Könyvemet feleségem nek, odaadó és szorgalmas munkatársamnak ajánlom, akit meghatározó és felejthetetlen élményei szintén a faluhoz, a falu népéhez és a mezőgazdasághoz kötnek.

Dr. Dob os Károly

Családi gazdaságok

1111111111111111 0101 5690

Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó Budapest, 2000

Ez a kiadvány a Földművelésügyi és Vidélifejlesztési Minisztérium támogatásával készült.

Lektorálta:

Dr. Márton János MT A RKK tudományos tanácsadója

Dr. Székely Csaba tanszékvezető, egyetemi tanár

©Dr. Dohos Károly, 2000

ISBN 963 356 292 9

Kiadja a Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 36/b • Telefon: 252-4772

Felelős kiadó a kiadó ügyvezető i~azgatója Felelősszerkesztő: Balassa Eva

Műszaki szerkesztő: Keresztes Júlia

Készült a Grafika-Typopress Nyomdaipari Kft.-ben 1147 Budapest, Kerékgyártó u. 47--49. • Telefon: 251-5335

Felelős vezető a nyomda ügyvezető igazgatója A nyomda rendelkezik az ISO 9002 minőségbiztosítási tanúsítvánnyal

l

Tartalomjegyzék

Előszó ......................................................................................................... 9 Bevezetés .................................................................................................. ll

I. rész A családi gazdaságok kialakitásának

nemzetgazdasági és társadalmi indokai

A gazdaság típusát és méretét meghatározó tényezők .............................. 17 A termelés és a fogyasztás, a kereslet és a kínálat egyensúlyának

jelentősége ....................................................................................... 17 A munkatermelékenység és a munkanélküliség összefúggései ............ 18 A mezőgazdasági és az ipari profit eltérő jellege ................................. 19 A nagyvállalati kétlelkűség: kíméletlen racionalizálás a

termelésben, fényűzés az igazgatásban ............................................ 20 A családi, valamint a nagygazdaságok politikai és gazdasági

válságálló képessége ............................................................................. 22 A mezőgazdasági termelés céljai .............................................................. 25

A mezőgazdasági termelés nemzetgazdasági céljai .............................. 25 A mezőgazdasági termelés vállalkozás szintű gazdasági céljai ............ 26

A családi munkaerő pénzbeli értékesülése, illetve az elszámolható munkadíjigény megállapítása ............................................................... 28 A munka, illetve a munkaerő prioritása ................................................ 30

A munkanélküliség ökonómiája ................................................................ 32 A munkanélküliség megjelenése .......................................................... 32 A munkanélküliség hatása .................................................................... 33 A munkanélküliség gazdasági előnyeinek és hátrányainak

számbavétele .................................................................................... 3 5 A munkanélküliség egyszerre gazdasági, szociális és társadalmi

probléma .......................................................................................... 31 A fő- és részmunkaidőben végzett mezőgazdasági

termelőtevékenység, illetve gazdálkodás .............................................. 39

5

önellátás ............................................................................................... 41 Árutermelés .......................................................................................... 42 Termékpályás szövetkezés ................................................................... 43

Vállalati és társadalmi hatékonyság, munka- és tőkejövedelem ............... 47 A mezőgazdasági export, import gazdaságossága .................................... 54

Exportgazdaságosság és nyereségigény ............................................... 54 A nyereség, az ár- és elszámolási rendszer ........................................... 55 Az exportra való importigényes termelés nyereségének

megállapítása ................................................................................... 56 Az importtermékek felhasználásának vagy kiváltásának

gazdaságossága ................................................................................ 57 A valutahozam, a -kitermelés és a méltányos felvásárlási ár ................ 59

II. rész A magyar mezőgazdaság gazdaságai

és gazdasági eredményei

A gazdaság, a birtok és az üzem fogalma ................................................. 65 A gazdaság típusának és nagyságának megválasztását befolyásoló

tényezők ............................................................................................... 68 Természeti adottságok .......................................................................... 68 A munkaerő-állomány mennyisége és minősége ................................. ,62 Közgazdasági viszonyok ...................................................................... 70 Nemzetgazdasági elvárások és célkitűzések ......................................... 71 Verseny- és esélyegyenlőség ................................................................ 72 A szakértelem és a politika szembeállítása ........................................... 74

A gazdaságok tipizálása ............................................................................ 76 A termőterület alapján való csoportosítás ............................................. 78 A gazdaságok gazdasági jellemzők alapján való csoportosítása .......... 95

A volt szocialista nagyüzemek termelése és gazdasági eredményeik ..... l 09 A mezőgazdaság kollektivizálása ....................................................... l 09 A jövedelem és a jövedelmezőség alakulása a mezőgazdasági

termelőszövetkezetekben ............................................................... 112 A növénytermesztés eredményei ........................................................ 118 Az állattenyésztés eredményei ............................................................ l21 Az általános költségek alakulása ........................................................ 124 Kistermelők a szocialista mezőgazdaságban ...................................... l25 A kisüzemi termelés hatékonysága, jövedelmezősége ....................... 127

A nyugat-európai farmergazdaságok fölénye a volt szocialista mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel szemben ............................ 129

Birtokstruktúra az Európai Unióban ....................................................... 140

6

A magyar mezögazdaság a rendszerváltás után ...................................... 143

A gazdaságok száma és a művelt mezögazdasági terület

megoszlása gazdaságtípusonként ................................................... 144

Állattenyésztésünk helyzetének és fejlesztésének problémái ............. 14 7

A mezögazdaság támogatása .................................................................. 156

A támogatás alapelvei ......................................................................... 156

A támogatás céljai és mértéke az Európai Unióban ........................... 157

lrodalom .................................................................................................. 163

7

Előszó

Prof. Dr. Dohos Károlyt közel három évtizede ismerem és hite, kitartása mindig példakép volt számomra. Az 1970-es évek elején a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetemen kevés oktató mert a családi gazdaságok jövőjéről, szük­ségességéről beszélni - Ö ezt tette.

Meggyőződését, keresztény hitét, fiatalos lelkesedését mindig megtartotta, soha nem állt be a "percemberkék" táborába. Pál apostol Filippibeliekhez írt levelében olvashatjuk-" ... ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előt­tem van, annak nekifeszü/ve futok egyenest a cél felé ... " (Fil. 3,14)- ez az Ige jutott eszembe, amikor a Családi gazdaságok c. könyv kéziratát olvas­tam. E könyv nagyon fontos nemcsak az agrárközgazdászoknak, hanem min­den honfitársunknak, aki felelősséget érez a magyar mezőgazdaságért. A könyv két fontos részből áll: l. Családi gazdaságok kialakításának nemzet­gazdasági és társadalmi indokai, valamint Il. A magyar mezőgazdaság gazda­ságai és gazdasági eredményei.

A fogalmak pontos meghatározásán kívül nagy erénye e munkának, hogy a nemzeti sajátosságainkat és az Európai Unió követelményeit figyelembe véve pozitív jövőképet kínál a magyar mezőgazdasági terme lőknek, a magyar vidéknek.

Ajánlom e könyvet mindenkinek, aki segíteni akar saját és gazdatársai sorsán.

Gyimóthy Géza agrármérnök,

az Országgyűlés alelnöke

9

Bevezetés

Egyetlen nemzet számára sem lehet közömbös, hogy földjét, termőterületét kik birtokolják, milyen a birtokmegoszlás, a termelés szerkezete, a termelés technológiája, s ennek következtében a termelés színvonala, agrárnépessé­gének gazdasági ereje, iskolázottsága és kultúrája, valamint társadalmi, politikai életben betöltött szerepe. Bár a mezőgazdasági termeléssei köz­vetlenül foglalkozók száma és számaránya jelentősen csökkent, ennek elle­nére a mezőgazdasági termelésben közvetlenül érdekelt és a vidéken élő, a mezőgazdaság helyzetében közvetetten érdekelt lakosság száma és szám­aránya ma is nagyon jelentős. Az ún. agro-bizniszben a lakosságnak csak­nem a fele érdekelt.

Ma szokásos, hogy csak a mezőgazdasági alapanyag-termelést folytató­kat tekintik mezőgazdasági népességnek. Ezek száma a mezőgazdasági termelés hatékonyságának, a munka termelékenységének nagymérvű növe­kedése következtében nagyon jelentősen csökkent. Ezzel szemben jelentő­sen megnőtt a mezőgazdasági alapanyagot feldolgozók, raktározók, for­galmazók száma. Valószínű, hogy ezeknél nagyobb arányban nőtt a mező­gazdasági termelést kiszolgálók (mezőgépgyártók, -karbantartók, -forgal­mazók, műtrágyát, növényvédő szert, állatgyógyszert előállítók, a mező­gazdasági épületeket, építményeket létesítők és karbantartók, az energia­szolgáltatók, az agrárigazgatásban, kutatásban stb. területen dolgozók stb.) száma és számaránya.

Nem célszerű tehát az agráriumban közvetlenül és közvetve érdekel­tek problémáinak külön kezelése. Egymásra utaltságuk, egymástól való függésük nem vitatható, és nem szüntethető meg.

El kell ismerni, hogy a szétválasztással kedvezőbb feltételek teremthetök a falvak, a vidék népessége kiszolgáltatottságának növelésére, a kihasználás változatosabb formáinak alkalmazására.

A Közép-és Kelet-Európaszámos országában- így hazánkban is- meg­késetten és csak részlegesen, felében, harmadában végrehajtott polgári, de főleg agrárforradalmak, majd a közel fél évszázados kommunista megszállás

ll

utáni koncepciótlan, nemzet- és népellenesen végrehajtott kárpótlás és priva­tizáció, méltánytalan helyzetbe hozta a magyar parasztságot, a mezőgazdasá­gi termelőket Az elkövetett hibák (visszaélések és csalások) csak több évti­zed tervszerű munkájával, az agrárnépesség és az ország lakosságának nagy áldozatvállalásával hozhatók helyre.

Az a legfőbb kérdés, hogy a családi gazdaságokra vagy főként a tőkés profit előállításában és állandó növelésében érdekelt nagybirtokokra alapozott legyen-e a magyar mezőgazdaság?

A sokszínű mezőgazdaság hívei abból indulnak ki, hogy minél többszínű tulajdonviszonyok léteznek és minél áttekinthetetlenebb a birtokstruktúra, annál jobban érvényesülhetnek a szélsőséges egyéni érdekek és magatartá­sok, annál nehezebb az ellenőrzés, a következetes és a nemzeti érdekeket szolgáló agrárpolitika végrehajtása.

Tágabb értelemben családi gazdálkodás minden olyan mezőgazdasági termelőtevékenység, amely a családi munkaerő foglalkoztatására, hasznosí­tására törekszik, s kizárólag vagy túlnyomó részben minél nagyobb munka­jövedelmet kíván elérni. A gazdálkodást, illetve a mezőgazdasági termelést nemcsak foglalkozásnak, hanem hivatásnak, szenvedélynek, megélhetése alapjának, vagy életszínvonala kiegészítőjének tekinti.

A családi gazdálkodás főfoglalkozásként (főmunkaidős gazdálkodás) vagy mellékfoglalkozásként (részmunkaidős gazdálkodás) is folytatható.

Családi gazdaság szűkebb értelmezés mellett olyan méretű termelés, amely lehetövé teszi a gazda és családtagjainak teljes foglalkoztatását, bár időszakonként szükségessé teheti időszaki munkások alkalmazását.

A családi gazdaságnak feltétlenül ki kell elégítenie a családi munkaerő munkadíjigényét, legalább a társadalom átlagos munkabér-szintjén, feltétle­nül az országos minimálbér szintje fűlött.

A családi gazdálkodás túlnyomó része csupán kis termőterületen, legfel­jebb néhány hektáron, nagy munkaerő-igényű és nagy fajlagos (hektáronkén­ti) beruházással folytatott termelés. A beruházás elsődleges, szinte kizáróla­gos célja a munkaalkalom-, illetve a munkahelyteremtés, s nem a tőkés profit előállítása. Ezt a tulajdonságát a nemzeti és agrárpolitikának méltányolnia kell, ezért a családi gazdálkodás állami támogatása nemzeti érdek, s rendkí­vül nagy, milliós nagyságrendje miatt központi jelentőségű.

A családi gazdálkodás fejlesztésének elsődleges célja és főiránya az in­tenzitás-, és csak másodsorban a területnövelés. Ezért foglal el rendkívül előkelő helyet az ültetvény- (a szőlő-, a gyümölcs-) gazdálkodásban, a sza­badföldi, a fólia alatti és üvegházi zöldségtermesztésben, a kisállattenyész­tésben, az ún. hungarikumok előállításában. Ez teszi a családi gazdálkodást kívánatossá, versenyképessé, az Európai Unióhoz való csatlakozás után is.

12

A családi gazdálkodás életképességét és óriási jelentőségét bizonyítja, hogy az Európai Unió egyes országaiban a részmunkaidős családi gazdasá­gok aránya meghaladja az 50%-ot is.

A nagyüzemi lobby ezt felismerve vagy félreismerve, a nagy mezőgazda­sági munkaerő-kínálat és az olcsó munkaerő megszűnésétől félve, harsányan hirdeti a területrendezés helyett a termőterület nagyarányú koncentrációját, a családi gazdálkodás arányának nagymérvű csökkentését, sőt annak meg­szüntetését is kívánatosnak tartja.

Családi gazdaságon - klasszikus értelemben - általában a gazda és csa­ládtagjai teljes munkaerejét hasznosítani képes területnagyságú gazdaságot értik. Itt elsősorban a termőterület nagyságán és csak ezt követően a termelés intenzitásán van a hangsúly. Ezért az ilyen típusú családi gazdaságok indo­kolt területnagysága tág határok között változhat (pl. a gabonatermesztő családi gazdaság kívánatos területnagysága 200-300 ha, a cukorrépa-ter­mesztő gazdaságoké l 00-200 ha, a szőlőtermesztő gazdaságoké akár 2-5 ha, a gyümölcstermesztőké 5-15 ha is lehet).

A klasszikus családi gazdaság fajlagos, illetve hektáronkénti beruházási igénye szintén tág határok között változhat Minél nagyobb a beruházott vagyon összege, annál kisebb lehet a termőterület nagysága, annál inkább előtérbe kerül a tőkés profit iránti igény is.

A kisebb és nagyobb területű családi gazdaságok számát, s azok kívá­natos arányát az ország termelési struktúrája, a nagyobb és kisebb ké­zimunkaerő igényű termékeknek a lakossági ellátásban és a külföldi értékesítési lehetőségekben betöltött szerepe, súlya alapján kell meghatá­rozni.

A családi gazdaságok területnagyságát tehát nagyon rugalmasan kell ke­zelni. A gazdaságok nagyságát célszerűbb lenne a beruházások összegével mémi. A részmunkaidőben folytatott mezőgazdasági termelést pedig el kell fogadni és ezeknek a gazdaságoknak a tervszerű fejlesztését befolyásolni kell, átgondolt és széles körű támogatásukat pedig meg kell szervezni.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni az Európai Unió tagállamai vezető politikusainak azon hitvallását sem, hogy nemzeteik gazdasági ereje a kis- és középvállalkozásokra alapozott, s ebbe természetesen bele kell érteni a me­zőgazdaságot is.

13

I. rész

A családi gazdaságok kialakításának

nemzetgazdasági és társadalmi indokai

A gazdaság típusát és méretét meghatározó tényezők

A gazdaságok (mezőgazdasági üzemek, mezőgazdasági vállalatok) az agrár­politikai célkitűzések megvalósítói, feladatainak végrehajtói. Ezért olyan tulajdonú, típusú, számú, termelési struktúrájú és technológiájú gazdaságokra van szükség, amelyekkel a kitűzött célok, feladatok megvalósíthatók.

Az optimális üzemtípus és gazdasági méret. Meghatározásához figye­lembe kell venni az agrárpolitikai célokat és feladatokat, a konkrét természe­ti, közgazdasági, társadalmi adottságokat, a gazdálkodók személyi felkészült­ségét, képességét.

Az üzemtípus, a gazdasági méret, a vállalati és a termelési struktúra meg­határozása soktényezős, dinamikusan változó feladat. A gazdaságok típusát és méretét alapvetően az agrárpolitikai célkitűzések és feladatok figyelembe­vételével, azok szolgálatára kell kialakítani.

Az agrárpolitika. A nemzeti gazdaságpolitika szerves része az agrárpoli­tika, s csak azzal összehangoltan lehet eredményes. Az agrárpolitika azonban nemcsak a mezőgazdasúgi termelés célját, hanem annakfeltételeit és módját is szabályozza.

A me.::ógazdasági termelés azonban nem cél, hanem eszkóz a megélhetés, a jólét szolgálatában. Nem azért élünk, hogy termeljünk, hanem azért terme­tünk, hogy magunk és polgártársaink, tehát nemzetünk megélhetését, jólétét biztosítsuk. E legfőbb cél alá kell rendelni a birtok, illetve az üzemi és ter­melési struktúrát, a termelés technológiáját és jövedelmezőségét, valamint a jövedelem munka és tőke közötti megosztását.

A termelés és a fogyasztás, a kereslet és a kínálat egyensúlyának jelentősége

A termelés. Olyan céltudatos tevékenység, amely egyaránt szolgálja a ter­melő és a társadalom szükségleteinek kielégítését. Feltételezi a szükségletek ismeretét, a fogyasztás és a termelés összhangját.

17

A piacgazdaságban a termelő- eladóként- kínálatta l, a fogyasztó - vevő­ként -fizetőképes kereslettel igyekszik a termelés és a fogyasztás egyensúlyát megteremteni.

Bizonyos javak (pl. iparcikkek) esetén ezek szerepet cserélnek, a mező­gazdasági cikkek eladóiból iparcikkek fogyasztói, a mezőgazdasági termékek fogyasztóiból, iparcikkek eladói lesznek, de mindketten egyensúlyi helyzet fenntartására törekednek.

A termelés és a fogyasztás egyensúlya. Lényeges változás és zűrzavar akkor következik be, amikor a tőkés termelők a szükségletet kielégítő termelés helyett profitcentrikus termelésbe kezdenek. Ilyenkor a profit az árutermelés kizárólagos célja és a profitcentrikus tőkés termelők az árutermelés növelése mellett megfeledkeznek, illetve mellőzik a fizetőképes vásárlóerő növelését, esetleg magatartásukkal azt jelentősen csökkentik. Ezzel lényegesen meg­bontják a termelés és a fogyasztás egyensúlyát és túltermelési válságot okoz­nak. A fogyasztás növelése, illetve az egyensúly helyreállítása céljából meg­tévesztő és agresszív propagandába kezdenek, s a politikai és katonai nyo­mástól sem riadnak vissza. Ezzel a társadalmi válságot nem csökkentik, ha­nem tovább mélyítik.

A munkatermelékenység és a munkanélküliség összefüggései

A profit növelése céljából a tőkés a munka termelékenységének erőteljes növelésébe kezd. Ezzel együtt lényegesen növekszik az áru mennyisége, az árukínálat, de nem vagy alig észrevehetően változik a fizetőképes vásárlóerő, s ebből következően kialakul a krónikus túltermelési válság.

A munka hatékonysága a többszörösére növekedhet. A munka jövede­lemben való részesedése, a kifizetett munkabér összege nem vagy alig, de minden esetben aránytalanul kisebb mértékben növekszik. A termeléshez szükséges és az igénybe vett munkaerő, s ezzel együtt a fizetőképes vásárlóerő azonban csökken. Egyre nagyobb mértékben nő a munkanélküliek száma, kevesek vagyona, az elszegényedők tábora, s a társadalmi feszültség. A cél­szerű és okos magatartás az lenne, ha az árutermeléssei együtt, lehetőleg azzal arányosan növekedne a fizetőképes keres/et, a vásárlóerő.

Mivel az emberközpontú szociális piacgazdaságra épülő demokráciában senki sem halhat éhen, ezért a munkanélkülivé válók eltartása (munkanél­küli és szociális segély, ingyenes egészségügyi ellátás, közoktatás, szakmai továbbképzés stb.) egyre nagyobb terhet ró a társadalomra. A növekvő társadalmi terhek túlnyomó része azonban nem a profitnövekedést élvező

18

vállalatokra és vállalkozókra hárul, hanem a munkabérből élők széles tö­megeire.

Alapvető kérdés tehát, hogy a tőkés termelés profitjának növekedése, s az ennek következményeként növekedő társadalmi terhek nagysága és megosz­lása milyen arányban van egymással.

A munkatermelékenység növekedéséből eredő többletprofitnak tehát na­gyobbnak kell lennie, mint az ennek következtében munkanélküliekké válók ellátásának társadalmat terhelő összege. Enélkül a munkatermelékenység növelésének nincs társadalmi szintenjelentkező értelme és előnye.

A munkanélküliség növekedésének egyéb következménye: a közerkölcs, a személy- és vagyonbiztonság romlása, a családok szétesése, az ifjúság lezül­lése, a nemzeti identitás gyengülése, s a mindezek következtében jelentkező társadalmi és nemzeti kár pénzben ki sem fejezhető és ki sem egyenlíthető.

A munkatermelékenység növekedéséből származó többletprofitnak a vál­lalati előnyök és a társadalmi terhek növekedése arányában való megosztása nélkül a tőkés vállalatok és vállalkozók nagyarányú meggazdagodása a társa­dalom széles rétegének jelentős elszegényedésével járhat. Kialakulhat a gaz­dag vállalatok és vállalkozók szegény országa.

A mezőgazdasági és az ipari profit eltérő jellege

A profit. A nemzetgazdaság minden ágazatában a profit a tőke, a tőkés vál­lalkozás haszna. Nagyságát az értékesítési áron, a termelőeszközök racionális és hatékony felhasználásán kívül jelentősen befolyásolja a munkabér nagysá­ga. Ezért a tőkés előszeretettel fekteti be tökéjét az alacsony munkabérrel termelő országokba és á gaza tokba. (Ez tapasztalható Magyarországon is.) A munkabért alacsony szinten igyekszik tartani, ha nagyon muszáj, akkor mérsékelten emelni, és ha lehetséges, akkor csökkenteni is.

A profit, de főleg a profitnövelés lehetősége a tőkés t befektetésre ösztönzi. Míg a megélhetést nyújtó munkának élettani és ésszerűségi korlátai vannak, addig a profitnövelés vágya határtalan, mert annak legfőbb forrása mások munkája.

A profit a tőkést a termelés racionalizálására, bővítésére ösztönzi a már meglévő vállalatban, vagy új vállalat alapításában az iparban, a kereskede­lemben, a szolgáltatásban. Az új vállalatok alapításának nincs akadálya. Épületek, gépek, műszerek korlátlanul beszerezhetők, létesíthetők.

A mezőgazdaságban új vállalatok a termőföld korlátozott mennyisége mi­att csak a meglévő gazdaságok rovására létesíthetők. A profit mezőgazdaság­ba fektetésének lehetősége tehát korlátozott, ezért az itt keletkezett profitot

19

vagy fe/élik, vagy jelentős része elhagyja a mezőgazdaságot és más nemzet­gazdasági ágazatba vagy külföldre vándorol. Ezért a mezőgazdaság más népgazdasági ágazatokhoz viszonyítva fokozatosan és viszonylagosan elsze­gényedik.

A mezőgazdaságban tehát nem előnyös a profitorientált tőkés termelés, amely feltétlenül csak nagyüzemi lehet. Természetesen a tőkeszegény gaz­dálkodás sem kívánatos. A kedvező tőkeellátottság azonban nem azonos a kizárólag profitorientált tőkés termeléssel.

A nagyvállalati kétlelkűség: kíméletlen racionalizálás a termelésben,

fényűzés az igazgatásban A profitorientált tőkés termelés kétlelkű, mert a termelésben kíméletle­nül racionális, az igazgatásban (a menedzsmentben) fényűzően pazarló. Ez a kapitalizmus kezdetén nem jellemezte a tőkés vállalatokat, de növekedé­sük és meggazdagodásuk érdekében és arányában jelentősen nő kétlelkűsé­gük és mohóságuk.

A profitorientált tőkés vállalat kizárólag profitszerzés céljából jött és jön létre. Semmiféle más célkitűzés nem motiválja. A profit növelése céljából nagyfokú anyagtakarékosságra, a munkatermelékenység folyamatos növelé­sére és egyre nagyobb árukibocsátásra kényszerül. A hatékonyságfokozása és a profitnövelés egymástól elválaszthatatlan. Ez a törekvés nem tekinthető kizárólag a tőkés tulajdonos vagy tulajdonosok személyes ambíciójának, hanem alapvetően a tőkés vállalatok között kialakult kíméletlen piaci verseny rájuk kényszerített következménye is. (Legtúlzóbb formája a globalizáció.)

A piaci verseny személytelenné válik. A piacon nem a terme/ők, hanem az árutermékek versenyeznek egymással, ezért a versenyben nem az erkölcsi törvények, hanem a személytelenné és kíméletlenné vált gazdasági érdek és önzés érvényesül. Ezért a szabályozatlan, az ellenőrzés és felügyelet nélküli piac óriási teret nyit az embertelen és társadalomellenes magatartásnak.

A tőkésprofitra orientált nagy vagy óriási vállalatban a menedzselést irá­nyító szakemberek is a profitnövelés eszközeivé válnak, miközben óriási hatalomra tesznek szert, s a vállalatban - képletesen - élet-halál uraivá vál­nak. Cselekedeteiknek fő mozgatórugói a gazdasági, s nem az erkölcsi törvé­nyek. Eközben a nagy vagy óriási vállalatok fizikai és egyszerűbb beosztású szellemi dolgozói is el veszítik emberi jellegüket, maguk is termelőeszközök­ké válnak, amelyekre kizárólag a racionalitás követelményei és törvényszerű­ségei érvényesek.

20

A profitnövelés fő forrása a gazdasági törvényeket és törvényszerűsé­geket kiméletlenül érvényesítő szervezés.

A menedzsment számára ez óriási belső hatalmat biztosít. A munka haté­konyságának növelése, az egyre növekvő gazdasági eredmény elismerése, az abban való érdekeltség növelése érdekében a tulajdonos, illetve a tulajdono­sok egyre kedvezőbb, majd luxusfeltételeket, majdnem korlátlan hatalmat adnak a menedzsmentnek.

Így alakul ki egyidejűleg a termelés és ezen belül a fizikai és az egysze­rűbb szellemi munka területén a kíméletlen racionalizálás, másrészt a me­nedzsment számára a luxus élet- és munkafeltétclek. E kétlelkűség szűkítése érdekében célszerű az óriás és nagyvállalatok kialakulásának korlátozása, ellenőrzése, s egyidejűleg a kis- és középvállalkozások számának erőteljes növelése, gazdasági megerősítése, s végső soron a mezőgazdaságban a kis­és családi gazdaságok uralkodó jellegűvé tétele.

21

A családi, valamint a nagygazdaságok politikai

és gazdasági válságálló képessége

A piacgazdaság elkerülhetetlen velejárója a kockázat. Bizonyos gazdasági helyzetben (pl. gazdasági válságok, rendszerváltás, földreform, privatizáció, Európai Unióhoz való csatlakozás idején) a kockázatviselés, illetve a válság­álló képesség döntő jelentőségűvé válhat. Az egyén elviselheti, sőt kihever­heti a válságot, a társadalom azonban bele is roppanhat a széles körű, orszá­gos válságba. Ezért nagyon fontos - különösen a veszélyeztetett időszakok­ban -, hogy a nagy kockázatviselő, illetve válságtűrő vállalkozások, gazdasá­gok legyenek túlsúlyban.

A családi munkaerőt hasznosító kis- és családi gazdaságok válságálló képessége sokkal jobb, mint a profitorientált termelést folytató nagygaz­daságoké.

A tőkés nagygazdaság kizárólag profitszerzés céljából termel. Válság ide­jén pedig először a profit tűnik el, ezzel megszűnik a termelés kizárólagos célja, értelme. Felmerülhet tehát a tőke kivonásának vagy más ágazatba fek­tetésének indoka, vagy a tőke és a tőkés külföldre vándorlásának szándéka.

A profit eltűnése esetén megszűnik a tőke tulajdonosának érdekeltsége, az adófizetés lehetősége, eladósodás esetén bekövetkezik a kamatfizetés és hiteltörlesztés ellehetetlenülése, a vállalat csődbe jutása.

Profit nélkül a tőkés gazdálkodás legjobb esetben is csak átmenetileg vi­selhető el. Megkezdődhet a munkások elbocsátása, a munkabér csökkentése vagy ki nem fizetése. A vállalat tehát tőkeinjekció nélkül ellehetetlenül. A nem nyereséges vagy veszteséges vállalatba vajon ki fekteti be a pénzét? Ekkor lépnek be a nagybankok, a spekulánsok, a külföldi tőkések, akik a vállalatot, vagy a földet - egy későbbi nagy nyereség reményében - mé­lyen valós értékük alatt felvásárolják. Ezután pedig még nagyobb, még kí­méletlenebb tőkés termelést alakítanak ki, vagyis centralizálnak, globa­lizálnak.

Ez a helyzet különösen veszélyes lehet gyenge anyagi erővel rendelkező kis nemzetekre, amelyeknek nemcsak a vagyonuk, hanem a ftiggetlenségük is el veszhet.

22

Más a helyzet a családi munkaerőt felhasználó kis- és családi gazdasá­gokban. Itt a termelés elsősorban a megélhetés, s csak ezután a befektetés jövedelmezőségéért folyik.

V álság esetén először a nyereség csökken vagy szűnik meg. Ez természe­tesen a kis- és családi gazdaságokat is sújtja, mert megfosztja őket a fejlesz­tés, a hitelkamat és törlesztés, vagy éppen az életszínvonal növelésének le­hetőségétől. A megélhetés azonban még biztosított, ezért a termelést érdemes tovább folytatni.

A válság fokozódása tovább csökkenti az eredményt. Ekkor már a munka­díjigény kielégítésének lehetősége is csökken. A termelő arra kényszerül, hogy a válság átvészelése céljából a maga, s családja életszínvonalát tovább csökkentse. A gazdaságától megválni azonban nem hajlandó, a válság átvé­szelése reményében tovább termel. A kis- és családi gazdaságok tehát vi­szonylag stabilak, s még jelentős válság idején is csak kis részük rendül meg, megy tönkre, adja fel a gazdálkodást.

Az Európai Unióhoz csatlakozás idején, amikor jelentős megrázkódtatás érheti a magyar mezőgazdaságot, és a nyugat-európai tőkés világ kivásárlási szándékával is számolni lehet, nagy szükség lesz a kisgazdaságok válságálló képességére. Ezért nagyon fontos, hogy mezőgazdaságunk vállalati struktú­rája a kis- és családi gazdaságokra épüljön éppen úgy, mint ahogyan ez ma is uralkodó üzemforma az Európai Unió tagországaiban.

A profitcentrikus termelés nem szereti a nagy jövedelemkockázatot, ami hosszú távú befektetések esetén elkerülhetetlen. Ezért igyekszik - első­sorban a bérgazdaságokban - a talaj termőerejét és a termelőeszközö­ket maximálisan kihasználni, vagy elhasználni. Ezzel a talaj minőségét gyakran lerontja, termőképességét tönkreteszi. Ezt bizonyítja pl. az USA termőtalajainak állapota, amely szerint a jelentősen csökkent termőképes­ségű talajok aránya 20%, a károsodottaké 50% és a jó minőségű talajoké csupán 30%. A profitorientált nagygazdaságok ezért sem kívánatosak a mezőgazdaságban.

A nemzetet időnként nemcsak gazdasági, hanem politikai válságok is fenyegetik. Ekkor válik ismét nagyon fontossá, a szélsőséges kilengések­től mentes, hazája érdekéhez és megtartásához hűségesen ragaszkodó falusi és paraszti réteg. A kis- és családi gazdaságok tulajdonosainak és család­tagjainak hagyománya, vallása, kultúrája konzervatív, megélhetése és vagyona az elmozdíthatatlan földhöz kötött. Lakóhelyéhez való ragaszko­dása is erős, ezért tartják a falusi, a paraszti lakosságot a nemzet megtartó erejének.

A nagybirtokos, a nagybérlő, a nagy tőkével rendelkező vállalkozói réteg jelentős és könnyen mozgatható vagyonnal rendelkezik. Megélhetése nem a

23

foldhöz és a lakóhelyéhez kötött. Kultúrája, megélhetésének feltételei, csalá­di és baráti kapcsolatai is jóval nemzetközibbek. Mindezért könnyebben hajlik politikai szélsőségekre (marxizmus, globalizmus, kommunizmus, rab­lókapitalizmus, diktatúra, vad liberalizmus), idegen érdekek (pl. a megszál­lók) szolgálatára, az ország elhagyására. Minél nagyobb, s minél gazdagabb, minél jobban magához ragadta a gazdasági, a politikai és a kulturális hatal­mat, és minél inkább megszerezte a pozíciókat, annál kisebb a nemzeti iden­titása.

24

A mezőgazdasági termelés céljai

A mezőgazdasági termelés nemzetgazdasági céljai A mezőgazdasági termelés olyan tevékenység, amellyel a termelő élelmisze­reket, mezőgazdasági eredetű javakat, állati termékeket, szolgáltatásokat, s saját maga részére jövedelmet állít elő.

A mezőgazdasági termelés sem öncélú tevékenység. Meghatározott nem­zet- és magángazdasági célokat kell szolgálnia. Mindezek prioritása időben és térberr jelentősen változhat.

A fontosabb mezőgazdasági célok: a) A mezőgazdaságnak nagyon fontos és széles körű ellátási feladata van.

Legfontosabb feladat a lakosság élelmiszerigényének teljes kielégítése, jó minőségű, bő választékú, igény szerinti feldolgozási fokú, elfogad­ható áron megvásárolható mezőgazdasági árukkal. EI kell látnia az élelmiszeripart, s más feldolgozó ágazatokat mezőgazda­sági eredetű alapanyagokkal s hozzá kell járulnia az energiaellátáshoz. Az agrárexport növelése, az agrárimport mérséklése, illetve ezek ked­vező arányának kialakítása és a külkereskedelmi mérleg aktívumának növelése súlypontos feladata a mezőgazdasági termelésnek is.

b) A mezőgazdasági termelésnek a mezőgazdasági lakosság számára meg­felelő, legalább az országos átlaghoz igazodó, jövedelmet és életszín­vonalat kell nyújtania, s ehhez megfelelő foglalkoztatási lehetőséget. A parasztság és a falusi lakosság, azaz a mezőgazdasági termelők, nem kezelhetők másodrendű állampolgárként.

c) A megfelelő foglalkoztatottsággal és személyi jövedelemmel meg kell őriznie vagy növelnie kell a falu, a vidék népességmegtartó képességét. Ez alapvető nemzeti érdek is.

d) Csak a természettel közvetlen termelési kapcsolatban lévő parasztság képes a vidéki táj természet- és környezetvédelmi feladatainak ellátásá­ra. Ez a jövőért elvégzendő olyan feladat, amelynek költségeit meg kell téríteni vagy támogatás formájában kell nyújtani.

A mezőgazdaságra tehát széles körű és nagy jelentőségű nemzetgazdasági feladatok hárulnak. Ezek teljesítése csak akkor várható el a mezőgazdasági

25

termelőktől, ha abban személyesen is érdekeltek, illetve ha a feladat nagysá­gával és gazdasági terheivel arányos értékesítési árakat érhetnek el és ha a megérdemelt támogatásban részesülnek.

A mezőgazdasági termelésnek teljesítenie kell a nemzetgazdasági elvárá­sokat, s ezzel egyidejűleg ki kell elégíteni a gazdálkodók jogos jövedelem­igényét is.

A sokféle gazdasági cél érdekében elvégzendő mezőgazdasági termelőtevé­kenység a kitűzött célok teljesítésének megfelelően értékelendő. A gazdasági cél nyereség, illetve profit termelésére szűkítése sem a társadalom, sem a termelő szempontjából nem fogadható el.

A mezőgazdasági termelés vállalkozás szintű gazdasági céljai

Aki saját munkaerejére, költségére és kockázatára mezőgazdasági termelésbe kezd vagy azt folytat, az - tágabb értelemben - vállalkozónak tekinthető. A vállalkozásnak a személy egyéni képességeitől, adottságaitól, gazdasági helyzetétől ftiggően sokféle, gyakran egymással szoros kapcsolatban lévő céljai lehetnek.

A tőkés vállalkozó. Egyéni, személyes gazdasági célja egysíkú. Ő a be­fektetett tőkéje, illetve vagyona arányában a legmagasabb és legbiztosabb profit (nyereség) elérésére törekszik. Személyes elkötelezettsége csak ritkán van. A termelésben való személyes közreműködése nem feltétele a vállalko­zásnak, őt gyakran csak a tőkéje képviseli.

A kis- és középvállalkozó. A tőkéje kicsi vagy minimális, a mezőgazda­sági termeléssei való elkötelezettsége és kapcsolata közvetlen, személyes és igen erős. Megélhetése, életszínvonala attól ftiggő, azáltal jelentősen befolyá­solt. A mezőgazdasági termelés számára nemcsak jövedelemforrás, hanem életforma is.

A mezőgazdasági kis- és középvállalkozás egyik legfontosabb célja a csa­ládi munkaerő felhasználása, gazdasági értékesülése. Ez a munkaerő egy­aránt lehet fizikai és szellemi. Leggyakrabban a kettő együtt. A munkaerő hasznosítása a jövedelem forrása, akár árutermelésre, akár önellátásra irányul a termelés.

A mezőgazdasági termelés, illetve gazdálkodás, mint sajátos életforma na­gyon fontos az egyén és társadalom számára.

Az egyén számára a szabadságot, a személyes parancsolgatásoktól men­tes függetlenséget, képességei kifejtésének lehetőségét, a vállalkozás, az ön-

26

erőre támaszkodás örömét, a természettel való közvetlen kapcsolatot jelenti. Emellett vállalnia kell a személyi jövedelem nagyobb kockázatát.

Nemzeti szempontból a gazdálkodás, mint életforma azért jelentős, mert a megfelelő iskolázottság és anyagi jólét mellett a gazdák az egyik legkövetke­zetesebb polgári réteget képviselik. A politikai nyomásnak, sőt elnyomásnak leginkább képesek ellenállni. Konzervatív beállítottságuk miatt eszmei szél­sőségekre legkevésbé kaphatók. Lakóhelyükhöz, foldjükhöz való ragaszko­dásuk miatt az ország területének birtoklását jelképezik. Az elpusztult falvak, az elnéptelenedett vidékek az ország feladását, a nemzet megszűnését jelzik. Az idegen hatalmak számára óriási kihívás az ilyen országok gazdasági, majd politikai gyarmatosítása, megszállása.

A családi gazdaságok termelésének gazdasági céljai: a) A gazda és családtagjai szabad munkaerejének fő- és részmunkaidős

termelésben, illetve gazdálkodásban való felhasználása, gazdasági érté­kesülésének biztosítása.

b) A család jövedelemigényének kielégítése vagy kiegészítő jövedelem létrehozása. Mindkét jövedelem túlnyomó részében munkajövedelem. Annak ellenére, hogy a kistermelés és a családi gazdaságok termelése nem folytatható termelőeszközök, vagyis tőkebefektetés nélkül, a tőke­jövedelem, illetve a nyereség jelentősége másodrendű. Sajnálatos jelen­ség, hogy a tőke befektetése igen gyakran csak a munkafeltételek meg­teremtését, a munkahely létesítését szolgálja és tőkés jövedelmet nem hoz létre.

c) A termőterület, a gazdasági felszerelés, illetve a termelésbe fektetett tő­ke hasznosítása.

d) A családi háztartás önellátása vagy az árutermelés, vagy a kettő kombi­nációja. Az önellátás egyre szűkül és jelentősége is egyre kisebb. Lebe­csülése azonban indokolatlan.

A mezőgazdasági eredetű javak, szolgáltatások és jövedelmek előállítása, az ún. gazdálkodás. Ez önmagában is tudatos, tervszerű, összetett tevékeny­ség, amelyet a nemzetgazdasági elvárásoknak a termelők és a gazdálkodók érdekeltségének, a köz- és az egyéni érdekekkel való harmonikus össze­egyeztetésével kell folytatni. Csak e feltételek érvényesítése esetén felel meg az emberközpontú, szociális piacgazdaság igényének.

27

A családi munkaerő pénzbeli értékesülése, illetve az elszámolható

munkadíjigény megállapítása

A mezőgazdasági termelők, illetve gazdálkodók túlnyomó része a termelés folytatásakor a munkaerejének hasznosítására, illetve pénzbeni értékesítésére törekszik.

Az emberiség évezredes tapasztalata, hogy terméket, szolgáltatást, jöve­delmet előállítani a spekuláción kívül csak a munka képes. A termelőmunka szempontjából teljesen közömbös, a termék felhasználásának módja, illetve az, hogy az az árutermelést, vagy az önellátást szolgálja. Igényes termeléskor e kétféle áru a felhasználáskor különül el.

~ Az emberiség túlnyomó része csak saját személyes munkájával, illetve an­

nak ellenértékével (munkája díjával vagy bérével) képes a maga és családja megélhetéséről gondoskodni. Mivel vagyona vagy nincsen, vagy ~l kicsi ahhoz, hogy annak tőkejövedelmével(profitjával, járadékával) szükségleteit fedezze, ezért az ha van, csak jövedelemkiegészítő szerepet tölt be. Ezt a jövedelemkiegészítő szerepet azonban nem szabad lebecsülni, hanem annak növelését sokféle módon támogatni kell.

A termelés folyamán felhasznált munka pénzbeni értékesülése - a saját termelésben felszámolható munkadíjigény- és a bérmunkáért kifizetett mun­

j kabér nemzetgazdasági szempontból óriási jelentőségű, mert ez képviseli a : nemzeti jövedelem (a GDP, hozzáadott érték stb.) túlnyomó részét. A mező­' gazdaságban felhasznált munkaerő erősen differenciált: függ a kortól, a nemtől, a fizikai erőtől, a szakmai felkészültségtől, az ügyességtől, a szorga­lomtól, a ledolgozott munkaidőtől. Ezért a munkaerő mennyiségét nemcsak a természetes személyek számában, hanem munkaerőegységben is célszerű

kifejezni. . A.-munkaerőegység. A különböző teljesítményű munkák alapján azt fejezi ~i, hogy egy átlagos személy a felnőtt férfi teljesítményének hányad részét képviseli. Országos átlagban a munkaerő mennyisége a természetes szemé­lyek számával is mérhető.

A munkatermelékenység. Az adott természeti és műszaki feltételek mel­lett folyó termelés naturális hozamának vagy pénzértékének, s a felhasznált

28

munka mennyiségének viszonyát fejezi ki. A termék egységének előállításá­hoz felhasznált munkamennyiséget vagy a munka egységére (pl. munkaóra) jutó hozamot mutatja.

A munka termelékenységének növelése a profitcentrikus termelési rend­szerben azért fontos a tőkésnek, mert munkabérmegtakarítást tesz lehetővé. Így a termelésiköltség-csökkentés, illetVe munkabérmegtakarítás a tőkés profit növelésének egyik legfontosabb forrása. A tőkés a hozam és a tőkésha­szon nagymérvű növelése mellett nem törődik a fölöslegessé váló munkaerő, mint fizetőképes kereslet kieséséveL A tőkéshaszon növekedéséből ugyanis a munkaerő nem részesedik. Az árutermelés és a tőkésprofit nagyarányú növe­kedése mellett kialakuló óriási munkanélküliség súlyos társadalmi válsághoz vezet, mert elfelejtik azt, hogy az ember nemcsak tényezője, eszköze, hanem célja is a termelésnek

A munkaerő pénzbeli értékesülése. A munkatermelékenységgel szemben a termelésben keletkező gazdasági eredmény (új érték) és a munka viszonyát fejezi ki. A gazdasági eredmény munkaerőre jutó hányada független attól, hogy azt a munkaerő megkapja-e vagy saját termelés esetén munkadíjként el tudja-e számolni. A munkaerő pénzbeli értékesülése olyan gazdasági ered­mény, amely számos tényező (biológiai, műszaki, társadalmi) kölcsönhatá­sára alakult ki. A felhasznált munkaerő gazdasági hatékonyságát tehát az előállított új érték nagysága mutatja. Ez az összeg tekinthető a munkaerő pénzbeli érvényesülésének.

A munkaerő értékesülése egyenlő a hozam, illetve a szolgáltatás pénzér­tékének és a munkabér nélküli termelési költségnek a különbözetével:

ahol: Mé = a munkaóra pénzbeli értékesülése (Ft/mó ), M,, = a munka összmennyisége, munkaórában kifejezve, Té = termelési érték vagy árutermelés vagy az árbevétel összege, K = a termelés összköltsége, Mb = a termelési költségben elszámolt munkabér összege. Mivel az összköltségben csak a ténylegesen felmerülő költségeket szá­

molják el, de a lekötött tőke jövedelem-, illetve kamatigényét nem, ezért a munkaerő-értékesülés összege együttesen mutatja a munkaerő és a tőke kö­zött megosztható jövedelem nagyságát is. Ezért a munkadíjazásra elszámol­ható, illetve munkabérként kifizethető összeg az igénybe vett álló- és forgó­tőke kamatigényével csökkenthető.

29

ahol: Md = a munka díjazására elszámolható, illetve munkabérként kifizethető

összeg (Ftló), Tk = a befektetett tőke kamata, illetve jövedelemigénye. A tőke kamataként a saját tőke után az átlagos betéti kamatlábbal, hitel

után az átlagos hitelkamatlábbal számított összeget célszerű elszámolni. Eb­ben az esetben a kamat összege a termelőeszközök fejlesztésére, a termelés bővítésére, a munkadíj, illetve a munkabér növelésére fordítható.

A gyakorlatban azonban a kizárólag munkával előállított új érték, illetve a munkaerő pénzbeni értékesülésének összegét a munka és a tőke között nem így osztják meg. A tőkés a termelőeszközök és a pénz tulajdonosának jogán a munka pénzbeni értékesüléséből csupán minimális összeget igyekszik mun­kabérként kifizetni. Ez a megosztási konfliktus a kisgazdaságban és a családi gazdaságban nem merül fel, mert itt a munkás és a tulajdonos egy személy.

A muiika, illetve a munkaerő prioritása

A munkaerő saját tevékenysége hatékonyságának növelése, munkájának megkönnyítése céljából hozza létre, alkalmazza és fejleszti a termelőesz­közöket. A termelőeszköz fejlesztése tehát, a munkaerőhöz van rendelve és nem fordítva. A munkaerő és a munka prioritása tehát nem vitatható. Cél­szerű lenne tehát a munkaerőt helyettesítő, fölöslegessé tevő műszaki fej­lesztést a munkaerő nagysága, s annak foglalkoztatási igénye figyelembevé­telével fejleszteni, illetve alkalmazni. A kutatást, a fejlesztést pedig a kedve­zőbb, hatékonyabb alapanyag és nyersanyag megválasztására, az energiataka­rékosságra, a környezetkímélő termelési eljárásokra lenne célszerű koncent­rálni. A termelés racionalizálása, a műszaki fejlesztés elsősorban vagy kizá­rólag a tőkésprofit növelésére irányul. Ezért a munkatermelékenység növelé­sét szolgáló fejlesztéskor a társadalmi szempontból sokkal előnyösebb, fonto­sabb kutatás és fejlesztés háttérbe szorul.

A munka és a munkaerő termeli meg és növeli a gazdasági eredményt. Ebből fedezhető a folyamatos termelés fenntartása érdekében a termelőesz­köz-állomány beszerzésének, az elbasználtak pótlásának, az újak kifejleszté­sének költsége. Logikus tehát, hogy a gazdasági eredmény felosztásakor, felhasználásakor a munka, az emberi tevékenység legyen a meghatározó, az elsődleges. Ez következik a termelés logikájából.

30

Az, hogy a termelésben keletkezett gazdasági eredmény felosztását a tőkés nagyüzemekben egyedül a tőkés vagy tőkéscsoport határozza meg, teljesen ellentétes a termelés logikájával. Ez csupán a munka és a termelőeszközök tulajdonlásából származó torzulás. A munka, illetve a munkaerő a maga szá­mára hozta létre a termelőeszközöket, tehát magát a tőkét is. A termelőeszköz tulajdoniása azonban elválik az azt létrehozó, megteremtő tevékenységtől. Ezt az ellentmondást, illetve az ebből származó igazságtalanságot igyekszik a szociálpolitika enyhíteni, kiegyenlíteni a szociális piacgazdaságban. Nem indokolt tehát a szükségesnél nagyobb és több tőkés nagyüzem létrehozása, mert az a fejlesztést torz irányba viszi el, s ezáltal növeli a társadalmi feszült­séget.

31

A munkanélküliség ökonómiája

_-i~_!!Jl.elés- kikvetlen célja a fogy_asztói igények-kielégítése és a~.elfu~~ életszínvonalhoz szükséges bruttó jövedelem (munkabér _ _és prQfiÜJ<l~a.. Ehhez azonban a termelésnek és kínálatnak egyensúlyban kelllennie a fizető­

képes kereslettel és a fogyasztással. A munkanélküliség megbontja e négy tényező egyensúlyát. -

A munkanélküliség csökkenti a kifizetett bér tömegét, ezzel leszűkíti a fi­

zetőképes keresletet Ez kiváltja a fogyasztás csökkenését .. am!TéK:~~~I~g-hai -a termelésre, s a kínálat nagyságára. Beindul tehát a fogyasztás és a termelés nagyságát egyre jobban csökkentő kölcsönös hatás.Ebből következík. tehát, hogy nem elég az árutermelést racionalizálni, növelni, hanem e,;zel párhuza­mosan a fizetőképes keresletet is meg kell teremteni.

A munkabér vállalati szinten költség. Csökkenfése, megtakarítá~;LoJyan vállalati haszon, ami a nemzetgazdaság szintjén rendkívül nagy gazdasági

-kárral járhat. Ez visszahatásában jelentősen növeli a vállálatókterhéf;oefi::­

zetési kötelezettségeit, csökkenti a jövedelmét, de csökkenti a vállalat termé­

kei iránti keresletet és ez természetesen csökkenti a termelést. Mindez pedig beindítja és növeli a gazdasági visszaesést.

A munkanélküliség megjelenése

A kapitalista termelési rendszerben a gazdasági eredmény mércéje egyre

inkább a profit (a nyereség) lett. A tőkés termelés általánossá válásakor az emberi szükségletek kielégítésének követelményét felváltotta a profit, s a termelés és egyéb gazdasági tevékenységek eredményességének szinte egyetlen kifejezőjévé vált.

A szükségletek kielégítésére szolgáló termelés ősibb, mint a kapitalizmus vagy bármely más termelési rendszer. A termelés alapvető célja az olyan termékek előállítása, amelyek használati értéke az élet fenntartását vagy mi­nőségének javítását szolgálja. A termelés eredményét tehát az emberi élet

32

fenntartására előállított termékek fontossága, mennyisége és minősége hatá­rozza meg.

A kapitalizmusban - különösen az állami korlátozás nélküli rablókapita­lizmusban - a termelőeszközök és a fóld magántulajdonba kerülésével meg­változott a termelés célja.

A kapitalista termelő számára a termelésben elérhető haszon, a profit vá­lik elsődlegessé. Eddig az ember volt a termelés centrumában és annak leg­fontosabb tényezője is. Az ember maga is megvásárolható termelőeszközzé süllyed.

A termelés legfontosabb tényezője az ember fizikai ereje, illetve tudása. A tudás egyre több, s egyre hatékonyabb termelőeszközben testesül meg. Ez pedig csökkenti az ember fizikai jelenlétének a termelésben való szükséges­ségét és jelentőségét. Az embernek a termelőeszközben megtestesülő tudása egyre nagyobb mértékben helyettesíti, sőt kiszorítja a termelés folyamatából az embert s ezáltal egyre több ember megélhetését veszélyezteti.

A termelőeszközök kapitalista tulajdonba kerülése, a termelés közvetlen céljának megváltozása miatt megjelenik a munkanélküliség réme, a modern kapitalista társadalmi rendszer pestise.

A munkanélküliség hatása

A munkanélküliség eltérő módon ~ mul!kJt\f~Ualóra •. a tőkés._munka,~cl9ra. és a nemzetgazdaságra. T~_!!t_u_~kanélkülis~g ~l) tás~- a ~-'L"~~v_li!~a!ó!~· A munkanélküliség gaz­daságilag, szociálisan és pszichológtat fag egyaránt káros a munkavállalóra. -A munkanélküliség megrendíír a -dolgozó léténekgazdasági alapját, nél-külözésbe, majd nyomorba dÖ71ti őt és·családjr!tt: · -

Különösen a férfi munkanélküliség súlyos családi és társadalmi szempont­ból, a férfi nem veheti át a szülést, kevésbé eredményes a gyerméknevelés­ben. Az ő munkanélkülivé válása alapjaiban rendíti meg a családon belüli hagyományos, s általánosan elfogadott munkamegosztást.

A munkanélküliség szocij~:}i~an is nehéz helyzetbe hozza a munkavállalót. Kezdetben kap ugyan muŰkanélküli segélyt, majd SZQCiális támogatást. .En­nek megszűnésével a teljes ellehetetlenülés következik. Sérül a család egész­ségügyi ellátása, veszélybe kerül a gyermek iskolázása, megszűnik a család kulturális élete.

A pszichológiai hátrány és károsodás is óriási. A munkanélküliség fö­löslegessé, kitartottá, haszontalanná teszi a munkavállalót, s a reménytelen­né válás érzése is romboló.

33

Különösen veszélyes a fiatalok munkanélkülisége. M~gnebeziti a~ mi beilleszkedést,. a kötelezettségek elfogadását, a munka megszeretését, s ezáltal könnyen vezet a felelőtlen, deviáns magatartás kialakuliisához, a :~Jű­n~e.z_ Emellett gazdaságilag megterheli a családot, az élősdivé válás­kiélezheti a nemzedékek közötti ellentéteket.

A munkanélküliség nemzetgazdasági hatása. A munkanélküliség nem­zetgazdaságra gyakorolt hatását feltétlenül fel kell mérni és értékelni kell! A körültekintő és gondos felmérés azért is fontos, mert a munkanélküliség látszólag a kedvezőtlen gazdasági hatások elleni indokolt és jogos védeke­zésnek tűnik, a fejlődést, a racionalizálást, a hatékony termelést segíti. Súlyos és megrendítő gazdasági hatása azonban rejtve marad.

A munkanélküliséget kiváltó gazdasági magatartás indokoltsága, mértéke csak a nemzetgazdaság egészére gyakorolt előnyök és hátrányok, illetve az áldozatok szembeállításával ítélhető meg helyesen.

A munkanélküliséget okozó eljárások gazdasági előnyeit az abban érde­kelt, általában a gazdag vállalkozók széles körben propagálják. Hátrányát és gazdasági áldozatait rendszerint a kiszolgáltatott munkavállalók siránkozá­saiként jelenítik meg. Nemzetgazdasági következményeit pedig elkerülhetet­lennek, végzetszerűnek, sorscsapásnak igyekeznek beállítani.

A munkanélküliség megjelenése a vállalati profit növelésére vagy a vállalati veszteség csökkentésére irányuló magatartás következménye. A tőkés vállalko­zót a dolgozók száma, bérének nagysága kizárólag a vállalati eredményre gyakorolt hatásaiban érdekli. A dolgozók létszámának és bértömegének csök­kentése, s ennek kedvező hatása kizárólag vállalati szinten jelenik meg. Ezzel szemben a munkanélküliség által okozott gazdasági terhek mindig a nemzet­gazdaságra nehezednek. Ez is a társadalmi igazságtalanság egyik forrása.

34

A munkanélküliséget kiváltó vagy fokozó vállalati magatartás indokai: l. A már megbontott kereslet-kínálat, a termelés és a fizetőképes kereslet

egyensúlyának helyreállítása a túltermelés elkerülésével, illetve a ter­melés csökkentésével. A túltermelés elkerülésének egyik legegyszerubb módja a termelés, a kínálat szűkítése. A másik - a kedvezőbb - az értékesítési ár csökkenté­sével a kereslet növelése. Ez a belső tartalékok feltárásával: anyagtaka­rékossággal, jó munkaszervezéssel, az igazgatási és adminisztrációs költségek csökkentésével érhető el.

2. A versenyképesség növelése költségcsökkentéssel, minőségjavítással. 3. Profitnövelés a gépesítés, a robottechnika stb. fokozott alkalmazásával. 4. A veszteség csökkentése céljából termelésszűkítés. 5. Veszteséges termelés megszüntetése, a befektetett tőke kivonása, s más

jövedelmező tevékenységbe fektetése.

Ezek a tevékenységek növelik a tőkés vállalkozó jövedelmét vagy előse­gítik vagyonának a megőrzését, függetlenül attól, hogy mennyire csökken a dolgozók létszáma, a kifizetett bér összege és a munkavállalók vásárlóereje s milyen mértékben nő a nemzetgazdaság terhe.

Ugy tűnik, hogy a munkanélküliséget kiváltó vállalkozói, munkaadói ma­gatartás, objektíve indokolt és jogos védekezés a profit csökkenésének meg­akadályozására.

Minden termelés adott, meghatározott közgazdasági környezetben folyik, a vállalkozó és a társadalom érdekében. Az adott politikai és gazdasági kere­tek a nemzetgazdaság által meghatározottak. Az egyéni vállalkozó és a nem­zetgazdaság közös érdeke tehát, hogy a munkanélküliséget is - mint a válla­lati gazdasági döntések következményét - a közös érdekeknek megfelelően kezeljék, szabályozzák.

A munkanélküliség gazdasági előnyeinek és hátrányainak számbavétele

A munkanélküliség gazdasági előnyei és hátrányai felmérhetők, kiszámítha­tók, s ezek alapján meghatározhatók.

A munkanélküliség gazdasági előnye a munkaadó számára: - a veszteség megszűnése (jele: V) vagy a veszteség csökkenése (Vc.), - a termelés szűkítése vagy megszüntetése miatt fólöslegessé váló ter-

melőeszközök értékesítéséből eredő összeg kamata, illetve a másutt való felhasználásából származó jövedelem (jele: K).

Ha a munkaadó megszünteti vagy szükíti a termelést, akkor elveszíti vagy ki­sebb méctékben élvez.heti az eddig kapott támogatást, kedvezményt (jele: Tá és K).

A termelés megszüntetésekor, illetve szűkítésekor a vállalkozó számára elérhető előny:

- megszüntetéskor = V+ Ka- Tá-K.,. - szűkítéskor = V - T. - K . A kialakult munka~élkiÍliség súlyos terhet ró a nemzetgazdaságra. Ezek a

következők: - a munkanélküliség miatt kiesett munkabér és egyéb munkabér utáni kifi­

zetések (prémium, jutalom) csökkentik a nemzeti jövedelmet (jele: Mb), - az elmaradt munkabér miatt kieső befizetések, illetve közterhek (sze­

mélyi jövedelemadó, társadalombiztosítási járulék, nyugdíjjárulék stb. jele: K1),

- munkanélküli segély válik szükségessé (jele: M.),

35

- munkanélküliek szociális segélyezésének összege (jele: Af.z), - a munkanélküliek átképzésére, oktatására fordítandó összeg (jele: M0),

a munkanélküliek egészségügyi ellátása (jele: E ü). A munkanélküliségnek a nemzetgazdaság szintjén megjelenő egyéb súlyos

következményei is vannak. Ezek a felsoroltakon kívül a következők: - elmaradnak a termeléshez kötődö állami bevételek, adók (jele: Ad), - csökken a munkanélküliek fogyasztása - ez más gazdasági területen

okoz termelés-visszaesést, s tovább gyűrüzik a munkanélküliség; a ke­restet nagyságának csökkenése meghatározható az eredeti munkabér és a segélyek különbségével, azaz Kcs =Mb- (Ms + Msz>,

- esetenként számolni kell az import növekedésével is (jele: !"). A termelés munkanélküliséget okozó megszüntetésének, a vállalkozások

felszámolásának vannak gazdasági előnyei, súlyosak azonban a hátrányai is a nemzetgazdaság számára. Mérlegelni és elemezni kell tehát a gazdasági előnyöket és a gazdasági hátrányokat Ehhez támpontot nyújt a következő képlet:

V+ K" -Tá -Ke~ Mb + K, + Ms + Msz +E ü +Ad + Kcs +I"

vállalati, munkaadói nemzetgazdasági és munkavállalói oldalon jelentkező oldalon jelentkező gazdasági előny gazdasági áldozat

A munkaadói, illetve vállalati oldalon jelentkező gazdasági előnyök jel­lemzően kisebbek, mint a munkavállalói, illetve nemzetgazdasági oldalon keletkező gazdasági áldozatok, illetve hátrányok. (PL az átlagos 30 OOO Ftlhó munkabérrel + 50%-os társadalombiztosítási költséggel, valamint az átlagfi­zetés 50%-ának megfelelő munkanélküli segéllyel számolva - elhagyva a többi költséget - l 00 dolgozó t foglalkoztató vállalatnál évi 72 millió Ft veszteségig nemzetgazdasági szempontból előnyösebb a termelés folytatása, mint a megszüntetése.)

Nagy baj azonban az, hogy a munkaadó, a vállalkozó gondosan számol, s ezek alapján megfontoltan dönt. A nemzetgazdasági szinten keletkező gazda­sági áldozatokat senki sem összesíti, mert közvetlen személyi érdekeltséget nem sért.

A munkanélküliség okozta nemzetgazdasági kár által be indított, lefelé erő­södő gazdasági spirál egyre jobban növeli a közterheket, egyre nagyobb a megmaradó vállalkozások köz terhe, egyre jobban csökken a lakosság fizető­képes kerestete. Ennek következtében egyre több vállalat kerül nehéz hely­zetbe, csődbe. Mindez tovább növeli a munkanélküliséget. Történelmi tény,

36

hogy egyetlen ország gazdasági válsága sem volt megszüntethető a termelés szűkítésével vagy megszüntetésével, a veszteséges vállalatok bezárásával.

A munkaadóknak, a vállalkozóknak is tudniuk kellene, hogy nem elég árut termelni, hanem ezekhez fizetőképes keresletet is meg kell teremteni, sőt azt növeini szükséges. A kifizetett munkabér csak az egyes vállalatok szintjén kiadás, költség és teher. Nemzetgazdasági szinten azonban ez vásárlóerővé, fizetőképes kerestetté válik. Ha csökken a munkabér tömege, akkor ennek arányában csökken a kereslet is, tehát megbomlik a kínálat és kereslet elfo­gadható egyensúlya. Ez további termelésszűkítést okoz, ez ismét munkanélkü­liséget vált ki és ismét csökkenti a fizetőképes keres/et. Tehát működik a rest­rikció spirálja.

A munkanélküliség egyszerre gazdasági, szociális és társadalmi probléma

A munkanélküliséget előidéző okok megítélésében és elfogadásában alapvető változásra van szükség.

A tőkés profitszemlélet akkor folyamodik a munkanélküliséget kiváltó termelésszűkítéshez vagy a termelés megszüntetéséhez, amikor egyéni tőkés jövedelmét, illetve profitját nem tartja kielégítőnek. Nem törődik azzal, hogy a munkabér csak az ő számára költség! A munkabér a nemzeti jövedelem legnagyobb tétele és a fizetőképes vásárlóerő legfontosabb forrása. Megfe­ledkezik arról is, hogy a termelés végső célja nem a tőkés haszon, hanem az emberi szükségletek, a fogyaszták igényének kielégítése. Az is mérlegelésen kívül marad, hogy tőkés haszon csak megfelelő társadalmi környezetben érhető el.

A kifizetett munkabér csökkenése szűkíti a vásárlóerőt, s ez maga után vonja a kereslet és a fogyasztás csökkenését; mindez visszahat a termelésre, azt szűkíti, s így a tőkés haszon csökkenését, eltűnését is okozza.

A munkanélküliség tehát nem fogadható el a gazdasági élet gyógymódja­ként, a műszaki fejlesztés, a haladás feltételeként, hanem sokkal inkább egy önmagát erősítő társadalmi katasztrójajelenségként. Ezt bizonyítja az is, hogy a modern társadalomban a munkanélküliség és a termékbőség együtt jelentkezik túltermelési válságként.

Ez azt is bizonyítja, hogy nem a termeléssel, hanem a fogyasztással, a vá­sárlóerő hiányával van a baj: a rendelkezésre álló munkabér tömege kevés, ezért szűkös a kereslet Ostobaság tehát, a termelés és a fogyasztás, a kereslet és a kínálat egyensúlyának helyreállítása helyett munkanélkülíséggel csök-

37

kenteni a fizetöképes keresletet Ez tragikusan beindítja a munkanélküliség és az elszegényedés spirálját.

A munkanélJ..iiliség elleni küzdelem csak akkor lehet eredményes, ha az egyéni tőkés érdek és a társadalmi összérdek helyes egyensúlya kialakul, s

egyik sem nyomhatja el a másik érdeket. A munkanélküliség a munkavállalók és a társadalom számára is súlyos

szociális probléma. A munkavállalók óriási tömegének a munkabér a megélhetési alapja.

A munkabér elvesztése létbizonytalanság9t okoz. A munkanélküli segély, a szociális támogatás és elíátás csak részben. időlegesen és átmenetileg jelent megoldást, a társadalom teherbí;ó képességétől és szociális érzékenységétől fúggöen.

A társadalom számára a munkanélküli segély, a szociális támogatás .. és ek látás ellentételezés nélküli terhet jelent. Ennek fedezete csak a népesség és a termelés jelentős megterhelésével, a köztérhek növelésével teremthető meg. Ez pedig két oldalon is veszélyezteti a kereslet és kínálat egyensúlyát.

A közterhek növekedése csökkenti a vállalkozások és a munkaadók jöve­delmét, illetve növeli veszteségét. Ez egyre inkább a termelés szűkítéséhez, megszüntetéséhez, ennek következményeként a munkanélküliség növekedé­séhez vezet.

A közterhek növekedése csökkenti a lakosság vásárlóerejét és szűkíti a ke­resletet. Ez természetesen ismét a termelés szúkítését vagy megszűntetését váltja ki. Mindez tovább fokozza a munkanélküliséget.

A munkanélküli segély, a szociális támogatás és ellátás nélkülözhetetlen, de csak átmeneti megoldás. Minél nagyobb mérvű, s minél hosszabb időn át

tartó, annál jobban növeli a munkanélküliséget, az elszegényedés és az el­nyomorodás lefelé tartó spirálját.

Tehát a munkanélküliség sem gazdasági, sem emberi. sem társadalmi, sem politikai szempontból ne:m fogDdható el! Kiszélesedésével szemben feltétlenül fel kell venni az elszánt, kemény harcot.

38

A fő- és részmunkaidőben végzett mezőgazdasági termelőtevékenység,

illetve gazdálkodás

A törpe- és kisgazdaságokban a mezőgazdasági termelés egyaránt folytatható fő- és részmunkaidőben. A részmunkaidőben folytatott termelés célja kisebb mértékben az önellátás, főként azonban a jövedelemkiegészítés. Egyiket sem célszerű azonban lebecsülni.

A rész- és főmunkaidőben végzett termelés és árutermelés minősége kö­zött nincs és nem szabad lényeges különbségnek lennie. Napjainkban ugyanis az árutermelés hatékonysága és minősége nem termelési és üzemméret és nem a munkaerő foglalkoztatási módjától, hanem a termelők szakmai felké­szültségétől, biológiai és műszaki ellátottságától, a termelők szervezettségétől (a szövetkezés, az integráció, a szaktanácsadás, a gazdasági érdekeltség stb.) függ. A részmunkaidős termelés szakmai és közgazdasági irányítása sokkal szélesebb körű szervezettséget, gondosságot igényel, mint a főmunkaidőben végzetté.

Annak ellenére, hogy az Európai Unió tagországaiban ismeretlen a nagy­üzemi termelés és rendkívül nagyarányú a részmunkaidős termelés (aránya több országban 50% fölötti), hazánkban egyes lobbycsoportok mégis a nagy­üzemi árutermelés fölényéről beszélnek. A nagyüzemi érdeket próbálják közérdekké, nemzeti érdekké felmagasztalni annak ellenére, hogy a nyugat­európai farmergazdaságok növénytermesztési hozamai kb. 50-l 00%-kal, állattenyésztési hozamai 20-30%-kal mindig magasabbak voltak, mint a szocialista nagygazdaságoké. A szocialista nagyüzemek jelentős része, közel 113-a, ismétlődően csak jelentős támogatással, hitelelengedéssel, szanálással stb. volt megmenthető.

A főmunkaidőben folytatott gazdálkodás arányának csökkenése szá­mos okra vezethető vissza. Ezek közül az egyik az Európai Unió tagálla­mainak idegenkedése a nagy és óriás gazdaságoktól. Ezek kialakulását eddig eredményesen, számos pozitív diszkriminációval sikeresen megakadályozták. Nemzeti érdekeikkel a nagy és óriás gazdaságok működését nem tartják ösz­szeegyeztethetőnek.

39

A családi gazdaságok átlagos mérete növekedett. Ennek a gazdák egy ré­sze nem tud megfelelni. Ezért a főmunkaidős gazdálkodás helyett a részmun­kaidős gazdálkodásra tért át.

Növekedett a lakosság jövedelemigénye. Ennek kielégítése számos nem mezőgazdasági foglalkozású, főleg vidéki származású és vidéken lakó polgár

jövedelemkiegészítésként részfoglalkozású mezőgazdasági termelésbe kez­dett.

A családi gazdaságok elaprózódásával is lényegesen nőhet a részmunka­idős gazdálkodásra kényszerülők száma.

Az ipar és a nem mezőgazdasági ágazatok fejlődése révén keletkező ked­vező munkaalkalmak, a kisvállalkozások állami, társadalmi támogatása

szintén kedvezően hat a részmunkaidős mezőgazdasági termelésre vállalko­zásra.

A mezőgazdasági termelés biológiai alapjának és műszaki ellátottságának

nagyarányú fejlődése nagymértékben megkönnyítette a mezőgazdasági ter­melést, megnövelte a gazdasági hatékonyságát. Ezért ma sokkal szívesebben

vállalják a részmunkaidős mezőgazdasági termelést jövedelemkiegészítő

tevékenységnek, mint régebben. Megnőtt a termőterület nélküli mezőgazdasági termelés és a komplett ter­

melési szerkezetet nem igénylő, jól specializálható mezőgazdasági termelés folytatásának lehetősége. Ez igen kedvezően hat a részmunkaidős, de jelentős mértékű mezőgazdasági árutermelésre történő berendezkedésre.

Az iskolán kívüli felnőtt oktatás megszervezésével, a rendelkezésre álló szakirodalom segítségéve!, a szaktanács igénybevételével ma sokkal köny­nyebb a megfelelő és főleg a specializált szakismeret megszerzése. Ez a

részmunkaidős termelésben is óriási segítség. A mezőgazdaság szervezettségének nagyarányú fejlődése, a beszerző- és

az értékesítő szövetkezések széles körű elterjedése, az integráció, a szakmai és

érdekvédelmi társadalmi szervezetek kialakulása is jelentősen segíti a rész­munkaidőben gazdálkodók tevékenységét és boldogulását.

Egyre több emberben ébred fel a természet szeretete, az élővilággal való kapcsolat megteremtésének igénye. Ez a jövedelemkiegészítés mellett lelki

szükségletet is kielégítő tevékenységgé teszi a részmunkaidős mezőgazdasági termelést.

A részmunkaidőben végzett önellátást vagy hobbigazdálkodást szalgá/ó

mezőgazdasági termelés az előzőekben felsorolt okok miatt meglehetősen

magas szinten is folytatható. Semmi sem indokolja tehát, hogy a részmunkaidőben folytatott mezőgaz­

dasági termelést lenézzék, lekezeljék, mellőzzék. Hazánkban is a rendkívül nagy száma, széles körű elterjedése miatt nagy jelentőségű termelés lehet,

40

mind a hazai lakosság ellátásában, mind a nagy kézimunka-igényű mezőgaz­dasági termékek exportjában. Nem szabad elfeledni az elmúlt évtizedek sike­res háztáji gazdálkodását sem.

A részmunkaidős gazdálkodás különösen jó eredményeket hozhat a nagy munkaigényű ágazatokban. A fólia alatti és a szántóföldi zöldségtermesztés­ben, a csonthéjas, a bogyós gyümölcs és a szőlőtermesztésben, a brojlercsirke és a tojástermelésben, a kisállattartásban, pl. nyúl, galamb.

A részmunkaidős mezőgazdasági tevékenység nem azonosítható mechani­kusan a törpe- és kisüzemi mérettel. Természetes azonban, hogy a törpe- és a kisparaszti gazdaságokban, vagy a termőterület nélkül szervezett gazdasá­gokban sokkal nagyobb arányban létesülnek. Az 1994-es birtokmegoszlás szerint mintegy 80 ezerre tehető azoknak a száma, akik közül feltehetően nagyon sokan részmunkaidős gazdálkodást folytatnak vagy fognak folytatni. Ezek kétharmad-háromnegyed része ugyanis l ha-nál kisebb területen ter­mel, ahol a főmunkaidős mezőgazdasági termelés csak nagyon intenzív kul­túrákkallehetséges. Kedvező közgazdasági feltételek esetén jelentőssé válhat a termőterület nélküli termelést folytató gazdáikodék száma is.

Önellátás

A mezőgazdasági önellátás. Az önellátás a saját háztartási és fogyasztási célra való termelés elsősorban a ház körüli kiskertekben, a hobbigazdaságok­ban, a törpe- és kisüzemekben lehet jelentős. Egyes termékek előállítása (pl. zöldség- és gyümölcsfélék, a sertés- és baromfihús, valamint a tojás termelé­se) különösen kedvelt és falusi háztartások általános jellemzője is. Mivel a termelők száma igen nagy, így a termékmennyiségeis igen jelentős.

A falusi átlagjövedelmek növekedése, az életszínvonal emelkedése, a köz­ellátás javulása, a polgárosodás stb. az önellátásra termelők számát és a ter­melés méretét általában csökkenti.

A munkanélküliség, a felhasználatlan családi munkaerő növekedése, a család jövedelmének csökkenése, általában növeli az önellátásra termelést, és a fölöslegek piaci értékesítését. Ügyes tájékoztatással és szervezéssel, szak­mai támogatással ezt az életszínvonal kiegyenlítésére lehet felhasználni.

A mezőgazdasági önellátás szám os előnnyel járhat. Ezek a következők: - csökkenti a háztartások kiadását; - javítja a család ellátásának színvonalát, változatosságát, szükség esetén

jövedelemkiegészítést jelent; - csökkenti a közellátással szembeni igényt, növeli a központi árualapot,

javíthatja az exportot;

41

- hasznosíthatja a kihasználatlan családi munkaerőt, értelmet ad a sza­badidő kihasználásának, egészséges eitöltésének

Az önellátásra termelést főleg a megtermelt termék beszerzési költségének megtakarítása és a fólöslegek értékesítési ára alapján célszerű értékelni. Ál­talában csak a termelésre fordított kiadásokat (állat és takarmány, vetőmag, műtrágya és növényvédő szer) számítják fel termelési költségként A felhasz­nált munkaerő munkadíjigényét, a felhasznált eszközök, valamint a termőföld jövedelemigényét nem tekintik költségnek.

Az önellátást szolgáló termelés nem profitcentrikus, éppen ezért jövede­lemszámítást nagyon ritkán végeznek Ennek ellenére biológiai és műszaki fejlesztése, társadalmi szervezettségének növelése (szakoktatás, szakmai tanácsadás, beszerző és értékesítő szövetkezés, biotermelésbe való bekap­csolása, kertbarátok körének létrehozása, kiállítások szervezése stb. nagyon is indokolt. Ezzel nemcsak hasznosabbá, hanem tartalmasabbá is tehető a vidéki élet. Mivel az önellátó termelést folytatók száma igen nagy, az érintett ház­tartások száma egymillió körül van, társadalmi jelentőségét lebecsülni, ezt a termelési módot magára hagyni nem szabad.

Árutermelés

Az áru az eladható termék vagy szolgáltatás. Piacgazdaságban áruval bizto­sítható a lakosság ellátása, a jövedelem megtermelése, az importjövedelmek realizálása.

A piacgazdaság nemcsak az áruk cseréjét, forgal11,1át teszi lehetővé, hanem a versenyét, versengését is. Az áru versenyképességét sok tényező befolyá­solja. Ezek a következők:

42

• Napjainkban a legdöntőbb tényező a minőség és az értékesítési ár. A jó, vagy kiváló minőségű áru még túltermelési válság esetén is eladható.

• A minőség mellett még nagyon fontos az áruféleségenkénti választék is. Minél nagyobb a választék, annál több áru adható el. Az áruválaszték nemcsak többféle alapanyag megtermelésével, hanem a termék feldol­gozásával is jelentős mértékben növelhető. Erre már igen jó példa a tej, ahol a több, mint kettőszázra növekvő tejtermékek száma megnövelte a fogyasztást.

• A mezőgazdasági termékek feldolgozásának rendkívüli mértékű fejlő­dése nemcsak a fogyasztást, hanem az alapanyag sokcélú felhasználha­tóságát is megnövelte. Mindez növeli a keresletet, a felvásárlást, az ér­tékesítés lehetőségét. Ugyanabból az alapanyagból, pl. olajnövények, burgonya, kukorica, sokféle termék állítható elő.

• Az áru kikészítése, csomagolása is rendkívül fontossá vált. Az áru tet­szetőssége, pl. a zöldség- és gyümölcsfélék, a hentesáru fóliás tálcás forgalmazása, a borok tájak és borféleségenkénti palackozása, az áru eltarthatóságának a növelése (pl. a mélyhűtés), az áru értékesíthetősé­gének fontos tényezőjévé vált.

• Az áru megjelenésének idényszerűsége nemcsak az eladhatóságot, ha­nem a különböző idényárakat is nagymértékben befolyásolja (pl. a hús­véti bárány, a Ramadánhoz kapcsolódó értékesítés stb.).

• A kereskedelem előnyben részesíti a nagy mennyiségű, azonos minősé­gű árut. Ennek előállítására a termelők integrálása az alkalmas eszköz.

• A piacgazdaság egyik legfontosabb tényezője az ár. Piacgazdaságban a termelőnek, a feldolgozónak és a forgalmazónak egyaránt érdeke (vagy érdekének kellene lennie), hogy a termék ára megfeleljen a fizetőképes keresletnek. Állandóan felül kell vizsgálni a termelésszervezést és a költségcsökkentés lehetőségeit. A fogyasztó mindig fogyasztani akar, s a termelési költség és értékesítési ár csökkentésével ezt elő kell segíteni. A fogyasztó igényének, s az értékesítés lehetőségének állandó változása a

termelői magatartás módosítását teszi szükségessé. Tudomásul kell venni, hogy az alapanyag-termelés a piacgazdasági folyamatnak csak egyik fő része. Egyenrangú piaci tevékenység a feldolgozás, a kikészítés, a csomagolás, a forgalmazás és az értékesítés. A mezőgazdasági alapanyag a termék értéke­sítési árának legjobb esetben csak a fele, esetleg harmada, negyede. E tények alapján módosítani kell a mezőgazdasági termelés szervezettségét. A mező­gazdasági termelésnek a feldolgozásnak, a csomagolásnak, az értékesítésnek és a forgalmazásnak egyaránt szerves részének kell lennie. Ehhez azonban az szükséges, hogy a mezőgazdasági tevékenység elvileg is és gyakorlatilag is a fogyasztónál fejeződjön be. Megszűnt a mezőgazdasági alapanyag-termelés elsődlegessége. Sőt erősen megnövekedett annak kiszolgáltatottsága, sőt a kizsákmányolása is. Ezért esetenként szükség van a társadalom támogatására. Erre azért is rászolgált az agrárium, mert a társadalom legalapvetőbb létfontosságú szükségletének kielégítésére termel. Többféle ipari termék és szolgáltatás nélkül életben lehet maradni, de élelmiszerek nélkül ez lehetetlen.

Termékpályás szövetkezés A mezőgazdasági szövetkezés alulról való kiépítéséről mintegy 50-100 évvel lekéstek a magyar gazdák. Ezt az agrárpolitika kialakítóinak, a földművelés­ügyi kormányzatnak és a gazdatársadalomnak tudomásul kell vennie.

43

A múlt század végén és e század első harmadában nagyszerű kezdeménye­zések, s egyidejűleg figyelemre méltó eredmények születtek, mint pl. a Han­gya (a fogyasztási) szövetkezetek. Ezek 1950 után megsemmisültek. Az 1990 után megindult rendszerváltás, a koncepciótlan, gazdaellenesen végrehajtott mezőgazdasági kárpótlás és privatizáció a szövetkezés területén sehová sem vezetett, csak tanácstalanságot és reményvesztést okozott.

Majd egy évtizedes céltalanság után most vált halaszthatatlanná a termék­pályás szövetkezés gyors kiépítése. Minimális követelmény a szövetkezés megingathatatlan alapjainak lerakása, s ezeknek az Európai Unióhoz csatla­kozásig való befejezése. Ez óriási kormányzati, gazdatársadalmi erőfeszítést és országos szimpátiát és támogatást igényel.

A kárpótlást az ésszerű gazdálkodást lehetetlenné vagy súlyosan megnehe­zítő hibákkal hajtották végre. A kárpótlási fóldek kijelölését, kiadását az ellenérdekelt nagyüzemi vezetőkre bízták. A fóldek kiadása elhúzódott, fó­löslegesen sok parcella kialakulásával elaprózódott. A kárpótlási jegyek érté­kük töredékén (a névérték egyharmadán, egynegyedén, egyötödén), kialakuló forgalmával, bárki által megvásárolhatóságával kaotikus földtulajdon-viszo­nyokat teremtettek. A termeléshez feltétlenül szükséges termelőeszközök (állatok, gépek, épületek, építmények, vetőmag stb.) biztosításáról "megfe­ledkeztek". Ma az új tulajdonosok foldjeiknek mintegy 70%-át bérbe kény­szerülnek adni.

Az élelmiszer-ipari létesítmények túlnyomó részét külföldi cégeknek vagy kalandortőkének, mélyen a valóságos értékük alatt adták el, a me­zőgazdasági termelők teljes mellőzésével. Ennek következményeként ma már felfedezhető a hazai termelés szűkítése, vagy a szűkítés szándéka.

A kárpótlást és a privatizáció! e/szabotáló társadalmi réteg ezért felelős és e súlyos hibát a kis- és családi gazdaságok szövetkezésének anyagi támogatá­sával köteles jóvátenni.

A hazánkban kialakult óriási multinacionális kereskedelmi hálózat kiváló minőségű, nagy mennyiségű, egységes, jobbára feldolgozott, s korszerűen csomagolt árut kíván a mezőgazdaságtól. Ezt az igényt csak a termelők integ­rálásával, szaktanácsadással, az élelmiszeriparnak a mezőgazdasági termelés fejlesztésében való érdekeltségével, megfelelő állami támogatással, lényegé­ben a kistermelők túlnyomó részének szövetkezésévellehet kielégíteni.

A hazai gazdasági helyzet és az Európai Unió tagországainak tapasztala­tai egyaránt a kis- és családi gazdaságok széles köríí szövetkezését indokol­ják. Az önkéntes szövetkezéseket ma joggal tekinthetjük a magyar mezőgaz­daság életkérdésének

A szövetkezések széles köríí kiépítését jelentős állami segítséggel, irányí­tással és támogatással haladéktalanul meg kell kezdeni.

44

Elsődleges szövetkezetek. Első lépésként a mezőgazdasági termelés köz­vetlen támogatására a helyi, az ún. elsődleges szövetkezéseket kell létrehozni. Az értékesítés megszervezésével és az ezt szolgáló termeléstámogatással (vetőmag, műtrágya, növényvédő szer, gépimunka-szolgáltatás, szaktanács­adás stb.) a termelést viszonylag könnyű integrálni. Az elsődleges szövetkezések feladata az áruk felvásárlása, átmeneti raktá­rozása, a termék elsődleges feldolgozása (osztályozása) és forgalmazása. Az elsődleges szövetkezéssel egy időben, attól függetlenül vagy ahhoz társul­va célszerű a gépkörök létrehozása vagy a szövetkezések által szervezett gépi­munka-szolgáltatás. A törpe- és kisgazdaságok szinte tragikusnak mondható vonóerő-ellátását meg kell oldani, illetve az ellátatlanságát meg kell szüntetni. Másodlagos szövetkezések. Sürgős feladat ezek létrehozása is. Feladatuk a regionális értékesítés megszervezése, az árverési csamokok létrehozása, s üzemeltetése, nagyobb élelmiszer-ipari feldolgozó üzemek megszervezése, raktározó cégekkel, hűtőházakkal való együttműködés vagy azok létrehozása. A magyar mezőgazdaság szövetkezésének több évtizedes vagy akár évszá­zados lemaradása valószínűleg csak hazai sajátos megoldások alkalmazásával pótolható a rendelkezésünkre álló néhány év alatt. Megfontolandó tehát a többfunkciós szövetkezés. Nincs elég idő a szövetkezési hajlandóság, ta­pasztalat, igény lassú kialakítására. Túl nagy lemaradást, túlságosan rövid idő alatt kell behozni.

Távlatilag az élelmiszeripar jelentős részének "átvétele" is a magyar szö­vetkezések feladata lesz. Ez azonban igen nagy tőkét, piaci tapasztalatot és jól működő elsődleges és másodiagos szövetkezéseket igényel. Atmenetileg a másodlagos, illetve regionális szövetkezéseket kell erősíteni, a privatizált élelmiszeriparral való tárgyalásra, a hatékony érdekvédelemre. Az Európai Közösség tagállamaiban már 1983-ban l O millió volt a szö­vetkezeti tagok száma. Ezek működése a következőkkel jellemezhető: - a mezőgazdasági termékek 60%-át a szövetkezéseken keresztül értéke­sítették,

a termelőeszközök 50%-át a szövetkezéseken keresztül szerezték be, egy-egy gazda akár 4-5 szövetkezés tagja. Franciaországban a gabona 80%-át, Kanadában 76%-át, Olaszországban 60%-át, az USA-ban 38%-át szövetkezéseken keresztül értékesítették. Hollandiában a gyümölcs- és zöldség, valamint a feldolgozott termékeik 83%-át, az összes mezőgazdasági termékmennyiség 55%-át szövetkezéseken keresztül értékesítették Az Európai Unió tagállamaiban 1995-ben a mezőgazdasági termékek érté­kesítésében és a beszerzésben a szövetkezések piaci részesedése az összes értékesítés %-ában az J. táblázat szerint alakult.

45

l. táblázat. A szövetkezések piaci részesedése a mezőgazdasági termékek értékesítésében

az Európai Unió tagállamaiban, !995-ben

A szövetkezések piaci részesedése a

Ország tej hús gabona gyümölcs és A beszerzés zőldség %-a

értékesítéséből az összes értékesítés %-ában

Egyesült Királyság 98 20 20 35-40 20--25

Dánia 93 66-93 - 20--25 59---{)4

Ausztria 90 50 60 - -

Hollandia 82 35 - 79-96 40--50

Németország 55-60 30 - 60 50---{)0

Belgium 50 20--30 87 70--90 -

Franciaország 49 27-88 75 35-40 50---{)0

Olaszország 38 10--15 15 41 15

A szövetkezések széles körű elterjedését Nyugat-Európában, de Ameriká­

ban is a klasszikus szövetkezési alapelveket követő hatékony érdekvédelem

alapozta meg. A kezdeti lépésekre vállalkozó magyar érdekvédelemnek ettől

nem szabad eltérni. Újabban nagy propagandát kap a globalizációs elveket érvényesíteni kívá­

nó szövetkezés, amelyet nagy haladásnak tüntetnek fel. Ezek a nagy, nemze­

tek fOlötti "szövetkezések", a pénztőke, s a jogi személyek szövetkezésekbe

való olyan behatolását jelentik, amely a paraszti érdekvédelem és ellenőrzés

átadását jelenti a nemzetközi tőkének. Ezekben a jövedelemből való részese­

dés már kizárólag a pénztőke alapján elért eredményekre alapozódik. Célszerű tehát a szövetkezési elv megszüntetésére irányuló elméleteket, ja­

vaslatokat elutasítani, hiszen ezek cs írájában fojtanák meg a magyar gazdák

szövetkezésére irányuló szándékát, s a nyereség földrajzilag alig megtalál­

ható helyre, helyekre vándoro/na.

46

V állalati és társadalmi hatékonyság, munka- és tőkejövedelem

A hatékonyság. Az emberiség számára a hatékonyság egyformán fontos a szűkös természeti és anyagi erőforrások felhasználása, valamint a termelés jövedelmezősége és a jövő generáció számára való megőrzés szempontjábóL A természet erőforrása ugyanis a jelenlegi, de a jövő generáCiók tulajdona is. A hatékonyság naturális és gazdasági lehet.

A naturális hatékonyság az anyagi ráfordításoknak és a munkának a ho­zamhoz, a szolgáltatások mennyiségéhez való viszonyát fejezi ki. A ráfordí­tások, a hozamok, a szolgáltatás mennyisége egyaránt mérhető naturális méctékegységben és pénzértékben. A naturális hatékonyság csak a különböző ráfordítások alapján mérhető, mint pl. a munka termelékenysége, a fajlagos anyag- és energiaszükséglet, esetleg az egységnyi erőforrásból nyerhető ter­mék vagy árukihozatal mennyisége.

Mivel a ráfordítások egyetlen közös nevezője a pénz, ezért a hozam, a szolgáltatás stb. előállításához szükséges pénz mennyiségét, az önköltséget tekintik a legfontosabb hatékonysági mutatónak. Az önköltség egyidejűleg gazdaságossági mutató is, mivel a jövedelem egyik legfontosabb meghatáro­zó tényezője.

A gazdasági hatékonyság, illetve jövedelmezőség a ráfordítások pénzértéké­nek, a költségnek és a hozam vagy szolgáltatás pénzértékének a különbsége.

Naturális gazdasági rendben és az önellátásban a naturális hatékonyság a legfontosabb. Piacgazdaságban, az árutermelésben viszont a gazdasági haté­konyság vált a legfontosabb követelménnyé. A naturális hatékonyság azért és csak olyan méctékben fontos, amennyiben befolyásolja vagy meghatározza a jövedelmet és a jövedelmezőséget.

A jövedelem. Lényegében a gazdasági hatékonyság egyéni, vagy társa­dalmi szempontból fontos kifejezője. A jövedelem a termék egységnyi meny­nyisége értékesítési árának és önköltségének a különbsége. Ú gy is kifejezhe­tő, mint az árbevétel vagy a termelési érték és a termelés költségének különb­sége. Piacgazdaságban a jövedelem a termelés előfeltétele. Árutermelés jöve­delem nélkül nem folytatható tartósan, és nem fejleszthető.

47

Tartalma szerint több jövedelemkategória alkalmazható. Ezek különböző érdekeltségek kifejezésére, s különböző termelésszervezési következtetések levonására alkalmasak. V állalati szinten legáltalánosabban használt kategória a nyereség (tőkés profit) és a bruttó jövedelem (munkadíj és nyereség együt­tes összege), nemzetgazdasági szinten a nemzeti jövedelem: GDP, GNP, a hozzáadott érték.

A hatékonyság és a jövedelmezőség alapján különíthető el és határozható meg a termelés és a gazdálkodás fogalma is.

A termelés. A mezőgazdaságban a mezőgazdasági eredetű javak és szol­gáltatások előállítását jelenti. Célja a termőföld, a munkaerő és a termelőesz­közök legnagyobb naturális hatékonysággal való felhasználása. A termelés hatékonysága az előállított javak mennyiségével, minőségével, illetőleg ezek előállításához felhasznált és lekötött termelőeszközök mennyiségéhez viszo­nyított arányával mérhető.

Az önköltség. A mezőgazdasági termelés pénzben kifejezett naturális ha­tékonyságának legátfogóbb mutatója. (Sokan és tévesen jövedelmezőségi mutatóként kezelik.) E tévedés oka, hogy az értékesítési ár és az önköltség különbsége csak az egységnyi terméken elérhető jövedelmet mutatja, és fi­gyelmen kívül hagyja az elöállított, illetve értékesített termék összmennyi­ségét. A mezőgazdasági termelés pedig sohasem egy termékegység előállítá­sára törekszik. Piacgazdaságban nem szabad elfelejteni azt a közmondást, hogy az igazi nagy eredmény "kicsi haszon nagy forgalom" mellett érhető el. Ezt szemlélteti a következő képlet:

ahol: J = összjövedelem, P = az értékesítési ár, Ö = önköltség,

J=(P- Ö)· Q,

Q = az előállított termék mennyisége. Az önköltség nagyon fontos gazdasági hatékonysági mutató, de az előál­

lított termék mennyiségének és minőségének figyelmen kívül hagyása nem indokolt.

A gazdálkodás. A piacgazdálkodási rendszer legfontosabb követelménye, amely szerint nemcsak hatékonyan, de jövedelmezően is kell termelni.

A termelésben felhasznált, illetve igénybe vett és a gazdasági eredményt, a jövedelmet kialakító erőforrások négy csoportba sorolhatók. Ezek: a termőte­rület, a különböző anyagok és felszerelések (gépek, eszközök) az épületek, építmények és az emberi munka. E csoportok felhasználásának más és más a

48

vállalati és a nemzetgazdasági szempontok szerinti jelentősége, a vállalati és a nemzeti jövedelemre, a kívánatos gazdaság-, illetve üzemtípus megválasz­tására és annak méretére gyakorolt hatása.

A termőterület. Hatékony és takarékos felhasználása elsősorban a nagy népsűrűségű, élelmiszer- és mezőgazdasági termékek hiányával küszködő országokban nagyon fontos.

A nagy termőterülettel rendelkező, kis népsűrűségű, gyenge minőségű ter­mőtalajú, kedvezőtlen infrastruktúrájú országokban, régiókban, tájakon a nagyobb méretű és kisebb munkaigényű, jól gépesíthető termelési struktúrájú gazdaságok kialakítása indokolt.

Nagy népsűrűségű, mezőgazdasági munkaerővel jól ellátott, jó minőségű termőterülettel rendelkező országokban, régiókban, tájakon magasabb szak­mai kultúrájú és kedvező infrastruktúrájú helyeken kisebb méretű gazdaságok kialakítása és munkaigényes termelési szerkezet alkalmazása indokolt.

Az egyéb erőforrások. Az anyagok, gépek, épületek hatékony felhaszná­lása és takarékos létesítése minden országban, régióban és tájon kívánatos. Két lényeges tényező azonban nem hagyható figyelmen kívül:

- az egyik szempont, hogy a szegényebb országokban, régiókban, tájakon és gazdaságokban a drága termelőeszközök egy része a bőségesen ren­delkezésre álló munkaerővel is helyettesíthető; a megélhetés biztosítása sokkal erősebb követelmény, mint a nagy hatékonyságú termelés, jöve­delmezőség;

- a másik szempont az, hogy a nagy hatékonyságú, jövedelmezőségű ter­melés egyre több olyan ráfordítást indokolt, amelyek különösen hosszú távon veszélyeztetik az ember egészségét, szennyezik a környezetet, rombolják a természetet. Az élet, s főleg az egészséges élet hosszú tá­von sokkal fontosabb, mint a pillanatnyi nagy jövedelem és jólét.

A közterhek differenciált megítélése. A közterhek nem befolyásolják a naturális termelés hatékonyságát, de jelentősen módosítják a vállalati jöve­delmet és a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulást.

Az adók és illetékek, egyéb elvonások, a kamatok és a hiteltörlesztés stb. vállalati szinten kiadások és csökkentik a vállalati eredményt, illetve a válla­lati szinten felhasználható jövedelmet. Nemzetgazdasági szempontból azon­ban a nemzeti jövedelmet növelő hozzájárulások tételei.

A vállalatok számára nyújtott kedvezmények, támogatások, ingyenes jut­tatások viszont növelik a vállalati eredményt, s mivel közpénzek a forrásai, ezért csökkentik a nemzeti jövedelmet, illetve a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulást.

Gyakran előfordul, hogy a közterhek fajlagos ( termékegységre jutó) nagy­sága a kis- és családi gazdaságokban nagyobb, mint a nagybirtokokon. Ennek

49

oka, hogy a kis- és családi gazdaságok érdekvédelmi szervezettsége vagy hiányzik, vagy ha van, gyenge hatékonyságú.

A gazdaságok vállalati jövedelmük jellege alapján általában két csoportba oszthatók:

a családi gazdaságokra, amelyek munkajövedelernre törekszenek, - a nagybirtokokra, amelyek kizárólag a tőkés profitban érdekeltek, s

nyereségre törekszenek. A munkajövedelemben érdekelt gazdaságok. Jövedelmük fő forrása a

családi munkaerő. A bérmunkások igénybevétele kismértékű, és általában csak idény jellegű. A családi munkáért általában bér nem jár. Ezért csak mun­kadíjigény számolható fel, amely legalább a hasonló munkát végző bérmun­kás munkabérével legyen azonos és elvileg nem lehet kisebb az országos minimálbémél.

A munkajövedelemben érdekelt kis- és családi gazdaságok egyik jő törek­vése a családi munkaerő minél nagyobb mérvü foglalkoztatása, hasznosítása. Másik a családi munkaerő munkadij-igényének minél magasabb szinten való kielégítése, készpénzben vagy pénzben és saját termékek elfogyasztásával vegyesen. A családi munkaerő foglalkoztatását általában még a munkadíj­igény kedvezőtlen kielégítése esetén sem csökkentik, mert a munka mennyi­sége fontosabb számukra, mint a munkadíjigény kielégíthetőségének színvo­nala. Az alkalmazott bérmunkás munkabérét természetesen a családi gazda­ságban is ki kell fizetni és azt a tényleges költséggel kell elszámolni.

A kis- és családi gazdaságok kisebb-nagyobb tőkét is befektetnek a gaz­dálkodásba. Saját termőterületeik után jövedelemként joggal elvárják az átlagos haszonbért, saját vagyonuk és forgótőkéjük után legalább a betéti kamatnak megfelelő összeget.

A kis- és családi gazdaság vállalkozás is. Minden vállalkozót megillet vállalkozói többlet munkájáért a vállalkozói jövedelem. Minden vállalkozó­nak saját magának kell viselnie a vállalkozása kockázatát. Ezért indokolt a kockázati jövedelem felszámítása is.

A mezőgazdának a többi vállalkozótól eltérően nemcsak közgazdasági koc­kázatot (értékesítési lehetőségek jelentős változása, értékesítési és beszerzési árak jelentős módosulása, közterhek, vámok emelkedése), hanem esetenként jelentős természeti kockázatot (aszály, belvíz, árvíz, fagyok, járványok) is vál­lalnia kell. A mezőgazdasági kockázatok általában a biztosíták térítésénél jóval nagyobb összegűek és jelentős veszteségek. A természeti kockázatok jelentős része pl. nem védhető ki és számottevően nem csökkenthető.

A kis- és családi gazdaságok jövedelmének túlnyomó része tehát legjobb esetben is munkajövedelem, bruttó jövedelem, amely a kielégíthető munka­díjigényből, a viszonylag szerény összegű tőke jövedelméből (nyereségéből),

50

a vállalkozói és a kockázatijövedelem-igény kielégítéséből tevődik össze. A gyakorlat azonban nagyon sokszor az, hogy még az átlagos munka utáni jövedelem szintjét sem éri el a kis- és családi gazdaságok jövedelme. A szo­ciális piacgazdasági rendszerben élő államok- elsősorban az Európai Unió tagországai- jelentős jövedelemtámogatásban részesítik kisgazdaságaikat

A különböző nagyságú és típusú mezőgazdasági üzemek (gazdaságok) összehasonlító gazdasági értékelésének egyetlen elfogadható módja a nem­zeti jövedelemhez való hozzájárulás összegének összemérése.

Minden ország, minden nemzet a nemzeti jövedelméből él. Gazdasági rendszertől függetlenül csak a nemzeti jövedelmének megfelelő összeget költheti polgárai életszínvonalának növelésére, gazdasága fejlesztésére és egyéb közösségi és nemzeti célokra.

A nemzeti jövedelemhez való hozzájárulás. Legfontosabb tétele a bruttó jövedelem. A kis- és családi gazdaságokban ez a saját munka elszámolt mun­kadíjából, az idegen munkásoknak kifizetett munkabérből és a gazdálkodás nyereségéből vagy veszteségéből tevődik össze. A profitorientált tőkés gazda­ságokban a nyereséget vagy veszteséget és a bérmunkások munkabérét jelenti.

A nemzeti jövedelemhez való hozzájárulásban fontos a bruttó jövedelem nagyságának és összetételének alakulása. A gabonafél ék hektáronkénti bruttó jövedelmét még a volt szocialista nagyüzemek 1986. évi eredményei alapján is számos egyéb növény többszörösen meghaladja. Búzával elérhető hektá­ronkénti bruttó jövedelemnek:

- 8-szorosát adja a cukorrépa, - 15-szörösét a burgonya, - 22-szeresét a paradicsom, - 25-szörösét a borszőlő, - 33-szorosát az alma, - 12-szeresét a tejtermelés, - 6-szorosát a vágósertés-előállítása. A bruttó jövedelem összegén belül a munkabér aránya a következőképpen

növekszik: a búzatermelésben ll %-os az aránya, a burgonyatermesztésben, az alma- és a borszőlótermesztésben, valamint a tejtermelésben 40% fölé, a para­dicsomtermesztésben 75%, zöldpaprika-termesztésben 1800/o fölé emelkedik.

A kisgazdaságokban elérhető fajlagos bruttó jövedelem azonban lényege­sen meghaladta a szocialista nagyüzemekét

A bruttó jövedelem múltbéli alakulása is arra figyelmeztet, hogy a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulás, a mezőgazdasági lakosság széles rétegének létbiztonsága, életszínvonala, foglalkoztatása, a mezőgazdaság stabilitása szempontjából szinte létfontosságú, hogy a mezőgazdasági termelés struktúrája és a birtokmegoszlás (vállalati struktúra) egymással összhangban legyen.

51

Egyes országok nemzeti jövedelmében csak akkor lehet a tőkés profit ará­nya magas, ha módjában van más országokat tökéjével kizsákmányolni. Ez ma a modern gyarmatosítás leghatékonyabb módja és sokkal olcsóbb, mint a katonai erővel való gyarmatosítás. Éppen ezért a külföldi tőke nagyarányú beáramlása idején célszerű lenne ezeknek a nemzeti jövedelemhez való hoz­zájárulását teljes összegben és a külföldre kivitt vagy kivihető jövedelem levonásával is kimunkáltatni.

A nemzeti jövedelemhez való hozzájárulást a bruttó jövedelmen kívül je­lentősen növelik a helyi és az országos adók, illetékek, közterhekhez való egyéb hozzájárulások (az egészségügyi, az oktatási, a kulturális és sportcé­lokra stb. való befizetések), a hitelek kamata, a hiteltörlesztések és az egyéb elvonások. Jelentősen csökkenthetik a kapott kedvezmények, vissza nem térítendő állami támogatások.

Egy ország vállalati, illetve birtok- és termelési struktúráját a nemzeti jö­vedelemhez való hozzájárulás alapos vizsgálata nélkül.sem kialakítani, sem módosítani, sem továbbfejleszteni nem célszerű.

A hozzáadott érték. A gazda, illetve a termelő által felhasználható jöve­delem összegét mutatja. Ezt az összeget a saját személyes céljaira vagy a termelés korszerűsítésére, bővítésére fordíthatja; esetleg ezekre együttesen, a termelés folyamatos fenntartása mellett.

A hozzáadott érték a tőkés gazdaságokban a profit és az amortizáció, a családi gazdaságokban a bruttó jövedelem és az amortizáció együttes össze­gével egyenlő. Jól felszerelt, nagy állóeszköztőkével rendelkező gazdaságok­ban a nagy amortizációs összeg jelentősen megnöveli a hozzáadott érték összegét, s ez igen kedvező fejlesztési lehetőséget nyújt. Ez általában a nagy­birtokok előnye, amit az agrárpolitikának figyelembe kell venni és kiegyen­lítésére kell törekednie. A kisbirtokosok ennek a hátránynak a leküzdésére esetenként - személyes célra fordítható jövedelmük terhére - nagy áldozatok vállalására is hajlandók.

A bruttó hazai termék (GDP). A nemzeti jövedelmet gyakran ennek az összegével fejezik ki. A GDP az ország területén létrehozott végső felhasz­nálásra kerülő termékek és szolgáltatások értékével azonos fúggetlenül attól, hogy fogyasztásra, beruházásra fordítják-e, és hogy az országon belül vagy az országon kívül használják-e fel.

Nyilvánvaló tehát, hogy a hazai jólét növelése, s hazai gazdasági élet fej­lesztése céljából nem elég a nemzeti jövedelmet, vagy a GDP-t növe/ni, ha­nem azt vagy annak jelentős részét itthon kell felhasználni a hazai nagy jöve­delemkülönbségek csökkentésére. Ezt kívánja a társadalmi béke és a társa­dalmi stabilitás is.

52

A bruttó nemzeti termék (GNP). Nagy szükség van a kimutatására, mert ez az ország állampolgárai által - belföldön és külföldön- megtermelt, végső felhasználásra rendelkezésre álló termékek és szolgáltatások értékét mutatja.

Pénzmozgással nem járó közösségi munka értéke (GPI). Adott idő­szakban nagy szükség lehet e valódi fejlődést kimutató index ismeretére is, mert nagyon jelentős lehet a pénzmozgással nem járó közösségi munka érté­ke és a nemzeti jövedelem társadalmon belüli megoszlása is.

Nagyon fontos a vállalati jövedelem, de ennél is fontosabb a nemzeti jöve­delem alakulása. Ennek ellenére a jövedelem nem válhat a termelés céljává, hanem csupán a célok elérésének eszköze, s ma már sok esetben a feltétele is.

A tőkés vállalatok jövedelme a profit. A tőkés a munkabért nemkívána­tos, folyamatosan csökkentendő kiadásnak, s nem a megélhetés alapjának tekinti. A profitot a vagyongyűjtés, a meggazdagodás eszközévé degradálja. A tőkés a kapitalista gazdasági rendben a jövedelem, a munka, s a tőke kö­zötti aránytalanságot szinte alapeivé tette. Nemcsak az igénybe vett termelő­eszközök elhasznált értékének és a termelésfejlesztés igényének megfelelő összeget, s nem is a tőke megszerzésének költségét igényli, hanem ezektől elszakadva, minélnagyobb részesedést kényszerít ki. Ez a kapitalista rendszer legnagyobb hibája és megreformálására előbb-utóbb rákényszerül a társada­lom.

Az emberi munka csodálatos tulajdonsága, hogy nemcsak önmaga eltartá­sára, újratermelésére képes, hanem megteremti a fejlődéshez, az életszínvonal növeléséhez szükséges javakat is. Tehát nem a jövedelemtermeléssel, hanem - esetenként- annak elosztásával, felhasználásával van a baj.

A jövedelem jellegeszerint megkülönböztethetők: - költségminimumra törekvő gazdaságok, -jövedelemre orientált gazdaságok, amelyek

- munkajövedelemre törekvő gazdaságok, - tőkés profitra törekvő gazdaságok lehetnek.

Az önellátásra szervezett termelés vagy gazdaság elsősorban a termelési költségek minimalizálására törekszik. Tény, hogy minden költségmegtakarí­tás jövedelemnövelő tétel.

A munkajövedelem. A kis árutermelő és családi gazdaságok számára ez a legfontosabb. A munkajövedelem vagy a felhasznált munka mennyiségé­nek növelésével, vagy a munka kedvezőbb értékesülésével, vagy mindkettő­vel egyszerre növelhető. Ezért a legintenzívebb és legmunkaigényesebb gaz­dálkodást a kisüzemek és a családi gazdaságok valósítják meg. A nyugat­európai családi gazdaságok terméshozamai 50-l 00%-kal, az állattenyésztés hozamai 20-30%-kal voltak magasabbak- s ma is lényegesen magasabbak­mint a közép- és kelet-európai volt szocialista nagyüzemeké.

53

A mezőgazdasági export, import gazdaságossága

Mezőgazdasági termelésünk általában - ezen belül egy-egy árutermelő ága­zat különösen - exportorientált. Ezért célszerű az exportra termelés gazdasá­gos ökonómiai feltételeinek és mérési módszereinek részletes tanulmányo­zása.

Exportgazdaságosság és nyereségigény

Minden termelés erőforrások - nevezetesen termőterület, álló- és forgóesz­közök - igénybevételével folyik. Ezek az erőforrások korlátozott mennyiség­ben állnak rendelkezésre. Gyarapításuk csak a nemzeti, illetve a vállalati jövedelem egy részének az igénybevételével vagy hitel felvételével oldható meg. Ha tehát meglévő erőforrásainkkal többet kívánunk termelni (bővített újratermelést óhajtunk folytatni), a termelésbe fektetett fejlesztési alapunkat vissza kívánjuk kapni, hiteleink kamatát és az esedékes törlesztéseket meg akarjuk fizetni, akkor erőforrásainkat jövedelmezően kell fe/használnunk. Ez a jövedelem nem lehet kisebb, mint a hitel kamata és bankköltsége, az esedé­kes törlesztés nagysága vagy a befektetett összeggel más árutermelő ágaza­tokban elérhető (úgynevezett alternatív) jövedelem nagysága.

Ha a hazai fogyasztó számára való árutermeléssei az előzőkben említett jövedelmet nem sikerül elérni, akkor vállalati, illetve nemzeti jövedelmünk egy részét feláldoztuk a hazai fogyasztó számára. Ezzel a termeléssei növel­tük ugyan a hazai fogyasztási alapot és a belső fogyasztást, de a nem fedezett jövedelemigénnyel csökkentettük nemzeti jövedelmünket Különösen érvé­nyes ez a hitelből kifejlesztett és annak igénybevételével folytatott termelés­re. A nem kielégítően jövedelmező, vagy veszteséges árutermelés tehát belföl­di fogyasztás es etén a nemzeti jövedelem egy részének feláldozását, külföldi értékesítés esetén pedig nemcsak az áru termék, hanem a nemzeti jövedelem egy részének az exportját is jelenti, s ha ez nagymérvű, akkor elszegényedés­hez vezet.

54

Minden mezőgazdasági termék előállításának nélkülözhetetlen feltétele és alapja a termőterület. Ennek révén a termőterület tehát a jövedelemképzésnek is alapja, és ezért ez a jövedelemigény felszámítása nélkül egyetlen termelési ágnak sem engedhető át, különösen nem az exportra termelés számára. A termőterület gyarapodása, más termelés alóli felszabadulása a jövedelmező árutermelés kiterjesztését, csökkenése a szűkülését okozza.

Az állóeszközök egy meghatározott termelési ág számára való lekötése, be­szerzése, létesítése azt jelenti, hogy lemondunk azok más ágazatokban való felhasználásáról vagy az értékük után járó betéti kamatróL Lekötés ük tehát a hitelkamat és bankköltség vállalását jelenti. Az állóeszközök lekötése, igény­bevétele ilyen mértékű jövedelemigény támasztása nélkül tehát nem lenne célszerü és indokolt. A forgóeszközökkel hasonló a helyzet. A forgóeszkö­zöknél a hitel kamata, az állóeszközöknél a tartósan lekötött betétek betéti kamata a magasabb.

Az elmondottak alapján tehát nyilvánvaló, hogy erőforrásainkat exportra termelés jövedelemigény támasztása nélkül ésszerűtlen lekötni, igénybe ven­ni, felhasználni. Ezt például a hazai importban szereplő termékeknél a külföl­di termelő sem teszi meg. A jövedelemigény elismerésekor nem szabad meg­feledkeznünk arról sem, hogy az iparban az eszköztekötési járulék és a nyere­ségigény felszámítása elismert és a vállalati kalkulációkban alkalmazott eljá­rás. Az exporttermékek értékesítésekor a nyereségnek legalább a lekötött erőforrások nyereségigényével kell egyenlőnek lennie.

A nyereség, az ár- és elszámolási rendszer

Az átengedett nyereség. Az árutermelésben a saját termelésből származó ráfordításainkat szükített önköltségerr számoljuk el termelési költségként akkor is, ha azoknak kialakult belföldi forgalmi áruk van. A szűkített önkölt­ség és a belföldi forgalmi ár közölti különbség ebben az esetben a felhasználó árutermelő ágazat számára átengedert nyereségnek felel meg. Az exportké­pes, tehát eladható termék - mint ráfordítás - világpiaci áron lenne értékesít­hető. A termelésben felhasznált exportképes termék világpiaci és belforgalmi ára közölti különbség tehát ugyancsak átengedett nyereségnek tekinthető.

Az exportra termelés jövedelmének legalább akkorának vagy nagyobbnak kell lennie, mint a lekötött erőforrások nyereségigénye és a ráfordítások kö­zött szereplő, bel- és külfóldi értékesítésben piacképes termékekben átenge­dett nyereség. Ez az összefüggés a következő képlettel fejezhető ki:

55

ahol: Nexp = az exportra való árutermelés nyeresége, Ft, ENI =a termeléshez lekötött erőforrások nyereségigénye, Ft, NN =a bel- és külfóldi értékesítésben is piacképes termékek felhasznált

mennyiségében átengedett nyereség, Ft. Az ettől az összefüggéstől való eltérés a jogos és méltányos nyereség­

igényről való részleges vagy teljes lemondást jelenti, amely logikailag nehe­zen indokolható.

Az exportra való importigényes termelés nyereségének megállapítása

A nyereség meghatározásának egyik legfontosabb feltétele, hogy reálisan kell megállapítani a valuta áifolyamát. A mezőgazdaság által megszerzett valutát ugyanannyira kell értékelni, mint a más népgazdasági ágazatok által megszerzettel. A valutaárfolyam tehát reálisan a népgazdasági szinten kiala­kuló átlagos valuta- (dollár) kitermelés alapján értékelendő.

Az ágazat számára szükséges iruportot a valutában ténylegesen ki fizetendő áron célszerű elszámolni. A tiszta valutabevétel, amely az exportált áruter­mék valuta-árbevételének és az ágazat számára szükséges - ugyancsak valu­tában kiegyenlítendő - importnak a különbözete, a jövedelem reálisabb ki­mutatását eredményezi. A külfóldi értékesítés és a feldolgozás valutában jelentkező költségét ugyancsak valutában célszerű elszámolni.

Az elmondottak alapján az exportált termék nyeresége a következő módon állapítható meg:

ahol:

56

Nexp = az exporttermék nyeresége, X = az exporttermék mennyisége, P d =az exporttermék egységára dollárban, ~ = az ágazat számára szükséges import mennyisége, P;d = az importtermék egységára dollárban, Péd =az értékesítés, feldolgozás dollárbanjelentkező költsége, Ftld = a dollár árfolyama, K; = az exporttermék termelési költsége a termeléshez szükséges Ifi­

porttermék költsége nélkül,

Ké = az értékesítő kereskedelem, a feldolgozóipar forintban jelentkező értékesítési, feldolgozási költsége,

EéN; =az értékesítésben, feldolgozásban lekötött erőforrások nyereségigé­nye.

A hazai termelésnek importtal való kiváltására akkor célszerű vállalkozni, ha egyrészt a hazai termelés feladása révén felszabaduló erőforrásokkal mód van jövedelmező exportra termelésre vállalkozni, másrészt ha a hazai terme­lés veszteséges az alacsony hozamok, a magas költségek és a nagy befekte­tésigény miatt. Különösen indokolt lehet az előzőekben ismertetett két feltétel egybeesése esetén. Ekkor az import-export vállalása jelentősen növelheti a nemzeti jövedelmet, de együtt kell járnia a vállalati jövedelem növekedésével is, a következő összefüggések szerint:

ahol: Nexp =a feladott termelés erőforrásaival folytatott exportra termelés nyere-

sége dollárban, x; = a hazai termelés feladása miatt importálandó termék mennyisége, P;d = az import termék egységára dollárban, Ft! d = a dollár árfolyama, K = az importtal kiváltott hazai termelési költség, E Nl = az importtal kiváltott termék termelésben lekötött erőforrások nye­

reségigénye, N1 = az importtal kiváltott termelés egyes ráfordításaiban jelentkező át­

engedett nyereség. Az import vállalása tehát nem ítélhető el egyértelműen, kedvező esetben

jelentős jövedelemnövekedést eredményezhet.

Az importtermékek felhasználásának vagy kiváltásának gazdaságossága

Az importtermékek felhasználásának gazdaságossága önmagában is vizsgál­ható. Az import akkor előnyös, ha költsége kisebb, mint a termelésben való felhasználásának pénzbeni értékesülése. Az importból származó termékek pénzbeni értékesülése pedig a következő képlettel számítható ki:

57

Az értékesülés akkor jó, ha:

ahol: !Ft =az importból származó termék pénzbeni értékesülése Ft-ban, x; = az árutermék mennyisége az írnportot hasznosító ágazatban, P = az árutermék egységára, K 1 = az importból származó ráfordítás nélküli termelési költség, Pb d = az import dollárban felmerülő költsége, Pb = az import Ft-ban felmerülő beszerzési költsége. (A többi jel magyarázata az előző képletek alatt található.) A jól értékesülő import sem okozhatja a munkaerő foglalkoztatásának, az

erőforrások kapacitása kihasználásának jelentős romlását, és együtt kell jár­nia termelésiköltség-megtakarítássaL Általában azonban az import hazai termeléssei való kiváltását tartják kívánatosnak. Ez akkor helyes, ha a hazai termelés költsége, a termeléshez igénybe vett erőforrások nyereségigénye és a termelésben felhasznált piacképes termékekben az átengedett nyereség együttes összege egyenlő vagy kisebb az import költségénél. Importot kiváltó termelést csak az eddigi termelés rovására lehet folytatni. Valamilyen eddig folytatott nyereséges vagy veszteséges termelést tehát el kell hagyni. A kiszo­rított termelés nyeresége növeli, vesztesége pedig csökkenti az írnportot ki­váltó termelés költségét. Mivel mind a kiszorított, mind az írnportot kiváltó termelésnek egyaránt van erőforrásigénye, esetenként az erőforrások is telje­sen vagy részben azonosak, ezért a nyereségigényt csak az erőforrás­különbözet után célszerű felszámítani. Az erőforrás-megtakarítás csökkenti, az erőforrástöbblet növeli az írnportot kiváltó termelés költségét. Az elmon­dottak alapján tehát az importot kiváltó hazai termelés gazdaságassága a következő összefoggés alapján ítélhető meg:

Az import költsége

Az írnportot kiváltó termelés költsége .

ahol:

58

Nait =az írnportot kiváltó termelés által kiszorított (megszüntetett) terme­lés nyeresége vagy vesztesége. (A többi jel magyarázata az előző képletek után található.)

A valutahozam, a -kitermelés és a méltányos felvásárlási ár

A nemzetgazdaságnak minél nagyobb valutahozamra van szüksége, de nem akármilyen áron. A valutahozamnak arányosnak kell lennie az exporttermék előállításához lekötött, igénybe vett erőforrások mennyiségével. Mutatójának lehetövé kell tennie a különböző ágazatok és árutermékek valutahozamának összehasonlítását, versenyeztetését. Ezért a valutahozaroot az igénybe vett erőforrások 1000 Ft-jára célszerű vetíteni. A következő képlet ezt szemlélteti:

[(x . P ) - ex . P )] Dollár l l OOO Ft = d i id ·l OOO E ,

ahol: dollár/ l OOO Ft = az l OOO Ft erőforrás (eszköz-)értékre jutó valutahozam, E = a termeléshez igénybe vett termőterület, álló- és forgó-

eszköz pénzértéke (itt az állóeszközök újkori értékének felét célszerü tartósan lekötöttnek tekinteni).

(A többi jel magyarázata az előző képletek alatt található.) Alapvető célkitűzésünk, hogy a lehető legtöbb valutát a lehetséges legki­

sebb összegű erőforrással, ráfordítással, illetve termelési költséggel szerez­zük meg.

A valutakitermelés mutatója a következő módon állapítható meg:

Ft/dollár= K, (X .p )-(X·P )-P d 1 ld e d

ahol: Ft/dollár = a valutakitermelés mutatója, K 1 = az import nélküli termelési költség összege. (A többijel magyarázata az előző képleteknél található.) Ha olyan ágazati technológiai változatról vagy olyan ágazatról van szó,

ahol a nem importból származó hazai ráfordítások között exportképes termék is szerepel, akkor a következő korrekciót alkalmazzuk:

- az exportképes terméket kiváltjuk és a termelési költséget a helyettesítő termék árával mutatjuk ki, tehát ez lesz a K

2,

- a kiváltott termék exportárbevételét a nevezőben valutahozamként kell elszámolni.

Ha pl. az abrakosan hizlalt marha kiváltható abraktakarékosan vagy lege­lőn hizlalt, előhizlalt marhával; ha a hízott sertés kiváltható hízott marhával, akkor ez esetleg a valutabevétel jelentős növekedését eredményezheti.

59

Például egy 500 kg-os hízómarha 500 kg, 5 db 100 kg-os hízósertés (5x400) 2000 kg abrakot fogyaszt. Egy hízómarha tehát öt sertést helyettesít­het 1500 kg abrak megtakarítása mellett. Ez 10 dollár/100 kg-os abrakár mellett 150 dollárnyi bevételnövekedést eredményez ugyanakkora húsmeny­nyiség előállítása mellett. Ez a növekedés az eredeti dollárbevétel 25-30%-át is kiteheti.

A fajlagos valutakitermelés elsősorban nemzetgazdasági érdek. A vállala­tok számára az a fontos, hogy termékeik valutabevételét milyen forintárfo­lyamon számolják el. A vállalat számára kívánatos valutaárfolyamnak tartal­maznia kell a valuta kitermelésének költségét, a termeléshez felhasznált erő­források méltányos nyereségigényét és a ráfordítások között felhasznált ex­portképes termékekben átengedett nyereséget is. A vállalat számára kívána­tos valutaárfolyam tehát a következőképpen határozható meg:

Ft l d, = K, + E NI + Na ' (X ·Pd)-(Xi ·P;)-~d

ahol: Ftld1 = a vállalat számára kívánatos valutaárfolyam. (A többi jel magyarázata az előző képletek után található.) A valuta-, azaz a dollárkitermelés mutatójának ismerete azért fontos, mert:

el kell dönteni, hogy mekkora forintráfordítás mellett célszerű még ex­portálni, és a nemzetgazdaság számára megéri-e még az ilyen áron szerzett valuta; exportnövelés céljából elsősorban azoknak a termékeknek a termelését, a mezőgazdaság és a nemzetgazdaság azon ágazatainak fejlesztését cél­szerű támogatni, amelyek a legolcsóbban teszik lehetövé a szükséges valuta megszerzését;

- a termelőknek olyan felvásárlási árakat célszerű fizetni, amelyek a ked­vező valutakitcrmelésű termékek termelésének fejlesztésére ösztönöz­nek; az exportra termelőnek a valutában befolyt értékesítési árat olyan árfo­lyamorr célszerű átszámítani - a belfóldi árak kialakításakor - amely megfelel a vállalat számára kívánatos valutaárfolyamnak, a nemzetgaz­daság igényének, s amely nem kisebb más nemzetgazdasági ágazatok valutakitermelési mutatójánál.

Az exportra termelő vállalatok érdekeltsége a leginkább a méltányos bel­földi árral alakítható ki. Az exporttermékek méltányos belfóldi felvásárlási árát úgy kell meghatározni, hogy az a termék valutabevételét a nemzetgazda­ság átlagos valutaárfolyamával számolja el. Meg kell tehát állapítani, hogy a nemzetgazdaság számára mennyit ér a valuta (dollár), azaz, hogy a nemzet-

60

gazdasági szinten átlagosan mennyiért szerezhető meg. Méltánytalan ugyanis egyes nemzetgazdasági ágazatok, exporttermékek által megszerezhető valu­táját fel- vagy leértékelni. A valuta értéke, illetve világpiaci vásárlóereje ugyanis teljesen független attól, hogy azt melyik nemzetgazdasági ágazat melyik termékével szerezte.

Az elmondottak szerint az exporttermék méltányos beljOldi felvásárlási ára a következő módon állapítható meg:

ahol: Ft!kg = az exporttermékek méltányos belföldi felvásárlási egységára, Ft! dm = a valuta (dollár) átlagos nemzetgazdasági szintű árfolyama, X = az exportált termék mennyisége. Az exporttermékek belföldi felvásárlási árát tehát a valutában kifejezett

egységárnak és a valuta nemzetgazdasági szintű árfolyamának szorzata fi­gyelembevételével célszerű megállapítani. Ez lehetőleg ne legyen alacso­nyabb a vállalat számára kívánatos valutaárfolyamnál.

61

II. rész

A magyar mezőgazdaság gazdaságai

és gazdasági eredményei

A gazdaság, a birtok és az üzem fogalma

A gazdaság, a birtok és az üzem kifejezést a gyakorlat és az elmélet egyaránt pontos tartalmi meghatározás nélkül használja. A gazdaság, a birtok, az üzem egyaránt az agrárpolitikai célkitűzések megvalósítója vagy spontán elhatáro­zás szerint termelést folytató szervezeti egység. Jellemzője, hogy ráfordítá­saival, illetve termelési költségeivel racionálisan és rentábilisan, jövedelme­zőségre törekvőerr gazdálkodik.

Célszerű lenne azonban a fogalmak tisztázása és egyértelmű használata, mert az megkönnyítené a statisztikai adatok kezelését, a gazdaságok eredmé­nyeinek egyértelmű kimutatását és értékelését, nemzetgazdasági jelentőségé­nek megítélését.

A birtok és a tulajdon. E fogalmak tisztázása igen fontos a liberál­kapitalizmusban, ahol előszeretettel választják el a termelést végző birtokost, a gazdát, a termeléshez szükséges termelőeszközök tulajdonátóL Napjaink­ban a tulajdonosnak egyre kevesebb a rendelkezési joga és egyre kevesebb haszna lesz a tulajdonából, mert a tulajdon egyre nagyobb mértékben válik szeméZvtelenné. A személytelenné váló tulajdon pedig egyre jobban igyekszik függetleníteni magát a társadalmi felelősségtől, a jogi és erkölcsi szabályok­tól, normáktól. A tulajdonlás és a birtoklás egyre nagyobb arányú szétválása tehát társadalmilag káros, mert mind a tulajdonosi, mind a birtoklási felelős­ség nagymérvű \eépüléséhcz vezet. Túlzás tehát a magyar mezőgazdaságban kialakult óriási (60-70%-os) bérleti arány és káros a nagy bérleti gazdaságok túlsúlya.

A többezer hektáros bérgazdaságok - tőkés vállalkozói érdekeltségük mi­att - csak profitcentrikus nagyüzemként működhetnek, rövid távon maximá­lis profit elérésére törekednek, a falu, a vidék társadalmán kívül élnek, annak fejlődésében nem érdekeltek. Az Európai Unióban nehezen értékesíthető, de jól gépesíthető tömegtermelést (pl. búza, kukorica, napraforgó, cukorrépa) folytatnak. A nagyüzemi gépesítés tömegtermelésben jelentkező gazdasági előnyét azonban a munkanélküliséget növelő hatásuk, nagymérvű kömyezet­szennyezésük (a növénytermesztésben a vegyszerek túlzott használata, a

65

nagyüzemi állattartásban keletkező nagy mennyiségű szerves trágya) és a vidéki lakosság elproletarizálódása teljesen lerontja.

Természetesen az, hogy a nagybirtokok, ill. a többezer hektáros bérgazda­ságok milyen tulajdoni, jogi vagy társasági forrnában gazdálkodnak, az telje­sen közömbös, mert a társadalmi hatásuk ugyanaz.

Nem kívánatos, és rendkívül káros a termőföldek vagy a gazdaságok al­bérletbe adása. Ekkor a nagybérlők kisebb egységekben adják bérbe a ter­mőterületeket, a majorokat vagy az egyéb termelőeszközöket Ezzel nemcsak az albérlőnek okoznak fölösleges kiadásokat, hanem a fogyasztónak is, mert megdrágítják a mezőgazdasági termékeket. Erre elsősorban egy nagyarányú külföldi földtulajdonlás esetén lehet számítani, amelyet mindenképpen meg kell akadályozni.

A társadalmi érdekeltség és felelősség növelése, a nemzeti identitás erősí­tése céljából a tulajdonlási és a birtokviszonyt nagyon lényegesen közelíteni kell egymáshoz. Vagyis a mezőgazdasági termőterület és a gazdasági felsze­relések tulajdonjogát minél sürgősebben és minél nagyobb mértékben a ténylegesen gazdálkodók számára kell átadni.

Célszerű tehát a birtok, a birtokos, a tulajdon, és a tulajdonos szigorú megkülönböztetése.

A birtok, illetve a birtoklás. Szűk értelemben valakinek a tulajdonában lévő termelőeszközök fölötti használati jogot jelenti. A birtokhoz tartozó termelőeszközök lehetnek a kezelő (a birtokos) saját tulajdonában, de más tulajdonát is képezhetik, amelyeket bérlet formájában használ. A használati, a rendelkezési jog - az elidegenítés és a megterhelhetőség kivételével - a bir­tokost, a birtok/át, illetve a bérlőt illeti meg.

A tulajdonos. Egyaránt rendelkezhet a használat és az elidegenítés, vala­mint a bérbeadás jogával. A tulajdonos által nem használt földet és egyéb mezőgazdasági termelőeszközöket nem célszerű mezőgazdasági birtoknak nevezni, mert az csak zavart okoz a gyakorlatban.

A birtok. Az a gazdálkodási egység, amely fölött valaki bizonyos időben és feltételek mellett rendelkezik. A lényeg tehát a birtokláson, s nem a tulaj­donon van. Egy birtok egyaránt lehet több személy tulajdona, s egy személy tulajdona több birtokhoz is tartozhat.

A gazdaság gazdálkodási, ill. termelési és elszámolási szervezeti egység, tekintet nélkül a tulajdonviszonyokra, a termőterület méretére, a termelőesz­közök mennyiségére. A köztudatban általában a termelő személyi tulajdoná­ban lévő, saját maga által kezelt termőföldet és termelőeszközöket tekintik gazdas ágnak.

Célszerű lenne a gazdaság elnevezést a saját, személyi tulajdonú családi gazdaságok számára fenntartani. Ezzel szemben a vegyes tulajdonú (magán

66

és bérelt területű, vagy telepű) nagyüzemeket birtoknak nevezni. A nagy gazdaságokat következetesen nagybirtoknak kell hívni.

Üzem. Általában valamilyen tulajdonú és nagyságú gazdaságot (kis- és nagyüzem) jelent. Itt általában a termelőtevékenységen, s nem a tulajdonvi­szonyon van a hangsúly. Kisebb méret esetén üzem és gazdaság elnevezésen általában ugyanaz a termelőszervezet értendő. A nagybirtok azonban több termelőüzemre tagolódhat: kisebb-nagyobb méctékben korlátolt önállósággal, de önálló eredményelszámolássaL

67

A gazdaság típusának és nagyságának megválasztását

befolyásoló tényezők

A gazdaság típusának megválasztása, nagyságának megállapítása nem lehet ötletszerű vagy önkényes. Mindkettőt számos tényező és ezek kölcsönhatása befolyásolja. Ezek figyelmen kívül hagyása sok és súlyos társadalmi feszült­ség forrása lehet.

A gazdaság típusának megválasztásának és mérete megállapításának összhangban kelllennie a gazdálkodás:

- természeti adottságaival, - társadalmi feltételeivel és igényeivel, főleg a vidéki munkaerő-állo-

mány nagyságával és minőségével, - a közgazdasági viszonyokkal, - a nemzetgazdaság elvárásaival és célkitűzéseivel.

Természeti adottságok

A természeti adottságok közül a legfontosabb a föld minősége, a domborzat és a természet- és környezetvédelem igénye, ill. feladata.

A termőfold minősége. Az ágazatok és a kultúrák megválasztását, a mun­ka intenzív ágazatok arányát és ezen keresztül az optimális, ill. még elfogad­ható gazdaságok nagyságát befolyásolja.

Minél jobb minőségű a termőterület, annál nagyobb lehet az intenzív, a nagy munkaigényű ágazatok és kultúrák aránya, annál kisebb lehet mind a fő­munkaidős, mind a részmunkaidős gazdaságok optimális és még elfogadható nagysága. Hiszen egyre kisebb termőterület és ágazati méret képes a családi munkaerő foglalkoztatását, a családi jövedelem megkívánt összegét, vagy a részmunkaidő felhasználását és az elvárt kiegészítő jövedelmet biztosítani.

A gyenge termőhelyi adottságú vidékeken kevésbé célszerű jövedelem­kiegészítő részmunkaidős gazdaságokat kialakítani, különösen akkor, ha ott kevés a mezőgazdaságon kívüli munkaalkalom is. Itt a viszonylag alacsony jövedelmezőség mellett nagy területet kell egy-egy gazdaságnak megművelni.

68

A gyenge termőhelyi adottságú vidékeken elsősorban a középparaszti, a családi gazdaságok, valamint a középbirtokok kialakítása indokolt, általában megközelítve az engedélyezett felső területnagyságot Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy a kevésbé intenzív, kis munkaerő-igényű ágazatok méretei is optimális körüliek legyenek, és a munkaerő felhasználásának mértéke és a jövedelem összege is elérje az elfogadható szintet.

Míg a jó termőterületeken elsősorban a zöldség-, a szőlő-, és gyümölcs­termesztés indokolt, addig a gyenge termőhelyi adottságok, a dombos és hegyvidékek a legelőgazdálkodásra és a hagyományos szerkezettel való gaz­dálkodásra alkalmasak.

Kedvező éghajlati fekvésű domb- és hegyvidékeken, jó talajokon az ültet­vényes gazdálkodás indokolt, viszonylag kisebb gazdasági mérettel. Kedve­zőtlen tájolás és gyenge talajminőség a legelő- és erdőgazdaságnak kedvez, de itt a nagyobb gazdasági méret az előnyösebb.

Eróziónak, deflációnak kitett területen (futóhomokon, meredek domb- és hegyoldalon), belvízveszélyes földeken törpe- és kisgazdaságok létesítése gazdaságilag előnytelen. A szükséges beruházások (erdősítés, gyepesítés, sáncolás, ültetvénylétesítés, halastóépítés, csatornázás, alagcsövezés, erdő­sáv-telepítés) létesítése és üzemeltetése nagyobb területi egységet kíván.

A munkaerő-állomány mennyisége és minősége

Rendkívül fontos társadalmi tényező a vidék munkaerő-állománya, annak szakképzettsége, iskolázottsága, kulturáltsága, a gazdák szervezettsége, gaz­dasági ereje és jövedelemigénye.

Ahol bőségesen rendelkezésre áll mezőgazdasági munkaerő, s a termőte-l rület jó minőségű, az intenzívebb ágazatok és kultúrák magas aránya indo­kolt. Ilyen helyeken a kisebb gazdaságok is képesek a jövedelemigény kielé- :,\ gítésére.

Ahol a nem mezőgazdasági dolgozók aránya nagy, ott nagyobb a hobbi­kertek, a törpebirtokok, és kisgazdaságok kialakítása, esetleg a nem feltétle­nül területigényes termelés (pl. termőterület nélküli állattenyésztés, nyúl-, galamb-, baromfi- és sertéstartás) iránti igény.

A részmunkaidős jövedelemkiegészítő gazdálkodás természetesen nem azonosítható a primitív, a gyenge minőségű árut előállító termelésset A mezőgazdasági árutermelés magas színvonala nincs a nagyüzernhez, a nagyméretű gazdálkodáshoz kötve. Elsősorban a szakismerettől, a ter-, melés integráltságától, a szaktanácsadástól, a termelés biológiai és mű-J szaki ellátottságától, az értékesítés, a beszerzés szervezettségétől és a

69

termelői érdekeltségtől függ. Ezt a szakmai és országos közvéleményben is tudatosítani kell.

Magyarországon annak idején elmaradt a polgári forradalom. Tudatos és tervszerű földreform a mai napig sem valósult meg. A koncepciótlan kárpót­lás miatt máig sem került megfelelő összhangba a tájak és régiók népsűrűsé­ge és agrármunkaerő-ellátottsága a termőterületek minőségével, termőképes­ségéveL A feudális nagybirtokrendszer egy évszázaddal való túlélése miatt az ország legjobb termőterületű tájain legkisebb a mezőgazdasági lakosság szá­ma, és a népsűrűség. A feudális nagybirtokok ugyanis megvédték legjobb termőterületeiket a magyar néptől. A szocialista nagybirtokok ezt a folyama­tot betetőzték, amikor mintegy másfélmillió vidéki lakost űztek el a földjéről. Ez a helyzet napjainkban kezd egyre veszélyesebbé válni, mert éppen az ország legjobb termőterületein - főleg nyugat-európai szemmel nézve -rendkívül ritkák a falvak, a tanyák, a farmok. Nagy területek, szinte egész vidékek lakatlannak tűnnek, s a szemlélőben önkéntelenül is felmerül a "gyarmatosításra" való kiváló lehetőség.

Célszerű lenne- amíg nem késő - a vidék, a táj, a régió termelési adottsá­gait és az ott élő emberek foglalkoztatását tudatosan és tervszerűen összehan­golni olyan gazdaságok létrehozásával, termelési struktúra kialakításával, amelyek munkát és megélhetést biztosítanak. Tervszerű, központilag irányí­tott telepítési politikára lenne tehát szükség. Ez jelentené az igazi tájrende­zést

Általában az tapasztalható, hogy az ország leggyengébb természeti adott­ságú megyéiben, régióiban legnagyobb a népsűrűség, s ennek megfelelően a munkanélküliség is. 1996-ban az észak-magyarországi régióban 96 fő volt a négyzetkilométerenkénti népsűrűség és 19% a nyilvántartott munkanélküli, az észak-alföldi régióban 86 fős népsűrűség mellett 16%-os a munkanélküli­ség. Az iparilag lényegesen fejlettebb közép-dunántúli régióban 99 fős népsű­rűség ellenére csak l O% volt a munkanélküliek aránya.

Közgazdasági viszonyok

A közgazdasági viszonyok legfontosabb tényezői: a fogyasztói és feldolgozói helyek közelsége és megközelítésének lehetősége, a tőkeellátottság, a hitel és támogatás igénybevételének módja, a vidék infrastruktúrája, a multifunkcio­nális gazdálkodás kialakításának lehetősége.

A közgazdasági környezet tényezői sokat javíthatnak vagy ronthatnak a természeti adottságok és az ott élő emberek számának egymáshoz való viszo­nyán.

70

A fogyasztó- és a feldolgozóhelyek közelsége, megközelíthetősége. Fon­tos a kedvezőtlen természeti adottságok hatásának enyhítése szempontjábóL Napjaink köztekedési eszközei csökkentik a távolság fontosságát, s helyette a köztekedési útvonalak és a köztekedési eszközök fejlettsége a meghatá­rozó.

A fogyasztó- és feldolgozóhelyek közelsége általában az intenzívebb, a munkaigényesebb termelést indokolja. Jobb és biztosabb feltételeket teremt a kisebb egységekben folyó részmunkaidős termelés számára. A nehezebben megközelíthető, gyengébb infrastruktúrájú területeken a nagyobb, a középpa­raszti, a családi gazdaságok és a középbirtokok eredményesebbek a kisebb intenzitású, hagyományos termelési struktúra mellett is. Az infrastruktúra és a mezőgazdasági termelők szervezettsége tehát egyre jelentősebbé, egyre meghatározóbbá válik.

Tőke- és hitelellátás. Ahhoz, hogy a természeti, munkaerő-ellátottsági, infrastrukturális előnyök kihasználhatók legyenek, megfelelő tőke- és hitel­ellátás szükséges. Ezért a tőke- és hitelellátást nagyon fontos közgazdasági tényezőként kell kezelni.

Nemzetgazdasági elvárások és célkitűzések

Bármely gazdaságtípusnak - függetlenül a termőterülete nagyságától, terme­lési struktúrájától -a következő gazdasági célkitűzéseket kell szolgálnia:

- a gazdálkodó és családtagjai számára megfelelő életlehetőségeket, de legalábbis a társadalmi átlagnak megfelelő életszínvonalat kell terem­tenie, természetesen a fő- vagy a r~szmunkaidős, ill. jövedelem­kiegészítésre szervezett gazdálkodó i tevékenységnek megfelelően; a mez/5gazdaságnak ki kell elégítenie a társadalom mezőgazdasági ter­mékekben és sza/gáitatásokban jelentkező igényét, mind minőségi, mind mennyiségi tekintetben, megfelelő ütemezésben és társadalmilag elfo­gadható áron; a mezőgazdaságnak javítania kell a vidék népességmegtartó képes­ségét; a gazdálkodás folyamán a természettel legszorosabb kapcsolatban lévő mezőgazdasági termelökre hárul a természet- és környezetvédelem túl­nyomó része.

A gazdálkodók, ill. a mezőgazdaságban dolgozók nemcsak saját érdekük­ben, s főleg nem az egyéni érdekük kizárólagos szolgálatában végzik gazda­sági tevékenységüket. Nagyon fontos társadalmi feladatok ellátását is maguk­ra kell vállalniuk. Ennek teljesítésében joggal elvárhatják - természetesen a

71

feladatok nagyságával és gazdasági terhével arányosan - a társadalom segít­ségét, amely társadalmi támogatásnak is nevezhető.

A gazdálkodók, a falusi, a vidéki emberek nem tekinthetők másod­rendű állampolgároknak. A nemzeti jövedelemből való részesedésük ará­nya semmi esetre sem lehet kisebb a társadalmi átlagnál, ill. annál az arány­nál, ami a nemzeti jövedelern létrehozásában való közrernűködésüket kifeje­zi. Ezért fontos a különböző szektorokban, ill. nemzetgazdasági ágazatokban és azok egyes üzemeiben:

a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulás rnértékének megállapítása, a társadalmi hatékonyságnak, ill. a nemzeti jövedelemhez való hozzájá­rulásnak a vállalati hatékonyság (a tőkés profit, ill. nyereség) fólötti el­sődlegességének elismertetése; be kell vezetni a vállalati nyereség (a tőkés profit) növelése érdekében kiváltott rnunkanélküliség társadalmi terhének a profittöbblettel való szembeállítását. E különbség alapján kell megítélni a termelésfejlesztés gazdasági hatását, és a többletterhet, a rnunkanélküliséget kiváltó vál­lalatra kell terhelni, rnert az egyéni érdek nem elégséges indok a társa­dalom terheinek növelésére.

A felsorolt tényezők elsősorban a birtoknagyságra és a termelési szerke­zetre gyakorolnak döntő hatást. A kölcsönhatás olyan jelentős, hogy ennek figyelembevételével alakítható ki az az egészséges birtokstruktúra, amely megfelel a nemzeti elvárásoknak és a gazdálkodók célkitűzéseinek.

A rnezőgazdasági termelés egyre inkább sok tényező hatására kialakuló üzemformák, birtokkategóriák, termelési struktúrák és technológiák összes­sége, amelynek a gazdálkodók, a társadalom és a nemzet célkitűzéseit, érde­két kell szolgálnia. Az agráriumot és annak fejlesztését nem szabad, s nem lehet egy szűk társadalmi réteg tőkés profitra irányuló tevékenysége eszközé­nek tekinteni és e célkitűzés alá rendelni.

Verseny- és esélyegyenlőség

A verseny. Meghatározott cél érdekében a teljesítmény növelésére ösztönző, s a cél elérése szempontjából szelektátó tevékenység.

Az esélyegyenlőség. Azt jelenti, hogy a cél elérése szempontjából jelen­téktelen kritériurnok (származás, bőrszín, vallás stb.) alapján nem alkalmaz­nak diszkrirninációt, és igyekeznek azonos vagy közel azonos versenyzési feltételeket teremteni.

A cél meghatározása. Nagyon fontos feladat. Nélküle nem lehet ugyan­is értelmesen versenyezni. Bár sokan vannak, akik számára előnyös a ho-

72

mályosan, bizonytalanul megfogalmazott cél, mert ez lehetőséget adhat teljesítményeik indokolatlan felértékelésére. A nagyarányú nemzetijöve­delem- vagy GDP-növekedés nem sokat ér, ha annak nagyobbik vagy túl­nyomó részét a külföldi tőkések kiviszik az országból. Vagy pl. a nagyvál­lalati profit is lehet nemzetellenes, ha nagyarányú munkanélküliség-növeke­déssel jár együtt.

Értelmes és szükséges cél lehet: - a termék minőségének, választékának, kelendőségének javítása;

a nemzeti jövedelemhez való vállalati hozzájárulás növelése (a vállalati bruttó jövedelem fokozása);

- vállalati tőkés profit növelése, tekintet nélkül az általa kiváltott munka­nélküliség növelésére.

A cél és eszköz nem téveszthető össze, mert pl. a hatékonyság, a munka­termelékenység nem cél, hanem eszköz a termékmennyiség, a termékválasz­ték növelésére, a minőség, a kelendőség javítására. A költség-megtakarítás, az önköltség csökkentése sem lehet cél, hanem eszköz a bruttó, vagy nettó jövedelem növelésére. Rendkívül sok problémát és feszültséget okoz az esz­közök és eljárások (pl. termelési technológiák) célként való kezelése.

Végérvényesen le kellene szögezni, hogy a termelés végső célja a fo­gyasztás mennyiségének növelése, a minőség javítása és az életszínvonal emelése. Ez utóbbi nemcsak kevesek, hanem a nagy emberi közösségek szá­mára. E végső cél elérése érdekében érdemes versenyezni. Minél szűkebb körre érvényesül e célkitűzés és minél inkább az eszközök és eljárások fej­lesztése válik céllá, annál nagyobb lesz a céltévesztés, és annál súlyosabb annak társadalomra, nemzetre, az emberiségre gyakorolt káros hatása. A verseny tehát egyaránt lehet társadalmi haladást szolgáló, de lehet társadalmi érdekeket súlyosan sértő tevékenység, üres politikai szólam is.

A verseny a teljesítmény növelésére ösztönöz és szelektál. A versenynek a célra irányuló teljesítmény növelésére kell a termelőket ösztönöznie. Ehe­lyett igen gyakran csupán a helyesen megfogalmazott, vagy meg sem fogal­mazott cél helyett az eszközök igénybevételének fokozására vagy az eszkö­zök fejlesztésére (pl. munkatermelékenység növelésére, költségmegtakarí­tásra, önköltségcsökkentésre, jelentős hozamnövelésre) ösztönöz, és figyel­men kívül marad a valóságos cél elérésének vagy megközelítésének mértéke. Kérdés tehát, hogy ez mennyiben tekinthető eredménynek? Valójában egy eszköz vagy eljárás fejlesztése a kitűzött céllal ellentétes eredményhez is vezethet.

A verseny szelektál is. Kérdés azonban, hogy a személyi képességek, a te­hetség hiánya vagy a gyenge és elfogadhatatlan adottságok által meghatáro­zott eredmények a szelektálás alapjai.

73

Gyakran szokták a rosszul felszerelt, tőkehiánnyal küszködő törpe- és kis­üzemek vezetőit, s üzemi teljesítményeit a tőkével jól, sőt pazarlóan jól ellá­tott nagyüzemek vezetőivel és a nagyüzem teljesítményével összehasonlítani. Szinte minden esetben a tárgyi és szervezeti feltételek figyelmen kívül ha­gyásával az előbbieket elmaradottnak, korszerűtlennek, tehetségtelennek, nemkívánatosnak minősítik. Újabban ez az eljárás ideológiai alátámasztásban is részesült. Nevezetesen az esélyegyenlőség elvének meghirdetésével.

El akarják hitetni, hogy a törpe- és a kisüzemek, a családi gazdaságok és a középüzemek minden támogatás nélkül versenyezhetnek a nagyüzemekkel, akkor teljes az esélyegyenlőség. Nem akarják kimutatni, hogy ki, mikor, és hol, ·

- milyen minőségű talajon, milyen felszereléssel; mekkora és főleg honnan származó tőkével, hitellel, köztartozással, közteherviseléssel; milyen eszköz- és tőkehatékonysággal, mekkora vállalati és nemzet­gazdasági szinten jelentkező gazdasági eredményt ért el.

Nem beszélhetünk esélyegyenlőségről akkor, amikor pl. a nagybirtokosok aránytalanul több hitelt és gyakran kedvezőbb feltételekkel vehetnek igénybe, mint a törpe- és kisbirtokosok, amikor a névértékük töredékéért megvásárolt, s jelentős kedvezménnyel elszámolt paraszti kárpótlási jegyekért vásárolták meg a gazdasági felszerelés és a termőföldek nagy részét, amikor nagy hitel­tartozásokat és adóhátralékokat halmoznak fel, amikor a létminimum szintjé­re csökkentett bérmunkával termelnek stb. Szinte senki sem kívánesi arra, hogy mekkora a kigazdálkodott, a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulás, a népességeltartó képesség, a munkajövedelem összege. Mindenki csupán a tőkés profit alakulását vizsgálja, mintha 10 millió magyar nagytőkés élne ebben az országban, s csupán az ő érdekük dominálna.

El akarják hitetni velünk, hogy a "piacon" a torzítatlan, tiszta verseny ér­vényesül, nincs szükség a piaci verseny tisztaságának állandó és szigorú ellenőrzésére, és a piac önszabályozása minden problémát megold.

Mind a verseny, mind a piac, mind az esélyegyenlőség tehát pontos fogal­mi tisztázást, következetes végrehajtást és szigorú társadalmi, kizárólag köz­érdeket érvényesítő ellenőrzést igényel.

A szakértelem és a politika szembeállítása

A termelők, illetve vállalkozók árutermékeket, szolgáltatásokat előállító forgalmazó tevékenysége a szakma. A javak elosztásának, felhasználásának szabályozása befolyásolása pedig politika.

74

A termelés célja a fogyasztás. A termelő azonban maga is fogyasztó. A termelés és a fogyasztás tehát egymástól elválaszthatatlan szerves egységet képez. Éppen ezért a termelést végző szakma és a fogyasztást, felhasználást szabályozó, befolyásoló politika ugyanannak a folyamatnak két oldala. Ér­telmetlen és kizárólag zavarkeltésre irányul az az álláspont, amely a szaktu­dást és szakmát, valamint a politikát szembeállítja egymással.

Óvakodni kell "a szlogenháborútól", az üres politikai szólamok haszonta­lan csatájától, amely csak megtévesztésre, félrevezetésre és a politika meg­utálására alkalmas.

75

A gazdaságok tipizálása

Sem a gazdaságpolitika, sem az agrárpolitika nem nélkülözheti a gazdaságok bizonyos szempontok szerinti számbavételét, csoportosítását, tipizálását. Az agrárium számbavételéhez, gazdasági értékeléséhez, az agrárpolitikai célkitű­zések és intézkedések meghozatalához ez feltétlenül szükséges.

A helytelen csoportosítás hamis számbavételt, helytelen következtetések levonását, téves magatartás és célkitűzések megállapítását, s nem ritkán, tudatos megtévesztést is okozhat.

Minden célra alkalmas csoportosítás nincs. Ezért minden esetben a vizsgálat céljának megfelelő csoportosítást kell alkalmazni.

A gazdaságok csoportosíthatók: a termőterület, az állatállomány,

- a földtulajdon és fóldhasználat, a termelési szerkezet,

- a munkaerő-állomány, a termelési cél és a piaci versenyképesség, valamint a jövedelem alapján.

Szinte naponta merülnek fel a gazdaságok nagyságával kapcsolatos kérdé­sek. A gazdaságok nagyságának megítélése azonban nem egyszerű feladat. A gazdaságok nagysága ugyanis mérhető:

a mezőgazdaság társadalmi és a gazdálkodókkal szembeni feladata tel­jesítésének nagyságával, a termelőkapacitás mennyiségével,

- a tőkeerőveL A mezőgazdaság nemzeti és társadalmi feladata a lakosság mezőgazdasá­

gi termékekkel való ellátása és a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulás. A gazdaság gazdálkodókkal szembeni feladata a megélhetésük biztosítása.

Ennek arányosnak kell lennie a mezőgazdaság nemzetgazdasági teljesítmé­nyével és jelentőségével, de semmi esetre sem lehet kisebb a társadalom átlagos életszínvonalánáL

76

Sajnos a kapitalista gazdasági és társadalmi rendben egyre jobban elsikkad e kettős feladat és kötelesség, és kizárólagossá lesz a kíméletlen, egyéni, önös gazdasági érdek. A logika és az erkölcs hiánya a "gazdasági érdeket" miszti­fikálja az "emberi érdekkel szemben".

A nemzeti és társadalmi feladat teljesítése mértékének megfelelő, a gazda­ságok nagyságát mérő számok:

- az első mérőszám lehetne, hogy hány fogyasztó szükségleteinek kielé­gítésére képes a gazdaság?

- a második mérőszám lehetne a termelési értéknek vagy a hozamnak valamilyen közös nevezőben (pl. gabonaegység) kifejezett nagysága;

- harmadik mérőszámként használható lenne az árbevétel összege; - negyedik mérőszám a bruttó jövedelem, illetve a nemzeti jövedelemhez

való hozzájárulás nagysága. A mezőgazdaság produktivitására jellemző, hogy egy-egy nyugat-európai

gazda kb. 5-10-szer több nem mezőgazdasági termelő szükségleteit képes kielégíteni, mint kelet-európai kollégája. Ebben természetesen tükröződik a termelés intenzitása, az üzemek nagysága és a mezőgazdasági dolgozók szá­ma közötti igen nagy különbség.

A naturális hozamok mellett igenfontos mérőszám a nemzetijövedelemhez való hozzájárulás összege. Kevés bruttó jövedelmet előállító, a nemzeti jöve­delmet kis összeggel gyarapító gazdaság, tekintet nélkül a területe nagyságá­ra, nem tekinthető nagy gazdaságnak és fordítva: nagy jövedelmet produkáló kisgazdaság nem tekinthető kicsinek.

A gyakorlatban általánossá vált a gazdaságok méretének a termelőkapa­citások nagyságával való kifejezése. A termelőkapacitást elsősorban a ter­mőterület nagyságával, az állatállomány létszámával mérik, holott ez nem a teljesítményt, hanem csupán a termelés lehetőségét fejezi ki.

A mai differenciált termelés mellett ez a mérés nagyon megbízhatatlan le­het, pl. a legelőgazdálkodás és zöldség- és virágkertészet, a szántóföldi nö­vénytermesztés és szőlő- és gyümölcskultúrák, a nagy és kis termelőképessé­gű állatállomány összehasonlításakor.

Az Európai Unióban kistermelőnek tekintik azt, akinek: - 20 hektárnál kisebb, illetve legfeljebb 92 tonna gabona megtermelésére

alkalmas földterülete van, vagy 15 fejőstehénnél kevesebbel rendelkezik vagy

- l 00 anyajuhnál, vagy - 90 növendék bikánál kevesebbje van. Az egyéni gazda kritériumai:

1500 m2-nél nagyobb mezőgazdasági területe vagy 800 m2-nél nagyobb szőlő- és gyümölcsterülete van külön-külön vagy együtt;

77

- "nagy állata", szarvasmarháj a, lova, sertése, juha vagy kecskéje van, - 50-nél több, 3 hónaposnál idősebb baromfija, - 25 anyajuhnál többje van. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal szerint: - kisméretű gazdaság az, amelynek területe 31 hektárnál kisebb és a szá­

mosállata 2,6 db-nál kevesebb (l számosállat = 500 kg élőtömegű bár­milyen állat vagy állatok);

- a közepes méretű gazdaság területe 31-300 ha, a számosállat-létszáma pedig 2,6-30,0;

- a nagyméretű gazdaság területe nagyobb 300 hektárnál vagy számos­állat-létszáma 30,0-nál több;

- az iparban is megkülönböztetik a l O főnél kevesebb, a l O főnél, a 20 főnél és az 50 főnél több alkalmazottat foglalkoztató gazdasági szerve­zeteket.

A gazdaságok nagysága a tőke (a befektetések, a forgótőke) nagyságával is értékelhető. Sokan abból a feltevésből indulnak ki, hogy a tőkeerős gazda­ságok mindenkor nagy teljesítményűek, korszerűek, termelékenyek, jöve­delmezőek, és a társadalom számára nagyon hasznosak. Ez az utóbbi feltevés azonban nem törvényszerű, és csak esetenként igaz.

A gazdaságok, a vállalkozások nagyságát a hatékonysággal, a korszerű­séggel, a társadalmi hasznossággal azonosítani súlyos tévedés és csak a tő­késlobby számára kívánatos és elfogadható.

A termőterület alapján való csoportosítás

A gazdaságokat leggyakrabban a termőterületek nagysága alapján csoporto­sítják. Ez a csoportosítás a legkönnyebben végrehajtható, a leglátványosabb, s ugyanakkor a legkevesebb hasznos következtetés levonására alkalmas. Legnagyobb hibája, hogy a termőterület művelési ágankénti megoszlását, minőségét, fekvését nem veszi figyelembe. A gazdaságok termelőkapacitásá­nak mérésére, elvárható teljesítményének megbecsülésére nem alkalmas. Alkalmazása csak az egysíkú, fejletlen, differenciálatlan mezőgazdaság ese­tében fogadható el. A magyar mezőgazdaság egymástól méretben, termelési struktúrában és produktivitásban lényegesen eltérő gazdaságokból épül fel. Egyre több az önálló termőterülettel nem rendelkező gazdaságok száma is.

A termőterületek nagysága alapján a gazdaságok a következőképpen cso­portosíthatók:

- önálló termőterülettel nem rendelkező gazdaságok és termelők; - házi- és hobbikertek;

78

- törpegazdaságok; - kisparaszti gazdaságok; - középparaszti gazdaságok; - családi gazdaságok; - középbirtokok; - nagy- és óriásgazdaságok

Önálló termőterülettel nem rendelkező gazdaságok, ill. termelők

Számuk a jövőben feltehetően jelentősen növekedni fog. Elsősorban az állat­tenyésztésben, másodsorban a fólia alatti zöldség- és virágtermesztés terén lehetnek eredményesek.

Ezeknek a gazdaságoknak csupán telephelyük van, de számottevő mező­gazdasági foldterületük nincs. Ennek tökéletesen megfelel a ház körüli kert, vagy hobbikert. Ilyen termelésre leggyakrabban a nyugdíjasok, s a nem me­zőgazdasági főfoglalkozású polgárok vállalkoznak jövedelemkiegészítő tevé­kenységként. Ez a termelés megfelelő méret esetén főfoglalkozásként is űz­hető, sőt gazdasági társaságként is működhet.

Elsősorban a baromfitartásban (brojlercsirke- és tojás-előállítás), sertés­hizlalásban, nyúl- és galambhústermelésben, a tejtermelésben, a zöldséghaj­tatásban, a virág- és dísznövénytermesztésben lehet ez a termelés jelentős.

Téves az a nézet, amely ezt a termelést kizárólag primitívnek, ház körüli barkácsolásnak tekinti. Ezt a vélekedést cáfolják a nyugat-európai, az ameri­kai példák, valamint a magyar háztáji termelés is. Mind a fajta, mind az áru minősége, mind a termelési technológia tekintetében gyakran elérték a leg­korszerűbb nagyüzemi színvonalat. A sikeres gazdálkodás, ill. termelés eléré­séhez itt is nagyon fontos a szakismeret, a megfelelő hitelellátás, kívánatos az integrálás, az értékesítésre és beszerzésre való szövetkezés.

A házi- és hobbikertek

Az itt folyó termelés alapvetően szórakozásnak, kisebb mértékben önellátás­nak tekinthető. A kiskert és hobbikert rendkívül nagy számú, ezért az itt folyó önellátásra termelést sem a gyümölcs-, sem a zöldségtermesztésben, s falusi viszonylatban a baromfihús-termelésben és a sertéshizlalásban sem szabad lebecsülni és a fólösleg értékesítését sem lehet teljesen figyelmen kívül hagy­ni. Mind az elfogyasztott, mind az értékesített termékek kedvezően befolyá­solják az életszínvonalat és enyhítik a munkanélküliség okozta szegénységet.

79

Törpegazdaságok

A törpegazdaság tipikus részmunkaidős vállalkozás. Nagysága ritkán haladja meg az 1-2 ha-t. Csak jó minőségű termőterületen, falvak, városok közelé­ben, lehetőleg egy-egy táblában, tömbben célszerű létesíteni, intenzív kultú­rák művelésére. Csak ilyen esetben tudja családijövedelem-kiegészítő szere­pét betölteni. Tulajdonosai, művelői többnyire nem mezőgazdasági főfoglal­kozású polgárok. Nagybirtokok közelében azonban azok alkalmazottai, bér­munkásai is lehetnek. Ezek a szacialista mezőgazdasági nagyüzemek idősza­kában mint ,,háztáji gazdaságok" jelentős termelést folytattak.

Törpegazdaságok elsősorban intenzív zöldségtermesztésre, szőlő- és nagy munkaigényü bogyós gyümölcsök és ún. kapásnövények művelésére léte­sülnek.

Bizonyos esetekben főmunkaidős gazdaságokká válhatnak, pl. dísznö­vénytermesztés, fólia alatti, üvegházi és intenzív szabadfóldi zöldségter­mesztés, faiskolai termesztés esetén.

A törpegazdasági tevékenység hatékonysága, ill. eredményessége nagy­mértékben növelhető szövetkezések keretében. Ez az összefogás a termelés integrálására, bizonyos eszközök közös üzemeltetésére, értékesítésre, beszer­zésre irányulhat.

Kisparaszti gazdaságok

A kisparaszti gazdaságok általában l és 5 ha közötti területű, részmunkaidős gazdaságok. Lényegében a gyenge adottságú területek törpegazdaságának is tekinthetők. A gyenge adottságú területek intenzív termelésre nem alkalma­sak, s itt a munkaerő foglalkoztatása is viszonylag kicsi, családijövedelem­kiegészítő szerepe sem kielégitő, tehát a szegénységet alig enyhíti, inkább csak konzerválja. Átmeneti gazdasági formáció.

A kisparaszti, 2-5 ha közötti gazdaság jó minőségű termőterülcten, kedve­ző foldrajzi és közgazdasági adottság mellett, intenzív kultúrákkal (az öntö­zött zöldség- és gyümölcstermesztés, a szőlőtermesztés, a dohány-, a dísznö­vény-, a gyógynövény-, a faiskolai termesztés) főmunkaidős gazdasággá is válhat. Kedvező esetben megközelíti, sőt elérheti a családi gazdaság munka­erő-foglalkoztatási és jövedelemszintjét is.

Sem a törpegazdaság, sem a kisparaszti gazdaság nem alkalmas saját ta­karmánybázisra alapozott állattenyésztési ágazat kialakítására. A minimális állatlétszámot (tehén, szarvasmarha, koca, hízósertés vagy anyajuh tartása­kor) saját termelésű takarmányon nem tudja eltartani. Az állattenyésztést

80

tehát nem tudja a döntő jövedelemforrás szintjére fejleszteni. Ez nem jelent­heti azt, hogy a közelben keletkezett melléktermékek hasznosításával a ház­

tartási szükségletekre vagy némi bevétel elérése céljából ne tarthatna néhány kisebb vagy nagyobb állatot. Ez azonban aligha felel meg fő üzleti tevékeny­

ségnek. Vásárolt takarmányra alapozva bármely állattenyésztési ágazat ko­moly, üzleti méretűvé tehető a törpe vagy kisparaszti gazdálkodás mellett is.

Kertgazdaságok

A szocialista nagyüzemi szemlélethen megrekedt szakemberek a törpe-, a kis­

és a középparaszti gazdaságok jelenlegi számát tragédiának tartják. Azok nyu­gat-európai színvonalra fejlesztése helyett a számuk csökkentését vagy éppen

felszámolását javasolják egy nem létező mértékű területi koncentráció, s egy

ugyancsak sehol sem létező nagybirtokrendszer óriási fölénye bűvöletében.

E téves beidegződés teljesen ellentétes az Európai Unió tagországainak ag­rárpolitikájával és nemzeti érdekeinkkel. Az Európai Unióban elsősorban

kertészeti termékeink (zöldség, gyümölcs) lesznek eladhatók, és nem a nagy­

üzemek termékei (pl. a búza, a takarmány gabona, a napraforgó). A kertészeti termelés az Európai Unióban és a világ többi részén is túl­

nyomóan kisgazdaságokban folyik. Ezt bizonyítják a 2. és 3. táblázat adatai, amelyek a gazdaságok átlagos területnagyságát mutatják ha-ban.

A területi koncentráció igen mérsékelt volt. A gyümölcstermesztésben pl.

Németországban 1,6 ha-ról 2,2 ha-ra, Washington államban az 1954. évi 0,5 ha-ról 1964-re 0,75 ha-ra növekedett az átlagos méret.

Szőlőtermeszíésben Németországban közel két évtized alatt 0,38 ha-ról

0,84 ha-ra növekedett az átlagos terülctnagyság. A géppel szüretelhető,

5 ha-nál nagyobb szőlőtcimő terület átlagos nagyságának növekedése gyor­

sabb volt, de 1972-ben ez a birtoktípus a terület 2%-át tette ki.

2. táblázat. A kertészeti gazdaságok területnagysága országonként ha-ban

Ország Ev Atlagos területnagyság, ha

Japán 1995 0,05

Hollandia 1989 0,5 NSZK 1991 1,2 Franciaország 1979-1982 3,0 Anglia 3.1 Eszak-Olaszország !996 3,0-4,0

USA összes (borszőlővel, citrusfélékkel) 1964 4,7 Washingtonban a legnagyobb almatennelő államban 1964 0, 75

81

3. táblázat. A szőlőtermesztő gazdaságok átlagos temletnagysága

Ország Atlagos te!Ületnagyság, ha Görögország 0,52 Olaszország 1,05 Franciaország 2, 74 Európai Unió átlagában 1,29

Németországban a főmunkaidős kertgazdaságok átlagos mérete 2,2 ha. A részmunkaidős szőlőbirtokok száma csökkent a leglassabban: 92%-ról 77%-ra.

Sem a területi koncentráció növekedése, sem a részmunkaidős kertgazda­ságok számának csökkenése nem indokolja a hazai szakemberek egy részé­nek a nagyüzemek iránti nagy-nagy elkötelezettségét.

A szántóterület koncentrációja jelentős mértékben a gépesítéstől függ. Ez­zel szemben a kertészeti termelésben a koncentráció előnye és üteme alap­vetően a kézimunkaerő-ellátottságától és annak minőségétől függ.

A kertészeti termesztésben döntő hatású a munkaerő közvetlen anyagi ér­dekeltsége és az ebből is fakadó gondossága és szakértelme, ezért a családi gazdaság és a részmunkaidős termelés jelentősen felértékelődik.

Németországban pl. a 0,15-2,0 ha közötti gyümölcstermesztő gazdaságok száma 1982-1988 között 13%-kal, ezen belül a részmunkaidős gazdaságok száma 23%-kal növekedett. Ez nagyon is ellentmond a hazai szocialista nagyüzemi vezetők és lobby-érdekeltségűek koncentrációs propagandájának.

A kertészeti termesztésben a kancentráció elsősorban a termesztés specia­lizálódásában, színvonalának emelkedésében, az ágazat vertikalitásának kialakításában (feldolgozás, értékesítés) jelentkezik.

Magyarországon az 1972. évi KSH felmérés szerint 20 OOO részmunkaidős gyümölcstermesztő gazdaság volt 0,2-10 ha közötti területtel. Az átlagos területnagyság l halgazdaság volt.

A kertészeti termesztésben a főmunkaidős gazdaságok átlagos nagysága 5-6 ha volt. A 4 ha-nál kisebb területűek általában részmunkaidős gazdasá­gok voltak.

Szabolcs megyében 4622 részmunkaidős gyümölcstermesztő gazdaság át­lagos területnagysága 2 ha volt. A gyümölcstermesztő gazdaságok számának 95%-át képviselték A gyümölcstermő területből a részesedésük kb. 50%-os volt.

Az 1996-ban telepített almások 78%-a 5 ha-nál kisebb volt. 1998-ban Sza­bolcsban 1-3 ha nagyságúak voltak a telepített ültetvények.

82

A kisgazdaságok kertészeti ágazatban való fölénye kétségbevonhatatlan. Nálunk azonban a családi munkaerőre alapozott termelés csak rendkívüli küszködéssel indul meg újra, ezért is feltétlenül szükséges a tervszerű állami támogatás, az értékesítés szövetkezetesítése, a termelői érdekeltség fenntartá­sa. Az 50 éves szocialista elidegenítés és tudatrombolás után a spontán egész­séges irányú fejlődés szinte elképzelhetetlen.

Középparaszti gazdaság

Terűlete általában 5-30 ha közötti. Az előzőekben felsorolt gazdaságtípusok­kal szemben főmunkaidős gazdaság. A gazda munkaidejét teljesen igénybe veszi. A besegítést családtagoktól vagy bérmunkásoktól csak a csúcsmunkák idején igényli. Átlagos szántóföldi termelési struktúra mellett jövedelemter­melő képessége nem nagy. Fontos, hogy elérje az országos átlagot és tartósan semmiképpen ne csökkenjen a létminimum szintjére.

Jó termőterületen, kedvező közgazdasági adottságok, intenzív kultúrák termesztése mellett a gazdaságok nagysága az alsó határ közelében is lehet. Gyenge adottságú termőterület és kedvezőtlenebb közgazdasági fekvés ese­tén azonban nagyobb területű gazdaságok kialakítására kell törekedni.

Nagy gondot kell fordítaní a gazdaságok nagyságának és a termelés szer­kezetének a táj adottságaival való összehangolására.

Ebben a gazdaságtípusban már lehetőség van a saját takarmánybázis­ra alapozott állattenyésztési ágazatok kialakítására. Az egy munkaerőre jutó optimális állatlétszám már elérhető vagy megközelíthető. Ekkora terü­let alkalmas intenzív vagy kevésbe intenzív legeltető gazdaság kialakításá­ra is.

Jó minőségű talajokon, kedvező földrajzi fekvés mellett az intenzív kultú­rák felkarolásával (szőlő, zöldség, gyümölcs, cukorrépa, dohány stb.) e bir­toktípusban megkezdődhet a családi gazdasággá fejlesztés is. E folyamatot nagymértékben elősegítheti, meggyorsíthatja a termelés integrálása, az érté­kesítésre, beszerzésre, termékfeldolgozásra, tárolásra szövetkezés, a tervszerű hitel- és támogatáspolitika.

Családi gazdaságok

A családi gazdaság főmunkaidős, elsősorban családi munkaerőt foglal­koztató és értékesítő, és csak másodsorban tőkehasznosító üzem. Legfőbb jellemzője, hogy a családfőn, illetve a gazdálkodást irányító családtagon

83

kívül minden családtag számára megfelelő foglalkoztatást és legalább a tár­sadalmi átlagnak megfelelő jövedelmet, illetve életszínvonalat nyújt.

A családi gazdaság termőterületének nagysága rendkívül széles határok között változhat. A talajminőségtől a termelés struktúrájától (a művelési ágak, az árutermelő ágazatok megválasztásától és arányától), a termelés intenzitá­sától, a gazdaság műszaki színvonalától, a családi munkaerő nagyságától, sőt a jövedelemigény nagyságától is függ. A néhány hektáros zöldség-, gyü­mölcs- és szőlőgazdaságtól a több száz hektáros gabonatermesztő gazda­ságig.

A családi gazdaság nem vagy csak időszakosan, ritkán alkalmaz néhány kisegítő, idegen munkaerőt. Alapvetőerr tehát családi munkaerőt értékesítő gazdaság, ahol a tulajdonosi és munkaérdekeltség köti össze a családtagokat.

A családi gazdaság jelentős tőkét jelent a termőföld, az álló- és forgóesz­közök lekötése révén. Fenntartása és fejlesztése megköveteli a lekötött tőke hatékony felhasználását. A tőkésprofit nagyságának legalább a betéti kamat, hitelfelvétel esetén ezenkívül a hitelkamat és a bankköltség nagyságával kell azonosnak lennie. A munkaerő értékesülése sem lehet kisebb a minimál­bémél.

A családi gazdálkodás tehát nem tőkés vállalkozás, nem is csupán csak foglalkozás, hanem életforma is, ahol legerősebb a foggetlenséghez, az ön­álló döntéshez, a vidékhez való ragaszkodás.

A családi gazdaság a legválságállóbb üzemforma, mert átmenetileg el tudja viselni a tőkésprofit hiányát is. Ez utóbbi a nagy és bérgazdaságokat csődbe juttatja és felszámolásukhoz vezet. A munkanélküliség okozta válsá­gokat, a munkaerő-értékesülés romlását életszínvonala átmeneti csökkentésé­vel képes átvészelni.

A családi gazdaságok tulajdonosai általában a legmeggyőződésesebb polgárok. Kitartó magatartásukra, függetlenségükre mind a helyi, mind az országos politikában nagy szükség van. Ezért a családi gazdaságok számát tudatosan növeini célszerű, s ezt főleg a falusi fiatalok családi gazdasághoz juttatásával kell elősegíteni.

A családi gazdaságok alapvetően árutermelő gazdaságok. Minél ked­vezőbbek a természeti és a közgazdasági adottságaik, annál alkalmasabbak termelésük specializálására. Ennek csupán a jövedelemkockázat szabhat határt. A jövedelemkockázat csökkentésére a multifunkcionális gazdálkodás alkalmas, mint pl. a termékfeldolgozás, a falusi turizmus stb.

A családi gazdaságok területének nagysága országoktól, régióktól, tájak­tól, művelési ágaktól, állatfajoktól és azok hasznosítási irányától, a családi munkaerő létszámától, iskolázottságától, jövedelemigényétől, tőkeerejétől, a mezőgazdasági termelés és tevékenység jövedelmezőségétől függőerr rendkí-

84

vül változó és a fejlődéssei módosuló. Napjainkban Magyarországon a ha­gyományos termelési szerkezet és intenzitás mellett- minimálisan- 25-50 ha­ra tehető. Ettől azonban nagy eltérések lehetnek, mivel a családi gazdaságnak nem a területnagyság a legfőbb kritériuma.

A családi gazdaságok számának növelése agrárpolitikai feladat. A családi gazdaságokfejlesztésének a következő lehetőségei vannak:

- a termőterület nagyságának növelése; - a termelés intenzitásának növelése, főleg a nagy jövedelmezőségű, s

nagy munkaerő-igényű ágazatok arányának növelésével vagy ezekre való specializációval;

- a termelés, a gazdálkodás multifunkcionális tevékenységgé fejlesztésével; - a parasztfiatalok és fiatal agrárértelmiségiek családi gazdasághoz való

juttatásával, tervszerű családigazdaság-létesítési politikával. A termőterület növelése. A családi gazdasággá alakítás legegyszerűbb

módja termőterületének növelése. Ez a megoldás főleg a kedvezőtlen adott­ságú területeken, vidéken látszik indokoltnak. Itt ugyanis a munka- és tőke­intenzitás növelése nem vagy nem lényeges jövedelemnövelő tevékenység. Különösen igaz ez akkor, ha a műszaki fejlesztéshez szükséges eszközök és hitelek drágák. Ezeken a területeken a termelési költség csökkentésével járó jövedelemnövelés ajánlható.

A családi gazdaságok átlagos területnagyságának és számának növelését az agrárnépesség csökkenése és az egy mezőgazdasági dolgozóra jutó ter­mőterület nagyságának növekedése indokolja.

A termelés intenzitásának növelése. Az intenzitás két módon növelhető: - a munka- és tőkeigényes művelési ágak és ágazatok arányának vagy

méretének, az ágazatok naturális produktivitásának, a munka és a tőke értékesülésének jelentős növelésével;

- a meglévő ágazatok hozamának növelésével, minősége javításával, ezáltal jövedelme is kedvezőbbé válik.

Az első intenzitásnövelési mód csak jelentős befektetéssel és a ráfordított munka növelésével valósítható meg. A második eljáráshoz főleg a biológiai alapok és a szaktudás jelentős fejlesztése szükséges, mert enélkül az anyagi ráfordítások hatékonysága nem kielégítő. Mindkét fejlesztéshez elengedhetet­len a piaci kereslethez való alkalmazkodás, az értékesítés biztosítása, mert túltermeléssei nem növelhető a jövedelem, s társadalmi feszültség alakulhat ki.

A gazdálkodás multifunkcionálissá tétele. Ez a feldolgozottsági fok nö­velését, a falusi turizmus, a gazdasági, a sport, a kulturális szolgáltatások vállalását jelenti. Ezzel nő a foglalkozottság, az árbevétel és a jövedelem. Minden esetben a legkisebb befektetéssel a legnagyobb jövedelemnövekedést eredményező megoldást kell választani.

85

A gazdálkodás eredményessége elsősorban a felhasznált munkaerő pénz­beni értékesülésével, az elszámolható munkadíj és a nyereség együttes össze­gével, a bruttó jövedelemmel mérendő.

A középbirtokok és nagybirtokok profit-, illetve nyereségcentrikus gazdál­kodást kényszerülnek folytatni, mert a befektetett, illetve a lekötött tőke volu­mene messze túlnő a tulajdonos, illetve a gazdálkodó személyes és családja által végzett munka jelentőségén. Sőt a gazdálkodást fizetett alkalmazott is irányíthalj a, amikor is a tulajdonosnak a termelésben semmiféle szerepe nincs.

Középbirtokok

Az Európai Unió tagországainak gazdasága alapvetően a kis- és közép­vállalkozásokra épül. Ez nemcsak általános jólétet, hanem viszonylagos stabilitást is jelent. A kis- és középvállalkozók nemcsak terme/ők, hanem je­lentős vásárlóerővel rendelkező fogyaszták is.

A középbirtok nagyobb méretű családi vállalkozásnak is tekinthető, ahol a család néhány tagjának aktív közreműködése, a személyes tulajdonlás mellett meg is követelhető.

Középbirtokok kialakítása elsősorban ott indokolt, ahol a természeti kö­rűlmények (a termőfold gyengébb minősége), a foldrajzi és a közgazdasági adottságok, a termelési szerkezet (pl. a gabona, a takarmánynövények, a legelő- és rétterületek, valamint az erdőterület nagyobb aránya), a kisebb népsűrűség és munkaerő-állomány, a családi gazdaságnál nagyobb gazdasá­gok kialakítását indokolja.

A középbirtokok kialakítását indokolja az is, ha a nagyobb létszámú állat­tenyésztési ágazatok (pl. növendékmarha, húshasznú szarvasmarha, sertés, juhtej-és juhhústermelés) kialakítását tervezik.

A nagyobb ágazati méretek nagyobb tőkeerőt és magasabb szintű szakmai felkészültséget igényelnek. Ez a követelmény nagyobb gazdaságban legalább is kezdetben, könnyebben kielégíthető.

A középbirtokok éppen nagyságuk miatt, a családi munkaerő mellett, ide­genek, bérmunkások alkalmazását is igénylik. Célszerű lenne a bérmunkások, az állandó alkalmazottak számát 5-l O főben maximálni, hogy a középbirto­kok ne válhassanak nagybirtokká.

A középbirtokok egy részét - megfelelő színvonal esetén - célszerű ter­meléstechnológiai bemutató, szakmai tanácsadó állomásokká fejleszteni. Ezért, és a nagyobb méret miatt is a középbirtokok vezetőitől célszerű a ma­gasabb szakmai felkészültséget (egyetemi vagy főiskolai végzettség) megkö­vetelni. A szakmai felkészültség megkövetelése a gazdasági élet számos

86

területén, sőt a mezőgazdasági termelésnél lényegesen egyszerűbb tevékeny­ség végzésekor, szinte évszázadok óta elfogadott. Ezért indokolt, hogy a mezőgazdaságban is polgárjogot nyerj en.

A családi gazdaságok és a középbirtokok számára olyan feltételeket kell teremteni, hogy azok vonzó pályát jelentsenek a gazdafiatalok és a mezőgaz­dasági értelmiség számára.

Nagyon intenzív kistermelés mellett tehát magas biológiai és műszaki színvonalú, családi típusú gazdaságra és középbirtokra épülő magyar mezőgazdaság kialakitása legyen a cél. Ez a célkitűzés meglehetősen nagy áldozatot követel mind az agrámépességtől, mind az ország lakosságátóL A megvalósítás azonban nem tűr halogatást.

Kísérteti, tan- és állami gazdaságok

Kísérteti gazdaság

1945 előtt Magyarországon - megközelítőerr - a táj jellegének megfelelőerr gazdálkodtak. A szocialista nagyüzemi gazdálkodás azonban ezzel nem törőd­ve áttért egy uniformizált, de jól gépesíthető, vegyszerekkel jól kezelhető ter­melésre. Ez a termelés kényelmesen alkalmazható, jól kidolgozott termelési technológiát igényelt. A vetésterület 70-75%-át a gabonafélékés az olajnövé­nyek foglalták el. Ezen belül a búza és a kukorica aránya 55%-ot, a napraforgóé 5-1 0%-ot tett ki. Ezek a növények igényelték a legkevesebb kézimunkát, és hektáronként a legkisebb nyereséget és bruttó jövedelmet adták.

A kisérleti gazdaságok feladata a genetikailag nagy teljesítményű fajták előállítása, a leghatékonyabb technológiák kidolgozása, az ehhez szükséges anyagok, eszközök, termelésszervezési eljárások kimunkálása, a fogyasztót és a környezetet leginkább kímélő növény- és állat-egészségügyi eljárások kialakítása.

Az erre irányuló kutató- és kísérteti munka azonban nem öncél, mert: - a legnagyobb és legjobb minőségű hozamok elérését;

a legnagyobb termésbiztonságot; a rendelkezésre álló munkaerő megfelelő foglalkoztatását és hatékony felhasználását; a legnagyobb nyereséget, illetve a legkedvezőbb megélhetést biztosító vállalati bruttó jövedelmet és a nemzeti jövedelemhez való legnagyobb mérvű hozzájárulást lehetővé tevő termelési szerkezet kialakítását és gazdálkodást kell elősegíteni. A tudománynak tehát hatékony gazdasági erővé kell válnia.

87

A szocialista mezőgazdasági nagyüzemek terméseredményei még az 1980-as évek második felében sem érték el a nyugat-európai családi gazdasá­gok, illetve az alapvetőerr kisüzemi mezőgazdaságokét. Még emellett is azonban a szocialista tábor legfejlettebb mezőgazdaságát képviselték.

A magyar mezőgazdaságnak a nyugat-európai farmergazdasághoz viszo­nyított lemaradása az 1990-es évek második felére tovább nőtt. A kutatóinté­zetek feladata tehát megvizsgálni, hogy miként lehet és mennyire érdemes az átlaghozamokat országosan és termelési régiónként tovább növelni, a magyar mezőgazdaság versenyképességének fokozása céljából.

Ehhez figyelembe kell venni: a tennelőeszközök felhasználásának hatékonyságát jelentősen befolyá­soló eltérő tájadottságokat; a fogyasztó egészségvédelmét és a környezet védelmét szolgáló önkor­látozásokat; ma már sem a gazdaságpolitika, sem a piaci értékesítés lehetősége nem indokolja amindenáron való hozamnövelést; a nagyüzemek a túlságosan magas általános és állandó költségük elvi­selése, valamint a profit növelése érdekében kénytelenek voltak tennés­hozamaikat a lehetséges maximálisra növelni; a kis- és középüzemek­ben a kétféle költség nem feltétlen kényszer, mert összegük nagysága és aránya a nagyüzeminéllényegesen kisebb; a nagy- és tőkés üzemekben a profitnövelés legfontosabb módja a sza­kadatlan hozamnövelés. A költségek csökkentésével elérhető jövede­lemnövelés ezért nem kaphatott polgárjogot.

A példaként kiemeit néhány fontos növény 1987. évi átlagtennése, a jel­legzetesen családi gazdaságokkal rendelkező országokban lényegesen meg­haladta a magyar nagyüzem ekét. Az 1997. évi átlagtennésük is jóval na­gyobb volt a magyarországinál (4. táblázat).

A tejtermelésben sem az 1985. évi, sem az 1995. évi adatok nem mutatnak a növénytermesztéshez hasonlóan nagy többlet átlaghozamot (5. táblázat).

Kérdés tehát, hogy hol és mekkora hozamokkal kell tennelnünk? A ren­delkezésre álló munkaerő minél nagyobb mérvű felhasználása, foglalkoztatá­sa nem tekinthető nagyűzemi érdeknek. A profitnövelés egyik legeredménye­sebb és legkedveltebb formája ugyanis a munkatennelékenység növelése, a munkaerőlétszám csökkentése és az élőmunka, a munkabér megtakarítása. A tőkésnek és a tőkés vállalatnak a munkabér csak költség, tehát teher. Ezzel szemben a családi gazdaságnak, az egyénileg gazdálkodó kisgazdának és természetesen a nemzetgazdaságnak a munkadíj jövedelem, mégpedig a nemzeti jövedelem túlnyomó részét kitevő munkajövedelem.

88

Ország

t/ha

Magyar- 4,4 ország Hollandia 7,! Belgium 5,4 Dánia -

Ausztria 4,5 Német-

5,8 ország Francia- 5,6 ország

Olasz- 3,0 ország USA 2,5 Kanada 2,0

4. táblázat. A termésátlagok többletének alakulása a magyar mezőgazdaság termésátlagának %-ában

A búza A kukorica A burgonya termésátlag-többletének alakulása

!987 !997 !987 !997 !987 !997 évben a magyar mezőgazdaság termésátlagának %-ában

több- t/ha több- t/ha több- t/ha több- t/ha több- t/ha több-let,% let,% let,% let,% let,% let,%

- 4,2 - 6,1 - 6,4 - 16,0 - 16,3 -

+63 8,4 +99 - - 7,5 +!7 45,1 + 183 43,7 + 168 +24 7,7 +82 - - 9,4 +47 46,0 +!88 38,3 + 135

- 7,2 +70 - - - - - - 39,3 +!41 +4 5,0 +!8 7,4 +21 8,6 +34 26,4 +65 29,4 +81

+33 7,3 +73 6,3 +2 8,3 +29 32,4 + !03 36,1 + 121

+27 6,6 +57 6,9 + 14 9,! +41 36,6 + 129 37,1 + 128

-31 2,9 -31 7,5 +23 9,5 +48 !8,8 + 18 23,2 +42

-42 2,7 -37 7,5 +23 8,0 +24 33,7 +lll 38,9 + 139 -55 2,! -49 7,2 + 18 6,9 +7 26,4 +65 27,1 +66

5. táblázat. A tehenenkénti évi átlagos tejhozam többletének alakulása (kg/tehénlév) a magyar átlaghozam %-ában

Evi átlagos tejhozam és -többlet

Ország !985 !995 évben, a magyar átlaghozam %-ában

tejhozam, !/tehén többlet,% tejhozam, !/tehén többlet,% Magyarország 453! - 4 893 -

Hollandia 5331 + 18 6378 +30 Belgium 3 865 -15 4 848 -l Dánia 5 622 +24 647! +32 Ausztria 3817 -16 3 902 -20 Németország 4 710 +4 5 333 +9 Franciaország 3 284 -28 543 7 +ll Olaszország 3 450 -24 504 8 +3 USA 5911 +30 7 507 +53 Kanada 4 654 +3 6 240 +28

89

Ezt a kutatóknak a termelési technológiák és az optimális termelési szer­kezet kialakításakor figyelembe kell venni. A tőkés vállalatok, a családi és kisgazdaságok és a nemzetgazdaság érdeke alapján az optimális termelési technológia és termelési szerkezet nem azonos.

A kísérteti gazdaságok egyik nagyon fontos feladata a tájadottságok­nak megfelelő termelési technológia és termelési szerkezet kialakítása. Ezt indokolja, hogy ugyanazon évben, ugyanolyan időjárás és közgazdasági viszonyok mellett, ugyanazon növények termesztésével tájanként, de még inkább gazdaságonként lényegesen eltérő nagyságú termés és jövedelem érhető el. Ezt bizonyítják a 6. táblázatban közölt adatok.

6. táblázat. A hektáronkénti legnagyobb hozam és nyereség eltérése a leggyengébb eredményt elért szacialista nagyüzemek megyei átlagától 1987-ben

Termék Terméstöbblet, % Nyereségtöbblet, %

Búza +40 +240

Kukorica + 130 +340

Cukorrépa +90 + 1980

Burgonya +350 +470

Paradicsom + 110 +310

Zöld~rika +290 +ISO

Fűszerpaprika + 180 + 140

Alma +200 +270

Borszőlő +530 +740 Tejtermelés +30 + 170

A táblázatban közölt adatok közötti nagy eltérések az egyes megyék, régi­ók, tájak természeti adottságaiban, a gazdaságok felszereltségében és való­színűleg a gazdálkodók szakmai felkészültségében mutatkozó jelentős kü­lönbségeket együttesen és kölcsönhatásukban mutatják. Ezt a termelés szer­kezetének és a gazdaságok típusának (elsősorban a gazdaságok nagyságának) összehangolatlansága tovább súlyosbítja.

A közöltek igazolják a tájintézetek és azok kísérleti gazdaságai kialakítá­sának szükségességét. Ezeknek nonprofit vagy legfeljebb önköltségerr elszá­moló intézményeknek kell lenniük, rendkívül széles körű szakmai propagan­dával, bemutatókkal és szaktanácsadássaL

Tangazdaságok

Minden mezőgazdasági oktatóintézménynek szüksége van tangazdaságra. Itt mutatják be a gyakorlati ismereteket, sajátítják el a gyakorlati fogásokat, nevelik a munkára és a munka tiszteletére a tanulókat.

90

Célszerű az iskolák mellett, illetve azok keretén belül számviteli, ún. kis­gazda-számtartási és tanácsadási központokat kialakítani, bemutatókat, kiál­lításokat, gazda- és gazdasszonyversenyeket rendezni.

Az iskolákat szakmai, agrárkulturális és társadalmi központokká kell fej­leszteni. Helyes, ha minden régiónak, tájnak saját szakiskolai központja is van, és annak tangazdasága a vidék jellegének megfelelő mintagazdaságot reprezentálja, és az iskola a gazdasszonyképzést kiemelten kezeli.

Tangazdaságok még a múlt század végétől kezdődően angol, francia és német példák alapján, mintagazdaság elnevezéssel létesültek. A század első évtizedeiben a számuk megközelítette a 200-at.

E gazdaságok a Földművelésügyi Minisztérium segítségével jöttek létre. A minisztérium gépekkel, eszközökkel, állatokkal, épületek és trágyatelepek építésével, nemesített vetőmagvakkal segítette a mintagazdaság létesítésére vállalkozó gazdákat A gazdák előre kidolgozott ütemterv szerint gazdálkod­tak. Az érdeklődöknek a gazdaságukat bemutatták, gépeikkel segítették, s útmutatásaikkal támogatták a község gazdáit.

Ötéves eredményes munka után az állam a segítség formájában adott esz­közöket a mintagazdaság létesítését vállaló gazdák tulajdonába adta, s egy­idejűleg fólmentette őket a további kötelezettségek alól. A kiemelkedők dísz­oklevelet is kaptak.

Ezek a mintagazdaságok tehát magántulajdonúak voltak. Kevés állami támogatással létesültek. Saját számlára eredményes gazdálkodást mutattak. A mintagazdaságokat megyénként, régiónként, tájanként szervezték. Napja­inkban a szak- és főiskolákon hasonlók szervezése, társadalmi és gazdasági egyesületek keretében való kialakítása kívánatos és hasznos lenne.

Állami gazdaságok

Az állami gazdaságok nem profitorientált, hanem a környék, a táj gazdáit segítő szervezetek, az új eszközök, fajták, anyagok, eljárások, technológiák propagálói, bemutatói, az új ismeretek oktatói legyenek.

Nyújtsanak hathatós segítséget a nemesített vetőmagvak, szaporítóanyagok, a tenyészállatok, az eszközök beszerzéséhez, ha szükséges a termékek feldol­gozásához, kikészítéséhez. Éljenek együtt a környék, a vidék gazdáivaL

Az állami gazdaságokat célszerű régiók, tájak, tájegységek szerint létesíte­ni, hogy minél hatékonyabban tudják segíteni a helyi gazdákat A gyenge természeti adottságú területeken több állami gazdaságra van szükség.

Ha a régióban, a tájban több állami gazdaság van, akkor kisebb részük le­gyen általános termelési szerkezetű. Nagyobb részüket a tájtermelésre célszerü specializálni. Így a bemutatás, a szaktanácsadás sokkal hatékonyabbá tehető.

91

Az állami gazdaságok száma a mezőgazdaság fejlesztése időszakában több legyen. A gazdaságok megerősítésével számuk arányosan csökkenthető.

Profitorientált nagybirtokok és bérgazdaságok

A nagybirtok tőkés profit szerzésére szervezett, illetve létesített gazdaság, függetlenül attól, hogy saját tulajdonú vagy bérelt területű. A nagybirtokot a hatékony gazdálkodás szinte egyetlen lehetőségeként emlegetik, s a korszerű­ség példaképeként reklámozzák, az ebben érdekelt lobbycsoportok.

Ez azonban csak a profitszerzés szempontjából igaz. Sem az egyéni, sem a társadalmi termelésnek nem a profitszerzés, hanem a megélhetés feltételeinek fenntartása a cél. Indokolatlan tehát a profitot a termelés kizárólagos céljá­nak és motorjának tekinteni.

A nagybirtokok biológiai és műszaki felszereltsége általában korszerű. Ehhez azonban jelentős tőke szükséges. A tőkét hazai vagy külfóldi magán­személyek biztosítják.

Ma Magyarországon nagybirtokok és nagy bérgazdaságok csak a fóldtör­vény szellemének megsértésével, joghézagainak kihasználásával, követke­zetlen végrehajtásával jöhetnek létre.

A nagybirtokon kizárólag nyereséggel (profittal) mérik az eredményt. Ezért a nagybirtokok gazdasági és társadalmi értékelésekor a munkaerő fog­lalkoztatását, a munkahelyek alakulását, a nemzeti jövedelemhez való hoz­zájárulást, a keletkezett nyereség (profit) hazaifelhasználását vagy jelentős részének külfoldre vitelét, sőt a kapott kedvezményeket is (adómentesség, adókedvezmények stb.) figyelmen kívül hagyják.

A nagybirtok mezőgazdasági előnyét, a nemzeti jövedelemhez való hoz­zájárulásának mértékét a mezőgazdaságban nagyon gondosan kellene vizs­gálni és értékelni, mert a mezőgazdaságban a nagyüzem és a külfoldi tőke nemzetgazdaságra gyakorolt hatása az ipartól nagymértékben eltérően je­lentkezik.

Az iparban jelentős lehet a koncentráltan jelentkező és nagy összegű nye­reség (profit). Itt ugyanis mód van a nyereség olyan befektetésére, amellyel új üzem (gyár) hozható létre, és így növelhető a termelés, a rendelkezésre álló szabad munkaerő foglalkoztatása. A mezőgazdaságban azonban az új gazda­ságok létrehozásához szükséges termőterület csak nagyon kis mértékben és drágán, gyakorlatilag szinte elhanyagolható mértékben növelhető. A meglévő mezőgazdasági területek intenzitásának növetési lehetősége is korlátozott, s általában kismértékű. A mezőgazdaságban keletkezett nyereséget (profitot) tehát az esetek túlnyomó részében nem a mezőgazdaságban fektetik be.

92

A nagyüzemi profit és jövedelem és annak többlete tehát eltűnik a mezőgaz­daságból. Azt gyakrabban lehet hallani, hogy a mezőgazdaságban keletke­zett profit az iparba - de jóval ritkábbarr az élelmiszeriparba -, de azt csak nagyon ritkán, hogy az iparban keletkezett profit a mezőgazdaságba ván­dorol. A tőkés nagygazdaságok óriási előnyének mondják a munkatermelékeny­ség nagymérvű növelését. Ez jelentősen növeli a profitot, de a munkanélküli­séget is, és fokozatosan teszi tönkre és népteleníti el a falusi településeket, a vidéket. A munkanélküliség állami kezelése (munkanélküli segély, szociális ellátás, ingyenes egészségügyi gondozás, oktatás stb.) társadalmi teherré alakul, óriási társadalmi feszültséget okozva. A profitcentrikus társadalmi szemlé/et nem gondolkodik hosszabb távla­tokban. A cél, rövid idő alatt minél olcsó bban, minél jobban meggazdagodni. Ezért nem riad vissza a termőföld kizsarolásától, a természeti környezet tönk­

retételétől sem. Ezt mutatja az USA talajainak jelenlegi állapota is. A termelés racionalizálása, a nagy kapacitású gépek alkalmazása, a ter­melés nagymértékű specializálását, koncentrálását igényli, s főleg az állatte­nyésztésben kialakulnak a többezres, sőt többtízezres telepek, amelyek szinte kezelhetetlen és visszafordíthatatlan környezetszennyezést okoznak, a talaj, a talajvíz, a folyók szennyezésével, megfertőzéséveL A növénytermesztésben az alkalmazott vegyszerek (műtrágya, növényvédő szer, gyomirtó szer), az állattenyésztésben a stimuláló szerek, antibiotikumok, hormonok terhelik az élelmiszereket és mérgezik a fogyasztókat. A nagyüzemek környezetében elszegényedik a népesség, föl eg az agrárla­kosság, mert egyre fogy a munkaalkalom, nő a munkanélküliség, az alulfize­tett bérmunkások aránya, a vidék proletarizálódik. A nagybirtok önálló, a vidéki településtől független életet éL A nagybirtok gazdálkodásában a profit (nyereség) válik elsődlegessé, a munka értékesülésében való érdekeltség megszűnik, mert a tulajdonos gya­korlatilag csak a tőkéjével vesz részt a termelésben. Ezzel a tőkés termelés társadalomellenessé válik: - részben azért, mert nem érdeke az ott élő lakosság túlnyomó részének

munkaerőként való foglalkoztatása, pedig ennek a kizárólag munkaerő­vel rendelkező réteg megélhetésének kizárólagos forrása munkájának hatékony felhasználása;

- másrészt azért is, mert a tőkés profitjának növelése céljából egyre nö­veli a munka termelékenységét, s ezzel az előállított javak mennyiségé­hez viszonyítva egyre kevesebb ember munkájára van szükség, ezért a munkanélküliek száma társadalmilag egyre nagyobb arányú, a fizetőké­pes kereslet pedig egyre kisebb lesz;

93

az egyre nagyobb létszámú munkanélküli eltartása óriási társadalmi teher­

ré válik, amelynek túlnyomó részét vagy egészét nem azok viselik, akik

következtében a munkanélküliség keletkezett, s a terhek jelentős része

adók formájában nem a tőkésekre hárul, hanem a dolgozó munkaerőre;

a tőkés termelés a profitszerzésre törekvés miatt elválik a szükségle­

tektől, a fizetőképes kereslettől, s így óriási túltermelési válságok ala­

kulnak ki. Eközben egyre nő a kínálat, s ehhez hasonlítva - a munka­

nélküliség következtében - egyre nagyobb arányban csökken a fizető­

képes kereslet Így a társadalom egyre nagyobb része válik termelő he­

lyett kitartottá, s ennek következtében nő a gazdasági, politikai és er­

kölcsi bűnözés. Mindez egyformán vonatkozik a társadalmilag szabályozatlan ipari és me­

zőgazdasági termelésre. A gazdasági eredmény (a nemzeti jövedelem) a munka és a tőke közötti

megosztásának aránya egyre romlik a munka rovására.

A mezőgazdasági nagyüzemek tulajdonosai, illetve bérlői általában nem

élnek a faluban, nem érdekük a falu, a vidék fejlesztése, s így nem is érvé­

nyesül a társadalmi felelősség sem. Ezért is terjednek a személyte/enséget

biztosító társasági, jogi személyiségű vállalkozásiformák.

A felhasznált természeti erőforrások hosszú távra való megőrzése sem

várható el a kizárólag profitérdekeltségű nagybirtokoktóL A mezőgazdasági

területek elnéptelenednek, s megnő az elvándorlás. Az 1950-1960-as évek

között a szocialista nagyüzemek kialakulása közel másfélmillió falusi lakos

elvándorlásához vezetett. A mezőgazdasági nagyüzemek általában nem nagyon járulnak hozzá egy

ország meggazdagodásához, a falusi lakosság életszínvonalának emeléséhez,

a vidék magas színvonalra fejlesztéséhez. Ez egyébként nem is érdekük. A

falusi munkanélküliséget és szegénységet óriási mértékűre növelik, a társa­

dalmi elégedetlenséget állandósítják. Ezt bizonyítja Dél-Amerika, Közép­

Amerika, Afrika, Dél-Ázsia számos országa. Úgy tűnik a nagybirtok a mo­

dem gyarmatosítás eszköze, ezért minden kultúrállam elutasítja, kialakulását

sokféle jogszabállyal, negatív diszkriminációval gátolja, akadályozza.

Társas vállalkozási formák

A rendszerváltozás után kialakult kaotikus gazdasági "rendben" Magyaror­

szágon robbanásszerűen megnövekedett a különböző társasági formák száma.

1992-ben a mezőgazdaságban l O 722 társas vállalkozás az összes földterület

45%-át birtokolta, szemben az egyéni gazdálkodók 32,8%-os részesedéséveL

(Magyar Statisztikai Zsebkönyv 1996., 1977. Budapest)

94

Ezt az óriási arányt, a föld tulajdonlásának és birtoklásának nyilvánosan nem vállalása, bizonyos kedvezmények megszerzése, s sajnálatos módon a nagyobb csalási lehetőségek kihasználása indokolta.

A gazdasági társaságok olyan szervezetek, amelyben a tőkések projitszer­zés céljából egyesítik gazdasági erejüket. Általában hatékonyan termelő vál­lalkozásokat, vállalatokat hoznak létre. Mivel a profit a közjó kárára is nö­velhető, azért feltétlenül szükséges a munkaerő-felhasználás, a profitszerzés módjának, a profit, tőke és munka közötti megosztásának társadalmi ellenőr­zése a közérdek érdekében.

A mezőgazdaságnak népességmegtartó és jelentős természet- és környezet­védelmi feladata is van, továbbá a termőföld korlátozott mennyisége miatt a mezőgazdasági termelést folytató vállalatok és vállalkozások száma sem növelhető tetszés szerint - illetve a rendelkezésre álló tőke arányában -, ezért a tőkés társasági forma a mezőgazdaságban nem kívánatos. Az Európai Unió tagországaiban jelentéktelen a gazdasági társaságok száma a mezőgazda­ságban (pl. Németországban csupán l%).

A gazdasági társasági formák egyike sem egyeztethető össze a mezőgaz­daság és a mezőgazdasági termelők érdekeltségéveL A mezőgazdasá~i ter­melés nagy gondosságot igénylő biológiai folyamatok összessége. Eppen ezért személyes közreműködést, érdekeltséget igénylő, megélhetést és nem a meggazdagodást szolgáló tevékenység. Megköveteli az alapos helyi ismere­teket, a folytonosan változó körűlmények figyelembevételét és az ahhoz való alkalmazkodást. A társasági formák az önálló, független polgárként élő ma­gángazdát bérmunkássá változtatják, proletarizálják, és előbb-utóbb meg­fosztják gazdasági önállóságától és mezőgazdasági magánvagyonátóL

A gazdaságok gazdasági jellemzők alapján való csoportosítása

A gazdaságok a vizsgálat céljának és a levonni kívánt következtetéseknek megfelelően sokféle szempont alapján csoportosíthatók. Ezek közül a fonto­sabbak.·

- az agrárnépesség vagyoni helyzete és jövedelme; - az agrártámogatás indokoltsága; - az agrártermelés munkaerő-, anyag- és eszköz-, valamint pénz- és hitel-

igénye; - a várható, az értékesítendő termékek mennyisége, a lakosság mezőgaz­

dasági termékekkel való ellátottsága;

95

-a közteherviselés mértéke (az agráradóztatás); - az agrárpolitikai és vidékfejlesztési programokba való beilleszthetőség.

A gazdaságok a gyakorlatban a könnyen megállapítható üzemi jellegzetes-

ségek és adottságokalapján csoportosíthatók. Ezekközüla legáltalánosabb:

- a terület és az állatállomány nagysága, - a foldtulajdon és fóldhasználat, - a termelési szerkezet alapján való csoportosítás. Célszerű még a gazdaságok - munkaerő-foglalkoztatásának jellege (fő- és részmunkaidős gazdasá­

gok); -a versenyszférán kívüli és belüli gazdaságok; - a jövedelem jellege (munka- vagy tőkejövedelemre szervezett gazdaság)

szerinti csoportosítás. A csoportosítás feltételeit, illetve szempontjait tehát a vizsgálat céljának

megfelelőerr kell megválasztani. Minden vizsgálati célnak egyaránt megfelelő

csoportosítás nincs.

A termőterület és az állatállomány nagysága alapján való csoportosítás

A termőterület nagysága. A gazdaságok termőterület nagysága szennti

csoportosítása általános és mindenki által ismert eljárás. Könnyen áttekint­

hető és úgy tűnik, hogy az alapvető információkat, tájékoztatást megadja.

A valóságban azonban ez ma már a legfélrevezetőbb, mert az egyszerű ten~­

leti számbavétel a legtöbb megtévesztő következtelés levonásához vezet. Ma a

gazdaságok között nem a terület nagyságában van a döntő különbség, hanerr.

a termőterület minőségében, a művelési ágankénti hasznosításában, a kultú­

rák, munkaerő- és eszközigényében, hozamában, árbevételében, jövedelmé­

ben. Ezért területi és egyéb egyenérték-számokra való átszámítás nélkül a

terület nagyságból megfelelő következtetés nem vonható le.

Az állatállomány nagysága alapján való csoportosítás. Ez a módszer

azért fontos, mert egyre több és egyre nagyobb termőterület nélküli állattartó

telep és gazdaság alakul. Vásárolt alapanyaggal és takarmánnyal is folytat­

ható vágóállat- és állatitermék-előállítás. A vállalkozás, illetve a gazdaság

nagysága az állatfajonkénti létszámmal vagy valamiféle egyenértékszámmal

(számosállategység, szarvasmarhaegység) kifejezhető, de az állatállomány

termelése, termelési színvonala és értéke - tennészetesen - nem. (Pl. egy

nyugat-európai tehén a hozam alapján kettő, kettő és fél kelet-európai tehén­

nel volt egyenértékű az elmúlt évtizedekben.)

96

A foldtulajdon és a földhasználat alapján való csoportosítás

Rendkívül fontos a gazdaságok megkülönböztetése a tulajdon és a földhasz­nálat alapján. A mezőgazdaságban nincs elfogadható indoka a tulajdon és a földhasználat szétválasztásának.

A mezőgazdasági termelés, a gazdálkodás alapvető célja a termelő megélhetése és a társadalom élelmiszer-ellátása, a termőföld termőerejé­nek és a természeti környezet hosszú távon való megóvása, s nem a pro­fitszerzés vagy a "meggazdagodás". Ez pedig a legeredményesebben a föld­használat és a földtulajdon egyesítésével oldható meg.

Azért terme/ünk, hogy éljük, s nem azért élünk, hogy terme/jünk. Ezt ma­napság sokszor és sok helyen el kell mondani.

A személyi tulajdonlás. Mind társadalmi, mind nemzeti szempontból na­gyon fontos. A társadalmi stabilitást a tulajdonosok aránya, a kis- és közép­méretű tulajdonnal rendelkezők nemzeti jövedelemben való részesedésének aránya határozza meg.

A kis- és középtulajdonnal rendelkezők túlnyomó része termelőmunkát is végez, s ezért a munkajövedelmük lényegesen meghaladja a tőkés jövedel­mük összegét. Elemi érdekük tehát a termelés folyamatossága, a válságok átvészelése akkor is, amikor már a profitorientált tőke máshová, esetleg kül­földre menekül. Szilárd nemzetgazdaság kis- és középvállalkozók nélkül nem képzelhető el.

Nemzeti szempontból vitathatatlan régi tétel "akié a föld, azé az ország". Egy ország nemcsak a népességet, hanem a fóld birtoklását is jelenti. Ezért az Európai Unió minden tagországa keményen védelmezi a földtulajdonlás demokratikusságát. A földtulajdon nagyságát kimondva vagy kimondatlanul is, nemzeti sajátosságainak megfelelő maximumhoz köti.

A társasági földbirtoklás. A foldtulajdonlás napjainkban és nálunk rend­kívül gyorsan terjedő formája. A sokféle jogi és nem jogi személyiségű társa­sági vállalkozásiforma közös jellemzői:

• A személyi tulajdonlás e/fedése vagy kiiktatása. Ez a közelmúltban vég­hez vitt magánosításban megnyilvánuló, jelentős mértékű korrupcióval együttjáró, de erkölcsileg elfogadhatatlan, bár számos joghézaggal, s kellő szabályozatlansággal jogszerűnek minősíthető eljárás. A vissza­élések és csalások érthetővé, de elfogadhatatlanná teszik.

• A nagymérvű földkoncentrációra törekvés. Ily módon a személyes föld­tulajdonlás 300 hektáros felső határát könnyen lehet kijátszani.

• Rendkívül nagy spekulációs lehetőséget ígér az Európai Unióhoz csat­lakozás után. Hiszen a potom pénzért megvett magyar foldet néhány év múlva a külföldi tőkések vételárának többszöröséért, akár 20-25-szörö-

97

séért is hajlandók lesznek megvásárolni. Ez ma a világ egyik legna­gyobb, spekulációs lehetőségét jelentené.

• A nagyüzemi mezőgazdaság óriási folényébe való téves beidegződés. Közel 50 éven át hirdették ezt a hamis, bebizonyítbatatlan vélekedést. Közben az önálló gazdálkodásra képes kis- és középbirtokos réteget tu­datosan kiirtották.

• A mezőgazdaság elmúlt évtizedek alatti jövedelmezősége nem indokol­ta a profitorientált tőkebefektetés!. A mezőgazdaság kb. 4-5%-os jöve­delmezősége az ennél jóval magasabb betéti és hitelkamat mellett nem indokolta a tőkés nagyüzemek és bérgazdaságok kialakítását.

Emögött valószínűleg vagyonszerzési magatartás vagy egy később várható nagy spekulációs lehetőség reménye húzódik meg.

A foldforgaimat a következő szempontok figyelembevételével célszerű sza­bályozni:

- földet csak helyi vagy helyben letelepedni kívánó gazdálkodó vagy me­zőgazdasági szakképzettségű, gazdálkodni kívánó helyi lakos vásárol­hat;

- a vásárolt föld nagysága maximum 300 ha; - a megvásárolt föld 5-10 éven belül csak a Földhitel Intézetnek adható el; - a megvásárolt földet a tulajdonos a jó gazda gondosságával köteles mű-

velni vagy műveltetni; - az elhanyagolt földet az önkormányzat 5 évre kényszerbérletbe adhatja. A bérlet. Általában annak előnyös földet bérelni, aki gazdálkodási tevé­

kenységét földvásárlás nélkül akarja megoldani vagy növelni. Átlagos kö­rűlmények között a földvásárlás jelentős, de csak hosszú távon megtérülő tőkebefektetést igényel. Ez pedig gyakran a forgótőke jelentős csökkenését okozza. Megfelelő forgótőke nélkül nagyon nehéz jó eredményt elérni.

Nyilvánvaló tehát, hogy elsősorban a kisgazdaságok számára lett volna indokolt a nagyobb arányú foldbérlet, hiszen itt szükséges elsősorban a termőterület növelése. Ezzel szemben nálunk nagy vagy óriás bérletek alakultak ki, ami ellentétes a normál helyzetteL E jelenség okai a követke­zők lehettek:

98

- a kárpótlás folyamán elhúzódott a földek kiadása, az igénylők több sza­kaszban, elaprózva, gyakran az egyes földdarabokat egymástól távol kapták meg, így elodázódott a normál gazdálkodás feltételeinek kiala­kulása;

- a legnagyobb és alig megindokolható mulasztás az volt, hogy a kister­melők a szocialista átalakulás idején a közösbe vitt állatállományt, fel­szerelést, gépeket, vetőmagot stb. nem kapták vissza; a puszta fóld visz­szaadása pedig nem volt elég az önálló gazdálkodás megkezdéséhez;

- az önálló gazdálkodás tapasztalataival rendelkező gazdák jelentős része nyugdíjassá vált vagy meghalt. Az agrárfiatalok nagy része bérmunkás sorban nőtt fel, az önálló gazdálkodásra való felkészüléshez sem gazda­sági, sem szakmai segítséget nem kapott. Emellett a kolhoz típusú ter­melőszövetkezetek különböző átmentésével a bérmunkáshelyzet meg­erősítésére is nagy volt a kísértés.

Mindezek hatására az idősebb nyugdíjasok és a fiatalabb fóldhöz juttatot­tak számára szinte egyetlen lehetőség volt a megkapott termőterületek minél nagyobb részének haszonbérbe adása. Így Magyarország termőterületének kétharmad része a nagybirtok, a nagy- és óriás bérletek kezelésébe csúszott át.

Az önálló kis- és családi gazdaságok kialakítása céljából szükség van tehát egy szigorú haszonbérleti törvény meghozatalára. A törvény mondja ki, hogy:

- fóldet csak helybéli, mezőgazdasági termelést folytató vagy folytatni kí-vánó lakos bérelhet;

- a bérelt fóldet albérletbe kiadni tilos; - a bérlőt elővásárlási jog illeti meg; - a bérelt terület nem lehet nagyobb, mint a személyes tulajdonú terület

maximuma, azaz 300 ha; - a bérleti díj nagyságának maximumát a helyi önkormányzat 3-5 évre

előre köteles meghatározni; - a bérlő a bérelt vagyontárgyakat - elsősorban a termőfóldet - a jó gazda

gondosságával köteles kezelni, a bérleti díjért, az okozott kárért a bérlő teljes vagyonával felel;

- az okozott kár nagyságát, ha a felek megegyezni nem tudnak, a helyi önkormányzat állapítja meg.

Termelési szerkezet szerinti csoportosítás

Minél szűkebb területre korlátozódik az általános termelési szerkezet szerinti gazdálkodás, annál fontosabb a gazdaságok termelési struktúra szerinti cso­portosítása. A két jő csoport:

-vegyes profilú gazdaság, - specializálódott (szakosított) termelési szerkezetű gazdaság. Vegyes profilú gazdaságok. Általában növénytermesztést és állatte­

nyésztést egyaránt folytatnak. A növénytermesztésük is több művelési ág­ból és azon belül különféle kultúrákból, az állattenyésztésük pedig több állatfajból, azok különféle hasznosítási irányából épül fel. Régen ezt a ter­mőterületek művelési ágankénti és minőség szerinti differenciáltsága, az állattenyésztési ágazatok extenzív volta, kisebb hozama, a munkaerő

99

egyenletes foglalkoztatása, az eszközkihasználás idényszerűségének, a mun­

kacsúcsok elkerülésének szándéka, s a jövedelem kockázatának csökkentése

indokolta. A gazdálkodási intenzitásának növekedése hatására először a növényter­

mesztési és állattenyésztési ágazatok száma csökkent. Ezt követte az egyes

intenzív kertészeti ágazatokra pl. szőlő-, gyümölcstermesztésre való speciali­

zálódás, az állattenyésztésben pedig a nagyméretű ágazatokra pl. tejtermelés­

re, sertés- és baromfihús-termelésre való átállás. A vegyes profilú gazdálkodás sok üzemszervezési előnye ellenére is csak

az intenzív gazdálkodásra kevésbé alkalmas területen és a nagyobb területű

gazdaságokban előnyös. Az intenzitás további növekedése a vegyes profil megtartása mellett is a

növénytermesztésnek és az állattenyésztésnek két-három nagyméretű ágazat­

ra korlátozásához vezet. A több ezer hektáros gazdaságok (az állami gazda­

ságok 7000 ha-os, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek 4000-4500 ha-os

átlagterülete) a szűkebb specializálódást nem indokolta. Ekkora terület -

értelemszerűen - csak heterogén lehetett, természeti adottságában, esetenként

közgazdasági adottságában is. Specializálódott (szakosodott) termelés és gazdaság. Kialakítását első­

sorban a gazdaság termőterületének mérete, a gazdálkodó jövedelemigényé­

nek és az ágazatok jövedelmezőségének alakulása befolyásolja. A nagyszámú törpe-, kis- és középparaszti gazdaság, az ennek következté­

ben részmunkaidős, jövedelemkiegészítő gazdálkodás kialakulása a termelés

és a gazdaság specializálásában új helyzetet teremtett. Minél kisebb területű egy gazdaság, annál kevésbé alkalmas vegyes ter­

melési profil kialakítására. A részmunkaidős gazdaságban a hasznosítható

munkaerő korlátozott. Ezzel a viszonylag kevés munkaerővel kell a kívánt

jövedelmet előállítani. Ez viszont csak magas színvonalú, intenzív termelés

mellett lehetséges. Mivel a rendelkezésre álló terület, munkaidő, sőt a tőke is

korlátozott, a termelésnek egy vagy nagyon kevés termék magas termelési

színvonalú előállítására kell specializálódnia. Ezt a specializálódási kényszernek nevezhető jelenséget az agrárpolitika

kialakítóinak és végrehajtóinak feltétlenül figyelembe kell vennie, tudatosan

irányítani, segíteni, szabályozni szükséges. A törpe-, kis- és középparaszti gazdaságok a növénytermesztésben első­

sorban az intenzív kertészeti ágazatokra (szőlő, gyümölcs, faiskola) és az

intenzív (fólia alatti és öntözött zöldség, virág, gyógynövény stb.) zöldség­

termesztésre szakosodtak. Az állattenyésztésben a tej-, a sertés- vagy a baromfihús, illetve a tojás­

termelésre szakosodás a legáltalánosabb és legsikeresebb. Előfordul a nyúl-

100

hús-, galambhús-, fúrjtojástermelésre, valamint szőrmés állatok tartására történő szakosodás is.

Megfelelő integrálás, szaktanácsadás, feldolgozás és szövetkezeti értéke­sítés mellett ez a rendkívül intenzív, szakosodott kistermelés nemzetgazdasá­gi szempontból mind a belfóldi, mind a külfóldi piacon rendkívül jelentős lehet.

A termelési struktúra szerves része a feldolgozás, a tárolás, a kikészítés és a forgalmazás. Ezért nagyobb gondot kell fordítani a termelés vertikalitásának növelésére, s vertikális irányban való szakosításra. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a termelés a fogyasztóhoz juttatással fejeződik be. Ez mind a ve­gyes profilú, mind a specializált termelésre érvényes. Az utóbbinál fontosabb és jelentősebb. Ennek legjobb megoldása a termékpályás szövetkezés.

A munkaerő foglalkoztatása alapján való csoportosítás

A termelésben, illetve a gazdálkodásban felhasznált munkaerő két alapvetően eltérő csoportba tartozhat. Lehet:

- családi munkaerő és - bérmunkás. E két csoporthoz tartozó munkaerő foglalkoztatásának célja is lényegesen

különböző. A családi munkaerő. Felhasználásakor a munkaidő, illetve a munkaerő

minél jobb pénzbeni értékesülésének, a foglalkoztatás kívánatos mértékének elérése a cél. A munka célja a megélhetés biztosítása vagy a más forrásból származó személyi jövedelem kiegészítése. A családi jövedelem kizárólag vagy túlnyomó részben munkajövedelcm. Sőt a kis- és családi gazdaság még akkor is beruház, amikor a beruházása után tőkés jövedelemre nem számít­hat, mert a maga számára teremtett munkaalkalom sokkal fontosabb, mint a tőkés jövedelem, illetve a profit nagysága.

A családi munkaerőnek nincs fix munkabére. Csak a munkadíjigényét tudja meghatározni, amelyet vagy ki tud elégíteni maradéktalanul, vagy nem. A munkadij egyenlő lehet:

- a saját munka pénzbeni értékesülésével; - az átlagos helyi vagy országos munkabérrel; - az országos minimálbérrel. A saját munka pénzbeni értékesülése egyenlő a termelési érték összegének

és a saját munkadij nélküli költség különbözetének összegével. A költség kiszámításakor a hozam értékét, az ún. termelési értéket, a reali­

zálható, a ténylegesen elérhető piaci áron értékelve kell kiszámítani.

101

A költség kiszámításakor a családi munka kivételével minden ráfordítás pénzértékét fel kell számolni. Az igénybe vett termelőeszközök, az ún. beruházások nettó leltári értéke (az amortizáció utáni értéke) után a hitel­kamatnak vagy a betéti kamatnak megfelelő összeget, mint tőkésjövede­lem-igényt költségként célszerű felszámolni, mert ez az összeg, az amorti­záció összegén kívül, az elhasznált eszközök pótlására, illetve fejlesztésre szükséges, s mert ez jogos tőkésjövedelem-igényt jelent. Ez az összeg gyakran nem fér a termelési értékbe, s ezért ennyivel kisebb lesz a saját munka pénzbeni értékesülése. A családi munkaerő tehát ekkora áldozatot hoz a társadalom számára.

Azt természetesen semmi sem indokolja, hogy a családi munkaerő pénz­beni értékesülése kisebb legyen az átlagos vagy minimális bérnéL Ha kisebb, akkor a családi munkaerő ennek az összegnek megfelelőerr ismét gazdasági áldozatot hoz a társadalom számára.

Célszerű tehát kimutatni, hogy a családi gazdaság, illetve családi munka­erő az adott évben mekkora gazdasági áldozatot kénytelen elviselni, s miért. Ezt a gazdasági áldozatot célszerű a nagygazdaságok tőkésprofitjával össze­vetni, s a gazdasági lehetőségeknek megfelelően állami támogatásokkal mér­sékelni. A gazdasági áldozatot nem célszerű az agrárnépesség tűrőképességé­nek határáig növeln i.

A bérmunka. A tőkés gazdaságok profitszerzésének legfőbb eszköze. A tőkés a bérmunkát szükséges rossznak, a legkevésbé hatékony, s a legin­kább csökkentendő költségnek tekinti. A munkatermelékenység növelésének őrületében nincs tekintettel arra, hogy a munka és a munkabér embermilliók megélhetésének, az emberek nagy részének egyetlen jövedelemforrása. A munkatermelékenységet nem a termelés szükséges mérvű növelése céljá­ból és nem a munkaerőhiány által indokolt mértékben, hanem a profitnövelés érdekében és mértékében növeli. Azzal nem törődik, hogy a munkanélküliség növekedésével a fizetőképes vásárlóerő, tehát a fogyasztás is csökken, azzal sem törődik, hogy ezzel megbomlik a termelés és a fogyasztás, a kereslet és a kínálat egyensúlya. Ezáltal a munkanélküliség kezelésének óriási humán terhe - a vállalati érdekek miatt - társadalmi teherré válik.

A munkatermelékenység növeléséből származó profittöbbletet, s az ennek következtében keletkezett munkanélküliség társadalmi humánterhének növe­kedését össze kell hasonlítani, és a társadalmat terhelő különbség összegét a tőkésvállalatokra kell terhelni, s adó formájában be kell fizettetni. Csak így teremthető meg a profitnövelés és a közérdek egyensúlya, az igazságos köz­teherviselés, s csak így állapítható meg a társadalmi érdeket is szolgáló mun­katermelékenység növelésének mértéke. A tőkésvállalat érdekét tehát nem szabad a közérdek elé helyezni.

102

Részmunkaidős termelés, illetve gazdálkodás

A főmunkaidős termelés, illetve gazdálkodás feltételeinek megteremtése legtöbbször nem a termelő, a gazda szándékától, elhatározásától függ. Az agrárlakosság számának növekedésével, az érvényben lévő öröklési jog, a tőkés fóldkoncentráció, illetve a nagybirtokok folyamatos gyarapodása miatt csökken az egy gazdáikorlóra jutó tennőterület nagysága. Egyre nő tehát a részmunkaidős gazdálkodásra kényszerülők száma.

A részmunkaidős tennelők és gazdálkodók számát az is növeli, hogy egyre több falusi, illetve vidéki embernek van szüksége az életszínvonala megtartá­sához, illetve növeléséhez a nem mezőgazdasági főfoglalkozás me ll ett jöve­delemkiegészítésre. Másrészt a napi munkaidő megrövidülése, s az így meg­növekedett szabadidő hasznos eltöltése, a természethez való visszatérés vá­gya, a természet szeretete is a mezőgazdasági termelésbe való bekapcsolódás vá gyát növeli.

A részmunkaidős termelés, illetve gazdálkodás lehetőségét nagymértékben növelte a gyors műszaki haladás következtében megjelenő sokféle praktikus eszköz, kisgép, a biológiai alapok, a kényelmesebb és hatékonyabb termelési technológiák kialakulása.

Nyugat-Európában rendkívül nagyarányúvá vált részmunkaidős tennelés aránya- országonként változóarr-elérheti a tennelők 30-50, sőt 60-70%-át, magas hozamokkal és korszerű termelési technológiákkal, kiváló minőségű árutennékek előállításávaL Ezt nagymértékben segítik a tennékpályás szö­vetkezések, a széles körű szaktanácsadás, a vertikális és horizontális integrá­ció, az átgondolt állami és EU-támogatás.

Magyarországon részmunkaidős gazdálkodást kialakítani és támogaini el-sősorban

- a nagy agrársűrűségű; - a törpe- és kisparaszti, tehát elaprózott területű vidékeken; - kedvező természeti adottságú, intenzív gazdálkodásra alkalmas területe-

ken; - és ott indokolt, ahol a lakosság elfogadható méctékben talál a mezőgaz­

daságon kívüli főfoglalkozást. Ez a feltétel elsősorban iparral rendelkező vagy üdülésre, falusi turizmusra alkalmas vidékeken adott.

A részmunkaidős termelést, gazdálkodást nem szabad a falusi szegénység stabilizálására, a szegénység polgárjogának elismertetésére felhasználni. A részmunkaidős gazdálkodást jelentős méctékben folytató területeknek ha­zánkban a felsoroltakon kívül rendkívül nagy szükség van egy széles körű, iskolán kívüli felnőttoktatásra, s kedvező feltételekkel hitelt nyújtó pénzügyi hálózatra.

103

Főmunkaidős gazdálkodás

Főmunkaidős gazdálkodás elsősorban a családi és az intenzívebb termelést folytató középparaszti gazdaságokban vagy intenzív kultúrák (szőlő, gyü­mölcs, zöldség, dísznövény stb.) telepítésekor, kisebb területű gazdaságokban alakíthatók ki.

A főmunkaidős gazdaságok folytathatják elsősorban a hagyományos, ve­gyes termelési szerkezetű gazdálkodást vagy egy-két növényre, s nagyobb állatállományra specializálódott termelést megfelelő nagyságú terület vagy állatállomány esetén.

A főmunkaidős gazdálkodásnak igen nagy előnye, hogy a tulajdonosi, il­letve a munkaadói és a munkavállalói szemlélet és érdekeltség egy személy­ben a gazdában és családtagjaiban testesül meg. Így kialakulnak a generációs agrártradíciók, a családi elkötelezettségek, a faluhoz, a vidékhez való ragasz­kodás, az erős paraszti és agrártermelői identitás.

A főmunkaidős gazdálkodás akkor igazán sikeres, ha legalább az országos átlagnak megfelelő személyi jövedelmet és életszínvonalat biztosít.

A termelés célja és a versenyszférába tartozás szerinti csoportosítás

A mezőgazdasági termelés sohasem volt öncélú tevékenység. Mindig konkrét cél elérésére folytatták, amely időnként a helyzetektől függően változó. A mai lehetséges célok:

- önellátásra termelő gazdaságok; - árutermelő gazdaságok, ezen belül:

- helyi ellátásra termelők, - belf<ildi ellátásra termelők, - exportra termelők;

- az előzők kombinációja. Önellátásra termelő gazdaságok. A legősibb cél a család ellátása. Önel­

látásra termelt az ősember, a rabszolgatartó gazdaság, a feudális nagybirtok, a jobbágy és a kapitalizmus korai korszakában a paraszti gazdaság és napjaink­ban a hobbigazdaság is.

Az önellátás csak mint termelési főcél szerepelt. A f<ilösleget a termelők elcserélték, majd eladták. Fő célnak azonban nem a meggazdagodást, hanem a megélhetést tekintették Kevesek (főurak, nagy rabszolgatartók) már a rab­szolga és a feudális társadalomban meggazdagodásra is termeltek. Az áru­termelésre való áttérés azonban csak a kapitalizmusban lett jellemző.

Ma már önellátásra csak a hobbigazdaságok termelnek. A ház körüli, ún. háztáji és törpegazdaságok közül is csak nagyon kevésnek kizárólagos célja

104

az önellátás, a többi gazdaságban kizárólagos vagy fő cél az árutermelés lett. A piacgazdaság lehetővé tette, a társadalmi jólét megnövekedése pedig a terrnelőket árutermelésre kényszerítette.

Árutermelés. Az árutermelés a fogyasztó számára való termelés. A fo­gyasztó fizetőképes keresletének megfelelő árut, kiváló minőségben, a kívánt időben és mennyiségben kell termelni. Ehhez nagyon hasonló fogalom a piacra termelés.

A piacra termeléskor nem vagy csak nagyvonalakban ismerik a fogyasztó igényét. Az árukínálatból választ a fogyasztó. Keresletének ösztönzésére óriási propagandát folytatnak, vagy zúdítanak rá, sokféle, látszólagos és tényleges kedvezményt kínálnak. Ezért gyakran keletkeznek túltermelési válságok, ame­lyet a fogyasztói társadalomban túlfogyasztásra való buzdítással vagy a konku­rens termelők tönkretételével (pl. globalizálással) akarnak levezetni.

Az árutermelés irányulhat: - helyi ellátásra, - a hazai piac igényeinek kielégítésére és - az exportra. A helyi piac előnye, hogy az értékesítés lehetősége viszonylag könnyen és

megbízhatóan felmérhető, nem terheli az árut jelentős szállítási költség, s az ezzel járó veszteség vagy minőségromlás. Előny az is, hogy a helyi sajátos­ságoknak megfelelő áruval vagy kikészítési, csomagolási móddal kedvezőbb értékesítési pozíció érhető el. Hátránya viszont, hogy csak korlátozott meny­nyiségű áru értékesíthető, s az árak az országosnál és a nemzetközinél ala­csonyabbak.

A különböző távolságra lévő piacok közötti választást elősegíti a termelői helyi árak (telephelyi, majori árak) összehasonlítása. Ez a tényleges piaci árak a szállítási és értékesítési költség (telefon- és postaköltség, vámok, hely­pénzek, üzletkötési jutalék) együttes összegének a különbsége.

A hazai piacokon értékesül az árutermékek nagy része. Ezért a hazai piac a legfontosabb.

Nélkülözhetetlen, hogy a kisebb árumennyiségek összegyűjtésére, feldol­gozására, kikészítésére, tárolására, értékesítésére a kistermelők termékpályás értékesítő szövetkezéseket hozzanak létre.

Az exportra termelés és a kül.foldi értékesítés kisebb volumene ellenére is fontos, részben a fölösJegek levezetésére, részben a kedvezőbb árak, a na­gyobb jövedelem elérése céljából. Az export-gazdaságosságra vonatkozó számítások azonban nélkülözhetetlenek. Ezek:

- az exportra termelés és értékesítés jövedelmének kiszámítása; - valutahozam megállapítása, a valutakitermelés költsége s ennek alapján

a valutaárfolyam, a méltányos belföldi felvásárlási ár meghatározása;

105

- az exportnyereség-igény és az exporttal elérhető nyereség összegének vizsgálata.

A bármi áron való exportálás a nemzeti jövedelem kiajánlását és az ország elszegényítését okozza, s csak a minden áron való termelést támogatja.

Az önellátásra termelő gazdaságok általában nem jövedelemorientált ter­melést folytatnak. Céljuk, hogy a piaci ámál olcsóbban, a piaci ár vagy annak egy része megtakarításával jussanak termékeikhez. A termelés folyamán a család munkáját nem értékelik, költségnek csak a tényleges kiadásokat (ve­tőmag, vásárolt műtrágya, növényvédő szer, üzemanyag, hízóalapanyag stb.) tekintik, s a befektetések, eszközök értékét sem terhelik a termelésre.

A törpe-, a kis- és középparaszti gazdaságok nagy része szintén árutermelő gazdaság. A családi gazdaságokban és a középbirtokokon az önellátás olyan kismérvű, hogy figyelembe venni sem érdemes. Ezek a gazdaságok lényegé­ben munkajövedelem (bruttó jövedelem) elérésére törekednek. Mivel lénye­gében árutermelő és jövedelemérdekelt gazdaságok, ezért birtoknagyságra való tekintet nélkül a versenyszférába tartoznak. A versenyszférába tartozást nem a gazdaságok nagysága, nem is az árutermékek gazdaságonkénti meny­nyisége dönti el, hanem a termelés irányultsága. Az, hogy kinek a számára termel, és hogy jövedelemszabályozottságú. A munkajövedelem elérése cél­jából termelő gazdaságok piactól függése szintén nagy, de éppen jövedelem­érdekeltségük miatt lényegesen válságállóbbak.

A profitorientált nagygazdaságok versenyhelyzete kedvezőbb, de a piaci változásokra sokkal érzékenyebbek. A nyereség megszűnése, az értékesítési lehetőségek szűkülése, nagy mennyiségű termék eladhatatlanná válása esetén a termelés leépítésében érdekeltek. Kényszertárolásra vagy a termék meg­semmisítésére kényszerülnek. Az eladhatatlan nagy mennyiségű termék tá­rolása, raktározása, megsemmisítése igen költséges. Ha a nagygazdaságok vagy azok egy része csődbe jut, dolgozók válnak fölöslegessé, s a munkanél­küliség növekedése miatt szűkül a fogyasztás, és beindul a válság további öngerjesztése.

Indokolatlan tehát a versenysz/érába tartozást és az exportorientáltságot túlértékelni, de ugyanolyan káros figyelmen kívül hagyni és lebecsülni is.

A jövedelem jellege szerinti csoportosítás

A jövedelem az az összeg, amit az előállított termék értékéből a termelő, a gazda saját személyes céljaira vagy a termelés bővítésére, korszerűsítésére a termelés folyamatos fenntartása mellett felhasználhat. A jövedelem ezen sajátossága miatt sokak számára úgy tűnik, hogy a termelés céljává a jöve-

106

delerntermelés vált. Holott a jövedelem a célok elérésének csupán eszköze, s ma már nélkülözhetetlen feltétele is.

A jövedelemnek ezen kívül még két - kevésbé szerenesés - tulajdonsága is van. Az egyik az, hogy a vagyongyűjtés, a meggazdagodás eszközévé válik, s ezzel elszakad a megélhetést biztosító funkciójátóL A másik az, hogy a kapitalista gazdasági rend nemcsak lehetövé, hanem saját alapelvévé tette a jövedelem munka és a tőke közölti megosztásának súlyos aránytalanságát. A tőke nemcsak a termelőeszközök elhasznált értékének és a termelésfej­lesztéshez szükséges összeget igényli, hanem mindettől elszakadva a minél nagyobb részesedés kikényszeritését. Ez a kapitalista rendszer legnagyobb hibája és megreformálását előbb-utóbb kikényszeríti.

Az emberi munka csodálatos tulajdonsága, hogy nemcsak önmaga eltartá­sának, újratermelésének feltételeit megteremtő termelésre képes, hanem elő­állítja a fejlődéshez, az életszínvonal növeléséhez szükséges javakat is. Tehát nem a jövedelemmel, hanem esetenként annak felhasználásával, elosztásával van baj.

A termelés, illetve a gazdaság a jövedelem jellegeszerint lehet: - költségminimumra törekvő, - jövedelemorientált

- tőke-, illetve profitcentrikus, - munkajövedelem-centrikus.

Költségminimumban érdekelt termelés

Az önellátásra termelő részmunkaidős gazdaságokban, illetve a ház körüli és hobbikertekben, törpegazdaságokban az önellátásra termelés a kizárólagos vagy a fő cél. Értékesítésre csak esetenként és a háztartásban fólösleges ter­mékek kerülnek. Mivel a termelés családi munkaerővel és saját termelőesz­közökkel, viszonylag kevés idegenből eredő ráfordítással (vetőmag, műtrá­gya, növényvédő szer, vásárolt takarmány stb.) folyik, ezért a fő törekvés a minél kevesebb pénzbeni kiadással a legnagyobb hozam és a legjobb minőség elérése. A termelés tehát nem üzlet, hanem a szabadidő eltöltése és szórako­zás is. Ennek ellenére ezt a termelést sem gazdasági, sem társadalmi, sem erkölcsi szempontból nem szabad lebecsülni. Egy szegény nép egészséges életben maradásának jó mutatója.

Minél nagyobb a gazdaság vagy a termőféld nélküli termelés (állattartás) mérete, annál kisebb az önellátásra termelés mérete és aránya. Az árutermelés nem zárja ki az önellátásra termelést, csak növeli annak hobbijellegét.

107

Jövedelemorientált termelés

Mind a főmunkaidős, mind a részmunkaidős árutermelés mérettől kevésbé függően, jövedelemcentrikussá válik. Ezen belül csak a saját és a családtagok munkájával és a bérmunkásokkal végzett termelés jövedelemérdekeltsége között van lényeges különbség. Az előzőekben mindkettőt részletesen is­mertettem.

108

A volt szocialista nagyüzemek termelése és gazdasági eredményeik

Ez a fejezet nem tudományos elemzés, hanem figyelemfelhívó vizsgálat. Ne kövessük el még egyszer a múlt hibáit. Jövőbeni teendőink meghatározásakor vegyük figyelembe a múlt eredményeit és tanulságait. Ne engedjük, hogy a jelenlegi és jövőbeni magatartásunkat és tetteinket hamis és kudarcot vallott ideológiák és ideológusok, a közjó szolgálata helyett elvtelen és erkölcstelen döntések határozzák meg. Legyünk öntudatosak és bátrak. Ezt kívánja a be­csület és az igazság, az erkölcs és az emberszeretet.

A mezőgazdaság kollektivizálása

1960 és 1970 között befejeződött a mezőgazdaság szocializálása, az egyéni gazdálkodás felszámolása. 1945-ben a nagybirtokok felosztása, a foldreform végrehajtása minden különösebb ellenállás nélkül megtörtént A parasztság kolhozokba kényszerítése azonban hazánkban is rendkívül nagy gazdasági és emberi áldozatokat követelt. A nyomor, a nélkülözés, a kegyetlen elnyomás az 1956. éviforradalmi ellenálláshoz vezetett.

A kollektivizálás alapvetően megváltoztatta a magyar mezőgazdaság struktúráját. A polgári földbirtokstruktúrát az ellenkezőjére fordította (7. táb­lázat).

7. táblázat. A mezőgazdasági termőteriilet %-os megoszlása !950-ben és !980-ban

Szektoronkénti megoszlás Gazdaságtípus !950 !980

évben,% Magángazdaság 89 l Mezőgazdasági termelőszövetkezet 4 76 Háztáji gazdaság 0,3 6 Aliami gazdaság 4,6 !3 Egyéb 2,1 4

109

Az erőszakos kollektivizálás hatására gyorsan nőtt a kolhoz típusú mező­gazdasági termelőszövetkezetek száma és területe. 1980-ban az 1300 mező­gazdasági termelőszövetkezet átlagosan közel 4000 ha területtel rendelkezett. A 131 állami gazdaság átlagos területnagysága pedig meghaladta a 7000 ha-t.

A kollektivizált magyar mezőgazdaság a továbbiakban a termelőterület közel 85%-át birtokló mezőgazdasági termelőszövetkezettel jellemezhető.

A nagyüzemi propaganda általánossá és kizárólagossá vált. Ezt tükrözte a kolhoz típusú mezőgazdasági termelőszövetkezetek területnagyság szerinti megoszlása is, amely 1980-ban a következőképpen alakult:

2000 ha-nál kisebb területű termelőszövetkezetek aránya 14%, 2000-4000 ha közötti területű termelőszövetkezetek aránya 44%, 4000-8000 ha közötti területű termelőszövetkezetek aránya 38%, 8000 ha-nál nagyobb területű termelőszövetkezetek aránya 4%.

A mezőgazdasági termelőszövetkezetek nagyságát nemcsak a termőterü­let, hanem a taglétszám is jellemzi. Téves azonban azt hinni, hogy a gazdasá­gi eredmények egyenes arányban vannak a terület és a taglétszám nagyságá­val.

Ezt bizonyítják az 1980-ban legjobb eredményt elért mintegy 130 mező­gazdasági termelőszövetkezet adatai is. Ezek szerint a kisebb taglétszámú gazdaságok túlnyomó arányban szerepeitek a legjobb gazdasági eredményt elért termelőszövetkezetek között.

A legjobb eredményt elért termelőszövetkezetek számának aránya a taglét­szám nagysága szerint a következő:

- 500 fő alatti taglétszámú termelőszövetkezetek aránya 31%, 500-l OOO fő közötti taglétszámú termelőszövetkezetek aránya 30%, l 000-1500 fő közötti taglétszámú termelőszövetkezetek aránya 21%, 1500-2000 fő közötti taglétszámú termelőszövetkezetek aránya 5%, 2000-6500 fő közötti taglétszámú termelőszövetkezetek aránya 13%.

A legjobb eredményt elérő termelőszövetkezetek között feltűnően kicsi a legnagyobb taglétszámúak aránya és feltűnően nagy a nem mezőgazdasági tevékenység aránya.

50% alatti a mezőgazdasági alaptevékenység termelési értéken belüli aránya a termelőszövetkezetek 1/3 részében,

- 50-75% közötti a termelőszövetkezetek 1/3 részében, 75-100% közötti a termelőszövetkezetek l/3 részében.

Az alaptevékenységen kívüli tevékenység magas aránya kedvező a falu, a vidék szempontjából, kedvezőtlen a szorosan vett mezőgazdasági termelés alacsony jövedelmezősége szempontjábóL Kedvező a termelőszövetkezeti tagság foglalkoztatása és ipari termékekkel való ellátottságának javítása mi­att. Kedvezőtlen viszont azért, mert a mezőgazdasági termelés igen alacsony

110

jövedelmének kiegészítése miatt volt rá égetően szükség. Sok termelőszövet­kezet csak az alaptevékenységen kívüli termelés jövedelméből és állami tá­mogatásból volt fejleszthető.

A mezőgazdasági termelőszövetkezetek jövedelme általában nem volt ki­elégítő, mert a termelés struktúráját és a mezőgazdasági termékek felvásárlási árát a lakosság gyenge fizetőképessége figyelembevételével és a Szovjetunió­ba irányuló exportérdekeknek alárendelve határozták meg.

Az 197 6-1980-as évek átlagában pl. - l 00 Ft munkadíjra jutó nyereség 56,90 Ft, - l 00 Ft álló- és forgóeszközértékre jutó nyereség pedig 5,50 Ft volt. Az állami gazdaságokban a l 00 Ft munkadíjra jutó nyereség 9%-kal volt

nagyobb, az álló- és forgótőkére jutó nyereség 25%-kal volt kisebb, mint a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben. Ez egyidejűleg azt is jelentette, hogy az állami gazdaságokban kétszeres volt a tőkeellátottság, mint a terme­lőszövetkezetekben. Lényegesen több luxusberuházásra is jutott.

Az l ha-ra jutó álló- és forgóeszközérték 1976--1980 évek átlagában a me­zőgazdasági termelőszövetkezetekben 46 484 Ft, az állami gazdaságokban pedig 95 040 Ft volt.

A termelőszövetkezetek tehát 6%-kal nagyobb termelési értéket és ll%­kal nagyobb árbevételt értek el (8. táblázat).

8. táblázat. l 00 Ft álló- és forgótőkére jutó termelési érték és árbevétel az 1976-1980 évek átlagában

Szektor Termelési érték l Nettó árbevétel

Ft Termelőszövetkezetekben 57,00 l 60,00 Aliami gazdaságokban 54,00 l 54,00

A teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a mezőgazdasági termelő­szövetkezetekben 1980-ban 568 371 fő volt. Ez 4,2-szerese az állami gazda­ságokénak. A havi átlagkereset azonban mintegy 6%-kal volt kisebb a ter­melőszövetkezetekben. Mindkét szektorban igen magas volt a nem fizikai dolgozók aránya. Minden hatodik-hetedik ember főleg az adminisztrációban, s kisebb arányban az igazgatásban dolgozott.

lll

A jövedelem és a jövedelmezőség alakulása a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben

Ősrégi alapelv, hogy nem azért élünk, hogy terme/jünk, hanem azért terme­

Zünk, hogy éljünk. A mezőgazdasági termelésnek ma is alapvető célja, hogy lehetövé tegye a mezőgazdasági termelést végzők megélhetését. Csak az élő

mezőgazdasági termelő képes az egyéb nem mezőgazdasági lakosság élelmi­szer- és egyéb termékekben jelentkező igényét kielégíteni.

A mezőgazdasági termelés elsődleges célja tehát a "megélhetés" biztosí­tása, mind a termelő, mind a fogyasztó számára. A megélhetési igény kielé­

gíthetőségének mértékét a piacgazdaságban, a munkajövedelem nagysága

mutatja. A piacgazdaságban olyan mértékű tőkejövedelemre (profitra) is

szükség van, amely a termelőeszközök fenntartásának és fejlesztésének a

lakosság számának megfelelő ellátásához és az életszínvonal növeléséhez szükséges. Ezért nagyon fontos a jövedelem kialakulásának, összegének,

színvonalának és felosztási, felhasználási arányának vizsgálata.

A jövedelem alakulása

Az egész magyar mezőgazdaságra jellemző jövedelmek alakulását a mező­

gazdasági termelőszövetkezeti jövedelmek jellemezték. A jövedelem vizsgá­lata előtt célszerű a termelési érték alakulását áttekinteni (9. táblázat).

9. táblázat. A bruttó termelési érték alakulása

A bruttó termelési érték

Megnevezés 1980-ban 1986-ban

millióFt % millióFt %

Alaptevékenység a közös gazdaságban 60 546 41,5 44 535 29,0

Alaptevékenységen kívül i termelés 47 475 32,6 68 404 44,5

Háztáji gazdaságokban 37 770 25,9 40 765 26,5

Összesen: 145 791 100,0 !53 704 100,0

A közös gazdaságban folytatott mezőgazdasági alaptevékenység értékének

abszolút összege és aránya jelentősen csökkent az infláció figyelmen kívül hagyása ellenére is. Ennek oka a mezőgazdasági termelés egyre kedvezőtle­

nebbé váló jövedelempozíciója. A csökkenés nagyon jelentős: 58,5%-ról

71 %-ra nőtt a közös gazdaság alaptevékenységen kívüli termelési értéke. Ez

112

egyben azt is jelzi, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek eredeti vál­lalati formája egyre életképtelenebb és lényeges átalakításukra lett volna szükség.

Az alaptevékenységen kívüli tevékenység nagymérvü megerősödése azt is félreérthetetlenül mutatja, hogy mind a magyar iparnak, mind a magyar gaz­dasági életnek- de különösen a magyar falunak- égetően szüksége lett volna a kis- és középvállalkozások nagyon is jelentős tömegére. A nagy és giganti­kus vállalkozások mind az iparban, mind a mezőgazdaságban sürgős átszer­vezésre szarultak volna. Szemlélet- és rendszerváltásra lett volna szükség.

A közelgő gazdasági krízis jelei már az 1980-as években félreérthetetlenül jelentkeznek. Ezt nagyon jól mutatják a mezőgazdasági termelőszövetkezetek jövedelmének adatai is. Sajnos ebben az időben azonban csak az optimista gazdasági elemzésnek volt létjogosultsága.

A mezőgazdasági termelőszövetkezetek bruttó jövedelme 1980 és 1986 között 30%-kal növekedett. Ezen belül a nyereség csak 15%-kal, a kifizetett munkadíj összege pedig 39%-kal növekedett. Ez az eredmény 37%-os támo­gatás és 69%-os elvonás és nagyon magas infláció mellett valósult meg.

Az eredményjavulás nem volt arányos az alaptevékenység termelési érté­kének növekedéséveL A teljes bruttó termelési érték csak 5%-kal nőtt. Az alaptevékenység termelési értéke viszont 26,3%-kal csökkent. A termelési érték növekedésének forrása az alaptevékenységen kívüli tevékenység 44%­os, a háztáji termelés 7,9%-os növekedése. Ezek a változások nem tükrözik az infláció növekedését, de mutatják a mezőgazdasági termelőszövetkezetek eredeti feladatának jelentős torzulását.

Az előzőekben közölt megállapításokat a l O. táblázatban közölt adatok is alá támasztják.

l O. táblázat. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek eredményei és azokat betolyásoló támogatás és elvonás

Megnevezés 1980 1986 1986. az 1980. évi

millióFt % millióFt % adatok %-ában

Bruttó jövedelem 40 712 100 52 870 100 129,9 ebből nyereség 15 779 39 18 187 34 115,3

munkadíj 24 933 61 34 683 66 139,1 Támogatás 16 201 22 346 137,9 Elvonás !9 252 32 506 168,8

113

A jövedelmezőség alakulása

A jövedelem nagysága és a jövedelmezőség színvonala egyaránt fontos. A jö­vedelmezőség az egységnyi erőforrásra jutó jövedelem összege. Azért fontos, mert a jövedelmet előállító, illetve a jövedelem előállításához szükséges erőforrások mennyisége minden időben adott, illetve korlátozott.

A legfontosabb a munkaerő egységére jutó jövedelem nagysága. A jöve­delem előállításának célja ugyanis az ember, aki egyben az előállítás legfon­tosabb, nélkülözhetetlen tényezője is (ll. táblázat).

Év

1976-1980

1990

ll. táblázat. Az egy foglalkoztatottra jutó jövedelem a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben

Nyereség Bruttó jövedelem Bruttó állóeszközérték

Ft/fő % Ft/fő % Ft/fő %

21 300 100 58 700 100 295 600 100

25 300 119 153 900 262 791 700 268

A jövedelem előállításához termelőeszközök szükségesek. A minél több, minél jobb eszköz, minél hatékonyabb felhasználása növeli az előállítható jövedelem nagyságát.

A két és félszeresére növekvő bruttó jövedelem nagyon kedvező. Előnyös a munkajövedelem arányának változása, 64%-ról 84%-ra növekedése is. A bruttó jövedelem az állóeszközértékkel arányosan növekedett. A nagyságren­det az egyre nagyobb mértékben emelkedő infláció és az aktív taglétszám csökkenése valószínűleg erősen torzítja. Az aktív tagok száma 1980-1986 között 10%-kal, az állóeszközök nettó értéke pedig 65%-ról 55%-ra csök­kent. Ez az évtized vége felé a beruházások erős visszafogását is jelezte.

A tőke- és a költségarányos jövedelem az erőforrások és a ráfordítások felhasználásának hatékonyságát mutatja (12. táblázat). A hatékonyság kife­jezhető naturálisan és pénzértékben is. A jövedelmezőség alakulását erősen torzíthatja az eszközök és költségek folyóáron való értékelése, illetve elszá­molása is. Ezért is csökkenhetett az 1970-es és az 1980-as években a mező­gazdasági termelőszövetkezetek jövedelmezőségének színvonala is.

Az 1980-as évtized végére a csökkenés mértéke jelentős lett. Ez már a gazdasági hanyatlás félreérthetetlen jele volt. Hasonlóan nagy csökkenést mutat a vagyon és a munkabér költség együttes összegnek l 00 Ft-jára jutó nettó és bruttó jövedelem alakulása is (J 3. táblázat).

114

Év

1976-1980 1981-1985

!990

Év

1976-1980 1981-1985

!990

12. táblázat. A tőke- és költségarányos jövedelem alakulása

l 00 Ft nettó állóeszközértékre l 00 Ft termelési költségre jutó jutó nyereség nyereség

Ft % Ft

11,10 100 10,90

12,00 108 9,10

5,70 51 3,00

13. táblázat. A vagyon és munkabér együttes tömegének l 00 Ft-jára jutó jövedelem alakulása

% 100 83

28

l 00 Ft vagyon és munkabér együttes összegére jutó

nyereség bruttó jövedelem

Ft % Ft % 8,70 100 23,80 100

7,70 89 21,90 92

2, 70 31 16,60 70

Különösen aggasztó a nyereség ilyen mérvű visszaesése. Ez a beruházások nagymérvű csökkenéséhez, az állóeszközök elöregedéséhez, a tőke kivonásá­nak emelkedéséhez vezetett. Ez a helyzet azért is súlyos, mert a mezőgazda­ságban az ezt megelőző évtizedekben sem volt kedvező a tőkebefektetések számára.

A jövedelem kockázata

A gazdálkodók ősi vágya a kockázat minimálisra csökkentése. A mezőgazda­ságban - szemben az iparral és a kereskedelemmel- a közgazdasági kockázat me ll ett nagyon jelentős a természeti kockázat.

A természeti kockázat fő okozója az időjárás, de jelentős lehet a növényi és az állati betegségekből, a járványokbó l, a természeti csapásokból származó kockázat is. A természeti kockázat elsősorban a hozamok mennyiségét, mi­nőségét, előállítási költségét és ezen keresztül a gazdálkodás jövedelmezősé­gét befolyásolja.

A közgazdasági kockázat. Elsősorban és leggyakrabban az értékesítési és beszerzési árak, az értékesítési lehetőségek változásából adódik, és a jövede­lem jelentős módosulását okozhatja.

115

A kockázat számos tényezővel, termelési és szervezési eljárással mérsé­kelhető, de nem szüntethető meg. Általában úgy vélekednek, hogy a nagy­üzem kockázata kisebb, mint a kisgazdaságoké. A nagyüzemek kockázat­csökkentő technikája valóban változatosabb, hatékonyabb, de éppen a kocká­zat nagysága miatt egyéni és társadalmi kihatása is súlyosabb lehet, mint a kisüzem eké.

Az elmúlt évtizedekben szinte közhiedelemmé vált a szacialista nagyüze­mek kockázatmentessége, kiegyensúlyozott működése. A valóság azonban egészen mást mutat.

A hozamok kockázatáról, nagyon jelentős ingadozásáról az előző fejeze­tekben már volt szó. Most elsősorban a jövedelemkockázat a téma.

A jövedelem kockázatának ismerete azért fontos, mert a termelési szerke­zet meghatározásakor, az ágazatok megválasztásakor célszerű figyelembe venni a többéves átlagjövedelmet Az egyes ágazatok átlagjövedelme között jelentős eltérés tapasztalható, amely nemcsak gazdaságonként, hanem vidé­kenként, tájanként is nagymértékben eltérhet.

Célszerű előnyben részesíteni azokat az ágazatokat, amelyeknek jövedel­me nem mutat nagyon szélsőséges eltéréseket, tehát a jövedelemingadozás kiegyenlítettebb.

A mezőgazdasági termelőszövetkezetek növénytermesztési ágazatainak nyeresége 1985-1989 évek átlagában a 14. táblázat szerint alakult.

14. táblázat. Hektáronkénti átlagnyereség alakulása a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben 1985-1989 évek átlagában

Átlagnyereség A legnagyobb hektáronkénti Megnevezés összege, a búzához viszo- nyereség hányszorosa a

Ft/ha nyítolt aránya, % legkisebbnek

Búza 3 507 100 11-szeres

Őszi árpa 2 074 60 28-szoros

Kukorica 4 026 liO 8,5-szeres

Napraforgó 4 667 130 3-szoros

Cukorrépa 8 585 330 7-szeres

Burgonya 28 629 820 6,6-szeres

Zöldpaprika 2 780 80 3-szoros

Vöröshagyma 7 592 220 3-szoros

Fűszerpaprika 9 962 280 l 0,4-szeres

Alma 18 715 530 7,5-szeres

Borszőlő 8 838 250 3,3-szeres

116

A nagyüzemekben nagyon kedvelt gabonajé/ék hektáronkénti nyeresége, s egyidejűleg az évenkénti nyeresége is öt év átlagában messze a legkisebb. A legnagyobb ingadozást is a gabonafélék mutatják (a búzáé 605 Ftlha és 7245 Ft/ha). Valószínűleg ez is egyik oka volt annak, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek közel egyharmadát évenként kellett megmenteni a csőd től.

Az ipari növények nyeresége kedvezőbb és ingadozása is kisebb volt. Legkedvezőbb a zöldségfélék, a gyümölcs, és a szőlő átlagnyeresége, lé­

nyegesen kisebb évenkénti ingadozás mellett. Ezek az ágazatok adják a leg­nagyobb munka-, ill. bruttó jövedelmet is, felkaralásuk tehát kisgazdaságok­ban mindenképpen indokolt.

15. táblázat. Néhány kertészeti növény legnagyobb és legkisebb éves jövedelmének alakulása

Növény Legnagyobb éves nyereség Legkisebb éves nyereség

Ft/ha Burgonya 61 OOO +9 300 Zöldpaprika 41 OOO -20 OOO Vöröshagyma 37 800 -18 800 Alma 28 500 +3 850 Borszőlő 25 600 -ll 200

Ezeknek a növényeknek mind a nyereség, mind a veszteség többszöröse a búzáénak.

Minél speciá/isabb a termelés, anná/fontosabb: - az éves jövedelmct kiegyenlítő agrotechnika (pl. a nagyadagú szerves

trágya, öntözés, szántás nélküli talajművelés stb.), a jelentős jövedelemtartalék-képzés,

- az éves jövedelem nagyságával arányos beruházás, hiteltörlesztés, amortizáció.

A változatos termelési szerkezet előnye, hogy egyes ágazatok legna­gyobb és legkisebb évi nyeresége és jövedelme nem esik egybe.

A nagyüzemi tapasztalatok alapján a növénytermesztés szerkezetének fe­lülvizsgálata és módosítása feltétlenül indokolt.

Az állattenyésztési ágazatok éves nyeresége sokkal kisebb eltéréseket mutat, mint a növénytermesztésé. Itt is célszerű azonban a több év átlagnye­reségének figyelembevétele. A fajlagos nyereség nagyságát és ingadozását a 16. táblázat mutatja.

117

16. táblázat. Fontosabb állati tennékek egységnyi mennyiségérejutójövedelemének alakulása

a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben az 1985-1989 évek átlagában

Tennék Méctékegység Atlagnyereség A Jegnagyobb éves nyereség a összege Jegkisebb éves nyereség %-ában

Tej Ft/! iter 1,66 !91

Vágómarha Ftlkg 5,29 140

Vágósertés Ft/kg 7,72 223

Húscsirke Ft/kg 1,91 440

Tojás Ft! db 0,29 300

Legkedvezőbb a szarvasmarha-ágazat fajlagos nyeresége és a legkisebb jövedelemingadozással termel. Ezért ragaszkodnak a kistermelők olyan erő­sen ehhez az ágazathoz. Viszonylag itt a legnehezebb az állatlétszám módo­sítása is.

Az állattenyésztési ágazatok arányát tehát a nagyobb és biztonságosabb jövedelem érdekében növeini kell. Ez különösen a következő években fontos,

mert az 1990-es évek végére tragikusan lecsökkent az állatállomány.

A növénytermesztés eredményei

A növénytermesztés jövedelmezősége meghatározó jellegű. Vele csak az alaptevékenységen kívüli termelés versenyezhet. Az állattenyésztés jövedel­

mét is meghatározza a növénytermesztés, illetve a takarmánytermesztés szín­vonala. Ezért is indokolt a növénytermesztés jövedelmének részletesebb vizsgálata (J 7. táblázat).

17. táblázat. Mérleg szerinti vállalati eredmény %-os megoszlása a termelőszövetkezetekben

Év Növénytermesztés l Allattenyésztés l Alaptevékenység l Melléktevékenység

aránya a mérleg szerinti vállalati eredményben, %

1982 40 l 17 l 38 l 5

!986 28 l 22 l 42 l 8

A vállalati eredmény kialakításában a növénytermesztés részesedésének aránya lényegesen csökkent. Ennek oka részben a vetésszerkezet változása, részben az állattenyésztés fejlődése, és a melléktevékenység lényeges növe­kedése.

118

A hagyományos mezőgazdasági vállalati struktúra lényeges módosulását az alaptevékenységen kívüli tevékenységek igen magas jövedelmezőségi színvonala indokolta. Ez a mezőgazdasági alaptevékenységek jövedelmező­ségét többszörösen, sőt sok esetben rendkívül nagymértékben meghaladta.

A növénytermesztési ágazatok területegységre jutó jövedelme, nyeresége és bruttó jövedelme az árviszonyoktól és az időjárástól függőerr jelentősen módosulhat. Alakulása azonban mégis jellemzőnek tekinthető.

Mivel az állami gazdaságok és a tőkés nagyüzemek a nyereségben, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, a családi gazdaságok és maga a nemzetgazdaság pedig elsősorban a munka-, illetve a bruttó jövedelem­ben érdekelt ezért mindkettő vizsgálata indokolt.

A területi jövedelmezőség abszolút összege évenként is nagymértékben változhat. Ezért ezt is célszerű vizsgálni.

A következőkben a búza szolgál összehasonlítási alapul. Egy hektár étke­zési búza nyeresége és bruttó jövedelme tekintendő egynek. Ezt az arányt érdemes összevetni a vetésterületi aránnyal és megvizsgálni, hogy a növény­termesztés szerkezetében kimutatható-e tudatos és tervszerű változás a na­gyobb jövedelmet adó növények vetésterületének növelésére. Úgy tűnik, hogy sem országosan, sem a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben nem törődtek eleget a termelési szerkezet módosításával, a búza jövedelmét többszörösen meghaladó és jelentős kézi munkát igénylő növények vetésterületének na­gyobb mérvű növelésével. Ennek egyik oka valószínűleg a nagyüzemi, másik a tőkés szemlélet. A mai agrotechnika mellett a legkevesebb problémát a gabonafélék termesztése jelenti. Ugyancsak a gabonafélék termesztése igényli a legkevesebb kézi munkát, a legkevesebb munkabér és bérköltség kifizetését. A munkatermelékenység is itt a legnagyobb és legkönnyebben növelhető, ami a profitnövelés egyik kedvelt módja. Ehhez járul a nemzeti jövedelem növelésében való érdekeltség hiánya és a munkanélküliség növe­kedésével szembeni közömbösség.

Megtévesztő propaganda, hogy kiváló adottságaink vannak a búzater­mesztésre, és ezt a kedvezőnek vélt adottságot ki is kell használni. Azt azon­ban nem hirdetik, hogy a búzaexporttal elérhető jövedelem mekkora, s meny­nyibe kerül egy dollár, euró vagy német márka kitermelése, különös tekin­tettel az adófizetők pénzéből elvárt exporttámogatásra. Az sem képezi a meg­fontolás tárgyát, hogy mennyi munkaerőt tesz fölöslegessé a búzatermesztés, s milyen méctékben fokozza a munkanélküliséget, más munkaigényes növé­nyekhez hasonlítva. A nagyüzemi lobby egyik kedvenc témája a búzater­mesztés misztifikálása.

A nyugat-európai farmergazdaságok sokkal nagyobb terméshoza­mokkal termesztik meg a búzát és általában a gabonaféléket. A búza

119

termésátlaga pl. 1994-ben Magyarországon 4,6 tonna/ha, míg Hollandiában 8,0, az Egyesült Királyságban 7,2, Németországban, Franciaországban, Bel­giumban 6,6 tonna, s Ausztriában 5,3 tonna volt. Kukoricából Magyarorszá­gon 3,9, Franciaországban 7,7, Németországban 6,9, Ausztriában 8,2 tonna volt a hektáronkénti termés. Magyarország óriásinak hirdetett fólénye tehát kétes. Szükséges megjegyezni, hogy a termésátlagok aránya hasonló volt az 1970-es és az 1980-as években is.

Növény

Búza Kukorica

Napraforgó Cukorrépa Burgonya Vöröshagyma

Paradicsom Zöldpaprika Fűszerpaprika

Alma

Borszölö

18. táblázat. Egy ha vetésterületre jutó jövedelem a mezögazdasági termelőszövetkezetekben !986-ban

Nyereség Bruttó jövedelem M unkabér a bruttó

összege, aránya a összege, aránya a jövedelem %-ában Ft/ha búzához Ft/ha búzához l 325 1,0 !476 1,0 10,0 4 672 3,5 4 787 3,2 2,5 7 215 5,4 7 346 5,0 2,0

10 188 7,7 12 012 8,1 15,0 12 062 9,1 19 787 13.4 39,0 2 327 1,8 17 067 11,6 86,0

8 552 6,4 31 887 21,6 73,0 -17 973 -13,6 13 974 9,5 229,0

4 302 3,2 28 002 19,0 85,0 25 264 19,1 45 553 30,9 44,5 23 790 18,0 39 551 26,8 40,0

A szántófoldi növények hektáronkénti nyeresége, különösen pedig a hektá­ronkénti bruttó jövedelme (J 8. táblázat) a vetésszerkezet (J 9. táblázat) lénye­ges módosítását indokolta volna, s indokolja ma is. Sajnos nem tapasztalható a munkaigényes kultúrák (zöldségfélék, gyümölcs, szőlő) területének lénye­ges növekedése, hanem inkább a csökkenése. Sem a volt szocialista, sem a mai kapitalista nagyüzemek nem alkalmasak a növénytermesztés olyan szer­kezetének kialakítására, amelyet az Európai Unióhoz való csatlakozás na­gyon is indokolna.

A hetvenes évek közepétől megindult a gyümölcs- és szőlőterület csökke­nése (20. táblázat). A gyümölcsösök területe mintegy 40%-kal, a szőlőterület 30%-kal csökkent. Az agrárnépesség foglalkoztatása, az Európai Unióhoz való csatlakozás, illetve az uniós piac és értékesítési lehetőség ennek éppen a fordítottját indokolta volna. A fajtaváltást és a minőségi termelésre való teljes átállást haladéktalanul indokolt lett volna megkezdeni.

120

19. táblázat. A szántófóldi növénytermesztés szerkezete országosan

A szántófóldi növények vetésteriiletének megoszlása Növény 1971-1980 1986--!990 !997

évben,% Gabonafélék 62,5 59,0 61,7 Ebből búza, rozs 28,8 29,5 33,3

kukorica 28,3 23,9 23,5 Napraforgó 3,1 7,9 9,8 Burgonya 2,1 1,0 1,4 Zöldségfélék 2,5 2,3 -

20. táblázat. Szőlő- és gyümölcstermő teriiletek alakulása (országosan)

A szőlő- és gyümölcstermő teriiletek alakulása Megnevezés 1976-1980 !981-1995 !998 1991-1995 !997

évben Gyümölcsös teriilet 1000 ha-ban 152 114 95 94 96 %-ban 100 75 63 62 63 Szőlőteriilet 1000 ha-ban 184 !57 !42 !33 !31 %-ban 100 85 77 72 71

A magyar mezőgazdaság itt is - mint az agrárium többi területén - el­vesztette józan tájékozódóképességét, dinamizmusát. Elernyedt, remény­vesztett, saját érdekével nem törődő, tétova és gondatlan lett. Mindez akkor következett be, amikor a gyors átalakulásra, korszerüsödésre, polgárosodásra megnyíltak a lehetőségek. Bátor és következetes magatartásra, kemény kiál­lásra lett volna szükség.

Az állattenyésztés eredményei

A világ sok államában, így az Európai Unió országaiban is, az elmúlt évtize­dekben a mezőgazdaság látványosan fejlődött. Nyugat-Európában sem volt ritka a 20--30%-os teljesítménynövekedés, és a 10%-os szint általános volt. Hazánkban viszont háborús károkkal felérő visszaesés következett be. Az állatállomány közel a felére csökkent. Az állatállomány csökkenése azért

121

súlyos gond, mert a mezőgazdasági területtel arányos állatállományunk a nyugat-európai intenzív állattartó államokénak közel egytizede, tizenötöd vagy éppen huszadrésze. Az állatállományt tehát nem csökkenteni, hanem erőteljesen növeini lett volna indokolt.

Az állattenyésztés az 1980-as év végére kb. másfél évtized alatt szerepet cserélt a növénytermesztéssel, a mezőgazdasági bruttó termelési érték előál­lításában.

E két főágazat arányát a mezőgazdasági területek bruttó termelési értéké­nek %-ában a 21. táblázat szemlélteti.

21. táblázat. A két !oágazat aránya a bruttó termelési érték %-ában

Év Növénytermesztés l Allattenyésztés

Összesen a bruttó termelési érték %-ában

1976-1980 átlagában 51,7 l 48,3 100,0

1986-1990 átlagában 49,0 l 51,0 100,0

Az állattenyésztési ágazatorr belül ugyanabban az időben, a baromfiágazat bruttó termelési értéke mintegy 23%-kal, a sertéságazaté pedig 1,8%-kal növekedett, a szarvasmarha-ágazaté pedig ennek megfelelő arányban csök­kent (22. táblázat).

22. táblázat. Az állattenyésztési ágazatok részesedése a bruttó termelési értékből

Év Szarvasmarha l Sertés l Juh l Baromfi l Egyéb

ágazat részesedése a bruttó termelési értékből, %

1976-1980 átlagában 30,2 l 37,7 l 4,0 l 24,2 l 3,9

1986-1990 átlagában 25,9 l 39,5 l 4,2 l 26,5 l 3,9

Az ágazat szerkezete határozottan az abrakfogyasztó állattenyésztési ága­zatok irányában mozdult el, amit az időszakjövedelmi viszonyai, sa magyar mezőgazdaság kedvező abraktakarmány-termő adottságai, valamint Nyugat­Európa kedvező marhahúsellátása is indokolt. Az Európai Unió önellátottsá­

ga 1991-ben: marhahúsból108, sertéshúsból 104, baromfihúsból105, juh- és kecskehúsból 81, étkezési tojásból102%-os volt.

Az 1980-as évek végéig az állatállomány mérsékelten növekedett. 1990

után viszont tragikusan visszaesett. Ennek mértéke nem indokolható csupán a

122

keleti piacok elvesztéséveL Sokkal inkább oka volt a koncepciótlanul és szakszerűtlenül végrehajtott kárpótlás és privatizáció. A magyar föld jelentős része a gazdálkodáshoz alig értő, a földet csupán a vagyongyűjtés tárgyának tekintő, tőkével nem vagy csak jelentéktelen mértékben rendelkező, a szocia­lista szemléletből hirtelen mohó tőkéssé váló ún. vállalkozók kezére került, nemcsak tulajdonként, hanem bérlet formájában is. Mindez nemcsak nagy állatállomány-csökkenést, hanem mintegy 30-40%-os vágóállat- és állati­termék-kiesést is okozott. A létszámcsökkenés súlyos hatását tovább fokozta, hogy az élelmiszeripar ellenérdekelt, jelentős mértékben konkurens külföldi­ek kezébe került, és színre lépett egy rabló lánckereskedelem. Mindez a mezőgazdasági termelők és a hazai fogyaszták súlyos kárára ment végbe (23. táblázat).

23. táblázat. Az állatlétszám alakulása 1981-1996 közölt

Szarvasmarha Ebből tehén Sertés Juh Baromfi Év összesen,

% összesen, % összesen,

% összesen, % összesen,

% ezer db ezer db ezer db ezer db ezer db 1981-1985 1888 100 732 100 8 938 100 2919 100 41 758 100 1986-1990 1650 87 658 90 8170 91 2165 74 34 182 82 1996 909 48 414 57 5 289 59 872 30 27 692 66

Az állatállomány létszámának nagymérvű csökkenésével a magyar mező­gazdaság az Európai Unió tagországaival szembeni hátránya jelentősen to­vább növekedett. A hazai állatsűrűség korábban is jelentősen kisebb volt. Napjainkra pedig a mezőgazdasági területtel arányos állatlétszám szinte ijesztően alacsonnyá vált.

Az állattenyésztés igen kedvező a részmunkaidő kihasználása és a kiegé­szítő jövedelem megszerzése szempontjábóL Lényegesen jobb az élőmunka pénzbeli értékesülése is, mint gabonafélék termesztésekor (24. táblázat).

A munkadíj-felhasználás és a bruttó jövedelem nagysága legkedvezőbb a tejtermelésben. Ez az oka annak, hogy egészséges közgazdasági feltételek mellett a családi gazdaságok tehénállományának létszámát a legnehezebb csökkenteni, korlátozni, még a tejkvóta szigorú alkalmazása mellett is.

Nyilvánvaló, hogy az egy állatra számított munkadíj és bruttó jövedelem összege évről évre változhat, de azt is tudni kell több évre előre, hogy a gaz­dasági eredmények javítása céljából melyik állattenyésztési ágazatot érdemes fejleszteni. Az azonban bizonyos, hogy az egyoldalú nyereségérdekeltség

123

hajszolása nem célszerű. Egyrészt azért, mert az évenkénti nyereség jelentő­sen változhat, másrészt azért sem, mert egy éven belül is tájanként, megyén­ként, gazdaságok szerint, és az időjárástól fúggően is, rendkívül nagy eltérést mutat. Azt, hogy ez a megyék közötti eltérés milyen nagy lehet, a 25. táblá­zat is érzékelteti. Az egyes gazdaságok között az eltérés még ennél is lénye­gesen nagyobb lehet.

24. táblázat. Az állattenyésztő ágazatok nyeresége és bruttó jövedelme 1986-ban

Nyereség Bruttó jövedelem Megnevezés

összege l 00 Ft termelési összege l Ftmunka-költségre, Ft díjra, Ft

Termelés, Ft/tehén 10404 24,71 15 571 3,01 Vágómarha, Ft/450 kg 2 300 10,50 4 613 1,99 Vágósertés, Ft/100 kg 707 19,97 849 5,98 Vágójuh, Ft/20 kg 469 38,03 554 6,52 Húscsirke, Ft/ l 04 kg 4 8,70 6 3,10

Tojás, Ft/tyúk 103 22,24 !25 5,68

25. táblázat. Az állattenyésztési ágazatok megyei átlagnyeresége, ill. vesztesége a szacialista nagyüzemekben !989-ben

Termelési ág Nyereség, Ft

Különbség legnagyobb legkisebb

Tejtermelés, Ft/tehén +989 3 -1887 6,2-szeres Vágómarha, Ft/kg + 14,43 -7,63 2,9-szeres V ágósertés, Ft!kg + 17,34 +6,83 2,5-szeres Húscsirke, Ft!kg + 11,68 -10,05 2,2-szeres

- nyereség = veszteség

A különbségek minden bizonnyal a termelési technológiai és a beruházá­sok közötti igen nagy különbségekből adódnak. A különböző színvonalú szakmai felkészültség is jelentős eltéréseket okozhat.

Az általános költségek alakulása

A szacialista nagyüzemek mérete, beruházási színvonala és irányítási, admi­nisztrációs rendszere erősen eltúlzott volt. Ezek mindegyike, de különösen az utóbbi az indokoltnál lényegesen magasabb általános költségeket okozott (26. táblázat).

124

26. táblázat. Főágazati és gazdasági általános költség a nyereség és a bruttó jövedelem %-ában a szocialista nagyüzemekben, 1986-ban

Általános költség Termelési ág a nyereség a bruttó jövedelem a termelési költség

%-ában Tejtermelés 96,5 64,5 23,9 Vágómarha 115,4 57,8 12,1 Vágósertés 66,1 55,0 13,2 Vágójuh 27,1 22,9 10,3 Húscsirke 100,0 66,7 8,7 Tojás 46,6 38,4 10,5

Az általános költségekben valószínűleg tényleges ágazati költségek is el­számolásra kerültek. Ez azonban csak azt jelenti, hogy egyes ágazatok ered­ménye jobb vagy rosszabb lett a valóságosnál, a túlzott adminisztratív lét­szám főleg azt jelenti, hogy ezek lényeges csökkentésével nagymértékben javuina az ágazatok eredménye.

A családi gazdaságokban ilyen nagymérvű igazgatási és adminisztrációs költségek nem merülnek fel. Ezzel is növekszik a családi gazdaságok ágazati nyeresége és bruttó jövedelme.

Az általános költség a termelési költség 10-20%-át teszi ki. Ennek csök­kentése figyelemre méltó jövedelemnövelő tényező. Ezért a családi gazdasá­gok jóval kisebb önköltséggel és figyelemre méltó jövedelemtöbblettel ter­melnek.

Kistermelők a szocialista mezőgazdaságban

A kollektivizált mezőgazdaságban a szocialista nagyüzemek mellett igen sze­rényvolt a kistermelés mérete és aránya (27. táblázat). Az ország 6 129 OOO ha mezőgazdasági termőterületének csupán 9%-án folyt kistermelés. Az összes területből a részesedési arányuk 12,5% volt. E tények ellenére az ország mezőgazdasági bruttó termelési értékének több mint egyharmad részét állí­tották elő az 1986-1990-es évek átlagában.

Különösen jelentős volt a munkaigényes ágazatok termelésében való ré­szesedése. Jelentős eredményüket csak a nagyüzemekkel együttműködve tudták elérni. Fényesen bebizonyították azonban önálló termelésre való felké­szültségüket, vállalkozói kedvüket és készségüket 1990 után az ún. rend­szerváltás zűrzavarában a gazdasági ellentétek kialakulásával ez a válla/ko-

125

zási kedv megtört, s nem eredményezett tüneményes fejlődést. Ezért nem a kistermelők okolhatók, hanem az elrabolt termelőeszközök és állatállomány visszajuttatását megakadályozókat, a nagy harácsolást és annak megtestesítőit terheli a felelősség.

27. táblázat. Kistermelők részesedése a bruttó termelési értékből az 1986--1990-es évek átlaga, %

Megnevezés Kistermelői részesedés, %

Összes termelési értékből 37,3

Növénytermesztésből 31,4

Zöldségtermesztésből 80,4

Sző1őtermesztésből 54,0

Gyümölcstermesztésből 61,3

Allattenyésztésbő1 43,0

Sertéstartásból 55,0

Baromfitartásból 43,6

A kistermelők mintegy félmillió (555 ezer) hektáron gazdálkodtak. Ennek túlnyomó részét intenzív kultúrák foglalták el.

A kistermelők által használt termőterület %-os megoszlása 1986-ban: - szántó 58,7, - kert, gyümölcsös 24,5, - szőlő 9,0, - egyéb 7,8. A kistermelők által használt összes terület tulajdon szerinti megoszlása

1986-ban (764 ezer ha az összterület): háztáji és illetményföld 31,9%, bérelt terület 15,0%, saját tulajdonú terület 3, l%.

A kistermelők kor szerinti megoszlása már 1986-tól aggodalomra adott okot: több, mint 50%-uk 50 év fölötti, és ezeknek is 75%-a 60 évesnél idő­sebb volt. Különösen kicsi, 3,3% a 30 évesnél fiatalabb korosztály aránya. Nyugodtan lehetett tehát a kistermelők kihalására számítani. Míg 1986-ban 2 267 OOO kistermelőt tartottak számon, 1991-ben már csak l 300 OOO fővel számoltak. E nagyarányú csökkenés a politika számára érdektelen volt.

A kistermelők korszerinti megoszlása 1986-ban: 30 évesnél fiatalabb 3,3%,

- 30-39 év között 15,0%, - 40--49 év között 18,6%,

126

- 50-59 év között 23,3%, - 60 évnél idősebb 39,8% volt. A kistermelők 1991. évi foglalkozás szerinti megoszlása rendkívül tanulsá­

gos. Csupán 40% volt a mezőgazdasági és 60% a nem mezőgazdasági főfog­lalkozásúak aránya.

A mezőgazdasági főfoglalkozású kistermelők 42,7%-ának mezőgazdasági munkaviszonya volt, 50,6%-uk mezőgazdasági nyugdíjas, 6, 7%-uk egyéni gazdálkodó volt. Tehát igen nagy volt a mezőgazdasági nyugdíjasok aránya.

A nem mezőgazdasági főfoglalkozású kistermelők foglalkozás szerinti ösz­szetétele kedvezőbb. Lényegesen nagyobb a munkaviszonyban állók, és lé­nyegesen kisebb a nyugdíjasok aránya. Az egyéni vállalkozók száma közel azonos.

A nem mezőgazdasági főfoglalkozású kistermelők 53,6%-ának volt mun­kaviszonya, 42,2%-uk nyugdíjas, 4,2%-uk egyéni vállalkozó volt.

Az, hogy a kistermelők nagyobbik része, közel kétharmada nem mezőgaz­dasági főfoglalkozású, és hogy e csoportban nagy a munkaviszonyban állók aránya, arra is figyelmeztet, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a részmunkaidős mezőgazdasági termelők gazdálkodásának segítésére, támogatására, integrálására. Ezt nagyon sokan nem fontosnak, hanem szükséges rossznak tekintették, mert ez a nagyüzemi mezőgazdasági szemlélettel csak nehezen egyeztethető össze. Ezen a szemléleten sürgősen változtatni kell.

A kisüzemi termelés hatékonysága, j övedelmezösége

A kisüzemi termelést általában kevésbé hatékonynak, kevésbe jövedelmező­nek tartják. Ezt elhitetni, a közvéleményben általánosítani elsősorban a nagy­üzemi lobby érdeke. Ennek kutatással való "bebizonyítására" és széles körű propagálására természetesen a pénzt sem sajnálják. Míg a kisüzemekkel való foglalkozást, a valóság megismerését stb. nem pénze lik.

Első meghirdetett tévhit a kisüzemi termelés alacsony jövedelmezősége. A MÉM ST AGEK adatai alapján pl. 1989-ben a kisüzemek jövedelme a nagyüzeminek:

- a tejtermelésben 2,3-szerese, - a vágósertés-előállításban 4,6-szerese, - a vágómarha-előállításban 9,9-szerese volt. Orbánné dr. Nagy Mária vizsgálatai szerint a nagy- és kisüzemi húscsirke­

előállításban elért jövedelem a 28. táblázat szerint alakult.

127

28. táblázat. A húscsirke-előállításban elért jövedelem alakulása a nagy- és a kisüzemekben

Jövedelem a húscsirke-előállításban Megnevezés 1993 1994 1995

évben, Ftlkg

Nagyüzemben -4,32 + 4,95 + 1,39

nyereség

Kisüzemben + 3,18

bruttó jövedelem + 8,31 + 3,97

Ennek okai a következők: • Nem terheli a nagy és a jövedelmet jelentősen befolyásoló általános

költség. Ez az állattenyésztési ágazatokban a termelési költség 10-20%-a is lehet, ami a nyereséget 27-115%-kal, a bruttó jövedelmet 23-67%-kal is módosíthatja.

• Nem terheli a nagyüzemekre jellemző nagy beruházás, s annak üze­meltetési költsége. A helyette alkalmazott kézimunka bérigénye a kis­termelőnek személyi jövedelmet jelent.

• A kistermelő az anyagfelhasználásban, a melléktermékek hasznosításá­ban, a munkaidő kihasználásában a nagyüzeminél gondosabbanjár el.

• A nagyüzem a munkatermelékenység növelésében, a munkabér megta­karításában, míg a kisüzem a saját és családtagjai munkaidejének minél nagyobb arányú hasznos foglalkoztatásában érdekelt.

• A nagyüzem a tőkés profit, illetve a nyereség, míg a kisüzem és a nem­zetgazdaság a munkajövedelem, illetve a bruttó jövedelem maximali­zálásban érdekelt. Teljesen értelmetlen a két szektor nyereségének ösz­szehasonlítása, és ennek alapján való megítélése. Ez nem jelentheti a családi gazdaságokban képződő nyereség le- vagy túlbecsülését

Ismételten le kell szögezni, hogy az ország lakosságának 90%-ánál is na­gyobbik része munkabérből, s nem tőkejövedelemből él. A nemzeti jövede­lemnek is túlnyomó része a munkadíjban és a munkabérben realizálódik. Tény az is, hogy a költségvetés bevételének túlnyomó része a bérből szárma­zó személyi jövedelem megadóztatásából származik. Az egyoldalú és kizá­rólagos profitszemtélet tehát elfogadhatatlan és rendkívül veszélyes.

128

A nyugat-európai farmergazdaságok fölénye

a volt szocialista mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel szemben

A magyar mezőgazdaság szocialista átszervezése mintegy 600-800 milliárd forint értékű paraszti termelőeszköz termelésen kívül helyezésével és megkö­zelítőerr ugyanannyi új nagyüzemi befektetéssel járt. Körülbelül l ,2 millió aktív kereső hagyta el a mezőgazdaságot és abból mintegy 400 ezer fő nö­velte az ipar amúgy is jelentős kapun belüli munkanélküliségét, a városi la­kás- és infrastruktúraigényt, és kapta a termelőmunka fedezete nélküli mun­kabért. A szocialista mezőgazdasági nagyüzemekben óriásivá nőtt az admi­nisztráció. Ezzel együtt mintegy 15-30%-ra emelkedett az általános költség. A fejlett nyugat-európai mezőgazdasághoz viszonyítva mintegy 25-50%-ra becsülhető a hozamkiesés.

A nagyüzemi mezőgazdaság felszámolása ismét nagy értéket képviselő ter­melőeszközök használaton kívül helyezésével, megsemmisülésével és közel ugyanolyan értékű új termelőeszköz beszerzése és létesítése iránti igénnyel jár. Óriásivá duzzasztva a mezőgazdaság hiteligényét és kamatterheit

Csak a szocialista mezőgazdaság fölényéről szokás beszélni. Ezen elsősor­ban az ideológiai és a két világháború közötti parasztgazdaságokhoz viszonyí­tott fölényét értik, de tartózkodnak a jelenlegi nyugati farmergazdaságokhoz való számszerű viszonyítástóL Arról pedig hallgatnak, hogy mennyibe került a mezőgazdaság szocializálása és mennyibe kerül jelenleg is a fenntartása.

Minden fejlesztés, átalakítás sokba kerül. Különösen drága a totális átala­kítás.

A magyarországi mezőgazdaságot 1945-ben rendkívül súlyos kár érte. El­veszítette állatállományának 66%-át (ezen belül lóállományának 60%-át), erőgépállományának 40%-át, felszerelésének jelentős részét, paraszti munka­erejének számottevő hányadát. Emellett végbement az ország mezőgazdasá­gát átalakító földreform.

Parasztságunk a mezőgazdaság újjáépítését nagyon mélyről kezdte. Óriá­si személyi áldozatvállalással, nem ritkán hősiességnek beillő tettekkel állí­totta helyre a mezőgazdasági termelést, termelte meg az ország élelmét. 1949-ben már az 1931 és 1940-es évek búza- és rozstermésének 90, burgo-

129

nyatermésének 95, cukorrépatermésének 115, napraforgótermésének kereken

425%-át állította elő. Allatállománya elérte az 1938 évinek 86%-át, szarvas­

marha-állománya pedig azt meg is haladta. Erről az önmagát talpra állító, az induló helyzetéhez viszonyítva rendkívül

nagy teljesítményekre képes mezőgazdaságról egyáltalán nem mondható el,

hogy megérett az átalakításra és ennek érdekében az elsorvasztásra, a meg­semmisítésre. Pedig az ötvenes évek elejétől ez kezdődött el.

A szocialista mezőgazdasági nagyüzemek 1990. évi épület- és gépállomá­nyának értéke kereken 430 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy annak idején megfelelő paraszti termelőeszközöket kellett megsemmisülni hagyni, terme­lésen kívül helyezni. A mezőgazdaság kollektivizálásából származó - a pa­rasztságra és a nemzetre kényszerített - anyagi áldozat, illetve kár 600-800 milliárd forintra volt becsülhető az 1990-es árral számolva.

A mezőgazdaság szocializálása következtében J 200 OOO aktív kereső ván­

dorolt el faluról. Ez az óriási érvágás a falu sorvadásához, az ingázók, a munkásszállóra települtek hatalmas létszámához vezetett. A városokban növelte a lakáshiányt, az ellátás gondját, súlyosbította az infrastruktúra hiá­nyát. Erre a nagy elvándorlásra valójában nem is volt szükség, mivel az ipar­ban a kapun belüli munkanélküliség kb. 33% volt és a faluról jött közel 400 OOO ember tovább növelte a kapun belüli munkanélküliek számát és közel l 00 milliárd forintnyi - hasznos és szükséges tevékenység nélküli -bérrel, szociális és munkásjóléti költséggel - évente megismétlődően - ter­helte a magyar népet.

A szacialista rendszer és mezőgazdaság átrétegezte az aktív keresőket.

Óriásivá növelte a párt-, az igazgatás-, a tervezés, a szabályozó-, az elosztó­és az ellenőrző-, valamint a büntetőapparátust Az országban, az iparban és a mezőgazdaságban hatalmasra duzzadt a termelőmunkát nem végzők aránya. Az iparban kb. minden negyedik, a mezőgazdaságban kb. minden ötödik

ember, illetve dolgozó vált meg a fizikai munkától. Ezt az arányt sem a ter­melés műszaki színvonala, sem a dolgozók iskolai felkészültsége nem indo­kolta. Az óriásivá nőtt bürokrácia nemcsak maga jelentett hatalmas társadal­mi terhet, hanem a termelés nagyon is hatékony fékjévé vált.

Az állami gazdaságok és szövetkezetek aktív kereső állományának össze­tétele is jelentősen megváltozott. 1988. január l-jére az ún. szellemi dolgozók aránya a fizikai dolgozók számának közel 20%-ára növekedett. Ez egy hektár mezőgazdaságilag hasznosított területre kb. 2500 Ft munkabér, szociális és munkajóléti költség kifizetését jelentette, a mezőgazdaságot országosan pedig évente mintegy 15-20 milliárd közötti összeggel terhelte. Ennek az összeg­nek csupán egy kisebb része szükséges, nagyobbik része a fólöslegesen fel­duzzasztott bürokrácia következménye és terhe.

130

Ezt a helyzetet tovább súlyosbította, hogy az ún. szellemi dolgozók kb. 10%-a nem kielégítő, 8 általános vagy ez alatti, s kb. 10%-a szakiskolai és szakmunkás képzettségű volt.

A szacialista mezőgazdasági nagyüzemek általános költsége igen nagy volt, 1987-ben például egy hektár búzára 3300 Ft, cukorrépára 7300 Ft, burgonyára 22 OOO Ft, almára 31 600 Ft, szőlőre 22 OOO Ft általános költség jutott. Az állattenyésztésben egy tehenet 10 500 Ft, egy vágósertést 500 Ft, egy vágómar­hát 4000 Ft, egy tojótyúkat 50 Ft, egy húscsirkét 5 Ft általános költség terhelt. E költségek nagyobb része a nagyüzemi bürokrácia következménye.

A szacialista mezőgazdaság kialakítása és működése óriási terhet jelentett a mezőgazdasági lakosság és az ország népe számára. Ez a nagy gazdasági áldozat a második világháború előtti parasztgazdaságokhoz viszonyítva na­gyon jelentős fejlődést eredményezett, nem sikerült azonban elérni a fejlett nyugati államok farmergazdaságainak termelési színvonalát, sőt attól jelentő­sen lemaradt, még a hagyományosan nagyüzeminek tartott termelési ágaza­tokban, például a gabonatermesztésben és a juhászatban is.

Az átlagtermések és az állatitermék-hozamok évenként erősen változnak. Ezért célszerűbb az egy időszakban elérhető legnagyobb hozamokat, mint az illető ország mezőgazdaságának potenciális teljesítőképességét összehasonlítani.

A búzatermesztésben 1981-1987. évek közötti magyarországi legnagyobb termésátlagnál 48%-kal nagyobbat ért el Hollandia, 43%-kal nagyobbat az Egyesült Királyság és Írország, 19%-kal nagyobbat Belgium, Franciaország és az NSZK.

Kukoricából hektáronként 87%-kal többet termelt Belgium, 45%-kal töb­bet az Egyesült Királyság, Hollandia és Görögország.

Cukorrépábó/ a hazainál 45%-kal nagyobb termésátlagot ért el Svájc, Franciaország, Görögország, Ausztria, Belgium, Hollandia.

Burgonyából a hazainak több mint a kétszeresét termeli hektáronként Bel­gium, Hollandia, Svájc.

A szarvasmarhatartásban a nyugat- és az észak-európai országok farmer­gazdaságainak termelési átlagai lényegesen meghaladják a szacialista nagy­üzemekét A tej- a tojás-, a sertéshústermelésük színvonala is lényegesen magasabb a hazaináL

A tehenenkénti tejhozam Dániában 25%-kal, Svédországban 23%-kal, Hollandiában 18%-kal volt nagyobb a hazaináll 987-ben.

Az egy tyúkra jutó tojáshozam Dániában több mint a kétszerese (217%-a) volt a hazainak. Hollandiában 80%-kal, Belgiumban, az Egyesült Királyságban, az NSZK-ban, Svájcban pedig 65%-kal volt magasabb a hazaináL

Az egy sertés re jutó hústermelés Franciaországban 31 %-kal, Finnország­ban, Svájcban 18%-kal volt nagyobb a hazaináL

131

Az 1-7. ábra a legfontosabb növényfajok legnagyobb terméseredményeit és az állatfajok fajlagos hozamait mutatja Európában az 1981-1987. évi adatok alapján.

---~ o

132

7 t/ha fiilött

6-7 t/ha között ~ • 3-4 t/ha között

5-6 t/ha között ~ 2-3 t/ha között

4-5 t/ha között ~::::::j 2 t/ha alatt

. ...... + + • +

+ • +

+ • + . +

+ • ... ... + ......

+ ... + + .. + + + + + + ... + + .. + + ......... ................

++++++ .................... +++++++ .......................

... ,.,. ... + + + + ... + ... • + + + ...... +o++++++

... · .. · ... · ... · ... · ... · ..... ++O+++++" .............. + + + +

+ ... : +: + :~· :·: + + ·:·: + + + + + ... + •$t + .tt ... • ... • ... ••••• ... • ... ......... ..

• • ...... ..,t.+ ... + ... ++· ... • ... +++ ... .. ........................... ............................. ..................................... +++++++++++++ ................................. +++++++++++++ ................................. +++++++++++++ ............................

++++++++++++ +++++""'+++++ ..

+ + + + ...... ~ ............... ........................... + :~:~ : .. : +: +: + :~ ... t:t + -:~: .. + + + ·~ + + + + + •~ .. • • ... ••• ... • ... ~.· ... • ... ·.:+ .. ............... +

...... + .. • + +

m nincs adat

magyar átlag 5,41 t/ha

USA átlag 2,65 t/ha

t. ábra. A legnagyobb búzatermés az 1981-1982. évek között

- 12,51 tibafölölt

- 10-22 t/ha között

- S-9 t/ha közölt m 7-8 t/ha közölt

m 6-7 t/ha közölt

t::::: :1 5-6 t/ha között

t=:::::~ 4-5 t/ha közölt

~~~~=~~=~~ 3-4 t/ha közölt

~ 2-3 t/ha közölt

~ nincsadat

magyar átlag 6,87 t/ha

USA átlag 7,55 t/ha

2. ábra. A legnagyobb kukoricatermés az 1981-1982. évek közölt

133

- 60 t/ha fölött m o 35-40 t/ha között ~ nincsadat - 5 5-60 t/ha között m • 30-35 t/ha között magyar átlag 42,6 t/ha

- 45-50 t/ha között ~ 25-30 t/ha között USA átlag 51 ,3 t/ha

m 40-45 t/ha között ~ + 25 t/ha alatt

3. ábra. A legnagyobb cukorrépatermés az 1981-1986. évek között

134

- 40-45 t!ha között - 20-25 t!ha között R nincsadat - 3 5-40 t!ha között rn • !5-20 t!ha között magyar átlag 20,2 t!ha - 30-35 t!ha között rn • 10-15 t!ha között USA átlag 33,5 t/ha - 25-30 t!ha között ma l O t!ha alatt

4. ábra. A legnagyobb burgonyatermés az 1981-1987. évek közölt

135

- 5500-6000 liter ~ 3500-4000 liter ~ nincs adat - 5000-5500 liter m:3 • 3000-3500 liter magyar átlag 4 740 liter - 4500-5000 liter m:3 • 2500-3000 liter USA átlag 6180 liter - 4000-4500 liter ~ 2500 liter alatt -

5. ábra. Egy tehénrejutó tejtermelés 1987-ben

136

·~·'

- 150kgfólött

- 125-150kgközött ~=::170-IOOkgközött m nincsadat

- l 00--1 SO kg között é=;:;: ;j 50--75 kg között magyar átlag 122 kg

6. ábra. Egy sertésre jutó hústermelés 1986-ban

137

138

- 300-330 db/év

- 250-300 db/év

- 200-250 db/év

- IS0-200db/év

ru 150 db/év alatt

- nincsadat

magyar átlag 152 db/év/tyúk -állami gazdaság: 236 db - termelőszövetkezet: 228 db

7. ábra. Egy to jóra jutó tojástermelés 1985-ben

Mivel a magyar mezőgazdaság termelési színvonala majdnem minden termék vonatkozásában inkább többé mint kevésbé meghaladja a szocialista országokét, ezért Európában- beleértve a Szovjetunió mezőgazdaságát is - a szacialista mezőgazdaság farmergazdaságokéhoz viszonyított folényéről nem, hanem inkább lényeges elmaradottságáróllehet beszélni.

Mint minden szocialista vállalat, a szocialista mezőgazdasági nagyüzem, illetve gazdaság is erősen elbürokratizálódott szervezet. Egy átlagos gazda­ságra például- iskolai felkészültségtől függetlenül- 75, ún. szellemi foglal­kozású dolgozó jut.

A hatalmas bürokrácia rendkívül nagy általános költséget okoz. A farmer­gazdaságok általános költsége ezzel szemben a jelenlegi nagyüzeminek csu­pán töredéke. A farmer maga irányít és ő vagy családja könyvel. Igazgatási költsége tehát minimális. Az általános költségben elérhető megtakarítást például búza termesztésekor a jelenlegi jövedelemnek hat és félszeresére, a többi növény termesztésekor megközelítőerr a duplájára, az állattenyésztés­ben 50-150%-kal való növelésére adna lehetőséget az 1987-es viszonyok alapján.

A szocialista mezőgazdasági nagyüzemek kialakítása rendkívül sokba ke­rült. Ismételt átalakítása azonban szintén nagy befektetéseket, új mezőgazda­ságot szolgáló háttéripar megteremtését, új falusi önigazgatási, érdekvédelmi stb. szervezetek kialakítását, a mezőgazdasági szakoktatást és a falusi lakos­ság oktatásának átszervezését, agrárbankok és hitelintézetek sürgős létreho­zását igényli. Az átszervezés mértékét és ütemét tehát az ország zavartalan élelmiszer-ellátása szempontjainak figyelembevételével kell megkezdeni és lebonyolítani.

!39

Birtoksíroktúra az Európai Unióban

A magyar agrárstruktúra kialakításakor célszerű az Európai Unió tagorszá­gainak birtokszerkezetét figyelembe venni. Az Európai Unióhoz való csatla­kozáskor ezzel a nagyon produktív mezőgazdasággal kell versenyeznünk, s ennek a mezőgazdaságnak a színvonalára kell mezőgazdaságunkat fejleszte­ni, s a termelők számára hasonló életszínvonalat kell teremteni. Ezek híján csatlakozásunknak nem sok értelme lenne. Szegény rokonnak, bérmunkás­nak, gazdasági cselédnek az Európai Unióban sem érdemes lenni.

Az Európai Unió mezőgazdasági területének 23,6%-át a franciák, 20,5%­át a spanyolok és 14,2%-át a németek birtokolták 1989/90-ben. E három országban a mezőgazdasági terület birtoknagyság szerint a 29. táblázat sze­rint oszlik meg.

29. táblázat. A mezőgazdasági temlet birtoknagyság szerinti megoszlása ( 1989-1990)

Ország Átlagos terulet, ha Birtokmegoszlás, %-ban

2 ha alatt 2-20 ha 20 ha fölött

Franciaország 31 15,0 37,5 47,6

Németország 26 17,2 50,8 32,0

Spanyolország 15 34,6 52,1 13,3

A szakirodalomban nagyfokú területkoncentrációról szoktak beszélni. En­nek egyik jellemző példája Németország, ahol az 1950. évi átlagos birtok­nagyság 1996-ra 25,6 ha-ra növekedett. Ez term6szetesen nagyon mcssze van a magyar nagyüzemi koncentrációs képzelgésektőL Igaz, hogy ugyanezen idő alatt az egy mezőgazda által táplált emberek száma 10 fogyasztóról 108 fo­gyasztóra növekedett. Célszerűbb lenne tehát a figyelmet a területkoncentrá­cióról a termelőképesség növelésére fordítani, ami a nyugat-európai 46 éves dokumentált tapasztalat szerint nem üzemnagyság kérdése.

140

Az Európai Uniós országokban a gazdaságok átlagos területnagysága 15 ha. A 2 ha alatti birtokok aránya 38,9%, a 2-20 ha közötti gazdaságok aránya 44,2% (ez összesen 83,1%), és a 20 ha-nál nagyobb mezőgazdasági területtel rendelkezik 16,9%. (Forrás: Európa számokban, Eurostat, 1996. negyedik kiadás.)

A magyarok által mintaországnak tekintett Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában és Dániában a kisgazdaságok az uralkodó vállalkozási, illetve vállalati formák (30. táblázat).

30. táblázat. Birtokmegoszlás a négy mintaországban

Birtokmegoszlás %-ban Ország Átlagos terület, ha

2 ha alatt 2-20 ha 20 ha fölött Ausztria 12 13,9 56,1 30,0 Belgium 16 22,3 50,0 27,7 Hollandia 16 17,8 52,1 30,1 Dánia 34 1,5 40,9 57,6

A legkisebb birtokokkal rendelkező három ország: Görögország, Olaszor­szág és Portugália (31. táblázat).

31. táblázat. A legkisebb birtokokkal rendelkező országok területének birtoknagyság szerinti megoszlása

Birtokmegoszlás %-ban Ország Átlagos terület, ha

2 ha alatt 2-20 ha 20 ha fölött Görögország 4 46,7 51,0 2,3 Olaszország 6 56,0 39,3 4,7 Portugália 7 58,6 37,6 3,8

Az Európai Unió tagországaiban nagybirtok gyakorlatilag nincs. Az átla­gos birtoknagyság sem változott lényegesen, mert pl. 1989/1990-ben 15 ha, 1993-ban 16,4 ha volt.

1993-ban az Európai Unió 12 tagországában az 5 ha alatti területű volt a gazdaságok 59%-a, 5-50 ha közötti területű volt a gazdaságok 33%-a, tehát az 50 ha alatti gazdaságok aránya 92%, az 50-100 ha közötti gazdaságoké 5%, a 100 ha fölötti területű gazdaságoké 3%.

141

Angliában a 100-500 ha közötti területtel (birkalegelővel) a gazdaságok 16,2%-a, s 500 ha fölötti területtel csupán 0,9% rendelkezett.

Rendkívül nagy volt az 1993. évi birtokmegoszlás különbsége Németor­szág nyugati és keleti fele (a volt NDK) között (32. táblázat).

32. táblázat. Birtokmegoszlás Németország nyugati és keleti felén

Területnagyság A különböző területnagyságú birtokok aránya, %

Nyugat-Németországban a volt NDK területén

20 ha területnagyság alatt 22 1,5

20-100 ha között 64 4,5

l 00 ha alatt összesen 86 6,0

100-1000 ha között 14 44

l OOO ha fölött - 50

E nagy aránytalanság azért következhetett be, mert a volt Kelet-Német­ország (NDK) nem az Európai Unióhoz, hanem Nyugat-Németországhoz csatlakozott.

A magyar mezőgazdaság produktívitása 1995-ben az 1979-1981-es évek átlagához viszonyítva 19,5%-kal, az 1991-1995. évi termelés átlaga az 1986-1990-es évek átlagához viszonyítva 28%-kal esett vissza. Ennek oka nem az új birtokstruktúra, hanem a rendszerváltás után közel egy évtizedre elhúzódó, koncepciótlanul, tervszerűtlenül végrehajtott mezőgazdasági kárpótlás és privatizáció volt.

A családi típusú farmergazdaságokra és kisüzemekre épülő nyugat-európai mezőgazdaság ez idő alatt is jelentősen fejlődött.

A mezőgazdasági temzelés a különböző országokban 1995-re az 1979-1989. évi termeléshez viszonyítva a következő mértékben változott:

- Dánia 40, 7%-kal, - Belgium 24,2%-kal, - Görögország 19,5%-kal, - Ausztria 9,6%-kal,

Portugália 8, l %-kal, - Egyesült Királyság, Finnország 6,7%-kal, - Németország, Olaszország 2,5-2,9%-kal, - Lengyelország l, l %-kal, - Spanyolország - 0,7%-kal, - Románia - 2,8%-kal, - Bulgária -48,9%-kal növelte, illetve csökkentette.

142

33. táblázat. Átlagos üzemnagyság az Európai Unió tagországaiban !994-ben

Valamennyi Szántófóldi növény- Kertészeti Ország gazdaság termesztő gazdaságok gazdaságok

átlagos üzemnagysága, ha/gazdaság Egyesült Királyság 135,3 194,0 5,0 Franciaország 55,8 77,3 8,2 Luxemburg 52,4 - -

Dánia 44,7 44,7 8,2 Irorszá g 37,9 56,6 -

Németország - 35,0 45,9 2,7

Belgium 29,3 42,2 3,3 Spanyolország 27,7 41,6 5,0 Hollandia 23,0 46,7 4,9 Olaszország 18,3 18,1 1,8

Portugália 12,8 10,4 3,1 Görögország 8,9 11,3 2,7

Az USA 12%, Ausztrália 20%, Argentína 22%, Kanada 28%, Brazília 55%, Kína 88% termelésnövekedést ért el. Megállapítható, hogy a termelés­növekedés nem birtoknagyság kérdése.

Az Európai Unió tagállamaiban a területi koncentráció hatására növekedett a gazdaságok átlagos területnagysága (33. táblázat). Ez a növekedés megfe­lelt az általános műszaki fejlődésnek, a termelési technológia korszerűsödé­sének, a racionális és rentábilis gazdálkodás követelményeinek.

Az országok fóldbirtokstruktúrája azonban lényegében megtartotta a kis­üzemi jelleget. Csupán a kisüzemek területének nagysága növekedett a fejlő­dés követelményeinek megfelelően.

143

A magyar mezőgazdaság a rendszerváltás után

A gazdaságok száma és a művelt mezőgazdasági terület megoszlása gazdaságtípusonként

Az egyes gazdaságtípusok gazdasági, társadalmi és politikai jelentőségél alapvetően a számuk és a termőterületben való részesedésük aránya határoz­za meg. Természetesen ezt számos más tényező kisebb-nagyobb méctékben módosítja, pl. a termőterület művelési ágankénti megoszlása, minősége, az állatállomány nagysága, a termékkibocsátás mennyisége, minősége, áruféle­ségenkénti megoszlása, s nem utolsósorban a gazdálkodás jövedelmezősége. Súlyát és jelentőségét mégis a gazdaságtípusok száma és termőterületben való részesedése, mint a gazdasági lehetőségek kerete határozza meg.

Az 1945-ben végrehajtott foldreform közel J 00 éves megkéséssel, demokra­tikus foldbirtokmegoszlást alakított ki. A Nyugat-Európában már régen korsze­rüti en félfeudális földbirtokrendszer felszámolásra került. A földbirtokreform­mal egy időben Marshall-segély és külföldi tőke nélkül, rendkívül nagy lendü­lettel megindult a mezőgazdaság talpraállítása. Ez 1948-ra Európában is meg­csodált eredményeket ért el, amit magyar csodának ismertek el. Ezt később a szocializmus idején természetesen még emlegetni sem volt tanácsos.

Fél évtized múlva azonban megkezdődött az Európában ugyancsak korsze­rütiennek tartott államkapitalista nagyüzemek kialakítása, a mezőgazdaság szocializálása elnevezés alatt. A gazdasági és politikai elnyomás rendkívül nagymérvű elszegényedés t, sok szenvedést okozott és embertelen terrorral járt.

Mire a szacialista nagyüzemi mezőgazdaság talpra állt és figyelemre méltó gazdasági teljesítményeket ért el, megkezdődött a rendszerváltás.

A szocialista nagyüzemek már a szocializmus utolsó évtizedeiben csodá­lattal szemiéiték és példaképnek tekintették a nyugati kapitalista nagygazda­ságokat Ez, és az évtizedes beidegződés az oka annak, hogy a rendszerváltás után egyre inkább szélsőséges kapitalista irányba tolódott el a magyar föld­birtokstruktúra és ezzel ismét lényegesen elkülönült a jelenlegi nyugat-euró­paitóL A szocialista államkapitalizmus szélsőséges, vad, esetenként rabló­kapitalizmussá kívánt átalakulni, zömmel a régi gazdasági vezetőkkeL Az Európai Unió tagországainak földbirtokstruktúrája ugyanis most már nem nyerte el a kapitalizálódó volt szocialisták tetszését.

144

A magyarországi agrárrendszerváltásra jellemző, hogy viszonylag igen nagy a nem egyénileg gazdáikadók száma, és az általuk birtokolt, illetve művelt termőterület aránya.

1993-ban a 17 808 gazdálkodóból 35%, 1998-ban a 39 042 gazdálkodóból 29% volt a gazdasági társaság és jogi személyiség nélküli gazdálkodó szerve­zet.

1993-ban a gazdasági társaságok és jogi személyiség nélküli gazdálkodó szervezetek művelték a mezőgazdasági termőterület 75%-át, 1998-ban pedig még mindig az ország földterületének 49%-át.

A közel l O év tehát nem volt elegendő arra, hogy az ország termőterülete egyéni gazdák kezelésébe és tulajdonába jusson. Ehhez az őszinte szándék, a gondos és tervszerü eljárási mód egyaránt hiányzott.

1998-ban 28 ezer egyéni gazdálkodó - az összes gazdasági vállalkozó 71%-a- az ország földterületének csupán 51%-át (4 744 900 hektárt) hasz­nálhatta. Valójában nem többet, mint a ll OOO gazdasági társaság és egyéb jogi személyiség nélküli szervezet. Ezen kívül még 2 300 OOO-re becsülték a mezőgazdasági termelést folytató háztartások számát.

Mindebből következik, hogy a magyar mezőgazdaságban a nagybirtok­rendszer napjainkban sem szűnt meg.

34. táblázat. A gazdaságok nagyság szerinti megoszlása a földhasználat alapján 1998-ban

Megnevezés Az összes földteriilet A szántóteriilet %-ában %-ában

Nagyméretű gazdaság 301 hektár fölött 45 500 ha-nál nagyobb 52 Közepes méretű gazdaság31-300 hektár

!O 51-511 ha közölt 32 közölt Kisméretű gazdaság 30 hektár alatt 27 50 ha-nál kisebb 16 Ismeretlen !8

A földtulajdon megengedett maximális nagysága a földtörvény szerint 300 ha. A földtörvény eredeti célkitűzése a kis- és középüzemek túlsúlyának megvalósítása a volt szocialista gazdaságvezetők ellenállásán megbukott. Az üzemek nagyobbik felének területe a megengedettnél nagyobb (34. táblázat).

Ha számításba vesszük, hogy a mezőgazdasági termeléshez szükséges ál­latállomány és felszerelés (épület, gép- és eszközállomány, valamint forgótő­ke) a termőterülettel arányosan nem került felosztásra, akkor megállapíthat­juk, hogy:

145

- Magyarországon a kárpótlás és privatizáció szélsőségesen kapitalista vi­szonyokat teremtett az agrárágazatban;

- nem voltak meg a kisüzemi és családi gazdasági termelés folytatásához még a minimális feltételei sem;

- jelentősen hozzájárult a mezőgazdasági lakosság elszegényítéséhez és a rendkívül nagyarányú mezőgazdasági munkanélküliség kialakításá­hoz;

- az Európai Unióhoz hasonlítva példátlan agrárstruktúrát teremtett és ve­szélyezteti a magyar mezőgazdaság versenyképességét.

A gazdálkodó szervezetek jellemzése

A különböző gazdálkodó szervezetek aránya az Európai Unió tagországaiban legfeljebb néhány százalék (Németországban pl. l%). Magyarországon l 998-ban 29%. Számuk 1995-höz képest 37%-kal nőtt.

A vállalkozási formák megoszlása 1998-ban: - korlátolt felelősségű társaság 42%, - részvénytársaság 2%, - mezőgazdasági termelőszövetkezet 15%, - betéti társaság 3 l%, -egyéb 10%. Ha az 1998-as adatokat az 1995. évihez hasonlítjuk, megállapítható, hogy

aszövetkezetek száma 13%-kal csökkent. Az egyéb szervezetek száma pedig 150%-kal, a betéti társaságoké és korlátolt felelősségű társaságoké 45, illetve 50%-kal, a részvénytársaságoké l 0%-kal nőtt. A kérdés azonban az, hogy mi indokolja a felsorolt vállalkozási formák számának nagyarányú növekedését, összehasonlítva az egyéni gazdálkodók számának hasonló arányával. Való­színű, hogy a mezőgazdasági termelés nem kielégítő, esetenként elfogadha­tatlan közgazdasági helyzete, s számos területen a kistermelés negatív diszk­riminációja.

A gazdálkodó szervezetek termőterület nagysága szerinti megoszlása: - nagyméretű gazdaság 96%, - közepes méretű gazdaság 3%, - kisméretű gazdaság l%. Az egyéni gazdálkodók túlnyomó részének kisméretű gazdasága van. Az egyéni gazdaságok termőterület nagysága szerinti megoszlása: -kisméretű gazdaság 74%, - közepes méretű gazdaság 24%, - nagyméretű gazdaság 2%.

146

A gazdaságok számának változása nagyság szerint 1994-1998 között: - a l O ha alatti és a 11-50 ha közötti gazdaságok száma 2,5-szeresére nö-

vekedett, - az 51-100 ha közötti gazdaságok száma szintén növekedett, -az 1000-3000 ha közötti gazdaságok száma mérsékelten csökkent, -a 3001-4000 ha közötti gazdaságok száma a felére csökkent, - a l O OOO ha fólötti gazdaságok száma változatlan. Lényegében ez a változás 1998-ra sem eredményezett elfogadható birtok­

szerkezetet. További, s főleg nem spontán, hanem tudatos, birtokpolitikai változásralenne szükség.

A szőlő- és gyümölcstermelő gazdaságok számának és területének változása

A szőlőtermesztéssel foglalkozó gazdaságok száma általában csökkent. A 200-300 ha és az 51-100 hektár közötti területnagyságú üzemek számában közel 50%-os a csökkenés. A szőlőtermeléssel foglalkozó üzemek számának csökkenése legkisebb a l O ha alatti nagyságú üzem ekben.

A legnagyobb mérvű a csökkenés a nem egyéni gazdálkodást folytató szőlőtermesztő üzemekben. Itt az üzemek számának csökkenése 32%-os a szőlőterület csökkenése pedig 50%-os.

A gyümölcstermő terület 1994. és 1998. év között az egyéni gazdaságok­ban 33%-kal csökkent. A 10 ha-nál kisebb területű üzemek száma növeke­dett.

A gyümölcstermesztő gazdaságok 3%-ának van 300 ha-nál nagyobb területe. A 300-400 ha gyümölcsterületen gazdálkodók területe nem vál­tozott.

A spontán átalakulás nem biztos, hogy egyben spontán fejlődés is. Ezért a gazdaságok nagyságának alakulását tudatosan is befolyásolni szükséges.

Állattenyésztésünk helyzetének és fejlesztésének problémái

Állatállományunk nagyarányú csökkenésének és a termelés jelentős vissza­esésének alapvető oka a koncepciótlan kárpótlás, a nemzet és a mezőgazda­ság érdekeinek mellőzésével végrehajtott privatizálás. Az állatsüruség ere­dendően is kicsi volt, 1997-re azonban tragikusan lecsökkent. A fejlett állat­tenyésztéssei rendelkező nyugat-európai országokkal összehasonlítva a me-

147

zőgazdaságilag művelt területtel arányos állatlétszám, annak csupán töredé­ke, nem egy esetben tized- vagy huszonötöd része. A megmaradt nagyüzemi állattenyésztő telepek nem alkalmasak, az újonnan kialakított üzemi adottsá­gok és közgazdasági feltételek pedig nem megfelelőek a versenyképes kis- és középüzemi állattenyésztés kialakítására. Nagyüzemi állattenyésztő telepeink eleve nem versenyképes termelésre létesültek. Nagy állami támogatással, kedvezményes hitetekkel, drágán, luxusberuházásként épültek. Sokféle dotá­cióval voltak csak termelésben tarthatók, és nagymérvű környezetszennye­zéssei üzemeltek. A magyar állattenyésztést tehát csak új koncepcióval, je­lentős állami támogatássallehet és kell újjászervezni.

Az állatállomány csökkenése

A magyar állattenyésztést a koncepciótlan kárpótlás és magánosítás, béke­időben háborús kárral felérő hanyatlásba sodorta. A nagy állománycsökke­nés t, a jelentős termeléskiesést a piacvesztéssel, a rendszerváltással és a tőke­hiánnyal szokás mentegetni azért, hogy ne kelljen beismerni az e téren meg­nyilvánuló politikai, gazdasági és erkölcsi csődöt.

Véleményem szerint az állattenyésztés rekonstrukcióját és fejlesztését ala­pos helyzetfelmérés, átgondolás és egy átfogó, őszinte és nemzeti gazdaság­politikai koncepció kidolgozása nélkül nem célszerű összehangolatlan rész­megoldásokkal (pl. tőkepótlás, állami támogatás stb.) fejleszteni, mert ezek nem vezetnek megfelelő eredményre és csak újabb problémákat, feszültségc­ket okoznak.

Az állatállomány nagymérvű csökkenésének okai: a szocialista nagyüzemek (mezőgazdasági termelőszövetkezetek, állami gazdaságok) megszűnése, az új nagygazdaságok és állattenyésztő tele­pek lassú, legális és illegális újraalakulása; az állattenyésztési ágazatok veszteségessé válása vagy szinte elfogad­hatattanul alacsony jövedelmezősége.

Mindez "látványos" jelenség. A nyugat-európai farmergazdaságok rendkí­vül eredményes állattenyésztése ellenére azt a látszatot kelti, hogy Magyaror­szágon nagyüzemek nélkül nincs elfogadható, magas színvonalú állatte­nyésztés. Ezzel szemben a valóság a következő:

• A volt nagyüzemi állattenyésztő telepek általában nem alkalmasak a kis- és középüzemi állattenyésztésre. A törvényileg megállapított 300 ha-os birtokmaximum egyértelműen a kis- és középméretű gazdaságok kialakítását kívánta szolgálni. A mezőgazdasági termelésre alkalmas foldterületnek a maximumhatárig való tulajdonba adása mellett nem

148

adtak tulajdonba vagy kezelésbe az állattenyésztő telepeket és a terme­léshez feltétlenül szükséges termelőeszközöket a termelni kívánó gaz­dáknak

• A termelőeszközök (beleértve az állatállományt is) nélküli mezőgazda­sági kisgazdaságok kialakítása nemcsak súlyos mulasztás, hanem osto­baság és bűn is volt.

1945 után a mezőgazdaság államosításakor, illetve szocializálásakor senki előtt nem volt vitás, hogy a termőfolddel együtt az állatállományt és a gazda­sági felszerelést is el kell kobozni.

Az 1990-es években bekövetkező kárpótláskor senkinek sem jutott eszébe, hogy a termőfölddel együtt arányosan állatállományt és felszerelést is kell adni, és a termelés hiányzó feltételeit is meg kell teremteni. Enélkül a kár­pótlás jelentős károkozás, amely nemcsak az érintett gazdákat, hanem az egész nemzetet is sújtja.

A kárpótolt (?) kis- és középbirtokosok túlnyomó része tehát nem rendel­kezik a nyugati farmergazdaságok műszaki színvonalának megfelelő állatfé­rőhelyekkel, állattenyésztő telepekkel, felszerelésekkel, s a takarmányter­mesztéshez szükséges korszerű eszközökkel, sőt esetenként a megfelelő ge­netikai teljesítményű állatállománnyal sem.

Ennek ellenére az egyéni kis- és középbirtokos gazdák a jövedelmezőség határán küszködve, a jelenlegi és jövőbeni versenyképesség reménye nélkül is termelnek, mert élni akarnak. Értékesítési gondjaikat növeli a jelentős élelmiszerimport, pedig képesek lennének ellátni az országot, ha az ,,hagyná" magát.

A nagyszámú és nagyon jelentős területi arányú nagybirtokok helyzete sem sokkal kedvezőbb. A magyar állattenyésztés siralmas helyzete nemcsak tőke-, hanem súlyos koncepcióhiányra is visszavezethető. Természetesen tőkehiánnyal egyetlen koncepció sem valósítható meg.

Az 1988 év végéhez képest a szarvasmarha-állomány 55%-os, a juhállo­mány 71 %-os, a sertésállomány 34%-os, a tyúkállomány 29%-os csökkenése (1998. december 31-ig) önmagában is tragikus. Még tragikusabb a terület­tel arányos állatállomány nagyságának viszonya az Európai Unióéhoz ha­sonlítva.

Az Európai Unióhoz való csatlakozáskor, de a mezőgazdaság, ezen belül az állattenyésztés újjáépítésekor sem szabad elfelejteni, hogy "nem vagyunk kis ország". Az Európai Unió 15 tagországából 7-nek kisebb az összterülete, jóval kisebb a mezőgazdaságilag művelt területe, és többségének még a né­pessége is. Jelentősen nagyobb viszont a gazdasági ereje. A ,,kis ország va­gyunk" szólam állandó vagy gyakori hangoztatása valójában destruktív célo­kat szolgál.

149

Tanulságos hazánk és néhány példának tekintett nyugat-európai ország állatállományának, területnagyságának összehasonlítása.

A mezőgazdaságilag művelt terület nagysága országonként a hazai termő-terület %-ában, 1997-ben:

- Magyarország l 00%, - Belgium 15%, - Hollandia 18%, - Ausztria 30%, -Dánia 46%, - Németország 240%, -Franciaország 386%. Sajnos ez a területi arány nem érvényesül az állatállományunk nagyságá­

ban. Lemaradásunk aggasztóan nagy.

A mezőgazdaságilag művelt területtel arányos állatállomány

A magyarországi szarvasmarha- és tehénállomány az 1980-as években is kicsi volt. 1997 évre azonban tragikusan lecsökkent (35. táblázat).

35. táblázat. A mezőgazdaságilag müvelt területtel arányos szarvasmarha- és tehénállomány !997-ben

Ország Szarvasmarha- Tehén-

állomány létszámának aránya

Magyarország 1,0 1,0

Belgium 25,7 11,7

Hollandia 27,4 23,0

Ausztria 8,4 5,6

Dánia 5,0 3,7

Németország 7,6 5,4

Franciaország 6,1 2,9

Magyarország takarmánygabona-termelő és -exportáló ország. Illene tehát, hogy a sertéstermelésben az élenjárók közé tartozzék. Sajnos azonban nem ezt mutatják az adatok (36. táblázat).

Juhállományunk a mezőgazdaságilag művelt területhez viszonyított nagy­sága szintén kicsi. Az indokolatlan gyapjútermelő irányzat és az elfogadha-

150

tatlanul gyenge tej- és hústermelő képesség nem is indokolná az állomány növelését. Adottságaink azonban gyors fajtacserével vagy átalakítással igen jók lennének a juhhús- és a juhtej termelésre.

36. táblázat. A mezögazdaságilag művelt területtel arányos állomány létszámának aránya

Ország Sertés- Juh-

állomány létszámának aránya Magyarország 1,0 1,0 Belgium 9,7 1,0 Hollandia 15,8 10,7 Ausztria 2,5 1,5 Dánia 4,9 0,4 Németország 2,1 3,1 Franciaország 0,8 1,1

Állatitermék-termelés

Az állatlétszám csökkenése nem önmagában okoz súlyos problémát, hanem azáltal, hogy jelentősen csökkentheti a hazai lakosság fogyasztására, rendel­kezésére álló, és az exportálható állati termékek mennyiségét.

A magyar állattenyésztés fajlagos állatitermék-termelése azonban nem romlott lényegesen (37 .. 38. táblázat).

37. táblázat. A fajlagos vágómarha- és tehéntej-és vágósertés-termelés alakulása

Év Vágómarha-termelés Tehéntejtermelés V ágósertés-termelés

kgltehén % liter/tehén % kglkoca % 1988 409 100 4 865 100 1732 100 1996 329 80 5040 104 1737 100

38. táblázat. Fajlagos tyúktojástermelés alakulása

Év Tyúktojástermelés

db/tojó % 1988 173 100 1996 195 113

151

Az állati termékek mennyiségének csökkenése tehát az állatlétszám csök­kenésének rovására írható. Ezzel a megművelt területtel arányos állatitermék­termelés amúgy sem kedvező aránya tovább romlott. 1977-ben a megművelt területtel arányos állati termék mennyiségénél lényegesen kedvezőbb képet mutat az egy lakosra jutó állatitermék-termelés. Ennek nagysága és aránya igen lényeges a hazai fogyasztók ellátása és az exportlehetőségek szempont­jábóL

Az egy lakosra jutó hústermelésünk lényegesen kedvezőbb, mint a mező­gazdaságilag művelt területre jutó (39. táblázat). Ez azt jelenti, hogy a hús­termelés növelésében mozgósítható tartalékaink vannak.

39. táblázat. A megművelt területtel arányos és az egy lakosra jutó hústermelés aránya 1997 -ben

Ország Hústermelés

összesen egy lakosra jutó Magyarország 1,0 1,0 Hollandia 11,9 1,4 Belgium !O, l 1,4 Dánia 3,4 3,1 Nagy-Britannia 2,5 3,1 Ausztria 2,4 0,9 Németország 2,1 0,6 Olaszország 1,6 0,6 Franciaország 1,4 0,9 USA 0,9 1,1 Kanada 0,3 0,9

40. táblázat. A megművelt területtel arányos és az egy lakosra jutó tehéntejtermelés aránya !997-ben

Ország Termelt tej

összesen egy lakosra jutó Magyarország 1,0 1,0 Hollandia 30,8 3,7 Belgium !2, 7 1,8 Dánia 4,8 4,3 Nagy-Britannia 5,8 1,2 Ausztria 5,1 1,9 Németország 6,1 1,8 Olaszország 2,4 0,9 Franciaország 3,3 2,2 USA 1,1 1,3 Kanada 0,4 1,3

152

Az egy lakosra jutó tejtermelésben lényegesen kedvezőbb Magyarország helyzete, mint a megművelt területre jutó tejtermelésben (40. táblázat). Tehát itt is számottevőek a tartalékaink.

A tyúktojástermelés viszonylag kiegyenlített képet mutat (41. táblázat). A magyar állattenyésztés fejlesztési lehetősége elsősorban az állatsűrűség

növelésében, a minőség javításában, a feldolgozottsági fok növelésében, a tetszetősebb és praktikusabb csomagolásban rejlik.

Fajtacserével és fajtaátalakítással nagy gondot kell fordítani a juhhús- és a juhtejtermelés jelentős növelésére.

41. táblázat. A megművelt teriilettel arányos és az egy lakosrajutó tyúktojástermelés aránya 1997-ben

Ország Tyúktojástem1elés

összesen egy lakosra jutó Magyarország 1,0 1,0 Hollandia 17,2 2,0 Belgium 7,4 1,0 Dánia 1,0 0,8 Nagy-Britannia 2,8 0,6 Ausztria 1,8 0,6 Németország 1,9 0,5 Olaszország 1,7 0.6 Franciaország 1,4 0,9 USA 0,7 0,9 Kanada 0,2 0,6

Az állattenyésztés jövedelmezősége

A termelés legfőbb célja a lakosság legjobb és legolcsóbb ellátása és a ter­melők magas szintű megélhetését biztosító bruttó jövedelem, illetve a nem­zeti jövedelemhez való legnagyobb mérvű hozzájárulás. Nem termelünk tehát önmagában a profitért, de rentábilisan (jövedelmezően) kell gazdálkodnunk.

Az exportorientált termelés hangoztatása mindaddig üres propaganda, ameddig nem ismerjük az egyes árutermékek exportjával elérhető nemzeti jövedelem nagyságát, a megszerezhető valuta nagyságát és annak bekerülési költségét.

A gazdálkodás eredményességének kizárólag vállalati nyereséggel, illetve profittal való mérése csak az egyéni tulajdonosi érdekeltség kifejezője. Nem

153

tekinthető a gazdasági hatékonyság társadalmi és nemzeti szempontból is elfogadható mércéjének.

Véleményem szerint az állattenyésztésben a tőkehiány sem tekinthető a legerősebb visszahúzó tényezőnek. Ennél sokkal súlyosabb a fejlesztési kon­cepció hiánya. Így nem volt felismerhető a tőkehiány súlyos következménye, s hozzájárult a rendelkezésre álló kevés tőke nemkívánatos, sőt káros fel­használásához, nem ritkán elpazarlásához.

A helyes fejlesztési koncepció teszi lehetövé a tőke - bármilyen kicsi le­gyen is az- racionális és rentábilis felhasználását.

Legelső és legfontosabb feladat az ország állatállománya nagyságának és struktúrájának megállapítása. Ez csak a hazai hosszú távú fogyasztás, a kül­fóldi értékesítési lehetőségek, és a termelési adottságok összehangolásával lehetséges.

A nagyüzemi állattenyésztő telepek létesítésekor és üzemeltetésekor a ver­senyképességnek még a gondolata sem merült fel. Olcsó hitelekből és jelentős állami támogatásból, luxusberuházással létesültek, s így igen tetszetősek voltak. Nagy, állandó munkáslétszámmal, drágán, jelentős kömyezetszeny­nyezéssel, sokféle kedvezménnyel üzemeltek. Mindezek ellenére ezeket mindaddig termelésben kell tartani, amíg helyettük sokkal olcsóbban létesít­hető és üzemeltethető kis- és középüzemi állatférőhelyek és állattenyésztő telepek létesülnek.

A versenyképesség javítása céljából sürgős szükség van a kis- és közép­üzemi állatférőhelyekre és állattenyésztő telepekre. Ezeknek olcsón létesít­hetőnek és üzemeltethetőnek, gazdasági és ipari melléktermékeket is haszno­sító, környezetkímélő, az integrált szövetkezeti értékesítésbe is bevonható követelményeknek is meg kell felelniük.

A nyugat-európai országok állattenyésztése kis- és középüzemekre alapo­zott. A versenyt természetesen csak a kis- és középüzemek vehetik fel, mind az anyagi érdekeltség, mind a jövedelmezőség terén. Ezt a megállapítást erősíti a MÉM STAGEK 1989. évi jövedelmezőség-vizsgálata, amely szerint a kisüzemi állattenyésztés bruttó jövedelme a nagyüzemi állattenyésztés nyereségének:

- a tejtermelésben 2,3-szorosa, - a vágósertés-előállításában 4,6-szorosa, - a vágómarha-előállításában 9,9-szerese volt. Orbánné dr. Nagy Mária vizsgálata szerint a kisüzemi és nagyüzemi hús­

csirke-előállítás bruttó és nettó jövedelmeinek aránya a 42. táblázat szerint alakult.

Téves az a nézet, hogy a versenyképes állattenyésztés kialakításához csak új tulajdonosokra, a volt szocialista nagyüzemek átkeresztdésére vagy új

154

tulajdonosok alatti átkeresztetésére van szükség. Nemcsak új szellemre, ma­gatartásra van szükség, hanem sok új eszközre és létesítményre is.

42. táblázat. A nagy- és a kisüzemi húscsirke-előállítás bruttó és nettó jövedelmének aránya

Jövedelemarány

Jövedelemtípus !993 l !994 l !995

évben Nagyüzemi nettó jövedelem 1,0 l 1,0 l 1,0 Kisüzemi bruttó jövedelem 1,7 l 1,7 l 2,9

A magyar állattenyésztés újjászervezésekor tehát nem szabad félni az Európában uralkodó kisüzemi állattenyésztéstől, mert ennek beruházásigénye kisebb, melléktermék-hasznosító képessége jobb, népességmegtartó képessé­ge és a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulása lényegesen (többszörösen) nagyobb, környezetszennyezése jelentősen kisebb, mint a nagyüzemi állatte­nyésztésé. Természetesen az eredményes és hatékony kisüzemi állattenyésztés legalább akkora támogatást, információkkal való ellátást igényel, mint amek­korát a volt szacialista nagyüzemek állattenyésztése kapott.

155

A mezőgazdaság támogatása

A támogatás alapelvei

A fogyasztási és beruházási javakat előállító termelők és a fogyasztók közé egyre gyarapodó szolgáltatói réteg ékelődik be. Ennek következtében a ter­melők a fogyasztói árak egyre kisebb hányadát kapják meg. Ezt elősegíti a mezőgazdasági termelők szétszórtsága, elaprózott árukínálata, érdekvédel­mének hiánya vagy gyengesége, anyagi kiszolgáltatottsága. Ezért gyakran olyan felvásárlási árakat alakítanak ki és diktálnak, amelyek a termelési költ­ségeket is alig fedezik, olyan alacsony jövedelmet tesznek elérhetővé, amely­ből a termelés fejlesztése, korszerűsítése sem fedezhető vagy éppen a terme­lés feladásához, megszüntetéséhez vezet.

A termelőtől való elvonás tehát olyan nagyarányú is lehet, hogy a gazda a termelés fenntartásához, indokolt és szükséges fejlesztéséhez vagy falun, illetve vidéken maradásához a társadalom támogatását is kénytelen igényelni. A támogatás tehát nem könyöradomány, alamizsna, hanem az elvonás egy ré­szének visszaigénylése. Szerintem helyesebb lenne, ha visszakövetelése lenne.

A támogatásnak mindig valamilyen konkrét célt kell szolgálnia. Ez a céllehet egyedi, de helyesebb, ha több cél összehangolt megvalósítását szol­gálja. A célok- éppen konkrétságuk miatt- időben változók.

A cé/lehet: - termelésfejlesztés, - környezetvédelem, - vidékfejlesztés, -jövedelem (életszínvonal) javítása, - népességmegtartás. A támogatási rendszer első fázisa a termelés támogatása. A termelés

támogatása a legkényesebb támogatási forma, mert beavatkozást jelent a piacgazdaságba, a vállalkozási szabadságba és a felelősségbe. Ezért csak átmenetinek tekinthető. Tudni kell, hogy mit, miért, s meddig érdemes támo­gatni. Ez szolgálja legkevésbé a fenntartható fejlődést. Ha nem eléggé tudatos és meggondolatlanul tartós, akkor megbontja a termelés és a fogyasztás, a kereslet és a kínálat egyensúlyát, s végül túltermelési válsághoz vezet.

156

A termelési támogatás irányulhat: a hozam növelésére, a minőség javítá­sára, a választék bővítésére, a termelési technológia fejlesztésére, költség­megtakarításra, jövedelemnövelésre, a feldolgozottsági fok és a versenyké­pesség javítására; lényegében tehát ágazati szintű ez a támogatás.

A támogatási rendszer második fázisa a vidékfejlesztés, amely lénye­gében a közjót szolgáló tevékenység. Ez a támogatás már több gazdaság számára teremt kedvező működési feltételt és több falu vagy egy-egy vidék lakossága számára kedvezőbb életfeltételt

Ezek a támogatások egy-egy táj vagy régió fejlesztését, valamennyi lakosa életszínvonalának emelését szolgálják.

A támogatási rendszer harmadik fázisa a jövedelemtámogatás. E tá­mogatási forma erkölcsi alapja az, hogy a kis- és a családi gazdaságok tulaj­donosai sem tekinthetők másodrendű állampolgárnak. Ők azok, akik becsü­letes munkájukkal ellátják az ország lakosságát mezőgazdasági termékekkel, ezért az ország többi lakosával azonos életszínvonalat igényelhetnek és ér­demelnek. Ez az Európai Unió agrárpolitikájának egyik alaptétele, amelyet átvenni még erkölcsi kötelesség is.

Csak tisztességes falusi jövedelemmel és életszínvonallal stabilizálható a vidék népességmegtartó képessége. Másrészt csak megfelelő jövedelemmel és életszínvonallal érhető el a vidéki népesség polgári színvonalra emelése.

Mindkét feladat a legfontosabb nemzeti érdekeink közé tartozik. A mező­gazdaság és a vidék támogatása tehát nem jótékonykodás, hanem elsőrendű hazafias kötelesség, sok évtizedes, sőt évszázados mulasztás jóvátétele.

A támogatás céljai és mértéke az Európai Unióban

Az Európai Unió már megalakulása, illetve az Európai Gazdasági Közösség lét­rejötte óta átgondoltan és jelentősen támogatja a mezőgazdaságot. Nagy gondot fordított és fordít a támogatandó gazdasági célok kijelölésére, a támogatások összegének megállapítására és arra is, hogy a támogatás vagy annak jelentős része kinek a kezébe kerül, s ki lesz végső soron a támogatás haszonélvezője.

A magyar mezőgazdaság támogatásakor elsősorban az európai támogatás szellemiségét, és csak ezt követően tapasztalatait, módszereit kell tanulmá­nyozni és figyelembe venni. A magyar mezőgazdaság támogatásának gyenge sikere nemcsak az ország szegénységének, hanem a tudatos és nemzeti érde­kű agrárpolitika hiányának és a családi gazdaság ellenes lobbyérdekek érvé­nyesülésének a következménye. Általánosságban, ötletszerűen és a lobbyér­dekek által folytonosan eltorzított és eltorzuló támogatásnak nincs értelme,

157

társadalmi és nemzeti érdekeket szolgáló eredménye. A lobbymezőgazdaság csak nagyon kevesek érdekét szolgálja, de azt nagyon!

A mezőgazdaság támogatási rendszerének kidolgozásakor feltétlenül tud­nunk kell, hogy

milyen struktúrájú és teljesítményű mezőgazdaságot akarunk, és annak kikre kell épülnie, kiknek az érdekét kell szolgálnia;

- ennek érdekében kit, milyen tevékenységében, milyen módon, mérték­ben és ütemben kellene támogatni; az adott támogatással milyen eredményeket kell elérni.

A magyar mezőgazdaság támogatási rendszerének kidolgozásakor, és az Európai Unió támogatási rendszerével való harmonizációjakor azt sem sza­bad elfelejteni, hogy a közel három évtizeden át folytatott tervszerű és haté­kony tevékenység. A rendszerváltó hazai mezőgazdaság ezzel szemben közel egy évtizede csupán a megmaradásért folytat - kevés eredménnyel kecsegtető - kétségbeesett erőfeszítést. Nem lenne tehát sem méltányos, sem igazságos a csatlakozás után azonnal az azonos módszerrel és mértékkel induló támoga­tás. A több évtizedes tévelygés, valamint jelentős lemaradás néhány év alatt nem hozható be.

Az Európai Unióban az utóbbi két évtized alatt lényegesen csökkent a ki­sebb mezőgazdasági jövedelmet adó üzemek száma, s nőtt a nagyobb jöve­delmet (fedezeti hozzájárulást) nyújtóké.

1995-ben az Európai Unió (15 tagország) átlagában a mezőgazdasági üzemek

40%-a 1,2 millió Ft-nak megfelelő jövedelmet termelt, - 41 %-a 1,2-12 millió Ft-nak megfelelő jövedelmet termelt, - 19%-a 12 millió Ft-ot vagy annál többet termelt. A főfoglalkozású mezőgazdasági üzemekben az egy főre jutó üzemi jöve­

delem az 1980. évi 100%-ról 1994-1995 évre 133%-ra növekedett, a 12 tag­ország átlagában. Ezen belül a példaként kiválasztott tagországok az átlagjö­vedelem következő százalékát érték el:

Dánia 205%, Hollandia 187%, Belgium 185%, Franciaország 145%, Németország lll%, Portugália 14%, Görögország 39%, Olaszország 73%, Írország 87%, Spanyolország 97%.

158

A jövedelem elérésében jelentős volt a támogatás. Az Európai Unióban az egy lakosra jutó költségvetési támogatás jelentősen növekedett:

- !992-ben 94,7 ECUliakos (=23 675Ft/lakos), - !994-ben 101,7 ECUliakos (=25 425 Ftllakos), - 1996-ban 115,0 ECUliakos (=28 750 Ftllakos) volt (250Ft/ECU-val

számolva). A támo~atás országonként differenciált volt. A legnagyobb támogatást pl.

1994-ben Irország, Görögország és Dánia kapta, 312 ECUliakos (78 OOO Ft/lakos).

A közepesen támogatott országokban 136 ECUliakos (34 OOO Ft/lakos), a többi országban 65 ECUliakos (16 250Ft/lakos) volt a támogatás összege. A mezőgazdaság támogatása a világpiaci ár %-ában (PSE) a 43. táblázat adatai szerint alakult.

Az Európai Unióban a mezőgazdaság jövedelmének tehát majdnem a fele ártámogatásból származott. Az Európai Unió költségvetésében a mezőgazda­ság a 44. táblázat szerinti összeggel részesedett.

Az Európai Unió tehát ll év alatt több mint két- és félszeresére növelte a mezőgazdasági támogatás összegét. Ez a hatalmas, évtizeden át tartó támo­gatás természetesen lehetövé teszi a jelentősen folfejlesztett mezőgazdaság támogatásának csökkentését. Nem így a csatlakozni kívánó Közép-Kelet­Európa lepusztult mezőgazdasággal rendelkező országaiban.

43. táblázat. A mezögazdaság támogatása a világpiaci ár %-ában

Ev Európai Unióban Magyarországon !990 46 26 !991 49 15 !992 47 ll 1994 49 21

44. táblázat. A mezőgazdaság részesedése az Európai Unió költségvetéséből

Év Ország A támogatás

összege, millió ECU % milliárd Ft 1986 EK 12 ország 34 863 100 8,716 1994 EK 12 ország 65 929 189 16,482 1995 EU 15 ország 73 555 100 18,389 1997 EU 15 ország 87 651 119 21,913

159

Az Európai Unió a költségvetési pénzből többféle célt, számos címen tá­mogat. A támogatás fő iránya a piac, a mezőgazdasági struktúra, a természet­védelem és a vidékfejlesztés.

1996-ban pl. a Garancia Alapból fedezett piacszervezéssel kapcsolatos kiadások összesen 40,8 milliárd ECU összeget a következő címeken osztot­ták ki:

- termelési támogatások 12%, - export szubvenció 17%, - kompenzációs prémiumok 49%, - intervenciós és egyéb kiadások 22%. A strukturális és vidékfejlesztési politikát az ún. Strukturális Alapból tá-

mogatják: - farmokra történő beruházások támogatása, - termelésből visszavonuló termelők támogatása, - a fiatal, kezdő farmerek indulását segítő támogatás, - a társadalmi-gazdasági tanácsadás és képzés támogatása, - a kedvezőtlen adottságú térségek támogatása, - munkalehetőségek és tevékenységek támogatása, - környezet és szállítási infrastruktúra támogatása, - a legalacsonyabb bevétellel rendelkező tagállamok megsegítése. Az Európai Unió a Strukturális Alapba egyre nagyobb összegeket (1994-

1999-re összesen 152 439 millió ECU-t, azaz 3810 milliárd Ft) irányzott elő. Az Uniós segélynyújtás mértéke azonban célonként változó. Az l. cél ke­

retében az összköltségnek maximum 75%-a, az 5/a cél keretében 25-50 vagy 50-65%-a, a Kohéziós Alap (amely a legalacsonyabb bevétellel rendelkező államok felzárkóztatását szolgálja) a hatálya körébe tartozó államok számára 80-85% lehet a támogatás összege.

l. cél. Az elmaradt régiók fejlesztése és termelési szerkezetének módosítá­sát szolgálja. E régiókban az egy főre jutó GDP előző három évének átlaga az Európai Unió átlagának 75%-a alatti maradt.

Magyarországon a GDP egy főre jutó átlaga 4500-5000 USD, míg az Európai Unió átlaga 16-18 ezer ECU.

Ide tartozik még a munkahelyteremtés, az infrastruktúra-fejlesztés, az ok­tatás támogatása. E cél alá tartozik az EU 12 területének 46%-a, s a népesség 27%-a.

Az l. célra előirányzott összeg 93 972 millió ECU, a Strukturális Alap 61%-a.

5/b cél. Ennek a keretébe tartozik az EU 15 területének mintegy 26%-a, és a lakosság 9%-a. E területeket a gazdasági fejlettség alacsony szintje vagy a mezőgazdasági foglalkoztatottságnak magas aránya, a mezőgazdasági jöve-

160

delern alacsony szintje, az alacsony népsűrűség, a jelentős elvándorlás jel­lemzi. Ennek megszüntetése céljából1994-1999 között a prioritások a követ­kezők voltak:

- a mezőgazdaság diverzifikálása (azaz a kisüzemek gyarapítása) a forrá-sok 28%-ával,

- a nem mezőgazdasági szektorok fejlesztése a források kb. 28%-ával, - a turizmus fejlesztése a források kb. 15%-ával, - a környezet védelme és fejlesztése a források 15%-ával, - a humán (az emberi) erőforrások fejlesztése a források kb. 14,0%-ával

támogatható. Az erre a célra előirányzott összeg (6 862 millió ECU) a Strukturális Alap

csaknem 5%-a. 5/a cél. A mezőgazdasági struktúra módosítását szolgálja. Az előirányzott

összeg 6384 millió ECU, a Strukturális Alap 4%-a. Feladatai: - a termelés és a piaci felvevőképesség egyensúlyának megteremtése; - a hegy- és dombvidéken vagy más kedvezőtlen adottságú területeken

lévő gazdaságok bevételének növelése; - a fiatal, kezdő farmerek indulását segítő támogatások; - az élet- és munkakörülmények javítása; - a mezőgazdasági termékek feldolgozásának és forgalmazásának javítá-

sa, az értékesítő szövetkezések és kisvállalkozások támogatása; - a diverzifikáció előmozdítása, a termelési költségek csökkentése, a kör­

nyezet megóvása. Az Európai Unió mezőgazdasági támogatása rendkívül sokoldalú és ha­

talmas összegekkel alátámasztott. Legfőbb jellemzője, hogy a termelés köz­vetlen támogatásának aránya egyre jobban csökken. A struktúra, a regionális politika, a vidék- és térségfejlesztés támogatása viszont jelentősen nő.

Az Európai Unió azt vallja, hogy támogatni csak azt érdemes, aki önma­gán js segíteni kíván. Ezért egyéb feltételek mellett az önerő-hozzájárulást is megkívánja. A támogatás hatékonyságának növelése céljából a támogatást, illetve annak minél nagyobb hányadát közvetlenül a termelőhöz, illetve a támogatás címzettjéhez juttatja.

A magyar gazdáknak tehát feltétlenül érdeke a támogatási rendszer, a pá­lyázati feltételek és eljárások alapos megismerése. Mindennek elmulasztása nagyon sok támogatás elvesztéséhez vezet!

161

Irodalom

Almási István-Márton János (szerk., !993): Gazda zsebkönyv. Agricola Kiadó és Kereskedelmi Kft. Agrárpolitikai tanulmányok (1998) OECD, Párizs Agenda 2000. Az Európai Bizottság véleménye Magyarország Európai Unióhoz történő jelent­

kezéséről A mezőgazdasági szövetkezeti gazdálkodás a számok tükrében (1986). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest Az Európai Unió a számok tükrében (!996). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest Ba kos István ( 1999): A kertészeti és szántófóldi termelési szerkezet alapvető különbségei. Kéz­irat dr. Csele László (1983): Gazdálkodási Kézikönyv agrárszakembereknek. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest dr. Csele László (1995-1999): AGR0-21. Füzetek. Az agrárgazdaság jövőképe. 1995. 5. sz. !997. évi 17. sz. !998. évi 20. sz. !999. évi 18. sz. !999. évi 30. sz. dr. Dabas Károly (1985): A mezőgazdasági export-import gazdaságosságának vizsgálata. Gaz­

dálkodás, ll. sz. dr. Dobos Károly (1990): Mennyibe került és kerül a mezőgazdaság szocializálása. Gazdálkodás,

7. sz. dr. Dabas Károly ( 1990): A tulajdonosi érdekeltség. Gazdálkodás, 8. sz. dr. Dabas Károly (1990): Nem lehetünk a törpék országa. Számadás, 13. sz. dr. Dabas Károly (1990): A privatizálás, az átmeneti modellek és a bürokrácia csökkentése a nagyüzemekben. Gazdálkodás, 9. sz. dr. Dabas Károly (1991): Agrárpolitika, privatizáció. Hitel, 3. sz. dr. Dabas Károly (!996): yigyázz! Európa. Ez a Hét, 28. sz. dr. Dabas Károly (1997): Erdemi átalakulást. Magyar Mezőgazdaság, 26. sz. dr. Dabas Károly (1997): Nyílt levél a tüntetőmezőgazdasági kistermelőkhöz. Ez a Hét, 4. sz. dr. Dabas Károly (1997): Az agrárátalakulás Magyarországon !988 után. Az agrárreform kudar-

ca. Kapu, ll. sz. , , dr. Dabas Károly ( 1997): Eletképes családi vállalkozások segíthetnek. Uj Magyarország, 21. sz. dr. Dabas Károly ((1997): A munkanélküliség vizsgál,ata és értékelése. Gazdálkodás, 3. szám dr. Dobos Károly (1997): Akié a fóld, azé az ország. Uj Magyarország, 6. sz. dr. Dabas Károly (1997): Támad a nagybirtok. Demokrata, 23. sz. dr. Dabas Károly (1998): Jelentés a magyar gyarmatróL Demokrata, 28. sz. dr. Dobos Károly (1998): Ismét európai szellemiségre, új nemzeti és paraszti öntudatra van

szükség. Kapu, l 0. sz. , dr. Dabas Károly ( 1998): Leszünk-e virágzó agrárország? Kis Ujság, 21. sz. dr. Dabas Károly (1998): Szövetkezeti jövendő. Magyar Mezőgazdaság, 9. sz. dr. Dabas Károly (1998): ~zövetkezet-e a mezőgazdasági termelőszövetkezet. Ez a Hét, !9. sz. dr. Dabas Károly (!999): Allattenyésztésünk helyzete és fejlesztése. Gazdálkodás, 4. sz. dr. Dobos Károly (1999): Hogyan tovább mezőgazdasági szövetkezetek? Kapu, június-júliusi sz.

163

Európa számokban (J 996): Az Európai Közösségek közzélétele Hivatal. Luxemburg Glatz Ferenc (1996): Minőség és agrársiratégi a. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest Márton János-Szerem/ey Béla (1995): Szövetkezés: Európai agrárfejlődés. A Falu, őszi sz. Márton János (!997): Térségfejlesztés és agrárgazdasági kapcsolatok. A Falu, tavaszi sz. Márton János (1998): Az agrárértelmiség történelmi veresége (bűne). Kapu, l. sz. Mezőgazdasági termelés 1998 (!999). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest Mezőgazdasági, élelmiszer-ipari statisztikai zsebkönyv 94 ( 1995). Központi Statisztikai Hivatal,

Budapest Mezőgazdasági, élelmiszer-ipari statisztikai zsebkönyv 95 ( 1996). Központi Statisztikai Hivatal,

Budapest Nemzetközi Statisztikai zsebkönyv (!996). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest Mezőgazdasági, élelmiszer-ipari statisztikai zsebkönyv, 96. (1997). Központi Statisztikai Hiva-

tal, Budapest Magyar Statisztikai zsebkönyv, 98. (!999). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest Nemzetközi Statisztikai zsebkönyv (!999). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest Mikus István (szerk., 1998): Az Európai Unió agrárrendszere a gyakorlatban. Agrár-szakoktatási

Intézet, Budapest dr. Szakál Ferenc (1998): A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU kanform kialakítási lehető­

ségei. Mezőgazdálkodás, vidékfejlesztés és természetvédelem kutatási témateriilet II. Gö­döllő-Budapest

dr. Szakál Ferenc (1998): A mezőgazdasági szövetkezés helyzete és jelentősége külfóldön. Kézirat, Gödöllő

dr. Szakál Ferenc (1999): A fenntartható mezőgazdaság és szerepe a vidéki térségek fejlődésé­ben. A Falu, 2. sz.

Számok, adatok a mezőgazdasági szövetkezetekről (1987). Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, Budapest

dr. Székely Csaba ( 1997): A családi gazdálkodásról. Kézirat, Gödöllő Székely Csaba és mtsai (1998): Az EU kanform mezőgazdasági stratégia váltás üzemi szintű

modelljének kidolgozása. Mezőgazdálkodás, vidékfejlesztés és természetvédelem kutatási te­rület Il., Gödöllő-Budapest

Szerem/ey Béla (!997): H)ányzó nemzeti intézményünk a termékpályás szövetkezés. A Falu, 3. sz. Szerem/ey Béla (!998): Utmutató örökségünk a l 00 éves Hangya. A Falu, nyári sz. Szacialista nagyüzemek főbb ágazatainak ~öltség-jövedelem helyzete. !986., 1987., 19R8.,

1989. évi fuzetei. A Mezőgazdasági és Elelmezésügyi Minisztérium Statisztikai és Gazda­ságelemző Központ, Budapest

Tanka Endre (1997): Századvégünk elsikkasztott magyar fóldreformja. A Falu, 2. sz. A termelési rendszerek főbb ágazatainak költség-jövedelem viszonyai (1984-1986). Mezőgaz­

dasági és Élelmezésügyi Minisztérium Statisztikai és Gazdaságelemző Központj a, Budapest Tények és adatok a mezőgazdaságról és a falusi életkörülményekről (1987). Központi Statiszti­

kai Hiyatal, Budapest Törzsök Eva (1998): Ausztria agrárgazdasága az Európai Unióban. Vas megyei Agrárközhasznú

Társaság, Szombathely Tracy, Michael (1997): Az EU közös agrárpolitikája. Agroinfom1 Kiadó és Nyomda Kft., Buda­

pest Varga Gyula (1997): Agrárgazdaság és agrárpolitikai. Kérdőjelek és teendők az EU-csatlakozás

tükrében. Aristona Kft., Budapest

164

A könyv két fontos ré zből áll: I. Családi gazdaságok kialakításának nemzetgazdasági és társadalmi indokai, valamint II. A ma­gyar mezőgazdaság gazdaságai és gazdasá­gi eredményei. A fogalmak pontos meghatározásán kívül nagy erénye e munkának, hogy a nemzeti sajátosságainkat és az Európai Unió köve­telményeit figyelembe véve pozitív jövő­képet kínál a magyar mezőgazdasági ter­melőknek, a magyar vidéknek.

ISBN 963-356-29-29

9

Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó

Ez a kiadvány a Földművelési és Vidékfej lesztés i

Minisztérium támogatásával készült.