399
1 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani útmutatója a hitelintézetek adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló, a 23/2010. NGM rendelettel módosított 45/2008. PM rendeletben előírt felügyeleti jelentések elkészítéséhez Jelen kitöltési (módszertani) útmutató a hitelintézetek által a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete részére szolgáltatandó adatok köréről és az adatszolgáltatás módjáról szóló, a 23/2010. (XII.31.) NGM rendelettel módosított 45/2008. (XII.31.) PM rendeletben (továbbiakban: R.) meghatározott felügyeleti jelentések kitöltésére vonatkozó útmutatást tartalmaz, amelyet a felügyeleti jelentések kitöltése során figyelembe kell venni.

ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

1

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

útmutatója a hitelintézetek adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló,

a 23/2010. NGM rendelettel módosított 45/2008. PM rendeletben előírt

felügyeleti jelentések elkészítéséhez

Jelen kitöltési (módszertani) útmutató a hitelintézetek által a Pénzügyi Szervezetek Állami

Felügyelete részére szolgáltatandó adatok köréről és az adatszolgáltatás módjáról szóló,

a 23/2010. (XII.31.) NGM rendelettel módosított 45/2008. (XII.31.) PM rendeletben

(továbbiakban: R.) meghatározott felügyeleti jelentések kitöltésére vonatkozó útmutatást

tartalmaz, amelyet a felügyeleti jelentések kitöltése során figyelembe kell venni.

Page 2: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

2

TARTALOMJEGYZÉK

VÁLTOZÁSOK A MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ 2010.05.21-I VERZIÓJÁHOZ KÉPEST ..... 9

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK .................................................................................................. 15

I.1. Az adatszolgáltatás jogszabályi környezete ......................................................................... 15

I. 2. Rövidítések .......................................................................................................................... 17

I.3. Fogalmak ............................................................................................................................. 18

I.4. A jelentés tartalma ................................................................................................................ 25

I.5. Az adatszolgáltatás formai követelményei ........................................................................... 29

I.6. Az adatszolgáltatás tartalmi követelményei ......................................................................... 32

I.7. Az adatszolgáltatás sajátosságai .......................................................................................... 32

I.8/A. Szavatoló tőkével kapcsolatos adatszolgáltatás ............................................................... 33

I.8/B. Felügyeleti díjakkal kapcsolatos adatszolgáltatás........................................................... 34

I.9. Szektorok .............................................................................................................................. 35

I.10. Általános előírások .............................................................................................................. 41

I. NEM COREP adatszolgáltatás ................................................................................................. 46

II.1. NEM COREP – Egyedi adatszolgáltatás ........................................................................... 46

II.1.1. NEM COREP Egyedi adatszolgáltatás – Részvénytársaságok és szövetkezeti

hitelintézetek ..................................................................................................................... 46

1AB Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal) ......................................46

1AN Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal) .......................................55

1B Felügyeleti mérleg (Források) ............................................................................................55

1C Mérlegtételekhez kapcsolódó tájékoztató adatok ............................................................61

1D Eladott eszközök halasztott fizetéssel, illetve visszavásárlási kötelezettséggel ................65

1E Tranzakciók számításához szükséges adatok .....................................................................66

1F Értékpapírosítással kapcsolatos adatok .............................................................................67

1G Eszköz és forrástételek hóvégi állományának devizaszerkezete (hitelek bruttó,

értékpapírok nettó könyv szerinti értéken) ............................................................................68

2A Eredménykimutatás ...........................................................................................................68

A1AB Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)80

A1AN Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal)80

A1B Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Források) .................................................80

A2A Évközi auditált jelentés - Eredménykimutatás ................................................................80

2C Eredményadatok részletezése ...........................................................................................80

3A Szavatoló tőke számítása – Csak IRB módszert alkalmazó hitelintézetekre vonatkozó

adatszolgáltatás ......................................................................................................................85

Page 3: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

3

3B Fizetőképességi mutató számítás – Csak IRB módszert alkalmazó hitelintézetekre

vonatkozó adatszolgáltatás.....................................................................................................93

3DBA - 3DBE Származtatott ügyletek......................................................................................94

3H Hátrasorolt követelések és kötelezettségek .....................................................................98

3I Tulajdonosi kapcsolatok ......................................................................................................99

3J Értékpapírok értékelési adatai ............................................................................................99

3J1 Valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek - Értékpapírok értékelési adatai ..........100

3J2 Valós értékelést alkalmazó hitelintézetek - Értékpapírok értékelési portfóliók szerinti

adatai ....................................................................................................................................101

3K1 Lejáratig tartott értékpapírok közül a tárgynegyedévben kereskedési célúvá vagy

értékesíthetővé átsorolt értékpapírok..................................................................................102

3K2 Kereskedési célú értékpapírok közül a tárgynegyedévben nem kereskedési célúvá

átsorolt értékpapírok ............................................................................................................102

4AT - 4AE Lejárati összhang elemzés ...................................................................................103

4B Tájékoztató adatok a befektetési szolgáltatási tevékenységről és a kiegészítő

szolgáltatásról .......................................................................................................................111

4C Értékpapír-kölcsönzés ......................................................................................................113

4E Egyes betétek és letétek azonosítása ..............................................................................114

4LAN Egyes mérlegtételek könyv szerinti bruttó állománya ................................................115

5A Hpt. előírások vizsgálata ..................................................................................................118

5B Bankközi állományok adatai ............................................................................................122

6B Lakástakarékpénztár adatai .............................................................................................123

6C Lakástakarékpénztár – Termékösszetétel értéken és darabszámban (6CA és 6CB) ........126

6D Jelzálog-hitelintézetek adatai forintban és főbb devizákban (6DA és 6DB) ....................127

6E Lakástakarékpénztárak – Érvényben lévő szerződések adatai ........................................128

6F Lakástakarékpénztárak – Kiutalások (várható) adatai .....................................................129

6G Elszámolóház – Mérleg- és bevételi adatok részletezése (6GA és 6GB) .........................131

6H Elektronikus pénzt kibocsátó – Szavatoló tőke számítás ................................................134

6I Elektronikus pénzt kibocsátó – Birtokban tartott tételek .................................................136

6J Elektronikus pénzt elfogadó vállalkozások .......................................................................138

7A Eszközök – Átlagállományok ............................................................................................138

7B Források – Átlagállományok ............................................................................................140

7C Tájékoztató adatok ..........................................................................................................142

7F Projektfinanszírozási hitelek ............................................................................................144

7G Önálló zálogjog adatai .....................................................................................................145

Page 4: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

4

7H A hitelintézet által folyósított hitelek és a hitelállomány alakulása ................................147

8AB Portfólió összetétel – Kockázatvállalás ügyfelenként a legrégebben lejárt követelés

szerint (bruttó könyv szerinti / nyilvántartási értéken) ........................................................148

8NACT-8NACB Portfólió összetétel – Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi

hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) ...................................................................152

8C Értékvesztés és értékvesztés visszaírása ..........................................................................158

8D Céltartalék változása .......................................................................................................159

8E Értékelési különbözet változása .......................................................................................160

8PBA Portfólió összetétel - Minősítés – Eszközminősítési kategóriák a fedezetek

figyelembevétele nélkül ........................................................................................................161

8PBB Portfolió összetétel - Minősítés - Fedezetek figyelembevételével ..............................162

8PBC Átstrukturált hitelek állományának alakulása .............................................................169

8PBF Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek ..........................................170

9AA– 9AF Kamatkockázat elemzés .......................................................................................177

9D Pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos adatok ..............................180

9F Nyilvántartásba vett panaszügyek ...................................................................................183

9HA – 9HS Termékismertető táblák ......................................................................................186

9I Informatikai adatok ...........................................................................................................221

10GA-10GC Legnagyobb betétesek; Tulajdonosoktól, személyektől-Befetetésektől származó

források .................................................................................................................................221

11A Tulajdonosi szerkezet (11AA-11AB) ...............................................................................223

14A Mérleg – Következő év végére várható állományok .....................................................227

14B Eredmény – Következő év végére várható adatok ........................................................228

14HD Mikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a hitelintézetek által a

vállalkozásoknak folyósított hitelekből és a hitel állománya ................................................228

14ND Mikro-, kis- és középvállalkozások részére a hitelintézetek által nyújtott hitelek –

portfólió minősítése ..............................................................................................................230

15A1 Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök tőkekövetelménye, sztenderd

módszer.................................................................................................................................230

15A2 Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök tőkekövetelménye, belső

modell ...................................................................................................................................231

15B Saját számlás kereskedési könyvi pozíciók ....................................................................232

15C Kereskedési könyvbe nem kereskedési könyvből átsorolt tételek ................................235

15D Kereskedési könyvből nem kereskedési könyvbe átsorolt tételek ...............................235

20A A hitelintézetek rendszeres negyedéves beszámolója ..................................................236

Page 5: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

5

HAD Hitelintézet felügyeleti alapdíj számítása (éves) ..........................................................240

HVDN Hitelintézet felügyeleti változó díj számítása (negyedéves) ......................................240

PVAD Pénzügyi vállalkozás felügyeleti alapdíj számítása (éves) ...........................................242

PVVDN Pénzügyi vállalkozás felügyeleti változó díj számítása (negyedéves) .......................243

KTAHE1 – KTAHE6: Hitelintézeti törzsadatok (éves és eseti)................................................244

HPTPK Pénzügyi közvetítők adatai ........................................................................................246

PKTEV Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye .......................252

PKVEZ Független közvetítők vezető állású személyei ...........................................................254

II.1.2. NEM COREP Egyedi adatszolgáltatás - Hitelintézeti fióktelepek ............................... 255

F1AB Fióktelep – Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal) ................255

F1AN Fióktelep – Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal) .................255

F1B Fióktelep – Felügyeleti mérleg (Források) .....................................................................255

F1C Fióktelep - Mérlegtételekhez kapcsolódó tájékoztató adatok ........................................255

F1E Fióktelep - Tranzakciók számításához szükséges adatok ................................................255

F1F Fióktelep - Értékpapírosítással kapcsolatos adatok .........................................................255

F1G Fióktelep – Eszköz és forrástételek hóvégi állományának devizaszerkezete..................256

F2A Fióktelep – Eredménykimutatás ....................................................................................256

F3CB Fióktelep - Mérlegen kívüli tételek - Függő és jövőbeni kötelezettségek, származtatott

és azonnali ügyletek ..............................................................................................................256

F3I Fióktelep - Tulajdonosi kapcsolatok .................................................................................257

F3J1 Fióktelep – Valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek - értékpapírok értékelési

adatai ....................................................................................................................................257

F3J2 Fióktelep – Valós értékelést alkalmazó hitelintézetek - Értékpapírok értékelési

portfóliók szerinti adatai .......................................................................................................257

F3K1 Fióktelep - Lejáratig tartott értékpapírok közül a tárgynegyedévben kereskedési célúvá

vagy értékesíthetővé átsorolt tételek ...................................................................................257

F3K2 Fióktelep – Kereskedési célú értékpapírok közül a tárgynegyedévben nem kereskedési

célúvá átsorolt értékpapírok .................................................................................................257

F4AT – F4AE Fióktelep – Lejárati összhang elemzés .............................................................257

F4B Fióktelep - Tájékoztató adatok a befektetési szolgáltatási tevékenységről és a kiegészítő

szolgáltatásról .......................................................................................................................258

F4C Fióktelep – Értékpapír kölcsönzés ..................................................................................258

F5B Fióktelep - Bankközi állományok adatai ........................................................................258

F6B Lakástakarékpénztár fióktelep adatai ............................................................................258

Page 6: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

6

F6C Lakás-takarékpénztár fióktelep – Termékösszetétel értéken és darabszám (F6CA és

F6CB) .....................................................................................................................................258

F6D Jelzálog-hitelintézet fióktelep adatai .............................................................................259

F6E Lakástakarékpénztár fióktelep – Érvényben lévő szerződések adatai ...........................259

F6F Lakástakarékpénztár fióktelep – Kiutalások (várható) adatai ........................................259

F7EB Fióktelep – Lebonyolításra átvett hitelek ....................................................................260

F7F Fióktelep – Projektfinanszírozási hitelek ........................................................................260

F7H A fióktelep által folyósított hitelek és a hitelállomány alakulása ..................................260

F8NACT – F8NACB Fióktelep – Portfólió összetétel –Kockázatvállalás szerződésenként a

legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) .................................................260

F8PBB Fióktelep – Portfólió elemzés - Minősítés .................................................................261

F8PBC Fióktelep – Átstrukturált hitelek állományának alakulása ........................................261

F8PBF Fióktelep - Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek .......................261

F9D Fióktelep – Pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos adatok..........261

F9F Fióktelep – Nyilvántartásba vett panaszügyek ...............................................................261

F9HA – F9HS Termékismertető táblák ..................................................................................261

F10GA Fióktelep – Legnagyobb betétesek ............................................................................262

F14HD Fióktelep - Mikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a vállalkozásoknak

folyósított hitelekből és a hitel állománya ............................................................................262

F14ND Fióktelep - Mikro-, kis- és középvállalkozások részére nyújtott hitelek – portfólió

minősítése .............................................................................................................................262

F20A Hitelintézeti fióktelep – Negyedéves szöveges kiegészítése .......................................263

HFAD EU tagállami hitelintézet fióktelepe felügyeleti alapdíj számítása (éves)...................263

HFVDN EU tagállami hitelintézet fióktelepe felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)263

KTAFHE1, KTAFHE2, KTAFHE6: Hitelintézeti fióktelepi törzsadatok (éves és eseti) .............265

HPTPK Pénzügyi közvetítők adatai ........................................................................................266

PKVEZ Független közvetítők vezető állású személyei ...........................................................266

PKTEV Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye .......................266

II.2. NEM COREP - Konszolidált adatszolgáltatás ................................................................ 266

12A-12B Összevont alapú mérleg – eszközök és források ....................................................266

12C Összevont alapú mérlegen kívüli tételek .......................................................................267

12D Összevont alapú eredménykimutatás ...........................................................................267

12EA–12EB Összevont alapú felügyelet alá „bevont”, illetve „nem került” vállalkozások...267

13A-13B Összevont alapú szavatoló tőke számítás; fizetőképességi mutató számítás ........269

Page 7: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

7

13JB Összevont alapú portfólió elemzés - Minősítés............................................................270

13JC Összevont alapú portfolió elemzés - kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi

hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) ...................................................................270

13KA-13KB Összevont alapú felügyelet alá vont pénzügyi szervezetek adatai (Belföldi,

Külföldi) .................................................................................................................................271

II. COREP adatszolgáltatás – egyedi és konszolidált táblák ..................................................... 272

III.1. COREP Szavatoló tőke és tőkekövetelmény – egyedi és konszolidált táblák ................ 272

Szavatoló tőke és tőkekövetelmény: CAA, CAB, ACAA, ACAB táblák (havi és évközi auditált)272

Összevont alapú szavatoló tőke és tőkekövetelmény: KCAA, KCAB és KCAC .......................289

III.2. COREP Hitelezési kockázati tőkekövetelmény – egyedi és konszolidált táblák ............ 310

CS, 1CS-151CS, valamint KCS, K1CS-K151CS .........................................................................310

CIF és C1CIF-C32CIF, valamint KCIF és KC1CIF-KC32CIF ........................................................317

CIA és C1CIA-C431CIA, valamint KCIA és KC1CIA-KC431CIA .................................................324

CQ és KCQ táblák ..................................................................................................................331

III.2. COREP Elszámolási kockázati tőkekövetelmény – egyedi és konszolidált táblák ........ 332

CTS és KCTS táblák ................................................................................................................332

III.4. COREP Értékpapírosítás tőkekövetelménye –egyedi és konszolidált táblák ................ 333

1SECSA-K2SECSA; 1SECIRB-K2SECIRB; SECD-KSECD .............................................................333

III.5. Tartós mentesség és fokozatos bevezetés alá tartozó kitettségek és tőkekövetelmények – egyedi és konszolidált részletező táblák .................................................................................. 343

1TCIF- K4TCIA ........................................................................................................................343

III.6. COREP kiegészítő táblák ............................................................................................... 356

Mérlegen kívüli kitettségek, partnerkockázattal rendelkező kitettségek táblái: C11H (SA) és

C12H (IRB) .............................................................................................................................356

Befektetési korlátozások: C2H, C21H, C22H .........................................................................358

Partnerkockázati kitettségek tábla: C3H ...............................................................................364

Banki és kereskedési könyvi kockázatvállalás: C4H, C41H, C42H, C43H, C5H, C51H, C52H,

C54H ......................................................................................................................................365

Összevont alapú mérlegen kívüli kitettségek, partnerkockázattal rendelkező kitettségek:

KC11H illetve KC12H .............................................................................................................376

Összevont alapú befektetési korlátozások: KC2H .................................................................376

Összevont alapú partnerkockázat: KC3H ..............................................................................378

Összevont alapú banki és kereskedési könyvi kockázatvállalás KC4H, KC41H, KC42H, KC5H,

KC51H, KC52H .......................................................................................................................378

Összevont alapú banki és kereskedési könyvi országkockázat: KC6B és KC6K .....................379

III.7. COREP Piaci kockázati tőkekövetelmény – egyedi és konszolidált táblák ................... 380

Page 8: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

8

M1T-KM1J, M2R-KM2R, M3D-KM3D, M4A-KM4A, M5M-KM5M, M6AM-KM6AM, M6B01M-

KM6B01M .............................................................................................................................380

III.8. COREP Működési kockázat tőkekövetelménye – egyedi és konszolidált táblák ........... 391

OP – K2OPLD .........................................................................................................................391

III. SEGÉDLETEK ........................................................................................................................ 398

IV.1. TEÁOR a Kitöltési útmutatóhoz ..................................................................................... 398

IV.2.1. Alárendelt kölcsöntőke számítása ................................................................................. 398

IV.2.2. A Hpt. 83. § (2) bekezdése szerinti tulajdoni arány túllépésének kiszámítása ............ 399

Page 9: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

9

VÁLTOZÁSOK A MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ 2010.05.21-I VERZIÓJÁHOZ

KÉPEST

Sor

szám

Változó tábla

kódja megnevezése változó rész

1 I.3 Fogalmak

1. Kiegészítés: Állampapírok, Kumulatív elsőbbségi

részvény

2 I.5

Az adatszolgáltatás formai

követelményei

2. A jelentéshez csatolandó mellékletek közül a

„Közgyűlési határozatés jegyzőkönyv”-höz

lábjegyzet beszúrása

3

1AB, A1AB,

F1AB

Felügyeleti mérleg (Eszközök

könyv szerinti bruttó

adatokkal)

3. A 2 és 3 sorokhoz kiegészítés: Valós értékelésbe

vont, értékesíthető értékpapírok értékelési

különbözetének megjelenítése

4. A táblákban a 1AB791 „Befektetési szolgáltatási

tevékenységből adódó követelések értékvesztése”

és a 1AB792 „Befektetési szolgáltatási

tevékenységből adódó követelések értékelési

különbözete” PSZÁF sorkódok és megnevezések

beillesztése

5. 1AB8 Aktív kamatelhatárolások szövegrész

kiegészítése: „A lakosság által állami

kamattámogatással igénybe vett hitelek járó, de

pénzügyileg még nem rendezett

kamattámogatásának elhatárolását lakossággal

szembeni aktív kamatelhatárolásként kell

kimutatni. …egyéb aktív időbeli elhatárolások

közé kell átvezetni a kamattámogatás pénzügyi

rendezésig.”

4

1AN, A1AN,

F1AN

Felügyeleti mérleg (Eszközök

könyv szerinti nettó

adatokkal) 6. PSZÁF kódok változása

5 1B, A1B, F1B Felügyeleti mérleg (Források)

7. A sorszámozás változása miatt a megnevezésekben

szereplő sorszámok változása

8. 9111-9112 sorokhoz pontosítás és kiegészítés:

kumulatív és nem kumulatív saját tőke elemek

9. 9521-953. sorokhoz kiegészítés (Értékelési

tartalék)

6 1E, F1E

Tranzakciók számításához

szükséges adatok

10. A 141, 142, 1432 sorok tartalmának pontosítása

7 1F, F1F

Értékpapírosítással

kapcsolatos adatok 11. A korábbi ’32’ sor az ’31’ alábontására változik

8 F1G

Fióktelep - Eszköz és

forrástételek hóvégi

állományának

devizaszerkezete 12. A tábla címe Fióktelep kifejezéssel kiegészül

9 2A, A2A, F2A Eredménykimutatás

13. Pénzügyi szervezetek különadója

eredményvonzatának átvezetése

14. 2A1011 és 2A1021 sorok és 2A1013 és 2A1024

sorok tartalmának kiegészítése az Egyéb

rendkívüli bevétel és ráfordítás sorokból

15. A Jóváhagyott osztalék és részesedés alábontása

„Ebből”-ös tételekre változik.

10 3J2, F3J2

Valós értékelést alkalmazó

hitelintézetek - értékpapírok

értékelési portfóliók szerinti

adatai

16. A kitöltési útmutatóban fontos értelmezések

hangsúlyozásra kerültek, így: - minden értékpapírt számba kell venni, amelyek az Szmt.

értékpapírnak tekint, így a tulajdoni részesedést jelentő

befektetéseket is;

Page 10: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

10

- a számbavétel a hitelintézet által követett számviteli

értékelési eljárásoknak megfelelő értéken történik

- a magyar állampapírok közé sorolandók az MNB által

kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok is.

17. 3J222 sor alábontásának kiegészítése a „pozitív

értékelési különbözet” sorokkal

11 3DBA - 3DBE Származtatott ügyletek

Kiegészítések:

18. Az Elvi főösszeg/kötési érték és a Pozíció piaci

értéke oszlopokban szereplő adatok előjelei

19. Partnerbesorolás pontosítása: az MNB és a

nemzetközi pénzügyi intézmények helye.

12 4AT - 4AE

Lejárati összhang elemzés

20. Halmozott pozíciók nem szerepelnek a táblában

21. A 4A09 Eredménymódosítások blokkot

megszüntettük. Az eredménytételek

pénzáramlásával kapcsolatos korrekciós tételeket

az új táblában az Eszközmódosítások illetve a

Forrás átcsoportosítások soraiban kérjük

szerepeltetni.

22. Az értékpapírok másfajta részletezettséggel

szerepelnek

23. A 4A05 Eredménytételek blokk soraiból többet

összevontunk. Emellett változás az is, hogy az

Eredménytételekre az éven túli időszakra csak

akkor kérünk adatokat jelenteni, ha az intézmény

az egy éves időtávnál hosszabb időszakra

megalapozott eredménybecsléssel rendelkezik

24. A 4A07 Eszközmódosítások blokkban a lejárt

tételekkel kapcsolatos sorokat megváltoztattuk, a

részletező sorokat töröltük, viszont a táblázatot

kiegészítettük a Lejárt tételek várható megtérülése

sorral.

25. A táblázatban a bázispozíció elnevezés helyett

finanszírozási rés (gap) elnevezés szerepel, a

korábbival megegyező tartalommal

26. Nem a halmozott bázispozíció, hanem a

Finanszírozási rés (gap) V. soron kimutatott

értékekből kérjük a 4A1221 és 4A1222 soraiban a

tulajdonosoktól és befektetésektől kapott források,

illetve az oda kihelyezett eszközök lejárati

szerkezetét megjeleníteni.

27. F4AT, F4AA, F4AB, F4AC, F4AD, F4AE táblák

’a’ oszlopában a 091 és 092 sorok tiltott mezői

feloldásra kerülnek

13 4LAN

Egyes mérlegtételek könyv

szerinti bruttó állománya 28. 4LAN2 sort nem kell tölteni

14 5A Hpt. előírások vizsgálata 29. Vagyoni értékű jogok

15 5B, F5B Bankközi állományok adatai

30. A táblák fejrovatában az ’i’ oszlop „Összesen

(i1+...+i9)” szövegre változik, a ’j’ oszlop

„Összesen (j1+...+j6)” szövegre változik

31. A Megnevezés oszlopban az ’5001’…’5999’

ismétlősorok tiltott mezői feloldásra kerülnek

32. 2-2 oszlop beszúrása az eredeti lejárat szerint 3

hónapon belüli és a hátralévő futamidő szerint 3

hónapon belüli kitettségekre.

16 7A Eszközök - Átlagállományok

33. Az 1AB33121 (kockázati tőkealapjegy) átlagolt

értékét a 324. sorhoz kell rendelni a 322. sor

helyett. Eredménykapcsolata:2A0112

17 7C Tájékotató adatok 34. A tábla ’5’ sor mezői tiltottra módosulnak

Page 11: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

11

18 7F, F7F Projektfinanszírozási hitelek

35. Adattartalom: a pénzügyi vállalatokon kívüli

intézményeknek nyújtott projekthitelekről.

36. Külföldi projektfinanszírozási tevékenységre

vonatkozó összesítő adatok.

19 7H

A hitelintézet által folyósított

hitelek és a hitelállomány

alalkulása

37. jelentési gyakoriság változása

38. folyószámla hitel folyósítási és törlesztési adataira

vonatkozó adatszolgáltatás megszüntetése az a) és

a c) oszlopokban

20 8AA

Portfólió összetétel - Lejárt

követelések a hátralékos

összegek intervallumba

sorolása mellett 39. A tábla törlésre kerül

21 8AB

Portfolió összetétel -

kockázatvállalás

ügyfelenként a legrégebben

lejárt követelés szerint (bruttó

könyv szerinti / nyilvántartási

értéken)

40. Ha vásárolt követelés és átstrukturált hitel

(kintlevőség) esetében a vásárláskor,

átstrukturáláskor a szerződésmódosítás

megváltoztatja az eredeti lejárati esedékességet, a

késedelmesség megítélésében az érvényes

szerződés szerinti futamidőt kell figyelembe venni.

tekinteni. (Ez a kiegészítés a 8AD, 8NAC, 8PBA,

8PBB és 8PBC táblákra is vonatkozik!)

41. Forgatási és Befektetési célú értékpapír sorok

összevonása.

42. a ’31’ sor „Hitelek - Belföld - Hitelintézetek,

Pénzügyi és Befektetési vállalkozások, Biztosítók”

megnevezésről „Hitelek - Belföld - Pénzügyi

vállalatok” szövegre változik

43. ’3311’ kóddal a „331 Hitelek - Belföld -

Háztartások – Lakosság” alá „ebből: Jelzáloghitel”

beszúrása

44. „Követelések, mérleg alatti tételek bruttó értéken”

oszlop mellé további oszlopok beszúrása

(„Fedezetek értéke a követelés erejéig

ügyfelenként”, „Követelések értékvesztése

ügyfelenként”)

22 8AN

Portfolió összetétel -

Kockázatvállalás a

legrégebben lejárt követelés

szerint ügyfelenként (könyv

szerinti nettó értéken) 45. A tábla törlésre kerül.

23 8NAC, F8NAC

Portfólió összetétel –

Kockázatvállalás

szerződésenként a legrégebbi

hátralék szerint

46. A tábla devizanem alapján 3 táblára bomlik

(8NACT – Összesítő, 8NACA – Forint, 8NACB –

Deviza)

47. Az „Újratárgyalt” megnevezésű oszlop tartalma

beolvad a Nem lejárt, szerződés szerinti oszlop

tartalmába

48. Forgatási és Befektetési célú értékpapír sorok

összevonása.

49. a ’8NAC31’ sor „Hitelek - Belföld -

Hitelintézetek, Pénzügyi és Befektetési

vállalkozások, Biztosítók” megnevezés „Hitelek -

Belföld - Pénzügyi vállalatok” szövegre változik

50. ’3311’ kóddal „ebből: Jelzáloghitel” sor beszúrása

51. „181-365 nap” oszlop törlésre kerül

52. „2 év felett” oszlop törlésre kerül

53. „91 – 180 nap” oszlop „91 – 365 nap”-ra

54. „1 – 2 év” oszlop „1 év felett”

55. megnevezésre módosul

56. Fedezetek értéke a követelés erejéig

Page 12: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

12

szerződésenként” oszlop beszúrása

57. Tájékoztató adatok bővülése: 8NAC512 Egyéni

vallalkozók részére nyújtott hitelek

58. 8NAC tábla 51 és 52 sorainál módosítás : A

„…külföld vonatkozásában legalább azon hiteleket

kell jelenteni, ahol a hitelezés mértéke eléri, vagy

meghaladja a Hpt. XII. A kockázatvállalás

korlátozása, ügyleti szabályok című fejezetében

előírt - egyedi és ügyfélcsoportonkénti -

kockázatvállalási limiteket...” helyett a teljes

külföldi hitelállományt kérjük jelenteni.

59. Tájékoztató adatok bővülése: 8NAC53

Önkormányzatok finanszírozása

60. ’8NAC54 Devizában nyújtott hitelek’ és az

alábontó sorai (8NAC541, 8NAC542, 8NAC543)

törlésre kerülnek

61. Kitöltési útmutató módosítása:Több követeléshez

kapcsolódó fedezet esetén a fedezeteket a

hitelintézet által meghatározott bevonási

sorrendben kell szerepeltetni

24 8C

Értékvesztés és értékvesztés

visszaírása

62. Forgatási és Befektetési célú értékpapír sorok

összevonása.

63. 31 Hitelek – Belföld - Hitelintézetek, Pénzügyi és

Befektetési vállalkozások, Biztosítók sor Hitelek –

Belföld – Pénzügyi vállalatok sorra változik

64. ’3311’ kóddal „ebből: Jelzáloghitel” beszúrása

25 8D Céltartalék változása

65. A 8D12,13 sorokba a „kockázati” jelző, a 8D211

sorba az „egyéb számviteli” jelző beszúrása

26 8PBA

Portfólió összetétel -

Minősítés – Egyedi értékelési

eljárásba vont kitettségek a

fedezetek figyelembevétele

nélkül

66. A tábla céljának kiegészítése: A tábla csak az

egyedileg minősítendő követeléseket és mérleg

alatti kötelezettségeket tartalmazza.

67. Forgatási és Befektetési célú értékpapír sorok

összevonása.

68. c) - h) Lejárt tételek oszlopára és a 31. sorra

vonatkozó kitöltési útmutató kiegészítése

69. 8PBA31 Hitelek – Belföld - Hitelintézetek,

Pénzügyi és Befektetési vállalkozások, Biztosítók

sor Hitelek – Belföld – Pénzügyi vállalatok sorra

változik

70. ’8PBA3311’ kóddal „ebből: Jelzáloghitel”

beszúrása

27 8PBB, F8PBB

Portfolió összetétel -

Minősítés - Fedezetek

figyelembevételével

71. A Figyelembe vehető fedezetek oszlop:

„…követelés(ek) erejéig” szövegrész javítása

„…várható veszteség(ek) erejéig” szövegre

72. Kitöltési útmutatóban értelmező kiegészítés a b2,

g2, k2, o2, s2 és w2 oszlopokra (csoportos

értékelésnél figyelembe vehető fedezetek értéke)

vonatkozóan

73. Forgatási és Befektetési célú értékpapír sorok

összevonása.

74. 8PBB31 Hitelek – Belföld - Hitelintézetek,

Pénzügyi és Befektetési vállalkozások, Biztosítók

(Fióktelepekre vonatkozó táblában a PSZÁF kód:

F8B31) sor Hitelek – Belföld – Pénzügyi vállalatok

névre változik

75. ’8PBB331’ és a ’F8331’ sorok alá ’8PBB3311’ és

’F83311’ kóddal „ebből: Jelzáloghitel” sorok

beszúrása

76. 8PBB9 Átstrukturált hitelekre vonatkozó adatokkal

Page 13: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

13

történő kiegészítés

77. Kitöltési útmutatóban kiegészítés: az átstrukturált

hitel 100 % értékvesztéssel fedezendő tőkésített

kamatának és a Felügyelet által magas

kockázatúnak minősített ügyletek megjelenítése a

minősítési kategóriákban (többlet-értékvesztés)

28 8PBC, F8PBC

Átstrukturált hitelek

állományának alakulása 78. Új tábla

29 8PBF

Fedezetek, biztosítékok és

egyéb mérlegen kívüli tételek

79. 8PBF1 sort tölteni kell

80. ’1141’,’1142’,’1241’,’1242’ sorainak

megnevezése változik (Állami és egyéb alapok

garancia/kezességvállalása állami készfizető

kezesség mellett [8PBF1141/8PBF1241]; Állami

és egyéb alapok garancia/kezességvállalása állami

készfizető kezesség nélkül [8PBF1142/8PBF1242]

30 F8PBF

Fióktelep - Fedezetek,

biztosítékok és egyéb

mérlegen kívüli tételek 81. Új tábla a Fióktelepek részére a 8PBF mintájára.

31 9D, F9D

Pénzmosással és terrorizmus

finanszírozásával kapcsolatos

adatok

82. ’Ügynök’ helyett ’közvetítő’ fogalom bevezetése

83. A darabszám értelmezésének pontosítása

32 9F, F9F

Nyilvántartásba vett

panaszügyek

84. A panaszkezelés lezárásának megbontása konkrét

nap meghatározás helyett „… jogszabályban

meghatározott határidő…”-re módosul

85. Új adatigények a táblában (9F1101, 9F71-9F74,

9F8 sorok)

33 11AA, 11AB Tulajdonosi szerkezet

86. A tényleges részjegyállomány tartalomnak

ellentmondó szakasz törlése (A szövetkezeteknél a

Jegyzett tőke soron csak a cégbíróságon már

bejegyzett tőkét lehet figyelembe venni.)

34 13JA

Összevont alapú portfolió

elemzés - lejárt követelések

(bruttó könyv szerinti /

nyilvántartási értéken) 87. A tábla törlésre kerül.

35 13JB

Összevont alapú portfolió

elemzés - Minősítés 88. A tábla a 8PBB-nek megfelelően módosult.

36 13JC

Összevont alapú portfolió

elemzés - kockázatvállalás

szerződésenként a legrégebbi

hátralék szerint (bruttó könyv

szerinti értéken)

89. Új táblaként megjelenik a 8NAC tábla konszolidált

változataként (devizaösszetétel nélkül)

37 14A és 14B

Mérleg és Eredmény- Év

végére várható állományok

illetve adatok

90. A kitöltési útmutatóban hangsúlyozásra került,

hogy a következő éves terv adatait tartalmazzák a

táblák

38 14HD

Mikro-, kis- és

középvállalkozások részére a

hitelintézetek által a

vállalkozásoknak folyósított

hitelekből és hitelállománya

91. A táblában folyószámla hitel kezelése, valmint a

devizahitelek átszámításának módszere

pontosításra került

39 15A1, 15A2

Kereskedési könyvi

tőkekövetelmény (sztenderd

módszer és belső modell)

92. A táblák neve „KERESKEDÉSI KÖNYVBEN

NYILVÁNTARTOTT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK

TŐKEKÖVETELMÉNYE” névre változik

93. Megnevezés oszlopban hivatkozások beszúrása

94. Tábla sorainak kismértékű változása

40 15B

Saját számlás kereskedési

könyvi pozíciók

95. Kiegészítés: A tábla oszlopainak tartalma

(kiegészítés)

41

HVDN, HFVDN,

PVVDN

Hitelintézet felügyeleti

változó díj számítása

96. A táblák 2 tömbre bontása. Az elsőt mindegyik

negyedévben tölteni kell, a második tömböt csak

Page 14: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

14

(negyedéves) az előző év végi adatok auditálása után, azaz

minden évben kizárólag a második negyedévben.

42

HPTPK,

PKTEV, PKVEZ

Pénzügyi közvetítők adatai,

Bejelentési kötelezettség alá

tartozó közvetítők

tevékenységi helye,

Független közvetítők vezető

állású személyei 97. Rendkívüli adatszolgáltatásból átemelt táblák

43 F3I, F3J1, F3J2

Fióktelep - Tulajdonosi

kapcsolatok; Fióktelep –

Valós értékelést alkalmazó,

illetve nem alkalmazó

hitelintézetek - értékpapírok

értékelési adatai 98. A táblák jelentési gyakorisága helyesen: „havi”

44

20A

A hitelintézet rendszeres

negyedéves beszámolója

99. A szöveges beszámoló kiegészül a 2A ponttal,

amely az átstrukturált hitelek állományáról,

minősítésének, utóéletének alakulásáról és a

negyedév során hozott döntésekek

nagyságrendjéről és összetételéről tartalmaz

információkat.

45

CAA

Hitelintézetek szavatoló tőke

számítása (CA)

100. CAA183 Induló tőkekövetelmény fogalmának

pontosítása

46 KCAA

Hitelintézetek összevont

alapú szavatoló tőke

számítása (CA)

101. KCAA1215111 és KCAA1215121 sorok kitöltési

útmutatójának kiegészítése

47

CIF és C1CIF-

C32CIF,

valamint KCIF

és KC1CIF-

KC32CIF;

CIA és C1CIA-

C431CIA,

valamint KCIA

és KC1CIA-

KC431CIA

Hitelezési- és partnerkockázat

és nyitvaszállítások

102. Kitettséggel súlyozott átlagos LGD (%) oszlop

számítási módjának pontosítása

103. Ügyfél-kategóriához, poolhoz tartozó PD (%)

oszlop számítási módjának pontosítása

48 C3H, KC3H Partnerkockázati táblák 104. Kitöltési útmutató pontosítása

49 OP – K2OPLD Működési kockázat 105. ’3’ sor pontosítása

Page 15: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

15

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Tartalma:

1. Az adatszolgáltatás jogszabályi környezete

2. Rövidítések

3. Fogalmak

4. A jelentés tartalma

5. Az adatszolgáltatás formai követelményei

6. Az adatszolgáltatás tartalmi követelményei

7. Az adatszolgáltatás sajátosságai

8/A. Szavatoló tőkével kapcsolatos adatszolgáltatás

8/B. Felügyeleti díjakkal kapcsolatos adatszolgáltatás

9. Szektorok

10. A Felügyeleti mérleg és a kapcsolódó jelentések kitöltésének általános előírásai

11. A COREP táblák és a COREP kiegészítő táblák kitöltésének általános szabályai

I.1. Az adatszolgáltatás jogszabályi környezete

2006. június 14-én kihirdetésre került az Európai Parlament és a Tanács a hitelintézetek

tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról szóló 2006/48/EK irányelve és a befektetési

vállalkozások és hitelintézetek tőkemegfeleléséről szóló 2006/49/EK irányelve, azaz az Európai

Tőkemegfelelési Irányelvek (továbbiakban CRD). A CRD-re épülő egységes jelentések (továbbiakban

COREP) a hitelintézetek nemzeti felügyeleti adatszolgáltatásának alapját képezik.

A 2007.évi LI. törvénnyel módosított, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996.

évi CXII. törvény (továbbiakban Hpt.) 2007. július 1.-i hatályú módosítása és az ehhez kapcsolódó

jogszabályok alapvetően változtatják meg a hitelintézetek prudenciális szabályozását és felügyeletét,

beleértve a felügyeleti adatszolgáltatást.

A Hpt. a hitelezési kockázat tőkekövetelményének meghatározásánál – az intézmény méretétől,

tevékenységének összetettségétől, az általa vállalt kockázatok jellegétől függően – többféle számítási

mód alkalmazására ad lehetőséget. A két alapmódszer a sztenderd (továbbiakban SA) és a belső

minősítésen alapuló módszer (továbbiakban IRB) attól függően, hogy a hitelintézet nemteljesítési

valószínűség (továbbiakban PD) és hitelegyenértékesítési tényező (továbbiakban LGD) becslést

alkalmaz (IRB) vagy sem (SA). Az IRB-n belül két módszert alkalmazhat a hitelintézet a

tőkekövetelmény meghatározásához, egyrészt a nem saját CCF és LGD becslésen alapuló alap IRB

(továbbiakban FIRB), másrészt a saját CCF és LGD becslésen alapuló fejlett IRB (továbbiakban

AIRB) módszert. Az IRB módszert követő hitelintézetek tartós mentesítést vagy fokozatos bevezetést

kérhetnek a Felügyelettől meghatározott feltételek teljesülése esetén. Ekkor a tartós mentesítés, illetve

fokozatos bevezetés alá eső kitettsége(ke)t SA módszer szerint kell értékelni.

A piaci kockázat és tőkekövetelményének számítása alapjaiban nem változik. Jelentősen hat azonban

a kockázati kitettségre a piac fejlődése (összetettebb kockázatok, új termékek, stb) és a jogszabályi

környezet változása.

A működési kockázattal kapcsolatos tőkekövetelmény meghatározása alapmutató (továbbiakban

BIA), sztenderdizált, illetve ennek változataként alternatív sztenderdizált (továbbiakban TSA, illetve

ASA) és fejlett mérési módszerrel (továbbiakban AMA) történhet.

Vonatkozó jogszabályok:

1992. évi XXXVIII. törvény az államháztartásról (továbbiakban Áht.),

Page 16: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

16

1994. évi XLII. törvény a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel

Biztosító Részvénytársaságról (továbbiakban Eximtv.),

1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról (Szja tv.),

1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról (továbbiakban Hpt.),

1996. évi CXIII. törvény a lakástakarékpénztárakról (továbbiakban: Ltpt.)

1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról (Tao. tv.),

1997. évi XXX. törvény a jelzálog-hitelintézetekről és a jelzáloglevélről (továbbiakban Jht.),

1997. évi CXXXII. törvény a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és

kereskedelmi képviseleteiről (továbbiakban Fkt.)

1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről (Fgytv.),

2000. évi C. törvény a számvitelről (továbbiakban Szmt., illetve Számv. tv.),

2001. évi XX. törvény a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról,

2001. évi LVIII. törvény a Magyar Nemzeti Bankról (továbbiakban MNB tv.),

2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról (továbbiakban Tpt.),

2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról (továbbiakban

KKVtv.),

2004. évi XXXV. törvény az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézetről (továbbiakban

Ebank tv.),

2006. évi LIX. törvény az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról,

2007. évi CVI. törvény az állami vagyonról,

2007. évi CXXXV. törvény a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről (továbbiakban PSZÁF tv.),

2007. évi CXXXVI. törvény a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és

megakadályozásáról (Pmt.),

2007. évi CXXXVIII. törvény a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint

az általuk végezhető tevékenységek szabályairól (továbbiakban Bszt.),

2007. évi CLIX. törvény a viszont biztosítókról,

2008. évi CIV. törvény a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről,

2009. évi IV. törvény a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről

2009. évi LXXXV. törvény a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról (Ptv.)

2009. évi CLXII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről

47/1997. (III. 12.) Korm. rendelet a lakás-takarékpénztár általános szerződési feltételeiről

244/2000. (XII.24.) Korm. rendelet a kereskedési könyvben nyilvántartott pozíciók,

kockázatvállalások, a devizaárfolyam kockázat és a nagykockázatok fedezéséhez szükséges

tőkekövetelmény megállapításának szabályairól és a kereskedési könyv vezetésének

részletes szabályairól (továbbiakban Kkr.),

250/2000 (XII.24.) Korm. rendelet a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások éves beszámoló készítési

és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól (továbbiakban Hitkr.),

251/2000 (XII. 24.) Korm. rendelet a befektetési vállalkozások éves beszámoló készítési és

könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól (továbbiakban Beszkr.),

12/2001. (I.31.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról,

307/2004. (XI. 13.) Korm. rendelet a kis- és középvállalkozások helyzetével, támogatásával

összefüggő adatszolgáltatásról,

110/2006. (V. 5.) Korm. rendelet az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség

beváltásának eljárási rendjéről

227/2006. (XI. 20.) Korm. rendelet a pénzforgalmi szolgáltatásokról és az elektronikus fizetési

eszközökről

21/2007. (IX.15.) PM rendelet a hitelintézetek befektetési szabályzatáról,

196/2007.(VII.30.) Korm. rendelet a hitelezési kockázat kezeléséről és tőkekövetelményéről

(továbbiakban Hkr.)

200/2007.(VII.30.) Korm. rendelet a működési kockázat kezeléséről és tőkekövetelményéről

(továbbiakban Mkr.),

234/2007. (IX.4.) Korm. rendelet a hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének

teljesítéséről (továbbiakban Nykr.),

Page 17: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

17

380/2007. (XII.23.) Korm. rendelet a hitelintézetek értékpapírosítási tőkekövetelményéről

(továbbiakban Épkr.),

381/2007. (XII.23.) Korm. rendelet a hitelintézet partnerkockázatának kezeléséről (továbbiakban

Pkkr.),

134/2009. (VI.23.) Korm. rendelet a fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú

kölcsöneinek állami támogatásáról,

25/1997. (VIII. 1.) PM rendelet a termőföldnek nem minősülő ingatlanok hitelbiztosítéki értékének

meghatározására vonatkozó módszertani elvekről,

27/2007. (XII. 20.) PM rendelet az összevont alapú szavatoló tőke és összevont alapon számított

tőkekövetelmény számításáról (továbbiakban Öszpr.),

14/2007. (XI. 29.) MNB rendelet a jegybanki információs rendszerhez szolgáltatandó információk

köréről, a szolgáltatás módjáról és határidejéről (továbbiakban MNB rendelet),

I. 2. Rövidítések

A kitöltési útmutatóban használt kifejezéseket – külön magyarázat hiányában – a hitelintézetekről és a

pénzügyi vállalkozásokról, valamint a számvitelről szóló jogszabályoknak megfelelően kell érteni.

ÁHT: államháztartás

ÁKK Zrt.: Államadósság Kezelő Központ Zrt.

ÁPV Zrt.: lásd MNV Zrt.

ÁSZF: Általános Szerződési Feltételek

CT (= ct): céltartalék(ok)

Ebank: az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézet (az elektronikus pénzt kibocsátó

hitelintézet nem tartozik ebbe a körbe)

EGT állam: Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban

részes állam (EU tagállamok, Norvégia, Liechtenstein, Izland)

EKB: Európai Központi Bank

ESS: egységes statisztikai számjel

EU: Európai Unió

ÉT: Értéktőzsde

FM: Felügyeleti Mérleg

GBC: Giro Bankkártya Zrt.

GDR vagy ADR: letéti igazolás

GIRO: a GIRO Elszámolásforgalmi Zrt. – a Felügyelet által történt bejegyzés és engedélyezés,

valamint az egységes szektorbontás alapján – a Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők szektorán

belül pénzügyi vállalkozásnak minősül.

GMU: Gazdasági és Monetáris Unió (az Európai Unión belüli euróövezet). 2011. január 1-jétől 17

EU-tagország tartozik ide: Belgium, Németország, Görögország, Spanyolország, Franciaország,

Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Ausztria, Portugália, Finnország, Szlovénia, Ciprus,

Málta, Szlovákia és Észtország.

JT: Jegyzett tőke

KBF: kollektív befektetési forma

KKV: mikro-, kis-, és középvállalkozások

KSH: Központi Statisztikai Hivatal

KVH Rt.: Központi Váltó- és Hitelbank Rt.

Ltp.: lakástakarékpénztár

MÁK: Magyar Államkincstár

MPI-k: monetáris pénzügyi intézmények. Ide tartoznak a központi bankok és az egyéb monetáris

pénzügyi intézmények

MNB: Magyar Nemzeti Bank

MNV Zrt.: Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Az ÁPV Zrt. az állami vagyonról szóló törvény

alapján 2007.december 1-től MNV Zrt.-ként működik

Page 18: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

18

Mód.: módosítás - A jelentő táblákban a „Mód” jelölésű oszlopokban kell jelezni - az „Eredeti”

jelentéshez képest az adatban bekövetkezett változást

OTIVA: Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap.

PBB: a Pénzügyi vállalkozások, a Befektetési vállalkozások, és a Biztosító részvénytársaságok

összefoglalóan

PEK: Posta Elszámoló Központ

PIBB: a Pénzügyi intézmények (hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások), a Befektetési

vállalkozások, és a Biztosító részvénytársaságok (beleértve a viszontbiztosítókat is) összefoglalóan

PIBv: a Pénzügyi intézmények (hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások) és a Befektetési

vállalkozások összefoglalóan

PIBvJv: a Pénzügyi intézmények, a Befektetési vállalkozások, és a Járulékos vállalkozások

összefoglalóan

PM: Pénzügyminisztérium

PSZÁF: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

PvBvJv: a Pénzügyi vállalkozások, a Befektetési vállalkozások, és a Járulékos vállalkozások

összefoglalóan

OTIVA: Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap

SPsz: Speciális Pénzügyi szervezetek összefoglalóan

Szmt.: a számvitelről szóló mindenkor hatályos 2000. évi C. törvény.

SZT: szavatoló tőke

TAKIVA: Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap

TÉSZ: Takarékszövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége

TB: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár

összefoglalóan

TEÁOR: a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere

VJT: vállalkozás jegyzett tőkéje

I.3. Fogalmak

Az alábbiakban közölt fogalmak a nem COREP (hazai) adatszolgáltatásra vonatkozó táblázatokra,

valamint azok kitöltési útmutatóira érvényesek. A COREP-ben ugyanazon néven, de eltérő

tartalommal alkalmazott, vagy csak a COREP keretében használatos fogalmak az alábbi fogalomtár

után, Fogalmak a COREP táblákban címszó alatt szerepelnek.

Államháztartás:

Belföldi államháztartás részei: a központi kormányzat, a helyi önkormányzatok és a

társadalombiztosítási alapok.

GMU tagországok esetében az államháztartás részei: a központi kormányzat, a

tagállami/tartományi kormányzatok, a helyi önkormányzatok, a társadalombiztosítási alapok és a

hozzájuk kapcsolódó nonprofit intézmények.

Egyéb külföld esetében a központi kormányzat, a tagállami/tartományi kormányzatok, a helyi

önkormányzatok, a társadalombiztosítási alapok és a hozzájuk kapcsolódó nonprofit intézmények

körén kívül idesorolandók a nemzetközi intézmények (ideértve az EKB kivételével az EU

intézményeit is).

Államkötvény: az állampapírok (Tpt. 5 § (1) bekezdés 6. pontja) közül csak a magyar állam által

kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a kincstárjegyek kivételével.

Állampapírok: Tpt. 5 § (1) bekezdés 6. pontja szerinti fogalom (a magyar vagy külföldi állam, az

MNB, az Európai Központi Bank vagy az Európai Unió más tagállamának jegybankja által

kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír)

Áthidaló kölcsön: a 4/2009. évi törvény 1. § 2. pontja szerinti fogalom

Átvezetési számla: a pénzeszközökkel kapcsolatos számlák egymás közötti forgalmában az

ellenszámla helyettesítője. A Hitkr. szerint az átvezetési számla állománya a pénzeszközállomány

része.

Page 19: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

19

Bankkártya: A pénzforgalmi szolgáltatásokról és az elektronikus fizetési eszközökről szóló

227/2006. (XI. 20.) Korm. rendelet 2. § 22. pontja szerinti fogalom.

Bázisdeviza: A devizapár (beleértve a forint-deviza műveletet is) tekintetében az a devizanem,

melynek egy (fix) egységében kerül kifejezésre a másik devizanem (változó deviza) mennyisége.

Befektetési jegy: a Tpt. szerinti értékpapír.

Beruházási hitel: a vállalkozásnak az Szmt. 3. §. (4) 7. pontja szerint beruházási tevékenységére

(többek között új és használt tárgyi eszközök, immateriális javak beszerzésére, létesítésére, a már

meglévő eszközök korszerűsítésére és kapacitásuk bővítésére, valamint a tevékenység bővítéséhez

szükséges forgóeszközök és/vagy szolgáltatások beszerzésére) nyújtott hitel. A beruházási hitel

futamideje a fejlesztésből származó bevételek keletkezéséhez igazodik, általában közép és hosszú

lejáratú. A hitel visszafizetése a megvalósuló beruházásból származó többletjövedelemből

származik.

Betét a Felügyeleti mérleg forrás oldalán: a hitelintézettel szemben fennálló követelés, amely

betétszerződés, bankszámlaszerződés alapján a hitelintézetnél elhelyezett pénzeszközöket jelent.

Betétnek minősül a hitelintézet által kibocsátott utazási csekk, valamint az elektronikus pénz

használatával összefüggésben előre kifizetett pénzösszeg (elektronikus pénz) is. A treasury által

kötött un. bankközi ügyletek szintén betétnek minősülnek a Felügyeleti mérleg szempontjából.

Betéti okirat: a hitelintézetnél elhelyezett betétek közül az, amely nem számlán és nem könyves-

betétben került elhelyezésre, függetlenül az okirat elnevezésétől, címletezésétől, lejáratától, illetve

attól, hogy bemutatóra szóló-e vagy sem (pl. a hitelintézet által kibocsátott takaréklevél, értékjegy,

pénztárjegy, betétjegy, takarékjegy, takarékszelvény, értéklevél, kamatjegy, trezorjegy.).

Beszámolási idő (másképpen vonatkozási idő): az az időpont, amelyről a hitelintézet adatot

szolgáltat.

Bruttó érték: az értékvesztésekkel, céltartalékkal, stb. nem csökkentett, értékelési különbözettel nem

módosított, de a törlesztésekkel csökkentett bekerülési, beszerzési, nyilvántartási (szerződés

szerinti) érték (hitelintézet által kötött szerződésből fakadó követelés esetén a még nem törlesztett

tőkeösszeg, vásárolt követeléseknél a bekerülési értékből még nem törlesztett rész). Mérlegtételek

esetén a könyv szerinti bruttó érték, mérlegen kívüli tételek esetében a nyilvántartási érték.

Devizabelföldi: Tpt. 5. § (1) bekezdés 30. pontjának megfelelő természetes és jogi személyek,

valamint jogi személyiség nélküli szervezet

Devizakülföldi: Tpt. 5. § (1) bekezdés 31. pontjának megfelelő természetes és jogi személyek,

valamint jogi személyiség nélküli szervezet

Egyéb hitel: minden, a kiemelt hitelsorokba nem tartozó hitel, értelmezése szektoronként eltérő.

Egyéni vállalkozók: a 2009.évi CXV. törvény előírásai szerint egyéni vállalkozói tevékenységet

folytató magánszemélyek. Ide tartoznak a 2009.évi CXV. törvény hatálya alá tartozó egyéni cégek,

továbbá a mezőgazdasági őstermelők (Szja. 3. § 18. pont).

Elszámolási számla: A nostro és loro számlák közös megnevezése.

Elvi főösszeg: a határidős kamatlábügyletek és a swapok esetében az a szerződésben szereplő érték,

amire a szerződésben meghatározott készpénzkifizetéseket vonatkoztatják

Eredeti lejárat (kibocsátáskori, illetve szerződéskötéskor meghatározott futamidő): a pénzügyi

instrumentum azon kötött „élettartamát” jelenti, amelynek eltelte előtt az nem váltható vissza (pl.

kibocsátott értékpapírok), illetve amelynek letelte előtt csak valamely hátrányos szerződéses

feltétellel (pl. járó, de nem esedékes kamat elvesztése) váltható vissza (pl. a betétek és a felvett

hitelek egyes típusai), illetve nyújtott hitelek szerződésben meghatározott lejárata.

Értékpapír-kölcsönzés: a Tpt. 4. § (1) bekezdés 44. pont szerinti fogalom

Eszköz fenntartási mutató: Hpt. 2. számú melléklet III. fejezet 26. pont szerinti fogalom

Értékpapírosítás: olyan művelet, amely során a monetáris pénzügyi intézmény a mérlegében lévő

hitelt

– vagy az eredeti adós által kibocsátott új, forgatható, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokra

cseréli (közvetítő részvétele nélkül), amelyeket ezzel egy időben, vagy később befektetőknek elad

(a hitel ebben az esetben megszűnik);

– vagy egy – rendszerint az értékpapírosított hitel tartására létrehozott – közvetítőnek (Financial

Vehicle Corporation /FVC/) adja el, amely azt új hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

kibocsátásával finanszírozza. Ennek során két megoldás lehetséges:

Page 20: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

20

1. A hitelező monetáris pénzügyi intézmény a hitelt az új értékpapírokra cseréli, melyeket ezzel

egy időben, vagy később befektetőknek elad.

2. Az új értékpapírokat a közvetítő közvetlenül befektetőknek adja el, a hitelező monetáris

pénzügyi intézmény pedig pénzt kap az eladott hitel fejében.

Felmondási idő: megegyezik azon időtartammal, amely akkor kezdődik, amikor a pénzügyi

instrumentum tulajdonosa értesítést küld az instrumentum visszaváltására irányuló szándékáról, és

addig a napig tart, amikor a tulajdonos az instrumentumot már hátrányos szerződéses feltétel nélkül

visszaválthatja.

Felmondásos betét: Olyan lejárat nélküli nem transzferálható betétek, amelyek csak egy előzetes

felmondási időszak letelte után válthatók pénzre, illetve a felmondási idő előtti készpénzre váltás

csak szankció ellenében lehetséges (kamatveszteség).

Felmondott felvett hitelek: azok a hitelintézet által felvett hitelek, amelyeket rendes felmondás

keretében mondtak fel.

Fizetési számla: A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény szerinti

számla.

Fogyasztási hitel: a háztartásoknak a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak

megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott kölcsön (például

áruvásárlási, gépjárművásárlási, személyi hitel). A fogyasztási hitelek között kell jelenteni azokat a

hitelkártya-konstrukciókat is, ahol a bank nem biztosít kamatmentes periódust, és a kártya csak a

hitelhez történő hozzáférést biztosítja.

Fogyasztó: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti

természetes személy.

Folyószámlabetét: az a folyószámla-szerződés alapján elhelyezett nem lekötött betét, (amelyből

kifizetések is teljesíthetők) a folyószámlán kialakult pozitív egyenleg erejéig.

Folyószámlahitel: a hitelintézet által vezetett fizetési számlán és a nem fizetési műveletek teljesítésére

szolgáló, az ügyfél által bármikor hozzáférhető egyéb számlán kialakult negatív egyenleg

(overdraft), valamint az ezen számlákhoz kapcsolódóan nyújtott kényszerhitel.

Folyószámlahitelnek minősül az a kártyahitel is, amelynél a bank kamatmentes periódust biztosít.

Azt a kártyahitelt, ahol a bank kamatmentes periódust nem biztosít a kártyához, a fogyasztási

hitelek között kell jelenteni. A folyószámlahitelek között kell kimutatni a határozott futamidővel

nem rendelkező újratöltődő (rulírozó, rollover) hiteleket is.

Hátralévő futamidő: A hitel, betét ill. egyéb instrumentum szerződésben meghatározott eredeti

lejáratának és a jelentés vonatkozási ideje között fennálló időtartam.

Háztartások: a lakosság és az egyéni vállalkozók együttesen.

Helyi önkormányzatok: a fővárosi, a megyei, a helyi (területi, nemzetiségi) önkormányzatok és az

azok irányítása alatt álló, kezelésében működő intézmények (pl. egészségügyi, művelődési, oktatási

intézmények stb.), valamint azok a nonprofit szervezetek, amelyeket elsősorban a helyi

önkormányzatok finanszíroznak, és amelyek felett a helyi önkormányzatok gyakorolják az

irányítást.

Hitelintézet: E rendelet alkalmazásában a Hpt. szerinti hitelintézet és hitelintézettel egyenértékű

prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozás.

Hitelkártya vagy credit kártya: a bankkártyák egyik típusa a betéti kártyák (debit kártya) és a

hitelkerethez kapcsolódó betéti (debit) kártyák mellett. A hitelkártya a kártyabirtokos és a

hitelintézet közötti szerződésben előre meghatározott összegű hitelkerethez kapcsolódó kártya,

amelynek egyenlegét hitelszámlán tartja nyilván a hitelintézet. Az ügyfél a hitelkeret erejéig vehet

fel készpénzt, illetve vásárolhat. Szerződésben meghatározott törlesztési feltételek mellett a

hitelkártya műveletek (kivéve a készpénzfelvételi műveleteket) kamatmentes periódussal is

rendelkezhetnek.

Hitelkeret: a hitelező és az adós között írásban létesített hitelszerződés alapján az adós részére

rendelkezésre tartott pénzösszeg, amelynek terhére a hitelintézet- meghatározott szerződési

feltételek megléte esetén - a kölcsönszerződés megkötésére, vagy egyéb hitelművelet végzésére

köteles.

Hitelleírás (a tranzakciók kiszámításához szükséges adatokat tartalmazó 1E táblában): az előző

hónap végén még a mérlegben szereplő hitel- és hiteljellegű követelések leírása, valamint azok

Page 21: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

21

törlesztésekkel csökkentett szerződés szerinti, illetve bruttó könyv szerinti értéke alatti eladása a

tárgyhónapban.

Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír: a Tpt. szerint meghatározott értékpapír, ide nem értve a

befektetési jegyet.

Intézményi változás: az adatszolgáltató MPI-k körében bekövetkező változás: összeolvadás,

beolvadás, különválás, kiválás, megszűnés, átalakulás más típusú intézménnyé.

ISIN kód: elszámolóház által, a bejelentésre kötelezett értékpapírokra meghatározott egyedi azonosító

kód.

Járulékos vállalkozás: olyan vállalkozás, amelynek elsődleges tevékenysége, hogy hitelintézet

számára végez üzletszerű tevékenységet kiegészítő tevékenységet, így különösen ingatlankezelést,

adatfeldolgozást, pénzszállítást, biztonsági, illetőleg kommunikációs szolgáltatást.

Jelzáloglevél: a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény szerint

meghatározott értékpapír.

Jogi személyiségű vállalkozás: a vállalat, a jogi személyiségű gazdasági társaság (egyesülés, közös

vállalat, kft., rt.), a szövetkezet (lakás-, fogyasztási, mezőgazdasági szövetkezet stb.), a víz- és

erdőgazdálkodási társulat, a víziközmű társulat, az ügyvédi, a jogtanácsosi iroda, az oktatói

munkaközösség stb.

Kereskedési célú származtatott szerződések: azokra az ügyletekre vonatkozó szerződések,

amelyeket kereskedési céllal vagy valamely kereskedési célú ügylettel kapcsolatosan fedezeti céllal

kötöttek.

Kisvállalkozók: a kisvállalkozók a jogi személyiség nélküli vállalkozók (közkereseti társaság, betéti

társaság, polgári jogi társaság, jogi személyiség nélküli munkaközösség, építőközösség, társasház,

művészeti alkotóközösség, külföldiek kereskedelmi képviselete, illetve információs és szerviz

irodája).

Kisvállalkozás: ez a fogalom nem azonos, és nem tévesztendő össze az előzőben meghatározott

kisvállalkozók fogalmával! Csak a 7C Tájékoztató adatok, valamint a 14D, F14D Mikro-, kis- és

középvállalkozás adatai című jelentőtábla elkészítésénél kell alkalmazni. Az a vállalkozás, amelynek az

összes foglalkoztatott létszáma 50 főnél kevesebb és az éves nettó árbevétele legfeljebb vagy

mérlegfőösszege 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg és megfelel a KKVtv. 3. (2) bekezdésében

foglaltaknak, és nem minősül mikro-, illetve középvállalkozásnak.

Kockázati tőkealap jegy: a Tpt. szerint meghatározott értékpapír

Könyv szerinti bruttó érték: az eszközök, valamint azok mérlegen kívüli tételeinek beszerzési,

illetve bekerülési, nyilvántartási (értékvesztésekkel, céltartalékkal, stb. nem csökkentett, értékelési

különbözettel nem módosított) értéke. A hitelintézet által kötött szerződésből eredő követelés

esetén a még nem törlesztett tőkeösszeg. Megvásárolt követelések esetén a bekerülési értékből még

nem törlesztett rész.

Kollektív befektetési forma: Bszt. 4. § (2) bekezdés 35. pont szerinti fogalom

Konszolidációs államkötvények: a hitel-, bank- és adóskonszolidációk során kibocsátott, átadott

államkötvények.

Konzorciális hitel: a hitelfelvevő részére hitelintézetek egy csoportja által nyújtott hitel, függetlenül

elnevezésétől (szindikált hitel, klub hitel, loan participation, stb.).

Könyvesbetét: a Felügyeleti mérlegjelentésben a hitelintézetnél elhelyezett betétek közül az,

amelynek elhelyezésekor a betétszerződés alapján betétkönyvet állítanak ki (pl. takarékbetétkönyv,

nyereménybetétkönyv stb.), nem ideértve a takaréklevelet.

Könyv szerinti nettó érték: az Szmt. és a Hitkr. által meghatározott, értékvesztéssel (illetve a

számviteli előírás szerint értékcsökkenéssel, céltartalékkal stb.) csökkentett, értékelési

különbözettel módosított érték.

Kötési vagy névérték: a határidős (tőzsdei és tőzsdén kívüli) ügylet és opciós ügylet esetén az a

szerződéskötéskor meghatározott érték, amelyért a szerződésben szereplő befektetési eszköz

meghatározott mennyiségét egy, a szerződésben rögzített egységáron átruházzák, illetve a

befektetési eszközre vételi vagy eladási jogot biztosítanak.

Kötvény: hitelviszonyt megtestesítő értékpapír.

Kötvény és egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, mint csoportosítási ismérv:

Page 22: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

22

A Tpt.-ben meghatározott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül elkülönítve kell

megjeleníteni a kötvényeket.

A kötvény fix vagy változó kamatozású értékpapír, amely tulajdonosának előre rögzített (vagy

valamilyen külső referenciához egyértelműen kötött), a névértékre vonatkoztatott és a kötvényen

feltüntetett (köpeny) kamatlábnak megfelelő hozamot biztosít. A zárt kibocsátású kötvények

speciális formája a kereskedelmi kötvény (CP). A zérókuponos kötvény nem fizet kamatot, a

hozamot a kibocsátási ár határozza meg.

Az egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közé sorolandók a hivatkozott jogszabályban

felsorolt egyéb értékpapírok - lásd a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírnál.

Középvállalkozás: az a vállalkozás, amelynek az összes foglalkoztatott létszáma 250 főnél kevesebb

és az éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg vagy

mérlegfőösszege 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg és megfelel a KKVtv. 3. § (1)

bekezdésében foglaltaknak, továbbá nem minősül a (2), illetve a (3) bekezdése szerint kis- vagy

mikrovállalkozásnak.

Központi költségvetés: a központi költségvetés, mint a magyar állam.

Központi költségvetési intézmények (az államháztartáshoz tartozó intézmények): az

államhatalom szervei, a Kormány, a minisztériumok, az országos hatáskörű szervek és a

felügyeletük alá tartozó költségvetési szervek és az MNB honlapján közzétett listának megfelelően

a központi költségvetésbe sorolt nem pénzügyi vállalatok.

Kumulatív elsőbbségi részvény: azon osztalékelsőbbségi részvény, vagy ezzel egyenrangú jegyzett

és befizetett saját tőke (szövetkezetek esetében a befektetői tagok által jegyezhető szavazati jogot

nem biztosító részjegyek, illetve célrészjegyek tartozhatnak ebbe a körbe), amely esetében a

tulajdonos a nyereséges évben minden korlátozás nélkül jogosult az elmúlt év(ek) elmaradt

hozamának kifizetésére is. A kumulatív elsőbbségi részvény a szavatoló tőke alapvető

tőkeelemeként nem vehető figyelembe, a járulékos tőkében a Hpt. 5. számú mellékletben

meghatározott limit szerint ismerhető el.1

Külföld (L szektor): A GMU országai külön szektort képeznek az adatszolgáltatásokban. A

külfölddel kapcsolatos állományokat GMU tagországokra és egyéb külföldre bontva kell jelenteni.

GMU tagországok

A GMU tagországokra ugyanazt a szektorbontást kell alkalmazni, mint a belföld esetében. Az ettől

való eltérések a következők:

A GMU monetáris pénzügyi intézmények szektora az alábbi két alszektorra bomlik2:

– GMU jegybankok, EKB és tartalékolási kötelezettség alá eső GMU monetáris pénzügyi

intézmények, valamint

– tartalékolási kötelezettség alá nem eső GMU egyéb monetáris pénzügyi intézmények.

A Felügyeleti mérlegben szereplő „GMU hitelintézetek” kifejezés a GMU tagországok pénzpiaci

alapok nélküli egyéb monetáris pénzügyi intézményeit jelenti.

Az ÁHT négy alszektorra bomlik a GMU tagországok esetében:

– központi kormányzat,

– tagállami/tartományi kormányzat,

– helyi önkormányzatok,

– társadalombiztosítási alapok

Az egyes alszektorokba értendők a hozzájuk kapcsolódó nonprofit intézmények is.

Egyéb külföld

1 A szavatoló tőke számítása során az alapvető tőke Befizetett jegyzett tőke (CAA1111) sora csökken a kumulatív elsőbbségi részvények

állományával (CAA1115). Azok értéke a járulékos tőkében a CAA1216, illetve CAA1222 soron vehető figyelembe (lejárat nélküli, illetve

lejárattal rendelkező kumulatív elsőbbségi részvény). A kumulatív elsőbbségi részvény a járulékos tőkében meghatározott korlátozásokkal

vehető figyelembe. A limittúllépést a CAA1225 sor tartalmazza. 2 Az egyes intézmények két alszektor szerinti besorolásához segítséget ad az Európai Központi Bank honlapján elhelyezett ún. MFI lista, amelynek pontos elérési útvonala az MNB honlapján közzétett, e rendelet 3. mellékletének 1. pontja szerinti listát tartalmazó file-ban található.

Page 23: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

23

Az egyéb külföld szektorát a GMU tagországok kivételével az összes külföldi ország, valamint a

nemzetközi intézmények (ideértve az EKB kivételével az EU intézményeit is) alkotják. Az egyéb

külföldnél a következő bontást kell alkalmazni:

– bankok,

– nem bankok,

= ÁHT (idesorolandók a fent említett nemzetközi intézmények is),

= egyéb szektorok.

Lakosság: azok a magánszemélyek, akik nem tartoznak az egyéni vállalkozók közé. 2002. év elejétől

a mezőgazdasági őstermelők – azaz az őstermelői igazolvánnyal rendelkező 16 éven felüli nem

egyéni vállalkozó magánszemélyek – akiknek köre tartalmazza a mezőgazdasági kistermelőket (a

bizonyos bevételi korlátot el nem érő őstermelőket) is, az egyéni vállalkozók közé tartoznak.

Látra szóló és folyószámla betét: a folyószámla betét a hitelintézet által vezetett fizetési számla és az

ügyfél által bármikor hozzáférhető egyéb bankszámla pozitív egyenlege. Látra szóló betétnek

minősül a fenti számlákhoz kapcsolódó lekötetlen betét, az egy napra lekötött betét, a hitelintézet

által kibocsátott utazási csekk, az elektronikus pénz használatával összefüggésben előre kifizetett,

nem lekötött pénzösszeg (elektronikus pénz), valamint a látra szóló takarékbetét is. (Az egy napos

futamidő munkanapban értendő.) Látra szóló betétnek kell tekinteni a futamidő nélküli betétet is (a

betéti okiratokat kivéve).

Lekötött betét: olyan nem transzferálható, egy napnál hosszabb időre lekötött betétek, amelyeket nem

lehet, vagy csak bizonyos hátrányos szerződéses feltétellel (pl. járó, de nem esedékes kamatok

elvesztése) lehet a szerződés szerinti rögzített határidő előtt visszaváltani. A két éven túli lekötésű

betétek tartalmazhatnak nyugdíj-előtakarékossági számlákat is. A futamidő nélküli betéteket (a

betéti okiratokat kivéve) a látra szóló betétek közé kell sorolni.

Letéti igazolás GDR, vagy ADR: letéti intézmény által bizonylati formában kibocsátott, saját joga

szerint értékpapírnak minősülő, átruházható befektetési forma, a letétbe helyezett, mögöttes

értékpapírokra vonatkozó tulajdonjogot bizonyító okirat.

Letéti jegy: 287/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet a letéti jegyről

Lombard hitel nyújtása: minden olyan hitelnyújtás a hitel céljától függetlenül, amikor az ügyfél a

hitelintézeti forint- és devizabetétjét, vagy a már meglévő értékpapírját a hitelintézetnél óvadéki

letétbe helyezi, hogy ennek fedezete mellett részére hitelt folyósítsanak.

Mikrovállalkozás: az a vállalkozás, amelynek az összes foglalkoztatott létszáma 10 főnél kevesebb és

megfelel a KKVtv. 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak és nem minősül az (1), illetve (2) bekezdése

szerint kis- vagy középvállalkozásnak.

Megvásárolt követelés: faktorálásból és forfetírozásból eredő követelés. A faktorálás általában rövid

lejáratú, a forfetírozás éven túli lejáratú követelés megelőlegezést, vásárlást jelent. A nem pénzügyi

vállalatok esetében külön soron, a többi szektornál az egyéb hitelek között jelentendő. Nem

értendők ide a megvásárolt hitelek.

Multicurrency (többdevizás) hitel: olyan hitel, amelyben a bank lehetőséget nyújt az ügyfélnek arra,

hogy a hitelt az általa megválasztott, a hitelszerződésben előzetesen rögzített devizanemek

egyikében hívja le. Nem tartoznak ide az olyan konstrukciók, amelyek esetében a bank döntése a

hitel denominációjának megváltoztatása.

Nem forgatható értékpapír: azon hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, amelyek tulajdonjogának

átruházása korlátozott, azaz vagy jogszabály tiltja eladásukat, vagy szervezett piac hiányában

tulajdonosuk nem tudja eladni azokat. A magyar gyakorlatban korlátozottan forgalmazhatónak a

zártkörű és az átváltoztatható kötvényeket tekintjük.

Nem hitelhelyettesítő garancia: azon garanciavállalás, amely nem az ügyfél valamely hiteltörlesztése

vagy pénzügyi tartozása, illetve ezekhez kapcsolódó kötelezettség vállalása (ideértve a lízing

törlesztőrészleteit is) visszafizetésének teljesítéséhez kötődik. Idetartozik többek között a teljesítési

garancia, jól teljesítési garancia, tender garancia, vámgarancia stb.

Nem jogi személyiségű vállalkozók: a közkereseti társaság, betéti társaság, polgári jogi társaság, jogi

személyiség nélküli munkaközösség, építőközösség, társasház, művészeti alkotóközösség,

külföldiek kereskedelmi képviselete, illetve információs és szerviz irodája.

Nem kereskedési célú származtatott szerződések: olyan fedezeti céllal kötött szerződések (fedezeti

derivatívák), amelyek – az eszközök között szereplő befektetési célú vagy forgatási célú, de

Page 24: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

24

lejáratig tartani kívánt, illetve veszteségmérséklés céljából szerzett értékpapírok, valamely deviza

vagy más – eszköz, illetve forrás meglévő nyitott pozíciójának kiegyenlítését, árfolyamváltozások

hatásától való védelmét szolgálják. (Ide tartoznak például a kölcsönök kamatkockázatának

fedezését szolgáló swap ügyletek.)

Nem valódi penziós (elhelyezési) ügylet: az Szmt. szerinti fogalom.

Nettó érték: a könyv szerinti bruttó érték értékvesztéssel csökkentett, illetve értékelési különbözettel

módosított összege.

Névre szóló betét: a Hpt. szerint - az a betét, amelynek tulajdonosa a betétszerződés, a takarékbetét-

szerződés vagy a bankszámla-szerződésben feltüntetett azonosító adatok alapján egyértelműen

azonosítható.

Penziós ügylet: az Szmt. szerinti fogalom.

Pénzpiaci alapok: azok a befektetési alapok, amelyek befektetési jegyei likviditás szempontjából a

bankbetétekhez hasonlóak, és eszközeiket elsősorban pénzpiaci eszközökbe, vagy maximum 1 éves

hátralévő lejáratú transzferálható hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba, vagy pénzpiaci

eszközök kamataihoz hasonló megtérülésű eszközökbe fektetik.

Pénzpiaci eszközök: a Tpt. szerint meghatározott fogalom

Pótlási költség: a szerződésenkénti (bruttó) pozitív piaci érték.

Projektfinanszírozási hitelek: új létesítmény vagy egy már meglévő létesítmény építési, műszaki,

technológiai szempontból teljes mértékben különálló új részegységének létrehozásával kapcsolatos,

rendszerint több kockázatvállalási ügyletre és kapcsolódó pénzügyi és befektetési szolgáltatás

nyújtására kiterjedő szerződések, amelyek arra a számításra épülnek, hogy a létesítmény a hasznos

élettartama alatt fedezi az üzemi költségeket és az adósságszolgálatot.

Repó- és fordított repóügylet: A Tpt. 5. § (1) bekezdés 110. pontja szerinti fogalom.

Speciális Pénzügyi szervezetek: árutőzsdei szolgáltató, Tpt. szerinti elszámoló házi tevékenységet

végző szervezet3, befektetési alapkezelő, tőzsde.

Speciális Pénz- és Tőkepiaci Intézmények: az MNB, a hitelintézetek, a pénzügyi, illetve a

befektetési vállalkozások, biztosítók kivételével az egyéb pénzügyi közvetítők, illetve a pénzügyi

kiegészítő tevékenységet végző vállalkozások közé sorolt speciális szervezetek gyűjtő elnevezése,

illetve csoportosítása, amelyek a pénzügyi szektor részei. Ide tartoznak: a Budapesti Értéktőzsde,

az Országos Betétbiztosítási Alap, a Befektető Védelmi Alap, biztosító szövetkezetek és

egyesületek, magán- és önkéntes nyugdíjpénztárak, egészségpénztárak, valamint a befektetési

alapkezelők.

Sajátos szállításos repo ügyletek: a Tpt. szerinti repó ügyletnek a Hitkr. 16/A. §-ban meghatározott

speciális típusa.

Szállításos és óvadéki repó ügylet: a repó és fordított repó ügyleteknek az Szmt. 3. § (8)

bekezdésében meghatározott típusai.

Számla-összevezetés:

A fogalom alatt alapvetően kétféle ügylet-típust értendő:

– A cash poolt, amely esetében az ügyfélcsoport bankszámláinak – általában nap végi –

összevezetése egy főszámlára ténylegesen megtörténik, s az egyes pool-tagok a főszámla

egyenlege erejéig egymást hitelezik, a bank pedig csak a főszámla mínuszba menetele esetén

nyújt hitelt az ügyfélcsoportnak. E konstrukciónak léteznek különböző altípusai (zero

balancing, target balancing, stb.), de az ügylet lényegét tekintve azok egységesen kezelhetők.

– A kamat poolt, azaz a virtuális, vagy notional pool konstrukciót, amely nem jár tényleges

számla-összevezetéssel, kizárólag arra irányul, hogy bizonyos szempontból kapcsolatban álló

ügyfélcsoport (vagy egy ügyfél több számlája esetén) kedvezőbb kamatot érhessen el a

bankszámláik egyenlegeinek virtuális összevezetése segítségével megállapítható egyenleg

alapján.

Ügyfelek: természetes személyek, egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, állami vállalatok,

szövetkezetek, területi önkormányzatok, költségvetési szervek, pártok, érdekképviseleti szervek,

alapítványok, alapok, egyesületek, ezeken kívül még az itt fel nem sorolt olyan szervezetek,

3 A Központi Elszámolóház és Értéktár Budapest (KELER) Rt. szakosított hitelintézetként működik.

Page 25: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

25

amelyek gazdálkodásukról az Szmt. alapján mérleget, illetve eredménykimutatást kötelesek

készíteni.

Újratárgyalt vagy prolongált szerződések (2010. január 1. előtt), valamint átstrukturált

szerződések (2010. január 1-t követően): a Hitkr. 7. számú melléklet V. fejezet (12) bekezdés c)

pontja szerinti fogalom, valamint a Hitkr. 7. számú melléklet VII. fejezete

Valódi penziós (elhelyezési) ügylet: az Szmt. szerinti ügylet.

Veszteségmérséklő befektetés: a veszteségmérséklési tevékenység révén a hitelintézet birtokába

került tulajdoni részesedést jelentő befektetés, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vagy tárgyi

eszköz, illetve immateriális jószág.

Fogalmak a COREP táblákban:

Garanciák: Olyan előre nem rendelkezésre bocsátott hitelkockázati fedezetek, amelyek olyan

kötelezettségvállalásokon alapulnak, amelyek kielégítik a Hkr. 108. §, 108/A. §, 120-123. §,

125/A. § és 126. §-okban leírt minimumkövetelményeket (pl. garancia, készfizető kezesség), és

amelyek nem minősülnek hitelderivatívának.

Hitelderivatívák: A hitelderivatívák típusai és elismerhetőségének kritériumai meghatározását lásd a

Hkr. 110. § és 124-126. §-okban.

Értékpapírosítás: Épkr. 2. § (1) bekezdés 2. pontban ilyenként meghatározott ügylet.

Kitettség: a Hpt. 2. számú melléklet III/A. fejezet 12. pontjában meghatározott fogalom.

Kitettségi osztály/alosztály: a COREP táblákban az eszközöket, vagy az azok kötelezettjeit, illetve a

kötelezettségeket vagy azok jogosultjait csoportokba kell sorolni.

Közszektorbeli intézmény: A Hpt. 2. számú melléklet III/A. 14. pontban ilyenként meghatározott

fogalom.

Különleges hitelezési kitettség: Hkr. 26. § (2) bekezdés szerinti fogalom

A COREP táblákban szereplő, a többi táblától eltérő tartalmú kitettségi osztályok: Mikro-, kis- és középvállalkozás (továbbiakban KKV): a Hpt. 2. számú melléklet III/A fejezet 25.

pontjában meghatározott fogalom szerint.

Nemzetközi szervezetek: a Hkr. 8. §-ban felsorolt intézmények (SA módszer), amelyek az IRB

módszer szerint a Központi kormányzat és központi bank kitettségi osztályba sorolandók (Hkr. 24.

§ c) pont.

Lakosság: a természetes személyek, továbbá a KKV-k azon része, amely méretében és

homogenitásában megfelel a Hkr. 11. § (1) bekezdésében, valamint a Hkr. 27. § (1) bekezdés c) és

d) pontjában meghatározott feltételeknek.

Vállalkozások közé sorolandó KKV-k: a KKV-k azon része, amely nem felel meg a Hkr. 27. § (1)

bekezdés c) és d) pontjában meghatározott feltételeknek.

I.4. A jelentés tartalma

A jelentések tartalmát meghatározó tényezők:

a) A részvénytársasági formában működő hitelintézetek és szakosított hitelintézetek, valamint a

szövetkezeti hitelintézetek adatszolgáltatását 2008. évtől

a CRD szabályok hazai implementálása,

a hazai nyilvánosságra hozatali követelmények,

a Felügyelet helyszínen kívüli ellenőrzésének prudenciális, kockázatelemzéséhez és elemzéshez

szükséges információigénye,

a Felügyelet pénzügyi visszaélések (pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás) elleni, továbbá

piacfelügyeleti (piacellenőrzés, fogyasztóvédelem, panaszkezelés) jogkörének ellátásához

szükséges információigény,

Page 26: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

26

a kereskedési könyv-vezetés követelményének általános kiterjesztése miatt a befektetési

szolgáltatási rendelet meghatározott tábláinak beépülése a hitelintézeti adatszolgáltatási

rendeletbe,

a pénzügyi stabilitásért felelős intézmények, bizottságok (MNB, PM, PSB) rendszeres

adatszolgáltatási igénye,

a nemzetközi szervek (CEBS, BIS, ECB, IMF) rendszeres adatszolgáltatási igénye

határozza meg.

b) A kül- vagy belföldön fióktelepet működtető magyarországi hitelintézet egyedi felügyeleti

adatszolgáltatásában a kül- vagy belföldi fióktelepek adatai a hitelintézet adataival együtt

szerepelnek, az Szmt teljesség elvének megfelelően: A fióktelep egy vállalkozás jogi személyiséggel nem rendelkező, de gazdálkodási önállósággal

felruházott szervezeti egysége, függetlenül attól, hogy az adott fióktelepet a vállalkozás

székhelyének államában vagy másik államban hozták létre. Tekintettel arra, hogy a fióktelep egy

vállalkozás szerves része, azaz a fióktelep tevékenysége a vállalkozás tevékenységének része, az

Szmt. 15.§-ának (2) bekezdésében foglalt teljesség elvének megfelelően a vállalkozásnak a

fiókteleppel kapcsolatos gazdasági eseményeket is könyvelnie kell, és az ezen - egységes, mind a

székhely, mind a belföldi és külföldi fióktelepek adatait rögzítő - könyveléssel alátámasztott

beszámolójának tükröznie kell a vállalkozással kapcsolatos minden gazdasági esemény hatását.

Nem teljesíthető a számviteli törvényben előírt beszámolókészítési kötelezettség a fióktelepek

külföldi szabályok által összeállított beszámolóinak és a magyar székhely önálló beszámolójának

kvázi konszolidálásával. Így a magyar és a külföldi előírásokból adódó számviteli eltéréseknek

nincs (nem lehet) hatásuk a magyar szabályok szerint - a vállalkozás egészéről - összeállított

beszámolóra.

c) Az EU másik tagállamában székhellyel rendelkező hitelintézet magyarországi fióktelepeire (a

továbbiakban: fióktelep vagy hitelintézeti fióktelep) a COREP adatszolgáltatási kötelezettség nem

vonatkozik.

A fióktelepek adatszolgáltatása minden fióktelepre - a MNB-PSZÁF közös táblákon (mérlegen és

eredménykimutatáson) kívül a lejárati összhang és fizetőképesség mérését, a portfolióelemzést és

egyéb, jogszabályi kötelezettségeknek történő megfelelést (pl. a panaszügyek, a pénzmosás

megelőzés és terrorizmusfinanszírozás monitoringja) támasztja alá.

d) Az egységes nemzetközi COREP táblákhoz hazai, de COREP szemléletű kiegészítő táblák

kapcsolódnak. Ezek a COREP kiegészítő táblák mind fogalom-használatukban, mind a kitettségi

érték, kockázatcsökkentési technikák figyelembe vétele tekintetében a rendelkezésre álló szavatoló

tőke számítást, valamint a minimálisan szükséges, illetve a felügyeleti felülvizsgálat keretében

előírt tőkekövetelmény meghatározását támasztják alá. A nemzetközi COREP táblák és a COREP

kiegészítő táblák minden felügyeleti jelentésben a PSZÁF-MNB közös táblák és az egyéb hazai,

prudenciális (nem COREP) táblák előtt illeszkednek az adatszolgáltatásba.

A jelentések típusait meghatározó tényezők

A jelentések típusát a hitelintézet típusa és egy meghatározott táblacsoport jelentési gyakorisága

együttesen határozza meg. A jelentések típusairól a R. Mellékletének „Hitelintézetek és hitelintézeti

fióktelepek jelentései” című összefoglaló táblázata ad bővebb információt.

Hitelintézetek típusai

Az egyedi és konszolidált adatszolgáltatás szempontjából a hitelintézetek a szerint kerülnek

csoportosításra, hogy a hitelezési és/vagy működési kockázatuk tőkekövetelményét milyen

módszerrel határozzák meg, illetve IRB vagy AMA módszer alkalmazása esetén

rendelkeznek-e a tartós mentesítés vagy fokozatos bevezetés sztenderd módszerével

értékelendő kitettségekkel:

Page 27: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

27

– FIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetek,

– FIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetek, ha egyidejűleg SA módszert is

alkalmaznak,

– AIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetek,

– AIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetek, ha egyidejűleg SA módszert is

alkalmaznak,

– SA módszert alkalmazó hitelintézetek

külföldiek fióktelepként működő magyarországi hitelintézetei (továbbiakban fióktelepek).

Jelentések típusai:

a) Hitelintézeti részvénytársaságok és szövetkezeti hitelintézetek adatszolgáltatása:

- Napi jelentés

– Havi jelentés

– Negyedéves jelentés

– Negyedéves konszolidált jelentés

– Éves jelentés

– Éves auditált jelentés

– Évközi auditált jelentés

– Éves konszolidált, auditált jelentés

– Törzsadat jelentés

– Eseti jelentés

– Előkészített jelentés

b) Hitelintézeti fióktelepek adatszolgáltatása:

– Havi jelentés

– Negyedéves jelentés

– Éves jelentés

– Éves auditált jelentés

– Törzsadat jelentés

– Eseti jelentés

Beküldési gyakoriságok

A. Hitelintézeti részvénytársaságok és szövetkezeti hitelintézetek

1. Napi táblák

Nem COREP: 15A1, 15A2, 15B

2. Havi táblák

Nem COREP

MNB- PSZÁF közös táblák: 1AB, 1AN, 1B, 1C, 1D, 1E, 1F, 1G, 2A

PSZÁF táblák: 3A, 3B, 3DBA-3DBE, 3H, 3I, 3J1-3J2, 4AT-4AE, 4B, 4C, 4E, 5A,

5B, 6DA, 6DB, 6GA, 6GB, 6H, 6I, 6J, 7H, , 8AB, 8AD, 14HD

COREP

Szavatoló tőke: CAA, CAB

Hitelezési kockázat: CS, 1CS-151CS

CIF és C1CIF-C32CIF

CIA és C1CIA-C431CIA

CQ

CTS

1SECSA, 2SECSA

Page 28: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

28

1SECIRB, 2SECIRB

SECD

1TCIF, 2TCIF, 3TCIF és 4TCIF

1TCIA, 2TCIA, 3TCIA és 4TCIA

Piaci kockázat: M1T, M1H, M1E, M1C, M1G, M1U, M1J M2R M3D M4A M5M

M6AM, M6B01M

COREP kiegészítő táblák: C11H, C12H, C3H, C54H

3. Negyedéves táblák

Nem COREP - PSZÁF táblák: 2C, 3K1, 3K2,6B, 6CA, 6CB, 6E, 6F, 7A, 7B, 7C, 7F, 7G,

8NACT-8NACB, 8C, 8D, 8E, 8PBA, 8PBB, 8PBC, 8PBF, 9AA -

9AF, 9D, 9F, 9I, 10GA, 10GB, 10GC,11AA-11AB, 14ND, 20A,

HVDN, PVVDN

COREP

Működési kockázat: OP, 1OPD, 2OPLD

COREP kiegészítő táblák: C2H, C21H, C22H C4H, C41H, C42H, C43H, C5H, C51H, C52H, C6B,

C6K

4. Évközi auditált táblák (eseti)

Nem COREP MNB – PSZÁF közös táblák: A1AB, A1AN, A1B, A2A

COREP Szavatoló tőke: ACAA, ACAB

5. Éves táblák

Nem COREP PSZÁF táblák:14A, 14B, HAD, PVAD, KTAHE 1, 2, 3, 4, 5, 6

6. Eseti táblák

Nem COREP PSZÁF táblák:9HA, 9HC, 9HG, 9HH, 9HI, 9HJ, 9HK, 9HL, 9HM, 9HS, 14A,

14B, 15C, 15D, KTAHE 1, 2, 3, 4, 5, 6, HPTPK, PKTEV, PKVEZ

7. Előkészített napi táblák

Nem COREP PSZÁF tábla: 4LAN

B. Hitelintézeti fióktelepek

1. Havi táblák

MNB-PSZÁF közös táblák: F1AB, F1AN, F1B, F1C, F1E, F1F, F1G, F2A

PSZÁF táblák: F3CB, F3I, F3J1, F3J2, F4AT-F4AE, F4B, F4C, F5B, F6D, F7H,

F14HD

2. Negyedéves táblák

PSZÁF táblák: F3K1, F3K2, F6B, F6CA, F6CB, F6E, F6F, F7EB, F8NACA,

F8NACB, F8NACT, F8PBB, F8PBC, F8PBF, F9D, F9F, F10GA, ,

F14ND, F20A, HFVDN

3. Éves táblák

PSZÁF táblák: HFAD, KTAFHE 1, 2, 6

4. Eseti táblák

PSZÁF táblák: F9HA, F9HC, F9HG, F9HH, F9HI, F9HJ, F9HK, F9HL, F9HM,

F9HS, KTAFHE 1, 2, 6, HPTPK, PKTEV, PKVEZ

C. Konszolidált adatszolgáltatás

Page 29: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

29

Negyedéves táblák

Nem COREP PSZÁF táblák:12 A, B, C, D, EA, EB

13A, B, JB, JC, KA, KB

COREP

Szavatoló tőke: KCAA, KCAB, KCAC

Hitelezési kockázat: KCS, K1CS-K151CS

KCIF és KC1CIF-KC32CIF

KCIA és KC1CIA-KC431CIA

KCQ

KCTS

K1SECSA, K2SECSA

K1SECIRB, K2SECIRB KSECD

K1TCIF, K2TCIF, K3TCIF és K4TCIF

K1TCIA, K2TCIA, K3TCIA és K4TCIA

Piaci kockázat: KM1T, KM1H, KM1E, KM1C, KM1G, KM1U, KM1J, KM2R,

KM3D, KM4A, KM5M, KM6AM, KM6B01M

Működési kockázat: KOP, K1OPD, K2OPLD

COREP kiegészítő táblák: KC11H, KC12H KC2H KC3H KC4H, KC41H, KC42H KC5H,

KC51H, KC52H KC6B, KC6K

I.5. Az adatszolgáltatás formai követelményei

Általános szabályok

A Felügyeleti jelentések formáját, szerkezetét megváltoztatni nem lehet.

A jelentés tábláit és a jelentéshez tartozó szöveges dokumentumokat elektronikus aláírással ellátva

kell beküldeni. (Az auditált jelentéshez kapcsolódó könyvvizsgálói jelentésre vonatkozó szabályokat

lásd „7. Az adatszolgáltatás sajátosságai” fejezet „Auditált jelentés” alcíme alatt.)

Az adatszolgáltatást a Felügyelet akkor tekinti határidőre teljesítettnek, ha az elektronikusan küldött

jelentés az adatfogadó rendszerben „feldolgozott” státuszt kap, amelyről a KAP rendszeren keresztül

elektronikus üzenetet küld az adatszolgáltatónak.

Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének késedelmét az adatfogadó rendszerbe történő

beérkezés időpontja határozza meg, amelyről az adatszolgáltató szintén elektronikus üzenetet kap.

Abban az esetben, amikor egy jelentés valamely táblájának adattartalma nemleges, az adott táblát

nemlegesként is be kell küldeni. A tábla első sorát nulla („0”) értékkel kell kitölteni.

Nem kell értéket beírni

- az ismétlő sorok mezőibe akkor, ha az adatszolgáltatónak nincs jelentenivalója, vagyis az ismétlő

sor minden jelentett értéke nulla lenne,

- a valós értékelést bemutató mezőkbe, ha az adatszolgáltató még nem alkalmaz valós értékelést.

Minden egyéb esetben értéket (legalább nullát) kell szerepeltetni a mezőben. A dátum típusú

mezőben a nulla értéket az „1900.01.01” értékkészlettel kell megadni.

Ha a Felügyelet megállapítja, hogy a pénzügyi intézmény adatszolgáltatása javítást igényel (pl.

téves adatközlés), a javított jelentést a felszólítás kézhezvételétől számított 2 munkanapon belül a

Felügyelet részére meg kell küldeni.

Abban az esetben, ha a pénzügyi intézmény önellenőrzési vagy belső ellenőrzési stb. tevékenysége

folytán kiderül, hogy a számviteli politikában meghatározott jelentős mértékű eltérés mutatkozik és a

pénzügyi intézmény nyilvántartása alapján szolgáltatott adatok korrekcióra szorulnak, akkor a

módosítást visszamenőleg is végre kell hajtani és módosított jelentést be kell küldeni. A hibafeltárásra

vonatkozó jegyzőkönyvet, dokumentumot postai úton meg kell küldeni.

Page 30: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

30

Ha az auditált adatok ismeretében az addig megküldött tárgyidőszaki havi és negyedéves jelentések

módosításra szorulnak, az auditált jelentések megküldésével egy időben a módosított jelentéseket a

Felügyelet részére visszamenőleges hatállyal meg kell küldeni.

A módosított jelentésben az érintett tábla javítás miatt módosuló minden sorát (beleértve az összegző

sorokat is) „M”-mel kell megjelölni a Mód oszlopban. Módosítás esetén a teljes jelentést (a javított

adatot nem tartalmazó, valamint nemleges táblákkal együtt) meg kell küldeni.

A termékismertetőre vonatkozó eseti jelentést (9HA- 9HS ill. F9HA- F9HS) a Felügyelet által

meghatározott módon kell a Felügyelet részére megküldeni.

A táblák kitöltésével kapcsolatos szabályok:

A részletes szabályokat a „A Felügyeleti adatszolgáltatás elkészítésének informatikai lépései” című

felhasználói kézikönyv tartalmazza, amelyet az adatszolgáltató a felhasználói névvel és jelszóval érhet

el a felügyeleti honlap https://fogado.pszaf.hu/jelenteskuldes/ oldalán keresztül

(Adatszolgaltatas_elkeszitese_....zip fájl). A jelentéskészítéshez a makrózott excel táblák is a

Felügyelet jelentésfogadó (KIR fogadó) oldalán érhetők el.

A Mérleg azon eszköz és forrás tételeinél, ahol a lejáratok szerinti csoportosítás csak kettő, az utolsó

betűjelnél az ,,1” jelzés a rövid lejáratú, a ,,2” jelzés a hosszú lejáratú tételekre utal. A hosszú lejáratú

tételek bontásánál az ,,1” a két, vagy öt éven belüli, a ,,2” a két vagy öt éven túli lejárat jelölése.

A táblák szöveges mezőibe történő adatbevitelkor vessző karakter nem használható.

A törzsszámnál az ügyfél adószámának első nyolc számjegyét kell beírni.

A kisvállalkozók, azaz a jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozások esetében is be kell írni

az adószám első nyolc számjegyét a törzsszám oszlopba.

Ahol az ügyfél nevét fel kell tüntetni a jelentésben, ott a megnevezés oszlopban az ügyfél teljes nevét

meg kell adni. Magánszemély (lakossági ügyfél) esetében a jelentésben a megnevezés oszlopban az

ügyfél teljes neve mellett az anyja nevét is fel kell tüntetni, a kódjelnél ,S betűjelet kell beírni, a

törzsszámnál a születési időpontot kell megadni.

Az olyan magánszemélyek esetében, akik az adott ügylet jellege következtében azonosítatlanok (pl.

a záloghitelezésnél anonim ügyfelek), a megnevezéshez ,,ismeretlen név” megjegyzést, a kódjelnél ,S

betűjelet kell beírni, a törzsszámhoz az elektronikus adatszolgáltatáshoz használt 00001333 számjelet

kell beírni.

A nem ismert vállalkozásokat ,,azonosítatlan szervezet” néven 90000025 törzsszámmal kell

jelenteni.

Külföldiek esetén a név mellett fel kell tüntetni az ügyfél székhelyét is és a törzsszám oszlopba ,8

számjelet kell írni. A külföldi hitelintézetek esetében a törzsszám helyébe a SWIFT kódot kell beírni.

Azokban a táblákban, ahol csak kódjel oszlop szerepel, a külföldiek esetében a kódjel oszlopba az

ország - MNB által is használt – ISO kódjelét kell tenni. Azon táblák esetében, ahol országkód és

„kódjel oszlop is szerepel, a kódjel oszlopban Kf jelzést kell használni, az országkód oszlopban az ISO

kódot kell feltüntetni.

Az ág oszlopban belföldi ügyfelek esetében a statisztikai TEÁOR számjel meghatározott PSZÁF

betűjelét (lásd X. fejezet) kell feltüntetni. Külföldi vállalkozásnál azt a betűjelet kell alkalmazni,

amelyik tevékenységi körbe tartozik – a hitelintézet ismeretei szerint – az adott vállalkozás. (pl. 64-66

pénzügyi tevékenység ág betűjele J).

Abban az esetben, ha az ügyfél többféle – különböző TEÁOR-csoport alá tartozó – tevékenységet

folytat, akkor az alaptevékenység szerinti besorolást kell alkalmazni.

Magánszemély (lakossági ügyfél) esetében, illetve, ha a külföldi vállalkozás tevékenységi köre

(ágazata) nem meghatározható, akkor az ág oszlopba „NN” jelet kell írni.

A kerekítéssel kapcsolatos szabályok

A részvénytársasági formában működő hitelintézeteknél az adatokat millió forintban és kerekítve kell

megadni, ha az adott tábla kitöltési útmutatója másként nem rendelkezik. A szövetkezeti formában működő

hitelintézetek és a fióktelepek jelentéseiben az adatokat millió forintban három tizedes jegyre kerekítve kell

szerepeltetni.

Page 31: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

31

A súlyozott, illetve a szorzott értékek kiszámításánál – a kerekítés általános szabálya szerint – a kapott

értékeket 0,5-től felfelé (0,49-től lefelé) kell kerekíteni.

Az arányszámokat egyes esetekben nem két, hanem három tizedes jegyig kell kimutatni az adott tábla

kitöltési útmutatója szerint.

A felügyeleti jelentéssel egyidejűleg az elektronikus úton pdf formátumban kötelezően beküldendő

file-kat az alábbi általános formai előírások figyelembe vételével kell csatolni:

- a file név nem tartalmazhat szóközt, a megnevezésben az elválasztás egy aláhúzás karakterrel

történik,

- a mellékelt file név felépítése: törzsszám_vonatkozás vége_melléklet típusa.pdf

A törzsszám az adatszolgáltató hitelintézet adószámának első nyolc karaktere.

A vonatkozás vége a vonatkozó beszámolási időszak záró napja. A negyedéves szöveges jelentés

(20A) esetén az adott negyedév zárónapját kell feltüntetni 8 karakterrel, szóköz és pontok nélkül az

alábbiak szerint, pl.: „20100331”, „20100630”, stb.. Az éves auditált felügyeleti jelentéssel

egyidejűleg küldendő dokumentumok esetén a vonatkozás vége a mérleg fordulónapja: például

„20101231”.

A melléklet típusa a R. vonatkozó előírása alapján a Felügyelet felé elektronikusan megküldendő

alábbi dokumentumok rövid megnevezését tartalmazza az alábbiak szerint:

Megnevezés Rövid név

A hitelintézetek rendszeres negyedéves beszámolója

(20A)

szovjel

Évközi auditált beszámoló – mérleg evkmerleg

Évközi auditált beszámoló – eredménykimutatás evkerkim

Évközi audit - Könyvvizsgálói záradék vagy jelentés evkkonyvzar

Éves beszámoló – mérleg merleg

Éves beszámoló – eredménykimutatás erkim

Éves beszámoló – cash-flow cashflow

Éves beszámoló – kiegészítő melléklet kiegmell

Könyvvizsgálói záradék vagy jelentés konyvzar

Közgyűlési határozat vagy jegyzőkönyv** kozgyhat

Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat erfeloszt

Üzleti jelentés uzljel

Konszolidált éves auditált beszámoló - mérleg merleg

Konszolidált éves auditált beszámoló -

eredménykimutatás

erkim

Konszolidált éves auditált beszámoló – cash-flow* cashflow

Konszolidált éves auditált beszámoló – saját tőke

változása*

tokevalt

Konszolidált éves auditált beszámoló – kiegészítő

melléklet

kiegmell

Konszolidált éves auditált beszámoló – Közgyűlési

határozat vagy jegyzőkönyv

kozgyhat

Konszolidált éves auditált beszámoló – könyvvizsgálói

záradék vagy jelentés

konyvzar

*/ A Cash-flow és Saját tőke változása dokumentumokat a nem IFRS alapú konszolidált beszámolót készítő

bankcsoportoknak – ha nem készítik – nemleges jelentésként be kell küldeni.

**/ A Közgyűlési határozat vagy jegyzőkönyv nevű dokumentumot a Felügyelet részére akkor is meg kell

küldeni, ha a közgyűlési határozat a beszámoló elfogadásán és az eredményfelosztáson túl egyéb határozatot

nem tartalmaz. Közgyűlés hiányában a pénzügyi intézmény arra jogosult testületét kell érteni.

Page 32: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

32

I.6. Az adatszolgáltatás tartalmi követelményei

Az adatszolgáltatásba csak bizonylattal alátámasztott és a pénzügyi intézmény nyilvántartásaiban

rögzített gazdasági eseményekről kerülhet be adat (ezzel egyenértékű pl. a tervadat esetében a

Vezetőség által elfogadott terv). A Hpt. által előírt – külön nyilvántartáshoz kötött, illetve

elkülönítetten kezelt – korlátok alóli kivételek esetében csak azokat az eszközöket, tételeket,

ügyleteket lehet az adatszolgáltatás megfelelő helyén figyelembe venni, amelyekre vonatkozóan a

külön nyilvántartás, az elkülönített kezelés (a főkönyvi kivonatban és/vagy az azt alátámasztó

analitikus kimutatásokban, nyilvántartásokban) – a hitelintézeteknél rendelkezésre áll.

A pénzügyi intézménynek a felügyeleti adatszolgáltatás alapját képező adatok és bizonylatok

gyűjtését, az analitikus adatok, ismérvek nyilvántartását (tárolását és archiválását) úgy kell

megszervezni, hogy az utólagos felügyeleti vizsgálat során az adatok alátámasztása, visszamenőleges

ellenőrzése biztosított legyen.

Ezek az előírások a COREP és a COREP kiegészítő táblákra is érvényesek.

Egyes adatszolgáltatások (pl. a mérleg minden sora) forint, euró, illetve egyéb deviza, valamint összesen

oszlopokat tartalmaznak. Az egyes sorokban a külföldi pénznemben fennálló (valuta vagy deviza)

követelések, illetve kötelezettségek forintra átszámított összegét kell a megfelelő devizaoszlopokban

szerepeltetni. A valutakészletek, valamint a külföldi pénznemre szóló követelések és kötelezettségek forintra

történő átszámítását a hó utolsó napján érvényes, az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon, illetve

az MNB által nem jegyzett deviza esetében a számviteli szabályok szerint megállapított devizaárfolyamon

kell elvégezni.

Azokon az adatszolgáltatási helyeken, ahol a külföldi devizákat kóddal kell jelölni, ott az MNB által

is használt három betűjeles ISO kódot kell alkalmazni.

Az egységes értelmezés érdekében az adatszolgáltatásoknál rezidensnek tekintendők a belföldiek,

nem-rezidensnek a külföldiek az MNB rendeletben meghatározott szektorbesorolás szerint.

I.7. Az adatszolgáltatás sajátosságai

Nem COREP táblákra vonatkozó speciális rendelkezések

Általánosságban elmondható, hogy a nem COREP táblákat – függetlenül a hitelintézet által

alkalmazott kockázatértékelési módszertől – minden hitelintézetnek meghatározott gyakorisággal

jelentenie kell.

A „6”-os számjelzéssel kezdődő táblák szakosított hitelintézetekre vonatkoznak. Egy adott táblában

csak az érintett szakosított hitelintézetnek (KELER, Ebank, lakás-takarékpénztár vagy jelzálog-

hitelintézet) kell adatokat szolgáltatni, míg a hitelintézeteknek és a nem érintett szakosított

hitelintézeteknek a táblát nemlegesen kell beküldeni a Felügyelet részére.

Az Elszámolóház egyrészt, mint szakosított hitelintézet, másrészt, mint kereskedési könyvet vezető

hitelintézet szolgáltat adatot. Ezen túlmenően az elszámolóházra vonatkozó adatszolgáltatás

követelményeinek is eleget kell tennie.

Ha az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézetről szóló Ebank (a továbbiakban: Ebank)

tv. másként nem rendelkezik, az Ebank esetében nem kell alkalmazni a Hpt. 32/F.§-ában, 75-76. §-

ában, 78-81. §-ában, 83. §-ában, 88. §-ában és 97. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket.

Az Ebank, mint szakosított hitelintézet a szavatoló tőkéjének számítását a 6H jelzésű táblában köteles

jelenteni. Ezen túlmenően az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézetre vonatkozó speciális

(6I és 6J jelzésű) adatszolgáltatás követelményeinek is eleget kell tenni.

A Negyedéves jelentés készítésekor a negyedév utolsó hónapjára vonatkozóan külön Havi jelentést

nem kell beküldeni. Év végi nem auditált jelentésként a IV. negyedévi jelentést, mint előzetes

jelentést, továbbá a csak évente szolgáltatandó Éves jelentés tábláit (14A, 14B) kell beküldeni.

Auditált jelentés

Page 33: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

33

Az egyedi és konszolidált auditált jelentés alapja a könyvvizsgáló által hitelesített, a hitelintézet,

hitelintézeti fióktelep arra jogosult testülete (pl a fióktelep központjának közgyűlése vagy taggyűlése)

által elfogadott éves beszámoló. A számszaki jelentések mellett az éves beszámolót a külön

jogszabályban meghatározottak szerinti könyvvizsgálói jelentéssel (adott esetben korlátozó

záradékkal) együtt magyar nyelven kell megküldeni a Felügyeletnek. A szöveges jelentésekre szintén

érvényesek az elektronikus adatszolgáltatás jogszabályi rendelkezései. A beszámolót, beleértve a

könyvvizsgálói záradékot, a Felügyelet Kihelyezett Adatküldő Programján (KAP) keresztül, fokozott

biztonságú elektronikus aláíró tanúsítvánnyal hitelesítve kell beküldenie a hitelintézetnek a Felügyelet

részére. Az adózott eredmény felhasználására vonatkozó közgyűlési határozat adatszolgáltatási

kötelezettsége a fióktelepekre nem vonatkozik.

A hitelintézet könyvvizsgálójának a Hpt. 136. § (2) bekezdés szerint elkészített kiegészítő jelentését

papír alapon kell megküldenie a Felügyelet részére.

Eseti jelentés

Ha a Felügyelet olyan esemény bekövetkezése esetén ír elő adatszolgáltatást, amelynek időpontja,

gyakorisága előre nem határozható meg, a hitelintézet Eseti jelentésben tud eleget tenni

kötelezettségének. Az évközi auditált beszámoló alapján készítendő évközi auditált felügyeleti

jelentéseket (A1AB, A1AN, A1B, A2A, ACAA, ACAB) is eseti jelentésként kell megküldeni.

Előkészített napi jelentés

A hitelintézet a Felügyelet határozata alapján köteles a II.1.1. pontban előírt Előkészített napi

jelentés (4LAN) elkészítésére és a Felügyelet részére történő megküldésére. A hitelintézetnek

biztosítania kell, hogy nyilvántartásai, informatikai rendszerei alkalmasak legyenek e jelentések

előállítására. E jelentések határidejét és időtartamát a Felügyelet egyedi felhívásban határozza meg.

I.8/A. Szavatoló tőkével kapcsolatos adatszolgáltatás

A Hpt. szavatoló tőkéhez viszonyítva mérhető előírásai betartásánál a nem helyszíni ellenőrzés során

a Felügyelet egyrészt a havi (negyedéves), másrészt az auditált mérleg szerinti szavatoló tőkét veszi

figyelembe, szem előtt tartva a Hpt. 76. §-ában és az 5. számú mellékletben foglaltakat.

A szavatoló tőkekövetelményeknek az összevont felügyelet alá tartozó hitelintézeti „csoport”

szintjén is folyamatosan meg kell felelni, amelyet a Hpt., a Bszt. és az Öszpr. szabályoz. Az

előírásoknak megfelelően év közben a havi (negyedéves), illetve a nem auditált év végi szavatoló tőke

számításánál pozitív összegű eredményt figyelembe venni nem lehet. Az auditált évközi és év végi

nyereség a szavatoló tőke számításánál figyelembe vehető. A negatív eredményt (veszteséget) minden

esetben számításba kell venni.

A szavatoló tőke módosulása (pl. jegyzett tőke emelése vagy csökkentése, alárendelt kölcsöntőke

juttatás, tőke-, illetve eredménytartalék átadása-átvétele, -képzése stb.) esetén a következő

bizonylatokat, iratokat haladéktalanul meg kell küldeni:

a) a tőke emeléséről, csökkentéséről szóló közgyűlési és/vagy alapítói, igazgatósági határozat

(jegyzőkönyvi) másolata,

b) az alárendelt (beleértve a kiegészítő alárendelt) kölcsöntőke juttatásról szóló szerződés, illetve

módosításának másolata,

c) a tőkebefizetés tényét igazoló bizonylat(ok) (átutalás) másolata, amelyből a jogcím is

egyértelműen megállapítható,

d) a hitelintézeti auditor nyilatkozata a tőkejuttatás, -módosulás megvalósulásáról, a hitelintézet

számláján, könyvvitelében való megjelenésről, a szavatoló tőke számításának helyességéről,

e) a jegyzett tőke emeléséről, csökkentéséről szóló jegyzőkönyv (határozat) Cégbírósághoz történő

benyújtásának igazolása (másolatban), illetve a cégbírósági bejegyzés másolata,

f) az idegen nyelven kötött szerződésnek, jegyzőkönyvnek a magyar nyelvű hiteles fordítása,

Page 34: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

34

g) a szavatoló tőke módosulásával kapcsolatban az új adatok (szavatoló tőke, illetve

tőkekövetelmény) megállapítására vonatkozó számítások.

Ha a közgyűlés (alapító) a jegyzett tőke csökkentéséről dönt, a tőke leszállításának értékét a döntést

követő naptól a szavatoló tőke számításánál már figyelembe kell venni, függetlenül attól, hogy a

Cégbíróságra a jegyzett tőke leszállítására vonatkozó jegyzőkönyvet, alapszabály-módosítást

benyújtották-e vagy sem.

A szövetkezeti formában működő hitelintézeteknél jegyzett tőke elemek (részjegy, vagyoni

hozzájárulás stb.) csak egyszer szerepelhetnek.

A mérleg Jegyzett tőke sorában a bejegyzett tőke összegén kívül a befizetett, és a Cégbíróságra

bejegyzésre már benyújtott, de még be nem jegyzett tőkeemelést nem lehet figyelembe venni csak a

szavatoló tőke számítása során, és csak akkor, ha a cégbírósági benyújtást dokumentáló közgyűlési

(alapítói) határozatot, a befizetést igazoló dokumentumokat egyidejűleg a Felügyelet részére

benyújtották.

Az alárendelt kölcsöntőke juttatásnál a Hpt. 5. számú melléklete 11. pontja szerint a visszafizetési

időpontot megelőző öt év során fokozatosan, évente egyenlő arányban kell a csökkentést végrehajtani.

Ennek megfelelően az alárendelt kölcsöntőkét évente egy alkalommal a szerződés szerinti lejárat

időpontjának megfelelő napon az eredeti tőkeösszeg 20%-ával csökkentett összegben kell számításba

venni.

A devizában nyújtott alárendelt kölcsöntőke esetében a szavatoló tőkébe történő beszámítandó részét,

illetve a csökkentés mértékét devizában kell figyelembe venni, és azt kell az előírt árfolyamon forintra

átszámítani.

Az utolsó 3 év auditált eredményéből számított működési kockázati tőkekövetelményt a tárgyévet

megelőző év eredménykimutatásának auditálása után, az auditálás dátumát követő hó végén, a CAB

tőkekövetelmény táblában jelenteni kell. Az OP működési kockázati táblát a negyedéves jelentésben kell

beküldeni a Felügyelet részére.

A COREP szavatoló tőke tábla kitöltésénél figyelembe kell venni, hogy a szavatoló tőkéből levonandó, a

szavatoló tőkét csökkentő tételeket NEGATÍV előjellel kell a táblázatban feltüntetni.

Negatív alapvető tőkéjű intézmény szavatoló tőke számítása

Negatív alapvető tőkéjű intézmény semmilyen további járulékos vagy kiegészítő tőkeelemet nem

szerepeltethet a szavatoló tőke pozitív összetevőjeként. A hitelintézetnek a Járulékos tőke esetében a

CAA12 összegző szint alá rendelt tőkeelemek, a kiegészítő tőke esetében a CAA161-CAA163 sorban

szereplő tőkeelemek mezőjébe nullát kell írnia.

A szavatoló tőkét terhelő prudenciális levonásokat azonban a tőkehiány mértékének megállapítása

érdekében ekkor is érvényesíteni kell. A hitelintézetnek a járulékos tőke esetében a CAA13 összegző

szint, a kiegészítő tőke esetében a CAA166-CAA167 tőkeelemek mezőjében kimutatandó

korlátozások értékét negatív előjellel ki kell mutatni. A Szavatoló tőke tábla CAA18 Kiegészítő

információk adatait a negatív alapvető tőkéjű intézmények is kötelesek kitölteni.

I.8/B. Felügyeleti díjakkal kapcsolatos adatszolgáltatás

A felügyeleti díj bevallásának és megfizetésének határnapjait a R. 3. § (6) bekezdése tartalmazza. A

díjfizetésre kötelezett akkor is köteles a bevallást benyújtani, ha a vonatkozási időszakban díjfizetési

kötelezettsége nem keletkezik.

A felügyeleti díj számítása és bevallása ezer forintban történik.

A felügyeleti díj alapdíjból és változó díjból tevődik össze.

Alapdíjat évente egyszer minden - naptári év első napján engedéllyel rendelkező, illetve a Felügyelet

nyilvántartásában szereplő – hitelintézet és fióktelep fizet. Az alapdíj az alapdíj egység és a Hpt.-ben

az egyes intézmény típusokra meghatározott szorzószám szorzata.

Változó díjat nem minden felügyelt intézmény fizet. A változó díj fizetésére kötelezettek körét, az

éves díjszámítás pontos módszerét és a számítási kulcsokat a Hpt. rögzíti. A változó díj számításának

Page 35: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

35

alapja a részvénytársasági (bankok, szakosított hitelintézetek) és szövetkezeti formában működő

hitelintézeteknél - ahol lehetséges - a tőkekövetelmény és a befektetési szolgáltatási tevékenység

keretében kezelt portfolió eszközértéke. A hitelintézetekkel prudenciális szempontból egyenértékű

pénzügyi vállalkozásoknál és hitelintézeti fióktelepeknél a változó díj számítási alapja a felügyeleti

prudenciális adatszolgáltatásban meghatározott mérlegfőösszeg.

A változó díjat negyedévente kell bevallani és megfizetni. A negyedéves változó díj teljes negyedéve

működés esetén (90 nap) a tárgynegyedévi adatok alapján számított éves díj egynegyede.

A felügyeleti díj fizetésére kötelezett a felügyeleti díj bevallását elektronikus úton, a közigazgatási

hatósági eljárásokban felhasználható, legalább fokozott biztonságú elektronikus aláíró tanúsítvánnyal

hitelesítve teljesíti a Felügyelet részére.

A felügyeleti díj fizetésére kötelezett valamennyi esetben köteles gondoskodni a jelentések és

módosításaik nyilvántartásáról, továbbá arról, hogy a jelentések a következő bekezdésben előírt őrzési

idő folyamán a Felügyelet számára mindenkor, ellenőrizhető módon rendelkezésre álljanak. A

jelentéseket, beleértve a kezelt portfolió negyedéves átlagállomány-számításának dokumentumait is, a

jelentés készítését követő ötödik naptári év végéig köteles megőrizni.

A felügyeleti díj kiszámításának és megfizetésének alapbizonylatait, adatszolgáltatási hátterét a

Felügyelet jogosult a helyszínen bármikor ellenőrizni, vagy erre vonatkozó adatbekéréssel annak

helyességéről meggyőződni.

A felügyeleti változó díj évenkénti korrekciója a bevallás keretében történik. Az éves korrekció alatt a

negyedévenként kiszámított, bevallott, befizetett felügyeleti változó díj, illetve az auditált éves

beszámoló adatai alapján kiszámított felügyeleti változó díj összehasonlítása, ez alapján a teljes

tárgyévre járó felügyeleti változó díj végleges összegének meghatározása értendő. A különbözet

megfizetése a tárgyévet követő második negyedéves díjszámításból származó díjfizetési

kötelezettséggel egy időben (tárgyévet követő év július 31. napjáig) esedékes. Amennyiben az

évközben befizetett változó díj és a ténylegesen fizetendő éves változó díj különbözete alapján

túlfizetés mutatkozik, az összeg – az esetleges késedelmi pótlék tartozással csökkentve – beszámításra

kerül a tárgyévet követő év második negyedéves felügyeleti díjába.

A felügyeleti díj megfizetése akkor tekintett határidőre teljesítettnek, ha az a vonatkozó

jogszabályokban meghatározott határidőn belül a Felügyelet számlájára megérkezett.

Az esedékesség dátumától a teljesítés napjáig a Felügyelet késedelmi pótlékot számít fel. A késedelmi

pótlék mértéke az ágazati törvényekben leírtak értelmében minden naptári nap után a felszámítás

időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének háromszázhatvanötöd része. A felügyeleti

díj befizetése nem mentesít a felügyeleti díj számításáról szóló bevallás Felügyeletnek történő

benyújtása alól.

I.9. Szektorok

A szolgáltatandó információkhoz kapcsolódó táblákban (a továbbiakban: táblák) és az azok kitöltésére

vonatkozó előírásokban (a továbbiakban: kitöltési előírás) használt kifejezések tartalmára – e rendelet

eltérő rendelkezése hiányában – az egyes adatszolgáltatókra vonatkozó számviteli és egyéb

jogszabályokban foglaltak tekintendők irányadónak.

Amennyiben valamely adatszolgáltatás teljesítésére e rendelet 1. mellékletében foglaltak szerint az

EGT fióktelep is köteles, a kitöltési előírások alkalmazása szempontjából az ott nevesített pénzügyi

szervezet típuson – adatszolgáltatói vonatkozásban – az ugyanezen típusú EGT fióktelepet is érteni

kell.

A jelen mellékletben használt rövidítések a táblákra és a kitöltési előírásokra érvényesek.

Page 36: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

36

I.9.1. Szektor meghatározások

Az adatgyűjtésekben – általános érvénnyel – a következő szektorok szerepelnek:

Szektorkód Szektor

Rezidensek

A Nem pénzügyi vállalatok

B Központi bank

C Egyéb monetáris pénzügyi intézmények

D Egyéb pénzügyi közvetítők

E Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők

F Biztosítók és nyugdíjpénztárak

G Központi kormányzat

H Helyi önkormányzatok

I Társadalombiztosítási alapok

J Háztartások

K Háztartásokat segítő nonprofit intézmények

Nem-rezidensek

L Külföld

Egyes adatszolgáltatásokban bizonyos rezidens szektorok összevontan vagy további alábontásokkal

jelennek meg. Az ezekre vonatkozó előírások az alábbiakban, illetve a táblák kitöltési előírásai között

szerepelnek.

I.9.2. Rezidensek és nem-rezidensek elkülönítése

Rezidens: minden olyan természetes és jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező

szervezet, amely gazdasági érdekeltségének központja Magyarország gazdasági területén van. Ennek

megfelelően rezidensnek minősül:

1.) a Magyar Köztársaság területén állampolgárságától függetlenül legalább egy éve

életvitelszerűen tartózkodó, vagy szándékai szerint tartózkodni akaró természetes személy,

ide nem értve az itt működő külföldi diplomáciai és konzuli képviseletek nem magyar

állampolgárságú tagját, alkalmazottját és azok családtagját, továbbá a tanulmányok

folytatása vagy gyógyászati kezelés céljából itt tartózkodó illetve ide érkező személyt,

2.) a külföldön működő magyar diplomáciai és konzuli képviseletek, azok magyar

állampolgárságú tagja, alkalmazottja és az említett személyek családtagja, a Magyar

Honvédség hivatásos vagy szerződéses állományának külföldön szolgálatot teljesítő tagja,

továbbá a Magyar Állam alkalmazásában külföldön munkát végző egyéb természetes

személy,

3.) a Magyar Köztársaság területén – ideértve a vámszabad- és a tranzitterületet is –

székhellyel, telephellyel rendelkező vagy egyébként gazdasági tevékenységet folytató jogi

személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet (továbbiakban együtt: szervezet).

4.) Amennyiben egy szervezet rezidensi státusza – a fizikai jelenlét hiányában –, nem

állapítható meg a székhelye alapján a szervezet bejegyzésének helyét kell figyelembe

venni, azaz a magyar cégbíróságnál bejegyzett szervezet minősül rezidensnek.

Nem-rezidens: a rezidensnek nem minősülő természetes személy és szervezet. Nem-rezidensnek

minősül az a szervezet, amely gazdasági érdekeltségének központja nem Magyarország gazdasági

területén van, és magyar cégbíróságnál nincs bejegyezve. Nem-rezidensnek minősül – többek között –

az a szervezet, amelyre egyidejűleg igaz, hogy adószáma 51-re végződik, gazdálkodási forma kódja

(az egységes statisztikai számjel 13.-15. karaktere) 931, és magyar cégbíróságnál nincs bejegyezve.

Page 37: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

37

I.9.3. A rezidens szektorok leírása:

Egyes szervezetek többféle tevékenységet végeznek egymás mellett. A szektorba soroláshoz mindig

az adott szervezet főtevékenysége szolgál alapul.

A) Nem pénzügyi vállalatok

A nem pénzügyi vállalatok szektorába tartoznak azok a gazdasági szervezetek, amelyek fő

tevékenységként piaci értékesítésre szánt javakat állítanak elő, illetve nem pénzügyi szolgáltatásokat

nyújtanak. Gazdálkodási forma szerint - a pénzügyi szolgáltatást nyújtók kivételével - ide tartoznak:

- a jogi személyiségű gazdasági társaságok, kivéve azokat, amelyeket közgazdasági szempontok

alapján, az e rendelet 3. mellékletének 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett listának

megfelelően a központi kormányzatba kell sorolni.

- a szövetkezetek (a szövetkezeti hitelintézetek kivételével),

- egyéb jogi személyiségű vállalkozások,

- jogi személyiség nélküli vállalkozások,

- a gazdasági szervezeteket segítő és azok által finanszírozott nonprofit intézmények.

B) Központi bank

Ide a Magyar Nemzeti Bank tartozik.

C) Egyéb monetáris pénzügyi intézmények

Jellegzetesen a betétgyűjtő pénzügyi intézmények alkotják ezt a szektort.

Ide a központi bank kivételével a bankok, a szakosított hitelintézetek és a szövetkezeti hitelintézetek

tartoznak, valamint a befektetési alapok közül a pénzpiaci alapok. A pénzpiaci alapokhoz azok a

befektetési alapok sorolandók, amelyek befektetési jegyei likviditás szempontjából a bankbetétekhez

hasonlóak, és eszközeiket elsősorban pénzpiaci eszközökbe, vagy maximum 1 éves hátralévő lejáratú

transzferálható hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba, vagy pénzpiaci eszközök kamataihoz

hasonló megtérülésű eszközökbe fektetik. (Pénzpiaci eszköz: a Tpt. szerint meghatározott fogalom.)

D) Egyéb pénzügyi közvetítők

Ide azok a pénzügyi közvetítők tartoznak, amelyek nem végeznek betétgyűjtést, de

főtevékenységként jelentős mennyiségű egyéb forrást gyűjtenek, amelyet kihelyeznek a pénz- és

tőkepiacon.

Ide sorolandók például a pénzügyi vállalkozások jelentős része, a befektetési alapok a pénzpiaci

alapok kivételével, a befektetési alapkezelő társaságok, a kockázatitőke-társaságok és alapok, valamint

a befektetési vállalkozások közül az értékpapír-befektetési társaságok és az értékpapír-kereskedők.

E) Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők

Itt azok az intézmények szerepelnek, amelyeknek fő tevékenysége olyan pénzügyi kiegészítő

szolgáltatás nyújtása, amely szorosan kapcsolódik valamilyen pénzügyi közvetítési tevékenységhez.

Ezen intézmények azonban nem gyűjtenek jelentős mennyiségű forrást, hanem a hitelnyújtók és a

hitelfelvevők között úgy létesítenek kapcsolatot, hogy az nem érinti lényegesen a mérlegüket. Ide

tartoznak azok a pénzügyi intézmények is, amelyek fő tevékenységként a pénzügyi közvetítés

biztonságát garantálják.

Ide tartoznak például a tőzsde, a központi szerződő fél, a betétbiztosítási, intézményvédelmi és

befektetésvédelmi alapok, egyéb pénzügyi kiegészítő szolgáltatást végző intézmények, és a befektetési

vállalkozások közül az értékpapír-bizományosok.

F) Biztosítók és nyugdíjpénztárak

Ide a biztosítótársaságok, a biztosítási egyesületek, a magánnyugdíjpénztárak, az önkéntes kölcsönös

nyugdíj, egészség és önsegélyező pénztárak, valamint a biztosítóként és pénztárként működő

magyarországi fióktelepek tartoznak.

Page 38: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

38

G) Központi kormányzat

A központi kormányzat magába foglalja a központi költségvetést, a központi költségvetés

intézményeit, az elkülönített állami pénzalapokat, és azokat a gazdasági társaságokat, amelyek

közgazdasági szempontok alapján, az MNB rendelet 2. melléklete szerinti, az MNB honlapján

közzétett külön listának megfelelően a központi kormányzatba sorolandók. Ide tartoznak azok a

nonprofit szervezetek is, amelyeket elsősorban a központi kormányzat finanszíroz, és amelyek felett a

központi kormányzat gyakorolja az irányítást.

Amennyiben az adatszolgáltatásban elkülönítendő a központi kormányzaton belül a központi

költségvetés valamint a központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények csoportja, a központi

kormányzathoz sorolt egyéb intézmények alatt az e rendelet 2. sz. melléklete szerinti, az MNB

honlapján közzétett listákban szereplő, a központi kormányzatba sorolt gazdasági társaságok (G2) és

nonprofit intézmények (G1) értendők.

H) Helyi önkormányzatok

A helyi önkormányzatok magukba foglalják a megyei és a települési önkormányzatokat és azok

intézményeit, valamint a helyi kisebbségi önkormányzatokat és azok intézményeit. Ide tartoznak azok

a nonprofit szervezetek is, amelyeket elsősorban a helyi önkormányzatok finanszíroznak, és amelyek

felett a helyi önkormányzatok gyakorolják az irányítást.

I) Társadalombiztosítási alapok

Ide tartoznak a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap, valamint ezek intézményei.

J) Háztartások

A háztartások szektora a természetes személyeket és az egyéni vállalkozókat foglalja magába. Az

egyéni vállalkozók a vállalkozói igazolvánnyal rendelkező és egyéb egyéni vállalkozók

(mezőgazdasági őstermelők, mezőgazdasági kistermelők, kisiparosok, magánkereskedők, stb.).

K) Háztartásokat segítő nonprofit intézmények

A nonprofit intézmények közül csak a háztartásokat segítő nonprofit intézmények alkotnak külön

szektort a nemzetközi makrostatisztikai módszertan szerint. Azok a nonprofit intézmények, amelyeket

az üzleti szervezetek finanszíroznak és irányítanak, a nem pénzügyi vállalatokhoz tartoznak. Azok a

nonprofit szervezetek, amelyeket az államháztartás intézményei finanszíroznak és irányítanak, a

központi kormányzatba vagy a helyi önkormányzatokhoz sorolódnak.

A háztartásokat segítő nonprofit intézmények körébe tartoznak azok a nonprofit szervezetek,

amelyek elsősorban a háztartásoktól kapják forrásaikat vagy nincsenek az állam vagy a gazdálkodó

szervezetek irányítása alatt. Ezek a szervezetek lehetnek szakszervezetek, munkavállalói

érdekképviseleti szervezetek, politikai pártok, egyházak, egyházi intézmények, egyesületek és az

alapítványok jelentős része.

I.9.4. A szektor meghatározásának módja

Egy adott ügyfél megfelelő szektorát a következőképpen kell meghatározni:

I.9.4.1. Meg kell vizsgálni, hogy az ügyfél rendelkezik-e egységes statisztikai számjellel, illetve a

befektetési alapok esetében PSZÁF engedély számmal vagy MNB által adott technikai törzsszámmal.

Ha igen, akkor az I.9.4.2. alpontjában leírtakat kell követni, ha nem, akkor az I.9.4.4. alpont előírásait.

I.9.4.2. Ha az ügyfél rendelkezik egységes statisztikai számjellel, illetve PSZÁF engedély számmal

vagy MNB technikai törzsszámmal, akkor meg kell vizsgálni, hogy szerepel-e valamelyik, az MNB

által készített listán. A listákon azok az intézmények szerepelnek, amelyek szektorbesorolásánál

gazdálkodási forma kódjukat, azaz egységes statisztikai számjelük 13-15. számjelét nem kell

felhasználni. Ha az ügyfél szerepel valamelyik listán, akkor a lista alapján kell a megfelelő szektorba

sorolni. Ha az ügyfél nem szerepel a listákon, akkor a jelen pont I.9.4.3. alpontja szerint kell eljárni.

Page 39: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

39

Az MNB listát készített azokról a pénzügyi vállalatokról, amelyek a B) Központi bank, a C) Egyéb

monetáris intézmények, a D) Egyéb pénzügyi közvetítők, az E) Pénzügyi kiegészítő tevékenységet

végzők és az F) Biztosítók és nyugdíjpénztárak szektorba tartoznak.

Ugyancsak listát készített az MNB azokról a non-profit intézményekről, amelyeket az A) Nem

pénzügyi vállalatok, a G) Központi kormányzat vagy H) Helyi önkormányzatok szektorába kell

besorolni.

Lista készült továbbá azokról a gazdasági társaságokról is, amelyeket a G) Központi kormányzat

szektorba kell sorolni. http://www.mnb.hu/Statisztika/informaciok-

adatszolgaltatoknak/rendeletekallasfoglalasok/mnbhu_statisztika_eloirasok/mnbhu_segedlet_2010 Az MNB rendelet 2. mellékletének I.A. 5.2. pontjában említett, az ügyfelek szektor meghatározását segítő listák

A fentiekben említett, MNB rendelet 2. melléklete szerinti listák tartalmazzák az érintett szervezetek

nevét, törzsszámát (az egységes statisztikai számjel első nyolc számjegyét) és a megfelelő

szektorbesorolást. A listákat az MNB egy fájlba összevonva, a honlapján teszi közzé. A fájlt az MNB

havonta, a hónap utolsó előtti munkanapján frissíti, és ezt kell alkalmazni valamennyi, a frissítést

követő hónapban beküldendő adatszolgáltatás elkészítéséhez.

(MNB rendelet 2. mellékletében szereplő, a szektorbesorolásokhoz segítséget nyújtó listák elérési

útvonala: http://www.mnb.hu/Statisztika/informaciok-

adatszolgaltatoknak/rendeletekallasfoglalasok/mnbhu_statisztika_eloirasok/mnbhu_segedlet_2010 Az MNB rendelet 2. mellékletének I.A. 5.2. pontjában említett, az ügyfelek szektor meghatározását segítő listák

I.9.4.3. Ha az ügyfél rendelkezik egységes statisztikai számjellel és nincs egy listán sem, akkor az

egységes statisztikai számjele alapján az I.9.5. pontban leírt algoritmus alapján kell a megfelelő

szektorba sorolni. Ha az algoritmus alapján nem lehet szektorba sorolni, akkor az I.9.4.4. pontban

eírtakat kell követni.

I.9.4.4. Ha a besorolandó ügyfélnek nincs egységes statisztikai számjele, (ami a magánszemélyeknél

és a nem rezidenseknél tipikusan előforduló helyzet), vagy az egységes statisztikai számjel alapján

nem lehet meghatározni a megfelelő szektort, akkor az I.9. 2. és 1.9.3. pontban leírt információk

alapján (tehát a rezidensek és nem rezidensek elkülönítése, valamint a rezidens szektorok leírása

alapján) kell meghatározni a megfelelő szektort.

I.9.5. Az egységes statisztikai számjel felhasználása a gazdasági szereplők szektorának

meghatározásában

I.9.5.1. Az egységes statisztikai számjel (ESS)

Az egységes statisztikai számjel (ESS) használatát a Központi Statisztikai Hivatal elnökének – a

statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 6. §-a (1) bekezdésének f) pontja alapján kiadott – az

egységes statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 9001/2002. (SK 3.) KSH

közleménye határozza meg.

Az ESS első 8 számjegye a törzsszám, a szervezetek egyedi azonosítója, ennek alapján lehet eldönteni,

hogy egy adott szervezet szerepel-e a kivétel listákon vagy sem. Az ESS 9-12. számjegye a szervezet

főtevékenysége szerinti szakágazatát fejezi ki. Ez a négy számjegy megegyezik az adott szervezet

négyjegyű TEÁOR besorolásával. A TEÁOR besorolást nem kell használni a szektor-meghatározás

során, mivel a B)-F) szektorba sorolt pénzügyi vállalatokat az MNB külön listákon határozza meg. Az

ESS 13-15. számjegye a gazdálkodási forma szerinti kód. Ennek a kódnak van szerepe a megfelelő

szektor meghatározásában.

Az ESS 16-17. számjegye a területi (megye) kód. Nincs szerepe a szektorizációban.

I.9.5.2. A listákon nem szereplő, egységes statisztikai számjellel rendelkező gazdasági szereplők

szektorának meghatározása az ESS segítségével

I.9.5.2.1. Az A) Nem pénzügyi vállalatok szektorba kell sorolni a következő szervezeteket:

Page 40: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

40

a) Az ESS 13-14. számjegye 11, 12, 13, 21, 22, 54, 61, 71, 72, 73, 92

b) Az ESS 13-15. számjegye 571, 591, 592.

I.9.5.2.2. A G) Központi kormányzat szektorba kell sorolni a következő szervezeteket:

a) Az ESS 13-14. számjegye 31, 34, 35.

b) Az ESS 13-15. számjegye 561, 562, 911, 912.

I.9.5.2.3. A H) Helyi önkormányzatok szektorba kell sorolni a következő szervezeteket:

Az ESS 13-14. számjegye 32, 36, 95.

I.9.5.2.4. Az I) Társadalombiztosítási alapok szektorba kell sorolni a következő szervezeteket:

a) Az ESS 13-14. számjegye 33.

b) Az ESS 13-15. számjegye 913, 914.

I.9.5.2.5. A J) Háztartások szektorba kell sorolni a következő szervezeteket:

a) Az ESS 13-14. számjegye 23.

b) Az ESS 13-15. számjegye 811.

I.9.5.2.6. A K) Háztartásokat segítő nonprofit intézmények szektorba kell sorolni a következő, a

listákon nem szereplő szervezeteket:

Az ESS 13-14. számjegye 51, 52, 53, 55, 69.

Az ESS 13-15. számjegye 569, 599.

I.9.5.2.7. Az L) Külföld szektorba kell sorolni a következő szervezeteket:

Az ESS 13-15. számjegye 931 (adószámuk 51-re végződik), 941.

I.9.6. Kiegészítés a szektorbesorolásokhoz - Pénzügyi vállalatok szektor besorolása

MNB rendelet 2. melléklete szerinti lista elérési útvonala: http://www.mnb.hu/Statisztika/informaciok-

adatszolgaltatoknak/rendeletekallasfoglalasok/mnbhu_statisztika_eloirasok/mnbhu_segedlet_2010 Az MNB rendelet 2. mellékletének I.A. 5.2. pontjában említett, az ügyfelek szektor meghatározását segítő listák

B) Magyar Nemzeti Bank

C) Egyéb monetáris pénzügyi intézmények

Az egyéb monetáris pénzügyi intézmények a hitelintézeteket és a pénzpiaci alapokat tartalmazzák. A

hitelintézetek közé a Hpt. szerint hitelintézetnek minősülő valamennyi hitelintézet besorolandó, függetlenül a

KSH ESS számban szereplő szakágazati (TEÁOR) kódjától. (Pl. a Földhitel- és jelzálogbank a jelenlegi

szakágazati kódja alapján nem a hitelintézetek közé kerülne.) A felszámolás, illetve végelszámolás alatt lévő

hitelintézeteket azonban a nem pénzügyi vállalatok közé kell átsorolni.

D) Egyéb pénzügyi közvetítők és E) Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők

A D) Egyéb pénzügyi közvetítők és az E) Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők szektorait

tovább kell bontani a Pénzügyi és befektetési vállalkozások, illetve az ezeken kívül a szektorokhoz

sorolandó Egyéb intézmények alcsoportjára.

Egyéb pénzügyi közvetítők – Pénzügyi vállalkozások: a szektorba sorolt intézmények közül azok,

amelyek a Felügyelettől a Hpt. által meghatározott pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére

engedélyt kaptak (az MNB honlapján közzétett MNB rendelet 2. melléklete szerinti listában a D1 és

D2 csoportban felsorolt pénzügyi vállalkozások és pénzügyi vállalkozásként működő magyarországi

fióktelepek.

Egyéb pénzügyi közvetítők – Befektetési vállalkozások: ide tartoznak a szektorba sorolt intézmények

közül azok, amelyek a Felügyelettől a Bszt. által meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenység

végzésére engedélyt kaptak (az MNB honlapján közzétett MNB rendelet 2. melléklete szerinti listában

Page 41: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

41

a D6 és D7 csoportban felsoroltak: értékpapír-kereskedelmi társaságok, értékpapír-befektetési

társaságok, valamint a D szektorba tartozó, befektetési vállalkozásként működő magyarországi

fióktelepek).

Egyéb pénzügyi közvetítők – Egyéb intézmények: ide tartoznak a fenti két csoportba nem sorolt

egyéb pénzügyi közvetítők (az MNB honlapján közzétett MNB rendelet 2. melléklete szerinti listában

a D3, D4, D5, D8, D9 és D99 csoportban felsoroltak: befektetési alapok a pénzpiaci alapok

kivételével, befektetésialap-kezelőként működő magyarországi fióktelepek, befektetési-alapkezelők,

egyéb, a D) szektorba tartozó magyarországi fióktelepek, kockázatitőke-alapok, -alapkezelők és -

társaságok, valamint egyéb, a D) szektorba tartozó intézmények).

Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők – Pénzügyi vállalkozások: a szektorba sorolt intézmények

közül azok, amelyek a Felügyelettől a Hpt. által meghatározott pénzügyi szolgáltatási tevékenység

végzésére engedélyt kaptak (az MNB honlapján közzétett MNB rendelet 2. melléklete szerinti listában

az E6 csoportban felsorolt pénzügyi vállalkozások.

Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők – Befektetési vállalkozások: ide tartoznak a szektorba

sorolt intézmények közül azok, amelyek a Felügyelettől a Bszt. által meghatározott befektetési

szolgáltatási tevékenység végzésére engedélyt kaptak (az MNB honlapján közzétett MNB rendelet 2.

melléklete szerinti listában az E1 csoportban felsorolt (értékpapír-bizományosi) társaságok és az E8

csoporthoz sorolt, az E) szektorba tartozó, befektetési vállalkozásként működő magyarországi

fióktelepek).

Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők – Egyéb intézmények: ide tartoznak a fenti két csoportba

nem sorolt pénzügyi kiegészítő tevékenységet végző intézmények (az MNB honlapján közzétett MNB

rendelet 2. melléklete szerinti listában az E2, E3, E4, E5, E7,E9 és E99 csoportban felsoroltak:

befektetési tanácsadók, biztosítási alkuszok, biztosítási szaktanácsadók, ügynökök, az Egyéb,

pénzügyi kiegészítő tevékenységet végző magyarországi fióktelepek és az E) szektorhoz tartozó

nonprofit és egyéb intézmények- utóbbiak közé értve a központi szerződő felet is).

F) Biztosítók és nyugdíjpénztárak

A biztosító részvénytársaságok és biztosító egyesületek (az MNB honlapján közzétett MNB rendelet

2. melléklete szerinti listában az F1 és F2), valamint a magán- és önkéntes nyugdíjpénztárak, önkéntes

önsegélyező pénztárak és önsegélyező egészségpénztárak, valamint a biztosítóként és pénztárként

működő magyarországi fióktelepek (az F3-F7 csoportokban felsoroltak). Helyenként külön szerepel a

szektorhoz tartozó két csoport.

I.10. Általános előírások

I.10.1. A táblákban és a jelen kitöltési útmutatóban használt fogalmak, rövidítések magyarázatát az

útmutató I. fejezet 2. és 3. pontja tartalmazza.

I.10.2. A külföldi fióktelepet működtető hitelintézet a külföldi fióktelep adatait is magában foglaló

adatszolgáltatást köteles teljesíteni.

I.10.3. Intézményi változás esetén a változás időpontjára vonatkozóan az érintett intézményekkel

lefolytatott egyedi egyeztetések alapján kétféle (a változás előtti és utáni állapotot tükröző) mérleget

kell beküldeni.

I.10.4. Az adatok tartalmára, értékelésére, stb. vonatkozóan – egyéb előírások hiányában – a

mindenkor hatályos Szmt. és Hitkr. az irányadó.

I.10.5. A Felügyeleti mérlegben jelentett állományoknak meg kell egyezniük a hó végére lezárt

főkönyv állományaival. A Hitkr. 12. §. (2) bekezdése előírja, hogy a pénzügyi intézmény a PSZÁF és

az MNB részére készítendő évközi jelentések alátámasztásául minden hónap utolsó napjára

vonatkozóan köteles főkönyvét lezárni. A főkönyv zárásának a hónap utolsó napjára vonatkozó

helyesbítések elvégzésével kell történnie.

Page 42: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

42

I.10.6. A főkönyv helyesbítése az alábbiakat jelenti:

- az állományokból ki kell venni a hónap utolsó napja után esedékes tételeket, és

- az állományokba be kell számítani a hó vége utáni harmadik munkanapig ismertté vált, a hó

utolsó napjáig még le nem könyvelt, a tárgyhónapot érintő, teljesített tételeket.

I.10.7. A főkönyv havi zárásakor a deviza- és valutakészletek, valamint külföldi pénznemre szóló

követelések és kötelezettségek hó végi állományát év közben is az MNB által közzétett, a hó utolsó

napján érvényes hivatalos devizaárfolyamon forintra átszámított értéken kell közölni.

I.10.8. Az MNB által nem jegyzett külföldi pénznemre szóló követeléseket, kötelezettségeket, deviza-

és valutakészleteket a Hitkr. 9. §. (5) bekezdése alapján kell forintra átszámítani. A deviza alapú

forinthiteleket a megfelelő deviza oszlopban kell kimutatni. A devizaeszközökre képzett értékvesztést

és értékelési különbözetet a megfelelő devizaoszlopokban kell jelenteni.

I.10.9. A Felügyeleti mérleg eszköz-, illetve forrásoldalán az Szmt. és a Hitkr. előírásai alapján negatív

összegként szerepeltetendő állományokat – eszköz oldali értékvesztések, értékhelyesbítések, eszköz

oldali értékelési különbözetek (amennyiben a valós érték kisebb, mint a bekerülési érték), illetve be

nem fizetett részvénytőke – negatív előjellel kell jelenteni. Amennyiben a hitelintézet – számviteli

politikájában is rögzítetten – a valós érteken történő értékelést alkalmazza, a számviteli szabályoknak

megfelelően kell eljárni és – egyéb előírás hiányában – az adott tétel-csoportban kimutatni az

értékelési különbözetet.

I.10.10. Az egyes – kockázati, cél-, általános, illetve egyéb – tartalékokat, értékvesztéseket, értékelési

különbözeteket a jogszabályban előírt esedékességkor (negyedév, mérleg fordulónapja, stb.), így

december 31-én is meg kell képezni. Ezért az éves mérlegbeszámoló elkészítésekor az egyes

adatokban bekövetkezett módosításoknak megfelelően a már megképzett tartalék-, értékvesztés-,

illetve értékelési különbözet-összegek is változhatnak.

I.10.11. A hitelintézeteknél különböző néven vezetett egyéb, az átvezetési számla definíciójától eltérő

tartalmú „átvezetési”, elszámolási, technikai, stb. számlák állományát egyenlegük jellegének

megfelelően az egyéb aktív, illetve passzív elszámolások között (a megfelelő szektorban, illetve ha

nem eldönthető, akkor az “Egyéb” sorokban) kell kimutatni.

I.10.12. A befektetési jegyek teljes állományát az Szmt.-től eltérően a tulajdoni részesedések között

kell kimutatni.

I.10.13. A hitelintézet által felvett konzorciális hiteleket – a belföldi és a külföldi szervezésűeket is – a

konzorcium egyes tagjaival szembeni tartozásként kell kimutatni, az egyes tagok által nyújtott rész

fennálló állományával megegyező összegben. Konzorcium keretében nyújtott hitelek, valamint

lebonyolításra átvett hitelek esetében a hitelintézeteknek az általuk nyújtott összegeket a végső adóssal

szembeni követelésként kell kimutatniuk, a közvetítő (szervező, lebonyolító) hitelintézetnek pedig

csak akkora összeget kell a Felügyeleti mérlegben a végső adóssal szemben szerepeltetnie, amekkora

összeget saját részéről neki nyújtott. A számviteli mérlegben hitelintézetekkel szembeni

kötelezettségként kimutatandó, más hitelintézetektől lebonyolításra átvett és még nem továbbadott

hitelek összegét (ideértve a konzorciális hitelnyújtás keretén belül a szervező bankhoz a hitelnyújtó

hitelintézet által átutalt hiteleket is), illetve a végső adós (hitelfelvevő) által átutalt törlesztő részletek

lebonyolító (szervező) bank által még nem továbbutalt összegét nem bankközi tartozásként, hanem

hitelintézetekkel szembeni passzív elszámolásként kell a Felügyeleti mérlegben szerepeltetni.

I.10.14. Megbízásból vezetett devizaszámlák esetében a hó végén a megbízott hitelintézetnél maradt

valutakészletnél a lebonyolításra átvett hitelekhez hasonló módon kell eljárni: a valutakészletet a

megbízott hitelintézetnek a valutakészletében kell jelenteni, s a megbízó hitelintézettel szemben ebből

eredő kötelezettségét hitelintézettel szembeni passzív elszámolásként kell kimutatni.

Page 43: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

43

I.10.15. A megvásárolt követelések és leszámítolt váltók helyét a Felügyeleti mérlegben az dönti el,

hogy a végső adós melyik szektorba tartozik, függetlenül a visszkeresettől. A megvásárolt követelések

között a faktorálásból és a forfetírozásból eredő követelések szerepelhetnek. A megvásárolt követelés

lejárat szerinti besorolásakor a követelés-megvásárláskor nyújtott hitel eredeti lejáratát (és nem a

megvásárolt követelés eredeti lejáratát) kell figyelembe venni. A megvásárolt hitelek az eredeti

adósnak megfelelő szektorral szembeni hitelek között szerepeltetendők, a hitelek eredeti céljának és

eredeti lejáratának megfelelő helyen, feltéve, hogy eladáskor nem módosították az eredeti szerződést.

I.10.16. A pénzügyi eszközök valódi penziós és sajátos szállításos repó ügylet keretében történt

eladásából keletkezett pénzbevételt a hitelintézet kötelezettségeként a források között, a

vagyontárgyak valódi penziós és sajátos szállításos repó ügylet keretében történt vásárlásából

keletkezett követeléseket az eszközök között a megfelelő szektoroknál kijelölt sorokban kell hozni. A

Felügyeleti mérlegben a valódi penziós ügyletekre vonatkozó soroknak tartalmazniuk kell a sajátos

szállításos repó ügyletekből származó, mérlegtételként kimutatandó követeléseket, illetve

kötelezettségeket is.

I.10.17. A pénzügyi eszközök nem valódi penziós ügylet keretében történő átadását/átvételét a

számviteli előírásoknak megfelelően tényleges eladásként/vételként kell kezelni a Felügyeleti

mérlegben is, azaz összege kikerül a penzióba adó mérlegéből és mérlegen kívüli tételként (a

visszavásárlási kötelezettségek között) szerepel. (A nem valódi penziós ügyletek szabályai szerint

számolandó el a sajátos szállításos repóügyletnek nem minősülő szállításos repóügylet is.)

I.10.18. A repó ügyletek elszámolása

Az óvadéki repó ügyleteket a Hitkr.12. § (7) bekezdésnek megfelelően a valódi penziós ügyletek

szabályai szerint kell elszámolni

Azokat a szállításos típusú repó ügyleteket, amelyek megfelelnek a Hitkr. 16/A. § (1)

bekezdésben előírt feltételeknek, mint Sajátos szállításos repó ügyleteket az óvadéki repó

ügyletekre érvényes szabályok szerint kell elszámolni, a 16/A. § (3)-(7) bekezdésekben foglaltak

figyelembevétele mellett;

Ha a Szállításos repó ügyletek nem felelnek meg a Hitkr. 16/A. § (1) bekezdésben előírt

feltételeknek, a 12. §. (8) bekezdésnek megfelelően a nem valódi penziós ügyletek szabályai

szerint kell elszámolni.

Az azonnali vétel-határidős eladási (buy-sell back), illetve azonnali eladás-határidős vételi (sell-buy

back) repó ügyletek esetében szintén azt kell vizsgálni, hogy azok megfelelnek-e a Sajátos szállításos

repó ügyletekre előírt feltételeknek. Ennek eredménye határozza meg az elszámolás módját.

I.10.19. Az értékpapírok kölcsönbeadásából eredő értékpapír-követelést nyújtott hitelként, az

értékpapírok kölcsönbevételéből eredő értékpapír-kötelezettséget felvett hitelként kell jelenteni.

I.10.20. A cash-pool és a kamat pool (notional pool) konstrukciók eltérően kezelendők a mérlegben:

– A cash pool esetén összevonódnak a részt vevő számlák egyenlegei, és a főszámla egyenlege

(illetve a pool számára nyújtott hitel állománya) a pool-vezető szektorbesorolásának és

rezidens-nem-rezidens státuszának megfelelően jelentendő.

– A kamat pool esetén a poolban résztvevő számlák nem vonhatók össze. Az egyes ügyfelek

számláinak egyenlegét a megfelelő szektoroknál kell kimutatni.

I.10.21. Kártyaelszámolásokkal kapcsolatos szabályozás:

A különböző elszámolási körökben, szinteken kialakult, pénzügyileg rendezendő nettó pozíciókat az

egyéb aktív, illetve passzív elszámolások között, annál a szektornál kell kimutatni, ahová az

elszámolást végző intézmény tartozik:

Page 44: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

44

1. Az I. szint esetében (bankon belüli kör; mind a kártya birtokosa, mind a kártyát elfogadó

kereskedő ugyanazon hitelintézet ügyfele, vagy a birtokos a kártyáját a kibocsátó bank

illetve annak megbízottja által üzemeltetett ATM-ből, illetve POS berendezésen keresztül

vesz fel készpénzt) az érintett bank elszámolja a saját ügyfeleit érintő műveleteket az

ügyfélszámlákon, tehát pénzügyileg a bankon kívül elrendezendő nettó pozíció nem

keletkezik.

2. A II. szint esetén (GBC kör) a GBC-vel szembeni nettó követelés, illetve tartozás az E.

Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkön belül a Pénzügyi és befektetési

vállalkozásokkal szembeni egyéb elszámolások között jelentendő.

3. A III. szint (magyarországi kibocsátású /Visa, illetve MasterCard/ bankkártyával

magyarországi elfogadóhelyen lebonyolított olyan tranzakciók, amelyek az I. és II. szintbe

nem tartoznak bele), valamint a szponzorált bankok esetében hitelintézetekkel szembeni

egyéb aktív illetve passzív elszámolásként jelentendő a fennálló nettó összeg.

4. A IV. szint (nemzetközi elszámolási körök: Magyarországon kibocsátott kártyával

külföldön, vagy külföldi kibocsátású kártyával Magyarországon lebonyolított tranzakciók)

esetében az ilyen jellegű követelés illetve tartozás a VISA-val illetve az MasterCard-dal

szemben áll fenn, tehát a külfölddel szembeni egyéb aktív illetve passzív elszámolások

közé kerül.

I.10.22. A Felügyeleti mérlegben szereplő eszköz és forrás tételeket mindig eredeti lejáratuk alapján

kell a lejárati kategóriákba sorolni a forrás oldali felmondott hitelek kivételével. Nem befolyásolja a

lejárat szerinti besorolást sem a szökőév eltérő hossza, sem az, ha az instrumentum lejárata

munkaszüneti vagy bankszünnapra esik, és ezért a teljesítés az azt követő munkanapon történik meg.

Rövid lejárat: az instrumentum eredeti lejárata 1 év

Hosszú lejárat: az instrumentum eredeti lejárata 1 év

Hosszú, legfeljebb 2 éves lejárat: 1 év az instrumentum eredeti lejárata 2 év

Hosszú, 2 éven túli lejárat: az instrumentum eredeti lejárata 2 év

Hosszú, legfeljebb 5 éves lejárat: 1 év az instrumentum eredeti lejárata 5 év

Hosszú, 5 éven túli lejárat: Az instrumentum eredeti lejárata 5 év

A forrás oldalon szereplő felmondott hitelek lejárati besorolása:

Legfeljebb 3 hónapos lejárat: a hitel felmondási ideje 3 hónap

3 hónapon túli, legfeljebb 2 éves lejárat: 3 hónap a hitel felmondási ideje 2 év

Hosszú, 2 éven túli lejárat: A hitel felmondási ideje 2 év

Az átsorolások miatti kiigazítás adatok jelentése

I.10.23. Az alábbi esetekben kell átsorolások miatt kiigazítási adatokat jelenteni:

1. változás történik az adatszolgáltató ügyfeleinek szektorbesorolásában – ideértve az MPI-k

körében bekövetkező változásokat is (például egy hitelintézet egyéb pénzügyi intézménnyé

alakul át, vagy egy alapítási engedéllyel rendelkező, még nem pénzügyi vállalatként kezelt új

hitelintézet megkapja működési engedélyét, stb.).

2. változás történik az egyes állományok instrumentum-, lejárat-, vagy denomináció szerinti

besorolásában (akár az előírások változásának következtében is).

Page 45: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

45

Page 46: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

46

I. NEM COREP adatszolgáltatás

II.1. NEM COREP – Egyedi adatszolgáltatás

II.1.1. NEM COREP Egyedi adatszolgáltatás – Részvénytársaságok és szövetkezeti

hitelintézetek

1AB Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

1. Pénztár és elszámolási számlák

Itt kell kimutatni – a jegybanknál elhelyezett éven belüli betétek kivételével – a Hitkr. szerint

pénzeszköznek minősülő eszközöket, valamint a hitelintézeteknél vezetett pénzforgalmi (elszámolási,

nostro) számlákat (függetlenül attól, hogy a nostro számlák számviteli szempontból nem

pénzeszközök, hanem hitelintézetekkel szembeni követelések), valamint a velük kapcsolatos átvezetési

számlákat. Amennyiben az elszámolási és átvezetési számlák összevont egyenlege a hó végén negatív,

akkor ezt az egyenleget forrásként (nem pedig negatív előjelű eszközként) kell kimutatni, mivel ez

rövidlejáratú hitelfelvételt jelent.

A 11. Pénztárkészlet sorban kell kimutatni a hitelintézetnél lévő forint és valuta készpénzállományt, a

törvényes fizetési eszközül szolgáló nemesfém érméket, azok fizikai elhelyezésétől függetlenül

(pénztár, értéktár, pénzkiadó automaták (ATM), stb.), továbbá a hitelintézet központja és fiókja,

valamint a fiókok közötti úton lévő készpénz állományát. Itt kell a hitelintézetnek azokat a

pénzeszköznek minősülő megvásárolt csekkeket is kimutatnia, amelyeknek a beváltását a

csekkszámlavezető hitelintézetnél még nem kezdeményezte. A beszedésre már elindított csekket a

hitelintézetekkel szembeni követelések között kell kimutatni. A más bankkal folytatott külföldi

bankjegy- és érme-kereskedelemmel kapcsolatos követeléseket, illetve tartozásokat (úton lévő valuta)

belföldi, illetve külföldi hitelintézetekkel szembeni rövid lejáratú követelésként, illetve tartozásként

kell kimutatni.

A 12. Jegybanki elszámolási számlák sorba kell felvenni a hitelintézet MNB-nél vezetett forint

pénzforgalmi (elszámolási) számlájának, betétszámlájának és deviza elszámolási (nostro) számlájának

hó végi egyenlegét. A sor tartalmazza az ezekhez kapcsolódó átvezetési számlák állományát is.

Az 13. Szövetkezeti hitelintézetek MTB-nél lévő elszámolási számlája sorban azoknak a

szövetkezeti hitelintézeteknek kell a Magyar Takarékszövetkezeti Banknál vezetett pénzforgalmi

(elszámolási) számlájuk egyenlegét közölniük, amelyek pénzeszközüket, illetve kötelező jegybanki

tartalékjukat az MNB által – az MNB tv. alapján – számlavezetésre felhatalmazott hitelintézetnél

helyezik el. A sor tartalmazza az ehhez kapcsolódó átvezetési számlák állományát is.

A 14. Elszámolási számlák belföldi hitelintézeteknél sorban a belföldi, a 151. Elszámolási számlák

GMU hitelintézeteknél sorban a GMU hitelintézeteknél, a 152. Elszámolási számlák egyéb külföldi

bankoknál sorban az egyéb külföldi bankoknál vezetett pénzforgalmi (elszámolási, nostro) számlák,

valamint a hozzájuk kapcsolódó átvezetési számlák egyenlegét kell közölni

Page 47: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

47

2. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen

Ebben az eszközcsoportban kell kimutatni a hitelintézet tulajdonában lévő hitelviszonyt megtestesítő

értékpapírokat bruttó könyv szerinti értéken és külön kimutatva értékvesztésüket illetve értékelési

különbözetüket. Itt kell jelenteni a hitelintézet tulajdonába került, hátrasorolt követelésnek minősülő

kölcsönkötvényt is, amely megfelel az alárendelt és egyéb kölcsöntőkékre vonatkozóan a Hpt. 5.

számú mellékletében meghatározott feltételeknek. A szektoronkénti bontásnál az eredeti kibocsátó

szerint kell az értékpapírokat besorolni, akkor is, ha értük valaki garanciát vállalt. A külön nem

nevesített hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kötvény néven szerepel a mérlegben. Az eredeti lejárat

szerinti besorolás során a hátrasorolt követelésnek minősülő értékpapír esetében a felmondási

határidőt, részvénnyé átváltoztatható kötvény esetében a részvénnyé történő átválthatóság időpontját

kell a lejárat dátumaként figyelembe venni. A valós értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök

közé sorolt értékpapírok pozitív értékelési különbözete az Szmt. 59/B § (9) bekezdésének és a Hitkr. 9.

§ (9) bekezdésének megfelelően nem része az eszköz könyv szerinti értékének, azt a Felügyeleti

mérleg 1AB914 Egyéb során kell megjeleníteni.

2111-2113. sorok: A központi kormányzat által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

hitelintézet tulajdonában lévő állományát kell itt jelenteni (kincstárjegyek, a Magyar Állam által

külföldön vagy belföldön kibocsátott különböző (kincstári, lakásfedezeti, államadóssági és egyéb, nem

konszolidációs) államkötvények, konszolidációs államkötvény, az állam által 1995 végén átvállalt,

korábban kibocsátott TB kötvény, kárpótlási jegyek).

A 2121-2122. Itt kell kimutatni a TB által 2008 után kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő

értékpapírok állományát.

A 2211-22122. Jegybanki kötvény sorokon kell szerepeltetni a KVH Rt. kötvények állományát is.

A 2321-23222. Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye sorokban kell kimutatni a belföldi

hitelintézetek által belföldön, illetve külföldön kibocsátott jelzálogleveleken kívüli egyéb hitelviszonyt

megtestesítő értékpapírok (pl. kötvény, letéti jegy, stb.) hitelintézet tulajdonában lévő állományát a

megfelelő lejárat szerint bontva.

3. Tulajdoni részesedések összesen

Itt kell kimutatni a hitelintézet által birtokolt belföldi részvények, részesedések, továbbá befektetési

jegyek és a kockázati tőkealapok jegyeinek állományát, valamint azok értékvesztésének és értékelési

különbözetének összegét, szektoronként bontva. A valós értéken értékelt értékesíthető pénzügyi

eszközök közé sorolt értékpapírok pozitív értékelési különbözete az Szmt. 59/B § (9) bekezdésének és

a Hitkr. 9. § (9) bekezdésének megfelelően nem része az eszköz könyv szerinti értékének, azt a

Felügyeleti mérleg 1AB914 Egyéb során kell megjeleníteni.

Külön soron kell kiemelni a belföldön vagy külföldön értéktőzsdére bevezetett részvények állományát.

(A Budapesti Értéktőzsdére bevezetett részvények szektor szerinti bontását az MNB honlapján

közzétett, az MNB rendelet 3. mellékletének 7. pontja szerinti lista tartalmazza.) A cégnyilvántartásba

még nem bejegyzett vállalkozásokba történt befektetések (befizetett pénzbeli, vagy nem pénzbeli

alapítói hozzájárulások) összegét is figyelembe kell venni, függetlenül attól, hogy a főkönyvben hol

tartják nyilván. Azokat a kevésbé mobilizálható befektetéseket, amelyeket a hitelintézet üzletpolitikai,

illetve veszteségmérséklési célból szerzett, valamint a nem forgalomképes vagyoni érdekeltségeket a

vagyoni érdekeltségek között kell kimutatni. A hitelintézet üzletszerű tevékenységét kisegítő saját

járulékos vállalkozásokban (mind belföldön, mind külföldön) történt befektetéseket kizárólag a

Vagyoni érdekeltségek eszközcsoportban kell kimutatni.

4. Jegybanki és bankközi betétek

Page 48: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

48

Ebben a részben kell kimutatni a pénzeszközöknél nem szerepeltetett jegybanki betéteket, a

hitelintézeteknél betéti szerződés keretében elhelyezett betéteket, a hitelintézetekkel kötött valódi

penziós és sajátos szállításos repó ügyletekből eredő követelések állományát, valamint a bankközi

betétek értékvesztését. A Treasury-n keresztül, betét- vagy hitelszerződés nélkül kötött ügyletek

alapján fennálló bankközi követelések helyét (hitelként vagy betétként történő jelentését) az dönti el,

hogy ki kezdeményezte az ügyletet. (Ha az adatszolgáltató betétet helyez el, akkor az adatszolgáltató a

kezdeményező, ha az adatszolgáltató hitelt helyez ki, akkor a hitelfelvevő a kezdeményező.) A rövid

lejáratú betét sorokban kell jelenteni a határidős, swap és opciós ügyletek lezárása előtti

pénzmozgásokból származó, mérlegtételként kimutatandó követeléseket ( tartozik egyenlegű margin

fedezeti számlák) is (Hitkr. 21. §. (3) bekezdés).

A 411-412. Jegybanknál elhelyezett betétek sorokban kell kimutatni a jegybanknál elhelyezett, a

jegybanki elszámolási számláknál figyelembe nem vett valamennyi forint- és devizabetét állományát,

ideértve a jegybanknál elhelyezett fix futamidejű, fel nem mondható forintbetéteket és a hitelintézetek

saját fejlesztéseire elkülönített, jegybanknál ténylegesen elhelyezett betéteket is.

A 421-422. Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek sorokban a belföldi hitelintézeteknél

betétszerződés alapján elhelyezett forint-, illetve devizaeszközöket kell szerepeltetni lejárati bontás

szerint.

A 423. sorban a más belföldi hitelintézettel szembeni valódi penziós és sajátos szállításos repó

ügyletekből eredő követelések állományát kell szerepeltetni (könyv szerinti bruttó értéken).

A 424. sorban a 421-423. sorban szereplő eszközök értékvesztését kell jelenteni.

A 4311-433. sorokba a külföldi hitelintézetek betéteinek állománya – GMU és egyéb külföld szerinti

megbontásban – és értékvesztése kerül.

5. Hitelek

Ez a rész tartalmazza a hitelintézet által nyújtott hitelek és hitel jellegű követelések könyv szerinti

bruttó állományát szektoronkénti és eredeti lejárat szerinti bontásban, esetenként hiteltípusok szerint is

részletezve, valamint értékvesztését és értékelési különbözetét (szektoronként összevontan).

A hitelállomány része a pénz- és tőkepiaci szervezetek (éves) beszámoló készítési és könyvvezetési

kötelezettségének sajátosságairól szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 325/2009. (XII. 29.)

Korm. rendelet által bevezetett, a Hitkr. 2. § 48. pontja és a 7. számú melléklet VII. fejezete szerinti

átstrukturált hitelek (beleértve a 48. c) pont szerinti kiegészítő megállapodásokat és új szerződéseket)

és azok tőkésített kamata, továbbá a Hitkr. idézett változása előtt újratárgyalt hitelek állománya. Az

átstrukturált hitelekhez kapcsolódó tőkésített kamat követelés után képzett értékvesztés állományát az

érintett hitelekhez kapcsolódó értékvesztés sorokban kell kimutatni (Hitkr. 13. § (2) bekezdés b)

pontja).

A megvásárolt hiteleket is ebben a részben, a hitelek eredeti célja és az eredeti hitelszerződésben

szereplő eredeti lejárat szerint kell szerepeltetni. (Ha azonban a hitel megvásárlásakor a hitel lejáratára

vonatkozóan szerződés-módosítás történt, akkor az új szerződésben szereplő lejárat tekintendő eredeti

lejáratnak.) A rövid lejáratú (a nem pénzügyi vállalatoknál és a háztartásoknál az egyéb rövid lejáratú)

hitelek között kell figyelembe venni a nem függővé tett, tehát a mérlegben követelésként a hármas

számlaosztályban kimutatott esedékes, de nem kifizetett kamatok, kamatjellegű jutalékok összegét is.

A hiteleknek tartalmazniuk kell a halasztott fizetéssel eladott eszközök miatti követelések, a saját

tulajdonú értékpapírok kölcsönbeadásából eredő értékpapír-követelések, valamint az értékpapír

kölcsönbevételekor a kölcsön futamideje alatt pénzben fizetett óvadék miatti követelések összegét is,

annak a szektornak az „egyéb” hitelei között, amelyhez az eszközöket halasztott fizetéssel megvásárló

vevő, az értékpapírt kölcsönbe vevő, illetve kölcsönbe adó tartozik. A beváltott bankgaranciák

állományát a rövid lejáratú (illetve az egyéb rövid lejáratú) hitelek között kell jelenteni. A lakáscélú

hitelek halasztott kamatának tőkésített összegében fennálló kamatkövetelések, valamint a tandíjhitelek

türelmi idő alatt esedékes és a türelmi idő lejártáig elhalasztott kamatainak, kamatjellegű jutalékainak

Page 49: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

49

tőkésített összegében fennálló kamatkövetelések után képzett céltartalék állományát az érintett

hitelekhez kapcsolódó értékvesztés sorokban kell kimutatni (Hitkr. 5. § (5) bekezdés c) és i) pontja). A

rövid lejáratú hitel sorokban kell jelenteni a határidős, swap és opciós ügyletek lezárása előtti

pénzmozgásokból származó, mérlegtételként kimutatandó követeléseket (pl. tartozik egyenlegű

margin fedezeti számlák) is (Hitkr. 21. §. (3) bekezdés). A valódi penziós ügyletekre vonatkozó

soroknak tartalmazniuk kell az óvadéki repó és a sajátos szállításos repó ügyletekből eredő

követeléseket is. A hiteleknek tartalmazniuk kell a hitel formájában nyújtott, hátrasorolt követelésnek

minősülő alapvető, járulékos, alárendelt és kiegészítő alárendelt kölcsöntőke állományát, amely

megfelel a Hpt. 5. számú mellékletében meghatározott feltételeknek. Lejárat szerinti bontásának

meghatározásánál a kölcsöntőke felmondási határidejét kell figyelembe venni.

A folyószámlahitelek között kell jelenteni a rulírozó hitelek (újratöltődő hitelek), a lejárattal nem rendelkező

hitelkövetelések, valamint a hitelkártyához kapcsolódó hitelkövetelések állományát is.

Az 51111-5114. Központi költségvetésnek nyújtott hitel sorban kell feltüntetni a központi

költségvetésnek közvetlenül nyújtott hiteleken felül az állam által szerződés vagy jogszabály alapján

más pénztulajdonostól átvállalt hitelek állományát is. (A korábbi TB kötvény-kibocsátásból eredő,

1995 végén átvállalt tartozást az államkötvények között kell kimutatni.)

Az 52. Jegybanknak nyújtott hitel sorban kell szerepeltetni a jegybanknak nyújtott konzorciális hitel

összegét bekerülési értéken, valamint a hitelintézet tulajdonába került külföldi MNB-tartozások

állományát.

Az 5311-5312. Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel sorokba kell beállítani a hitelintézetekkel

szemben hitelszerződés alapján, illetve (a valódi penziós ügyleteken, a sajátos szállításos repó

ügyleteken, a betétszerződéseken kívül) bármilyen megállapodás alapján ténylegesen fennálló

követelések állományát (ideértve a számlavezetőként nyújtott hiteleket, valamint a más belföldi

hitelintézet számára belföldön szervezett konzorciális hitelből a hitelintézet által nyújtott részt is). A

Treasury-n keresztül, betét- vagy hitelszerződés nélkül kötött ügyletek alapján fennálló bankközi

követelések helyét (hitelként vagy betétként történő jelentését) az dönti el, hogy ki kezdeményezte az

ügyletet. (Ha az adatszolgáltató betétet helyez el, akkor az adatszolgáltató a kezdeményező, ha az

adatszolgáltató hitelt helyez ki, akkor a hitelfelvevő a kezdeményező.) A rövid lejáratú hitelek között

kell jelenteni a más belföldi hitelintézetnek eladott, illetve más belföldi hitelintézettől megvásárolt

valutakészletekkel (úton lévő valuta), valamint a devizaszámla, illetve valutakészlet ellenében történt

forint bankjegy- és érme-kereskedelemmel kapcsolatos követelések hó végén fennálló állományát is.

Az 5313. Belföldi hitelintézeteknek nyújtott külföldi szervezésű hitel sorban kell feltüntetni a

belföldi hitelintézetek külföldi tartozásainak a hitelintézet tulajdonába került állományát, valamint a

belföldi hitelintézetek külföldi szervezésű konzorciális hiteleiből a hitelintézet által nyújtott részt.

Az 55221-552222. Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) – váltó sorban kell szerepeltetni a

hitelintézet által leszámítolt, illetve a belföldi vevőkkel szembeni követelés ellenében kapott, nem

leszámítolással szerzett – a nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott – összes váltó értékét (ideértve az

óvatolt, valamint a nem forgatható váltókat is) lejárat szerinti bontásban.

Az 55231-552322. Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) – megvásárolt követelés sorokba a

nem pénzügyi vállalatokkal, mint végső adósokkal szembeni megvásárolt követelések (faktorálásból

és forfetírozásból eredő követelések) kerülhetnek lejárat szerint megbontva. (A faktorálás általában

rövid lejáratú, a forfetírozás éven túli lejáratú követelés megelőlegezést, vásárlást jelent.) A

megvásárolt (nem hitel) követelés lejárat szerinti besorolásakor a követelés-megvásárláskor nyújtott

hitel eredeti lejáratát (és nem a megvásárolt követelés eredeti lejáratát) kell figyelembe venni.

Az 55241-552422. Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) – lakáscélú hitel soroknak a

lakásépítő vállalkozások, építőközösségek, lakásszövetkezetek, társasházak, stb. részére lakások,

Page 50: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

50

illetve lakóparkok építésére nyújtott hitelek állományát kell tartalmazniuk lejárat szerint megbontva. A

nem lakáscélú ingatlanok építésére, vásárlására nyújtott hiteleket – a jelzálogtól függetlenül – az egyéb

hitelek között kell feltüntetni.

Az 55251-552522. Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) – egyéb hitel sorokban kell kimutatni

a külön sorokban nem jelentett hitelfajtákat, illetve követeléseket, ideértve a halasztott fizetéssel

eladott részesedés, illetve követelés még nem kiegyenlített összegét, a hitelintézet által saját

kockázatára, visszkereseti kötelezettséggel kihelyezett állami alapjuttatás, az államtól lebonyolításra

átvett pénzeszközökből – nem pénzügyi vállalatoknak – történt kihelyezések mérlegben szereplő

összegét, a banki alapjuttatás címén fennálló követelések, a beváltott garanciák, a nem pénzügyi

vállalatok számára Széchenyi-kártyához kapcsolódóan nyújtott hitelek, valamint az értékpapír

vásárlására nyújtott hitelek állományát is. Ezeken a sorokon kell kimutatni a nem lakáscélú

ingatlanvásárlási és építési hiteleket is, a jelzálogtól függetlenül. Ide tartoznak az eseti hitelek is. (Eseti

hitel: nem pénzügyi vállalatoknak illetve egyéni vállalkozóknak nyújtott ad hoc jellegű, a hitelfelvevő

átmeneti likviditási problémáinak megoldására szolgáló rövid lejáratú hitel.)

Az 55261-55262. sorokban a hitelintézet nem pénzügyi vállalatokkal szembeni, pénzügyi lízinggel

kapcsolatos követeléseit a Hitkr. által előírt (könyv szerinti bruttó) értéken kell szerepeltetni.

Az 55271-552722. sor a hitelintézet nem pénzügyi vállalatokkal szembeni összes valódi penziós,

óvadéki repó és sajátos szállításos repó ügylettel kapcsolatos követeléseit tartalmazza lejárat szerint

bontva.

5611-5627. Háztartásokkal szembeni követelés sorok: A megfelelő lakossági hitel sorokban a

hitelintézet saját dolgozói részére nyújtott hitelek állományát is fel kell tüntetni. A bármilyen

(devizabetét, értékpapír, egyéb pénzügyi eszköz, stb.) fedezet mellett nyújtott hitelt a hitel céljának

megfelelő sorban kell szerepeltetni. A 2009. évi IV. törvény (a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó

állami készfizető kezességről) alapján, az állami hitelvédelmi program keretében nyújtott hitelek

állományát az új áthidaló hitel eredeti lejárata szerint besorolva azon hitelek között kell jelenteni,

amelyekhez kapcsolódóan az áthidaló hitelt igénybe vették (pl. lakáscélú hitel, szabadfelhasználású jelzáloghitel).

A következő instrumentumokat kell a háztartásokkal szembeni követelés sorokon szerepeltetni:

A Lakosság – lakáscélú hitel sorokban kell közölni mind a támogatott, kedvezményes, mind a piaci

feltételekkel nyújtott lakáscélú (építési, lakásvásárlási, ingatlanvásárlási, lakásfelújítási, lakásbővítési)

hitel – jelzáloggal való terhelés mellett vagy anélkül nyújtott – összegét, ideértve a bankkölcsön, a

lakáscseréhez nyújtott piaci kamatozású (áthidaló) hitelek és a lakástakarék-pénztárakkal kötött

szerződéshez kapcsolódó azonnali hitelek állományát is. Az üdülő vagy garázs építésére, vásárlására

nyújtott hitelek is lakáscélúnak tekintendők. A nem lakáscélú ingatlan hiteleket – a jelzálogtól

függetlenül – az egyéb hitelek között kell feltüntetni. Az egyéni vállalkozók által értékesítési céllal

épített lakásokkal kapcsolatban nyújtott hitelek állományát az egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel

sorokon kell jelenteni.

A lakosságnak nyújtott fogyasztási hitelek állományát tovább kell bontani a következő hitelfajták

szerint:

- az 561211-5612122. sorokban a személyi hitelek állományát kell jelenteni. (A személyi hitelt a

hitelintézet a hitelfelvétel konkrét céljának megjelölése nélkül folyósítja az ügyfélnek.)

- az 561221-5612222. sorokban a gépjármű vásárlási hitelek állománya jelentendő. (A gépjármű

vásárlási hitelek közé azon hitelek állománya sorolandó, amelyek új, vagy használt gépjárművek

megvásárlását finanszírozzák.)

- az 561231-5612322. sorokban a szabad felhasználású jelzáloghitelek állománya jelentendő.

Page 51: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

51

- az 561241-5612422. sorokban az áruvásárlási hitelek, valamint az egyéb, fogyasztási hitelnek

tekintendő, de a fenti két hitelcélba nem sorolható hitelek állományát kell jelenteni. (Az

áruvásárlási hitel tartós fogyasztási cikkek (gépjármű kivételével) lakossági ügyfél által történő

megvásárlását finanszírozza. Az egyéb fogyasztási hitelek közé sorolandó a szabad felhasználású

nem jelzáloghitelek állománya is. )

A lakosságnak nyújtott fogyasztási hitelek között kell kimutatni azokat a hitelkártya-konstrukciókat is,

ahol a bank nem biztosít kamatmentes periódust, és a kártya csak a hitelhez történő hozzáférést biztosítja.

Az 56221-562222. sorokban az egyéni vállalkozóknak gépjárművásárlás finanszírozására nyújtott

hitelek állománya jelentendő (beleértve a gépjárműként használt haszonjárműveket finanszírozó

hiteleket is).

Az egyéni vállalkozók által értékesítési céllal épített lakásokkal kapcsolatban nyújtott hitelek

állományát az 56231-562322. sorokban kell jelenteni.

A Lakosság – egyéb hitel és Egyéni vállalkozók – egyéb hitel sorok között kell jelenteni a lakosság,

illetve az egyéni vállalkozók részére nyújtott, máshol nem szerepeltetett hiteleket (pl. tandíj hitel,

záloghitel, nem lakáscélú ingatlanvásárlási, stb.). A Háztartások – Egyéni vállalkozók – egyéb hitel

– rövid sorba kell besorolni az egyéni vállalkozók számára nyújtott, a Széchenyi-kártyához

kapcsolódó hiteleket is. Az Egyéni vállalkozók – egyéb hitelébe tartoznak az egyéni vállalkozók

részére nyújtott eseti hitelek is. (Eseti hitel: nem pénzügyi vállalatoknak illetve egyéni vállalkozóknak

nyújtott ad hoc jellegű, a hitelfelvevő átmeneti likviditási problémáinak megoldására szolgáló rövid

lejáratú hitel.) A magánszemélyeknek (lakosságnak) nyújtott szabad felhasználású hitel fogyasztási

hitelnek tekintendő.

A 58111-584. sorokban kell kimutatni a külföldiekkel (nem-rezidensekkel) szemben forintban vagy

devizában fennálló valamennyi, máshol nem jelentett követelés állományát (az értékpapírok és

érdekeltségek kivételével), valamint értékvesztését és értékelési különbözetét. Az 58111. és az 58211.

sorban kell jelenteni a GMU hitelintézeteknek és az egyéb külföldi bankoknak eladott, illetve azoktól

megvásárolt valutakészletekkel (úton lévő valuta), valamint a devizaszámla, illetve valutakészlet

ellenében történt forint bankjegy- és érme-kereskedelemmel kapcsolatos követelések hó végén

fennálló állományát is. Itt kell szerepeltetni a külföldiekkel kötött valódi penziós, óvadéki repó és

sajátos szállításos repó ügyletekből származó követelések állományát is. Az EKB honlapján

megtalálható MFI-listában nem hitelintézeti és nem pénzpiaci alap kategóriába besorolt GMU egyéb

intézményekkel szembeni követeléseket a GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelések között (az

58121-58122. sorokban) kell jelenteni.

6. Vagyoni érdekeltségek

Ebben az eszközcsoportban kell kimutatni azokat a kevésbé mobilizálható befektetéseket, amelyeket a

hitelintézet üzletpolitikai, illetve veszteségmérséklési célból szerzett, valamint a nem forgalomképes

vagyoni érdekeltségeket szektor szerinti bontásban. A befektetéseket a Hitkr. szerinti értéken kell

szerepeltetni, külön kimutatva könyv szerinti bruttó értéküket, valamint értékvesztésüket és értékelési

különbözetüket (összevontabban). Idetartoznak a hitelintézet stratégiai, üzletpolitikai (illetve

befolyásolási, irányítási, ellenőrzési) célját, a banki tevékenységet (pénzügyi vállalkozásként), a

banküzem működtetését (járulékos vállalkozásként) tartósan szolgáló, az egyéb pénzügyi közvetítő és

a pénzügyi kiegészítő tevékenységet végző intézményekben, valamint a veszteségmérséklés érdekében

(hitel-tőke konverzió kapcsán) szerzett, illetve a tartósan a hitelintézet birtokában maradó (nem

piacképes, tőzsdén és OTC-n nem forgalmazott), vállalkozásokban lévő részvények, részesedések,

vagyoni érdekeltségek, amelyek nem szerepelnek a tulajdoni részesedések között. A

cégnyilvántartásba még nem bejegyzett vállalkozásokba történt befektetések (befizetett pénzbeli, vagy

nem pénzbeli alapítói hozzájárulások) összegét is figyelembe kell venni, függetlenül attól, hogy a

Page 52: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

52

főkönyvben hol tartják nyilván. Itt kell minden – a hitelintézet üzletszerű működését kiegészítő

tevékenységet végző – saját járulékos vállalkozásokba történt befektetést kimutatni. Az „egyéb

részesedések, üzletrészek” sorokban az olyan befektetéseket, vagyoni érdekeltségeket kell

szerepeltetni, amelyek nem részvények.

A 611-613. sorban az összes belföldi – Hpt. szerint meghatározott – hitelintézeti befektetés bekerülési

értékét, valamint a befektetés értékvesztését és értékelési különbözetét kell feltüntetni.

A 6311-6312. Járulékos vállalkozások részvényei és Járulékos vállalkozásokban egyéb

részesedések, üzletrészek sorokon a – hitelintézetek üzletszerű működését kiegészítő tevékenységet

végző – saját járulékos vállalkozásokba történt minden befektetést kimutatni. A nem pénzügyi vállalati

szektornál kell a nem pénzügyi vállalatokban lévő valamennyi olyan befektetést feltüntetni, amely

nem veszteségmérséklés során került a hitelintézet tulajdonába.

A 633. sorban csak a nem pénzügyi vállalatok hitel-tőke konverzióból származó részvényeinek és

egyéb üzletrészeinek állományát kell kimutatni. Az egyéb szektorok hitel-tőke konverzióból származó

részvényeit, üzletrészeit a megfelelő vagyoni részesedés sorokban kell jelenteni.

A 6413. és 6422. Hitel-tőke konverzióból származó külföldi részvények, részesedések, egyéb

üzletrészek sorokban kell GMU és egyéb külföld bontásban jelenteni azokat a

veszteségmérséklésként, hitel-tőke konverzióval szerzett külföldi vagyoni érdekeltségeket, amelyek

nem hitelintézetekkel, pénzügyi, befektetési, vagy járulékos vállalkozásokkal, illetve biztosítókkal

kapcsolatosak.

7. Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelés összesen

Ebbe a részbe a Hitkr. szerinti befektetési szolgáltatási tevékenységből eredő követelések állománya

kerül szektor szerint bontva.

A 792-792. sorokban a befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések értékvesztését és

értékelési különbözetét kell jelenteni.

8. Aktív kamatelhatárolások

Az Aktív kamatelhatárolások sorokba kell kerülnie a Hitkr. szerint elszámolandó aktív időbeli

elhatárolások közül a járó, de még nem esedékes, elhatárolt kamatok és kamatjellegű jutalékok

összegének. Külön kell kimutatni a nyújtott hitelekre, elhelyezett betétekre, az értékpapírokkal,

valamint a derivatívákkal összefüggő aktív kamatelhatárolásokat. A nyújtott hitelek, elhelyezett

betétek aktív kamatelhatárolását szektor szerinti bontásban kell megadni. A lakosság által állami

kamattámogatással igénybe vett hitelek járó, de pénzügyileg még nem rendezett

kamattámogatásának elhatárolását lakossággal szembeni aktív kamatelhatárolásként kell

kimutatni. Amennyiben az államtól járó kamattámogatást a hitelintézet az ügyfél

kamatbefizetéséhez képest később számolja el a Kincstárral, ezt az összeget, az ügyfélkamat

elszámolásával egyidejűleg a központi kormányzattal szembeni egyéb aktív elszámolások és

egyéb aktív időbeli elhatárolások közé kell átvezetni a kamattámogatás pénzügyi rendezésig.

91. Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök

Ebben a részben kell szerepeltetni a külföldiekkel és belföldiekkel szembeni, forinttal, illetve

devizával kapcsolatos valamennyi aktív elszámolást, ideértve az aktív időbeli elhatárolásokat (a

kamatelhatárolások kivételével) és a mérlegben kimutatandó, pozitív értékkel rendelkező derivatív

tételek állományát is. A halasztott fizetéssel eladott eszközök miatti követelések összegét a hitelek

között kell jelenteni.

Page 53: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

53

911. Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás összesen

Ezek a sorok nem tartalmazzák a mérlegben kimutatandó, pozitív értékkel rendelkező származékos

(derivatív) tételek állományát.

Az aktív elszámolások és egyéb aktív időbeli elhatárolások között feltüntetendő – az egyes szektorokra

jellemző – legfontosabb tételek a következők:

Központi kormányzat (91111. sor): Ebbe a sorba tartoznak az állami költségvetést illető adók – adónemenként nettósított –

állománya, ha az egyes adónemek egyenlege Tartozik jellegű (ha Követel jellegű, akkor a

forrás oldalra kerül); a központi kormányzattal szembeni egyéb aktív elszámolások, vagy

időbeli elhatárolások között nyilvántartott egyéb követelések.

Nem pénzügyi vállalatok (9115. sor): Ebbe a sorba pénzügyi vállalatokkal szembeni követelések, a külkereskedelmi ügyletekkel

kapcsolatos elszámolások miatti követelések, a gazdasági társasággal – a hitelintézetek

kivételével – kapcsolatos követelések, a nem pénzügyi vállalatokkal szembeni aktív

elszámolások, a vevővel, szállítóval (ha a számlaegyenleg Tartozik jellegű) szembeni

követelések kerülnek, ideértve az adásvételi szerződés alapján adott előlegeket, valamint az itt

szereplő követelések kamatelhatárolásait is.

Háztartások (lakosság és egyéni vállalkozók) (91161-91162. sor):

Itt a munkavállalókkal és tagokkal szembeni egyéb, nem hitel jellegű követelések

szerepelhetnek.

Külföld (9118. sor):

Itt kell jelenteni a hitelintézet forint bankjegy- és érme forintszámla ellenében történt vételével

vagy eladásával kapcsolatban nem-rezidensekkel szemben fennálló követeléseit is.

Szektor szerint nem bontható aktív időbeli elhatárolás (9119. sor):

Itt azokat a nem kamat jellegű aktív időbeli elhatárolásokat kell jelenteni, amelyek valamilyen

okból nem sorolhatók be valamelyik szektorhoz (pl. saját kibocsátású jelzáloglevelek

elhatárolt árfolyamnyeresége, ha a kibocsátó és a forgalmazó nem azonos).

A 912. Úton lévő tételek soron az eszközoldali úton lévő tételek állományát kell kimutatni (pl.

csekkekkel kapcsolatos bankközi elszámolások). Itt kell kimutatni a PEK számlák állományát is

Tartozik egyenleg esetén.

A 913. Függő tételek sor a mérleg zárásakor még hiányzó információk miatt (pl. pontatlan

számlaszám megadás, stb.) véglegesen nem rendezett tételeket tartalmazza.

A 914. Egyéb sorban kell kimutatni mindazokat a (nem időbelileg elhatárolt) tételeket, amelyek más

eszköz-sorokban nem szerepelnek. Itt kell megjeleníteni többek között a valós értéken értékelt

értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapírok könyv szerinti értékének részét nem képező

pozitív értékelési különbözetét az Szmt. 59/B § (9) bekezdésének és a Hitkr. 9. § (9) bekezdésének

megfelelően.

A 9151. sorban a valós értékelést alkalmazó hitelintézetnek a származékos ügyletek pozitív értékelési

különbözetét kell kimutatni.

Page 54: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

54

A 9152. sorban a nem valós értékelést alkalmazó hitelintézet származékos ügyleteinek pozitív

devizaátértékelési különbözetét kell kimutatni.

A 916-917. sorban az egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök értékvesztését és értékelési

különbözetét kell jelenteni.

92. Saját eszközök

Ebben az eszközcsoportban a hitelintézet saját eszközeinek tekintendő tételek szerepelnek.

A 92111-9212. sorban szerepel a hitelintézet által visszavásárolt saját, belföldön, illetve külföldön

kibocsátott kötvény és saját részvény, visszafizetett szövetkezeti részjegy állománya, abban az esetben

is, ha követeléskiegyenlítés útján került a hitelintézethez.

A 922. Egyéb saját eszközök sorban a hitelintézet összes olyan készletének állományát kell

szerepeltetni, amelyet nem követelés ellenében kapott.

A 9231-9232. sorokban külön ki kell mutatni a követelés ellenében kapott eszközök állományát,

valamint az ezekre és a készletekre képzett értékvesztés fennálló állományát.

A 9241-9244. sorban az immateriális javak és a tárgyi eszközök összegét az Szmt. által előírt

(értékcsökkenési leírással csökkentett bruttó bekerülési) értéken, a felsorolt részletezés szerint kell

feltüntetni.

A 9241. Immateriális javak – vagyoni jogok sorban az ingatlanhoz nem kapcsolódó vagyoni jogok

értékét kell jelenteni.

A 9242. sorban kell az immateriális javak között elszámolt szoftverállományt kimutatni.

A 9243. sorban kell az immateriális javak egyéb – külön soron nem kiemelt – állományát feltüntetni,

beleértve az Szmt. 25. §. (2) bekezdése szerint az immateriális javak között kimutatható alapítás-

átszervezés aktívált értékét is.

A 9251-9256. sorokon a pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú tárgyi eszközök közül az

ingatlanokat és a műszaki berendezéseket, gépeket, felszereléseket, járműveket kell külön soron

kimutatni, a többi ilyen célú tárgyi eszközt az egyéb soron kell jelenteni. Az ezen eszközökhöz tartozó

értékhelyesbítést a 9256. soron kell kimutatni.

A 9251. Pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú tárgyi eszközök – elhelyezés bérleti joga sorban

az intézmény elhelyezését szolgáló, vásárolt bérleti jogokat, a 9252. sorban a pénzügyi és befektetési

szolgáltatási célú ingatlanokhoz kapcsolódó egyéb vagyoni értékű jogokat kell jelenteni.

A 9253., illetve a 9254. sorban a mérlegben közvetlen pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú tárgyi

eszközként szereplő ingatlanok, illetve műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek értékét

kell jelenteni, a 9255. sorban a pénzügyi és befektetési célú beruházásokat és a beruházásokra adott

előlegeket is szerepeltetni kell.

A 9261-9256. nem pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú tárgyi eszközök sorokban kell a nem a

hitelintézet működéséhez kapcsolódó tárgyi eszközöket (beleértve a nem banküzemi ingatlanokat is)

és értékhelyesbítésüket szerepeltetni. A 9261. sorban kell kimutatni a szavatoló tőke számítása során

levonandó, nem a pénzügyi intézmény elhelyezését szolgáló ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű

jogokat.

Page 55: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

55

1AN Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal)

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Az 1AN tábla tartalmilag azonos a 1AB táblában található Felügyeleti mérleg eszköz oldalával, csak az

egyes sorokban az eszközök nettó (értékvesztéssel, céltartalékkal csökkentett, értékelési különbözettel

módosított) értéken jelentendők. Az 1AN tábla kitöltésénél is a 1AB táblához készített kitöltési útmutató az

irányadó. A két eszköztábla kitöltése során biztosítani kell az azonos mérlegtételek megegyező tartalmú

adatokkal való kitöltését és a lejárat szerinti bontások összhangját is.

1B Felügyeleti mérleg (Források)

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

1. Betétek Ez a rész szektoronkénti és lejárat szerinti bontásban tartalmazza a hitelintézet által az ügyfelektől

gyűjtött betéteket, a repó ügyletekből, valamint az egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett

forrásokat, valamint a tőlük betét formájában kapott hátrasorolt forrásokat. (A rezidens és GMU

rezidens monetáris pénzügyi intézményektől, illetve az egyéb külföldi bankoktól származó betéteket a

Monetáris intézményektől származó betétek között kell jelenteni.) A repó ügyletekből szerzett forrás-

soroknak az óvadéki repó ügyletekből eredő kötelezettségeken kívül tartalmazniuk kell a sajátos

szállításos repó ügylet keretében a repóba adó által szerzett forrásokat is. A saját tulajdonú

értékpapírok kölcsönbe adásakor pénzben kapott óvadék összegét a lekötött betétek között kell

jelenteni. A háztartások betétein belül a lakossági betétek között kell kimutatni a hitelintézet saját

dolgozói számára vezetett betétszámlák állományát is. A rövid lejáratú lekötött betétek között kell

jelenteni a határidős, swap és opciós ügyletek lezárása előtti pénzmozgásokból származó,

mérlegtételként kimutatandó kötelezettségeket is (Hitkr. 21. §. (3) bekezdés).

A nem pénzügyi vállalatok lekötött betétei között jelentendő a működési engedéllyel nem rendelkező

(jövőbeli) hitelintézetek által a hitelintézetnél elhelyezett alaptőke összege is, függetlenül attól, hogy

az alapítók belföldiek vagy külföldiek. A működési engedély hatálybalépésétől (azaz az erről szóló

PSZÁF határozat keltétől) kezdve az összeg áthelyezendő a belföldi hitelintézetektől származó

bankközi betétek közé.

Az okiratban lekötött betétek állományában szerepeltetni kell a több évre lekötött takaréklevélre és

egyéb okiratban lekötött betétekre az egy-egy év elteltével felhalmozódott kamat állományát is, akkor

is, ha az egyes évek letelte után összegük nem kerül tőkésítésre. (Az év közben felhalmozódott – az

ügyfélnek járó, de nem esedékes – kamatok összegét a passzív kamatelhatárolások között kell ezekre a

betétekre is kimutatni.)

A szektor szerint nem bontható betéti okiratokat a Háztartások – lakosság lekötött betétei között kell

jelenteni, a megfelelő lejárat szerinti kategóriában.

Lejárt lekötött betétek kezelése: – amennyiben az ügyfél megújítja a betétet, akkor annál a lejáratnál kell jelenteni, ahová a

megújítás után sorolandó;

Page 56: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

56

– a folyamatos lekötésű betéteket (amelyek az ügyfél közreműködése nélkül kerülnek újra

lekötésre) továbbra is a lekötött betétek állományában kell szerepeltetni, az eredeti lejáratnál;

– ha a betétet a folyószámláról kötötték le, és lejárat után a hitelintézet visszahelyezi a

betétösszeget a folyószámlára, akkor a lejárt betétet a látra szóló és folyószámlabetétek között

kell jelenteni;

– ha az ügyfél nem újítja meg a betétet, de a hitelintézet újralekötés nélkül is az eredeti

betétszerződésben rögzített változatlan feltételeket biztosít, a lejárt betétösszeget a lekötött

betétek között kell szerepeltetni, az eredeti lejáratnál;

– ha az ügyféllel kötött eredeti szerződés értelmében a határozott időre lekötött betét a lejárat

után futamidő nélküli betétté alakul át, a lekötött betétek között kell jelenteni, eredeti lejárata

szerint.

2. Monetáris intézményektől származó betétek

Ebben a részben kell jelenteni a más belföldi, illetve a külföldi hitelintézetektől, valamint pénzpiaci

alapoktól származó, betétszerződés alapján szerzett források, látra szóló és folyószámlabetétek

állományát (tartalmazza a loro számlákat is). A Treasury-n keresztül, betét- vagy hitelszerződés nélkül

kötött ügyletek alapján fennálló bankközi kötelezettségek helyét (betétként vagy felvett hitelként

történő jelentését) az dönti el, hogy ki kezdeményezte az ügyletet. Ha az adatszolgáltatónál helyez el

betétet a partnerintézmény, akkor a betételhelyező a kezdeményező, ha az adatszolgáltató

hitelfelvétellel szerez forrást, akkor az adatszolgáltató a kezdeményező. Amennyiben a látra szóló és

folyószámlabetét számlák egyenlege a hó végén Tartozik jellegű, akkor ezt az egyenleget nem negatív

előjelű forrásként, hanem monetáris intézményekkel szembeni rövid lejáratú követelésként (hitelként)

kell kimutatni, mivel ez rövid lejáratú hitelnyújtást jelent. A lekötött betét soroknak tartalmazniuk kell

a saját tulajdonú értékpapírok kölcsönbe adásakor monetáris intézményektől pénzben kapott óvadék

összegét, valamint a monetáris intézményektől betét formájában kapott hátrasorolt forrásokat is. A

rövid lejáratú lekötött betétek között kell jelenteni a határidős, swap és opciós ügyletek lezárása előtti

pénzmozgásokból származó, mérlegtételként kimutatandó kötelezettségeket (pl. követel egyenlegű

margin fedezeti számlák) is (Hitkr. 21. §. (3) bekezdés).

A működési engedéllyel nem rendelkező (jövőbeli) hitelintézetek által a hitelintézetnél elhelyezett

alaptőke összegét a nem pénzügyi vállalatok lekötött betétei között kell szerepeltetni. A működési

engedély hatálybalépésétől (azaz az erről szóló PSZÁF határozat keltétől) kezdve azonban az összeg

áthelyezendő a belföldi hitelintézetektől származó bankközi betétek közé.

A már működő belföldi hitelintézetek alaptőke-emelésében közreműködő hitelintézetnek a hozzá

tőkeemelésre befolyt összegeket – a tőkeemelés Cégbírósághoz történő benyújtásáig – az egyéb

passzív elszámolások között (a 736. Egyéb soron) kell kimutatnia. A Cégbírósághoz történt benyújtás

után ezen összegeket szintén a belföldi hitelintézetektől származó betétek közé kell áthelyezni.

3. Felvett hitelek

Itt kell kimutatni szektor szerint bontva minden pénzügyi vagy egyéb pénzügyi tevékenységből eredő

forrást vagy kötelezettséget, amelyet nem betéti szerződés alapján szerzett, illetve vállalt a hitelintézet,

s amely nem sorolható a számviteli előírások, illetve a Hpt. által meghatározott passzív (kamat és

egyéb) időbeli elhatárolások, valamint olyan tételek közé, amelyek a jelen kitöltési útmutató alapján a

Felügyeleti mérleg más részeiben jelentendők. Ebben a részben kell jelenteni a hitel formájában

fennálló hátrasorolt kötelezettségeket, valamint a monetáris intézményektől repó ügyletekből és egyéb

valódi penziós ügyletekből származó forrásokat is. A repó ügyletekből szerzett forrás-soroknak az

óvadéki repó ügyletekből eredő kötelezettségeken kívül tartalmazniuk kell a sajátos szállításos repó

ügylet keretében a repóba adó által szerzett forrásokat is. A hitelintézet által saját célra kölcsönbe vett

értékpapírok miatti értékpapír-tartozást a kölcsönbe adó szektorbesorolásától; a sajátos szállításos repó

ügylet keretében a repóba vevő hitelintézet által átvett értékpapírok harmadik félnek való

Page 57: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

57

átruházásából, fedezetkénti bevonásából, kölcsönbe adásából származó (a Hitkr. 16/A. § (6)

bekezdésnek megfelelően a repóba adóval szemben kimutatandó) kötelezettséget a repóba adó

szektorbesorolásától függően a felvett hitel-sorokon kell jelenteni. Az 39221-392222. Egyéb

nemzetközi intézménytől, külföldi kormányoktól szerzett forrás-sorokban jelentendők az EU területén

működő nemzetközi intézményektől, valamint az EU nemzetközi intézményeitől (kivéve az EKB-t)

felvett hitelek is. A külföldi bankjegy- és érme-kereskedelemmel, valamint a devizaszámla, illetve

valutakészlet ellenében történt forint bankjegy- és érme-kereskedelemmel kapcsolatos tartozásokat a

rövid lejáratú tartozások között – a más belföldi hitelintézettel kapcsolatos állományokat az 3311.

sorban, a külföldi bankokkal szembeni tartozásokat az 39111- 39121., illetve 39211. sorokban – kell

jelenteni. Az OTIVÁ-tól és TAKIVÁ-tól felvett hitelek a pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől

felvett hitelek között jelentendők.

A felvett hitel soroknak tartalmazniuk kell a felmondott, de még fennálló hiteltartozások állományát is

(eredeti lejárat szerint bontva), kivéve a 2 éven túli eredeti lejáratú, nem belföldi hitelintézetektől

felvett hitel-sorokat, mert ezek esetében a felmondott hitelek állományát – a kötelező tartalék

kiszámításához – szektor és felmondási idő hossza szerinti bontásban külön sorokon kell jelenteni.

Az 311-3122. sorokon az Államháztartástól felvett hitelek között kell jelenteni az államtól

továbbkölcsönzésre folyósított pénzeszközök állományát is, vagyis a hitelintézet mérlegében szereplő,

az államtól átvett valamennyi világbanki forrást, valamint azokat az államtól származó egyéb

forrásokat, amelyeket a hitelintézet saját kockázatára továbbkölcsönzött (Hitkr. 5. §. (5) bekezdés b).

pont).

Az 363. sorban a szövetkezeti formában működő hitelintézeteknél a tagoknak a hátrasorolt

kötelezettségnek nem minősíthető, más vagyoni hozzájárulását kell feltüntetni.

4. Saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

Ebben a forráscsoportban a hitelintézet által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értékét

kell feltüntetni a kibocsátás helye (belföldön/külföldön), zárt körben/nem zárt körben és

instrumentum-típus (kötvény, letéti jegy, átváltoztatható kötvény, jelzáloglevél, egyéb értékpapír)

szerinti bontásban. Itt jelentendők a hátrasorolt kötelezettségnek számító hitelviszonyt megtestesítő

saját értékpapírok kibocsátásából származó kötelezettségek is. A betéti okiratban lévő, nem

értékpapírnak számító betéteket a Betétek részben kell kimutatni.

Ha az értékpapírt külföldön bocsátják ki, abban az esetben is a külföldön kibocsátott értékpapírok

között kell jelenteni, ha az ISIN-kódja magyar, azaz a besorolás független az értékpapír ISIN-kódjától.

5. Befektetési szolgáltatási tevékenységből származó forrás

Ezeken a sorokon a Hitkr. szerint ilyen címen fennálló kötelezettségeket kell feltüntetni szektor

szerinti bontásban.

6. Passzív kamatelhatárolások

A Passzív kamatelhatárolások sorokba kell kerülnie a Hitkr. szerint elszámolandó passzív időbeli

elhatárolások közül a járó, de még nem esedékes, elhatárolt kamatok és kamatjellegű jutalékok

összegének. Külön kell kimutatni a felvett hitelekre, gyűjtött betétekre (a takaréklevelek és egyéb

betéti okiratok állományában szerepeltetett, korábbi években felhalmozódott kamat kivételével), az

értékpapírokkal, valamint a derivatívákkal összefüggő passzív kamatelhatárolásokat. A betétek, felvett

hitelek esetében a passzív kamatelhatárolásokat szektor szerinti bontásban kell megadni.

7. Egyéb passzív elszámolások

Page 58: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

58

Az egyéb passzív elszámolások sorokban kell szerepeltetni a külföldiekkel és belföldiekkel szembeni,

forintban, euróban és egyéb devizában fennálló valamennyi egyéb passzív elszámolást, ideértve a

passzív időbeli elhatárolásokat (a 61-63. sorokban kimutatott kamatelhatárolások kivételével), a

mérlegben kimutatandó, negatív értékkel rendelkező derivatív tételek állományát, az úton lévő és a

függő tételeket, valamint egyéb tételeket.

A 71. Úton lévő tételek sorban kell szerepeltetni az úton lévő forint és devizatételeket egyaránt.

Ideértendő például a “Giro indított és fogadott tételek elszámolási számla”, valamint a PEK számla

állománya Követel egyenleg esetén. Az úton lévő devizatételek, illetve a deviza elszámolásokkal

kapcsolatos forintösszegek közé értendők például a hitelintézethez beérkezett, de az ügyfelek

számláján még nem jóváírt, illetve az ügyfelek számlájáról már leemelt, de a deviza nostro számlákról

még el nem indított összegek (pl. a hó végét követő értéknappal jóváírandó, illetve elindítandó

összegek). A fiókok közti, valamint a központ és a fiókok közti (belső klíring) elszámolási számlák a

hónap végére – helyes könyvelés esetén – egyenleget nem mutathatnak. (A mérleg lezárására

biztosított 3 napos határidő lehetővé teszi a hibás tételek korrigálását.)

A 72. Függő tételek sor a beszámolás napján a hiányzó információk miatt (pl. pontatlan számlaszám

megadás miatt nem ismert ügyfél esetén, stb.) véglegesen még nem rendezett tételeket tartalmazza.

73. Passzív elszámolás és egyéb passzív időbeli elhatárolás

A 73111-736. sorokban kell szerepeltetni a külföldiekkel és belföldiekkel szembeni, forinttal, euróval,

illetve egyéb devizával kapcsolatos valamennyi passzív elszámolást, ideértve a passzív időbeli

elhatárolásokat is (a 61-63. sorokban szerepeltetett kamatelhatárolások kivételével).

A passzív elszámolások és egyéb passzív időbeli elhatárolások között feltüntetendő – az egyes

szektorokra jellemző – legfontosabb tételek a következők:

Központi kormányzattal szemben (73111. sor):

Ebben a sorban szerepel a központi költségvetéstől lebonyolításra átvett, de folyósításra még nem

került kölcsön állománya (ha a főkönyvi számla összevont egyenlege Követel jellegű); a központi

kormányzattal szembeni egyéb tartozások állománya, ideértve az adótartozások adónemenként

nettósított összegét, ha az egyes adónemek egyenlege Követel jellegű; a Munkaerőpiaci Alappal

kapcsolatban kimutatott kötelezettség értéke, stb.

TB-vel szemben (73112. sor):

Ide kell kerülnie a társadalombiztosítással (a Nyugdíjbiztosítási Alappal, valamint az

Egészségbiztosítási Alappal és önkormányzataikkal) szembeni tartozások állományának.

Helyi önkormányzatokkal szemben (73113 sor):

Itt a helyi önkormányzatokkal szembeni tartozások (pl. helyi adók) szerepelnek

Hitelintézetekkel szemben (73131. sor):

Itt a Hitkr. szerint hitelintézeti kötelezettségként kimutatandó, más hitelintézetektől lebonyolításra

átvett és még nem továbbadott hitelek összege (ideértve a konzorciális hitelnyújtás keretén belül a

szervező bankhoz a hitelnyújtó hitelintézet által átutalt hiteleket is, illetve a végső adós

(hitelfelvevő) által átutalt törlesztő részletek lebonyolító (szervező) bank által még nem

továbbutalt összegét), valamint a hitelintézetekkel szembeni passzív elszámolások és egyéb

passzív időbeli elhatárolások szerepelnek.

Nem pénzügyi vállalatokkal szemben (7315. sor):

Page 59: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

59

Ide a beruházási szállítókkal, az egyéb belföldi szállítókkal, illetve vevőkkel (ha a számla

egyenlege Követel jellegű) szembeni tartozások, a nem pénzügyi vállalatokkal szembeni passzív

elszámolások és egyéb passzív időbeli elhatárolások, stb. kerülnek.

Ezen a soron kell jelenteni szállítói és vevői tartozásokkal kapcsolatos kamatelhatárolásokat is.

Háztartásokkal (lakossággal és egyéni vállalkozókkal) szemben (73161-73162. sor) és

Háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szemben (7317. sor):

Itt a munkavállalókkal és tagokkal kapcsolatos passzív elszámolások (jövedelem elszámolás, fel

nem vett járandóság és egyéb elszámolások) és egyéb passzív időbeli elhatárolások, valamint a

háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szembeni passzív elszámolások összegét kell

feltüntetni.

Külföld (7318. sor):

Itt kell jelenteni a hitelintézet forintszámla ellenében történt forint bankjegy- és érme-

kereskedelemmel kapcsolatban nem-rezidensekkel szemben fennálló tartozásait is.

Szektor szerint nem bontható passzív időbeli elhatárolás (732. sor):

Itt azokat a nem kamat jellegű passzív időbeli elhatárolásokat kell jelenteni, amelyek valamilyen

okból nem sorolhatók be valamelyik szektorhoz (pl. saját kibocsátású jelzáloglevelek elhatárolt

árfolyamvesztesége, ha a kibocsátó és a forgalmazó nem azonos).

Passzív időbeli elhatárolások működési költségekre (733. sor): Ebbe a sorba a passzív időbeli elhatárolásokból külön ki kell emelni a beszámolási időszakot

érintő működési költségek összegét.

A 741-742. sorban kell szerepeltetni a származékos ügyletek számviteli szabályok szerint forrás

oldalon elszámolandó negatív értékelési különbözetét és negatív devizaátértékelési különbözetét.

A 76. Egyéb sorba kerülnek mindazok a forrásoldali mérlegtételek (kivéve a passzív időbeli

elhatárolásokat), amelyek más forrás sorokban nem szerepelnek. Itt kell például kimutatni a más

munkáltató által a hitelintézethez lebonyolításra átadott munkáltatói hitelekből a címzettnek még nem

továbbított összeget, valamint a hitelek törlesztő részleteiből a hitelintézet által a munkáltatónak még

nem átadott részt. Ezen a soron kell nyilvántartania hitelintézeti alaptőke-emeléskor az alaptőke-

emelést végrehajtó banknak az alaptőke-emelés összegéből a tőkeemelés Cégbírósághoz történő

benyújtásáig befolyt összegeket – amennyiben részben, vagy egészben ő a forrásgyűjtő bank. Itt kell

szerepeltetni továbbá a már működő belföldi hitelintézetek alaptőke-emelésében közreműködő (a

tőkeszámlát vezető) hitelintézetnek a hozzá tőkeemelésre befolyt összegeket – a tőkeemelés

Cégbírósághoz történő benyújtásáig. A Cégbírósághoz történt benyújtás után ezek az összegek a

belföldi hitelintézetektől származó betétek közé sorolandók, ameddig átutalásuk az alaptőke-emelést

végrehajtó hitelintézet számlája javára még nem történt meg. Ezen a soron kell kimutatni a

szövetkezeti formában működő hitelintézeteknél a tagok hátrasorolt kötelezettségnek minősülő egyéb

vagyoni hozzájárulását, továbbá a szövetkezeti részjegy tőke állományában, illetve értékében a

legutóbbi jegyzett tőke változás cégbírósági bejegyzését követően bekövetkezett részjegy jegyzés

esetén a tagokkal szembeni kötelezettségeket a cégbírósági bejegyzés időpontjáig. (Hitkr. 8. §)

8. Céltartalék

Ebben a csoportban a forrás oldalon kimutatandó – a Hpt., a számviteli és külön jogszabályi előírások

szerinti képzés és felhasználás (illetve felszabadítás) különbségeként előálló – kockázati és egyéb

céltartalékok beszámolás napján fennálló állománya szerepel.

Page 60: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

60

A 81. Függő és jövőbeni kötelezettség utáni céltartalék sorban a mérlegen kívül nyilvántartott függő

és jövőbeni kötelezettségek után képzett kockázati céltartalékok beszámolás napján fennálló együttes

összegét kell jelenteni.

A 82. Általános kockázati céltartalék sorban – a Hpt. és a számviteli szabályok által előírt –

általános kockázati céltartalék meglévő állományát kell szerepeltetni.

A 83. sorban kell külön feltüntetni a lakás-takarékpénztárak kiegyenlítési céltartalékának állományát.

A 84. Egyéb céltartalék sorban kell a számviteli, illetve az egyéb jogszabály által előírt céltartalékok

beszámolás napján fennálló állományát szerepeltetni.

9. Saját tőke

Ebben a sorban kell összesíteni az évközi, illetve év végi saját tőke elemek állományát, amelyet a

részletező sorokban a számviteli előírásoknak megfelelően kell feltüntetni. A fióktelepként működő

hitelintézetnek a saját tőkeként kimutatott forrásait kell itt jelentenie.

A 9111-9112. sorokon – az Szmt. által meghatározottak szerint – a Cégbíróságon bejegyzett tőke

összegét kell feltüntetni. A fióktelepként működő hitelintézet esetén a jegyzett tőke sorban a dotációs

tőkét kell feltüntetni. A szövetkezeti hitelintézetek esetében itt azt a (részjegy, vagyoni hozzájárulás)

tőke összeget kell kimutatni, amelyet a Cégbíróságon már bejegyeztek, függetlenül annak a

szövetkezetnél külön nyilvántartott összetételétől. Tőkeleszállítás esetén a cégbírósági bejegyzésig a

jegyzett tőke értéke változatlan, de a visszafizetett tőke (részjegy) összeget nem itt, hanem a számviteli

előírások szerint az eszközoldalon, a visszavásárolt saját részvény, szövetkezeti részjegy soron kell

kimutatni. Hitelintézeti alaptőke-emeléskor az alaptőke-emelés összegéből a tőkeemelésnek a

Cégbíróságnál történő bejegyzéséig a befolyt összegeket az alaptőke-emelést végrehajtó banknak –

amennyiben részben vagy egészben ő a forrásgyűjtő bank – az egyéb passzív elszámolások között az

1B76 Egyéb soron kell nyilvántartania.

A 9112. soron a kumulatív elsőbbségi részvények állományát kell kimutatni, amelyek megfelelnek a

Kumulatív elsőbbségi részvény tulajdonságainak. A szövetkezeti részjegyek közül ebbe a kategóriába

tartozhatnak a befektetői tagok által jegyezhető részjegyek.

A 9111. soron a kumulatív elsőbbségi részvények nélküli jegyzett tőke összegét kell kimutatni. Ebben

a sorban kell megjeleníteni azokat a normál szövetkezeti részjegyeket, amelyek a szavatoló tőke

alapvető tőkeelemeként a befizetett jegyzett tőke soron beszámíthatók, mivel a részjegyek

tulajdonosainak történő kifizetés a Hpt. XXX. fejezet 216/A. § szerint korlátozott, és a részjegyek nem

rendelkeznek a kumulatív elsőbbségi részvényekre vonatkozó tulajdonságokkal.

A 912. Jegyzett, de be nem fizetett tőke sorban a jegyzett tőke még be nem fizetett összegét kell

kimutatni negatív előjellel.

921-922. Tőketartalék sorok: a számviteli szabályok szerinti tőketartalékokat a 921. ázsió és 922.

egyéb tőketartalék sorokban részletezve kell feltüntetni. A “Tőketartalék – ázsió” sorban azt az ázsió

összeget, amely a Cégbíróságnál még be nem jegyzett tőkeemeléssel kapcsolatos, de amelyre

vonatkozóan a szükséges dokumentumok benyújtása a Felügyelethez már megtörtént, addig nem lehet

itt figyelembe venni, amíg számvitelileg nincs rendezve. A “Tőketartalék – egyéb” sorban kell a

szövetkezeti formában működő hitelintézeteknek az 1994. június 30-ai ingatlanátértékeléshez

kapcsolódó tőketartalékot jelenteniük.

A 931-933. Eredménytartalék sorokban külön kell feltüntetni az előző évek után képződött (a 931.

sorban), az előző év végi nyereségből tartalékként tervezett, de közgyűlés által még jóvá nem hagyott

(a 932. sorban) és az egyéb módon (pl. átvétel útján) keletkezett eredménytartalékot (a 933. sorban).

Page 61: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

61

A 932. Eredménytartalék – előző évi előzetes eredményből sort csak a mérleg fordulónapját

követően az előző évet lezáró, a közgyűlés által jóváhagyott éves beszámoló (auditált mérleg)

megjelenéséig lehet kitölteni. Itt a jogszabályi előírások szerint kötelezően elszámolandó tételek

(tartalékok, adófizetés) figyelembe vétele után az előzetes eredményből megmaradó, de a tervezett

osztalékfizetést nem tartalmazó – a későbbiek során várható eredménytartalékként szereplő – mérleg

szerinti eredményt kell kimutatni.

A 941. soron kell kimutatni a számviteli szabályok alapján a visszavásárolt saját részvénynek,

visszafizetett szövetkezeti részjegynek az Eredménytartalékból a Lekötött tartalékba átvezetett

visszavásárlási értékét (a jegyzett tőke leszállításáig).

A 942. soron a számviteli szabályok alapján a lekötött tartalékba sorolt egyéb tételeket kell

kimutatni az előző soron szerepeltett érték kivételével.

A 951. Értékhelyesbítés értékelési tartaléka sorban a számviteli szabályok szerint meghatározott

összeg szerepelhet.

A 9521-953. Értékelési tartalék sorokban a Hpt. által előírt és a számviteli szabályok szerint

megképzett, a valós értékelésből származó értékelési tartalékokat kell feltüntetni. A 9521 soron kell

kimutatni a cash-flow fedezeti ügyletek valós értékelési tartalékának pozitív vagy negatív egyenlegét.

A 9522 soron kell kimutatni az egyéb egyedi pénzügyi és tőke instrumentumok valós piaci értéken

történő értékeléséből származó értékelési tartalékot, így többek között a valós értéken értékelt

értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapíroknak az 1AB914 Egyéb soron kimutatott

pozitív értékelési különbözetéből származó értékelési tartalék összegét. Itt kell kimutatni a valós

értékelés módszertanára való átállás, illetve a módszertan alkalmazásának megszüntetése esetén a saját

tőkével szemben elszámolandó értékeket. Itt kell megjeleníteni a Hitkr. 9/B §. (5) bekezdés szerinti

értékelési tartalékot is.

A 953 Értékelési tartalék – egyéb sorban kell kimutatni az Szmt. 64. § (3) bekezdése szerint a

gazdasági társaságban lévő - 27. § (2), (4) bekezdése szerinti - tulajdoni részesedést jelentő befektetés

bekerülési értékét meghaladó piaci értékét a befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítésével

azonos összegben.

A 96. Általános tartalék sorban a Hpt. 75. § (2) bekezdése által előírt és a számviteli szabályok

szerint megképzett és rendelkezésre álló általános tartalékot kell kimutatni. (Az 1997. január 1-jét

megelőzően megképzett és veszteségrendezésre még fel nem használt általános tartalékot továbbra is

itt kell nyilvántartani.)

A 97. Mérleg szerinti eredmény (év közben Eredmény) sorba az Eredménykimutatás (2A. tábla)

alapján kiszámított (halmozott) eredményt kell feltüntetni. (A devizaoszlopban nem szerepelhet

összeg.) Év közben ez az eredmény az eredményszámlák lezárása utáni – a bevételeknek,

ráfordításoknak és költségeknek – a társasági adóelőleg befizetett összegével csökkentett egyenlege.

Év végén az előzetes eredménynél az (előzetes adatok alapján meghatározott) adófizetési

kötelezettséggel számított összeget kell figyelembe venni. Az év végi végleges adat az éves beszámoló

mérleg szerinti (auditált) eredménye.

1C Mérlegtételekhez kapcsolódó tájékoztató adatok

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Page 62: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

62

1C1 Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen

1C11 100% alatti nominális tőkegarancia mellett kibocsátott legfeljebb két éves lejáratú saját

hitelviszonyt megtestesítő ép állománya

Ezen a soron a saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül azok állományát kell

jelenteni, amelyek lejáratkor az eredeti szerződéses összegnél alacsonyabb visszavásárlási értékkel

rendelkezhetnek.

1C121-1C125 Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok névértéke

A visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül az intézmény

szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét is képviselő értékpapírok névértékét az 1C121-1C124

sorokon, az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét nem képviselő egyéb értékpapírok

névértékét az 1C125 soron kell szerepeltetni.

1C21-1C24 Központi szerződő féllel szembeni repó követelések és kötelezettségek

Ezeken a sorokon a központi szerződő féllel kötött repóügyletek állományát kell kimutatni. A Belföldi

központi szerződő féllel szembeni repó követelés és kötelezettség sorokon (1C21 és 1C23 sorok) az E

szektorba sorolt KELER KSZF Központi Szerződő Fél Kft.-vel kötött repóügyletek állományát kell

jelenteni. A GMU központi szerződő féllel szembeni repó követelés és kötelezettség sorokon (1C22 és

1C24 sorok) a GMU tagállamokban működő központi szerződő féllel kötött repóügyleteket kell

jelenteni. A GMU központi szerződő felekkel történő ügyletkötés feltétele, hogy a hitelintézet a

központi szerződő fél tagja legyen, vagyis csak az intézmény tagja lehet ügyfél is. Az euroövezeti

központi szerződő felekről egyelőre nem áll rendelkezésre lista, az azonosítása az alapján történik,

hogy az adatszolgáltató hitelintézet tagja-e ilyen típusú intézménynek. (Ilyen, a GMU területén

működő központi szerződő fél például a Deutsche Börse Group Németországban.) Amennyiben a

magyar hitelintézet külföldi anyavállalata GMU központi szerződő féllel leánya nevére köt

repóügyleteket, és ez a hazai hitelintézet mérlegében megjelenik, a fennálló állományokat a fenti

sorokon kell jelenteni.

1C31-1C34 Belföldi nem pénzpiaci befektetési alapokkal szembeni követelések és kötelezettségek

Ezeken a sorokon az egyéb pénzügyi közvetítők D3 alszektorába sorolt befektetési alapoknak nyújtott

hiteleket (1C31 sor), a befektetési alapokkal szembeni repóügyletekből származó követeléseket (1C32

sor) az általuk elhelyezett látra szóló- és folyószámlabetéteket (1C33 sor), valamint lekötött betéteket

(1C34 sor) kell jelenteni.

1C411-1C4222 Transzferálható betétek

A transzferálható betét a látra szóló és folyószámlabetétek alkategóriája.

A transzferálható betétek olyan betétek, amelyekről jelentős késedelem, korlátozás vagy büntetés

nélkül kérésre közvetlenül fizetések teljesíthetők más gazdasági szereplőknek átutalás, beszedési

megbízás, esetleg hitelkártya vagy bankkártya, elektronikus pénz, csekk vagy hasonló általánosan

használt pénzforgalmi eszközök révén. Nem tekinthető transzferálható betétnek a csak készpénz

felvételére szolgáló betét, vagy az olyan betét, amelyről csak a pénztulajdonos más betétje

közbeiktatásával vehető fel készpénz, vagy teljesíthető átutalás.

1C43 Felmondásos betét

Ezen a soron az ún. felmondásos betétek teljes állományát kell jelenteni. A mérlegben a felmondásos

betéteket a lekötött betét – rövid soron kell jelenteni a megfelelő szektor szerinti bontásban. Az MNB

az e soron jelentett felmondásos betétek szektor szerinti bontásáról további információkat kérhet.

1C51-1C54 Különleges célú gazdasági egységekkel (FVC-kel) kapcsolatos tételek

A különleges célú gazdasági egység (angol neve: Financial Vehicle Corporation /FVC/) a D vagy E

szektorba tartozó, értékpapírosítást végző pénzügyi közvetítő vállalat. A fenti sorokon az ilyen

Page 63: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

63

rezidens és GMU rezidens intézmények által a hitelintézetnél elhelyezett betéteket, valamint az ilyen

intézmények által kibocsátott, a hitelintézet tulajdonában lévő hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt

kell jelenteni. A különleges célú gazdasági egységekről lista készül, amely megtalálható lesz az MNB

honlapján közzétett, az e rendelet 3. mellékletének 1. pontja szerinti listában.

1C61-1C632 Részvények

Az 1C61. soron a visszavásárolt saját részvények névértékét kell jelenteni. Az 1C621-1C632 sorokon

a stabilitási törvény (2008. évi CIV. tv.) alapján a különleges osztalékelsőbbségi részvény és a

különleges vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvény állománya jelentendő.

1C71-1C78 Egyéb tájékoztató adatok

Az 1C71 Munkáltatói és helyi támogatás állománya sornak kell tartalmaznia a munkáltatók, illetve az

önkormányzatok által lakásépítéshez, -vásárláshoz a háztartásoknak nyújtott és a hitelintézet által

továbbított hitelek fennálló állományát (nem ideértve a hitelintézet saját dolgozóinak nyújtott

hiteleket) nyilvántartási értéken.

Az 1C721-1C722 Ltp-vel kötött szerződéshez kapcsolódó azonnali hitelek állománya sorokban a

lakás-takarékpénztárakkal kötött szerződéssel rendelkező ügyfelek részére nyújtott azonnali banki

hitelek állományát kell feltüntetni könyv szerinti bruttó és nettó értéken. Ezek az állományok az éven

túli, lakáscélú hitelek részét képezik, s a hitelnyújtók döntően az 1997-ben megalakult lakás-

takarékpénztárak tulajdonosai.

Az 1C731 Egyéb aktív időbeli elhatárolás (1AB911-ből) sorban a Felügyeleti mérleg eszköz oldalán

az 1AB911. Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás összesen sorból az egyéb aktív időbeli

elhatárolásokat kell kiemelni egy összegben.

Az 1C732 Egyéb passzív időbeli elhatárolás (1B73-ból) sorban a Mérleg forrás oldalán az egyéb

passzív elszámolások között a 1B73. sorban kimutatott egyéb passzív időbeli elhatárolások összegét

kell kiemelni.

Az 1C74 Látra szóló takarékbetétek összesen sorba a háztartások látra szóló és folyószámlabetétei

közül a lakossági látra szóló takarékbetétek állományát kell feltüntetni.

Az 1C76-1C78 sorokon az állami hitelvédelmi program keretében, a 2009. évi IV. törvény alapján

nyújtott hitelek állományát kell jelenteni eredeti lejárat szerinti bontásban. Ezen a soron nem kell

jelenteni a hitelintézet saját hitelvédelmi programjának keretében nyújtott hiteleket.

1C81 Lakosságnak ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete mellett nyújtott hitelek bruttó értéken

összesen

1C811 Jelzáloghitelek összesen

Jelzáloghitelek alatt e táblában azon – jelzáloglevél fedezetéül felhasználható – hitelek értendők,

amelyeket a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény által

szabályozottan jelzálog-hitelintézetek, vagy ugyanezen törvény jelzáloghitelezésre vonatkozó

előírásait betartva hitelintézetek nyújtanak.

1C8111 Lakáscélú jelzáloghitelek

Azon hitelek állományát tartalmazza, amelyeket lakáscélra (bővítés, építés, vásárlás, korszerűsítés és

felújítás) nyújtottak.

1C81111 Jelzáloglevél kamattámogatása mellett nyújtott hitelek (12/2001. Korm. rendelet alapján)

Jelzálog-hitelintézetek és azon hitelintézetek által kitöltendő sor, amelyek jelzálog-hitelintézetekkel

konzorciális és/vagy refinanszírozási konstrukció keretében együttműködnek. Azon lakáscélú

Page 64: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

64

jelzáloghitelek állományát tartalmazza felhasználási cél szerint bontva, amelyek kamattámogatása

jelenleg a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I.31.) Korm. rendelet (a továbbiakban:

12/2001.(I.31.) Korm. rendelet) 12.§-a alapján meghatározott.

1C81112 Állami kiegészítő kamattámogatású és jelzáloglevéllel finanszírozott kamattámogatásos

lakáshitelek kombinációja

Itt az eszköz és forrásoldali kamattámogatás kombinált formájában nyújtott hiteleket kell kimutatni.

Azon lakáscélú jelzáloghitelek állományát tartalmazza, amelyek kamattámogatása jelenleg a 12/2001.

(I. 31.) Korm. rendelet 13.§-a alapján meghatározott. Jelzálog-hitelintézetek és az FHB Jelzálogbank

Nyrt-vel (konzorciális és/vagy refinanszírozási konstrukció keretében) együttműködő hitelintézetek

által kitöltendő sor.

1C81113 Állami kamattámogatásos jelzáloghitelek 2009. október 1-jétől

Ezen a soron kell jelenteni a 134/2009.(VI.23) Kormányrendelet alapján nyújtható állami

kamattámogatású jelzáloghitelek állományát. (2009. október 1-je után folyósított állomány).

1C81114 Piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek

Csak jelzálog-hitelintézetek által kitöltendő sor. Azon hiteleket tartalmazza felhasználási cél szerint

bontva, amelyeket lakáscélú felhasználásra, támogatás nélkül nyújtottak.

1C8112 Általános célú jelzáloghitelek

Csak jelzálog-hitelintézetek által kitöltendő sor. A nem lakáscélú jelzáloghitelek állományát

tartalmazza.

1C81121 Ingatlancélú felhasználásra nyújtott hitelek

Az általános jelzáloghiteleken belül az ingatlancélú felhasználásra nyújtott hitelek állományát

tartalmazza.

1C81122 Egyéb felhasználásra nyújtott hitelek

Azon jelzáloghitelek állományát tartalmazza, amelyeket lakás- és egyéb ingatlan célú felhasználáson

kívül bármely egyéb célra nyújtottak.

1C812 NEM jelzáloghitelek összesen

Itt a lakosságnak ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete mellett nyújtott hitelek közül azok

állománya jelentendő, amelyek a jelzáloghitelek 19. sornál leírt fogalmába nem tartoznak bele.

1C8121 Lakáscélú NEM jelzáloghitelek

Azon hitelek állományát tartalmazza, amelyeket lakáscélra (bővítés, építés, vásárlás, korszerűsítés és

felújítás) nyújtottak.

1C81211 Állami kiegészítő kamattámogatású

Hitelintézetek által nyújtott azon hitelek állományát tartalmazza felhasználási cél szerint bontva,

amelyek kamattámogatása jelenleg a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 13.§-a alapján meghatározott.

1C81212 Egyéb eszközoldali kamattámogatású

Ez a sor a hitelintézetek által nyújtott azon hitelek állományát tartalmazza, amelyek kamattámogatása

a költségvetéstől közvetlenül lehívható, de nem a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 13.§-a alapján

meghatározottak. E sorban kell jelenteni a 2001. februárt megelőzően eszközoldali támogatás mellett

nyújtott lakáscélú hiteleket.

1C81213 Állami kamattámogatásos NEM jelzáloghitelek 2009. október 1-jétől

Ezen a soron kell jelenteni a 134/2009.(VI.23) Kormányrendelet alapján nyújtható állami

kamattámogatású NEM jelzáloghitelek állományát. (2009. október 1-je után folyósított állomány).

Page 65: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

65

1C81214 Piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek

A hitelintézetek által nyújtott azon hiteleket kell itt kimutatni felhasználási cél szerint bontva,

amelyeket lakáscélú felhasználásra támogatás nélkül nyújtottak. Itt jelentendők a saját dolgozónak

nyújtott kamatmentes hitelek is.

1C8122 Általános célú NEM jelzáloghitelek

A hitelintézetek által nyújtott azon hitelek állományát tartalmazza, amelyeket ingatlanon alapított

jelzálogjog fedezete mellett nem lakáscélra nyújtottak.

1C81221 Ingatlancélú felhasználás

Ez a sor a jelzálogjog fedezete mellett nem lakáscélú, de ingatlancélú felhasználásra nyújtott hitelek

állományát tartalmazza.

1C81222 Egyéb felhasználás

Itt a bármely célra, jelzálogjog fedezete mellett nyújtott hitelek állományát kell szerepeltetni, kivéve a

lakáscélú és egyéb ingatlancélú felhasználást.

1C82 Lakosságnak ingatlanfedezet nélkül nyújtott lakáscélú hitelek bruttó értéken összesen

Itt kell jelenteni az ingatlanfedezet nélkül (egyéb fedezettel vagy fedezet nélkül) nyújtott lakáscélú

hitelek állományát felhasználási cél szerint bontva.

1C9111-1C952 Folyószámla hitelekből nem kamatozó és kamatozó hitelkártya-követelés

Ezeken a sorokon kell jelenteni szektor szerinti bontásban az 1AB tábla 5511., 5521., 5611., 5621., és 571.

sorain jelentett folyószámlahitelek állományából a kamatmentes periódust biztosító kártyahitelek állományát.

A „kamatozó hitelkártya követelés” sorokon kell kimutatni a tárgyidőszak utolsó napján nem kamatmentes

periódusban lévő hitelkártya-követelések, a „nem kamatozó hitelkártya követelés” sorokon pedig a

tárgyidőszak utolsó napján kamatmentes periódusban lévő hitelkártya követelések jelentés-készítés

időpontjában ismert állományát.

1D Eladott eszközök halasztott fizetéssel, illetve visszavásárlási kötelezettséggel

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Ebben a táblában a Hpt. szerint a hitelintézeteknél pénzkölcsön nyújtásának minősülő, halasztott

fizetéssel eladott eszközök miatti – a számviteli mérlegben vevővel szembeni – követelések, valamint

a mérlegen kívüli követelések közül a halasztott fizetéssel és/vagy visszavásárlási kötelezettséggel

eladott eszközök összértékét kell feltüntetni a fennálló követelés alapján, a lejárati időtartamtól

függetlenül.

Külön-külön oszlopban kell kimutatni

a) a csak visszavásárlási kötelezettséggel,

b) a halasztott fizetéssel és visszavásárlási kötelezettséggel, valamint

c) a csak halasztott fizetéssel eladott eszközöket.

A felsorolást a saját eszközökre, a hitel (és egyéb) követelésekre, az értékpapírokra, valamint a

vagyoni érdekeltségekre vonatkozóan – a csoportosítás szerint – könyv szerinti, eladási és

visszavásárlási értéken kell végrehajtani.

Page 66: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

66

A jelentésben az eladott eszközök értékét mindaddig ki kell mutatni, míg a vételár kiegyenlítésre nem

kerül, illetve a visszavásárlás meg nem történik.

A Saját eszközök sorokban a Felügyeleti mérleg 92 Saját eszközök csoportban felsorolt eszközök

halasztott fizetéssel, illetve visszavásárlási kötelezettséggel történő értékesítését kell feltüntetni.

Ezekben a sorokban az ilyen módon eladott saját részvény értékét is mindaddig ki kell mutatni, míg a

vételár kiegyenlítésre nem kerül, illetve a visszavásárlás meg nem történik.

A Követelések sorokban kell szerepeltetni a halasztott fizetéssel és/vagy visszavásárlási

kötelezettséggel eladott valamennyi követelést (a Felügyeleti mérleg 5 soraiból).

Az Értékpapír sorokban minden olyan értékpapír eladását fel kell tüntetni, amely nem jelent tulajdoni

részesedést. (Itt a Felügyeleti mérleg 2 soraiból eladásra került értékpapírokat, kötvényeket kell

kimutatni.)

A Befektetés sorokban a tulajdoni jogokat jelentő értékpapírok (részvények), részesedések és más

vagyoni érdekeltség eladását kell szerepeltetni függetlenül attól, hogy azok forgatási, befektetési

céllal, vagy vagyoni érdekeltségként kerültek a hitelintézet birtokába.

A táblában könyv szerinti értéken az adott eszköznek a Hitkr. előírásainak megfelelő nyilvántartási

értéke értendő. Eladási érték alatt a szerződésben rögzített értéknek a teljesített fizetések

figyelembevételével vett összegét kell érteni.

Részletfizetés esetén az eladási árat a befolyt összegben, a nyilvántartási értéket pedig arányosan (a

részletfizetést a teljes eladási árhoz viszonyítottan) kell figyelembe venni. A visszavásárlási érték a

szerződésben rögzített összeg.

1E Tranzakciók számításához szükséges adatok

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Hitelleírásnak jelentendő – csak ebben a táblában – az előző hónap végén még a mérlegben szereplő,

és az adott hónapban leírt hitelkövetelések előző hó végén fennálló könyv szerinti bruttó értéke,

valamint az előző hónap végén még a mérlegben szereplő, és az adott hónapban bruttó érték alatt

eladott hitelkövetelések előző hó végén fennálló könyv szerinti bruttó értéke és eladási értéke közötti

különbözet. A hitelkövetelések közé értendők a valódi penziós ügyletekből származó követelés-

sorokon jelentett összegek és a monetáris intézmények által elhelyezett betétek is. A bruttó érték alatt

eladott hitelkövetelésekre vonatkozó leírásokat abban a hónapban kell szerepeltetni az érintett

sorokban, amelyik hónapban a hitelintézet kivezette azokat a könyveiből, függetlenül attól, hogy az

ellenérték kifizetésére mikor került sor. Az eladott követeléseket abban az oszlopban kell jelenteni,

amelyben eredetileg a mérlegben volt, még akkor is, ha más devizában történt az eladás.

Az 1E11-1E156 sorok az egyes szektoroknak nyújtott hitelekre vonatkozó – a kitöltési előírásokban

megfogalmazott – hitelleírásokat tartalmazzák szektor szerinti bontásban. Az adott havi leírásadatokat

negatív előjellel kell jelenteni. Az 1E141 Háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit

intézményeknek nyújtott – fogyasztási hitel sorban jelentendők a folyószámla hitelek leírásai is. Az

1E142 Háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit intézményeknek nyújtott – lakáscélú

hitel sorban csak a lakosságnak nyújtott lakáscélú hitelek leírásai jelentendők. Az 1E1432 Egyéni

vállalkozóknak nyújtott egyéb hitele sorban kell jelenteni az egyéni vállalkozók lakáscélú

hiteleinek, gépjárművásárlási hiteleinek és egyéb hiteleinek, valamint velük szembeni valódi penziós

(és sajátos szállításos repo) ügyletből eredő követelések leírásait.

Az 1E21-1E36 sorokban a hitelintézet által birtokolt részesedésekben, az államháztartás által

legfeljebb 2 éves eredeti lejárattal kibocsátott értékpapírok, valamint 2 éven túli eredeti lejáratú

Page 67: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

67

értékpapírok könyv szerinti nettó értékében egyik hónapról a másikra bekövetkezett árváltozásokat

kell jelenteni, megfelelő előjellel ellátva: amennyiben az értékpapírok és részesedések nettó értéke

árváltozás miatt nőtt a hónap során, akkor pozitív, ha csökkent, negatív előjellel kell az összeget

szerepeltetni. Az árváltozásnak csak azoknak a tárgyhó végén a mérlegben lévő részesedéseknek és

értékpapíroknak a tárgyhó során bekövetkezett árváltozását kell tartalmaznia, amelyek már az előző

hónap végén is a hitelintézet tulajdonában voltak. Az előző hó végén és a tárgyhó végén a mérlegben

szereplő azonos típusú, de eltérő sorszámú értékpapírok árváltozását nem kell jelenteni. Annak az

értékpapírnak az árváltozását sem kell a jelentésben szerepeltetni, amely mind az előző, mind a

tárgyhónap végén szerepelt a mérlegben, de a hónap során a hitelintézet eladta és újra visszavásárolta.

A devizában denominált értékpapírok árváltozását eredeti devizanemben kell kiszámítani, és a

tárgyhavi hivatalos átlagárfolyamon kell forintra átszámítani. A devizában denominált értékpapírok

esetében az árváltozás nem tartalmazhatja a devizaárfolyamváltozás hatására bekövetkezett

átértékelődéseket.

A jelenlegi magyar számviteli gyakorlat szerint az értékpapírok a mérlegben vagy beszerzési értéken

maradnak, s csak az értékvesztés-képzés, illetve -visszaírás miatt változik nettó értékük, vagy valós

értéken szerepelnek, s az értékelési különbözet alakulásától függően is változik nettó értékük. Ez azt

jelenti, hogy a hitelintézet tulajdonában lévő legfeljebb 2 éves eredeti lejáratú állampapírok és 2 éven

túli lejáratú értékpapírok előző hó végén is meglévő állományának értékvesztés- és értékelési

különbözet-változása lesz az „árváltozás” miatti állományváltozás. Ha a hitelintézet a hó során nem ad

el, illetve nem vásárol értékpapírt, akkor – negyedéves értékvesztés- és értékelési különbözet-változást

feltételezve – csak minden harmadik hónapban szerepel majd itt adat, amely értékvesztés-képzéskor

negatív, értékvesztés-visszaíráskor pozitív értéket, értékelési különbözet változáskor a változás

jellegéből adódóan negatív vagy pozitív értéket vesz fel. Amennyiben a hitelintézet tulajdonában lévő

részesedések értékelése azonos módon történik az értékpapírokéval, a számítás módja azoknál is

azonos az előzőleg leírtakkal.

Az 1E21 sorban az államháztartás által legfeljebb 2 éves lejáratra kibocsátott értékpapírok

állományának árváltozása jelentendő.

Az 1E221-1E2264. sorok a két éven túli lejáratú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, az 1E31-

1E36 sorok a részvények és egyéb részesedések (ideértve a befektetési jegyeket is) árváltozását

tartalmazzák összesen és szektor szerinti bontásban.

Ebben a táblában egyéb pénzügyi vállalatok alatt az egyéb pénzügyi közvetítők, pénzügyi kiegészítő

tevékenységet végzők, biztosítók és nyugdíjpénztárak értendők.

1F Értékpapírosítással kapcsolatos adatok

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Az 1F1111-1F2252. sorokon a hitelek adott időszaki nettó forgalmát kell jelenteni a következő

alábontások szerint:

az értékpapírosítás érinti-e a mérlegben kimutatott hitelállományt,

az értékpapírosításban részt vevő fél,

szektor szerinti bontásban.

A nettó forgalmat a tárgyidőszakban értékpapírosított, vagy eladott hitelek és a tárgyidőszakban

megvásárolt hitelek különbségeként kell meghatározni.

Page 68: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

68

A nettó forgalom számítása során figyelmen kívül kell hagyni az euroövezeti rezidens valamint hazai

monetáris pénzügyi intézménynek átadott vagy átvett hiteleket, valamint az intézményi változások

során (egyesülés, szétválás, stb.) átadott/átvett hiteleket.

1G Eszköz és forrástételek hóvégi állományának devizaszerkezete (hitelek bruttó,

értékpapírok nettó könyv szerinti értéken)

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Ebben a táblában a Felügyeleti mérleg jelentés tábláinak Egyéb deviza oszlopában szereplő hitel,

hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, részvény és egyéb részesedés, valamint betét és felvett hitel

állományoknak, és az egyéb eszközök és források állományának devizanemenkénti részletezését kell

jelenteni millió forintra átszámított értéken. Az euróban fennálló állományokat a táblában nem kell

jelenteni, mert összegük a mérlegből is megállapítható.

A hitelek, elhelyezett betétek devizaszerkezetét bruttó, az értékpapírokét nettó könyv szerinti értéken

kell a táblában szerepeltetni. A hitel és elhelyezett betét soroknak a mérlegben a valódi penziós

ügyletekből származó követelések sorokon jelentett összegeket, a betét és felvett hitel állományoknak

a mérlegben szereplő (óvadéki és sajátos szállításos) repó ügyletekből származó kötelezettségeket is

tartalmazniuk kell. Az 1G1271, 1G1281 és 1G1282 soroknak tartalmaznia kell a GMU monetáris

pénzügyi intézményeknek, illetve az egyéb külföldi bankoknak nyújtott hiteleket, valamint a náluk

elhelyezett betéteket és a náluk lévő nostro számlákat is. Az 1G2111-1G2192 sorokban a betéteken

kívül a felvett hitelek és azok részeként a kapott hátrasorolt kötelezettségek állományának is

szerepelnie kell. Az 1G221-1G222 sornak a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kibocsátásával

szerzett hátrasorolt kötelezettségeket is tartalmaznia kell. Az 1G31 sorban a mérlegben az aktív

kamatelhatárolások, az egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök, valamint a saját eszközök

(visszavásárolt saját kötvények nélkül) sorokban jelentett állományok együttes összegének

devizaszerkezetét kell jelenteni. Az 1G32 sorban a mérlegben a passzív kamatelhatárolások, valamint

az egyéb passzív elszámolások között jelentett állományok devizabontását kell megadni.

E táblában egyéb pénzügyi vállalatok alatt az egyéb pénzügyi közvetítők, pénzügyi kiegészítő

tevékenységet végzők, biztosítók és nyugdíjpénztárak értendők.

A tábla d) oszlopában az egyéb EU tagországok devizáit kell kimutatni. Az ebben az oszlopban

jelentett összegek devizánkénti bontásáról negyedév végekre vonatkozóan az MNB F19/F33-as

jelentés 03. táblájában kell információt adniuk az adatszolgáltatóknak.

2A Eredménykimutatás

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Az irányadó jogszabályok mellett az eredménytétel könyvelésének szabályaira a hitelintézetek

számviteli politikája, annak mellékletei és kapcsolódó szabályzatai (pl. fedezetértékelési, befektetési

szabályzat) adnak előírásokat, így többek között:

a könyvelés dátumára (kötésnapos vagy értéknapos könyvelés),

Page 69: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

69

devizában és valutában (továbbiakban deviza) keletkeztetett ügylet és tranzakció esetén az

alkalmazott átváltási árfolyamra,

a forint árfolyamváltozásából származó konverziós és átértékelési eredmény elszámolásának

módjára (beleértve a kötésnap és az értéknap közötti árfolyamváltozás elszámolását is);

az időbeli elhatárolások alkalmazott módszerére;

az értékvesztés és céltartalék-képzés gyakorlatára a minősített állományban bekövetkezett

tranzakció esetén;

a valós értékelési különbözet elszámolására;

a többdevizás pénzügyi műveletek esetén a pozíciós számlák alkalmazására;

az előző ponthoz kapcsolódóan az eredményszámlák zárásakor vagy tranzakciónként az

egyenlegek, illetve tételek átvezetésére a Tárgyévi eredmény számlára;

a multicurrency (vagy szerződés szerint átváltható devizanemű) ügyletek kezelésére a

tényleges fennálló árfolyamkockázat tükrében, a pénzügyi teljesítéstől függetlenül;

Az adatszolgáltatás alapja a számviteli szabályokkal összhangban lévő és a hitelintézeti könyvvizsgáló

által hitelesített számviteli politika alapján készített eredménykimutatás, függetlenül attól, hogy a fenti

sajátosságok miatt az egyes hitelintézeti eredménykimutatások egymástól eltérhetnek.

A felügyeleti eredménykimutatás (továbbiakban eredménykimutatás) a Hitkr. 2. számú mellékletében

szereplő Eredménykimutatás I. (függőleges tagolás) tábla szerkezetét követi. A soroknak a

jogszabályéval egyező sorok arab számos, illetve azok részletező kisbetűs azonosító kódjait a kitöltési

útmutató a megnevezések után zárójelben tartalmazza.

A tábla első oszlopában a tárgyhónapra könyvelt, a másodikban az év elejétől halmozott értékeket kell

kimutatni forintban.

A fő sorok alábontásain belül a következő rendezőelv érvényesül:

A kamat- és kamat jellegű bevételeket és ráfordításokat fő termékcsoportonként (pénzügyi

követelések és kötelezettségek, értékpapírok, származtatott ügyletek) a Felügyeleti mérleg

szektor bontásának megfelelően kell kimutatni.

Az eredménykimutatás a származtatott ügyletek eredménytételeit elkülönítetten tartalmazza. A

származtatott ügyletek eredményét az ügylet célja (kamat-, illetve nem kamat-fedezeti és

egyéb (kereskedési célú) és az értékelés jellege (valós értékelésbe vont és valós értékelés alá

nem tartozó) szerint kell megosztani. Nettósítás csak abban az esetben lehetséges, ha a

könyvelés a számviteli szabályoknak megfelelően nettó módon történik, függetlenül a

pénzügyi teljesítés módjától.

Az egyéb pénzügyi, befektetési szolgáltatási és egyéb bevételeken és ráfordításokon belül a

realizált árfolyamnyereségtől, illetve veszteségtől elkülönítetten jelenik meg a valós értéken

történő értékelés szabályai alá tartozó pénzügyi instrumentumok átértékelési nyeresége és

vesztesége.

Az alábbi táblázat az eredménykimutatás meghatározott soraira vonatkozóan jelöli, hogy az

adott sort a valós értéken történő értékelést alkalmazó vagy a valós értéken történő értékelést

nem alkalmazó hitelintézeteknek kell-e kitöltenie:

PSZÁF sorkód Valós értékelést alkalmazó

Valós értékelést nem

alkalmazó

hitelintézetek

Származtatott ügyletek kamat-, egyéb pénzügyi és befektetési szolgáltatási eredménye,

opciók opciós díja

2A01141, 2A01142 nem igen

2A01143, 2A01144 igen nem

2A01241, 2A01242 nem igen

2A01243, 2A01244 igen nem

2A041121 nem igen

2A041122 igen nem

2A041221 nem igen

2A041222 igen nem

Page 70: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

70

2A042131 nem igen

2A042132 igen nem

2A042133 igen igen

2A042231 nem igen

2A042232 igen nem

2A042233 igen igen

Valós értéken történő értékelés miatti Értékelési különbözetek

2A04113 igen nem

2A04123 igen nem

2A04214 igen nem

2A04224 igen nem

Az eredménykimutatás 2A08. Értékvesztés, kockázati céltartalékképzés változása című

sora a Sajátos értékelési szabályoknak megfelelően (Hitkr. 7. számú melléklet) tartalmazza a

követelések és befektetési célú értékpapírok után elszámolt értékvesztés és értékvesztés

visszaírás, illetve kockázati és általános kockázati céltartalék képzés és felhasználás

tárgyévben elszámolt összegeit, a számviteli szabályok szerinti értékvesztés és általános

céltartalék-képzésre vonatkozó jogszabályi kivételek figyelembevételével.

A hitelezési veszteség tárgyévi eredményt érintő sorai a követelés jellegének megfelelő

tagolásban jelennek meg az egyéb pénzügyi szolgáltatások bevételei vagy ráfordításai, az

egyéb bevételek és ráfordítások, illetve a rendkívüli ráfordítások sorokban.

Az eredménykimutatásban alapértelmezésben

a bevételek eredményt növelő,

a ráfordítások és költségek eredményt csökkentő tételek (nem kell negatív előjellel ellátni)

a céltartalék képzés ráfordításként,

a céltartalék felhasználás és felszabadítás (céltartalék csökkenés) bevételként,

az értékvesztés elszámolása ráfordításként,

az értékvesztés visszaírása bevételként szerepel.

Az alapértelmezéstől eltérően negatív előjellel kell ellátni azokat az eredménytételeket, amelyeket a

számviteli szabályoknak és az ügylet jellegének megfelelően kell az adott tétel-csoportban kimutatni,

függetlenül attól, hogy az a bevételt, vagy a ráfordítást csökkenti (lásd a tétel megnevezése előtti (-)

jelet), így pl.:

Az Szmt., illetve a Hitkr. előírásainak megfelelően ráfordítás csökkentő tételként kell

kimutatni a tárgyévben képzett céltartalék és értékvesztés tárgyévi felhasználását,

felszabadítását, illetve visszaírását.

A kapcsolódó ügyletek (származtatott ügylethez kapcsolódó alapügylet, alapügylet és annak

fedezeti ügylete) valós értéken történő értékeléséből származó értékelési nyereséget és

veszteséget ugyanazon tétel-csoportban kell kimutatni bevételt, vagy ráfordítást csökkentő

tényezőként.

A valós értékelésbe vont, fedezeti célú származtatott ügyletek értékelési különbözeten kívüli

egyéb bevételét és ráfordítását a fedezett ügylettel azonos tételcsoportban - az alapügylettől

elkülönítetten – ráfordítást, illetve bevételt csökkentő tételként kell kimutatni.

Ha valamelyik ráfordítás vagy költség sor Követel, illetve bevétel sor Tartozik egyenleget

mutat, akkor ezt a tételt negatív előjellel kell feltüntetni. Az egyes eredmény sorokban

veszteség esetén a negatív előjelet ki kell tenni.

Az eredménykimutatás sorainak tartalma:

A 2A01. sor KAMATKÜLÖNBÖZET (Hitkr. 2. melléklet sorszám nélkül) a hitelintézet összes

kamat- és kamatjellegű bevételének, illetve ráfordításának az egyenlegét tartalmazza a Hitkr. 10. § (2)-

Page 71: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

71

(8) bekezdés szerint, szektoronkénti bontásban. A tőkearányosan kamatozó ügyletek mellett a hozamot

árfolyamkülönbözet vagy díj formájában eredményező ügylettípusok közül a kamatok között csak a

Hitkr. 10. § (3) bekezdés szerintiek mutathatók ki.

A belföldiektől kapott bevételek és belföldieknek fizetett ráfordítások fő szektorcsoportonkénti

alábontása a felügyeleti mérleg szektorbesorolásának megfelelően:

Államháztartás (összevontan: Központi kormányzat, TB és Helyi önkormányzat),

Monetáris intézmények (elkülönítetten: Jegybank és Egyéb monetáris intézmények),

Nem pénzügyi vállalatok (összevontan: Nem pénzügyi vállalatok és Járulékos vállalkozások),

Háztartás (elkülönítetten: Lakosság és Egyéni vállalkozók),

Egyéb belföldi szektorok (összevontan: Egyéb pénzügyi vállalatok – benne Egyéb pénzügyi

közvetítők, Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, Biztosítók - és Háztartásokat segítő

nonprofit intézmények).

A külföldiektől kapott bevételeket és külföldieknek fizetett ráfordításokat külön kell részletezni az

alábbi bontásban:

GMU monetáris intézmények, egyéb külföldi – nem GMU országbeli – bankok

GMU nem monetáris intézmények, egyéb külföldi nem bankok.

A kamatjellegű bevételek és ráfordítások között azokat a jutalékokat és díjakat lehet kimutatni,

amelyek olyan alapköveteléshez (tőke) kapcsolódnak, amely után kamat is jár, és általában azzal

egyidejűleg kerülnek felszámításra. Másik fontos feltétel, hogy a kamat és a kamat jellegű jutalék

irányának azonosnak kell lennie. Nem sorolható be a kamat jellegű jutalékok közé az a jutalék,

amelyet a Hitkr. 10. § (10) bekezdése az egyéb pénzügyi és befektetési szolgáltatások között nevesít.

2A011. sor Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek (Hitkr. 2. melléklet 1. sorszám)

Külön-külön kell feltüntetni a hitelnyújtásból és betételhelyezésből, a hitelintézet tulajdonában lévő

értékpapír állományból és elkülönítetten a származtatott ügyletekből származó kamat- és kamatjellegű

bevételeket, késedelmi kamatokat, továbbá az olyan mérleg alatti tételekhez, pénzügyi műveletekhez

kapcsolódó jutalékbevételeket, amelyekhez kamatbevétel is kapcsolódik. Kamatjellegű jutalék

bevételnek számolható el többek között a rendelkezésre tartási jutalék, a kezelési költség, a folyósítási

jutalék, a váltóleszámítolási díj, illetve kamat, a faktordíj, illetve kamat, a Hitkr. 22. §-a szerinti

határidős, opciós és swap fedezeti ügyleteknél felmerülő, a tárgyévi eredményben ilyen címen

figyelembe vehető kamat- és árfolyam-különbözetből származó, kamatként elszámolt bevétel, a Hitkr.

10. §-a szerint az értékpapírkölcsön után kapott kölcsönzési díj összege, továbbá az óvadéki és a Hitkr.

16/A §. szerinti sajátos szállításos repó ügyletek után járó kamatok.

2A0111. sor Hitelek, betétek, és egyéb követelések (származtatott ügyletek nélkül)

Ez a sor meghatározóan a hitelintézetekkel – beleértve a konzorciális hitelezést is - (Hitkr. 5. § (3)

bekezdés) és ügyfelekkel (Hitkr. 5. § (4)-(7) bekezdés) szembeni követelések után járó bevételeket

tartalmazza. Kamat- és kamat jellegű bevétel származhat olyan - nem hitelintézetekkel és ügyfelekkel

szemben fennálló, az egyéb követelések között kimutatott – kintlévőségekből is, amelyek jogszabály

vagy szerződés alapján járnak.

2A0112. sor Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül)

A sor tartalmazza a Felügyeleti mérleg eszközei között lévő forgatási és befektetési célú

értékpapírokból (Hitkr. 5. § (8)) származó kamat és kamatjellegű bevételeket, kibocsátó szektorok

szerint részletezve.

Ennek megfelelően – az Szmt-vel összhangban – az értékpapír vásárlásnál megfizetett felhalmozott

kamatot és az elszámolt kamatbevételt, illetve az értékpapír értékesítésekor az eladási árban lévő

kamat összegét összevontan, azaz a tényleges kamatjövedelem összegében kell kimutatni.

A szállításos típusú ügyletek az értékpapír portfolió részét képezik. Az ügylet kamat és

árfolyameredményét az azonnali eladási tranzakcióval azonos módon kell elszámolni. A kamatot ezen

a tételen belül, míg az árfolyameredményt az ügylet tárgyát képező értékpapír jellege szerint, azaz

Page 72: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

72

befektetési célú értékpapír esetén az egyéb pénzügyi szolgáltatások, forgatási célú értékpapír esetén a

befektetési szolgáltatások ráfordításaként kell kimutatni.

A valós értékelésbe vont értékpapírok felhalmozott, illetve realizált kamatát el kell választani a nettó

piaci áron értékelt portfolió piaci értékelési különbözetétől. A kamatot ebben a sorban kell kimutatni.

Megjegyezzük, hogy az értékpapírügylet teljes hozamának számításánál a kamat mellett többek között

a vásárolt értékpapírok vételárában, illetve a kibocsátott értékpapírok kibocsátási árában foglalt

árfolyamkülönbözetet is figyelembe kell venni, és az ügylet futamideje alatt folyamatosan el kell

határolni. Ezek az árfolyameredmények a kamatok között nem mutathatók ki, de az eredményesség

mérése érdekében az egyéb pénzügyi szolgáltatások eredménytételein belül külön sorokon jelennek

meg.

2A0113. sor Egyéb kamat és kamat jellegű bevételek (származtatott ügyletek nélkül)

Ebben a sorban kell kimutatni többek között a Hitkr. 10. § (2) bekezdés g), h), i) pontja, a 10. § (3)

bekezdés és a 10. § (7) bekezdés szerinti bevételi tételeket. Ebben a sorban kell kimutatni azokat a

bevételeket is, amelyek a fenti sorokban nem kerültek részletezésre.

2A0114. sor Származtatott ügyletek

Itt kell szerepeltetni a Hitkr. 2. § 19. pontjában meghatározott kamatarbitrázs ügyletek kamatbevételeit

és kamatráfordításait. Itt kell kimutatni a Hitkr. 10. § (3) bekezdés szerinti kamatfedezeti célú fedezeti

ügyletek kamatként, árfolyameredményként realizált és a jövőben várhatóan realizálódó

eredménytételeit, ha a fedezett alapügylet eredménye is kamat- vagy kamatjellegű ráfordítás, illetve

bevétel. Az opciós ügyletek besorolásának feltételei a biztos jövőbeni származtatott ügyletekével

azonosak.

A valós értéken történő értékelés alkalmazása esetén a kamatarbitrázs és kamatfedezeti ügylet után a

tárgyévben elszámolható nyereség kamatjellegű ráfordítást csökkentő tételként, a veszteség

kamatjellegű bevételt csökkentő tételként vagy a kamatbevételt, illetve kamatráfordítást kiegyenlítő

tételként kerül elszámolásra.

A valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek esetében a Hitkr. 21.-24. § rendelkezései, a valós

értékelést alkalmazó hitelintézeteknél a Hitkr. 9/A-9/F. § rendelkezései az irányadók.

A kamatswap (IRS) ügyletek (beleértve a változó kamatot változóra cserélő bázissswap ügyleteket is)

kamatbevételének és ráfordításának egyenlegét, ha az bevételi többlet, ezen a soron kell kimutatni

(Hitkr. 23. § (6) bekezdése szerint).

A forint és deviza, vagy különböző devizák cseréjére kötött kamatozó devizaswap (cross currency

swap - CCIRS) ügyletek kamatbevételét és –ráfordítását a Hitkr.22.§ szerint bruttó módon kell

megjeleníteni a kamat és kamat jellegű bevételek és ráfordítások között.

Az értékpapír ügyletekhez hasonlóan a származtatott ügyletek indulásakor a partnerek induláskori nem

nulla nettó jelenértékű feltételekben állapodhatnak meg. Ez a díjtétel (up front fee) a kamatok között

nem mutatható ki, azt az ügylet futamideje alatt folyamatosan el kell határolni az egyéb pénzügyi

szolgáltatások bevételével szemben.

A Hitkr. 2.§. 32-35. pontjaiban leírt kamatláb-opciós ügyletekhez kapcsolódóan az ügyletek

lehívásakor, értékesítésekor realizált eredményt kell kimutatni (a kapott, vagy fizetett opciós díjat az

ügylet jellegének megfelelő időpontban és módon a befektetési szolgáltatások eredménytételei között

kell kimutatni).

2A012. sor Fizetett kamatok és kamat jellegű ráfordítások (Hitkr. 2. melléklet 2. sorszám)

E tételcsoportban kell kimutatnia a hitelintézeteknek a passzív bankműveletek után elszámolt kamat és

kamatjellegű ráfordításokat.

Külön-külön kell feltüntetni a betétek fogadásából és hitelfelvételből, az értékpapír kibocsátási

ügyletekből és elkülönítetten a származtatott ügyletekből származó kamat- és kamatjellegű

ráfordításokat, továbbá az olyan pénzügyi műveletekhez, mérleg alatti tételekhez kapcsolódó jutalék

ráfordításokat, amelyekhez kamatkiadás is kapcsolódik. Kamatjellegű jutalék ráfordításnak

számolható el többek között a rendelkezésre tartási jutalék, a kezelési költség, a folyósítási jutalék, a

Page 73: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

73

váltó leszámítolási díj, illetve kamat, a faktordíj, illetve kamat, a Hitkr. 22. §-a szerinti határidős,

opciós és swap fedezeti ügyleteknél felmerülő, a tárgyévi eredményben ilyen címen figyelembe vehető

kamat- és árfolyam-különbözetből származó, kamatként elszámolt ráfordítás, a Hitkr. 10. §-a szerint

az értékpapírkölcsön után fizetett kölcsönzési díj összege, továbbá az óvadéki és a Hitkr. 16/A §.

szerinti sajátos szállításos repó ügyletek után fizetendő kamatok.

2A0121. sor Hitelek, betétek és egyéb kötelezettségek (származtatott ügyletek nélkül)

Ez a sor meghatározóan a hitelintézetekkel – beleértve a konzorciális hitelezést is - (Hitkr. 7. § (1) és

(5) bekezdés) és ügyfelekkel (Hitkr. 7. § (2)-(5) bekezdés) szembeni kötelezettségek után fizetett

(fizetendő) kamatokat és kamat jellegű ráfordításokat tartalmazza. Kamat- és kamat jellegű ráfordítás

származhat olyan - nem hitelintézetekkel és ügyfelekkel szemben fennálló, az egyéb, vagy hátrasorolt

kötelezettségek között kimutatott – tartozásokból is, amelyeket jogszabály vagy szerződés alapján kell

fizetni.

2A0122. sor Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül)

A Hitkr. 7. § (6) bekezdésben nevesített, kibocsátott értékpapírok után elszámolt kamatráfordítások

szektoronkénti alábontása helyett terméktípus szerinti bontást kell alkalmazni.

2A0123. sor Egyéb kamat és kamatjellegű ráfordítások (származtatott ügyletek nélkül)

Ebben a sorban kell kimutatni többek között a Hitkr. 10. § (2) bekezdés g), h), i) pontja, a 10. § (3)

bekezdés és a 10. § (7) bekezdés szerinti ráfordításokat, továbbá azokat a ráfordításokat is, amelyek a

fenti sorokban nem kerültek részletezésre.

2A0124. sor Származtatott ügyletek

A sor tartalmára a 2A0114. sorban leírtak az irányadók, a nettósításra vonatkozó útmutatások

értelemszerű alkalmazása mellett.

2A02. sor Bevételek értékpapírokból – osztalék (Hitkr. 2. melléklet 3. sorszám)

A 2A021. sorban (Hitkr. 2. melléklet 3. a) sorszám) kell szerepeltetni a forgatási célú

részvényekből, részesedésekből származó osztalékot. A 2A022. (Hitkr. 2. melléklet 3. b) sorszám) és

2A023. soroknak (Hitkr. 2. melléklet 3. c) sorszám) tartalmazniuk kell a befektetési célú

részvényekből, részesedésekből származó kapott osztalékot, külön a kapcsolt vállalkozásoktól, külön

pedig az egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásoktól. A besorolást az Szmt. rendelkezései

alapján kell végrehajtani.

2A03. sor Jutalék és díjeredmény

Itt kell kimutatni a pénzügyi és befektetési szolgáltatáshoz kapcsolódó – nem kamatjellegű – jutalék és

díj típusú bevételeket, ráfordításokat, az opciós díj kivételével.

2A031. sor Kapott (járó) jutalék- és díjbevételek (Hitkr. 2. melléklet 4. sorszám)

2A032. sor Fizetett (fizetendő) jutalék- és díjráfordítások (Hitkr. 2. melléklet 5. sorszám)

A 2A0311. és a 2A0321. Pénzügyi szolgáltatások jutalékbevétele, illetve ráfordítása sorokban

mindazokat a jutalék, illetve jutalékjellegű bevételeket, díjakat, valamint költségeket, ráfordításokat

kell kimutatni, amelyek a pénzügyi szolgáltatásokból származnak, de nem kamatjellegűek a Hitkr. 10.

§ (10) és (11) bekezdésének megfelelően.

A 2A0312. és a 2A0322. sorok a Bszt. szerinti Befektetési szolgáltatásokért kapott (járó) és fizetett

(fizetendő) jutalék- és díjtételeket tartalmazzák a Hitkr.11. § (1) bekezdés a)-b) és d), e), továbbá a 11.

§ (2) bekezdésében foglalt részletezésben és tartalommal.

Page 74: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

74

2A04. sor Pénzügyi műveletek nettó eredménye (Hitkr. 2. melléklet 6. sorszám)

Ez a blokk tartalmazza az egyéb pénzügyi szolgáltatásból, valamint a befektetési szolgáltatásból

származó pénzügyi műveletek nettó eredményét.

Mivel ebben a blokkban sokféle eredménytípus jelenik meg és a hitelintézetek adózás előtti eredményének

több mint fele ebből a jövedelemből származik, az alábbi szignifikáns eredménytípusokra kell megbontani a

bevételeket és ráfordításokat:

realizált, illetve elhatárolt árfolyameredmény (származtatott ügyletek nélkül),

származtatott ügyletek realizált, illetve elhatárolt eredménye,

valós értéken történő értékelésből származó értékelési különbözete,

forgatási célú értékpapírok értékvesztése/értékvesztés visszaírása (csak a befektetési

szolgáltatásoknál).

2A041. Egyéb pénzügyi szolgáltatásokból származó eredmény

2A0411. Bevételek - Egyéb pénzügyi szolgáltatások (Hitkr. 2. melléklet 6. a) sorszám)

2A0412. Ráfordítások - Egyéb pénzügyi szolgáltatások (Hitkr. 2. melléklet 6. b) sorszám)

2A042. Befektetési szolgáltatásokból származó eredmény

2A0421. Bevételek - Befektetési szolgáltatások (Hitkr. 2. melléklet 6. c) sorszám)

2A0422. Ráfordítások - Befektetési szolgáltatások (Hitkr. 2. melléklet 6. d) sorszám)

A 2A04111. és 2A04121. Egyéb pénzügyi szolgáltatások bevételei és ráfordításai sorokban a Hitkr.

10. § (10) és (11) bekezdésben foglaltak az irányadók.

A 2A041111. és 2A041211. illetve 2A041112. és 2A041212. sorokban kell szerepeltetni a

befektetési célú értékpapírok, illetve a vagyoni érdekeltségek értékesítéséből származó (valamint

hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetén azok törlesztéskor, lejáratakor, bevonásakor,

részvénnyé történő átváltásakor) realizált bevételeket és ráfordításokat. Az Szmt. 84. § és a Hitkr. 10.

§ (10) bekezdése szerint a realizált árfolyameredmény az eladási érték (névérték) és a könyv szerinti

érték nyereség- vagy veszteség jellejű különbözete.

A 2A041113. és 2A041213., illetve 2A041114 és 2A041214. sorokban az értékpapírok vételárában,

illetve kibocsátási árában foglalt árfolyamkülönbözeteknek az értékpapírok lejáratáig elhatárolt

részéből a tárgyidőszakot érintő bevételeket és ráfordításokat tartalmazzák.

A 2A041115. és 2A041215. sorokban a vásárolt követelések értékesítésének nyereségét vagy

veszteségét kell kimutatni a Hitkr. 15. § (4) bekezdés szerint, a 9. § (18) figyelembevételével. Ennek

megfelelően értékesítési nyereségként az eladási értéknek a könyv szerinti értéket, de legfeljebb a

vásárolt követelésnek a törlesztésekkel csökkentett bekerülési értékét meghaladó része számolható el.

A fennmaradó különbözetet értékvesztés visszaírásként a 2A0821. Értékvesztés visszaírása

követelések után soron kell elszámolni. Vásárolt követelések leírásakor a könyv szerinti érték

összegében veszteség keletkezik, amelyet a 2A041215. sorban kell kimutatni.

A 2A041116. és 2A041216., illetve a 2A04111. és 2A041217. sorokban kell kimutatni a deviza- és

valutaforgalomban, a többdevizás pénzügyi tranzakciókban realizált marzs (marge) és konverziós

nyereséget és veszteséget, illetve a devizaeszközök és kötelezettségek forint árfolyamváltozásból

adódó átértékelési különbözetének nyereségét, veszteségét.

A 2A041118. sor a tárgyévben megtérült hitelezési veszteségek összegét tartalmazza.

A 2A041119. és 2A041218. Egyéb sorokban azokat az értékeket kell szerepeltetni, amelyek máshol,

illetve a részletező sorokban nem kerültek kiemelésre, de a Hitkr. 10. § (10)-(13) bekezdés szerint az

egyéb pénzügyi szolgáltatásokból származó eredményen belül számolandók el.

2A04112. , 2A04122. sorok Származtatott ügyletek

Page 75: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

75

Két típusú eredményt kell ezekben a sorokban feltüntetni a Hitkr. 10. § (11) szerint:

a nem kamatfedezeti célú, egyéb fedezeti célra kötött határidős, opciós, valamint swap

ügyletek üzleti év eredményében ilyen címen figyelembe vehető nyereségéből, illetve

veszteségéből származó bevétel, illetve ráfordítás összegét, ha az általa fedezett alapügylet

(nem kereskedési célú alapügylet) eredménye is ilyen bevételként vagy ráfordításként kerül

elszámolásra, továbbá

a valós értéken történő értékelés alkalmazása esetén a nem kamatfedezeti célú egyéb fedezeti

célra kötött ügylet után a tárgyévben elszámolható nyereséget az egyéb pénzügyi szolgáltatás

ráfordításait csökkentő tételként, a veszteséget az egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeit

csökkentő tételként.

2A04113. , 2A04123. sorok Értékelési különbözet

A Hitkr. 9/B. § (6)-(8) bekezdés szerint a kereskedési célú pénzügyi eszközök közé sorolt saját és

vásárolt követelések, és a (14) bekezdésben foglalt értékpapír kölcsön miatt fennálló kötelezettségek

és a hozzájuk kapcsolódó származtatott ügyletek valós értékelése során elszámolt értékelési

különbözeteket a pénzügyi szolgáltatásból származó egyéb bevételek és ráfordítások között kell

kimutatni az eredménykimutatásban felsorolt részletezésben és módon.

2A042. sor Befektetési szolgáltatásokból származó eredmény a Bszt. szerinti befektetési

szolgáltatási tevékenységek (kereskedési célú tevékenységek) eredménytételeit tartalmazza a Hitkr. 11.

§ (1) bekezdés szerint.

2A0421. Bevételek - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi tevékenység)

2A042141. Ráfordítások - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi tevékenység)

2A04211. és 2A04212. sorokra a Hitkr. 11. § (1) bekezdés c) pontja első részében foglaltak az

irányadók.

A 2A042111. és 2A042211. sorokon az értékpapírok értékesítéséből származó realizált

árfolyamnyereséget, árfolyamveszteséget kell kimutatni.

A 2A042111. soron kell kimutatni a valós értékelés alá eső kamatozó értékpapírok kamatának aktív

időbeli elhatárolását, a valós értékelés értékelési különbözetétől elkülönítetten.

A 2A042112. és 2A042212. Egyéb sorokon az egyéb kereskedési céllal tartott pénzügyi

instrumentumok (származtatott ügyletek kivételével) realizált (vagy várhatóan realizálódó)

ügyleteinek lejárata, futamidő előtti lezárása, eladása, érvényesítése során realizált bevételeket,

ráfordításokat kell kimutatni.

A 2A04212. Forgatási célú értékpapírok értékvesztésének visszaírása és 2A04222. Forgatási célú

értékpapírok értékvesztése sorokon a tárgyidőszakban megképzett értékvesztés és értékvesztés

visszaírás összegét kell szerepeltetni. Évközi visszaírás esetén a 2A04222. sor értékét kell csökkenteni

A 2A04213. és a 2A04223. Származtatott ügyletek soron Hitkr. 11. § (1) c) szerint egyrészt

a saját számlára, kereskedési célra (nem fedezeti célra), vagy kereskedési célú alapügylet

fedezete céljára kötött határidős és opciós tőzsdei, tőzsdén kívüli, valamint swap ügyletekből

származó, várható vagy ténylegesen realizált árfolyamnyereség, illetve -veszteség,

kamatbevétel, illetve -ráfordítás üzleti évben elszámolható összegét kell kimutatni (fedezeti

ügylet esetében feltéve, hogy az alapügylet eredménye is ilyen bevételként vagy ráfordításként

kerül elszámolásra),

Page 76: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

76

másrészt itt kerül elszámolásra a valós értéken történő értékelés alkalmazása esetén a

kereskedési célú alapügylet fedezetére kötött ügylet után a tárgyévben elszámolható nyereség

a kereskedési tevékenység ráfordításait csökkentő tételként, a veszteség a kereskedési

tevékenység bevételeit csökkentő tételként.

A Hitkr. 9/C. § (10) bekezdés szerint a kereskedési célú kamatswap ügyletek esetében a változó

kamatláb és a fix kamatláb névleges tőkeösszegre vetített, az adott elszámolási időszakra vonatkozó,

az értékelés időpontjáig időarányosan számított összegének különbözetét – jellegétől függően –

bevételként vagy ráfordításként kell elszámolni az aktív vagy a passzív időbeli elhatárolásokkal

szemben. A (11) bekezdés szerinti ügyleteknél ez a módszer nem alkalmazható.

A 2A042133. és a 2A04224. Értékelési különbözet sorok tartalma és annak alábontása egyrészt a

Hitkr. 11. § (12) bekezdésen alapul, másrészt itt kell kimutatni a Hitkr. 9/C. § (10) bekezdés szerint a

kereskedési célú kamatswap ügyletek hátralévő kamatkülönbözeteinek figyelembevételével

meghatározott valós értékelési különbözetet – jellegétől függően –bevételként vagy ráfordításként.

A 2A05. Egyéb eredmény (a Hitkr. 2. számú melléklet függőleges tagolású Eredménykimutatás I. 7.

és 10. pontjainak egyenlege)

A 2A051. Egyéb bevételek üzleti tevékenységből (Hitkr. 2. melléklet 7. sorszám) és 2A052. Egyéb

ráfordítások üzleti tevékenységből sorokat (Hitkr. 2. melléklet 10. sorszám) meg kell bontani a

2A0511. Bevételek - nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás (Hitkr. 2. melléklet 7. a)

sorszám)

2A0521. Ráfordítások - nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás (Hitkr. 2. melléklet 10. a)

sorszám)

2A0512. Egyéb bevétel (Hitkr. 2. melléklet 7. b) sorszám)

2A0522. Egyéb ráfordítás (Hitkr. 2. melléklet 10. b) sorszám)

sorokra az Szmt. 77.§ (1) és 81. §(1) bekezdés szerinti tartalommal.

A 2A0511. és 2A0521. sorokon belül elkülönítetten kell kimutatni a lízingbe adott eszközök

eredményét, a 2A05111. soron a lízingbe adott eszközök kamat és ÁFA nélküli értékét, a 2A05211. soron

a lízingbe adott eszközök könyv szerinti értékét.

A 2A05112. és 2A05212. sorokon a pénzügyi intézmények által folytatott, a pénzügyi szolgáltatások és az

Szmt. 77.§ (1) és 81. § (1) bekezdés szerinti tevékenységek közé nem tartozó - eseti jelleggel vagy

rendszeresen végzett - tevékenységek nettó árbevételét (bevételét), illetve költségeit és ráfordításait, amelyek

nem szerepelnek az eddigiekben felsorolt tételek között (Hitkr. 11. §. (3) bekezdés).

A 2A0512. és 2A0522. Egyéb bevételek és ráfordítások sorokon belül tételesen ki kell mutatni:

a 2A05121. és 2A052201. sorokon a Saját követelés értékesítés bevételét és a Saját követelés

könyv szerinti értékét leíráskor, értékesítéskor a Hitkr. 15. § (3) bekezdés szerint, a 9. § (18)

figyelembevételével;

a 2A05122. és 2A052202. sorokon a saját készletértékesítés, valamint az immateriális javak és

tárgyi eszközök értékesítésének eredmény-elszámolását;

a 2A052203. soron az immateriális javak és tárgyi eszközök terven felüli értékcsökkenésének

elszámolása miatti ráfordításokat az Szmt. 53. §. szerint;

a 2A05123., illetve 2A052204. sorokon a saját készletek értékvesztését, illetve annak

visszaírását kell kimutatni. Évközi visszaírás esetén a 2A052204. sor értékét kell csökkenteni;

Page 77: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

77

a 2A05124. és 2A052205. sorokon a követelések fejében átvett és készletként kimutatott

vagyontárgyak értékesítésekor elszámolt bevételeket és ráfordításokat kell kimutatni;

a 2A05125. és 2A052206. sorokon a követelések fejében átvett és készletként kimutatott

vagyontárgyak minősítése alapján elszámolt értékvesztést, illetve annak visszaírását az egyéb

ráfordítások, illetve az egyéb bevételek között kell elszámolni a Hitkr.13. §(4) bekezdés szerint.

Évközi visszaírás esetén a 2A052206. sor értékét kell csökkenteni;

a 2A05126., 2A05127., 2A052207., 2A052208. sorokon az Egyéb céltartalékok, azon belül

elkülönítetten a származtatott ügyletek céltartalék képzését, felhasználását, felszabadítását kell

bemutatni. A származtatott ügyletek egyéb céltartaléka a piaci és a kötési érték különbözetét

tartalmazza a nem valós értékelés alá eső, nem fedezeti célú ügyletek esetében, beleértve az

opciót. Ebbe a kategóriába sorolandók az Szmt. 41. § szerint képzett céltartalékok, amelyek nem a

szokásos üzleti tevékenység rendszeresen és folyamatosan felmerülő tevékenységeihez

kapcsolódnak, így például végkielégítés, amelyre a fedezet még nem áll rendelkezésre, vagy a

várható, jelentős és időszakonként ismétlődő jövőbeni költségekre (pl. átszervezési költségekre)

képzett céltartalékok stb.

A 2A052209. Ráfordítások terhére elszámolt adók soron kell kimutatni a helyi

önkormányzatok által kivetett – a bekerülési érték részét nem képező, illetve a költségek között el

nem számolható – adók (pl. iparűzési adó, építményadó, kommunális adó, stb.) értékét.

A 2A05128. és 2A052210. Egyéb sorokban a külön soron nem kiemelt bevételeket és

ráfordításokat kell kimutatni. A jelentősebb tételek a következők:

a hitelintézetek által az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló

2006. évi LIX. törvény alapján fizetett járadék és a pénzügyi szervezetek által a 2006. évi LIX.

törvényt módosító 2010. évi XC. törvény alapján fizetendő különadó összege;

az adóssal szemben indított felszámolási eljárás és bírósági perek megelőlegezett költségeként

a felszámolónak, a végrehajtónak, illetve az ügyvédnek kifizetett összegek és ezek utólagos

megtérülése;

kapott és kifizetett (fizetendő) bírságok, kötbérek, fekbérek, késedelmi kamatok, kártérítések,

káreseményhez kapcsolódó kapott összegek, amelyek nem tartoznak az egyéb pénzügyi

szolgáltatások bevételei és ráfordításai közé;

cégvásárlás esetén az Szmt. 45. §-a szerint halasztott bevételként kimutatott negatív üzleti

vagy cégértéknek az egyéb bevételekkel szembeni megszüntetése (a cégvásárlást követő 5 év

vagy ennél hosszabb idő alatt, függetlenül attól, hogy a negatív üzleti vagy cégérték

nagyságára ható eszközök, illetve kötelezettségek értéke miként alakult);

A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaság által nyújtott kötött segélyhitelekhez

kapcsolódóan a központi költségvetésből adományelemként járó, állammal szembeni

követelés összege egyéb bevételként, a kötött segélyhitel követelés - névleges tőkeértékének a

hitelfelvevő által vissza nem térítendő - adományelem része egyéb ráfordításként.

A 2A0522101 sorban külön ki kell emelni a pénzügyi szervezetek különadójának összegét.

2A06. Általános igazgatási költségek (Hitkr. 2. mellékelt 8. sorszám)

Ebben a tételcsoportban kell kimutatni a hitelintézet működésével (pénzügyi és befektetési

szolgáltatásával) kapcsolatos összes általános, banküzemi költséget (az aktívált saját teljesítmények itt

nem szerepelhetnek4).

4 Ha a hitelintézet a saját teljesítményű eszközeit aktiválja, az aktivált előállítási költségek (közvetlen önköltség) az eredménykimutatásban,

az általános igazgatási költségek között már nem szerepelnek az alábbi könyvelési lépések eredőjeként: 1.Növeli az általános igazgatási

költségeket a Saját előállítású eszközök előállítási költségeinek elszámolása a felmerüléskor (Tartozik: 5… számlák, Követel: 4… számlák). 2.A saját előállítású eszközök aktiválásakor csökken az általános igazgatási költségek az elszámolt előállítási költségekkel azonos értékben,

mivel a Saját előállítású eszközök állományba vételét (Tartozik: 13… számlák) az 5-ös számlaosztályon belüli Aktivált saját teljesítmények

értéke számlával szemben (Követel:58 … számlák) kell végrehajtani a számviteli szabályoknak megfelelően.

Page 78: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

78

A 2A061. személyi jellegű ráfordítások (Hitkr. 2. melléklet 8. a) sorszám) soron belül

elkülönítetten kell kimutatni a bérköltségeket (2A0611.) (Hitkr. 2. melléklet 8. aa) sorszám), a

személyi jellegű egyéb kifizetéseket (2A0612.) (Hitkr. 2. melléklet 8. ab) sorszám) és a bérjárulékokat

(2A0613.) (Hitkr. 2. melléklet 8. ac) sorszám.

A 2A062. egyéb igazgatási költségek (anyag jellegű ráfordítások) soron (Hitkr. 2. melléklet 8. b)

sorszám) belül részletezni kell a fizetett bérleti díjakat, a számítástechnikai költségeket, szakértői

díjakat, marketing költségeket.

A 2A0625. egyéb soron a máshol nem nevesített költségeket kell szerepeltetni.

2A07. Értékcsökkenési leírások (Hitkr. 2. melléklet 9. sorszám)

Ez a tételcsoport az immateriális javak, tárgyi eszközök után - a számviteli szabályok szerint -

költségként elszámolt terv szerinti és azonnal elszámolható értékcsökkenési leírásokat foglalja

magába.

2A08. Értékvesztés és kockázati céltartalékképzés változása (Hitkr. 2. melléklet 11., 12., 12/A,

13., 14. sorai)

A Hitkr. 11. § (8) és (9) bekezdése szerint ebben a csoportban a saját és vásárolt követelések,

befektetési célú értékpapírok, valamint vagyoni érdekeltségek értékelése kapcsán elszámolt

értékvesztéseket és visszaírásokat, illetve csak a függő és jövőbeni kötelezettségekre elszámolt

kockázati céltartalék képzéséből és felhasználásából, illetve felszabadításából adódó eredményt kell

kimutatni. A Hitkr. 23. § (2), (4), (5) bekezdései és 24. § (5) bekezdése alapján a határidős és opciós

ügyletekre történő céltartalék képzést, felhasználást és felszabadítást itt kell szerepeltetni.

2A09. Szokásos (üzleti) tevékenység eredménye (Hitkr. 2. melléklet 15. sorszám)

Ez a sor a hitelintézeti tevékenységgel kapcsolatos összes eddigi bevételnek, ráfordításnak és

költségnek az egyenlegét - nyereségét, illetve veszteségét - mutatja.

Ebből:

PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSOK EREDMÉNYE:

2A091= 2A011-2A012+2A02+2A031-2A032+2A04+2A0512-2A0522-2A06-2A07-2A08

NEM PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSOK EREDMÉNYE:

2A092= 2A0511-2A0521

2A10. Rendkívüli eredmény (Hitkr. 2. melléklet 18. sorszám)

Itt kell közölni a számviteli szabályok szerint elszámolt, rendkívülinek minősített bevételeket (Szmt.

45. §, 86.§ (3)-(5)) és ráfordításokat (Szmt. 33. §, 86.§ (6)-(9)). Az itt szereplő tételeket a szöveges

tájékoztatóban fel kell sorolni, és be kell mutatni a hozzájuk kapcsolódó – az eredménykimutatás más

részeiben megjelenő – értékvesztéseket, értékvesztés visszaírásokat, céltartalék változásokat is.

Rendkívüli ráfordításként kell elszámolni a behajthatatlannak nem minősíthető - szerződésmódosítás

alapján - elengedett saját, illetve vásárolt követelések összegét. A rendkívüli bevételek és ráfordítások

között jelennek meg többek között az ellentételezés nélküli tartozásátvállalások, a térítés nélküli

(visszaadási kötelezettség nélkül) eszköz átadások/átvételek, a gazdasági társaságba bevitt

vagyontárgyak, a visszafizetési kötelezettség nélküli végleges pénzátadások (a 81. § (2) bekezdés c)

pont kivételével) miatti eredményelszámolások.

2011. évtől a 2A1011 és 2A1022 sorok tartalma kiegészül az Szmt. 86. § (3) bekezdés i), illetve (6)

bekezdés c), d), e), f) pontjaiban leírt eredménytételekkel.

A 2A1013 és 2A1024 sorok tartalma kiegészül az Szmt. 86. § (7) bekezdés c) pontjaiban leírt

eredménytételekkel.

2A11. Adózás előtti eredmény (Hitkr. 2. melléklet 19. sorszám)

Page 79: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

79

Ez a sor tartalmazza a hitelintézeti tevékenységből, működésből eredő összes, tárgyévben elszámolt

bevétel, ráfordítás és költség egyenlegét, azaz a Szokásos (üzleti) tevékenység eredményének és a

Rendkívüli eredménynek az összegét.

2A12. Adófizetési kötelezettség (Év közben adóelőleg) (Hitkr. 2. melléklet 20. sorszám)

Év közben e soron a havi eredménykimutatásban a ténylegesen befizetett társasági adóelőleg összegét

kell szerepeltetni (függetlenül attól, hogy a hitelintézet a fizetett adóelőleget könyveiben hol tartja

nyilván).

Az év végére vonatkozó előzetes, még nem auditált jelentésekbe azt az adófizetési kötelezettséget kell

beírni, amelynek – az előzetes számítások szerint – az éves beszámolóban szerepelnie kell.

Az év végi végleges auditált jelentésben szereplő adat megegyezik az éves beszámolóban lévő

adófizetési kötelezettség összegével.

2A13. Adózott eredmény (Hitkr. 2. melléklet 21. sorszám)

A sor tartalmában csak a véglegesen auditált év végi jelentésben egyezik meg a Hitkr. 2. számú

mellékletében szereplő Eredménykimutatás I. 21. sorával, tekintettel a Felügyeleti eredménykimutatás

azon korlátozására, hogy év közben csak a befizetett adóelőleget lehet szerepeltetni az adózott

eredmény kiszámításánál. December végén a felügyeleti és a számviteli adózott eredmény közel

azonos nagyságrendű az év végi adófeltöltési kötelezettség és a várható adófizetési kötelezettség

szerepeltetése miatt.

2A14. sor Általános tartalék képzése, felhasználása (Hitkr. 2. melléklet 22. sorszám)

Itt kell feltüntetni a Hpt., illetve a Hitkr. által előírt, az adózott eredmény terhére – az osztalék, illetve

részesedés kifizetése előtt – megképzett általános tartalék összegét, valamint az általános tartaléknak –

a Hpt., illetve a Hitkr. által előírt – a hitelintézet tevékenységéből adódó veszteség rendezésére

igénybe vett értékét.

2A15. sor Eredménytartalék igénybevétele osztalékra és részesedésre (Hitkr. 2. melléklet 23.

sorszám)

Itt kell szerepeltetni az előző években felhalmozott eredménytartalékból a részvényesek osztalékára,

részesedésére történő felhasználást.

2A16. sor Jóváhagyott osztalék és részesedés (Hitkr. 2. melléklet 24. sorszám) Itt kell feltüntetni az év végi nyereségből a részvényesek osztalékára, részesedésére történő kifizetés

összegét, ebből külön soron is kimutatva a kapcsolt vállalkozásnak, illetve egyéb részesedési

viszonyban lévő vállalkozásnak fizetett osztalék, részesedés összegét. (A kiemelt sorok az Szmt-nek

megfelelően nem tartalmazzák a természetes személyeknek történő osztalékfizetés összegét.)

2A17. sor Mérleg szerinti eredmény (Hitkr. 2. melléklet 25. sorszám) Az itt közölt adatnak meg kell egyeznie a Felügyeleti mérleg forrás oldalán a 97. (Mérleg szerinti

eredmény) soron jelentett adattal.

Év közben a hitelintézet főkönyvi adatain alapuló, a Hitkr. 12. § (2) bekezdés előírásainak megfelelően

havonta lezárt eredményének – a bevételek, ráfordítások és költségek egyenlegének – ténylegesen

befizetett társasági adóelőleggel csökkentett összegét kell kimutatni. (Ezt az eredményt nem

befolyásolja az, hogy a hitelintézet a fizetett adóelőleget könyveiben hol tartja nyilván).

Az előzetes decemberi eredmény kiszámításánál a bevételek és ráfordítások számbavételénél az adott

pénzügyi helyzetnek megfelelően az összes (Hpt., Szmt., egyéb jogszabály által előírt) tartalékot el

kell számolni, és a kiszámított adófizetési kötelezettség összegét kell figyelembe venni.

A végleges decemberi jelentésnél az (auditált) éves beszámoló (a pénzügyi mérleg) adata jelenti a

mérleg szerinti eredményt.

Page 80: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

80

A1AB Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti

bruttó adatokkal)

Beküldési gyakoriság: eseti (évközi auditált)

A tábla kitöltése

Lásd az 1AB táblánál leírtakat.

A1AN Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti

nettó adatokkal)

Beküldési gyakoriság: eseti (évközi auditált)

A tábla kitöltése

Lásd az 1AN táblánál leírtakat.

A1B Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Források)

Beküldési gyakoriság: eseti (évközi auditált)

A tábla kitöltése

Lásd az 1B táblánál leírtakat.

A2A Évközi auditált jelentés - Eredménykimutatás

Beküldési gyakoriság: eseti (évközi auditált)

A tábla kitöltése

Lásd a 2A táblánál leírtakat.

2C Eredményadatok részletezése

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla kitöltése

A tábla a 2A Eredménykimutatás egyes kiemelt jelentőségű, vagy számvitelileg összetettebb soraira

vonatkozóan tartalmaz kiegészítő, részletező adatokat. A táblát negyedéves gyakorisággal kell

megküldeni a Felügyelet részére.

A tábla nyolc, jellegében eltérő eredményágat bont összetevőire. Ha ez az összetevő tisztán bevételi

vagy ráfordítás tétel (pl. a 2C6 sor Kamat jellegű bevételek és ráfordítások), akkor az a) Bevétel vagy

Ráfordítás oszlopban kell az adatot kimutatni.

Page 81: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

81

Meghatározott eredménytípusokat az ügylet futamidején átívelő teljes összegükben az állomány

bruttó és a nettó értékének különbözeteként lehet meghatározni. A b) Bruttó vagy teljes érték

oszlopban a 1AB Felügyeleti mérleg szerinti bruttó értéket kell megadni. Az oszlop megnevezésében a

Teljes érték a 2C101, 2C102 és ennek alábontó soraira értelmezendő, ahol a Bruttó fogalom

számvitelileg nem értelmezhető. A c) Könyv szerinti (nettó) érték oszlopban az 1AN Felügyeleti

mérleg szerinti nettó értékeket kell kimutatni.

2C1 HITELEZÉSI VESZTESÉG

A hitelintézetnek hitelezési vesztesége akkor keletkezik, ha az adósok nem teljesítik fizetési

kötelezettségeiket. A hitelezési veszteség a befolyt ellenérték és kintlévőség bruttó értékének

különbözete.

A hitelintézet a várható hitelezési vesztesége fedezetére a nemteljesítés valószínűségének

függvényében és időpontjától értékvesztést vagy céltartalékot képez (2C102) és ezzel csökkenti a

nemteljesítés bekövetkezésének évét terhelő veszteséget.

A 2C1 részletező sorai az Szmt. 3. § (4) bekezdés 10. pontja szerint behajthatatlannak minősített

saját és vásárolt követelések – beleértve a Hitkr. 2. §. 29. pontja szerint a vásárolt követeléssel

azonosan kezelt követeléseket is - leírása vagy értékesítése, valamint az Szmt. 86. §. szerint

behajthatatlannak nem minősíthető követelések térítés nélküli elengedése miatti teljes hitelezési

veszteség összegét bontják összetevőkre az eredménykimutatás egyéb pénzügyi szolgáltatások

bevételei vagy ráfordításai, az egyéb bevételek és ráfordítások, illetve a rendkívüli ráfordítások

soraihoz kapcsolódóan.

A tényleges hitelezési veszteséget egyéb tényezők is befolyásolhatják, így pl. a fedezetértékesítésből származó

bevétel vagy az adós későbbi pénzügyi teljesítése. Ezeket a 2C1 szakasz nem tartalmazza.

A 2C102 sorban a tábla 1. pontjában érintett állományokra képzett, a leírást, végleges értékesítést,

vagy elengedést megelőzően fennálló értékvesztés teljes összegét kell kimutatni.

A 2C1021 Tárgyévi eredményből képzett értékvesztés teljes összegét mutatja, amelyet az adott

követelésekhez kapcsolódó értékvesztés számlák tárgyidőszaki záró és nyitó állományának

egyenlegeként kell meghatározni.

A 2C1022 Előző évi eredményből képzett értékvesztés teljes összegét mutatja, amelyet az adott

követelésekhez kapcsolódó értékvesztés számlák tárgyidőszaki nyitó állományának egyenlegeként kell

meghatározni.

A továbbiakban a tábla a Hitkr. 11. § (7) és a 15. §. (3)-(5) bekezdéseknek megfelelően tagolódik

= A követelés jellege szerint: behajthatatlan saját követelés

behajthatatlan vásárolt követelés

behajthatatlannak nem minősíthető - szerződésmódosítás alapján - elengedett saját, illetve vásárolt

követelések;

= Az elszámolás módja szerint:

saját követelés értékesítésekor a követelés könyv szerinti értékét az egyéb ráfordításokkal szemben kell

kivezetni, az eladási ár összegét egyéb bevételként kell elszámolni a pénzeszközökkel szemben,

illetve - halasztott fizetéssel történő eladáskor - az ügyfelekkel szembeni követelések között.

vásárolt követelés értékesítésekor a követelés könyv szerinti értéke és az eladási ár különbözetét kell -

jellegétől függően - az egyéb pénzügyi szolgáltatás ráfordításaként, illetve az egyéb pénzügyi

szolgáltatás bevételeként elszámolni.

2C11és 2C13 sorokban a Behajthatatlannak minősített vásárolt, illetve saját követelésekből a leírt

vagy véglegesen eladott állomány leírás vagy értékesítés előtti bruttó (teljes fennálló) értékét és könyv

szerinti (nettó) értékét kell kimutatni.

Az adott év során a tárgyhó végéig behajthatatlannak minősített és leírt vagy véglegesen eladott

összes tőkekövetelések (beleértve az értékpapírokat és a nem értékpapír részesedéseket is) bruttó (’b’

Page 82: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

82

oszlop) és nettó értékét (’c’ oszlop) Nem pénzügyi vállalatok, Háztartások, Külföld és Egyéb

szektorbontásban kell részletezni a 2C111-2C114, illetve a 2C131-2C134 sorokban. Az eladott

követelésekhez kapcsolódó, a nullás számlaosztályban nyilvántartott követelések leírását itt nem kell

szerepeltetni a többszörös számbavétel elkerülése érdekében. A 2C111–114 és 2C131-134 részletező

sorok nem tartalmazhatják az ezen szektorokhoz kapcsolódó kamat- és kamat jellegű követeléseket.

Ezeket a kamatköveteléseket összevontan a 2C115 és 2C135 Leírt kamatkövetelések soron kell

jelenteni.

A 2C115 és 2C135 Leírt kamatkövetelések soron egy összegben kell szerepeltetni az adott év során a

tárgyhó végéig behajthatatlannak minősített és leírt, illetve egyéb okból leírt, a leírás előtt a rövid

lejáratú hitelek között nyilvántartott, 1996. január 1-jét megelőzően keletkezett lejárt kamat- és

kamatjellegű jutalék összegét.

A 2C12,2C14 sorokban a Véglegesen eladott, behajthatatlannak minősített vásárolt, illetve saját

követelések eladási értékét kell kimutatni.

Az eladott kihelyezéseket attól a hónaptól kell szerepeltetni a részletező sorokban a megfelelő

szektorokra bontva, amelyik hónapban a hitelintézet kivezette azokat a könyveiből, függetlenül attól,

hogy ellenértékük kifizetésére mikor került sor.

Itt is külön kell kimutatni az adott év során a tárgyhó végéig – az eladás előtt a rövid lejáratú hitelek

között szerepelt – véglegesen eladott kamat- és kamatjellegű jutalékkövetelések összegét.

A 2C15 soron a Nem behajthatatlan, elengedett követelések bruttó (teljes fennálló) értékét és könyv

szerinti (nettó) értékét kell kimutatni.

Az elengedett kihelyezéseket attól a hónaptól kell szerepeltetni a részletező sorokban a megfelelő

szektorokra bontva és külön a kamatot, amelyik hónapban a hitelintézet kivezette azokat a könyveiből.

2C2 SAJÁT ÉRDEKELTSÉGNEK VÉGLEGESEN ELADOTT KIHELYEZÉSEK

A véglegesen eladott összes kihelyezés közül azokat kell bruttó értéken és könyv szerinti nettó

értéken (2C21 sor ’b’ és ’c’ oszlop), illetve eladási értéken (2C22 sor ’b’ oszlop) kimutatni (január 1-

jétől a tárgyhó végéig), amelyeket a hitelintézet saját érdekeltségének értékesített. Saját érdekeltségnek

az a vállalkozás számít, ahol a hitelintézet a vagyoni vagy a szavazati jogoknak legalább tíz százalékát

birtokolja.

2C3 MINŐSÍTETT BEFOLYÁSSAL RENDELKEZŐ VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTÖTT ÜGYLETEK

EREDMÉNYE

A kimutatás célja a Hpt. 79. § (7) bekezdése szerint minősített befolyással rendelkező

vállalkozásokkal – ezen belül a kapcsolt vállalkozásokkal - lebonyolított ügyletek, tranzakciók és

egyéb műveletek jövedelemáramlásainak kimutatása. A táblaszakasz a hitelintézet kétirányú

(tulajdonosi és befektetési) - és az átlagos piacitól eltérő kockázatú - kapcsolatából származó

eredményét emeli ki az összes kamat- és kamat jellegű, továbbá nem kamat jellegű eredményéből.

(A kapcsolt vállalkozás az Szmt. 3. § (2) bekezdés szerint, a minősített befolyás a Hpt. szerint

meghatározott fogalom.)

2C31 Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletek eredménye

Itt kell feltüntetni a hitelintézetnek azokkal a vállalkozásokkal kötött ügyleteiből, befektetéseiből,

pénzügyi és egyéb tranzakcióból, kockázatvállalásaiból származó bevételeket (2C311) és

ráfordításokat (2C312), amelyeknek a hitelintézet egyszerre tulajdona és ügyfele és a vállalkozás a

hitelintézetben minősített befolyással rendelkezik.

A tulajdonosi kapcsolatokból származó, a negyedév folyamán elszámolt bevételekből, illetve

ráfordításokból és költségekből külön ki kell emelni és kimutatni a kapcsolt vállalkozástól származó

Page 83: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

83

kamat- és kamatjellegű (2C31111 és 2C31211), valamint a nem kamatjellegű eredménytételeket

(2C31121 és 2C31221).

2C32 Befektetésekhez kapcsolódó ügyletek eredménye

Itt kell feltüntetni a hitelintézetnek azokkal a vállalkozásokkal kötött ügyleteiből, befektetéseiből,

pénzügyi és egyéb tranzakcióból, kockázatvállalásaiból származó bevételeket (2C321) és

ráfordításokat (2C322), amelyekkel a hitelintézet egyszerre tulajdonosi és ügyfélkapcsolatban van és

hitelintézet a vállalkozásban minősített befolyással rendelkezik.

A befektetési kapcsolatokból származó, a negyedév folyamán elszámolt bevételekből, illetve

ráfordításokból és költségekből külön ki kell emelni és kimutatni a kapcsolt vállalkozástól származó

kamat- és kamatjellegű (2C32111 és 2C32211), valamint a nem kamatjellegű eredménytételeket

(2C32121 és 2C32221)

2C4 BEVÉTELEK ÉRTÉKPAPÍROKBÓL-OSZTALÉK

A 2C41 és 2C42 sorokban az eredménykimutatás 2A02 Bevételek értékpapírokból-osztalék sorának

összesen adatait kell részletezni belföldiektől és külföldiektől kapott (járó) osztalékbevételek

bontásban.

2C5 KAMATTÁMOGATÁSOK

A 2C5 részletező soraiban a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.)

Kormányrendeletben nevesített kamattámogatásokat kell kimutatni, eredményszemléletben. Az

adatszolgáltatásnak nem részei a jogosultak által közvetlenül (nem hitelintézeten keresztül)

igénybevett támogatások (pl. fiatalok otthonteremtési támogatása).

A 2C51 Jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek kamattámogatása sorban a kormányrendelet III.

fejezet 1. pontja (12. §) alapján az államtól kapott kamattámogatást kell jelenteni.

A 2C52 Kiegészítő kamattámogatás sorban a kormányrendelet III. fejezet 2. pontja (13. és 14. §)

alapján az államtól kapott kiegészítő kamattámogatást kell jelenteni.

A 2C53Kamattámogatás értékesítés vagy bérbeadás céljára való lakás építéséhez sorban a

kormányrendelet III. fejezet 3. pontja (15. §) alapján az államtól kapott kamattámogatást kell jelenteni.

A 2C54 Lakóházfelújítási és víziközmű kamattámogatás sorban a kormányrendelet III. fejezet 4.

pontja (16. §) alapján az államtól kapott kamattámogatást kell jelenteni.

A 2C55 Kamattámogatás települési önkormányzatok részére sorban a kormányrendelet V. fejezete

(22. §) alapján az államtól kapott kamattámogatást kell jelenteni.

2C6 KAMAT JELLEGŰ BEVÉTELEK ÉS RÁFORDÍTÁSOK

A kamat jellegű bevételek és ráfordítások azok a jutalékok és díjak, amelyek olyan alapköveteléshez

(tőke) kapcsolódnak, amelyek után kamat is jár és általában azzal egyidejűleg kerülnek felszámításra.

Másik fontos feltétel, hogy a kamat és a kamat jellegű jutalék irányának azonosnak kell lennie. Nem

sorolható be a kamat jellegű jutalékok közé az a jutalék, amelyet a Hitkr. 10. § (10) bekezdése az

egyéb pénzügyi és befektetési szolgáltatások között nevesít.

A 2C61 Rendelkezésre-tartási díjbevételek sorban azok a tételek jelennek meg, amelyeket az ügyfél

fizet a hitelszerződésben meghatározott hitelkeretnek a hitelintézet által rendelkezésre tartott, az ügyfél

által igénybe nem vett része után a rendelkezésre tartási időszakra vonatkozóan.

A 2C62 Kezelési költség sorban a szerződéskötésért és a hitel kezeléséért felszámított – általában

egyszeri - költség összegeket (un. adminisztrációs díjat vagy költségáltalányt) kell kimutatni.

Page 84: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

84

A 2C63 Egyéb, hitelezéssel összefüggő bevételek sor jellemzően a hitelszerződés futamidő alatti

módosításáért felszámított –számos esetben egyszeri - díjtételeket tartalmazza, így a hitelkeret-

beállítási díjat, hitelfolyósítási díjat, a szerződésmódosítási díjat, előtörlesztési díjat stb. (A hitelnyújtással, illetve hitelfelvétellel összefüggésben felmerült egyéb díjakat, így pl a hitelbírálati díjat, garanciadíjat,

ügynöki jutalékot a pénzügyi szolgáltatások eredménytételei között, a földhivatali eljárási díjat, felszólító levél díját,

közjegyzői díjat általános igazgatási költségek között, egyéb igazgatási költségként kell elszámolni. Ha az ilyen címen

kifizetett díjakat a pénzügyi intézmény az ügyfél felé tovább felszámítja a pénzügyi szolgáltatási díjakba beépítve, akkor az

így felszámított díjbevételek egyéb pénzügyi szolgáltatási díjbevételnek minősülnek.)

A 2C64 Faktoring és váltóleszámítolás díj- és kamatbevétele sor tartalma Hitkr. 10. § (3), 17. § (5)-

(9) szerint a váltóleszámítolási díj, illetve faktorálási díj, amely két részből áll. Az egyik rész az

úgynevezett faktordíj (a követelés kiegyenlítésének idejére számított diszkontkamat összege), a másik

pedig a megvásárolt követelés összege után felszámított egyszeri kezelési költség. (A faktorálás díja

esetlegesen más költségeket is magában foglalhat). A hitelintézet az ügyféltől járó lebonyolítási díjat

saját döntése alapján a futamidő alatti egyenletes elszámolás érdekében elhatárolhatja.

A 2C65 Kamatmentesen nyújtott hitel, kölcsön után kapott kezelési költség sorba a Hitkr. 10. § (2) i)

pontjának megfelelően a kamatmentes hitel kezelési költségét kamat jellegű bevételként kell

elszámolni, ha az üzletszabályzat szerint annak tartalma kamat. Ide sorolható a kamatmentes dolgozói

hitel kezelési költsége is.

A 2C66 Értékpapírkölcsön után kapott kölcsönzési díjak és a 2C67 Értékpapírkölcsön után fizetett

kölcsönzési díjak sorban a Hitkr. 16. § (6) bekezdés a), illetve b) pontjának utolsó francia bekezdése

szerinti eredménytételeket kell kimutatni. Az értékpapír állomány változásához és a kölcsönszerződés szerinti –felhalmozott kamattal növelt- érték, mint követelés

könyveléséhez kapcsolódó bevételek és ráfordítások

a kölcsönbe adónál az ügylet indulásakor

a kölcsönbe vevőnél az ügylet zárásakor

mint egyéb pénzügyi, vagy befektetési szolgáltatási eredménytételek között jelennek meg.

A 2C68 Exporttal kapcsolatos Kötött Segélyhitelezés bevétele és a 2C69 Exporttal kapcsolatos

Kötött Segélyhitelezés ráfordítása sorban a Hitkr. 10. § (7) bekezdés szerinti eredménytételeket kell

kimutatni a jogszabályban leírt elszámolási módon.

2C7 KÖZVETÍTETT SZOLGÁLTATÁSOK

A közvetített szolgáltatás fogalmát az Szmt. 3.§ (4) bekezdés határozza meg. Egy szolgáltatásnak

közvetített szolgáltatássá való minősítése, a számlázás és könyvelés szigorú kritériumok alapján

történik, különös tekintettel arra, hogy a közvetített szolgáltatás az iparűzési adó meghatározásakor

csökkentő tételként vehető figyelembe.

A 2C71 Bevételek soron azokat a hitelintézetnek járó (pl. az ügyfélnek, ügynöknek stb.)

továbbszámlázott szolgáltatásokat kell kimutatni, amely mögött – részben, vagy egészben - közvetített

szolgáltatást tartalmazó ráfordítást számolt el a hitelintézet.

A 2C72 Ráfordítások soron azokat a hitelintézetet terhelő (pl. az anyavállalatnak stb.)

továbbszámlázott szolgáltatásokat kell kimutatni, amely mögött – részben, vagy egészben - közvetített

szolgáltatást tartalmazó bevételt számolt el a hitelintézet.

2C8 EGYÉB TÁJÉKOZTATÓ ADATOK

2C81 Adófizetési kötelezettség korrekciós és módosító tényezők figyelembevételével

A 2C81 sor c) oszlopban kell kimutatni az adófizetési kötelezettségnek az adóalap korrekciós tételek

hatásával és az adófizetési kötelezettséget módosító egyéb tényezőkkel növelt, illetve csökkentett

összegét kell kimutatni.

Page 85: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

85

Az év végi auditált jelentésben szereplő adat megegyezik az éves beszámolóban lévő adófizetési

kötelezettség összegével.

2C82 Adófizetési kötelezettség (halmozott január 1-jétől a tárgy negyedév végéig) sor:

Év közben a Hitkr. 12. §. (2) bekezdése alapján az eredménykimutatásban elszámolt tárgyévi

bevétel, ráfordítás és költségadatok egyenlege alapján számított várható társasági adó összegét kell

szerepeltetni. A várható társasági adó a tárgy negyedév végéig halmozott adózás előtti eredményből a

mindenkori adókulcsokkal számított adófizetési kötelezettséget jelenti. Ha az adózás előtti eredmény

negatív, akkor az adófizetési kötelezettség értéke nulla.

Ha a hitelintézet a társasági adófizetési kötelezettséget nem az általános szabályok szerint, hanem a

jövedelem-(nyereség-) minimum (Tao. tv. 6. §. (7)-(8) bekezdés) adó szabályai szerint állapítja meg,

az előzetes számításoknál a minimumadót meg kell határoznia és a két módszerrel számított adó közül

a magasabb értéket kell az eredménykimutatásban megjelenítenie.

Az év végére vonatkozó előzetes, még nem auditált jelentésekbe azt az adófizetési kötelezettséget kell

beírni, amelynek – a társasági adótörvény előírásai szerint végrehajtott előzetes számítások szerint – az éves

beszámolóban szerepelnie kell.

2C83 Adóalap korrekciós tételek hatása és 2C84 Egyéb, az adófizetési kötelezettséget módosító

tényezők sorokban a fizetendő társasági adóban és különadóban érvényesíthető/érvényesített, adóalap-

növelő vagy csökkentő korrekciók hatását és egyéb módosításokat kell kimutatni.

Az évközi adatszolgáltatásokban csak az ismert és a hitelintézet gazdasági helyzetének megítélését

lényegesen meghatározó adóalap korrekciókat kell figyelembe venni. Lényegesnek minősíthető az egyedi

adókorrekció kimutatásának szükségessége, ha az az adózás előtti eredmény 20 %-át meghaladja.

Az év végi előzetes, még nem auditált jelentésekben a már ismert és számszerűsített adókorrekciókat kell

kimutatni.

Az év végi auditált jelentésben az adóbevallás szerinti értékeket kell megjeleníteni.

2C85Adófizetési különbözet (halmozott január 1-jétől a tárgy negyedév végéig) sorba a ténylegesen

befizetett és az – időarányos – adófizetési kötelezettség különbözetét kell beírni. A fizetendő adó-

különbözetet előjel nélkül kell feltüntetni. Ha a befizetett adóelőleg meghaladja az – időarányos –

adófizetési kötelezettség összegét, a visszatérítendő adót (az adóhatósággal szembeni követelést)

negatív előjellel kell szerepeltetni.

A 2C9 Terven felüli értékcsökkenés szakaszban az immateriális javakra, illetve tárgyi eszközökre

terven felül elszámolt értékcsökkenés adatokat kell szolgáltatni.

3A Szavatoló tőke számítása – Csak IRB módszert alkalmazó hitelintézetekre

vonatkozó adatszolgáltatás

A tábla célja

Az IRB módszert alkalmazó hitelintézetek rendelkezésre álló szavatoló tőkéjének a 2007. évi LI. tv.

75. §-ában foglalt átmeneti rendelkezések (5)-(7) bekezdéseknek megfelelő, a hivatkozott törvény

hatályba lépését megelőző napon érvényes szabályok szerinti minimális tőkekövetelménynek meg kell

felelniük. A tőkekövetelmény levezetésére a hatálybalépést megelőző napon érvényes Hpt. 5. számú

mellékletében foglaltak az irányadók. A szavatoló tőkének a minimális tőkekövetelményhez mért

hiányát a CAB26 sorban, mint „Átmeneti rendelkezésként előírt tőkekövetelmény minimális alsó

korlátjának elérésére vonatkozó tőketöbblet” kell beállítani.

A tábla kitöltése

Page 86: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

86

A meghatározott szabályok szerint összeállított szavatoló tőkét össze kell hasonlítani a kockázatok

fedezéséhez szükséges, minimális tőkekövetelménnyel.

A táblázat részletező soraiban külön kell levezetni a szavatoló tőkében figyelembe vehető alapvető

tőkét, járulékos tőkét, illetve a devizaárfolyam-kockázat, árukockázat és a kereskedési könyvi

kockázatok fedezéséhez felhasználható kiegészítő tőkét.

Az Ebank, mint szakosított hitelintézet a szavatoló tőkéjének számítását e táblázat helyett a 6H jelzésű

táblában köteles jelenteni úgy, hogy a tábla kitöltésekor a 3A táblára vonatkozó meghatározásokat

értelemszerűen figyelembe kell venni.

A jegyzett tőke emelésére, illetve leszállítására vonatkozó számítást a Hpt. 5. számú melléklet 5. és

6. pontja, illetve a 73. § figyelembevételével kell végrehajtani. A szavatoló tőke számításánál – a

számviteli előírásoktól eltérően nem a Cégbírósági bejegyzés után, hanem – tőke leszállítás esetén a

döntést követően, illetve a felemelésénél a meghatározott dokumentumoknak a Felügyeletre történő

benyújtásától kell a módosításokat – beleértve a különböző tartalékokat, eredményt érintő adatokat is –

elvégezni.

1. Alapvető tőke

Ebben a sorban az alapvető tőkét kell kimutatni, amelyet a pozitív és a negatív összetevők összege

alkot.

A befizetett, de a Cégbíróság által még nem bejegyzett tőkeemelés összegét – a Hpt. szavatoló

tőkeszámítással kapcsolatos előírásaival összhangban – ebben a táblában kell szerepeltetni.

11. Alapvető tőke pozitív összetevői

Ebben a sorban a Hpt. szerinti pozitív összetevők összege szerepel, amely a jegyzett tőke, a

tőketartalék, a lekötött tartalékból a fel nem osztható szövetkezeti vagyonrész, az általános tartalék, az

általános kockázati céltartalék adótartalommal csökkentett része a kockázattal súlyozott kitettség

értékek összegének 1,25%-áig, az eredménytartalék és a könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti

eredmény összegét jelenti. Az eredménytartalékot és a mérleg szerinti eredményt csak akkor kell a

pozitív összetevők között kimutatni, ha a szavatoló tőke számítás szempontjából ezek pozitív

előjelűnek minősülnek.

A 111 Jegyzett tőke sorban kell összesíteni a szavatoló tőke számítás szempontjából a Hpt. szerint

jegyzett tőkének számító értékeket.

A 1111 sorban a Cégbíróságon már bejegyzett és a számviteli előírások szerinti jegyzett tőke értékét

kell kimutatni.

A 1112 sorban kell szerepeltetni a Felügyeletnek bejelentett, dokumentált jegyzett tőkeemelés

összegét, amelyet a Cégbíróságon még nem jegyeztek be.

A befizetett és a Cégbírósághoz már benyújtott, de még be nem jegyzett közgyűlési (alapítói) döntés

szerinti jegyzett tőke emelését attól a naptól kezdve kell figyelembe venni, amikor a tőkeemelésre

vonatkozó és a cégbírósági benyújtás igazolását, illetve a befizetést is igazoló dokumentumokat

egyidejűleg a Felügyelet részére benyújtották.

A szövetkezeti hitelintézeteknél a Cégbírósághoz bejegyzésre még be nem nyújtott jegyzett tőke

elemek (részjegy, vagyonjegyalap, vagyoni hozzájárulás stb.) összegét nem lehet figyelembe venni.

A 1113 sorban kell feltüntetni a Cégbíróságnál még be nem jegyzett tőkeleszállítás összegét a

döntés napját követően.

112 Tőketartalék

Itt a szavatoló tőkében figyelembe vehető jegyzett tőkével összhangban lévő tőketartalékot kell

szerepeltetni, amelyet befolyásolhat a Cégbíróságon még nem bejegyzett tőkeemelés vagy

tőkeleszállítás tőketartalékra gyakorolt hatása.

A 1121 sorban a tőketartaléknak a számviteli mérlegben szereplő értékét kell kimutatni.

A 1122 sorban akkor kell adatot feltüntetni, ha a Felügyeletnek bejelentett, dokumentált, cégbíróságon még

nem bejegyzett tőkeemelés részben vagy egészében a tőketartalék terhére történik, és a tőketartalékot érintő

összeget az intézmény még nem vezette át a lekötött tartalékba.

A 1123 sorban akkor kell adatot kimutatni, ha a cégbíróságon még nem bejegyzett jegyzett

tőkeleszállításra vonatkozó döntés alapján a tőkeleszállításnak megfelelő összeg egy részét az

intézmény a tőketartalékba helyezi.

113 Lekötött tartalékból a fel nem osztható szövetkezeti vagyonrész

Page 87: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

87

A lekötött tartalék felhasználása korlátozott, ezért általában a szavatoló tőkébe nem számítható be.

Kivételt képeznek ez alól a szövetkezeti hitelintézetek esetében a fel nem osztható szövetkezeti

vagyonrész, amelyet itt kell kimutatni.

114 Általános tartalék

Itt a Hpt. 75. §-a szerint képzett általános tartalékot kell szerepeltetni. Év végén az általános tartalék

növelése csak a könyvvizsgáló által hitelesített eredményhez kapcsolódóan lehetséges.

115 Általános kockázati céltartalék a kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének 1,25 %-áig

sorban a Hpt. 87. § (2) bekezdése alapján képzett általános kockázati céltartalék szavatoló tőkébe

beszámítható összege szerepelhet. Ez a számviteli nyilvántartásokban szereplő összegnek az

adótartalommal csökkentett értéke, amelyet a jelentéskori kockázattal súlyozott kitettség értékek

összegének nagyságához kell igazítani. Ha a kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének

csökkenése következtében a jelentés időpontjában a kockázattal súlyozott kitettség értékek

összegének 1,25%-a kisebb, mint a megképzett általános kockázati céltartalék adótartalommal

csökkentett értéke, akkor a soron a jelentés időpontjában mért kockázattal súlyozott kitettség értékek

összegének 1,25%-át kell kimutatni.

A 1151 sorban az általános kockázati céltartalék számviteli nyilvántartásokban kimutatott összegét,

a 1152 sorban az általános kockázati céltartalék adótartalmát, a 1153 soron a jelentéskori kockázattal

súlyozott kitettség értékek összegének 1,25%-ának megfelelő értéket kell szerepeltetni.

116 Eredménytartalék, ha pozitív sorban a szavatoló tőkébe beszámítható pozitív eredménytartalékot

kell kimutatni a szavatoló tőkébe beszámítható jegyzett tőkével összhangban szereplő összegben.

A 1161 sorban a számviteli nyilvántartások szerinti eredménytartalék összegét kell szerepeltetni.

A 1162 sorban kell azt az adatot csökkentő tételként feltüntetni, ha a Felügyeletnek bejelentett,

dokumentált, cégbíróságon még nem bejegyzett tőkeemelés részben vagy egészében az

eredménytartalék terhére történik, és az eredménytartalékot érintő összeget az intézmény még nem

vezette át a lekötött tartalékba.

A 1163 sorban akkor kell adatot kimutatni, ha a cégbíróságon még nem bejegyzett jegyzett

tőkeleszállításra vonatkozó döntés alapján a tőkeleszállításnak megfelelő összeg egy részét az

intézmény az eredménytartalékba helyezi.

A 117 sorban a szavatoló tőkébe beszámítható a könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti

eredményt kell szerepeltetni a szavatoló tőkébe beszámítható jegyzett tőkével összhangban.

A 1171 sorba a könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti eredmény pozitív összege kerül.

Amennyiben év közben pl. félévkor a számviteli szabályok szerinti zárásra és könyvvizsgálatra kerül

sor, a könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti pozitív eredményt szintén ezen a soron kell

kimutatni.

A 1172 sorban nem szerepelhet adat.

A 118 sorban a Hpt. 5. számú melléklete 3. h) pontjának megfelelő alapvető kölcsöntőkét kell

kimutatni a Hpt. 5. számú melléklet 7/B pontban megfogalmazottak alapján.,Az alapvető kölcsöntőke

az alapvető tőkeelemek összegének 15 %-át nem haladhatja meg. A 1181 sorba a mérlegben a

hátrasorolt kötelezettségek között szereplő alapvető kölcsöntőke számviteli értékét kell beírni.

12 Alapvető tőke negatív összetevői

Ebbe a sorba az alapvető tőke negatív összetevőinek, azaz a jegyzett tőke be nem fizetett részének, a

lekötött tartalék meghatározásánál figyelembe nem vett immateriális javaknak, az osztalék-elsőbbségi,

a nyereséges évben az elmúlt évek hozamkifizetésére is feljogosító, jegyzett és befizetett

részvényeknek, a negatív eredménytartaléknak, a könyvvizsgáló által hitelesített mérleg mérleg

szerinti veszteségnek, az évközi negatív eredménynek és az értékvesztés, illetve a kockázati céltartalék

hiányának az összege szerepel. Az összetevőket, mint levonandó tételeket negatív előjel nélkül kell

feltüntetni.

121 Jegyzett tőke be nem fizetett összege

Itt kell negatív előjel nélkül a még be nem fizetett jegyzett tőke összegét beírni.

A 122 sorban kell feltüntetni azokat az immaterális javakat, amelyeket a lekötött tartalékok

meghatározásánál nem vettek figyelembe. Az Szmt. 38. § (3) bekezdés a) pontja szerint az

eredménytartalékból a lekötött tartalékba kell átvezetni a visszavásárolt saját részvények, saját

üzletrészek névértékét, illetve visszavásárlási értékét, ha ez utóbbi a több, c) pontja szerint pedig az

alapítás-szervezés és a kísérleti fejlesztés még le nem írt összegét. Mivel a lekötött tartalék a pozitív

Page 88: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

88

összetevők között nem szerepel (kivéve a fel nem osztható szövetkezeti vagyont), csak azokat az

immateriális javakat kell itt szerepeltetni, amelyeket a lekötött tartalék nem tartalmaz.

A 123 sorban kell feltüntetni azokat a jegyzett és befizetett osztalék-elsőbbségi részvényeket,

amelyet a nyereséges évben az elmúlt veszteséges év(ek)ben elmaradt (járó, de ki nem fizetett)

hozamainak a kifizetésére is feljogosítanak. A Gt. 184. §-a (2) bekezdésének értelmében az osztalék-

elsőbbségi részvényeket csak akkor nem kell ebben a sorban kimutatni, ha az alapító okiratban ettől

eltérően rendelkeztek.

A 124 sorban kell szerepeltetni a szavatoló tőke számítás szempontjából negatív előjelű eredménytartalékot

a szavatoló tőkében figyelembe vehető jegyzett tőkével összhangban. Ez a számviteli negatív előjelű

eredménytartaléknak és annak az összegnek a különbsége, amellyel a negatív eredménytartalék változott a

tőkeleszállítás eredményeként.

A 1241 sorban kell feltüntetni a számviteli eredménytartalékot, ha az negatív.

A 1242 sorban kell szerepeltetni azt az összeget, amellyel a negatív eredménytartalék változott a

Cégbíróságon még nem bejegyzett, de a szavatoló tőkénél már figyelembe vett, tőkeleszállítás miatt.5 Ha a

tőkeleszállítás olyan mértékű volt, hogy a negatív eredménytartalék teljesen megszűnt, akkor ebben a sorban

csak azt az összeget kell feltüntetni, amely a számviteli elszámolásokban szereplő negatív eredmény-tartalékot

nullává teszi, a maradék összeget a 1163 sorba kell beírni.

A 125 sorban a szavatoló tőkébe beszámítható a könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti eredményt

kell szerepeltetni a szavatoló tőkébe beszámítható jegyzett tőkével összhangban, ha ez az összeg negatív.

A 1251 sorban a könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti eredmény negatív összege kerül. Ha

évközben könyvvizsgálatra kerül sor és a könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti eredmény

negatív, akkor azt itt kell kimutatni.

A 1252 sorban nem szerepelhet adat.

A 126 sorban az évközi negatív eredményt kell kimutatni. Az év végi negatív eredményt mindaddig

itt kell kimutatni, ameddig azt a könyvvizsgáló nem hitelesítette. Évközi auditálás esetén a

könyvvizsgáló által hitelesített eredményt a 1171 vagy a 1251 soron kell szerepeltetni, a további

hónapok negatív eredményét azonban ebben a sorban kell feltüntetni.

127 Kockázati céltartalék – ide nem értve az általános kockázati céltartalékot – és az értékvesztés

hiánya sorban a Hpt. 87. § (1) bekezdés előírásai szerint az el nem számolt értékvesztésnek, illetve a

kockázati céltartaléknak az el nem számolt, illetve meg nem képzett összegét (hiányát) kell

feltüntetni, ideértve a könyvvizsgáló vagy a Felügyelet vizsgálata során feltárt céltartalék hiányt is.

2 Járulékos tőke

Itt a szavatoló tőkében figyelembe vehető járulékos tőkét kell kimutatni, amely a pozitív és negatív

összetevők összegének és a járulékos tőkének az alapvető tőkét meghaladó részének a különbsége.

21 Járulékos tőke pozitív összetevői sorban a járulékos tőke pozitív összetevőit kell szerepeltetni,

amelyek a 211-213 sorban részletezett elemeket tartalmazza.

A 211 sorban kell feltüntetni azokat a jegyzett és befizetett az osztalék-elsőbbségi részvényeket,

amelyet a nyereséges évben az elmúlt veszteséges év(ek)ben elmaradt (járó, de ki nem fizetett)

hozamainak a kifizetésére is feljogosítanak. Az itt szereplő összegnek meg kell egyeznie az alapvető

tőke negatív összetevői között a 123. sorban feltüntetett értékkel.

A 212 sorban a mérlegben szereplő értékelési tartalék összegét kell kimutatni.

A 213 sorban a Hpt. 5. számú melléklete 10. pontjának megfelelő alárendelt kölcsöntőkét kell szerepeltetni

a 11. pontban megfogalmazott, a lejárat miatt csökkentett összeggel.

A 2131 sorban az alárendelt kölcsöntőkének a mérlegben szereplő összegét kell feltüntetni.

A 2132 sorban azt az összeget kell kimutatni, amellyel az alárendelt kölcsöntőkét csökkenteni kell,

mert a visszafizetésből kevesebb, mint öt év van hátra (mint levonandó tétel negatív előjel nélkül kell

feltüntetni).

A 214 sorban a Hpt. 5. számú melléklet 8. d) pontjának megfelelő járulékos kölcsöntőke számviteli

értékét kell kimutatni. A sor a Hpt. 5. számú melléklet 8. d) pontja szerinti járulékos kölcsöntőkét és a

8. e) pontjában meghatározott alapvető kölcsöntőke részt együttesen tartalmazza.

5 A negatív eredménytartalék változott pl. 3 milliárd Ft-ról 1 milliárd Ft-ra. A Cégbíróságon még nem bejegyzett, de a

szavatoló tőkénél már figyelembe vett tőkeleszállítás itt 2 milliárd Ft.

Page 89: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

89

22 Járulékos tőke negatív összetevője

Ebben a sorban a járulékos tőke negatív összetevőjét kell szerepeltetni, amely megegyezik a 221

sorban szereplő értékkel. E levonandó tételt negatív előjel nélkül kell feltüntetni.

A 221 sorban a Hpt. 5. számú melléklete 13. b) pontjában foglalt korlátozás feletti részt, azaz az

alárendelt kölcsöntőkének az alapvető tőke 50%-át meghaladó részét kell feltüntetni.

Az MFB esetében a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény 8. §

(7) b) pontjában foglalt korlátozás feletti részt kell kimutatni.

A Magyar Export-Import Bank Rt. (Eximbank) esetében e soron az Exim tv. 20. § (2) bekezdése

értelmében nem kell összeget szerepeltetni.

A 23 sorban a Hpt. 5. számú melléklete 13. a) pontjában foglalt korlátozás feletti részt, azaz a

járulékos tőkének az alapvető tőke 100%-át meghaladó részét kell beírni. A szavatoló tőke

kiszámíthatósága feltételezi, hogy ehhez a korlátozáshoz a járulékos tőkében az alárendelt kölcsöntőke

csak a megengedett mértékben szerepel, ezért itt azt kell vizsgálni, hogy a járulékos tőke pozitív és

negatív összetevői meghaladják-e az alapvető tőkét.

Az MFB esetében a 2001. évi XX. Törvény 8. § (7) bekezdés a) pontjában foglalt korlátozás feletti

részt kell feltüntetni.

Az Eximtv. 20. § (2) bekezdése értelmében az Eximbank esetében e soron nem kell összeget

kimutatni.

3 Levonások előtti szavatoló tőke

Itt a figyelembe vehető alapvető és (korrigált) járulékos tőke együttes értékét kell feltüntetni, amely

a PIBB részesedések és a PIBB számára nyújtott alárendelt kölcsöntőke, illetve a limittúllépések

tőkekövetelményének levonása előtti szavatoló tőke összegét kell szerepeltetni, amelyet a szavatoló

tőkében figyelembe vehető alapvető (1. sor) és járulékos tőke (2. sor) együttes összege képez.6

4 A Hpt. 79-85. §-aiban szereplő korlátozások alapjául szolgáló szavatoló tőke

Itt a Hpt. 79-85. §-aiban szereplő korlátozások alapjául szolgáló szavatoló tőke szerepel. Ez az

összeg a 3. sorban szereplő levonások előtti szavatoló tőke és a 411, 412 és 413 sorokban kimutatott, a

PIBB részesedésekhez és a PIBB-ek számára nyújtott alárendelt kölcsöntőkéhez kapcsolódó összegek

különbségéből adódik.

41 Tőkemódosítás a PIBB miatt (csökkentő tételek)

Itt kell a szavatoló tőkének a PIBB részesedések, illetve a részükre nyújtott alárendelt kölcsöntőke

miatt szükséges módosítását kimutatni. A Hpt. 5. számú melléklet 14. pontjában meghatározottak

szerint levonandó tételek összegét – negatív előjel nélkül – kell itt összesíteni.

A részletező sorokban minden (bel-, illetve külföldön létesített) hitelintézetbe (ideértve a hitel- és

takarékszövetkezetet is), pénzügyi vállalkozásba, biztosítóba, beleértve a Hpt.-ben megfogalmazott

viszontbiztosítót is és befektetési vállalkozásba (továbbiakban: PIBB) történt részesedésekkel és az

ezen vállalkozások számára nyújtott alárendelt kölcsöntőkével kapcsolatosan kimutatott állományok

könyv szerinti nettó értékét kell kimutatni, függetlenül attól, hogy a hitelintézet azokat a könyveiben

hol tartja nyilván.

A külföldi vállalkozás esetében a telephely szerinti ország előírása, engedélye, illetve a magyar

jogszabályok által meghatározott tevékenység alapján kell eldönteni, hogy milyen PIBB

vállalkozásként veendő figyelembe.

A 4111, illetve a 4112 sorokban azoknak a PIBB befektetéseknek, illetve ezen vállalkozások részére

nyújtott alárendelt kölcsöntőkének a könyv szerinti (értékvesztéssel csökkentett) nettó értékét kell

feltüntetni, amelyekben a hitelintézet befolyásoló részesedéssel rendelkezik. A Hpt. szerint a

befolyásoló részesedésnél nemcsak a közvetlen, hanem a közvetett befektetések értékét is figyelembe

kell venni.

A 4121, illetve a 4122 sorokban azoknak a PIBB befektetéseknek, illetve a részükre nyújtott

alárendelt kölcsöntőkének a könyv szerinti (értékvesztéssel csökkentett) nettó értékének együttes

6 Amennyiben az alapvető tőke negatív értéket mutat, a járulékos tőke összegét nem lehet a szavatoló tőkénél számításba

venni.

Page 90: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

90

összegét kell feltüntetni, amelyekben a hitelintézet nem rendelkezik befolyásoló részesedéssel. (Ezek

az adatok a limit kiszámításához szükségesek és nem vonandók le a szavatoló tőkéből.)

413 Nem befolyásoló PIBB befektetés és alárendelt kölcsöntőke együttes összegének limit feletti

része

Itt az előző (411 és 412) sorokban kimutatott minden nem befolyásoló részesedésű PIBB

vállalkozásban (beleértve a Hpt.-ben megfogalmazott viszontbiztosítót is) meglévő részesedés,

valamint az ilyen vállalkozások számára nyújtott alárendelt kölcsöntőkeként nyújtott hitel együttes

nettó összegének a módosítandó szavatoló tőke 10%-át meghaladó értéket kell feltüntetni.

5 Limit túllépések tőkekövetelménye

Itt a limit túllépések tőkekövetelményének összegét kell feltüntetni, amelyek a részletező sorokban

szerepelnek.

Az 511, 512 vagy az 513 sorokba akkor kerül összeg, ha a hitelintézet a Hpt. 79. § (2) bekezdés, 79.

§ (3) bekezdés, vagy a 79. § (7) bekezdésében foglalt korlátozásokat megszegi és a túllépést szavatoló

tőkével fedezi. A limit túllépés összegét itt kell szerepeltetni.

Az 514, 515 és 5165 sorokban a Hpt. 83. § (1)-(3) bekezdéseiben foglalt limitek túllépését kell

jelenteni.

Az 511-516 sorokban a limit túllépéseknél szereplő, szavatoló tőkével fedezendő összegek

kétszeres, illetve többszörös számbavételt nem tartalmazhatnak.

Az 52 sorban a 2007. évi LI. tv 75. § (8) bekezdésének megfelelően nem szerepelhet adat.

Az 53 sorban a szavatoló tőkéből levonásra kerülő tételek – a PIBB részesedések, a PIBB-ek számára

nyújtott alárendelt kölcsöntőke, a szavatoló tőkével fedezendő limittúllépések tőkekövetelményének -

együttes összege szerepel.

Az 5 sorban és az 541, 542, 5421 és 5422 részletező sorokban a levonásokhoz felhasznált szavatoló tőke,

illetve annak egyes elemeinek összegét kell szerepeltetni. A Hpt. 5. számú melléklet 16. pontja szerint a

levonásoknál érvényesíteni kell a szavatoló tőke összetételére vonatkozó 13. pontban foglalt korlátozásokat.

Emiatt a levonások legfeljebb 50%-a fedezhető járulékos tőkével. A levonásokhoz felhasznált szavatoló

tőkében pedig az alárendelt kölcsöntőke aránya nem haladhatja meg a felhasznált alapvető tőke 50%-át. A

járulékos tőke, sem annak összetevőinek érteke negatív nem lehet.

6 Pénzügyi és befektetési szolgáltatási tevékenység kockázatainak fedezetére szolgáló szavatoló tőke –

szolvencia ráta számlálója

Ebben a sorban a pénzügyi és befektetési szolgáltatási tevékenység kockázatainak fedezetére szolgáló

szavatoló tőke szerepel, amely a 4. sorhoz tartozó szavatoló tőkének a limittúllépések együttes

tőkekövetelményével csökkentett összege. A számítás során a figyelembe vehető járulékos tőke, illetve annak

elemei nem lehetnek negatív értékűek, függetlenül attól, hogy az alapvető tőke értéke negatív is lehet,

amennyiben a levonások összege meghaladja a rendelkezésre álló tőke értékét. (Ez a tőkehiányt jelzi.)

Ez a szavatoló tőke képezi a fizetőképességi mutató számlálóját, és ez szolgál alapvetően a hitelezési

kockázatok, valamint a devizaárfolyam-kockázat, árukockázat és kereskedési könyvi kockázatok

fedezésére is. Ennek megfelelően az ebben a sorban szereplő összeget a 91. sorban a kockázatok

fedezésére figyelembe vehető szavatoló tőke a devizaárfolyam-kockázat, árukockázat és kereskedési

könyvi kockázatok fedezéséhez felhasznált kiegészítő tőke összegével haladja meg.

A 61-62 sorokban, illetve a részletező sorokban a fizetőképességi mutató számlálóját képező

szavatoló tőke összetételét kell szerepeltetni. A szavatoló tőkében a járulékos tőke aránya sohasem

haladhatja meg az alapvető tőke összegét, az alárendelt kölcsöntőke figyelembe vett értéke pedig

sohasem lépheti túl az alapvető tőke 50%-át. Sem a járulékos tőke, sem az összetevőinek érteke

negatív nem lehet.

A 631 sorban a kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének 8%-ának megfelelő összeget kell

kimutatni. Ha a Felügyelet egy hitelintézetnél 8%-osnál magasabb fizetőképességi mutatót ír elő,

akkor a 632 sorba be kell írnia a Felügyelet által meghatározott fizetőképességi mutató és a

kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének szorzatát.

A 64 sorban a 631 és a 632 sorok közül − amennyiben a Felügyelet magasabb tőkeigényt ír elő,

akkor − itt a nagyobb összegének fedezetéül felhasznált szavatoló tőkét kell szerepeltetni. Ha nincs

külön előírás, akkor a 631 sor értéke kerülhet ide.

Page 91: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

91

A 641, 642, 6421 és 6422 sorokba – a szavatoló tőke összetételére vonatkozó korlátozásokat

betartva – a felhasznált szavatoló tőke egyes elemeit kell beírni. Nincs akadálya annak, hogy a

maradék járulékos tőke – az arányok betartása mellett – felhasználásra kerüljön, de sem a járulékos

tőke, sem annak összetevőinek érteke negatív nem lehet.

Amennyiben nincs járulékos tőke, akkor minden tőkéből történő felhasználás az alapvető tőkét

érinti.

71 A kockázattal súlyozott kitettség értékek összege 8%-ának vagy a Felügyelet által meghatározott

fizetőképességi mutatónak a fedezése után fennmaradó szavatoló tőke

Ebben a sorban a kockázattal súlyozott kitettség értékek összege 8%-ának, vagy – ha a Felügyelet

egy intézmény esetében az előírt 8%-osnál magasabb fizetőképességi mutatót ír elő, akkor – a

Felügyelet által meghatározott fizetőképességi mutatónak a kockázattal súlyozott kitettség értékek

összegével való szorzatának a szavatoló tőkével való fedezése után fennmaradó szavatoló tőke értékét

kell feltüntetni.

A járulékos tőke, illetve annak elemei nem lehetnek negatív értékűek, függetlenül attól, hogy az

alapvető tőke értéke negatív is lehet, amennyiben az előírt minimális tőkeigény (64 sor) összege

meghaladja a rendelkezésre álló (6 sor) tőke értékét. Amennyiben nincs járulékos tőke, akkor minden

tőkéből történő felhasználás az alapvető tőkét érinti. (Az alapvető tőke negatív értéke a tőkehiányt

jelzi.)

A 711, 712, 7121 és 7122 sorokban a fennmaradó szavatoló tőke összetételét oly módon kell megállapítani,

hogy a kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének 8%-ának vagy a fennmaradó szavatoló tőke

megfeleljen a szavatoló tőke összetételére vonatkozó korlátozásoknak.

A járulékos tőke, illetve annak elemei nem lehetnek negatív értékűek, függetlenül attól, hogy az

alapvető tőke értéke negatív is lehet.

72 Felhasználható kiegészítő tőke

Itt a devizaárfolyam-kockázat, árukockázat és kereskedési könyvi kockázat fedezéséhez elvben

maximálisan felhasználható kiegészítő tőke nagyságát kell kimutatni, figyelembe véve a Hpt. 5. számú

melléklete 20. pontjában foglalt korlátozást, miszerint a járulékos tőke és a kiegészítő tőke összege nem

haladhatja meg ezen kockázatok fedezésére felhasznált alapvető tőke 200 százalékát.

Negatív érték ebben a sorban nem szerepelhet.

A 721 sorban a Hpt. 5. számú melléklete 19. pontjában foglalt feltételeknek megfelelő kiegészítő

alárendelt kölcsöntőke összegét kell feltüntetni.

A 722 sorban a járulékos tőkének a szavatoló tőkébe be nem számítható részét kell beírni, ami az

alárendelt kölcsöntőkének az alapvető tőke 50%-át meghaladó összegéből (221. sor), és a járulékos

tőkének az alapvető tőkét meghaladó részéből (23. sor) áll.

A 723 sorba azt az összeget kell beírni, amellyel a kiegészítő alárendelt kölcsöntőkének és a

szavatoló tőkébe be nem számítható járulékos tőkének az együttes összegét csökkenteni kell ahhoz,

hogy teljesüljön az alábbi összefüggés:

a) a kiegészítő alárendelt kölcsöntőkének (721. sor),

b) a szavatoló tőkébe be nem számítható járulékos tőkének (722. sor),

c) a járulékos tőke azon részének, amely a kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének

8%-ának, illetve a Felügyelet által meghatározott fizetőképességi mutató és a kockázattal súlyozott

kitettség értékek összege szorzatának a szavatoló tőkével való fedezése után fennmarad (712. sor), az

összege ne haladja meg a kockázattal súlyozott kitettség értékek összege 8%-ának, illetve a Felügyelet

által meghatározott fizetőképességi mutató és a kockázattal súlyozott kitettség értékek összege

szorzatának a szavatoló tőkével való fedezése után fennmaradó alapvető tőke (711. sor) kétszeresét.

Ebben a sorban csak pozitív értéket lehet figyelembe venni.

73 Devizaárfolyam- áru- és kereskedési könyvi kockázatok tőkekövetelménye

Itt kell a devizaárfolyam- áru és kereskedési könyvi kockázatok tőkekövetelményének összegét

szerepeltetni.

A 731 sorban az intézmény teljes tevékenységében mért devizaárfolyam-kockázat, a 72 sorban a

teljes tevékenységében mért árukockázat tőkekövetelményét kell kimutatni.

A fenti a (kereskedési könyvet vezető, illetve nem vezető) hitelintézet a tevékenysége egészében

meglévő tőkekövetelmény kiszámításához a befektetési vállalkozás adatszolgáltatásáról szóló PM

Page 92: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

92

rendeletben meghatározott előkészítő jelentés felhasználható, de nem kell a Felügyelet részére

megküldeni.

A 733 sorban a kereskedési könyvi kockázat tőkekövetelményét kell feltüntetni, a pozíciós

kockázatok (7331 sor), partnerkockázatok (7332 sor) és nagykockázatok (7333 sor) részletezésben.

74 Devizaárfolyam-, áru és kereskedési kockázatokhoz felhasznált szavatoló tőke (kiegészítő tőkével)

Ebben a sorban a devizaárfolyam-, áru- és kereskedési kockázat fedezéséhez felhasznált szavatoló tőkét

kell feltüntetni, a részletező sorokban a felhasznált alapvető tőke (741. sor), járulékos tőke (742. sor) és

kiegészítő tőke (743. sor) összegét külön is be kell mutatni. Ha az ezen kockázatok fedezésére fennmaradó

szavatoló tőkében a járulékos tőke kisebb, mint az említett kockázatok tőkeszükségletének a kétharmada,

akkor a kockázatok fedezésébe kiegészítő tőke is bevonható oly mértében, hogy az a Hpt. 5. számú melléklete

20. pontjában foglaltak szerint a járulékos tőkével együtt ne haladja meg az ezen kockázatok fedezésére

felhasznált alapvető tőke 200 százalékát.

A járulékos tőke, illetve a kiegészítő tőke nem lehet negatív értékű.

8 Devizaárfolyam- áru- és kereskedési kockázatok tőkekövetelményének fedezése után fennmaradó

szavatoló tőke

Ebben a sorban a devizaárfolyam-, áru- és kereskedési könyvi kockázatok fedezése után fennmaradó

tőkét kell feltüntetni, amelyet – amennyiben van elegendő tőke, akkor – az említett kockázatok

minimum tőkekövetelményének biztosítása után fennmaradó alapvető és járulékos tőkeelemek összege

adja.

Tőkehiány esetén a devizaárfolyam-, áru-, kereskedési könyvi kockázatok fedezéséhez hiányzó

alapvető és járulékos tőkeösszeget kell szerepeltetni. A sorban szereplő összegnek meg kell egyeznie a

93 sorban szereplő szavatoló tőke többlet vagy hiány soron számított értékkel.

Itt jelenik meg az a tőkehiány, amely szerint a 71 sorban feltüntetett szavatoló tőke, illetve a

figyelembe vehető kiegészítő tőke együttes összege nem fedezi a 73 sorban kimutatott tőkeigényt.

A 81 sorban a devizaárfolyam- áru és kereskedési könyvi kockázatok minimum

tőkekövetelményének kielégítése után fennmaradó alapvető tőkét kell szerepeltetni. Ez a felsorolt

kockázatokhoz fennmaradó alapvető tőkének, valamint a minimum tőkekövetelményüknek a

felhasznált járulékos tőkével és a felhasznált kiegészítő tőkével csökkentett különbsége adja.

A 82 sorban a devizaárfolyam- áru- és kereskedési könyvi kockázatok fedezése után fennmaradó

járulékos tőkét kell kimutatni.

A 83 sorban a devizaárfolyam- áru és kereskedési könyvi kockázatok 73 sorban szereplő minimum

tőkekövetelményének kielégítése után fennmaradó fel nem használt kiegészítő tőke összegét kell

kimutatni, ami nem tekinthető a fennmaradó szavatoló tőke részének, mert csak a kereskedési könyvi

kockázatok fedezéséhez vonható be.

91 Kockázatok fedezésére figyelembe vehető szavatoló tőke

Ebben a sorban a kockázatok fedezéséhez figyelembe vehető szavatoló tőke összege szerepel, amely

a 6. sorban szereplő pénzügyi és befektetési szolgáltatási tevékenység fedezetére rendelkezésre álló

szavatoló tőkéből, valamint a devizaárfolyam- áru- és kereskedési könyvi kockázatokhoz felhasznált

kiegészítő tőkéből (743. sor) áll. A kiegészítő tőke esetén csak a ténylegesen felhasznált összeg

számítható be, mivel az csak ezeknek a kockázatoknak a fedezésére használható fel.

92 Kockázatok fedezéséhez szükséges minimális szavatoló tőke

Ebben a sorban a hitelkockázat tőkekövetelményének, – azaz a kockázattal súlyozott kitettség

értékek összege 8%-a (631 sor), illetve a Felügyelet által meghatározott fizetőképességi mutató és a

kockázattal súlyozott kitettség értékek összege szorzata 632 sor) közül a nagyobb értéknek – és a

devizaárfolyam- áru- és kereskedési könyvi kockázatok tőkekövetelményének (73 sor) együttes

összege szerepel.

A 93 sor mutatja, hogy elégséges-e az intézmény szavatoló tőkéje ahhoz, hogy megfeleljen a Hpt. 76. § (2),

illetve (5) bekezdésekben foglaltaknak, és a kockázatok fedezéséhez figyelembe vehető szavatoló tőke (91.

sor) meghaladja-e a kockázatok tőkekövetelményét (92 sor).

Amennyiben a rendelkezésre álló szavatoló tőke (91 sor) kisebb, mint az együttes tőkeigény (92 sor) a

tőkehiányt negatív előjellel kell kimutatni.

Page 93: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

93

3B Fizetőképességi mutató számítás – Csak IRB módszert alkalmazó

hitelintézetekre vonatkozó adatszolgáltatás

A tábla célja

A táblázat a fizetőképességi mutató számításának ellenőrzésére szolgál, amely a hitelintézet

mérlegben kimutatott, és mérlegen kívüli tételeinek, ügyeleteinek kockázati felmérése alapján készül.

A 2007. évi LI. tv. 74. §-ának (1) bekezdése szerinti – hatálybalépésekor már működő azon

hitelintézetnek, amely a kockázattal súlyozott kitettség értékét az IRB módszer szerint vagy a

működési kockázat tőkekövetelményét az AMA módszer szerint számítja ki, gondoskodnia kell arról,

hogy a szavatoló tőkéje folyamatosan elérje vagy meghaladja a az e törvény – 74. §-ának (1)

bekezdése szerinti – hatálybalépését megelőző napon hatályos szabályok szerinti minimális

követelmény 75. § (5)-(7) bekezdésekben meghatározott %-át. A szavatoló tőkének a minimális

tőkekövetelményhez mért hiányát a CAB26 sorban Átmeneti rendelkezésként előírt tőkekövetelmény

minimális alsó korlátjának elérésére vonatkozó tőketöbbletként kell kimutatni. A szavatoló tőke

meghatározását a törvény 75. § (8)-(10) bekezdése szabályozza.

A tábla kitöltése

Az eszköztételek súlyozása mellett összevontan tartalmazza a függő és jövőbeni kötelezettségek

súlyozott értékét, valamint a származtatott termékek partnerkockázatának választott módszer szerinti

értékét.

A rendelet szerint a számítást csak a nem-kereskedési könyvben nyilvántartott eszközökre és

mérlegen kívüli tételekre kell vonatkoztatni.

Az eszközöket könyv szerinti (nettó) értéken, a mérlegen kívüli tételeket – a származtatott ügyletek

kivételével – céltartalékkal csökkentett értéken kell szerepeltetni.

A kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének számítása során az aktív elhatárolásokat azon

kockázati súllyal kell szerepeltetni, ami a hozzá kapcsolódó tételre is vonatkozik. Ennek megfelelően

az egyes banki könyvi tételekhez kapcsolódó elhatárolásokat abban a sorban (sorokon) kell feltüntetni,

amelybe az adott tétel tartozik. Így a kereskedési könyvi tételekhez kapcsolódó elhatárolások a

kereskedési könyv eszköztételei közé sorolódnak.

A származtatott termékek közül a kiírt opciókat más mérlegen kívüli tételhez hasonlóan

céltartalékkal csökkentett nyilvántartási értéken, az egyéb származtatott ügyleteket az eredeti kitettség

szerinti vagy a piaci árazás szerinti módszerek egyikén kell közölni.

A táblázat az eszközök száz százaléknál alacsonyabb súlyozását – a rendeletben előírt feltételek és

tényezők szerint – külön csoportokba sorolja.

A jelentésben szerkezetileg elkülönülnek a pénzeszközök, a teljes mértékben tőkével fedezendő

tételek, a követelés kötelezettje, illetve a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátója miatti

alacsonyabb súlyozás, a garantőr, illetve készfizető kezességvállaló személye miatti alacsonyabb

súlyozás és a biztosítékba helyezett, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátója szerinti

alacsonyabb súlyozás.

A tőkével fedezendő összegeknél csak a közvetlen, a hitelintézet mérlegében szereplő tételek miatti

korrekciók szerepelhetnek, a közvetett tulajdonlás miatti szavatoló tőke levonásokat nem szabad

figyelembe venni.

Azokban az esetekben, amikor a száz százalékosnál alacsonyabb eszközsúlyozás valamilyen

feltételhez kötött, az eszköz a táblázatban két soron található. Az egyik sorba kerül az az érték, amely

mögötti eszközök teljesítik a jogszabályi feltételt, a másik mögé, amelyek nem.

A Nem száz százalékos súlyú súlyozott tételek összesen sorban összegezni kell mindazon nevesített

eszköztételeket, amelyek súlya kisebb, mint száz százalék. Az „a” oszlopban ezen tételek teljes

Page 94: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

94

(mérleg szerinti nettó) összege, a Súlyozott érték oszlopban már a jogszabály által meghatározott

mértékkel számításba vett összege szerepel.

Az 50 %-os súlyozású eszközök között kell kimutatni a magyarországi helyi önkormányzatokkal

szembeni követeléseket. Itt a magyarországi helyi önkormányzatokkal szembeni követelés, a

magyarországi helyi önkormányzat garanciájával biztosított követelés, illetőleg a magyarországi helyi

önkormányzat által kibocsátott értékpapírral biztosított követelés mérlegben szereplő nettó értékét és

annak súlyozott összegét kell feltüntetni.

A Súlyozott érték oszlopban a 0%-os súlyozású eszközökhöz nem írható be adat, mivel ezek

súlyozott értéke nulla.

A Száz százalékos súlyú eszköztételek sorban összegezni kell a 0%-os (521 sor) , illetve a 20%-os

(522 sor) súlyozásnak nem megfelelő feltételek miatt 100%-os súlyozású tételeket, a Felügyelet

közzététele alapján 100%-os súlyozású eszközöket, és a fizetőképességi mutatóról szóló jogszabály

alapján 100%-os súlyozású eszközöket. Az összegnek meg kell egyeznie azzal az értékkel, amely a 12

sor értékéből a 2, 3, és 4 sorok a) oszlopa összegének levonásával adódik (52 sor c) oszlop értéke).

A 62 sorban kell jelenteni a függő és jövőbeni kötelezettségek kockázati céltartalékkal csökkentett,

eszközkockázati súllyal súlyozott tőkekövetelményének értékét.

A 63 sorban kell a származtatott ügyletek, illetve a kiírt opciók súlyozott értékét összesíteni.

A 631 sorban kell jelenteni a származtatott ügyletek (a kiírt opció kivételével) partnerkockázatával

kapcsolatos súlyozott értéket és piaci árazás módszere esetén a súlyozott pozitív pótlási költséget.

A kiírt opciókat külön a 632 sorban kell feltüntetni, mert azok kockázati súlya 100 százalék.

A 61, 62, és 63 sorokban kimutatott tételek súlyozott értékei együttesen alkotják a kockázattal

súlyozott kitettség értékek összegét, a fizetőképességi mutató nevezőjét.

A tőkemegfelelés számításához a szavatoló tőkét a 3A táblázat 6. sorából kell átvezetni. A szavatoló

tőke és a kockázattal súlyozott kitettség értékek összege hányadosa alkotja a fizetőképességi mutatót.

A 8 sorban kell a fizetőképességi mutató értékét százalékjel nélkül, két tizedes jeggyel kimutatni.

A 9 Mérlegtételek fizetőképességi mutató számítás súlyozása szerinti csoportosítása sorokban kell az

összes eszközt (nettó értéken) részletezni aszerint, hogy az egyes eszközcsoportok a súlyozás

szempontjából milyen megoszlást mutatnak. Itt az egyes eszköztételekhez kapcsolódó aktív kamat-

elhatárolásokat a 967 sorban a súlyozásnak megfelelő oszlopban kell szerepeltetni.

3DBA - 3DBE Származtatott ügyletek

(tájékoztató adatok: kötési ár, elvi főösszegek, piaci értékek, ügyletek és partnerek száma)

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja

A táblázat célja a származtatott ügyletekkel kapcsolatos hitelintézeti aktivitásnak és a fennálló

ügyletek típusának és jellegének felmérése.

A tábla kitöltése

A táblázatba besorolandó minden származtatott ügylet, amelyben az intézménynek fennálló pozíciója

van. A fennálló pozíció bruttó módon értendő, azaz feltüntetendő minden, még le nem járt

szerződésből eredő pozíció, függetlenül attól, hogy az kockázatkezelési értelemben fedezett-e vagy

sem.

A származtatott ügyletekre vonatkozó jelentést a forinton (3DBA – HUF) kívül a 3 legfőbb devizára

(euró, USA dollár, svájci frank) kell kitölteni, illetve a további devizákra, összesítve, amelyeket külön,

számozott (3DBB – Euró, 3DBC – USD, 3DBD – CHF, 3DBE – egyéb devizák) táblázatokban kell

szerepeltetni. Az azonos szerkezetű 3DBA – 3DBE táblákat a kitöltési útmutatóban a továbbiakban

általánosan 3DB táblaként említjük. A megfelelő devizaértékeket a fordulónapi MNB hivatalos

Page 95: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

95

devizaárfolyamon át kell váltani forintra (konvertálni), és a táblázatokat forintban kell kitölteni. Ha a

hitelintézetnek a nevesített devizák valamelyikében nincs származtatott ügyletből eredő pozíciója, az

adott devizanem táblájának első sorát nullával kell feltölteni, a nemleges jelentés szabályainak

megfelelően. A táblázatokban csak az adott deviza szerinti ügyleteket szabad kimutatni.

Az ügyleteket nem kell megbontani a szerint, hogy tőzsdén, vagy tőzsdén kívül köttettek. (E

szempontból megkülönböztethető ügyletekből származó pozíciók tehát egységesen kezelendők.)

Sorok

Az ügyleteket szerződésenként összesítve, a lejárattól és a fedezeti céltól függően kell szerepeltetni.

Egy pozíciónak jellemzően mindig van valamekkora értéke, amely jellemzően egy-egy intézmény

Értékelési szabályzatában rögzített módszertan szerint kerül kiszámításra. Ez az érték vagy pozitív,

vagy negatív, és ennek alapján kell a megfelelő pozitív/negatív sorba besorolni. Az alábontó sorok

összege szerepel az összegző sorokon. Ha egy ügylet két lábra (pozícióra) bontásra kerül, egy-egy

lábnak megfelelő pénzáram jelenértékének forintra konvertált mértékeinek viszonya határozza meg,

hogy az ügylet az adott üzleti napon pozitív, vagy negatív értékű az intézmény számára, és e szerint

kell a pozitív értékű, vagy a negatív értékű sorba sorolni.

A szerződéses partnerek felosztása (alábontása) pénzügyi szervezetekre és ügyfelekre teljes körű

kell legyen. Pénzügyi szervezetnek minősül minden olyan intézmény, amely a Pénzügyi Szervezetek

Állami Felügyeletének, vagy bármely külföldi társhatóságának felügyeleti hatáskörébe tartozik.

A PSZÁF által felügyelt intézmények listája az a Felügyelet honlapján az alábbi útvonalon érhető el:

http://www.pszaf.hu/bal_menu/piaci_szereplok/felugyelt_intezmenyek

A pénzügyi szervezetek körébe a C, D, E, F szektorokba sorolt intézmények és az azoknak

megfelelő külföldi szervezetek tartoznak. A tábla vonatkozásában a pénzügyi szervezetek közé

sorolandó a B szektorba tartozó Magyar Nemzeti Bank és a külföldi jegybankok is.

Szintén a pénzügyi szervezetekhez kérjük sorolni a nemzetközi pénzügyi intézményeket.

Ügyfelek közé sorolandó minden olyan szerződéses partner (nem pénzügyi szervezet/vállalat,

önkormányzat, magánszemély, egyéb), amely nem pénzügyi szervezet és nem tartozik a fent kiemelt

intézmények közé. A szerződéses partnereket nem kell megkülönböztetni a külföldi/belföldi jellegük

szerint.

Egy adott devizához tartozó tábla kitöltése szempontjából kamatláb szerződésnek kizárólag olyan

ügyletek számítanak, amelyek várható pénzáramait nem befolyásolja egyéb deviza árfolyama, csak

valamilyen (nem feltétlenül az adott devizához kötődő) kamatláb alakulása.

A devizaszerződésekhez tartozó sorokban kell feltüntetni mindazon ügyleteket, amelyek várható

pénzáramainak értékét valamely egyéb deviza árfolyama is befolyásolja. Nem értendők ide azok a

szerződések, amelyek tárgya/alapterméke olyan részvény, kötvény, nemesfém, áru, amelyek

ellenértékét esetleg más devizában kell kiegyenlíteni; ezeket a tábla megfelelő, nevesített részeiben

kell feltüntetni. A több devizás (beleértve az arany) kamatlábügyleteket devizaügyletként kell kezelni.

A hosszú, illetve rövid pozíciók az adott deviza szempontjából értendők: hosszúnak tekintendő a

pozíció, ha a pozíció értékét növeli az adott deviza erősödése, ellenkező esetben pedig rövidnek.

Egydevizás swap ügyletet az adott devizához tartozó tábla kamatláb szerződései között kell feltüntetni;

ilyen ügylet esetén a változó kamatláb határozza meg a pozíció hosszú/rövid jellegét.

Kétdevizás swap ügyletet mindkét devizához tartozó tábla devizaszerződései között fel kell tüntetni;

ilyen ügylet esetén a devizapár határozza meg a pozíció hosszú/rövid jellegét: az intézménynek a

kapott devizában van hosszú pozíciója.

Összetett ügyletek csak akkor bonthatók fel a táblában nevesített ügyletekre (pl. határidős, swap, vagy

opciós pozíciókra), ha pontosan elvégezhető a megfeleltetés. Az FX linked swap, a Target Redemption

Forward és a Extendible forward nem bontható fel pontosan a korábbiakban szereplő ügyletekre, ezért

kerültek külön nevesítésre. Az egyértelmű beazonosíthatóság elősegítése céljából a 3DB táblákra

vonatkozó útmutató végén definiáljuk ezeket az ügyleteket.

Az FX linked swap ügyletek esetében egy devizában hosszúnak tekintendő a pozíció, amennyiben az

adatszolgáltató intézmény kapja az adott deviza árfolyam emelkedése által meghatározott, névértékre

vetített hozamot, illetve rövidnek, amennyiben fizeti azt. A pozíciókat annak alapján kell lejárat szerint

besorolni a megfelelő oszlopba, hogy az ügyletnek mi a szerződés szerinti végleges lejárata,

Page 96: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

96

elszámolási időpontoktól, illetve kiütési esemény bekövetkezésének kockázatától (valószínűségétől)

függetlenül. Ha egy ügylet esetében a fordulónapig már bekövetkezett a kiütési esemény,

megszüntetve ezáltal az árfolyam emelkedéstől függő hozamfizetési kötelezettséget, de az ügylet még

nem került lezárásra/elszámolásra, az ügylet várható pénzáramait a szerződésben meghatározott

időpontoknak megfelelő sávokba sorolva kell a határidős kötelezettségek között szerepeltetni.

(3DB71-72 sorok)

A Target Redemption Forward ügyletekből származó pozíció egy devizában hosszú, ha az adott deviza

árfolyam emelkedése értéknövelően hat ezen ügyletből származó pozícióra. Az ügyletben szereplő

mindkét devizához tartozó tábla megfelelő soraiban fel kell tüntetni az ügylet paramétereit. Futamidő

szerinti besoroláskor az ügylet végleges lejárata veendő alapul, elszámolási időpontoktól, illetve

kiütési esemény bekövetkezésének kockázatától (valószínűségétől) függetlenül. (3DB73-74 sorok)

Az Extendible Forward ügyletekből származó pozíció egy devizában hosszú, ha az adott deviza

árfolyamemelkedése értéknövelően hat ezen ügyletből származó pozícióra. Az ügyletben szereplő

mindkét devizához tartozó tábla megfelelő soraiban fel kell tüntetni az ügylet paramétereit. Futamidő

szerinti besoroláskor az ügylet végleges lejárata (biztos megszűnése) veendő alapul, elszámolási

időpontoktól, illetve kiütési esemény bekövetkezésének kockázatától függetlenül, annak

feltételezésével, hogy az ügyletben szereplő opció lehívásra kerül. (3DB75-76 sorok)

Egyéb (összetett) ügyletek közé kerülnek besorolásra mindazon ügyletek, amelyek az adatszolgáltató

intézmény megítélése szerint nem sorolhatók be pontosan a korábbi sorokban nevesített

ügylettípusokba. (3DB77-78 sorok) E termékekről az intézmény írásbeli leírást (tájékoztatást) ad a

Felügyelet részére, amely leírás tartalmazza a termék értékelési módszertanát és letéti követelményeit

is. A leírás beadásának határideje az első olyan jelentés beküldését követő 15. munkanap, amely

jelentés először tartalmaz nullától különböző (bruttó) pozíciót az adott termékben.

Oszlopok

A hitelintézet portfoliójában lévő származtatott ügyletekre vonatkozóan kért adatokat az ügylet

hátralévő futamideje (lejárata) szerint kell kimutatni, fedezeti és nem-fedezeti célú, azokon belül banki

könyvi és kereskedési könyvi bontásban.

Az Elvi főösszeg/kötési ár oszlopban a határidős rövid és hosszú pozíciók (opciós ügyleteknél az opció

típusából adódó pozíciók) névértéke pozitív (abszolút) értékként értelmezendő. Az összesítő sorok az

abszolút számként kimutatott részadatok összesített értékei.

A Pozíciók piaci értéke, összesen oszlopban az egyes pozíciók piaci értékét előjelesen (vagyis nem

abszolút értékben) kérjük megadni. Az összesítő soron is az előjel figyelembe vételével kérjük a

pozícióértéket feltüntetni.

Azon oszlopokba, amelyek fejléce az ügylet hátralévő futamidejére utal, a fejlécben megjelölt

hátralévő futamidejű ügyletek összesített elvi főösszegeit, illetve kötési árait kell írni:

Kamatláb szerződések, devizaszerződések, hitelderivatívák és egyéb ügyletekből eredő

pozíciók esetén az elvi főösszegeket (névértéket) kell a táblázatban feltüntetni.

Részvényszerződések, kötvényszerződések, nemesfémszerződések és áruszerződések esetén a

kötési árat kell feltüntetni, ami a szerződés tárgyául szolgáló alaptermék egy egységének

szerződésbeni lehívási/határidős ára és az alaptermék szerződés szerinti darabszámának

szorzata.

A „Pozíciók piaci értéke, összesen” fejlécű oszlopokba az előző három oszlopban feltüntetett pozíciók

összesített piaci értékét kell beírni. Egyéb megbízható információforrás (pl. tőzsdei ár, egyéb likvid

piacon kialakult pillanatnyi ár) hiányában a piaci érték alatt az intézmény adott ügyletekre vonatkozó

modellszámításainak eredménye értendő. Azon ügyletek esetében, amelyeknek csak egyik lába

szerepel egy adott sorban, az adott lábhoz tartozó pénzáram (forintra konvertált) jelenértéke tüntetendő

fel ebben az oszlopban. (Deviza pénzáramok esetén előbb kell a jelenértéket számolni, majd ezt kell

adott napi árfolyamon forintra konvertálni.)

Az ügyleteket szerződésenként összesítve, a lejárattól és a fedezeti céltól függően kell szerepeltetni.

Page 97: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

97

Egy pozíciónak jellemzően mindig van valamekkora értéke, amely a hitelintézet Értékelési

szabályzatában rögzített módszertan szerint kerül kiszámításra. Ez az érték vagy pozitív, vagy negatív,

és ennek alapján kell a megfelelő pozitív/negatív sorba besorolni. Az alábontó sorok

összege szerepel az összegző sorokon. Ha egy ügylet két lábra (pozícióra) bontásra kerül, egy-egy

lábnak megfelelő pénzáram jelenértéke forintra konvertált mértékeinek viszonya határozza meg, hogy

az ügylet az adott üzleti napon pozitív, vagy negatív értékű az intézmény számára, és e szerint kell a

pozitív értékű, vagy a negatív értékű sorba sorolni.

Számpélda: Az alapügylet egy swap ügylet

határidős rövid lábának (határidős kötelezettség) piaci értéke 75,

a határidős hosszú lábának (határidős követelés) piaci értéke 70,

az ügylet piaci értéke : -5.

Tekintettel arra, hogy az ügylet piaci értéke negatív, így mind a két láb a negatív értékű rövid/hosszú pozícióba

kerül. Az ügylet hosszú lábának piaci értéke +70, a rövid lábának értéke -75, így az összesen sorban -5 érték

szerel.

A „Szerződések/ügyletek száma” és a „Partnerek/ügyfelek száma” oszlopok értelemszerűen töltendők

ki; azon ügylettípusok esetében, amelyek két külön soron jelentendő pozícióra bontandók szét, az

egyes szerződések, illetve ügyfelek az ügylet mindkét lába esetén beszámítandók az adott sorban

feltüntetendő értékbe.

Meghatározások

Az FX linked swap olyan ügylet, amelyben egyik deviza (a továbbiakban: 1. deviza) másik devizában

(a továbbiakban: 2. deviza) kifejezett árfolyama tekinthető az egyetlen olyan változónak, amely a

futamidő során determinálja a nettó kifizetéseket.

A futamidő során több elszámolási időpont is lehet; elszámolási időpont alatt itt az az üzleti nap

értendő, amely napon érvényes devizaárfolyam az elszámolás alapját képezi. (A felek közötti

tényleges elszámolás jellemzően ezt néhány nappal követően valósul meg.)

Az ügylet során a szereplők az elvi főösszegre vetített (különböző mértékű) kamatot fizetnek

egymásnak.

Ha az árfolyam az ún. kötési ár fölött van, az 1. Szereplő az elvi főösszegre vetítve (piaci spot

árfolyam/kötési árfolyam – 1) mértékű hozamot fizet a 2. Szereplőnek.

Ha az árfolyam (bármikor a futamidő során) az ún. kiütési árfolyam alá gyengül, az 1. Szereplőnek

megszűnik a jövőre vonatkozó hozam fizetési kötelezettsége.

Az ügylet besorolásának szempontjából az 1. Szereplőnek ebben az ügyletben rövid pozíciója van az

1. devizában és hosszú pozíciója a 2. devizában. Hasonlóan, 2. Szereplőnek ebben az ügyletben hosszú

pozíciója van az 1. devizában és rövid pozíciója a 2. devizában.

A Target Redemption Forward olyan határidős ügyletek sorozata, amely ügyleteknek különbözik az

elvi főösszege aszerint, hogy a spot árfolyam a kötési árfolyamnál magasabb, vagy alacsonyabb. Ez az

ügylet szintetikusan előállítható lenne vételi és eladási opciók kombinációjaként. Amennyiben

azonban szerepel a megállapodásban olyan kitétel, mely szerint a további elszámolásokra vonatkozó

megállapodás érvényét veszíti, amint valamelyik szerződő fél valamilyen módon számított, az

ügyleten elért eredménye elér egy bizonyos összeget, az ügylet már nem feleltethető meg pontosan

opciók kombinációjának, ezért külön nevesített Target Redemption Forwardként kell jelenteni. Ha a

profitcél elérésre került, a továbbiakban lejártnak kell tekinteni az ügyletet.

Page 98: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

98

Az Extendible forward ügylet keretében az egyik szereplő szintetikus határidős ügyleteket köt a

másik szereplővel meghatározott lejáratokra, továbbá opciót (jogot) ad annak, hogy a jövőbeni

árfolyamváltozások függvényében – amennyiben egy adott jövőbeni időpontban az ügylet alapjául

szolgáló termék árfolyama eléri vagy meghaladja az előre meghatározott referencia értéket – újabb

szintetikus határidős ügylet-sorozatot kössön vele az előre meghatározott feltételek szerint. A két

határidős ügylet-sorozat kötési árfolyamának egyezősége nem szükségszerű. A második határidős

ügylet létrejötte feltételhez – az árfolyam jövőbeni alakulásához, egy előre meghatározott szint

eléréséhez – kötött. Ha nem kerül sor a referencia értéke elérésére adott időpontban, akkor a

továbbiakban a második szintetikus határidős ügylet sorozat lejártnak tekintendő.

3H Hátrasorolt követelések és kötelezettségek

Beküldési gyakoriság: havi

A jelentés célja

A jelentésben a mérleg eszköz és forrás oldalán lévő jelentett állományok közül a hátrasorolt

követeléseket és kötelezettségeket kell szerepeltetni.

A jelentés kitöltése

Ebben a táblában kell a hátrasorolt követelésnek, illetve kötelezettségnek számító, a jogszabályokban

nevesített, a szabályozott intézmények szavatoló tőkéjébe beszámítható instrumentumokat, az

alapvető, járulékos, alárendelt, kiegészítő alárendelt kölcsöntőkét, a tulajdonossal szembeni vagyoni

kötelezettséget és az egyéb hátrasorolt követeléseket illetve kötelezettségeket kimutatni.

A csoportosításnál mind az eszközök, mind a források között külön kell jelenteni a külföldieknek és a

belföldieknek nyújtott, illetve a külföldiektől és a belföldiektől származó instrumentumokat.

A hátrasorolt követeléseket bruttó és nettó értéken is szerepeltetni kell. A táblában nemcsak azokat a

hátrasorolt követeléseket illetve hátrasorolt követelést megtestesítő értékpapírokat kell szerepeltetni,

amelyeket a hitelintézet keletkeztetett, hanem azokat is, amelyeket megvásárolt. Minden olyan

hátrasorolt követelést illetve hátrasorolt követelést megtestesítő értékpapírt szerepeltetni kell, ami a

hitelfelvevő illetve a kibocsátó intézmény mérlegében a magyar számviteli szabályok szerint

kötelezettségnek minősül, függetlenül attól, hogy egyéb számviteli sztenderdek (pl. az IFRS) alapján

kötelezettségnek, vagy tőkeinstrumentumnak kell besorolni (pl. részvényre átváltható értékpapírok). A

hátrasorolt követeléseket nem kell megbontani az instrumentum fő típusa szerint (hitel, vagy

értékpapír), csak az instrumentum prudenciális jellege – veszteségviselő képessége – szerinti

altípusokat kell elkülönítetten megjeleníteni. A hitelintézetekkel szembeni követeléseket külön

sorokon, a többi szabályozott intézménnyel (befektetési vállalkozással, biztosítóval) szembeni, az

intézmény szavatoló tőkéjébe beszámítható hátrasorolt követeléseket összevontan, az egyéb pénzügyi

vállalatok 3H131 és 3H141 illetve 3H231 és 3H241 kódú soraiban kell szerepeltetni. Ha a szavatoló

tőkébe beszámítható kölcsöntőkét külföldi hitelintézetnek nyújtották, akkor aszerint kell azokat

besorolni a magyar jogszabályok szerinti altípusokba, hogy a milyen szintű tőkeelemnek minősülnek a

fogadó intézmény nemzeti joga alapján. Ennek megfelelően az alapvető (Tier 1) tőkébe – limitált

módon – beszámítható kölcsöntőkét a 3H121 (és 3H221) alapvető kölcsöntőke soron, a járulékos

tőkébe (Tier 2) beszámítható lejárat nélküli kölcsöntőkét a magasabb rendűnek (Upper Tier 2)

minősülő 3H122 (és 3H222) járulékos kölcsöntőke soron, a járulékos tőkébe beszámítható – eredetileg

legalább ötéves – lejárattal rendelkező, alacsonyabb rendűnek (Lower Tier 2) minősülő kölcsöntőkét a

3H123 (és 3H223) alárendelt kölcsöntőke soron, a kiegészítő tőkébe (Tier 3) beszámítható –

eredetileg legalább kétéves – lejárattal rendelkező kölcsöntőkét a 3H124 (és 3H224) kiegészítő

Page 99: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

99

alárendelt kölcsöntőke soron kell jelenteni, attól függetlenül, hogy az összeg a limitek miatt

ténylegesen az intézménynek az alapvető, a járulékos vagy a kiegészítő tőkéjében szerepel.

A hátrasorolt kötelezettségeket meg kell bontani az instrumentum fő típusa szerint is (hitel, vagy

értékpapír), nemcsak az instrumentum prudenciális jellege (veszteségviselő képessége) alapján. A

3H311, 3H321, 3H411 és 3H421 Alapvető kölcsöntőke sorokban a Hpt. 5. számú mellékletének 7.A

pontja szerinti alapvető kölcsöntőkét, a 3H312, 3H322, 3H412 és 3H422 Járulékos kölcsöntőke

sorokban a Hpt. 5. számú mellékletének 9.A pontja szerinti járulékos kölcsöntőkét, a 3H313, 3H323,

3H413 és 3H423 Alárendelt kölcsöntőke sorokban a Hpt. 5. számú mellékletének 10. pontjában

ilyenként meghatározott alárendelt kölcsöntőke szerződés szerinti összegét kell szerepeltetni. (Az

alárendelt kölcsöntőkének a szavatoló tőkébe beszámítható - a visszafizetési időpontot megelőző öt év

során fokozatosan csökkentett - összegét csak a CAA tábla 1223 során kell feltüntetni.) A

3H314, 3H324, 3H414 és 3H424 Kiegészítő alárendelt kölcsöntőke sorokban a Hpt. 5. számú

melléklet 19. pontjában ilyenként meghatározott kölcsöntőke teljes összegét kell szerepeltetni. A Hpt.

5. számú mellékletének 12. pontjában meghatározott, járulékos tőkeként figyelembe vehető

átváltoztatható kötvények hó végi állományát 3H311, 3H312 és 3H313 sorok közül azon a soron kell

szerepeltetni, amelyikre vonatkozó feltételeknek megfelel.

A 3H431 Szövetkezeti részjegy, vagyonjegy sorban a szövetkezeti formában működő hitelintézeteknek

a tulajdonukat képező részjegy állományt és vagyonjegy-alapot kell feltüntetni. (Itt csak a jegyzett

tőkeként még be nem jegyzett részjegy állományt szabad kimutatni. A bármilyen ok miatt visszavett –

visszavásárolt – részjegyek állományát nem szabad itt szerepeltetni.) A 3H432 Szövetkezeti egyéb

vagyoni hozzájárulás sorban a bankkonszolidáció során kapott vagyoni hozzájárulást, valamint a fel

nem sorolt, de a szövetkezeti hitelintézet számára hátrasorolt kötelezettségnek számító egyéb

állományt (pl. a konszolidációhoz nem kapcsolódó vagyoni hozzájárulást) kell jelenteni.

3I Tulajdonosi kapcsolatok

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja

A jelentőtáblát a hitelintézet tevékenységében a tulajdonosokhoz kapcsolódó kockázatvállalások

illetve finanszírozási kapcsolatok felméréséhez kell kitölteni.

A tábla kitöltése

A jelentésben azokhoz a tulajdonosokhoz kapcsolódó kihelyezéseket, és azoktól a tulajdonosoktól

kapott forrásokat és az általuk rendelkezésre bocsátott – le nem hívott – hitelkereteket kell

szerepeltetni forint, Euro, és egyéb deviza bontásban, amelyek részesedése a jegyzett tőkében eléri az

5%-ot. Szövetkezeti hitelintézetek esetében a részjegy állomány 5%-át kell figyelembe venni.

3J Értékpapírok értékelési adatai

Beküldési gyakoriság: havi

A jelentések célja

Page 100: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

100

A jelentések tartalmilag a mérleg eszköz oldalán lévő 1AB2 Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok,

1AB3 Tulajdoni részesedések és 1AB6 Vagyoni érdekeltségek sorain könyv szerinti értéken jelentett

értékpapír állományokat tartalmazza, DE a hitelintézet által követett számviteli értékelési eljárásoknak

megfelelő értéken és a prudenciális jogszabályokban lefektetett értékelési szabályok szerint.

A 3J1 és 3J2 táblában mindazokat az értékpapírokat számba kell venni, amelyek az Szmt.

értékpapírnak tekint. A számviteli törvény értelmében értékpapírnak kell tekinteni olyan,

jogokat megtestesítő okiratokat is, amelyek más törvény (pl. a Tpt.) értelmében nem minősülnek

értékpapírnak (pl. üzletrész). Ennek alapján a felügyeleti mérleg 1AB6 Vagyoni érdekeltségek

között nem értékpapírként nyilvántartott, tulajdoni részesedést jelentő befektetéseket is fel kell

tüntetni a táblában.

A jogszabályok instrumentum-típusokra vonatkozó terminológiája nem azonos. A számvitel és a

statisztika – noha nem teljesen egybevágó tartalommal, de – a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír és

a tulajdoni részesedést jelentő befektetés fogalmakat használja, a kereskedési könyvi szabályozás a

kötvények, illetve részvények és egyéb értékpapírok megkülönböztetést. Ebben a táblában azoknál a

kereskedési szándékkal tartott értékpapíroknál, amelyekre a Kkr. szerinti piaci értéket is jelenteni kell,

az instrumentumok megnevezése az egyértelmű beazonosítás érdekében akkor is a Kkr. szerint történt

(kötvények, illetve részvények és egyéb értékpapírok), ha a számviteli értékelés bemutatását követeli

meg a jelentés. Egyéb állományok esetében a számviteli fogalmak találhatóak a megnevezés rovatban.

Azokban az esetekben, amikor a statisztikai mérleg fogalma eltér a számviteli besorolástól (mint pl. a

zárt végű ingatlanalap befektetési jegye esetében, amely határozott idejű alap jegyeként a Szmt. 3.§ (6)

bekezdés 2. pont szerint hitelviszonyt megtestesítő értékpapírnak minősül), az útmutató ebben a

táblában minden esetben a számviteli besorolás alkalmazását követeli meg, tehát a hitelviszonyt

megtestesítő értékpapírok között kell szerepeltetni. Azokat az értékpapírokat, amelyek lejárattal

rendelkeznek, de sem a számviteli, sem a statisztikai mérlegben nem tartoznak a hitelviszonyt

megtestesítő papírok közé, pl. kockázati tőkealap jegye, szintén az Egyéb értékpapírok között kell

kimutatni.

A magyar állampapírokat minden esetben külön soron kell szerepeltetni. Az állampapírok körét a Tpt.

5. § (1) bekezdés 6. pontjának megfelelően kérjük értelmezni, ennek megfelelően a magyar

állampapírok közé sorolandók az MNB által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

is.

3J1 Valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek - Értékpapírok értékelési

adatai

A jelentés kitöltése

Ebben a táblában az Szmt. 59/A-59/F. §-ok szerinti valós értéken történő értékelést nem alkalmazó

hitelintézeteknek kell jelenteni az értékpapírokra vonatkozó adatokat forgatási és befektetési célú

bontásban.

A forgatási célú értékpapírokon belül meg kell különböztetni a Bszt. 103. § (1) bekezdés szerinti,

kereskedési szándékkal tartott és a kereskedési könyvben is nyilvántartott értékpapírok állományát,

amelyeket a számviteli értékelési szabályoknak megfelelő értéken, és a Kkr. 5-8. §-ok szerinti értéken

(piaci érték) is egyaránt jelenteni kell, függetlenül attól, hogy az intézmény a tőkekövetelményt a Kkr.

12. § (2) bekezdés előírásai alapján a Kkr. vagy a Hkr. szerint számítja, és jelenti a PSZÁF felé

(3J1114, 3J1124 sorok). A kereskedési szándékkal tartott és a kereskedési könyvben is nyilvántartott

értékpapírok állományát tovább kell bontani a saját kezelésű (3J111 sorok), és a portfóliókezelésbe

adott állományok (3J112 sorok) elkülönítése érdekében, ahol az értékpapírok értékelését a

portfóliókezelő végzi.

A 3J113 Nem kereskedési szándékkal tartott forgatási célú értékpapírok sorokon azokat az eredeti

lejárat szerint rövid – legfeljebb egy éves – lejáratú értékpapírokat (pl. DKJ, ) kell szerepeltetni,

Page 101: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

101

amelyeket a számviteli kimutatásokban forgatási célúnak kell besorolni, de nem a Bszt. szerinti

kereskedési szándékkal, hanem a kereskedési szabályzat alapján lejáratig tartanak. A 3J1133 egyéb

értékpapírok sorokon olyan lejárattal rendelkező értékpapírok szerepelhetnek, amelyek sem a

számviteli, sem a statisztikai mérlegben nem tartoznak a hitelviszonyt megtestesítő papírok közé, pl.

kockázati tőkealap jegye.

A 3J12 befektetési célú értékpapírok között kell jelenteni a könyvekbe befektetési célúként felvett

értékpapírokat, közöttük azoknak a tárgyévben lejáró értékpapíroknak a még fennálló állományát is,

amelyeket az Szmt. 30. § (5) bekezdés alapján a számviteli mérlegben a forgatási célú értékpapírok

között kell kimutatni. A vagyoni érdekeltségek könyv szerinti értékét és értékvesztését a befektetési

célú értékpapírokon belül a részvények és egyéb értékpapírok sorokban (a 3J1231 és 3J1232) kell

kimutatni.

3J2 Valós értékelést alkalmazó hitelintézetek - Értékpapírok értékelési portfóliók

szerinti adatai

A jelentés kitöltése

Ebben a táblában kell jelenteni az értékpapírokra vonatkozó valós érték adatokat az Szmt. 59/A-59/F.

§-ok szerinti valós értéken történő értékelést alkalmazó hitelintézeteknek forgatási és befektetési célú

bontásban.

A táblában az értékpapírok állományát valós értéken kell kimutatni. Az Szmt. 59/B § (9)

bekezdésének és a Hitkr. 9. § (9) bekezdésének megfelelően a valós értéken értékelt értékesíthető

értékpapírok pozitív értékelési különbözete nem része az eszköz könyv szerinti értékének, így a valós

értékelést alkalmazó hitelintézeteknél a 3J2 tábla főösszege (3J21) felügyeleti mérleg 1AB2, 1AB3 és

1AB6 soraiban szereplő értékek összege eltér egymástól. Ez abból adódik, hogy a fenti jogszabálynak

megfelelően a felügyeleti mérlegben a valós értéken értékelt értékesíthető értékpapírok pozitív

értékelési különbözete nem jelenik meg az értékpapírhoz kapcsoltan annak könyv szerinti értékében,

hanem az 1AB91 Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök között (1AB914 Egyéb sor).

A 3J22 befektetési célú értékpapírok között kell jelenteni a könyvekbe befektetési célúként felvett

értékpapírok közül azoknak a tárgyévben lejáró értékpapíroknak a még fennálló állományát is,

amelyeket az Szmt. 30. § (5) bekezdés alapján a számviteli mérlegben a forgatási célú értékpapírok

között kell kimutatni.

Az értékpapírok állományát az Szmt. 59/A §-ban definiált értékelési porfóliók szerint is meg kell

bontani. A kereskedési célú értékpapírok kivételével a portfóliókban lévő értékpapírokat aszerint is

meg kell különböztetni, hogy bekerüléskor, vagy rendkívüli körülmények, ill. a tartási szándék

megváltozása miatti átsorolást követően került oda az értékpapír.

A 3J211 soron kell szerepeltetni a kereskedési célú pénzügyi eszközök közé sorolt - 59/A.§ (4) a) pont

szerinti – értékpapírok állományát az Szmt. 59/B § (8) bekezdés és Hitkr. 9/A (3) bekezdés szerinti

valós értékén (könyv szerinti érték).

A 3J212 soron kell szerepeltetni a forgatási célú értékpapírok között nyilvántartott értékesíthető

pénzügyi eszközök közé sorolt - 59/A.§ (4) b) pont szerinti - értékpapírokat. Az értékesíthető

portfólióban el kell különíteni Hitkr. 9/B (3) bekezdés szerint a bekerülési értéken értékelt (3J2121

sor), és a valós értéken értékelt állományokat (3J2122 sor). A valós értékelés alá vont értékesíthető

instrrumentumok esetében az Szmt. 59/B § (9) bekezdés szerint az értékelési különbözet csak pozitív

lehet.

Page 102: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

102

A 3J22 soron kell szerepeltetni a befektetési célú értékpapírokat. A portfóliókban lévő értékpapírokat

aszerint is meg kell különböztetni, hogy bekerüléskor, vagy rendkívüli körülmények, ill. a tartási

szándék megváltozása miatti átsorolást követően került oda az értékpapír. A 3J221 soron kell

szerepeltetni az Szmt. 59/A.§ (4) c) pont szerinti a lejáratig tartott értékpapírok mellett azokat

bekerüléskor befektetési célúként felvett és a befektetési célúak között nyilvántartott értékpapírokat is,

amelyeket nem soroltak be a lejáratig tartott pénzügyi eszközök közé, hanem az értékesíthető

portfólióban tartanak, és a törlesztésekkel és az értékvesztéssel csökkentett, visszaírásokkal növelt

bekerülési értéken értékelnek. A 3J222 soron valós értéken kell szerepeltetni azokat bekerüléskor

befektetési célúként felvett és a befektetési célúak között nyilvántartott értékpapírokat is, amelyeket

nem soroltak be a lejáratig tartott pénzügyi eszközök közé, hanem az értékesíthető portfólióban

tartanak, és valós értéken értékelnek. Az értékesíthető pénzügyi eszközök pozitív értékelési

különbözete, mely a Felügyeleti mérleg 1AB914 Egyéb során jelenik meg, az Szmt. 59/B § (9)

bekezdésének megfelelően nem része az eszköz könyv szerinti értékének. A vagyoni érdekeltségek

könyv szerinti értékét és értékvesztését a befektetési célú értékpapírokon belül a hitelintézet

szándékának megfelelő sorba (3J221, 3J222, vagy 3J223) kell besorolni a Részvények és egyéb

értékpapírok alábontó sorokba.

A 3J23 soron kell szerepeltetni a Bszt. 103. § (1) bekezdés szerinti, kereskedési szándékkal tartott és a

kereskedési könyvben is nyilvántartott értékpapírok állományát a Kkr. 5-8. §-ok szerinti értéken (piaci

érték), függetlenül attól, hogy az intézmény a tőkekövetelményt a Kkr. 12. § (2) bekezdés előírásai

alapján a Kkr. vagy a Hkr. szerint számítja, és jelenti a PSZÁF felé. A 3J232 soron.azokat az

értékelési korrekciókat kell feltüntetni, amelyeket a kereskedési könyvben nyilvántartott

értékpapírokra a Kkr. 13. sz. melléklet 10. pont alapján az intézmény által alkalmazott számviteli

előírások szerint számított negatív értékelési különbözetet meghaladó mértékű jelentős veszteségekhez

vezettek, és amelyeket egyébként a szavatoló tőkéből le kell vonni.

A Bszt. 103.§ (4) bekezdés előírásai ellenére a kereskedési célú eszközök átsorolásának az Szmt.

59/A.§ (12) pont szerinti számviteli és a Bszt. 103.§ (5)-(6) bekezdések szerinti prudenciális szabályai

eltérőek lehetnek. A 3J241 soron tájékoztató adatként a 3J23 soron feltüntetett állományból azokat az

értékpapírokat kell a Kkr. szerinti piaci értéken szerepeltetni, amelyeket a számviteli

nyilvántartásokban rendkívüli körülmények miatt a kereskedési célú eszközök közül már átsoroltak

más számviteli portfólióba, de amelyek a prudenciális előírások alapján még a kereskedési könyvben

vannak nyilvántartva és értékelve. Ezen átsorolt állományok állományok közül a lejáratig tartott, vagy

a bekerülési értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt tételek könyv szerinti értékét

a 3J242 soron, a valós értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt tételek könyv

szerinti értékét 3J243 sorokon kell tájékoztató adatként szerepelteni.

3K1 Lejáratig tartott értékpapírok közül a tárgynegyedévben kereskedési célúvá

vagy értékesíthetővé átsorolt értékpapírok

3K2 Kereskedési célú értékpapírok közül a tárgynegyedévben nem kereskedési

célúvá átsorolt értékpapírok

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A jelentések célja

A jelentésekben az Szmt. 59/A-59/F. §-ok, illetve a Hitkr. 9/A-F §-ok szerinti valós értéken történő

értékelést alkalmazó hitelintézeteknek a számviteli jogszabályokban lefektetett értékelési portfóliók

közötti átsorolások nyomon követése.

Page 103: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

103

3K1 Lejáratig tartott értékpapírok közül a tárgynegyedévben kereskedési célúvá vagy

értékesíthetővé átsorolt értékpapírok

A jelentés kitöltése

Ebben a táblában az átsorolásokat értékpapíronként kell jelenteni. Az a) oszlop értékpapírok

megnevezését, a b) oszlop az értékpapírok ISIN kódját tartalmazza. Amennyiben az értékpapírnak

nincs, vagy a PSZÁF jelentésfogadó rendszerében még nem ismert az ISIN vagy PSZÁF kódja, a

jelentés küldésekor regisztrációs kérelmet kell kitölteni a rendszerben előírtak alapján. A c) oszlopban

a lejáratig tartott számviteli portfólióból való kivezetés időpontját kell feltüntetni. A d) oszlopban az

átsorolás szerinti új portfólió kódját kell az alábbiak szerint szerepeltetni

K - Kereskedési célú

ÉB - Értékesíthető - Bekerülési értéken értékelt

ÉV - Értékesíthető - Valós értéken értékelt

Az e-i) oszlopokban az Szmt. 59/A.§ (11) szerinti értékeket, a j) oszlopban a Kkr.5-8. §-ok szerinti

értéket (piaci érték) kell szerepeltetni.

A k) oszlopban az átsorolás jellege szerinti kódot kell az alábbiak szerint szerepeltetni:

J - 59/A.§ (11) szerinti jelentős mennyiség

R - 59/A.§ (11) szerinti rendkívüli körülmények

3K2 Kereskedési célú értékpapírok közül a tárgynegyedévben nem kereskedési célúvá

átsorolt értékpapírok

A jelentés kitöltése

Ebben a táblában az átsorolásokat értékpapíronként kell jelenteni. Az a) oszlop értékpapírok

megnevezését, a b) oszlop az értékpapírok ISIN kódját tartalmazza. Amennyiben az értékpapírnak

nincs, vagy a PSZÁF jelentésfogadó rendszerében még nem ismert az ISIN vagy PSZÁF kódja, a

jelentés küldésekor regisztrációs kérelmet kell kitölteni a rendszerben előírtak alapján. A c) oszlopban

a kereskedési célú számviteli portfólióból való kivezetés időpontját kell feltüntetni. A d) oszlopban az

átsorolás szerinti új portfólió kódját kell az alábbiak szerint szerepeltetni

LT - Lejáratig tartott

ÉB - Értékesíthető - bekerülési értéken értékelt

ÉV - Értékesíthető - Valós értéken értékelt

Az e) oszlopban Kkr.5-8. §-ok szerinti értéket (piaci érték), f-j) oszlopokban az Szmt. 59/A.§ (11)

szerinti értékeket kell szerepeltetni.

4AT - 4AE Lejárati összhang elemzés

Beküldési gyakoriság: havi

4AT Lejárati összhang elemzés – összesítő

4AA Lejárati összhang elemzés – HUF

4AB Lejárati összhang elemzés – EUR

4AC Lejárati összhang elemzés – USD

4AD Lejárati összhang elemzés – CHF

4AE Lejárati összhang elemzés – Egyéb devizák

A táblák célja

Page 104: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

104

A 4AT-4AE táblák célja a hitelintézet középtávú likviditásának mérése és elemzése devizanemenként

és forintban összesítve. (A Felügyelet a rövid- és hosszútávú likviditás kockázati elemzésére a 4A

tábla Nettó bázispozíció, Nettó halmozott bázispozíció és Korrigált nettó halmozott bázispozíció

mutatóin kívül a 4A és egyéb, a hitelintézeti adatszolgáltatásban szereplő táblák adataiból képzett

likviditási mutatókat alkalmaz (ilyenek pl.: Hitel-betét arány; Nettó pénzpiaci pozíció; Likvid eszköz/

illékony forrás; Kötelezettségkoncentráció; Betétkoncentráció; Éven belüli források/Éven belüli

eszközök; (Éven belüli források- Éven belüli eszközök)/ Mérlegfőösszeg; Hitelek/Stabil betétek.)

A táblák kitöltése

A táblát a vonatkozási (beszámolási) időpontra elkészített 1AB és 1B Felügyeleti Mérleg fennálló

állományi adataiból kiindulva a vonatkozó szerződésekkel összhangban kell kitölteni, könyv szerinti

bruttó értéken.

A 4A tábla devizás alábontását indokolja, hogy a devizalikviditás menedzselése nehézségek elé

állíthatja a bankokat, így felügyeleti szempontból is fontos a hitelintézetek devizalikviditás

menedzsmentjének elemzése, követése.

A likviditásmenedzsmentben fontos szerep jut az eszköz és forrás oldal deviza eltéréseiből adódóan a

származtatott termékeknek, melyek likviditási pozícióra való hatását az eredeti devizalábak

szerepeltetésével tartjuk megoldhatónak. Pl. egy deviza swap devizalába a megfelelő devizális

táblában szerepel, mint mérleg alatti követelés, és forint lába a forint táblában, mint mérleg alatti

kötelezettség, míg az összesen táblában mindkét láb forintra értékelve kerül szerepeltetésre. A 4AT

összesítő tábla devizanem szerinti alábontása:

4AT Lejárati összhang elemzés – Összesítő;

4AA Lejárati összhang elemzés – HUF; 4AB Lejárati összhang elemzés – EUR;

4AC Lejárati összhang elemzés – USD; 4AD Lejárati összhang elemzés – CHF;

4AE Lejárati összhang elemzés – Egyéb devizák

A 4AA-4AE részletező táblázatokban a megfelelő devizaértékeket millió forintra kerekítve kell

szerepeltetni.

A hitelintézetnek meg kell bontania az egyenletes törlesztő részleten belül a tőkét és kamatot

(annuitásos törlesztés) és ennek megfelelően a táblázatot értelemszerűen kitölteni. A változó

kamatozású hiteleknél a törlesztő részlet – a 9-es kamatkockázati tábláktól eltérően – a szerződés

szerinti esedékességi időpontnak megfelelő lejárati sávba sorolandó. A változó kamat számításánál a

mérlegkészítéskor ismert kamatfeltételekből kell kiindulni és a jövőbeni kamatáramlást az

Eredménytételek táblába beállítani.

Az oszlopokban a lejárati sáv felső értékét az időintervallumba tartozónak kell tekinteni az alsó érték a

megelőző lejárati sáv felső értékét követő 1. nap. Így pl. a „2-3 év között” értelmezés: 2 éven túl, de

legfeljebb 3 év.

Az a) Lejárt oszlopban kell kimutatni a vonatkozási időszak végéig esedékessé vált, de ki nem fizetett

tőke-, kamat- és egyéb követeléseket könyv szerinti bruttó értéken, a mérlegben való nyilvántartás

időpontjáig.7 Lejárt tételként kell feltüntetni azokat a mérlegben szereplő betéteket, illetve a

hitelintézet által kibocsátott értékpapírokat és azok kamatát, járulékát is, amelyeket a lejárat után (az

esedékességkor) az ügyfelek nem váltottak ki.

A b) – j) oszlopokban a lejárattal rendelkező tételeket a hátralévő esedékesség (futamidő) szerint kell

kimutatni a szerződés törlesztési ütemezésének, teljesítési határidejének vagy a termék lejárati

esedékességének megfelelően.

Az eszközök közül azokat a tételeket, amelyek a beszámolás (hónap vége) időpontjától számítva

legfeljebb 7 napon belül ténylegesen visszafizetésre, beváltásra, eladásra (pl. értékpapír) kerültek, és

7 A lejárt oszlopban csak a már esedékessé vált, de az esedékesség időpontjáig meg nem fizetett tőke, kamat és

egyéb követeléseket kell szerepeltetni. A vonatkozási dátumot követően esedékes követelések pénzáramlásai a

Lejárt tételek miatti korrekciók blokkban kerülnek kivezetésre.

Page 105: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

105

már nem lehet (mert megszűnt) a szerződés szerinti időintervallumba besorolni, azokat a 0–30 napig

terjedő oszlopban és a megfelelő sorban kell feltüntetni az adatszolgáltatás során.8 A forrás oldalon

lévő tételek besorolásánál azokat a tételeket (betéteket), amelyeknél a lekötés – a szerződésnek

megfelelően – folyamatosan meghosszabbítódik, abban az oszlopban kell feltüntetni, amelyik

időszakra a lejárat köttetett.9

A k) oszlopban a konkrét lejárathoz (esedékességhez) nem kötődő tételeket kell feltüntetni.

Eszközoldali tételek közül többek között ilyen a részvény, vagyoni részesedés; olyan hitel, amely

törlesztési kötelmet egyáltalán nem tartalmaz, így a nyújtott, nem visszahívható alárendelt és egyéb

kölcsöntőke, a folyószámlához kapcsolódó hitelkeretből folyósított kölcsön, ha a szerződéskötéskor

nincs a szerződésbe épített, a szerződéses feltételek utólagos módosítására ösztönző vagy azt lehetővé

tevő elem (ún. step-up); saját eszközök jelentős része stb.

A források közül a szerződés szerinti lejárat nélküli forrásokat az azonnal esedékes források (0–30

nap) között kell feltüntetni, kivéve a saját tőke sorban feltüntetett összeget. A hátrasorolt

kötelezettségeket a szerződés szerinti lejáratnak megfelelően kell besorolni.

Az l) Összesen oszlopban a lejárt, a lejárattal feltüntetett, illetve a lejárat nélküli oszlopok összesített

értékét kell kimutatni.

4A01Mérlegtételek

Itt kell számszerűsíteni, hogy a mérlegben a vonatkozási időpontban fennálló állományon az

érvényes szerződéses feltételek (lejárat, törlesztés) mellett az adott idősávokon belül milyen összegű

pénzbevételek és pénzkiadások várhatók.

A táblát cash-flow szemléletben kell kitölteni, ezért a Felügyeleti mérlegben szereplő aktív és

passzív kamatelhatárolás állományokat és az egyéb aktív és passzív elszámolásokból az 1C tábla 731

és 732 során kiemelt egyéb aktív és passzív időbeli elhatárolások értékét, a megképzett értékvesztés,

céltartalék és értékelési különbözet állományokat nem kell szerepeltetni.

A tábla értékpapírokat tartalmazó sorai eltérnek a Felügyeleti mérleg (Hitelviszonyt, illetve

Tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírok) és a korábbi 4A tábla (forgatási és befektetési célú

értékpapírok) tagolásától. Az új táblában továbbra is két sorban kell jelenteni az értékpapírokat, a

4AT0112 sorban az Államkötvényeket, az MNB kötvényeket és a Diszkont kincstárjegyeket, a

4AT0113 sorában a többi értékpapírt kérjük szerepeltetni

A hátrasorolt követeléseket és kötelezettségeket a 3H táblának megfelelően, az azt megtestesítő

pénzügyi instrumentum megfelelő sorában kell kimutatni.

A 4A011 Eszközök sor és 4A012 Források részletezése a mérleg főbb csoportosítása szerint történik.

Az eszközöket és forrásokat könyv szerinti bruttó értéken kell kimutatni a felügyeleti mérlegsorok

alábbi egyezőségének biztosításával:

4A tábla sorai Kitöltési útmutató10

4A01 Mérlegtételek 1AB és 1B Felügyeleti mérlegsorok

4A011 Eszközök Eszközök

4A0111 Pénztár és elszámolási számlák 1AB1-1AB16

4A0112 Államkötvény, MNB kötvények, Diszkont

kincstárjegyek

1AB2111 + 1AB2112 + 1AB2113 + 1AB2211 + 1AB22121 +

1AB22122

8 Ezek a tételek gyakorlatilag az úton lévő tételeket tartalmazzák.

9 Ez esetben egy három hónapos, folyamatosan megújuló lekötött betétet a hátralévő lejárat szerint, azaz

szerződéskötéskor pl. a 31-90 napos kategóriába kell besorolni. 10

A fősorok értékvesztéssel történő korrekciója szükséges annak érdekében, hogy bruttó állományi adatok

szerepeljenek a táblában.

Page 106: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

106

4A0113 Egyéb értékpapírok

1AB2+ 1AB3 – 1AB214 – 1AB215 – 1AB222 – 1AB223 – 1AB233

– 1AB234 – 1AB244 – 1AB245 – 1AB253 – 1AB254 – 1AB262 –

1AB263 – 1AB273 – 1AB274 – 1AB3113 – 1AB3114– 1AB322 – 1AB323 – 1AB332 – 1AB333 – 1AB342 – 1AB343 – 1AB353 –

1AB354 – (1AB2111 + 1AB2112 + 1AB2113 + 1AB2211 +

1AB22121 + 1AB22122)

4A0114 Jegybankkal szembeni betétek 1AB411 + 1AB412

4A0115 Hitelintézetekkel szembeni betétek 1AB421+1AB422+

1AB423+1AB4311+1AB4312+1AB4321+1AB4322

4A0116 Hitelek

1AB5– 1AB5113 – 1AB5114 – 1AB5123– 1AB5124– 1AB5133 –

1AB5134 – 1AB533 – 1AB534 – 1AB544– 1AB545– 1AB553 – 1AB554 – 1AB5616 – 1AB5617– 1AB5626 – 1AB5627 – 1AB574 –

1AB575– 1AB583 – 1AB584

4A01161 Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel 1AB5311+….+1AB5322+1AB5411+….+1AB543322

4A01162 Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel 1AB5511+….+1AB552722

4A01163 Háztartásoknak nyújtott hitel 1AB5611+….+1AB561522 + 1AB5621 + … + 1AB562522

4A01164 Egyéb belföldieknek nyújtott hitel 1AB52+1AB51111+…+1AB511222+1AB5121+1AB5122

+1AB5131+…+1AB51322 +1AB571+…+1AB57322

4A01165 Külföld hitelei 1AB58111+…+1AB58222

4A0117 Egyéb követelések 1AB7+ 1AB91-1C731- (1AB9151+…+1AB917)

4A0118 Vagyoni érdekeltségek 1AB6 – 1AB612– 1AB613– 1AB625 – 1AB626 – 1AB634 –

1AB635 – 1AB643– 1AB644

4A0119 Saját eszközök 1AB92 – 1AB9232 – 1AB9244 – 1AB9256 – 1AB9265

4A012 Források Források

4A0121 Betétek 1B1

4A01211 Nem pénzügyi vállalatok betétei 1B1311+…+ 1B1324

4A012111 ebből: látra szóló és folyószámla betét 1B1311+1B1321

4A012112 ebből: lekötött betét 1B13121+…+1B131222+1B13221+…+1B132222

4A01212 Háztartások betétei 1B1411+…+1B1424

4A012121 ebből: látra szóló és folyószámla betét 1B1411+1B1421

4A012122 ebből: lekötött betét 1B14121+…+1B141222+1B14221+…+1B142222

4A01213 Külföld betétei 1B16111+….+1B1624

4A0122 Bankközi betétek 1B2

4A01221 Belföldi hitelintézetek betétei 1B2111+…+1B211222

4A01222 Külföldi hitelintézetek betétei 1B22111+…+1B222222

4A01223 Pénzpiaci alapok betétei 1B2121+…+1B212222

4A0123 Felvett hitelek 1B3

4A01231 Külföld 1B39111+….+1B392332

4A01232 Belföld 1B311+…+1B38

4A0124 Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő

értékpapírok 1B4

4A0125 Egyéb kötelezettségek 1B5+1B7-1C732– (1B7341+…+1B735)

Page 107: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

107

4A0126 Saját tőke 1B9

A 4A0116 Hitelek fősor a Felügyeleti mérlegsornak megfelelő adat, az alábbi szektorbontásban:

Pénzügyi vállalatoknak, Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott, Háztartásoknak nyújtott, Egyéb

belföldieknek nyújtott, valamint a Külföldnek nyújtott hitel.

A Jegybanknak nyújtott hiteleket a 4A01164 Egyéb belföldieknek nyújtott hitelek soron kérjük

jelenteni (nem a Pénzügyi vállalatok soron!).

A prolongált/ újratárgyalt/átstruktúrált hitelek tőke- és kamatfizetési esedékességét a módosított

szerződésnek megfelelő lejárati sávokban kell kimutatni. A megvásárolt, engedményezett követelés

(faktorálás, forfetírozás) lejárat szerinti besorolásakor a követelés-megvásárlásban érintett hitel eredeti

lejáratát (és nem a megvásárolt követelés eredeti lejáratát) kell figyelembe venni.

A 4A0117 Egyéb követelések sorban a befektetési szolgáltatási tevékenységből származó követeléseket

és az Egyéb aktív elszámolásokat kell figyelembe venni. Az aktív időbeli elhatárolásokat (azaz az

Aktív kamatelhatárolásokat –a Felügyeleti mérleg 1AB8 sora – és az Egyéb aktív elszámolások

mérlegsorban szereplő és az 1C tábla 731 sorában kiemelt Egyéb aktív időbeli elhatárolásokat) a

sorban nem lehet kimutatni.

A 4A0118 sorban a Vagyoni érdekeltségeket, a 4A0119 sorban a Saját eszközöket kell kimutatni.

A 4A0121 Betétek sorban az 1B tábla 1B1 Betétek sorát kell szerepeltetni és külön kell kimutatni a

nem pénzügyi vállalatok, a háztartások és a külföld betéteit, amelyekből a látra szóló és

folyószámlabetétek a b) 0–30 nap oszlopba kerülnek, míg a lekötött betéteket az esedékességüknek

megfelelő időkategóriába kell besorolni. A folyamatos lekötésű betéteket a legközelebbi megújuló

lekötési időpontnak megfelelő lejáratnál kell szerepeltetni. (A megújítási szándékra vonatkozó

feltételezés az Átcsoportosítások blokkban szerepeltethető.)

A 4A01243 sorban a Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat az eredeti törlesztési

tervnek megfelelő törlesztési sávokban kell megjeleníteni.

A 4A0125 Egyéb kötelezettségek sorban a befektetési szolgáltatási tevékenységből származó

kötelezettségeket és az Egyéb passzív elszámolásokat kell figyelembe venni. A passzív időbeli

elhatárolásokat (azaz a Passzív kamatelhatárolásokat –a Felügyeleti mérleg 1B6 sora – és az Egyéb

passzív elszámolások mérlegsorban szereplő és az 1C tábla 732 sorában kiemelt Egyéb passzív időbeli

elhatárolásokat) a sorban nem lehet kimutatni.

A 4A021 Finanszírozási rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-Források) sorban kimutatott értékek a

hátralévő futamidő szerinti összesített (4A011 Eszközök és 4A012 Források sorok) eszköz- és

forrástételek oszloponkénti különbségeként számítandók.

4A03 Mérlegen kívüli biztos, jövőbeni pozíciók

A mérlegen kívüli, biztos jövőbeni pénzáramlással rendelkező származtatott ügyletekből (az opciók

kivételével) eredő, szerződés szerint esedékes határidős tőke- és kamatkövetelések miatti

pénzbeáramlásokat (4A031) és határidős tőke- és kamatkötelezettségek miatti pénzkiáramlásokat

(4A032) kell kimutatni. A származtatott ügyletek kamatáramlását tehát a 4A03 blokkban kell

kimutatni, nem a 4A05 Eredménytételek között.

A változó kamatozású hiteleknél a követelés vagy kötelezettség összege, illetve törlesztési ütemezéssel

rendelkező (un. amortizációs típusú) ügyletnél a törlesztő részletek összege – a 9-es kamatkockázati

tábláktól eltérően – a szerződés szerinti esedékességi időpontnak megfelelő lejárati sávba sorolandó. A

kamatswap ügyletek nettó pénzáramlását a 4A03 blokkban kell kimutatni előjelhelyesen, a beszámolás

időpontjában érvényes kamatfeltételeknek megfelelően. Az egyéb származtatott termékek (beleértve a

kamatozó devizaswap ügyleteket is) esetében a csak a nettósítási megállapodások hatálya alá eső

ügyleteknél lehetséges a pénzmozgások nettó elszámolása, azaz a származtatott ügyletet a nettó

elszámolás eredményeként adódó, esedékes követelésként vagy kötelezettségként kell jelenteni, az

elszámolás devizanemében. Egyéb esetekben a származtatott ügylet határidős követelés és a

kötelezettség oldalának esedékességét bruttó módon, az eredeti devizanemeknek megfelelően kell

kimutatni, függetlenül attól, hogy a pénzügyi elszámolás nettó módon történik, vagy sem.

Page 108: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

108

A 4A041 Finanszírozási rés (gap) II. (Mérleg: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli származtatott

ügylet: követelések- kötelezettségek) sorban kimutatott értékek a hátralévő futamidő szerinti összesített

(4A011 Eszközök és 4A012 Források, továbbá a 4A31 Származtatott ügyletekből eredő követelések és

4A032 Származtatott ügyletekből eredő kötelezettségek sorok) eszköz- és forrástételek oszloponkénti

különbségeként számítandók.

4A05 Eredménytételek

Az eszközökhöz és a forrásokhoz kapcsolódó, szerződés szerint a beszámolási időszak végétől

számított, a jövőre vonatkozó esedékes kamat- és kamatjellegű, illetve jutalék-, díj-, járulékbevételeket

és ráfordításokat az eszközöktől és a forrásoktól elkülönítetten, pénzforgalmi szemléletben kell

szerepeltetni. A korábbi 4A táblához képest a díj- és járulékbevételek és egyéb bevételek sorokat

összevontuk, Ugyancsak összevontuk a díj-és járulék kiadások, az egyéb kiadások és működési

költség sorokat. Az eredménytételeket nem csak 1 évre vonatkozóan kell megadni, hanem a teljes

futamidőre, de az egy éven túli időszakra csak akkor kérünk adatot a táblázatban szerepeltetni, ha az

intézmény egy éves időtávnál hosszabb időszakra megalapozott eredménybecsléssel rendelkezik.

Az eredménytételeknél a „Lejárt” és „Lejárat nélkül” lejárati sáv nem értelmezhető, így az nem

töltendő.

A 4A061 Finanszírozási rés (gap) III. (Eredménytételekkel korrigált) sor meghatározásához a

mérlegben szereplő eszközök és források, a mérlegen kívüli követelések és kötelezettségek

egyenlegéből számított, a 4A041 sorban kimutatott finanszírozási rést kell korrigálni a 4A051

Kamatbevételek sortól a 4A054 Egyébkiadások sorig tartó eredménytételekkel, amely a bevételek

(4A051+4A052) és kiadások (4A053+4A054) oszloponkénti különbségeként számítandó.

A mérleg szerinti pénzáramlástól a tényleges pénzáramlások eltérhetnek, ilyenek például az idő előtti

törlesztések, a késedelmes tételek. Amennyiben az intézményeknek van ezekről a pénzáramlásokról

megalapozott becslése, terve, akkor ezeket korrekciós tételként a táblázat 4A07 Eszközmódosítások

illetve a 4A08 Forrás átcsoportosítások soraiban kérjük szerepeltetni. A korrábbi 4A táblázatban

szerepeltek Eredménymódosítások sorok is, de ezeket a sorokat megszüntettük, az eredménytételek

pénzáramlásával kapcsolatos korrekciós tételeket az Eszközmódosítások illetve a Forrás

átcsoportosítások soraiban kérjük szerepeltetni.

4A07 Eszközmódosítások

A lejárt tételekkel kapcsolatos sorokat a következő logika szerint kell tölteni:

A lejárt tételekkel kapcsolatos sorokat a korábbi 4A táblához képest megváltoztattuk, a részletező

sorokat töröltük, viszont a táblázatot kiegészítettük a Lejárt tételek várható megtérülése sorral.

A 4AT0711 Lejárt tételek miatti korrekciók sorban azoknak követeléseknek a korrekcióját

kérjük megjeleníteni, amelyekről a jelentés elkészültének időpontjában van olyan információ,

hogy az adós nem lesz képes az eredeti lejáratnak megfelelően törleszteni, a követelés egy

része vagy egésze várhatóan lejárt lesz. (Ilyen eset pl., amikor egy szerződésben a kamat-,

tőketörlesztés késedelmesen teljesül, hátralékossá válik és ezért a teljes szerződésállományt át

kell minősíteni a lejárt kategóriába.) Ezen követelések pénzáramlásának korrekciója során a

kivezetésre kerülő összeget, abban az oszlopban ahonnan a kivezetés történik, negatív

előjellel, míg a várható befolyás idősávjában (az a) lejárt oszlopban, illetve b)-j) oszlopokban)

pozitív előjellel kell szerepeltetni;

A 4AT0712 Lejárt tételek várható megtérülése sorban azokat a jelentés időpontjában az a)

lejárt oszlopban szereplő tételekkel kapcsolatos korrekciókat kérjük megjeleníteni, amelyekből

a rendelkezésre álló információk szerint a jövőben várható befolyás (pl. folyamatban lévő per,

vagy per alapján lezajlott végrehajtás, stb.) állása alapján valószínű. Ebben az esetben lejárt

Page 109: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

109

tételek közül a várható befolyás miatt kikerülő összeget az a) lejárt oszlopban negatív értékkel,

míg az új időintervallumban (a b)-j) oszlopokban) pozitív értékkel kell szerepeltetni.

Az eszközmódosítások további sorait a következők szerint kérjük kitölteni:

értékpapírok miatti átcsoportosítás, lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása: az

átcsoportosításra kerülő összeget abban az oszlopban, melyből az átvezetés történik, negatív

előjellel, míg abban az oszlopban, ahova az átcsoportosítás történik, pozitív előjellel kell

szerepeltetni.

A lejárat nélküli tétel átcsoportosítása akkor indokolt, ha a hitelintézetnek megalapozottan

feltételezheti, hogy abból egy meghatározott időintervallumban bevétele (pl. a székház

eladásra kerül) vagy kiadása keletkezik. (A saját tőke nem átcsoportosítható!)

A Hpt. 83. § (4) bekezdés szabályai szerint kezelendő, hitel-tőke konverzióból származó

részvényeket, részesedéseket, egyéb üzletrészeket, továbbá követelés ellenében átvett

eszközöket a bekerülés időpontjától számított három éves elidegenítési kötelezettségi határidő

alapján kell a k) Lejárat nélkül oszlopból negatív előjellel kivezetni és a megfelelő b-g) lejárati

oszlopban - pozitív előjellel - feltüntetni.

Zárolt hitelintézeti, jegybanki betétkihelyezés (óvadék, kötelező tartalék hiány stb.) miatti

átcsoportosítás esetén a kivezetést a betét eredeti lekötési sávjánál negatív előjellel, a zárolt

betétállomány összegét a zárolás határidejének megfelelő sávban –ennek hiányában a lejárat

nélküli sávban - pozitív előjellel kell feltüntetni.

A 4A072 sorban azokat az azonnal likvidálható értékpapírokat kell szerepeltetni, amelyek likviditási

problémák esetén készpénzzé tehetőek. Az átcsoportosítandó értékpapírokat az eredeti lejárati sávnál

negatív előjellel, a 0-30 napos sávban pozitív előjellel kell feltüntetni. Az átcsoportosításkor korlátként

kell figyelembe venni az óvadékba adott, illetve zárolt értékpapírok állományát.

A 4A073 Lejárat nélküli eszközök sorban lehet a finanszírozási rést korrigálni azon – a k) Lejárat

nélküli oszlopban jelentett – tételekkel, amelyeknél (rész) törlesztés esedékessé válhat vagy

megtérülése valószínűsíthető. (Ezek az összegek a módosításkor növelik a finanszírozási rés értékét.)

A kétszeres számbavétel elkerülése végett az átcsoportosított tételek összegét negatív előjellel a k)

oszlopban fel kell tüntetni, vagyis a módosított bázispozíció kiszámításához a lejárat nélküli

eszközállományt az átcsoportosított összegekkel csökkenteni kell. A sor oszlopszabálya: [k*(-1)=

b+c+d+e+f+g+h+i+j]

A 4A074 Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni érdekeltségek és átvett eszközök soron a 4A0118

és 4A0119 sorban szereplő mérlegtételekből kell átcsoportosítani a hároméves elidegenítési

kötelezettség alá eső befektetéseket (hitel-tőke konverzióból származó részvényeket, részesedéseket,

egyéb üzletrészeket), követelés ellenében átvett eszközöket. Az átcsoportosítás módja: a „lejárat

nélküli” oszlopban szereplő teljes összeget a bekerülés időpontjától számított három éves elidegenítési

határidő, mint kvázi lejárati dátum alapján számított lejárati sávba kell besorolni pozitív előjellel. (Ha

a hitel-tőke konverzió 1,5 éve történt, akkor az értéket k) Lejárat nélkül oszlopból negatív előjellel kell

kivezetni és az f) 1-2 év között oszlopban pozitív előjellel feltüntetni.)

A 4A075 Egyéb eszközmódosítások sorban kell kimutatni:

egyrészt a hitelintézet által kihelyezett betétek zárolása miatti lejárati átcsoportosítást;

másrészt azokat a lejárattal rendelkező eszközöket kell kimutatni, amelyeket várhatóan a

szerződés szerinti lejáratnál korábban fognak lezárni és ebből a hitelintézetnek előrehozott

bevétele származik. Ide sorolhatók többek között a bank által vásárolt, lejárat előtt is

visszaváltható kötvények, egyéb step up elemet tartalmazó kihelyezések előtörlesztése.

Page 110: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

110

továbbá azokat a szerződés szerinti rövid lejáratú eszközöket, melyek megújítása

megalapozottan feltételezhető.

4A08 Forrás átcsoportosítások

Mivel a finanszírozási rés számításánál a források alapértelmezésben levonandó tételek, ezért a

források átcsoportosítása sorokat az eszközökkel azonos előjelt eredményező módon, az alábbiak

szerint kell kitölteni:

az átcsoportosítás miatt másik időoszlopba áthelyezendő összeget az eredeti időintervallumban

negatív értékkel, míg az új időintervallumban pozitív értékkel kell szerepeltetni;

A források átcsoportosítása között külön kiemelendő a háztartások, valamint a nem pénzügyi

vállalkozások betéteinek átcsoportosítása, az ezek közötti mozgást a 4A0811 és 4A0812, illetőleg a

4A0821 és 4A0822 sorok közötti átvezetéssel is szemléltetni kell. Az átcsoportosításnál a hitelintézet

saját tapasztalati adataira támaszkodhat az olyan kérdések megítélésében, hogy a szerződés szerint

látra szóló állomány mekkora hányada tekinthető tartósabb forrásnak, illetve a különböző típusú

lekötött betétek milyen hányadát veszik fel az ügyfelek lejárat előtt.

A 4A083 Egyéb források átcsoportosítása sorban kell kimutatni:

egyrészt a lejárat nélküli források átcsoportosítását. Ide sorolhatók be azok a lejárat nélküli

pénzügyi instrumentumok, amelyek eredetileg a k) oszlopban kerülnek kimutatásra, ám a

szerződésben foglalt opcionális elemek (pl. a hátrasorolt kötelezettségek visszahívhatósága)

érvényesítése miatt valós lejárattal rendelkező tétellé válhatnak.

másrészt azokat a lejárattal rendelkező forrásokat kell kimutatni, amelyeket várhatóan a

szerződés szerinti lejáratnál korábban fognak visszavonni és ebből a hitelintézetnek

előrehozott kifizetése származik. Ide sorolhatók be többek között a bank által kibocsátott,

lejárat előtt is visszaváltható kötvények, illetőleg azon forrásoldali tételek, amelyeket vagy a

bank vagy az ügyfél kezdeményezésére várhatóan a lejárat előtt vonnak ki a bankból.

továbbá azokat a szerződés szerinti rövid lejáratú egyéb forrásokat, melyek megújítása

megalapozottan feltételezhető. (például anyabank általi refinanszírozás)

FONTOS! A 4A091 Módosított Finanszírozási rés (gap) IV. (Eszközmódosításokat és

Forrásátcsoportosításokat követően) sor meghatározásához az eredménytételekkel korrigált, a

4A061 sorban kimutatott finanszírozási rést kell korrigálni a 4A07 Eszközmódosítások és 4A08

Forrásátcsoportosítások sorainak azonos oszlopaiban szereplő tételeivel, amely az eszközök

(4A071 + 4A0712+4A072 + 4A073 + 4A074 + 4A075) és a források ( 4A081 + 4A082 + 4A083)

oszloponkénti különbségeként számítandó.

A sorszabály a tábla c) – j)-ig terjedő oszlopaiban szereplő értékekre áll fenn: 4A091 = 4A061 +

(4A0711+4A712 + 4A072 + 4A073 + 4A074 + 4A075) – (4A081 + 4A082 + 4A083).

A fenti szabály alól kivétel az a) Lejárt oszlopban szereplő tételek kezelése, amelynél a

következők szerint kell eljárni a módosított finanszírozási rés számításában:

Lejárt eszközök: a 4A011 (Eszközök), 4A031 (Mérlegen kívüli követelések), 4A0711 –

4A075 (Eszközmódosítások) sorok a)Lejárt oszlopában szereplő értékeket a 4A061 sor k)

Lejárat nélkül oszlop értékéhez kell hozzáadni;

4A091,k=4A061,k+(4A073,k:4A075,k)–4A083,k+(4A0112,a:4A0113,a+4A0115,a:4A0117,a)+

4A031,a+ (4A0711,a:4A075,a)

Lejárt források: a 4A012 (Források), 4A032 (Mérlegen kívüli kötelezettségek), 4A081 -

4A083 (Forrás átcsoportosítások) sorok a) Lejárt oszlopában szereplő értékeket a 4A61 sor b)

0-30 nap oszlop értékéből kell levonni.

4A101,b=4A061,b+(4A071,b:4A075,b)–(4A081,b:4A083,b)–(4A0121,a:4A0124,a)–4A032,a–

(4A081,a:4A083,a)

A 4A091 sor a) oszlop cellában csak nulla érték szerepelhet.

Page 111: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

111

4A10 Egyéb állományváltozások

Az egyéb állományváltozások között olyan, az előzőekben fel nem sorolt tételek vehetők figyelembe,

melyekkel a hitelintézet saját likviditás kezelésében számol.

A 4A1011 Hitelállomány soron kell feltüntetni a bank várakozásait a lejárati sávoknak megfelelően a

jövőben várható hitelfolyósításokról a folyósítás várható időpontja szerinti sávban negatív, a lejárati

sávban pedig pozitív előjellel. Itt kell számításba venni például, hogy a mérlegen kívül nyilvántartott

hitelkeretekből várhatóan mennyi kerül folyósításra. A hitelállományra eső, tervezett, illetve

prognosztizált bevételeket pozitív, ráfordításokat negatív előjellel kell a sorban számításba venni.

A 4A1021 Betétállomány sorban kell feltüntetni a bank várakozásait a lejárati sávoknak megfelelően a

jövőben várhatóan befolyó új betétállományokra (pl. egy betétgyűjtési akció elvárt jövőbeni hatása). A

befolyás lejárati sávjában negatív előjellel, a kifizetés lejárati sávjában pedig pozitív előjellel.

A betétállományhoz kapcsolódó, tervezett, illetve prognosztizált ráfordításokat pozitív, esetleges

bevételeket negatív előjellel kell a sorban számításba venni.

Az egyéb eszköz- és forrásállomány-változások a hitel- és betétállományon kívüli egyéb

tőkeállományok várható jövőbeni változásait tartalmazzák az új bevonású ügyletekre vonatkozóan,

számolva az állományok tervezett futamidejével (végső lejárat vagy törlesztési esedékesség), továbbá

kamatesedékességgel. Az egyéb eszközállomány-változás sorban kell megjeleníteni a le nem hívott

hitelkereten kívüli egyéb mérlegen kívüli függő kötelezettségek (nyújtott garanciák, kezességek,

opciók, stb.) valószínűsíthető lehívásából keletkező követelések pénzáramlását (kifizetés). Az egyéb

forrásállomány-változás sorban kell megjeleníteni a rendelkezésre álló mérlegen kívüli függő

követelések (kapott hitelkeretek, garanciák, biztosítékok, opciók, stb.) valószínűsíthető lehívásából,

érvényesítéséből származó kötelezettségek miatti pénzáramlást (bevétel).

A 4A111 Finanszírozási rés (gap) V. (Egyéb állományváltozásokkal korrigált) értékének

kiszámításakor a 4A091 Módosított Finanszírozási rés (gap) sorhoz hozzá kell adni a 4A101. sor

értékét, míg a 4A102. sorban szereplő összegeket le kell vonni. Sorszabály: 4A111=4A091+4A101-

4A102).

A tábla 4A1221 és 4A1222 soraiban a Finanszírozási rés (gap) V. soron kimutatott értékekből a

tulajdonosoktól és befektetésektől kapott források, illetve az oda kihelyezett eszközök lejárati

szerkezetét kell megjeleníteni, mivel ennek döntő szerepe a hitelintézetek likviditási helyzetének

megítélésében.

4B Tájékoztató adatok a befektetési szolgáltatási tevékenységről és a kiegészítő

szolgáltatásról

Beküldési gyakoriság: havi

A jelentés célja

A jelentéseket azoknak a hitelintézeteknek kell elkészíteniük, amelyek a Bszt. 5. § (1), illetve (2)

bekezdése által meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenységet végeznek, illetve kiegészítő

szolgáltatást nyújtanak, függetlenül attól, hogy ez a tevékenységük a Bszt. hatálya alá tartozik, vagy

sem. A tábla lehetővé teszi a tárgyidőszak végére vonatkozóan a befektetési szolgáltatási tevékenység

felügyeleti vizsgálatát.

Page 112: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

112

A jelentés kitöltése

A Hitkr. előírásaiban foglaltak figyelembevételével – a hó végére lezárt főkönyv és mérlegen kívüli

tételek, valamint a nyilvántartási számlák állományaival megegyezően – történik a tábla kitöltése.

A hitelintézet a kapcsolódó nyilvántartásait a befektetési szolgáltatási tevékenység ellenőrzésére, a

felügyeleti jelentés által igényelt részletező adatok megállapíthatóságára alkalmas módon alakítja ki és

vezeti.

Év közben mind a saját, mind az idegen értékpapír-állományról folyamatos mennyiségi és értékbeli

nyilvántartást kell vezetni.

A devizában végzett műveleteknél, illetve a devizaállományoknál a deviza forintértékét mindig a

tárgyidőszak végén a hitelintézetre érvényes számviteli szabályok szerinti devizaárfolyamon kell

kimutatni.

A befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó állományok tagolása és részletezése

megegyezik a Hitkr. szerint külön nyilvántartandó és kimutatandó befektetési szolgáltatási

tevékenységre vonatkozó előírással, illetve a befektetési szolgáltatással kapcsolatos nyilvántartási

adatokkal. A befektetési szolgáltatási tevékenységek elnevezése ugyanakkor a Bszt. 5. §-ának

fogalomrendszerét követi.

A jelentésben közölt adatokat bruttó nyilvántartási értéken kell megadni.

Eszközökhöz kapcsolódó adatok

4B11. Tőzsdei vagyonhányad (befektetés): a tőzsdével kapcsolatos vagyoni (tulajdoni) érdekeltség,

ideértve a Hitkr. 5. § (13) bekezdés a) pontjában foglaltakat is. A 4B111-es sorban külön ki kell

emelni a hazai tőzsdében meglévő vagyonhányadot.

Forgóeszközökhöz kapcsolódó adatok

4B21. Pénzeszköz ügyfelektől a "megbízás felvétele és továbbítása", illetve "megbízás végrehajtása

az ügyfél javára" befektetési szolgáltatási tevékenységből eredően: a Bszt. 5.§ (1) a) és b) pontjában

felsorolt tevékenységekhez kapcsolódó, ügyfeleket megillető – a Hitkr. 5. § (1) bekezdésében foglalt

előírásoknak megfelelően külön nyilvántartott – pénzösszegek, függetlenül attól, hogy pénztárban,

elszámolási vagy letéti számlán szerepelnek a hitelintézet könyveiben.

4B22. Követelések az ügyfeleknek nyújtott befektetési és kiegészítő szolgáltatásokból: a 4B221.–

4B225. sorok összege. A 4B22-es sorban a Bszt. 5.§ (1), illetve (2) bekezdésében szereplő

szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő követeléseket kell szerepeltetni.

A 4B221-es sorban a Bszt. 5.§ (1) a), a 4B222-es sorban a Bszt. 5.§ (1) b), a 4B223-as sorban a

Bszt. 5.§ (1) f), a 4B224-es sorban a Bszt. 5.§ (1) g), a 4B225-ös sorban a Bszt. 5.§ (1) d), e), h) és

az 5.§ (2) szolgáltatással kapcsolatban keletkezett követeléseket kell feltüntetni.

Ezen felül, a 4B221–4B225. sorok, valamint a 4B23-4B24. sorok kitöltésénél a Hitkr. 5. § (6)

bekezdésében, illetve a 18. § (5) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni, figyelembe véve a Bszt.

66., és 78. §-ában előírtakat.

A 4B25., a 4B26., valamint a 4B27. sorokban a tőzsdei ügyletek, az elszámolóházzal és az

elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel szembeni, illetve a tőzsdén kívüli ügyletek

elszámolásaiból eredő – Hitkr. 5. § (6) bekezdés a) és b), valamint d) pontja szerinti – követeléseket

kell kimutatni.

4B28 Befektetési és kiegészítő szolgáltatásokkal összefüggésben per alá vont követelések teljes

értéke: a mérlegben szereplő követelésállományból a Bszt. 5. § (1), illetve (2) bekezdésében

meghatározott tevékenységekkel kapcsolatos, bírósági per tárgyát képező, ügyfelekkel szembeni

követelések.

Page 113: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

113

Forrásokhoz kapcsolódó adatok

A 4B29-es sorban a Bszt. 5.§ (1), illetve (2) bekezdésében szereplő szolgáltatásokkal kapcsolatban

felmerülő kötelezettségeket kell szerepeltetni.

A 4B291-es sorban a Bszt. 5.§ (1) a), a 4B292-es sorban a Bszt. 5.§ (1) b), a 4B273-as sorban a

Bszt. 5.§ (1) d), e), f), g), h) és 5.§ (2) bekezdéssel összefüggésben keletkezett kötelezettségeket kell

szerepeltetni.

A részletező sorokban az ügyfelekkel a megbízás felvétele és továbbítása, illetve megbízás

végrehajtása, valamint egyéb tevékenységgel kapcsolatban, a tőzsdei ügyletek és tőzsdén kívüli

ügyletekből eredő, valamint az Elszámolóházzal, és elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel

szembeni – Hitkr. 7. § (4), illetve a 16. § (14) bekezdés szerinti – kötelezettségeket kell kimutatni.

4C Értékpapír-kölcsönzés

Beküldési gyakoriság: havi

A jelentés célja

A táblát azoknak a hitelintézeteknek kell elkészíteniük, amelyek a Tpt. XVIII. fejezete által

meghatározott értékpapír-kölcsönzési tevékenységet végeznek saját kockázatukra, illetve ügyfél

megbízásábólást nyújtanak. A tábla lehetővé teszi a tárgyidőszakban lezárt értékpapír-kölcsönzési

ügyletek statisztikai célú elemzését.

A jelentés kitöltése

A jelentésben a beszámolási időszakot megelőzően vagy az alatt megkötött, és a beszámolási

időszakban lezárt értékpapír-kölcsönzési ügyleteket kell intézménytípusonként összesítve feltüntetni.

A beszámolási időszak végén fennálló ügyletek adatait itt nem kell feltüntetni.

Az „Ügyletben szereplő értékpapírok szerződés szerinti értéke” oszlop tartalma:

A 4C1 Saját értékpapírok sorban a tárgyidőszakban lejárt, vagy lezárt értékpapír.kölcsönzési

szerződések miatt a könyvekből kivezetett követelések, illetve kötelezettségek összegét kell kimutatni

az alábbiak szerint:

Kölcsönbe adás esetén a kölcsönbe adónál a követelések közé sorolt, a kölcsönbe vevővel

szemben fennálló követelések felhalmozott kamattal növelt értékét a kölcsönbe adott

értékpapír szerződés szerinti értékében fennálló értékpapír kölcsön összegében (Hitkr. 5.§ j)

bekezdés). Ebben az esetben az intézménytípus meghatározása a kölcsönbe vevő személye

szerint történik.

Kölcsönbe vétele esetén a tárgyidőszakban a kölcsönbe vevőnél a kötelezettségek közé sorolt,

a kölcsönbe adóval szemben fennálló kötelezettségek felhalmozott kamattal növelt értékét a

kölcsönbe vett értékpapír szerződés szerinti értékében fennálló értékpapír kölcsön összegében

(Hitkr. 7.§ e) bekezdés). Ebben az esetben az intézménytípus meghatározása a kölcsönbe adó

személye szerint történik.

A 4C2 Ügyfél értékpapírok sorban az ügyfél hozzájárulásával kötött és tárgyidőszakban lejárt vagy

lezárt értékpapír-kölcsönzési szerződésekből adódó, a 0. Nyilvántartási számlákról a tárgyidőszakban

kivezetett szerződés szerinti értékek (bruttó nyilvántartási érték) összegét kell kimutatni (Hitkr. 16.§.

(7) bekezdés).

Page 114: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

114

Az „Ügyletben szereplő értékpapírok árfolyamértéke a szerződés lejártakor” megállapításához a

KKr. 5-8.§.-ában előírt értékelési szabályokat kell alkalmazni.

4E Egyes betétek és letétek azonosítása

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja

A tábla célja – a Pmt. végrehajtásának érdekében – a nem névre szóló betétek és letétek

megszűnésének figyelése.

A tábla kitöltése

Ebben a táblában azokat a hitelintézetek által gyűjtött és nem névre szóló források állományi adatait,

illetve azok módosulását kell betéti formánként kimutatni, amelyek a beszámolási időszak hónapjában

kerültek nevesítésre (azonosításra).

Azokat a Hpt. 105. § (4) bekezdése alapján azonosított betéteseket, amelyek a névre szóló

állományban még nem kerültek figyelembe vételre, a táblázatban a "Névre szólóvá átalakított

állomány" –nál a számbavétel hónapjában kell kimutatni.

Az a) oszlopban a nyitó – az előző hónap utolsó napján fennálló – nem névre szóló állományt kell

szerepeltetni. Amennyiben a hitelintézet ilyen állománnyal nem rendelkezik, abban az esetben nullát

kell az adott kockába beírni.

Az adott hónapban az anonim betétek névre szólóvá történő átalakítását a jelentésben meghatározott

személyek szerinti bontásban a b) – e) oszlopokban kell szerepeltetni.

A b), d), f), i) oszlopokban az ügyfelenkénti (a meghatározott személyenkénti) azonosítás

darabszámánál az összesen (4E11, 4E12, 4E121, 4E122, 4E2) sorokban a ,,db” oszlopokban az

azonosításra kerülő ügyletek darabszámát, az értékekkel jelzett sorokban az azonosított ügyfelek

számát (fő) kell kimutatni.

A c), e), g), j) oszlopokban a névre szólóvá átalakított állományt attól függetlenül kell összesítve

kimutatni, hogy az adott betét részben vagy egészben a hitelintézetnél marad, vagy kifizetésre kerül.

A h) oszlopban a névre szólóvá átalakított állományból történt kifizetést, megszüntetett betétet kell

szerepeltetni. Itt azokat az állományokat is ki kell mutatni, amelyeket anonim betétként szüntetnek

meg, mert a felvételnél a felvevő személyt azonosítani kell.

Az ORFK részére – a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően – történt bejelentéseket az i) és j)

oszlopban kell kimutatni.

A k) oszlopban mindig a hó végén fennálló nem névre szóló állományt kell szerepeltetni, függetlenül

attól, hogy a nem névre szóló állomány a tárgyidőszakban nem vagy nemcsak csökkent, hanem növekedett

is (pl. kamattőkésítés, vagy további – még az előző – jogszabály szerint engedélyezett értékpapír-kibocsátás,

illetve letételhelyezés, letéti őrzés miatt).

A nem névre szóló betételhelyezéseket külön megnevezett sorokban, csoportosítva kell feltüntetni.

Az összesen sorok az adott betétfajták teljes állományára vonatkoznak (összeghatár nélkül),

amelyből a 2 millió Ft felett az ügyfelenkénti azonosítást külön ki kell emelni.

Egy-egy betételhelyezési módozatot az ügyfelek (személyek) által birtokolt két értékhatárra

vonatkozóan, a külön sorokban meghatározott nagyság szerint kell kimutatni

Az 4E1 Betétek összesen sorban az összes – könyvesbetétként, illetve betéti okiratként elhelyezett és

– nem névre szóló betétek, illetve azok névre szólóvá átalakított állományát kell jelenteni.

A 4E11 Takarékbetétkönyvek összesen sorban minden könyvesbetétként elhelyezett betétet kell

szerepeltetni.

A 4E12 Betéti okiratok összesen sorban minden betéti okiratként kimutatott betétet fel kell tüntetni.

Page 115: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

115

A felügyeleti mérlegben a betéti okiratok között szerepeltetett takarékleveleket külön sorban kell

kimutatni.

A 4E2 Saját kibocsátású értékpapírok összesen sorban a hitelintézet által nem névre szólóan

kibocsátott értékpapírjainak változását kell összesítve kimutatni. Itt csak a forrás oldalon a 4 eszköz

sorokban feltüntetett – nem vagyoni részesedést jelentő – értékpapírokat szabad figyelembe venni.

A névre szólóvá átalakított 2 millió forint feletti értékpapír állományokat meg kell bontani a letéti

jegyekre, illetve a többi, a hitelintézet által kibocsátott értékpapír (kötvény, jelzáloglevél) állományra.

Külön kell kimutatni a letétekre vonatkozó, adatokat. Itt nemcsak a letétbe helyező ügyfelet kell

feltüntetni, hanem az értékpapírok azonosítását is.

A 4E31 sorban a hitelintézetnél megbízás alapján letétkezelésben lévő és nem névre szóló értékpapír

állományt kell összesítve kimutatni. A nem névre szóló értékpapír-állományt addig kell kimutatni, amíg a

bemutatóra szóló értékpapírt a kibocsátó át nem alakítja névre szólóvá.

Az adott időszakban a letétkezelésben lévő értékpapír állományának változása (letét elhelyezése, vagy -

kivétele) miatt a k) oszlop záró állománya eltérhet az a) oszlopban szereplő összegtől, de a tárgyhónap nyitó

állománya egyenlő az előző hónap záró állományával. Amikor a letétbe helyezett értékpapírokat névre

szólóvá alakítják, akkor kell csak a b) – g) oszlopokban, az azonosított állomány-nál kimutatni.

A h) oszlopban a megszüntetett letéteket kell szerepeltetni. Itt azokat az állományokat is ki kell mutatni,

amelyeket, mint bemutatóra szóló értékpapír-letéteket szüntetnek meg, mivel a letétet felvevő személyt

azonosítani kell, ezért ezt az állományt az azonosított állomány oszlopaiban szerepeltetni kell.

A 4E32 sorban azoknak a letétet elhelyező személyeknek a számát (fő) és értékpapír állományát kell

összesítve szerepeltetni, amelyeknél az értékpapírok piaci értéke meghaladja a 2 millió forintot. A

letétet elhelyező azonosított ügyfeleket a b) – g) oszlopokban, az azonosított állomány-nál kell kimutatni,

függetlenül attól, hogy az értékpapír névre szóló vagy sem. Az a) nem névre szóló nyitó, illetve a k) záró

állomány oszlopban csak akkor kell adatot szerepeltetni, ha a letételhelyező nem azonosított ügyfél. A 4E41

sorban a hitelintézetnél letéti őrzésben vagy megbízás alapján bizalmi őrzésben lévő és nem névre

szóló értékpapír állományt kell összesítve feltüntetni. Az adatok kimutatása a letételhelyezés 4E31

sorában leírtakhoz hasonló.

A 4E42 sorban azoknak a lététi őrzésre irányuló megbízó személyeknek a számát (fő) és értékpapír

állományát kell összesítve szerepeltetni, amelyeknél az értékpapírok piaci értéke meghaladja a 2 millió

forintot. Az adatok kimutatása a letételhelyezés 32 sorában leírtakhoz hasonló.

Amennyiben a jelenlegi, tárgyhavi állományban van nem azonosított letételhelyező, illetve letéti

őrzési megbízó, akkor azokat továbbra is fel kell tüntetni az a), illetve a k) oszlopban.

4LAN Egyes mérlegtételek könyv szerinti bruttó állománya

Beküldési gyakoriság: előkészített napi jelentés

SOR MEGNEVEZÉS

HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

4LAN1 Eszköz oldali tételek

4LAN11 Likvid eszközök

4LAN111 Pénztár 1AB11

4LAN112 Nostro számlák 1AB12+1AB13+1AB14+1AB151+1AB152

4LAN1121 ebből: MNB elszámolási számla 1AB12+1AB13

Page 116: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

116

4LAN113 Állampapír + Jegybanki értékpapír 1AB2111+1AB2112+1AB2113+1AB2211+

1AB22121+1AB22122

4LAN1131 ebből: szabad rendelkezésű

4LAN12 Jegybankkal szembeni követelés 4LAN121+4LAN122

4LAN121

Rövid hitel, hitel jell. köv.,

elhelyezett betét és valódi penziós

ügylet

1AB411

4LAN122

Hosszú hitel, hitel jell. köv.,

elhelyezett betét és valódi penziós

ügylet

1AB412+1AB52

4LAN13 Bel- és külföldi hitelintézetekkel

szembeni követelés 4LAN131+4LAN132

4LAN131

Rövid hitel, hitel jell. köv.,

elhelyezett betét és valódi penziós

ügylet

1AB421+1AB423+1AB4311+1AB4321+

1AB5311+1AB58111+1AB58211+1AB2311+

1AB2321+1AB271311+1AB271321+

1AB272211+1AB272221

4LAN132 Hosszú hitel, hitel jell. köv.,

elhelyezett betét

1AB422+1AB4312+1AB4322+1AB5312+

1AB5313+1AB58112+1AB58212+1AB23121+1AB

23122+1AB23221+1AB23222+

1AB2713121+1AB2713122+1AB2713221+

1AB2713222+1AB2722121+1AB2722122+

1AB2722221+1AB2722222

4LAN14

Pénzpiaci alapokkal, egyéb pénzügyi

közvetítőkkel, pénzügyi kieg. tev.et

végzőkkel, biztosítókkal és

nyugdíjpénztárakkal szembeni

követelés (belföldi)

= 4LAN141+4LAN142

4LAN141 Éven belüli hitelek és hiteljellegű

követelések és valódi penziós ügylet

1AB5321+1AB5322+1AB5411+1AB54121+

1AB54131+1AB5421+1AB54221+1AB54231+1AB

5431+1AB54321+1AB54331+1AB2411+

1AB2421+1AB2431

4LAN142 Éven túli hitelek és hiteljellegű

követelések és valódi penziós ügylet

1AB541221+1AB541222+1AB541321+

1AB541322+1AB542221+1AB542222+

1AB542321+1AB542322+1AB543221+1AB543222

+ 1AB543321+ 1AB543322+ 1AB2412

+1AB2422+1AB2432

4LAN15 Egyéb szektorokkal szembeni

hitelek és hiteljellegű követelések 4LAN151+4LNA152+4LAN153

4LAN151

Nem-pénzügyi vállalatokkal

szembeni hitelek és hiteljellegű

követelések

4LAN1511+4LAN1512

4LAN1511 Folyószámlahitelek, hitelkártya

követelések 1AB5511+1AB5521

4LAN1512 Hitelek és hiteljellegű követelések és

valódi penziós ügyletek

1AB55121+...+1AB551322+1AB55221+...+1AB55

2722+ 1AB2511+...+1AB2522

4LAN152

Háztartásokkal és háztartásokat

segítő nonprofit intézményekkel

szembeni hitelek és hiteljellegű

követelések

4LAN1521+4LAN1522

4LAN1521 Folyószámlahitelek, hitelkártya

követelések 1AB5611+1AB5621+1AB571

4LAN1522

Hitelek és hiteljellegű követelések és

valódi penziós ügyletek

1AB561211+…+1AB561522+1AB56221+…+1AB

562522+1AB5721+…+1AB57322+

1AB2611+1AB2612

Page 117: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

117

4LAN153

Háztartásokon és nem pénzügyi

vállalatokon kívüli egyéb

szektorokkal szembeni hitelek és

hiteljellegű követelések

1AB51111+…+1AB511222 +1AB5121 +…+

1AB5122+ 1AB5131+…+ 1AB51322 + 1AB58121

+…+ 1AB5817522 + 1AB58221+…+1AB58222 +

1AB2121+…+1AB2132 +

1AB27111+…+1AB27122 +

1AB27141+…+1AB27212+

1AB27231+…+1AB27232

4LAN16 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (napi

mérlegfőösszeg)

4LAN2 Forrás oldali tételek

4LAN21 Jegybankkal szembeni kötelezettség 1B321+…+1B323

4LAN22 Bel- és külföldi hitelintézetekkel

szembeni kötelezettség 4LAN221+4LAN222+4LAN223

4LAN221 Loro számlák 1B2111+1B22111+1B2221+ 1B22121

4LAN222

Éven belüli betétek és felvett hitelek

+ Valódi penziós ügyletekből

szerzett források

1B21121+1B221121+1B221221+

1B22221+1B3311+1B3313+1B3314+1B39111+1B

39113+1B39114+…+1B39121+1B39123+…+1B39

1252 +1B39211 +1B392131 +1B392132

4LAN223 Éven túli betétek és felvett hitelek

1B211221+1B211222+1B2211221+

1B2211222+1B2212221+1B2212222+

1B222221+1B222222+1B33121+1B33122+

1B391121+1B391122+1B391221+1B391222+1B39

2121+1B392122

4LAN23

Háztartásokkal és háztartásokat

segítő nonprofit intézményekkel

szembeni kötelezettség

4LAN231+4LAN232

4LAN231 Folyószámla- és látra szóló betétek 1B1411+1B1421+1B151

4LAN232 Lekötött betétek 1B14121+…+1B1414+1B14221+…+1B1424+1B15

21+…+1B154+1B361+…+1B363

4LAN24 Nem pénzügyi vállalatokkal

szembeni kötelezettség 4LAN241+4LAN242

4LAN241 Folyószámla- és látra szóló betétek 1B1311+1B1321

4LAN242 Lekötött betétek, felvett hitelek, repó

és egyéb valódi penziós ügyletek

1B13121+…+1B1314+1B13221+…+1B1324+1B35

1+…+1B3522

4LAN25

Pénzpiaci alapokkal, egyéb pénzügyi

közvetítőkkel, pénzügyi kieg. tev.et

végzőkkel, biztosítókkal és

nyugdíjpénztárakkal szembeni

kötelezettség

4LAN251+4LAN252+4LAN253

4LAN251 Folyószámla- és látra szóló betétek 1B1211+1B1221+1B1231+1B2121

4LAN252

Éven belüli betétek és felvett hitelek

+ Valódi penziós ügyletekből

szerzett források

1B12121+1B1213+1B1214+1B12221+1B1223+1B

1224+1B12321+1B1233+1B1234+1B21221+

1B3321 +1B3411 +1B34131 +1B34132

+1B3421+1B34231+1B34232+1B3431+1B34331+1

B34332

4LAN253 Éven túl lekötött betétek és felvett

hitelek

1B121221+1B121222+1B122221+1B122222+1B12

3221+1B123222+1B212221+1B212222+1B34121+

1B34122+ 1B34221+ 1B34222+

1B34321+1B34322

4LAN26 Egyéb szektorokkal szembeni

kötelezettségek 4LAN261+4LAN262

4LAN261 Folyószámla- és látra szóló betétek 1B1111+1B1121+1B1131+1B16111 +

1B16121+1B16131+1B16141+ 1B16151+

Page 118: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

118

1B16161+1B1621

4LAN262

Lekötött betétek, felvett hitelek és

valódi penziós ügyletekből származó

források

1B11121+…+1B1114+1B11221+…+1B1124+1B11

321+…+1B1134+1B161121+…+

1B16113+1B161221+…+1B16123+1B161321+…+

1B16133+1B161421+…+1B16143+1B161521+…+

1B16153

+1B161621+…+1B1617+1B16221+…+1B1624+1

B311+…+1B3122+

1B37+1B38+1B39131+…+1B391332+1B39221+…

+1B392332

4LAN27 Saját kibocsátású, hitelviszonyt

megtestesítő értékpapírok 4LAN271+4LAN272

4LAN271 Éven belüli lejáratú 1B4111+ 1B4131+ 1B4141+ 1B4151+ 1B4211+

1B4222+ 1B43111+ 1B43121+ 1B43211+ 1B43221

4LAN272 Éven túli lejáratú

1B41121+1B41122+1B4121+1B4122+

1B41321+1B41322+ 1B41421+ 1B41422+

1B41521+ 1B41522+ 1B42121+ 1B42122+

1B42221+ 1B142222 +1B431121+

1B431122+1B431221+

1B431222+1B432121+1B432122+ 1B432221+

1B432222

4LAN28 Egyéb információk

4LAN281 Tulajdonosoktól származó források A 10GB táblázatokban meghatározott körre

vonatkoztatva (hitelkeretek nélkül)

4LAN282 Tulajdonosoknak nyújtott források A 10GB táblázatokban meghatározott körre

vonatkoztatva (hitelkeretek nélkül)

4LAN283 Befektetésektől származó források A 10GB táblázatokban meghatározott körre

vonatkoztatva (hitelkeretek nélkül)

4LAN284 Befektetéseknek nyújtott források A 10GB táblázatokban meghatározott körre

vonatkoztatva (hitelkeretek nélkül)

4LAN285 Tartalékkötelezettség Kötelező jegybanki tartalék összege

Hátralévő lejárat szerint összesen (forint + deviza

HUF-ban)

4LAN29 Külföldről származó források

1B16111+…+1B1624+1B22111+…+1B222222+1B

39111+…+1B392332 + 1B43111+…+1B432222

4LAN29 = 4LAN291+4LAN292+4LAN293+

4LAN294 + 4LAN295

4LAN291 1 napon belül lejáró külföldi

források

1 napon belül lejáró külföldi források

4LAN292 1 héten belül lejáró külföldi források 1 napon túli lejáratú de 1 héten belül lejáró források

4LAN293 1 hónapon belül lejáró külföldi

források

1 héten túli lejáratú de 1 hónapon belül lejáró

források

4LAN294 1 éven belül lejáró külföldi források 1 hónapon túli lejáratú de 1 éven belül lejáró

források

4LAN295 1 éven túli lejáró külföldi források 1 éven túli lejáratú források

5A Hpt. előírások vizsgálata

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja

Page 119: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

119

A táblázat célja, hogy a hitelintézet a Hpt. által megfogalmazott kockázatok mérésére szolgáló

korlátok betartását a hitelintézet is folyamatosan, de legalább havonta figyelni tudja.

A tábla kitöltése

Ebben a táblában az egyes hitelekre, általános tartalékképzésre, nagykockázat vállalásra, valamint a

befektetésekre vonatkozó adatokat a törvényi előírásoknak megfelelően kell csoportosítani.

A táblában a beszámolás napján fennálló követelés, befektetés, egyéb kötelezettségvállalás

állományát kell szerepeltetni és az aktuális (havi) szavatoló tőkéhez viszonyítani a törvényi

előírásoktól való eltérések kimutatása érdekében.

A táblában szereplő sorokban a teljes körű, illetve az egyedi számbavétel alapján kapott értékek

összesítésének adatait kell feltüntetni. (Az adatok kitöltéséhez a részletező C4H, C41H, C42H, C43H

táblák és a C5H, C51H, C52H táblák segítséget nyújtanak.)

Az a) oszlopban a teljes (könyv szerinti bruttó) összeget, a b) oszlopban a tételekhez kapcsolódó

értékvesztést, kockázati céltartalék értékét, míg a c) oszlopban az értékvesztéssel, kockázati

céltartalékkal csökkentett (nettó) értéket kell kimutatni.

A belső hiteleket – részletező C43H tábla előírásával azonosan – ezer forintra kerekítve kell ezekben

a részletező sorokban kimutatni. A bankoknak millió Ft-ban (három tizedes jegyig) kell az adatokat

szerepeltetni.

A Hpt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott vezető állású személyek és azok hozzátartozói, illetve

vállalkozásai részére nyújtott kockázatvállalásnak a teljes (nem nettósított és nem súlyozott) összegét

kell kimutatni, és a törvényi előírások szerinti hivatkozásoknak megfelelően csoportosítani.

A hitelkeretek esetében a belső szabályzat által meghatározott szerződés szerinti, engedélyezett

hitelkereteket kell kimutatni. Az igénybe vett hitelkeretrészt a lakossági kölcsön csoportba kell

átsorolni. A munkáltatói, illetve lakossági kölcsönök esetében a még fennálló tartozás összegét kell

szerepeltetni.

Azokat a hiteleket és kötelezettségvállalásokat, amelyek nem tartoznak a Hpt. 60. § (2) vagy a (3)

bekezdésekben kivételként meghatározott belső hitelek közé, az 1 Hpt. 60. § (1) bekezdése szerinti

túllépés sorban kell feltüntetni.

Az ügyfelekkel szembeni kockázat-vállalásokat a Hpt. által előírt eltérő limitrendszer miatt külön

kell feltérképezni. Egyes szövetkezeti hitelintézetnek, illetve a Magyar Fejlesztési Banknak11

a rájuk

vonatkozó külön meghatározott limiteket, illetve korlát alóli kivételeket kell figyelembe venni. Az

MFB esetében a korlátozás alóli speciális kivételeket értelemszerűen kell az egyes sorokban

elhelyezni.

Az 5A21 és 5A22 sorban kell megadni az általános tartalékképzés alóli mentesítés kritériumait a 75.

§ (3) bekezdésnek megfelelően.

Az 5A3 sorban kell összesíteni a Hpt. 79. § (2) és (7) bekezdések alá tartozó kockázatoknak a

szavatoló tőke meghatározott értékét meghaladó egyedi túllépések összegét, amelyek az alábbiakban a

5A31 és 5A32 sorban kerültek kimutatásra.

A 5A31 Hpt. 79. § (7) bekezdése szerinti túllépés sorban kell a törvény által előírt limitet egyenként

meghaladó, a szavatoló tőke százalékában meghatározott mértékén felüli értékek összegét feltüntetni,

és amelyet le kell vonni a szavatoló tőkéből.

A 5A311–5A319 részletező sorokban a Hpt. 79. § (7) bekezdésében meghatározott tulajdonosok,

személyek, minősített befolyású befektetések, vállalkozások részére vállalt olyan kockázatok kell

kimutatni, amelyek ügyfelenként a részükre meghatározott nagykockázati limitet (jelenleg SZT 20 %-

át) meghaladják. (Ezeket az adatokat negyedévente a C41H és C42H táblákon nevesítve és tételenként

kell bemutatni, ezért a táblázatok havonkénti kitöltése segítséget nyújt. A sorok tartalma igazodik a

C4H tábla oszlopaihoz, esetenként azok összegzése.)

A kapcsolódó vállalkozásoknak a kockázatait (beleértve a részesedés értékét is) a teljes (és nem

súlyozott) összegét a 311 sorban együttesen kell kimutatni.

11

A Magyar Fejlesztési Bank Rt. esetében a 2001. évi XX. törvényt is figyelembe kell venni.

Page 120: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

120

Az 5A312 sorban kell kiemelni a kereskedési könyv alá tartozó kockázatokat.

Külön sorokban kell a korlátozás alá nem tartozó tételek összértékét feltüntetni. A kivételeket csak

egyszer lehet figyelembe venni.

Az 5A313 sorban a szavatoló tőkével fedezett kockázatvállalásokat, az 5A314 sorban a

kockázatvállalásnak nem minősülő tételeket kell összesíteni, így a deviza-, és értékpapír-

követeléseknek a fizetés után 2, illetve 5 napig be nem számítható részére vonatkozó állományok

eredeti kitettség értékét.

Az 5A315 sorokban a Hpt. 80. § (1) bekezdése szerinti kivételt jelentő tételek összegét a részletezés

szerinti bontásban kell feltüntetni. A 80. § (1) bekezdés k) pontban a szavatoló tőke számításánál

figyelembe vehető kötelezettséget eredményező, legfeljebb egyéves lejáratú kitettségek azok az éven

belüli kihelyezések, amelyek a kötelezett/adós szavatoló tőkéjének részét képezhetik, azaz

tőkeinstrumentumok vagy tőkébe beszámítható hátrasorolt kötelezettségek (pl. kiegészítő alárendelt

kölcsöntőke). Az egyéb éven belüli hitelintézeti kihelyezéseket a nagykockázati kitettség számításánál

nem kell figyelembe venni.

Az 5A316 sorban a Hpt. 81. § szerinti kivételt jelentő tételek összegét kell feltüntetni.

A 5A317 Egyéb okok miatti levonások összesen sorban a fel nem sorolt (külön jogszabályban vagy

mász előírásban meghatározott) kivételek összegét kell beírni, amelyek a kockázatvállalás értékét

módosítják.

Az 5A318 Hpt. 79. § (7) bekezdése szerinti limit alá tartozó tételek korrigált értéken sorban (a

kivételekkel történt csökkentés és súlyozás után) az egyedi kockázatok összegét kell jelenteni.

Az 5A319 Hpt 79. § (7) bekezdése szerinti limitet meghaladó tételek korrigált nettó értéke összesen

sorban csak azokat a kockázatvállalásokat kell összesítve feltüntetni, amelyek az összes korrekció

figyelembevétele után is meghaladják az előírt limitet.

Az 5A32 Hpt. 79. § (2) bekezdése szerinti túllépés sorban a limitet meghaladó értékeket kell

összesítve kimutatni, és amelyet a szavatoló tőkéből le kell vonni.

Az 5A321–5A329 részletező sorokban a Hpt. 79. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti egyedi

nagykockázat vállalásra vonatkozó adatokat kell kimutatni, amelyek egyedenként meghaladják a

törvényi előírás szerint a szavatoló tőke meghatározott százalékát.

Az 5A321 Hpt. 79. § (2) bekezdésében meghatározottak szerinti limitet meghaladó tételek összege

sorban kell összesíteni azokat az ügyfelek vagy ügyfélcsoportok részére nyújtott összes

kockázatvállalásoknak (beleértve a részesedés értékét is) a teljes (és nem súlyozott) összegét, amelyek

egyedenként meghaladják a szavatoló tőke meghatározott százalékát.

Külön sorokban kell – az 5A313-5A319 sorokra vonatkozó útmutatás szerint – a korlátozás alá nem

tartozó kivételek értékét feltüntetni. A kivételeket csak egyszer lehet figyelembe venni.

Az 5A328 Hpt. 79. § (2) bekezdése szerinti limitet meghaladó tételek korrigált értéken sorban az (a

kivételekkel történt csökkentés és súlyozás után) az egyedi kockázatok értékét kell összesíteni.

A 5A329 Hpt. 79. § (2) bekezdése szerinti limitet meghaladó tételek korrigált nettó értéke összesen

sorban azokat a tételesen számba vett nagykockázat vállalásokat kell összesíteni, amelyek egyedi

(nettó értéken a kivételek levonása és súlyozás utáni) értéke továbbra is meghaladja a törvény által

meghatározott limitet.

A 5A4 Hpt. 79. § (3) bekezdése szerinti összes nagykockázat-vállalás túllépése sorban az összes

(SZT 10%-át meghaladó) nagykockázat-vállalás értékének és a szavatoló tőke nyolcszorosának a

különbségét (a túllépés összegét) kell feltüntetni. Amennyiben az összes nagykockázat összértéke

kevesebb, mint a szavatoló tőke nyolcszorosa (az összes nagy kockázat összege nem éri el a limit

értékét), abban az esetben nincs túllépés, ezért a kockába nullát kell írni.

A 5A41 Hpt. 79. § (3) bekezdése szerinti összes nagykockázat-vállalás értéke sorban az összes

egyedi – tételesen kimutatott és a szavatoló tőke 10%-át meghaladó – nagykockázat vállalásra

vonatkozó adatot kell itt összesítve kimutatni a c) oszlopban nettó, illetve az a) összesen oszlopban

bruttó értéken.

A 5A42 sorban az összes nagykockázatra vonatkozó limit alá nem tartozó kivételeket (a 80. §-ban

foglaltakat, a PIBB levonásokat) kell feltüntetni. Itt csak azokat a kivételeket szabad összesítve

kimutatni, amelyek nem tartoznak az összes nagykockázat-vállalási korlát alá. Ezek olyan kivételek,

amelyek nem, vagy csökkentett értéken számítanak nagykockázat-vállalásba.

Page 121: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

121

A 5A43 sorban a kivételek figyelembevétele után fennálló nagykockázatokat összesíteni kell. A

nagykockázat összértékénél a kockázatvállalás nettó értékének összegét attól függetlenül egyenként

kell számba venni, hogy az egyedi limitek értéke eltérő, illetve, hogy az egyedi kockázatvállalás

túllépése szavatoló tőkével fedezett-e vagy sem.

5 A részletező sorokban az egyedi befektetésekre vonatkozó – tételesen kimutatott – adatokat kell

összesíteni és kimutatni.

Az 5A5 Hpt. 83. § (1) bekezdése szerinti túllépés sorban azokat a – tételesen számba vett –

befektetéseket kell összesítve kimutatni, amelyek egyedi értéke továbbra is meghaladja a limitet (SZT

15%-át), és amelyet a szavatoló tőkéből le kell vonni.

Az 5A51 sorban a Hpt. 83. § (1) bekezdésében meghatározott limitet meghaladó összes

befektetésnek, részesedésnek összegét kell kimutatni.

Az 5A52 sorban a limitet meghaladó egyedi befektetések közül a 83. § (1) bekezdés szerinti

kivételként feltüntetett befektetések értékét kell feltüntetni. Külön sorban kell kimutatni a.PIBB és

járulékos vállalkozások és külön sorban az egyéb „speciális” pénzügyi szervezetek befektetési értékét.

Az 5A53.sorban ki kell emelni a kereskedési könyv alá tartozó befektetéseket, mert nem tartoznak az

egyedi limit alá.

Az 5A54 sorban a 83. § (4) bekezdésében meghatározott egyéb kivételek értékeinek összegét kell

jelenteni.

Az 5A55 sorban kell a limit alá tartozó egyedi befektetések összegét feltüntetni.

Az 5A6-os részletező sorokban azokat az egyedi befektetésekre vonatkozó adatokat kell jelenteni,

amelyek meghaladják a vállalkozás jegyzett tőkéjének 51%-át.

Külön ki kell emelni a kereskedési könyv alá tartozó befektetéseket, mert nem tartoznak az egyedi

limit alá.

Az 5A6 Hpt. 83. § (2) bekezdése szerinti túllépés sorban az egyedi befektetésnek csak a limitet

(51%-ot) meghaladó értékekeit kell – összesítve – kimutatni. Ez az összérték a szavatoló tőkéből

levonandó.

Az 5A61 sorban a Hpt. 83. § (2) bekezdésében meghatározott limitet meghaladó összes

befektetésnek, részesedésnek teljes összegét kell kimutatni.

Az 5A62 sorban a limitet meghaladó egyedi befektetéseknek a 83. § (2) bekezdés szerinti kivételként

feltüntetett befektetések értékét kell feltüntetni.

Az 5A63 sorban ki kell emelni a kereskedési könyv alá tartozó befektetéseket, mert nem tartoznak az

egyedi limit alá.

Az 5A64 sorban a 83. § (4) bekezdésében meghatározott egyéb kivételek értékeinek összegét kell

jelenteni.

Az 5A65 sorban azokat a – törvény által meghatározott kivételek értékével csökkentett – egyedi

befektetések teljes nettó értékét kell jelenteni, amelyek egyedenként meghaladják a vállalkozás

jegyzett tőkéjének 51%-át.

7 A minősített befolyású befektetésekre vonatkozó adatokat kell ezekben a részletező sorokban

jelenteni.

Az 5A7 Hpt. 83. § (3) bekezdése szerinti túllépés sorban azt az összesített – minősített befolyású

részesedést jelentő – befektetési értéket kell kimutatni, amely a limitet (SZT 60%-át) meghaladja és a

szavatoló tőkéből le kell vonni.

Az 5A71.sorban a Hpt. 83. § (3) bekezdésében meghatározottak szerinti összes minősített befolyású

részesedést jelentő befektetésnek összegét kell kimutatni.

Az 5A72 sorban a limit alá tartozó egyedi befektetéseknek a 83. § (3) bekezdés szerinti kivételként

feltüntetett befektetések értékét kell feltüntetni.

Az 5A73 sorban ki kell emelni a kereskedési könyv alá tartozó befektetéseket, mert nem tartoznak az

egyedi limit alá.

Az 5A74 sorban a 83. § (4) bekezdésében meghatározott egyéb kivételek értékeinek összegét kell

jelenteni.

Page 122: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

122

Az 5A75 sorban kell a limit alá tartozó összes minősített befolyású (közvetlen és közvetett)

részesedéssel rendelkező egyedi befektetések összegét feltüntetni.

8 Az ingatlanbefektetésekre vonatkozó adatokat kell ezekben a részletező sorokban jelenteni.

Az 5A8 Hpt. 84. § (1) bekezdése szerinti túllépés sorban azt az ingatlanértéket kell kimutatni, amely a

törvényben előírt limitet (SZT 5%-át) meghaladja.

Az 5A81 sorban a Hpt. 84. §-ban meghatározottak szerinti összes ingatlanbefektetés összegét kell

kimutatni.

Az 5A82 sorban a limit alá tartozó egyedi befektetéseknek a 84. § (2)–(3) bekezdés szerinti

kivételként feltüntetett ingatlanok értékét (ideértve a banküzemi ingatlanokat is) kell feltüntetni.

Az 5A83 sorban a 84. § (1) bekezdése szerinti – limit alá tartozó – ingatlanok értékét kell kimutatni,

amely az összes ingatlan és a jogszabály által meghatározott kivételek értékeinek különbségét jelenti.

Az 5A9 sorba az összes befektetés értékének Hpt. 85. § (1) bekezdésében meghatározott limit feletti

összegét kell beírni. Amennyiben az összes befektetés összege kevesebb (nem éri el a limit értékét),

abban az esetben a kockába nullát kell írni.

Az 5A91 sorban a hitelintézet eszközei között szereplő teljes értékpapír-állományt, befektetést,

részesedést, vagyoni érdekeltséget összesítve kell szerepeltetni függetlenül attól, hogy a mérlegben hol

kerül kimutatásra. Az a) oszlopban az 1AB 2, 3, 6 sorban lévő eszközöket értékvesztéssel nem

csökkentett értéken kell kimutatni.

Az 5A92 sorban kell feltüntetni azokat a befektetésnek számító eszközöket, amelyeket a hitelintézet

követelés fejében átvett.

Az 5A93 sorban a hitelintézet Tárgyi eszközeit (beleértve a nem banküzemi célú tárgyi eszközöket

és a tárgyi eszközökhöz kapcsolódó vagyoni értékű jogokat is). Az 5A94 sorban az immateriális javak

közé sorolt Vagyoni értékű jogokat könyv szerinti bruttó és nettó értéken kell szerepeltetni. Az 5A93

és 5A94 sorok a) Összesen” oszlopában a tárgyi eszközöknek, illetve a vagyoni értékű jogoknak a terv

szerinti értékcsökkenés elszámolt összegével csökkentett bekerülési értékét kell feltüntetni. A c) Nettó

érték oszlopban a terv szerinti értékcsökkenéssel és az értékhelyesbítéssel csökkentett értéket kell

kimutatni.

Az 5A95. sorban kell feltüntetni a hitelintézet által PIBB-nek nyújtott olyan alapvető kölcsöntőke,

járulékos kölcsöntőke és alárendelt kölcsöntőke összegét, amely megfelel a Hpt. 5. számú

mellékletében foglalt feltételeknek.

Az 5A964. sorban a minősített befolyású részesedést képviselő PIBB-nek nyújtott nyújtott alárendelt

kölcsöntőke, alapvető kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke könyv szerinti értékét kell kimutatni.

Az 5A965. sorban a nem befolyásoló részesedésű PIBB intézményekben lévő befektetések,

valamint a Hpt. 5. számú mellékletében előírtak szerinti feltételeknek megfelelő alapvető kölcsöntőke,

járulékos kölcsöntőke és alárendelt kölcsöntőke összegének a szavatoló tőkéből levonandó (a SZT

10%-a feletti) részét kell szerepeltetni.

Az 5A967 sorban a Vagyoni értékű jogok szavatoló tőkéből levonandó nettó értékét kell

szerepeltetni.

Az 5A97 sorban azoknak a közvetlen befektetéseknek az összértékét kell feltüntetni, amelyek a

(SZT 100%) limitbe beszámítanak.

Az 5A981-5A989 sorokban a Hpt. 151. § és 152/A. § szerinti tételeket kell bemutatni a felügyeleti

intézkedések mérlegelése, a szükséges, illetve kivételes intézkedések megtételének megalapozásához.

5B Bankközi állományok adatai

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja

Page 123: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

123

A táblázat célja a hitelintézet más hitelintézetekkel kötött ügyleteinek részletes bemutatása. A táblában

a jegybankokkal szemben fennálló, mérlegbeni és mérlegen kívüli követelések és kötelezettségek

nem szerepelnek.

A tábla kitöltése

Az összes hitelintézettel fennálló (bankközi) állományt az 5B1 Összesen sorban kell kimutatni. A sor

értéke megegyezik külön-külön a (2+3), illetve a (4+5) sorok összegével.

Az 5B2 sorban a belföldi, illetve a 3 sorban a külföldi hitelintézetek adatait kell külön-külön

összesíteni.

Az 5B4 Nem részletezettek sorban azon hitelintézetek adatait kell összesíteni, amely ügyfelek esetében

az ügyletek nem érik el az egymillió, illetve a szövetkezeti hitelintézetek esetében az egy ezer forintot.

A részletező sorokban tételesen feltüntetendő bankközi kapcsolatokat ügyfelenként (a törzsszámok

feltüntetésével) az 5001. sortól kezdődően fel kell sorolni. A sorok száma nem korlátozott. A

részletező sorokban felsorolt ügyfelekre vonatkozó adatokat az 5B5 Részletezettek sorban kell

összegezni.

A külföldi intézményeknél a Kódjel oszlopban „Kf” jelzést kell alkalmazni, az Országkód oszlopban

az ország -MNB által is használt – ISO kódját kell beírni. A magyar hitelintézetek esetében a Kódjel

oszlopban üresek a„Bf” jelzést, illetve az országkód oszlopban a HU jelzés alkalmazandó.

Az azonosításra szolgáló Törzsszám oszlopban a külföldi hitelintézet esetén a SWIFT kódot kell

megadni

A követeléseket, kötelezettségeket és mérlegen kívüli tételeket és származtatott ügyleteket részletező

oszlopokat értelemszerűen és a könyv szerinti/ nyilvántartási (nettó) értéken kell kitölteni.

A mérlegen kívüli tételek számbavételénél a Hitkr. 20. §- ában foglalt előírásokat kell figyelembe

venni.

Külön oszlop(ok)ban a kockázatvállalások közül kiemelve kell nettó értéken az évet meg nem haladó

lejáratú mérlegen belüli (f) oszlop), illetve mérlegen kívüli kockázatokat szerepeltetni (h) oszlop).

Külön oszlopban a kockázatvállalások közül kiemelve kell szerepeltetni nettó értéken azon

szerződések állományát, ahol az eredeti futamidő maximum 3 hónap (k1) és k2) oszlop), illetve azon

állományok összegét, ahol a hátralévő futamidő 3 hónapon belüli (l1) és l2) oszlop).

6B Lakástakarékpénztár adatai

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

Ezt a táblát csak a lakás-takarékpénztáraknak kell kitölteni az 1996. évi CXIII. törvény (Ltpt.) hatálya

alá tartozó tevékenységéhez kapcsolódó kockázatok vizsgálatához.

A tábla kitöltése

A táblázatokban lakás-takarékpénztárakra vonatkozó jogszabályok betartásának ellenőrzéséhez

szolgáló adatokat kell jelenteni.

A megfelelő oszlopban az összegeket millió forintban (három tizedes jegyig), az arányszámokat

(kiszámított hányadot) százalékban (százalékjel nélkül) két tizedes pontosságig kell kimutatni.12

1 Információk a törvényi előírások betartásához

Az a) oszlopban a bruttó összesen az állományok teljes (szerződéses vagy nyilvántartási,

12

Pl. ha az érték 124 ezer Ft, akkor a kockába 0,124, illetve, ha a mutató 0,46451, akkor 46,45 lesz a beírandó adat.

Page 124: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

124

értékvesztéssel nem csökkentett könyv szerinti stb.) értékeit, a b) oszlopban a könyv szerinti nettó

érték az elszámolt értékvesztéssel (céltartalékkal) csökkentett értéket jelenti.

6B101 Tárgyévi kollektív teljesítménymutató tervszáma (becslés)

Az adatszolgáltatás időpontjában rendelkezésre álló adatok alapján kell megbecsülni a kollektív

teljesítmény mutató év végi értékét. A számításhoz a lakás-takarékpénztár általános szerződési

feltételeiről szóló 47/1997. (III. 12.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében lévő képletet kell

használni.

6B102 Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

Azon hitelviszonyt megtestesítő értékpapír-állomány összegét kell itt jelenteni, ami az adatszolgáltatás

időpontjában még forgalomban van.

6B103 Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok az utolsó kibocsátás időpontjában

A hitelviszonyt megtestesítő értékpapír állományának az utolsó kibocsátást követő időpontban

meglévő összegét kell kimutatni.

6B104 Összes felvett kölcsön

Itt a lakás-takarékpénztár által felvett kölcsönnek (ideértve a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat

is) az adatszolgáltatás időpontjában meglévő összegét kell jelenteni.

6B105 Az összes felvett kölcsönből a Felügyelet által engedélyezett összeg

A lakás-takarékpénztár által felvett kölcsönből a vonatkozó törvény 10. § (2) bekezdése szerinti, a

Felügyelet által engedélyezett összeget kell beírni.

6B106 Összes felvett kölcsön az utolsó kölcsön felvételekor

Itt az utolsó kölcsön felvételekor meglévő összes tartozás összegét kell jelenteni.

6B107 Az utolsó kölcsön felvételekor (hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátásakor) meglévő

betétállomány

A kölcsön felvételének időpontja és az értékpapír kibocsátás időpontja közül az időben későbbit kell

figyelembe venni.

6B108 Szabad eszközök állománya és aránya a kiutalási összeghez

A tárgy hónapot megelőző hónap utolsó napján a meglévő szabad eszközök összegét, illetve ezen

időpont kiutalási összegéhez viszonyított arányát kell ide beírni. A szabad eszközök meghatározása a

Ltpt. előírásai szerint történik.

6B109 Központi kormányzat és jegybanki értékpapír, számlapénz, készpénz együttes összege és aránya

a szabad eszközökhöz

Itt az adatszolgáltatás időpontjában nyilvántartott az Ltpt. 15. § (3) bekezdésében foglalt kibocsátók

értékpapírjai, számlapénz és készpénz együttes állományának összegét kell kimutatni. Ezt az

állományt kell arányosítani a tárgyhónapot megelőző hónap utolsó napján meglévő szabad eszközök

állományához.

6B110 Éven belüli lejáratú kihelyezés hitelintézethez és aránya a szabad eszközökhöz

Az adatszolgáltatás időpontjában éven belüli lejáratúnak számító, az Ltpt. 15. § (2) bekezdés a)-b)

pontjában meghatározott országban székhellyel rendelkező hitelintézetekhez kihelyezett állományt

kell itt szerepeltetni. Arányosítani a tárgyhónapot megelőző hónap utolsó napján meglévő szabad

eszközök állományához kell.

6B111 Befektetés jelzálog-hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevélbe és aránya a szabad eszközökhöz

Az adatszolgáltatás időpontjában nyilvántartott azon befektetések állományát kell beírni, melyeket

jelzálog-hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevelében testesülnek meg. Az állományt a tárgyhónapot

megelőző hónap utolsó napján meglévő szabad eszközök összegéhez kell viszonyítani.

6B112 Folyósított áthidaló kölcsön állománya és aránya a szabad eszközökhöz

A lakás-takarékpénztár által nyújtott áthidaló kölcsöntőke állományát kell feltüntetni. Arányosítani a

tárgyhónapot megelőző hónap utolsó napján meglévő szabad eszközök állományához kell.

6B1121 Folyósított azonnali áthidaló kölcsön állománya és aránya a szabad eszközökhöz

A lakás-takarékpénztár által nyújtott azonnali áthidaló kölcsönök állományát kell szerepeltetni. Az

állományt a tárgyhónapot megelőző hónap utolsó napján meglévő szabad eszközök összegéhez kell

viszonyítani.

6B113 A betétállomány és aránya a kiutalási összeghez

Az összes betétbefizetés összegét kell beírni. Arányosítani a rendelkezésre álló kiutalási összeghez

Page 125: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

125

kell.

6B114 A betétállomány kamatainak összege és arányuk a kiutalási összeghez

Az összes betétre jóváírt kamat összegét kell beírni, és arányosítani kell a rendelkezésre álló kiutalási

összeghez.

6B115 A betétekre jóváírt összes állami támogatás és aránya a kiutalási összeghez

Az összes betét befizetésre jóváírt állami támogatás összegét kell beírni. Arányosítani a rendelkezésre

álló kiutalási összeghez kell.

6B116 A betétekre jóváírt állami támogatás összes kamata és aránya a kiutalási összeghez.

Az összes betétekre jóváírt állami támogatás kamatát kell beírni és arányosítani a rendelkezésre álló

kiutalási összeghez kell.

A 6B113-6B116 sorokon szereplő összegek -, azaz az Ltpt. 7. §-a szerinti betét és annak Ltp. által

jóváírt kamata, valamint a tv. 21. § szerinta betétekre jóváírt összes állami támogatás és ennek

betétekre jóváírt kamata - együttesen alkotják az lakástakarékpénztári ügyfelek betétállományának

összegét.

6B117 A társasházak és lakásszövetkezetek szerződéses összege.

Az Ltpt. 14. §-ának értelmében a lakásszövetkezetekkel és társasházakkal kötött, érvényben lévő

lakás-előtakarékossági szerződések szerződéses összegét kell beírni.

6B118 Az összes szerződéses összeg 15%-a az Ltp. előző hónap utolsó napján érvényben lévő összes

szerződéséből.

Ebben a sorban a lakás-takarékpénztár előző hónap utolsó napján érvényben lévő az összes megkötött

szerződéséből eredő szerződéses összeg 15%-át kell feltüntetni.

6B119 Tulajdoni részesedés összege más takarékpénztári szolgáltatást nyújtó szervezetben és aránya a

szavatoló tőkéhez

Itt kell bemutatni az Ltpt. 12. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltak szerint a lakás-takarékpénztár

devizabelföldi lakás-takarékpénztárban vagy devizakülföldinek minősülő hitelintézetben szerzett

tulajdoni részesedés összegét és annak arányát a lakástakarékpénztár szavatoló tőkéjéhez.

6B2 Éves jelentés a törvényi előírások betartásáról

Az éves információkra vonatkozó jelentési kötelezettség nemcsak az auditált adatoknál áll fenn,

hanem az előzetes december 31-i adatokra is. Az auditált adatok alapján összeállított adatokat az éves

jelentéssel egyidejűleg kell kitölteni.

6B201 Tárgyévi kollektív teljesítménymutató tényszáma

Az adott év valamennyi kiutalási adatának ismeretében töltendő ki.

6B202 Szabad eszközök kihelyezésével elért tárgyévi hozam

A mindenkor rendelkezésre álló szabad eszközök kihelyezéséből származó, már befolyt hozam

összegét kell beírni.

6B203 Szabad eszközök tárgyévi átlagos állománya

A tárgyév valamennyi negyedévének első napján rendelkezésre álló szabad eszközök összegének

számtani átlagát kell jelenteni.

6B204 Tárgyévi kollektív kamat

Az Ltpt. 2. § (1) bekezdés 7. pontja szerint számított tárgyévi kollektív kamat tényleges értékét kell

jelenteni.

6B205 Kiegyenlítési céltartalék tárgyévet megelőző év december 31-én

A tárgyévet megelőző év végén rendelkezésre álló kiegyenlítési céltartalék állományát kell

szerepeltetni.

6B206 Kiegyenlítési céltartalék összege tárgyév december 31-én és aránya a megtakarításhoz

A tárgyév végén rendelkezésre álló kiegyenlítési céltartalék állományát, s annak a tárgyév december

31-i összes megtakarításhoz (betét, elszámolt betéti kamat, állami támogatás és kamatának összege)

viszonyított arányát kell szerepeltetni.

6B207 A tárgyévben a Felügyelet engedélyével felvett kölcsön

Itt az Ltpt. 10. § (2) bekezdése szerint a Felügyelet engedélyével a tárgyévben felvett kölcsön

összegét kell jelenteni.

6B208 A Felügyelet engedélyével felvett kölcsön után a tárgyévben fizetett kamat

Page 126: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

126

Az összes a Felügyelet engedélyével felvett kölcsön után a tárgyévben kifizetett kamat összegét kell

beírni.

6B209 A kiegyenlítési céltartalék év végi képzett összege

Ide a kiegyenlítési céltartaléknak a jogszabály előírása alapján tárgyévben képzett összegét kell beírni.

6B210 A kiegyenlítési céltartalékból felhasznált összeg

Az Ltpt. 16. § (5) bekezdése szerint felhasznált összeget kell kimutatni.

6B3 Társasházak, lakásszövetkezetek szerződései

A 6B31 soron a tárgynegyedévben, a 6B32 soron a tárgyévben az Ltpt. 6. §-ának (1) bekezdés c) és d)

pontjaiban meghatározott lakásszövetkezetekkel, illetve társasházi közösségekkel kötött új

szerződések darabszámát, állományát, illetve a hivatkozott időszak összes új szerződéseihez

viszonyított arányát kell kimutatni.

6B4 Egyéb információk

6B41 Engedményezett előtakarékossági szerződések darabszáma és szerződéses összege

Itt kell az ügyfél által engedményezett előtakarékossági szerződések számát és a szerződések

szerződéses összeg állományát szerepeltetni.

6B42 Engedményezett összegek összesen

Ide az ügyfél rendelkezése alapján ténylegesen engedményezett összegeknek az adott időpontra

vonatkozó együttes összegét kell beírni.

6B43 Összes engedményezett összeg aránya az engedményezett szerződések szerződéses összeg

összesen értékéhez

E soron a 42. sorban szerepeltetett ténylegesen engedményezett összegeknek együttes értékét kell

viszonyítani a 41. sorban feltüntetett engedményezett előtakarékossági szerződésekhez kapcsolódó

szerződéses összegek teljes állományához.

6B44 Kiutalási összeg

Ide az Ltpt. 10. § (1) bekezdés pontja szerinti kiutalási összeg aktuális (a beszámolás napján meglévő)

értékét kell beírni.

6B45 Kiutalási összeg állománya

Itt az Ltpt. 10. § (1) bekezdés pontja szerint számított, a tárgyhónapot megelőző hónap utolsó napján

meglévő kiutalási összeget kell szerepeltetni.

6C Lakástakarékpénztár – Termékösszetétel értéken és darabszámban (6CA és

6CB)

6CA Lakástakarékpénztár – Termékösszetétel (értéken)

6CB Lakástakarékpénztár – Termékösszetétel (darabszám)

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A tábla célja a lakás-takarékpénztárak által a működés megkezdése óta megkötött, a Felügyelet által

engedélyezett termékek (módozatok) forgalmi adatainak bemutatása.

A tábla kitöltése

Ezekben a táblázatokban a működés engedélyezésének eljárása során benyújtott és a Felügyelet által

jóváhagyott ÁSZF-ben meghatározott jelzőszámmal vagy fantázia névvel azonosítható termékek

adatait kell felsorolni.

Page 127: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

127

Az egyes termékek állománya és darabszáma külön táblában, de a megfelelő oszlopok szerinti

bontásban tüntetendőek fel, a működés megkezdése óta göngyölített és a jelentés időpontjáig elvégzett

összesítéssel (számított kumulált értéken).

Az első táblázatban (6CA) az egyes szerződések állományának adatait millió forintban (három tizedes

jegyig) szerepeltetni.

A termékösszetételre vonatkozó második táblán (6CB) a termékek darabszámát kell feltüntetni.

A Teljesítéssel lezárt szerződéseknél az ügyfél elfogadó nyilatkozata alapján teljesített kiutalással

lezárt szerződések darabszámát és szerződéses összegét kell a b)–c) oszlopokban – a meghatározott

időszakok végéig realizált teljesítésnek megfelelően – részletezni.

Az összes teljesítéssel, kiutalással lezárt szerződést a d) oszlopban kell kimutatni.

A Felmondással megszűnt szerződéseknél valamelyik fél kezdeményezése alapján – az e) – f)

oszlopokban feltüntetett időszakokban – felmondott szerződések számát és szerződéses összegét kell

kimutatni a működés megkezdésétől kezdődően kumulált értékben. Más módozatra való áttérés vagy

szerződés összevonás okán megszűnt szerződéseket itt kell szerepeltetni. A szerződéses összeg

csökkentése esetében itt kell feltüntetni a szerződéses összegnek azon részét, amely a csökkentéssel

felmondásra került.

Az összes felmondással megszűnt szerződést a g) oszlopban kell kimutatni.

A h) és i) Érvényben lévő szerződés oszlopban azokat a megkötött lakás-előtakarékossági szerződések

termékenkénti számát és együttes szerződéses összegét kell feltüntetni, amelyeknél az ügyfél által

befizetett számlanyitási díj már beérkezett.

Az érvényben, vagy megtakarítási fázisban lévő szerződéseket meg kell bontani a kiutalás alatt lévő

(h) oszlop) és a még ki nem utalható (i) oszlop) állományra. A kiutalás alatt lévő állományban azokat a

szerződéseket kell szerepeltetni, amelyek kiutalása – az ügyfél elfogadó nyilatkozata alapján – már

megkezdődött, de még nem zárult le. (Ideértve azt is, ha a hitelt nem egy összegben, hanem

részletekben kell teljesíteni.)

A j) Megkötött összes szerződés oszlopban a működés kezdete óta megkötött és a már beérkezett

számlanyitási díjfizetéssel alátámasztott összes (élő, felmondott, teljesítéssel lezárt) lakás-

előtakarékossági szerződések termékenkénti darabszáma és együttes szerződéses összege

szerepeltetendő.

A k) – l) oszlopokban az összes tárgynegyedévi, illetve tárgyévi évi új szerződéseket fel kell tüntetni,

függetlenül attól, hogy időközben lejárt vagy megszűnt termékenkénti bontásban. Másik módozatra

történő áttérés és szerződés szétbontásából, illetve szerződéses összeg emeléséből eredő szerződéses-

darabszám és/vagy szerződéses összeg növekedést is itt kell kimutatni.

Az 1 Összesen sorban a részletező sorokban szereplő összes terméket számításba kell venni.

A sorok száma nem korlátozott, a felsorolást folytatni kell mindaddig, amíg az összes termék

kimutatásra nem kerül.

6D Jelzálog-hitelintézetek adatai forintban és főbb devizákban (6DA és 6DB)

6DA Jelzálog-hitelintézetek adatai (forintban)

6DB Jelzálog-hitelintézetek adatai (EURO, USD, CHF, JPY)

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

A táblázatokban a jelzálog-hitelintézetekre vonatkozó –Jht. és egyéb – jogszabályok betartásának

ellenőrzéséhez szolgáló adatokat kell jelenteni.

A 6DB tábla részletezi a jelzálog-hitelintézet EUR, USD, CHF és JPY-ben nyilvántartott hiteleit,

befektetéseit, a fedezeteit, a 6DA tábla forintban összegzi a kiemelt négy devizában, továbbá az egyéb

devizákban és a forintban nyilvántartott kockázatvállalásokkal kapcsolatos adatokat.

Page 128: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

128

Az adatok kitöltéséhez a jelzálog-hitelintézetek által készített és a Felügyelet által jóváhagyott

fedezet nyilvántartási szabályzat az irányadó.

Ebben a táblázatban közölt adatoknak meg kell egyezniük a fedezet-nyilvántartási szabályzatban

meghatározott forrásokkal, a hitel-, ingatlan-, értékpapír-, számviteli és jelzáloglevél-nyilvántartásokkal.

1011 Jelzáloghitelekből eredő tőkekövetelések állománya és 1012 Kapcsolódó kölcsönrészből eredő

tőkekövetelések állománya sorokban a hitel futamidejére vonatkozó hátralévő teljes tőkekövetelés

összegét kell szerepeltetni.

102 Jelzáloghitelekből eredő kamatkövetelések állománya sorban a hitel futamidejére vonatkozó

hátralévő teljes kamatkövetelés összegét kell feltüntetni.

Az 1031, 1032, 1033 sorokban külön kell kimutatni a Jht. 5. § (1) bekezdése szerint az eredetileg a

kölcsönszerződések megkötésekor, a jelzáloghitelek megvásárlásakor, az önálló zálogjog vásárlások

időpontjában – öt évnél hosszabb, az ötéves, valamint az öt évnél rövidebb futamidejű

jelzáloghiteleknek a teljes jelzáloghitel állományhoz viszonyított arányát. Az arányt két tizedesig

százalékban kell kimutatni.

A hitelállomány szerződéses futamidejének megállapításánál a futamidő kezdő napja a

szerződéskötés, utolsó napja az utolsó tőketörlesztés dátuma. A hiteldöntések meghozatalakor a

hitelintézetnek figyelembe kell venni a futamidőknek – a Jht. törvényben – előírt arányát.

Az 1081 Állampapír a pótfedezetből és az 1082 Állami készfizető kezességvállalással kibocsátott

értékpapír a pótfedezetből sorokban az értékpapírokat a nyilvántartási értéken kell szerepeltetni.

A külön nem részletezett állományi és számított adatokat értelemszerűen a jogszabályi előírásoknak

megfelelően kell kimutatni. Az arányszámokat két tizedesig százalékban kell feltüntetni.

Külön soron (felbontott szerződések) kell szerepeltetni azon szerződések darabszámát és az általuk

érintett hitelállomány összegét, melyek valamilyen ok (elállás vagy felmondás) miatt a beszámolási

időszakban megszüntetésre kerültek.

A 2. táblarészben feltüntetésre kerülő kibocsátott és forgalomba lévő jelzáloglevelek adatainál a

sorok száma nem korlátozott, az a-d) oszlopokban kezdődő felsorolást az e-h) oszlopban kell folytatni

mindaddig, amíg az összes jelzáloglevél kimutatásra nem kerül. A 6DB tábla 2. táblarészében a négy

fő devizában kibocsátott egyedi jelzáloglevelek „Névértéke (még nem törlesztett)” és „Fizetendő

kamat összege a futamidő végéig” adatait devizában kell kimutatni. A négy devizában fennálló

jelzáloglevél állomány névérték és kamat összegeit a jelentés vonatkozási dátumának napján érvényes

MNB hivatalos devizaárfolyamán kell forintra átszámítani és a 6DA tábla 2. táblarészében

devizanemenként összesített adatokkal feltüntetni. A sorozatszám mezőben a devizanem ISO kódját

kell feltüntetni. Az egyéb devizákban kibocsátott egyedi jelzáloglevelek névérték és kamat összegeit

MNB hivatalos devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell kimutatni, a jelzáloglevelek

sorozatszámának feltüntetésével.

A Jelzáloglevélből származó kötelezettség összesen értéke (amely a 6DA2,d és 6DA2,h cellákban

szereplő részösszegek összesített értéke) tartalmazza a 6DA111 sorban szereplő %-os mutató

számlálóját.

6E Lakástakarékpénztárak – Érvényben lévő szerződések adatai

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A tábla célja, hogy a lakás-takarékpénztár sajátos üzletágának megfelelően a módozatonkénti

szerződés állomány, és a hozzátartozó kiutalási összeg fedezettség szempontjából – szigorúan a

vonatkozási időponthoz kapcsolódóan – figyelhető legyen. Ennek a táblának a folytatása a 6F tábla,

amely a hitelezés biztonságát mutatja meg.

A tábla kitöltése

Page 129: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

129

Ebben a táblában a szerződések adatait módozatonként (szerződés típusonként) és évenként kell

kimutatni, de csak a beszámolási időpontban rendelkezésre álló aktuális adatok feltüntetésével

vonatkozó tárgyévről.

Visszamenőlegesen nem kell adatot szolgáltatni, csak abban az esetben, ha a működés kezdetének

időpontjától kezdődően - bármely ok miatt - nem, vagy téves (igen jelentős eltérést mutató)

adatszolgáltatásra került sor.

A jelentésben csak a kiváltott, érvényben lévő, azaz a számlanyitási díj befizetésével megnyitott, a

jelentés időpontjáig fel nem mondott és teljesítéssel még le nem zárt – szerződéses állomány adatait

kell a megfelelő oszlopokban kimutatni.

A tárgyévi tábla sorkódja 1-gyel kezdődik. A lakás-takarékpénztár visszamenőlegesen beküldött éves

adata a következő 2 számozású lesz.

A megtakarítási év (beszámolás) időpontját a táblázaton a Megtakarítás kezdetének időpontja sor a)

oszlopában kell feltüntetni. (Ez a sor független a módozat jelölésétől.)

A tábla egy évet és annak tizenkét hónapját öleli fel.

A negyedévenként esedékes adatszolgáltatást a negyedév végi adatok alapján kell kitölteni, és az

aktuális év táblája mindig bővül az éppen aktuális negyedév hónapjainak adataival. Az adott év

adatairól – tekintettel a lehetséges felmondásokra, módosításokra, illetve a teljesítéssel megszűnésekre

is – addig kell a jelentést küldeni, amíg az összes adott évi szerződés valamilyen módon meg nem

szűnik. 13

Az adott módozatnál az első évre vonatkozó jelentést az adott évben attól a hónaptól kell kitölteni,

amelyik hónapban az első megtakarított állomány (betét elhelyezés) kezdődött. A szerződés

(megtakarítás) kezdete az ÁSZF-ben foglaltak alapján a számlanyitási díj befizetésének időpontja.

Azoknál a hónapokat jelző oszlopokban, amikor az adott módozatnál még nem történt befizetés (nincs

állomány) nullát kell írni.

A megtakarítások módozatainak megjelölését (megnevezését) a 001 sortól kezdődően az b) oszlopban

kell szerepeltetni.

Az b) Módozat jelölése oszlopba a módozat megnevezését, a felügyeleti engedély és az ÁSZF szerinti

termék (esetleg fantázia) nevét kell beírni.

A szerződéses állományokat külön-külön a 001 sortól kezdődően kell feltüntetni. A sorok száma

folyamatos, nem korlátozott és mindaddig folytatni kell, míg az adott évhez tartozó összes termék

(módozat) felsorolásra nem kerül.

Egy-egy szerződéses módozatra havonként két oszlop vonatkozik.

Az első Megtakarítás értéke oszlopban mindig a betételhelyezéssel már rendelkező, kiváltott

szerződések állományát kell jelenteni havi bontásban, és csak az adott hónapban érvényben lévő – és

nem kumulált – szerződéses állományt kell feltüntetni.

Ezekben a sorokban az adott módozatból az adott hónapban megkötött állományból az első

betétbefizetést már tejesített szerződéses állomány összegét kell millió forintra (három tizedes jegyig)

kerekítve kimutatni.

A második A kiutalás várható időpontja oszlopban az adott módozathoz és adott állományhoz tartozó,

az adott modell szerinti, a szerződés kezdetétől számított várható kiutalási időpontot kell (év és az arab

számmal jelölt hónap jelöléssel) feltüntetni.

6F Lakástakarékpénztárak – Kiutalások (várható) adatai

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A tábla célja, hogy az előrejelzés alapján elősegítse a Felügyelet engedélyével felvehető hitelek

tervezhetőségét. A 6E táblák folytatásaként a lakás-takarékpénztárnak – az Ltp. törvény által 13

Pl. A 2003. évi szerződések – tekintettel a nyolc éves futamidejű szerződésekre is – legalább 2011. I. negyedévéig biztosan

jelentendők.

Page 130: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

130

megfogalmazottak szerinti – prudens működés érdekében a szabad pénzeszközök és a kiutalások

állományát, fedezeti szintjét figyelni kell.

A tábla kitöltése

Ebben a táblában a kiutalások adatait módozatonként és évenként – szigorúan a vonatkozási időponton

kívül, ahhoz kapcsolódóan – négy negyedévre előre tervezetten kell kimutatni, de csak a vonatkozási

időpontban rendelkezésre álló aktuális (tényleges, vagy tervezett) adatok feltüntetésével.

Visszamenőlegesen nem kell adatot jelenteni kivéve, ha a működés kezdetének időpontjától

kezdődően - bármely ok miatt - nem, vagy téves (igen jelentős eltérést mutató) adatszolgáltatásra

került sor.

A jelentésben csak a megtakarítás befizetésével megnyitott, a jelentés időpontjáig fel nem mondott és

teljesítéssel még le nem zárt – szerződéses állomány adatait kell a megfelelő oszlopokban kimutatni.

A táblák számozása 1-gyel, a lakás-takarékpénztár a tárgyévi beszámolási időszakkal kezdődik. Az

előre tervezés miatt a további négy negyedév miatt a következő (második) év 2 számozású.

A kiutalási év időpontját (a tárgyévet, illetve az azt követő évet) a táblázaton a Kiutalás kezdetének

időpontja sor a) oszlopában kell feltüntetni.

A tábla egy évet, annak tizenkét hónapját öleli fel. A negyedévenként esedékes adatszolgáltatást a

negyedév végi adatok alapján kell kitölteni. Az adott év adatairól – tekintettel a lehetséges

felmondásokra, módosításokra, illetve a teljesítéssel megszűnésekre is – addig kell a jelentést küldeni,

amíg az összes érvényben lévő (élő) szerződés kifuttatásra nem kerül.

Csak az előre tervezett négy negyedév hónapjainál kell, illetve a beszámolási negyedév utolsó

hónapjára lehet a várható adatokat feltüntetni. A tárgynegyedév hónapjainál a tényleges adatokat kell

szerepeltetni. Az adatokat millió forintban három tizedes jegy pontossággal kell feltüntetni.

A 1 A kiutalás időpontjához kapcsolódó kiutalási összegek sorában kell – a lakás-takarékpénztár által a

szerződések és feltételek teljesülése alapján meghatározott – az adott, kiutalási időponthoz tartozó

szerződéses kiutalási összegek (tényleges, vagy tervezett betétkifizetés és hitelfolyósítás értékét)

feltüntetni.

A 2 A kiutalások fedezete a kiutalás időpontjában sorban a lakás-takarékpénztárnál rendelkezésre álló

kiutalási összeget, mint az adott kiutalási időponthoz tartozó kiutalások nyitó-állományként

rendelkezésre álló fedezetét szerepeltetni. Ez a fedezet a 31–34 sorokban feltüntetett állományok

összegének és a 4 sor értékének különbségét jelenti.

A 31 Betétállomány sorban az adott kiutalási időpontban már meglévő, és számvitelileg is kimutatott,

befizetett betétek, a kamatok, az állami támogatás összegét, valamint az állami támogatás kamatainak

tárgynegyedév havi (tényleges, vagy tervezett) nyitó-állományát kell kimutatni.

A 32 sorba az adott hónapban már befizetett Hiteltörlesztő részletek összegét kell szerepeltetni.

A 33 Terv szerinti betétállomány sorba az új szerződésekből adódó, valamint a tárgynegyedév

hónapjai során várható (tényleges, vagy tervezett) betét, kamat, állami támogatás, állami támogatás

kamata állományok összege kerül.

A 34 Egyéb sorba az olyan, egyéb állományt kell feltüntetni, amely a lakás-takarékpénztár

rendelkezésére áll, és felhasználható a kiutalási összeg fedezeteként.

Itt kell szerepeltetni negatív előjellel a beszámolási időszakban fennálló az áthidaló kölcsön aktuális

összegét.

A 4 Előző hónapok kiutalt hitelállománya (kumulált) sorban kell kimutatni az ügyfelek részére

korábban már folyósításra került hitelek összesített állományát, amely a tárgynegyedévben még nem

nyújt fedezetet a kiutalásokhoz, de hiteltörlesztésként későbbi időpontban visszakerül a kiutalási

állományba. Itt a hitelállomány tárgynegyedév havi (tényleges, vagy tervezett) nyitó-állományát kell

szerepeltetni.

Az 5 Szabad eszköz (kiutalási összeg maradványa) vagy (negatív előjellel) hiteligény sorban az egyes

kiutalási időpontokhoz tartozó szerződéses kiutalási összeget ki kell vonni a kiutalások fedezetéül

szolgáló pénzeszközök állományából. Ez a 2 sorból kivont 1 sor eredményét (különbségét) jelenti.

A pozitív eredmény a kiutalási összeg maradványa, vagyis a szabad pénzeszköz.

Amennyiben a különbség negatív, vagyis a fedezet nem elegendő a szerződéses kiutalási összeg

kifizetésére, akkor negatív előjelet ki kell tenni, és az összeg hiteligényt jelent.

Page 131: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

131

A 6 A Felügyelet engedélyével felvehető hitel sorba a hiteligény fedezetére tervezett, felveendő hitel

összegét kell beírni.

A 7 A kiutalások időpontjában tervezett betétállomány 40%-a sorba az adott kiutalási időpontban

tervezett betétállomány negyven százalékát kell feltüntetni.

A 8 sorokba Kiegészítő adatok kerülnek. A 81 Betétfizetéstől eltelt három hónap óta befizetés nem

történt sorban azt a szerződéses állományt kell jelenteni, ahol a számlanyitási díj befizetése megtörtént

és a megtakarítás is már megkezdődött, de a számlára az utolsó befizetéstől számítottan három hónapja

újabb befizetés nem történt.

A 82 A megtakarítási idő még nem kezdődött meg sorba azt a szerződéses állományt kell jelenteni,

ahol a számlanyitási díj befizetése már legalább három hónapja megtörtént, de a megtakarítási idő még

nem kezdődött meg.

A 83 Kumulált kiutalási összegek sorban a működés megkezdése óta teljesítéssel lezárt szerződések

kiutalásainak összegét kell szerepeltetni.

A 84 Kumulált szerződéses összegek sorban a működés megkezdése óta teljesítéssel lezárt szerződések

szerződéses összegeinek összege tüntetendő fel.

A 85 Kumulált kiutalások aránya a teljesítéssel lezárt kumulált szerződésekhez sorba két tizedes

pontossággal a 83 és 84 sor hányadosaként kiszámított értéket százalékos formában két tizedes

pontossággal kell feltüntetni, amely kifejezi, hogy a működés megkezdése óta kiutalt összegek hogyan

aránylanak a teljesítéssel lezárt szerződésekhez.

6G Elszámolóház – Mérleg- és bevételi adatok részletezése (6GA és 6GB)

6GA Elszámolóház – Mérlegadatok részletezése

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja

A táblázatokban az elszámolóházakra vonatkozó speciális jogszabályok betartásának ellenőrzéséhez szolgáló

adatokat kell jelenteni.

Az elszámolóháznak, mint befektetési szolgáltató tevékenységet végző, illetve kereskedési könyvet vezető

hitelintézetnek az ilyen irányú adatszolgáltatását a külön jogszabályban meghatározott módon kell teljesíteni.

A tábla kitöltése

Az elszámolóházi tevékenységet folytató szervezet eszköz és forrás tételeire vonatkozó mérlegadatok

kitöltése alapjaiban megegyezik a hitelintézetekre vonatkozó számviteli (Hitkr.) előírásokban foglaltakkal,

azonban egyes esetekben eltér az általánostól a speciális tartalom miatt, amelyet ebben a táblában kell

részletezni.

A mérlegben szereplő tételeket a könyv szerinti nettó értéken (az elszámolt értékvesztéssel csökkentett, a

visszaírt értékveszéssel növelt könyv szerinti értéken) kell kimutatni.

A mérlegtételeknek a táblában való kimutatása a Hitkr..előírásainak megfelelően történik, amelyeknél

külön ki kell emelni a likviditással kapcsolatos adatokat.

Az egyes eszköztételeket a következők szerint kell részletezni.

A 6GA11 Pénzeszközök, valamint a 6GA12 Értékpapírok sorok részletező soraiban a Hitkr. előírásai alapján

külön kell feltüntetni a likviditási tartalékhoz sorolt, illetve a nem oda sorolt eszközök értékét.

6GA13 Elszámolóházi és értéktári tevékenységből adódó követelések

Ezen a soron kell összegezni a részletező sorokon kimutatott elszámolóházi és értéktári

tevékenységből adódó követelések értékét.

6GA131 Tőzsdével szembeni követelés

A tőzsdével szembeni követelésként kell kimutatni az árutőzsdének, illetve értékpapírtőzsdének

nyújtott szolgáltatásokért felszámított díjak miatti követelést.

Page 132: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

132

6GA132 Tőzsdei ügyletekből adódó, befektetési szolgáltatókkal szembeni követelés

Ezen a soron kell kimutatni az árutőzsdén, illetve az értékpapírtőzsdén kötött határidős ügyletek

esetén a befektetési szolgáltató - árkülönbözet, illetve közös pénzeszközhöz való hozzájárulás - fizetési

kötelezettségének nem teljesítése miatt, az elszámolóház által történő teljesítés (helytállás) összegében

fennálló követelést, és az elszámolóházi tevékenység keretében az árutőzsdei, illetve az értékpapír-

tőzsdei ügyletek elszámolása miatt a befektetési szolgáltatóknak felszámított egyéb díjak miatti

követeléseket.

6GA133 Árkülönbözet miatti követelés

Az árkülönbözet miatti követelésként kell kimutatni - és a könyvviteli nyilvántartásokban az

árutőzsdei, valamint az értékpapír-tőzsdei ügyletek részletezésben elkülönítetten kell vezetni - a

határidős ügyletek napi elszámoló ára és kötési ára közötti különbözet összegében a befektetési

szolgáltató tőzsdeforgalmi számlájára átvezetett, illetve bankszámlájára átutalt pénzösszeget.

6GA134 Értéktári szolgáltatásból adódó követelés

Az értéktári szolgáltatások miatti követelésként kell kimutatni az értékpapírok letétkezeléséért, a

letéti őrzéséért, az értékpapírszámla vezetéséért, a letéti igazolások kiállításáért, központi

értékpapírszámla vezetéséért, a részvénykönyv vezetéséért, az értékpapírok be- és kiszállításáért,

részvénykönyvvezetéséért, egyéb az elszámolóházi tevékenységet segítő, kiegészítő tevékenységek,

továbbá egyéb - Felügyelet által jóváhagyott Díjszabályzatban rögzített - szolgáltatásokért felszámított

díjak miatti követelés összegét.

6GA135 Kölcsönkövetelések

Kölcsönkövetelésként kell kimutatni az elszámolóházi tevékenység során, a befektetési

szolgáltatóknak nyújtott pénzkölcsön összegét.

6GA14 Egyéb követelések

Ezen a soron kell feltüntetni a részletező sorokba nem tartozó elszámolóházi és értéktári

tevékenységből adódó egyéb követelések értékét.

A 6GA141 soron kell kiemelni a likviditási tartalékhoz tartozó, hitelintézettel kötött

felmondhatóságban nem korlátozott óvadéki repóügylet, a sajátos szállításos repó ügyletek és az

azonnali vétel-határidős eladási (buy-sell-back) típusú repóügylet keretében repóba vett értékpapírok

értékét.

Az egyes forrástételeket a következők szerint kell részletezni.

6GA21 Elszámolóházi és értéktári tevékenységből adódó kötelezettségek

Ezen a soron kell összegezni a részletező sorokon kimutatott elszámolóházi és értéktári

tevékenységből adódó kötelezettségek értékét.

6GA211 Tőzsdével szembeni kötelezettségek

A tőzsdével szembeni kötelezettségként kell kimutatni az árutőzsdével, illetve értékpapírtőzsdével

szemben az elszámolóházi tevékenységhez kapcsolódóan keletkezett tartozásokat.

6GA212 Tőzsdei ügyletekből adódó, befektetési szolgáltatókkal szembeni kötelezettség

Ezen a soron kell kimutatni a tőzsdei ügyletekből adódó, befektetési szolgáltatókkal szembeni

tőzsdeforgalmi számla kötelezettségként kell kimutatni a befektetési szolgáltatók által - az árutőzsdei,

illetve az értékpapír-tőzsdei ügyletek teljesítése érdekében - a részükre megnyitott tőzsdeforgalmi

számlára az elszámolóházhoz átutalt pénzösszeget.

6GA213 Árkülönbözet miatti kötelezettség

Árkülönbözet miatti kötelezettségként kell kimutatni a határidős ügyletek napi elszámolóára és

kötési ára közötti különbözet összegében a befektetési szolgáltató által - a tőzsdeforgalmi számláján

ilyen címen rendelkezésre álló pénzösszegből - az elszámolóháznak befizetett pénzösszeget.

6GA214 Befektetési szolgáltatók közös pénzeszközhöz való hozzájárulása miatti kötelezettség

A befektetési szolgáltatók közös pénzeszközhöz való hozzájárulása miatti kötelezettségként kell

kimutatni a befektetési szolgáltatók által a tőzsdei ügyletek nem teljesítéséből eredő kockázat

elkerülése céljából - a tőzsdei szabályzatok alapján - létrehozott, az elszámolóház által kezelt - közös

pénzeszköz címén az elszámolóháznak átutalt - pénzösszeget, illetve tőzsdeforgalmi számlájukról

teljesített befizetéseket.

6GA215 Tőzsdén kívüli ügyletekből adódó kötelezettségek

Page 133: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

133

A tőzsdén kívüli ügyletekből adódó kötelezettségként kell kimutatni az elszámolóház által, saját

számlájára tőzsdén kívül kötött ügyletek miatt fennálló kötelezettségek összegét.

6GA216 Értéktári szolgáltatásból adódó kötelezettség

Az értéktári szolgáltatások miatti kötelezettségként kell kimutatni az értékpapírok letétkezeléséért, a

letéti őrzéséért, az értékpapírszámla vezetéséért, a letéti igazolások kiállításáért, központi

értékpapírszámla vezetéséért, a részvénykönyv vezetéséért, az értékpapírok be- és kiszállításáért,

részvénykönyv-vezetéséért, egyéb az elszámolóházi tevékenységet segítő, kiegészítő tevékenységek,

továbbá egyéb - a Felügyelet által jóváhagyott Díjszabályzatban rögzített - szolgáltatásokért

felszámított díjak miatti kötelezettség összegét.

6GB Elszámolóház – Bevételi adatok részletezése

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja

A táblázat célja az elszámolóház összes (és speciális) bevételének a Tpt. 335. és 336. §-ában

meghatározott tevékenységi bontásban történő kimutatása.

A tábla kitöltése

Az 6GB1 Értéktári és elszámolóházi bevételek, valamint a 2 Pénzügyi szolgáltatási bevételek együttes összege

megegyezik a 2A Eredménykimutatás táblázat bevételei fősorainak összegével.

A 6GB11 Értéktári bevételek sor összege központi értéktári és általános értéktári bevételekből

tevődik össze.

A 6GB111 Központi értéktári bevételeken belül a jelentés három tevékenységet különít el külön

tételként.

A 6GB1111 Központi értékpapír-nyilvántartás és értékpapírkód-kiadás bevételei közé a Tpt. 5. § (1)

bekezdés 79. pontjában meghatározott tevékenységhez, valamint az értékpapírkód-kiadási

tevékenységhez kapcsolódó bevételeket kell feltüntetni.

A 6GB1112 Dematerializált értékpapír-előállítás, -törlés és nyilvántartás bevételei között azokat a –

dematerializált értékpapírokkal kapcsolatos – bevételeket kell kimutatni, amelyek nem az

elszámolóház kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységeihez kapcsolhatók. Ilyen bevételnek

minősül alapvetően a dematerializált értékpapír keletkeztetésével, törlésével, nyomdai úton előállított

értékpapír átalakításával kapcsolatos szolgáltatás bevétele.

A 6GB1113 Másodlagos értékpapír kiállításának bevételei között kell kimutatni a belföldön

kibocsátott értékpapírról külföldi forgalmazás céljára szolgáló okirat, valamint a külföldön kibocsátott

értékpapírról belföldi forgalmazás céljára szolgáló okirat kiállítása során keletkezett bevételeket is.

A 6GB112 Általános értéktári bevételek között kell kimutatni az elszámolóház által a Bszt. 5. §-a (2)

bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységek

bevételeit, valamint az értékpapír kölcsönzési rendszer működtetéséből származó bevételeket. Az

átalánydíjas értéktári bevételek között azoknak az általános értéktári tevékenységeknek a bevételeit

kell kimutatni, amelyek nem bonthatók meg egyértelműen az egyes kiegészítő befektetési szolgáltatási

tevékenységek között.

A 6GB12 Elszámolóházi bevételek sor a tőzsdei és a tőzsdén kívüli ügyletek elszámolásának,

valamint a deviza-nyilvántartáshoz kapcsolódó, illetve az egyéb (a fentiekhez egyértelműen nem

sorolható szolgáltatás) bevételeinek összegét tartalmazza.

A 6GB121 Tőzsdei ügyletek elszámolásának bevételeit meg kell bontani aszerint, hogy azok belföldi

(6GB1211 sor) vagy külföldi (6GB1212 sor) tőzsdéken kötött ügyletekből származnak. A belföldi

tőzsdéken kötött ügyletek esetében további bontásban jelennek meg az azonnali és a származtatott,

valamint ezeken belül az értéktőzsdei és az árutőzsdei ügyletek elszámolásából származó bevételek.

Page 134: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

134

Külön a 6GB122-6GB124 sorokon kell szerepeltetni a Tőzsdén kívüli ügyletek elszámolásának, a

Deviza-nyilvántartási szolgáltatás, mint a deviza alapon végzett számlavezetéshez kapcsolódó,

valamint az Egyéb elszámolóházi szolgáltatások bevételeit.

A 6GB13 Részvénykönyvvezetés bevételei között a megbízás alapján végzett tevékenység (Tpt. XV.

fejezet) bevételeit kell kimutatni. Az egyéb, elszámolóházi tevékenységet segítő kiegészítő

tevékenységek bevételei között a Tpt. 335. § (3) bekezdése i) pontja alapján elkülöníthető és a fenti

tevékenységek egyikébe sem sorolható bevételeket kell számszerűsíteni.

A 6GB2 Pénzügyi szolgáltatások bevételei között a Tpt. 335. § (3) bekezdésének e) pontjában

meghatározott hitel- és pénzkölcsön nyújtásának, valamint a pénzforgalmi szolgáltatásoknak a

bevételeit kell kimutatni.

6H Elektronikus pénzt kibocsátó – Szavatoló tőke számítás

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja

Az Ebank törvényben előírtaknak megfelelően a szavatoló tőkére vonatkozó speciális

követelményeknek kell eleget tenni.

A tábla kitöltése

Az Ebank a szavatoló tőkéjére vonatkozó számítását ebben a táblában köteles jelenteni.

A jelentés kitöltésére vonatkozó szabályok egy része azonos a többi hitelintézet adatszolgáltatására

(a CAA táblázatra) előírtakkal, azzal a különbséggel, hogy a tábla minden értékét – ha az adott sorban

ellenkező utasítás nem szerepel – pozitív számmal kell kitölteni..

A CAA jelzésű táblázattól eltérő adatokat a következők szerint kell kitölteni.

Az 6H1 Alapvető tőke és a 6H2 Járulékos tőke pozitív és negatív elemeire, illetve számítására vonatkozó

sorok kitöltésérnek előírásai azonosak a CAA táblában meghatározottakkal, kivéve az CAA11212 sorban

lévő általános tartalékot.

A CAA11212 Általános tartalék sort nem szabad kitölteni, mivel az Ebankra – az Ebank tv. 4. §-a szerint

nem vonatkozik a Hpt. 75. §-a, így ennek alapján a nyereségből általános tartalékot nem lehet képezni.

A 6H3 Levonások előtti szavatoló tőke, és a 6H4 A Hpt. 79-85.§-aiban szereplő korlátozások

alapjául szolgáló szavatoló tőke, összegző és részletező sorainak kitöltése értelemszerűen azonos a

CAA táblánál meghatározottakkal.

A 6H41 sorban - az Ebank tv. 5. §-a alapján megengedett, de a Hpt. előírásai szerint korlátozott -

PIBB befektetéseket kell feltüntetni, mint a szavatoló tőkét csökkentő tételeket.

6H51 Limit túllépések tőkekövetelménye

Ebben a sorban az egyes szavatoló tőke meghatározott százalékát meghaladó limit túllépések

összege kerül, amelyek az Ebanktv. 6. §-a alapján engedélyezettek, de a Hpt. előírásai szerint korlát

(79-81.§) alá tartoznak.

Az 6H511, 6H512, vagy az 6H513 sorba akkor kerül összeg, ha a hitelintézet a Hpt. előírásaival

szemben a 79. § (2), 79. § (3), vagy a 79. § (7) bekezdésekben foglalt korlátozásokat megszegi, és a

túllépést szavatoló tőkével fedezi. A limit túllépés összegét itt kell szerepeltetni.

Az 6H514, 6H515 és 6H5165 sorokban a Hpt. 83. § (1)-(3) bekezdéseiben foglalt limitek túllépését

nem kell jelenteni. Ezeket a sorokat nem szabad kitölteni, mivel az Ebankra nem vonatkoznak a Hpt. 83.

§-ában meghatározott korlátok.

Page 135: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

135

Az 6H53 sorban a szavatoló tőkéből levonásra kerülő tételek – a PIBB részesedések, a PIBB-ek

számára nyújtott alárendelt kölcsöntőke, a szavatoló tőkével fedezendő limittúllépések

tőkekövetelményének - együttes összege szerepel.

Ezt az összeget meg kell bontani az alapvető és járulékos tőke elemeire a törvényi előírások betartásával és

a levonásokhoz felhasznált szavatoló tőke összegét az 6H54 sorban, illetve annak egyes elemeit az 6H541,

6H542, 6H5421 és 6H5422 részletező sorokban kell szerepeltetni. A Hpt. 5. számú melléklet 16. pontja

szerint a levonásoknál érvényesíteni kell a szavatoló tőke összetételére vonatkozó 13. pontban foglalt

korlátozásokat. Emiatt a levonások legfeljebb 50%-a fedezhető járulékos tőkével. A levonásokhoz felhasznált

szavatoló tőkében pedig az alárendelt kölcsöntőke aránya nem haladhatja meg a felhasznált alapvető tőke

50%-át. A járulékos tőke, sem annak összetevőinek érteke negatív nem lehet.

6H6 Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kockázatainak fedezetére szolgáló szavatoló tőke

Ebben a sorban csak a pénzügyi szolgáltatási tevékenység kockázatainak fedezetére szolgáló szavatoló

tőke összege szerepel, mivel befektetési szolgáltatási tevékenységet az Ebank nem folytathat. Itt a 4. sorban

szereplő szavatoló tőke értékéből le kell vonni az 51 sorban összegzett limittúllépések tőkekövetelményének

összegét és az így csökkentett szavatoló tőke értékét kell feltüntetni. Ennek az értéknek alapvető, illetve

járulékos tőke elemekre történő megbontását a részletező sorokban kell kimutatni.

A számítás során a figyelembe vehető járulékos tőke, illetve annak elemei nem lehetnek negatív értékűek,

függetlenül attól, hogy az alapvető tőke értéke negatív is lehet, amennyiben tőkehiány keletkezik, vagyis a

levonások összege meghaladja a rendelkezésre álló szavatoló tőke értékét.

6H63. Kibocsátott pénz által vállalt pénzügyi kötelezettségek előző (következő) 6 havi átlaga

Ebben a sorban az Ebank tv. által meghatározottak szerint a kinnlevő elektronikus pénz által

megtestesített pénzügyi kötelezettségek összegének az előző hat hónapra számított átlagát kell

szerepeltetni.

Ha az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézet az üzleti tevékenysége megkezdésének

napjától számítva még nem működik hat hónapja, akkor a kinnlevő elektronikus pénz által

megtestesített pénzügyi kötelezettségek összegének a következő hat hónapra előirányzott átlagát kell

feltüntetni, amennyiben magasabb, mint a hivatkozott pénzügyi kötelezettségek mindenkori értéke.

6H632 Kibocsátott pénz által vállalt pénzügyi kötelezettségek összege

Itt a kinnlevő elektronikus pénz által megtestesített pénzügyi kötelezettségek mindenkori összegét

kell feltüntetni.

6H633 Pénzügyi kötelezettségek szavatoló tőke igényének számítási alapja

Ebben a sorban az Ebank tv. 4. § (2)-(3) bekezdések által meghatározottak szerint a kinnlevő

elektronikus pénz által megtestesített pénzügyi kötelezettségek közül a legmagasabb összegének két

százalékát kell szerepeltetni.

6H64 Pénzügyi kötelezettségek szavatoló tőke igénye (max.)

Itt kell kimutatni az Ebank tv. által a 4. § (1)-(3) bekezdésekben meghatározottak szerinti szavatoló tőke

igényt, vagyis a kinnlevő elektronikus pénz által megtestesített pénzügyi kötelezettségek közül a

legmagasabbnak az összegét. Amennyiben a (2)-(3) bekezdése szerinti összegek alacsonyabbak, mint az

(1) bekezdésben meghatározott jegyzett tőke, akkor a minimum tőkeként megjelölt összeg a

tőkekövetelmény értéke.

A 6H641-6H6422 részletező sorokban a szavatoló tőke értékét az alapvető és a járulékos tőke

elemei szerint meg kell bontani.

6H71 Pénzügyi kötelezettségek szavatoló tőke igénye után fennmaradó tőke

Itt kell a 6. sorban rendelkezésre álló és a 64. sorban szereplő szavatoló tőke értékeinek

különbségét feltüntetni.

A 6H711, 6H712, 6H7121 és 6H7122 sorokban a fennmaradó szavatoló tőke összetételét oly

módon kell megállapítani, hogy a fennmaradó szavatoló tőke megfeleljen a szavatoló tőke

összetételére vonatkozó korlátozásoknak. A számítás során a figyelembe vehető járulékos tőke, illetve

annak elemei nem lehet negatív.

6H72 Felhasználható kiegészítő tőke

Itt a pozíció és partnerkockázat fedezéséhez elvben maximálisan felhasználható kiegészítő tőke nagyságát

Page 136: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

136

kell kimutatni, figyelembe véve a Hpt. 5. számú melléklete 20. pontjában foglalt korlátozást, miszerint a

járulékos tőke és a kiegészítő tőke összege nem haladhatja meg ezen kockázatok fedezésére felhasznált

alapvető tőke 200 százalékát.

A 6H721 sorban a Hpt. 5. számú melléklete 19. pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

kiegészítő alárendelt kölcsöntőke összegét kell feltüntetni.

A 6H722 sorban a járulékos tőkének a szavatoló tőkébe be nem számítható részét kell beírni, ami

az alárendelt kölcsöntőkének az alapvető tőke 50%-át meghaladó összegéből (221 sor), és a járulékos

tőkének az alapvető tőkét meghaladó részéből (23 sor) áll.

A 6H723 sorba azt az összeget kell beírni, amellyel a kiegészítő alárendelt kölcsöntőkének és a

szavatoló tőkébe be nem számítható járulékos tőkének az együttes összegét csökkenteni kell.

6H73. Pozíció- és partnerkockázat tőkekövetelménye

Itt kell az Ebank tv. által a 6. § (3) bekezdésében meghatározottak szerinti szavatoló tőke igényt, a

pozíció- és partnerkockázatok tőkekövetelményének együttes összegét szerepeltetni.

A Kkr. szerint kiszámított pozíció- és partnerkockázatok tőkekövetelményét a 731 és a 732

sorokban kell részletezni.

6H74 Pozíció- és partnerkockázathoz felhasznált szavatoló tőke (kiegészítő tőkével)

Ebben a sorban a pozíció- és partnerkockázatok fedezéséhez felhasznált szavatoló tőke összegét kell

kimutatni.

A részletező sorokban kell a felhasznált alapvető tőke (741 sor), járulékos tőke (742 sor) és kiegészítő tőke

(743 sor) összegét feltüntetni. Ha az ezen kockázatok fedezésére fennmaradó szavatoló tőkében a járulékos

tőke kisebb, mint az említett kockázatok tőkeszükségletének a kétharmada, akkor a kockázatok fedezésébe

kiegészítő tőke oly mértékben vonható be, hogy az a Hpt. 5. számú melléklete 20. pontjában foglaltak szerint

a járulékos tőkével együtt ne haladja meg az ezen kockázatok fedezésére felhasznált alapvető tőke 200

százalékát.

6H8 Pozíció- és partnerkockázat tőkekövetelményének fedezése után fennmaradó szavatoló tőke

Ebben a sorban a pozíció- és partnerkockázatok fedezése után fennmaradó tőkét kell feltüntetni,

amely értékét a 6H81 és 6H82 sorokban feltüntetett alapvető és járulékos tőkeelemek összege adja. A

számítás során a figyelembe vehető járulékos tőke nem lehet negatív.

A 6H83 sorban tájékoztatásul kell a pozíció- és partnerkockázatok 6H73 sorban szereplő minimum

tőkekövetelményének kielégítése után fennmaradó fel nem használt kiegészítő tőke összegét

kimutatni, amely nem tekinthető a fennmaradó szavatoló tőke részének.

6H91 Kockázatok fedezésére figyelembe vehető szavatoló tőke

Ebben a sorban a kockázatok fedezéséhez figyelembe vehető szavatoló tőke összege szerepel,

amely a 6H6. sorban szereplő pénzügyi szolgáltatási tevékenység fedezetére rendelkezésre álló

szavatoló tőke, valamint pozíció- és partnerkockázatokhoz felhasznált kiegészítő tőke (6H743 sor)

együttes összegéből áll. A kiegészítő tőkéből csak a ténylegesen felhasznált összeg számítható be,

mivel az csak ezeknek a kockázatoknak a fedezésére használható fel.

6H92 Kockázatok fedezéséhez szükséges minimális szavatoló tőke

Ebben a sorban a pénzügyi szolgáltatáshoz kapcsolódó kockázatok tőkekövetelményének (64 sor), illetve

a pozíció- és partnerkockázatok tőkekövetelményének (73 sor) együttes összegét kell szerepeltetni.

A 6H93 sor mutatja, hogy elegendő-e az Ebank szavatoló tőkéje ahhoz, hogy megfeleljen az Ebank

tv. 4. § (4), illetve (5) bekezdéseiben foglaltaknak, illetve a kockázatok fedezéséhez figyelembe vehető

szavatoló tőke (91 sor) meghaladja-e a kockázatok tőkekövetelményét (92 sor). Tőkehiány esetén a

kockázatok fedezéséhez hiányzó tőkeösszeget negatív előjellel kell szerepeltetni.

6I Elektronikus pénzt kibocsátó – Birtokban tartott tételek

Beküldési gyakoriság: havi

Page 137: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

137

A tábla célja

Az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézet az Ebank törvény 6. §-ában meghatározott

eszközökre és forrásokra vonatkozó a speciális előírásokat köteles betartani és ezt az adatszolgáltatás

során bemutatni.

A tábla kitöltése

Ebben a táblázatban azokat a kinnlevő elektronikus pénz által megtestesített pénzügyi

kötelezettségeket, valamint követeléseket kell jelenteni, amelyeket az Ebank kizárólagosan birtokban

tarthat.

Az a) oszlopban kell az eszközök, források, illetve mérlegen kívüli tételek bekerülési (nyilvántartási)

értékét kell feltüntetni.

A b) oszlopban egyes tételek piaci értékét kell szerepeltetni.

Azon tételek esetében, ahol nem lehet piaci érték, ott a jelentés b) oszlopában kimutatott összeg

megegyezik az a) oszlopban lévővel. Ez alól kivétel a 4, 41 és 42 sorokban szerepeltetett szavatoló

tőke, amely esetében a fenti két oszlopban nem lehet érték.

A c) oszlopba azt az értéket kell beírni, amely a törvény - 6. § (6) bekezdése - szerint számításba

vehető, azaz a bekerülési és a piaci érték közül az alacsonyabb értéket,

Az egyes birtokban tartható eszközök felsorolása igazodik a törvény 6. § (1) bekezdésében

meghatározott előírásokhoz.

A 6I11 sorban az Ebanknál lévő készpénz összegét kell kimutatni.

A 6I12 sorban kell összegezni 6. § (1) bekezdés b) pontjában szereplő eszközök értékét, amelyet

meg kell bontani úgy, hogy a 6I121 sorban a Hpt. szerinti "A" zónába tartozó országok központi

kormányával, központi bankjával, az Európai Közösségekkel, illetőleg az Európai Központi Bankkal

szemben fennálló követeléseket, míg a 6I122 sorban az előzőekben hivatkozott intézmények által

garantált követelések (azokat megtestesítő eszközök) értékét kell feltüntetni.

A 6I13 sor tartalmazza "A" zónába tartozó országban bejegyzett hitelintézetnél elhelyezett látra

szóló betétek összegét.

A 6I14 sorban azokat a 6. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott likvid hitelviszonyt

megtestesítő eszközöket kell összegezni, amelyek nem tartoznak a b) pont alatt felsorolt tételek közé.

A 6. § (1) bekezdés db) pontja alatt felsorolt hitelviszonyt megtestesítő eszközöket a 6I141 sorban, a

dc) pontban szereplő (a Kkr. szerint meghatározott) minőségi kötvények értékét a 6I142 sorban kell

feltüntetni.

A 6I2 sorban kell összegezni azokat a Felügyelet engedélyével az Ebank birtokában tartott

eszközöket, amelyek a 6. § (1) bekezdésben meghatározott eszköztételektől eltérnek. Ezeket az

eszközöket értékpapír (21 sor), illetve egyéb követelés.(22 sor) bontásban külön ki kell mutatni.

A 6I3 Mérlegen kívüli tőzsdei származtatott ügyeletek (6. § (4) bekezdés.) sorban kell összesítve

szerepeltetni az elektronikus pénz kibocsátásából és az (1) bekezdésben meghatározott

eszköztételekből eredő piaci kockázatok fedezete céljából az Ebank kamatlábra, illetőleg devizára

vonatkozó tőzsdei származtatott ügyleteit, amelynek részletezését a 31 és 32 sorban kell feltüntetni.

6I4 Kockázatok fedezésére figyelembe vehető összes szavatoló tőke (SZT)

Ebbe a sorba a rendelkezésre álló (6H91sor) szavatoló tőke értékét kell beírni.

A részletező (41 és 42) sorokban a pénzügyi szolgáltatáshoz kapcsolódó kockázatok

tőkekövetelményének (6H64 sor), illetve a pozíció - és partnerkockázatok rendelkezésére álló

szavatoló tőke (6H74+6H8 sor) összegét kell szerepeltetni.

6I5 Birtokban tartható eszköztételek összesen

Ebben a sorban kell a 6. § (1) bekezdésében meghatározott és az Ebank birtokában tartott eszközök

összes értékét szerepeltetni.

6I51 Korlátozás alá eső eszköztételek összesen

Itt a látra szóló betétek, illetve hitelviszonyt megtestesítő eszközök összegét kimutatni, amelyek a

6.§ (2) bekezdés szerinti korlátozás alá tartoznak. Ezen eszközök esetében alkalmazni kell a Hpt. 79-

Page 138: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

138

81. §-ában meghatározott rendelkezéseket, ezért a nagykockázat-vállalásra vonatkozó 10 jelzésű

táblákat szükség szerint ki kell tölteni.

6I52 Korlátozottan birtokolható eszköztételek maximuma

Ebben a sorban kell feltüntetni az Ebank szavatoló tőkéjének húszszorosát.

6I53 Korlátozottan birtokolható eszköztételek limit túllépése (-) vagy a limit betartása (+)

Itt a korlátozás alá eső eszközök együttes piaci értékének és a SZT húszszorosának különbségét kell

kimutatni. Amennyiben a különbség meghaladhatja az engedélyezett mértéket, akkor a negatív előjelet

ki kell tenni.

6I6 Pénzügyi kötelezettségek összesen

Ebben a sorban a kinnlevő elektronikus pénz által megtestesített pénzügyi kötelezettségek összegét,

illetve ennek 5%-kát a 61 sorban kell feltüntetni.

A 6I62 sorba a Pénzügyi kötelezettségek és a birtokban tartható eszköztételek különbsége kerül.

6I63 Felügyelet által engedélyezett eszközök értéke

Itt kell annak az eszközállománynak az értékét kimutatni, amelyet a Felügyelet engedélyezett, hogy

az Ebank az (1) bekezdésben meghatározott eszköztételektől eltérő eszközöket tartson birtokában,

amennyiben a törvény szerinti eszközök értéke a kinnlevő elektronikus pénz által megtestesített

pénzügyi kötelezettségek összege alá csökken.

6J Elektronikus pénzt elfogadó vállalkozások

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja

Ez a jelentés az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézet kapcsolatainak, az elektronikus

pénzt elfogadó vállalkozások felmérésére szolgál. Ebben a táblában köteles jelenteni azokat a

vállalkozásokat, amelyekkel az Ebank szerződést kötött az elektronikus pénz elfogadására.

A tábla kitöltése

Az oszlopokban értelemszerűen kell a vállalkozás nevét, törzsszámát, címét (székhelyét), illetve a

vállalkozás fő (a legnagyobb mértékben végzett) tevékenységét kimutatni.

A d) Vállalkozás főtevékenysége oszlopba az alapító okiratban meghatározottak szerinti TEÁOR alapján a

cégbíróságnál főtevékenységként bejegyzett tevékenységet kell beírni.

Azoknál a vállalkozásoknál, amelyek sok hálózati egységgel rendelkeznek a az azonosítás érdekében

szerződést kötőt, illetve a központot kell megjelölni.

7A Eszközök – Átlagállományok

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A tábla célja, hogy az eszközök negyedéves átlagállományaira vonatkozó adatok meghatározásával

segítséget nyújtson a hitelintézettel kapcsolatos jövedelmezőségi mutatók számításához.

A tábla kitöltése

Az egyes mérlegsorokra az időszak napi állományi adatok alapján számított negyedéves

átlagállományt kell megadni bruttó értéken forint, euró, valamint egyéb deviza szerinti bontásban.

Page 139: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

139

(A negyedéves átlagállományok számítása során az eszközök és források összesen értéke nem

feltétlenül egyezik meg.)

Az időbeli elhatárolások negyedéves átlagos állományát, abban az esetben, ha a hitelintézetnél az aktív

időbeli elhatárolás elszámolására csak havonta, a tárgyhónap végén kerül sor és annak összege

tárgyhónapot követő hó első napján visszavezetésre kerül, a napi átlagos állomány helyett a

negyedévre számított kronológikus átlag alapján kell meghatározni.

A hitelintézetnek a törvényi előírások alapján gondoskodni kell arról, hogy az adatszolgáltatási

kötelezettségének eleget tudjon tenni. A prudens magatartás alapvető követelménye, hogy a

hitelintézet minden nap képes legyen felmérni eszközeit, forrásait, bevételeit és kiadásait, függetlenül

attól, hogy a főkönyvi adatait milyen rendszerességgel zárja. Ennek értelmében lehetővé kell tenni,

hogy a táblákhoz szükséges adatok előállítása is – minél rövidebb időn belül – megvalósuljon.

(Amennyiben a hitelintézet rendszere nem képes a táblához szükséges adatok napi előállítására, az

előírástól eltérő számbavételt külön – írásban is – jelezni kell.)

Az értékelési különbözet sorokban az értéket előjel helyesen kell kimutatni.

Az eszközoldali értékvesztés-állományokat (a Felügyeleti mérleghez hasonlóan) negatív előjellel kell

feltüntetni.

A fel nem tüntetett (nem konkretizált) eszközöket a tartalmuknak megfelelő sorokban kell

szerepeltetni.

Azok a bankok, amelyeknek az informatikai rendszere napi zárásra nem képes, választhatják a heti

egyszeri zárás alapján történő átlagolást. A heti átlagolás esetében a negyedév minden szerdájának

záró állományai alapján kell az átlagállományt kiszámítani.

A tábla sorainak kiszámítása, illetve az eredménykimutatás kapcsolódó sorai:

PSZÁF kód

7A - Eszközök - Átlagállományok

1AB – Felügyeleti mérleg (Eszközök) 2A -

Eredménykimutatás

7A1 1AB1

7A11 1AB11 nincs

7A12 1AB12 2A0111121

7A13 1AB13 + 1AB14 + 1AB151 +1AB152 +1AB16 2A0111122,2A011121

7A2 1AB4

7A21 1AB411 + 1AB412 2A0111121

7A221 1AB421 + 1AB422 2A0111122

7A222 1AB423 2A0111122

7A23 1AB4311 +…+ 1AB4322 2A011121

7A24 1AB424 + 1AB433

7A3 1AB2 + 1AB3 2A0112

7A31 1AB2 2A0112

7A311 1AB2111 +…+1AB2132 2A01121

7A3121 1AB2211+..+1AB22122 2A012221

7A3122 1AB2311+..+1AB23222 2A011222

7A313 1AB2411+…+1AB2432 2A011223

7A314 1AB2511+..+1AB2522 2A01123

7A315 1AB2611+1AB2612 2A01124

7A316 1AB27111+…+1AB27232 2A01125

7A317 1AB214+ 1AB222+ 1AB233+ 1AB244+ 1AB253+ 1AB262+ 1AB273

7A318 1AB215+ 1AB223+ 1AB234+ 1AB245+ 1AB254+ 1AB263+ 1AB274

7A32 1AB3

7A321 1AB3111+1AB3112 2A02

7A322 1AB33122+ 1AB3313+ 1AB3314 2A02

7A323 1AB3411+ 1AB3412 2A02

7A324 1AB33121+ 1AB321+ 1AB3311 2A0112

Page 140: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

140

7A325 1AB3511+…+1AB3522 2A02 v. 2A01125

7A326 1AB3113+ 1AB322+ 1AB332+ 1AB342+ 1AB353

7A327 1AB3114+ 1AB323+ 1AB333+ 1AB343+ 1AB354

7A4 1AB6 2A02-2A021

7A411 1AB611 2A02-2A021

7A412 1AB6211+…+1AB624 2A02-2A021

7A413 1AB6311+…+1AB633 2A02-2A021

7A42 1AB6411+…+1AB6422 2A02-2A021

7A43 1AB612+1AB625+1AB634+1AB643

7A44 1AB613+ 1AB626+ 1AB635+ 1AB644

7A5 1AB5

7A51 összegző sor (1AB51111 +… + 1AB575)

7A511 1AB51111+…+1AB511222+ 1AB5121+1AB5122+1AB5131+…+1AB51322

2A011111

7A512 1AB52+…+1AB5322 2A0111122

7A513 1AB5411+…+1AB543322 2A0111123

7A514 1AB5511+…+1AB552722 2A011113

7A5151 1AB5611+…+1AB561522 2A0111141

7A5152 1AB5621+…+1AB562522 2A0111142

7A516 1AB571+…+1AB57322 2A011115

7A517 1AB5113+ 1AB5123+1AB5133+ 1AB533+ 1AB544+ 1AB553+ 1AB5616+ 1AB5626+ 1AB574

7A518 1AB5114+ 1AB5124+ 1AB5134+ 1AB534+ 1AB545+ 1AB554+ 1AB5617+ 1AB5627 +1AB575

7A52 összegző sor (1AB58111 +… + 1AB584)

7A521 1AB58111+…+1AB58122+ 1AB58211+1AB58212 2A011121

7A522 1AB58131+…+1AB5817522+ 1AB58221 + 1AB58222 2A011122

7A523 1AB583

7A524 1AB584

7A6 1AB7

7A7 1AB8+1AB91

7A8 1AB92

7A9 1AB0

Az egyes mérlegtételek tartalmát illetően az 1AB tábla kitöltési segédlete szolgál bővebb

információval.

7B Források – Átlagállományok

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A tábla célja, hogy a források és a mérlegen kívüli tételek negyedéves átlagállományaira vonatkozó

adatok meghatározásával segítséget nyújtson a hitelintézettel kapcsolatos jövedelmezőségi mutatók

számításához.

A tábla kitöltése

Az egyes sorokra az időszak napi állományi adatai alapján számított negyedéves átlagállományát kell

megadni forint, euró, valamint egyéb deviza szerinti bontásban.

Page 141: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

141

(A negyedéves átlagállományok számítása során az eszközök és források összesen értéke nem

feltétlenül egyezik meg.)

Az időbeli elhatárolások negyedéves átlagos állományát, abban az esetben, ha a hitelintézetnél a

passzív időbeli elhatárolás elszámolására csak havonta, a tárgyhónap végén kerül sor és annak összege

tárgyhónapot követő hó első napján visszavezetésre kerül, a napi átlagos állomány helyett a

negyedévre számított kronológikus átlag alapján kell meghatározni.

A fel nem tüntetett (nem konkretizált) forrásokat, illetve mérlegen kívüli tételeket a tartalmuknak

megfelelő sorokban kell szerepeltetni.

Azok a bankok, amelyeknek az informatikai rendszere napi zárásra nem képes, választhatják a heti

egyszeri zárás alapján történő átlagolást. A heti átlagolás esetében a negyedév minden szerdájának

záró állományai alapján kell az átlagállományt kiszámítani.

(Amennyiben a hitelintézet rendszere nem képes a szükséges adatok napi előállítására a 7A táblával

azonos módon az előírástól eltérő számbavételt külön – írásban is – jelezni kell.)

A tábla sorainak kiszámítása, illetve az eredménykimutatás kapcsolódó sorai:

PSZÁF kód

7B - Források - Átlagállományok

1B - Felügyeleti mérleg (Források) 2A – Eredménykimutatás

7B1 1B1 2A0121

7B111 1B1111+…+1B1134 2A012111

7B112 1B1211+…+1B1234 2A0121123

7B113 1B1311+…+1B1324 2A012113

7B1141 1B1411+…+1B1414 2A0121141

7B1142 1B1421+…+1B1424 2A0121142

7B115 1B151+…+1B154 2A012121

7B12 1B16111+…+1B1624 2A012122

7B2 1B2 2A0121

7B212 1B2111+…+1B212222 2A0121122

7B22 1B22111+…+1B222222 2A012121

7B3 1B3 2A0121

7B311 1B311+…+1B3122 2A012111

7B3121 1B321+…+1B323 2A0121121

7B3122 1B3311+…+1B3321 2A0121122

7B313 1B3411+…+1B34332 2A0121123

7B314 1B351 + … + 1B3522 2A012113

7B315 1B361-ből, 1B3621-ből, 1B3622-ből 2A012114

7B316 1B361-ből, 1B3621-ből, 1B3622-ből 1B363,1B371, 1B38

2A012115

7B321 1B39111+…+1B391252+ 1B39211+…+1B392132

2A012121

7B322 1B39131+…+1B391332+ 1B39221+…+1B392332

2A012122

7B4 1B4 2A0122

7B41 1B4111+…+1B41122 2A01221

7B42 1B4121+1B4122 2A01222

7B43

1B4131+…+1B41322+ 1B4211+…+1B42122+ 1B43111+…+1B431122+ 1B43211+…+1B432122

2A01223

7B44 1B4141+…+1B41422 2A01224

7B45

1B4151+…+1B41522+ 1B4222+…+1B42222+ 1B43121+…+1B431222+ 1B43221+…+1B432222

2A01225

7B5 1B5

Page 142: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

142

7B6 1B6+1B7

7B7 1B8

7B8 1B9

7B9 1B0

Az egyes mérlegtételek tartalmát illetően az 1B tábla kitöltési segédlete szolgál bővebb információval.

Mérlegen kívüli tételek – átlagállományok

A jelentést a források átlagállományához hasonlóan kell kitölteni, vagyis a részletező sorokban

feltüntetett kötelezettségeknél, valamint követeléseknél az időszak napi (ennek hiányában a heti)

állományok alapján számított negyedéves átlagállományt kell feltüntetni forint, euró, valamint egyéb

deviza szerinti bontásban.

Az egyes tételek tartalmát illetően a C11H és 3DBA-3DBE táblák kitöltési útmutatója szolgál bővebb

információval.

7C Tájékoztató adatok

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A tábla célja, hogy segítséget nyújtson az egyes kockázatok felméréséhez valamint a Felügyelet

részére szükséges egyéb információkhoz.

A tábla kitöltése

1 Jegyzett tőke összetételével kapcsolatos információk

Itt kell a hitelintézet jegyzett tőkéjére vonatkozó adatokat – a részletezés szerint – az éves közgyűlést

követően ismertetni.

A 11 Jegyzett tőkéből deviza sort csak azoknak a hitelintézeteknek kell kitölteni, akiknél az alapítás

vagy a későbbi tőkeemelés devizában történt és a jegyzett tőke fel nem használt része még devizában

(pl. bankbetétként) áll rendelkezésre. A deviza értékét a mérlegnél előírtak szerinti árfolyamon kell

forintban feltüntetni.

A 12 Jegyzett tőke befektetési szolgáltatási vállalkozástól kapott része sorba a befektetési szolgáltatási

tevékenységet végző hitelintézetnek a jegyzett tőkén belül – a Hitkr. 8. § (1) bekezdésében

meghatározottak szerinti – külön nyilvántartott befektetési szolgáltató tulajdoni részesedését kell

beírni.

A 13 Jegyzett tőkéből az apport-rész sort csak azoknak a hitelintézeteknek kell kitölteni, akiknél az

alapítás vagy a későbbi tőkeemelés apporttal történt (függetlenül attól, hogy a Hpt. szerint apporttal

nem lehet már tőkét emelni).

2 Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletek állománya

A részletező sorokban a minősített befolyással rendelkező tulajdonoshoz kapcsolódó ügyletek

jövedelmezőségéhez szükséges adatokat kell szerepeltetni.

A tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyleteknél a beszámolási időszakra vonatkozó negyedév alatt fennálló

(és a mérlegadatok között bruttó, illetve nettó értéken kimutatott) kihelyezések és kötelezettségek

negyedéves átlagos állományát a 21, illetve 22 sorokban kell feltüntetni.

Külön ki kell emelni és a 211, illetve 221 sorokban szerepeltetni a kapcsolt vállalkozásokkal14

szembeni követelések és kötelezettségek negyedéves átlagos állományát.

14

Kapcsolt vállalkozások az Szmt. szerint meghatározott vállalkozások.

Page 143: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

143

3 Befektetésekhez kapcsolódó ügyletek állománya

A részletező sorokban a hitelintézet által végrehajtott – és minősített befolyást jelentő –

befektetésekhez kapcsolódó ügyletek jövedelmezőségéhez szükséges adatokat az előző 2

Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletek állománya részletezéséhez hasonló módon kell szerepeltetni.

4 Hitelekhez kapcsolódó tájékoztató adatok

41 Lakáscélú hitelállomány (hitelcél szerint)

A részletező sorokban értelemszerűen kell kimutatni könyv szerinti bruttó és nettó értéken a lakáscélú

hitelállományt, valamint darabszámát.

Az állományi adatok megjelenítésénél a hátralevő tőkerészt kell feltüntetni.

A hitelek db-számánál, ha egy ingatlannak több hitelszerződése van, vagyis többféle finanszírozást

rendeltek hozzá, akkor a szerződések db számát kell megadni.

A hitelcél szerinti bontáshoz nemcsak az új, illetve használt lakás (ház) vásárlás és építés tartozik,

hanem minden más lakás célú ingatlan finanszírozást is (házrész, telek, stb.) figyelembe kell venni.

42 Lombard hitelek

Itt azokat a forint- és devizabetét, valamint az értékpapír fedezete mellett nyújtott, célhoz nem kötött

hiteleket kell jelenteni, amelyeknél az ügyfél hitelintézeti betétjét, illetve a már meglévő értékpapírját

a hitelintézetnél óvadéki letétbe helyezte, hogy annak fedezete mellett részére hitelt folyósítsanak.

421 sorban kell feltüntetni a forint- és devizabetét, a 422 soron az értékpapír fedezet mellett nyújtott

lombard kölcsönöket könyv szerinti bruttó és nettó értékén, valamint annak darabszámát. A 4221-4223

soron az értékpapír típusa szerint alá kell bontani a hiteleket.

5 Betétekhez kapcsolódó tájékoztató adatok

A részletező sorokban kell kimutatni a lakossági lekötött betétek negyedév végi állományát és

darabszámát a betét típusa szerinti megbontásban. Külön sorban kell megjelentetni a lakáscélú

betéteket.

6 Egyéb tájékoztató adatok

61 Átlagos statisztikai állományi létszám (fő)

Ebbe a sorba – az adott negyedévre vonatkozó – átlagos statisztikai állományi létszámnak egyszerű

számtani átlagát kell feltüntetni. Az átlagos állományi létszámot a Központi Statisztikai Hivatal

előírásai szerint teljesített havi munkaügyi adatszolgáltatásban jelentett szervezet tevékenységében

résztvevők száma alapján kell megállapítani.

62 Hálózati egységek száma

Itt a hitelintézethez tartozó összes hálózati egység számát fel kell tüntetni az elnevezéstől függetlenül.

[Pl.: Bármilyen elnevezésű fiók, kirendeltség, iroda, képviselet (külföld is), területi igazgatóság,

megyei központ stb.] Azon hálózati egységek számát kell megadni, ahol az ügyfelek számára pénzügyi

szolgáltatás nyújtása történik.

631 Napi átlagos Giro forgalom darabszáma

Itt a Giro elszámolás forgalomba kerülő tételek napi átlagos darabszámát (a kimenő és a bejövő tételek

és üzenetek együttes darabszámának átlagát) kell feltüntetni.

632 Napi átlagos VIBER forgalom darabszáma

Itt a VIBER-ben indított tételek napi átlagos darabszámát kell feltüntetni.

64 Napi átlagos Swift forgalom darabszáma

Ide a Swift rendszeren keresztül forgalmazott tételek (üzenetek) napi átlagos darabszámát (kimenő és

bejövő összes tételszám átlagát) kell beírni.

651 Saját kibocsátású kötvényekből 2003. január 1-je után kibocsátott állomány

Itt kell szerepeltetni a Felügyeleti mérleg forrás oldalán a 4111-4122. sorokon jelentett, saját

kibocsátású kötvényekből a 2003. január 1-je után kibocsátott állomány összegét.

652 Saját kibocsátású letéti jegyekből 2003. január 1-je után kibocsátott állomány

Ebbe a sorban kell feltüntetni a Felügyeleti mérleg forrás oldalán a 4141-41422. sorokon jelentett,

saját kibocsátású letéti jegyek közül a 2003. január 1-je után kibocsátott állomány összegét.

653 OBA által biztosított források kamatelhatárolása

Page 144: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

144

Az Országos Betétbiztosítási Alap által biztosított forrásokra (betétek, értékpapírok) elhatárolt kamatot

kell jelenteni.

OBA által biztosított források a Felügyeleti mérleg forrás oldalán a Hpt. 99-100. §-a alapján

betétbiztosítás alá tartozó betétek teljes állománya, valamint a saját kibocsátású kötvények és letéti

jegyekből a 2003. január 1-je után kibocsátott állománya, azaz annak összege nem egyezik meg a

ténylegesen biztosított forrás (kártalanítás alá tartozó állomány) összegével.

7 Tárgyévet megelőző év végére vonatkozó eredményadatok

A részletező sorokban a tárgyévet megelőző év végére vonatkozó eredmény alakulásáról kell

tájékoztató adatokat közölni.

Mivel az előzetes év végi eredmény a hitelintézeteknél különböző időpontokban kerülhet át az

eredménytartalékba, ezért az összehasonlíthatóság érdekében az előzetes év végi eredmény

elfogadásának különböző fokozatait kell külön feltüntetni. Az adott időpontra (eseményre) vonatkozó

adatok már nem változhatnak. A még meg nem történt esemény eredmény sorába nullát kell írni,

mindaddig, amíg az adott eredmény sor nem tölthető ki.

Az egyes eredmény adatok csak abban az esetben egyezhetnek meg, amennyiben egyes időpontok

egybe esnek, illetve a különböző időpontok között a megtárgyalt eredmény adatoknál nem történt

változás.

Az előző évet lezáró közgyűlést követően a részletező sorok eredményadatai a tárgyév végéig már

nem változhatnak.

A 71. sor az év végi előzetes eredménynek (az adózásra vonatkozó jogszabályoknak megfelelően) az

adózás utáni, de osztalékfizetés előtti állapotát tükrözi.

A 72. soron kell bemutatni a hitelintézet Igazgatósága által jóváhagyott előzetes mérleg szerinti

eredmény összegét.

A 73. soron a hitelintézet könyvvizsgálója által auditált mérleg szerinti eredményt kell feltüntetni,

amelynek Közgyűlés által jóváhagyott összegét a 74. soron kell bemutatni.

7F Projektfinanszírozási hitelek

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A jelentést a hitelintézetek projektfinanszírozási tevékenysége nagyságrendjének felméréséhez – ezen

belül az ingatlanpiaci kitettség alaposabb megítéléséhez – szükséges kitölteni a megadott

szektorbontásban.

A fogalmak között meghatározott projektfinanszírozás alatt értendők - értékhatár megkötése nélkül -

azok az ügyletek (projektek), ahol a hitel visszafizetésének elsődleges forrása a finanszírozott projekt

cash-flow-ja, jövőbeni jövedelme, és a hitelező a projekt eszközeit a hitel biztosítékaiként kezeli. A

projektfinanszírozási hitel összetett feltételrendszere (elsődlegesen a részletes műszaki terv, tervezett

időbeli ütemezés, pénzügyi terv, megvalósítási tanulmány, cash-flow kalkuláció, megkötni tervezett

szerződések) megköveteli, hogy a projekt más beruházásoktól és vásárlásoktól teljesen elkülönítetten

kerüljön megvalósításra.

A tábla kitöltése

A táblában kell a projektfinanszírozás során a pénzügyi vállalatokon (C,D,E,F szektor) kívüli

intézmények számára történt kihelyezéseknek a tárgyidőszak utolsó napján fennálló állományát, a

tárgyidőszaki folyósítások összegét és egyéb tájékoztató adatokat kimutatni. A tábla a belföldieknek

Page 145: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

145

nyújtott hitelekre vonatkozó adatokat ingatlancél és ingatlantípus bontásban, míg a külföldieknek

nyújtott hitelekre vonatkozó állományi, folyósítás és egyéb adatokat összesítve tartalmazza.

A Projektfinanszírozási hitelek tábla első részében az 7F11 Belföldieknek nyújtott hitelállomány

összesen sora tartalmazza részletesen a tárgyidőszak végén fennálló hitelállomány összegét a

szerződés szerinti (nyilvántartási) értéken, könyvszerinti (értékvesztéssel csökkentett) értéken,

valamint itt kell szerepeltetni a még le nem hívott hitelkereteket.

A 7F111 Ingatlanfejlesztési hitelek között kell feltüntetni ingatlantípusonkénti bontásban azokat az

ügyleteket, amelyekben a bank új létesítmény építését, már meglévő létesítmény építési, műszaki,

technológiai szempontból teljes mértékben különálló új részegységének létrehozását finanszírozza, és

a hitel megtérülése az ingatlanhoz kapcsolódó jövőbeli cash-flow. Azaz minden olyan ingatlan

fejlesztésének a finanszírozása ide tartozik, ahol a közvetlen felhasználó és az építtető, fejlesztő

személye nem azonos és amelyeket részben vagy egészben eladásra vagy bérbeadásra szánt ingatlanok

építésére, fejlesztésére jelzáloggal, egyéb fedezettel, vagy fedezet nélkül nyújtott a hitelintézet.

A 7F112. Ingatlanvásárlási hitelek: az előző hiteltípustól annyiban térnek el, hogy ebben az esetben a

bank új létesítmény vásárlását finanszírozza és ahol a közvetlen felhasználó és vevő személye nem

azonos.

A 7F113-7F117. sorokban kell szerepeltetni az energiaszektor fejlesztésére, a közlekedés, szállítás

(autópálya építés, útépítés, vasúti szállítás, légi szállítás) fejlesztésére, a közműfejlesztésre, a

közműfejlesztésnek nem minősülő környezetvédelmi célú, valamint a telekommunikációs fejlesztésre

nyújtott hiteleket. A hitelek besorolását a finaszírozott tevékenység – és az ingatlan típus

figyelembevételével kell elvégezni.

A 7F118. sorban kell feltüntetni, minden az előzőekben nem nevesített projektfinanszírozási hitelt.

A 7F12 Külföldieknek nyújtott hitelállomány összesen sora tartalmazza a tárgyidőszak végén fennálló

hitelállomány összegét a szerződés szerinti (nyilvántartási) értéken, könyvszerinti (értékvesztéssel

csökkentett) értéken, valamint itt kell szerepeltetni a még le nem hívott hitelkereteket.

A Projektfinanszírozási hitelek tábla második részében kell a tárgynegyedévi folyósítás összegét

feltüntetni külön a forintban, az euróban, valamint az egyéb devizában nyújtottakat.

Egyéb tájékoztató adatokat is közölni kell, amelyet a 7F21 Belföldieknek nyújtott hitelállomány

összesen sorban kell összegezni. A projekthitelekből kiemelve külön oszlopokban is fel kell tüntetni az

ingatlan fedezettel biztosított állományt és a szindikált állományt.

A szindikált állomány oszlopokban be kell mutatni a szindikátus tagjaként az engedélyezett hitel

állományából a már folyósított, valamint a nem folyósított hitelek állományát.

A táblában szerepeltetni kell a projekttel kapcsolatos egyéb hitelintézeti mérlegen belüli

kockázatvállalást, (pl. halasztott fizetéssel vállalt követelés), valamint a mérlegen kívüli

kötelezettségvállalásokat (garancia, kezességvállalás, lejegyzett kötvény stb.).

A 7F22 Külföldieknek nyújtott hitelállomány sor tartalmazza a nem-rezidensekre vonatkozó egyéb

tájékoztató adatokat.

7G Önálló zálogjog adatai

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

Az önálló zálogjog alkalmazásával kapcsolatos tevékenységre vonatkozó információszolgáltatás.

A tábla kitöltése

A Ptk. 269. § (1) bekezdése értelmében zálogjog úgy is alapítható, hogy az a zálogtárgyat személyes

követelés nélkül terhelje. Ilyen esetben a zálogjogosult – a zálogszerződésben meghatározott összeg,

valamint annak járulékai erejéig – kizárólag a zálogjoggal terhelt zálogtárgyból kereshet kielégítést.

Page 146: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

146

Önálló zálogjog alapítható úgy, hogy követelés nem áll a biztosíték mögött vagy a szerződő felek az

alapítással egyidejűleg megszüntetik a biztosíték alapjául szolgáló követelést. Ezekben az esetekben az

önálló zálogjog vagyoni értékű jog, amelyet az adatszolgáltatásban a lejárat szempontjából a

szerződésben foglaltak szerint kell kezelni. A Ptk. 269. § (2) bekezdés szerint a zálogjogosult

kielégítéséhez – ha a felek másként nem állapodnak meg – az önálló zálogjognak a zálogkötelezett

vagy a zálogjogosult általi felmondása szükséges, a felmondás ideje – eltérő megállapodás hiányában

– hat hónap.

A 7G11–7G32 sorokig az adatokat a negyedév végén fennálló állományoknak megfelelően kell

kimutatni.

A 7G11 sorban a hitelintézet eszközei között vagyoni értékű jogként szereplő önálló zálogjogokat

kell szerepeltetni.

A 7G111–7G113 sorokban az önálló zálogjogból származó vagyoni értékű jogokat a keletkezés

alapján kell megbontani.

Az önálló jelzálogjog jelzálog-hitelintézet részére történő értékesítésénél a jelzálog-hitelintézetekről

és a jelzálog-levélről szóló 1997. évi XXX. törvény 8. §-ában foglaltak szerint kell eljárni. Az önálló

jelzálogjog más személy részére történő értékesítésénél a halasztott fizetésre vonatkozó általános

szabályok az irányadók.

A 7G121 sorban a jelzálog-hitelintézetnél az önálló jelzálogjog megvásárlása és egyidejű halasztott

fizetéssel való viszonteladása miatti éven túli követeléseket kell feltüntetni. Éven túli követelésnek kell

minősíteni ebből a szempontból az adott évben esedékes részt is. E sorban csak a jelzálog-

hitelintézetek tüntethetnek fel adatot.

A 7G122 sorban az önálló jelzálogjog más személy részére, halasztott fizetéssel történő értékesítése

miatti fennálló követelés könyv szerinti értékét kell szerepeltetni.

A 7G221 sorban a hitelintézeteknél az önálló jelzálogjog jelzálog-hitelintézet részére történő

értékesítése és egyidejű halasztott fizetéssel való visszavásárlása miatti a jelzálog-hitelintézettel

szemben éven túli tartozások összegét kell szerepeltetni. E szempontból éven túli tartozásnak

minősülnek az adott évben megfizetendő tartozások is.

A 7G222 sorban a vagyoni értékű önálló zálogjogok halasztott fizetéssel történő megvásárlása miatt

fennálló kötelezettségeket kell szerepeltetni.

A Ptk. 269. § (3) bekezdése értelmében az önálló zálogjog – ranghelyének megtartása mellett a

nyilvántartásba történő bejegyzés mellett – követelést biztosító zálogjoggá, ez utóbbi pedig önálló

zálogjoggá a felek erre irányuló megállapodásával átváltoztatható.

Ha az önálló zálogjog követelés biztosítékául szolgál, a zálogjogból való kielégítés mértéke – azaz a

zálogszerződésben meghatározott összeg, valamint annak járulékai – független a követeléstől, és a

zálogkötelezettel való elszámolási kötelezettséget a biztosítéki szerződésnek kell tartalmaznia. (A

követelést biztosító zálogjognál a kielégítés mértéke a követeléssel együtt mozog.) A követelést

biztosító önálló zálogjogot a zálogszerződésben meghatározott összeg és járulékai erejéig a 0-s

számlaosztályban kell nyilvántartani.

A 7G31 sorban az önálló zálogjoggal kiváltott követeléseknél a nyilvántartások alapján azokat a

követeléseknek az összértékét kell szerepeltetni, amelyek helyébe a vagyoni értékek közé kerülő

önálló zálogjogok léptek. A követelés értékét a követelést önálló zálogjoggá átalakító szerződésben

szereplő szerződésben meghatározott érték alapján kell kimutatni.

A 7G32 sorban a fedezetként szereplő önálló zálogjogoknak a zálogszerződésben meghatározott, a

járulékok nélküli összegét kell szerepeltetni.

A 7G321 sorban a jelzálog-hitelintézetnek értékesített és egyidejűleg halasztott fizetéssel

visszavásárolt önálló jelzálogjogokat kell szerepeltetni.

A 7G322 sorban a hitelintézetnél fedezetként szereplő és nem értékesített önálló jelzálogjogok

összértékét kell bemutatni.

A 7G33 sorban az év eleje óta értékesített önálló jelzálogjogok összesített értékét kell szerepeltetni.

A jelzálog-hitelintézeti halasztott fizetésű és visszavásárlásos ügylet keretében értékesített önálló

zálogjogok értéke e sorban nem szerepelhet.

A 7G34 sorban az év eleje óta követelést biztosító zálogjoggá átalakított önálló jelzálogjogok

összesített értékét kell szerepeltetni.

Page 147: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

147

7H A hitelintézet által folyósított hitelek és a hitelállomány alakulása

Beküldési gyakoriság: havi negyedéves

A tábla célja

A tábla célja a Felügyeleti mérlegben kimutatott hitelek (1AB5) tárgyhónapban bekövetkezett

állományi változását befolyásoló állománynövelő- és csökkentő tranzakciók bemutatása.

A tábla kitöltése

A tábla 7H11-7H82. soraiban szektoronkénti bontásban kell a tárgyhónapban a hitelállomány

alakulását befolyásoló egyes tranzakciókat (folyósítás, törlesztés, követelésvásárlás-, illetve eladás,

leírás), valamint a tárgyhónap végén meglévő szerződések darabszámát és a tőketartozás összegét

bemutatni.

Szektoronként külön soron kell feltüntetni a forinthitelek és a devizahitelek változását bemutató

tranzakciókat és az állományi adatot.

Az egyéb pénzügyi vállalatokba tartoznak az egyéb pénzügyi közvetítők és a pénzügyi kiegészítő

tevékenységet végző vállalkozások (a pénzügyi vállalkozások, befektetési vállalkozások, egyéb

intézmények), a biztosítók és a nyugdíjpénztárak.

A besorolás alapját a kölcsönszerződésben meghatározott devizanem határozza meg, függetlenül a

hozzá kapcsolódó pénzügyi teljesítésektől. Ha a kölcsönszerződés alapján a folyósítás több devizában

történik, a kintlévőség devizanemei szerint kell a kölcsönt besorolni.

Ha a hitelintézeten belül adott ügyfél meglévő hitelének átstrukturálására kerül sor (devizanemcsere,

új hitellel meglévő hitel kiváltása), akkor annak összegét, mind a folyósítás mind a törlesztés

oszlopokba be kell állítani. (Ha devizacsere esetén az ügyfél adott devizában lévő kintlévőségét más

devizára csak részben váltatja át, az átváltás összegét a kintlévőség eredeti devizaneme szerinti soron

törlesztésként, az átváltott devizanem soron új folyósításként kell kimutatni.)

A hitelintézet számítástechnikai rendszer által nem kiszűrhető technikai jellegű forgalmi tételeket,

feltéve, hogy annak összege nem jelentős, az állományra ható változás iránya szerint a folyósítási és

törlesztési oszlopokba szerepeltethető.

Az a) oszlopban kell a tárgyhónapban folyósított hitel összegét, a c) oszlopban a tárgyhónapban

törlesztett tőke (ütemezett és rendkívüli) összegét kell feltüntetni.

A hónap során a deviza alapon folyósított, illetve törlesztett hitelek forintban kifejezett értékét a

tranzakció napján érvényes saját vagy MNB deviza középárfolyamon kell szerepeltetni.

A b) oszlopban kell kimutatni a tárgyhónapban vásárolt követelések összegét bekerülési értéken

(vételáron).

A d) és e) oszlopban kell feltüntetni a tárgyhónapban behajthatatlannak minősített és leírt, illetve az

egyéb okból leírt követelésnek a leíráskori bruttó (teljes) nyilvántartási és nettó értékét szektoronkénti

bontásban.

Az f)-h) és i)-k) oszlopokban kell a tárgyhónapban véglegesen eladott – eladás előtt a mérlegben

kimutatott - követelés összegét kell szerepeltetni könyv szerinti bruttó értéken, nettó értéken és az

adásvételi szerződés szerinti értéken (eladási áron), függetlenül attól, hogy ellenértékük megfizetésére

mikor került sor.

Page 148: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

148

A problémamentes és nem problémamentes megbontásnál a Hitkr. 7. számú mellékletében előírt

minősítési előírások alapján kell a besorolást elvégezni.

Az eladott kihelyezéseket is azokban a sorokban kell megjelentetni, amelyekben eredetileg is a

mérlegben voltak, még akkor is, ha más devizában történt az eladásuk.

A forgalmi adatokban nem kell megjeleníteni a folyószámla hitelek folyósítási (a)oszlop) és törlesztési

(c)oszlop) adatait.

Az l) oszlopban kell feltüntetni a tárgyhónap végén fennálló szerződések darabszámát, az m)

oszlopban a tárgyhónap végén fennálló tőketartozás összegét. Az l) és m) oszlopban szereplő adatok a

folyószámlahitel szerződések darabszámát és a fennálló tőketartozás értékét is tartalmazzák.

A devizában fennálló hitelállományi adatok meghatározásánál - a felügyeleti mérlegnél leírtak szerint

- az MNB által közzétett, a tárgyhónap végére vonatkozó hivatalos deviza középárfolyamot kell

figyelembe venni. Az l) és m) oszlopban feltüntetett adatok a következő időszak nyitó adatai.

A táblában a devizaárfolyam változásából eredő állománynövelő-, illetve csökkentő hatás külön

oszlopban nem került nevesítésre.

8AB Portfólió összetétel – Kockázatvállalás ügyfelenként a legrégebben lejárt

követelés szerint (bruttó könyv szerinti / nyilvántartási értéken)

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja

Ebben a táblában az egy-egy ügyféllel szembeni összes kockázatvállalás bruttó értékét, illetve

mérlegen kívüli tétel esetében a nyilvántartási értéket a legrégebben lejárt követelés (kockázatvállalás,

beleértve a mérlegen kívüli függővé tett kamatokat is) időpontjához igazítva kell kimutatni.

A tábla kitöltése

A táblázat az beazonosítható ügyfelekkel szembeni, a jelentéskor érvényes szerződés szerinti összes

kockázatvállalást tartalmazza.

A tábla nem tartalmazza az 1AB Felügyeleti mérleg alábbi eszköztételeit: Értékelési különbözetek,

Értékvesztések, Pénztárkészlet, Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás mérlegsorokból az

1C tábla 731 sorában kiemelt Egyéb aktív időbeli elhatárolás, Egyéb eszközök (1AB912-1AB917- úton

lévő, függő tételek, stb).

A tábla az értékvesztés, és a piaci értékelési különbözet elszámolásánál alapul vett könyv szerinti

bruttó értékeket, illetve mérlegen kívüli tételek esetében a nyilvántartási értékeket mutatja a

legrégebben lejárt követelés (kockázatvállalás, beleértve a mérlegen kívüli függővé tett kamatokat is)

lejárati időpontjához igazított bontásban.

Mivel a tábla az adott – beazonosítható - ügyféllel szembeni összes követelést, továbbá mérleg alatti

függő, jövőbeni és származékos kötelezettségvállalást (ügyfélpozíciót) vizsgálja lejártság szerint és

rendezi lejárati sávokba, azon pénzügyi instrumentumok is kerülhetnek a már lejárt kategóriába,

amelyek önmagukban lejárati esedékességgel egyébként nem rendelkeznek (pl. részvények) vagy

rájuk a késedelmes, illetve nemteljesítés piaci szempontból nem értelmezhető (jellemzően a

származtatott ügyletek és egyéb aktív másodlagos piaccal rendelkező instrumentumok).

A táblázat a)-g) oszlopában az ügyféllel szembeni összes kockázatvállalást a különböző

termékcsoportok szerinti soroknál a legrégebben lejárt követelések között kell szerepeltetni.

Page 149: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

149

Amennyiben egy ügyféllel szemben a hitelintézet több kockázatvállalási szerződéssel, illetve többfajta

kockázatvállalással is rendelkezik, akkor az ügyféllel szembeni kockázatvállalásnak minősülő teljes

állományt kockázatvállalás típusonként a legrégebbi lejáratnak megfelelő oszlopban kell szerepeltetni.

Legrégebbi lejáratnak minősül az a lejárt tőke- vagy kamatkövetelés rész, amelyet az ügyfél a

szerződés szerint még nem teljesített, attól függetlenül, hogy a 30 napon túl lejárt kamatköveteléseket

a számviteli szabályok szerint függővé kell tenni, és nem szabad a követelések között szerepeltetni. A

nem lejárt oszlopban csak azokkal az ügyfelekkel szembeni kockázatvállalások szerepelhetnek,

amelyeknél a teljesítés a szerződés szerint történik.

Vásárolt lejárt követelések esetén a lejártságot az eredeti szerződés szerinti nem fizetés időpontjától

kell számítani, függetlenül attól, hogy a hitelintézet a követelést mikor vásárolta. Ha a hitel

megvásárlásakor a hitel lejáratára vonatkozóan szerződés-módosítás történt, akkor az új szerződésben

szereplő lejárat tekintendő eredeti lejáratnak.

Ha a követelés átstrukturálásakor a szerződésben a lejárati esedékesség módosításra kerül, a fizetési

késedelmet az érvényes szerződés ütemezésének megfelelően kell meghatározni.

Az értékpapírokat az értékpapír kibocsátója szerinti ügyfélnél kell figyelembe venni, és abba az

oszlopba kell a kockázatvállalást sorolni, ahol az ügyféllel szembeni legrégebben lejárt követelés

szerepel.

Ha a hitelintézet által veszteségmérséklés fejében átvett részvényeket, részesedéseket – egyéb

követelés hiányában - a bekerülés időpontjának megfelelő sávban kell kimutatni.

Az a) és b) oszlopokban azon ügyfelekkel szembeni szerződéses kockázatvállalások szerepelhetnek,

amelyekkel szemben a hitelintézetnek nincs hátralékos követelése vagy mérlegen kívüli

kockázatvállalása.

Az a) Nem lejárt, eredeti szerződés szerint oszlopban a hátralékkal nem rendelkező

ügyfélkitettségből az eredeti szerződés szerinti eszközöket és mérlegen kívüli kockázatvállalásokat

kell kimutatni.

A b) Átstrukturált oszlopban kell szerepeltetni a hátralékkal nem rendelkező ügyfélkitettségből

egyrészt azokat a szerződéseket, ahol a hitelintézet vagy az ügyfél kezdeményezésére, a nemfizetés

elkerülése érdekében a kötelezettségvállalási szerződést (beleértve a vásárolt követeléseket is) 2010.

január 1. előtt bármely feltétel kapcsán újra kellett tárgyalni, másrészt itt jelenik meg a 2010. január 1-

től hatályos, Hitkr. 2. §. 48. pontja és a Hitkr. 7. számú melléklet VII. fejezet (1)-(2) pontja szerint

átstrukturált hitelnek minősülő állomány is. Jogszabály hiányában 2010. január 1. előtt az eredeti szerződést akkor kellett újratárgyaltnak minősíteni, ha:

ba) módosultak az eredeti szerződés fizetési feltételei, így a felek megállapodtak a fizetések halasztásában,

részletfizetésben, futamidő hosszabbításban, a szerződés átstrukturálásában vagy átütemezésében, kamatárazási

kedvezményekben, tőkésítésekben és egyéb, az eredeti szerződés jelentős módosításával járó feltételekben (pl.:

fedezet kiengedésben),

bb) a még fel nem mondott (le nem járt) hitelek és vásárolt követelések esetén a kockázatnövekedést mérséklő,

veszteségelkerülő, illetve a valós tényleges kockázat transzparenciáját korlátozó intézkedések az ügyfél

hitelképességének a romlását jelezték, így azok az eredeti kötelezettségvállalási szerződés módosításának voltak

tekinthetők, ezért a teljes hitelállományt (beleértve a kapcsolódó új hitel összegét is) az újratárgyalt kategóriában

kellett jelenteni. Ezek az intézkedések voltak - egyebek mellett - a hitel visszafizetésére kötött kiegészítő

megállapodás, a nemfizetés elkerülése érdekében újabb hitel – áthidaló kölcsön - nyújtása (hitelkiváltás új

ügyletszámon), a kamat/díj/jutalék/stb. hitelből történő megfizetése. Amennyiben az újratárgyalt hitel lejárttá, hátralékossá válik, az állományt át kell helyezni a lejárat

szerinti megfelelő oszlopba.

A c)-f) Eszközök és mérlegen kívüli kockázatvállalások adósonként a legrégebben lejárt követelés

szerint oszlopok megfelelő soraiban a hátralékos ügyfelekkel szembeni követelések és egyéb

kockázatvállalások összesített értékét kell megjeleníteni az aktuális szerződésben (vagy az eredeti,

vagy az átstrukturált szerződés) meghatározott esedékességtől eltelt időnek megfelelő lejártsági

kategóriában.

A g) Összesen oszlopban az a)-f) oszlopokban szereplő nem lejárt és az ügyfél-késedelmesség

alapján a különböző lejárati sávokba besorolt állományok teljes összegét kell összesíteni.

Page 150: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

150

A h)-n) oszlopok tartalma a Fedezetek értéke a követelések, mérleg alatti tételek erejéig

ügyfelenként, az o)-u) oszlopban a Követelések értékvesztése, mérleg alatti tételek céltartaléka

ügyfelenként adatok meghatározásánál és besorolásánál a kapcsolódó követelés(ek) és mérleg alatti

tétel(ek) ügylettípusa és lejártság szerinti összetétele a meghatározó.

Tábla sorainak tartalma

A 8AB1 Értékpapírok sor az 1AB2 Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok és az 1AB3

Tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírok állományát tartalmazza. Az értékpapírok könyv szerinti

bruttó értéke a vételárban megfizetett kamatot, az értékvesztést és a piaci értékelési különbözetet nem

tartalmazza.

A 8AB2 Jegybanki és bankközi betétek sorban az 1AB4 alábontásában szereplő jegybanki és egyéb

bankközi betétek bruttó értékét kell kimutatni. Itt szerepelnek a hitelintézet zárolt betétszámlái is.

Ebben a sorban az 1AB Felügyeleti mérleg 1 Pénzeszközök sorában kimutatott nostro és

folyószámlákat is meg kell jeleníteni.

A 8AB3 Hitelek sorban az 1AB5 alábontásában szereplő hitelek bruttó értékét kell kimutatni a

Módszertani útmutató kitöltési szabályainak megfelelően.

A hitelek gyűjtőfogalomban szerepelnek a kölcsönök, a konzorciális hitelek, az alárendelt és egyéb

kölcsöntőkék, a késedelmes fizetés miatt 30 napig fennálló kamatkövetelések, a lakáscélú és

tandíjhitelek hitelek halasztott kamatának tőkésített összegében fennálló kamatkövetelések. Itt

szerepelnek a valódi penziós, óvadéki és sajátos szállításos repó ügyletek, a határidős, swap és opciós

ügyletek lezárása előtti pénzmozgásokból származó követelések, a megvásárolt követelések, az

átvállalt hitelek, a lízing, a váltó, a beváltott bankgaranciák, az értékpapír kölcsönbeadásából eredő

értékpapír-követelés, az értékpapír kölcsönbevételekor a kölcsön futamideje alatt pénzben fizetett

óvadék miatti követelések, továbbá egyéb, a Hitkr. 4. §-ban szereplő, előbbiekben nem nevesített

követelések.

A hiteleken belül elsődlegesen a szektorbontás érvényesül.

A 8AB31 Hitelek –Belföld - Pénzügyi vállalatok

A belföldi pénzügyi vállalatok a belföldi hitelintézeteket (nem beleértve az MNB-t), egyéb pénzügyi

közvetítő és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végző pénzügyi vállalkozásokat, befektetési

vállalkozásokat és egyéb intézményeket, továbbá az ’F’ szektornak megfelelően a

biztosítótársaságokat, biztosítási egyesületeket, nyugdíj- és egészségpénztárakat, és ezeknek a

Magyarországon fióktelepek formájában működő intézményeit foglalják magukba (C,D,E,F szektor).

A pénzügyi vállalatoknak nyújtott hiteleken belül a 8AB311 soron ki kell emelni a pénzügyi

vállalkozásoknak nyújtott hiteleket. A pénzügyi vállalkozások a Hpt. 6. §- a szerinti pénzügyi

intézmények. Ezen útmutató I. fejezet 9. Szektorok című pontjának 2. alpontja határozza meg a

pénzügyi vállalkozások szektorkódját. A tételes lista az MNB honlapján megtalálható és hozzá az

útmutató közvetlen elérési útvonalat ad meg. Kivonat a fejezetből:

A pénzügyi vállalkozások pénzügyi szolgáltatási tevékenység szerint egyrészt a D) Egyéb pénzügyi közvetítők, másrészt az E)

Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők közé tartozhatnak.

Az Egyéb pénzügyi közvetítők – Pénzügyi vállalkozások: a szektorba sorolt intézmények közül azok, amelyek a

Felügyelettől a Hpt. által meghatározott pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére engedélyt kaptak (az MNB

honlapján közzétett MNB rendelet 3. számú mellékletének 1. pontja szerinti listában a D1 és D2 csoportban

felsorolt pénzügyi vállalkozások és pénzügyi vállalkozásként működő magyarországi fióktelepek.

Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők – Pénzügyi vállalkozások: a szektorba sorolt intézmények közül azok,

amelyek a Felügyelettől a Hpt. által meghatározott pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére engedélyt kaptak

(az MNB honlapján közzétett MNB rendelet 3. számú mellékletének 1. pontja szerinti listában az E6 csoportban

felsorolt pénzügyi vállalkozások.

Page 151: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

151

A 8AB32 Hitelek – Belföld - Nem pénzügyi vállalkozások

A sor felügyeleti mérlegből a belföldi nem pénzügyi vállalatoknak és járulékos vállalkozásoknak

nyújtott hiteleket tartalmazza.

A 8AB33 Hitelek –Belföld - Háztartások

A sor felügyeleti mérlegből a belföldi háztartásoknak nyújtott hiteleket tartalmazza lakosságnak

(8AB331) és egyéni vállalkozóknak (8AB332) nyújtott hitelek bontásban.

A 8AB3311 soron a lakosságnak nyújtott hitelekből külön ki kell emelni a Jelzáloghitelek

állományát. A jelzáloghitelek a lakosságnak ingatlanon alapított jelzálog fedezete mellett nyújtott

hiteleket (1C81) tartalmazza.

A 8AB34 Hitelek –Belföld - Egyéb

A sor felügyeleti mérlegből a fentiekben nem nevesített egyéb belföldi szektoroknak nyújtott

hiteleket tartalmazza. Az Egyéb sor a Központi kormányzattal és Jegybankkal, Önkormányzatokkal, a

Háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel (K) szektor) szembeni, hitelnek minősülő követeléseket

tartalmazza. A központi kormányzatba beletartoznak a Társadalombiztosítási alapok, valamint a G,

azaz kormányzati szektorba sorolt nem pénzügyi vállalatok, amelyeknek listáját az MNB a honlapján

az alábbi elérési útvonalon hoz nyilvánosságra: http://www.mnb.hu/Statisztika/informaciok-

adatszolgaltatoknak/rendeletekallasfoglalasok/mnbhu_statisztika_eloirasok/mnbhu_segedlet_2010

Pénzügyi szervezetek, nonprofit intézmények és a G szektorba sorolandó gazdasági társaságok tételes listái

A 8AB341 soron elkülönítetten is ki kell emelni az önkormányzatoknak nyújtott hiteleket.

8AB35 Hitelek – Külföld

A sor felügyeleti mérlegből a külföldi jogi és természetes személyekkel szembeni, hitelnek minősülő

követeléseket tartalmazza.

A 8AB4 Egyéb követelések sor tartalma:

= az 1AB7 Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések,

= az 1AB8 Aktív kamatelhatárolások és

= az 1AB911 Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás összesen (ez utóbbi az 1C731 Egyéb

aktív időbeli elhatárolás (1AB911-ből) sorban kimutatott érték kivételével).

Az 8AB5 Egyéb eszközök sor tartalma:

= az 1AB6 Vagyoni érdekeltségek és

= az 1AB92 Saját eszközök, mindkettő esetében az értékvesztés és értékelési különbözet sorok

kivételével.

8AB61 Függő kötelezettségek

A 8AB611 Peres ügyekkel kapcsolatos állományok soron a Hitkr. 7. számú melléklet VI. fejezet (16)

pontja szerinti kötelezettségeket kell megjeleníteni, ahol a hitelintézet az alperes. A bruttó állományi

adatnak a perértéket kell feltüntetni.

A 8AB612 soron a Követelésértékesítés miatt fennmaradó függő kötelezettségeket (visszkereseti jog, egyéb)

kell jelenteni a Hitkr. 7. számú melléklet VI. fejezet (17) pontjának megfelelően.

A 8AB613 egyéb függő kötelezettségek soron kell kimutatni a Hitkr. 20. § (2) bekezdésben felsorolt

kötelezettség vállalásokat a 611 és 612 sorokban nem nevesített függő kötelezettségek kivételével, a Hitkr. 20.

§ (2) bekezdésben meghatározott értékeken. A saját ügyfelek felé vállalt tőke és hozamgarancia, valamint

tőke- és hozamígéret értékét a Hitkr. 20. § (2) bekezdés 16. pontjának megfelelő szerződéses értéken kell

kimutatni.

A Hitkr. 20. § (2) bekezdés 1. pontjában nevesített opciós kötelezettségek értékét az határozza meg, hogy az

ügylet leszállítási vagy elszámolási típusú.

Page 152: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

152

A szerződés szerint leszállítási jellegű opciós kötelezettséget határidős kötésértéken (névérték*határidős

kötési árfolyam) kell kimutatni. A céltartalékképzésnél figyelembe vehető nettósítási megállapodásokat a

kimutatásnál érvényesíteni kell.

Az elszámolási típusú és - jellegétől függetlenül – a kamatláb opciós ügyletek értékének kimutatására a

Hitkr. 20. § (7) bekezdés ad útmutatást, amely szerint a piaci érték és a kötési érték negatív, veszteség jellegű

különbözetét kell kötelezettségként megjeleníteni. A pozitív különbözetű ügyletet csak akkor lehet figyelembe

venni, ha nettósítási lehetőség áll fenn a különböző ügyletek között.

A 8AB62 Jövőbeni kötelezettségek származtatott ügyletek nélkül soron a sajátos szállításos repó ügylet

keretében a repóba vevő hitelintézetek a vásárolt értékpapír határidős viszonteladási kötésértékét mutatják ki.

Ugyanezen soron a szállításos repó keretében a repóba adó hitelintézetek az eladott értékpapírok határidős

visszavásárlási kötésértékét jelenítik meg. A céltartalékképzésnél figyelembe vehető nettósítási

megállapodásokat a kimutatásnál érvényesíteni kell.

A 8AB62 sorban szerepelnek továbbá a Hitkr. 20. § (3) bekezdés 3. pontjába tartozó, egyéb eszközökre

vonatkozó kötelezettségek is.

A 8AB63 Származtatott ügyletek soron a Hitkr. 20. § (7) bekezdés értelmében a szerződés szerint leszállítási

jellegű határidős adásvételi ügyletek és deviza swap ügyletek határidős ügyletrésze esetén a bázisdevizára

vetített határidős kötésértékek összegét (azaz az un. bázisdeviza névérték és a kötési árfolyam szorzatának

előjeltől független összegét) kell kimutatni. A fix-változó kamatok cseréjére kötött kamatswap ügyletek

értékének meghatározására a Hitkr. 20. § (3) bekezdés 2. pontjának zárójeles része ad útmutatást. A

céltartalékképzésnél figyelembe vehető nettósítási megállapodásokat a kimutatásnál érvényesíteni kell.

Az elszámolási típusú ügyletek értékének kimutatására a Hitkr. 20. § (7) bekezdés ad útmutatást. Ezen

ügyleteknél a kimutatott érték a névértékre (kamatswapnál a fiktív tőkeösszegre) vetített piaci és kötési

árfolyam/kamatláb negatív, veszteség jellegű különbözete. Pozitív különbözetet csak akkor lehet figyelembe

venni, ha nettósítási lehetőség áll fenn a különböző ügyletek között.

A 8AB63 sorban kell kimutatni a kötési napon nyilvántartásba vett, de értéknapon könyvelt azonnali ügylet

tárgyának/bázisdevizájának piaci és kötésnapi értéke különbözetét, amennyiben a hitelintézet a kötésnapos

könyvelést alkalmazza.

8NACT-8NACB Portfólió összetétel – Kockázatvállalás szerződésenként a

legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken)

8NACT Portfólió összetétel – Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó

könyv szerinti / nyilvántartási értéken) – Összesítő

8NACA Portfólió összetétel – Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó

könyv szerinti / nyilvántartási értéken) – Forint

8NACB Portfólió összetétel – Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó

könyv szerinti / nyilvántartási értéken) – Deviza

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A tábla a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokon alapuló követelésekből, betét- és

hitelszerződésekből és a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó követelésekből eredő,

esedékességi határidővel rendelkező, a jelentéskor érvényes szerződés szerinti kockázatvállalások

fizetési késedelmességét vizsgálja oly módon, hogy a portfolió összetételében a nemfizetésbe forduló

szerződések teljes értéke szerepel az egyedi szerződések legrégebben lejárt hátralékának

késedelmességi időpontjához igazítva.

A tábla kitöltése

Page 153: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

153

A kockázatvállalásokat szerződésenként, az adott követeléshez kapcsolódó, időben legrégebbi

késedelembe eséstől (hátralék) eltelt napok száma szerint kell besorolni, attól függetlenül, hogy a

hitelintézetnek az adott ügyféllel szemben több lejárt követelése is van. Legrégebbi lejáratnak minősül

az a lejárt tőke- vagy kamatkövetelés rész, amelyet az ügyfél a szerződésben meghatározott

esedékességkor nem teljesített. A vásárolt lejárt követelések esetén a lejártságot az eredeti szerződés

szerinti nem fizetés időpontjától kell számítani, függetlenül attól, hogy a hitelintézet a követelést

mikor vásárolta. Ha a hitel megvásárlásakor a hitel lejáratára vonatkozóan szerződés-módosítás

történt, akkor az új szerződésben szereplő lejárat tekintendő eredeti lejáratnak.

Ha a követelés átstrukturálásakor a szerződésben a lejárati esedékesség módosításra kerül, a fizetési

késedelmet az érvényes szerződés ütemezésének megfelelően kell meghatározni.

A portfolió összetételének meghatározása - az értékvesztés, (valós értékelés esetén) a piaci értékelési

különbözet elszámolásánál alapul vett - bruttó értéken történik.

A „Forint” részletező tábla a forintban fennálló, deviza árfolyamkockázattal nem rendelkező, a

„Deviza” részletező tábla a devizában fennálló deviza árfolyamkockázattal rendelkező

kockázatvállalások adatait és a hozzájuk kapcsolódó fedezetet (függetlenül a fedezet devizanemétől),

értékvesztést,céltartalékot és értékelési különbözetet tartalmazza millió forintban.

A tábla a lejárati esedékességi határidővel rendelkező követeléseket tartalmazza.

A tábla nem tartalmazza az 1AB Felügyeleti mérleg alábbi eszköztételeit: Értékelési különbözetek,

Értékvesztések, Pénztárkészlet, Nostroszámlák és azok átvezetési/elszámolási számlái, Forgatási és

befektetési célú tulajdonosi részesedések, Vagyoni érdekeltségek, Aktív kamatelhatárolások*, Egyéb

aktív elszámolások* és egyéb eszközök, Saját eszközök. a *-gal jelölt tételek azért maradnak ki az adatszolgáltatásból, mert a lejárt minősítés rájuk nem értelmezhető, vagy

hatása elenyésző.

A tábla oszlopainak tartalma:

Az a) Nem lejárt, szerződés szerint oszlopban csak azok a szerződéses kockázatvállalások

szerepelhetnek, amelyeknél az aktuális szerződés (beleértve a hátralékkal nem rendelkező

ástrukturálási hitelszerződést is) szerinti teljesítés nem esik késedelembe, azaz a szerződés hátralékos

tétellel nem rendelkezik, függetlenül attól, hogy a hitel átstrukturált, vagy sem.

A b) - e) Lejárt tételek oszlopokba az eszközöket a késedelembe esés időpontjától eltelt időszak

alapján kell sávonként besorolni a következők szerint:

Ha a hitelintézet egy ügyféllel szemben több késedelmes szerződéssel, kockázatvállalással is

rendelkezik, a szerződéses értékeket egymástól függetlenül a szerződésenkénti legrégebbi hátraléknak

megfelelő lejárati időintervallumokba kell besorolni. Egy szerződés, vagy kockázatvállalás lejárt

kamatkövetelését a számviteli szabályok szerint a késedelmes teljesítéstől számított 30 napig a

tőkeköveteléshez kapcsoltan a megfelelő lejárati sávban kell szerepeltetni. 30 napon túl a függővé tett

kamat összegét a lejárati sáv meghatározása szempontjából azt figyelembe kell venni, de annak

összegét csak a tábla III. szakaszában kell megjeleníteni. Amennyiben a hitelintézet lejárt követelést

vásárol, akkor a bruttó értéket (amely bekerüléskor megegyezik a vételár összegével) a lejárt tételek

között kell szerepeltetni.

Ha egy átstrukturált/újratárgyalt hitel, vagy annak része késedelmessé válik, a teljes állományt át kell

helyezni a késedelmes napok száma alapján a megfelelő lejárati oszlopba.

Az f) Összesen oszlopban az a)-e) oszlopokban szereplő nem lejárt és késedelmesség alapján a

különböző lejárati sávokba besorolt szerződések teljes összegét kell összesíteni.

A g)-l) Fedezetek értéke a követelés erejéig szerződésenként oszlopokban a fedezetek besorolását a

kapcsolódó szerződés devizaneme és lejártság szerinti összetétele határozza meg. Ha egy fedezet több

különböző szerződéshez tartozik, a fedezeteket a hitelintézet által meghatározott bevonási

Page 154: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

154

sorrendben kell szerepeltetni a kapcsolódó szerződéseknek megfelelő deviza-részletező táblában, a

szerződések lejártsági összetételének megfelelően.

Az m)-r) Követelések értékvesztése szerződésenként oszlopokban a követeléseken fennálló

értékvesztés állományát kell kimutatni a szerződésenkénti lejárati összetételnek megfelelő bontásban.

Az adatokat negatív előjellel kell feltüntetni. Az adatokat negyedévente kell szolgáltatni a könyv

szerinti értékvesztésnek megfelelően.

Az s) Értékelési különbözet oszlopba csak valós piaci értékelést alkalmazó hitelintézeteknél kerülhet

adat. Az oszlopban az adott sorokhoz kapcsolódó valós piaci értékelési különbözeteket kell megadni,

előjelhelyesen (állomány értékét növelő (+)/csökkentő (-) értékkülönbözet), feltéve, hogy az értékelési

különbözet a könyv szerinti érték része.

Tábla sorainak tartalma

A tábla I. LEJÁRATI ESEDÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ KÖVETELÉSEK című részében a

követelésállomány lejárati összetételére, a különböző lejárati sávokhoz kapcsolódóan megképzett

értékvesztések értékére, valamint összesítetten az Értékelési különbözetre kell adatokat szolgáltatni

negyedéves gyakorisággal.

A 8NAC1 Értékpapírok sor a felügyeleti mérleg 1AB2 sor Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

állományát tartalmazza. Az értékpapírok könyv szerinti bruttó értéke a vételárban megfizetett

kamatot, az értékvesztést és a piaci értékelési különbözetet nem tartalmazza. A tulajdonviszonyt

megtestesítő értékpapírokat a táblában nem kell szerepeltetni. (A tulajdonviszonyt jelentő

értékpapírok között előfordulhatnak lejárattal rendelkező értékpapírok is, de azokat nem kell a

táblában kimutatni).

A 8NAC2 Jegybanki és bankközi betétek sorban az 1AB4 alábontásában szereplő jegybanki és egyéb

bankközi betétek bruttó értékét kell kimutatni. Itt szerepelnek a hitelintézet zárolt betétszámlái is.

A 8NAC3 Hitelek sorban az 1AB5 alábontásában szereplő hitelek bruttó értékét kell kimutatni a

Módszertani útmutató kitöltési szabályainak megfelelően.

A hitelek gyűjtőfogalomban szerepelnek a kölcsönök, a konzorciális hitelek, az alárendelt és egyéb

kölcsöntőkék, a késedelmes fizetés miatt 30 napig fennálló kamatkövetelések, a lakáscélú és

tandíjhitelek hitelek halasztott kamatának tőkésített összegében fennálló kamatkövetelések. Itt

szerepelnek a valódi penziós, óvadéki és sajátos szállításos repó ügyletek, a határidős, swap és opciós

ügyletek lezárása előtti pénzmozgásokból származó követelések, a megvásárolt követelések, az

átvállalt hitelek, a lízing, a váltó, a beváltott bankgaranciák, az értékpapír kölcsönbeadásából eredő

értékpapír-követelés, az értékpapír kölcsönbevételekor a kölcsön futamideje alatt pénzben fizetett

óvadék miatti követelések, továbbá egyéb, a Hitkr. 4. §-ban szereplő, előbbiekben nem nevesített

követelések.

A hiteleken belül elsődlegesen a szektorbontás érvényesül.

A 8NAC31 Hitelek –Belföld - Pénzügyi vállalatok

A belföldi pénzügyi vállalatok a belföldi hitelintézeteket (nem beleértve az MNB-t), egyéb pénzügyi

közvetítő és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végző pénzügyi vállalkozások, befektetési

vállalkozások és egyéb intézménye, továbbá az ’F’ szektornak megfelelően a biztosítótársaságokat,

biztosítási egyesületeket, nyugdíj- és egészségpénztárakat, és ezeknek a Magyarországon fióktelepek

formájában működő intézményeit foglalják magukba (C,D, E, F szektor).

A pénzügyi vállalatoknak nyújtott hiteleken belül a 8NAC311 soron ki kell emelni a pénzügyi

vállalkozásoknak nyújtott hiteleket. A pénzügyi vállalkozások a Hpt. 6. §-a szerinti pénzügyi

Page 155: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

155

intézmények. Ezen útmutató I. fejezet 9. Szektorok című pontjának 2. alpontja határozza meg a

pénzügyi vállalkozások szektorkódját. A tételes lista az MNB honlapján megtalálható és hozzá az

útmutató közvetlen elérési útvonalat ad meg.

Kivonat a fejezetből:

A pénzügyi vállalkozások pénzügyi szolgáltatási tevékenység szerint egyrészt a D) Egyéb pénzügyi közvetítők, másrészt az E)

Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők közé tartozhatnak.

Az Egyéb pénzügyi közvetítők – Pénzügyi vállalkozások: a szektorba sorolt intézmények közül azok, amelyek a

Felügyelettől a Hpt. által meghatározott pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére engedélyt kaptak (az MNB

honlapján közzétett MNB rendelet 3. számú mellékletének 1. pontja szerinti listában a D1 és D2 csoportban

felsorolt pénzügyi vállalkozások és pénzügyi vállalkozásként működő magyarországi fióktelepek.

Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők – Pénzügyi vállalkozások: a szektorba sorolt intézmények közül azok,

amelyek a Felügyelettől a Hpt. által meghatározott pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére engedélyt kaptak

(az MNB honlapján közzétett MNB rendelet 3. számú mellékletének 1. pontja szerinti listában az E6 csoportban

felsorolt pénzügyi vállalkozások.

A 8NAC32 Hitelek –Belföld - Nem pénzügyi vállalkozások

A sor felügyeleti mérlegből a belföldi nem pénzügyi vállalatoknak és járulékos vállalkozásoknak

nyújtott hiteleket tartalmazza.

A 8NAC33 Hitelek –Belföld - Háztartásoknak

A sor felügyeleti mérlegből a belföldi háztartásoknak nyújtott hiteleket tartalmazza lakosságnak

(8NAC331) és egyéni vállalkozóknak (8NAC332) nyújtott hitelek bontásban.

A 8NAC3311 soron a lakosságnak nyújtott hitelekből külön ki kell emelni a Jelzáloghitelek

állományát. A jelzáloghitelek a lakosságnak ingatlanon alapított jelzálog fedezete mellett nyújtott

hiteleket (1C81) tartalmazza.

A 8NAC34 Hitelek –Belföld - Egyéb

A sor felügyeleti mérlegből a fentiekben nem nevesített egyéb belföldi szektoroknak nyújtott

hiteleket tartalmazza. Az Egyéb sor a Központi kormányzattal és Jegybankkal, Önkormányzatokkal, a

Háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel (K) szektor) szembeni, hitelnek minősülő követeléseket

tartalmazza. A központi kormányzatba beletartoznak a Társadalombiztosítási alapok, valamint a G,

azaz kormányzati szektorba sorolt nem pénzügyi vállalatok, amelyeknek listáját az MNB a honlapján

az alábbi elérési útvonalon hoz nyilvánosságra: http://www.mnb.hu/Statisztika/informaciok-

adatszolgaltatoknak/rendeletekallasfoglalasok/mnbhu_statisztika_eloirasok/mnbhu_segedlet_2010

Pénzügyi szervezetek, nonprofit intézmények és a G szektorba sorolandó gazdasági társaságok tételes listái

A 8NAC341 soron elkülönítetten is ki kell emelni az önkormányzatoknak nyújtott hiteleket.

8NAC35 Hitelek – Külföld

A sor felügyeleti mérlegből a külföldi jogi és természetes személyekkel szembeni, hitelnek minősülő

követeléseket tartalmazza.

A 8NAC4 Egyéb követelések sorban az 1AB7 Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó

követeléseket tartalmazza.

A tábla II. HITELEKRE VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÓ ADATOK című részében négy fő szempont

alapján kiemelt hitelkategóriákra kell adatokat szolgáltatni. (A táblában a hitelt gyűjtőfogalomként, a

3. sornak megfelelő tartalommal kell értelmezni.) A különböző szempontok szerinti adatszolgáltatás

fősorait nem kell kitölteni, mivel azok alábontása a lényeges tételeket tartalmazza, az alábontó sorok

értékei nem feltétlenül adják ki a fősorok értékeit (például az 51 és 54 sor esetében).

8NAC511 Lakosság részére nyújtott hitelek sor

1 évnél hosszabb türelmi idővel (tőke és/vagy kamat) nyújtott hitelek

Egyösszegű, 5 évnél hosszabb lejáratkori tőke-visszafizetéssel nyújtott hitelek

Page 156: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

156

Kitöltési szabályok:

- A teljes bel- és külföldi szektorra kell adatot szolgáltatni,.

- Ha a lakosság részére nyújtott hitel a türelmi időre és az 5 évnél hosszabb végtörlesztésre

vonatkozó feltételnek is megfelel, mindkét sorban meg kell jeleníteni.

- Az 1 évnél hosszabb türelmi idővel nyújtott hiteleket a hitel teljes időtartama alatt a 8NAC511

sorban kell jelenteni, függetlenül attól, hogy a türelmi idő lejárt vagy sem.

- Ha a hitelintézet egy, eredetileg nem türelmi idős (pl. annuitásos törlesztésű) hitelt átstrukturált és

az újratárgyalást követően türelmi idővel fog rendelkezni, ebben az esetben a hitelt az 8NAC5111.

sorban, a Nem lejárt, szerződés szerint oszlopban kérjük kimutatni. Ha az átstrukturált hitel

hátralékossá válik, ebből az oszlopból a megfelelő lejárati sávba át kell sorolni.

8NAC512 Egyéni vállalkozók részére nyújtott hitelek sor

1.) Projektfinanszírozási hitelek

2.) Egyéb különleges (speciális) hitelek

Kitöltési szabályok:

- megegyeznek a 8NAC52 Nem pénzügyi vállalatok ugyanolyan tartalmú soraira vonatkozó

kitöltési szabályokkal.

8NAC52 Nem pénzügyi vállalatok részére nyújtott hitelek

1) Nagyvállalatok finanszírozására nyújtott hitelek

2) Projektfinanszírozási hitelek

3) Egyéb különleges (speciális) hitelek

A nem pénzügyi vállalkozásoknak (’A’ szektor) nyújtott hitelekből külön sorokon kell

megjeleníteni a nagyvállalatoknak nyújtott hagyományos vállalati hiteleket, az un.„corporate”

finanszírozást. Nagyvállalati hitelek közé kell sorolni azokat a hiteleket, amelyek nem tartoznak a

speciális hitelezés (Specialized lending) körébe.

A speciális hitelezés általános jellemzője, hogy a hitel fedezete a finanszírozott eszközből származó

bevétel, az új létesítmény jövedelemtermelő képessége, jövőbeni megtérülése.

A hitelek csoportosításának alapja a hitelintézet kockázatvállalásra vonatkozó belső szabályzata,

amelyben a hitelintézeteknek érvényesíteni kell az irányadó jogszabályi rendelkezéseket és a

Felügyeletnek a különleges hitelekre vonatkozó útmutatóját. A különleges hitelekre vonatkozó

útmutatót a Felügyelet weblapján publikált Validációs kézikönyv 67. oldalán, a Különleges hitelezési

kitettségek (Specialised lending, SL) című fejezet tartalmazza, amelynek elérési útvonala:

http://www.pszaf.hu/data/cms355072/pszafhu_vkkelso.pdf

Ezen túl irányadó a Validációs kézikönyv 1/2. számú melléklet MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ A

KÜLÖNLEGES HITELEZÉSI KITETTSÉGEK HITELEZÉSI KOCKÁZATÁNAK

TŐKEKÖVETELMÉNY SZÁMÍTÁSÁRÓL című fejezete, amelynek elérési útvonala:

http://www.pszaf.hu/data/cms355077/pszafhu_vkkmell_1_2.pdf

(Ha a hitelintézet kockázatvállalásra vonatkozó belső szabályzata jelentősen eltér a Felügyelet

útmutatójától, az eltérés okát a hitelintézetnek a 20A szöveges jelentés VIII. Kockázatkezelés című

fejezetében be kell mutatnia.)

A speciális hitelezési formák közül a projektfinanszírozási hitelek sorban azokat a hitelfajtákat kell

kimutatni, amelyeket a hitelintézet egyébként a 7F Projektfinanszírozási hitelek táblában jelent.

Page 157: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

157

Kitöltési szabályok:

- a teljes belföldi és külföldi szektorra kell adatot szolgáltatni.

- A nem pénzügyi vállalatok részére nyújtott hitelek esetén, ha a hitel több alábontó sor feltételeinek

egyidejűleg is megfelel, az alábbi prioritási sorrendet kell érvényesíteni:

1.) Projektfinanszírozási hitel; ha nem, akkor:

2) Egyéb speciális hitel; ha nem, akkor:

3) Nagyvállalatok finanszírozására nyújtott hitel.

Egy hitel csak egy soron szerepelhet.

A 8NAC523 Egyéb speciális hitelek sorba azokat a különleges hiteleket kérjük jelenteni, amelyek nem

felelnek meg a projekthitel feltételeinek.

8NAC53 Önkormányzatok finanszírozása

1) Projektfinanszírozási hitelek

2) Egyéb különleges (speciális) hitelek

3) Önkormányzatok által kibocsátott értékpapírok

Kitöltési szabályok:

- a belföldi és külföldi helyi önkormányzatoknak és a külföldi regionális kormányzati szerveknek

nyújtott hitelekre kell adatot szolgáltatni.

- a projektfinanszírozási és az egyéb különleges (speciális) hitelek (1 és 2 sor) kitöltési szabályai

megegyeznek a 8NAC52 Nem pénzügyi vállalatok ugyanolyan tartalmú soraira vonatkozó

kitöltési szabályokkal.

- az önkormányzat által kibocsátott kötvényeknél a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat kell

figyelembe venni.

8NAC54 Csoporttagok közötti hitelezés

Ebben a szakaszban a hitelintézet által a hitelintézettel tulajdonosi (hitelintézet anyavállalata vagy

leányvállalata, az adott anyavállalat leányvállalata, a hitelintézetben meghatározott részesedéssel

rendelkező tulajdonos) és befektetői (olyan vállalkozás, amelyben a hitelintézet vagy a hitelintézet

tulajdonosa, igazgatósági tagja, felügyelő bizottsági tagja, ügyvezetője, illetve ezek közeli

hozzátartozója meghatározott részesedéssel rendelkezik) Kapcsolt és Egyéb részesedési viszonyban

lévő vállalkozásoknak, természetes személyeknek nyújtott hiteleket kell jeleníteni. A Hiteleket a

8NAC3 sorban meghatározott gyűjtőfogalomként kell értelmezni.

Kitöltési szabályok:

- A teljes bel- és külföldi szektorra kell adatot szolgáltatni.

- Egy hitel csak egy soron szerepelhet.

A tábla 8NAC6 III. FÜGGŐVÉ TETT EREDMÉNYTÉTELEK, HALASZTOTT KAMATOK című

részében külön sorokon kell kimutatni a Hitkr.17. §

a Hitkr.17. § (1) bekezdés szerint függővé tett kamatokat, kamat jellegű jutalékokat és a (2)

bekezdés szerint függővő tett pénzügyi szolgáltatási díjakat, amelyek fizetési késedelem miatt

keletkeztek;

a Hitkr.17. § (1) bekezdés a), d) és f) pontja szerint függővé tett kamatokat és kamat jellegű

jutalékokat, amelyek az alapkövetelés külön figyelendőnél rosszabb minősítése miatt

keletkeztek;

Page 158: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

158

a Hitkr. 11. §-ának (3) bekezdés szerint az adóssal szemben indított felszámolási eljárás,

bírósági perek (végrehajtási eljárást is beleértve) megelőlegezett költségeként a

felszámolónak, végrehajtónak, illetve az ügyvédnek kifizetett, ügyfelet terhelő és mérlegen

kívüli követelésként nyilvántartott összegeket.

Nem lehetséges a kifizetett összeget a kifizetést követően az adóssal szembeni

követelésként előírni, majd minősíteni és rá értékvesztést elszámolni. A költségek

utólag befolyt összegét - a kamatok és a tőke előtt - lehet egyéb bevételként elszámolni,

amikor az realizálódik.

Külön soron kell megjeleníteni a Hitkr.17. § (3) és (4) bekezdés szerinti, a halasztott

kamatfizetéses lakáshitelek, tandíjhitelek kockázati céltartalékkal fedezett, tőkésített kamatát.

8C Értékvesztés és értékvesztés visszaírása

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A táblázat a tárgyévi értékvesztéssel kapcsolatos változások követésére szolgál. A táblázatban

szereplő információ utal a hitelintézet minősítési gyakorlatára, és az adott évben a portfolió

minőségének eredményre gyakorolt hatására.

A tábla kitöltése

A tábla első részében a 8PBB portfólió elemzési tábla soraihoz kapcsolódóan, a 8PBB tábla szerinti

bontásban a Hitkr. 7. számú melléklete szerint megképzett értékvesztést és visszaírást kell feltüntetni.

A tábla második része három szakaszra bomlik:

= a tábla első részében kimutatott értékvesztés állományt tulajdonosi kapcsolat szerint kapcsolt és

egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásokra kell bontani.

= Itt kell kimutatni a Hitkr. 7. számú melléklet szerint nem minősített eszközökre a számviteli

szabályok szerint képzett értékvesztés összegét. A valós értékelés miatt elszámolt értékvesztést a 8C

tábla nem tartalmazhatja, mivel azt a 8E táblában kell kimutatni.

A változások és a záró állomány megállapításához külön kell kimutatni az értékvesztés nyitó

állományát.

Az a) oszlopban feltüntetett nyitóállomány a január 1-jén fennálló értékvesztés állománya.

A minősítési táblázatéval megegyező sorokban csak azokat az értékvesztéseket lehet kimutatni,

amelyekre a minősítés alkalmával történik értékvesztés képzés.

A minősítési kötelezettség -alá nem tartozó tételekre a számviteli szabályok szerint elszámolt

értékvesztést a tájékoztató adatok között külön sorban kell feltüntetni.

A b) és c) oszlopokban kimutatandó képzés soraiban a tárgyév január 1-jétől a beszámolási időszak

végéig megképzett értékvesztés összegét kell szerepeltetni.

Az értékvesztés visszaírásával kapcsolatban el kell különíteni, és külön oszlopokban kimutatni a

tárgyévi értékvesztéssel kapcsolatos visszaírást, amelyet a számviteli szabályok szerint a ráfordítások

csökkentésével kell elszámolni, illetve az előző években elszámolt értékvesztéseket érintő visszaírást,

amely az egyéb bevételeket növeli.

A tárgy év során értékesített követelés után elszámolt értékvesztés az értékesítéskor az eladási ár

összegéig, legfeljebb a beszerzés értékéig irható vissza.

Az értékvesztésnél külön kell szerepeltetni azokat, amelyek a minősítés romlása, az eszköz-

értékesítés, a behajthatatlanná minősítés, illetve egyéb ok miatt következtek be.

Az egyéb okok közé kell sorolni például a mérlegen kívüli tételek mérlegtétellé válása esetén és az

ezekre a megképzett céltartalék terhére vagy azon felül elszámolt értékvesztést. Az egyéb okok között

kell kimutatni a valós értékelésből származó értékvesztést érintő elszámolásokat is.

Page 159: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

159

Az értékvesztés visszaírásánál az átértékelési hatáson túlmenően el kell különíteni a minősítés

javulása miatti értékvesztés visszaírást, az eszközértékesítésnél a számviteli szabályok szerint

elszámolandó értékvesztés visszaírást, ha az eszközértékesítésből származó bevétel meghaladja a

könyv szerinti értéket. (Értékvesztés visszaírásaként legfeljebb akkora összeget lehet elszámolni, hogy

a könyv szerinti érték a könyv szerinti bruttó érték szintjére emelkedjék.)

Az előbbieken kívül külön kell kimutatni a veszteségmérséklő intézkedések, ideértve az

adósságcsere, az eszközcsere és más egyéb veszteségmérséklő ügyletek miatt az eredeti követelésre

elszámolt értékvesztés visszaírást. Az egyéb okok miatti értékvesztés visszaíráshoz kell sorolni az

olyan visszaírásokat, amelyek az előző tényezőkkel nem magyarázhatók.

Az l) oszlopban kimutatandó értékvesztés változásához az értékvesztés képzésének összegét pozitív

tényezőként, a visszaírások összegét levonandó tételként, de negatív előjel nélkül kell számításba

venni. Ha a változás eredményeként az értékvesztés-visszaírások soronkénti összege nagyobb, mint a

képzés összege, a negatív előjelet ki kell tenni.

Az m) oszlopban kell szerepeltetni az értékvesztés záró állományát, amely az értékvesztés nyitó

állománynak és változásának az együttes összege. A záró állomány megegyezik a beszámolási időszak

végén fennálló értékvesztés állományával.

Az Egyéb ok miatt c), g) és k) oszlopokban azokat az árfolyamváltozásból adódó veszteség, illetve

nyereség összegeket kell szerepeltetni, amelyek a devizában történő értékvesztés és visszaírás miatt a

Hitkr. értelmében árfolyamnyereség vagy veszteségként kerülnek elszámolásra.

A p) oszlopban tájékoztató jelleggel kell szerepeltetni a nem-problémamentes eszközök könyv

szerinti érték feletti bevételének hányadát, ami a hitelintézet nem-problémamentes hitelkezelési

gyakorlatára utaló információ.

Az l) oszlop Értékvesztés változásának és a p) oszlopban feltüntetett értékek eredményre való hatása

a q) oszlopban szerepel.

8D Céltartalék változása

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A táblában kell a vonatkozó jogszabályi előírások szerinti kockázati és egyéb céltartalékok

állományának változását (képzését, illetve csökkenését) részletezni.

A tábla kitöltése

A táblázatban a hitelintézet által elszámolt céltartalékok változását kell kimutatni.

A táblázatban a forrás oldalon szereplő céltartalékok állomány változását kell szerepeltetni az

állomány változása szerinti bontásban.

A számviteli szabályok és más jogszabályok által előírt céltartalékokat csak összesítve kell

kimutatni. A valós értékelés miatt elszámolt céltartalékot a 8E táblában kell kimutatni, nem pedig a 8D

táblában.

8D1 Függő és jövőbeni kötelezettségekre képzett céltartalék sorban a mérlegen kívüli

kötelezettségekhez kapcsolódó kockázati céltartalékok állományát kell összegezni, amelyeket a

minősítés alapján kell képezni. A számviteli szabályok által előírt céltartalék kimutatása külön sorban

szerepel.

A függő és jövőbeni kötelezettségek, továbbá a származtatott termékek kockázati céltartalékának a

változását külön soron kell szerepeltetni.

A származtatott ügyletek céltartaléka sorban kell kimutatni a határidős, opciós és swap ügyletekre a

minősítés szerinti és nem a számviteli szabályok szerint képezhető kockázati céltartalékokat.

A 8D2 Egyéb céltartalékok összegző sor felöleli a számviteli szabályok szerinti céltartalékok, a

lakás-takarékpénztárak kiegyenlítési céltartalék, valamint a más jogszabályok által meghatározott

céltartalékok állományában bekövetkezett változások összegét.

Page 160: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

160

A 8D21 Számviteli előírások szerinti céltartalék sorban kell összesíteni a külön sorban szerepeltetett

függő, jövőbeni kötelezettségekre és származtatott ügyletekre vonatkozó a számviteli szabályok által

képzett egyéb céltartalékokat, valamint a korengedményes nyugdíj, a végkielégítés miatt képzett

céltartalékokat.

A 8D23 Egyéb sorban azt a céltartalék állományt kell jelenteni, amelyet külön jogszabálynak

megfelelően kell képezni, illetve felhasználni.

A 8D3 sorban az általános kockázati céltartalék változását kell kimutatni. Az általános kockázati

céltartalék képzésekor a tárgyévi általános kockázati céltartalék képzésének összege nélküli

kockázattal súlyozott kitettség értékek összegét kell figyelembe venni. Az év végén esetlegesen

jelentkező többlet állományt (amikor az új képzés szerint alacsonyabb összegű céltartalékra van

szükség), a meglévő és az új igény közti különbözetet, mint felszabadítandó összeget a g) oszlopban

kell feltüntetni. Az értékvesztéssel, vagy kockázati céltartalékkal nem fedezett (veszteség) leírásnak

meg kell jelennie a Hitkr. 13. § (7) bekezdése alapján az általános kockázati céltartalék

felhasználásainál.

A 8D4 Mindösszesen sorban kell az összes céltartalék változásnak megjelenni.

Az a) oszlopban feltüntetett nyitóállomány a január 1-jén fennálló céltartalék állománya.

A b) oszlopban kimutatandó képzés soraiban a tárgyév január 1-jétől a beszámolási időszak végéig

megképzett céltartalék összegét kell szerepeltetni. Az év végén (a mérleg forduló napján)

megképzendő céltartalékok összegének már az előzetes december 31-re vonatkozó mérlegadatokban is

szerepelni kell.

A c) és d) oszlopokban a céltartalék-állomány csökkenését jelentő felhasználást, míg az e) és f)

oszlopokban a céltartalék-felszabadítást kell jelenteni. A c) oszlop szerinti, értékvesztéshez való

céltartalék felhasználás kizárólag az általános kockázati céltartalék tekintetében értelmezhető, mert a

mérlegen kívüli tételek utáni kockázati céltartalék az adott tétel megszűnésekor kerül jellemzően

felhasználásra.

A függő kötelezettségek között kell kimutatni a peres ügyekre, a garanciákra, kezességekre, fel nem

használt hitelkeretekre vonatkozó céltartalékokat. Ha a vonatkozó ügyletekből eszköztétel válik, és az

eszközre értékvesztés elszámolására kerül sor, akkor az értékvesztés összegéig a céltartalékot a

felhasználás oszlopban kell kimutatni. Az értékvesztés összegét meghaladó céltartalékot azonban fel

kell szabadítani.

A céltartalékokat a felhasználáskor vagy esetleg – oka fogyottá válásuk miatt – a felszabadításkor az

egyéb oszlopban kell kimutatni.

Az f) egyéb oszlopban kell a (pl. általános kockázati) céltartaléknak az év végén többletként

jelentkező és felszabadítandó állományát jelenteni.

A g) és h) oszlopokban a devizatételek miatt elszámolt árfolyamváltozásból adódó nyereséget,

illetve veszteséget kell feltüntetni.

Az i) oszlopban kell az értékelési különbözet miatti változásokat beírni.

A j) Záró állomány oszlopban a céltartalék nyitó állományának és a céltartalék változásának

összegzése kerül. A záró állomány a beszámolási időszak végén fennálló céltartalék állománya.

A meg nem képzett céltartalékot (a céltartalék hiányát) a k) oszlopban kell kimutatni. Itt kell

feltüntetni a Felügyelet által előírt, de még meg nem képzett céltartalékot is.

8E Értékelési különbözet változása

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

Ezt a táblát annak a hitelintézetnek kell kitöltenie, amely alkalmazza a valós értékelés szabályait.

Page 161: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

161

Ez esetben a táblában a vonatkozó jogszabályi előírások szerint az értékelési különbözet

állományának változását kell részletezni.

A tábla kitöltése

A táblázatban nemcsak az eszköz, hanem a forrás oldalon szereplő értékelési különbözet

állományának, illetve elszámolásának változását az oszlopok megnevezésének megfelelően kell

szerepeltetni.

Az a) oszlopban feltüntetett nyitóállomány a január 1-jén fennálló értékelési különbözet állománya.

A b) oszlopban kimutatandó növekedés, illetve a c) oszlopban a csökkenés a tárgyév január 1-jétől a

beszámolási időszak végéig történt és a d) oszlopban összesített állomány-változás összegét kell

szerepeltetni.

Az e) oszlopban a tárgyidőszak meglévő értékelési különbözet állományát kell feltüntetni.

Külön oszlopokban kell szerepeltetni az értékelési különbözet elszámolásának, és változásának

eredményt, illetve saját tőkét érintő, valamint az értékvesztésre, céltartalékra történő hatását, amely a

valós értékelés gyakoriságából, illetve a valós értékelésre való áttérésből, vagy megszüntetéséből

adódik.

Az értékelési különbözetnek a számviteli előírásoknak megfelelő – a tárgyévben történt, illetve az

előző évre vonatkozó – bevételt, illetve ráfordítást érintő elszámolását az f)-i) oszlopokban külön ki

kell mutatni.

Az adott, tárgyévre, illetve az előző évre vonatkozó elszámolás kimutatásakor az f)-i) oszlopokban a

bevételek, vagy a ráfordítások állományának csökkenését jelentő változásokat negatív előjellel kell

feltüntetni.

A j)-m) oszlopokban az értékelési különbözet elszámolásával kapcsolatosan az értékvesztésre,

céltartalékra gyakorolt hatást a számviteli eljárásnak megfelelő bontásban részletezni, és az n)

oszlopban összesíteni kell. Ezeknek az adatoknak kizárólag a valós értéken történő értékelésre való

áttérés évében van tartalma. A valós értékelés miatt elszámolt értékvesztést és céltartalékot ebben a

táblában kell kimutatni, nem pedig a 8C, vagy 8D táblában.

Azon értékelési különbözet értékét, amely számviteli törvény szerint csak saját tőkével szemben

számolható el és eredményt nem érint, az o) oszlopban kell feltüntetni.

Negatív értékelési különbözet számolható el a valós értékelés értékelési tartalékában a Sztv. 60. §

(8) bekezdése szerinti esetekben, továbbá a Hitkr. 22. §. (7)-(8) bekezdésében leírt ügyletek esetében.

8PBA Portfólió összetétel - Minősítés – Eszközminősítési kategóriák a fedezetek

figyelembevétele nélkül

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A tábla célja annak vizsgálata, hogy hogyan alakulna az egyedileg minősítésítendő portfolió

eszközminősítési kategóriánkénti összetétele, ha az eszközöket és mérlegen kívüli kötelezettségeket

csak a becsült, valószínűsíthető jövőbeni veszteség alapján minősítené a hitelintézet és rendelkezésre

álló fedezeteket nem venné figyelembe. Az így mért portfolióösszetételben az ügyfélminősítést, a

törlesztési késedelmek alakulása, speciális hiteleknél az ügylet (projekt) jövőbeni jövedelméből

várható megtérülés és egyéb, a minősítésnél szerepet játszó tényezők hatása tükröződik.

Fontos, hogy a tábla csak az egyedileg minősítendő követeléseket és mérleg alatti

kötelezettségeket tartalmazza.

Page 162: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

162

A tábla kitöltése

A tábla kitöltése a 8PBB tábla kitöltésétől annyiban tér el, hogy az egyes minősítendő tételek

eszközminősítési kategóriákba sorolását a Hitkr. 7. számú melléklet II. fejezet (4) bekezdés d)

pontjában foglalt előírás figyelembe vétele nélkül kell elvégezni.

A 8PBA és 8PBB tábla között az alábbi összefüggések vannak:

1.) A 8PBB tábla ’36’ Bruttó könyv szerinti /nyilvántartási érték összesen oszlopban a ’0’

Minősítendő mérlegtételek összesen sor mezőjében szereplő összesen érték és a ’8’

Csoportos értékelés alá vont mérlegtételek sor összesen érték különbözete megegyezik a

8PBA tábla ’0’ sor, ’6’ oszlopban szereplő összesítő értékkel (azaz az összes egyedi

minősítésű kitettségértékkel.) Pl.: 8PBA0,6 = 8PBB0,36 - 8PBB8,36

2.) Az összes minősítendő portfoliónak a fedezetek figyelembevétele nélkül, a késedelmesség,

ügyfélminősítés, országkockázat figyelembevételével meghatározott szerinti minősítési

kategóriánkénti csoportosítása meghatározható az egyedi minősítésű eszközminősítési

kategóriák szerinti értékek és a csoportos értékelési eljárás alá vont mérlegtételek értékelési

csoport szerinti értékeinek összegeként is, azaz

8PBA0,1+8PBB8,1= problémamentes

8PBA0,1+8PBB8,1= külön figyelendő

8PBA0,1+8PBB8,1= átlag alatti

8PBA0,1+8PBB8,1= kétes

8PBA0,1+8PBB8,1= rossz

8PBB Portfolió összetétel - Minősítés - Fedezetek figyelembevételével

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A tábla célja a hitelintézeti eszközök és mérlegen kívüli kötelezettségek hitelkockázati szempontú

értékelési szabályok alapján történő vizsgálata, amelyben az értékvesztés és kockázati céltartalék

képzési igényt a valószínűsíthető jövőbeni veszteség és az érvényesíthető fedezetek

figyelembevételével mutatja be.

A tábla kitöltése

A 8PBB tábla kitöltésére vonatkozóan a Hpt. 87. § (1) bekezdése és a Hitkr. Az egyes

kintlévőségek, befektetések, követelés fejében kapott készletek és mérlegen kívüli (függő és biztos –

jövőbeni -) kötelezettségek minősítésének és értékelésének sajátos szabályairól szóló 7. számú

mellékletének előírásai az irányadók.

A táblában a Hitkr. 7. számú melléklet I. fejezet (1) bekezdésben felsorolt azon követeléseket és

mérlegen kívüli kötelezettségeket kell szerepeltetni, amelyeket a hitelintézet a 7. számú melléklet

szerint értékel és az értékvesztés, céltartalékképzés mértékét eszerint határozza meg.

A táblázat tartalmazza azokat a tételeket is, amelyek a 7. számú melléklet I. fejezet (1) bekezdés

szerint minősítendő tételek, de a sajátos értékelési szabályok mellett az Szmt. 41. §-a, illetve a Hitkr.

7. § (10) és 23. § (2), (4)-(5) bekezdések szerint a piaci érték függvényében is kell rájuk céltartalékot

képezni.

A táblában nem kell szerepeltetni azokat a követeléseket, mérlegen kívüli kötelezettségeket,

amelyek olyan ügyfelekkel szemben állnak fenn, akik a Hitkr. 7. számú melléklet hatálya nem terjed

ki (Hitkr. 7. számú melléklet I. fejezet (3) bekezdés).

Page 163: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

163

Az eszközöket egyedi vagy csoportos értékelés alá vonhatja a hitelintézet a követelés típusa, összege

szerint, valamint a számviteli politikában lefektetett elveknek megfelelően. Értékpapírok esetében

pedig csak az azonos sorozathoz tartozó egyedeket, vagy minden tekintetben azonos kibocsátási

feltételekkel rendelkező állampapírokat lehet csoportos értékelés alá vonni. A mérlegen kívüli

tételeknél csak egyedi értékelés alkalmazható.

A táblázat felső része az egyedi és csoportos értékelés alá vont eszközre és az egyedileg értékelt

mérlegen kívüli tételre vonatkozó információkat összesítve tartalmazza, majd a tábla alsó részében a

követelésekből kiemeli a csoportos értékelésbe vont tételekre eső adatokat.

Az egyedi értékelés alá vont tételeket – kivéve, ahol a Hitkr. az ettől való eltérést megengedi - a

rendelet 7. számú melléklet II. fejezet (4) bekezdésben felsorolt szempontok alapján kell minősíteni. A

csoportos értékelés alá vont követelés esetében a hitelintézet maga dönti el, hogy az előbbi

szempontokat teljeskörűen veszi figyelembe vagy azokból csak néhányat vagy egyet vesz figyelembe

(azaz egyszerűsített minősítési eljárást alkalmaz) az értékelés során (II. fejezet (11)-(14) bekezdések).

A követelések értékelésénél figyelembe kell venni: annak ellenére, hogy a Hitkr. bizonyos típusú

hitelek esetében lehetőséget ad az egyszerűsített minősítési eljárás vagy csoportos értékelés

alkalmazására, a hitelintézet maga dönti el, hogy az adott hiteltípuson belül milyen módszert vagy

módszereket alkalmaz. Konkrét példán érzékeltetve pl a lakossági hiteleknél összeghatár és más

jellemzők alapján alkalmazhat egyedi vagy csoportos értékelést, továbbá egyszerűsített értékelési

eljárást, vagy teljes körű szempontrendszeren alapuló értékelési eljárást. Így bár az egyszerűsített

eljárás jellemzően a csoportos értékelésnél kerül alkalmazásra, nincs kizárva, hogy azon hitelek

körében, amelyre kifejezetten megengedi alkalmazni azt a rendelet, egyedi értékelés esetén is

alkalmazható.

A tábla sorainak és oszlopainak tagolása a Hitkr. minősítési elveihez igazodik.

Oszlopok

Az összesíthetőség érdekében a tábla % határokat ad meg annak érdekében, hogy az egyedi

értékelésű tételek értékelési kategóriáit, illetve a csoportos értékelés értékelési csoportjait a megfelelő

sávokba be lehessen sorolni. Azon hitelintézetek, amelyek ötnél több kategóriás minősítési rendszert

működtetnek, azoknál az oszlopokban szereplő %-os sávokba kell ezen kategóriákat besorolni.

Az értékelési kategóriába, vagy értékelési csoportba sorolást az adott követelés esetében az dönti el,

hogy azon mennyi a minősítéskor várható veszteség (a megtérülés hiánya miatt), amelynek értékét a

fedezeti érték módosíthatja. A figyelembe vehető fedezet értéke nem haladhatja meg a

valószínűsíthető jövőbeni veszteség értékét. Ezért először a figyelembe vett minősítési szempontok

vizsgálatával kell felmérni, hogy a bruttó könyv szerinti értéken/ nyilvántartási értéken kimutatott

tételen mekkora a várható veszteség, majd ebből le kell vonni a fedezeteket (a Fedezetértékelés

számviteli követelményeinek megfelelő és az annak megfelelő értékeléssel figyelembe vehető

értéken). A fennmaradó veszteségnek a követelés teljes fennálló összegéhez viszonyított aránya dönti

el, hogy melyik értékelési kategóriába, vagy értékelési csoportba indokolt az adott tételt besorolni. Ezt

követően % sávonként fel kell tüntetni az aktuális értékvesztés és – valós értékelés esetén – az

értékelési különbözet összegét, majd a nettó könyv szerinti / nyilvántartási értéket.

Csoportos értékelésnél a fedezet figyelembevétele:

Ha csoportos értékelés, illetve egyszerűsített eljárás esetén a figyelembe vehető fedezetet külön nem

mutatja ki a bank, akkor a fedezet és a várható veszteség szükségszerűen tükröződik az

egyszerűsített értékelési csoporthoz rendelt konkrét várható veszteségmérték százalékos értékében

(minősítési kategóriákhoz rendelt %-os érték). Az értékelési csoportnak van/lehet valószínűsíthető

jövőbeni veszteség értéke. Abban az esetben, ha a hitelintézet az értékelési csoportnál várható

veszteséget (s1 oszlop) valószínűsít és nincs elkülönített fedezet kimutatás (s2 oszlop), a

valószínűsíthető jövőbeni veszteség fedezet figyelembe vétele nélküli értéke (s1 oszlop) és

fedezettel csökkentett értéke (s3 oszlop) megegyezik.

Page 164: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

164

A jövőbeni veszteség fedezettel csökkentett értéke ebben az eljárásban megegyezik (megegyezhet) a

követelés után elszámolt értékvesztés (t2 oszlop) összegével.

A követelések teljes fennálló összege (Bruttó könyv szerinti érték) az 1AB Felügyeleti mérleg

szerinti érték. A 8PBB tábla sorainak tartalma a 8AB tábla soraival egyezik meg azzal a különbséggel,

hogy a 8PBB tábla a 8AB táblától eltérően a Hitkr. 7. számú melléklet I. fejezet (3) bekezdés

szerint nem minősítendő kitettségeket NEM tartalmazza (pl. magyar és EGT állami és jegybanki

értékpapírok, visszavásárolt saját kibocsátású értékpapírok, stb.) .

A mérlegen kívüli tételek teljes fennálló összege (Bruttó nyilvántartási érték) a Hitkr. 7. számú

melléklet sajátos értékelési szabályai szerinti céltartalékképzés alapjául szolgáló (számviteli fogalom

szerint függő és jövőbeni) kötelezettségek nyilvántartási értéke.

A Valószínűsíthető jövőbeni veszteség, azaz a várható veszteség meghatározásánál a Hitkr. 7. számú

melléklet (7) bekezdésében hivatkozott rendelkezéseket kell figyelembe venni. A várható veszteség az

adott tétel kapcsán - a fedezettől, annak nagyságától, érvényesíthetőségétől függetlenül – a hátralévő

futamidőben keletkező olyan jövőbeni veszteség, amely a megtérülés hiányából, vagy a jövőbeni

veszteségjellegű kifizetési kötelezettségekből fakad.

A Figyelembe vehető fedezetek értékelésének számviteli szabályait a 7. számú melléklet IV. fejezete

tartalmazza. A táblában a fedezeteket csak a valószínűsíthető jövőbeni veszteség(ek) erejéig lehet

figyelembe venni.

Az Értékelési különbözet összesen oszlopban kell kimutatni a táblában szereplő, minősítendő

állományokhoz kapcsolódó, a valós értékelésből adódó értékelési különbözeteket, előjelhelyesen. A

nem minősítendő állományok valós értékelési különbözetét ez a tábla nem tartalmazza. (A teljes

értékelési különbözet változását a 8E táblában kell megjeleníteni.)

Az Értékelési különbözet oszlop kitöltésénél figyelembe kell venni továbbá, hogy

az értékelési különbözet oszlopban az adatokat mérlegszemléletben kell kitölteni, függetlenül

attól, hogy azokat milyen eredmény számlával (valós értékelési, illetve értékvesztésből

származó eredményszámla) vagy értékelési tartalékkal szemben kell elszámolni.

az értékvesztés oszlopban valós értékelésből származó értékelési különbözetet nem lehet

kimutatni.

a származékos ügyletekhez kapcsolódó –a mérlegben az egyéb aktív és passzív elszámolási

számlákon kimutatott - pozitív és negatív valós értékelési különbözeteket a 8PBB63

Származtatott ügyletek sorban kell megjeleníteni (egy minőségi kategórián belül

előjelhelyesen). Ebből adódóan az Egyéb követelések soron a származtatott ügyletek miatt

pozitív valós értékelési különbözetét nem lehet szerepeltetni,

a valós értékelési különbözeteket azokba a minősítési kategóriákba kell besorolni, ahova a

valós értékelés alá tartozó eszközt a hitelintézet besorolja. A valós értékelés alá eső fedezeti

ügyletek értékelési különbözeteit az alapügylet minősítési kategóriájában kell szerepeltetni a

Származtatott ügyletek soron, (egy minőségi kategórián belül előjelhelyesen).

Az Értékvesztés (kockázati céltartalék) összesen oszlopban kell negatív előjellel kimutatni azokat az

összegeket, amelyek a táblában szereplő, a Hitkr. 7. számú melléklete szerint minősítendő eszközök és

mérlegen kívüli tételek minősítéséből adódnak. A számviteli szabályok szerint nem minősítendő

állományokra elszámolt egyéb értékvesztés, illetve megképzett céltartalék – beleértve az általános

kockázati céltartalékot is - összegét a 8C, illetve a 8D táblában kell kimutatni.

A mérlegen kívüli tételek bruttó nyilvántartási értékének kimutatására a Hitkr. 20. §. rendelkezései

az irányadók a Hitkr. 7. számú mellékletének figyelembevételével. Ez az érték egyes esetekben eltér a

C11H, C12H táblában közölt értékektől különösen a származtatott és értékpapír finanszírozó

ügyleteknél, ahol a Pkkr. szerinti értéket kell kimutatni.

Átstrukturált hitelek kezelése:

Page 165: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

165

1) A 2010. január 1-jén vagy azt követően átstrukturált, módosított, újratárgyalt, prolongált,

kiegészítő megállapodással megújított hitelek tőke és tőkésített kamat részére a Hitkr. 13. § (2)

bekezdés szerint kell megképezni az értékvesztést.

Ha a tőkésített kamatra a hitelintézet által becsült, valószínűsíthető jövőbeni veszteség

fedezettel csökkentett értékétől eltérő mértékű számviteli értékvesztést kell képezni, a

Felügyelet megengedő abban a tekintetben, hogy

a tőkét a fedezettel csökkentett várható vesztesége alapján eszközminősítési kategóriába

(értékelési csoportba) sorolják, majd a tőkésített kamatot ugyanebben a kategóriában

mutatják ki függetlenül attól, hogy milyen értékvesztést képzett rá a hitelintézet.

a tőkét és a tőkésített kamatot együttesen mutatják be – azaz összesítik a tőke és a tőkésített

kamat bruttó könyv szerinti értékeit, továbbá a becsült jövőbeni veszteség értékeket (ez

utóbbi lényegében megegyezik az értékvesztés összegével), majd az összesített adatokból

határozzák meg az eszközminősítési kategóriába, értékelési csoportba besorolás %-os

értékét. (Előfordulhat, hogy pl. egy átlag alatti alapkövetelés a tőkésített kamat 100 %-os

értékvesztése miatt kétes minősítési kategóriába kerül átsorolásra.)

a két összetevőt külön oszlopban mutatják be, ahol a tőke a becsült várható veszteséggel és

ennek megfelelő értékvesztéssel szerepel a saját kategóriájában, míg a tőkésített kamat 100

% várható veszteséggel és értékvesztéssel szerepel a rossz minősítésű kategóriában.

2) Az átstrukturált hitelek minősítésének az átstrukturálást követő javulása (romlása) esetén a

Hitkr. 7. számú melléklet Átstrukturált hitelek (követelések) fejezetének (4) és (5)

törlesztésében leírtak szerint kell eljárni és a hitelt a megfelelő eszközminősítési kategóriába,

illetve értékelési csoportba átsorolni. Ha a hitel problémamentessé válik, önmagában ettől nem

szűnik meg a hitel átstrukturált minősítése. Az átminősítés csak akkor szűnik meg, ha

teljesülnek a Hitkr. 7. számú melléklet VII. fejezet (3) pontjában leírt feltételek.

Ha a Felügyelet magas kockázatú ügyletek kapcsán a hitelintézeti minősítéshez viszonyítva

többlet-értékvesztés képzését írja elő a hitelintézet részére, a 8PBB (és a 8PBA tábla) tábla

valószínűsíthető jövőbeni veszteség oszlopában a tényleges értékvesztés összegét kell feltüntetni

és ennek megfelelően kell a megfelelő eszközminősítési kategóriába (értékelési csoportba) sorolni

a kintlévőséget.

Sorok

A 8PBB1 Értékpapírok sor az 1AB2 Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok és az 1AB3

Tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírok állományából a Hitkr. 7. sz. melléklete alapján

minősítendő állományt tartalmazza (Ennek megfelelően nem tartalmazza pl. a magyar és EGK állami

és jegybanki értékpapírokat). Az értékpapírok könyv szerinti bruttó értéke a vételárban megfizetett

kamatot, az értékvesztést és a piaci értékelési különbözetet nem tartalmazza.

A 8PBB2 Bankközi betétek sorban az 1AB4 alábontásában szereplő bankközi betétek bruttó értékét

kell kimutatni. Itt szerepelnek a hitelintézet zárolt betétszámlái is. Ebben a sorban az 1AB Felügyeleti

mérleg 1 Pénzeszközök sorában kimutatott nostro és folyószámlákat is meg kell jeleníteni.

A 8PBB3 Hitelek sorban az 1AB5 alábontásában szereplő, Hitkr. 7. sz. melléklete alapján

minősítendő hitelek bruttó értékét kell kimutatni a Módszertani útmutató kitöltési szabályainak

megfelelően.

A hitelek gyűjtőfogalomban szerepelnek a kölcsönök, a konzorciális hitelek, az alárendelt és egyéb

kölcsöntőkék, a késedelmes fizetés miatt 30 napig fennálló kamatkövetelések, a lakáscélú és

tandíjhitelek hitelek halasztott kamatának tőkésített összegében fennálló kamatkövetelések. Itt

szerepelnek a valódi penziós, óvadéki és sajátos szállításos repó ügyletek, a határidős, swap és opciós

ügyletek lezárása előtti pénzmozgásokból származó követelések, a megvásárolt követelések, az

Page 166: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

166

átvállalt hitelek, a lízing, a váltó, a beváltott bankgaranciák, az értékpapír kölcsönbeadásából eredő

értékpapír-követelés, az értékpapír kölcsönbevételekor a kölcsön futamideje alatt pénzben fizetett

óvadék miatti követelések, továbbá egyéb, a Hitkr. 4. §-ban szereplő, előbbiekben nem nevesített

követelések.

A hiteleken belül elsődlegesen a szektorbontás érvényesül.

A 8PBB31 Hitelek – Pénzügyi vállalatok

A belföldi pénzügyi vállalatok a belföldi hitelintézeteket (nem beleértve az MNB-t), egyéb pénzügyi

közvetítő és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végző pénzügyi vállalkozások, befektetési

vállalkozások és egyéb intézménye, továbbá az ’F’ szektornak megfelelően a biztosítótársaságokat,

biztosítási egyesületeket, nyugdíj- és egészségpénztárakat, és ezeknek a Magyarországon fióktelepek

formájában működő intézményeit foglalják magukba (C, D, E, F szektor).

A pénzügyi vállalatoknak nyújtott hiteleken belül a 8PBB311 soron ki kell emelni a pénzügyi

vállalkozásoknak nyújtott hiteleket. A pénzügyi vállalkozások a Hpt. 6. §- a szerinti pénzügyi

intézmények. Ezen útmutató I. fejezet 9. Szektorok című pontjának 2. alpontja határozza meg a

pénzügyi vállalkozások szektorkódját. A tételes lista az MNB honlapján megtalálható és hozzá az

útmutató közvetlen elérési útvonalat ad meg.

Kivonat a fejezetből:

A pénzügyi vállalkozások pénzügyi szolgáltatási tevékenység szerint egyrészt a D) Egyéb pénzügyi

közvetítők, másrészt az E) Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők közé tartozhatnak.

Az Egyéb pénzügyi közvetítők – Pénzügyi vállalkozások: a szektorba sorolt intézmények közül

azok, amelyek a Felügyelettől a Hpt. által meghatározott pénzügyi szolgáltatási tevékenység

végzésére engedélyt kaptak (az MNB honlapján közzétett MNB rendelet 3. számú

mellékletének 1. pontja szerinti listában a D1 és D2 csoportban felsorolt pénzügyi

vállalkozások és pénzügyi vállalkozásként működő magyarországi fióktelepek.

Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők – Pénzügyi vállalkozások: a szektorba sorolt

intézmények közül azok, amelyek a Felügyelettől a Hpt. által meghatározott pénzügyi

szolgáltatási tevékenység végzésére engedélyt kaptak (az MNB honlapján közzétett MNB

rendelet 3. számú mellékletének 1. pontja szerinti listában az E6 csoportban felsorolt pénzügyi

vállalkozások.

A 8PBB32 Hitelek – Nem pénzügyi vállalkozásoknak

A sor a felügyeleti mérlegből a belföldi nem pénzügyi vállalatoknak és járulékos vállalkozásoknak

nyújtott hiteleket tartalmazza.

A 8PBB33 Hitelek – Háztartásoknak

A sor a felügyeleti mérlegből a belföldi háztartásoknak nyújtott hiteleket tartalmazza lakosságnak

(8PBB331) és egyéni vállalkozóknak (8PBB332) nyújtott hitelek bontásban.

A 8PBB3311 soron a lakosságnak nyújtott hitelekből külön ki kell emelni a Jelzáloghitelek

állományát. A jelzáloghitelek a lakosságnak ingatlanon alapított jelzálog fedezete mellett nyújtott

hiteleket (1C81) tartalmazza.

A 8PBB34 Hitelek – Egyéb

A sor a felügyeleti mérlegből a fentiekben nem nevesített egyéb belföldi szektoroknak nyújtott, a

Hitkr. 7. számú melléklete szerint minősítési kötelezettség alá tartozó, hitelnek minősülő követeléseket

tartalmazza.

A 8PBB341 soron elkülönítetten is ki kell emelni az önkormányzatoknak nyújtott hiteleket.

A 8PBB35 Hitelek – Külföld

A sor felügyeleti mérlegből a Hitkr. 7. sz. melléklete I. fejezete alapján minősítendő külföldi jogi és

természetes személyekkel szembeni, hitelnek minősülő követeléseket tartalmazza.

Page 167: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

167

Nem terjed ki a jogszabály hatálya, ezért a sor nem tartalmazza a magyar és egyéb EGT állammal,

az állam jegybankjával szembeni hitelkövetelések, betételhelyezések és az általuk kibocsátott, a

hitelintézet birtokában lévő értékpapírok állományát.

A 8PBB4 Egyéb követelések sor az 1AB7 Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó

követeléseket, az 1AB8 Aktív kamatelhatárolásokat és az 1AB911 Aktív elszámolás és egyéb aktív

időbeli elhatárolás sorok összegét tartalmazza. Az 1AB911 sor értékét csökkenteni kell az 1C731

Egyéb aktív időbeli elhatárolás (1AB911-ből) sorban kimutatott érték összegével.

Az 8PBB5 Egyéb eszközök sor tartalma: az 1AB6 Vagyoni érdekeltségek és az 1AB92 Saját

eszközök, mindkettő esetében az értékvesztés és értékelési különbözet sorok kivételével.

8PBB61 Függő kötelezettségek

A 8PBB611 Peres ügyekkel kapcsolatos állományok soron a Hitkr. 7. számú melléklet VI. fejezet

(16) pontja szerinti kötelezettségeket kell megjeleníteni, ahol a hitelintézet az alperes. A bruttó

állományi adatnak a perértéket kell feltüntetni, míg a nettó értéknek a pervesztési eséllyel csökkentett

nettó értéket kell szerepeltetni.

A 8PBB612 soron a Követelésértékesítés miatt fennmaradó függő kötelezettségeket (visszkereseti jog, egyéb)

kell jelenteni a Hitkr. 7. számú melléklet VI. fejezet (17) pontjának megfelelően.

A 8PBB613 egyéb függő kötelezettségek soron kell kimutatni a Hitkr. 20. § (2) bekezdésben felsorolt

kötelezettség vállalásokat a 611 és 612 sorokban nem nevesített függő kötelezettségek kivételével, a Hitkr. 20.

§ (2) bekezdésben meghatározott értékeken. A saját ügyfelek felé vállalt tőke és hozamgarancia, valamint

tőke- és hozamígéret értékét a Hitkr. 20. § (2) bekezdés 16. pontjának megfelelő szerződéses értéken kell

kimutatni.

A Hitkr. 20. § (2) bekezdés 1. pontjában nevesített opciós kötelezettségek értékét az határozza meg, hogy az

ügylet leszállítási vagy elszámolási típusú.

A szerződés szerint leszállítási jellegű opciós kötelezettséget határidős kötésértéken (névérték*határidős kötési

árfolyam) kell kimutatni. A céltartalékképzésnél figyelembe vehető nettósítási megállapodásokat a

kimutatásnál érvényesíteni kell.

Az elszámolási típusú és - jellegétől függetlenül – a kamatláb opciós ügyletek értékének kimutatására a Hitkr.

20. § (7) bekezdés ad útmutatást, amely szerint a piaci érték és a kötési érték negatív, veszteség jellegű

különbözetét kell kötelezettségként megjeleníteni. A pozitív különbözetű ügyletet csak akkor lehet figyelembe

venni, ha nettósítási lehetőség áll fenn a különböző ügyletek között.

A 8PBB62 Jövőbeni kötelezettségek származtatott ügyletek nélkül soron a sajátos szállításos repó ügylet

keretében a repóba vevő hitelintézetek a vásárolt értékpapír határidős viszonteladási kötésértékét mutatják ki.

Ugyanezen soron a szállításos repó keretében a repóba adó hitelintézetek az eladott értékpapírok határidős

visszavásárlási kötésértékét jelenítik meg. A céltartalékképzésnél figyelembe vehető nettósítási

megállapodásokat a kimutatásnál érvényesíteni kell.

A 8PBB62 sorban szerepelnek továbbá a Hitkr. 20. § (3) bekezdés 3. pontjába tartozó, egyéb eszközökre

vonatkozó kötelezettségek is.

A 8PBB63 Származtatott ügyletek soron a fedezeti és egyéb célú (nem fedezeti) ügyletekre vonatkozóan kell

adatokat szolgáltatni az alábbiak szerint:

A bruttó könyv szerinti / nyilvántartási érték meghatározása:

- A Hitkr. 20. § (7) bekezdés értelmében a szerződés szerint leszállítási jellegű határidős adásvételi

ügyletek és deviza swap ügyletek határidős ügyletrésze esetén a bázisdevizára vetített határidős

kötésértékek összegét (azaz az un. bázisdeviza névérték és a kötési árfolyam szorzatának előjeltől

független összegét) kell kimutatni. A fix-változó kamatok cseréjére kötött kamatswap ügyletek

értékének meghatározására a Hitkr. 20. § (3) bekezdés 2. pontjának zárójeles része ad útmutatást. A

Page 168: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

168

céltartalékképzésnél figyelembe vehető nettósítási megállapodásokat a kimutatásnál érvényesíteni

kell.

- Az elszámolási típusú ügyletek értékének kimutatására a Hitkr. 20. § (7) bekezdés ad útmutatást.

Ezen ügyleteknél a kimutatott érték a névértékre (kamatswapnál a fiktív tőkeösszegre) vetített piaci

és kötési árfolyam/kamatláb negatív, veszteség jellegű különbözete. Pozitív különbözetet csak akkor

lehet figyelembe venni, ha nettósítási lehetőség áll fenn a különböző ügyletek között.

A származtatott ügyletek esetében a számviteli szabályok kétfajta céltartalék képzését írják elő, a piaci ár

függvényében a számviteli céltartalékot (csak az egyéb célú, nem fedezeti ügyletekre vonatkozó előírás), a

Hitkr. 7. számú melléklete szerint a hitelezési kockázatra fedezetet biztosító kockázati céltartalékot. A 8PBB

tábla vonatkozásában – eltérően az általános elvtől, miszerint csak a sajátos értékelési szabályos alapján

képzett kockázati céltartalékot kell kimutatni – mindkét céltartalékot meg kell jeleníteni a Származtatott

ügyletek soron. A számviteli szabályok szerint képzett céltartalék esetében a piaci és a kötési ár veszteség

jellegű különbözetére kell céltartalékot képezni. A negatív különbözet határozza meg a Valószínűsíthető

jövőbeni veszteség piaci ár alapú részét, amelyhez még a hitelintézet a saját kockázati értékelése során

kockázati (hitelezési kockázat alapú) céltartalékot képezhet, ha a piaci árnál kedvezőtlenebbnek ítéli meg az

ügyletből való kiszállás veszteségét (pl. a partner ügyfélminősítése jelentősen romlott, ami a piaci árban még

nem mutatkozik meg.) Amennyiben mindkét típusú (piaci árhoz viszonyított és hitelezési kockázat alapú)

várható veszteséget azonosítja a hitelintézet az adott ügylettel összefüggésben, úgy a Valószínűsíthető

jövőbeni veszteség azok összege. A besorolási kategóriát, a fedezetek (pl. ellenügylet) figyelembevételével

csökkentett várható veszteség és a bruttó nyilvántartási érték (fentiekben meghatározottak szerint) hányadosa

alapján kell meghatározni és a származtatott ügyletet egyedileg besorolni.

A fedezetek figyelembevétele a Piaci ár alapú és Hitelkockázat alapú értékelés esetén:

- A számviteli szabályok szerinti, piaci ár alapú értékelésnél és céltartalékképzésnél a jogszabály nem ad

lehetőséget a fedezetek figyelembevételére.

- Amennyiben a hitelkockázat alapján a piaci árhoz képest a hitelintézet alacsonyabb értéket állapít meg a

származtatott ügyletre vonatkozóan, a fedezet csak a bank által becsült és a piaci ár különbségére vehető

figyelembe, nem pedig a teljes várt veszteséggel szemben azaz a bank által becsült érték és a

nyilvántartási érték különbözetének egészére.

A táblában a fedezeti és az egyéb célú (nem fedezeti) származtatott ügyleteket is meg kell jeleníteni,

függetlenül attól, hogy a piaci érték alapú számviteli céltartalék képzésének előírása csak a nem fedezeti

ügyletekre áll fenn. A fedezeti célú ügyletekre csak kockázati céltartalék számolható el, azaz csak hitelezési

kockázatból származó veszteség fennállásakor értelmezhető a tábla Valószínűsíthető jövőbeni veszteség,

fedezet és céltartalék oszlopa, piaci értékelésből származó érték az oszlopokba nem kerülhet. Mivel a fedezeti

és nem fedezeti származtatott ügyletekre a táblában nincs külön sor, ezért abban az esetben, ha mindkét célú

ügylettel rendelkezik a hitelintézet, a háttérszámítások összesített végeredményét kell feltüntetni a táblában.

A 8PBB63 sorban kell kimutatni a kötési napon nyilvántartásba vett, de értéknapon könyvelt azonnali ügylet

tárgyának/bázisdevizájának piaci és kötésnapi értéke különbözetét.

A 8PBB9 Átstrukturált hitelek (kintlevőségek) állománya sorban a 8PBC Átstrukturált hitelek

állományának alakulása című táblában szereplő hitelállomány eszközminősítési kategóriánkénti

(értékelési csoportonkénti) bontását kell bemutatni a fő szektorokra vonatkozóan. Az átstrukturált

hitel átstrukturálást követő minősítésére a Hitkr. 7. számú melléklet VII. fejezet (4)-(6) pontban

foglaltak az irányadók.

A 8PBB901 Ebből: átstrukturált hitelek tőkésített kamata sorban kizárólag a tőkésített kamatok bruttó

könyv szerinti értékét, értékvesztését, valós értékelés alkalmazása esetén értékelési különbözetét és

nettó könyv szerinti értékét kell jelenteni abban a minősítési kategóriában, amelyben az adott hitel

tőkésített kamatát a hitelállományban kimutatja.

Az átstrukturált hitelek tőkésített kamatára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket a Hitkr. 13. § (2)

bekezdés b) pontja tartalmazza. A hitelintézetnek a kamatok mellett tőkésítésre került egyéb elemeket

Page 169: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

169

(pl. díjak, jutalékok) is figyelembe kell-e venni, ha azok kezelése megegyezik a tőkésített kamatok

esetében követendő eljárással.

8PBC Átstrukturált hitelek állományának alakulása

Beküldési gyakorisága: negyedéves

A tábla célja

A veszteség megelőzése érdekében kényszerű átstrukturáláson átesett hitelállomány változásának

nyomon követése.

A tábla kitöltése

Átstrukturált hitelállományban kell szerepeltetni egyrészt azokat a szerződéseket, ahol a hitelintézet

vagy az ügyfél kezdeményezésére, a nemfizetés elkerülése érdekében a kötelezettségvállalási

szerződést (beleértve a vásárolt követeléseket is) 2010. január 1. előtt bármely feltétel kapcsán újra

kellett tárgyalni, másrészt itt jelenik meg a 2010. január 1-től hatályos, Hitkr. 2. §. 48. pontja és a

Hitkr. 7. számú melléklet VII. fejezet (1)-(2) pontja szerint átstrukturált hitelnek minősíthető állomány

is. Az átstrukturált hitelek tőkésített kamatára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket a Hitkr. 13. § (2)

bekezdés b) pontja tartalmazza.

Megjegyezzük, hogy azokat a prolongált és technikailag prolongált szerződéseket, amelyeket nem a

veszteség és a nemfizetés elkerülése érdekében újítottak meg, rendben lévőnek (azaz nem

átstrukturáltnak) kell tekinteni, ezért ezeket a tábla nem tartalmazza.

Átstrukturált hitel minősítés jövőbeni megszüntetésére vonatkozóan a Hitkr. 7. számú melléklet VII.

fejezet (3) pontja esetén kerülhet sor. Ekkor a hitel kikerül az Átstrukturált kategóriából és ebből a

táblából. Az átstrukturált hitel minősítés minden egyéb, a Hitkr. 7. számú melléklet VII. fejezet (4)-(6)

pontban leírt esetben a hitel futamidejének végéig fennmarad, függetlenül attól, hogy a hitel

eszközminősítési kategóriája, illetve értékelési csoportja a 8PBA, 8PBB táblában javul, ezért a tábla

ezeket a hiteleket továbbra is tartalmazza.

A tábla oszlopainak tartalma

A tábla a)-j) oszlopai az átstrukturált állomány változására vonatkozó adatokat tartalmaznak:

Az a) és b) Tárgynegyedévben hozott átstrukturálási döntések oszlopban a döntésekben érintett állomány

összesített darabszámát és bruttó értékét kell kimutatni. A bruttó érték devizahitel esetében az átstrukturálás

napján érvényes MNB hivatalos devizaárfolyammal számított forintérték. A döntések darabszámának és

értékének meghatározásánál a szerződéseket kell alapul venni és azt kell megvizsgálni, hogy a

tárgynegyedévben hányszor strukturálták át a szerződéseket. A darabszám és az érték is annyiszor

jelentkezik az „a” és „b” oszlopokban, ahány átstrukturálás történt. Itt halmozódás is előfordulhat.

Az adatok adott időszakra vonatkozó táblába (pl. I. negyedév, II. negyedév stb.) történő beírását a

döntés dátuma határozza meg. Amelyik negyedévben az átstrukturálásra vonatkozó döntés született,

abban a negyedéves táblában kell jelenteni.

Megjegyezzük, hogy az oszlopokban kimutatott értékek összege nem egyenlő az állomány egyszerű

változásával, mivel nem tartalmazza a törlesztéseket, eladásokat, leírásokat, árfolyamváltozásokat.

A c)-f) Tárgynegyedévben hozott átstrukturálási döntések összetétele oszlopokban a döntéseket aszerint kell

csoportosítani, hogy az állami vagy banki konstrukció keretében történt-e. (Döntési módokra a 20A szöveges

jelentés II/B. pontja tartalmaz példákat.) Ha mindkét konstrukció szerepel az átstrukturálásban, akkor az

átstrukturálást az állami konstrukcióban kell szerepeltetni, halmozódás nem fordulhat elő. Fontos: ha a

Page 170: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

170

kétféle átstrukturálás egymáshoz kapcsolódó esemény, közöttük tartalmi összefüggés van és egy

döntés vonatkozik mindkettőre (mint látható az általad példaként bemutatott esetben).

Végeredményében a banki konstrukció kiegészíti az államit, vagy az állami konstrukció végrehajtása

feltétele(z) egy banki átütemezést is. Egyéb esetekben, ha egymástól független a banki és az állami

indíttatású átstrukturálás (még ha időben egy időpontra esik is), két külön döntésnek kell tekinteni

azokat.

A tábla g)-n) oszlopai az átstrukturált állományra vonatkozó adatokat tartalmaznak:

A g)-i) Tárgynegyedév végén fennálló szerződéses állomány oszlopok a szerződések darabszámát, bruttó

értékét és az értékvesztés összegét tartalmazzák.

A j) Fedezetek értéke a követelés erejéig oszlopban az átstrukturált hitelhez kapcsolódó fedezetek hitelfedezeti

értékét kell megjeleníteni legfeljebb a bruttó követelés erejéig (a 8AB táblával azonos módon).

A k)-n) Tárgynegyedév végén a szerződések hátralékosság szerinti összetétele oszlopokban a hátralékkal

rendelkező átstrukturált hitelek szerződéseit a késedelembe esés időpontjától eltelt időszak alapján kell

sávonként besorolni.

A k)-n) oszlopok kitöltésének további szabályai:

Ha a hitelintézet egy ügyféllel szemben több késedelmes átstrukturált szerződéssel

rendelkezik, a szerződéses értékeket egymástól függetlenül a szerződésenkénti legrégebbi

hátraléknak megfelelő lejárati időintervallumokba kell besorolni. A 30 napon túl késedelmes,

függővé tett kamat összegét a szerződés legrégebben lejárt tételének (így a lejárati sávnak)

meghatározásánál figyelembe kell venni, de annak összegét a szerződés értékében nem kell

megjeleníteni.

A vásárolt lejárt követelések esetén a lejártságot az eredeti szerződés szerinti nem fizetés

időpontjától kell számítani, függetlenül attól, hogy a hitelintézet a követelést mikor vásárolta.

Ha a követelés megvásárlásakor a hitel lejáratára vonatkozóan szerződés-módosítás történt,

akkor az új szerződésben szereplő lejárat tekintendő eredeti lejáratnak.

Ha a követelés átstrukturálásakor a szerződésben a lejárati esedékesség módosításra kerül, a

fizetési késedelmet az érvényes szerződés ütemezésének megfelelően kell meghatározni.

A hátralékkal nem rendelkező hiteleket az o)-r) oszlopokban nem kell szerepeltetni, azaz a „0-30”

napos hátralékos intervallum alsó határa azt jelenti, hogy az esedékesség napjának végéig a

hitelfelvevő nem törlesztett.

A tábla sorainak tartalma

A tábla soraiban a 8-as táblák szektortagolásának megfelelő bontásban kell adatokat szolgáltatni az 1. sorban

az összes hitelállományra vonatkozóan.

A 2. sor a forintban fennálló, deviza árfolyamkockázattal nem rendelkező, a 3. sor a devizában

fennálló, deviza árfolyamkockázattal rendelkező kockázatvállalások adatait tartalmazza.

8PBF Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A táblában az ügyfelektől kapott fedezeteket, biztosítékokat, továbbá az egyéb mérlegen kívüli

követeléseket és a hitelderivatívákat (az egyéb származtatott ügyletek kivételével) kell bemutatni az

Szmt és a Hitkr. számviteli szabályai, továbbá a hitelintézetek fedezeti szabályzata szerinti

Page 171: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

171

tartalommal és értékelési módon. A táblában a Hkr. elismerhető fedezetekre vonatkozó rendelkezéseit

annyiban lehet figyelembe venni, amennyiben azok nem mondanak ellent a Hitkr. 7. számú melléklet

szerint elszámolható értékvesztés és céltartalékképzés során figyelembe vehető fedezetek, biztosítékok

(továbbiakban biztosítékok) körének és azok értékelési szabályainak. A tábla vonatkozásában minden

olyan jogi személy beletartozik az ügyfél fogalmába, amely a hitelintézet valamely saját számlás

követeléséből vagy mérlegen kívüli kötelezettségéből eredő kitettsége kockázatának csökkentésére

fedezetet biztosít a hitelintézet javára (így pl. a Magyar Állam, más hitelintézet stb. is ügyfélnek

minősül).

A tábla kitöltése

A tábla oszlopainak tartalma

A tábla a) Teljes nyilvántartási érték oszlopában az ügyfelektől kapott biztosítékokat a

jogszabálynak, illetve a hitelintézet belső fedezeti szabályzatának megfelelően kell az aktuális

számviteli nyilvántartási értéken jelenteni. Az egyéb mérlegen kívüli függő és jövőbeni követelések

értékére főleg a Hitkr. Könyvvezetési és egyéb előírások szakasza és a 20. § ad iránymutatást.

A b) Piaci érték belső fedezeti előírások alapján korrigált értéke oszlopban kimutatandó érték

alapja a biztosíték piaci értéke, vagy a piaci értékítéletet jellemző értéke, ennek hiányában

nyilvántartási érték, amelyet a hitelintézet belső fedezetértékelési szabályzatában rögzített szempontok

(mobilizálhatóság, hozzáférhetőség, értékállandóság, a biztosítékot nyújtó fél gazdasági helyzete,

egyéb) alapján korrigálhat a hitelintézet. Az így meghatározott érték a biztosítéki érték. A Jht. hatálya

alá tartozó hitelintézeteknél a hitelbiztosítéki érték számítását a Jht. és a termőföldnek nem minősülő

ingatlanok hitelbiztosítéki értékének meghatározására vonatkozó módszertani elvekről szóló 25/1997.

(VIII.1.) PM rendelet határozza meg.

A táblában a nem töltendő mezők szürke színnel jelöltek.

A c) Fennálló kintlévőség értékéig elismerhető fedezet oszlopban a fedezetként nyújtott

biztosítékokat a kintlévőség bruttó (a tőkét és az alábbi kamatokat tartalmazó) értékéig kell kimutatni a

Hitkr. 10. § (5) bekezdés szerinti tartalommal.

A kintlévőség bruttó értékében az elhatárolt, a tőkésített és a függő kamatokat is figyelembe kell

venni, azaz a

a mérleg fordulónapjáig időarányosan az üzleti évre járó és a mérlegkészítés időpontjáig

esedékes, befolyt kamatokat és kamat jellegű jutalékokat,

az üzleti évre időarányosan járó, de a mérlegkészítés időpontjáig nem esedékes kamatokat és

kamat jellegű jutalékokat, ha olyan követelésből származnak, amely adóssal szemben fennálló

követelések problémamentes vagy külön figyelendő kategóriába tartoznak,

a Hitkr. 5. § (5) l) bekezdés szerinti tőkésített kamatokat (nemfizetés esetén a Hitkr. 17.§

szerinti kamatköveteléseket a kamatperiódus végét követő egy hónapig és a Hitkr. 2. § 48.

pontja, illetve 13. § (2) b) pontja szerint az átstrukturált hitelek tőkésített kamatát),

függővé tett kamatok és kamat jellegű tételek összegét.

Ha egy követelés mögött többféle fedezet áll, akkor a mögöttes fedezetek részletezését a

hitelintézet fedezetekre vonatkozó belső szabályzatának és rendszerének megfelelő prioritással és

aktuális értékkel kell a követelés erejéig feltüntetni.

A táblában a nem töltendő mezők szürke színnel jelöltek.

A tábla sorainak tartalma

A tábla első részében a biztosítékokat a Hitkr. 7. számú melléklet, továbbá a hitelintézetek fedezeti

szabályzata szerinti tartalommal kell kimutatni. A hitelintézetek által alkalmazott fedezetek

jelentősebb fajtáiról a Ptk. „a szerződést biztosító mellékkötelezettségek” című (XXIII.) fejezete

Page 172: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

172

tartalmaz rendelkezéseket (a bankgarancia, a kezesség, a zálogjog és az óvadék). A biztosítékok köre

ennél tágabb lehet, így pl. a fennálló kockázat csökkentésére biztosítékként elfogadható az

engedményezés, a vételi jog (opció), ígérvények, forgóeszköz, stb.

A tábla második részében a hitelintézet egyes kiemelt mérlegen kívüli követeléseit kell kimutatni,.

Itt kell kimutatni a már leírt, de el nem engedett követeléseket, függetlenül attól, hogy azok per tárgyát

képezik-e.

8PBF1 Fedezetek, Biztosítékok

Azoknál a fedezeteknél, amelyeket jogszabály, vagy szerződés alapján nem lehet teljes egészében,

egyszerre bevonni a követelés rendezésébe, a beszámolási időszakban rendelkezésre álló fedezetből

csak az egy összegben (Pl. munkabérből való levonhatóság erejéig) teljesíthető részt lehet figyelembe

venni.

Az ügyfelekkel (ideértve a pénzügyi intézményeket és a pénzügyi szektorba tartozó többi

szervezetet is) szemben a vonatkozási időpontban fennálló összes követelés (azaz a mérlegben

kimutatott követelések – köztük a halasztott fizetéssel eladott eszközök utáni követelések –, valamint a

mérlegen kívüli vállalt kötelezettségek) mögé állított fedezeteket és biztosítékokat kell feltüntetni az

alábbi részletezésben:

8PBF11 Kapott garanciák, ellengaranciák

A garancia olyan, jogi vagy természetes személy (garantőr vagy garans) által vállalt önálló

kötelezettség, amely a - garantőr, az alapügylet szerződéses teljesítéséért felelős személy (kötelezett,

vagy megbízó) és a jogosult (hitelező) háromoldalú - garanciaszerződésében meghatározott feltételek

fennállása, a kötelezett nemteljesítése esetén a jogosultnak – jelen esetben a hitelintézetnek - fizetést

teljesít az előzetesen rögzített összeghatárig. A garancia önállósága azt jelenti, hogy független az

alapügylettől, vagy alapszerződéstől és annak jogviszonyától. Ebben van a lényegi különbség a

garancia és a kezesség között. A garanciát nyújtó kötelessége, hogy a garanciában szereplő összeget

kifizesse az erre vonatkozó, írásbeli fizetési igénybejelentésre, vagy a garanciában megjelölt, a

garancia feltételeinek megfelelő külső megjelenésű okmányok bemutatására. A garantőr csak utólag,

ún. utóeljárásban követelheti a kötelezett-től a kártérítést.

Az ellengarancia, vagy viszontgarancia olyan közvetett garanciaügylet, amelyben a megbízó által

garanciavállalásra felkért jogi vagy természetes személy a végső kedvezményezettnek nem maga ígér

fizetést, hanem egy második személyt bíz meg a fizetés teljesítésével a kötelezett nem-teljesítése

esetén. A kötelezett-tel közvetlen kapcsolatban álló garantőr a végső garantőrnek ígér fizetést az első

fizetési felszólításra.

A 8PBF111 Központi költségvetés garanciái sorban a Magyar Állam nevében, a Központi

Költségvetés terhére, az Áht. 33., 33/A-D. §-okban előírt feltételekkel, jogszabályi, vagy szerződéses

alapon vállalt állami garanciákat és viszontgaranciákat, egyedi állami garanciákat és

viszontgaranciákat kell feltüntetni. A tábla nem tartalmazza az államtól a hitelintézet forrásai után

kapott garanciákat, amelyek a hitelezőknek nyújt biztosítékot, továbbá azokat az árfolyam-fedezeti

megállapodásokból eredő árfolyamgaranciákat, amikor a refinanszírozás során keletkező nyitott

pozíció árfolyamkülönbözetét a bank az állammal szemben elszámolja. (Pl. euróban kapott forrást a

bank forintban helyez ki és az így keletkezett nyitott devizapozíció árfolyamkülönbözetét veszteség

esetén az állam megtéríti, nyereség esetén a bank továbbutalja az államnak.)

A 8PBF112 Egyéb állami, illetve állami tulajdonú szerv garanciái sorban kell szerepeltetni az egyéb

állami, illetve állami tulajdonú szervek által jogszabályban biztosított vagy szerződésben vállalt

garanciákat, illetve készfizető kezességet. Itt kell feltüntetni az MFB Zrt-ról szóló 2001. évi XX.

törvény keretein belül vállalt garanciák és árfolyam- és egyéb garanciák az állami kezességvállalás,

viszontgarancia erejéig és az Eximbank által a 85/1998. Kormányrendeletben előírt feltételekkel

Page 173: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

173

vállalt garanciaügyletek esetleges beváltásából fakadó fizetési kötelezettségeket is, amelyekért az

Állam a központi költségvetés terhére készfizető kezesként, viszontgarantőrként felel.

A 8PBF113 Bankgaranciák között a más hitelintézettől kapott garanciákat, viszontgaranciákat kell

szerepeltetni. Itt kell feltüntetni a 8PBF112 soron kiemelt, szakosított hitelintézetnek minősülő

intézmények saját kockázatra nyújtott bankgaranciáját, amelyet állami viszontgarancia, kezesség

nem fedez.

A bankgaranciának sok típusa alakult ki, így a legjellemzőbbek:

Fizetési garanciák: (vevő kéri): Vételár garancia, Hitelfedezeti garancia, Lízing garanciák

Teljesítési garanciák (eladó kéri): Ajánlati, vagy tender garancia, Teljesítési garancia, Jó-

teljesítési garancia, Előleg-visszafizetési garancia

Vámgaranciák

Jövedéki garanciák

Konstrukciós garanciák

Keret- vagy feltöltődő garancia

Árfolyamgarancia

Tőkegarancia, illetve hozamgarancia után vállalt bankgarancia

A bankgaranciák között kell kimutatni az olyan leszámítolt váltót, amelynek korábbi forgatmányosai

között hitelintézet is szerepelt (lásd Értékpapír forgatmány).

A 8PBF1141 Alapok által nyújtott garanciavállalások államilag viszontgarantált része sorban

szerepelnek az alapok és egyéb, alapszerűen működő intézmények – pl. a Magyar

Vállalkozásfinanszírozási Zrt., a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., az Európai Mezőgazdasági Orientációs

és Garanciaalap, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány, a kockázati tőkealapok és egyéb

alapok garanciavállalásai az állami kezességvállalás, viszontgarancia erejéig.

A 8PBF1142 Alapok által nyújtott, államilag nem viszontgarantált garanciavállalások sorban az

előző sorban szereplő garanciák állam által nem viszontgarantált részét és az egyéb piaci alapú

garanciavállalásokat kell kimutatni.

8PBF12 Kapott kezességek

A kezesség esetén a Ptk. 272-276 §-ok rendelkezései az irányadóak. A kezes a kezességi

szerződésben arra vállal kötelezettséget, hogy ha a kötelezett nem teljesít, maga fog a kötelezett

helyett a jogosultnak – jelen esetben a hitelintézetnek - teljesíteni. A kezesség a garanciával

ellentétben nem független az alapszerződéstől

273. § (1). A kezes kötelezettsége ahhoz a kötelezettséghez igazodik, amelyért kezességet

vállalt; érvényesítheti azokat a kifogásokat, amelyeket a kötelezett érvényesíthet a

jogosulttal szemben.

(2) A kezes kötelezettsége nem válhat terhesebbé, mint amilyen elvállalásakor volt; kiterjed

azonban a kezesség elvállalása után esedékessé váló mellékszolgáltatásokra. A kezes a

perköltségekért és a végrehajtási költségekért csak akkor felel, ha a keresetindítás előtt őt a

teljesítésre felszólították.

(3) Bírósági úton nem érvényesíthető követelés kezesével szemben a követelést bírósági

úton nem lehet érvényesíteni.

A kezességi szerződés a kezes és a jogosult között jön létre, azaz a szerződés létrejöttéhez nem

elegendő a kötelezett és a kezes megállapodása.

A kezesség két formája a készfizető és az egyszerű kezesség.

A készfizető kezesség jogi értelmezését a Ptk. 274. § (2) bekezdése adja meg.

A 8PBF121 Központi Költségvetés készfizető kezesség sorba az Áht., illetve az állam által vállalt

kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V.5.)

Page 174: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

174

Kormányrendelet alapján vállalt kezességek esetleges beváltásából fakadó, a központi költségvetést

terhelő fizetési kötelezettségeket kell jelenteni.

A 8PBF1221Bankkezességek és a 8PBF1222 Egyéb készfizető kezesség sorban kell kimutatni

minden olyan készfizető kezességet, amelynek végső kockázatvállalója nem a Magyar Állam. (Az

egyéb állami és állami tulajdonú szervek kezességvállalásainak besorolásánál a garanciánál leírt

módon kell eljárni.)

A 8PBF123 Egyszerű kezességre a Ptk. 274. § (1) bekezdés fogalmaz meg jogi értelmezést. Az

egyszerű kezesség sortartó kezességnek is nevezhető.

A 8PBF1241 Alapok által nyújtott kezességvállalások államilag viszontgarantált része sorban

szerepelnek az alapok és egyéb, alapszerűen működő intézmények – így pl. a Magyar

Vállalkozásfinanszírozási Zrt., a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., az Európai Mezőgazdasági Orientációs

és Garanciaalap, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány, a kockázati tőkealapok és egyéb

alapok készfizető kezességei az állami kezességvállalás, viszontgarancia erejéig.

A 8PBF1242 Alapok által nyújtott, államilag nem viszontgarantált kezességvállalások sorban az

előző sorban szereplő kezességek állam által nem viszontgarantált részét és az egyéb piaci alapú

kezességvállalásokat kell kimutatni.

8PBF13 Hitelintézet által nyújtott garanciák és kezességek ellengaranciái

Ebben a sorban kell kimutatni azokat a hitelintézet javára szóló ellengaranciákat, amelyek a

hitelintézet által nyújtott garanciák, kezességek fedezetére szolgálnak. Ha a hitelintézetnek (mint

közvetlen garánsnak) a nyújtott garancia vagy kezesség miatt fizetési kötelezettsége keletkezik, az

ellengaranciát nyújtó közvetett garáns az ellengarancia erejéig megtéríti a hitelintézet által fizetett

összeget.

8PBF14 Óvadékok

Az óvadékokra vonatkozóan a Ptk. 270. és 271. §-ában foglaltakat kell figyelembe venni.

Az óvadék, mint a dologi biztosíték a zálogjog egyik fajtája, amelynek külön szabályozását annak

speciális tárgya, illetve az ebből eredő eltérő kielégítési szabályok indokolják. Óvadék esetében a felek

abban állapodnak meg, hogy a jogosult a részére átadott óvadékból közvetlenül kielégítést kereshet, ha

a kötelezett nem, vagy nem szerződésszerűen teljesít. Az óvadéknak tehát az a funkciója, hogy ha a

kötelezett nem képes vagy nem akar a szerződésnek megfelelően teljesíteni, úgy erre az esetre az

óvadék fedezetet nyújtson. A jogosult a szerződésszegéskor tehát nyomban rendelkezhet az óvadékkal,

abból közvetlenül - a bírói út igénybevétele nélkül - kielégítést kereshet.

Az óvadékokat az alábbi bontásban kell kimutatni:

A 8PBF141 Pénzfedezet sorban a hitelintézetnél az óvadékként lekötött összeget (zárolt

számlaköveteléseket) és az óvadékul kapott (letétbe helyezett) betéti okiratokat, takarékbetétkönyveket

kell kimutatni. A 1411 és 1412 alábontó sorok a pénzfedezetek forint és deviza bontását tartalmazzák.

A 8PBF142 Értékpapír fedezetek sor tartalmazza a hitelintézetnél vagy harmadik személynél (pl.

elszámolóház) a hitelintézet javára zárolt értékpapírok állományát, hitelviszonyt megtestesítő

értékpapírok (a jelzáloglevél és az egyéb fedezett kötvények, valamint a részvénnyé átváltoztatható

kötvények kivételével), részvények és egyéb értékpapírok bontásban. Az egyéb értékpapírok közé kell

besorolni a jelzálogleveleket, az egyéb fedezett kötvényeket (pl. ABS, LBS, CDO), a részvénnyé

átváltoztatható kötvényeket, befektetési jegyeket, közraktárjegyeket és egyéb, külön nem nevesített

értékpapírokat.

A 8PBF143 Egyéb óvadék, egyéb letét sorban a fenti sorokba nem besorolható óvadékokat kell

besorolni. A besorolásnál az alábbi jogszabályi hivatkozást figyelembbe kell venni: „Valamely

követelés biztosítására pénzen, bankszámla-követelésen, értékpapíron és egyéb, külön törvényben

Page 175: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

175

meghatározott pénzügyi eszközön az erre irányuló szerződéssel és az óvadék tárgyának átadásával

óvadék alapítható. Ha az óvadék tárgya más dolog, a zálogjog szabályait kell alkalmazni.”

8PBF15 Értékpapír forgatmány

Ebbe a sorba kell besorolni a Ptk. 338/A. § tárgyát képező értékpapírok közül azokat a névre szóló,

forgatható értékpapírokat, amelyeket a hitelintézet nevére forgattak át egy követelés-leszámítolási

folyamat eredményeként és a követelés behajtásának jogát testesítik meg akár papír alapon, akár

dematerializált formában. Rendeleti záradék nélkül forgatható a váltó, csekk, névre szóló részvény,

közraktárjegy. A felsorolás alá nem eső értékpapírok csak rendeleti záradék felvezetése mellett

forgathatóak.

Egy kivétel van: az olyan leszámítolt váltót is, amelynek korábbi forgatmányosai között hitelintézet

is szerepelt, a bankgaranciák között kell kimutatni.

8PBF16 Zálogjogok

A zálogjogokra vonatkozó általános jogi rendelkezéseket a Ptk. 251 – 269. §. tartalmazzák. A

zálogjogszerződést biztosító korlátolt dologi jog, amely kielégítési elsőbbséget biztosít a zálogjogosult

számára: ha a kötelezett nem teljesít, a zálogjogosult a zálogtárgyból más hitelezőket megelőzően

jogosult a követelését kielégíteni. A kielégítési elsőbbség fizetésképtelenség esetén is elsőbbségi

pozíciót biztosít. A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi

XLIX. törvénynek a 2006. évi VI. törvénnyel módosított 57. §-a szerint a zálogjogosult követeléseit

kizárólag a felszámolási költségek [1991. évi XLIX. törvény 57. § (2) bekezdés] előzik meg.

Ha a követelés bírósági úton nem érvényesíthető, akkor a zálogjog, mint járulékos kötelezettség is

megszűnik.

A 8PBF161 Jelzálogok sorban csak azokat az ingatlanra vagy egyéb zálogtárgyra jelzálogjogként

bejegyzett és nyilvántartott fedezeteket kell feltüntetni, amelyek megfelelnek a Ptk. 261 – 264. §

jogszabályi követelményeinek. Jelzálogjog alapításához a felek megegyezésén túl szükséges a

bejegyzés, amelynek módját a jelzálogjog tárgya határozza meg: ingatlanok esetén az ingatlan-

nyilvántartásba, lajstromozott dolgok és jogok (például hajók vagy szabadalmak) esetén a lajstromba,

más dolog esetén a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzés szükséges a zálogjog alapításához. Az

ingatlanok kivételével jelzálogjog alapítása kizárólag a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalása

esetén lehetséges. A közjegyzői okiratba foglalás feltételeit a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI.

törvény tartalmazza.

A jelzálogjogon belül ingatlanra, ingó vagyonra és egyéb (pl föld) eszközre terhelt jelzálogot kell

megkülönböztetni.

Az ingatlanon belül meg kell különböztetni a lakó-, kereskedelmi és egyéb ingatlant (8PBF16111-

8PBF16113 sor).

E tábla vonatkozásában

Lakóingatlan a Magyarország területén található, lakás céljára létesített, használatba vételi

engedéllyel rendelkező és az ingatlan nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel

nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan, valamint az ingatlan-nyilvántartásban

tanyaként feltüntetett földrészleten lévő lakóház vagy gazdasági épület.

A lakóingatlannak nem minősülő, kereskedelmi ingatlan sorba a rendeltetésszerűen üzleti céllal

létesített, épületnek, épületrésznek, egyéb építménynek minősülő nem lakóingatlanokat kell besorolni,

így pl. az irodaház, kereskedelmi központ, egyéb kereskedelmi helyiség.

Az lakóingatlannak nem minősülő, egyéb ingatlan sorba az Szmt. szerint ingatlannak minősülő

tárgyi eszközök közül az épületnek, épületrésznek és egyéb építménynek nem minősülő,

jelzálogjoggal terhelt, nem üzleti célllal létesített, nem lakóingatlanokat kell besorolni, így pl. a föld,

telek, nem üzleti célú garázs, üdülő, és minden egyéb, a fenti két kategóriába nem sorolt ingatlanok

kivételével.

A 8PBF1612 Ingó vagyontárgyakon alapított jelzálogjog alapításához a zálogszerződés közjegyzői

okiratba foglalása és a jelzálogjognak zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzése szükséges. Ebbe a

Page 176: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

176

körbe tartozik különösen a gépjármű finanszírozásból származó jelzálog, amikor a hitel fedezete maga

a gépjármű, vagy ide tartozik a forgóeszköz (készlet) jelzálogba vonása.

8PBF162 Keretbiztosítéki jelzálogjog

A keretbiztosítéki jelzálogjogra vonatkozóan a Ptk. 263. § rendelkezései az irányadók. A

keretbiztosítéki jelzálogjog eltérően a normál jelzálogjogtól nem valamilyen egyedileg meghatározott,

konkrét követelés biztosítására szolgál, hanem a felek tartós, folyamatos jogviszonyában folyamatosan

keletkező követeléseket biztosít. Konkrét, egyedileg meghatározható követelés biztosítására

keretbiztosítéki jelzálogjog nem is alapítható, és nem is jegyezhető be. A zálogtárgy nem feltétlenül

biztosítja az egész követelést, az csupán a zálogszerződésben meghatározott legmagasabb összeg

erejéig nyújt fedezetet.

Ha a kötelezett a banktól 10.000.000 Ft hitelt vesz fel, és azt jelzálogjoggal biztosítják, akkor

normál jelzálogjog keletkezik. Ugyanakkor, ha a bank a kötelezett részére hitelkeretet bocsát

rendelkezésre, amellyel a kötelezett szabadon rendelkezhet, abból bármikor felhasználhat,

majd arra bármikor visszafizethet összegeket (ún. rulírozó hitel), és a felek e jogviszonyból

keletkező követeléseket biztosítják jelzálogjoggal, akkor keretbiztosítéki jelzálogjog jön

létre.

8PBF163 Önálló zálogjog

Az önálló zálogjogot a Ptk 269. § (1)-(5) bekezdése és a Jht., számviteli elszámolását a Hitkr. 9. §

(16) és 15. § (7)-(10) bekezdése szabályozza. Az önálló zálogjog hitelköveteléshez közvetlenül nem

kapcsolódó, független, önálló jogosultság, amely a jelzálogbankok által refinanszírozott

jelzáloghitelezés eszköze. Ehhez a zálogjoghoz kapcsolódik lehetősége. A kötelezettség a konkrét

zálogtárgyat és nem magát a személyt terheli, a követelés a lekötött zálogtárgyból elégíthető ki. Az

önálló zálogjog adásvétel útján másra átruházható, s ezt követően az új jogosultat illeti meg a

zálogtárgyból a kielégítés joga.

8PBF164 Kézi zálogjog

A kézi zálogjogot a Ptk. 265. § szabályozza. A kézizálogjog létrejöttéhez az írásba foglalt

zálogszerződés mellett - a jelzálogjog esetén előírt nyilvántartásba vétel helyett - a zálogtárgy átadása

szükséges közvetlenül a zálogjogosultnak, vagy egy, a felektől különböző harmadik személynek. A

zálogtárgy átadása lehet szimbolikus átadás is, a Ptk. 117. § (2) bekezdés második mondata mindössze

annyit ír elő, hogy az átadás eredményeképp kétségtelen legyen, hogy a dolog az átruházó hatalmából

a tulajdonjog (illetve a jelen esetben a zálogjogosult) hatalmába került.

8PBF165 Egyéb zálogjog

Ebben a sorban kell kimutatnia fenti sorokba nem besorolható jelzálogjogokat, így például a vagyont

terhelő zálogjogot (Ptk. 266. §), a Ptk. 267. § hatálya alá tartozó zálogjogokat és egyéb zálogjogokat.

8PBF117 Engedményezés

Ebben a sorban mutatható ki a már fennálló árbevétel-, a követelés-engedményezés vagy pl.

vagyon-, illetve életbiztosítási kötvény engedményezése. Itt csak azokat a összegeket lehet figyelembe

venni, amelyek az ügyféllel kötött engedményezési szerződés alapján az ügyfél könyveiben a

beszámolás időpontjában érvényes vevőkövetelésként szerepelnek. Az „árbevétel engedményezés”,

mint kapott fedezet esetében az ügyfél nyilvántartásaiban lévő vevőkövetelésnek a jogilag fennálló

hátralévő, még nem törlesztett összegét kell figyelembe venni. Ugyanez vonatkozik a követelés-

engedményezésre is.

8PBF18 sor Hitelnyújtáshoz kapcsolódó vételi opció

A soron – többek között - azokat az opciókat kell kimutatni, amikor a hitelintézet a hitelszerződést

vételi opcióval köti meg az ügyféllel szemben. Ekkor a hitel felmondásakor a hitelintézetnek egy előre

meghatározott áron joga van az opció tárgyát (pl. ingatlant) megvásárolni.

Page 177: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

177

A 8PBF19 Egyéb sorban szerepelnek az előzőekben nem kiemelt biztosítékok, fedezetek (pl. a

hitelek fedezetéül szolgáló megerősítő nyilatkozatok (Comfort letter), azaz ún. ,,erős” ígérvények,

amelyekben legalább arra vállalnak garanciát, hogy a vállalkozást – minden esetben – a meglévő jó

állapotban tartják. Az ilyen ígérvényeket legfeljebb csak a követelés (tőke és időarányosan járó, de

még meg nem fizetett kamat) értékéig szabad kimutatni.

8PBF2 Egyéb mérlegen kívüli tételek

8PBF21 Leírt, vagy függővé tétel miatt mérlegből kivezetett, de el nem engedett követelések

A fősor alábontásaként külön meg kell jeleníteni a peresített követeléseket és a nem peresített (peren

kívül rendezett), de el nem engedett követeléseket. Mindkét sort meg kell bontani tőkekövetelésekre,

továbbá kamat- (ügyleti és késedelmi kamat), kamat jellegű jutalék- és a Hitkr. 17. § (2) bekezdés

szerinti díjkövetelésekre.

8PBF22 Megvásárolt követelések adóstól járó, még nem törlesztett összege

Ebben a sorban a hitelintézet által engedményezés (faktoring, forfeit ügylet) keretében megvásárolt

követeléseknek az eredeti adósokkal szembeni, az eredeti, illetve a megvásárláskor módosított

szerződés szerint fennálló tőke és kamatkövetelései összegét kell kimutatni a Hitkr. a 15. § (5)

bekezdés és a 17. § (6) bekezdés szerint. A követelésvásárlás a követelésen fennálló kockázat üzleti

célú átvételét jelenti, amelynek során az eladó pénzkölcsönért cserében eladja a nem kívánt

követelésállományát.

Példa: „A” Ügyféllel szemben fennálló hitelkövetelés

Tőkekövetelés: 10.000.000 Ft

Függő kamat 1.500.000 Ft

Összesen 11.500.000 Ft

„B” bank 70 % diszkont mellett 3.450.000 Ft-ért megvásárolja „C” banktól az „A”

ügyfélkövetelését.

„B” bank mérlegében „C” bankkal szembeni Megvásárolt követelés vételáron 3.450.000 Ft.

Mérlegen kívül „B” bank kimutatja az „A” eredeti ügyféllel szemben a 11.500.000 Ft

követelést, a módosított szerződésnek megfelelő feltételekkel.

8PBF23 Nem valódi penziós és szállításos repó ügyletek

A 8PBF231 Nem valódi penziós és szállításos repó ügyletekkel kapcsolatos mérlegen kívüli

követelések (visszavásárlási kötelezettségek) soron a visszavásárlási kötelezettséggel eladott

értékpapírok és nem valódi penzióba vont vagyontárgyak visszavásárlási értékét kell kimutatni előjel

nélkül.

A 8PBF232 Nem valódi penziós és szállításos reverse repó ügyletekkel kapcsolatos mérlegen kívüli

kötelezettségek (viszonteladási kötelezettségek) soron a jövőbeni eladási kötelezettséggel megvásárolt

értékpapírok és nem valódi penzióba vont vagyontárgyak viszonteladási értékét kell kimutatni előjel

nélkül.

9AA– 9AF Kamatkockázat elemzés

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

Page 178: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

178

A táblázatok a kamatkockázat megállapítását szolgálják. A kereskedési könyvet vezető hitelintézet a

táblázat kitöltésekor csak a banki könyv tételeit szerepeltetheti a táblázatban, mivel a kereskedési

könyvben lévő kamatkockázatot a Kkr. szerint külön kell mérni.

A tábla kitöltése

A kamatkockázati jelentést a forinton (HUF) kívül az 5 legfőbb devizára kell kitölteni. Ezek a

következők: euró, USA dollár, svájci frank, angol font és japán jen, amelyeket külön, a számozott

(9AB–Euró, 9AC–USD, 9AD-CHF, 9AE–GBP, 9AF–JPY) táblázatokban kell szerepeltetni.

A devizában kitöltendő táblázatokban a megfelelő devizaértékeket - ezerben, kivéve a japán jent,

amelyet millióban - kell szerepeltetni, nem kell forintra átváltani (konvertálni)!

Ha a hitelintézet a fő devizák valamelyikére nem, vagy az alábbi korláttal visel kamatkockázatot, az

adott devizanem táblájának első sorát nullával kell feltölteni, a nemleges jelentés szabályainak

megfelelően.

A felsorolt öt legfontosabb devizára vonatkozó jelentéseket csak abban az esetben kell kitölteni, ha a

hitelintézet kamatkockázatnak kitett adott devizában meglévő állománya – eszközeinek és a mérlegen

kívüli tételek hosszú pozíciójának együttes összege, vagy kötelezettségeinek és a mérlegen kívüli

tételek rövid pozíciójának együttes összege közül bármelyik – meghaladja a mérlegfőösszeg 5%-át.

Abban az esetben, ha a hitelintézet egyszer egy adott devizában meghaladta a fent jelzettek szerinti

limitet és jelentést készített a devizában meglévő kamatkockázatról, a továbbiakban, a következő

jelentési időszakokban akkor is köteles az adott devizáról a táblázatot kitölteni, ha az nem haladja meg

a mérlegfőösszeg 5%-át. Nullát kell jelenteni akkor, ha az adott – jelentési kötelezettség alá tartozó –

devizában nem kötöttek ügyletet.

A táblázatokban csak az adott deviza szerinti ügyleteket szabad kimutatni.

Az egyes jelentések kitöltése

A táblázatban a részletezés szerint kell minden olyan mérlegen belüli és mérlegen kívüli tételt fel kell

tüntetni, amely érzékeny a kamatlábak változására.

A mérlegen belüli tételeket könyv szerinti értéken kell kimutatni.

A lejárt követeléseket a táblázatban nem szabad szerepeltetni, mert nem kamatozó eszköznek

minősülnek, függetlenül attól, hogy a kamatot fizeti-e az ügyfél vagy sem. (A kamatelszámolás

számviteli rendje miatt, lehet olyan lejárt követelés, amelynek nincs függővé tett kamata.)

A fix kamatozású tételeket a hátralévő lejárat, a változó kamatozású tételeket (kamatok változásának

gyakorisága alapján) az átárazódásig hátralévő időszak szerinti oszlopba kell besorolni.

Fix kamatozású tételek, azok a tételek, amelyek kamatlába a futamidő alatt nem változik. Ezeket a

tételeket a táblában a hátralévő lejáratuknak megfelelő oszlopban kell szerepeltetni. A zéró kuponú

kötvényeket, a diszkont-kincstárjegyeket fix kamatozású értékpapírokként kell kezelni, és azokat a

megfelelő lejárathoz kell beállítani a könyv szerinti értéken.

Változó kamatozású tételek, azok a tételek, amelyek kamatlába a futamidő alatt változhat. Ezeket a

tételeket a lehetséges legkorábbi átárazódásig hátralévő idő szerinti oszlopba kell kimutatni.

Azokat a tételeket, amelyek kamatlába valamelyik alapkamathoz (pl. jegybanki) vagy egyéb

viszonyítási alaphoz (,,benchmark”-hoz) kötötten mozog, a szerződésben meghatározott átárazódási

periódushoz képest számított hátralévő idő szerinti oszlopba kell besorolni.

Azokat a tételeket, ahol nem alapkamathoz kötötten, de a hitelintézet a szerződésben határozza meg az

átárazási (kamatváltoztatási) periódust, szintén az átárazódási periódushoz képest számított hátralévő

idő szerinti oszlopba kell feltüntetni.

Azokat a tételeket, melyekhez átárazási periódust a szerződés nem köt ki, és a hitelintézet a

kamatmozgásoknak megfelelően szabadon változtathatja a kamatlábat, a 0–30 napos oszlopba kell

besorolni.

A kamatozó eszközök és források részletezése a főbb mérlegcsoportok szerint történik.

Az Értékpapír sorok csak azokat a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat tartalmazzák, amelyek

nem tartoznak a kereskedési könyvbe.

Page 179: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

179

A hitelek sorokba kerülnek besorolásra az egyéb kamatozó követelések, így a pénzügyi lízing is.

Az 1 Kamatozó eszközök sorban összegzett értékekből ki kell vonni a 2 Kamatozó források sorokban

összesített értékeket és a kapott értéket a 3 Különbség sorban oszloponként előjelhelyesen kell beírni.

Ez a sor megmutatja, hogy a hitelintézet a kamatváltozások szempontjából forrás-érzékeny (negatív

érték) vagy eszköz-érzékeny (pozitív érték), illetve az érzékenység mértékét.

Azokat a műveleteket, amelyek nagy számuk és viszonylag kis összegük miatt esetleg nehéz pontosan

sávokba helyezni, azokat a statisztikailag elfogadott módszer szerint is fel lehet tüntetni. A

statisztikailag elfogadott módszert az intézménynek a belső szabályzatában rögzíteni kell és a

módszerről, annak esetleges változtatásáról szükség szerint tájékoztatja a Felügyeletet.

A mérlegen kívüli ügyletek részletezésénél is csak azokat az ügyleteket kell besorolni, amelyeknél

kamatkockázat felmerülhet. Kereskedési könyvet vezető intézmények a mérlegen kívüli tételeknél is

csak a banki könyve sorolt tételeket mutathatják ki.

A származtatott termékeket a mögöttes termék pozícióira kell lebontatni. A táblázatban a mögöttes

eszköz névértékét vagy elvi főösszegét kell szerepeltetni.

A kamatláb szerződések között kell szerepeltetni minden olyan ügyletet, ahol a szerződés kifejezetten

kamatlábak, vagy kamatindexek adás-vételére vagy cseréjére vonatkozik, ideértve az opciókat is.

Azokat a származtatott termékeket, amelyek sem a kamatláb, sem az értékpapír szerződések közé nem

sorolhatók, a rájuk vonatkozó információkat, az egyéb származtatott termék soron kell szerepeltetni.

A határidős tőzsdei szerződéseket, a határidős OTC szerződéseket egy hosszú és egy rövid pozíció

kombinációjaként kell szerepeltetni. Egy tőzsdei kamatláb ügylet, vagy egy határidős kamatláb

megállapodás esetén az ügylet lejárata az elszámolásig vagy a leszállításig hátralévő idő, és – ahol ez

értelmezhető – a mögöttes termék lejárata.15

A kamatlábcsere ügyleteknél a változó kamatozású részre vonatkozóan az elvi főösszeget a változó

kamat újbóli rögzítésének lejáratánál, a rögzített kamatozású részre vonatkozóan pedig az elvi

főösszeget a kamatlábcsere szerződés hátralévő lejáratánál kell szerepeltetni.

Ha az intézmény változó kamatot kap, akkor az elvi főösszeg az újbóli rögzítésnek megfelelő lejárati

sávban, a mérlegen kívüli követelések között szerepel, a rögzített kamatozás pedig a szerződés

hátralévő futamidejének megfelelő lejárati sávban a kötelezettségek között.

Amennyiben a kamatlábcsere megállapodásban az intézmény fix kamatot kap és változót fizet, akkor

az ügylet fix részét a mérlegen kívüli követelések között, változó részét a kötelezettségek között kell

kimutatni.

Az opciókat a mögöttes termék delta ekvivalensének megfelelően kell szerepeltetni.

Határidős hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok vétele esetén a kötési értéket a vétel időpontjának

megfelelő lejáratnál, mint kötelezettséget kell szerepeltetni, a követelések között pedig az értékpapír

lejáratának megfelelő sávba kell helyezni. Határidős értékpapír eladás esetén fordítva kell eljárni.

A le nem hívott hitelkeretek vagy a hitelkeretek még nem folyósított része esetében meg kell határozni

a lehívás valószínűségét és a várható időpontját. A hitelkeret lehívási valószínűséggel megszorzott

összegét egyrészt a valószínűsített lehívási időig meghatározott sávban, mint rövid pozíciót kell

szerepeltetni. Másrészt, a hitelkeret lehívási valószínűséggel megszorzott összegét a lehívást követő

legközelebbi átárazódásnak megfelelő sávban vagy – fix kamatozás esetén – a szerződés lejáratának

megfelelő sávban kell feltüntetni.16

A lehívási valószínűség meghatározását a belső szabályzatban kell

rögzíteni.

Kis összegű, le nem hívott hitelkeretek vagy a hitelkeretek még nem folyósított része esetében a

mérlegen belüli tételekhez hasonlóan statisztikai módszerek is alkalmazhatók.

15

Például egy áprilisi kötésű júniusi három hónapos tőzsdei kamatláb ügyletet úgy kell tekinteni, mint egy 5

hónapos hosszú pozíciót és egy két hónapos rövid pozíciót. 16

Például egy 400 M Ft-os hitelkeretet, amelynek a lehívási valószínűsége 50%, és a valószínűsített lehívási időpontja

szeptember, átárazódása pedig 3 havonta történik, szeptembernek megfelelő lejárati sávban 200 M Ft értékben, mint

mérlegen kívüli kötelezettséget, a decembernek megfelelő lejárati sávban pedig 200 M Ft értékben, mint mérlegen kívüli

követelést kell feltüntetni, a hitelkereteknek megfelelő soron.

Page 180: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

180

Garanciák, akkreditívek esetén, ha a lehívás valószínűsíthető, a hitelkeretekhez hasonló módon kell

eljárni. A várhatóan nem lehívandó összegeket külön soron kell bemutatni.

Az m) Mindösszesen oszlop tartalmazza az adott soron szereplő tételek összesen értékét.

A 61 Nettó pozíció az adott időintervallumra (időoszlopra) számított értéket tartalmazza.

Kiszámításához a 3 Különbség sor eredményéhez a 4 Mérlegen kívüli követelések összegét hozzá kell

adni, míg az 5 Mérlegen kívüli kötelezettségek értékét le kell vonni és az eredményt előjelhelyesen

kell az oszlopokba beírni.

A 62 Kumulált nettó pozíció az előző – a 61 Nettó pozíció – sorban számított értékeket kumulálja,

tehát minden idősáv (időoszlop) tartalmazza az előző időintervallum(ok) értékeit is.

A 7 Mérlegen kívüli tételek 0% lehívási valószínűséggel sorban kell összesíteni a részletező sorokban

kimutatott a le nem hívott hitelkereteknek, illetve a hitelkeretek még nem folyósított részének, továbbá

a garanciáknak, akkreditíveknek és egyéb hasonló mérlegen kívüli tételeknek azt a részét, amelynek a

lehívási valószínűsége nulla. Ezeket az összegeket a szerződés lejáratának megfelelő lejárati sávba kell

szerepeltetni.

9D Pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos adatok

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A jelentés Pmt. végrehajtása hatásainak felmérését célozza. Minden hitelintézetnek a törvény

végrehajtására belső szabályzattal kell rendelkeznie, és képesnek kell lennie a vonatkozó információk

kimutatására.

A táblázat kitöltése

A táblázatban a természetes személyekre és egyéb (jogi és jogi személyiség nélküli társaságok, egyéni

vállalkozások stb.) személyekre vonatkozó adatokat kell bemutatni.

A hitelintézet a befektetési szolgáltatási tevékenységével összefüggő pénzmosás megelőzésével

kapcsolatos adatszolgáltatását is e jelentés keretében köteles teljesíteni.

A szürke színnel besatírozott cellák nem töltendő mezők.

Az adatokat az adott tárgynegyedévre és az év elejétől halmozott összegben egyaránt fel kell tüntetni.

Az értékösszegek millió forintra vonatkoznak, de három tizedes jegyig kell megadni.

Devizában felmerülő állományi adatokat a negyedév végén érvényes MNB hivatalos

devizaárfolyamon, illetve az MNB által nem jegyzett deviza esetében a számviteli szabályok szerint

megállapított devizaárfolyamon számított összegen kell szerepeltetni.

Deviza ügylet esetén az adott tranzakció bonyolításakor érvényes MNB hivatalos devizaárfolyamon,

illetve az MNB által nem jegyzett deviza esetében a számviteli szabályok szerint megállapított

devizaárfolyamon számított összegen kell szerepeltetni, kivéve a 15-16. és 27-28. sorban.

Az adatokat értelemszerűen mind az adott tárgynegyedévi, mind a halmozott (naptári év elejétől

kumulált) oszlopokban darabszámra, illetve az értékösszegeket forintban kell megadni.

Az oszlopok:

a) Tárgynegyedév - darabszám,

b) Tárgynegyedév - összeg

c) Halmozott - darabszám,

d) Halmozott – összeg

Az egyes sorok tartalma:

9D1 Nem névre szóló betét

A nem névre szóló betét sorban az adott negyedév végi anonim betétállomány számát és ezek együttes

összegét forintban kell feltüntetni. Fontos, hogy ebben a sorban nem szerepelhet az az állomány,

amelyeknél nem teljes körű az ügyfél átvilágítása, azaz egy vagy több adat hiányzik.

9D2 Nem teljes körűen átvilágított ügyfél

Page 181: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

181

A nem teljes körűen átvilágított ügyfél sorban kell feltüntetni az adott negyedév végén azon ügyfelek

számát, amelyeknél a hitelintézetnek nem áll rendelkezésre ügyfeléről az összes szükséges átvilágítási

adat, vagy a Pmt 8. §-ban előírt és annak megfelelő nyilatkozat a tényleges tulajdonosról.

9D21 Ebből ügyfélkövetelés

A 9D2 sorból az ügyfélköveteléshez kapcsolódó adatokat kell feltüntetni. Ügyfélkövetelés összege: az

ügyfél összes követelése a hitelintézettel szemben. Az ügyfélkövetelés nem nettósítható! Darabszám:

ügyfelek számát kell megadni, nem a követelések darabszámát.

9D22 Ebből: ügyfél-kötelezettség

A 9D2 sorból az ügyfél-kötelezettséghez kapcsolódó adatokat kell feltüntetni. Ügyfél kötelezettség

összege: az ügyfél összes tartozása a hitelintézettel szemben. Az ügyfél-kötelezettség nem

nettósítható! Darabszám: ügyfelek számát kell megadni, nem a kötelezettségek darabszámát.

9D3 Összes ügyfél átvilágítás

Az összes ügyfél-átvilágítás sorban kell feltüntetni az összes, ügyfél-átvilágításon átesett ügyfelek

számát.

9D31 Egyszerűsített ügyfél átvilágítás

Az egyszerűsített ügyfél-átvilágítás sorban kell feltüntetni a Pmt. 12. §-a alapján egyszerűsített ügyfél-

átvilágításon átesett ügyfelek számát.

9D32 Fokozott ügyfél átvilágítás

A fokozott ügyfél-átvilágítás sorban kell feltüntetni a Pmt. 14. §-a alapján fokozott ügyfél-

átvilágításon átesett ügyfelek számát.

9D321 Ebből kiemelt közszereplő ügyfél (PEP) átvilágítása

A kiemelt közszereplő ügyfelek átvilágítása sorba azon átvilágítások számát kell beírni, amelyeknél a

szolgáltató megállapította, hogy a külföldi ügyfél kiemelt közszereplőnek minősül a Pmt. 16. §-a

alapján. Kiemelt közszereplő a Pmt. 4. §-a alapján az a külföldi lakóhellyel rendelkező természetes

személy, aki fontos közfeladatot lát el, vagy az ügyfél-átvilágítási intézkedések elvégzését megelőző

egy éven belül fontos közfeladatot látott el, továbbá az ilyen személy közeli hozzátartozója, vagy

akivel közismerten közeli kapcsolatban áll.

9D33 Normál ügyfél átvilágítás

A normál ügyfél-átvilágítás sorban kell feltüntetni azon ügyfelek számát, akik ügyfél átvilágítása nem

esik sem a fokozott, sem az egyszerűsített ügyfél-átvilágítás típusába.

9D41 Üzleti kapcsolat létesítésekor történt átvilágítás

Az üzleti kapcsolat létesítésekor történt átvilágítás sorban kell szerepeltetni azon ügyfelek számát,

akiket, mint új ügyfelet, átvilágított a hitelintézet.

9D42 Hárommillió-hatszázezer forintot elérő vagy meghaladó összegű tranzakció miatti átvilágítás

A hárommillió-hatszázezer forintot elérő vagy meghaladó összegű tranzakció miatti átvilágítás sorban

azon ügyfelek számát kell szerepeltetni, akiket az adott negyedévben kizárólag amiatt világított át a

hitelintézet, mert hárommillió-hatszázezer forintot elérő vagy meghaladó összegű tranzakciót

kezdeményeztek és az ügyleti megbízást megelőzően nem voltak szerződött ügyfelek, illetve

meghatalmazottak, átvilágításukra korábban nem került sor.

9D43 Több, egymással összefüggő, hárommillió-hatszázezer forintot meghaladó összegű tranzakció

miatti átvilágítás

A több, egymással összefüggő, összesen hárommillió-hatszázezer forintot meghaladó összegű

tranzakció miatti átvilágítás sorban kell feltüntetni azon ügyfelek számát, akiket az adott negyedévben

amiatt világítottak át, mert több egymással összefüggő olyan ügyleti megbízást kezdeményeztek,

melyek együttes összege meghaladta a hárommillió-hatszázezer forintot és átvilágításukra korábban

nem került sor.

9D44 Korábban rögzített ügyféladatok valódiságával kapcsolatos kétség felmerülése miatti

átvilágítás

Page 182: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

182

A korábban rögzített ügyféladatok valódiságával kapcsolatos kétség felmerülése miatti átvilágítás

sorban kell feltüntetni azon ügyfeleket, akiket a hitelintézet már korábban átvilágított, de kétség miatt

új átvilágításra került sor.

9D45 Más szolgáltató által végzett ügyfél-átvilágítás átvétele

A más szolgáltató által végzett átvilágítás sorban a más szolgáltató által végzett és a szolgáltató által

elfogadott átvilágítások számát kell feltüntetni.

9D461 Saját pénzváltás miatti átvilágítás

A saját pénzváltás miatti átvilágítás sorban kell feltüntetni a hitelintézet által közvetlenül, nem

rendszeres ügyfélnek végzett pénzváltás miatti átvilágítások számát és a váltáskori kifizetett, vagy

átvett forintösszegek összegét. Amennyiben külföldi valutáról külföldi valutára történik a váltás, akkor

úgy kell számolni, mintha külföldi valutáról forintra, majd külföldi valutára történő váltásról lenne

szó, és ilyenkor a magasabb forintösszeggel kell számolni.

9D462 Nem saját pénzváltás miatti átvilágítás

A pénzváltó közvetítő által végzett átvilágításnál a saját sorhoz hasonló módon számítva a pénzváltó

közvetítő által átvilágított ügyfelek számát és váltásaik forintösszegét kell feltüntetni. 9D471 Saját

zálogtevékenység miatti átvilágítás

A saját zálogtevékenység miatti átvilágítás sorban a saját zálogtevékenység kapcsán, a hárommillió-

hatszázezer forint becsértéket elérő, vagy meghaladó zálogtárggyal (több összefüggő tranzakció esetén

zálogtárgyakkal), egy vagy több összefüggő tranzakció végzése miatt történt ügyfél-átvilágítások

számát és az e tranzakciók során kifizetett forintösszegeket kell feltüntetni.

9D472 Nem saját zálogtevékenység miatti átvilágítás

A nem saját zálogtevékenység miatti átvilágítás sorban a zálogházi közvetítő által, a hárommillió-

hatszázezer forint becsértéket elérő, vagy meghaladó zálogtárggyal (több összefüggő tranzakció esetén

zálogtárgyakkal), egy vagy több összefüggő tranzakció végzése miatt történt ügyfél-átvilágítások

számát és az e tranzakciók során kifizetett forintösszegeket kell feltüntetni.

9D48 Egyéb közvetítő által végzett átvilágítás

Az egyéb ügynök által végzett átvilágítás sorban a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról

szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 2. számú melléklet I. rész 12. pontjában meghatározott, nem

pénzváltó és nem zálogházi közvetítői tevékenységet végző közvetítők által végzett átvilágítások

számát kell feltüntetni.

9D51 Saját bejelentések

A saját bejelentések: darabszám és összeg oszlopban a hitelintézet által a pénzügyi információs

egységként működő hatóság részére az adott negyedévben küldött bejelentések számát és a

bejelentések teljes forintösszegét kell feltüntetni. A bejelentett összeg az adott tranzakcióban szereplő

összeg, amelyet az ügyfél a hitelintézetnek átadott, vagy részére beérkezett.

9D52 Bejelentésekből devizában bonyolított ügyletek

A bejelentésekből devizában bonyolított ügyletek sorban azokat az ügyleteket kell feltüntetni,

melyeket a hitelintézet devizában bonyolított. Ebben a sorban nem szabad feltüntetni a pénzváltás

miatt tett bejelentéseket!

9D531-9D535 Bejelentésekből:1-5. legnagyobb összegű bejelentés

A bejelentésekből az öt legnagyobb összegű sorban az 51. sorból az öt legnagyobb összegű ügyletet

kell felsorolni csökkenő sorrendben.

9D541 Bejelentésekből saját pénzváltási tevékenység miatt tett bejelentés

Page 183: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

183

A bejelentésekből saját pénzváltási tevékenység miatt tett bejelentés sorba azon bejelentések kerülnek,

amelyeknél a hitelintézet saját, nem közvetítő útján végzett pénzváltási tevékenysége során végzett

tranzakciót jelent be.

9D542 Bejelentésekből nem saját pénzváltási tevékenység miatt tett bejelentés

A bejelentésekből nem saját pénzváltási tevékenység miatt tett bejelentés sorba azon bejelentések

kerülnek, amelyeknél a hitelintézet közvetítője útján végzett pénzváltási tevékenysége során került sor

bejelentésre.

9D551 Bejelentésekből saját zálog tevékenység miatt tett bejelentés

A bejelentésekből saját zálog tevékenység miatt tett bejelentés sorba azon bejelentések kerülnek,

amelyeknél a szolgáltató saját, nem közvetítő útján végzett zálog tevékenysége során végzett

tranzakciót jelent be.

9D552 Bejelentésekből nem saját zálog tevékenység miatt tett bejelentés

A bejelentésekből nem saját zálog tevékenység miatt tett bejelentés sorba azon bejelentések kerülnek,

amelyeknél a szolgáltató közvetítője útján végzett zálog tevékenysége során került sor bejelentésre.

9D56 Bejelentésekből egyéb közvetítő által végzett tranzakciók bejelentése

A bejelentésekből egyéb közvetítő által végzett tranzakciók bejelentése sorba azon bejelentések

kerülnek, amelyeknél a szolgáltató közvetítője útján végzett tevékenysége során került sor

bejelentésre.

9D6 Bejelentésekből 24/48 órára felfüggesztett tranzakció

A bejelentésekből 24/48 órára felfüggesztett tranzakciók sorban azon bejelentéseket kell feltüntetni,

amelyek során a hitelintézet 24, vagy 48 órás felfüggesztést alkalmazott.

9D7 Bíróság által pénzmosás miatt zárolt követelések

Ebben a sorban a bíróságok által pénzmosás miatt zárolt ügyfélkövetelések számát és összegét kell

feltüntetni.

9D8 Terrorizmus finanszírozásának gyanúja miatti bejelentés

A terrorizmus finanszírozásának gyanúja miatti bejelentés sorban azokat a bejelentéseket kell

feltüntetni, amelyeket a hitelintézet a terrorizmus finanszírozásának gyanúja miatt tett.

9D9 Terrorista lista alapján zárolt követelések

A terrorista lista alapján zárolt követelések sorban azt az ügyfélszámot és azok teljes ügyfélkövetelését

kell feltüntetni, amelyet a hitelintézet az ügyfél terrorista listán való szereplése miatt az adott

negyedévben zárolt és ezt a pénzügyi információs egységként működő hatóságnak, mint illetékes

hatóságnak bejelentett.

9F Nyilvántartásba vett panaszügyek

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja A tábla fogyasztóvédelemi célból a tárgyidőszak folyamán nyilvántartásba vett panaszbejelentések, és

azok feldolgozásának, kezelésének felmérését célozza. Ebben a táblázatban a hitelintézethez írásban és

elektronikus úton, valamint ügyfélszolgálaton keresztül beérkezett és nyilvántartásba vett, a

hitelintézet tevékenységével kapcsolatos panaszokat kell bemutatni.

A tábla kitöltése

Page 184: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

184

A táblázat 9F1)-9F4) sora áttekintést ad a tárgyidőszak elején folyamatban lévő ügyekhez a

tárgyidőszakban beérkezett, valamint lezárt panaszügyekről és ezek eredményeként a tárgyidőszak

végén nyitott panaszügyek darabszámáról. A tábla második része, a 9F5. sorban szereplő adatok a

peresített panaszügyekről adnak mennyiségi információt. (A tábla első és második szakasza egymástól

független szempontból vizsgálja a panaszügyeket, ami azt is jelenti, hogy adott esetben átfedés is

lehetséges a két szakasz egy-egy adatsora között pl. az első szakasz a lezárt ügyek vonatkozásában

csak a lezárás tényét vizsgálja, nem pedig azt, hogy a lezárás peresítéssel vagy a nélkül zárult-e le.)

A tábla harmadik része –9F6) sor - a kártérítésekről ad információt. Az adatot ezer forintban egészre

kerekítve kell megadni. A tábla negyedik része (9F71-9F74) a békéltető testületi eljárással

kapcsolatban ad információt.

Az a1) oszlopban a Tárgyidőszakban lezárt panaszügyeket kell megadni szolgáltatási ágankénti

bontásban, darabszámban.

Az a2) oszlop a Tárgyidőszakban nyilvántartásba vett panaszügyek szolgáltatási ágakra összesített

adatait tartalmazza. A nyilvántartásba vett panaszügyek panasztípusonkénti bontását a b)-j)

oszlopokban kell feltüntetni. Az adatok megbontásánál az egy levél kapcsán bejelentett több,

különböző jellegű panaszt a megfelelő b)-j) oszlopok mindegyikében fel kell tüntetni. A bejelentett

panaszügyek panasztípusonkénti bontására a lenti Segédanyag ad iránymutatást.

A 9F2 sorban a Tárgyidőszakban lezárt panaszügyek darabszámát meg kell adni egyrészt

panasztípusok szerinti megoszlásban (b-j oszlop), másrészt a panasz-ügyintézés időtartama szerinti

bontásban (k-l oszlop), harmadrészt a panaszügyek megalapozottsága (m-o oszlop) szerinti bontásban.

A 9F3 és 9F4 sorokban az időszak elején és az időszak végén még lezáratlan (folyamatban lévő)

panaszügyeket kell jelenteni panasztípusonkénti bontásban.

A 9F51 sorban a folyamatban lévő peresített panaszügyek darabszámát kell megadni

panasztípusonkénti bontásban.

A 9F52 és 9F53 sorokban a lezárt peresített panaszügyeket kell megbontani aszerint, hogy az

intézmény vagy a panaszos javára zárult-e a per. A lezárult peresített panaszügyeket meg kell bontani

a panasz típusa és a panaszügyek megalapozottsága szerint. A panaszügyek megalapozottsága

oszlopokban a lezárt, peresített panaszt a hitelintézet panaszkezelési eljárásának eredménye

(elutasított, részben megalapozott, megalapozott) szerint kell besorolni.

A 9F6 sorban a panaszügyek rendezése miatt kifizetett kártérítés összegét ezer forintban egészre

kerekítve kell megadni.

A 9F71 sorban kell feltüntetni a hitelintézetet, mint panaszoltat érintő ügyek számát, amelyek kapcsán

a Békéltető Testület eljárását megindította és erről a tárgynegyedévben értesítette a hitelintézetet.

A 9F72 sorban kell jelezni azon ügyek számát, amelyekkel kapcsolatban a hitelintézet a

tárgynegyedévben igenlő alávetési nyilatkozatot tett, függetlenül attól, hogy az eljárás mikor indult.

A 9F73 sorban kell jelezni azon ügyek számát, amelyekkel kapcsolatban a hitelintézet a

tárgynegyedévben a Békéltető Testület döntését végrehajtotta, függetlenül attól, hogy az eljárás mikor

indult. Döntés alatt a Békéltető Testület határozatát és ajánlását értjük.

A 9F74 sorbank kell szerepeltetni azon, a Békéltető Testület elé került ügyek számát, amelyekkel

kapcsolatban a hitelintézet a tárgynegyedévben egyezségre jutott a panaszossal, függetlenül attól,

hogy az eljárás mikor indult.

A 9F8 soron kell megadni, hogy a tárgynegyedév végén az „intézmény érdekében hány fő foglalkozik

teljes munkaidőben a panaszügyekkel, panaszkezeléssel (akár munkavállalóként, akár egyéb megbízás

keretében).

A p) és a q) oszlopokban a Tárgyévben lezárt és a Tárgyévben nyilvántartásba vett panaszügyek a

tárgyidőszak végéig halmozott adatait kell megadni.

Segédanyag a panasz-statisztikai kitöltési útmutatóhoz

1. Panasztípusok szerinti megoszlás - a tábla b) - j) oszlopai

1) Tájékoztatási hiányosság

- szerződéskötés előtt: ha a panasz elsősorban arra vonatkozik, hogy az ügyfelet az intézmény

nem tájékoztatta megfelelően az adott konstrukcióról, annak kockázatairól, valamint az ügyfelet

Page 185: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

185

terhelő többletköltségekről, vagy bármilyen olyan tényezőről, amely az ügyfél szempontjából

lényeges lehet megfelelő üzleti döntéshozatalához.

- szerződéskötés után: ha panasz a szerződéskötés utáni időszakban történt tájékoztatási

hiányosságra vonatkozik (pl. szerződéses feltételek változására, kondícióváltozásra, számlakivonat

„hiányos” tartalmára stb.).

2) Árfolyamhasználat, árfolyamkülönbözet

- egyes tranzakcióknál az árfolyam konkrét mértékének kifogásolása;

- az ügyfél szerint nem megfelelő árfolyam alkalmazása a kalkulációban;

- az árfolyam nem megfelelő figyelembevétel vagy figyelmen kívül hagyása egy-egy pénzügyi

instrumentum értékének meghatározásánál;

- törlesztések összegének árfolyamváltozás miatti kifogásolása;

- nem kellően részletezett elszámolások miatti panasz;

- minden egyéb devizás vagy valutaátváltási tranzakcióra vonatkozó panasz, amely az

árfolyammal kapcsolatos.

A befektetési szolgáltatásoknál az árfolyamfogalommal (pl. részvények árfolyama) kapcsolatos

panaszok a kamat, hozam kategóriában veendők figyelembe.

3) Szolgáltatás minősége, ügyfélkiszolgálás minősége

Az ügyfelekkel szemben tanúsított magatartás, udvariatlan kiszolgálás; nehezen elérhető

ügyintézők, ügyintézés lassúsága, stb.

4) Jutalék, díj, költség mértéke

Itt kell feltüntetni minden a pénzügyi tevékenységhez kapcsolódóan vagy egyéb címen felszámított

díjak mértéke vagy új díj bevezetése miatti panasz.

5) Kamat, hozam mértéke

6) Nyilvántartási, ügyviteli hiba

A megbízható és naprakész nyilvántartást biztosító számviteli és informatikai háttér hibáira

valamint az ügykezelés, adminisztráció során előforduló hibák (hibás bizonylat, beadvány

elvesztése, postázási hiba, kötelező értesítések elmulasztása stb.) miatti panaszok tartoznak e

csoportba.

7) Elszámolás, megbízás teljesítés

Ide sorolandók azok a panaszok, melyek egyes tranzakciók (pénztári ki-befizetés, átutalási-

átvezetési megbízás, akkreditív nyitás, beszedési megbízás, tőzsdei és OTC adásvételi és portfólió

kezelési megbízások, stb.) hibás-, vagy elmaradt teljesítéséből eredően vagy egyéb okból

elszámolási vitát eredményeznek.

8) KHR (BAR lista)

A KHR-be történt bejelentés miatt tett panaszok.

9) Egyéb

Minden, a fenti kategóriákba nem sorolt panaszt itt kell számba venni.

2. Szolgáltatási ágak

A. Hitelezéssel kapcsolatos panaszok: valamennyi hitelkonstrukcióval kapcsolatos panasz ide tartozik.

Ebből:

- Fogyasztási (áru, személyi) hitel: háztartási és egyéb fogyasztási cikkek, valamint gépkocsik

finanszírozására nyújtott áruhitelek, továbbá személyi hitelek (hitelcél meghatározása nélkül és

ingatlan fedezet nélkül adott kölcsönök),

- Lakáscélú hitel: a lakás (ház, telek) vásárlásához (építéséhez) nyújtott hitelek,

- Egyéb jelzálog fedezetű hitelek: minden jelzálogfedezet mellett nyújtott, nem lakáscélú hitel.

B. Betéti konstrukciókkal kapcsolatos panaszok

Folyószámla vezetés (látra szóló betét) kivételével valamennyi betételhelyezéssel kapcsolatos panaszt

ide kell besorolni.

C. Számlavezetéssel, készpénzforgalommal kapcsolatos panaszok

Page 186: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

186

- Lakossági és kisvállalkozói látra szóló (elszámolási betét) Ft- és devizaszámláinak vezetésével

kapcsolatos tranzakciók, az ehhez kapcsolódó elszámolások, díjak;

- Hazai- vagy idegen készpénz fizetőeszközzel (valutával) kapcsolatos tranzakciók, elszámolások,

díjak.

D. Elektronikus bankolással kapcsolatos panaszok

Az elektronikus eszközökkel (telefon, internet, fax) bonyolított banki szolgáltatások, ha a panasz

kifejezetten a felhasznált elektronikus eszköz nem kielégítő működésére (esetleg rendszerbeli

hiányosságára) vonatkozik.

E. Bankkártya műveletekkel kapcsolatos panaszok

Minden bankkártyával folytatott tranzakció, függetlenül attól, hogy milyen háttérszolgáltatáshoz

kapcsolódik (hitel, betét stb.).

F. Befektetési szolgáltatással kapcsolatos panaszok

Minden a Bszt. alá tartozó befektetési szolgáltatási – kiegészítő befektetési szolgáltatási- és árutőzsde

szolgáltatási tevékenységgel összefüggő panasz.

G. Lízinggel kapcsolatos panaszok.

Gépjármű-, lakás- és egyéb eszköz (gép, berendezés, stb.) lízingelésével kapcsolatos tranzakcióik

miatti panaszok.

H. Egyéb tevékenységgel kapcsolatos panaszok: minden, a fenti kategóriába be nem sorolt panaszt itt

kell feltüntetni.

9HA – 9HS Termékismertető táblák

Beküldési gyakoriság: eseti.

A tábla célja

A táblák célja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2007. évi CXXXV.

törvény 9. § (1) bekezdés m) pontjában foglalt Felügyeleti közzétételi kötelezettség teljesítése

és a szolgáltatók hitelezési tevékenységére irányadó jogszabályoknak való megfelelés

ellenőrzése érdekében a pénzügyi intézmény által fogyasztók részére forgalmazott hitel- és

lízingtermékek főbb paramétereinek bemutatása.

Az adatszolgáltatás formai és tartalmi követelményei

Általános szabályok

Az egyes termékek feltételeiben történő változásról, új konstrukció bevezetéséről, valamint a

meglévő termék piacról történő kivonásáról a Felügyelet részére az érvényesség kezdőnapját

megelőző munkanapon lehetőleg 18:00 óráig kell adatot szolgáltatni az összes érvényben lévő

termék teljes körű felsorolásával.

A termékismertetőre vonatkozó eseti jelentést a Felügyelet által meghatározott módon, az

ERA (a Felügyelet elektronikus rendszere hitelesített adatok fogadásához) Hitel- és

lízingtermék bejelentő programon keresztül kell a Felügyelet részére megküldeni.

Page 187: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

187

Fogyasztó – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény

alapján – az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében

eljáró természetes személy. A nem a fogyasztónak nyújtott hiteltermékeket jelen

adatszolgáltatásban nem kell szerepeltetni.

Az ügynökként forgalmazott termékeket nem kérjük szerepeltetni a táblákban. A

terméket eredetileg forgalmazó intézménynek lehetősége van adatszolgáltatásában (az Egyéb

megjegyzések oszlopban, illetve a megjelölt internetes oldalon) jelezni, hogy a termék milyen

további pénzügyi intézményeknél érhető el.

Amennyiben a fogyasztó által igénybe vett hitel- és lízingtermékhez kapcsolódó kondíciók

megállapítása nem a pénzügyi intézmény hirdetményében közzétett általános feltételek szerint

történik (például saját dolgozók részére nyújtott kölcsön), akkor a terméket nem kérjük

szerepeltetni a táblákban. Szintén nem kérjük a táblákban szerepeltetni a kézizálog-kölcsön

termékeket sem.

Azokban az esetekben (pl. igényelhető kölcsönösszegnél, futamidőnél), amikor a hitelintézet

nem rögzíti a hitelkonstrukcióhoz tartozó minimum és maximum értéket Üzletszabályzatában,

Hirdetményében, akkor a napi gyakorlatban előforduló minimális és maximális értéket kell

feltüntetni.

Amennyiben a pénzügyi intézmény egyáltalán nem értékesít a táblában feltüntetendő

terméket, akkor nemleges adatszolgáltatást kell teljesítenie. Az adatszolgáltató a „Nemleges

jelentés beküldése” menüpontot választva generált pdf. fájl küldésével tehet eleget nemleges

adatszolgáltatási kötelezettségének.

A 2010. évi adatszolgáltatásban még nem szereplő, új táblákra (9HA, 9HG, 9HK és 9HC)

vonatkozó nemleges adatszolgáltatással kapcsolatos nyilatkozatot legkésőbb 2011. január

15-ig kell teljesíteni.

A táblák kitöltésével kapcsolatos szabályok

Tömör megfogalmazás: A szöveges mezők kitöltésénél kérjük, törekedjen a tömör és a

fogyasztó által is érthető megfogalmazásokra. Kérjük, vegye figyelembe, hogy az adatok

automatikusan konvertálódnak át a WEB-es lekérdező felületre, így a Felügyelet által történő

korrektúrázásukra nincs mód.

Rövidítések alkalmazása: Mivel az adatok egy összehasonlító program révén a fogyasztók

számára is megismerhetővé válnak, kérjük, hogy a szöveges mezők kitöltésénél ezt vegyék

figyelembe (pl. csak a fogyasztók számára is egyértelmű rövidítések használata javasolt, a

szakmai rövidítések mellőzendők).

Cellaformázás: A táblázat mezői az elvárt kitöltés szerint definiálva vannak, azokon további

formázás, beállítás nem szükséges, elkerülendő az ebből adódó problémákat például %-os

értékek (80%) esetén elegendő a szám beírása (80).

Termékkód képzése:

A soronként bemutatandó egyes hitel- és lízingtermékek azonosítását és a kapcsolódó

információk kezelését - a Felügyelet alábbi útmutatása alapján képzett - egyedi azonosító

segíti. Ez az azonosító végigkíséri a terméket forgalmazásának teljes idejében. Amennyiben a

Page 188: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

188

termék értékesítése szünetel, az értékesítés újrakezdésekor is az eredeti termékkóddal kell

küldeni a jelentésben.

A termékkód felépítése a következő:

törzsszám(xxxxxxxx)_terméktípus azonosító(x)_sorszám(xxxx)-verziószám(xxx)

Példa: 12345678_F_0001-001, 12345678_F_0001-002, stb.

A törzsszám az adatszolgáltató adószámának első 8 számjegye.

A terméktípus azonosító az adott hiteltermék típusának azonosítására szolgáló egy karakter,

amely megegyezik a táblakód utolsó betűjelével, az alábbiak szerint:

A Áruhitel

C Gépjármű lízing

G Gépjármű hitel

H Hitelkártya

I Ingatlan lízing

J Szabad felhasználású jelzáloghitel

K Személyi kölcsön

L Ingatlancélú hitel

M Megtakarítás mellett nyújtott hitel

S Számlahitel

A sorszám a pénzügyi intézmény által az adott típusú termék egyedi azonosítását szolgáló,

folyamatos azonosító (4 karakter).

A verziószám az adott sorszámhoz tartozó hiteltípus különböző változatait jelölő, a

sorszámhoz kapcsolódó folyamatos alszám (3 karakter) (pl. azonos termék eltérő

devizanemben, stb.). Amennyiben a termékhez nem tartoznak termékváltozatok, úgy a

verziószámhoz 3 db 0-át kell írni. Példa: 12345678_F_0001-000.

Ügyleti kamat és THM számítás

Amennyiben a hiteltermék referencia kamathoz (pl. 3 havi BUBOR) kötött és más

feltételekben nem történik változás, akkor a kamatbázis változás miatti kamat és THM

értékeket csak negyedévente kötelező megküldeni, azzal, hogy adott negyedévben a megelőző

negyedév utolsó hónapjának 1. napján fennálló kamatbázis alapján számított kamat és THM

szerepelhet a terméktáblákban. Az alapul vett referencia kamat vonatkozási napját a

kamatozásra irányuló megjegyzések között kell feltüntetni.

Deviza árfolyamváltozás miatti THM módosításról – amennyiben egyéb feltételekben

változás nem történik – szintén negyedévente kell legalább frissített adatot közölni. A

számításnál a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló

kormányrendelet előírása szerint kell eljárni, és a THM-hez kapcsolódó megjegyzés

oszlopban a számításnál figyelembe vett devizaárfolyam érvényességi napját meg kell adni.

A pénzügyi intézmény által a problémássá vált hiteleknél a tartozás rendezése érdekében

nyújtott hiteleket is kérjük a táblákban feltüntetni. Kérjük, hogy amennyiben a tartozás

rendezése céljából nyújtott hitel mögé ingatlan fedezet kerül biztosítékként bevonásra, akkor

azt a 9HJ táblában, ingatlan fedezet bevonása nélküli konstrukció esetén az adósságrendező

hitelt a 9HK táblában tüntessék fel.

Page 189: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

189

Azokat, a hitelintézet által késedelmes teljesítés kapcsán – a késedelmi kamaton felül –

felszámított díjtételeket, amelyek felszámítására a hitelintézet szerződés, ÁSZF, Hirdetmény

stb. alapján jogosult, a Késedelmes teljesítéshez kapcsolódó díjak, költségek között kell

bemutatni. A törvény alapján fizetendő egyéb, a végrehajtással kapcsolatos költségeket pl.

illeték, végrehajtó költsége nem kell szerepeltetni. Amennyiben azonban a hitelintézet a

végrehajtási költségekre előzetesen például a szerződésben vagy hirdetménybe fix költséget

határoz meg pl. teljes tőketartozás 20%-a, akkor azok összegét a terméktáblában be kell

mutatni.

9HA – Termékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek – Áruhitel

Beküldési gyakoriság: eseti

A jelentés vonatkozásában áruhitelnek a fogyasztási kölcsön azon típusa minősül, amely

kölcsönt a fogyasztó elsősorban konkrét fogyasztási cikkek és/vagy szolgáltatások

megvásárlásához, illetve igénybevételéhez, általában a vásárlás helyén, a megvásárolni kívánt

termék és/vagy szolgáltatás megszerzése, illetve elérése érdekében vesz igénybe.

A termékváltozatok, kapcsolódó információk bemutatása

Amennyiben egy termékhez az áruhitel devizaneme, kamatozás típusa (fix, változó),

szempontok alapján alternatív lehetőség kapcsolódik, akkor azt külön soron (külön

termékként vagy termékvariációként) kell feltüntetni.

Figyelemmel az áruhitelek sokszínűségére és speciális jellemzőire (kereskedőnként és

finanszírozandó termékenként eltérő kondíciókkal igényelhetőek, jelentős szerepük van a

gyorsan változó akciós lehetőségeknek) – a termékvariációk számosságának optimalizálása

érdekében – lehetőség van az árszintben nem túlzottan eltérő egyes hiteltermék

változatokat ún. ”összevont” konstrukcióként bemutatni, illetve az egyes sztenderd

termékek bemutatásánál jelezni a lehetséges kismértékű eltéréseket.

Ilyen eset lehet az, amikor egy adott ismérv (pl. hitelösszeg, futamidő, hitelbírálat alapján

meghatározott ügyfél-kategória) alakulásától függően különböző kamatláb szintek

lehetségesek. Ilyenkor a jellemző kamattartomány (h2) és h3) oszlopok) bemutatása mellett –

az adatok értelmezését segítendő – rövid magyarázatot kell feltüntetni a h6) oszlopban. (Pl.

„Az ügyleti kamatláb a választott futamidőtől/összegtől/hitelbírálattól függően kerül

meghatározásra.”)

Nem szükséges külön termékvariációként feltüntetni azon konstrukcióváltozatokat sem,

ahol csak a fizetési mód (bankszámláról, csekken történő fizetés), törlesztési lehetőségek,

kedvezmények, illetve egyes díjtételek különböznek bizonyos feltételek alapján. Ezen

jellemzőkre vonatkozó megjegyzések is megtehetők a jelzett helyeken.

A kért adatok mellett további tájékozódási forrás is jelezhető (pl. „További részletes

tájékoztatást a hirdetmény tartalmaz.”). Közölhető a termék elérhetőségeire történő utalás is

az n) Egyéb megjegyzés oszlopban (pl. „Az érintett kereskedések listája megtalálható

honlapunkon.”).

Page 190: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

190

Kérjük, hogy az összes említett esetben, így ”összevont termék” bemutatása esetén is,

jelöljék meg a kereskedelmi kommunikációban szereplő THM-et az arra szolgáló

numerikus oszlopban. Az adatot a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és

közzétételéről szóló kormányrendelet által meghatározott feltételű hiteltípusra, amennyiben a

pénzügyi intézmény az adott hiteltípust adott feltételek mellett nem nyújt, akkor a hiteltípusra

létező legközelebbi összeggel és futamidővel kell meghatározni. (Olyan további

tulajdonságok tekintetében, amelyek esetén a jogszabály nem ad útmutatást, a leginkább

jellemző konstrukció-típushoz tartozó értéket kell ebben az oszlopban feltüntetni.)

A kereskedelmi kommunikációban szereplő THM és ügyleti kamat értékek számításához

fűzendő magyarázat a g4) és h6) oszlopokban tüntetendő fel.

A konstrukciók megnevezésénél fontos, hogy a termék elnevezése mellett egyértelműen

jelenjen meg a variációkat megkülönböztető jellemzőre, a konstrukció ”összevont” jellegére

való utalás is.

A tábla kitöltése

Az a) Termékkód oszlopban kell - a Felügyelet útmutatása alapján - a termék egyedi

azonosítóját feltüntetni, ami végigkíséri a terméket forgalmazásának teljes idejében.

Amennyiben a termék értékesítése szünetel, az értékesítés újrakezdésekor is az eredeti

termékkóddal kell küldeni a jelentésben.

A b) oszlopban az áruhitel konstrukció teljes megnevezését kell szerepeltetni. Amennyiben

azonos konstrukció eltérő alternatíváiról van szó (és nincs külön „fantázia-neve”), a

megkülönböztető jellemzőt javasolt feltüntetni a termék, termékvariáció megnevezésében is.

Ha adott hitelkonstrukció keretében csak meghatározott termék/szolgáltatás finanszírozható,

akkor a termék megnevezésében kérjük utalni a felhasználás céljára.

A c) Devizanem oszlopban kell megjelölni a hitel nyilvántartásának devizanemét (ISO-

kódját). Amennyiben az áruhitel igénybe vehető forintban és egyéb devizanemben is, akkor a

változatokat külön sorokon kell feltüntetni.

A d1)-d2) Futamidő (min. és max.) oszlopokban a futamidő minimális és maximális hosszát

kérjük hónapokban (numerikusan, egész számban) megadni. (Amennyiben a futamidő egy

meghatározott fix időszak lehet csak, akkor annak a hónapokban megadott időtartamát kell

feltüntetni a d1) és d2) oszlopokban is.)

Az e1)-e2) Igényelhető kölcsönösszeg (min. és max.) oszlopokban a minimálisan és

maximálisan igényelhető hitelösszeget kell feltüntetni forintban, numerikus, egész számban, a

pénznem megjelölése nélkül. Devizahitelek esetében amennyiben az igényelhető hitelösszeg

devizában meghatározott, az átváltás árfolyama az egyéb megjegyzéseknél az n) Egyéb

megjegyzés oszlopban jelezhető.

Az f) oszlopban kell megadni az elvárt önerő minimális mértékét. Amennyiben az önerő

mértéke pl. a termék/szolgáltatás vételára függvényében változó, az önerő mértéke sávosan is

megadható.

Page 191: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

191

A g1)-g3) oszlopokban a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és

közzétételéről szóló kormányrendelet előírásai szerint kiszámított teljes hiteldíj mutató

értékeket kell szerepeltetni százalékos formában, numerikusan, két tizedes pontossággal %-jel

feltüntetése nélkül.

A g1) oszlopban a kereskedelmi kommunikációban szereplő THM számításakor a

kormányrendelet kereskedelmi kommunikációra vonatkozó előírásainál meghatározott

feltételű hitelt kell alapul venni. Olyan további tulajdonságok tekintetében, amelyek esetén a

jogszabály nem ad útmutatást, a leginkább jellemző konstrukció-típushoz tartozó értéket kell

ebben az oszlopban feltüntetni.

A g2)-g3) oszlopokban a konstrukció keretein belül elérhető hitellehetőségek tekintetében a

legkisebb és a legnagyobb THM mértéket kell feltüntetni. Összevont konstrukció esetén is

kérjük minden egyedi termékre meghatározni a minimum és maximum THM értékeket, majd

ezek közül a legkisebb minimum THM értéket a g2), a legnagyobb maximum THM értéket a

g3) oszlopban megadni.

A THM számításához kapcsolódó megjegyzéseket a g4) oszlopban kérjük feltüntetni. Itt kell

tételesen megadni a THM számításánál figyelembe vett kamat, kezelési költség éves mértékét

vagy összegét, valamint a THM számításánál figyelembe veendő egyéb költség és díjtételek

megnevezését és mértékét százalékosan és/vagy összegszerűen.

A h1)-h6) oszlopokban kell tájékoztatást adni az áruhitelkonstrukció kamat adatairól.

A h1) Kamatozás típusa oszlopban kell megadni a kamatozás típusát, azaz, hogy a kamat

mértéke a futamidő alatt „fix” vagy „változó”. A kamatozás típusához kapcsolódó esetleges

megjegyzéseket (pl. kamatperiódus hossza) a h6) oszlopban lehet megtenni.

A h2)-h3) oszlopban a minimális és maximális ügyleti kamat éves százalékos mértékét kell

szerepeltetni (% jel feltüntetése nélkül). A kamat minimális és maximális mértékéhez fűzendő

esetleges rövid magyarázat az h6) oszlopban tüntetendő fel.

A h4) oszlopban kell feltüntetni, ha a pénzügyi intézmény kamatbázist alkalmaz, pl. 3 havi

BUBOR.

A h5) oszlopban az irányadó kamathoz kapcsolódó alap kamat felár/marge szerepeltetendő,

valamint ha a pénzügyi intézmény további (kockázati) felárakat alkalmaz, akkor annak

mértékét is itt kell százalékos formában megadni.

Amennyiben a konstrukció nem kamatbázishoz kötődik, a h4)-h5) oszlopokat „nincs”

megjelöléssel kell kitölteni.

A h6) oszlopban jeleníthetők meg a kamatozáshoz kapcsolódó egyéb megjegyzések (Pl. „Az

ügyleti kamatláb a választott futamidőtől/összegtől/hitelbírálattól függően kerül

meghatározásra.”, stb.)

Az i1)-i2) oszlopokban a kezelési költség mértékét és megfizetés módját kell bemutatni. Az

i1) oszlopban tüntetendő fel a pénzügyi intézmény által felszámítandó kezelési költség alapja

és éves mértéke százalékosan és/vagy összegszerűen (pl. jóváhagyott hitelösszeg 2%-a). Az

i2) oszlopban kell megadni a kezelési költség megfizetésének módját (pl. „havonta esedékes,

a törlesztőrészlettel együtt fizetendő”, „vásárláskor esedékes, egyszeri kezelési költség”).

Amennyiben az intézmény adminisztrációs, vagy más megnevezéssel kezelési költség jellegű

díjat számol fel, azt is az i1)-i2) oszlopokban kérjük feltüntetni.

A j) oszlopban kell tételenként összegszerűen és/vagy százalékos mértékben bemutatni a

hitelfelvevő által a hitel folyósításáig fizetendő és az azt követően, a futamidő alatt, illetve az

ügylet lezárásához kapcsolódó minden olyan költséget, díjat, amelyet a teljes hiteldíj mutató

meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló kormányrendelet előírásai szerint a

Page 192: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

192

THM számításánál nem kell figyelembe venni és a táblázat egyéb oszlopaiban sincs

nevesítve.

A k) oszlopban kell feltüntetni a hitel folyósításának és törlesztésének jellemzőit, mint például

a devizában folyósítás, vagy törlesztés lehetőségét, a törlesztés módját, illetve hogy az ügyfél

által választható-e a törlesztés napja, a halasztott fizetés lehetősége.

Az l1)-l3) oszlopokban a szerződésmódosítással kapcsolatos díjakat kell bemutatni

összegszerűen és/vagy százalékos mértékben, a díjfelszámítás alapjának feltüntetésével

együtt. Az l1) oszlopban ki kell emelni a teljes előtörlesztéssel (végtörlesztéssel)

összefüggően fizetendő díj (ak) mértékét, illetve összegét. Az egyéb, pénzügyi teljesítéssel

összefüggő díj mértékét, illetve összegét az l2) oszlopban kell megadni pl. előtörlesztés, stb..

A nem pénzügyi teljesítéssel összefüggő szerződésmódosítás mértékét, illetve összegét az l3)

oszlopban kell feltüntetni pl. fizetési átütemezés, fedezetmódosítás.

Az m1)-m2) oszlopokban kell bemutatni azon tételeket, melyek az ügyfél szerződésből eredő

kötelezettségeinek késedelmes teljesítése esetén kerülnek elszámolásra. Az m1) Késedelmi

kamat mértéke oszlop tartalmazza a késedelmi kamat kiszabható mértékét (pl. ügyleti

kamat+x%), az m2) Egyéb, késedelemhez kapcsolódó díjak oszlop pedig az egyéb,

késedelmes teljesítéskor felszámított díjtételek megnevezését és összegét (pl. felszólítási díj,

kiszállás díja, kintlévőség-kezelési eljárás költsége - megnevezéssel és mértékkel együtt).

Az n) oszlopban kell azokat a speciális paramétereket, jellemzőket szerepeltetni, amelyek az

előző oszlopokban nem kerültek bemutatásra, felsorolásra. Ide sorolható például a további

biztosítékok kérése, illetve az önerőre vonatkozó előírások, minimális vételár, illetve

feltüntethető itt a hitelterméket értékesítő hitelközvetítők (megnevezése is, valamint az

értékesítés helyére történő utalás is.

Az o1)-o5) oszlopokban kell bemutatni az akció jellegére és időtartamára vonatkozó adatokat.

Az o1) oszlopban kell – „igen” vagy „nem” válasszal – jelölni, hogy a termék akciós-e.

Amennyiben akciós a termék („igen”), akkor az akció jellegére, feltételeire, érvényességére

vonatkozó mezők kitöltése is kötelező.

Az o2) oszlopban a hitelkonstrukcióhoz kapcsolódó kedvezmények leírását kell szerepeltetni,

jelezve azt is, ha a feltüntetett akciós lehetőségek egyidejű igénybevétele valamely

szempontból korlátozott.

Az o3) oszlopban az akció igénybevételének esetleges feltételeit kell szerepeltetni.

Az o4)-o5) oszlopokban feltüntetendő az akció kezdete és záró napja. Amennyiben az akció

visszavonásig érvényes, az o5) oszlopba ezt szövegszerűen kell jelezni („visszavonásig”).

A p) oszlopban a pénzügyi intézmény honlapján az adott termékhez kapcsolódó részletes

leíráshoz vezető hiperhivatkozást kell megadni.

9HC – Termékismertető – Hitel- és pénzügyi lízing termékek – Gépjárműlízing

Beküldési gyakoriság: eseti.

A jelentés vonatkozásában gépjárműlízing a fogyasztók részére új és használt

személygépkocsik és rendszámozható motorkerékpár megvásárlásához kínált azon

finanszírozási forma, amelynek során a lízingbeadó pénzügyi intézmény a járművet adásvételi

Page 193: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

193

szerződéssel megvásárolja az eladótól és egy lízingszerződéssel lízingbe adja a

lízingbevevőnek, azzal, hogy a futamidő végéig, illetve az esetleges végtörlesztésig a

gépjármű tulajdonjogát a pénzügyi intézmény fenntartja. (A forgalmi engedély szerinti

tulajdonos a lízingbeadó pénzügyi vállalkozás, míg a szerződésből eredő kötelezettségek

teljesítéséig a lízingbevevő, mint üzembetartó kerül bejegyzésre.)

A táblázatban kell feltüntetni a pénzügyi intézmény által nyújtott saját gépjármű lízing

konstrukciók jellemző adatait. Az egyes lízing termékeket a táblázat soraiban tételesen fel kell

sorolni. Amennyiben egy termékhez a lízing típusa, lízing tárgya, devizanem, kamatozás

típusa (fix, változó) szempontok alapján alternatív lehetőség kapcsolódik, akkor azt külön

soron (külön termékként vagy termékvariációként) kell feltüntetni.

A konstrukciók megnevezésénél fontos, hogy egyértelműen jelenjen meg a

terméket/termékvariációkat megkülönböztető jellemzőre való utalás.

A tábla kitöltése

Az a) Termékkód oszlopban kell - a Felügyelet útmutatása alapján - a termék egyedi

azonosítóját feltüntetni, ami végigkíséri a terméket forgalmazásának teljes idejében.

Amennyiben a termék értékesítése szünetel, az értékesítés újrakezdésekor is az eredeti

termékkóddal kell küldeni a jelentésben.

A b) oszlopban kell a lízing konstrukció teljes megnevezését szerepeltetni. Amennyiben

azonos konstrukció eltérő alternatíváiról van szó (és nincs külön „fantázia-neve”), az eltérési

szempontot javasolt feltüntetni a termék megnevezésében is.

A c) Lízing típusa oszlopban meg kell jelölni, hogy a termék „zárt végű” vagy „nyílt végű”

pénzügyi lízing. Zártvégű pénzügyi lízing esetén a lízingbe vevő az összes szerződéses

kötelezettsége teljesítésével megszerzi az ingatlan tulajdonjogát, a futamidő alatt pedig

tulajdonjogi fenntartással szerepel az ingatlan tulajdoni lapján, nyíltvégű pénzügyi lízing

esetén a lízingbe vevő az összes tartozás kiegyenlítését követően vételi opcióval és

vevőkijelölési joggal rendelkezik.

A d) Lízing tárgya oszlopban a lízingfinanszírozás tárgyát aszerint kell megkülönböztetni,

hogy az „új gépjármű” vagy ”használt gépjármű” vásárlásához kapcsolódik.

Az e) Devizanem oszlopban kell megjelölni a lízing nyilvántartásának devizanemét (ISO-

kódját). Amennyiben a lízing termék igénybe vehető forintban és egyéb devizanemben is,

akkor a változatokat külön sorokon kell feltüntetni.

Az f1)-f2) Futamidő (min. és max.) oszlopban kell szerepeltetni a futamidő minimális és

maximális hosszát. A futamidőt hónapokban (numerikusan, egész számban) kérjük megadni.

(Amennyiben a futamidő egy meghatározott fix időszak lehet csak, akkor annak a

hónapokban megadott időtartamát kell feltüntetni az f1)-f2) oszlopokban is. A futamidő

meghatározásához kapcsolódó megjegyzések a p) Egyéb megjegyzések oszlopban tüntethetők

Page 194: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

194

fel (pl. „A max. futamidő hosszát befolyásolja a személygépkocsi maximális életkora

szerződéskötéskor, illetve futamidő végén.”).

A g1)-g2) oszlopokban a minimálisan és maximálisan igényelhető finanszírozási összeget kell

feltüntetni forintban (numerikus, egész számban, a pénznem megjelölése nélkül).

A h1)-h2) oszlopokban kell megadni a finanszírozás maximális arányát meghatározó

adatokat. A h1) oszlopban kell feltüntetni az igénybe vehető maximális finanszírozási összeg

meghatározásának alapjául szolgáló értéket (pl. vételár, nettó érték, Eurotax érték) és a h2)

oszlopban a kapcsolódó százalékos mértéket (pl. 60).

Az i) oszlopban kell megjelölni a maradványérték maximális százalékos mértékét.

A j1)-j3) oszlopokban a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről

szóló kormányrendelet előírásai szerint kiszámított teljes hiteldíj mutató értékeket kell

szerepeltetni százalékos formában, numerikusan, két tizedes pontossággal %-jel feltüntetése

nélkül.

A j1) oszlopban a kereskedelmi kommunikációban szereplő THM számításakor a

kormányrendelet kereskedelmi kommunikációra vonatkozó előírásainál meghatározott

feltételű terméket kell alapul venni. Olyan további tulajdonságok tekintetében, amelyek esetén

a jogszabály nem ad útmutatást, a leginkább jellemző konstrukció-típushoz tartozó értéket

kell ebben az oszlopban feltüntetni.

A j2)-j3) oszlopokban a konstrukció keretein belül elérhető lízinglehetőségek tekintetében a

legkisebb és a legnagyobb THM mértéket kell feltüntetni.

A THM számításához kapcsolódó megjegyzéseket a j4) oszlopban kérjük feltüntetni. Itt kell

tételesen megadni a THM számításánál figyelembe vett kamat éves mértékét, valamint a

THM számításánál figyelembe veendő egyéb költség és díjtételek megnevezését és mértékét

százalékosan és/vagy összegszerűen.

A k1)-k6) oszlopokban kell tájékoztatást adni a lízing konstrukció kamat adatairól.

A k1) oszlopban kell megadni a kamatozás típusát, azaz, hogy a kamat mértéke a futamidő

alatt fix vagy változó. A kamatozás típusához kapcsolódó esetleges további megjegyzéseket a

k6) oszlopban lehet megtenni (pl. változó kamatozás esetén a kamatperiódus hossza).

A k2)-k3) oszlopokban az ügyleti kamat minimális és maximális éves százalékos mértékét

kell szerepeltetni (% jel feltüntetése nélkül).

A k4) oszlopban a pénzügyi intézmény által alkalmazott kamatbázist kell feltüntetni pl. 3 havi

BUBOR.

A k5) oszlopban az irányadó kamathoz kapcsolódó alap kamatfelár/marge szerepeltetendő,

illetve ha az intézmény alkalmaz további (kockázati) felárat, annak mértékét kell százalékos

formában megadni. Amennyiben a konstrukció nem kamatbázishoz kötődik, a k4)-k5)

oszlopokat „nincs” megjelöléssel kell kitölteni.

A k4)-k5) oszlopban oszlophoz fűzendő magyarázat feltüntethető a k6) oszlopban.

A k6) oszlop alkalmazható a kamatozásra vonatkozó további szöveges információk

feltüntetésére is.

Page 195: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

195

Az l) oszlopban kell tételes bemutatással, felsorolással szerepeltetni összegszerűen és/vagy

százalékos mértékben a lízingbevevő által a folyósításig fizetendő és az azt követően, a

futamidő alatt, illetve az ügylet lezárásához kapcsolódó minden olyan költséget, díjat, amelyet

a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló

kormányrendelet előírásai szerint a THM számításánál nem kell figyelembe venni és a

táblázat egyéb oszlopaiban sincs nevesítve.

Az m) oszlopban kell feltüntetni a folyósítás és törlesztés jellemzőit, mint például a devizában

folyósítás, vagy törlesztés lehetőségét, a törlesztés módját (annuitásos, csak kamatfizetés

havonta-futamidő végi tőketörlesztés, stb.), illetve hogy az ügyfél által választható-e a

törlesztés napja.

Az n1)-n3) oszlopokban a szerződésmódosítással kapcsolatos díjakat kell feltüntetni

összegszerűen és/vagy százalékos mértékben. Az n1) oszlopban ki kell emelni a teljes

előtörlesztéssel (végtörlesztéssel) összefüggően fizetendő díj(ak) mértékét, illetve összegét.

Az egyéb, pénzügyi teljesítéssel összefüggő díj mértékét, illetve összegét az n2) oszlopban

kell megadni pl. előtörlesztés, stb. A nem pénzügyi teljesítéssel összefüggő

szerződésmódosítás mértékét, illetve összegét az n3) oszlopban kell feltüntetni (pl. fizetési

átütemezés, fedezetmódosítás, átvállalás).

Az o1)-o2) oszlopokban kell bemutatni azon tételeket, melyek az ügyfél szerződésből eredő

kötelezettségeinek késedelmes teljesítése esetén kerülnek elszámolásra. Az o1) Késedelmi

kamat mértéke oszlop tartalmazza a késedelmi kamat kiszabható mértékét (pl. ügyleti

kamat+x%), az o2) Egyéb, késedelemhez kapcsolódó díjak oszlop pedig az egyéb késedelmes

teljesítéskor felszámított díjtételek megnevezését és összegét (pl. felszólítási díj, kiszállás díja,

kintlévőség-kezelési eljárás költsége).

A p) oszlopban kell azokat a speciális paramétereket, jellemzőket szerepeltetni, amelyek az

előző oszlopokban nem kerültek bemutatásra, felsorolásra. Ide sorolható pl. a további

biztosítékok kérése, jármű életkorára vonatkozó előírások szerződéskötéskor, szerződés

lejáratakor, biztosítással kapcsolatos előírások, illetve jelezhető, ha az adott termékhez fix

havidíjas törlesztés kapcsolódik, stb..

A q1)-q5) oszlopokban kell bemutatni az akció jellegére és időtartamára vonatkozó adatokat.

A q1) oszlopban kell – „igen” vagy „nem” válasszal – jelölni, hogy a termék akciós-e.

Amennyiben akciós a termék („igen”), akkor az akció jellegére, feltételeire, érvényességére

vonatkozó mezők kitöltése is kötelező.

A q2) oszlopban a kedvezmények leírását kell szerepeltetni, jelezve azt is, ha a feltüntetett

akciós lehetőségek egyidejű igénybevétele valamely szempontból korlátozott.

A q3) oszlopban az akció igénybevételének esetleges feltételeit kell szerepeltetni.

A q4)-q5) oszlopokban feltüntetendő az akció kezdete és záró napja. Amennyiben az akció

visszavonásig érvényes, a q5) oszlopba ezt szövegszerűen kell jelezni („visszavonásig”).

Az r) oszlopban a pénzügyi intézmény honlapján az adott termékhez kapcsolódó részletes

leíráshoz vezető hiperhivatkozást kell megadni.

Page 196: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

196

9HG – Termékismertető – Hitel- és pénzügyi lízing termékek – Gépjárműhitel Beküldési gyakoriság: eseti.

A jelentés vonatkozásában gépjárműhitel a fogyasztók részére új és használt

személygépkocsik és rendszámozható motorkerékpár megvásárlásához fogyasztónak nyújtott

hitel. Itt kell feltüntetni a nem közvetlenül a gépjármű adásvételekor nyújtott

hitelkonstrukciókat is (pl. hitellevél alapján történő finanszírozás). Nem ebben, hanem a 9HK

táblában kell szerepeltetni a gépjárműhitel kiváltásához, illetve a saját gépjármű fedezete

mellett nyújtott szabad felhasználású hiteleket.

A táblázatban kell feltüntetni a pénzügyi intézmény által nyújtott saját gépjármű hitel

konstrukciók jellemző adatait. Az egyes gépjármű hitel termékeket a táblázat soraiban

tételesen fel kell sorolni. Amennyiben egy termékhez a gépjármű hitel tárgya, devizanem és

kamatozás típusa szempontok alapján alternatív lehetőség kapcsolódik, akkor azt külön soron

(külön termékként vagy termékvariációként) kell feltüntetni.

Figyelemmel a gépjármű hitelek sokszínűségére és speciális jellemzőire (kereskedőnként és

finanszírozandó termékenként eltérő kondíciókkal igényelhetőek, jelentős szerepük van a

gyorsan változó akciós lehetőségeknek) – a termékvariációk számosságának optimalizálása

érdekében – lehetőség van az árszintben nem túlzottan eltérő egyes hiteltermék

változatokat ún. ”összevont” konstrukcióként bemutatni, illetve az egyes sztenderd

termékek bemutatásánál jelezni a lehetséges kismértékű eltéréseket.

Ilyen eset lehet az, amikor egy adott ismérv (pl. hitelösszeg, futamidő, hitelbírálat alapján

meghatározott ügyfél-kategória) alakulásától függően különböző kamatláb szintek

lehetségesek. Ilyenkor a jellemző kamattartomány (i2) és i3) oszlopok) bemutatása mellett –

az adatok értelmezését segítendő – rövid magyarázatot kell feltüntetni például az i6)

oszlopban. (Pl. „Az ügyleti kamatláb a választott

futamidőtől/összegtől/hitelbírálattól/biztosítás meglététől függően kerül meghatározásra.”)

Nem szükséges külön termékvariációként feltüntetni azon konstrukcióváltozatokat sem,

ahol csak a fizetési mód (bankszámláról, csekken történő fizetés), törlesztési lehetőségek,

kedvezmények, illetve egyes díjtételek különböznek bizonyos feltételek alapján. Ezen

jellemzőkre vonatkozó megjegyzések is megtehetők a jelzett helyeken.

A kért adatok mellett további tájékozódási forrás is jelezhető (pl. „További részletes

tájékoztatást a hirdetmény tartalmaz.”). Közölhető a termék elérhetőségeire történő utalás is

az o) Egyéb megjegyzés oszlopban (pl. „Az érintett kereskedések listája megtalálható

honlapunkon.”).

Kérjük, hogy az összes említett esetben, így ”összevont termék” bemutatása esetén is,

jelöljék meg a kereskedelmi kommunikációban szereplő THM-et az arra szolgáló

numerikus oszlopban. Az adatot a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és

közzétételéről szóló kormányrendelet által meghatározott feltételű hiteltípusra, amennyiben a

pénzügyi intézmény az adott hitelt nem nyújtja adott feltételekkel, akkor a hiteltípusra létező

legközelebbi összeggel és futamidővel kell meghatározni. (Olyan további tulajdonságok

tekintetében, amelyek esetén a jogszabály nem ad útmutatást, a leginkább jellemző

konstrukció-típushoz tartozó értéket kell ebben az oszlopban feltüntetni.)

Page 197: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

197

A jelzett kereskedelmi kommunikációban szereplő THM és ügyleti kamat értékek

számításához fűzendő magyarázat a részletes kitöltési útmutatóban jelzett helyeken, h4) és i6)

oszlopokban tüntetendő fel.

A konstrukciók megnevezésénél fontos, hogy a termék elnevezése mellett egyértelműen

jelenjen meg a variációkat megkülönböztető jellemzőre, a konstrukció ”összevont” jellegére

való utalás is.

A tábla kitöltése

Az a) Termékkód oszlopban kell - a Felügyelet útmutatása alapján - a termék egyedi

azonosítóját feltüntetni, ami végigkíséri a terméket forgalmazásának teljes idejében.

Amennyiben a termék értékesítése szünetel, az értékesítés újrakezdésekor is az eredeti

termékkóddal kell küldeni a jelentésben.

A b) oszlopban kell a hitelkonstrukció teljes megnevezését szerepeltetni. Amennyiben azonos

konstrukció eltérő alternatíváiról van szó (és nincs külön „fantázia-neve”), az eltérési

szempontot javasolt feltüntetni a termék megnevezésében is.

A c) Gépjárműhitel tárgya oszlopban a finanszírozás tárgyát aszerint kell megkülönböztetni,

hogy az „új gépjármű” vagy „használt gépjármű” vásárlásához kapcsolódik.

A d) Devizanem oszlopban kell megjelölni a kölcsön nyilvántartásának devizanemét (ISO-

kódját). Amennyiben a hiteltermék igénybe vehető forintban és egyéb devizanemben is, akkor

a változatokat külön sorokon kell feltüntetni.

Az e1)-e2) Futamidő (min. és max.) oszlopban kell szerepeltetni a futamidő minimális és

maximális hosszát. A futamidőt hónapokban (numerikusan, egész számban) kérjük megadni.

(Amennyiben a futamidő egy meghatározott fix időszak lehet csak, akkor annak a

hónapokban megadott időtartamát kell feltüntetni az e1)-e2) oszlopokban is.) A futamidő

meghatározásához kapcsolódó megjegyzések az o) Egyéb megjegyzések oszlopban

tüntethetők fel (pl. személygépkocsi maximális életkora szerződéskötéskor, illetve futamidő

végén).

Az f1)-f2) Igényelhető kölcsönösszeg (min. és max.) oszlopokban a minimálisan és

maximálisan igényelhető finanszírozási összeget kell feltüntetni forintban numerikus, egész

számban. a pénznem megjelölése nélkül. Ha a maximálisan finanszírozható összeg nagyságát

befolyásolja az önrész mértéke, akkor az f2) oszlopban az adott terméknél a legmagasabb

önrészhez tartozó összeget kérjük feltüntetni. (A finanszírozási összeghez kapcsolódó

megjegyzések az o) oszlopban feltüntethetők.)

A g) oszlopban kell megjelölni a gépjármű megvásárlásánál elvárt önerő minimális mértékét

százalékos formában (pl. 20). Összevont konstrukció esetén a minimális önerő mértéke

sávosan is megadható.

Page 198: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

198

A h1)-h3) oszlopokban a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és

közzétételéről szóló kormányrendelet előírásai szerint kiszámított teljes hiteldíj mutató

értékeket kell szerepeltetni százalékos formában, numerikusan két tizedes pontossággal %-jel

feltüntetése nélkül.

A h1) oszlopban a kereskedelmi kommunikációban szereplő THM számításakor a

kormányrendelet kereskedelmi kommunikációra vonatkozó előírásainál meghatározott

feltételű hitelt kell alapul venni.

A h2)-h3) oszlopokban a konstrukció keretein belül elérhető hitellehetőségek tekintetében a

legkisebb és a legnagyobb THM mértéket kell feltüntetni.

A THM számításához kapcsolódó megjegyzéseket a h4) oszlopban kérjük feltüntetni. Itt kell

tételesen megadni a THM számításánál figyelembe vett kamat, kezelési költség éves mértékét

vagy összegét, valamint a THM számításánál figyelembe veendő egyéb költség és díjtételek

megnevezését és mértékét százalékosan és/vagy összegszerűen.

Az i1)-i6) oszlopokban kell tájékoztatást adni a hitel konstrukció kamat adatairól.

Az i1) oszlopban kell megadni a kamatozás típusát, azaz, hogy a kamat mértéke a futamidő

alatt fix vagy változó. A kamatozás típusához kapcsolódó esetleges további megjegyzéseket

az i6) oszlopban lehet megtenni (pl. változó kamatozás esetén kamatperiódus hossza).

Az i2)-i3) oszlopokban az ügyleti kamat minimális és maximális éves százalékos mértékét

kell szerepeltetni (% jel feltüntetése nélkül).

Az i4) oszlopban a pénzügyi intézmény által alkalmazott kamatbázist kell feltüntetni pl. 3

havi BUBOR.

Az i5) oszlopban az irányadó kamathoz kapcsolódó alap kamatfelár/marge szerepeltetendő,

illetve ha az intézmény alkalmaz további (kockázati) felárat, annak mértékét kell százalékos

formában megadni. Amennyiben a konstrukció nem kamatbázishoz kötődik, az i4)-i5)

oszlopokat „nincs” megjelöléssel kell kitölteni.

Az i4)-i5) oszlopban oszlophoz fűzendő magyarázat feltüntethető az i6) oszlopban.

Az i6) oszlop alkalmazható a kamatozásra vonatkozó további szöveges információk

feltüntetésére is.

A j1)-j2) oszlopokban a kezelési költség mértékét és megfizetés módját kell bemutatni. A j1)

oszlopban tüntetendő fel a pénzügyi intézmény által felszámítandó kezelési költség alapja és

az éves mértéke százalékosan és/vagy összegszerűen (pl. jóváhagyott hitelösszeg 2%-a). A

j2) oszlopban kell megadni a kezelési költség megfizetésének módját (pl. „havonta esedékes,

a törlesztőrészlettel egyidejűleg”, „folyósításkor esedékes, egyszeri kezelési költség”).

Amennyiben az intézmény adminisztrációs, vagy más megnevezéssel kezelési költség jellegű

díjat számol fel, azt is a j1)-j2) oszlopokban kérjük feltüntetni.

A k) oszlopban kell tételes bemutatással, felsorolással szerepeltetni összegszerűen és/vagy

százalékos mértékben a fogyasztó által a kölcsön folyósításáig és azt követően, a futamidő

alatt, illetve az ügylet lezárásához kapcsolódó minden olyan költséget, díjat, amelyet a teljes

hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló kormányrendelet

előírásai szerint a THM számításánál nem kell figyelembe venni és a táblázat egyéb

oszlopaiban sincs nevesítve.

Page 199: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

199

Az l) oszlopban kell feltüntetni a folyósítás és törlesztés jellemzőit, mint például a devizában

folyósítás, vagy törlesztés lehetőségét, a törlesztés módját, illetve hogy az ügyfél által

választható-e a törlesztés napja.

Az m1)-m3) oszlopokban a szerződésmódosítással kapcsolatos díjakat kell feltüntetni

összegszerűen és/vagy százalékos mértékben. Az m1) oszlopban ki kell emelni a teljes

előtörlesztéssel (végtörlesztéssel) összefüggően fizetendő díj(ak) mértékét, illetve összegét.

Az egyéb, pénzügyi teljesítéssel összefüggő díj mértékét, illetve összegét az m2) oszlopban

kell megadni pl. előtörlesztés, stb. A nem pénzügyi teljesítéssel összefüggő

szerződésmódosítás mértékét, illetve összegét az m3) oszlopban kell feltüntetni (pl. fizetési

átütemezés, fedezetmódosítás, átvállalás).

Az n1)-n2) oszlopokban kell bemutatni azon tételeket, melyek az ügyfél szerződésből eredő

kötelezettségeinek késedelmes teljesítése esetén kerülnek elszámolásra. Az n1) Késedelmi

kamat mértéke oszlop tartalmazza a késedelmi kamat kiszabható mértékét (pl. ügyleti

kamat+x%), az n2) Egyéb, késedelemhez kapcsolódó díjak oszlop pedig az egyéb késedelmes

teljesítéskor felszámított díjtételek megnevezését és összegét (pl. felszólítási díj, kiszállás díja,

kintlévőség-kezelési eljárás költsége).

Az o) oszlopban kell azokat a speciális paramétereket, jellemzőket szerepeltetni, amelyek az

előző oszlopokban nem kerültek bemutatásra, felsorolásra. Ide sorolható pl. a további

biztosítékok kérése, jármű életkorára vonatkozó előírások szerződéskötéskor, szerződés

lejáratakor, biztosítással kapcsolatos előírások.

A p1)-p5) oszlopokban kell bemutatni az akció jellegére és időtartamára vonatkozó adatokat.

A p1) oszlopban kell – „igen” vagy „nem” válasszal – jelölni, hogy a termék akciós-e.

Amennyiben akciós a termék („igen”), akkor az akció jellegére, feltételeire, érvényességére

vonatkozó mezők kitöltése is kötelező.

A p2) oszlopban a kedvezmények leírását kell szerepeltetni, jelezve azt is, ha a feltüntetett

akciós lehetőségek egyidejű igénybevétele valamely szempontból korlátozott.

A p3) oszlopban az akció igénybevételének esetleges feltételeit kell szerepeltetni.

A p4)-p5) oszlopokban feltüntetendő az akció kezdete és záró napja. Amennyiben az akció

visszavonásig érvényes, a p5) oszlopba ezt szövegszerűen kell jelezni („visszavonásig”).

A q) oszlopban a pénzügyi intézmény honlapján az adott termékhez kapcsolódó részletes

leíráshoz vezető hiperhivatkozást kell megadni.

9HH – Termékismertető – Hitel- és pénzügyi lízing termékek – Hitelkártya

Beküldési gyakoriság: eseti.

Page 200: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

200

A jelentés vonatkozásában hitelkártya terméknek minősül a Bank és a kártyabirtokos közötti

szerződésben meghatározott mértékű hitelkerethez kapcsolódó termék, amely egyenlegét egy

hitelszámlán tartják nyilván.

A táblázatban kell feltüntetni a pénzügyi intézmény által nyújtott saját hitelkártya

konstrukciók jellemző adatait. Az egyes hitelkártya termékeket a táblázat soraiban tételesen

fel kell sorolni. Amennyiben egy termékhez a kártya típusa, devizanem szempontok alapján

alternatív lehetőség kapcsolódik, akkor azt külön soron (külön termékként vagy

termékvariációként) kell feltüntetni.

A konstrukciók megnevezésénél fontos, hogy a termék elnevezése mellett egyértelműen

jelenjen meg a variációkat megkülönböztető jellemzőre való utalás is.

A tábla kitöltése

Az a) Termékkód oszlopban kell - a Felügyelet útmutatása alapján - a termék egyedi

azonosítóját feltüntetni, ami végigkíséri a terméket forgalmazásának teljes idejében.

Amennyiben a termék értékesítése szünetel, az értékesítés újrakezdésekor is az eredeti

termékkóddal kell küldeni a jelentést.

A b) oszlopban a hitelkártya konstrukció teljes megnevezését kell szerepeltetni. Amennyiben

azonos konstrukció eltérő alternatíváiról van szó (és nincs külön „fantázia-neve”), az eltérési

szempontot javasolt feltüntetni a termék megnevezésében is.

A c) Devizanem oszlopban kell megjelölni a hitel nyilvántartásának devizanemét (ISO-

kódját). Amennyiben a hiteltermék igénybe vehető forintban és egyéb devizanemben is, akkor

a változatokat külön sorokon kell feltüntetni.

A d) Kártya típusa oszlopban kell szerepeltetni a kártya típusát, (dombornyomott,

elektronikus, charge, ikermárkás stb.,) így ebben az oszlopban egy kártyához több

meghatározás is kapcsolódhat.

Az e) oszlopban kell feltüntetni a kártya érvényességi idejét években kifejezve.

Az f1)-f2) oszlopokban kell megadni a hitelkártya kapcsán igényelhető minimális és

maximális hitelkeret összegét forintban numerikus, egész számban, a pénznem megjelölése

nélkül. Devizahitelek esetében, amennyiben az igényelhető hitelösszeg devizában

meghatározott, az átváltás árfolyama az egyéb megjegyzéseknél az r) oszlopban jelezhető.

A g) oszlopban kell szerepeltetni a kamatmentes időszak maximális idejét napokban

kifejezve.

A h) oszlopban kell szerepeltetni a havonta fizetendő minimális törlesztőrészlet értékét

összegszerűen és/vagy százalékosan (pl. a felhasznált hitelkeret 5%-a, min. 2000 Ft).

Az i1)-i3) oszlopokban a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és

közzétételéről szóló kormányrendelet előírásai szerint kiszámított teljes hiteldíj mutató

értékeket kell szerepeltetni százalékos formában, numerikusan, két tizedes pontossággal %-jel

feltüntetése nélkül.

Page 201: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

201

Az i1) oszlopban a kereskedelmi kommunikációban szereplő THM számításakor a

kormányrendelet kereskedelmi kommunikációra vonatkozó előírásainál meghatározott

feltételű hitelt kell alapul venni.

Az i2)-i3) oszlopokban a konstrukció keretein belül elérhető hitelösszegek tekintetében a

legkisebb és a legnagyobb THM mértéket kell feltüntetni.

A THM számításához kapcsolódó megjegyzéseket az i4) oszlopban kérjük feltüntetni. Itt kell

tételesen megadni a THM számításánál figyelembe vett kamat, kezelési költség éves mértékét

vagy összegét, valamint a THM számításánál figyelembe veendő egyéb költség és díjtételek

megnevezését és mértékét százalékosan és/vagy összegszerűen.

A j) oszlopban az ügyleti kamat éves százalékos mértékét kell szerepeltetni (százalékjel

feltüntetése nélkül).

A k1) oszlopban a főkártya normál éves díját kell feltüntetni a felszámítás devizanemében a

k2) oszlopban a devizanem megjelölésével. A k3) oszlopban kell megjeleníteni a hitelkártya

normál éves díjától eltérő, bármely időszakban felszámított éves díját a felszámítás

devizanemében és devizanem megjelölésével.

Az l1)-l2) oszlopokban kell szerepeltetni a külföldi és belföldi készpénzfelvétel díját (pl. 3%,

min. 1000 Ft, vagy 2 000 Ft + 2%).

Az m1) oszlopban kell feltüntetni a kártyaletiltás díját a felszámítás devizanemében, az m2)

oszlopban a devizanem megjelölésével.

Az n) oszlopban kell szerepeltetni a kártya normál idejű, illetve sürgősségi pótlásának díjait a

felszámítás devizanemébena devizanem megjelölésével.

Az o1)-o2) oszlopokban kell bemutatni azon tételeket, melyek az ügyfél szerződésből eredő

kötelezettségeinek késedelmes teljesítése esetén kerülnek elszámolásra. Az o1) Késedelmi

kamat mértéke oszlop tartalmazza a késedelmi kamat kiszabható mértékét (pl. ügyleti kamat +

x %), a o2) Egyéb, késedelemhez kapcsolódó díjak oszlop pedig az egyéb, késedelmes

teljesítéskor felszámított díjtételek megnevezését és összegét (pl. felszólítási díj, kiszállás díja,

kintlévőség-kezelési eljárás költsége).

A p) oszlopban kell szerepeltetni a hitelkeret túllépésének díját, illetve feltüntetni, ha a

hitelkeret túllépése nem lehetséges.

A q) Egyéb díjak oszlopban kell szerepeltetni a pénzügyi intézmény részére – a futamidő alatt,

illetve az ügylet lezárásához kapcsolódó – szerződésszerű teljesítéshez fűződő, még fel nem

sorolt egyéb díjak rövid megnevezését és mértékét.

Az r) Egyéb megjegyzések oszlopban kell azokat a speciális paramétereket, jellemzőket

szerepeltetni, amelyek az előző oszlopokban nem kerültek bemutatásra, felsorolásra. Ebben az

oszlopban kell feltüntetni például a hitelkeret maximális mértékét meghatározó egyéb

feltételeket, illetve a hitelkártya nemzetközi elszámolásával kapcsolatos tudnivalókat

(elszámolás devizaneme, stb.).

Az s) oszlopban a hitelkártyához kapcsolódó speciális kedvezményeket, jellegzetességeket

kell feltüntetni (pl.: vásárlási kedvezmény, speciális lehetőségek, támogatások, stb.)

Page 202: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

202

Az t1)-t4) oszlopokban kell bemutatni az akció jellegére és időtartamára vonatkozó adatokat.

A t1) oszlopban kell – igen vagy nem válasszal – jelölni, hogy a termék akciós-e.

Amennyiben akciós a termék („igen”), akkor az akció jellegére, feltételeire, érvényességére

vonatkozó mezők kitöltése is kötelező.

A t2) oszlopban a kedvezmények leírását kell szerepeltetni jelezve azt is, ha a feltüntetett

akciós lehetőségek egyidejű igénybevétele valamely szempontból korlátozott.

A t3)-t4) oszlopokban feltüntetendő az akció kezdete és záró napja. Amennyiben az akció

visszavonásig érvényes, a t4) oszlopba ezt szövegszerűen kell jelezni („visszavonásig”).

Az u) oszlopban a pénzügyi intézmény honlapján az adott termékhez kapcsolódó részletes

leíráshoz vezető hiperhivatkozást kell megadni.

9HI Termékismertető – Hitel- és pénzügyi lízing termékek – Ingatlanlízing

Beküldési gyakoriság: eseti.

A jelentés vonatkozásában ingatlanlízing fogyasztók részére új építésű és használt

lakóingatlanok, üdülőingatlanok, a lakóingatlanhoz kapcsolódó kiegészítő ingatlanok (garázs,

tároló, gépkocsi beálló), valamint építési telek megvásárlásához kínált azon finanszírozási

forma, amelynek során a lízingbeadó pénzügyi intézmény az ingatlant adásvételi szerződéssel

megvásárolja az eladótól és egy lízingszerződéssel lízingbe adja a lízingbevevőnek, azzal,

hogy a futamidő végéig, illetve az esetleges végtörlesztésig az ingatlan tulajdonjogát a

pénzügyi intézmény fenntartja.

A táblázatban kell feltüntetni a pénzügyi intézmény által nyújtott saját lakáslízing

konstrukciók jellemző adatait. Az egyes lízing termékeket a táblázat soraiban tételesen fel kell

sorolni. Amennyiben egy termékhez a lízing típusa, lízing tárgya, devizanem, kamatozás

típusa (fix, változó) szempontok alapján alternatív lehetőség kapcsolódik, akkor azt külön

soron (külön termékként vagy termékvariációként) kell feltüntetni.

A konstrukciók megnevezésénél fontos, hogy egyértelműen jelenjen meg a variációkat

megkülönböztető jellemzőre való utalás.

A tábla kitöltése

Az a) Termékkód oszlopban kell - a Felügyelet útmutatása alapján - a termék egyedi

azonosítóját feltüntetni, ami végigkíséri a terméket forgalmazásának teljes idejében.

Amennyiben a termék értékesítése szünetel, az értékesítés újrakezdésekor is az eredeti

termékkóddal kell küldeni a jelentésben.

A b) Megnevezés oszlopban kell a lízing konstrukció teljes megnevezését szerepeltetni.

Amennyiben azonos konstrukció eltérő alternatíváiról van szó (és nincs külön „fantázia-

neve”), az eltérési szempontot javasolt feltüntetni a termék megnevezésében is.

A c) Lízing típusa oszlopban meg kell jelölni, hogy a termék „zárt végű” vagy „nyílt végű”

pénzügyi lízing. Zártvégű pénzügyi lízing esetén a lízingbe vevő az összes szerződéses

Page 203: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

203

kötelezettsége teljesítésével megszerzi az ingatlan tulajdonjogát, a futamidő alatt pedig

tulajdonjogi fenntartással szerepel az ingatlan tulajdoni lapján, nyíltvégű pénzügyi lízing

esetén a lízingbe vevő az összes tartozás kiegyenlítését követően vételi opcióval és

vevőkijelölési joggal rendelkezik.

A d) Lízing tárgya oszlopban a lízingfinanszírozás tárgyát aszerint kell megkülönböztetni,

hogy az „új ingatlan” vagy „használt ingatlan” vásárlásához kapcsolódik.

Az e) Devizanem oszlopban kell megjelölni a lízing nyilvántartásának devizanemét (ISO-

kódját). Amennyiben a lízing termék igénybe vehető forintban és egyéb devizanemben is,

akkor a változatokat külön sorokon kell feltüntetni.

.

Az f1)-f2) Futamidő (min. és max.) oszlopokban kell szerepeltetni a futamidő minimális és

maximális hosszát. A futamidőt hónapokban (numerikusan, egész számban) kérjük megadni.

(Amennyiben a futamidő egy meghatározott fix időszak lehet csak, akkor annak a

hónapokban megadott időtartamát kell feltüntetni az f1)-f2) oszlopokban is.

A g1)-g2) Igényelhető finanszírozási összeg (min. és max.) oszlopokban a minimálisan és

maximálisan igényelhető finanszírozási összeget kell feltüntetni forintban numerikus, egész

számban, a pénznem megjelölése nélkül.

A h1)-h2) oszlopokban kell megadni a finanszírozás maximális arányát meghatározó

adatokat. Az h1) Alapja oszlopban kell feltüntetni az igénybe vehető maximális finanszírozási

összeg meghatározásának alapjául szolgáló ingatlan értéket (piaci érték, likvidálási érték,

hitelbiztosítéki érték) és az h2) oszlopban a kapcsolódó százalékos mértéket (pl. 60). Mivel a

tájékoztatás a fogyasztók számára készül, kérjük, hogy ezt a szövegezésnél vegyék

figyelembe (pl. szakmai rövidítések lehetséges mellőzése).

A i) oszlopban kell megjelölni a maradványérték maximális százalékos mértékét

A j1)-j3) oszlopokban a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről

szóló kormányrendelet előírásai szerint kiszámított teljes hiteldíj mutató értékeket kell

szerepeltetni százalékos formában, numerikusan, két tizedes pontossággal %-jel feltüntetése

nélkül.

A j1) oszlopban a kereskedelmi kommunikációban szereplő THM számításakor a

kormányrendelet kereskedelmi kommunikációra vonatkozó előírásainál meghatározott

feltételű terméket kell alapul venni.

A j2)-j3) oszlopokban a konstrukció keretein belül elérhető lízinglehetőségek tekintetében a

legkisebb és a legnagyobb THM mértéket kell feltüntetni.

A THM számításához kapcsolódó megjegyzéseket a j4) oszlopban kérjük feltüntetni. Itt kell

tételesen megadni a THM számításánál figyelembe vett kamat, kezelési költség éves mértékét,

valamint a THM számításánál figyelembe veendő egyéb költség és díjtételek megnevezését és

mértékét százalékosan és/vagy összegszerűen.

Page 204: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

204

A k1)-k5) oszlopokban kell tájékoztatást adni a lízing konstrukciók kamat adatairól.

A k1) oszlopban kell megadni a kamatozás típusát, azaz, hogy a kamat mértéke a futamidő

alatt „fix” vagy „változó”. A kamatozás típusához kapcsolódó esetleges további

megjegyzéseket a k6) oszlopban lehet megtenni (pl. a kamatperiódus hossza 6 hónap).

A k2)-k3) oszlopokban az ügyleti kamat minimális és maximális éves százalékos mértékét

kell szerepeltetni (% jel feltüntetése nélkül).

A k4) oszlopban a pénzügyi intézmény által alkalmazott kamatbázist kell feltüntetni pl. 3 havi

BUBOR.

A k5) oszlopban az irányadó kamathoz kapcsolódó alap kamatfelár/marge szerepeltetendő,

valamint ha az intézmény alkalmaz további (kockázati) felárat, akkor annak mértékét is itt

kell százalékos formában megadni. Amennyiben a konstrukció nem kamatbázishoz kötődik, a

k4)-k5) oszlopokat „nincs” megjelöléssel kell kitölteni.

A k6) oszlop alkalmazható a kamatozásra vonatkozó további szöveges információk

feltüntetésére is.

Az l) oszlopban kell tételes bemutatással, felsorolással szerepeltetni összegszerűen és/vagy

százalékos mértékben a lízingbevevő által a folyósításig fizetendő és az azt követően, a

futamidő alatt, illetve az ügylet lezárásához kapcsolódó minden olyan költséget, díjat, amelyet

a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló

kormányrendelet előírásai szerint a THM számításánál nem kell figyelembe venni és a

táblázat egyéb oszlopaiban sincs nevesítve.

Az m) oszlopban kell feltüntetni a folyósítás és törlesztés jellemzőit, mint például a devizában

folyósítás, vagy törlesztés lehetőségét, a törlesztés módját (annuitásos, csak kamatfizetés

havonta-futamidő végi tőketörlesztés, stb.), illetve hogy az ügyfél által választható-e a

törlesztés napja.

Az n1)-n3) oszlopokban a szerződésmódosítással kapcsolatos díjakat kell feltüntetni

összegszerűen és/vagy százalékos mértékben. Az n1) oszlopban ki kell emelni a teljes

előtörlesztéssel (végtörlesztéssel) összefüggően fizetendő díj(ak) mértékét, illetve összegét.

Az egyéb, pénzügyi teljesítéssel összefüggő díj mértékét, illetve összegét az n2) oszlopban

kell megadni pl. előtörlesztés, stb. A nem pénzügyi teljesítéssel összefüggő

szerződésmódosítás mértékét, illetve összegét az n3) oszlopban kell feltüntetni (pl. fizetési

átütemezés, fedezetmódosítás, átvállalás).

Az o1)-o2) oszlopokban kell bemutatni azon tételeket, melyek az ügyfél szerződésből eredő

kötelezettségeinek késedelmes teljesítése esetén kerülnek elszámolásra. Az o1) Késedelmes

kamat mértéke oszlop tartalmazza a késedelmi kamat kiszabható mértékét (pl. ügyleti

kamat+x%), az o2) Egyéb, késedelemhez kapcsolódó díjak oszlop pedig az egyéb késedelmes

teljesítéskor felszámított díjtételek megnevezését és összegét (pl. felszólítási díj, kiszállás díja,

kintlévőség-kezelési eljárás költsége).

A p) Egyéb megjegyzés oszlopban kell azokat a speciális paramétereket, jellemzőket

szerepeltetni, amelyek az előző oszlopokban nem kerültek bemutatásra, felsorolásra. Ide

sorolható pl. a további biztosítékok kérése, óvadéki betét szükségessége, magasabb

finanszírozási arány feltételei, stb..

Page 205: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

205

A q1)-q5) oszlopokban kell bemutatni az akció jellegére és időtartamára vonatkozó adatokat.

A q1) oszlopban kell – „igen” vagy „nem” válasszal – jelölni, hogy a termék akciós-e.

Amennyiben akciós a termék („igen”), akkor az akció jellegére, feltételeire, érvényességére

vonatkozó mezők kitöltése is kötelező.

A q2) oszlopban a kedvezmények leírását kell szerepeltetni, jelezve azt is, ha a feltüntetett

akciós lehetőségek egyidejű igénybevétele valamely szempontból korlátozott.

A q3) oszlopban az akció igénybevételének esetleges feltételeit kell szerepeltetni.

A q4)-q5) oszlopokban feltüntetendő az akció kezdete és záró napja. Amennyiben az akció

visszavonásig érvényes, a q5) oszlopba ezt szövegszerűen kell jelezni („visszavonásig”).

Az r) oszlopban a pénzügyi intézmény honlapján az adott termékhez kapcsolódó részletes

leíráshoz vezető hiperhivatkozást kell megadni.

9HJ -Termékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek – Szabad

felhasználású jelzáloghitel

Beküldési gyakoriság: eseti.

A jelentés vonatkozásában szabad felhasználású jelzáloghitel terméknek minősül az

ingatlanon alapított jelzálog fedezete mellett, felhasználási célhoz nem kötötten fogyasztónak

folyósított hitel. Ebben a táblában kell feltüntetni az ingatlan célú hitel lkiváltására folyósított

jelzáloghitelek főbb adatait is.

A táblázatban kell feltüntetni a pénzügyi intézmény által nyújtott saját szabad felhasználású

jelzáloghitel konstrukciók jellemző adatait. Az egyes szabad felhasználású jelzáloghitel

termékeket a táblázat soraiban tételesen fel kell sorolni.

A termékvariációk számosságának optimalizálása érdekében célszerű „összevont”

konstrukcióként bemutatni az – egyes megkülönböztető ismérvek alapján egyébként

részleteiben is megjeleníthető, árszintben nem túlzottan eltérő – hiteltermékeket. Ilyen eset

lehet az, amikor az adott ismérv (pl. hitelösszeg, futamidő, hitelbírálat alapján meghatározott

ügyfélkategória) alakulásától függően különböző kamatláb szintek lehetségesek.

A konstrukció tekintetében lehetséges kamattartomány a h2)-h3) oszlopokban tüntetendő fel.

A h6) oszlopban a kamatadatok értelmezését rövid magyarázat is segítheti (pl. „A hitel ügyleti

kamatlába a választott futamidőtől/összegtől/hitelbírálattól függően kerül meghatározásra

X%-Y% között”; „A kamat éves mértékénél feltüntetett érték 20 éves futamidejű/5 millió

forint összegű, normál kockázati besorolású, egyenletes törlesztésű hitelre vonatkozik.”).

További tájékoztatás elérhetősége is jelezhető (pl. „További részletes tájékoztatást a

hirdetmény tartalmaz.”).

Kérjük, hogy az összes említett esetben, így ”összevont termék” bemutatása esetén is, jelöljék

meg a kereskedelmi kommunikációban szereplő THM-et az arra szolgáló numerikus

oszlopban. Az adatot a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről

szóló kormányrendelet által meghatározott feltételű hiteltípusra, amennyiben a pénzügyi

intézmény az adott hitelt nem nyújtja adott feltételekkel, akkor a hiteltípusra létező

legközelebbi összeggel és futamidővel kell meghatározni. (Olyan további tulajdonságok

Page 206: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

206

tekintetében, amelyek esetén a jogszabály nem ad útmutatást, a leginkább jellemző

konstrukció-típushoz tartozó értéket kell ebben az oszlopban feltüntetni.)

A kereskedelmi kommunikációban szereplő THM értékek számításához fűzendő magyarázat

g4) oszlopban tüntetendő fel.

Nem szükséges külön termékvariációként feltüntetni azon konstrukcióváltozatokat sem, ahol

csak a fizetési mód (bankszámláról, csekken történő fizetés), törlesztési lehetőségek,

kedvezmények, illetve egyes díjtételek különböznek bizonyos feltételek alapján. Ezen

jellemzőkre vonatkozó megjegyzések megtehetők az érintett ismérvet bemutató mezőben

vagy az n) Egyéb megjegyzés oszlopban. Ezen túlmenően további tájékoztatás elérhetősége is

jelezhető (pl. „További részletes tájékoztatást a hirdetmény tartalmaz.”).

A konstrukciók megnevezésének feltüntetésénél fontos, hogy egyértelműen jelenjen meg a

variációkat megkülönböztető jellemzőre való utalás.

A tábla kitöltése

Az a) Termékkód oszlopban kell - a Felügyelet útmutatása alapján - a termék egyedi

azonosítóját feltüntetni, ami végigkíséri a terméket forgalmazásának teljes idejében.

Amennyiben a termék értékesítése szünetel, az értékesítés újrakezdésekor is az eredeti

termékkóddal kell küldeni a jelentésben.

A b) oszlopban a szabad felhasználású jelzáloghitel konstrukció teljes megnevezését kell

szerepeltetni. Amennyiben azonos konstrukció eltérő alternatíváiról van szó (és nincs külön

„fantázia-neve”), az eltérési szempontot javasolt feltüntetni a termék megnevezésénél is.

A c) Devizanem oszlopban kell megjelölni a hitel nyilvántartásának devizanemét (ISO-

kódját). Amennyiben a szabad felhasználású jelzáloghitel termék igénybe vehető forintban és

egyéb devizanemben is, akkor a változatokat külön sorokon kell feltüntetni.

A d1)-d2) Futamidő (min. és max.) oszlopokban kell szerepeltetni a futamidő minimális és

maximális hosszát. A futamidőt hónapokban (numerikusan, egész számban) kérjük megadni.

(Amennyiben a futamidő egy meghatározott fix időszak lehet csak, akkor annak a

hónapokban megadott időtartamát kell feltüntetni a d1) és d2) oszlopokban is.)

Az e1)e2) Igényelhető kölcsönösszeg (min. és max.) oszlopokban a minimálisan és

maximálisan igénybe vehető hitelösszeget kell feltüntetni forintban, numerikus, egész

számban, a pénznem megjelölése nélkül. Devizahitelek esetében amennyiben az igényelhető

hitelösszeg devizában meghatározott, az átváltás árfolyama az egyéb megjegyzéseknél az n)

Egyéb megjegyzés oszlopban jelezhető.

Az f1)-f2) Finanszírozás maximális aránya oszlopokban kell megadni a finanszírozás

maximális arányát meghatározó adatokat. Az f1) Finanszírozás alapja oszlopban kell

feltüntetni az igénybe vehető maximális finanszírozási összeg meghatározásának alapjául

szolgáló ingatlan értéket (hitelbiztosítéki érték, piaci érték) és az f2) Finanszírozás mértéke

(%) oszlopban a kapcsolódó százalékos mértéket (pl. 60). Mivel a tájékoztatás a fogyasztók

számára készül, kérjük, hogy ezt a szövegezésnél vegyék figyelembe (pl. szakmai rövidítések

lehetséges mellőzése).

Page 207: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

207

A g1)-g3) oszlopokban a teljes hiteldíj meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló

kormányrendelet előírásai szerint kiszámított teljes hiteldíj mutató értékeket kell szerepeltetni

százalékos formában, numerikusan két tizedes pontossággal %-jel feltüntetése nélkül. A g1)

oszlopban a kereskedelmi kommunikációban szereplő THM számításakor a kormányrendelet

kereskedelmi kommunikációra vonatkozó előírásainál meghatározott feltételű hitelt kell

alapul venni. A g2)-g3) oszlopokban a konstrukció keretein belül elérhető hitelösszegek

tekintetében a legkisebb és a legnagyobb THM értékeket kell feltüntetni. Összevont

konstrukció esetén is kérjük minden egyedi termékre meghatározni a minimum és maximum

THM értékeket, majd ezek közül a legkisebb minimum THM értéket a g2), a legnagyobb

maximum THM értéket a g3) oszlopban megadni. A THM-hez kapcsolódó megjegyzéseket a

g4) THM-hez kapcsolódó megjegyzések oszlopban kérjük feltüntetni. Itt kell tételesen

megadni a THM számításánál figyelembe vett kamat, kezelési költség éves mértékét vagy

összegét, valamint a THM számításánál figyelembe veendő egyéb költség és díjtételek

megnevezését és mértékét százalékosan és/vagy összegszerűen.

A h1)-h6) oszlopokban kell tájékoztatást adni a hitel konstrukció kamat adatairól.

A h1) Kamatozás típusa oszlopban kell megadni a kamatozás típusát, azaz, hogy a kamat

mértéke a futamidő alatt „fix” vagy „változó”. A kamatozás típusához kapcsolódó esetleges

megjegyzéseket (pl. kamatperiódus hossza) a h6) oszlopban lehet megtenni.

A h2)-h3) Kamat éves mértéke (min. és max.) oszlopokban az ügyleti kamat minimális és

maximális éves százalékos mértékét kell szerepeltetni (% jel feltüntetése nélkül). A h2) és h3)

oszlophoz fűzendő magyarázat feltüntethető a h6) oszlopban.

A h4) oszlopban kell feltüntetni, ha a pénzügyi intézmény kamatbázist alkalmaz, pl. 3 havi

BUBOR.

A h5) oszlopban az irányadó kamathoz kapcsolódó alap kamatfelár/marge szerepeltetendő,

valamint ha a pénzügyi intézmény további (kockázati) felárakat alkalmaz, akkor annak

mértékét is itt kell százalékos formában megadni.

Amennyiben a konstrukció nem kamatbázishoz kötődik, a h4)-h5) oszlopokat „nincs”

megjelöléssel kell kitölteni.

Az összevont termékvariációk tekintetében a kamatozással kapcsolatos, illetve a h1)-h5)

oszlopra vonatkozó további szöveges információk feltüntetése is a h6) Kamatozáshoz

kapcsolódó megjegyzések oszlopban lehetséges.

Az i1)-i5) oszlopokban a futamidő alatt folyamatosan felszámítandó kezelési költség alapját,

mértékét összegszerűen és/vagy százalékos mértékben kell bemutatni. Az i1) Kezelési költség

alapja oszlopban tüntetendő fel a kezelési költség felszámításának alapja pl. „ügyfélév elején

fennálló tőketartozás”. Az i2)-i5) oszlopokban kell rögzíteni a pénzügyi intézmény által

felszámítandó kezelési költség éves százalékos mértékét, minimumát, maximumát, illetve

tételes összegét és devizanemét. Amennyiben a futamidő alatt folyamatosan tételes díj kerül

felszámításra ezen a jogcímen, akkor annak éves mértékét a minimum és maximum összegre

vonatkozó oszlopokban egyaránt fel kell tüntetni (i3) és i4) oszlopok).

A j) oszlopban kell tételenként bemutatni a hitelfelvevő által a hitel folyósításáig fizetendő és

az azt követően, a futamidő alatt, illetve az ügylet lezárásához kapcsolódó minden olyan

költséget, díjat összegszerűen és/vagy százalékos mértékben, amelyek a teljes hiteldíj mutató

meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló kormányrendelet előírásai szerint a

THM számításánál nem kell figyelembe venni és a táblázat egyéb oszlopaiban sincs

nevesítve.

Page 208: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

208

A k) Folyósítás és törlesztés jellemzői oszlopban kell feltüntetni a folyósítás és törlesztés

jellemzőit, mint például a devizában folyósítás, vagy törlesztés lehetőségét, a törlesztés

módját (annuitásos, csak kamatfizetés havonta-futamidő végi tőketörlesztés, stb.), illetve hogy

az ügyfél által választható-e a törlesztés napja.

Az l1)-l3) oszlopokban a szerződésmódosítással kapcsolatos díjakat összegszerűen és/vagy

százalékos mértékben kell feltüntetni. Az l1) oszlopban be kell mutatni a teljes

előtörlesztéssel (végtörlesztéssel) összefüggően fizetendő díj(ak) mértékét, illetve összegét.

Az egyéb, pénzügyi teljesítéssel összefüggő díj mértékét, illetve összegét az l2) oszlopban

kell megadni pl. előtörlesztés, stb.. A nem pénzügyi teljesítéssel összefüggő

szerződésmódosítás mértékét, illetve összegét az l3) oszlopban kell feltüntetni pl. fizetési

átütemezés, fedezetmódosítás. Az m1)-m2) oszlopokban kell bemutatni azon tételeket, melyek

az ügyfél szerződésből eredő kötelezettségeinek késedelmes teljesítése esetén kerülnek

elszámolásra. Az m1) Késedelmes kamat mértéke oszlop tartalmazza a késedelmi kamat

kiszabható mértékét (pl. ügyleti kamat+x%), az m2) Egyéb, késedelemhez kapcsolódó díjak

oszlop pedig az egyéb, késedelmes teljesítéskor felszámított díjtételek megnevezését és

összegét (pl. felszólítási díj, kiszállás díja, kintlévőség-kezelési eljárás költsége).

Az n) Egyéb megjegyzések oszlopban kell azokat a speciális paramétereket, jellemzőket

szerepeltetni, amelyek az előző oszlopokban nem kerültek bemutatásra, felsorolásra. Ide

sorolható például a további biztosítékok kérése, finanszírozási arány meghatározás feltételei, a

türelmi időre vonatkozó előírások, illetve feltüntethető itt a hitelterméket a pénzügyi

intézmény javára, nevében, felelősségére és kockázatára értékesítő hitelközvetítők

megnevezése is.

Az o1)-o5) oszlopokban kell bemutatni az akció jellegére és időtartamára vonatkozó adatokat.

A o1) oszlopban kell – „igen” vagy „nem” válasszal – jelölni, hogy a termék akciós-e.

Amennyiben akciós a termék („igen”), akkor az akció jellegére, feltételeire, érvényességére

vonatkozó mezők kitöltése is kötelező.

Az o2) oszlopban a kedvezmények leírását kell szerepeltetni, jelezve azt is, ha a feltüntetett

akciós lehetőségek egyidejű igénybevétele valamely szempontból korlátozott.

Az o3) oszlopban az akció igénybevételének esetleges feltételeit kell szerepeltetni.

Az o4)-o5) oszlopokban feltüntetendő az akció kezdete és záró napja. Amennyiben az akció

visszavonásig érvényes, az o5) oszlopba ezt szövegszerűen kell jelezni („visszavonásig”).

A p) oszlopban a pénzügyi intézmény honlapján az adott termékhez kapcsolódó részletes

leíráshoz vezető hiperhivatkozást kell megadni.

9HK – Termékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek – Személyi kölcsön

Beküldési gyakoriság: eseti.

A jelentés vonatkozásában személyi kölcsön a fogyasztók részére hitel célhoz nem kötött,

szabad felhasználású, ingatlan fedezet bevonása nélkül nyújtott fogyasztási kölcsön. Nem

Page 209: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

209

ebben, hanem a 9HJ táblában kell jelenteni az ingatlan jelzálogfedezet bevonása mellett

nyújtott személyi kölcsönt, függetlenül a termék megnevezésétől. Itt kell azonban bemutatni a

gépjárműhitel kiváltásához, valamint a gépjármű fedezete mellett nyújtott szabad

felhasználású kölcsönt.

A táblázatban kell feltüntetni a pénzügyi intézmény által nyújtott saját személyi kölcsön

konstrukciók jellemző adatait. Az egyes hitel termékeket a táblázat soraiban tételesen fel kell

sorolni. Amennyiben egy termékhez a devizanem és kamatozás típusa szempontok alapján

alternatív lehetőség kapcsolódik, akkor azt külön soron (külön termékként vagy

termékvariációként) kell feltüntetni.

Nem szükséges külön termékvariációként feltüntetni azon konstrukcióváltozatokat, ahol

csak a fizetési mód (bankszámláról, csekken történő fizetés), törlesztési lehetőségek,

kedvezmények, illetve egyes díjtételek különböznek bizonyos feltételek alapján. Ezen

jellemzőkre vonatkozó megjegyzések megtehetők a kitöltési útmutatóban jelzett helyeken.

A kért adatok mellett további tájékozódási forrás is jelezhető (pl. „További részletes

tájékoztatást a hirdetmény tartalmaz.”). Közölhető a termék elérhetőségeire történő utalás is

az m) Egyéb megjegyzés oszlopban.

A konstrukciók megnevezésénél fontos, hogy a termék elnevezése mellett egyértelműen

jelenjen meg a variációkat megkülönböztető jellemzőre, a konstrukció ”összevont” jellegére

való utalás is.

A tábla kitöltése

Az a) Termékkód oszlopban kell - a Felügyelet útmutatása alapján - a termék egyedi

azonosítóját feltüntetni, ami végigkíséri a terméket forgalmazásának teljes idejében.

Amennyiben a termék értékesítése szünetel, az értékesítés újrakezdésekor is az eredeti

termékkóddal kell küldeni a jelentésben.

A b) oszlopban kell a hitelkonstrukció teljes megnevezését szerepeltetni. Amennyiben azonos

konstrukció eltérő alternatíváiról van szó (és nincs külön „fantázia-neve”), az eltérési

szempontot javasolt feltüntetni a termék megnevezésében is.

A c) Devizanem oszlopban kell megjelölni a kölcsön nyilvántartásának devizanemét (ISO-

kódját). Amennyiben a hiteltermék igénybe vehető forintban és egyéb devizanemben is, akkor

a változatokat külön sorokon kell feltüntetni.

A d1)-d2) Futamidő (min. és max.) oszlopokban kell szerepeltetni a futamidő minimális és

maximális hosszát, a d3) oszlopban pedig azt, hogy az d1)-d2) oszlopok értékei hónapban

(„hó”), vagy hétben („hét”) értendőek (numerikus, egész számban). Az utóbbi opció a heti

törlesztési gyakoriságú hitelek esetén választható. (Amennyiben a futamidő egy

meghatározott fix időszak lehet csak, akkor annak a hónapokban megadott időtartamát kell

feltüntetni a d1)-d2) oszlopokban is.)

Page 210: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

210

Az e1)-e2) oszlopokban a minimálisan és maximálisan igényelhető finanszírozási összeget

kell feltüntetni forintban, numerikus, egész számban, a pénznem megjelölése nélkül.

Az f1)-f3) oszlopokban a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és

közzétételéről szóló kormányrendelet előírásai szerint kiszámított teljes hiteldíj mutató

értékeket kell szerepeltetni százalékos formában, numerikusan két tizedes pontossággal %-jel

feltüntetése nélkül .

Az f1) oszlopban a kereskedelmi kommunikációban szereplő THM számításakor a

kormányrendelet kereskedelmi kommunikációra vonatkozó előírásainál meghatározott

feltételű hitelt kell alapul venni. Amennyiben a pénzügyi intézmény az adott hitelt nem

nyújtja adott feltételekkel, akkor a hiteltípusra létező legközelebbi összeggel és futamidővel

kell meghatározni. (Olyan további tulajdonságok tekintetében, amelyek esetén a jogszabály

nem ad útmutatást, a leginkább jellemző konstrukció-típushoz tartozó értéket kell ebben az

oszlopban feltüntetni.)

Az f2)-f3) oszlopokban a konstrukció keretein belül elérhető hitellehetőségek tekintetében a

legkisebb és a legnagyobb THM mértéket kell feltüntetni.

A THM számításához kapcsolódó megjegyzéseket az f4) oszlopban kérjük feltüntetni. Itt kell

tételesen megadni a THM számításánál figyelembe vett kamat, kezelési költség éves mértékét

vagy összegét, valamint a THM számításánál figyelembe veendő egyéb költség és díjtételek

megnevezését és mértékét százalékosan és/vagy összegszerűen.

A g1)-g6) oszlopokban kell tájékoztatást adni a hitel konstrukció kamat adatairól.

A g1) oszlopban kell megadni a kamatozás típusát, azaz, hogy a kamat mértéke a futamidő

alatt fix vagy változó. A kamatozás típusához kapcsolódó esetleges további megjegyzéseket a

g6) oszlopban lehet megtenni (pl. változtatható kamatozás, változó kamat esetén

kamatperiódus hossza, stb.).

A g2)-g3) oszlopokban az ügyleti kamat minimális és maximális éves százalékos mértékét

kell szerepeltetni (% jel feltüntetése nélkül).

A g4) oszlopban a pénzügyi intézmény által alkalmazott kamatbázist kell feltüntetni pl. 3 havi

BUBOR.

A g5) oszlopban az irányadó kamathoz kapcsolódó kamat felár/marge szerepeltetendő, illetve

ha az intézmény alkalmaz további (kockázati) felárat, annak mértékét kell százalékos

formában megadni. Amennyiben a konstrukció nem kamatbázishoz kötődik, a g4)-g5)

oszlopokat „nincs” megjelöléssel kell kitölteni.

A g4)-g5) oszlopban oszlophoz fűzendő magyarázat is feltüntethető a g6) oszlopban.

A g6) oszlop alkalmazható a kamatozásra vonatkozó további szöveges információk

feltüntetésére is.

A h1)-h2) oszlopokban a kezelési költség mértékét és megfizetés módját kell bemutatni. A

h1) oszlopban tüntetendő fel a pénzügyi intézmény által felszámítandó kezelési költség alapja

és az éves mértéke százalékosan és/vagy összegszerűen (pl. jóváhagyott hitelösszeg 2%-a). A

h2) oszlopban kell megadni a kezelési költség megfizetésének módját (pl. „havonta esedékes,

a törlesztőrészlettel egyidejűleg”, „folyósításkor esedékes, egyszeri kezelési költség”).

Amennyiben az intézmény adminisztrációs, vagy más megnevezéssel kezelési költség jellegű

díjat számol fel, azt is a h1)-h2) oszlopokban kérjük feltüntetni.

Az i) oszlopban kell tételes bemutatással, felsorolással szerepeltetni összegszerűen és/vagy

százalékos mértékben a fogyasztó által a kölcsön folyósításáig és az azt követően, a futamidő

alatt, illetve az ügylet lezárásához kapcsolódó minden olyan költséget, díjat, amelyet a teljes

Page 211: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

211

hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló kormányrendelet

előírásai szerint a THM számításánál nem kell figyelembe venni és a táblázat egyéb

oszlopaiban sincs nevesítve.

A j) oszlopban kell feltüntetni a folyósítás és törlesztés jellemzőit, mint például a devizában

folyósítás, vagy törlesztés lehetőségét, a törlesztés módját, illetve hogy az ügyfél által

választható-e a törlesztés napja.

A k1)-k3) oszlopokban a szerződésmódosítással kapcsolatos díjakat kell feltüntetni

összegszerűen és/vagy százalékos mértékben. A k1) oszlopban ki kell emelni a teljes

előtörlesztéssel (végtörlesztéssel) összefüggően fizetendő díj(ak) mértékét, illetve összegét.

Az egyéb, pénzügyi teljesítéssel összefüggő díj mértékét, illetve összegét a k2) oszlopban kell

megadni pl. előtörlesztés, stb. A nem pénzügyi teljesítéssel összefüggő szerződésmódosítás

mértékét, illetve összegét a k3) oszlopban kell feltüntetni (pl. fizetési átütemezés,

fedezetmódosítás, átvállalás).

Az l1)-l2) oszlopokban kell bemutatni azon tételeket, melyek az ügyfél szerződésből eredő

kötelezettségeinek késedelmes teljesítése esetén kerülnek elszámolásra. Az l1) Késedelmi

kamat mértéke oszlop tartalmazza a késedelmi kamat kiszabható mértékét (pl. ügyleti

kamat+x%), az l2) Egyéb, késedelemhez kapcsolódó díjak oszlop pedig az egyéb késedelmes

teljesítéskor felszámított díjtételek megnevezését és összegét (pl. felszólítási díj, kiszállás díja,

kintlévőség-kezelési eljárás költsége).

Az m) Egyéb megjegyzések oszlopban kell azokat a speciális paramétereket, jellemzőket

szerepeltetni, amelyek az előző oszlopokban nem kerültek bemutatásra, felsorolásra. Ide

sorolható pl. a további biztosítékok kérése (kezes), gépjármű fedezet mellett nyújtott kölcsön

esetén a gépjármű terhelhetőségének vetítési alapja, mértéke, a kapcsolódó biztosítás, stb.

Az n1)-n5) oszlopokban kell bemutatni az akció jellegére és időtartamára vonatkozó adatokat.

Az n1) oszlopban kell – „igen” vagy „nem” válasszal – jelölni, hogy a termék akciós-e.

Amennyiben akciós a termék („igen”), akkor az akció jellegére, feltételeire, érvényességére

vonatkozó mezők kitöltése is kötelező.

Az n2) oszlopban a kedvezmények leírását kell szerepeltetni, jelezve azt is, ha a feltüntetett

akciós lehetőségek egyidejű igénybevétele valamely szempontból korlátozott.

Az n3) oszlopban az akció igénybevételének esetleges feltételeit kell szerepeltetni.

Az n4)-n5) oszlopokban feltüntetendő az akció kezdete és záró napja. Amennyiben az akció

visszavonásig érvényes, az n5) oszlopba ezt szövegszerűen kell jelezni („visszavonásig”).

Az o) oszlopban a pénzügyi intézmény honlapján az adott termékhez kapcsolódó részletes

leíráshoz vezető hiperhivatkozást kell megadni.

9HL – Termékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek – Ingatlancélú hitel

Beküldési gyakoriság: eseti.

Page 212: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

212

A jelentés vonatkozásában ingatlancélú hitel terméknek minősül az ingatlanon alapított

jelzálog fedezete, és/vagy más fedezet (pl. óvadéki betét) mellett, lakás célú és egyéb

ingatlancélú felhasználási célhoz kötött (pl. lakás, üdülő, zártkert, garázs vásárlása, ingatlan

bővítése, építése, felújítása, stb.) fogyasztónak nyújtott hitel. Nem kérjük szerepeltetni a 2009.

évi IV. törvény alapján nyújtott áthidaló kölcsönöket azok speciális jellege és igénylési

körülményei miatt.

Ebben a táblában kell feltüntetni azokat a hiteltermékeket is, amelyeket a hitelintézet ingatlan

célra folyósít, függetlenül attól, hogy ingatlan fedezet nem kerül bevonásra.

A táblázatban kell feltüntetni a pénzügyi intézmény által nyújtott saját ingatlancélú hitel

konstrukciók jellemző adatait. Az egyes ingatlancélú hitel termékeket a táblázat soraiban

tételesen fel kell sorolni. Amennyiben egy termékhez a devizanem, a kamatozás típusa (fix,

változó), a konstrukció jellege (lakáscélú piaci feltételű, lakáscélú államilag támogatott, nem

lakáscélú) szempontok alapján alternatív lehetőség kapcsolódik, akkor azt külön soron (külön

termékként vagy termékvariációként) kell feltüntetni.

A termékvariációk számosságának optimalizálása érdekében célszerű „összevont”

konstrukcióként bemutatni az – egyes megkülönböztető ismérvek alapján egyébként

részleteiben is megjeleníthető, árszintben nem túlzottan eltérő – hiteltermékeket. Ilyen eset

lehet az, amikor az adott ismérv (pl. hitelösszeg, futamidő, hitelbírálat alapján meghatározott

ügyfél-kategória, támogatott hiteleknél a nevelt gyermekek száma) alakulásától függően

különböző kamatláb szintek lehetségesek.

Az ügyfél által fizetendő lehetséges kamattartomány a k2) és k3) oszlopokban tüntetendő fel,

továbbá a k6) oszlopban a kamatozásra vonatkozó rövid magyarázat is megjeleníthető (pl. „A

hitel ügyleti kamatlába a választott futamidőtől/összegtől/hitelbírálattól/gyermekek számától

függően kerül meghatározásra X%-Y% között”;). Összevont konstrukció esetén is a THM

értékek számításánál figyelembe vett kamat mértékére vonatkozó megjegyzést a j4) oszlopban

kell szerepeltetni.

Nem szükséges külön termékvariációként feltüntetni azon konstrukcióváltozatokat, ahol

csak a fizetési mód (bankszámláról, csekken történő fizetés), törlesztési lehetőségek,

kedvezmények, illetve egyes díjtételek különböznek bizonyos feltételek alapján. Ezen

jellemzőkre vonatkozó megjegyzések megtehetők az érintett ismérvet bemutató mezőben

vagy a q) Egyéb megjegyzés mezőben. Ezen túlmenően további tájékoztatás elérhetősége is

jelezhető (pl. „További részletes tájékoztatást a hirdetmény tartalmaz.”).

A konstrukciók megnevezésének feltüntetésénél fontos, hogy egyértelműen jelenjen meg a

variációkat megkülönböztető jellemzőre való utalás.

A tábla kitöltése

Az a) Termékkód oszlopban kell - a Felügyelet útmutatása alapján - a termék egyedi

azonosítóját feltüntetni, ami végigkíséri a terméket forgalmazásának teljes idejében.

Amennyiben a termék értékesítése szünetel, az értékesítés újrakezdésekor is az eredeti

termékkóddal kell küldeni a jelentésben.

A b) oszlopban az ingatlancélú hitel konstrukció teljes megnevezését kell szerepeltetni.

Amennyiben azonos konstrukció eltérő alternatíváiról van szó (és nincs külön „fantázia-

Page 213: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

213

neve”), az eltérési szempontot javasolt feltüntetni a termék megnevezésében is. Például:

Lakáscélú hitel (csak kamat konstrukció).

A c) Konstrukció jellege oszlopban szükséges megjelölni a konstrukció jellegét, miszerint

„lakáscélú piaci feltételű”, „lakáscélú államilag támogatott” vagy „nem lakáscélú”.

A d) A felhasználás célja oszlopban kell megnevezni az ingatlancélú hitel felhasználási célját,

ami lehet például új, vagy használt lakás vásárlása, építése, felújítása, korszerűsítése, bővítése,

egyéb, nem lakáscélú ingatlan megvásárlása, stb.

Az e) Devizanem oszlopban kell megjelölni a hitel nyilvántartásának devizanemét (ISO-

kódját). Amennyiben a hitel termék igénybe vehető forintban és egyéb devizanemben is,

akkor a változatokat külön sorokon kell feltüntetni.

Az f1)-f2) Futamidő (min. és max.) oszlopokban kell szerepeltetni a futamidő minimális és

maximális hosszát. A futamidőt hónapokban numerikusan, egész számban kérjük megadni.

(Amennyiben a futamidő egy meghatározott fix időszak lehet csak, akkor annak a

hónapokban megadott időtartamát kell feltüntetni az f1) és f2) oszlopokban is.)

A g1)-g2) Igényelhető kölcsönösszeg (min. és max.) oszlopokban a minimálisan és

maximálisan igényelhető hitelösszeget kell feltüntetni forintban , numerikus, egész számban,

a pénznem feltüntetése nélkül. Devizahitelek esetében amennyiben az igényelhető hitelösszeg

devizában meghatározott, az átváltás árfolyama a q) Egyéb megjegyzések oszlopban jelezhető.

A h) Önerő minimális mértéke oszlopban a pénzügyi intézmény által adott

termékhez/termékvariációhoz folyósítandó kölcsönnél elvárt minimális önrész mértékét kell

feltüntetni %-os mértékben (% jel feltüntetése nélkül).

Az i1)-i2) oszlopokban kell megadni a finanszírozás maximális arányát meghatározó

adatokat. Az i1) Finanszírozás alapja oszlopban kell feltüntetni az igénybe vehető maximális

finanszírozási összeg meghatározásának alapjául szolgáló ingatlan értéket („hitelbiztosítéki

érték”, „piaci érték”) és az i2) Maximális mértéke oszlopban a kapcsolódó százalékos

mértéket (pl. 60). Mivel a tájékoztatás a fogyasztók számára készül, kérjük, hogy ezt a

szövegezésnél vegyék figyelembe (pl. szakmai rövidítések lehetséges mellőzése).

A j1)-j3) oszlopokban a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről

szóló kormányrendelet előírásai szerint kiszámított teljes hiteldíj mutató értékeket kell

szerepeltetni százalékos formában, numerikusan, két tizedes pontossággal, %-jel feltüntetése

nélkül. A j1) A ker. kommunikációban szereplő THM oszlopban a kormányrendelet

kereskedelmi kommunikációra vonatkozó előírásainál meghatározott feltételű hitelt kell

alapul venni. (Olyan további tulajdonságok tekintetében, amelyek esetén a jogszabály nem ad

útmutatást, a leginkább jellemző konstrukció-típushoz tartozó THM-et kell feltüntetni. A

134/2009. (VI.23.) Korm. rendelet alapján nyújtható állami kamattámogatásos hitelek esetén a

j2) oszlopban az új lakás építése vagy vásárlása céljából fiatal támogatott személynek nyújtott

hitel ügyfél által fizetendő éves kamat mértékével kell kalkulálni a THM számításakor.) A

j2)-j3) oszlopokban a konstrukció keretein belül elérhető hitellehetőségek tekintetében a

legkisebb és a legnagyobb THM mértéket kell feltüntetni. Összevont konstrukció esetén is

kérjük minden egyedi termékre meghatározni a minimum és maximum THM értékeket, majd

Page 214: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

214

ezek közül a legkisebb minimum THM értéket a j2), a legnagyobb maximum THM értéket a

j3) oszlopban megadni.

A THM-hez kapcsolódó megjegyzéseket a j4) THM-hez kapcsolódó megjegyzések oszlopban

kérjük feltüntetni. Itt kell tételesen megadni a kereskedelmi kommunikációban szereplő THM

számításánál figyelembe vett kamat, kezelési költség éves mértékét, valamint a THM

számításánál figyelembe veendő egyéb költség és díjtételek megnevezését és mértékét

százalékosan és/vagy összegszerűen. .

A k1)-k5) oszlopokban kell tájékoztatást adni a hitel konstrukció ügyfél által fizetendő

kamatának adatairól.

A k1) Kamatozás típusa oszlopban kell megadni a kamatozás típusát, azaz, hogy a kamat

mértéke a futamidő alatt „fix” vagy „változó”. A kamatozás típusához kapcsolódó esetleges

megjegyzéseket (pl. kamatperiódus hossza) a k6) oszlopban lehet megtenni.

A k2)-k3) Kamat éves mértéke (min. és max.) oszlopokban az ügyfél által fizetendő ügyleti

kamat minimális és maximális éves százalékos mértékét kell szerepeltetni (% jel feltüntetése

nélkül).

A k2)-k3) oszlopokhoz fűzendő magyarázat feltüntethető a k6) oszlopban.

A k4) oszlopban kell feltüntetni, ha a pénzügyi intézmény kamatbázist alkalmaz, pl. 3 havi

BUBOR.

A k5) oszlopban az irányadó kamathoz kapcsolódó kamat felár/marge szerepeltetendő,

valamint ha az intézmény további (kockázati) felárakat alkalmaz, akkor annak mértékét kell

százalékos formában megadni.

Amennyiben a konstrukció nem kamatbázishoz kötődik, a k4)-k5) oszlopokat „nincs”

megjelöléssel kell kitölteni.

Az a kamatozással kapcsolatos, illetve a k1)-k5) oszlopokra vonatkozó további szöveges

információk feltüntetése is a k6) Kamatozáshoz kapcsolódó megjegyzések oszlopban

lehetséges.

Az l1)-l5) oszlopokban a futamidő alatt felszámítandó kezelési költség alapját, mértékét kell

bemutatni. A l1) Kezelési költség alapja oszlopban tüntetendő fel a kezelési költség

felszámításának, vetítésének alapja. Az l2)-l5) oszlopokban kell rögzíteni a pénzügyi

intézmény által felszámítandó kezelési költség éves százalékos mértékét, minimumát,

maximumát, illetve tételes összegét és devizanemét. Amennyiben a futamidő alatt

folyamatosan tételes díj kerül felszámításra ezen a jogcímen, akkor annak éves mértékét a

minimum és maximum összegre vonatkozó oszlopokban egyaránt fel kell tüntetni (l3) és l4)

oszlopok).

Az m) oszlopban kell tételenként, összegszerűen és/vagy százalékos mértékben bemutatni a

hitelfelvevő által a hitel folyósításáig fizetendő és az azt követően, a futamidő alatt, illetve az

ügylet lezárásához kapcsolódó összes olyan költséget, díjat, amelyek a teljes hiteldíj mutató

meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló kormányrendelet előírásai szerint a

THM számításnál nem kell figyelembe venni és a táblázat egyéb oszlopaiban sincs nevesítve.

Az n) Folyósítás és törlesztés oszlopban kell feltüntetni a hitel folyósításának és

törlesztésének jellemzőit, mint például a devizában folyósítás, vagy törlesztés lehetőségét, a

törlesztés módját (annuitásos, csak kamatfizetés havonta-futamidő végi tőketörlesztés, stb.),

illetve hogy az ügyfél által választható-e a törlesztés napja.

Page 215: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

215

Az o1)-o3) oszlopokban a szerződésmódosítással kapcsolatos díjakat kell feltüntetni. Az o1)

oszlopban be kell mutatni a teljes előtörlesztéssel (végtörlesztéssel) összefüggően fizetendő

díj(ak) mértékét, illetve összegét. Az egyéb, pénzügyi teljesítéssel összefüggő díj mértékét,

illetve összegét az o2) oszlopban kell megadni pl. előtörlesztés, stb.. A nem pénzügyi

teljesítéssel összefüggő szerződésmódosítás mértékét, illetve összegét az o3) oszlopban kell

feltüntetni pl. fizetési átütemezés, fedezetmódosítás.

A p1)-p2) oszlopokban kell bemutatni azon tételek megnevezését és mértékét, melyek az

ügyfél szerződésből eredő kötelezettségeinek késedelmes teljesítése esetén kerülnek

elszámolásra. A p1) Késedelmi kamat mértéke oszlop tartalmazza a késedelmi kamat

kiszabható mértékét (pl. ügyleti kamat+x%), a p2) Egyéb, késedelemhez kapcsolódó díjak

oszlop pedig az egyéb, késedelmes teljesítéskor felszámított díjtételek megnevezését és

összegét (pl. felszólítási díj, kiszállás díja, kintlévőség-kezelési eljárás költsége).

A q) Egyéb megjegyzések oszlopban kell azokat a speciális paramétereket, jellemzőket

szerepeltetni, amelyek az előző oszlopokban nem kerültek bemutatásra, felsorolásra. Ide

sorolható például a további biztosítékok kérése, finanszírozási arány meghatározás feltételei, a

türelmi időre vonatkozó előírások, illetve feltüntethető itt a hitelterméket értékesítő

hitelközvetítők megnevezése is.

Az r1)-r5) oszlopokban kell bemutatni az akció jellegére és időtartamára vonatkozó adatokat.

Az r1) oszlopban kell – igen vagy nem válasszal – jelölni, hogy a termék akciós-e.

Az r2) oszlopban a kedvezmények leírását kell szerepeltetni (pl. az értékbecslési díjat

elengedjük), jelezve azt is, ha a feltüntetett akciós lehetőségek egyidejű igénybevétele

valamely szempontból korlátozott.

Az r3) oszlopban az akció igénybevételének esetleges feltételeit kell szerepeltetni.

Az r4)-r5) oszlopokban feltüntetendő az akció kezdete és záró napja. Amennyiben az akció

visszavonásig érvényes, az r5) oszlopba ezt szövegszerűen kell jelezni („visszavonásig”).

Az s) oszlopban a pénzügyi intézmény honlapján az adott termékhez kapcsolódó részletes

leíráshoz vezető hiperhivatkozást kell megadni.

9HM – Termékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek – Megtakarítási fedezet

mellett nyújtott hitel

Beküldési gyakoriság: eseti.

A jelentés vonatkozásában megtakarítás fedezete mellett nyújtott hitelterméknek minősül az

olyan felhasználási célhoz nem kötött, megtakarítás fedezetként történő bevonásával

folyósított hitel, mint amilyen például a betét, értékpapír, biztosítás, önkéntes pénztári

megtakarítás.

A táblázatban kell feltüntetni a pénzügyi intézmény által megtakarítás fedezete mellett

nyújtott saját hitelkonstrukciók jellemző adatait. Az egyes megtakarítás fedezete mellett

nyújtott hiteltermékeket a táblázat soraiban tételesen fel kell sorolni. Amennyiben egy

termékhez a devizanem, a kamatozás típusa (fix, változó), a fedezet típusa alapján alternatív

Page 216: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

216

lehetőség kapcsolódik, akkor azt külön soron (külön termékként vagy termékvariációként)

kell feltüntetni.

A konstrukciók megnevezésénél fontos, hogy egyértelműen jelenjen meg a variációkat

megkülönböztető jellemzőre való utalás.

A tábla kitöltése

Az a) Termékkód oszlopban kell - a Felügyelet útmutatása alapján - a termék egyedi

azonosítóját feltüntetni, ami végigkíséri a terméket forgalmazásának teljes idejében.

Amennyiben a termék értékesítése szünetel, az értékesítés újrakezdésekor is az eredeti

termékkóddal kell küldeni a jelentésben.

A b) oszlopban a megtakarítás fedezete mellett nyújtott hitelkonstrukció teljes megnevezését

kell szerepeltetni. Amennyiben azonos konstrukció eltérő alternatíváiról van szó (és nincs

külön „fantázia-neve”), az eltérési szempontot javasolt feltüntetni a termék megnevezésében

is.

A c) Devizanem oszlopban kell megjelölni a hitel nyilvántartásának devizanemét (ISO-

kódját). Amennyiben a megtakarítás fedezete mellett nyújtott hiteltermék igénybe vehető

forintban és egyéb devizanemben is, akkor a változatokat külön sorokon kell feltüntetni.

A d1)-d2) Futamidő (min. és max.) oszlopban kell szerepeltetni a futamidő minimális és

maximális hosszát. A futamidőt hónapokban (numerikusan, egész számban) kérjük megadni.

(Amennyiben a futamidő egy meghatározott fix időszak lehet csak, akkor annak a

hónapokban megadott időtartamát kell feltüntetni a d1) és d2) oszlopokban is.)

Az e1)-e2) Igényelhető kölcsönösszeg (min. és max.) oszlopokban a minimálisan és

maximálisan igényelhető hitelösszeget kell feltüntetni forintban, numerikus, egész számban, a

pénznem feltüntetése nélkül. Devizahitelek esetében amennyiben az igényelhető hitelösszeg

devizában meghatározott, az átváltás árfolyama az egyéb megjegyzéseknél a p) oszlopban

jelezhető.

Az f) oszlopban a hitel fedezetének meghatározását kell szerepeltetni, mint például: betét,

értékpapír, biztosítás, önkéntes pénztári megtakarítás.

A g1)-g2) oszlopokban kell megadni a finanszírozás maximális arányát meghatározó

adatokat. A g1) Finanszírozás alapja oszlopban kell feltüntetni az igénybe vehető maximális

finanszírozási összeg meghatározásának alapjául szolgáló értéket és a g2) Maximális mértéke

oszlopban a kapcsolódó százalékos mértéket (pl. 60). Mivel a tájékoztatás a fogyasztók

számára készül, kérjük, hogy ezt a szövegezésnél vegyék figyelembe (pl. szakmai rövidítések

lehetséges mellőzése).

A h1)-h3) oszlopokban a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és

közzétételéről szóló kormányrendelet előírásai szerint kiszámított teljes hiteldíj mutató

értékeket kell szerepeltetni százalékos formában, numerikusan, két tizedes pontossággal a %-

jel feltüntetése nélkül. A h1) A ker. kommunikációban szereplő THM oszlopban a THM

számításakor a kormányrendelet kereskedelmi kommunikációra vonatkozó előírásainál

meghatározott feltételű hitelt kell alapul venni. A h2)-h3) oszlopokban a konstrukció keretein

Page 217: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

217

belül elérhető hitellehetőségek tekintetében a legkisebb és a legnagyobb THM mértéket kell

feltüntetni.

A THM-hez kapcsolódó megjegyzéseket a h4) THM-hez kapcsolódó megjegyzések oszlopban

kérjük feltüntetni. Itt kell tételesen megadni a THM számításánál figyelembe vett kamat,

kezelési költség éves mértékét vagy összegét, valamint a THM számításánál figyelembe

veendő egyéb költség és díjtételek megnevezését és mértékét százalékosan és/vagy

összegszerűen.

Az i1)-i6) oszlopokban kell tájékoztatást adni a hitelkonstrukció kamat adatairól.

Az i1) Kamatozás típusa oszlopban kell megadni a kamatozás típusát, azaz, hogy a kamat

mértéke a futamidő alatt „fix” vagy „változó”. A kamatozás típusához kapcsolódó esetleges

megjegyzéseket (pl. kamatperiódus hossza) az i6) oszlopban lehet megtenni.

Az i2)-i3) Kamat éves mértéke (min. és max.) oszlopban az ügyleti kamat minimális és

maximális éves százalékos mértékét kell szerepeltetni (% jel feltüntetése nélkül). Az i2-i3))

oszlophoz fűzendő magyarázat feltüntethető az i6) oszlopban.

Az i4) oszlopban kell feltüntetni, ha a pénzügyi intézmény kamatbázist alkalmaz, pl. 3 havi

BUBOR.

Az i5) oszlopban az irányadó kamathoz kapcsolódó kamat felár/marge szerepeltetendő,

valamint ha a pénzügyi intézmény további (kockázati) felárakat alkalmaz, akkor azok

mértékét kell százalékos formában megadni.

Amennyiben a konstrukció nem kamatbázishoz kötődik, az i4)-i5) oszlopokat „nincs”

megjelöléssel kell kitölteni.

A kamatozással kapcsolatos szöveges információk feltüntetése is az i6) Kamatozáshoz

kapcsolódó megjegyzések oszlopban lehetséges.

A j1)-j2) oszlopokban a kezelési költség mértékét és megfizetés módját kell bemutatni. A j1)

oszlopban tüntetendő fel a pénzügyi intézmény által felszámítandó kezelési költség alapja és

az éves mértéke százalékosan és/vagy összegszerűen (pl. jóváhagyott hitelösszeg 2%-a). A

j2) oszlopban kell megadni a kezelési költség megfizetésének módját (pl. „havonta esedékes,

a törlesztőrészlettel egyidejűleg”, „folyósításkor esedékes, egyszeri kezelési költség”).

Amennyiben az intézmény adminisztrációs, vagy más megnevezéssel kezelési költség jellegű

díjat számol fel, azt is a j1)-j2) oszlopokban kérjük feltüntetni.

A k) oszlopban kell tételenként bemutatni a hitelfelvevő által a hitel folyósításáig fizetendő és

az azt követően, a futamidő alatt, illetve az ügylet lezárásához kapcsolódó minden olyan

költség, díj megnevezését és mértékét a meghirdetés módja szerint, amelyet a teljes hiteldíj

mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló kormányrendelet előírásai

szerint a THM számításnál nem kell figyelembe venni és a táblázat egyéb oszlopaiban sincs

nevesítve.

Az l) oszlopban kell feltüntetni a hitel folyósításának és törlesztésének jellemzőit, mint

például a devizában folyósítás, vagy törlesztés lehetőségét, a törlesztés módját (pl. egyenlő

részletekben (annuitás), vagy havi kamatfizetéssel-futamidő végén történő tőkefizetéssel,

vagy futamidő végén történő kamat és tőkefizetéssel, stb.), illetve hogy az ügyfél által

választható-e a törlesztés napja.

Az m1)-m3) oszlopokban a szerződésmódosítással kapcsolatos díjakat kell feltüntetni. Az m1)

oszlopban be kell mutatni a teljes előtörlesztéssel (végtörlesztéssel) összefüggően fizetendő

Page 218: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

218

díj(ak) mértékét, illetve összegét. Az egyéb, pénzügyi teljesítéssel összefüggő díj mértékét,

illetve összegét az m2) oszlopban kell megadni pl. előtörlesztés, stb.. A nem pénzügyi

teljesítéssel összefüggő szerződésmódosítás mértékét, illetve összegét az m3) oszlopban kell

feltüntetni pl. fizetési átütemezés, fedezetmódosítás.

Az n1)-n2) oszlopokban kell bemutatni azon tételeket, melyek az ügyfél szerződésből eredő

kötelezettségeinek késedelmes teljesítése esetén kerülnek elszámolásra. Az n1) Késedelmi

kamat mértéke oszlop tartalmazza a késedelmi kamat kiszabható mértékét (pl. ügyleti

kamat+x%), az n2) Egyéb, késedelemhez kapcsolódó díjak oszlop pedig az egyéb, késedelmes

teljesítéskor felszámított díjtételeket (pl. felszólítási díj, kiszállás díja, kintlévőség-kezelési

eljárás költsége).

A o) Egyéb megjegyzések oszlopban kell azokat a speciális paramétereket, jellemzőket

szerepeltetni, amelyek az előző oszlopokban nem kerültek bemutatásra, felsorolásra. Ide

sorolható például a további biztosítékok kérése, finanszírozási arány meghatározás feltételei, a

türelmi időre vonatkozó előírások.

A p1)-p5) oszlopokban kell bemutatni az akció jellegére és időtartamára vonatkozó adatokat.

A p1) oszlopban kell – igen vagy nem válasszal – jelölni, hogy a termék akciós-e.

Amennyiben akciós a termék („igen”), akkor az akció jellegére, feltételeire, érvényességére

vonatkozó mezők kitöltése is kötelező.

A p2) oszlopban a kedvezmények leírását kell szerepeltetni, jelezve azt is, ha a feltüntetett

akciós lehetőségek egyidejű igénybevétele valamely szempontból korlátozott.

A p3) oszlopban az akció igénybevételének esetleges feltételeit kell szerepeltetni.

A p4)-p5) oszlopokban feltüntetendő az akció kezdete és záró napja. Amennyiben az akció

visszavonásig érvényes, a p5) oszlopba ezt szövegszerűen kell jelezni („visszavonásig”).

A q) oszlopban a pénzügyi intézmény honlapján az adott termék részletes leírásához vezető

hiperhivatkozást kell megadni.

9HS – Termékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek – Számlahitel

Beküldési gyakoriság: eseti.

A jelentés vonatkozásában számlahitel terméknek minősül a lakossági bankszámlához

(fizetési számlához) kapcsolódó, átmeneti készpénzzavarok áthidalására szolgáló hitelkeret

(folyószámlahitel termék).

A táblázatban kell feltüntetni a pénzügyi intézmény által nyújtott számlahitel konstrukciók

jellemző adatait. Az egyes számlahitel termékeket a táblázat soraiban tételesen fel kell

sorolni.

Amennyiben egy termékhez a devizanem, a kamatozás típusa szempontok alapján alternatív

lehetőség kapcsolódik, akkor azt külön soron (külön termékként vagy termékvariációként)

kell feltüntetni.

A konstrukciók megnevezésénél fontos, hogy egyértelműen jelenjen meg a variációkat

megkülönböztető jellemzőre való utalás.

Page 219: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

219

A tábla kitöltése

Az a) Termékkód oszlopban kell - a Felügyelet útmutatása alapján - a termék egyedi

azonosítóját feltüntetni, ami végigkíséri a terméket forgalmazásának teljes idejében.

Amennyiben a termék értékesítése szünetel, az értékesítés újrakezdésekor is az eredeti

termékkóddal kell küldeni a jelentésben.

A b) oszlopban a számlahitel konstrukció teljes megnevezését kell szerepeltetni.

A c) Devizanem oszlopban kell megjelölni a hitel nyilvántartásának devizanemét (ISO-

kódját). Amennyiben a számlahitel termék igénybe vehető forintban és egyéb devizanemben

is, akkor a változatokat külön sorokon kell feltüntetni.

A d) oszlopban kell szerepeltetni a futamidő maximális hosszát. A futamidőt hónapokban

kérjük megadni. Amennyiben a szerződésben taxatíve nem kerül rögzítésre a futamidő

mértéke, akkor a szerződésben/általános szerződési feltételekben/üzletszabályzatban

meghatározott hitelkeret felülvizsgálat rendszeressége alapján kell a futamidő maximális

mértékét megadni, és ennek tényét az l) Egyéb megjegyzések oszlopban feltüntetni.

Az e1)-e2) Igényelhető hitelkeret (min. és max.) oszlopokban a konstrukcióhoz tartozó

minimálisan és maximálisan igényelhető hitelkeret nagyságát kell feltüntetni forintban,

numerikus, egész számban, a pénznem megjelölése nélkül. Devizahitelek esetében

amennyiben az igényelhető hitelkeret devizában meghatározott, az átváltás árfolyama az

egyéb megjegyzéseknél az l) oszlopban jelezhető. Az e3) Igénylés feltétele oszlopban az

igényelhető egyedi hitelkeretet meghatározó feltételeket kell szerepeltetni (pl. max. az igénylő

havi rendszeres jövedelmének kétszerese).

Az f1)-f3) oszlopokban a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és

közzétételéről szóló kormányrendelet előírásai szerint kiszámított teljes hiteldíj mutató

értékeket kell szerepeltetni százalékos formában, numerikusan, két tizedes pontossággal %-jel

feltüntetése nélkül. Az f1) A ker. kommunikációban szereplő THM oszlopban a THM

számításáról szóló kormányrendelet kereskedelmi kommunikációra vonatkozó előírásainál

meghatározott feltételű hitelt kell alapul venni. Az f2)-f3) oszlopokban a konstrukció keretein

belül elérhető hitellehetőségek tekintetében a legkisebb és a legnagyobb THM mértéket kell

feltüntetni.

A THM-hez kapcsolódó megjegyzéseket az f4) THM-hez kapcsolódó megjegyzések oszlopban

kérjük szerepeltetni. Itt kell tételesen megadni a THM számításánál figyelembe vett kamat,

kezelési költség éves mértékét, valamint a THM számításánál figyelembe veendő egyéb

költség és díjtételek megnevezését és mértékét százalékosan és/vagy összegszerűen.

A g1)-g6) oszlopokban kell tájékoztatást adni a számlahitel konstrukció kamat adatairól.

A g1) Kamatozás típusa oszlopban kell megadni a kamatozás típusát, azaz, hogy a kamat

mértéke a futamidő alatt „fix” vagy „változó”. A kamatozás típusához kapcsolódó esetleges

megjegyzéseket a g6) oszlopban lehet megtenni.

A g2)-g3) Kamat éves mértéke (min. és max.) oszlopban az ügyleti kamat minimális és

maximális éves százalékos mértékét kell szerepeltetni (% jel feltüntetése nélkül). A g2-g3)

oszlophoz fűzendő magyarázat feltüntethető a g6) oszlopban.

Amennyiben a konstrukció nem kamatbázishoz kötődik, az i4)-i5) oszlopokat „nincs”

megjelöléssel kell kitölteni.

Page 220: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

220

A g4) oszlopban kell feltüntetni, ha a pénzügyi intézmény kamatbázist alkalmaz, pl. 3 havi

BUBOR.

A g5) oszlopban az irányadó kamathoz kapcsolódó kamat felár/marge szerepeltetendő, illetve

ha a pénzügyi intézmény további (kockázati) felárakat alkalmaz, akkor azok mértékét kell

százalékos formában megadni.

Amennyiben a konstrukció nem kamatbázishoz kötődik, a g4)-g5) oszlopokat „nincs”

megjelöléssel kell kitölteni.

A kamatozással kapcsolatos szöveges információk feltüntetése a g6) Kamatozáshoz

kapcsolódó megjegyzések oszlopban lehetséges.

A h) oszlopban a hitelkeret fel nem használt részének rendelkezésre tartásáért felszámított

díjat, jutalékot kell feltüntetni.

Az i1)-i2) oszlopokban a kezelési költség mértékét és megfizetés módját kell bemutatni. Az

i1) oszlopban tüntetendő fel a pénzügyi intézmény által felszámítandó kezelési költség alapja

és az éves mértéke százalékosan és/vagy összegszerűen (pl. jóváhagyott hitelösszeg 2%-a).

Az i2) oszlopban kell megadni a kezelési költség megfizetésének módját (pl. „havonta

esedékes, a törlesztőrészlettel egyidejűleg”, „folyósításkor esedékes, egyszeri kezelési

költség”). Amennyiben az intézmény adminisztrációs, vagy más megnevezéssel kezelési

költség jellegű díjat számol fel, azt is az i1)-i2) oszlopokban kérjük feltüntetni.

A j) oszlopban kell tételenként bemutatni a hitelfelvevő által fizetendő és az azt követően, a

futamidő alatt, illetve az ügylet lezárásához kapcsolódó minden olyan költség, díj

megnevezését és mértékét a meghirdetés módja szerint, amelyet a teljes hiteldíj mutató

meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló kormányrendelet előírásai szerint a

THM számításnál nem kell figyelembe venni és a táblázat egyéb oszlopaiban sincs nevesítve.

A k1)-k2) oszlopokban kell bemutatni azon tételeket, melyek az ügyfél szerződésből eredő

kötelezettségeinek késedelmes teljesítése esetén kerülnek elszámolásra. A k1) Késedelmi

kamat mértéke oszlop tartalmazza a késedelmi kamat kiszabható mértékét (pl. ügyleti

kamat+x%), a k2) Egyéb, késedelemhez kapcsolódó díjak oszlop pedig az egyéb, késedelmes

teljesítéskor felszámított díjtételek megnevezését és összegét (pl. felszólítási díj, kiszállás díja,

kintlévőség-kezelési eljárás költsége).

Az l) Egyéb megjegyzés oszlopban kell azokat a speciális paramétereket, jellemzőket

szerepeltetni, amelyek az előző oszlopokban nem kerültek bemutatásra, felsorolásra.

Az m1)-m5) oszlopokban kell bemutatni az akció jellegére és időtartamára vonatkozó

adatokat.

Az m1) oszlopban kell – igen vagy nem válasszal – jelölni, hogy a termék akciós-e.

Amennyiben akciós a termék („igen”), akkor az akció jellegére, feltételeire, érvényességére

vonatkozó mezők kitöltése is kötelező.

Az m2) oszlopban a kedvezmények leírását kell szerepeltetni, jelezve azt is, ha a feltüntetett

akciós lehetőségek egyidejű igénybevétele valamely szempontból korlátozott.

Az m3) oszlopban az akció igénybevételének esetleges feltételeit kell szerepeltetni.

Az m4)-m5) oszlopokban feltüntetendő az akció kezdete és záró napja. Amennyiben az akció

visszavonásig érvényes, a m5) oszlopba ezt szövegszerűen kell jelezni („visszavonásig”).

Page 221: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

221

Az n) Hiperhivatkozás termékkondíciókhoz oszlopban a pénzügyi intézmény honlapján az

adott termékhez kapcsolódó részletes leíráshoz vezető hiperhivatkozást kell megadni.

9I Informatikai adatok

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

Az adatszolgáltatás célja, hogy az intézmény informatikai rendszerének működési kontroll

környezetével kapcsolatban negyedévente információt kapjon a Felügyelet. Jelen kitöltési útmutató

célja, hogy segítséget nyújtson az egyes kérdések kitöltéséhez.

A tábla kitöltése

A táblázatok szürke rovataiba kérjük, ne írjanak. Amennyiben egy adott tevékenységet az intézmény

kiszervezett, abban az esetben a kérdés a kiszervezést végző személyre vonatkozik (az 9I01-9I013

kérdések kivételével).

A kérdések egy részére (9I011, 9I012, 9I013, 9I0521, 9I0522, 9I0531, 9I0532, 9I0541, 9I0542)

konkrét szám adatokat várunk.

Az Igen/Nem jellegű kérdésekre (9I021, 9I041, 9I043, 9I044, 9I051, 9I061, 9I062, 9I063, 9I064,

9I065, 9I081, 9I082) csak I vagy N betűvel lehet válaszolni.

Időpontokra vonatkozó kérdések (9I022, 9I031, 9I032, 9I042, 9I052, 9I053, 9I054, 9I055, 9I066,

9I067, 9I072) esetén konkrét dátumokat (Pl.: 2009.02.19) várunk függetlenül attól, hogy a válaszként

adott dátum az aktuális negyedéven kívül esik vagy nem.

Az elérhetőségi adatoknál (9I091-9I096) az intézmény informatikai vezetőjének és biztonsági

felelősének (természetesen csak, ha van) az intézményi E-mail címét és telefonszámát várjuk.

Az 9I071-es „Az intézménynél külső auditor által készített utolsó informatikai vizsgálat szerzője és

tárgya?” kérdésnél, ha több ilyen jelentés is készült, akkor az adott negyedévben az informatikai

rendszer biztonsága ellenőrzése szempontjából a legfontosabb jelentés szerzőjét és a jelentés címét

kérjük megadni.

10GA-10GC Legnagyobb betétesek; Tulajdonosoktól, személyektől-Befetetésektől

származó források

10GA Legnagyobb betétesek

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A jelentőtáblát a hitelintézet forrásgyűjtő tevékenységében a betétesekhez kapcsolódó koncentrált

kockázatok felméréséhez kell kitölteni, mivel egy jelentős betétállomány – kedvezőbb feltételek miatti

– gyors megmozdulásának a hitelintézet fizetőképességre gyakorolt hatása jelentős.

A tábla kitöltése

A jelentésben az ügyfelektől kapott forrásokat kell részletezni, köztük a hitelintézeteket is fel kell

tüntetni, mint betételhelyezőket vagy mint hitelnyújtókat. Azokat az ügyfeleket is fel kell tüntetni,

Page 222: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

222

amelyek csak betételhelyezők és nincs hitelkapcsolata, főleg akkor, ha a betétállománya meghaladja a

szavatoló tőke 10%-át.

A Kódjel oszlopba az ország – MNB által is használt – kódjelét kell tenni külföldiek esetében.

Természetes személy ügyfél esetén az általános szabályok között leírt „S” jelzést az Azonosító

oszlopban kell feltüntetni. Egyéb esetekben a rovat üresen marad.

Az 10GA1 Összesen sor megegyezik a 10GA2 sor Tulajdonosoktól származó forrás(10GB táblában

részletezett), a 10GA3 sor Befektetésektől származó forrás (10GC táblában részletezett), a 10GA4 sor

Nem részletezettek összesen, valamint a 10GA5 sor Részletezettek összesen összegével.

Azokat a tulajdoni kapcsolatban álló vállalkozásokat, amelyekben a hitelintézet, illetve amelyek a

hitelintézetben részesedéssel, bármilyen érdekeltséggel (csoporttag, anya- vagy leány-hitelintézet,

vezetői kapcsolat) rendelkeznek, külön táblákon kell jelenteni.

A 10GA2 Tulajdonosoktól származó forrás sorban a 10GB. táblán részletezett, a hitelintézet

tulajdonosaitól, illetve a vezető személyek és vállalkozásaitól, a 10GA3 Befektetésektől származó

forrás sorban a 10GC. táblán jelentett a hitelintézet befektetéseitől származó összes forrást kell

oszloponként összegezve jelenteni.

A 10GA4 Nem részletezettek összesen sorban a 01 sortól kezdődő részletező sorokban fel nem sorolt

betéteseket – az egyezőség érdekében – összevontan kell kimutatni, beleértve a más hitelintézettől

kapott elhelyezett hiteleket is, amennyiben más kapcsolata nincs a hitelintézetnek. Itt kell feltüntetni a

megfelelő oszlopban a nem névre szóló betéteket, illetve a betéti okiratokat is.

Az 10GA5 Részletezettek összesen sorban a 01. sortól felsorolt betétesek adatait kell összegezni.

A 01 sortól – folyamatosan – egyenként fel kell sorolni az 50 (szövetkezeti hitelintézeteknél 25)

legnagyobb betétest (ügyfeleket, ügyfélcsoportokat, beleértve a hitelintézetet is), az elhelyezett összes

forrás l) Összes kötelezettség oszlopban feltüntetett összegének csökkenő sorrendjében.

Függetlenül az első 50 legnagyobb betétestől, a felsorolásban minden, a szavatoló tőke 2%-át

meghaladó forrást nyújtónak szerepelnie kell. Ha ez több, mint az első ötven, akkor a felsorolást

folytatni kell.

A lakás-takarékpénztáraknak azt az 50 ügyfelet kell – az összeg csökkenő sorrendjében – feltüntetni,

akikkel szemben a betétállomány a legnagyobb és meghaladja az egy millió forintot.

A szövetkezeti formában működő hitelintézetek esetében azt a 25 ügyfelet kell felsorolni,

amelyekkel szemben a hitelintézeti kötelezettségvállalás együttes összege a legnagyobb. A legnagyobb

betéteseket a velük szemben fennálló teljes kötelezettségállomány együttes összegének csökkenő

sorrendjében kell felsorolni.

A fenti jelzett két táblában részletezett betéteseket nem kell a részletező sorokban feltüntetni.

A legnagyobb betéteseket tételesen, név szerint, a törzsszám és a Kódjel feltüntetésével kell

felsorolni.

A d) Azonosító oszlopba a természetes személyre vonatkozó betűjelet kell beírni.

Ha az ügyfél (beleértve a hitelintézetet is) többféle betétet helyezett el, illetve forrást biztosított a

hitelintézet számára, akkor ezeket a tábla e)–k) oszlopaiban jellegük szerint csoportosítva, összevontan

kell szerepeltetni.

Az e) oszlopban a látra szóló, illetve a nem lekötött folyószámla, az f)-i) oszlopokban a lekötött

betéteket kell kimutatni. A többi adatot az oszlop megnevezésének megfelelően kell kitölteni.

A hitelintézetektől (esetleg más vállalkozástól) kapott hiteleket a k) Hitelek, hátrasorolt

kötelezettségek, kölcsöntőke oszlopban kell kimutatni.

Az MNB-vel szembeni kötelezettséget 10GA4 Nem részletezettek összesen sorban kell kimutatni.

Amennyiben mérlegen kívüli tételként nyilvántartott forrást (hitelkeretet) is kapott a hitelintézet, úgy

azt az m) oszlopban kell szerepeltetni.

10GB Tulajdonosoktól és személyektől származó források

Beküldési gyakoriság: negyedéves

Page 223: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

223

A tábla kitöltése

A jelentésben azokat a tulajdoni kapcsolatban álló vállalkozásokat, személyeket, amelyek a

hitelintézetben részesedéssel, bármilyen érdekeltséggel (csoporttag, anya- vagy az anya leányvállalata,

vezetői kapcsolat) rendelkeznek, illetve mint ügyfelektől kapott forrásokat kell részletezni. Itt a

hitelintézeteket is fel kell tüntetni, mint betételhelyezőket vagy mint hitelnyújtókat.

A jelentés kitöltésénél a 10GA táblában foglaltak kell figyelembe venni, mivel a jelentés

oszlopszerkezete és a sorok kitöltése azonos.

10GC Befektetésektől származó források

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla kitöltése

A jelentésben azokat a tulajdoni kapcsolatban álló vállalkozásokat (a hitelintézet általi

befektetéseket), illetve mint ügyfelektől kapott forrásokat kell részletezni, amelyekben a hitelintézet

részesedéssel, bármilyen érdekeltséggel (csoporttag, leány-hitelintézet, vezetői kapcsolat)

rendelkeznek. Itt a hitelintézeteket is fel kell tüntetni, mint betételhelyezőket, vagy mint hitelnyújtókat.

A jelentés oszlopszerkezete azonos a 10GA táblával, ezért kitöltésénél az ott meghatározottakat kell

figyelembe venni.

A tábla 10GC1 Összesen sora egyenlő a 10GC4 Nem részletezettek összesen sor, valamint az 5

Részletezettek összesen sor együttes összegével.

A 10GC2 sorban kell összegezni azokat a kapcsolt, a 20%-ot meghaladó, továbbá a 3 sorban a 10%-

ot elérő és a 20% közötti tulajdoni hányadot képviselő vállalkozásokat kell kiemelni és összesíteni,

amelyek a részletező sorokban egyenként fel vannak tüntetve.

A 10GC4 Nem részletezettek összesen sorban a 01 sortól kezdődő részletező sorokban fel nem sorolt

betéteseket összevontan kell kimutatni.

Az 10GC5 Részletezettek összesen sorban a 01 sortól felsorolt betétesek adatait kell összegezni.

11A Tulajdonosi szerkezet (11AA-11AB)

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A táblázatok több megközelítésben a hitelintézet jegyzett tőkéje tulajdonlásának, illetve az ehhez

kapcsolódó szavazati aránynak a szektorális, illetve ország szerinti alakulását, illetve a hitelintézet

tulajdonosait mutatja a tényleges részjegy-állomány változásának nyomonkövetésével.

11AA Tulajdonosi szerkezet 1

A tábla kitöltése

Ez a tábla a hitelintézet tulajdonosainak szektoronkénti besorolását, illetve ország szerinti alakulását

részletezi.

A hitelintézet jegyzett tőkéjét, beleértve a Cégbíróságra benyújtott (befizetett, de még be nem

jegyzett) tőkeemelés összegét is a névérték és a tulajdoni, illetve szavazati arány szerint kell főbb

tulajdonos csoportonként kimutatni.

Page 224: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

224

A szövetkezeti formában működő hitelintézeteknek az ismert tulajdonosi szerkezetnek megfelelően

kell kimutatni az összes tag által rendelkezésre bocsátott bruttó (valós) részjegy állományt. (Valós

részjegy állománynak - cégbírósági bejegyzéstől függetlenül - azt a részjegy állományt kell tekinteni,

amit a tagok pénzügyileg már rendeztek. Ennek megfelelően tartalmazza a tag már befizetett

részjegyének névértékét és nem tartalmazza a kilépő tagnak már kifizetett részjegy névértékét).

Az adatokat elsősorban a részvénykönyv alapján kell közölni. Abban az esetben, ha a

részvénykönyv adataitól (pl. be nem jegyzés miatt) jelentősen eltér a tulajdonlás aktuális szerkezete,

akkor a hitelintézet tudomására jutott utolsó információ alapján, a valós állapotnak megfelelően kell a

tulajdonosokra vonatkozó táblázatokat kitölteni.

Az első táblázatban a hitelintézet részvény-tulajdonosainak szektor szerinti megoszlását kell közölni.

A jegyzett tőke még be nem fizetett részét, amennyiben még nem határozható meg, hogy melyik

szektorbeli tulajdonos jegyezte le, a 126 Egyéb, illetve külföldiek esetében a 22 Külföldi egyéb sorba

kell beírni.

A táblázatokat értelemszerűen a részletezésnek megfelelően kell kitölteni.

A 11AA111 MNV Zrt. sorban kell az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., illetve a

Pénzügyminisztériumra (PM) bejegyzett részvényeket feltüntetni.

A jogszabály szerint az állami tulajdonosi jogosítványt gyakorló egyéb szerveket, vállalkozásokat a

11AA112 Egyéb állami sorban kell kimutatni.

Az b) Törzsrészvények névértéke, a c) Szavazatelsőbbségi részvények névértéke, a d) Különleges

vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvények névérték, az e) Különleges osztalékelsőbbségi

részvény névértéke, illetve az f) Osztalékelsőbbségi részvény névértéke oszlopokban a kibocsátott

részvények névértékét kell kimutatni a kibocsátási sorozat jelétől függetlenül.

A g) oszlopban a névértékeket összesíteni kell. A névértékeket millió forintban (szükség szerint

három tizedes jegyig) kell megadni.

Ahol olyan szavazatelsőbbségi részvények is vannak, amelyek összege nem éri el az egy millió

forintot, ott a hitelintézeteknek három tizedes jegyig kell az értékeket megadni az érintett tulajdonosi

soroknál

A tulajdoni arányt a h) oszlopban, a szavazati arányt az i) oszlopban kell feltüntetni (függetlenül

attól, hogy szavazatelsőbbségi részvények a tulajdoni, illetve a szavazati arányt eltérítik egymástól). A

szövetkezeti hitelintézeteknél a tulajdoni részesedés százalékos mértékének meghatározásakor a tagok

által birtokolt részjegy állomány összegét az összes tag által rendelkezésre bocsátott bruttó részjegy

állományhoz kell viszonyítani. A tényleges állományban tulajdonosnak kell tekinteni a részjegy

értékét már befizető belépő tagot és nem lehet tagnak tekinteni azt az állományból kizárt vagy kilépett

személyt, akinek a részjegy értékét már kifizették.

Ahol olyan szavazatelsőbbségi részvények, illetve különleges vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi

részvények is vannak, amelyek összege nem éri el az egy millió forintot, és a tulajdoni, vagy szavazati

arány igen csekély (nem ér el három tizedesig sem kimutatható mértéket), ott a hitelintézeteknek nullát

kell beírni a megnevezés oszlopban *-gal meg kell jelölni az érintett tulajdonosi sorokat, függetlenül

attól, hogy az adott sor b) oszlopában szerepel érték.

A szavazati arány megállapításánál a szavazati jogot biztosító (szavazatelsőbbségi, illetve

különleges vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi) részvény szavazati arányához hozzá kell adni a

törzsrészvények korrigált mértékű tulajdoni hányadait is. A szövetkezeti hitelintézeteknél az egy

tulajdonos részjegyének szavazati aránya az alapító okiratban (vagy jogszabályban) meghatározott

hányad.

Az Arány % megfelelő oszlopaiban két tizedes pontossággal kell kimutatni a tulajdoni hányadot,

illetve a szavazati jogot, amely a jegyzett tőkéhez viszonyított arányt jelenti. (A százalék jelét nem kell

feltüntetni.)

A 11AA31 Visszavásárolt részvények sorban a hitelintézet által visszavásárolt saját részvényeinek

névértékét és arányát kell szerepeltetni.

A 11AA32 Nem azonosított részvényesek sorban csak a tőzsdén jelenlevő hitelintézetek

jelentethetnek meg adatokat a társasági események közötti időszakban. Itt olyan, a részvénykönyvbe

be nem jelent/kez/ett tulajdonosokat és részvényarányokat lehet jelenteni, amelyeket a tőzsde

(KELER) nem köteles jelenteni és a hitelintézet sincs tudomása a valódi tulajdonlásról.

A 11AA4 sorban kell a fenti szektorok szerinti tulajdonosokat összesíteni.

Page 225: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

225

A 11AA5 Ország szerinti tulajdonosi megoszlás összesen sorban az alábontásnak megfelelően

szükséges közölni és a részvényeseket országok szerint felsorolni. Az ország szerinti felsorolás nem

korlátozott.

A részletező sorokban az adatokat millió forintban (szükség esetén három tizedes jegyig) kell

kimutatni.

A 11AA4 Összesen és 11AA5 Ország szerinti tulajdonosi megoszlás összesen sorok értékének meg

kell egyeznie a jegyzett tőke összegével.

11AB Tulajdonosi szerkezet 2

A tábla célja

Ez a tábla a hitelintézet tulajdonosainak név és tulajdoni, illetve szavazati arányok szerinti alakulását

részletezi a tényleges részjegy-állomány változásának nyomonkövetésével.

A tábla kitöltése

A hitelintézet jegyzett tőkéjét a névérték és a tulajdoni, illetve szavazati arány szerint kell

tulajdonosonként kimutatni. Ennek érdekében a hitelintézetnek rendelkezni kell – elsősorban a

részvénykönyv alapján – olyan kimutatással, amelyből az egyes tulajdonosokhoz (ügyfelekhez)

kapcsolódó tulajdoni, illetve szavazati arány – ennek mértékétől függetlenül – megállapítható.

A tulajdoni, illetve szavazati arány megállapításánál figyelembe kell venni:

a Hpt. 4. számú mellékletében foglaltakat a közvetett tulajdon számításáról, továbbá

ugyanezen melléklet 2. pontját a természetes személynek a közeli hozzátartozóival együtt

birtokolt, illetve gyakorolt tulajdoni és szavazati hányadának számításáról;

a Hpt. IV. fejezetében foglaltakat a tulajdonjog gyakorlásának szabályairól, az V.

fejezetében foglaltakat a tulajdonosokra, a vezető testületek tagjaira és a vezető állású

személyekre vonatkozó szabályokról;

A szövetkezeti formában működő hitelintézetekre vonatkozó (a 11AA táblában leírt)

sajátosságokat.

A tulajdoni, illetve szavazati arány megállapításánál a tulajdonlás aktuális helyzetének, a valós

állapotnak megfelelően kell a közvetlen, illetve a közvetett tulajdonosokra vonatkozó adatokat

kitölteni, ideértve, ha a tulajdonlás a Hpt. 2. számú mellékletében rögzített értelmező rendelkezések

III./2. pontjában meghatározottak szerinti minősített befolyás vagy ellenőrző, de nem

számszerűsíthető, részesedést jelent. Ebben az esetben a részletező sorban a név (megnevezés) melletti

kódjel oszlopba ,,V „jelet kell tenni, és az érintett tulajdonlás jellegének megfelelő – közvetlen vagy

közvetett tulajdoni (szavazati) arány – oszlopba 10%-ot, illetve 51%-ot kell feltüntetni. Ezt az eltérő

tulajdonlást az összesítő a) vagy b) sorokban a valós értékkel és aránnyal kell kimutatni.

A szövetkezeti hitelintézeteknél a tulajdoni részesedés százalékos mértékének meghatározásakor a

tagok által birtokolt részjegy állomány összegét az összes tag által rendelkezésre bocsátott bruttó

részjegy állományhoz kell viszonyítani. Ettől eltér az egy tulajdonos részjegyének szavazati aránya,

amely az alapító okiratban (vagy jogszabályban) meghatározott hányad.

A felsorolás sorrendje elsődlegesen a tulajdoni arány nagyságához igazodik.

Azokat az intézményeket is ki kell mutatni, amelyek a kistulajdonosokat, mint,,befektetési

letétkezelő”, illetve a részvényekre vonatkozó letéti igazolásokat szolgáltató társaság fogják össze a

tulajdonosok által képviselt részarány feltüntetésével. (Pl. GDR társaságok.)

A sorok száma nem korlátozott, a felsorolást folytatni kell mindaddig, amíg az összes tulajdonos

kimutatásra nem kerül.

Page 226: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

226

A kapcsolódó ügylettel rendelkező ügyfeleken belül is a felsorolást a minősített befolyással (10%-ot

elérő vagy meghaladó közvetlen és közvetett) rendelkezőkkel kell kezdeni és folytatni az 5%-ot elérő

vagy azt meghaladó aránnyal rendelkező tulajdonosokkal.

A tulajdonosi szerkezet megismerése érdekében azokat az 5%-ot elérő vagy azt meghaladó aránnyal

rendelkező tulajdonosokat is fel kell sorolni, akiknek nincs kapcsolódó ügyletük a hitelintézettel.

A tételeket – elsősorban a minősített befolyások felsorolásával – az együttes szavazati (tulajdoni)

részarányok csökkenő sorrendjében kell a táblázat soraiban szerepeltetni.

11AB1 Minősített befolyások összesen

Ez a sor összesíti az alábbi sorokban feltüntetett adatokat.

11AB11 Minősített befolyások kapcsolódó ügylettel összesen (alább részletezve)

Ebben a sorban kell azokat a befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosoknak – a részletező

sorokban feltüntetett ügyfeleknek – a tulajdoni, illetve szavazati arányát összesíteni, akikkel szemben

a hitelintézetnek bármilyen követelése, vagy vállalt kötelezettsége van.

11AB12 Minősített befolyások kapcsolódó ügylettel nem rendelkező összesen (alább részletezve)

Ebben a sorban azokat a minősített befolyással (10%-ot elérő vagy meghaladó közvetlen és

közvetett) rendelkező tulajdonosok – a részletező sorokban feltüntetett ügyfelek – adatait kell

összesíteni, amelyek a hitelintézetnél kapcsolódó ügylettel nem rendelkeznek.

11AB2 5% és 10% közötti tulajdonosok, kapcsolódó ügylettel összesen (alább részletezve)

Ebben a sorban kell azokat a nem minősített befolyással (5%-ot elérő vagy meghaladó közvetlen és

közvetett tulajdoni, illetve szavazati aránnyal) rendelkező tulajdonosok – a részletező sorokban

feltüntetett ügyfelek – adatait összesíteni a tulajdonlás mértékétől függetlenül, akikkel szemben a

hitelintézetnek bármilyen követelése, vagy vállalt kötelezettsége van.

11AB3 1% és 10% közötti tulajdonosok összesen (1-5 % közöttiek is részletezve, beleértve a GDR-t

is)

Ebben a sorban kell összesíteni az ügyleti kapcsolatban nem álló, nem minősített befolyással (10%

alatti tulajdoni, illetve szavazati aránnyal) rendelkező részvényeseket, továbbá a befektetési

letétkezelőket,a részvények tulajdonosaira letéti igazolásokat szolgáltató – pl. - GDR társaságokat . A

letéti igazolásokat nyújtó, illetve összefogó intézmények által képviselt tulajdoni adatokat a részletező

sorokban fel kell tüntetni.

11AB4 sor Egyéb 5% alatti tulajdonosok összesen (nem részletezve)

Ebben a sorban kell azokat az 5% alatti tulajdoni, illetve szavazati aránnyal rendelkező tulajdonosok

adatait összesíteni, amelyek nem ismertek. Ebben a sorban kell szerepeltetni az 1 % alatti tulajdoni

résszel rendelkező tulajdonosokat. Itt kell számba venni a visszavásárolt részvények névértékét, illetve

arányát.

Amennyiben a hitelintézetnek rendelkezésére áll az egy százalékos tulajdoni hányadot elérő, illetve

meghaladó tulajdonosok listája, úgy azt a közgyűlést követően be kell küldeni a Felügyelet Közzétételi

tárhelyére.

Azoknál a takarékszövetkezeteknél, amelyeknél bármelyik intézményvédelmi alap (pl. az OTIVA,

TAKIVA), ha minimális mértékben is, tulajdonos, akkor azt az 5 sorban külön is ki kell mutatni,

vagyis az előbbiekben feltüntetett sorokból kiemelésként kell szerepeltetni.

A 11AB6 Összesen sor a 1)–5) összegző sorokban feltüntetett adatok összesítésére szolgál. Ennek a

sornak meg kell egyezni a jegyzett tőke értékével, illetve a teljes tulajdoni aránnyal.

A részletező sorokban egyedileg ki kell mutatni az 1 % fölötti tulajdoni hányaddal rendelkező

tulajdonosokat és tulajdonosi csoportokat.

A 701.sortól kell részletezni az egyéni tulajdonosokat, a 801. sortól a tulajdonosi csoportokat (jogi

személyek, természetes személyek és azok közeli hozzátartozói, köztes vállalkozások) az összetartozás

feltüntetésével, az egyesített tulajdoni hányad megállapítása érdekében.

Az a) oszlopban a tulajdonos nevét, b) a Kódjel oszlopban K jelzéssel a Szmt. szerint kapcsolt

vállalkozásnak minősülő vállalkozást, V jellel a nem számszerűsített minősített befolyás vagy

Page 227: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

227

ellenőrző részesedésű tulajdonlást, M jelzéssel a Hpt. III. számú melléklet 25. pontja szerinti vezető

állású személyt kell megjelölni.

A c) oszlopban a tulajdonos törzsszámát, illetve a külföldi azonosító adatát, a d) oszlopban a külföldi

tulajdonos országának rövidített nevét, az e) oszlopban az ügyfél tevékenységét rögzítő TEÁOR ágat

kell feltüntetni. (A magyar tulajdonosok esetében nem kell az ország oszlopba beírni.)

A közvetlenül tulajdonolt részvények névértékét az f) oszlopban, a szavazatelsőbbségi részvényekét

a g) oszlopban, illetve a különleges vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvényekét h) oszlopban

kell kimutatni.

Az osztalékelsőbbséget, illetve a különleges osztalékelsőbbséget biztosító részvényeket az f) Egyéb

5% alatti összesen sorban kell figyelembe venni, úgy hogy az értékét az f) oszlopban kell feltüntetni.

Az f), g) és h) oszlopok összegének meg kell egyezni a jegyzett tőke értékével, a i) oszlopnak pedig

a teljes tulajdoni aránnyal.

Az i) oszlopban kell kimutatni a jegyzett tőke összértékéhez viszonyított tulajdoni arányokat,

beleértve a szavazatelsőbbségi részvényeket, illetve a különleges vétójogot biztosító

szavazatelsőbbségi részvényeket is, amelynek arányát a szavazati jogot, illetve a különleges vétójogot

biztosító részvény névértékének figyelembevételével kell kiszámítani.

A j) oszlopban a közvetlen tulajdonlású részvények szavazati arányát kell feltüntetni.

A szavazati arány megállapításánál a szavazati jogot biztosító (szavazatelsőbbségi, illetve a

különleges vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi) részvény szavazati arányához hozzá kell adni a

törzsrészvények korrigált mértékű tulajdoni hányadait is.

Az Arány % megfelelő oszlopaiban két tizedes pontossággal kell kimutatni a tulajdoni hányadot,

illetve szavazati jogot, amely a jegyzett tőkéhez viszonyított arányt jelenti. (A százalék jelét nem kell

feltüntetni.)

Az i), illetve az j) oszlopban lévő összesen sorok összegének meg kell egyezni a teljes tulajdoni

aránnyal.

A közvetett tulajdonlást a k) oszlopban kell kimutatni. A szavazati jogot, mint tulajdoni hányadot

kell figyelembe venni.

A l) Szavazati arány összesen oszlopban kell összesíteni a tulajdonos/ok/nak – a j) és a k)

oszlopokban feltüntetett – együttes közvetett és közvetlen tulajdoni és szavazati arányát. Ennek az

aránynak a mértékét kell figyelembe venni a minősített befolyás megállapításánál.

14A Mérleg – Következő év végére várható állományok

Beküldési gyakoriság: éves és eseti

A tábla célja

Itt kell ismertetni azt a hitelintézet gazdálkodására vonatkozó éves tervet, amelyet a tárgyév végén a

vezetőség a következő évre, mint várható állományokat tervez, és ezáltal lehetővé válik a management

vezetés-tervezési munkájának értékelése.

A tábla kitöltése

A hitelintézetnek ismertetni kell a gazdálkodására vonatkozó éves mérlegtervet, amelyet a tárgyév

végén a következő évre tervez a vezetőség.

A mérlegben a tervadatokat az értékvesztéssel csökkentett, könyv szerinti értéken kell szerepeltetni.

Részletezni kell az üzleti – az előző időszakban bevezetett intézkedések hatását is tükröző – céloknak

megfelelően a mérleg (eszköz és forrás) tervekhez és ezek alakulásához kapcsolódó főbb adatokat a

táblázatban közölt felsorolás szerint.

Page 228: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

228

Amennyiben az év végén a hitelintézet a következő évre vonatkozó mérleg várható állományait

(tervadatokat) nem tudja ebben a részletezettségben elkészíteni, akkor – a lehetőség szerint – csak a

fősorok kitöltése a kötelező. (A fősorok alábontásánál a statisztikai becslés módszerével lehet élni.)

A decemberi adatokkal együtt megküldött előzetes adatok után, amikor a vezetőség már elkészítette a

következő éves tervet, benne a következő év végére várható mérleget , akkor azt meg kell küldeni a

Felügyelet részére.

A módosított adatokat akkor kell megküldeni, amennyiben a következő év végére tervezett adatokhoz

képest a hitelintézet jelentős módosítást eszközöl, amelyet az Igazgatóság, illetve a tulajdonos elfogad.

Ebben az esetben a jelentőtáblát a tárgynegyedévi jelentéssel egyidejűleg kell beküldeni.

14B Eredmény – Következő év végére várható adatok

Beküldési gyakoriság: éves és eseti

A tábla kitöltése

A következő évi éves terv eredménytervet a 2A Eredménykimutatás jelentőtábla kitöltési útmutatója

szerint kell elkészíteni. Az adatszolgáltatás során a 14A tábla beküldési módjával azonosan kell

eljárni.

A módosított adatsort akkor kell kitölteni, és a felügyeletnek megküldeni, amennyiben a következő

év végére tervezett adatokhoz képest a hitelintézet módosítást hajt végre, amelyet az Igazgatóság,

illetve a főtulajdonos elfogad. Ebben az esetben a jelentőtáblát a tárgynegyedévi jelentéssel

egyidejűleg kell beküldeni.

14HD Mikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a hitelintézetek által a

vállalkozásoknak folyósított hitelekből és a hitel állománya

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja

Ezt a táblázatot a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV.

törvény (a továbbiakban: KKVtv.) alapján, valamint a kis- és középvállalkozások helyzetével,

támogatásával összefüggő adatszolgáltatásáról szóló, mindenkor hatályos, jelenleg a 5/2009. (I.16.)

Kormányrendelet 2. számú mellékletében meghatározott, a Felügyelet részére teljesítendő

adatszolgáltatáshoz, valamint a Felügyelet információs igényének kielégítése érdekében kell kitölteni.

A tábla kitöltése

A táblában a Felügyeleti mérleg adataiból kiemelve (az ott felsorolt szektorbontástól függetlenül) a

KKVtv. által meghatározott mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV) részére nyújtott, valamint az

ezen vállalkozásokkal szemben, a tárgyhónap végén fennálló követelésállományt kell bruttó értéken

feltüntetni. A meglévő hitelállomány adata független a folyósított hitelek nagyságától.

A KKV-k méretének meghatározásánál, illetve egyes vállalkozói típusokba sorolásakor (mikro-, kis-

és középvállalkozások) a KKV törvényben előírtak szerint a létszámot és az éves nettó árbevételt vagy

a mérlegfőösszeget együttesen, valamint a hivatkozott jogszabályban meghatározott egyéb feltételeket

is kell figyelembe venni.

A vállalkozások nettó árbevétel, vagy mérlegfőösszeg szerinti nagyságának és a KKV alapján történő

besorolás megállapításához a KKV törvényben euróban meghatározott összegek forintra történő

Page 229: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

229

átszámításakor a tárgyévet megelőző év utolsó napján érvényes, MNB által megállapított deviza

középárfolyamot kell alkalmazni.

A vállalkozás fogalmát a hivatkozott KKV törvény 19. § 5. pontja határozza meg, amelybe

beletartoznak az egyéni vállalkozók is, de a támogatott vállalkozások közé nem tartoznak sem a

gazdasági társasági, sem a szövetkezeti formában működő hitelintézetek.

Azokat a vállalkozásokat, amelyek a KKV-ra meghatározott együttes feltételnek nem felelnek meg,

illetve a hitelintézeteket, valamint a külföldi vállalkozásokat nem szabad számításba venni.

A mikro-, kis- és középvállalkozásokat tovább kell bontani Egyéb pénzügyi vállalatok és Nem

pénzügyi vállalatok vállalkozói csoportokra. Az egyéb pénzügyi vállalatokba tartoznak az egyéb

pénzügyi közvetítők és a pénzügyi kiegészítő tevékenységet végző vállalkozások (a pénzügyi

vállalkozások, befektetési vállalkozások, egyéb intézmények, biztosítók). A nem pénzügyi

vállalatokhoz sorolandók az előző szektorba be nem sorolt vállalkozások (jogi és nem jogi

személyiségű vállalkozások), továbbá itt kell feltüntetni az egyéni vállalkozókat is.

14HD1 Tárgyidőszakban nyújtott hitelek összesen (jan. 1-től halmozott)

A tárgyidőszakban nyújtott hitelek összege a tárgyév január elsejétől a tárgyidőszak végéig folyósított,

halmozott (kumulált) adatokat jelenti. A kumulált adatok éven belül minden hónapban kizárólag

nagyobbak, vagy egyenlők lehetnek, mint a megelőző hónapban! Az év utolsó hónapjában megküldött

jelentésben az egész évi hitelnyújtást kell jelenteni. Az éves beszámoló elfogadásával egyidejűleg a

„végleges adatokat” az auditált jelentéssel együtt megküldött 14HD tábla tartalmazza.

Az értékadatokat millió forintban három tizedes jegyig kell kimutatni.

A részletező sorokban a tárgyévben a tárgyidőszak végéig történt hitelfolyósítások darabszámát,

illetve összegét (mint forgalmi adatokat) kell szerepeltetni. A darabszám oszlopban kell szerepeltetni a

szerződésenkénti folyósítások számát. Amennyiben tárgynapon adott ügyfél számára többször, de

ugyanazon szerződés alapján történik hitel folyósítás, azt egy darabként, összegezve kell kimutatni. A

rulírozó jellegű hitelkeretek (pl. folyószámla hitel) terhére folyósított hitel összege, ha az érvényes

szerződésben rögzített hitelkeret terhére a tárgynapon lehívás és befizetés (törlesztés) is történik,

megegyezik a folyószámla hitel tárgynapi nyitó és záró állományának különbségével, azaz az

igénybevett összeget csökkenteni kell a tárgynapon belül törlesztett összeggel. A számítást tehát úgy

kell elvégezni, hogy január elsejétől összegezni kell a pozitív folyósítást eredményező napi záró és

nyitó állományok különbségét.

A devizaárfolyam változás miatt nem kell átértékelni az előző hónapban jelentett, január 1-től

összesített devizahitel folyósítást, hanem az aktuális havi növekményt a hónap utolsó napján érvényes

devizaárfolyammal kell kalkulálni és a megelőző hónapban jelentett Forint értékhez hozzáadni.

A tárgyidőszakban folyósított hiteleket részletezni kell lejárat (éven túli, illetve éven belüli) és ezen

belül a hitel devizaneme (forint, illetve deviza) szerint. A 14HD1. soron kimutatott tárgyévi

folyósításból külön sorokon ki kell emelni a beruházási célú hitel (14HD111), illetve a folyószámla

hitel (14HD112) folyósítás darabszámát, valamint annak bruttó összegét.

14HD121. Éven túli hitelek összesen sorában kell a – tárgyévi –forinthitelek, illetve a devizahitel

folyósításokat összesíteni.

14HD122. Éven belüli hitelek összesen sorban kell összesíteni a tárgyévben folyósított forint- és

devizahiteleket.

Az éven belüli és éven túli lejáratú hitelfolyósítás összegének meg kell egyezni a 1. sorral.

14HD2 Hitelállomány összesen (a tárgyidőszak végén)

Ebben a sorban kell az összesített – a fentiekben meghatározott KKV vállalkozások részére nyújtott, –

a beszámolás időpontjában (hónap végén) még fennálló hitelek darabszámát, valamint annak

állományát bruttó értéken feltüntetni. A darabszám oszlopban a beszámolási időszak végén fennálló

hitelszerződések számát kell jelenteni.

A meglévő hitelállomány a törlesztések miatt eltérhet a folyósított hitelek összegétől. A 2. soron

kimutatott időszak végi hitelállomány adataiból külön soron be kell mutatni a beruházási célú hitel

Page 230: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

230

(211. sor), valamint a folyószámla hitel (212. sor) szerződés darabszámát, illetve a fennálló

hitelállomány bruttó összegét.

14ND Mikro-, kis- és középvállalkozások részére a hitelintézetek által nyújtott

hitelek – portfólió minősítése

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A tábla célja a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV.

törvény (a továbbiakban: KKVtv.), valamint a kis- és középvállalkozások helyzetével, támogatásával

összefüggő adatszolgáltatásáról szóló, mindenkor hatályos, jelenleg a 5/2009. (I.16.)

Kormányrendeletben előírt adatszolgáltatás Felügyeleten keresztül történő teljesítése, valamint a

Felügyelet e szektorra vonatkozó információs igényének kielégítése.

A tábla kitöltése

A Felügyeleti mérleg adataiból kiemelve (az ott felsorolt szektorbontástól függetlenül) a KKVtv. által

meghatározott mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV) részére nyújtott hitelek tárgynegyedév végén

fennálló állományát, annak minősítését kell bruttó értéken feltüntetni.

A KKV fogalmának, méretének meghatározásakor a 14HD tábla kitöltésénél leírtakkal egyezően kell

eljárni.

14ND1 Minősítendő hitelállomány összesen

Ebben a sorban kell az összesített – a fentiekben meghatározott KKV vállalkozások részére nyújtott, –

a beszámolás időpontjában (negyedév végén) fennálló hitelek darabszámát, valamint annak állományát

könyv szerinti bruttó és nettó (értékvesztéssel csökkentett) értéken feltüntetni. A darabszám oszlopban

a beszámolási időszak végén fennálló hitelszerződések számát kell jelenteni.

A tárgynegyedév végén meglévő hitelállományt először az egyes vállalkozói kategóriák szerint, ezen

belül a követelés minősítése szerinti bontásban kell bemutatni.

Az Egyéb pénzügyi vállalatokkal szembeni összes hitelállomány bruttó értékét és darabszámát a

14ND11. soron, a Nem pénzügyi vállalatokkal szembeni követelést a 14ND12. soron kell bemutatni.

A 14ND11 és 14ND12 sorokon kimutatott, az időszak végén fennálló hitelállomány - vonatkozó

jogszabályi előírások, illetve belső utasítások figyelembe vételével elvégzett – értékelése, minősítése

szerinti összetételét a 14ND111-14ND115., illetve a 14ND121-14ND125. sorokon kell feltüntetni.

Amennyiben a hitelintézet ötnél több eszközminősítési rendszert alkalmaz, akkor az egyes

eszközminősítési kategóriához rendelt súly (sáv) (%) figyelembe vételével kell az egyes tételeket a

megfelelő kategóriákba besorolni.

15A1 Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök tőkekövetelménye,

sztenderd módszer

Beküldési gyakoriság: napi

A jelentés célja

Page 231: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

231

A jelentés KKr. 12.§ -ának (1) bekezdése szerinti tőkekövetelmény meghatározása, egyes elemeinek

bemutatása, a kereskedési könyvi tőkekövetelményüket sztenderd módszer (KKr. IV.-VIII. Fejezet)

alapján meghatározó intézmények esetében.

A jelentés kitöltése

A jelentést a KKr. által meghatározottak szerinti kockázatok figyelembevételével, millió forintban kell

kitölteni. A bizományosi tevékenységből származó piaci kockázatot akkor kell besorolni a kereskedési

könyvbe, ha az ügyfél által nyújtott biztosítékok, letétek értéke alacsonyabb a bizományosi

szerződésben meghatározott ügylet piaci értékénél.

15A11 Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi

eszközök pozíciókockázati tőkekövetelménye

KKr. IV. fejezete alapján meghatározott tőkekövetelmény

15A11=15A111+15A112+15A113+15A114

15A111 Forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 15A111= 15A1111+15A1112+15A1113

15A1111 Forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

általános kockázata. Lejárat alapú megközelítés

KKr. 16.§ (5) bekezdése alapján meghatározott tőkekövetelmény

tartalmilag = M1T11,j

15A1112 Forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok általános kockázata. Futamidő alapú megközelítés

KKr. 16.§ (6) bekezdése alapján meghatározott tőkekövetelmény tartalmilag = M1T12,j

15A1113 Forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

egyedi kockázata

KKr. 15.§-a alapján meghatározott tőkekövetelmény

tartalmilag = M1T13,j

15A112 A kollektív befektetési formában való részesedés

pozíciós kockázatának speciális megközelítése

KKr. 24./B § (8)-(9) bekezdése alapján meghatározott tőkekövetelmény

tartalmilag = M1T14,j+M2R13,h

15A113 Opcióhoz kapcsolódó, delta kockázaton kívüli, egyéb kockázat

KKr. 24.§-a alapján meghatározott tőkekövetelmény tartalmilag = M1T17,j+M2R16,h

15A114 Részvények 15A114=15A1141+15A1142

15A1141 Részvények általános kockázata KKr. 20.§-a alapján meghatározott tőkekövetelmény

tartalmilag = M2R11,h

15A1142 Részvények egyedi kockázata KKr. 19.§-a alapján meghatározott tőkekövetelmény tartalmilag = M2R12,h

15A12 Kereskedési könyvbe tartozó partnerkockázat KKr. 33.§-a alapján meghatározott tőkekövetelmény

Számítás alapjául szolgáló kitettség értéke= C3H6,k :

15A121 Ebből: Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök nyitva szállítási kockázati tökekövetelménye

KKr. 27.§-a alapján meghatározott tőkekövetelmény, a kitettségként

kezelt nyitva szállítások esetében

Számítás alapjául szolgáló kitettség értéke= C3H4,k :

15A122 Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök elszámolási kockázati tőkekövetelménye

KKr. 30.§-a alapján meghatározott tőkekövetelmény tartalmilag = CTS1,c

15A13 Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi

eszközök nagykockázati tőkekövetelménye

KKr. VIII. fejezete alapján meghatározott tőkekövetelmény

tartalmilag =CAA166,a

TÁJÉKOZTATÓ ADATOK

15A14 A tevékenység egészében meglévő devizapozíció

tőkekövetelménye

KKr. VIII. fejezete alapján meghatározott tőkekövetelmény

tartalmilag =M3D01,m

15A15 A tevékenység egészében meglévő árupozíció

tőkekövetelménye

KKr. VI. fejezete alapján meghatározott tőkekövetelmény

tartalmilag = M4A1,i

15A16

Kereskedési könyv szerinti nyitva szállítás miatt a

második szerződés szerinti (fizetést vagy szállítást

követő) 5. munkanaptól az ügylet megszűntéig a szavatoló tőkéből levonásra került érték

KKr. 27.§-a alapján meghatározott tőkekövetelmény, tájékoztató adat

tartalmilag =CAA1310,a

15A2 Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök tőkekövetelménye,

belső modell

Beküldési gyakoriság: napi

A jelentés célja

A jelentés KKr. 12.§-ának (1) bekezdése szerinti tőkekövetelmény meghatározása, egyes elemeinek

bemutatása, a kereskedési könyvi tőkekövetelményüket belső modell (KKr. IX. Fejezet) alapján

meghatározó intézmények esetében.

Page 232: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

232

A jelentés kitöltése

A jelentést a KKr. által meghatározottak szerinti kockázatok figyelembevételével, millió forintban kell

kitölteni.

15A21

Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök

pozíciókockázati, és a tevékenység egészében meglévő deviza- és árupozíció összevont alapon számított

tőkekövetelménye

KKr. IX. fejezete alapján meghatározott tőkekövetelmény tartalmilag = M5M1,e

15A2111 15A21-ből: Egyedi kockázat miatti pótlólagos

tőkekövetelmény

KKr. IX. fejezete alapján meghatározott tőkekövetelményből a KKr. 46.§-

a (2) bekezdése alapján meghatározott tőkekövetelmény tartalmilag = M5M1,c

15A2112 15A21-ből: Nemteljesítési kockázat miatti pótlólagos

tőkekövetelmény

KKr. IX. fejezete alapján meghatározott tőkekövetelményből a KKr. 43.§-

a (8) bekezdése alapján meghatározott tőkekövetelmény

tartalmilag = M5M1,d

15A2121 15A21-ből: Kötvények egyedi pozíció kockázatának

tőkekövetelménye

KKr. IX. fejezete alapján meghatározott tőkekövetelményből a KKr. 43.§-

a (10) bekezdése alapján meghatározott tőkekövetelmény tartalmilag = M5M1112,e

15A2122 15A21-ből: Részvények egyedi pozíció kockázatának tőkekövetelménye

KKr. IX. fejezete alapján meghatározott tőkekövetelményből a KKr. 43.§-

a (10) bekezdése alapján meghatározott tőkekövetelmény

tartalmilag = M5M1122,e

15A213 15A21-ből: Korrekciós tényező minimális értékét módosító tényező miatti pótlólagos tőkekövetelmény

KKr. IX. fejezete alapján meghatározott tőkekövetelményből a KKr. 46.§-

a (2) bekezdése alapján meghatározott, a korrekciós tényező minimális

értékét meghaladó korrekció miatti pótlólagos tőkekövetelmény

15A22 Kereskedési könyvbe tartozó partnerkockázat KKr. 33.§-a alapján meghatározott tőkekövetelmény Számítás alapjául szolgáló kitettség értéke= C3H6,k :

15A221 ebből: Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi

eszközök nyitva szállítási kockázati tökekövetelménye

KKr. 27.§-a alapján meghatározott tőkekövetelmény

Számítás alapjául szolgáló kitettség értéke= C3H4,k :

TÁJÉKOZTATÓ ADATOK

15A222 Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök

elszámolási kockázati tőkekövetelménye

KKr. 30.§-a alapján meghatározott tőkekövetelmény

tartalmilag = CTS1,c

15A23 Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök

nagykockázati tőkekövetelménye

KKr. VIII. fejezete alapján meghatározott tőkekövetelmény

tartalmilag =CAA166,a

15A24

Kereskedési könyv szerinti nyitva szállítás miatt a

második szerződés szerinti (fizetést vagy szállítást

követő) 5. munkanaptól az ügylet megszűntéig a szavatoló tőkéből levonásra került érték

KKr. 27.§-a alapján meghatározott tőkekövetelmény, tájékoztató adat

tartalmilag =CAA1310,a

15B Saját számlás kereskedési könyvi pozíciók

Beküldési gyakoriság: napi

A jelentés célja

A jelentés célja az adatszolgáltató saját számlás pozíciójának vizsgálata.

A jelentés kitöltése

A jelentésben a kereskedési könyvben nyilvántartott pozíciókat kell szerepeltetni. A piaci érték

meghatározásához a KKr. 5-8.§-ában előírt értékelési szabályokat kell alkalmazni, az alábbiak szerint:

Értékelési alapelvek a piaci érték megállapításához

A Kkr. 5-8.§-ában előírt értékelési szabályokat kell alkalmazni, amelyek összefoglalása az

alábbiakban található:

A tőzsdén forgalmazott értékpapírokat, az állampapírok kivételével, a tőzsde által közzétett utolsó

ismert záróárfolyamon kell értékelni.

Page 233: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

233

A Magyar Állam által belföldön kibocsátott állampapírokat az ÁKK Zrt. által nyilvánosságra

hozott referencia árfolyamon kell értékelni.

Az MNB által belföldön kibocsátott kötvény árfolyamát a lejárathoz legközelebb eső lejáratú -

Magyar Állam által belföldön kibocsátott - két állampapír árfolyamának arányosításával kell

meghatározni.

Az előzőekben foglaltaktól eltérően a három hónapnál rövidebb hátralévő futamidővel rendelkező

állampapírok és MNB által belföldön kibocsátott kötvények esetében a 3 hónapos ÁKK

referenciahozamot kell alkalmazni.

A tőzsdén nem forgalmazott befektetési jegyet az utolsó közzétett nettó eszközértéken kell

értékelni.

Az előzőekben fel nem sorolt értékpapírokat, valamint azokat az értékpapírokat, amelyek esetében

nem áll rendelkezésre piaci ár, az intézmény a belső szabályzatában meghatározott irányelveknek

megfelelően köteles értékelni.

Az értékpapírok ezen körében a következő értékelési szabályokat javasoljuk alkalmazni:

A tőzsdén nem forgalmazott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír esetében a piaci érték

meghatározása a tőzsdén kívüli kereskedelem szerinti, a Felügyelet honlapján közzétett utolsó,

forgalommal súlyozott nettó átlagár és a fordulónapig felhalmozott kamat felhasználásával

történik, ha ez az adat nem régebbi 30 napnál. Ha az adott hitelviszonyt megtestesítő

értékpapírnak nincs 30 napnál nem régebbi árfolyama, akkor a nettó beszerzési árat kell

felhasználni oly módon, hogy a piaci érték meghatározásakor hozzá kell adni az utolsó

kamatfizetés óta a fordulónapig felhalmozott kamatokat.

A tőzsdén nem forgalmazott részvény esetében a tőzsdén kívüli kereskedelem szerinti, a

Felügyelet honlapján közzétett utolsó, forgalommal súlyozott átlagárfolyam alapján kell

meghatározni az eszköz értékelési árfolyamát, ha az nem régebbi 30 napnál. Ha az adott

részvénynek nincs 30 napnál nem régebbi árfolyama, akkor függetlenül annak régiségétől, az

utolsó, tőzsdén kívüli árfolyam, illetve a beszerzési ár közül az alacsonyabbat kell figyelembe

venni.

Egyéb, a fentiekben nem szabályozott értékpapírok esetében a nyilvántartási értéket kell

feltüntetni.

A tőzsdei határidős ügyletekből származó pozíciókat az azoknak megfelelő tőzsdei elszámoló áron

kell értékelni.

A tőzsdén kívüli határidős ügyletekből származó pozíciókat a Felügyelet által jóváhagyott belső

szabályzata alapján kell értékelni.

A tőzsdei határidős ügyleteket és a tőzsdén kívüli határidős ügyleteket az alapul szolgáló eszköz és

az ügylet által generált fiktív vagy valós pénzáramlás (a továbbiakban: fiktív pénzáramlás, fiktív

kölcsönnyújtás vagy fiktív kölcsönfelvétel) összetételeként szükséges kezelni. A fiktív pénzáramlás

értéke a jövőbeli pénzáramlás jelenértékével egyenlő.

A szabványosított tőzsdei opciós ügyleteket a tőzsde által közzétett áron kell értékelni, a nem

szabványosított tőzsdei opciós ügyletek és a tőzsdén kívüli opciós ügyletek piaci értékét a Felügyelet

által jóváhagyott belső modell alapján határozza meg.

A nem forintban denominált pénzügyi eszközök nettó pozícióit az MNB által jegyzett hivatalos

devizaárfolyamon kell értékelni.

Ha az MNB az adott devizára nem jegyez devizaárfolyamot, akkor az árfolyamot az adott devizát

kibocsátó ország jegybankja vagy jegybanki funkciókkal rendelkező intézménye által meghatározott

hazai devizaárfolyam és az euró keresztárfolyamából kell átszámítani.

A devizában denominált tőzsdei határidős ügyleteket tőzsdei elszámoló áron, a tőzsdén kívüli

határidős ügyleteket a Felügyelet által jóváhagyott belső szabályzat alapján kell értékelni.

Page 234: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

234

A tábla oszlopainak tartalma:

Az a) Pozíció megnevezése oszlopban a termék konkrét megnevezését kérjük megadni pl. DKJ

esetén pl. DKJ090630, befektetési jegy esetén pl. Adriatiq Inv.Fund; kockázati tőkealap-jegy

esetében pl. Adriatiq Hungary Turnaround; egy devizaopció, -swap vagy -forward esetében a

devizapár: pl. EUR/USD formában, kamatswap esetében a névleges tőkeösszeg devizaneme, stb.

A b) ISIN kód oszlopban értelemszerűen az ISIN kód szerepel, amennyiben ilyen nem létezik,

akkor a pozíció nevét kell feltüntetni.

A c) Eszköz típusa oszlopban az alábbi nevesített típusok kódjai közül a pozíciónak (terméknek)

megfelelőt kérjük beírni. A devizanemet csak ott kell feltüntetni, ahol a megnevezésből vagy

ISIN kódból az nem derül ki, egyébként csak az eszköz típusát kérjük feltüntetni.

Eszköztípust jelölő kódok: E = Részvény

B = Kötvény, kamatozó kincstárjegy, kincstári takarékjegy

T = Diszkont kincstárjegy

M = Jelzáloglevél

U = Befektetési jegy

R = Kockázati tőkealap-jegy

O = Deviza

X = Egyéb

D = Részvény derivatív

F = Kötvény derivatív G = Áru, áru derivatív

I = Index, index derivatív

J = Kamatláb, kamatláb derivatív

A tábla nem kéri a derivatív ügyletek konkrét fajtáját (Opció, Futures, Forward, Swap, Warrant,

Egyéb), csak azt a tényt, hogy alapeszközre szóló derivatívával állunk szemben. Például egy

részvényopció, vagy bármely más részvényhez kapcsolódó származatott ügylet esetén az Eszköz

típusa: „D” A pozíció megnevezése és az eszköz típusa oszlopok karakteres mezővel rendelkeznek, így ide

szöveget és számot (pl. ISIN kód) egyaránt lehet beírni, max. 512 karakter hosszan. A

„szövegfájl” formátum részletes szabályait az „Adatszolgáltatói jelentés összeállítása, elküldése”

című felhasználói kézikönyv tartalmazza. A táblák szöveges mezőibe történő adatbevitelkor

vessző karakter nem használható, az elválasztás ’;’, azaz pontosvesszővel történhet.

Az f) és g) oszlopokban szereplő Nettó hosszú pozíció valamint Nettó rövid pozíció meghatározását a

kereskedési könyvi kormányrendelet (Kkr. 244/2000. (XII.24.)) 9.§ alapján kell meghatározni.

Az azonos jogokat megtestesítő értékpapírokat, valamint az azonos pénzügyi eszközre és lejáratra szóló határidős ügyleteket nettósítani kell, azaz azonos soron lesz hosszú és rövid pozíció és nettó hosszú vagy nettó rövid pozíció (lásd a táblában Megnevezés, 1a és 1b), míg a mérlegen belüli és mérlegen kívüli pozíciókat egymással szemben nettósítani lehet, amennyiben megfelelnek a Kkr. 9.§ (2) bekezdésének. Ebben az esetben az alapterméket kell jelenteni (lásd a tábla, Megnevezés, 2.).

Page 235: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

235

15C Kereskedési könyvbe nem kereskedési könyvből átsorolt tételek

Beküldési gyakoriság: eseti

A jelentés célja

A jelentés célja a nem kereskedési könyvben nyilvántartott pozíciók kereskedési könyvbe történő

sorolásának, az adott pozíció fedezeti jellegének és piaci értékének bemutatása.

Az adatszolgáltatás határideje

A jelentést az átsorolást követő 2. munkanap 18. óráig kell teljesíteni.

A jelentés kitöltése

A jelentésben azokat a pozíciókat kell szerepeltetni, amelyeket az intézmény nem kereskedési könyvi

(banki könyv) nyilvántartásába korábban már felvettek. Azokat az ügyleteket, amelyeket az

intézménynél először a kereskedési könyvben vesznek nyilvántartásba, illetve amely pozíciók

megszűnnek, nem szabad az átsorolt tételek között bemutatni. Az általános szabálytól eltérően, átsorolt

tételként lehet figyelembe venni a kereskedési pozíciók (pl. határidős deviza vétel) fedezeteként kötött

pénzpiaci ügyleteket (pl. a bankközi kihelyezést).

Pozíció (Fedezett pozíció) Az Szmt. 3.§ (8) 10. pontja szerinti fedezett ügyletek.

Fedezeti pozíció Az Szmt. 3.§ (8) 10. pontja szerinti fedezeti ügyletek.

c, i Befektetési eszköz mennyiségi egysége

Szöveges mező, ahol az adott befektetési eszköz szokásos, általában használt

mennyiségi egységét kell megadni. Pl.: a részvényeknél db, kötvényeknél a címletérték (kiegészítve a devizanem ISO-kódjával), GDR esetében az őrző által

kiállított letéti igazolás mennyiségi egysége stb.

e, k Az átsorolt tétel kereskedési könyvbe való felvételkori piaci ára (Ft/mennyiségi egység)

A piaci ár meghatározásához a KKr. 5-8.§-ában előírt értékelési szabályokat kell alkalmazni.

f, l Az átsorolt tételek kereskedési könyvbe való

felvételkori piaci értéke összesen (millió Ft)

A pozíciók értékét a kereskedelmi könyvi nyilvántartás első értékelése alapján

kell megállapítani, a KKr. 5-8.§-ában előírt értékelési szabályok alapján.

15D Kereskedési könyvből nem kereskedési könyvbe átsorolt tételek

Beküldési gyakoriság: eseti

A jelentés célja

A jelentés célja a kereskedési könyvben nyilvántartott pozíciók kereskedési könyvből történő

kivezetésének, az adott pozíció fedezeti jellegének és piaci értékének bemutatása.

Page 236: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

236

Az adatszolgáltatás határideje

A jelentést az átsorolást követő 2. munkanap 18. óráig kell teljesíteni.

A jelentés kitöltése

A jelentésben csak azokat a pozíciókat kell szerepeltetni, amelyeket az intézmény kereskedési könyvi

nyilvántartásába korábban felvettek, és amelyek továbbra is fennállnak, de az intézmény döntése

szerint átkerülnek a nem kereskedési könyvi nyilvántartásba. A megszűnő pozíciókat nem szabad az

átsorolt tételek között szerepeltetni.

Pozíció (Fedezett pozíció) Az Szmt. 3.§ (8) 10. pontja szerinti fedezett ügyletek..

Fedezeti pozíció Az Szmt. 3.§ (8) 10. pontja szerinti fedezeti ügyletek.

c, i Befektetési eszköz mennyiségi egysége

Szöveges mező, ahol az adott befektetési eszköz szokásos, általában használt

mennyiségi egységét kell megadni. Pl.: a részvényeknél db, kötvényeknél a címletérték (kiegészítve a devizanem ISO-kódjával), GDR esetében az őrző által

kiállított letéti igazolás mennyiségi egysége stb.

e, k Az átsorolt tétel kereskedési könyvbe való felvételkori piaci ára (Ft/ mennyiségi egység)

A piaci ár meghatározásához a KKr. 5-8.§-ában előírt értékelési szabályokat kell alkalmazni.

f, l Az átsorolt tételek kereskedési könyvbe való

felvételkori piaci értéke összesen (millió Ft)

A pozíciók értékét a kereskedelmi könyvi nyilvántartás utolsó értékelése alapján

kell megállapítani, a KKr. 5-8.§-ában előírt értékelési szabályok alapján.

20A A hitelintézetek rendszeres negyedéves beszámolója

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A jelentésben azokat az információkat kell részletezni, amelyek a pénzügyi adatokat tartalmazó

jelentésekből nem állapíthatóak meg, azaz a számszaki változások mögötti folyamatokat, tendenciákat,

a változást előidéző okokat, üzleti döntéseket kell bemutatni. A jelentésben más helyen rendelkezésre

álló számszaki adatokat itt nem kell megismételni. Hangsúlyozni szükséges, hogy az elkövetkező egy

évre vonatkozóan milyen kockázatokat, veszélyeket prognosztizál az intézmény az egyes

témakörökben.

A tábla kitöltése

A jelentés elkészítésénél, a folyamatok elemzésénél a tárgyidőszakot megelőző egy évtől (bázistól)17

bekövetkezett változásokra, azok okaira kell koncentrálni, kiemelve az adott negyedévben tapasztalt

sajátosságokat.

I. Eszköz-forrás struktúra alakulása, piaci növekedés

1. Melyek a hitelintézet eszköz- és forrásszerkezetében bekövetkezett fontosabb változások és okai:

Üzletáganként:

vállalati üzletág

háztartások

pénzügyi közvetítők

Lejárat szerint:

éven belüli

éven túli.

17 Az ettől eltérő esetek külön feltüntetésre kerültek.

Page 237: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

237

2. Részletezni kell az egyes ágazatok, szektorok, termékek súlyának fontosabb változását, valamint

hogy az előző időszakban bevezetett üzleti intézkedéseknek milyen hatása érvényesült a

tárgyidőszakban (pl. új termék bevezetése).

3. A konzorciálisan, illetve lebonyolításra nyújtott hitelek adatairól (az ügyfél neve, konzorcium

szervezés esetén a többi résztvevő bank neve, a hitelnyújtás devizaneme, a bank felé fennálló

tartozás összege devizában és forintban, a saját hitelkeret devizaneme, a saját hitelkeret teljes

összege devizában, forintban, a még le nem hívott összeg devizában, forintban, a kötés és a lejárat

ideje) tájékoztatást kell adni. A konzorcium keretében kapott forrásokat (hiteleket) is – nevesítve –

ismertetni kell.

4. Melyek a hitelintézet devizában folytatott tevékenységének jellemzői? (pl. tevékenység a

belföldi devizapiacon és tapasztalatai, a külföldi banki hitelfelvétel tapasztalatai, hitelintézetnek az

anya-, a testvér bankokkal, vállalkozásokkal kapcsolatos tevékenysége, ügyletei, szövetkezeti

hitelintézeteknél az „A” típusú ügynökként devizában végzett tevékenység stb.) .

5. Tájékoztatást kell adni arról, hogy a pénzügyi intézmény mikor és milyen névértékű saját

részvényt vásárolt vissza, illetve milyen jellegű tranzakciókat hajtottak végre saját részvényekkel.

6. Hogyan valósultak meg a főbb eszköz- és forrástételek alakulására vonatkozó tervek az

időszak során.

7. A piaci pozíciót meghatározó főbb tényezők (piaci részesedés a mérlegfőösszeg, a hitelek, a

betétek, a sajáttőke állomány, stb. alapján) alakulása.

II. A. Portfolió minősége, értékvesztés, céltartalék alakulása

Tájékoztatást kell adni a hitelintézet portfolió állományának – a mérleg és a mérleg alatti tételek -

minőségéről.

Az elemzésben kiemelt figyelmet kell szánni:

– a 90 napot meghaladó követelések állományának alakulására,

– a kockázatvállalási koncentrációból fakadó kockázatokra,

– a portfolió minősítés szerinti összetételének változására, a változás tényezőire és okaira, figyelemmel az

elszámolt / megképzett értékvesztés és céltartalék szintjének alakulására is.

II.B. Átstrukturált hitelek (követelések) meghatározása, besorolása, értékelése

1) Tájékoztatást kell adni az átstrukturált hitelekre vonatkozó értékelési szabályzat főbb előírásairól és

az átstrukturált hitelek kezelésére vonatkozó előírásokról.

2) Be kell mutatni, hogy a negyedév során hozott átstrukturálási döntések közül melyek voltak a

jellemzőek, pl.: fizetés-könnyítés, halasztás jelzáloghitelnél, személyi hitelnél, futamidő hosszabbítás,

devizanem átváltás, kedvezményes előtörlesztés, türelmi idő hosszabbítása, áthidaló hitel nyújtása

stb.

3) Kérjük bemutatni az állami konstrukció keretében átstrukturált hiteleknél az állami mentőcsomag

elemeit, így pl. az állami garanciavállalás mértékét, az érintett szektorokon belül a kiemelten

kockázatos ügyletek, területi szegmensek átstrukturálásának előfordulását.

III. Jövedelmezőség alakulása

1. Részletezni kell a hitelintézet főbb eredmény összetevőinek – kamat, jutalék, pénzügyi műveletek,

működési költségek – alakulását, a nagyobb tranzakciók hatását az eredményre.

2. Értékelni kell az eszközök jövedelemtermelő képességének, a forrás költségeinek alakulását, azok

eredményre gyakorolt hatását.

3. Ismertetni kell, hogy az államilag támogatott lakáshitelekkel kapcsolatos egyes jövedelemtételek

hogyan, milyen nagyságrendben befolyásolták a hitelintézet jövedelmezőségét.

4. Melyek voltak a hitelintézetnél a tárgynegyedévben a legfontosabb kamatpolitikai és jutalék

változtatási döntések és mi indokolta ezeket?

5. Részletezni kell az árfolyam– és kamatváltozásoknak a pénzügyi intézmény mérlegére gyakorolt

hatását.

6. Részletesen ismertetni kell, hogy az egyéb (máshol nem szereplő egyéb), valamint a rendkívüli

ráfordítások és bevételek főbb tételei miből adódtak.

Page 238: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

238

7. Ismertetni kell a hitelintézet költségeinek alakulására ható főbb tényezőket, kiemelve a jelentősebb

költségtételeket.

8. Ki kell térni a hitelintézet által elszámolt eszközeladások, veszteségleírások alakulására, azok okaira,

valamint a pénzügyi intézmény eredményére gyakorolt hatására (az azokból eredő összes bevétel,

értékvesztés és visszaírás bemutatásával).

9. A hitelintézetnek értékelni kell a jövedelmezőségre vonatkozó terv teljesülését, alakulását. Melyek a

hitelintézet vezetésének jövedelmezőségre vonatkozó további elképzelései?

IV. Tőkehelyzet alakulása

1. Magyarázatot kell adni arra vonatkozóan, hogy a jegyzett, illetve a szavatoló tőke, valamint a

fizetőképességi mutató változás miért következett be, és jelentős negatív elmozdulás esetén mit tesz

annak érdekében a hitelintézet, hogy a kialakult helyzeten érdemben változtasson.

2. Értékelni kell a pénzügyi és befektetési szolgáltatási tevékenység, illetve a devizaárfolyam-, áru- és

kereskedési könyvi kockázatok tőkeszükségletének alakulását, összehasonlítva a rendelkezésre álló

szavatoló tőke változásával.

3. Ki kell térni a súlyozott eszközök összetételének alakulására, illetve változására.

4. Ismertetni kell a tőkemegfelelés biztosítása érdelében alkalmazott speciális konstrukciókat (pl. 2008.

évi CIV. törvény (Stabtv.) alapján állami tőkeemelés, anyabanki garancia, óvadéki betét; eszközeladás).

V. Likviditás alakulása

Értékelni kell a likviditási helyzetet az alábbi elemzési szempontok alapján:

1. Az eszköz oldali aktivitásbővülést milyen jellegű, lejárati struktúrájú források

finanszírozzák.

2. MNB tartalékolás teljesítése.

3. Forrásállományok stabilitásának értékelése, az erre vonatkozó tapasztalatok.

4. Nettó pénz- és tőkepiaci pozíció (bankközi kihelyezések + likvid értékpapírok – bankközi

felvétek) alakulása.

5. A szabadrendelkezésű repo képes értékpapírok állományának alakulása.

6. A kereskedelmi céllal vásárolt értékpapír-állományból milyen jellegű, kibocsátású és értékű

értékpapírt csoportosítottak át a befektetési célú értékpapírok (esetleg vagyoni érdekeltségek) közé,

és az átminősítésnek mi volt az oka.

7. Partnerbankok az intézménnyel szemben érvényesített MM limitei, azok kihasználtsága

(különös tekintettel az anyabank finanszírozási hajlandóságára, készségére).

8. A nagybetétek mérlegfőösszeghez viszonyított arányának alakulása, okai

9. Ismertetni kell, hogy milyen eszköztárral rendelkezik a likviditásmenedzselés (hosszabb

idősort figyelembe véve a betétek kemény magjának alakulása, a prolongálás/felmondás

gyakorisága, forró pénzek figyelemmel kísérése stb).

VI. Kamat- és devizaárfolyam kockázat alakulása

Ismertetni kell a főbb állománycsoportok (mérlegen kívüli állományok is) kamattípusát, az esetleges bench

markokat, az intézmény árazási gyakorlatát, a kamatpolitika kialakításánál követett megfontolásokat,

várakozásokat. Értékelni kell az intézmény kamatkockázatát. Elemzési szempontok:

1. Az átárazódási rétegmérleg (mérlegen kívüli tételek is) eszköz vagy forrás érzékenysége

(eszköz és forrás oldali duration).

2. A három hónapnál hosszabb átárazódású (vagy fix kamatozású) állománycsoportok

ismertetése, az ezekkel kapcsolatos üzleti megfontolások.

3. Kamatderivatívák állománya, futamideje, jellege (fedezeti vagy spekulációs).

4. Az O/N nyitott devizapozíció (forint elleni összesített rövid, hosszú és az ezek abszolút

értékű összesítését jelentő bruttó pozíció) elmúlt két évi alakulásának (átlagos és maximális

pozíciónagyság) bemutatása.

5. Devizahitelek ügyfelek szempontjából vett devizaárfolyam kockázata, a lehetséges

visszaminősítés kockázatának megítélése, az eszközminőség romlása miatti céltartalék képzés

kockázata, az erre vonatkozó tapasztalatok.

Page 239: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

239

VII. Üzletpolitikai, banküzemi döntések

1. Milyen új üzletágakat, termékeket, szolgáltatásokat vezetett be a hitelintézet a

tárgynegyedévben, melyek a további tervek, elképzelések?

2. Milyen jelentősebb fejlesztéseket hajtott végre a hitelintézet a tárgynegyedévben, és melyek

a következő negyedévi tervek? (pl. számviteli-, információs rendszer bővítése stb.) Milyen működési

kockázatcsökkentő intézkedések történtek az intézménynél a tárgynegyedévben az informatikai

rendszer (biztonságtechnika) Hpt. 13/B §-ának megfelelően?

3. Milyen főbb szervezeti változás történt a hitelintézetnél (pl. univerzális banki tevékenység

bevezetése)? Outsourcing esetén a kiszervezett tevékenységek típusainak bemutatása.

4. Milyen főbb változások történtek az elosztási csatornák fejlesztését illetően (pl. fiókhálózat

fejlesztések, speciális fiókok létrehozása, internet banking, telefon banking fejlesztések). Milyen

változások tapasztalhatók az egyes ügyfeleknél, ügyféltípusoknál a különböző elosztási csatornák

igénybevételét illetően.

VIII. Kockázatkezelés

1. A kockázatok mérése, kezelése területén az egyes kockázattípusoknál (hitelezési-,

piaci-, likviditási-, elszámolási-, működési kockázat) milyen új kockázatmérési eszközök,

technikák, módszerek kerültek bevezetésre az intézmény, illetve az intézménycsoporton18

belül. Milyen új kockázatcsökkentő eszközöket vezettek be (pl. értékpapírosítás, speciális

biztosítékok, biztosítások).

2. Milyen az intézményen, illetve intézménycsoporton belüli szervezeti, belső

szabályozási változások történtek a hatékonyabb kockázatmenedzselés érdekében.

3. Beszámoló a CRD re való átállás tapasztalatairól, a tárgynegyedévben megtett és a

következő negyedévre tervezett lépésekről.

4. A banki nagykockázat vállalásával összefüggésben

a.) A legnagyobb ügyfél és ügyfélcsoportokkal szembeni kockázatvállalások alakulásának

értékelése, különös tekintettel az ügyfelek/csoportok részére történő limitmegállapításra, az

ügyfél és ügylet minősítés változására, értékvesztés/céltartalék képzésre, default eseményekre,

egyedi kockázatkezelési, behajtási eljárások alkalmazására. (Az ügyfélcsoport meghatározás

nemcsak a Hpt-ben foglalt kritériumok szerinti ügyfélcsoportra, hanem a gazdasági,

kockázatkezelési szempontból ügyfélcsoportként kezelt csoportra is vonatkozik.) Az értékelés

során a külön figyelendő vagy ennél rosszabb minősítésű ügyfeleket egyedenként is elemezni

kell. Az értékelésnél ki kell térni az intézmény más bankkal, bankcsoporttal szembeni

nagykockázati kitettségeire is.

b.) Az intézménynél jelentkező egyéb koncentrációs kockázatok (a finanszírozott gazdasági

ágazatok, földrajzi régiók koncentrációja, a termékfajták koncentrációja, országkockázat

koncentráció stb.) alakulásának, kockázatkezelésének bemutatása.

c.) Itt kell információt adni a Hpt. 79.§ 11. bekezdésében megjelölt besorolások megváltozásáról.

d.) A hitelintézetnek ki kell térni a legnagyobb kockázatok tekintetében a Hpt. 79.§ (4), valamint a

80.§ (1) bekezdésében foglalt tételekre vonatkozó tájékoztatásra.

IX. Vállalatirányítás (corporate governance)

1. A hatékony corporate governance erősítése céljából milyen intézkedések történtek az elmúlt

időszakban (pl. szervezeti változások a menedzsmentben, az Igazgatóságban, az FB-ben, a

kockázatok felmérésével, ellenőrzésével foglalkozó speciális bizottságokban stb.), az intézményi

szervezetben.)

X. Intézménycsoport

1. Az intézménycsoporthoz tartozó, illetve az intézménycsoporthoz nem tartozó, de a hitelintézettel

stratégiai kapcsolatban lévő (pl. közös anyabankjuk van, közös külföldi anyabankhoz tartoznak, a bank

közvetett tulajdonában vannak stb.) nem banki pénzügyi közvetítőkkel (biztosítók, befektetési alapok,

18

Intézménycsoport alatt a Hpt. szerint összevont alapú felügyelet alá tartozó csoportot értjük.

Page 240: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

240

nyugdíjpénztár, pénzügyi- és befektetési vállalkozások) való együttműködés jellemzői (üzletpolitika,

közös tevékenység, közös termékek, hitelkapcsolat, keresztértékesítések stb.)

2. A csoporttagok aktivitásának, a mérlegfőösszeg, jövedelmezőség, saját tőke változásának

bemutatása. Az egyes csoporttagok esetében megvalósított tőkepótlás, illetve a várható tőkepótlás

szükségessége.

XI. Együttműködési megállapodások – stratégiai szövetségek

Milyen együttműködési formák, szövetségek jöttek létre a csoporton kívül, az egyes – egymással stratégiai

kapcsolatban nem lévő, teljesen független - hitelintézetek, illetve a hitelintézetek és a pénzügyi közvetítő

rendszer egyéb tagjai, valamint az egyéb cégek között belföldön és külföldön egyaránt. Mi az együttműködés

célja és formája (pl. közös termék, egy adott termék értékesítése, közös vállalat stb.).

XII. Egyéb

1. Az intézménynek részletes beszámolót kell adnia a Felügyelet és az MNB által előírt intézkedések

végrehajtásáról.

2. A hitelintézetnek jelenteni kell a Hpt. előírások megsértését, azok okait, megszüntetésükre vonatkozó

intézkedéseket és azok végrehajtását.

3. Egyéb, lényegesnek ítélt változások.

4. A szövetkezeti formában működő hitelintézeteknek ismertetni kell, hogy a más (megbízott)

útján végzett zálogházi tevékenységet melyik zálogháznál (azonosító adatokkal) és milyen módon

és milyen értékben finanszírozzák (keret, felhasznált összeg, lejárat, a lejárt és a leírt követelések

összege, stb.)

5. A szövetkezeti hitelintézetnek ismertetni kell a faktorált állomány alakulását a faktoronkénti

bontásban, az egy faktortól, vagy a vele azonos ügyfélcsoportba tartozó engedményestől vásárolt

követelések együttes összegét. Tájékoztatni kell továbbá a negyedév során ügynökök által végzett

pénzváltási tevékenységet érintő belső ellenőrzési vizsgálat tapasztalatairól.

6. A szövetkezeti hitelintézetek számoljanak be taglétszámukról, a negyedév során ki- és belépő

tagok számáról, a részjegy állomány összegéről, kiemelve a bejegyzett tőke összegét. A

szövetkezet adjon tájékoztatást az alaprészjegy összegéről, a tíz legnagyobb részjegy tulajdonos

nevéről, a részjegyük összegéről.

HAD Hitelintézet felügyeleti alapdíj számítása (éves)

Beküldési gyakoriság: éves

A hitelintézet által fizetendő felügyeleti alapdíj éves mértékének meghatározásánál a Hpt. 139/A. §

(3)-(4) bekezdése az irányadó. Alapdíjat évente egyszer minden - naptári év első napján engedéllyel

rendelkező, illetve a Felügyelet nyilvántartásában szereplő – hitelintézet fizet. Az alapdíj a minden

hitelintézet számára egységes (3) bekezdés szerinti alapdíj egység és a (4) bekezdés a), illetve b)

pontja szerint megkülönböztetett szorzószám szorzata alapján számított forintösszeg.

A tábla kitöltése:

A HAD1 Előírt alapdíj sor tartalma bankok és szakosított hitelintézetek esetén 50.000 Ft* 40,

szövetkezeti hitelintézeteknél 50.000 Ft*4.

A HAD2 Megfizetett alapdíj sor kitöltésénél a 8/B pontnak a felügyeleti díj fizetésére vonatkozó

előírásait kell figyelembe venni.

HVDN Hitelintézet felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)

Page 241: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

241

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A hitelintézet által fizetendő változó díj éves mértékének meghatározásánál a Hpt. 139/A. § (5)

bekezdése az irányadó. A változó díj éves összege a Hpt. 76. § (1) bekezdése szerint számított

tőkekövetelmény 3,8 ezrelékének és a Bszt-ben meghatározott portfoliókezelési tevékenység

(31D1052,3 cella értéke) - ide nem értve az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár és a

magánnyugdíjpénztár, mint ügyfél részére történő portfoliókezelési tevékenység - keretében kezelt,

piaci értéken számított portfolió eszközértéke 0,25 ezrelékének az összege. Amennyiben a Hpt. 76. §

(1) bekezdés a) pontja szerint meghatározott tőkekövetelmény kisebb, mint a 76. § (1) bekezdés b)

pontjában hivatkozott legkisebb jegyzett tőke összeg, akkor a felügyeleti változó díj számításának

alapja az utóbbi összeg. A *-gal jelölt mezők kizárólag a második negyedéves jelentésben töltendők.

A tábla kitöltése

A HVDN01 Tárgynegyedévi működés napjainak száma sorba a tárgynegyedévi tényleges működési

napok számát kell beírni. Amennyiben a hitelintézet tevékenységét negyedév közben kezdi meg, a

működési napok száma: 90 nap mínusz a nem működési napok száma, mivel minden negyedévet 90

naposnak kell tekinteni, így teljes tárgynegyedévi működés esetén 90 nap jelentendő.

A HVDN02 Tárgynegyedévi változó díj alapja sort nem kell kitölteni.

A HVDN021 Tárgynegyedévi változó díj alapja – tőkekövetelmény soron kell feltüntetni a Hpt. 76. §

(1) bekezdése szerint számított tőkekövetelmény szolgáló tőkekövetelmény negyedév végi záró

állományát, a negyedéves jelentés CAB2,1 cella értékét. A Hpt. 76. § (1) bekezdés a) pontja szerint

meghatározott tőkekövetelmény nem lehet kevesebb, mint a 76. § (1) bekezdés b) pontjában

hivatkozott legkisebb jegyzett tőke összege (Hpt. 9. §) -lásd Szavatoló tőke tábla CAA183,1 cellája.

A HVDN022 Tárgynegyedévi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke soron kell

megjeleníteni a Bszt.-ben szabályozott, a portfoliókezelési tevékenység keretében kezelt, piaci értéken

számított portfolió eszközértékének (un. kezelt portfolió) tárgynegyedévre számított napi átlagának

értékét (a 31D1052,3 cella értékének megfelelő napi adatok negyedéves átlaga) (Napi értékek összege/

működési napok száma)

A HVDN03 Tárgynegyedévre számított változó díj összesen sor tartalma a HVDN031 és HVDN032

soron kimutatott forint értékek összege

A HVDN031 Tárgynegyedévre számított változó díj - tőkekövetelmény után soron jelenik meg a Hpt.

139/A. (5) bekezdésben meghatározott mérték szerint az HVDN021 soron feltüntetett

tőkekövetelmény 3,8 ezrelékének negyedévre jutó időarányos része

{(CAB2,1*0,0038)*HVDN01,1/90}/4.

A HVDN032 Tárgynegyedévre számítottt változó díj - kezelt portfólió piaci értéke után soron a

HVDN022 soron kimutatott portfolió eszközértéke 0,25 ezrelékének negyedévre jutó időarányos

részét {(HVDN022*0,00025)*HVDN01,1/90}/4) kell jelenteni.

A HVDN04 Tárgynegyedévi változó díjfizetési kötelezettség összesen értéke az első, a harmadik és a

negyedik negyedévben a tárgynegyedévre számított változó díjjal lesz egyenlő. A második

negyedévben úgy kell meghatározni, hogy a tárgynegyedévre számított változó díjat korrigálni kell az

előző évre számított pénzügyileg rendezendő korrekcióval (HVDN04=HVDN03-HVDN11). Így a

HVDN04 sor értéke csak a második negyedévben térhet el a HVDN03 sor értékétől.

Kizárólag a második negyedéves adatszolgáltatásban kell kitölteni a következő csillaggal jelölt

sorokat: HVDN05 sortól a HVDN11 sorig.

A HVDN05 Előző évi működés napjainak száma (nap) sorba az előző évi tényleges működési napok számát kell

beírni. Amennyiben a hitelintézet tevékenységét év közben kezdte meg, a működési napok száma: 360 nap

mínusz a nem működési napok száma, mivel az évet 360 naposnak kell tekinteni, így teljes évi működés esetén

360 nap jelentendő.

Page 242: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

242

A HVDN061 sorban az auditált adatokból számított tőkekövetelmény előző év végi záró állományát, a

HVDN062 sorban a nettó eszközérték előző évre számított napi átlagának értékét kell kimutatni.

A HVDN07 Előző évre számított változó díj - auditált beszámoló alapján (HVDN071+HVDN072)*

soron kell összegezni az előző évre a tőkekövetelmény után és a kezelt portfolió piaci értéke után

számított változó díjak összegét.

A HVDN071 soron az előző évre, a tőkekövetelmény után számított változó díjat kell jelenteni

[(HVDN061 Előző évi változó díj alapja - tőkekövetelmény után - auditált adatok alapján *

0,0038)*HVDN05/360]

A HVDN072 soron az előző évre, a kezelt portfolió piaci értéke után számított változó díjat kell

jelenteni [(HVDN062 Előző évi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke után - auditált adatok

alapján * 0,00025)*HVDN05/360]

A HVDN08 Előző évre számított és negyedévente bevallott változó díj sor az előző évben kiszámított

és negyedévente bevallott változó díjak összege, saját nyilvántartás alapján.

A HVDN09 Előző évre számított változó díj korrekciója (HVDN08 – HVDN07)* sor az előző évben a

nem auditált adatok alapján előzőz év közben bevallott változó díjak összegének (HVDN08) és az

előző év auditált adatainak alapján számított éves változó díj (HVDN07) különbsége. A soron a

túlfizetés pozitív értékkel, a hiány negatív értékkel szerepel.

A HVDN10 soron az előző évben összesen ténylegesen befizetett felügyeleti változó díjat kell

jelenteni, mely az előző évben a korábbi év(ek)re vonatkozóan befizetett felügyeleti változó díj

(HVDN101) és az előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként

pénzügyileg rendezett összeg (HVDN102) összege.

Az előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként pénzügyileg

rendezett összeg (HVDN102) csak abban az esetben térhet el az előző évben bevallott negyedéves

változó díjak éves összegétől (HVDN08), amennyiben a kiszámolt és a ténylegesen befizetett összeg

eltért egymástól.

A HVDN11 soron az előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan - felügyeleti változó díjként -

ténylegesen pénzügyileg rendezett összeg és az auditált adatok alapján az előző évre számított változó

díj különbségét kell jelenteni (HVDN11=HVDN102-HVDN07). A soron a túlfizetés pozitív értékkel,

a hiány negatív értékkel szerepel. Az első, a harmadik és a negyedik negyedévben a sor értéke 0.

PVAD Pénzügyi vállalkozás felügyeleti alapdíj számítása (éves)

Beküldési gyakoriság: éves

A hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozásnak a

felügyeleti alapdíjat a pénzügyi vállalkozásokra irányadó Hpt. 139/A. § (4) bekezdés d) szerint kell

meghatároznia. Alapdíjat évente egyszer minden - naptári év első napján engedéllyel rendelkező,

illetve a Felügyelet nyilvántartásában szereplő – pénzügyi vállalkozás fizet.

A tábla kitöltése:

A PVAD1 Előírt alapdíj sor tartalma 50.000 Ft*4.

A PVAD2 Megfizetett alapdíj sor kitöltésénél a 8/B pontnak a felügyeleti díj fizetésére vonatkozó

előírásait kell figyelembe venni.

Page 243: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

243

PVVDN Pénzügyi vállalkozás felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozás a pénzügyi

vállalkozásokkal azonos módszerrel, a Hpt. 139/A. § (6) bekezdése szerint számítja a felügyeleti díj

összegét, azonban a díj számításának alapját a prudenciális jelentése alapján kell meghatároznia.

A tábla kitöltése

A PVVDN01 Tárgynegyedévi működés napjainak száma sorba a tárgynegyedévi tényleges működési

napok számát kell beírni. Amennyiben a pénzügyi vállalkozás tevékenységét negyedév közben kezdi

meg, a működési napok száma: 90 nap mínusz a nem működési napok száma, mivel minden

negyedévet 90 naposnak kell tekinteni, így teljes tárgynegyedévi működés esetén 90 nap jelentendő.

A PVVDN02 Változó díj alapja (mérlegfőösszeg) soron kell feltüntetni a felügyeleti változó díj

számításának alapjául szolgáló negyedév végi mérlegfőösszeg összegét, a negyedéves jelentés 1AN0,4

cella (sor összesen) értékével egyezően. A PVVDN03 Tárgynegyedévre számított változó díj a Hpt.

139/A. (6) bekezdésben meghatározott mérték szerint az PVVDN02 soron feltüntetett mérlegfőösszeg

0,2 ezrelékének negyedévre jutó időarányos része ({(1AN0,4*0,0002)*PVVDN01,1/90}/4).

Amennyiben a pénzügyi vállalkozás csak a tárgynegyedév egy részében működött, a negyedévre jutó

változó díjat arányosítani kell a működés naptári napja és a teljes negyedév napja (90 nap) arányával.

A PVVDN04 Tárgynegyedévi változó díjfizetési kötelezettség összesen soron kell szerepeltetni a

negyedéves változó díjfizetési kötelezettség összegét. E soron feltüntetett összeg tárgyév második

negyedéve kivételével megegyezik a PVVDN03 sorban feltüntetett változó díj értékével. A második

negyedévben úgy kell meghatározni, hogy a tárgynegyedévre számított változó díjat korrigálni kell az

előző évre számított pénzügyileg rendezendő korrekcióval (PVVDN04=PVVDN03-PVVDN11).

Kizárólag a második negyedéves adatszolgáltatásban kell kitölteni a következő csillaggal jelölt

sorokat: PVVDN05 sortól a PVVDN11 sorig.

PVVDN05 Előző évi működés napjainak száma (nap) sorba az előző évi tényleges működési napok számát kell

beírni. Amennyiben a pénzügyi vállalkozás tevékenységét év közben kezdte meg, a működési napok száma: 360

nap mínusz a nem működési napok száma, mivel az évet 360 naposnak kell tekinteni, így teljes évi működés

esetén 360 nap jelentendő.

A PVVDN06 sorban az előző év végi auditált mérlegfőösszeget kell szerepeltetni.

A PVVDN07 soron az előző évre, a mérlegfőösszeg után számított változó díjat kell jelenteni

(PVVDN06 Előző évi változó díj alapja - mérlegfőösszeg után - auditált adatok alapján *

0,0002*PVVDN05/360)

A PVVDN08 Előző évre számított és negyedévente bevallott változó díj sor az előző évben kiszámított

és negyedévente bevallott változó díjak összege, saját nyilvántartás alapján.

A PVVDN09 Előző évre számított változó díj korrekciója (PVVDN08 – PVVDN07)* sor az előző

évben a nem auditált adatok alapján előzőz év közben bevallott változó díjak összegének (PVVDN08)

és az előző év auditált adatainak alapján számított éves változó díj (PVVDN07) különbsége. A soron a

túlfizetés pozitív értékkel, a hiány negatív értékkel szerepel.

A PVVDN10 soron az előző évben összesen ténylegesen befizetett felügyeleti változó díjat kell

jelenteni, mely az előző évben a korábbi év(ek)re vonatkozóan befizetett felügyeleti változó díj

(PVVDN101) és az előző évben kizárólag az adott évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként

pénzügyileg rendezett összeg (PVVDN102) összege. Az előző évben kizárólag az előző évre

vonatkozóan felügyeleti változó díjként pénzügyileg rendezett összeg (PVVDN102) csak abban az

Page 244: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

244

esetben térhet el az előző évben bevallott negyedéves változó díjak éves összegétől (PVVDN08),

amennyiben előző évben a kiszámolt és a ténylegesen befizetett összeg eltért egymástól.

A PVVDN11 soron az előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan - felügyeleti változó díjként -

ténylegesen pénzügyileg rendezett összeg és az auditált adatok alapján az előző évre számított változó

díj különbségét kell jelenteni (PVVDN11=PVVDN102-PVVDN07). A soron a túlfizetés pozitív

értékkel, a hiány negatív értékkel szerepel. Az első, a harmadik és a negyedik negyedévben a sor

értéke 0.

KTAHE1 – KTAHE6: Hitelintézeti törzsadatok (éves és eseti)

Beküldési gyakoriság: éves és eseti

Az alább tételesen felsorolt adatlapok kitöltése kötelező, abban az esetben is, ha az általuk érintett

területen az elmúlt 12 hónap folyamán változás nem történt.

A táblák kitöltése nem pótolja a hatályos ágazati törvény szerinti – változások esetére vonatkozó -

évközi bejelentési kötelezettséget.

A táblák adatainak minden esetben a június 30-i állapotot kell tükrözni. Eseti jelentésben kell adatot

szolgáltatni az éves jelentést megelőző törzsadat változásokról. A beküldési határidő a változást

követő 15 munkanap.

Amennyiben az adott adatkörben történt változás több személyt, illetve intézményt érint, és ez egy

adatlapon értelemszerűen nem jelölhető, az adatlap többszöri kitöltése szükséges.

Az adatszolgáltatást érintő adaton túl az új adat, illetve a változás érvényességének kezdeti dátuma,

valamint az intézmény beazonosítását szolgáló adatok, mint ’név’, ’adószám’, ’székhely’ megadása

kötelező!

A *- gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

A **- gal jelölt mezők közül legalább az egyik kitöltése kötelező.

A ***- gal jelölt mezőket csak a június 30-át megelőző egy évben tevékenységi engedélyt kapott

intézménynek kell kitölteni.

A ****- gal jelölt mezők kitöltése a június 30-át megelőző egy évben történt változás esetén

kötelező.

HITELINTÉZETI TÖRZSADAT TÁBLÁK

KTAHE1

KTAHE2

KTAHE3

KTAHE4

KTAHE5

KTAHE6

KTAHE1 Intézményi alapadatok

Az adatlapon megjelölésre kerültek a beszámolási időszakban történt tevékenységi engedélyszerzés,

illetve a tárgyévben történt változás esetén kötelezően kitöltendő mezők.

A hitelintézet telephelye a tevékenység gyakorlásának a cég társasági szerződésében, alapító

okiratában, alapszabályában (a továbbiakban együtt: létesítő okiratában) foglalt olyan tartós, önállósult

üzleti (üzemi) letelepedéssel járó helye, amely a cég székhelyétől eltérő helyen található. (2006. évi V.

tv. 7. § (2) bekezdés)

Page 245: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

245

Az Intézmény jogi státusza sor kitöltéséhez az alábbi felsorolás által megadott lehetőségek

választhatóak: aktív, cégbírósági nyilvántartásba vétel alatt, felszámolás alatt, végelszámolás alatt,

átalakulás alatt/beolvadás, átalakulás alatt/összeolvadás, átalakulás alatt/különválás, átalakulás

alatt/kiválás, átalakult/beolvadt, átalakult/összeolvadt, átalakult/különvált, átalakult/kivált, inaktív.

E táblában kell adatot szolgáltatni a PSZÁF kapcsolattartásért és az adatszolgáltatásért felelős

személyről és elérhetőségeiről.

KTAHE2 Bejelentés- és engedélyköteles tisztségviselők

Ezt az adatlapot a részvénytársasági formában működő hitelintézet esetén a következő

tisztségviselőkre vonatkozóan kell kitölteni: ügyvezető(k)re, igazgatóság elnökére és tagjaira,

felügyelő bizottság elnökére és tagjaira, szövetkezeti formában működő hitelintézet esetében az

ügyvezető(k)re, az igazgatóság elnökére, valamint a felügyelő bizottság elnökére vonatkozóan (Hpt.

III. melléklet 25. pont). Ebben a táblában kell a tisztségviselők személyében, illetve adataiban történt

évközi változást is jelenteni.

KTAHE3 Tulajdonos adatai

Ezen az adatlapon a hitelintézet tulajdonosára vonatkozó adatokat a hitelintézetnek értelemszerűen

kell kitöltenie akár eredeti részesedésszerzésről, akár megváltozó (vétel vagy eladás) tulajdonlásról

van szó.

Az adatlap kitöltése kötelező, amennyiben az elmúlt 12 hónap folyamán az adott intézményben

engedélyhez nem kötött tulajdonváltozás történt.

A június 30-i állapotra vonatkozóan az adatlap abban az esetben is kötelezően kitöltendő, ha a

tulajdonosi szerkezetben az elmúlt 12 hónap folyamán változás nem történt! A június 30-án fennálló

tulajdonosi szerkezetet úgy kell jelenteni, hogy abból a különböző időpontokban szerzett, különböző

típusú tulajdonrészek egyértelműen megállapíthatók legyenek. Külön blokkban kérjük feltüntetni a

közvetlen és közvetett tulajdonrészeket. A közvetett tulajdonrészre vonatkozóan a Hpt.IV. melléklete

szerint átszámított végeredményt, a tulajdonlás típusa mezőbe a „közvetett” jelzőt kell feltüntetni. A

köztes vállalkozás mezőben az azonosító adatokat kell megjeleníteni.

Eseti jelentés beküldésének célja, hogy a Tulajdonos adatai mellett (értelemszerűen külön blokkban

a természetes személyeket - KTAHE3101-KTAHE3199 - és jogi személyeket - KTAHE3201-

KTAHE3299 -, mint tulajdonosokat) a tulajdonváltozásban érintett tulajdonrésznek a tulajdonváltozás

előtti állapotát – pl. természetes személy esetén a KTAHE3101071- KTAHE3101078 - és magát, a

tulajdonváltozást rögzítse.

A tranzakcióra vonatkozó információkat és adatokat a „Tulajdon változás időpontja…” sortól

kezdődően kérjük megjeleníteni (pl. természetes személy esetén: KTAHE3101081- KTAHE3101088).

Ha a Tulajdon változás típusa sorban vétel, eladás, stb. szerepel, akkor a Tulajdoni rész (% és Ft)

sorokban a vett/eladott mennyiség jelenik meg. A tranzakció utáni összes tulajdoni rész a tranzakciót

megelőző állapot és a tranzakció összesítéséből látható.

A Tulajdonváltozás típusa mezőben kérjük feltüntetni az üzleti partner nevét, akivel a tranzakciót

lebonyolította. Több partner esetén a neveket egymás mellett kell felsorolni.

Amennyiben eladás történik, akkor az új tulajdonost és a tulajdont egy új ismétlőblokkban meg kell

jeleníteni.

KTAHE4 Minősített befolyás

Page 246: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

246

Ezen az adatlapon a minősített befolyással rendelkező tulajdonosra vonatkozó adatokat a

hitelintézetnek értelemszerűen kell kitöltenie a minősített befolyású részesedés megszerzéséről, illetve

változásáról (növekedés, csökkenés, megszűnés).

Az adatlap kitöltése kötelező, amennyiben az adott intézményben az elmúlt 12 hónap folyamán a

Hpt. 37. § (1) bekezdése értelmében engedélyköteles minősített befolyás változás történt, és az erre

vonatkozó engedélyt a Felügyelet megadta.

A Befolyás típusa soron kell jelezni a közvetlen, illetve a közvetett minősített befolyást.

Közvetett tulajdonlás esetén a Hpt. 4. számú melléklet szerint a minősített befolyást szerzett jogi és

természetes személyek köztes vállalkozásának tulajdoni hányadát is számításba kell venni.

Természetes személy minősített befolyás meghatározásánál a természetes személy és a közeli

hozzátartozója által együtt birtokolt, illetve gyakorolt tulajdoni vagy szavazati hányadot is figyelembe

kell venni a köztes vállalkozásból adódó közvetett tulajdonlás mellett (Hpt. 4. számú melléklet 2.

pontja szerint)

A közeli hozzátartozó(k)ra és a köztes vállalkozás(ok)ra vonatkozó adatokat kell szolgáltatni.

Tulajdonosi csoport(ok) esetén a tulajdonos(ok) adatait a tábla ismétlősoros szerkezetében

értelemszerűen kell megadni.

KTAHE5 Könyvvizsgáló adatai

A könyvvizsgáló megbízására a Hpt. 133 § bekezdésében írtak az irányadóak.

A könyvvizsgáló személyére vonatkozó adatok könyvvizsgáló társaság és természetes személy

megbízása esetén is kötelezően kitöltendőek. A tábla lehetőséget ad a helyettes könyvvizsgálóra

vonatkozó adatok kitöltésére is.

A Pénzügyi azonosító soron a könyvvizsgáló személy illetve társaság pénzügyi intézményi

minősítési határozat számát kérjük jelenteni, amelyet 2008. január 1. előtt a PSZÁF, 2008-tól a

Magyar Könyvvizsgáló kamara bocsát ki a könyvvizsgáló számára.

KTAHE6 Kiszervezés adatok

A Hpt. 13/A. § - ának (1) bekezdése alapján a hitelintézet pénzügyi-, illetőleg kiegészítő pénzügyi

szolgáltatási tevékenységéhez kapcsolódó, illetve jogszabály által végezni rendelt olyan

tevékenységét, amelynek során adatkezelés, adatfeldolgozás vagy adattárolás valósul meg, az

adatvédelmi előírások betartása mellett kiszervezheti.

Befektetési-, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatást végző hitelintézetek esetében a kiszervezésre

a Bszt. XV. fejezetében foglaltak is irányadóak.

Attól függően, hogy a kiszervezett tevékenységet természetes személy vagy intézmény végzi, a

megfelelő sorok értelemszerűen kitöltendők.

HPTPK Pénzügyi közvetítők adatai

PKTEV Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye

PKVEZ Független közvetítők vezető állású személyei

Beküldési gyakoriság: eseti.

A tábla célja

A tábla a pénzügyi intézményeknek a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi

CXII. törvény (továbbiakban: Hpt.) 3. § (10) bekezdésében meghatározott bejelentési kötelezettsége

teljesítésére szolgál, figyelembe véve a Hpt. 188. § (1) bekezdésében foglalt jogszabályi előírást a

Page 247: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

247

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (továbbiakban: Felügyelet) által nyilvántartandó adatok

körére.

Általános előírások

1. Az adatszolgáltatás alanyi és tárgyi hatálya

A HPTPK Pénzügyi közvetítők adatai és annak mellékletét képező PKTEV Bejelentési kötelezettség

alá tartozó közvetítők tevékenységi helye, valamint PKVEZ Független közvetítők vezető állású

személyei táblákban kell a megbízó pénzügyi intézménynek a Hpt. 3. § (10) bekezdésében

meghatározottak szerint a Felügyelet felé történő felügyeleti bejelentési kötelezettség alá tartozó

a) függő ügynök (Hpt. 6/C. § (1) bekezdés ab) pontja),

b) többes ügynök (Hpt. 6/C. § (1) bekezdés bb) pontja) és a

c) közvetítői alvállalkozó (Hpt 6/C. § (2) bekezdés)

adatait bejelenteni.

Megbízó pénzügyi intézmény alatt a lánc legfelső szintjén álló azon pénzügyi intézményt értjük, akinek

a pénzügyi termékét, illetve szolgáltatását a láncban alatta álló szereplők közvetítik.

Közvetítői lánc: A megbízó pénzügyi intézmény alatt főszabályként összesen legfeljebb két közvetítői

szint lehetséges, megbízó alatt, az első szinten álló szereplő a közvetítő, a legalsó szinten álló szereplő

a közvetítői alvállalkozó.

Kivételes esetben akkor lehet a közvetítői lánc háromszintű, ha egy pénzügyi intézmény közvetít egy

másik pénzügyi intézménynek, és alattuk további egy vagy két közvetítői szint van. Ezekben az

esetekben a legalsó szinten elhelyezkedő szereplő minden esetben közvetítői alvállalkozónak minősül.

Ha a közbülső két szinten (megbízó alatt első szinten és második szinten) álló szereplő bármelyike

pénzügyi intézmény, akkor az adatszolgáltatás vonatkozásában az pénzügyi intézményi közvetítőnek

tekintendő.

Ha egy pénzügyi intézmény közvetít egy másik pénzügyi intézménynek, de alattuk nincs további

közvetítői szint, akkor függetlenül attól, hogy egy pénzügyi intézmény végez közvetítői

tevékenységet, ebben a relációban – a tevékenysége alapján – a pénzügyi intézmény közvetítőnek

minősül és az igénybevevő pénzügyi intézményt adatszolgáltatási kötelezettség terheli a

vonatkozásában.

A közvetítői alvállalkozó a megbízó pénzügyi intézményhez nem közvetlenül, hanem közvetve, egy

másik közvetítőn keresztül kapcsolódik, vagyis a közvetítői láncban a legalsó szinten foglal helyet.

A táblákban a pénzügyi intézményeknek adatot kell szolgáltatniuk a függő ügynökként, többes

ügynökként történő bejelentés alapján igénybevett közvetítőkre, valamint a közvetítők által

igénybevett alvállalkozókra is.

Figyelem! Az adatszolgáltatási kötelezettséget az alvállalkozók vonatkozásában a közvetítő típusára

tekintet nélkül kell teljesíteni, így ebből a szempontból a bejelentési kötelezettség az engedélyköteles

közvetítők (többes kiemelt közvetítő, kiemelt közvetítő) alvállalkozóira is vonatkozik.

A tábla kitöltésekor, az egyes pénzügyi közvetítők besorolására vonatkozóan segítséget nyújthat a

Felügyelet által - honlapján a Pénzügyi közvetítői engedélyek kiadására vonatkozóan - közzétett

engedélyezési útmutató, amely az alábbi elérési úton érhető el:

http://www.pszaf.hu/bal_menu/szabalyozo_eszkozok/engedelyezesi_utmutatok/kozvetitoeng

A táblában nem kell szerepeltetni, azaz a Felügyeletnek bejelenteni a pénzügyi közvetítő saját

alkalmazottait.

2. Az adatszolgáltatás beküldésének módja

Page 248: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

248

A HPTPK, a PKTEV és a PKVEZ táblákat a megbízó pénzügyi intézménynek kell kitölteni és –

alábbi kivétellel - elektronikus formában, minősített vagy fokozott biztonságú elektronikus aláírással

(a továbbiakban: elektronikus úton) a Kihelyezett Adatküldő Programon (továbbiakban: KAP)

keresztül kell a Felügyeletnek beküldeni.

Amennyiben a szóban forgó pénzügyi közvetítő külföldi székhelyű társaság, úgy nemcsak magát a

közvetítőt, de az általa igénybe vett közvetítői alvállalkozót is ugyanilyen módon, ugyanezen

táblákon postai úton (az Engedélyezési és jogérvényesítési igazgatóság részére) szíveskedjen

bejelenteni (kijelenteni, változást jelenteni egyaránt), még akkor is, ha magyar székhelyű maga az

alvállalkozó. Kérjük ekkor a bejelentés tárgyában a „külföldi székhelyű közvetítő” (ill. „külföldi

székhelyű közvetítő alvállalkozója”) szöveget feltüntetni.

Felhívjuk figyelmüket, hogy miután a külföldi székhelyű közvetítőnek, illetve a külföldi székhelyű

közvetítő alvállalkozójának a KAP rendszeren keresztüli bejelentése/kijelentése/változás bejelentése a

nyilvántartásba automatikusan nem töltődik be, ezért azt a Felügyelet nem tudja adatszolgáltatásként

elfogadni!

3. Az adatszolgáltatás beküldési gyakorisága

A függő ügynökökre és többes ügynökökre vonatkozó bejelentést a megbízási jogviszony

létrejöttétől számított 5 munkanapon belül kell a Felügyelet részére megküldeni.

Abban az esetben, ha a pénzügyi intézmény által megbízott közvetítő közvetítői alvállalkozót vesz

igénybe, úgy az alvállalkozóra vonatkozó bejelentési kötelezettséget a közvetítőre vonatkozó

bejelentéssel egyidejűleg kell teljesíteni. Abban az esetben, ha a Felügyeletnek már bejelentett

közvetítő a bejelentést követően köt közvetítői alvállalkozóval megbízási szerződést, az erre

vonatkozó adatszolgáltatást a megbízási jogviszony létrejöttétől, illetve a megbízó pénzügyi

intézmény általi tudomásszerzéstől számított 5 munkanapon belül kell megküldeni.

A már bejelentett közvetítőket érintő változásokat (akár érdemi, akár adatváltozás) ill. a kijelentésüket

a változástól, ill. a szerződés megszűnésétől számított 5 munkanapon belül kell megküldeni.

Érdemi változás alatt értjük, ha a közvetítővel való kapcsolatban történik változás, így pl. ha a

megbízási jogviszony tartalma, feltételei módosulnak. (pl. ha a kiemelt közvetítő a továbbiakban

ugyanazon megbízó pénzügyi intézmény függő ügynökeként tevékenykedik.)

Adatváltozás alatt azt értjük, ha a közvetítő törzsszáma változatlan, viszont a közvetítő nevében,

székhelyében, egyéb adatában változás történik.

4. Az adatszolgáltatás általános formai és tartalmi szabályai

A Felügyelet által előírt táblák formáját, szerkezetét megváltoztatni nem lehet.

Kérjük, hogy az egyes mezőkbe történő adatbevitel során, az adattartalom elején, közben és a végén

felesleges szóköz (space) karaktert ne használjanak.

A táblában dátum formátumaként ééééhhnn tüntetendő fel. Fontos, hogy az év, hó, nap közé és a

végére ne kerüljön elválasztó karakter (pl. pont). Személynevek esetén kérjük a Dr. használatát egységesen kezelni pl.: Dr. Kiss Ferenc

Az adatszolgáltatásban a gyűjtősorokon (HPTPK10001-HPTPK19999) egyidejűleg 9999, a megbízó

alatt első szinten álló közvetítőt lehet bejelenteni. Egy gyűjtősoron egyidejűleg bejelenthető egy

konkrét lánchoz első szinten, második szinten, esetleg harmadik szinten kapcsolódó pénzügyi

közvetítő is, a megfelelő blokkok kitöltésével. Adott gyűjtősoron belül először a HPTPKxxxxx1

alábontó sorain meg kell adni a megbízó pénzügyi intézmény nevét és törzsszámát, majd a

HPTPKxxxxx2 (Megbízó alatt első szinten álló szereplő), HPTPKxxxxx3 (Megbízó alatt második

Page 249: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

249

szinten álló szereplő) és HPTPKxxxxx4 (Megbízó alatt harmadik szinten álló szereplő) sorokon

bejelenthetőek a közvetítői lánc „függőleges” szereplői, illetve azok részletes adatai.

Amennyiben adott közvetítői láncolathoz bármelyik szinten „vízszintesen” további szereplő

kapcsolódik, akkor azt külön gyűjtősoron lehet bejelenteni. Ebben az esetben a korábban vagy adott

jelentésben már bejelentett pénzügyi közvetítő részletező adatait (HPTPKxxxxx2, illetve

HPTPKxxxxx3) nem szükséges ismételten bejelenteni.

Például a megbízó pénzügyi intézmény egyidejűleg bejelentheti X Kft-ét, mint közvetítőjét, illetve Y

Bt-ét, mint X Kft. által bevont közvetítői alvállalkozót a következők szerint:

- a HPTPK1000111 és HPTPK1000112 sorokon feltünteti a megbízó intézmény nevét és

törzsszámát;

- a HPTPK100012 Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt első szinten álló szereplő)

részletező sorain be kell mutatni X Kft., mint közvetítő részletes adatait;

- a HPTPK100013 Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt második szinten álló szereplő)

részletező sorain pedig az Y Bt., mint közvetítői alvállalkozó adatait kell feltüntetni.

Amennyiben X Kft-hez, mint adott megbízó pénzügyi intézmény közvetítőjéhez másik közvetítői

alvállalkozó is kapcsolódik, Z Kft., akkor annak adatát a következő blokkban (HPTPK10002 kezdetű

gyűjtősorokon), az alábbiak szerint kérjük bemutatni:

- a HPTPK1000211 és HPTPK1000212 sorokon újra feltünteti a megbízó intézmény nevét

és törzsszámát;

- a HPTPK1000221 és HPTPK1000222 sorokon ismét fel kell tüntetni X Kft. nevét és

törzsszámát, de a további sorokon nem szükséges ismételten lejelenteni az X Kft., mint

közvetítő részletes adatait;

- elegendő a HPTPK100023 Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt második szinten álló

szereplő) részletező sorain a Z Kft., mint X Kft. által bevont közvetítő (közvetítői

alvállalkozó) adatait szerepeltetni.

Az adatszolgáltatásban a közvetítői láncolat bemutatásakor nem lehet hivatkozni azonban olyan

pénzügyi közvetítőre, amely közvetítőt korábban vagy adott adatszolgáltatásban a megbízó pénzügyi

intézmény nem jelentette be, így az még nem szerepel a felügyeleti adatbázisban.

A HPTPK táblában az adott sorokhoz tartozó jelölések jelentése:

- A *-gal jelölt mező kitöltése kötelező.

- A ** -gal jelölt mezők közül legalább az egyik kitöltése kötelező.

Kitöltés részletes szabályai

HPTPK Pénzügyi közvetítők adatai

Azonosító Megnevezés Kitöltési útmutató

Jogszabályi előírások:

Hpt. 3. § (10), 6/C. § (1) bekezdés ab) pont, és bb) pont, valamint 6/C. § (2) bekezdés 188. § (1)

bekezdés,

3. számú melléklet I. Azonosító adatok

Megjegyzés: az azonosítóban szereplő xxxxx megjelölés a gyűjtőblokk folyamatos sorszámára utal

(10001-19999-ig)

(pl. 1. blokk első PSZÁF sorkódja: 100011 és utolsó PSZÁF sorkódja: 10001472,

a 2. blokk első PSZÁF sorkódja: 100021 és utolsó PSZÁF sorkódja: 10002472, stb.)

HPTPKxxxxx1 Pénzügyi közvetítő kapcsolódása a közvetítői lánchoz

HPTPKxxxxx11 Megbízó pénzügyi intézmény

neve

Az adatszolgáltatásra kötelezett megbízó

pénzügyi intézmény teljes nevét kérjük

Page 250: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

250

feltüntetni.

HPTPKxxxxx12 Megbízó pénzügyi intézmény

törzsszáma

A megbízó pénzügyi intézmény adószámának

első nyolc számjegye.

HPTPKxxxxx2

Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt első szinten álló szereplő)

Ebben a blokkban kell feltüntetni a megbízó pénzügyi intézmény alatt első

szinten álló, azaz közvetlenül kapcsolódó pénzügyi közvetítő adatait.

HPTPKxxxxx21 Közvetítő neve A pénzügyi közvetítő teljes nevét kérjük

feltüntetni.

HPTPKxxxxx22 Közvetítő törzsszáma

A pénzügyi közvetítő adószámának első nyolc

számjegye. Külföldi közvetítő esetén a papír

alapú adatszolgáltatásban üres cella.

HPTPKxxxxx23 Székhelye

A pénzügyi közvetítő létesítő okiratában

feltüntetett székhelye.

A HPTPKxxxx231 Irányítószám soron a

település négy karakterből álló, a Magyar

Posta által használt számát kell beírni, pont és

egyéb írásjel nélkül. (pl. 7400, 1213)

A HPTPKxxxx232 Város soron a

magyarországi hivatalos helységnevek

használhatók. (Abban az esetben, ha az

irányítószám és a hozzátartozó település a

következő: pl. 4551 Nyíregyháza (Oros), a

Város soron a „Nyíregyháza” vagy az „Oros”

a feltüntetendő, a kettő együttes

megjelenítését az ellenőrző program nem

fogadja el.)

A HPTPKxxxx233 Utca, házszám, emelet,

ajtó soron formai követelmény, hogy az

utcanév mellett a közterület típusa (tér, utca,

út, körút stb.) is kerüljön beírásra. Rövidítés

nem megengedett (pl. utca helyett „u.”).

A HPTPKxxxx234 Ország soron kell

feltüntetni a pénzügyi közvetítő székhelye

szerinti ország megnevezését. Az elektronikus

úton megküldött adatszolgáltatásban csak

„Magyarország” szerepelhet. Lásd általános

részben leírtak szerint a külföldi székhelyű

közvetítő postai úton történő bejelentésére

vonatkozó előírást. Külföldi közvetítő esetén

az ország teljes magyar nevét kérjük

feltüntetni.

HPTPKxxxx24

Tevékenység végzésére

szolgáló fiókok, telephelyek

száma (db, részletezve a

PKTEV táblában)

Ebben a sorban kell megadni a pénzügyi

közvetítő tevékenységi helyeként működő

fiókok és telephelyek darab számát.

A tevékenység pontos helyét a kapcsolódó

PKTEV tábla gyűjtősoraiban kell feltüntetni

minden esetben megjelölve a közvetítő teljes

nevét és törzsszámát is.

A PKTEV tábla gyűjtősoraiban azt a földrajzi

helyet kell megjelölni, ahol a pénzügyi

közvetítő közvetítői tevékenységét végzi pl.

iroda, fiók címe. Amennyiben nem

rendelkezik a székhelytől eltérő

Page 251: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

251

tevékenységi hellyel, akkor ezen a soron 0-t

kell megadni!

HPTPKxxxxx25 Alapítás nyilvántartásba vétel

kelte (ééééhhnn)

Egyéni vállalkozó esetén a vállalkozói

tevékenység kezdete (az egyéni vállalkozói

igazolvány kiadásának kelte, vagy az egyéni

vállalkozók nyilvántartásába történő felvétel

napja), gazdasági társaság esetén a

cégbírósági bejegyzés kelte.

HPTPKxxxxx261,

HPTPKxxxxx262

Pénzügyi szolgáltatási

tevékenység kezdete és vége

(ééééhhnn)

A pénzügyi közvetítői tevékenység tényleges

megkezdésének időpontja, amely nem lehet

2010. január 1-jét megelőző időpont. Az

„átkategorizált” régi ügynökök esetén is csak

a megváltozott jogszabályi feltételek mellett

végzett pénzügyi tevékenység kezdetét kell

feltüntetni, amely –a Hpt. átmeneti szabályai

miatt – megelőzheti az új feltételek szerint

kiadott felügyeleti engedély keltét.

A pénzügyi szolgáltatás tevékenység vége

időpontjaként a közvetítői szerződés

megszűnésének keltét kérjük szerepeltetni.

Új közvetítő bejelentése esetén a

HPTPKxxxxx261 sort, meglévő közvetítői

kapcsolat megszűnése esetén az

HPTPKxxxxx262 sort kell kitölteni, azaz

kitöltése vagylagos. (Csak egyik mező

töltendő, mindkettő kitöltése vagy üresen

hagyása hibás!)

HPTPKxxxxx271 Közvetítő típusa

Kiválasztandó a Hpt. 6/C. § alapján történt

besorolás szerint: „függő ügynök", „többes

ügynök, „kiemelt közvetítő” (csak abban az

esetben, ha a lánc legalsó szintjén közvetítői

alvállalkozó áll), „többes kiemelt közvetítő”

(csak abban az esetben, ha a lánc legalsó

szintjén közvetítői alvállalkozó áll).

HPTPKxxxxx272 Közvetítő státusza

A státusz a közvetítő közvetítői lánchoz

történő kapcsolódásának jellegét, a

hierarchiában betöltött helyét mutatja be.

Kiválasztandó: „közvetítő”, vagy „pénzügyi

intézményi közvetítő”. (Fogalmakat lásd.

Általános előírások 1. pont)

HPTPKxxxxx273

Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által végzett

tevékenység(ek)

HPTPKxxxxx2731 Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a)

pont

Ebben a blokkban kell megjelölni „X” jel

feltüntetésével, hogy a függő közvetítő milyen

tevékenysége(ke)t végez.

HPTPKxxxxx2732 Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b)

pont

HPTPKxxxxx2733 Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c)

pont

HPTPKxxxxx2734 Behajtás, követeléskezelés

Page 252: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

252

HPTPKxxxx274

Vezető állású személyek száma

(db, részletezve a PKVEZ

táblában)

Ebben a sorban kell megadni a független

pénzügyi közvetítő (többes ügynök, többes

kiemelt közvetítő) vezető állású személyeinek

darabszámát. (Egy közvetítőhöz több vezető

állású személy is megadható.)

A vezető állású személyek részletező adatait a

kapcsolódó PKVEZ tábla gyűjtősoraiban kell

feltüntetni minden esetben megjelölve a

közvetítő teljes nevét és törzsszámát is.

HPTPKxxxxx281

Többes ügynök vagy többes

kiemelt közvetítő

tevékenységéhez kiadott

engedély adatai

A HPTPKxxxxx281 alábontó soraiban meg

kell adni a pénzügyi közvetítő részére 2010.

január 1. után kiadott engedélyező határozat

számát, az engedély keltét (ééééhhnn

formátumban), az engedélyezett közvetítői

típust, a közvetítő közvetítői láncolatban

elfoglalt helyét, azaz státuszát.

HPTPKxxxxx3

Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt második szinten álló szereplő)

Ebben a blokkban kell feltüntetni a megbízó pénzügyi intézmény alatt második

szinten álló, azaz a megbízóhoz közvetve (pénzügyi közvetítőn keresztül)

kapcsolódó pénzügyi közvetítő adatait.

HPTPKxxxxx31-től

HPTPKxxxxx3815

sorok

A blokk kitöltésekor - a HPTPKxxxxx371 (Közvetítő típusa) és a

HPTPKxxxxx372 (Közvetítő státusza) sor kivételével – a HPTPKxxxxx21-2814

soroknál leírtak szerint kell eljárni.

A HPTPKxxxx371 soron a közvetítő típusa kiválasztandó az alábbiakból:

„függő ügynök”, „többes ügynök”, „kiemelt közvetítő” (csak abban az esetben,

ha a lánc legalsó szintjén közvetítői alvállalkozó áll), „többes kiemelt közvetítő”

(csak abban az esetben, ha a lánc legalsó szintjén közvetítői alvállalkozó áll),

„közvetítői alvállalkozó”. Figyelem! Közvetítői alvállalkozói státusz esetén a

típus cellában is a közvetítői alvállalkozó kódot kell kiválasztani.

A HPTPKxxxxx372 soron a közvetítő státusza kiválasztandó az alábbiakból:

„közvetítő”, vagy „pénzügyi intézményi közvetítő”, vagy „közvetítői

alvállalkozó”.

HPTPKxxxxx4

Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt harmadik szinten álló szereplő)

Ebben a blokkban kell feltüntetni a megbízó pénzügyi intézmény alatt harmadik

szinten álló, azaz a megbízóhoz közvetve kapcsolódó pénzügyi közvetítő

adatait.

HPTPKxxxxx41-től

HPTPKxxxxx472

sorok

A blokk kitöltésekor – a HPTPKxxxxx471 (Közvetítő típusa) és a

HPTPKxxxxx472 (Közvetítő státusza) sor kivételével – a HPTPKxxxxx21-272

soroknál leírtak szerint kell eljárni. A HPTPKxxxx471 soron a közvetítő típusa:

„közvetítői alvállalkozó”.

A HPTPKxxxxx472 soron a közvetítő státusza: „közvetítői alvállalkozó”.

PKTEV Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye

A tábla célja

A tábla a pénzügyi intézmények a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi

CXII. törvény (Hpt.) 3. § (10) bekezdésében meghatározott bejelentési kötelezettség alá tartozó

Page 253: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

253

pénzügyi közvetítők Hpt. 188. § (1) bekezdésében b) pontjában foglalt tevékenység hely bejelentésére

szolgál.

A tábla kitöltése

Ebben a táblában meg kell megadni a HPTPK táblában bejelentett pénzügyi közvetítők (közvetítő,

pénzügyi intézményi közvetítő, közvetítői alvállalkozó) nevét, a törzsszámát és a tevékenység helyét,

valamint a tevékenység helye változásának időpontját.

Tevékenység helye alatt azt a földrajzi helyet értjük, ahol a pénzügyi közvetítő a pénzügyi közvetítői

tevékenységét végzi pl. iroda, fiók címe.

Amennyiben a tevékenység helye magyarországi székhellyel rendelkező pénzügyi közvetítő, de a

tevékenység földrajzi helye nem Magyarország, abban az esetben is a PKTEV táblát elektronikus úton

- a KAP rendszeren keresztül - kell beküldeni a változást (megnyitást vagy bezárást) követő 5

munkanapon belül.

Amennyiben a pénzügyi közvetítő külföldi székhelyű, akkor - a HPTPK táblához hasonlóan -a

PKTEV táblát is az Általános előírások 2. pontjában foglaltak szerint postai úton – tehát nem a KAP

rendszeren keresztül – kell az Engedélyezési és jogérvényesítési igazgatóság részére megküldeni a

nyilvántartásba való felvitel, illetve törlés érdekében.

Ebben az esetben is kérjük a „külföldi székhelyű közvetítő”, illetve „külföldi székhelyű közvetítő

alvállalkozója” szöveget feltüntetni.

Fentiekre tekintettel, ha a közvetítő/közvetítői alvállalkozó rendelkezik a székhelytől eltérő

tevékenységi hellyel, így a HPTPK táblában a vonatkozó sor(ok)on (pl. HPTPKxxxxx24) nem „0”

értéket tüntetett fel, akkor adott pénzügyi közvetítőnek valamennyi tevékenységi helyét fel kell

tüntetni a tábla ismétlősorain.

A tábla első sorában (PKTEVxxxxx1) fel kell tüntetni a pénzügyi közvetítő teljes nevét.

A tábla második sorában (PKTEVxxxxx2) kell kötelezően megadni a pénzügyi közvetítő törzsszámát.

Külföldi közvetítő esetén a papír alapú adatszolgáltatásban üres. Törzsszám a pénzügyi közvetítő adószámának első nyolc számjegye.

A tábla PKTEVxxxxx3 alábontó soraiban fel kell tüntetni a pénzügyi közvetítő tevékenységének

pontos helyét a következők szerint:

A PKTEVxxxxx31 Irányítószám soron a települések négy karakterből álló számát kell beírni,

pont és egyéb írásjel nélkül. (pl. 7400, 1213)

A PKTEVxxxxx32 Város soron magyarországi hivatalos helységnevek használhatók.

A PKTEVxxxxx33 Utca, házszám, emelet, ajtó soron az utcanév mellett a közterület típusát

(tér, utca, út, körút stb.) is meg kell adni. A rövidítés nem megengedett pl. utca helyett „u.”.

A PKTEVxxxxx34 Ország soron „Magyarország” megnevezést vagy amennyiben a belföldi

székhelyű pénzügyi közvetítő határon átnyúló szolgáltatást végez vagy külföldi fióktelepet

működtet, akkor a külföldi fiók, iroda működése helye szerinti ország teljes magyar nevét

kérjük feltüntetni.

A PKTEVxxxxx41, illetve a PKTEVxxxxx42 sorokon kérjük megadni az adott tevékenység hely

működésének megkezdésének, illetve megszűnésének időpontját eeeehhnn formátumban pl.

20100311.

A PKTEVxxxxx41 és 42 sor kitöltése vagylagos: amennyiben új telephely, fióktelep bejelentése

történik, akkor a nyitást a 41 soron, ha adott tevékenységi hely megszűnik, akkor a megszűnés

Page 254: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

254

időpontját a 42 soron kell jelenteni. (Csak egyik mező töltendő, mindkettő kitöltése vagy üresen

hagyása hibás!)

PKVEZ Független közvetítők vezető állású személyei

A tábla célja

A tábla a független pénzügyi közvetítők Hpt. 188. § (1) bekezdésének h) pontjában foglalt vezető

állású személyeinek bejelentésére szolgál.

A tábla kitöltése

A vezető állású személyre vonatkozó adatokat (Hpt. 188. §., 3. számú melléklet I. fejezet)– a Hpt.

188. §. (1) bekezdés h) pontjában foglaltak szerint – csak a független pénzügyi közvetítők (többes

ügynök ill. többes kiemelt közvetítő) esetén kell kitölteni. (Közvetítői alvállalkozó esetén a vezető

állású személyre vonatkozó adatokat nem kell megadni.)

Amennyiben a pénzügyi közvetítő külföldi székhelyű, akkor - a HPTPK és PKTEV táblához

hasonlóan - a PKVEZ táblát is az Általános előírások 2. pontjában foglaltak szerint postai úton –

tehát nem a KAP rendszeren keresztül – kell az Engedélyezési és jogérvényesítési igazgatóság részére

megküldeni a nyilvántartásba való felvitel, illetve törlés érdekében.

Ebben az esetben is kérjük a „külföldi székhelyű közvetítő”, illetve „külföldi székhelyű közvetítő

alvállalkozója” szöveget feltüntetni.

Ebben a táblában kell feltüntetni a vezető állású személy nevét, születési nevét, születési helyét (az

ország megjelölése nélkül) és idejét, az azonosító dokumentum(ok) számát, a vezető állású személy

állampolgárságát, lakcímét és levelezési címét.

(Budapesti születési hely esetén csak a város nevét kérjük megadni a kerület megjelölése nélkül.)

Meg kell adni továbbá a vezető beosztásúnak minősülő tisztség megnevezését és a tisztség

betöltésének kezdetét, illetve végét.

A tisztség betöltésének kezdeteként a megválasztás, kinevezés, alkalmazás időpontját, illetve annak

megszűnésének napját kell jelenteni.

(Amennyiben a kinevezés határozott időre szól, a bejelentéskor akkor is csak a jogviszony kezdete

adható meg.)

A jogviszony jellege soron kiválasztandó: "munkaviszony", vagy "megbízási viszony", vagy

"munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony".

Page 255: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

255

II.1.2. NEM COREP Egyedi adatszolgáltatás - Hitelintézeti fióktelepek

F1AB Fióktelep – Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Lásd az 1AB táblánál leírtakat.

F1AN Fióktelep – Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal)

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Lásd az 1AN táblánál leírtakat.

F1B Fióktelep – Felügyeleti mérleg (Források)

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Lásd az 1B táblánál leírtakat.

F1C Fióktelep - Mérlegtételekhez kapcsolódó tájékoztató adatok

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Lásd az 1C táblánál leírtakat.

F1E Fióktelep - Tranzakciók számításához szükséges adatok

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Lásd az 1E táblánál leírtakat.

F1F Fióktelep - Értékpapírosítással kapcsolatos adatok

Beküldési gyakoriság: havi

Page 256: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

256

A tábla kitöltése

Lásd az 1F táblánál leírtakat.

F1G Fióktelep – Eszköz és forrástételek hóvégi állományának devizaszerkezete

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Lásd az 1G táblánál leírtakat.

F2A Fióktelep – Eredménykimutatás

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Lásd a 2A táblánál leírtakat.

F3CB Fióktelep - Mérlegen kívüli tételek - Függő és jövőbeni kötelezettségek,

származtatott és azonnali ügyletek

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja

A hitelintézeti fióktelep mérlegen kívüli tételeinek (függő és jövőbeni kötelezettségek), származtatott

és azonnali ügyeleteinek számviteli nyilvántartások szerinti felmérése a fióktelep tevékenységi

körének és likviditási helyzetének értékelése céljából.

A tábla kitöltése

A tábla kitöltésénél alapvetően az Szmt. és a Hitkr. értelmező rendelkezései és fogalmai, továbbá a

Hitkr. 20. § - 24. §, továbbá a 7. számú melléklet jogszabályi rendelkezései az irányadóak. A pénzügyi

termékeket a Tpt., a Bszt. és a Hpt. által meghatározott tartalommal kell besorolni.

Az a)- d) oszlopokban a mérlegen kívüli tételek (függő és jövőbeni kötelezettségek), származtatott és

azonnali ügyeletek számviteli nyilvántartás szerinti bruttó nyilvántartási (szerződési) értékét kell

bemutatni HUF, EUR és egyéb deviza bontásban. Az egyes állományokhoz tartozó megképzett

céltartalékot, illetve a valós értékelés esetén az értékelési különbözetet a számviteli előírások szerinti

értéken az e) és f) oszlopokban, a nettó nyilvántartási értéket a g) oszlopban kell szerepeltetni.

A bruttó nyilvántartási (szerződési) érték oszlopban a függő mérlegen kívüli kötelezettségeknél az

ügyletkockázati súly nélküli szerződés szerinti értéket, a származtatott ügyleteknél a Hitkr. 20. § (3)

bekezdése szerinti értéket, az értékpapír-finanszírozó ügyleteknél az értékpapír visszavásárlásból

eredő jövőbeni pénzkifizetés összegét (a ,,pénz oldalt”) kell kötelezettségként kimutatni.

A kötelezettségek bruttó értékét a céltartalékkal csökkenteni, valós értékelés esetén az értékelési

különbözettel módosítani kell.

Page 257: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

257

F3I Fióktelep - Tulajdonosi kapcsolatok

Beküldési gyakoriság: havi.

A tábla kitöltése

Lásd a 3I táblánál leírtakat.

F3J1 Fióktelep – Valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek - értékpapírok

értékelési adatai

Beküldési gyakoriság: havi.

A jelentés kitöltése

Lásd a 3J1 táblánál leírtakat.

F3J2 Fióktelep – Valós értékelést alkalmazó hitelintézetek - Értékpapírok

értékelési portfóliók szerinti adatai

Beküldési gyakoriság: havi.

A jelentés kitöltése

Lásd a 3J2 táblánál leírtakat.

F3K1 Fióktelep - Lejáratig tartott értékpapírok közül a tárgynegyedévben

kereskedési célúvá vagy értékesíthetővé átsorolt tételek

Beküldési gyakoriság: negyedéves.

A jelentés kitöltése

Lásd a 3K1 táblánál leírtakat.

F3K2 Fióktelep – Kereskedési célú értékpapírok közül a tárgynegyedévben nem

kereskedési célúvá átsorolt értékpapírok

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A jelentés kitöltése

Lásd a 3K2 táblánál leírtakat.

F4AT – F4AE Fióktelep – Lejárati összhang elemzés

Page 258: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

258

Beküldési gyakoriság: havi

A jelentés kitöltése

Lásd a 4AT, 4AA, 4AB, 4AC, 4AD, 4AE tábláknál leírtakat.

F4B Fióktelep - Tájékoztató adatok a befektetési szolgáltatási tevékenységről és a

kiegészítő szolgáltatásról

Beküldési gyakoriság: havi

A jelentés kitöltése

Lásd a 4B táblánál leírtakat.

F4C Fióktelep – Értékpapír kölcsönzés

Beküldési gyakoriság: havi

A jelentés kitöltése

Lásd a 4C táblánál leírtakat.

F5B Fióktelep - Bankközi állományok adatai

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Lásd az 5B táblánál leírtakat.

F6B Lakástakarékpénztár fióktelep adatai

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla kitöltése

Lásd a 6B táblánál leírtakat.

F6C Lakás-takarékpénztár fióktelep – Termékösszetétel értéken és darabszám

(F6CA és F6CB)

F6CA Lakástakarékpénztár fióktelep – Termékösszetétel (értékben)

F6CB Lakástakarékpénztár fióktelep – Termékösszetétel (darabszám)

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A táblák kitöltése

Lásd a 6CA és 6CB tábláknál leírtakat.

Page 259: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

259

F6D Jelzálog-hitelintézet fióktelep adatai

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja

Ezt a táblát csak a jelzálog-hitelintézetek fióktelepeinek kell kitölteni Jht. és egyéb jogszabályokban

foglalt előírások végrehajtásának áttekintéséhez.

A tábla kitöltése

Az adatok kitöltéséhez a jelzálog-hitelintézetek, illetve fióktelepeik által készített fedezet

nyilvántartási szabályzat az irányadó.

Ebben a táblázatban közölt adatoknak meg kell egyezniük a fedezet-nyilvántartási szabályzatban

meghatározott forrásokkal, a hitel-, ingatlan-, értékpapír-, számviteli és jelzáloglevél-

nyilvántartásokkal.

F6D1011 Jelzáloghitelekből eredő tőkekövetelések állománya és F6D1012 Kapcsolódó kölcsönrészből

eredő tőkekövetelések állománya sorokban a hitel futamidejére vonatkozó hátralévő teljes

tőkekövetelések összegét kell szerepeltetni.

F6D102 Jelzáloghitelekből eredő kamatkövetelések állománya sorban a hitel futamidejére vonatkozó

hátralévő teljes kamatkövetelés összegét kell feltüntetni.

Az F6D1031, F6D1032, F6D1033 sorokban külön kell kimutatni a Jht. 5. § 1. bekezdése szerint az

eredetileg - a kölcsönszerződések megkötésekor, a jelzáloghitelek megvásárlásakor, az önálló zálogjog

vásárlások időpontjában - öt évnél hosszabb, az öt éves, valamint az öt évnél rövidebb futamidejű

jelzáloghiteleknek a teljes jelzáloghitel állományhoz viszonyított arányát. Az arányt százalékban, két

tizedesig kerekítve kell kimutatni.

A hitelállomány szerződéses futamidejének megállapításánál a futamidő kezdő napja a szerződéskötés,

utolsó napja az utolsó tőketörlesztés dátuma.

A külön nem részletezett állományi és számított adatokat értelemszerűen a jogszabályi előírásoknak

megfelelően kell kimutatni.

A 2. táblarészben feltüntetésre kerülő kibocsátott és forgalomba lévő jelzáloglevelek adatainál a sorok

száma nem korlátozott, a felsorolást folytatni kell mindaddig, amíg az összes jelzáloglevél kimutatásra

nem kerül.

F6E Lakástakarékpénztár fióktelep – Érvényben lévő szerződések adatai

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla kitöltése

Lásd a 6E táblánál leírtakat.

F6F Lakástakarékpénztár fióktelep – Kiutalások (várható) adatai

Beküldési gyakoriság: negyedéves.

A tábla kitöltése

Lásd a 6F táblánál leírtakat.

Page 260: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

260

F7EB Fióktelep – Lebonyolításra átvett hitelek

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A jelentést a hitelintézeti fióktelep által átvállalt és lebonyolításra más pénzintézettől vagy a fióktelep

központjától átvett hitelek, valamint függő és egyéb jövőbeni kötelezettségek nagyságrendjének

felmérése céljából kell kitölteni, negyedévi gyakorisággal.

A tábla kitöltése

Tételesen ügyfelenként szerepeltetni kell az átvett hitel, valamint egyéb függő és jövőbeni

kötelezettség szerződés szerinti, valamint a ténylegesen igénybevett összegét, forintban. Egyéb függő

és jövőbeni kötelezettség alatt a hitelkeret és egyéb hitellel összefüggésben átadott függő és jövőbeni

kötelezettséget kell jelenteni.

Az egy hitelfelvevőhöz tartozó összes szerződést fel kell tüntetni, szerződésenként külön sorban.

Az egy hitelfelvevőhöz, illetve egy szerződéshez tartozó összes kockázatot átadó partnert (partner-

hitelintézet, fióktelep) fel kell sorolni. (Magyar partner esetében lehet a rövid nevet feltüntetni.)

A konzorciális hiteleket nem kell a jelentésben szerepeltetni.

F7F Fióktelep – Projektfinanszírozási hitelek

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A jelentést a hitelintézetek projektfinanszírozási tevékenysége nagyságrendjének felméréséhez – ezen

belül az ingatlanpiaci kitettség alaposabb megítéléséhez – szükséges kitölteni a megadott

szektorbontásban. A tábla a külföldi projektfinanszírozási hitelekre vonatkozóan csak összesített

adatokat tartalmaz, míg a belföldi hitelügyleteknél a hitelcél szerint is bontja az összesítő sort.

A tábla kitöltése

Lásd a 7F táblánál leírtakat.

F7H A fióktelep által folyósított hitelek és a hitelállomány alakulása

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A tábla célja a Felügyeleti mérlegben kimutatott hitelek (F1AB5) tárgynegyedévben bekövetkezett

állományi változását befolyásoló állománynövelő- és csökkentő tranzakciók bemutatása.

A tábla kitöltése

Lásd a 7H táblánál leírtakat.

F8NACT – F8NACB Fióktelep – Portfólió összetétel –Kockázatvállalás

szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken)

Page 261: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

261

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla kitöltése

Lásd a 8NACT – 8NACB tábláknál leírtakat.

F8PBB Fióktelep – Portfólió elemzés - Minősítés

Beküldés gyakorisága: negyedéves

A tábla kitöltése

Lásd a 8PBB táblánál leírtakat.

F8PBC Fióktelep – Átstrukturált hitelek állományának alakulása

Beküldés gyakorisága: negyedéves

A táblázat kitöltése

Lásd a 8PBC táblánál leírtakat.

F8PBF Fióktelep - Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek

Beküldés gyakorisága: negyedéves

A táblázat kitöltése

Lásd a 8PBF táblánál leírtakat.

F9D Fióktelep – Pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos

adatok

Beküldés gyakorisága: negyedéves

A táblázat kitöltése

Lásd a 9D táblánál leírtakat.

F9F Fióktelep – Nyilvántartásba vett panaszügyek

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla kitöltése

Lásd a 9F táblánál leírtakat.

F9HA – F9HS Termékismertető táblák

Beküldési gyakoriság: eseti.

Page 262: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

262

Az első adatszolgáltatást, amely tartalmazza a pénzügyi intézmény fogyasztóknak aktuálisan

értékesített hiteltermékeit, legkésőbb 2011. február 15-ig kell teljesíteni. Ezt követően csak

azt a táblát kell az aktualizált adatokkal a Felügyeletnek megküldeni, amelynek adataiban

változás következett be.

A termékismertetőre vonatkozó eseti jelentést a Felügyelet által meghatározott módon, az

ERA (a Felügyelet elektronikus rendszere hitelesített adatok fogadásához) Hitel- és

lízingtermék bejelentő programon keresztül kell a Felügyelet részére megküldeni.

Amennyiben a pénzügyi intézmény egyáltalán nem értékesít a táblában feltüntetendő

terméket, akkor nemleges adatszolgáltatást kell teljesítenie. Az adatszolgáltató a „Nemleges

jelentés beküldése” menüpontot választva generált pdf. fájl küldésével tehet eleget nemleges

adatszolgáltatási kötelezettségének.

A 2010. évi adatszolgáltatásban még nem szereplő, új táblákra (F9HA, F9HG, F9HK és

F9HC) vonatkozó nemleges adatszolgáltatással kapcsolatos nyilatkozatot legkésőbb 2011.

február 15-ig kell teljesíteni. Azon hitelintézeti fióktelepek esetében, amelyek eddig önkéntes

alapon nem szolgáltattak adatot, a nemleges adatszolgáltatási kötelezettség az összes tábla

(F9HA – F9HS) vonatkozásában fennáll.

A tábla kitöltése

Lásd a 9HA-9HS táblánál leírtakat.

F10GA Fióktelep – Legnagyobb betétesek

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja A jelentőtáblát a hitelintézeti fióktelep forrásgyűjtő tevékenységében a betétesekhez kapcsolódó

koncentrált kockázatok felméréséhez kell kitölteni.

A tábla kitöltése

Lásd a 10GA táblánál leírtakat.

F14HD Fióktelep - Mikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a

vállalkozásoknak folyósított hitelekből és a hitel állománya

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla kitöltése

Lásd a 14HD táblánál leírtakat.

F14ND Fióktelep - Mikro-, kis- és középvállalkozások részére nyújtott hitelek –

portfólió minősítése

Beküldési gyakoriság: negyedéves.

Page 263: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

263

A tábla kitöltése

Lásd a 14ND táblánál leírtakat.

F20A Hitelintézeti fióktelep – Negyedéves szöveges kiegészítése

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla kitöltése

Lásd a 20A táblánál leírtakat.

HFAD EU tagállami hitelintézet fióktelepe felügyeleti alapdíj számítása (éves)

Beküldési gyakoriság: éves

Az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező hitelintézet magyarországi

fióktelepe által fizetendő felügyeleti alapdíj éves mértéke az alapdíjegység és a Hpt.

139/A. § (4) bekezdés c) pontja által meghatározott szorzószám (4) szorzata.

A tábla kitöltése

A HFAD1 Előírt alapdíj sor tartalma 50.000 Ft*4.

A HFAD2 Megfizetett alapdíj sor kitöltésénél a 8/B pontnak a felügyeleti díj fizetésére vonatkozó

előírásait kell figyelembe venni.

HFVDN EU tagállami hitelintézet fióktelepe felügyeleti változó díj számítása

(negyedéves)

Beküldési gyakoriság: negyedéves

Az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező hitelintézet magyarországi fióktelepe

által fizetendő változó díj éves mértéke a Hpt. 139/A. § (7) bekezdése szerint: a hitelintézet

magyarországi fióktelepének éves beszámolója szerinti mérlegfőösszeg 0,1 ezrelékének, és a Bszt-ben

meghatározott portfoliókezelési tevékenység (31D1052,3 cella értéke) - ide nem értve az önkéntes

kölcsönös biztosító pénztár és a magánnyugdíjpénztár mint ügyfél részére történő portfoliókezelési

tevékenység - keretében kezelt, piaci értéken számított portfolió eszközértéke 0,125 ezrelékének az

összege.

A tábla kitöltése

A HFVDN01 Tárgynegyedévi működés napjainak száma sorba a tárgynegyedévi tényleges működési

napok számát kell beírni. Amennyiben a hitelintézet tevékenységét negyedév közben kezdi meg, a

működési napok száma: 90 nap mínusz a nem működési napok száma, mivel minden negyedévet 90

naposnak kell tekinteni, így teljes tárgynegyedévi működés esetén 90 nap jelentendő.

A HFVDN02 Tárgynegyedévi változó díj alapja sort nem kell kitölteni.

Page 264: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

264

A HFVDN021 Tárgynegyedévi változó díj alapja – mérlegfőösszeg) soron kell feltüntetni a

felügyeleti változó díj számításának alapjául szolgáló negyedév végi mérlegfőösszeg összegét, a

negyedéves jelentés F1AB0,4 cella (sor összesen) értékével egyezően.

A HFVDN022 Tárgynegyedévi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke soron kell

megjeleníteni a Bszt.-ben szabályozott, a portfoliókezelési tevékenység keretében kezelt, piaci értéken

számított portfolió eszközértékének (un. kezelt portfolió) tárgynegyedévre számított napi átlagának

értékét (a 31D1052,3 cella értékének megfelelő napi adatok negyedéves átlaga).

A HFVDN03 Tárgynegyedévre számított változó díj összesen sor tartalma a HFVDN031 és

HFVDN032 soron kimutatott forint értékek összege.

A HFVDN031 Tárgynegyedévre számított változó díj - mérlegfőösszeg után soron jelenik meg a

Hpt. 139/A. (5) bekezdésben meghatározott mérték szerint az HFVDN021 soron feltüntetett

mérlegfőösszeg 0,1 ezrelékének negyedévre jutó időarányos része

({(F1AB0,4*0,0001)*HFVDN01,1/90}/4).

A HFVDN032 Tárgynegyedévre számítottt változó díj - kezelt portfólió piaci értéke után soron a

HFVDN022 soron kimutatott portfolió eszközérték 0,125 ezrelékének negyedévre jutó időarányos

részét ({(HFVDN022*0,000125)*HFVDN01,1/90}/4) kell jelenteni.

A HFVDN04 Tárgynegyedévi változó díjfizetési kötelezettség összesen értéke az első, a harmadik és

a negyedik negyedévben a tárgynegyedévre számított változó díjjal lesz egyenlő. A második

negyedévben úgy kell meghatározni, hogy a tárgynegyedévre számított változó díjat korrigálni kell az

előző évre számított pénzügyileg rendezendő korrekcióval (HFVDN04=HFVDN03-HFVDN11). Így a

HFVDN04 sor értéke csak a második negyedévben térhet el a HFVDN03 sor értékétől.

Kizárólag a második negyedéves adatszolgáltatásban kell kitölteni a következő csillaggal jelölt

sorokat: HFVDN05 sortól a HFVDN11 sorig.

A HFVDN05 Előző évi működés napjainak száma (nap): ebbe a sorba az előző évi tényleges működési napok

számát kell beírni. Amennyiben a hitelintézeti fióktelep tevékenységét év közben kezdte meg, a működési napok

száma: 360 nap mínusz a nem működési napok száma, mivel az évet 360 naposnak kell tekinteni, így teljes évi

működés esetén 360 nap jelentendő.

A HFVDN061 sorban az auditált mérlegfőösszeg előző év végi záró állományát, a HFVDN062

sorban a nettó eszközérték előző évre számított napi átlagának értékét kell kimutatni.

A HFVDN07 Előző évre számított változó díj - auditált adatok alapján (HFVDN071+HFVDN072)*

soron kell összegezni az előző évre a tőkekövetelmény után és a kezelt portfolió piaci értéke után

számított változó díjak összegét.

A HFVDN071 soron az előző évre, a mérlegfőösszeg után számított változó díjat kell jelenteni

(HFVDN061 Előző évi változó díj alapja - mérlegfőösszeg után - auditált adatok alapján

*0,0001*HFVDN05/360).

A HFVDN072 soron az előző évre, a kezelt portfolió piaci értéke után számított változó díjat kell

jelenteni (HFVDN062 Előző évi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke után - auditált adatok

alapján *000125*HFVDN05/360).

A HFVDN08 Előző évre számított és negyedévente bevallott változó díj sor az előző évben

kiszámított és negyedévente bevallott változó díjak összege, saját nyilvántartás alapján.

A HFVDN09 Előző évre számított változó díj korrekciója (HFVDN08 – HFVDN07)* sor az előző

évben nem auditált adatok alapján bevallott változó díjak összegének (HFVDN08) és az előző év

auditált adatainak alapján számított éves változó díj (HFVDN07) különbsége. A soron a túlfizetés

pozitív értékkel, a hiány negatív értékkel szerepel.

Page 265: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

265

A HFVDN10 soron az előző évben összesen ténylegesen befizetett felügyeleti változó díjat kell

jelenteni, mely az előző évben a korábbi év(ek)re vonatkozóan befizetett felügyeleti változó díj

(HFVDN101) és az előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként

pénzügyileg rendezett összeg (HFVDN102) összege.

Az előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként pénzügyileg

rendezett összeg (HFVDN102) csak abban az esetben térhet el az előző évben bevallott negyedéves

változó díjak éves összegétől (HFVDN08), amennyiben a kiszámolt (bevallott) és a ténylegesen

befizetett összeg eltért egymástól.

A HFVDN11 soron az előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan - felügyeleti változó díjként

- ténylegesen pénzügyileg rendezett összeg és az auditált adatok alapján az előző évre számított

változó díj különbségét kell jelenteni (HFVDN11=HFVDN102-HFVDN07). A soron a túlfizetés

pozitív értékkel, a hiány negatív értékkel szerepel. Az első, a harmadik és a negyedik negyedévben a

sor értéke 0.

KTAFHE1, KTAFHE2, KTAFHE6: Hitelintézeti fióktelepi törzsadatok (éves és

eseti)

Beküldési gyakoriság: éves és eseti

KTAFHE1 Fióktelep – Intézményi alapadatok

Az adatlapon megjelölésre kerültek a beszámolási időszakban történt tevékenységi engedélyszerzés,

illetve a tárgyévben történt változás esetén kötelezően kitöltendő mezők.

A hitelintézeti fióktelep telephelye a tevékenység gyakorlásának a cég társasági szerződésében, alapító

okiratában, alapszabályában (a továbbiakban együtt: létesítő okiratában) foglalt olyan tartós, önállósult

üzleti (üzemi) letelepedéssel járó helye, amely a cég székhelyétől eltérő helyen található. (2006. évi V.

tv. 7. § (2) bekezdés)

Az Intézmény jogi státusza sor kitöltéséhez az alábbi felsorolás által megadott lehetőségek

választhatóak: aktív, cégbírósági nyilvántartásba vétel alatt, felszámolás alatt, végelszámolás alatt,

átalakulás alatt/beolvadás, átalakulás alatt/összeolvadás, átalakulás alatt/különválás, átalakulás

alatt/kiválás, átalakult/beolvadt, átalakult/összeolvadt, átalakult/különvált, átalakult/kivált, inaktív.

KTAFHE2 Fióktelep – Bejelentés – és engedélyköteles tisztségviselők

Ezt az adatlapot a fióktelep irányítását végző felelős személyekre vonatkozóan kell kitölteni. (Hpt. III.

melléklet 25. pont d) bekezdés)

KTAFHE6 Fióktelep – Kiszervezés adatok

A Hpt. 13/A. § - ának (1) bekezdése alapján a fióktelep pénzügyi-, illetőleg kiegészítő pénzügyi

szolgáltatási tevékenységéhez kapcsolódó, illetve jogszabály által végezni rendelt olyan

tevékenységét, amelynek során adatkezelés, adatfeldolgozás vagy adattárolás valósul meg, az

adatvédelmi előírások betartása mellett kiszervezheti.

Page 266: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

266

HPTPK Pénzügyi közvetítők adatai

PKVEZ Független közvetítők vezető állású személyei

PKTEV Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye

Beküldési gyakoriság: eseti

A tábla kitöltése

Lásd a 246. oldalon leírtakat.

II.2. NEM COREP - Konszolidált adatszolgáltatás

12A-12B Összevont alapú mérleg – eszközök és források

12A ÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEG - ESZKÖZÖK

12B ÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEG - FORRÁSOK

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A Hpt. XIV. fejezetében foglaltak alapján a hitelintézetekre vonatkozóan a hozzá tartozó tagokra,

vállalkozásokra a Felügyelet - a konszolidált adatszolgáltatás révén - az összevont alapú felügyelettel

kapcsolatos legfontosabb felügyeleti méréseket az Európai Közösségek direktíváiban foglaltaknak

megfelelően, az Európai Unió tagállamainak gyakorlatával összhangban kívánja elvégezni.

Az összevont felügyelet alá tartozó hitelintézetek, vállalkozások körét (a továbbiakban: csoport) a

jogszabály, vagy a jogszabályi felhatalmazás alapján a Felügyelet határozza meg.

A felügyeleti összevont alapú (illetve konszolidált) adatszolgáltatást negyedévenkénti (március 31.,

június 30., szeptember 30., december 31). fordulónapra kell vonatkoztatni.

A tábla kitöltése

A táblázatban az összevont felügyelet alá tartozó és bevonásra került csoport-tagok konszolidált

eszközeit és forrásait kell bemutatni a számviteli szabályok (Szmt. és Hitkr.) által meghatározott

könyv szerinti értéken.

A táblázatok struktúrája lényegében megegyezik az Hitkr-ben foglalt összevont mérleg

szerkezetével és tartalmával, de a részletező sorokat kibővült egy egyéb sorral, hogy a részösszegek

kiadják a fő sorok összegét. A táblázat kibővült továbbá az EURO és egyéb deviza oszlopokkal,

melyekben a deviza forint ellenértékét kell feltüntetni az általános rendelkezésekben leírtaknak

megfelelően.

A 12A és 12B jelentésekben szereplő „kapcsolt vállalkozással szembeni” soroknak – a konszolidált

beszámoló tekintetében –értelemszerűen csak az „equity” módszerrel számba vett társult

vállalkozásokra vonatkozóan van tartalma.

A konszolidálásba az újonnan bevonandó, vagy a közvetett módon konszolidálás alá vont

vállalkozások adataira vonatkozóan – ha a jogszabály másképp nem rendelkezik, a Felügyelet

határozza meg a konszolidálás módszerét.

A jelentés megnevezésében szereplő számok és betűjelek a számviteli (pénzügyi intézmények éves

beszámolójára vonatkozó Hitkr.) mérlegben jelöltek szerinti sorszámokra (jelzésekre) utalnak.

Page 267: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

267

12C Összevont alapú mérlegen kívüli tételek

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla kitöltése

A táblázatban az összevont felügyelet alá tartozó csoport-tagok konszolidált mérlegen kívüli tételeit

kell bemutatni. A kimutatásban mind a banki könyvi, mind a kereskedési könyvi tételeket szerepeltetni

kell.

A táblázatok felépítése megegyezik az Hitkr-ben foglalt mérlegen kívüli kötelezettségek

felsorolásával, amely kiegészült a hasonló felsorolású Követelések oszlopával, amelyek esetében a

megnevezéseket értelemszerűen kell alkalmazni.

Az egyes tételek tartalma, összege és kimutatása a táblázatban a számviteli előírások szerinti

(nyilvántartási) értéken történik.

12D Összevont alapú eredménykimutatás

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla kitöltése

A táblázatban az összevont alapú felügyelésnek megfelelő csoport konszolidált eredmény

kimutatását kell bemutatni a számviteli előírások szerint.

A jelentés megnevezésében szereplő számok és betűjelek a számviteli (pénzügyi intézmények éves

beszámolójára vonatkozó Hitkr.) mérlegben jelöltek szerinti sorszámokra (jelzésekre) utalnak.

A jelentésben szereplő „kapcsolt” vállalkozásra hivatkozott soroknak – a konszolidált beszámoló

tekintetében – értelemszerűen csak az „equity” módszerrel számba vett társult vállalkozásokra

vonatkozóan van tartalma.

Az Általános igazgatási költségek megbontásánál a társadalombiztosítási költségekben nem kell

szerepeltetni a nyugdíjjal kapcsolatos költségeket, mert azok külön soron szerepelnek.

A konszolidálásból adódó (számított) társasági adókülönbözet külön soron szerepeltetése csak az előjelek

miatti megkülönböztetést szolgálja. Egy jelentő intézmény esetében a csoportra vonatkoztatott társasági

adókülönbözet pozitív vagy negatív. Mindkét soron nem szerepelhet adat.

Eredménytartalék igénybevétele osztalékra, részesedésre sort a konszolidált eredménykimutatás nem

tartalmazhat (Hitkr. 5. számú melléklet 5. pont) . Az Szmt. 127.§ (3) bekezdés szerint a sor tartalmát

az eredménytartalék javára vissza kell vezetni.

Az egyéb személynek adott osztalék vagy részesedés alatt kell feltüntetni a kapcsolt vállalkozások,

illetve az egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozások kategóriájába nem sorolható személyeket

(pl. természetes személyek).

12EA–12EB Összevont alapú felügyelet alá „bevont”, illetve „nem került”

vállalkozások

12EA ÖSSZEVONT ALAPÚ FELÜGYELET ALÁ „BEVONT” VÁLLALKOZÁSOK

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

Page 268: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

268

Itt minden olyan vállalkozást fel kell tüntetni, amelyek az összevont (konszolidált) felügyelet alá

kerültek.

A tábla kitöltése

Ebben a táblában az összevont felügyelés alá vont (konszolidált) vállalkozásokat név és törzsszám

szerint kell felsorolni a Kódjel szerinti sorrendben.

A c) Kódjel oszlopban a következők szerint kell jelölni a vállalkozások típusait: H = hitelintézet, Pv =

pénzügyi vállalkozás, Bv = befektetési vállalkozás, Jv = járulékos vállalkozás, Ak = befektetési alapkezelő.19

A d) Bevonás jogcíme (1,2,3,4,5) oszlopban

az 1 jelölést kell alkalmazni, ha az összevonásra a Hpt. 90. § (2) bekezdés a) pontja (Tpt. 181/A.§

(2) bekezdés a) pont),

2, ha a Hpt. 90. § (2) bekezdés b) pontjában megfogalmazott kapcsolat, amely a Tpt. 181/A. § (2)

bekezdés b) pontjához hasonló,

3, ha a Hpt. 91. §(5) bekezdése (Tpt. 181/B. § (5) bekezdése) , valamint

4, ha a Hpt. 91. §(6) bekezdése (Tpt. 181/B. § (6) bekezdése) alapján került sor.

Olyan közvetett tulajdonlás (kapcsolat) esetén, amelynél a felsőbb szintű (anya-, leány stb.) vállalkozás nem

vonható be, de (a Hpt. 94.§ (5) bekezdése alkalmazásával) a Felügyelet engedélye alapján az összevont alapú

felügyelet (konszolidáció) alá bekerül, akkor a „4” jelölést kell alkalmazni. 20

A közvetlen és közvetett tulajdoni hányad összesen értékét csak a konszolidált beszámolóba bevont

társaságok szempontjából, illetve a felügyeleti előírás szerint kell értelmezni.

Az e) oszlop Konszolidáció módszere (T; R; U, illetve F)

T jelölést kell alkalmazni, ha az Szmt. 122. § (2) bekezdése szerinti „teljes” ,

R jelölést, ha a Hpt. 94.§ (3) bekezdése (Tpt. 181/E. § (3) bekezdés) szerinti „tőkerészesedés”;

U jelölést kell alkalmazni, ha a Hpt. 94.§ (4) bekezdése (Tpt. 181/E. § (4) bekezdés) szerinti

„társult” konszolidációra került sor.

A vállalkozásban, az összevont felügyelet alá került csoporttagok tulajdonában lévő részesedés

közvetlen és közvetett mértékét az f) és g) oszlopokban kell feltüntetni. A közvetlen kategória

meghatározását az összevont felügyelet alá tartozó legfelső színtű „anyavállalat” szerinti közvetlen

részesedések alapján kell kitölteni.

A vállalkozásoknál nem a konszolidált, hanem a beszámolás fordulónapján kimutatott, az adott

vállalkozás mérlegfőösszegét, saját tőkéjét, illetve azoknál, ahol szavatoló tőkét is kell számítani,

annak értékét is fel kell sorolni.

Abban az esetben, ha a Felügyelet határozza meg a konszolidálás módszerét, akkor F jelzést (is) kell

használni.

A konszolidálásba – Felügyeleti engedély, határozat alapján - bevonandó, vagy a konszolidálás alól

mentesülő vállalkozások adatait a Felügyeleti határozatban meghatározott időponttól kell az

adatszolgáltatásban figyelembe venni.21

12EB ÖSSZEVONT ALAPÚ FELÜGYELET ALÁ NEM KERÜLT VÁLLALKOZÁSOK

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

19

Felügyeleti engedély alapján is változhat a bevonandó vállalkozások köre, akkor annak megfelelően kell bővíteni a

bevontak jelzését. (pl. Bi= biztosító, Ny= nyugdíjpénztár ) 20 Pl. olyan járulékos vállalkozást, amelynek az anyavállalata nem tartozik a törvény által meghatározott konszolidációs kör

alá (pl. biztosító) csak abban az esetben lehet a felügyeleti konszolidációba is bevonni a konszolidációs módszerekkel,

anélkül, hogy a közvetlen anyavállalatát is konszolidálni kell, ha - 91§ (5) bekezdés alapján - a Felügyelet engedélyezi. 21 A hitelintézeti kérelem alapján, vagy az ellenőrzés során felmerült változások miatti adatszolgáltatási kötelmekre a

hitelintézetnek fel kell készülni.

Page 269: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

269

Itt minden olyan vállalkozást - beleértve a minősített befolyású részesedést jelentő befektetést is - fel

kell tüntetni, amelyek nem kerültek az összevont (konszolidált) felügyelet alá.

A közvetlen kategória meghatározását, a legfelső színtű „anyavállalat” szerinti közvetlen

részesedések alapján kell kitölteni.

A tábla kitöltése

Ebben a táblában az összevont felügyelés alá nem tartozó (nem konszolidált) vállalkozásokat név és

törzsszám szerint kell felsorolni a Kódjel szerinti sorrendben.

Itt azokat a vállalkozásokat kell feltüntetni, akikben a „csoport” bármilyen közvetlen vagy közvetett

részesedéssel rendelkezik, de bármely ok miatt nem kerültek az összevont felügyelet (konszolidálás)

alá.

A tábla kitöltése hasonló a 12EA tábla kitöltéséhez.

A Kivonás jog címe oszlopban, ha nem vehető figyelembe a számbavétel (akár közvetlen, akár

közvetett kapcsolatról van szó), mert a jogszabály nem teszi lehetővé akkor J, ha felügyeleti engedély

alapján, nem vonható be, akkor F jelet kell tenni. A konszolidációba nem bevonható, a „csoport”-hoz

tartozó más vállalkozások jelölése NB.

A Fölérendelt szoros kapcsolat jellege oszlopban a jelölés = T; M; V; O; F; Ö; A; R

Fölérendelt szoros kapcsolat a jelentést küldő egy másik személy feletti ellenőrző befolyása. Ha a

jelentést küldő

az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. a) pontja szerinti anyavállalat T jelölést,

az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. b) pontja szerinti anyavállalat M jelölést,

az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. c) pontja szerinti anyavállalat V jelölést,

az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. d) pontja szerinti anyavállalat O jelölést,

a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. a) pontja szerinti befolyással rendelkezik F jelölést,

a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. b) pontja szerinti befolyású Ö jelölést,

a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. c) pontja szerinti befolyással rendelkezik A jelölést,

a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. d) pontja szerinti befolyással rendelkezik R jelölést kell a

mezőben alkalmazni.

Az f) Kapcsolat jellege oszlopban a következők szerinti a jelölés:

a „Nem fölérendelt szoros kapcsolat jellege” szerinti jelölés hasonló az előzőekhez = T; M; V; O;

F; Ö; A; R.

Nem fölérendelt kapcsolatnak az minősül, ha az adatszolgáltatóra valamely személy(ek) ellenőrző

befolyással bír(nak).

Ha az ellenőrző befolyással rendelkező személy a jelentést küldő vállalkozás felett

az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. a) pontja szerinti anyavállalatT jelölést,

az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. b) pontja szerinti anyavállalatM jelölést,

az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. c) pontja szerinti anyavállalatV jelölést,

az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. d) pontja szerinti anyavállalatO jelölést,

a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. a) pontja szerinti befolyással rendelkezikF jelölést,

a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. b) pontja szerinti befolyással rendelkezikÖ jelölést,

a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. c) pontja szerinti befolyással rendelkezikA jelölést,

a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. d) pontja szerinti befolyással rendelkezikR jelölést kell a

mezőben alkalmazni.

Itt kell jelezni azokat a közvetlen és/vagy közvetett kapcsolatokat is, amelyek a jogszabály alapján

nem összevonhatók, de a „csoport”-hoz tartoznak. A konszolidációba nem bevonható más

vállalkozások jelölése (pl. nem szoros kapcsolatú) befolyásoló részesedés esetében „BR”,egyéb

esetben „E” jelölést kell alkalmazni.

13A-13B Összevont alapú szavatoló tőke számítás; fizetőképességi mutató

számítás

Page 270: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

270

13A Összevont alapú szavatoló tőke számítás - Csak IRB módszert alkalmazó

hitelintézetekre vonatkozó adatszolgáltatás

A tábla célja

Ez a tábla az összevont felügyelet alá tartozó hitelintézeti „csoport” Hpt.-ben és az Öszpr.-ben

foglaltak szerinti szavatoló tőke nagyságát hivatott figyelni.

A tábla kitöltése

Az összevont alapú szavatoló tőke számítást az egyedi hitelintézetekre vonatkozó (3A) tábla

kitöltési útmutatójában előírtak szerint kell kitölteni a hivatkozott jogszabályokban meghatározottak

figyelembe vételével.

A jegyzett tőke módosítását (felemelésére, illetve leszállítására vonatkozó számítást) a Hpt.

előírásainak (5. számú melléklet 5. és 6. pontja, illetve a 73. §) figyelembevételével kell végrehajtani.

A szavatoló tőke számításánál tőke leszállítás esetén a döntést követően, illetve a felemelésénél a

meghatározott dokumentumoknak a Felügyeletre történő benyújtásától kell a módosításokat –

beleértve a különböző tartalékokat, eredményt érintő adatokat is – elvégezni.

13B Összevont alapú fizetőképességi mutató számítás - Összevont alapú kockázattal

súlyozott kitettség értékek összegével- Csak IRB módszert alkalmazó hitelintézetekre

vonetkozó adatszolgáltatás

A tábla célja

Ez a tábla az összevont felügyelet alá tartozó hitelintézeti „csoport” fizetőképességi mutató

számítását rögzíti.

A tábla kitöltése

A táblában az összevont mérleg és mérlegen kívüli tételek súlyozását elvégezni (hasonlóan a 3B

táblához).

Ha a konszolidálási módszerből fakadóan valamely tételnél nem állapítható meg a partnerkockázati

súly vagy az ügyletkockázati súly, azokat az óvatosság (prudencia) elve alapján 100%-os súlyúnak

kell tekinteni.

13JB Összevont alapú portfólió elemzés - Minősítés

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla kitöltésére a 8PBB tábla kitöltési útmutatója az irányadó.

13JC Összevont alapú portfolió elemzés - kockázatvállalás szerződésenként a

legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken)

Beküldési gyakoriság: negyedéves

Page 271: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

271

A tábla kitöltésére a 8NAC tábla kitöltési útmutatója az irányadó.

13KA-13KB Összevont alapú felügyelet alá vont pénzügyi szervezetek adatai

(Belföldi, Külföldi)

13KA BELFÖLDI PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ADATAI

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla kitöltése

A táblázatot az összevont alapú felügyelet alá tartozó intézményekkel kapcsolatos csoporton kívüli

ügyletek részleteire vonatkozóan kell kitölteni.

A pénzügyi, illetve befektetési vállalkozások közé, az intézmények sorolandók, amelyek a Hpt-ben,

és a Tpt-ben meghatározottak szerinti vállalkozások, és a Felügyelet engedélyével rendelkeznek

A 1 Összesen sor értéke megegyezik külön-külön a (2+…+5), illetve a (6+7) sorok összegével.

A pénzügyi vállalkozásokkal, a befektetési vállalkozásokkal, befektetési alapkezelőkkel, továbbá az

egyéb szervezetekkel kapcsolatos kockázatvállalásokat – ügyfelenként –kell részletezni és a 2 –5

sorokban összesíteni.

A 6 Nem részletezettek sorban azokat ügyfeleket kell összesíteni, amelyek esetében az ügyletek nem

érik el az egymillió, a szövetkezetek esetében az ezer forintot.

Az összes belföldi kapcsolatot a 701 sortól kezdődően fel kell sorolni. A sorok száma nem

korlátozott. A részletezett állományt a 7 sorban lévő kell összesíteni.

A mérlegtételeket, valamint a mérlegen kívüli kötelezettségeket, illetve követeléseket forint

összegben, illetve abból kiemelve devizában és a könyv szerinti (nettó) értéken kell feltüntetni.

13KB KÜLFÖLDI PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ADATAI

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla kitöltése

A táblázatot az 13KA táblához hasonlóan (nettó értéken) kell kitölteni.

Itt – elsősorban a magyar törvények definíciója szerinti – A pénzügyi vállalkozásokkal, a befektetési

vállalkozásokkal, befektetési alapkezelőkkel, valamint egyéb, speciális pénz- és tőkepiaci

intézményekkel kapcsolatos kockázatokat, a mérlegben elszámolt, illetve mérlegen kívüli tételként

nyilvántartott forint- és devizaköveteléseket, illetve kötelezettségeket kell részletezni, és ügyfelenként

felsorolni. A táblázatban nem kell szerepeltetni a külföldi székhelyű összevont alapú felügyelet alá

vont intézmény adatait,

A 6 Nem részletezettek sorban azokat az ügyfeleket kell összesíteni, amelyek esetében az ügyletek

nem érik el az egymillió, a szövetkezetek esetében az ezer forintot.

Az összes külföldi kapcsolatot a 701 sortól kezdődően fel kell sorolni. A sorok száma nem

korlátozott. A felsorolt ügyfelek adatait a 7 sorban kell összesíteni.

A részletezett állomány és a 6 sorban lévő értékek együttes összesítésének a 1 Összesen sorral meg

kell egyezni.

Az azonosító oszlopban az ügyfélre vonatkozó Swift számot, (esetleg) banki azonosító számot kell

megadni, amennyiben törzsszámmal nem rendelkezik. Az ügyfél neve után zárójelben az adott ország

- MNB által is használt - kódjelét kell beírni.

Page 272: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

272

II. COREP adatszolgáltatás – egyedi és konszolidált táblák

III.1. COREP Szavatoló tőke és tőkekövetelmény – egyedi és konszolidált táblák

Szavatoló tőke és tőkekövetelmény: CAA, CAB, ACAA, ACAB táblák (havi és

évközi auditált)

Beküldési gyakoriság: CAA, CAB havi, ACAA, ACAB eseti (évközi auditált)

CAA

HITELINTÉZETEK SZAVATOLÓ TŐKE SZÁMÍTÁSA (CA)

SOR MEGNEVEZÉS HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

CAA1 KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE

FIGYELEMBE VEHETŐ

SZAVATOLÓ TŐKE

ÖSSZESEN

=CAA11+ CAA12+ CAA13+ CAA16

illetve = CAA14+ CAA15+ CAA16

Hpt. 9. §, 70-76. §, a szövetkezetekre

vonatkozóan a Hpt. XXX. Fejezet, továbbá a

Hpt. 5. számú mellékletben foglaltak.

CAA11 ALAPVETŐ TŐKE =CAA111+ CAA112+ CAA113+ CAA114+

CAA115

Hpt. 5. számú melléklet 1. és 2. pontjai

CAA111 ALAPVETŐ TŐKEKÉNT

ELISMERT TŐKEELEMEK

=CAA1111 +CAA1112+

CAA1113+CAA1115

Hpt. 5. számú melléklet 3. a) és b) pontok, 4.

a), 5. és 6. pontok

CAA1111 Befizetett jegyzett tőke =CAA11111+ CAA11112+

CAA11113+CAA11114

Hpt. 9. §, 10. §, 71-73. §-ok, valamint a Hpt.

5. számú melléklet 3., 4., 5., 6. pontok

Névértéken számított érték.

Az osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az

elmúlt év(ek) elmaradt hozamkifizetésére is

feljogosító, jegyzett és befizetett részvények

értékének levonását a CAA1115 soron kell

végrehajtani a Hpt. 5. számú melléklet 4. c)

pontjának megfelelően.

A visszavásárolt saját részvényeket a

CAA1112 soron névértéken kell negatív

tőkeelemként figyelembe venni, a Hpt. 5.

számú melléklet 4. i) pontjában foglaltak

alapján a visszavásárolt saját részvények

könyv szerinti értéke és névértéke

különbözetének összegét a CAA112112 soron

kell negatív előjellel szerepeltetni.

CAA111101 ebből: Osztalék-elsőbbségi, a

nyereséges évben az elmúlt

év(ek) elmaradt

A Hpt. 5. számú melléklet 3. a) és 4. a)

pontjaiban szereplő jegyzett tőkéből azok az

osztalék-elsőbbségi részvények, amelyek nem

Page 273: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

273

hozamkifizetésére fel nem

jogosító, jegyzett és befizetett

részvények

tartoznak a Hpt. 5. számú melléklet 4. c) pont

hatálya alá.

CAA11111 a) Cégbíróságon bejegyzett tőke Hpt. 9. §, 71-73. §-ok, 5. számú melléklet 3.a)

pont

Számv. tv. 35. § (3)-(6) és (9) bekezdések

CAA11112 b) Felügyeletnek bejelentett,

dokumentált jegyzett tőkeemelés

összege, amelyet a Cégbíróság

még nem jegyzett be

Hpt. 71-73. §, illetve a Hpt. 5. számú melléklet

5. pontja szerint a Felügyeletre történő

benyújtástól számítva

CAA11113 c) (-) Cégbíróságon még nem

bejegyzett tőkeleszállítás összege

Hpt. 71-73. §, illetve a Hpt. 5. számú

melléklet 6. pontja szerint a közgyűlési

(alapítói) döntést követően

CAA11114 d) (-) Jegyzett tőke be nem

fizetett része

Hpt. 5. számú melléklet 4. a) pontja.

Számv. tv. 35. § (8) bekezdés

CAA1112 (-) Visszavásárolt saját

részvények névértéke

Hpt. 5. számú melléklet 4. i) pont.

Kapcsolódó tétel CAA112112 soron.

CAA1113 Tőketartalék =CAA11131+ CAA11132+ CAA11133

Hpt. 9. §, 71-73. §, valamint a Hpt. 5. számú

melléklet 3. b), 5.,ó és 6. pontjai

CAA11131 a) Számviteli tőketartalék Hpt. 5. számú melléklet 5., 6. pontjai - a

befizetett jegyzett tőkével (CAA1111)

összhangban

Számv. tv. 35. § (9) bekezdés és 36. §.

CAA11132 b) (-) Tőketartalék csökkenése a

cégbírósági bejegyzésig

A sorban két tételt kell megjeleníteni:

1.) A Hpt. 5. számú melléklet 5. pontja

szerint ezen a soron kell kimutatni a

Felügyeletnek bejelentett, dokumentált,

Cégbíróságon még nem bejegyzett jegyzett

tőke emelés névértékének összegét (JT

emelés belső forrásból).

2.) Jegyzett tőke leszállítás esetén a

számviteli tőketartalékban szereplő ázsiónak

a szavatoló tőkéből kivezetett összegét a

döntéshozataltól a cégbírósági bejegyzésig.

CAA11133 c) Tőketartalék növekedése a

cégbírósági bejegyzésig

A sorban két tételt kell megjeleníteni:

1.) Hpt. 5. számú melléklet 6. pontja

szerint ezen a soron kell kimutatni a

Cégbíróságon még nem bejegyzett jegyzett

tőke leszállítás névértékének összegét (belső

tőke-átcsoportosítás).

2.) Külső forrásból történő jegyzett tőke

emelés esetén a számviteli tőketartalékban

még nem könyvelt ázsió összegét a

cégbírósági bejegyzésig

CAA1115 (-) Osztalék-elsőbbségi, a

nyereséges évben az elmúlt

év(ek) elmaradt

hozamkifizetésére feljogosító,

jegyzett és befizetett részvények

Hpt. 5. számú melléklet 4.c) pontja

CAA112 ALAPVETŐ TŐKEKÉNT

ELISMERT TARTALÉKOK

=CAA1121+ CAA112301+ CAA1124101+

CAA1124201+CAA1125

Page 274: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

274

CAA1121 Tartalékok =CAA11211+ CAA11212+ CAA11213

A Hpt. 5. számú melléklet 3.c), d), f), g)

pontok és 4.d) pontok szerinti tartalékok

CAA11211 Lekötött tartalék alapvető

tőkeként figyelembe vehető része

=CAA112111+CAA112112

CAA112111 Számviteli lekötött tartalék Hpt. XXX. Fejezet, Hpt. 5. számú melléklet

3.c) pont.

Számv. tv. 38. § (1) bekezdés

CAA112112 (-) Visszavásárolt saját

részvények könyv szerinti érték

és névértékének különbözete

Hpt. 5. számú melléklet 4.i) pont

Itt kell figyelembe venni negatív előjellel a

visszavásárolt saját részvények könyv szerinti

értékének és a CAA1112 soron figyelembe

vett névértékének különbözetét.

CAA11212 Általános tartalék Hpt. 75. § és Hpt. 5. számú melléklet 3. d)

pont

CAA11213 Eredménytartalék =CAA112131+ CAA112132+ CAA112133+

CAA112134

Hpt. 71-73. §-ok, Hpt. 5. számú melléklet 3.

f), 4. d), 5., 6. pontok - a befizetett jegyzett

tőkével (CAA1111) összhangban

CAA112131 a1) Számviteli eredménytartalék,

ha pozitív

Hpt. 71-73. §-ok, Hpt. 5. számú melléklet 3. f)

Számv. tv. 37. §, 35. § (9) bekezdés

CAA112132 a2) (-) Számviteli

eredménytartalék, ha negatív

Hpt. 71-73. §-ok, Hpt. 5. számú melléklet 4.

d) pontok Számv. tv. 37. §, 35. § (9) bekezdés

A tárgyévet megelőző év - osztalékfizetési

kötelezettségtől és egyéb terhektől (pl. adó,

tartalékképzés) mentes - előzetes eredményét

a tárgyévet követő havi jelentésekben a

felügyeleti mérleg 1B932 „Eredménytartalék -

előző évi előzetes eredményből” sora

tartalmazza a közgyűlés határozathozatalának

időpontjáig. Ezt követően a végleges mérleg

szerinti eredményt át kell vezetni az 1B931

„Eredménytartalék - előző évek után” sorba.

Az 1B932 sorban kimutatott értéket, ha

pozitív, a szavatoló tőkében csak akkor lehet

figyelembe venni, ha azt a könyvvizsgáló

hitelesítette. A negatív értéket a

könyvvizsgálói hitelesítés előtt is figyelembe

kell venni. Könyvvizsgáló által hitelesítettnek

az előzetes eredmény akkor tekinthető, ha a

hitelintézet az éves beszámolót a külön

jogszabályban meghatározottak szerinti

könyvvizsgálói jelentéssel (adott esetben

korlátozó záradékkal) együtt a Felügyeletnek

megküldi.

CAA112133 b) (-) Eredménytartalék

csökkenése a Felügyeletnek

bejelentett, dokumentált,

Cégbíróságon még nem

bejegyzett jegyzett tőke emelés

miatt

Hpt. 5. számú melléklet 5. pont

CAA112134 c) Eredménytartalék növekedése Hpt. 5. számú melléklet 6. pont

Page 275: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

275

a Cégbíróságon még nem

bejegyzett jegyzett tőke

leszállítás miatt

CAA112301 Könyvvizsgáló által hitelesített

mérleg szerinti vagy évközi

eredmény, ha pozitív

Hpt. 73. §, valamint a Hpt. 5. számú melléklet

3. g) pont

A könyvvizsgáló által hitelesített időszak

halmozott pozitív eredményét kell ezen a

soron kimutatni. Ha az auditálás záródátumát

követő időszakban keletkező eredmény

pozitív, csak a következő auditáláskor lehet

ebben a sorban szerepeltetni. Ha az auditálás

záródátumát követő időszakban keletkező

eredmény negatív, a következő auditálásig a

CAA1124101 sorban kell szerepeltetni.

CAA1124101 (-) Könyvvizsgáló által nem

hitelesített évközi eredmény, ha

negatív

Hpt. 73. §, valamint a Hpt. 5. számú melléklet

4. e) pont

Ebben a sorban kell szerepeltetni az évközi

auditálási periódust követő hónapoknak a

hitelesített pozitív eredményt csökkentő

tárgyhavi veszteségeit a következő

auditálásig. Ha a következő auditáláskor az év

elejétől halmozott számviteli eredmény

pozitív, az ezen a soron szereplő időközi

veszteségek kimutatását meg kell szüntetni.

CAA1124201 (-) Könyvvizsgáló által

hitelesített mérleg szerinti

eredmény, ha negatív

Hpt. 73. §, valamint a Hpt. 5. számú melléklet

4. e) pont

CAA1125 (-) Értékpapírosított eszközökből

származó jövőbeni, nem realizált

nyereség, amely hitelminőség

javítást nyújt az értékpapírosított

pozíciókra

Hpt. 5. számú melléklet 3A. pont

CAA113 ÁLTALÁNOS KOCKÁZATI

CÉLTARTALÉK a kockázattal

súlyozott kitettség értékek

összegének 1,25 %-áig

= Min [(CAA1131+CAA1132); CAA1133]

Hpt. 5. számú melléklet 3. e) pont

Ezen a soron a megképzett általános kockázati

céltartalék adótartalommal csökkentett

összegét kell figyelembe venni, legfeljebb a

kockázattal súlyozott kitettség értékek

összegének 1,25 %-ig.

CAA1131 Általános kockázati céltartalék Hpt. 5. számú melléklet 7. pont

Tájékoztató adat

CAA1132 (-) Általános kockázati

céltartalék adótartalma

Hpt. 5. számú melléklet 7. pont

Tájékoztató adat

CAA1133 Kockázattal súlyozott kitettség

értékek összegének 1,25%-a

Hpt. 5. számú melléklet 7. pont

Tájékoztató adat

A kockázattal súlyozott kitettség értéket a

hitelezési kockázattal összefüggésben, az

alábbi táblahivatkozások adattartalma alapján

kell meghatározni:

Kockázattal súlyozott kitettség érték= CS0,m

+ CIF0,q + CIA0,q + CQ0,j + 1SECSA0,r +

2SECSA0,r + 1SECIRB0,t + 2SECIRB0,t +

(CAB2125/0,08)

Page 276: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

276

CAA114 ALAPVETŐ KÖLCSÖNTŐKE

teljes összege

Hpt. 5. számú melléklet 7/A. és 7/B., 8. e)

pontok

Ezen a soron kell kimutatni az alapvető

kölcsöntőke teljes összegét megjelenési

formájától függetlenül (így pl. hitelviszonyt

megtestesítő értékpapír), amelyek kielégítik a

Hpt. 5. számú melléklet 7A. pontjában leírt

feltételeket.

CAA115 (-) EGYÉB LEVONÁSOK AZ

ALAPVETŐ TŐKÉBŐL

CAA115=CAA1151+CAA1153+CAA1154

CAA1151 (-) Immateriális javak

Hpt. 5. számú melléklet 4.b) pont

CAA1153 (-) Alapvető kölcsöntőke limit

feletti része

A Hpt. 5. számú melléklet 8. e) pontnak

megfelelően ez a sor tartalmazza az alapvető

kölcsöntőkének az alapvető tőkénél nem

figyelembe vehető részét.

CAA1154 (-) Egyéb levonások CAA1154=CAA115421+CAA115422

CAA115421 (-) Kockázati céltartalék és az

értékvesztés hiánya (általános

kockázati céltartalék nélkül)

Hpt. 5. számú melléklet 4. f) pont

CAA115422 (-) Kereskedési könyvi, kevésbé

likvid tételek értékelési

korrekciója miatti veszteségek

Hpt. 5. számú melléklet 4. h) pont

(az Szmt. szerinti valós értékelés alá nem

vont tételek esetében ezen értékelési

korrekcióknak az elszámolt értékvesztésen és

megképzett céltartalékon felüli része)

CAA12 JÁRULÉKOS TŐKE =CAA1211+CAA1213+CAA1216+CAA121

7+CAA1218+CAA1222+CAA1223+CAA12

24+CAA1225

Hpt. 5. számú melléklet 1., 8-13. pontok

CAA1211 Alapvető kölcsöntőkéből a

járulékos tőkébe beszámítható

rész

= (-) CAA1153

Hpt. 5. számú melléklet 8. e) pont

Az alapvető tőke limittúllépése (lásd

CAA1153), amely a járulékos tőkébe még

beszámítható.

Ez a sor tartalmazza az alapvető

kölcsöntőkének az alapvető tőke 15 %-át

meghaladó részét.

Negatív alapvető tőkéjű intézménynek ezen a

soron 0 értéket kell szerepeltetni.

CAA1213 Értékelési tartalékok =CAA12131+ CAA12132

Hpt. 5. számú melléklet 8. b) és 12A. pont,

Számv. tv. 39. §, 57. §, 58. §, 59/A-59F. §, 60.

§

Negatív alapvető tőkéjű intézménynek ezen a

soron 0 értéket kell szerepeltetni.

CAA12131 a) értékhelyesbítés értékelési

tartaléka

Hpt. 5. számú melléklet 8. b) pont

Számv. tv. 39. § (1) bekezdés a) pontja, 57. §

(1)-(3) bekezdések, 58. §, 60. § (9) bekezdés

Negatív alapvető tőkéjű intézménynek ezen a

soron 0 értéket kell szerepeltetni.

CAA12132 b) valós értékelés értékelési

tartalékából járulékos tőkében

CAA12132=CAA121321+CAA121322

Negatív alapvető tőkéjű intézménynek ezen a

Page 277: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

277

figyelembe vehető rész soron 0 értéket kell szerepeltetni.

CAA121321 ba) számviteli valós értékelés

értékelési tartaléka

Hpt. 5. számú melléklet 8. b) pont

Számv. tv. 39. §, 59/A-59F. §, 60. § (8)

bekezdés

Negatív alapvető tőkéjű intézménynek ezen a

soron 0 értéket kell szerepeltetni.

CAA121322 bb) (-) bekerülési értéken értékelt

pénzügyi instrumentum cash-

flow fedezeti ügyletének valós

értékeléséből származó értékelési

tartalék

Hpt. 5. számú melléklet 12A. pont

Negatív alapvető tőkéjű intézménynek ezen a

soron 0 értéket kell szerepeltetni.

CAA1216 Lejárat nélküli

osztalékelsőbbségi, a nyereséges

évben az elmúlt év(ek) elmaradt

hozamkifizetésére is feljogosító,

jegyzett és befizetett részvények

és alárendelt kölcsöntőke

Hpt. 5. számú melléklet 8.a) pont

E soron kimutatott járulékos tőkeelemek

lejárattal rendelkező részét a CAA1222 és

CAA1223 sor tartalmazza.

Negatív alapvető tőkéjű intézménynek ezen a

soron 0 értéket kell szerepeltetni.

CAA1217 IRB szerinti értékvesztés és

céltartalék többlet

Hpt. 5. számú melléklet 8. f) és 8/A. pontok

Ezen a soron kell figyelembe venni a CAA181

soron feltüntetett összeget, ha pozítív,

maximum a kockázattal súlyozott

kitettségérték 0,6 %-ig.

Negatív alapvető tőkéjű intézménynek ezen a

soron 0 értéket kell szerepeltetni.

CAA1218 Járulékos kölcsöntőke Hpt. 5. számú melléklet 8. d) és 9A. pont

Negatív alapvető tőkéjű intézménynek ezen a

soron 0 értéket kell szerepeltetni.

CAA1222 Lejárattal rendelkező osztalék-

elsőbbségi, a nyereséges évben

az elmúlt év(ek) elmaradt

hozamkifizetésére feljogosító,

jegyzett és befizetett részvények

Hpt. 5. számú melléklet 8. a) pont

Ebben a sorban kell kimutatni a lejárattal

rendelkező osztalék-elsőbbségi részvények

névértékét és tőketartalékát.

Negatív alapvető tőkéjű intézménynek ezen a

soron 0 értéket kell szerepeltetni.

CAA1223 Lejárattal rendelkező alárendelt

kölcsöntőke

Hpt. 5. számú melléklet 8. c), 10. és 11.

pontok.

A számviteli mérlegben szereplő alárendelt

kölcsöntőke értékének a szavatoló tőkébe

történő beszámítását legalább a visszafizetés

időpontját megelőző utolsó öt évben évente

egyenletesen csökkenteni kell.

A lejárat nélküli alárendelt kölcsöntőkét a

CAA1216 soron kell feltüntetni.

Negatív alapvető tőkéjű intézménynek ezen a

soron 0 értéket kell szerepeltetni.

CAA1224 Részvénnyé átváltoztatható

kötvények

Hpt. 5. számú melléklet 12. pont

Ebben a sorban kell kimutatni a részvénnyé

átváltoztatható kötvények értékét. Járulékos

tőkeelemként történő beszámíthatósága, ha

kielégíti az alárendelt kölcsöntőkére, az

alapvető kölcsöntőkére vagy a járulékos

kölcsöntőkére vonatkozó feltételeket. (Hpt. 5

számú melléklet 7A., 9A., 10. pont)

Page 278: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

278

Negatív alapvető tőkéjű intézménynek ezen a

soron 0 értéket kell szerepeltetni.

CAA1225 (-) Lejárattal rendelkező

alárendelt kölcsöntőke és

osztalék-elsőbbségi, a nyereséges

évben az elmúlt év(ek) elmaradt

hozamkifizetésére feljogosító,

jegyzett és befizetett részvények

összegének limit feletti része

Hpt. 5. számú melléklet 13. b) pont

A szavatoló tőkében figyelembe vehető

lejárattal rendelkező alárendelt kölcsöntőke és

osztalék-elsőbbségi részvény összesített

értékének az Alapvető tőke 50 %-át

meghaladó összegét tartalmazza a sor.

Negatív alapvető tőkéjű intézménynek ezen a

soron 0 értéket kell szerepeltetni.

Az MFB esetében a Magyar Fejlesztési

Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi

XX. törvény 8. § (7) b) pontjában foglalt

korlátozás feletti részt kell kimutatni.

A Magyar Export-Import Bank Rt.

(Eximbank) esetében e soron az Exim tv. 20.

§ (2) bekezdése értelmében nem kell összeget

szerepeltetni.

CAA123 (-) Járulékos tőke limit feletti

része

Hpt. 5. számú melléklet 13. a) pont

A Járulékos tőkének az Alapvető tőke

összegét meghaladó értékét tartalmazza a sor.

Negatív alapvető tőkéjű intézménynek ezen a

soron 0 értéket kell szerepeltetni.

Az MFB esetében a 2001. évi XX. Törvény

8. § (7) bekezdés a) pontjában foglalt

korlátozás feletti részt kell feltüntetni.

Az Eximtv. 20. § (2) bekezdése értelmében

az Eximbank esetében e soron nem kell

összeget kimutatni.

CAA13 (-) LEVONÁSOK AZ

ALAPVETŐ TŐKÉBŐL ÉS A

JÁRULÉKOS TŐKÉBŐL

CAA13= CAA1301+ CAA1302+ CAA1303+

CAA1304+ CAA1305+ CAA1306+

CAA1307+ CAA1308+ CAA1309+

CAA1310+ CAA1311 CAA13= CAA13001+

CAA13002

Hpt. 79. §, 83. §, 5. számú melléklet 13-

14.,14A. pontok

A PIBv-ben, biztosítókban,

viszontbiztosítókban fennálló

tőkebefektetések, ezen társaságoknak nyújtott

alárendelt kölcsöntőke, alapvető kölcsöntőke

és járulékos kölcsöntőke, valamint a szavatoló

tőkével fedezendő egyéb tételek és a

limittúllépések tőkekövetelményeinek értékeit

tartalmazza a sor.

CAA13001 Ebből:(-) Levonások az alapvető

tőkéből

Hpt. 5. számú melléklet 14., 14A. és 16.

pontja.

CAA13001=CAA130011+CAA130012+CAA

130013

CAA130011 (-) Levonás alapvető tőkéből az

50-50% arányú tételek miatt

Hpt. 5. számú melléklet 14. pont

Ez a sor tartalmazza a CAA1301-CAA1308,

valamint CAA1310 sor(ok)on feltüntetett

levonások összegének 50 %-át.

Page 279: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

279

CAA130012 (-) Levonás alapvető tőkéből

járulékos tőke hiánya miatt

Hpt. 5. számú melléklet 14A. pont

Ezen a soron külön kell kimutatni a

CAA1301-CAA1308, valamint CAA1310

sor(ok)on feltüntetett levonások járulékos

tőkével nem fedezett összegét.

CAA130013 (-) Levonás limittúllépés miatt Hpt. 5. számú melléklet 16. pont

A CAA1309 és CAA1311 sorok esetén a

levonások során nem a 14. és 14A. pontokban

foglalt előírásokat, hanem a 16. pontban

lefektetett szabályt kell alkalmazni, azaz a

levonások során érvényesíteni kell a 13.

pontban meghatározott korlátozásokat.

CAA13002 Ebből: (-) Levonások a járulékos

tőkéből

Hpt. 5. számú melléklet 14., 14A. és 16.

pontja.

CAA13002=CAA130021+CAA130022

CAA130021 (-) Levonás járulékos tőkéből az

50-50% arányú tételek miatt

Hpt. 5. számú melléklet 14. pont

Ez a sor tartalmazza a CAA1301-CAA1308,

valamint CAA1310 sor(ok)on feltüntetett

levonások összegének 50 %-át. Amennyiben

az 50%-os súlyú tételek a korlátozások

figyelembe vételével meghatározott járulékos

tőke értékét meghaladják, a levonás az

alapvető tőkéből történik (ld. CAA130012

sor).

CAA130022 (-) Levonás limittúllépés miatt Hpt. 5. számú melléklet 16. pont

A CAA1309 és CAA1311 sorok esetén a

levonások során nem a 14. és 14A. pontokban

foglalt előírásokat, hanem a 16. pontban

lefektetett szabályt kell alkalmazni, azaz a

levonások során érvényesíteni kell a 13.

pontban meghatározott korlátozásokat.

CAA1301 (-) PIBv-ben lévő

tőkebefektetések korlátozása

miatt

Hpt. 5. számú melléklet 14. a) pont

Befolyásoló részesedésnek minősülő PIBv-

ben lévő tőkebefektetések könyv szerinti

értéke

CAA1302 (-) PIBv-nek nyújtott alárendelt

kölcsöntőke, alapvető

kölcsöntőke és járulékos

kölcsöntőke korlátozása miatt

Hpt. 5. számú melléklet 14. a) pont

Befolyásoló részesedésnek minősülő PIBv-

nek nyújtott alárendelt kölcsöntőke, alapvető

kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke könyv

szerinti értéke

CAA1303 (-) A PIBv-ben lévő nem

befolyásoló tőkebefektetés és

alárendelt kölcsöntőke, alapvető

kölcsöntőke és járulékos

kölcsöntőke limit feletti része

Hpt. 5. számú melléklet 14. b) pont

Összes nem befolyásoló - 10 % alatti -

részesedésnek minősülő PIBv-okban lévő

részesedés és alárendelt kölcsöntőke, alapvető

kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke könyv

szerinti értékének limit feletti része

CAA1304 (-) Biztosítóban lévő

tőkebefektetések korlátozása

miatt

Hpt. 5. számú melléklet 14. a) pont

Befolyásoló részesedésnek minősülő

biztosítóban, viszontbiztosítóban és biztosító

holding társaságban lévő tőkebefektetések

Page 280: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

280

könyv szerinti értéke

CAA1305 (-) Biztosítónak nyújtott

alárendelt kölcsöntőke, alapvető

kölcsöntőke és járulékos

kölcsöntőke korlátozása miatt

Hpt. 5. számú melléklet 14. a) pont

Befolyásoló részesedésnek minősülő

biztosítóban, viszontbiztosítóban és biztosító

holding társaságban nyújtott alárendelt

kölcsöntőke, alapvető kölcsöntőke és

járulékos kölcsöntőke könyv szerinti értéke

CAA1306 (-) A Biztosítóban lévő nem

befolyásoló tőkebefektetés és

alárendelt kölcsöntőke, alapvető

kölcsöntőke és járulékos

kölcsöntőke limit feletti része

Hpt. 5. számú melléklet 14. b) pont

Összes nem befolyásoló - 10 % alatti -

részesedésnek minősülő biztosítóban,

viszontbiztosítóban és biztosító holding

társaságban lévő részesedés és alárendelt

kölcsöntőke, alapvető kölcsöntőke és

járulékos kölcsöntőke könyv szerinti

értékének limit feletti része

CAA130610 Kiegészítő információ:

KORLÁTOZÁSOK ALAPJÁUL

SZOLGÁLÓ ÖSSZES

ALAPVETŐ ÉS JÁRULÉKOS

TŐKE

CAA130610=CAA11+(CAA12-

CAA1217)+CAA1301+CAA1302+CAA1303

+CAA1304+CAA1305+CAA1306

Hpt. 5. számú melléklet 15. pont

(A Hpt. 5. számú melléklet 14. pont c), d) és

e) alpontjában meghatározott követelmény a

CAA1308, a CAA1307 és CAA1310 soron

szereplő tétel figyelmen kívül hagyásával

érvényesül.)

Szavatolótőke a nagy kockázatok fedezésére

(ha a piaci kockázatokat kiegészítő tőkével

nem fedezik) továbbá a minősített

befektetések fedezetére.

Tájékoztató adat.

CAA1307 (-) A kockázattal súlyozott

kitettség érték meghatározásánál

figyelembe nem vett, 1250 %-os

kockázati súlyú értékpapírosítási

pozíciók összege

Hpt. 5. számú melléklet 14. d) pont

CAA1308 (-) IRB szerinti értékvesztés és

céltartalék hiány, valamint IRB

részesedések várható vesztesége

Hpt. 5. számú melléklet 14. c) pont

CAA1309 (-) A pénzügyi szektoron kívüli

befektetési korlátozások miatti

limittúllépések összege

CAA1309=

CAA1309101+CAA1309102+CAA1309103

Hpt. 83. §

A pénzügyi szektoron kívüli befolyásoló

részesedések limit feletti része.

CAA1309101 (-) Hitelintézet egy

vállalkozásban lévő befektetése

könyv szerinti értékének a

hitelintézet szavatolótőkéje 15 %

feletti része

Hpt. 83. § (1) bekezdés

CAA1309102 (-) Hitelintézet egy

vállalkozásban lévő

befektetésének a vállalkozás

Hpt. 83. § (2) bekezdés

Page 281: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

281

jegyzett tőkéjének 51 %-át

meghaladó része

CAA1309103 (-) Hitelintézet

összes,vállalkozásokban meglévő

befolyásoló részesedései nettó

könyv szerinti értékének a

hitelintézet szavatolótőkéje 60

%-át meghaladó része

Hpt. 83. §(3) bekezdés

CAA1310 (-) Kereskedési könyv szerinti

nyitva szállítás értéke a második

szerződés szerinti (fizetést vagy

szállítást követő) 5. munkanaptól

az ügylet megszűntéig

Hpt. 5. számú melléklet 14.e) pont,

CAA1311 (-) Nagykockázat vállalásának

korlátozása miatti limittúllépés

CAA1311=

CAA1311101+CAA1311102+CAA1311103

Hpt. 79. §, 80. §

CAA1311101 (-) Hitelintézet egy ügyféllel,

ügyfélcsoporttal szembeni

nagykockázat-vállalásának a

hitelintézet szavatolótőkéje 25 %

feletti része

Hpt. 79. § (1)-(2) bekezdések, 80. §

CAA1311102 (-) Hitelintézet által vállalt

nagykockázat-vállalásoknak a

hitelintézet szavatolótőkéje

nyolcszoros összege feletti része

Hpt. 79. § (3) bekezdés, 80. §

CAA1311103 (-) Hitelintézet befolyásoló

részesedéssel rendelkező egyedi

ügyfeleivel, ügyfélcsoportjaival

szembeni nagykockázat-

vállalásának a hitelintézet

szavatolótőkéje 20 % feletti része

Hpt. 79. § (7) bekezdés, 80. §

CAA14 KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE

FIGYELEMBE VEHETŐ

ÖSSZES ALAPVETŐ TŐKE

= CAA11+ CAA13001

CAA15 KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE

FIGYELEMBE VEHETŐ

ÖSSZES JÁRULÉKOS TŐKE

= CAA12+ CAA13002

CAA1510

KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE

FIGYELEMBE VEHETŐ,

LEVONÁSOK UTÁNI ÖSSZES

ALAPVETŐ ÉS JÁRULÉKOS

TŐKE

= CAA11+ CAA12+ CAA13,

illetve = CAA14 + CAA15

Hpt. 5. számú melléklet 17. pont

CAA16 PIACI KOCKÁZATOK

FEDEZÉSÉRE

FELHASZNÁLHATÓ ÖSSZES

KIEGÉSZÍTŐ TŐKE

= CAA161+CAA163+CAA166+CAA167

Hpt. 76. § (1) bekezdés a) pont 2. és 3. pontja

a Hpt. 5. számú melléklet 20. pontja

figyelembevételével.

CAA161 Járulékos tőke szavatoló tőkébe

be nem számítható része

A járulékos tőkének a piaci kockázatok

fedezésére szolgáló kiegészítő tőke elemekhez

átcsoportosított, limit feletti része (lásd

CAA1225+CAA123)

Hpt. 5. számú melléklet 18. pont

CAA163 Kiegészítő alárendelt

kölcsöntőke

Hpt. 48. § d)-e) pontok, az 5. számú melléklet

18. és 19. pontok, és 76. § (5) bekezdés

Page 282: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

282

CAA166 (-) Hitelintézet kereskedési

könyvi nagykockázat-

vállalásának limittúllépése miatti

tőkelevonás

Hpt. 76. § (1) bekezdés a) pont 2. pontja

szerint a Kkr. 38. §-ának megfelelően képzett

pótlólagos tőkekövetelmény összege jelenik

meg a sorban.

CAA167 (-) Elismert, de fel nem használt

kiegészítő tőke

(-) A kiegészítő alárendelt kölcsöntőke és a

járulékos tőkeelemek limit feletti része.

Hpt. 5. számú melléklet 20. pontja

CAA181 Kiegészítő információk:

IRB SZERINTI

ÉRTÉKVESZTÉS/

CÉLTARTALÉK TÖBBLET (+)

/ HIÁNY (-)

CAA181= CAA1811+CAA1812

Tájékoztató adat

A különbség pozitív összegét – Hpt. 5. számú

melléklet 8. f) pontjában előírt korlát

figyelembe vételével – a CAA1217., a hiány

összegét negatív előjellel a CAA1308 soron

kell feltüntetni.

CAA1811 IRB szerint beszámítható

értékvesztés/céltartalék

A Számv. tv. és a Hitkr. szerint a Hpt. 5.

számú melléklet 8. f) , 8/A. és 14. c) pontok,

valamint a Hkr. 43. §-ban felsorolt

kitettségekkel kapcsolatos értékvesztések és

céltartalékképzések

Tájékoztató adat

CAA1812 (-) IRB szerint várható

veszteségek

A Hpt. 76/C. § (7) és (8) bekezdések, illetve a

Hpt. 5. számú melléklet 8. f), 8/A és 14. c)

pontok, valamint a Hkr. 43. §-ban felsorolt

kitettségekkel kapcsolatos , a Hkr. 39. § (1),

(2), (3), (5) bekezdések és a 40. § szerint

számított várható veszteségek.

Tájékoztató adat.

CAA182 ALÁRENDELT

KÖLCSÖNTŐKE

SZÁMVITELI ÉRTÉKE

Az alárendelt kölcsöntőkének a Hpt. 5. számú

melléklet 10. pont szerinti beszámítási

limitekkel nem csökkentett – számviteli-

értékét tartalmazza a sor.

Tájékoztató adat.

CAA183 INDULÓ

TŐKEKÖVETELMÉNY

Hpt. 9. §; 71-72. §; 76. §

Már működő hitelintézet esetén: amennyiben

a hitelintézet indulása óta megemelkedett a

Hpt. 9. §-ban előírt, induláskor szükséges

legkisebb jegyzett tőke összege, a cellába a 9.

§ szerinti, jelentés készítésekor aktuális

legkisebb jegyzett tőke összegét kell

feltüntetni, mivel a hitelintézet saját tőkéje,

illetve szavatoló tőkéje nem csökkenhet a 9.

§-ban meghatározott legkisebb jegyzett tőke

értéke alá [Hpt. 71. § (1) bekezdése, illetve

76. § (1) b)]. (A 9. §-ban meghatározott

értékre való fokozatos feltöltés lehetőségét a

Felügyelet átmenetileg engedélyezheti, de a

cella értékét ez nem befolyásolja.)

A CAA183 cellának a változó felügyeleti díj

számításánál is szerepe van. A

tőkekövetelmény összetevő számítási alapja a

kockázati tőkekövetelmény (CAB2) és az

Page 283: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

283

aktuális induló tőkekövetelmény (CAA183)

közül a magasabb érték.

CAB

HITELINTÉZETEK TŐKEKÖVETELMÉNY SZÁMÍTÁSA

(CA)

SOR MEGNEVEZÉS HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

CAB2 TŐKEKÖVETELMÉNY-

MINIMÁLIS SZINTJE

=CAB21+CAB22+CAB23+CAB24 + CAB26

Hpt. 76. § (1) bekezdés

CAB21 ÖSSZES

TŐKEKÖVETELMÉNY A

HITELEZÉSI, PARTNER,

FELHÍGULÁSI ÉS

NYITVASZÁLLÍTÁSI

KOCKÁZATOKRA

=CAB211+CAB212

CAB211 Sztenderd módszer

(továbbiakban SA)

tőkekövetelménye

A hitelkockázat SA módszer szerinti

tőkekövetelménye minden kitettségi osztályra

vonatkozóan

=(CAB21111 vagy (CAB21112+CAB21113))

+CAB2112

A Hpt. 76/A. §, 76/E. és 76/F. §-ai és a Hkr.

altáblákban hivatkozott paragrafusai

CAB21111 SA módszer tőkekövetelménye

kitettségi osztályok szerint

(értékpapírosított pozíció nélkül)

= CAB2111101+ CAB2111102+

CAB2111103+ CAB2111104+

CAB2111105+ CAB2111106+

CAB2111107+ CAB2111108+

CAB2111109+ CAB2111110+

CAB2111112+ CAB2111114+ CAB2111115,

illetve = CS0, n

Hkr. 2. rész 1-5. fejezet

CAB2111101 Központi kormányok és központi

bankok

= 1CS0,n

CAB2111102 Regionális kormányok vagy helyi

önkormányzatok

= 2CS0,n

CAB2111103 Közszektorbeli intézmények = 3CS0,n

CAB2111104 Multilaterális fejlesztési bankok = 4CS0,n

CAB2111105 Nemzetközi szervezetek = 5CS0,n

CAB2111106 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

= 6CS0,n

CAB2111107 Vállalkozások = 7CS0,n

CAB21111071 ebből: rövid lejáratú

követelések

= 71CS0,n

CAB2111108 Lakosság = 8CS0,n

CAB2111109 Ingatlannal fedezett követelések = 9CS0,n

CAB2111110 Késedelmes tételek = 10CS0,n

CAB2111112 Fedezett kötvények = 12CS0,n

CAB2111114 Kollektív befektetési = 14CS0,n

Page 284: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

284

értékpapírok

CAB2111115 Egyéb tételek = 15CS0,n

CAB21111151 ebből: Hkr. 16. § (1)-(2)

bekezdése szerinti tételek

= 151CS0,n

CAB21112 Tartós mentesítés esetén az alap

belső minősítésen (továbbiakban

FIRB), illetve fejlett belső

minősítésen alapuló

(továbbiakban AIRB) módszert

alkalmazó hitelintézetek SA

módszer szerinti

tőkekövetelménye IRB kitettségi

osztályok szerint

(értékpapírosított pozíció nélkül)

= CAB2111201+ CAB2111202+

CAB2111203+ CAB2111204+

CAB2111205+ CAB2111206

A Hpt. 76/D §, 76/E. és 76/F. § és a Hkr.

altáblákban hivatkozott paragrafusai

A FIRB módszert alkalmazó hitelintézetek SA

kitettségi osztályonkénti tőkekövetelményét a

2TCIF táblázat, az AIRB módszert alkalmazó

hitelintézetekét a 2TCIA táblázat hivatkozott

cellái tartalmazzák.

CAB2111201 Központi kormányok és központi

bankok

FIRB: 2TCIF1,q vagy

AIRB: 2TCIA1,q

CAB2111202 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

FIRB: 2TCIF2,q vagy

AIRB: 2TCIA2,q

CAB2111203 Vállalkozások FIRB: 2TCIF3,q vagy

AIRB: 2TCIA3,q

CAB2111204 Lakosság FIRB: 2TCIF4,q vagy

AIRB: 2TCIA4,q

CAB2111205 Részesedések FIRB: 2TCIF5,q vagy

AIRB: 2TCIA5,q

CAB2111206 Egyéb, nem hitelkötelezettséget

megtestesítő eszközök

FIRB: 2TCIF6,q vagy

AIRB: 2TCIA6,q

CAB21113 Fokozatos bevezetés esetén az

alap belső minősítésen

(továbbiakban FIRB), illetve

fejlett belső minősítésen alapuló

(továbbiakban AIRB) módszert

alkalmazó hitelintézetek SA

módszer szerinti

tőkekövetelménye IRB kitettségi

osztályok szerint

(értékpapírosított pozíció nélkül)

= CAB2111301+ CAB2111302+

CAB2111303+ CAB2111304+

CAB2111305+ CAB2111306

A Hpt. 76/D. §, 76/E. és 76/F. § és a Hkr.

altáblákban hivatkozott paragrafusai

A FIRB módszert alkalmazó hitelintézetek SA

kitettségi osztályonkénti tőkekövetelményét a

4TCIF táblázat, az AIRB módszert alkalmazó

hitelintézetekét a 4TCIA táblázat hivatkozott

cellái tartalmazzák.

CAB2111301 Központi kormányok és központi

bankok

FIRB: 4TCIF1,q vagy

AIRB: 4TCIA1,q

CAB2111302 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

FIRB: 4TCIF2,q vagy

AIRB: 4TCIA2,q

CAB2111303 Vállalkozások FIRB: 4TCIF3,q vagy

AIRB: 4TCIA3,q

CAB2111304 Lakosság FIRB: 4TCIF4,q vagy

AIRB: 4TCIA4,q

CAB2111305 Részesedések FIRB: 4TCIF5,q vagy

AIRB: 4TCIA5,q

CAB2111306 Egyéb, nem hitelkötelezettséget

megtestesítő eszközök

FIRB: 4TCIF6,q vagy

AIRB: 4TCIA6,q.

Page 285: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

285

CAB2112 Értékpapírosított pozíciók SA

módszer szerinti

tőkekövetelménye

1SECSA0,u + 2SECSA0,u

CAB212 IRB-n alapuló módszer

tőkekövetelménye

(értékpapírosított pozíció nélkül)

=CAB2121+CAB2122+CAB2123+CAB2124

+ CAB2125

Hpt. 76. § (1) bekezdés a) pont, 76/B-C. §-ok,

és a Hkr. altáblákban hivatkozott paragrafusai

CAB2121 FIRB módszer

tőkekövetelménye, azaz nem

saját nemteljesítéskori

veszteségráta (LGD) becslést és

hitelegyenértékesítési tényezőt

(CCF) alkalmaznak

(értékpapírosított pozíció nélkül)

= CAB212101+CAB212102+CAB212103

Hkr. 152. §, 155. §, 145. § (2) bekezdés, 149.

§ (1) bekezdés, 151. §, 100-101. §-ok, 137-

138. §-ok, 146-148. §-ok, 103-106. §-ok, 109.

§ és a Hkr. altáblákban hivatkozott további

paragrafusai

CAB212101 Központi kormányok és központi

bankok

= C1CIF0,r

CAB212102 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

= C2CIF0,r

Hkr. 25. § szerinti kitettség

CAB2121021 ebből: hitelintézetek és

befektetési vállalkozások

= C21CIF0,r

Hkr. 25. § (1) bekezdés a) pontja szerinti

kitettség

CAB212103 Vállalkozások = C3CIF0,r

CAB2122 AIRB módszer

tőkekövetelménye, azaz saját

nemteljesítéskori veszteségráta

(LGD) becslést és

hitelegyenértékesítési tényezőt

(CCF) alkalmaznak

(értékpapírosított pozíció nélkül)

= CAB212201+CAB212202+CAB212203+

CAB212204

Hpt. 81. §, Hkr. 44. § (4) bekezdés, 48. § (4)-

(5) bekezdések, 80-82. §-ok, 107. §, 45. § (3)

bekezdés, 74. § (5)-(6) bekezdések, és a Hkr.

altáblákban hivatkozott paragrafusai

CAB212201 Központi kormány és központi

bank

= C1CIA0,r

CAB212202 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

= C2CIA0,r

Hkr. 25. § szerinti kitettség

CAB2122021 ebből: hitelintézetek és

befektetési vállalkozások

= C21CIA0,r

Hkr. 25. § (1) bekezdés a) pontja szerinti

kitettség

CAB212203 Vállalkozások = C3CIA0,r

CAB212204 Lakosság = C4CIA0,r

CAB2123 Részesedések IRB módszer

szerint tőkekövetelménye

= CQ0,k

2007. évi LI. tv Átmeneti rendelkezések 75. §

12-15. pontok, Hkr. 34-36. §-ok, 40. §, 49-50.

§-ok, 53. §, 56. § és a Hkr. altáblákban

hivatkozott paragrafusai

CAB2124 Értékpapírosított pozíciók IRB

módszer szerinti

tőkekövetelménye

1SECIRB0,x+ 2SECIRB0,x

CAB2125 Egyéb, nem hitelkötelezettséget

megtestesítő eszközök

tőkekövetelménye

FIRB: 2TCIF6, avagy

AIRB: 2TCIA6,a

CAB22 ELSZÁMOLÁSI KOCKÁZAT

TŐKEKÖVETELMÉNYE

= CTS1,c

Kkr. 30. § és 6. számú melléklet szerint

Page 286: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

286

CAB23 ÖSSZES

TŐKEKÖVETELMÉNY A

POZÍCIÓ-,

DEVIZAÁRFOLYAM ÉS

ÁRUKOCKÁZATRA

= CAB231+ CAB232

CAB231 Pozíció-, devizaárfolyam és

árukockázat szenderd módszer

szerinti tőkekövetelménye

eszközcsoportonként

=

CAB2311+CAB2312+CAB2313+CAB2314

A Kkr. altáblákban hivatkozott paragrafusai

CAB2311 Kereskedési célú,hitelviszonyt

megtestesítő értékpapírok

= M1T1,j

CAB2312 Részvények = M2R1,h

CAB2313 Deviza = M3D01,m

CAB2314 Áruk = M4A1,i

CAB232 Pozíció-, devizaárfolyam és

árukockázat belső model szerinti

tőkekövetelménye

= M5M1,e

CAB24 ÖSSZES

TŐKEKÖVETELMÉNY A

MŰKÖDÉSI KOCKÁZATRA

= CAB241+CAB242+CAB243

Hpt. 76/J. §, 2007.évi LI.tv Átmeneti

rendelkezések 75. § 4. és 10. (d) pontok,

Átmeneti és záró rendelkezések 74. § 3. p)

pont, továbbá az Mkr. altáblákban hivatkozott

paragrafusai

CAB241 Alapmutató módszer szerinti

tőkekövetelmény (BIA módszer)

= OP1,g

CAB242 Sztenderdizált/Alternatív

sztenderdizált módszer szerinti

tőkekövetelmény (TSA/ASA

módszer)

= OP2,g

CAB243 Működési kockázat fejlett mérési

módszer szerinti

tőkekövetelmény (AMA

módszer)

= OP3,g

CAB26 EGYÉB ÉS ÁTMENETI

TŐKEKÖVETELMÉNY

= CAB261

CAB261 Átmeneti rendelkezésként előírt

tőkekövetelmény minimális alsó

korlátjának elérésére vonatkozó

tőketöbblet

Ebben a sorban kell kimutatni a2007. évi LI.

tv. 75. § (3), (5)-(8) bekezdések - Átmeneti

rendelkezések miatti többlet tőkekövelményt.

CAB3 ÖSSZEGZŐ ADATOK

CAB31 Szavatoló tőke többlet/hiány

egyéb és átmeneti

tőkekövetelmények előtt

= CAA1-(CAB2-CAB26)

CAB311 Tőkemegfelelési mutató

(továbbiakban TMM) egyéb és

átmeneti tőkekövetelmények

előtt

= CAA1/(CAB2-CAB26)*8%

Lásd CAB321 algoritmusát, ahol a számláló

és nevező tartalmát a CAB31 értékének

meghatározásához szükséges szavatoló tőke

és tőkekövetelmény értékek tartalmazzák.

CAB32 Szavatoló tőke többlet/hiány

egyéb és átmeneti

tőkekövetelmények után

= CAA1-CAB2

Page 287: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

287

CAB321 TMM egyéb és átmeneti

tőkekövetelmények után

= (CAA1/CAB2) *8%

A tőkemegfelelés szabályozása a minimális

szavatoló tőke szükségletnek megfelelő TMM

a Hpt. 5. számú melléklet 17. pontja és a

2007. évi LI. Tv. 75. § (9) bekezdése

figyelembevételével.

CAB33 FELÜGYELETI

FELÜLVIZSGÁLAT (SREP)

ELŐÍRÁSAINAK

FIGYELEMBE VÉTELÉT

KÖVETŐEN

RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ

SZAVATOLÓ TŐKE

Hpt. 76. § (2) bekezdés

A felügyeleti felülvizsgálat (SREP)

előírásainak figyelembe vételét követően

rendelkezésre álló szavatoló tőkét a

felügyeleti vizsgálatot záró Prudenciális levél

(szükség esetén határozat) előírásainak

megfelelően kell meghatározni.

Az első felügyeleti felülvizsgálat időpontjáig a

CAA1 sorban szereplő, rendelkezésre álló

szavatoló tőke összegét kell szerepeltetni.

CAB3301 FELÜGYELETI

FELÜLVIZSGÁLAT (SREP)

ELŐÍRÁSAINAK

FIGYELEMBE VÉTELÉT

KÖVETŐ

TŐKEKÖVETELMÉNY

Hpt. 145/A. § szerinti felügyeleti

felülvizsgálat keretében, legfeljebb a 153. §-

ban rögzített mértékű megnövelt

tőkekövetelmény. Hpt. 151. § (6) bekezdés - kivételes

felügyeleti intézkedések;

A tőkekövetelményt a felügyeleti vizsgálatot

záró Prudenciális levél (szükség esetén

határozat) előírásainak megfelelően kell

meghatározni. A többlettőke előírást a

Felügyelet a teljes minimális tőkekövetelmény

(Hpt. 76. § (1)), vagy az egyes kockázatok,

illetve érintett portfóliók tőkekövetelménye

%-ában adja meg. A CAB3301 sorban

szereplő értéket a %-os tőketöbblet

előírásainak megfelelően kell kiszámítani és

ezt a %-os emelést a következő

felülvizsgálatig folyamatosan be kell tartani.

Az első felügyeleti felülvizsgálat időpontjáig a

CAB2 sorban szereplő minimális szavatoló

tőkeszükséglet összegét kell szerepeltetni.

CAB331 Szavatoló tőke többlet/hiány

felügyeleti felülvizsgálat

előírásainak figyelembevételét

követően

= CAB33-CAB3301

CAB332 Tőkemegfelelési index

felügyeleti felülvizsgálat

előírásainak figyelembevételét

követően

= (CAB33/CAB3301) *100%

CAB333 TMM felügyeleti felülvizsgálat

előírásainak figyelembevételét

követően

=( CAB33/CAB3301) *8%

CAB34 BELSŐ TŐKEMEGFELELÉS

ÉRTÉKELÉS (ICAAP) UTÁN

RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ

Hpt. 76/K. §

A belső tőkemegfelelés értékelés (ICAAP)

során meghatározott rendelkezésre álló

Page 288: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

288

SZAVATOLÓ TŐKE szavatoló tőke összegét kell a sorban

megjeleníteni.

Az első ICAAP-ot megelőzően a cella értéke

nulla.

CAB3401 BELSŐ TŐKEMEGFELELÉS

ÉRTÉKELÉS (ICAAP)

SZAVATOLÓ TŐKE

SZÜKSÉGLETE

Hpt. 76/K. §

A belső tőkemegfelelés értékelés (ICAAP)

során meghatározott szavatoló

tőkeszükségletet kell a sorban megjeleníteni.

Az első ICAAP-ot megelőzően a cella értéke

nulla.

CAB341 Szavatoló tőke többlet/hiány

belső tőkemegfelelés értékelést

követően

= CAB34-CAB3401

CAB342 Tőkemegfelelési index belső

tőkemegfelelés értékelést

követően

= (CAB34/CAB3401) *100%

CAB343 TMM belső tőkemegfelelés

értékelést követően

= (CAB34/CAB3401) *8%

ACAA Évközi auditált jelentés – HITELINTÉZETEK SZAVATOLÓ TŐKE SZÁMÍTÁSA

Beküldési gyakoriság: eseti (évközi auditált)

A tábla kitöltése

Lásd a CAA táblánál leírtakat.

ACAB Évközi auditált jelentés – HITELINTÉZETEK TŐKEKÖVETELMÉNY SZÁMÍTÁSA

Beküldési gyakoriság: eseti (évközi auditált)

A tábla kitöltése

Lásd a CAB táblánál leírtakat.

Page 289: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

289

Összevont alapú szavatoló tőke és tőkekövetelmény: KCAA, KCAB és KCAC

Beküldési gyakoriság: negyedéves

KCAA

HITELINTÉZETEK ÖSSZEVONT SZAVATOLÓ TŐKE SZÁMÍTÁSA (CA)

PSZÁF SOR MEGNEVEZÉS HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS MEGJEGYZÉSEK

KCAA1 KOCKÁZATOK

FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE

VEHETŐ SZAVATOLÓ

TŐKE ÖSSZESEN

=KCAA11+ KCAA12+ KCAA13+ KCAA16 ,

illetve = KCAA14+ KCAA15+ KCAA16

Hpt.9.§, 70- 76.§, a szövetkezetekre vonatkozóan a

Hpt. XXX. fejezet, az Öszpr.-ben, továbbá a Hpt.

5.számú mellékletében és a Bszt. 2. számú

mellékletében foglaltak.

Az Öszpr. hatálya a Hpt. 90.§ (2) bekezdésében

meghatározott vállalkozásokra terjed ki.

KCAA11 ALAPVETŐ TŐKE =KCAA111+ KCAA112+ KCAA113+ KCAA114+

KCAA115

Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2. számú melléklet

1. és 2. pontjai, valamint az Öszpr. 3-5.§

KCAA111 ALAPVETŐ TŐKEKÉNT

ELISMERT TŐKEELEMEK

KCAA111=KCAA1111+KCAA1112 + KCAA1113+

KCAA1115

Hpt. 5. számú melléklet 5. számú melléklet és a Bszt.

2. számú melléklet 3. a) és b) pontok, 4. a) pont, 5., 6.

pontok 5. számú melléklet

KCAA1111 Befizetett jegyzett tőke KCAA1111=KCAA11111+ KCAA11112+

KCAA11113+KCAA11114

Hpt. 9.§, 10. §, 71-73. §-ok, valamint a Hpt. 5. számú

melléklet és a Bszt. 2. számú melléklet 3., 4., 5., 6.

pontok, szövetkezetekre vonatkozóan a Hpt.

XXX.fejezete.

Névértéken számított érték.

Az osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt

év(ek) elmaradt hozamkifizetésére is feljogosító,

jegyzett és befizetett részvények értékének levonását a

KCAA1115 soron kell végrehajtani a Hpt. 5. számú

melléklet és a Bszt. 2. számú melléklet 4. c) pont

jának megfelelően.

A visszavásárolt saját részvényeket a KCAA112

soron névértéken kell negatív tőkeelemként

figyelembe venni, a Hpt. 5. számú melléklet 4.i)

pontjában foglaltak alapján a visszavásárolt saját

részvények könyv szerinti értéke és névértéke

különbözetének összegét a KCAA112112 soron kell

szerepeltetni.

KCAA111101 ebből: Osztalék-elsőbbségi,

a nyereséges évben az elmúlt

év(ek) elmaradt

hozamkifizetésére fel nem

jogosító, jegyzett és befizetett

A Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2. számú

melléklet 3. a) és 4. a) pontjai szerinti jegyzett tőkéből

azok az osztalék-elsőbbségi részvények, amelyek nem

tartoznak a Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2.

számú melléklet 4.c) pont hatálya alá

Page 290: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

290

részvények

KCAA11111 a) Cégbíróságon bejegyzett tőke Hpt.9. §, 71-73. §, 5. számú melléklet és a Bszt. 2.

számú melléklet 3. a) pont

Számv.tv. 35. § (3)-(6) és (9) bekezdések

KCAA11112 b) Felügyeletnek bejelentett,

dokumentált jegyzett

tőkeemelés összege, amelyet a

Cégbíróság még nem jegyzett

be

Hpt.71-73. §, illetve a Hpt. 5. számú melléklet és a

Bszt. 2. számú melléklet 5. pontja szerint a

Felügyeletre történő benyújtástól számítva

KCAA11113 c) (-) Cégbíróságon még nem

bejegyzett tőkeleszállítás

összege

Hpt.71-73. §, illetve a Hpt. 5. számú melléklet és a

Bszt. 2. számú melléklet 6. pontja szerint a közgyűlési

(alapítói) döntést követően

KCAA11114 d) (-) Jegyzett tőke be nem

fizetett része

Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2. számú melléklet

4. a) pont

Számv. tv. 35. § (8) bekezdés

KCAA1112 (-) Visszavásárolt saját

részvények névértéke

Hpt. 5. számú melléklet 4.i. pont

Kapcsolódó tétel KCAA112112 soron.

KCAA1113 Tőketartalék =KCAA11131+ KCAA11132+ KCAA11133

Hpt. 9. §, 71-73. §-ok, valamint a Hpt. 5. számú

melléklet és a Bszt. 2. számú melléklet 3. b),5., és 6.

pontjai

KCAA11131 a) Számviteli tőketartalék Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2. számú melléklet

5.,6. pontjai - a befizetett jegyzett tőkével

(KCAA1111) összhangban

Számv. tv. 36. §, 35. §(9) bekezdés

KCAA11132 b) (-) Tőketartalék csökkenése a

cégbírósági bejegyzésig

A sorban két tételt kell megjeleníteni:

1.) Hpt. 5. számú melléklet 5. pontja és a Bszt. 2.

számú melléklet 5. pontja szerint ezen a soron kell

kimutatni a Felügyeletnek bejelentett,

dokumentált, Cégbíróságon még nem bejegyzett

jegyzett tőke emelés névértékének összegét (JT

emelés belső forrásból).

2.) Jegyzett tőke leszállítás esetén a számviteli

tőketartalékban szereplő ázsiónak a szavatoló

tőkéből kivezetett összegét a döntéshozataltól a

cégbírósági bejegyzésig.

KCAA11133 c) Tőketartalék növekedése a

cégbírósági bejegyzésig

A sorban két tételt kell megjeleníteni:

1.) Hpt. 5. számú melléklet 6. pontja és a Bszt. 2.

számú melléklet 6. pontja szerint ezen a soron kell

kimutatni a Cégbíróságon még nem bejegyzett

jegyzett tőke leszállítás névértékének összegét

(belső tőke-átcsoportosítás).

2.) Külső forrásból történő jegyzett tőke emelés

esetén a számviteli tőketartalékban még nem

könyvelt ázsió összegét a cégbírósági bejegyzésig.

KCAA1115 (-) Osztalék-elsőbbségi, a

nyereséges évben az elmúlt

év(ek) elmaradt

hozamkifizetésére feljogosító,

jegyzett és befizetett

részvények

Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2. számú melléklet

4. c) pont

KCAA112 ALAPVETŐ TŐKEKÉNT =KCAA1121+ KCAA1122+ KCAA112301+

Page 291: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

291

ELISMERT TARTALÉKOK KCAA1124101+ KCAA1124201+KCAA1125

KCAA1121 Tartalékok =KCAA11211+ KCAA11212+ KCAA11213

A Hpt. 5.melléklet és a Bszt. 2. számú melléklet 3.c),

d), f), g) és 4.d) pontok szerinti tartalékok.

KCAA11211 Lekötött tartalék alapvető

tőkeként figyelembe vehető

része

=KCAA112111+KCAA112112

KCAA112111 Számviteli lekötött tartalék Hpt.XXX. fejezet, Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt.

2. számú melléklet 3. c) pont

Számv. tv. 38. § (1) bekezdés

KCAA112112 (-) Visszavásárolt saját

részvények könyv szerinti érték

és névérték különbözete

Hpt. 5. számú melléklet 4.i) pont

Itt kell figyelembe venni negatív előjellel a

visszavásárolt saját részvények könyv szerinti

értékének és a KCAA1112 soron figyelembe vett

névértékének különbözetét.

KCAA11212 Általános tartalék Hpt.75. § és Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2.

számú melléklet 3. d) pont

KCAA11213 Eredménytartalék =KCAA112131+ KCAA112132+ KCAA112133+

KCAA112134

Hpt.71-73. §-ok, Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2.

számú melléklet 3. f), 4. d), 5., és 6. pontjai - a

befizetett jegyzett tőkével (KCAA1111) összhangban

KCAA112131 a1) Számviteli

eredménytartalék, ha pozitív

Hpt.71-73. §-ok, Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2.

számú melléklet 3. f) pontja

Számv.tv. 37. §, 35. §(9) bekezdés

KCAA112132 a2) (-) Számviteli

eredménytartalék, ha negatív

Hpt.71-73. §-ok, Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2.

számú melléklet 4. d) pont

Számv.tv. 37. §, 35. §(9) bekezdés

KCAA112133 b) (-) Eredménytartalék

csökkenése a Felügyeletnek

bejelentett, dokumentált,

Cégbíróságon még nem

bejegyzett jegyzett tőke emelés

miatt

Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2. számú melléklet

5. pont

KCAA112134 c) Eredménytartalék

növekedése a Cégbíróságon

még nem bejegyzett jegyzett

tőke leszállítás miatt

Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2. számú melléklet

6. pont

KCAA1122 Konszolidáció miatt az

Alapvető tőkeelemek pozitív/(-)

negatív különbözeteiből

beszámítható rész

Az Öszpr. 4. § (2)bekezdés és 5. § (2) bekezdés

szerint a 4. § (1) bekezdés a)-d) és 5. § (1) a)-c)

szerinti különbözetek csak az osztalék-elsőbbségi, a

nyereséges évben az elmúlt év(ek) elmaradt

hozamfizetésre is feljogosító, jegyzett és befizetett

részvényeknek nem minősülő részvények arányában

kerülnek beszámításra.

KCAA11221 Alapvető tőkeelemek pozitív/(-)

negatív különbözetei

= KCAA112211+KCAA112212+KCAA112213

KCAA112211 Saját tőke növekedése/(-

)csökkenése

KCAA112211=KCAA1122111+ KCAA1122112

az Öszpr. 4. § (1) bekezdés a) pont és 5. § (1)

bekezdés a) pont, az Öszpr. 3. § b) pontja szerint a

Hpt. 94. § (1)-(4) bekezdések figyelembe vételével

KCAA1122111 a) Leányvállalatok saját tőke

változása (követel/(-) tartozik)

Az Öszpr. 4. § (1) bekezdés a) pont és 5. § (1)

bekezdés a) pont, az Öszpr. 3. § b) pontja szerint a

Page 292: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

292

Hpt. 94. § (1) és (4) bekezdések figyelembe vételével

KCAA1122112 b) Közös vezetésű

vállalkozások saját tőke

változása (követel/(-) tartozik)

Az Öszpr. 4. § (1) bekezdés a) pont és 5. § (1)

bekezdés a) pont, az Öszpr. 3. § b) pontja szerint a

Hpt. 94. § (2)-(3) bekezdések figyelembe vételével

KCAA112212 Konszolidáció miatti változások

(követel/(-) tartozik)

KCAA112212=KCAA1122121+ KCAA1122122

KCAA1122121 a) adósságkonszolidálás

pozitív/(-) negatív

különbözetéből

Az Öszpr. 4. § (1) bekezdés b) pont és 5. § (1)

bekezdés b) pont, az Öszpr. 3. § c) pontja szerint a

Hpt. 94. § (1)-(3) bekezdések figyelembe vételével

KCAA1122122 b) közbenső

eredménykonszolidálás

pozitív/(-) negatív

különbözetéből

Az Öszpr. 4. § (1) bekezdés c) pont és 5. § (1)

bekezdés c) pont, az Öszpr. 3. § d) pontja szerint a

Hpt. 94. § (1)-(3) bekezdések figyelembe vételével

KCAA112213 Kisebbségi részesedés

(Külső tagok, más tulajdonosok

részesedése)

Az Öszpr. 4. § (1) bekezdés d) pont , az Öszpr. 3. § e)

pontja szerint a Hpt. 94. § (1) bekezdés figyelembe

vételével;

Kisebbségi részesedés: Egy leányvállalat

nyereségének vagy veszteségének és nettó

eszközeinek azon része, amely olyan részesedésnek

tulajdonítható, amelyek sem közvetve -

leányvállalatokon keresztül-, sem közvetlenül nem az

anyavállalat tulajdona.

KCAA112301 Könyvvizsgáló által hitelesített

mérleg szerinti vagy évközi

eredmény, ha pozitív

Hpt. 73. §, valamint a Hpt. 5. számú melléklet és a

Bszt. 2. számú melléklet 3. g) pont

KCAA1124101 (-) Könyvvizsgáló által nem

hitelesített évközi eredmény, ha

negatív

Hpt. 73. §, valamint a Hpt. 5. számú melléklet és a

Bszt. 2. számú melléklet 4. e) pont

KCAA1124201 (-) Könyvvizsgáló által

hitelesített mérleg szerinti

eredmény, ha negatív

Hpt. 73.§, valamint a Hpt. 5. számú melléklet és a

Bszt. 2. számú melléklet 4. e) pont

KCAA1125 (-) Értékpapírosított

eszközökből származó

jövőbeni, nem realizált

nyereség, amely hitelminőség

javítást nyújt az

értékpapírosított pozíciókra.

Hpt. 5. számú melléklet 3A. pont

KCAA113 ÁLTALÁNOS KOCKÁZATI

CÉLTARTALÉK a kockázattal

súlyozott kitettség értékek

összegének 1,25 %-áig

= Min [(KCAA1131+KCAA1132); KCAA1133]

Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2. számú melléklet

3. e) pont

Ezen a soron a megképzett általános kockázati

céltartalék adótartalommal csökkentett összegét kell

figyelembe venni legfeljebb a kockázattal súlyozott

kitettség értékek összegének 1,25 %-ig.

KCAA1131 Általános kockázati céltartalék Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2. számú melléklet

7. pont

Tájékoztató adat

KCAA1132 (-) Általános kockázati

céltartalék adótartalma

Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2. számú melléklet

7. pont

Tájékoztató adat

KCAA1133 Kockázattal súlyozott kitettség

értékek összegének 1,25%-a

Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2. számú melléklet

7. pont.

Page 293: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

293

Tájékoztató adat

A kockázattal súlyozott kitettség értéket a hitelezési

kockázattal összefüggésben, az alábbi

táblahivatkozások adattartalma alapján kell

meghatározni:

Kockázattal súlyozott kitettség érték= KCS0,m +

KCIF0,q + KCIA0,q + KCQ0,j + K1SECSA0,r +

K2SECSA0,r + K1SECIRB0,t + K2SECIRB0,t +

(KCAB2125/0,08)

KCAA114 ALAPVETŐ KÖLCSÖNTŐKE

teljes összege

Hpt. 5. számú melléklet 7/A és 7/B, 8. e) pontok és a

Bszt. 2. számú melléklet 8., 9., 10. e) pontok.

Ezen a soron kell kimutatni az alapvető kölcsöntőke

teljes összegét megjelenési formájától függetlenül (így

pl. hitelviszonyt megtestesítő értékpapír), amelyek

kielégítik a Hpt. 5. számú melléklet 7A. pontjában

leírt feltételeket.

Az alapvető tőkébe az alapvető kölcsöntőke

összegéből legfeljebb az alapvető tőke 15%-ának

megfelelő összeg számítható be. A 15 %-ot

meghaladó részt a KCAA1153 sorban kell kimutatni.

KCAA115 (-) EGYÉB LEVONÁSOK AZ

ALAPVETŐ TŐKÉBŐL

KCAA115=KCAA1151+KCAA1153+KCAA1154

KCAA1151 (-) Immateriális javak Hpt. 5. számú melléklet 4.b) pont

Az immateriális javakat a magyar számviteli

jogszabályoknak - Számv.tv. 23-25. §-ok, 52.§, 3. §

(5) bekezdésének - megfelelő tartalommal és

értékeléssel kell a sorban kimutatni.

KCAA1153 (-) Alapvető kölcsöntőke limit

feletti része

A soron a KCAA11 sor szerinti alapvető tőkének a

KCAA114 soron megjelenített eszközön fennálló

limittúllépése összegét kell kimutatni.

A Hpt. 5. számú melléklet 8.e) pontjának és a Bszt. 2.

számú melléklet 10. e) pontjának megfelelően ez a sor

tartalmazza az alapvető kölcsöntőkének az alapvető

tőke 15 %-át meghaladó részét, amely a járulékos

tőkébe beszámítható (lásd KCAA1211 sor).

KCAA1154 (-) Egyéb levonások KCAA1154=KCAA115421+KCAA115422

KCAA115421 (-) Kockázati céltartalék és az

értékvesztés hiánya (általános

kockázati céltartalék nélkül)

Hpt. 5. számú melléklet és a Bszt. 2. számú melléklet

4. f) pont

KCAA115422 (-) Kereskedési könyvi, kevésbé

likvid tételek értékelési

korrekciója miatti veszteségek

Hpt. 5. számú melléklet 4. h) pont

(az Szmt. szerinti valós értékelés alá nem vont tételek

esetében ezen értékelési korrekcióknak az elszámolt

értékvesztésen és megképzett céltartalékon felüli rész)

KCAA12 JÁRULÉKOS TŐKE =KCAA1211+KCAA1213+KCAA1215+KCAA1216

+KCAA1217+KCAA1218+KCAA1222+KCAA1223

+KCAA1224+KCAA1225

Hpt. 5. számú melléklet 1., 8-13. pontok, Bszt. 2.

számú melléklet 1., 10- 17. pontok, továbbá az Öszpr.

3. §, 6-8. §-ok

KCAA1211 Alapvető kölcsöntőkéből a

járulékos tőkébe beszámítható

rész

= (-) KCAA1153

Hpt. 5. számú melléklet 8.e) pontja és a Bszt. 2.

számú melléklet 10. e) pontja

Page 294: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

294

Az alapvető tőke limittúllépése (lásd KCAA1153 sor),

amely a járulékos tőkébe beszámítható.

Ez a sor tartalmazza az alapvető kölcsöntőkének az

alapvető tőke 15 %-át meghaladó részét.

KCAA1213 Értékelési tartalékok =KCAA12131+ KCAA12132

Hpt. 5. számú melléklet 8. b) és 12A. pont,

Bszt. 2. számú melléklet 10. b) pont, Számv.tv. 39.

§,57. §, 58. §, 59/A-59F. §-ok, 60. §

KCAA12131 a) értékhelyesbítés értékelési

tartaléka

Hpt. 5. számú melléklet 8. b) pont, Bszt. 2. számú

melléklet 10. b) pont.

Számv.tv. 39. § (1) bekezdés a) pont, 57. §(1)-(3)

bekezdések, 58. §, 60. § (9) bekezdés.

KCAA12132 b) valós értékelés értékelési

tartalékából járulékos tőkében

figyelembe vehető rész

KCAA12132=KCAA121321+KCAA121322

KCAA121321 ba) számviteli valós értékelés

értékelési tartalék

Hpt. 5. számú melléklet 8. b) pont, Bszt. 2. számú

melléklet 10. b) pont

Számv.tv. 39. §, 59/A-59F. §-ok, 60. § (8) bekezdés

KCAA121322 bb) (-) bekerülési értéken

értékelt pénzügyi instrumentum

cash-flow fedezeti ügyletének

valós értékeléséből származó

értékelési tartalék

Hpt. 5. számú melléklet 12A. pont

KCAA1215 Konszolidáció miatt a Járulékos

tőkeelemek pozitív/(-) negatív

különbözeteiből beszámítható

rész

Az Öszpr. 6. § (2) bekezdés és 7. § (2) bekezdés .

A 6. § (1) bekezdés b)-e) pontok és 7. § (1) bekezdés

b)-d) pontok szerinti különbözetek csak az osztalék-

elsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt év(ek)

elmaradt hozamfizetésre is feljogosító, jegyzett és

befizetett részvényeknek nem minősülő részvények

arányában kerülnek beszámításra.

KCAA12151 Járulékos tőkeelemek pozitív/(-)

negatív különbözetei

KCAA12151=KCAA121511+KCAA121512+KCAA

121513+KCAA121514

KCAA121511 Passzív/(-)aktív

tőkekonszolidációs különbözet

KCAA121511=KCAA1215111+ KCAA1215112

az Öszpr. 6. § (1) bekezdés a) pont és 7. § (1)

bekezdés a) pont, az Öszpr. 3. § a) pontja szerint a

Hpt. 94. § (1)-(4) bekezdések figyelembe vételével

KCAA1215111 a) Leányvállalatokból, társult

vállalkozásból

Az Öszpr. 6. § (1) bekezdés a) pont és 7. § (1)

bekezdés a) pont, az Öszpr. 3. § a) pontja szerint a

Hpt. 94. § (1) és (4) bekezdések figyelembe vételével.

A Hpt. 94. § (4) bekezdés alapján ebben a sorban kell

jelenteni a társult vállalkozások tőkekonszolidációs

különbözetét az Szmt. 130. § (1) bekezdés b) pontja és

(3) bekezdésnek megfelelően.

KCAA1215112 b) Közös vezetésű

vállalkozásból

Az Öszpr. 6. § (1) bekezdés a) pont és 7. § (1)

bekezdés a) pont, az Öszpr. 3. § a) pontja szerint a

Hpt. 94. § (2)-(3) bekezdések figyelembe vételével

KCAA121512 Saját tőke növekedése/ (-)

csökkenése

KCC121512=KCAA1215121+ KCAA1215122

az Öszpr. 6. § (1) bekezdés b) pont és 7. § (1)

bekezdés b) pont, az Öszpr. 3. § b) pontja szerint a

Hpt. 94. § (1)-(4) bekezdések figyelembe vételével

KCAA1215121 a) Leányvállalatok saját tőke

változása (követel/(-) tartozik)

Az Öszpr. 6. § (1) bekezdés b) pont és 7. § (1)

bekezdés b) pont, az Öszpr. 3. § b) pontja szerint a

Page 295: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

295

Hpt. 94. § (1) és (4) bekezdések figyelembe vételével.

A Hpt. 94. § (4) bekezdés alapján ebben a sorban kell

jelenteni a társult vállalkozások saját tőkéje

változásának a részesedéssel arányos összegét az Szmt.

130. § (5) bekezdés a) pontjának megfelelően.

KCAA1215122 b) Közös vezetésű

vállalkozások saját tőke

változása (követel/(-) tartozik)

Az Öszpr. 6.§ (1) bekezdés b) pont és 7.§ (1) bekezdés

b) pont, az Öszpr. 3. § b) pontja szerint a Hpt. 94.§

(2)-(3) bekezdések figyelembe vételével

KCAA121513 Konszolidáció miatti változások

(követel/(-) tartozik)

KCAA121513=KCAA1215131+ KCAA1215132

az Öszpr. 6. § (1) bekezdés c) pont és 7. § (1)

bekezdés c) pont, az Öszpr. 3. § c) pontja szerint a

Hpt. 94. § (1)-(4) bekezdések figyelembe vételével

KCAA1215131 a) adósságkonszolidálás

pozitív/(-) negatív

különbözetéből

Az Öszpr. 6. § (1) bekezdés c) pont és 7. § (1)

bekezdés c) pont, az Öszpr. 3. § c) pontja szerint a

Hpt. 94. § (1)-(3) bekezdések figyelembe vételével

KCAA1215132 b) közbenső

eredménykonszolidálás

pozitív/(-) negatív

különbözetéből

Az Öszpr. 6.§ (1) bekezdés d) pont és 7.§ (1) bekezdés

d) pont, az Öszpr. 3. § d) pontja szerint a Hpt. 94.§

(1)-(3) bekezdések figyelembe vételével

KCAA121514 Kisebbségi részesedés

(Külső tagok, más tulajdonosok

részesedése)

Az Öszpr. 6.§ (1) bekezdés e) pont, az Öszpr. 3. § e)

pontja szerint a Hpt. 94.§ (1) bekezdés figyelembe

vételével

KCAA1216 Lejárat nélküli

osztalékelsőbbségi, a

nyereséges évben az elmúlt

év(ek) elmaradt

hozamkifizetésére is

feljogosító, jegyzett és

befizetett részvények és

alárendelt kölcsöntőke

Hpt. 5. számú melléklet 8.a) pont

E soron kimutatott járulékos tőkeelemek lejárattal

rendelkező részét a KCAA1222 és KCAA1223 sor

tartalmazza.

KCAA1217 IRB szerinti értékvesztés és

céltartalék többlet

Hpt. 5. számú melléklet 8. f)és 8/A. pontok, Bszt. 2.

számú melléklet 10. f) és 11. pont

Ezen a soron kell figyelembe venni a KCAA181 soron

feltüntetett különbözetet, ha pozitív, maximum a

kockázattal súlyozott kitettségérték 0,6%-ig.

KCAA1218 Járulékos kölcsöntőke Hpt. 5. számú melléklet 8. d) és 9A.pont, Bszt. 2.

számú melléklet 10. d) pont

KCAA1222 Lejárattal rendelkező osztalék-

elsőbbségi, a nyereséges évben

az elmúlt év(ek) elmaradt

hozamkifizetésére feljogosító,

jegyzett és befizetett

részvények

Hpt. 5. számú melléklet 8. a) pont, Bszt. 2. számú

melléklet 10. a) pont

Ebben a sorban kell kimutatni a lejárattal rendelkező

osztalék-elsőbbségi részvények névértékét és

tőketartalékát.

KCAA1223 Lejárattal rendelkező alárendelt

kölcsöntőke

Hpt. 5. számú melléklet 8. c), 10. és 11. pontok, Bszt.

2. számú melléklet 10. c), 14., 15. pontok

Az alárendelt kölcsöntőke értékét legalább a

visszafizetés időpontját megelőző utolsó öt évben

évente egyenletesen csökkenteni kell. A szavatoló

tőkébe a csökkentett érték számítható be.

Page 296: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

296

KCAA1224 Részvénnyé átváltoztatható

kötvények

Hpt. 5. számú melléklet 12. pont, és a Bszt. 2. számú

melléklet 16. pont

Ebben a sorban kell kimutatni a részvénnyé

átváltoztatható kötvények értékét. Járulékos

tőkeelemként történő beszámíthatósága, ha kielégíti az

alárendelt kölcsöntőkére, az alapvető kölcsöntőkére

vagy a járulékos kölcsöntőkére vonatkozó feltételeket.

(Hpt. 5 számú melléklet 7A.,9A, 10. pont)

KCAA1225 (-) Lejárattal rendelkező

alárendelt kölcsöntőke és

osztalék-elsőbbségi, a

nyereséges évben az elmúlt

év(ek) elmaradt

hozamkifizetésére feljogosító,

jegyzett és befizetett

részvények összegének limit

feletti része

Hpt. 5. számú melléklet 13. b) pont, Bszt. 2. számú

melléklet 17. b) pont, valamint az Öszpr. 8. § b) pont .

A szavatoló tőkében figyelembe vehető lejárattal

rendelkező alárendelt kölcsöntőke és osztalék-

elsőbbségi részvény összesített értékének az alapvető

tőke 50 %-át meghaladó összegét tartalmazza a sor.

KCAA123 (-) Járulékos tőke limit feletti

része

Hpt. 5. számú melléklet 13. a) pont, Bszt. 2. számú

melléklet 17. a) pont, valamint az Öszpr. 8. § a) pont.

A Járulékos tőkének az Alapvető tőke összegét

meghaladó értékét tartalmazza a sor.

KCAA13 (-) LEVONÁSOK AZ

ALAPVETŐ TŐKÉBŐL ÉS A

JÁRULÉKOS TŐKÉBŐL

KCAA13= KCAA1301+ KCAA1302+ KCAA1303+

KCAA1304+ KCAA1305+ KCAA1306+

KCAA130609+KCAA1307+ KCAA1308+

KCAA1309+ KCAA1310+ KCAA1311,

illetve KCAA13= KCAA13001+ KCAA13002

Hpt. 79.§, 83.§, 5. számú melléklet 13-14.,14A.pont

ok, valamint az Öszpr. 9. §

A PIBv-ben, biztosítókban és összevonás alól

mentesített PIBvJv-ben fennálló tőkebefektetések,

ezen társaságoknak nyújtott alárendelt kölcsöntőke,

alapvető kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke,

valamint a szavatoló tőkével fedezendő

limittúllépések és egyéb tételek tőkekövetelményeinek

értékeit tartalmazza a sor.

KCAA13001 Ebből:(-) Levonások az

alapvető tőkéből

Hpt. 5. számú melléklet 14., 14A és 16. pont ja és a

Bszt. 2. számú melléklet 20. pontja.

KCAA13001=KCAA130011+KCAA130012+KCAA

130013

KCAA130011 (-) Levonás alapvető tőkéből az

50-50% arányú tételek miatt

Hpt. 5. számú melléklet 14. pont

Ez a sor tartalmazza a KCAA1301-KCAA1308,

valamint KCAA1310 sor(ok)on feltüntetett levonások

összegének 50 %-át.

KCAA130012 (-) Levonás alapvető tőkéből

járulékos tőke hiánya miatt

Hpt. 5. számú melléklet 14A. pont

Ezen a soron külön kell kimutatni a KCAA1301-

KCAA1308, valamint KCAA1310 sor(ok)on

feltüntetett levonások járulékos tőkével nem fedezett

összegét.

KCAA130013 (-) Levonás limittúllépés miatt Hpt. 5. számú melléklet 16. pont

A CAA1309 és CAA1311 sorok esetén a levonások

során nem a 14. és 14A. pontokban foglalt előírásokat,

hanem a 16. pontban lefektetett szabályt kell

Page 297: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

297

alkalmazni, azaz a levonások során érvényesíteni kell

a 13. pontban meghatározott korlátozásokat.

KCAA13002 Ebből: (-) Levonások a

járulékos tőkéből

Hpt. 5. számú melléklet 14., 14A és 16. pont ja és a

Bszt. 2. számú melléklet 20. pontja.

KCAA130021 (-) Levonás járulékos tőkéből

az 50-50% arányú tételek miatt

Hpt. 5. számú melléklet 14. pont

Ez a sor tartalmazza a KCAA1301-KCAA1308,

valamint KCAA1310 sor(ok)on feltüntetett levonások

összegének 50 %-át.

Amennyiben az 50%-os súlyú tételek a korlátozások

figyelembe vételével meghatározott járulékos tőke

értékét meghaladják, a levonás az alapvető tőkéből

történik (lsd. KCAA130012 sor).

KCAA130022 (-) Levonás limittúllépés miatt Hpt. 5.s zámú melléklet 16. pont

A KCAA1309 és KCAA1311 sorok esetén a

levonások során nem a 14. és 14A. pontokban foglalt

előírásokat, hanem a 16. pontban lefektetett szabályt

kell alkalmazni, azaz a levonások során érvényesíteni

kell a 13. pontban meghatározott korlátozásokat.

KCAA1301 (-) PIBv-ben lévő

tőkebefektetések korlátozása

miatt

Hpt. 5. számú melléklet 14. a) pont, Bszt. 2. számú

melléklet 18. a) pont, Öszpr. 9.§ (1) bekezdés a) pont

és 9.§ (3) bekezdésBefolyásoló részesedésnek

minősülő PIBv-ben lévő tőkebefektetések könyv

szerinti értéke.

KCAA1302 (-) PIBvnek nyújtott alárendelt

kölcsöntőke, alapvető

kölcsöntőke és járulékos

kölcsöntőke korlátozása miatt

Hpt. 5. számú melléklet 14. a) pont, Bszt. 2. számú

melléklet 18. a) pont, Öszpr. 9.§ (1) bekezdés a) pont

és 9.§ (3) bekezdés.

Befolyásoló részesedésnek minősülő PIBv-nek

nyújtott alárendelt kölcsöntőke , alapvető kölcsöntőke

és járulékos kölcsöntőke könyv szerinti értéke.

KCAA1303 (-) A PIBv-ben lévő nem

befolyásoló tőke befektetés és

alárendelt kölcsöntőke,

alapvető kölcsöntőke és

járulékos kölcsöntőke limit

feletti része

Hpt. 5. számú melléklet 14. b) pont,Bszt. 2. számú

melléklet 18. b) pont, Öszpr. 9.§ (1) bekezdés c) pont

és 9.§ (3) bekezdés.

Összes nem befolyásoló - 10 % alatti - részesedésnek

minősülő PIBv-okban lévő részesedés és alárendelt

kölcsöntőke, alapvető kölcsöntőke és járulékos

kölcsöntőke könyv szerinti értékének limit feletti

része.

KCAA1304 (-) Biztosítóban lévő

tőkebefektetések korlátozása

miatt

Hpt. 5. számú melléklet 14. a) pont, Bszt. 2. számú

melléklet 18. a) pont,Öszpr. 9.§ (1) bekezdés b) pont

és 9.§ (3) bekezdés.

Befolyásoló Részesedésnek minősülő biztosítóban,

viszontbiztosítóban és biztosító holding társaságban

lévő tőkebefektetések könyv szerinti értéke.

KCAA1305 (-) Biztosítónak nyújtott

alárendelt kölcsöntőke,

alapvető kölcsöntőke és

járulékos kölcsöntőke

korlátozása miatt

Hpt. 5. számú melléklet 14. a) pont, Bszt. 2. számú

melléklet 18. a) pont,Öszpr. 9.§ (1) bekezdés b) pont,

és 9.§ (3) bekezdés.

Befolyásoló részesedésnek minősülő biztosítóban,

viszontbiztosítóban és biztosító holding társaságban

nyújtott alárendelt kölcsöntőke, alapvető kölcsöntőke

és járulékos kölcsöntőke könyv szerinti értéke.

KCAA1306 (-) A Biztosítóban lévő nem

befolyásoló tőke befektetés és

Hpt. 5. számú melléklet 14. b) pont,Bszt. 2. számú

melléklet 18. b) pont,Öszpr. 9.§ (1) bekezdés c) pont,

Page 298: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

298

alárendelt kölcsöntőke,

alapvető kölcsöntőke és

járulékos kölcsöntőke limit

feletti része

és 9.§ (3) bekezdés.

Összes nem befolyásoló - 10 % alatti - részesedésnek

minősülő biztosítóban, viszontbiztosítóban és biztosító

holding társaságban lévő részesedés és alárendelt

kölcsöntőke, alapvető kölcsöntőke és járulékos

kölcsöntőke könyv szerinti értékének limit feletti

része.

KCAA130609 (-) Összevonás alól mentesített

PIBvJv miatti levonás

Öszpr. 9.§ (2) bekezdés és 9.§ (3) bekezdés .

KCAA13060911 (-) Összevonás alól mentesített

PIBvJv befektetések könyv

szerinti értéke

Öszpr. 9.§ (2) bekezdés és 9.§ (3) bekezdés .

KCAA13060912 (-) Összevonás alól mentesített

PIBvJv befektetések minimális

szavatoló tőke szükséglete

Öszpr. 9.§ (2) bekezdés és 9.§ (3) bekezdés .

KCAA13060921 (-) Összevonás alól mentesített

PIBvJv befektetések

arányosított könyv szerinti

értéke

Öszpr. 9.§ (2) bekezdés és 9.§ (3) bekezdés .

KCAA13060922 (-) Összevonás alól mentesített

PIBvJv befektetések

arányosított minimális

szavatoló tőke szükséglete

Öszpr. 9.§ (2) bekezdés és 9.§ (3) bekezdés .

KCAA1306093 (-) Összevonás alól mentesített

PIBvJv befektetéseknek

nyújtott alárendelt kölcsöntőke

könyv szerinti értéke

Öszpr. 9.§ (2) bekezdés és 9.§ (3) bekezdés .

KCAA130610 Kiegészítő információ:

KORLÁTOZÁSOK

ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ

ÖSSZES ALAPVETŐ ÉS

JÁRULÉKOS TŐKE

KCAA130610=KCAA11+(KCAA12-

KCAA1217)+KCAA1301+KCAA1302+KCAA1303

+KCAA1304+KCAA1305+KCAA1306+

KCAA130609

Hpt. 5. számú melléklet 15. pont.

(A Hpt. 5. számú melléklet 14. c), d) és e) pontjában

és a Bszt. 2. számú melléklet 18. a) pontjában,

valamint az Öszpr. 10. §-ban meghatározott

követelmény a KCAA1308, a KCAA1307 és

KCAA1310 soron szereplő tétel figyelmen kívül

hagyásával érvényesül)

Szavatolótőke a nagy kockázatok fedezésére (ha a

piaci kockázatokat kiegészítő tőkével nem fedezik) és

a minősített befektetések fedezetére.

Tájékoztató adat.

KCAA1307 (-) A kockázattal súlyozott

kitettségi érték

meghatározásánál figyelembe

nem vett, 1250 %-os kockázati

súlyú értékpapírosítási pozíciók

összege

Hpt. 5. számú melléklet 14.d) pont

KCAA1308 (-) IRB szerinti értékvesztés és

céltartalék hiány, valamint IRB

részesedések várható

vesztesége

Hpt. 5. számú melléklet 14. c) pont, Bszt. 2. számú

melléklet 18. c) pont Öszpr. 9. § d) pont.

Page 299: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

299

KCAA1309 (-) Befektetési korlátozások

miatti limittúllépések összege

KCAA1309=

KCAA1309101+KCAA1309102+KCAA1309103

Hpt.83. §, valamint Öszpr. 11.§

A pénzügyi szektoron kívüli, befolyásoló

részesedések limit feletti része.

KCAA1309101 (-) Hitelintézet egy

vállalkozásban lévő befektetése

könyv szerinti értékének a

hitelintézet szavatolótőkéje 15

% feletti része.

Hpt.83.§ (1) bekezdés és Öszpr. 11. §

KCAA1309102 (-) Hitelintézet egy

vállalkozásban lévő

befektetésének a vállalkozás

jegyzett tőkéjének 51 %-át

meghaladó része.

A cella adatot nem tartalmazhat.

KCAA1309103 (-) Hitelintézet

összes,vállalkozásokban

meglévő befolyásoló

részesedései nettó könyv

szerinti értékének a hitelintézet

szavatolótőkéje 60 %-át

meghaladó része.

Hpt.83. § 3) bekezdés és Öszpr. 11. §

KCAA1310 (-) Kereskedési könyv szerinti

nyitva szállítás értéke a

második szerződés szerinti

(fizetést vagy szállítást követő)

5. munkanaptól az ügylet

megszűntéig

Hpt. 5. számú melléklet 14.e) pont

KCAA1311 (-) Nagykockázat vállalásának

korlátozása miatti limittúlépés

KCAA1311= KCAA1311101+KCAA1311102+

KCAA1311103

Hpt. 79. §, 80.§, valamint Öszpr. 11.§

KCAA1311101 (-) Hitelintézet egy ügyféllel,

ügyfélcsoporttal szembeni

nagykockázat-vállalásának a

hitelintézet szavatolótőkéje 25

% feletti része

Hpt.79. § (1)-(2) bekezdések, 80.§ és Öszpr. 11. §

KCAA1311102 (-) Hitelintézet által vállalt

nagykockázat-vállalásoknak a

hitelintézet szavatolótőkéje

nyolcszoros összege feletti

része

Hpt.79. § (3) bekezdés, 80.§ és Öszpr. 11. §

KCAA1311103 (-) Hitelintézet befolyásoló

részesedéssel rendelkező egyedi

ügyfeleivel, ügyfélcsoportjaival

szembeni nagykockázat-

vállalásának a hitelintézet

szavatolótőkéje 20 % feletti

része

Hpt.79. § (7) bekezdés, 80.§ és Öszpr. 11. §

KCAA14 KOCKÁZATOK

FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE

VEHETŐ ÖSSZES

ALAPVETŐ TŐKE

= KCAA11+ KCAA13001

Page 300: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

300

KCAA15 KOCKÁZATOK

FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE

VEHETŐ ÖSSZES

JÁRULÉKOS TŐKE

= KCAA12+ KCAA13002

KCAA1510 KOCKÁZATOK

FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE

VEHETŐ, LEVONÁSOK

UTÁNI ÖSSZES ALAPVETŐ

ÉS JÁRULÉKOS TŐKE

= KCAA11+ KCAA12+ KCAA13,

illetve = KCAA14 + KCAA15

Hpt. 5. számú melléklet 17. pont,Bszt. 2. számú

melléklet 21. pont, valamint Öszpr. 12.§ (3) bekezdés.

KCAA16 PIACI KOCKÁZATOK

FEDEZÉSÉRE

FELHASZNÁLHATÓ

ÖSSZES KIEGÉSZÍTŐ TŐKE

= KCAA161+KCAA163+KCAA166+KCAA167

Hpt.76. § (1) bekezdés a) pont 2. és 3. pontja a Hpt. 5.

számú melléklet 20. pontja figyelembevételével,

valamint Öszpr. 12.§

KCAA161 Járulékos tőke szavatoló tőkébe

be nem számítható része

A járulékos tőkének a piaci kockázatok fedezésére

szolgáló kiegészítő tőke elemekhez átcsoportosított,

limit feletti része (lásd KCAA1225+KCAA123)

Hpt. 5. számú melléklet 18. pont, Bszt. 2. számú

melléklet 22. pont.

KCAA163 Kiegészítő alárendelt

kölcsöntőke

Hpt.48. § d)-e) pontok, 76.§ (5) bekezdés, Hpt. 5.

számú melléklet 18. és 19. pontjok,Bszt. 2. számú

melléklet 22. és 23. pontok.

KCAA166 (-) Hitelintézet kereskedési

könyvi nagykockázat-

vállalásának limittúllépése

miatti tőkelevonás

Hpt. 76.§ (1) bekezdés a) pont 2. pontjának

megfelelően.

KCAA167 (-) Elismert, de fel nem használt

kiegészítő tőke

(-) A kiegészítő alárendelt kölcsöntőke és a járulékos

tőkeelemek limit feletti része.

Hpt. 5. számú melléklet 20. pont, Bszt. 2. számú

melléklet 24. pont.

KCAA181 Kiegészítő információk:

IRB SZERINTI

ÉRTÉKVESZTÉS/

CÉLTARTALÉK TÖBBLET

(+) / HIÁNY (-)

KCAA181= KCAA1811+KCAA1812

Tájékoztató adat.

A különbség pozitív összegét – Hpt. 5. számú

melléklet 8. f) pontjában előírt korlát figyelembe

vételével – a KCAA1217., a hiány összegét negatív

előjellel a KCAA1308 soron kell feltüntetni.

KCAA1811 IRB szerint beszámítható

értékvesztés/céltartalék

A Számv. tv. és a Hitkr., a Hpt. 5. számú melléklet 8.

f), 8/A.és 14.c) pontjai, a Bszt. 2. számú melléklet 10.

f), 11., 18. c) pontjai, valamint a Hkr 43.§-ban

felsorolt kitettségekkel kapcsolatos értékvesztések és

céltartalék képzések

Tájékoztató adat.

KCAA1812 (-) IRB szerint várható

veszteségek

Hpt.76/C. §(7) és (8) bekezdések, Hpt. 5. számú

melléklet 8.f), 8/A.és 14.c) pontok, a Bszt. 2. számú

melléklet 10. f), 11., 18. c) pontjai, valamint a Hkr.

43. §-ban felsorolt kitettségekkel kapcsolatos, a Hkr

39.§ (1), (2), (3), (5) bekezdések és 40.§ szerint

számított várható veszteségek.

Tájékoztató adat.

KCAA182 ALÁRENDELT

KÖLCSÖNTŐKE

SZÁMVITELI ÉRTÉKE

Az alárendelt kölcsöntőkének a Hpt. 5. számú

melléklet 10. pont, a Bszt. 2. számú melléklet 14. pont

szerinti beszámítási limitekkel nem csökkentett –

számviteli - értékét tartalmazza a sor.

Page 301: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

301

Tájékoztató adat.

KCAA183 INDULÓ

TŐKEKÖVETELMÉNY

Hpt. 9. §

Tájékoztató adat.

Az összevont felügyelet alá tartozó pénzügyi csoport

anyavállalatának a Hpt. 9. § szerinti induló tőkeértéket

kell figyelembevenni

Page 302: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

302

KCAB

HITELINTÉZETEK ÖSSZEVONT TŐKEKÖVETELMÉNY SZÁMÍTÁSA (CA)

SOR MEGNEVEZÉS HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

KCAB2 TŐKEKÖVETELMÉNY-

MINIMÁLIS SZINTJE

=KCAB21+KCAB22+KCAB23+KCAB24+

KCAB25+ KCAB26

Hpt. 76.§ (1) bekezdés és az Öszpr. 13. §

KCAB21 ÖSSZES TŐKEKÖVETELMÉNY A

HITELEZÉSI, PARTNER,

FELHÍGULÁSI ÉS

NYITVASZÁLLÍTÁSI

KOCKÁZATOKRA

= KCAB211+KCAB212

KCAB211 Sztenderd módszer (továbbiakban SA)

tőkekövetelménye

A hitelkockázat SA módszer szerinti

tőkekövetelménye minden kitettségi osztályra

vonatkozóan (az értékpapírosított pozíciók

kivételével)

=(KCAB21111 vagy

(KCAB21112+ KCAB21113) +KCAB2112

A Hpt. 76/A. §, 76/E. és 76/F. § és a Hkr.

altáblákban hivatkozott paragrafusai.

KCAB21111 SA módszer tőkekövetelménye

kitettségi osztályok szerint

(értékpapírosított pozíció nélkül)

= KCAB2111101+ KCAB2111102+

KCAB2111103+ KCAB2111104+

KCAB2111105+ KCAB2111106+

KCAB2111107+ KCAB2111108+

KCAB2111109+ KCAB2111110+

KCAB2111112+ KCAB2111114+

KCAB2111115,

illetve = KCS0, n

Hkr. 2.rész 1-5. fejezet

KCAB2111101 Központi kormányok és központi

bankok

1KCS0,n

KCAB2111102 Regionális kormányok vagy helyi

önkormányzatok

2KCS0,n

KCAB2111103 Közszektorbeli intézmények 3KCS0,n

KCAB2111104 Multilaterális fejlesztési bankok 4KCS0,n

KCAB2111105 Nemzetközi szervezetek 5KCS0,n

KCAB2111106 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

6KCS0,n

KCAB2111107 Vállalkozások 7KCS0,n

KCAB21111071 ebből: rövid lejáratú

követelések

71KCS0,n

KCAB2111108 Lakosság 8KCS0,n

KCAB2111109 Ingatlannal fedezett követelések 9KCS0,n

KCAB2111110 Késedelmes tételek 10KCS0,n

KCAB2111112 Fedezett kötvények 12KCS0,n

KCAB2111114 Kollektív befektetési értékpapírok 14KCS0,n

KCAB2111115 Egyéb tételek 15KCS0,n

KCAB21111151 ebből: a Hkr. 16. § (1)-(2) 151KCS0,n

Page 303: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

303

bekezdése szerinti tételek

KCAB21112 Tartós mentesítés esetén az alap belső

minősítésen (továbbiakban FIRB),

illetve fejlett belső minősítésen

alapuló (továbbiakban AIRB)

módszert alkalmazó hitelintézetek SA

módszer szerinti tőkekövetelménye

IRB kitettségi osztályok szerint

(értékpapírosított pozíció nélkül)

= KCAB2111201+ KCAB2111202+

KCAB2111203+ KCAB2111204+

KCAB2111205+ KCAB2111206

Hpt. 76/D. §, 76/E. és 76/F. §-ok és a Hkr.

altáblákban hivatkozott paragrafusai.

Az FIRB módszert alkalmazó hitelintézetek SA

kitettségi osztályonkénti tőkekövetelményét a

K2TCIF tábla, az AIRB módszert alkalmazó

hitelintézetekét a K2TCIA tábla hivatkozott

cellái tartalmazzák.

KCAB2111201 Központi kormányok és központi

bankok

FIRB: K2TCIF1,q vagy

AIRB: K2TCIA1,q

KCAB2111202 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

FIRB: K2TCIF2.q vagy

AIRB: K2TCIA2,q

KCAB2111203 Vállalkozások FIRB: K2TCIF3,q vagy

AIRB: K2TCIA3,q

KCAB2111204 Lakosság FIRB: K2TCIF4,q vagy

AIRB: K2TCIA4,q

KCAB2111205 Részesedések FIRB: K2TCIF5,q vagy

AIRB: K2TCIA5,q

KCAB2111206 Egyéb, nem hitelkötelezettséget

megtestesítő eszközök

FIRB: K2TCIF6,q vagy

AIRB: K2TCIA6,q

KCAB21113 Fokozatos bevezetés esetén az FIRB),

illetve AIRB) módszert alkalmazó

hitelintézetek SA módszer szerinti

tőkekövetelménye IRB kitettségi

osztályok szerint (értékpapírosított

pozíció nélkül)

= KCAB2111301+ KCAB2111302+

KCAB2111303+ KCAB2111304+

KCAB2111305+ KCAB2111306

Hpt. 76/D. §, 76/E. és 76/F. § és a Hkr.

altáblákban hivatkozott paragrafusai.

Az FIRB módszert alkalmazó hitelintézetek SA

kitettségi osztályonkénti tőkekövetelményét a

K4TCIF tábla, az AIRB módszert alkalmazó

hitelintézetekét a K4TCIA tábla hivatkozott

cellái tartalmazzák.

KCAB2111301 Központi kormányok és központi

bankok

FIRB: K4TCIF1,q vagy

AIRB: K4TCIA1,q

KCAB2111302 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

FIRB: K4TCIF2,q vagy

AIRB: K4TCIA2,q

KCAB2111303 Vállalkozások FIRB: K4TCIF3,q vagy

AIRB: K4TCIA3,q

KCAB2111304 Lakosság FIRB: K4TCIF4,q vagy

AIRB: K4TCIA4,q

KCAB2111305 Részesedések FIRB: K4TCIF5,q vagy

AIRB: K4TCIA5,q

KCAB2111306 Egyéb, nem hitelkötelezettséget

megtestesítő eszközök

FIRB: K4TCIF6,q vagy

AIRB: K4TCIA6,q

KCAB2112 Értékpapírosított pozíciók SA

módszer szerinti tőkekövetelménye

1SECSA0,u+2SECSA0,u

Page 304: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

304

KCAB212 IRB-n alapuló módszer

tőkekövetelménye

=KCAB2121+KCAB2122+KCAB2123+KCA

B2124+ KCAB2125

Hpt. 76. § (1) bekezdés a) pont, 76/B-C. §-ok,

és a Hkr. altáblákban hivatkozott paragrafusai.

KCAB2121 FIRB módszer tőkekövetelménye,

azaz nem saját nemteljesítéskori

veszteségráta (LGD) becslést és

hitelegyenértékesítési tényezőt (CCF)

alkalmaznak (értékpapírosított pozíció

nélkül)

= KCAB212101+KCAB212102+KCAB212103

Hkr. 152. §, 155. §, 145. § (2) bekezdés, 149. §

(1) bekezdés, 151. §, 100-101. §, 137-138. §,

146-148. §, 103-106. §, 109. § és a Hkr.

altáblákban hivatkozott paragrafusai.

KCAB212101 Központi kormányok és központi

bankok

= KC1CIF0,r

KCAB212102 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

=KC2CIF0,r

Hkr.25. § szerinti kitettség.

KCAB2121021 ebből: hitelintézetek és

befektetési vállalkozások

= KC21CIF0,r

Hkr.25. § (1) bekezdés a) pont szerinti kitettség.

KCAB212103 Vállalkozások = KC3CIF0,r

KCAB2122 AIRB módszer tőkekövetelménye,

azaz saját nemteljesítéskori

veszteségráta (LGD) becslést és

hitelegyenértékesítési tényezőt (CCF)

alkalmaznak (értékpapírosított pozíció

nélkül)

=

KCAB212201+KCAB212202+KCAB212203+

KCAB212204

Hpt.81. §, Hkr. 44.§ (4) bekezdés, 48. § (4)-(5)

bekezdések, 80-82. §-ok, 107. §, 45. § (3)

bekezdés, 74. § (5)-(6) bekezdések, és a Hkr.

altáblákban hivatkozott paragrafusai.

KCAB212201 Központi kormány és központi bank = KC1CIA0,r

KCAB212202 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

= KC2CIA0,r

Hkr.25. § szerinti kitettség

KCAB2122021 ebből: hitelintézetek és

befektetési vállalkozások

= KC21CIA0,r

Hkr.25. § (1) bekezdés a) pont szerinti kitettség

KCAB212203 Vállalkozások = KC3CIA0,r

KCAB212204 Lakosság = KC4CIA0,r

KCAB2123 Részesedések IRB módszer szerinti

tőkekövetelménye

=KCQ0,k

2007. évi LI.törvény 75. § 12-15. pont , Hkr.

34-36. §, 40. §, 49-50. §, 53. §, 56.§ és a Hkr.

altáblákban hivatkozott paragrafusai.

KCAB2124 Értékpapírosított pozíciók IRB

módszer szerinti tőkekövetelménye

1SECIRB0,x + 2SECIRB0,x

KCAB2125 Egyéb, nem hitelkötelezettséget

megtestesítő eszközök

tőkekövetelménye

FIRB: K2TCIF6, avagy

AIRB: K2TCIA6,a

KCAB22 ELSZÁMOLÁSI KOCKÁZAT

TŐKEKÖVETELMÉNYE

= KCTS1,c

Kkr. szerint

KCAB23 ÖSSZES TŐKEKÖVETELMÉNY A

POZÍCIÓ-, DEVIZAÁRFOLYAM

ÉS ÁRUKOCKÁZATRA

= KCAB231+ KCAB232

KCAB231 Pozíció-, devizaárfolyam és

árukockázat szenderd módszer szerinti

tőkekövetelménye

eszközcsoportonként

= KCAB2311+KCAB2312+KCAB2313

+KCAB2314

A Kkr. altáblákban hivatkozott paragrafusai.

Page 305: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

305

KCAB2311 Kereskedési célú,hitelviszonyt

megtestesítő értékpapírok

= M1TK1,j

KCAB2312 Részvények = KM2R1,h

KCAB2313 Deviza = KM3D01,m

KCAB2314 Áruk = KM4A1,i

KCAB232 Pozíció-, devizaárfolyam és

árukockázat belső modell szerinti

tőkekövetelménye

= KM5M1,e

KCAB24 ÖSSZES TŐKEKÖVETELMÉNY A

MŰKÖDÉSI KOCKÁZATRA

= KCAB241+KCAB242+KCAB243

76/J. §, 2007.évi LI.törvény 74. § (3) bekezdés,

75. § (4) bekezdés és (10) bekezdés (d) pont,

továbbá az Mkr. altáblákban hivatkozott

paragrafusai.

KCAB241 Alapmutató módszer szerinti

tőkekövetelmény (BIA módszer)

= KOP1,g

KCAB242 Sztenderdizált/Alternatív

sztenderdizált módszer szerinti

tőkekövetelmény (TSA/ASA

módszer)

= KOP2,g

KCAB243 Működési kockázat fejlett mérési

módszer szerinti tőkekövetelménye

(AMA módszer)

= KOP3,g

KCAB25 AZ ELŐZŐ ÉVI MŰKÖDÉSI

KÖLTSÉGEN ALAPULÓ

TŐKEKÖVETELMÉNY

A sorba csak akkor kerülhet adat, ha a

konszolidált körben van olyan befektetési

vállalkozás, amely így számolhatja a

tőkekövetelményét.

KCAB26 EGYÉB ÉS ÁTMENETI

TŐKEKÖVETELMÉNY

= KCAB261

KCAB261 Átmeneti rendelkezésként előírt

tőkekövetelmény minimális alsó

korlátjának elérésére vonatkozó

tőketöbblet

Az érték ≥ 0

2007.évi LI.törvény 75. § (3), (5)-(8)

bekezdések

KCAB3 ÖSSZEGZŐ ADATOK

KCAB31 Szavatoló tőke többlet/hiány egyéb és

átmeneti tőkekövetelmények előtt

= KCAA1-(KCAB2-KCAB26)

KCAB311 Tőkemegfelelési mutató

(továbbiakban TMM) egyéb és

átmeneti tőkekövetelmények előtt

= KCAA1/(KCAB2-KCAB26)*8%

KCAB32 Szavatoló tőke többlet/hiány egyéb és

átmeneti tőkekövetelmények után

= KCAA1-KCAB2

KCAB321 TMM egyéb és átmeneti

tőkekövetelmények után

= (KCAA1/KCAB2) *8%

A tőkemegfelelés szabályozása a minimális

szavatoló tőke szükségletnek megfelelő TMM a

Hpt. 5. számú melléklet 17. pontja, az Öszpr. 2.

§-a, továbbá a 2007.évi LI. törvény 75. § (9)

bekezdés figyelembevételével.

A tőkemegfelelés szabályozásának különböző

szintjeihez (így a belső tőkemegfelelés értékelés

és a felügyeleti felülvizsgálatot követően előírt

szavatoló tőke szükséglethez) ugyanez a

mutatószám hozzárendelhető a számláló és

Page 306: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

306

nevező megfelelő tartalmával.

KCAB33 FELÜGYELETI

FELÜLVIZSGÁLAT (SREP)

ELŐÍRÁSAINAK FIGYELEMBE

VÉTELÉT KÖVETŐEN

RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ

SZAVATOLÓ TŐKE

Hpt. 76. § (2) bekezdés

A felügyeleti felülvizsgálat (SREP)

előírásainak figyelembe vételét követően

rendelkezésre álló szavatoló tőkét a felügyeleti

vizsgálatot záró Prudenciális levél (szükség

esetén határozat) előírásainak megfelelően kell

meghatározni.

Az első felügyeleti felülvizsgálat időpontjáig a

KCAA1 sorban szereplő rendelkezésre álló

szavatoló tőke összegét kell szerepeltetni.

KCAB3301 FELÜGYELETI

FELÜLVIZSGÁLAT (SREP)

ELŐÍRÁSAINAK FIGYELEMBE

VÉTELÉT KÖVETŐ

TŐKEKÖVETELMÉNY

Hpt.145/A. § szerinti felügyeleti felülvizsgálat

keretében, legfeljebb a 153. §-ban rögzített

mértékű többlet-tőkekövetelmény

Hpt. 151. § (6) bekezdés- kivételes felügyeleti

intézkedések

,Hpt. 76. § (2) bekezdés.

A tőkekövetelményt a felügyeleti vizsgálatot

záró Prudenciális levél (szükség esetén

határozat) előírásainak megfelelően kell

meghatározni. A többlettőke előírást a

Felügyelet a teljes minimális tőkekövetelmény

(Hpt. 76. § (1), vagy az egyes kockázatok,

illetve érintett portfóliók tőkekövetelménye %-

ában adja meg. A KCAB3301 sorban szereplő

értéket a %-os tőketöbblet előírásainak

megfelelően kell kiszámítani és ezt a %-os

emelést a következő felülvizsgálatig

folyamatosan be kell tartani.

Az első felügyeleti felülvizsgálat időpontjáig a

KCAB2 sorban szereplő minimális szavatoló

tőkeszükséglet összegét kell szerepeltetni.

KCAB331 Szavatoló tőke többlet/hiány

felügyeleti felülvizsgálat előírásainak

figyelembevételét követően

= KCAB33-KCAB3301

KCAB332 Tőkemegfelelési index felügyeleti

felülvizsgálat előírásainak

figyelembevételét követően

= (KCAB33/KCAB3301) *100%

Page 307: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

307

KCAB333 TMM felügyeleti felülvizsgálat

előírásainak figyelembevételét

követően

= (KCAB33/KCAB3301) *8%

KCAB34 BELSŐ TŐKEMEGFELELÉS

ÉRTÉKELÉS (ICAAP) UTÁN

RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ

SZAVATOLÓ TŐKE

Hpt.76/K. §

A belső tőkemegfelelés értékelés (ICAAP)

során meghatározott rendelkezésre álló

szavatoló tőke összegét kell a sorban

megjeleníteni.

Az első ICAAP-ot megelőzően a cella értéke

nulla.

KCAB3401 BELSŐ TŐKEMEGFELELÉS

ÉRTÉKELÉS (ICAAP)

SZAVATOLÓ TŐKE

SZÜKSÉGLETE

Hpt.76/K. §

A belső tőkemegfelelés értékelés (ICAAP)

során meghatározott szavatoló tőkeszükségletet

kell a sorban megjeleníteni.

Az első ICAAP-ot megelőzően a cella értéke

nulla.

KCAB341 Szavatoló tőke többlet/hiány belső

tőkemegfelelés értékelést követően

= KCAB34-KCAB3401

KCAB342 Tőkemegfelelési index belső

tőkemegfelelés értékelést követően

= (KCAB34/KCAB3401) *100%

KCAB343 TMM belső tőkemegfelelés értékelést

követően

= (KCAB34/KCAB3401) *8%

KCAC

HITELINTÉZETEK ÖSSZEVONT ALAPÚ TŐKEKÖVETELMÉNY SZÁMÍTÁSA -

RÉSZLETEZŐ TÁBLA

Sorkód Megnevezés MAGYAR JOGSZABÁLYOK SZERINTI

HIVATKOZÁSOK ÉS MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

Konszolidált bankcsoportok és

egyedileg felügyelt entitások

Ez a jelentés elsősorban azt célozza meg, hogy

a hitelintézetekről és az egyéb összevont

felügyelet alá tartozó pénzügyi intézményről

további információkat kapjunk a konszolidáció

alkalmazásának hatókörében (Hpt. 90.§ (2)

bekezdés és a XIV.fejezet, a Tpt. 181/A. § (2)

bekezdés, valamint az Öszpr.), amelyek az

egyéni és subkonszolidált beszámolókból

készülnek. Ennek megfelelően a Szvt. 119.§

szerinti leányvállalatok nem tartoznak a

konszolidálás hatálya alá, ennek ellenére a

felügyelők/felügyeletek eldönthetik, hogy

Page 308: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

308

minden pénzügyi intézményre kiterjesztik a

jelentés hatályát.

A piaci szereplők részleges konszolidálása

miatt a tőkekövetelményre és a szavatoló tőkére

vonatkozó adatok csak részadatokat

tartalmaznak.

1 Név A konszolidált bankcsoportok és egyedileg

felügyelt entitások neve

2 Kód A konszolidált bankcsoportok és egyedileg

felügyelt entitások kódja

3 Összes tőkekövetelmény a hitelezési,

partner, felhígulási és nyitvaszállítási

kockázatokra

Lásd a KCAB táblázat 21. sorát

4 Elszámolási/Szállítási kockázat Lásd a KCAB táblázat 22. sorát

5 Összes tőkekövetelmény a pozíció-,

devizaárfolyam és árukockázatra

Lásd a KCAB táblázat 23. sorát

6 Működési kockázat Lásd a KCAB táblázat 24. sorát

7 Egyéb és átmeneti tőkekövetelmények Lásd a KCAB táblázat 26. sorát

8 Tőkekövetelmény minimális szintje

öszesen

(8=3+4+5+6+7)

Lásd a KCAB táblázat 2. sorát

9 Kockázatok fedezetére figyelembe

vehető összes szavatoló tőke

Lásd a KCAB táblázat 1. sorát

10 Ebből: Kockázatok fedezetére

figyelembe vehető összes alapvető

tőke

Lásd a KCAB táblázat K14. sorát

11 SZAVATOLÓ TŐKE TÖBBLET

vagy HIÁNY

(a tőkekövetelmény minimális szintje

figyelembe vételével)

Lásd a KCAB táblázat 32. sorát

12 SZAVATOLÓ TŐKE TÖBBLET

vagy HIÁNY a felügyeleti

felülvizsgálat előírásainak figyelembe

vételét követően

Lásd a KCAB táblázat 331. sorát

A konszolidált COREP táblák a Hpt. 93. § teljesülését vizsgálják az összevont felügyelet alá tartozó

hitelintézeti csoportok esetében. A konszolidált táblák a bankcsoportnak, mint egységes egésznek a

következő kapcsolatokból származó szavatoló tőkéjét, kockázati kitettségeit és tőkeszükségletét

tartalmazzák:

- egyrészt a külső partnerekkel szembeni kapcsolatból,

- másrészt a Hpt. 79. § (7) bekezdés hatálya alá eső intézmények közül az alábbiakkal szembeni

kapcsolatból származnak:

= a jelentő anyabank a Csoporton belüli leányvállalatot, közös vezetésű vállalkozást, társult

vállalkozást, szoros kapcsolatban lévő vállalkozást nem vonja be a konszolidálásba,

Page 309: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

309

= a jelentő anyabank köztes anyavállalat, ezért az anyavállalattal és az anyavállalat

leányvállalataival, közös vezetésű vállalkozásaival stb. kapcsolatos befektetéseket is ebben

a táblában kell megjeleníteni.

KCAC tábla célja

A KCAC táblában a jelentő anya- vagy köztes anyabanknak a KCAA és KCAB táblák összegző

bankcsoporti adatait csoporttagonkénti összetevőkre kell bontani. Ennek megfelelően azok az

intézmények adatai is megjelennek a táblában, amelyek szavatoló tőkerendelkezésre tartására nem

kötelezettek, de a kockázati tőkekövetelményüket a Csoport összevont tőkekövetelményében

biztosítani kell (pénzügyi vállalkozás), vagy a Felügyeletnek nem jelentő intézmények pl. SPE-k,

illetve közös vezetésű vállalkozások (ahol a részesedéseket arányosítani kell), társult vállalkozások, a

közbenső anyavállalat anyavállalata, annak leányvállalatai.

A KCAC tábla adatai tájékoztató jellegűek. Ha a táblában egy leányvállalat konszolidált szinten

tőkehiányos, önmagában nem jelenti a bankcsoport nem prudens működését. Az egyedi szintű

tőkehiánynak a Felügyelet részéről szankcionálási következménye nincs.

A működési kockázat tőkekövetelmény csoporttagonkénti megbontásának alapelvei:

1.) a konszolidált eredménykimutatás alapján meg kell határozni a bankcsoport adott évi

beszámítható jövedelmét az Mkr. rendelkezéseinek megfelelően.

2.) Ha a csoport adott évi jövedelme pozitív, a csoporttagok jövedelmeit attól függetlenül

figyelembe kell venni az irányadó mutató meghatározásánál, hogy az nyereség vagy

veszteség.

3.) Ha a csoport adott évi jövedelme negatív, a csoporttagok jövedelmeit 0 értékkel kell

beszámítani az átlagolásba, függetlenül attól, hogy pozitív vagy negatív a csoporttag adott

éves eredménye.

A konszolidált működési kockázati tőkekövetelményt csak a bankok és bankcsoport tevékenységére

jelentős hatást gyakorló pénzügyi vállakozások esetében kell az adott csoporttag sorában

számszerűsíteni, az egyéb csoporttagok tőkekövetelményét az anyabank során kell kimutatni.

A konszolidált szavatoló tőkét szintén csak a bankok és bankcsoport tevékenységére jelentős hatást

gyakorló pénzügyi vállakozások esetében kell tagokra is számszerűsíteni, az egyéb csoporttagok

szavatoló tőkéjét, beleértve a konszolidációs különbözeteket a szavatoló tőke anyabanki sorában kell

jelenteni. Azoknál a tagoknál, amelyeknek nincs szavatolótőke- állítási kötelezettsége, nulla értéket

kell feltüntetni.

A konszolidált hitelezési, partner, piaci és működési kockázati táblák kitöltési útmutatóját lásd az

egyedi kockázati táblák kitöltési útmutatójánál.

Page 310: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

310

III.2. COREP Hitelezési kockázati tőkekövetelmény – egyedi és konszolidált táblák

CS, 1CS-151CS, valamint KCS, K1CS-K151CS

Beküldési gyakoriság: CS, 1CS-151CS havi, KCS, K1CS-K151CS negyedéves.

CS, 1CS-151CS TÁBLÁK, VALAMINT A KCS, K1CS-K151CS TÁBLÁK

(CR SA)

Azonosító MEGNEVEZÉS

HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1

Kitettség eredeti értéke

hitelegyenértékesítési tényező

(CCF) nélkül

Az eszközök és a mérlegen kívüli tételek

nyilvántartásbavételét és értékelését a Számv.

tv., valamint a Hitkr. tartalmazza, beleértve a

valós értékelés számviteli szabályait is. A hazai

számviteli jogrend szerint el nem elismert

nemzetközi számviteli szabályok az értékelés

szempontjából nem vehetők figyelembe.

A kitettség eredeti értéke a Hpt. 76/A § (4)

bekezdés szerinti értéknek az elszámolt

értékvesztéssel vagy céltartalékkal növelt értéke

azzal, hogy a mérlegen kívüli tételek esetében

az ügyletkockázati súly (hitelegyenértékesítési

tényező -CCF) hatását nem kell figyelembe

venni.

A Hkr. 18. §-ában felsorolt származtatott tételek

esetében az eredeti kitettség értéket a kockázati

céltartalék, hitelegyenértékesítési tényező

(CCF) valamint a hitelezésikockázat-mérséklési

(CRM) technikák hatásainak figyelembe vétele

nélkül kell meghatározni.

A szabványosított nettósítási megállapodással

nem rendelkező (nem beleértve a szerződéses

nettósítási megállapodást) származtatott

ügyletek, repóügyletek, értékpapír- vagy áru-

kölcsönbeadási vagy kölcsönbevételi ügyletek,

hosszú elszámolási idejű ügyletek és fedezett

kölcsönügyletek esetében a kitettség eredeti

értéke egyenlő:

a Pkkr-ben leírt módszerek (piaci árazás

módszere, eredeti kockázat szerinti módszer,

sztenderd módszer, belső modell módszer)

szerint számított partnerkockázati kitettség

értékkel;

A szabványosított nettósítási

megállapodásokkal rendelkező repóügyletek

és/vagy értékpapír-, illetve áru-kölcsönbeadási

vagy kölcsönbevételi ügyletek, és/vagy egyéb

tőkepiac vezérelt ügyletek esetében az előre

rendelkezésre bocsátott hitelkockázati fedezetek

kockázatmérséklő hatását a Hkr. 133. §-a

szerint kell meghatározni.

Page 311: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

311

2 Ebből: Partnerkockázatból

származó hitelkockázat

A szabványosított nettósítási megállapodással

nem rendelkező származtatott ügyletek,

repóügyletek, értékpapír- vagy áru-

kölcsönbeadási vagy kölcsönbevételi ügyletek,

hosszú elszámolási idejű ügyletek és fedezett

kölcsönügyletek esetében a kitettség eredeti

értékét a Pkkr.-benleírt módszerek (piaci árazás

módszere, eredeti kitettség szerinti módszer,

sztenderd módszer, belső modell módszer)

szerint kell meghatározni.

3 (-) Értékvesztés és céltartalék az

eredeti kitettséghez kapcsolódóan

Az eszközök és a mérlegen kívüli tételek

értékelését a Számv. tv. valamint a Hitkr.

tartalmazza, beleértve a valós értékelés

számviteli szabályait is. A hazai számviteli

jogrend szerint el nem elismert nemzetközi

számviteli szabályok az értékelés

szempontjából nem vehetők figyelembe. Az

értékvesztésre és kockázati céltartalékra

vonatkozó szabályokra a Hitkr. rendelkezései az

irányadók.

4 Nettó kitettség (értékvesztéssel és

céltartalékkal csökkentett) értéke 4= 1+3

5-10

Helyettesítésen alapuló

hitelezésikockázat-mérséklési

(CRM) technikák

A Hpt. 2. számú melléklet III/A 7. pontjában

definiált hitelezésikockázat-mérséklési

technikák közül a helyettesítésen alapuló

hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák

egy kitettség vagy kitettségek hitelezési

kockázatát oly módon csökkentik, hogy

kockázatcsökkentő eszköz (a beáramló

helyettesítő tétel) a fedezendő pozíció

megfelelő hányadának (kiáramló helyettesített

tétel) helyébe lép a saját kockázati súlyával.

5-6

Előre nem rendelkezésre

bocsátott hitelkockázati fedezet:

korrigált értékek (GA)

Az előre nem rendelkezésre bocsátott

hitelkockázati fedezet definícióját a Hpt. 2.

számú melléklet III/A 1. pontja definiálja.

A kockázattal súlyozott kitettség érték és

várható veszteség összegének kiszámításához

teljes fedezet és részleges fedezettség, illetve

állami garanciák esetén lásd a Hkr. 154. §-ában

leírtakat.

Devizanem eltérés esetén a korrekciót a Hkr.

153. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kell

számítani.

5 Garanciák

Olyan előre nem rendelkezésre bocsátott

hitelkockázati fedezet, amely olyan

kötelezettségvállaláson alapul, mely kielégíti a

Hkr. 108. §, 108/A. § és a Hkr. 120-123. § -ok

és 125/A. §, 126. §-okban leírt

minimumkövetelményeket (pl. garancia,

kézfizető kezesség). amely nem minősül

hitelderivatívának.

GA=G*(t-t*)/(T-t*) ahol G*=G(1-HFX).

Page 312: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

312

Ld. még a 9-10 oszlopnál leírtakat.

6 Hitelderivatívák

A hitelderivatívák típusai és

elismerhetőségének kritériumai meghatározását

lásd a Hkr. 110. § és 124-126. §-okban.

7-8 Előre rendelkezésre bocsátott

hitelkockázati fedezet

Az előre rendelkezésre bocsátott fedezetek

definícióját a Hpt. 2. számú melléklet III/A 2.

pontja tartalmazza, az ekként elismerhető

fedezetek felsorolását pedig a Hkr. 96. § (1) (2)

bekezdések idevonatkozó részei, azzal, hogy a

szabványosított nettósítási megállapodások az

egyszerű módszernél (azaz a 7. oszlopban) nem

vehetők figyelembe. (Hkr. 98. §).

A mérlegen belüli nettósítás, a pénzügyi

biztosíték és az egyéb előre rendelkezésre

bocsátott hitelkockázati fedezetek

részletszabályait lásd a Hkr. 97. §, 99. §, 100. §

és 107. § -okban.

(Hkr. 128-129. § -ok: Az előre rendelkezésre

bocsátott hitelkockázati fedezetek között

készpénz fedezetnek minősül a kielégítési jog

megnyíltát eredményező hiteleseményhez

kapcsolódó értékpapírba történő befektetés és

hitelnyújtó hitelintézet által a mérlegen belüli

nettósítás keretében figyelembe vehető kölcsön

és betét egyenlege is.)

Ezen fedezetek értékét a Hkr. 135. §-ban

leírtaknak megfelelően kell meghatározni.

7 Pénzügyi biztosítékok: Egyszerű

módszer

A módszer leírását és alkalmazásának feltételeit

a Hkr. 134-135. §-ok részletesen tartalmazza.

A pénzügyi biztosítékok hitelkockázati

fedezetként való elismerhetőségének feltételeit

lásd a Hkr. 114. §-ban. A pénzügyi biztosítékok

egyszerű módszerének alkalmazása esetén

(azaz, ha az „f1” oszlopot tölti ki az intézmény),

akkor az intézmény az „i” oszlopokban nem

szerepeltethet adatot. (Hkr. 134. § (1)

bekezdés), ugyanis az egyszerű és átfogó (lásd.

később) módszer egyidejű alkalmazása nem

megengedett.

Ha f1>0, akkor i=0.

8 Egyéb előre rendelkezésre

bocsátott hitelkockázati fedezet

Az egyéb előre rendelkezésre bocsátott

hitelkockázati fedezetek- elismerhetőség

kritériumait lásd Hkr. 118. §-ban, a kivételekre

(amikor garanciaként kezelendő) vonatkozó

szabályokat pedig lásd a 152. §-ban.

9-10 CRM helyettesítő hatások a

kitettségre

Hkr. 135. § és 154. §

A „beáramló helyettesítő tételek” megegyeznek

az értékvesztéssel és a kockázati céltartalékkal

csökkentett nettó kitettség összegéből levonásra

kerülő azon összeggel, amely az ügyfél

Page 313: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

313

9 (-) Kiáramló helyettesített tételek

összesen

kockázati kitettség osztálya és a kockázati

súlyozás és az ügyfélkategória alapján kerül

meghatározásra és hozzárendelésre kerül az

ügyfél kockázati kitettség osztályához a

kockázati súlyozás és az ügyfélkategória

alapján. Ez az összeg kerül figyelembevételre

beáramló helyettesítő tételként a fedezet

nyújtójának kitettségi osztályánál és kockázati

súlyánál és ügyfélkategóriájánál.

A kiáramló helyettesített tételek (9g1) oszlopba

írjuk azt az értéket, amelyet helyettesítünk (pl.

vállalkozói hitelt) valamely CRM technikával.

„Beáramlóként” a helyettesítő tétel összegét

csak annak a kitettségi osztálynak a

táblázatában lehet szerepeltetni, amely

kitettségi osztályból (pl. központi kormány,

központi bank, stb.) a helyettesítő tétel

származik.

A beáramló helyettesítő tételt ugyanabban a

sorban kell feltüntetni, amely sorban a kiáramló

helyettesítő tétel szerepel. Például, ha a

beáramló helyettesítő tétel mérlegtétel

fedezetéül szolgál, akkor az 1CS11

Mérlegtételek sorban kell feltüntetni.

A beáramló helyettesítő tételt a helyettesített

tétel típusának megfelelő sorban kell feltüntetni,

nem pedig a helyettesítő tétel típusának

megfelelő sorban. Így például, ha egy garancia

mérlegtételre nyújt fedezetet, akkor azt a

beáramló helyettesítő tételek oszlop

mérlegtételek sorában kell feltüntetni, és nem

pedig a mérlegen kívüli tételek között.

„Kiáramlóként” a helyettesített tétel összegét

csak annak a kitettségi osztálynak a

táblázatában lehet szerepeltetni, amely

kitettségi osztályból (pl. vállalkozások, lakosság

stb.) a helyettesített tétel kikerül

Minden táblában fennál az alábbi egyezőség:

g1= -(e1+e2+f1+f2).

Az egyezőség az alábbi formában fennáll az

összegző tábla CS0, CS11 és CS12 soraira:

g2 = – g1

10 (+) Beáramló helyettesítő tételek

összesen

11

Nettó kitettség a CRM

helyettesítő hatások

figyelembevételével, CCF nélkül

(11=4+9+10)

A megfelelő kockázati súly kategóriába és

kitettségi osztályba sorolt kitettség értéke a

helyettesítésen alapuló CRM technikák

hatásának figyelembevételével.

12-14

A kitettség értékét módosító

CRM technika: előre

rendelkezésre bocsátott

hitelkockázati fedezetek.

Pénzügyi biztosítékok átfogó

módszere

A Hkr. 134. § (1) bekezdésnek megfelelően a

hitelintézet a pénzügyi biztosítékok

hitelezésikockázat-mérséklő hatásának

számszerűsítése során vagy a pénzügyi

biztosítékok egyszerű módszerét, vagy a

pénzügyi biztosítékok átfogó módszerét

alkalmazhatja, de a két módszer egyidejűleg

Page 314: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

314

nem alkalmazható.

A módszer alkalmazásának részleteit lásd a

Hkr. 136-144. §-okban.

12 Volatilitási korrekciós tényező

hatása a kitettségre

Hkr. 137. §.

A jelentendő érték a volatilitási korrekció

kitettségre gyakorolt hatása (Eva-E), ahol E a

hitelkockázati fedezet figyelembevétele nélküli

kitettség érték,

EVA a kitettség volatilitással korrigált értéke.

13

(-) Pénzügyi biztosíték

volatilitással és lejárati

eltérésekkel korrigált értéke

(CVAM)

Megfelel a CVAM= CVA(t-t*)/(T-t*)=C(1-HC-

HFX)(t-t*)/(T-t*) képlet alapján, számolt

értéknek, ahol CVA = C (1-HC-HFX) amelyhez a

C, Hc, HFX, t, T és t* rövidítések jelentését ld.

Hkr. 137. § (2) bekezdés és a 158. §. (2) –(3)

bekezdések.meghatározását a Hkr. lásd Lejárati

eltérés: Hkr. 156. §.

Lejárat meghatározása: Hkr. 157. §.

Hitelkockázati fedezet értékelése: Hkr. 158. §.

A kereskedési könyvi műveletekre - beleértve a

pénzügyi biztosítékokat és árukat - a Pkkr-ben

leírt kereskedési könyvi kockázati kitettségre

vonatkozó szabályok az irányadóak.

14

(-) Volatilitási és lejárati

korrekciók hatása a pénzügyi

biztosíték értékére

A jelentendő összeg a volatilitási és lejárati

korrekció együttes hatása (CVAM-C) = C[(1-

HC-HFX)-1],

ahol a volatilitási korrekció hatása (CVA-C) =

C[(1-HC-HFX)-1],

és a lejárati korrekció hatása (CVAM-CVA)=

C(1-HC-HFX)[(t-t*)/(T-t*)-1].

A pénzügyi biztosíték piaci értékének

kiszámítása átfogó módszer szerint: Hkr. 136. §

és 158. § (2) bekezdés.

15 Kitettség teljesen korrigált értéke

(E*)

Hkr. 131. §, 132. §, 133. §, 137. §, 145. § (1)

bekezdés.

16-19

Mérlegen kívüli kitettség teljesen

korrigált értékének CCF szerinti

megoszlása

Hpt. 2. számú melléklet III/A. 6. pontja; és a

Hkr. 17. §-a és a 145. § (1) bekezdése.

A mérlegen kívüli kitettség teljesen korrigált

CCF nélküli értékét (15 oszlop) kell szétosztani

a 0%, 20%, 50%, és 100%-os ügyletkockázati

súlyú mérlegen kívüli tételek között (15

oszlop= 16+17+18+19 oszlopok).

20 Kitettség értéke

Kitettség értékének meghatározásához lásd a

hitelezésikockázat-mérséklési technikák

fejezeteit (Hkr. 127-160. §-ok).

Kitettség értéke az értékvesztés elszámolás és

céltartalékképzés, valamint az összes

hitelezésikockázat-mérséklő (CRM) tétel és a

hitelegyenértékesítési tényezők (CCF)

alkalmazása után, a Hkr. 4-23. §-okban

meghatározott kockázati súlyozásnak

megfelelően.

A mérlegtételek és a mérlegen kívüli tételek

együtt. A mérlegen kívüli értékek (16-19.

Page 315: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

315

oszlopok) itt már a mérlegesített értékkel

szerepelnek.

21 Kockázattal súlyozott kitettség

érték

A Hpt. 76/A. § (2), (3), (5), (6), és (7)

bekezdései alapján az egyes tételek kockázati

súlyozását a Hkr. 4. § - 23. §-ok részletezik.

A Hpt. 76/G. § (1) bekezdés alapján a külső

hitelminősítő szervezetekkel és export

hitelügynökségekkel szembeni

követelményeket és a hitelminősítéseik

megfeleltetését a Hkr. 19-23. §-ok tartalmazzák.

A Hpt. 76/F. § (1) bekezdés alapján a

kockázattal súlyozott kitettség érték és várható

veszteség érték számításánál a Hkr. 127. §

útmutatása szerint kell eljárni.

Ezen oszlop a mérleg és a mérlegen kívüli

tételek (amelyek már mérlegesítve szerepelnek)

együttes, kockázattal súlyozott értéke.

22 TŐKEKÖVETELMÉNY Hpt. 76. § (1) bekezdés

SOROK

11 Mérlegtételek

A Számvt. tv. 21. § szerinti azon eszközoldali

tételek, amelyek nem szerepelnek az alább

felsoroltak között.

12 Mérlegen kívüli tételek

A Hkr. 17. §-ában felsorolt tételek, kivéve az

értékpapír finanszírozó ügyleteket, a hosszú

elszámolási idejű ügyleteket, vagy a termékek

közötti szerződéses nettósítási megállapodás

alapján fennálló ügyleteket.

13

Értékpapír finanszírozó ügyletek

és Hosszú elszámolási idejű

ügyletek

Repó és a fordított repó megállapodások: Tpt.

5. § (1)bekezdés 110. pont,

értékpapírkölcsönzési ügyletek: Tpt. 5. § (1)

bekezdés 44. pont,

letéti számla fedezete mellett végzett

kölcsönügyletek: Pkkr. 3 §,

hosszú elszámolási idejű ügyletek: Pkkr. 3. §

14 Származtatott ügyletek

Származtatott ügyletek: Hkr. 18. § (1)

bekezdés,

származtatott ügyletek értékelése és súlyozása:

Pkkr. 3. §

15

Termékek közötti szerződéses

nettósítási megállapodás alapján

fennálló kitettség

Azokat a kitettségeket, amelyek a termékek

közötti szerződéses nettósítás alapján állnak

fenn (Pkkr. szerint) és nem sorolhatók sem a

származtatott, sem az értékpapír finanszírozó és

hosszú elszámolási idejű ügyletek közé, ebben a

kategóriában kell szerepeltetni.

2051 Késedelmes tételek Nem töltendő mező.

Page 316: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

316

2052 Kijelölt hitelminősítő szervezet

általi minősítés nélküli kitettség Nem töltendő mező.

2073 Ingatlannal fedezett kitettség Nem töltendő mező.

2053 Nem lakóingatlannal fedezett

kitettség Nem töltendő mező.

209 200 %

Csak IRB-t alkalmazó hitelintézetnél (tartós

mentesség, fokozatos bevezetés) az összesen

táblában (CS) kollektív befektetési forma

portfolióját képező kitettségek (14CS) esetén

(Hkr. 33. § (2) bekezdés b) pont) kell kitölteni.

212 Egyéb kockázati súlyok

A Hpt. 75/A. § alapján minden kitettséget be

kell sorolni az e paragrafusban felsorolt

kitettségi osztályok valamelyikébe. A

kitettségek kockázati súlyozását a Hkr. rendelet

4-23. §-a tartalmazza. „Egyéb kockázati súly” a

Hkr-ben nem kerül alkalmazásra. Mindazon

kitettségeket, amelyeket a Hkr. nem részletez, a

Hpt. 76/A. § (6) bekezdés alapján 100%-os

súllyal kell szerepeltetni.

EGYÉB

Sztenderd módszer kitettségi

osztályai

A sztenderd módszer kitettségi osztályai a Hpt.

76/A. § (1) bekezdésében definiált kitettségi

osztályok, továbbá az összesen tábla.

Alepelv: a sztenderd módszert (SA) választó

intézményeknek a hitelezési kockázatok

tőkekövetelményének meghatározásához az

összes kitettségre vonatkozóan a sztenderd

módszer kitettségi osztályai szerinti bontást kell

alkalmazniuk.

A szavatoló tőkéből levont tételeket a hitelezési

kockázati táblákban nem kell feltüntetni (Hpt.

76/A. § (5) bekezdés)

Központi kormány és központi

bank

Hpt. 76/A. § (1) bekezdés a) pont,

kitettségi osztály tartalma: Hkr. 4. §

Regionális kormány és helyi

önkormányzattal szembeni

kitettség

Hpt. 76/A. § (1) bekezdés b):,

kitettségi osztály tartalma: Hkr. 5. §

Közszekorbeli intézménnyel

szembeni kitettség

Hpt. 76/A. § (1) bekezdés c),kitettségi osztály

tartalma: Hkr. 6. §

Multilaterális fejlesztési bankkal

szembeni kitettség

Hpt. 76/A. § (1) bekezdés d),

kitettségi osztály tartalma: Hkr. 7. §

Nemzetközi szervezettel

szembeni kitettség

Hpt. 76/A. § (1) bekezdés e),

kitettségi osztály tartalma: Hkr. 8. §

Hitelintézettel és befektetési

vállalkozással szembeni kitettség

Hpt. 76/A. § (1) bekezdés f),

kitettségi osztály tartalma: Hkr. 9. §

Page 317: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

317

Vállalkozással szembeni kitettség Hpt. 76/A. § (1) bekezdés g) pont,

kitettségi osztály tartalma: Hkr. 10. §

Lakossággal szembeni kitettség Hpt. 76/A. § (1) bekezdés h) pont

kitettségi osztály tartalma: Hkr.11. §

Ingatlannal fedezett kitettség

Hpt. 76/A. § (1) bekezdés i),

kitettségi osztály tartalma: Hkr. 12. §.

Ide sorolhatók be a lakossággal szembeni, Hkr.

11. § (3)-(4) bekezdés szerinti kitettséget is 75

% súllyal.

Késedelmes tételek kitettségi

osztálya

Hpt. 76/A. § (1) bekezdés j) pont

kitettségi osztály tartalma: Hkr.13. §

Fedezett kötvény formájában

fennálló kitettség

Hpt. 76/A. § (1) bekezdés k) pont

kitettségi osztály tartalma: Hkr.14. §

Kollektív befektetési

értékpapírban fennálló kitettség

Hpt. 76/A. § (1) bekezdés m) pont

kitettségi osztály tartalma: Hkr.15. §

Egyéb tételek

Hpt. 76/A. § (1) bekezdés n) pont

kitettségi osztály tartalma: Hkr.16. §

.

Kiemelten kockázatos tételek

(151CS tábla)

Hpt. 76/A. § (1) bekezdés n) pont,

kitettségi osztály tartalma: Hkr. 16. § (1)-(2)

bekezdések. §

CIF és C1CIF-C32CIF, valamint KCIF és KC1CIF-KC32CIF

Beküldési gyakoriság: CIF és C1CIF-C32CIF havi, KCIF és KC1CIF-KC32CIF negyedéves.

CIF ÉS C1CIF-C32CIF TÁBLÁK, VALAMINT KCIF ÉS A KC1CIF-KC32CIF

TÁBLÁK

(CR IRB VAGY IRBF)

Azonosító MEGNEVEZÉS

HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1 Belső minősítési rendszer

Hkr. 54. § (1)-(2) bekezdések.

Ha az adatszolgáltató hitelintézet egyetlen

minősítési rendszert használ egy különböző

rendszereket átfogó általános belső skála

alapján tud jelentést készíteni, akkor azt

alkalmazza.

Egyéb esetben a különböző minősítési

rendszereket egyesíteni kell úgy, hogy a

következő feltételeknek megfeleljen:

a különböző minősítési rendszerekben a

kitettségek minősítési kategóriáinak vagy

pooljainak összességét a hozzájuk tartozó

nemteljesítési valószínűség (továbbiakban PD)

szerint növekvő sorrendbe kell rendezni,

függetlenül attól, hogy melyik minősítési

Page 318: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

318

rendszerbe tartoznak.

1 Ügyfél-kategóriához, poolhoz

tartozó PD (%)

Hkr. 72-73. §

Az egyes kitettségi típusokba tartozó ügyfél-

kategóriákhoz vagy poolokhoz rendelt PD-ket

kell szerepeltetni a jelentésben.

Az ügyfélkategóriák vagy poolok kitettség

típusok szerinti összegzése (pl. 1. Összes

kitettség. Mérlegtételek, mérlegen kívüli

tételek, ...; 1.1 Kitettségi kategóriánként,

poolonkénti kitettségek: Összesen; 1.5.

Felhígulási kockázat: összes vásárolt követelés)

sorokon az adott kitettség típushoz tartozó

ügyfél-kategóriák és poolok

kitettségértékeivel súlyozott átlagos PD-ket

kell jelenteni. A súlyozáshoz a 11. oszlopban

szereplő kitettség-értékeket kell alkalmazni.

2

Kitettség eredeti értéke

hitelegyenértékesítési tényező

(CCF) nélkül

Az eszközök és a mérlegen kívüli tételek

nyilvántartásba vételét és értékelését a Számv.

tv., valamint Hitkr. tartalmazza, beleértve a

valós értékelés számviteli szabályait is. A hazai

számviteli jogrend szerint el nem elismert

nemzetközi számviteli szabályok az értékelés

szempontjából nem vehetők figyelembe.

A kitettség eredeti értéke értékvesztés,

kockázati céltartalék a Hpt. 76/C. § (4)

bekezdés illetve a Hkr. 51. § szerinti érték,

azzal a különbséggel, hogy a mérlegen kívüli

tételek esetében az ügyletkockázati súly

hitelegyenértékesítési tényező (CCF) hatását

nem kell figyelembe venni.

Az egyenes adós és a garantőr együttes

nemteljesítése esetén a kitettségeket a kitettségi

kategóriához tartozó PD szerint kell besorolni.

3 Ebből: Partnerkockázatból

származó hitelkockázat Lásd CS tábla kitöltési útmutatóját.

4-8

Hitelezésikockázat-mérséklési

(CRM) technikák helyettesítő

hatása a kitettségre

A Hpt. 2. számú melléklet III./A (7.) definíciója

szerint a hitelezési kockázat-mérséklési

technikák közül a helyettesítésen alapuló

hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák

egy kitettség kockázatát oly módon csökkentik,

hogy a kockázatcsökkentő eszköz (a beáramló

helyettesítő tétel) a fedezendő pozíció

megfelelő hányadának (kiáramló helyettesített

tétel) helyébe lép a saját kockázati súlyával.

4 Garanciák

Hkr. 120-123. §-ok

A korrigált értéket a Hkr. 155. §-ban definiáltak

szerint kell meghatározni.

Page 319: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

319

5 Hitelderivatívák

Hkr. 120. § és 124. §.

A korrigált értéket a Hkr. 155. §-ában

definiáltak szerint kell meghatározni.

Ha a hitelderivatívák hatását nem az LGD-ben

jelenítik meg, akkor ezeket az 5. oszlopban kell

jelenteni.

Ha a hitelderivatívák hatását az LGD-ben

jelenítik meg, akkor a 14. oszlopot kell

használni.

6

Egyéb előre rendelkezésre

bocsátott hitelkockázati

fedezetek

Hkr. 152. §

7-

8

CRM helyettesítő hatások a

kitettségre Hkr. 155. § (1) bekezdés

7 (-) Kiáramló helyettesített

tételek: összesen

Az összes helyettesített tétel megegyezik a

hitelegyenértékesítési tényező (CCF) nélküli

eredeti kitettség azon fedezett részével, amely

levonásra kerül az ügyfél kitettségi osztályából,

illetve - ahol releváns - a megfelelő kockázati

súlyból, vagy ügyfél kategóriából vagy poolból,

majd hozzáadódik a hitelkockázati fedezet

nyújtójának kitettségi osztályához, és - ahol

releváns - a kockázati súlyához vagy ügyfél

kategóriájához, pooljához.

Ez az összeg áramlik be helyettesítő tételként a

hitelkockázati fedezetet nyújtó kitettségi

osztályába és – amennyiben releváns –

kockázati súlyába vagy ügyfél kategóriájába.

Az ugyanazon kockázati osztályokon és - ahol

releváns - kockázati súlyokon, ügyfél

kategóriákon és poolokon belüli helyettesítő és

helyettesített tételeket is figyelembe kell venni.

A CIF0 összegző tábla CIF11 és CIF12 soraira

az alábbi egyezőségnek fent kell állnia:

f2= -f1

8 (+) Beáramló helyettesítő tételek:

összesen

9

Kitettség a CRM helyettesítő

hatások figyelembevételével,

CCF nélkül

Kitettség összege a megfelelő kockázati

kitettségi kategóriában, poolban és kitettségi

osztályban az összes helyettesített és

helyettesítő tétel figyelembevételével, vagyis az

olyan hitelezési kockázat-mérséklési technikák

(CRM) alkalmazását követően, melyek

helyettesítő hatással bírnak a kitettségre

10

12 Ebből: Mérlegen kívüli tételek

Lásd a következőkben szereplő „Sorok” –hoz

tartozó jogi hivatkozásokat és megjegyzéseket.

11 Kitettség értéke Hkr. 51-52. §-ok

13-

19

LGD számítás során figyelembe

vett CRM technikák, kivéve az

egyenes adós és a garantőr

együttes nem teljesítésének esetét

Nem tartoznak ide azok a hitelezésikockázat-

mérséklési technikák, amelyek hatással vannak

az LGD-re a 6-10. oszlophoz leírt hitelezési

kockázat-mérséklési technikák helyettesítő

hatásán keresztül.

Page 320: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

320

Hkr. 145. § (2) bekezdés 149. § (1) bekezdés, és

a 151. §

13 Garanciák Ebben az oszlopban nem szerepeltetendő érték.

A garanciák értékét lásd 4. oszlop

14 Hitelderivatívák Ebben az oszlopban nem szerepeltetendő érték.

A hitelderivatívák értékét lásd 5. oszlop

15

Egyéb előre rendelkezésre

bocsátott hitelkockázati

fedezetek

Lásd 6. oszlop

16 Pénzügyi biztosítékok

A kereskedési könyvi tételek/ügyletekhez

kapcsolódóan magukba foglalják a kereskedési

könyvi kitettségként elismert pénzügyi

eszközöket és árukat .

A kielégítési jog megnyíltát eredményező

hiteleseményhez kapcsolódó értékpapír típusú

hitelderivatívák és a mérlegen belüli nettósítás a

Hkr. 128-129. §-ok szerint pénzügyi

biztosítékként kezelendő.

Hkr. 100-101. §-ok.

A korrigált értéket a Hkr. 137. § szerint kell

jelenteni.

17

19 Egyéb biztosítékok

Hkr. 3. §, 102-107. §,

és a Hkr. 146-148. §

17 Ingatlanok

Az ingatlant terhelő dologi biztosítékot is

ideértve:

Hkr. 103. §. 115. §

és a Hkr. 146. §

18 Egyéb dologi biztosítékok

Hkr. 104. §, 116. §

a pénzügyi lízinget is ideértve (Hkr. 105. § és

117. §)

és a Hkr. 147. §

19 Követelések Hkr. 106. §, 119. §

és a Hkr. 148. §

20

Az egyenes adós és garantőr

együttes nem teljesítése esetén:

előre nem rendelkezésre

bocsátott hitelkockázati fedezet

Azok a kitettséget lefedő garanciák és

hitelderivatívák, melyek az adós és a garantőr

együttes nemteljesítésének esetére vonatkoznak.

Hkr. 109. § és a Hkr. 126. §.

Lásd továbbá a „garanciák” és

„hitelderivatívák” oszlopokhoz tartozó jogi

hivatkozásokat és megjegyzéseket.

21 Kitettséggel súlyozott átlagos

LGD (%)

A súlyozáshoz a 11. oszlopban szereplő

kitettség-értékeket kell alkalmazni.

22 A Hkr. 47. §- alapján

megállapított lejárati érték Lásd a Hkr. 47. §.

Page 321: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

321

23 Kockázattal súlyozott kitettség

érték

A központi kormánnyal, a központi bankkal, a

vállalkozásokkal és hitelintézetekkel és

befektetési vállalkozásokkal szembeni

kitettségek esetén a Hkr. 30. § (1) -(3)

bekezdésekben leírtak az irányadók.

A lakossággal szembeni kitettségek esetén a

Hkr. 31. § (1)-(2) bekezdések az irányadók.

24 TŐKEKÖVETELMÉNY Hpt. 76. § (1) bekezdés a) pont

25 Várható veszteség összege

A várható veszteségráta definícióját lásd a Hpt.

2. számú melléklet III/A. 21. pont, a várható

veszteség értékének számítását lásd a Hkr. 39-

40. §-okban.

26 (-) Értékvesztés és céltartalék Hkr. 43. §, Hitkr. 7. számú melléklete

27 Adósok/ügyfelek száma Hkr. 59. § (1) bekezdés a) és d) pontok és 60. §

SOROK

11 Mérlegtételek Lásd CS tábla kitöltési útmutatója

12 Mérlegen kívüli tételek Lásd CS tábla kitöltési útmutatója

13

Értékpapír finanszírozó ügyletek

és Hosszú elszámolási idejű

ügyletek

Lásd CS tábla kitöltési útmutatója

14 Hitelderivatívák Lásd CS tábla kitöltési útmutatója

15

Termékek közötti szerződéses

nettósítási megállapodás alapján

fennálló kitettség

Lásd CS tábla kitöltési útmutatója

2 Ügyfél kategóriánként vagy

poolonként

A vállalatokkal, hitelintézetekkel és befektetési

vállalkozásokkal, a központi kormányzattal és a

központi bankkal szembeni kitettségek esetén

lásd a Hkr. 56. § (1) bekezdés d) pont előírásait.

Lakossággal szembeni kitettségek esetén a Hkr.

57. § az irányadó.

A vásárolt követelés felhígulási kockázatának

kockázati kitettségét nem a kitettségi

kategóriánál vagy poolnál, hanem a

"Felhígulási kockázat: összes vásárolt

követelés" soron kell jelenteni.

3

Különleges hitelezési kitettségek

során alkalmazott speciális

feltételek

Hkr. 26. § (2) bekezdés, Hkr. 30. § (5)-(8)

bekezdések.

Csak a vállalatokkal szembeni különleges

hitelezés kitettségi alosztályra és annak

összesenjére vonatkozik.

341 Ebből: 1.kategóriában Hkr. 30. § (5)-(8) bekezdések tábla.

4 Alternatív eljárás: ingatlannal

fedezett Hpt. 76/E. és 76/F. §-ok, és a Hkr. 150. §

5

Nyitvaszállításból származó

kitettség az alternatív eljárás

szerinti kockázati súlyozással vagy

100%

Nyitvaszállításból származó kockázati

kitettségek, melyekre az alternatív eljárás

szerinti módszer kerül alkalmazásra.

A 100 %-os kockázati súlyozású kitettségekre a

Kkr-ben leírtak az irányadók

Page 322: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

322

6 Felhígulási kockázat: összes

vásárolt követelés

Az összes vásárolt követelés felhígulási

kockázatának definíciója: Hpt. 2. számú

melléklet III./A 4. pont.

Kitettség értéke: Hkr. 51. § (2) bekezdés.

A kockázati súly számítása: Hkr. 38. §.

EGYÉB

IRB Kitettségi osztályok

Hkr. 24-29. §-ok.

Alapelv: Hpt. 76/D. § (1) bekezdés alapján az

intézmények kitettségeik egy részére a SA

módszert alkalmazhatják (tartós mentesítés

vagy fokozatos bevezetés keretében).

A Részesedések kitettség osztályt nem

tartalmazza a tábla. A részesedésekről külön, a

CQ táblában kell jelenteni.

A LGD becslésére alkalmazott

módszer és hitelegyenértékesítési

tényezők

A CIF táblázatokat azoknak az intézményeknek

kell kitölteni, akik az LGD becslésére nem

alkalmaznak saját módszert.

Saját becsült LGD és felügyeleti LGD

alkalmazása nem lehetséges egy jelentésen

belül.

2101….2199

(az (a)

lábjegyzet a

tábla alatt

eredetileg)

ÖSSZES KITETTSÉG

MEGOSZLÁSA ÜGYFÉL-

KATEGÓRIÁNKÉNT,

POOLONKÉNT

A ügyfél-kategóriához, vagy poolhoz tartozó

PD szerint növekvő sorrendben.

Nemteljesítés bekövetkeztekor, azaz ha a Hkr.

68-69. §-ok szerint nemteljesítési státuszba

került, akkor a PD 100%.

Alternatív módszer esetén az ingatlannal

fedezett kitettséghez (csak akkor, ha nem

rendelkeznek saját módszerrel az LGD

becslésére), nem kerül megjelölésre a kötelezett

szerinti PD.

Belső minősítésen alapuló módszer

kitettségi osztályai

Az IRB módszer kitettségi osztályai a Hpt.

76/C. § (1) bekezdésében definiált kitettségi

osztályok, továbbá az "összesen" tábla.

Alapelv: Hpt. 76/D. § (1) bekezdés alapján az

intézmények kitettségeik egy részére a SA

módszert alkalmazhatják (tartós mentesítés

vagy fokozatos bevezetés keretében).

Központi kormány és központi

bank

Hpt. 76/C. § (1) bekezdés a) pont,

kitettségi osztály tartalma: Hkr. 24. §

Hitelintézettel vagy befektetési

vállalkozással szembeni kitettség

Hpt. 76/C. § (1) bekezdés b) pont, kitettségi

osztály tartalma: Hkr. 25. §

Ebből hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

A hitelintézet fogalma: Hpt. 5. § (1) bekezdés

A befektetési vállalkozások fogalma: Bszt. 4 §

(2) bekezdés 9. pontja.

A kitettségi osztály tartalma: Hpt. 25. § (1)

bekezdés a) pont.

Vállalkozások Hpt. 76/C. § (1) bekezdés c) pont,

kitettségi osztály tartalma: Hkr. 26. §

Page 323: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

323

Ebből: különleges hitelezési

kitettségek

Kitettségi osztály tartalma:

Hkr. 26. § (2) bekezdés

Részesedések (IRB kategória)

Hpt. 76/C. § (1) bekezdés e) pont,

kitettségi osztály tartalma: Hkr. 28. §.

A részesedések kitettségi osztályba tartozó

tételeket a CQ táblában kell jelenteni.

Page 324: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

324

CIA és C1CIA-C431CIA, valamint KCIA és KC1CIA-KC431CIA

Beküldési gyakoriság: CIA és C1CIA-C431CIA havi, KCIA és KC1CIA-KC431CIA negyedéves.

CIA ÉS C1CIA-C431CIA TÁBLÁK, VALAMINT A KCIA ÉS KC1CIA-KC431CIA TÁBLÁK

(CR IRB VAGY IRBA)

Azonosító MEGNEVEZÉS

HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1 Belső minősítési rendszer

Hkr. 54. § (1) (2) bekezdések.

Ha az adatszolgáltató hitelintézet egyetlen

minősítési rendszert használ egy különböző

rendszereket átfogó általános belső skála

alapján tud jelentést készíteni, akkor azt

alkalmazza.

Egyéb esetben a különböző minősítési

rendszereket egyesíteni kell úgy, hogy a

következő feltételeknek megfeleljen: a

különböző minősítési rendszerekben a

kitettségek minősítési kategóriáinak vagy

pooljainak összességét a hozzájuk tartozó PD

szerint növekvő sorrendbe kell rendezni,

függetlenül attól, hogy melyik minősítési

rendszerbe tartoznak.

1 Ügyfél-kategóriához, poolhoz

tartozó PD (%)

Hkr. 72-73. §-ok

Az egyes kitettségi osztályokhoz tartozó ügyfél-

kategóriákhoz vagy poolokhoz rendelt PD-t kell

szerepeltetni a jelentésben.

Az ügyfélkategóriák vagy poolok kitettség

típusok szerinti összegzése (pl. 1. Összes

kitettség. Mérlegtételek, mérlegen kívüli

tételek, ...; 1.1 Kitettségi kategóriánként,

poolonkénti kitettségek: Összesen; 1.5.

Felhígulási kockázat: összes vásárolt követelés)

sorokon az adott kitettség típushoz tartozó

ügyfél-kategóriák és poolok

kitettségértékeivel súlyozott átlagos PD-ket

kell jelenteni. A súlyozáshoz a 11. oszlopban

szereplő kitettség-értéket kell alkalmazni.

2

Kitettség eredeti értéke

hitelegyenértékesítési tényező

(CCF) nélkül

Az eszközök és a mérlegen kívüli tételek

nyilvántartásba vételét és értékelését a Számv.

tv., valamint a Hitkr. tartalmazza, beleértve a

valós értékelés számviteli szabályait is. A hazai

számviteli jogrend szerint el nem elismert

nemzetközi számviteli szabályok az értékelés

szempontjából nem vehetők figyelembe.

A kitettség eredeti értéke a Hpt. 76/C. § (4)

bekezdés illetve a Hkr. 51. § szerinti érték azzal

a különbséggel, hogy a mérlegen kívüli tételek

esetében az ügyletkockázati súly

Page 325: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

325

hitelegyenértékesítési tényező (CCF) hatását

nem kell figyelembe venni. Az egyenes adós és

a garantőr együttes nem teljesítése esetén a

kitettségeket a kitettségi kategóriához tartozó

PD szerint kell besorolni.

3 Ebből: Partnerkockázatból

származó hitelkockázat Lásd CS tábla kitöltési útmutatóját.

4-8

Hitelezésikockázat-mérséklési

(CRM) technikák helyettesítő

hatása a kitettségre

A hitelezési kockázat-mérséklési technikák a

Hpt. 2. számú melléklet III./A 7. pont

definíciója szerint egy kitettség kockázatát oly

módon csökkentik, hogy a kockázatcsökkentő

eszköz (a beáramló helyettesítő tétel) a

fedezendő pozíció megfelelő hányadának

(kiáramló helyettesített tétel) helyébe lép a saját

kockázati súlyával.

4 Garanciák Hkr. 80-81. §

5 Hitelderivatívák

Hkr. 80-82. §-ok

Ha a hitelderivatívák hatását nem az LGD-ben

jelenítik meg, akkor ezeket az 5. oszlopban kell

jelenteni.

Ha a hitelderivatívák hatását az LGD-ben

jelenítik meg, akkor a 14. oszlopot kell

használni.

6 Egyéb előre rendelkezésre

bocsátott hitelkockázati fedezetek

Azokat a hitelezési-kockázat mérséklésére

szolgáló eszközöket, melyek megfelelnek a

Hkr. 118. §-ában leírtaknak (készpénz vagy

betét) a 6. oszlopban kell feltüntetni, ha azok

hatását nem az LGD-ben jelenítik meg.

Ha az egyéb előre rendelkezésre bocsátott

hitelkockázati fedezetek hatását az LGD-ben

jelenítik meg, akkor a 15. oszlopot kell

használni.

7-

8

CRM helyettesítő hatások a

kitettségre

A központi kormányzattal és a központi

bankkal, intézményekkel és vállalkozásokkal

szembeni kitettségekre a Hkr. 44. § (6)

bekezdés előírásait kell figyelembe venni.

A lakossággal szembeni kitettségre a Hkr. 48. §

(4)-(5) bekezdések az irányadók.

7 (-) Kiáramló helyettesített tételek:

összesen

Az összes helyettesített tétel megegyezik a

hitelegyenértékesítési tényező (CCF) nélküli

Page 326: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

326

8 Beáramló helyettesítő tételek:

összesen (+)

eredeti kitettség azon fedezett részével, amely

levonásra kerül az ügyfél kitettségi osztályából,

illetve - ahol releváns - a megfelelő kockázati

súlyból, vagy ügyfél kategóriából vagy poolból,

majd hozzáadódik a hitelkockázati fedezet

nyújtójának kitettségi osztályához, és - ahol

releváns - a kockázati súlyához vagy ügyfél

kategóriájához, pooljához.

Ez az összeg áramlik be helyettesítő tételként a

hitelkockázati fedezetet nyújtó kitettségi

osztályába és – amennyiben releváns –

kockázati súlyába vagy ügyfél kategóriájába.

Az ugyanazon kockázati osztályokon és - ahol

releváns - kockázati súlyokon, ügyfél

kategóriákon és poolokon belüli helyettesítő és

helyettesített tételeket is figyelembe kell venni.

9

Kitettség a CRM helyettesítő

hatások figyelembevételével, CCF

nélkül

Kitettség összege a megfelelő kockázati

kitettségi kategóriában, poolban és kitettségi

osztályban az összes helyettesített és

helyettesítő tétel figyelembevételével, vagyis az

olyan hitelezési kockázat-mérséklési technikák

(CRM) alkalmazását követően, melyek

helyettesítő hatással bírnak a kitettségre

10

12 Ebből: Mérlegen kívüli tételek

Lásd a következőkben szereplő „Sorok” –hoz

tartozó jogi hivatkozásokat és megjegyzéseket.

11 Kitettség értéke Hkr. 51-52. §-ok

13-

19

LGD becslések során figyelembe

vett CRM technikák, kivéve az

egyenes adós és a garantőr

együttes nem teljesítésének esetét

Nem tartoznak ide azok a hitelezésikockázat-

mérséklési technikák, amelyek hatással vannak

LGD-re a 6-10. oszlophoz leírt hitelezési

kockázat-mérséklési technikák helyettesítő

hatásán keresztül.

Az előre nem rendelkezésre bocsátott

hitelkockázati fedezet esetében a központi

kormányzattal, a központi bankkal,

hitelintézetekkel és befektetési

vállalkozásokkal, illetve vállalkozásokkal

szembeni kitettségekre a Hkr. 45. § (3)-(4)

bekezdések, a lakossággal szembeni

kitettségekre a Hkr. 48. § (4) bekezdésben

foglaltakat kell figyelembe venni.

Az előre rendelkezésre bocsátott hitelkockázati

fedezetek esetében a biztosítékot az LGD

becslése során a Hkr. 74. § (5)-(6) bekezdések

szerint kell figyelembe venni.

13 Garanciák Lásd 4. oszlop

14 Hitelderivatívák Lásd 5. oszlop

15 Egyéb előre rendelkezésre

bocsátott hitelkockázati fedezetek Lásd 6. oszlop

Page 327: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

327

16 Pénzügyi biztosítékok

A kereskedési könyvi tételek/ügyletekhez

kapcsolódóan magukba foglalják a kereskedési

könyvi kitettségként elismert pénzügyi

eszközöket és árukat.

A kielégítési jog megnyíltát eredményező

hiteleseményhez kapcsolódó értékpapír típusú

hitelderivatívák és a mérlegen belüli nettósítás a

Hkr. 128-129. §-ok szerint pénzügyi

biztosítékként kezelendő.

A ráta becslésében a pénzügyi biztosítékot a

Hkr. 74. § (5)-(6) bekezdések előírásai szerint

kell figyelembe venni.

A jelentendő összeg a biztosíték becsült piaci

értéke.

17

19 Egyéb biztosítékok

A Hkr. 74. § (5)-(6) bekezdések szerint kell

figyelembe venni az egyéb biztosítékok

számbavétele során.

17 Ingatlanok A jelentésnek a becsült piaci értéket kell

tartalmaznia.

18 Egyéb dologi biztosítékok A jelentésnek a biztosíték becsült piaci értékét

kell tartalmaznia.

19 Követelések A jelentésnek a biztosíték becsült piaci értékét

kell tartalmaznia.

20

Az egyenes adós és garantőr

együttes nem teljesítése esetén:

előre nem rendelkezésre bocsátott

hitelkockázati fedezet

Azok a kitettséget lefedő garanciák és

hitelderivatívák, melyek az adós és a garantőr

együttes nemteljesítésének esetére vonatkoznak.

Hkr. 109. § és a Hkr. 126. §.

Lásd továbbá a „garanciák” és

„hitelderivatívák” oszlopokhoz tartozó jogi

hivatkozásokat és megjegyzéseket.

21 Kitettséggel súlyozott átlagos LGD

(%)

A súlyozáshoz a 11. oszlopban szereplő

kitettség-értéket kell alkalmazni.

Az LGD értékére hatással lévő összes

hitelezésikockázat-mérséklési technikánál a

Hkr. 30. §-38. §, 45. §, 74. § (4)-(5)

bekezdésekben leírtakat kell figyelembe venni.

Az egyenes adós és a garantőr együttes nem

teljesítése esetén az LGD jelentendő

összegének meghatározásához a Hkr. 45. (4)

bekezdése az irányadó.

A késedelemben lévő kitettségek, tartalékok

esetében a Hkr. 74. § (8) bekezdésében leírtakat

kell figyelembe venni.

22 A Hkr. 47. §- alapján megállapított

lejárati érték Lásd a Hkr. 47. §.

23 Kockázattal súlyozott kitettség

érték

A központi kormánnyal, a központi bankkal, a

vállalkozásokkal valamint hitelintézetekkel és

befektetési vállalkozásokkal szembeni

kitettségek esetén a Hkr. 30. § (1) -(3)

bekezdésekben leírtak az irányadók.

A lakossággal szembeni kitettségek esetén a

Hkr. 31. § (1)- (2) bekezdések az irányadók.

Page 328: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

328

24 TŐKEKÖVETELMÉNY Hpt. 76. § (1) bekezdés a) pont

25 Várható veszteség összege

A várható veszteségráta definícióját lásd a Hpt.

2. számú melléklet III./A 21. pont, a várható

veszteség értékének számítását lásd a Hkr. 39-

40. §-okban.

26 (-) Értékvesztés és céltartalék

Hkr. 43. §; Hitkr. 7. számú melléklet a

hitelintézetek kintlevőségei, befektetései,

mérlegen kívüli tételei és a fedezetei

minősítésének, illetőleg értékelésének

szempontjairól

27 Adósok/ügyfelek száma Hkr. 59. § (1) bekezdés a), d) pontok és 60. §

SOROK

11 Mérlegtételek Lásd CS tábla kitöltési útmutatója

12 Mérlegen kívüli tételek Lásd CS tábla kitöltési útmutatója

13

Értékpapír finanszírozó ügyletek

és Hosszú elszámolási idejű

ügyletek

Lásd CS tábla kitöltési útmutatója

14 Hitelderivatívák Lásd CS tábla kitöltési útmutatója

15

Termékek közötti szerződéses

nettósítási megállapodás alapján

fennálló kitettség

Lásd CS tábla kitöltési útmutatója

2 Ügyfél kategóriánként vagy

poolonként

A vállalatokkal, hitelintézetekkel és befektetési

vállalkozásokkal, a központi kormányzattal és a

központi bankkal szembeni kitettségek esetén

lásd a Hkr. 56. § (1) bekezdés d) pont előírásait.

Lakossággal szembeni kitettségek esetén a Hkr.

57. § az irányadó.

A vásárolt követelés felhígulási kockázatának

kockázati kitettségét nem a kitettségi

kategóriánál vagy poolnál, hanem a

"Felhígulási kockázat: összes vásárolt

követelés" soron kell jelenteni.

3

Különleges hitelezési kitettségek

során alkalmazott speciális

feltételek

Hkr. 26. § (2) bekezdés, Hkr. 30. § (5)-(8)

bekezdések.

Csak a vállalatokkal szembeni különleges

hitelezés kitettségi alosztályra és annak

összesenjére vonatkozik.

341 Ebből: 1.kategóriában Hkr. 30. § (5)-(8) bekezdések tábla.

4 Alternatív eljárás: ingatlannal

fedezett Hpt. 76/E.-76/F. §-ok, és a Hkr. 150. §

5

Nyitvaszállításból származó

kitettség az alternatív eljárás

szerinti kockázati súlyozással vagy

100%

Nyitvaszállításból származó kockázati

kitettségek, melyekre az alternatív eljárás

szerinti módszer kerül alkalmazásra.

A 100 %-os kockázati súlyozású kitettségekre a

Kkr-ben leírtak az irányadók

Page 329: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

329

6 Felhígulási kockázat: összes

vásárolt követelés

Az összes vásárolt követelés felhígulási

kockázatának definíciója: Hpt. 2. számú

melléklet III./A 4. pont

Kitettség értéke: Hkr. 51. § (2) bekezdés

A kockázati súly számítása: Hkr. 38. §

EGYÉB

Az LGD értékére vonatkozó

becslés saját módszerrel és

hitelegyenértékesítési tényezők

A CIA táblázatokat azoknak a hitelintézeteknek

kell kitölteni, akik az LGD becslésére saját

módszert alkalmaznak.

Hpt. 76/C. §.

Ha egy intézmény vagy csoport egyes kitettségi

osztályokon belül az LGD becslésére többféle

módszert alkalmaz, külön-külön jelentést kell

készíteni az egyes módszerekre vonatkozóan.

Saját becsült LGD és felügyeleti LGD

alkalmazása nem lehetséges egy jelentésen

belül.

IRB Kitettségi osztályok

Hkr. 24-29. §-ok

A Részesedések kitettség osztályt nem

tartalmazza a tábla. A részesedések kitettségi

osztályba tartozó tételeket a CQ táblában kell

jelenteni.

CIA2101….

CIA2199

((a) lábjegyzet

a tábla alatt

eredetileg)

ÖSSZES KITETTSÉG

MEGOSZLÁSA ÜGYFÉL-

KATEGÓRIÁNKÉNT,

POOLONKÉNT

A ügyfél-kategóriához, vagy poolhoz tartozó

PD szerint növekvő sorrendben.

Nemteljesítés bekövetkeztekor, azaz ha a Hkr.

68-69. §-ok szerint nem teljesítési státuszba

került, akkor a PD 100%.

Alternatív módszer esetén az ingatlannal

fedezett kitettséghez (csak akkor, ha nem

rendelkeznek saját módszerrel az LGD

becslésére), nem kerül megjelölésre a kötelezett

szerinti PD.

Belső minősítésen alapuló módszer

kitettségi osztályai

Az IRB módszer kitettségi osztályai a Hpt.

76/C. § (1) bekezdésében definiált kitettségi

osztályok, továbbá az "összesen" tábla.

Alapelv: Hpt. 76/D. § (1) bekezdés alapján az

intézmények kitettségeik egy részére a SA

módszert alkalmazhatják (tartós mentesítés

vagy fokozatos bevezetés keretében).

Központi kormány és központi

bank

Hpt. 76/C. § (1) bekezdés a) pont,

kitettségi osztály tartalma: Hkr. 24. §

Hitelintézettel vagy befektetési

vállalkozással szembeni kitettség

Hpt. 76/C. § (1) bekezdés b) pont, kitettségi

osztály tartalma: Hkr. 25. §

Ebből hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

A hitelintézet fogalma: Hpt. 5. § (1) bekezdés

A befektetési vállalkozások fogalma: Bszt. 4 §

(2) bekezdés 9. pontja.

A kitettségi osztály tartalma: Hpt. 25. § (1)

bekezdés a) pont.

Page 330: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

330

Vállalkozások Hpt. 76/C. § (1) bekezdés c) pont,

kitettségi osztály tartalma: Hkr. 26. §

Ebből: különleges hitelezési

kitettségek

Kitettségi osztály tartalma:

Hkr. 26. § (2) bekezdés

Lakosság Hpt. 76/C. § (1) bekezdés d) pont

kitettségi osztály tartalma: Hkr. 27. §

Részesedések (IRB kategória)

Hpt. 76/C. § (1) bekezdés e) pont,

kitettségi osztály tartalma: Hkr. 28. §.

A részesedések kitettségi osztályba tartozó

tételeket a CQ táblában kell jelenteni.

Page 331: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

331

CQ és KCQ táblák

Beküldési gyakoriság: CQ tábla havi, KCQ tábla negyedéves.

CQ ÉS KCQ TÁBLÁK

(CR EQU IRB)

Azonosító MEGNEVEZÉS

HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1 Belső minősítési rendszer Lásd CIF tábla

1 Ügyfél-kategóriákhoz tartozó

nemteljesítési valószínűség (PD)

Lásd "Ügyfél-kategóriákhoz, poolokhoz tartozó

PD (%)" a CIF táblában

2 Kitettség eredeti értéke

hitelegyenértékesítési tényező

(CCF) nélkül

A PD/LGD és az egyszerű súlyozási módszer

esetén lásd a Hkr. 53. §-ában leírtakat.

Egyszerű kockázati súlyozás módszerére

vonatkozóan lásd a Hkr. 34. § (2) bekezdésben

leírtakat.

3-6 Helyettesítésen alapuló

hitelkockázat-mérséklési (CRM)

technikák hatása a kitettségre

Lásd a CIF táblát és a Hkr. 34. § (3) bekezdés,

35. § (3) bekezdés és 36. § (3) bekezdésben

leírtakat.

3 Garanciák Lásd CIF tábla kitöltési útmutatóját

4 Hitelderivatívák Lásd CIF tábla kitöltési útmutatóját

5-6 CRM helyettesítő hatások a

kitettségre

Lásd CIF tábla kitöltési útmutatóját

5 (-) Kiáramló helyettesített tételek

összesen

Lásd CIF tábla kitöltési útmutatóját

6 (+) Beáramló helyettesítő tételek

összesen

Lásd CIF tábla kitöltési útmutatóját

7 Kitettség a CRM helyettesítő

hatások figyelembevételével, CCF

nélkül

Lásd CIF tábla kitöltési útmutatóját

8,10 Mérlegen kívüli tételek Lásd CS tábla kitöltési útmutatóját

9 Kitettség értéke A PD/LGD módszer esetén lásd a Hkr. 35. § (3)

leírtakat. Az egyszerű súlyozási módszer esetén

lásd a Hkr. 53. §, 56. § (1) bekezdés j) pont és a

34. § (2)-(3) bekezdésekben leírtakat.

11 Kitettséggel súlyozott átlagos LGD

(%)

Nem töltendő.

12 Kockázattal súlyozott kitettség

érték

A PD/LGD módszer esetén lásd a Hkr. 35. §-

ban leírtakat.

Az egyszerű súlyozási módszerre vonatkozóan

lásd a Hkr. 34. §-ban leírtakat.

Belső modellek módszere esetén lásd a Hkr. 36.

§-ban leírtakat.

13 TŐKEKÖVETELMÉNY Lásd CIF tábla kitöltési útmutatóját

Page 332: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

332

14 Várható veszteség értéke Az egyszerű súlyozási módszerre vonatkozóan

lásd a Hkr. 40. § (1) bekezdésében leírtakat.

A PD/LGD módszer esetén lásd a Hkr. 40. § (2)

bekezdésében leírtakat.

15 (-) Értékvesztés és céltartalék Lásd CIF tábla kitöltési útmutatóját

EGYÉB

1 PD/LGD módszer: Összesen A PD/LGD módszer esetén lásd a Hkr. 35. §-

ban leírtakat.

101

-

199

Ügyfél kategória Lásd " Ügyfél kategória vagy pool" a CIF

táblában és a Hkr. 50. §-ban a PD/LGD

módszernél leírtakat a vállalkozásokkal

szembeni kitettségnek megfelelően.

2 Egyszerű súlyozási módszer Hkr. 34. §

3 Belső modellek módszer Hkr. 36. §

CQ101

CQ199

((a) lábjegyzet

a tábla alatt

eredetileg)

ÖSSZES KOCKÁZATI

KITETTSÉG MEGOSZLÁSA

ÜGYFÉL-KATEGÓRIÁNKÉNT

Az ügyfél-kategóriához, vagy poolhoz tartozó

nem teljesítési valószínűség (PD) szerint

növekvő sorrendben. Nemteljesítés

bekövetkezésekor, azaz ha a a Hkr. 68-69. §-a

szerint nem teljesítési státuszba került, akkor a

PD 100%.

Alternatív módszer esetén az ingatlannal

fedezett kitettséghez (csak akkor, ha nem

rendelkeznek saját módszerrel az LGD

becslésére), nem kerül megjelölésre a kötelezett

szerinti PD.

III.2. COREP Elszámolási kockázati tőkekövetelmény – egyedi és konszolidált táblák

CTS és KCTS táblák

Beküldési gyakoriság: CTS tábla havi, KCQ tábla negyedéves.

CTS ÉS KCTS TÁBLÁK

(CR TB SETT)

AZONOSÍTÓ MEGNEVEZÉS MAGYAR JOGSZABÁLYOK SZERINTI

HIVATKOZÁSOK ÉS MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1 Ki nem egyenlített ügyletek

teljesítési ára

Kkr. 30. § és 6. melléklet.

2 Ki nem egyenlített ügyletek

árkülönbözet kitettsége

Ld. Kkr. 30. § és 6. számú melléklet.

3 Tőkekövetelmény Kitettség utáni tőkekövetelmény:

Kkr. 30. § és 6. számú melléklet.

SOROK

Page 333: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

333

1 Kereskedési könyvben

nyilvántartott ki nem egyenlített

ügyletek összesen

A kereskedési könyvi ki nem egyenlített

ügyletek és az elszámolási kockázatra

vonatkozó tőkekövetelmény számítását ld.:

Kkr. 30. § és 6. számú melléklet .

11 Ki nem egyenlített ügyletek - 4

napon belüli

Ld. Kkr. 30. § és 6. számú melléklet.

12 Ki nem egyenlített ügyletek - 5-15

nap

Ld. Kkr. 30. § és 6. számú melléklet.

13 Ki nem egyenlített ügyletek - 16-

30 nap

Ld. Kkr. 30. § és 6. számú melléklet.

14 Ki nem egyenlített ügyletek - 31-

45 nap

Ld. Kkr. 30. § és 6. számú melléklet.

15 Ki nem egyenlített ügyletek - 45

napon túli

Ld. Kkr. 30. § és 6. számú melléklet,

III.4. COREP Értékpapírosítás tőkekövetelménye –egyedi és konszolidált táblák

1SECSA-K2SECSA; 1SECIRB-K2SECIRB; SECD-KSECD

Beküldési gyakoriság: 1SECSA, 2SECSA, 1SECIRB, 2SECIRB, SECD tábláknál havi, K1SECSA,

K2SECSA, K1SECIRB, K2SECIRB, KSECD tábláknál negyedéves.

1SECSA, 2SECSA, K1SECSA, K2SECSA TÁBLÁK

(CR SEC SA)

AZONOSÍTÓ HIVATKOZÁSOK MAGYAR JOGSZABÁLYOKRA ÉS MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1 Értékpapírosításra kerülő kitettség

eredeti értéke

Az értékpapírosítást kezdeményező

hitelintézeteknek jelenteniük kell az

értékpapírosítási ügylet alapjául szolgáló

kitettség összegét.

Lejárat előtti visszafizetés lehetővé tevő

rendelkezés esetén az intézményeknek meg kell

adniuk a "befektetőt megillető rész"-t, az Épkr.

25. § és 52. §-okban definiáltak szerint.

2-4 Szintetikus értékpapírosítás: az

értékpapírosított kitettségre

vonatkozó hitelkockázati fedezet

Épkr. 8. § (3) bekezdés, 9. §, 10. § , 1. számú

melléklet

2 (-) Előre rendelkezésre bocsátott

fedezet (CVAM)

Lásd CS tábla céltartalékokat érintő részét:

Épkr. 10. §, 1. számú melléklet

3 (-) Előre nem rendelkezésre

bocsátott fedezet korrigált értéke

(GA)

Lásd CS tábla céltartalékokat érintő részét:

Épkr. 10. §, 1. számú melléklet

4 Visszatartott vagy visszavásárolt

hitelkockázati fedezet elvi összege

A hitelkockázat fedezésében alkalmazott

felügyeleti volatilitási korrekciós tényező

hatását nem szabad figyelembe venni a

visszatartott, illetve visszavásárolt

hitelkockázati fedezet kiszámításakor.

Page 334: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

334

5 Értékpapírosított pozíciók: Eredeti

kitettség a hitelegyenértékesítési

tényező (CCF) nélkül

Értékpapírosított pozíciók az Épkr. 14. §, 16. §

és 17. §-nak megfelelően, a

hitelegyenértékesítési tényező (CCF)

használata, valamint az értékvesztések és

céltartalékok bruttó összege nélkül.

Nettósítás csak ugyanazzal a különleges

értékpapírosítási célú gazdasági egységgel

(KCGE) kötött összetett származékos

ügyletekkel kapcsolatban alkalmazható,

elismert nettósítási megállapodás megléte

esetén.

Az értékpapírosítást kezdeményezők esetében,

a szintetikus értékpapírosítás alkalmazásánál az

oszlop számítása: (1) + (2) + (3) + (4).

6 (-) Értékvesztés és

céltartalékképzés

Lásd CS táblát

7 Nettó kitettség (értékvesztéssel és

céltartalékkal csökkentett) érték

Értékpapírosított pozíciók az Épkr. 14. §, 16. §

és 17. §-nak megfelelően, a CCF-ek használata

nélkül.

8-11 Hitelezésikockázat-mérséklési

technikák helyettesítő hatása a

kitettségre

Lásd CS táblát

8 Előre nem rendelkezésre bocsátott

hitelkockázati fedezet: korrigált

érték (GA)

Lásd CS táblát

9 Előre rendelkezésre bocsátott

hitelkockázati fedezetek

Lásd CS táblát

10 Összes kiáramló helyettesített

tényező (-)

Lásd CS táblát

11 Összes beáramló helyettesítő

tényező

Lásd CS táblát

12 Nettó kitettség a CRM helyettesítő

hatások figyelembevételével, CCF

nélkül

Lásd CS táblát

13 (-) Kockázatmérséklési CRM

technikák hatása a kitettség

összegére: előre rendelkezésre

bocsátott hitelkockázati fedezet,

pénzügyi biztosítékok átfogó

módszere, korrigált érték (CVAM)

Lásd CS táblát

14 Kitettség teljesen korrigált értéke

(E*)

Értékpapírosított pozíció az Épkr. 14. §, 15. §,

16. §, 17. §-nak megfelelően, azaz az Épkr. 14.

§ (2) bekezdésében leírt CCF alkalmazása

nélkül.

15-18 Mérlegen kívüli kitettség teljesen

korrigált értékének CCF-ek

szerinti részletezése

Épkr. 14. § (3) bekezdés.

Hkr. 17. §.

19 Kitettség értéke Értékpapírosított pozíciók, az Épkr. 14. §-17. §

20 (-) Kitettség értékének levonása a

szavatoló tőkéből

A Hpt. 5. számú melléklete szerint az itt

jelentett érték a szavatoló tőkéből levonható.

Page 335: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

335

21 Kockázati súlyozás alá tartozó

kitettség érték

=19+20

22-26 Minősített Épkr. 2. § (1) bekezdés 14. pont

27 Nem minősített Épkr. 2. § (1) bekezdés 15. pont

28 Épkr. 20. § és 21. § szerinti

módszer

Épkr. 20. § és 21. §. Ezen oszlopok

tartalmazzák mindazokat a nem minősített

kitettségeket, ahol a kockázati súly a

kitettségek mögötti portfólióból származik (a

pool átlagos kockázati súlya, a pool

legmagasabb kockázati súlya, vagy egy

koncentrációs ráta alkalmazása).

29 Ebből: Második veszteségviselő

kategória az eszközfedezet melletti

értékpapír-kibocsátásban (ABCP-

ben)

Kitettségérték, amely az Épkr. 21. § (1)

bekezdésében meghatározott eljárás alá alá esik.

30 Kockázattal súlyozott

kitettségérték

Épkr. 14. §-53. §, 2.-5. számú melléklet az

Épkr. 19. § vagy 29. §-ban szereplő tartalékok

figyelembe vétele nélkül, tekintettel a

maximális kockázati súlyozású kitettségi

összegre.

31 Teljes tőkekövetelmény az Épkr.

19. §, illetve 29. §-ának

figyelembevétele nélkül

A kockázattal súlyozott kitettségértékből

származó tőkekövetelmény, az Épkr. 19. § vagy

29. §-ban szereplő tartalékok figyelembe vétele

nélkül, tekintettel a maximális kockázati

súlyozású kitettségi összegre.

32 Kiegészítő információ:

tőkekövetelmények a sztenderd

módszer értékpapírosításból

származó kiáramló helyettesített

tételek miatt más kockázati

kategóriába történő sorolásnak

megfelelően

A kockázatmérséklő fedezet nyújtójának

visszaosztott kitettségekből eredő

tőkekövetelmények (és ezért a megfelelő

táblában számolják), amelyeket figyelembe kell

venni az Épkr. 19. § illetve 29. §-ában foglaltak

kiszámításakor.

33 Teljes tőkekövetelmény az Épkr.

19. §, illetve 29. §-ának

figyelembevételével

Az értékpapírosításból adódó teljes

tőkekövetelmény, ahogyan azt az Épkr. 19. §

vagy 29. § -a meghatározza.

SOROK

1 Értékpapírosítást kezdeményező Épkr. 2. § (1) bekezdés 5. pont

2 Befektető Hitelintézet, amely értékpapírosítási pozíciót

tart egy olyan értékpapírosítási ügyletben,

amelyben nem kezdeményező és nem is

szponzor.

3 Szponzor Épkr. 2. § (1) bekezdés 18. pont. Ha a szponzor

a saját eszközeit is értékpapírosítja, akkor az

"értékpapírosítást kezdeményező" sorban meg

kell adnia a saját értékpapírosított eszközeire

vonatkozó információkat.

11, 21, 31 Mérlegtételek Lásd CS táblát

Page 336: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

336

12, 22, 32 Mérlegen kívüli tételek és

hitelderivatívák

Lásd a CS táblát. Ez a kategória tartalmazza

mindazokat a mérlegen kívüli kitettségeket,

amelyek értékpapírosításra kerülnek. A

likviditási hitelkereteknél, hitelügyleteknél,

készpénz előleg ügyleteknél és általános piaci

zavar esetén az intézményeknek a le nem hívott

összeget kell megadniuk. A kamatláb- és

deviza-swapoknál az Épkr. 15. § szerinti

kitettségértéket kell szerepeltetni, a CS

táblázatban részletezetteknek megfelelően.

111, 211 Legmagasabb prioritású kategória Épkr. 4. számú melléklet

112, 212 Középső kategória Azok az értékpapírszegmensek tartoznak ebbe a

kategóriába, amelyek nem minősülnek

legmagasabb prioritásúnak, vagy első

veszteségviselőnek.

113, 213 Első veszteségviselő kategória Pozíciók azokban az értékpapírszegmensekben

Épkr. 2. § (1) bekezdés 1-6., 17., 19. pontok,

amelyek az első veszteségviselő kategóriába

kerülnek (például visszafizetendő vásárlási

kedvezmények, vagy az ilyen

értékpapírszegmenseknek adott hitelkockázati

fedezet). Mindamellett, ha ez az

értékpapírszegmens nem nyújt érdemleges

hitelminőség-javulást (amire az Épkr. 21. § (2)

bekezdésére utal) az értékpapírosításnál

alkalmazott rangsor következő

értékpapírszegmenséhez képest, akkor ez utóbbi

értékpapírszegmenst is első veszteségviselő

kategóriájúnak kell tekinteni. A hitelminőség-

javításnak (a különböző értékpapírszegmensek

alkalmazásával történő) ezen értékelését addig

kell ismételni, amíg a hitelminőség javítását az

első veszteségviselő kategória (kategóriák)

alkalmazásával értelmesnek tartják.

13 Lejárat előtti visszafizetés Épkr. 2. § (1) bekezdés 11. pont és 16. §. Csak

az értékpapírosítást kezdeményezőre

vonatkozik az olyan rulírozó értékpapírosítások

esetében, amelyek lejárat előtti visszafizetési

lehetőséget biztosítanak.

EGYÉB

Értékpapírosítás típusa Az értékpapírosítás típusának megbontása:

hagyományos és szintetikus, valamint a két

típus összesen, az alábbiakban definiáltak

szerint.

Hagyományos értékpapírosítás Épkr. 2. § (1) bekezdés 6. pont

Szintetikus értékpapírosítás Épkr. 2. § (1) bekezdés 17. pont

Page 337: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

337

1SECIRB, 2SECIRB, K1SECIRB, K2SECIRB TÁBLÁK

(CR SEC IRB)

AZONOSÍTÓ HIVATKOZÁSOK MAGYAR JOGSZABÁLYOKRA ÉS MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1 Értékpapírosításra kerülő kitettség

eredeti értéke

Az értékpapírosítást kezdeményező

hitelintézeteknek jelenteniük kell az

értékpapírosítási ügylet alapjául szolgáló

kitettség összegét. A lejárat előtti visszafizetés

lehetőségét lehetővé tevő rendelkezés esetén, az

intézményeknek meg kell adniuk a

"befektetőket megillető részt”, ahogyan az az

Épkr. 52. § (2)-(5) pontokban definiálva van.

2-4 Szintetikus értékpapírosítás: az

értékpapírosított kitettségre

vonatkozó hitelkockázati fedezet

Épkr. 8. § (3) bekezdés, 9. §, 10. § , 1.

melléklet

2 Előre rendelkezésre bocsátott

fedezet (CVAM) (-)

Lásd CS tábla tartalékokat érintő része: Épkr.

10. §

3 (-) Előre nem rendelkezésre

bocsátott fedezet (GA)

Lásd CS tábla tartalékokat érintő része: Épkr.

10. §

4 Visszatartott vagy visszavásárolt

hitelkockázati fedezet elvi összege

A hitelkockázat fedezésében alkalmazott

felügyeleti volatilitási korrekciós tényező

hatását nem szabad figyelembe venni a

visszatartott, illetve visszavásárolt

hitelkockázati fedezet kiszámításakor

5 Értékpapírosított poziciók: Eredeti

kitettség a hitelegyenértékesítési

tényező (CCF) nélkül

Értékpapírosított pozíciók az Épkr. 14. §, 16. §,

17. §-nak megfelelően, a hitelegyenértékesítési

tényezők (CCF) használata, valamint az

értékvesztés és céltartalék bruttó összege

nélkül.

Nettósítás csak ugyanazzal a különleges

értékpapírosítási célú gazdasági egységgel

(KCGE) kötött összetett származékos

ügyletekkel kapcsolatban alkalmazható,

elismert nettósítási megegyezés megléte esetén.

Az értékpapírosítást kezdeményezők esetében a

szintetikus értékpapírosítás alkalmazásánál az

oszlop számítása: (1) + (2) + (3) + (4).

6-9 Hitelezésikockázat-mérséklési

technikák (CRM) helyettesítő

hatása a kitettségre

Lásd CS tábla

6 Előre nem rendelkezésre bocsátott

hitelkockázati fedezet: korrigált

érték(GA)

Lásd CS tábla

7 Előre rendelkezésre bocsátott

hitelkockázati fedezet

Lásd CS tábla

8 Összes kiáramló helyettesített tétel

(-)

Lásd CS tábla

9 Összes beáramló helyettesítő tétel Lásd CS tábla

10 Kitettség a CRM helyettesítő

hatások figyelembevételével, CCF

nélkül

Lásd CS tábla

Page 338: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

338

11 (-) Hitelezési kockázatmérséklési

(CRM) technikák hatása a kitettség

összegére: előre rendelkezésre

bocsátott hitelkockázati fedezet,

pénzügyi biztosítékok átfogó

módszere, korrigált érték (CVAM)

(-)

Lásd CS tábla

12 Kitettség összes hatással korrigált

értéke (E*)

Értékpapírosított pozíció az Épkr. 14. § (1)

bekezdés, 14. § (3) bekezdés, 15. §, 16. §, 17. §-

nak megfelelően, azaz az Épkr. 14. § (2)

bekezdésben leírt számítás alkalmazása nélkül.

13-16 Mérlegen kívüli kitettség teljesen

korrigált értékének CCF-ek

szerinti részletezése

Épkr. 14. § (3) bekezdés.

17 Kitettség értéke Értékpapírosított pozíciók az Épkr. 14. §-17. §

szerint

18 (-) Kitettség értékének levonása a

szavatoló tőkéből

A Hpt. 5. számú melléklete szerint az itt

jelentett érték a szavatoló tőkéből levonható.

19 Kockázati súlyozás alá tartozó

érték

=17+18

21-27 Minősítésen alapuló módszer Épkr. 43. §, 4. számú melléklet

28 Minősített Épkr. 2. § (1) bekezdés 14. pont

29 Nem minősített Épkr. 2. § (1) bekezdés 15. pont

30 Felügyeleti képlet módszere Épkr. 44. §, 5. számú melléklet

31 Ebből: Átlagos kockázati súly A CRM pozícióknál a hitelintézetnek az

"tényleges" kockázati súlyt kell jeleznie, ha a

pozíció teljes mértékben rendelkezik

hitelkockázati fedezettel az Épkr. 50. § -ban

leírtak szerint.

Ha a pozíció részben rendelkezik hitelkockázati

fedezettel, a hitelintézetnek a kitettséggel

súlyozott átlagos kockázati súly

meghatározásához a "T " korrekciót tartalmazó

felügyeleti képlet módszert kell alkalmazni az

Épkr. 51. § (2)-(3) bekezdésekben leírtak

szerint.

32 Épkr. 47. §-a szerinti módszer Épkr. 47. §

33 Belső értékelési módszer Épkr. 37-41. §-ok

34 Ebből: Átlagos kockázati súly A kitettség értékéhez átlagos kockázati súlyt

kell hozzárendelni.

35 A kockázattal súlyozott kitettség

értékét csökkentő értékvesztés és

céltartalék összege (-)

Épkr. 53. §.

36 Kockázattal súlyozott

kitettségérték

Épkr. 14.-53. §, 2.-5. számú melléklet, Épkr. 41.

§-ban szereplő tartalékok figyelembe vétele

nélkül, tekintettel a maximális kockázati

súlyozású kitettségi összegre.

37 Teljes tőkekövetelmény az Épkr.

42. §-ának figyelembevétele nélkül

A kockázattal súlyozott kitettségértékből

származó tőkekövetelmény, az Épkr. 42. §-ban

szereplő tartalékok figyelembe vétele nélkül,

tekintettel a maximális kockázati súlyozású

kitettségi összegre.

Page 339: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

339

38 Kiegészítő információ:

tőkekövetelmények az IRB

módszer értékpapírosításból

származó kiáramló helyettesített

tételek miatt más kockázati

kategóriába történő sorolásnak

megfelelően

A kockázatmérséklő fedezet nyújtójának

visszaosztott kitettségekből eredő

tőkekövetelmények (és ezért a megfelelő

táblában számolják), amelyeket figyelembe kell

venni Épkr. 42. §-ában foglaltak

kiszámításakor.

39 Teljes tőkekövetelmény az Épkr.

42. §-ának figyelembevételével

Az értékpapírosításból adódó teljes

tőkekövetelmény, ahogyan az Épkr. 42. §-a

meghatározza.

SOROK

1 Értékpapírosítást kezdeményező

(originator)

Épkr. 2. § (1) bekezdés 5. pont

2 Befektető Hitelintézet, amely értékpapírosítási pozíciót

tart egy olyan értékpapírosítási ügyletben,

amelyben nem kezdeményező és nem is

szponzor.

3 Szponzor Épkr. 2. § (1) bekezdés 18. pont. Ha a szponzor

a saját eszközeit is értékpapírosítja, akkor az

"értékpapírosítást kezdeményező" sorban meg

kell adnia a saját értékpapírosított eszközeire

vonatkozó információkat.

11, 21, 31 Mérlegtételek Lásd CS tábla

12, 22, 32 Mérlegen kívüli tételek és

derivatívák

Lásd a CS táblát. Ez a kategória tartalmazza

mindazokat a mérlegen kívüli kitettségeket,

amelyek értékpapírosításra kerülnek. A

likviditási hitelkereteknél, hitelügyleteknél, a

készpénz előleg ügyleteknél és általános piaci

zavar esetén az intézményeknek a le nem hívott

összeget kell megadniuk. A kamatláb- és

deviza-swapoknál az Épkr. 15. § szerinti

kitettségértéket kell szerepeltetni, a CS

táblázatban részletezetteknek megfelelően.

111, 211 Legmagasabb prioritású kategória Épkr. 4. számú melléklet

112, 212 Középső kategória Azok az értékpapírosztályok tartoznak ebbe a

kategóriába, amelyek nem minősülnek

legmagasabb prioritásúnak, vagy első

veszteségviselőnek.

Page 340: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

340

113, 213 Első veszteségviselő kategória Pozíciók azokban az értékpapírszegmensekben

(Épkr. 2. § (1) bekezdés 1-6., 17., 19. pontok),

amelyek az első veszteségviselő kategóriába

(például visszafizetendő vásárlási

kedvezmények) kerülnek alárendelt kölcsönök,

vagy az ilyen értékpapírszegmenseknek adott

hitelkockázati fedezet). Mindamellett, ha ez az

értékpapírszegmens nem nyújt érdemleges

hitelminőség-javulást (amire az Épkr. 21. § (2)

bekezdésére utal) az értékpapírosításnál

alkalmazott rangsor következő

értékpapírszegmenshez képest, akkor ez utóbbi

értékpapírszegmenst is első veszteségviselő

kategóriájúnak kell tekinteni. A hitelminőség-

javításnak (a különböző értékpapírszegmensek

alkalmazásával történő) ezen értékelését addig

kell ismételni, amíg a hitelminőség javítását az

első veszteségviselő kategória (kategóriák)

alkalmazásával értelmesnek tartják.

13 Lejárat előtti visszafizetés Épkr. 2. § (1) bekezdés 11. pont és 16. §. Csak

az értékpapírosítást kezdeményezőre

vonatkozik az olyan rulírozó értékpapírosítások

esetében, amelyek lejárat előtti visszafizetési

lehetőséget biztosítanak.

EGYÉB

Értékpapírosítás típusa Az értékpapírosítás típusának megbontása:

hagyományos és szintetikus, valamint a két

típus összesen, az alábbiakban definiáltak

szerint.

Hagyományos értékpapírosítás Épkr. 2. § (1) bekezdés 6. pont

Szintetikus értékpapírosítás Épkr. 2. § (1) bekezdés 17. pont

SECD, KSECD TÁBLÁK

(CR SEC DETAILS)

Azonosító

MEGNEVEZÉS

HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1

Belső azonosító kód

A belső azonosító kód: az értékpapírosítás

(továbbiakban ép.) azonosítására szolgáló

intézmény által használt kód.

2 Értékpapírosítás (Ép.) azonosítója

Megnevezés vagy kódszám, mely a piacon az

ép. azonosítására szolgál.

3 Ép. típusa:

Hagyományos/Szintetikus

"T" jelzés a hagyományos, "Sz" jelzés a

szintetikus értékpapírosításnál. Lásd a SECSA

és a SECIRB táblát.

4 Az intézmény szerepe:

Szponzor/Ép-t kezdeményező

"S" jelzés a szponzornál , "O" az

értékpapírosítást kezdeményezőnél (originator).

Lásd a SECSA és a SECIRB táblát.

5 Ép. kezdeményezésének

időpontjában

Értékpapírosítás időpontja: a pool lezárásának

dátuma (záró dátum: éééé.hh.nn)

Page 341: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

341

6

Az ép. időpontjában

kezdeményezett értékpapírosított

kitettség teljes összege.

Több kezdeményező intézmény általi

értékpapírosítás esetén csak az adatszolgáltató

intézményre vonatkozó összeget kell jelenteni,

a 6. oszlopban (Ép. időpontja) rögzített

időpontra vonatkoztatva.

7-14

Értékpapírosított kitettség

Több kezdeményező intézmény általi

értékpapírosítás esetén csak az adatszolgáltató

intézménynek tulajdonított összeget kell

jelenteni. Ld. SECSA és SECIRB táblák.

7 Teljes összeg Lásd a SECSA és a SECIRB táblát

8

Intézmények részesedése (%)

Több kezdeményező intézmény általi

értékpapírosítás esetén a hitelintézetnek a teljes

értékpapírosított követelésen belül az általa

kezdeményezett értékpapírosított követelést kell

jelenteni.

9

Típus

A hitelintézetnek a következő kódok közül kell

kiválasztani a megfelelőt:

1 - lakóingatlan fedezetű jelzáloglevelek,

2 - nem lakóingatlan fedezetű jelzáloglevelek,

3 - hitelkártya követelések,

4 - lízing,

5 - vállalkozásoknak vagy a vállalkozásokkal

egyenértékűen kezelt kis- és

középvállalkozásoknak (SME-k) nyújtott

hitelek,

6 - fogyasztási hitelek,

7 - kereskedelmi követelések,

8 - értékpapírosítás ( visszértékpapírosítás),

9 - egyéb eszközök.

Abban az esetben, ha a pool többféle

eszköztípust tartalmaz, az intézménynek meg

kell jelölnie a legfontosabb típust.

10 Alkalmazott módszer

(Sztenderd/Belső minősítésen

alapuló/Mix)

"SA" jelölést sztenderd módszer esetén

"IRB" jelölést belső minősítésen alapuló

módszer esetén kell feltüntetni.

"M"-mel kell jelölni, ha mindkét módszer

alkalmazásra kerül az értékpapírosítási eljárás

során.

11

Kitettségek darabszáma

Csak a belső minősítésen alapuló módszert

alkalmazó hitelintézeteknek kell

értékpapírosítás esetén a megfelelő betűkódokat

feltüntetni:

(a) N<6;

(b) 6<=N<34;

(c) 34<=N<=100;

(d) 100<N<=1000;

(e) N>1000.

Page 342: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

342

12

ELGD % (kitettséggel súlyozott

átlagos nemteljesítéskori

veszteségráta (%))

Csak a Felügyeleti képlet módszerét alkalmazó

hitelintézeteknek kell kitölteni. A kitettséggel

súlyozott átlagos nemteljesítéskori

veszteségráta (ELGD) az Épkr. 5. számú

mellékletében foglaltaknak megfelelően kell

kiszámítani.

13 (-) Értékvesztés és céltartalék Lásd a SECSA és a SECIRB táblákat.

14

Értékpapírosítás előtti

szavatolótőke követelmény (%)

Szavatoló tőke követelmény, mintha az

értékpapírosított kitettség nem lenne

értékpapírosítva (kezdeményezett

értékpapírosított kitettség a teljes kitettség

összegének százalékában)

15

Értékpapírosítási struktúra első

veszteségviselő kategória

Lásd a SECSA és a SECIRB táblákat. Több

kezdeményező általi értékpapírosítás esetén

csak az adatszolgáltató intézménynek

tulajdonított összeget kell jelenteni.

16-26 Értékpapírosítási pozíciók: eredeti

kitettség CCF-ek nélkül Lásd a SECSA és a SECIRB táblákat

16-21 Mérlegtételek Lásd a SECSA és a SECIRB táblákat

16-17 Legmagasabb prioritású kategória Lásd a SECSA és a SECIRB táblát

18-19 Középső kategória Lásd a SECSA és a SECIRB táblát

20-21 Első veszteségviselő kategória Lásd a SECSA és a SECIRB táblát

16,18,20 Minősített Lásd a SECSA és a SECIRB táblát

17,19,21 Nem minősített Lásd a SECSA és a SECIRB táblákat.

22-24 Mérlegen kívüli tételek és

derivatívák Lásd a SECSA és a SECIRB táblákat.

22 Közvetlen hitelhelyettesítők Lásd a teljes kockázatú tételek (Hkr. 17. §)

23

Elismert likviditási hitelkeretek

Az elismert likviditási hitelkeretek kezelését és

alkalmazásának feltételeit az Épkr. 16. és 45. §-

a rögzíti.

24

Egyéb

Az Egyéb mérlegen kívüli tételeket és

származtatott ügyleteket a fentiek nem

tartalmazzák.

25-26 Lejárat előtti visszafizetés Lásd a SECSA és a SECIRB táblákat.t

25 Ellenőrzött?

(igen / nem)

Igen-t kell jelenteni, ha az Épkr. 25. § (2)

bekezdésben leírtaknak megfelel.

26 Alkalmazott CCF Lásd a SECSA és a SECIRB táblákat.

27 (-) Kitettség értékének levonása a

szavatoló tőkéből

Lásd a SECSA és a SECIRB táblákat. A Hpt.

5. számú melléklete szerint az itt jelentett érték

a szavatoló tőkéből levonható.

28 Teljes tőkekövetelmény az Épkr.

19. §, illetve 29. §

illetve 42. §-ának figyelembevétele

nélkül

Lásd a SECSA és

SECIRB táblákat

29 Teljes tőkekövetelmény az Épkr.

19. §, illetve 29. §

illetve 42. §-ának

figyelembevételével

Lásd a SECSA és

SECIRB táblákat

Page 343: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

343

III.5. Tartós mentesség és fokozatos bevezetés alá tartozó kitettségek és

tőkekövetelmények – egyedi és konszolidált részletező táblák

1TCIF- K4TCIA

Beküldési gyakoriság: 1TCIF, 2TCIF, 3TCIF, 4TCIF, 1TCIA, 2TCIA, 3TCIA, 4TCIA tábláknál havi,

K1TCIF, K2TCIF, K3TCIF, K4TCIF, K1TCIA, K2TCIA, K3TCIA, K4TCIA tábláknál negyedéves.

1TCIF, K1TCIF

KITETTSÉG EREDETI ÉRTÉKE ÖSSZESEN

amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül

(FIRB módszer - tartós mentesség),

ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak

AZONOSÍT

Ó MEGNEVEZÉS

HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1 Kitettség eredeti értéke

IRB módszer szerint összesen

Kitettség eredeti értéke IRB módszer szerint

összesen (tartósan mentes sztenderd kitettségek

nélkül) 1TCIF0, a≤CIF0,b

2-17 Kitettség eredeti értéke

Sztenderd módszer

Tartósan mentes kitettségek eredeti értékének

kitettségi osztályonkénti és összesen értéke

2 Központi kormányok és központi

bankok 1TCIF0,b≤1CS0,a;

3 Regionális kormányok vagy helyi

önkormányzatok 1TCIF0,c≤2CS0,a;

4 Közszektorbeli intézmények 1TCIF0,d≤3CS0,a;

5 Multilaterális fejlesztési bankok 1TCIF0,e≤4CS0,a;

6 Nemzetközi szervezetek 1TCIF0,f≤5CS0,a;

7 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások 1TCIF0,g≤6CS0,a;

8 Vállalkozások 1TCIF0,h≤7CS0,a;

9 Ebből: Rövid lejáratú követelések 1TCIF0,i≤71CS0,a;

10 Lakosság 1TCIF0,j≤8CS0,a;

11 Ingatlannal fedezett követelések 1TCIF0,k≤9CS0,a;

12 Késedelmes tételek 1TCIF0,l≤10CS0,a;

13 Fedezett kötvények 1TCIF0,m≤12CS0,a;

14 Kollektív befektetési értékpapírok 1TCIF0,n≤14CS0,a;

15 Egyéb tételek 1TCIF0,o≤15CS0,a;

16 Ebből: Hkr. 16. § (1)-(2) szerinti

tételek 1TCIF0,p≤151CS0,a;

17 Összesen Kitettség eredeti értéke tartósan mentes

sztenderd kitettségekre összesen

18 Kitettség eredeti értéke

mindösszesen

IRB módszer szerinti kitettségek eredeti értéke

összesen (beleértve a tartósan mentes sztenderd

kitettségeket is)

1TCIF0,r≤CS0,a+CIF0,b

SOROK

1 Központi kormány és központi

bank

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

Page 344: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

344

(Hkr. 24. §).

2 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 25. §).

3 Vállalkozások Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 26. §).

4 Lakosság Ebbe a sorba csak a lakossági kitettségek Hkr.

27. § alóli tartós mentessége és fokozatos

bevezetése esetén kerülhet adat. Az 1. oszlop

mezője tiltott.

5 Részesedések Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 28. §).

6 Egyéb, nem hitelkötelezettséget

megtestesítő eszközök

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 29. §).

EGYÉB

Tartós mentesség és fokozatos

bevezetés

Az IRB-t alkalmazó hitelintézet a kockázattal

súlyozott kitettség érték meghatározásakor a

sztenderd módszert alkalmazhatja

meghatározott feltételek teljesülése esetén.

[Hpt. 76/D. §, Hpt. 76/B. § (8)-(10)

bekezdések]

FIRB módszer Ezt a táblát azoknak a hitelintézeteknek kell

kitölteni, akik az FIRB módszer szerint a Hpt.

76/C. § (6) bekezdés c) alapján a Hkr. 45. §-

ban rögzített nemteljesítéskori veszteségráta

(LGD) értéket, illetőleg a Hkr. 51. § (12)-(17)

bekezdések szerinti hitelegyenértékesítési

tényezőt (CCF) alkalmaz.

2TCIF, K2TCIF

TŐKEKÖVETELMÉNY ÖSSZESEN

amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül

(FIRB módszer - tartós mentesség),

ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak

AZONOSÍTÓ MEGNEVEZÉS

HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1 Tőkekövetelmény

IRB módszer szerint összesen

IRB módszerrel meghatározott

tőkekövetelmény (tartósan mentes sztenderd

kitettségek nélkül)

2TCIF0,a≤CIF0,r

2-17 Tőkekövetelmény

Sztenderd módszer

Tartósan mentes kitettségek

tőkekövetelményének kitettségi osztályonkénti

és összesen értéke.

2 Központi kormányok és központi

bankok 2TCIF0,b≤1CS0,n;

3 Regionális kormányok vagy helyi

önkormányzatok 2TCIF0,c≤2CS0,n;

4 Közszektorbeli intézmények 2TCIF0,d≤3CS0,n;

Page 345: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

345

5 Multilaterális fejlesztési bankok 2TCIF0,e≤4CS0,n;

6 Nemzetközi szervezetek 2TCIF0,f≤5CS0,n;

7 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások 2TCIF0,g≤6CS0,n;

8 Vállalkozások 2TCIF0,h≤7CS0,n;

9 Ebből: Rövid lejáratú követelések 2TCIF0,i≤71CS0,n;

10 Lakosság 2TCIF0,j≤8CS0,n;

11 Ingatlannal fedezett követelések 2TCIF0,k≤9CS0,n;

12 Késedelmes tételek 2TCIF0,l≤10CS0,n;

13 Fedezett kötvények 2TCIF0,m≤12CS0,n;

14 Kollektív befektetési értékpapírok 2TCIF0,n≤14CS0,n;

15 Egyéb tételek 2TCIF0,o≤15CS0,n;

16 Ebből: Hkr. 16. § (1)-(2) szerinti

tételek 2TCIF0,p≤151CS0,n;

17 Összesen Tőkekövetelmény tartósan mentes sztenderd

kitettségekre összesen

18 Tőkekövetelmény mindösszesen IRB módszer szerinti összes tőkekövetelmény

(beleértve a tartósan mentes sztenderd

kitettségeket is)

2TCIF0,r≤CS0,n+CIF0,r

SOROK

1 Központi kormány és központi

bank

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 24. §).

2 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 25. §).

3 Vállalkozások Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 26. §).

4 Lakosság Ebbe a sorba csak a lakossági kitettségek Hkr.

27. § alóli tartós mentessége és fokozatos

bevezetése esetén kerülhet adat. Az 1. oszlop

mezője tiltott.

5 Részesedések Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 28. §).

6 Egyéb, nem hitelkötelezettséget

megtestesítő eszközök

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 29. §).

EGYÉB

Tartós mentesség és fokozatos

bevezetés

Az IRB-t alkalmazó hitelintézet a kockázattal

súlyozott kitettség érték meghatározásakor a

sztenderd módszert alkalmazhatja

meghatározott feltételek teljesülése esetén.

[Hpt. 76/D. §, Hpt. 76/B. § (8)-(10)

bekezdések]

FIRB módszer Ezt a táblát azoknak a hitelintézeteknek kell

kitölteni, akik az FIRB módszer szerint a Hpt.

76/C. § (6) bekezdés c) alapján a Hkr. 45. §-

Page 346: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

346

ban rögzített nemteljesítéskori veszteségráta

(LGD) értéket, illetőleg a Hkr. 51. § (12)-(17)

bekezdések szerinti hitelegyenértékesítési

tényezőt (CCF) alkalmaz.

3TCIF, K1TCIF

KITETTSÉG EREDETI ÉRTÉKE ÖSSZESEN

amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül

(FIRB módszer – fokozatos bevezetés),

ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak

AZONOSÍTÓ MEGNEVEZÉS

HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1 Kitettség eredeti értéke

IRB módszer szerint összesen

Kitettség eredeti értéke IRB módszer szerint

összesen (fokozatos bevezetés alá eső

sztenderd kitettségek nélkül) 3TCIF0,a≤CIF0,b

2-17 Kitettség eredeti értéke

Sztenderd módszer

Fokozatos bevezetés alá eső kitettségek eredeti

értékének kitettségi osztályonkénti és összesen

értéke

2 Központi kormányok és központi

bankok 3TCIF0,b≤1CS0,a;

3 Regionális kormányok vagy helyi

önkormányzatok 3TCIF0,c≤2CS0,a;

4 Közszektorbeli intézmények 3TCIF0,d≤3CS0,a;

5 Multilaterális fejlesztési bankok 3TCIF0,e≤4CS0,a;

6 Nemzetközi szervezetek 3TCIF0,f≤5CS0,a;

7 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások 3TCIF0,g≤6CS0,a;

8 Vállalkozások 3TCIF0,h≤7CS0,a;

9 Ebből: Rövid lejáratú követelések 3TCIF0,i≤71CS0,a;

10 Lakosság 3TCIF0,j≤8CS0,a;

11 Ingatlannal fedezett követelések 3TCIF0,k≤9CS0,a;

12 Késedelmes tételek 3TCIF0,l≤10CS0,a;

13 Fedezett kötvények 3TCIF0,m≤12CS0,a;

14 Kollektív befektetési értékpapírok 3TCIF0,n≤14CS0,a;

15 Egyéb tételek 3TCIF0,o≤15CS0,a;

16 Ebből: Hkr. 16. § (1)-(2) szerinti

tételek 3TCIF0,p≤151CS0,a;

17 Összesen Kitettség eredeti értéke a fokozatos bevezetés

alá eső sztenderd kitettségekre összesen

18 Kitettség eredeti értéke

mindösszesen

IRB módszer szerinti kitettségek eredeti értéke

összesen (beleértve a fokozatos bevezetés alá

eső sztenderd kitettségeket is)

3TCIF0,r≤CS0,a+CIF0,b

SOROK

1 Központi kormány és központi

bank

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 24. §).

Page 347: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

347

2 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 25. §).

3 Vállalkozások Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 26. §).

4 Lakosság Ebbe a sorba csak a lakossági kitettségek Hkr.

27. § alóli tartós mentessége és fokozatos

bevezetése esetén kerülhet adat. Az 1. oszlop

mezője tiltott.

5 Részesedések Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 28. §).

6 Egyéb, nem hitelkötelezettséget

megtestesítő eszközök

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 29. §).

EGYÉB

Tartós mentesség és fokozatos

bevezetés

Az IRB-t alkalmazó hitelintézet a kockázattal

súlyozott kitettség érték meghatározásakor a

sztenderd módszert alkalmazhatja

meghatározott feltételek teljesülése esetén.

[Hpt. 76/D. §, Hpt. 76/B. § (8)-(10)

bekezdések]

FIRB módszer Ezt a táblát azoknak a hitelintézeteknek kell

kitölteni, akik az FIRB módszer szerint a Hpt.

76/C. § (6) bekezdés c) alapján a Hkr. 45. §-

ban rögzített nemteljesítéskori veszteségráta

(LGD) értéket, illetőleg a Hkr. 51. § (12)-(17)

bekezdések szerinti hitelegyenértékesítési

tényezőt (CCF) alkalmaz.

4TCIF, K4TCIF

TŐKEKÖVETELMÉNY ÖSSZESEN

amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül

(FIRB módszer – fokozatos bevezetés),

ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak

AZONOSÍTÓ MEGNEVEZÉS

HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1 Tőkekövetelmény

IRB módszer szerint összesen

IRB módszerrel meghatározott

tőkekövetelmény (fokozatos bevezetés alá eső

sztenderd kitettségek nélkül)

4TCIF0,a≤CIF0,r

2-17 Tőkekövetelmény

Sztenderd módszer

Fokozatos bevezetés alá eső kitettségek

tőkekövetelményének kitettségi osztályonkénti

és összesen értéke.

2 Központi kormányok és központi

bankok 4TCIF0,b≤1CS0,n;

3 Regionális kormányok vagy helyi

önkormányzatok 4TCIF0,c≤2CS0,n;

4 Közszektorbeli intézmények 4TCIF0,d≤3CS0,n;

Page 348: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

348

5 Multilaterális fejlesztési bankok 4TCIF0,e≤4CS0,n;

6 Nemzetközi szervezetek 4TCIF0,f≤5CS0,n;

7 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások 4TCIF0,g≤6CS0,n;

8 Vállalkozások 4TCIF0,h≤7CS0,n;

9 Ebből: Rövid lejáratú

követelések 4TCIF0,i≤71CS0,n;

10 Lakosság 4TCIF0,j≤8CS0,n;

11 Ingatlannal fedezett követelések 4TCIF0,k≤9CS0,n;

12 Késedelmes tételek 4TCIF0,l≤10CS0,n;

13 Fedezett kötvények 4TCIF0,m≤12CS0,n;

14 Kollektív befektetési értékpapírok 4TCIF0,n≤14CS0,n;

15 Egyéb tételek 4TCIF0,o≤15CS0,n;

16 Ebből: Hkr. 16. § (1)-(2) szerinti

tételek 4TCIF0,p≤151CS0,n;

17 Összesen Tőkekövetelmény fokozatos bevezetés alá eső

sztenderd kitettségekre összesen

18 Tőkekövetelmény mindösszesen IRB módszer szerinti összes tőkekövetelmény

(beleértve a fokozatos bevezetés alá eső

sztenderd kitettségeket is)

4TCIF0,r≤CS0,n+CIF0,r

SOROK

1 Központi kormány és központi

bank

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 24. §).

2 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 25. §).

3 Vállalkozások Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 26. §).

4 Lakosság Ebbe a sorba csak a lakossági kitettségek Hkr.

27. § alóli tartós mentessége és fokozatos

bevezetése esetén kerülhet adat. Az 1. oszlop

mezője tiltott.

5 Részesedések Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 28. §).

6 Egyéb, nem hitelkötelezettséget

megtestesítő eszközök

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 29. §).

EGYÉB

Tartós mentesség és fokozatos

bevezetés

Az IRB-t alkalmazó hitelintézet a kockázattal

súlyozott kitettség érték meghatározásakor a

sztenderd módszert alkalmazhatja

meghatározott feltételek teljesülése esetén.

[Hpt. 76/D. §, Hpt. 76/B. § (8)-(10) bekezdések]

Page 349: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

349

FIRB módszer Ezt a táblát azoknak a hitelintézeteknek kell

kitölteni, akik az FIRB módszer szerint a Hpt.

76/C. § (6) bekezdés c) alapján a Hkr. 45. §-ban

rögzített nemteljesítéskori veszteségráta (LGD)

értéket, illetőleg a Hkr. 51. § (12)-(17)

bekezdések szerinti hitelegyenértékesítési

tényezőt (CCF) alkalmaz.

Page 350: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

350

1TCIA, K1TCIA

KITETTSÉG EREDETI ÉRTÉKE ÖSSZESEN

amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül

(AIRB módszer - tartós mentesség),

ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak

AZONOSÍT

Ó MEGNEVEZÉS

HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1 Kitettség eredeti értéke

IRB módszer szerint összesen

Kitettség eredeti értéke IRB módszer szerint

összesen (tartósan mentes sztenderd kitettségek

nélkül) 1TCIA0,a≤CIA0,b

2-17 Kitettség eredeti értéke

Sztenderd módszer

Tartósan mentes kitettségek eredeti értékének

kitettségi osztályonkénti és összesen értéke

2 Központi kormányok és központi

bankok 1TCIA0,b≤1CS0,a;

3 Regionális kormányok vagy helyi

önkormányzatok 1TCIA0,c≤2CS0,a;

4 Közszektorbeli intézmények 1TCIA0,d≤3CS0,a;

5 Multilaterális fejlesztési bankok 1TCIA0,e≤4CS0,a;

6 Nemzetközi szervezetek 1TCIA0,f≤5CS0,a;

7 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások 1TCIA0,g≤6CS0,a;

8 Vállalkozások 1TCIA0,h≤7CS0,a;

9 Ebből: Rövid lejáratú

követelések 1TCIA0,i≤71CS0,a;

10 Lakosság 1TCIA0,j≤8CS0,a;

11 Ingatlannal fedezett követelések 1TCIA0,k≤9CS0,a;

12 Késedelmes tételek 1TCIA0,l≤10CS0,a;

13 Fedezett kötvények 1TCIA0,m≤12CS0,a;

14 Kollektív befektetési értékpapírok 1TCIA0,n≤14CS0,a;

15 Egyéb tételek 1TCIA0,o≤15CS0,a;

16 Ebből: Hkr. 16. § (1)-(2)

szerinti tételek 1TCIA0,p≤151CS0,a;

17 Összesen Kitettség eredeti értéke tartósan mentes

sztenderd kitettségekre összesen

18 Kitettség eredeti értéke

mindösszesen

IRB módszer szerinti kitettségek eredeti értéke

összesen (beleértve a tartósan mentes sztenderd

kitettségeket is)

1TCIA0,r≤CS0,a+CIA0,b

SOROK

1 Központi kormány és központi

bank

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 24. §).

2 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 25. §).

3 Vállalkozások Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 26. §).

4 Lakosság Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

Page 351: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

351

(Hkr. 27. §).

5 Részesedések Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 28. §).

6 Egyéb, nem hitelkötelezettséget

megtestesítő eszközök

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 29. §).

EGYEBEK

Tartós mentesség és fokozatos

bevezetés

Az IRB-t alkalmazó hitelintézet a kockázattal

súlyozott kitettség érték meghatározásakor a

sztenderd módszert alkalmazhatja meghatározott

feltételek teljesülése esetén (Hpt. 76/D. §, Hpt.

76/B. § (8)-(10) bekezdések).

AIRB módszer Ezt a táblát azoknak a hitelintézeteknek kell

kitölteni, akik az AIRB módszer szerint a Hpt.

76/C. §.(6) bekezdés a), b), d) pontok alapján az

LGD becslésére saját módszert alkalmaznak.

2TCIA, K2TCIA

TŐKEKÖVETELMÉNY ÖSSZESEN

amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül

(AIRB módszer - tartós mentesség),

ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak

AZONOSÍT

Ó MEGNEVEZÉS

HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1 Tőkekövetelmény

IRB módszer szerint összesen

IRB módszerrel meghatározott tőkekövetelmény

(tartósan mentes sztenderd kitettségek nélkül)

2TCIA0,a≤CIA0,r

2-17 Tőkekövetelmény

Sztenderd módszer

Tartósan mentes kitettségek

tőkekövetelményének kitettségi osztályonkénti

és összesen értéke

2 Központi kormányok és központi

bankok 2TCIA0,b≤1CS0,n;

3 Regionális kormányok vagy helyi

önkormányzatok 2TCIA0,c≤2CS0,n;

4 Közszektorbeli intézmények 2TCIA0,d≤3CS0,n;

5 Multilaterális fejlesztési bankok 2TCIA0,e≤4CS0,n;

6 Nemzetközi szervezetek 2TCIA0,f≤5CS0,n;

7 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások 2TCIA0,g≤6CS0,n;

8 Vállalkozások 2TCIA0,h≤7CS0,n;

9 Ebből: Rövid lejáratú

követelések 2TCIA0,i≤71CS0,n;

10 Lakosság 2TCIA0,j≤8CS0,n;

11 Ingatlannal fedezett követelések 2TCIA0,k≤9CS0,n;

12 Késedelmes tételek 2TCIA0,l≤10CS0,n;

13 Fedezett kötvények 2TCIA0,m≤12CS0,n;

14 Kollektív befektetési értékpapírok 2TCIA0,n≤14CS0,n;

15 Egyéb tételek 2TCIA0,o≤15CS0,n;

16 Ebből: Hkr. 16. § (1)-(2) 2TCIA0,p≤151CS0,n;

Page 352: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

352

szerinti tételek

17 Összesen Tőkekövetelmény tartósan mentes sztenderd

kitettségekre összesen

18 Tőkekövetelmény mindösszesen IRB módszer szerinti tőkekövetelmény összesen

(beleértve a tartósan mentes sztenderd

kitettségeket is)

2TCIA0,r≤CS0,n+CIA0,r

SOROK

1 Központi kormány és központi

bank

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 24. §).

2 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 25. §).

3 Vállalkozások Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 26. §).

4 Lakosság Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 27. §).

5 Részesedések Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 28. §).

6 Egyéb, nem hitelkötelezettséget

megtestesítő eszközök

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 29. §).

EGYEBEK

Tartós mentesség és fokozatos

bevezetés

Az IRB-t alkalmazó hitelintézet a kockázattal

súlyozott kitettség érték meghatározásakor a

sztenderd módszert alkalmazhatja meghatározott

feltételek teljesülése esetén (Hpt. 76/D. §, Hpt.

76/B. § (8)-(10) bekezdések).

AIRB módszer Ezt a táblát azoknak a hitelintézeteknek kell

kitölteni, akik az AIRB módszer szerint a Hpt.

76/C. §.(6) bekezdés a), b), d) pontok alapján az

LGD becslésére saját módszert alkalmaznak.

Page 353: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

353

3TCIA, K3TCIA

KITETTSÉG EREDETI ÉRTÉKE ÖSSZESEN

amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül

(AIRB módszer – fokozatos bevezetés),

ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak

AZONOSÍT

Ó MEGNEVEZÉS

HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1 Kitettség eredeti értéke

IRB módszer szerint összesen

Kitettség eredeti értéke IRB módszer szerint

összesen (fokozatos bevezetés alá eső sztenderd

kitettségek nélkül) 1TCIA0,a≤CIA0,b

2-17 Kitettség eredeti értéke

Sztenderd módszer

Fokozatos bevezetés alá eső kitettségek eredeti

értékének kitettségi osztályonkénti és összesen

értéke

2 Központi kormányok és központi

bankok 1TCIA0,b≤1CS0,a;

3 Regionális kormányok vagy helyi

önkormányzatok 1TCIA0,c≤2CS0,a;

4 Közszektorbeli intézmények 1TCIA0,d≤3CS0,a;

5 Multilaterális fejlesztési bankok 1TCIA0,e≤4CS0,a;

6 Nemzetközi szervezetek 1TCIA0,f≤5CS0,a;

7 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások 1TCIA0,g≤6CS0,a;

8 Vállalkozások 1TCIA0,h≤7CS0,a;

9 Ebből: Rövid lejáratú

követelések 1TCIA0,i≤71CS0,a;

10 Lakosság 1TCIA0,j≤8CS0,a;

11 Ingatlannal fedezett követelések 1TCIA0,k≤9CS0,a;

12 Késedelmes tételek 1TCIA0,l≤10CS0,a;

13 Fedezett kötvények 1TCIA0,m≤12CS0,a;

14 Kollektív befektetési értékpapírok 1TCIA0,n≤14CS0,a;

15 Egyéb tételek 1TCIA0,o≤15CS0,a;

16 Ebből: Hkr. 16. § (1)-(2)

szerinti tételek 1TCIA0,p≤151CS0,a;

17 Összesen Kitettség eredeti értéke a fokozatos bevezetés

alá eső sztenderd kitettségekre összesen

18 Kitettség eredeti értéke

mindösszesen

IRB módszer szerinti kitettségek eredeti értéke

összesen (beleértve a fokozatos bevezetés alá

eső sztenderd kitettségeket is)

3TCIA0,r≤CS0,a+CIA0,b

SOROK

1 Központi kormány és központi

bank

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 24. §).

2 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 25. §).

3 Vállalkozások Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 26. §).

4 Lakosság Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

Page 354: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

354

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 27. §).

5 Részesedések Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 28. §).

6 Egyéb, nem hitelkötelezettséget

megtestesítő eszközök

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 29. §).

EGYEBEK

Tartós mentesség és fokozatos

bevezetés

Az IRB-t alkalmazó hitelintézet a kockázattal

súlyozott kitettség érték meghatározásakor a

sztenderd módszert alkalmazhatja meghatározott

feltételek teljesülése esetén (Hpt. 76/D. §, Hpt.

76/B. § (8)-(10) bekezdések).

AIRB módszer Ezt a táblát azoknak a hitelintézeteknek kell

kitölteni, akik az AIRB módszer szerint a Hpt.

76/C. § (6) bekezdés a), b), d) pontok alapján az

LGD becslésére saját módszert alkalmaznak.

4TCIA, K4TCIA

TŐKEKÖVETELMÉNY ÖSSZESEN

amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül

(AIRB módszer – fokozatos bevezetés),

ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak

AZONOSÍT

Ó MEGNEVEZÉS

HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS

MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1 Tőkekövetelmény

IRB módszer szerint összesen

IRB módszerrel meghatározott tőkekövetelmény

(fokozatos bevezetés alá eső sztenderd

kitettségek nélkül)

4TCIA0,r≤CIA0,r

2-17 Tőkekövetelmény

Sztenderd módszer

Fokozatos bevezetés alá eső kitettségek

tőkekövetelményének kitettségi osztályonkénti

és összesen értéke

2 Központi kormányok és központi

bankok 4TCIA0,b≤1CS0,n;

3 Regionális kormányok vagy helyi

önkormányzatok 4TCIA0,c≤2CS0,n;

4 Közszektorbeli intézmények 4TCIA0,d≤3CS0,n;

5 Multilaterális fejlesztési bankok 4TCIA0,e≤4CS0,n;

6 Nemzetközi szervezetek 4TCIA0,f≤5CS0,n;

7 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások 4TCIA0,g≤6CS0,n;

8 Vállalkozások 4TCIA0,h≤7CS0,n;

9 Ebből: Rövid lejáratú

követelések 4TCIA0,i≤71CS0,n;

10 Lakosság 4TCIA0,j≤8CS0,n;

11 Ingatlannal fedezett követelések 4TCIA0,k≤9CS0,n;

12 Késedelmes tételek 4TCIA0,l≤10CS0,n;

13 Fedezett kötvények 4TCIA0,m≤12CS0,n;

14 Kollektív befektetési értékpapírok 4TCIA0,n≤14CS0,n;

Page 355: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

355

15 Egyéb tételek 4TCIA0,o≤15CS0,n;

16 Ebből: Hkr. 16. § (1)-(2)

szerinti tételek 4TCIA0,p≤151CS0,n;

17 Összesen Tőkekövetelmény fokozatos bevezetés alá eső

sztenderd kitettségekre összesen

18 Tőkekövetelmény mindösszesen IRB módszer szerinti összes tőkekövetelmény

(beleértve a fokozatos bevezetés alá eső

sztenderd kitettségeket is)

4TCIA0,r≤CS0,n+CIA0,r

SOROK

1 Központi kormány és központi

bank

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 24. §).

2 Hitelintézetek és befektetési

vállalkozások

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 25. §).

3 Vállalkozások Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 26. §).

4 Lakosság Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 27. §).

5 Részesedések Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 28. §).

6 Egyéb, nem hitelkötelezettséget

megtestesítő eszközök

Mindazon tételek, amelyek az IRB módszer

szerint ebbe a kitettségi osztályba sorolandók

(Hkr. 29. §).

EGYEBEK

Tartós mentesség és fokozatos

bevezetés

Az IRB-t alkalmazó hitelintézet a kockázattal

súlyozott kitettség érték meghatározásakor a

sztenderd módszert alkalmazhatja meghatározott

feltételek teljesülése esetén (Hpt. 76/D. §, Hpt.

76/B. § (8)-(10) bekezdések).

AIRB módszer Ezt a táblát azoknak a hitelintézeteknek kell

kitölteni, akik az AIRB módszer szerint a Hpt.

76/C. § (6) bekezdés a), b), d) pontok alapján az

LGD becslésére saját módszert alkalmaznak.

Page 356: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

356

III.6. COREP kiegészítő táblák

Mérlegen kívüli kitettségek, partnerkockázattal rendelkező kitettségek táblái:

C11H (SA) és C12H (IRB)

C11H, KC11H MÉRLEGEN KÍVÜLI, ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ

ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK, TERMÉKEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES

NETTÓSÍTÁSI MEGÁLLAPODÁS ALAPJÁN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK ÉS AZONNALI

ÜGYLETEK– SZTENDERD MÓDSZERT ALKALMAZÓ HITELINTÉZETEK SZÁMÁRA

C12H, KC12H MÉRLEGEN KÍVÜLI, ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ

ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK, TERMÉKEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES

NETTÓSÍTÁSI MEGÁLLAPODÁS ALAPJÁN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK ÉS AZONNALI

ÜGYLETEK –IRB MÓDSZERT ALKALMAZÓ HITELINTÉZETEK SZÁMÁRA

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja

A táblázat célja a mérlegen kívüli tételek, származtatott ügyletek, értékpapír finanszírozó és hosszú

elszámolási idejű ügyletek, valamint termékek között szerződésese nettósítási megállapodás alapján

fennálló kitettségek és azonnali ügyletekből származó kitettségek bemutatása a tőkekövetelmény

meghatározásának alátámasztására.

A Hpt. 76/A. § (4) bekezdés b) pontja és a Hitkr. V. fejezet (21)-(24) bekezdése szerint a C11H és

C12H táblák két részre bomlanak aszerint, hogy a mérlegen kívüli kötelezettség, származtatott ügylet,

stb. hitelezési kockázatot keletkeztet vagy sem (ellenben pl. piaci kockázatot keletkeztethet). Ezt

alapvetően az határozza meg, hogy a tétel megszűnésekor mérlegbeli eszköztétel vagy veszteség

jellegű fizetési kötelezettség jelentkezik.

A tábla kitöltése

A C11H táblát csak a sztenderd módszert, a C12H táblát pedig csak az IRB módszert alkalmazó

hitelintézeteknek kell kitölteni.

A hitelezési kockázattal rendelkező kitettségek közül a mérlegen kívüli tételeket a Hpt. 76/A. § (4)

bekezdés b) pont szerinti értéken azzal, hogy nem kell alkalmazni az ügyletkockázati súlyokat és az

elszámolt céltartalékot nem kell levonni, a származtatott és az értékpapír finanszírozó és hosszú

elszámolási idejű ügyleteket a Pkkr. 3. §-ában meghatározott módszerek valamelyike szerint számított

értéken kell bemutatni a tábla a)-d) oszlopaiban.

Az egyes kitettségekhez tartozó céltartalékot, illetve a valós értékelés esetén az értékelési

különbözetet a számviteli előírások szerinti értéken külön oszlopban kell szerepeltetni a nettó kitettség

érték meghatározásához.

A Hpt. és végrehajtási szabályai értelmezésében az ügyletkockázati súly elnevezés a mérlegen kívüli

tételeknél szerepel.

A származtatott ügyleteknek nincs ügyletkockázati súlya (hitelegyenértékesítési tényezője). A

kitettség értékének megállapítását és az ügyletek kockázati súlyozását a Pkkr. szerint kell elvégezni, és

a partnerkockázati C3H táblában a választott módszer szerinti oszlop(ok)ban kell jelenteni.

A C11H1 Mérlegen kívüli tételek a Hkr. 17. §-a szerinti bontásban kerülnek bemutatásra.

A C12H1 sorának tételei a Hkr. 51. § (12)-(16) –os bekezdések és a Hkr. 52. §-a szerinti bontásban

szerepelnek.

A Mérlegen kívüli tételekhez mindkét táblában 100%-os kockázati súlyt kell rendelni a Hkr. 17. §

(2)-(4), illetve Hkr. 51. § (12)-(16) bekezdésekben foglaltak kivételével.

A 1111-1116-os sorokban nem nevesített tételeket a 1117 Egyéb teljes kockázatú tételek soron kell

jelenteni. Olyan intézményeknek, amelyek ezekben a sorokban jelentős összegű állományokat

tüntetnek fel, a negyedéves szöveges jelentésben röviden be kell mutatniuk az ügyletet.

Page 357: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

357

C11H tábla

A sztenderd módszert alkalmazó intézmények számára a Le nem hívott ígérvények, hitelkeretek

esetében a következők az irányadók:

– az 50%-os tételek között a Hkr. 17. § (2) bekezdésének d) pontja alapján: a kölcsönnyújtásra,

értékpapír-vásárlásra, bankgarancia és bankkezesség nyújtására, váltóleszámítolásra,

váltókezesség nyújtására és egyéb kockázatvállalásra vonatkozó le nem hívott ígérvény és

hitelkeret, amelynek eredeti lejárata az egy évet meghaladja,

– a 20%-os tételek között a Hkr. 17. § (3) bekezdésének b) pontja alapján: az eredeti lejárata szerint

legfeljebb egy éves, a kölcsönnyújtásra, értékpapír-vásárlásra, bankgarancia és bankkezesség

nyújtására, váltóleszámítolásra, váltókezesség nyújtására és egyéb kockázatvállalásra vonatkozó

le nem hívott ígérvény és hitelkeret, amely feltétel nélkül nem mondható fel, vagy amelynél a

hitelfelvevő hitelképességében bekövetkező minőségromlás nem eredményezi automatikusan a

megállapodás felmondását,

– a 0%-os tételek között pedig a Hkr. 17. § (4) bekezdésének b) pontja alapján: a kölcsönnyújtásra,

értékpapír-vásárlásra, bankgarancia és bankkezesség nyújtására, váltóleszámítolásra,

váltókezesség nyújtására és egyéb kockázatvállalásra vonatkozó le nem hívott ígérvény és

hitelkeret, amely bármikor, feltétel nélkül, azonnali hatállyal felmondható, vagy amelynél a hitel

felvevő hitelképességében bekövetkező minőségromlás automatikusan a megállapodás

felmondását eredményezi.

A kockázatmentes Le nem hívott vagy bármikor feltétel nélkül azonnal felmondható hitelkeret,

ígérvény esetében az éven belüliségre vonatkozó időkorlát megszűnt a Hkr. 17. § (4) bekezdésének b)

pontja szerint.

C12H tábla

A kockázatmentes tételek közé a bármikor feltétel nélkül azonnal felmondható hitelkeret akkor

sorolható, ha a Hkr. 51. § (12) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelel.

Az előzetes értesítés nélkül bármikor, feltétel nélkül felmondható, le nem hívott ígérvény

kockázatmentesnek minősül, ha teljesíti a Hkr. 51. § (14) bekezdésében foglaltakat.

A 112 soron jelentendő a Hkr. 51. § (15) bekezdésében leírt feltételeknek megfelelő tételek, 75%-os

kockázati súllyal.

A 142 soron kell jelenteni a Hkr. 51. § (13) bekezedésének megfelelelő áruk mozgásából származó,

rövid lejáratú okmányos meghitelezés tételeket, 20%-os súly alkalmazásával.

Az AIRB bankoknak a kitettségek kockázati súly szerinti besorolásnál a megadott kockázati súly %-

okat felülről korlátos sávhatároknak kell tekinteni, ahova az adott sávba eső tételeket be kell sorolnia

(pl. 21-50% közötti saját CCF esetén a 113 Közepes kockázatú (50 %) soron kell jelenteni).

Az Értékpapír finanszírozó ügyleteket és hosszú elszámolási idejű ügyleteket a Pkkr. 3. § -a szerint, a

Származtatott ügyleteket a Hkr. 18. §-ának megfelelő bontásban kell bemutatni.

A táblában elkülönítetten kell kimutatni hitelezési kockázattal nem rendelkező tételeket, így

kiemelten

a Peres ügyekkel kapcsolatos függő kötelezettségeket perértéken,

a portfolió kezelés kapcsán saját ügyfelek felé vállalt tőke- vagy hozamígéretet,valamint tőke-

vagy hozamgaranciát aktuális eszközértéken,

a leszállításos kiírt opciókat a mögöttes termék piaci értékén (névérték* aktuális határidős

kötési – traded - árfolyam),

az elszámolási típusú és - jellegétől függetlenül – a kamatláb opciós ügyleteket az opció

aktuális piaci értékén (aktuális opciós prémium, azaz az opció aktuális elszámoló árának –

settlement price - és a pozíció névértékének szorzata),

a kötési napon mérleg alatt nyilvántartásba vett, de mérlegben értéknapon könyvelt azonnali

ügyleteket az azonnali ügylet tárgyának/bázisdevizájának piaci és kötésnapi értéke különbözete

összegében.

Page 358: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

358

A kiírt opciók értékét, mint függő kötelezettséget a tábla megfelelő sorában előjel nélkül kell

feltüntetni.

A Hitkr. 20. § (2), (3) és (5) bekezdésében felsorolt és a C11H, C12H tábla Hitelezési kockázattal

rendelkező kitettségei közt nem nevesített, azaz hitelezési kockázattal nem rendelkező egyéb tételeket

a Hitkr. 20. § előírásainak (és a hivatkozott Szmt rendelkezéseknek) megfelelő nyilvántartási értéken

kell kimutatni.

Befektetési korlátozások: C2H, C21H, C22H

C2H BEFEKTETÉSEK

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A jelentőtáblán a hitelintézet befektetéseiként szereplő vállalkozásokat kell feltüntetni a Hpt. 83. §-

ában és 85. §-ában előírtak figyelése érdekében.

A tábla kitöltése

A jelentésben minden olyan vállalkozásnak az adatait ki kell mutatni, ahol a hitelintézet bármilyen

formában (közvetlenül, közvetetten) tulajdonos.

A tábla nemcsak az egyedi (egy vállalkozásra), hanem az összes befektetésre vonatkozó korlát

betartásának figyelését is szolgálja, amely független attól, hogy a hitelintézet a befektetéseit milyen

célból szerezte, hol tartja nyilván, illetve milyen jellegű (pl. hitelintézet) a befektetés. Az MFB és az

Eximbank esetében a befektetési korlátokat a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kell figyelembe

venni.

A Hpt. előírása alapján a befektetési korlátozás alá nem tartozó befektetésekről (ezért levonandó

tételekre) vonatkozó elkülönített nyilvántartást kell vezetni és ezeket a befektetéseket külön kell

kezelni.

A befektetéseket a hitelezési kockázat mérésének módszere szerinti eredeti kitettségértéken kell

kimutatni (lásd CS, CIF, CIA, CQ COREP táblák kitöltési útmutatója).

Amennyiben a közvetett tulajdonlású vállalkozásnál nem állapítható meg az eredeti kitettérték,

abban az esetben lehet csak a jegyzett tőkét figyelembe venni.

Amennyiben egy vállalkozásban nincs közvetlen, csak közvetett tulajdonlású részesedése a

hitelintézetnek, akkor azt is fel kell tüntetni ebben a táblában, amennyiben a Hpt. 83. § előírása alá

tartozik.

A vállalkozások közvetett tulajdonlásának figyelésére a jelentést ki kell egészíteni a C21H táblával,

hogy megállapíthatók legyenek a vállalkozáshoz – közvetett módon – kapcsolódó többi

tulajdonosainak adatai.

A befektetések (részvények, részesedések, vagyoni érdekeltségek) nevesítését elsősorban a

minősített befolyású részesedésűek figyelembevételével a részarányok csökkenő sorrendjében, és azon

belül az a befektetett – i) oszlopban szereplő – összeg csökkenő sorrendjében kell kimutatni.

A sorok száma nincs korlátozva, a felsorolást folytatni kell mindaddig, amíg az összes befektetés

kimutatásra nem kerül.

A szövetkezeti hitelintézeteknek minden befektetést fel kell sorolni.

Az 1 Minősített befolyású befektetések összesen sorban azokat a befektetéseket kell összesíteni, mely

vállalkozásokban a hitelintézet (közvetlenül és/vagy közvetve) minősített befolyással rendelkezik (a

tulajdonlás a Hpt. 2. számú mellékletében rögzített értelmező rendelkezések III./2. pontjában

meghatározottak szerinti minősített befolyás vagy ellenőrző, de nem számszerűsíthető, részesedést

jelent).

Page 359: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

359

Amennyiben a negyedév folyamán a hitelintézet minősített befolyást szerzett, vagy minősített

befolyású tulajdonlás tekintetében változás történt, úgy a befektetés neve mellé a Kódjel oszlopban ,M’

betűt kell írni. A változást (a minősített befolyás szerzését vagy csökkenését) a C22H Minősített

befolyású befektetések változása táblamellékletben kell megküldeni, amelyből megállapíthatók, hogy

mely vállalkozásoknál módosult (nőtt vagy csökkent, illetve alakult ki) a minősített befolyás.

A 2 Egyéb részesedések összesen sorban a nem minősített befolyású részesedésekre vonatkozó

adatokat kell összesíteni és a részletező sorokban név szerint felsorolni. A szövetkezeti

hitelintézeteknek itt kell a nem minősített befolyású befektetéseit feltüntetni.

A 3 1 M Ft alatti nem minősített befolyású befektetések összesen sorban a vállalkozásokban lévő, 1

millió Ft-ot el nem érő értékű befektetéseket kell összesítve feltüntetni. (A bankoknak és szakosított

hitelintézeteknek itt nem kötelező az 1 millió Ft alatti befektetéseket részletezni és megküldeni, de

gondoskodni kell ezen befektetések megfelelő nyilvántartásáról.) A Hitelgarancia Rt-ben történt nem

minősített befolyású befektetést a 2. összesítő sorban kell szerepeltetni függetlenül attól, hogy az

értéke eléri vagy sem az egy millió forintot.

Ezt a sort a szövetkezeti hitelintézeteknek nem kell kitölteni, mivel minden befektetését részletezni

és az 1 és 2 sorokban összesíteni kell.

A 4 Egyéb befektetés összesen sorban azokat az egyéb – befektetésnek számító eszközökre

vonatkozó – adatokat kell összesíteni, amelyeket az összes befektetési korláthoz figyelembe kell

venni, ideértve a befektetési jegyek állományát is. Ezek együttes, könyv szerinti értékét a g) , illetve az

i) oszlopban kell kimutatni.

A 4 sorban az összes befektetés kimutatásához az egyéb – nem tulajdoni részesedést jelentő –

befektetések között az értékpapírok (részvények, részesedések nélkül), immateriális javak közül a

vagyoni értékű jogok, PIBB intézmények részére nyújtott alárendelt kölcsöntőke, alapvető

kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke, a tárgyi eszközök (az ingatlanokkal és a hozzájuk kapcsolódó

vagyoni értékű jogokkal együtt), valamint a követelések fejében átvett egyéb eszközök értékét kell

figyelembe venni, és egy összegben kimutatni.

Az 5 Összesen sor az 1–4 összesítő sorokban feltüntetett adatok összegzésére szolgál.

A 01 sortól – folyamatosan – egyenként fel kell sorolni mindazokat a vállalkozásokat (ügyfeleket),

amelyekkel a hitelintézet tulajdoni kapcsolatban áll.

A 01 sor kitöltése kötött. Ebbe a sorban kötelezően a Hitelgarancia Rt.-ben történt tulajdonlást kell

kimutatni, mivel ennek a befektetésnek az értéke az összbefektetésnél külön elbírálás alá esik. Akkor

is ki kell tölteni ezt a sort, amennyiben a Hitelgaranciában nincs a hitelintézetnek befektetése. Ebben

az esetben a befektetés értékénél, illetve tulajdoni arányánál nullát kell írni.

Az egyedi befektetések soronkénti összegének meg kell egyezni az összesítő 1- és 2 sorok

állományával, amely csak az 1 sor v) oszlopában megjelenített limit túllépés összegével (a minősített

befolyású befektetések szavatoló tőke 60%-át meghaladó és levonandó részével) térhet el.

A tábla oszlopainak kitöltése a következő.

Az a) Megnevezés oszlopban az ügyfél (hitelintézet esetében is) alapító dokumentumaiban szereplő

(rövid) megnevezést kell alkalmazni azzal, hogy a felszámolás, illetve végelszámolás alatt lévő

befektetés esetén a megnevezést ki kell egészíteni az „f.a”, illetve „v.a.” megjelöléssel, a b) Kódjel

oszlopban ,,K” jelzéssel a Szmt. szerint kapcsolt vállalkozásnak minősülő befektetést kell megjelölni.

A c) oszlopában a vállalkozás törzsszámát, illetve a külföldi azonosító adatát, a d) oszlopban a

külföldi tulajdonos országának rövidített nevét, az e) oszlopban az ügyfél tevékenységét rögzítő

TEÁOR ágat jelentő betűjelet kell feltüntetni. A magyar tulajdonosok esetében az ország oszlopot nem

kell kitölteni.

Az f) Szerzés időpontja oszlopban azt az időpontot kell feltüntetni, amikor a befektetés – a

veszteségmérséklés céljából, illetve a hitel-tulajdonrész csereügylet vagy a felszámolás során – a

hitelintézet tulajdonába került, mivel ezek a befektetések három évig nem tartoznak a korlátozó limit

alá. Ha a befektetés nem a Hpt. 83. § (4) bekezdés, illetve a 85. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt

eljárások során került tulajdonba, illetve lejárt a hároméves türelmi idő, akkor nem kell a szerzési

időpontot kitölteni.

A Tulajdonolt tőke értéke g1) oszlopában a közvetlenül fennálló kockázatvállalás könyv szerinti

bruttó értékének (a bekerülési értéknek, illetve a kötelezettségvállalás szerződés szerinti értékének), a

g2) Értékvesztés oszlopban befektetések után elszámolt értékvesztés, értékcsökkenés összegét kell

Page 360: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

360

szerepeltetni. Ennek megfelelően a g) oszlopban nettó értéken kell a Hpt. által előírt közvetlen

befektetési állományt kimutatni. (A levonások összege nem haladhatja meg az adott befektetés

értékét.)

A h) oszlopban a közvetett tulajdonlású befektetéseket a könyv szerinti értéken kell kimutatni.

Az i) Összesen oszlopban a közvetlen befektetés nettó és közvetett részesedések értékét együttesen

kell feltüntetni.

Az Arány % megfelelő oszlopaiban két tizedes pontossággal kell szerepeltetni az adott

vállalkozásban szerzett tulajdonlást. (A százalék jelét nem kell feltüntetni.)

A közvetlen tulajdoni arányt a j1) oszlopban, illetve megfelelő szavazati jogot a k) oszlopban kell

kimutatni. Ha a hitelintézet szavazati jogát bármely körülmény korlátozza (pl. felszámolás, illetve

végelszámolás alatt lévő befektetéseknél, a tulajdonos hitelintézet Felügyelet által felfüggesztett

szavazatai joga esetén, stb.), a Szavazati közvetlen (k) oszlopban és a Szavazati összesen (l) oszlopban

nulla értéket kell jelenteni. A közvetlen szavazati jog, valamint a közvetett (j2) tulajdoni hányad

értékét az l) Szavazati összesen oszlopban kell összegezni.

Ha a közvetlen tulajdonlás esetén ugyanannál a vállalkozásnál tulajdoni és szavazati jog együttesen

áll fenn, akkor a tulajdoni hányadot át kell számítani és a szavazati aránnyal együtt kimutatni.

Amennyiben a vállalkozással nem számszerűsíthető személyi, vezetői, irányítási stb. (Hpt. 2.

melléklet III. fejezet 2. és 3. pontja szerinti) kapcsolat áll fenn, akkor minősített befolyás esetén

legalább 10%-kal, ellenőrzés esetén legalább 51%-kal kell figyelembe venni a szavazati jognál. Ebben

az esetben a név (megnevezés) melletti kódjel oszlopba V jelet kell tenni, és az érintett befektetés

jellegének megfelelő – közvetlen vagy közvetett tulajdoni (szavazati) arány – oszlopba 10%-ot, illetve

51%-ot kell feltüntetni.

Az egyedi befektetésekhez kapcsolódó limit (83. §) betartásánál mind a közvetlenül, mind a

közvetve befektetett értéket, illetve arányt figyelembe kell venni.

A jegyzett tőkéhez viszonyított limit esetében az elszámolt értékvesztés csak a befektetés értékét

csökkenti és nem a vállalkozásban lévő tulajdoni arányt.

A Kivételek m) PIBB oszlopába a – korlátozás alá nem tartozó – hitelintézetek, pénzügyi

vállalkozások, befektetési vállalkozások, valamint biztosító részvénytársaságok (beleértve a Hpt.-ben

megfogalmazott viszontbiztosítót is), illetve az n1) oszlopba a járulékos vállalkozások nettó

befektetési értékét kell szerepeltetni.

A Kivételek n2) Speciális pénzügyi szervezetek oszlopába azokat a további – a Hpt. 83. §-ban

meghatározott – szervezetekben történt részesedések nettó értékét kell feltüntetni, amelyek nem

tartoznak a PIBB, illetve járulékos vállalkozások közé. Ezek a szervezetek jelenleg: árutőzsdei

szolgáltató, Tpt. szerinti elszámoló házi tevékenységet végző szervezet 22

, befektetési alapkezelő, és a

tőzsde. Ha a limit alóli kivételek alá tartozó kört a Hpt. újabb szervezetekkel bővíti, vagy csökkenti,

akkor azokat a szervezeteket kell itt szerepeltetni.

A Hpt. korlátozása alóli további kivételek közül a o) oszlopban csak a veszteségmérséklés céljából

szerzett – a Hpt. 83. § (4) bekezdés, illetve a 85. § (3) bekezdés a) pontjában foglaltak szerinti –

befektetések nettó értékét lehet feltüntetni. Itt kell beírni a 4. Egyéb befektetések összesen sorból a

veszteségmérséklés céljából a hitelintézet tulajdonába jutott egyéb befektetési eszköz (pl. átvett

készlet) nettó értékét. (Abban az esetben, ha az átvett eszköz nem veszteségmérséklés célú, illetve

megszűnt a három éves türelmi idő, akkor az állományt nem szabad itt kimutatni.)

A Hpt. 83. § (4) bekezdés kivételek p1) oszlopában a hitelintézet kereskedési könyvében

nyilvántartott részesedéseket kell – nettó értéken – szerepeltetni.

Itt sem PIBB, sem járulékos vállalkozásokban történt befektetés értékei nem szerepelhetnek, mivel

azok az m) és n) oszlopban teljes egészében kerülnek feltüntetésre és levonásra.

A p2) egyéb oszlopba – a (4) bekezdés szerinti további kivételeket – a hitel-tulajdonrész csereügylet

vagy a felszámolás során a hitelintézet tulajdonába került befektetéseket kell beírni. Ezeket a tételeket

elkülönítetten kell kezelni, és rendszeresen minősíteni. [A 4) Egyéb befektetések összesen sor esetében

a p1), p2) oszlopokba nem kerülhet érték.]

Ha egy befektetés részben már a hitelintézet tulajdonában volt, de a vállalkozás további tulajdoni

hányada (része) a 83. § (4) bekezdésében foglalt eljárás során került a hitelintézet birtokába, akkor

22 A Központi Elszámolóház és Értéktár Budapest (KELER) Rt. szakosított hitelintézetként működik 2004. január 1-étől.

Page 361: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

361

csak ezt a további részt lehet az o) vagy p) kivételek oszlopában figyelembe venni, a régebben szerzett

rész értékét nem. (A szerzéstől számított három év letelte után már nem szabad az addig kivételt

képező befektetést itt jelenteni.)

A kivételek o), p1) és p2) oszlopaiban csak a hitelintézet által szerzett, közvetlen tulajdonlású

befektetések nettó értéke szerepelhet.

A levonandó tételek összes egyedi összege nem haladhatja meg az adott befektetés nettó értékét.

A Kivételek m)–p) oszlopai alapértelmezésben levonandó tételek, ezért negatív előjelet nem kell

feltüntetni.

A q) Egyedi korlátozás alá eső befektetések összesen oszlopba a befektetéseknek a nettó – az előző

pontokban feltüntetett kivételekkel csökkentett – értékét kell beírni. Ehhez az összeghez kell

viszonyítani a Hpt. 83. § (1) és (2) bekezdésben foglaltak alapján az egyedenkénti, illetve az 1.

Minősített befolyású befektetések összesen sorban szereplő értékhez az SZT 60%-ban meghatározott

korlátot. A minősített befolyásúaknál a limit és az 1. sorban lévő befektetési érték közötti különbség a

túllépés értéke, amelyet a szavatoló tőke számításánál külön le kell vonni, és ezért az összbefektetési

korlátnál nem kell figyelembe venni. Ezt a különbséget, a tőkéből levonandó értéket az 1. sor v)

oszlopában kell feltüntetni.

A Tőkével fedezendő túllépés r) oszlopába a Hpt. 83. § (1) bekezdésében meghatározottak szerinti

egyedi limit túllépés – a SZT 15%-át meghaladó – összegét kell feltüntetni, függetlenül attól, hogy

közvetlen vagy közvetett befektetések miatt következett be. [Itt a 4. sorban nem lehet érték.] Külön az

r1) oszlopban a közvetlen befektetések után a tőkével fedezendő túllépéseket, az r2) oszlopban a

közvetett befektetések miatt a szavatoló tőkéből levonandó részt kell kimutatni. A két oszlop

összegének együttesen meg kell egyezni a túllépés értékével.

A Tőkével fedezendő túllépés s) oszlopaiba a Hpt. 83. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint a

vállalkozás jegyzett tőkéjének 51%-os tulajdoni arányát meghaladó befektetés összeget kell

feltüntetni, függetlenül attól, hogy a túllépés közvetlen vagy közvetett befektetés miatt történt. [Itt a 4.

sorban nem lehet érték.]

Külön az s1) oszlopba a közvetlen befektetések után a tőkével fedezendő túllépéseket, az s2)

oszlopba a közvetett befektetések miatt a szavatoló tőkéből levonandó részt kell kimutatni.

A befektetés 51%-on felüli tulajdoni arány nettó értékének kiszámításánál mind a közvetetten, mind

a közvetlenül szerzett befektetés értékének az együttes összegét kell figyelembe venni, és ezt kell

elosztani az együttes tulajdoni hányaddal. 23

Ha egy befektetés értéke a szavatoló tőkéhez, illetve mértéke a vállalkozás jegyzett tőkéjének 51%-

ához viszonyított arányt is meghaladja, akkor a kétféle túllépés – limit feletti – értékét külön-külön

kell beírni a megfelelő oszlopba. A két oszlop értékének együttesen ki kell adni a túllépés összegét.

A t) Korrekció ker. könyvi (illetve más közvetlen) befektetés miatt oszlopban az egyedi korlátozáshoz

figyelembe vett, de az összes közvetlen befektetés számbavételéhez szükséges adatokat kell kimutatni.

Ezek a p1) oszlopban – a hitelintézet kereskedési könyvében – kimutatott részesedések, illetve a

közvetett befektetés miatti korrekciókat jelentik. A levonandó tétel nem a p1) oszlopban szerepeltetett

érték, hanem annak a befektetésnek a kereskedési könyvben szereplő tőkekövetelményének az

összege, amelyet a szavatoló tőkéből le kell vonni.

Itt sem PIBB, sem járulékos vállalkozásokban történt befektetés értékei nem szerepelhetnek, mivel

azok a p1) oszlopban sem jelenhetnek meg.

A t) oszlopban kell azokat a közvetlen befektetések miatti és az összbefektetési korlát alá nem

tartozó befektetéseket kimutatni, amelyeket a külön feltüntetett oszlopokban nem szerepelhetnek. Itt

kell a külön jogszabályban előírtak szerint a – pl. a Magyar Fejlesztési Banknak a törvényben

meghatározott, – korlátozás alá nem tartozó befektetéseket feltüntetni.

A t) oszlop alapértelmezésben levonandó tétel lesz, negatív előjel nélkül.

Az u) PIBB miatti korrekciók oszlopban csak a közvetlen – a g) oszlopban szereplő – PIBB

vállalkozások miatti korrekciós tételeket kell kimutatni.

A részletező sorokba csak a szavatoló tőkéből levont minősített befolyású PIBB befektetések nettó

értékét kell feltüntetni, mivel a nem minősített befolyású PIBB befektetéseket egyedileg nem kell a

szavatoló tőkéből levonni, ezért az összbefektetésekhez beszámítandók.

23

Lásd a Segédlet II. rész 2. pontját.

Page 362: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

362

Az u) oszlop alapértelmezésben levonandó tétel negatív előjel nélkül. (Negatív előjelet csak akkor

kell feltüntetni, ha a vállalkozás összbefektetéshez beszámítandó és ezért hozzáadandó értéket jelöl.)

Az u) oszlop 1 sorában azokat a közvetlen PIBB vállalkozások miatti korrekciós tételeket kell

összegezni, amelyekben a hitelintézet minősített befolyású részesedéssel rendelkezik, illetve a

részükre nyújtott alárendelt kölcsöntőke összegét a 4. sorban kell kimutatni. (Ezek azok a tételek,

amelyek a szavatoló tőkéből levonásra kerülnek.)

A Hitelgarancia Rt.-ben történt befektetést a tulajdonlás mértéke szerint az 1 – 2 sorokban kell

feltüntetni, de mivel ennek a befektetésnek az értékét az összbefektetésnél le kell vonni, ezért a nem

minősített befolyású részesedés értékét is, mint levonandó tételt a 2 sorban kell szerepeltetni.

A v) Hpt. 85. §-hoz egyéb korrekció oszlopában az összes befektetési korlát alóli – a Hpt. 85. § (3)

bekezdésében foglaltak szerinti – egyéb kivételek értékét az 1 – 4 -ig terjedő összesítő sorokba, illetve

a részletező sorokban egyéb tájékoztató információkat kell beírni.

A v) oszlopnak az 1 – 4 -ig terjedő összesítő sorába az összes befektetési korlát alóli egyéb kivételek

az állampapírok, a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állománya, valamint az összesített

minősített befolyásból adódó túllépés összege. (A kétszeres levonások elkerülése végett itt nem

szerepelhetnek a PIBB vállalkozások, a veszteségmérséklés miatt – az egyedi befektetési korlátnál is –

már figyelembe vett összegek, illetve túllépés miatt tőkéből levont befektetési értékek.)

A v) oszlop alapértelmezésben levonandó tétel, ezért negatív előjelet nem kell feltüntetni.

A minősített befolyású befektetések összegének a szavatoló tőke 60%-át meghaladó [ 1 sor q) oszlop

– SZT 60%] részét az 1 sorba kell beírni.

A nem minősített befolyású PIBB intézmények után a szavatoló tőkéből levonandó (a SZT 10%-a

feletti) részt a 2 sorban kell szerepeltetni.

Az összbefektetési korlát alá nem tartozó hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, illetve

állampapírok nettó értékét a 4 sorban kell kimutatni. (A kétszeres számbavétel elkerülése végett az

állampapírok a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok számbavételénél nem vehetők figyelembe.) Az

összbefektetési korlát alá nem tartozó állampapírok a Tpt. 5 § (1) bekezdés 6. pontja értelmében a

magyar állami értékpapírok és MNB kötvények mellett a külföldi állam, az Európai Központi Bank

vagy az Európai Unió más tagállamának jegybankja által kibocsátott értékpapírokat tartalmazzák.

Az immateriális javak közül csak a vagyoni jogokat, illetve a tárgyi eszközök között szereplő az

ingatlanokkal és a hozzájuk kapcsolódó vagyoni értékű jogokat a szavatoló tőkéből levont értékével

lehet, mint csökkentő tételt (az összbefektetési korlát alá nem tartozót) figyelembe venni.

A v) oszlopban a részletező (01-től számozott) sorokban csak tájékozató adatként kell a pénzügyi

(PIBB) intézményeknek nyújtott alárendelt, alapvető és járulékos kölcsöntőke összegét feltüntetni de

nem kell sem a w) oszlopban, sem az összegző sorokban számításba venni.

A részletező sorokban feltüntetett és a szavatoló tőkéből levonandó PIBB alárendelt kölcsöntőke

értékét a 4 sor u) oszlopában, egy összegben kell szerepeltetni.

Azokat a PIBB alárendelt kölcsöntőkéket, amelyek a törvény szerint nem befektetések, és nem

tartoznak az összbefektetési korlátozás alá sem, de az egységesség miatt kimutatásra, illetve az

összbefektetésnél számbavételre kerültek (pl. nem minősített befolyású biztosítónak nyújtott alárendelt

kölcsöntőke) azoknak az összegét a 3 sor. v) oszlopában kell feltüntetni.

A w) Összes befektetés nettó értéken oszlopba azoknak a befektetési korlát alá tartozó

befektetéseknek összegét kell beírni, amely a hitelintézet birtokába közvetlen befektetésként került.

Az összes közvetlen befektetés állományának megállapításához a g) oszlopban feltüntetett

befektetések értékéből le kell vonni a közvetlen, szavatoló tőkével fedezett minősített befolyású PIBB

befektetéseket), a részükre nyújtott alárendelt kölcsöntőkéket, a Hitelgarancia Rt. értékét, az o)

oszlopban szereplő veszteségmérséklés érdekében szerzett befektetést, illetve az r1) és az s1)

oszlopból a befektetési limit túllépése miatt a szavatoló tőkéből levonásba kerülő értéket, a v)

oszlopban kimutatott az előírt limit feletti túllépést, illetve az állampapír és hitelviszonyt megtestesítő

értékpapír állomány nettó értékét, valamint a t) és v) oszlopban feltüntetett egyéb, szükséges

korrekciót.

A közvetett befektetések miatti – a közvetlen befektetés nettó értékét meghaladó – limittúllépés

tőkelevonással nem lehet csökkenteni az összes befektetés értékét.

A Hpt. 85. § (1) bekezdésének betartásához az 5 sor w) oszlopának értékét kell a szavatoló tőke

100%-ához viszonyítani.

Page 363: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

363

C21H KÖZVETETT BEFEKTETÉSEK RÉSZLETEZÉSE

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A hitelintézetnek a közvetett befektetéseiről ebben a mellékletben kell adatokat közölnie a

vállalkozásokban való részesedésekben rejlő további kockázatainak felmérése érdekében.

A közvetett tulajdonlás felsorolását a tulajdont képező vállalkozásonként (befektetésenként) külön-

külön, valamint a Hpt. 4. mellékletében meghatározottak szerinti közvetett tulajdonosok (köztes

vállalkozások) és tulajdoni arányuk, valamint a hozzá kapcsolódó befektetés értékének feltüntetésével

szükséges részletezni.

A tábla kitöltése

A jelentést úgy kell kitölteni, hogy abból megállapíthatók legyenek a hitelintézet befektetéséhez

(vállalkozásban való részesedéséhez) kapcsolódóan a további – közvetett módon – tulajdonosok

(befektetők) adatai.

A befektetésre, illetve annak tulajdonosaira vonatkozó Törzsszám, Ág stb. oszlopot is (a magyar

tulajdonosok, illetve vállalkozások esetében az ország oszlop kivételével) ki kell tölteni.

A közvetlen tulajdonra vonatkozó oszlopot csak akkor kell kitölteni, ha a tulajdonos nemcsak

közvetett tulajdonnal rendelkezik az adott befektetésben (vállalkozásban).

A megnevezés oszlopban csak tájékoztatóul közöljük a ,,befektetés”, illetve ,,befektető” jelzéseket.

A tábla kitöltésekor ezeket a jelzéseket nem szükséges feltüntetni.

Az f) Szerzés időpontja oszlopban a szerzés időpontját – a legelső szerzés szerint – minden

tulajdonosnál szerepeltetni kell. A befektetés (vállalkozás) sorában ez megegyezik a hitelintézet által

történt szerzési időponttal. (Amikor a vállalkozás közvetett befektetésként a hitelintézethez került.)

A 01. sorszámtól kezdődően folyamatosan, egyenként kell felsorolni a vállalkozásokat.

A táblamellékletben a közvetett befektetéseket az alap (C2H) táblában történt felsorolás

sorrendjében két, illetve tulajdonosait tekintve több sorban jól elhatárolt módon (pl. egy sorszám alatt,

vagy az alaptáblán szereplő sorszámmal) kell feltüntetni. Az egy befektetéshez tartozó összes

tulajdonost (befektetőt) fel kell sorolni.

Az első sorban a befektetés (vállalkozás) adatait kell szerepeltetni. (A részletező sorokban kimutatott

tulajdonosok tőkére és tulajdoni arányra vonatkozó adatait összegezni kell, és ezeket az összesített

adatokat kell a befektetés sorában feltüntetni.)

A második (illetve alatta a többi) sorban a közvetett tulajdonosra vonatkozó adatokat, valamint az

általuk befektetett tőkeértéket, tulajdoni, illetve szavazati arányukat kell feltüntetni. Minden

tulajdonosnál az általa képviselt közvetett tulajdoni arányt és tőkeértéket kell szerepeltetni.

A befektetések sorában lévő tőkeértékek összegének, arányainak meg kell egyezni a C2H

Befektetések táblában az adott vállalkozás (befektetés) sorában lévő közvetettségre vonatkozó

adataival, függetlenül attól, hogy többszörös, illetve többlépcsős a befektetés közvetett tulajdonlása.

Nem szükséges befektetésenként külön lapot kitölteni, lehet egy táblamellékletben is közölni a

tulajdonosi adatokat, azok összegzését a megfelelő azonosítás mellett.

A bankoknak és szakosított hitelintézeteknek nem kell az 1 millió Ft alatti befektetéseket részletezni.

Ha a hitelintézetnek nincs közvetett befektetése a táblát ,,nemleges” jelzéssel kell megküldeni.

C22H MINŐSÍTETT BEFOLYÁSÚ BEFEKTETÉSEK VÁLTOZÁSA

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A hitelintézetnek a minősített befolyású (közvetlenül és közvetett) befektetéseinek a negyedév

folyamán történt változásairól ebben a mellékletben kell adatokat közölni.

Page 364: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

364

A tábla kitöltése

Amennyiben a negyedév folyamán a hitelintézet valamely vállalkozásban minősített befolyást

szerzett, vagy minősített befolyású tulajdonlása tekintetében változás történt, a változást a C22H.

táblamellékletben szükséges közölni függetlenül attól, hogy a negyedév végén a minősített befolyás

fenn áll-e vagy sem.

A tábla oszlopszerkezete és kitöltése azonos a C2H táblával, amely alapján megállapíthatók a

hitelintézet minősített befolyásnak minősített részesedéséhez (vállalkozáshoz) kapcsolódó változások

(a befektetés értékének, a tulajdoni, illetve a szavazati arány növekedése vagy csökkenése).

A minősített befolyásnak minősített részesedést jelentő vállalkozásról szóló adatokat (azonos

sorszám alatt) két vagy több sorban kell feltüntetni.

A befektetés megnevezése oszlopában lévő jelzések az adott befektetés (vállalkozás) adataiban

történt változásokra utalnak.

A megnevezés oszlopban csak tájékoztatóul közöljük a ,,jelenleg”, illetve ,,előző” jelzéseket, a tábla

kitöltésekor ezeket a jelzéseket nem kell feltüntetni.

Az első jelenleg jelzésű sorban a befektetés (vállalkozás) a beszámolás időpontjában, a negyedév

végén meglévő adatait kell szerepeltetni.

Az ,,Előző” jelzésű sor(ok)ban a változás előtti (mindig az előző állapot szerinti) adatokat –

befektetett tőkeértéket, tulajdoni, illetve szavazati arányt – kell feltüntetni.

Ha a negyedév folyamán az adott befektetést érintően több változás történt, minden módosulást a

szerzés, változás időpontja szerint folyamatosan fel kell tüntetni. Ennek megfelelően a jelenlegi és az

előző állapot között a negyedév alatti összes változást (csökkenést, növekedést) meg kell jelentetni. A

táblaszerkezetben az előző állapotokat jelző sorok száma nem korlátozott.

A 01. sorszámtól kezdődően folyamatosan – egyenként kell felsorolni a vállalkozásokat.

A befektetésre (vállalkozásra) vonatkozó minden adatot, Törzsszám, Ág stb. oszlopot is (a magyar

vállalkozások esetében az ország oszlop kivételével) ki kell tölteni.

Az f) Változás időpontja oszlopban a változás, a szerzés dátumát kell szerepeltetni.

Ezt a táblamellékletet csak akkor kell kitölteni, ha a hitelintézet minősített befolyású befektetést

szerzett, vagy a minősített befolyásnak minősített részesedésénél változás történt.

Ha a minősített befolyású befektetéseknél nem volt változás, a táblát ,,nemleges” jelzéssel kell

megküldeni.

Partnerkockázati kitettségek tábla: C3H

C3H, KC3H: ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ

ÜGYLETEK, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK ÉS TERMÉKEK KÖZÖTTI

SZERZŐDÉSES NETTÓSÍTÁSI MEGÁLLAPODÁS ALAPJÁN FENNÁLLÓ

KITETTSÉGEK ÉS ELSZÁMOLÁSI/ NYITVASZÁLLÍTÁSI ÜGYLETEK

PARTNERKOCKÁZATA

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja

A táblázat a hitelezési kockázatok között megjelenő partnerkockázati kitettség tőkekövetelményének

alátámasztására szolgál. A tábla a kitettség értékeket banki könyvi és kereskedési könyvi bontásban

mutatja.

Az elszámolási ügyletek partnerkockázati kitettség értéke a CTS tábla 1 sorában jelenik meg.

Page 365: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

365

A tábla kitöltése

A tábla a partnerkockázat kezeléséről és a hitelezési kockázat kezeléséről szóló rendeletekben leírt

módszerek szerint számított értékpapír finanszírozó és hosszú elszámolási idejű (C3H1), származtatott

ügyletek (C3H2) és termékek között szerződéses nettósítási megállapodás alapján fennálló kitettség

(C3H3) banki könyvi és kereskedési könyvi tételek bemutatását szolgálja. Az elszámolási/nyitva

szállítási ügyleteket a kereskedési könyvi kitettségek között kell megjeleníteni.

A banki könyvi tételeket a Pkkr. és Hkr., a kereskedési könyvi tételeket a Kkr. útmutatása szerint

kell kitölteni.

Ha a hitelintézet a Pkkr. jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel, a tábla oszlopai szerinti

kitettség értékeket (az elszámolási/nyitva szállítási ügyletek kivételével) a partnerkockázati

kormányrendeletben leírt következő módszerek szerint számítja ki:

– a) és f) oszlop a piaci árazás módszere, Pkkr. III. fejezet,

Ebből pozitív pótlási költség: 5. § (1) bekezdés.

– b) és h) oszlop az eredeti kitettség módszere, Pkkr. IV. fejezet,

– c) és i) oszlop a sztenderd módszer, Pkkr. V. fejezet,

– d) és j) oszlop a belső modell módszer, Pkkr. VI. fejezet.

Ha a hitelintézet a repóügylet, értékpapír- vagy áru-kölcsönzési ügylet, hosszú elszámolási idejű

ügylet és értékpapír ügylet kitettségértéket a Hkr. XVI. fejezete szerint határozza meg, a

kitettségértéket a tábla d) és j) oszlopában kell kimutatnia.

Az elszámolási és nyitva szállítási ügyletek kitettség értékének meghatározását a Kkr. 27. § és 30. §-

ai szabályozzák.

Sorok tartalma:

Az értékpapírfinanszírozó és hosszú elszámolási idejű ügyleteket (C3H1 alá tartozó sorok) a Pkkr. 3.

§-a szerint kell részletezni.

A származtatott ügyelteket (C3H2) a Hkr. 18. §-a szerinti bontásban kell jelenteni.

A termékek közötti szerződéses nettósítás (C3H3) leírását a Pkkr. VII. fejezete tartalmazza.

Banki és kereskedési könyvi kockázatvállalás: C4H, C41H, C42H, C43H, C5H,

C51H, C52H, C54H

C4H BANKI ÉS KERESKEDÉSI KÖNYVI NAGYKOCKÁZAT VÁLLALÁS

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A jelentőtáblát a hitelintézet tevékenységében az adósokhoz kapcsolódó koncentrált kockázatok

felméréséhez és egyben a Hpt. 79. § betartásának ellenőrzéséhez, a limittúllépés tőkekövetelményének

meghatározásához kell kitölteni. A nagykockázatra vonatkozó korlátozásokat a Magyar Fejlesztési

Bank Rt. (MFB) esetében a 2001. évi XX. törvény, a Magyar Export-Import Bank Rt. (Eximbank)

esetében az Eximtv. előírásaiban foglalt eltérésekkel kell értelmezni.

A tábla kitöltése

A jelentésben az ügyfelekkel, ügyfélcsoportokkal szembeni összes nagykockázat-vállalást

(követeléseket, hiteleket, részesedéseket stb.) kell részletezni. Az ügyfelek között a hitelintézeteket és

pénzügyi vállalkozásokat, biztosítókat valamint befektetési szolgáltatókat – beleértve a külföldi

Page 366: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

366

székhelyű befektetési szolgáltató magyarországi fióktelepét - is fel kell tüntetni, függetlenül attól,

hogy mint adósok, vagy mint betételhelyezők (hitelnyújtók) szerepelnek.

Az adósokat tételesen, név szerint, a törzsszám feltüntetésével kell felsorolni.

Külön jelentésekben (C41H, C42H) kell a tulajdoni kapcsolatban álló vállalkozások, személyek

legnagyobb kockázatvállalásait kimutatni, amelyek a hitelintézetben részesedéssel, bármilyen

érdekeltséggel (csoporttag, anya-, vagy az anya leányvállalata, vezetői kapcsolat) rendelkeznek, illetve

amelyekben a hitelintézet minősített befolyással rendelkező tulajdonos (befektetések). Amennyiben a

hitelintézetnek adós (Hpt. szerinti) ügyfélcsoportról kell adatokat közölnie, akkor az Adós és

Törzsszám oszlopban szereplő adatokat az anyavállalat vagy a főadós (legnagyobb adósságot

megtestesítő ügyfél) adatainak megfelelően kell szerepeltetni.

Ügyfél (adós)-csoportnál a csoporttagok adatait összesítetten kell kimutatni, az összesített adatot

tartalmazó sort követően soronként részletezni kell az egyes csoporttagokra vonatkozó információkat.

E felsorolásban az anyavállalat, vagy főadós egyedi adatait, a vele szembeni kockázatvállalást (a 601-

es sortól három számjegyű kódokkal), a következő sorokban (öt számjegyű kódokkal) a csoportba

tartozó további ügyfeleknek, (vállalkozásoknak) az egyedi adatait kell részletesen feltüntetni.

Bankcsoporttagként, illetve pénzügyi vállalkozásként, továbbá befektetési vállalkozásként csak az a

vállalkozás vehető figyelembe, amelyet bejelentettek, illetve a Felügyelet engedélyezett.

A tábla 1 Összesen sora – a mérleg és mérlegen kívüli tételekkel kapcsolatos egyezőség érdekében

– egyenlő a 2 sorban a tulajdonosi kapcsolatú (C41H táblában részletezett), a 3 sorban a

befektetésekhez kapcsolódó (C42H táblában részletezett) összesített kockázatvállalások, illetve a 4

Nem részletezettek összesen sor, valamint a 01 sortól felsorolt adósok adatainak összegzésére szolgáló

5 Részletezettek összesen sor együttes összegével.

A 4 Nem részletezettek összesen sorban a 01 sortól kezdődő részletező sorokban fel nem sorolt

adósokat – az egyezőség érdekében – összevontan kell kimutatni.

A részletező sorokban nem kell az MNB-vel, illetve az állammal (központi költségvetéssel)

szembeni követeléseket (beleértve az állami, MNB értékpapírokat is) külön kimutatni, azokat a nem

részletezettek között kell szerepeltetni. Szintén a nem részletezett tételek között kell megjeleníteni a

külföldi államokkal, az Európai Központi Bankkal vagy az Európai Unió más tagállamának

jegybankjaival szembeni követelések összegét.

Az 5 Részletezettek összesen sorban a 01 sortól kezdődő részletező sorokban felsorolt adósokat

összevontan kell kimutatni.

A 01 sortól – folyamatosan – egyenként fel kell sorolni azt az 50 (szövetkezeti hitelintézeteknél 25)

legnagyobb adóst (ügyfelet, ügyfélcsoportot, ideértve a hitelintézetet is), amelyekkel szemben a

hitelintézet összes kockázatvállalása (követelés, kötelezettség, részesedés stb.) teljes értéken a

legnagyobb, beleértve a más hitelintézetnél elhelyezett betéteket, nostro-számlákat is. A lista az 50

(illetve 25) legnagyobb adós (ügyfél, ügyfélcsoport) adatain túlmenően tartalmazza az egyes

ügyfélcsoportba tartozó ügyfelek adatainak részleteit is.

Az ügyfelek (csoportok) felsorolásánál az összes kockázatvállalásnak (az értékvesztés,

céltartalékkal csökkentett) nettó értékének („j” oszlop) csökkenő sorrendjét kell figyelembe venni

függetlenül attól, hogy a követelések nagykockázati limit alá tartozó értéke minimális vagy nulla. A

sorok száma nem korlátozott.

Az MFB és az Eximbank esetében a nagykockázatra előírt korlátokat a vonatkozó jogszabályoknak

megfelelően kell figyelembe venni.

A lakás-takarékpénztáraknak nem kell az egyedi tételes felsorolást alkalmazni csak azon ügyfelek

esetében, akikkel szemben a követelésállomány a legnagyobb és meghaladja a tíz millió forintot. A

szövetkezeti formában működő hitelintézetek esetében azt a 25 ügyfelet kell felsorolni, amelyekkel

szemben a hitelintézeti kockázatvállalás együttes – és korrekció nélküli – összege a legnagyobb. A

legnagyobb adósokat a velük szemben fennálló teljes követelésállomány együttes összegének

csökkenő sorrendjében kell felsorolni.

Amennyiben az 50, illetve 25 legnagyobb adós között nem kerül felsorolásra minden olyan ügyfél,

akivel szemben a hitelintézet kockázatvállalása korrigált nettó értéken (a kivételek, illetve a súlyozás

Page 367: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

367

figyelembevételével) az SZT 10%-át eléri, vagy meghaladja, akkor a felsorolást folytatni kell

mindaddig, amíg az összes ilyen nagykockázat vállalás kimutatásra nem kerül.

A c) Lejárattól eltelt idő oszlopban a legrégebben lejárt adósságtól eltelt napok számát kell a

megfelelő soron feltüntetni.

A d) Ügyfélminősítés oszlopban az adósminősítés kódját kell az adott adósra vonatkozóan megadni

a hitelintézet minősítési rendszerétől függően.

Az e) Banki könyvi limit oszlop tartalma az egy ügyféllel, ügyfélcsoporttal szembeni nagykockázat

vállalási limit (Legal Lending Limit) összege maximálisan a Hpt. 79. § (2) szerint a szavatoló tőke 25

%-a, illetve 79. § (7) szerint a szavatoló tőke 20 %-a. (A számítás alapját képező szavatoló tőke a

CAA130610 Kiegészítő információ: KORLÁTOZÁSOK ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ ÖSSZES ALAPVETŐ

ÉS JÁRULÉKOS TŐKE soron szerepeltetett érték.) A C5H Kereskedési könyvi nagykockázat-vállalás

tábla Kereskedési könyvi limit oszlopában az ügyfél/ügyfélcsoport teljes nagykockázat-vállalási korlát

és a banki könyvi limitkihasználás (C4H tábla n) oszlop 1sorban szereplő érték) különbözete.

A banki könyvi tételeknél a legnagyobb adósokat kell rangsorolni (függetlenül attól, hogy a velük

szembeni követelések nagykockázati limit alá tartozó értéke minimális vagy nulla).

Kockázatvállalásnak tekintendők a Hpt. 79. § által meghatározott ügyletek.

Az f1)-f5) és h1)-h2) részletező oszlopokban a nagykockázat vállalásnál a kitettség értékének

meghatározásakor a következőket kell figyelembe venni:

a) A Hkr. II. rész Sztenderd módszer fejezetben meghatározott kitettségek közül a piaci értékelési

különbözetekkel korrigált mérlegtételek, a Hkr. 17. § szerinti mérlegen kívüli tételek és a

származtatott ügyleteken kívüli egyéb mérlegen kívüli kötelezettségek értékvesztéssel, céltartalékkal

csökkentett, felhalmozott kamatot nem tartalmazó nettó kitettség értéke,

b) a Hkr. 18. § szerinti származtatott ügylet esetén a Pkkr.-ben meghatározott módszerek

valamelyike szerinti számított érték.

Szemben a hitelezési kockázati táblákkal (CS,CIF,CIA,SECSA,SECIRB,CQ), a kitettségek közé a

szavatoló tőkével fedezett tételeket is be kell sorolni.

Abban az esetben, ha a hitelintézetnek az ügyfél felé többféle kintlévősége, valamint függő és

jövőbeni kötelezettsége van, akkor ezeket a tábla megfelelő oszlopában jellegük szerint csoportosítva

összevontan, a határidős kötelezettségeket pedig külön oszlopban kell szerepeltetni.

Az f1) Jegybanki és bankközi betét, nostroszámla oszlopban a jegybanknál elhelyezett betéteket és

nostro számlákat is figyelembe kell venni, mivel az m1) oszlopban a Hpt. 80. § felhatalmazása alapján

ez a kockázati kitettség levonható tételként szerepel.

A kockázatvállalás szempontjából nem jelent kivételt és nem tekinthető szociális céllal adottnak a

munkavállalók részére kedvezményes kamatozással vagy feltételekkel nyújtott munkáltatói kölcsön.

A konzorciálisan, illetve lebonyolításra nyújtott hiteleknél a Kockázatvállalás táblában való

részletezés során a vállalkozás neve után ,,ko” jelet kell feltüntetni.

A konzorciális (szindikált) hiteleket, illetve a vállalt kötelezettségeket a konzorcium-szervezőnek

(lebonyolítónak) a 20A I.3. pontban a részt vevő hitelintézetek név szerinti felsorolásával és az általuk

nyújtott összegek feltüntetésével részletezni kell. Ez vonatkozik arra az esetre is, amennyiben, mint

lebonyolító a hitelintézetektől a hitel összegét már megkapta, de a hitelfelvevő vállalkozás részére még

nem utalta át, feltüntetve a hitelfelvevő vállalkozás nevét.

A forgatási célú értékpapírok között a kereskedési könyvben szereplő tételeket nem lehet

szerepeltetni. A befektetési jegy a vagyoni részesedések között szerepel.

Page 368: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

368

A Vagyoni részesedés oszlopban kell az összes részesedést (kereskedelmi, befektetési célú,

valamint a vagyoni érdekeltségeket, részvényeket, részesedéseket, üzletrészeket, befektetési jegyet

stb.) feltüntetni a Hpt. 2. sz. melléklet III. fejezetének 10. pont e) alpontja szerinti részesedések

figyelemmel kisérése érdekében.

Az f6) oszlopban kimutatott egyéb követelések között kell kimutatni a felhalmozott kamatok

összegét, amely az f1-f5) kitettségek értékében nem jelenik meg. Nem kell figyelembe venni az egyéb

aktív időbeli elhatárolás (1C741) összegét.

A vevővel szembeni követelést – amennyiben más tartozása, hitele nincs – önállóan, egyébként az

adott ügyfél egyéb tartozásaival együtt kell kimutatni.

A g) oszlopban tájékoztató adatként kell kimutatni a részletező oszlopokhoz tartozó kitettségek

értékvesztéseinek értékét.

Az i) oszlopban tájékoztató adatként kell megadni a mérlegen kívüli tételek és a származtatott

ügyletek céltartalékának értékét.

Az f)–h) oszlopokban szereplő kockázatvállalásokat összesíteni kell és a j) Kockázatvállalás nettó

értéken oszlopban kell szerepeltetni.

A "banki" könyvben a kereskedési könyvi tételek nem szerepelhetnek.

A Hpt. 79. §. (4) c) 1-3. pontok előírásai szerint a hitelintézetek kockázatvállalásainak értékét

csökkentő összegeket a k1) és k2) oszlopokban kell kimutatni és a k) oszlopban összesíteni. Ezek a

levonások a következők:

1. mindazon tételt, amelyet a szavatoló tőke kiszámítása során a prudenciális előírások túllépése

miatt a hitelintézet a szavatoló tőkéjéből levont, vagy

2. a fizetést követő negyvennyolc órát meg nem haladóan fennálló valuta-, illetve devizaügyletből

származó követelést, vagy

3. az értékpapír adásvételi ügylet esetében a fizetést vagy az értékpapír leszállítását követő öt

munkanapot meg nem haladóan fennálló követelést.

Az adott ügyfélhez kapcsolódó és egyes oszlopokban kimutatandó kivételek (illetve a

kockázatvállalásnak nem számító tételek) miatti levonások összege nem haladhatja meg az adott

ügylethez kapcsolódó (tétel, fedezet, biztosíték, értékpapír stb., illetve ügyfél miatt) figyelembe vehető

nettó értéket, illetve egyik kivétel miatt sem lehet többszörös számbavétel.

A kockázatvállalásnak nem minősülő, illetve kivételnek számító, ezért levonandó tételekre

(fedezetekre, biztosítékokra stb.) vonatkozóan a hitelintézetnél elkülönített nyilvántartásnak

rendelkezésre kell állni, amelyek alapján a kivételekre vonatkozó, illetve a Hpt. előírására hivatkozó

oszlopok kitölthetők.

A tábla l) oszlopában az összesített kockázatvállalás csökkentő tételek utáni nettó értékét kell

kimutatni.

Az m1-m3) oszlopokban kell kimutatni a hitelintézet által a nagykockázat vállalási limit számítása

során levonható összegeket. A hitelintézet egyes ügyfeleivel kapcsolatos kockázatvállalások

megállapításához szükséges súlyozandó érték kiszámításához a Hpt. 80. § és a 81. § (1)-(3)

bekezdésében foglalt tételeket kell figyelembe venni, tekintettel a 81. § (4) és (5) bekezdésében

foglaltakra, továbbá arra a követelményre, hogy a kivételek összértéke nem haladhatja meg az

ügyféllel szembeni összesített kockázatvállalás csökkentő tételek utáni nettó értékét. Az m1)

oszlopban levonható a Garantiqa Hitelgarancia Zrt és az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány

által garantált összeg 70 %-a, amely a garancia Magyar Állam által viszontgarantált részét tartalmazza.

Az n) Hpt. limit alá tartozó korrigált érték összesen oszlopban kell feltüntetni az adósonkénti

követelés- és vállalt kötelezettségállomány (korrekció és súlyozás utáni) nettó értékét, függetlenül

attól, hogy az egyedi limit túllépése tőkével fedezendő. A kereskedési könyvet nem vezető és

befektetési szolgáltatási tevékenységet sem végző hitelintézeteknek csak ezt az oszlopot kell kitölteni.

Page 369: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

369

Az o) Kereskedési könyvi összes érték oszlopa kereskedési könyvben szereplő fenti kockázatok

összes értékét mutatja „ügyféllel szembeni pozíció kockázat és jegyzési garanciavállalás” (o1) oszlop)

és „Ügyféllel kapcsolatos partnerkockázat” (o2) oszlop) bontásban. A kereskedési könyvi

kockázatokat, mint az ügyféllel szembeni kockázatokat (és nem a tőkekövetelmény értékét) a C5H

táblából beemelt adatként, a Kkr. szabályainak megfelelő pozíciós értéken kell kimutatni.

A p) Együttes banki és kereskedési könyvi limit alá tartozó összes érték oszlopban kell összegezni

mind a Hpt., mind a kereskedési könyv szerinti, adósonkénti kockázatokat.

A Limit túllépése oszlopokban külön kell kimutatni és a q) oszlopban összegezni az ügyfelenkénti

kockázatoknak a szavatoló tőkéhez viszonyított mértéket meghaladó értékekeit.

A Hpt. által meghatározott limit túllépését a q1) oszlopban kell szerepeltetni. A limit túllépésének

megállapításánál az egyes (MFB, Eximbank) hitelintézeteknek a rájuk vonatkozó speciális – külön

törvény szerinti – korlátokat kell figyelembe venni.

A kereskedési könyvi tételek Tpt. és Kkr. szerinti limit túllépését a q2) oszlopban kell feltüntetni,

amelynek meg kell felenie a C5H tábla m) oszlopában szereplő értékkel.

C41H TULAJDONOSOKKAL ÉS SZEMÉLYEKKEL KAPCSOLATOS

KOCKÁZATVÁLLALÁS

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A jelentőtáblákon a hitelintézettel – egyszerre tulajdoni és ügyfél – kapcsolatban álló

vállalkozásokat, az anyavállalatot, az anyavállalat leányvállalatát (testvér), az továbbá a hitelintézetnél

vezetői pozícióban lévő személyeket és azok vállalkozásait kell feltüntetni a hitelintézet és betétesei

számára potenciális veszélyt jelentő összefonódások feltérképezése, így a Hpt. 79. § (7) bekezdésében

előírtak figyelése érdekében.

A korlátozás betartását az MFB-nél 2001. évi XX. törvény 8. § (4) bekezdésében foglaltak alapján

kell figyelni, az Eximbank esetében a korlátozásokat az Eximtv. 21. §-ában foglalt eltéréssel kell

értelmezni.

Személyek alatt ebben a táblában a Hpt. által meghatározottak szerint a tulajdonosok, a vezető állású

személyek, illetve ezek közeli hozzátartozóik értendők. A személyek vállalkozásai alatt azokat a

vállalkozásokat kell érteni, amelyekben a fent meghatározott személyek minősített befolyással

rendelkeznek.

A tábla kitöltése

Ez a jelentés része, illetve folytatása a C4H táblának, ezért az adatok kitöltésére vonatkozó előírások

és meghatározások azonosak.

Azokat a tulajdonosokat, személyeket, illetve azok vállalkozásait, amelyek nem felelnek meg a 79. §

(7) bekezdésében foglalt feltételnek (pl. nem minősített befolyású) azt nem itt, hanem a C4H táblán

kell kimutatni, mivel rájuk nem az alacsonyabb limit, hanem a (2) bekezdésben előírt korlát tartozik.

Ezekben a táblákban szereplő kimutatások egyúttal összefüggésben vannak a C51H Tulajdonosi

szerkezet című táblázattal, ezért a részletező sorokban az ügyfelek felsorolási sorrendjének a két

táblában – lehetőség szerint – hasonlónak kell lenni. Azt a tulajdonost, személyt, akivel szemben a

hitelintézetnek nincs kockázat vállalása, itt nem kell kimutatni.

A táblázat a beszámolás időpontjában a hitelintézet tulajdonosaival, illetve a személyekkel (akik

tulajdonosok és ügyfelek is egyben), a személyekhez kapcsolódó vállalkozásokkal, szemben a

hitelintézet által történt összes kockázatvállalás (mint kapcsolódó ügyletek) kimutatására szolgál.

Page 370: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

370

Az összes felsorolt ügyfél adatainak összegzése az 1 Összesen sorban történik, amelyik a Hpt. 79. §

(7) bekezdése szerinti kockázat egy részét öleli fel. Ennek az összegző sornak meg kell egyezni a 01

sorszámtól kezdődően részletezett ügyfelekkel szembeni kockázatokkal.

A számmal jelzett sorok összegző sorok, illetve a részletező sorokban kimutatott ügyfelek adatinak

különböző szempont szerinti összesítésére szolgálnak, ezért a csoportosítások között – ügyfelek

tekintetében – átfedések lehetnek.

2 Minősített befolyású tulajdonossal kapcsolódó ügylet összesen

Ebben a sorban kell a minősített befolyással rendelkező tulajdonosoknak – a 01 sortól felsorolt

ügyfeleknek – a kapcsolódó ügyleteit összesíteni.

3 Személyek vállalkozásaival kapcsolódó ügylet összesen sorban azokra a vállalkozásokra vonatkozó

adatokat kell összesíteni, amelyekben a személyeken keresztül valósul meg a minősített befolyás, és

amely vállalkozásokkal szemben a hitelintézetnek bármilyen követelése vagy vállalt kötelezettsége

van. Ezeket a vállalkozásokat a részletező sorokban név szerint is fel kell sorolni.

4 Anyavállalat leányvállalatával kapcsolódó ügylet összesen

Ebben a sorban kell a testvérvállalatok adatait összesíteni.

5 Kapcsolt vállalkozással kapcsolódó ügylet összesen

Ebben a sorban kell az Szmt. szerinti kapcsolt részesedést jelentő tulajdonosok adatait összesíteni.

Az összesítő sorokat azzal a tartalommal kell kitölteni, amelyik rájuk vonatkozik, függetlenül attól,

hogy közöttük átfedések lehetnek, mivel azok másfajta csoportosítása a részletező sorokban

feltüntetett ügyfeleknek.

A 01 sortól – folyamatosan – egyenként fel kell sorolni mindazokat az ügyfeleket,

ügyfélcsoportokat, amelyek tulajdonosi, illetve a személyeken keresztüli kapcsolatban vannak a

hitelintézettel.

A részletezésnél csak az 1%-nál nagyobb tulajdonrésszel, valamint a speciális jogokat biztosító

részvényekkel („aranyrészvény” stb.) rendelkező tulajdonosokat kell jelenteni.

Az ügyfeleket – elsősorban a minősített befolyással rendelkező tulajdonosok felsorolásával – az

együttes szavazati (tulajdoni) részarányok csökkenő sorrendjében kell a táblázat soraiban szerepeltetni,

majd a tulajdonosok után kell a minősített befolyással rendelkező személyek vállalkozásait részletezni,

a vállalkozáshoz kapcsolódó összes kockázat összegének csökkenő sorrendjében.

A sorok száma nem korlátozott, a felsorolást folytatni kell mindaddig, amíg az összes kapcsolat

kimutatásra nem kerül.

Ügyfélcsoport esetén a C4H táblánál leírt kitöltési szabályokat kell alkalmazni.

C42H BEFEKTETÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KOCKÁZATVÁLLALÁS

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

Ebben a jelentésben kell a Hpt. 79. § (7) bekezdésében előírtak figyelése érdekében a hitelintézet

befektetéseihez (köztük a hitelintézet leányvállalathoz) kapcsolódó ügyleteket, kockázatvállalásokat

kimutatni, amelyekben a hitelintézet minősített befolyással rendelkezik.

A korlátozás betartását az MFB-nél 2001. évi XX. törvény 8.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján

kell figyelni, az Eximbank esetében a korlátozásokat az Eximtv. 21. §-ában foglalt eltéréssel kell

értelmezni.

A tábla kitöltése

Ez a jelentés része, illetve folytatása a C4H táblának, ezért az adatok kitöltésére vonatkozó előírások

és meghatározások azonosak.

A táblázat a beszámolás időpontjában, a hitelintézet tulajdonában lévő befektetések, vállalkozások

részére nyújtott, a hitelintézet által történt összes kockázatvállalásának (mint kapcsolódó ügyleteknek)

bemutatására szolgál.

Page 371: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

371

Itt kell feltüntetni a hitelintézet és (a C2H Befektetések táblákon jelentett és minősített befolyású)

befektetései – az egyszerre tulajdoni és ügyfél kapcsolatban álló vállalkozások – közötti pénzügyi

kapcsolatokat, a hitelintézet és betétesei számára potenciális veszélyt jelentő összefonódások

feltérképezése érdekében.

Azokat a befektetéseket, illetve vállalkozásokat, amelyek nem felelnek meg a 79. § (7)

bekezdésében foglalt feltételnek (pl. nem minősített befolyású) azt nem itt, hanem a C4H táblán kell

kimutatni, mivel rájuk nem az alacsonyabb limit, hanem a (2) bekezdésben előírt korlát tartozik.

Az összes felsorolt ügyfél adatainak összegzése az Összesen sorban történik, amelyik a Hpt. 79. §

(7) bekezdése szerinti kockázat egy részét öleli fel. Ennek az összegző sornak meg kell egyezni a 01

sorszámtól kezdődően részletezett ügyfelekkel szembeni kockázatokkal. A számmal jelzett sorok

összegző sorok, illetve a részletező sorokban kimutatott ügyfelek adatainak különböző szempont

szerinti összesítésére szolgálnak, ezért a csoportosítások között – ügyfelek tekintetében – átfedések

lehetnek.

2 Minősített befolyású befektetéssel kapcsolódó ügylet összesen

Ebben a sorban kell azokat a vállalkozásoknak az adatait összesíteni, amelyekben a hitelintézet

minősített befolyású részesedéssel rendelkezik – a 01 sortól felsorolt ügyfeleknek – a kapcsolódó

ügyleteit összesíteni.

3 Leányvállalattal kapcsolódó ügylet összesen

Ebben a sorban kell az Szmt. szerinti leányvállalatokkal szembeni kockázatvállalásokat összesíteni.

4 Kapcsolt vállalkozással kapcsolódó ügylet összesen

Ebben a sorban kell a hitelintézetnek – az Szmt. szerinti – kapcsolt vállalkozások adatait összesíteni.

Ez alól kivételt jelent az Szmt. 119. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltak szerinti részesedés.

Az összesítő sorokat azzal a tartalommal kell kitölteni, amelyik rájuk vonatkozik, függetlenül attól,

hogy közöttük átfedések lehetnek

A 01 sortól – folyamatosan – egyenként fel kell sorolni mindazokat az ügyfeleket,

ügyfélcsoportokat, amelyek tulajdoni kapcsolatban, illetve személyeken keresztül a hitelintézet

tulajdonában vannak.

Az ügyfeleket – elsősorban a minősített befolyású részesedést jelentő vállalkozások felsorolásával –

az együttes szavazati (tulajdoni) részarányok csökkenő sorrendjében kell a táblázat soraiban

szerepeltetni, a vállalkozáshoz kapcsolódó összes kockázat összegének csökkenő sorrendjében.

A sorok száma nem korlátozott, a felsorolást folytatni kell mindaddig, amíg az összes kapcsolat

kimutatásra nem kerül.

Ügyfélcsoport esetén a C4H táblánál leírt kitöltési szabályokat kell alkalmazni.

C43H BELSŐ HITELEK

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A tábla a Hpt. által meghatározott belső hitelek – a vezető állású személyek, a könyvvizsgáló, illetve

ezek közeli hozzátartozói, valamint az általuk ellenőrzött vállalkozások részére a hitelintézet által

vállalt kötelezettségek – kimutatására szolgál.

A tábla kitöltése

A tábla kitöltése során a külön nyilvántartott – a Hpt. 60. § (1) bekezdésében felsoroltak részére –

belső hitelként nyújtott hiteleket, illetve kötelezettségvállalást – millió forintban (három tizedes

jegyig) – kell részletezni.

A jelentést teljes körű egyedi adatszolgáltatással kell elvégezni, és a táblázatban a beszámolás

napján az ügyféllel szemben fennálló követelésállományt kell szerepeltetni!

Page 372: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

372

A 60. § (1) bekezdésében meghatározott korlátozást a hitelintézetnél vezetett pénzforgalmi

számlához kapcsolódó hitelkeretre, valamint a munkáltató által adott fizetési előleg vagy lakás-, illetve

más szociális célú kölcsön esetében a belső szabályzatban meghatározott mértékig nem kell

alkalmazni. A hitelkeretek esetében a belső szabályzat által meghatározott szerződés szerinti

hitelkereteket kell szerepeltetni. Azt az összeget, amelyet a hitelkeretből igénybe vette, akkor az

igénybe vett hitelkeretrészt a lakossági kölcsön csoportba kell átsorolni, és ott kimutatni.

Az 1 Összesen sor a részletező sorokban feltüntetett ügyfelek (személyek, vállalkozások) adatainak

összegzésére szolgál.

A 01 sortól kezdődően egyenként fel kell sorolni mindazokat az ügyfeleket, amelyekkel szemben a

hitelintézetnek követelése van.

Az a) oszlopban az érintett személyek, illetve a vállalkozások nevét kell feltüntetni. A b) Kódjel

táblában magánszemély esetében ,,S” jelet, kapcsolt vállalkozásnál ,,K” jelölést kell alkalmazni.

A c) Törzsszám oszlopban az azonosító számot, a vállalkozás törzsszámát, vagy a személy születési

dátumát kell beírni.

A d) Beosztás oszlopba a személyek hitelintézetnél betöltött funkcióját kell szerepeltetni.

Abban az esetben, ha vállalkozásról van szó, akkor a vele kapcsolatban álló személy nevét és

beosztását is fel kell tüntetni.

Az e) oszlopba az olyan hiteleket, kötelezettségvállalást kell beírni, amelyek nem tartoznak a Hpt.

60. § (2)–(3) bekezdése alá.

A Hpt 60. § (2) bekezdése alapján az f) oszlopban a pénzforgalmi számla hitelkeretének szerződés

szerinti, a g) oszlopban a munkáltatói (előleg, lakás, szociális célú) kölcsönből még fennálló tartozás

összegét kell szerepeltetni. A pénzforgalmi (folyó) számlához kapcsolódó szerződés szerinti

hitelkeretet a belső szabályzatban engedélyezett mértékig lehet csak kimutatni.

A belső szabályzatban meghatározott mértéken felüli állományt belső hitelként az e) oszlopban kell

szerepeltetni, kivéve, ha arra lakossági kölcsönszerződést kötöttek, amelyet a h) oszlopban kell

kimutatni.

A Hpt. 60. § (3) bekezdése szerinti lakossági hitelből még fennálló tartozást a tábla h) oszlopában

kell részletezni.

Az i) oszlopban a kimutatott hitelek mögötti fedezetek értékét kell kimutatni, amely független a

biztosíték jellegétől (ingatlan, gépkocsi stb.), de annak az aktuális – legutolsó fedezet-értékelésnek

megfelelő – piaci értékét kell beírni.

Az j) összesen oszlopban a limit alá tartozó belső hitelek nettó kockázati értékét kell kimutatni.

C5H KERESKEDÉSI KÖNYVI KOCKÁZATVÁLLALÁS

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A jelentőtábla a hitelintézet tevékenysége keretében a beszámolás időpontjában fennálló,

kereskedési szándékkal tartott – illetve az azok fedezésére szolgáló - pozíciók, azaz a kereskedési

könyvben nyilvántartott, az adósokhoz kapcsolódó koncentrált nagykockázat-vállalások mérésére

szolgál.

A tábla kitöltése

Ez a jelentés része, illetve folytatása a C4H táblának, mivel az ott feltüntetett és kivételre került

kereskedési könyvi adatokra (ügyfelekre, kockázatokra) vonatkozik, ezért az egyes adatok kitöltésének

előírásai és meghatározásai azonosak. Ebben a táblában csak a kereskedési könyvben szereplő

nagykockázat-vállalásokat kell felsorolni, illetve azokat az ügyfeleket, akik a banki könyvi

kockázatokkal együtt „nagy adósok”.

A tábla 1 Összesen sora egyenlő a 2 sorban a tulajdonosi kapcsolatú, a 3 sorban a befektetésekhez

kapcsolódó összesített kereskedési könyvi kockázatvállalások, illetve a 4 Nem részletezettek összesen

Page 373: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

373

sor, valamint a 01 sortól felsorolt adósok adatainak összegzésére szolgáló 5 Részletezettek összesen sor

együttes összegével.

Az adósokat tételesen, név szerint, a törzsszám és Kódjel feltüntetésével kell felsorolni. A Kódjel

oszlopba az ország – MNB által is használt – kódjelét kell tenni külföldiek esetében.

A tételeket a kereskedési könyvre meghatározott piaci értéken kell feltüntetni és összesíteni.

A jelentésben az ügyfelekkel szembeni összes kockázatvállalást az oszlopok megnevezésének,

szerkezetének megfelelően kell részletezni Az ügyfelek között a hitelintézeteket is fel kell tüntetni.

Az e) Szavatoló tőke miatti korrekció oszlopba azokat az összegeket kell beírni, amelyek az SZT

számítása során levonásra (PIBB, túllépés fedezete) kerülnek. Azoknál a PIBB befektetéseknél,

amelyeknél a tulajdoni arány nem éri el a 10%-ot, de együttes kockázatuk miatt a módosítandó

szavatoló tőke 10%-át meghaladó rész levonásra kerül, akkor az SZT csökkentésének összege nem

lehet több, mint az egyes ügyfélre vonatkozó tételnek az összeshez viszonyított részaránya. Itt azt az

összeget kell kimutatni, amelyet a kereskedési könyvi tétel miatt a Bszt. szerinti szavatoló tőke

számításánál le kell vonni.

A nettó pozíció a hosszú és rövid pozíciók különbsége oszlopban az abszolút értékben feltüntetett

összes hosszú és rövid pozíció különbözetét előjelesen kell megjeleníteni. A Rövid pozíció

többletének előjele negatív.

A kereskedési kockázatok összesen oszlopnál a nettó pozíció, a jegyzési garanciavállalás, valamint

az összesített partner kockázat együttes értékét kell kimutatni.

A Limit alá tartozó összes érték oszlopba a kereskedési kockázatok, valamint a szavatoló tőkével

fedezett értékek különbségét kell beírni.

A kereskedési könyvben szereplő kockázatok miatti limit túllépésének összegét az előírásoknak

megfelelő értékben kell kimutatni.

Külön jelentésekben (C51H, C52H) kell a tulajdoni kapcsolatban álló vállalkozások, személyek

kockázatvállalásait kimutatni, amelyek a hitelintézetben részesedéssel, bármilyen érdekeltséggel

(csoporttag, anya- vagy az anya leányvállalata, vezetői kapcsolat) rendelkeznek, illetve amelyekben a

hitelintézet minősített befolyású tulajdonos.

C51H TULAJDONOSOKKAL ÉS SZEMÉLYEKKEL KAPCSOLATOS KERESKEDÉSI

KÖNYVI KOCKÁZATVÁLLALÁS

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla kitöltése

A táblázat a beszámolás időpontjában a hitelintézet tulajdonosaival, illetve a személyekkel és a

személyekhez kapcsolódó vállalkozások, valamint a vállalkozások részére nyújtott, a kereskedési

könyvben nyilvántartott kockázatvállalásának bemutatására szolgál.

A részletezésnél csak az 1%-nál nagyobb tulajdonrésszel, valamint a speciális jogokat biztosító

részvényekkel („aranyrészvény” stb.) rendelkező tulajdonosokat kell jelenteni.

A jelentés kitöltésénél a C5H táblában foglaltak kell figyelembe venni, mivel a jelentés

oszlopszerkezete és a sorok kitöltése azonos.

C52H BEFEKTETÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KERESKEDÉSI KÖNYVI

KOCKÁZATVÁLLALÁS

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla kitöltése

Page 374: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

374

A táblázat a beszámolás időpontjában, a hitelintézet tulajdonában – minősített befolyásnak

minősített– lévő befektetések, vállalkozások részére nyújtott, a kereskedési könyvben nyilvántartott

kockázatvállalásának bemutatására szolgál.

A jelentés kitöltésénél a C5H táblában foglaltak kell figyelembe venni, mivel a jelentés

oszlopszerkezete és a sorok kitöltése azonos.

C54H NAGYKOCKÁZATVÁLLALÁS ÉS A NAGYKOCKÁZAT-VÁLLALÁSI KORLÁT

TÁRGYHAVI TÚLLÉPÉSEI

Beküldési gyakoriság: havi

A tábla célja a KKr. 38.§ (6) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettség teljesítése.

A tábla kitöltése

A limittúllépéseket a Hpt. 79.§-ában és a KKr. 38. §-ában szereplő előírások alapján kell

meghatározni.

Az ügyféllimit korlátozás betartását az MFB-nél 2001. évi XX. törvény 8.§ (4) bekezdésében foglaltak

alapján kell figyelni, az Eximbank esetében a korlátozásokat az Eximtv. 21. §-ában foglalt eltéréssel

kell értelmezni. Ezen hitelintézeteknek a limittúllépésüket a tábla d) oszlopában kell megjeleníteni,

függetlenül attól, hogy a limit mértéke eltér a 20, illetve 25 %-os mértéktől. d 20 vagy 25%-os ügyféllimit A Hpt. 79.§ (2), (7) bekezdése szerint.

e 500%-os ügyféllimit A KKr. 38.§ (4) bekezdése c) pontja szerint.

f 600%-os limit A KKr. 38.§ (4) bekezdése d) pontja szerint.

g 800%-os limit A Hpt. 79.§ (3) bekezdése szerint.

h Tárgyhavi túllépések maximális összege Ügyfelenként / ügyfélcsoportonként kell meghatározni a tárgyhavi limittúllépés maximális összegét, a limittúllépés formájától függetlenül.

A tábla b) oszlopában az Ügyfél azonosítója esetén a Törzsszámra vonatkozó általános előírásokat kell

alkalmazni.

Page 375: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

375

Banki és kereskedési könyvi országkockázat: C6B, C6K

C6B BANKI KÖNYVI ORSZÁGKOCKÁZAT

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

A hitelintézet a táblázat alapján a külföld felé vállalt banki könyvi kockázatokat országonként is

folyamatosan figyelni tudja.

A tábla kitöltése

A táblázatban a mérlegben jelentett külfölddel szembeni kockázatvállalások (követelések), a mérlegen

kívüli kötelezettségek, és származtatott ügyleteknek, illetve a patnerkockázati kitettségeknek a

külfölddel szemben fennálló állományai szerepelnek országonkénti bontásban függetlenül attól, hogy

a pénzügyi kapcsolat milyen jellegű szervezettel, intézménnyel, vállalkozással áll fenn. A táblázatban

a banki könyvbe tartozó ügyleteket kell szerepeltetni.

A nemzetközi pénzügyi intézményeket a központ helye szerint kell besorolni.

Az 1 Összesen sor a 01. sortól felsorolt országok adatainak összegzésére szolgál.

A 01 sortól kezdődően egyenként, ábécé sorrendben kell felsorolni mindazokat az országokat, amelyekkel

szemben a hitelintézetnek bármilyen kapcsolata (követelése, illetve kötelezettsége) áll fenn.

A sorok száma nem korlátozott, a felsorolást folytatni kell mindaddig, amíg az összes ország-

kapcsolat kimutatásra nem kerül.

Az oszlopokban a részletezés szerint kell a különböző követelésállományt, illetve a mérlegen kívüli

függő és jövőbeni kötelezettség-vállalást kimutatni.

Az a) Ország oszlopban az adott ország - MNB által is használt – ISO kódjelét kell feltüntetni.

A b) Kódjel oszlopot nem kell kitölteni.

A c) Banki saját limit oszlopban az adott országgal szemben a hitelintézet által – saját

szabályzatában – meghatározott limit értékét kell jelenteni.

Az d) oszlopban a banki könyvi bruttó eredeti kitettségi értéken, valamint az összesített értékvesztést

kell kimutatni és a mérlegtételek nettó értékét meghatározni.

Az e) Mérlegen kívüli tételek oszlopaiban a mérlegen kívüli kötelezettségeket ügyletkockázati súly

nélküli bruttó értéken, a származtatott ügyleteket a Pkkr. szerinti súlyozott kitettségi értéken, a

fennálló céltartalékot összevontan kell feltüntetni és a mérlegen kívüli tétele nettó értékét

meghatározni

Az f) oszlopokban a Banki könyvi partnerkockázati kitettségek jelennek meg a Pkkr. szerinti értéken.

A g) oszlopban kell az összes nettó értéken szereplő kockázatvállalást feltüntetni.

Külön az h) oszlopban kell kimutatni az adott ország pénznemében fennálló kockázatvállalás

összegét.

C6K KERESKEDÉSI KÖNYVI ORSZÁGKOCKÁZAT

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla kitöltése

A hitelintézet a táblázat alapján a külföld felé vállalt kereskedési könyvi kockázatokat COREP

szemléletben országonként folyamatosan figyelni tudja. A C6K tábla ezen pozíciókra a C5H

Kereskedési könyvi nagykockázatvállalás táblának megfelelő szerkezetben, országonkénti bontásban

tartalmaz adatokat. A tábla kitöltéséhez a C5H tábla kitöltési útmutatója nyújt értelemszerűen

alkalmazandó eligazítást. A b) Kódjel oszlopot nem kell kitölteni.

Page 376: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

376

Összevont alapú mérlegen kívüli kitettségek, partnerkockázattal rendelkező

kitettségek: KC11H illetve KC12H

KC11H és KC12H MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A mérlegen kívüli, értékpapír finanszírozó és hosszú elszámolási idejű, származtatott ügyletek,

termékek közötti szerződéses nettósítási megállapodás alapján fennálló kitettségek és azonnali

ügyletek eredeti kitettségértékeit és (ügylet)kockázati súlyok szerinti bontását a COREP táblák közötti

KC11H és KC12H MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK sztenderd, illetve IRB módszert alkalmazó

hitelintézetek számára táblák tartalmazzák. A táblázatok kitöltési útmutatója megegyezik a C11H és

C12H táblákéval.

Összevont alapú befektetési korlátozások: KC2H

KC2H ÉRDEKELTSÉGEK, BEFEKTETÉSEK ÖSSZEVONT ALAPON

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A tábla célja

Az adatszolgáltatás jellegére tekintettel, a jelen adatszolgáltatásban ez a táblázat szolgál a

csoportszintű befektetésekre meghatározott Hpt. 83. §-ában foglalt limitek ellenőrzésére is.

A tábla kitöltése

A táblázatban a konszolidációba bevont kör kialakításakor figyelembe vett összes érdekeltséget,

valamint azokat a konszolidált mérlegben szereplő érdekeltségeket kell bemutatni, amelyek

befektetésként megjelennek. (Ez alól kivételt jelentenek az összevont alapú felügyeleti beszámolóban

teljes körűen konszolidált érdekeltségek, amelyek mint befektetések nem mutathatók ki.)

A befektetések felsorolásánál a csoporthoz tartozó valamennyi befolyásoló, illetve az SZT 15%-át

meghaladó részesedést is figyelembe kell venni.

A tulajdoni és szavazati arányok számítását a számviteli konszolidációnak megfelelően kell

szerepeltetni. Mivel a befektetési limitek ellenőrzésére is szolgál ez a tábla, ezért minden

érdekeltséget, befektetést fel kell tüntetni, amelyek PIBB vállalkozások, más befolyásoló részesedést

jelentő vállalkozások, illetve amelyeknél a szavatoló tőke 15%-ában meghatározott limitet meghaladja

a befektetés könyv szerinti értéke. A közvetett tulajdoni és szavazati hányadokat itt az Szmt. szerint

kell értelmezni.

A felügyeleti konszolidációs kör kialakításához ismerni kell a leányvállalati és a közös vezetésű

vállalati kapcsolódásokat, hogy megítélhető legyen, hogy fennállnak-e és milyen jogcímen a

konszolidációba történő bevonás alóli mentesítés esetei.

Az Szmt. 115. és 119 §-ait figyelembe véve a leányvállalati viszony megállapítása megelőzi a mentesítési

feltételeket. Ebből következően az "unokának" (leányvállalat leányvállalata) a leányvállalatnak minősítése

előbb kell, hogy megtörténjék, mint a konszolidációba történő bevonás alóli mentesítés. Önmagában nem

mentesül a konszolidáció alól az "unoka", hanem csak külön elbírálás alá esik. Ha az "unoka" mentesült a

konszolidációba történő bevonás alól, pl. információhiány miatt, akkor elfogadható, hogy sem a "dédunoka",

sem az "ükunoka" részesedésről nincs információ. Ha az unoka csak azért mentesült, mert pl. jelentéktelen

nagyságrendű, akkor annak közvetlen irányítású "dédunoka" vállalkozásról mindenképpen rendelkezni kell

információval, a csoport hatékony irányítása esetén azonban a számottevő nagyságrendű közvetett tulajdon

ismerete is vélelmezhető. A leányvállalat vagy az "unoka" jelentéktelen nagysága nem feltétlenül jelenti azt,

hogy az alatta egy szinttel lévő vállalkozás is jelentéktelen nagyságrendű (pl. a befektetést nemcsak a saját

tőke, hanem idegen forrás is finanszírozza).

A táblázatban az a) oszlopban fel kell sorolni mindazon vállalkozások nevét, amelyeknél az

anyavállalatnak az Szmt. szerint leányvállalati, közös vezetésű vagy társult vállalkozásnak minősülő

Page 377: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

377

kapcsolódása áll fenn, függetlenül attól, hogy a tulajdoni részesedés a forgatási célú vagy a befektetési

célú portfolió részét képezi, vagy a leányvállalati kapcsolódás tulajdoni részesedésen keresztül vagy

anélkül valósul-e meg.

A b) oszlopban a kódjeleket a következők:

H=hitelintézet, Pv=pénzügyi vállalkozás, Bv=befektetési vállalkozás, Jv=járulékos vállalkozás,

Ak=befektetési alapkezelő, Bi=biztosító intézet, V=veszteségmérséklő befektetés, E=egyéb.

Itt minden olyan tulajdoni részesedést, amely hitel-tőke konverzió vagy egyéb veszteségmérséklési

tevékenység keretében került a hitelintézet birtokába, és az anyavállalat szempontjából

leányvállalatnak, közös vezetésű vállalatnak, társult vállalkozásnak vagy egyéb részesedési

viszonyban lévő vállalkozásnak minősülő kapcsolatot eredményez, V kóddal kell szerepeltetni,

függetlenül attól, hogy az a forgatási célú vagy a befektetési célú portfolióban szerepel számvitelileg.

Az e) oszlopban a felügyeleti konszolidációba történő bevonásnál az érdekeltségre vonatkozó

információkat kell szerepeltetni. Azoknál a vállalkozásoknál, amelyekre nézve az anyavállalatnak

leányvállalati, közös vezetésű vállalati kapcsolódása áll fenn a számviteli konszolidációba történő

bevonástól csak akkor lehet eltekinteni, ha arra az Szmt. 119.§-ában foglaltak lehetőséget adnak.

Az e) oszlopban a kapcsolat jellegét (T; R;U, illetve N) kell feltüntetni:

T jelölést kell alkalmazni, ha az Szmt. szerinti „teljes” körűen bevont,

R jelölést, ha „tőkerészesedés” szerint bevont konszolidációra került sor,

U jelölést kell alkalmazni, ha „társult” vállalkozásról van szó.

A konszolidációba nem bevont vállalkozások jelölése NB.

Az Szmt. 119. § (5) bekezdése értelmében a mentesülő vállalkozásoknál a részesedés értékének a

megállapítására a társult vállalkozásokra vonatkozó, 130.§-ban foglalt szabályokat kell alkalmazni,

kivéve, ha azok a valós kép szempontjából nem jelentősek.

Az f) Értékelés módja oszlopban csak konszolidációba vont, az Szmt. 119.§-a alapján a

konszolidációba teljes körűen vagy a tőkerészesedés szerint nem bevont vállalkozások, a társult

vállalkozások, illetve az egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásoknál szerepelhet jelzés az

alábbiak szerint:

A = az Szmt. 130. § (1) bekezdés a) pontja szerint értékelt

B = az Szmt. 130. § (1) bekezdés b) pontja szerint értékelt

K = könyv szerinti érték (egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozások)

A befektetési limitek betartásának figyelésére a g) és k) oszlopokban a közvetlenül, illetve a h) és

i), valamint az l) és m) oszlopokban a közvetetten a „csoport” által tulajdonolt tőke mértékét kell

kimutatni.

A szavazati arány számításánál az Szmt. szerint kell eljárni, azaz az anyavállalat által saját javára

gyakorolható összes szavazati jogot el kell osztani a vizsgált vállalkozásban érvényesíthető összes

szavazati joggal. A nevezőnél csak a szavazó részvényeket szabad figyelembe venni, a szavazati jogot

nem biztosító részvényeket nem.

A g) oszlopban az anyavállalat által közvetlenül gyakorolható szavazati arányokat kell bemutatni.

A h) oszlopban akkor kell feltüntetni adatot, ha a szóban forgó vállalkozásnál a közvetve

gyakorolható szavazati hányad egy leányvállalaton vagy egy harmadik személyen keresztül valósul

meg. Ha a közvetlenül gyakorolható szavazati hányadok kettő vagy több személyen keresztül jönnek

létre (pl. egy leányvállalat és egy harmadik személy, vagy két leányvállalat), akkor ezek összesített

hányadát az i) oszlopban kell szerepeltetni. A h) és az i) oszlopok közül egy vállalkozás esetében csak

az egyik oszlopban szerepelhet adat. Az anyavállalat által gyakorolható összes szavazati arányt a j)

oszlopban kell szerepeltetni, amelynek meg kell egyeznie a közvetlenül és a közvetve gyakorolható

szavazati hányadokkal.

A tulajdoni arányok számításánál szintén az Szmt. szerinti módszert kell alkalmazni. A közvetett

tulajdon számításánál, ha az egy leányvállalaton keresztül érvényesül, akkor az l) oszlopban kell

feltüntetni, ha az több leányvállalaton keresztül érvényesül, akkor az m) oszlopban kell bemutatni.

Az o) és p) oszlopokban a beszámolás időpontjában meghatározott tőke-értékeket kell feltüntetni.

A q) oszlopban a részesedés, illetve a befektetés könyv szerinti értékét kell szerepeltetni. Az

összevont felügyeleti mérlegben, illetve a közvetett befektetés esetében az „anyavállalat” mérlegében

szereplő értéket kell kimutatni.

Page 378: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

378

Az r) oszlopban a vállalkozások részére nyújtott alárendelt kölcsöntőke értékét kell szerepeltetni.

Az s) oszlopban a szavatoló tőkéből levonandó összeget kell feltüntetni. Ez az érték származhat a

limit túllépésből, vagy egyéb ok miatt (pl. mert PIBB és az SZT számításnál le kell vonni, vagy a

konszolidáció alóli mentesítés miatt nem számítható be stb.).

A vállalkozásokkal szembeni összes kockázat-vállalást akár mérleg–, akár mérlegen kívüli tételről

van szó egy összegben - a Hpt. által előírt módon – kell a t) oszlopban kimutatni.

Az 1 Összesen sor a táblában a részletező sorokban felsorolt - a beszámolót készítő hitelintézeti

anyavállalat által szerzett - befektetések, részesedések összegzésére szolgál. Ennek a sornak meg kell

egyezni a 2-6. sorok összegével is.

A 2 Befolyásoló rész PIBB összesen sorban azokat a PIBB vállalkozásokat kell összesíteni,

amelyekben a konszolidált beszámolót készítő hitelintézeti anyavállalat befolyásoló (közvetlen, vagy

közvetett módon) részesedést szerzett.

A 3 Nem befolyásoló részesedésű PIBB összesen sorban azokat a PIBB vállalkozásokat kell

összesíteni, amelyekben a konszolidált beszámolót készítő hitelintézeti anyavállalat nem szerzett

befolyásoló részesedést.

A 4 Mentesített PIBvJv összesen sorban azokat a pénzügyi intézményeket, befektetési és járulékos

vállalkozások adatait kell összesíteni, amelyek az összevont alapú felügyelés alól mentesítést kaptak és

a hitelintézeti anyavállalatnak, nem kell konszolidálni.

Az 5 Egyéb befolyásoló részesedés összesen sorban a befolyásoló részesedést jelentő, nem PIBB

vállalkozások adatait kell összegezni. Azokat a vállalkozásokat, amelyekben a hitelintézeti

anyavállalatnak nincs befolyásoló részesedése, nem kell itt kimutatni.

A 6 Egyéb vállalkozások összesen sorban csak azokat a vállalkozások adatait kell feltüntetni,

amelyekben a hitelintézeti anyavállalatnak nincs befolyásoló részesedése, de a befektetés, részesedés

értéke meghaladja a szavatoló tőke 15%-át.

A befektetések felsorolása a KC2H 701 soroktól kezdődik.

Összevont alapú partnerkockázat: KC3H

KC3H ÖSSZEVONT ALAPÚ ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ

ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ ÜGYLETEK, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK ÉS TERMÉKEK

KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES NETTÓSÍTÁSI MEGÁLLAPODÁS ALAPJÁN FENNÁLLÓ

KITETTSÉGEK ÉS ELSZÁMOLÁSI/ NYITVASZÁLLÍTÁSI ÜGYLETEK

PARTNERKOCKÁZATA

Beküldési gyakoriság: negyedéves

Kitöltése a C3H táblázattal analóg módon történik.

Összevont alapú banki és kereskedési könyvi kockázatvállalás KC4H, KC41H,

KC42H, KC5H, KC51H, KC52H

Beküldési gyakoriság: negyedéves

KC4H ÖSSZEVONT ALAPÚ BANKI ÉS KERESKEDÉSI KÖNYVI NAGYKOCKÁZAT

VÁLLALÁS

KC41H ÖSSZEVONT ALAPÚ, TULAJDONOSOKKAL ÉS SZEMÉLYEKKEL

KAPCSOLATOS KOCKÁZATVÁLLALÁS

KC42H ÖSSZEVONT ALAPÚ, BEFEKTETÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ

KOCKÁZATVÁLLALÁS

Page 379: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

379

A fenti KC4H tábla csoport kereskedési könyvi kockázatvállalásának részletezését az alábbi (KC5H)

táblák tartalmazzák:

KC5H ÖSSZEVONT ALAPÚ KERESKEDÉSI KÖNYVI NAGYKOCKÁZAT VÁLLALÁS,

KC51H ÖSSZEVONT ALAPÚ, TULAJDONOSOKKAL ÉS SZEMÉLYEKKEL

KAPCSOLATOS KERESKEDÉSI KÖNYVI KOCKÁZATVÁLLALÁS,

KC52H ÖSSZEVONT ALAPÚ, BEFEKTETÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KERESKEDÉSI

KÖNYVI KOCKÁZATVÁLLALÁS.

A tábla kitöltése

Kitöltése a C4H-C52H táblázatokkal analóg módon történik.

Összevont alapú banki és kereskedési könyvi országkockázat: KC6B és KC6K

A banki és kereskedési könyvi konszolidált szintű országkockázat mérésére az alábbi táblázatok

szolgálnak:

KC6B ÖSSZEVONT ALAPÚ ORSZÁGKOCKÁZAT ELEMZÉS BANKI KÖNYVI

TÉTELEKRE,

KC6K ÖSSZEVONT ALAPÚ ORSZÁGKOCKÁZAT ELEMZÉS KERESKEDÉSI KÖNYVI

TÉTELEKRE.

Beküldési gyakoriság: negyedéves

A táblák kitöltése a C6B és C6K táblázatokkal analóg módon történik.

Page 380: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

380

III.7. COREP Piaci kockázati tőkekövetelmény – egyedi és konszolidált táblák

M1T-KM1J, M2R-KM2R, M3D-KM3D, M4A-KM4A, M5M-KM5M, M6AM-

KM6AM, M6B01M-KM6B01M

M1T-KM1J

Beküldési gyakoriság: M1T-MIJ, M2R, M3D, M4A, M5M, M6M, M6B01M táblák havi, KM1T-

KM1J, KM2R, KM3D, KM4A, KM5M, KM6M, KM6B01M táblák negyedéves.

M1T, M1H, M1E, M1C, M1G, M1U, M1J, KM1T, KM1H, KM1E, KM1C, KM1G, KM1U,

KM1J

FORGALMAZOTT, HITELVISZONYT MEGTESTESÍTŐ ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS

KOCKÁZATAI - SZTENDERD MÓDSZER (MKR SA TDI)

Azonosító Megnevezés Hivatkozások magyar jogszabályokra és

megjegyzések

OSZLOPOK

1,2 Összes pozíció Bszt. 103. és 104. §, a Kkr. 3-11. §-ok. Ezek

bruttó pozíciók, nincsenek nettósítva az

instrumentumokkal, de nem tartalmazzák azokat

a jegyzési garanciavállalási pozíciókat, amelyeket

lejegyeztek, vagy szindikátusi társult tagsággal

harmadik fél jegyzett. (Kkr. 22. §)

3 ( - ) A jegyzési garanciavállalási

pozíciókkal kapcsolatos

csökkentési hatás

Nem kell kitölteni

4,5 Nettó pozíciók Kkr. 9. §, 17. § (10) bekezdés

6,7 ( - ) Engedmények a

hitelderivatívákkal fedezett

kereskedelmi könyvi pozíciókból

adódóan

Kkr. 24/A. §

8 A tőkekövetelmény számításához

figyelembe veendő nettó pozíciók

Azok a nettó pozíciók, amelyekhez

tőkekövetelményt kell rendelni, a Kkr. IV.

fejezetében szereplő különböző

megközelítéseknek megfelelően.

9 Kockázati súly (%) Nem kell kitölteni, de a számításoknál

figyelembe kell venni.

10 Tőkekövetelmény Valamennyi releváns pozíció tőkekövetelménye,

a Kkr. III.-IV. fejezete szerint.

SOROK

1 Forgalmazott, hitelviszonyt

megtestesítő értékpapírok a

kereskedési könyvben

Forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő

értékpapírok a kereskedési könyvben és a

pozíciókockázatoknak megfelelő

tőkekövetelmények a Hpt. 76. § (1) és (3)

bekezdések, Kkr. II.-IV. fejezet szerint.

11 Általános kockázat. Lejárati

alapú megközelítés

A forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő

értékpapírok pozíciói a lejárati alapú

megközelítésben, valamint azok tőkekövetelménye

a Kkr. 16. § (1)-(5) bekezdések, és (7) bekezdés,

17. § (10)-(11) bekezdések, valamint 4. számú

Page 381: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

381

melléklet 4.1. pontok szerint.

111 Első zóna Kkr. 4. számú melléklet 4.1. pontja szerint.

112 Második zóna Kkr. 4. számú melléklet 4.1. pontja szerint.

113 Harmadik zóna Kkr. 4. számú melléklet 4.1. pontja szerint.

1141 Kiegyenlített súlyozott pozíció az

összes lejárati sávban

Kkr. 4. számú melléklet 4.1. pontja szerint.

1142 Kiegyenlített súlyozott pozíció az

1. zónában

Kkr. 4. számú melléklet 4.1. pontja szerint.

1143 Kiegyenlített súlyozott pozíció a

2. zónában

Kkr. 4. számú melléklet 4.1. pontja szerint.

1144 Kiegyenlített súlyozott pozíció a

3. zónában

Kkr. 4. számú melléklet 4.1. pontja szerint.

1145 Kiegyenlített súlyozott pozíció az

1. és a 2. zóna között

Kkr. 4. számú melléklet 4.1. pontja szerint.

1146 Kiegyenlített súlyozott pozíció a

2. és a 3. zóna között

Kkr. 4. számú melléklet 4.1. pontja szerint.

1147 Kiegyenlített súlyozott pozíció az

1. és a 3. zóna között

Kkr. 4. számú melléklet 4.1. pontja szerint.

1148 Maradék kiegyenlítetlen

súlyozott pozíciók

Kkr. 4. számú melléklet 4.1. pontja szerint.

12 Általános kockázat. Futamidő

alapú megközelítés

A forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő

értékpapírok pozíciói a futamidő alapú

megközelítésben, valamint azok tőkekövetelménye

a Kkr. 16. § (1)-(4) bekezdések és (6)-(7)

bekezdések, 17. § (10)-(11) bekezdések, valamint

4. számú melléklet 4.2. pontja szerint.

121 Első zóna Kkr. 4. számú melléklet 4.2. pontja szerint.

122 Második zóna Kkr. 4. számú melléklet 4.2. pontja szerint.

123 Harmadik zóna Kkr. 4. számú melléklet 4.2. pontja szerint.

1241 Kiegyenlített, futamidővel

súlyozott pozíció az összes

zónában

Kkr. 4. számú melléklet 4.2. pontja szerint.

1242 Kiegyenlített, futamidővel

súlyozott pozíció az 1. és a 2.

zóna között

Kkr. 4. számú melléklet 4.2. pontja szerint.

1243 Kiegyenlített, futamidővel

súlyozott pozíció a 2. és a 3. zóna

között

Kkr. 4. számú melléklet 4.2. pontja szerint.

1244 Kiegyenlített, futamidővel

súlyozott pozíció az 1. és a 3.

zóna között

Kkr. 4. számú melléklet 4.2. pontja szerint.

1245 Maradvány nem kiegyenlített,

futamidővel súlyozott pozíciók

Kkr. 4. számú melléklet 4.2. pontja szerint.

13 Egyedi kockázat A forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő

értékpapíroknál az egyedi kockázat

tőkekövetelménye alá eső pozíciók, valamint a

nekik megfelelő tőkekövetelmény a Kkr. 15. §,

valamint 3. számú melléklete szerint.

Lásd még: 14. § (4) bekezdését.

Page 382: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

382

131 A Kkr. 3. számú mellékletének

első kategóriájába tartozó,

hitelviszonyt megtestesítő

értékpapírok

A forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő

értékpapíroknál az egyedi kockázat

tőkekövetelménye alá eső pozíciók, valamint a

nekik megfelelő tőkekövetelmény a Kkr. 15. §,

valamint 3. számú melléklete szerint.

Lásd még: 14. § (4) bekezdését.

132 A Kkr. 3. számú mellékletének

második kategóriájába tartozó,

hitelviszonyt megtestesítő

értékpapírok

A forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő

értékpapíroknál az egyedi kockázat

tőkekövetelménye alá eső pozíciók, valamint a

nekik megfelelő tőkekövetelmény a Kkr. 15. §,

valamint 3. számú melléklete szerint.

Lásd még: 14. § (4) bekezdését.

133 A Kkr. 3. számú mellékletének

harmadik kategóriájába tartozó,

hitelviszonyt megtestesítő

értékpapírok

A forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő

értékpapíroknál az egyedi kockázat

tőkekövetelménye alá eső pozíciók, valamint a

nekik megfelelő tőkekövetelmény a 15. §, valamint

3. számú melléklete szerint.

Lásd még: 14. § (4) bekezdését.

134 A Kkr. 3. számú mellékletének

negyedik kategóriájába tartozó,

hitelviszonyt megtestesítő

értékpapírok

A forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő

értékpapíroknál az egyedi kockázat

tőkekövetelménye alá eső pozíciók, valamint a

nekik megfelelő tőkekövetelmény a Kkr. 15. §,

valamint 3. számú melléklete szerint.

Lásd még: 14. § (4) bekezdését.

135 Az 1250%os kockázati

súlyozású, illetve levonási eljárás

alá tartozó értékpapírosítási

kitettségek, valamint a nem

minősített likviditási lehetőségek

Épkr. VII. fejezete szerint.

14 A kollektív befektetési formában

(KBF-ben) való részesedés

pozíciós kockázatának speciális

megközelítése

Kkr. 24/B. §-a.

A Kkr. 24/B. § (2) bekezdése szerint kezelt (KBF-

ben lévő) pozíciók közül csak azokat tartalmazza,

amelyeknél az összes mögöttes befektetés

hitelviszonyt megtestesítő értékpapírban van.

Akkor alkalmazható, amikor a KBF-ben lévő

pozíciókat, illetve a mögöttes termékeket nem a

Kkr. IX. fejezetében meghatározott módszerek

szerint kezelik. Magában foglalja, adott esetben, a

tőkekövetelményeknél alkalmazható felső értékek

kihatásait.

17 Opciókhoz kapcsolódó, delta

kockázaton kívüli, egyéb

kockázatok

Kkr. 24. §, valamint 2. számú melléklet.

Page 383: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

383

M2R, KM2R

PIACI KOCKÁZAT: A RÉSZVÉNYEK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI - SZTENDERD

MÓDSZER

(MKR SA EQU)

Azonosító Megnevezés Hivatkozások magyar jogszabályokra és

megjegyzések

OSZLOPOK

1,2 Összes pozíció Bszt. 103. és 104. §, Kkr. 3-11. §-ai

Ezek bruttó pozíciók, nincsenek nettósítva az

instrumentumokkal, de nem tartalmazzák azokat a

jegyzési garanciavállalási pozíciókat, amelyeket

lejegyeztek, vagy szindikátusi társult tagsággal

harmadik fél jegyzett. (Kkr. 22. §)

3 A jegyzési garanciavállalási

pozíciókkal kapcsolatos

csökkentési hatás

Nem kell kitölteni

4,5 Nettó pozíciók Kkr. 9. §, 18. §

6 A tőkekövetelmény számításához

figyelembe veendő nettó

pozíciók

Azok a nettó pozíciók, amelyekhez

tőkekövetelményt kell rendelni, a Kkr. IV.

fejezetében leírtak szerint.

7 Kockázati súly (%) Nem kell kitölteni, de a számításoknál figyelembe

kell venni.

8 Tőkekövetelmény Valamennyi releváns pozíció tőkekövetelménye, a

Kkr. III.-IV. fejezete szerint.

SOROK

1 Részvények a kereskedési

könyvben

Részvények a kereskedési könyvben és a

pozíciókockázatoknak megfelelő

tőkekövetelmények a Hpt. 76. § (1) és (3)

bekezdések, Kkr. II. - IV. fejezete szerint.

11 Általános kockázat Az általános kockázatnak kitett részvénypozíciók,

valamint azok tőkekövetelménye a Kkr. 20. § és

21. §-a szerint.

111 Részvényindexekre vonatkozó

tőzsdei határidős ügyletek,

amelyek széles körűen

diverzifikált indexeket

reprezentálnak - és külön

megközelítés alá esnek

Kkr. 21. §-a szerint.

112 Egyéb részvények, amelyek nem

tartoznak 1.1-be

Kkr. 20. § (1) bekezdése szerint.

12 Egyedi kockázat Az egyedi kockázatnak kitett részvénypozíciók, és

a megfelelő tőkekövetelmények a Kkr. 19. § és 21.

§ szerint.

121 Magas minőségű, likvid és

diverzifikált portfóliók,

alacsonyabb

tőkekövetelményekkel

Kkr. 19. § (2)-(4) bekezdések és 21. § -a szerint.

122 Egyéb részvények, amelyek nem

tartoznak 2.1-be

Kkr.19. § (1) és (4) bekezdések szerint.

Page 384: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

384

13 A kollektív befektetési formában

(KBF-ben) való részesedés

pozíciós kockázatának speciális

megközelítése

Kkr. 24/B. §-a szerint.

Tartalmazza azokat a KBF-ben lévő pozíciókat,

amelyek kezelése a Kkr. 24/B. § (2) bekezdése

szerint történik, kivéve ha az összes mögöttes

befektetés hitelviszonyt megtestesítő értékpapírban

van.

Akkor alkalmazható, amikor a KBF-ben lévő

pozíciókat, illetve a mögöttes termékeket nem a

Kkr. IX. fejezetében meghatározott módszerek

szerint kezelik. Magában foglalja, adott esetben, a

tőkekövetelményeknél alkalmazható felső értékek

kihatásait.

16 Opciókhoz kapcsolódó egyéb,

nem delta kockázatok

Kkr. 24. §, valamint 2. számú melléklet szerint.

M3D, KM3D

PIACI KOCKÁZAT: DEVIZAKOCKÁZAT - SZTENDERD MÓDSZER

(MKR SA FX)

Azonosító Megnevezés Hivatkozások magyar jogszabályokra és

megjegyzések

OSZLOPOK

1 Összes hosszú pozíció Bruttó pozíciók, az eszközöknek,

kinnlévőségeknek és a hozzájuk hasonló olyan

tételeknek tulajdoníthatóan, amelyekre utalás

történik a Kkr. 40. §-ban.

2 Összes rövid pozíció Bruttó pozíciók, a forrásoknak, kötelezettségeknek

és a hozzájuk hasonló olyan tételeknek

tulajdoníthatóan, amelyekre utalás történik a Kkr.

40. §-ban.

5,6 Nettó pozíciók Kkr. 40. § és 41. §-a szerint.

A nettó pozíciókat devizánként, az esetleg

egyidejűleg létező hosszú és rövid pozícióknak

megfelelően kell kiszámítani.

7,8, A tőkekövetelmény számításához

figyelembe veendő nettó

pozíciók

Kkr. 41. § és 2. § (1) bekezdés 20. pontja szerint.

9 A tőkekövetelmény számításához

figyelembe veendő nettó

pozíciók

Nem kell kitölteni.

10,11,12 Kockázati súly (%) Nem kell kitölteni, de a számításoknál figyelembe

kell venni.

13 Tőkekövetelmény Valamennyi releváns pozíció tőkekövetelménye, a

Kkr. VIII. fejezete szerint.

SOROK

01 FORINTON KÍVÜLI ÖSSZES

DEVIZAPOZÍCIÓ

A forinton kívüli devizapozíciók és azok

tőkekövetelménye, a Kkr. 3-4. §, továbbá 8. § -a

szerint (forintra történő átváltás).

014 Egyéb valuták (beleértve a külön

devizanemekként kezelt kollektív

befektetési formákat is)

Az általános eljárás alá eső devizapozíciók és azok

tőkekövetelménye, a Kkr. VIII. fejezete szerint.

Page 385: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

385

015 Arany Az általános eljárás alá eső devizapozíciók és azok

tőkekövetelménye, a Kkr. VIII. fejezete szerint.

016 Deviza-opciókhoz kapcsolódó

egyéb, nem delta kockázatok

Kkr. 24. §, valamint 2. számú melléklete szerint.

Kiegészítő rész: devizapozíciók A nemzetközi kodifikálást követve.

02 EUR

03 ERM2 valuták Az EMU2-ben lévő valuták.

04 GBP

05 SEK

06 CHF

07 EGT állam egyéb valutái EGT állam egyéb valutái

08 USD

09 CAD

10 AUD

11 JPY

12 Az Európai Unión és az Európai

Gazdasági Térségen kívüli

országok egyéb valutái

Az Európai Unión és az Európai Gazdasági

Térségen kívüli országok egyéb valutái

13 Külön devizanemekként kezelt

kollektív befektetési

formák (KBF-ek)

Kkr. 40. § (4)-(6) bekezdések szerint.

M4A, KM4A

PIACI KOCKÁZAT: ÁRUK - SZTENDERD MÓDSZER

(MKR SA COM)

Azonosító Megnevezés Hivatkozások magyar jogszabályokra és

megjegyzések

OSZLOPOK

1,2 Összes pozíció: hosszú/rövid Bruttó hosszú/rövid pozíciók az ugyanazon áruban

lévő pozíciók, a Kkr. 34. § (2) bekezdés, 36. § (1)

bekezdése szerint (ld. 36. § (2)bekezdést is).

3,4 Kiegészítő rész: tisztán

készletfinanszírozásra szolgáló

pozíciók

Nem kell kitölteni.

5,6 Nettó pozíciók Kkr. 37. § (1) bekezdése.

7 A tőkekövetelmény számításához

figyelembe veendő pozíciók

Valamennyi releváns pozíció, a Kkr. VI. fejezete

szerint.

9 Tőkekövetelmény Valamennyi releváns pozíció tőkekövetelménye, a

Kkr. VI. fejezete szerint.

SOROK

1 ÖSSZES ÁRUPOZÍCIÓ Árupozíciók és azok piaci kockázatának

tőkekövetelménye, a Kkr. 3-4. § és a Kkr. VI.

fejezete szerint.

11 Lejárat szerinti lépcsőzetes

megközelítés

Árupozíciók a lejárat szerinti lépcsőzetes

megközelítésben, a Kkr. 36. §-aszerint.

111 Lejárati sáv ≤ 1 év Kkr. 11. számú melléklete szerint.

112 Lejárati sáv > 1 év és ≤ 3 év Kkr. 11. számú melléklete szerint.

113 Lejárati sáv > 3 év Kkr. 11. számú melléklete szerint.

Page 386: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

386

114 Kiegyenlített hosszú és rövid

pozíciók az egyes lejárati

sávokon belül

Kkr. 36. § (3) és Kkr. 36. § (5) bekezdés a) pontja.

115 Kiegyenlített pozíciók két lejárati

sáv között

Kkr. 36. § (4) és Kkr. 36. § (5) bekezdés b) pontja.

116 Maradék kiegyenlítetlen pozíciók Kkr. 36. § (5) bekezdés c) pontja.

13 Egyszerűsített megközelítés:

összes pozíció

Árupozíciók az egyszerűsített megközelítésben, a

Kkr. 37. § szerint.

16 Áruopciókhoz kapcsolódó egyéb,

nem delta kockázatok

Kkr. 35. §

181,…,184 Összes pozíció a 4 fő

árucsoportban

Árupozíciók és azok piaci kockázatának

tőkekövetelménye a 4 fő árucsoport esetében, a

Kkr. 3-4. § és a Kkr. VI. fejezete szerint.

Az M4A1 sor megbontása a 4 fő árucsoport

szerint.

EGYÉB

Áru Az általános és az egyedi kockázatokra vonatkozó

tőkekövetelményeket minden egyes árufajtára

külön kell számítani. Ugyanakkor, az

árupozíciókat egyetlen táblában, összevontan kell

jelenteni. (Figyelem! Az M4A181-M4A184

sorokban az adatok árucsoportonként

szerepelnek!)

M5M, KM5M

PIACI KOCKÁZAT: BELSŐ MODELLEK

(MKR IM)

Azonosító Megnevezés Hivatkozások magyar jogszabályokra és

megjegyzések

OSZLOPOK

1 Korrekciós tényező x az előző 60

üzleti nap átlagos kockáztatott

értéke (VaR)

A Kkr. 46. § (1) bekezdés b) pontja és 46. § (2)

bekezdése szerint.

Nem tartalmazza sem az egyedi kockázat miatti,

sem pedig a nemteljesítési kockázat miatti

pótlólagos tőkekövetelményt abban az esetben, ha

a modell azokat külön számszerűsíti.

2 Előző napi kockáztatott érték

(VaR)

A Kkr. 46. § (1) bekezdés a) pontja szerint.

Nem tartalmazza sem az egyedi kockázat miatti,

sem pedig a nemteljesítési kockázat miatti

pótlólagos tőkekövetelményt abban az esetben, ha

a modell azokat külön számszerűsíti.

3 Egyedi kockázat miatti

pótlólagos tőkekövetelmény

Akkor kell megadni, ha a modell az egyedi

kockázat miatti pótlólagos tőkekövetelményt külön

számszerűsíti.

4 A nemteljesítési kockázat miatti

pótlólagos tőkekövetelmény

A Kkr. 43. § (8) bekezdés i) és k) pontja szerint.

Akkor kell megadni, ha a modell a nemteljesítési

kockázat miatti pótlólagos tőkekövetelményt külön

számszerűsíti.

Page 387: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

387

5 Tőkekövetelmény Az összes kockázati tényező alapján számolt

összes kockáztatott érték (VaR).

Kkr. 46. §

6 A túllépések száma az előző 250

munkanapban

Kkr. 45. §

7 Korrekciós tényező Kkr. 46. § (2) bekezdés.

SOROK

1 Összes pozíció Kkr. 43. § (1) bekezdés és 44. §.

111 Forgalmazott, hitelviszonyt

megtestesítő értékpapírok

Összhangban a Kkr. 43. § (1) bekezdésének a

pozíciókockázatra vonatkozó részével, és a 44. §

(1)-(2) bekezdésekkel (a kamatlábkockázati

tényezőkkel).

1111 Forgalmazott, hitelviszonyt

megtestesítő értékpapírok -

általános kockázat

Kkr. 2. § (1) bekezdés 1. pontja.

Akkor kell megadni, ha a modell számszerűsíti.

1112 Forgalmazott, hitelviszonyt

megtestesítő értékpapírok -

egyedi kockázat

Kkr. 2. § (1) bekezdés 7. pontja. Akkor kell

megadni, ha a modell számszerűsíti.

112 Részvények Összhangban a Kkr. 43. § (1) bekezdésének a

pozíciókockázatra vonatkozó részével, és a 44. §

(4) bekezdésével (a részvénykockázati

tényezőkkel).

1121 Részvények - általános kockázat Kkr. 2. § (1) bekezdés 1. pontja. Akkor kell

megadni, ha a modell számszerűsíti.

1122 Részvények - egyedi kockázat Kkr. 2. § (1) bekezdés7. pontja. Akkor kell

megadni, ha a modell számszerűsíti.

113 Devizakockázat Kkr. 46. § (1) pontja.

114 Árukockázat Kkr. 46. § (1) pontja.

121 Általános kockázat összesen Akkor kell megadni, ha a modell külön

számszerűsíti az általános kockázatot.

Kkr. 46. § (1) bekezdés a) pontja vagy 46. § (1)

bekezdés b) pontja: az összes kockázati tényező

általános kockázatának összesített kockáztatott

értéke (VaR). Ha alkalmazható, a korrelációs

hatások figyelembe vételével (43. § (6) bekezdés).

122 Egyedi kockázat összesen Akkor kell megadni, ha a modell külön

számszerűsíti az egyedi kockázatot.

Kkr. 46. § (2) bekezdés, 45. § (5)-(9)bekezdések.

A kereskedési könyvben szereplő részvények és

hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok egyedi

kockázatának megfelelő kockáztatott érték (VaR),

a korrelációs hatásokat is figyelembe véve, ha az

alkalmazható (43. § (6) bekezdés).

Page 388: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

388

M6AM, KM6AM

PIACI KOCKÁZAT: BELSŐ MODELLEK RÉSZLETEZÉSE

(MKR IM Details)

Azonosító Megnevezés Hivatkozások magyar jogszabályokra és

megjegyzések

OSZLOPOK

ÁLTALÁNOS MEGJEGYZÉS: Ez a jelentési forma előírható minden egyes használt modellre

és/vagy az összes egyedi modell aggregálásához. Így, az összes egyedi modell aggregálása esetén, a

következő kódok némelyikét - amelyek inkompatibilisek lehetnek egyedi szinten - egyidejűleg lehet

jelenteni. Ha a szervezetek egynél több belső modellel rendelkeznek, akkor az M6AM táblában

szereplő minden egyes M6AMxy sorra vonatkozóan ki kell tölteni egy M6BxyM táblát.

Az M6AM táblában szereplő minden egyes modellről (sorról) ki kell tölteni egy M6B01M

táblát (ahol „nn” helyére 01, 02, 03,… stb. kerül)..

1 Instrumentum-kód Az instrumentum-kód a szabályozási modell által

lefedett instrumentum-kategóriá(ka)t mutatja:

1 = részvények;

2 = hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok;

3 = devizák;

4 = áruk.

Például, ha a kockáztatott értéket (összesen) a

részvényekre, a hitelviszonyt megtestesítő

értékpapírokra és a devizákra számolják, akkor a

kód: 123.

2 Az egyedi kockázat

kiszámításának kódja a

részvények esetében

Az egyedi kockázat kiszámításának kódját mutatja

a részvények esetében. A kódok:

1 = az egyedi kockázat nem számszerűsített;

2 = az egyedi kockázat számszerűsített, beleértve

az esemény- és a nemteljesítési kockázatot

3= az egyedi kockázat számszerűsített - az

esemény- és a nemteljesítési kockázat kizárásával -

, a kockáztatott értéknek azzal a részével, ami az

egyedi kockázattal kapcsolatos

4= az egyedi kockázat számszerűsített - az

esemény- és a nemteljesítési kockázat kizárásával -

a kereskedési könyv egyedi kockázatokat

tartalmazó részportfólióira vonatkozó

számításokkal

3 Az egyedi kockázat

kiszámításának kódja a

hitelviszonyt megtestesítő

értékpapírok esetében

Az egyedi kockázat kiszámításának kódját mutatja

a hitelviszonyt megtestesítő papírok esetében. A

kódok:

1 = az egyedi kockázat nem számszerűsített;

2 = az egyedi kockázat számszerűsített, beleértve

az esemény- és a nemteljesítési kockázatot

3= az egyedi kockázat számszerűsített - az

esemény- és a nemteljesítési kockázat kizárásával -

, a kockáztatott értéknek azzal a részével, ami az

egyedi kockázattal kapcsolatos

4= az egyedi kockázat számszerűsített - az

esemény- és a nemteljesítési kockázat kizárásával -

a kereskedési könyv egyedi kockázatokat

Page 389: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

389

tartalmazó részportfólióira vonatkozó

számításokkal

4 A túllépések számának

meghatározásánál használt

nyereség/veszteség kódja

A nyereség/veszteség kódja mutatja annak az

eredménynek a típusát, amelyet a plusz-tényező

kiszámításához használnak [vö.: Kkr. 46. § (2)

bekezdés]:

1 = tényleges kereskedési eredmények az érintett

napokra [vö.: Kkr. 45. § (2) bekezdés a) pontja, (3)

bekezdés, (4) bekezdés];

2 = elméleti kereskedési eredmények az érintett

napokra, az előző (kereskedési) nap végén rögzített

pozíciókon [vö.: Kkr. 45. § (2) bekezdés b) pontja,

(4) bekezdés];

5 A belső modell szerinti

kockáztatott érték (VaR)

konfidencia-intervalluma

A kockázatkezelési célra használt konfidencia-

intervallum (nincs jogi hivatkozás). Akkor kell

kitölteni, ha a belső modellnél a kockáztatott érték

kiszámításakor 99%-tól eltérő konfidencia-

intervallumot alkalmaznak. A konfidencia-

intervallumot 3 tizedesre kell megadni. Pl. 99%

esetén: 0,990.

6 A belső modell szerinti

kockáztatott érték (VaR) tartási

periódusa

A kockázatkezelési célra használt tartási periódus

(nincs jogi hivatkozás). Akkor kell kitölteni, ha a

belső modellnél a kockáztatott érték

kiszámításakor nem 10 napos tartási periódussal

számolnak.

SOROK

01, 02, … A belső modellek felsorolásához használt kód. Az

utolsó két számjegy 01-től kezdődően egyesével

növekszik.

M6B01M, KM6B01M

PIACI KOCKÁZAT: BELSŐ MODELLEK RÉSZLETEZÉSE

(MKR IM Details)

Azonosító Megnevezés Hivatkozások magyar jogszabályokra és

megjegyzések

ÁLTALÁNOS MEGJEGYZÉS: Ha a szervezetek egynél több belső modellel rendelkeznek, akkor az

M6AM táblában szereplő minden egyes M6AMxy sorra (vagyis: minden egyes modellre) vonatkozóan

ki kell tölteni egy M6BxyM táblát.

OSZLOPOK

1 Nap Előre meghatározott: 1-től 92-ig.

2 Szabályozás szerinti kockáztatott

érték (VaR) (konfidencia-

intervallum = 99 %, T=10)

Kockáztatott érték (VaR), összhangban a Kkr. 45.

§-ban szereplő előírásokkal, a szorzótényező

alkalmazása előtt, 10 napos tartási periódussal és

99 %-os konfidencia-intervallummal.

3 Szabályozás szerinti kockáztatott

érték (VaR) (konfidencia-

intervallum = 99 %, T=1)

Kockáztatott érték (VaR), összhangban a Kkr. 45.

§-ban szereplő előírásokkal, a szorzótényező

alkalmazása előtt, 1 napos tartási periódussal és 99

%-os konfidencia-intervallummal.

4 Egyedi kockázat miatti

pótlólagos tőkekövetelmény

Akkor kell megadni, ha a modell az egyedi

kockázat miatti pótlólagos tőkekövetelményt külön

számszerűsíti.

Page 390: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

390

5 A nemteljesítési kockázat miatti

pótlólagos tőkekövetelmény

Kkr. 43. § (8) bekezdés i) és k) pontjaival.

6 Belső modell szerinti

kockáztatott érték (VaR)

A VaR eredménye, amit kockázatmenedzselési

célokra használnak. A számításoknak az 5. és a 6.

oszlopban szereplő információkon kell alapulniuk.

7 Belső modell szerinti

kockáztatott értékre (VaR)

vonatkozó limit

A belső modell szerinti kockáztatott érték (VaR)

határértéke, összefüggésben a belső modell

szerinti kockáztatott értékkel. A számításoknak az

M6AM tábla 5. és 6. oszlopában szereplő

információkon kell alapulniuk.

Az utólagos ellenőrzésnél

ténylegesen használt

nyereség/veszteség

A követkető két nyereség/veszteség közül csak az

egyik használható.

8 Elméleti Elméleti napi nyereség/veszteség, a Kkr. 45. §-

ában definiáltak szerint.

9 Tényleges Tényleges napi nyereség/veszteség, a Kkr. 45. §-

ában definiáltak szerint.

SOROK

01, 02, …92 Egy adott modell esetében a napok felsorolásához

használt kód. Az utolsó két számjegy 01-től 92-ig

egyesével növekszik.

Page 391: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

391

III.8. COREP Működési kockázat tőkekövetelménye – egyedi és konszolidált táblák

OP – K2OPLD

Beküldési gyakoriság: negyedéves

OP, KOP

A HITELINTÉZETEK MŰKÖDÉSI KOCKÁZATA TŐKEKÖVETELMÉNYÉNEK

SZÁMÍTÁSA

Azonosító Megnevezés HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1,2,3 Bruttó jövedelem A bruttó jövedelem meghatározását a Mkr. 3. §, 4. §

tartalmazza, amely az irányadó mutató alapjául

szolgál.

Az irányadó mutató számítása során csak az auditált

adatok vehetők figyelembe kivéve a Mkr. 3. § (2)

bekezdés és 4. § (4) bekezdés szerinti esetek, amikor

az üzleti terv alapján becsült adatok alkalmazhatók.

4,5,6 Hitelek és kölcsönök (az

alternatív sztenderdizált

módszer (ASA) alkalmazása

esetén)

A hitelintézet a Mkr. 6. § alapján a működési kockázat

tőkekövetelményének meghatározása során a

Felügyelet engedélyével a lakossági banki

tevékenységhez és a kereskedelmi banki

tevékenységhez alternatív mutatót alkalmazhat.

A Hpt. 76/J. § (6) bekezdés alapján az alternatív

mutató alkalmazására továbbiakban alternatív

sztenderdizált módszerként utalunk. Az alternatív

sztenderdizált módszer meghatározásának alapjául az

Mkr. 6. § (2) bekezdés szerinti összeg szolgál.

Az irányadó mutató számításakor figyelembe vehető összegek Alapmutató módszer (BIA) esetén az irányadó mutató számításakor a Mkr 3. § (3) bekezdés

alapján csak annak az évnek az eredménye vehető figyelembe, ahol az összeg pozitív. A számtani

átlag számítása során csak a pozitív összegeket kell figyelembe venni, azon évek számával kell

osztani, amikor pozitív az összeg.

Sztenderdizált módszer (TSA)/ alternatív sztenderdizált (ASA) módszer esetén a 4. § (3) bekezdés

szerint, ha a 3. § (1) bekezdés a)-b) pontok szerinti különbözetek összege az összes üzletág

tekintetében egy év vonatkozásában negatív vagy nulla, akkor az adott évi üzletági összegeket az

üzletági irányadó mutató (hároméves átlag) számítása során nullával kell helyettesíteni. (Azonban

a táblában a negatív számot kell feltüntetni.)

Ahol a 3. § (1) bekezdés a)-b) pontok szerinti különbözetek összege az összes üzletág

tekintetében egy év vonatkozásában pozitív, ott az adott évi üzletági negatív összeg az üzletági

irányadó mutató (hároméves átlag) számítása során negatív adatként szerepel. (Mkr. 4. § (2)

bekezdés )

Az átlagszámításnál figyelembe veendő évek száma sztenderdizált módszer (TSA)/ alternatív

sztenderdizált módszer (ASA) esetén minden esetben 3.

7 Tőkekövetelmények Az Mkr. szerint a működési kockázatokra számított

tőkekövetelmény.

8 Ebből (7. oszlop): allokációs

mechanizmus általi

A tőkekövetelményből a Mkr. 10. § szerinti összeg.

Csak azok az intézmények töltik ki, amelyek az

allokációs módszert alkalmazzák.

Page 392: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

392

9 Tőkekövetelmények a várható

veszteségek és a biztosítás

vagy kockázatot csökkentő

más jogügylet által történő

csökkentése előtt

A várható veszteségek kezelésére az Mkr. 7. § (7)

bekezdés vonatkozik.

A biztosítás vagy kockázatot csökkentő más jogügylet

a Mkr. 9. § szerint.

10 (-) Tőkekövetelmények

csökkentése a várható

veszteségek üzleti gyakorlatok

során történő mérséklése által

A várható veszteségek kezelése az Mkr. 7. § (7)

bekezdés szerint.

11 (-) Tőkekövetelmények

csökkentése biztosítás vagy

kockázatot csökkentő más

jogügylet által

A Mkr. 9. § alapján.

12 Ebből (11. oszlop):

biztosítással

A Mkr. 9. § alapján.

13 Biztosítás vagy kockázatot

csökkentő más jogügylet

tőkekövetelmény csökkentési

limitjének túllépése

A Mkr. 9. § (6) bekezdés alapján.

14 Módosító oszlop A javítás miatt módosuló sorokat "M"-mel kell jelölni.

SOROK

1 Alapmutató módszer szerint

(BIA)

A Mkr. 3. § alapján ezt a sort csak azok az

intézmények töltik ki, akik ezt a módszert

alkalmazzák.

A Mkr 11. §, 12. § szerint több módszer együttes

alkalmazása esetén az alapmutató módszer szerinti

tőkekövetelményt kell itt szerepeltetni.

2 A sztenderdizált

(TSA)/alternatív

sztenderdizált módszer (ASA)

szerint

A Mkr. 4. §, 5. §, 6. § alapján ezt a sort csak azok az

intézmények töltik ki, akik ezt a módszert

alkalmazzák.

A Mkr 11. §, 12. § szerint több módszer együttes

alkalmazása esetén a sztenderdizált/ alternatív

sztenderdizált módszer szerinti tőkekövetelményt kell

itt szerepeltetni.

211-218 Sztenderdizált módszer szerint

(TSA)

Az egyes üzletágakba besorolható tevékenységek a

Mkr. 4. § (6)-(13) bekezdések szerint.

Az üzletági besorolásra vonatkozó szabályok Mkr. 5.

§ (2)-(4) bekezdések szerint.

Ezeket a sorokat csak azok az intézmények töltik ki,

akik ezt a módszert alkalmazzák.

221-222 Alternatív sztenderdizált

módszer szerint (ASA)

A Mkr. 6. § alapján ezeket a sorokat csak azok az

intézmények tölti ki, akik ezt a módszert alkalmazzák.

3 Fejlett mérési módszer szerint

(AMA)

A Mkr. 7. §, 8. §, 9. §, 10. § alapján ezt a sort csak

azok az intézmények töltik ki, akik ezt a módszert

alkalmazzák. A Mkr 11. §, 12. § szerint több módszer

együttes alkalmazása esetén a fejlett mérési módszer

szerinti tőkekövetelményt kell itt szerepeltetni.

Amennyiben a hitelintézet kizárólagosan fejlett mérési

módszert alkalmaz, az a), b) és c) oszlopban kérjük

tájékoztató információként feltüntetni az Mkr. 3. §.

Page 393: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

393

szerinti bruttó jövedelem adatokat.

4 Tőkekövetelmény összesen

több módszer együttes

alkalmazása esetén

A Mkr. 11. §, 12. § alapján itt az összes

tőkekövetelményt kell szerepeltetni.

1OPD, K1OPD

HITELINTÉZETEK - BRUTTÓ VESZTESÉG ÜZLETÁGANKÉNT ÉS ESEMÉNY

TÍPUSONKÉNT AZ ELMÚLT ÉVBEN

Azonosító Megnevezés HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS MEGJEGYZÉSEK

Ezt a táblát a sztenderdizált (TSA)/ alternatív sztenderdizált módszert (ASA) és a fejlett mérési

módszert (AMA) alkalmazóknak kell kitölteni. A tábla kitöltésénél csak az elmúlt 4 negyedévben

könyvelt adatok vehetők figyelembe.

OSZLOPOK

1-től 7-ig Veszteség eseménytípusok

meghatározása

A Mkr. 13. § alapján.

8 Eseménytípusok összesen

üzletáganként

Minden üzletágra vonatkozóan az események

adatainak összegét (az "események száma" és az

"összes veszteség" soron) vagy maximális értékét

(a "maximális egyedi veszteség" soron) kell az

oszlopba írni.

Az "Üzletágak összesen eseménytípusonként"

soraz "események száma" és a "maximális egyedi

veszteség" tartalmát lásd a megfelelő sorok

magyarázatánál.

9,10 Az adatgyűjtésnél használt

küszöbérték:

Legalacsonyabb/Legmagasabb

A Mkr. 8. § (4) bekezdés szerint.

Ha csak egy küszöbérték van minden veszteség

eseményre üzletáganként, akkor csak a

"legalacsonyabb" megnevezésű oszlop töltendő ki.

Ha különböző küszöbértékek is adottak az adott

üzletágban, akkor mindkét oszlop kitöltendő.

11 Módosító oszlop A javítás miatt módosuló sorokat "M"-mel kell

jelölni.

SOROK

Az üzletág fogalma Lásd az OP működési kockázat tőkekövetelmény

táblánál leírtakat.

A veszteségek üzletágakba

sorolása

Mkr. 4. § (6)-(13) bekezdések, 5. § (2), (3)

bekezdések és a 8. § (2), (3), (4), (6) bekezdések,

13. § szerint. A veszteségeket az alkalmazott

küszöbérték figyelembevételével kell jelenteni.

(lásd fent)

11,21,31,4

1,51,61,71,

81,91

Az események száma Az események száma üzletáganként kerül

nyilvántartásra.

Ha egy esemény több üzletágra is hatással van,

minden érintett üzletágban jelenteni kell, akkor is,

ha az adott üzletághoz tartozó veszteség kisebb,

mint a küszöbérték. Amennyiben eltérő

Page 394: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

394

küszöbértékeket alkalmaz az intézmény az egyes

üzletágakra és az esemény több üzletágat is érint,

akkor minden üzletágban jelenteni kell, ahol az

eseményhez tartozó összes veszteség meghaladja

az érintett üzletágakban meghatározott

küszöbértékek közül a legalacsonyabbat.

Az események száma összesen (1OPD91)- az

"Eseménytípusok összesen üzletáganként"

oszlopban szereplő darabszám összege –magasabb

lehet, mint az "Üzletágak összesen

eseménytípusonként" sorban kimutatott darabszám,

mivel többszörös hatással bíró események csak

egyszer kerülnek figyelembe vételre.

Az 1OPD91, h cellába a sor összegét kell beírni.

12,22,32,4

2,52,62,72,

82,92

Összes veszteség A belső adatbázisban rögzített összes veszteség

üzletáganként, esemény típusonként megbontva.

13,23,33,4

3,53,63,73,

83,93

Maximális egyedi veszteség A maximális egyedi veszteség üzletágankénti

nyilvántartása.

Az olyan eseményeket, melyek több üzletágra

hatással vannak, egy eseményként kell figyelembe

venni az 1OPD91 „Üzletágak összesen

eseménytípusonként” soron, ezért a maximális

egyedi veszteség az 1OPD93 soron magasabb

lehet, mint az üzletágankénti maximális egyedi

veszteségek a „Eseménytípusok összesen

üzletáganként” a h oszlopban.

Az 1OPD93, h cellába a sorban szereplő

maximális értéket kell beírni.

91,92,93 Üzletágak összesen

eseménytípusonként

Az egyes esemény típusokra az adatok a

következők:

- A küszöbérték feletti események száma az összes

üzletágra esemény típusonként. Ez az érték

alacsonyabb lehet, mint az üzletágankénti összes

esemény száma, mert a többszörös hatással bíró

események csak egyszer kerülnek figyelembe

vételre.

- Az összes veszteség az egyes üzletági

veszteségek összegzése.

- A maximális egyedi veszteség az a küszöbérték

feletti maximális veszteség minden esemény

típusra és az összes üzletágra. Ezek az adatok

magasabbak lehetnek, mint az egyes üzletágak

legmagasabb egyedi vesztesége, ha egy esemény

több üzletágra is hatással van.

EGYÉB

Veszteségesemény Az(ok) az esemény(ek), amely(ek) az adott

intézmény eredményét vagy tőkéjének nagyságát

befolyásoló, negatív pénzügyi hatást okoz(tak).

Page 395: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

395

2OPLD, K2OPLD

HITELINTÉZETEK - FŐBB MŰKÖDÉSI KOCKÁZATI VESZTESÉGEK, AMELYEK A

KORÁBBI ÉVEKET ÉRINTIK, DE MÉG NEM KERÜLTEK LEZÁRÁSRA; ÉS AMELYEK

A MÚLT ÉVBEN KERÜLTEK RÖGZÍTÉSRE

Ezt a táblát a sztenderdizált (TSA)/ alternatív sztenderdizált módszert (ASA) és a fejlett mérési

módszert (AMA) alkalmazóknak kell kitölteni. A múlt év az elmúlt 4 negyedévre vonatkozik.

A tábla kitöltésénél csak a könyvelt adatok vehetők figyelembe.

Azonosító Megnevezés HIVATKOZÁSOK MAGYAR

JOGSZABÁLYOKRA ÉS MEGJEGYZÉSEK

OSZLOPOK

1 Belső referencia szám Az intézmények saját adatbázisában használt belső

kód a veszteségek azonosítására.

2 Bruttó veszteség A Mkr. 8. § (5) bekezdés szerinti adatgyűjtés. A

bruttó veszteség számvitelileg kimutatható,

ténylegesen felmerült, könyvelt veszteség, az adott

intézmény eredményét vagy tőkéjének nagyságát

befolyásolva negatív pénzügyi hatást eredményez.

3 Ebből: nem realizált A bruttó veszteség azon része, amely még nem

került könyvelésre.

4 Státusz: lezárt? igen/nem Igen "I", ha a veszteség összege végleges, nem

várható további veszteség vagy megtérülés. Nem

"N", ha további veszteség vagy megtérülés várható.

5 Közvetlenül megtérült

veszteségrész

A Mkr. 8. § (5) bekezdés szerinti adatgyűjtés. Az

intézmény által a veszteséget okozó esemény

hatásának mérséklésére irányuló kísérlete nyomán

már megtérült összegek.

Ennek megfelelően a biztosításból származó

összegek itt nem szerepelnek.

6 Biztosítás vagy kockázatot

csökkentő más jogügylet

következtében már megtérült

veszteség

A Mkr. 8. § (5) bekezdés szerinti adatgyűjtés. A

működési kockázatból adódó veszteségek

biztosítás vagy kockázatot csökkentő más

jogügylet következtében már megtérült összege.

7 Közvetlenül vagy -biztosítás vagy

kockázatot csökkentő más

jogügylet- következtében megtérülő

veszteség

A Mkr. 8. § (5) bekezdés szerinti adatgyűjtés. Az

az összeg, mely várhatóan megtérül az intézmény

veszteséget okozó esemény hatásának

mérséklésére tett kísérletei vagy a működési

kockázat által okozott veszteség biztosítás vagy

kockázatot csökkentő más jogügylet fedezete által.

Page 396: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

396

8 A hitelezési vagy piaci kockázattal

összefüggő

A Mkr. 8. § (2) bekezdés alapján a "H" a hitelezési

kockázatot jelenti, "P" a piaci kockázatot jelenti.

9-16 A bruttó veszteség üzletágankénti

százalékos megoszlása

A Mkr. 8. § (2) bekezdés alapján a múltbéli

veszteségadatok dokumentálása.

17 Kockázati eseménytípusok A Mkr. 8. § (2) bekezdés alapján a múltbéli

veszteségadatok dokumentálása. Az egyes

eseménytípusokra használt számkódot az 1OPD

tábla alapján 1-től 7-ig kell beírni.

1 - Belső csalás

2 - Külső csalás

3 - Munkáltatói gyakorlat és munkabiztonság

4 - Ügyfél, üzleti gyakorlat, marketing és

termékpolitika

5 - Tárgyi eszközökben bekövetkező károk

6 - Üzletmenet fennakadása vagy rendszerhiba

7 - Végrehajtás, teljesítés és folyamatkezelés

18 A bekövetkezés dátuma A Mkr. 8. § (5) bekezdés szerinti adatgyűjtés. Az a

dátum, amikor az esemény bekövetkezett, vagy

elkezdődött. (dátum: éééé.hh.nn)

19 A felismerés dátuma A Mkr. 8. § (5) bekezdés szerinti adatgyűjtés. Az a

dátum, amikor az eseményt felismerték.

(dátum: éééé.hh.nn)

20 A biztosítás vagy kockázatot

csökkentő más jogügylet

következményeként az első fizetés

dátuma

A Mkr. 8. § (5) bekezdés szerinti adatgyűjtés. Az a

dátum, amikor a biztosító társaságtól vagy azon

féltől akire a kockázat áthárításra került az első

kompenzációs összeg megérkezett.

(dátum: éééé.hh.nn)

21 A biztosítás vagy kockázatot

csökkentő más jogügylet

következményeként a legutóbbi

fizetés dátuma

A Mkr. 8. § (5) bekezdés szerinti adatgyűjtés. Az a

dátum, amikor a biztosító társaságtól vagy azon

féltől, akire a kockázat áthárításra került a

legutóbbi kompenzációs összeg megérkezett.

Lezárt eseményeknél a legutolsó fizetés dátumát

kell feltüntetni. (dátum: éééé.hh.nn)

22 Könyvelés dátuma A bruttó veszteség könyvelésének dátuma.

(dátum: éééé.hh.nn)

23 Az eseményhez kapcsolódó

veszteségek száma

Az ugyanazon egyedi okra visszavezethető (akár

eltérő típusú) eseményeket (eseménycsoportok),

amelynél a veszteség hatások eltérőek lehetnek egy

eseményként kell kezelni a működési kockázati

kitettség mérésekor, illetve a tőkekalkuláció során.

Ezen veszteségek darabszámát kell jelenteni.

Az ismétlődő események, ahol a kiváltó ok azonos

és a veszteséghatás is azonos vagy hasonló nem

tartoznak ide.

24 Módosító oszlop A javítás miatt módosuló sorokat "M"-mel kell

jelölni.

EGYÉB

Page 397: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

397

Főbb működési kockázati

veszteségek, amelyek a korábbi

éveket érintik, de még nem kerültek

lezárásra; és amelyek a múlt évben

kerültek rögzítésre

A 2OPLD táblában jelentendő veszteségek a

Felügyelet által meghatározott küszöbértéktől

függnek.

Küszöbérték Az intézménynek az összes rögzített/ gyűjtött

veszteség db számának nagyságrend szerinti

(legnagyobbtól kezdve) 10 %-át, de minimum 10

db-ot, illetve, ha ennél is kevesebb volt, akkor a

veszteségeket tételesen kell jelentenie a Felügyelet

részére.

Page 398: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

398

III. SEGÉDLETEK

IV.1. TEÁOR a Kitöltési útmutatóhoz

A PSZÁF részére történő adatszolgáltatásban a gazdasági tevékenységeket a KSH mindenkor

érvényben lévő TEÁOR besorolása alapján kell osztályozni.

Az egyes tevékenységeket a TEÁOR számjel alapján a következő betűjelek szerint kell feltüntetni:

PSZÁF betűjel NEMZETGAZDASÁGI ÁGAK, ÁGAZATOK TEÁOR számjel MNB számjel

A Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 01- 03 01

B Bányászat, bányászati szolgáltatás 05-09 02

C Feldolgozó ipar 10-33 03-09

D Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás,

légkondicionálás 35 10

E Vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése,

hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés 36-39 11

F Építőipar 41-43 12

G Kereskedelem, gépjárműjavítás 45-47 13

H Szállítás, raktározás 49-53 14

I Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 55-56 15

J Információ, kommunikáció 58-63 16

K Pénzügyi, biztosítási tevékenység* 64-66 17

L Ingatlanügyek 68 18

M Szakmai, tudományos tevékenység, adminisztratív

és szolgáltatást támogató tevékenység 69-82 19

N Egyéb tevékenységek 84-96 20

T Háztartás munkaadói tevékenysége, termék

előállítása, szolgáltatás végzése saját fogyasztásra 97-99 20

NN Ismeretlen ágazat 21

*A TEÁOR szerint pénzügyi jellegű főtevékenységet végző nem pénzügyi vállalatok adatait a K Pénzügyi,

biztosítási tevékenység soron kell jelenteni.

A TEÁOR számjeleknek a KSH által történő változtatása esetén értelemszerűen az előírásoknak

megfelelően kell a számjeleket figyelembe venni, de a PSZÁF betűjelek változatlanok maradnak.

Abban az esetben, ha az ügyfél többféle tevékenységet folytat és azáltal a TEÁOR számjel

különböző tevékenységi csoportba tartozik, akkor a PSZÁF besorolásnál az alaptevékenység szerinti

betűjelet kell alkalmazni, beleértve a külföldi vállalkozásokat is.

Magánszemély (lakossági ügyfél) esetében, illetve, ha a külföldi vállalkozás tevékenységi köre nem

meghatározható, és a TEÁOR szerint nem azonosítható, akkor az Ág oszlopba NN jelet kell tenni.

IV.2.1. Alárendelt kölcsöntőke számítása

A szavatoló tőke számításánál az alárendelt kölcsöntőkét a következőképpen kell figyelembe venni a

Hpt. 5. számú melléklet 17. és 18. pontja alapján:

A 3H Hátrasorolt követelések és kötelezettségek tábla 313, 323, 413 és 423 sorain kimutatott, a Hpt.

5. számú melléklete 17. pontjában ilyenként meghatározott, bel- és külföldiektől értékpapír, illetve

hitel formájában kapott alárendelt kölcsöntők ék szerződés szerinti összegeit (könyv szerinti érték) a

szavatoló tőkében fokozatosan csökkentett értékben lehet figyelembe venni. A szavatoló tőkébe

történő beszámítás során a szerződéses összeget legalább a visszafizetési időpontot megelőző öt év

Page 399: ervezetek Állami Felügyeletének 1/2011. számú módszertani

399

során, évenként fokozatosan, évente egyenlő arányban, egy összegben csökkenteni kell. A szavatoló

tőkébe már be nem számítandó résznek az alárendelt kölcsöntőke értékének 20%-ával történő

növekedését mindig a visszafizetés napjához (a lejárat dátumához) kell igazítani. A szavatoló tőkébe

még beszámítható összeg(ek)et a CAA Szavatoló tőke tábla 1223 sorában kell feltüntetni.

A lejárat előtti utolsó évben már csak 20% vehető figyelembe a szavatoló tőkében és a visszafizetés

napján lesz nulla értékű az alárendelt kölcsöntőke.

Deviza esetén a csökkentés nagyságát a szerződés szerinti alárendelt kölcsöntőke devizaértéke

határozza meg, amelyet a hó végi alkalmazott számviteli előírások szerinti devizaárfolyamon kell

számításba venni.

Ez a számítási mód nem érinti az alárendelt kölcsöntőke könyv szerinti értékét, az a visszafizetésig

továbbra is a szerződés szerinti értéken szerepel a főkönyvben!

Pl. Az 1000 M Ft értékű szerződés lejárat szerinti időpontja 2X10. március 31., akkor a visszafizetést

megelőző években (először a 2X06. évben) minden év március 31-én egy összegben 20-20%-kal,

vagyis 200-200 M Ft-tal kell csökkenteni az alárendelt kölcsöntőke számításba vehető – 1B

Felügyeleti mérleg-Források tábla 711 sorában szereplő – értékét. A második év végén már 400 M Ft

lesz a szavatoló tőkébe nem számítható összeg. Az utolsó évben –legkésőbb a lejárat napját megelőző

havi/negyedéves jelentésben - még a 20% vehető figyelembe, de a lejárat napján, amikor a

kölcsöntőke visszafizetendő, – a példában március 31-én (ha a lejárat napja hóközi dátum, akkor a

lejárati dátumot követő hivatkozási dátumú havi/negyedéves jelentésben) – már nulla értékű.

Devizában kötött alárendelt kölcsöntőkeként funkcionáló (hitel) szerződés 10 M USD értékű, lejárat

szerinti időpontja július 31, akkor a visszafizetést megelőző években minden év július 31-én egy

összegben 20-20%-kal, vagyis 2-2 M USD-ral kell a csökkentést végrehajtani, és ennek az értéknek az

adott időszak devizaárfolyamával átszámított összegével kell csökkenteni az alárendelt kölcsöntőke

számításba vehető – 1.B.73.1 sorban szereplő – értékét. Az utolsó, ötödik 20 %-os törlesztőrészlet

tehát a lejárati dátumhoz igazodik.

Az első évben a 290 M Ft/USD árfolyammal számítva 580 M Ft-tal kell csökkenteni a szavatoló

tőkébe számítandó alárendelt kölcsöntőkét. A második év végén már 300 Ft/USD árfolyammal

számítva (együttesen a 2 X 2 M USD) 1200 M Ft lesz a szavatoló tőkébe nem számítható összeg.

A deviza alárendelt kölcsöntőke könyv szerinti értéke továbbra 10 M USD is, amelynek forintértéke

az adott devizaárfolyamon első évben 2900 M Ft, a második évben 3000 M Ft.

IV.2.2. A Hpt. 83. § (2) bekezdése szerinti tulajdoni arány túllépésének kiszámítása

Túllépés értéke = (BÉrték/Vjt) x (Vjt–51)

Közvetlen befektetés nettó értéke + közvetett befektetés bekerülési értéke = BÉrték

A vállalkozás jegyzett tőkéjében tulajdonolt közvetlen és közvetett befektetés együttes aránya = Vjt

A vállalkozás jegyzett tőkéjében lévő – Hpt. szerint engedélyezett – tulajdoni arány = (Vjt =) 51%

Tulajdoni arány túllépés = Vjt–51

A vállalkozásban a közvetlen tulajdon 50%, amely bekerülési értéken 340 M Ft ez a megképzett 20

M Ft értékvesztéssel csökkentve nettó értéken 320 M Ft. A vállalkozásban a közvetett tulajdon 10%,

bekerülési értéken 40 M Ft.

Az összes részesedés 60%, amely nettó értéken 360 M Ft. A túllépés tulajdoni aránya = (60–51)% =

9%.

Számítás: 360/60 = 6,

a túllépés 9%, amelynek értéke 9 x 6 = 54 M Ft

A hitelintézetnek szavatoló tőkével az 54 M Ft-ot kell fedezni.