12
MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata 1 Energetikus Hallgatók IV. Találkozója BESZÁMOLÓ A Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata negyedik alkalommal rendezte meg a Magyar Energetikus Hallgatók Találkozóját (rövid nevén N6.4) január végén Budapesten. A Rendezvény megszervezése már hagyomány az IT aktív tagjai között, így a korábbi évek színvonalas találkozóinak köszönhetően a főszervezőknek magas elvárásoknak kellett megfelelnie a rendezvény lebonyolításakor. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy az ipari szereplők nyitottak Tagozatunk tevékenységére, értékelik aktivitásunkat, így munkánkat elismerve támogatják Konferenciánkat és programjainkat. Idén kiemelt támogatóként járult hozzá az N6.4 létrejöttéhez az NKM Földgázszolgáltató Zrt., szponzorunk volt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt, az E.ON Hungária Zrt., az OT Industries Zrt., a Századvég Gazdaságkutató Zrt., a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. és a Wattmanager Kft., valamint támogatónk volt a MAVIR Zrt.. Örömünkre szolgál, hogy a megkereséseink alkalmával kiváló kapcsolatot alakítunk ki támogatóinkkal, így sok esetben további együttműködésre nyílt lehetőség az IT tevékenységei terén. A előző évek rendezvényein tapasztalható volt, hogy a különböző szakterületek képviselői kiválóan megértik egymást a Konferencia és a szakmai vetélkedők alkalmával egyaránt, ami lehetővé teszi a résztvevők látókörének szélesítését, tapasztalataik bővítését, valamint értékes szakmai kapcsolatok kialakítását. Idén sem volt ez másképp, két, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről érkező mechatronikus hallgatókból összeálló csapat is jelentkezett a Találkozóra. A résztvevők soraiban köszönthettünk két energetikai mérnök hallgatókból álló csapatot a BME-ről, egyet a Miskolci Egyetemről, egyet pedig a Pécsi Tudomány Egyetemről. Nagy Gyula elnök úr támogatásával a Magyar Mérnöki Kamara rendelkezésünkre bocsátotta Dísztermét az Angyal utcai irodaházban, mely évek óta kiváló helyszíne a Rendezvényeknek. Azt eseményt megelőzően lehetőségünk adódott, hogy végső megbeszélésünket az MMK tárgyalójában tartsuk, ahol az irodában dolgozók vendégszeretetében részesülhettünk, mely mindannyiunk számára egy motiváló és pozitív emlék marad. Az MMK együttműködését és segítségét ezúton is köszönjük! A továbbiakban a Találkozó eseményeit időrendben felsoroló összefoglalónkat ismerheti meg a Kedves Olvasó!

Energetikus Hallgatók IV. Találkozójametit.hu/wp-content/uploads/2019/09/N64_beszamolo.pdf · MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata 1 Energetikus Hallgatók

  • Upload
    others

  • View
    8

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Energetikus Hallgatók IV. Találkozójametit.hu/wp-content/uploads/2019/09/N64_beszamolo.pdf · MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata 1 Energetikus Hallgatók

MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata

1

Energetikus Hallgatók IV. Találkozója

BESZÁMOLÓ

A Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata negyedik alkalommal rendezte meg a Magyar Energetikus Hallgatók Találkozóját (rövid nevén N6.4) január végén Budapesten. A Rendezvény megszervezése már hagyomány az IT aktív tagjai között, így a korábbi évek színvonalas találkozóinak köszönhetően a főszervezőknek magas elvárásoknak kellett megfelelnie a rendezvény lebonyolításakor. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy az ipari szereplők nyitottak Tagozatunk tevékenységére, értékelik aktivitásunkat, így munkánkat elismerve támogatják Konferenciánkat és programjainkat. Idén kiemelt támogatóként járult hozzá az N6.4 létrejöttéhez az NKM Földgázszolgáltató Zrt., szponzorunk volt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt, az E.ON Hungária Zrt., az OT Industries Zrt., a Századvég Gazdaságkutató Zrt., a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. és a Wattmanager Kft., valamint támogatónk volt a MAVIR Zrt.. Örömünkre szolgál, hogy a megkereséseink alkalmával kiváló kapcsolatot alakítunk ki támogatóinkkal, így sok esetben további együttműködésre nyílt lehetőség az IT tevékenységei terén. A előző évek rendezvényein tapasztalható volt, hogy a különböző szakterületek képviselői kiválóan megértik egymást a Konferencia és a szakmai vetélkedők alkalmával egyaránt, ami lehetővé teszi a résztvevők látókörének szélesítését, tapasztalataik bővítését, valamint értékes szakmai kapcsolatok kialakítását. Idén sem volt ez másképp, két, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről érkező mechatronikus hallgatókból összeálló csapat is jelentkezett a Találkozóra. A résztvevők soraiban köszönthettünk két energetikai mérnök hallgatókból álló csapatot a BME-ről, egyet a Miskolci Egyetemről, egyet pedig a Pécsi Tudomány Egyetemről. Nagy Gyula elnök úr támogatásával a Magyar Mérnöki Kamara rendelkezésünkre bocsátotta Dísztermét az Angyal utcai irodaházban, mely évek óta kiváló helyszíne a Rendezvényeknek. Azt eseményt megelőzően lehetőségünk adódott, hogy végső megbeszélésünket az MMK tárgyalójában tartsuk, ahol az irodában dolgozók vendégszeretetében részesülhettünk, mely mindannyiunk számára egy motiváló és pozitív emlék marad. Az MMK együttműködését és segítségét ezúton is köszönjük! A továbbiakban a Találkozó eseményeit időrendben felsoroló összefoglalónkat ismerheti meg a Kedves Olvasó!

Page 2: Energetikus Hallgatók IV. Találkozójametit.hu/wp-content/uploads/2019/09/N64_beszamolo.pdf · MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata 1 Energetikus Hallgatók

MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata

2

Csütörtök A csütörtöki napon felkészítettük a Dísztermet a vendégek érkezésére, délelőttől kezdve fogadtuk a csapatokat egy gyors regisztrációval és a start csomagok átadásával. A Rendezvény ideje alatt a szelektív hulladékgyűjtésről is gondoskodtunk, melyhez a BME üzemeltetési osztályának felajánlásával 5 hulladékgyűjtő papír konténert helyeztünk el az emeleten. A másnapi Konferenciát előkészítő utolsó simításokat követően a résztvevők mindegyikét egy pohár pezsgővel köszöntöttük, majd a Martos Flóra Kollégiumban rendezett csapatépítő keretein belül adtunk alkalmat a bemutatkozásra és ismerkedésre az ország különböző egyetemeiről érkező hallgatók számára.

Péntek Egy mozgalmas és eseménydús nappal indult az N6.4, a reggelit követően a csapatok üzemlátogatásokon vettek részt a Műegyetem Oktatóreaktorában, a MAVIR Rendszerirányító termében, valamint a MAVIR Zuglói alállomásán. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézetét (BME NTI) a Pécsi Tudomány Egyetem csapata látogatta meg. Legfontosabb berendezését a 100 kW névleges termikus teljesítményű, medence típusú oktató- és kutatóreaktorát ismerhették meg közelebbről az odalátogatók, melynek hűtőközege és moderátora könnyűvíz, reflektora víz és grafit. Az Oktatóreaktort reaktorüzemeltetési gyakorlatok során alkalmazzák az egyetemi és a posztgraduális hallgatók képzésén, emellett neutron- és gamma-forrásként is használható. A reaktorban különböző minták besugárzása pneumatikus csőposta és besugárzó csatornák segítségével történik. Tervek szerint az Oktatóreaktor az elkövetkező 20 esztendőben műszakilag alkalmas lesz az oktatási és kutatási tevékenységek gondtalan folytatására.

1. kép: Transzformátor a Zuglói alállomáson.

Page 3: Energetikus Hallgatók IV. Találkozójametit.hu/wp-content/uploads/2019/09/N64_beszamolo.pdf · MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata 1 Energetikus Hallgatók

MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata

3

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről érkező egyik energetikus és egyik mechatronikus csapat a MAVIR Zrt.-hez látogatott. Kovács Gergely szolgálatvezető mérnök a rendszerirányító diszpécserek szimulációs termében fogadta a csapatokat és tartott előadást a vállalat fő feladatairól, mint a rendszerirányítás, a hálózat üzemeltetés, és a piacműködtetés. Lehetőségük volt megtekinteni a magyar átviteli hálózat valós idejű képét, amely a közös európai UCTE rendszernek a része. Ez teszi lehetővé az országok közötti kereskedelmet, azonban ennek következménye, hogy az esetleges üzemzavarok hatása is szélesebb körben érezhető a rendszer tagjai közt. Egy rövid történeti áttekintéssel Kovács Gergely ismertette a teherelosztó fejlődését az évek során, végül a jelenkor kihívásairól, a madárvédelem fontosságáról és néhány, a közelmúltban a MAVIR-ral történt fontos eseményről esett szó. Ezúttal is köszönjük a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek és a MAVIR-nak, hogy betekintést nyújtottak az említett létesítmények működésébe. Péntek délután tartottuk a Rendezvénysorozat nyílt szakmai Konferenciáját, melyen tíz meghívott előadótól hallhattunk érdekes, az energetikai aktualitásokat feldolgozó előadásokat az elektromobilitástól az energiajogi kérdésekig. A Találkozók történetében először a Konferencia napját a nagyközönség előtt is megnyitottuk és előzetes regisztrációt követően minden érdeklődő csatlakozhatott az közönség soraihoz. Kiváló alkalom volt ez az Ifjúsági Tagozat és a Találkozó népszerűsítésére és szakmai kapcsolatok építésére egyaránt.

Istvánfi Bence, a Rendezvény egyik főszervezője megnyitó beszédében kiemelte, hogy fontosnak látja a szakterületek összefonódását az energetikai iparban, mivel a komplex feladatok elvégzéséhez elengedhetetlen a széles látókörű gondolkodásmód, illetve a nyitottság az energetika határterületein dolgozó kollégák felé. “Szeretném azt hinni, hogy az idei Rendezvényen résztvevő mechatronikus csapatok már hallgató szinten megtestesítik ezt a nyitottságot egymás szakterületei iránt!”

2. kép: Deák László előadása az e-mobilitásról.

Page 4: Energetikus Hallgatók IV. Találkozójametit.hu/wp-content/uploads/2019/09/N64_beszamolo.pdf · MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata 1 Energetikus Hallgatók

MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata

4

Megnyitó beszédében köszöntötte a résztvevőket és szervezőket Madaras Botond, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke, Zarándy Pál a Magyar Energetikai Társaság elnöke, valamint Bereczki Bence a Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozatának elnöke. Az előadók meghívása során arra törekedtünk, hogy minél változatosabb területek képviselői mutathassák be szakmai előadásaikat a résztvevők számára. Deák László az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. képviseletében tartott előadást a magyarországi e-mobilitás helyzetéről. Elmondása alapján Magyarország a V4 országok között kimagasló az EV autók számában, köszönhetően a rendkívül hatékony ösztönző rendszereknek. 2018. augusztusáig 7500 darab zöld rendszámú gépjármű került forgalomba, s ez a szám 9000 fölé nőtt 2018. decemberére. Az e-mobi arra törekszik, hogy országos lefedettségű elektromos töltőállomás hálózatot építsen ki. Napjainkban Magyarországon 329 ilyen töltőállomás található, ebből 179 Budapesten. Hazánkban minden villamos töltőállomásra kb. 4-5 villamos autó jut, ami jó aránynak számít a közép-európai régióban, azonban van még hova fejlődnünk. Az e-mobi részt vesz elektromos kormányzati flotta kiépítésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által biztosított gépjármű vásárlási támogatást célzó pályázat lebonyolításában, az elektromobilitás hazai népszerűsítésében, valamint a kormányzat számára átfogó szakmai segítséget nyújt az e-mobilitás területén. Az E.ON Hungária Zrt. képviseletében Péter Gábor Mihály tartott előadást, a jövő energiaelosztó hálózatáról, valamint a vállalat eszközmenedzsmentjéről. Az E.ON Magyarország egyik legnagyobb energia szolgáltatója, az ország nagy részén biztosítja a villamos energiát és a földgázt. Magyarország villamos energia rendszere folyamatosan változik, egyre jellemzőbb a kétirányú energiaáramlás, valamint kiszámíthatatlan, időjárásfüggő villamosenergia termelők kerülnek a rendszerbe, melyek szabályozása nehéz feladat. Ezen megoldások orvoslása a szolgáltató és az E.ON feladata is, melynek érdekében új, innovatív technológiai trendeket, eszközöket kell alkalmaznia. A probléma megoldását három alapvető irányelv adja. A megváltoztatott fogyasztói rendszer, mely energiahatékonyságra, saját termelésre, rugalmasságra ösztönzi az energia fogyasztókat, a digitalizáció, melynek keretén belül a fogyasztók egymással digitális kapcsolatban állnának és az okos mérők, melyek segítségével lehetőség adódik a folyamatos monitoring végzésére. A villamosenergia hálózat decentralizálása ezeken felül tovább könnyítené a rendszer szabályozását. Az E.ON aktívan vizsgálja a jövő hálózatának topológiáját. Egy adaptív módszertan segítségével felállítanak különböző végkimeneteleket, mely szcenáriókat összehasonlítva, mérlegelve egyértelműen látszik, hogy a hálózat terhelése minden esetben növekszik. Ennek a problémának megoldása hagyományos módszerekkel túlságosan költséges lenne, ezért új technológiai megoldások alkalmazása indokolt. Ilyen megoldások például az akkumulátorok, különböző energiatároló létesítmények rendszerbe integrálása, KÖF/KIF automatikus szabályozós transzformátorok, vonali feszültség szabályozás és PV szabályozás. Előadása alatt megismerkedhettünk az E.ON-nal, mint energiaszolgáltatóval, annak stratégiai irányelveivel, és néhány új technológiai konstrukcióval, innovatív trendekkel.

Page 5: Energetikus Hallgatók IV. Találkozójametit.hu/wp-content/uploads/2019/09/N64_beszamolo.pdf · MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata 1 Energetikus Hallgatók

MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata

5

Márta Irén, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) igazgatóasszonya előadásának középpontjában a fenntarthatóság állt. A BCSDH küldetése a fenntartható üzleti tevékenység sikerességének növelése révén a fenntartható világba történő átmenet felgyorsítása. A szervezet egy globális hálózat része, Magyarországon 83 tagvállalata van melyek összesen 427 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak. A vállalati fenntarthatóság legfőbb elemei a stratégiai megközelítés, a felelősségteljes vállalatirányítás, az etikusság, az alapértékek tisztelete, a környezeti felelősségvállalás, a partnerség és az átlátható működés. A világ gazdaságában a forgó alapanyagok mindösszesen 9%-át hasznosítják újra, aminek nagy része papír és műanyag. Rengeteg olyan alkatrész nincs újrahasznosítva, ami be van építve egy szerkezetbe és csak szétszedés után Megoldandó feladatot jelent az elhasznált elemek kérdése is, szükségszerű lenne valamilyen módszer kifejlesztése, hogy lehetővé váljon többszöri felhasználásuk. Ezekkel csökkenthetnénk a nyersanyag felhasználást és javítási, karbantartási és újrahasznosítási munkahelyeket teremtenénk. A legvégső hulladékot, amit már nem tudunk felhasználni, energiává alakíthatnánk. Fontos még felhívnunk az olvasó figyelmét arra, hogy 2018-ban azt az energiamennyiséget, amelyet a Föld egy év alatt természetes módon kibocsát, valamint az atmoszférán kívülről beérkezik, augusztus elejéig az emberiség elfogyasztotta, az év további részében bolygónk véges tartalékaiból használtunk fel. Az előadás utolsó és egyben legfontosabb kérdése pedig a következő: “Te mit fogsz tenni?” Dr. Fazekas Orsolya, energiajogász “Amikor majdnem bedőlt az erőműpark” címmel tartott előadást, melyben bemutatta a privatizáció során kötött hosszútávú megállapodások jogi problémáit. 1992-ig az MVM Tröszt magába foglalta az erőműveket és az áramszolgáltatót is, azonban a privatizáció során az erőművek külföldi befektetőkhöz kerültek. A szerződésekben az MVM 20-25 évre teljesen lekötötte a teljesítményt és kormányhatározattal meghatározott formulával a piacinál magasabb árat vállalt. 2005-ben az Európai Bizottság vizsgálatot indított és „Tiltott állami támogatásnak” ítélte ezeket a szerződéseket, melyeket meg kellett szüntetni és a tiltott támogatási összeget kamatostul visszafizetni. Ezt itthon a 2008. évi LXX. tv. szabályozta. Az alperes nem ismerte el a jogalkotás okozta kárt, ezért három hazai nagyerőmű a Nemzetközi Bírósághoz fordult az Energia Kartara hivatkozva. Előadónk őket jogászként képviselve vett részt a tárgyalásokban, melyek történetét és utóéletét is feltárta a hallgatóságnak.

3. kép: Hallgatóság a Konferencia alatt.

Page 6: Energetikus Hallgatók IV. Találkozójametit.hu/wp-content/uploads/2019/09/N64_beszamolo.pdf · MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata 1 Energetikus Hallgatók

MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata

6

Hortay Olivér, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Környezetgazdaságtan Tanszékének PhD hallgatója. A megújuló energia támogatási jogok kiosztásának tervezése című előadásában a villamosenergia rendszer megváltozása miatt a kiosztott megújuló alapú villamosenergia-támogatás átalakulását mutatta be. A korábbi rendszerben azokat a háztartásokat és vállalatokat támogatták, akik saját villamos energiát termeltek, és nem járultak hozzá a természeti energiaforrások kimerüléséhez, azonban a változást követően a támogatás azokat illeti meg, akik megújuló energiával termelnek. Emellett a támogatásokat aukcióra kell kiírni, így az fogja megkapni őket, aki a legkevesebbet igényli. A német piacon már megfigyelhető, hogy a megújuló beruházások egyre jövedelmezőbbek és a verseny egyre csak fokozódik, így a támogatási szint folyamatosan csökken. A kialakuló helyzet modellezhetőségének érdekében alap feltételezéseket kell megállapítani: Az államnak pontos célja van. Az aukciókon tökéletes verseny van. A jövőben várt ár megegyezik az adott évi átlagárral. A szereplők kockázat-semlegesek és nincs időpreferenciájuk. A vállalatok negatív jelenértékű projekteket nem valósítanak meg. Az adott időszakban kiosztott kapacitások egymástól függetlenül, ugyanakkora valószínűséggel épülnek meg. A vizsgált időszakban nincs leszerelés. Ezen feltételek betartásával alkotta meg előadónk modelljét, kíváncsian várjuk milyen konklúziók lesznek levonhatók a kutatás eredményeképpen.

A Rendezvény kiemelt támogatója a Nemzeti Közművek képviseletében Hajdú-Benkő Zoltán, a Hálózati Innovációs Osztály Osztályvezetője tartott előadást a PV rendszerek hálózati visszahatásairól és azok kezeléséről. A hálózati struktúra átalakulásával komoly problémák lépnek fel a hálózatok kezelésében. Ennek oka, hogy a korábbi centrális energiatermelésbe újonnan sok, elszórt háztartási méretű kiserőmű kapcsolódik be. A legjellemzőbb a napelem. Ideális esetben adott fogyasztásra tervezett HMKE-nek annyit kellene termelnie, amennyit a háztartás el tud használni. Ez azonban a napelemek időjárásfüggősége, és az évszakok váltakozása miatt gyakran nem valósul meg. Megoldás lehet a vezetékek keresztmetszetének növelése, a táppontok szaporítása vagy új áramkörök kiépítése. Azonban léteznek ezeknél innovatívabb megoldások is, például hálózati kiegyenlítők, de ezek szintén költséges fejlesztések. Az NKM Smart City projektjének keretein belül megújulókat, smart invertereket, energiatároló egységeket telepítenek a fogyasztók közelébe, amire az NKM Zsombó települést választotta. A projekt célja, hogy az egész rendszer egy teljes körű körzet-monitoring

része legyen, továbbá lokálisan integrálható legyen az e-mobilitás.

4. kép: Hajdú-Benkő Zoltán az NKM képviseletében.

Page 7: Energetikus Hallgatók IV. Találkozójametit.hu/wp-content/uploads/2019/09/N64_beszamolo.pdf · MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata 1 Energetikus Hallgatók

MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata

7

Az ELMŰ-ÉMÁSZ képviseletében ifj. Jászay Tamás tartott előadást. Prezentációját az energiaszektor változásának fő irányaival kezdte. A jelenlegi piaci és technológiai környezet következményeként az energiapiramis a feje tetejére állt, a legnagyobb hangsúly az energiahatékonyságra és a megújulókra kerül. Dániában 2050-re 100% megújulóra szeretnének áttérni. A termelés decentralizálódik, több kisebb erőmű váltja ki a nagy termelő központokat, ahol a cél az, hogy a fogyasztást a termeléshez lehessen igazítani. A cég idén tölti be alapításának 126. évfordulóját, amely 126 év igen nagy tapasztalat felhalmozására volt elég a fogyasztói igények kielégítése terén. Magyarország 40%-át látja el az ELMŰ-ÉMÁSZ elosztóhálózata, emellett foglalkoznak földgáz szolgáltatással és telekommunikációval egyaránt. A közelmúltban megvalósult innovációs projektjük a XXI. századi technológiával felszerelt okos-villanyoszlopok telepítése a Lechner Ödön Fasorban, melyek térfigyelő kamerával, digitális hirdetőfelülettel, segélyhívóval, telefontöltővel, néhányuk pedig még elektromos autó töltővel is rendelkezik, hogy a lehető legnagyobb mértékben eleget tegyenek a fogyasztói igényeknek. A MAVIR részéről Arnold Ákos, és Nagy Ferenc érkezett előadást tartani a rendszerirányító feladatairól és kihívásairól. A MAVIR-t eredetileg a magyar villamos hálózat üzemeltetésére hozták létre, ebből a feladatkörből nőtte ki magát rendszerirányítónak, majd később a piacműködtetés is a feladatai közé került. A nemzetközi együttműködések terén, mint az ENTSO-E (Európai Villamosenergia-átvételi Hálózat) vagy a TSC (Rendszerbiztonsági együttműködés) nagy problémát okoznak a nemzeti TSO-knak, mert a szabályozási környezet folyamatosan változik. Bemutatásra került egy újabban alakult együttműködés, a CORE (Regionális Kapacitásszámítási Együttműködés) névre keresztelt program, melynek lényege, hogy egy két fő régióból (Nyugat és Közép Európa) álló összeurópai modellezéssel egy egyszerűsített kapacitásszámítási módszert hozzanak létre. Az előadók a projektek megvalósítását akadályozó fő problémaként a nehézkes kommunikációból fakadó kihívásokat emelték ki.

Az OT INDUSTRIES előadója Hornyák Lóránd, a „Mesterséges intelligencia és Machine Learning a létesítménytervezésben” című előadással kápráztatta el a hallgatóságot. A cég rövid ismertetése után rátért az előadás témájára, a mesterséges intelligenciára, annak használatára a tervezési folyamatokban és ezen új technológiák bevezetési és használati stratégiájára. Az előadás nagy kérdése volt, hogy átveheti-e teljes mértékben a mesterséges intelligencia a tervezési folyamatokat, amely kérdésre hamar negatív választ kaptunk. Mindig szükség lesz emberi beavatkozásra az esetleges problémák elhárítására, a folyamatok ellenőrzésére, ugyanis a mesterséges intelligencia az emberi tényezőkkel kapcsolatos problémákat nem tudja 100%-osan kezelni. A prezentáció további részében az iparban alkalmazott új technológiák alkalmazásáról és az arra való felkészülésről volt szó. Ezen technológiák profitorientáltak és nagymértékben megkönnyítik a munkát, így kardinális kérdést képez ezek munkafolyamatokba történő integrálása. Havas Márton, a MET IT pártoló tagja mostmár a szakma világából érkezett hozzánk előadásával a Háztartási energetikai önellátás címmel a részben általa alapított Wattmanager Kft. képviseletében. Előadásából hallhattunk egy energetikai vállalat alapításáról és cégének működéséről, vezető irányelveiről. Bemutatta, hogy vállalata miként járulhat hozzá az épületek energetikai korszerűsítéséhez innovatív, fenntartható mérnöki megoldások implementálásával.

Page 8: Energetikus Hallgatók IV. Találkozójametit.hu/wp-content/uploads/2019/09/N64_beszamolo.pdf · MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata 1 Energetikus Hallgatók

MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata

8

Köszönjük előadóinknak, hogy sokoldalú, színvonalas és érdekfeszítő előadásaikkal megtisztelték Konferenciánkat! Tapasztalataink azt mutatták, hogy közvetlenül az előadások után kevesebb kérdés érkezik a nézőtérről, mint azt az elhangzott érdekfeszítő bemutatók indokolnák. Ennek megoldásaként a tavalyi kezdeményezést folytatva állófogadást rendeztünk, ahol az érdeklődők személyesen tehették fel kérdéseiket és kaptak lehetőséget kötetlen beszélgetések lefolytatására az előadókkal ízletes falatok és egy pohár ital mellett. A találkozó résztvevőinek előfeladatként egy megadott “ál-szakmai” témában kellett riport filmeket készíteniük, melyeket az “N6.4 híradó” közel 25 perces összefoglalójában aznap este vetítettünk le. A feladatkidolgozások sikerességét az előteret is betöltő hangos kacagások fémjelezték. Az este további részében a megalapozott jó hangulatot csapatépítő feladatokkal tartották fent a szervezők az Africafé bárban.

5. kép: Csoportkép a résztvevőkről.

Page 9: Energetikus Hallgatók IV. Találkozójametit.hu/wp-content/uploads/2019/09/N64_beszamolo.pdf · MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata 1 Energetikus Hallgatók

MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata

9

Szombat Szombaton a résztvevő csapatok megmérettetésére került sor. Délelőtt egy vegyes vetélkedő feladatait kellett megoldaniuk a véletlenszerűen beosztott összetételű csapatoknak, így mérnöki leleményességüket, és szakmai tapasztalataikat kellett felhasználniuk a siker érdekében, miközben gyakorolhatták, milyen együtt dolgozni új kollégákkal.

Délután már minden csapat az eredeti felállásban indult neki a szakmai vetélkedőnek, ahol az energetika különböző területeihez tartozó elméleti és gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk. A feladatmegoldások, valamint a csapatmunka értékelésére egy négytagú szakmai zsűrit kértünk fel. Andrássy Zoltán, a BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnikai Tanszék doktorandusza, a Rendezvény szülőatyja; Bokor Balázs, szintén a Tanszék doktorandusza Molnár Szabolcs, a Pöyry Erőterv Zrt. főmérnöke, valamint Dr. Tóth Máté LL.M., a Rátky és Társa Ügyvédi Iroda ügyvédje, a MET Interdiszciplináris Tagozatának elnöke segítette a feladatok szakszerű kiértékelését.

A feladatok sorai között szerepelt az előző napi előadások anyagából összeállított kvíz, kreativitást igénylő építési feladat, valamint egy atomenergetikai területről szóló feladat, ami zónacseréhez szükséges fűtőelem pasztilla mennyiségének meghatározása volt. Logikus gondolkodást és némi szaktudást igényelt a két további, komplexebb feladat. Az egyiket az ÉpGet tanszék és Bokor Balázs jóvoltából emelhettük a feladatok sorába, ennek középpontjában egy napkollektoros használati melegvíz fűtési rendszer állt. A csapatoknak a feladat szövegében megadott háttérinformációk segítségével kellett igazságügyi szakértő szerepében megállapítani, hogy a két megadott sematikus ábra közül melyik a megvalósított (rossz) és melyik a tervszerű (jó) ábra. A csapatoknak arra is választ kellett adnia, hogy milyen következményei lehetnek a helytelen üzemeltetésnek és ez milyen hatással van a rendszer biztonságára és miképpen hat az eltérés a rendszerben lévő víz és fagyálló anyag összetételére.

6. kép: A 6ásosság csapata a vetélkedőn.

Page 10: Energetikus Hallgatók IV. Találkozójametit.hu/wp-content/uploads/2019/09/N64_beszamolo.pdf · MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata 1 Energetikus Hallgatók

MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata

10

7. kép: Szervezők az NKM Gálavacsorán.

A közel két órát igénybe vevő másik komplex feladatot az NKM Földgázszolgáltató Zrt. és az ELTE Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék jóvoltából tudtuk csapatainknak kiadni. Az esettanulmány feladat során a csapatoknak az energiatárolás egy adott problémáját kellett megoldaniuk a power-to-gas technológia segítségével. A problémát minél több szempont alapján kellett körbe járniuk, majd kijelölni a szerintük legmegfelelőbb megoldást. Ezután egy

maximum 5 perces

előadásban összefoglalták és indokolták a megoldásukat. A mérnöki szakmán belüli átmenetek és a közös gondolkodásmód

ékes példáját mutatja az is, hogy a feladat

során kiemelkedően

teljesített a mechatronikus

hallgatókból álló “Nyertescsapat”

gárdája. A Rendezvény elegáns estélye, az NKM Gálavacsora a Trófea Újbuda étteremben került megrendezésre, ahol Porkoláb Gábor László főszervező köszöntötte a csapatokat.

8. kép: Istvánfi Bence és Porkoláb László, főszervezők.

Page 11: Energetikus Hallgatók IV. Találkozójametit.hu/wp-content/uploads/2019/09/N64_beszamolo.pdf · MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata 1 Energetikus Hallgatók

MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata

11

Vasárnap A résztvevő csapatok a vasárnap délelőtt folyamán bemutatták a csapat valamely tagjának szakmai kutatási/tervezési munkáját. Színvonalas és érdekes előadásokat hoztak a résztvevők az akkumulátoros és P2G energiatárolók témakörétől kezdve az épületenergetikán át a mechatronikai alkalmazások bemutatásáig. Nagy örömünkre szolgált látni a nyitottságot egymás munkája felé és megtisztelő, hogy az erre alkalmat adó platformot módunkban állt létrehozni. Az esemény zárása képpen Istvánfi Bence és Porkoláb Gábor László főszervezők köszönetet nyilvánítottak az esemény szervezőinek kitartó munkájuk elismeréséül. A versenyben ezúttal az Energetikai Szakkollégium képviselői szerezték meg az első helyezést és vihették haza az Energetikus Hallgatók Találkozójának Vándorserlegét. A helyezetteknek járó értékes ajándékok átadása után PGL záróbeszédében kiemelte a közös munka fontosságát és a multidiszciplinaritás értékét, majd a résztvevőket a következő Találkozón való részvételre invitálva, lezárta az Energetikus Hallgatók Negyedik Találkozóját.

10. kép: Csapatok előadásai.

9. kép: RESZK felügyelő bandája, a győztes csapat.

Page 12: Energetikus Hallgatók IV. Találkozójametit.hu/wp-content/uploads/2019/09/N64_beszamolo.pdf · MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata 1 Energetikus Hallgatók

MET IT Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata

12

Összefoglaló Az idei Magyar Energetikus Hallgatók Találkozója is kiválóan reprezentálta az érdeklődő mérnökhallgatók nyitottságát a szakma iránt, valamint igényüket a határterületek összekapcsolására. Szervezői oldalról már a jövő évi rendezvény megvalósítását tervezzük és reméljük, hogy még szélesebb körben tudunk majd fogadni résztvevőket jogi és közgazdasági irányokból egyaránt. Istvánfi Bence és Porkoláb Gábor László főszervezők

11. kép: Csoportkép a Rendezvény zárónapján.