16
A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkal- mat adnak arra, hogy nagyobb figyel- met szenteljünk évezredes hagyomá- nyainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Városunkban – immár 14. alkalommal – ezen a na- pon tüntetik ki a Gödöllő Kultúrájáért Díjjal azokat a személyeket és közös- ségeket, akik értékteremtő tevékeny- ségükkel településünk művészeti és kulturális életében kiemelkedő ered- ményeket értek el. Gémesi György köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Gödöllőn kiváló alkotói és interpretálói, továbbá értő közönsége van a kultúrának. A polgármester bevezető gondola- tai arról szóltak, hogy a magyar kul- túra történelmünk- nek évszázadok óta meghatározó része. Mindig is hozzátett valamit a magyar- ság arculatához, erőt adott a küzdel- meinkhez és ez ma is így van. Olyan kapaszkodót jelent számunkra a kultú- ránk, amely értéke- it megismerve, ta- nulságait megszív- lelve könnyebben tudunk választ ad- ni a mindenapja- inkban felmerülő egyéni és társadal- mi kérdésekre. Gödöllő a kultú- ra területén jól áll. Számos műhely- ben, a legkülönbözőbb művészeti ágakban jelentkeznek tehetségek és születnek új alkotások. A Gödöllő Kultúrájáért Díj esetében mindig több a jelölt, mint a kiadható elismerések száma. – Boldogan és meghatottan állok most is Önök előtt, mert jelenlétük is igazolja, hogy a gödöllői közönség érti, felismeri a helyi kulturális élet értékeit. Ez is ösztönözte az egyes műhelyek, intézmények és civilszer- vezetek még szorosabb együttműkö- dését a művészeti és közművelődési rendezvények szervezésében; ez teszi lehetővé, hogy a 2011-es Barokk Év teltházas, az országos érdeklődést a város felé fordító eseményei után az idén a Gödöllő híres hölgyeit bemu- tató programsorozattal jelentkezzünk a turizmust, a vendégforgalmat s egy- ben a lokálpatriotizmust tovább erősí- tő szándékkal. Az egyébként is gaz- dag kínálat mintegy 30 tematikus ese- ménnyel bővül. (folytatás az 5. oldalon) www.szolgalat.com Lokálpatrióta hetilap Alapítva: 1992 XXI. évf. 2. szám • 2012. január 25. • Terjesztői ára: 75 Ft Őriné Nagy Cecília és Fodor László az idei kitüntetett Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat A Magyar Kultúra Napja alkal- mából Őriné Nagy Cecília mu- zeológust (Gödöllői Városi Mú- zeum) és Fodor László zene- tanárt (Frédéric Chopin Zene- iskola) tüntette ki a városi kép- viselő-testület a Gödöllő Kultú- rájáért Díjjal. Az elismeréseket dr. Gémesi György polgármes- ter adta át január 22-én, a Mű- vészetek Háza színháztermé- ben rendezett ünnepségen. Lemondott Ángyán József, a Vidékfej- lesztési Minisztérium államtitkára. A tárca tudomásul vette, a civilek azonban ragaszkodnak a maradásához. (3.old.) A GIM-házban állították ki azt a kárpitot, amit a magyar EU-elnökség tiszteletére készítettek a Magyar Kárpitművészet Egyesületének tagjai. (5.old.) Az UTE fölött aratott kettős győzelmével bejutott a legjobb négy közé a női röplab- da Magyar Kupában a TEVA-GRC csapa- ta. (8.old.) Emlékezések Ottlik 100 Gödöllő, Budapest és Kőszeg köré csoportosulnak azok az események, amelyekkel Ottlik Gézára emlékezünk, az író születésének 100. évfordulója alkalmából. A Petőfi Irodalmi Múzeum által összefogott ren- dezvények sorában a tervek szerint irodalmi estek, bridzs rendezvények, kiállítások sze- repelnek. A Gödöllőn zajló programokat a Gö- döllői Városi Múzeum, valamint a Gödöllői Városi Könyvtár és Infor- mációs Központ szervezi együttmű- ködve a gödöllői Ottlik Körrel. Az első megemlékezés az író szü- letésének évfordulóján, május 9-én lesz, amikor is bekapcsolódunk az „Ottlik maratonba”, aminek során a három városban egy időben kezdik el az író Iskola a határon című művének felolvasását. A programba az iskolá- kat, intézményeket, civilszervezete- ket, és az irodalomkedvelő lakossá- got is szeretnék bevonni. Az egésznapos felolvasás mellett más közös rendezvények is szerepel- nek a tervek között: például csopor- tos látogatás a kőszegi és a gödöllői megemlékezésekre, valamint irodal- mi túrák az író életéhez és műveihez kapcsolódó helyszíneken. (folytatás a 6.oldalon)

Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

A Magyar Kultúra Napját 1989 ótaünnepeljük meg annak emlékére,hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezena napon tisztázta le Szatmárcsekén aHimnusz kéziratát. Az évfordulóvalkapcsolatos megemlékezések alkal-mat adnak arra, hogy nagyobb figyel-met szenteljünk évezredes hagyomá-nyainknak, gyökereinknek, nemzetitudatunk erősítésének, felmutassuk éstovábbadjuk a múltunkat idéző tárgyiés szellemi értékeinket. Városunkban– immár 14. alkalommal – ezen a na-pon tüntetik ki a Gödöllő KultúrájáértDíjjal azokat a személyeket és közös-ségeket, akik értékteremtő tevékeny-ségükkel településünk művészeti éskulturális életében kiemelkedő ered-ményeket értek el.

Gémesi György köszöntőjébenhangsúlyozta, hogy Gödöllőn kiválóalkotói és interpretálói, továbbá értőközönsége van a kultúrának.

A polgármesterbevezető gondola-tai arról szóltak,hogy a magyar kul-túra történelmünk-nek évszázadok ótameghatározó része.Mindig is hozzátettvalamit a magyar-ság arculatához,erőt adott a küzdel-meinkhez és ez mais így van. Olyankapaszkodót jelentszámunkra a kultú-ránk, amely értéke-it megismerve, ta-nulságait megszív-lelve könnyebbentudunk választ ad-ni a mindenapja-inkban felmerülőegyéni és társadal-mi kérdésekre.

Gödöllő a kultú-ra területén jól áll.Számos műhely-ben, a legkülönbözőbb művészetiágakban jelentkeznek tehetségek ésszületnek új alkotások. A GödöllőKultúrájáért Díj esetében mindig többa jelölt, mint a kiadható elismerésekszáma.

– Boldogan és meghatottan állokmost is Önök előtt, mert jelenlétük isigazolja, hogy a gödöllői közönség

érti, felismeri a helyi kulturális életértékeit. Ez is ösztönözte az egyesműhelyek, intézmények és civilszer-vezetek még szorosabb együttműkö-dését a művészeti és közművelődésirendezvények szervezésében; ez teszilehetővé, hogy a 2011-es Barokk Évteltházas, az országos érdeklődést aváros felé fordító eseményei után az

idén a Gödöllő híres hölgyeit bemu-tató programsorozattal jelentkezzünka turizmust, a vendégforgalmat s egy-ben a lokálpatriotizmust tovább erősí-tő szándékkal. Az egyébként is gaz-dag kínálat mintegy 30 tematikus ese-ménnyel bővül.

(folytatás az 5. oldalon)

www.szolgalat.com Lokálpatrióta hetilap •• Alapítva: 1992XXI. évf. 2. szám • 2012. január 25. • Terjesztői ára: 75 Ft

Őriné Nagy Cecília és Fodor László az idei kitüntetett

Átadták a Gödöllő Kultúrájáért DíjakatA Magyar Kultúra Napja alkal-mából Őriné Nagy Cecília mu-zeológust (Gödöllői Városi Mú-zeum) és Fodor László zene-tanárt (Frédéric Chopin Zene-iskola) tüntette ki a városi kép-viselő-testület a Gödöllő Kultú-rájáért Díjjal. Az elismeréseketdr. Gémesi György polgármes-ter adta át január 22-én, a Mű-vészetek Háza színháztermé-ben rendezett ünnepségen.

Lemondott Ángyán József, a Vidékfej-lesztési Minisztérium államtitkára. Atárca tudomásul vette, a civilek azonbanragaszkodnak a maradásához. (3.old.)

A GIM-házban állították ki azt a kárpitot,amit a magyar EU-elnökség tiszteletérekészítettek a Magyar KárpitművészetEgyesületének tagjai. (5.old.)

Az UTE fölött aratott kettős győzelmévelbejutott a legjobb négy közé a női röplab-da Magyar Kupában a TEVA-GRC csapa-ta. (8.old.)

Emlékezések

Ottlik 100Gödöllő, Budapest és Kőszegköré csoportosulnak azok azesemények, amelyekkel OttlikGézára emlékezünk, az írószületésének 100. évfordulójaalkalmából. A Petőfi IrodalmiMúzeum által összefogott ren-dezvények sorában a tervekszerint irodalmi estek, bridzsrendezvények, kiállítások sze-repelnek.

A Gödöllőn zajló programokat a Gö-döllői Városi Múzeum, valamint aGödöllői Városi Könyvtár és Infor-mációs Központ szervezi együttmű-ködve a gödöllői Ottlik Körrel.

Az első megemlékezés az író szü-letésének évfordulóján, május 9-énlesz, amikor is bekapcsolódunk az„Ottlik maratonba”, aminek során ahárom városban egy időben kezdik elaz író Iskola a határon című művénekfelolvasását. A programba az iskolá-kat, intézményeket, civilszervezete-ket, és az irodalomkedvelő lakossá-got is szeretnék bevonni.

Az egésznapos felolvasás mellettmás közös rendezvények is szerepel-nek a tervek között: például csopor-tos látogatás a kőszegi és a gödöllőimegemlékezésekre, valamint irodal-mi túrák az író életéhez és műveihezkapcsolódó helyszíneken.

(folytatás a 6.oldalon)

Page 2: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

2 Gödöllői Szolgálat 2012. január 25.Közélet

2.

A decemberben elfogadottköznevelési törvény valameny-nyi oktatási intézményt érinti.Bár leginkább az állami tulaj-donba kerülő önkormányzatiiskolák jövője foglalkoztatja apedagógusokat, a szülőket ésa jelenlegi fenntartókat, de ko-moly fejtörést jelent azoknakis, akik alapítványi vagy egyébspeciális iskolába járatják gye-rekeiket. De nem csak az álta-lános és középfokú oktatási in-tézményekben változnak aszabályok: a múlt héten a felső-oktatásban érintetteket döb-bentette meg a kormány új el-képzelésével.

Az új köznevelési törvény sok vitátkivált, mivel többek között egysé-gesíti a tantervet és a tankönyveket;az intézményeknek így mindössze tízszázalékos szabad mozgásterük ma-rad a tanmenet összeállításában. Aziskolák sok kérdésben tanácstalanok,mivel a törvény végrehajtásáról szólórendelete, ami tisztázhatja például atanárok kötelezően az iskolában töl-tött idejének szabályozását, vagy pél-dául a tandíjak kérdését, csak ta-vasszal jelenik majd meg.

A nagy társadalmi visszhangot ki-váltó törvény körüli viták még mindignem csillapodtak le, a PedagógusokSzakszervezete több passzusa miattaz Alkotmánybírósághoz fordult.

Bár a törvény egységesítésre tö-rekszik, az iskolák abban reményked-nek, hogy megtarthatják specialitásai-kat mind a közoktatásban, mind a mű-vészeti oktatásban. Az intézményekjelenleg úgy látják, a náluk folyómunka belefér a törvény szabta kere-tekbe, de félnek attól, mi lesz, ha el-veszik a védőhálót, amit számukra azönkormányzat jelent.

Dr. Bucsyné Prém Katalin igaz-gató (Montágh Imre Általános Iskola,

Speciális Szakiskola, Készségfej-lesztő Szakiskola és EGYMI):

A gyógypedagógia területét kevés-bé érintik a változások. Intézmé-nyünkben speciális tanterv szerint ok-tatunk, melynek követelményeit agyerekek képességeinek megfelelődifferenciált fejlesztéssel igyek-szünk teljesíteni, erre a törvény is biz-tosít óraszámot. Amit viszont mégnem látunk tisztán, az a fenntartó kö-rüli változás. Nekünk az a jó, ha ön-kormányzati kézben van az iskola. Ezaz elmúlt években nagyon jól műkö-dött, ellenben a megyei intézmé-nyeknél láthattuk, milyen sorsra ju-tottak. Éppen ezért nagyon bízombenne, hogy lesz rá lehetőség, hogyvárosi kézben maradjon az iskola,mert csak így látjuk biztosítottnak azta toleranciát, amire esetünkben szük-ség van.

Ella Attila igazgató (FrédéricChopin Zeneiskola):

Az eredeti elképzelésekhez képestsokat változott a törvény. Az minden-képpen pozitív döntés számunkra,hogy nem vezetik be kötelezően azegésznapos iskolát, ami számunkranem lett volna szerencsés, mert na-gyon kitolódott volna a nálunk folyótanítás ideje. A gyerekeket pedig nemlehet a késő esti órákban oktatni.

De vannak olyan részei a törvény-nek, amik megnehezítik a munkánkat.Ilyen például a pedagógus óraszámmeghatározása, ami azt jelenti, hogya tanárainknak napi plusz két órát kel-lene még itt az intézményben tölteni.Félreértés ne essék, ezt az időt most isledolgozzák, hiszen vannak egyéb feladataik is, amik kapcsolódnak azoktatáshoz: rendezvényekre, verse-nyekre viszik a gyerekeket, stb.

A zeneoktatás nem úgy működik,mint az általános iskolai tanítás! Rá-adásul, ha ezeket az órákat minden ta-nárunknak itt bent, oktatással kellenetölteni, nem tudnánk hová tenni sem a

diákokat, sem a tanárokat. Egyszerűennem lenne rá elég helyünk. Nemlátjuk a már régóta a pályán lévőkollégák kötelező továbbképzésérevonatkozó passzus értelmét sem, ami-hez plusz forrást sem rendeltek. Ezsok esetben csak felesleges pénzki-dobás.

Ami azonban nem csak nekünk,hanem a szülőknek is gondot jelent-het, hogy nem látjuk, hogyan változikmajd a tandíj rendszere. Ez már ma issokaknak gondot jelent. Ha egy csa-ládból két gyermek tanul zenét, azközel 50 ezer forintba kerül a szü-lőknek (tandíj, sok esetben a hang-

szerhasználat, a kották vásárlása, stb.)Egyre többen igényelnek szociáliskedvezményt. Kérdés, hogy ez hogyfog változni. Reméljük, hogy a végre-hajtási rendeletből, majd kiderül...Nem látjuk a jövőt, hogy mi lesz haelkerülünk a várostól. Eddig mindig,minden támogatást megadott szá-munkra az önkormányzat, amineknagy szerepe van abban, hogy ilyenszínvonalú munkát tudunk végezni.Nem tudjuk, a jövőben milyeneklesznek a lehetőségeink.

Sok fejtörést okozott az érintettek-nek az is, hogyan befolyásolja majdaz új szabályozás a különböző alter-natív módszerekkel oktató alapítvá-nyi iskolákat. Úgy tűnik azonbanezen a területen nagyobb toleranciáttanúsítottak a törvényalkotók, mint azönkormányzatok esetében. Így vá-rosunkban is tovább működhet a márkét évtizedes múltra visszatekintőWaldorf iskola.

Mincsik István igazgató (GödöllőiWaldorf Általános Iskola és Gim-názium és Alapfokú Művészetokta-tási Intézmény):

Ránk sok tekintetben más szabá-lyok vonatkoznak, mint az önkor-mányzati iskolákra. A további zavar-talan munka érdekében a WaldorfSzövetség sok egyeztetést folytatott atörvény előkészítése során, és többterületen sikerült számunkra kedvezőeredményeket elérniük. Így példáulaz alternatív tanítási módszerekkeldolgozó iskoláknak lehetőségük vaneltérni mind a tanulókra, mind a pe-dagógusokra vonatkozó kötelező óra-

számtól. Ez nálunk főleg aművészeti oktatás miattfontos, hiszen az a Wal-dorf alaptanterv részét ké-pezi. Nagyon fontos az is,hogy ránk a létszámoktekintetében is más szabá-lyok vonatkoznak, vala-mint más a tantervünk is.A törvény biztosítja alehetőséget arra, hogy to-vábbra is a Waldorf tan-terv szerint oktassunk,

igaz, szükség lesz némi átdolgozásra. Ami azonban bennünket is érint, az

a finanszírozási oldal változása. Ez azegyik olyan kérdés, amiben még nemlátunk tisztán. A hiányosságok főlegabból adódnak, hogy a törvény mégnem rendelkezik végrehajtási rende-lettel. Ezt tavaszra ígérik. Bízunk ab-ban, hogy ha ez megjelenik, a jelen-leg még homályos kérdések is tisz-tázódnak.

Nincs könnyebb helyzetben a fel-sőoktatás sem. A szintén december-ben elfogadott, és ugyancsak sokatkritizált felsőoktatási törvényről amúlt hét végén olyan részletek derül-tek ki, amelyek várhatóan újabb til-takozási hullámot vált majd ki.

Az egyik ilyen a hallgatói szerző-dések ügye, az erre vonatkozó rende-letet a kormány január 19-én fogadtael.

A rendelet három alapvető támo-gatási, illetve képzési formát vezet

be. A képzések zöme állami támoga-tással folyik, de vannak olyanok is,amelyeket az állam ötven százalék-ban támogat, mások önköltségesek.Összesen ötvenezer olyan hely van,amelyet az állam teljesen vagy felé-ben támogat, ezekre vonatkoznak ahallgatói szerződések.

A szerződésben a diákoknak vál-lalni kell, hogy a képzési idő kétsze-reséig, a végzés utáni 20 évben bár-mikor, Magyarországon dolgoznak;ez hat, tíz vagy tizenkét évet jelent-het. Aki aláírta a szerződést, de nemteljesíti a feltételeket, annak visszakell fizetnie az évente több százezerforintnyi támogatást. Ha a diák nemtud maradni vagy nem tud végezniidőben – ez az alapidő másfélszereselehet –, akkor elkezdődik a visszafi-zetési procedúra. Akik nem tudnakdiplomát szerezni, azoknak csak a tá-mogatás felét kell visszafizetniük; anőknek, ha három gyermeket szülnek,elengedik a visszafizetést.

Azokon a helyeken – jogi vagy agazdasági területen –, ahol csökkentaz államilag finanszírozott helyekszáma, az állam visszatérítheti a diák-hiteleket, ha az állami szférában he-lyezkedik el később a tanuló.

A továbbtanuláshoz minimálisan240 pont kell; a szerződéseket az Ok-tatási Hivatal köti:

Alapjaiban nem ért egyet a hall-gatói szerződés intézményével a Hall-gatói Önkormányzatok OrszágosKonferenciája, ezt Nagy Dávid, a(HÖOK) elnöke jelentette be. A szer-vezet vezetője azt mondta, hogy ahallgatói szerződések nem jelentenekmegoldást, és nem látják, hogyan le-het majd azokat nyomon követni, szá-mon tartani. “Nem a külföldre tá-vozók büntetését, hanem az itthonmaradók elhelyezkedésének kiemeltjavadalmazását tartanák célraveze-tőnek” – jelentette ki Nagy Dávid, akihozzátette, megértik azt a társadalmiigényt is, hogy a tandíjmentesen szerzett diploma itthon is kamatoz-zon. jk

Visszalépett a Lidl a Szabadság út mellé tervezett fejlesztéstől; a DózsaGyörgy út melletti bevásárlóközpontban azonban megépítik a már meg-kezdett áruházat.

A múlt héten szóban tájékoztatta az önkormányzatot a Lidl MagyarországKereskedelmi Bt., hogy visszalép a Szabadság út – Testvérvárosok útjakereszteződésébe, a volt autószalon helyére tervezett élelmiszer áruházépítésétől – tudtuk meg dr. Fábián Zsolt alpolgármestertől. A döntés következtében úgy tűnik, az ide tervezett jelzőlámpás csomópontsem valósul meg. A döntésről a Lidl a későbbiekre ígért írásos tájékoz-tatást. Bár a 3-as út mellett nem nyit üzletet az áruházlánc, a Dózsa György út-M3-as bevezető szakasza mellett kialakított üzletközpontban a tervek sze-rint halad a Lidl üzletének építése, ott már szerkezetkész állapotban van akészülő létesítmény. jk

Senkit sem kímélnek a törvényalkotók

Mi vár a tanulni vágyókra

Képünk illusztráció

Nagy felzúdulást keltett azelmúlt hetekben a hadkötelesmagyar férfiak összeírása,amit a parlament által decem-berben meghozott törvényalapján kezdtek meg. A had-kötelesek összeírása már meg-kezdődött, s akár be is hív-hatják az érintetteket, igaz,most még csak orvosi vizsgá-latra.

A honvédség Hadkiegészítő és Köz-ponti Nyilvántartó Parancsnokságá-nak január 31-ig küldi meg a kért ada-tokat a személyiadat- és lakcímnyil-vántartás központi szerve. A parancs-nokság a természetes személyazono-sítóra, a lakcímre, az állampolgárság-ra, a családi állapotra, valamint a sze-mélyi azonosítóra vonatkozó adato-kat kapja meg; az adatbázist folyama-tosan frissítik.

A rehabilitációs szakértői szerv ahadköteles személy legalább 36 szá-zalékot elérő munkaképesség-csök-kenéséről, valamint a legalább 29 szá-zalékot elérő egészségkárosodásárólminden év január 31. napjáig szolgál-tat adatot - közölte a HM.

A parlament decemberben hozotttörvényt a nagykorú, magyarországilakóhellyel rendelkező magyar állam-polgárságú férfiaknak a katonai szol-gálat teljesítéséhez, a sorozáshoz és a

behíváshoz szükséges adatainakösszeírásáról. A Hende Csaba hon-védelmi miniszter javaslatára elfo-gadott előterjesztés indoklása szerintbár békeidőben megszűnt a hadkö-

telezettség, lehetőség van arra, hogyrendkívüli állapotban automatikusan,megelőző védelmi helyzetben pedigaz Országgyűlés döntésével újra be-vezessék.

A tárcavezető szerint a hadkö-telezettség teljesítésére a katonaiigazgatás szerveinek fel kell készül-niük, és ennek része lesz a nagykorú,Magyarországon élő állampolgároktörvényben szabályozott adatainaknyilvántartása. A jogszabály alapjánbékeidőben a hadkötelesek nyilván-tartása az állami szervek és más jogiszemélyek által vezetett adatokalapján történik majd, az állampol-gárokat azonban nem kötelezik adat-szolgáltatásra.

Újdonság, hogy a sorozás elő-készítése érdekében a sorozó szak-

főorvos már békeidőben megállapítjaa férfiak előzetes egészségi alkal-masságát. A törvény emellett meghatá-rozza a hadköteleseket terhelő megjele-nési kötelezettséget, illetve a sorozás szabályait. Sorozást csak a hadkötele-zettség bevezetése után tarthatnak.

A törvény úgy határozza meg a be-hívhatósági korhatárt, hogy a honvéd-ségnél hivatásos, szerződéses vagyönkéntes tartalékos katonai szolgála-tot teljesítettek esetén az a katonaiszolgálat felső korhatára, más had-kötelesek és a potenciális hadkötele-sek esetében pedig annak az évnek azutolsó napja, amelyben az érintett anegyvenedik életévét betölti.

Mindemellett január 1-jével meg-kezdődött az önkéntes tartalékosrendszer kiépítésének következő sza-kasza, aminek eredményeként össze-sen nyolcezer tartalékos katona lesz2014-ig a honvédelmi tárca terveiszerint. 2012 elejétől már nem őrző-védő munkákra veszik fel az embe-reket a tartalékosok közé, hanem akatonai szolgálathoz kapcsolódó fel-adatkörökre; elsősorban a korábbanleszerelt katonákra számít a honvéd-ség. A jelentkezőkkel először nyolchónapra kötnek szerződést, ebből hathónap a próbaidő; a szerződés alá-írásától a jelentkező bármikor behív-ható tényleges katonai szolgálatra

jk

Miért lett most újra időszerű?

Összeírják a hadköteleseketVisszaléptek a beruházástól

Csak egy Lidl épül

Page 3: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

Gödöllői Szolgálat 32012. január 25. Közélet

Egyeztetés a megváltoztathatatlanról

Érthetetlen határvonalakLemondott Ángyán József

Távozhat az államtitkár?Megkezdődött a társadalmiegyeztetés a járások kialakítá-sáról, bár kérdés, beszélhe-tünk-e egyeztetésről akkor,amikor Navracsics Tibor mi-niszterelnök-helyettes, köz-igazgatási és igazságügyi mi-niszter kijelentette a járásokszámát fixnek kell tekinteni.

A 168 járás és hét fővárosi körzet fixszám, ami azt is jelenti, hogy ha vala-ki új járást akar alakítani,azzal kell számolnia, hogyabban a megyében egy másikjárást kell megszüntetni –jelentette ki a miniszter,aki nehezményezte, hogyországszerte több város isszeretne járásszékhely len-ni. Pest megyében Budaörsés Veresegyház is jelezte, amegyére tervezett 15 járáscentrumának egyike kívánlenni. Előbbi elutasítja,hogy Budakeszihez, utóbbipedig, hogy Gödöllőhöz tar-tozó település legyen hiva-talos ügyeinek intézése te-kintetében.

Országos viszonylatbanis egyre több polgármesterjelzi, nem ért egyet a járásihatárok meghúzásával,amikről kormányrészrőlúgy fogalmaztak, meghúzá-suknál az volt a cél, hogygyors és könnyű hozzáférésbiztosítása az államigazga-tási szolgáltatásokhoz, vala-mint a létező ügyintézésihelyszínek megőrzését, a te-rületi államigazgatási szer-vek illetékességi területeinek járásialapú rendezését, és a megyék hatá-rainak megőrzését tartották szemelőtt.

A járások kialakításával kapcsolat-ban a Magyar Önkormányzatok Szö-vetsége nyilatkozatot adott ki január20-án.

„A Magyar Önkormányzatok Szö-vetsége

– sajnálattal állapítja meg, hogy to-vábbra sem ismert az, hogy milyen ál-lami feladatok kerülnek a járásokhoz,

hol, milyen eszközökkel és szakem-berekkel kíván a fenti törekvéseinekmegfelelni.

– a járások létrehozásának időpont-jához viszonyítva elkésettnek és elő-készítetlennek ítéli meg a jelenlegi ál-lapotában a javaslatot, mely továbbikapkodást és bizonytalanságot ered-ményezhet.

– elfogadhatatlannak tartja, hogynem ismert az eredeti célok megvaló-sulását (költséghatékonyság, gyors

állampolgárbarát a jelenleginél jobbügyintézés) alátámasztó hatás tanul-mány.

– nem ért egyet a jelenleg is egykörjegyzőséghez tartozó településekkülönböző járásba sorolásával, de aztis figyelembe kell venni, hogy január1-jétől a 2000 fő lakosságszám alattitelepülések is körjegyzőségeket hoz-nak létre, ezen igazgatási egységekbetartozó településeknek is célszerűugyanazon járáshoz tartozni.

– szükségesnek tartja az átszerve-zést követően a hozzáértő, gyakorlott

szakemberek további foglalkoztatá-sát, ami nagyban meghatározza a fel-adatellátás biztonságát

A javaslat nem ad magyarázatotarra, hogy

– miből adódnak és miért szüksé-ges a járások közötti nagy lakosság éstelepülés számbeli különbségek. Pél-dául Pest megyében, míg Szob járáslakosság száma 12.350, addig Gö-

döllőé 178.381– hogyan teljesíthető a

célként megfogalmazott te-lepülések és a járásközpontközötti max. 30 km távolság.

– hogyan illeszkednek ajárások az önkormányzatitörvényben elfogadott 2000fő alatti települések megszű-nő hivatalai után kialakítan-dó önkormányzati feladato-kat ellátó hivatali struktúrá-hoz.

– milyen eszközökkel kí-vánja megoldani a járásiszékhely megközelítéséreirányuló helyi közlekedést,hiszen egyes településekrőla járási központ csak nagynehézségek árán érhetők el.

Magyar ÖnkormányzatokSzövetsége fenti észrevéte-lek alapján nem támogatja ajárási hivatalok kialakításá-val, az önkormányzati és ál-lami feladatok szétválasztá-sával kapcsolatos javaslatot.Szükségesnek tartuk, hogy ajárási hivatalok kialakításá-val kapcsolatosan kezdődjön

érdemi, szakmai egyeztetés a telepü-lési önkormányzatokkal a feladat éshatáskörök szétválasztásáról, az ön-kormányzati hivatalok és a létreho-zandó járási hivatalok közötti feladatátadás módjáról és ütemezéséről. Igé-nyeljük, hogy a járási hivatalokról ké-szülő jogszabály-tervezeteket minélhamarabb társadalmi egyeztetésrebocsássák” – áll a MÖSZ közlemé-nyében.

(k.j.)

Indoklás nélkül nyújtotta be le-mondását Ángyán József, a Vi-dékfejlesztési Minisztériumparlamenti államtitkára; a hírtFazekas Sándor, a vidékfej-lesztési miniszter jelentette behivatalosan január 19-én, de asajtó már korábban is tudni vél-te, Ángyán József nem kíván to-vább a posztján maradni.

Értesülések szerint ebben a tárcán be-lüli ellentétek mellett szerepet játszottaz is, hogy az elmúlt időszakban sorraváltották le munkatársait. A miniszterlapzártánk idején konzultál a kor-mányfővel az államtitkár nagy vihartkavart döntéséről. Míg a tárcavezető a

hírre reagálva azt mondta, nem válto-zik a Vidékfejlesztési Minisztériumpolitikája Ángyán József lemondásamiatt, a tárca kezdettől fogva alapo-san átgondolt filozófia alapján végzi amunkáját, és ez a parlamenti államtit-kár távozása után is így marad, aZöldszervezetek ragaszkodnak az ál-lamtitkár személyéhez.

Ángyán József nem indokolta lépé-sét a nyilvánosság előtt, a különbözővélemények szerint a háttérben meg-húzódhat az is, hogy a kisbirtokpártiállamtitkár kellemetlenné vált a tárcavezetőinek, akik békülékenyebb vi-szonyt ápolnának a társas vállalkozá-sokkal, míg Ángyán József a családigazdaságok helyzetbe hozását és egyúj földbirtok-politika kialakítását tar-totta fontosabbnak.

Bár jelentős szerepet játszott a kor-mány vidékstratégiájának kidolgozá-sában, a program végleges változa-tából azonban, úgy tudni, számos el-képzelése kimaradt. Az államtitkárhétfőn még beszédet mondott a Da-rányi Ignác-terv bemutatásán, amelya mezőgazdaság megújításáról szól.Ott is kifejtette, a vidéket újra be kelllakni, ehhez erős családi gazdaságok-ra van szükség.

A bejelentést követően a Zöldszer-vezetek levélben fordultak OrbánViktorhoz, s egyebek mellett arra ké-rik a miniszterelnököt, erősítse megpozíciójában Ángyán Józsefet. A mi-niszterelnökhöz írt levelet első kör-ben 19 civilszervezet írta alá, a hét

végén pedig újabb száz szervezetcsatlakozott az aláírókhoz.

Farkas István, a Magyar Termé-szetvédők Szövetsége ügyvezetőjekijelentette, ez igazolja, hogy a ma-gyar vidék szervezetei ragaszkodnakÁngyán professzorhoz. Az ő szemé-lye hitelesíti ugyanis azokat a vidék-fejlesztési elveket, amelyeket OrbánViktor a Darányi Terv bemutatásakoris hangoztatott.

A zöldek mellett sok más szervezetadott ki külön-külön sajtónyilatkoza-tot a szóban forgó ügy érdekében: ígypéldául az Élőlánc Magyarország, aMagyar Népfőiskolai Társaság, a Fa-lufejlesztési Társaság, vagy a Győr-Moson-Sopron megyei Magosz és ag-rárkamara is.

(b.j.)

Folyamatosan figyelemmel kí-sérik Brüsszelben a Magyaror-szágon zajló eseményeket. Azelmúlt hetekben soha nem ta-pasztalt kemény kritikát kapotta magyar törvényalkotás. Leg-utóbb az EU Régiók Bizottsága,a COR adott ki közleményt,amelyben Mercedes Bresso, abizottság elnöke fejezte ki ag-godalmát a magyarországiesemények miatt.

„Az Európai Bizottság közleményealapján, megindítva a kötelezettség-szegési eljárást a Magyar Kormányellen, komoly aggodalmát fejezve kiaz EU-joggal ellentétes új magyarAlkotmány miatt, a Régiók Bizott-ságának elnöke, Mercedes Bresso – aCOR négy politikai csoportja veze-tőjének egyetértésével fejezi ki ko-moly aggodalmát a magyar helyidemokráciáért.

Az új magyar alkotmány, amely2012. január 1-jén lépett hatályba, azEurópai Bizottság által hangsúlyozottmás problémák között komolyan kor-látozza a helyi önkormányzatok au-tonómiáját, amit mind az Európa Ta-nács Helyi Önkormányzati Chartája,mind pedig az EU Lisszaboni Szerző-

désének 4. cikke alapként ír elő. Az újalkotmány értelmében a választott he-lyi önkormányzati képviselő-testüle-tet a nemzeti Parlament feloszlathatjaaz alkotmány megsértésére hivatkoz-va az Alkotmánybíróság kötelező ere-jű határozata nélkül is. Mindazonál-tal, az új alkotmány előírásai korlá-tozzák a helyi önkormányzat azon jo-gát is, hogy függetlenül gazdálkodjona helyi önkormányzati vagyon/tulaj-don felett, és hogy lehetőséget ad arra

az alkotmány, hogy „államosítsa” azönkormányzati vagyont.

A Régiók Bizottsága osztja azokataz aggályokat, amelyeket a VelenceiBizottság 2011 júniusában megfogal-mazott a sarkalatos törvények ter-vezetei kapcsán.

A Régiók Bizottsága politikai cso-portjainak vezetői hangsúlyozzák ag-godalmukat az iránt is, hogy a helyiönkormányzatok nem csak politikaiszempontból járhatnak nagyon rosz-

szul, hanem amiatt is, hogy az országnem tud eleget tenni a megerősítettstabilitási paktumban foglalt költség-vetési hiány csökkentési kötelezettsé-gének, és az Olli Rehn biztos általmegfogalmazott állásfoglalással ösz-szefüggésben, amely előirányozza azEU Kohéziós Alap forrásainak Ma-gyarország számára történő befa-gyasztását.

„Ha a helyi demokrácia alapvetőalapelvei veszélyben vannak, akkoraz EU-nak, amely egy értékközösség,regálnia szükséges. Felhívom a ma-gyar hatóságokat (érdekelt érintette-ket), hogy valós és konstruktív párbe-szédet folytassanak ezen kérdéskörökmihamarabbi rendezése érdekében”.A COR-elnök ezúton aláhúzza/hang-súlyozza, hogy minden EU-intéz-ménynek ilyen helyzetben felelőssé-ge van abban, hogy megvédje/meg-őrizze az európai értékeket.” – áll aCOR közleményében.

A szervezet nyilatkozatához kap-csolódóan dr. Gémesi György pol-gármester, a Magyar Önkormányza-tok Szövetségének elnöke, a RégiókBizottságának tagja sajnálatát fejezteki amiatt, hogy a Régiók Bizottsága,amely az Európai Unió önkormány-zati érdekeket érvényesítő, tömörítőhivatalos szerve, szintén aggályát fe-jezi ki az idén január 1-jével hatálybalépett alaptörvénnyel és az abban fog-

lalt, önkormányzatokat érintő rendel-kezésekkel kapcsolatosan.

„A Magyar Önkormányzatok Szö-vetsége az elmúlt időszakban több al-kalommal és több fórumon is felhívtaa kormány és a törvényalkotók figyel-mét arra, hogy a ma már elfogadottAlaptörvény, illetve a hozzá kapcso-lódó Önkormányzati törvény szembemegy számos európai uniós normá-val, aminek egyik eredménye az Ötv-ben is megjelenő erős centralizáció.

Az elmúlt években az önkormány-zati fejlesztések legnagyobb forrása-ként szolgáló EU Kohéziós Alap be-fagyasztása a települések fejlesztései-nek teljes leállását eredményezné.

A MÖSZ továbbra is fontosanktartja az Alaptörvény és az Ötv mó-dosítását a Régiók Bizottsága által ki-emelt fő pontokban annak érdekében,hogy az állam és az önkrományzatokközötti feladat, hatáskör, finanszíro-zás és vagyoni egyensúly helyreáll-jon. Ehhez a MÖSZ bármikor készkonzultálni és szakmai segítségetnyújtani.”

Gémesi György nyilatkozatábankijelentette, a Régiók Bizottsága tag-jaként mindent elkövet hogy Ma-gyarország megítéslése pozitív irány-ba változzon.

(b.z.)

Sérült az önkormányzati autonómia a Régiók Bizottsága szerint

Újabb brüsszeli aggodalmakMercedes Bresso

Fotó

: Tat

ár A

ttila

Page 4: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

4 Gödöllői Szolgálat 2012. január 25.Civil

KEREKÍTŐ MONDÓKÁS MÓKA – IDŐPONTVÁLTOZÁS

A KEREKÍTŐ MONDÓKÁS MÓKA időpontja

2012. február 1‐jétől az alábbiakban módosul:

CSÜTÖRTÖK: 09.30‐10.00

Helyszín: Gödöllő‐Fenyves, Százszorszép u. 10.,

Csodaház Családi Napközi

Továbbra is szeretettel várom mondókázni ésénekelni a mamákat és a babákat 0‐3 éves korig.

Benedek Krisztinafoglalkozásvezető

06‐70‐3197734

www.csodabab.huwww.kerekito.hu

Sokak számára ma is egyfajtatitokzatosság lengi körül a szar-vasgombát, felhasználásárólkeveset tudnak. Mivel az elmúltévtizedekben csak kevés he-lyen, s rendkívül drágán lehe-tett az ezzel készített ételeketfogyasztani, nem igazán meriksem megvásárolni, sem kipró-bálni.

A január 29-ei Szarvasomba fesztivá-lon a Solier étterem és kávézó kósto-lóiból is kaphatnak majd ötleteket azérdeklődők, mi mindenre is használ-ható a királyok csemegéjének is tartottszarvasgomba. A Művészetek Házában erre az alka-lomra külön kávézó jellegű részlegetalakít ki a Solier, ahol az ezzel a kü-lönleges fűszernövénnyel készítettételeket és italokat meg is kóstolhat-ják.

Saját készítésű szarvasgombás bon-bonok, csokoládék, krémes, és más

süteményfalatkák várják a látoga-tókat, de a különleges csemegére vá-gyók megkóstolhatják a szarvasgom-bás forrócsokoládét vagy kávét is.

A fesztiválhoz kapcsolódva a hétfolyamán különleges szarvasgombásmenüvel várja vendégeit az étterem.Ennek részeként többek között szar-vasgombás kacsamáj trüffelt, vala-mint libamájjal és szarvasgombás-vargánya raguval töltött jércemell ro-ládot választhatnak az étlapról.

A fűszer rajongói azonban nemcsak most, hanem szinte mindig talál-nak a kínálatban olyan ételt, aminekfontos összetevője a szarvasgomba –

árulta el lapunknak Soljár Csaba, aSolier étterem és cukrászda vezetője.A gödöllői krémesbe, és a gödöllőicsirkecombba is használják ezt a

gasztronómiai különleges-séget. A süteményekbe ahomoki-, a bonbonokba atéli-, a nyári- és a homokiszarvasgomba kerülhet. Azhúsoknál, leveseknél a téli-vagy a nyári szarvasgombáthasználják.

Mint megtudtuk, az eddi-gi tapasztalatok alapján a

vendégek többsége elsősorban kíván-csiságból próbálja ki az ezzel készült

ételeket, amik a szarvasgomba jelleg-zetes íze miatt elsősorban az intenzí-vebb ízek és illatok kedvelőinek köré-ben népszerűek. jb

A 60-as éveket megidéző ötlet-tel várja vendégeit februártólvárosunk egyik népszerű étter-me: a finom ételek mellé zenét,táncos rendezvényt rendkívülkedvező árakat kínálnak. ANapsugár étterem a tervek sze-rint kéthetente, csütörtökön-ként rendezi meg a régi „ötóraiteák” hangulatát megidéző es-teket.

Mint azt Kulai Lászlótól, az étteremtulajdonosától megtudtuk, a táncpartitlényegében a vendégek igényei alap-ján szervezik, az elmúlt években idő-szakosan megrendezett élőzenés es-tek iránt ugyanis egyre nagyobb az ér-

deklődés. Manapság kevés olyan helyvan, ahol a vacsora mellett zenét hall-gatni és táncolni is lehet, ráadásul azenés helyek nagy része a tizenévesekigényeit szolgálja ki. Ez persze nem je-lenti azt, hogy a Napsugár tánc-partijaira csak az idősebbeket várják,sőt! A kéthetenkénti programokra a ze-nét szolgáltató Drill Trió mellett alkal-manként sztárvendéget is hívnak: afebruár 2-ai rendezvényen Nagy Feró-val találkozhat majd a közönség. Hogya későbbiekben kik lépnek majd fel,még nem dőlt el, jelenleg több nép-szerű előadóval tárgyalnak, köztük amai fiatalok kedvenceivel is.

Bár az esteken csak 1000 forintosbelépővel lehet majd részt venni, ez

azonban megtérül a vendégeknek: atánc mellé ugyanis az 1999-es esztendőárain kínálják az ételeket, amik 30-40százalékkal alacsonyabbak a maiaknál,ráadásul a belépő árából 20 százalékotbeszámítanak a fogyasztáskor.

A „Napsugár csütörtök” elnevezésűtáncpartikat a tervek szerint májusigrendezik meg, majd az igényektőlfüggően ősszel folytatódnak. jk

Szerette Gödöllőt, a kastélyt. Egyiklegszebb könyvét Gödöllő, a királynékastélya címmel városunk büszkesé-géről készítette. Őt is magával ra-gadta a hely szelleme, a történelmifalak, a hallgatag, mégis beszédestárgyak. A barokk palota szépségeitbemutató képeslapok jó része is aző tehetségét dicséri.

Mintegy félszáz művészi albumotkészített, ő örökíthette meg többekközött Mátyás corvináit, a nemzetikönyvtárnak kincseit, de az ő felvé-teleiről ismerünk sok egyházi gyűj-teményt és a Képes Krónikát is.A múlt év augusztusában az Erzsé-bet Királyné Szálloda éttermébenés kávézójában „A bor színe alatt”című fotósorozatát láthatták az ér-deklődők. Ez volt az utolsó kiállí-tás, aminek bemutatóján személye-sen részt vett. Már csak emlékkiál-lítást rendezhetnek tiszteletére. Hapák József fényképész 66 éveskorában hunyt el. Szülővárosa, Debrecen, melynek díszpolgáravolt, saját halottjának tekinti ésjanuár 26-án búcsúztatja.

Hapák József 1945. május 26-ánszületett Debrecenben a nagyapjaáltal alapított fotós dinasztia har-madik tagjaként. 1963-ban a Deb-receni Református KollégiumGimnáziumában érettségizett,majd fényképész szakmunkás bizo-

nyítványt szerzett. 1969-től 1995-ig a debreceni Kossuth Lajos Tudo-mányegyetem Földrajzi Intézeté-nek fényképésze volt, 1992-benhozta létre saját vállalkozását,1995-től szabadúszó műtárgy-,műemlék- és reklámfotósként dol-gozott.

Első kötete 1972-ben jelent meg,amelyet csaknem ötven nagymé-retű, társszerzőkkel készített fotó-albuma követett. Munkásságátméltatja a Fitz József-díj, melyetkönyvtárosok szavazata alapjánadományoznak, két alkalommalpedig közönségdíjat nyert a buda-pesti könyvkiállításon, emellett2003-ban Pro Typographia díjjal iselismerték munkásságát.

Hapák József munkáját nemcsak akönyves szakma, hanem szülővá-rosa, lakókörnyezete is díjazta:2005-ben Debrecen város díszpol-gára kitüntetést kapott, 2009-benpedig Hajdú-Bihar megye Primadíjasa lett.

Több lehetőséget tud biztosí-tani a mozgásra tanulói szá-mára a Petőfi Sándor ÁltalánosIskola, miután január 20-án újmozgásszobát adtak át az in-tézményben. Az épület pincerészének helyiségét alakítot-ták át erre a célra, amit bor-dásfalakkal és modern edzőberendezésekkel szereltek fel.

Az átadási ünnepségen Gubáné Csán-ki Ágnes igazgató elmondta, a közel1,5 millió forintos beruházás összefo-gással valósult meg, az intézmény sajátkeretéből, az iskolai alapítványból, va-lamint önkormányzati támogatásbólbiztosították a szükséges forrást, amit aszülők adományai egészítettek ki. A fej-lesztésben jelentős részt vállalt az isko-

la karbantartója is, mint az igazgató asz-szony elmondta, a munkák közel 70százalékát dr. Szabó Mihály végezteel, ennek köszönhetően tudták ilyen ke-vés összegből megvalósítani a beruhá-zást. A most átadott helyiség újabb le-hetőséget ad arra, hogy a gyerekek töb-bet mozogjanak. Az in-tézmény egyébként isszínes sportéletéből amozgásszoba átadáselőtt ízelítőt kaphattak avendégek, akik közülGémesi György pol-gármester, Pintér Zol-tán alpolgármester ésSzűcs Lajos olimpiaibajnok labdarúgó ismegtisztelte jelenlété-vel a rendezvényt. jk

Életmű sorozattalgazdagodott a Ma-dách Imre Szak-középiskola, Szak-iskola és Kollé-gium.

A Kossuth Kiadó amúlt évben 100oktatási intéz-mény számáraajándékozott egyteljes Jókai élet-műsorozatot. A Pest Megyei Kormányhivatal döntése alapján a Pest me-gyében kiválasztott öt intézmény közül a Madách iskola, a“202-es” is ebben a kitüntetésben részesült.

MEGHÍVÓ – TELEKI PÁL EGYESÜLET GÖDÖLLŐ

Ezúton is értesítjük tagtársainkat, és mindentevékenységünk iránti kedves érdeklődőt,hogy közgyűlésünket 2012. január 28‐án,szombaton tartjuk a Premontrei Szent Nor‐bert Gimnázium aulájában az alábbi napirendszerint:16 óra: Regisztráció; a tagdíjak rendezése; könyv‐ és térkép börze –közben a 2011. évi egyesületi események képeinek folyamatos ve‐títése.16.45.: Titkári beszámoló a 2011. év egyesületi munkájáról,gazdálkodásáról.17 óra: Dr. Teleki Géza előadása életéről és tudományos munkás‐ságáról.18 óra: A kitüntetések átnyújtása18.15.: Baráti beszélgetés a gimnázium ebédlőjében (pogácsás est).Közben a vetítés az aulában folytatódik.Közgyűlésünkre szeretettel hívjuk és várjuk!

Az Elnökség

Szemnek, szájnak ingere

Szarvasgomba fesztivál

Zenés esték a Napsugár Étteremben

Szabad a tánc!

Irodalmi ajándék a Madách Iskolának

Többet mozoghatnak a gyerekek

Pincéből mozgásszoba

Hapák József emlékére

Page 5: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

2012. január 25. Gödöllői Szolgálat 5Kultúra

Aki csak valamennyire is is-meri a XX. század eleji gö-döllői művésztelepen készültalkotásokat, ránézve a Kosá-ryné Réz Lola Asszonybeszédcímű könyvének borítóján levőképre, felismerheti: ez közülükvaló. S belelapozva a kötetbe,valóban olvashatja: „A borítónKörösfői-Kriesch Aladár Nő ró-zsákkal című falikárpitjánakrészlete”.

Hiszen kortársak is voltak. KosárynéRéz Lolának hosszú élet adatott,1892-től 1984-ig élt. Az írói életműveigen terjedelmes, én gyerekkorombanúgynevezett lányregényeit olvastam,de írt sokat felnőtteknek szántan is, sfordítói munkássága is figyelemreméltó.

Az Asszonybeszéd című regénnyelegy tetralógia első darabját vehetjükkézbe. A Kráter könyvkiadó Arany-rög könyvtárnak nevezett, újonnanindított sorozatában megjelenteti aXX. század első fele elfeledettíróinak műveit. Vannak közöttük nemigazán elfeledettek is, Tormay Cécile,Herczeg Ferenc, Markovits Rodionmunkái a közelmúltban, de még arendszerváltás előtt is újra kiadásrakerültek.

Kosáryné Réz Lolától talán a neveriasztotta el a könyvkiadókat, előfor-dult, hogy tudatosították, ő KosáryDomokos akadémikus édesanyja, demégis: Lola? Pedig a könnyed név-nek ellentmond a borítóról ránk néző

fényképe is, s az is, hogy megtudjuk,komoly levéltári kutatómunkát vé-gezve alkotta meg regényeit. Az Asszonybeszéd története a XVI. szá-zad végén indul, s száz év múlva, atörökök kiűzésekor fejeződik be.

Milyen volt az élet az akkori Ma-gyarországon, hogyan éltek a csalá-dok, az asszonyok, de persze a férfiakis? Kosáryné Réz Lola, hasonlóanTormay Cécile-hez, erős szociális ér-zékről tesz tanúságot, ábrázolja anyomorúságot, szánja a szenvedőket.Öt nemzedék sorsát követi már ebbenaz első kötetben is, az ükanyától hala-dunk az utolsó hősnőig, a büszke úr-nő Dabasy Krisztinától a megvetett,csavargásra kényszerített, majd bo-szorkányként máglyán elégetett ÁrvaKatiig.

Az írónő láttatóan ábrázolja a vi-szonyokat, a szegény jobbágyfalva-kat, a nem biztonságos utakat, az el-szabaduló, vad szenvedélyeket.

Árva Kati még árvább lányának,Annának a sorsa folytatódik majd akövetkező, Perceg a szú című regény-ben, aztán tovább váltják egymást anemzedékek, a Vaskalitkában, a Porés hamuban. Ez utóbbinak a történetemár egészen egykorú a megírással,1947-ben jelent meg a könyv, hősnőidiplomát szereznek, egyikük egy ter-melőszövetkezet agronómusa lesz.

1948-ban Kosáryné Réz Lolát, kitudja, miért, kizárták az Írószövet-ségből, s akkor, majd még évtizede-ken át nagy jelentőséggel bírt, hogyvalaki írószövetségi tag-e vagy nem.

Az írónő sorsa megpecsételődött:többé nem tekintették írónőnek. Azutóbbi időkben indult meg a rehabili-tációja, születésének 100. évforduló-ján, tehát 1992-ben Szabó Magdamondott a sírjánál beszédet, de márkorábban, nem sokkal a halála előtt,visszavették az Írószövetségbe is.

A tetralógia pedig most kerülhet azolvasók elé igazán a maga összefüg-gésében. Mint az utószóban olvas-hatjuk: „2009-ben Kádár Judit a Tet-ralógiáról írott rövid dolgozatábanvégre a négy kötet egységét hang-súlyozta”. A női szempontú magyartörténelmi regényt teremtette megKosáryné Réz Lola.

Miért lehet fontos a női szempont?Talán mondhatjuk: a világ sorát a fér-fiak intézik, háborút indítanak vagybékét szereznek, de a háttérben azasszonyoké a főszerep. Az élet fenn-maradását ők biztosítják.

(Kosáryné Réz Lola: Asszonybeszéd)-nád-

A Bagoly könyvesbolt ajánlata

Évszázadok asszonyai

(Folytatás az 1. oldalról)

A Törökbálinton született Őriné NagyCecília az ELTE TTK-n szerzett ma-tematika-fizika diplomát 1983-ban, sfokozatosan erősödött meg benne hu-mán érdeklődése. Reáltanári évek után 1985-ben kerülta mai nevén Országos Restaurátor és

Restaurátorképző Központba. Művé-szettörténész diplomájának átvételeután, 1993-2011-ig egyetemes művé-szettörténetet oktatott a Magyar Nem-zeti Múzeum és a Magyar Képző-művészeti Egyetem közös képzésén.Munkájában nagy szerepet kapott arestaurálás, amikor a Gödöllői VárosMúzeumba került.

Mint az őt bemutató videofilmbenelmondta, a műtárgyak állagvédelme,restaurálása fontos feladat, nem csaka közönség érdeklődésének kielégí-tését szolgálja, hanem a tudományoskutatást is elősegíti.

Őriné Nagy Cecília életcélja a világ-hírű Gödöllői Művésztelep gazdag, aművészeti ágak széles körét felölelőanyagának minél teljesebb körű fel-dolgozása, megőrzése és bemutatása.Örömmel tapasztalja, hogy ezt a gaz-dagságot a város pedagógusai is felis-merték és hasznosítják a tanításbanáltalános és középiskolákban is. A ki-tüntetett muzeológus sikeres pályá-zatai révén gazdagodott a múzeumgyűjteménye, növekedett a művész-telep nemzetközi hírneve.

Fodor László klarinétművész, fafú-vós tanszakvezető Sárváron született.Győrben szerzett főiskolai végzett-séget majd a Liszt Ferenc Zene-művészeti Egyetemen művésztanárdiplomát.

Gödöllőre a 90-es évek elején ke-rült, amikor klarinéttanári kinevezéstkapott a Chopin Zeneiskolában. Taní-tott a Premontrei Gimnáziumban is.

Mint elmondta, 3-5 év pedagógusigyakorlat alatt kristályosodott kibenne a tanítás értéke és módszere.Tanítványait sokoldalú zenei látás-módra neveli és nagyon büszke azeredményeikre. Fodor László a hazaiés a nemzetközi zenei élet ismert éselismert művésze. 1990-től a kecs-keméti Bohém Ragtime Jazz Band,

majd 2000-től a Hot Jazz Band tagja.(Két hete a Gödöllői SzimfonikusZenekarral közösen szerepeltek ateltházas évnyitó hangversenyeken aMűvészetek Házában.) Vezeti a zene-iskola ifjúsági fúvószenekarát, 2007-ben megalapította a DiXix Rhythmdixieland együttest.

Mindenki csinálja azt, amire te-hetséget kapott a gondviseléstől. S haönmagát adja az ember és örömet sze-rez vele, az a legnagyobb közönség-kovácsoló erő – vallja.

A díjátadás végén Őriné Nagy Cecíliaa folyamatos munka nyugodt hátterét

adó önkormányzatnak, a városi mú-zeum kollektívájának és családjánakmondott köszönetet. Fodor Lászlóúgy vélekedett, hogy a jövő döntimajd el, megfelel-e a most átvett ki-tüntetésnek.

Az ünnepség műsorában szava-latával közreműködött Szelba Sza-bolcs, a Fodor László tanítványaiból– Kelemen Paula, Bartek Zsolt, Fe-hér Elemér, Rácz Zoltán – alakult

fúvós együttes, majd a DiXix Rhythm(Székelyhidi Zsófi ének, Csúr Gá-bor zongora, Kocsis Ádám trombita,Rácz Zoltán klarinét, ValastyánGergő harsona, Sápi Viktor tuba,Dóra László dob).

it

Gödöllőre érkezett, és február29-ig a GIM-Házban tekinthetőmeg az a nagyméretű kárpit,amit a Magyar KárpitművészekEgyesületének tagjai az uniós el-nökség alkalmából készítettek.A tizenöt művész által készítettalkotást Strasbourgban, az Euró-pa Tanács épületében is kiállí-tották, majd októberben az Ipar-művészeti Múzeumban a „Transzcendens térképek – AMagyar Kárpitművészek Egye-sületének tizenöt éve” című kiál-lítás részeként láthatta a nagy-közönség.

A 10 négyzetméte-res „Európa fényei”című kárpitot az Eu-rópai Unió sorosmagyar elnökségé-nek tiszteletére,több, mint egy éveskitartó munkávalkészítették el.Mint azt BaloghEdit, az egyesület elnöke lapunknak el-mondta, az alkotók először egyéni ter-veket készítettek, majd az ezekben meg-található közös motívumok alapján va-lósították meg a nagykárpitot. A közöskompozícióban a földgömb részlet mel-lett Európa elrablásának ábrázolása utalkultúránk görög gyökereire, valamint azEurópai Unió által megfogalmazottalapelvekből is olvasható néhány gon-dolat magyarul, angolul, németül és

franciául. Az ábrázolás két oldalán avízöntő és a szűz csillagképe tűnik fel.

A kárpitot egy 2009-ben meghirde-tett pályázat felhívására tervezték, a ki-vitelezés 2010 januárjában kezdődöttmeg, és egy évig tartott. A munkábanBalogh Edit, Baranyi Judit, BenedekNoémi, Bocz Beáta, Csókás Emese,Fóris Katalin, Harmati Zsófia, KissKatalin, Kneisz Eszter, Kovács Péter,Lencsés Ida, Pázmány Judit, SzabóVerona, Tápai Nóra és Vajda Máriavett részt. A művet a Magyar Kárpit-művészek Egyesületének októberbenmegnyílt kiállításának részeként láthat-ják az érdeklődők.

A kiállítások mellett az egyesület egyösszefoglaló könyvbemutatójával ismegünnepli fennállásának 15. évfordu-lóját, amit szintén a GIM-Házban tar-tanak február 26-án, 16 órakor.

A helyszínválasztással a magyar kárpit-művészet bölcsőjeként is számon tartottegykori szecessziós művésztelep előttszeretnének tisztelegni, mondta BaloghEdit, aki úgy fogalmazott: innen indultel az európai kárpitművészet hazai meg-újítása, amelyet a gödöllői művészek ésa Greco Műhely mellett Ferenczy Noé-mi teljesített ki, s amit most az egyesülettagjai, köztük a jelenlegi művésztelepalkotói is tovább éltetnek. kj

Őri Nagy Cecília és Fodor László az idei kitüntetettek

Átadták a Gödöllő Kultúrájáért díjakat

A Magyar Kultúra Napja alkal-mából rangos elismerést kapott avárosunk kulturális életét koor-dináló Művészetek Háza GödöllőNonprofit Kft.

Az emléknap alkalmából a nemzetierőforrás miniszter díjakat ado-mányozott a kultúra területén ki-emelkedő teljesítményt nyújtó al-kotóknak, könyvtárosoknak, a kul-túra pártfogóinak, valamint a kul-túra támogatóinak. A kiemelkedőmunkát végző közművelődési in-tézmények, köztük a MűvészetekHáza Gödöllő, Minősített Közmű-velődési Intézmény címben része-sültek.

A Kocsis Albert Zeneiskola és a Corelli-60 Zenéért ésGyermekekért Alapítvány 2011. december 1-én és 2-án rendezte meg a “Hatvani Országos ZeneiskolaiBarokk Fesztivált.” A helyszín 2 napon keresztül fo-gadta az ifjú muzsikusokat – szólóhangszer, magán-ének, kamarazene és zenekar kategóriákban.36 együttessel és 87 szóló produkcióval – összesen123 versenyszámmal jelentkeztek a résztvevők ahazai zeneiskolákból. A szervezők örömére a fafúvó-sok, vonósok, énekesek és különböző hangszeresegyüttesek mellett az idei találkozó programját réz-fúvósok, szólóorgonisták, valamint énekegyüttesekis gazdagították.A zsűriben a historikus előadásmód hazai prominen-sei mellett a barokk zenét modern hangszereken ját-szó, országos és európai hírű művészek foglaltak

helyet. Az elnök, dr. Gyöngyössy Zoltán Liszt Ferenc-és többszörös Artisjus díjas fuvolaművész, egyetemitanár, aki dr. Rajk Judit énekművész egyetemi ad-junktussal, dr. Várallyay Ágnes csembaló- és zon-goraművésszel, Kállay Gábor ének- és furulyamű-vésszel, valamint Mohácsi Gyulával, a Nemzeti Fil-harmonikusok brácsaművészével együttműködveítélte meg a versenyzők produkcióját.A gödöllői Frédéric Chopin Zeneiskola képviseletébenkamarazene/zenekar kategóriában az Animato Con-sort a 2. díjat nyerte el. Az együttes vezetője: Z. Mol-nár Ildikó. Az együttes tagjai: Farkas Benedek, Lau-rán Apolka – blockflöte, Asztalos Dorottya – cselló,Szabó Petra – zongora. Felkészítő tanáraik: BaliJános, Láng Gabriella, T. Pataki Anikó, Z. MolnárIldikó. bj

Strasbourgból Gödöllőre

Európa fényei

Hatvani Országos Zeneiskolai Barokk Fesztivál – Újabb zeneiskolai siker

Page 6: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

6 Gödöllői Szolgálat Város-Kép 2012. január 25.

Európa első Világbéke-gong-ja városunk főterét díszíti. Azalkotást, amit az Indonéz Vi-lágbéke Bizottság ajándéko-zott Gödöllőnek, 2008. május2-án avatták fel.

A Magyar KöztársaságKülügyminisztériuma 2007augusztusában kapta meg azértesítést, hogy a gong egypéldányát Gödöllőnek ado-mányozza az Indonéz Világ-béke Bizottság. A döntést az-zal indokolták, hogy a városamellett, hogy intenzív kap-csolatot ápolt Indonéziával,2005-ben elsőként szervezett segélykoncertet a 2004 karácsonyi cunami ál-dozatainak megsegítésére. Mangasi Sihombing indonéz nagykövet szándékaszerint a Világbéke-gong Gödöllő központjában került felállításra.

Ebben az elismerésben azok a települések részesülhetnek, amelyek jópéldával járnak elöl a békés egymás mellett élés, a tolerancia, és a segítő-készség területén.

A 2 méter átmérőjű, 150 kilós, bronzból készült alkotás Djuyoto Sunta-ni szobrászművészmunkája, melynekeredetije a Jáva szige-tén lévő Béke-hegyentalálható. A korongperemén a Föld or-szágainak zászlajai,beljebb a fő világval-lások szimbólumailáthatóak, középenpedig a Földgolyó ta-lálható.

A gong a világbé-két, valamint a Föld

népeinek testvériségét hirdeti. A Világbéke Bizottság az indonéziai Bali szi-getén 2002 októberében történt, 200 halottat követelő merénylet után indí-totta el a gonghoz kapcsolódó mozgalmat. Az első ilyen alkotást Balin gon-gatta meg 2002. december 31-én, pontban éjfélkor Megawati Sukarnoputriakkori indonéz államfő. A felállítás célja az volt, hogy a Föld népeit mindigemlékeztesse a Balintörtént tragédiára.

A gödöllői emlék-művet elsőként Dju-yoto Suntani, a Vi-lágbéke Bizottság el-nöke, majd Szili Ka-talin Házelnök, MádlFerenc volt köztársasá-gi elnök, Mangasi Si-hombing, Indonézianagykövete, és Gé-mesi György polgár-mester szólaltattákmeg.

A Világbéke-gong az elmúlt években Gödöllő egyik jelképévé vált, srendszeresen megszólaltatatják a városunkba látogató diplomaták, művé-szek, küldöttségek tagjai, akik béke kívánságaikat a gong emlékkönyvébenis megörökítik. (k.j.)

MŰALKOTÁSOKGÖDÖLLŐN

A Világbéke-gong

Városunk gazdag kulturális örökséggel büszkélkedhet, ame-lyek között megtalálhatók az elmúlt századokból reánk ma-radt művek, és a kortárs alkotók munkái is. Sorozatunkbanezekkel ismertetjük meg olvasóinkat, de érdekességeket tud-hatnak meg azokról az alkotásokról is, amiket már csak a fest-mények, fényképek őriztek meg számunkra.

(folytatás az 1. oldalról)Az évfordulóhoz kapcsolódóan ok-

tóberben szakmai napra is sor kerülmajd városunkban, ezen a tervek sze-rint filmvetítéssel, az irodalmi élet ne-ves személyiségeinek közreműködé-sével, visszaemlékezésekkel idézikfel Ottlik Géza alakját.

A városi könyvtár kiállítással tisz-teleg az író előtt: első kiadású műveit,dedikált példányokat, a róla szóló, va-lamint hozzá kötődő könyveket, pub-likációkat mutatják be az ősz folya-mán.

A gödöllői Irodalmi Kerekasztal,az IRKA is megemlékezik a centená-riumról. Rövidesen meghirdetik no-vellaíró pályázatukat, amire amatőr

írók munkáit várják, s ami ez alka-lommal Ottlik Gézához kapcsolódik.A szervezet emellett irodalmi díjatalapít.

Az évfordulóhoz kapcsolódó ren-dezvényekről lapunk rendszeresen tá-jékoztatja majd az olvasókat.

Ottlik Géza 1912-ben született.Édesapját másfél éves korában elve-szítette. A családi hagyományoknakmegfelelően, katonatisztnek szánták,ezért 1922-től katonai alreál- és fő-reáliskolákba íratták be, amitől egyéletre elment a kedve a kaszárnyai fe-gyelemtől és később múlhatatlan kró-nikása lett a katonai nevelés emberte-lenségének.

1923-tól 1926-ig a kőszegi katonaialreáliskola, 1926-tól 1929-ig a budaikatonai főreáliskola tanulója volt.1930-ban érettségizett, majd a buda-pesti egyetem matematika-fizika sza-

kára iratkozott be, ahol Fejér Lipóttanítványaként szerzett végbizonyít-ványt.

Első írásai 1931-ben jelentek mega Napkeletben.Egyetemi éveialatt az Új Nem-zedék munkatársa,1933-tól a Buda-pesti Hírlapbridzsrovatánakszerkesztője. A há-ború alatt légoltal-mi szolgálatra osz-tották be, és üldö-zötteket mentett,

köztük VasIstvánt is.

A háborúbe fe j ezése -kor a magyarszellemi életmegúj í tásá ttervezte aNyugat ha-gyományai tf o l y t a t v a .1946-ig a Ma-gyar Rádiódramaturgja-ként dolgozott. Huszonöt év magyarirodalma címmel előadásokat tartott arádióban, hangjátékokat fordított, éshangjátékot is írt (A Valencia-rejtély).

1945-től 1957-ig a Magyar PENKlub titkára volt. 1960 őszén Ottlikotkitűnő fordításaiért az angol kormánytanulmányútra hívta meg Londonba.1969-ben megjelent elbeszélésköteté-ben csak a könyv cí-mét is adó „Mindenmegvan“ volt új. Azegyetlen hosszabb ter-jedelmű műve, amelyaz Iskola a határonikerdarabjaként ké-szült, a Lengyel Pétergondozásában megje-lent Buda, bár végső,Ottlikra jellemző ke-retbe ágyazottságát,többszörös betétessé-gét nem nyerte el,mégis az Iskola a ha-táron méltó folyta-tásának tarthatjuk.

1981-ben József Attila-díjat, 1985-ben Kossuth-díjat, 1988-ban Szép Er-nő-díjat, 1990-ben Örkény-díjat ka-pott.

Hosszú időn át kötődött Gödöllő-höz, amit Buda című regényébengyakran emleget Monostor néven.

Az író és a város életében két nagykorszakot különböztetünk meg, az el-ső 1924-1946-ig tart, amikor nyaraló-nak használták a gödöllői házat, a má-sodik pedig ezt követően 1954-ig tar-tott, amikor ideköltözött feleségével,s lényegében a kitelepítések elől me-nekülve itt éltek.

Édesanyja 1947-ben bekövetkezetthalála után megörökölte a gödöllői ésa család kecskeméti ingatlanait, ami-ben azonban nem sok öröme telt, mi-vel néhány évvel később mint földtu-lajdonost kuláknak nyilvánították, sakkora adót vetettek ki rá, amit nemtudott kifizetni. A gödöllői házat ek-kor kis híján elárverezték. Ennek tör-ténete is benne van a Buda című re-gényben. Több műve is Gödöllőnszületett: például a Valencia-rejtély ésaz Iskola a határon, s olyan jelentősműveket is itt fordított le, mint Di-ckens Bleak House című regénye,

ami Örökösök címmel jelent meg, ésCopperfield Dávid. 1990. október 9-én Budapesten halt meg, a Farkasrétitemetőben nyugszik. Egykori házátemléktábla jelöli, része a GödöllőiVárosi Múzeum irodalmi túrájának.

(forrás: Wikipedia,G. Merva Mária: Írók és

múzsák Gödöllőn)

Az orradzó a szarvasmarhatartás fon-tos eszköze volt. Ridegtartásban aborjú addig szopott, amíg a tehénnekvolt teje. Az istállózó szarvasmarhákesetében a szoptatás 10 hétig tartott.Ezután a borjút elválasztották azanyjától és kihajtották a tehenekkelegyütt a legelőre. A legelőn többmódja is volt annak, hogy a borjútmegakadályozzák a szopásban. Ezekközül az egyik legelterjedtebb az or-radzó volt, melynek elnevezései azország különböző területein nagy vál-tozatosságban fordultak elő, mint pél-dául: szúróskantár, szegeskantár, sze-gesszíj, tejvédőkantár, szúróka, bökő,órzó, orrbőr. Az eszköz legegysze-

rűbb formája, mikoregy megnyúzott sün-disznó bőrét kötötték felaz állat orrára, de általá-nosan elterjedtebb volt,mikor hegyes szögekkelkivert bőrszíjat használ-tak erre a célra. Az or-radzó nem akadályoztaaz állatot a legelésben,de ha szopni akart, ak-kor megsértette az anyjatőgyét. Így a tehén in-kább elrúgta magától aborjút, ha az közeledettfelé.

(ny.f.)

Válogatás a Gödöllői Városi Múzeum gyűjteményéből

Orradzó

Emlékezés – nem csak a határon

100 éve született Ottlik Géza

Ottlikék gödöllői háza, 1920

Készíthetik a szőlősgazdák a hordókat,hiszen úgy tartja a mondás: Ha meg-csordul Vince, teli lesz a pince. Az ideiVince napon, január 22-én sokfelé hul-lott az égi áldás.

Hogy Szent Vincének mi köze van aszőlőhöz? A korai keresztény idők azonszentjei közé tartozik, akiknek életérőlés haláláról alig maradt fenn megbízha-tó híradás. Az Ibériai-félszigeten, Hues-cában született. Szülei valószínűleg ne-mesek voltak. A szent és a profán tudo-mányokra Szent Valér, Zaragoza püspö-ke oktatta. A krónikák szerint válogatottkínzásokkal gyötörték halálra 304-ben akeresztényüldözések idején.

Nevének rokon hangzása a vinum,„bor” szóval magyarázzák, hogy a sző-

lészek szentje lett. Ünnepéhez kötődik a„vincézés” szoksása, amelynek során aszőlőskert szélét János napján szenteltborral vagy szentelt vízzel öntözik meg,alapja az a hiedelem, hogy ha Vincenapján esik az eső, sok bor lesz.

Általános vélekedés szerint sok bortkell innunk Vince-napkor, ha azt akar-juk, hogy jó szőlőtermés legyen. A napszokásai közé tartozott még a jelképesszőlőmetszés. A levágott vincevesszőtvízbe állították, és hajtásaiból jósoltakaz új termésre vonatkozóan.

(b.z.)

Hagyományaink

Vince napja

Mádl Ferenc

Mangasi Sihombing szólaltatja meg a gongot

Page 7: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

Gödöllői Szolgálat 7Élő-Világ2012. január 25.

ELVESZETTSzilveszter éjjelén a Blahai részről el‐tűnt a képen látható, TODI névre hall‐gató, másfél éves kan beagle kutyánk,nyakában kék szövet nyakörvvel. Há‐rom gyermek várja nagyon haza! Tel.: 70/7085‐747.

TALÁLT KUTYA

Szilveszterkor talált kan palotapincsi várja gazdiját.

Tel.: 30/454‐8887.

ELVESZETT KUTYA

Jutalom a nyomravezető‐nek! Elveszett családtagunkatkeressük! Magyar vizslakan kutyánk 2011. 12. 27‐én eltűnt (Gödöllőn). Jó ki‐állású, izmos mellkasú, melyen fehér mellényke,szőrzet van. A becsületes befogadó, megtaláló,nyomravezető pénzbeli jutalmat kap! Nagyonhiányzik gyermekünknek is Nimród, kérjük, SEGÍT‐SEN megtalálni! Kérjük, hívjon, ha befogadta, látnivélte, akár a szomszédnál, ha tud róla bármit... Tel.: 70/3640‐180. Köszönjük!

Gazdát kereső kutyák, online

A Plútó Állatorvosi Rendelő hon-lapján a Gödöllői Ebrendészeti Te-leppel együttműködve létrejött egyweboldal, ahol a menhelyen gaz-dára váró kutyákat lehet megte-kinteni.

Bővebb információ: http://www.allatorvosgodollo.hu

A szabadon engedett első 6pandát a Csengtui ÓriáspandaRehabilitációs Program kere-tén belül nevelkedett 108 állatközül választották ki. Az álla-tok egy több mint nyolc négy-zetkilométernyi védett terület-re fognak beköltözni a kínaiSzecsuan tartományban.

“Ahelyett, hogy elkerített területekentartanánk őket, a következő ötven évetinkább annak szenteljük, hogy segítünknekik visszaszokni a természetesélőhelyükre” – mondta Csang Cseho, abázis igazgatója. A mesterséges megter-mékenyítés segítségével világra jöttpandákat csoportokban fogják szabadonengedni és figyelemmel kísérik, hogyanalkalmazkodnak új környezetükhöz. Ajól teljesítő példányok idővel átkerülnekegy elvadultabb, de még mindig ellen-őrzött területre.

Az óriáspanda egyike az úgyneve-zett “zászlóshajó fajoknak”, amelyekvédelmére a természetvédő szerve-zetek legtöbb kampánya épül. Azon-ban egyes vélemények szerint, mivelaz ilyen fajok példányai gyakran már

csak elenyésző számban találhatókmeg vadon és ökológiai jelentőségükis csekély, a természetvédelemnek in-kább az olyan fajok megóvására kel-lene koncentrálnia amelyek ténylege-sen befolyásolják egy-egy térség öko-szisztémáját. Az ökológiai jelentőségazonban nem minden. Néha fonto-sabb, hogy az adott faj megóvása ér-dekében védett területek kialakításáthatározzuk el, ahol aztán további fa-jok ezrei találnak menedéket. Külö-nösen szerencsés, ha ezek a védett te-rületek az érintetlen természet egy-egy részletét is magukba foglalják.

pts

Szabadságot kapnak a fogságban született óriáspandák

Egy tiszasülyi ház kéményét vette birtokba az idén elsőként vissza-tért gólya, aki remekül érzi magát, és már bebarangolta a kör-nyéket.Az idén elsőként hazatért fehér gólya (Ciconia ciconia) pihen egycsaládi ház kéményén Tiszasülyön. A madarat szokatlanul korán,január 16-án látták először a Jász-Nagykun-Szolnok megyei tele-pülésen. Bár gólyafészek nincs a közelben, az állat azóta rendszere-sen visszajár éjszakázni és melegedni az Akácfa utcai lakóépületkéményére. Kép: Bugány János MTI

Akik voltak már kutyusok gaz-dái, azok tudhatják, hogy mi-csoda szeretet tud megbújnimár egy alig pihegő kis szőr-gombócban is. A kutyák szere-tete nem ismer megalkuvást,és ugyan ki kell érdemelniőket, de ez nem is lesz annyiranehéz, hiszen számukra mi va-gyunk egyedül a világon. Bár-hogy is nézzünk ki, bármilyenéletkörülmények között is él-jünk, hűségük hozzánk bilin-cseli őket, és ők szeretni fog-nak minket, tűzön-vízen át.

A kutyák szeretete pontosan annyivaltöbb, amennyivel kevesebb is egyemberénél. Máshogy szeretnek, mintmi, és éppen ebben rejlik az ő titkuk.

Számukra mi jelentjük a világközepét, hiszen ki másra támaszkod-hatna, mint miránk? Neki nincsenekbarátai, akikhez átugorhat; ismerősei,

akikkel leülhet beszélgetni. A kutyu-sok érzelmileg teljesen ránk vannakutalva. Megfelelő gondoskodás mel-lett pedig nem is vágynak másra.

Nem csak a falkaszellem miatt kö-vetnek minket, hanem mert szeretnek

minket és kötődnek hozzánk. Mindenegyes simogatásunk öröm a számuk-ra, és borzasztóan élveznek mindenegyes közösen eltöltött percet, hiszengyakran nagyon keveset látnak min-ket, és a magány bizony őket is meg-viseli. Egy kutya megmozgatja gyer-mekkorunk határtalan és nem feltéte-lekhez kötött szeretetét. Valami ahhozegészen hasonlót ébreszthet fel újrabennünk, mint ahogyan gyermekko-runkban plüssállatkáinkhoz ragasz-kodtunk.

Törődést igényelnek, de néha márelég a puszta jelenlétünk is, hogy kö-rülöttünk lehessenek, ne kelljenegyedül lenniük, és ami a legfon-tosabb: ne küldjük el magunktól őket.

Gyakran minden rosszaságuk hát-terében nem fog más állni, mint az,hogy látni akarnak minket, és ezértfogadnak minket körömnyomok a be-járati ajtó belsején, ha egyedül hagy-juk őket.Nem véletlen, hogy sokan úgy tartják,

tinédzserkorban az egészséges fele-lősségtudat kialakulásában egy kutyanagy segítség lehet. Mert őt is ápolnikell. Ugyanúgy lehet szomorú, vagyfáradt. Lesznek igényei és néhajobban fogja hajtani őket a kíváncsi-ság, minthogy a gazdája szavai meg-álljt parancsolnának, de aki már ka-maszként vagy fiatal felnőttként talál-kozik ezekkel a helyzetekkel, és meg-tanulja kezelni őket, az később sokkaltöbb reménnyel léphet bele egy pár-kapcsolatba. Az érzelmi intelligencia gyakransegíthet át minket az élet különbözőkrízispontjain. Azonban ehhez azkell, hogy megtanuljuk kimutatni azérzelmeinket, nem csak szavakkal, detettekkel is.

Pontosan ugyan ezt kívánja tőlünkegy kutyus is. Ha szeretjük őt, merjükmegsimogatni, és ez ne legyen ritka-ságszámba menő kitüntetés! Egy ku-tyus sokkal többet fog érteni szavainkhangsúlyából, és annál kevesebbetabból, amit mondunk: őt nem tudjukbecsapni egy üresen kimondott Sze-retlekkel.

De ha jó gazdák leszünk, akkornem is lesz szükség erre. Mert ha ku-tyánkra nézünk, még a legnagyobbcsínye tettenérésekor se fogunk tudniigazán haragudni rá. Persze ilyenkorazért adni kell a formalitásokra: tehátjöhet majd a szidás. pts

A világ legkisebb gerinces ál-latát fedezték fel kutatók Pá-pua Új-Guineán: egy parányibékát, amely mindössze 7-8milliméter hosszú. A biológu-sok a Paedophryne amauensisnevet adták az új fajnak, utalvaAmau falura, ahol első ízbenbukkantak egy példányára.

A sötétbarna minibékának alig kive-hető lábujjai vannak és aránylag nagyszemei. Főleg hajnalban és este aktív,ilyenkor harsány hangokat bocsát ki.Két brekegés közt 1-3 perces szünetettart, mert erőt kell gyűjtenie – számoltbe a felfedezésről Christopher Aus-tin, az amerikai Louisianai ÁllamiEgyetem kutatója.

A békának a tömegéhez képest meg-lehetősen nagy testfelszíne van, ezérta vízveszteség jelenti számára azegyik legnagyobb veszélyt. Ezzel ma-gyarázható, hogy az apró állat trópusierdőben, főleg a talajközeli,nedves aljnövényzetben él.

Austin szerint az új faj fel-fedezése rendkívül izgalmasesemény, mivel nagyon ke-veset tudunk az extrém test-méretek működési problé-máiról, legyen szó akár apró,akár óriási méretekről.

Csak nemrég, tavaly de-cemberben mutatták be mástudósok a világ addig ismertlegkisebb békáit, amelyeketugyancsak Pápua Új-

Guineán fedeztek fel. A ZooKeys szak-folyóiratban leírt fajok 8,5-9,3 milli-méter hosszúak, és a most felfe-dezetthez hasonlóan a Paedophrynenemhez tartoznak.

A honolului Bishop Múzeum ku-tatói a Paedophryne dekot és a Paedophryne verrucosa nevet adtákaz általuk felfedezett békafajoknak.

(Forrás: MTI)

Itt az első gólya

Örök hűség gyermekkortól öregkorig

A négylábú társ

Felfedezték a világ legkisebb gerincesét

Minibékák nyomában

Kicsi a kertünk? Sőt, esetlegcsak erkélyünk vagy teraszunkvan? Nem akadály, hiszen szűkhelyre is telepíthetünk alma-vagy cseresznyefát. Szépek, minta dísznövények, ráadásul a ter-mésüket is élvezhetjük.

Mi az a Ballerina-almafa?

A mini csonthéjasokat főleg törpebokor-ként árulják, az almafánál pedig az osz-lopos koronaforma a népszerű. Az osz-lopos almafajták legismertebbje utánBallerinának is nevezik a lényegében

csak sudárból álló fákat. Eredetileg Ka-nada a hazája ennek a különleges ko-ronaformának, de aztán átkerült Angliá-ba, és az egyre kisebb kertek, valamint ateraszon és erkélyen kertészkedők igé-nyeit figyelembe véve nemesítettéktovább. A Ballerina-almafa a kifejezet-ten kompakt növekedésével tűnik kiminden más fajta közül. Nem nő 40-50centiméternél szélesebbre, mivel gya-korlatilag nem fejleszt oldalágakat.Kifejlett korában a magassága elérhetiugyan a 3,5 métert, de a vezérvesszővisszavágásával egyszerűen kordábantartható. Dézsába ültetve mindenesetrenem nő olyan magasra, és amúgy is las-sabb a fejlődése. Egy-egy dézsás fács-kának viszont bármikor találunk egy kis

helyet: bármikor letehetjük tetszetősedényben, szoliterként a bejárat mellé;és akár az erkélyen vagy a teraszon is ki-alakíthatunk apró facsoportot meggy- ésalmafákból; de akár egy almafa sövénytis összeállíthatunk.A Ballerina-almafácskákat könnyű gon-dozni, viszont dúsan virágoznak, ősszelpedig finom gyümölcsökkel jutalmaz-zák meg a kerttulajdonost. Mivel a dé-zsában árusított ún. Ballerina-fácskákaterősebb alanyra oltják, ezért az ilyenfácskákhoz általában nincs szükség ka-róra vagy más támasztékra.Alapesetben metszeni sem kell őket, hi-szen nincsenek vázágaik sem. Ha a vá-rakozásokkal ellentétben mégis hosz-szabbra növesztené az oldalágait, akkorkét-három rügyre vagy akár teljesenvágjuk vissza ezeket.Előfordulhat, hogy az idősebb fácskákéletereje jelentősen hanyatlik. Ha ilyen-kor egyharmaddal visszavágjuk a tör-zset – szükség esetén pedig a követke-ző évben is, legfeljebb egyharmaddal –,akkor ismét serkenteni tudjuk a fa növe-kedését, újra fiatal termőrészeket hoz.Válasszunk ki egy fiatal hajtást, amelyköveti a visszavágott törzs irányát, és akövetkezőkben irányítsuk függőlegesenfelfelé, neveljük ki belőle az új sudarat.Oszlopos almafácskáknak a következőalmafajták alkalmasak: a halványzöldgyümölcsű, lédús és ropogós Bolero, azöldespiros almákat érlelő Polka, asötétvörös, édes és lédús termést hozóWaltz, illetve a Nela és a Macexel.

edenkert.hu

Nem csak kertészeknek

Kicsiny terek gyümölcsfái

Szőlőtermesztés cserépben

Page 8: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

8 Gödöllői Szolgálat 2012. január 25.Sport

Kedves Szülők és Gyermekek!

A Gödöllői Sport Klub Asz-talitenisz Szakosztálya fel-vételt hirdet 6-14 év közöt-

ti lányok és fiúk részére.Mindenkit sok szeretettelvárunk edzéseink alkal-mával a Damjanich JánosÁltalános Iskola tornater-

mében 16:30-tól, két óránkeresztül.Cím: 2100 Gödöllő, Damjanich Já-nos Általános Iskola tornatermeEdzések:Kedden és csütörtökön 16:30-18:30Tagdíj: 4 500 Ft / hóJelentkezés: Személyesen a helyszí-nen, vagy telefonon: Monostori Péter: +36/70-3705905Kajári Balázs: +36/70-2212172

VELÜNK HASZNOSANÜTHETED EL AZ IDŐT!

A Gödöllői Sport Klub utánpótlás lab-darúgó-szakosztálya várja 5-17 éveskor közötti, focizni vágyó fiúk jelent-kezését korosztályos labdarúgó csa-pataiba. Gyere, focizz velünk és légyrészese az élménynek! Érdeklődni a:+36/20-958-04-14-es telefonszámon.

Lányok figyelem!Szeptemberben indult leány csapatbavárjuk15-18 év közötti, focizni szeretőlányok jelentkezését. Edzések helye ésideje: Szerda 16-17 óráig a Hajós isko-la tornatermében. Érdeklődni a:+36/30-580-86-18-as telefonszámon.

Időpont: 2012. 02.11. Rajt-Cél: Gödöllő Erkel Ferenc Ál-talános Iskola (Szabadság tér 18.)Rajt nyitva tartása: 7-9 óráigCél nyitva tartása: 19 óráigDíjazás: névre szóló oklevél, kitűzőNevezési díj: 40/30/20 km-es távo-kon 800 Ft/fő (Magyar Turista kár-tyával: 100 Ft/fő)

12/6 km-es távokon 400 Ft/fő Térkép: Gödöllői-dombság turista-térképeInformáció az alábbi telefonszá-mokon: 06-30-209-2828, 06-30-609-8729, 06-20-341-7063, vagya: www.margita344-2.hu oldalon.A rendezvény a Margita Kupa 1.

fordulója!

Téli Margita 40/30/20/12/6 gyalogos teljesítménytúra

Kérjük, támogassa a Jövőt! Várjuk idén is azokat, akik adójuk 1%-val segítenék a Gödöllői Sport Klubban sportoló fiatalokat!

A GSK a következő számra várja a felajánlásaikat: Adószám- 19182425-2-13

TÁMOGASSA A JÖVŐT!

Remekül teljesített a január 22-én, a németországi Lipcsébenmegrendezett Négyesfogathajtófedettpályás Világkupán LázárZoltán, akinek a döntőbe jutásvolt a célja, ugyanis ezzel bizto-síthatta helyét a február első hét-végéjén, a franciaországi Borde-aux-ban sorra kerülő Négyesfo-gathajtók Világkupa-döntőjére.

Hatszoros világbajnokunk biztonságihajtással negyedik lett az utolsó Vk-for-dulón és ezzel annyi pontot szerzett,hogy összesítésben bekerült a legjobbhat hajtót felvonultató finálé mezőnyé-be. Dobrovitz József világbajnok márkorábban biztosította helyét a döntőben,így két magyar is ott lesz a legjobb hatfős mezőnyben.– Csak arra koncentráltam, hogy a dön-tős részvételt kivívjam. Ehhez a hollandés a német riválisomat kellett megelőz-nöm. Sikerült. A lovaim nagyon jól

mentek. Feltehetően előrébb is végez-hettem volna, ám ezúttal nem akartamkockáztatni – mondta Lázár Zoltán averseny utáni értékelésében–.A magyar hajtókon kívül még egy or-szág, Hollandia indulhat két fogathajtó-val, így joggal mondható, hogy hajtóinkváltozatlanul ott vannak a világ legjobb-jai között. A mieink mellett Exell Boyd(ausztrál) – azutóbbi háromfedeles verse-ny győztese– ,YjsbrandChardon (hol-land) a mai fo-gathajtás leg-nagyobb sze-mé ly i s ége ,Koos De Ron-de (holland)és TomasE r i k s s o n(svéd) lesz ott

a döntőben. Mindannyian világbajno-kok, nem mellesleg: Chardon 11, Lázár6 vb-cím birtokosa.

A budapesti Lovas Világkupa nem-zetközi rangját jelzi, hogy a hat döntősvilágbajnok közül négyen tavaly a de-cember 2-4. között a Papp László Buda-pest Sportarénában rendezett versenyenis starthoz állt. -li-

Lovassport – Lázár Zoltán remekelt Lipcsében

Két magyar a négyesfogathajtók Vk-döntőjén

Egy izzadságszagú győzelem, va-lamint egy papírforma vereség,így lehetne összefoglalni a Gö-döllői Bikák elmúlt két hazai ta-lálkozóját. Baranyai Pál tanítvá-nyai előbb a Szombathelyi Admi-rál Haladás csapatát verték 7–5-re, majd az 5. fordulóból elma-radt meccsen maradtak alul aRába ETO ellen (4–10).

Az Admirál elleni találkozó előtt az volta kérdés, hogy a 13-as szám kinek hozszerencsét és kinek balszerencsét. Nagyvolt a tét, ugyanis mindössze egy pontválasztotta el a forduló előtt a csapatokata tabellán egymástól a Gödöllő javára(21, illetve 20 pont), így egy esetlegesBikák győzelem azt eredményezhette,hogy meglép a csapat. Nos, a meneküléssikeres volt, bár egy kicsit izzadságsza-gúra sikeredett a diadal, miután a vendé-gek nem adták magukat könnyen.

Újabb három pontjával stabilizálta ma-gát a Gödöllő az 5. helyen. Január 18-án aztán akár előzhetett isvolna, ekkor pótolta ugyanis a csapat az5. fordulóból elmarat Rába ETO ellenimeccsét. A vérmesebb szurkolók taláncsodát vártak és az első 20 percbencsodát is tettek Szente Tamásék, mi-után 1–3-ról 4–3-ra fordítottak, de agyőriek végül egálra hozták az elsőjátékrészt. A folytatásban aztán kide-rült, hogy minden puskaporát ellőtte acsapat és talán a két nappal korábbanjátszott meccs, talán nem, minden esetre 20 percig bírták mindössze atempót a bajnokcsapattal a Bikák. Te-gyük gyorsan hozzá, hogy a számosválogatottat a soraiban tudó Rába-par-tiak ennyivel mindenképpen jobbak amai Gödöllőnél.A csapat 13 fordulót követően az 5. he-lyen áll 24 ponttal és legközelebb a 25pontos, egy pozícióval előrébb he-

lyezkedő Debreceni EAC Futsal Clubalakulatához látogatnak január 30-án.Futsal NB I., 13. fordulóGödöllői Bikák – Admirál Haladás VSE7–5 (3–2) Gól: Nagy Roland (3), Sch-rancz Balázs, Baranyai Pál, Frank Péter,öngólFutsal NB I., 5. fordulóból elmaradtmeccs: Gödöllői Bikák – Rába ETO FC4–10 (4–4) Gól: Schrancz Balázs (2),Vidák Balázs, Frank Péter -lt-

Futsal – Nem sikerült megállítani az ETO-t

Kiizzadt hazai győzelem

Döbrentei István, a BudapestSportiroda Futó Nagykövete hív-ta fel a figyelmünket egy jóté-kony kezdeményezésre. A kö-

zösségi futás és az egészségeséletmód népszerűsítéseként, he-tente egyszer, szombatonkéntközös futásokat, kocogásokattartanak, amire minden érdek-lődőt szeretettel várnak a szervezők.

Az első futás időpontja 2012 január 28.szombat reggel 9 óra, helyszíne a gö-döllői Erzsébet-park, ahol egy barátitempóval, kocogással tennék meg akörülbelül 3000 métert a résztvevők.A gödöllői futó nagykövetet kérdeztüka kezdeményezésről: – Az eseménnyelszeretnénk egy állandó, helyi futókö-zösséget kialakítani – kezdi DöbrenteiIstván –, akik egyrészt aktívan résztvállalnak saját egészségük megőrzésé-ben és ezzel másokat is ösztönöznek er-re, másrészt egy közösséget hoznak lét-re és együtt vesznek részt különböző fu-tórendezvényeken. Szeretném megmu-tatni, hogy a futás nem az elit futók zárt

közössége, hanem mindenkié, csak elkell indulni egyszer. Ezt a bátorítást éssegítséget szeretnénk megadni, hogy az„átlag ember” számára a rendszeresmozgás, a futás, a mindennapjainak ré-szévé váljon. Akik nem szeretnek futniszámukra lehetőség nyílik megismer-kedni a Nordic Walking-gal. A gödöllőifutáson az átöltözési lehetőség a Kis-kastély Fitness öltözőjében lehetségesjelképes áron.– Ha jól hallottuk a kezdeményezésmár-már országos szintre emelkedett.– Igen, országos méretű és rövidesentöbb városban is csatlakoznak a hetirendszerességű futósorozathoz, úgy,mint Kecskemét, Baja, Pécs, Békéscsa-ba, Miskolc, Velence, Bicske, Győr, Debrecen, Székesfehérvár, Püspökla-dány, Jászberény, Komárom, Dunake-szi, Dunaharaszti, Tárnok, Törökbálint,Verőce, Kaposvár, Paks, Tapolca, Vár-palota, Nagykanizsa, Dunamocs (Szlo-vákia). Örömmel jelenthetem be, hogySzékesfehérváron már a városi egész-ségfejlesztési terv része és bízom benne,hogy ez a többi városnak, így Gödöl-lőnek is példaértékű lesz.

-tl-

Egészséges életmód – Jótékony futással

Több város már csatlakozott

Ott folytatták a gödöllői röplab-dázók, ahol abbahagyták, azaztovábbra is remekül teljesíteneka bajnokságban az idén. Ezúttal aKaposvár érezhette át azt, hogymilyen is esélytelenül pályáralépni Gödöllőn. Ludvig Zsolt csa-pata 3:0-ra nyerte a találkozót,ezzel már idei negyedik győzel-mét aratta.

Persze, azért a vártnál szorosabb lett ameccs, miután a második sor egy kicsitformán kívül játszott. Az első szettbenvalósággal leiskolázta ellenfelét a TE-VA-GRC, ugyanis mindössze 9 pontotengedélyezett a vendégeknek. A máso-dik felvonásra aztán elvesztették a fona-lat a mieink, még a szett elveszítése is alevegőben lógott, de végül némi átszer-vezés után sikerült hozni a kötelezőt. Azutolsó játékra ismét az első szettben lá-tottak domináltak, így magabiztos, 3:0-ás sikert arattak Széles Petráék.A TEVA-Gödöllői RC csapata a 19. já-téknap után, továbbra is az alapszakasz2. helyét foglalja el.NB I. Liga, alapszakasz 19. fordulóTEVA-Gödöllői RC – BITT-KNRC-Kaposvári Egyetem 3:0 (9, 27, 13)

Magyar Kupa – Csak a szokásos

Ismét a legjobb négy között van a TE-VA-Gödöllő, miután az odavágón szer-zett 3:1-es győzelmét hazai pályán ismegismételte a csapat az Újpesti TE el-lenében. A találkozó első fele szorosvolt, de átlendült a holtponton a csapatés ugyan a harmadik szettet elbukták alányok, a negyed játékban leiskoláztákfővárosi ellenfelüket Csengeri Petráék.Kettős sikerrel, mondhatni, magabizto-san jutottak be a Magyar Kupa négyesdöntőjébe a gödöllőiek.Magyar Kupa negyeddöntő, 2. mér-kőzés: TEVA-Gödöllői RC – UTE 3:1(26, 18, -23, 12) -ll-

Röplabda – Négy között a kupában

Megy a szekér, második a csapat

2012. 01. 29. vasárnap 17 óraTEVA GRC – Budai XI SESZIE Sportcsarnok

NB I. NŐI RÖPLABDAMÉRKŐZÉS

Kérjük, hogy támogassa idén is adója1%-ával a Gödöllői Röplabda Clubot.Felajánlásaikat a következő címre vár-juk: Gödöllői Röplabda ClubAdószám: 19182425-2-13

1%

Dunakeszin rendezték meg azévad első fedett pályás gyermekés serdülő atlétika versenyét ja-nuár 7-8-án, ahol természetesena Gödöllői EAC atlétái is verseny-be szálltak a különböző korcso-portokban.

A gyermek korosztályban 11 gödöllőiatléta méretette meg magát, összesen 3versenyszámban: 60 méter síkfutás, tá-volugrás és 60 méter gátfutás. KözülükKöő-Tóth Kúnó indult mindháromszámban és egyedüli gátasként 12 má-sodperces szép eredménnyel végzett.Eredmények a 2000-es fiúknál: AjideDániel (9,2 mp, 372cm), Domokos Ba-lázs (9,6 mp), Köő-Tóth Kúnó (9,7mp,380cm,12 mp), Kovács Balázs(10,1mp, 324 cm).2001 es fiúk: Voloncs Balázs (9,5 mp)Magyari Benedek (9,7mp, 338 cm), Ba-li Dániel (10,1 mp, 331cm), Major Le-vente (10,40 mp, 308 cm), Fekete Si-mon (10,5 mp, 280cm).A 2000-es lányoknál a legjobb ered-ményt Pótha Johanna (9,2 mp-6. hely)és Csernyánszky Sára (9,3 mp, 370cm) érték el, további eredmények: FreiDalma (9,7 mp, 365 cm), Kiss Eszter

(10,2 mp, 328 cm) és a legfiatalabb le-ány a 2001-es Csizmeg Anna (10,5 mp,357 cm-6. hely).A serdülőknél összesen 10 versenyzőnkindult szintén 3 versenyszámban: 60méter síkfutás, távolugrás és 60 m gátfu-tás. Kiemelkedett a mezőnyből az utolsóéves serdülő Ajkler Eszter (1997)aranyérme gátfutásban: 8,5 mp, 467 cm4. hely, 9,8 mp-1. hely.Az 1998-as születésűek közül kieme-lendő Kovács Emma két ezüstérme(477 cm-2. hely, 9,9 mp gáton-2. hely),valamint Szemjanyinov Paula ezüstje60 méter síkon ( 8,5 mp-2. hely, 395cm). A további 1998-asok eredmé-nyei: Vargha Rebeka 9.3 mp, 356 cm,13.30mp, Ajide Deborah 9,5mp, 365cm.Az 1999-es korosztályban egyetlen fiúindult: Bali András, aki 9,14 másodper-cet futott 60 méteren. A legeredménye-sebb 1999-es leány Csernyánszky Fló-ra (8,4mp, 385 cm, 11,3mp) volt, atovábbiak: Kriszt Katalin 9,5 mp, 386cm, Erőss Katica 9,4mp, 355 cm, KrisztAnnamária 9,7mp, 355cm. GEAC edzők: Benkő Ákos, GadaneczGyörgy, Körmendy Katalin

-kk-

Atlétika – Sikerek Dunakeszin

Gödöllői ügyeskedők

Focizz velünk, csatlakozz a Bikákhoz!

Schrancz Balázs (jobb-ra) két gólig jutott

Böbrentei István egyik maratoni verse-nyén

Page 9: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

Gödöllői Szolgálat 92012. január 25. ajánló

Február 12-ig mégmegtekinthető

ÚJ SZERZEMÉNYEK AGÖDÖLLŐI VÁROSI

MÚZEUMBAN2007-2011

című kiállításA 2011-es évben is

megrendezésre került aGödöllői Városi Múzeumgyűjteményét gazdagítóműtárgyak bemutatása

időszaki kiállítás keretében.Négy év gyűjtőmunkájánakaz eredményét mutatjuk be

egy reprezentatív válogatásban.

A helytörténeti gyűjteménysok érdekes, a polgári és

paraszti világhoz is köthetőtárggyal gazdagodott a

gödöllőiek ajándékozásairévén.

2100 Gödöllő, Szabadság tér 5.Tel.: 422-002

www.museum.hu/godollo/[email protected]

GÖDÖLLŐI VÁROSIMÚZEUM

A Magyar Kárpitművészek Egyesületeés a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány szervezésében

ÉVEK ÉS SZÍNEK

című csoportos kiállítás kiegészülve az Európai fényei címűmonumentális méretű falikárpittal

A kiállítás záróeseményén 2012. február 26‐án (vasárnap) 16 órakor bemutatásra kerül Transzcendens térképek, a Magyar Kárpitművészek Egyesületének tizenöt éve című könyv.

A kiállítás megtekinthető 2012. február 29‐ig, minden szombaton és vasárnap 14 órától 17 óráig, illetve előzetes bejelentkezés alapján más napokon is.

GIM‐Ház, Gödöllő, Körösfői utca 15‐17.

Telefon: 06‐28/419‐660; email: [email protected]

GÖDÖLLŐI IPARMŰVÉSZETI MŰHELY

A tárlat megtekinthető ahivatal nyitva tartási

idejében, 8-16.30 között

A kiállítás 2012. júniusáiglátható

Miből lesz a festő?

Boda Anikó festő kiállítása

a Polgármesteri Hivatal I. emeleti folyosógalériáján

Page 10: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

10 Gödöllői Szolgálat Közérdek 2012. január 25.

18-08 óra között és hétvégén. Tel.: 28/430-655

Január 23-30-ig: Kígyó Gyógyszertár, Gábor Á. u. 3. Tel.: 430-069. Január 30-febr. 6-ig: Sanitas Gyógyszertár, Thegze L. u. 2. Tel.: 545-585.

PAX Temetkezési Iroda, Gödöllő, Dózsa Gy. u. 35. Tel: 28/430-856,06-30/634-3723.D&B Delubrum Kft, Gödöllő, Dózsa Gy. út 160. Tel.: 28/525-212, 06-70/550-3377.

ÜGYELETEK

TEMETKEZÉSI ÜGYELETEK

GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET

ORVOSI ÜGYELET

Felhívás – „GÖDÖLLŐ VÁROSÉRT” kitüntetés

Gödöllő Város képviselő-testülete az 1996. évi 12. számú önkormányzati rendeletében, valamint az ezt módosító 21/2003.(VI.19.) számú önkormányzati rendelettel szabályozta a „GÖDÖLLŐ VÁROSÉRT” kitüntetés adományozásának rendjét.„GÖDÖLLŐ VÁROSÉRT” kitüntetés adományozható azoknak a személyeknek, közösségeknek és szervezeteknek, akik (amelyek)munkájukkal közmegbecsülést érdemeltek ki, példás, magas színvonalú tevékenységükkel hozzájárultak Gödöllő városfejlődéséhez, jó híre növeléséhez.„GÖDÖLLŐ VÁROSÉRT” kitüntetésben évente legfeljebb két személy és egy közösség részesíthető”A kitüntetés átadására 2012. március 15-én rendezett városi ünnepségen kerül sor. Tisztelettel kérem, segítse a testület munkáját, tegyen javaslatot személyekre, közösségekre vagy szervezetekre akit (akiket) méltónak tart ekitüntető cím odaítélésére 2012-ben.

Kérem, hogy javaslatát írásban, részletes indoklással 2012. január 27-ig szíveskedjen a Polgármesteri Hivatal Közoktatási Irodájára eljuttatni.Guba Lajos, a Kulturális és Oktatási Bizottság elnöke

Tisztelt Pályázóink!

Gödöllő Város Önkormányzata és aGödöllői Testvérvárosi Egyesület2012-ben ismét pályázatot ír ki ci-vil szervezetek, oktatási, kulturálisintézmények, művészeti csoportokszámára testvérvárosainkba történőtanulmányútra, közös programok-ra, vagy vendégcsoportok foga-dására. Ismeretfejlesztő, kapcsolatépítő,értékteremtő és innovatív pályáza-tokat, csereprogramokat várunk.Beadási határidő : 2012. február29. A határidő mindkét félévre terve-zett utakra vonatkozik!

A beadás módja: pályázati űrlaponszemélyesen, vagy postai úton aGödöllői Testvérvárosi Egyesületcímére: Gödöllői Városi Könyvtárés Információs Központ Titkársága(2100. Gödöllő Dózsa György út8.) .Pályázati űrlapot a Gödöllői VárosiKönyvtár és Információs KözpontTitkárságán lehet beszerezni.

Pályázati feltételek:– A kiutazás céljának részletes le-írása, költségvetéssel pályázati űr-lapnak megfelelően – Pályázni kizárólag testvérváros-ba, vagy partner városba lehetséges – A fogadásoknál testvér- vagy

partnervárosok csoportjainak foga-dása jelent előnyt– Csoportos tanulmányutak előnytélveznek

A nyertesek kötelesek részletes írá-sos úti-beszámolót és fénykép do-kumentációt készíteni és azt haza-tértük után két héttel az Egyesületszámára megküldeni.

A pályázókat a Kuratóriumidöntést követően 2012. március20-ig kiértesítjük, melyet a városisajtóban is megjelentetünk.Pályázataikat várjuk!

Sándorné Pálfalvy Beáta, az Egyesület elnöke

Pályázati felhívás– Gödöllői Testvérvárosi Egyesület

A Darmasiswa ösztöndíj prog-ram az Indonéziával diplomá-ciai kapcsolatban lévő külföldiországok tanulói számára jött lét-re. Ennek keretében lehetőségnyílik az indonéz nyelv, kultúra,zene és mesterségek megtanulá-sára.

A résztvevők 45 különböző indo-néziai felsőoktatási intézmény kö-zül választhatnak. A programot aNemzeti Oktatási és Kulturális Mi-nisztérium szervezi együttműkö-désben az Indonéz KöztársaságKülügyminisztériumával.A Darmasiswa fő célkitűzése, hogya külföldi fiatalok körében népsze-rűsítse az indonéz nyelvet és kultú-rát, valamint hogy szorosabbá te-gye a kulturális kapcsolatokat arészt vevő országok között .

A Darmasiswa RI Programnak 3változata van:

1. Normál 1 éves ösztöndíj:A program résztvevői a kijelölt in-donéz felsőoktatási intézmények-ben indonéz nyelvet, művészetet(hagyományos zene és tánc, külön-féle mesterségek), konyhaművé-

szetet tanulhatnak, valamint megis-merkedhetnek a turisztikai lehető-ségekkel.

2. Normál 6 hónapos ösztöndíj:A résztvevőknek az indonéz nyelvtanulására nyílik lehetőség a kije-lölt indonéz felsőoktatási intézmé-nyekben.

3. Nyári 3 hónapos ösztöndíj:A Nyári Egyetemen azok a külfölditanulók a specifikus oktatási-nevelési módszerek tanulmányoz-hatják a kijelölt indonéz felsőokta-tási intézményekben (ISI Yogya-karta, ITB Bandung, IPB Bogor,USESA Surabaya, UNAIR Su-rabaya, UIN Jakarta, UNUD Bali,UGM Yogyakarta, UI Depok).

Az ösztöndíjprogram költségei:A résztvevők havi 2.000.000 rúpiátkapnak és a program fedezi a tanu-lók transzferköltségeit is. Az egyéb,valamint az előre nem látható ki-adások fedezéséről a diákoknakmaguknak kell gondoskodni, ame-rikai dollárban. A jelentkezéseket 2011. novembe-rétől 2012. február 17-ig fogad-ják el, az eredményekről 2012. áp-rilis végén tájékoztatják a jelentke-zőket. A részvétel megerősítésének

határideje: 2012. május vége.

Oktatási időszak:A Nyári Egyetem 3 hónapos kur-zusa 2012. június elejétől 2012.augusztus végéig tart;A 6 hónapos ösztöndíj program2012. augusztus elejétől 2013. ja-nuárjáig tart;Az 1 éves ösztöndíj program 2012.augusztus elején kezdődik és 2013.júliusig tart; kivételt képeznek azoka tanulók, akiket a University of In-donesiára osztanak be, számukra azoktatás 2012. júliusában kezdődik.Követelmények:1./Korhatár: 35 év;2./ Befejezett középfokú tanulmá-nyok, vagy azzal egyenértékű isko-la;3./ A bizonyítványok hivatalos for-dítása;4./ Az egészséget bizonyító orvosiigazolás5./ 5 db. színes igazolványfénykép;6./A várható érkezéstől számítvalegalább 18 hónapig érvényes útle-vél teljes fénymásolata;7./ Megfelelő szintű angol nyelvis-meret, valamint alapvető ismeretekazon a területen, amelyre jelent-keznek.Bővebb információ: http://darmasiswa.kemdiknas.go.id

1/2011 (01. 28.) sz. határozat

A Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft.taggyűlése - taggyűlés tartása nélkül, írásbeli sza-vazás útján - engedélyezi az ügyvezető igazgatószámára 2011. február 1. napjától a saját gépkocsi-jának hivatali célú használatát havi 2000 km-ig. ATaggyűlés felhatalmazza az MNV Zrt. vezérigazga-tóját, hogy a személygépkocsi használatának válto-zása miatt Gönczi Tibor ügyvezető igazgató munka-szerződés módosításával kapcsolatos valamennyiintézkedést megtegye, és a munkaszerződés-módo-sítást aláírja.

2/2011. ( 02. 10. ) sz. határozat

A Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft.taggyűlése írásbeli szavazás útján jóváhagyja a Ma-gyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel, mint a Társa-ság többségi tulajdonosával, a Társaságnak a „Gö-döllői Királyi Kastély komplex, környezetbarát üze-meltetést lehetővé tevő újjáépítése és családbarátszolgáltatásokkal történő fejlesztése II. ütem”(KMOP-3.1.1/E-09-2f-2010-0002) megnevezésűprojektjének finanszírozását szolgáló 32 millió fo-rint összegű kölcsönszerződés megkötését, és egy-ben megbízza a Társaság ügyvezető igazgatóját an-nak aláírására

3/2011. ( 02. 10. ) sz. határozat

A Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft.taggyűlése írásbeli szavazás útján jóváhagyja a Ma-gyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel, mint a Társa-ság többségi tulajdonosával, a Társaságnak a „Gö-döllői Királyi Kastély komplex, környezetbarát üze-meltetést lehetővé tevő újjáépítése és családbarátszolgáltatásokkal történő fejlesztése I. ütem”(KMOP-3.1.1/E-2008-0002) megnevezésű projekt-jének finanszírozását szolgáló 46 millió forintösszegű kölcsönszerződés módosítás megkötését,és egyben megbízza a Társaság ügyvezető igazga-tóját annak aláírására.

4/2011. ( 02. 10. ) sz. határozat

A Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft.taggyűlése írásbeli szavazás útján jóváhagyja aMagyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel, mint a Tár-saság többségi tulajdonosával, a Társaságnak a Gö-döllői Királyi Kastély épületegyüttes és kastélyparkhelyreállításával és hasznosításával kapcsolatos,meghatározott munkák finanszírozására szolgáló20 millió forint összegű támogatási szerződés(SZT/34996/1) módosítás megkötését, és egybenmegbízza a Társaság ügyvezető igazgatóját annakaláírására.

5/2011 (04. 29.) sz. határozat

A Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. tag-gyűlése - taggyűlés tartása nélkül, írásbeli szavazás út-ján jóváhagyja a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal kö-tendő 35 millió Ft keretösszegről szóló Támogatási Szer-ződést, mely a 2011. évi EU elnökségi rendezvények le-bonyolításához elengedhetetlenül szükséges beruházá-sok finanszírozásához használható fel.A taggyűlés egyben megbízza a Társaság ügyvezetőigazgatóját a Támogatási Szerződés aláírására.

6/2011 (05. 27.) sz. határozat

A Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft.taggyűlése elfogadja a 2010. évi Éves beszámolótés a 2010. évi Közhasznúsági jelentést.

7/2011. (05. 27.) sz. határozat

A Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft.taggyűlése nem fogadja el a Társaság 2011. éviüzleti tervét.

8/2011 (05. 27.) sz. határozatA Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft.taggyűlése felkéri a Társaság ügyvezető igazga-tóját, hogy az átdolgozott üzleti tervet 2011. június30-ig terjessze a taggyűlés elé.sz. határozat.

Királyi Kastély – 2011. évi taggyűlési határozatok

Darmasiswa Ösztöndíj

Page 11: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

Gödöllői Szolgálat 11Mozaik2012. január 25.

ELTÖRÖLJÜK AZ ÁFA ÖSSZEGÉT!

Tartósan alacsony „DIÉTÁS ÁRAK” azAlma Mater Étteremben, az egyetemen

2012. január 16-tól - február 17-ig.

ÍZELÍTŐ NÉHÁNY ÉTEL ÁRÁRÓL:

- Csontleves 250 Ft/adag- Gombaleves 230 Ft/adag- Gulyásleves 350 Ft/adag- Burgonyafőzelék vagdalttal 450 Ft/adag- Zöldbabfőzelék 235 Ft/adag- Paradicsomos káposzta 190 Ft/adag- Pirított csirkemáj 350 Ft/adag- Zúzapörkölt 460 Ft/adag- Paprikás csirkecomb 530 Ft/adag- Töltött csirkecomb 515 Ft/adag- Rántott sertésborda 560 Ft/adag- Rántott sajt 525 Ft/adag- Milánói spagetti 490 Ft/adag- Rakott burgonya 410 Ft/adag

Menüfogyasztás helyben: 765 Ft/adagMenüfogyasztás elvitelre: 675 Ft/adag

MINDEN NAP MEGÚJULÓ ÉTELVÁLASZTÉKKALVÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET!

Page 12: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

INGATLAN* Gödöllőn a Szőlő utcában, nagyon szép, egyedibútorokkal felszerelt tetőtéri lakás eladó! (45 nm,egy szoba, nagyon alacsony rezsi, zárt parkoló.)Ár: 11,8 mill.Ft. Érd: 2o-3727-808

* Gödöllő az Antalhegyen 2300 m2 –es telekeladó, teljes közművel (víz, gáz, villany). 26.5mFt.Tel.: 30/588-5889

* Eladó Gödöllőn, a Palotakerten első emeleti,erkélyes, két szobás, 61 nm-es teljesen felújítottlakás. Tel.: 06-20/212-6315.

* Eladó Gödöllőn zöld környezetben, csendeshelyen az Erzsébet-park közelében, távol azutcától 127 nm-es családi ház, 844 nm-es telken.Iár: 26,9 M Ft. Tel.: 06-20/212-6315.

* Gödöllőn, Dózsa György úton a zöld tár-sasházban 1+3 félszobás, felújított 3. em lakássürgősen eladó! Tel.: 30/843-6440

* Egyetem téren teljesen felújított –műanyagnyílászárók, új konyhabútor gépekkel, új fűrdős-zoba - I emeleti 40m2-es téglalakás 12 m2-eskülön tárolóval eladó. Iár 9,8 MFt 20-7722428

* GÖDÖLLŐN, ÚJ ÉPÍTÉSŰ, minőségikivitelezésű, 1 szintes 2 szoba +nappalis ikerház360nm-es telekkel, tárolóval érintkezve, kulc-srakészen 18,9 MFt ! 20-772-2428WWW.GODOLLOIHAZ.HU

* Jó vétel! Kertvárosban 3szoba +konyha -étkezős, tégla, betongerendás, kiváló állapotúkockaház eladó Iár 16,9MFt 20-772-2429

* Akció! Új építésű 4 lakásos társasházban, 2szoba +nappalis, 62nm-es lakás leköthető Iár15,5MFt 20-772-2429

* Gödöllőn felújított, 1,5 szobás galériázott alac-sony rezsijű lakás, kocsi beállóval AKCIÓSIRÁNYÁRON 8,9MFt 20-804-2102WWW.GODOLLOIHAZ.HU

* Illetékmentes! Belvárosban, mindenhez közel,új építésű nappali+ 1szobás, konyha-étkezősnettó 45nm-es, cirkófűtéses lakás eladó.Választható burkolatok, színek. Iár 11,9MFt 20-772-2429

* Fenyvesi részen építési telkek eladók 11,5MFtés 14MFt 20-9447025

* Gödöllő központban Új építésű, 4 szoba+ nap-palis, duplakomfortos, amerikai konyhás, garázsosönálló ház 450 nm-es telekkel eladó. Iár 31,5MFt20-772-2429 WWW.GODOLLOIHAZ.HU

* Újfenyvesben 740nm-es összközműves építésitelek eladó. Iár 12,5MFt 20-772-2429

* SÜRGŐSEN eladó Palotakerten 2 szobás, dél-nyugati fekvésű lakás Iár 7,8MFt 20-804-2102

* AKCIÓS ÁR! GÖDÖLLŐN ÚJ ÉPÍTÉSŰRÉSZEN 3 szoba nappalis garázs összekötésesikerház 510 nm saját telekkel kulcsrakészeneladó 24,5MFt-ért 20-772-2429

* Alkalmi vétel! Remsey Krt.-on 1+2 félszobás66 nm-es jó állapotú lakás 11.5 MFt Irányároneladó 20-804-2102

* Sürgősen eladó Harasztban kiváló állapotú 4szoba +nappalis, alápincézett, 2 garázsos, jóbeosztású családi ház 500 nm-es telekkel Iár29,9MFt 20-772-2429

* Palotakerten 1 szobás lakás, alacsony rezsivel.6,9 MFt 20-804-2102

* A központhoz közel jó állapotban lévő 114nm-es, garázsos családi ház, szép 725nm-es saroktelken eladó! 20-944-7025

* Új építésű 1+2félszobás lakások kertrésszel,autóbeállóval, nagy terasszal eladók 14,5MFt-tól20-804-2102

* Eladó Gödöllőn, téglaépítésű, cirkós, jóállapotú 2szobás, 53nm-es lakás a Kazinczy krt.Iár 9,3 MFt 20-8042102

* Sürgősen eladó az Egyetemnél másfél szobásmfszi lakás 9.6MFt 20-804-2102

* Új építésű társasházban, nappali +2 szobáslakás Gödöllő központjában 16,4MFt Ugyanittegyedi penthouse lakás 16,7MFt. Lakások300.000Ft/m2 alatt 20-9447025WWW.GODOLLOIHAZ.HU

* SÜRGŐSEN ELADÓ TELEK GÖDÖLLŐN AFENYVESBEN, 695m2, 20m-es utcafront!6.5.MILLIÓ!!!!!!! 20-539-1988

* Téglaépítésű házban, műanyag nyílászárós, erké-lyes 2 szobás konvektoros lakás eladó. Iár 10,9MFt 20-772-2428 WWW.GODOLLOIHAZ.HU

* Gödöllőn, a Palotakert lakótelepen, 63m2-es1+2 félszobás, átlagos állapotú lakás 7.9Mft-érteladó! 20 539-1988

* Gödöllő központjában, a Tűztorony házban1.em-i, 45m2-es, két szobás lakás eladó!14.8MFt ! 20-539-1988

* Gödöllőn a János u-ban felújítandó, 2.em-i erké-lyes lakás, két szobával eladó! 20-539-1988

* Gödöllőn Fenyvesben, 1340m2-es telken,masszív felújítandó családi ház 16MFt-osirányáron eladó! 20-539-1988

* AKCIÓS ÁR! Gödöllői lakóparkban, csendes,természetvédelmi környezetben téglaépítésű tár-sasházban lakások eladók! A lakásokalapterülete 66-75 nm között van. Eladási ár:14,5-18,5 mFt között. Érd.: 3538, FŐNIX Iroda28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

* Gödöllőn, eladó a Fenyvesben, teljes közművelellátott, nappali+2 szobás, két fürdőszobás csalá-di ház, a ház alatt szuterén. A telek 560 nm-es,örökzöldekkel. I.ár: 28 m Ft. 3550, Érd.: FŐNIXIroda 28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

* Palotakerti lakások többféle méretben, elren-dezésben eladóak Ár: 9,5-től 12,9 mFT.-ig. Érd.:FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

* Eladó Gödöllőn a Bethlen Gábor u.-ban 60 nm-es, két szobás házrész, leválasztható telekrésszel,egyedi fűtéssel, cserépkályhával. I.ár: 14 mFt.3548, Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

* Sürgősen eladó Gödöllőn, egy II. emeleti, log-giás, egyedi fűtésű, felújított öröklakás a Jánosutcában. I.ár: 10,2 m Ft. 3311, Érd.: FŐNIX Iroda28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

* Eladó Gödöllőn, a Kertváros szívében 110 nm-es, nappali+3 szobás ház, 540 nm-es telekkel. Iá:23,9 MFT. 2981, Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086vagy 20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

* Eladó Erdőkertesen új építésű, nappali+ 3szobás téglából épült családi ház, 1300 nm-estelken, alkalmi áron. I.ár: 22 mFt. 3547, Érd.:FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

* Eladó a Szabadság téren, 4 emeletes lakóépület-ben egy 3. emeleti társasházi lakás, I.ár: 11 mFt.3546, Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

* Több generáció számára, vagy különálló laká-sokként, továbbá üzleti vállalkozás céljára iskiválóan alkalmas 250 nm-es családi ház eladó.A földszinti lakrész 139 nm, az emeleti 110 nm.Három kocsibeállós garázs! Kiváló lehetőség pl.orvosi rendelő, szépségszalon, fitness-terem,magániskola stb.működtetésére! I.ár: 39,5 mFt.3543, Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

* Gödöllőn, csodálatos környezetben, tó partjáneladó kétszintes, teraszos, jó állapotú 120 nm-escsaládi ház eladó. I.ár: 27 mFt. 3544, Érd.:FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

* Gödöllőn eladó az Antalhegyi dombon egy kön-nyűszerkezetű családi ház. Nappali+2 szoba,fürdőszoba, WC (külön). A fűtés és a melegvízrendszere combi-kazánról működik. A ház alattszuterén húzódik végig. I.ár: 25 mFt. 3470, Érd.:FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

* Gödöllő Kertvárosának legkeresettebb részén,750 m2-es, örökzöldekkel beültetett ősfás sarok-telken épült 110 nm alapterületű, bővíthető (40 %beépíthetőség) családi ház garázzsal. 3 szoba,konyha, kamra, fürdőszoba, wc, tároló. Szobákbanparketta burkolat, többi helyiség járólapozott.3285, Iá: 30 MFT Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086vagy 20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

* Gödöllőn eladó családi ház. Nappali étkezővel,konyhával+spejz, 2 szoba, fürdőszoba, WC,közlekedő. A házban kandalló fűt, de konvek-torok is működnek. A telken található egy garázs,örökzöldek és veteményes, a házhoz tartozik egyborospince. 3462, Iá: 26 MFT Érd.: FŐNIX Iroda28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

* Csendes, nyugodt környezetben, Gödöllőlegkedveltebb helyén kétszintes 100+70 nm-eskitűnő állapotú családi ház eladó. Kiváló ár-értékarány! I.ár: 31,5 mFt. Érd.: 3529, FŐNIX Iroda28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

* Eladó Gödöllőn 80 nm alapterületű, nappali+2és fél szobás, felújított kertes családi ház 808nm-es telken. I.ár: 22,5 m FT. 3541, Érd.: FŐNIXIroda 28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

* Eladó Gödöllőn a Táncsics M. utcában nap-pali+3 szobás kertes családi ház, sok örökzöld-del, garázzsal, télikerttel. I.ár: 27 m Ft. Érd.:FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

* Kiváló befektetés! Eladó Gödöllő belvárosában,Erzsébet park szomszédságában, nappali+3szobás családi ház, kertrésszel, garázzsal. Vissz-abérlésre is alkalmas. I.ár: 24,9 mFt. Érd.: FŐNIXIroda 28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

* Antalhegyi dombon, panorámás 832 nm-esépítési telek, sok-sok örökzölddel, fenyővel, 24méteres utcafronttal eladó. 3459, Eladási ár:12,5 MFT Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

* Eladó a Paál László közben, téglaépítésű, egye-di fűtésű, 3 szoba-étkezős, felújításra szoruló föld-szinti lakás. I.ár: 12,9 m Ft. Érd.: FŐNIX Iroda28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

* Két generációs családi ház tulajdonostól áronalul Gödöllő kedvelt kertvárosi részéneladó.Tehermentes. Akár vállalkozásra is alka-lmas. Két különálló szint, mindkettőn konyha,fürdőszoba, nappali + 3 szoba. A házhoz tartozikmég egy teljesen külön bejáratú lakrész (65 nm)2 szoba,fürdő, konyha. 2 állásos garázs+szaunais van. Iá.: 30,9 mFt. Tel.:20-3464-718.

* Gödöllőn eladó áron alul családi ház, amerikaikonyha-nappali, 4 szoba, 2 fürdő, 2 garázs,kertkapcsolatos terasz, gondozott, parkosítottudvar, kút, hőszigetelt, dupla fűtés, redőnyös, újnyílászárók.Tel.: 30-228-8403, 20-420-6243(egész nap).

* Magánszemélytől eladó Gödöllő központjábanegy 2. emeleti, erkélyes, alacsony rezsivel ren-delkező, egyedi gázfűtéses, pezsgőfürdős,cserépkályhás, részben felújított lakás. Parkolásaz erkély alatt biztosított. Iá: 10.8 mFt. Tel.:70/3350-379.

* Gödöllő csendes, nyugodt kertvárosikörnyezetében 8 lakásos társasházban tulaj-donostól eladó 35nm-es, 1,5 szobás, felújított,konvektoros, klímás lakás, melynek fenntartásiköltsége rendkívül alacsony. Iár:8,2MFt. Érd:30/645-1119

* Gödöllő Egyetemi város részében eladó egy42 nm-es, másfél szobás lakás hangulatos,ősfákkal körülvett klasszikus polgári tár-sasház első emeletén. Nagyon jó közlekedés,bevásárlási lehetőség. Fiataloknak ésidősebbeknek egyaránt kitűnő otthontnyújthat, mivel nagyon alacsony rezsi költségvan. Érd.: 06-20-314-4184

* Eladó Isaszegen, emeletes CSALÁDI HÁZ, tel-jes berendezéssel (műszaki felszerelés, ház-tartási gépek, bútorok stb). Fszt. 90nm: előszo-ba, közlekedő, 2szoba, nappali, étkező, konyha(egybe) fürdő. Em. 80nm: gyerekszoba, egylégterű óriási nappali, gardróbszobák, fürdősz.Lépcsőfeljáró kívül belül, akár 2család részére ismegoldható lakhatás. 300nm rendezett telek.I.ár: 30MFt 30/579-0545, 20/404-2383

* Gödöllő központjában eladó egy 54 nm-esalapterületű hibátlan állapotú, teljesen beren-dezett lakás kocsibeállóval, tárolóval. 16,2 M Ft.70/364-4212

* Sürgősen eladó TÓALMÁSON családi ház. Iár:6,3 millió. 3 szoba + összkomfort. Rendezettudvar + garázs. 20/4826-394

* Gödöllőn a Máriabesnyői Lakóparkban egy72nm-es, nappali +2 szobás földszinti lakás sajátkerttel, terasszal, +32nm-es tárolóvalSÜRGŐSEN, ÁRON ALUL eladó! Iár: 13,9MFt.70/779-6093

* Győri 62 nm-es 2 szobás egyedi fűtésű erké-lyes lakásomat gödöllői hasonlóra cserélném.Érd: 20/201-5081

* Gödöllő Palotakert lakótelepen 5 szintesházban, nyugatra néző, 1.em. 2 szobás, erkélyes,fűtésszabályzós, beköltözhető állapotú lakáseladó. Iár:9,8MFt. 20/316-7062

* TELEKÁRON ELADÓ HOLLÓKŐ MELLETT,Kutason BIOGAZDÁLKODÁSRA ALKALMASosztható DUPLA TELEK, rajta 50 nm-es tájjel-legű tornácos házzal. Új nyílászárók. Iár: 3,8MFt.30/6066-667

12 Gödöllői Szolgálat 2012. január 25.

HHIRDETÉSFELVÉTELIRDETÉSFELVÉTEL!!H irdetési e lérhetőségek:H irdetési e lérhetőségek:

20/525-53-6620/525-53-6670/381-76-9470/381-76-94

e-mail: [email protected]: www.ujsagok.vella.huCímünk: Művészetek Háza,

Gödöllő, Szabadság út 6.N yitva : K : 11 – 16; S z, C s: 8 :30 – 16;

P : 8 :30 – 12; H étfőn zárva!Telefonon, faxon, levélben, e-mailen apróhirdetéstnem áll módunkban elfogadni. A lapban megjelenthirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

AA GGööddööll llőőii SSzzoollggáállaatt

vváárroossuunnkk kkiizzáárróóllaaggooss

hheett ii llaappjjaa,, aazz eeggyyeett lleenn,,

aammeellyy hhééttrrőőll hhééttrree

ggaarraannttááll ttaann eell jjuutt mmiinnddeenn

llaakkáássbbaa..

HHii rrddeesssseenn bbeennnnee,, hhooggyy

1133..000000 hháázzttaarr ttááss

llee ll jjeenn ÖÖnnrree!!

Page 13: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

2012. január 25. Gödöllői Szolgálat 13

* Tulajdonostól eladó Gödöllő központi helyén azErzsébet kir. körúton négyemeletes, szigeteltházban, erkélyes, magasföldszinti, 2szobáspanellakás új nyílászárókkal 12,5 MILLIÓÉRT.Az ár végtörlesztés miatt kizárólag 2012JANUÁR 31-ig ELADÓ EZEN AZ ÁRON. Tel.0630 519 1232

* Eladó Gödöllőn, Erzsébet parknál téglaépítésűtársasházban, 3.em. 60nm, 2,5 szobás, összkom-fortos, erkélyes lakás. Kisebb családi ház csere isérdekel. Iár: 10,2MFt. 70/5590-642

* Gödöllőn Szt. János utcában földszinti, 1szobás, 30 nm-es, téglaépítésű, 2007-ben felújí-tott lakás alacsony rezsivel, gázkonvektorosfűtéssel eladó. Iár: 8,5MFt. 30/630-9971

* Eladó 76 nm-es, 2,5 szobás 3.em. korsz-erűsített fűtésű, felújítandó lakás, akár 2 generá-ciónak, vagy befektetőnek. Tel: 70/596-9962

* Gödöllőn, Kastély mögött 1200nm-es parkosí-tott telken kiváló állapotú, szeparált, két generá-ciós, akár vállalkozásra alkalmas ház eladó. 1.220nm: nappali +3,5szoba. 2. 90nm: nappali+1szoba. 28/417-955, 28/417-956, 5óra után.

* Eladó Gödöllő Újfenyves részén 2004-benépült 94nm-es nappali +3 szobás, egyszintesikerházfél 500nm-es saját telekkel, nagyon szép,gondozott kerttel. Iár: 25,5MFt. 20/226-6034

* ÖSSZEKÖLTÖZŐK FIGYELEM! Eladó azAlvégen egy háromlakásos családi házban kétkülönbejáratú 60-60 nm-es lakás a vasútál-lomáshoz, HÉV-hez közel. Iár: 20 millió.30/6062-821, 70/9313-283

* Gödöllőn, Fenyvesben, csendes zsákutcában,2007-ben épült, kiváló tájolású, kétszintes, nap-pali +4 szobás, dupla fürdős, mediterrán jellegű,extra kivitelezésű (hőszigetelés, klíma, vízlágyító,víztisztító, öntözőrendszer, játszótér, kocsibeálló,fedett terasz, szép kert stb.) garázskapcsolatosikerházfél tulajdonostól eladó. Óvodák, iskola,egyetem, boltok, egészségház, busz és vonat-megálló a közelben. Érd: 70/944-9945

ALBÉRLET KIADÓ* Gödöllőn, Szent István téren 2 szobás, másodikemeleti felújított lakás albérletbe kiadó. Bérletidíj: 50.000.- Ft+rezsi. Érd.: FŐNIX Iroda28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

* Gödöllőn, Palotakerten, V. emeleti 1 szobás,44 nm-es igényes, felújított luxuslakás kiadó.Bérleti díj: 55.000.- Ft.- + rezsi. Érd.: FŐNIX Iro-da 28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

* Gödöllőn szoba fürdőszobával kiadó. Tel.:20/9455-583.

* Gödöllő kertvárosában az egyetemhez és abelvároshoz is közel alacsony rezsiköltségű újtetőtéri 55 m2-es, 2 szobás lakás azonnaliköltözéssel kiadó. Tel.: 20-3464-718.

* Incsői lakóparkban, kellemes, családiaskörnyezetben egyedi fűtésű 59 nm-es2,5szobás, bútorozott, földszinti LAKÁSterasszal és garázzsal 65.000,-Ft +rezsiértkiadó. 20/5105-467

* KIADÓ/ ELADÓ Palotakerten egy 44 nm-eslakás: 45.000,-Ft/hó +rezsi +40.000,-Ft kau-ció. (Egyéni vízórák, szabályozható fűtés.) Tel:70/265-0799 (14.00-tól hívható.)

* Gödöllő központjában, családi házban 2szobás, egyedi fűtésű lakás bútorozatlanul kiadó.50.000,-Ft/hó, rezsi, 1 havi kaució szükséges.Tel: 20/3419-633

* 70 nm-es, kertes családi ház sürgősen kiadóIsaszegen. Tel: 20/375-8687

* Gödöllőn kiadó 1,5 szobás kis ház központifűtéssel, nagy kerttel, ill. a központban 1 szobásbútorozott lakás külön mérőórával kiadó. Érd:30/650-2194

* Gödöllőn Kör utcában 44 nm-es, 1,5 szobásföldszinti lakás hosszútávra kiadó. Tel:70/7033692

* Gödöllőn, férfi (1 fő) részére bútorozott szoba,konyha, zuhanyzó kiadó. Az ár nagyon reális, kauciónincs! Azonnali költözéssel! Érd: 20/221-6172

* Présház utcában napfényes, hangulatoslakrész családi házban bérbe adó egyedülállóférfi részére. Rezsivel együtt 38.000,-Ft. Internetvan. 20/240-4635

* Gödöllőn kiadó hosszútávra két szobásösszkomfortos, teljesen bútorozott családi ház.50.000,-Ft/hó + rezsi. Tel: 20/3280-438

* Gödöllőn, Kertváros részen családi ház kiadó.Érd: 28/418-360, 70/226-9942

* Gödöllőn szoba kiadó fürdőszoba, konyha, WChasználattal. Tel: 20/281-3830

* Gödöllőn panorámás csendes környezetbenlévő 4,5 szobás olcsó rezsijű családi ház kiadóakár bútorozottan is. 30/239-8910

* Palotakerten, első emeleten 50 nm-es igényesalbérlet kiadó. Ár: 60.000,-Ft + rezsi. Tel:30/625-0198

* A városközpontban bútorozott lakás igényesnekkiadó. Külön vízóra, külön gázóra, terasz, pince.Kéthavi kaució. Tel: 30/2228-909

* Gödöllőn centrumhoz közel az Árpád utcában,kertes családi házban, külön bejáratú 1.5 szobás50 m2-es összkomfortos, bútorozott lakás/kábeltévé, internet/ 50.000.- Ft + rezsi, egyhavi kaucióval kiadó. 20/538-9543.

* Gödöllőn a János utcában 2 szobás, összkom-fortos, erkélyes, gázkonvektoros öröklakás kiadó45.000,- +rezsiért. 1 havi kaució szükséges. Tel:70/9432-460, 70/9432-387

* KIADÓ vagy ELADÓ két épületből álló ingatlan.Gazdaságos fűtésű. Cégeknek is. Vállalkozásrakiválóan alkalmas. Tel: 20/567-9348

* Gödöllőn az egyetemtől és a vasútállomástól 5percre lévő 3 szobás földszinti konvektoros lakás-ba albérlőtársat keresek. Érd: 20/224-6598,30/250-4696

* Gödöllőn a Munkácsy utcában 2emeletestéglaházban 2 szoba összkomfortos lakás telje-sen felújítva, berendezve hosszútávra kiadó. 60eFt/hó +rezsi. Kéthavi kaució szükséges. Tel:70/409-1057

* Központban 2 szobás, étkezős, távfűtéses,3.em. napfényes lakás bútorozatlanul kiadó.50.000,-Ft + 2 havi kaució. Tel: 20/3330-526

* Kiadó az Alvégen háromlakásos családi házbanegy különbejáratú, 2 szobás lakás a vasútál-lomáshoz közel. Bérl. díj 60.000,- +rezsi + 2 havikaució. 30/6062-821, 70/9313-283

* 3 szoba összkomfort kiadó, VAGYSZOBÁNKÉNT IS. Tel: 20/9774-013

ÜZLET, IRODA, GARÁZS* Gödöllő központjában 74nm-es üzlethelyiségkiadó. Tel: 30/588-5889.

* Gödöllőn a Remsey krt-on ELADÓ, 57 nm-es,2 szintes üzlethelyiség, mely akár orvosi rendelő,ügyvédi iroda stb. kialakítására is kitűnő. Iá: 14,9mFT. Érd.: 28/411-086; 20/919-4870

* Gödöllőn üzlethelység, raktár, garázs kiadómás tevékenység céljára is. Tel.: 20/9455-583.

* 30 nm-es Üzlet kiadó Gödöllőn, a Gras-salkovich utca elején. Tel.: 70/281-5126.

* Kiadó Gödöllőn a Petőfi tér 11. alatt található,udvari 30 nm-es üzlethelyiség!Irodának is alka-lmas! Tel.: 30-346-5408.

* Gödöllő központjában (Solier cukrászda fölött)panorámás Elite Stúdióban különálló helyiségekigényes masszőr, kozmetikus, manuál-terapeutarészére korrekt áron kiadók. 30/6844-020

* Gödöllőn, Dózsa György úti társasház zártparkolójából nyíló 21 nm-es garázs eladó. Tel:20/946-2210

* GÖDÖLLŐ KÖZPONTJÁBAN KIADÓ egy 27nm-es IRODA. 40.000,-Ft +ÁFA/hó áron. Tel:20/562-3568, 20/967-0682

* Patak téri garázssoron eladó GARÁZS! Érd:30/622-8987

* 80 nm-es ÜZLET KIADÓ A REMSEY krt. 8.alatt. Érd: 20/921-0247

* Gödöllő belvárosában földszinti 66 nm-es cirkósiroda kiadó lakásnak is. Tel: 30/9617-621

ÁLLÁS

* Ollós- és kosarasemelőt kezelő munkatársatkeresünk. Feor számok: 42-23, 42-21, 42-11, 41-91.Tel: 30/9509-396, [email protected]

* Gyermekfelügyelő szakképesítésselmunkát vállal. Tel.: 20/9455-583.

* GYERMEKFELÜGYELETET VÁLLALOK:képesítéssel, több éves tapasztalattal, refer-enciákkal, angol nyelvtudással, jogosítvánnyalés autóval. Tel: 70/3915-176

* Értékesítési vezetőt keresünk. Feltételek:Kiváló kommunikációs készség, minimum közép-fokú angol nyelvtudás, Excel és Word fel-használói szintű ismerete. Juttatások:versenyképes fizetés, cafeteria, ingyenes nyelv-tanulás, egyéb bónuszok. I.L.I. Kft , Gödöllő.Jelentkezés kizárólag e-mailen: [email protected]

*A központban 2. emeleti, 1,5 szobás, egye-di fűtésű, klimatizált, riasztóval felszerelt,lakás 2003-ban épült társasházban udvariautóbeállóval eladó. Irányár: 18,2 mFt.*A Szent János utcában, 3. emeleti, 64 nm-es, 2 szoba +étkezős, felújított, alacsonyrezsijű, napfényes lakás eladó. Iár: 12,3 mFt.*A belvárosban működő, berendezett, 130nm-es, igényes szépségszalon hosszú-távra bérbeadó. Bérleti díj: 220 ezerFt/hó+Áfa+ rezsi. Kaució szükséges.*Szadán, 2005-ben épült földszintes, kúria-jellegű 145 nm-es, nappali+3 szobás,amerikai konyhás családi ház hatalmas(180 nm-es) pincével idilli környezetben1600 nm-es telken eladó. Irányár: 44,5 mFt.

A CBA Bevásárlóházban Veresegyház, Szadai út 7.

(volt Triangoló), átépítés következtében

üzlethelységeknek területek szabadultak fel és kedvezményes

áron kiadók.A Bevásárlóház forgalma és vásárlók száma magas,

köszönhetôen a CBA-diszkont áruháznak, patikának,

és az OTP-fiók üzletének.

ÜZLETHELYSÉGEK KIADÓK!

Érdeklôdni: Hangodi Lajos 30/210-8585,Pocskai Tamás 30/655-0805

Amennyiben nem kapja meg a Szolgálat aktuális számát, az alábbi elérhetőségeken tehet bejelentést:70/383-1922, 20/525-5366, 70/381-7694. E-mail: [email protected], [email protected], [email protected]

Page 14: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

* EGYETEMI FODRÁSZATBA pedikűr-manikűröst felveszünk. Tel: 28/432-873

* Gödöllői Szolgáltató Szövetkezet Gödöllő, Szt.János u. 5. (Szolgáltatóház) fodrászokat keres,vállalkozói igazolvánnyal, berendezett üzlethely-iségben. Bérleti díj: 40.000,-Ft +ÁFA/ havonta.Érd: 28/410-019, (9-15 óráig)

* MŰKÖRÖM-MANIKŰR-PEDIKŰRÖST,KINEZIOLÓGUST, TERMÉSZETGYÓ-GYÁSZT keresek gödöllői KÉNYEZTETŐSZALONBA. Tel: 30/268-2084 Zabó Ági

* Felveszünk villanyszerelőt középfokú szakirányúvégzettséggel, legalább 5 éves szakmai gyakorlat-tal. Jelentkezés önéletrajzzal és a végzettséget iga-zoló dokumentumok bemutatásával. Postacím:HM ARMCOM ZRt. 2101 Gödöllő, Pf:395. Tel:28/422-119/212-es mellék

* Cégünk – a Kokilla Prec Kft. –, isaszegitelephelyére keres kollégákat teljesmunkaidőben a következő pozíciókba: Irodaimunkára: jövedéki ügyintéző. Műhelyünkbe: -szerszámkészítő, - szerszámmarós, - esztergá-lyos, - CNC-marós. A végzettséget, illetve sza-kmai tapasztalatokat tar talmazó önéletraj-zokat a [email protected] e-mailre várjuk.Kérjük az email tárgy-rovatában a megpályá-zott pozíció feltüntetését.

* CO2 hegesztőket keresünk gödöllőimunkahelyre (2 éves gyakorlat, vastag anyaghegesztése, tűzvédelmi vizsga előny). Érd:10-17-ig 70/384-7138, e-mail: [email protected]

* VILLAMOSSÁGI és GÉPÉSZETI SZERELŐGödöllői, mezőgazdasági automatizálássalfoglalkozó cég munkatársat keres állattartótechnológiák villamossági, valamint gépészetiszerelésére, szervizelésére hazai és külföldi pro-jektekhez. A munka esetenként tartós távollétetigényelhet. Feltételek: kommunikációképességangol nyelven, vezérléstechnikai és villamosismeretek és/vagy gépészeti ismeretek,jogosítvány. Jelentkezését szakmai önéletrajzleadásával várjuk a [email protected] címre.Információ: 28/510-985

* Gödöllőn tanuló nappali tagozatos diákokfigyelem! Csomagolási, anyagmozgatásimunkalehetőségek! Jelentkezés: 2101Gödöllő, Pf.: 504. Jelige: „Munka”

* Érettségizett és bármilyen műszakivégzettséggel rendelkező munkatársakatkeresünk gépkezelői, csomagolói munkakörbeegy gödöllői telephelyű multinacionáliscéghez. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal:2101 Gödöllő, Pf.: 504. Jelige: „Munka”

* Vegyész vagy vegyésztechnikus végzettséggelrendelkező munkatársakat keresünk egy gödöl-lői telephelyű multinacionális céghez.Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: 2101Gödöllő, Pf.: 504. Jelige: „Munka”

* Érettségivel rendelkező munkatársakatkeresünk asszisztensi állásra. Azonnalikezdéssel! Tel: +36/70/235-1273

* Hostes munkára keresünk kitartó és jómegjelenésű munkatársakat. Azonnalikezdéssel! Tel: +36/70/365-3837

SZOLGÁLTATÁS

* Fáj a lába a bőrkeményedéstől? Ápolásraszorul a körme? Vagy a kezét szeretné rendbetetetni, és szépen megcsináltatni? PEDIKŰR~ MANIKŰR ÖNNÉL, kényelmesen! Érd.:+36-30-851-8763

* Asztalos vállalja: - lapra szerelt bútorokösszeszerelése, beállítása, - zárcsere, -nyílászáró állítás és javítás, - tömítőgumicsere, - bútor javítás! Elérhetőség: 30-398-48-15, 30-466-51-76

* Könyvelés, bérszámfejtés, egyéni vál-lalkozók, kis- és középvállalkozások részére.Ezen kívül Könyvvizsgálat, cégalapítás, adó-tanácsadás. JW Controlling Kft. Tel.: 430-341,30/211-9388.

* Klíma, hűtő, villanyszerelés, 2órán belüli kiszál-lás. Érintésvédelmi mérés. 70/264-3660

* Vízvezeték szerelés, fagyásos dugulásokszakszerű elhárítása, talajcsapok cseréje,WC-k, tar tályok, mosdók, mosogatók,csőtörések javítása 0-24-ig. 70/241-8999.

* Kaputelefon, riasztó, beléptető, térfigyelőrendszerek, garázskapu szerelés, javítás2órán belül. 20/9-177-555

* KÖLTÖZTETÉS, ÁRUSSZÁLLÍTÁS.RAKTÁROZÁS. Szakszerű csomagolás,bútorszerelés, dobozok, fóliák árusítása.Lakások irodák ingyenes helyszíni felmérése.Bútorlif t bérlési lehetősége. Bővebb felvilá-gosítás: 20/423-4828, www.interiortrans.hu

* VÍZ-, GÁZ-, KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELÉS, csatornázás, csatorna bekötés,régi rendszerek, fürdőszobák felújítása.Gázkészülékek, konvektorok tisztítása,javítása. Teljes körű épületgépészeti munkák.Tel: 20/9527-289, 28/476-229

* CSERÉPKÁLYHA, KANDALLÓTERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE, használt beren-dezések tisztítása, átépítése, javítása.www.kalyhasmester.hu Tel: 20/5231-094

* Számítógépes problémája van? Hívjon biza-lommal, házhoz megyek. Számítógépszerelés, rendszer és programtelepítés,vírusir tás garanciával. Hétvégén is! Tel:30/333-9201

* KÖNYVELÉS, cégalapítás, munkabérszám-fejtés, tanácsadás. Gödöllő, Szent István tér5. Tel: 30/592-1856, 30/508-1380

* Gyógy pedikűr: tyúkszem, szemölcs,bőrkeményedés, vastag gombás benőtt körömszakszerű kezelése, ápolása, talp masszázs. 28év szakmai háttér. Óvakodjon a házaló kontárok-tól! Bárándi József 20/532-7275

* VILLANYBOJLER tisztítást, javítást éskisebb-nagyobb villany-, illetve vízszereléstvállalok! Hétvégén is hívható telefonszámom:06-70-585-5716

* Pénztárgépek, Mérlegek adása, vétele,szervizelése, hitelesítése, évzárások, átírásokNAV ügyintézéssel, ÁFA, EURO átállítások, kel-lékanyagok kiszállítással. Tel: 20/9281-526

* Jelenleg is takarítással foglalkozó, 40 éveshölgy a szabad napokra szívesen vállalna mégtakarítást. Ha segítségre van szüksége, hívjonbizalommal! Tel: 70/7085-747

* FODRÁSZ házhoz megy! Gyors,kényelmes, megbízható. Női hajvágás: 1800Ft. Férfi hajvágás: 900 Ft. Gyermek hajvágás:600 Ft. Hívjon bizalommal! 70/280-2276

* KOVÁCSOLTVAS, ROZSDAMENTESKORLÁTOK gyártását, szerelését vállalom.Tel: 70/385-5176, 30/462-8218

* PARKETTÁS vállal hagyományos és szalag-parketta lerakást, csiszolást, lakkozást.Laminált és hajópadló lerakást. Javítás, rec-segés megszüntetése. Tel: 70/505-1177.

* Vállalom lakások felújítását (kőművesmunkák, burkolás, gipszkar ton szerelés,dryvitolás, festés). Hívjon bizalommal! Tel:20/628-8185

* Gödöllői Hibaelhárító Szolgálat! Csapok,WC-tar tályok javítása-cseréje, csőtörésjavítása, víz-fűtésszerelés, dugulás-elhárítás.Tóth László. Tel: 30/9229-553.

* Tetők felújítása, kivitelezése, ácsmunkákTóth László. Tel: 30/9229-553.

* Szobafestés, mázolás, tapétázás! Tisztamunka, elfogadható áron! Tel: 20/9133-165

* Utánfutó kölcsönzés: 20/220-62-98

* Rövid határidővel vállalok szakdolgozatok,házidolgozatok, vagy más jellegű anyagokgépelését. Érd.: 30-851-8763

14 Gödöllői Szolgálat 2012. január 25.

Úgy érzi, hogy behatárolja a hirdetési felület?

Ajánljuk a reklámcikket, ahol csak amondanivalója szabhat határt, s mi meg

is írjuk Ön helyett! További információ: 70/381-76-94

Page 15: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

OKTATÁS

* GYERE NYELVET TANULNI! 4 ANGOLEGYÉNI ÓRÁT AJÁNDÉKBA KAPSZTŐLÜNK. EHHEZ CSAK BE KELL JÖNNÖDHOZZÁNK 2012. FEBRUÁR 1-IG ÉS BEJE-LENTKEZNED INGYENES AJÁNDÉKANGOL EGYÉNI ÓRÁIDRA. NEM KELLBEIRATKOZNOD ÉS NEM KELL FIZETNEDSEMMIT SEM. NYELVTANFOLYAMRAJÁRNÁL, DE ATTÓL TARTASZ, HOGY NEMOLYAN TANÁRT KAPSZ MAJD, AMILYETSZERETNÉL? VAGY EGYSZERŰEN CSAKFÉLSZ, HOGY NEM JÖSSZ MAJD KI A CSO-PORTODDAL? EZ TÖBBÉ NEM PROBLÉMA!MINDEN CSOPORTOS ÉS EGYÉNI NYELV-TANFOLYAMUNKRA 100 SZÁZALÉKOSELÉGEDETTSÉGI ÉS PÉNZVISSZAFIZETÉSIGARANCIÁT VÁLLALUNK! NÉZD MEG HON-LAPUNKAT ÉS JELENTKEZZ MA!WWW.STUDIOONLINE.HU. TANULJVELÜNK ANGOLUL, NÉMETÜL, OLASZUL,FRANCIÁUL, SPANYOLUL ÉS OROSZULCSOPORTBAN VAGY EGYÉNI ÓRÁKON.GÖDÖLLŐ, ÁLLOMÁS TÉR 5. - A VASÚTÁL-LOMÁSSAL ÁTELLENBEN - FKNYSZ: 00884-2011. ESETLEG TELEFONÁLNODKÉNYELMESEBB? TELEFON: 20 216 62 40

* Angol középfokú nyelvvizsgára felkészítőtanfolyam: hétfő-csütör tök:17.00-18.30.Bekapcsolódási lehetőség működő csopor-tokba. Az első alkalom felmérés, tehátingyenes. Max 5 fős csoportok. További tan-folyamok: www. toptan. hu, [email protected], 30-224-75-63.

* Nem úgy sikerült a félévi jegyed matekból,fizikából, kémiából, ahogy szeretted volna?Korrepetálásra van szükséged? Hívd Karcsibácsit. Magántanulók vizsgára valófelkészítését is vállalom. Tel: 30-908-4130.

* MATEMATIKA, FIZIKA, KÉMIAKORREPETÁLÁS, érettségire felkészítés.Érdeklődni: 06-30-4567-458

* GÉPELÉST, KORREPETÁLÁST vállalok.Alsósokat minden tárgyból, felsősöket mag-yarból és ANGOLBÓL. Tel: 70/591-5379

* Várjuk olyan asszonyok jelentkezését, akikszívesen foglalkoznának különfélekézművességgel, és kicsit ismerkednének anépi kultúrával Szadán a Tájházban.Jelentkezni: Dulai Sándorné 20/9117-212

* Tanulási képességek fejlesztése diákoknakés felnőtt korosztálynak. TANULNI IS MEGKELL TANULNI! Amit fejlesztünk:emlékezetet, figyelmet, gondolkodást. Tel.28/415-998, 20/388-4953

ADÁS~VÉTEL

* KÖNYVEKET, KÖNYVTÁRAKAT, EXLIB-RISEKET, PAPÍRRÉGISÉGEKETVÁSÁROLOK. Tel: 28/412-230

* TERMELŐTŐL AKÁC TÜZIFA 2.200,-Fthasítva, 2.000,-kugliban eladó. Gödöllőningyenes kiszállítással. 20/2922-405

* Eladó egy 60 éve Erdélyben, diófábólkészült, jó állapotú kombinált szobabútor (3szekrény, 2 éjjeli szekrény, kétszemélyes ágy,fésülködő asztal) 30.000,-Ft, Lucznik asztalivarrógép 2.000,-Ft, 3 ajtós ruhásszekrény5.000,-Ft, teleszkópos dohányzóasztal2.000,-Ft. 30/335-8699, palyane@ citro-mail.hu

* SZEKRÉNYSOR 4×2,20×0,5 m tölgy szín-ben, és bükk színű szekrények olcsón eladók.Tel: 28/420-371

* Szülők – Nagyszülők! Gyermekük,unokájuk részére szép, sok férőhelyes, színeskomplett szobabútor ágyneműtartós kiság-gyal olcsón eladó. Egy éves kor tól. Tel:20/2010-681, 28/416-029

* Eladó egy klasszicista stílusú tálalószekrény és egy használt, jó állapotú cirkókedvező áron. 28/421-135, 20/418-5348

EGYÉB

* ELTARTÁSI SZERZŐDÉST KÖTNÉKIDŐS HÁZASPÁRRAL VAGY EGYEDÜLÁL-LÓ IDŐS EMBERREL. Tel.: 30/727-7667.

* Társ és partnerközvetítés.Tel.: 20/9455-583.

* Kisállatpanzió várja ügyfeleit. Tel.:20/9455-583.

* Hastáncosnő fellépést vállal. Tel.:20/9455-583.

* FIGYELEM! Ismét megrendezzük évesKIRÁNDULÁSUNKAT, hogy megtekintsükEURÓPA ÉKSZEREIT. 2012. MÁJUS 18-25.ST. MORITZ, BERNINA EXPRESS, OLASZSVÁJC ÉS TÓVIDÉK, COMO, NIZZA,MONACO, COSTA-BRAVA, MONSERRAT,BARCELONA. INDULÁS GÖDÖLLŐRŐLAUTÓBUSSZAL, ÉRKEZÉS REPÜLŐVELBARCELÓNÁBÓL. Részv. díj: 164.600,-mely 4 részletben fizethető.ELŐFOGLALÁSI KEDVEZMÉNY február29-ig: 11.500,-Ft. Érd: Tóthné Anci 30/268-5596, 28/415-685

* Vásároljon HAMISÍTATLAN, OMME zársza-lagos mézet közvetlenül a termelőtől! Akác-hárs, Hárs-erdeiméz 1500 Ft +üveg. 720 ml-es csavaros tetejű befőttes üveget cserébeelfogadok. Szabó György Gödöllő, Lovas u. 3.Tel: 28/417-913

* KORCSOLYAPÁLYA! NYITÁS: 2012. 01.20-án A GÖDÖLLŐI EGYETEMTENISZPÁLYÁJÁNAK TERÜLETÉN. Nyitvatartás: H-P: 15-21-ig. Szombat, vasárnap ésünnepnapokon: 10-21-ig. Korcsolyabérlés,korcsolyaélezés. BELÉPŐ: 500 Ft/fő.Csoportoknak, iskoláknak kedvezmény!(Napközben is!) Tel: 20/937-5051

* MÉZET közvetlenül a termelőtől, a LudányiMéhészetből! Akác-, virág-, hárs-, erdei-,ámor-, gesztenye-, repce krém-, selyemfű-,lépesméz kapható. 3kg fölött házhoz szál-lítjuk. 30/9891-721

* VENNÉK alig használt fagyasztó szekrényt,kukoricamorzsolót. FÜSTÖLÉSTVÁLLALOK! Tel: 30/569-8137

* LÓTRÁGYA INGYEN ELVIHETŐ. Tel:20/588-4045

2012. január 25. Gödöllői Szolgálat 15

Amennyiben nem kapja meg a Szolgálat aktuális számát, az alábbi elérhetőségeken tehet bejelentést:70/383-1922, 20/525-5366, 70/381-7694. E-mail: [email protected], [email protected], [email protected]

Page 16: Emlékezések Átadták a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat Ottlik 100 · szerhasználat, a kották vásárlása, stb.) Egyre többen igényelnek szociális kedvezményt. Kérdés,

16 Gödöllői Szolgálat 2012. január 25.

BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2012. FEBRUÁR 1.

A Bagoly könyvesbolt 1000 Ft‐os vásárlási utalványát nyerte:Cserpnyák Anita, Kör u. 8., Sze‐derné Fekete Erzsébet, Kazinczykrt. 3.A Dűlő Borkereskedés 1000 Ft‐os vásárlási utalványát nyerte:Gyimóthy Zsolt, 2111 Szada,Margita u. 22. A Happy Box (Petőfi udvar) 2000Ft‐os vásárlási utalványát nyer‐te: Virtela Laura, Perczel M. u.71/b. A Városi Mozi belépőjét nyerte:Szent János u. 16.A Mezőgazdasági és KertészetiÁruház 1000 Ft‐os vásárlási utal‐ványát nyerte: Bokor Tibor, Né‐meth L. u. 2., Pálmainé SzekeresAnikó, Fűzfa u. 25.

Utazni jó

Seychelle-szigetek

A Seychelle-szigetek az India-óceánegyik legáhítottabb gyöngyszeme, agyönyörű partjairól ismert ország sokszeretettel várja az odalátogatókat.A szigeteket a portugál Vasco da Gamafedezte fel, majd 1756-ban a franciáktették rá a kezüket és vívtak számos csatátérte az angolokkal. A sziget végül britfennhatóság alá került, függetlenségét pe-dig csak 1976-ban kiáltották ki.Népessége elenyésző, őslakók nincsenek, amai seychelleiek francia, afrikai, indiai éskínai bevándorlók utódainak keveredésébőlszármaznak. A szigetvilágot alkotó szigetekszáma több mint 115, fő szigete Mahé, ahola főváros is található: Victoria. Az átlaghőmérséklet 28 fok, páratartalmamagas: 80%. Hivatalos pénznem a seychelle-i rúpia (1 rúpia = kb. 28 forint).Repülési idő egy átszállással kb. 11 óra,Mahé-ból komppal juthatunk el a kiválasz-tott szállodához.Vakítóan fehér homokos partjai éspálmafái lehetővé teszik a tökéletesnyaralást a családosok és házaspárok(nászutasok!) számára is. Elsősorban pi-henésre, kikapcsolódásra vágyóknakajánljuk, de fakultatív program keretébenfölfedezhetjük a szigetcsoport kis faluit,nemzeti parkjait, sőt búvárkodhatunk akristálytiszta óceánban is. Ne hagyjuk ki ahelyi éttermek kipróbálását sem, hiszenezek kínálata a bevándorlók gasztronó-

miai hagyományainak és különlegessé-geinek összeolvadásából alakult ki és igazikulináris élményt nyújt. Térjen be irodánkba és utazzon Ön is azörök nyár és boldogság szigeteire és ga-rantáltan egy életre szóló élményben leszrésze! PM