A kétciklusú képzés bevezetése a magyar felsőoktatásban a természettudományi szakokon.

Alkalmazkodás a munkaerőpiac igényeihez.

HEFOP-3.3.1-P-2004-06-0016/1.0

Az Európai Szociális Alap támogatásával

EURÓPA REGIONÁLIS TERMÉSZETI

FÖLDRAJZA I.

ŐS-EURÓPA, Ó-EURÓPA

Dr. Gyuricza László

TARTALOMJEGYZÉK

Európa általános természetföldrajzi viszonyai �������������������.�.5.

I. Földrajzi helyzet �����������������������������.5.

II. Kialakulás �����.��������������������������.6.

III. Felszín ��������������������������������10.

IV. Éghajlat �������������������������������..10.

V. Vízrajz ����������������������������..���...13.

VI. Általános kialakulás, domborzat névanyaga (Eurázsia)�������������.14.

Észak-Európa ����������������������������. ���.. �.18.

I. Földrajzi helyzet, határok �������������������������.18.

II. Kialakulás �������������������������������18.

III. Tájai ��������������������������������...23.

A) Skandináv-hegység �����������������������...23.

1. Nyugati partvidék �������������.��������..23.

2. Fjellek vidéke ���������������������.��23.

B) Balti-pajzs ���������������������������..23.

1. Svéd-tönk ������.�����������������.�.23.

2. Finn-Karjalai-tönk ����.�����������������.24.

3. Lapp-tönk �����������.�������������..25.

C) Északi-szigetek ������.�������������������..25.

1. Spitzbergák (Svalbard-szigetek) ����������������25.

2. Medve-szigetek ��.��������������������.27.

3. Ferenc József-föld ������.��������������.. ..27.

IV. Éghajlat, növényzet, talaj ���������������������..27.

V. Vízrajz �����������������������������29.

Észak-Európa (Fenno-Skandia) topográfiai névanyaga �����������..30.

Kelet-európai-síkvidék ��������������������������..33.

I. Földrajzi helyzet, határok �����...����������������.33.

II. Kialakulás ���������������������������...33.

III. Tájai ��������...���������������������35.

A) Hátságok, dombságok ����...���������������.35.

1. Morénasíkságok, végmoréna-területek ...����������.35.

2. Paleozoós rögök, hátságok ��...�������������36.

3. Mezozoós hátságok ������������������..36.

2

4. Kratogén kibukkanások �������..���������36.

B) Alföldek és medencék ����..���������������..37.

1. Fluvioglaciális síkságok �����...�����������37.

2. Folyó menti alföldek ���������������...��.37.

3. Tengeri akkumulációs síkságok �������...������37.

IV. Éghajlat, növényzet, talaj ����..�����������������39.

V. Vízrajz �������������������..���������..40.

A Kelet-európai-síkvidék topográfiai névanyaga �����.��������..42.

Brit-szigetek ��������������������..����������.43.

I. Földrajzi helyzet, határok �����.����..������������43.

II. Kialakulás ����������������.�����������..43.

III. Tájai ���������������.�������.�������.46.

A) Shetland-szigetek ����������.�����������..46.

B) Orkney-szigetek �.���������������������46.

C) Hebridák ����.���������������������46.

D) Angol-sziget �������������.����������..46.

1. Skócia �����������������������..46.

2. Anglia �����������������������..47.

3. Walesi-hegyvidék �������������������50.

E) Ír-sziget �...������������������������50.

1. Észak-ír-hegyvidék ������������������..50.

2. Dél-ír-hegyvidék �������������������..50.

3. Ír-alföld ����������...������������.50.

IV. Éghajlat, növényzet, talaj ���������������������..51.

V. Vízrajz �����������������������������52.

A Brit-szigetek topográfiai névanyaga ������������������53.

Francia-Belga-rögvidék ��������������������������55.

I. Földrajzi helyzet, határok ����������������������.55.

II. Kialakulás �������������������������...��55.

III. Tájai �����������������������...������58.

A) Rögvidékek ������������������������.58.

1. Bretagne � Normandiai-rögvidék ���...���������.58.

2. Massif Central ��������������������..58.

3. Vogézek �����������...�����������59.

3

4. Ardennek ����������������������59.

5. Maures-Esterel-rögcsoport ���������������.59.

B) Medenceterületek �������..��������������.60.

1. Párizsi-medence ����.���������������..60.

2. Loire-medence ���������.�����������61.

3. Garonne-medence (Aquitána) ��.������������.61.

4. Rhone-Saone-medence �����������������62.

IV. Éghajlat, növényzet, talaj ���������������������..63.

V. Vízrajz �����������������������������64.

A Francia-Belga-rögvidék topográfiai névanyaga �������������..66.

Közép-európai-rögvidék �������...������������������69.

I. Földrajzi helyzet, határok ��..�������������������.69.

II. Kialakulás �����������...����������������73.

III. Tájai ����������������������...�������73.

A) Közép-európai-romhegyvidékek �������...��������.73.

1. Német-középhegyvidék ����������...������73.

2. Lengyel-romhegyvidékek �����...����������.79.

3. Cseh-Morva-medencék és peremhegységek ��...������.79.

B) Közép-európai-síkvidék ��...����������������..82.

1. Holland-Nyugatnémet-síkság ��������������..83.

A wattok sajátos ökológiai rendszere ���������..88.

2. Keletnémet-Lengyel-síkság (Elbántúli-síkság) �������...93.

3. Jylland-félsziget és Dán-szigetek �������������95.

IV. Éghajlat, növényzet, talaj ���������������������..97.

V. Vízrajz �����������������������������98.

A Kelet-európai-síkvidék topográfiai névanyaga ����������...��..100.

Bibliográfia ��������������������������...����106.

4

Európa általános természetföldrajzi viszonyai

Európa kontinense szervesen összefügg Ázsiával, ezért természetföldrajzi értelemben

mint önálló kontinenst, Eurázsiát érdemes tárgyalni. Európa és Ázsia különválasztása

társadalmi-politikai alapon történik, ennek megfelelően a határ szubjektív, és a történelem

során többször változott.

Természeti szempontból a leginkább elfogadott határ ma Európa és Ázsia között az Ural-

hegység, amely valós természetföldrajzi választóvonalat jelent a Kelet-európai-síkvidék és a Nyugat-

szibériai-alföld között. Az Uraltól délnyugatra az Ural folyó jelenti a határt, itt viszont a felszínen

semmilyen természeti határvonal nem alakult ki, hiszen a Kaszpi-tó mélyföldje morfológiailag

folytatódik a Nyugat-ázsiai-síkvidéken. A Kaszpi-tó után a Kaukázus vidéke előterében a Kuma-

Manics-süllyedék jelenti a határvonalat Európa és Ázsia között.

Nyugat felé haladva a Fekete-tenger természetes határt jelent, majd a Boszporusz � Márvány-

tenger � Dardanellák � Égei-tenger a választóvonal Európa és Ázsia között. Európa további

természetes határai délen a Földközi-tenger, Afrikától a Gibratári-szoros választja el kontinensünket;

nyugaton az Atlanti-óceán, északon a Jeges-tenger Barents-tenger melléktengere határolja Európát.

I. Földrajzi helyzet

Eurázsia együttes területe 54,4 millió km2, ebből Európa területe 10,5 millió km2.

Eurázsia legészakibb szárazföldi pontja a Cseljuszkin-fok (é.sz. 77o) a Tajmír-félszigeten

(Európa legészakibb pontja a Nordkapp); legdélibb pontja Szingapúrnál a Buru-fok (é.sz. 1o). A

legnyugatibb pontja a Capo de Roca (ny. h. 9o), legkeletibb pontja pedig a Gyezsnov-fok (ny.h. 170o).

Tehát Eurázsia kelet-nyugati kiterjedése 199o.

Szigetekkel együtt még nagyobb Eurázsia kiterjedése, hiszen északon a Ferenc József-föld

révén az é.sz. 82o-ot is érinti, míg délen áthajlik a déli féltekére a Szunda-szigeteknél (d.sz. 10o).

Eurázsia a Föld legnagyobb földrésze, illetve ennek megfelelően Eurázsiában jöttek létre az

óceántól legtávolabbi pontok, területek (Belső-Ázsiában 2500 km).

Eurázsia partvonalai változatosan tagoltak. Az Atlanti-óceán partvidéke a legtagoltabb, ezen

belül is a legnagyobb tagoltság Észak-Európát jellemzi, ahol marinoglaciális partok jöttek létre a

glaciális erózió, illetve az azt követő abrázió következtében.

Nyugat-Európa partvidéke közepesen tagolt. A Brit-szigetek partjai az átlagoshoz képest

tagoltabbak, főként a � norvégiaihoz hasonló - északi marinoglaciális eredetű partok esetében, míg a

déli részeken ria-partokat találunk, hasonlóan Bretagnehoz, a Pireneusi-félszigeten lévő Galiciához,

ahonnan a parttípus elnevezése származik.

Aquitánia, illetve a Földközi-tenger nyugati medencéjének partvidékei kevésbé tagoltak,

többnyire feltöltődő, turzásos partok alakultak ki.

5

Az Adriai-tenger keleti oldalán sajátos süllyedő parttípus, az ún. �dalmát parttípus� jött létre,

és szintén a süllyedésnek köszönheti a görög partvidék is rendkívül erős tagoltságát.

A Fekete-tenger partvidékén többnyire homokos, turzásos, épülő partokat találunk, viszont

helyenként a süllyedés következtében limán torkolatokkal, kiszélesedő folyóvölgyekkel tarkított

partok jöttek létre.

A Kaszpi-tó mint reliktumtó fokozatosan visszahúzódik, itt is épülő partokkal találkozunk,

míg az északi Jeges-tenger partvidéke közepesen tagolt.

Európa és Ázsia elnevezésével kapcsolatosan többféle elképzelés látott napvilágot. Az

egyik leginkább elfogadott verzió szerint Európa és Ázsia elnevezése föníciai eredetű. E

szerint �Ereb� vagy �Irib� néven először az Égei-tenger nyugati partvidékét nevezték így a

föníciaik, és később a partok mögötti egész területet értették ez alatt. Az Égei-tenger keleti

partvidékét, illetve a mögötti teljes területet pedig �Aszu� néven nevezték, s az elmélet szerint

az Ereb/Irib, illetve az Aszu kifejezésből terjedt el az Európa, illetve az Ázsia elnevezés.

II. Kialakulás

Mivel Európa és Ázsia természetföldrajzilag szerves egységet alkot, ha Európa természeti

viszonyait vizsgáljuk, akkor mindenképp érinteni kell Ázsiáét is, hiszen a folyamatok - egy kontinens

lévén - összefüggnek, különösen érvényes ez a földtörténeti fejlődésére.

A prekambrium a földtörténet 87%-át teszi ki, de a Föld mai felszínén prekambriumi

kőzeteket csak 20%-án találunk. Ennek oka, hogy az egykori kratogéneket sok helyütt fiatalabb

kőzetek borítják, illetve a földtörténeti események során, lemeztektonikai mozgások során

szubdukálódtak, beolvadtak. A prekambriumi orogenezisek hozták létre a mai értelemben vett

ősmasszívumokat, amelyek már a prekambrium végére erősen tönkösödött állapotba kerültek. S

nagyrészt felszínre kerültek a mélyben képződött kristályos kőzetek. A többszöri orogenezis során jött

létre a prekambrium végén lévő szuperkontinens, a Protogea, amely nevétől eltérően nem volt

prototípus, nem az első szuperkontinens volt, hiszen a korábbi hegységek kialakulása is lemezek

összeütközésével magyarázhatók.

Az egykori Protogeának a mai felszínen maradt nyomai:

1. Laurencia (Észak-Amerika, Grönland, Kanadai-pajzs)

2. Az Assynti orogenezis területe (Eria (?), Hebridák)

3. Fennoszarmácia (Balti-pajzs � Kelet-európai-tábla + Cseh-masszívum, mely a Moldanubiai-

orogenezis során jött létre)

4. Angara (Szibériai-tábla és Kínai/Színiai-tábla, amely az Assynti orogenezis óta több darabra tört)

A fenti ősmasszívumok tartoztak az egykori Laurázsiához.

A Gondwánához tartozó darabok:

5. Brazil-pajzs

6

6. Afrika (+Arab-tábla + Dekkán)

7. Nyugat-Ausztrália (+ Kambodzsai-rög)

8. Antarktisz

Az új-proteozóikum végére az addig egységes Protogea kettévált Gondwánára és

Laurázsiára. Köztük a Tethys őse, a Paleotethys-óceán jött létre, amely Európában megfelelt a

Variszkuszi geoszinklinálisnak. Laurázsia több darabra szakadt szét, Laurenciára, a Balti-

pajzsra, a kettő között a Japetus-óceán (Kaledóniai-geoszinklinális) húzódott. Laurázsiáról

vált le Angara, amelyet a Balti-pajzstól (Fennoszarmáciától) az Urali-geoszinklinális

választott el.

Ez időben a Gondwana egységes volt. A Paleotethys, a Tasmániai-geoszinklinális és

az Andesi-geoszinklinális határolta a peremeken.

A paleozóikumban végbement eseményeknek az egyik fő helyszíne Európában a Kaledóniai-

geoszinklinális, illetve orogenezis területe volt. Ez a geoszinklinális a mai Észak-Írországtól húzódott

a Spitzbergák irányába.

A kambriumban főleg üledékképződés történt (Wales-ben 5000 m vastag homokkő és

agyagpala halmozódott fel).

Az ordovíciumban és a szilurbanban megindul a szubdukció, bezárul a Kaledóniai-

geoszinklinális, amelynek következtében Laurencia és Fennoszarmácia összeütközik, és a krétáig

egységes kontinens marad. Ennek a folyamatnak a fő fázisa a szilurban történt, s ennek során jött létre

a mai Észak-Írország és Skócia, az Orkney- illetve a Skandináv-félsziget, Nyugat-Svalbard-szigetek,

Grönland, valamint az Appalache északkeleti része.

A kaledóniai érában a Közép-európai-geoszinklinálisban (Variszkuszi-geoszinklinális vagy

Paleotethys) is végbementek kisebb gyűrődések, kimutathatók intrúziók is (Ardennek, Harz-hegység,

Szenmtkereszt-hegység).

A devonra kiemelkedtek a Kaledonidák, s a nagy kiterjedésű kontinenst szárazföldi lepusztulás

érte az arid, illetve szemiarid éghajlat hatására. Ennek az időszaknak a terméke volt az �old red

sandstone�, és az így létrejött kontinenst �Régi Vörös Kontinensnek� nevezzük, amely Laurencia és

Fennoszarmácia egyesülésével jött létre.

A karbon a Variszkuszi-orogenezisnek az időszaka volt. A Paleotethys és mellékágai

bezáródtak. Az orogenezis csúcspontja Európában a karbon közepe volt, ezt megelőzte az Észak-

Amerikában, illetve Nyugat-Európában végbement orogenezis, ahol a csúcspont a karbon eleje volt, az

Uralban pedig a karbon vége-perm eleje jelentette az orogenezis fő időszakát.

Európában a Variszkuszi-hegységrendszert két részre osztjuk: a Massif Central észak-déli

törésvonalától (Allier folyó völgye) nyugatra húzódik az Armorikai-ág, amelyhez tartozik a Nyugat-

7

Francia-középhegység, Bretagne, Normandia, Dél-Anglia, Dél-Wales, Dél-Írország, illetve délen a

Mezeta.

A Massif Centralról keletre indul a szűkebb értelemben vett ún. Variszkuszi vagy

Hercíniai-ág, amelyhez tartozik a Kelet-Francia-középhegység, Vogézek, Ardennek, Német-

középhegyvidék, Cseh-medence peremhegységei, Lengyel-középhegység, Trák-Macedón-

rögvidék, Donyeci-hátság. A hegységrendszer egy része a későbbi orogenezis során kialakult

fiatal hegységek anyagát alkotják, például az Alpokban, Kárpátokban, Appeninnekben.

A Variszkuszi-hegységrendszerhez tartoznak azok a tömegek is, amelyek a későbbiekben

megsüllyedtek, s fiatalabb üledékek kerültek rá. Így a Holland- Német-, Lengyel-síkság alapja szintén

variszkuszi eredetű. Európa déli részén fennmaradt variszkuszi rögöket találunk, például Szardínián,

Korzikán, Elba szigetén. Európa keleti határát jelenti az Ural, amely szintén variszkuszi eredetű.

A permre a Paleotethys teljesen bezáródik, s ezáltal valamennyi kontinens egy

szuperkontinenssé fonódik össze, s létrejön a wegeneri Pangea. Ennek az időszaknak a legfontosabb

kőzete a �new red standstone� (új vörös homokkő), amely az erőteljes szárazföldi lepusztulás, sivatagi

és szemiarid fáciesekben jött létre (Rotliegend emelet).

A perm erőteljes szárazföldi lepusztulása azzal is magyarázható, hogy a Föld

belsejéből egyenletesen kiáramló hő a szuperkontinens alatt megreked, hiszen a szárazföldi

lemez hőáteresztő-képessége kisebb, mint az óceáni-lemezeké. Ennek megfelelően a

megrekedő hő felemeli, felboltozza a szuperkontinenst, és így regresszió megy végbe.

Másrészt pedig a nagy kiterjedésű kontinens belső területeire az óceáni légtömegek már nem

jutnak el, így rendkívül száraz, és hőmérsékletileg szélsőséges éghajlat alakult ki, s ennek

következtében az inszolációs és fagyhatású aprózódás igen erőteljes. S a csapadék hiányában

a gyér növényzettel borított felszínen a szél is fokozza a lepusztulást.

A Zechsteini-emeletben már transzgresszióra utaló nyomokat találhatunk az atlanti térségben.

A mezozooikum Európában elsősorban a nyugalom és a transzgresszió időszaka. A triászban a

Pangea kezd két részre szakadni, Laurázsiára és Gondwánára. Köztük óceán méretű öböl, a Tethys jött

létre. A triászban azonban a jelenlegi Mediterráneum nyugati medencéje területén még szárazföldi híd

kötötte össze a két kontinenst. A szétszakadás következtében viszont maga a kontinens megsüllyedt,

így epikontinentális üledékgyűjtők jöttek létre a jelenlegi Európa nyugati-északnyugati területén

(Francia-, Holland-, Német-, Lengyel-alföldek).

Ennek oka, hogy a permben a szuperkontinens alatt felboltozódott hő a szétszakadás

következtében a kontinensek között keletkező óceáni, és ezáltal jobb hővezető képességgel

rendelkező lemezen könnyebben el tudott távozni, így megszűnt az az erő, amely a permben

magasan tartotta a kontinenst. Ennek az erőnek a hiányában a kontinensek megsüllyedtek, és a

peremterületeken lévő alacsonyabb síkságokat, alföldeket a tenger elöntötte, és létrejött a

8

klasszikus, háromosztatú üledéksor, a germán triász: a tarka homokkő (Buntsandstein),

kagylós mészkő(Muschelkalk) és a keuper. Ennek fő területe a Holland-Német-alföld, illetve

a Délkelet-angol-lépcsővidék és Párizsi-medence, valamint a Német-középhegyvidék.

A jurában a Gondwánáról leválik az Antarktisz, Ausztrália és Dekkán, valamint Dél-

Amerika, amellyel megnyílik az Atlanti-óceán déli medencéje. Ennek következtében Afrika kelet felé

halad Európához képest, és így az Afrikát és Európát összekötő szárazföldi híd összetörik, és

mikrolemezek jönnek létre.

Európa nagy részén továbbra is a tengeri feltöltődés jellemző, de a tengerek kiterjedése már

csökken.

A krétában Laurázsia szétválásával Észak-Amerika és Laurázsia között megnyílik az Atlanti-

óceán északi medencéje is. S ezzel együtt az egész Földön két nagy orogén öv jön létre, az Alpi-

geoszinklinális, és a Cirkumpacifikus-öv. Az orogenezis a kréta végén általánosan megindul, amely a

harmadidőszakban éri el csúcspontját.

A kainozóikum fő eseménye az Alpi-pacifikus-orogenezis, amelynek következményeképpen

létrejött az Eurázsiai- és a Pacifikus-hegységrendszer. Európa harmadidőszaki lemezhatárait ha

megvizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy Amerika és Eurázsia távolodásával létrejött az Atlanti-hátság,

amelyet intenzív bazaltvulkanizmus kísért. Ennek következményeképpen Izland, illetve az Izlandi-

hátság szigetei jöttek létre.

Afrika és Európa közeledése eredményezte az Eurázsiai-hegységrendszer európai ágának

kialakulását, ahol a mikrolemezeknek fontos szerepük volt a hegységek szerkezetének és

csapásirányának kialakulásában. Ennek következménye lett, hogy Európa fiatal lánchegységei íves

szerkezetűek (az ún. �európai típus�).

Hhárom ív különíthető el:

1. Belső ív: Nyugati-Alpok � Appenninek � Szicília � Atlasz � Bettikai-Kordillerák �

Pireneusok (teljes kör)

2. Középső ív: Keleti-Alpok mészkőzónája � Dinári-hegység � Albán-Alpok � Hellén-

hegyvidék � Kréta

3. Külső ív: Keleti-Alpok � Kárpátok � Kelet-szerb-érchegység � Balkanidák � Krími-hegység

� Kaukázus

Az Eurázsiai-hegységrendszer európai íves szerkezetének folytatásaként Ázsiában a

csomópontos szerkezet jött létre. Kis-Ázsiából kiindulva a Szunda-szigetek irányába három

csomópont, az Örmény-magasföld, a Pamír, valamint a Kelet-tibeti hegyláncok alakultak ki, s köztük

a mezolemezeket körülölelve vonulatok húzódnak.

Európa középső, északi területén a már említett epikontinentális üledékgyűjtőkben

fokozatosan visszahúzódó tenger üledékeket rakott le. Míg a Balti-pajzs végig szárazulat volt.

9

Az Alpi-orogenezis a korábban már létrejött Kaledonidákra és Variszcidákra is oly mértékben

hatott, hogy a harmadidőszakban végbement egy erőteljes rögösödés, s a törések mentén gyakran

vulkánosság is lezajlott. Ilyen terület például Belső-Hebridák, Francia-középhegység, Német-

középhegyvidék.

A negyedidőszak legfontosabb eseménye, amely Európa morfológiai fejlődésére hatott, a

pleisztocén eljegesedések voltak. Európa északi részén elsősorban a glaciális eróziós formák

uralkodnak, illetve a magashegységekben a lokális eljegesedés hasonló formákat alakított ki.

Míg a Közép-európai-síkvidéken Földünk egyik legklasszikusabb glaciális akkumulációs

térszíne jött létre. A végmorénáktól délre periglaciális területek alakultak ki, amelynek

következményeképp hatalmas lösztáblák jöttek létre (pl. Ukrajnában). A folyóteraszok kialakulása is

az eljegesedésnek köszönhető.

A negyedidőszakban, az eljegesedés után a legfontosabb felszínalakító folyamat Európában a

folyóvízi erózió és akkumuláció volt, amelynek eredményei az akkumulációs alföldek kialakulása.

A partok kialakulása szintén a negyedidőszakban történt meg, változó parttípusok jöttek létre.

III. Felszín

Eurázsia átlagos magassága 700 m, ezen belül lényeges különbség van Ázsia és Európa között,

hiszen míg Ázsia átlagosan 950 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé, addig Európa csak 300 m-rel.

Az összes kontinens közül Európa a legalacsonyabb, és ezzel összefügg, hogy egyben a legsűrűbben

lakott kontinens is. Európa legmagasabb pontja a Mont Blanc a Francia-Alpokban (4807 m), míg a

legmélyebb pontja a Kaszpi-mélyföldön található (-28 m).

Európa domborzati tagoltsága mind függőlegesen, mind vízszintesen a legtagoltabbak közé

tartozik. Európa területének 65%-a tartozik a kontinens törzséhez, 27%-a félszigeteken, 8%-a

szigeteken helyezkedik el.

Tájfelosztását szerkezeti-morfológiai alapon a következőképp végezhetjük el:

1. Balti-pajzs + Skandináv-hegység

A Kaledonida a szilurban az ősmasszívumhoz hozzáforrt, azóta egész Észak-Európa együtt fejlődik. A

jég által letarolt felszín többnyire kristályos kőzetekből áll.

2. Kelet-európai-síkvidék

A déli irányban megbillent ősi kratogént paleozós, mezozoós és kainozoós üledékek takarják.

3. Európai-rögvidék

A Kaledóniai- és Variszkuszi-rögvidékeket közbezárt mezozoós és harmadidőszaki medencék

tagolják.

4. Európai fiatal gyűrthegységek övezete

10

Az Eurázsiai-hegységrendszer európai (íves szerkezetű) területe, poliantiklinális takaróredős

gyűrthegységekkel.

IV. Éghajlat

Európa éghajlatának is természetesen legfontosabb kialakító tényezője az Egyenlítőtől való

távolság. A kontinens földrajzi helyzete alapján nagyobb része a mérsékelt éghajlati övhöz, a nyugati

szelek zónájába tartozik, míg az északi, kisebb terület északi szegélye a hideg övbe, a déli területe

pedig az átmeneti (mediterrán) zónához tartozik, ahol a nyugati szelek váltakoznak a passzát szelek

leszálló ágával.

Az éghajlat meghatározó tényezője az óceánoktól való távolság is, ennek megfelelően az

atlanti part erős óceáni hatást élvez, kelet felé viszont ez a hatás egyre inkább csökken. Mivel a

domborzat nyugatról nyitott, a legmagasabb hegységek kelet-nyugat csapásirányúak, ezért az atlanti

hatás csökkenő mértékben ugyan, de egészen az Uralig érzékelhető. Kivételt képez a Skandináv-

hegység, amely merőlegesen helyezkedik el a nyugati légtömegekre, ennek megfelelően elsőrangú

éghajlatválasztó is.

Az óceáni hatást fokozza az Észak-Atlanti meleg tengeráramlás, amely Európa nyugati

partjainál igen jelentős pozitív hőanomáliát eredményez. Különösen igaz ez egyrészt a Brit-szigetek

nyugati oldalán, főképpen Délnyugat-Írországban, illetve a Skandináv-hegység nyugati partjai mentén,

ahol a világon egyik legnagyobb hőanomáliát eredményez a meleg tengeráramlás.

Az Észak-Atlanti-tengeráramlásnak dél felé visszaáramló ága a Kanári-hidegáramlás,

amelynek hatására Portugália déli partvidékén gyakori nyáron a nappali köd, illetve a part menti

erőteljes lehűlés.

A domborzat részben tengerszint feletti magasságával, részben csapásirányával módosítja az

éghajlatot.

Jelentős éghajlati tényezők az akciócentrumok. Európában két állandó és két időszakos

akciócentrumot nevezhetünk meg.

Az Izlandi-minimum ciklonális tevékenységével egész évben hat, a nyugati szelekkel egészen

az Uralig eljut. Hatására télen enyhe, csapadékos időjárás uralkodik, nyáron pedig hűvös, szintén

csapadékos időjárást eredményez. A ciklonok képződési helye Izland környékén alakul ki, ahol a

hideg sarki szelek keverednek a nyugati légáramlatokkal.

Az Azori-maximum szintén egész évben hat. A passzát szélrendszer leszálló ága az Azori-

szigetek térségében anticiklonális tevékenységet jelent, s ennek egy része a nyugati szelekkel egész

Európa éghajlatát befolyásolhatja. Télen és nyáron egyaránt derült időjárást eredményez, nyáron ez

11

forróságot is jelenthet, télen pedig egyesülve a Szibériai-anticiklonnal a Vojejkov-tengelyt alkothatja,

amely száraz, hideg, csikorgó telet eredményezhet.

A Szibériai-maximum csak télen hat Európa éghajlatára. Ennek oka, hogy a nagy kiterjedésű

eurázsiai szárazföld belseje erősen lehűl, és télen a szélrendszerek délre tolódásával a sarki szelek

leszálló ága éri el Szibériát. A kettő együttes következményeképpen egy magas nyomású központ

alakul ki, amely Európára is időnként erősen hat. Nyáron ez az anticiklon nem alakulhat ki, hiszen

egyrészt a sarki szelek északra tolódnak, másrészt a szárazföld a tengerekhez képest erősebben

felmelegszik, és a felmelegedő levegő pedig felemelkedik.

A Perzsa-öböli-minimum szintén csak az év egy részében hat, ennek időszaka a nyár

eleje, amikor a termikus egyenlítő északra tolódik, a Perzsa-öböl környékén magas

hőmérséklet jön létre. A levegő felszáll, és ez egyfajta szívóhatást fejt ki Európa légkörére, és

ez elősegíti a nyugati páradús óceáni légtömegek uralomra jutását. Ennek következtében

csapadékos időjárás jön létre.

Éghajlati területek, növényzet

Az éghajlatkialakító és módosító tényezők változatossága következtében a viszonylag kis

területű kontinensen változatos éghajlatok jöttek létre. Európa nyugati partvidéki részét az óceáni

éghajlat uralja. Az óceántól távolodva a kontinentalitás értéke nő, és az északi területen a hűvös nyarú,

déli részén a kontinentális éghajlat meleg nyarú változata jött létre. Mindhárom éghajlat alatt

elsősorban lombhullató erdők, magasabban fenyvesek élnek. A lombhullató erdők területén a barna

erdőtalaj uralkodik.

Európa keleti-délkeleti részén a száraz éghajlat (sztyepp) alatt füves vegetáció a természetes

növényzet, amelyet nagyrészt mezőgazdasági művelés alá vontak, talaja a csernozjom. Délen az

etéziás szélrendszer következményeképpen jött létre a mediterrán éghajlat, ahol nyáron a passzát

szélrendszer északra tolódásával leszálló légáramlás uralkodik. Ennek következtében száraz és forró

az éghajlat, míg télen a passzát szélrendszer délre tolódásával utat enged a nyugati óceáni, páradús

légtömegeknek, ennek következtében a tél nedves és enyhe. Itt keménylombú örökzöld növények

élnek, talaja pedig a terra rossa.

Az északi átmeneti övezetben szubarktikus éghajlat uralkodik, amelynek területe kelet felé

fokozatosan kiszélesedik, növényzete a tajga, talaja a podzol.

A sarkkörtől északra, a hideg övben, Európa kontinentális területének peremén tundra éghajlat

jött létre a tundranövényzet különböző változataival (bokros, tipikus, köves tundra) tundratalajokkal.

Az északi szigetek (Spitzbergák, Ferenc József-föld) jelentős részén állandóan fagyott

éghajlat uralkodik, gyakorlatilag növényzet és talaj nélkül.

12

A hegységekben a vertikális tagozódás figyelhető meg. Legváltozatosabb növényzet a

mediterrán régióból kiemelkedő magashegységekben figyelhető meg, ahol az örökzöld növényzetből a

havasok világába juthatunk.

V. Vízrajz

Európa vízrajzi hálózata a szerkezeti-domborzati viszonyokhoz, illetve az éghajlathoz

igazodik. A kontinens 17%-a lefolyástalan, ennek nagy része a Kaszpi-Volga vízgyűjtőjéhez tartozik.

A kontinens fő vízválasztója Gibraltártól az Észak-Uralig húzódik, jelentősebb csomópontok a Valdaj-

hátság, Északnyugati-Kárpátok, Szudéták, Fichtel és az Alpokban lévő Gothard-masszívum.

Európa leghosszabb folyója a Volga (3690 km), a Duna (2860 km), és a Dnyeper (2285 km).

A folyók vízjárása az éghajlattól függ: az óceáni éghajlaton többnyire egyenletes (kivételt képeznek

azok a folyók, amelyek magashegységben erednek, s a hóolvadás tavaszi maximumot eredményez),

míg a kontinentális éghajlatú területeken a vízjárás erősen ingadozó, mint ahogy a mediterrán területen

is fiumara típusú folyók jöttek létre.

A folyók torkolatai is erősen változók. Az Atlanti-óceánba ömlő folyók a nagy árapály-

különbség következtében főképpen tölcsértorkolattal rendelkeznek (például a Temze, a Szajna, az

Elba). Ahol a folyók nagy mennyiségű hordalékot szállítanak (magashegységből érkeznek), és olyan

tengerbe ömlenek, ahol az apály-dagály különbsége kicsi, itt jelentős deltatorkolatok alakulhatnak ki

(például Rhone, Ebro, Pó).

A torkolattípus erősen függ az izosztatikus mozgástól is, ennek megfelelően hiába kicsi az

apály-dagály különbség az Adrián, a dalmát parton a süllyedés következtében deltaszerű képződmény

csak a hegyek közötti megsüllyedt folyóvölgyekben képződhet (például Neretva-torkolat). A Fekete-

tenger süllyedő partvidékén a folyóvölgyekbe benyomult a tenger, s jellegzetes limánok képződtek.

Északon a glaciális eróziónak köszönhetően pedig a folyók fjordokban végződnek.

Európa tavainak genezise igen változató.. A kontinens peremén található a Föld legnagyobb

tava, a Kaszpi-tó, amely reliktumtó. Európa legnagyobb tava a Ladoga, amely az Onyegához, Csúdhoz

hasonlóan glinttó. A tavak többsége glaciális eredetű. Egyrészt Észak-Európában jöttek létre nagyobb

glaciális eredetű tavak (például Svéd-Nagy-tavak, Inari-tó). Másrészt a magashegységek lábánál

látványos, nagy tavak végmoréna-tavak képződtek (pl. a Garda-tó, Laggio Maggore, Luganoi-tó).

A Közép-európai-síkvidék és a Kelet-európai-síkvidék tavainak többsége glaciális

akkumulációs eredetű.

A magashegységek zöme pedig kártó (tengerszem), kivételt képez néhány tektonikus tó, mint

például a Königssee. Előfordulnak vulkáni krátertavak (pl. Szent Anna-tó), valamint maar-tavak az

Eifel-hegységben. Harmadidőszaki vulkáni tevékenységhez köthetők a kalderatavak (Bolsenai-tó,

Trasimenoi-tó).

13

VI. Általános kialakulás, domborzat névanyaga

(Eurázsia)

Prekambrium

Protogea Laurencia Eria (?)

Külső-Hebridák ÉNY-Skócia

Fennoszarmácia Balti-pajzs (Fenno-Skandia) Szarmácia Cseh-masszívum

Angara Kínai-masszívum

Pre-Csangcseng Színium Kambodzsai-rög

Brazil-pajzs Afrikai-masszívum

Arab-tábla Dekkán

Nyugat-Ausztrália Antarktisz

Laurázsia Laurencia Japetus-óceán (Kaledóniai-

geoszinklinális) Fennoszarmácia Urali-geoszinklinális Angara Paleothetys (Variszkuszi-

geoszinklinális) Tatár-geoszinklinális

Gondwana Tasmaniai-geoszinklinális Andesi-geoszinklinális

Paleozoikum

Kaledoniai orogenezis

�Bajkál-gyűrődés� Bajkál-vidék Kelet-Szaján Jenyiszej-hegylánc

Kaledoniai: Nyugat-Spitzbergák Skandináv-hegység

Shetland-szigetek Orkney-szigetek Skócia Cumberland É-ír-hegyvidék É-Walesi-hegyvidék Nyugat-Szaján Mongol-Altáj Kunlun (részben) Intruziók:

Ardennek Harz Szent Kereszt-hegység Ural

Devon: �Régi Vörös Kontinens�

Variszkuszi orogenezis

Armorikai-ág: Dél-ír-hegyvidék Dél-Wales Cornwall-félsziget Pennine Nyugat-Normandia Breton-tönk Vendèe Massif Central nyugati része Mezeta

Hercinai- (Variszkuszi-)ág: Massif Central keleti része Vogézek (=Vosges) Ardennek Német-középhegység Cseh-medence peremhegységei Lengyel-középhegység Velencei-hegység Erdélyi-szigethegység Nyugat-Korzika Kelet-Szardínia Sienai-tönk Calabria Trák�Macedon-rögvidék Donyeci-hátság Ural Szurami-hegység Tiensan Altáj Kunlun (részben)

14

Csinlingsan Később lesüllyedt területek:

Közép-európai-síkvidék Délkelet-Anglia Párizsi-medence Kárpát-medencék Nyugat-ázsiai-síkvidék

Pangea �ÚjVörös Kontinens�

Mezozoikum

Laurázsia Észak-amerikai-lemez Észak-Atlanti-medence Eurázsiai-lemez Thetys Vindeliciai-küszöb Epikontinentális-üledékgyűjtő

Gondwana Dél-Amerikai-lemez Dél-Atlanti-medence Afrikai-lemez Indiai-óceáni-hátság Dekkán Ausztrália Antarktisz

Kimmériai-orogenezis: Verhojanszki-hegység Cserszkij-hegység

Kainozoikum

Alpi-pacifikus orogenezis

Eurázsiai-lemez Afrikai-lemez Adriai-lemez Tirrén-lemez Hellén-lemez Arab-lemez Török-lemez Iráni-lemez Vörös-tenger Szír-Jordán-árok (transzkurrens törés /-

397 m/) Adeni-öböl Carlsberg-hátság Owen-törésöv (transzform-vető) Saya de Malha-pad Malwa-fennsík Seycelles-szigetek Ausztrál�Indiai-lemez Jávai-árok Pacifikus-lemez Fülöp-lemez Aleut-árok Kuril-árok Japán-árok Ryukyu-árok Izu�Bonin-árok Mariana-árok (-11 034 m) Fülöp-árok

Eurázsiai-hegységrendszer Európai (íves) szerkezeti típus:

1 ív: Nyugati-Alpok � Appenninek � Szicília � (Atlasz) � Bettikai-Kordillerák � Pireneusok

2 ív: Keleti-Alpok � Dinári-hegység � Albán-hegyvidék � Hellén-hegyvidék � Kréta 3 ív: Keleti-Alpok � Kárpátok � Kelet-szerb-érchegység � Balkán-hegység � Krími-hegység -

Kaukázus

Ázsiai (csomópontos) szerkezeti típus:

Pontus Toros Örmény-magasföld (csomópont) Elburz Kopet-Dag Hindukus Zagrosz Ománi-hegység Beludzsisztáni-hegyvidék

Szulejmán-hegység Pamír (csomópont) Karakorum Transzhimalája Himalája Kelet-tibeti-hegyláncok (csomópont) Burmai-hegység Andamán-szigetek Nicobar-szigetek

15

Nagy-Szunda-szigetek Szumátra Jáva Celebesz Kis-Szunda-szigetek

Pacifikus-hegységrendszer 1. lépcső

Sztanovoj-hegység Nagy-Hszingan Tajhang-san

2. lépcső Csukcs-felföld (paleozoos) Anadír-felföld Kolima-hegység Dzsugdzsur Amur-vidék

Burejai-hegység (részben paleozoos) Szihote Aliny

Kis-Hszingan Koreai-hegység Dél-kínai-peremhegység Jünnan�Kujcsoui-fennsík Vietnami-hegység

3. lépcső Aleut-szigetek Korják-hegység Kamcsatkai-félsziget Kuril-szigetek Szahalin Japán-szigetek Tajvan Fülöp-szigetek Celebesz

Alföldek, medencék, fennsíkok Londoni-medence Párizsi-medence Aquitániai-medence Közép-európai-síkvidék Pó-alföld Magyar-alföld Havasalföld Bolgár-tábla Kaszpi-mélyföld (-28 m) Nyugat-szibériai-alföld Észak-szibériai-alföld

Északkelet-szibériai-alföld Léna-medence Nyugat-ázsiai-síkvidék

Turáni-alföld Amur�Usszuri-alföld Szungliao-alföld

Mandzsu-medence Észak-kínai-alföld Szecsuáni-medence Hszicsiang-medence Tarim-medence

Takla-Makán Dzsungáriai-medence Góbi-sivatag Tibeti-fennsík Hindusztáni-alföld Indus-alföld Mezopotámia Iráni-medence Afgán-medence Anatóliai-medence

16

Eurázsia nagytájai szerkezeti-morfológiai alapon I. Észak-Európa (=Fenno-Skandia) II. Kelet-európai-síkvidék III. Európai-rögvidék

Nyugat-európai-rögvidék Brit-szigetek Francia�Belga-rögvidék

Közép-európai-rögvidék Közép-európai középhegyvidékek Közép-európai-síkvidék

IV. Eurázsiai-hegységrendszer Európai-ág (�Fiatal Európa� /Alpok, Kárpátok, Dél-Európa/) Ázsiai-ág

V. Ural VI. Nyugat-Szibériai-alföld VII. Közép-Szibéria VIII. Belső-Ázsia

Nyugat-ázsiai-síkvidék Kaledon�Altaida-rögvidék Közép-Ázsia

IX. Pacifikus-hegységrendszer (Kelet-Szibériával) X. Déli táblás vidékek (egykori Gondwana darabjai)

Dekkán-félsziget Arab-félsziget

17

ÉSZAK-EURÓPA

I. Földrajzi helyzet, határok

Észak-Európa elnevezésen természetföldrajzi értelemben mást értünk, mint politikai-földrajzi

� társadalom-földrajzi alapon, hiszen utóbbi szerint Finnország, Svédország, Norvégia, Dánia és

Izland tartozik Észak-Európához; természetföldrajzi szempontból viszont Dániát és Izlandot nem

soroljuk ide.

Észak-Európához tartozik a Balti-pajzs fedetlen ősmasszívuma, valamint az ehhez a szilurban

hozzágyűrődött Skandináv-hegység. Dánia már a Közép-európai-rögvidékhez sorolandó � hiszen

alapja variszkuszi eredetű �, Izland pedig a harmadidőszakban létrejött Izlandi-hátság szigeteinek

egyike.

Ennek megfelelően Észak-Európa határai: a Finn-öböl, Balti-tenger, Öresund, Kattegat,

Skagerrak, Norvég-tenger, Jeges-tenger, Barents-tenger. A Kelet-európai-síkvidéktől a Fehér-tenger és

a Finn-öböl közötti, az Onyega � Szvir folyó � Ladoga-tó által kijelölt glintvonal választja el Észak-

Európát.

Észak-Európa partjai a marinoglaciális parttípusba sorolandók. A rendkívül nagy mértékű

tagoltság elsősorban a pleisztocén eljegesedésnek köszönhető: a jég tevékenysége során fjordokat,

skäreket hozott létre. A jég elolvadása óta a tenger abráziós munkája alakítja a partokat.

II. Kialakulás

A Fennoskandia-ősmasszívum (Balti-pajzs) Európa legősibb archaikus magja. Itt található

Földünk legnagyobb földtani réteghiánya: helyenként az archaikus, több mint 1 milliárd éves

kőzetekre közvetlenül negyedidőszaki üledékek kerültek. A legjellemzőbb kőzetek � gránit, gneisz,

kristályos palák � a mélyben keletkeztek, de � mivel a felsőbb rétegek a hosszú idők során

lepusztultak � végül felszínre kerültek. Az ősmasszívum több egymást követő orogenezis során jött

létre.

A legidősebb hegységképződés az archaikumban a Katarchaidák, amely mintegy 3000-3500

millió évvel ezelőtt jött létre. Az ekkor keletkezett kőzeteket ma a Kóla-félsziget északi részén találjuk

(1. ábra).

Szintén az archaikumban, mintegy 2400-2700 millió éve ment végbe a Saamidák orogenezise,

amely NYÉNY � KDK csapásirányban Észak-Finnországban, illetve a Kola-félszigeten húzódik.

18

Délebbre találjuk a Belomoridákat, amely ÉNY � DK csapásirányban húzódik, s mintegy

2000-2200 millió éve alakult ki. Hasonlóan, az alsó-proterozoikumban, 1700-1800 millió évvel

ezelőtt jött létre a Svekofennidák és Karelidák területe, amely Észak-Svédországban, Finnországban és

Karéliában található. A Karelidákon rendkívüli vastagságú konglomerátum-sorozat alakult ki, amely a

Svekofennidák törmelékanyagából származik. A Svekofennidák utolsó metamorfózisa egy időben

történt a Karelidákéval. Az alsó-proterozoikumi két orogenezishez kapcsolódnak Észak-Európa

legjelentősebb ásványkincsei: a svéd magnetites vasérc, illetve a Kola-félszigeten található nikkel.

A középső-proterozoikumban, 1400 millió évvel ezelőtt ment végbe a Gotidák orogenezise,

amelyet ma Dél-Svédországban követhetünk nyomon. A Pregotidák idősebb kőzeteket jelentenek, de

valószínűleg a Gotidák orogenezise során metamorfizálódtak.

Dél-Finnország keleti részén, a Gotida orogenezis során a rapakivi gránit áttört az idősebb

Svekofennidákon, amely azóta nem metamorfizálódott, így ma is két különböző időszakból és

orogenezisből származó gránitot tanulmányozhatunk Dél-Finnországban.

A Dalslandi orogenezis volt a legfiatalabb a prekambriumon belül Észak-Európában,

amelynek területe Dél-Norvégia. A Balti-pajzs nyugati peremén található a Jotni-homokkő, amely

vízszintesen települt, nem metamorfizálódott, és szárazföldi, száraz klímára utal.

A felső-proterozoikumban az addig egységes Protogea több darabra szakadt, s létrejött

Fennoszarmácia és Laurencium között a Kaledóniai-geoszinklinális.

1. ÁBRA: Fennoskandia különböző korú prekambriumi szerkezeti egységei (Molnár B.)

19

A paleozoikumban a kambrium nyugodtan telt, a Kaledóniai-geoszinklinális akkumulációja

ment végbe.

Az orogenezis az ordovíciumban kezdődött, de fő fázisa a szilur végén volt. A szilur végére a

Kanadai-pajzs és a Balti-pajzs közeledése következtében kialakult a Kaledóniai-hegységrendszer,

amelynek fontos, egyik legmarkánsabb tagja a Skandináv-hegység. Északi folytatásában, a

Spitzbergákon szintén találunk kaledóniai tagokat.

A devonban lepusztulás történik, majd a karbonban és a permben is hasonló folyamatok

játszódnak le. A variszkuszi mozgások hatására csak peremi gyűrődések, törések, kisebb vulkanizmus

alakult ki. Ennek következtében gyűrődik a Balti-pajzshoz a Skane-félsziget.

A mezozoikum folyamán tönkösödés jellemző, szárazföldi lepusztulás zajlik, transzgresszió

csak a krétában, a Skane-félszigeten alakul ki.

A harmadidőszakban az Alpi-orogenezis hatására a törésvonalak helyenként felújultak; az

ennek következményeképpen létrejött vulkanizmust Svédországban riolit-andezit, Finnországban dácit

jelzi. Ezzel összefüggésben a Skandináv-hegység emelkedett, a Svéd-alföld süllyedt. A szárazföldi

lepusztulás a harmadidőszakban is folyamatos volt.

Észak-Európa mai felszínformáinak fő kialakító tényezője a negyedidőszakban a pleisztocén

eljegesedés volt. Ekkor mintegy 1000-2000 méter vastag belföldi jégtakaró borította Észak-Európát.

A fokozatos lehűlés következtében egyre kevesebb hó olvadt el nyáron, amely felgyülemlett

főleg a nyugati, csapadékos oldalon. Először a magasabb térszíneken kárgleccserek alakultak ki,

amelyek a tengerig nyúltak le. A keleti oldalon viszont nem érték el a Balti-tengert, mert általános

jégfelhalmozódás ment végbe, amelyből csak a nunatakok álltak ki. A jég déli irányban egészen a

Német-lengyel-síkvidékig nyomult lassú mozgással, s a szelektív pusztítás eredményeképpen vásott

sziklák jöttek létre. A jég a fagyott fenékmorénákkal és erratikus tömbökkel véste az alapkőzetet.

Nyaranta a szubglaciális olvadékvizek ózokat akkumuláltak, amelyek 20-30 méter magas, helyenként

100 km hosszúságú gátakat jelentenek. (Ilyen például a Punkaharju-óz.)

A jég visszahúzódása után hosszú végmorénagát-rendszerek maradtak vissza, ebből a

legismertebb Finnországban a Salpausselkä. A peremből kilépő olvadékvizek sandr-síkságot hoztak

létre. A nagyobb leszakadó jégtömbök gleccsernyelv-medencéket alkottak, majd a jég elolvadása után

ezekben tavak halmozódtak fel; ilyen például a Svéd-Nagy-tavak vagy az Oulujärvi. A hegységekben

a völgyi gleccserek trogokat, illetve fjordokat eredményeztek. A jég elolvadása után az egykori fő-

gleccservölgy és mellék-gleccservölgy találkozásánál létrejövő függővölgyek pedig a vízesések

kialakulását tették lehetővé.

A jég elolvadása után, a holocénben a Yoldia-transzgresszió ment végbe, amelynek hatására

kapcsolat alakult ki az Északi-tenger és a Finn-öböl között, a Svéd-Nagy-tavakon keresztül. Miután

Észak-Európa a jég olvadásával megszabadult a hatalmas tömegű jégtől, emelkedni kezdett a terület

(Ancylus-regresszió), amelynek hatására beltó jött létre a mai Balti-tenger helyén. Az eosztatikus

20

szintingadozás később ismét transzgressziót eredményezett (Litorina-tenger), amelynek során a mai

partvidékeket öntötte el sekély tenger.

Ma ismét emelkedés mutatható ki; Európa legjelentősebb izosztatikus mozgása a Botteni-

öbölnél mérhető, amelyet parti szinlők bizonyítanak (évi 1 cm). Észak-Európa mai felszínét

nagyobbrészt glaciális eróziós, kisebb részt glaciális akkumulációs formák uralják.

2. ÁBRA: Észak-Európa morfológiai tájtípusai (Rudberg)

21

3. ÁBRA: Észak-Európa geológiai térképe (Rudberg)

22

III. Tájai

A) SKANDINÁV-HEGYVIDÉK

1. Nyugati partvidék

A Skandináv-hegység meredeken szakad le a rendkívül tagolt partvidékre, az Északi-tengerre.

Alacsony síkság csak a középső részen alakult ki, ahol kb. 40 km szélességet ér el, északon és délen

viszont összeszűkül.

A partok előtt mintegy 150.000 sziget emelkedik ki a tenger vizéből. Ezek az ún. skärek a jég

szelektív eróziója során jöttek létre. A legnagyobb szigetek a Lofoten és a Westeralen. A szárazföldbe

hosszan benyúlnak a fjordok, amelyek glaciális teknővölgyekben folytatódnak. Gyakoriak a

függővölgyek, amelyek zuhatagos folyókat hoztak létre.

A legismertebb fjordok: északon a Lyngen-fjord, Közép-Norvégiában a Trondheim-fjord,

délen pedig a Sogne-fjord és a Hardanger-fjord. Itt találhatók Norvégia legismertebb vízesései is, a

Voringsfoss és a Lotefoss. Délen az Oslo-fjord szélesebb a többi fjordhoz képest, itt a puha szilur palát

a jég könnyebben tudta erodálni. E fjord mentén jött létre az Oslói-medence.

2. Fjellek vidéke

A harmadidőszakban az Alpi-orogenezis hatására magasra került tönkfelszínek meredeken

emelkednek ki a parti övezetből. A fennsík jellegű, enyhén hullámos területet a jég legyalulta. Fő

kőzete gránit, gneisz. A fjellek vidékét két részre oszthatjuk fel, a kettő között a Jämtlandi-süllyedék

jelenti a határt.

• Az északi fjellek alacsonyabbak, kisebbek, legmagasabb pontjuk a Kebnekaise (2123 m).

• A déli fjellek magasabbak, erősebben eljegesedettek; a magasabb fjelleket firnmezők borítják,

ahonnan platógleccserek indulnak lefelé. A legnagyobb összefüggő firnmező a Jostedalsbreen

(1500 km2). A két legmagasabb központ a Dovre-fjell, illetve a Jotunheimen. Itt találjuk

Norvégia legmagasabb pontjait: Glittertind (2470 m), Galdhopigen (2469 m).

B) BALTI-PAJZS

1. Svéd-tönk

a) A Svéd-tönk északi részét jelentő Norrland sziklalejtő, amely a Skandináv-hegységtől a

Botteni-öböl irányába lejt. A tagolt felszínen párhuzamos glaciális völgyek húzódnak, amelyeket a

gleccser mélyített ki. A völgyekben tavak képződtek, ahol a puhább palákból álló sávban a gleccserek

túlmélyítése történt.

23

b) A Botteni-öböl partvidékén 50-70 km széles sávban található a Nyugat-Botteni parti alföld,

ahol tengeri szinlők bizonyítják a folyamatos izosztatikus emelkedést.

c) A Svéd-alföldet posztglaciális tengerek üledékei fedik. A jég által letarolt denudációs

alföldön a Yoldia üledékek keverednek a glaciális akkumulációs formákkal (vásott-sziklák,

végmorénák, ózok, sandr-síkság). Itt találhatók Észak-Európa legnagyobb tavai, a Svéd-Nagy-tavak

(Vänern, Vättern, Hjälmaren, Mäleren), amelyek szerkezeti vonalak mentén, a glaciális erózió által

jöttek létre.

d) Dél-Svédországban emelkedik a Balti-pajzs boltozata, a Smaland, más néven Dél-Svéd-

dombvidék, amely részben sziklafelszín, részben viszont morénaüledékek borítják. A dombvidék körül

a Smalandi-síkság húzódik, amelyet helyenként a Yoldia agyagos üledékei fednek. A partoktól keletre

található Öland és Gotland szigete � ezek szerkezetileg már Szarmáciához tartoznak �; itt a

vízszintesen települt szilur mészkő-táblák elkarsztosodott formában láthatók.

e) Svédország legdélibb részén helyezkedik el a Skane-félsziget, amely szerkezetileg már a

Dán-szigetekhez tartozik. A variszcida alapon triász homokkő, illetve kréta mészkő található. A tagolt,

rögös dombvidékhez dűnés partok kapcsolódnak.

2. Finn-Karjalai-tönk

a) A Finn-Karjalai-őstönk központi területe a Finn-tóhátság, amelyet végmorénák

választanak el a parti síkságtól. Közülük legismertebb a Salpaussälke, amely a Hanko-félszigettől

kezdve 600 km hosszan ívszerűen huzódik ÉK felé. Joensu és Lahti között kettős sáncot alkot, 30-50

méter magasan. Elsőrendű természetföldrajzi választó, hiszen a végmorénagáttól északra kezdődik az

igazi Finn-tönk. A végmorénagátra merőlegesen, északi irányban ózok emelkednek. Közülük

legismertebb a 7 km hosszú Punkaharju-óz, amely a Saaimaa-tórendszert két részre osztja. Itt

kämeket, drumlineket találunk.

A tóvidéken a folyók tulajdonképpen hiányoznak, a tavakat kiegyenlítetlen esésgörbéjű

vízfolyások kötik össze. Gyakoriak a vízesések, legismertebb az Imatrai-vízesés.

b) A parti alföldek közül a Kelet-Botteni parti alföld a kiegyenlítettebb és szélesebb, mintegy

70-100 km szélességben határolja a tengert. Az öböl túloldalán lévő parti alföldhöz hasonlóan itt is

parti szinlők bizonyítják a terület izosztatikus emelkedését.

A Dél-finn parti alföld nyugati részét törések érték, így szakadt le az Aland szigetcsoport.

Jellegzetes skäres partokat találunk itt, helyenként meredek, sziklás partokkal. A Svekofennidák

egykori csapásiránya megegyezett a jelenlegi partvidékével. Ennek megfelelően a kőzetsávok északról

délre változnak, és így hullámos felszín alakult ki. A mélyebben fekvő, puha palasávokban apró tavak

bújnak meg. Ezeket folyók keresztezik � közülük legjelentősebb a Vouksi �, s gyakoriak a vízesések

is. A keleti részen felszínre bukkan a rapakivi gránit. A partok előtt kopár skärek emelkednek ki a

tenger vizéből.

24

c) A Waara-vidéken a jég által erősen lekoptatott gránitból, kvarcithátakból álló vásottsziklák

emelkednek ki. A 300-400 méter magas waara-kat (amelyek magyarul �erdős hegyeket� jelentenek)

tajga borítja.

d) A Karjalai-őstönk kelet felé lejt, és feltűnő lépcsővel szakad le a lapos Fehér-tengeri-

alföldre. A Maanselkä átlagosan 300 méter magas hátság, északon emelkedik csak 600 méter fölé.

A Nyugat-Karjalai-hátság az előbbi folytatása, de itt már csak a csúcsok emelkednek 300

méter fölé. Emellett több a moréna, illetve változatosabbak a glaciális akkumulációs formák. Az ózok

helyenként 40-50 km hosszúak, s 50-60 méter magasak.

A Fehér-tengeri-alföld a tengerszint felett 40-70 méter magasságban található lapos alföld.

Dél-Karélia területén találhatók Európa legnagyobb tavai. A glinttavak a jég által kidolgozott

perem mögött duzzadtak fel. Északi partjuk kristályos kőzetekből áll, sziklásak, változatos

felszínformákat jelentenek; míg a déli parton kambriumi és szilur lapos táblákat találunk. Európa

legnagyobb tava a Ladoga-tó � amely harmincszor nagyobb, mint a Balaton �, az Onyega-tó kb.

feleekkora. A glintvonal DNY-i részén jött létre a Csúd (Peipsi)-tó.

3. Lapp-tönk

A Balti-pajzs legészakibb részén, a sarkkörtől északra a Svéd- és a Finn-Karjalai-tönk

egybefonódása alkotja a Lapp-tönköt. Az átlagosan 200-300 méter magas hullámos dombságból

szigethegyek emelkednek ki. Gyakoriak a jég által erősen lecsiszolt vásott-sziklák, illetve a

sziklamedencés tavak. (Utóbbi tipikus példája az Inari-tó.) A főként gránitból és kvarcitból álló vásott-

sziklákon az erdőhatár fokozatosan lealacsonyodik. Az erdőhatár feletti, 600-700 méter magas

hegyeket tunturiknak nevezzük. (Magyarul kopár hegyet jelent.)

a) A Lapp-tönk nyugati része a Tunturi-vidék, amelynek partvidéke rendkívül tagolt. A

pleisztocén eljegesedés során a gleccserek hozták létre a fjordokat (például Varanger-fjord,

Porsanger-fjord). A kontinentális selfterületről emelkedik ki a Mageroya-sziget, ahol Európa

legészakibb pontját találjuk, a Nordkapp-ot.

b) A Lapp-tönk keleti része a Kola-félsziget, ahol a Hibini-hegység 1191 méterig emelkedik,

lábainál pedig festői tavak jöttek létre. A glaciális formákat jelenleg a periglaciális folyamatok

alakítják. Északon a Jeges-tenger a szárazföldbe mély fjordok révén jut be, közülük legnagyobb a

Kola-fjord, amely 60 km hosszú, s 327 méter mély.

C) ÉSZAKI-SZIGETEK

1. A Spitzbergák (Svalbard-szigetek) több mint ezer szigetből állnak. A szigetcsoport

szárazföldi talapzatból emelkedik ki, s Gröndlandhoz közelebb van, mint Európához.

Északi területén archaikus kőzetek is megtalálhatók. Nyugaton a kaledóniai hegyláncok

összeköttetést jelentenek a Skandináv-hegység és Grönland között. A Variszkuszi-orogenezis alig

25

érintette a szigetcsoportot. A felső-krétában viszont vulkanizmus ment végbe, melynek során a bazalt

megvédte az üledékes kőzeteket a lepusztulástól. A harmadidőszakban emelkedett a terület, s a

rögösödés során a kaledóniai rögök exhumálódtak. A jelenlegi domborzatot a pleisztocén glaciális

tevékenység hozta létre.

Ma a periglaciális folyamatok tipikus helyszíne: permafrost, szoliflukció, poligonális tundra,

valamint kifagyásos aprózódás alakítja a felszínt.

Legnagyobb tagja a Nyugati-föld, amely a szigetek összterületének kétharmadát teszi ki.

Legmagasabb pontja 1432 méter, s devon homokkőből áll.

Itt találjuk a jellegzetes kártornyokat, amelyekről a szigetek - 1596-ban Barents holland hajós

által � a nevüket kapták (Spitzbergák = �csúcsos hegyek�). A Nyugati-föld északkeleti részén ma is

állandóan eljegesedett területek húzódnak.

4. ÁBRA: A Spitzbergák geológiai térképe (Sömme, A.)

26

2. A Medve-sziget (Bjornoya) devon homokkő-táblái ma jégmentesek. Felszínét pleisztocén

glaciális formák uralják.

3. Európa legészakibb szigetcsoportja a Ferenc József-föld, amely mintegy 100 szigetből áll.

A kaledón alapot mezozoós üledékek, illetve bazalt fedi. 90%-át mai is jég borítja, a legmagasabb

pontok nunatakokként emelkednek ki a jégből. Csak a nyugati partszegélyen találunk tundrát. A

Ferenc József-földön is jól tapasztalható az az általános világtendencia, mely szerint fokozatosan

csökken a jég területe.

IV. Éghajlat, növényzet, talaj

Észak-Európa az 55. szélességi foktól északra helyezkedik el, ezért az évi besugárzás mértéke

alacsony, s így csak két évszak, illetve két átmeneti időszak alakult ki.

Két szélrendszerhez tartozik: a nyugati szelek övében az óceáni hatás érvényesül, míg a sarki

szelek hideggel árasztják el az északi területeket.

A nyugati fekvés, illetve az óceáni hatás következménye a viszonylag sok csapadék, illetve a

hőmérsékleti kiegyenlítettség. Az Észak-Atlanti-áramlás pozitív hőanomáliát eredményez.

A domborzat jelentősen módosítja az éghajlatot. A Skandináv-hegység elsőrendű

éghajlatválasztó: az orografikus tényezők hatására jelentős különbség alakul ki a hegység

keleti és nyugati oldala között mind az évi hőingásban, a csapadék mennyiségében és

formájában, mind a hóhatár magasságában (5. ábra).

Éghajlati területek

A nyugati partvidéken óceáni éghajlat alakult ki, s az Észak-Atlanti-áramlás magas pozitív

hőanomáliát eredményez. Ennek értéke télen helyenként akár a 20-25 oC-ot is eléri, de éves átlagban is

7-12 oC (Lofoten: 0 oC januárban, 15-16 oC júliusban). A csapadék bőséges, évi eloszlása egyenletes.

Mennyisége átlagosan 800 mm, de az orografikus tényezők következtében helyenként ennél jóval több

is lehet (Bergen 1900 mm).

A Skandináv-hegységtől keletre fekvő Norrland és a Nyugat-Botteni parti alföld, valamint

Finnország középső és északi része a szubarktikus éghajlat alá esik. Észak felé fokozatosan

hűvösödik, keleten kevesebb csapadék, s ezzel összefüggésben a nagyobb hőingás jellemző. Az évi

középhőmérséklet 0 � (+4) oC (január: (-3) � (-15) oC, Északkelet-Finnországban (�30) oC; júliusban

pedig 15-16 oC. Nyáron nincs jelentős különbség észak és dél között). A csapadék évi mennyisége

500-600 mm, az óceáni hatás itt még érezhető. Növényzete tajga, talaja a podzol.

Dél-Svédországban a kontinentális éghajlat hűvös nyarú változata jellemző, amely egyben

átmenetet jelent az óceáni éghajlat felé; Dél-Finnországban pedig a szubarktikus éghajlat felé érezhető

az átmenet. Dél-Svédországban az évi középhőmérséklet 7-8 oC (január (�1) oC, július 17 oC), Dél-

27

Finnországban viszont már csak 4-5 oC (január (�5) � 7 oC, július 16-17 oC). A csapadék évi

mennyisége 500-600 mm; növényzetét vegyes erdők, fenyő, nyír, esetleg bükk alkotja.

Tundra éghajlattal a Fjellek vidékén, illetve Lappföld északi részén és az Északi-szigetek

nyugati oldalán találkozhatunk. Itt az évi középhőmérséklet 0 oC alatt marad, júliusban nem éri el a

+10 oC-ot. A tél hosszú és igen hideg, a csapadék kevés (300-400 mm), s többsége hó alakban esik.

Növényzete erdős tundra, moha, zuzmó; s tundratalajok alakultak ki. Gazdag állatvilággal

rendelkezik, a szigeteken madarak, jegesmedve, sarki róka, rénszarvas, fóka él.

Állandóan fagyott éghajlat a Spitzbergák 60%-án, a Ferenc József-föld 90%-án jött létre.

5. ÁBRA: Észak-Európa évi csapadékmennyisége

28

V. Vízrajz

Észak-Európa fő vízválasztója a Skandináv-hegység fjellvidéke. Ettől nyugatra rövid, bővizű,

egyenletes vízjárású, zuhatagos folyókat találunk, amelyeket gyakran hasznosítanak elektromos áram

termelésére. A vízválasztótól keletre lévő folyók esésgörbéje laposabb; itt kiegyenlítetlen medrek,

völgyi tavak jellemzők.

Legismertebb folyója a Glomma az Oslo-fjord közelében, valamint a Göta-älv, Észak-Európa

legjelentősebb folyóvize, amely a Svéd-tavakon halad keresztül. Északon a Botteni-öbölbe ömlik a

Lule-älv, illetve Észak-Finnországban a Kemijoki. Dél-Finnország legjelentősebb folyója a Kymijoki

valamint a Vuoksi, amely a Saaimaa-tó vizét vezeti le a Ladogába, és ezen a folyón alakult ki a híres

Imatrai-vízesés.

Észak-Európa rendkívül gazdag tavakban, melyek zömmel glaciális eróziós eredetűek.

Gyakoriak a sziklamedencés tavak, (pl. Inari-tó), a gleccservájta ároktavak (pl. Norrland tavai), a

kártavak, tengerszemek (Skandináv-hegység). A glaciális akkumulációs tavak közé sorolható a Svéd-

Nagy-tavak (Vänern, Vättern, Mälaren, Hjälmären), illetve a Salpaussälke mögött felhalmozódó

Saaimaa-tórendszer.

29

Észak-Európa (Fenno-Skandia) topográfiai névanyaga

I. Tengerek, öblök, szorosok

Atlanti-óceán

Északi-tenger

Norvég-tenger

Balti-tenger

Jeges-tenger

Barents-tenger

Fehér-tenger

Botteni-öböl

Finn-öböl

Skagerrak

Kattegat

Öresund

Kalmarsund

II. Szigetek, félszigetek

Swalbard-szk. (=Spitzbergák)

Medve-sziget (Bjørnøya)

Magerøya

Ferenc József-föld

Lofoten

Westerålen

Öland

Gotland

Åland

Skandináv-félsziget

Varanger-félsziget

Kola-félsziget

Hanko-félsziget

Nordkap (Északi-fok)

III. Kialakulás, domborzat

Katarchaidák

Saamidák

Belomoridák

Svekofennidák

Karelidák

Gotidák

Pregotidák

Dalslandium

Jotnium

Balti-pajzs

Laurencia

Kaledonidák

Észak-Atlanti-medence

Észak-amerikai-lemez

Eurázsiai-lemez

Yoldia-tenger

Ancylus-tó

Litorina-tenger

30

Nagytájak:

A, Skandináv-hegyvidék

1. Nyugati-partvidék

Lofoten

Westerålen

Lyngen-fjord

Trondheim-fjord

Sogne-fjord

Hardanger-fjord

Eid-fjord

Sør-fjord

Mabødal-gleccservölgy

Vøringsfoss (vízesés)

Osloi-medence

Oslo-fjord

2. Fjellek vidéke

a, Északi fjellek

Svartisen-gleccser

∆ Kebnekaise (2123 m)

Jämatlandi-süllyedék

b, Déli fjellek

Jostedalsbreen

Folgefonn-gleccser

Dovre-fjell

Jotunheimen

∆ Galdhøpigen (2469 m)

∆ Glittertind (2470 m)

Hardangervidda

Låtefoss (vízesés)

B, Balti-pajzs

1. Svéd-tönk

a, Norrland

b, Ny-Botteni-partialföld

c, Svéd-alföld

Svéd-Nagy-tavak (Vänern, Vättern,

Mälaren, Hjälmaren)

Taberg

d, Småland (=Dél-Svéd-dombvidék)

Öland és Gotland (szerkezetileg

Szarmáciához

tartoznak)

e, Skåne (szerkezetileg a Dán

szigetekhez tartozik)

2. Finn-Karjalai-tönk

a, Finn-tóhátság

Salpausselka (végmorénagát)

Punkaharju-óz

Saimaa-tórendszer

Imatrai-vízesés

b, Parti alföldek

Kelet-Botteni-partialföld:

Dél-finn-partialföld

Hanko-félsziget

c, Waara-vidék

d, Karjalai- (=Karéliai-) tönk

Maanselkä

Nyugat-Karjalai-hátság

Fehér-tengeri-alföld

Dél-Karélia

Glinttavak (Ladoga, Onyega,

Peipsi /Csúd/)

3. Lapp-tönk

a, Tunturi-vidék

31

∆ Pyhätunturi (539 m)

Porsanger-fjord

Varanger-fjord

Varanger-félsziget

Magerøya-sziget

Svéd Lappföld (UNESCO

Világörökség)

Nordkap (Európa legészakibb foka:

É.sz.71011�)

b, Kola-félsziget

Kola-fjord

Hibini-hegység (1191 m)

C, Szigetek

1. Swalbard-szigetek (=Spitzbergák)

a, Nyugati-föld (Spitsbergen)

Nordvest-Spitspergen Nemzeti Park

Sør-Spitsbergen Nemzeti Park

b, Prinz-Karls-Forland-sziget

(=Forlandet Nemzeti Park)

c, Keleti-Swalbard-szigetek

2. Medve-szigetek (Bjørnøya)

3. Ferenc József-föld

IV. Folyók, tavak

Glomma

Göta-älv

Lule-älv

Kemijoki

Kymijoki

Vuoksi

Imatrai-vízesés

Szvir

Inari-tó

Kemijärvi

Saaimaa-tórendszer

Svéd-Nagy-Tavak

Vänern

Vättern

Mälaren

Hjälmären

Ladoga

Onyega

32

KELET-EURÓPAI-SÍKVIDÉK

I. Földrajzi helyzet, határok

A Közép-Európa felét kitevő Kelet-európai-síkvidék területe 4,5 millió km2. Határai: az

Onyega�Ladoga közti glintvonal � Barents-tenger � Ural-hegység � Ural folyó (itt a felszín

egybemosódik a Nyugat-ázsiai-síkvidékkel) � Kaszpi-tó � Kaukázus vidéke (Kuma-Manics-süllyedék)

� Fekete-tenger (Perekopi-földszoros) � Keleti-Kárpátok. (A kelet-romániai Moldva is a Kelet-

európai-síkvidékhez tartozik.)

A Közép-európai-rögvidék felé a táj jellege teljes mértékben folytatódik (glaciális

akkumulációs alföld), itt a határt a mélyszerkezet alapján a Kur�öböl és a Keleti-Kárpátok között

húzhatjuk meg.

Tengerpartjai közepesen tagoltak: a Fekete-tenger partvidékén a homokos-turzásos partok a

süllyedő, limán torkolatokkal tarkított szakaszokkal váltakoznak. A Balti-tengeren is lapos partok

jellemzők, helyenként turzásokkal (Kur-földnyelv), illetve boddenekkel (Rigai-öböl).

II. Kialakulás

A Kelet-európai-síkvidék alapja Észak-Európához hasonlóan kratogén (Fennoszarmácia).

Lényeges különbség, hogy míg a Balti-pajzs fedetlen ősmasszívum, addig a Kelet-európai-síkvidék

masszívuma délkelet felé lejtő, fiatal üledékekkel fedett táblás vidék. Az ősmasszívum kristályos

kőzetei csak nagyon kevés helyen kerülnek felszínre. Fejlődéstörténetét a megbillent, délkelet felé

lejtő ősmasszívumon végbement transzgressziók és regressziók határozták meg.

A paleozoikum meghatározó volt a mai morfológiai formák kialakulásában. A peremeken a

perikratogeoszinklinálisokban felhalmozódott üledékekből a Kaledóniai-orogenezis során, a szilurban

létrejött a Tyiman-hegység, míg a karbonban, a Variszkuszi-orogenezis következtében a Donyeci-

hátság alakult ki.

Az orogenezisek hatására a már tönkösödött, stabil területek nem tudtak gyűrődni, de nem is

törtek, hanem hatalmas kiterjedésű anteklízisek és szineklízisek alakultak ki. Az anteklízisek átmérője

esetenként több mint 100 km, s mindössze néhány száz méter magasságú hátságokat jelentenek. Ilyen

az Ukrán-tömbboltozat, a Közép-orosz-tömbboltozat, valamint a Volga-menti-tömbboltozat. Az

anteklízisek között hasonló formátumú, de negatív formák jöttek létre, ezek a szineklízisek

(tömbteknők); ilyen például a Moszkvai-medence.

33

A paleozoikumban végbement egy általános süllyedés, melynek hatására a megbillent

ősmasszívumra � délről észak felé � transzgresszió nyomult. Ennek maradványai az északi területeken

� ahol a későbbi pleisztocén eljegesedés nem tarolta le �, például Észtországban, Saaremaa és

Hiiumaa-szigeteken fedezhetők fel, mészkőtáblák formájában.

A perm idején intenzív szárazföldi lepusztulás történt, amelynek terméke a vöröshomokkő.

Különösen az Ural előterében, a Tyiman illetve Donyec vidékén jellemző. A perm elnevezés Perm

városához kapcsolódik. A regressziók során jelentős sókészletek jöttek létre a szárazzá vált, lefűződő

tengeröblökben, lagúnákban. A teljes lepárlódás kivételes esetben ment csak végbe; a leggyakoribb

sókőzetek a kősó és a kálisó, melyek az Ural előterében jellemzők, Szolikamszk környékén.

A mezozoikumban a tengeri elöntés kisebb területre korlátozódott, a kréta végére � a

regresszió következtében � körülbelül az 50-55. szélességi fokok között maradtak vissza mezozoós

üledékek (kréta mészkő). Ezt a sávot ma a mezozoós hátságok területének nevezzük.

A harmadidőszakban a tenger kiterjedése még kisebb volt, ennek üledékeit ma a Fekete-

tenger partvidékén tanulmányozhatjuk.

A negyedidőszakban már csak egy reliktum-tengerről beszélhetünk: a Kaszpi-tó irányába

húzódott vissza a tenger, itt találjuk a negyedidőszaki üledékeket. A pleisztocén másik jelentős

eseménye az eljegesedés volt: a legnagyobb kiterjedésű riss kb. az 50. szélességi fokig nyomult déli

irányba.

Északon a jég az egykori paleozoós üledékeket jelentős részben erodálta, ezért összefüggő

paleozoós üledékes sáv ma nem található meg. Délebbre morénavidékeket, fluvioglaciális

süllyedékeket találunk. A periglaciális területeken lösz alakult ki, például az Ukrán-táblán. Kelet felé a

lösz vastagsága jelentősen csökken. A jég és a lösztáblák között fluviglaciális síkságok alakultak ki,

amelyek később mocsaras, tőzeges területekké váltak.

Európa legvastagabb lösztáblái Ukrajnában találhatók. Érdemes megemlíteni, hogy e területek

nem az egykori végmoréna-gátak közvetlen szomszédságában jöttek létre � annak ellenére, hogy az

adottságok alkalmasak lettek volna löszképződésre (poranyag; éghajlati-morfológiai-növényzeti

viszonyok). Egyedül a vízrajzi viszonyok nem kedveztek a löszképződésnek, hiszen a fluvioglaciális

süllyedékekben az olvadékvizek azt nem tették lehetővé. A kelet felé történő elvékonyodás oka, hogy

a csapadék mennyisége fokozatosan csökken.

A holocénben folytatódott a reliktumtavak regressziója, kialakult a Kaszpi-tó, illetve annak

alföldje, mélyföldje. Emellett a fluviátilis erózió és akkumuláció alakítja a mai felszínt. Szintén a

holocén terméke a mai partok kialakulása. A Fekete-tenger partvidékén a homokos, turzásos, épülő

partok (pl. Azovi-tenger vidéke) váltakoznak a lapos, süllyedő partokkal, ahol a széles folyóvölgyekbe

benyomult a tenger, és tölcsértorkolatra emlékeztető, de genetikailag teljesen más típusú, ún. limán

torkolatokat eredményezett.

34

III. Tájai

A Kelet-európai-síkvidék a legklasszikusabb horizontális földrajzi övezetes nagytájak közé

tartozik. Találunk itt táblás síkságot változatos felszínnel, ahol csak kevés helyen bukkan felszínre a

prekambriumi kristályos kőzet (Podóliai-hátság, Azovi-tönk, Voronyezsi-tönk). Előfordulnak

paleozoós üledékek illetve hegységek (Tyiman-hegység, Donyeci-hátság); kiemelkednek az

anteklízisek, ahol a paleozoós üledékekre mezozoós rétegek kerültek (Podóliai-, Közép-orosz-, Volga-

menti-, Volgántúli-hátság). A mai felszínformákat nagymértékben negyedidőszaki folyamatok

határozták meg: a területet letarolt térszínek, moréna-síkságok, végmoréna-rendszerek, fluvioglaciális

síkságok, lösszel fedett táblás síkságok, folyóvízi üledékekkel kitöltött alföldek, illetve a Kaszpi

tengeri üledékei jellemzik.

A) HÁTSÁGOK, DOMBSÁGOK

1. Morénasíkságok, végmoréna-területek

A pleisztocén eljegesedések közül a riss volt a legnagyobb, amely érintette a Baltikum egészét,

Belorusszia felét, illetve Oroszország európai részének északi egyharmadát. A würm eljegesedés

kisebb területre korlátozódott, ennek megfelelően északabbra találjuk a würm végmoréna-gátakat, s

mivel ezek fiatalabb képződmények, a formák itt élesebbek, mint a riss esetében. Mivel a moréna-

anyagok könnyen pusztuló formákat alkotnak, a folyók e végmoréna-gátakat dombsorokká szabdalták

fel: a würm területeket kevésbé, a riss végmoréna-gátakat tagoltabban.

A würm morénasíkságok területe szerves folytatása a Lengyel-tóhátságnak. A Balti-hátság

inkább csak alföld, átlagosan 40-80 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé. Csak a morénaszigetek

haladják meg a 100 méteres magasságot; ilyen például Litvániában a Zemaitija (234 m), Lettországban

a Vidzeme (311 m), Észtországban a Munamägi (318 m). A síkságokon sekély tavak, helyenként lápok

találhatók.

Észtország északi részén felszínre kerül a szilur mészkő is, melyet a jégkorszaki jég nem

pusztított le teljesen. Saaremaa és Hiiumaa szigetek is hasonló szerkezetűek, sőt, a szerkezetileg ide

tartozó Jylland és Gotland is ebbe a kategóriába tartozik. A Rigai-öböl pedig egy tipikus bodden.

A Belorusz-hátság területén a paleozoós kőzetekre vastag morénaüledékek (kamek, ózok,

drumlinek) kerültek. A 200-300 m magas felszínen rengeteg glaciális akkumulációs eredetű tó

helyezkedik el.

A Valdaj-hátság határozottabban emelkedik ki környezetéből (347 m). Európa legjelentősebb

vízválasztója, hiszen négy vízgyűjtő (Balti-tenger, Fehér-tenger, Kaszpi-tó, Fekete-tenger) fő táplálója:

itt ered a Volga, a Dnyeper, a Daugava, valamint a Jeges-tenger (Fehér-tenger) északra induló kisebb

vizei.

Az Onyega-hátság az előbbiekhez képest kisebb területű, és alacsonyabb.

35

A riss moréna-síkságok a würmben keletkezettekhez képest délebbre helyezkednek el,

alacsonyabbak, kisebb kiterjedésűek, és a folyók erősebben felszabdalták őket. Ide tartozik a

Szmolenszk-Moszkvai-hátság, a Klin-Dimitrovi-hátság és az Északi-uvalok.

2. Paleozoós rögök, hátságok

A kaledóniai (szilur) Tyiman négy palasávból álló röghegység. Az észak-déli csapásirányú

dombság átlagosan 400 m magasra emelkedik. A Donyeci-hátság gránittömbje (367 m) a Variszkuszi-

orogenezis során jött létre.

3. Mezozoós hátságok

A Volhiniai-Podóliai-hátság szerkezetileg az Ukrán-anteklízissel egyezik meg. A

prekambriumi kratogén kőzetekre paleozoós majd mezozoós üledékek kerültek, amelyeket vastag

lösztábla takar be. E területen gyakoriak a löszformák. A Dnyeper felé, keleti irányban réteglépcsőben

szakad le a hátság. A folyók eróziója a völgyekben helyenként felszínre hozta az archaikus kőzeteket

is.

A Közép-orosz-hátság a Dnyeper-síkságtól az Oka-Don-síkságig húzódik. A felszínen

mezozoós mészkövet találunk, amely nagymértékben karsztosodott. A lösz itt már vékonyabb, vagy

helyenként teljesen hiányzik. E területen találjuk az ismert kurszki vasércet.

A Volga menti hátság domborzata aszimmetrikus, nyugaton enyhén lejt, míg keleten

meredeken szakad le a Volgára. A Volga nagy kanyarulata a Zsiguli-hegység eltérítő szerepének

köszönhető.

A Zsiguli-hegység mészkőhorsztja 300-400 m magasságú, s e területet � déli irányban � a

Jergenyij-hátság köti össze a Sztavropoli-hátsággal, amely már a Kaukázus-vidék tája.

A Volgántúli-hátságot a folyók eróziójának köszöbhetően három részre oszthatjuk:

• A Káma-Vjatka-fennsík paleozoós mészkőből és vörös homokkőből áll, a folyók

platóroncsokat hoztak itt létre.

• Az Ufai-fennsík jellemző kőzete a permi vörös homokkő, valamint a mezozoós

mészkő.

• A déli Obscsij-szirt alacsony mezozoós mészkőtáblákból áll.

4. Kratogén kibukkanások

Mivel a prekambriumi kristályos kőzetek a földtörténet során mélyre kerültek, s

azokat fiatalabb üledékek takarták be, csak kevés helyen és kis kiterjedésben bukkannak felszínre a

prekambriumi kratogén kőzetei � általában a folyóvízi eróziónak köszönhetően. Ilyen terület például

az Azovi-tönk, illetve a Voronyezsi-tönk.

36

B) ALFÖLDEK ÉS MEDENCÉK

1. Fluvioglaciális síkságok

A pleisztocén jégkorszak végmorénagátjai előtti süllyedék-területeken hatalmas olvadékvíz-

síkságok (fluvioglaciális síkságok) jöttek létre. Közülük a legnagyobb a Poleszje, melynek vizét a

Pripjaty vezeti le (Rokitno-mocsarak). Területe körülbelül Magyarország területével egyezik meg.

A Moszkvai-medence lápos, mocsaras területének nagyobb részét már lecsapolták, keleti

részmedencéje a Mescsora. Hasonló fluvioglaciális síkság az Északi-Dvina-mellék és a Pecsora-

medence tundravidéke.

2. Folyó menti alföldek

A Kelet-európai-síkvidék középső sávjában találhatók azok az alföldek, amelyeket a folyók

töltöttek fel.

A Dnyeper melléki síkság harmadidőszaki üledékeit vastag lösz fedi, illetve ezen folyóvízi

hordalék található.

Az Oka-Don-síkságot �Orosz Mezopotámiának� is nevezik, hiszen a két folyó közti területet

jelenti. A két vízgyűjtő közötti vízválasztó rendkívül alacsony, s keletről nyugati irányba egy hullámos

vonalat rajzol ki. A kisebb mellékvizek egymással ellentétes irányba folynak: egy részük észak felé, az

Oka folyóba, másik részük déli irányba, a Donba ömlenek.

A Volga menti síkság aszimmetrikus képet mutat: a Volga nyugatra tolódott, ennek

következtében a Volga menti hátság meredeken szakad le a síkságra, s a teraszok is emiatt

aszimmetrikusak, a jobb oldalon ritkán találhatók. A teraszok alatt harmadidőszaki üledékek

helyezkednek el.

3. Tengeri akkumulációs síkságok

A Fekete-tenger északi előterében harmadidőszaki feltöltött alföld húzódik, s a part mentén

limánok sorakoznak, amelyek az izosztatikus süllyedés következtében jöttek létre. (Odessza régi

kikötője is egy limánban épült.)

A Kaszpi-mélyföldön és �alföldön negyedidőszaki üledékeket találunk, amelyek a reliktumtó

regressziója során akkumulálódtak.

37

6. ÁBRA: Kelet-Európa tájai (szerk. Dr. Székely András.)

38

IV. Éghajlat, növényzet, talaj

A Kelet-európai-síkvidéken � elsősorban a domborzatnak köszönhetően � klasszikus földrajzi

zonalitás jött létre. Az éghajlat egyik legfontosabb tényezője maga a kelet-európai fekvés, az óceántól

való nagy távolság, melynek következtében a legszélsőségesebb és legkontinentálisabb éghajlatok

jöttek létre Európán belül.

Másik fontos tényező a síksági domborzat, amely lehetővé teszi, hogy a légtömegek

akadálytalanul jutnak a Balti-tengertől az Uralig. A délről jövő légtömegek számára a Kaukázus,

valamint délnyugaton a Kárpátok csak kisebb mértékben jelent orográfiai gátat. Északról szintén

nyitott a Kelet-európai-síkvidék, így a sarki légtömegek a Fekete-tengerig gyakorlatilag akadálytalanul

juthatnak el, s ugyanígy fordítva, a déli, a Földközi-tenger illetve a Kaszpi-tó irányából érkező

légtömegek is esetenként a Jeges-tengerig kifejthetik hatásukat. Mindezek következtében jellemző a

nagy évi hőingás, a gyors és erőteljes időjárás-változás (pl. a Káma vidékén az évi hőingás 33-34 oC,

de Moszkvában mértek már (�43) és +39 oC-ot is).

Az észak-déli nyitottságból fakadóan gyakran előfordul, hogy a szomszédos légtömegek

között óriási hőmérséklet-különbség alakul ki (pl. 1932-ben Kazanyban, december 27-én �40 oC-ot

mértek, december 28-án 0 oC-ot). A legkevésbé szélsőséges hőmérséklet a Baltikumban alakult ki,

ahol a januári középhőmérséklet �3 oC. A leghidegebb terület Pecsora -20 oC-kal. A déli területeken,

Odessza környékén ugyanez az érték �2oC.

A júliusi középhőmérsékletek összevetésénél érvényesül az észak-déli övezetesség, ennek

megfelelően a Pecsora vidékén +8 oC, Odessza környékén +23 oC a júliusi középhőmérséklet.

Tekintettel arra, hogy magasabb hegységek nincsenek a síkvidéken, a csapadékviszonyokban

jelentős regionális különbségek nem alakultak ki . Nyugaton a csapadék átlagos mennyisége 700 mm,

ami kelet felé fokozatosan csökken 500 mm-ig (a hátságok nyugati oldalán valamivel több csapadékot

mérnek, 800 mm is előfordulhat). A legszárazabb terület a síkvidék délkeleti része, ahol 300 mm évi

csapadékmennyiség jellemző.

Éghajlati területek

A Barents-tenger partvidékén tundra éghajlat alakult ki a tundranövényzet különböző

változataival, illetve tundratalajokkal.

A szubarktikus éghajlat kelet felé egyre szélesebb sávot alkot, növényzete a tajga, podzol

talajokkal.

Ezzel ellentétben a kontinentális éghajlat hűvös nyarú változata kelet felé összeszűkül.

Ennek vidéke a Baltikum, Belorusszia, valamint Oroszország északi része. Itt lombos vegyes erdők

alakultak ki barna erdőtalajjal, míg a kontinentális éghajlat meleg nyarú változatán a természetes

növényzetet erdős sztyepp alkotja, gesztenyebarna talajokkal.

39

Ettől délre, illetve keletre a száraz éghajlat sztyepp változata jött létre sztyepp növényzettel,

amelynek nagy része fontos mezőgazdasági terület, kitűnő minőségű csernozjom talajokkal. (7. ábra)

7. ÁBRA: É-D-i szelvény a Kelet-európai-síkvidék nyugati részén keresztül (Molnár B.)

V. Vízrajz

A Kelet-európai-síkvidék földrajzi helyzetéből és morfológiájából adódik, hogy hosszú, nagy

folyók alakultak ki. Vízválasztó az Észak-Ural � Északi-uvalok � Valdaj-hátság � Poleszje lápjainak

vonala, mely egyben Európa fő vízválasztója is.

A felsoroltak közül legjelentősebb a Valdaj-hátság, amely mind a négy abszolút

erózióbázisnak a vízválasztóját jelenti � szerény magassága ellenére. Itt ered a Volga, amely nagy

deltával ömlik a Kaszpi-tóba. Legjelentősebb jobboldali mellékfolyója az Oka, illetve annak

mellékfolyója, a Moszkva folyó. A Volga baloldali mellékfolyói közül legismertebb a Káma (a

Belajával és a Vljatkával), valamint a Szamara.

40

A Fekete-tenger vízgyűjtőjének fő folyója a Dnyeper, amely szintén a Valdaj-hátságban ered,

s legjelentősebb mellékfolyója a Pripjaty, amely a Poleszje mocsárvidék vizének egy részét vezeti le.

váltakoznak A Fekete-tengerbe ömlik � a Dnyeperhez hasonlóan limán torkolattal � a Dnyeszter, a

Déli-Bug és a Don.

A Valdaj-hátság harmadik nagy folyója a Daugava (orosz nevén Nyugati-Dvina), amely a

Balti-tengerbe ömlik. Szintén ennek az erózióbázisnak a folyója a Nemunas, a Néva és a Narva.

A negyedik erózióbázist a Fehér-tenger (Barents-tenger) jelenti, ide ömlik az Északi-Dvina

(két forráságával, a Szuhonával és a Vicsegdával), valamint a Mezeny és a Pecsora.

Tavai közül a legtöbb glaciális akkumulációs eredetű morénató (Belorussz- és Balti-tóhátság).

A fluvioglaciális süllyedékekben gyakoriak a lápok, mocsarak: ilyen a Poleszje-vidék (Rokitno-

mocsarak), amely egyben vízválasztó is. Vize részben a Fekete-tenger vízgyűjtőjébe kerül, részben a

Balti-tengerbe jut el. Északnyugaton a Csúd (Peipsi-tó) glinttó, amelyet a Kelet-európai-síkvidékhez

sorolunk. A Kelet-európai-síkvidék és a Balti-pajzs határán található Európa legnagyobb tava, a

Ladoga, illetve az Onyega-tó. A nagytáj délkeleti határán húzódik Földünk legnagyobb tava, a Kaszpi-

tó, amely reliktumtó.

41

A Kelet-európai-síkvidék topográfiai névanyaga

I. Tengerek, öblök, szorosok

Jeges-tenger Barents-tenger Fehér-tenger

Balti-tenger Finn-öböl Rigai-öböl

Fekete-tenger Azovi-tenger Kercsi-szoros

II. Szigetek

Hiiumaa Saaremaa

III. Kialakulás, domborzat Nagytájak

A, Hátságok, dombságok

1. Kratogén kibukkanások

a, Azovi-tönk b, Voronyezsi-tönk

2. Paleozoos rögök, hátságok a, Tyiman b, Donyeci-hátság (367 m)

3. Mezozoos hátságok a, Volhiniai-Podóliai-hátság b, Közép-orosz-hátság c, Volgamenti-hátság

Zsiguli-hegység Jergenyij-hátság

d, Volgántúli-hátság Káma�Vjatka-fennsík Ufai-fennsík Obscsij-szirt

4. Morénasíkságok, végmoréna-területek a, Würm morénasíkságok

Balti-alföld Zemaitija (234 m) Vidzeme (311 m) Munamagi (318 m) Belorusz-hátság Valdaj-hátság Onyegai-hátság

b, Riss morénasíkságok Szmolenszk�Moszkvai-hátság Klin�Dimitrovi-hátság Északi-uvalok (Észak-orosz-hátság/)

B, Alföldek, medencék

1. Fluvioglaciális síkságok a, Poleszje

Pripjaty- (Rokitno-)mocsarak b, Moszkvai-medence

Mescsora c, Északi-Dvina-mellék d, Pecsora-medence

2. Folyómenti alföldek a, Dnyeper-melléki-síkság b, Oka�Don-síkság (�Orosz Mezopotámia�) c, Volga menti-síkság

3. Tengeri akkumulációs síkságok a, Fekete-tenger partvidéke b, Kaszpi-alföld (- mélyföld

42

BRIT-SZIGETEK

I. Földrajzi helyzet, határok

A Brit-szigetek kontinentális talapzaton fekszik, együttes területe 315 ezer km2. Az Ír-sziget a

jégkorszak idején, az Angol-sziget ezt követően vált le Európa szárazföldi törzséről. A Doveri-szorost

részben süllyedés, részben hullámverés alakította ki.

A kb. 1100 tagot számláló szigetvilág két legnagyobb szigete az Angol-sziget (224 ezer km2)

és az Ír-sziget (83 ezer km2). Jelentősebb szigetek még az Orkney-szigetek, Shetland, Hebridák, Man,

Anglesey, Wight, illetve a Csatorna-szigetek (Jersey és Guernsey), amelyek közigazgatásilag

Angliához tartoznak, de szerkezetileg már a Francia-Belga-rögvidék részét képezik.

A Brit-szigetek partjai erősen tagoltak. Skócia partjai jellegzetesen marinoglaciális, pusztuló

partok, délnyugaton pedig, az Ír- és Angol-szigeten is ria-partok jöttek létre. Az elmúlt évezredben a

süllyedés, illetve az abrázió következtében a partok átlagosan 6 km-rel kerültek beljebb a szárazföld

rovására. Ez összesen mintegy 9000 km2-nyi terület elvesztését jelentette � a tenger javára.

II. Kialakulás

A Brit-szigetek legrégibb kőzetei a prekambriumból származnak, amelyek a Hebridákon és

ÉNY�Skóciában találhatók.

Az új-proterozoikumban Fennoszarmácia és Laurencia között létrejött a Kaledóniai-

geoszinklinális, amelyben vastag üledékrétegek halmozódtak fel.

A paleozoikum rendkívül mozgalmas volt a Brit-szigetek mai területén. A legtöbb időszak

elnevezése e területről származik: például kambrium Wales latin neve, devon Devonshire grófság

nevéből származik, az ordovícium és szilur néptörzseket jelent; Kaledónia pedig Skócia latin neve.

A szilur végéig aktív süllyedés jellemezte a területet, ekkor vastag üledékek akkumulálódtak.

A kambriumban 5000 méternél vastagabb konglomerátum, homokkő, agyagpala rakódott le Wales-

ben. Az ordovíciumban, illetve a szilur elején folytatódott az üledékképződés, majd a szilur végén

ment végbe a Kaledóniai-orogenezis Laurencia és Fennoszarmácia közeledése révén. E

geoszinklinálisból emelkedett ki az a hegység, amelynek ma része Észak-Írország, Wales északi része,

Cumbria, Skócia.

A devonban a Spitzbergákig húzódó kiterjedt hegységrendszerben erőteljes szárazföldi

lepusztulás ment végbe. Ennek hatására vastag törmelékanyag halmozódott fel, amely �old red

sandstone� néven került be a földrajzi szakirodalomba. Laurencia és Fennoszarmácia egyesülésével

43

létrejött az ún. �Régi Vörös Kontinens�. E kontinenstől a jelenlegi irányokat tekintve délre már létezett

a Variszkuszi-geoszinklinális, amely egészen a karbonig üledékgyűjtő volt, s végig akkumuláció volt a

jellemző.

A Variszkuszi orogenezis a karbon elején kezdődött a Paleotethys bezáródásával, amelynek

következménye a hegységrendszer kialakulása, felboltozódása lett. A Francia-középhegységtől

nyugatra lévő ágat Armorikai-ágnak nevezzük: ide tartozik a Brit-szigetekről Dél-Írország, a Pennine,

Dél-Wales, illetve a Cornwall-félsziget, valamint a Délkelet-Angol-lépcsővidék alapja.

A felső-karbonból parallikus széntelepeket találunk Dél-Wales, illetve a Skót-alföld

területéről.

A permben általános szárazföldi lepusztulás jellemző: a Rotliegend emeletben, a Cornwall-

félszigeten vörös homokkő (�new red sandstone�) képződött, amely részben az Északi-tenger alapját is

képezve a szénhidrogének egyik fontos tárolókőzete is egyben.

A mezozoikumban a Párizsi-medencéhez hasonlóan az Angol-sziget délkeleti része is tenger

alá került, egészen az eocénig. A tenger kiterjedése fokozatosan csökkent. Az üledékek főként tengeri

eredetűek, s elsősorban mészkövet jelentenek. A krétában megindult az Atlanti-óceán északi

medencéjének kinyílása, Észak-Amerika és Európa távolodása. Ennek következményeként a kréta

illetve az eocén folyamán egyes helyeken � például Észak-Írországban, a Belső-Hebridákon �

vulkanizmus ment végbe.

A harmadidőszakban a tengeri üledékek egészen az eocénig akkumulálódtak, de fokozatosan

visszaszorult a tenger, s csak a Londoni-, valamint a Hampshire-medencében maradt elöntött terület. A

harmadidőszak legjelentősebb globális eseménye az Alpi-orogenezis volt, amely a már tönkösödött,

lepusztult területekre, így a Brit-szigetek szerkezetére is hatott. Kéregmozgások hatására törések jöttek

létre, ezek mentén rögök emelkedtek ki, és árkok süllyedtek be. Így jött létre a harmadidőszakban a

Kaledóniai-csatorna süllyedékterülete. A Délkelet-Angol-lépcsővidék jelenlegi területe is megsüllyedt,

az egykori táblaperemek kipreparálódtak, a külső erők hatására pedig kueszták jöttek létre. A

rögösödés helyenként vulkanizmussal is járt (Belső-Hebridák, Antrim-plató).

A negyedidőszak legfontosabb eseménye az eljegesedés volt. A riss (saale) eljegesedés az Ír-

szigetet teljesen, az Angol-szigetet a Bristol � London vonaltól északra borította be. A würm

eljegesedés idején az Ír-sziget és Wales déli része, illetve az Angol-lépcsővidék jégmentes maradt,

csak a hegységekben jöttek létre jégközpontok.

44

8. ÁBRA: A Brit-szigetek szerkezete

(Székely A.)

45

III. Tájai

A) SHETLAND-SZIGETEK

A kb. 100 szigetből álló, uralkodóan gneisz kőzetből felépülő szigetcsoport kaledóniai eredetű.

Erőteljesen lepusztult, hullámos tönk alakult ki, a partok erősen tagoltak, s a 200-300 méter magas

falak meredeken szakadnak le a tengerre.

B) ORKNEY-SZIGETEK

A 67 szigetből álló csoport alapja kratogén, amelyre a későbbiekben devon homokkő települt.

Pusztuló, meredek partokkal emelkedik ki a tengerből. A szigetek közrefognak egy medencét (Scapa

Flow), amely a II. világháborúban fontos támaszpont volt.

C) HEBRIDÁK

A Hebridák alapja kratogén, azonban a harmadidőszakban összetöredezett, és erőteljes

vulkanizmus ment végbe a Belső-Hebridákon. A Külső- és Belső-Hebridák közötti Minch-csatorna a

harmadidőszaki mozgások következményeként alakult ki.

A Külső-Hebridák szigeteit a prekambriumi ősmasszívum tönkdarabjai alkotják. A szigetek

erősen lekoptatottak, 100-150 m tengerszintfeletti magasságúak. Az erősen pusztuló part tagolt,

glaciális formakinccsel rendelkezik. Fő kőzetei a gneisz, illetve a palák. Legnagyobb szigete Lewis.

A Belső-Hebridák legfontosabb kőzete harmadidőszaki bazalt. Legnagyobb szigete a Skye-

sziget. Közismert a 150 km hosszan, helyenként 300 m magasan kialakult, oszlopos elválású

bazaltoszlopok sora. Mull szigete egy erupció maradványa. Staffa szigetén találjuk a híres, abrzió által

létrejött Fingal-barlangot, amelyet csak apálykor lehet megközelíteni.

D) ANGOL-SZIGET

1. Skócia

Skócia egész területe � az északnyugati szűk perem archaikus kőzeteinek kivételével � a

Kaledóniai-orogenezis során jött létre. Azóta erősen tönkösödött a terület, a harmadidőszakban

rögösödött, összetöredezett. Skócia hármas tagoltságot mutat.

a) A Skót-magasföld a harmadidőszakban emelkedett újra hegyvidékké, s mivel csapadékban

rendkívül gazdag, mély folyóvölgyek jöttek létre. Gyakoriak a glaciális eróziós formák is, erre utalnak

a kártavak, gleccservölgyek, helyenként kárgerincek.

46

A Skót-magasföld a harmadidőszaki mozgások során keletre billent, így a nyugati oldala

magasabb, és meredekebben szakad le a nyugati partvidékre. Itt a legjellemzőbb a glaciális eróziós

formakincs: csipkézett gerincek, károk, völgyi tavak (loch-ok), valamint trogok, fjordok (firth-ök)

váltogatják egymást.

A harmadidőszakban besüllyedt Kaledóniai-csatorna � amelyben Skócia egyetlen jelentősebb

nem glaciális eredetű tava, a Loch Ness is húzódik � két részre osztja fel a felföldet. (A Kaledóniai-

csatorna nyugati elvégződése a Firth of Lorn, keleten pedig a Moray Firth.)

Az Északnyugat-Skót-hegyvidék erősebben tagolt, míg a Kaledóniai-csatornától délkeletre lévő

Grampian-hegység magasabb, tömegesebb. Itt találjuk a Brit-szigetek legmagasabb pontját, a Ben

Nevist (1343 m). A hegység gazdag glaciális formakinccsel rendelkezik. Területén található a skótok

egyik híres történelmi helyszíne, a Glen Coe gleccservölgy, valamint a legnagyobb glaciális tó, a Loch

Lomond.

b) A Skót-alföld Skócia központja, szerkezeti vonalak mentén különül el az északi és a déli

hegyvidéktől. A mélybe került kristályos alapot devon vöröshomokkövek, illetve kisebb részben

karbon üledékek fedik, utóbbiban találhatók a produktív szénrétegek. A pleisztocén eljegesedés során,

a szelektív denudáció következtében egy hullámos, dimbes-dombos táj alakult ki, sőt helyenként ókori

vulkanikus dombsorok is tagolják. Ezekhez kapcsolódnak még a glaciális akkumulációs formák,

morénák, drumlinek.

c) A denudációs alföldtől délre emelkedik a Dél-skót-hegyvidék (Southern Upland), amely

részben hasonlít a Skót-fennsíkhoz, de annál alacsonyabb és kisebb kiterjedésű. Főképpen kristályos,

palás kőzetek alkotják; átlagosan 700-800 m magas. A Tweed folyó két részre osztja a hegységet:

északon az Uplands-hegyvidék húzódik, délen pedig � Anglia és Skócia határán � a Cheviot Hills.

2. Anglia

a) Cumbria (Cumberland)

Anglia egyetlen kaledóniai eredetű hegységét síkságok veszik körül. A szilur palákra a

harmadidőszakban a kéregmozgások során bazaltsapka került, amely megvédte az alatta lévő puhább

kőzetet a lepusztulástól. Így a környező területek tönkösödésével párhuzamosan egy harang alakú

hegység jött létre, ahonnan minden irányból folyók futnak le. A pleisztocénben legmagasabb pontja

(Scafell Pikes, 978 m) eljegesedési központ volt. Innen gleccserek nyomultak le a folyóvölgyekbe, s

ahol a bazaltot felváltotta a jéggel szemben kevésbé ellenálló pala, túlmélyítés következett be. A mély

gleccservölgyekben tavak jöttek létre, így a központtól azonos távolságban és minden irányban tavak

húzódnak � a területet ezért Lake District-nek (Tóvidék) is nevezik. Formai változatossága és

tavakban való gazdagsága miatt az idegenforgalomban �Angol-Svájcként� ismert. Cumberland-től

nyugatra emelkedik ki a tengerből Man szigete, amely leszakadt kaledóniai palarög.

47

b) Pennine-hegység

Az Armorikai-ághoz tartozó hegység kialakulásának legintenzívebb időszaka az alsó-karbon

volt. Erőteljesen tönkösödött, a harmadidőszakban kiemelkedett. Ennek során nem gyűrődött, hanem

egy felboltozódás jött létre, így a kristályos alapon a karbon mészkő, a keményebb homokkő, illetve

azon a homokos-agyagos üledékek is kiemelkedtek. (Utóbbiban találhatók a széntelepek.)

A kiemelkedés után a boltozat teteje fokozatosan lepusztult, így felszínre kerültek a -

korábban egymásra települt - különböző kőzetek, s ennek megfelelően a morfológiai formák az eltérő

kőzetminőséghez kapcsolódnak. Szén � a lepusztulás következtében � csak az előterekben található.

A hegység aszimmetrikus: északi része magasabb (itt található a Cross Fell, 893 m), míg a déli

csúcsok alacsonyabbak (Peak 673 m). Mind észak�dél, mind kelet�nyugat irányban erősen

összetöredezett a hegység, ezért a közlekedés számára jó átjárók jöttek létre, még vízi csatornákat is

építettek a hegység átszelése érdekében. A felszín rendkívül változatos, s az eltérő kőzetminőségnek

köszönhetően a kopár karsztos mészkővidékek váltakoznak gyér homokkő-felszínekkel, illetve az

agyagos területeken előforduló lápokkal.

c) Cornwall-félsziget

Armorikai eredetű, de a harmadidőszakban kevésbé emelkedett ki, mint a Brit-szigetek többi

hegysége. A 100-400 m magas dombságból csak néhány kőbörc emelkedik ki, ilyen a gránitból

felépülő Dartmoor (622 m) vagy a kvarcitból álló Exmoor (520 m). Meredek ria-parttal szakad le a

tengerre; legnyugatibb pontja a Land�s End, amelynek folytatásában a hullámverés által leszakított

Scilly-szigeteket találjuk. A félszigeten korábban ónt bányászata, a föníciaiak emiatt nevezték el az

Angol-szigetet Ón-szigetnek.

d) Angol-alföld

A Pennine-hegységet három oldalról körülölelő alföldön perm és triász rétegek találhatók,

amelyekre a pleisztocénban glaciális akkumulációs üledékek kerültek.

Az Északkelet-Angol-alföld területén � a Tees folyótól északra (Northumberland) � a karbon

produktív széntelepek sok helyütt kifutnak a tengerig. Délebbre a felszínen permi rétegek váltják fel a

karbon üledékeket.

A Közép-Angol-alföld a Pennine-tól délre terül el. Az alsó-triász tarkahomokkő dombok,

valamint a felső-triász keuper-, márga- és homokkő-rétegek a Délkelet-angol-lépcsővidék Triász-

tábláját is jelentik egyben. Lepusztult síkságról van szó, melyet morénahalmok, szigetszerű

kiemelkedések tagolnak.

Az előbbi közvetlen folytatása az Északnyugat-Angol-alföld, amely a három alföldi terület

közül a legkiegyenlítettebb. Itt is glaciális üledékeket találunk, amelyek egészen a Cumberland-

hegységig, illetve az Eden-medencéig folytatódnak.

48

e) Délkelet-Angol-lépcsővidék

A Párizsi-medence lépcsővidékének szerves folytatása a Délkelet-Angol-lépcsővidék, hiszen a

kettő között létrejött Doveri-szoros csak az utolsó eljegesedést követően alakult ki.

A medence a triászban megsüllyedt, rajta üledékek rakódtak le, majd a harmadidőszakban � a

központi terület süllyedésével párhuzamosan � a peremterületek megemelkedtek, a rétegek megdőltek,

elvékonyodtak, majd kipreparálódtak, s ezzel egy klasszikus lépcsővidék alakult ki, amely

megközelítőleg szimmetrikus a Párizsi-medence lépcsővidékével. A rétegek dél felé dőlnek, a lépcsők

pedig észak-, illetve északnyugat felé néznek.

A Triász-tábla � mint az előbbiekből kitűnt � a Közép-Angol-alföldnek felel meg.

A Triász-tábla után a Jura-lépcső Bristoltól a Tees torkolatáig ívesen húzódik. A 200-400 m

magasságú lépcső a Cottswold Hills, York Wolds, Cleveland Hills dombokban öltött formát. (Utóbbi a

legmagasabb, 454 m.)

A Jura-lépcsőtől délre az egyenletesen lejtő Jura-tábla következik, amely észak-északkelet

felé kiszélesedik. Itt találjuk az Ouse folyó medencéjét, amely az egyetlen alluviális síkság az egész

Brit-szigeteken. E terület ma is süllyed, így a Wash-öböl mentén marsch jellegű, vizenyős, tőzeglápos

területek alakultak ki, sőt mélyföldeket is találhatunk (Fens-vidék).

A Kréta-lépcső meredeken emelkedik ki a Jura-táblából, a Lymei-öböltől egészen a Dervent

folyóig húzódik. Legmagasabb és legkopárabb része a 380 m magasságú Salisbury-fennsík. Következő

tagja a Chiltern Hills, amelyen a Temze visszavágódott, és a Jura-táblán lévő Ouse folyó felső

szakaszát elhódítva klasszikus kaptúrát hozott létre. A Chiltern Hills folytatásában a Gogh Magog

Hills alacsonyabb terület. A Kréta-lépcső a Lincoln Woldsban folytatódik, illetve a York Woldsban

találkozik a Jura-lépcsővel.

A lépcsőtől déli-délkeleti irányba lejt a terület: széles dombok, alacsony karsztos vidékek

váltakoznak. Ez maga a Kréta-tábla, amelynek geológiailag érdekes része a Downs-vidék. E terület

egykor egy kréta antiklinális volt, ahol a kemény felső-kréta mészkő puhább alsó-kréta agyagos,

homokköves rétegeket takart. A harmadidőszakban felboltozódott, majd a külső erők hatására a

boltozat egyenletesen pusztult. Miután a legmagasabb részén a teljes felső-kréta mészkő erodálódott,

az alatta következő alsó-kréta agyagos öszlet már könnyebben pusztult, míg a peremen lévő felső-

kréta kevésbé. Így végül egy hármas tagolódású vidék alakult ki. Északon a North-Downs, ahol a

felső-kréta mészkő csonkját találjuk; délen a South-Downs, ahol a déli csonk maradt meg; valamint a

kettő között egy alacsonyabb, agyagos terület, a Weald-vidék húzódik.

Az Eocén-tábla sehol nem alkot lépcsőt, belesimul a Kréta-táblába. Két izolálódott eocén

területet találunk: a Londoni-medence, illetve délen a Hampshire-medence eocén üledékeket tartalmaz,

amelyeken friss, alluviális üledékek sorakoznak.

49

3. Walesi-hegyvidék (Cambrian-hegység)

A félszigeten emelkedő hegyvidék mind szerkezeti, mind morfológiai szempontból kettősséget

mutat. A kaledóniai eredetű (szilur) Észak-Walesi-hegyvidék nagyobb, magasabb, és főleg palák,

homokkövek alkotják. Legmagasabb pontja a Snowdon (1085 m), amely a pleisztocénben szintén

eljegesedési központ volt. Az egész hegyvidékre jellemzők a glaciális formák, kárfülkék, tavak.

Az északi, magasabb területek ismert nemzeti parkja a Snowdonia Nemzeti Park, amely

kiegészülve a híres walesi part menti várakkal az UNESCO Világörökség részét is jelenti.

A Dél-Walesi-hegyvidék kelet-nyugat csapásirányú, a Variszkuszi-hegységrendszer

Armorikai-ágához tartozik. Karbon mészkő, palarétegek, valamint devon homokkőrétegeket találhatók

területén. A vadregényes, ritkán lakott északkal szemben az iparosodott Dél-Wales sűrűn lakott.

E) ÍR-SZIGET

Az Ír-sziget a pleisztocénben szakadt le a kontinensről, s az Ír-tenger süllyedésével vált külön.

Fejlődése és formakincse hasonlít az Angol-szigetére: erősen lepusztult kaledón és armorikai

röghegységek váltakoznak letarolt, hullámos alföldekkel.

1. Észak-ír-hegyvidék

A kaledóniai eredetű Skót-hegyvidék folytatásaként emelkedik ki, s 700-800 méteres a

csúcsszintje. Főképpen szilur agyagpalából, gránitból illetve bazalttelérekből áll. Az eocén mozgások

az Antrim-fennsíkon nagy kiterjedésű bazalttakarót hoztak létre (kréta mészkövön). A tengerparton

bazaltoszlopok sorakoznak, amelyeket az abrázió különböző mértékben pusztított le, így alakult ki a

világhíres Giants Causeway (�Óriás Útja�), amely az UNESCO Világörökség részét is képezi.

A fennsíkon � szerkezeti vonalak mentén � a jég mélyítette ki a Brit-szigetek legnagyobb

tavát, a Loch Neagh-t. Nyugati részén emelkedik a Donegal-hegység, amely főképpen kvarcitból és

gneiszből áll, de a jég itt is erősen letarolta a felszínt. Az Észak-ír-hegyvidékhez soroljuk a Wicklowi-

hegységet is, annak ellenére, hogy földrajzilag egy kicsit távolabb helyezkedik el, viszont az Észak-

Walesi-hegyvidék folytatásaként szintén kaledóniai eredetű, a szilurban jött létre.

2. Dél-ír-hegyvidék

A Dél-Walesi-hegyvidék folytatása, tehát a karbonban jött létre, s armorikai eredetű. Nyugati

részén emelkedik a Kerry-hegység, amelynek legmagasabb pontja a Carrantou Hill (1042 m). Karbon

mészkő karsztformái keverednek a glaciális formakinccsel, így rendkívül változatos hegyvidék alakult

ki (itt található a Killarney Nemzeti Park is), emellett a diszkordáns ria-partok és rendkívül dús

növényzet jellemzi. Mindezek következtében a Kerry-hegységet �Ír-Svájcnak� is szokták nevezni.

50

3. Ír-alföld

A két hegység között, 80-100 méteres tengerszintfeletti magasságban húzódik a denudációs,

erősen letarolt síkság, melyből helyenként � a két hegységhez közel � kőbörcök emelkednek ki.

Glaciális eróziós formák is tagolják az alföldet, illetve gyakoriak a kaptúrák: a nyugatról érkező

csapadék hatására a folyóvizek visszavágódtak, és folyólefejezések alakultak ki.

IV. Éghajlat, növényzet, talajok

A Brit-szigetek az északi földrajzi szélesség 50-60. foka között terül el, vagyis ugyanazon a

szélességen, ahol Kijev és Szentpétervár fekszik. Az éghajlat azonban az utóbbitó területtől teljesen

eltér. A Brit-szigetek éghajlati tényezőiben meghatározó a nyugati fekvés, a sziget-jelleg, az óceán

közelsége, az Észak-Atlanti-áramlás, illetve a nyugat felé nyitott domborzat. Mindezek

következménye, hogy tipikus óceáni éghajlat alakult ki. Az évi középhőmérséklet 9-10 oC, vagyis kb.

annyi, mint Magyarországon � azonban míg a hőmérsékletingás nyugaton mindössze 8 oC, addig a

legkevésbé óceáni jellegű délkeleti területen is csak 14 oC.

Télen az izotermák észak-déli irányúak, tehát a területi különbségeket az határozza meg, hogy

az adott pont milyen távolságra esik a nyugati partoktól, ahol az Észak-atlanti-tengeráramlás rendkívül

erős pozitív hőanomáliát okoz. Ennek megfelelően a nyugati partokon 6-8 oC a januári

középhőmérséklet (hasonló klíma alakul ki, mint Olaszország déli részén), de délkeleten is +3 oC az

átlag.

Nyáron, júliusban az izotermák kelet-nyugati irányúak, hiszen az óceán mindenütt egyformán

hűti a partokat, a hőmérsékleti különbségek tehát a napsugarak beesési szögéből fakadó

különbségekben rejlenek. Így az Egyenlítőtől való távolság a meghatározó, ennek megfelelően délen

van a legmelegebb, 17-18 oC-os júliusi középhőmérséklettel, amíg északon, Skóciában 13 oC körül

alakul ugyanez az érték.

Mivel a szigetek a ciklonok útjában, a nyugati szelek övében helyezkednek el, a csapadék

egész évben egyenletes és bőséges. Nyugaton 1000-2000 mm között váltakozik, de a hegyekben a

2000-3000 mm-t, sőt Skóciában a 4000 mm-t is eléri. A legkevésbé nedves délkeleti területeken a

csapadék évi mennyisége 700-800 mm, a havazás pedig ritka jelenség.

A napfénytartam kevés � főleg a Skót-felvidéken, ahol a 900 órát sem éri el �, a leginkább

napsütötte London környékén is csak 1300 óra. Gyakori a köd, ebből fakad a �ködös Albion�

kifejezés.

A gyakori viharos szelek miatt az erdőhatár alacsonyan helyezkedik el (300-500 m-en). Régen

a szigetek mintegy 50%-át erdő borította, azonban a hajóépítés, a bányászat és az ipar fejlődése

51

következtében hatalmas erdőket irtottak ki. Ma az Angol-sziget 9 %-át borítja erdő � az Ír-szigeten ez

az érték csak 1%.

A fennsíkok, illetve az északi hegységek többnyire kopárak, rajtuk váztalajok uralkodnak. Az

északi törpenyíres erdei fenyő, nyíres � alacsonyabban kocsánytalan tölgy � növényzettel borított

tájakon szürke erdőtalajok jöttek létre. Délkeleten a bükkösök, kocsányos tölgyesek vidékén barna

erdei talajokat találunk.

Az Ír-szigeten jellemző fafaj a kőris és a tölgy, de itt � főleg délnyugaton � mediterrán

örökzöld növények is megélnek a szabadban, a rendkívül enyhe tél következtében. A jó minőségű,

egész évben zöldellő rétek miatt az Ír-szigetet �Zöld szigetnek� is nevezik, de a nagyfokú tőzegesedés

következtében a �Barna sziget� megjelölés is ismert.

A szigetek állatvilága megegyezik a Nyugat- és Közép-európaival, de általában véve az eredeti

állatvilág jobban kipusztult. A rókát külön szaporítják vadászat céljából, a híres angol rókavadászatok

lebonyolítására.

V. Vízrajz

A Brit-szigetek szigethelyzetéből fakadóan a folyók rövidek; az éghajlatából következően

pedig bővizűek, egyenletes vízjárásúak. A domborzat következménye, hogy alacsony vízválasztók

alakultak ki, a folyók zegzugos lefutásúak, hálózatuk sűrű. Sok a csatorna, amely a hajózást is lehetővé

teszi. Az apály és dagály nagy különbsége a tölcsértorkolatok kialakulását tette lehetővé.

A szigetek legismertebb folyója a 340 km hosszú Temze, amely a Chiltern Hills-en

hátravágódva gyönyörű kaptúrát hozott létre. Az Angol-sziget leghosszabb folyója a Severn, amely a

Walesi-hegyvidék vizét vezeti el a Bristoli-öbölbe.

Az Ír-sziget leghosszabb folyója a Shannon (370 km), amely szintén több kaptúrát alakított ki,

s Limerick-nél szintén nagy tölcsértorkolattal ömlik az óceánba.

Elsősorban a jég munkájának köszönhető, hogy a Brit-szigeteken nagyon sok tó található:

részben mély völgyi tavak, tengerszemek (mint Skócia loch-jai), de előfordulnak szerkezeti vonalak

mentén glaciálisan kimélyített tavak is (például a Loch Neagh az Ír-szigeten), valamint a

harmadidőszaki süllyedés következtében létrejött ároktavak (például a Loch Ness).

52

A Brit-szigetek topográfiai névanyaga

I. Tengerek, öblök, szorosok, csatornák

Atlanti-óceán Ír-tenger Északi-tenger Dogger-Bank

Wash-öböl Bristoli-öböl Temze-öböl (=Thames-öböl) Humber-öböl Donegal-öböl Firth of Lorne Moray Firth La Manche-csatorna

Szent György-csatorna Minch-csatorna Kaledoniai-csatorna Doveri-szoros

II. Szigetek, félszigetek

Angol-sziget Ír-sziget Shetland-szigetek Orkney-szigetek Man Wight Scilly-szigetek

Hebridák Külső-Hebridák

Lewis Belső-Hebridák

Mull Skye Staffa

Anglesey Csatorna-szk (Szerkezetileg

a Francia-Belga rögvidékhez tartozik)

Jersey Guernsey

Wales-félsziget Cornwall-félsziget

III. Kialakulás, domborzat

Laurencia Fennoszarmácia Eria (?) Kaledoniai-geoszinklinális Régi Vörös Kontinens Paleothetys (Variszkuszi-geoszinklinális)

Armorikai-ág

NagytájakA, Shetland-szigetek B, Orkney-szigetek

Scapa Flow C, Hebridák

Minch-csatorna 1. Külső-Hebridák � Long Island

Lewis Saint Kilda-szigetek (UNESCO Világörökség)

2. Belső-Hebridák Skye-sziget

Old Man of Storr Mull Staffa

Fingal-barlang D, Angol-sziget Skócia

1. Skót-magasföld ( Highland)

53

ÉNY-Skót-hegyvidék Kaledóniai-csatorna

Loch Ness Grampian-hegység

∆ Ben Nevis (1343 m) The Trossachs

Loch Lomond Glen Coe (gleccservölgy)

2. Skót-alföld 3. Dél-skót-hegyvidék

Uplands-hegyvidék Tweed-medence Cheviot Hills

Solway Firth Wales

1. Észak-Walesi-hegyvidék ∆ Snowdon (1085 m) Snowdonia Nemzeti Park Anglesey-sziget

2. Dél-Walesi-hegyvidék Brecon Beacons Nemzeti Park Pembrokeshire Coast Nemzeti Park

Anglia 1. Cumbria � Cumberland (�Angol

Svájc�) ∆ Scafell Pikes (978 m) �Tóvidék� (=Lake District Nemzeti

Park) Man-sziget

2. Pennine-hegység ∆ Cross Fell (893 m) ∆ Peak (673 m) Eden-medence

3. Angol-alföld a, ÉK-Angol-alföld b, Közép-Angol-alföld c, ÉNY-Angol-alföld

4. Cornwall-félsziget Dartmoor (622 m) Exmoor (520 m)

Land�s End Scilly-szigetek

5. DK-angol-lépcsővidék

a, Jura-lépcső Cottswold Hills York Wolds Cleveland Hills (454 m)

b, Jura-tábla Fens

c, Kréta-lépcső (felső-kréta) Salisbury-fennsík Chiltern Hills Gogh Magog Hills Lincoln Wolds York Wolds

d, Kréta-tábla Downs

North-Downs Weald-vidék South-Downs

e, Eocén-tábla Londoni-medence Hampshire-medence Wight-sziget

E, Ír-sziget

1. Észak-ír-hegyvidék Donegal-hegység Antrim Hills (bazaltplató) �Óriás Útja� (=Giants

Causeway)UNESCO Világörökség Wicklowi-hegység

2. Ír-alföld Burren-karsztplató Moher sziklái

3. Dél-ír-hegyvidék Kerry-hegység (�Ír-Svájc�)

∆ Carrantou Hill (1042 m) Killarney Nemzeti Park

IV. Folyók, tavak

Shannon Severn Temze (=Thames) Ouse Trent

Mersey Tweed Eden Tees Longh Neagh

Killarney-tavak Loch Ness Loch Lomond �Lake District� (=Tóvidék)

54

FRANCIA-BELGA-RÖGVIDÉK

I. Földrajzi helyzet, határok

A félmillió km2-nyi Francia-Belga-rögvidék az Atlanti-óceán, a Pireneusok, a Földközi-tenger,

az Alpok, és a Flandriai-Holland-alföld között helyezkedik el. Fekvése igen kedvező: mind az Atlanti-

óceán, mind a Földközi-tenger felé nyitott domborzattal rendelkezik, így a történelem során a tengeri

kapu szerepét töltötte be.

Partjai rendkívül változatosak: északnyugaton lapos, kiegyenlített, turzásos partok húzódnak; a

Csatornánál kliffeket találunk, a mezozoós rétegek kifutnak a tengerre; a Cotentin- és Bretagne-

félsziget térségében a süllyedés és az erőteljes abrázió hatására ria-partok jöttek létre. A Viscayai-

öbölben épülő partok váltják fel a pusztuló partokat, s magas dűnék alakultak ki. A Földközi-tenger

partvidékén, a Lion-öbölben turzásos, épülő partok jöttek létre; míg a Cote d�Azure területén

diszkordáns, sziklás partokat találunk.

II. Kialakulás

A proterozoikumban a Protogea több darabra szakadt, s a jelenlegi Francia-Belga-rögvidék

területe is része volt a Variszkuszi-geoszinklinálisnak. A Paleotethysnek is nevezett üledékgyűjtőben

az alsó-karbonig az akkumuláció volt jellemző.

Az alsó-karbonban indul meg a Variszkuszi orogenezis, amely időben és területileg is két

részre osztható:

• a Francia-középhegységben lévő Allier folyó völgyétől nyugatra lévő terület az Armorikai-ág,

amely a karbon elején már kialakult;

• az Allier folyótól keletre lévő terület pedig a Hercíniai-ág vagy a szorosabban értelmezett

Variszkuszi-ág, amelynek fő kialakulási időszaka a középső karbonban volt.

Az Armorikai-ághoz soroljuk ennek megfelelően Bretagne-t, Normandiát, valamint a Gatine-

dombvidéket, és a Massif Central nyugati részét. A Hercíniai-ághoz pedig a Massif Central keleti

része, a Vogézek, a Maures-Esterel-rögvidék és az Ardennek tartozik.

A felső-karbonban az akkor még fiatal lánchegység előtti sekély tengerekben mocsárlápok

jöttek létre, amelyek lehetővé tették a szénképződést. Parallikus szeneket találunk Észak-

Franciaországban, Belgiumban; míg belső limnikus medencék jöttek létre a Massif Centralban, Saint

Etienne � Le Cruz környékén.

A felső-karbonban - permben valamennyi kontinens eggyé válik, s így létrejön egy új

szuperkontinens, a wegeneri Pangea. Ez a folyamat a Francia-Belga-rögvidék területén is nagymértékű

55

tönkösödést eredményezett. A sivatagi, illetve szemiarid körülmények között végbement lepusztulás

hozta létre az �Új Vörös Kontinenst�.

A Francia-Belga-rögvidéken a Rotliegende emeletet főképpen a Francia-középhegységben és

Normandiában találjuk meg. Gránitból, illetve effúzívumainak lepusztulási anyagából halmozódtak fel

azok a vastag szürke és vörös arkózák, amelyek az urán geokémiai csapdáját jelentik. A lelőhelyek a

Gatine-dombvidéken és a Massif Centralban találhatók.

A triászban az északi terület � a jelenlegi Párizsi-medence �, valamint a délnyugati Aquitánia

területe lezökkent, aminek következményeképpen transzgresszió indult meg.

A mezozoikum során a süllyedés folyamatos volt, de a tenger fokozatosan egyre kisebb

területre korlátozódott. A Párizsi-medence a harmadidőszakban, az eocén végén vált szárazulattá.

Ennek megfelelően délkeleti irányból az Ile de France irányába haladva egyre fiatalabb üledékeket

találunk. Az Aquitániai-medencében a miocén elejéig (Aquitániai-emelet) volt tenger.

Az Alpi orogenezis a krétában indul meg, majd a harmadidőszakban lesz intenzív, ennek

hatásai a Francia-Belga-rögvidéken is természetesen érezhetők.

1. Az ókori tönkök rögösödtek, különböző mértékben kiemelkedtek; ilyen a Massif Central,

Bretagne, Cotentin-félsziget, Normandia.

2. A térrövidülés következtében törések jöttek létre, s a törések mentén helyenként vulkanizmus

játszódott le. Ennek klasszikus területe a Massif Central Puy-vidéke, ahol részben centrális,

részben centrolabiális (például Puy de Dome, Puy de Sancy); illetve labiális (lineáris)

vulkanizmus is végbement (Aubrac). Az Alpi orogenezis közvetett hatása leginkább a Massif

Centralban jelentkezett, hiszen a közelben két fiatal lánchegység is kiemelkedett, az Alpok és

a Pireneusok. E kiemelkedés következménye volt � a térrövidülés során � a Rhone-félmedence

besüllyedése, amely a harmadidőszaktól kezdődően az akkumuláció térszíne lett.

3. A harmadidőszakban � szintén összefüggésben az Alpi-orogenezissel � a Párizsi-medence

területe megsüllyedt, s miközben a peremhegységek (Vogézek, Ardennek) emelkedtek, a

mezozoós rétegek megdőltek, a rétegfejek a külső erők hatására kipreparálódtak, és lépcsők,

kueszták jöttek létre. Szerves összefüggésben a délkelet-angol területekkel, egy egységes

lépcsővidék alakult ki a Vogézektől egészen a Pennine-hegységig.

4. A pleisztocénben a Francia-Belga-rögvidék területén zonális eljegesedés nem volt, a terület

túlnyomó többsége a periglaciális területekhez tartozott. A hegységekben viszont lokális

eljegesedés nyomait fedezhetjük fel a Massif Central, illetve a Vogézek tetőrégiójában. A

pleisztocén jégkorszak után részben süllyedés, részben abrázió hatására leválik a Brit-szigetek

területe, s létrejön a La Manche-csatorna.

56

9. ÁBRA: A Francia-Belga-rögvidék szerkezete (Szilárd J.)

57

III. Tájai

A Francia-Belga-rögvidéket szerkezeti-morfológiai alapon két csoportra oszthatjuk fel:

rögvidékekre és medenceterületekre.

A) RÖGVIDÉKEK

1. Bretagne-Normandiai-rögvidék

A mezozoós üledékek alól kibukkannak az armorikai rögök, amelyek a harmadidőszakban

boltozatosan megemelkedtek, majd utána lepusztultak. A szelektív denudáció hatására kialakult, 100-

400 m magasságig emelkedő széles hátak többnyire gránit, gneisz, gránit kőzetekből állnak, míg a

völgyekben puhább palák találhatók.

A rögvidék központi területe a Bretagne-félsziget (Breton-tönk). A sok csapadék (800-1200

mm), a heves szélviharok, illetve a tengerpart süllyedése következtében rendkívül változatos, tagolt,

pusztuló ria-part jött létre. A kőzetminőségtől függően eltérőek a part menti formák (pl. Smaragd-part,

Rózsaszínű gránitpart).

Nyugat-Normandia felszíne hasonló; a süllyedés következménye a Cotentin-félsziget illetve a

St. Maloi-öböl és a Csatorna-szigetek kialakulása. A St. Maloi-öbölben találjuk a világ egyik

csodájának számító Mont-Saint-Michel hegyet, amely az ember beavatkozása előtt még apálykor

félsziget, dagálykor sziget volt.

Alacsonyabb kristályos palafennsík a Gatine-dombvidék (Vendée), ahol csak a kiálló

gránitvonulat emelkedik 285 méterig.

2. Massif Central

A Magyarországnál nagyobb területű (100.000 km2) hegység kialakulásának fő időszaka a

közép- és felső-karbon. Később erőteljesen lepusztult, majd a harmadidőszakban, az Alpi-orogenezis

hatására egyenlőtlenül, erősen emelkedett. A kettős � az Alpok és a Pireneusok irányából ható �,

oldalirányú erők hatására összetöredezett, és gyakoriak voltak a vetődések, amelyek következtében

vulkanizmus ment végbe.

Aszimmetrikus hegységről van szó, amely keleten a Rhone-Saone völgyére meredeken,

nyugaton pedig egyenletesen lejt az Aquitániai-medence irányába. A nyugati rész armorikai eredetű,

az Allier folyótól keletre lévő részek pedig már a Hercíniai-ághoz tartoznak.

a) Északnyugati részén helyezkedik el a Limousin-plató, amely főképpen kristályos

kőzetekből épül fel. A 200-250 m magasságú terület enyhén nyugatra lejt, keleten hirtelen emelkedik a

900 m magasságban lévő Millevachesi-fennsíkra.

b) Auvergne a Massif Central központi része, ahol észak-déli törésvonalak húzódnak, amelyek

mentén neogén bazaltvulkánok sora maradt meg. Európa legnagyobb összefüggő vulkáni területén

58

több mint 90 vulkáni kúpot találunk, többnyire primer formákkal. Legismertebb a Puy de Dome (1463

m), legmagasabb a Puy de Sancy (1884 m). Déli részéhez kapcsolódik az Aubrac-hegység, amely

lineáris vulkanizmus mentén létrejött trapp bazalttakaró.

c) A Causses-vidék jura mészkőből épül fel. A harmadidőszakban együtt emelkedett a

hegységgel, amelynek következtében a későbbiekben a folyók (Lot, Tarn) mély szurdokokat vágtak

bele. Az erősen karsztosodott felszínen fantasztikus formák alakultak ki � mint például a Chaos de

Montpellier �, valamint itt találjuk Franciaország ismert nagy barlangjait is (például Aven Armand,

Abime de Bramabieu).

d) A Cevennes a Massif Central délkeleti peremvidékét jelenti, amely meredek fallal

emelkedik ki a Rhone-medencéből. Nagyrészt kristályos kőzetekből épül fel, helyenként vulkanitokkal

is találkozunk. A magasságok elérik az auvergne-i méreteket (1000-1700 m körül).

e) Forez a Loire és az Allier folyó közötti, erősen összetöredezett, vulkáni nyomokkal

színezett hegység. Posztvulkáni működés tette világhírűvé Vichy fürdővárosát.

f) Az északkeleten elhelyezkedő Morvan-fennsík erősen lepusztult kristályos tönk.

g) A Massif Central keleti részén meredek lépcsőkkel emelkednek ki a Rhone- illetve Saone-

medencéből (vagy árokból) a Keleti-rögsort alkotó Charolais, Beaujolais, Lyonnais, Vivarais

hegységek, amelyeknek déli-délkeleti lejtői fontos bortermő-területek.

3. Vogézek (Vosges)

A variszkuszi eredetű, a harmadidőszakban féloldalasan kiemelkedett tönk a Rajnára

meredeken szakad le, nyugaton lankás lejtőkkel ereszkedik le. Kettős aszimmetria jellemző a

hegységre: délen magasabb, északon alacsonyabb. Déli részén gránit és gneisz bukkan a felszínre. Ez a

legmagasabb rész a pleisztocén idején eljegesedett, így glaciális eróziós formák (kárfülkék,

teknővölgy) alakultak ki. Északon a Vogézekre rátelepszik a Párizsi-medence triász tarka homokkő

táblája.

4. Ardennek

A hegység zöme Belgium és Luxemburg területére esik, kisebb része Franciaországhoz

tartozik. Részben kristályos kőzetekből, illetve mészkőből álló hegység, fennsík jellegű tönkvidék.

Legmagasabb területét lapos hátak jelentik; a hegység legmagasabb pontja a Hohes Venn (692 m) is

egy lapos hát. A Maas és mellékvizei mély antecedens völgyeket mélyítettek ki. A hegység Európa-

szerte ismert cseppkőbarlangja a Grotte von Han. A hegység északi előterében gazdag széntelepek

képződtek.

5. Maures-Esterel-rögcsoport

Az erősen feldarabolt, lekoptatott variszkuszi rögök Marseilles-től keletre változatos

tengerpartról emelkednek ki.

59

B) MEDENCETERÜLETEK

1. Párizsi-medence

A Párizsi-medencét négy paleozoós tönk keretezi (Massif Central, Ardennek, Vogézek,

Breton-tönk). A köztük lévő terület mint epikontinentális üledékgyűjtő � összefüggésben a Délkelet-

Angliai-medencével � a triászban megsüllyedt, tenger öntötte el, amelynek kiterjedése fokozatosan

csökkent, s az eocén végén szárazulattá vált. Ennek megfelelően a tengeri üledékek a

peremterületekről a központ felé haladva egyre fiatalodnak.

A harmadidőszaki mozgások a peremet megemelték, a terület központja süllyedt, melynek

hatására az elvékonyodó rétegfejek kipreparálódtak és kuesztákat hoztak létre. Így szinte egymásra

rakott tányérokként tanulmányozhatjuk, amint a rétegek a központ felé dőlnek, míg a lépcsők kifelé,

kelet felé néznek.

a) Ile de France területe (Párizs környéke) felel meg az Eocén-táblának. E legfiatalabb

rétegek főként mészkő, homok, homokkő üledékeket tartalmaznak, amelyeket a Szajna és mellékvizei

felszabdaltak. A Fontainebleau-i-erdő homokköves terület; Brie agyagos�márgás összetétele miatt

korábban mocsaras vidék volt; Beauce pedig egy meszes síkság, enyhén hullámos táj. Az Eocén-tábla

keleten az Eocén-lépcsőben ér véget, Reims városánál, amely fontos védelmi vonal szerepét játszotta a

francia-német háborúk idején.

b) A Kréta-táblát két részre oszthatjuk fel: az Eocén-lépcső után a Párizsi-medence

közvetlenül Száraz-Champagne-ban folytatódik, amelynek kőzetanyaga felső-kréta mészkő. Tekintve,

hogy a mészkő repedésekben gazdag kőzet, és felszíni vizekben szegény, a száraz elnevezés nem az

éghajlati sajátosságokból, hanem a kőzetminőségből fakad. E területen termelik a pezsgőhöz

szükséges szőlőt.

c) Száraz-Champagne a Felső-kréta-lépcsőben végződik, majd onnan Nedves-Champagne

következik, ahol az alsó-kréta impermeábilis agyagos üledéke révén sokkal gyakoribbak a felszíni

vizek. Az Alsó-kréta-tábla markáns lépcsőben végződik keleten (Alsó-kréta-lépcső � Argonne-i-erdő,

Langresi-erdő).

d) A Jura- és a Triász-tábla üledékei kissé keverednek, lépcsőik kevésbé rajzolódnak ki,

összetöredezettek, a lépcsők és a táblák mozaikszerűen helyezkednek el. A jura üledékekben

halmozódott fel a lotharingiai oolitos vasérc. E területen a legmarkánsabb a lépcső, a Cote d�Or, amely

a Saone-árok fölé emelkedik.

e) Az Ile de France Eocén-táblája a nyugati oldalon nem alkot lépcsőt, hanem belesimul a

Felső-kréta-mészkőtáblába. E mészkőrétegek kifutnak egészen a tengerig, és függőlegesen szakadnak

le a La Manche-csatornára, ahol az abrázió következtében rendkívül pazar abráziós formák jöttek létre

(Etretat part).

60

A felső-kréta vízszintes rétegződésű mészköve folytatódik a Csatorna túloldalán, Dover híres

fehér szikláival. A Párizsi-medence északnyugati részén, Artois és Picardie területén a felső-kréta

mészkövet többnyire pleisztocén periglaciális vályog borítja.

10. ÁBRA: Hossz-szelvény a Párizsi-medenceség és a Rajna árka között

2. Loire-medence

A Loire-medencét Beauce mészkőfennsíkja választja el a Párizsi-medencétől. Itt is mezozoós

(főleg jura) képződményeket találunk, de a Párizsi-medencéhez képest egyhangúbb táj terül a szemünk

elé. A felszínt - vályogosodott löszön - öntéstalaj borítja.

3. Garonne-medence (Aquitánia)

A Pireneusok, a Massif Central, a Breton-tönk és az Atlanti-óceán közötti medenceterület a

Poitiers-i-süllyedéken keresztül áll kapcsolatban a Párizsi-medencével. Alapja mezozoós tengeri

üledék, amelyre harmadidőszaki tengeri, illetve fiatal folyóvízi üledékek kerültek. Délen a pleisztocén

gleccserek is jelentős mennyiségben raktak le morénaanyagot. A peremeken a hordalékkúpokat a

folyók felszabdalták, s az óceán irányában feltöltődő síkságokat akkumuláltak.

A Garonne-tól északra húzódik a szorosabb értelemben vett Aquitánia. Harmadidőszaki

üledékes takaró alól bukkan ki kelet-északkelet felé a jura és kréta mészkő; sőt, kisebb lépcsők is

kialakultak. Az erősen karsztosodott területen kiterjedt barlangrendszerek húzódnak. Itt található a

kulturtörténeti szempontból világhíres Lascaux barlangja is. A Massif Central folyói (Dordogne, Lot)

mély szurdokvölgyeket hoztak létre.

Délen, az Armagnaci-dombvidéken (Gascogne) a tengeri üledékekre jégkorszaki

gleccserüledékek kerültek. A hatalmas hordalékkúp-rendszert a Pireneusokból lesiető folyók

felszabdalták, a laza anyagba bevágódó Garonne és mellékfolyói hullámos térszínt hoztak létre. Az

61

óceánparti, központi rész volt legtovább tengerborítás alatt; s csak a miocén aquitániai emeletében vált

szárazulattá.

A harmadidőszaki táblára pleisztocén és holocén folyóvízi üledékek települtek. Az egyhangú,

feltöltődő terület központja Les Landes (magyarul �pusztaság�), amely alacsony homokvidék

fútóhomok-buckákkal, helyenként mocsaras területekkel. A tengerparton turzásrendszerek jöttek létre;

a 80-90 m magas parti dűnéket fenyőkkel igyekeznek megkötni (Pilat-dűne, 90 m). A lagúnákat a

turzások elrekesztették, a lefűződött öblök vize pedig kiédesedett � e tavakat nevezzük étang-oknak.

Ma már csak az Arcachoni-öböl emlékeztet az egykori tengeröblökre.

Aquitánia északi részén, a Gironde-öböltől nyugatra található Medoc, a híres szőlővidék. A

lapos, épülő, turzásos tengerpartot leginkább az idegenforgalom hasznosítja (főképp Biarritz

környékén).

4. Rhone�Saone-medence

Az Alpi-orogenezis hatására a Massif Central és az Alpok közötti megsüllyedt területet

Lyonig a harmadidőszaki tenger, Lyontól északra pedig beltavi üledékek töltötték fel. A

pleisztocénben az Alpokból, illetve kisebb részt a Massif Centralból érkező gleccserek nagy

mennyiségű moréna-anyagot halmoztak itt fel.

a) Saone-árok

Az észak-déli csapásirányú, hosszan elnyúló süllyedék északi része Burgundia. A Langresi-

fennsík és a Jura előterének mészkőplatói között elhelyezkedő szűk völgy dél felé kiszélesedik. A Cote

d�Or, valamint Beaujolais és Charolais lejtőin kitűnő bor terem.

Dombes környékén a medence összeszűkül. Az Alpokból a pleisztocénben került ide moréna-

anyag, amely nyugatra kényszerítette a folyót. E területen rengeteg tó helyezkedik el, amelyek

glaciális akkumulációs eredetűek.

b) Rhone-félmedence

Lyontól délre fokozatosan szétnyílik a medence. Az ide torkolló folyók nagy mennyiségű

hordalékot szállítanak; a Rhone például � a Földközi-tenger rovására � hatalmas méretű deltát épített.

Camargue területe évente 50 méterrel nyomul előre; itt gyakoriak a tavak, mocsarak, holtágak.

Európa egyik legismertebb vizes élőhelyének madárvilága rendkívül gazdag. Európában itt őshonos a

rózsaszínű flamingó.

Crau vidéke a Rhone-tól keletre terül el. A jégkori hordalékkúpon homokos-szikes, kavicsos

terület alakult ki, amely többnyire terméketlen.

A Rhone deltájától nyugatra, a Földközi-tenger és a Cevennek között elterülő Languedoc-on a

parti áramlások épülő partformákat hoztak létre. A szárazföld belseje felé haladva a harmadidőszaki

halomvidéket a folyók felszabdalták.

62

IV. Éghajlat, növényzet, talaj

A Francia-Belga-rögvidék a mérsékelt éghajlati övben, a nyugati szelek övében, illetve délen a

délies szélrendszerhez tartozik. Az erős óceáni hatás következtében nyugaton a hőmérsékleti értékek

viszonylag kiegyenlítettek, egyenletesen sok a csapadék. Kelet felé fokozódó kontinentalitást

érzékelhetünk.

A domborzat nyugaton és északon nyitott, így az óceáni hatás akadálytalanul érvényesülhet. A

Földközi-tenger partvidékét a Francia-középhegység, illetve az Alpok jóvoltából hegységkeret övezi.

A hegységek megvédik a területet az északi hideg légtömegek betörésétől, illetve meggátolják a

nyugati, csapadékosabb óceáni légtömegek hatását is. Ezért a déli partvidéken mediterrán éghajlat

jöhetett létre.

Éghajlati területek

A Francia-Belga-rögvidék túlnyomó részén óceáni éghajlatról beszélhetünk, de a nagy

kiterjedés miatt három alkörzetet különíthetünk el:

• A tipikus óceáni éghajlat a rögvidék északnyugati részén alakult ki (Bretagne, Normandia),

ahol a januári középhőmérséklet 3-4 oC, júliusban 17-18 oC. A mintegy 1000 mm-nyi

csapadék egyenletesen hullik egész évben.

• Az északkeleti területeken (Lotharingia, Elzász) azonban már érezhető a kontinentalitás.

Januárban már csak +1 oC, júliusban 20-21 oC körül alakulnak a hőmérsékleti értékek. Az évi

közepes hőingás megközelíti a 20 oC-ot, amely a Köppen-féle klímarendszer szerint az óceáni

és kontinentális éghajlat határa. A csapadék évi mennyisége 600-700 mm, s nyáron már egy

szárazabb időszak is kialakul.

• A harmadik alkörzet a délnyugati terület (Aquitania), ahol érezhető az óceáni, de a mediterrán

hatás is (január 7-8 oC, július 20 oC körül). A csapadék évi mennyisége 700-800 mm, de

nyáron itt is � mediterrán hatásra � létrejön egy szárazabb időszak.

A Francia-Belga-rögvidék délkeleti részén (Földközi-tenger partvidéke) mediterrán éghajlatot

találunk � a már említett orografikus védettségnek köszönhetően. A januári középhőmérséklet 8 oC

körül, a júliusi 23-24 oC körül alakul. A csapadék évi mennyisége 600-700 mm, de lényeges

különbség van a nyári és a téli félév között, mivel a csapadék túlnyomó többsége a téli félévben esik.

A hegyvidékekben, a Massif Centralban, illetve részben a Vogézekben hegyvidéki éghajlat

jött létre.

A Francia-Belga-rögvidék 25 %-át ma is erdők borítják. A Massif Central magasabb

régióiban, valamint Landes vidékén tűlevelűek uralkodnak. (Utóbbi helyen telepített fenyvesekről van

szó.)

63

Az alacsonyabb területeken a vegyes lombhullató erdők jelentik a természetes növényzetet.

Landes vidékén a paratölgy, Languedoc területén a szelídgesztenye őshonos. A dűnevidékeken

fenyérek, Bretagne, Normandia, és az Ardennek területén lápi vegetációk fordulnak elő.

A talajtípusokat tekintve északnyugaton a podzol, a dombvidékeken a barna erdőtalaj; a

medencékben, illetve északeleten mezőségi talajok uralkodnak. A mészkővidékeken a redzina, a

mediterrán régiókban a terra rossa talaj jellemző; Landes vidékén pedig homokos talajok jöttek létre.

V. Vízrajz

A Francia-Belga-rögvidék területén � a domborzat és az éghajlat jellegéből adódóan �

változatos, sűrű vízhálózat alakult ki. Az Atlanti-óceánba érkező nagyobb folyók � köszönhetően az

apály és a dagály jelentős különbségének - tölcsértorkolattal ömlenek az óceánba, míg a Földközi-

tenger folyói deltatorkolattal jutnak az erózióbázisba.

Az Atlanti-óceán vízgyűjtője nagyobb; a vízjárás egyenletes, jellemző a tölcsértorkolat,

valamint a folyók nagy vízhozama.

A Maas (Meuse) a Kréta-lépcső előtt halad el, majd az Ardennekben mély antecedens völgyet

kimélyítve jut el a Flandriai-síkságra.

A franciák szent folyója, a Szajna a lépcsős vidék délkeleti részén ered, majd 760 km

megtétele után Normandiában, hatalmas tölcsértorkolattal ömlik az Atlanti-óceánba. (Jobboldali

mellékfolyója a Marne).

A Francia-Belga-rögvidék leghosszabb folyója a Loire, amely a Cevennekben ered. Az atlanti

folyók közül egyedül a Loire-nak van egyenlőtlen vízjárása, ugyanis vízgyűjtőjének nagyobb része a

Massif Centralra esik, ahol a tavaszi hóolvadás erős áradásokat okoz. Jelentősebb mellékfolyói az

Allier és a Cher.

A Pireneusokban ered a Garonne, amelynek jobboldali mellékfolyói � a Lot és a Tarn � mély

szurdokvölgyeket hoztak létre. Az Aquitániai-medence másik nagy folyója a Dordogne, amely a

Garonne-nal közös tölcsértorkolattal (Gironde) ömlik az Atlanti-óceánba.

A Földközi-tenger vízgyűjtőjének legnagyobb folyója az erősen ingadozó vízjárású Rhone,

amely Svájcban, az Alpokban ered (a Rhone-gleccserből), táplálja a Genfi-tavat, majd annak vizét

átvezeti a Francia-Belga-rögvidéken, s végül hatalmas deltával éri el a tengert. Jobboldali

mellékfolyója a Saone, jobboldali mellékfolyója az Isere és a Durance, amelyek rengeteg hordalékot

szállítanak az Alpokból.

Francia földön nagyon sok csatornával találkozhatunk, amelyeket még Napóleon kezdett el

építettni. A Szajnát a Rajnával � a Marne és a Mosel folyókon keresztül � a Marne-csatorna köti

össze. A Loire és a Szajna között az Orleans-csatorna, míg a Loire és a Saone között a Központi-

csatorna teremt kapcsolatot. A Szajnát a Saone folyóval a Burgundi-csatorna köti össze; délen pedig

64

a Garonne folyó és a Földközi-tenger között a Déli (Canal du Midi)-csatorna a legismertebb, amely az

UNESCO Világörökség részét is képezi.

Nagy tavak nem jöttek létre a rögvidéken: Dombes területén a glaciális akkumulációs

morénatavakat, míg a délnyugati partvidéken az egykori öblökből lefűződött étang-okat találjuk.

65

A Francia-Belga-rögvidék topográfiai névanyaga

I. Tengerek, öblök, tengeri csatornák, szorosok

Atlanti-óceán

Földközi-tenger

Viscayai-öböl

Arcachoni-öböl

Gironde

St. Maloi-öböl

Szajna-öböl

Oroszlán- (Lion-) öböl

La Manche

II. Szigetek, félszigetek

Csatorna-szigetek

Jersey

Guernsey

Korzika (Szerkezetileg az �Appennin-fsz.

és szigetek� része)

Cotentin-félsziget

Mont Saint Michel

Bretagne-félsziget

Penhir-fok

III. Kialakulás, domborzat

Régi Vörös Kontinens

Paleothetys (Variszkuszi-geoszinklinális)

Armorikai-ág

Hercinai-ág

Gondwana

66

Nagytájak

A, Rögvidékek

1. Bretagne�Normandiai-rögvidék

a, Bretagne-félsziget (Breton-tönk)

Smaragd-part

Rózsaszínű gránitpart

Penhir-fok

Armorikai Regionális Park (Parc Régional

d' Armorique)

b, NY-Normandia

Cotentin-félsziget

St. Maloi-öböl

Csatorna-szigetek

Mont Saint Michel

c, Gâtine-dombvidék (=Vendèe)

2. Massif Central

a, Limusin-plató

Millevachesi-fennsík

b, Auvergne

Puy-vidék

Vulkáni Természeti Park (Parc

Régional d' Volcons)

∆ Puy de Dome (1463 m)

∆ Puy de Sancy (1884 m)

∆ Plomb de Cantal (1860 m)

∆ Puy de Parion (1209 m)

Aubrac-plató

c, Causses

Causses Regionális Park (Parc

Régional Causses)

Aven Armand

Abime de Bramabieu

Chaos de Montpellier - le - Vieux

Lot-szurdokvölgy

Tarn-szurdokvölgy

d, Cevennes

Cevennes Nemzeti Park

e, Forez

f, Morvan-fennsík

g, Keleti rögsor

∆ Charolais (603 m)

∆ Beaujolais (1012 m)

∆ Lyonnais (960 m)

∆ Vivarais (1754 m)

3. Vogézek (=Vosges)

4. Ardennek

Hohes Venn (692 m)

Grotte von Han

5. Maures-Esterel-rögcsoportB,

Medenceterületek

1. Párizsi-medence

a, Ile de France (Eocén-tábla)

Brie

Beauce

Fontainebleau-i-erdő

Eocén-lépcső

b, Kréta-tábla

Száraz Champagne

Felső-kréta-lépcső

Nedves Champagne

Alsó-kréta-lépcső

Argonne-i-erdő

Langresi-fennsík

Picardie

Artois

Kelet-Normandia

Etretat-part

c, Jura-tábla

Cote d�Or

Sologne

67

Berry

d, Triász-tábla

2. Loire-medence

3. Garonne-medence (=Aquitániai-medence)

a, Észak-Északkeleti-medence (Aquitánia)

Poitiers-i-süllyedék

b, Armagnaci-dombvidék (=Gascogne)

c, Központi-medence

Les Landes

Medoc

Arcachoni-öböl

4. Rhone-Saone-medence

a, Saône-árok

Burgundia

Dombes

b, Rhone-félmedence

Camargue

Crau

Languedoc

IV. Folyók, tavak, szárazföldi csatornák

Maas (Meuse)

Moselle

Szajna (Seine)

Marne

Loire

Allier

Cher

Girond

Garonne

Lot

Tarn

Dordogne

Rhone

Isère

Durance

Saôn

Dombes

étang-ok

Marne-csatorna (Rajna-Moselle-Marne-

Szajna)

Orleans-csatorna (Loire-Szajna)

Központi-csatorna (Loire-Saône)

Burgundi-csatorna (Szajna-Saône)

Canal du Midi (Garonne-Földközi

tenger )UNESCO Világörökség

68

KÖZÉP-EURÓPAI-RÖGVIDÉK

I. Földrajzi helyzet, határok

A Közép-európai-rögvidék a Kelet-európai-síkvidéktől a Francia-Belga-rögvidékig húzódik. A

Kelet-európai-síkvidék irányába a felszínen nem találunk természetes határt � a pleisztocén glaciális

akkumulációs síkság az Uralig hasonló jellegű �, csak a mélyben lévő szerkezeti határ jelent

választóvonalat. Ahol a variszcidák felváltják a prekambriumi kratogént, onnan indul a Közép-

európai-síkvidék.

Nyugaton � a Francia-Belga-rögvidék irányában � pedig csak szubjektív határról

beszélhetünk, hiszen mind a szerkezet, mind a felszín jellege folytatódik a Francia-Belga-rögvidéken.

Északon az Északi- illetve a Balti-tenger a határ, délen pedig a rögvidék az Alpok és a

Kárpátok vonulatáig húzódik.

Alapvetően két nagy részre oszthatjuk fel a Közép-európai-rögvidéket: a Közép-európai-

romhegyvidékek, valamint a Közép-európai-síkvidék területére. A romhegyvidékekhez tartozik a

Német-középhegyvidék, amely átlagos magasságát illetve domborzati tagoltságát tekintve a

legjelentősebb; a Lengyel-romhegyvidék, amely a legalacsonyabb (mindkettő variszkuszi

maradványokból áll); valamint a Cseh-Morva-medencék és peremhegységek, amely a három táj közül

a legegységesebb, legtömegesebb, s itt a variszkuszi kőzetek mellett prekambriumi területeket is

találunk.

A Közép-európai-síkvidék Európa legtipikusabb glaciális akkumulációs térszíne. A Holland-

Nyugatnémet-alföld kiegyenlítettebb, míg a Keletnémet-Lengyel-síkság változatosabb, magasabb �

köszönhetően annak, hogy e területen a würm eljegesedés hátrahagyta akkumulációs formáit.

A Jylland-félsziget és Dán-szigetek � mint a Közép-európai-síkvidék harmadik tája � mindkét

bélyeggel rendelkezik: nyugati része inkább a Holland-Nyugatnémet-alföldre, keleti része a

Keletnémet-Lengyel-alföldre emlékeztet, hiszen a Jylland-félsziget tengelyében húzódik a würm

végmorénagát, amely természetes választóvonalat jelent a nyugati oldal egykori riss eljegesedett

területe és a keleti oldal würm glaciális akkumulációs területe között.

II. Kialakulás

A Közép-európai-rögvidék legidősebb kőzetei a Cseh-masszívum területén nyomozhatók. A

középső-proterozoikumban ment végbe a Moldanubiai-orogenezis, amely megfelel a Dalslandium-

Gothida hegységképződésnek. Ennek kőzeteit főleg délen és keleten találjuk meg. Északon és

69

nyugaton a prekambriumi kratogént a Brioveri-kőzetegyüttes képviseli, amely mintegy 1 milliárd

éves.

A felső-proterozoikumban e területen geoszinklinális volt, amelynek üledékei az Assynti-

orogenezis során metamorfizálódtak. A proterozoikum legvégén az addig egységes szuperkontinens, a

Protogea több darabra szakadt szét. A Közép-európai-rögvidék mai területén a Paleotethys húzódott a

két ősmasszívum, Fennoszarmácia és a mai Afrikai-ősmasszívum között.

A paleozoikum elején a geoszinklinális nyugalomban volt, még a szilurban, a Kaledóniai-

orogenezis idejéből is csak kisebb intruziók mutathatók ki az Ardennekben, a Harzban, illetve a

Szentkereszt-hegységben. A déli területek gyűretlenek maradtak.

A Rajnai-palahegységben a devonból származó bázikus magmás, vasérces kifejlődést találunk,

amely a variszcida riftesedésre utal. A karbonban indul meg a Variszkuszi-orogenezis, illetve a

Paleotethys összezárulása. A csúcspont Közép-Európában a karbon közepe volt, a szudétai fázis. A

rögvidék teljes szakasza a Hercínai-ághoz tartozik.

A geoszinklinális polaritása délről északra mutat, ami azt jelenti, hogy a legkorábbi és

legintenzívebb tektogenezis, illetve metamorfózis délen (Vogézek, Schwarzwald, Cseh-medence

peremhegységei) volt a legerősebb. Észak felé a folyamat kisebb intenzitással ment végbe.

A felső-karbon kedvezett a szénképződésnek. A meleg és humid éghajlat hatására dús

növényzet jött létre, amelynek szerves anyaga az akkori fiatal, tagolt lánchegység belső medencéiben,

és a hegység előterében lévő sekélytengeri vályúkban, lagúnákban felhalmozódott. Parallikus

szénmedencéket találunk az Alsó-Rajna-Vesztfáliai-medencében (Aachen, Ruhr-vidék), valamint

Felső-Sziléziában. Limnikus telepek vannak a Saar-vidéken (Európa legnagyobb limnikus széntelepe),

Alsó-Sziléziában, a Szász-kőszénmedencében (Zwickau környéke), valamint Csehországban (Kladno,

Pilzen környéke).

A permben erős lepusztulás zajlott, létrejött az úgynevezett �Új Vörös Kontinens�. Az alsó-

perm Rotliegend emeletében � mint arra a név is utal � vörös homokkő, illetve konglomerátum

halmozódott fel.

Ennek alapvetően két oka van. Egyrészt az újabb szuperkontinens létrejöttével valamennyi

kontinens egyesült, az éghajlat is erősen kontinentalizálódott. Mivel az óceántól távoli pontok jöttek

létre, ahova az óceáni nedves légtömegek nem jutottak el, a hőmérsékleti ingadozás rendkívül nagy

volt, ami az inszolációs és fegyhatású aprozódást felerősítette. Másrészt a szuperkontinens

kialakulásával a Föld belsejéből kiáramló hő egyenlőtlenül hagyta el a kérget, ami a szárazföldi és

óceáni lemez hővezetése közötti különbségre vezethető vissza. A vékonyabb, nagyobb sűrűségű

óceáni lemez jobban, míg a vastagabb, kisebb sűrűségű szárazföldi lemez kevésbé vezeti a hőt, ezért a

nagy kiterjedésű szuperkontinens alatt felgyülemlik a hő, s felboltozza az egész kontinenst � ilyenkor

regresszió történik.

A felső-permben, a Zechstein emeletben a selftengerek visszahúzódása jellemző, és

beltengerek alakultak ki. A lagúnákban gipsz, kősó, kálisó vált ki. A sóüledékek Kelet-

70

Lengyelországtól egészen Holsteinig, illetve dél felé Heidelbergig kimutathatók. Az Északi-tengeren

lévő sódiapírok is jelentősek, gazdaságilag fontosak, hiszen kitűnő szénhidrogén-tárolók.

A Zechsteinben, a Harz-hegység előterében jött létre a mannsfeldi rézpala: a szárazföldről a

folyók a rezet oldott állapotban szállították a tengerbe, majd ott � az eltérő kémhatás

következményeképpen � az üledékes rézérc kivált.

A mezozoikum elején, a triászban megindult a Pangea szétszakadása, valamint a kettéváló

kontinensdarabok között a Tethys előretörése keleti irányból. Ezáltal nemcsak a Tethys területén

alakult ki transzgresszió, hanem maga a kontinens is megsüllyedt, illetve északon epikontinentális

üledékgyűjtő, sekélytenger alakult ki. Ennek oka, hogy az addig egységes szuperkontinens (Pangea)

szétszakadásával a két kontinens között képződött az óceáni lemez, amely lehetővé tette jobb hővezető

képessége révén, hogy az addig felgyülemlett hő eltávozzon, és megszűnjön az az erő, amely az

egységes kontinenst magasan tartotta.

A szétválás után a kisebb kontinensdarabok megsüllyedtek, és az alacsonyabb területeket, a

part menti síkságokat, alföldeket transzgresszió érte, rajtuk sekély tenger alakult ki. E tengerek

alapzata tehát nem óceáni, hanem szárazföldi kéreglemez volt. Ezért is nevezzük epikontinentális

üledékgyűjtőnek. (A mai Német-, Lengyel-, Holland-síkság területe tartozik ide.) Ebben halmozódott

fel a germán triásznak nevezett háromosztatú üledékréteg: a tarka homokkő (Buntsandstein), a kagylós

mészkő (Muschelkalk) és a keuper. Az epikontinentális üledékgyűjtő és az újonnan létrejött Tethys-

óceán között megmaradt a Vindeliciai-küszöb, a jelenlegi Rajna-vidék � Cseh-masszívum vonalában.

Az alsó-triász jellegzetes kőzete a tarka homokkő (vörös, barnás, zöldes, homokos kőzetek),

amely folyóvízi és tavi fáciesként diagenizálódott. A fácies felső részén előfordul a gipsz és a kősó,

mely a tenger előrenyomulására is utal.

A középső-triászban a Közép-európai-rögvidék jellegzetes kőzete a kagylós mészkő. Az

északi területek emelkedtek, így az Északi-tenger felé megszűnt az összeköttetés, de a Felső-sziléziai-

kapun át benyomult a Tethys. Sekélytenger jött létre (ezt kagylók bizonyítják), azonban a tenger lassan

hódította meg a szárazföldet. A tenger tevékenységét sókőzetek jelzik (teljes sorozat csak a legbelső,

legmélyebb részen található). Később � de még szintén a középső triászban � a Burgundi-kapun

keresztül volt összeköttetés a Tethys-szel.

A felső-triászban (keuper) lefolyástalan medence alakult ki; a nedves éghajlat alatt a folyók

hordaléka töltögette a medencét.

A jurában ismét süllyedés jellemző: a Burgundi-kapu kiszélesedett, és szabad kapcsolat

alakult ki a nyílt Tethys-óceánnal. A Vindeliciai-küszöb félszigetté vált, s a Cseh-masszívumon

keresztül összeköttetés létesült Fennoszarmáciával.

A krétában továbbra is sekélytengeri fáciesről beszélhetünk: a regresszió észak és kelet felé

irányult, jellegzetes fáciese a fehér írókréta (a kréta neve innen származik). E fácies tipikus volt a mai

Rügen szigetén, ahol a sós sekélytenger fenekén � a meleg éghajlat hatására � laza szerkezetű mészkő

diagenizálódott. Az írókréta heterotipikus fáciese az ún. Quader-homokkő, amely világos színű,

71

gyakran durva szemű kőzet; lapos partokon, folyami hordalékként vagy dűnékben halmozódott fel.

Tipikus területe az Elbai-homokkőhegység (�Szász-Svájc� és �Cseh-Svájc�).

A harmadidőszakban tovább folytatódik a tenger regressziója. Az eocénben még a Londoni-

medencétől � a Párizsi-medencén keresztül � Lengyelországig húzódott a tenger, de már nem

összefüggően. Az eocén végétől és az oligocénben viszont már csak Észak-Németország és Belgium

területén halmozódtak fel tengeri üledékek. (Ezek terméke a német barnaszén.)

A neogén legfontosabb eseményét az Alpi-orogenezis hatására végbement kéregmozgások

jelentették. A mozgások következményeképpen a tönkhegységek rögösödtek, illetve törések,

vetődések jöttek létre. Klasszikus példája ennek a Rajna-boltozat kialakulása, illetve annak középső

részének, a Rajna-ároknak a beszakadása ( . ábra). Kialakult a Frank-Sváb-lépcsővidék és a Sváb-

Bajor-medence � mindkettő a Paratethys létrejöttével összefüggésben. (Az Alpidák előterében a

Rhone-medencétől � a Bajor-medencén és a Kárpátok északi és köztes előterén keresztül � a Kaszpi

medencéjéig összefüggő Paratethys jött létre.) A rögösödés kísérő jelensége volt a vulkanizmus,

amelyet például az Eifel-hegységben és a Hesseni-hegyvidéken követhetünk nyomon ( . ábra).

Mindeközben északon a süllyedés tovább tartott; a miocénben a Kölni- és Lipcsei-öblözetben

epikontinentális tenger volt, amelyben barnaszén képződött.

A negyedidőszakban, a pleisztocénben délen tovább folytatódott az emelkedés � az Alpi-

orogenezissel összefüggésben �, illetve mérlegszerűen, ellentétes irányban süllyedés történt az északi

területeken. Az Eifel-hegységben szintén tovább tartott a vulkanizmus (ennek termékei a jellegzetes

maarok).

A pleisztocén legfontosabb eseményeként számon tartott, a mai felszínformák kialakulásában

döntő szerepet játszó glaciálisok meghatározóak voltak a Közép-Európai-síkvidéken. Három fő

eljegesedést (Mindel/Elster, Riss/Saale, Würm/Weichsel/Visztula) jelntősen meghatározta a mai

domborzati dformákat. A glaciálisok következtében északon glaciális akkumiulációs síkságok jöttek

létre, előttük hatalmas ősfolyamvölgyek alakultak ki. A periglaciális lösz foltokban jött létre;

legnagyobb kiterjedésben a Sandomierzi-alföldön.

Ez idő alatt a Rajna-boltozat beszakadása után feltöltődés ment végbe, illetve teraszok jöttek

létre.

A holocénben a déli területeken folytatódott a folyóvízi erózió, míg az északi süllyedék-

területen feltöltés volt jellemző.

I.e. 7000 körül � a Flandriai-transzgresszió következményeként � megsüllyedt a Dogger-Bank,

melynek következtében elkülönültek a Brit-szigetek � részben a süllyedés, részben az abrázió hatására.

Délről parti áramlás indult meg, amely dűnesort és turzásokat épített (ezek részben ma is

megtalálhatóak).

Később, i.e. néhány száz évvel a Dunkerque-i-transzgresszió ment végbe: a süllyedés, a

tengerjárás, valamint a vihardagályok együttes hatására az erős abrázió az addig összefüggő dűnesort

feldarabolta, s ennek maradványaiból jöttek létre a Fríz-szigetek. Ez a folyamat lehetővé tette a Watt-

72

tenger kialakulását a szigetsor és a szárazföld között. A Rajna korábbi nagy deltatorkolatát is

szétroncsolta az abrázió, amely egy tölcsértorkolatot hozott létre, illetve kialakult Zeeland vidéke is. A

dűnék mögötti mélyebb területek feltöltődtek, marschok alakultak ki. Ma is kimutatható a süllyedés,

melynek következményei a mélyföldek (depressziók).

A balti partvidéken a posztglaciális izosztatikus mozgások hatására először a Yoldia-

transzgresszió ment végbe, majd az Ancylus-regresszió következett, melyet a Litorina-transzgresszió

váltott fel. Utóbbi alakította ki a mai partokat, s ez eredményezte Svédország elválását Dániától, illetve

Európa törzsétől.

Ma az északi területek emelkednek, ennek egyik következménye a �Vaspart� kialakulása

Dániában. Míg a Yylland-félsziget északi része emelkedik, addig déli része, az Észak-Fríz-szigetek

területe már süllyed. Mindezek a folyamatok egy sajátos, kettős arculatot adnak a Közép-európai-

rögvidéknek: északon tipikus glaciális akkumulációs síkság jött létre, míg délen a paleozoós

hegységek fiatal, kiemelt romjainak erősen lekoptatott térszínét láthatjuk.

III. Tájai

A) KÖZÉP-EURÓPAI-ROMHEGYVIDÉKEK

A romhegyvidékek területe a Közép-európai-rögvidék déli részét jelenti, azt a területet, amely

a harmadidőszaki Alpi-orogenezis hatására kiemelkedett, majd erősen rögösödött. Az egész

romhegyvidékre jellemző, hogy paleozoós eredetű (kivétel a Cseh-masszívum prekambriumi területe),

amely a későbbiekben lepusztult, tönkösödött, részben a mezozoikumi tengeri üledékek alá került,

illetve a harmadidőszakban � az Alpi orogenezissel összhangban � emelkedett, rögösödött, s területén

helyenként vulkanizmus is végbement.

Morfológiai alapon a Közép-európai-romhegyvidékeket három részre osztjuk: a legnagyobb

kiterjedésű, s egyben legtagoltabb Német-középhegyvidékre; a legtömegesebb, legegységesebb Cseh-

maszívumra, illetve az annak peremére gyűrődött peremhegységek területére; végül a legkevésbé

kiemelkedett, gyakorlatilag a mezozoós üledékek által teljesen fedett Lengyel-középhegységre.

1. Német-középhegyvidék

a) Felső-Rajna-árok és peremhegységei

A harmadidőszak során az Alpi-orogenezis intenzívvé válásával a jelenlegi Német-

középhegyvidék délnyugati területén egy felboltozódás jött létre, melynek középső része � a Felső-

Rajna-árok � nagyjából észak-déli csapásiránnyal bezökkent A Rajna jobb és bal oldalán így

szimmetrikus hegységek jöttek létre, amelyek nagyon hasonlítanak egymásra: a szemben emelkedő

hegységek belső lejtői meredeken szakadnak le a Rajna irányába, a külső oldalon pedig egyenletesen

73

lejtenek a Párizsi-medence, illetve a Sváb-Frank-lépcsővidék felé. A legdélibb és a legmagasabb

�ikerhegységek� a Vogézek és a Schwarzwald (Fekete-erdő) az Alpok irányában magasabbak (kb.

1400 m fölé emelkednek), melynek következményeképpen a negyedidőszakban lokális eljegesedést

szenvedtek, s glaciális eróziós formák is találhatók rajtuk. Az északi oldalon mindkét hegységet triász

tarka homokkő takarja be.

A Felső-Rajna-medencében teraszok jöttek létre, amelyeken növénytermesztés � főképpen

gyümölcstermesztés (szőlő) � zajlik, ezért a területet �Németország kertjének� is szokták nevezni.

A peremhegységek közül a Vogézek egyben a Francia-Belga-rögvidék részét is képezik, illetve

a két nagytáj közötti határt jelentik.

A Rajna baloldalán, a Vogézektől északra húzódik a Pfalzi-erdő, amelynek legmagasabb

gerince a Hardt (683 m), s a Rajna felőli oldalán kiterjedt szőlőültetvényeket találunk.

A területtől északnyugatra a Saar-vidék (Saarland) következik, ahol a karbon kristályos

kőzeteken agyagos üledékek találhatók, melyek Európa legnagyobb mennyiségű limnikus eredetű

feketeszenét rejtették.

A Fekete-erdő (Schwarzwald) déli részén � mint az előbb szó esett róla � glaciális eróziós

formák is találhatók (például a Titisee kártó), alapvetően viszont hullámos, erdős hátakkal, széles

völgyekkel tarkított középhegység.

Északi folytatásában találjuk az Odenwald-hegységet, amely a Fekete-erdőnél alacsonyabb,

nagyobb részét triász tarka homokkő fedi be, és � a peremhegységek többi tagjához hasonlóan �

szintén meredeken szakad le a Rajnára, illetve enyhén lejt a Sváb-Frank-lépcsővidék irányába.

Hasonló a Spessart is, amely már csak alacsonyhegység jellegű, sűrű erdők fedik, s a folyók

tarka homokkőbe vágódtak be.

b) Rajnai-palahegység

A variszkuszi eredetű hegység � amelynek uralkodó kőzete a névadó pala � tönkösödött, majd

a harmadidőszakban, az Alpi-orogenezis idején emelkedett. Az emelkedéssel a Rajna bevágódása

lépést tudott tartani, így egy gyönyörű antecedens völgy alakult ki Bingen és Bonn között, amely a

hegységet keleti és nyugati részre osztotta, melynek központjában a Rajna teraszos völgye húzódik. A

Felső-Rajna-árok peremhegységeihez hasonlóan a bal- és jobboldali hegységek teljesen

szimmetrikusak, kőzettanilag és morfológiailag is hasonlók.

A Hunsrück a Moselle-től délre található, fő kőzetalkotója a kvarcit, és átlagosan 700 m

magasságot ér el.

A Rajna jobboldalán emelkedik a Taunus-hegység � a Hunsrück ikerpárja �, amely szintén

kvarcitból épül fel, s csak a legmagasabb pontja emelkedik 880 méter magasságig. Peremén a törések

következtében gyógyforrások törtek fel; ismert fürdővárosa Wiesbaden. (A hegység a Lahn folyótól

délre helyezkedik el.)

Az Eifel-hegység a Rajnai-palahegység legismertebb és legimpozánsabb tömege; a Rajna

baloldalán, a Moselle folyótól északra helyezkedik el.

74

Két részre osztható: a Vulkáni-Eifel alacsonyabb, itt találjuk a részben harmadidőszaki,

részben a negyedidőszaki eredetű maarokat, melyek egyszeri kitöréssel létrejött vulkánembriók. A

monogenetikus képződmények kör alakúak, peremükön halmozódott fel a kirobbant anyag. Mivel az

átlagos felszín alatt található a kráter alsó pontja, ezért a maarok általában � az odaszivárgó talajvizek

következtében � egyben tavakat is jelentenek (például a Pulvermaar, a Totes Maar vagy a Laacher-

See). A Magas-Eifel kristályos kőzeteket tartalmaz, s 700 méter magasságig emelkedik.

Az Eifel testvérhegysége a Rajnától keletre húzódó Westerwald, ahol egyrészt kristályos,

másrészt vulkáni kőzetek találhatók, a vonulatok 600-650 m magasságig emelkednek, a Rajnára

leszakadó oldalon � törés mentén � pedig hét vulkáni kúp sorakozik, melyek neve Siebengebirge.

A Rajnai-palahegység legészakibb tagjai az Ardennek � amely egyben a Francia-Belga-

rögvidéknek is tagja �, illetve ennek keleti testvérhegysége, a Sauerland; valamint keleti, magasabb

(800 m fölé emelkedő) részlete, a Rothar.

11. ÁBRA: A Felső-Rajna-árok és a Sváb-Frank-lépcsővidék kialakulása (Bruckner, A. �

Westermann)

75

c) Hesseni-hegyvidék

A Hesseni-hegyvidék geológiai szempontból rendkívül tarka képet mutat. Ennek oka, hogy a

mezozoikumban az alapot képező variszkuszi kőzetek megsüllyedtek, a területet tenger öntötte el, és

egészen a harmadidőszak elejéig különböző korú üledékek akkumulálódtak.

A szárazulattá válás után � az Alpi orogenezis hatására � intenzívek voltak a szerkezeti

mozgások: törések jöttek létre, amelyek mentén egyes rögök a mélybe süllyedtek, s így megmaradtak

a rögön a tengeri üledékek (esetenként még fiatalabb üledékek is rákerültek). Más rögök kiemelkedtek,

amelyekről teljes mértékben lepusztultak az üledékek, és felszínre kerültek az eredeti paleozoós,

variszkuszi kristályos kőzetek. S végül vannak olyan rögök, amelyek kevésbé emelkedtek ki, tehát

csak legfelső rétegei pusztultak le.

Mindeközben a törések mentén vulkanizmus is lejátszódott, így a vulkáni kiömlési kőzetek is

tovább bővítik a palettát. A legismertebb és legmagasabb rög a Rhön (950 m) és a Vogelsberg (772

m).

12. ÁBRA: A Hesseni-hegyvidék kialakulása és geológiai keresztszelvénye (Bruckner, A. �

Westermann)

76

d) Szász-Bajor-hegyvidék

Az Alsó-Szászországtól Bajorországig húzódó északnyugat-délkelet csapásirányú hegység

szintén a harmadidőszakban végbement Alpi-orogenezis hatására vált rögsorrá.

A Teutoburgi-erdő felszínén főleg kréta korú homokkövet találunk, melynek az exogén erők

általi kipreparálódásából jött létre a rendkívül látványos Extersteine.

A Weser menti hegység több, párhuzamos, néhány száz méter magas homokkő-vonulatból álló

hegység.

A Harz területén viszont már a variszkuszi kristályos kőzetek (főképpen gránit) uralkodnak,

legmagasabb pontja a Brocken (1142 m). Bár a hegység a karbonban jött létre, területén szilur

intrúziók is előfordulnak.

A Thüringiai-erdő szintén kristályos kőzetekből épül fel, és 900 m fölé emelkedik.

Hasonló jellegű a Frank-erdő, de alacsonyabb (600 m körüli) magassággal.

A Thüringiai-medence három oldalról zárt, északkeleti irányból nyitott. A germán hármas

triász itt is fellelhető: a rétegek tálakként egymásba rakva fiatalodnak délnyugatról északkeleti irányba,

az alsó-triász tarka homokkőtől a keuper felé. Itt is lépcsős vidék jött létre, bár ez nem annyira

markáns, és nem annyira tipikus, mint a Sváb-Frank-lépcsővidék. A felszínen glaciális vályog, illetve

foltokban lösz is előfordul.

A Fichtel három hegység � a Frank-erdő, az Érchegység és a Cseh-erdő � találkozásánál jött

létre. Fontos vízválasztó, hiszen három nagy folyó mellékvize ered itt: a Majna (Rajna), a Naab

(Duna), és az Ohre (Elba). Legmagasabb pontja a Schneeberg (1051 m).

A délkeleti folytatásban húzódik a Cseh-erdő és Sumava, amely egyben természetes határt is

képez Csehország és Bajorország között. A két hegységet a Klodzkói-süllyedék választja el. Főképpen

kristályos kőzetek vannak felszínen; legmagasabb pontja a Grosser Arber (1456 m). Legmagasabb

pontjain glaciális eróziós tavakat találunk: a cseh oldalon Ördög-tó, Fekete-tó; a bajor oldalon Grosser

Arber-See.

A Bajor-erdő jelenti a Szász-Bajor-hegyvidék délkeleti elvégződését. A terület fokozatosan

lealacsonyodik, gerincei 1100 méterig emelkednek.

A Fichtelből északkeleti irányban ágazik ki az Érchegység, amely erősen aszimmetrikus:

északon lankás, délen meredeken szakad le a harmadidőszaki cseh medencékre. Legmagasabb pontja a

német-cseh határon fekvő Klinovec (Keilberg, 1244 m). A hegységben részben a Variszkuszi-, részben

az Alpi-orogenezis hatására nagymértékű volt az ércesedés (nevét is erről kapta), így rengeteg érc

fordul elő a hegységben, előterében pedig jelentős a harmadidőszaki szén mennyisége is.

Keleti folytatásában húzódik az Elbai-homokkőhegység, amelynek leglátványosabb részét

Németországban �Szász-Svájcnak�, Csehországban �Cseh-Svájcnak� nevezik. Fő kőzetalkotója a

kréta (quader) homokkő, amelyből a külső erők fantasztikus formákat alakítottak ki. Abszolút

magassága mindössze 400-500 m, viszont a relatív szintkülönbségek igen jelentősek, gyakoriak a több

77

száz méter magas függőleges falak, bástyák. Az Elba mély völgyben töri át magát a területen, eróziós

szigethegyeket, bástyákat hozva létre (Königstein, Lilienstein).

A hegység legkeletibb elvégződését a Lausitzi-gránittömb jelenti. A karbon korú kőzet erősen

lepusztult, 300-400 m magas, hullámos, szelíd tönköt alkot.

e) Sváb-Frank-lépcsővidék

A Sváb-Frank-lépcsővidék Európa egyik legklasszikusabb lépcsővidéke. A terület a

karbonban ugyanúgy része volt a Variszkuszi-hegységrendszernek, mint a Német-hegyvidék többi

tagja. A triászban megsüllyedt, és létrejött a germán triász egyik legszebb kifejlődése. Az üledékek

felhalmozódása a jurában folytatódott, majd annak végén szárazulattá vált a terület, mivel a tenger

északi irányban elhagyta a mai Sváb-Frank-lépcsővidéket. Az Alpi-orogenezis hatására � mint

korábban szó volt róla � a Felső-Rajna mai területe felboltozódott, ennek megfelelően a sváb-frank

területek rétegeit nyugaton megemelte, így azok megdőltek. A harmadidőszak további szakaszaiban a

külső erők az elvékonyodott rétegfejeket kipreparálták, és így egy olyan lépcsővidék alakult ki, ahol a

rétegek nyugatról keletre lejtenek, táblák jönnek létre, a táblák elvégződését jelentő lépcsők pedig

nyugati irányba néznek.

Topográfiailag feloszthatjuk a lépcsővidéket Frank- és Sváb-lépcsővidékekre. Mindkét

lépcsővidéken jellemző, hogy a rétegek az alsó-triász tarkahomokkőtől a felső-jura (malm) mészkőig

terjednek. Maguk a lépcsők a Sváb-lépcsővidékre jellemző kelet-nyugat csapásirányból karéjosan

észak-déli irányba térnek át, valamint észak felé kissé szétnyílnak. A déli sváb területek magasabbak,

az Alpokhoz közelebbi részek jobban kiemelkedtek � de jobban össze is törtek �, így az egyes lépcsők

frank területen szebben nyomon követhetők.

A törések mentén helyenként bazaltvulkánok is kialakultak. A tarkahomokkő mindkét

területen rásimul a nyugaton lévő Rajnai-peremhegységekre (elsősorban a Schwarzwaldra), önálló

lépcsőt nem alkot. A kagylós mészkő viszont mindkét esetben nyugaton lépcsőben végződik, a tábla

pedig keleti irányba lejt. A Keuper-lépcső markáns, ez alkotja a Steigerwald, illetve a Frankenhöhe

nevű vonulatokat.

A Keuper-táblából hirtelen emelkedik ki északon a Frank-Alb, illetve délen a Sváb-Alb.

Mindkét hegység 800-900 m magasságú, nevük pedig a felső-jura fehér mészkőre utal. Frank területen

a mészkő változatos formakincse miatt �Frank-Svájcnak� nevezik ezt a lépcsővidéket.

f) Sváb-Bajor-medence

A harmadidőszakban � amikor az Alpi-orogenezis során a horizontális erők intenzívek voltak

� a Német-középhegyvidék és az Alpok közötti térrövidülés következtében süllyedt be a jelenlegi

Sváb-Bajor-medence. A területre harmadidőszaki tengeri üledékek kerültek. A tenger fokozatos

visszahúzódását követően a medencét folyóvizek töltötték fel, majd a pleisztocén eljegesedés során a

gleccserek halmoztak fel le nagy mennyiségű moréna-anyagot.

Mivel az Alpokból nagyobb folyók, illetve gleccserek érkeztek, azok több hordalékot

szállítottak, így a medence fő folyója, a Duna teljesen a medence északi peremére szorult, a déli részen

78

pedig egy klasszikus hullámos dombvidék jött létre. A Dunába siető folyók nagymértékben felárkolták

saját hordalékkúp-rendszerüket, így egy átmeneti táj alakult ki a Duna-völgye, illetve az Alpok

magashegysége között.

2. Lengyel-romhegyvidék

A Lengyel-romhegyvidék jóval alacsonyabb a Közép-európai-romhegyvidékek másik két

tagjánál. Az átlagosan 200-400 m magasságú hegység csak a Lysica-csúcsban emelkedik 611 méterig,

ennek megfelelően tulajdonképpen dombvidékről van szó. Variszkuszi kőzetek csak foltokban

találhatók meg a felszínen, többnyire mezozoós üledékek fedik, illetve helyenként erre kerültek riss

moréna-üledékek.

a) Felső-sziléziai-medence

A medence a Szudéták, a Kárpátok és a Lengyel-romhegyvidék között jött létre. A karbon

rétegeket csak fenékmoréna takarja, ezért ismert nyersanyaga, a karbon parallikus eredetű szén

egészen közel helyezkedik el a felszínhez. A bányászat következtében erős antropogén hatások érték a

területet, többek között hatalmas meddőhányók tagolják a medencét.

b) Lengyel-lépcsővidék

A Lengyel-középhegységnek is nevezett terület nyugati részén, az Odera mentén triász rétegek

húzódnak, kiemelkedik a Kagylósmészkő-lépcső, amely kelet felé alkotja a Triász-táblát.

A Warta folyó mellől hirtelen emelkedik ki a Jura-lépcső (Krakkói-Jura) mintegy 500 m

magasságig, majd onnan kelet felé egyenletesen lejt (Jura-tábla). E területen a mészkőrétegek erősen

elkarsztosodtak.

A Nyda-medencéig húzódik, majd innen ismét meredeken emelkedik; a Kréta-lépcsőnek

megfelelő Szentkereszt-hegység, amely lapos, 400 m magas fennsíkot jelent. Ebből kvarcitkúpként

bukkan felszínre a Lysica (611 m), mely a Riss eljegesedéskor nunatakként emelkedett ki az

összefüggő jégtakaróból.

A Lublini-dombság a Visztula áttörési völgyén túl, keleten helyezkedik el, s átmenetet képez a

Kelet-európai-síkság felé. A variszcida kőzetek itt a mélybe süllyedtek, a felszínen kréta homokkő és

márga található. Déli vidéke a Roztocze, ahol a harmadidőszaki üledékeken nagy kiterjedésű erdők

jöttek létre.

A Sandomierzi-alföld a Visztula és a San folyó alföldje. Területén szintén harmadidőszaki

üledékeket rakott le a tenger, viszont a szárazulattá válás után, a negyedidőszakban lösz is létrejött. A

Közép-európai-rögvidéken belül itt találjuk a legvastagabb lösztáblákat, s a rajtuk képződött mezőségi

talajok adják a mezőgazdasági növénytermesztés alapját.

3. Cseh-Morva-medencék és peremhegységek

A három rögvidék közül e terület a legegységesebb, legtömegesebb. Központi magja

prekambriumi kratogén, amelyhez a karbonban, a Variszkuszi-orogenezis során hegységek gyűrődtek.

79

E hegységek lepusztultak, a harmadidőszakban rögösödtek, majd újra kiemelkedtek, illetve

előterükben medencék süllyedtek be.

a) Peremhegységek

A Cseh-medencétől északkeletre emelkedő hegység a harmadidőszakban erősen

összetöredezett, illetve jelentős mértékben kiemelkedett.

A Nyugati-Szudéták két párhuzamos hátból áll, 1000 m körüli gerincmagassággal. A két hát

között helyezkedik el a Libereci-medence.

A Központi-Szudéták legtömegesebb része a Krknose (Óriás-hegység) � az egész Közép-

európai-rögvidék legmagasabb, impozáns tömege �, amely főleg gránitból épül fel. Legmagasabb

csúcsa a Sniezka (1603 m), amely a pleisztocén eljegesedés idején a jég határa fölé emelkedett, mai

területén pedig glaciális völgyeket, tengerszemeket találunk. (Az Elba is itt ered.)

Keleti irányban a Walbrzychi-hegység átmeneti jellegű dombsági területet jelent a Sziléziai-

medence felé.

Délkeleti irányban a Klodzkói-süllyedék dombos tája választja el a Központi-Szudétákat a

Keleti-Szudétáktól. Az Orlice-hegység kréta homokkőből épül fel, míg a Magas-Jesenikre,

(legmagasabb csúcsa a Praded, 1492 m) mély völgyek, keskeny hátak, illetve erősen felszabdalt

területek jellemzők. Az Alacsony-Jesenik � amelyben főleg palák fordulnak elő � fokozatosan

lealacsonyodik az Odera-hegység felé, amely már egy dombsági � alacsonyhegység jellegű, hullámos

táj.

Az Érchegység északnyugaton, a Cseh-erdő és Sumava nyugaton jelentik a Cseh-medence

peremhegységét, de egyben a Szász-Bajor-hegyvidék részét is képezik. (Tárgyalását lásd ott.)

b) Cseh-Morva-medencék

A Cseh-Morva-medencéket három oldalról a peremhegységek keretezik, délkeleten a

Kárpátok jelenti a határt. Központi tömege a Cseh-masszívum, amely egy fennsík jellegű

medenceterület, amelynek délkeleti pereme felboltozódott, s így elválasztja a � Cseh-masszívum és a

Kárpátok között a harmadidőszakban mélybe süllyedt � Morva-medencét.

c) Cseh-masszívum

A masszívum a proterozóikumban létrejött kratogén, kristályos kőzetei azonban csak

helyenként találhatók meg a felszínen, hiszen a későbbi folyamatok során anteklízis jellegű boltozatok,

illetve szineklízis jellegű tömbteknők alakultak ki. A peremeken harmadidőszaki bezökkenések

történtek, medencék süllyedtek be, illetve a negatív formákat fiatalabb üledékek töltötték fel.

A Cseh-masszívum középső és déli-délnyugati része a Közép-cseh-dombvidék, amely

morfológiailag igen változatos terület. Központi része a Brdy-erdő, egy 700-800 m magas

kvarcitvonulat, amelynek felszínén a Moldanubiai-orogenezis eredeti, prekambriumi kőzetei

találhatók. E területtől nyugatra a gránitfelszínekre helyenként óidei mészkő és agyagpala került,

amelyen ennél fiatalabb szinklinális üledékek is találhatók.

80

Paleozoós szinklinális a Berounka-völgy � ennek egyik kiszélesedett területe a Plzeni-

medence. Északnyugati irányban a prekambriumi kőzetek kiemelkedtek a Karlovy Vary-hegységben

illetve a Slavkovi-erdőben. A gránitfelszín törésvonalakban végződik, a harmadidőszaki medencékre

pedig meredeken szakad le. Ismert termális vonalak jöttek létre, ezekre épültek a cseh fürdővárosok,

mint például Karlovy Vary, Marianske Lazny stb.

A Brdy-erdőtől keletre a prekambriumi kőzetekre nemcsak paleozoós mészkő, hanem

harmadidőszaki medenceüledékek is kerültek, itt találjuk a České Budejovice-i- és a Třeboni-

medencét. E harmadidőszaki bezökkenéseket a Vltava völgye köti össze.

Délkeleten a felboltozódás következtében ismét felszínre kerültek a prekambriumi kőzetek: a

Cseh-Morva-dombság anyagát délen gránit, északon pedig gneisz adja. Brnotól északra az ősi

kőzetekre devon mészkő települt, ebből jött létre a híres Morva-karszt, ismert barlangokkal (például a

Punkevni-tavasbarlang) és más karsztformákkal.

A Cseh-masszívum és az Érchegység között húzódik a Nyugati-peremvidék medencesorozata,

amely a harmadidőszaki horizontális mozgások hatására süllyedt be, s területén barnaszén képződött.

A Chebi-, Sokolovi-, Karlovy Vary-, Chomutovi-, Mosti-, Usti-medencék vizét az Eger (Ohre) vezeti le.

A medencesorozat és a Cseh-masszívum közötti törésvonal mentén melegvízforrások, illetve

bazaltvulkáni kúpok találhatók � ilyen a Duopovi-hegység és a Cseh-középhegység; az utóbbit a Labe

(Elba) antecedens völgye töri át.

13. ÁBRA: A Cseh-masszívum geológiai térképe a harmad- és negyedidőszaki

képződmények nélkül (Chaloupsky, J.) 1. mezozoikum, 2. felső-karbon � perm, 3. kambrium � alsó-karbon, 4. Brioveri, 5. Moldanubiai, 6. granitoid

kőzetek, 7. Moldanubiai és Brioveri együttes, 8. Brioveri üledékképződési öv, megszorításokkal, 9. Alpok-

Kárpátok takarói

81

d) Észak-cseh-tábla

A Cseh-masszívum északi előterében húzódó területen kréta homokkőből és mészkőből álló

táblás vidék jött létre. A törések mentén kisebb bazaltsapkás tanúhegyek is kialakultak. Északi,

hullámos része már átmenetet jelent a Szudéták felé; déli része viszont egy széles alluviális síkságot

alkot (Elba menti síkság).

e) Morva-medence

A Morva-medence a Cseh-masszívum és a Kárpátok közti harmadidőszaki süllyedékben jött

létre, ahol a prekambriumi kőzetek nagyon mélyre süllyedtek. A peremein akkumulálódott

hordalékkúpokat a Morva és annak mellékfolyói feldarabolták, így dombvidékek alakultak ki. Déli

részét a Bécsi-medence alkotja, északon pedig a Morva-kapu összeköttetést jelent a Baltikum és a

Mediterráneum között.

B) KÖZÉP-EURÓPAI-SÍKVIDÉK

A Schelde torkolatától a Kelet-európai-síkvidékig (Kur-öbölig) húzódó síkvidék a Föld

legklasszikusabb glaciális akkumulációs síksága. A variszkuszi lesüllyedt tömegre vastag mezozoós

illetve harmadidőszaki tengeri, majd a negyedidőszakban glaciális üledéksor került. Az alaphegység

(paleozoós, mezozoós) csak kevés helyen bukkan ki, a mai felszínt túlnyomórészt negyedidőszaki

üledékek alkotják.

A síkvidék vázát � morfológiai szempontból � a kelet-délkelet � nyugat-északnyugat irányú

ősfolyamvölgyek jelölik ki. E völgyek a mai folyóvölgyekhez képest sokkal szélesebbek (5-20 km)

voltak, mélységük az 50-60 métert is elérte. A mai völgyhálózat részben követi az ősfolyamvölgyeket,

részben pedig keresztezi azokat. A pleisztocén eljegesedés idején a domborzati és lefolyási viszonyok

hasonlóak voltak a maihoz: a folyók délről északra folytak, viszont a tengerig nem jutottak el � az

összefüggő jégtakaró miatt �, nekiütköztek a jégnek, a víz egyesült a jégből származó

olvadékvizekkel, s az általános lefolyási viszonyoknak megfelelően északnyugati irányban folytak

tovább, a végmoréna-gát előterében.

A jég kiterjedésének változásaival egyidejűleg az ősfolyamvölgyek is változtatták helyüket;

hol északabbra, hol délebbre húzódtak. Az ősfolyamvölgyek északi oldalán kaotikus keveredésű

végmorénák húzódnak. Ezen túl pedig nagy kiterjedésű agyagos-márgás fenékmoréna-területeket

találunk.

A végmorénák mögött sekély nyelvmedence-tavak húzódnak � legjellegzetesebbek a

csorgótavak � amelyeket az észak-déli irányban hosszan elnyúló, szubglaciális vizek vájtak ki. A

legkisebb tavacskák a sollok, amelyek a holtjégdarabok elolvadása után maradtak vissza.

Gyakran találunk prekambriumi eredetű erratikus tömböket (vándorköveket), amelyeket a jég

szállított ide Skandináviából. (A legnagyobb tömegű vándorkő Pomerániában található: 40.000

mázsa!) A legnagyobb tömegeket a jégkori (diluviális) rögök jelentik, melyek több kilométer

82

hosszúságú, 100 méternél vastagabb, a síkságból kiálló magaslatok, amelyeket a jég horizontálisan

eltolt eredeti helyéről.

A fenékmoréna-területen előfordulnak vásottsziklák (a szilárdabb rögöket a jég megvéste),

illetve gyakoriak a drömlinek, ózok, kämek is. A gleccserkapun kifolyó olvadékvizek sandr-mezőket

hoztak létre.

A két nagy eljegesedés, a riss és a würm végmorénagátjai jól elkülöníthetők egymástól. A

nagyobb kiterjedésű riss eljegesedés gátrendszere délebbre húzódik, viszont az azóta eltelt hosszabb

idő következtében kevésbé szabályos, lazábban kapcsolódik össze, a külső erők pedig � főképpen az

areális lejtőleöblítés és a folyóvizek � felszabdalták. A későbbi, kisebb kiterjedésű würm eljegesedés

végmorénagát-rendszere magasabb, épebb, dombsági jelleget alkot. A végmorénagátak mögött, illetve

a fenékmoréna-szigetek között kiterjedt tórendszerek jöttek létre.

A Közép-európai-síkvidék tájfelosztásának alapja egyrészt az izosztatikus mozgások jellege,

másrészt a pleisztocén glaciálisok által akkumulált területek kiterjedése és mértéke. Ennek alapján

három nagy részre oszthatjuk fel a Közép-európai-síkvidéket:

• A Holland-Nyugatnémet-síkság a legkiegyenlítettebb, izosztatikusan ma is süllyedő terület,

amely folyamatosan feltöltődik, s jellegzetes wattok alakultak ki partvidékei mentén. A riss

eljegesedés ugyan érintette a területet, a würm viszont nem � ennek megfelelően kevéssé

tagolt a domborzat, komolyabb kiemelkedések nem találhatóak a területen.

• A Keletnémet-Lengyel-síkságot ezzel szemben nemcsak a riss, hanem a würm eljegesedés is

érintette, ezért sokkal tagoltabb a terület, a 200-300 � esetenként 400 � métert is megközelítik

a würm végmorénagát jól összefonódó vonulatai, láncai. (A riss eljegesedés nyomai is

fellelhetőek, de mivel ezek korábban halmozódtak fel, a külső erők jobban lepusztították.) A

part mentén homokos, turzásos, feltöltődő folyamatokat figyelhetünk meg.

• A Jylland-félsziget és Dán-szigetek mindkét előbbi nagytáj bélyegét magukon viselik, hiszen a

würm eljegesedés a Jylland-félsziget észak-déli tengelyében építette végmorénagátját: attól

nyugatra a Holland-Nyugatnémet-alföld jegyei mutatkoznak meg (süllyedő tengerparttal,

wattokkal, és kizárólag riss maradványokkal); a keleti partvidéken, illetve a Dán-szigeteken a

würm végmorénagátak és fenékmoréna-szigetek emelkednek ki, egyben magasabb és

tagoltabb vidéket alkotnak

.

1. Holland-Nyugatnémet-síkság

A Holland-Nyugatnémet-síkság területén a variszkuszi tönkök mélybe süllyedtek, rajtuk

különböző mértékben mezozoós, harmad- illetve negyedidőszaki üledékek halmozódtak fel. A

felszínen csak nagyon kevés helyen találkozhatunk idősebb üledékekkel (például Helgoland szigetén

triász üledékek lelhetők fel).

Az i.e. 7000 körül végbement Flandriai-transzgresszió következménye volt a Dogger-Bank

megsüllyedése, illetve � ezzel összefüggésben � a Brit-szigetek leválása Európáról. A folyamat során

83

létrejött a La Manche-csatorna, s azon keresztül megindult egy áramlás az Északi-tenger irányába. Az

áramlatnak köszönhetően a jelenlegi holland-nyugatnémet partok mentén egy dűnesor jött létre.

Később, i.e. néhány száz évvel a Dunkerque-i-transzgresszió egy újabb süllyedést

eredményezett, melynek hatására az említett dűnesor megsüllyedt. A hullámzás és az abrázió

feldarabolta a dűnéket, így létrejöttek a Fríz-szigetek. (Ma is süllyedés, illetve a tenger előrenyomulása

jellemzi a partvidéket.) Csak az elster és saale (mindel és riss) eljegesedés ment itt végbe, de a

végmorénagátak közül csak a rissét tanulmányozhatjuk.

A végmorénák az idők során erősen lekoptak, felszabdalódtak, és e területen hiányoznak a

keleti részeken jellemző ősfolyamvölgyek.

A Doveri-szoros kialakulása után létrejött partmenti áramlás turzásokat, dűnesorokat hívott

életre kb. i.e. 2000-800 évig.

Ezt követően a Dunkerque-i transzgresszió következményeként alakultak ki a már említett

Fríz-szigetek, valamint ezzel összefüggésben a Watt-tenger.

A wattok a Fríz-szigetek és a marschföldek közötti, a szárazföldtől elhódított, egészen sekély,

lapos területeket jelentik, amelyek dagály idején hajózhatók, s ekkor csak a halligok állnak ki a

tengerből. Apálykor viszont szárazulattá válik a korábbi tenger, és a wattokon (magyarul �gázló�) akár

gyalogosan vagy szekérrel is átjuthatunk a szárazföldről a szigetekre.

A part mentén két jellegzetes táj alakult ki:

Északon, a tengerparton a marschföldek 5-20 km-es széles sávot alkotnak. A sima, egyhangú,

fátlan, vizenyős rétek általában 1-5 méterrel emelkednek a tenger szintje fölé. (Németországban és

Hollandiában is előfordulnak mélyföldek.) A területet természetes dűnesorok és antropogén gátak

védik a tenger betörésétől.

A marschok átmeneti sávot alkotnak a tenger és a szárazföld között. Korábban e területet a

tenger elhódította, majd később újra feltöltődés ment végbe � részben a tenger, részben a folyók által.

A már említett Flandriai-transzgresszió kb. 20 méter süllyedést jelentett, amelynek ma is kimutatható

következménye, hogy a Rajna és az Ems, valamint a Weser és az Elba addigi közös torkolata

megszűnt a jelenlegi Dogger-Bank területén.

A tenger romboló munkájával az ember napjainkig folyamatosan harcol. Nem véletlen, hogy

létezik egy batáv (hollandok őse) közmondás, mely szerint �a tengert az isten, a partokat a batávok

teremtették meg�.

Az elmúlt évezredben súlyos katasztrófák történtek: a 12. századtól kezdve írásos emlékek is

tanúskodnak a nagyobb vihardagályok okozta tragédiákról.

• 1170-ben � a rómaiak idejében � a még beltóként létező tó gátja átszakadt, a beltavat elöntötte

a tenger, s létrejött a Zuidersee-öböl (más néven Déli-tenger-öböl).

• 1277-ben a karácsonyi ár következményeként alakult ki a mai Dollart-öböl.

• 1570-ben a Mindenszenteki ár Scheldétől egészen Dániáig tönkretette a partokat.

• 1574-ben a vihardagály idején 400.000 ember halt meg.

84

• A 20. században a korszerű technika ellenére több katasztrófa is történt; 1916-ban például

Amszterdamtól északra 15.000 ha területet hódított meg a tenger.

• 1953-ban az Ignác napi ár Zeelandon 62 gátszakadást, 2000 halottat és 60.000 hajléktalant

hagyott maga után.

A területhódító munkák elsősorban a gátak építésére, víztelenítésre, illetve zsilipek építésére

irányultak. E munkálatok egyik fontos programja volt 1927-1932 között a Zuidersee-program, amely

mintegy 2 milliárd m3 víz felszámolását, illetve az északkeleti polderek kialakítását jelentette. (Ma

Amszterdam egy része ezekre a kazettákra épült.)

A Delta-terv a Rajna egykori deltatorkolatának (ma Zeeland) átalakítására irányult, s hármas

célja volt:

• Egyrészt a partvédelem: a szigetek külső partvonalán gátrendszert hoztak létre, amelynek csak

két kijárata van � a Rajna és a Schelde folyók tudnak így eljutni az Északi-tengerig.

• Második cél a talaj elsózódásának megakadályozása.

• A harmadik cél az üdülőkörzetek kialakítása volt. (A polderesítés víztelenítést, a talaj

sótalanítását, illetve annak termővé tételét jelenti.)

A poldereken többnyire szántók, rétek találhatók; rajtuk gátakat, (hajózható) csatornákat

építettek.

A partvidék belső sávjában kialakult tájat a geestek jelentik, amelyek a marschoktól a

szárazföld irányában összefüggő sávot alkotnak. A geestek határozott peremmel emelkednek ki a

marschok szintjéből, s a tenger már nem veszélyezteti őket. A felszínen általában agyagos morénák,

fluvioglaciális homokos üledékek találhatóak, illetve gyakoriak a lápok, illetve fenyérpuszták (a geest

a fríz nyelvben �terméketlent� jelent). Tengerszintfeletti magasságuk 40-70 m, de néhol 100 m fölé is

nyúlhatnak. Helyenként a geesteket vizenyős folyóvölgyek szakítják meg, amelyeket folyami

marschoknak nevezünk.

85

14. ÁBRA: A Zuiderzee területének változása (Hambloch, H.)

A Holland-Nyugatnémet-alföldet nyugatról keleti irányban � az alföld szélessége, magassága

és éghajlata szerint � két nagytájra osztjuk.

a) Flandriai-holland-alföld

Az Artois-tól az Ems nyugati vízválasztójáig húzódó keskeny alföld csak keleten szélesedik ki

200 km-re. A dűnesor-marschföld-geest hármas tagolódás itt tanulmányozható legtisztábban.

A Flandriai-alföld Franciaországban és Belgiumban található. A negyedidőszakban nem

borította jégtakaró, hanem a folyóvízi feltöltés halmozta fel az üledéket. A dűnesor egységes,

hézagtalan, területén nem találunk mélyföldet, a 2-3 méter magas marschföldet pedig (amely kb. 12

km széles) a tenger nem veszélyezteti. A geestek határozott peremmel emelkednek ki környezetükből.

86

A Holland-alföld a tenger által leginkább fenyegetett terület, (a tenger a 19. század óta 19.000

km2-t hódított meg), egyben egész Európa � leszámítva a Kaszpi-mélyföldet � legalacsonyabb térszíne

(-6,6 m).

A Rajna egykori hatalmas deltatorkolata a Doveri-szoros létrejötte után alakult át

tölcsértorkolattá. A marschok 100 km-re szélesednek ki.

Zeeland a vihardagályok által erősen veszélyeztetett vidék, ahol az egykori dűnesor

feldarabolódott. Az 5 km széles Holland-marschon a dűnesor egységes, s mintegy 120 km hosszú.

A Fríz-marsch területén a dűnesor feldarabolódott, s ezáltal jöttek létre a Nyugat-Fríz-szigetek,

ahol egyhangú marschok és polderek váltogatják egymást. (Ez a szélmalmok legklasszikusabb

területe.)

A marschokból éles peremmel emelkedik ki a geest, amelyet viszont folyami marschok

tagolnak � iyen a Rajna Betuwe nevű marsch-a.

A Holland-alföld északi részén a riss eljegesedés nyomait találjuk: 70-100 m magas ózokat,

kämeket, illetve egyéb glaciális üledékeket. Az agyagos térszíneken lápok is előfordulnak, ilyen

például a Bourtanger-moor.

A Brabanti-dombság a Moselle-ig, illetve annak mellékfolyójáig, a Sambre vonaláig húzódik.

A felszínen harmadidőszaki rétegek találhatóak, amelyeket részben a folyók, részben az areális

lejtőleöblítés felárkolt, így hullámos térszín jött létre � helyenként és foltokban még lösz is előfordul.

b) Nyugatnémet-alföld

A terület a Flandriai-Holland-alföldnél jóval kiterjedtebb, és általában 200 km-nél szélesebb.

A 12. század óta mintegy 5000 km2-t hódított meg a tenger, viszont ennek felét az ember

visszafoglalta. Az egykori dűnesor itt is feldarabolódott � ebből jöttek létre a Kelet-Fríz-szigetek

(közülük legismertebb Borkum, amely ismert üdülőhely is).

Helgoland nem része a Kelet-Fríz-szigeteknek. Felszínét triász tarka homokkő borítja, s ez a

leggyorsabban pusztuló sziget. 1079-ben az írásos adatok szerint még 900 km2-nyi területet jelentett,

ma mindössze 0,5 km2-re korlátozódik.

A tengeri marsch általában 5-20 km széles, de nem mindenütt alkot összefüggő sávot.

Helyenként a geestek kifutnak a tengerre, felszabdalják a marschokat, máshol ugyanakkor a marschok

nyúlnak be messzire a geestek vidékébe.

A geesteket többnyire glaciális riss üledékek fedik, és gyakoriak a lápok is. A szárazföld

belseje felé két zsák alakú öblözet is létrejött: a Kölni-öblözet, amely a Rajnai-palahegységbe fejlett

teraszrendszerrel nyomul be; valamint a Rajnai-palahegység és a Teutoburgi-erdő között elhelyezkedő

Münsterlandi-öblözet.

87

A wattok sajátos ökológiai rendszere

Den Heldertől Esbjergig, a Fríz-szigetek és a szárazföld között húzódik a Watt-tenger. Az 5-50

km szélességű, s mintegy 500 km hosszúságban kiterjedő tenger sajátos földrajzi viszonyokkal

rendelkezik. Naponta kétszer a szárazföldhöz kapcsolódik, kétszer a tengerjárásnak megfelelően

tengerré válik. A watt szó fríz eredetű, magyarul gázlót jelent. Régen apály idején a wattokon

keresztül szekérrel utaztak át a szárazföldről a szigetekre.

A Watt-tengert csapásiránya szerint négy szakaszra oszthatjuk:

1. A Nyugat-Fríz-szigetek és a szárazföld közötti tenger

2. A Kelet-Fríz-szigetek és a szárazföld közötti tenger

3. A Jadebusen-öböl térsége (itt összefüggő szigetív nincs)

4. Az Észak-Fríz-szigetek és a Jylland-félsziget közötti tenger

A Watt-tenger szélességét a tengerjárás függőleges játéka alakítja ki, ebből következik, hogy

állandóan változik.

A wattokat tágabb értelemben a következőképp definiálhatjuk: újhold és telihold idején

bekövetkező közepes szökőárkor a kisvíz szintje fölött, de a magasvíz tükre alatt elhelyezkedő

területet nevezzük wattoknak. A szigetek térképen ábrázolt körvonalát a szökőárak magasvíze jelöli ki.

Az áramlás a tengeri csatornákon keresztül érkezik, s iránya hatóránként megfordul. A wattok

területét egymástól jól elkülöníthető szerkezeti egységekre oszthatjuk, ez megfelel a szárazföld és a

szigetek közötti keresztmetszetnek. (15. ábra)

15. ÁBRA: A wattok általános keresztszelvénye (erős magasságtorzítás) (Szabó J. alapján)

88

1. Tengeri csatorna vagy watt-áramlat

Szűkebben nem tartozik a wattokhoz, hiszen a szigetek és a szárazföld közötti legmélyebb

területet mindig tenger borítja, 30-50 m mély, s a hajózásban fontos szerepet játszik. Dagálykor itt

érkezik az Északi-tengerről a víz, amely sok hordalékot juttat be a szigetek és a szárazföld közé, s itt

először a durvább hordalék, majd távolabb a finomabb üledék rakódik le.

2. Watt-síkok

A nagyon lapos, kiegyenlített terület az igazi watt, amelyet minden alkalommal � szökőár és

vakár idején egyaránt � naponta kétszer tenger borít, s kétszer szárazulattá válik.

Területét az apály és a dagály jelöli ki, az e között lévő területen sekély vízerek húzódnak.

Ezek a prielek, amelyek a watt-áramlatba, illetve tengeri csatornába ömlenek. Itt jól tanulmányozható

a fluviális erózió és akkumuláció, hasonló módon megy végbe, mint a szárazföldön, csak gyorsított

módon, s a folyásirány hatóránként változik.

A watt-áramlatok irányából a prieleken keresztül sok finom hordalék érkezik, amely a watt-

síkon lerakódik. Dagálykor az átlagos vízmélység kisebb, mint apálykor, hiszen apály idején csak a

watt-áramlatokban, illetve a tengeri csatornákban van víz, dagálykor viszont a víz kilépve a tengeri

csatornából elönti a rendkívül lapos, néhány cm, illetve dm mélységű (sekély) watt-síkokat.

A dagály idején lerakódott hordalék apálykor nem jut vissza a nyilt tengerbe, amelynek több

oka is van: egyrészt itt, a watt-síkon élnek a kovamoszatok (diatómák), amelyek átfúrják magukat a

rájuk rakódott finom üledékeken a fény felé haladván, és testükből váladékokat bocsátanak ki,

amellyel összeragasztják ezt a finom, porszerű üledéket. Másrészt pedig amikor a dagály átfordul

apályba, a víz elveszíti minden energiáját, az üledék lerakódik, s utána a visszahúzódó víz már nem

tudja felemelni a lerakódott üledéket. Ugyanis a víz lebegtetéséhez kisebb energia szükséges, mint a

már lerakott üledék erodálásához.

A diatómák révén a wattok magas szervesanyag-tartalommal rendelkeznek, az iszapwattokban

az 5-10%-ot is elérik, s ebből kifolyólag gazdasági hasznosítása is kedvező e területeknek.

3. Előtér (vorland vagy hallig)

A tengerszint felett 1-1,5 méterre kiemelkedő területet nem minden nap önti el a dagály.

Teljesen száraz marad az előtér vakár idején, vagyis amikor a Föld, a Hold és a Nap háromszöget zár

be, hiszen ekkor a Hold vonzását a Nap vonzása lerontja. Innentől kezdve hét napon keresztül a Hold

vonzása egyre erősebb lesz, ennek megfelelően a dagály magasvíz szintje is minden nap emelkedik,

egészen a hetedik napig, amikor egy síkba kerül a Nap, a Föld és a Hold. Ekkor a Hold vonzását a Nap

felerősíti, ezért a dagály magasvíz szintje ezen a napon � kétszer természetesen � a legmagasabb. Ez a

magasság jelöli ki az előtér felső pontját.

89

Innen kezdve újabb hét napon keresztül csökken minden nap a dagály magasvíz szintje, hiszen

a Hold elmozdul a síkból, és közeledik ahhoz az állapothoz, amikor a három égitest derékszöget zár

be. Így a Nap egyre inkább lerontja a Hold vonzását, ezért minden nap a dagály magassága csökken,

és az újabb hetedik napon elérkezik a vakár, amikor a magasvíz szintje csak a watt-síknak a legfelsőbb

pontjáig jut el.

Tehát a két vakár között 14 nap telik el, és ettől kezdve megismétlődik a folyamat, tehát újabb

hét nap múlva ismét egy síkba kerül a három égitest. Ekkor ismét szökőár következik be, és a víz

szintje az előtér legmagasabb pontjáig jut el. A Hold 28 napos keringési ideje alatt így két napon lesz

szökőár, amely napokon a dagály magasvíz szintje eléri az előtér felső pontját, és kétszer következik

be vakár, amely napokon az előtér teljes területe dagály idején is száraz marad.

Tehát a watt-sík felső peremétől az előtér felső pereméig fokozatosan egyre nagyobb lesz

annak a területnek az aránya, amelyet egyre ritkábban önt el a tenger. Ennek megfelelően itt a

növényzet is más lesz, megjelennek a pionír növények, amelyek még inkább megszűrik a dagály által

szállított hordalékot. Így a hordaléknak több ideje van a kiszáradásra is, ezért még inkább ellenáll az

apály idején végbement eróziónak.

Ugyanakkor ha a szökőár viharral párosul, a vihardagály nagy pusztítást tud véghezvinni,

mind a wattokon, mind a szigeteken.

90

16. ÁBRA: A közepes szökőármagasságok az Északi-tengeren

4. Turzás-övezet

Ez az övezet tulajdonképpen magukat a szigeteket jelenti, magjukat részben a saale

eljegesedés morénaanyaga alkotja. Szökőár idején a tengerszint fölé emelkedő turzások jönnek létre,

illetve a homokot a szél dűnékbe rendezi el.

5. Strand-övezet

A szigetek külső, nyilt tenger felőli oldalán jön létre, és a szökőár-vakár különbségének

megfelelően hasonló különbségek alakulnak ki, mint a sziget és a szárazföld között. De mivel itt a

nyílt tengerrel határos, a wattok létfeltételei mások lesznek, ennek megfelelően másként mennek

végbe ezek a fent említett folyamatok.

a) Az előstrand állandó vízborítást jelent, de 7 méternél sekélyebb tengert sorolunk ide.

b) A nedves strand megfelel a belső területen lévő watt-síknak.

c) A száraz strand a szökőár idején vízzel borított külső oldalt jelenti.

91

Mint az előzőekből kiderült, a wattokon végbemenő folyamatok csak bizonyos létfeltételekkel

lehetségesek. E létfeltételek a következők:

1. Tengerjárás

A wattok keletkezésének legalapvetőbb feltétele, hiszen magát a wattok szerkezetét az apály-

dagály váltakozása alakítja ki.

A La Manche-csatornán keresztül érkező dagályhullám a Fríz-szigetekhez lecsökkenve

érkezik. A wattokat leginkább befolyásoló dagályhullám az Északi-tenger északi (Skócia és Norvégia

közötti) részéről érkezik a Fríz-szigetek irányába. A Föld forgása következtében az áramlás nyugat-

kelet csapásirányúvá válik, ennek megfelelően a Nyugat- és a Kelet-Fríz-szigetekre párhuzamosan hat,

viszont az Észak-Fríz-szigetekre merőlegesen érkezik. Az áramlást a nyugati szél időnként felerősíti,

ezért főképpen az Észak-Fríz-szigeteknél erős pusztítást tud véghezvinni.

Mivel a dagály nyugatról érkezik, a wattoknak a nyugati oldala gyorsabban fejlődik. A watt-

áramlatok vízválasztói nem középütt találhatóak a szigetek és a szárazföld között, hanem fokozatosan

keletre tolódnak, tehát a vízválasztótól nyugatra intenzívebb az erózió, keletre pedig az akkumuláció a

domináns.

2. Friss üledékek

A friss üledékeket a dagályhullám szállítja a wattok területére. Az üledékek létfontosságúak

egyrészt az élővilág számára, másrészt pedig a lassan süllyedő területnek is alapvető létfeltétele.

Enélkül a watt-vidék fokozatosan elsüllyedne.

3. Szigetív megléte

A Fríz-szigetek jelentősen mérséklik a hullámverés pusztító hatását. Megfigyelhető, hogy a

szigetek nyugati oldala az abrázió által erősen erodálódik, míg a szigeteknek a keleti oldala

szélárnyékban fokozatosan épül. Így hosszú távon a szigetek összterülete nem változik, viszont a

szigetek lassan kelet felé tolódnak. Például a holland Schirmonnikoog szigeten a nyugati parton lévő

Westerburren települést a lakosok kénytelenek voltak elhagyni, mivel a tenger kezdte elpusztítani a

települést, és a sziget keleti részén újat (Osterburren) építettek. Vagy az alsó-szászországi Wangerooge

templomát a sziget közepén építették fel, de ma már a sziget nyugati partjai előtt, a tengerben

találhatjuk romjait.

4. Lassú süllyedés

A wattoknak szintén fontos létfeltétele, hiszen a feltöltődés viszonylag gyors. Az izosztatikus

süllyedés nélkül a wattok gyorsan alfölddé válnának.

5. Folyótorkolatok

A folyóvizek a szárazföldről finom anyagot szállítanak, amelyet a tenger hullámzása, illetve a

dagályhullámok szállítanak vissza a partok mentén, a wattok területére. A wattok élővilágának is

szüksége van a folyók által szállított édesvízre, hiszen a wattok brakkvize e nélkül fokozatosan sóssá

válna.

6. Lapos partok előtti sekélytenger

92

Szintén fontos létfeltétele a wattokon végbemenő folyamatoknak, hiszen enélkül a folyók

hiába szállítanának sok hordalékot, ha egy mélyebb tengerfenéken az leülepedne. Így nem tudnák a

hullámok visszaszállítani az üledéket a wattok területére.

7. Élővilág és éghajlat

A wattok csak a mérsékelt éghajlati övben jöhetnek létre, hiszen a wattok élővilága ezen

éghajlathoz kötődik. Másrészt a hideg éghajlat alatt a féléves fagy leállítaná a folyamatot, a trópusi

övben pedig a mangróve-erdők akadályozzák a wattok kialakulását.

Éppen ezért a watt mint földrajzi köznév a világon csak kevés helyen fordul elő. A Watt-

tenger � mint a fentiekben láthattuk �, nem csak egy földrajzi tulajdonnév, hanem egy sajátos

ökológiai rendszer, ahol a feltételek nagy száma az egész rendszert rendkívül érzékennyé teszi. Ennek

megfelelően, mind Németországban, Hollandiában és Dániában is fokozott védelem alatt állnak a

wattok, több nemzeti parkot is találunk e területen.

17. ÁBRA: A holland wattok a Nyugat-Fríz-szigetekkel (A Wattenmeer c. kötet alapján

Szabó J.)

**************************************************************************

2. Keletnémet-Lengyel-síkság (Elbántúli-síkság)

A Keletnémet-Lengyel-síkság lényegesen változatosabb domborzattal rendelkezik, mint a

Holland-Nyugatnémet-alföld. Délről észak felé haladva az egyre fiatalabb eljegesedés következtében a

formák épebbek és magasabbak. Eltűnnek a mélyföldek, sőt a morénadombok helyenként 200 m fölé

is emelkednek.

a) Warta-végmoréna-vonulat

A síkságon belül jelentős a különbség az északi és a déli területek között. A Warta végmoréna-

vonulat (saale-riss) jelenti a síkság tengelyét, illetve átmenetet képez a délen még foltokban meglévő

93

mindel idősebb glaciális nyomok, és az északra lévő fiatalabb würm glaciális üledékek között.

Általában 60-100 m magas, széles, lapos homokhátak jellemzik, amelyeket a folyók felszabdaltak.

Jellegzetes növényzete a fenyérpusza (�heide�), nyugaton pedig dagadólápokat is találunk.

A Warta-végmoréna-vonulat nyugati, első tagja a Lüneburger Heide, amely terjedelmes,

magas domb. Az Altmark alacsonyabb, míg a Fläming nyugaton 200 m fölé emelkedik, majd keleti

irányban lealacsonyodik (nevét a 12. században betelepült flamandokról kapta).

Alsó-Lausitz a következő tag, amely ismét alacsonyabb, majd a Trzebnicai-magaslat 284 m-ig

emelkedik. Szintén jelentős kiemelkedés a Lodzi-dombság.

A Visztulán túl a Podlasie zárja le a Warta-végmoréna-gátat.

Alsó-Lausitz, a Trzebnicai-magaslat, illetve a Lodzi-dombság déli előterében húzódik a

Wroclaw-Magdeburg-ősfolyamvölgy. A végmoréna-vonulattól délre egy átmeneti jellegű tájat

találunk, ahol az idősebb moréna-maradványok vékonyabb lösz-szigetekkel keverednek.

A harmadidőszaki süllyedés következtében két öblözet, a Lipcsei- és a Sziléziai-öblözet jött

létre, amelyek fontos ásványkincse a barnaszén.

b) Ősfolyamvölgyek területe

A Warta-végmorénagáttól északra húzódik az ősfolyamvölgyek területe (Lengyel-alföld),

amelyen többnyire riss fenékmorénát találunk. Az ősfolyamvölgyek a jég szakaszonkénti

visszahúzódása következtében kelet-nyugati csapásiránnyal húzódnak. E terület nyugaton szűk,

keleten viszont ollószerűen szétnyílik.

A Mazowse nemcsak a Lengyel-alföld, de egész Lengyelország központja is � vízrajzi

szempontból egyaránt.

A Kujawy, illetve Wielkopolski (Nagy-Lengyelország) területén már würm sandr-mezőket

találunk.

Nyugaton a két végmoréna-vonulat között a Spree-erdő erősen összeszűkül, s területét kb. 300

folyóág szövi át.

c) Würm-végmoréna-övezet

A würm-övezet (Weichsel-Visztula eljegesedés) a jég fokozatos visszahúzódása

következtében három végmorénagát-rendszerből áll: Brandenburgi-, Frankfurti-, Pomerániai-

végmorénagátak, melyek előtt ősfolyamvölgyek húzódnak.

A mai folyók (elsősorban a Visztula és az Odera) a Würm-övezetet felszabdalták, így három

jól elhatárolható tájat különböztethetünk meg.

• A Mecklenburgi-tóhátság a legalacsonyabb és legnyugatibb tóhátság. Az egész síkvidék

legnagyobb tava, a Müritz-tó is itt található, de összességében mintegy 36.000 apró tavacska

húzódik meg a területen.

• A Pomerániai (Pomerzei)-tóhátság az Oderától a Visztuláig tart. Keleti részén magasodik a

Wisica (328 m), a Würm-övezet legmagasabb pontja. Északkeleti részét � igen változatos

formakincse miatt � külön névvel illetik, ez a Kasub-tóvidék (Gdynia környékén).

94

• A Mazuri-tóhátság a Visztulán túl található. Az átlagosan 200 m körüli hullámos dombok

között tavak sokasága alakult ki. A legjelentősebb tó a Sniardwy, amely alig kisebb a Müritz-

nél.

d) Tengermellék

A tengerparti övezet csak a Litorina-tenger előrenyomulását követően jött létre. A felszínen

helyenként előfordulnak a felszínen mezozoós üledékek (kréta írókréta) is. A jégnyelvek boddeneket �

például Greifswaldi-bodden � illetve az olvadékvizek fördéket (Flensburgi-öböl, Kieli-öböl, Lübecki-

öböl) mélyítettek ki.

A lapos, turzásos, épülő parton találjuk a Visztula-turzást és a Hel-félszigetet, amely a

legklasszikusabb turzáskampók egyike. Keleten a Kur-turzás hasonló módon hozta létre a Kur-öblöt.

A part mentén található szigetek korábban a szárazföldhöz tartoztak � csak a Litorina

transzgresszió változtatta ezeket szigetté �, de teljesen más jellegűek, mint az Északi-tengeren lévő

szigetek. A területen gyakran felszínre bukkan a kréta kori írókréta mészkő és márga. A tenger

abráziója következtében a partról meredek falak emelkednek ki, viszont alattuk lapos térszínek

húzódnak. A turzások helyenként több szigetet összekapcsoltak (Rügen-sziget, illetve Usedom, Wolin

a Szczecini-öbölben).

3. Jylland-félsziget és Dán-szigetek

a) Jylland-félsziget

A táj jellegzetesen kettős arculatú. A variszkuszi alap a mélybe süllyedt, rajta mezozoós

üledékek akkumulálódtak, majd a miocénben megemelkedett a terület. A negyedidőszaki eljegesedés

során a riss teljesen befedte a térszínt, míg a würm csak a Jylland-félsziget keleti felét, illetve a Dán-

szigeteket takarta be.

Az izosztatikus mozgások következtében megtalálhatók a Yoldia-transzgresszió, az Ancylus-

regresszió, valamint a Litorina-transzgresszió nyomai is. Ez utóbbi hozta létre a Kattegat-, Sund-, Kis-

és Nagy-Belt-szorosokat.

Éles ellentét ismerhető fel a keleti és a nyugati rész között: mint korábban szó volt róla, a

keleti oldal a Balti-tenger mentén lévő tóhátságokra, míg a nyugati a Holland-Nyugatnémet-alföld

kiegyenlített, lapos síkságára emlékeztet.

A Jylland-félsziget tengelyében lévő würm-végmorénagát elsőrangú tájválasztó: a nyugati

részen dűnesort találunk, amelynek északi része ép, védi a partot, viszont délen felszakadozott (ebből

jöttek létre az Észak-Fríz-szigetek). A különbözőség oka az izosztatikus emelkedés, amelynek

központja a Botteni-öböl északi részén van. Ezáltal egész Észak-Európa emelkedik � az emelkedés

legdélibb vonala Esbjerg környékén található.

A Jylland-félsziget északi része tehát kismértékben emelkedik, ezért a turzásokat az állandóan

fújó szelek által indokolt erős hullámzás sem tudta erodálni. Ezzel ellentétben az Esbjergtől délre lévő

turzásokat az abrázió felszabdalta, és szigetek jöttek létre.

95

A marschok északon keskenyek és hiányosak � átmenetet jelentenek Skandinávia felé �,

viszont délen kiszélesednek (Ditmarsch).

Az Észak-Fríz szigetek, illetve a szigetek és a szárazföld közötti wattok hasonló jellegűek, így

hasonló ökológiai rendszert alkotnak, mint a Nyugat- illetve Kelet-Fríz-szigetek vidékén. A geestek

általában riss fenékmorénákat jelentenek, illetve kelet felé megtalálhatóak a würm sandr-mezők is. A

würm-végmorénagáttól keletre hullámos morénasáncokat találunk, itt emelkedik Dánia legmagasabb

pontja, az Iding Skovhöj (173 m), vagy az ún. Himmelbjerget (�Égi hegyek�, 147 m).

A part mentén az egykori szubglaciális mélyedésekbe benyomult a tenger, és fördéket hozott

létre. (A legjelentősebb förde � a helytelenül fjordnak nevezett � Lim-fjord.)

b) Szigetek

A szigetek közül legnagyobb Sjaeland.

Fyn szigetén a hullámos würm végmorénagátak jelentik a legmagasabb dombokat (�Fyni-

Alpok� 131 m).

Langeland szigete egy kiterjedt végmorénagát-darab, s hasonló jellegű Lolland és Falster is.

Mon szigetén az írókréta felszínre került az abrázió révén (Mons Klint). Bornholm szigetén viszont

már a prekambriumi gránitra paleozoós, illetve mezozoós üledékek települtek, ezért szerkezetileg

Észak-Európához soroljuk.

96

18. ÁBRA: Dánia geológiai térképe a negyedidőszak nélkül

(Sorgenfrei, T. és Berthelsen, O.)

IV. Éghajlat, növényzet, talaj

A Közép-európai-rögvidék észak-déli kiterjedése bár jelentős (é.sz. 48-58o között), de az

Egyenlítőtől való távolságnál meghatározóbb a domborzat.

Az éghajlat egyik fontos tényezője az óceáni fekvés. Az óceántól való távolság változásával

párhuzamosan északról délre, illetve nyugatról keletre csökken az óceáni hatás, és fokozódik a

kontinentalitás mértéke. (Az Észak-Atlanti-tengeráramlás fokozza az óceáni hatást.) Mivel az egész

terület a nyugati szelek övében fekszik, az izlandi ciklonok szintén az óceáni hatást erősítik: a nyarat

hűvössé, a telet viszont enyhévé teszik.

Legfontosabb módosító tényező azonban a domborzat: egyrészt a tengerszint-feletti

magassággal arányosan csökken a hőmérséklet; másrészt északon és északnyugaton domborzatilag

nyitott a vidék, ezért az óceáni hatás a partoktól távolodva is egyenletesen érződik.

Délen az aprólékosan tagolt domb- illetve hegyvidék nyugati része csapadékosabb, a keleti

oldalak viszont szárazak, így mozaikszerű éghajlati térképet rajzolhatunk fel. Nem általános a kelet

97

felé növekedő kontinentalitás; például a Felső-Rajna-medencében 500-600 mm, míg ettől keletebbre, a

Fekete-erdő nyugati oldalán a 2000 mm-t is meghaladja az évi csapadékmennyiség. Összességében

elmondható, hogy a tárgyalt terület esetében az óceáni és a kontinentális éghajlat közötti átmenetről

van szó.

Az óceáni hatás leginkább a Flandriai-Holland-síkságon jelentkezik, ahol januárban +3-4 oC,

júliusban 17-18 oC mérhető; az évi középhőmérséklet pedig körülbelül annyi mint Magyarországon,

azaz 10 oC. (Viszont az évi közepes hőingás csak 13-14 oC!) A csapadék évi mennyisége 800 mm

körül alakul, amely egyenletesen oszlik el egész évben.

Az északi síkságokon az évi középhőmérséklet csökken � 8 oC körül van �, a síkság nyugati

részén a január 1-2 oC, míg keleten �1 � (-2) oC-ot mérnek; a júliusi középhőmérséklet pedig 17 � 18 oC mindenütt. A csapadék évi mennyisége 600-800 mm között váltakozik.

A Német-hegyvidéken a hőmérséklet, illetve a csapadék mennyisége egyaránt erősen függ a

domborzattól, illetve a lejtőexpozíciótól. A januári középhőmérséklet a hegyvidék nyugati részén 0 �

(-1) oC, délen, délkeleten (-2) � (-3) oC; júliusban pedig mindenütt kb. 20 oC-ig emelkedik a hőmérő

higanyszála. Délkeleten az ingás valamivel meghaladja a 20 oC-ot, vagyis a Köppen-féle

klímarendszer szerint ezt a területet már a kontinentális éghajlat hűvös nyarú változatához soroljuk.

A hegyvidékeken természetesen a csapadék jóval több (1500-2000 mm), a nyugati expozíciójú

lejtőkön még ennél is jelentősebb. A medencékben átlagosan 500-600 mm csapadék esik egy évben.

A csapadék évi eloszlása kiegyenlítetlenebb nyugatról keletre haladva: nyár elején esik le a

csapadék java, de szárazság nyáron sincs.

A dombságok, alacsony hegységek természetes növénytakarója a lombhullató vegyes erdők �

ez inkább csak múlt időben igaz, hiszen nagyrészt mezőgazdasági művelés alá kerültek �, amelyek

barna erdőtalajokon jöttek létre.

A magasabb hegységekben tűlevelűeket találunk podzol talajjal.

A morénavidékek jellegzetes növényzete a fenyér, homoktalajokon váztalajok jöttek létre. A

moor-ok területén a lápvegetációra jellemző láptalajok alakultak ki.

A Felső-Rajna-medencében, a lépcsővidékeken, a Thüringiai-medencében foltokban, míg a

Sandomierzi-alföldön � tehát az egész Közép-európai-rögvidék legdélkeletibb részén � nagyobb

kiterjedésben is előfordul a lösz, amelyen jó minőségű mezőségi talajok jöttek létre.

A marschokon agyagos vályogtalajokat találunk.

V. Vízrajz A Közép-európai-rögvidék vízrajzi hálózatának vázát az észak-északnyugat felé tartó folyók

adják.

Az Északi-tengeren nagy az apály-dagály különbség, melynek következtében klasszikus

tölcsértorkolatok jöttek létre (Rajna, Ems, Weser, Elba); míg a Balti-tengeren � ahol elhanyagolható az

98

apály-dagály különbsége � parti turzások, rekesztőturzások, illetve jég által kialakított öblök (például

Greifswaldi-bodden) találhatóak.

A tagolt domborzatnak köszönhetően a vízrajzi hálózat elaprózott, a vízfolyások folyásiránya

sűrűn változik, és gyakoriak a kaptúrák is. Az északnyugat felé tartó völgyek szűkek, teraszosak,

ugyanis azokat a jelenlegi folyók alakították ki; a nyugat-kelet csapásirányú völgyek viszont szélesek,

hiszen ezek az egykori ősfolyamvölgyek mai maradványait jelentik.

A vízjárás kelet felé egyre ingadozóbb: a maximum június-júliusban, illetve olvadáskor

mérhető, míg a minimum februárban alakul ki.

Három vízgyűjtő-terület található a rögvidéken:

• Az Északi-tengerbe ömlik a Rajna, melynek legismertebb baloldali mellékfolyója a Moselle és

a Maas (Meuse). A folyó nagy vízmennyiséget szállít, és az egykori deltatorkolatot ma már

nagy tölcsértorkolat váltja fel. Jobboldali mellékfolyói közül ki kell emelni a Neckar-t és a

Majnát � mindkettő több kaptúrával rendelkezik az erős visszavágódás következtében. Az

Ems folyó a Dollart-öbölbe, míg a Weser Brémánál nagy tölcsértorkolattal ömlik a tengerbe.

Az Elba tölcsértorkolatába épült Hamburg nagy kikötője.

• A Fekete-tenger vízgyűjtőjéhez tartozik a Duna, amely a Fekete-erdőben ered, legjelentősebb

baloldali mellékfolyója pedig a Majna (a Duna-Majna-Rajna-csatorna érinti a Dunát), amely

szintén több mellékfolyót lefejezett. A Dunába nagyobb mennyiségű hordalék érkezik az

Alpok irányából érkező folyókkal.

• A Balti-tenger vízgyűjtőjének legfontosabb folyói a Visztula és az Odera, melyek lapos,

homokos, turzásos parton érik el a tengert.

Állóvizek tekintetében észak és dél között nagy az ellentét: míg északon glaciális

akkumulációs tavak sokasága sorakozik, addig délen csupán néhány tengerszem található. (Ilyen

tengerszem például a Titi-tó a Fekete-erdőben.) Leggyakoribbak a glaciális akkumulációs tavak.

Összefüggő tó-övezet alakult ki a würm-végmoréna-gátak között: Mecklenburgi-tóhátság, Pomorzei-,

Kasub-, Mazuri-tóhátság.

A moor-ok a holland-német határvidék környékén jöttek létre (Bourtanger-moor).

Az egész Közép-európai-rögvidék legnagyobb tava a tenger által elhódított, majd elzárt IJssel-

tó. Az Eifel-hegységben található maarok a rögvidék sajátos jelenségei.

99

A Közép-Európai-rögvidék topográfiai névanyaga

I. Tengerek, öblök, szorosok

Északi-tenger

Watt-tenger

Balti-tenger

Dollart-öböl

Helgolandi-öböl

Flensburgi-öböl

Kieli-öböl

Lübecki-öböl

Greifswalder Bodden

Pomerzei-öböl

Szczecini-öböl

Gdanski-öböl

Visztula-öböl

Pucki-öböl

Kur-öböl

Lim-fjord

Skagerrak

Kattegat

Öresund

Kis-Belt

II. Szigetek, félszigetek

Nyugat-Fríz-szigetek

Texel

Schiermonnikoog

Kelet-Fríz-szigetek

Borkum

Észak-Fríz-szigetek

Sylt

Fanø

Helgoland

Sjaeland

Lolland

Langeland

Falster

Fyn

Møn

Bornholm (szerkezetileg É-

Európa része)

Fehmarn

Rügen

Usedom

Wolin

Jylland-fsz.

Hel-fsz

Visztula-turzás

Kur-földnyelv

100

III. Kialakulás, domborzat

Moldanubia

Brioveri

Paleothetys

(Variszkuszi-geoszinklinális)

Új Vörös Kontinens

Epikontinentális üledékgyűjtő

(Germán-medence)

Vindeliciai-küszöb

Thetys

Burgundi-kapu

Felső�sziléziai -kapu

Parathetys

Rajna-boltozat

Rajna-delta → Zeeland

Yoldia-tenger

Litorina-tenger

Zuiderzee

Nagytájak

A, Közép-európai-romhegyvidékek

1. Német-középhegyvidék

a, Felső�Rajna- árok és peremhegységei

Felső-Rajna-medence

Vogézek

Pfalzi-erdő

∆ Hardt (683 m)

Saar-vidék (=Saarland)

Fekete-erdő (=Schwarzwald)

∆ Feldberg (1493 m)

Odenwald

Spessart

b, Rajnai-palahegység

Rajna-völgy

Loreley-szikla

Hunsrück

Eifel

Magas-Eifel

∆ Hohe Acht (746 m)

Vulkáni-Eifel

∆ Mosenberg (528 m)

Laacher-maar

Ardennek

Hohes Venn (692 m)

Grotte von Han (barlang)

�Luxemburgi-Svájc�

Taunus

Westerwald

Sieben Gebirge

Sauerland

Rothar

c, Hesseni-hegyvidék

Rhön (950 m)

Vogelsberg (772 m)

Habichtswald

d, Szász�Bajor-hegyvidék

Teutoburgi-erdő

101

Extersteine

Wesermenti-hegység

Harz

Harz Nemzeti Park

∆ Brocken (1142 m)

Thüringiai-medence

Thüringiai-erdő (=Thüringer Wald)

Frank-erdő (=Franker Wald)

Fichtel

∆ Schneeberg (1051 m)

Cseh-erdő

Sumava

∆ Großer Arber (1456 m)

Bajor-erdő

Érchegység

∆ Klinovec (=Keilberg 1244 m)

Elbai-homokkőhegység

�Szász-Svájc�

Kőnigstein

Lilienstein

Bastei Gebiet

Lausitzi-gránittömb (=Felső-Lausitz)

e, Sváb�Frank-lépcsővidék

Tarkahomokkő-lépcső

Kagylósmészkő-lépcső

Keuper-lépcső

Steigerwald

Frankehöhe

Jura-tábla és lépcső

Frank-Alb (�Frank Svájc�)

Sváb-Alb

Sváb�Bajor-medence

2. Cseh�Morva-medencék és

peremhegységek

a, Cseh-masszívum

Közép-cseh-dombvidék

Brdy-erdő

Berounka-völgy

Plzeni-medence

Karlovy Vary-hegység

Slavkovi-erdő

Vltava-völgy

Ceské Budejovicei-medence

Treboni-medence

Cseh-Morva-dombság

Morva-karszt

Punkevni-barlang

b, ÉNY-cseh-medencesor

Chebi-medence

Sokolovi-medence

Karlovy Vary-medence

Chomutovi-medence

Mosti-medence

Usti-medence

Doupovi-hegység

Cseh-középhegység

c, Észak-cseh-tábla

Elba-menti-síkság

d, Morva-medence

Felső-morva-medence

Ostravai-medence

Morva-kapu

Alsó-morva-medence

Bécsi-medence

e, Peremhegységek

Sumava

Fürthi-süllyedék

Cseh-erdő

Érchegység

∆ Klinovec (=Keilberg 1244 m)

Elbántúli-homokkőhegység

�Cseh-Svájc�

102

Szudéták

Nyugati-Szudéták

Libereci-medence

Központi-Szudéták

Krknose (=Óriás-hegység)

∆ Sniezka (1603 m)

Walbrzychi-hegység

Tábla-hegység (Góry stotowe

NP)

Klodzkói-süllyedék

Keleti-Szudéták

Orlice-hegység

Magas-Jesenik

∆ Praded (1492 m)

Alacsony-Jesenik

Odera-hegység

3. Lengyel-romhegyvidék

a, Felső-sziléziai-medence

b, Lengyel-lépcsővidék

(Lengyel-középhegység)

Kagylósmészkő-lépcső

Krakkói-Jura (jura-lépcső)

Nyda-medence

Szentkereszt-hegység (kréta-tábla)

∆ Lysica (612 m)

c, Lublini-dombság

Roztocze

d, Sandomierzi-alföld

B, Közép-európai-síkvidék

1. Holland-német-síkság

a, Flandriai-holland-alföld

Flandriai-alföld

Holland-alföld

Nyugat-Fríz-szigetek

Texel

Shiermonnikoog

Watt-tenger

Marsch-övezet

Zeeland

Holland-marsch

Schokland-félsziget

(UNESCO Világörökség)

Fríz-marsch

Aflutsdijk (gát)

Geest-övezet

Bourtanger-moor

Betuwe (folyami marsch)

Brabanti-dombság

b, Nyugatnémet-alföld

Kelet-Fríz-szigetek

Borkum

Helgoland

Watt-tenger

Waddensee Nemzeti Park

Marsch-övezet

Geest-övezet

Kölni-öblözet

Münsterlandi-öblözet

2. Keletnémet-lengyel-síkság (=Elbántúli-

síkság)

a, Warta-végmoréna-vonulat (saale-riss)

Lüneburger Heide

Altmark

Fläming

Alsó-Lausitz

Trzebnicai-magaslat

Lodzi-dombság

Podlasie

Bialowieza Nemzeti Park

Unesco Világörökség

103

Lipcsei-öblözet

Sziléziai-öblözet

b, Ősfolyamvölgyek területe

Lengyel-alföld

Mazowse

Kujawy

Wielkopolski (=Nagy-

Lengyelország)

Spree-erdő

Brandenburgi-tóhátság

c, Würm- (weichsel-) végmoréna-övezet

Mecklenburgi-tóhátság

Müritz-tó

Pomerzei- (=Pomerániai-) tóhátság

Kasub-tóvidék

Mazuri-tóhátság

Sniardwy-tó

d, Tengermellék

Mecklenburgi-öböl

Greifswaldi-bodden

Rügen-sziget

Pomerzei-öböl

Szczecini-öböl

Usedom

Wolin

Kasub-part

Gdanski-öböl

Hel-félsziget

Visztula-turzás

Pucki-öböl

Visztula-öböl

Kur-öböl

Kur-földnyelv

3. Yylland-félsziget és Dán-szigetek

a, Jylland-félsziget

Nyugat-Jylland (riss végmoréna-

övezet)

É-Fríz-szigetek

Sylt

Fanø

Watt-tenger

Marsch-övezet

Ditmarsch

Lim-fjord

Kelet-Jylland (würm végmoréna-

övezet)

∆ Iding Skovhöj (173 m)

∆ Himmelbjerget (=�Égi-hegy�)

(147 m)

b, Szigetek

Sjaeland

Møn

Møns Klint

Fyn (�Dánia kertje�)

�Fyni-Alpok�

Falster

Lolland

Langeland

Bornholm (szerkezetileg Észak-

Európához tartozik)

IV. Folyók, tavak, csatornák

Schelde

Rajna (=Rein)

Moselle

Meuse (=Maas)

Neckar

Majna (=Main)

Lahn

Sieg

Ruhr

104

Ems

Weser

Fulda

Werra

Elba (= Elbe, = Labe)

Saale

Mulde

Ohre

Vltava (= Moldva)

Berounka

Havel

Spree

Odera (= Oder, = Odra)

Neisse (= Nysa)

Bobr

Warta

Notec

Wisztula (= Wisla)

Dunajec

Poprád

San

Bug

Nemunas (= Nyeman)

Duna (= Donau)

Naab

Észak-Holland-csatorna

Amszerdam-Rajna-csatorna

Mittelland-csatorna

Kieli-csatorna

Duna-Majna-Rajna-csatorna

Bydgoszcz-csatorna

Elblagi-csatorna

Ijssel-see

Titi-see

Pulver-maar

Totes-maar

Laacher-see

Mecklenburgi-tóhátság

Müritz-tó

Schwerini-tó

Pomerzei-tóhátság

Kasub-tóvidék

Mazuri-tóhátság

Sniardwy-tó

105

BIBLIOGRÁFIA

1. A Világörökség. Az emberiség kulturális és természeti értékei (Patrimonio de la

Humanidad UNESCO/Planete DeAgos S.A.) Bp. 415 p.

2. AUBERT A. � GYURICZA L. 1994: Európa földrajza. JPTE TTK, Pécs

3. AUBERT A. � GYURICZA L. 1994: Ázsia földrajza. JPTE TTK, Pécs

4. CSAPÓ J. 2004: Írország (in.: Az Atlantikum világa) Pécs, pp. 29-48.

5. GYURICZA L. 2002: Európa természeti földrajza. Egyetemi segédjegyzet. Pécs, 75 p.

6. GYURICZA L. 2004: Bretagne és Normandia (in.: Az Atlantikum világa) Pécs, pp.

110-123.

7. HAMBLOCH, H. 1977: Die Beneluxstaaten. Darmstadt

8. HÉDERVÁRI P. 1974: Születő óceánok � haldokló tengerek. Bp. 292 p.

9. JAKUCS L. 1971: A karsztok morfogenetikája. Bp. 310 p.

10. JAKUCS L. � CSUTÁK M. 2000: A korzikai gránittafonik morfogenetikai problémái.

Közlemények a PTE FI Természetföldrajz Tanszékéről. 18 p.

11. MAROSI S. � SÁRFALVI B. (szerk.) 1975: Európa. Bp. 629 p.

12. MOLNÁR B. 1984: A Föld és az élet fejlődése. Bp. 351 p.

13. NAGY Á. � TROCSÁNYI A. 2004: Skocia, Wales (in.: Az Atlantikum világa) Pécs,

pp.64-109.

14. NAGYVÁRADI L. � PIRKHOFFER E. 2004: Az északi Atlantikum természeti

környezete (in.: Az Atlantikum világa) Pécs, pp. 18-27.

15. SÖMME, A. � TITZE, W. 1974: Die nordischen Länder. Westermann, Braunschweig

16. SZABÓ J: Egy különleges árapály övezet. A Watt-tenger vidéke. Földrajzi

Közlemények, pp. 23-38.

17. SZÉKELY A. 1978: Szovjetunió I. Bp. 561 p.

106