37
Elizabeth Clare Prophet – Mark L. Prophet: Kreatív bőség Kulcsok a szellemi és anyagi bőség megteremtéséhez (Édesvíz Kiadó, Bp, 2005.) BEVEZETÉS A bőség több mint pénz. A bőség az az energia, amely az élet egyetemes forrásából áramlik hozzánk szellemi és anyagi gyarapodás formájában. A bőség szeretet és bölcsesség, tehetség és erény, pénz és anyagi javak – minden, ami életcélunk beteljesítéséhez kell. Az energiának szabadon kell áramlania hozzánk, hogy rajtunk keresztül bőséggé váljon. Ha e bőségáradást nem tapasztaljuk, akkor magunkat kell megkérdeznünk ennek okáról. Mi van bennünk vagy körülöttünk, ami akadályozza a jólét megnyilvánulását? Mi állja útját az isteni energia hozzánk áramlásának? Ez a könyv segíthet válaszolni ezekre a kérdésekre. Olyan kulcsokat tartalmaz, amelyekkel életedbe vonzhatod a szükséges szellemi és anyagi bőséget. E kulcsok Saint-Germain mester bölcs írásaiból és megboldogult férjem, Mark tanításaiból származnak, amelyeket én adtam át az elmúlt negyven év során. Saint-Germain, aki az alkímiaként ismert szellemi és fizikai átalakítás szakértője, a következőket írta: „Meddig fogjátok még arra pazarolni energiátokat, hogy pusza megélhetést csikarjatok ki nagy keservvel a természet bőségszarujából, amikor pedig minden igényetek kielégülhet, ha elsajátítjátok azokat a kozmikus törvényeket, amelyeket Jézus és más nagy mesterek a saját életükkel mutattak be nektek?... Veletek – mint ahogy Istennel – minden lehetséges!” A kreatív bőség megteremtésére számtalan lehetőség van. Fedezd fel magadnak ezeket a lehetőségeket, miközben az itt következő egyszerű technikákat gyakorlod, és hozd létre saját bőséged alkímiáját! És kérlek, küldd el nekem sikereid történetét – szeretnék hallani a győzelmeidről! Elizabeth Clare Prophet LÉGY HÁLÁS MINDENKÉRT, AMI TÖRTÉNIK VELED! Ha egész életedben csak azt az egy imát mondod, hogy „köszönöm”, az is elegendő. ECKHART MESTER Van az elmének egy elidegeníthetetlen sajátossága: minden, amit magasztalunk, gyarapodni kezd. A dicsőítésre a teremtés egésze válaszol és örvendezik. CHARLES FILLMORE

Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

  • Upload
    frenszi

  • View
    513

  • Download
    7

Embed Size (px)

DESCRIPTION

A Kreatív bőség egyszerű bölcselete józan szemlélettel és új módszerekkel tárja fel azokat a rejtett gátakat, amelyek útját állják a bőség áramlásának. Feléleszti képzeleted megvalósító erejét, és alkotóerőd új útjára vezet.

Citation preview

Page 1: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Elizabeth Clare Prophet – Mark L. Prophet: Kreatív bőség

Kulcsok a szellemi és anyagi bőség megteremtéséhez (Édesvíz Kiadó, Bp, 2005.)

BEVEZETÉS

A bőség több mint pénz. A bőség az az energia, amely az élet egyetemes forrásából áramlik hozzánk

szellemi és anyagi gyarapodás formájában. A bőség szeretet és bölcsesség, tehetség és erény, pénz és

anyagi javak – minden, ami életcélunk beteljesítéséhez kell.

Az energiának szabadon kell áramlania hozzánk, hogy rajtunk keresztül bőséggé váljon. Ha e

bőségáradást nem tapasztaljuk, akkor magunkat kell megkérdeznünk ennek okáról.

Mi van bennünk vagy körülöttünk, ami akadályozza a jólét megnyilvánulását? Mi állja útját az

isteni energia hozzánk áramlásának?

Ez a könyv segíthet válaszolni ezekre a kérdésekre. Olyan kulcsokat tartalmaz, amelyekkel

életedbe vonzhatod a szükséges szellemi és anyagi bőséget. E kulcsok Saint-Germain mester bölcs

írásaiból és megboldogult férjem, Mark tanításaiból származnak, amelyeket én adtam át az elmúlt

negyven év során.

Saint-Germain, aki az alkímiaként ismert szellemi és fizikai átalakítás szakértője, a

következőket írta:

„Meddig fogjátok még arra pazarolni energiátokat, hogy pusza megélhetést csikarjatok ki

nagy keservvel a természet bőségszarujából, amikor pedig minden igényetek kielégülhet, ha

elsajátítjátok azokat a kozmikus törvényeket, amelyeket Jézus és más nagy mesterek a saját életükkel

mutattak be nektek?...

Veletek – mint ahogy Istennel – minden lehetséges!”

A kreatív bőség megteremtésére számtalan lehetőség van. Fedezd fel magadnak ezeket a

lehetőségeket, miközben az itt következő egyszerű technikákat gyakorlod, és hozd létre saját

bőséged alkímiáját! És kérlek, küldd el nekem sikereid történetét – szeretnék hallani a győzelmeidről!

Elizabeth Clare Prophet

LÉGY HÁLÁS MINDENKÉRT, AMI TÖRTÉNIK VELED!

Ha egész életedben csak azt az egy imát mondod, hogy „köszönöm”, az is elegendő.

ECKHART MESTER

Van az elmének egy elidegeníthetetlen sajátossága: minden, amit magasztalunk, gyarapodni kezd. A

dicsőítésre a teremtés egésze válaszol és örvendezik.

CHARLES FILLMORE

Page 2: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Dicsérd az Urat a teremtés szépségéért és öröméért – és nem kevésbé a saját lelked szépségéért. Adj

hálás szüntelenül Istennek azért, ami vagy, és azért, amid van, s meglásd, a bőség növekedni kezd

körülötted.

LÉGY HÁLÁS MINDENÉRT, AMI TÖRTÉNIK…

MEGERŐSÍTÉSEK:

„Magasztaltassék fel az Isten!”

(Zsoltárok 70,5)

„Nagy az Úr a ki kívánja az ő szolgájának békességét.”

(Zsoltárok 35,27)

Adj hálát Istennek mindenért, ami történik veled. Mindeért – a jóért, a rosszért, a karmáért, a

gondokért –, mert ezek tanítómesterek és megtanulandó leckék. S amikor rosszul mennek a dolgok,

dicsérd az Urat, amiért hagyja, hogy a dolgok rosszul menjenek, mert így figyelmeztet arra, hogy

spirituális fejlődésed érdekében módosításra van szükség.

Mindannyian a beavatás útját járjuk. A Föld egy iskola, s mindannyian szeretnénk levizsgázni.

A felsőbb osztályokba az élet során megtanult leckék által léphetünk.

Persze mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor semmi okát nem láttuk, hogy

hálát adjunk Istennek. Fontos felismerni, hogy minden, amivel szembe kerülsz az életed során –

legyen az a Mars, egy teherautó, az anyósod vagy a főnököd –, nem más, mint energia. Áldd a

közvetítőt, aki kézbesíti neked az adott energiacsomagot, aztán vondd ki az energiát a látszólag

negatív mártrixból. Szerezd vissza, és alakítsd át pozitívummá!

Ne várj a boldogsággal, az örömmel, az élet dicsőítésével és ünneplésével addig, amíg végső

győzelmet aratsz az élet nehézségei felett! Isten dicsőítése és a mindennap átérzett hála a kulcs a

lélek győzelméhez.

MEGERŐSÍTÉSEK:

URAM, hálát adok neked a bőségért, amely az enyém.

LÉGY HÁLÁS MINDENÉRT, AMI TÖRTÉNIK…

AZ ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK nevében kiterjesztem ma mindazt, amit Istentől kaptam a

szereteten, a dicséreten és a hálaadáson keresztül.

Istent üdvözöld mindenkiben! Próbálj meg egy-egy bíztató szót mondani mindenkinek, akivel

találkozol! Tűzd ki feladatodul, hogy mindenkiben találj valami csodálatosat – amit aztán említs is

meg neki! Lehet, hogy éppen ez lesz az, ami kiemeli őt a megszokottságból, vagy eloszlatja azt az

érzését, hogy nincsen benne semmi különleges. Mindenkiben van valami különleges, s te segíthetsz,

hogy meglássa, mi is az.

Page 3: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

„A mai nap, Uram, mindenkinek mondok egy bíztató szót, akit utamba küldesz.” Amikor így

szólsz Istenhez, az emberek ösvényt taposnak az ajtódig, mert oly igen sokan szorulnak a biztató

szóra.

BOCSÁSS MEG MAGADNAK!

Amikor az ember megbocsát önmagának, az olyan, mintha újjászületne.

…Ez az a létállapot, amelyben hajlandóak vagyunk bírálat nélkül, teljességünkben elfogadni

önmagunkat, látszólagos gyengeségeinkkel és velünk született dicsőségünkkel együtt.

ROBIN CASARJIAN

Időről időre találkozom olyanokkal, akik azt mondják: „Nem tudok megbocsátani magamnak

a szörnyűségért.” Sót még azt is hozzáteszik: „Tudom, hogy Isten már megbocsátott nekem, de én

egyszerűen nem tudom megbocsátani magamnak.”

Ha úgy érzed, valami megbocsáthatatlant tettél, visszaéltél más javaival, vagy helytelenül

használtad fel azokat, kérlek ne habozz Istenhez fordulni megbocsátásért, és légy hajlandó

helyrehozni a dolgokat.

Amikor nem tudunk bocsánatot kérni vagy elfogadni, akkor ez valójában azt jelenti, hogy túl

büszkék vagyunk, és nem fogadjuk el Isten ajándékát. Mindent egyedül akarunk csinálni. Pedig

Istenre mindannyiunknak szükségünk van!

Lehet, hogy önző voltál, vagy olyan anyagi dologra vágytál, amelyre nem is volt szükséged.

Lényegtelen. Ne legyen bűntudatod, mondván: „Adósságba vertem magad. Úgy kell nekem! Minek

kellett megvennem olyan dolgokat, amelyekre nincs is szükségem? Ostobaságokra költöttem a

javaimat. Elpazaroltam az Istentől kapott pénzt. Most megnézhetem, mit műveltem az életemmel!”

Bármennyire is összekuszáltad a pénzügyeidet, fogadd el Isten bocsánatát, szilárdítsd meg

magadban a hitet, hogy méltó vagy Istenhez, és hogy te Isten tükörképe vagy!

MEGERŐSÍTÉS:

ÉN VAGYOK Jelenlétem nevében elfogadom, hogy méltó vagyok Istenhez, és magamat Isten

tükörképének látom!

Ne feledd, hogy Isten a saját képmására teremtett! Lelked Isten hatalmas tükre kell hogy

legyen! Tartsd tisztán a tükröt! Nézz bele, és lásd, ahogyan Isten arca mosolyog rád – és viszonozd ezt

a mosolyt!

Amikor pedig a tükröt elhomályosodás fenyegeti – mert az igazságtalanság érzete tölt el,

bosszankodsz valami miatt, vagy egy váratlan dolog bukkan elő a tudatalattidból –, csak fényesítsd

továbbra is kitartóan, hogy Isten még tökéletesebb tükörképe lehess.

Szólj így mindenféle becsmérlő és lehúzó erőhöz önmagadban és rajtad kívül:

Page 4: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

„Az én Istenem megbocsátott nekem. Elfogadom a bocsánatát, és megbocsátok magamnak.

Olyan hálás vagyok Istennek, amiért kaptam még egy lehetőséget, hogy megbocsássak minden rossz

cselekedetet, amelyet valaha is elkövettek vagy el fognak követni ellenem!”

MEGERŐSÍTÉS.

A VAGYOK itt a megbocsátás cselekedete, mely kiűzi a kétségeket és a félelmet,

s kozmikus győzelem szárnyaival örökre szabaddá teszi az embereket.

A VAGYOK felszólít teljes erőből a megbocsátásra minden percben;

kiárasztom kegyét mindenkire, mindenhol, az egész életre.

(az ismétlések száma a három szorzata legyen)

HAGYJ FEL AZ AGGÓDÁSSAL!

Félj kevesebbet, remélj többet; egyél kevesebbet, rágj többet; síránkozz kevesebbet, lélegezz többet;

beszélj kevesebbet, mondj többet; gyűlölj kevésbé, szeress jobban; s minden jó a tied lesz.

svéd közmondás

Az aggódással fel kell hagyni! Lépjen a helyére az isteni terv megvalósulásába vetett hit és ünnepélyes

bizalom!

SAINT-GERMAIN

Saint-Germain mondja, hogy a „kicsapatás”, vagyis a fizikai síkra való ültetés legfőbb akadálya a

szorongás. Nem lehetünk a szellemi és anyagi bőség tiszta csatornái, amíg aggály él bennünk.

Erősen hiszem, hogy ha valami Istené, az a miénk is lehet. Mert Jézus mondta: „Ne félj te

kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.” Amíg félelmet vagy kételyt

táplálunk magunkban, nem nyerhetjük el Isten királyságát (azaz Isten tudatosságát), avagy a bőségét.

Saint-Germain szerint tévedés azt hinni, hogy a jövő elhozhat bármit is, ami nincs meg a

jelenben. „Az élet bőséggel teljes itt, most és örökké – mondja. – Akárhol vagy is, csak meg kell

nyitnod a bőség csapját.”

A mesterek írásaiból tudjuk (Helena Roerich feljegyzésében), hogy „az összes romboló

energia közül a félelem rezgésére kell a leginkább odafigyelnünk, mert a félelem minden teremtő

rezgést megsemmisít… A félelem megnyilvánulása minden vállalkozást meghiúsít.”

Mennyi teremtő rezgés áll rendelkezésedre egy nap? Milliónyi – mert minden csepp energia,

amely Istentől alászáll hozzád, teremtő. A fény vég nélküli áradatai ezek, az egyetemes tudatosság

áramlásának összetevői. A teremtés potenciái.

A félelem számtalan lehetőséget hiúsít meg, mert ha világunkban bárhol felbukkan a félelem,

megsemmisítjük a hozzánk áramló teremtő rezgések erejét.

Page 5: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Ahelyett hogy hagynánk, hogy ezek a rezgések szabadon áramoljanak rajtunk keresztül, és

azokba a pozitív mintákba rendeződjenek, amelyeket Isten szánt nekünk, a szorongás hatására ez az

energia saját félelmeink és aggályaink mintáit veszi fel. És Jóbtól tudjuk, hogy „a mitől remegve

remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam”.

Ha belegondolsz, a szorongás tulajdonképpen nem más, mint kételkedés abban, hogy Isten

meg tudná adni mindazt, amire szükségünk van. Holott tudjuk, hogy Isten energiaforrása

kiapadhatatlan, s mindenki sámára hozzáfárhető.

Csuang-ce taoista mester tanította: „A bölcs ember tudja, hogyan lehet eljutni oda, amit a

régiek a Mennyei Kincsek Házának neveztek. Hozzátehet anélkül, hogy megtelne, s meríthet belőle

anélkül, hogy kiürülne.”

Találkoztál-e valaha is olyan mesterrel, aki aggódott? A Kelet és a Nyugat nagy mesterei

felfedezték a kreatív bőség e nagy kulcsát: olykor egyszerűen csak ki kell térnünk Isten útjából, hogy

besétálhasson az ajtón. „Isten csak egyetlen dolgot vár el tőled – mondta a keresztény misztikus,

Eckhart mester –, ez pedig nem más, mint hogy kilépj önmagadból… s engedd, hogy Isten maga Isten

lehessen benned.”

Egyszerű megerősítésekkel is megszabadulhatsz a teremtő bőség útját álló kétségtől és

félelemtől. A megerősítések elvégzése közben képzeld kinyújtott kezedbe azt, amit éppen Istentől

kérsz, legyen az új állás, bölcsesség vagy éppen a tanulmányaidhoz szükséges pénz.

Lelki szemeddel lásd, amint az ibolya és zöld spirituális láng körülvesz téged. Az ibolya láng

magas frekvenciájú spirituális energia, az átalakítás lángja, amely képes megszüntetni a félelmeink

mögött húzódó okokat. A zöld láng a bőség lángja.

Vizualizálhatsz ragyogó, fehér lángot is enyhén zöldes árnyalattal, amely a félelemnélküliség

lángja. Lásd, amint behatol a kétségekbe, a félelmekbe és a búskomorságba. Miközben a következő

megerősístéseket mondod, lásd, ahogyan a félelem és a kétely fantomjai elhagyják az aurádat, amint

a lángok fellángolnak körülötted.

MEGERŐSÍTÉSEK:

ÉN VAGYOK az ibolya tűz lénye! ÉN VAGYOK a tisztaság, Isten reménye!

Félelemtől és kétségtől szabad VAGYOK. Kiűzöm a hiányt és nyomor. Tudom, hogy minden ellátás

ami jó, a magasság világaiból való. ÉN VAGYOK Isten szerencsés keze, szétárasztom vele a fény

kincseit. Elfogadom most teljes bőségét, hogy kielégítsem az élet szükségleteit.

(az ismétlések száma a három szorzata legyen)

Page 6: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

SZÍTSD FEL HITED TÜZÉT!

A Félelem kopogtatott. A Hit ajtót nyitott. Senki nem volt ott.

Felirat az angliai Hind’s Head Hotel kandallópárkánya fölött

A hit a félelem ellenszere. A hit azoknak a dolgoknak a mátrixa, mintája, amelyeket meg akarunk

nyilvánítani. Ezért olyan fontos a hit; ha elveszítjük akár a hitünket, akár a belső képzetünket,

teremtő törekvésünk alapja összeomlik.

Higgy benne, hogy bármit helyezel Isten lába elé a bőségre irányuló személyes alkímiád

részeként, az a tökéletességig nemesíti! Várd ki!

Sokak számára az ígéret beteljesülésének kivárása jelenti a legnagyobb próbát. Sokszor pont akkor

vesztik el türelmüket, és akkor adják fel, amikor Isten már éppen teljesíteni akarja kérésüket.

Jakab apostol mondja, hogy a hit és a türelem kéz a kézben járnak:

A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tükéletesek és épek legyetek minden

fogyatkozás nélkül. Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek

készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki.

Más szóval, ha türelmesek leszünk, akkor „épek” leszünk: teljesek, egészek, semmiben sem

szenvedve hiányt. Isten szabadon ad nekünk, és nem ró meg bennünket azért, mert kérünk

szeretetének dús ajándékaiból. De bölcsen és jól kérjünk, mert a szellem ajándékait és kincseit kell

mindenekfölött kérelmeznünk. Jakab így folytatja:

De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert a ki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, a melyet

a szél hajt és ide s tova hány.

Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól;

A kétszínű a minden útjában állhatatlan ember.

Az egyik pillanatban hiszel, a másikban kételkedsz? Ez ingadozás. Az ingadozás minden egyes

alkalommal szétzilálhatja terveid mátrixát. Íme, néhány megerősítés a kétely óráira, amelyek által

felszíthatod magadban a hitet, hogy Isten mindennel ellát, amire szükséged van.

MEGERŐSÍTÉSEK:

„Tarts meg engem Istenem, mert benned bízom.” (Zsoltárok 16,1)

Ó Istenem, te vagy az én örök és kimeríthetetlen bőségem! Ó, legdrágább Mihály, Hit Arkangyala,

vedd körül életem oltalmazó burokkal; erősödjék hitem napról napra, hogy az életben Isten az

egyedül igaz!

Évekkel ezelőtt Mark Prophet átadott egy formulát a bőségre, amelyet naponta háromszor kell öt

percig ismételni megállás nélkül. Mondd háromszor: „ÉN VAGYOK! ÉN VAGYOK! ÉN VAGYOK anyagi

Page 7: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

helyzetem feltámadása és élete!”, majd rögtön utána: „Amely még ma, itt és most kezembe és

használatomra megnyilatkozik.

„Miközben ezt a megerősítést ismétled – mondta –, képzeld a kezedbe a vágyott javakat vagy

a szükséges pénzösszeget. A gyakorlatot Isten tévedhetetlen fényébe vetett teljes hittel végezd, amíg

megszületik az eredmény.

Légy biztos abban, hogy kérésedet alárendelted Isten akaratának, hogy szándékod egyedül az

egész életet szolgálja, és áldást hoz mindenkire; s légy hajlandó kivenni részedet a bőség

megteremtéséből, vagyis dolgozz meg érte.”

MEGERŐSÍTÉSEK:

ÉN VAGYOK! ÉN VAGYOK! ÉN VAGYOK anyagi helyzetem feltámadása és élete!

(ismételd háromszor)

Amely még ma, itt és most kezembe és használatomra megnyilatkozik.

ÉN VAGYOK! ÉN VAGYOK! ÉN VAGYOK anyagi helyzetem és a magyarországi gazdasági helyzet

feltámadása és élete!

(ismételd háromszor)

Amely még ma, itt és most kezembe és használatomra megnyilatkozik.

VIZUALIZÁLJ!

A figyelem a kulcs; mert ahova az ember figyelme irányul, oda megy az energiája is, amelyet neki

csak követnie kell.

Saint-Germain

Bőségteremtő kísérleteinket mindig egy másolat megteremtésével kezdjük, miután ismételten

vizualizáljuk azt a pontos mintát, amelyet megtörténni kívánunk az életünkben. „A vizualizáció fontos

– mondja Saint-Germain. – Enélkül semmi sem jön létre.”

„Ha nagyobb életerőt kívánsz, vizualizáld magadat már ezzel a megnövekedett vitalitással: lásd,

ahogyan az izmaid Isten erejétől duzzadnak, elméd pedig csordultig telítődik az élettől, a fénytől és a

szeretettől bizsergő, eleven gondolatokkal – mondja. – Érezned és tudnod kell hogy Isten energiái

áramlanak át ujjbegyeden és lábujjadon, s duzzadó egészséged és megváltozott jelenléted izzását

sugározzák ki az űrbe.

Ahogy egyre többet végzed ezt a gyakorlatot, azokon is érezni fogod jótékony hatását, akikkel

kapcsolatban állsz, s ezért még csak tenned sem kell semmit. Vigyázz azonban, ne várj elismerést e

szolgálatért; különben, ahogy az Élet Könyve mondja, „nem lesz jutalmad az égi Atyától”.

Page 8: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Úgy találtam, hogy imáink és meditációink erejét növelhetjük, ha belső látásunk erejéhez

folyamodunk. Én az imáimba és meditációimba mindig belefoglalom annak a filmszerű képzetét,

amiért imádkozom.

Napi imáidban és meditációidban próbálj meg vizualizálni, mintha csak mozivásznon látnád

imáid kívánt eredményét. Lásd a szemed előtt megjelenni, amit el akarsz érni életed bármely

területén, beleértve hivatásodat, tanulmányaidat, családodat, otthonodat, egészségedet,

kapcsolataidat és lelki életedet.

Vizualizáld a nehéz helyzetek megoldását. Ha imáidba valamelyik mestert vagy angyalt is

bevonod, lásd őt, amint közbenjár az érdekedben. Vizualizáld, amint az ibolya láng felemészt minden

akadályt szellemi és anyagi jóléted útjából – legyen az kifizetetlen számla, párkapcsolati probléma

vagy elkeseredés.

A vizualizált képek legyenek olyan pontosak, amennyire csak lehet – és élvezd őket! Minél

összpontosultabb, összeszedettebb és kreatívabb vagy, annál jobb eredményt érsz el.

GYAKOROLD A MAKULÁTLAN KÉPZET TUDOMÁNYÁT!

Mindaz, ami vagyunk, annak az eredménye, amit gondolunk.

Gautama Buddha

Az igazi felfedezőút nem abból áll, hogy új tájakat keresünk fel, hanem hogy új látásmódra teszünk

szert.

Marcel Proust

A teremtő bőség egy másik kulcsa a makulátlan képzet tudományának elsajátítása. A makulátlan

képzet a lélek potenciáljának tiszta koncepciója vagy képe. Ennek gyakorlása azt jelenti, hogy

fenntartjuk elménkben a magunk és mások számára a lehető legmagasabb jó képzetét.

Mária Anya azt tanította nekem, hogy a szeplőtlen képzet tudománya azon a tökéletes idea

vizualizálásán alapul, amely aztán mágnesként vonzza a Szellem teremtő energiáit az ember lényébe,

hogy megvalósíthassa az elméjében fenntartott mintát. Azt mondja, hogy amikor a gondolatainkat

arra a nagyszerű szellemi lényre összpontosítjuk, akik valójában vagyunk, akkor annak képmása

visszataszítja mindazt, ami valóságunk megnyilvánulásának útját állná.

Mi az elképzelésed magadról?

Szakíts időt erre a kérdésre, és jegyezd le, ami az eszedbe jut. Légy őszinte, hiszen csak te

fogod látni, amit leírsz.

Ismerd fel, ha sok kevésbé pozitív tulajdonságot sorolsz fel, akkor azt a nem egészen pozitív

képet vonzod magadhoz – mert életed minden napján te teremted meg azt, aki vagy. Amilyennek

vizualizálod magad, olyanná válsz.

Page 9: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Vajon csak a hibáidat és a gyengeségeidet veszed észre, vagy meglátod szíved szépségét is?

Olyannak látod magadat, amilyennek elképzelésed szerint mások képzelnek téged, vagy

végtelen lehetőségű lélekként és szellemként gondolsz magadra?

Mások visszajelzése fontos, mert nem mindig érzékeljük, hogy milyenek vagyunk a másik

ember számára. Amint a skót költő, Robert Burns írja: „Adná az ég, hogy hidegen néznénk magunk,

mint idengen.” Valóban ajándék mások szemén kereszütl látni önmagunkat. Ám nem teszünk

magunknak jó szolgálatot, ha kizárólag a külvilág szemével nézzük önmagunkat.

Van egy közbülső megoldás. Ez pedig az, hogy meglásd, lelked saját belső Krisztusod,

buddhád képzetét tükrözi vissza. Lényeges, hogy önmagadnak ne csak a jelenlegi képzetét hordozd,

hanem isteni énedét is – amely Isten tükörképe.

Jézus parancsolta nekünk: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok

tökéletes.” Van egy olyan része lényünknek, amely felismeri, hogy szellemi lények vagyunk, s minden

egyes nappal egyre inkább azzá válhatunk. Egy másik részünkből – a sokat sérült vagy sokat

szenvedett belső gyermekből – hiányzik az önértékelés, és hajlamos lebecsülni a spirituális lángot,

amely lényünk mélyén működik.

Miközben arra törekszel, hogy meggyógyítsd érzékeny belső gyermekedet, és kiállj érte,

megerősítheted ragyogó lelked adottságaát a következő vagy más, általad megfogalmazott

megerősítéssel.

MEGERŐSÍTÉSEK:

Ó, Uram, tökéletes VAGYOK, miként az én mennyei Atyám is tökéletes!

A VAGYOK bennem mindentlátó, látásom egységével hívlak téged; emelj fel és szabadíts meg. Hogy

szent képmásod lehessek. Isten tökéletes megnyilvánulása VAGYOK testben, lélekben, elmébe – Isten

irányítása ide árad, hogy meggyógyítson, teljessé tegyen engem.

Isten tökéletes képmása VAGYOK: formám a szeretet tölti fel; tűnjenek el most az árnyékok, s a

Vigasz Galambja áldjon meg!

A magad és a környezetedben minden ember számára fenntartott szeplőtlen elv olyan spirituális

tudomány, amely képes megváltoztatni az életedet és a kapcsolataidat. Ezt jelenti igazán az, hogy az

„én atyámfiának az őrizője” vagyok.

„Akkor tudunk igazán egymás segítségére lenni, ha fenn tudjuk tartani magunkban az egymás

élettervére vonatkozó makulátlan képet – mondja Saint-Germain. – Testvérének őrzőjeként óhajtsa

mindenki a legmagasabb, a legragyogóbb lehetőségeket a másik számára!”

A következő imát El Morya mester írta, amely elősegíti a magunkról és másokról alkotott

makulátlan képzet megőrzését. Valahányszor ebben az imában kimondod, hogy „ÉN VAGYOK”, azzal

isteni énedre utalsz, s azt erősíted meg vele, hogy „Isten, aki bennem él…”

Page 10: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

IMA:

Szeretett ÉN VAGYOK Jelenlétem nevében elrendelem: Óh, „VAGYOK Szeme”, lelkem mélyén, segíts

hozzád hasonlépképp látni; hogy megláthassam a tökéletes tervet, melynek ereje mindenkit

felszabadít. Dupla látás nem zavarja látásom, az út tiszta és világos;

ÉN VAGYOK a fény szemlélője, most mindenki Krisztusa megjelenik.

ÉN VAGYOK a szem, mit Isten használ, hogy vele nézze az isteni tervet; itt a Földön az ő útját

választom, az ő elképzelését magamévá teszem.

Ó, szerető Krisztus, te élő Fény, segíts, hogy bizalmad megőrizzem; ÉN VAGYOK helyes elképzelésed,

úgy kell hát látnom, mint te!

TISZTÍTSD MEG A TUDATALATTIDAT!

Nincs hely abban az emberben Isten számára, aki telve van önmagával.

Haszid mondás

Vannak, akik hiába forgatják szorgalmasan a bőség kulcsát, a várt eredmény mágis elmarad. Bár

följutnak egy bizonyos magaslatra, de beleütköznek a mennyezetbe. Miért? Mert nem tisztították

meg tudatalattijukat és nem vonták be Istent a tervükbe.

Tegyük fel, hogy nekilátsz a következő kijelentéssel és meggyőződéssel: „Sikeres… VAGYOK” –

az üres helyet töltsd ki. De ha húsz éven vagy húsz életen át azt hajtogattad magadban, hogy vesztes

vagy, akkor a tudatalattid tárolta ezt a meggyőződést. Így azt mondja majd: „Nem hiszek neked.”

A tudatalattink olyan, mint egy magnó. Rögzíti az életünk vagy az elmúlt életeink során

keletkezett összes benyomást – jókat és rosszakat egyaránt. És legnagyobb szerencsétlenségünkre

azokat a negatívumokat is, amelyeket másoktól hallottunk és hittünk el magunkról.

Valahányszor valami negatív dolgot gondolsz magadról, valahányszor valaki kritizál vagy

elbátortalanít, a tudatalatti megjegyzi azt. Sokszor észre sem vesszük, mennyire a hatása alá

kerültünk másvalaki gondolatainak vagy szavainak, különösen ha az valamelyik szülőnk, testvérünk

vagy más, tekintéllyel bíró személy. Ezek a negatívumok olyan csapdák, amelyek aláaknázhatják

jólétünket.

Például igen gyakran korlátozzuk magunkat az aktuális körülményeinkkel – munkánkkal,

fizetésünkkel, végzettségünkkel, intelligenciánk fokmérőjével –, ezek alapján gondoljuk, hogy mire is

vagyunk képesek. Azt mondjuk magunkban: „A fizetésem ennyi és ennyi. A nyugdíjam ennyi lesz. A

munkámmal ennyit keresek, tehát tíz év múlva maximum ennyim lehet.”

Ezáltal annyira beskatulyázzuk magunkat, hogy a lélek bőségérzéke nem jut szóhoz. A szellem

legmagasabb régiójában azonban a lélek nem ismer határokat, és fel akar szabadulni a negatyv tudat

alatti program zsarnoksága alól.

Page 11: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

A tudatalatti nemcsak rögzíti a negatív benyomásokat, hanem mint egy magnetofon, vissza is

játssza a múlt felvételeit. Sok munkába kerül letörölni ezeket a „felvételeket”. Még képzett

pszichológusra is szükségünk lehet, hogy segítse begyógyítani a sérült belső gyermek sebeit.

Lehet, hogy át kell programoznunk a tudatalattinkat pozitív üzenetekkel. Erre valók a pozitív

megerősítések – hogy meggyőzzenek bennünket lelkünk szépségéről és a benne rejlő pozitív

lehetőségekről.

Bármelyik lépést is választjuk, mindig felgyorsíthatjuk a gyógyulást, ha spirituális munkával

kapcsoljuk össze. Én a legjobb eredményt a tudatalatti negatív jegyzékeinek a megtisztításában az

ibolya lánhoz intézett mantrákkal és megerősítésekkel értem el.

Kérd a Magasabb Énedet, hogy irányítsa az ibolya lángot azokra a gondolatokra, tettekre és

szavakra, amelyek tudatalattid negatív felvételeit eredményezték. Vizualizáld, ahogyan az ibolya láng

szó szerint szétégeti őket, egyiket a másik után.

Másik módja a tudatalattival való munkának az, amikor megkéred isteni énedet, hogy foglalja

el elméd mind a négy területét: a tudat alatti, a tudatos, a tudattalan és a szupertudatos elmét.

Ezáltal mintegy lepecsételjük a atudatalattit és a tudattalant, s így nem zsarnokoskodhatnak a

lelkünk felett. Isteni énünket pedig felhatalmazzuk, hogy gerjesszen pozitív energiát és impulzusokat

a tudatalattiban és a tudattalanban.

Mi is ez a négy terület? A szupertudatos elme a határtalan intelligencia bennünk, a

mindentudó Isteni Elme, amely legmagasabb énünkön keresztül működik. A tudatos elme az érvelő

elme.

Spirituális értelemben a tudat alatti elme a vágyainknak felel meg – ezért bír olyan nagy

hatással. Ez a hatalmas energiaraktár érleli meg a vágyaidat – bármik legyenes is azok.

A beszennyeződött tudatalatti kiszámíthatatlan károkat okozhat. Ha azonban megtisztult, és

egészségesen dolgozik, olyan, mint egy ugródeszka, amelyről törekvéseink a legmagasabb fokú

múködésbe lendülnek.

A tudattalan elme lényünk legmélyebb szintje, és nagy hatalma lehet felettünk, noha

közvetlenül nem elérhető a atudatosságunk számára. Freud szerint a tudattalan elme alapvető

vágyainkat és impulzusainkat foglalja magában, valamint olyan emlékeket és ösztönzőket,

amelyeknek ugyan már nem vagyunk tudatában, de igen erős befolyással lehetnek gondolatainkra és

cselekedeteinkre. A tudattalan tartalmazza Jó és Gonosz abszolútumát.

A különböző elmeterületeket lepecsételheted, ha ÉN VAGYOK Jelenlétedet a tudattalan és a

szupertudatos, Szent Krisztus Énedet pedig a tudat alatti és a tudatos elmédre irányítod, hogy e

területeket elfoglalva, vegyék át felettük az uralmat.

Az ÉN VAGYOK Jelenlét spirituális énednek az a része, amely isteni valóságod abszolút

tökéletessége. A Szellem személyes jelenléte, amely veled marad. Szent Krisztus Éned a közvetítő

közötted és ÉN VAGYOK Jelenléted között. A Szent Krisztus Én – amelyet Magasabb Énként is

ismerünk – a belső tanítód és lelkiismereted hangja.

Page 12: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Amikor elménk különböző szintjeit az ÉN VAGYOK Jelenlét és a Szent Krisztus Én uralma alá

rendeljük, s ehhez megfelelő spirituális és pszichológiai munkát társítunk, lényünknek e dinamikus

összetevői csak jót eredményezhetnek.

IMA:

Ó, hatalmas ÉN VAGYOK Jelenlét, lépj most be, foglald el, és urald szupertudatos és tudattalan

elmémet!

Ó, Szent Krisztus Én, lépj most be, foglald el és urald tudatos és tudat alatti elmémet!

Miután elmondtad ezt az imát (lehetőleg naponta egyszer) elkezdheted a saját, szellemi és

anyagi bőséget teremtő megerősítéseidet. Jó ötlet az elme minden szintjére mondani egy

megerősítést, mint ahogyan azt az alábbi példában láthatjuk.

MEGERŐSÍTÉSEK

ÉN VAGYOK Jelenlétem és Szent Krisztus Énem nevében, szupertudatos elmém tökéletes

bősége VAGYOK!

ÉN VAGYOK Jelenlétem és Szent Krisztus Énem nevében, tudatos elmém tökéletes bősége

VAGYOK!

ÉN VAGYOK Jelenlétem és Szent Krisztus Énem nevében, tudat alatti elmém tökéletes bősége

VAGYOK!

ÉN VAGYOK Jelenlétem és Szent Krisztus Énem nevében, tudattalan elmém tökéletes bősége

VAGYOK!

Amikor belefogsz tudatalattid mélyebb átdolgozásába, ne lepődj meg, és ne ess kétségbe, ha

azt tapasztalod, hogy a negatívumok intenzíveben és gyakrabban jönnek elő. Minél több hit,

eltökéltség és öröm van benned, annál több spirituális fényt fogsz teremteni. Az erősebb fény pedig

rávilágít a spirituális fejlődésed útjában álló akadályokra, amelyek a lélek betegségei, s amelyeken túl

kell adni.

Ha rendszeresen imádkozol, és használod az ibolya lánghoz szóló megerősítéseket, mint

amilyeneket ebbe a könyvbe is belefoglaltam, eredménnyel jársz. A lelki sikeredbe vetett hit – és

annak megerősítése minden megpróbáltatás ellenére – az, ami elvezet teljességedhez.

A KINCSKERESÉS MŰVÉSZETE

A sors nem szerencse, hanem választás kérdése.

Villiam Jennings Bryan

Page 13: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

A kincskereső térkép képekben kifejezett imádság. Segítségével megragadhatod kedvenc álmaidat,

konkrét célokká formálhatod, és végül kivetítheted a valóságba.

Más szóval, a kincskereső térkép annak a szellemi és anyagi bőségnek az alapterve, amelyet

meg szeretnél teremteni az életedben. Mint minden jó térkép, irányt mutat, és segít a végcélodra

összpontosítani.

Ebben a részben rátalálsz néhány alapvető elvre, amelyeknek a segítségével jól működő

kincskereső térképet tervezhetsz. Kirpóbálhatsz közülük néhányat, vagy akár mindet is, ha időd

engedi.

A legjobb eredmény érdekében akincskereső térképet a könyvben leírt, többi módszerrel

együtt alkalmazd, különös hangsúlyt fektetve az ezt követő fejezetben megjelenő kilenc lépésre, a

kikapcsolódásra és a felhő megteremtéséhez kapcsolódó meditációra.

Ha eddig még nem fogalmaztad meg életed küldetésének lényegét, akkor tanácsolom,

komolyan gondolkodj el rajta. Kincskereső térképed minden összetevője ezen átfogó gondolat

kifeszített vászna alá esik majd.

FOGALMAZD MEG ÁLMAID TÁRGYÁT!

A világ utat nyit annak, aki tudja, hogy hova tart.

Rafph Waldo Emerson

Tervezd meg kincskereső térképedet, mielőtt megvalósítanád! Először is készíts listát azokról az

álmokról, amelyeket meg szeretnél valósítani életed különböző területein. Ez lehet munka, anyagi

helyzet, család, gyermekek, tanulás, egészség, otthon, kapcsolatok, spiritualitás, utazás és hobbik.

Készíthetsz kollektív térképet is azokkal, akik veled együtt dolgoznak egy vállalkozáson; ez

lehet munkahelyi csapat, a családod, a barátok vagy a kollégák. Ebben az esetben álmaid listája

vonatkozzon a csapat célkitűzésére.

A kincskereső térkép leghőbb vágyaid fókuszpontja. Ezért, amikor a listádat készíted, ne szabj

határt a képzeletnek, mert vágyaidat a bőség egyetemes forrása fogja kielégíteni, nem pedig emberi

éned.

Engedd, hogy Isten inspiráljon és vezéreljen téged. „Az igaz alkimista – tanácsolja Saint-Germain –

először meghitt társalgást folytat önmagával és Istennel, hogy felhoghassa Teremtője sugárzó

elméjének inspiráló gondolatait.”

Mielőtt célkitűzésed képeit elhelyeznéd a térképeden, kérd Istent, hogy mutassa meg neked,

melyek azok a vágyaid, amelyeket Ő is neked szánt. Hiszen biztos akarsz lenni afelől, hogy abba

fekteted a legjobb energiádat, amibe Isten is befekteti az ő energiáját.

Page 14: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Kezdd a legfontosabb dologgal! Az emberek néha az anyagi helyzetük javítására használják a

kincskereső térképet, noha lelkileg elégedetlenek. Az első és legfontosabb dolog, hogy a térképed

biztosan tartalmazza spirituális céljaidat. Lao-ce, a taoista bölcs mondta: „Pénz vagy boldogság:

melyik az értékesebb?... Ha a boldogságod a pénztől függ, soha nem leszel boldog.”

Úgy hiszem, meg kell tudnunk indokolni, amit a térképünkre teszünk. Csak olyan dolgot kérj,

ami valóban szükséges életcélod betöltéséhez. Amikor a bőség kulcsaival próbálkozol, tartsd mindig

szem előtt, hogy az energia törvényeivel dolgozol, s ahogy Saint-Germain mondja: „miénk a

felelősség, hogy az energiát jól használjuk-e fel, avagy visszaélünk vele”. Sőt negatív karmát

teremthetsz magadnak, ha a rendelkezésedre álló energiát olyan dolgok létrehozására használod,

amelyekre nincs is szükséged.

Rájöttem, hogy amit kívánunk, azt végül meg is kapjuk. Magunkhoz vonzzuk. Vigyázz tehát,

hogy vitorládat a megfelelő irányba fordítsd! Ne seisd el indítékaid megvizsgálását és vágyaid

mérlegelését. És ha Isten nagyobb bőséget bocsát rendelkezésedre, mint amekkorát kértél, az azért

van, mert azt akarja, hogy szeretettel oszd meg gazdagságodat azokkal, akik nagyobb szüskégben

élnek, mint te.

Működj együtt Istennel és Magasabb Édeddel az elképzeléseid kifinomítása érdekében! A kicsapatás

kilenc lépésében Saint-Germain azt tanítja, hogy engedjük Magasabb Elménknek megtervezni és

tökéletesíteni az ötleteinket.

Szánj időt az Istennel való társalgásra és a Magasabb Éneddel való bensőségességre!

Hallgass magadban Isten hangjára és a neked küldött jeleire. Ha már biztosan tudod, hogy

mire van szükséged, elkezdheted megszerkeszteni kincskereső térképedet.

Ne zavarjon, ha a már megtervezett térképet egy nap vagy egy hét múlva

módosítanod kell. A kincskereső térkép állandóan munka alatt áll.

RÖGZÍTSD PAPÍRON ÁLMAIDAT!

A cél határidős álom.

Leo B. Helzel

Kincskereső térképed lehet kicsi vagy nagy. Kiakaszthatod a falra vagy az ajtóra, vagy felvázolhatod

egy füzetbe.

Ha a falra vagy az ajtóra akarod tenni, akkor ajánlatos keménypapírból készíteni, hogy

könnyen tudj rá képeket ragasztani. Olyan színt válassz háttérnek, amit valóban szeretsz. Mivel

napjában legalább kétszer fogsz meditálni a térképeden, érdemes olyan tetszetősre csinálni,

amilyenre csak tudod.

Page 15: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Több képet is ragaszthatsz egy térképre, vagy több térképet is készíthetsz a különböző

szükségleteknek megfelelően. Van, akinek egy rajzfüzet felel meg a legjobban, mert így minden oldalt

valamilyen más ötletnek szentelhet.

a Rajzfüzet mint kincskereső térkép erejéről megboldogult férjemtől és tanítómesteremtől, Mark

Prophettől tanultam. Amikor halála után a hátrahagyott dolgait rendezgettem, rátaláltam egy olyan

füzetre, amelyet soha nem mutatott meg nekem. Már egészen megsárgult, s valószínűleg jó ideje

bele se nézett. Gondolom, akkor készíthette, amikor a Légierőnél dolgozott, évekkel a

megismerkedésünk előtt.

Mark 1940-es magazinokból vágott ki képeket, és ezeket ragasztotta a füzetébe. Az egyik kép

Mark fehér kerítéses álomházát ábrázolta. E házat Colorado Springsbe helyezte, ahol a Légierőnél

állomásozott. Évekkel később álma beteljesült, amikor gyönyörű helyre költöztünk Colorado

Springsbe.

A rajzfüzetében volt egy másik kép is, amely álmai asszonyát ábrázolta. Mélyen meghatott,

amikor láttam, hogy a magazinból kivágott kép a megszólalásig hasonlít rám. Egyszóval a kincskereső

térkép Marknak bevált, s beválhat neked is!

Oszd fel térképedet vagy rajzfüzetedet az életed különböző területeit érintő részekre. Ezután válassz

olyan képeket és kijelentéseket, amelyek pontosan kifejezik azt, amit el akarsz érni az adott területen.

Válassz mindig jobbat jelenlegi tapasztalatodnál! Célod mindig a magasabbra törekvés legyen!

Pontosan válaszd ki képzeteidet és kijelentéseidet a térkép számára. Mutasd meg és fejezd ki

pontosan, amit akarsz, a méretet, a dimentizót, a színt, a helyet és a határidőt is beleértve.

Ha például a szükséges anyagiakat akarod ábrázolni, rakj a térképedre pénzt, aranyérmék

képét vagy egy pontosan akkora összegről kiállított csekket, amekkorára szükséged van. Ha új ház,

vagy autó kell, írd ki az összes rájuk vonatkozó kívánalmakat, s ha lehet, keress egy pont olyan képet,

amely a kívánt dolgot ábrázolja. Térképed foglalkozás szekciójába válassz olyan képet, amelyen valaki

épp azt a foglalkozást gyakorolja, amelyre vágysz.

Ne feledd el megjelölni, mikorra szeretnéd, hogy ezek a dolgok megvalósuljanak, és pontosan

hol.

Amikor 1960-ben Mark Prophettel helyet kerestünk a The Summit Lighthouse számára,

végigjártuk egész Washington városát. Ekkor imádkozni kezdtünk, és végül megkérdzetük Istent,

miért nem találjuk meg a megfelelő helyet. Hirtelen átvillant rajtunk a válasz: egyértelműbbnek kell

lennünk.

Mivel még csak homályos elképzelésünk volt arról, hogy mit is akarunk, nem jutottunk előre.

Amint nekiültünk, és pontosan megfogalmaztuk, hogy mit, hol, mikor és mennyiért akarunk, az egész

összejött.

Használj színes képeket a térképeden. A képzelet jól reagál a színekre.

Page 16: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Hatásos módja a kincskereső térkép elrendezésének a báguá, a Ji Csingből származó minta, amelyet a

feng shui kelet művészetében használnak. A báguá az egyetemes és személyes változás archetípusos

mintája. Nyolcszög formájú, s leolvasható róla az energia vagy csi mozgása a nyolc életterületen.

A feng Shui a külső környezet elrendezésének művészete, miáltal harmóniát és egyensúlyt

teremthetünk az életünkben. A régiek, akik a feng shuit használták, tudták, hogy külső környezetünk

élethelyzetünket tükrözi, és fordítva. Ezért azt tanították, hogy ha környezetünket összhangba hozzuk

a természet rendjével, akkor boldogságban és bőségben lehet részünk. És itt kap szerepet a báguá.

Minden terünk – otthonunk, annak minden szobája, irodánk, íróasztalunk, udvarunk, autónk

– önmagunk kiterjesztése és tükröződése. S minthogy ez így van, a báguát ráhelyezve ezen terek

bármelyikére, megtudhatjuk, mi zajlik épp a világunkban. Ha pedig a nyolc terület valamelyikére

összpontosítunk, befolyásolhatjuk a hozzá társítható életterület történéseit.

Bőség/Áldás Hírnév/Megvilágosodás Párkapcsolat/szerelem/Házasság

Egészség/Család Központ Gyermekek/Kreativitás

Tudás/Önismeret/Spiritualitás Karrier Segítő barátok/Utazás

(Itt a feng shui báguá térképe van.)

A kincskereső térképen úgy alkalmazhatjuk ezt, hogy ráhelyezzük a báguámintát saját

kincskereső térképünkre, és a célunkat jelentő képeket a megfelelő területen helyezzük el. A báguá

és a térkép összeillesztésekor a báguá alját illesszük a saját térképünk aljához.

A feng Shui azt is tanítja, hogy a rendetlenség gátolja az energia áramlását. Ha az egyik

terület rendelteln, akkor ott az energia stagnál, és ez blokádot okozhat életünknek az idevonatkozó

területén is. Ez fordítva is agaz, mert amikor egy bizonyos teret megszentelünk és feldíszítünk, akkor

az annak megfelelő életterületen is növeljük az energia áramlását.

Szánj rá időt, és mérd fel, hogy mi a helyzet a báguán jelölt nyolc életterületeden. Van-e

blokk valahol? Megrekedtek-e a dolgok valahol?

Most pedig vess egy pillantást a környezetedre: otthonodra, szobáidra, munkahelyedre, sőt

még a garázsra is. Szabadon kering-e az energia, vagy megrekedt valahol a rendetlenség miatt?

Olykor csak egy alapos tavaszi nagytakarítás kell, hogy felfrissítsük spirituális, mentális,

érzelmi és fizikai világunkat. A feng shui persze ennél sokkal mélyebb és részletesebb, de ezek az

alapelvek elegendőek arra, hogy fokozzuk a szellemi és anyagi bőség beáradását az életünkbe.

A rendetlenség koncepcióját a kincskereső térképre is vonatkoztathatjuk. Ha áttekinthető,

rendezett térképet készítünk a báguáminta elrendezése szerint, és minden egyes részlegben

pontosan megjelöljük, hogy mit akarunk, akkor az energia szabadabban áramlik kívánságaink

mintájának megformálásához.

Page 17: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

És mi van a térkép közepén? Néhelyik feng shui rendszer a taj csit helyezi középre. A taj csi

kínai szimbólum, amely a jin (női) és a jang (férfi) erők harmonikus összjátékát és egyesülését

jelképezi az univerzumban.

A báguá és a kincskereső térkép középpontja az egységet jelképezi. Ez az a hely, amely

energiával egyesíti az összes többi területet. A középpont az energetikai feltöltődés helye is, ahol

újratelítődünk, még mielőtt az elvetett magok szárba szökkennének. Ez a pihenés és a megújulás

helye a növekedés következő ciklusa előtt.

Milyen képet helyezzünk hát el a térképünk közepén? Ez a térkép céljától függ. Ha a

térképednek egyetlen központi témája van, akkor az ehhez kapcsolódó képet helyezd el a közepén.

Ha a célod megvalóssulásának az időpontja a legfontosabb, akkor ez kerüljön a térkép közepére.

Helyezhetsz ide valami olyan dolgot is, ami a te középpontodat jelképezi: lehet ez a küldetésedet

kifejező gondolat, vagy lelki forrásod, spirituális éned jelképe. Légy kreatív és fantáziadús!

Az energia áramlásának további serkentésére érdemes a kincskereső térképet a háznak vagy a

szobának abban a részében elhelyezni, amelyet a báguátérkép alapján a célodat jelképezi.

Amikor a báguát egy házra vagy szobára helyezed, a bejárati ajtó vagy a szoba ajtaja a

bágaátérkép aljára kerüljön. Más szóval az ajtó vagy a tudás, vagy a munka, vagy a segítő barátok

területének aljáról nyílik.

Nézzünk egy példát! Ha például az anyagi helyzetedre összpontosítasz, akkor az anyagiakra

készített kincskereső térképedet házad vagy szobád gazdagság részébe teheted (bal felső sarok). A

kapcsolataidra készített kincskereső térképet házad vagy szobád párkapcsolatok területére helyezd

(jobb felső sarok).

Helyezd a kincskereső térképedre egy vagy több felemelekedett mester képét. A Felemelkedett

Mesterek Kelet és Nyugat szentjei és bölcsei, akik eggyé váltak Istennel. Ők támogatják a színfalak

mögött törekvéseinket, munkánkat, és a háttérből segyítenek bennünket.

Kedvenc mestereid képei emlékeztetnek rá, hogy ők a társaid, és együttműködnek veled

céljaid elérésében.

Ha képes vagy ilyen részletekig elmenni, akkor a saját fényképeidet is ráhelyezheted a

térképre, amelyek olyan időszakokból valók, amikor sikeresen elérted valamilyen célodat. Készíthetsz

ütemtervet is, amelyben megjelölöd, hogy mi az, amit rögtön szeretnél beteljesülni látni az

életedben, és mi az, amit később akarsz elérni.

Csatold képeid mellé szükségleteid leírását és megerősítésük szavait! Azt javaslom, hogy

céljaidat megerősítések formájában írd le. Írhatsz eléjük egy imát is ÉN VAGYOK Jelenlétedhez és

Szent Krisztus Énedhez, hogy megerősítsd célod beteljesülését a benned lévő Isteni jelenlét ereje

által.

Mondhatod például: „Az ÉN VAGYOK Jelentlétem és Szent Krisztus Énem nevében együttérző

VAGYOK.” Vagy: „Az ÉN VAGYOK Jelenlétem és Szent Krisztus Énem nevében sikeres VAGYOK a

___________-ban” vagy: „Megszerzem a diplomámat ______________-ból”.

Page 18: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Hozz létre olyan ábrákat vagy kijelentéseket, amelyek kifejezik, hogy mi az, amit te ajánlasz

fel Istennek cserében azokért az áldásokért, amelyeket tőle kérsz. Valójában soha semmit nem

kapunk ingyen. Mindennek, amit Istentől kapunk, ára van.

Az isteni törvény világos: ha adunk valamit az életnek, akkor kapunk az élettől. Ha nem adunk

magunkból, nem is kapunk. Sőt rájöttem, hogy tulajdonképpen többet kell adnunk az univerzumnak,

mint amennyit kérünk.

Írhatsz levelet is Istennek, hogy támogassa kincskereső térképedet. A levélben fogalmazd

meg, hogy mit fogsz tenni az isteni segítségért cserébe, például önkéntes munkát vállalsz a

fogyatékosok és az idősek megsegítésére, betegeket ápolsz vagy örökbe fogadsz egy gyermeket.

Mondjuk: „Kérlek Istenem, segíts elérni ezt a célomat, cserébe én ezt és ezt fogom tenni

neked.” Legyél azonban reális. Ne ígérj többet, mint amire képes vagy. Ha megírtad a levelet, őrizz

meg róla egy másolatot, hogy emlékeztessen ígéretedre, az eredetit pedig égesd el.

Ne zsúfold tele térképedet túl sok képpel vagy megerősítéssel, inkább készíts több térképet,

ha úgy találod, hogy túl sok minden kerülne egyre.

Hacsak nem csoportosan készítetek egy térképet valamilyen közös igény érdekében, tartsd a

térképet titokban. Tedd olyan helyre, hol az energia pozitív és felemelő. Ne tedd például a háznak

abba a részébe, ahol gyakran fordulnak meg látogatók, vagy ahol olyasvalaki is láthatja, aki cinikus a

tervidet illetően.

ÁLMAID VALÓRA VÁLTÁSA

Ha meg tudod álmodni, meg tudod valósítani!

Walt Disney

Ha már egyszer elkészítetted és kitetted kincskereső térképedet, meditálj rajta legalább kétszer

naponta, például reggel és este, lefekvés előtt. Közben olvasd fennhangon a megerősítéseidet.

Erősítsd meg őket azáltal, hogy hiszed és át is érzed: már el is érted céljaidat. Ha családi vagy

csoporttérképed van, akkor ismételd fennhangon a megerősítéseket azokkal, akik részei ennek a

szövetségnek.

Az ismétlés fontos a tudat alatti elme számára. Megerősíti egészséges vágyainkat.

Valahányszor megismételsz egy megerősítést, a tudatos elme elülteti a magot, a tudat alatti pedig

megöntözi azt.

Tudatosan add át kéréseidet Istennek, és kérd, hogy teljesítse azokat akarata szerint.

Emlékezz, hogy valójában Isten az, aki vágyaid beteljesülésének igazi munkáját végzi, még

akkor is, ha te vagy munkájának az eszköze. Mert ahogy Mózes mondta a zsidóknak: „És ne mondjad

ezt a te szívedben: Az én hatalmam és az én kezemnek ereje szerzette nékem e gazdagságot! Hanem

Page 19: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert ő az, a ki erőt ád néked a gazdagságnak

megszerzésére.”

Folytass Istennel állandó társalgást. A napi lótás-futásban szakíts egy kis időt arra, hogy

Istennel beszélgess. És ne feledd, az ima kétoldalú dolog: figyelj oda a válaszra is! A szentséggel való

együttműködés a teremtő bőség kulcsa!

Ne ragaszkodj a kéréseid végkimeneteléhez, és ne legyenek elvárásaid, hogy milyen formában

valósuljanak meg a vágyaid. Ez Isten döntésén múlik!

Ha szűk látókörűek vagyunk, azzal korlátozzuk a lehetőségeinket. Amikor túlságosan

ragaszkodunk valamihez, vagy szorongunk, akkor nem tudunk nyitottak lenni a váratlan ajándékok

vagy az új lehetőségek irányába, amelyek talán épp a szemünk előtt vannak. Isten olykor jobb módot

talál vágyaink teljesítésére, mint amit mi eltervezünk.

Egész szívedet add bele vágyaid valóra váltásába! Tedd meg a szükséges lépéseket, hogy a

dolog beinduljon. Mindannyian megkapjuk az élettől, amit akarunk, feltéve, hogy igazán akarjuk, és

kitartóak vagyunk.

Egészítsd ki a kincskereső térképeden való meditációidat ibolyaláng-megerősítésekkel és –

mantrákkal a karma megváltoztatására, amely gátolja álmaid megvalósulását.

A szellemi és anyagi bőség megvalósulását gátló ismeretlen tényező mindig a karma. Talán el

szeretnénk indulni egy bizonyos irányba, de karmánk olyan mellékutakra térít bennünket, amelyek

látszólag eltérítenek küldetésünk kitaposott ösvényétől.

A karmával foglalkozni mindig is a legfontosabb dolgaink közé tartozott. Mindennap egy

újabb adag érkezik a küszöbünkre abból a negatív karmából, amelyet előző életeinkben

teremtettünk, s most megoldásra vár. Lehet, hogy ez a karma autónk lerobbanásában vagy

kapcsolatunk összeomlásában jelentkezik. Valahogy a dolgok nem úgy mennek, ahogyan menniük

kellene.

Az ibolya láng olyan, mint az olaj a kerekeknek, a dolgok zökkenőmentesebben forognak

általa. Az Istennek tett szolgálattal és odaadással együtt segít átalakítani a negatív karmát, amely

eltérítene küldetésünktől.

Emlékszem arra az időre, amikor csak annyit tudtam az életem céljáról, hogy valamit tennem

kell Istennek, s nekem kellett kitalálnom, hogy mi az. Miután ezt nem tudtam, küldetésem célja az

lett, hogy kitaláljam. Így hát fejlődésem során kerestem azokat a dolgokat, amelyekről úgy

gondoltam, közelebb visznek küldetésem felfedezéséhez.

Amikor végre megtaláltam a célomat, akkor az lett a leghőbb vágyam, hogy megszabaduljak

azoktól a kötöttségektől, amelyek meggátolnának beteljesítésében. Rájöttem, hogy azok a

kötöttségek a karmám részei és saját lélektanom elemei.

Rádöbbentem, hogy ha komolyan be akarom tölteni életem küldetését, akkor át kell

alakítanom a karmát az ibolya lánggal, és dolgoznom kell azokon a bizonyos lélektani elemeken. Arra

is rájöttem, hogy még nagyobb önuralmat kell kifejlesztenem, hogy meg tudjak birkózni küldetésem

Page 20: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

kihívásaival. Ilyesféle munkákban kell elmélyednünk, ha igazán ki akarjuk használni a teremtő

bőségben rejlő lehetőségeinket.

Emlékezz Istennek tett fogadalmaidra! Add meg Istennek, amit ígértél! Ne várj addig, amíg

eredményt látsz! Most rögtön kezdd el teljesíteni az alku rád eső részét!

Kincskereső térképed legyen mindig időszerű! Azt jelzi, hogy haladsz. Vagy elérted az első

adag célodat, vagy kifinomult az érzéked, és tudod, hogy merre akarsz menni, és hogyan akarsz oda

eljutni.

Ha új térképre van szükséged, égesd el a régit, vegyél elő egy új kartont, és lapozz az 52.

oldalra. (Fogalmazd meg álmaid tárgyát c. fejezethez.)

KILENC LÉPÉS A KICSAPATÁSHOZ

Saint-Germain

Ki szabhat határt az ember lehetőségeinek?.. Az ember, mivel hozzá tud férni a Teremtő teljes

elméjéhez, maga is teremtő a véges világban.

Ralph Waldo Emerson

Az alkímia a misztikus tudománya és az önmagára ébredt ember ereje, aki felismerte egységét

Istennel, s hajlandó betölteni szerepét.

Saint-Germain

1. A fény az alkímiai kulcs! „Legyen világosság!” Ez volt a teremtés első parancsa, és ez az első

lépés a helyes kicsapatáshoz.

MEGERŐSÍTÉSEK:

Legyen világosság!

Legyen világosság ott, ahol ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK!

2. Teremtsd meg a létrehozni kívánt tárgy elmebeli mintáját! Ennek meghatározott méretű,

arányú, anyagú, sűrűségű, színű és minőségű, részletes képnek kell lennie.

Ismerje fel az alkímia minden tanulója, hogy létezik benne magában egy Magasabb Elme,

amely képes a végtelen dimenziók mintáinak fenntartására. Ez az Elme a külső elmétől

függetlenül, mindenféle emberi korlátozás nélkül működik.

Szokj hozzá, hogy tudatosan átadd eme áldott Magasabb Elmének a felelősséget, hogy az

tervezze meg és tökéletesítse kezdetleges ötleteidet és teremtésed mintáit. Mert e minták

közül több először úgy tűnik, mintha maga az alkimista tervezte volna, de gyakran valójában

eme áldott Én felsőbb régióiban fogant.

Page 21: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Ne feledd, hogy Magasabb elméd a napnak mind a huszonnégy órájában kiterjedt

dimenziókban működik. Ez az áldott Vigasztaló, akit kívülről se megismerni, se

megtapasztalni nem lehet, csak arra vár, hogy tettre szólítsd; a tér és az idő korlátaitól

szabadon működik.

Használd fel Magasabb Elmédet tanítványként és tanítóként is; mert az igazság Szent

Lelke, amely átáramlik rajta, s így el tud vezetni az igazsághoz!

MEGERŐSÍTÉS:

VAGYOK az Isten irányította élet, lángoltasd fel igazságod fényét bennem. Irányítsd ide Isten

egész tökéletességét, a zavaroktól szabadíts meg engem. Tégy és tarts meg rendíthetetlen

Igazságos tervedben örökre – ÉN VAGYOK a tökéletesség jelenléte, mely Isten életét éli az

emberben! (ismételd meg háromszor)

3. Határozd meg, hogy hol kívánod az adott tárgyat megjeleníteni.

4. Ha tudod, hogy milyen anyagi összetevők alkotják, momorizáld az atomszerkezetét. Ha nem

tudod, akkor hívd segítségül Magasabb Elmédből az Isteni Intelligenciát, hogy rögzítse le

neked a mintát az Egyetemes Intelligenciából, és nyomja rá a memóriatestedre és az elmédre.

5. Hívd a fényt, hogy vegye magára a magadban tartott atom mintáját, egyesüljön körp, majd

„tömörítse” anyagi formába.

6. Kérd, hogy az atomszerkezet addig sokszorozódjék, amíg az anyag molekulái be nem töltik az

űrt abban a térben, ahol a kívánt tárgyat meg szeretnéd jeleníteni.

7. Amikor a kívánt manifesztációra jellemző negyedik dimenzióbeli szubsztancia rezgése

teljesen kitölti a tárgy körvonalát, kérd, hogy az atomi sűrűsödés ereszkedjék le teljesen a

háromdimenziós formába és anyagba az elméd mátrixa által alkotott minta szerint.

8. Amikor a másolat vizualizációja megtörtént az elmédben, ezt azon nyomban le kell

pecsételned finomítása előtt. . Ne gondold, hogy ezzel bezárod a kaput a terv további

finomítása előtt. Javítások eszközölhetők a további modelleken. Ezért az „Elvégeztetett!” a

teremtés második parancsa, amely a „Legyen világosság!”-ot követi.

Szeretett Jézusunknak a próbatétel óráiban mondott fohásza: „De ne az én akaratom

teljesüljön, hanem a tied”, a mátrix lepecsételésének pillanatában kiejtve, biztosítja, hogy a

hatalom, a bölcsesség és a szeretet vezérlő ereje elvégezze a szükséges módosítást a

kicsapatandó mintán, hogy így a Teremtő tökéletesebb tervrajza jöhessen létre.

Ezzel hozzásegíti az embert a Mindenható támogatásának előnyeihez, amikor sorsának

gondolatmintáit a kozmikus szándékkal összhangban formálja és fejleszti.

Védd a kísérletedet körültekintő cselekedettel, körültekintő meditációval. A kék fény

önmagad, a mátrixod és annak megnyilvánulása körötti vizualizációja segíti elő a kívánt

védelem összontosítását.

MEGERŐSÍTÉSEK:

Elvégeztetett!

De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied.

ÉN VAGYOK Isten mindenütt megnyilvánuló akarata,

ÉN VAGYOK Isten mindent felülmúló tökéletessége,

ÉN VAGYOK Isten akarata, mely szép és igaz,

ÉN VAGYOK Isten mérhetetlen gazdagsága.

Page 22: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

9. Most, hogy megalkottál egy gondolatmátrixot, és lepecsételted a mások elméjéből kisugárzó

behatásoktól, védd meg teremtő szándékodat, mint Jézus mondta: „Menj, és senkinek el ne

mondd.” A kicsapatásnak ez a törvénye lehetővé teszi számodra, hogy elkerüld az emberi

gondolkodás és érzésminták koncentrált sugarait, amelyek igen zavaró hatással lehetnek egy

alkímiai kísérlet sikerére.

Kerüld el az energia kiszivárgását a különböző elmebehatolások által, hacsak két vagy

több egyén össze nem fog egy közös kicsapatás érdekében.

9/b. Várd az eredményt! Ne légy feszült, ha a manifesztáció nem megy végbe azonal, vagy ha

belátható időn belül sem érkezik meg a kívánt eredmény. A kétségbeesés szétrombolja a hitet,

amelyen kísérleted alapul. A hitet végig őrizned kell, ahogyan a mentális kép pehely finomságú

fátylát is őrzöd magadban.

Ha éveket töltöttél az emberi érzelmek szorításában, akkor ezeknek a jegyzeteknek előbb el

kell emésztődniük az ibolya láng alkímiai tüzében, hogy helyet adjanak a nemesebb elveknek és

formáknak, amelyeket ki akarsz vetíteni.

MEGERŐSÍTÉSEK:

Ibolya tűz, te isteni szeretet, lobogj szívem bensejében! Kegyelem vagy, örökre hűséges, tarts

meg engem összhangban veled.

(ismételd meg háromszor)

ÉN VAGYOK a Fény, te Krisztus bennem, szabadítsd fel elmém örökre; ibolya tűz, ragyogj mindig

saját elmém legmélyén.

Mindennapi kenyeremet adó Isten, ibolya tűzzel töltsd meg fejem, míg mennyei ragyogásod

végre fényelmévé változtatja elmémet.

(ismételd meg háromszor)

ÉN VAGYOK Isten cselekvő keze, napról napra győzedelmeskedve; tiszta lelkem nagy

megelégedése a középúton haladni előre.

(ismételd meg háromszor)

Szeretett, ragyogó ÉN VAGYOK Jelenlét, végy küröl fényoszlopoddal. A felemelkedett mesteri

lángból Isten nevében most előhívlak. Tartsd meg templomom szabadon a felém küldött

zavaroktól.

Az ibolya tüzet a VAGYOK bennem előhívja, felégetni, átváltoztatni a vágyakat. Kitartón haladok a

szabadság nevében, míg eggyé válok az ibolya lánggal.

(ismételd meg háromszor)

Teljes hittel, tudatosan elfogadom ezt a megnyilvánulást, megnyilvánulást, megnyilvánulást

(háromszor), itt és most teljes erővel, örökre fennmaradva, erőteljesen aktívan, örökre kiterjedve

és a világot átfogva, míg mindannyian fölemelkedünk a fénybe és a szabadságba!

Page 23: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Szeretett ÉN VAGYOK! Szeretett ÉN VAGYOK! Szeretett ÉN VAGYOK!

9/c. Új elképzeléseidre időt és energiát kell szánnod.

Milyen fontos a rendszeres ima? Az ima kaput nyit, hogy Isten közbeléphessen az ember

ügyeibe. Utat nyit a Felemelkedett Mesterek és más kozmikus lények előtt, akik a Föld bolygót

kívánják szolgálni, hogy általa különleges segítséget nyújthassanak, miután erre felkérték őket.

Mert a törvény megköveteli, hogy az embereknek kérelmezniük kell a mennyei segítőket,

közbenjárásukat kérni ahhoz, hogy közbeléphessenek az emberiség érdekében.

Az alkimista számára az ima értéke sokrétű. Az előbb említett előnyei mellett olyan

ösztönzést jelent, amely felerősíti az alkimista értékeit, s előmozdítja az isteni igazság célját, amíg

a mentális forma a fizikai megnyilvánulás folyamatában van.

Ne feledd, hogy a legfelsőbb fokú isteni művészet ez. Istennel való együtt teremtés is, s mint

ilyen, azok tudják a legjobban használni, akiknek a szándékai párhuzamosak az istenivel. Így

amikor az ember akarata egybeesik Isten akaratával, Isten fénye haladéktalanul ki fogja csapatni

azt az akaratot, ha adott a megfelelő idő, hely és lehetőség.

Szent tűz alkimistái, íme, a szent kozmikus képlet:

Theos = Isten

Szabály = Törvény

Te = Lény

Theos + Szabály + Te = Isten törvénye tevékeny Elvként él lényedben.

MEDITÁCIÓ A FELHŐ MEGTEREMTÉSÉHEZ

Saint-Germain

Istennel minden lehetséges! Ha az ő tudatosságát bírod, akkor minden azon nyomban

megvalósítható számodra. Ha nem ezt tapasztalod, akkor többre van szükséged Isten

tudatosságából…

A felhő, mint teremtő energiád erejének megnyilvánulása, Szellemed tüze, világodba vonzza

magának Istennek a tudatosságát.

Saint-Germain

Page 24: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Az egyik leghatékonyabb, változást előidéző módszer az, amelyet én „a felhő megteremtésének”

nevezek. Ezzel a határtalan energia egy felhőjére utalok, amely mindenütt jelen van, de sehol

sem nyilvánul meg addig, amíg tettre nem szólítják.

E szertartás közben tudatosságodat tisztán kell tartani, szeretettel telve, s tudatában kell

lenned Isten kozmikus elméjének, határtalan potenciáljának, és tökéletesen azonosulnod kell

minden konstruktív mozzanattal. Emlékezz, hogy a gyakorlat teszi a mestert, hogy a szándék

szellemíti át a tervet, és a szépség járja át a lelket.

1. Állj az oltárod elé, dicsőítve az élő Istent és parancsát: „Uralkodjatok!” Most teremteni fogsz,

s elsőként a felhőt fogod megteremteni Isten hatalmas erejéből, amely a tér minden pontját

betölti, s csak arra vár, hogy felidézzék.

2. Először egy tejszerű, fehér ragyogást teremtsünk meg a képzeletünkben, és ezt az opális fehér

ragyogást eleven, mozgó, kiolthatatlan fény elektronikus vibrálásaként lássuk. A tejszerű

fehér szín a fény koncentrációjából fakad.

3. Miután megteremtettük elménkben ezt a ragyogó, áttetsző felhőformát, hagyjuk, hogy

körülvegye fizikai testünket, és elfoglalja erőterünket. Egy pillanatra elveszünk a felhő

közepében, de aztán úgy érezzük, mintha mindig is ott lett volna. Légköre ismerős,

kényelmes.

4. Legyen először ez a ragyogó, fényes felhő két és fél méter átmérőjű. Később esetleg

kiterjeszthetjük húsz, majd kétszáz méterre is és még tovább. Első meditációnkban a fehér

fény intenzitásának növelésére koncentráljunk elménkben. Ha már kifejlesztettük magunkban

a fizikai testünk körüli felhő érzékelésének a képességét, akkor megértjük, hogy noha

láthatóvá lehet tenni a felhőt a fizikai látás számára, elsődleges célunk mégis az, hogy magas

rezgésű működése tisztán spirituális maradjon.

5. Azok közületek, akik jártasak az elektronikában, és ismerik a reosztát működését, meg fogják

érteni, hogy a tudatosság egyszerű átállításával fokozhatjuk a felhő rezgési intenzitását.

Minden egyes fényközéppont köré egyre több fényt vonunk; felhőnk ugyanis sok-sok

fénypontból áll, amelyeknek az aurái összemosódnak egymással, s ezáltal egy csipkeszerű,

ám nagy koncentrátumú fehér sugárzás, tiszta, örvénylő kozmikus energiafelhő hatását

keltik. Ezt az intenzitást felerősítjük a fény saját erőterén belül – így sokkal erősebb lesz, mint

egyébként lenne egy adott területen. Íly módon az egyetemes isteni hatalomból merítünk a

felhő megteremtéséhez. Ez először behatol, majd megszenteli közvetlen energiamezőnket,

hogy így egy spirituális oltárt hozzon létre, amelyre rávetíthetjük az általunk megteremteni

kívánt valóság képét.

6. Ezt a felhőt gyógyterápiaként is alkalmazhatjuk a nemzetek és a Föld lelkének a gyógyítására.

Használhatjuk invokációnk emelvényeként is a Felemelkedett Mesterek jelenlétének

megidézésére – amint azt Krisztus is tette a színeváltozás alkalmával –, hogy segítsenek

alkímiai kísérleteidben és az életnek teendő szolgálataidban. Ha még nem vagy

teljesen biztos abban, hogy mit akarsz teremteni magadnak vagy másoknak, megkérheted

Istent, kedvesen, amúgy gyermek módjára, hogy fényenergiájának mérhetetlen tárházából

teremtse meg gyógyító szeretetének csodáját, nemcsak a te és a szeretteid életében, hanem

a sokaság érdekében is, szerte a világon. Kérheted, hogy Isten és a mennyei

királyság hatalma nyilvánuljon meg a Földön. Kérheted, hogy jöjjön el az aranykor, és legyen

vége harcnak és küzdelemnek. Kérheted, hogy a szeretet vegye át az uralmat a világban.

Ha kitárod a szívedet a világ szükségletei és az Isteni Anya szeretete előtt,

Page 25: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

amely a te emelkedett tudatosságodon keresztül akar kifejeződésre jutni, az egyetemes

szolgálatra vonatkozó ötletek végtelen sora fog elmédbe ömleni.

7. Kérd Istent, hogy fokozza a felhő potenciáját a következő ima által:

IMA:

Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében parancsolom, hogy a fénypontok milliói

terjedjenek ki most, gyűjtsenek maguk köré még többet a szent tűzből, fokozzák a tüzes felhő

hatalmas potenciáját, és legyen a Mindenható Isten ragyogó, eleven, mozgó, kiolthatatlan

fénye – sőt még az én Hatalmas ÉN VAGYOK Jelenlétem felhőjének fénye is – ott, ahol ÉN

VAGYOK! Isten egyetemes törvényének felhatalmazásával elrendelem e szent dolgot, ő

Istenem. Beteljesülését pedig saját szeretett Krisztus Énem nevében elfogadom! És íme,

látom, hogy elvégeztetett ott, ahol VAGYOK! Krisztus Énem, őrizd meg képzetét, tartsd rajta

Isten szemét, hadd ismerjem meg, és tapasztaljam kiterjedését! Mert valójában ÉN VAGYOK

e felhő! A felhő bennem van. ÉN VAGYOK a magas koncentrátumú fehér sugárzás! ÉN

VAGYOK az ok a felhő okozata mögött! ÉN VAGYOK a Nagy Központi Nap mágnese

szívemben, oda vonzom a határtalan energia felhőjét, ahol ÉN VAGYOK! Tiszta, kavargó

kozmikus energiafelhő VAGYOK!

8. Irányítsd ezt a sugárzó, ragyogó energiafelőt egy meghatározott célra a következő imával:

Mindenható Úr Isten, ó, Brahma, ó, Ige, ráirányítom most a határtalan energia e

felhőjét a …(nevezd meg a helyet vagy a szituációt), hogy terjedjen szét fölötte! A földtől, a

tengertől, föl a felső atmoszféráig ÉN VAGYOK most a fehéren izzó felhő szellemi

megnyilvánulásának az ura! Szívem háromszirmkú lángja által megparancsolom, hogy a felhő

a Szellemből az Anyagba kristályosodjon ki! Eméssze most fel Isten e felhője most … (nevezd

meg a gyógyulásra vagy megoldásra szoruló személyes vagy közösségi ügyet). Követelem e

sugárzó energiafelhő kibocsátását; ÉN VAGYOK e sugárzó energiafelhő! Úgy legyen.

Megtörtént. Bevéteztetett. Megpecsételődött. Az ÚR szenvedélye megvalósítja azt! Ámen!

9. Ha már egyszer fenntartottad a felhő képzetét, és átengedted Magasabb Énednek, a benned

szunnyadó Isten-képességeknek megőrzésre, akkor Isteni Jelenléted fenn fogja azt tartani a

kívánt időtartam idejére. Idővel tapasztalni fogod, hogy a felhő fénye finoman átjárja fizikai

testedet. Amint ez végbemegy, elméd kiélesedik, és fokozott éberséggel tapasztalod meg az

életet. Amint a felhő feletti meditáció hatására fokozott szellemi erőre teszel szert – mely

meditáció eleinte nem szabad, hogy több legyen napi tizenöt percnél –, tudnod kell, hogy a

teremtő felhő áttetsző fehér tűzként szétterjed az egész univerzumban, és egyre szélesedő

körökben vonzza hozzád mindazt, ami valódi, és ami valóban a tied.

Page 26: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

A GAZDAGSÁG TITKAI

Mark L. Prophet

Soha, semmilyen elképzelt dolog nem haladja meg az erőnket, csupán jelenlegi önismeretünket

haladja meg.

Theodore Roszak

János apostol mondja a Bibliában: „Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen

dolgod, és légy egészséges, a mint jó dolga van a lelkednek.”

A gazdagság bőség. Krisztus Urunk Júdeában tanítván azt mondta: „ÉN azért jöttem, hogy

életök legyen és bővölködjenek.” Valahogy az embernek megvan az a szokása, hogy akaratlanul is

félreértelmezze a Mester szándékát, s így elvágja magát az Isteni szándéktól, vagy megtagadja

azt.

Nos, nyilván egyikőnk se lenne képes elfogadni egy olyan osszuk-meg-a-gazdagságot tervet,

miszerint a világ minden pénzét egyetlen perszelybe téve, mindenki kivehetne belőle

kilencvennyolc centet. Ugyanis körülbelül csak ennyi jutna egy emberre. Ha azonban minden

pénzt egyetlen perselybe raknánk, és elosztanánk az emberek között a Földön, mindenkinek

megadva a neki járó érszt, valószínűleg hét éven belül nagyjából az összes pénz visszakerülne

oda, ahonnan érkezett.

Ez azért van így, mert a gazdagság isteni megosztása ezen a bolygón karmikus minták és

törvények alapján történik. Minden ember, akinek pénze van, a legtöbb esetben jogosult rá a

karmája szerint – még ha nem is egyetlen élet alatt dolgozott meg érte, hanem örökségként

jutott hozzá vagy lottón nyerte. A pénz azért áramlik az egyes emberhez, mert van valami a

Kauzális Testében, ami gazdagságot vonz a lényéhez. S amikor a gazdagság törvényeit gyakorlod,

jó karmát teremtesz, s ezért gazdagságot kezdesz vonzani magadhoz.

ELSŐ TITOK

SOHA NE TORLASZOLD EL ENERGIÁD ÁRAMLÁSÁNAK ÚTJÁT!

Maga a pénz birtoklása nem tesz egy embert sem jobbá vagy rosszabbá. Egyáltalán nem. A pénz

– mint minden, Istentől kapott tehetség és ajándék – felelősség. Ha sok pénzed van – vagy ha

csak kevés is –, az a jólétnek egy formája, amelynek nem szabad megrekednie, mint a Holt-

tengernek.

A Jordán folyó a Holt-tenger felé igyekszik, és beleömlik, de a Holt-tengernek nincs

semmilyen lefolyása. A vasárnapi iskolákban sokat használják ezt a szimbólumot bizonyos

Page 27: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

spirituális törvények bemutatására. Valahányshzor valami olyannal van dolgod, ami állandóan

csak befogad, de soha nem ad ki, az a halált vagy a stagnálást szimbolizálja, mert nincs áramlás,

nincs mozgás.

A vér átáramlik az egész testen, majd visszatér a szívhez, hogy oxigént nyerjen a tüdőn

keresztül. Mindenki ismeri ezt az alapvető fiziológiai jelenséget. De van itt valami, ami

meglehetősen riasztó: abban a pillanatban, hogy egy artéria eltorlaszolódik, igazán nagy bajban

van!

Nos, talán csodálkozol, miért említem mindezt. Nagyon sok nőnek és férfinak van visszere. Az

orvosok ezen úgy segítenek, hogy egy opreáció során lekötnek bizonyos ereket, és ott

megakasztják a véráramlást.

Egy orvos a kórházi műhibákról írt könyvében beszámol egy asszony esetéről, akin egy ilyen

műtétet hajtottak végre. Két nappal azután hogy az orvos lekötötte az eret, a hölgy azt

tapasztalta, hogy a lábujjai nagyon fájnak és begyulladtak. Majd észrevette, hogy sötétedni

kezdenek, elszíneződnek, s nemsokára az egész lába elszíneződött. Nos, mire visszament az

orvoshoz, már túl késő volt, s elvesztette az egész lábát. A lába elüszkösödött, mert a vér nem

keringett benne.

Azt hiszem, igen kevés emberben tudatosul, hogy a természet mily csodálatosan gondoskodik

a vér folyamatos áramoltatásáról a testünkben. Nos, a gazdagság éppoly természetes Isten

gyermekei számára, mint a vér áramlása. És a Felemelkedett Mesterek jólétről szóló titkainak

egyike az, hogy mindig utat engednek az energia szabad áramlásának, és soha nem akasztják meg

azt. Az üzletemberek bizonyos értelemben ugyanezt teszik, amikor ismételten befektetik

tőkéjüket.

MÁSODIK TITOK

ADJ MAGADBÓL TÍZ SZÁZALÉKOT ISTENNEK!

A gazdagság másik titka, hogy magadból tíz százalékot Istennek ajánlasz. Nincs olyan törvény,

amely azt mondaná, hogy nem adhatsz többet, de ha kevesebbet adsz, azt hiszem, azzal

kiszipolyozod a magot.

Tíz százalékot adni tulajdonképpen tizedet jelent. A tíz százalék az isteni tehetségnek az a

hányada, amely azzá a maggá válik, amely összeköt téged Isteni Jelenléteddel, Istennel, a Nagy

Forrással, így a tízes rendszer tovább gyarapodik. Ez pedig azérő lesz. Egy, kettő, három, négy, öt,

hat, hét, nyolc, kilenc – és aztán jön a „tized”, amely összekapcsol a Jelenléttel.

A tized jelentése: kapocs, összeköttetés, egység a Forrásoddal, ellátásod forrása. E tized

ajándékával elülteted azt a magot, amelyből a következő ciklusban tartalékod származik. Ha

megtagadod ezt Istentől, akkor nem lesz egyáltalán nyereséged. Ha visszatartod, veszítesz, mert

nem lesz magod, amely a következő ciklusban kihajtana.

Van egy sikeres építőgépgyártó ember, aki fiatalkorában megfogadta, hogy minden

bevételének tíz százalékát Istennek adja. Óriási családja van, és rengeteget utazik Amerikában,

Istent szolgálva. Sokkal nagyobb figyelmet szentel Isten szolgálatának, mint saját vállalkozásának.

Page 28: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

S ez a vállalkozás mostanra óriási iparággá nőtte ki magát. Mindig a mag gazdagságának e titkát

alkalmazta, minek következtében tartaléka mindig csak gyarapodott és gyarapodott és

gyarapodott, mert a törvény folyvást a javára dolgozott.

HARMADIK TITOK

ADJ TITOKBAN!

Sok évvel ezelőtt Lloyd Douglas írt egy könyvet Csodálatos szenvedély címmel. Ebben feltárta a

mesterek egyik legnagyobb titkát: tartsd titokban azt, amit csinálsz. Ezért jönnek hozzám néha

egyesek, és a fülembe súgják: „Ennyi pénz fogok adni az egyetemének”. Nem akarják, hogy bárki

más is hallja, mert tudják, hogy ha titokban adnak, vagyunuk megsokszorozódva tér majd vissza

hozzájuk.

A mai egyház egyik nagy problémája, hogy közzéteszik az adakozók névsorát. New York-ban

ez nagyon nagy divat. Minden adományozót szponzornak neveznek, s aztán közlik a szponzorok

névsorát. Amint Jézus mondta: „Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat”.

Van egy rész a Bibliában, amely erről a titokról szól. „Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne

kürtöltess magad előtt, a hogy a képmutatók tesznek.”

NEGYEDIK TITOK

ADJ VALAMENNYIT, BÁRMILYEN KEVESET IS!

A gazdagság másik titka, hogy a kevésből is adj. Néhány embernek nagyon kevés pénze van. Ők

azt mondják: „Hát, kilencvennyolc centet mégsem adhatok a The Summit Lighthouse-nak; az

borzasztó rossz színben tüntetne fel engem.” De Rockefeller is csak tíz centet adott az

embereknek, nem igaz? Mindenkinek csak tíz centet ajándékozott! Jótékonysági céljaira is mindig

csak tízcenteseket osztott szét.

Ne érezd tehát lealacsonyítónak, ha keveset adsz. Isten pontosan tudja, hogy mid van. Senki

másnak nem kell tudnia. Tekints így erre a dologra: sokkal nagyobb áldás adni, mint kapni. És

kapni fogsz, mert az adás a gazdagság titka. Azok, akik megakasztják az energia áramlását, mert

azt mondják: „Ó, félek”, félelmet teremtenek a saját világukban.

ÖTÖDIK TITOK

HASZNÁLD FEL AZ ISTENTŐL KAPOTT AJÁNDÉKOKAT!

Ezt a félelmet illusztrálja a bibliai példázat, amelyben a szolga csak egyetlen nyomorult

talentumot kapott. Mielőtt ura útra kelt egy másik országba, szolgáira bízta javait, mindenkire a

tehetsége szerint. Az egyik szolgájának öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak

pedig egyet. Azokban az időkben a talentum értékes ezüstérme volt.

Page 29: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Amikor az úr visszatért, tudni akarta, ki mihez kezdett a pénzével. Megkérdezte azt a

szolgáját, akinek öt talentumot adott: „Mit csináltál vele?” A férfi azt felelte: „Öt másik

tálentumot nyertem azokon, amiket adtál.” Az úr azt mondta: „Jól vagyon hű és derék szolgám,

kevesen voltál hű, sokra bízlag ezután; menj be a te uradnak örömébe.”

A második szolga jelentette, hogy ő is megkétszerezte a talentumokat. Aztán jött az a

szegény kis fickó is, aki csak egy talnetumot kapott. Ő a zsebkendőjébe csavarta az egy

talentumot, és elásta a földbe.

A szolga előásta az egy talnetumot, kivette a régi, penészes zsebkendőből, és így szólt

az urához: „Itt van pontosan, amit adtál uram. Tudtam, hgoy kemény ember vagy uram, és féltem

ekkora felelősség súlyától. Ezért mentem és elástam a földbe a tálentumodat.”

Az úr szigorúan, fürkészve nézett rá. Végül így szólt: „Gonosz és rest szolga. Vegyétek

el azért tőle a tálentumot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentuma van. Mert mindenkinek, a

kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van.”

Ehhez a példabeszédhez sok rosszintulatú megjegyzés, félreértés fűződik. Azt

magyarázták vele, hogy azoknak, akiknek kevés van, még kevesebb lesz, akiknek pedig sok van,

azoknak még többje lesz. Pedig egyáltalán nem ezt jelenti. A példabeszéd arra mutat rá, hogy

akinek egy talentuma volt, de nem használta fel, attól az az egy is elvétetett.

Soha ne engedd, hogy félrevezessenek ezzel a bibliai történettel kapcsolatban, mert a

gyarapodás titka világos: használd fel, amid van. Érted a lényegét? Ez egészen más, mint amit az

emberek mondanak. A példabeszédet magyarázók több mint fele nem érti, hogy miről van

igazából szó.

Ha tehát bölcsen használjuk fel Isten ajándékait, megsokszorozhatjuk azokat. Ennek

nem kell feltétlenül pénznek lennie. A pénz pusztán csereeszköz. Ez az elmélet a másoknak tett

szolgálatodra is vonatkozik. Olyan dolgokra, amelyeket másokért teszel. Vagy más emberekre,

például a szűk családodra.

HATODIK TITOK

GONDOLJ ÚGY A VILÁGRA, MINT A CSALÁDODRA!

Az az érzés, hogy bárkit is birtokolhatunk, megmerevíti a tudatosságot, és útját állja a bőség

beáradásának a világodba. Sokan úgy érzik, hogy a gyermekeik, vagy a házastársuk, vagy az anyjuk,

vagy az apjuk, vagy a fivérük, vagy a nővérük – egyszóval a családjuk – a legfontosabb a világon.

Pedig az embereket nem birtokolhatod, s azok sem birtokolhatnak téged. Minden ember

szabad. Ha úgy gondolsz a családodra, mint egy mindenki mást kirekesztő, szűk körre, azzal

megmerevíted a tudatosságot, s lehetetlenné teszed a gyarapodást.

Ha családodként tekintesz a világra, az még nem jelenti azt, hogy minden szembejövő

koldusnak adnod kell egy dollárt. De amikor szeretettel gondolsz a családtagjaidon kívül másokra is,

és teszel is értük valamit – nem olyasvalakiért, akit szeretsz, hanem aki semleges számodra –, úgy

Page 30: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

kezdesz gondolkodni, mint Isten. Mert Istennek energiát és segítséget kell nyújtania azoknak is, akik

gyűlölik és leköpik őt.

Tudod, hogy élnek a Földön olyanok is, akik átkozzák Istent, és ezt komolyan gondolják?

Hallottam már emberekről, akik öklüket rázva káromolják, és megkísértik, hogy sújtson le rájuk

villámaival. Isten azonban a legtöbb esetben csak elfordul, és tovább pumpálja a levegőt és az

életenergiát ezekbe az emberekbe. Tovább gondoskodik róluk, mert Isten személytelen és személyes

is egyben.

A jólét egyik legnagyobb titka tehát az a képesség, amellyel elkülönítjük magunkat személyes

problémáinktól, és személytelenné válunk. Ez a képesség olyan mágnes, amely Isten-szerűvé tesz.

HETEDIK TITOK

NE FELEDD, HOGY JAVAID FORRÁSA AZ ISTENI JELENLÉT!

„Én azért jöttem, hogy életök legyen, és bősvölködjenek.” Ez a titka az egésznek. A Biblia nem

azt mondja: „te jöttél”, hanem azt: „ÉN jöttem – más szavakkal: az ÉN, aki bennem lévő Isten, az, aki

jött – hogy életök legyen és bővölködjenek.” Ez jelzi, hogy az Isteni Jelenlét a javaid forrása, amelyek

nem külső forrásból érkeznek.

Elmesélek egy vicces esetet a TheSummit Lighthouse-ról. Nem is olyan vicces, de megtörtént.

A kezdeti időkben, amikor még Washington városában működtünk, a befolyó pénzösszegünk sokkal

kisebb volt, mint most. Néha három-négy napot is vártam, amíg lementem a postára, hogy a

küldeményeket felvegyem. Akkorra egy nagyobb küldemény gyűlt össze, és így úgy tűnt, mintha több

pénzt kaptunk volna.

Ez jót tett a lelkiállapotomnak. Ha csak négy vagy öt borítékot találtam, az lehangoló volt,

különösen, hogy sok számlát kellett kifizetnünk. Úgyhogy inkább vártam, és akkor nagyobb

küldeményt hozhattam haza.

Egyszer több hónapon keresztül rendszeresen feljegyeztem a befizetett adományokat. Akár

nagyobb levélcsomagot gyűjtöttem össze, akár csak a felét, vagy csak négy levelet, a borítékban talált

levelek között soha nem volt kevesebb vagy több tíz dollárnál. Nos, fejtsd ezt meg!

Kinyitottam négy borítékot, és az egyikben száz dollár volt, talán ötven a másikban, és egy

hetvenöt dollárra kiállított csekk megint egy másikban. Négy boríték annyi pénzt tartalmazott, mint

máskor egy hatalmas köteg.

Máskor, hazaérve a levelekkel, örömmel állapítottam meg: „Te jó Isten, ma jó sokat

kaptunk”, de csak egy dollár volt az egyik borítékban, ötven cent a másikban, egy dollár hetvenöt

centes csekk a harmadikban. Egy asszony hetvenöt centről állíott ki csekket! És ez így volt az egész

kupac levél mindegyikében.

Rájöttem tehát, hogy az Úr gondját viseli az embernek, függetlenül attól, hogy mi a forrása.

Mi ezt megtapasztaltuk, és rájöttünk, hogy a tartalék folytonosan érkezik.

Page 31: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

NYOLCADIK TITOK

HÍVD SEGÍTSÉGÜL FORTUNÁT!

Azt is megfigyeltük, hogy a felemelkedett mesternőnek, Fortunának hatalmában áll több

pénzt bocsátani a rendelkezésünkre, amikor arra igazán szükségünk van.

Elmondom most neked az egyik titkunkat: valahányszor bajba kerülünk, mert ki kell fizetni

egy szerződést, de nincs meg hozzá a pénzünk, a pódiumra áll az egész testület, s előadjuk „A Fény

Kincsei” rendelkezést Fortunának:

Fortuna, Javak Istennője, Isten magasabb birodalmának minden bősége,

Bontsd ki kincseid a Napból, és ontsd rá most mindenkire,

Kiknek szíve együtt dobog Isten fényével, melynek a magasságból nyert ereje

A bőség kiterjesztése mindenkire. mely a mesterek számunkra fenntartott terve.

Hangold össze tudatunk veled, tágytsd ki látókörünk, hogy lássuk;

A bőség mindenkinek kijár, ki Istenre tekint, és felszól hozzá.

Most követelejük és megparancsoljuk Isten kezéből a manna bőségét,

Hogy mint ahogy lent, úgy fönt is most Isten szeretetét fejezze ki az emberiség.

Olykor tíz, tizenöt, húsz percig vagy félóráig is ismételjük ezt a rendelkezést. És néhány napon belül a

posta mindig megérkezik a kívánt összeggel.

KILENCEDIK TITOK

ISTENRE SZÁMÍTS!

Ez azt jelenti, hgoy ne az embereket tekintsük javaink forrásának. Amikor elkezdtem ezt a munkáta

felemelkedett mesterek támogatásával, volt a szervezetünkben egy tizenhatmillió dollárt érő

asszony. Azt hittük, hogy valóban nagy segítségünkre lesz majd – emberi részünk gondolta ezt. Soha

nagyobbat nem csalódtunk életünkben, és valószínűleg megérdemeltük.

Aztán egy másik angyal csatlakozott hozzánk, aki néhány száz dollárt adományozott minden

hónapban, ám egyszer csak megharagudott ránk valamiért, és többé nem küldött pénzt. Nagyon

kiszámíthatatlan – olykor hallunk felőle, de nem túl gyakran.

Többé már nem az emberektől várjuk az ellátásunkat. Tökéletesen Istenre bíztuk magunkat.

Ez a jólét egy másik titka: ne számíts egyetlen emberre sem. Istenre számíts.

Page 32: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Feleségemnek, Elizabethnek sokkal erősebb bőségtudatossága volt, mint nekem. Farmer

fiaként nőttem fel, és semmim sem volt. Az apám egy kanadai farmról származott, ahol neki is lett

egy jól termő farmja. Ezt aztán eladta az apjának egy dollárért.

Aztán eljött az Egyesült Államokba, gondolva, hogy majd visszakapja a farmját, ha az apja

meghal. Ám az öccse, aki otthon maradt, és a földeken dolgozott, jobban belépta magát az apja

szívébe. Így az apa a fiatalabb fiúra hagyta a földet, kisemmizve apámat.

Apámnak nem volt sok adottsága. Nem volt jól iskolázott, s keményen meg kellett küzdenie a

pénzéért. A nagy kanadai farmon jól mehetett volna neki, de az Államokban nehéz élete volt.

Kilencéves voltam, amikor meghalt. Az anyám nem volt erős asszony, s nagyon aggasztotta, hogy

egyedül kell felnevelnie egy kilencéves gyermeket. Sokszor nem volt mit enni otthon, legfeljebb két-

három szelet kenyér.

Így amikor a II. világháború alatt az amerikai légierőhöz kerültem, az anyám egy szerény

otthonban élő, kispénzű özvegyasszony volt. Sikerült 25 dolláros csekket adnom neki katonai

előlegemből, amihez még ő is hozzákeresett havi 25 dollárt. Így tehát havonta úgy 50 dollárja volt,

amiből ki kellett jönnie, viszont nem volt elég élelemre, buszköltségre, adóra, háztartásra és egyéb

kiadásokra. Kemény volt. Amikor tehát leszereltem, semmim se volt.

Elizabethnél egy kissé más volt a helyzet. Neki se volt semmije. De kilencéves korában

keresztény szcientológus lett, és megtanulta az ő bőségfelfogásukat. Én metodistaként nevelkedtem.

Sőt ugyanannak az egyháznak voltam a tagja, mint Alexander Wiley, az előző szenátor.

Wiley szenátor egyike volt szülővárosom gazdag embereinek. Nagyon sok gazdag ember volt

metodista, de közülünk, szegények közül csak igen kevesen. A templomban ugyan egymás mellett

ültünk, de kapcsolatunk csak ennyire terjedt.

Szóval nagy különbség volt Elizabeth és az én bőségtudatosságom között. Amikor

belekezdtem ebbe a munkába, egy kissé féltem. Tudtam, mit jelent azon aggódni, hogy vajon miből

lesz meg a következő tál étel, vagy honnan jön a következő dollár. Elizabethben ez egyáltalán nem

volt meg. Őt szinte gyermekkorától arra tanították, hogy Istentől várja el szükségletei kielégítését.

A bőségről való tudásom nagy részét Elizabethtől szereztem. Ő mondogatta nekem mindig:

„Hát Isten azt akarja, hogy ez meglegyen nekünk, úgyhogy tegyük le rá az előleget.” Mire én: „De

nincs rá elég pénzünk, hogy megvegyük. Hogyan gondolod ezt? Nem engedhetjük meg magunknak.”

Erre azt mondta: „Isten minden szükségletünket kielégítheti. Most csak tegyük le az előleget, s ha

nem bírjuk kifizetni a többit, elfelejtjük az egészet.

Ez az asszony, amióta megismerkedtünk, megváltoztatta egész felfogásomat. Nem lennék

meglepve, hogy ha Londonban járva meglátná a London hidat, s úgy döntene, hogy meg akarja venni,

akkor arra is előteremtené a pénzt. Letenné rá a foglalót, és végül valószínűleg megszerezné. Biztos

vagyok benne, hogy meggyőzné az angol koronát: adják el neki a London hidat!

Nagy részben tehát az, amit a bőségről tanultam, az Elizabethtel együttműködő mestereknek

köszönhető. Biztosan megérted, hogy én is viszonozni tudtam ezt neki, hiszen számomra pedig más

dolgok adattak meg. Én voltam egyike azoknak, akikről a Biblia így ír: „Boldogok a lelki szegények,

mert övék a mennyeknek országa.”

Page 33: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Ketten együtt sok mindent megtudtunk a bőség titkairól, mert vagyonunkat a The Summit

Lighthouse-nak adjuk, s ez így helyes.

TIZEDIK TITOK

ŐRIZD MEG MINDIG BŐSÉGED MAGJÁT, ÉS TARTSD MEG A GONDOLATAIDAT

EMELKEDETTEKNEK!

Néhányan talán nem is tudják, hogy amikor tevékenységünket elkeztük, a Washington városbeli Heck

cég öltönyeit hordtam. Egy zakó két nadrággal tizenkilenc dollárba került. Világosan emlékszem rá,

amikor ott álltam a tizenhatmillió dollárt érő hölgy pompás házában a lögyögő, tizenkilenc dolláros

öltönyömben. Ú ott ült királynői öltözékében, de soha egy fillért nem szánt volna rá, hogy megoldja a

problémát. Legalább egy évig viseltem azt a szerelést.

De aztán a mesterek elmagyarázták nekem a jólét törvényeit, s én elkezdtem alkalmazni

ezeket a törvényeket. Első dolgom volt, hogy elkezdtem szabó által készített öltönyökben járni.

Mi tehát a nehezebbik úton tanultuk meg a jólét törvényeit, és tudjuk, hogy ezek a törvények

mindenkinél működnek. Nincs olyan ember, akinek nélkülöznie kellene az alapvető dolgokat, viszont

semmi értelme, hogy többel rendelkezzen, mint amennyire valóban szüksége van.

Néhányan így szólnak: „Félreteszek valamit a szűkösebb időre is.” Szerintem jó ötlet

körültekintőnek lenni.

Morya mester tanította ezt nekem sok-sok évvel ezelőtt, amikor meglehetősen szorult

helyzetben voltam. Egyszer egy számla kifizetése után hat dollár maradt a zsebemben és sok adósság

mögöttem. Egy vadonatúj Lincolnt vezettem, de mgé arra se maradt pénzem, hogy táviratot

küldhessek egy milliomos barátomnak, akitől kölcsön kérhettem volna.

Akkor megjelent Morya mester és azt mondta:

- Na, elég az ostobaságból.

- Hogyhogy? – kérdeztem.

- Az embernek, bármennyire is szegény, mindig legyen száz dollárja valahol tartalékban.

Nem kell sok pénzt tartalékolni, de legalább száz dollár mindig legyen eldugva valahol.

Tudom, hogy közöttetek nem nagyon van igazán szegény ember. Az nem számít. Akkor is

tanácsos, ha mindig van tartalékban legalább száz dollár készpénzben vagy utazási csekkben, valahol

elrejtve.

Ez mindenki számára hasznos tanács. Mindjárt megmondom, miért. Morya mester

megmutatta nekem, hogy ez a bőség magva.

Ha az ember az utolsó fillérig lecsupaszodik – és az rémes érzés –, akkor nincs semmi, amire

támaszkodhatnál, legfeljebb a barátaid. Ám amikor felkeresed a barátaidat, s a fejemet teszem rá,

Page 34: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

hogy azt mondják majd, sajnos nem tudnak segíteni, mert mindenféle dolgok történtek velük, vagy le

van kötve a pénzük.

Tehát őrizz meg mindig egy kis bőségmagot, és legyenek a gondolataid mindig nagyon-

nagyon emelkedettek! Na most, ez nem könnyű, amikor hullámvölgyben vagy, egy fillér nélkül.

Persze ha nem lenne nehéz, akkor mindenki ezt tenné.

Ha megtanulod, hogy nem engedsz elúszni mindent az utolsó fillérig, hanem megtartasz

annyit, amennyi átsegít az ínségesebb időszakokon, akkor biztos lehetsz felőle. Akkor Istenhez

fordulhatsz, és ő majd megmutatja, hogyan használd fel, amid van, annak érdekében, hogy még több

legyen. De ha mindenedet feléled, az utolsó csontig lerágva, lecsupaszítva, leégve, kifosztva állsz,

akkor a bizalmad bizony megrendül.

Azt hiszem, az Úr azért vezetett át ezen a tapasztalaton, hogy megtanítsa ezt a törvényt.

Azért kellett ez a tapasztalat, hogy tanácsot adhassak másoknak, mert rengeteg ember fordul

hozzánk – szegényektől kezdve milliomosokig, farmerektől kezdve gyárosokig.

Tagjaink között számos kiváló ember van. Olykor egy milliomosnak ugyanolyan szüksége van

a tanácsunkra, mint egy nincstelennek, s mi azt akarjuk, hogy mindenkinek helyes tanácsot tudjunk

adni.

TIZENEGYEDIK TITOK

PUMPÁLD A KUTAT!

Gondolataidnak sok köze van az anyagi gyarapodásodhoz és olykor ahhoz, hogy megtörd a mintát,

költened kell. Voltak idők, amikor rosszul mentek a dolgok, s én elmentem, és vettem egy drága

öltönyt – a legnagyobb csőd kellős közepén. Attól, hogy ilyen öltönyt viselek, olyan lendületet

kaptam, hogy a gondolataim rögtön a magasba szökkentek. A pénz pedig újra áramlani kezdett.

Ez a jó öreg „pumlálás helyzet”. Ki kell engedned magadból valamit, máskülönben mentálisan

egy helyben toporogsz. Ez az egész bőség titka.

Amint említettem, a jólét áramlása akkor akad meg az emberek világában, amikor nem adnak

többé. Mindegy, hogy mennyi víz van a szivattyúban. Elég csak egy kevés, ha nincs, ami útját állja,

megindíthatod folyását.

Ezért fontos a pumpálás. Ezért engedheti meg magának egy nő, hogy vegyen egy új ruhát.

Néha egy drága ékszert is. Az ebből fakadó emelkedettség és a pénz elengedése megindítja a bevétel

újraáramlását.

Meg kell értened, hogyan alkalmazhatod a bőség törvényeit. Nemcsak imával és helyes

gondolkodással dolgozhatsz velük, hanem azzal is, ha belátod, hogy a stagnálás törvénye csak

megakasztja a tartalék útját.

Ezért van az, hogy némelyik nagy milliomos hatalmas kockázatot vállal, és sokszor sikerrel jár.

Ez nem szerencse kérdése, hanem a törvény alkalmazása.

Page 35: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

TIZENKETTEDIK TITOK

ÉRTSD MEG, HOGY A BŐSÉG SZELLEMI TEVÉKENYSÉG!

Mindig nagyon fontosnak találtam, hogy megértessem az emberekkel: a bőség nem annyira a test

tevékenysége, sokkal inkább a szellemé. Sokan a gyarapodás szót csak fizikai értelemben használják,

s úgy vélik, a törvények alkalmazása által egy csomó pénz áramlik a világunkba.

Úgy tűnik, az emberek mindig pénzt akarnak. Pedig egyáltalán nem ez a válasz. Boldogság,

elégedettség, lelki nyugalom, megértés, együttérzés, tolerancia és az élet minőségi dolgai többet

érnek bármi másnál. Pénzen ezeket nem lehet megvenni.

Bár a modern világban nem lehet pénz nélkül élni, hacsak nem vagy békevándor vagy ehhez

hasonló. Járkálhatsz koldulóbogrével a kezedben, mint Indiában a szegények. Egész nap egy

koldulóbögrével járkálnak, s addig koldulnak, amíg valaki megszánja őket, és beledob egy garast a

bögréjükbe, s akkor mennek és megveszik aznapi élelmüket.

Nem hinném, hogy bármelyikőnk is tudna így élni, különösen ha családja van. Tudom, hogy a

The Summit Loghthouse nem tudna így működni, mert van egy nyomdánk, amelyet fenn kell

tartanunk, hogy továbbra is kiadhassuk a nagy mesterek tanításait.

TIZENHARMADIK TITOK

AMIKOR AGGÓDÁS KÍSÉRT, FORDÍTSD GONDOLATAIDAT ISTENRE!

Érdekes, hogy Isten mindig kielégítette a szükségleteinket! Azt hiszem, mindenkinek ki kellene

építenie magában a hitet, hogy Isten minden szükségletének a gondját viseli, bármi légyen is az.

Senkinek e világon nem kellene aggódnia a jövője miatt! Mert pontosan ez az, amivel gátat szabhatsz

a javak beáramlásának világodba!

Az aggódás határozottan elválaszt ettől. Abban a pillanatban, hogy elkezdesz aggódni,

ráhangolódsz millió más, hasonlóan aggódó emberre. Nem tudsz róla, de a gondolataikat

mágnesként vonzod a tudatalattidba és a világodba. S csak azt érzed majd, amint ezek a gondolatok

egyre lefelé, lefelé, lefelé és lefelé húznak.

A bőség legnagyobb titkai közé tartozik a helyes gondolkodásra való ráhangolódás azáltal,

hogy helyesen gondolkodsz önmagadról. Fordítsd a gondolataidat Istenre és a mesterekre, s a bőség

kimeríthetetlen érzésére. Tanuld meg kifejleszteni magadban azt az érzést, hogy „nem számít, mire

van szükségem, meg fogom kapni”.

Sokan nevettek rajtam azért, amit annak az embernek mondtam, akitől a legutóbbi házunkat

vettük. A domb aljában volt egy betonpálya, amire azt mondtam:

- Ez lesz majd a helikopterünk leszállópályája.

Page 36: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

Nos, egy helikopter több ezer dollárba kerül.Az volt az érzésem, hogy Isten hozzásegít majd egy

helikopterhez, amelyet megtanulok vezetni, s körbe tudok röpülni vele az Egyesült Államokban,

hogy előadásokat tarthassak.

Heliopterünk még nincs, viszont a ház sokkal többe került, mint egy helikopter, Isten mégis

hozzásegített bennünket! Hisszük, hogy amikor meglesz a telkünk, és beindítjuk az

egyetemünket, lesz egy helikopterünk is, amellyel odarepülhetünk. Talán az egész országot is

beutazhatjuk vele.

Elizabeth azt mondja, nem fog velem repülni. Az ő bőségtudatossága nagyon erős, de úgy

látszik, abban nem bízik, hogy képes vagyok kicsapatni egy helikoptert!

Remélem, segítségetekre lehettem ezzel a kiselőadással. Hosszabbat is tarthattam volna, de

úgy érzem, a kiemelt szempontok hasznosak lehetnek mindenkinek. Mindig lehet ugyan

csordultig tölteni egy poharat, de remélem, hogy legalább egy félpohárnyi táplálékot ebbe az

előadásba is került beletöltenem.

A KREATÍV BŐSÉG KULCSAI

1. Légy hálás mindenért, ami történik veled!

2. Bocsáss meg magadnak!

3. Hagyj fel az aggódással!

4. Szítsd fel hited tüzét!

5. Vizualizáld álmaid megvalósulását!

6. Gyakorold a makulátlan képzet tudományát!

7. Tisztítsd meg a tudatalattidat!

8. Készíts kincskereső térképet!

9. Kövesd a kicsapatás kilenc lépését!

10. Meditálj az örök energia felhőjének megteremtésén!

A JÓLÉT TITKAI

1. Soha ne torlaszold el energiád áramlásának útját!

2. Adj magadból tíz százalékot Istennek!

3. Adj titokban!

4. Adj valamennyit, bármilyen keveset is!

5. Használd fel az Istentől kapott ajándékokat!

6. Gondolj úgy a világra, mint a családodra!

7. Ne feledd, hogy javaid forrása za Isteni Jelenlét!

8. Hívd segítségül Fortunát!

9. Istenre számíts!

10. Őrizd meg mindig bőséged magját, és tartsd meg a gondolataidat emelkedetteknek!

11. Pumpáld a kutat!

12. Értsd meg, hogy a bőség a szellem tevékenysége!

Page 37: Elizabeth Clare Prophet Kreativ Boseg

13. Amikor aggódás kísért, fordítsd gondolataidat Istenre!

A könyvben idézett Sainkg-Germain-tanítások, ideértve „Kilenc lépés a kicsapatáshoz” és a „Meditáció a felhő

megteremtéséhez” fejezeteket, a Sait-Germain az alkímiáról című könyvből valók. (Édesvíz, 2005.)

Hátsó borító:

A bőség több a pénznél…

Szeretet és bölcsesség, tehetség és erény, pénz és anyagi javak – ahhoz, hogy teljesnek érezzük az

életet, szükségünk van ezekre. A Kreatív bőség egyszerű bölcselete józan szemlélettel és új

módszerekkel tárja fel azokat a rejtett gátakat, amelyek útját állják a bőség áramlásának. Feléleszti

képzeleted megvalósítő erejét, és alkotóerőd új útjára vezet. Arra az útra, amely összeköti álmaidat

és a valóságot, ahol vágyaid megvalósíthatók. Kiegyensúlyozott gyakorlatai – vagyonfeltérképezés,

feng shui, meditáció, vizualizáció, önerősítés – lépésről lépésre mutatják a gazdasági gyógyulás útját.

Ez a Te könyved, ha célod a teljes, virágzó, minden jóban bővelkedő élet!