Upload
others
View
2
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
2424
Szépen karbantartott, modern épület
ben, parkosított környezetben kapott
helyet ez a patika a dorogi város köz
pontban. A barna tónusú belsô beren
dezés is mo dern, de tiszteletet paran
csolóan hagyo mányôrzô. A vezetô de
rûs, nyitott, de so kat tapasztalt, hatá
rozott ember benyo mását kelti.
Hogyan, miért lett gyógyszerész?
Véletlenségbôl… Újpesten születtem, édes
apám jogi doktor volt, és pénzügyi vonalon,
adóügyben tevékenykedett, édesanyám az
újpesti városházán dolgozott, én pedig gyer
mekorvos szerettem volna lenni! Abban ne
velkedtem, hogy a tanulás, a tudás a leg
fontosabb dolog az életben, mert azt nem
veheti el senki sem. A szüleim az orvosi pá
lyát nagyon támogatták, mondván, hogy an
nak a társadalmi presztízse is kellôképpen
magas. Jelentkeztem tehát az orvosi karra,
jól sikerült a felvételim, vártam az értesítést.
Meg is jött, az állt benne, hogy felvételi vizs
gája eredményes volt, de helyhiány miatt
nem tudnak felvenni; az értelmiségi szár ma
zás akkoriban nyilvánvaló hátrányt jelentett.
No, édesapámnak volt ismerôse a minisz té
riumban, felmentünk hozzá. Az illetô saj nál
kozott, hogy miért nem elôbb jöttünk, mert
akkor még el tudta volna intézni a felvételt,
de annyit most is meg tud tenni, hogy a
fogorvosi vagy a gyógyszerészi karra fel
vetet, ha akarjuk — gondolkozzunk rajta. A
szüleim rögtön úgy reagáltak, hogy nehogy
fogorvosnak menjek, hiszen oda kézügyes
ség kell, én pedig mindig ügyetlen gyerek
voltam. Maradt a gyógyszerészet, bár a ma
gisztrális készítmények miatt akkor még ott
is komoly szerepe volt a manuális munká
nak…
Bár ezt talán akkor még nem is tudta.
Volt egyáltalán valamilyen patikával kap
csolatos élménye korábban?
Egy eset jut eszembe, amikor édesanyám
Egy örökifjú patikusBeszélgetés Dr. Révay Gáborral, a dorogi Pharma Révay Patika vezetôjével
2525
mal az újpesti rendelôintézet gyógyszer tá
rában jártunk — ahol egyébként azután nyári
gyakorlatokon dolgoztam —, és édesanyám
kért valamilyen gyógyszert, majd megkér
dezte a patikust, hogy „tessék mondani, ho
gyan kell szedni?” Erre a patikus szinte rá
förmedt, hogy nem látja, rá van írva! Anyám
akkor mondta, hogy „fiam, aztán nehogy
ilyen borzasztó patikus legyél!” De hát en
gem ez a veszély nem fenyegetett, hiszen
engem ôk a másik ember tiszteletére ne vel
tek, és arra, hogy az ember azért él a földön,
hogy másoknak segíthessen. Így aztán raj
tam ma is el szoktak csodálkozni, amikor
például egy kisgyerek elejt valamit az utcán,
és én le hajolok érte: hogy miért teszem ezt,
már bi zony nem is egészen fiatal ember lé
temre. Nem tehetek róla, nekem ez már a vé
rem ben van, a gyerekeket, fiatalokat külön is
tisztelem — amúgy három gyerekem és öt
unokám van.
Térjünk vissza még az egyetemre: végül
is megszerette a gyógyszeré szetet?
Végül igen, bár az elején még kapálóztam:
elsô év után át akartam menni az orvosi
karra, csakhogy akkor jött a dékán, és kö
zölte, hogy megszüntették ezt a lehetôséget.
Beletörôdtem, és azután már a gyógysze ré
szetre koncentráltam. Jól is végeztem, bi
zony, már elég régen, 1966ban… Állam vizs
gásként próbáltam megszerezni az egyetlen
újpesti állást, de azt természetesen egy
szegedi kolléga kapta. Én pedig hová ke
rültem volna máshova, mint Tokodaltáróra! A
végzés után pedig már ide, Dorogra, elôször
egy kisebb, majd a nagy központi patikába,
ahol késôbb aztán vezetôhelyettes lettem.
Késôbb ugyan mehettem volna vezetônek
Nagyigmándra, de akkorra már megsze ret
tem Dorogot, engem is megismertek és
megkedveltek a betegek, itt mégiscsak volt
nyüzsgés, túl nagy csendet nem akartam
magam körül.
Olyannyira, hogy ha jól tudom, valamikor
még a nyolcvanas években maszek dro
gériát is nyitott itt?!
Igen, akkor, 1982ben az nagy szám volt
Dorogon, hiszen a maszek zöldséges, ve
gyesbolt és butik után mi nyitottuk meg a
magándrogériát. Amihez akkor bizony egye
2626
temi végzettség is kellett! Engem pedig
mindig is érdekeltek a természetes alap
anyagokból készült szerek, olyannyira, hogy
a doktorimat is ilyen témából írtam: az
orbáncfû gyógyhatásáról. Annak ellenére,
hogy én nem nagyon ismerem a természetet
— az apósomék farmján nevetnek rajtam,
amikor a zöldségeket is összetévesztem, és
bizony talán a kamillavirágot sem ismerném
meg: engem mindig is a növények gyógy
hatása érdekelt. A patikában akkoriban úgy
nyolcszázféle gyógyszert tartottunk, de emel
lett nagyon sok természetes alapú készít
ményt, elsôsorban gyógyteákat is. Kitaláltam
mindenféle hatásos keverékeket, amelyeket
nagyon megszerettek az emberek, egyre
nagyobb igény volt ilyesmire. Bíztam benne,
hogy mindezt jobban ki tudom majd elégíteni
a drogériában, hozzáadva a kozmetikumok
széles választékát. Nekem ugyanis mindig jó
kapcsolataim voltak, könnyen be tudtam
szerezni a vásárlók által hôn áhított, divatos
nyugati dezodorokat és egyéb termékeket is.
Amikor például az egész országban hosszú
sorok álltak Bérescseppért, nálam akkor is
volt. De nem azért, mert „megkentem” vala
kit, hiszen arra nekem nem lett volna pén
zem, hanem egyszerûen jól kommunikáltam,
megtaláltam a hangot mindenkivel.
Jó, de nem sajnálta otthagyni a patika
világát?
A patikát sajnáltam, de a konkrét munka
helyem már nem. Ugyanis ott nem bizonyult
kellemes nyugdíjas állásnak a vezetôhe lyet
tesség, mert amikor ne adj’ isten valami
prob lémát találtak a felettes szervek, akkor
én is felelôs vezetô voltam, amikor viszont a
dicsô séget kellett learatni, amikor jutalmazás
volt, akkor csak a vezetô létezett — ebbôl lett
elegem. Azért egy négyórás állást patikában
is megtartottam, méghozzá Tokodaltárón,
ahol kezdtem. Felépítettem hát a drogériát,
csináltam is lelkesen hosszú évekig, jól is
ment. Késôbb aztán éppen egy sajnálatos
ese mény fordított vissza a patika felé:
édesanyám meghalt, és az örökségbôl meg
tudtam venni itt, az új városközpontban egy
helyiséget, akkor még drogériának. 1991et
írtunk, és néhány hónap múlva, amikor le
hetôség adódott saját patikára, rögtön el
adtam azt a helyiséget, és a kapott ösz
szeggel bele tudtam vágni ebbe a patikába,
banki hitellel persze. Egy ponton azonban
elfogyott a pénzem, a hitel pedig még nem
indult be, úgyhogy akkor megállt itt a munka.
Na, akkor viszont totóztam, és amilyen mar
ha szerencsém volt, 13+1 találatom lett! Több
mint egymillió forintot nyertem, amivel aztán
már sínen voltunk…
Ért egyébként a focihoz?
Persze, újpesti gyerekként, hogyne. Nagy
futballdrukker voltam, édesapám már hat
éves koromtól vitt a meccsekre, Puskást,
Kocsist láttam focizni. Itt Dorogon aztán vol
tam a futballcsapat elnöke is, de hát elsô sor
ban azért, hogy szponzorokat szerezzek.
Elmentem az égetômûhöz meg a többiek
hez, és a végén huszonhét óriási reklámtábla
volt a pálya körül, talán a Fradinál sem volt
több… Jól lehetett mûködtetni a csapatot,
majdnem feljutottunk az NB1be. És persze
én voltam a csapat gyógyszerésze, sôt
amikor a gyúrónk felkerült a válogatotthoz,
akkor tôlem szerezte be a szükséges készít
ményeket az ô számukra is.
A patikából, ami akkor, még az elején,
gondolom, nagyon jól ment…
Az volt az aranykor: 32,6 százalék volt a
stabil, garantált árrés! Nekem akkor egy
Wartburgom volt, és nagyon vágytam valami
jobb autóra. Elmentem egy autókereskedô
höz, aki alaposan felmért, és közölte, hogy
hozzám igazából egy Mazda 323as illene.
2727
Igen ám, de az már akkor is drága autó volt,
használtan is, nekem pedig nem volt annyi
pénzem — akkor. Mert viszonylag rövid idô
múlva már Burgerlandban megvehettem a
vadonatúj grafitmetál autómat! Igen ám, de
ez a Kánaán még egy évig sem tartott, hiszen
1992 végén jött a pénzügyminiszter, mond
ván, hogy ha ennyire jól megy a maszek
patikusoknak, akkor leveszünk az árrésbôl
tíz százalékot. Aztán jöttek más kormányok,
de abban mindig egyetértettek, hogy a pati
kusoktól el kell venni. Már persze mindig
„csak” 22,5 százalékot, de azt követke ze te
sen, és közben kitalálták a degresszív árrést
is, úgyhogy minket lassan a padlóra küldtek.
Én írtam annak idején egy nyílt levelet,
amelyben levezettem, hogy fél éven belül
hogyan okoztak nekem, egy közepes forgal
mú patikának óriási veszteséget. Erre azt
kaptam, mintegy válaszként, hogy egyes
gyógyszerészek riogatják a társadalmat…
Azután jött a liberalizáció és a többi;
milyen stratégiával vészelte át az elmúlt
évtizedet?
Patikát vezetni ma eléggé összetett feladat.
Nálam a beteg az elsô, de rengeteg gaz
dasági és adminisztratív jellegû feladat is
van, amit én utálok — mindig is utáltam —, de
megtanultam a precíz munkát még édes
apámtól, illetve az elsô fônökömtôl. Méghoz
zá alaposan, tehát pillanatok alatt elvégzem
azt, ami esetleg másoknak órákba telik, a
gyógyszerrendelést és más hasonló dolgo
kat, mert például jó fejszámoló vagyok, és a
számítógép nélkül is gyorsan átlátom a
dolgokat. De mondom, a beteg az elsô, tehát
ha valamilyen gyógyszer esetleg éppen még
sincs készleten, akkor én nem szoktam
teketóriázni, gyors telefonok, aztán már ülök
is az autóba, megszerzem a föld alól is, és
egykét óra múlva már a beteg kezében a
fontos gyógyszer. Ennek a híre nyilvánvalóan
elterjedt, ezt az emberek értékelik, és mindez
a forgalmon is meglátszik. És nem utol só
sorban a figyelem, a törôdés, hiszen nekem
meggyôzôdésem, hogy néhány jó szó fél
gyógyulással felér. Ráadásul az emberek
mindenféle veszélynek vannak kitéve azáltal,
28
hogy nézik a gyógyszerreklámokat, aztán
nyakrafôre szednek olyasmiket együtt, ami
ket nem szabadna. Én mindig megkérdezem,
hogy mit szed még, hogy tudjae pontosan,
hogyan kell alkalmazni, felhívom a figyelmét
a veszélyekre stb. Lehet, hogy éppen lebe
szélem valamilyen szerrôl, mert meggyô zô
désem, hogy feleslegesen szedné: nem az a
célom, hogy mindenáron növeljem a bevé
telem egykétezer forinttal, hanem, hogy a
betegeknek jobb legyen. Ezért aztán, amikor
szombatonként lehet tudni, hogy ügyeletes
vagyok, és az emberek jobban ráérnek,
nemcsak a környezô településekrôl, de
messze földrôl is eljönnek hozzám betegek,
hogy Gáborkám, mi a véleménye, hogyan
szedjem ezt és ezt, mit javasol esetleg más
képpen, adjon tanácsot. Ez az igazán fontos,
ez a patikus feladata.
Hogyan látja a jövôt most, az új intéz ke
dések tükrében?
Hát, nem vagyok pesszimista ember, de
most meglehetôsen sötéten. Hogy csak egy
példát mondjak: tudósok, orvoskutatók,
gyógy szerészek ezrei dolgoznak azon, hogy
minél hatékonyabb készítményeket állítsa
nak a gyógyítás szolgálatába, és akkor most
mi történik?! A soksok munkával létrehozott,
legkorszerûbb gyógyszerkombinációktól,
ame lyekben két vagy több szer együttes
hatása érvényesül, elveszik a támogatást! A
gyártókon és a nagykereskedôkön is óriási
most a nyomás a megszorításokkal, de aztán
végül minden itt a patikában csapódik le:
nem tudom, mi lesz. Régen lehetett hosszú
távra tervezni, ma pedig már a holnapi nap
sem biztos.
László István
28