyőt. Aléltan vonszolom magamat.Enni sem tudok. Heteken át jóformán ecetes víz-zel élek és bort iszom. Itt törtem meg egy nagytörvényemet. Antialkoholista harcos voltam, la-pot szerkesztettem, előadásokat tartottam az al-kohol káros hatásáról és — itt most az tartottabennem az életet. Aludni se lehetett. Nemcsaknappal, de éjjel is szakadatlanul zúgnak a repü-lők, az angolok annyira leszállanak, hogy a házakablakán is belőnek. A vassisakos, menetelő katonákfelverik az utcák tüzes porát. Ezt a bűzt és ezt aport kell nyelni. Földszintes kis házikóban lakom.Mellettem az udvaron istállók, lovak, juhok. Dü-börögnek, vergődnek. Nyugtalan az ég és a föld.Felöltözve, vaságyam szélén virrasztok, a repülők-ről dobott srapnelek zuhognak. Várom, — inkábbtalálna el, mint ebben az idegállapotban kivárni areggelt.

Hajnal van. Elült a vészmadár. Lovak, juhok,katonák emberek szívéből szakad fel:

— Irgalmas Isten, milyen; éjszaka volt!Motta di Livenzán szép, új hidak vannak,

mind a mieink építették. Kövezni kell az autók-tól felsebzett utakat. Lebontják sorban a kőháza-kat. Abból kövezik az úttestet. Magyar katonákjárnak a pálmafás utakon. Vassisakukon tüzel anapfény. Paripák hátán büszkén léptetnek át aszép olasz várkapukon, vagy az árkádok alattdöngetik a földet.

*Repülőtisztek társaságában vagyok.. Binder

most vitéz Pintér Pál budapesti főhadnagy háromlövést kapott fenn a levegőben. A Somogybólvaló Gehring hadnagy és székelykeresztúri Len-

213

gyei László főhadnagy részvétlátogatásra jöttek atábori kórházba.

Ahogy nézem őket, valahogy azt képzelem,csak félig emberek. A lelkükben mindenesetre vanvalami a magasságok világából. A repülőktől nemtudom elválasztani a nagyratörést, a szilaj bátor-ságot, a lelki lendületet, az igazságérzet tisztasá-gát. Úgy vagyok velük is, mint a hegyilakókkal.Képzeletem nagyszerű lelkitulajdonságokkal ru-házza fel őket s minden körülmények között bíznitudnék bennük. Érdeklődés és kíváncsiság fog el,mi vitte őket erre a pályára.

— A lövészárok unalma, — feleli Binder. —Az borzasztó volt, két évig a fold alatt lakni. Ki-felé vágytam, fel, fel! — és jelentkeztem.

— Hogy is szól a katonák esküje? Szárazon,vizén — és levegőben is?

— Nem is tudom hirtelenében, — mosolyoga repülőtiszt, — csak azt tudom, hogy abból leszjó repülő, aki gyerekkorától sportol, edzi magátés mindenféle elemeket legyőz. Mindenesetre min-dig jól ki kell aludnunk magunkat, sokat és jóltáplálkoznunk. Persze, babonásak is vagyunk. Há-rom repülőnek nem szabad egy gyufával cigaret-tára gyújtani, csak kettőnek, mert a harmadikmeghal. És ne legyen az étkezőben se 13 repülő.Hároméves tapasztalat, hogy másnap reggel egyikhalott. És felszállás előtt tilos a gépet lefényké-pezni. Erre szigorúan vigyázunk, mert a lefényké-pezett gép mindig lezuhan, vagy lelövik, vagy meg-gyúl. A repülőgépek szerepe tulajdonképpen köz-vetítő szolgálat. Vannak egyszemélyes, úgvneve-zett harcigépek, ezek rendesen könnyebbek és für-gébbek. A kétszemélyes a felderítő gép. A pilóta islehet tiszt természetesen. Aki hátul ül, az végzia rábízott feladatot. Ő dobja a bombát, ő fényké-pezi a harctereket, a csapatokat. Ezt rendesen 5000méteren felüli magasságból és nyugodtan végzik,

214

mert csak 4500 méterre tudnak ezideig lőni. A fi-gyelő dróttalan távíróval jelzi például ütközetekidején, hogy a csapatok egyes állásokban mennyirenyomultak erre vagy arra. Pár perc múlva a hátullevő parancsnokságok már tudják, hogy állunk. Arepülőgépeknek tehát rendkívül fontos feladatukvan harcok idején.

Láttam a páncélvonatok kolosszus alkotásait,dübörögve lélegző rejtelmes mozdonyait, mint egyföldi pokol, olyan az egész. Félelmes, tüzes, erős.Hát nem tudom ezt a mozgó páncéltömeget bá-muljam-e jobban, vagy a felsuhanó madarakat.Hiszen mindennap temetünk repülőket, ott viszika nagy társzekerek a gép csontjait, bordáit. Néhaolasz, néha a mi repülőgépeink töredékei.

Egyszerre hármat temettünk. A negyedik baj-társ Binder Pál, aki életben maradt. Ott künnfolyik a nagyszerű szertartás és Binder Pál, tes-tében néhány lövéssel és zuhanástól bénult tagok-kal a tábori kórház ablakából, lelkében csodásanzagyva érzésekkel, nézi bajtársa megható temeté-sét. Nagel Vilmos főhadnagy, a 35. repülőszázadtisztje volt, 24 éves bécsi fiú. 4500 méter magas-ban azonban a motor elromlott, de azért a fölvé-telt megcsinálták. Három angol repülő vette őketüldözőbe.

Géppuskára került a sor mind a két olda-lon. Nagel halva maradt. A kedves bajtárs fenna felhők között hunyta le a szemét. Binder is meg-sebesült, ötven méternyire vannak tőle az ango-lok. Lenn a földön szívszorongva lesik a harceredményét. Binder siet leszállani, de ezer métermagasságban a motor megáll, nem működik. Félő,hogy olasz földre fog esni. Utolsó erőfeszítéssellendületet ad a gépnek. Úgy 40 méter magasságbanő is eszméletét veszti s a gép szabadon zuhan. Bin-der Pált életre keltik.

A három koporsóra összehordtak minden szí-

215

nes, illatos rózsát és babérlombot. Tisztelgő repü-lőcsapatok hozzák roppant dús koszorúikat egy-másután.

A pompás koszorúkon gyűrött, kopott, szo-morú szalagok és fátylak csüngenek, amilyeneketa harctéren elő lehetett keresni. A koporsót a ka-tonák kézben viszik. A zene szól s a menet felhő-kig érő porban halad a hősök temetője felé.

A zene hangjaiba bele-bele dördül az ágyú-szó a frontról s a kék olasz égen, megjelenik kétfeketeszínű repülőgép. Komor, bús sírással haladegészen lenn a menet fölött s körberi kering a sírkörül. Két fekete zászló leng le róla, mint a halálüdvözlete. Tisztelegnek a sír fölött.

Nem szégyen a könny a katonák szemében se.Én is elhagyom Mottát. De hogyan? Kocsim

belekerül az úton egy sisakos, menetelő csapatba.Nincs se előre, se hátra, haladni kell a katonáktempójában. A repülők célba veszik a hosszan vo-nuló csapatot. Felülről lőnek lefelé, alulról pedigfelfelé és hull, hull a srapnel... Magyar kocsisomlehajt az országútról a mezőbe. Nincs hová elbújnia srapnelek elől. A lovakat ott hagyjuk dr. Szen-dével és a katonával egy platánfa alá menekülve,vastag törzsét átölelve sorsunkra biztunk mindent.A faleveleket letépte, a fát letördelte a srapnelszi-Iánk, — mégse lett semmi bajunk. De ettől a nap-tól kezdve vassisakkal jártam én is.

Sokfelé mentem.A corbolonei járványkórházhoz kocsin men-

tem Báron tábori lelkésszel. A Mob. Epid. Spitál31. emlékei összezavarodnak gondolataimban. Ker-tek, vizek, udvarok... Be furcsa is, miért nem em-lékszem rátok tisztábban?

Portogruaróba érkeztem.Teljesen egyedül laktam egy gyönyörű palo-

tában. Oszlopos csarnokok, velencei kristályok,csillárok, gobelinek, márványok, régi olasz búto-

216

rok vesznek körül. Úgy járok itt, mint a kísértet.Behúzódom a legkisebb szobába. A falon egy nőiarckép. Mielőtt elaludtam, ezzel a nővel beszél-gettem. A városban a szép nemzeti múzeumotrendezik arra hivatott kezek. Az értékes könyv-tárat leltározva tartja őrizet alatt katonai parancs-nokságunk. Régi római emlékekben gazdag ez amúzeum. Rendkívüli érdekességü épület a város-ház. A paloták egymást érik. Persze, a háborúmindent összeforgatott itt is. Friss sarjút abra-kolnak a lovak a freskókkal díszített termekben.Abban a szép palotában pedig katonarabokatőriznek.

A portogruarói kórházban egy székely hu-szárral beszélek, aki elsőnek lovagolt be Sepsi-szentgyörgy piacára. A melle tele van érdemrend-del. Sok oláh katona fizetett meg ezért!

Itt találom a magyaróvári Szalender dr. pa-rancsnokot, Kugel ezredorvost Aradról, Ilg EdétPancsováról, Országh gyógyszerészt Pozsonyból,Patai ezredorvost Budapestről. Ők a magyarságképviselői ebben a kihalt, szép olasz városban. Itttalálom az első magyar zsidó tábori papot, a pin-cehelyi rabbit, Deutsch Áron Dávidot, aki magais beteg.

Azok ott az utcán orosz orvosok, sápadtarcú, halovány fiúk, vállra vetett olasz nagy gal-lérban. Ők is be vannak osztva kórházakba, ahola malária-osztályon dolgoznak.

Portogruaróból tovább utazom. Ugy hallom,amott tovább van egy nagy, járványkórház. Márvillog is felém. Az épület teteje hófehérre me-szelve és a közepén vörös téglából kihagyva a fi-gyelmeztető vöröskereszt jel: ne bánts! És mégis,nem egyszer hullott rá a srapnel, sőt a betegszo-bába is betalált.

Mobile Epidemie Spital Nr. 12. PersianaCinto Cao Maggioréban vagyok, ahol elfelejtek

217

minden járványt, mert ez a kórház a budapestiJendrassik-klinika.

Dittrich Ottó r. k. tábori lelkész vezet szobá-ról szobára és ezernyi dolgunk akad a súlyos be-tegek között. Egy pillanatra se jutott eszembe,hogy félni, vagy óvakodni kellene, pedig itt min-den lépés halálos veszedelmet jelentett.

A kórház parancsnoka dr. Stranz Gyula, akiragyogó humorral, örökös tréfával vezeti a hatal-mas kórházat és a halálból is visszacsalja bete-geit. Itt vannak még: Bernaiser Ignác fakereskedőBpest, Huszár Jenő egyetemi tanársegéd Kolozs-vár. Na és kutyája Filkó. Dittrich Ottó táborilelkész, aki termetével óriásnak tűnt fel a többiközött. Dr. ötvös Ervin, más nevén „Ötvös-Böt-vös” Budapestről, Nagy József gyógyszerészNagymihályról, Fodor Zoltán, Szabó Dénes, Vö-rös Gyula orvosnövendékek és Langer Béla mér-nök, Műegyetem Budapest.

Ezek a kedves urak nemcsak a magyar ka-tonáknak, hanem nekem is lelkes segítőtársaimvoltak.

Ebben az egészségügyi körletben a vizeknyolc százaléka ihatatlan volt és a talaj nedves.A kórház bolgár kertészetében a zöldség kirot-hadt. A vízhajtó kerék muníciós szekerek részei-ből került ki, a vízhordókannák kályhacsövekből.Az urak nagyon büszkék találmányaikra.

Ebből a kórházból járok ki a környékre is.Várkapuk fogadnak Sestóban. 1521-ben épült re-mek alkotás. Ódon, csudálatos utcák és épületekés egy őskeresztény időkből való templom ma-radványai. Katonai parancsnokságunk figyelmez-tető táblái védik az egész épületcsoportot. Atemplom alatt van eltemetve Szent Anasztáziateste. Koponyáját Cividaléban őrzik egy kolostor-ban. Fekete, borzas olasz asszonyok szeme gyű-

218

lölettel tekint rám és ha rossz érzést okoz is,mégis megértettem azt.

A Jendrassik-klinika orvosai között nagyonjól éreztem magamat. Magyar úri szívességbenvolt részem. Itt történt, hogy valami nagy katonaérkezett, akit parádéval fogadtak. Asztalnál eldi-csekedtem a nagy úrnak, hogy milyen gyűjtemé-nyem van már az olasz repülőkről ledobált ma-gyar szövegű lázító iratokból. A nagy úr úgy tett,mint aki se lát, se hall. Gondoltam, milyen ud-variatlan. Ő volt ugyanis ellenőre annak, hogy azilyen röpcédulákat megsemmisítsék. A katonákatszigorúan büntették, akinél találtak. A nagyúr ud-variasan úgy intézkedett, hogy távozása után azurak kérjék el tőlem és el kell égetni. Meg is tör-tént. A magyar urak megérttették velem, hogymás helyen esetleg kellemetlen helyzetbe kerül-hetek miatta.

Búcsút vettem a járványkórháztól és San-Stino di Livenzába mentem, Feldpost 3. Feldspital305-be. Messziről látom a gránátlövéstől átlyug-gatott tornyot.

Csodaszép tavaszi este van. Rózsaillattól ter-hes minden. Fülemüle énekel, tele van az égboltcsillaggal, úgy kandikálnak le a platánok és pál-mafák között. Egy kétemeletes háztető terraszánfigyelem az éjszaka pompáját. Ott kanyarog atörténelmi hírű folyó, amelyért annyi vér folyik.Az éjszakában idevilágít a front vonala. Ágyú-tűz lángja lobban, világító pisztolyok fénye villan,fényszórók csodaszép üstököse szaladgál idegesens át- meg átfutja az eget. Ha háború nem volna:oh, be gyönyörű tűzijáték volna! Közben dur-rannak az ágyúk s feleszmél az álmodozó. Aztánbefut a kis tábori vasút éppen oda a kórház elé.Apró csille forma kocsik, miket bányatelepekenlát az ember. Ülnek, vagy fekszenek benne a se-besültek, úgy, ahogyan az első segélyhelyen fel-

219

pakoltak őket. Pár pillanat s már ott fekszenek afehér ágyakban. Az előkelő máltai lovagok sebé-szeti csoportja veszi át őket. Magyar úrihölgyetis találok a máltai nővérek között: a nógrádi Szi-lassy kisasszonyt. Jankó Béla dr. aradi törzsorvos,Báron János budapesti evangélikus lelkész segéd-kezik a magyar katonák ügyes-bajos dolgai elin-tézésében. A patikus Nagyszebenből sodródottide, Wermescher a neve. Ő képviseli Erdélyt.

Itt van mellettünk a másik épület. Mária Te-rézia főhercegnő alapított egy sebészeti csoportot,ahol ő maga, aztán Adelhaid főhercegnő és a ba-jor király leánya ápol. A bajor királykisasszonymagyarul tanul. Ezekről a királyi asszonyokrólegész legendák szállanak itt. Boldog beteg az, akitők ápolnak. Névszerint ismerik katonáikat, utánaírnak s érdeklődnek azután is. Tisztek beszélik,hogy a vonat fülkéjében szerényen húzódnak egysarokba, hogy nekik ott is jó, csak feküdjenek lea gyöngélkedő katonák.

A tábori vasúton érkezett betegek kipihenikmagukat, aztán autókon viszik őket a kórház-vo-natokra, melyek már közlekednek az ország feléis. Egész lakószobák vannak ezeken a vonatokon.Virágok az ablakban, képek a falon. Istenem! —hiszen azoknak a vonatkísérő orvosoknak és tisz-teknek ez a vonat az otthona. Miért ne díszítenékhát ki virágosán, szépen? Jankó dr. bemutatja avonatok belsejét. Ugyancsak az ő kíséretében,hadi motorcsónakon jutok le a vizeken Torre diMostoha, ahol hajónk kiköt. Nagy malária-osz-tály van itt berendezve. Csatornákon hajó hozzaa betegeket. Sok magyar huszár szíve dobbanmeg, amint a parton jónapot mondok nekik. Itttalálkoztam Szentkereszty István báróval és BoérÁrpád hídvégi földbirtokossal.

A parancsnokságtól kapott hajó megfordul.Ezek a földalatti helyek itt kavernák a re-

220

pülők ellen. Ha zendül a szirénák szava, ide kellhúzódni.

Ma nagy nap van. Áldozó csütörtök. SanStinóban tábori mise van. Színpadszerű szerkezet-tel kapcsolják fel a szabadban az oltárfákat. Tér-delő katonák, ablakban sütkérező sebesültek cso-portja s szól a katonazene. így ünnepelünk ide-künn. A szomszédos kis városban, ha jól emlék-szem Latisanán, több magyar tábori lelkész van.Krasznik Zvojnimir, római katolikus, a Szerém-ségből, tökéletesen beszél magyarul. Aztán LaczákDezső református Debrecenből, Dancila János gö-rög keleti Erdélyből. Uri módon élnek ők is.Gyönyörű kastélyban, kék vizek partján, bam-buszerdő árnyában. Itt dolgozik egy svájci orvosis, aki önként ajánlkozott hadseregünk szolgála-tába.

A Tagliamentón túl San Michelében magyartábori lelkész kalauzol nagy szívességgel, a sza-badkai káplán, Kanyó Lajos. Ez a kórház a buda-pesti 17. helyőrségi kórházhoz tartozik. Az orvo-sok közt is van magyar, a sebész SchönbergerBudapestről. Bródy Béla gyógyszerész pedig Szat-márról került ide. Házasságkötési, örökbefogadásis más oly eseteknél, hová tanukra van szükségem,rendesen a magyar tiszteket vagy orvosokat ké-rem fel. Patai dr. éppen most tanúskodott kétilyen ügyben.

A katonákkal való személyes tárgyalás, ott-honi ügyeiknek bizalmas megbeszélése bizony azéletnek sokféle változatát hozza elém. Nem min-dennapi eset az se, amit Gyorgyevics Tanászia,óbecsei lakos rögtönzött. Felesége meghalt. Ma-radt három kis árvája, akik erre-arra hányódtakgondozatlanul. Sokat búsult emiatt. Valami hiva-talos útban egy állomáson, vonatvárás közbenszóba állt egy soha nem látott idegen nővel, aki-nek elpanaszolta baját. Az asszony vállalta a dol-

221

got. A katona leírta egy papírszeletre a város ésutca nevét, hová utazzék az idegen nő. Hozzátar-tozói részére levelet írt, hogy fogadják szívesen,míg szabadságot kap, hogy hazamehessen, esküd-ni. Az új asszony megérkezett, gondjaiba vette ahárom árvát, semmi panasz nincs rá. A katona ishazament nyolcnapi szabadságra s megesküdtek.Ilyen cifra néha a szegény ember élete!

San Stinóból a máltai lovagok kocsiján a pa-rancsnokkal elmentem Cordovadóba, ahol kato-nai élelmiszer felvevő állomás van. Ott vásárol-tunk be a kórház részére. Sehol annyi borzas, fe-kete, cigányszerű nőt nem láttam, mint itt.

A katonák érdekében végzett munkámrólidőnként hivatalos jelentést kellett tennem a Had-seregfőparancsnokságnak. Nehéz dolog volt rend-szerbe foglalni a különböző helyeken végzett, pil-lanatonként változó munkát.

Itt köszönöm meg dr. Jankó Béla főtörzsor-vosnak, hogy San Stinó di Livenzán segített össze-rendezni az adatokat. Jelentésemből megmaradtegy töredék. Itt közlöm és egyúttal tájékozást isadok vele, hogy milyen ügyes-bajos dolgok adód-tak elő, amiket el kellett itthon intézni. Ezen felülpersze jó néhány ezer magánlevélírás, katonáimcsaládjához. Ezeket senkinek se jelentettem.

Kórházi kezelésben lévő rokkant katona hazajövetele utánra állásközvetítést kért 4 eset.

Iskolából kitiltott, vizsgára nem engedettgyermek ügye 2.

Vizsgáról lemaradt katonadiákok panasza 8.Iskolai fegyelmi ügyek 7.Katona távollétében orosz fogolytól született

gyermek felőli intézkedés 3.Rokkant katonák segélyügye 4.Gyermekbírósági ügy 6.Meghatalmazott útján való házasságkötés 13.Katona születési helyének nyomozása 1.

222

Takarékpénztárakkal való ügy 4.Idegen gyermek örökbefogadása 3.Katona hozzátartozóit ért súlyos testisértés

ügy 4.Postatakarékpénztári ügy 2.Életbiztosító társasággal való ügy 3.Családi per és viszály1 kiegyenlítése 5.Betegsegélyző pénztári ügy 3.Üzletbe való betörési eset 1.Apátlan vagy anyátlan gyermekek elhelye-

zése 9.Rablásügy 2.Szolgalmi jog ügye 2.Birtokrendezés: átírás, elszántás, árverés stb. 7.Perverz apa gondnokság alá helyezése 1.Könnyelmű apa gondnokság alá helyezése 1.Családi alapítványi ügy 1.Bányatársulati ügy 2.Törvénytelen gyermek törvényesíttetése 9.Orgazdasági eset 2.Eltűnt családtag nyomozása 3.Elcsábított kiskorú gyermek ügye 1.Szerződésszegés 8.Árvaszéki ügy 5.Országos Levéltár ügy 1.Tűzvész-árvíz eset 4.A katona, mint találtgyerek szüleinek nyomo-

zása 1.Javítóintézetbe való elhelyezés 1.Amerikában rekedt családtagok ügye 22.Erkölcstelen feleséggel kapcsolatos ügy 9.Beteg családtag kórházba helyezése 6.Közjegyzői hagyatéki tárgyalás 5.Ellenség elől menekültek ügye 3.Elmebajos testvér elhelyezése 1.Végrendelkezés 5.Iparkamarai ügy 8.Családjából kitagadott katona ügy 1.

223

Hadikölcsönjegyzéssel járó szabadságügyek:igen sok.

A később „vitézi telek” néven ismert földiránti igénylés: sok.

Vizsgálati fogság alatt lévő anya ügye 1.Károly király gyermeknyaraltatás ügy 1.Lakbéremelés, lakásból való kitevési ügy 3.Uzsora kamat 2.Válóper beadás 8.Elveszett ezüst érem-ügy 1.Névcsere folytán hamis felmentés 1.Hitelszövetkezeti ügy 1.Országos Balesetbiztosítási ügy 1.Hadikölcsön csalás 2.Magyar kórházhoz magyar tábori lelkész ki-

eszközlés 1.Apa halála esetének kinyomozása 1.Állatok eladása körüli csalás esete 1.Román betörés kártérítési ügye 5.Felfüggesztett polgári állás ügy 6.Családi pótlék ügy 1.Élelmiszer jegy csalás 1.Tévesen halottnak elkönyvelt katona eset 1.Hadisegély panasz 515 eset.E jelentéssel kapcsolatban meg kell említe-

nem néhány fontos háborús rendeletet, amiketmég katonák közül is kevesen ismertek. Ilyenvolt a megbízott útján kötött házasságkötés lehe-tősége is. Néha életbevágó erkölcsi, vagy vagyonihelyzet kívánta, hogy a katona, egy itthon levőnővel törvényes házasságot kössön. De olykor akatona egészségi állapota, vagy maga a hadihely-zet tette lehetetlenné, hogy bármily rövid időre isszabadságolják.

Balogh Jenő igazságügyminiszter bizonyoscsapattestekre, később kórházban levő katonákrészére is engedélyezte a megbízott útján valóházasságkötést. A katona hivatalos formák alap-

224

ján felhatalmazta itthon levő bármely rokonát,vagy barátját, hogy az illető nőnek a távoli katonanevében házassági esküt tegyen az anyakönyvve-zető előtt, aki az erről szóló okmányt felterjesz-tette az igazságügyi minisztériumba.

Ugyaninnen kaptam harctérre indulásomkoregy előnyomtatott hivatalos jellegű iratot, melyethasonló értelemben a katona írt alá és a szóbeliesküt előttem tette le, két tiszt tanú jelenlétében.Én is beküldöttem az aktát az igazságügyminisz-tériumba, ahol a két akta alapján törvényesneknyilvánították a házasságot. Tizenhét esetben vé-geztem ezt a megható házasságkötési munkát.Átéreztem a katonák lelkiállapotát, mikor ottkünn, minden szertartás mellőzésével, szülők, ba-rátok és menyasszony nélkül, kemény haptákbaállva, mégis remegve mondja el esküjét. Ma ismegilletődve gondolok ezekre a jelenetekre. Ta-lán ezek a képek nyugodtak bennem, míg az emlé-kek távoli parancsszavára lelkem újra feleszméltés meg akartam szervezni, könyvem írása idejénfrontharcosoknak nevezett katonáim leánygyer-mekei részére, társadalmi úton a „MenyasszonyiLáda Segélyalap”-ot, hogy abból a világháborúbanrészt vett katonák leánygyermekeit, férjhez me-netelük esetén anyagilag segélyezzük, vagy haerre rá nem szorulna: édesapja háborús szenvedé-sei tiszteletére valamely megfelelő emléket kap-jon.

A segélyalap országos szervezéséhez nemnyújtottak segítséget ahol kértem, nem vihettemazt keresztül, de a „Menyasszonyi Láda Alap”-ot,a maga kerülete részére megszerveztük az Orsz.Frontharcos Szövetség X. ker., kőbányai Főcso-portjánál, mely a sokszorosan kitüntetett pilótabajtárs, Horváth Ágoston leányát ünnepelte első-nek 1935-ben.

Hogy a katonák mennyire nemesen fogták fel

225

esküvőjüket a harctéren, arra elmondok egy pél-dát. Kitűztem az eskü idejét és nagy távolságrólkértem be tanúnak két magyar tisztet. Vártunk,vártunk. A katona nem jelent meg. A tisztek dü-hösek voltak. Elindultam, hogy felkutatom a ka-tonát. Nincs ott a betegszobában. Végül egy me-zőbe kinyúló kertben látom, hogy a fák alatt ültalpig fehérben. Kérdőre vonom. Oda mutat afűre kiterített vászon nadrágjára és azt mondja:

— Kérem, későn láttam meg, hogy piszkos anadrágom... úgy nem mehettem az esküvőmre,hát kimostam... most azt várom, hogy megszá-radjon.

Az igazságügyminisztériumtól többféle felha-talmazásom is volt. Végrendeletekre, örökbefoga-dásra, gyermekek törvényesíttetésére stb. Váló-pereket nem igen közvetítettem. Számoltam a ka-tona felzavart lelkiállapotával. Inkább sok eset-ben helyreállítottam közöttük a békét. Orosz fo-golytól született gyermeket a távollevő katonaegy éven belül törvényteleníthetett. De legtöbb-ször békésen elfogadták az ilyen váratlan jöve-vényt.

örökbefogadásnál nem volt kötelező a 16 évkorkülönbség.

Ha az okmányt kiállító katona írni nem tu-dott, tanuk előtt ujjlenyomatot adott. Sokszorvisszatér emlékezetembe egy-egy végrendelkezőkatonám arca, ahogy elpihen a párnán és lelke ha-zarévedez. Intézkedett. Szomorú, szép jelenetekvoltak.

Az aktákat olykor Teleki grófnénak küldöt-tem, olykor dr. Baracs Marcell kiváló budapestiügyvédnek, aki a harctéri katonák ügyeinek jog-védelmét hazafias kötelességgel ingyen vállalta.

De ugyanígy intézte dr. Balázs Dezső buda-pesti ügyvéd is, ki a „Magyar Vöröskereszt Láb-badozó Otthon” jogvédő irodájának volt veze-

226

tője és lábbadozó ügyvéd tisztekkel dolgoztak azirodán. Balázs Dezsővel azután is volt alkalmambeszélni. Azonnal, soron kívül intézték a hazakül-dött okmányokat és a katonák köszönő leveleiigazolták, hogy ezek a furcsa rendeletek jótékonyhatással voltak. Csupán egy dolog volt, amit nehe-zen tudtam megértetni egyes katonákkal, a házas-sági megbízott hatáskörét.

Még néhány nevet tudok, kik katonáim dol-gait közvetlen megkeresésemre intézték itthon:Sütz József, a név nehezen kibetűzhető, közjegyzőPápa, Gál István esperes-plébános Magyarcséke,Ugrón Gábor erdélyi királyi biztos, gróf Majláthpüspök, Jakab Géza újpesti, dr. Szécsi Ferenc er-zsébetfalvi közjegyző, Ravasz főszolgabíró De-recske, dr. Tot Ákos közjegyző Szeghalom, a dra-gomérfalvi és maroshévízi szolgabíróság. Egyesmagánfelek pedig leveleket írtak, különféle ügyek-ben: dr. Bochkor Mihály, Gyulay Richard, dr.Horváth Lajosné Kecskemét, Lukács Péterné ésWeinberger Bertalanné Tövis, gróf Bethlen Sán-dorné Torda, gróf Mikes Árminné, báró HuszárIlona, dr. Endes Miklós, dr. Boér Jenő Budapest,Meggyasszay Mihály ref. lelkész Háromszékről,gróf Mikes Zsigmondné Brassóból. Dr. TóthGyörgy.

Igen sok dolgot adtak a mezőgazdaságiak sza-badságolási ügye, bérlők, szőlőbirtokosok, vincel-lérek, kádárok, bognárok, gazdasági kovácsok,konyhakertészek.

Hát a kereskedők ügye?A kamarák hiába fordultak a honvédelmi mi-

niszterhez. A fronton levő kereskedők nem kap-hattak szabadságot. Virágzó üzletek redőnyeitkellett lehúzni nem egy helyen.

Emlékeznek még katonáink arra a rendeletre,hogy bizonyos összegű hadikötvényjegyzés után,annak megfelelő szabadságidőt kaptak. Kicsi föl-

227

decskéket, tehénkéket adattak el otthon, csak-hogy szabadságra mehessenek. Hihetetlen, hogymilyen eseteken múlt a katona szabadságra mene-tele. Ha több időt töltött egy helyen „kijárt” nekia szabadság. De mikor pár nap hiányzott az elő-írt időből, — új beosztásba került. Ezért és eh-hez hasonlók miatt nem jutott haza némely ka-tona évekig se. A hadi helyzet kívánta így, deazért sok függött a parancsnokok emberséges jóérzésétől is.

Hát a tanuló ifjúság? A honvédelmi minisz-ter 782. ein. B. 1918. jan. 17-én, a vallás- és közok-tatási miniszter pedig 2.304—918. ein. sz. a., to-vábbá 7—1918. ein. sz. a. intézkedett a katonadiákok vizsgái és szabadságolási ügyében. Sokatdolgoztam ezekért a drága magyar fiúkért, akikaz osztrák diákokkal szemben mindig hátránytszenvedtek. Prágába, Bécsbe mind hazajutottakvizsga szabadságra, de magyar földre, magyar fiúkalig.

Sajnos, olyan diákokra is akadtam, kiket tes-tileg-lelkileg megrontott a háború. Átalakult kül-sejük és beszédmodoruk is. A „minden mindegy”meglepte a lelküket.

De ott voltak a nemes, intelligens diákok,akik tekintélyt jelentettek egy-egy betegszobában.Tanácsadói, lelki irányítói voltak egyszerű katona-társaiknak. Mindenkinek tudtak tanácsot adni,csak ők maguk álltak tanácstalanul. Egyik pa-rancsnokság a másikhoz küldözte őket, a diákren-deleteken senkise tudott eligazodni. De talán leg-nagyobb sérelmet szenvedtek az orvosnövendékkatonák. Sokat dolgoztam érettük és szép elégté-telem volt, mikor az országházban Horváth Mi-hály képviselő cikkemet felolvasva követelte a sür-gős intézkedést, egyik orvosi kaszinó pedig hír-lapi köszönetet mondott az orvosok érdekei vé-delméért. A köszönőlevelet aláírták: dr. Temes-

228

váry Rezső, Schrank Simon, Kelen József, ReinerEde, Jurkiny Emil, Fuchs dr., Maros dr.

Az Isonzó Hadsereg egészségügyi főnöke,dr. Thomán Miklós volt. Erős magyar érzésű, me-leg szívű ember, de ezt sokszor kellett elleplez-nie. Harctérre indulásomkor, az udinei parancs-nokság irányítására először San-Vitóba mentem,ahol az egészségügyi főnöknél jelentkeztem. Azelső pillanatban megértette küldetésem szociálisjelentőségét, és mindvégig egyengette utamat. Öazt tette, amit a hadihelyzet megengedett. De mostmár szabad megmondanom, hogy akkor is nemesemberi szívvel törődött orvosai és magyarjai sor-sával, mikor a látszat mást mutatott, sokszorvédte magyar orvosait az osztrákokkal szemben.Erről tudomásom volt akkor is, csak nem hirdet-hettem.

De most lássuk a katonák másféle panaszait.Túlárad, mint a víz a zsilipeken. Otthon nincsorvos. Felesége betegen, húsz kilométer utat tett,amíg orvoshoz ért. Az iskolákban nem tanítanak,a tanítók rekvirálni járnak, a gyermekek elvadul-tak. A katonák nem kapnak összeköttetést Ame-rikában rekedt hozzátartozóikkal. Rengeteg sé-relme van a katonáknak az életbiztosító társasá-gokkal. A pénzt nem tudják pontosan haza juttatniés a késés miatt érvénytelenítik az addig befize-tett összeget. Az erdélyi katonák az oláh betörésmiatt kétségbeesett lelkiállapotban vannak, nemtudják, családjuk merre van.

Isten tudja, hogy alakul az ember lelke és íté-lete. Megértettem itt azt is, hogy miért találtukkirabolva családi körömhöz tartozó öt lakásunkat.Lám, itt is elindult G. főhadnagy egy szekérrel,hogy innen-onnan bútort szedjen össze harctériviskójába. Boldogon kocogtak a szekérrel, deolyan útra tévedtek, melyen éppen a királyt vár-ták. G. főhadnagy úr szekerét és őt magát gyor-

229

san bedugták egy híd alá. Azt mondják, a fiatalkirály látta is, mosolygott is.

Van kedély és humor itt is elég. Némelyiktábori pap katona ruhában jár, csizmával, lovaglópálcával. Fessek, csinosak, élvezik a változatossá-got. Valójában azonban könnyebb a mozgásukazokon a helyeken. A tábori papok tréfás neve:égi vétekhárító ágyú, zászlós, templom sorhajóhadnagy, Mennyei Továbbító Hivatal.

Egyik katonánk úgy félfüllel hallott valamitarról, hogy vannak elsőosztályú és másodosztálvúfőorvosok. Azt is tudta, hogy az ő parancsnokamásodosztályú — alezredesi rang —, tehát rap-porton így jelentkezett: „Herr Oberstaabsarzt vonzveite Klasse! Mire csöndesen hangzik a humoroskérdés: was willst du Esel, von erste Klasse?”

Egy másik eset. A katonák fejcéduláján a be-tegség menete és fejlődési állapota fel van je-gyezve. Persze orvosi nyelven. El-elnézik szegé-nyek, hátha valamit megtudnának abból. No mibaj? — kérdezem az egyiket.

— Hej, nekem borzasztó betegségem van. Va-lami negatív betegség!

Igen kedélyes dolog az is, mikor a falak ha-sadékain a szobában skorpiók kapirgálnak, vagymikor vésziéit adnak a repülők ellen. Éles kürtjelzés nappal. Erre azonban nem tudom mi szük-ség, mert abból az őrült zajból és lövöldözésbőlakárki tudhatja, hogy baj van. Este háromszoregymásután hirtelen eloltják a villanylámpákat.Ezzel jelzik a fejünk fölött levő veszedelmet. Mitcsinál ilyenkor az ember? Egy csapat olasz gye-reket találtam behúzódva egy emeletes ház falaiközé. Igaz, hogy se teteje, se közfala, se ajtója,se ablaka nem volt, de hát arra tanították sze-génykéket, hogy ilyenkor bújjanak el.

Benzint szállítanak ablakom előtt. Csekély 40tokos melegben izzadunk, május 22-én. Isten tud-

230

ja mitől, meggyúl a benzinszállítmány, s fekete,bűzös füstje ijesztően gomolyog. Mint a sárká-nyok, úgy ugranak neki a fiúk a lángoknak. Víznincs, de amott van az országút pora. Autók, csa-patok feltörik az úttestet, halomban áll a por azutak szélén, füstfelhő és lángfelhő viaskodnakegyideig s a gyarló csöndes por legyőzi a tüzet.

De mindezeknél érdekesebb és értékesebb akatonák lelki világa, ahol a humor a fájdalom cso-dás keverékben olvad együvé. Néhány eset: oroszfogságba került Nagy Istvánnak valahogy sikerülthazaszöknie. Boldogan lépett régen látott ottho-nába, ahol egy soha nem ismert apróság várta.A feleség s az orosz fogoly gyermeke, kivel azasszony viszonyt kezdett. Leüsse-e a muszkát saz asszonyt?! Nem lehet. Ki gondozza majd amásik csöppnyi gyermeket, akinek ő az apja?Egy gyermek megment három más életet...

— Hát aztán mit csinált mégis velük? —vallatjuk Nagy Istvánt.

— Hát... hát jól megvertem az asszonyt is, amuszkát is!

Ezzel az ügy rendben volt. Sőt Nagy Ist-ván intézkedik általam, hogy a gyermeket magáé-nak fogadja. Kísérőm, egy budapesti főorvos tré-fálózni kezd:

— Hej, öreg! Maga azért nyugodott bele adologba, mert bizonyára magának is volt egy asz-szonya Muszkaországban...

— Dehogy, — szól az öreg megható komoly-sággal — ott nagyon hideg volt, mindig fáztunkés éhesek voltunk.

Szomorúan érdekes eset a B. Józsefé. Kedves,derék, ügyes fiú, csupa értelem és szív. Az édesanyját keressük, ki egykor őt megtagadta. De afiú megbocsátott. Magához akarja venni édes-anyját, akinek felkutatása érdekében a kaposke-reszturi plébánosnak írtam. Úgy értesült a fiú,

231

hogy édesanyja abban a faluban élt volna utoljára.Ennél is meghatóbb B. K. esete. Ő a szüleit

keresi, akik megtagadták, és eldobták maguktól.1896. január 8-án született Budapesten. Tompa-u.23. szám alatt. Lustig Györgyné, Taffelner Rozá-lia szülésznő lakásán. Tanú: Gergely Sándor anya-könyvvezető. Az anya neve. F. A., aki akkor Er-zsébet-körűt 52. alatt lakott, mint cseléd, külön-ben sziléziai származású nő. Az anyáról és gyer-mekéről többé semmit se akart tudni a férfi s anő saját erejéből nem tudta eltartani gyermekét.Elhelyezte Temesváron egy B. K. nevű idegennőnél, kinek ezért tartásdíjat ígért, de sohase fi-zetett és soha többé gyermeke iránt nem érdek-lődött. A jólelkű idegen asszony mégis, minthasaját gyermeke lett volna, úgy nevelte és az őneve után hívták a fiút is B. K.-nak. A viszon-tagságos sorsban felnőtt fiú, ma meglett férfi, kihálával viszonozza az idegen nő jóságat s mautána kap hadisegélyt a nevelő anya.

A fiú azonban élete céljául tűzte ki szülei ki-nyomozását. Édesanyját a konzulátus útján meg-találta Szófiában, de az most se akar tudni róla.Most édesapját kutatja és ehhez kéri segítsége-met.

Egy zárótűz gyakorlatot néztem végig. Gyö-nyörű síkságon, ahol semmise akasztja meg a te-kintetet. A lövedékek úgy kopognak, mint mikora jégeső veri a határt. A levegő sípol, bömböl ésmeg kell tanulni, hogy a nagy koncertben mifélelövedékek hangja szól.

A nagy koncert után, hogy egy kicsit magam-hoz térjek, elsétáltam a Palazzo Conte Revedinbe.A parkban ezerével nyílnak a rózsák. Az oleande-rek terebélyes fákká nőttek, melyek alatt asztalok,székek állottak boldogabb időben. Szinte nyomjaaz illat a tüdőt. Most ledöntött szobrok alszanaka búja fű dudvái között.

232

A kastélytól átmentem egy kis olasz faluba,Barkóba. Csend, béke, rendes polgári élet vanitt. Hemzsegnek a selyemhernyók. A hernyók olaszneve „Cavallier”; ők adják ugyanis testük fárad-ságával a hölgyeknek a szép selymeket. Lakásomegy olasz gazdánál. Létraszerű lépcsőkön kapasz-kodom fel emeleti szobámba, tyúkok seregén ke-resztül. Viktória, a gazda lánya buzgólkodik mel-lettem. Pohár tejet hoz, holmimat kimossa. Olaszházaknál az ágy több személyre készül, néhol aszoba egyik oldalát teljesen betölti.

Barcoban, Feldspitál 469-ben a magyar legény-ség nyílt panaszt tett a csehekre és a bánásmód-ra. Thoman Miklós útján sikerült annyit elér-nem, hogy a legénység magyar tábori lelkészt ka-pott, Rés Jánost, az erdélyi egyházmegyéből.

Ennél a kórháznál három magyart találok, kikkatonáink ügyes-bajos dolgait szeretettel intézik:Milius bárónő ápolónő, Balázs gyógyszerész Szol-nokról és Sprintz doktor a Bánátból.

Este hét órakor egyszerre negyven olasz re-pülő lepi be a kék eget. Olyan látvány és olyanérzés, amilyent eddig nem ismertem. A repülőka falu felett keringenek. Gyújtogató szerepük van,— már ég odaát a szomszéd falu.

A háborúnak új alakjaival is itt találkozomelőször: sebesülteket hordó nőkkel.

Egy káplár cédulát mutat, melyet az olaszoklőttek át hozzánk: „örvendezünk, hogy elmentekhős 14-esek. Isten vezéreljen haza, hogy többéne kerüljetek vissza.”

Egy öreg baka levelet ír feleségének. Ezt aszép kifejezést használja: „Magammal bútorozottszobám védi éltemet.”

Albert János, 20 éves. Otthon menyasszonyavolt és szabadságot kapott, hogy megesküdjenek.Közben a leányt lebeszélték, de a lemondó levélnem érkezett ki idejében és a fiú hazament. A

233

házasság megtörténését igazolni kellett szabadság-ról való visszatérésekor. Albert János nem mertvisszatérni bizonyság nélkül. Sógor, koma, ángyiösszetanakodtak, új menyasszonyt kerítettek, aki-vel meg is tartották az esküvőt. Jánoska azt kér-dezi tőlem, vájjon boldogok lesznek-e, mert ő amásik leányt szerette.

Kedves jelenet volt az is. öreg magyar tüde-jét vizsgálja az orvos. Kéri, könyörög neki, hogysóhajtson. Nem akar. Az orvos türelmetlenül szólrá, de az öreg szégyelt sóhajtani. Persze csak mélylélegzetet kellett volna vennie, de ő máskép ér-telmezte a sóhajtást. Végül is, mint a gyermek,nyafogó hangon, fanyar arccal, szavakkal kezd só-hajtozni:

— jjj... oh Istenem ...Furcsa és megható volt ez is. Volt valami

kedvezmény, mely csak betegállományban levőkatonára terjedt ki. És volt egy szegény, szeren-csétlen katonám, aki ép és egészséges volt. Bár-mint szerettem volna, nem lehetett rajta segíte-nem, pedig otthon családja jóléte függött volnaettől. Napokon át tanakodtunk, mit lehetne ten-ni. Be kell vitetni valami betegségre való gyanak-vás címén néhány napra egy kórházba, ahol fel-vehetem adatait, aztán kiengedik az egészségeskatonát. Erre azért volt szükség, hogy segítsünkrajta, de úgy, hogy a katona ne mondhassa soha,hogy parancsnoka szabálytalanságot követett el.Egyik magyar orvos gyanús tünetek címén beu-talta a katonát a legközelebbi kórházba, megfigye-lésre.

Csakhogy az a kórház elmebajosok kórházavolt... Szegény katona! Úgy megsajnáltuk utólag,de legalább segítettünk családján.

Valahol egy frontszínházba kerültem egyszer.Deszkabódés nagy terem. Nem olyan, mint a lem-bergi társaság volt, inkább kóbor kis komédiások.

234

Erős viccek, visítozó primadonnák, kikben elakadta hang, mikor az ablakok megrázkódtak a bombaszavától. A katonák arcát tanulmányozom. Kö-zömbös. Nem nevetnek a vicceken. De jön egyúj szám. Egy kicsi sárga kanári végigfütyöl egyopera részt, színész gazdájával. Egyszerre felug-rálnak a katonák, mindenki közelről akarná látni,a madárkát. Bájos jelenet!

Valahol egy kórháznál az ablakok előtt egyikfán madárfészek volt. El lehetett érni kézzel. Egyfióka lezuhant a földre. Mankós, béna katona ván-szorgott le utána. A fiókát felvitték, törött lábátkezelésbe vették, úgy, mint az orvosok az övéketés ez a madár volt a szobabeliek emberi öröme. Eza madárka sokszor jut eszembe.

Láttam az olasz harctéren templomban beren-dezett mozit is, hol az oltár helyén kifeszített vá-szon volt. Az ajtóban hirdetés: férfi est. Lelkemmélyéig megdöbbenve tiltakoztam ez ellen. Azthiszem, a jobb érzésű katonák lelke se vette be adolgot, mert hamarosan lezárták a templomot.Most is látom azt a megalázott oltárt. Nappal,egyedül lopózkodtam be, hogy leimádkozzam, amitellene vétettek.

Hiányos volna emlékezésem, ha nem szólanéka cigányokról. Itthon is érdekes alakok és van ben-nük valami rokonszenves. Végeláthatatlan sorok-ban menetelnek a katonák. Legelőbb mindig akadegy kis cigány, kinek égő, fényes szeme rátapadhegedűjére, melyen egy piszkos színű kis nemzetiszínű szalag libeg, amit valaki induláskor akasz-tott rá a falujában. Meneteléskor, visszavonulás-kor, csaták előtt és után, egyaránt cincogott a kishangszer és visszavarázsolta a magyar faluk han-gulatát.

Rimely Sádor kapitány beszélte: László Sán-dor parancsnok, szekszárdi bíró megengedte egyikcigánynak, hogy akkor muzsikáljon, amikor akar.

235

A katonák felfrissültek a hazai hangra.Apró cigány történeteket hallok. A második

szerb offenzíva alatt, ahol a Száva nagy U alakúfordulatot vesz, a forduló két legközelebbi pont-ját a szerbek átkötötték csatornával és éjszakairoham alatt a zsilipet katonáinkra zúdították.Holttesteken és zajló vizén át vergődve is ott szo-rongatta hegedűjét a magyar cigány. De néhánynap múlva színében elváltozva, egész testében re-megve jelenti tisztjének, hogy elveszett a hegedű.

— Én most meghalok, szólott a cigány. A he-gedűben volt az életem.

Őrségre állították a szomorú embert. Olyanhelyre, ahol sem azelőtt, sem azután egy golyó elnem süvített. Egyetlen egy tévedt arra és a ci-gány halva maradt.

Más eset. Minden furfangját összeszedte amore, hogy milyen ürüggyel kerülhetne haza. Ki-találta. Nősülési szabadságot kért, hiszen otthonmár úgyis öt rajkó nevezi őt apjának.

— Aztán mind az öt rajkó a tied?— Hát tetsik tudni Féhagynagy ur ... elvállal-

tam iket...Mikor visszajött a cigány, nem hozta el a há-

zassági igazolványt.— Tetsik tudni Féhagynagy ur, sígyenbe ho-

zsott azs assony. Otthon hat rajkó van... A ha-todikat nem vállaltam ...

Forró napok következtek. Rajvonalban össze-sodródott a cigány és a főhadnagy. Színéből elvál-tozva, remegő hangon, ijedten szól a cigány:

— Féhagynagy úrnak jelentem ... inkább el-vállalom a hatodikat is ...

Más. Őrvezető volt a cigány, de címzetes ti-zedes. A pénz nélküli felesleges csillagokat bics-kájával mindig lenyisszentette akárhogy is bün-tették meg érette.

Más. Őrségen állott a cigány. Egy ideig me-

236

resztgette nagy szemeit, aztán mégis elaludt. Fegy-verrel a vállán alszik a kórház kapujában. Horko-lása messze hallik. Így találja a tiszt. Szíve mé-lyén tán irigyli is. Jó ember. Leszedi a fegyvert,elrejti és sétál egyet. Újra visszatér és rákiált acigányra.

— Őrségen alszol?!— Vakuljak meg ha aludtam ...— És a fegyvered?— Azs érmester úr nem adott.Ezer esküt és átkot mondott a cigány, hogy nem

is volt fegyvere. A tiszt azon kezdett gondolkoz-ni, nem ő álmodott-e.

Ezt a cigányt nekem is megmutatták.

Most pedig harctéri munkámnak és életemnekis új korszaka kezdődött. Oderzóba érkeztem.

Véletlenül találkoztam össze békebeli újság-író társammal, dr. Váradi Ödön nagyváradi szer-kesztővel, aki nemcsak kollegiális, hanem testvérijósággal gondoskodott rólam. Oderzóban állomá-sozott a nagyváradi 5/4. zlj., melynek ottani tisz-tikarában a következő magyar urakat találtam:

Gaál Henrik őrnagv, parancsnok. Századosok:Szundy Géza, dr. Váradi Ödön, dr. Harsányi Béla.Főhadnagyok: Pap István, Tóth János elesett, dr.Török József, Burghardt József, Sárossy Lajos,Zábó György, dr. Mandl Henrik főorvos. Hadnagyök: Ember Gyula, báró Ney Sándor, PetsitsBéla, Miklós István, Horváth Károly, DubravszkyEmil, Soós N. Ferenc, Szőczey József, László Mik-lós elesett, Ballá Károly, Mészáros István elesett.Török Sándor, Meskó József, Rottstein Dezső,Rosculet Lázár, Cimmermann Béla, Benedetto dalTrozzó. Zászlósok: Kelemen Viktor, WollheimManó, Bán Dezső, Valkovits Béla, Bilek János. Ittismertem meg Gáspár Móric hadifestőt is.

Gavallér magyar urak voltak mind, akik sok

237

szívességet tettek nekem mindaddig, míg be nemvonultak az állásokba, ahol a piavei júniusi offen-zíva alatt közülök néhányan, a fent jelzettek eles-tek, sokan pedig súlyosan sebesültek. Az V/4-esek800 olasz hadifoglyot ejtettek, köztük egy alez-redest.

A váradi honvédekről emlékezem.Kezdjük a vidámságon. Egy szép olasz sík-

ságon népünnepélyt rendezett a zlj. Sorsjáték isvolt tombolával. Főnyeremény: 21 napi szabad-ság, három katona részére. Nem is tudom, hogynem repedt meg szívük az örömtől. Egy ilyen ün-nepélyen „Gaál Henrik őrnagy alapítványt” is tetta zlj., hogy abból egy-egy V/4-esbeli elesett baj-társ gyermekét neveljék majd. Ebbe az alapba Te-leki grófné is küldött hazulról 500 koronát.

A zászlóalj szép háborús múltra tekinthetvissza. Zúgó habokon, hideg hullámokon, gyaloggázoltak át a Tagliamentón. De ott voltak a Drinaátkelésénél, a Lovcsen, Plewje, az Isonzó X. ésXI. csatája tüzében és sok más ütközetben.

Szép emlék a zászlóalj történetében ez is: Saladi Sopra községben nem tudott elmenekülni a la-kosság. A mieink bevonultak. Halálra is elszán-tan, ős ösztön kényszere alatt ötven leány együvéköltözött, hogy ha kell, egymást védelmezzék. Aleányvár lakói békében élhettek, senkise bántottaőket. De parancs jött és a nagyváradi honvédektovább mentek. Induláskor küldönc jött a leány-várból. Egy göndörhajú gyermek levelet hozott.Két fehér galamb a pecsétje, ötven leány levélbenköszönte meg katonáink jóságát és kívánják, hogyIsten egészségben vezérelje vissza őket szeretteik-hez. A szép levelet a parancsnok őrizte és a ka-tonák büszkén emlegették.

Dr. Váradi Ödön a harctéren is újságíró volt.Az „Isonzómenti Tárogató”-t szerkesztette. Ka-rancsy Szilárd őrmester illusztrálta. 1917 év már-

238

cius 31. számát kedves emlékként őrzöm ma is.Valami jubiláris szám, mert sokan írtak bele nem-csak katonai, hanem civil társadalmi nagyjaink is.Ady, Gárdonyi, Lux Terka, Ego, Purjesz Lajos,Papp Jenő, Rákosi Jenő, Szabolcska, Bárdos Ar-túr, Bodnár János, Cziffra Kálmán, Falk Zsig-mond, Fehér Dezső, Gábor Andor, dr. GroszMenyhért, Hevesi Sándor, Hegedűs Gyula, KabosEde, dr. Kecskeméti Lipót, Lakatos László, Már-kus Miksa, Marczali Henrik, Mikszay József, K.Mihelyffy Elvira, Rosculet Lázár, gróf SzéchenyiMiklós, Szmetka L. Ödön, dr. Thury Kálmán, Vá-rady István, Petrovics Miklós, Stöger Steiner Ru-dolf, Kund Vilmos, dr. Lábán Lajos, Gaál Hen-rik, Domae Mátyás, Colerus Vendel.

Űrnapját is megünnepeltük Oderzóban. Ker-tész Kálmán tábori lelkész misézett egyik kórház-ban. Mihály Lajos gyergyóalfalvi tábori pappalegyütt több házasságkötési és végrendeleti eset-ben segédkeztek nekem.

Oderzó vidékén valamelyik városban felke-restem Schönborn herceget, aki nagy magyar ba-rát volt. Ismerte személyesen is Majláth püspököt,kinek ajánló levelét bemutattam. Az aranygyap-jas-lovag herceg előzékenyen támogatta munká-mat. Felesége és leánya szintén ott voltak a harc-téren, mint ápolónők.

Oderzóban Schlesinger Jakab, a Bécsben élőliptói földbirtokos, elvezetett egy házba, melynekszobáiban a földön régi okmányok hevertek.Olasz írók és művészek arcképsorozata. Színlapok1812-től, plakátok 1848-ból, a Dogek kiáltványai1700-ból. Láttam iskolás könyveket 1918-ból, mely-ben Triest, Riva, Arco, mint idegenbe szakadt vá-rosok vannak feltüntetve, melyért minden olaszgyermeknek küzdenie kell.

Olykor esténként eljártunk Kránczély Gyulakecskeméti törzsorvos háza elé a „Pletyka pad”-ra,

239

ahol családias, kedves magyar falusi hangulatban,fényszórók holdas fényében elbeszélgetett a tár-saság. A városon kívül is sétáltunk olykor. Aszentjános bogarak zuhataga, mint egy liliputi tű-zijáték, úgy villogott a nyárestében. Egyik város-ban egy tisztünk úgy védekezett a bogarak ellen,hogy éjszakára egy menyasszonyi fátyolt és ruhátborított magára és abba burkolózott. Világító bo-garak valóságos tömör láncolata szőtte-fonta ke-resztül a levegőt. Felülről a csillagok fénye zuho-gott lefelé. Ilyen nyári estéket nálunk nem; lehetlátni.

Minden parancsnokot felkerestem, hogy a kör-zetükhöz tartozó katonákhoz eljuthassak.

Seide Rezső altábornagy egy szép parkbanfogadott, hol egy kerti padon ülve, kérésemre el-mondotta orosz fogsága emlékeit is. Seide Rezsőis Przemyslnél esett fogságba. Fogarasi TamássyÁrpáddal együtt került Moszkvába. Sok hányat-tatás után Szuhányi Lajos hadbiztossal kapott egyszobát. Vérhas betegséggel feküdt ott Seide Re-zső, ahol felkereste Huszár bárónő, aki Oroszor-szágból sok magyar foglyot szabadított ki és SeideRezső levelét is közvetítette Trockijnak. Valahogyígy jutott haza. Budapesten Manninger és Win-ternitz professzorok kezelték, de íme, már Oder-zóban találom őt szolgálatban, ahol magyar ka-tonáim sokat köszönhettek neki.

Szerettem volna átmenni József főherceg kör-letébe, de úgy rám zúdult a sok munka, hogy uta-zásra nem jutott időm. Egyszerű katonáim azon-ban boldogan mutogatták a főherceg leveleit ésnagy szeretettel emlegették nevét, jó szívét.

Való igaz, hogy az embernek a veszély ará-nyában nő a bátorsága is. Talán, mert érezzük,hogy minden számítás hiábavaló. Buta véletlene-

240

ken, egy lépésen, egy fordulaton múlik az élet is,a halál is. Rejtelmesek, titokzatosak ezek a„Luftballonok”. Előzékeny szíves emberek a lég-hajós tisztek. Meghívnak reggelre egy érdekesfelszállásra, mikor zárótüzet adnak a léghajóról.Június 11-én kora reggel ott voltunk. Elkísértek:Váradi százados, szerkesztő, továbbá Szilass Jenőbudapesti laboratóriumi orvos, a harctéri kutak ésvizek vizsgáló orvosa.

A léghajó ott nyugodott a mezőn. A zárótűzelmarad, mert kissé homályos a táj. A léggömb28 méter hosszú és utánozza az elefánt formáját.Még ormánya is van, amit felfuvalkodottan ide-oda ringat. Roppant testén kemény ráncokat veta selyemszövet, melynek anyagát nagyon nehézmost beszerezni. Az elefánt testéről 28 erős kötélcsüng köröskörül, melyeknek vége a földön nyug-szik és homokzsákok vannak hozzá erősítve hogyel ne repüljön. Mellette egy hatalmas motorgépáll, melyből egyetlen sodronykötél vezet a lég-gömbbe. Ezzel az egy huzallal van a földhöz kap-csolva a légi elefánt, mely 1500 méter magasságigis fel-fel jár. A léggömb alján a középen csüng le-felé egy négyszögű vesszőkosár, melyből az em-bernek csak feje látszik ki, ha beléáll. Négy em-ber fér el a kosárban, de a háborús anyagok gyön-gébb minősége miatt, rendesen egy-kettő száll felcsak. A kosár négy oldalán vászonba göngyöltcsomag látszik két kiálló horoggal!

Két erős vaskarika van a nadrágtartón, melya hát közepén nyugszik. Ezt belekapcsolják a ko-sár oldalán levő vászoncsomag kiálló horgába. A2.ember és a csomag össze van csatolva, de sza-bad mozgást enged.

— Ez az életbiztosító. Kérem ide figyelni:ha ránk lőnek, vagy ha a gáz meggyúl, vagy aléghajót tartó sodrony elszakad, tessék nyugod-tan egy erős lendülettel kiugrani a kosárból. A

241

test súlya megrántja a kosár oldalán felerősítettcsomagot mely magától leválik a kosárról és szét-nyílik mint egy ernyő. Ezzel fogunk leereszkednia földre s nem érhet baj, csak nyugodtan, kap-kodás nélkül kiugrani azon az oldalon, én megemezen.

— Hm — hm... — mondom én.A biztosító öltözék azonban nagyon nehezen

jött volna fel egy női öltözékre, azért fel se vet-tem. A tiszt elém tette a könyvet és beírtam ne-vemet, hogy saját felelősségemre szállok fel. Hátpersze. Bár az embereket jobban ránevelnékarra, hogy mindent saját felelősségükre tegyenek.

Egyre kisebbek lettek a földi dolgok.— Megyünk-e vagy állunk? — mert semmit

sem érzek. Aztán körülvizsgálódtam. Jegyzőköny-vembe írok. A kosárban telefonvezeték, melyenidőnként leszól kísérőm. Az elefánt 1000 köbmé-ter gázt hömpölyget testében.

— Ha a földre vezető kötél elszakadna, örök-re elszállanánk a felhők közé. De látja, akkor ezta csapot kinyitom, a gáz kitódul és mi másodper-cenkint 4—6 méter sebességgel esnénk lefelé.

— S ha meggyúl?— Nem gyúl meg. De akkor kiugrunk az er-

nyőbe.— És az nem gyúl meg?— Hát — meg is gyúl... Ez a sorsunk. És

sajátságos pszichológia: gyakorlat közben gyakrankiugrunk az ernyőbe, de ha komoly szerencsétlen-ség van, 10% sem ugrik ki a kosárból. Inkább elég.

Most egy nagyot lendültünk a légűrben. He-ves szél süvölt, de a tiszt erősebbre húzza a ko-sár szalagját s az ingás enyhült. Fenn vagyunk.Nem látom már a házakat, csak a Piave kanya-rog reggeli fényárban!

— Ott vannak az olaszok, mutatja a tiszt. Azott Velence... Mit gondol, ha most tudnák a ta-

242

liánok, hogy itt a magasban egy ellenséges hölgyfigyeli őket?

Olyan különös érzés fog el. Részben a légiút, részben a lelkihatások.

— Isten veletek, szegény magyar katonákott a Piave-parton...

Megkapaszkodom a fényképező gépezetbe.Lefelé szállásnál valahogy agyamra tolul a vér.De már lent vagyunk, melegen gratulálnak a sze-rencsés úthoz.

Talán lesz, aki megérti, hogy nem a kíván-csiság vitt fel a magasba. Idegeim a végsőkig fe-szülve keresik a pihenés érzetét. Nekem látnomkell azt, akitől félek. Gyermekkoromban, ha fél-tem az erdőben a bokroktól, oda vezetett édes-anyám és azt mondotta: ha félsz valamitől, nézzszembe vele.

Most tehát láttam a magasból a kanyargó Pia-vet, láttam az ellenség állásait. Most jöhet, amiakar. Valami fájó megnyugvással léptem ki a Luft-ballonból.

1918. június 13. keltezéssel levelet hozott egytiszt Seide altábornagytól. „Isten oltalmába ajánlvaönt, kérem, adandó esetben vagy a kórházbanlevő orvos urakhoz fordulni vagy pedig miutánhelyhez kötve nincsen munkájában, talán kissékeletre mehetne egyidőre.”

így figyelmeztetett a nemes lelkű Seide Rezsőaz offenziva közelgésére. Ki tudna beszámolni ar-ról, mi megy végbe az ember lelkében, sorsdöntőpillanatokban. Azt éreztem, egész életemben szé-gyelném magamat, amiért többre tartottam élete-met, mint ezer, meg ezer katona. Erkölcsi gyá-vaság lett volna cserbenhagynom őket akkor, mi-kor szükségük lenne rám. Isten rendelésének tar-tottam mindent. Ott maradtam.

Másnap Seide Rezső és kísérete elmentünkegy épületbe, melyben a katonák gázálarc próbát

243

tartottak. A lovak nyakában is ott van a gáz-zsák,hogy kellő pillanatban nyakukba vesse gazdájuk.

Itt a pincehelyiségben tolongtak a katonák.Közelemben állott Losonczy István nevű tiszt. Fel-tettük a gázmaszkot. Prüszkölve, izzadva, szívdo-bogva lihegtünk, mikor a gázt kilőtték a próbán.

Már tudunk mindent. Este a tiszti étkezdé-ben olyan más mindenki, mint azelőtt.

Még egyszer meghívnak a nagyváradi honvé-dek is. Búcsúvacsora. Kocsin kísérnek haza. Sza-kad az eső és pokoli sötétség van. Lámpást gyúj-tani persze nem lehet. Még csak az kellene. Mígbúcsúzom tőlük, szobámba érve, irtózatos dörre-nés, szobám tűztengerbe borul. Gránát robban ab-lakom alatt s minden bútordarab táncol a helyén.A láng, a robbanás egyszerre ért öntudatomhoz sabban a pillanatban néhány száz ember halálordí-tása tölti be a rémes éjszakát. Átláthatlan sűrűsötétség, szakadó eső, csizmaszárig érő híg sár, se-besültek rémületes ordítása. Honnan jött a grá-nát? Hol vannak a sebesültek? Kik haltak meg?Fák alatt, sáncokban, mocsarakban négykézlábmászva, lámpás nélkül szedik össze a szerencsét-leneket s halálos vonaglásuk végig sikolt az úton.Sötét szobám ablakát kitárom. Szemem ijedt me-revséggel kutatja a rémes éjszaka titkát.

Később tudtam meg, hogy a sötétben mene-telő katonák vigyázatlansága okozta a szerencsét-lenséget. Egymás mögött bukdácsolva, megrántot-tak valami zsinórt és felrobbant a kézigránát ép-pen ablakom alatt.

Nem volt szabad beszélni róla, de mindenkitudta, közeledik az offenzíva napja. Offenzíva.

A magyar fiúk menetelés közben mindig ezténekelték: „Megmondanám a császárnak magá-nak, lányokat is, lányokat is, sorozzanak baká-nak!. ..”

Örökre itt maradt fülemben e dal. De most

244

oly szomorú csend van. Nem énekel már senki.Offenzíva!

Égeti a szó az agyamat, de nem tudom a je-lentőségét. Valahogy lábujjhegyen jár mindenki.Lábujjhegyen járunk a repülők pokoli zajában saz ágyúk bömbölő viharában. Orvosok, ápolók,tisztek, milyen szelíd mindenki! És a szemük!Mélységes bánattal tele. Oh, ha látnák otthon ezt.Fényes, de nem könnyes. Fátyolos, de egy világ vanmögötte. Nincs szó, mely lefestené ezeket a szentfájdalmú szemeket!

— Ma ne feküdjék le... azt mondják nekem.— Hát ma lesz? — és elakad a hangom.— Még elutazhatnék... csak hajnalban kez-

dődik.— Nem, tizenkettőkor . . . Miért nem utazik

el?Csend lesz.— Tudja legalább, hol van a fedezék? — kér-

dezi Szilass dr. és meghív offenzíva idejére a jár-ványkórház fedezékébe. Igaz, hogy oda visszükszükség esetén ragályos betegeinket is. Nem fél?

— Nem. De már meghívott a másik doktor,az a sápadt, sovány osztrák orvos. Az ő dekung-juk közelebb lesz hozzám.

— A gázmaszkot nem vette magához! Aztnem szabad elhagyni.

Kimegyek az utcára. Észreveszem, hogy ott islábujjhegyen járok. Sietve kapom fel sarkamat,mint a gyermek a sötétben. Pedig nem félek, csaka levegő más, mint máskor. Sűrű. Nehéz. Tiszta.Mégse lehet látni. Újra virrad, újra este van ésvalaki húzza, irtózatos erővel feszíti testünk ideg-szálait. Majd szétpattan az ember háta.

Elmegyek talán a tábori laboratóriumba. Televan emberekkel. Gázmaszkjaikat válogatják, ösz-sze-vissza cserélték. Mintha remegne az állkap-csuk, mikor felcsatolják. Szilass Jenő doktor

245

szidja őket, miért nem vigyáztak, miért cserebe-rélték össze?!

Felmegyek az emeletre. Négy tábori lelkészbúcsúzik. Horváth Róbert Béla szombathelyi pre-montrei tanár, hadosztály-plébános, Häuser táborilelkész, nem tudom melyik vidékről, Frey Pál Po-zsonyból, Daniciu Lúgosról. A lelkészek összecso-magoltak, ma éjszaka állásba mennek.

A házak kiürültek. Az ablakon se néznek kia lovak. Milyen szelid volt a szemük. Bár megsi-mogattam volna jártomban, keltemben. Most márkéső. Pedig úgy ég, úgy fáj a kezem. És hosszúheteken mennyi magyar nóta csendült! Nappalcsend volt. De este, de éjjel, megdübörgött a földa fiatal, izmos, kedves, magyar vitézek lépte alatt.

Hosszú Sor ciprusfa. Itt mentek mindig éjsza-kánként. Igen, igen, ma lesz az offenzíva! Miárnem énekel senki. De bár csak valaki járna azúton! Nem. Álmos, nehéz esőfellegek csüngenek.Miért1 is járnának az úton, kik is járnának?!

János jön be, a tiszti szolgám.— Feküdjék le, nagysága... azt mondják,

nem ma lesz... Ha lőni kezdenek, én rögtön be-jövök. Úgy-e, a mi kavernánkban marad?

Senkise aludt ezen az éjszakán. Másnap reg-gel azt kérdezik tőlem az urak: nem jön sétálni?

— Merre? — Úgy akadoznak: — Sírhelyet ke-resünk ...

— Kinek?!— Magunknak. Mindig együtt dolgoztunk ...

Szilass dr. és Bonvicini, az olasz patikus, kétlaboratóriumi bajtárs elindulnak és megjelölik sír-juk helyét. Egyik fogja eltemettetni a másikat.Vagy együtt egymás mellett.

A katonákat pedig mesterségesen kábítják el,valósággal lerészegítik offenzíva előtt. Talán jól isvan így.

Úgy kívánna a fülem valami csöndes, állati

246

bégetést, tavaszi birkák, falusi tehenek hangját ésnincs sehol semmi nesz, csak egy magyar orvosés egy olasz patikus elmentek sírhelyet keresni.Hogy mégse történt semmi! Csak felhők, mindigfelhők az égen. De az jó, úgy hallottam. Az állá-sokba be lehet húzódni észrevétlenül és a repülőkse látnak. Jó, hát essék. Az jó az offenzívának.Üzentek az olaszok. Repülők dobták: Ne támad-jatok, mert mind odavesztek! Ismét üzentek: Sokennivalót hozzatok, mert hatvan kilométerre min-den ki van ürítve.

Szilass doktor kérdezi, nincs-e kedvem velükmenni kocsin. Elmegyek. Az orvos és a gyógy-szerész a kutak vizét vizsgálják; a lakosság elibükszalad, ők maguk húzzák fel a vizet és isznak, isz-nak, így bizonyítják, hogy nem mérgezték meg akutakat.

Hazafelé. Az olasz tanyák előtt kiültek a szi-nyorák és szinyorinák. Sohase volt ilyen jelentő-sége a mozdulataiknak. A ruhájuk redő je más-kép esik. A hangjuk se volt ilyen soha. Siessünkhaza. Mióta eljöttünk, minden más lett ott is.Ezek az ágyúk nem voltak ott! És a fényszórókse! Ebből mennek azok a holdszínű, hosszú ezüst-hajú láthatatlan detektívek. Igen, ma biztosan látniakarnak valamit. Civil asszonyok sírdogálnak akapukban. Ők talán tudnak valamit? Ismét menet.Sisak a fejükön. Ők a rohamszázad. Gyönyörűfiúk. Fiatak sasok. Elől a parlamenter a lecsavartfehér zászlóval. Láthatatlan kezek a máskor fel-vonulásoktól piszkos utcát színtisztára seperték.Száradt a sár is. Mint kedvesen öntözött nyárikerten, olyan a föld színe, szaga.

— Tessék kérem lefeküdni és aludni. Tizenkétórakor éjjel kocsival ott leszek és elhozom laká-sáról. Együtt leszünk mind ...

Megértettem. Lőw Emil dr. mondotta ezt, a

247

kórház parancsnoka, egy lembergi lengyel fiú, amagyarok lelkes, őszinte jóbarátja.

Lakásom a kórházban van. Ott ülnek az ápo-lók a bejárat lépcsőin. Miért siessek be a kongó,néma, pompás épületbe. Leülök közéjük. Azt hi-szem, ittak egy kicsit. Jókedvűek, de halálosanel-elcsendesednek ismét. Közben elcsendesül afront is. Felmegyek szobámba. Este 10 óra. Leve-let hoz a tisztiszolgám. Elfelejtették átadni. Ha-zulról jön a levél. Miért éppen most? Hogy nehe-zebb legyen ez az este? Gyermekkori dolgokrólmesél a levél, hogy emlékszem-e erre meg erre?És hogy apró kis sárga rucák vannak otthon, nagybutácska fejük, kajla kis lábuk. És Bubi, a meg-őszült koponyájú öreg kutya, vigyáz rájuk. Miértmondják éppen most ezt nekem? — jaj de külö-nös. Nekem is írnom kellene vissza ebben azutolsó órában. Szépen elbúcsúzni — hátha reggelmár nem élek én se. Vagy jobb tréfásan odavetnipár sort? Sem ez, sem az. Könnyű lehet meghalni,ha valaki beteg. Vagy ha álnokul, váratlanul ériegy golyó, mikor nem is álmodja valaki. De így?!Tudatosan várni, önként elibe állni?! Nem. Ilyen-kor nem lehet írni se tréfásan, se érzékenyen. Akatonáknak is ez az érzése. Nem írnak haza. Csakhagyakoznak egymásnak SL bajtársak. Én is hátra-hagytam üzeneteimet egy altábornagynak, egy tá-bornoknak és egy tábori lelkésznek.

De hátha nem halunk meg? Hátha halálosijedtséggel futunk, menekülünk? Holmimat össze-csomagolom. Két kis kézitáska a vagyonom. Eny-nyit hagytak az oláhok Erdélyben.

Soha nem ismert ünnepi, nagy érzésem van.Talán nem is szándékosan teszem: az éjszaka síricsendjében ösztönszerűleg, a lélektisztelet hatásaalatt öltözködni kezdek. Tetőtől talpig mosako-dom, egészen tisztába öltözködöm, gondosan fé-

248

sülködöm. Talán először életemben. De hátha utol-szor.

Oly lassú az éjszaka. Féltizenkettő. Percen-ként várom a kocsit. Ez itt imakönyv. Most az el-múlt karácsonykor kaptam. Tiszta kézből, tisztalélektől. Bele is van írva néhány emléksor. Nézema vonásokat. Szelíd, tiszta bájjal tűnnek fel egyesdolgok emlékezetemben.

Pont kettő az óra.Lőw azt ígérte, hogy tizenkettőkor utánam

jön. Elfelejtett. Késő, bús, csillagtalan, különös éj-szaka van. Nem járnak a repülők, nem szólanakaz ágyúk, csak az a bizonyos ismeretlen erő, aláthatatlan légnyomás rázza, rázza az ablakokat.Sebtében összepakolt csomagom a szoba közepén.Egy nyitott imakönyv az asztalon. Egy kék borí-tékú levél, amelyben azt kérdezik, emlékszem egyermekkoromra?

Állok a szoba közepén, elhagyatva, egyedül.Egynegyed három óra.Felkapom a fejemet. Gyors, könnyű, kis ko-

csigördülést hallok.— Készen vagy, Gnädige?! — kiált fel abla-

kom alatt a lengyel parancsnok, sajátszerűen ér-dekes, hibás magyarsággal.

Nyakamba akasztom a gazmaszkot. Magamrahúzom a lóden köpenyeget s leszaladok a lépcsőnfödetlen fejjel, üres kezekkel.

— Siess, Gnädige! — mondja a lengyel fiú.— Köszönöm, hogy eljött...Karonfogom, közelebb húzódom hozzá a ko-

csiban s megyünk, árkádok alatt, a csillagtalanéjszakában, visznek engem is, hogy együtt legyünk,mert félóra múlva kezdődik az offenzíva.

Csak a katona tudja, hogy elementáris erővel,másodpercnyi, idegeket feszítő pontossággal, úgy-szólván egy lélegzetre kezdődik az offenzíva. Néhaszáz kilométerek hosszában. A pokolnak minden

249

szörnye és réme bele van szorítva ebbe a léleg-zetnyi időbe. Ezer meg ezer ágyú bömbölve zúgbele a földi mindenségbe ugyanegy pillanatban. Aszívek verése megáll, halálos verejték fut végig atesten. Milyen jó, hogy a katonák százezrei, kikaz offenzívát csinálják, csak rövid fél vagy egyórával előbb tudják meg, hogy világtörténelmetcsinálnak vérükkel és életükkel. Nem is bírnákezt a feszültséget tovább!

Együtt van a tisztikar az offenzíva éjszakáján.Nyakukban a gázmaszk, kezükben az óra.

— Fél három... hogy vernek a szívek az éj-szakában.

— Menjünk a toronyba! — indítványozza va-laki.

— Szerencsétlen gondolat! — s ha az első lö-vés a tornyot éri?

— Hát akkor alighanem az emeleten is bajlesz. Mindegy, hogy hol vagyunk.

— Gyere te is, Gnädige, — mondja a lengyelparancsnok. — Ilyent nem láttál még...

Lámpát gyújtani nem szabad. Koromsötétben,rejtelmes szűk csigalépcsőkön egymás kezét, ruhá-ját fogva, dobogó szívvel kaposzkodunk feljebb,feljebb. A torony kilátó erkélyén vagyunk. Any-nyiszor néztünk szét innen, hogy a sötétben1 ismindenf látni vélünk. De lehet, hogy a lélek kiülta szemekbe s az világít fájdalmas fényben, Fejünkfölött csöndesen pihen a nagy vöröskereszteszászló s az égen csillagok. Reszketnek? Csodála-tosan nyugodt, bájos, csöndes éjszaka. Ki merimondani, hogy itt a halál suhog?

Hány százezer megkínozott emberszív lüktetmost a Piave két partján? Valahogy ez a látomá-som, mintha hosszú, uszályos fekete köntösben,csontvázkoponyával, előre hajolva a Halál sétálnainnen oda, onnan ide át a vízen s nem tudná, holálljon meg. Fekete uszálya lassan himbálózik a ha-

250

bókon. Ti is látjátok-e? Vagy csak a Piave partitoronyból lehet látni?

— Három óra!Ebben a pillanatban egy éles, tiszta ágyúlö-

vés hangzik. Jeladás. És a nyári éjszaka megtor-pan, görcsökben vonaglik összébb és összébb.Már nincs éjszaka, nincs nyár, nincs időmérték,nincs semmi, ami emberi. Megnyílt a föld és ottvernek millió meg millió dobot. Pereg, pattog va-lami tompa, síró, fájdalmas hang. Mintha a do-bot fekete posztóval vastagon beborították volna.Verik, verik, verik... Sok-sokezer ágyú szól egy-szerre, egy ütemre, egy lélekzetre fel a tiroli he-gyekig, le a tengerekig, fel az égig, le a földgömbtúlsó feléig. És száll, és pereg, pereg a hang. Nincshová bújni előle... Kiszakítja a testből a lelket,elviszi az arcok színéből az életet és pereg-perega mindenség. Káprázatos tűztenger az ég boltja.Mint a lángkígyó, úgy világít a front a pokloktüzétől. Ameddig a tekintet ér, a síkságon tűzsár-kányok kúsznak, másznak, csúsznak s kiszippant-ják az életet a katonák szívéből. És pereg, pereg,minden pereg, a levegő atomjai kiszáradtak, kipat-togtak a lángokban és fel az égig pereg a levegőkínja. A természet szenved. Az istenség szenved.Csak az ember áll és veri tovább a fekete posz-tóval borított haláldobot.

— Pergőtűz!Oh, irgalom Istene, hogy ezt a szót meg kel-

lett értenem! Kiszakított a szívemből egy darabots mérget lopott a lelkembe, hogy ne gyógyuljonmeg soha.

És ott lenn, a torony alatt, nézzétek csak: em-berek vannak, ők adják és ők kapják a pergőtüzet;a hosszú köntösű Halál is kijött a vízből. Mosthosszú csöveken lélegzik, mind a két parton szip-pant a levegőből. Miért kóstolgatja? Csípős? Sa-

251

vanyú? Keserű? Ott fog megállni, ahol erősebbenszippant? — Gázlövés.

És pereg, pereg az egész mindenség. Különös,hogy a túlsó partról nem lőnek vissza. Csak haddlőjjünk, amennyit akarunk, ők biztonságban van-nak. Az a jó, ha fogy a muníció!

Az erkélyre támaszkodom. Különös víziókszaladgálnak a síkságon.

— Halt! Lebújni! — kiált a kommandáns, kileghamarabb eszmélt. — Itt vannak a fényszórók.Egyenesen a toronyra vetít. Nappali világosságárad reánk. A parancsnok kiáltására hirtelen aföldre vetjük magunkat s lebujunk a kilátótoronykőkorlát ja mögé.

Körülnézek. Különös, hosszú árny áll mellet-tem. A hosszú köntösű volna onnan a partról?Nem. De ahhoz hasonló. A papnövelde igazgató-ja. Szóval, egy olasz pap. Nem akart, vagy nemtudott elmenekülni? Gyakran láttam máskor is.Sáppadt, szótlan s papi köntöse halkan suhan utá-na. A palota most kórház, de őt meghagyták la-kásában s ott lakik szolgájával. A tiszti étkezdé-ből kapja a kosztot.

A fényszóró kéve megtalálta a tornyot. Újrameg újra fénybe borulunk. Az olasz pap áll mel-lettem. Ránézek. Vájjon él-e? Fekete köntöse kar-csú, sovány testére tapadt, fejét magasan tartja,de nem az égre néz. Arca halálszínű, nem fehér,nem sápadt, sem semmilyen más, csak halálszínű.Szeme talán megkövesült. Semmit se tud abból,ami mellette van. Csak két magnetikus, hűvös, de-lejes, vékony sugár húzódik ki a pupilláin át, abokrokon, át a Piave fodrain. A túlsó partra néz.Egy pillanatra mindent elfelejtek. A front lángten-gerben világít, a pergőtűz pereg, csak pereg és énnem hallom, nem látom. Csak ezt a szoborrá váltpapot látom. Nincs festő, nincs toll, nincs szó,mely ezt visszatükröztetné. Az emberi lélek örök,

252

nagy rejtélye lesz ez az arc az én emlékezetem-ben. Ő is feljött, hogy végignézze az offenzívát.

E pillanatban a tompa, feketeposztós, egyenle-tes pergésbe egy irtózatosan éles ágyúdörgés ve-gyül s a torony megrázkódik velünk.

— Le a toronyból! — vezényel a parancsnokés kúszva, csúszva botorkálunk le a csigalépcső-kön.

Sajátságos! Ezer meg ezer ágyúlövés pergő-tűze ott fenn a magasban valami tompa dobolás-szerű hangot adott, ami nem fájt a fülnek, csaka szívet szaggatta ízenként. Talán a légürben el-szállt a hang és amott távolvidékeken dörgött ré-mesen?

Amint lejöttünk a toronyból, különös testi-lelki fázást éreztünk. A kétemeletes ház hatalmasfalai megfogták a pergőtűz hangját s a nagy csar-nokok boltívei alatt a rengéstől, ezer meg ezerágyú bömbölésétől szörnyűséges hangzavar tá-madt. Nem értettük egymás hangját. De a halálosdermedtség és idegfeszültség megszűnt. Szinteapatikus közömbösséggel hallgattuk. A pergőtűzritmusát bevette agyunk és szívünk, mintha márez sohase múlna el. Az idegek roppant feszült-ségű erejét sajátságos nagy izomfájdalom váltottafel. A lábunkat vonszoltuk irtózatos nehézséggel.Már virrad. Öt órakor érkeztek az első sebesültek.Megindult az autó-oszlop, megkezdődött a munka.A feketeruhás megállott a Piave partján. És azolasz pap misét tartott a virradatban.

Most apró képeket mutatok be. Rendszert nekeressen bennük senki. A piavei csatáknak soknévtelen halottja van. Sokféle oka van ennek.Kettőt megemlítek. A magyar katonák adatait azirodákban, a csapatoknál, a kórházakban olyanokvették fel, kik magyarul nem tudtak. Elferdített sza-vakkal írták le úgy a katonák nevét, mint a hely-ség neveket. Pl. Csizmadia Józsefből Jos. Chys-

253

mady lett. Udinéban ismertem Rieffler Ferenc nagy-szebeni őrnagyot, aki megható buzgalommal nyo-mozta ki az elferdített neveket, mert „nekem csakegy katona, de egy magyar szülőnek gyermeke.”A lelkiismeretes tábori papoknak is sok dolgotadott ez és gyakran felkértek, hogy nézzem át a ha-lotti anyakönyveket, melyeket észrevételeim sze-rint kijavítottak. Szűcs József tiszadadai lelkész-nek voltak indítványai, milyen módon lehetne anévtelen halottak személyazonosságát megállapí-tani. Én azt gondoltam, testére kellene tetováltat-ni a nevét. Egyéb minden elvesz.

A névtelenség másik oka a katona könnyel-műsége. Nem hordják magukkal a „Halálcédulát.”Minek? Hiszen ő nem fog elesni! Vagy gondosanőrzi szegény, de megsebesül, szanitécek, orvosokgépiesen vagdossák le róla ringy-rongyokban asártól, vértől, piszoktól eleven sebbe tapadt ruhát,mert az élet az első. Ruha, pénz, írás, emléktárgyhalomba dobálva az első segélyhelyeken. Aztánmegjelennek a halottrablók, fosztogatók. Csúnyasáskahad, mely ott settenkedik és húzza le a ha-lottról azt, ami még érték.

Megható látvány, mikor a sebesültek gyalogjönnek a kötözőhelyre, csúszva, mászva a földön,vagy többen összekapaszkodva támogatják egy-mást. Vagy jön az olasz és a magyar össze-ölelkezve. Amelyik erősebb, hátán viszi a mási-kat és piros vonal jelzi útjukat, amerre halad-nak. Az olaszok közül sokan átszöktek hozzánkés a szigetekről magukkal hoztak egy-egy sebesül-tet. Borzalmas híreket hallok ott a Piave mezején.Sebesültek beszélik zokogva, hogy a szigetekrőlegy darabig hozták őket a cseh sebesült szállítókés ahol senkise látta, fele úton letették és otthagyták a magyar katonákat. Vagy üres pontononjöttek át a megáradt vizen és a felkapaszkodó se-besültek kezeit bottal verték le. Így hagyták a fia-

254

tal Mészáros hadnagyot, aki elvérzett a szigeten ésakit megsiratott a nagyváradi V/4-es zászlóalj.

Szívbemarkolóan szép jelenet, mikor tiszt éslegénye együtt sebesülve, egymásra borulnak.Ezekben a szörnyű napokban láttam meg a tiszti-szolgák lelkét. Hűség, becsület, szeretet áradt ró-luk, ahogy sebesült, vagy halott gazdáik ügyeit in-tézték. A „Tisztiszolga” emlékét is hirdethetné va-lami emlékmű, vagy tábla, pl. a Hadtörténelmi Mú-zeumban.

Csíkszeredai Molnár László arányvitézségi ér-mes hadnagytól hallottam egy gyönyörű dolgot.Asiagónál elesett egy tiszt. Legénye eljárt a sír-jához. De egy napon gránát, vagy más erőszakfelbolygatta a könnyen hantolt sír környékét és ahalott tiszt lába kimeredt a földből, a sáros, lucs-kos talajból. A hű szolga előbb megtisztogatta ha-lott gazdája csizmáját és csak azután hantoltavissza a megbolygatott sírt.

Nem felejtem el azt a képet se, ahogyan Den-dely József gömörrozsnyói főhadnagy mellett ál-lott a hű szolga. Haldoklik a főhadnagy egy hord-ágyon a földön. Egyet imádkozom mellette az ott-honiak helyett, de tovább kell rohannom. A ha-lott mellett felzokog a szolga és ketten maradnakárván a Piave mezején.

De hozzák már Schőnborg herceget is, aki kéthelyen sebesült. A „Durchlaucht” ott fog feküdnia mi kórházunkban, ahol meglátogatta Boroevicsés Thoman.

Közben újra meg újra kezdődik a pergőtűz ésmindenki találgatja, mi adjuk-e, vagy mi kapjuk.A mezőben sok ezer sebesült fekszik földön, or-szágúton, kertben, udvaron, folyosókon, ágyak-ban, kettő három összetapadva. Nincs elég helyszámukra. Olasz, osztrák, magyar tábori papokösszekeveredve imádkoznak, szentelnek, szalad-gálnak. De magyar pap csak egy van: Kertész

255

Kálmán, kinek lábai megdagadtak és betegen szállít-ják őt magát is kórházba. Ápolónő is alig van,azok is csak olasz apácák. Két magyar orvos ésén intézzük a magyar sebesültek dolgait. De sokezerén feküsznek a mezőben. Hallok imát, jajszót,átkot, sírást és mindez egybeverődve sajátságosbáránybégetésszerű összhangot ad.

Itt ebben a szörnyű órában a sebesültek aj-kán felhangzik a vádoló kiáltás:

— Árulás történt!És neveket mondanak, melyeket leírni nem le-

het, de a sebesültek hangosan kiáltják és sírnaktovább, mintha millió kicsi bárány sírna édesanyjaután.

Pétersberger Erik brassói tiszt még 1915-benveszítette el egyik karját, a 135. tüzérezred üteg-parancsnoka, aki most félkarral hordja tiszttár-sait a kötözőhelyre.

Az olasz sebesültek Madonna kiáltása meg-állásra kényszerít. Legalább egy kézsimogatássaladom jelét emberi részvétemnek.

Valaki tántorog felém. Három aranypánt akarján. Tábori lelkész. Cipője nincs. Ruhája sáros,véres, úszni nem tudott, össze-vissza beszél. Ré-szeg? Csak az idegei. Czabay Ferenc gyendai plé-bános, aki 135 ütközetben vett részt és Tomborvezérkari ezredes hőstetteiről beszél, míg idegeiőrült táncot járnak és összeesik. Most egy hal-dokló sebesült felemelkedik és önkívületben éne-keli az Ave Máriát. A másik felém kiált: elfelej-tettem a Miatyánkot... jöjjön, imádkozzék velem... Letérdelek. Sárga, kicsi delén ruhám má-sok vérétől tapad rám. Három nap óta nem feküd-tem le. Éjjel-nappal itt a mezőben járok. Haldok-lók utolsó üzeneteit lesem, emléktárgyaikat gyűj-töm, elesettek magyar névsorát, betegek fej cédu-láit javítom át, papokkal tárgyalok, végrendelete-ket készítek. Szárítom a sebesültek Piave iszap-

256

jától ragacsos, értéktelen papírlíráját. Sebesültekszájából, szeméből ujjaimmal vájom ki az iszapot.A 469. tábori postán júl. 20-án, az 1605. tábori kór-házból pénzt küldenek haza Bonda Pál, SimunzekMihály, Magocs Imre, Deutsch Ferenc, Wellenrei-ter Péter, Gönczy Lajos, Dávid Nyisztor, FiguliKároly, Filikter Lajos, Pip érik István, Huszár Já-nos, Gáspár János, Rigó István, Rózsa Gyula,Mecsár György. Nem hiszem, hogy egy is életbenmaradt volna közülök. A feladó vevényeket min-dig magammal hordottam nyakamban és ít*v ma ismegvannak. Kovács Pálnét Bácsúj faluban hivata-losan értesítették ura haláláról, de később megta-láltam őt és feleségének sürgönyöztem. A szigete-ken rekedt sebesülteknek repülőink dobtak le kon-zerveket.

A váradi honvédek közül, kiknél néhány napelőtt búcsúvacsorán voltam, viszontláttam dr. Har-sányi századost, Meskó és Papp István főhadna-gyokat, kik hangos zokogással siratják LászlóMiklóst és együtt megyünk koporsót rendelni akedves bajtársnak.

Nagy autók kezdik szállítani a sebesülteket,olasz asszonyokat rendelnek ki, akik a hordágya-kat cipelik.

Parádés temetés van ismét. Jun. 20. Sok fehérkoporsót szentelt be ma a tábori pap.

Tisztek sorakoznak, a legénység koszorúkathord. Pálmák, dús virágok, nehéz illat, ezernyimadárdal, ágyúk dörgése között ott áll a ko-porsó. Gosztonyi Sándor nehéz tüzérüteg parancs-nokot temetjük. Elkísérem én is, azok helyett,akik otthon vannak. Amott nagy, lapos tetejűszekerek ballagnak. Lepedővel letakart, egymásrarakott halottak. Közös sírba temetik őket. A sze-kerek ott mennek át egy szűk sikátoron, amerreaz én kórházam van. A hullaszag elnyomja a vi-rágok illatát, a legyek milliói hemzsegnek a sebe-

257

sülteken, kifordult belső részeken, folydogáló agy-velőkön és véren.

A mezőkön fekvő sebesülteket osztályozzákaz orvosok: sebesült, bélhurut, vérhas, gázmérge-zós, idegsokk, vízbefúltak, őrültek, kiéhezettekstb. Nekem azt a feladatot adták, keressem a fej-lövéseseket és először azokat szállíttassam az ope-ráló orvosokhoz. A betegek csak azt látták, hogyválogatok, könyörgő sírással, mások átokkal kí-sértek, kinek milyen szavakat szorított ajkára afájdalom. Három nap és három éjjel lefekvés nél-kül dolgoztam az orvosok mellett. Nem volt, akimegértse a magyar sebesülteket.

E szörnyű napok után hazaküldött újságcik-keimből a cenzúra egy betűt se engedett át, de a„Nem közölhető” hivatalos lebélyegzéssel leütöttkefelenyomatot a szerkesztőség emlékül eltette ne-kem. Most is meg van. Abból idézem ezt:

„És nem lesz elég semmiféle kárpótlás az élet-ben, sem politikában, sem társadalomban, sem csa-ládban azok részére, akik itt küzdenek a csatate-reken. Hálás legyen a nemzet, hogy el ne veszítsehitét a kötelességekben a katona soha.”

Különben az oderzói 1605. sz. tábori kórházonaz offenzíva hetében 70 ezer sebesült ment keresz-tül. Ezek között vergődtem. De most hívnak, hogymenjek az oderzói hídhoz, most végzik ki nyilvá-nosan az áruló cseheket, azt az olasz lakosságnakés katonáknak, a cseheknek is végig kellett néz-niök. Én nem mentem el. De az urak elhoztáknekem a fényképeket. Mint katonai ügyész szere-pelt dr. Losonczy István, aki mellettem állott agázmaszkok kipróbálásánál a raktárban.

Ott maradtam a mezőben, hol az orvosokkörül halomban állottak a levágott karok és lá-bak, melyeket a szanitészek lepedőkben hordottakaz égető kemencékbe. A földön csúszva, térdelvehallgattam katonáim utolsó sóhajtásait, mikor ne-

258

héz ágyúval közénk lőttek. A sebesültek közé be-vágott három gránát.

— Oderzó be van lőve! — kiáltottak fel asebesültek. Egy cseh tábori zsidó rabbi nagy szo-morúsággal járt-kelt, fájt neki, hogy nem érti ahaldoklók szavát. A rabbi intett felém a távolbólés feléje mentem. Ahonnan felemelkedtem, odavágott be a negyedik gránát és nyolc halott ma-radt a helyén. Engem megmentett a rabbi. Beme-nekültem egy épületbe, melyet éppen akkor tele-találat ért. Két kezemet leengedve, fejemet le-hajtva állottam ott és vertek rám a téglák, kö-vek. Ekkor egy öntudatlan mozdulattal beugrot-tam valami pincefélébe, ahonnan egy katona ki-rándított és rám kiáltott: fusson! Úgy emlékszem,egy budapesti villamoskalauz volt. Csonkán, bé-nán, véresen, egymásra taposva, őrjöngve futottmindenki, aki még élt. Emberroncsok, kifordultcsontú, kiomlott belsőrészű kísérteteket vetett felaz utolsó életösztön.

A roncsolt testeken a fennebbi helyekről fe-lénk menekülő trénszekerek, lovak vágtatnak át.Tisztjeink ostorral, revolverrel csinálnak rendet.Futottam én is. Hová? Nemi tudom. Ekkor a sorsegy 8—10 éves gyermeket sodort hozzám, aki nya-kamba vetette magát, karjával, lábával átfogott éslehetetlenné tette futásomat. Az őrület idegrohamatört ki a gyermeken és sikoltozva tépte arcomat,hajamat. Nem tudom, mi ment végbe a lelkem-ben. Egy gyermeklányka jutott eszembe, kinek egykocsis azt beszélte hajdan, hogy háborúban meg-ölik a gyermekek apját, anyját. Lehet. Egyszerrevégtelen nyugalom fogott el, a gyermeket leráz-tam egy pálmafa alá és — sorsára bíztam. Én ma-gam kivergődve a menekülők útvonalából, egyedülindultam a kórház felé, ahol laktam. De vissza-néztem az omló épület felé. Por és fehér füst go-molygott az ég felé és akkor láttam egy gyö-

259

nyörű képet. Ahonnan elfutottunk, ott törtetettbefelé az omló épületbe dr. Szilass Jenő orvos ésSteuer doktor, hogy a sebesülteken segítsenek. Mais könnybe lábad a szemem, a beidegzett orvosikötelesség e megható példáján. Szilass doktor, ki-nek laboratóriumában oly sok szép orvosi felfe-dezésről hallottam és aki oly sokat segített nekem,most eltűnt szemem elől a füst homályában.

A mezőn át eljutottam kórházamba, hová az-alatt megérkeztek az arra felé menekülő sebesül-tek és ezerével feküdtek szanaszét az utakon.Megkezdődött a kórház kiürítése, hiszen Oderzóbe van lőve. Lövik már az állomást is, melynekkörnyékén néhány ezer hordó benzin van berak-tározva.

Éjszaka, sötétben indulnak a sebesültszállítóautók. Belül a halálosak, kívül az oldalán, a tete-jén lógnak a ruhátlan, véres sebesültek. Melyiketrántsam le? Nem tudok elutazni. A sötétbencsupa sebesülteken taposunk. Ekkor bemutatkozikkét tiszt: Szelvény! százados és Henter ezredes.Védelmet és segítséget ajánlanak fel. Milyen szép,nemes lelke lehetett ennek a két ismeretlen tiszt-nek. Lámpát gyújtani nem lehet. Bujkáló hold fé-nye mellett Henter ezredessel felmegyek az ágyú-zástól rengő épületbe, de szobám kulcsa elveszett,az ezredes bajonettel szakíttatja be az ajtót éskoffereimből kiragadva hivatalos jegyzeteimet,gyorsan lerohanunk. Ott maradt minden egye-bem. Ismét nincs semmim.

Lőw parancsnok most kocsit, lovat ad, hangjaelakad, rohan tovább:

— Gnädige... menj, amerre tudsz. A kocsités lovat add le valamelyik parancsnokságon.

És megindult a kocsi. Benne feküdt igen nagyfájdalmakkal, eldagadt lábakkal Kertész Kálmán.A tisztiszolga és én a bakon ülve indultunk elismeretlen helyre. Átjöttünk a hídon, ahol kivé-

260

gezték az árulókat. Híd... híd... ha szétlövik,mielőtt átmegyünk rajta... Ekkor értettem meg,mit jelent ez a szó: Híd. Csak mondjátok több-ször is ... Híd ... Híd . . .

Az ágyúszótól zengett a forró, nyári éjszaka,vörös volt az ég és ez a vörös fény sohase fogelhalványulni emlékezetemben. Átjöttünk a Hí-don ...

A kocsit leadtuk egyik parancsnokságon,honnan váltott fogattal eljutottunk a Mobile Epi-demie Spitál 12-be, ahol kezelésbe vették a beteglelkészt. Én magam idegsokkal feküdtem két hé-tig. A Jendrassik-klinika orvosai állítottak talpra.Thomán tábornok pedig értesítéseket kért egész-ségi állapotomról. Az orvosfőnök kezében van abetegek sorsa. A katonai parancsnokságokkal kö-zösen készítik az ütközetek tervét, térképétEgyütt állapítják meg a sebesültszállítás útvona-lát. Térképek jelzik a kötöző segélyhelyek és kór-házak helyét. Offenzíva előtt a tábori kórházakfelpakolnak és mennek a kijelölt helyre. Ilyenvándorúiban akadt el Oderzóban a híres Eisels-berg csoport is, ilyen ott rekedt csoporthoz tar-tozott két magyar orvos is: Sprintz doktor Bánát-ból és Pákozdy Budapestről és Szilvássy Lenkeápolónő Sopronból, Mihalovics fogorvos, KocsisIstván paptanár Jászberényből, ők is valamennyienmunkába állottak Oderzóban.

*

Két heti pihenés után csendesebb helyre men-tem. Udinéba utaztam, hol az I. sz. honvéd kór-házban laktam, melynek parancsnoka dr. SzabóElemér főtörzsorvos. Lovagias magyar úr, aki úgyhivatalos munkámban, mint saját bajaimban soksegítségemre volt. Elkísért és bemutatott a külön-böző parancsnokságoknál. Felkerestem RakovszkyJózsefet is, aki a kormány megbízásából volt Udi-

261

néban. Nem találtam otthon. Ő se engem, mikor alátogatást visszaadta. De azért egymás munkájá-ról tudtunk.

Tisztelgő látogatást tettem Boroevics hadtest-parancsnoknál is. Rendkívül szíves és előzékeny.Én hibás németséggel kérdezek, ő amint mondja„bakanyelven” beszél magyarul. De kérdéseim me-részek A piavei offenzíváról esik szó és a válasznéhány könnycsepp a hadvezér szemében. Én lát-tam. Boroevics teszi az ajánlatot, hogy küldetése-met terjesszük ki és irodát állítsunk fel, hol se-gítő társakat fogok kapni. Erre nem került sor.Más események jöttek. Heim adjutáns végigkíséraz épületen és távozom a Cadorna-járta utakon.Itt hallottam, hogy Boroevics „megy”. HelyébeHindenburg fog jönni.

Udinéban a kórház tisztjei és a homonnaiápoló apácák a Via Gemona 1. sz. alatt laktakegy parkettgyáros villájában. Itt nagyon szép,üveghallos lakásom volt. A kórház az 1294-bőlvaló Occello Occeli, a Topó és Uccello Uccelli kas-télyban. A tisztikar, Szabó Eleméren kívül: Koz-ma Sylvius lelkész Écska, dr. Jenny Géza, a ki-váló sebész ezredorvos, Balogh Artúr Kolozsvár,Nesnera Ödön, Rablóczky Imre, Hay Iászló, ElekPál, Bukovinszky László, Uhlreich János Pinkafő,Krammer Dezső, Gondos László, Román Mihály,Rieffler Ferenc Nagyszeben, Vudy Lajos Zágráb,Lukács László, Varga László, Szalay István, Künst-linger Artúr, Miku Vazul, végül Suselka János, kimár egy ütközetben otthagyta félkarját.

Azt hiszem, ebben a kórházban találtam Bis-singen grófnő ápolónőt.

A magyar Vöröskeresztes ápolónők itt és ál-talában az olasz harctéren elsőrendűek voltak.Az osztrák anyag silány. Szerelem pedig, bősé-gesen mindenütt. Udinéban találkoztam egy ebéd-nél Ibrányi Alisz főnökasszonnyal is, aki az ápo-

262

lónői intézményeket látogatta végig. A gyönyörűolasz kastélyok műkincseit Szabó Elemér hivata-los védelembe vette, szobrait javíttatta, képeit be-deszkáztatta. Egyik festményen Hollós Mátyá-sunk volt megörökítve. Udine város tanácsa kö-szönetet is szavazott Szabó Elemérnek.

Udinéban sok művészet, sok kórház zavaro-dik össze emlékezetemben. Nem próbálom rendez-ni. Tarkán, zagyván mondom el, ahogy át is él-tem az udinei napokat, hová július 2-án érkeztemés ahová vidéki útjaimból mindig visszatértem ké-sőbb. Mindjárt egy olasz hadifogolyra találtam,aki tökéletesen beszélt magyarul. Rossi Luigi Bu-dapesten, a Melocco Péter-gyárban dolgozott, szívea magyarokhoz húzott, ő volt a tolmács is.

Égy ház falában emléktáblát látok. Felirata le-fordítva ez: „Itt lakott N. N., akinek szép költe-ményei vannak és szép jövőre jogosít.” Ennyiremegbecsüli embereit az olasz?

De mily furcsa, az utcán nyilt klozettek van-nak ellenző nélkül, a házak falánál, de állandóanzuhog rá a vízvezeték.

Híreket hallok Oderzóból. Eljövetelem után27 találat érte a várost. A betegeket kavernákbahordották. A kórházakat a csehek lőtték. Egyeskórházakban rám ismernek az oderzói sebesültek.A honvédkórházban hallottam a betegektől, hogynem régen ott járt Auguszta főhercegnő és fia. Afőhercegnő azt kérdezte: a honvédkórházban miértvannak osztrák és cseh betegek? — hiszen ő idecsupa magyar szentképeket hozott.

Az offenzíva alatt 80 ezer sebesült ment ke-resztül az udinei kórházakon. Az Isonzó ArmeeFeldsuperiornál hallom, hogy 12 ezer halottja vana Piavénak és az Isonzó Hadseregben eddig azoffenzíváig 60 ezer. Ebben nincsenek benne az el-tűntek, a sebesültek, a hadifoglyok.

Egyik kórházba cseh katonák érkeztek, kik

263

önmagukat sebesítették. Dr. Horváth nagyon dü-hös rájuk.

Vida István őrsújfalusi katona 11 napig fe-küdt a Piave szigetén, halott társai alul húzta kia rothadt, vizes kenyeret, azon élt. Meg is halt akórházban. Kovács Pál bácsújfalusi katona 6 na-pig nem evett. Társai közül sokan haltak éhen.

Egyik kórházban Udinéban meghalt egy olaszfogoly orvos. Kivonul az egész város tisztikara ésa lakosság. Hadifogoly tisztek és legénység és azösszes iskolák. Fényes katonai pompával temet-tük.

Lakásom mellett meggyilkoltak egy régiség-árus öreg nőt. Egy 22 éves siheder fiú a gyilkos.

Csapatainkat kicserélik. Németek jönnek ide,a mieink francia hadszíntérre kerülnek.

Július 9-én este bombát dobnak közelünkbe.A tisztiétkezdéből mind kiszaladunk az erké-lyekre.

Thomán tábornok felkeres és közli, hogy azIsonzó Armee magas kitüntetésre terjesztett fel.

Katonáim ügyében a hadbíróságnál jártam. Ittis tudtam segíteni szegény magyarjaimon. Sokanazért kerültek ide, mert a szabadságról nem jöt-tek vissza pontos időre.

Udine, Feldspital 405-ben magyar részről otttalálom Grauman Imre pécsi tábori lelkészt, dr.Horváth Mihályt Budapestről, dr. Dickmann An-talt Bácskából, dr. Hanasievicz sebészt Kolozsvár-ról, Kraszovics és Moskovics hadnagyokat és kétápolónőt.

Lenzser Imre lébényi, mosonmegyei katonámvégóráiban vizionál. Káprázatos természeti jelensé-get mond el, mely felgyújtotta az ő faluját és meg-fojtotta a falu népét.

Weis Oszkár hadnagy, Szabadkáról, megné-mult. Már nagy könyveket teleírt, így beszélgetszobatársával, az érsekújvári Miklós Jánossal.

264

Ferdei Lajos szobrász a kórházban is dolgo-zik. Oderzóban a 70-ik hadosztálynál találkoztama poéta lelkű Rakssányi Árpád doktorral is.

Tanuja vagyok, micsoda lázas előkészületettesz egyik kórház. Az éj folyamán 400 súlyos spa-nyolbeteget várnak. Amott egy olasz orvos pihen.Betegállományban van. Jókai regényt olvas olasznyelven. Panaszkodik, hogy az étel paprikás. Nemtudja megenni.

Udine, Feldspitál 405-ben a magyar betegekkitörő panaszt tesznek és orvoslást kérnek a csehuralom ellen. A tisztek is panaszkodnak. A fő-törzsorvos „Absubnál” megrugdosta a magyart.

Hosko Zsófia misszionárusnő kér, hogy azosztrák Vöröskereszttől vetessem át a magyarba.

Kozma Sylvius tábori lelkész beszélte, hogya kórház cseh parancsnoka Schwein-nak nevezte.Aztán bocsánatot kért tőle.

Katonáink annyira vágyakoznak haza magyarkórházba, hogy a „Vormerblattot” meghamisítják sha más kórházba utalják őket, Hinterland Ungarn-ra javítják. A katonák éheztek ebben a kórház-ban, kenyerüket és pénzüket elkártyázták. Ilyes-mik miatt kerültek haditörvényszékre,

Dr. Linner Bertalan, a Dollinger-klinika or-vosa karját ficamította. Tisztiszolgája a Royal Or-feum artistája.

Egyik beteg repülőcédulát mutat. Az olaszokdobták. Magyar nyelven ez van rajta: Hogy idejutottatok, köszönhetitek Tiszának és az ő hábo-rúra uszító kormányának. Tegyétek le a fegyvert,akkor eljön a béke.

Amputált betegeim levágott testrészeik fáj-dalmáról panaszkodnak.

A Feldspitál 1313. sz. udinei kórházról Tóbipécsi tábori lelkész térképrajzot csinál, különbennem tudok eligazodni benne.

Udinéban felkeresett Kosztolányi Károly

265

hadnagy. A nemeskosztolányi kastélyok után egykórházban találkoztunk és a parkettgyáros sza-lonjában fogadom.

Július 17-én kedves meglepetés ért. A nagy-váradi zászlóalj teljes tisztikara aláírásával, hiva-talos bélyegzővel ellátva, egy gyönyörű emlékszö-vegű elismerő iratot nyújtottak át, melyben azászlóalj igazolja ágyú tűzben végzett hősi munká-mat. Két tiszt hozta fel Udinéba. Ez az irat há-borús emlékeim legértékesebbjeihez tartozik. Azuraktól tudtam meg azt is, hogy az V/4, zlj. amanapokban 70 halottat veszített és 270 sebesültjemaradt. A tiszt urak hoztak nekem egy kg. cuk-rot, egy csomag gyertyát és egy üveg befőttet.Nem is hiszik, milyen értékes ajándék voltmindez, hiszen már nagyon gyönge a koszt a tisztiétkezőben is. Nemcsak a legénység, hanem a tisz-tek is olyan kenyeret esznek, melyből szalmatör-melék hull ki.

Most néhány napra átmegyek Res. Snit. 3. Lai-bachba, mert szobámat át kell adnom Szilágyi hon-védelmi miniszteri orvosfőnöknek. Ez a kórházötezer ágyas. Seb, fül, orr, gége, szem, belgyógyá-szat és bőrbajosok birodalma.

A tisztikarban magyarok: Trefil István táborilelkész Nagykikinda, Szűcs József lelkész Tisza-dada, dr. Ritter József orvos Bpest, Tessenyi Bélagyógyszerész Zombor, Lux Arnold Debrecen,Róna Gusztáv Békéscsaba.

Ebben a kórházban ápol Auguszta főherceg-nő. Benn lakik a városban, onnan egyedül jár bekocsin. A munka lázában nem kerül sor arra, hogytisztelegjek a főhercegnőnél, de gyakran találko-zom vele a betegszobákban.

A kórház udvarán van egy külön villa, ott öl-tözik át, ott is étkezik, a kórház főzet neki is. Aparancsnok reggelenkint a villa előtt hivatalos je-lentkezéssel fogadja a kocsinál, ő kíséri a beteg-

266

szobákba is és ott is marad mellette végig a mun-kánál. Misére is a parancsnok kíséri és mögötteáll, amíg imádkozik. A főhercegnőn sötétkék ru-ha, ernyő, legyező és fehér kabát van. A beteg-szobákba szürke, rövid ruhában jár. Szentképetoszt. Hallom, mikor egy tapolcsányi fiú örvendez-ve kiált feléje: én magát ismerem! A másik an-nak örül, hogy a főhercegnő németül is tud. Scher-hák József, a „Magyar ház” pincére azt akarjakérni, igazolja otthon a felesége előtt, hogy ő ittfekszik, mert az asszony egyebekkel vádolja őt.Fonalka Sándor nevű beteg 60 k-t küld Mátészal-kára. Scherhák József pedig Budapest, Ferenc-körút 10. III. 31. címre.

Egy nyári reggelen Mayor Miklós 22. h. gy. e.szászrégeni főhadnagy jelentkezik a parancsnok-nál, hogy műkarjában egy rúgó eltörött. Hogy le-het ez? — csodálkozik mindenki. És felel a ked-ves, fiatal katona: valaki azt mondotta, műkarralnem lehet ölelni, azt próbáltam ki...

Ebben a kórházban minden alkonyatkor le-dobtak egy virágcsokrot a kórház területére. Atisztek azt mondották, repülőink a főhercegnőnektisztelegnek vele. De nekem minden egyes ápo-lónő megsúgta titokban, hogy neki szól a csokor.

Egy 21 éves cseh fogoly katona sírógÖrcsök-kel vonaglik napok óta. Rajta is végre fogják haj-tani az ítéletet, ha jobban lesz. Én már tudom, őmég csak sejti. Kieszközlöm, hogy meglátogas-sam a rabot. Tisztjeik parancsára tizenöten men-tek át az ellenséghez. Ö vissza akart szaladni hoz-zánk, miközben katonáink rálőttek.

Ebben a kórházban találkoztam dr. Kun La-jos rabbival Budapestről.

Már visszatérek Udinéba. Itt a hely szép volt.Július közepén palántálják a második növényze-tet. A sík vidéket szép hegyek körítik, a kórházszelleme teljesen osztrák, a kommandáns nagyon

267

előzékeny, mégis van valami nehéz a levegőben.Nem tudok úgy dolgozni, mint másutt. Rossz köz-érzetemhez hozzájárult az olasz éjszakák fojto-gató forrósága. Ajtóm, ablakom tárva. Az erké-lyen át behajlik a magnóliafák roskadozó virá-ga, fojtogat az illat és a forróság, a sebek min-denen átütő szaga, a kihallatszó jajgatások. Seagyamnak, se testemnek, se lelkemnek nincs meg-nyugovása, csak azt érzem, az idegek őrlődnek ...őrlődnek...

Visszatértem Udinéba. Az 1313. Feldspital-ban a kommandans nem adta ki parancsba, hogylátogatni fogom a kórházat. Ez az egyetlen kór-ház az olasz harctéren, ahol nem engedtek dol-gozni. Fenyegetően durva volt az egész személy-zet. A betegszobákból kiutasítottak. Az osztrákparancsnok a parkban, orvosaival ült az oleanderfák alatt. Oda rendelt kihallgatásra, székén hát-radűlve, félvállról beszélt és nem engedte meg,hogy a szobákba bemenjek. Magyar betegeim ottbenn kiugráltak az ágyakból és majdnem vereke-désre került a sor a személyzettel.

Thoman tábornoknak bejelentettem az ese-tet. Később ki is hallgatott valami parancsnokság,ahol egy dr. Gál nevű debreceni tiszt volt tolmá-csom. Rövidesen megkaptam az osztrák komman-dans bocsánatkérő levelét.

Udine környékén egyik kórházban fekete-himlő lépett fel. Lezárták a falut. De Udinébanis az Epidemie Spitál tele volt vérhas, himlő éskiütéses tífusz betegekkel. Most is elszomorít, havisszagondolok oda. Nem is lehetett másként,megkapom a bajt én is. Augusztus 4-én megálla-pítják a honvédkórház orvosai, hogy vérhas be-tegség jelentkezett nálam is. Ott fekszem a par-kettgyáros villájában. Nesnera doktor kezelt, kia távolabbi kórházból naponta többször is átsza-

268

ladt és a jó apácák is benézegettek. Éppen lábba-dozó voltam, mikor két kedves levelem érkezett.Hohenlohe Klodvigné hercegné küldött egy arcké-pet emlékül és Erdélyből Ugrón Gábor királyi biz-tostól és Király Aladár háromszéki főispántól egyerkölcsi bizonyítvány érkezett, melyet Thomanutasítására be kellett szereznem kitüntetésem fel-terjesztéséhez.

Augusztus elején Palmanovába utaztam. Aparancsnok a tábori lelkészt küldötte elembe avasúthoz. Kocsisunk, egy óriás növésű bosnyák,ragyogó nemzeti viseletben oly büszkén repít bea városba, hogy a pálmák is meghajolnak előt-tünk, amíg beérkezünk a Feldspitál Nr. 1509-be.

A kórház tisztikarában magyarok: dr. Kistörzsorvos Bácskából, dr. Pataky Kecskemét, dr.Herz Sándor Losonc és Jurescu gör. keleti lelkészOrsováról. Herz doktor Forellel áll összeköttetés-ben és sajtó alá rendezi „Embertenyésztés” címűművét.

Palmanova városnak a címere tetszik nekem.Roppant messzeségben levő keleti városokra gon-dolok, letűnt hatalmakra, feketeszínű emberekre,szabadságvágyra, sivatagokra. Magastörzsű, dús-lombú magános pálmafa alatt pihen egy büszkenézésű oroszlán. De éppen ilyen érdekes a városépítészetileg is. Repülőgépről nézve olyan lehet,mint egy nagy arany pókháló. Képzeljenek egyóriás nagy kört, melynek közepén egy modern,gazdag olasz kút áll, melyet valamelyik hercegépíttetett nehéz talián kövekből, komor vasrá-csokból. Az oldalán felírva: Via Trieszt. A kútközepéből toronymagasságú sugároszlop nyúlikfel, tetején zászló.

Ez a kút a város közepe. Ezt a nagy kört bi-zonyos távolságban ismét 3—4 nagyobb kör veszikörül s az utolsó kör a nagy síkságon épült kettős

269

várdomb, közbül a vizárokkal, mely a várost át-öleli. Négy fokozatosan nagyobbodó kör az egész,melyet a főtérről induló hat gyönyörű sugárút szelát, a bejáratoknál páros, összesen 12 olasz nagy-ság emlékszobrával. Három nagyszerű várkapuvezet ki a városból, felvonó-hidakkal, rejtelmeskerekekkel, ökölnyi szeges kapukkal, mely alatttiszteleg a magyar baka. A várkapuk alatt szám-talan kutyaketrec. Ezrével szállítják az ebeket va-lamerre. Katonának viszik a csaholó jópajtásokat?

Ebben a városban látogatom a kórházat.A kórházban több oláh anyanyelvű beteget

találtam, kikkel a legnehezebb kínlódással tudtamértekezni és bajaikon segíteni. Konyhabeli kuk-tákat kellett tolmácsul használnom, még végren-deletnél is, mivel a görögkeleti tábori lelkész nemvolt hajlandó segédkezni, sem mint tanú az ok-mányt aláírni.

Ebben a nagy körvárosban nagyon élénkekaz utcák esténként. Ide menekült a Piave-parti la-kosság és elözönlötték a házakat. Minden ablak-ban 8-10 cigányforma borzas, fekete fej lesel-kedik ránk.

Kedves epizódokat hallok. Szent Antal a kór-házak barátja. Katolikus vallású betegek kezdet-ték, akik háború előtt is egyezkedtek Szent An-tallal, hogy ennyit, meg ennyit ajánlottak föl, habetegségükből fölgyógyulnak, vagy még többször,ha hazamehetnek. Egy evangélikus főhadnagy100 koronát adott a jó Szent Antalnak, aki haza-segítette.

Az emberek a bánathoz, a letöréshez, a szen-vedéshez, a, megalázkodáshoz nem szeretnek ta-nukat. Alkalmat kell nekik adni a csendes, rej-tett könnyekre. A kórházi kápolnák ajtai tárva-nyitva állanak, meglesik a betegek, mikor lehet-nek egyedül, titokban lopózkodnak be, ahol elvo-nulva kiöntik szívük meggyűlt keservét.

270

Ebben a kórházban hallottam tisztektől,hogy úgy az orosz, mint az olasz harctéren „Ar-meeschwester” cím alatt sokat járt-kelt egy ma-gyar mágnásnő, akinek erre a címre nem volt jogaés udvarias formában utasították a hazatérésre.

Négy olasz fogoly orvos is dolgozott ebben akórházban. Egy este meghívták a tisztikart a kert-be, ahol mandolin szerenádot adtak. Elfogadtuk ameghívást, Az olaszok nem jöhettek közénk. Deén átmentem az ő asztalukhoz és kezetfogtamvelük.

Ebben a kórházban volt egy elmeosztály is.Még egyszer szólanom kell a háborúról és az el-mebajról.

A háború kitörése előtt Genfben voltam, aholfelkerestem az oroszországi száműzött forradalmá-rokat, akik akkor ott már készítették a mostani,világot átalakító forradalmi eseményeket. Az oroszdiáktanyák után az elmegyógyintézet érdekelt.Nincs semmi összefüggés e kettő közt. Azutánsokszor megmosolyogtam magamat, hogy a gyö^-nyörű Genfben miért éppen ezt akartam látni?!

Most, ahogy az elmebajos katonákat látogat-tam a harctéren, erős volt a hitem, hogy e sze-gény betegeket csak ideiglenesen szakította ki asors a társadalomból.

Amikor ott feküdt betegen a neki oly idegenországban, amikor hiába sírt, hiába mondta mifáj, mit akar, mert nem volt, aki megértse, ami-kor teste-lelke a betegség arányát sokszorosanmeghaladó levertségben sínylődött az idegenbenakkor egy hirtelen, váratlan magyar szó köny-nyezni való csodákat művelt s talpra állította azelalélt beteget. Ahol az orvos tehetetlenül állt:ott segítségül jött a belső lelki lendülés.

Európai hírű nagy elmegyógyítók kezelik el-mebajos katonáinkat. Tisztelettel és csodálattalnéztem azt az emberek erején felül álló türelmet

271

és szeretetet, ahogy a lezárt cellák fülkéibe zár-kózva, órákat töltenek a megzavart emberi agytanulmányozásában. A zagyva, értelmetlen, komi-kus, vagy fájdalmasan szomorú beszélgetésnekminden röpke zavarát könyvbe jegyzik. Köteteketírnak össze egy-egy betegről. Ha a beteget elszál-lítják más intézetbe, vele továbbítják az iratokatis s az új orvos ott veszi fel a beszéd fonalát,ahol az ország másik részében levő orvos elhagy-ta. Mint a láncszem, olyan szoros a kapcsolat agyógykezelésben. Elmélyedve kutatják a logikanélkül való szótengerben azt a vezető fonalat,mely összekuszálta az agy tekervényeit. A vizsgá-lat legtöbbször ki tudja mutatni a baj keletkezésé-nek okát. A beszédes betegek a szerencsésebbek,mert mégis adnak bizonyos tájékoztatást az or-vosnak; ámbár gyakran az utolsó betűig téves azegész alap. Ilyenkor határtalan türelemmel újirányban kezdik az egész vizsgálódást. Vannakazonban betegek, akik bár nem némák, de makacskövetkezetességgel szorítják össze ajkukat és nemmondanak se jót, se rosszat, se igazat, se hamisat.Micsoda idegfeszítő munkát végeznek ezek apszihiáter neurológus orvosok! Tréfa, erély, jó-ság, szeretet, szigor az eszközök, ahogy a beteglelkiállapota kívánja. Vannak betegek, akiknekemlékezete megszűnt. Elfogják őket valahol a me-zőn, az erdőben, hová megzavarodott lelkük el-űzte. Olykor idegen ruha kerül rájuk valami mó-don, olykor az utolsó szál ruhát is ledobták tes-tükről. Sehol egyetlen írás vagy jel, melyből meglehetne állapítani csak annyit is, hogy hová tar-toznak. És megjelennek a kimutatások, hogy N.N. eltűnt. Pedig N. N. ott van valamelyik kato-nai gyógyintézetben. Ezeket a katonákat lefény-képezik, testileg is különféle méreteket vesznekróluk; azonkívül könyvbe vezetik a velük folyta-tott beszélgetéseket. Sajnos, sokszor csakis tol-

272

mács útján történik a beszéd, amikor az intelli-gencia nélkül való közkatonatolmács gyakran na-gyolva, durván adja vissza a beteg szavait s köz-ben elvesz az a finom árnyalat, mely legtöbbetmondott volna az orvosnak.

Magyar szó a legtöbbnél viharos kitörést oko-zott. Körülfogtak, panaszkodtak, hogy járjak köz-be, hadd kerüljenek más szobába, mert itt csupabolond van. Valósággal megrendített az a józan,okos, logikus beszéd, ahogy panaszaikat előadták.Elmélyedve, figyelemmel hallgattam s önfeledtentartottam kezemben kézitarsolyomat, melybenküldetésemhez tartozó s más fontos katonai iga-zolványaim voltak. Villámgyorsasággal kapta kiaz egyik beteg kezemből a táskát s megfutamo-dott a nagy teremben. Az én magyarjaim mélyfelháborodással vették űzőbe s egy szempillantásalatt szörnyű iramodással hajszolta egymást 15—20 ember. Ágyak tetején és ágyak alatt rohantakle fel és a nagy hajszában szerencsésen félrerug-dosták táskámat s irataim megmaradtak épen. Aszobában elhelyezett csengővel bajt jelzett az or-vos és egy perc alatt bevonultak az ápolók. Azorvos bámulatos lélekjelenléttel állt a felizgatotttömegben s rendet teremtett.

Ez a másik: morfiumélvező. Kapitány. Kül-sején is látszik, hogy beteg. Amott egy egész cso-port alkoholbeteg. Az elmegyógyintézetekbennagy, szomorú szerepe van az alkoholnak. Ezekközt sok a gyógyíthatatlan. Vájjon édesanya kezeadta nekik az első pohárral?

Szőke, csöndes orosz fiú a másik beteg. Mégsohase beszélt senkihez, csak néz ki az ablakon.Az egyik szólót énekel, de előbb sorba állít va-lamennyiünket. Nagy jókedvvel sorakozik aszoba népe s szól a dal. Szemét behunyja, úgy éne-kel s minden ének után megcsókolja a doktor ru-háját.

273

Ez itt házasodni akar s tanácsot kér. Amaznagyon fél. Egyedül nem mer az ágyáig menni.Az ott macskát keres, folyton nyávog és nem ta-lálja mégse. Mellette a másik bajonettet keresmindig s amint végzi, újra kezdi a mesét hárommacedónról. Fel se pillant a harmadik, folytonimádkozik. Asszonyok betege az ott a sarokban.Nem hagyják aludni, mindig onnan jönnek a sa-rokból, a fal megnyílik éjszakánként s ahogy vir-rad, eltűnnek ismét.

Ott vannak a szomorúak is. Mindig sírnak.Üzennek haza tőlem, csak azt nem lehet tudni,kinek. Ott van egy szegény fiú: csak a keresztne-vét tudják: Kálmán. Hiába kérdeznek tőle bár-mit, nem felel. Nekem se.

Az 1509. sz. kórháznak nagyszerű kertészetevolt. Ide jártam pihenni. Olykor az urakkal aszőlőkbe is kikocsiztam. Augusztusban harmadiknövényzetet plántáltak a kertben.

Egy napon a kórházban egy lezárt szobát ta-láltam, hová nem tudtam bemenni. Az őr meg-nyugtatott, hogy nem magyarok vannak ott benn.Lázadozó elemek, kiknél bolsevista tüneteket ész-leltek. Ezért voltak elkülönítve. Palmanován talál-koztam az első ilyen jelenséggel. Beléptem egy má-sik nagy terembe. Máskor a katonák köszöntöt-tek engem, most meg se látnak. A terem közepénhadonászva, kiabálva kapkodnak ki egy újságotegymás kezéből. Itt baj van! Felolvassák nekem avezércikket. Károlyi Mihály nevét kiabálják ésüzenik tőlem a magyar kormánynak, hogy vége aháborúnak, nem fognak tovább harcolni. Látszóla-gos közömbösséggel kérem el tőlük az újságot,melynek címe: Az Est. Hirtelen agyamba rögzítema dátumot: aug. 10. De most nem tudom, az újságkeltezése-e ez a szám, vagy a nap, melyen az elsőforradalmi tünetet észleltem. Siettem a parancs-nokhoz, hogy jelentést tegyek. Csak ennyit felelt:

274

A helyzet egyre nehezebb. Megrendülve távoztamPalmanováról és az Országos Hadigondozó Hiva-talnak is jelentettem a dolgot.

*

Visco. Reservespital Lukavac.A legnagyobb venereás kórház, sőt gyűjtő

állomás, amellyel az olasz harctéren találkoztam.Láttam már ilyet Jaroslauban, de nem lehet ösz-szehasonlítani a kettőt. Viscoban rend és fegye-lem van. A kórház Boszniában alakult. Sok bennea fiatal diák. És amott egy nagy épületben mostrendezik be, főleg Hilfskraftok részére, a női ve-nerás kórházat.

A Lukavac kórház lelke, a magyarok vigasz-talója dr. Forgách János tábori lelkész, a nyitrairendház tudós tanára. Vele járom a nehéz utakat.Hírét vesszük, hogy valamelyik csapatnál itt a vi-déken van Apponyi Albert gróf fia. El is kocsiz-tunk, de nem volt otthon. Apponyi grófnak meg-írom, hogy fiát kerestem, ép, egészséges, jól van.

Forgách dr. segít mindenben, mert a parancs-nok nem magyar és nehéz a munkám. Egész utca-sorok vannak az épületek között. A nyitrai püs-pök könyveket küldött a tót fiúk részére. Mégegy magyar van a tisztikarban, Kovács Sándorgyógyszerész Mezőtúrról. Két év alatt ebben akórházban 50 ezer nemibajos beteget kezeltek.

Aug. 17-én a király nevenapját ünnepli a ka-tonaság. Fáklyás menetekben megindulnak az uta-kon. Másnap tábori misét mondanak. Felhangzik a„Gotterhalte”. Egy magyar színész, a magyaroknevében követeli a himnuszt, melyet a parancs-nok elfelejtett elrendelni. Dr. Forgács merészenelrendeli, de a cseh zenekar nem játszik és mikora tábori mise végén a magyar pap kezd beszélni,a katonák sora felbomlik és az osztrákok tün-

275

tetően elvonulnak ... Baj van! Baj lesz! Továbbutazom Cervignanóba.

*A sok idegen hangzású „Feldspital” neve

után, mint régi, kedves ismerős, úgy hat rám afelírás a diadalív formájú kapun: „A Magyar SzentKorona Országai Vöröskereszt Egyletének 2. sz.tábori kórháza.”

Menjünk be. Nem mutatós, nem cifra a kül-seje. A tábori kórházakat, ahol lehet, ott helye-zik el. Egy külön kis Magyarország ez itt. Aká-cok helyett ugyan fügefák és magnóliák bólon-gatnak, a tengerek lágy levegője lankaszt, a malá-riajárvány miatt estefelé már nem szabad az ud-varon járni. A kötelező nagy óvatosság mellettaz ember rabnak érzi magát s minden esetre fur-csa látvány a szomszédos őrállomások fátyoloskatonája. De nappal az óriási hőségben is vidámmagyar csoportok alakulnak a kórház udvarán.

Itt nem árva a magyar beteg. Magyar azegész kórház tisztikara és személyzete. Majdnemmind budapestiek: Uthy László dr. ezredorvos aparancsnok. Olyan, mintha apja volna a betegei-nek. Szalay L. dr., Ordódy Zs. dr., Pasteiner I.dr. főorvosok. Cseh A. dr. Siófokról. A magyar be-teg szavát itt megértik és ez már fél gyógyulás ne-kik; a magyarokon kívül vannak német és olaszorvosok is.

A tábori lelkész Váczi Oszkár Temeskutasról.Cervignanóban találkoztam Pasic Muslija mo-

hamedán tábori lelkésszel. Egy muzulmánt is te-mettünk. Megérkezett az imám. Fején a vörösfez. Kabátja ujján három arany sáv, mely a tá-bori papok jelvénye. Megyek véle a temetőbe,előttünk ballag a csöndes szekér a fehér koporsó-val. Ott vannak a nyitott sírok. A harctéren előremeg vannak ásva. Az imám válogat és kijelenti,hogy nem temet. A muzulmán sírokat úgy kell

276

ásni, hogy a halott keletre nézzen. Leszáll már aforró nap, jön a hűs éjszaka. Dús lombú fák alattletakarják a koporsót és reggelre új sírt ásat azimám. Különös mozdulatokat tesz. Nyitott tenye-reit egymáshoz szorítja s mintha olvasna belőle,úgy nézi mereven. Aztán ismét szétnyitja kezét éskiterjesztve két füle mellé teszi, mintha hallgatóz-nék messze Kelet felé. Majd leguggol a sír előttés siránkozva énekel. Szalay dr. ezredorvos hir-telen lefényképezi a sajátságosan komor, egyszerűmozdulatokat. Az imám maga hantolja fel a sírt éskét táblát helyez el, egyet a halott fejénél, egyet lá-bánál. Sajnos, nincs aki megmagyarázza a dolgokés mozdulatok jelentőségét. Az imám csak törö-kül, horvátul és arabul beszél.

A temetőből visszatérve, megtekintem a kór-ház gazdaságát. Arra minden kórház büszke.Mégis azt hiszem, ez volt a legnagyobb méretű,amit eddig láttam. Igaz, hogy ilyen földek nincse-nek másutt. Az ugorka pl. 50—60 cm. nagyra meg-nő, anélkül, hogy túlérne. Érdekes újítása a kór-háznak, hogy a konyhafelügyeletet és a főzetésasszonykézben van. Klár őrnagyné hatalmas kulcs-csomóival, vidáman szaladgál egész nap. A kór-házhoz szükséges gazdasági beszerzéseket külön-ben Ferbstein Károly dr. hadnagy végzi, eperjesivármegyei ügyész, aki jótanácsokkal lát el és se-gédkezik nekem birtokátiratási munkámban.

Egészségügyi tisztek a sárospataki László Vil-mos és miskolci Hulyák László.

Tekintettel a járványokra, beoltanak mind-nyájunkat kolera ellen és ugyancsak nagy a for-galom a karcagi gyógyszerész, Józsa Lajos portá-ján, aki a keserű kinint osztogatja a malária ellen.Fel se tudnám sorolni, mi minden ellen oltottakbe, mióta künn vagyok.

A cervignanói kórházban novembertől augusz-tusig 52 ezer beteget kezeltek. A sebesültek osz-

277

tályán valami új dolgot láttam. Uthy ezredorvostalálmánya.

Nem adhatok szakszerű leírást, mert ahhoznem értek. Azt azonban láttam, hogy a szenvedőbeteg maga igazítja érzésének megfelelően a gép-jét, anélkül, hogy a törött részek mozdulnának.Karját, vállát, térdét tetszése szerint felhúzza, ki-nyújtja, mozgatja a beteg. Gyakran lehet hallaniazt is, hogy a törött kar vagy láb, forradás utánmegrövidül. Ha a csont eltörik, az a szabály, hogyki kell húzni a végtagot. De sok keserves kiabá-lást hallottam, mikor kézzel rángatta valamelyikápoló és a doktor ingerülten kiáltott rá: „ne húzzaoly nagyon! Jobban húzza!” stb. Ennél a gépezet-nél az ép végtag méretei szerint beállítják a gépetmilliméter pontosságra és egy csavar fordításávalpéldául balkarból jobb karrá alakul a forma. Ebbemost belehelyezi a törött kart és egy másik csa-varral pont akkora feszítőképességre állítja be,mint az ép végtag mérete, melyet az előbb felvett.Végül, ami szintén fontos érdeme a kis gépezet-nek, a csontok elferdülése, hibás összeforrása islehetetlen. Magukon a betegeken volt alkalmamlátni az ötletes kis szerkezet előnyeit.

Ugyanitt láttam egy lábbal hajtható, köszö-rűhöz hasonló gépecskét, mely fel van szerelvekővel, fémmel, kefékkel. Ezzel a műtőeszközökettakarítják és ideális tisztaságba hozzák a forgókerekekkel.

Kedves jelenetet láttam egyik kórház udva-rán. A betegek, egy csoportba verődve, mind egyirányba vizsgálódtak. Mit néznek, — kérdeztem.Egyik elpirulva szól: Azt a kéményt nézzük, mertegy tiszt úr azt mondotta, abban az irányban vanMagyarország. Országutakon találtam magánoskatonákat, kik betegen el is indultak a kéményirányába, mert feleségük hívta őket...

Háborús megfigyelésekről gyakran beszélge-

278

tek volt katonákkal is. Görgey Lajos, a SzékelyHadosztály honvédtábornoka mondotta ezt: Há-borúra mindig készen kell lennünk és a világhá-ború utáni idők asszonyainak tudniok kell, hogy atudás és az erkölcsi eszközök mily fegyvereivelsegíthetik katonáinkat győzelemre. Ritkán lehetetthallani nő ajkáról a klasszikus szállóigét: „Ezzel,vagy ezen.” Pedig magyar asszonyaink hazaszere-tetét ezer esztendő óta igazolta a történelem. Avilágháború alatt az anyák és hitvesek inkább ön-zőén ragaszkodtak harctéren küzdő hőseinkhez.

A tábornok észrevételét katonai szempontbólnézve a dolgot, tapasztalataimmal igazolom. A fel-mentési kíséxletek, a hazulról jött kétségbeesett le-velek letörték a katona lelkierejét, csökkentettékkitartását, ellenállóságát és fokozták a katonáklelkiszenvedéseit. De egyszerű falusi asszonyok le-veleiből olvastam lelkesítő buzdításokat is: hazane gyere gyáván! Hiába: a női szív mindig féltiazt, akit szeret. Ami legszebb erénye, a vágyako-zás: sokszor azzal éppen fokozta a katona fájdal-mát,

A cervignanói kórházban külön érdekességvolt a vöröskeresztes betegvonat is, mely bejötta kórház udvarára. Nem kis dolog néhány százsebesültet hordágyastól felpakolni. A nógrádme-gyei Marschall Margit bárónő még egyszer végigszalad búcsúzó katonái között. Isten áldja, Istenáldja! A kórházvonat orvosa átvett mindent ésmindenkit. Indul a vonat, a kémény irányába.

Chyser Kornélia ápoló főnöknőtől hallottam,hogy az önkéntes Mentőegyesület is tartott egyilyen sebesültszállító vonatot, melynek gróf Ka-rátsonyi Jenő volt a parancsnoka.

Cervignanóból egy napon lerándultunk egytengeri fürdőbe.

Néha olyan forró a levegő, mint a kemence.A földből omlik az áldás a napsugár nyomán, de

279

pihenni nem lehet még éjszaka sem. A svéd vi-zeken láttam egyszer egy alkonyatot. Égnek,fénynek, tengereknek és napsugárnak vakító pom-páját. Azóta sok vért láttam, sok sóhajtást hal-lottam s más lett a tenger is. Pálmafák rajzo-lódnak az égre esténkint és lementem Gradóba.Belvederéből motorcsónak visz tovább. Tisztekfeleségei, feketére sült dámák, szagos ruhájú ba-kák, aranygalléros törzstisztek, zsákot cipelő ha-jós nép, tülekedő gyermeksereg, fess tengerész-tiszt, öreg halász, hordó, kötél, horgony, szemét:furcsa zagyvaságban szinte egybeolvad a per-zselő napon. Valahogy az olvadó, már égő barnazsír szaga terjeng. Talán már el is olvadtunk.

Valahol a tömegben egy magyar baka őszintekurjantása hallik, amit csak néhányan értünk. Né-hány tiszt a fedélzetről lógatja a lábát. Itt-ott föld-nyelvek nyúlnak be a vízbe. Lagúnák, mocsarak,csöndes vizek, csak amott látszanak a bóják. Fel-csap egy-egy sirály is. Kikötünk Gradóban. Külö-nösen sok pálma pusztult el a háború alatt, mertaz gondozást kíván. Az emberekkel vesznie kellneki is.

A gradói üzletek persze zárva. Néhol levonvaa vasredő, de csak azért, hogy ne lássék a belsőpusztulás. Míásutt felkunkorodott a redő, mint apirított szalonnabőr. A terek, járdák, utcák sze-metesek. Hadizónába eső kikötő.

A fürdő katonai felügyelet alatt áll és csakengedéllyel lehetett fürdeni. Az ott felejtett rob-banó gránátok sok szerencsétlenséget okoztak.Gradóban ismét egy ütést kap a lelkem. A tenge-részkatonák és másfajta katonák között kiérzikvalami ellenszenv. A tengerész fölényben érzi ma-gát.

Cervignanóban történt. Egy olasz tiszt a nyíltutcán Ungarische Hundnak nevezte Józsa pati-kust, aki „Patrult” kiáltott és lefogatta az olaszt

280

kinek védelmére sietett egy cseh hadnagy. Felet-tes hatóság intézte el ezt az esetet.

László Miklós sárospataki magyar tisztemesete ez is: Egy este, szomszéd faluba ment át. Éj-szaka, vaksötétben tért haza egy olyan hídon,melynek deszkáit felszedték, örvénylő, vad vízrohant oda lenn a mélységben és a tiszt lezuhant.A vaspillérek vázán fennakadva virradt meg,másnap szabadították ki katonáink. Hálából 50K-t adott át nekem, hogy juttassam el egy olyankatonám családjához, akit arra érdemesnek ítélek.Bakta községbe küldöttem L. J. feleségének.

Szép, nyári nap volt, mikor László Miklóskocsin elkísért Cervignanóból Aquilejába, hol haj-dan Attila hun király vitézei alatt dobogott a föld.A kis város nagy nevezetessége a szép múzeum.Ebben is legérdekesebbek a világháborúval kap-csolatos legújabb szobrok, olasz művészek hábo-rús emlékei.

Elmegyünk a temetőbe is. Egy sírkövön olasznyelven ez a felirat áll, hogy az illető halottD'Annunzio barátja.

Aquilejából Torre di Zuino nevű elpusztítottfalun keresztül megérkeztem San Giorgio Di No-garoba, ahol az Epidemie 10. filialet és a Feldspi-tál 709. betegeit látogattam.

Reggel érkeztem fárasztó, hosszú utak után.Valami olasz főúri hintó lehetett, amin jöttem.Talán ismerték is a vidéken, mert nagyokat kö-szöntek neki az emberek.

A kórház udvarán megállottam. Ezer, megezer virág nyílott. Dús pompával ragyogott azolasz reggel.

— Kik laknak itt? — kérdeztem csodálkozva.— Lénárd dr. a parancsnok ... és itt van Jarnó

főorvos is. Mind a ketten budapestiek.— Milyen virágos a lelkük! — gondoltam,

mert ilyen kórházzal még nem találkoztam. Vi-

281

rág, virág, amerre csak mentem vagy néztem.Nagy finomságok suhantak keresztül, mintha tá-voli asszonyok reggeli üdvözlete lett volna.

— Valami jó ebédet kellene ma készíteni, —hallom a titkos értekezletet.

— Füstölt hús, káposztával.— Dehogy is, az karácsonyra való...— Jó az nyáron is.És azt eszünk. És másnap is és harmadnap

is, délben is, este is, mert az jó, úgy állapítottákmeg. Meg aztán beteg az egész kórház. Sorbanfekszik le mindenki. Orvosok, ápolók, szakácsok.Gyilkos láz veri líe őket és egyszer csak nincs, akiberántsa a káposztát és megfőzze a füstölt húst,amely biztosan negyednap is jó lett volna.

Lénárt doktor tisztiszolgája, Takó, a brassóiórás ismer egy olasz fogolyt, aki tud főzni.

— Csak nem sokat kell beszélni — mondjaBrantner, a kaposvári kis gyógyszerész. Én márelővettem a szakácskönyvet, valamit csak ennikell... A vacsora meglesz, csak nem kell rólabeszélni.

— Kolozsvári káposzta legyen.— Székelygulyás legyen...— Hisz az mindegy...— Ugyan! — egyiknek hosszú leve van!— Milyen hosszú, hogy hosszú?— Mondom, hogy az más no... egyikbe kása

is kell, a másikba nem.— Jó a kása akármibe ...— Halljátok asszonyok? — messze Itáliában

három magyar tiszt vacsorát főz. Csak éppen ottnehéz egy kicsit a kásánál, meg a hosszúlénél.

Még egy kórház van San Giorgio di Nogaró-ban. Átmegyek oda is.

Ami most következik, ott nincs virág.Engem is láz kínoz, szédülök. A kalapomat

levettem a kocsiban és úgy. jöttem az alkonyat-

282

ban. Eső készül. Mire megérkezem, komor, szo-morú este lett. Egy fabarakban laktam s az ablakalatt embermagasságú paradicsomok voltak.

— Hol van itt egy teremtett lélek, akivel be-szélni lehet? Van-e itt valaki magyar?

— Molnár gyógyszerész magyar!Előkerült a szolgája és nagy jószívvel elmon-

dott mindent. Nyíregyházi a gazdája, de patikájalesz neki Újfehértón, csak nem mentik fel, aztánsokat dolgozik és most beteg, pedig olyan jó kosz-tot főzet a betegeknek, de most alighanem ő ismalarias lesz, mert fekszik szegény.

— Menjünk hozzá...Furcsa falépcsőkön mentünk egy emeletre.

Kicsiny olasz szoba. Katonaágy, néhány láda. Azasztalon két kaszapenge. Ott künn megered a ne-héz eső és valami sajátságos hangulat borul a szo-bára.

Hirtelen csattogás támad a levegőben, aztánéles, vijjogó sikoltozás. Itt van a sirokkó. A cip-rusok koronáját lealázta a földre, És megalázta azembert. Lefátyolozva, álarccal járnak az orvosokés az őrségen álló katonák. Maláriában fekszikmindenki. Csecsemők és aggastyánok vergődnekaz utcákon. Ott künn az a távoli kórház azokat akatonákat őrzi, akik már nem gyógyulnak meg.Molnár gyógyszerészt is leverte a malária, azegyetlen magyar tisztet, ki sok harcot vívott ma-gyar betegeinkért. Később megtudtam azt is, hogymagyar látogatásomat Molnár Gyula szenvedtemeg, a cseh kommandáns valósággal üldözte. 53 C.melegben vánszorogtam én is az utcán. Hol vanettől a lembergi 40 fokos hideg?! Mennyit bír ela szervezet? Úgy érzem: agyam szétfőtt, izmaimlefolytak a csontokról, vérem zubog, mint a víza katlanban, öntudatom halványul... leülök azutcán a porba... a gondolat megszűnt. De sze-mem lát. Egy sebesült katona recemunkát csinál

283

ott egy verandán... öntudatom visszatér és visz-szavezet a virágos kórházba, hol sokszoros sod-ronyhálók védik az életet a malária szúnyogokelől. A szörnyű forróság felégeti az idegeket is.

Az orvosok maguk is mind betegek. Nincs,aki helyettesítsen. És olvassák a magyar lapokból:Urmánczy Nándor képviselő támadta a SanitetsSchefet, hogy nem menti fel az orvosokat. Ezek-ben a napokban 700 orvosa van az Isonzó Had-seregnek. Porszem se a tengerben. Akiket felmen-tenek, azok helyett nincs utánpótlás.

Malária-gyanús vagyok. Visszatérek Udinébe,ahol a parkettgyáros villájából beszállítanak azUcceli járványkórházba és az orvosok megállapít-ják a tropika maláriát. Meglátogat Hellebrondtnéés Bissingen grófné és egy Koleszáné nevű ápo-lónőt rendelnek mellém. Betegségemet bejelentikThomán tábornoknak. Nincs külön szoba. Be kellmennem egy terembe, mely tömve van vérhas ésmaláriás ápolónőkkel. Még három orvos is fek-szik egy sarokban gyötrelmes kínokkal. Nemcsaktestileg, hanem lelkileg is nyomorult vagyok. Fe-hér lepedővel letakarva, hordágyon szállítottakide lakásomról és hallom az utcán, ahogy átkiál-tanak: meghalt a magyar kisasszony? Maruti?

Hólyagos himlősök is érkeznek százával.Előbb Ulreich dr. kezelt, azután Elek Pál.

De jöttek dr. Jenny Géza, a kiváló ezredor-vos és a jószívű Rieffler őrnagy, akik Szabó Ele-mér távollétében intézkedtek, hogy azonnal különszobát ürítsenek számomra. így kerültem ki eszörnyű helyről. Hírét hallom, hogy Balthazar ésgróf Mikes püspökök látogatták meg a honvéd-kórházat, nemrégiben pedig Auguszta főhercegnő,de én nyomorult beteg vagyok.

Betegágyamhoz eljutnak a hírek mégis. Szept.végén parancs jött, hogy a kórház készítse előmagát esetleges visszavonulásra, még pedig kocsi-

284

kon, mert vonatok a katonák szállítására kellenek.A csehek ellenünk lázadtak a fronton és a ka-

tonák között is mozgolódás van fegyverletétel-re. Palmanovára gondoltam, ahol már észleltemilyen tüneteket.

Udiné fölé okt. 4-én 22 repülő jött. Az állo-másra is bombát dobtak. A repülőtéren felgyújtot-tak 40 gépet, 2 hangárt és a műhelyt. Több halot-tunk van. Az utcán a nép sikoltoz és pincébe bú-jik. Repülőink gyöngék, nem bírják a versenyt,de egy katonánk fegyverrel lelőtte a gépből azolasz pilótát.

Okt. 4-én azt a hírt hozzák, hogy békeaján-latot tettünk az olasznak. Telefonutasítás jött akórháznak, hogy a béke hír felett a legénységneknem szabad örömét nyilvánítania.

Thoman tábornok előbb úgy gondolta, hogyamint betegségem annyira javul, Lovianába fogeljuttatni üdülésre. De a tenger felől nyugtalanítóhírek jönnek és a tábornok úgy intézkedik, hogybetegségem lefolyását a szép gesztenye erdőkközt. Cividale del Friuliban várjam be. Búcsút ve-szek a művészetek szépséges városától és szen-vedéseim színhelyétől. Két tiszt kíséretében októ-ber 7-én elutaztam Cividaléba. A kocsiból vissza-néztem. Dr. Ulreich és Lumnitzer orvosok akkorkattantották el a fényképező gépet.

Nem beszéltem még az olasz harctéren látottkatonasírokról. Szálljon vissza hát lelkünk a vi-lágháború hősi halottaihoz.

Láttam díszes, művészi alkotásokat és láttama földdel egyenlőre taposott sírokat, melyek fe-lett csak egy madár énekelt. Láttam ezreket alud-ni, tízezreket álmodni a névtelen tömegsírokbanés láttam magas bérceken, rejtett völgyekben ma-gános halmokat. Társtalanul, egyedül, messze a

285

hazától. Láttam temetőket, melyek felett a talaj-víz szomorú, bús nézésű tavakat képezett és akis keresztek teteje fájdalmasan intett felém.Ezek a halottak üzentek valamit. Láttam nagy,élő vizű tavakat, melyeken sirálymadarak szálltak,nádasok susogtak és odalenn sok magyar katonaaludt. Láttam sírdombokat hómezők alatt, holnagy orosz szelek tomboltak. Láttam pálmák, mir-tusok tövén halmokat, hol a sirokkó zokogott.Láttam magyar cserfák tövén, hol a nemere sírt.Oh, -mennyi változatban láttam a nagy álmot!Hányszor állottam távoli harctereken egyedül acsendes sírok mellett, azok helyett, akiknek itthona könnye hull, mert elképzelni sem tudják, hol fek-szik a kedves halott. Van-e ott virág? Van-e kö-zelben falu, város, ember? Harangszó vájjon zen-dül-e ott?

Ezeket a távoli sírokat kerestem közel kétéven át. És lefogtam a szemét és elkísértem utolsóútján a magyar katonát. Sírhelyet kerestem neki.Az előre megásott sír gödrökben az élő katonák afelgyülemlett talaj vízben fehérneműiket mosták,pacskolták.

Esőben, sárban, viharban, félig megfagyvavagy szörnyű melegtől alélva, de mindenütt szakí-tottam időt, hogy felkeressem a katonatemetőket.Ceruzával írott, esőtől fakult felírásokat vizsgál-tam könnyes szemekkel. Milyen nagy gonddal lá-togattam őket! Hányszor tárgyaltam érdekükbentábori lelkészekkel, kórházi és más katonai pa-rancsnokságokkal!

Azt hiszem, az egyes, magános sírokon kívül,amelyek itt-ott domborulnak az olasz harctéren,mintegy 35 rendes temetőt látogattam meg. 35olasz katonatemetőnek sok ezer magyar sírjárólmár nem számolhatok be. Itt-ott villannak emlé-kembe egyes részletek. Megpróbáltam összeszedni.Talán valakinek így is kedves lesz. Legalább egy

286

hangulatkép, egy rezdülés attól a sírtól, ahol hőshalottja alszik.

San Vito ál Tagliamento 1918. A temetőt ak-kor rendezték. Április vége volt. Mindent elborítószörnyűséges sárban mentem oda Bombeíles gróf-nővel. Ö csizmában, én félcipőben. Azt hiszem,van néhány km. a várostól. Ciprus sétány vezeta bejárattól a temetőbe. Rásüt a tavaszi nap asártengerre. Orosz foglyok rendezgetik, lapátoljáka temetőt s csodálkozva néznek rám, amint végigúszom a felhígult talajt. Kik nyugosznak ott, írásnélkül elfeledtem, de akkor én fogtam be a sze-mét egy utolsó pillanatban is öreg édes anyjáértimádkozó, szomorú életű magyar katonának.

Kecskemétről, özv. Horváth Lajosné fia nyug-szik ott.

Persiana, Cintocaomaggorie. Május. Virág-nyílás. Nagyon fáj, hogy nem emlékszem részle-tekre. A 12. számú mozgó tábori járványkórházhalottjai nyugszanak itt. Dittrich Ottó csanádegyh. m. r. k. tábori lelkész állott halálos ágyuk-nál. Betegeihez való szeretetét külön is ki kell emel-nem. A Jendrassik-klinika magyar orvosai dolgoz-tak itt éjjel-nappal. Egyike ama kevés kórháznak,ahol a magyar nem volt árva. Dittrich Ottó temets vele megyek. A sirok valami okból nem kereszt-ben sorakoznak egymás után, hanem hosszában.A fehér csipkés halotti ing megvillog az olasz na-pon. Beszentelik a sírt. Egy halottal több s nem-sokára kihajt felette a virág.

Palmanova. Augusztus. Szörnyű forróságbantombol mindenféle járvány. A várdombokonmessze kívül fekszik a temető. Hatalmas kőkeríté-sen belül a sírok. Dr. Herz losonci orvossal sétál-tam oda egy tikkasztó estében. Fiatal ciprusül-tetvények. Némelyek kitörve. Itt van a civil te-mető is. A végében egy épülő kápolna. Palmano-ván harangoznak nyári estében és a halottak haza

287

üzennek. Dudva és gyom mindenfelé. A piavei of-fenzíva óta új halottak magyar földről: KiszelákJózsef, Pombe D. Küküllő, Nóvák I. Csécsény,Kucora István Torontál, Lipovszki M. Nyitra m.,Kaplányi Miklós Szabolcs, Filip M. Máramaros,Maj ercsik J. Nyitra m., Pehlang J. Veszprém,Fleischmann J. Budapest, Végh I. (Kiskunhalas?),Balázs L. Újpest, Kovács S. Balmazújváros, BiróR. kadettasp. Székelyudvarhely.

Cervignano. Különösen gondozott sirok. Avárostól távol van a temető. Világos, tiszta ma-gyar feliratok, a katona neve, vallása, születésihelye, éve és ideje. Hasonlót nem láttam. VáczOszkár r. kath. tábori lelkész szép érdeme. Au-gusztus van. Dühöng a járvány. Pasic Muslija mo-hamedán pappal megyek a temetésre és úgy le-köt az idegen szertartás, hogy rám esteledik, amígnéhány magyar sírfeliratot lejegyzek: Fazekas Já-nos I. R. 34., Flórián Zoltán népf., Fedszinger Já-nos trén Kispatakról, Posztobágyi János huszárGederlak, Bonta György I. R. 64. Macsóról, DemeJózsef 32. honv. Miskolc, Mayer Ferenc H. I. R.1., Molnár Jenő I. R. 71. Guta, Vajda József H.I. R. 20. Sormás, Gyukits R. I. R. 61. Mélynádas,Schein Leop. I. R. 61. Nagyzsám, Rehák János 31.honv. Urmény, Stojanovits János tüzér Budapest,Kozma József I. R. 48. Hegymagos, Fehér Istvántrén Dunaföldvár. Ezeknek a sírját láttam itt azalkonyatban. Az aquilejai úton is van egy civil-temető, ott is sokan nyugosznak.

Udine, a „Reservespit. 3. Laibach”-i kórház te-metője: egyike a legrendesebbeknek. Tréfil Istvánr. kath. tábori lelkész érdeme. Közvetlenül a kór-ház mellett. Síkság. Amott távol az Alpok hegy-láncolata. 1917. októbertől 1918. júliusig 520 ha-lott. Külön helyen a tiszti sirok. Van 4 nagy tö-megsír is. Itt állok Rózsa Károly tüzérhadnagysírja mellett, akit Budapest Angol-u. 23-ból sirat

288

valaki. Sok, sok méh döngicsél körülöttem, aminta kis házitemető rózsáktól koszorúzott padjánülök. Itt nyugszik még 1 ezredes, 3 alezredes, 8őrnagy, 10 kapitány. Itt ápolt Auguszta főher-cegnő is. A tábori lelkész épen temet és ami fel-tűnik: tisztelgő katonák kísérik a koporsót. Gö-röngyöt dobok én is.

Udine a nagy temető. Július. Egy olasz fogolyorvos temetésére megyek. Gyönyörű pompával te-mettük! Kivonultak az összes parancsnokságok.Rémes melegben gyalogoltunk koporsója után. Atemetőről nem irok, mert az oly pompás és gaz-dag szobrászati emlékekben, mihez hasonlót csakolasz földön szoktunk látni. Krematorium is van.Ilyent már láttam Milanóban.

Barco. Kicsiny olasz falu. Nagyon árvák itt amagyarok. Magyar pap kieszközlését kérik tőlem.Balázs gyógyszerész sokszor sikra szállt érettük. Atemető akárcsak otthon. Közbül áll a templom egyalig észrevehető halmon. Körülötte néhány sirha-lom. Virág rajta. Játszó gyermekek, vadrózsa bok-rok. Oly fáradt vagyok. Lefeküdtem egy fa ár-nyékába egy júniusi d. u., hogy erőt gyűjtsek aközelgő piavei offenziva szörnyűségeinek elviselé-séhez.

Latisana-San Michet. Emlékszem, kocsin men-tem. Május volt. Meleg. Úgy volt, hogy Kanyószabadkai r. kath. tábori lelkésszel találkozom ott.Nem sikerült. Hatalmas nagy temető, egy horvátpap zavarja elmélyedő sétámat. Idegesen ide-odakalauzol s emiatt összezavarodtak emlékeim anagy temetőről.

Portogruaro. Igazi olasz kép. Májusi nagy sár-ban, fenséges platán utakon megyünk Báron ref.tábori lelkésszel, aki valahonnan Budapest mellőlvaló. A platánsoron napsütötte padok. Szerelmesmagyar tiszt beszél egy barna leánynak. A temetőbejárata oszlopos nagy csarnok, mely különösen

289

hat a sötét platánok között. Árkádos kripták, mű-vészi emlékek után, a temető hátsó végén átmen-ve, ott fekszenek a katonák, inkább egy zöld pá-zsitos mezőben, ahol daloló katonák dűlnek a füre.

San Stino di Livenza. Dr. Jankó aradi törzs-orvos kísér. A Livenza partján tovább haladva,gránát ütött, össze-vissza lyuggatott templomto-rony mellett megyünk. Május van. Ugy emlék-szem, hogy a temető még kezdetleges. Dr. Schäflera parancsnok, ezt mondja:

— Nem tudok temetőt látni... Most vagyokitt másodszor. Ne menjen temetőkbe, annyi bá-nat van egy katonasíron...

Az erős, kemény katona szava remeg. Csakegy korai napsütés emléke maradt nekem a liven-zaparti temetőről.

Motta di Livenza. Jaj Istenem! Repülők jöt-tek és nem tudtam elbújni a sírdombok között.Június volt. Két temető van. Oly gazdag mind-kettő! A templom is kórháznak van berendezve,azonkívül a front szállította a halottakat. A te-metők rendezetlenek. Az országút szélén vizesárok mellett, szabad mezőben, kerítés nélkül. Egyjúniusi alkonyatban jegyeztem könyvembe a ma-gyar hősök nevét. Éneklő magyar katonacsapatjött az országúton és nevetgélve kérdezték egy-mástól: — A' mit csinál ott?

Magyarul feleltem kíváncsi kérdésükre, mirea híd nélküli széles vizesárkot valamennyien át-ugrálták és gyülekezést tartottunk a magyar ha-lottak mellett. Többször is eljártam a mottai te-metőkbe, de a repülők elől mindig futnom kel-lett. Itt temettünk négy repülőtisztet is egyszerre.

Oderzo. Június. Ez a legszomorúbb temetőm.Ide hordtuk a Piave halottjait. Platánfák során sé-táltam oda egy német-cseh Feldrabbinerrel és se-gített nekem a sírfeliratokat jegyezni. Magas kő-

290

kerítés, csukott vasrácsos kapuval, amelynek kul-csát előbb el kell kérni. Gondozatlan, dudvás, gyo-mos temető, sok magyar sír benne. A Feldrabbi-nerrel próbálunk elbújni a repülők elől. Kóvályog-nak, bombáznak, srapneleznek a halottak felett. Aközeli kórházat kerülgetik. Én segítek dr. Harsá-nyi századosnak, hogy sírhelyet keressünk, kopor-sót szegeztessünk az erdélyi kedves hadnagynak,László Miklósnak. Ide temettük Gosztonyi Sándortüzérütegparancsnokot is. Ágyúk bömböltek, kismadarak énekeltek, sohase felejtem el ezt a teme-tést.

Cividale del Friuli. Ott van a gesztenye erdőkközött. Mikor a tropika betege lettem, itt gyógyul-tam meg a hegyek között. Dr. Dvorszky kórház-parancsnokkal és Uitz Mátyás szegedi piarista tá-bori lelkésszel kocsin mentem a temetőbe. Októ-ber. Ónos, bús, hideg eső. A várostól másfél km.az udinei úton A bejárat egy érdekes kápolna;alatta halottas kamrák, utána civiltemető, föld-alatti kriptafolyosó tele vízzel, csolnakázni lehet-ne. Elől olasz tiszti sírok. A civiltemető mögöttvan a katonatemető, amelyet az olaszok kezdettekés cementsírkövet állítottak minden katonájuknak.A Stat. kom. alatt nagy volt a rendetlenség, deDvorszky és Uitz fellépésére minden cividaleikórház külön részt kapott a nagy temetőből anégy sarokban. Közbül lesz majd a közös sírem-lék. Egyszerre több pap is temet. Csuka Sándorpápai hőst kísérem utolsó útjára. Koporsójánál hatkatona tiszteleg. Az 1917. novemberi offenzívaután a vidéken elesett halottakat a németek idehordták. Itt találtam: Hapka J. I. R. 12., BudaKristóf I. R. 5., Tóth Sándor I. R. 19., Kendri Já-nos 53. Feldart., Janosch Holló Feldh. 1. (HollóJános?). Itt van a sírja Beoszeorményi kapitány-nak, aki az 51. A. K.-nál egy német tábornok ad-jutánsa volt és Cividalében a tábornokkal együtt

291

lelőtték orozva egy ház ablakából, amelyet meg-mutattak nekem is.

Az 1608. sz. tábori közp. maláriakórház halott-jai közül megnéztem az alábbiak sir ját:

Blatnik Imre Nágocs, Hampel Károly Nagy-becskerek, Takács Lajos Naszály-Komárom, FleckJózsef Baksófalu, Sárady Dénes Szélcsarkan-Buda-pest, Horga János Zerenádas, Nagy Ferenc Csa-nakhegy, Róth János Bolkács, Vizsi (Visi?) AntalNemesszentandrás, szüleinek ötödik elesett fia,Herczeg Ferenc Hódmezővásárhely, Zeida AndrásVámosmikola, Biró András Bélfenyér, ÁgostonMenyhért Dombrád, Jankó János Mocsa, HontzIstván Nagybakonyvég, Fülöp Sándor Vas m.,honnan elszármazott Ausztriába.

San Giorgio di Nogaro. Tüzes, sirokkós, jár-ványos szeptemberi napok. A malária végigsepeía harctéren. Molnár Gyula új fehértói gyógysze-rész kísér a temetőbe. Ő is lázas, én is. A fehérsírkövek közt szédelgünk. Keressük a neveket.Leülünk egy faragott kőpadra. Az olaszok kezdet-ték ezt a temetőt is. Lapályos. Kemény kőkerítés.Uj facsemeték. 4—500 olasz sír, cement keretben,cement keresztek. A papírra írott nevek celulloid-dal lefedve. Több kereszt név nélkül, csak szám-mal ellátva. Az olasz sírokkal átellenben a mieink.Nincs feliratuk. Az etapp. stat. com. mulasztása.Derékig érő nedves fűben kutatjuk a névtelen sí-rokat. Névvel ellátott sírt csak néhányat találtam:Bajko Johann trén, Grüner József Inf., LoboszkiPéter?, Csermák József I. R. 21. Az elmosódottnevek másolásánál lehet egy-egy betű tévedés.

Harmincöt olasz katonatemető szívfájdító sokemlékének csak töredékei ezek. A komoly, a hi-vatalos feljegyzések elvesztek a visszavonuláskor.Akinek halottja van ott: kedves annak egy futófelhő is a kedves sír mellől. Hát én csak azt ho-zok itt. Szomorú nagy igazság, hogy a magyar sí-

292

rok felirata 1—2 temetőtől eltekintve, német. Hogymelyik a magyar sír, azt csak úgy tudhattam ki-nyomozni, hogy volt alkalmam a halotti anya-könyveket átnézni, ott is szánalmasan elferdítettcsaládi és helységnevek. Fájt a szemem és a szí-vem, amíg nézegettem. Fájt a kezem, hogy ki nemjavíthattam, de a tábori papok ezt ritkán enged-ték, mivel a betegek fej cédulája szerint kelletta halottat elkönyvelniük. A fejcédulákat már alegelső felvételnél hibásan írták s így került sír-jába is. Jaj, mennyi szomorú tévedés származottebből! A családok fájdalma tovább sajog. Igazszeretettel kérek mindenkit, hagyja pihenni kedveshalottját ott, ahol eltemetve van. Sajnos, afelőlsem lehetne feltétlenül bizonyos, hogy annak ham-vait hozza haza, akit keres. Tudok esetet, mikora halottkezelők csak úgy, Isten nevében, találom-ra adtak ki bizonyos név alatt temetendő halottat.Az esetet feljelentettem. A hadtáp területén talál-koztam egy magyar úriasszonnyal, egy édes anyá-val, akinek nevét szándékosan elhallgatom. Ekzal-tált bánatában mindenkit megvesztegetve ásattafel a katonasírokat és foszló koponyákról, a haj-színéről akarta felismerni régen alvó fiát. Szét-ömlő kezeken a családi gyűrűt kereste. Így ke-reste a gyermekét. Megrendülve és megijedve hall-gattam szavait. A halottakat ne keresse senki ku-tató szemével. Keresse és szeresse lelkével. Én lát-tam őket székely fenyvesekben, galíciai hómezők-ben, sirokkós-pálmás síkságokon és kősziklák kő-sírjában és tolmácsolom a halott katonák kérését:

Hagyjatok pihenni minket!...A hősi halottak után búcsút veszek a művé-

szetek szépséges országától, gyönyörű emberba-ráti munkám és emberfeletti szenvedéseim szín-helyétől, hogy szembe nézzek a történelmi tragé-diák utolsó, mindent elsodró fergetegével.

*

293

Ősz van már, október 7. Az elsodort faleve-lek is elpihennek valahol a kertek alján. Én is pi-henek Cividale del Friuliban, az 1608. maláriacentrum Spitalban. A kórház parancsnoka, dr.Dvorszky Lajos, kinek felesége is ott van. Itt kö-szönöm meg nekik azt a sok jóságot, mellyel be-tegségem alatt elhalmoztak. A kórház tisztikará-ban magyarok Uitz Mátyás tábori lelkész, piaristatanár, dr. Deák András Pécs, dr. Klein VilmosBrassó. Kezelőorvosom dr. Besen Arye.

írásaimban sok szó esett csehekről, kik ál-talában inkább akadályoztak a munkában. Deakadtak kivételesen jóságos, előzékeny cseh pa-rancsnokok, kik éppen magyar katonáim érdeké-ben sok jót tettek. Nevüket is szívesen felemlí-teném, de elfelejtettem. Volt egy kórházam, ahol— nem akarok visszaemlékezni, milyen felekezetű— de magyar tábori lelkész hanyag, könnyelműember volt. Ivott, kártyázott, kalandok után fut-kosott. Az első és egyetlen tábori lelkész, akinem állotta meg a helyét. Be is jelentettem, aholkellett. A könnyelmű pap helyett a cseh komman-dáns járt velem, hogy a magyar katonák pana-szait felvegyük.

Közel két évet töltöttem a harctéren. Már anémet szó is könnyebb volt. Mindenütt felkeres-tem a csapatokat, de ezeknek nevét, számát so-hase jegyeztem fel. A parancsnokok mind előzé-kenyek voltak és lehetővé tették a katonák ki-hallgatását. Azt is hallottam, sokan féltek, miketír meg a magyar újságíró. Munkám nagy részemégis kórházakban zajlott le, hiszen ott volt leg-sürgősebb a segítség.

Cividaléban kaptam az Országos Hadigon-dozó Hivatal 58.033. 1—918. sz. iratát, hogy kitün-tetésem ügyében nevezzem meg a helyeket, aholdolgoztam. Jó néhány kitüntetés ért, de erre nemkerült sor,

294

Idegeim már nem tudtak lepihenni és az or-vosok tilalma dacára, Cividaleban is dolgoztam,mikor nem voltak maláriarohamaim. Itthon isévekig gyötört a láz. Egyszer a Népligetben összeis estem az úton. Az emberek kikerültek, megnéz-tek és ott hagytak. De jött egy vörös katona, akifelemelt és hazavezetett, dr. Lőrenthey Imre egye-tem tanárnéhoz, ahol laktam. Az emberek részvét-lenségéért fényes elégtételt kaptam. Az útban azismeretlen vörös katona feleségül kért tisztesség-gel.

Cividaleban felkeresem a többi kórházakat is.Az Isonzó Hadseregben mostanig 250.000 maláriásvolt, a 1608. sz. kórházban pedig 10 hónap alatt56 ezerét kezeltek. Dr. Dvorszky nagyszerűen ve-zette ezt a hatalmas intézményt. Ö és feleségevoltak a lábbadozó magyar tisztek társasági köz-pontja. Uitz Mátyás, a közkedvelt tábori lelkész,Rimely Sándor kapitány, dr. Széli Lajos kapitány,aradi bíró társaságában kirándulásokat tettünk.Az orvosok maguk is vitték a betegeket a he-gyekbe. Gyönyörű vidék. A lombos gesztenye er-dőket nem tudom elfelejteni. A Natisone keresz-tülszeli Cividale várost. Magyar mérnökök épí-tették a folyón átvezető Diaboló hidat. Szédítőmélységben zuhog a kék vizű ár, mely fölé merészerkélyek, őszi bíborlombok közé ékelt tornyok ésvillák kapaszkodnak. Legszebb a táj a Longobardkápolna körül. Évezredes műkincseket rejt a ká-polna és október 30-án még beírtam nevemet akitett emlékkönyvbe.

Mivel a Piavenál minden ruhafélém ott ve-szett a gyors menekülésben, siettem bevásárolniCividaleban. Ruhát, fehérneműt jól tudtunk venniaz olasz lakosságtól.

Hol komolyan, hol tréfásan mindig arról be-széltünk, hogy fogunk menekülni. A kórház tisz-tikarában a csehek csak csehül beszéltek. Dvor-

295

szky parancsnok ezt megtiltotta, mert tisztiétkez-dében hivatalos társalgási nyelv a német. Ettőlkezdve egy szót se beszéltek. Dacos némasággalétkeztek és igen nyomott volt a hangulat.

Október végén elmentünk, ahogy viccesenneveztük, egy próbamenekülésre a karfreiti he-gyekbe. Útközben San Pietro mezején egy albert-falvai repülőgép roncsait találtuk és egy halálsáp-padt magyar pilóta ült a romokon. Segítségéresiettünk. Útjuk célja térképfelvétel volt vissza-vonulás esetére.

Amott egy híres sziklabarlang templom, mely-ben ezer számra hevernek a levelek a jó Isten-hez címezve. Olaszországban ez szokás. Magyarlevelet is sokat láttam.

Az erdőben, pihenés közben utolsó pillanat-ban vert le egy skorpiót egyik orvos a lábamról.

A kórházban a hangulat egyre nyomottabblett és izgatottan tárgyalták a beteg tisztek is aWilson-féle pontokat. A betegek nyugalmára vi-gyázni kellett, de az urak titokban csomagolnikezdettek. Hadvezetőségünk e napokban elrendelteaz állatok rekvirálását. Láttuk egyik faluban, mi-kor a katonák elhajtották, az egész falu népesírva, átkozódva kísérte ki az állatállományt.Olyan nehéz lett a szívem, de a nép, áthaladó ko-csink után is szitkokat kiabált.

A magyar újságok elmaradtak, de osztrák éscseh lapok még jártak. Október 24-én egy sza-badságos katona hozta a hírt, hogy a horvátokFiúméban lefegyverezték a honvédeket.

Egy másik szabadságos katonától gesztenyétküldöttem Budapestre Endes Miklós kúriai bíróék-nak. Így telegettek a napok, hol szórakozással, holmaláriarohamokkal.

25-én az utcán katonáink leszedik a távíró-huzalokat. Miért? Ők se tudják. 28-án azt hall-

296

juk, hogy a Piavénál áttörték a frontot az olaszokés öt kilométerre bejöttek.

Ugyanakkor azt halljuk, hogy harmincötezerfoglyot ejtettünk odalenn.

Október 29-iki keltezéssel a tábori lelkész ér-tesítést kap, hogy a tábori főpapi hivatal SanVito al Tagliementóból Laibachba költözött. Miez? Kézről kézre jár az értesítés és a tisztek egy-más tekintetéből akarnak többet tudni. Az első ésegyetlen hivatalos jel, ami mond valamit. A többimerő ellentét. A harctér felől teljes tudatlanság,kósza hírek, melyeknek nincs gazdája. Hazánkfelől a fiumei zavargás az utolsó hír. Ügy marad-tunk a hegyek közt árván, sehonnan semmi biztoshír. Rimely Sándor kapitány és én vállalkozunk,hogy bemegyünk Udinébe biztos hírekért a hon-védkórházba.

Kocsin mentünk. Egyre több teherautó jöttszembe velünk. Megrakodva emeletnyire. Pirosstráfos urak ölében cók-mókok, egyik aranygal-léros egy piros paplant borított magára. Mint akifröccsent vér, úgy villant az országúti iramba.Jaj, de furcsa, mintha futnának! A kapitánnyalegymásra néztünk. Mi ez? A front felől erős ágyú-zás hallik. A „Reservespit. Nr. 3. Laibach” mel-lett megyünk.

— Nézzünk be ide!Beküldőm az őrség egyik legényét, hívja ki a

tábori lelkészt. Tréfil István, arca színéből elvál-tozva, remeg egész testében.

— Mi az?— Nem tudnak semmit? Íme olasz kollégám,

kinek most adom át a kórházat...Egy mosolygó, ragyogó arcú fiatal pap kö-

szöntve hajlik felénk, torkunkon megakad a szó.Most már vágtatva megyünk Udine felé. A

vágtatás egyre nehezebb. Az út el van állva, ci-vilek nevetgélnek, katonák káromkodnak, telefo-

297

nokat vagdosnak, autók puffognak, emberek sza-ladgálnak. Már nincs miért kérdezni semmit.Eleget tudunk. A jól ismert honvédkórház lépcső-házában beteg tisztek tolonganak, tisztiszolgákcsomagokat cipelnek. Az irodaajtó hátravágva, aTopó előcsarnoka üres, az ebédlőben szőnyegekfelrúgva, a folyosókon hideg szél süvölt. Az or-vosok lent állanak az utcán szolgálati övvel, kö-penyben. A kapu alatt teljes felfordulás képe lát-szik.

Egy szegény magyar anya lépcsőre roskadvasír, most érkezett Magyarországból beteg fia lá-togatására. Fia a halottaskamrában, a kórház pedigútban. A szerencsétlen asszony könnyek nélkülrévedez. A homonnai apácák, kik már az oroszuralmat is átélték, nem mehetnek Fiúméba anya-házukba. Isten nevében maradnak és ánolják se-besültjeiket.

— Isten velük, kedves honvédek!— Isten velük! — kiáltanak ők is és mi ro-

hanva érünk Cividaléba, ahol csendes és nyugodtminden. Megsúgjuk a parancsnoknak, miket lát-tunk Udinéban. A törzsorvos határozottan szól:

— Én nem kaptam parancsot! — és a szom-széd városból már nyakra-főre menekült min-denki.

Ez történt október 30-án délután. Nyolc óra-kor megjött a parancs, hogy az 1608. sz. tábori kór-ház visszavonul.

A betegek már lázálmukba merültek, semmitsetudnak. A parancsnok este 10 órakor tisztiértekez-letet hív össze, melyre a kórházban ápolt tiszteketis meghívják. Jelen vagyok én is. Eldöntik a kór-ház sorsát. A betegek közül, aki akar, ott maradés átveszik az olaszok. Hadifogságba kerülnek.Aki akar, útra kel. Az útitervet a karfreiti kirán-dulás nyomán elkészítik és kora reggel kihirde-tik a betegeknek, hogy a kórház indul. Betegen in-

298

dultam én is. Uitz tábori lelkész ezen az éjsza-kán még eltemeti a kórház öt halottját gyertyavi-lágítás mellett.

A parancsnok felesége, Deák dr. felesége ésgyermeke, dr. Gerlóczy Gézáné egy másik kór-háztól kis fiával és én kerültünk egy roskadásigmegrakott kocsira.

Én is felpakolom a Piave után újonnan vásá-rolt holmimat, amivel otthon új életet kezdek. Ira-taim egy külön ládát töltöttek meg. Végül egy kisbádog mosdótál. Ezek az én útipoggyászom.

A többi kórházban a visszavonulási pa-rancsra feloszlott minden rend. Mehet mindenki,egészséges és beteg, ahová akar, saját felelőssé-gére. A járványkórházak szerencsétlen betegeiszétfutottak és a kórházak élelmiraktárait kirabol-va, rumban, borban gázolva dorbézoltak legtöbbhelyen.

Dvorszky törzsorvos erején felül azon igyeke-zett, hogy kórházát összetartsa és kivezesse azolasz földről.

Izgalomtól, virrasztástól fáradtan okt. 31-énreggel 6 órakor indult a felejthetetlen menet. 900malarias, sárgaarcú, gyönge testű, nyomorult be-teg katona, ingadozó testtel; mintegy 100 tiszt, or-vosok, ápolónők, irodaszemélyzet és mintegy 100darab állat, vegyesen: tehén, disznó, juh. Ott ma-radt egy beteg magyar ápolónővér, akit különszobába helyeztek. Egy olasz és egy cseh orvos, abetegállományból, vállalták a kórház gondozását,kiknek részére megfelelő élelmiszert és önként je-lentkező ápolókat hagyott a parancsnok. Megrá-zóan fájdalmas kép volt, amint a szépséges táborikórház vöröskereszt-lobogós kapuján megindult asereg. Egy végeláthatlan, kísértetszerű menet, sár-ga arccal, végtelen fájdalmú szemekkel, amint afejre húzott barna kórházi ágypokrócból kimered-tek az ismeretlen tatra. Sokan már a kapuban ösz-

299

szeestek, azokat visszavitték a betegszobákba. Atöbbi, tiszt és közlegény, ezerén felül, orvosai ve-zetésével, megindult. Az ápolónők kininnel fölsze-relve. Oh, irgalom Istene, micsoda menet! Min-denki csak legszükségesebbjét vihette, mégis,több mint ezer embernek, mennyi csomagja gyűltössze?! A szekerek emeletmagasan megrakva, denincs elég lovunk tehenünk. Szamarakat rekvirál-tunk ezen az éjszakán s a betegek öntestüket sebírva, szekereket fognak el az úton s összerakottcsomagjaikat közösen vontatják az olasz utakon,hogy megfájdul a szíve, aki nézi. Az állatok li-hegnek, bár lépésben haladnak a szekerek, hogyegyütt mehessenek a gyalogos betegekkel. Akicsak teheti, leszáll a szekerekről, csak a gyerme-kes asszonyok maradnak fenn. A többi gyalogolmind. Ezer embernek könnyebb, mint egynek. Vi-szi őket a tömeg ereje és mentünk, mint egy test,egyik vonzotta a másikat. Némelyik beteg egyzsák lisztet visz a hátán s térdei roskadnak, de őtudja már, mire jó a liszt, ha jön az éhség. Tész-tát gyúr az első árokban s tíz percig parázsonsüti kenyerét. A másik katona muffot kerített. Sár-ga arca rémesen világít, de a muffot mellére szo-rítja. Az első délelőtt sokan kidűlnek, elmaradnakaz utak vízmosta partjain s jelentik, hogy vissza-térnek Cividaléba.

Egyik „Schlacht depo”-ból hajtják a marhákats betegeink közé tódulva, ember, állat ordít, böm-böl, kiabál. Nagy durranások, hatalmas robbaná-sok hallatszanak nyomunkban. Robbantják a lő-szerraktárakat valahol. A fekete füst vastagon üla hegyek ormain. Minden durranás serkentés azelőbbre jutásra s katonáink a szembejövő civilekszekereit, lovait elfogva, újra meg újra felrakjákcsomagjaikat, melyeket már alig bírnak. Százával ahátizsákok egy szekéren. Véres, barna, piszkos,foltok keveréke.

300

San Pietrón utolértünk egy telefonszázadot,mely ott táborozott hatalmas tüzek mellett. Az1608. malária-kórháznak egyik fiók-kórháza voltSan Pietrón tiszta újon felszerelve, sokszor kiko-csiztunk oda, hogy lássuk a haladást, ime a san-pietroi csőcselék most cipeli szemünk láttára adrága lepedőket, görnyed a hátuk a fosztogatásterhétől. Szemünkbe kacagnak. Katonáink hol dü-hösen, hol tréfásan elégetik líráikat

Temetési tempóban, de haladunk a Natisonecsodaszép völgyében. A betegek színe sárgább ahervadó leveleknél. Vékony nyakuk oly hosszúnaktetszik. Tiszt és baka együtt botorkál, nem emelimár a lábát, csak húzza kocogva. Elegáns autókpuffognak tova a kísértetek között. Piros bélésükmintha tűz volna. Egyik autóból egy katona alakjahajlik kifelé és előzékeny udvariassággal szalutál asárga kísérteteknek.

— Boroevics! — adják tovább a szót a tiszteks végig fut a szó a betegek során.

Boroevics köszön névtelen katonáinak október31-én délelőtt a karfreiti hegyek között és tisztjeiközül, a névtelenek közül, nem viszonozza senki.Mi történik itt? Ott az udinei Cadorna-palotábanpár hónap előtt fogadott a hadvezér s szavaibólannyi bánat érzett akkor. íme, milyen hatalmasoka kísértetek! — nem fogadják a magasságos üdvöz-letet, pedig akkor még senki se tudta, hogy min-den elveszett.

A hegyek között néhány falun keresztül időn-ként kis vágányú vasút közlekedett. Stupízza vas-úti állomásnál étkezünk. A magunkkal hozott készételeket esszük. Az állomásépületben van határ-őrségünk. Mutatják a könyvet, kik menekültek ittkeresztül előttünk. Többé nem írja fel senki. Me-nekül az őrség is.

Egy osztrák Schwesterünk visszaszökött Ci-vidáléba. Szerelmes volt egy olasz fogoly betegbe,

301

ahhoz tért vissza. Hamarosan utólérünk egy olaszhadifogolycsapatot, kiket lefegyverezve visznek ahatár felé. Az úton összekeveredünk, csodálkozvanézünk egymásra, egyik se tudja, miért megy amásik. A hegyek között a Natisone mellett leesettrepülőink csonka teste meredt felénk. Immár át-jöttünk az Isonzó kis patakján is. Ausztriába ér-tünk. Már nem kacag szemünkbe a lakosság. Kar-freitban vagyunk, ahol a nép ugyancsak csomagolt,velünk együtt igyekezett menekülni az olasz elől,melyről senki se tudta, üldöz-e és mennyire van.Pihenés nélkül akartunk tovább menni a rejtel-mes éjszakának, de nem bírták a terhet az állatokés nem bírták a beteg emberek. Legyen ami lesz!Tábort ütöttünk. A különböző utaknak találkozásihelye volt Karfreit és a menekülő katonaság meg-lepte minden talpalatnyi földjét. Ezen az éjsza-kán belesodródtunk a tábori élet forgatagába, melymég 14 napon át vitt magával.

Az utcákon emberek és állatok ezrei vergőd-tek. Tüzek égtek, ökröket nyúztak, sütöttek, vér-patakokon nyugszik cók-mókunk. Kézenfogva ve-zetnek az urak valami rögtönzött „tisztiétkezde”felé. Egyszerre tűzfénybe borul az egész táj. Vilá-gító rakétákat adnak le az olaszok és a pokoli fényembert, állatot megvadít. Tisztiasszonyok, gyerme-kek sírnak.

Csdcserics és Schwarzenberg ugyancsak mavergődtek itt keresztül. A raktárakat, kórházakatfelgyújtották. Láng és füstoszlop jelzi az utakat.

Sietni kell előre, nehogy az olasz bekerítsen.Félig nyúzott marhákat vetnek fel a szekerekre.Enni kell az úton. De szembe is autók, szekerekjönnek megrakodva. Emberek csüngenek róla. Abútorokat, szekereket összeroncsolva hányjákszerteszét. Járhatatlanná válnak az utak. Velünkszembe özönlő csapatok ordítják, hogy nem lehet

302

hazafelé menni, mert a szlovének fellázadtak és el-állatták az utakat.

Vissza kell fordítanunk ezer beteget, nyájat,teherszekereket. A poklok pokla ez a kavarodás.Sokan visszatérnek az olasz fogságba, sokan előreaz új szlovén ellenség karmaiba. Mások kidűlnekés elsodorja az áradat. Dr. Gerlóczy Géza is sú-lyos asztmával, dr. Bányai Sándor betegen, szin-tén elmaradnak az útban. Dvorszky parancsnokmég tartja kórházát, de kiadja parancsba, hogycsomagot senkise vitethet tovább. Kidűlnek az ál-latok. Dr. Szabó Zsiga és felesége Horvátországfelé sietnek. Mindenki eldobálja mindenét. Itt-ottegy ápolónő szamárháton megy, a betegek tehe-nek hátán.

Arye Besen doktor lázamat méri és egy hegy-tetőn átadja a kúrámhoz szükséges kinint és no-teszembe beleírja a kininkúra folytatását. Azárok megtelik holminkkal. Minden lekoppanó da-rab üt egyet az ember szívén. Aztán hatalmas tá-bortüzet raknak, a tisztikar gyűlést tart. A hiva-talos pénzt közösen megszámlálva, jegyzőkönyvetvesznek arról és megőrzés végett egymás közöttfelosztják. A hivatalos iratok, annyi lelkiismeretes-séggel éveken át vezetett könyvek, egy gazdagéletű kórház élettörténete elhamvad a tábortűz-ben. A gyógyszertár drága szerei, kitűnő orvos-ságai sajátságos halotti szagot árasztanak a tűz-ben, megfekszik a völgyeket és felcsapódik a Krnoldalán. Morfiumok, mérgek sisteregnek a lángok-ban. A tábori kápolna-eszközök az ismeretes lá-dában hamvadásra várnak. Csipkés miseingek,misztikus szimbólumok mind, mind, A szemekmegtelnek könnyel. Ráfogják, hogy a csípős or-vosságoktól.

A kelyhet egy megbízható katona Isten nevé-ben magához rejti. A tábori lelkész bevándorol aközelebbi faluba, ott akarja elhelyezni az egyházi

303

dolgokat. Nincs pap. És a tábori lelkész vissza-lopja a ládát és halotti könyveket és áthozzukmégis a hegyen. A betegek nem bírják tolni aszekereket tovább, ezért kell annyi mindennek el-pusztulni, itt nincs semmi más cél, csak az élet.

A hamvadó parázsnak nekiesnek a betegek.Sütnek, főznek. Burgonyát, gesztenyét, amit fel-szedtek az úton. Zúgolódni kezdenek. A parancs-nok beszédet tart, férfias acélos hangja messzecseng és mindenféle nyelven kihirdeti, hogy mind-nyájunk sorsa függ a kitartástól. Ha mint kórházkerülünk bármi ellenség kezébe, jobb sorsunk lesz,mintha szétmegyünk. A zsoldját mindenki meg-kapja ott túl a hegyeken. Itt nincs idő kiosztásra,itt még két ellenség között állunk, csak egy célunklehet, minél előbb túl lenni a hegyeken. Állatainkkidőltek, baj lesz, ha széthúzunk. Az emberek le-csendesedtek. Ali, a két méter húsz centiméteresbosnyák biccentett egyet a fejével; rövidesen je-lentik, hogy tehenet, bivalyt „rekviráltak.” Fellel-kesül a csapat. A tehénkéket kórházi lepedőkkelhámozzák fel, izmos testű bivalyainkat is, melyek-nek hátára borultunk melegedni, ha fáztunk. Át-keltünk a Flitsch havasokon. Soha nem látott uta-kon, felhőkbe vesző heí^óriásokon.

Az urak a felvett jegyzőkönyv lapjait és apénzt maguk közt felosztva, tiszti becsületszóvalátveszik, hogy az általuk akkor megnevezett pa-rancsnokságnál leadják. Le is adták, csak néhányosztrák tiszt, a szörnyű kavarodásban bizonyáraakaratlanul, sodródott másfelé.

Halottak napja volt. A Krn oldalán itt-ottgyertya égett. Katonasírokon világított valaki. Kilehetett? Felnéztem a komor hegyóriásra. Ott pi-hen Kamenyitzky Zoltán. 21 éves volt. Elesett1915. július 23-án. A debreceni 39. közös ezredegyik századát beosztották a 37. ezredbe, aholZoltán a 4. zlj. 16. sz.-hoz került. Sírja: Krn 7 2077

304

nyugatra 300—350 lépésre levő öt közös sír vala-melyikében pihen.

Székely ezredétől messze elsodorta fiatalnyugtalansága, dacos bátorsága. A debreceni ezredőrzi nevét hősi halottai sorában.

Otthon, a kicsi székely faluban hangos szóvalelsiratták: Zoltánka elesett... Isten veled Zol-tánka. Más emléket már nem tudok neked állítani,de a hármas családi gyászjelentésben elsirattaktestvéreid.

A Krn felhőkbe vesző csúcsán szomorúan ke-resi tekintetem, merre lehet a sirod.

Három menekülést éltem át. Futottam Erdély-ből az oláhok elől, a Piavetól nehéz ágyúk elől ésitt futok harmadszor, az olasz hegyóriások között.Nem tudom, ki elől és nem tudom hová. összesruháim és legdrágább kincseim, harctéri jegyze-teim mind odavesztek. Ellopta cseh tisztiszolgám,ki civilben vasutas volt és jól tudta értékelni egymagyar író feljegyzéseit. Egy reggelre megszököttcsomagjaimmal.

Az olvasó kanyarogjon velünk gyalog, végiga Natisone, Isonzó, Koritnica, Dráva, Morava ésDuna völgyein, ugorjon szikláról-sziklára, lássa aköveket, melyeken botorkálunk, érezze az állatokszarvadöfését, rántsa ki magát az autók elől, tér-jen ki a szembejövő trének elől, fogja meg a ke-zét a talpatlan bakancsú, pokrócba göngyölt, iz-zadt, lázas betegnek. Oh, lélekkel kövessetek aroppant utakon. íme, egy rekedt hangú, gyalog-lástól kidőlt, vánszorgó alak a sötétben: az udineikórház tábori papja, Kozma Sylvius.

— Mit is itt vagyunk, — szól alig hallhatóan. —Ott a másik hegyoldal a mienk. Oda látogatok.Kézen fogva megyünk tömegeken és sötétségen át.Tábortüzek égnek odaát s furcsa alakok lebegneka lángok körül. Ott ül egy nedves árokparton azéjszakában a honvédkórház parancsnoka, Szabó

305

Elemér és mellette Rieffler Ferenc őrnagy. Szó nél-kül fogunk kezet. Keresem a többit, doktorok, pa-tikusok, nem látom a sötétségtől az arcukat. Csakúgy találomra egy-egy búcsúkézszorítás s továbbfutok a magam útján.

Belekeveredünk a tüzérség vonalába. Mindencsapat más irányba vergődik. Egy száguldó lovasegyik hegytetőről átkiáltja felénk:

— Tisza Istvánt Budapesten megölték!Úgy tűnt fel, mintha e hírre megingott volna

alattunk a föld. De feleszméltünk, mert nem hit-tük el. Tovább vergődünk. Ott vannak a tavalyicsatákból ott rekedt ágyúk, beette a rozsda a föld-be. Nagy értékű hadianyagok, égnek meredőszerpentinek, ürgelyukszerű nyilasok, csodaszépkavernák, föld színéig letiport, örökre elnémultfalvak, kő kövön meg nem maradt. Ha egy magá-nos házikó áll a hegyek oldalán, pillanat alatt meg-rohanják a katonák, még a padlását is felszedik,úgy kutatnak valami ennivaló után. Répa, cékla,kukorica, burgonya nem maradt-e a földben, tízkörmükkel túrják fel a határt. Újra átszalad ahír november 4-én, hogy fegyverszünetet kötöttek.Akkor nem fognak bekeríteni! Most már a me-nekülésnek indult osztrák lakosság áll tehetetle-nül. Egyik nem hisz a hírnek, velünk szalad to-vább, a másik már hazafelé fordítja szekerét. Kiad mást elhullott állatainkért? Csak egy segítségvan: lopni. Mást lopni. Attól, akitől lehet! Ci-viltől, katonától. Itt nincs magyar, német, osztrák,cseh, tót, oláh, horvát, bosnyák, vagy bárminőnemzetiség, — csak katona. Katona, aki villogószemekkel les a másikra, kilopja egymás alul lo-vát, szekerét, marháját, élelmét. Valóságos rablóharcot folytat egymás ellen. Európa minden zagy-va nyelvén folynak a társalgások, osztozkodások.Olykor békességes csere: egy lóért egy malacot,egy tehénért egy lovat, egy zsák lisztért egy ju-

306

hot s így tovább, aszerint, hogy kinek mire voltszüksége: adták jószívvel! Mindenki lopta, min-denki tovább adakozta. Száz darab marhánk, amibecsületes tulajdonunk volt, már nagyon megfo-gyott. Nagyobb erő elfogta a kisebbtől. Ijesztőenfogyott az élelmiszerünk.

Hogy honnan jöttek a hírek a hegyek közé,Isten tudja, de ment végig, mint a telefon, hogynovember 3-án az angolok Laibachban vannak,hogy Ausztria köztársaság lett, hogy Károly királySvájcba menekült.

— A király menekült?! Ki elől? Miért? Belevoltunk bolondulva a száguldó hírekbe.

— Miért nem menekült Magyarországba? —fut végig a hír az emberáradaton.

Ekkor: Görzből jött dr. Polgár és újságolta,hogy ott a szlovén állam nevében megállították,hogy tűzze fel a szlovén kokárdát és álljon be or-vosnak a szlovén kórházhoz. Nem vállalta és el-menekült Görzből.

November 3-án estére Unterbret községbe ér-tünk. Népünnepélyek, hazafias szónoklatok, ének,tánc, az utcákon lampionok, azok ott a szlovénzászlók. Kikiáltották a szlovén köztársaságot. Csu-pa diadalmámorban ragyogó boldog arcok, ünnep-lőbe öltözött emberek egy ismeretlen új országföldjén. Valami szomorú, mély érzés lehúzta a fe-jemet. Igen: itt történt valami. De mi történik Ma-gyarországon? November 3-án még semmit se tu-dunk a hazából, csak Tisza állítólagos meggyil-kolását. Csodaszép hegyek között haladunk to-vább, nagy tavak partján, hol lezuhant autók me-rednek felénk. Amott látszik már a kis bányavá-ros, Raibl.

Raibl a térképen bányászkalapáccsal van je-lölve. A város fölött emelkedik a földrajzi neve-zetességű öt hófehér magános sziklacsúcs. Alig

307

nyugodtunk meg kissé a fegyverszünet hírére,Raiblban ismét tetőpontjára ért a zűrzavar.

Trének láncolata, frontcsapatok, tüzérek, kór-házakból vezetés, irányítás nélkül szétszaladt ragá-lyos és más betegek ezrei vesztegeltek. A civilekfeltartóztatnak, hogy amerre igyekszünk, Villach-ban benn vannak az angolok és franciák. Vesz-tünkbe megyünk. A táboron végigfut a hír és fe-jét veszti ismét mindenki. Mint ellenség várnak?Mint megszállók vannak itt? A különböző csa-patok tisztjei ide-oda szaladgálnak, egymástól tu-dakolják, mi a teendő. A raibli „Etappenstat Com-mando” egy disznóért könyörög, mert embereit to-vább nem tudja élelmezni. Kórházunk parancs-noka emberséges szívvel ad egyet azokból a ros-kadozó szerencsétlen állatokból, melyeket Civida-léból hajszoltunk idáig. Azt se felejtem el soha,mikor egy mezőn futó sertést elfogott egy katonaés az élő állat sonkáját lekanyarítva, háti zsák-jába dugta.

A tábori zajba énekszó vegyül. Hatalmas tö-megben jönnek szembe velünk Villach felől azolasz hadifoglyok. Ki küldi, ki engedi ily tömeg-ben őket Cipekednek, vánszorognak, ki ahogy tudés a két tábor egymáson keresztül tör utat magá-nak. Mindenik a hazája felé. Valami döbbenetesenfélelmes erők találkozása ez. Húz, vonz, taszít, lök,feszít, mintha szét akarna pattanni a levegő. Aszétdobált lövedékek itt-ott felrobbannak, dörög-nek a hegyek. Sajátságos melegséggel tűz ránk anovemberi nap és idegeink már nem képesek újérzésekre. Mellettem nagy teherautók, magasanfelrakva civil ruhákkal és egy katona dobálja szétőket. Lenn a fűben ülve, állva embertömegek rán-gatják magukról a dicsőségekben lerongyolt, bűzöskatonaruhát, mert valahol ott elől történt valami.Ki küldi a civil ruhát? Egyre nagyobb tömegbenárad szembe az olasz hadifoglyok serege. A cse-

308

hek kiválnak csapataikból, nincs többé fegyelem,összeverődnek, külön cseh táborok alakulnak, éne-kelnek, sapka rozettáikat letépik. A francia és an-goloktól való félelem, hatása alatt a kórházparancs-nok vezetése alatt jövő betegek közül is többenletépik, mire Dvorszky törzsorvos visszaparancsol-ja a jelvényeket, és rájuk ijeszt, hogy nem ad élel-met annak, akiről hiányzik. Nagy buzgalommal, szé-gyenkezve keresgélnek a földön, s hamarosan visz-szatűzik. A katonák el merészelik dobni jelvényei-ket?! Tarvisba értünk. Itt vannak a „Rosszseb”44-esek és itt táboroznak a 30. vagy 33-as honvé-dek.

Ellenőrizhetetlen híreket hallunk. Mellettünkhalad egy „autocolone”. Letakarva 4 halott és 11súlyos sebesült. Az udinei lakosság rendszeresenlövi, támadja áthaladó katonáinkat. Rálő az ut-cán és házak ablakaiból, nemcsak fegyverrel, ha-nem kis ágyúval. Az Udinében maradottakat pe-dig egyszerűen agyonverték. A kommandók márpár nap előtt fejvesztetten elfutottak és a fron-ton még nov. 3-án déli 11 órakor is harcolnak akatonák ... Mi történt hát előttünk és mögöttünk?

Vonat! — hangzik a kiáltás és láttára felvilla-nyozódnak a lankadt tömegek. Végeláthatatlanhosszú vonat dübörög nov. 4-én Tarvis környé-kén. Olasz foglyok tízezrei csüngenek rajta. Em-bercsontból, emberhúsból van talán az utolsó vas-szeg is. Rivalgva, őrjöngve sikoltják ki lelkükből akatonák az ötéves fájdalmat és megreszket a földtőle. Jaj, látjátok-e ezt ti otthon országok urai,mit visz haza lelkében a katona? Jaj, vigyázzatoka sebekre, melyek kikezdették milliók lelkét, ideg-velejét.

Arnoldstein felé járunk. Már csak úgy deleje-sen világít a szemünk. Mi az ott? Hófelhők, hóhe-gyek? Nem. Liszt. Hány száz waggon lehetett? Ki-dobva, kihányva az utak szélére. Tapossák, rúg-

309

ják emberek ezrei. Nekirohannak és beleveszneka felviharzott lisztfelhőkbe. Azt mondják, ka-tonai élelmiraktár volt és kirabolták az éhező ka-tonák és éhező civilek marják egymást érette. Azagyongyötört, fáradt, éhes katona két zsákkal isfelragad, de alig lép néhányat, leroskad. A másiksapkájába, zsebeibe, hátizsákjába gyömöszöli.Lisztben taposnak emberek és állatok; hófehéreklettek a lusta, csúnya bivalyok. A liszttől fehérmezőben leölt, nyúzott állatok véres, bűzös, pisz-kos bőre párolog. A „kiállóit” lovak és marhákhang nélkül rogynak össze.

Jönnek az aradi huszárok! Deli, kedves, büsz-ke magyai fiúk. Lovon megyünk Aradig! — eztkiáltják felénk. Hegyek oldalán, patakok medré-ben százezrével vágtat, vánszorog, roskadoz haza-felé a magyar katona. Sovány, rongyos köpenye-gét ide-oda húzza, hogy fehérneműtlen teste vil-logását takarja. Hiszen már; ott a kórházakban sevolt fehérneműje. De villogó, lázas szemmel ro-hannak hazafelé, mert azt hallják, hogy a szerbekközelednek Magyarország felé.

Pöckau vidékén a hegyek közt a szertehányttábori postát látom. Ezer meg ezer levél. Hivata-los és szerelmes írás összekavarodva az idegenföldön. Hazulról jött és haza küldött drága üze-netek. Édesanyák, szerelmes leányok könnye csil-log rajta. És jönnek a csapatok. Áttaposnak a fe-hér dombokon. Úgy szeretném betakarni, egytől-egyig felszedni és kézbesíteni. Novemberi dértőlnedves a föld. A szegény maláriások testét gyötria roham s bebújnak a hazai levelek közé. Lehaj-lok, néhányat találomra felkapok a földről: íme:Szaplonczay Helén Macsoláról küldi Szabó Ele-mérnek, Zorn Antal Pécs, Károly-u. 12, Lieb Fe-rencznek, Sulzer Józsefné Szovátáról Sulzer Mór-nak, Bagári Mária Szeged Somogy-u. 22. HadfyGyula tüzérhadnagynak, özv, Tankóczy Józsefné

310

Szőlősgyuláról Tankóczy Sándornak, Boros MiksaBpest Tisza Kálmán-tér 12. Diamant Mórnak. Eze-ket már nem kapták meg az illetők, de akiket illet,azoknak ma, e könyv írásakor is át tudom adni.Pöckauban már kezd valami világosság deren-geni bennünk a történtek felől. A szláv legénységelhagyja kórházunkat.

Cseh tisztiszolgám volt az első, altisztjeink issorra megszöknek. Nincs egyetlen megbízhatóemberünk. A magyar legénység a fronton; a kór-házi tisztségeket ezek töltötték be, akik mostcserben hagynak. Élelmiszereink, féltve őrzött ál-latjaink velük tünedeznek. De éppen így eltűnt ahivatalos pénzzel a cividalei járványkórház szlo-vén tisztje S. hadnagy is.

Az: 1608. sz. tábori kórház parancsnoka küz-dött, hogy a viszavonulás förgetegében együtttartsa betegeit mindaddig, míg el tudja őket he-lyezni kórházakban. Ez azonban nem sikerült. El-képzelhetetlen gondokkal és izgalmakkal járt azösszetartás eddig is, de tovább lehetetlen. Elrendeli,hogy meglévő élelmiszereinket osszák szét egyen-lően. E hírre jóleső meleg láz fogja el a csüggedtkatonákat. A táborban száz meg száz apró tüzecs-ke gyúl és megkezdődik a sütés főzés. Sokszor öl-tünk disznót, juhot, tehenet az úton. Idő nem volta perzselésre, vagy forrázásra, az állatokat meg^nyúzták és nyomban megsütötték, főzték. Csú-nya külsejű, nagy zsíros, párolgó, vagy fagyos hú-sok undort keltettek. Nem volt egy falat kenyérhozzá. Sokan nem tudtak enni az undortól. Má-sok annyit ettek, hogy attól lettek betegek. Azarnoldsteini utakon felszedett lisztjét most mindenkatona előszedte és megkezdődött a dagasztás. Éj-szaka, tábortűznél száz meg száz beteg katona da-gaszt. Némelyik a fűben, a földön, s ha éppen igennagy darab trágya ragad bele, hát azt kiveti a tész-tából. A másik a sapkájában dagaszt, vagy a saj-

311

kában, itatóvederben és ki tudná honnan előke-rített egészen más rendeltetésű edényekben, dehát ahogy süti, úgy eszi, neki pedig abból is jó,azt mondja. A hátralévő útra húsrészét is min-denki kikapja. Több nincs Magyarországig. Oko-san ossza be magának mindenki. Disznófület va-kar az egyik, galuskát főz a másik, kukoricát,gesztenyét. Igazi boszorkánykonyha. A magyarhatárig kiadott ételt lehetőleg azon az éjszakánmegeszik. És hazáig?

A legénység kikapja zsoldját és utolsó ciga-rettáit.

Pöckauban feloszlott az utolsó rend. Valamiduhaj tombolás kezdi felváltani az eddigi csügge-dést. Úgy tudjuk, Villachban benn vannak az an-golok és franciák. Ki tudja mi vár ránk ott? Pat-ronjaikat kilövöldözik: piff-paff, dirr-durr az egészlevegő. A hegyoldaluk zúgnak a visszhangtól. Hu-szárok, tüzérek, gyalogosok, magyar csapatok vo-nulnak éjjel-nappal. A katonák eszeveszett táncbakapnak egymással. A lovak színes papírokkalfelcifrázva, vagy virágos bóbitákkal.

Elvegyülök az eleven táborban és lejegyzem,amiket hallok. Az útszélen tisztek feleségei kör-meiket manikűrözik. Szóba állok a 34-ik Divíziókatonáival. Az aradi 28-ik vadászezred. Élénk csa-patok tárgyalják, hogy volt, mint volt. ök magukmondják el nekünk, hogy Károlyi kiáltványánakhatása alatt tették le a fegyvert. Ismét eszembevillant a palmanovai jelenet. Hát megtörtént!Hutscheinreiter őrnagy lelkesítő beszédet tart ki-próbált vitézeihez. Hiába. Az őrnagynak már nemvolt hatalma fölöttük, azt halljuk, mellbelőtte ma-gát. Egy másik tiszt sírógörcsöt kapott, mire egyikmagyar altisztünk így szól: Főhadnagy úr, nincsoka sírni. Mi minden parancsának engedelmeske-dünk, mert szeretjük, de itt tovább nem harco-

312

lünk. Vezessen Szerbia ellen, mert úgy halljuk,már Magyarország felé közelednek a szerbek.

Most jöttek a székelyek. Virág a sapkájukon.Ezek nem letört, bús katonák. Mennyi erő vanbennük, ahogy kiáltják:

— Hazamegyünk Magyarországot védeni! Odabe nem teszi a lábát semmiféle náció!

Dacos, büszke, önérzetes minden szava a szé-kely fiúknak! Mintha menyegzői szekerek volná-nak, úgy vonulnak a székelyek között a cseh csa-patok felcicomázott rakományai.

Amott most mennek a 11-es tüzérek. Pöckauutcáin kórházunk egyik cseh tisztje huzatja a réz-bandával a „Ritka árpát”, s más magyar egyvele-get. Hosszú póznákra fehér rongyokat aggatnak.Felismerhető az egyes fehérneműek része, de mostzászlót helyettesít.

Hivatalosan szétoszlik az 1608-as tábori kór-ház Pöckauban. Még egyszer utoljára összeseregle-nek tisztek, orvosok, ápolónők és búcsút vesznekdr. Dvorszky parancsnok törzsorvostól. A felkö-szöntők hangja megcsuklik. A szemekbe könny lo-pózik. Kemény férfikezek beleremegnek a búcsú-szorításba. Az emberszeretet közös munkájábannégy és fél évig eltöltött idő köti össze a szíve-ket. Senkise így képzelte az elválást. Szégyenkez-ve, megalázva tartunk hazafelé, találgatva, hogy mivan otthon.

Hitvány tisztiszolgáink helyett derék székelylegények ajánlják fel magukat Udvarhely megyé-ből, Nagybaconból és Olasztelekről: Lázár Lajosés Balló Sándor.

November 7-én Maria Elenden pihentünknagy nyomorúsággal. Ezen az éjszakán csapatkato-nák lopják el szekereinket. A wörthi tavat kiké-rülve, járatlan erdei utakon haladtunk. Ugy hatá-roztunk, hogy szekereken megyünk Magyaror-szágig. Mellettünk biciklis somogyi fiúk karikáz-

313

nak hazafelé. Cividalé del Friuli-ból hajtott álla-tainkból még néhány sertés rogyadoz eltörött lá-bakkal. Weitzelsdorf állomásnál hajcsárainkatszuronyos osztrák katonák támadják meg s mel-lüknek szegzik a fegyvert. Lefogják állatainkat. Aparancsnoknak sikerült visszakönyörögnie néhá-nyat, mert hiszen éhező betegeket vezet, vörös-kereszt alatt menekülünk. Miközben szuronyokvillognak, sertések vinnyognak: Gyuri, a temes-vári primás bandukol az úton és semmivel sem tö-rődve húzza bús magyar nótáit, miközben érdek-lődik: nem tért-e vissza maláriarohamom, és négyszem kinint ajándékoz nekem.

Wietring község lakossága feltűnő szívesség-gel fogad, kivéve a kastély urát, Eichelburg bárót,aki kapuit bezárja előttünk és a parancsnoknak ki-jelenti, hogy nem állhat rendelkezésünkre. A falupolgárai almát, tejet hoznak elénk és megsiratnak.Gregorits festőművész villájában kialusszuk ma-gunkat. A szépen berendezett, de tárva-nyitva ta-lált villába bevonulunk, sütünk, főzünk az idegenkonyha edényeiben. Dvorszkyné magyaros vacso-rát készít, egyik úr megszegezi a letörött kaput.Másnap ki is seperjük a szobákat. Rendben ha*gyünk mindent.

Tisztjeink bemennek Klagenfurtba, hogy pu-hatolózzanak, mi sors vár reánk az ott levő angol,szlovén, francia katonaság között, mellyel egészúton rémítgettek. Ott voltak-e? Nem láttuk, a ci-vilek ilyen hírekkel érték el azt, hogy katonáinkmindent elkótyavetyéltek potom áron, hiszenúgyis elveszik a francia katonák ingyen!

Dr. Dvorszky, Rimely kapitány, Uitz tábori lel-kész és Deák dr. Klagenfurtban leadják az egészúton féltve rejtegetett hivatalos pénzt, halottianyakönyveket, egyházi dolgokat és mindazt, amitel nem égettünk azon a nevezetes napon a Krnalatt. A Kommandónál jóindulatúan figyelmezte-

314

tik őket, hogy vegyék le sapkáikról a rozettákatés szlovén jelvényt kell tűzniök, mert Károly csá-szárt itt nem ismerik többé és igen nagy kellemet-lenségeik lehetnek, ha tüntetnek vele. Az okosságazt parancsolja, hogy le kell venniök. Munkásru-hába bújt pólai admirális, félig levetkőztetett tisz-tek tanúsítják, hogy nem tréfa a dolog. Dr. DeákAndor védelmére kell egy mindenéből kifosztotttisztnek, mire a közkatonák őt is leszidják. Uitztábori lelkész beteg magyar katonáink pénzétszedi össze, hogy beváltsa a lírákat. Katonáink kö-zül sokan széttépik az olasz pénzt.

Rimely százados végre bevagoníroztatott 11napi gyaloglás után Klagenfurtban. Nem kelletthát hazáig szekereznünk. Rimely lovagias gondos-kodása egész úton megkönnyítette sorsunkat.

Leoben-ben nemzetőrök járják végig vonatun-kat és udvariasan kérdezik, van-e az uraknál fegy-ver, revolver. Látva, hogy mint kórháztransportutazunk, kímélettel voltak, de a többi vonatoknálkellemetlen, kínos jelenetek voltak. Tisztjeink éskatonáink közül sokan megtagadták az átadást. Re-volvert rántottak egymásra. Az állomás tetejénfelállított és jól irányított gépfegyverek meredtekránk. Elszedték a hosszú út előtt álló legénység— felesleges? — húskészletét. Elszedték sovány,rongyos katonapokrócát, amely a hosszú úton kö-peny nélküli testét takarta. Az állomásokon pla-kát, hogy a civileknek tilos katonákkal tárgyal-niuk. Az állomásokon kívül azonban pokoli zsibvá-sár volt. Egész faluk népe kivonult. Tejért, tojás-ért levetették a katonák ruháikat, mert éheztek.

Undorító bűz, szenny minden állomáson. Néholbelesüppedtünk a gazba, piszokba. A vonatokatfeldíszítik zöld ágakkal, pálcákon, mankókon zseb-kendők, kapcák, rongyok, sebkötőgézek, sallangokröpködnek.

315

Mürzzuschlagon: újra vizsgálat. Különösen acseheket kutatják nagy dühvel.

Wiener-Neustadt. Gyorsabban ver a szívünk.Közeledik a magyar határ! De íme, szigorú parancs:minden cseh és magyar transport itt leszállítandó,lovak, szekerek stb. elveendők és a magyar határfelé a transport gyalog indítandó. A parancsnok amár ismert eszközökkel elérte, hogy Wienig hagy-ják együtt transportunkat. A bécsi állomáson bor-,zasztó bűz, szenny, piszok és tolongás volt. A mar-hakocsik oldalán hivatalos felragasztott papírj elzé-sek: I. Klasse nur für Offiziere. Itt hallottuk azelső biztos hírt arról, ami történt, vagyis hogy Ká-roly lemondott. A bécsi nép nagy örömmel újsá-golta ezt, nov. 12-én. Magyar katonáink hangu-lata ismét lelkes. Haza! Haza! Védeni a magyarhazát, ha ott is baj volna! Ezzel a kiáltással indul-tak mind. Bécsben egy hosszú vonat vesztegel.Több ezer orosz fogoly. Senki sem toborozta, sen-ki sem vezeti, csak úgy verődtek össze az utakonés indultak el Magyarország felé.

Miért éppen Magyarország felé? Senki semgondol rájuk. Ajánlottuk, hogy válasszanak ma-guk közül vezetőt.

Vonatjuk oldalán orosz feliratok: Éljen Wil-son! Éljen a köztársaság. Éhesek a szegény oro-szok. Komáromban kapták az első meleg ételt.

Tizenhét napig utaztunk jórészt gyalog és 4napig vonaton. Kun, az antalfalvai ügyvéd köny-nyes szemmel keres elő zsebéből egy rejtegetettzacskót. Hazai föld a szíve felett, édes anyja sír-járól. Visszahozta. Hull a könnye reá.

Tizenhét napi bujdosás után hazai földre ér-tünk mi is. Eleven sebekkel testünkben, lelkünk-ben. Azt hallottuk, hogy nincs többé király, hogyforradalom volt, hogy köztársaság van itthon. Ésegyszerre megértettük, mi sírt, mi jajongott, mizokogott, mi ujongott, mik születtek és mik múltak

316

el az időben, mialatt a visszavonulás soha el nemfelejthető útján bujdostunk Olaszországból hazáig.November 17-én zokogva borultam a Keleti pálya-udvar oszlopára. Megsirattam a Hazát.

*Ha az idők fátyolán át visszanézek emlékeim-

re, magyar szempontból két dolog magasodik ki.A magyar katona minden emberi szenvedést pa-nasz nélkül tűrt. Ahová sorsa rendelte, ott be-csülettel állott helyt. A kapott parancsot meg nemszegte, azért életét is feláldozta. A magyar katonamegszenvedett. Mint ember elvérzett, elesett, ide-gein végig dübörgött minden őrület, de mint ka-tona hős volt életében is, halálában is. A magyarkatonai becsületet minden népek előtt halhatat-lanná tette. Nem hallottam, hogy magyar katonaátszökött volna az ellenséghez. Nincs a testi-lelkiszenvedéseknek az a változata, mely ne őrölte vol-na életerejét. Mégis volt abban a gigantikus szen-vedésben valami nagy és fenséges. A forradalmakőrülete is végig tombolt az idegeken. Az emberelszédült, beleveszett a zagyva világáramlatokba.De a magyar katona lelke ma is él és ragyog, mintezer esztendők csillaga. Ez a Lélek az, mely fel-építi a vérző, csonka Magyarországot.

A fájdalom himnusza elzengett az emlékezés-ben. A vér megsebzi a földet, de utána nemesebbvirágok, Lélekerdők sűrűznek fel és az új erők befogják igazolni, hogy nem hiába omlott milliókvére. Hiszek a magyar katonában, hiszek a magyarLélek feltámadásában, mely minden időben felis-meri nemzeti kötelességeit.

Én megértettem azt, hogy dicsőséges a Ha-záért való halál! Legyen csendes síri álma az el-esett Hősöknek. Az élő Hősöket pedig övezzetisztelet és hála, amerre csak járnak. Én pedig há-lásan köszönöm a Sorsnak, ezeket a nagy emléke-ket, melyekkel felszentelte életemet.

317

VII.

VÉGSZÓ.

Elmondják, akik ezt a könyvet elolvasták.

A könyvben előfordult nevek betűrendesjegyzéke.

A nevek írásánál annak idején, nem állott módomban, azegyforma hangzású neveknél szokásos változatokat megkü-

lönböztetni. Pl. i = y, cs = ts, eh, fi = ffy, ti thy stb.

Ada Sari 162.Adelhaid fhg.-nő 219.Adorján 36.Ady 238.Albert 82, 232, 233.Albu 73.Alexin 44.Aleman 58.Ambrus 36.András 36.Andrási 67.Grf. Andrássy 187.Angelescu 59.Antal 34, 64.Antalffy 67.Grf. Apponyi 274.Auguszta fhg.-nő 87, 191, 262,

265, 283, 288,Ábrahám 32.Ágoston 291.

Bacsinszki 168.Badjon 52, 53.Bagamieri 95.Bagári 309.Bajkó 38, 291.Ballá 37, 168, 236.Balázs 36, 41, 42, 68, 95, 225,

226, 232, 287, 288.Balló 312.

Balogh 33, 68, 109, 223, 261.Balthazar 283.Bancza 64.Banka 36.

Barabás 23, 36, 57, 68, 99.Baracs 225.Barcsay 41, 210.Bardolff 169, 175, 187, 190.Bartha 81, 127, 174, 175, 187.Barthelmie? 52, 53.Barthel 51, 118.Bartesch 52.Bartók 125.Barthos 64.Barinkay 169, 173.Báron 215, 219, 288.Batizfalvi 189.Bálint 35, 58, 189.Bán 236.Br. Bánffy 61.Bányay 302.Bárány 138.Bárdos 238.Báthory 155.Bedé 72.Behr 25.Bekcsi — Bekesi? 95.Bem 119.Bene 59.Benedek 16, 41, 42, 43, 44.Benes 189.Benedetto dal Trozzó 236.Bengya 95.Benkő 40, 46, 64, 67, 68.Beoszeorményi 290.Grf. Berchtold 28.Berka 125.Berkes 116.

319

Bernaiser 217.Bernald 68.Bernáth 39.Grf. Bethlen 226.Besen Arye 293, 302.Béídy S 63, 190.Béres-Sikes 65.Bibó 68.Bielik 101, 211.Bilek 236.Binder 68, 212y 213, 214.Bingó—JKovács 64.Birk 46.Bitó 34, 36, 37, 43, 61, 100, 125,

174, 287, 291.Grf. Bissingen *.61, 283.Bizony 96.Blatnik 96.Bleicher 96.Blenda 64.Bobkó 125.Bochkor 226.Bock 54.Bocz 42.Boda 44.Bodánszki 122.Bodó 65, 68.Bodor 63, 68,Bodnár 238.Boér 13, 47, 74, 173, 219, 226.Bogár 64.Bogdán 68.Bohus 45.B. József 230.B. K. 231.Bokor 39, 68, 72.Bolkis 96.Bonta 287.Bonda 256.Bonvicini 245.Borbély 21.Bordás 17.Boroevics 254, 261, 300.Boros 14, 33, 42, 63, 64, 175,

185, 310.Borsos 36.Bosch 51.

Bosin 45.Borszéki 79.Börcz 36.Böhm 34, 169, 187.Brandstädter 38.Brankován 66.Brantner 281.Brassován 67.Brenndörfer 54.Bródi 220.Br. Bruníczki 182, 183.Buda 290.Bukovinszky 261.Burghardt 236.

Carl Gross 119.Carmen Sylva 66.Carp 70.Celebrián 59.Cherchiu 50.Chyser 207, 278.Czabay 255.Czartoryski 119.Czifra 125, 238.Cimmermann 236.Cziora 73.Czirják 36.Colerus 238.Csatlós 59.Csánky 174.Császár 58.Cseh 56, 68, 73, 275.Csercsa 33.Cserey 60, 71, 174.Csermák 291.Csernay 125.Cserny 169, 210.Csecs 33.Csicserics 301.Csíki 25, 43, 65, 180, 181.Csinta 43.Csiszár 33.Csitáry 128, 160.Csizmadia 252.Csorna 105.Csonka 95.Csontos 124.Csordás 145.

320

Csuka 125, 290.Csulak 48, 49, 64.Csulay 24.Csutak 60, 63.Csűrös 64.

Daragits 59.Damokos 48.Von Dandl 28.Dalnoki 189.Dancila 220.D'Annunzió 280.Dánér 38.Daniciu 245.Daniel 38, 128.Br. Dániel 18, 39.Dani 201.Dányi 103.Dávid 33, 68, 73, 82, 256.Deák 33, 44, 64, 72, 293,

313, 314.Debitzky 37.Décsi—Varga 94, 95.Deme 287.Demeter 35, 39.Dendely 254.Deutsch 216, 256.Désy 105.Dézsy 68.Diamant 106, 310.Dickmann 263.Dietrich 286.Br. Diller 190, 210.Dimény 70.Dinnyés 109.Ditrich (Benedekfalvi) 126.Dobay 71, 186.Dobos 72.Dobordán 24.Dobros 71.Dokuly 175.Domae 238.Dombi 35.Dombora 54, 64.Domokos 38.Dollinger 170, 264.Dózsa 125.Dörgey 184.

Dubravszky 236.Dul 91.Dulebianke 157.Dvorszky 290, 293, 294, 298,302, 308, 312, 313.

Grf. Edelsheim—Gyulay 145,187, 190.

Ego 228.Egyed 125.Br. Eichelburg 313.Eisefeberg 260.Eisner Bubna 19.Elek 261, 283.Elekes 68.Ember 236.Emrich 125.Endes 226, 295.Engel 105.I» Engler 140.Erdő 68.Erdős 190.Ernst 71.Erős 99.Grf Esterházy 91, 175, 176.Estián 68.Édesanyám 9, 11, 41, 43.

Falk 30, 238,Falkenhayn 23, 25, 53, 56.Faluvéghy 66.Fazekas 287.Farkas 36, 124, 138, 169.Fábián 38, 72, 95.Fedszinger 287.Fehér 238, 287.Fejes 64.Fejér 72, 73, 192.Fekete 68, 92.Ferbstein 276.Ferdinánd trónörökös 11.Ferdéi 264, 268.I. Ferencz József 53, 66, 183.Ferencz 35, 64, 66, 70, 74.Ferenczy 43.Figuli 256.Filepics 75.Filikter 256.

321

Filip 287.Fischer 122, 123, 174.Fleck 291.Fleischmann 287.Floresco-Bibescu 15.Florian 79, 287.Fodor 95, 217.Fogarasy-Tamasi 239.Fogolyán 59, 122.Fonalka 266.Forgách 274.Földes 16.Frey 245.Friedrich 35.Frigyes fhg. 87, 136.Freiherr von Baselli 209.Fuhrmann 52.Fuchs 65, 228.Frűhauf 170, 187.Fülöp 36, 68, 291.Füstös 68.

Gaál 236, 238,Gabányi 125.Gagyhy 16.Ganzért 53.Gara 189.Gábor 21, 238.Gábos 55, 62.Gál 226, 267.Gárdonyi 238.Gáspár 13, 42, 47, 168, 236,

256.Ghering 212.Georg Brezeán 53.Gere 69, 145.Geréb 71.Gergely 33, 38, 231.Gergő 187.Gerlóczy 298, 302.Ghika 59, 66.Gidáli 36.Giga 36.Girling 36.Gligor 50.Gobel 51.Goldbach 32.Gombos 51.

Gonda 145, 186.Gondos 261.Gorskij 96.Goss 52.Gosztonyi 256, 290.Gózon 198,Gőczy 105.Göllner 46.Gönczy 256.Görgey 278.Grafi 29.Grauman 263.Graza 59.Grebács 185.Greising 68.Gregorits 313.Grosz 68, 238.Grüner 291.Grünhut-Schőnwitz 168.Gubás 64.Guiman 58.Gyemián 33.Gyenge 39, 42.Gyóni 109.Gyorgyevics 220.Gyöngyössy 128, 160.György 33.Győry 42.Gyukits 287.Gyulay 43, 226.Gyuri primás 313.

Haberer 170.Hacsak 181.Grf. Hadik 81.Hadffy 121.Hadfy 309.Hadnagy 63.Hahn 51.Hajdú 36, 124.S. Haletschko 164.Grf. Haller 31.Halter 63.Halmágyi 40.Hampel 291.Hanasievitz 263.Hankó 36.Hapka 290.

322

Hauk 169.Hauser 245.Hausmaninger 75.Grf. Hardeck 120.Harsányi 236, 256, 290.Hay 261.Hazay 208.Havel 91.Hawas 125.Hámos 27.Háromszéki 68.Hegedűs 18, 238.Heim 261.Hellebrondt 283.Henter 259.Herbst 33.Herman 55.P. Herman Libinski 116.Herceg 291.Herz 268, 286.Hetzel 128, 172, 178, 179, 195.Hevesi-Nagy 91, 92.Hinderburg 120, 261.Hinléder-Fels 78, 79.Hirsch 33.Hodor 164, 174.Hoffman 42, 96.Hg. Hohenlohe 268.J. Holló 290.Holzwart 270.Hontz 291.Horga 291.

Horthy Miklós kormányzó 92.Horváth 45, 81, 124, 125, 224,226, 227, 236, 245, 263, 286.Hosco 264.Hotik 124.Honig 147.Hulyák 276.Grf. Hunyady 28.Huszár 66, 75, 217, 256.Br. Huszár 226, 239.Hutschenreiter 311.Hvaszta 75.Hvozdovics 170.

Ibrányi 261.Ida 11, 13, 17, 129.

Ilg 216.Ilona 11, 15, 45.Incze 36, 38.Istók 110.Istvánffy 64.Izabella fhg.-nő 87, 136.Izsó 189.Ivánszky 187.

Jabloncay-Pethes 109.Jatzkovics 169.Jakab 36, 226.Jakobi 30.Jakubovics 99.Jancsó 68, 69.Jankó 219, 221, 289, 291.Jarno 280.Jani 72.János 36.Jászai 16.Jávorka 119.Jendrassik 217, 218, 260, 286.Jenny 261, 283.Jónás 190.Joós 65.Józsa 276, 279.József fhg. 127, 239.Juhász 116, 118, 119, 138.Juliska 119.Jurescu 268.Jurkiny 228.

Kabos 238.Kajtár 69.Kalapács P. 80.Kamenyitzky 11, 16, 41, 74,

75, 89, 203, 303.Kant 99.Kanyó 220, 288.Kapíányi 287.Kaplony 12o.Kapusi 68.Karancsi 237.Grf. Karácsonyi 278.Kassay 82.Katona 35, 63, 169Kasper 189.Kawecki 119.

323

Kádár 64, 65.Kálmán 273.Kálix 174.Károly trónörökös 25, 27, 28.IV Károly 66, 114, 115, 116,

122, 306, 314, 315.Grf. Károlyi 273, 311.Kászoni 82.Kárván 33.Kecskeméti 238,Kelemen 45, 57, 72, 100, 236.Kendri 290.Kelen 228.Kellner 31, 49, 50.Kertész 238, 254, 259.Kesztenbaum 33.Késmárky 18.Kész 64.Kicsi 65.Király 17, 48, 66, 67, 71, 268.Kirpás 36.Kirzsa 36.Kis 21, 23, 43, 64, 125, 268.Kisfaludy 75.Kiszelák 287.Klár 276.Grf. Klebelsberg 88.Klein 80, 293.Kliemes 54.Klinger 60.Kloes 54.Klós 59.Knöpler 122.Kocsis 260.Kolca 59.Koksza 283.Kolumbán 13, 47.Komáromi 189.Komjáthy 189.Kondor 189.Kónya 33.Kornitz 208.Kossuth 218.Kosztolányi 126, 264.Kotányi 187.Kozma 68, 261, 264, 2S7, 304.Kozsokár 64.Kovács 31, 37, 56, 58, 63, 68,66

92, 124, 125, 178, 256, 263,274, 287.

Kovácsy 17, 68.Könczey 26.Kó'rösmezev 210.Kraft Mihály 52.Krajowski 118.Krammer 261.Krasznay 174.Krasznik 220.Kraszovics 263.Kratochwil 92.Krancély 238.Krecuj 48.Kreise 68.Krén 19.Krompu 66.Kruzár 136.Kucora 287.Kugel 216.Kun 266, 315.Kund 238.Kupferstich 60.Kustor 124.Kutlik 43.Kutzer 181.Künnle 9.Künstlinger 261.

Laczák 220.Laczi 64.Laczkó 33, 125.Ladányi 110.Lahn 30.Lajos bajor király 26, 27, 191

219.Lakatos 43, 238.Grf. Lanczkor 177.Lander 51, 54.Lang 30, 145.Langer 217.Lábán 238.Lanczkor 52.László 43, 44, 60, 71, 137, 234,

236, 256, 276, 280, 290.Lázár 69, 312.Lengyel 212.'Lenkucza 15, 198.

Marosi 48.Maróthy 187.Br. Marschall 278.Martonyi 69.Mayor 266, 287.Máday 99, 103.Máhig 69.Málnásy 40, 69.Mály 189.Mária Terézia fhg.-nő 219.Márkus 238.Máthé 65.Mátéffy 33.Mátis 45.Mátyás 169.Mechel 49.Mecsár 256.Megyasszay 226.Meisl 55.Melocco 262.Menschendörfer 55.Meskó 236, 256.Meszlényi 119.Mester 31, 39.Metzger 46.Messer 99, 106.Mészáros 95, 236, 254.Mickievic 158,Mihalovics 260.Mihály 18, 124, 127, 238.Mihályffy 65.K. Mihelyffy 238.Mikács 124.

Grf. Mikes 15, 55, 62, 63, 173,174, 190, 226, 283.174, Miklós 33, 236, 263.Miklós cár 158.Mikó 28, 30.Grf. Mikó 47, 63.G. Miklósy 17.Miku 261.Mikszay 238.Milán király 15.Br. Milius 232.Mircse 72.Mirodescu 58.Mittelbach 105,Modi 64.

324

Leonard 125.Leszcinski 119.Lenzser 263.Lénárd 280, 281.Liber 17, 18.Liebermann 170.Br. Lichtenberg 208.Lichtenstein 187.Lieb 309.Lienert 49.Lierenz 52.Liess 49, 50.L. J. 280.Linner 264.Linsingen 35.Lipovszky 287.Loboszki? 291.Lóri néni 33.Losonczy 65, 243, 257.Lovászy 95.Lőrenthey 294.Lőrincz 36, 38.Lőw 246, 248, 259.Lubomirszki 100.Lukács 36, 174, 186, 187, 226261.

Mackensen 35.Maderspach 23.Magdó 23.Magocs 256.Magori 68.Magyar 1C0.Magyari 36, 69, 89, 169.Magyary—Kossá 169.Grf. Majláth 34, 98, 173,

226, 238, 287.Major 47.Majthényi 87.Makavci 33.Mally 105.Mandl 236.Manninger 239.Marczali 238.Marcel 52.Mardirosz 128, 187.Maringer 68.Maros 228.

325

Moldován 170.Molnár 69, 95, 254, 282, 287,

291.Morgen 27.Móritz 42.Moschitz 190, 210.Moskovitz 263.Mökesch 210.Munteán 54.

Nagel 214.Nagy 11, 41, 42, 45, 65, 69,

70, 82, 95, 124, 145, 169,189, 217, 230, 291.

Nedeczky 185.Nesnera 261, 267.Br. Neu 236.Neugebauer 74.Nemo 18.Némay 75.Grf. Nemes 47, 62.Németh 123.Nil 141.Novak 41, 178, 287.Nuridzsán 43.Nyáry 128.Nyíry 65.

Oberth 25, 26, 128.Oláh 59, 69, 210.Ónodi 177.Opra 64.Orbán 73.Ordódy 275.Orosz 33, 125.Országh 216.Osváth 72.Ozmán Mehmet 136.Ökrös 97.Ötvös 217.

Pap 54, 69, 81, 99, 137, 236,238, 256.

Papházy 36.Pasic Muslija 275, 287.Pasteiner 275.Patai 216, 220.Pataki 268.

325

Pazdora 30.Pawlicki 103.Pákozdi 260.Pál 33, 36, 56, 64, 81.Pásztor 165.Pázmán 189.Pázmány 187.Pehlang 287.Grí. Pejacsevics 63.J. Pelcar 98.Petke 13.Petrán—Petrányi 56.Percsics 145.Br. Perényi 91.Perzsa 32, 35.Pesthy 181.Petrovics 238.Petsics 236.Péter 36.Péterffy 128.Pétersberger 255.Péterváry 124.Pfaff 52.Pichner 96.Pinionzek 118.Pintér 212.Piperik 256.Pombe 287.Polgár 306.Popescu 38.Popovics 36.Posztós-Bibó 64.Posztobágyi 287.Práda 69.Prohászka 98, 173.Protea 31.Puhallow 35.Pumpler 124.Purjesz 238.Puskás 125.Putkcs 36.

Rabindranath 193.Rablóczky 261.Rakovszky 210, 260.Rakssányi 264.Rakusz 207.Rauka 47.

326

Ravasz 198, 226.Rácz 48, 69.Ráduly 65.Rák 36.Rákóczi 108, 119.Rákosi 72, 238.Rápolthy 63, 64.Reck 37.Rehák 287.Remenyik 9, 48.Rein 49.Reindt 50.Reiner 228.Br. R. Ella 109.Rés 232.Részegh 33.Réthy 21.Richner 33.

Richter 138.Rieffler 258, 261, 283, 305.Riemer 34.Ries 125.Rigó 256.Rimely 234, 294, 296, 313, 314.Ritter 265.Rogoz 189.Román 33, 261.Róna 265.Rósa 75.Rossi 262.Rosculet 236, 238.Rosenauer 52.Rostonscher 31.Grf. Rótta 206.Róth 71, 101, 291.Rottstein 236.Rózsa 256, 287.Rózsás 109.Rózsika 119.Rozsnyay 141.Rudolf 38.Rusz 174.

Sadlers 52.Sarkadi—Sarkandi? 169.Sata 35.Sántha 63, 64.Sárady 291.

Sárossy 236.Schauff 99.Schayer 101.Schäfler 289.Schein 287.Grf. Schell-Bombelles 206, 208.Scherhák 266.Schlander 96.Schlézinger 238.Schlosser 32.Schmiedt 52.Schinágel 186.R. Scholtysik 51.Schőnberger 220.Hg. Schőnberg 238, 254,Schőnwiser 169.Schrank 228.Schufferth 50.Schwarzenberg 301.Sebesi 78.Sebestyén 17, 43.Seide 239, 242.Selye 119.Senki 18.Sennyey 206.Sergentul—Dula 36.Seethal 39.Sík 71.Sikó 58, 61.Simó 82.Simon 27, 36, 128, 169, 187, 190.Simunzek 256.Sin kovies 71.”Sófalvy 44.Solthy 181.Solymossy 32, 37, 61.Sólyom 71.Somody 69.Somogyi 27, 116.Sonnenschein 138.Soós 45, 236.Spotkovszky 147.

Spreitzer 33.Sprintz 232, 260.Sramko 32, 33.Stadel 31.Stein 105.Steiner 186.

327

O. Stepaniev 163.Sternberg 99, Í24.Steuer 259.Stojanovics 287.Stowasser 101, 102.Stöger—Steiner 238.Stya 36.Stranz 217.Strzelecska 118.Streidfert—Streitferdt? 45—4Sulzer 309.Surányi 121, 122, 123, 124.Suselka 261.Siitz? 226.Sümegi 19.Szabady 36.Szabó 39, 45, 65, 69, 95, 96,

217, 260, 262, 283, 302, 304,309.

Szabolcs 100.Szabolcska 238.Szadeczky-Kardoss 75.Szakács 19, 64, 78.Szalay 105, 245, 261, 276.Szalender 216.Szálkai 99.Szaplonczay 309.Szarvas 74.Szathmáry 36.Szász 168—189.Szederkényi 16.Szegedi 174.Szekeres 207.Szelvényi 259.Szende 210, 215.Szendrőy 34.Szentgyörgyi 95.Szentiványi 69.Br. Szentkereszty 15, 22, 44,

65, 88, 190, 219.Grf. Széchenyi 238.Grf. Széchényi Wolkenstein

190.Szécsi 226.Székely 13, 14, 33, 48, 51, 63,

79, 169.Széli 96, 197, 294.Szilas 240, 244, 245, 246, 259.

Szilassy 219.Szilágyi 58, 64, 265.Szimon 69.Szilvássy 260.Szmetka 238.Szobieszki 157.Szobotis 184.Szotyory 69.Szöczey 236.Szőcs 36, 69.Szőke 33.Sztancsu 122.Sztancsuj 36.Szuhányi 239.Szundy 236.Szűcs 253, 265.

Tadesszovi Rutovszkiemu 165.Taffeiner 231.Takács 205, 207, 291.Takó 33, 281.Tamás 69, 72.Tankóczy 309, 310.Tasnády-Fenyő 100.Thausz 122.Thoman 228, 232, 254, 260,

263, 267, 268, 283, 284.Thury 238.Grf. Teleki 87, 88, 89, 130, 137,

201, 225. 237.Temesváry 61, 227.Tessenyi 265.Tibáld 38.Tibédi 69.Tibiás 69.Tichy 46.Timár 63.Timkó 75.Grf. Tisza 71, 87, 89, 97, 264,

305, 306.Tóbi 264.Tódor 64.Tokos 125.Tolnay 125.Tombor 255.Tompa 29, 32, 65.Tontsch 50.Tot 226.

, 236,Vadász 36.Vajda 67, 69, 72, 82, 145, 287.Vájna 17, 64.

207, Valádi 46.Valkovics 236.Varga 35, 43, 56, 81, 100, 124,

125, 261.Vaszi 32.Vácz 287.Váczi 275.

Vákár 128.Váradi 173, 174, 187, 236, 237,238, 240.

Veres 33, 34, 36, 64, 65, 125.3, Verebély 170.

Veszprémy 27, 29.Vetró 36.Vezényi 96.Végh 287.Vida 263.Viktória 232.Vilmos császár 26, 27.Visoli 36.Visy 145, 210.Vitályos 71, 72.Vizsi 291.Vladiszláv Frydeí 177.Vörös 217.Vudi 261.Vulpuj 64.Wagner 52, 138.Wallfisch 21.Wellenreiter 256.Weinberger 156, 226.Weis 263.Weisz 55.Wermescher 219.Wida-Witta? 169.Wilk 101.Wilson 295, 315.Hg. Windischgrätz 93, 190.Winkler 45.Winternitz 239.Wolheim 236.

Tóth 43, 68, 116, 124, 226.290.

Tök 13, 14, 48.Török 39, 67, 69, 82, 95,

236.Br. Török 190.Trefil 265, 287, 296.Trockij 239.Tulipán 125.Turcson 69.Tzigara Simulcas 52, 60.

Ugrón 226, 268.Uhlreich 261, 283, 284.Uitz 290, 293, 294, 298, 31

314.Undi 12.Ungár 36.Urmánczy 203, 283.Uthy 275, 277.

Zabolai-Székely 79.Zajzon 59, 66, 69.Zakariás 42.Zalay 187.Zaláni 64.Zathureczky 37, 44, 58.Zábó 236.Zárug 38, 44.Zeida 291.Zelch 37.

Zirncsák 69.Ziegler 52.Zilahi 189.Zilahi-Sebess 16.Zimmermann 174.Zita királyné 25, 198,Zoltán 33.Zorn 309.Zőldy 91.Zrinyi 90.Zulawski 118.Zsidó 72.Zsohár 36.

328