Élő Reiki

Fran Brown

Élő Reiki

Kovács 2000 Kiadó 1995.

Történetek Hawayo Takata életéből ahogyan azokat Fran Brownnak elmondta

Az Usui féle természetgyógyászati módszer – az egyik energiaközvetítéses gyógyító eljárás – harmadik nagymesterének életéből vett epizódok gyűjteménye ez a könyv. A történetek viccesek és komolyak, örömteliek és szomorúak; bemutatják Takata asz-szony életbe vetett mély hitét. Takata harmincöt esztendeig volt egyedüli Reiki mester a világon. Egyik mesterré avatott tanítványa és barátja, Fran Brown gyűjtötte össze a sok színes történetet, ami hiteles képet ad Takatáról mint emberről, mint gyógyítóról és mint Reiki mesterről.

A kiadó

* * *

Tau — Benső úT - ikalauz könytárából ht tp: / /www.Tau.hu

Fran Brown: Élő reiki 2

Köszönjük Gunter Baylournak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a fedélen lévő fényképet. Fran Brown Living Reiki Takata's teaching Copyrigh © 1992 LifeRhythm PO Box 806 Mendocino, CA, USA 95460 Mendocino, CA, USA 95460 Tel: (707) 937-1825 Fax: (707) 937-3052 Copyright © 1995 Kovács 2000 Kladó ISBN 963 85381 0 4 Minden jog fenntartva. A kiadó írásbeli engedélye nélkül e könyv semmilyen része nem használható fel semmilyen formában, sem elektronikus, sem mechanikus módon, beleértve a fénymásolást, magnófelvételt vagy az információtárolás és -visszaadás bármely rendszerét.

* * *

Havayo K. Takatának,

mesteremnek, tanáromnak és barátomnak.

* * *


Tartalom

Fran Brown Élő Reiki ________________________________________________1

Tartalom ___________________________________________________________3

Phyllis Lei Furumoto nagymester előszava _______________________________5

Előszó______________________________________________________________6

1 A Reiki előtti évek _________________________________________________7 A kezdet _____________________________________________________________ 7 Pula-pula ____________________________________________________________ 8 A cukrászda __________________________________________________________ 8 Az előkelő hölgy_______________________________________________________ 9 Az esküvő___________________________________________________________ 10 A kámforfa __________________________________________________________ 11 A szülők ____________________________________________________________ 11

2 Takata megismeri a Reikit _________________________________________13 A műtét nem szükséges ________________________________________________ 13 A Reiki Klinika ______________________________________________________ 14 A módszer __________________________________________________________ 15 Takata gyakorló éve___________________________________________________ 17 A gyakorlati munka ___________________________________________________ 18 Sadie_______________________________________________________________ 19 Kapaa______________________________________________________________ 20 Újra Sadie___________________________________________________________ 20 Az ördögűző_________________________________________________________ 22 Sadie bosszúja _______________________________________________________ 22 Hayashi bejelentése ___________________________________________________ 24 Az ajándék __________________________________________________________ 26

3 A Reiki története _________________________________________________28 Mikao Usui__________________________________________________________ 28 A meditáció _________________________________________________________ 29 Az első csodák _______________________________________________________ 30 Az első páciensek _____________________________________________________ 31 A zarándokút ________________________________________________________ 33 Chujiro Hayashi ______________________________________________________ 35 A tokiói Reiki Klinika _________________________________________________ 35 Hayashi és a jótékonykodás._____________________________________________ 36 Hayashi távozása _____________________________________________________ 37 A mesterek sora ______________________________________________________ 38

4 Reiki a gyakorlatban ______________________________________________39 Takata tanfolyamai____________________________________________________ 39 A legnehezebb év _____________________________________________________ 40


A Jodo misszió _______________________________________________________ 41 Honolulu, 1939_______________________________________________________ 42 Mal de Mer__________________________________________________________ 42 Pahoa ______________________________________________________________ 43 A ház ______________________________________________________________ 44 A szomszéd _________________________________________________________ 46 Az első központ ______________________________________________________ 46 A szellem látogatása___________________________________________________ 48 A Parker ranch _______________________________________________________ 49 Az árpás szemű kisbaba ________________________________________________ 50 A daganat ___________________________________________________________ 51 Gyermektelen párok ___________________________________________________ 52 A temetés ___________________________________________________________ 53

5 Fran Brown személyes meggyőződése ________________________________55 A Reiki spirituális tanítása ______________________________________________ 55 Reakciók____________________________________________________________ 57 A türkiz fülbevaló_____________________________________________________ 57 A gyűrű ____________________________________________________________ 58 Beszélgetések Takatával________________________________________________ 59 Ma és holnap ________________________________________________________ 59


Phyllis Lei Furumoto nagymester előszava

Japánban minden ember ismeri a Reikit, az élet energiáját. Az élet minden terüle-tének van olyan része, melynek szertartása és tradíciója az életenergia alkalmazásán alapul. Ez az életfelfogás különböző életviteli szokásokat alakított ki a japán kultúrán belül. Az Usui-féle természetgyógyászati módszer egyike azon metódusoknak, melyek a teljesség felé vezetnek.

Bár a Reiki szót manapság az Usui-féle természetgyógyászati módszerrel azono-sítjuk, pontosabb azt mondanunk: azért tanulmányozzuk az Usui-féle természet-gyógyászati módszert, hogy a Reiki betölthesse életünket. A Reiki a nyugati világnak ajándékként ajánlja fel azt a lehetőséget, hogy az életet egy szent, tiszteletre méltó lehetőségnek tekinthessük.

A szájhagyomány lényege, hogy a tanuló állandó kapcsolatban áll tanárával és ve-zetőjével, aki a hagyomány forrása. E kapcsolat alapja nem az érvényesség, a bizton-ság vagy a felügyelet. Kettejük kapcsolata útmutatást ad ahhoz, hogy a tanuló megta-lálja a helyes utat az elme és a hit útvesztőjében.

Fontos továbbá, hogy a tanár a mindenkori tanulótól függően változtatja a törté-netek hangsúlyát. Ez tartja a történeteket életben és mozgásban. A tanuló emlékezni fog a történetekre, és, ez a lényeg, nem a dátumok.

Kedves olvasó, ragadd meg ezt a lehetőséget, és használd okosan. Bízd bölcses-ségedre mindennapi életed vezetését. A benned rejlő bölcsességet gyarapítani fogják Takata nagymester történetei.

Phyllis Lei Furumoto, Hawayo Takata unokája, az Usui-féle természetgyógyászati

módszer negyedik nagymestere.


Előszó

Takata tanítványai régóta szeretnének egy könyvet, amelyben megtalálhatók az Ő történetei. Türelmetlenül vártam e gyűjtemény megjelenését. A történetek összegyűj-tésében, az akkori kulturális háttér és a buddhista szokások feltérképezésében jelentős munkát végzett Suzanne Rose Crane, Takata tanítványa, aki azóta Reiki mester lett. Sokat beszélgetett Takata tanítványaival és az általa képzett mesterekkel; fáradozásá-nak köszönhető, hogy a történetek könnyen érthetőek számunkra. Ezeket a története-ket saját szavaimmal írtam le, ahogy a tanítványaimnak szoktam mesélni. A pontosság okáért felhasználtam azokat a magnófelvételeket, amelyeken Takata mesél. Ő mindig azt mondta: „figyelj és jegyezd meg”, valamint „csináld így”. Sohasem magyarázta, miért és hogyan. Ez volt a módszere.

Anne Marie Mayhew és Ruth Scolnick segített gondolataim és elképzeléseim le-tisztázásában, Dixie Shipp pedig a történetek végső rendszerezésében. Közös erőfe-szítésünk eredménye ez a könyv. Élveztük a közös munkát, miközben mindnyájan közelebb kerültünk Takatához, és mélyebben megismertük a Reiki megfizethetetlen ajándékát.

Hawayo K. Takata nagyszerű ember volt, akik ismerték, szerették és tisztelték. 1936-ban hozta el a Reikit Japánból és harmincöt évig egyedüli mesterként tanította, híven a hagyományokhoz, ahogyan neki is tanították. 1975 óta, ahogy a mesterek száma gyarapodott, tanítása világszerte elterjedt. Egyértelműen jelentős személyisége Ő századunknak, mivel megváltoztatta az embereknek saját magukról alkotott képét, jobbá téve ezzel a világot.

Kedves olvasó, kérlek, olvasd ezeket a történeteket ugyanolyan élvezettel, ami-lyen élvezettel írtam.

Fran Brown


* * *

1

A Reiki előtti évek

A kezdet

1900, Karácsony napja volt. Hajnalodott Kauai szigete felett. A bába egy fiatal pár harmadik gyerekét segítette világra. Japánból sokan jöttek erre a virágos szigetre, hogy a jólmenő nádiparban dolgozzanak. Ez a család Hanamaulu faluban élt, Lihue közelében. Az újszülött felsírt.

Erős, egészséges kislánya született – közölte a bába az édesanyával. „Ha ilyen hangosan jelzi érkezését – gondolta a mama – nagy nevet kell adnom

neki”. Úgy gondolta, hogy a Nagy Sziget, Hawaii után nevezi el. Az utolsó betűt o-ra változtatva, mert a lánynevek o-ra végződnek. Megkönnyebbült sóhajjal szólt a bábá-nak:

Mosdassa meg, csavarja be a takarójába, fordítsa a nap felé, tegye a kezét a fejé-re, és mondja háromszor: – Hawayonak nevezlek el. Aztán mondja: – Siker, siker, siker!

Így kezdődött annak az embernek az élete, aki megismertette a világgal a Reikit.


Pula-pula

Bár sokkal kisebb volt kortársainál, a kis Hawayo mindent úgy akart csinálni, mint a többiek, sőt a játékban ő bizonyult a legügyesebbnek.

Miután betöltötték tizenharmadik évüket, a gyerekek a nyári szünetben a nádföl-deken dolgoztak; a levágott nádak csúcsáról gyűjtötték a hajtásokat. Mikor a munka-felügyelő ellenőrizte, Hawayo zsákja csak kétharmadig volt megtöltve. A kislány túl kicsi volt ahhoz, hogy teletöltse. Leült, és csalódottságában elsírta magát, hogy nem tudja majd megkeresni a tizenhárom centet.

A család két barátja meglátta, hogy sír. – Szorgalmad jutalmat érdemel – mondta egyikük: Ebédidőnk alatt majd teletölt-

jük a zsákodat. Augusztus végén, mikor jött a kocsi, hogy a gyerekeket végleg hazavigye, min-

denki boldogan mászott fel a kocsira, kivéve a kis Hawayo-t. Szólt, hogy várjanak egy kicsit. Egy kis területről eltakarította a nádtörmeléket és behajlított térddel – japán módra – leült. Kezét felemelve az égre nézett, és így szólt:

– Istenem, fogadd hálaimámat! Az elmúlt hónapok nagyon nehezek voltak, de te védelmeztél engem, és ezek között a kedves emberek között megtapasztaltam, milyen is a pula-pula vágás. Köszönök mindent, de kérlek soha többé ne küldj vissza engem a nádföldekre. Kérlek, engedd meg, hogy különb dolgokat csinálhassak! – Háromszor meghajolt, és megcsókolta a földet. Már csak ez a kis előadás hiányzott a többi gye-reknek. Hujjogtak, lármáztak és hazafelé egész úton őt bosszantották.

MUTASD KI HÁLÁDAT.

A cukrászda

A kocsi vezetője – aki egyébként az iskolában dolgozott – tanúja volt a fenti jele-netnek. Egyik vasárnap meglátogatta Hawayo apját.

– Kawamuru-szan, az iskolaigazgató kérdezteti, eljöhetne Hawayo hozzánk lakni? Két kisegítő tanárra lenne szükségünk, de csak egy van. Szeretnénk, ha Hawayo he-lyettesítene az első osztályban. A leckéjét meg tudná tanulni este.


Apja beleegyezett. Hawayo jól haladt a gyerekekkel. Fizetése öt aranydollár volt, péntekenként pedig még egy ezüstdollárt is kapott. Ez a kereset óriási segítség volt a családjának.

Következő nyáron, 1914-ben elment az új áruház megnyitójára Lihueba. Ez a séta húsz mérföldnek tűnt, pedig csak hét volt. A városban összetalálkozott a cukrászda tulajdonosával. Beszélgetés közben a cukrászdás megkérdezte, akar-e egy kis pénzt keresni poharak és fagylaltos kelyhek mosogatásával. Hawayonak tetszett az ötlet, és beállt félállásban dolgozni a cukrászdába. Amikor sok volt a vendég, a felszolgálásban is segített.

Az egyik forgalmas nap végére nagyon elfáradt, ám még várt rá hét mérföld gya-loglás. Főnöke megérezte, mire gondol, és felajánlotta, hogy autóján hazaviszi. Hawayo először szabódott, mert a férfinek nem esett útba, de végül beleegyezett.

A cukrászdatulajdonos üdvözölte Hawayo szüleit, majd így szólt: – Leányuk nagy segítség volt ma nekem. Gyorsan tanul és nagyon ügyes. – majd a papához fordult – Örülnék, ha teljes műszakban nálam dolgozna. Ön beleegyezne?

Így aztán Hawayo főállásban kezdett dolgozni a cukrászdában. Reggel 6-ig eljárt a japán iskolába (az amerikai iskolát már kijárta), másodállásban pedig az áruház ad-minisztrációjában dolgozott.

DOLGOZZ BECSÜLETESEN!

Az előkelő hölgy

Járt az áruházba egy állandó vevő, aki csak leadta a rendelését, az áruért pedig a sofőrjét küldte. Az árulistát néha Hawayonak adta, aki udvariasan így szólt:

– Köszönöm, asszonyom. Legyen kellemes a napja – és mélyen meghajolt. Az első nap, mikor az előkelő hölggyel találkozott, az áruház vezetője – egy ha-

waii ember – barátságosan megpaskolta a fejét: – Ez a hölgy nagyon fontos családból származik- Itt született és európai nemes-

emberhez ment férjhez. Az apja ültetvényes. Nem olyan, mint itt a többiek. Egész vállalatuk van. A hölgy gyermekei Európában nevelkedtek. Ők hölgyek és urak.

Egy nap a hölgy megkérdezte Hawayo-t: – Van nyári szüneted? Azt mondtad, hogy nyárra az egyházi bentlakásos iskolá-

ban maradsz, mert apád Kealiában dolgozik. A szünetre tudnék neked munkát adni az otthonomban, Kealiában. Biztos vagyok benne, hogy a szüleid is örülnének. Minden vasárnap hazamehetnél egész napra. Az itteni fizetésed dupláját kapod, valamint szál-lást, kosztot és ruhát.

Nagyon vonzó ajánlat! Hawayo felkereste főnökét: – Igaz, hogy itt nagyon jó helyem van. Az egyhetes szabadságom alatt meglátoga-

tom ezt a hölgyet, és ha arra kér, hogy maradjak nála, talán nem szabad visszautasíta-nom. Ebben az esetben felmentene itteni munkám alól?


A főnök egy percig gondolkodott. – Nos... biztos vagyok benne, hogy boldog leszel. Mi nem örülünk annak, hogy

elmész, de a hölgy a legjobb vásárlónk, tehát kedvében kell járnunk. El kell engedje-lek.

Mivel a szünete másnap kezdődött, Hawayo így szólt: – Főnök úr, adna nekem ajánlólevelet?

GONDOSKODJ A BIZTONSÁGODRÓL!

Az esküvő

Az előkelő hölgy a legcsodálatosabb házban lakott, amit Hawayo valaha is látott. Egy gyarmati kastély volt nyolc hektáros birtokon, gazdasági épületekkel, csodálatos virágágyakkal és pázsittal övezve. A birtokon huszonegy szolgáló dolgozott. Álmodni sem merte volna, hogy egy napon ő fogja felügyelni ezeknek az embereknek a munká-ját, és hogy a jó kapcsolat az előkelő hölggyel huszonnégy éven át fog tartani.

Hawayo tehát munkába állt a hölgynél és az itt töltött idő minden percét élvezte. Hawayo alig 150 cm magas és nagyon sovány volt, fényes, szikrázó szemekkel. Cso-dálatos kimonót viselt selyemövvel, melyben úgy nézett ki, mint egy élő japán baba. Nagyon kedvesen és tisztelettudóan viselkedett a rengeteg távolról jött érdekes ven-déggel. A birtokon dolgozott még egy fiatal japán könyvelő, akit a hölgy meg akart házasítani. Remélte, hogy Hawayo és a könyvelő kedvelni fogják egymást. 1917 már-cius 10.-én Saichi Takata és Hawayo Kawamuru összeházasodtak. Két kislányuk szü-letett; az első épp az előkelő hölgy születésnapján, annak legnagyobb örömére.

Később Saichi megbetegedett, és elutazott Tokióba a Maeda Klinikára kezelésre. 1930-ban, 34 évesen tüdőrákban meghalt. Ez óriási csapás és nagy veszteség volt a családnak, de a társadalomnak is, mivel Saichi volt az első ázsiai származású, akit a Népjóléti Bizottság élére jelölt a kormány. Ő vezette be, hogy az ültetvények tulajdo-nosai fizessék meg a földjükön tevékenykedő papok és lelkészek munkáját. Ezt azzal indokolta, hogy a földnek szüksége van munkásokra, a munkásoknak pedig egyházra. Támogatta még a cserkészeket, az ifjúsági klubokat és a sportegyesületeket.

Élete végéhez közeledve Saichi így búcsúzott feleségétől : – Az evolúció törvénye szerint minden változik. Ne bánkódj miattam! Amikor úgy gondolod, hogy elmentem, nézz fel és mosolyogj! Akkor biztos leszek benne, hogy érted, mit tanít a vallás. Azt akarom, hogy utazz, járd be a világot, alakítsd a saját életedet. Nem akarom, hogy miután eltemetsz Kauain, a sírom idekössön.

Hawayo így válaszolt: – Azt akarom, hogy mellettem légy és taníts, mutasd ne-kem az irányt és adj bátorságot. Akkor nem fogok kudarcot vallani.

Mindig érezte férje jelenlétét, mikor szüksége volt segítségre.

NE AGGÓDJ!


A kámforfa

Hawayo nagyon keményen dolgozott, hogy el tudja tartani gyermekeit. Keveset pihent, hajtotta magát, hogy elrejtse bánatát, mígnem idegösszeroppanást kapott. Ezen kívül alhasi fájdalmai is voltak; egy méhdaganat, mely sebészeti beavatkozást igényelt, és tüdőtágulás az asztmától, ami miatt nem kaphatott érzéstelenítőt. Kétség-beesetten ült a kámforfa alatt, az eget nézte, meditált és imádkozott:

„Istenem, kérlek nézz le rám! Még nem vagyok harmincöt éves, mégis hatvannak érzem magam. A fájdalmaim miatt nem tudok kiegyenesedve járni, gyakran levegőt se kapok. Nem tudok ezen úrrá lenni, mutasd meg az utat a túléléshez. Kérlek segíts! Hálás vagyok, hogy élek, de tégy engem erőssé, gyógyíts meg; kész vagyok téged szolgálni.

Belső hallásával égi hangot hallott: „Valóban sok problémád van. Figyelj jól! Az első, hogy vigyázz a magad és csa-

ládod egészségére. Ha egészséges vagy, tudsz dolgozni és pénzt keresni. Boldogan, biztonságban élsz majd és hosszú életed lesz”. Fejét földre hajtotta és így szólt:

– Köszönöm, köszönöm. De nem tudom a módját. Mutasd meg az utat kérlek, és én elfogadom.

Nem tudta, hogyan mondta ki ezeket a szavakat, de a szavak biztosan elérték az Univerzumot, mert életében három hét múlva óriási változás kezdődött. Az egyik húga tetanuszban meghalt. Csak huszonöt éves volt és egy éve ment férjhez. Úgy gondolta, hogy ezt személyesen kell szüleinek elmondania. Így hát elutazott Japánba Először szüleit keresi fel, aztán ellátogat majd arra a klinikára, ahol a férjét kezelték.

TÖRŐDJ AZ EGÉSZSÉGEDDEL!

A szülők

Hawayo szülei, a Kawamuru házaspár bevándorlók voltak Kauain és negyven éven át soha nem utaztak Japánba, még egy látogatás erejéig sem. 1935-ben mégis úgy döntöttek, itt az ideje, hogy egy évre hazalátogassanak Japánba.

Hawayo a következőkkel búcsúztatta őket: – Korszerűsítsétek az otthonotokat. Japánban minden nagyon régimódi. Vezettes-

sétek be a vizet, hogy ne kelljen a kútról hordani; vezettessétek be a villanyt, hogy tudjatok világítani. Csináltassatok vízöblítéses vécét. Ha ezek meglesznek, kényelme-sen fogtok élni. Maradjatok otthon egy évig.

Hawayonak kellett a szomorú hírt közölni az öregekkel. Nem merte megírni ne-kik; túl nagy megrázkódtatást okozott volna szüleinek, ha levélben közli velük húga halálát. Személyesen, nagyon tapintatosan akarta elmondani.

Sógornője elkísérte, hogy megmutassa, hol laknak a szülei Yamaguchiban. A só-gornő elhozta két lányát is társaságnak Hawayo kisebbik lánya mellé. Hawayo magá-


val hozta férje hamvait is, remélve, hogy újra eltemetheti az Ohtani templomban. A hajón találkozott egy konai buddhista lelkésszel, aki Kyoto központi templomába tar-tott, hogy ott dolgozzék tovább. Nagyon kedves és barátságos ember volt a lelkész; felajánlotta, hogy vigyáz az urnára, amíg Hawayo vissza nem tér a templomba, hogy Saichi Takatát másodszor is eltemessék.

Hawayonak előbb szüleivel kellett találkoznia. Úgy érezte, a lelkész és az útitár-sak kedvessége Isten tervének része volt. Ezek után Hawayo és kísérői felszálltak a Yamaguchiba tartó vonatra. A szülők nagy-nagy örömmel fogadták a látogatókat. Hawayo a sógornőjére nézett, szemük összevillant: nem, ma nem. Hadd legyenek ma boldogok. A rossz hírt holnap mondom meg nekik.

A ház igen kényelmes volt. Új shoji ajtók, új tatami a padlón, folyóvíz a konyhá-ban és a verandán kis fülkében vízöblítéses vécé. Majdnem olyan, mint Hawaiiban. Boldogan beszélgettek késő estig.

Másnap reggel a két nő egymásra nézett, és azt suttogta: – Reggeli után, igen, reggeli után.

Nagyszerű reggelit készítettek a Hawaiiból hozott élelmiszerekből: Kona kávé, sütemény és virsli. Reggeli közben beállított biciklijén a postás. Tisztelettudóan és komolyan üdvözölte a szülőket, mélyen meghajolt:

– Hallottam, hogy lányuk, Hawayo visszatért Hawaiiról, és gondolom, már közöl-te másik lányuk halálának szomorú hírét.

Mr. Kawamuru szája tátva maradt. – Hogyan, önök még nem tudják? Óh, rettenetesen sajnálom. A fiatalasszonyok a konyhában mindent hallottak. Sógornője meglökte Hawayo-t: – Most! Ülj le apáddal szemben, hajolj földig és mondd: Bocsáss meg! Túl boldo-

gok voltatok tegnap, nem akartam elrontani a kedveteket, de a hír igaz. Sajnálom. Csak ennyit mondj. Így nem kell kimondanod, hogy meghalt.

Amikor Hawayo a szülei előtt azt mondta: igaz; hangja elcsuklott. Nagyon nehe-zen tudta kimondani: bocsáss meg, sajnálom.

Apja várt pár másodpercig, majd kezét lánya vállára tette: – Óh, kislányom, te tíz nap, tíz éjjel szenvedtél a hajón, ahol nem láttál mást, mint

vizet. Biztos vagyok benne, egész idő alatt azon gondolkoztál, hogyan mondd el ne-künk. Hogyan is ejthetnék könnyeket. Te már végigszenvedted ezt, és én együttérzek veled. Szárítsd fel könnyeidet, emeld fel a fejed.

– Én sem fogok sírni – mondta az édesanyja. – Már tudjuk, mi történt a lányunk-kal. Öltözzetek, megyünk a templomba. Imádkozni fogunk és misét mondatunk érte. Csak így lehetünk vele és ő tudni fogja. Induljunk.

A postás nem tudott mit mondani. Végül kinyitotta a száját: – Megyek és szólok a szomszédoknak, hogy legyenek a templomban, mire maguk

odaérnek. Biztos vagyok benne, az istentisztelet mindenkit megnyugtat. Mikor a család odaért a templomba, a szomszédok már ott voltak. Nem volt ide-

jük átöltözni, de mindenki eljött. A lelkész a templomajtóban várta őket:


– Kawamuru-szan, hallottuk a szomorú hírt és vártunk benneteket. Gyertek be és foglaljatok helyet. A szertartás azonnal kezdődik. Gyönyörű volt az istentisztelet, utána mindenki megkönnyebbült.

Aztán a lelkész felesége teával és süteménnyel kínálta a gyászolókat. Mielőtt ha-zaindultak, még beszélgettek egy kicsit.

Aznap este, vacsora után Hawayo a sógornőjével eltervezte, hogy nagymamájá-nak van egy nagy háza a tengerparton, gyümölcsössel, rizsfölddel, zöldségeskerttel, sőt van egy kis strand is, ahol a vízben Szent Jakab-kagyló és osztriga él. Ott tölthet-nének együtt néhány napot, majd a családot otthagyva Hawayo elutazhatna Tokióba a Maeda Klinikára.

TISZTELD SZÜLEIDET!

2

Takata megismeri a Reikit

A műtét nem szükséges

Mrs. Takata megérkezett a Maeda klinikára Akasakában. Dr. Maeda egy pillan-tást vetett rá és azonnali ágynyugalmat javasolt. Nővére, a dietetikus kímélő ételeket írt elő számára és azt mondta, vegye úgy, mintha üdülőben volna. Pihenjen, relaxáljon, nyerje vissza lelki egyensúlyát és hízzon egy kicsit. Három hetes kivizsgálás után kö-zölték vele:

– Önnek daganata, epeköve és vakbélgyulladása van. Ezért fáj a hasa állandóan.


A műtétet másnap reggel hét órára tervezték. Reggel bejött a nővér, előkészítette a műtétre, átvitte a műtőbe és felfektette a

műtőasztalra. A műtős nővér a műtéthez szükséges eszközöket készítette elő. Az orvosok bemosakodtak. Hallotta a víz csobogását és az orvosok párbeszédét, bár a szavakat nem értette. Mozdulatlanul feküdt a műtőasztalon. Váratlanul hangot hallott. Kinyitotta szemét és körülnézett. A hang nem a teremben lévőktől származott: „A műtét nem szükséges”.

– Meghibbantam, örült vagyok. Már hangokat is hallok – gondolta. De másodszor is hallotta a hangot. „A műtét nem szükséges”. Megcsípte magát,

hogy ellenőrizze, ébren van-e. Harmadszorra a hang hangosabb volt. „A műtét nem szükséges”.

– Most mit tegyek? „Kérdezz, kérdezz, kérdezz” – Kit kérdezzek? „A sebész főorvost”. Hawayo leszállt a műtőasztalról. A nővér, mikor ezt meglátta, alaposan össze-

szidta. – Nézze meg, mit csinált. Ha vécéznie kell, miért nem szól? Most sterilizálhatjuk

újra. – Nem ágytálra van szükségem – mondta Takata. – A főorvossal akarok beszélni. A főorvos törölközővel a kezében jött be a bemosakodásból, kíváncsi volt, mi ez

a zűrzavar. Mikor meglátta, hogy Takata a padlón áll, nagyon mérges lett: – Nézze meg, mit csinált! Most kezdhetjük elölről az egészet! – Nincs más lehetőség, mint a műtét? – Fél, hogy meg fog halni? – kérdezte a sebész. – Nem félek. Tudom, hogy ez az egyik legjobb kórház Japánban. – A műtéttől

fél? – Nem. De mondja, tényleg nincs más lehetőség? – De van – válaszolt az orvos. – Attól függ, mennyi időt tud Tokióban tölteni.

Hetekbe, hónapokba kerülhet, talán egy évbe is, ki tudja. Az ön reagálásától függ. A nővérem majd elmondja a részleteket.

A Reiki Klinika

Maeda főorvos nővére, a dietetikus, valamikor Keoban az Egyetemi Kórházban feküdt súlyos vérhassal. Amikor kómába esett, telefonáltak a lányának az iskolába, hogy azonnal menjen be az édesanyjához. Mikor indult, egy barátnője megállította és azt tanácsolta, hogy először Dr. Hayashi Reiki Klinikájára menjen, Shina No Machiba, amely a kórházzal szemben, az út túloldalán található.

A Reiki Klinikán Mrs. Hayashival beszélt a leány Elmondta, hogy édesanyja, aki Maeda belgyógyász professzor lánya, kómában fekszik a kórházban, és kérte a doktor urat, menjen át vele a kórházba, és nézze meg, tud-e rajta segíteni.

Dr. Hayashi azonnal indult. Megreikizte a beteget; aki magához tért. Ezután min-den nap kapott Reikit, míg haza nem engedték. Miután megerősödött, maga járt el a


kezelésekre. A dietetikus hölgy tehát saját tapasztalatából tudta, hogy a Reiki hatásos. Ő vitte el Takatát Hayashi klinikájára.

A klinikán, miután bemutatkoztak egymásnak, Mrs. Hayashi bevezette Takatát egy terembe, ahol nyolc kezelőasztalon folytak a kezelések. Minden beteggel két ke-zelő foglalkozott: Mikor rá került a sor, Takata felfeküdt a kezelőasztalra. A kezelő, aki a fejénél dolgozott, mondta, hogy a szeme nagyon sok energiát igényel. A másik kezelő, aki a hasát kezelte, így nyilatkozott:

– Érzem, hogy fájdalmai vannak az epehólyag környékén, kicsit lejjebb pedig va-lami csomó van... talán daganat. Rossz vibrációt érzek a vakbél környékén.

– Hogyan tudták ezt megmondani? – gondolta Takata – Nem volt rá idejük, hogy a kórházból átkérjék a diagnózist. Megcsípte magát, hogy biztos legyen benne, nem álmodik, és úgy döntött, a kérdéseket másnapra hagyja.

Miért volt olyan forró a kezük? És mi volt az a vibráló érzés? MIÉRT VOLT A KEZÜK OLYAN FURCSA? Másnap, mikor a klinikára ment, felnézett a plafonra, nincs-e ott valamilyen ké-

szülék. Leejtette a tárcáját, hogy benézhessen az ágy alá. Sehol semmi. Később, mikor a kezelő a hasát kezelte, kinyújtotta a kezét és megragadta a férfi

ingujját. A férfi nem értette a mozdulatot, kicsit tétovázott, majd benyúlt a zsebébe és odanyújtott egy zsebkendőt:

– Ha zsebkendőre van szüksége, miért nem kér? – Nem kell zsebkendő! Hol a gép?

– Milyen gép? Nem értem, miről beszél. – Nincs semmi a plafonon, nincsenek vezetékek az ágy alatt, de a keze olyan for-

ró. Hol az a gép? A jelenlévők nevetésben törtek ki. Az egyik kezelő úgy nevetett, majd' leesett a

székről. Dr. és Mrs. Hayashi bejött megnézni, mi olyan mókás. Aztán ők is együtt nevettek a többiekkel.

NE AGGÓDJ!

A módszer

Három hétig naponta kapott Reiki-kezelést, sokkal jobban érezte magát, fájdalmai megszűntek és a szemére sem volt panasza. Jobb színben volt, mint azelőtt bármikor, ereje visszatért. A Reiki visszaállította egészségét.

Négy hónap alatt megszűnt az asztmája és az epeköve. Takata meggyógyult! Úgy érezte, hogy szüksége van a Reiki-képességre, hogy egészséges maradhas-

son. Megkérdezte a dietetikust – akivel közben összebarátkozott – hogy ő is elsajátít-hatná-e a reikizést, ezt a választ kapta:

– A Reiki Japán féltve őrzött kincse, te pedig amerikai vagy. Azt hiszem, ki van zárva.


Valóban amerikai volt. Ha látni akart valamit, megállt és figyelt. Ha tudni akart valamit, megkérdezte. Ez a viselkedés nem illik egy japán hölgyhöz. A japán nő nem tesz fel kérdéseket, nem teszi közzé érzéseit. Ha valamire nagyon kíváncsi, az otthon csendjében megkérdezheti a férjétől. Ezért aztán, tiszteletben tartva a szokásokat, nem szólt többet. Meditált, imádkozott, kereste a lehetőséget, hogy elsajátíthassa a Reikit.

Egyik nap összefutott a sebész főorvossal, aki hogyléte felől érdeklődött. – A negyedik kezelés után reagáltam a Reikire. Olyan gyenge voltam, hogy két

héten keresztül csak a fürdőszobába tudtam kivánszorogni. És szörnyű volt az a szag! Csak főtt rizst tudtam enni zöld teával. December 24-én tudtam először normálisan járni. 25-ére más ember lettem. Elmúlt az asztmám és minden fájdalmam. Nincs több baj a fejemmel, a szememmel, jól vagyok, könnyűnek érzem magam, mint egy tollpi-he. Híztam hat és fél kilót és tíz évet fiatalodtam.

Annyit tudok gyalogolni, amennyit csak akarok, úgy fújok, mint a szél. Jobb szí-nem van, mint valaha, és napról napra erősödöm. Rendszeresen kapok kezelést, egyre jobban vagyok, és szeretném én is elsajátítani ezt a különleges képességet. Kérem, doktor úr, segítsen, hogy reikis lehessek!

– Óh, ez már valami más – mondta a doktor. – A reikiseknek saját szabályaik vannak. Azt hiszem, az egyesületük nem akar idegeneket befogadni. Nem tehetek semmit.

– De igen! – vágta rá Hawayo. – Ön a legnagyobb emberbarát; tudom hogy tud segíteni. Kérem, mondja meg Dr. Hayashinak, hogy Takata azért jött ide, hogy meg-gyógyuljon, de nem jöhet mindig Japánba, ha valami baja van. Így, amíg itt van, meg akar tanulni reikizni, hogy segíthessen saját magán és a családján. Ebben a világban tizennyolc – húsz éves gyerekek is meghalnak; én még csak harmincöt vagyok és nem akarok meghalni. Kérem, hangsúlyozza ki Dr. Hayashinak, hogy ezzel egy családot menthet meg. Ön el tudja ezt mondani, mert Ön nagyszerű ember.

Az orvos karba tette a kezét, mélyen Takata szemébe nézett és összevonta szem-öldökét:

– Látom, komolyan gondolja. Hajlandó megadni az árát? – Ha képes vagyok megvásárolni az életemet, akkor miért ne? Élet nélkül senki,

semmi sem vagyok. Ha tudom, megfizetem. A doktor arra volt kíváncsi, hogyan gondolta a fizetést. – Van egy házam. Eladom, és elküldöm az árát. – De akkor önnek nem lesz fedél

a feje fölött!? – Emiatt ne aggódjon. Ha odáig jutok, majd aggódom én. Ne fájdítsa a fejét miat-

ta. Ez lényegtelen. Még csak harmincöt éves vagyok. Ötven éves koromra – ha meg-érem – két házam is lehet. De ha meghalok, mit kezdhetek azzal az eggyel? Kérem, doktor úr...

– Meg fogom próbálni – mondta a doktor komolyan. – Nem ígérhetem meg előre a sikert, de megpróbálom. Holnap reggel talál majd egy levelet az irodában. Vigye el a klinikára. Mrs. Hayashinak adja át.


A doktor, ahelyett, hogy a titkárnőjével gépeltette volna le a levelet, saját kezűleg írta meg, tussal, ecset-tel. A kézirattekercs körülbelül 230 centiméter hosz-szúra sikerült.

Dr. Hayashira igen nagy hatást gyakorolt a levél. – Nem hagyhatom figyelmen kívül ezt a gyönyörű

levelet. Különösen, hogy egy kiváló sebész írta. – Összehívta az Usui Fényenergia Kutató Egyesületet és megmutatta nekik a levelet. Elmondta véleményét és kérte, egyezzenek bele, hogy Takata asszony is reikis lehessen.

Az Egyesület megadta az engedélyt, hogy Takata tanulhasson... miután megígérte, hogy egy esztendeig a Reiki Klinikán fog dolgozni.

TISZTELJ MINDENKIT!

Takata gyakorló éve

Takata elrendezte gyermekei életét a gyakorló év idejére, aztán Hayashiék ottho-nába költözött. A többi tanulóval együtt ő is megkapta Dr. Hayashitól az első fokozat beavatását, hogy képes legyen az Univerzális Életenergia közvetítésére. Az első foko-zat négy részből áll, amit négy egymást követő napon tanultak.

Az első nap megtanulták a fej kezelési pontjait: agy, szem, fül, orr, torok – a fej állapotait és betegségeit. Megtanulták elállítani az orrvérzést, a szem és száj betegsé-geit kezelni. Megtanulták a pajzsmirigy gyógyítását, a mandulagyulladás és a diftéria kezelését.

A második nap arról tanultak, hogyan kezeljék a test elülső oldalát: a mellkast, a szívet, a májat, az epét a hasnyálmirigyet, a gyomrot, a vékony és vastagbelet, a húgy-hólyagot; nőknél a méhet és a petefészket.

Évekkel később, mikor ezt a részt tanította, Takata mindig hozzátette: – A kezelési időnek a felét erre a területre kell fordítani, mert ezek a legfontosabb

szervek, ezek dolgozzák fel és szállítják a tápanyagot. A harmadik nap a háttal foglal-koztak, a gerinccel, a szimpatikus idegekkel, tüdővel, mellékvesével, vesével, léppel és a férfiaknál a prosztatával. Megtanulták a kiegyensúlyozási pozíciót.

A negyedik nap Dr. Hayashi elmagyarázta, hogyan kezeljék a heves fájdalommal járó és a baleseti sebeket. Részletesen elmagyarázta az Usui nagymester által megfo-galmazott öt alapelvet.

NE MÉRGELŐDJ. NE AGGÓDJ.


BECSÜLD MEG MAGAD. Tiszteld szüleidet, tanáraidat és szomszédaidat; be-csüld meg az élelmet és ne pazarolj.

BECSÜLETES MUNKÁVAL KERESD A KENYEREDET. LÉGY KEDVES MINDENHEZ, AMI ÉL. Megtanulták, hogy mindig van ok és okozat. Ha megszüntetjük az okot, megszű-

nik az általa kiváltott hatás is. A Reiki addig működik, amíg a kezelő hisz benne és használja.

Mindenki kapott egy listát a panaszokról és a pozíciókról, ahol az okokat kell ke-resni.

Tapasztalatai alapján, tanításának későbbi éveiben jobbnak látta, ha nem ad ki semmilyen írott anyagot és megtiltja a tanfolyamon a jegyzetelést és a magnófelvételt készítését is. Úgy érezte, a jegyzetek arra ösztönöznék a hallgatókat, hogy maguk is diagnosztizáljanak és recepteket írjanak, pedig az az orvosok dolga.

A gyakorlati munka

Hayashi klinikáján, Shina No Machiban évek óta jól működő ütemterv szerint folyt a munka. Minden délelőtt héttől tizenkettőig kaptak kezelést a bejáró betegek. A kezelők párosával dolgoztak; tizenhat kezelő kezelt nyolc beteget. Amint befejezték az egyik kliens kezelését, jött a következő. Egy óra ebédszünetet tartottak, majd szó-lóban jártak ki házakhoz kezelésre. Minden kezelő egy – másfél óra hosszat kezelt.

Néha előfordult, hogy órákig tartott az út a pácienshez. A társadalom minden ré-tegéből voltak páciensek. Takata sok fényűzően gazdag házban végzett Reiki-kezelést Dr. Hayashi társaságában. Egyszer alkalma volt még egy kis hercegnőt is kezelnie.

Általában este hétre már otthon voltak. Takatát forró fürdő és meleg vacsora vár-ta.

Az év végén, mikor vizsgázni ment, Dr. Hayashi értékelte addigi munkáját: Bárkit ment kezelni, sosem tévedt el, pedig nem ismerte Tokiót. A páciensek a

kezelés után általában felhívták Hayashit, és beszámoltak a kezelésről. Sokféle prob-lémát kezelt sikerrel. Kitűnő eredménnyel vizsgázott. Dr. Hayashi gratulált neki és közölte, hogy mehet az Oku Denre, vagyis a Reiki második fokozatára, ha meg tudja fizetni.

1936-ban ötszáz amerikai dollárt fizetett a második fokozatért, majd visszatért Kauaira.

TISZTELD A TANÁRODAT!

Takata néha falusi lánynak nevezte önmagát. Mindig becsületes volt az emberek-kel. Ha valamit meg akart tudni, egyenesen, de tapintatosan kérdezte meg. Tisztelte mások érzéseit és könnyen alkalmazkodott. Nagyon kellemes vendég volt. Mindig bereikizte a házat, ha legalább egy éjszakát ott töltött. Nagyon bízott az emberekben.


Meg volt győződve, hogy mások is olyan tisztességesek és megbízhatóak, mint ő ma-ga. Ez a magatartása sebezhetővé tette azok számára, akik ki akarták használni.

Sadie

Egy nap Takata egy lehangolt, depressziós nővel találkozott. Megsajnálta, és saját lakásán kezelte egy hétig, majd elvitte Dr. Hayashi klinikájára. Közben rájött, hogy a nőnek mentális problémái is vannak. Kezelés közben beszélt arról is, hogy vissza akar térni Hawaiiba, valamint hogy Dr. Hayashi és lánya is el fog látogatni Hawaiiba. Sadie, a nő mélyet sóhajtott:

– Bárcsak haza tudnék utazni! Ha visszajutnék Hawaiiba, minden problémám megoldódna.

– Miért nem mehet haza? – kérdezte Takata. – Megnyitottam a boltomat, és addig itt akarok maradni, amíg az üzlet beindul.

Ez pedig sok gonddal jár. – A tél biztosan nagyon nehéz önnek – jegyezte meg Takata Hawaiiban sokkal

gyorsabban meggyógyulna. – De nincs pénzem útiköltségre. – Majd segítek. Mikor eljött a nap és Sadie jól érezte magát, így szólt Takatához: – Nagyon hálás

vagyok önnek. Ne aggódjon, megyek vissza Honoluluba, ott meg fogom adni a tarto-zásomat.

Mikor Takata Yokohamába érkezett, hogy felszálljon a Hawaiiba tartó hajóra, meglátta Sadiet a kikötőben. A nő a csomagján ült és sírt. – Miért sír, nem örül, hogy hazamehet?

– A hitelezőim nem engedik, hogy elutazzak – panaszolta Sadie. – Hitelezők? – Igen. Hogy megnyithassam a boltomat, kölcsönt vettem fel, a hitelezők pedig

tudni akarják, mikor és hogyan tudok fizetni. – Mit gondol, ha Hawaiiban lenne, meg tudná fizetni az adósságát? – Természete-

sen. Persze nem az első hónapban, mert még nem tudom, milyen állást találok Hono-luluban.

– Most az egyszer: mennyi adóssága van? – Kétszázötven dollár. – Azt hiszem, tudok segíteni. De ha eljut Honoluluba, fizesse rendszeresen a tartozását. Sadie megígért mindent. Takata kisegítette, így ugyanazzal a hajóval el tudtak

utazni, sőt ugyanabba a kabinba kerültek. Az érkezés előtti nap reggeltájt Takata nagyon rosszul lett. Kereste Sadiet, de

nem találta. Így hát egyedül, egyre gyengébben járkált a kabinja és a fürdőszoba kö-zött, mígnem összeesett. Egy matróz talált rá; ő segítette vissza az ágyába.

Másnap, mikor Honoluluba érkeztek, az élelmezési tiszt kikísérte az ebédlőbe, le-ültette és elmagyarázta neki, hogy ha a bevándorlási hivatal felügyelője kérdezi, mi


baja, azt kell válaszolnia, hogy tengeribeteg. Ha nem ezt teszi, a hajót vesztegzár alá helyezik.

A „tengeribeteg” Takatát visszaküldték a kabinjába. Ott várta meg, míg kérésére valaki érte jött a szállodából. A parton felkeresett egy orvost, aki igen súlyos mérge-zést állapított meg. Olyan beteg volt, hogy egy hétig kellett pihennie, mielőtt tovább utazhatott volna Kauaiba.

Kapaa

1936-ban, mikor Takata hazautazott Kauaiba, nem állt szándékában, hogy reikizésből éljen, de miután a barátain is tudott segíteni, nem csak családja tagjain, a szigeten elterjedt tudásának és segítőkészségének híre.

Első páciense a sógora volt, aki krónikus emésztési zavarokkal küszködött. Vittek hozzá egy ötéves kislányt, akit már kétszer operáltak

csecsnyúlványgyulladással, de szükségesnek látszott egy harmadik műtét is. Takata rendszeresen kezelte, több időt fordítva a feldagadt területre. A műtét helye magától felnyílt, öt napig levedzett, majd beforrt. A gyermek állapota javult, a következő év-ben már gond nélkül járhatott óvodába.

Segítségét kérte egy középkorú férfi, aki vakbélműtéten esett át; sebe nem forrt össze, emiatt nem engedték haza a kórházból. Takata bejárt hozzá a kórházba. A seb négy nap alatt megtisztult a gennytől, de a teljes gyógyulás elhúzódott a páciens cu-korbetegsége miatt.

Felkereste egy súlyos asztmában szenvedő férfi. Négy hónapi kezelés után teljesen meggyógyult, meghízott, és képes volt teljes munkaidőben dolgozni, mint ács és szo-bafestő.

Takata híre gyorsan elterjedt a szigeten. Egyik reggel tíz beteg várt rá. Mindegyi-kük első akart lenni. Az egyik nagyon messziről jött, hatvan mérföld távolságból, a másik azt mondta, ő szenved a legjobban, stb. Ez így ment nap mint nap.

Takata nem tudta, mitévő legyen, elhívta hát a helyi postamestert, a család barát-ját, hogy segítsen a szervezésben. Mikor túl sokan voltak, a férfi hazaküldte azokat, akik úgy sem kerültek volna sorra, de bíztatta a betegeket, írjanak a helyi újságnak. Takatának viszont azt tanácsolta, váltson működési engedélyt, béreljen helyiséget, ahol kezelheti pácienseit, szereltesse be a telefont.

1936 októberében Takata beindította vállalkozását Kapaaban.

Újra Sadie

Egy hónappal később Dr. Hayashi és lánya megérkeztek Kauaiba – Sadie kísére-tében, aki azért jött, hogy „legyen társaságuk, hiszen ők itt idegenek”.

Csupán egy tanfolyamot tartottak, mert Sadie sürgette őket:


– Siessünk Honoluluba! Ne fecséreljük az időt ezen a kis szigeten! Az emberek csak magukra várnak Honoluluban; én majd segítek a reklámozásban!

Hayashiék és Takata szállodában szálltak meg a városban, ott is reggeliztek. Min-den reggel velük reggelizett Sadie a férjével... akik reggelijeiket Takata számlájára íratták. Mikor ez kiderült, Hawayo közölte a hotel személyzetével, hogy ő csak Hayashiék és a saját költségeit hajlandó kifizetni.

Takata olyan szállodát keresett, ahol a Reiki tanfolyamokat is meg lehet tartani. Egy másik szálloda igazgatója megengedte, hogy a tanfolyamokat a szobáikban tart-sák. Másnap reggeli után fogták csomagjaikat, és indultak, hogy átköltöznek a másik szállodába. Amikor odaértek, az igazgató nem volt ott, a portás pedig azt az utasítást kapta, hogy ne engedje be őket!

Takata megszégyenülten távozott Hayashiékkal, mentek, míg a véletlen el nem vezette egy olyan szállodába, melynek igazgatóját még Kauaiból ismerte. Itt laktak a következő négy hónapban. Kibérelték a Keresztény Ifjak Egyesületének egyik termét, ahol Hayashi ingyenes előadásokat tartott a Reikiről Takata segítségével. Az újságok is írtak róla, így az emberek lassan megismerték a Reikit.

Egyik szombaton Sadie felkereste Takatát, hogy kölcsönkérjen huszonöt dollárt. Így érvelt:

– A férjem nagyon mérges, hogy hazahoztál Honoluluba, de nem adtál egy fillért sem. Ezért kölcsön kell adnod. – Ezután minden hétvégén eljött „kölcsönkérni”.

A szállodatulajdonos egyik alkalommal meglátta Sadiet, amint éppen „kölcsön-kér”. Közölte vele:

– Nem akarok a szállodámban olyan embereket látni, mint maga. Kérem, menjen el, és ne jöjjön többet vissza.

Takata végre rájött, hogy Sadie kihasználja. Elfojtotta könnyeit és emlékeztette magát, hogy ő csak egy falusi lány. Ekkor Sadie pénzt kért, hogy vissza tudjon utazni Japánba. Takata adott neki, gondolván, ennyit megér, hogy megszabaduljon tőle. Négy órával később Sadie visszatért és újra pénzt kért hajójegyre, mert amit előbb kapott, elköltötte, mondván, nem térhet vissza Japánba azokban a ruhákban, amiket onnan hozott.

Ez már sok! Takata dühösen fordult Hayashihoz: – Ez...ez...ez...ez...ez a... most az egyszer lehetek mérges? Tudom, hogy kihasz-

nált engem, én meg felültem neki. Le akarom gurítani a lépcsőn, hogy soha többet ne tudjon visszajönni!

– Ha kijössz a sodrodból, csak magadnak ártasz vele – mondta mosolyogva Hayashi. – Tehát ne mérgelődj!

Takata azt mondta magában: „Ma nem mérgelődöm”. Nagyon illedelmesen kö-zölte Sadieval:

– Látja azt az ajtót, mögötte a verandát és az utcára vezető hat lépcsőt? Kérem, menjen ki a kapun, és soha többé ne keressen fel! Ne is lássam!

NE MÉRGELŐDJ!


Az ördögűző

A nádföldek mellett élt egy özvegyasszony a lányával. A leány beteg volt és az idő múlásával gondolkodása is egyre zavarosabb lett. Az özvegy elhatározta, hogy keres valakit, aki képes segíteni a lányán. Beszélt egy Fülöp-szigeteki varázslóval, aki szerint démon szállta meg a beteget. S el tudná távolítani a démont egy olyan szertar-tással, ami száz dollárba kerül. Az özvegy kifizette a pénzt és megállapodtak az ör-dögűzés időpontjában.

A varázsló szombaton érkezett két segítőjével. Kántálással kezdték a szertartást. Egyikük egy lábast ütögetett, a másik kettő kereplőzött. Aztán énekelni kezdtek; hangjuk egyre hangosabb és tisztább lett. Körbetáncolták a nőket, lábukkal erősen dobogtak és teljes hangerővel kiabáltak, hogy kiűzzék a megszálló démont. A nagy zaj megrázta a házat; pénz kezdett hullani a plafon deszkái közül. Az özvegy ugyanis nem bízott a bankokban, pénzét a plafon réseibe rejtette.

A szomszédok, meghallván a ricsajt és a beteg kislány sikoltozását, a ház köré gyűltek, hogy lássák, mi történik. A nádföldön dolgozó munkások hazafelé menet machetejüket szorongatva szintén odamentek a házhoz, hátha a hölgyeknek segítségre van szükségük. Az egyik munkafelügyelő, aki éppen a földeken tartott szemlét, észre-vette a csődületet. Megijedt, hogy valami rossz van készülőben. Lehetett akár felkelés vagy sztrájk. Úgy gondolta, legjobb, ha értesíti a katonaságot. Kisvártatva három te-repjáró jelent meg, fegyveres tengerészekkel megrakva.

Mikor bebizonyosodott, hogy a nők jól vannak, a tengerészek megkérték a va-rázslót és segítőit, fejezzék be amit csinálnak, hagyják a háziakat rendet rakni. A né-zők szétszéledtek.

Amikor a kedélyek megnyugodtak, Takata felajánlotta, hogy segít a leánynak. A Reiki csendes és nyugtató hatású. A reikizés hatására a leány visszanyerte

egészségét.

LÉGY KEDVES MINDENKIHEZ!

Sadie bosszúja

Amikor Takata kidobta Sadiet, Sadie dühös lett. Ahogy kiért az utcára, megfor-dult és öklét rázta Takata felé: „Még ellátom a bajodat!” A szállodaigazgató szerint valószínűleg a rendőrségre megy és feljelentést tesz, ami után a rendőrök ki fogják hallgatni Takatát és Hayashit.

Sadie valóban feljelentette Hayashiékat a Bevándorlási Hivatalnál: – Dr. és miss Hayashi turistaként érkezett Hawaiira, de előadásokat tartanak pén-

zért! Takata nagyon aggódott. Úgy képzelte, hogy szegény Hayashiékat elviszik és le-

lövik.


Dr. Hayashi eközben folytatta konzultációit szobájában. Körülbelül tíz ember vá-rakozott Hayashira, mikor két új kliens érkezett. Az egyik sofőr volt, a másik jólöltö-zött üzletember, aki, mikor leült, újságot vett elő és beletemetkezett – legalább is el-takarta vele az arcát.

– Dr. Hayashihoz jöttem – jelentette be. – Ő most nagyon elfoglalt – válaszolt neki Takata. – Konzultációja van? – Igen. De látja, sokan várnak rá. – És mennyit kér a konzultációért? – Semennyit, minden ingyenes, még a négyszemközti tanácsadás is. Csak ki kell

várnia a sorát. – Nem baj, van időm. – Milyen problémával jött ide? – kérdezte Takata. – Fáj a gyomrom, rettenetesen

fáj. – Ne aggódjon, tudunk önnek segíteni. Biztos vagyok benne, nem bánja meg,

hogy eljött hozzánk. Ez az ember tíz percen belül rosszul lett, olyan szörnyű görcsei támadtak, hogy se

ülni, se állni nem tudott. Így szólt a sofőrjéhez: – Vigyen gyorsan a kórházba! Igyekezzen, mert menni is alig tudok! A sofőr az ajtóhoz állt a kocsival, besegítette a gazdáját és elmentek. Az egyik várakozó hölgy kiment és kis idő múlva ezzel tért vissza: – Mrs. Takata! Magukat kémek veszik körül! A szálloda előtt áll egy rendőr, és

amikor kimentem, Hayashi-szanról kezdett faggatni. Hogy milyen a konzultáció, ki-elégítő választ kaptam-e, mennyit kell fizetni. Közben gyorsírással jegyzetelt. Szeren-csére én is tudok gyorsírni és láttam, hogy hazugságokat ír. Kikaptam a kezéből a papírt és összetéptem! Istenem, micsoda szégyen!

Hamarosan jött két másik rendőr, majd mindhárman elmentek, de ezzel még nem ért véget a zaklatás. Egy óra múlva két rendőr kereste Takatát:

– Önt hívják Takatának? – Igen. – Vannak külföldi vendégei? – Igen. – Hol tartózkodnak most? – Itt, a szállodában. – Be kell menniük a Bevándorlási Hivatalba kihallgatásra. Takata felhívta Hayashi

figyelmét: – Kérjen tolmácsot, nehogy félreértsék a válaszait. És mondja meg nekik, hogy

csak ügyvéd jelenlétében hajlandó beszélni. Én majd kerítek egy jó ügyvédet. A rendőr fenyegetően nézett Takatára: – Maga fogja be...! Épp ebédidő volt, de senki nem tudott enni. Mindenki azt találgatta, mi történik

Dr. Hayashival és leányával. Egy órán belül visszatértek. Dr. Hayashi mosolygott, amint elmesélte a történte-

ket. – Nem tudom, miért hoztak ide – kezdte. – Nem vagyok munkás. Első osztályú

turista vagyok. Van érvényes útlevelem, van vízumom is. Ha nem akarnak turistákat, van hazám, ahova hazamehetek. Ott van otthonom, ahol kényelmesen élek. Nekem nem muszáj itt lennem.

– Ebben az esetben miért tart pénzért előadásokat? – kérdezte a rendőr.


– Ez tévedés. Amint az újságban is láthatta, az előadások ingyenesek. Meg tudom mutatni a hirdetéseket.

– Bár így van reklámozva, az emberek borítékokat adnak önnek, és körbejár a ka-lap adományokért.

– Ez nem igaz, én soha nem tettem ilyet. Küldhetett volna valakit civil ruhában az előadásomra, hogy megtudja az igazat. Most másoknak hisz, vagy nekem?

– Mennyi pénze van? – kérdezte a rendőr. – Ha pénzről akart beszélni, miért nem említette a szállodában? Nem hordom ma-

gammal az összes pénzemet. De van nálam pénz, és itt vannak az utazási csekkjeim. Eddig háromszáz dollárt költöttem, de ez a csekk ezer dollárról szólt. Japánból hoz-tam. Látja, ez a tokiói Birodalmi Bank pecsétje. A lányomnak saját csekkje van. Ne-kem hat ilyen csekkem van.

A nyomozó zavarba jött. 1937-ben hatezer dollár nagyon sok pénz volt. Végül el-nézést kért:

– Bocsásson meg, uram. A feljelentésben, amit egy Sadie nevű nő tett, egészen más áll. Nekünk meg minden ügyet ki kell vizsgálnunk.

Az eset bekerült a lapokba és nagy port vert fel. A helyi újság kiadója még biztat-

ta is őket: – Merjenek, tartsanak minél több előadást. A cikkemmel nagy reklámot csinálok

önöknek. Így is tettek. Takata volt a demonstrátor, Hayashi pedig az előadó. Végigdolgoz-

ták a novembert és a decembert. Sokan csak azért jöttek el az előadásra, hogy lássák Takatát, aki győzött a Hiva-

tallal szemben. A hallgatóság szimpátiájáról biztosította Takatát és Hayashiékat. Mivel a bevándorlás szövetségi ügy, a jelentés eljutott a kongresszusig. Mr.

Wilder King abban az időben kongresszusi küldött volt, ő vette kezébe az ügyet. De-cemberben telefonált:

– Takata, ön nyert. A barátai nyugodtan maradhatnak februárig, amíg a vízumuk érvényes.

DOLGOZZ BECSÜLETESEN!

Hayashi bejelentése

Mielőtt Hayashiék visszautaztak volna Japánba, 1938 februárjában honolului ba-rátai bankettet rendeztek számukra. Február 22-én egy teaházban gyűltek össze. Dr. Hayashi igen sok ajándékot kapott. Bambusz botok, bambusz edények, hoa-mag füzé-rek, szalagok, tollak – olyan dolgok, amiket haza tudott vinni; a friss virág elszáradna az úton. Megkérték, hogy mondjon beszédet, és ő elmondta, hány derék emberrel ismerkedett meg, mennyi nagyszerű dolgot tapasztalt.


– Mindezt meg akarom köszönni nektek, emberek. Azonban el kell mondjak egy fontos dolgot. Van itt egy tanítványom, Hawayo Takata. Mind ismeritek őt. Most már ő is Reiki mester. Kérlek benneteket, segítsétek, támogassátok. Ő fogja folytatni, amit együtt kezdtünk. Ezután Takata kapott szót:

– Mindent megbecsülök, amit mesteremtől kaptam. Mélyen tisztellek benneteket, és támogatásotokat kérem. Boldogan leszek alázatos szolgátok.

Másnap Dr. Hayashi a szállodaigazgató kíséretében bement a rádióba, és a követ-kező bejelentést tette:

– Ebben a körzetben és Japánban Takata a Reiki mester. Mikor én elmegyek, ő a kiválasztott e munka folytatására.

Mielőtt Japánt elhagyták, hogy Hawaiiba jöjjenek, Hayashi mesterré avatta fele-ségét és Takatát, de ezt csak Hawaiiban tette közzé. Takatától e szavakkal búcsúzott:

– Amint üzenek érted, jönnöd kell!

Hayashi nagymester 1938, Hawaii


Takata mester 1938

Az ajándék

Körülbelül tizenhat hónappal azután, hogy Kapaaban beindította vállalkozását, Hawayo édesapjával vacsorázott, az éjszakát pedig nővére házában töltötte. Hajnal előtt furcsa érzés kerítette hatalmába. Úgy tűnt, a levegőben lebeg és nem tudja irányí-tani magát. Nemsokára úgy érezte, keresztülhatol a csukott ajtón, kijut az étkezőbe, majd a nappaliba és leereszkedik a kanapéra.

Rémülten kiabált nővérének, hogy felébressze: – Gyere gyorsan, fogj meg, nehogy elszálljak az űrbe! Ez lenne élete vége? Befejezetlen családi és üzleti dolgairól beszélt nővérének,

olyan dolgokról, amik a halál előtt szoktak az ember eszébe jutni. Felébredt a sógora, bejött a szalonba, majd Hawayo furcsa viselkedése láttán orvost hívott.

Mikor megérkezett az orvos, a kapu hangos kattanása megtörte a varázst. Rövid idő múlva magához tért annyira, hogy el tudta mondani élményeit. Az or-

vos hitt neki, mert már hallott asztrális projekcióról és levitációról. Megvizsgálta, de nem volt lázas, pulzusa is normális volt. Beszélgettek még egy

kicsit, majd reggelre berendelte Takatát a rendelőjébe. Másnap a rendelőben újra megvizsgálta, de semmi rendelleneset nem talált.

Takata párbeszédeket hallott a szubtilis világból és néhány hónap alatt tisztánlátó-vá vált. Képes volt érzékelni, mi történik mérföldekkel távolabb.

Íme néhány példa: A húsz mérföldre lévő kórházban látott valakit. Felhívta az ügyeletes nővért, iga-

za van-e, vagy megbolondult. A nővér utánanézett és kiderült, hogy minden részletre kiterjedően igaza van.


Más alkalommal egy segítséget hívó beteget látott egy több, mint nyolcvan mér-földre lévő kórházban. Este hét óra volt, látogatási idő. A rádió hangosan szólt, senki nem hallotta, hogy a beteg csönget. Takata felhívta egy közelben lakó barátját és megkérte, szóljon be a kórházba és hívja vissza, ha igaza van. Húsz percen belül csen-gett a telefon; a barátja elmondta, a beteg igen hálás a segítségért.

Sok ilyen eset esett meg vele. Volt, aki irigyelte érte, ő viszont nem tartotta a tisz-tánlátást jó dolognak. Segítségre szoruló embereket látott, baleseteket látott. És félt az éjszakától, félt a képektől. Aludnia kellett volna, de nem mert. Úgy gondolta, hogy fent marad, hátha ki tudja kapcsolni a tragikus képek özönét, és azért valamennyit még alhat. Miután nem igazán járt sikerrel, úgy döntött, felkeresi mesterét Japánban.

Hayashi így magyarázott neki: – Ez a te belső képességed, valami, ami veled született. Minél erősebb és tisztább

a lelked, annál könnyebben tudsz távoli dolgokra összpontosítani. Választanod kell, gyógyító akarsz lenni, vagy tisztánlátó.

Takata úgy döntött, marad a gyógyításnál. Így éjszakánként kialhatja magát.

NE AGGÓDJ!


3

A Reiki története

Mikao Usui

Dr. Usui a múlt század vége felé egy keresztény fiúiskola igazgatója volt Japán-ban. Ő tartotta a vasárnapi prédikációt, mivel lelkész is volt. Egy vasárnap néhány fiú az első sorból félbeszakította a prédikációját:

– Usui úr, ön hisz a Bibliában? – Nagyon alaposan tanulmányoztam a Bibliát a papneveldében és hiszek benne. – Mi még csak most kezdtük életünket, szeretnénk, ha válaszolna égy kérdésünk-

re. Hisz abban, hogy Jézus tudott gyógyítani? – Igen – válaszolt Usui. – Akkor kérjük, mutassa meg nekünk, hogyan kell vakot vagy bénát gyógyítani,

hogyan kell a vízen járni. Usui így válaszolt: – Én jó keresztény vagyok, van hitem, de ezeket nem tudom nektek megmutatni,

mert nem tanítottak meg rá. De a fiúk erősködtek: – Nem akarunk vak hitben élni. Bizonyítékot akarunk. – Egy napon szeretném nektek ezeket bebizonyítani. Mikor rájövök, hogyan kell,

eljövök, és megmutatom nektek. Most lemondok, és elutazom Amerikába, hogy egy keresztény országban tanulmányozhassam a Bibliát. Visszajövök. Elköszönt és el-hagyta a templomot.

Beiratkozott a chicagói egyetemre, ahol filozófiát, a kereszténység történetét és bibliaértelmezést tanult. Rájött, hogy ugyanazt tanítják ott, mint amit a misszionáriu-sok tanítottak neki iskolás korában, meg amit a japán papneveldében tanult. Így nem tudta meg, hogyan gyógyított Jézus.

Más világvallások tanulmányozásával folytatta tanulmányait. Megismerkedett a hinduizmussal és a buddhizmussal. Megtudta, hogy Guatama Buddha gyógyított va-kokat, tébécéseket és leprásokat.

Hét évet töltött Chicagóban. Ezután visszatért Japánba, Kyotóba, hogy még töb-bet megtudjon Buddháról. Nara volt a buddhizmus központja Japánban, de Kyotóban volt a legtöbb templom és monostor. Elment mindenhová ugyanazzal a kérdéssel:

– Említik a szútrák, hogy Buddha gyógyított? A válasz mindig ez volt: – Le van írva. – De tudja valaki, hogyan kell csinálni?


– A Buddhizmus azt tanítja, hogyan érjük el a lelki békét, hogyan legyűnk boldo-gok. Egyházunk feladata, hogy a hívek figyelmét az örökkévaló lélek felé irányítsuk. A test nem örökkévaló, ha baj van vele, vannak orvosok, akik meggyógyítják.

Több hónapi keresés után egy Zen templomot ajánlottak neki Kyoto közelében, mivel az rendelkezett a legnagyobb buddhista könyvtárral Japánban. Megkereste a legmagasabb rangú szerzetest, és ahogy beszélgettek, észrevette, hogy ennek a het-venkét éves embernek az arca olyan fiatal és szép, mint egy gyermeké. Nagyon kedves hangon invitálta be a könyvtárba.

Usui megkérdezte: – A zen-buddhisták hisznek a gyógyításban? Meg tudják gyógytani a testet? – Még nem – volt a szerzetes válasza – Mi az elmével foglalkozunk. Minden nap

meditálunk a megvilágosodásért. – De mi lesz a beteg testtel? – Majd rájövünk. Hiszem, hogy egy meditációban megleljük a megoldást. Mielőtt

meghalok, tudni fogom, ebben biztos vágyok. Dr. Usui megkérdezte, beléphet-e a monostorba, hogy buddhizmust tanuljon. A három év alatt, amit ott töltött, minden japánul irt szútrát elolvasott és órákat

töltött meditálással minden nap. De ez nem volt elég, megköszönte a segítséget és menni készült, mikor az öreg szerzetes megkérte, maradjon velük és tanuljon tovább.

Dr. Usui jónéhány évig maradt a barátok között; megtanult kínaiul olvasni, elol-vasta a kínai nyelvű szútrákat is, de nem találta meg, amit keresett.

Ez a monostor foglalkozott a korai szanszkrit szútrák japán nyelvre való fordítá-sával. Megtanult hát szanszkritul és a szanszkrit nyelvű szútrákat kezdte tanulmá-nyozni. Ezek között talált olyanokat, amelyek Buddha gyógyításairól szóltak. És mindez 2500 évvel ezelőtt íródott!

Hogy megértse, hogy rendszerezhesse a sok apró információmorzsát, elhatározta, hogy böjtölni és meditálni fog, remélve, hogy lesz olyan látomása, amely megvilágo-sítja elméjét.

Mikor elhagyta a monostort, azzal búcsúzott, hogy ha a huszonkettedik napon nem tér vissza, keressék meg a testét.

A meditáció

Csupán egy kecskebőr tömlőnyi vízzel felment a Kurayama hegyre. Kiválasztott egy szimpatikus fenyőt, mely a pataktól nem messze nőtt és leült a tövébe. Összegyűj-tött maga mellé huszonegy kavicsot, hogy majd úgy méri az idő múlását, hogy minden reggel elhajít egyet. Szútrákat olvasott, imádkozott és meditált. Így telt el húsz nap.

A huszonegyedik napon, hajnal előtt befejezte meditációját. Kinyitotta a szemét, felnézett a sötét égboltra és arra gondolt, hogy ez az utolsó lehetősége, hogy megta-lálja, amit már több, mint tíz éve keres. Különös fényjelenséget látott.

A fényjelenség nagyon gyorsan közeledett hozzá. Izgatottan és mámorosan azt gondolta:


– Ez próbatétel. Ki fogom állni. Szemét tágra nyitva észlelte, hogy a fény homlokon találja. Hátra esett és elvesz-

tette eszméletét. Olyan volt, mintha meghalt volna. Látomása akkor kezdődött, mikor hajnalodni kezdett. Jobbra nézett. Millió szivárványszínű buborék táncolt előtte. Az-tán a vörös szín jobbról balra haladva betöltötte az egész égboltot. Egy pillanatig úgy maradt, majd elhalványodott, aztán narancsszín töltötte be az eget, maradt egy pilla-natig, majd elhalványult. Aztán sárga, aztán zöld, aztán kék, aztán lila. Az egész ég-bolt olyan volt, mint egy nagy szivárvány.

Felejthetetlen élmény volt. Miután az utolsó szín is elhalványult, fehér fény jött jobbról és képernyőt alkotott

előtte. A képernyőn arany színű szanszkrit írásjelek tűntek fel. Eltűntek és feltűntek, újra és újra, amíg meg nem értette jelentésüket, valamint azt, hogyan használhatja őket. Majd hangokat hallott:

– Emlékezz! Emlékezz! Emlékezz! Amikor magához tért, világos volt. Felült és végiggondolta mindazt, amit átélt. Becsukta szemét, és újra látta maga előtt az arany színű írásjeleket.

Az első csodák

Felállt. Erősnek érezte magát. Nem volt éhes. Tele volt energiával. Képesnek érezte magát arra, hogy visszagyalogoljon a monostorba. Olyan kitűnően érezte ma-gát, mintha csoda történt volna.

Eldobta az utolsó kavicsot, felvette kalapját és botját és elindult a hegyről lefelé. Ahogy ment az ösvényen, megbotlott egy kőben, ami beszakította a körmét. Folyt a vér és fájt. A sérülésekre, fájós helyekre az ember automatikusan ráteszi a kezét. Ő is ezt tette. Energia lüktetését érezte. Rövidesen megszűnt a fájdalom. Elvette a kezét. Látta lábujján a megalvadt vért, de az ujjának semmi baja sem volt. Ez volt a második csoda.

Mikor leért a hegyről, addig ment, amíg nem talált egy vörös kendővel letakart padot. (Száz évvel ezelőtt aki utazni akart Japánban, kénytelen volt gyalog járni. Csak kevesek engedhették meg maguknak, hogy legyen lovuk. Ha az út melletti ház lakói hajlandók voltak enni adni az utazóknak, vörös abroszos asztalt vagy vörös kendővel leterített padot tettek ki a ház elé.)

Egy kötényes öregember begyújtotta a hibacsit (faszenes tűzhelyt). Usui kért egy kis maradék rizst, sós szilvát és forró teát. Az öreg közölte, várnia kell, míg megfő a rizs. Usui megismételte, hogy jó lesz neki az is, ami tegnapról maradt. Az öreg kifa-kadt:

– Magának meleg rizsre, teára, miszóra és sózott-érlelt káposztára van szüksége. Abból ítélve, hogy milyen irányból érkezett – intett fejével a Kurayama hegy felé – meg a szakálla hosszából, épp most fejezhette be három hetes böjtjét. Ez rendkívüli alkalom. Tisztelje meg meleg étellel. Üljön csak le, ha kész lesz, ideküldöm.

Usui fogta a rizsesdobozt, leült és várt.


Az öregember unokája, egy helyes, tizenéves lány hozta az ételt. Be volt kötve az arca. A kendő csücske, mint két nyuszifül meredezett a feje búbján. Usui megkérdez-te, mi baja.

– Szörnyen fáj a fogam. Már három napja fáj, de nem tudok elmenni az orvoshoz, mert a rendelője tizenhét mérföldre van.

Usui nagyon sajnálta a lányt és megkérte, hadd tegye a kezét az arcára. – Ez az? Ez fáj? – Igen – bólintott a lány – De amint hozzáért, már jobb lett. Mindkét kezét rátette, a lány hamarosan elmosolyodott, szeme felragyogott: – Már nem fáj! Ez volt a harmadik csoda! A leány nagyapjához szaladt: – Ez a szerzetes csodát tett! – Nagyon hálásak vagyunk. Kérem, jöjjön be a házba enni. Usuinak ízlett az étel.

Ekkor következett a negyedik csoda: nem voltak emésztési zavarai a hosszú böjt utáni kiadós étkezéstől.

Folytatta útját a monostorba; a tizenhét mérföldes távolságot estére tette meg. Az ajtót nyitó fiú így fogadta:

– Dr. Usui! Annyira örülünk, hogy visszaért! Éppen indulni akartunk, hogy meg-keressük a csontjait.

– Én is örülök, mert sikerrel jártam. Hol találom az apátot? – Jó ideje fekszik izületi gyulladással és a háta is fáj. De ön először fürödjön meg

és egyen. Az öreg szerzetes örülni fog, hogy visszaért.

Az apát kíváncsian fogadta: – Milyen eredménnyel járt? – Siker, siker, siker ! válaszolta ujjongva Usui. Kezét az apát

takarójára téve mesélte el az élményeit. Nagyon izgatott volt, mikor elmondta, ho-gyan találta meg, amit több mint tíz éve keresett.

Egyszer csak megszólalt az öreg apát: – Elmúlt a fájdalmam! Jól érzem ma-

gam! Tele vagyok energiával! – Ez a Reiki – mondta Dr. Usui.

Az első páciensek

Most, hogy a Reiki hosszas keresése véget ért, meg kellett határozni, hogyan le-het a leghatékonyabban használni.

Másnap reggel a szerzetesek összeültek, hogy megbeszéljék. Úgy gondolták, a jó-létben élő emberek meg tudják engedni maguknak, hogy szükség esetén orvos,


gyógyfüves vagy akupunktőr segítségét vegyék igénybe, de a szegények, akikből na-gyon sok van, senkire sem számíthatnak. Dr. Usui tehát elhatározta, hogy először a nyomornegyedben kezdi a gyógyítást. Hogy az emberekkel kapcsolatba kerüljön, zöldséget akart árulni. Egy rúddal a vállán két, friss zöldséggel teli kosarat vitt, ha-gyományos szerzetesi ruhában. Az első ember, akivel találkozott, megkérdezte:

– Hová megy? – Ezeknek az embereknek fogok zöldséget árulni. – Ebben a ruhában? – kérdezte az ember – Cseréljünk ruhát! A foltos kimonó már

alkalmasabbnak tűnt a feladatra. Hirtelen tizenéves fiúk vették körül. Némi zaklatás után elvitték vezetőjükhöz, a

Koldusok Királyához. Elvették zöldséges kosarait. – Pénzeszacskót látok a ruhája alatt – mondta a Koldusok Királya.

– Vetkőztessétek le! Elvették a pénzét és foltos kimonóját is. Csak utána kérdez-ték meg:

– Miért jött a nyomornegyedbe, ha van pénze? Usui beszélt nekik a Reikiről; arról, hogy hogyan tud segíteni a szenvedőkön.

Még hozzátette: – Csak azt akarom, hogy veletek élhessek, meg egy kis helyet a gyógyításhoz, egy

fekhelyet és némi ennivalót. De nem fogok koldulni. Reikizni fogok egész nap. Miután megegyeztek, adtak Usuinak helyet és ő kezelni kezdte a betegeket. A gyógyultakat a következő szavakkal bocsátotta útra: – Eredj a templomba, keresd meg ezt és ezt a szerzetest. Új nevet és munkát

kapsz tőle. A templomokban azt tartották, hogy a lélek a legfontosabb. Minek törődjünk a

testtel....olyan rövid ideig a miénk. A testtel foglalkozzanak az orvosok. Usui mester sok tapasztalatot szerzett a nyomornegyedben töltött három év alatt.

Egy este, mikor a negyedben sétált, ismerős arcokat pillantott meg. – Nem ismerjük egymást? – kérdezte. – De igen, mester – válaszolt egyikük. –

Vajon nem gyógyítottam meg? – De igen. – Nem küldtem, hogy dolgozzon? – De igen. – Nem kapta meg a munkát? – De igen. – Akkor most mit keres itt? – Ó, hát azt akarták, hogy reggel héttől este hétig dolgozzak. Egy esztendeig dol-

goztam is, de koldulni könnyebb. Kiderült tehát, hogy ezek az emberek nem becsülték meg az egészséget, a törő-

dést, a munkát, az emberi körülményeket. Nem akartak változtatni az életükön. Any-nyit ért nekik a Reiki ajándéka, amennyit fizettek érte, vagyis semmit! Usui mester leborult a földre és elsírta magát.

A papoknak igazuk volt. A lélek az első – utána jön a test. Nem gyógyított több koldust, mert látta, hogy nem értékelik. Visszatért a monos-

torba, hogy beszéljen az öreg szerzetessel. Rájött, hogy a következő alapelveket is tanítania kell:


Csak ma NE MÉRGELŐDJ! Csak ma NE AGGÓDJ! Csak ma BECSÜLD MEG MAGAD! Tiszteld szüleidet, tanáraidat és szom-szédaidat; légy hálás az élelemért.

Csak ma ÉLJ BECSÜLETESEN! Csak ma LÉGY KEDVES MINDENHEZ, AMI ÉL!

A zarándokút

Usui mester elhatározta, hogy bejárja egész Japánt. Amikor egy-egy piacra érke-zett, meggyújtotta lámpását és azzal járkált a városban. Sokan megállították emiatt:

– Kedves szerzetes, most nappal van. Nincs szükség világításra. – Nem olyan em-bereket keresek, akik egészségesek, boldogok és világosság van a szívükben – vála-szolta. – Vannak akik szomorúak, depressziósak vagy fizikai fájdalmuk van, ezeket fel kell vidítani. Gyertek a templomba és hallgassátok meg a prédikációmat.

Így toborozta a pácienseit. Nagyszerű gyógyítóként lett ismert Japánban. Mindig elismerte azonban, hogy nem ő gyógyít, hanem a rajta keresztül áramló Univerzális Életenergia, avagy Isteni energia. Ő csak mint az energia közvetítője működik közre.

Idővel tizennyolc tanítványát avatta mesterré, akik tovább tanították a Reikit, amit elismertek alternatív gyógymódnak.

Dr. Mikao Usui életművéért kitüntette maga a császár. Tokióban, egy Zen temp-lomban temették el. Óriási sírkövére felvésték, amit az emberiségért tett.

Chujiro Hayashi különleges tehetségként, tudósként és filozófusként jellemezte mesterét. Mikao Usui több, mint 27 éven át tanulmányozta a buddhizmus és a keresz-ténység szabályait, míg elérte a spirituális fejlődés azon fokát, hogy szívből elfogadta az élőlények kapcsolatrendszerét, megőrizve a vágyat, hogy szolgálhasson anélkül, hogy saját fontossága, bármiféle anyagi érdek vagy ambíció eszébe jutott volna. Má-sok feltétlen segítésének óhaja vezérelte, hogy ráébressze őket saját, igazi lényükre.

Számunkra, mostani reikisek számára legfontosabbak a szimbólumok, mert azok segítségével fokozhatjuk spirituális fejlődésünket. De Usui mester számára az volt a legfontosabb, hogy hogyan kell visszatérni a Tiszta Fénnyel való azonosságba. Ettől fogva minden, amit megérintett, megváltozott.

Égő lámpással járt kelt, hogy felhívja az emberek figyelmét, hogyan vihetnek vi-lágosságot életükbe. Vajon nem ez a nagy szellemi vezetők feladata?


Usui Sensei


Chujiro Hayashi

Hayashi parancsnok volt a Birodalmi Tengerészetnél. tudott angolul, mivel hajója, az iskolahajó bejárta a világ főbb kikötőit. Jelentős társadalmi státusszal és vagyonnal rendelkező, művelt családból származott. Negyvenöt évesen tartalékos lett, és egy piacon találkozott Usuival, aki éppen előadását hirdette. A szerzetes személyisége, előadása megragadta fantáziáját. Minél jobban figyelt, annál kíváncsibb lett a szerzetes ajánlatára, hogy segítsen a depressziósokon, betegeken, bénákon. Usui mester így érvelt:

– Ön még túl fiatal ahhoz, hogy élje a nyugdíjasok életét. Jöjjön inkább velem, se-gítsen az embereken.

Hayashi tisztelte Usui mestert és hitt abban, hogy a Reiki hasznos dolog, ezért csatlakozott hozzá. Együtt járták az országot, gyógyítottak és tanítottak. Amikor Usui mester közeledni érezte halálát, Chujiro Hayashit kérte fel, hogy vegye át a Reiki vezetését, legyen az Usui-féle természetgyógyászati módszer mestere és tanítója, ő válassza ki a leendő mestereket, hogy biztos legyen benne, az Usui Shiki Ryoho – az Univerzális Életenergiával való Gyógyítás Művészete úgy fog folytatódni, ahogyan ők csinálták. Aztán Usui mester bejelentette követőinek, hogy Hayashit választotta utód-jául és kérte őket, segítsék Hayashit a Reiki terjesztésében.

Usui mester elmesélte a koldusokkal szerzett tapasztalatát; úgy vélte, akkor nagy hibát követett el.

1. Először foglalkozz a lélekkel. 2. Ezután gyógyítsd a testet. 3. A koldusok nem ismerik a hálát. Ezért nincs többé ingyen kezelés és ingyen

tanfolyam. Tiszta lélekre és testre van szükség, hogy az emberi lény egész legyen.

A tokiói Reiki Klinika

Chujiro Hayashi megnyitotta klinikáját Tokióban, a Császári Palota közelében. A klinika egy felvételi irodából és egy nagy teremből állt. A nagy teremben nyolc keze-lőasztal várta a pácienseket. Minden beteget két kezelő kezelt egyszerre. Az egyik a beteg fején dolgozott, a másik a beteg jobb oldalán ült, és a hasát kezelte, majd együtt gyógyították a hátat. A kezelések reggel hétkor kezdődtek és délig tartottak. Volt egy óra ebédszünet, majd a kezelők – most már egyenként – kijártak házakhoz kezelni. Általában este hét óra körül értek haza.

Ha valaki reikis szeretne lenni, azt először a Reiki-szervezet mestereinek be kell fogadniuk, másodszor meg kellett ígérnie, hogy rendszeresen eljár a Klinikára és in-gyen kezeli a pácienseket. Hayashi nem változtatott a Reiki rendszerén, csak behozta a Klinikára.


Úgy tűnik, Hayashi, mint katonaember, nem aszkéta volt, hanem inkább sziszte-matikus személyiség. Ő szervezte meg a Reiki oktatásának módszerét, ő határozta meg a kezelési pontokat: négy a fejen, négy a test első, négy a test hátsó oldalán, mint fő kezelési pontok, kiegészítve szükség szerint más kezelési pontokkal. Így tanulta a Reikit Takata Hayashi klinikáján és így adta tovább tanítványainak.

Hayashi és a jótékonykodás.

Hayashi mindig le volt nyűgözve, ha Takata kérdezett. Ebben egyáltalán nem ha-sonlított a japán nőkre, akik soha nem mertek kérdezni semmit. Ezt a hatalmas tudás-vágyat úgy tekintette, mint a Takatában megtestesülő „amerikai demokráciát”.

Amikor Takata készült vissza Kauaira, úgy érezte, egy fontos kérdésre még nem kapott választ. '

Amikor egy éven át minden nap a Reiki-klinikán dolgozott, megfigyelte, hogy minden beteg jól öltözött, tehetősnek és tanultnak látszik. Néhány nagyon gazdagnak, ismertnek tűnt, sőt némelyik úgy nézett ki, mint valami király.

De mi a helyzet a szegényekkel? Nekik is vannak egészségügyi problémáik. Ők miért nem járnak a klinikára? Talán visszautasítják őket?

Egy alkalommal megkérdezte Hayashitól: – Mi az oka, hogy ön elutasítja a szegény embereket? Az egyenes beszédtől meglepődve Hayashi nevetésben tört ki: – Ön mindig csak áskálódik. De akárhányszor kérdéssel fordul hozzám, tudom,

hogy önben régóta érlelődik a kérdés. Azt kérdi, miért nem lát itt szegény embereket? Azt hiszem, valójában azt akarja kérdezni, miért nem jótékonykodom. – Mikor ön is kezelő lesz és elegendő tapasztalattal fog bírni, ön is szembe fog kerülni ezzel a hely-zettel. Minden ember, aki meg- keres minket, a középosztály feletti réteghez tartozik. Ha arra kérnek, megyek akár hercegi házhoz is. Ők értelmiségiek, tanult emberek tehetős családokból. Ha megbetegszenek, a legjobb kórházba mennek, a legjobb or-vost választják, specialistát hivatnak. A sebész azt mondja, operálni kell. A belgyó-gyász szerint nincs szükség műtétre, gyógyszeres kezelést kell alkalmazni. Mikor az orvosok nem tudnak megegyezni, elhívják Hayashit a Reikijével. Mindenki elégedett, mert nincs szükség tablettákra, nincs szükség műtétre. Igaz, az eredmény nem jelent-kezik olyan gyorsan, mint a hagyományos módszereknél, de a negyedik nap már ész-revehető a különbség. Kezdik jobban érezni magukat, erősödnek. tudja, megtaláljuk az okot, és amikor az okot megszüntetjük, nincs többé hatása. Nincs betegség csak jó egészség és boldogság, biztonsággal lehet felkészülni a hosszú életre. Ez a Reiki. – Itt nem lát rongyos, szegény embereket, mert ők nem fogadják el a Reikit. Elmennek a falusi orvoshoz, akiről azt mondják, kedves, segítőkész ember. De igazából nem fo-gadják el őt sem. Úgy gondolják, el kell jutniuk a nagy Egyetemi Kórházba, neves orvost kell keríteniük és egy nővért, aki éjjel-nappal ott áll mellettük. Így van csak esélyük a felgyógyulásra. Mindig elérhetetlen dolgokra vágynak. Egész más- hogy gondolkoznak. El sem fogadják tabletta és szike nélkül a kezelést... Engem semmi-


képp sem fogadnának el. De akárki jön is hozzánk kezelésre, nem küldöm el. És ha hívnak, nem törődöm vele, szegény-e vagy gazdag, aki hív, elmegyek hozzá. Vagy küldök egy kezelőt. Hiszen tudja, önnel együtt tizenhét kezelőm van. Amikor Takata visszatért Kauaiba, rájött, igaza volt Hayashinak. A helybéliek nem akartak a helyi kórházba menni, mert ott csak egy orvos volt. Inkább mentek Honoluluba, a Queen's Hospitalba, ahol ötven orvos dolgozott. A helyi orvosnak esélyt sem adtak. Ezért döntött úgy Takata, hogy elhagyja a kis Kauait.

Hayashi távozása

Egy reggel, mikor Takata ébredezett, úgy érezte, mintha nem lenne egyedül. Kinyitotta a szemét és Hayashit látta fehér selyem kimonóban az ágya végénél áll-

ni. Azt gondolta, ez egy üzenet. Biztos azt jelenti hogy azonnal vissza kell térnie Ja-pánba. Ekkor az előtte álló jelenés eltűnt.

A következő hajóval Japánba utazott és egyenesen Hayashi házához ment. – Pihenje ki az utazás fáradalmait – fogadta őt Hayashi – aztán utazzon délre, a

gyógyforrásokhoz. Dolgozzon a gyógyfürdőben, közben tudjon meg mindent a vizek gyógyhatásáról. Majd üzenek önért, ha itt lesz az ideje.

Takata három hónapig várt a hívásra. Mikor belépett Hayashi házába, látta, hogy a házigazda fel-alá járkál a szobájában.

Aztán kivett egy ládából egy egyenruhát, hosszasan nézte, majd visszatette és járkált tovább. Három nap múlva bejelentette a családjának:

Nagy háború készül, és én, mint a Birodalmi Tengerészet tisztje, sok elfecsérelt életért lennék felelős. Úgy döntöttem, ezt nem tehetem. Inkább a jövő kedden egy órakor eltávozom. Kérem, hogy hívjátok meg a családtagokat és a Reiki-mestereket.

Sokat beszélgetett Takatával. Elmondta, hogy megbeszélte a Reiki-mesterekkel, őrá bízza, hogy folytassa a megkezdett munkát. Mrs. Hayashi vissza akar vonulni vi-déki házukba.

Takata örült a megtisztelő feladatnak. Megköszönte a bizalmat, és ezt mondta: – Adjon nekem tíz évet, hogy a lányaimat felkészíthessem az életre, utána a

Reikinek fogom szentelni az életemet. Hayashi utasította, hagyja el Japánt, térjen haza, majd elmondta, hol lesz bizton-

ságban a háború alatt. Azt is elmesélte, hogyan végződik a háború. Mint más reikis, Hayashi is megtanult hinni az intuíciójának.

1941 május 10-én, kedden összegyűltek a mesterek és a család, és együtt költöt-ték el az ebédet. Míg a vendégek beszélgettek, behozták Hayashi tatamiját, ő pedig felvette fehér kimonóját. Leült a tatamira és elmondta az összegyűlteknek utolsó üze-neteit, közben elmagyarázta, mi fog történni:

– A folyamat a következő lesz : Először elszakad egy artéria, majd a második, és mikor a harmadik is elszakad, az lesz a vég.

Folytatta utolsó mondatait, közben kommentálta, mi történik: – Az első artéria most szakadt el. – Beszélt tovább, majd ismét kommentált.


– A második artéria is elszakadt. – Végül egy befejezetlen mondatba kezdett: – A harmadik art... – és holtan esett össze.

A mesterek sora

1973-ban, 73 éves korában Takata ezeket mondta: – Chujiro Hayashi volt Mikao Usui első tanítványa és együtt dolgoztak, míg Dr.

Usui el nem távozott. Ekkor Hayashi lett az Usui-féle természetgyógyászati módszer mestere és tanára. A tradícióhoz híven teljesítette feladatát a nagymester, míg 1941 májusában el nem távozott. Halála előtt engem, Hawayo Hiromi Takatát bízott meg e munka folytatásával Japánban és a világ más részein. Ebben az időben csak öt mester volt a világon, beleértve Mrs. Chie Hayashit is. Ők mára már visszavonultak, én pedig egyedül maradtam ezzel az óriási munkával... Harmincnyolc évi tanítás és gyógyítás után is úgy érzem, keveset dolgoztam. Szeretném, ha fennmaradna ez a csoda, ami oly fontos minden élőlénynek. Egy fiatal párra szeretném bízni a folytatást.

Lelki szemével látta, hogy a fiatal pár frissességet, dinamizmust visz a Reikibe úgy, hogy nem változtatja meg a tradíciót. De nem találta meg ezt a párt. Ehelyett huszonkét tanítványát avatta mesterré. Engedélyezte nekik, hogy távozása után mes-tereket képezzenek, valamint kérte őket, hogy unokáját, Phyllis Lei Furumoto fogad-ják el vezetőjüknek. Felhívta figyelmüket, éljenek az öt reikis alapelv szerint, ahogy ő is élt.


4

Reiki a gyakorlatban

Takata tanfolyamai

1938-ban avatták mesterré Hawayo Takatát. Első kérése Hayashihoz az volt, hogy ingyen taníthassa azokat az embereket, akik olyan sokat segítettek neki férje és húga elvesztésekor. Hayashi figyelmeztette:

– Soha ne tartson ingyen tanfolyamot. Az emberek nem fogják annyira értékelni, hogy használják is. Irántuk érzett háláját ki tudja fejezni azzal, hogy szükség esetén meggyógyítja őket.

Hayashi és lánya visszatértek Japánba. Takata a figyelmeztetés ellenére úgy dön-tött, hogy szomszédait és elhunyt férje rokonait, akik oly segítőkészek voltak, mégis ingyen fogja tanítani. Testvéreit nem engedte eljönni erre a tanfolyamra, mondván:

– Titeket majd később foglak tanítani. Először látni akarom a szomszédok sikere-it.

Egyik nap, mikor teregetett, az egyik szomszéd odament hozzá: – A lányom ma nem ment iskolába. Fáj a hasa. Kérlek, gyere és gyógyítsd meg.

– Gyógyítsd meg te – válaszolta. – Megtanítottalak, hogyan használd a Reikit, hát akkor használd.

– Könnyebb téged megkérni – válaszolt a szomszéd – mintha magam csinálnám. Máskor egy másik szomszéd jött: – A kis Mary náthás. Gyere és reikizd meg. – Hát nem tanítottalak meg rá, hogyan kell? – kérdezte Takata. – Csináld magad! – De én még sosem próbáltam – válaszolta a szomszéd. Takata beszaladt a házba

és elsírta magát: – Nincs bennük hála! Usui mester, Hayashi mester, bocsássatok meg nekem! A testvére kereste fel egyszer Takatát: – Van rá időd, hogy engem taníts? – Tandíj is van – vágta rá Takata. – Óh! Mennyit kérsz? – Háromszáz dollárt. Nem kell egyszerre kifizetned, fizethetsz részletekben is. – Megbeszélem a férjemmel. – Te kérted meg, hogy tanítson? – kérdezte a férje – Ha igen, akkor fizetned is

kell. Havi huszonöt dolláros részletekben tudunk törleszteni. A tanfolyam elvégzése után, a legelső alkalommal, mikor leányának asztmás rohama volt, arra gondolt, olyan sokat fizetett a tanfolyamért, hogy most nincs pénze orvosra, tehát kénytelen megpró-bálnia a Reikit. Mielőtt befejezte a kezelést, a gyerek már könnyebben lélegzett. Sike-rült! Felkereste Takatát és elmesélte a történteket. – Most már értem, miért kértél olyan sokat a tanításért. Azt akartad, hogy jó reikis legyek. Azért jöttem, hogy meg-köszönjem. – Rendben van. Jó hasznát fogod venni. Takata így emlékezik vissza: – A


testvérem rendszeresen használta a Reikit, és ez az üzletére is kihatott. Itt is sikeres volt. Ez volt a legkisebb, ám mégis a legjobb befektetése életében.

A legnehezebb év

Takata számára az 1937-es év volt a legnehezebb. Ezt mondta magában: – Istenem, itt ez a sok-sok baj, én csak jót próbálok tenni, miért van mégis annyi

akadály az utamban? – Hayashi szavaival próbált vigasztalódni – Csak ma ne mérge-lődj! Később azt mesélte tanítványainak:

– Sosem gurultam dühbe, hanem azt mondtam: Irgalmas Isten! Te vagy az egyet-len tanúm, csak Te ismered az igazságot; ugye segítesz? – Sokat meditáltam. Meditál-tam késő este, meditáltam kora reggel. Ilyenkor hálát adtam Istennek, megköszöntem, hogy úgy telt a nap, vagy az éj, ahogy.

A tanfolyamok sikeresek voltak, a Reikit dicsérték az újságok, de a nehézségek is fokozódtak.

Miután Hayashiék visszautaztak Japánba, egy rendőr tett váratlan látogatást Takatánál:

– Mondja csak, van-e engedélye arra, amit csinál? – Természetesen. Igaz, hogy én csak egy falusi lány vagyok, de sejtettem, hogy

Honoluluban szükségem lesz valami papírra, hogy zavartalanul dolgozhassak. – Ki adott önnek engedélyt? Takata megadta egy neves jogász nevét: – Az illető örült, hogy tőle kértem segítséget; azt mondta, kereteztessem be, és

tegyem ki a szobám falára, hogy mindenki lássa. A rendőr most más irányból próbálkozott: – Legyen őszinte, fogadni mernék, adott ajándékot a tanárának. – Persze, hogy

adtam, miért ne? Ilyen messziről jön hozzám vendég, és én engedjem el üres kézzel? A rendőrség az ajándékra kíváncsi?

– Adtam neki négy ötven kilós zsák hawaii cukrot. Szereti a narancsot, tehát ad-tam neki két ládával. Mindenki a Kona kávéról beszél, tehát adtam neki azt is. Aztán még néhány láda helyben termesztett ananászt. Meg egy doboz érett olivát. Az embe-rektől kapott koa-edényeket, koa-botot, virágfüzéreket. A lányának adtam egy komp-lett turista étkészletet.

A rendőr csak bámult rá. – Azt szeretném tudni, mennyit? – Mit mennyit? – Mennyit fizetett neki? – Á, tehát pénzről beszél! Csakhogy megértettem. Tudja, a tanárom Japánban

nagy ember. Nagy klinikája, nagy háza van, mindene megvan, hogy úgy élhessen, mint a többi, felső középosztályba tartozó ember. Nincs szüksége az én pénzemre. Azért jött, hogy lelkileg támogasson engem, mert kezdő vagyok.

– Elnézést – mondta a rendőr – de meg kellett vizsgálnunk. De ön ne aggódjék. Van engedélye, tehát nem fogjuk zaklatni többet. Takata megkönnyebbülten sóhajtott:


– Örülök, hogy már érti. Egyébként igen jó sajtóm van. Meggyőződhet róla a la-pokban.

Később a helyi japán újság tulajdonosa látogatta meg. – Zavarba hozták, becsapták, zaklatták magát. Maga egy gyenge nő, de nagyon

bátor. Pereljük be ezeket az embereket hadd legyenek a hűvösön egy darabig. Van egy csomó tanunk. Oka is, joga is van beperelni őket.

– Köszönöm. Köszönöm a támogatását, segítségét és hogy törődött a sorsommal. Ilyen barátok nélkül, mint ön, nem bírtam volna ki ezt a megpróbáltatást. De még hadd gondolkodjam el rajta.

ÉLJ BECSÜLETESEN!

A Jodo misszió

A helyi újság szerkesztője azt akarta, hogy Takata perelje be Sadiet. Takata aznap este találkozott a Jodo misszió érsekével, aki már ismerte a Reikit. Hét évvel azelőtt laringitisz következtében elvesztette a hangját és emiatt nyugdíjazták. A hangját visz-szanyerte, miután Hayashi és Takata három hétig reikizte. Ekkor új megbízást kapott az egyháztól: vezesse Hawaiiban a Jodo misszió amerikai részlegét. Területileg hozzá tartozott Kalifornia nyugati partja is. Jó barátságban volt Takatával, gyakran hívta meg ebédelni. Hawaiiba érkezése után első dolga volt, hogy végiglátogatta a templo-mokat, megismerkedett a lelkészekkel. A tizenkét lelkész közül egy sem beszélt ango-lul.

– Át kell látogatnunk Kaliforniába, de sajnos még ebédet sem tudok rendelni an-golul. Mi lenne, ha velünk töltené a vakációját és elkísérne a nyugati partra? Pihenhet-ne és szükség esetén tolmácsolna nekünk.

– Megtisztel, hogy rám gondolt. Valóban rám férne egy kis pihenés. Köszönöm, elfogadom a meghívást.

Mikor Takata találkozott a szerkesztővel, közölte vele: – Nem perelem be Sadiet. Én csak egy ember vagyok. Hogyan ítélkezhetnék egy

másik ember fölött? Ez Isten dolga. Én békével jöttem és zaklattak, de már túl vagyok rajta. Elmegyek az érsekkel Kaliforniába, aztán belépek a chicagói Gyógyszert Nem Használó Orvosok Nemzeti Szövetségébe. A pénzből, amit ügyvédre költenék, to-vábbképzem magam, így saját magam tökéletesítésével harcolok az emberekért. Jobb terapeuta, jobb kezelő leszek, mikor visszatérek. Számomra ez a fontos, nem a peres-kedés – mondta, és meghajolt.

– Hülye liba – gondolta magában a szerkesztő.


Honolulu, 1939

Hawayo Takata befejezte tanulmányait Chicagóban és magabiztosan tért vissza Honoluluba. Már jobban ismerte az emberi test fizikai és orvosi összefüggéseit. Leg-először is meglátogatta az újság szerkesztőjét, aki a következő szavakkal fogadta:

– Azt hiszem, helyesen cselekedett, hogy pereskedés helyett tanult. Mikor eluta-zott, azt gondoltam hogy ostobán cselekszik, de most már belátom, önnek volt igaza. A tanulás sokkal jobb befektetés volt, mint a pereskedés.

Takata bérelt egy helyiséget Honoluluban, és beindította vállalkozását. Egyik nap telefonon keresték Hawaiiról. Két egyetemi tanár hívta:

– Olvastuk az ön cikkét az újságban, és nagyon érdekel minket. El tudna látogatni hozzánk? Mindent tudni szeretnénk a Reikiről.

– Nagyon köszönöm a meghívást – válaszolta – Feltétlenül meglátogatom önöket.

Mal de Mer

Mikor elérkezett a megbeszélt időpont, Takata felszállt a hajóra, egyenesen a ka-binjába ment, hogy letegye holmiját, mielőtt búcsút int a parton maradt kísérőinek. A kabinban egy kimonós hölgyet talált, aki feküdt az ágyon és nyögött.

– Bárki is ön, én tengeribeteg vagyok. Három napja nem ettem. Egész éjjel zavar-ni fogom, úgy hogy ha nyugodtan akarja tölteni az éjszakát, keressen magának másik kabint. – A hajó még el sem indult! Hely pedig egyáltalán nem volt, mivel ez az „ana-nászhajó” szállította haza a konzervgyárból a szünidőben ott munkát vállaló tanuló-kat.

Takata anélkül, hogy bemutatkozott volna, odament a hölgyhöz és szemügyre vette. Egy szerencsétlen középkorú asszonyt látott, aki segítségre szorul. Szó nélkül a kimonó öve alá, a hasára tette a kezét. A nő hangosan felnyögött, és segítségért kez-dett kiabálni.

Takata azonnal rájött, hogy élete legkellemetlenebb hibáját követte el, ugyanis a keze pontosan a hölgy tárcáján volt! Ijedtében megdermedt. Most nem szabad elven-nie a kezét! Elvörösödött. Magában azt mondta:

– Reiki, ha velem vagy...gyorsan tedd a dolgod! – Becsukta a szemét és az ener-giára koncentrált.

Egy percen belül bizseregni kezdett a keze. Érezte, hogyan áramlik át kezén az energia, és tudta, hogy a hölgy pillanatokon belül abbahagyja a kiabálást. Abba is hagyta, felnézett Takata arcába, és már mosolygott:

– Sokkal jobban érzem magam! Ön csodát tett! Bocsánatot kérek, hogy akkora lármát csaptam.

Takata mélyet sóhajtott és megköszönte a gyors segítséget. Megkérte a hölgyet, pihenjen, míg felmegy a fedélzetre elbúcsúzni. Mikor visszaért a kabinba, látta, hogy útitársnője nyugodt, nincsenek fájdalmai. Segített neki levetkőzni, erszényét a párnára tette, haoriját (japán felsőruha, kb.: kabát.) és övét összehajtotta, eltette, majd így szólt hozzá:


– Helyezkedjen el kényelmesen, szeretnék még egy kicsit segíteni, hogy tudjon vacsorázni. – Fél óráig kezelte. Javult a hölgy epeműködése és szédülése is elmúlt. Miután a feje is kitisztult, a hölgy ismét bocsánatot kért gorombaságáért. Takata a hölgynek könnyű vacsorát rendelt, amit az fekve is elfogyaszthatott. Másnap reggel, mielőtt Hiloba értek, Takata felébresztette szobatársát, segített neki felöltözni, és együtt mentek az étkezőbe, hogy bőségesen bereggelizzenek.

A hölgy az étkező kerek ablakán át megpillantotta családját. Alig várta, hogy el-mesélhesse nekik, hogyan élte túl az utazást. Takata és a hölgy sietve váltak el egy-mástól, mindketten elfelejtettek bemutatkozni. A hölgy csak ennyit mondott:

– Nagyon, nagyon köszönöm. Ez volt az első hajóutam, mikor tudtam enni. – Ha-zafelé lelkesen mesélte a történetet családjának. Az évek folyamán Takata sok tenge-ribetegen segített utazásai során. Módszere a következő volt: bemutatkozás után me-sélt a Reiki nagyszerűségéről, arról, hogy ez szigorúan gyógyszermentes, nem vallá-son alapuló és nem csodamódszer. Takata sok barátot szerzett vele, mert egy kis ked-vesség és szeretet mindenre képes.

Egyik útja egy kisvárosba, Pahoába vezetett. A város pékjénél szállt meg. Még aznap este tartott egy előadást a Reikiről, amit tea és sütemény követett. Éj-

fél is elmúlt, mire ágyba került, de megérte. Egy tucat ember iratkozott föl a másnap kezdődő tanfolyamra. Közben a városban szájról szájra járt a történet egy fiatalasz-szonyról, aki megszabadította útitársát a tengeribetegségtől.

Pahoa

A lakosok többsége a mezőgazdaságból élt. Volt, aki a nádültetvényen vagy a cu-korfinomítóban dolgozott, volt, aki zöldséget vagy virágot termelt, volt aki csirkét tartott. Sok hektáron termeltek orchideát. Gyönyörű vidék volt.

Sokakat érdekelt a Reiki, a végzettek pedig még inkább szétvitték a hírét. A kedvesség és a szeretet a Reiki része, és ez sokat jelent. Erre jó példa a falu né-

pe. Mindenki meg akarta hívni Takatát legalább teára és elhalmozták virággal, gyü-mölccsel.

Egyik nap, ebéd közben egyik tanítványa sietett hozzá: – Mrs. Takata! Ön segített egy tengeribeteg hölgynek a hajón? – Igen – válaszol-

ta. – Az illető itt lakik nem messze. Mesélt nekünk a nőről, aki csodát tett. Most már

tudjuk, hogy a Reiki segített rajta. A reikis asszony elhívta az érintettet, hogy talál-kozzék Takatával. Nagyot nevettek a történteken. Takata bocsánatot kért, hogy meg-ijesztette, a hölgy is bocsánatot kért, amiért sikoltozott, és mindjárt beiratkozott a következő tanfolyamra.

A második tanfolyam harmadik napját a fűszeres betoppanása zavarta meg. Izga-tottan mesélte, hogy épp etetni készült az anyakocáját, amelyik előző nap ellett tizen-három malacot. A koca nem evett semmit, csak feküdt. Mivel az előadáson hallotta,


hogy állatokat is lehet gyógyítani Reikivel, jött segítséget kérni. Takata azt tanácsolta, hívjon még két reikist segíteni.

A kocát az ól közepére vitték, hogy mindenki hozzáférjen, és letakarták zsákvá-szonnal, hogy ne kenjék össze magukat, majd két órán keresztül reikizték. Biztosan jól esett neki, mert mozdulatlanul tűrte. Egy idő után már hívta malacait, amelyek mohón szopni kezdtek. A reikisek aznap később vacsoráztak.

Másnap a koca gazdája széles mosollyal jelent meg a tanfolyamon. Elmondta, hogy hatszor annyi haszna van azon, hogy a kocát megmentették, mint amennyibe a tanfolyam került, és a kismalacokat még nem is számolta.

Néhány farmer naposcsibékkel kísérletezett. Az összeset egyszerre tudták kezelni, csak a kezüket kellett a keltetőgépben tartani tizenöt-húsz percig. A gyengébbeket vették csak kézbe néhány percre. A csibéknek tetszett a dolog, közben kedvesen csi-pogtak.

Az aranyhalak kezeléséhez elég volt az akváriumra tenni a kezet tíz percre. A vetőmagot tartsuk tíz percig a tenyerünkben vetés előtt. Az orchidea szaporítá-

sakor tartsuk naponta fél órát kezünkben a szaporítóanyagot tartó edényt. A hatás néhány napon belül látható, mikor összehasonlítjuk a kezelt és nem kezelt növényeket.

Remekül fogadták a Reikit ezen a szigeten. Takata nagyra becsülte az emberek érdeklődését.

– Talán ez lenne a legmegfelelőbb hely a Reikis Gyógyító Központ létrehozására – gondolta.

Még abban az évben (1939. október 7-én) jött el ennek a napja. Tíz éven keresz-tül a Kilauea avenue-n egy fehér épületben működött a Reikis Gyógyító Központ.

A ház

Takata elutazott Hawaiiba az egyetemi tanárok meghívására. Egyikük Hiloban, a kikötőben várta. Felautóztak a vulkánhoz, úgy harminc mérföldre a várostól. A tanár elpanaszolta:

– Tizenhét éve van ekcémám, és ahol előjön, levedzik. Ez roppant kellemetlen. Kipróbáltam mindenféle ásványi fürdőt és gyógyszert, de egyik sem használt. Talán az ön módszere segíthet rajtam.

– Köszönöm a bizalmát. Minden tőlem telhetőt megteszek. Meg fogjuk találni a probléma gyökerét, elhárítjuk, és ön meg fog gyógyulni.

Ahogy a vulkántól visszafelé utaztak, a tanár azt mondta: – Elnézést kérek, meg kell állnom egy percre. Van itt egy idős úr, aki valódi se-

lyemharisnyával kereskedik. Most itthon kell legyen, mert itt az autója. Ahogy befor-dultak az udvarra, megláttak egy táblát:

EZ A HÁZ TELEKKEL EGYÜTT ELADÓ.


Az öreg éppen passziánszt játszott. A tanár bemutatta útitársát: – Ez itt Mrs. Takata Honoluluból.

Az öregember kissé nagyothallott, csak annyit értett, Honolulu, és azt hitte, Takata meg akarja venni a házat. Felnézett és könnyes szemmel rámosolygott. Felállt, levegőbe dobta a kártyákat és örömében kiabálni kezdett:

– Halleluja! Végre megtörtént! Olyan boldog vagyok! – és könnyei végigcsorog-tak az arcán.

A tanár annyira megdöbbent, hogy nem jutott szóhoz. Oldalba bökte Takatát és odasúgta neki:

– Szóljon valamit ön is! De mit szólhat az ember ekkora öröm láttán? Nagy levegőt vett, és azt mondta: – Nem gondoltam volna, hogy ilyen szép birtokot veszek. Nincs nálam pénz elő-

legre. Az öregember ránézett: – Ki beszélt előlegről? Nem kértem, hogy adjon előleget. Csak havonta hatvan

dollárt kérek, de azt tíz éven keresztül. Hetvenkét éves vagyok. Van két fiam Honolu-luban, akik azt akarják, költözzem hozzájuk. Mindenem meglesz náluk, a hatvan dol-lár pedig a zsebpénzem lesz. Úgy fogok élni, mint egy király Kérem, vegye meg tőlem és jöjjön ide lakni!

Takata végiggondolta magában a dolgot. – Csak hatvan dollár! Ezt ki tudom fizetni. Stabil vastag falak, két szint, négy há-

lószoba, fél hektár föld hozzá; aztán garázs két autónak, mögötte szoba a személyzet-nek. Nagyon szép birtok. Talán azonnal be kellene költöznöm.

Elég nagy Reiki Központnak. És ide tudom hozni a szüleimet is. Jól fogják itt érezni magukat. És ha mégsem költözöm ide, akkor ki tudom adni a házat.

Hallgatott egy kicsit. Az öreget sem akarta kiábrándítani... ez olyan üzlet volt, mint a mesében. Ahelyett, hogy harisnyákról beszéltek volna, elmentek a bankba, és kitöltötték az adásvételhez szükséges papírokat.

A barátja a nagyon boldog volt. Takata tele volt tervekkel, hogyan újíttassa fel a házat.

Másnap, mikor bejárta a birtokot, egy pár megállította, hogy ő vette-e meg a bir-tokot, mivel nem látták az ELADÓ táblát.

– Igen – válaszolta mosolyogva. Az emberek figyelmeztették, hogy vigyázzon a szomszéddal: – Az öreg évek óta

nem tudta eladni a házát a szomszédság miatt. Amikor Takata megkérdezte, mi a probléma a szomszéddal, azt válaszolták:

– Majd meglátja! Sok szerencsét! Ácsokat keresett, akik megkezdték a felújítást és átépítést. A helybéliek nagyon

kedvesek és segítőkészek voltak. Egy nap a pallér megjegyezte: – Csodálatos otthon lesz ez önnek, asszonyom, csak vigyázzon a szomszédsággal. – Mire kell vigyáznom?


– A szomszéd egy özvegyasszony tizenhat gyerekkel. Néha nem bír velük. Sokan ezt egyszerűen nem viselik el. Ezért nem tudta az öreg eladni évekig, önnek pedig szinte ingyen az ölébe hullott ez az ingatlan.

Takata úgy gondolta, hogy ez a szomszéd-kérdés nem probléma, és átment, hogy tiszteletét tegye. Bemutatkozott, és hozzátette:

– Én leszek az ön szomszédja. – A hölgy nagyon kedves volt. – Meg kell, hogy bocsásson nekem. A gyerekeim néha fékezhetetlenek és olykor

nem bírok velük. De még csak gyerekek, és csak tizenhatan vannak. – Hogy érti azt, hogy CSAK tizenhatan? Nem elég? – Sajnos három éve elveszítettem a férjemet. Ha tovább élt volna, lehet, hogy hu-

szonnégyen lennének. Ki tudja? Gondoljon bele. Két tucat... Együtt nevettek. – Ó, fel fognak nőni hamar...

A szomszéd

Mire eljött a hálaadás ünnepe, a ház elkészült. Készített egy nagy tál krumplisalátát, csirkét és szusit (japán nemzeti eledel, hideg töltött rizsgolyók). Egy teli tálat vitt át a szomszédba jókívánságokkal:

– Ez az első alkalom, hogy itt ünneplem a hálaadást és szeretném örömömet megosztani önnel és családjával.

– A gyerekek örülni fognak. Ez nagyon szép ünnep lesz – mondta a szomszédasz-szony.

Takata megkérte a gyerekeket, hogy ügyeljenek a birtokára, nehogy elkóborolt lovak vagy tehenek lelegeljék a virágokat, amíg Kauain lesz újévet ünnepelni.

Kellemes, derűs kapcsolat szövődött közöttük. Soha semmi probléma nem volt a szomszédsággal.

Az elkóborolt állatokat a gyerekek elkergették, amikor a mangó beérett, a gyere-kek segítettek leszedni a termést. Persze nekik is jutott belőle. Ahogy telt-múlt az idő, a gyerekek felnőttek, lassanként elkerültek a szülői háztól, de jó kapcsolatuk megma-radt.

Az első központ

Ez a nagy, fehér ház volt Takata első Reiki Központja. Abban a percben, ahogy az első változtatást csináltatta a házon, úgy érezte, egy egész palota tulajdonosává vált. Mint valami zenét, úgy hallgatta a kalapácsok ritmusát.

Mikor aludni tért, a következő imával fejezte be a napot: – Istenem, áldd meg ezt a házat! Számomra ez egy nagy Reiki Központ. Ide jön-

nek majd az emberek a bajaikkal, és Te segítesz rajtuk. Ez nem csak az én házam, az elesetteké is. Köszönöm, Istenem, köszönöm.


Egyik nap, miután a munkafelügyelő elment, a három ács nagy lármát csapva foly-tatta a dolgát. Nem volt harmónia a munkájukban. Takata odament hozzájuk:

– Hagyják abba a faldöngetést, és mondják meg, mi ez a lárma! Egyikük felemel-kedve azt mondta:

– Mrs. Takata, mi nagyon örülünk, hogy itt dolgozhatunk. Ma a munkafelügyelő egy másik munkahelyről jött, ahol a megrendelő nincs megelégedve a munkával. A főnök minden baját ránk zúdította, mi pedig így vezetjük le a feszültséget. Kérem bo-csásson meg nekünk! Takata felhívta a munkafelügyelőt, hogy elküldi aznapra a mun-kásokat. Jöjjenek majd vissza, ha jobb kedvükben lesznek. Ezekkel a szavakkal en-gedte el őket:

– Lehet, hogy az én hibám, hogy nem új házat építtetek, de ez az enyém, és itt egészségügyi központot fogok működtetni. Korán reggel és este lefekvés előtt meg-simogatom a falakat, imádkozom és meditálok, hogy ez a hely békés, boldog és sike-res legyen. tönkreteszik a munkámat azzal, hogy mérgesen, elégedetlenül verik a falat.

– Bocsánat, nem gondoltuk, hogy ez ekkora hatással van önre. Takata így folytat-ta:

– A házak – mindegy mennyi idősek – valaha élő fák voltak. Formájuk megválto-zott, de az élet megy tovább és nekik is vannak érzéseik. – közben megérkezett a munkafelügyelő.

– Nagyon meg vagyok elégedve az emberei munkájával. De ha önt valami bántja, ne zúdítsa a munkásokra a rosszkedvét, mert ők a házammal teszik ugyanezt. Kérem, engedje el őket mára; akkor jöjjenek vissza, ha jókedvvel fütyörésznek munka közben. Ez a ház nekem olyan, mint egy kastély vagy egy templom. Sikeres akarok lenni. Bármit is teszek itt, szívem-lelkem beleadom, minden nap megáldom a házat, és min-den nap megköszönöm Istennek a haladást. Kérem, menjenek most el!

A munkafelügyelő levette kalapját, a szívére tette és meghajolt: – Mrs. Takata, ez az első eset, hogy munka közben prédikációt hallottam, és ez jobb volt, mint a temp-lomban. Úgy lesz, ahogy óhajtja. Takata még hozzátette:

– Ha mindig így áll majd hozzá a dolgokhoz, akkor ön nagyon jó vállalkozó lesz. Pár éven belül ez az ember lett Hilo legsikeresebb építési vállalkozója. A felújított épületben két szobában folyt kezelés, a nagy nappali volt a váróterem,

volt még egy szép konyha, egy nagy tornác, egy üvegezett veranda, ahol étkezni is lehetett, és amely a gyönyörű udvarra nézett. Alkalmazott egy részmunkaidős ker-tészt, hogy csinosítsa a birtokot.

Néhány hónap alatt sokat változott a kert. A betegek pedig jöttek már az építkezés befejezése előtt. A két tanár volt az első

két páciens. Takata két hónap alatt segített rajtuk.


A szellem látogatása

Takata néha üzenetet kapott a szubtilis világból, mint például a kámforfa alatt. Azóta, hogy reikis lett, még nyitottabbá vált a transzcendentális élményekre. A követ-kező történetet legjobb, ha saját szavaival írom le.

„A következő város, ahova mentünk, Okala volt, egy másik cukornádültetvény a hegy lejtőin. Az idősebb lányommal utaztam. A falu japán templománál a tiszteletes és felesége üdvözölt bennünket. Az asszony a lányom osztálytársa volt a tokiói leánykol-légiumban.

Az előadásom után hamar lefeküdtünk. Egy nagy zöld szúnyogháló alatt aludtunk a szalonban. Fejünk fölött hangosan ketyegett a falióra, amely ütötte az órákat és a félórákat is. Volt nálunk zseblámpa, ha esetleg éjjel ki kell mennünk.

Éjfél elmúlt, mikor hallottuk, hogy valaki járkál a szobában. A szalmaszőnyeg zi-zegését tisztán hallottuk. Először a lányom szólalt meg:

– Te is hallod, anya? – Igen. Legyünk csöndben és várjuk meg, mi történik. – Felkapcsoljam a zseb-

lámpát? – Ne – válaszoltam. Az a valaki háromszor ment körbe a szobában, és akkor ütött egyet az óra. Tovább figyeltünk, de csönd volt. Én szólaltam meg: – Akárki is vagy, ha mondani akarsz valamit, ébren vagyok és hallgatlak. Üzene-

tet akarsz átadni? Semmi válasz. Az óra megállt és mély volt a csend. Mozdulatlanul feküdtünk és

sokáig nem tudtunk elaludni. Reggel hét körül hallottuk, hogy csörög a telefon. A tiszteletes vette fel. Mikor

hallottuk hogy már fönt vannak, mi is felkeltünk. Láttuk, hogy a falióra egy óra húsz-kor megállt. Megkérdeztem a tiszteletest, mikor húzta föl az órát.

– Tegnap. Ezt az órát csak hetenként kell felhúzni. Közöltem vele, hogyan, milyen körülmények között állt meg. – A hiloi rádiótól keresték kora reggel. Jó lenne, ha most azonnal visszahívná

őket. Úgy is tettem. A nővérem keresett Lihueból, Kauairól. Elmondta hogy sógorom,

Kenichi az éjszaka meghalt. – A lépések, amit hallott, a sógora léptei voltak – mondta a tiszteletes. – Valószínűleg jött elköszönni. Elmeséltem neki, ami két hónappal azelőtt, október 2-án történt Kauain. Elmen-

tem meglátogatni Kenichit. Gyomorfekéllyel feküdt a kórházban. El kellett dönteni, megoperáltassa magát. Akkor már kórházban volt.

Aznap este együtt vacsorázott a család. Hatan voltunk. A nővérem gyertyát és füstölőt gyújtott férje szüleinek oltárán. Hirtelen tiszta, kedvesen csengő hangot hal-lottunk:

– Ne ijedjetek meg! A kórházban lévő Kenichi édesanyja vagyok. Nagyon aggó-dom a fiam miatt. Azért jöttem, hogy tanácsot adjak. Ne operáltassátok meg. Meg fog


halni, ha kés alá kerül. Kérjétek meg Hawayo-t hogy reikizze, akkor hamarosan fel-gyógyul.

Meg voltam lepve, hogy tudott a Reikiről, és megkérdeztem, jó úton járok-e. Azt válaszolta:

– Igen, mindenről tudok. Először is meg kell köszönnöm Kenichi feleségének hogy rendszeresen friss virágot és áldozati ételeket tesz oltárunkra. Jó menyhez illően viselkedik. A család egy jó órát beszélgetett vele. Megkérdeztük, hol él és milyen ott. Tudott mindent az unokáiról. Engem külön megdicsért a gyógyításaimért.

Hálámat fejeztem ki, amiért beszélhettem vele és kértem, szóljon hozzánk máskor is. Azt mondta:

– Csak ma este jöttem, mert a fiam életéről van szó. Ti lehet, hogy rosszul dönte-nétek, de én, az anyja eljöttem, hogy figyelmeztesselek benneteket. Megköszöntük neki és elbúcsúztunk.

Másnap könnyen döntöttünk. Nem operálják. Két hét reikizés után jól érezte ma-gát. Meg kellett volna fogadnia az anyja tanácsát, hogy újévig nem dolgozik. Teljesen egészségesnek érezte magát, de képtelen volt rá, hogy otthon üljön. Decemberben visszament dolgozni. December huszadikán megfájdult a gyomra, és útba ejtette miat-ta a kórházat. Megoperálták anélkül, hogy a családnak szóltak volna. Aznap éjjel halt meg, amikor az óra megállt és hallottam a lépéseit.

A Parker ranch

A Parker ranch a legnagyobb Hawaiiban. A birtok a hegytetőtől a tengerpartig húzódik. Igen sok marhát tartanak. Takatának új kihívást jelentett a marhapásztorok tanítása, hogyan reikizzék az állatokat. Ők aztán elmesélték, hogyan hasznosítják új képességüket az állatoknál.

Mikor elérkezik az ellés ideje, a tehenet beviszik egy pajtába. Ott maradnak mel-lette, és mikor megszületik a borjú, azonnal meleg takaróba csavarják és megreikizik. Óriásira nőtt a ranch tekintélye, hogy egyetlen újszülött állat sem pusztult el.

A meddő tehenek ugyanolyan kezelést kapnak, mint az emberek. Kezelték a fejet, hasat és a szaporító szerveket. Relatíve hosszabb ideig tartó kezelés után termékennyé váltak.

Az egyik pásztor motoros fűnyíróval nyírta a füvet. A gépet egy fűcsomó eltömte. Úgy nyúlt bele, hogy nem állította le a motort. Amint a fűcsomó elmozdult, a kések teljes erővel forogni kezdtek, és az egyik ujját levágták.

Mivel a Reiki tanfolyamon azt tanulta, hogy a súlyos sebek is gyorsan gyógyul-nak, visszahelyezte ujját, sáljával rögzítette és fél órán át reikizte. Ekkor a sérült ujjá-ban vibrálást érzett, majd a fájdalom megszűnt. Bekötötte és mikor szabad volt a má-sik keze, reikizte. Mikor levette a kötést és megmutatta Takatának, egy karcolás sem volt rajta.

– Most, hogy az ujjam meggyógyult, nevethetünk rajta. A Reiki nélkül viszont el-vesztettem volna.


A Reiki pozitív hatással van mindenre, ami él: állatra, növényre ugyanúgy, mint az emberre.

Az árpás szemű kisbaba

Egy asszony, aki hallotta a vasárnapi előadást, felkereste Takatát. – Pénteken lesz egyéves a fiam. Árpával a szemén született. Kicsit tovább maradtunk a kórházban, hátha elmúlik, de nem múlt el. Megkérdeztem az orvost, bent tartják-e a babát. Azt mondta, vigyem haza, mert nekem. kell etetnem, majd néhány hét múlva vigyem visz-sza, mikor az árpája már elmúlt.

A hölgy naplót vezetett gyermeke állapotáról. Egy heti otthonlét után az árpa át-ment a gyerek másik szemére. Egy héttel később visszament a jobb szemére, majd hetenként vándorolt ide-oda.

– Milyen a gyermek kedélye? – kérdezte Takata. – Sírós baba, nagyon nehéz megvigasztalni. Nagyon boldogtalan. Ha megígéri,

hogy el tudom majd tüntetni az árpát, akkor beiratkozom a tanfolyamra. – Nos, nem ígérhetek semmit. Nem adhatok garanciát a sikerre, mert én csak egy

ember vagyok, mint ön. Mi van akkor, ha nem használja, amit a tanfolyamon tanult? Bízzék Istenben. A Reiki isteni erő. Ki vagyok én, hogy kételkedjem benne? Egy egy-éves gyermeknél nagyon gyorsan kell működnie. Persze, rá kell jönnünk az okára. Ha az okot megszüntetjük, az árpa is elmúlik.

Takata hazakísérte az asszonyt és végignézte, ahogy megeteti a gyermeket. Etetés után lefektette aludni. A fiú nem szokott mélyen aludni. Általában etetés után két órá-val sírva szokott ébredni. Amikor biztos volt benne, hogy alszik, Takata odament a bölcsőhöz, és végigkezelte a gyermeket. Édesanyja csodálkozva vette észre, hogy a baba nem ébredt fel, mikor Takata megfordította.

– Ennek a babának nem jól működik a veséje. Kicsit több a sava és kicsit mérge-zőbb, mint más csecsemőknél. Biztos vagyok benne, hogy ha változtat az étrendjén, rendbe fog jönni. Addig sok pelenkára lesz szüksége.

Negyvenöt percig kezelte a baba veséjét, aztán kimentek a konyhába, ott várták, hogy a kicsi felébredjen. Nemsokára Takata így szólt: – Azt hiszem, felébredt.

Lassan nyitották az ajtót. A gyermek ébren volt, gumikacsájával játszott. A szag-ról ítélve sürgősen tisztába kellett tenni.

A gyermek mosolyogva, vidáman játszott a kacsával fürdetés közben is. Másnap a mama közölte, hogy az árpa kisebb lett. Kapott még három kezelést, és

az árpa teljesen eltűnt. Takata eligazította a mamát: – Most, hogy már ön is meg tudja csinálni, kezelje a gyomrát, máját, veséjét. Az-

tán a végbelet. Haladjon a lábán felfelé az alhasi szervekig. Ez ki fogja tisztítani. Több gyümölcslevet adjon neki, mint tejet. Ne adjon ételt és italt egyszerre. Így elkerülhető az erjedés.

Ez volt az utolsó árpa a gyermek szemén.


A daganat

A hiloi Reiki Központnak volt két lelkes hallgatója, egy ötvenkét éves asszony és annak hatvankét éves férje. Felkeresték Takatát, hogy kezelje a hölgyet. Így szólt az asszony:

– Egyenesen az orvostól jövök. Azt mondta, készüljek fel a műtétre, mert megle-hetősen nagy daganatom van.

– Igen? Nos, hadd kezeljem, és meglátjuk, mire képes a Reiki. Milyen tünetei vannak?

– Nem fáj semmim, nincs étvágyam, néha fáj a fejem és reggelenként hányingerem szokott lenni.

– Hányni is szokott? – kérdezte Takata. – Keserű epét hányok és úgy szédülök, mintha tengeribeteg lennék. Néha meg is

kell kapaszkodnom, el ne essek. Takata becsukta szemét és a nő testére koncentrált. – Ó, igen, a daganat meglehetősen nagy. Azonban biztos vagyok benne, nem kell

a műtétet elsietni. Várjon egy kicsit, mielőtt dönt. – Ön mit gondol? – kérdezte Takatát. – Szeretném, ha visszajönne hozzám körülbelül négyszer. Biztos vagyok benne,

hogy hányingere el fog múlni és jobban érzi majd magát. Úgy gondolom, nem lesz szükség műtétre, sőt, nagyon boldog vége lesz ennek a dolognak.

– Hogy érti ezt? – kérdezte a nő a szemébe nézve. – Nos, lehet, hogy önnek kis-babája lesz.

A nő fülig vörösödött. – Tudja, én ötvenkét éves vagyok. Ez szörnyű. Az orvos azt mondta: műtét. Ön

pedig, mint valami viccben, azt mondja: nagy esemény – Sarkon fordult és kirohant. Férje kinyitotta neki a kocsi ajtaját, majd Takatához fordult magyarázatért. – Mit mondott a feleségemnek, amivel így felizgatta? Takata a férj szemébe nézett és neki is elmondta, amit a feleségnek. A férj így vá-

laszolt: – Kérem, a holnapra megbeszélt időpontot ne törölje – elpirult és elmentek. Az asszony másnap visszajött és elmesélte, hogy nyugodt éjszakája volt, jól érzi

magát, még reggelizni is tudott. Bocsánatot kért az előző napi kifakadásáért, de a hír nagyon megrázta. Takata felhívta a figyelmét:

– Két dolgot nem ihat, narancslevet és tejet. Ha ezek a gyomrában találkoznak, összevesznek. A tej gázosodást okoz. Ez hatással van az epéjére. Amíg hozzám jár, megerősítem az epehólyagját, akkor nem lesz több reggeli rosszullét. Mivel a férje is reikis, később átveheti tőlem az ön kezelését.

A hölgy jó egészségnek örvendett terhessége alatt, és könnyen hozta világra fiát. Amikor a gyermek öt éves lett, matróz-ruhába öltöztette és elvitte Takatához.

– Mrs. Takata! A fiam holnap megy először óvodába. Olyan értelmes, nem lesz vele gond az oviban. Kiegyensúlyozott, jó természetű gyerek.


Takata örült, hogy anya és gyermeke egészséges. A papa a környék ismert reikise lett.

Gyermektelen párok

Volt egy házaspár, akik tizennyolc éve voltak házasok és még nem született gyermekük. Az is eszükbe jutott, vajon lehet-e valaha családjuk. A nő negyvennyolc éves volt, férje ötvenes éveiben járt, mikor felkeresték Takatát, hogy segíthet-e rajtuk a Reiki.

Takata így válaszolt: – Biztos vagyok benne, hogy még nem túl öregek. Legjobb lesz, ha mindketten

eljárnak kezelésre. És iratkozzanak be a tanfolyamra is, hogy majd egymást tudják kezelni.

Elkezdték a kezeléseket és három hét múlva határozottan frissebbnek érezték ma-gukat. A következő évben megszületett a várva várt gyermek. Mikor az asszony be-került a kórházba, arra kérte férjét, ajándékok helyett inkább reikizze őt naponta. A szülés normálisan folyt le, egészséges kislányuk született.

Hamarosan több gyermektelen pár is felkereste Takatát. Néhányuk nyolc-tíz éve hiába várta a gólyát. Minden esetben ajánlotta, hogy iratkozzanak be a tanfolyamra, így kezelhetik majd a gyereket, valahányszor a kezükben tartják, a következőket mondva:

– Ez életerőssé és ellenállóvá teszi a babát. 1948 karácsonyán Takata visszatért Hilora, hogy meglátogassa rokonait és bará-

tait. Ott egy fiatalasszony kereste fel. – Kilenc éve vagyunk házasok és családot szeretnénk, ezért úgy döntöttünk,

örökbe fogadunk egy gyereket. – Hol tartanak az ügyintézésben? – kérdezte Takata. – Egy orvosnál aláírtuk a papírokat és majd ő hív minket, ha születik a kórházban

egy nem kívánt keleti gyermek. – Ha ennyire komolyan gondolják, miért nem beszél a férjével; jöjjenek el hozzám

kezelésre. Mások is ezt tették és van gyerekük. Ha eldöntötték, bátran keressenek fel. Másnap kopogtattak. Takata ajtót nyitott és a fiatalasszonyt találta ott. – Azt hiszem, itt kellene maradnia három hétig. Kicsit változtatunk az étrendjén

és a kezeléseken. A baba nem tud kifejlődni, ha a szervezete túl savas. Így talán még az idén lehet gyereke.

A kezeléseket február elején kezdték el és az asszony november utolsó hetében egészséges fiúgyermeket hozott a világra. A szülők nagyon boldogok voltak, hogy örökbefogadás helyett saját gyermekük született.

Öt évvel később a fiatalasszony ismét felkereste Takatát. – Most egy kislányt szeretnénk. Nagyon örülünk a fiunknak, de úgy gondoljuk,

társra van szüksége. Megint fiuk született. Ennek ellenére két gyermekkel teljesnek érezték a családot.


Volt a kórházban egy hölgy, aki mindenáron szeretett volna gyereket, de már há-romszor elvetélt. Takata azt tanácsolta, reikiztesse magát, mielőtt újra teherbe esik. Úgy is tett, és mikor ismét terhes lett, megijedt, hogy megint elvetél. Bement a kór-házba, és valakivel felhívatta Takatát. Ő minden nap kezelte, ezzel elejét vette a veté-lésnek.

A hölgy ikreknek adott életet.

A temetés

1938-ban egy reggel Takata a járdát söpörte, amikor a szomszéd lány bátyja haj-tott el mellette. Azért jött, hogy elvigye húgát a szülei házába. Akkor halt meg az édesanyjuk, és meg kellett beszélniük a temetést. A szomszéd lány könnyes szemekkel ment, át Takatához:

– Mrs. Takata, azért jöttem, hogy nagy szívességet kérjek öntől. Megtudtam, hogy édesanyám ma reggel ötkor meghalt. Ez óriási megrázkódtatás nekem, mert nem tudtam, hogy ilyen beteg. Náthás és lázas volt, de senki sem gondolta, hogy komoly a betegsége. Ha eljönne velem lelki támasznak, talán lenne erőm elviselni ekkora bána-tot.

– Természetesen megyek, ha ezzel tudok segíteni – mondta Takata. Az utat a lány végigsírta és önmagát vádolta, hogy nem tett többet édesanyjáért. Takata megkérdez-te:

Miért olyan szomorú édesanyja távozása miatt? Hatvankét éves volt. Ez az élet természetes rendje minden ember számára. – A lány helyett bátyja válaszolt:

– Hálátlanok voltunk, nem törődtünk vele. Én hét évig voltam távol a kontinensen és nem sokat tettem a boldogságáért. A napokban tértem vissza, nem volt lehetősé-gem, hogy viszonozni tudjam óriási szeretetét és anyagi segítségét.

– Én Honoluluban élek – mondta a leány – de túlságosan lefoglalt az üzletem és a saját életem. Úgy érzem, elhanyagoltam. És most már túl késő! – mondta sírva a le-ány.

Takata a hátsó ülésen Istenhez könyörgött: – Ha van füled, kérlek hallgasd meg őket, mert itt csak Te tudsz tenni bármit is! Amikor a házhoz értek, látták, hogy a szomszédság segít az előkészületekben.

Fehér inges, nyakkendős, fekete nadrágos férfiak vitték be a házba a fekete lepellel letakart koporsót. Néhány férfi az ilyenkor szokásos fehér papírvirágokat készítette. Néhány nő a konyhában dolgozott a szertartás előkészítésén. Takata és a leány be-ment a hálóba, ahol a lány térdre borult anyja holtteste előtt és sírva könyörgött:

– Oka-szan, bocsásd meg, hogy elkéstem! Mivel még soha nem találkozott a családdal, Takata inkább félrehúzódott. Még

nem volt rá példa, hogy olyan helyre hívták, ahol az érintettben nem volt semmi élet. Nem jutott eszébe semmi, amivel a családot vigasztalhatná, keresett hát egy alacsony széket és leült a halott mellé. Mivel nem jutott más eszébe, kezét a halott hasára, a plexus solarisra tette.


Reggel kilenc óra volt. Négy órája állapították meg a halál beálltát. A falon ott ló-gott az orvos által kiállított halotti bizonyítvány Eltelt másfél óra. Takata egy kis me-leget érzett a köldök környékén....vagy csak képzelte? Kezét a testen tartva erősen imádkozott. A halottnak vélt hölgy egyszer csak kinyitotta a szemét és mélyet sóhaj-tott.

Hitetlenkedve, kezét a plexus solarison tartva Takata felállt, és a hölgy szemébe nézett. Amikor látta, hogy pislog, megkérdezte:

– Ébren van? Egy újabb sóhaj után jött a válasz: – Igen. Látom magát. Takata visszaült és gyengéden megérintette a leány vállát: – Hagyja abba a sírást. Törölje meg a szemét és óvatosan jöjjön az ágyhoz. Nem

alszik már az édesanyja. Él és ébren van! A leány elfúló hangon felkiáltott: – Oka-szan! A hölgy suttogva beszélni kezdett: – Hallottam, hogy valaki hív. Majdnem átmentem azon a kis lyukon az alagútban,

de még idejében visszafordultam. Hallottam, hogy hívsz és visszajöttem. A leány hal-kan behívta apját, aki odaszaladt felesége ágyához.

A hölgy felült és azt mondta: – Éhes vagyok. Szívesen ennék egy kis szaimint (tésztaféle). Mielőtt az apa ki-

ment volna elkészíteni a tésztát, Takata intett neki és a falon lógó halotti bizonyít-ványra mutatott. Az apa oldalazva, mint a tarisznyarák óvatosan levette a papírt, hogy felesége ne is lássa. Takata még egy óráig kezelte a hölgyet. Az apa bement a nappali-ba és csöndben megkérte az embereket, hogy a koporsót és a virágokat vigyék ki a hátsó ajtón jó messzire és égessék el. Nincs rá szükség! Egyenként megkérte az em-bereket, hogy csendben menjenek el.

Takata másnap és harmadnap visszajött kezelni a hölgyet. A hölgy fia elvégezte a Reiki tanfolyamot és naponta kezelte édesanyját. A gyermekek örültek, hogy tehetnek valamit édesanyjukért. Eltervezték, hogy szüleik fél év múlva elutaznak Japánba, bará-taikat meglátogatni.

– A Reikiben sosem csalódunk – mondta Takata – Ha az élet nem hunyt ki telje-sen, vissza lehet csalogatni. Ahogy befejezte a kezelést, megkérdezte a pácienst:

– Amikor olyan mélyen aludt, hol volt? Emlékszik rá, mit élt át? – Tisztán emlék-szem. Mikor elvesztettem az eszméletemet, egy másik szférában találtam magamat, ahol gyorsan úsztam a levegőben. Nem éreztem semmit, nem voltak fájdalmaim. Lát-tam egy alagutat nagy bejárattal. Amikor odaértem, láttam, hogy az alagút nagyon hosszú és a végén vár a fény. A nyílás kicsinek tűnt, nem tudtam, átférek-e rajta. Azt viszont tudtam, hogyha átmegyek, soha többé nem tudok visszatérni. Próbáltam el-dönteni, menjek-e vagy sem, mikor meghallottam, hogy hív a lányom. Annyi szenve-dést hallottam a hangjában, hogy visszajöttem. Ez olyan hosszú álom volt, hogy meg-éheztem, mikor felébredtem.

A hölgy felgyógyulásában az volt a meglepő, hogy teljes és tökéletes volt. Szel-lemileg tiszta maradt. A Reiki életre keltette. Semmilyen szövődmény nem jelentke-zett.


Mikor visszaérkezett Japánból, Kauaira költözött, ahol volt egy áruháza; kibőví-tette gyorsbüfével és cukrászdával, aztán vett a fiának egy üzlethelyiséget. Még soká-ig élt teljes és aktív életet.

5

Fran Brown személyes meggyőződése

A Reiki spirituális tanítása

A beavatás minden része feltölti a hallgatók testét energiával. Azért kell az egyes részeket külön napokon csinálni, hogy a hallgatók minél több energiát kapjanak. Érez-te már úgy, hogy annyira telítve van energiával, hogy majd' szétrobban? A beavatot-taknak ilyenkor hasonló, de mégis más-más élményeik vannak. Ez a legfőbb oka, hogy a Reiki tanfolyam legalább három napig tart, napi több órában. A másik ok az, hogy időbe telik az átadott üzenet integrálása.

A beavatás nagyon mély lelki, érzelmi és fizikai változásokra ösztönöz. A testnek időre van szüksége, hogy alkalmazkodjon ezekhez a változásokhoz.

Sokan nehezen érzékelik az ilyenkor kialakuló mélységet és erőt. Csak rendszeresen végzett kezelések után tudja a beavatott felfogni ezeket a dolgokat.

Ezért követelte meg Dr. Hayashi minden tanítványától, hogy rendszeresen dol-gozzanak a klinikáján hónapokon át. Sokat halljuk manapság, hogy éljünk a mában. Dr. Usui már száz évvel ezelőtt figyelmeztette az embereket, hogy „itt és most” le-gyenek, mert csak a most számit. Bármilyen kihívással találkozol, próbáld megoldani


legjobb tudásod szerint. Ha a ma lehetőségeit használod problémád megoldásához, holnap is sikeres leszel. A tegnap lehetősége már a múlté, ne pazarolj rá energiát.

Ha megtanulod, hogy a mában élj, talán itt az ideje, hogy megbarátkozz az egyik reikis alapelvvel, a harag nélküli élettel.

Bármely alkalmas eljárás megfelel arra, hogy az indulatosságot elkülönítsük ma-gunktól, realizálva, hogy mi mi vagyunk, a harag pedig egy állapot, amibe belekerül-tünk. Ha elragad minket a harag, akkor nem választhatjuk meg cselekedeteinket – csak reakció lép fel – ami azt jelenti, azé minden erő, aki a „harag” gombot megnyom-ta.

Ha a mának élűnk, a stressz nagy része eltűnik. Jobb a közérzetünk harag nélkül. A következő dolog, amit el kell hagynunk, az az aggodalom. Ha tudjuk, hogy

minden pillanatban legjobb tudásunk szerint cselekszünk, nem igazán számít, mi lesz cselekedetünk eredménye. Valaki azt mondta:

– Nem éri meg aggódni. Még soha semmi sem sikerült, ami miatt aggódtam. Aggódáskor a lélek békéjét áldozzuk fel. Mennyivel jobb nyugodtan aludni! Sok oldalt írtak a hálás magatartásról. Megdöbbentő, ha az ember leírja vágyait,

amelyek tíz perc alatt jutnak eszébe. Ha az ember naponta leírja ezeket a dolgokat, örüljön, hogy mennyi jó dolgot talál maga körül. Ezekből beláthatja, hogy sikeres és minden igénye bőségesen el van látva, kivéve a kapzsisága. Így érheti el, hogy szűnjék meg a „nem elég” érzése.

Becsüld és tiszteld a mindenható teremtő erőt, a feltétlen szeretetet, szüleidet, ta-náraidat, szomszédaidat, másokat; minden élő meg érdemli a tiszteletet.

A becsületes életmód óriási mértékben segíthet öntudatra ébredésünkben. Nagyon megerőltető, sőt kényelmetlen egy egész napon át minden lehetőséget és történést a becsületesség fényében megvizsgálni. Ez többek között azt jelenti, hogy megállunk minden stoptáblánál még akkor is, ha senki sem jön keresztben.

A becsület belül él és nem törődik azzal, látja-e valaki. Ha mindennap reikizünk, és ha eme gondolatok szerint élünk, egy új világ nyílik

meg előttünk, új képességek bukkannak fel, karnyújtásnyira kerül a siker és mindent, ami él, feltétel nélkül szeretünk. A feltétlen szeretet átalakítja az embert. A napi szo-kások által meghatározott határok eltűnnek.

Szembekerülünk a szükségessel, a lényeggel; a lényegtelen, szükségtelen dolgok megszűnnek. Az ember élete tisztább, egyszerűbb lesz. Mikao Usui az így élőket ne-vezte Fénykutató Társaságnak. A kandzsi másik értelmezésben azt jelenti: Belső Fény A lelki felemelkedés fényét hozta nekünk, tudatosságunkat fokozta, segített, hogy felismerjük a dolgok isteni lényegét. Amikor ezt felismerjük, bekövetkezik a test gyógyulása. Aki eléri ezt az állapotot, láthatja, hogyan valósulnak meg gondolatai, pl.: a kézben tartott kanál lassan elgörbül.


Reakciók

Takata minden tanfolyamon „reakciókról” beszélt. A kezelés kezdetén nagy vál-tozás következik be ; az energiatestre is kihat, amint megkezdődik a fizikai test mé-regtelenítése. A test tisztulása akkor kezdődik meg, mikor az energetizált szervek kezdik visszanyerni normális állapotukat.

Ezt hívjuk reakciónak és miután ez befejeződött, a test képes saját magát meg-gyógyítani. A reakció megmutatja, hogyan halad a gyógyulás.

Felbukkanhatnak régen elfelejtett, de még most is felkavaró emlékek. Ilyenkor meg kell bocsátani a szituáció szereplőinek, legfőképpen saját magunknak és a felka-varó érzelmeket el kell engedni. A szükségtelen dolgoktól megszabadulunk és spiritu-ális fejlődésünk felgyorsul. Megváltozunk. Még azt is másképp választjuk meg, melyik barátunkkal töltünk több időt.

Ilyen módon nő a tudatosságunk, új, rejtett képességeink kerülnek a felszínre. A gyógyítás sok szinten jelen van.

A türkiz fülbevaló

Egy alkalommal, mikor Hawayo Takatát otthonomban vendégül láttam, vacsora után levette és körbeadta fülbevalóját. Megkért bennünket, vizsgáljuk meg alaposan és mondjuk el, amit látunk. Amíg nézegettük, elmondott egy történetet. Ez a türkiz fülbevaló volt a kedvence. A kövek akkorák voltak, mint egy tízcentes, a foglalat ezüstözött. A fülbevaló jól ment a türkiz nyakláncához.

Abban az évben jöttek divatba az aranyozott ékszerek, így Takata is elvitte a fül-bevalót a honolului ékszerészhez, hogy aranyozza be a foglalatot.

– Hozza vissza februárban – mondta az ékszerész – Most van a karácsonyi csúcs-forgalom, most nem tudok vele foglalkozni.


Nagyon várta már, hogy aranyozott fülbevalót hordhasson. Februárban vissza-ment az ékszerészhez, aki, miután megvizsgálta, azzal adta vissza, hogy nem kell ara-nyozni, mert már be van aranyozva.

Ekkor ismét megvizsgáltuk a fülbevalót. A foglalat valóban sárgának látszott, ne-héznek tűnt, csak a klipsze volt ezüst színű, a kőben viszont volt némi szennyeződés.

Pár évvel később, amikor újra meglátogatott, ugyanúgy körbeadta a fülbevalókat ugyanazzal a történettel. De ekkorra a klipsz is sárgán fénylett és a kőben nem lehetett felfedezni a szennyeződést.

A gyűrű

1979 januárja nagyon hideg volt, a középnyugatot mély hó borította. Egy hetet töltöttem Takata otthonában, mikor Reikimesterré avatott. Pár héttel későbbre tervez-te, hogy Phoenixben tartunk tanfolyamot. Takata az új mestereket csoportos tanítással segítette, hogy tapasztalt oktatóvá váljanak. Takata nagyon örült, hogy délre utazhat, ahol meleg van.

A szállodában, ahol a tanfolyamot tartottuk, levette gyűrűjét és megkérdezte tő-lem:

– Milyen színű ez a gyűrű? Alaposan megvizsgáltam a gyűrűt. Fehéres színű fém volt, de nem igazán hasonlí-

tott ezüstre. Amikor megkérdeztem, ez volt-e a jegygyűrűje, így válaszolt: – Ó, dehogy Ez csak egy bizsu. A templomnál vettem néhány dollárért. Szerdán tartottuk a népszerűsítő előadást. Csütörtökön, pénteken, szombaton és

vasárnap tartottuk a tanfolyamot. Azt mondta, hogy a tanfolyam napi két órát fog tartani, de annyi mondanivalója volt, hogy a foglalkozások minden nap négy órát tar-tottak.

Vasárnap este, a tanfolyam végén levette gyűrűjét és körbeadta: – Vizsgálják meg, mi ez?

– Egyszerű aranygyűrű kis díszítéssel – mondták. Amikor hozzám ért, meglepődtem a gyűrű súlyán és sárga fényén. Takata lelkiis-

meretesen tanított és becsületesen bánt az emberekkel. Élj becsületesen, mondja az egyik reikis alapelv és ő igazán a Reiki szerint élt.

Nem illett az egyéniségéhez, hogy megtréfáljon bárkit is. Úgy gondoltam, meg-oszt velünk egy furcsa jelenséget.

Sok évvel ezelőtt tanultam, hogy az emberi agy sokkal többre képes, mint ahogy azt gondoltuk. Agyunk és elménk újabb dolgokra való felhasználása izgalmaz hoz a mindennapi életbe. Ha te meg tudod csinálni, akkor én is – ez a központi téma az ilyen tanításokban.

Hordani kezdtem egy ezüstgyűrűt azzal a céllal, hogy végignézem, amint arannyá változik. Egy héttel később még mindig ezüst volt. Talán további húsz év reikizés, imádkozás, meditálás elvezet oda, hogy magam is tapasztaljak valami hasonlót. De tudom, ez csak akkor történhet meg, ha meg tudok szabadulni az egómtól. A Reiki


NEM az aranycsinálásról szól. Nem is olyan dolgokról, amelyek dicsőséget, rangot vagy hírnevet nyújtanak. Az ilyen hozzáállás lelki-szellemi fejlődésünket akadályozza.

A Reiki a feltétlen szeretetet és elfogadást tanítja. Ha az egyik ember képes ezt a másiknak felajánlani, megtörténik a gyógyulás. Takata megtanította, hogyan hívjuk segítségül az energiát, hogyan végezzük figyelmesen a kezelést, aztán bízzuk a termé-szetre a gyógyulást. Más szavakkal: ne írjuk elő Istennek, hogyan végezze a dolgát.

Beszélgetések Takatával

A hét év alatt, amíg Takatát ismertem, számtalanszor beszélgettünk a Reikiről, gyakorlati alkalmazásáról és céljáról.

Hawayo Takata a Reikinek szentelte életét, pontosabban az Usui-féle természet-gyógyászati módszernek. A Reiki a japán nyelvben „szellem”-et jelent, az úgynevezett Életerőt, amely mindannyiunkat áthat. Usui meditációban kapta ezt a speciális mód-szert, melyet Hayashira hagyott, aki Takatára bízta, hogy tartsák fönn ezt a módszert.

Megtanította nekünk, hogy a Reikit tisztelettel kezeljük. Az átadott információ szent. Ösztönzött minket, ne tegyünk semmi olyat, amivel a Reiki tekintélyét csorbíta-nánk. 1936-38 között nagyon sok pénzébe került, hogy reikis, és végül Reikimester lehessen.

Hayashi megtanította Takatának, hogy a kezelést mindig egy bizonyos sorrendet követve végezzen, kezdve a fejen, aztán a test első oldalát kezelje, majd a hátat, befe-jezésül a problematikus helyeket. Ezzel a módszerrel kezelt egy éven keresztül, míg a második fokozatra várt. Közben észrevette, hogy intuíciója egyre fokozódik. Tanítvá-nyainak is azt tanította, hogy hallgassanak az intuíciójukra.

Folyamatosan kifejezte háláját Istennek azért, amit kapott, rendszeresen imádko-zott és meditált. Mindig azt mondta:

– Nem én gyógyítok, hanem a rajtam keresztül áramló isteni erő. – Azt is mondta még:

– Bízz a kezedben. Engedd átáramlani magadon az energiát a betegbe anélkül, hogy törődnél vele, mikor és hogyan megy végbe a gyógyulás.

Kihangsúlyozta az alázat szükségességét, mert az ego akadályozza a gyógyítást. Tanítás közben még egy pohár bort sem engedélyezett a vacsorához, mondván hogy a Reikit ne keverjük más energiával. Sok ösvény vezet vissza a forráshoz. Mindegyik működik, ha betartjuk a szabályait. A Reiki egy ösvény és ne keverjük mással, még ha összeférhetőnek látszanak is.

Ma és holnap

1980 december 12-én Hawayo K. Takata eltávozott közülünk. Egy évre rá a Reikimesterek – sokan először – találkoztak, hogy egy hetet együtt töltsenek Hawaii-


ban. Találkozónk végén megemlékezést tartottunk Hilo buddhista templomában, ahol Takata hamvai vannak eltemetve.

Csodálatos ajándékot hagyott ránk – a Reikit és a reményt, hogy ha vigyázunk rá, az egész világ számára elérhetővé válik.

A Reiki egészséget, boldogságot és biztonságot ad. Csak ma ne mérgelődj Csak ma ne aggódj Tiszteld szüleidet, tanáraidat és az idősebbeket Becsületes munkával keresd a kenyeredet Fejezd ki háládat

Dr. Mikao Usui

Ha ezeket a szabályokat betartjuk, testünk-lelkünk megváltozik és bármi, amit el

szeretnénk érni, megvalósul. Takata megtanított minket a Reiki szerint élni: kényelmes, vidám, szerény és

hosszú életet egészségesen és boldogan, ahogy mindannyian szeretnénk.

* * *

Takata a következő tanítványait avatta mesterré


George Araki Dorothy Baba Ursula Baylow Rick Bockner Patricia Bowling Barbara Brown Fran Brown Phyllis Furumoto Beth Gray John Gray Iris Ishikuro Harru Kuboi Ethel Lombardi Barbara McCullough Mary McFadyen Paul Mitchell Bethel Phaigh Shinobu Saito Virginia Samdahl Wanja Twan Barbara Weber Ray Kay Yamashita

* * *

Fran Brown élete nagy részét a San Francisco-i öbölnél töltötte. Ott ment férjhez,

szült három fiút, majd megözvegyült. 1972-ben indult el a spirituális fejlődés útján. 1973-ban találkozott Takatával és Takata hetedikként avatta mesterré 1979 januárjá-


ban. Azóta egész életét a Reikinek szentelte; rendszeresen járja a világot és tanítja a Reikit.

Fran írja: – Tanár vagyok. Persze nem minden reikisnek ez az életcélja, nem is kell, hogy az

legyen. Nagy szükség van ebben a világban olyan emberekre, akik tudnak segíteni másoknak életük jobbá tételében. Ma már sok reikis van, akire a betegek számíthat-nak. Lehet, hogy sokuk tapasztalt a könyvben leírt jelenségekhez hasonlókat. Biztos, hogy mindegyikük észrevette spirituális fejlődésének felgyorsulását. Sok helyen ala-kulnak Reiki központok, hogy mindenki megkaphassa a feltétlen szeretetet, aki keresi.

Fran Brown levélcíme: 2228 South El Camino Real # 17, San Mateo, CA 94403, U.S.A.

* * *

* * *


Documents

Élő Reiki